Ez Jézus Krisztus családfája. Jézus Dávid családjából származik, Dávid pedig Ábrahám családjából. Ábrahám fia Izsák volt, Izsák fia Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei voltak. Júda gyermekei Fáresz és Zerah voltak, akik Támártól születtek. Fáresz fia Heszrón, Heszrón fia pedig Arám volt. Arám fia Aminádáb, Aminádáb fia Nahson, Nahson fia pedig Szalmón volt. Szalmón fia Boáz volt, akit Ráháb szült. Boáz fia Óbéd volt, akit Ruth szült. Óbéd fia Isai volt. Isai fia Dávid király volt. Dávid fia pedig Salamon, akit Úriás felesége szült neki. Salamon fia Roboám volt, Roboám fia Abijjá, Abijjá fia pedig Ászá. Ászá fia Jósafát, Jósafát fia Jórám, Jórám fia Uzziás volt, Uzziás fia Jótám, Jótám fia Áház, Áház fia pedig Ezékiás volt. Ezékiás fia Manassé, Manassé fia Ámón, Ámón fia Jósiás volt. Jósiásnak a babiloni fogságbavitel idején született gyermekei: Jekonjás és testvérei. A babiloni fogságbavitel után Jekonjásnak fia született: Sealtiél. Sealtiél fia Zerubbábel volt. Zerubbábel fia Abihud, Abihud fia Eljákim, Eljákim fia pedig Azzur volt. Azzur fia Cádók, Cádók fia Jákin, Jákin fia Elihud volt. Elihud fia Eleázár, Eleázár fia Mattán, Mattán fia pedig Jákób volt. Jákób fia József volt, annak a Máriának a férje, akitől Jézus, a Krisztus született. A nemzedékek száma tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságbavitelig szintén tizennégy nemzedék, a babiloni fogságbaviteltől Krisztus születéséig pedig ismét tizennégy nemzedék. Jézus anyja Mária volt. Jézus születése pedig így történt: Mária József jegyese volt. De még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár a Szent Szellemtől. József, Mária vőlegénye, istenfélő ember volt, és mivel nem akarta megszégyeníteni Máriát, úgy gondolta, hogy titokban bontja fel a jegyességet. Miközben ezen gondolkodott, megjelent neki álmában az Úr angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a benne növekvő gyermek a Szent Szellemtől van! Fiút szül majd, akit nevezz el Jézusnak, mert ő fogja népét megszabadítani bűneiktől.” Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által: „Nézzétek! A szűz gyermeket vár, és fiút fog szülni, akinek Immánuel lesz a neve.” Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. Amikor József felébredt az álomból, mindent úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Feleségül vette Máriát, de nem volt közöttük testi kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta. Jézus Júdeában, Betlehem városában született, Heródes király uralkodása idején. Ekkor bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Azért jöttünk, hogy imádjuk őt. Láttuk a csillagát, amely a születését jelezte, ahogy keleten felkelt.” Amikor Heródes király ezt meghallotta, nyugtalankodni kezdett, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is. Heródes összehívta a nép minden főpapját és törvénytanítóját. Megkérdezte tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták — mert ezt írta erről a próféta: »Betlehem, Júda földjén, nem te vagy a legkisebb Júda vezető városai között, mert belőled származik majd az uralkodó, aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek.«” Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik — és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmehessek, és imádjam őt!” A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. A csillag, amelyet már keleten is láttak, előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor a bölcsek meglátták a csillagot, nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak a gyermek előtt, és imádták őt. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak a gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát. Isten azonban álmukban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek vissza a hazájukba. Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Úr angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a gyermeket, hogy megölje.” József fel is kelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és anyjával együtt Egyiptomba indult. Ott maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam ki a fiamat.” Amikor Heródes felismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Majd parancsot adott, hogy öljenek meg minden kétéves, vagy annál fiatalabb fiút Betlehemben és annak környékén. A bölcsektől ugyanis megtudta, hogy ennyi idős lehetett a gyermek. Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott: „Kiáltozás hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, mert a gyermekei halottak.” Amikor Heródes meghalt, József Egyiptomban volt. Megjelent neki az Úr angyala álmában, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!” Ekkor József felkelt, elindult a gyermekkel és anyjával, és visszatért Izráel földjére. Meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik, aki az apját, Nagy Heródest követte a trónon. József emiatt nem mert Júdeába menni. Akkor az Úr ismét szólt hozzá álmában. Ezért József Galileába, Názáret városába költözött. Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott: „Názáretinek fogják majd nevezni.” Abban az időben jelent meg Bemerítő János Júdea pusztájában, és ezt mondta mindenkinek: „Változtassátok meg a gondolkodásotokat és az életeteket, mert közel van már a Menny Királysága!” Jánosról beszélt Ézsaiás próféta, amikor ezt mondta: „Valaki kiált a pusztában: »Építsetek utat az Úrnak, készítsetek számára egyenes utat!«” János teveszőrből készült ruhát és a derekán bőrövet viselt. Sáskát és vadmézet evett. Sokan jöttek hozzá Jeruzsálemből, egész Júdeából és a Jordán környékéről, hogy hallgassák. Miután megvallották a bűneiket, János bemerítette őket a Jordán folyóba. Amikor azonban látta, hogy a farizeusok és a szadduceusok közül is sokan jönnek bemerítkezni, ezt mondta nekik: „Mérges kígyók! Ugyan ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek Isten közelgő haragja elől? A tetteitekkel mutassátok meg, hogy gondolkodásotok és életetek valóban megváltozott! Ne gondoljátok, hogy abban bízhattok: »Ábrahám fiai vagyunk!« Mert tudjátok meg, hogy Isten még ezekből a kövekből is tud fiakat teremteni Ábrahámnak. A fejszét már fölemelték, hogy gyökerestül kivágják a fákat. Bizony ki is vágnak minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, és bedobják a tűzbe. Én vízbe merítem be azokat, akik megváltoztatják a gondolkodásukat és életüket. De aki utánam jön, annyival hatalmasabb nálam, hogy még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem a lábáról. Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket. A kezében szórólapát van, amellyel elválasztja a búzát pelyvától. A tiszta búzát magtárába gyűjti, a haszontalan pelyvát pedig olthatatlan tűzzel megégeti.” Ekkor Jézus eljött Galileából a Jordán folyóhoz, hogy János őt is bemerítse. János azonban megpróbálta lebeszélni: „Inkább nekem lenne szükségem arra, hogy bemeríts, és mégis te jössz hozzám?” Jézus így válaszolt neki: „Engedd meg, hogy ez most így történjen! Meg kell tennünk ezt, hogy így teljesítsünk mindent, amit Isten kér tőlünk.” Ekkor János engedett neki. Amikor Jézus bemerítkezett, és utána feljött a vízből, hirtelen megnyílt a Menny, és ő látta, amint Isten Szent Szelleme galamb formájában leereszkedett, és rászállt. A Mennyből pedig hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit nagyon szeretek, és akiben gyönyörködöm.” Ezután a Szent Szellem a pusztába vezette Jézust, hogy ott próbára tegye a Sátán. Miután Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül nagyon megéhezett. A Sátán ekkor odalépett hozzá, és megszólította: „Ha valóban te vagy Isten Fia, parancsold meg ezeknek a köveknek, hogy változzanak kenyérré!” Ő azonban így felelt: „Meg van írva: »Nem csak kenyérre van szüksége az embernek, hogy éljen: minden szóra szüksége van, amely Isten szájából származik.«” Ezután a szent városba, Jeruzsálembe vitte őt a Sátán, és a Templom legmagasabb pontjára állította. „Ha Isten Fia vagy — mondta neki — ugorj le innen, hiszen így szól az Írás: »Angyalainak parancsot ad, hogy vigyázzanak rád. A tenyerükön hordoznak, nehogy kőbe ne üsd a lábad.«” Jézus így válaszolt: „De az is meg van írva: »Ne tedd próbára URat, Istenedet!«” Ezután a Sátán egy nagyon magas hegyre vitte Jézust. Megmutatta neki a világ összes királyságát és minden dicsőségét. „Ezt mind neked adom — mondta —, ha leborulva imádsz engem.” Jézus erre így válaszolt: „Menj el tőlem, Sátán! Mert meg van írva: »Az URat, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«” Ekkor otthagyta a Sátán, és angyalok jöttek, hogy szolgáljanak Jézusnak. Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost letartóztatták és börtönbe vetették, visszament Galileába. Elhagyta Názáretet, és a Galileai-tó melletti Kapernaumba költözött, Zebulon és Naftáli határvidékére, hogy beteljesedjen Ézsaiás próféta szava: „Zebulon és Naftáli földje, a tengerhez vezető út, a Jordán folyón túli terület, Galilea, ahol a nem zsidó népek élnek! A sötétségben élő nép nagy világosságot látott. Akik halál földjén és árnyékában laktak, azoknak hajnali világosság támadt.” Jézus ettől fogva kezdte tanítani: „Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok és éltek, mert a Menny Királysága már megérkezett!” Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, meglátott két testvért: Simont, akinek a másik neve Péter volt, és a testvérét, Andrást, akik halászok voltak. Éppen dolgoztak: a hálójukat dobták a tóba. Jézus azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” Azok ekkor azonnal otthagyták hálóikat, Jézushoz csatlakoztak, és követték őt. Mikor továbbment onnan, Jézus meglátott egy másik testvérpárt: Jakabot és Jánost, akik Zebedeus fiai voltak. Apjukkal együtt a hálókat javítgatták a halászbárkában. Jézus hívta a testvérpárt, akik azonnal otthagyták a bárkát és apjukat, csatlakoztak Jézushoz, és követték őt. Jézus bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a Királyságról szóló örömhírt, és mindenféle betegséget és erőtlenséget meggyógyított az emberek között. El is terjedt a híre egész Szíriában. Ezért hozzá vittek mindenféle beteget: epilepsziásokat, bénákat és akik fájdalmaktól szenvedtek, meg akikben gonosz szellem volt. Jézus pedig meggyógyította őket. Ezért nagy tömeg vette körül, és kísérte. Ezek az emberek Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordán folyón túlról jöttek. Amikor Jézus látta, hogy milyen sokan összegyűltek, fölment a domb oldalára. Mikor leült, a tanítványai köré gyűltek. Ő pedig így kezdte őket tanítani: „Milyen boldogok és áldottak, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre, mert övék a Menny Királysága! Milyen boldogok és áldottak, akik most gyászolnak, szomorkodnak és sírnak, mert Isten majd megvigasztalja őket! Milyen boldogok és áldottak a szelídek és alázatosak, mert ők fogják örökölni a földet! Milyen boldogok és áldottak, akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra, mert Isten megadja nekik, amire vágynak! Milyen boldogok és áldottak, akik irgalmasak mások iránt, mert Isten is irgalmasan bánik velük! Milyen boldogok és áldottak a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent! Milyen boldogok és áldottak, akik békességet teremtenek, mert őket Isten fiainak nevezik! Milyen boldogok és áldottak, akiket azért üldöznek, mert igazságosak! Övék a Menny Királysága!” „Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, vagy bántanak titeket, amikor miattam ok nélkül mindenféle rosszat mondanak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.” „Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan azt lehet helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák. Ti vagytok a világosság az egész világ számára. A hegy tetejére épített várost sem lehet elrejteni. Ugyanígy, aki olajmécsest gyújt, nem a kosár alá teszi, hanem a mécstartóra, hogy mindenkinek világítson, aki a házban van. Legyetek ti is világosság az emberek számára: hadd lássák, milyen jó, amit tesztek, és dicsérjék ezért mennyei Atyátokat.” „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a Mózesi Törvényt, vagy a próféták tanítását! Ellenkezőleg, éppen azért jöttem, hogy beteljesítsem! Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg minden be nem teljesedik. Ha valaki nem tart fontosnak akár csak egyet is a Törvény parancsai közül, és ennek nem engedelmeskedik, sőt, erre tanítja a többieket is, az lesz a legkisebb a Menny Királyságában. Aki viszont megtartja a Törvény parancsait, és erre tanítja a többieket is, az nagy lesz a Menny Királyságában. Igazán mondom nektek: ha csak annyira éltek Istennek tetsző módon, mint a törvénytanítók és a farizeusok, akkor sohasem fogtok bemenni a Menny Királyságába.” „Hallottátok, hogy népünknek már régen megmondták: »Ne gyilkolj meg senkit!« Aki pedig mégis meggyilkol valakit, afölött a bíró fog ítéletet mondani. Én azonban azt mondom nektek: ha megharagszol valakire, a bíró fog ítéletet mondani fölötted. Ha azt mondod valakinek: »Te ostoba!«, megérdemled, hogy a Főtanács elé állítsanak. Ha azt mondod valakinek: »Te bolond!«, megérdemled, hogy a gyehenna tüzére dobjanak. Ezért ha ajándékot viszel az oltárhoz, és ott eszedbe jut, hogy egyik társadnak panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, menj el, és előbb békülj ki azzal az emberrel. Utána menj vissza, és így ajánld fel ajándékodat Istennek! Békülj ki hamar ellenfeleddel, amíg még úton vagytok a bíróság felé. Különben ellenfeled a bíró kezébe adhat téged, a bíró meg a börtönőr kezébe, s így végül börtönbe zárnak! Igazán mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig ki nem fizetted tartozásodat!” „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!« Én viszont azt mondom nektek: ha valaki szexuális vággyal néz egy asszonyra, az a szívében már el is követte a házasságtörés bűnét. Ezért ha a jobb szemed lenne is az, amely bűnbe vinne, inkább még azt is vágd ki, és dobd el magadtól! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mintha ép testtel dobnak a gyehennára! Ha pedig a jobb kezed visz bűnbe, még azt is vágd le, és dobd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mintha ép testtel dobnak a gyehennára!” „Ezt is megmondták: »Aki elválik feleségétől, adjon neki válólevelet!« Én viszont azt mondom nektek: aki elválik a feleségétől, az maga viszi a feleségét a házasságtörés bűnébe, kivéve, ha az asszony követett el a válás előtt házasságtörést. Az is házasságtörést követ el, aki az elbocsátott asszonyt feleségül veszi.” „Hallottátok, hogy azt is megmondták népünknek már régen: »Ha esküvel fogadtál meg valamit, azt tartsd is meg! Tartsd meg, amit esküvel ígértél az Úrnak!« Én viszont azt mondom nektek: egyáltalán ne esküdjetek se az Égre, hiszen Isten királyi trónusa az, se a Földre, mert az meg Isten lábtartója, se Jeruzsálemre, mert az a Nagy Király városa! Még a saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszálad sem tudod feketévé vagy fehérré tenni! Azt mondjátok, amit gondoltok: ha az »igen« - mondjatok igent, ha »nem« - akkor mondjatok nemet! Amit az igenen, vagy a nemen kívül még hozzátesztek, az már a Gonosztól van.” „Hallottátok, hogy megmondták: »Szemet szemért és fogat fogért!« Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosz emberekkel, és ne harcoljatok velük! Ezért ha valaki megüti az arcod jobb oldalát, tartsd oda neki a másikat is! Ha valaki pereskedni akar veled, hogy elvegye a ruhádat, add oda neki a kabátodat is! Ha valaki arra kényszerít, hogy menj el vele egy mérföldre, menj el vele kettőre! Ha valaki kér tőled valamit, add oda neki! Ha pedig kölcsönt kér tőled, ne utasítsd vissza!” „Hallottátok, hogy megmondták: »Szeresd embertársadat, és gyűlöld ellenségedet!« Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket! Így valóban mennyei Atyátok fiai lesztek. Ő ugyanis a Napot, amely az övé, felhozza, hogy világítson a gonoszoknak és a jóknak is. Hasonlóképpen, esőt küld az igazságosaknak és a bűnösöknek egyaránt. Ha tehát csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, ugyan milyen jutalmat kaptok? Ennyit a vámszedők is megtesznek! Ha csak a testvéreiteknek köszöntök, ugyan mennyivel tesztek többet, mint mások? Ezt még azok is megteszik, akik nem ismerik Istent! Legyetek tehát tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes!” „Vigyázzatok, hogy ne az emberek szeme láttára tegyetek jót! Ne azért tegyétek, hogy mindenki lássa, különben nem kaptok semmi jutalmat mennyei Atyátoktól! Ha adsz valamit a szegényeknek, ne kürtöld szét a hírét, hogy mindenki rád figyeljen! Ezt a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék és tiszteljék őket! Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. Te úgy adakozz a szegényeknek, hogy még a bal kezed se tudja, mit ad a jobb kezed! Amit adsz, titokban adjad! De Atyád, aki jól látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd érte.” „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók! Ők szeretnek felállni és hangosan imádkozni a zsinagógákban és az utcasarkokon, hogy mindenki lássa és hallja őket! Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. Te azonban, mikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és titokban imádkozz Atyádhoz! Ő látja, amit titokban teszel, és megjutalmaz érte! Amikor imádkoztok, ne beszéljetek sokat, és ne ismételgessétek sokszor ugyanazt, mint azok, akik nem ismerik Istent! Ők azt hiszik, hogy akkor teljesül a kérésük, ha sokszor elmondják! Ne utánozzátok őket! Atyátok jól tudja, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle. Inkább így imádkozzatok: »Atyánk, aki a Mennyben vagy, imádkozunk, hogy nevedet mindenki tisztelje. Királyi uralmad jöjjön el, és akaratod teljesüljön itt a Földön is, ahogy a Mennyben teljesül. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Bocsásd meg bűneinket, ahogyan mi is megbocsátottunk azoknak, akik valami rosszat tettek nekünk! Ne engedd, hogy próbára tegyenek bennünket, és szabadíts meg minket a gonosztól!« Mert ha megbocsátjátok az embereknek bűneiket, akkor mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg másoknak, akkor Atyátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.” „Amikor böjtöltök, ne legyen szomorú az arcotok, mint a képmutatóké! Ők eltorzítják arcukat, hogy mindenki lássa, hogy böjtölnek. Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. Te azonban úgy öltözz és viselkedj, hogy senki ne vegye észre, hogy böjtölsz! Csak Atyád lássa, aki titokban figyel! Ő majd megjutalmaz téged.” „Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket! Itt elpusztítja a moly, vagy a rozsda, vagy betörnek a tolvajok és ellopják! Inkább a Mennyben gyűjtsetek kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda nem pusztítja el, és tolvajok sem törnek be, hogy ellopják! Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.” „Testedet a szemed világítja meg, mint a mécses fénye. Ezért ha jóindulattal és segítőkészen nézel az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. Ha viszont önző módon nézel az emberekre, akkor egész lényed elsötétül. Ha pedig a tekinteted, vagyis a mécsesed elsötétül, akkor valóban nagy sötétségbe kerültél! Mert senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak. Hiszen vagy gyűlöli az egyiket, és a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat, pedig megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a pénzt! ” „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen fontosabb az élet, mint az étel, és fontosabb a test, mint a ruha. Figyeljétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem aratnak, élelmet sem gyűjtenek magtárba — mennyei Atyátok mégis táplálja őket. Ti pedig sokkal értékesebbek vagytok, mint a madarak! Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét? Miért aggódtok a ruhák miatt? Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek! Pedig nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak! Mégis azt mondom nektek, Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek közül bármelyik. Látjátok, ezek a virágok ma még élnek, holnapra már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Akkor titeket mennyivel inkább fog öltöztetni?! Ne legyetek hát kishitűek! Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezzétek: »Mit fogunk enni, és mit fogunk inni?«, vagy: »Mibe öltözzünk?« Akik nem ismerik Istent, folyton ezekre a dolgokra törekednek. Pedig mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Isten Királysága és igazságos rendje — ez legyen a legfontosabb a számotokra, erre törekedjetek mindenek fölött! Ő pedig majd törődik azzal, hogy amire szükségetek van, megkapjátok. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt! Minden napnak elég a maga terhe. A holnapnak is meglesz a maga gondja.” „Ne ítéljetek el senkit, hogy titeket se ítéljenek majd el! Ha mégis ítéletet mondtok mások fölött, akkor titeket is úgy ítélnek majd, ahogyan ti ítéltek másokat. Amilyen mértékkel mértek másokat, olyan mértékkel mérnek majd titeket is. Miért nézed a szálkát a másik szemében, ha a magadéban még a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod a másik embernek: »Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből«, amikor a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát! Akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy a szálkát is kivehesd az ő szeméből. Ne adjátok a kutyáknak, ami szent, mert ellenetek fordulnak, és széttépnek titeket! Ne szórjátok gyöngyeiteket a disznók elé, mert széttapossák azokat!” „Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! Mert aki kitartóan kér, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keres, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót. Ha a fia kenyeret kér tőle, vajon melyik apa adna követ neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát még ti is — bár gonoszak vagytok — tudtok jó ajándékot adni gyerekeiteknek, mennyivel inkább mennyei Atyátok! Ő biztosan megad minden jót azoknak, akik kérik tőle!” „Ezért úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak! Ez a Mózesi Törvény és a próféták tanításának lényege.” „A szűk kapun menjetek be! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta. De az életre vezető ajtó és ösvény keskeny, és csak kevesen találják meg.” „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányoknak öltözve közelednek hozzátok, de belül olyanok, mint a ragadozó farkasok! Arról ismerhetitek fel, hogy valójában kicsodák, hogy mit tesznek, és annak mi az eredménye. Hiszen egy tövises bokor sem teremhet szőlőt, vagy bogáncskóró fügét. Ugyanígy minden jó fa jó gyümölcsöket terem, a rossz fa pedig rosszakat. A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt, és a rossz fa sem hoz jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre dobnak. Tehát ezeket a hamis prófétákat is arról ismeritek fel, hogy milyen gyümölcsöket teremnek: vagyis arról, amit tesznek. Nem mindenki fog bemenni a Menny Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit mennyei Atyám akar. Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki a gonosz szellemeket? Nem a te nevedben tettünk sok csodát?« Akkor világosan megmondom nekik: »Sohasem ismertelek titeket! Menjetek el tőlem, ti gonosztevők!«” „Aki meghallgatja szavaimat, és meg is teszi, amit mondok, az olyan, mint a bölcs, aki a házát sziklára alapozta. Esett az eső, jött az árvíz, fújt a szél, és nekitámadt a háznak. De az mégsem dőlt össze, mert sziklára alapozták. Aki pedig hallgatja a szavaimat, de nem teszi meg, amit mondok, az olyan, mint az ostoba, aki homokra építette a házát. Esett az eső, jött az árvíz, fújt a szél, és rátört a házra. Az pedig teljesen romba dőlt.” Mikor Jézus befejezte ezeket, az egész tömeg csodálkozott a tanításán. Ugyanis nem úgy tanította őket, mint a törvénytanítók, ha nem úgy, mint akinek hatalma van. Miután Jézus lejött a hegyről, nagy tömeg követte. Odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, meg tudsz gyógyítani!” Akkor Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a férfiról azonnal eltűnt a lepra. Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak! Azután mutasd be az áldozatot, ahogy Mózes megparancsolta. Ez lesz a bizonyíték mindenki számára, hogy meggyógyultál!” Amikor Jézus Kapernaumba ért, egy százados lépett hozzá, és így könyörögött: „Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és nagy fájdalmai vannak.” „Megyek, és meggyógyítom” — válaszolta Jézus. A százados azonban így felelt: „Uram, nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a szolgám. Hiszen én is mások hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy. Vagy ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön. És ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd ezt!«, az meg is teszi.” Ezen a válaszon Jézus nagyon elcsodálkozott, és ezt mondta azoknak, akik követték: „Igazán mondom nektek: ennek az embernek nagyobb hite van, mint bárkinek, akivel eddig Izráelben találkoztam. Bizony, sokan eljönnek majd keletről és nyugatról, és Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt ünnepi asztalhoz ülnek a Menny Királyságában. A Királyság eredeti örököseit pedig kidobják a külső sötétségbe, ahol sírnak és a fogukat csikorgatják.” Majd a századoshoz fordult: „Menj haza nyugodtan! Legyen meg, amit kértél, a hited szerint!” Ugyanakkor a szolga meg is gyógyult. Amikor Jézus Péter házába érkezett, látta, hogy Péter anyósa lázas betegen fekszik. Megfogta a beteg kezét, akit a láz azonnal elhagyott. Ezután az asszony felkelt, és megvendégelte Jézust. Amikor leszállt az este, sok olyan embert vittek hozzá, akikben gonosz szellemek laktak. Jézus a parancsszavával kiűzte a gonosz szellemeket, és minden beteget meggyógyított. Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott: „Ő vette el gyengeségeinket, ő hordozta betegségeinket.” Amikor Jézus látta, milyen sokan gyűltek köré, szólt a tanítványainak, hogy evezzenek át a tó túlsó partjára. Ekkor azonban egy törvénytanító lépett hozzá, és ezt mondta: „Mester, követni foglak téged, akárhová mész.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak van tanyájuk, az égi madaraknak is van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania fejét.” Egyik tanítványa azt kérte Jézustól: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus azonban így válaszolt: „Te csak kövess engem, és hagyd, hogy a holtak eltemessék saját halottaikat!” Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. Hirtelen akkora vihar támadt a tavon, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és felébresztették. Azt mondták: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!” Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, a víz elsimult, és nagy csend lett. A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” Amikor Jézus megérkezett a túlsó partra, Gadara vidékére, két ember jött elé, akikben gonosz szellemek laktak. A sírbarlangokban tanyáztak, és olyan veszélyesek voltak, hogy senki sem járhatott miattuk azon az úton. Így kiabáltak: „Mi közöd hozzánk, Isten Fia?! Azért jöttél, hogy idő előtt megkínozz bennünket?!” A távolban egy nagy sereg disznó legelt. A gonosz szellemek ekkor azt kérték Jézustól: „Ha kiűzöl minket, küldj azokba a disznókba!” „Menjetek!” — válaszolta ő. Akkor a gonosz szellemek kijöttek a két emberből, és bementek a disznókba. Azok pedig az utolsó szálig mind lerohantak a meredek lejtőn, egyenesen a tóba, és belefulladtak a vízbe. Ekkor a pásztorok, akik a disznókat őrizték, elfutottak a városba. Mindent elmondtak: azt is, ami a két megszállottal történt. A város egész lakossága kiment, hogy Jézussal találkozzon. Amikor meglátták, kérték, hogy menjen el arról a vidékről. Ezután Jézus bárkába szállt, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy hordágyon fekvő bénult beteget vittek hozzá. Jézus látta a beteget hordozók hitét, ezért a bénához fordult: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!” Ekkor néhány törvénytanító egymás közt így tanakodott: „Ez az ember úgy beszél, mint Isten! Ezzel megsérti Istent!” Mivel Jézus tudta, mit gondolnak róla, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Szerintetek mi könnyebb, ha azt mondom neki: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el!? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” A bénának pedig ezt mondta: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor az a férfi felkelt és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy férfit, aki a vámszedő helyen ült. Máté volt a neve. Jézus megszólította: „Kövess engem!” Máté ekkor felállt, és csatlakozott Jézushoz. Egyszer Jézus Máté házában vendégeskedett. Sokan mások is odajöttek: vámszedők és mindenféle rosszhírű bűnösök, akikkel Jézus és a tanítványai együtt vacsoráztak. Amikor a farizeusok látták, hogy Jézus ilyen emberekkel együtt eszik, Jézus tanítványaitól ezt kérdezték: „Hogy lehet az, hogy a mesteretek együtt eszik a vámszedőkkel és mindenféle bűnösökkel?” Amikor Jézus ezt meghallotta, ő válaszolt a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és értsétek meg végre, mit jelent ez: »Én irgalmasságot kívánok, nem áldozatokat!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.” Majd János tanítványai jöttek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Mi és a farizeusok gyaran böjtölünk. A te tanítványaid miért nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon gyászolnak-e a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény? De eljön majd az idő, amikor a vőlegény elhagyja őket. Akkor majd ők is böjtölni fognak. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot, mert az csak tovább szakítaná a régit, és még nagyobb lenne a szakadás. Senki sem tölt új bort régi bortömlőbe, hiszen azok kiszakadnának, tönkremennének, és a bor is kiömlene. Az új bort mindig új tömlőkbe töltik, és így mindkettő megmarad.” Miközben ezt mondta, odalépett hozzá a zsinagóga egyik vezetője, leborult előtte, és úgy kérte: „Éppen most halt meg a kislányom. De kérlek, jöjj, tedd rá a kezed, és újra élni fog!” Jézus ekkor felállt, és elindult vele. A tanítványai is követték. Jézus hátrafordult, ránézett az asszonyra, és ezt mondta: „Bízzál, leányom, mivel hittél, meggyógyultál!” Ebben a pillanatban az asszony meggyógyult. Amikor Jézus a zsinagógai vezető házához ért, látta a jajgató tömeget és a siratót játszó zenészeket. Azonnal rájuk szólt: „Menjetek innen! A kislány nem halt meg, csak alszik.” De azok kinevették. Miután az embereket elküldték, Jézus bement a szobába, megfogta a kislány kezét, aki feltámadt. Ennek az egész vidéken híre ment. Amikor Jézus továbbment onnan, két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj meg rajtunk!” Amikor bement egy házba, utánamentek a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, hogy újra lássatok?” „Igen, Uram!” — válaszolták. Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen úgy, ahogy hiszitek!” Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” Azok mégis elterjesztették Jézus hírét az egész vidéken. Amint ők elmentek, egy olyan embert hoztak Jézushoz, aki néma volt, mert egy gonosz szellem lakott benne. Jézus kiűzte belőle a gonosz szellemet, mire az ember megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Ilyen dolog még soha nem történt Izráelben!” A farizeusok azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.” Jézus bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömhírt. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget. Amikor végignézett a hatalmas tömegen, megsajnálta őket, mert elgyötörtek és kimerültek voltak: mint a pásztor nélküli juhnyáj. Ekkor a tanítványaihoz fordult: „Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és ehhez képest milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát: küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák!” Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a gonosz szellemek fölött, hogy kiűzzék őket, és meggyógyítsanak minden betegséget és erőtlenséget. Ez a tizenkét apostol neve: az első Simon, akinek a másik neve Péter, és a testvére, András; Jakab, Zebedeus fia és a testvére, János; Fülöp és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, Alfeus fia, és Taddeus; Simon, a zélóta, és Iskáriótes Júdás, aki később elárulta Jézust. Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus a következő utasítással: „Ne menjetek olyan vidékre, ahol a nem zsidók laknak, se Samária városaiba! Csak Izráel népének elveszett juhaihoz menjetek, és hirdessétek nekik: »Közel jött hozzátok a Menny Királysága!« Gyógyítsátok meg a betegeket! Támasszátok fel a halottakat! Gyógyítsátok meg a leprásokat! Űzzétek ki a gonosz szellemeket! Ingyen kaptátok tőlem ezt a hatalmat, ezért ti is ingyen tegyétek mindezt! Ne szerezzetek se aranypénzt, se ezüstpénzt, de még rézpénzt se! Ne vigyetek magatokkal semmilyen útravaló csomagot, se tartalék ruhát, vagy sarut, se vándorbotot! Aki munkát végez, az megérdemli, hogy gondoskodjanak róla. Ha bementek egy faluba vagy városba, keressétek meg, aki megbízható, és nála szálljatok meg. Maradjatok nála egészen addig, amíg tovább nem mentek abból a faluból vagy városból! Mikor beléptek a házába, mondjátok: »Béke legyen veletek!« Ha az ott lakók megérdemlik, a békesség, amelyet kívántok, nyugodjon meg rajtuk. Ha nem érdemlik meg, térjen vissza rátok. Ha valaki nem fogad be, és nem hallgat meg benneteket, menjetek ki annak a házából és városából! Még a port is verjétek le a lábatokról! Igazán mondom nektek, még Sodoma és Gomora lakosainak is jobb dolga lesz az ítélet napján, mint nekik.” „Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket az emberek közé, mint juhokat a farkasok közé. Ezért legyetek okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok! Legyetek óvatosak, mert letartóztatnak, bíróság elé állítanak, és a zsinagógáikban megkorbácsolnak benneteket! Kormányzók és királyok elé visznek majd titeket miattam. Ez alkalmat ad arra, hogy nekik és a nem zsidóknak tanúskodjatok rólam. Amikor letartóztatnak, ne aggódjatok, hogy mit és hogyan mondjatok, mert idejében meg fogjátok tudni! Valójában nem is ti fogtok beszélni, ha nem Atyátok Szelleme szól majd rajtatok keresztül. Abban az időben testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra. A gyermekek pedig szüleik ellen fordulnak, hogy megölessék őket. Mindenki gyűlölni fog benneteket miattam, de aki mindvégig kitart, megszabadul. Ha egyik városban üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba! Igazán mondom: be sem tudjátok járni Izráel összes városait, mielőtt az Emberfia visszajön hozzátok. A tanítvány nem nagyobb a mesterénél, a rabszolga sem nagyobb uránál. A tanítvány elégedett lehet, ha olyan lesz, mint a mestere. A rabszolga is elégedett lehet, ha olyan lesz, mint az ura. Ha a családfőre azt mondták, hogy »Belzebub«, akkor mennyivel gonoszabb dolgokat fognak mondani a család többi tagjára!” „Tehát ne féljetek tőlük, mert minden rejtett dolog le fog lepleződni, és minden titokra fény derül. Amit sötétben és titokban mondok nektek, azt akarom, hogy a világosságban hirdessétek mindenkinek! Amit a fületekbe súgok, azt a háztetőkről hirdessétek mindenki füle hallatára! Ne féljetek az emberektől! Ők csak a testeteket képesek megölni, a lelketeket nem! Istent féljétek, aki mind a testet, mind a lelket el tudja pusztítani a gyehennában! Gondoljátok meg, két veréb ára egy fillér, mégsem pusztulhat el közülük egy sem mennyei Atyátok tudta nélkül! Ő még a hajszálaitokat is számon tartja, tehát ne féljetek! Ti sok verébnél értékesebbek vagytok a számára!” „Aki az emberek előtt tanúskodik rólam, és vállal engem, arról én is tanúskodom mennyei Atyám előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki nem vállal engem az emberek előtt, azt én sem vállalom mennyei Atyám előtt.” „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a Földre! Nem azért jöttem, hogy békét, ha nem kardot hozzak, vagyis: »szembeállítsam fiút az apjával, leányt az anyjával, menyet az anyósával. Így az embernek a saját családtagjai lesznek az ellenségei.« Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon. Aki próbálja megőrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. Aki viszont feladja az életét értem, az meg fogja találni az igazi életet.” „Aki titeket befogad, az engem fogad be. Aki viszont engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. Aki pedig azért ad egy pohár friss vizet egyik kis tanítványomnak, mert az én tanítványom az illető, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát érte!” Miután Jézus befejezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment a környező galileai városokba. Tanította az embereket, és hirdette az örömhírt. János a börtönben hallott Krisztus tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások meggyógyulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak föl, és a szegények az örömhírt hallgatják. Boldog, aki el tud fogadni engem, és nem kételkedik, hanem kitart mellettem.” Amikor János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta Jánosról az összegyűlt sokaságnak: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Nem! Vagy azért mentetek ki, hogy drága ruhába öltözött férfit lássatok? De hiszen, akik drága ruhákban járnak, azok királyi palotákban laknak! Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Igen! Sőt, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Mert János az, akiről mondja az Írás: »Elküldöm hírvivő követemet, aki előtted fog menni, hogy utat készítsen számodra.« Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb. Mégis, azok között, akik a Menny Királyságába tartoznak, a legkisebb is nagyobb nála. Bemerítő János megjelenésétől kezdve a Menny Királysága erőteljesen halad előre, és vannak olyanok, akik teljes erővel törekszenek vele haladni. Minden próféta és a Mózesi Törvény is előre hirdette a Királyság eljövetelét, ameddig János meg nem érkezett. Ha készek vagytok elfogadni, amit a próféták és a Törvény mond, akkor ő az az Illés, akinek az eljöveteléről a próféciák szóltak. Akinek van füle, hallja meg! Mihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Olyanok, mint a piactéren játszó gyerekek, akik így kiáltanak egymásnak: »Táncnótát furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok. Siratót énekeltünk, de nem sírtatok.« Mert eljött János, aki nem azt ette, amit a többiek, és nem ivott bort sem. Róla azt mondták, hogy gonosz szellem lakik benne. Azután eljött az Emberfia, aki ugyanúgy evett és ivott, mint mások. Róla meg azt mondják: »Nézzétek, milyen falánk és részeges! Vámszedőkkel és bűnösökkel barátkozik!« De a bölcsességet a tettei igazolják.” Ezután Jézus figyelmeztette azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette. Megintette őket, mert nem változtatták meg gondolkodásukat és életüket: „Jaj neked, Korazin népe! Jaj nektek, Bétsaida lakói! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen megváltoztatták volna az életüket. Már rég zsákruhában ültek volna, és a fejükre hamut szórtak volna, hogy ezzel is kifejezzék, mennyire megbánták a bűneiket. Igazán mondom nektek: az ítélet napján Tírusz és Szidón népének elviselhetőbb lesz a sorsa, mint a tiétek. És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyeket ti láttatok, megmaradt volna a mai napig. Igazán mondom nektek: Sodoma népének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint nektek.” Akkor Jézus ezt mondta: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!” „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.” „Jöjjetek közel hozzám mind, akik elfáradtatok és nehéz terheket cipeltek! Én megnyugvást és pihenést adok nektek. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok: akkor lelketek megnyugszik és felüdül. Mert az az iga, amelyet én teszek rátok, kedves és gyönyörködtet. Az a teher, amelyet én teszek a vállaitokra, könnyű.” Akkoriban Jézus a tanítványaival együtt egy gabonaföldön ment keresztül. Ez éppen szombaton történt. A tanítványok éhesek voltak, ezért kalászokat téptek le, és a gabonaszemeket megették. Amikor a farizeusok ezt meglátták, így szóltak Jézushoz: „Nézd csak a tanítványaidat, mit csinálnak! A Törvény szerint szombaton ezt nem lenne szabad!” Erre Jézus azt kérdezte tőlük: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor ő és a kísérői megéheztek? Bement Isten házába, és az embereivel együtt megette az Úrnak felajánlott szent kenyereket! Pedig ezeket a Törvény szerint sem neki, sem a kísérőinek nem lett volna szabad megenniük, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a Törvényben, hogy szombatonként a papok a Templomban nem tartják be a szombatra vonatkozó parancsot, de ezzel mégsem követnek el semmi bűnt? Igazán mondom nektek: nagyobb van itt a Templomnál! Ha megértettétek volna, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok tőletek, és nem áldozatot«, akkor most nem ítéltétek volna el azokat, akik semmi rosszat nem tettek. Mert az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is.” Onnan a zsinagógájukba ment. Volt ott egy béna karú férfi. Megkérdezték Jézust: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit?” Ezt azért kérdezték tőle, mert mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák őt. Ekkor azt felelte: „Ha valakinek közületek szombaton gödörbe esik az egyetlen báránya, vajon nem húzzátok ki onnan? Az ember pedig nyilván sokkal értékesebb, mint a bárány! Tehát a Törvény szerint szombaton is szabad jót tenni.” Ezután a beteg férfihoz fordult: „Nyújtsd ki a karodat!” Ő kinyújtotta a béna karját, amely azonnal meggyógyult, és éppen olyan egészséges lett, mint a másik. A farizeusok ekkor kimentek, és azt tervezgették, hogyan tudnák megölni Jézust. Amikor Jézus ezt megtudta, elment onnan. Sokan követték, és mindnyájukat meggyógyította. Azt azonban szigorúan megtiltotta nekik, hogy másoknak is elhíreszteljék, hogy ő kicsoda. Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott: „Itt az én szolgám, akit választottam, akit szeretek, akiben gyönyörködöm! Szellememet adom neki, és igazságosan fogja ítélni a nemzeteket. Nem vitatkozik, nem kiabál, hangját nem hallják az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsest nem oltja ki. Mindaddig kitart, míg az igazságos ítélet győzni fog. Benne reménykednek majd a nemzetek.” Ezután egy vak és néma férfit vittek hozzá, akiben gonosz szellem lakott. Jézus meggyógyította: a férfi beszélni kezdett és látott. Ezen az egész tömeg nagyon elcsodálkozott, és ezt mondták: „Csak nem ő a Dávid Fia?!” Ezt meghallották a farizeusok, és kijelentették: „Ez az ember csak Belzebubnak, a gonosz szellemek fejedelmének erejével űzheti ki a gonosz szellemeket.” Mivel Jézus tudta, mit gondoltak, így válaszolt nekik: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Ugyanúgy elpusztul az a város, vagy család is, amelyben belső harcok dúlnak. Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága nem állhat fenn tovább. Másrészt, ha én Belzubub erejével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor a fiaitok kinek az erejével űzik ki őket? Így fiaitok maguk bizonyítják, hogy tévedtek! Ha viszont én Isten Szellemével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága már megérkezett hozzátok. Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy elrabolja a vagyonát, akkor előbb meg kell kötöznie azt az erős embert. Csak azután foszthatja ki a házát. Aki nem velem van, ellenem van. Aki nem velem együtt dolgozik, az ellenem dolgozik. Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, nem nyer bocsánatot soha. Még az is kaphat bűnbocsánatot, aki az Emberfia ellen beszél, de aki a Szent Szellem ellen szól, az sem ebben a korszakban, sem a következőben nem kaphat bocsánatot.” „Ha jó gyümölcsöt szeretnétek, jó fára van szükségetek. Ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Minden fát a gyümölcséről lehet felismerni. Ti mérges kígyóktól származtok! Hogyan is mondhatnátok jó dolgokat, mikor gonoszak vagytok?! Hiszen azt mondja ki az ember, ami a szívét megtölti. A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében. Azokból hozza elő mindazt a jót, amelyet mond és tesz. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból hozza elő azokat a gonosz dolgokat, amelyeket mond és tesz. Mondom nektek: az ítélet napján minden felesleges és gondatlanságból kimondott szavatokról is számot kell majd adnotok! Kimondott szavaitok alapján fognak megítélni benneteket. A szerint fognak benneteket igazságosnak, vagy bűnösnek ítélni, amit mondtatok.” Ekkor néhány farizeus és törvénytanító ezt kérte tőle: „Tanító, szeretnénk, ha valamilyen csodálatos jelet mutatnál nekünk, bizonyítékul!” De Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék bizonyítékul valami csodás jelt szeretne látni. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával is történt! Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a nagy tengeri lény gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld belsejében. Ninive lakói egyszerre támadnak majd fel ezzel a nemzedékkel, és elítélik őket. Miért? Mert a niniveiek megváltoztatták az életüket válaszul Jónás üzenetére. Hozzátok pedig olyan jött el, aki nagyobb Jónásnál, mégsem hallgattok rá! Az ítélet napján Dél királynője együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket. Miért? Mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Hozzátok pedig az jött el, aki nagyobb Salamonnál, mégsem hallgattok rá!” „Amikor egy gonosz szellem kimegy az emberből, száraz helyeken kóborol, és nyugalmat keres, de nem talál. Akkor ezt mondja: »Visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem.« Tehát visszamegy, és azt üresen, kisöpörve, sőt feldíszítve találja. Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak. Majd ezek mind beleköltöznek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt. Bizony, így fog járni ez a gonosz nemzedék is!” Miközben Jézus ezeket mondta, anyja és testvérei megérkeztek. Beszélni akartak vele. Valaki szólt Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid kinn állnak, és beszélni akarnak veled!” Jézus így válaszolt: „Ki az én anyám, és kik a testvéreim?” Azután tanítványaira mutatott, és ezt mondta: „Itt vannak a testvéreim és anyám! Aki megteszi, amit Atyám akar, az a testvérem és anyám.” Azon a napon Jézus kiment a házból, és leült a tó partján. Sokan gyűltek össze körülötte, ezért beszállt egy halászbárkába, és leült, az emberek pedig a parton álltak. Sok mindenre tanította őket jelképes történetek segítségével. Ezt mondta: „Egy földműves kiment a szántóföldre vetni. Ahogy szórta a vetőmagot, a magok egy része az útra esett. Odarepültek a madarak, és mind felcsipegették. Voltak olyan magok, amelyek köves talajra hullottak, ahol sekély volt termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De mikor a nap fölkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem volt mélyen a gyökerük, teljesen elszáradtak. Más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták őket. A magok egy része azonban jó földbe esett, felnőtt és termést hozott. Az egyik százszor, a másik hatvanszor, ismét másik harmincszor annyit termett, mint a Mennyit a gazda vetett. Akinek van füle, hallja!” Tanítványai megkérdezték: „Miért használsz történeteket, amikor tanítasz?” Ő így válaszolt: „Ti megérthetitek a Menny Királyságának titkos igazságait, de a többiek nem. Akinek van, az még többet kap, hogy bőségesen legyen neki. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt. Azért tanítom őket történetek segítségével, mert néznek ugyan, de nem látnak, hallják ugyan, de nem értik meg, amit mondok. Beteljesedett rajtuk Ézsaiás próféciája: »Hallani fogtok, de nem értitek meg, néztek ugyan, de nem láttok, mert megkeményedett a nép szíve. Fülükkel alig hallanak, szemüket becsukták, hogy ne lássanak, ne halljanak, ne értsenek, ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam őket.« De ti boldogok vagytok, mert a szemetek lát, és a fületek hall. Igazán mondom nektek: sok próféta és igaz ember szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták; és szerették volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.” „Most pedig hallgassátok meg a magvetésről szóló történet magyarázatát! Mit jelent az, amikor a mag az útra esik? Ez azt az embert jelképezi, aki hallja az Isten Királyságáról szóló üzenetet, de nem érti meg, ezért a gonosz elrabolja a szívébe vetett magokat. Mit jelent az, amikor a mag köves talajba hullik? Ez azt az esetet jelképezi, amikor valaki meghallgatja az üzenetet, és azonnal örömmel fogadja. De nem gyökerezik meg a szívében, és csak rövid ideig él benne. Az ilyen ember hamar elveszti a hitét, amikor üldöztetés, vagy valami baj éri az üzenet miatt. A tüskés gyomok közé esett mag azt jelképezi, amikor valaki meghallgatja ugyan az üzenetet, de az élet gondjai, és a gazdagság csábítása miatt nem hoz termést. Végül pedig a jó talajba vetett mag azt jelképezi, amikor valaki hallja az üzenetet, meg is érti, és termést is hoz: az egyik a százszorosát, a másik a hatvanszorosát, ismét másik pedig a harmincszorosát.” Másik történetet is mondott nekik. „A Menny Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és egy gyomnövény magját szórta a vetés közé, majd elment. A búzavetés felnőtt, és kalászt hozott, de ugyanakkor a gyomok is megnőttek. A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?« »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda. A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?« »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor a búzát is kitéphetitek a gyomokkal együtt! Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«” Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik. „A Menny Királysága hasonló ehhez: egy ember a földjébe mustármagot vetett. Ez a legkisebb a magok között, de mikor felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő: rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.” Elmondott nekik egy másik hasonlatot is. „A Menny Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.” Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, hasonlatok nélkül nem mondott nekik semmit. Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott: „Történetek és hasonlatok által szólok hozzátok. Olyan titkokról beszélek, amelyek a világ teremtése óta rejtve voltak.” Ezután Jézus elküldte az embereket, és hazament. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: „Magyarázd el nekünk a szántóföldön nőtt gyomok történetét!” Jézus így válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ. A jó mag azokat jelképezi, akik Isten Királyságához tartoznak. A gyomok pedig azokat, akik a Gonoszhoz tartoznak. Az ellenség, aki a gyomokat veti, a Sátán. Az aratás ennek a korszaknak a vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni a korszak végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy Királyságából mindenkit gyűjtsenek össze, aki bűnbe viszi az embereket, és mindazokat is, akik gonosz dolgokat tesznek. Ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak, mint a Nap, mennyei Atyjuk Királyságában.” „A Menny Királysága hasonló ehhez: egy ember elásott kincset talált a szántóföldben. Örömében újra elrejtette, majd elment, eladta minden vagyonát, és megvette azt a földet, amelyben a kincs volt. A Menny Királysága hasonló ehhez: volt egy kereskedő, aki igazgyöngyökkel kereskedett. Egyszer talált egy nagyon értékes gyöngyöt. Akkor elment, eladta minden vagyonát, és megvette azt a gyöngyöt.” „A Menny Királysága hasonló ehhez: a halászok kerítőhálója mindenféle halat összefogott, majd mikor egészen megtelt, a halászok kihúzták a partra. Ezután leültek, és kiválogatták a zsákmányt: a jó ízű halakat edényekbe gyűjtötték, a rosszakat pedig félredobták. Így lesz majd ennek a korszaknak a végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazságosak közül. A gonoszokat tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.” „Most már értitek ezeket a jelképes történeteket?” — kérdezte Jézus. „Igen” — felelték a tanítványai. Ekkor ő így folytatta: „Tehát minden törvénytanító, akit megtanítanak azokra az új dolgokra, amelyeket a Menny Királysága jelent, hasonlít egy házigazdához, akinek a kamrájában új és régi dolgok is vannak. Ezeket azután együtt veszi elő onnan.” Miután Jézus befejezte ezeket a történeteket, elment onnan. Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan vette ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt? Ezért képtelenek voltak elfogadni Jézust, és elfordultak tőle. Jézus ekkor így válaszolt nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és a saját családjában nem fogadják el.” Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert ott nem hittek benne. Abban az időben Heródes, Galilea fejedelme is hallott Jézusról. Ezt mondta a szolgáinak: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János. Nyilván feltámadt a halálból, és azért van ilyen csodatevő ereje.” Ez a Heródes volt az, aki korábban Jánost letartóztatta, megbilincseltette, és börtönbe záratta. Azért tette, mert Heródiás kérte rá. Heródiás ugyanis Fülöpnek, Heródes testvérének volt a felesége. János többször is mondta Heródesnek: „A Törvény szerint nem szabad együtt élned Heródiással!” Ezért Heródes meg akarta öletni Jánost, de félt a néptől, mert Jánost prófétának tartották. Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt Heródes és a vendégei előtt. Ez annyira tetszett Heródesnek, hogy megesküdött: akármit kér tőle a leány, megadja neki. A leány az anyja tanácsára ezt kérte: „Add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!” A király elszomorodott, de mivel megesküdött, és mivel ezt a vendégek is hallották, nem akarta a leányt visszautasítani, hanem megparancsolta, hogy teljesítsék a kérését. Elküldte szolgáit, és azok lefejezték Jánost a börtönben. Majd elhozták a leánynak János fejét egy tálon, ő meg átadta az anyjának. Később eljöttek János tanítványai a holttestért, és eltemették. Ezután Jézushoz mentek és mindezt elmondták neki. Amint ezt Jézus meghallotta, beszállt egy bárkába, és elvonult egy lakatlan helyre, mert egyedül akart lenni. Az emberek azonban megtudták, hová tart, és gyalog utánamentek a városokból. Amikor Jézus partra szállt, és látta az összegyűlt sokaságot, megsajnálta őket, és meggyógyította a betegeiket. Mikor már esteledett, a tanítványai azt mondták Jézusnak: „Lakatlan ez a hely, és késő van már. Küldd el az embereket, hogy a környező falvakban valami ennivalót vehessenek maguknak!” Jézus így felelt: „Nem kell elmenniük. Ti adjatok nekik enni!” „Nincs nálunk más, csak öt kenyér és két hal” — felelték. „Hozzátok ide!” — mondta Jézus. Ezután szólt az embereknek, hogy üljenek le a fűbe, majd kezébe vette az öt kenyeret és két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Ezután tört a kenyerekből, és odaadta a tanítványainak, azok pedig szétosztották. Mindenki evett és jóllakott. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal. Körülbelül ötezer férfi volt ott, s ezen felül asszonyok és gyermekek, akik mind ettek ebből. Közvetlenül ezután Jézus mondta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól. A hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt. Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. Amikor meglátták őt, amint a tó vizén járt, nagyon megrémültek, és ijedtükben azt kiabálták: „Ez valami kísértet!” Jézus azonnal megszólította őket: „Ne féljetek! Én vagyok az, ne féljetek!” Péter így válaszolt: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen járva!” „Gyere!” — felelte Jézus. Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen odament Jézushoz. De mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?” Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták, és ezt mondták: „Valóban te vagy az Isten Fia!” Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek. Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Aki csak megérintette, az meg is gyógyult. Ekkor farizeusok és törvénytanítók jöttek Jézushoz, akik Jeruzsálemből érkeztek. Megkérdezték: „Miért nem követik a tanítványaid őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?” Jézus kérdéssel válaszolt: „Ti pedig miért nem engedelmeskedtek Isten parancsának, amikor a hagyományokat követitek? Isten ugyanis ezt mondta: »Tiszteld apádat és anyádat!«, és »Aki apját vagy anyját gyalázza, átkozza, annak meg kell halnia!« Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Adhatnék ugyan valamit neked, amivel segíthetnélek, de azt már Istennek ajánlottam fel« — akkor azzal már nem kell a szüleinek segítenie, vagyis tisztelnie őket. Tehát, a hagyományaitok kedvéért érvénytelenné tettétek Isten szavát! Milyen képmutatók vagytok! Jól mondta rólatok Ézsaiás próféta: »Ez a nép csak szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek és imádnak engem, nem ér az semmit, mert olyan szabályokat tanítanak, amelyek csak emberek parancsai.«” Ekkor magához szólította az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám, és értsétek meg, amit mondok! Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem, ami kijön a száján: vagyis, amit mond.” Ekkor odamentek hozzá a tanítványai és ezt kérdezték: „Tudod-e, hogy a farizeusok felháborodtak azon, amit mondtál?” „Minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett, gyökerestől kitépnek majd” — válaszolta Jézus. „Ezért ne is törődjetek a farizeusokkal! Hiszen vakok, akik a többi vakot vezetik. Ha pedig egyik vak vezeti a másikat, akkor mindketten gödörbe esnek.” Ekkor Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk, mit jelent az előbbi hasonlat!” „Hát még ti sem értitek?” — kérdezte Jézus. „Nem értitek, hogy az étel, amely a szájon át bemegy, a gyomorba kerül, végül pedig kiürül onnan? Ami azonban a szájadból kijön — vagyis, amit mondasz—, az a szívedből származik, és az tehet tisztátalanná! Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosság, házasságtörés, szexuális bűnök, lopás, hazugság és gyalázkodás. Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig az, ha nem végzi el a szertartásos kézmosást étkezés előtt.” Jézus továbbment onnan Tírusz és Szidón vidékére. Ekkor egy kánaáni asszony jött utána, aki azon a vidéken lakott, és így kiáltozott: „Uram, Dávid Fia, könyörülj meg rajtam! A leányomban gonosz szellem van, és nagyon szenved tőle!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Ekkor a tanítványai így kérlelték: „Küldd el ezt az asszonyt! Folyton utánunk jön, és kiabál!” Jézus így válaszolt: „Az Atya engem csak Izráel népének elveszett juhaihoz küldött.” Az asszony akkor Jézushoz jött, leborult előtte, és így kérte: „Uram, segíts rajtam!” Jézus így válaszolt: „Nem helyes, ha elvesszük a gyerekektől a kenyeret, hogy odadobjuk a kutyáknak.” „Igazad van, Uram!” — válaszolt az asszony — „De még a kutyák is megkapják a gazdájuk asztaláról lehulló morzsákat.” Erre Jézus felelt: „Asszony, milyen nagy hited van! Legyen meg, amit kívánsz.” És abban a pillanatban meggyógyult az asszony leánya. Jézus ezután visszatért a Galileai-tó partjára. Felment egy hegyre, és leült. Rengetegen jöttek hozzá. Sántákat, vakokat, bénákat, süketnémákat, és mindenféle más betegeket hoztak. Letették őket Jézus lába elé, ő pedig mindegyiket meggyógyította. Az emberek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, amikor látták, hogy a süketnémák megszólalnak, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak, a vakok látnak — és dicsőítették Izráel Istenét. Jézus magához hívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Sajnálom ezt a sok embert. Már három napja velem vannak, és kifogytak minden ennivalóból. Nem akarom éhesen elküldeni őket, nehogy összeessenek az úton.” „De hát honnan vehetnénk ezen az elhagyatott helyen annyi kenyeret, hogy ilyen nagy sokaságot megetessünk?” — kérdezték a tanítványok. Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van?” „Hét” — válaszolták — „és néhány kisebb halunk.” Ezután szólt az embereknek, hogy mindenki üljön le a földre. Majd fogta a hét kenyeret és a halakat, és miután hálát adott Istennek, tört az ételből, és kezdte osztani a tanítványainak, azok pedig az embereknek. Mindnyájan ettek, amíg mindenki jóllakott. Majd összeszedték a maradékot, és hét kosarat töltöttek meg a darabokal. Körülbelül négyezer férfi volt a tömegben, akik ettek, s azon felül még asszonyok és gyerekek. Miután Jézus elküldte az embereket, beszállt egy bárkába, és Magadán vidékére ment. Farizeusok és a szadduceusok jöttek Jézushoz, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik valamilyen csodálatos mennyei jelt bizonyítékul. De ő így válaszolt nekik: „Napnyugta idején azt mondjátok: »Holnap szép idő lesz, mert vörös az ég alja.« Kora reggel pedig ezt: »Ma vihar lesz, mert az ég sötét és vörös.« Ezek valóban jelei a közelgő időjárásnak! Látjátok az égen ezeket a jeleket, és tudjátok is, hogy mit jeleznek. Ugyanígy látjátok azokat a dolgokat, amik mostanában történnek. Ezek is jelek. Hogy lehet, hogy nem értitek, mit jelentenek?! Ez a gonosz és hűtlen nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt akar látni bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával történt!” Ezzel otthagyta őket, és továbbment. A tanítványok áteveztek a tó túlsó partjára, de elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus ezt mondta nekik: „Legyetek óvatosak, és tartsátok távol magatokat a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Ők meg így tanakodtak egymás között: „Biztosan azért mondta ezt, mert elfelejtettünk kenyeret hozni.” De Jézus tudta, miről beszélnek, és ezt mondta: „Miért tanakodtok azon, hogy nincs nálatok kenyér? Még mindig nem értitek?! Nem emlékeztek az ötezerre, az öt kenyérre, és hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? Vagy a négyezerre, a hét kenyérre, és hogy ott hány kosár lett tele a maradékokkal? Én nem kenyérről beszéltem, nem értitek? Azt mondtam, hogy legyetek óvatosak, és tartsátok távol magatokat a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy miről beszélt. Nem arról, hogy óvakodjanak a kovásztól, amely a kenyeret megkeleszti, ha nem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításaitól tartsák távol magukat. Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékén járt, megkérdezte tanítványaitól: „Mit mondanak az emberek rólam, kicsoda az Emberfia?” „Egyesek azt mondják, hogy te vagy Bemerítő János, mások Illésnek tartanak. Mások meg Jeremiásnak, vagy a régi próféták közül valamelyiknek” — válaszolták. „Hát ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” — kérdezte tovább. Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus ezt felelte: „Áldott vagy Simon, Jóna fia, mert mennyei Atyám megmutatta neked, hogy ki vagyok én. Nem az emberektől tudod, és nem saját magadtól mondtad. Én meg azt mondom neked, te Péter vagy. Ezen a kősziklán fel fogom építeni eklézsiámat, és a halál erői sem lesznek képesek azt legyőzni. Neked fogom adni a Menny Királyságának kulcsait. Amiket nem engedsz meg a földön, azok a dolgok lesznek, amit Isten nem enged meg. Amiket viszont megengedsz a földön, azok a dolgok lesznek, amiket Isten megenged.” Ezután szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus. Ettől kezdve magyarázta Jézus tanítványainak, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, ott sokat fog szenvedni a nép vezetőitől, a főpapoktól és a törvénytanítóktól. Arról is beszélt, hogy szükséges, hogy őt megöljék, de három nap múlva fel fog támadni. Ekkor Péter félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani: „Uram, Isten mentsen meg téged attól, hogy ez bekövetkezzen! Ilyesmi semmiképpen sem történhet meg veled!” De Jézus hátat fordított neki, és így válaszolt Péternek: „Takarodj a hátam mögé, Sátán! El akarsz gáncsolni, mivel nem úgy gondolkodsz, mint Isten, ha nem úgy, mint az emberek!” Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen. Aki próbálja megmenteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki odaadja értem az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megtalálni. Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti saját magát? Mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? Az Emberfia eljön majd angyalaival együtt és Atyja dicsőségében, és akkor majd mindenkinek a tettei szerint megadja, amit érdemel. Igazán mondom nektek: vannak köztetek, akik még haláluk előtt meglátják az Emberfiát, amint eljön királyi dicsőségében.” Hat nap múlva Jézus felment egy magas hegyre. Csak Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost vitte magával. A hegyen a szemük láttára átváltozott. Arca úgy ragyogott, mint a Nap, a ruhája pedig fehéren fénylett. Ekkor megjelent mellette Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter ekkor Jézushoz fordult: „Uram, olyan jó itt lenni! Ha akarod, készítek három sátrat: neked, Mózesnek és Illésnek.” Amíg Péter beszélt, hirtelen fényes felhő takarta be őket. A felhőből hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm! Őt hallgassátok!” Ekkor a tanítványok annyira megrémültek, hogy arccal a földre estek. Jézus hozzájuk lépett, megérintette őket, és ezt mondta: „Álljatok fel, ne féljetek!” Amikor felnéztek, már csak őt látták. Miközben lefelé jöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Ne mondjátok el senkinek, amit láttatok, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból!” Majd megkérdezték tőle a tanítványai: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy Krisztus előtt Illésnek kell eljönnie?” Jézus így felelt: „Illés valóban el fog jönni, és majd mindent helyreállít. De azt mondom nektek: Illés már el is jött, csak az emberek nem ismerték fel őt, és úgy bántak vele, ahogy akartak. Ugyanígy fog szenvedni az Emberfia is. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról beszélt nekik. Amikor Jézus visszament az összegyűlt emberekhez, egy férfi lépett hozzá. Letérdelt előtte, és így kérlelte: „Uram, könyörülj meg a fiamon, mert szörnyű rohamai vannak, és borzasztóan szenved. Ilyenkor gyakran megesik vele, hogy tűzbe vagy vízbe esik. Elhoztam a tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus ekkor ezt mondta: „Ó, milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még közöttetek maradnom? Meddig kell még elviseljelek benneteket? Hozzátok ide azt a fiút!” Akkor Jézus ráparancsolt a gonosz szellemre, aki kiment a fiúból. Ekkor a fiú azonnal meggyógyult. Amikor Jézus egyedül volt, odamentek hozzá a tanítványai, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni azt a gonosz szellemet?” Ő ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Igazán mondom nektek: ha csak akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek a hegynek: »Mozdulj el innen oda!«, és az oda is menne. Akkor minden lehetséges lenne a számotokra.” Később, amikor a tanítványok összegyűltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát kiszolgáltatják az embereknek, meg fogják ölni, de a harmadik napon majd feltámad.” Ezen a tanítványok nagyon elszomorodtak. Egyszer Jézus és a tanítványai Kapernaumba érkeztek. Péter ott összetalálkozott azokkal az adószedőkkel, akik a Templom számára gyűjtötték az adót: fejenként két drakhmát. Megkérdezték Pétert: „Mesteretek nem fizeti a templomadót?” „De igen” — válaszolta Péter, és bement a házba. De még mielőtt megszólalt volna, Jézus megkérdezte: „Simon, mit gondolsz? A földi királyok kitől szednek vámot és adót? A saját gyerekeiktől, vagy a másokétól?” „Mások gyerekeitől” — felelte Péter. „Ezek szerint a saját gyerekeik nem adóznak! De hogy ne haragítsuk meg őket, menj ki a tóhoz horgászni. Amikor kifogod az első halat, nyisd ki a száját, és egy négydrakhmás ezüstpénzt találsz benne. Add oda nekik: ez legyen a kettőnk adója a Templom számára!” Abban az időben megkérdezték Jézustól a tanítványai: „Ki a legnagyobb a Menny Királyságában?” Ekkor Jézus odahívott egy kisgyermeket, odaállította közéjük, és így felelt: „Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyan legyen, mint egy kisgyereké, különben soha nem mehettek be a Menny Királyságába. Ezért az lesz a legnagyobb a Menny Királyságában, aki megalázkodik, és olyan lesz, mint ez a kisgyerek. Aki pedig befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, az valójában engem fogad be.” „Ezek a kicsinyek hisznek bennem. De jaj annak, aki akár csak egyet is bűnbe visz közülük! Aki miatt e kicsinyek bűnt követnek el, az még akkor is jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe. Jaj az embereknek az ilyen bűnbe vivő kísértések miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy ezek próbára tegyék őket, de jaj annak, aki miatt azt a bűnt elkövetik! Ezért ha a saját kezed, vagy lábad visz bűnbe, még azt is inkább vágd le, és dobd el! Jobb, ha csonkán, vagy fél lábbal jutsz be az örök életre, mintha kezed-lábad épségben megmarad, és úgy dobnak az örök tűzbe. Ha a szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be az örök életre, mintha két szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe!” „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a kicsinyek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! Mit gondoltok? Ha valakinek van száz juha, és az egyik eltéved, mit fog tenni az az ember? Otthagyja a legelőn a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet, amelyik elkóborolt! Igazán mondom nektek: mikor megtalálja, jobban örül annak az egynek, mint a többi kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár egy is elvesszen e kicsinyek közül.” „Ha a testvéred vétkezik, menj oda hozzá, négyszemközt figyelmeztesd, és mutass rá arra, amit rosszul tett! Ha hallgat rád, akkor segítettél neki, hogy testvéred maradjon. Ha nem hallgat rád, újra menj el hozzá, és vigyél magaddal egy vagy két embert! Így mindent két vagy három tanú bizonyíthat. Ha rájuk sem hallgat, mondd el a gyülekezetnek! Ha még a gyülekezetre sem hallgat, akkor úgy kell vele bánni, mint egy hitetlennel, vagy vámszedővel! Igazán mondom nektek: amiket nem engedtek meg a földön, azok a dolgok lesznek, amit Isten nem enged meg. Amiket viszont megengedtek a földön, azok a dolgok lesznek, amiket Isten megenged.! Igazán mondom nektek: ha itt a földön közületek ketten összhangban vannak és egyetértenek, akkor kérhetnek akármit, mennyei Atyám megadja nekik. Mert amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.” Ezután Péter lépett hozzá, és megkérdezte: „Uram, ha valaki állandóan vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Akár hétszer is?” „Nemcsak hétszer, ha nem akár hetvenszer hétszer is — válaszolta Jézus. A Menny Királysága hasonlít ehhez: egyszer egy király elhatározta, hogy a szolgáival megfizetteti mindazt, amivel tartoztak neki. Mikor kezdte összegyűjteni a pénzt tőlük, elé hozták egyik szolgáját, aki tízezer talentummal tartozott. De mivel nem tudta visszafizetni az adósságát, a király megparancsolta, hogy adják el rabszolgának feleségével és gyermekeivel együtt, és adják el minden vagyonát is. Amit pedig ezekért kapnak, az legyen a királyé az adósság fedezésére. A szolga ekkor leborult a király előtt, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!« A király megsajnálta, szabadon engedte, sőt, minden adósságát is elengedte. Miután ez a szolga elment, találkozott egyik szolgatársával, aki neki tartozott száz ezüstpénzzel. Torkon ragadta, fojtogatni kezdte, és ez mondta neki: »Add meg, amivel tartozol!« Az meg az első szolga lába elé borult, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!« Az első szolga azonban nem akart megkönyörülni rajta, ha nem börtönbe záratta a társát, amíg az minden tartozását vissza nem fizeti. Amikor a király szolgái meglátták ezt, nagyon megharagudtak. Elmentek a királyhoz, és elmondták, mi történt. Ekkor a király behívatta az első szolgát, és ezt mondta neki: »Te gonosz szolga! Én elengedtem minden adósságodat, mivel kegyelemért könyörögtél! Nem kellett volna neked is ugyanúgy könyörülnöd a szolgatársadon, ahogy én könyörültem rajtad?!« Ekkor a király haragjában átadta a börtönőröknek, hogy tartsák fogva, és büntessék meg, amíg ki nem fizeti minden adósságát. Bizony, így bánik veletek mennyei Atyám is, ha szívből meg nem bocsáttok annak, aki vétkezett ellenetek.” Miután Jézus befejezte ezeket, Galileából Júdeába ment, a Jordán folyón túlra. Nagy tömeg követte, és ő meggyógyította a betegeiket. Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj elváljon a feleségétől bármilyen okból?” Jézus így válaszolt: „Biztosan olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert, és ezt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté lesznek«. Ezután tehát már nem kettő, ha nem egy. Amit Isten egyesített, azt ember ne válassza szét!” A farizeusok tovább kérdezték: „Akkor miért adott Mózes olyan parancsot, amely megengedi, hogy a férfi elváljon a feleségétől, ha válólevelet ad neki?” Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől. De kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, az vétkes a házasságtörés bűnében, kivéve, ha az első feleség házasságtörést követett el.” Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és a felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja elfogadni ezt a tanítást a házasságról, csak az, akit Isten képessé tesz rá. Több különböző oka lehet annak, ha valaki nem alkalmas a házasságra. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem képesek a házaséletre. Vannak férfiak, akiket mások tettek alkalmatlanná a házasságra. Végül pedig olyan férfiak is vannak, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni a Menny Királyságáért. De aki alkalmas a házasságra, az fogadja el ezt a tanítást a házasságról!” Ekkor néhányan kisgyerekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzon értük. De a tanítványok rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. Jézus azonban ezt mondta: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyerekeket hozzám jönni! Hiszen a Menny Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak!” Ezután rátette kezét a gyerekekre, majd továbbment. Egyszer odajött Jézushoz egy férfi, és ezt kérdezte: „Mester! Milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, hogy örök életem legyen?” Válaszul Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó! Ha örök életet akarsz kapni, engedelmeskedj Isten parancsainak!” „Milyen parancsoknak?” — kérdezte a férfi. Jézus így válaszolt: „Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat! Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!” A fiatalember ezt felelte: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus ezt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el minden vagyonodat, és a pénzt oszd szét a szegények között! Így a Mennyben lesznek a kincseid. Azután gyere, és kövess engem!” A fiatalember ekkor szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt. Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Igazán mondom nektek: a gazdagok nehezen mennek be a Menny Királyságába! Mondom nektek: könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán, mint egy gazdagnak Isten Királyságába bemenni.” A tanítványok ezen nagyon meglepődtek. Meg is kérdezték: „Hát akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?” Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen. Isten számára viszont minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Látod, mi mindent otthagytunk, és követtünk téged. Velünk mi lesz?” Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: amikor a világ újjászületik, az Emberfia dicsőséges trónján fog ülni, és uralkodik. Akkor majd ti is, akik követtek engem, tizenkét trónon ültök, hogy Izráel tizenkét törzse felett uralkodjatok. Mindenki, aki elhagyta értem házát, testvéreit, apját, anyját, gyermekeit vagy szántóföldjeit, százszor annyit kap vissza, és örök életet kap örökségül. De sokan, akik most az első helyeket foglalják el az életben, akkor majd utolsók lesznek. Ugyanakkor, sokan, akik most az utolsó helyeken vannak ebben az életben, az első helyekre kerülnek.” „A Menny Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük, hogy napi egy ezüstpénzt fizet nekik, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni. Reggel kilenc óra körül ismét kiment, és látott a piactéren néhány férfit, akiknek semmi dolgunk nem volt. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és megkapjátok, amely a munkátokért jár!« Azok el is mentek. Délben, majd három óra körül megint kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőbe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, ismét talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Hát ti miért álltok itt egész nap? Miért tétlenkedtek?« Ezt válaszolták: »Minket még senki sem fogadott fel«. »Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik. Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!« Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy ezüstpénzt kapott. Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak. De ők is csak egy-egy ezüstpénzt kaptak. Amikor átvették a bérüket, panaszkodtak a gazdának: »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak« — mondták. »Te azonban ugyanúgy bántál velünk, mint ővelük, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!« Ő pedig így felelt: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Hiszen megegyeztünk, hogy egy ezüstpénzt fizetek neked. Fogd tehát, ami a tiéd, és menj! Én ugyanis ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?« Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, útközben félrehívta a tizenkét tanítványt, és ezt mondta: „Jól figyeljetek! Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Azok halálra fogják ítélni, és átadják a nem zsidó emberek kezébe, hogy azok kigúnyolják, megkorbácsolják és kivégzik a kereszten. De a harmadik napon fel fog támadni.” Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit. „Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus. Az asszony így felelt: „Azt kérem tőled, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg nekem!” Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni a szenvedés poharát, amelyet nekem ki kell innom?” „Igen, ki tudjuk inni” — felelték. Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ül majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el. Oda majd azok fognak ülni, akiknek mennyei Atyám ezt a két helyet elkészítette.” Amikor ezt a többi tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre. De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a nem zsidó népek uralkodói szeretik a hatalmukat mutogatni. A hatalmasok pedig szeretik alattvalóikkal éreztetni a hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, az a szolgátok legyen! Aki pedig az első akar lenni, az legyen a rabszolgátok! Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, ha nem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sok embert megmentsen.” Amint elhagyták Jerikó városát, nagy tömeg követte Jézust. Az út szélén két vak ült, s amikor hallották, hogy Jézus megy el mellettük, kiáltozni kezdtek: „Urunk, Dávid Fia, könyörülj meg rajtunk!” Az emberek rájuk szóltak, hogy maradjanak csendben. De ők csak még jobban kiabáltak: „Urunk, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” Jézus ekkor megállt, és megkérdezte tőlük: „Mit kívántok? Mit tegyek veletek?” Ezt felelték: „Urunk! Nyisd meg a szemünket, hadd lássunk!” Jézus megsajnálta őket, és megérintette a szemüket. Abban a pillanatban megnyílt a szemük, és láttak. Azután követték Jézust. Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek. Az Olajfák hegyéhez értek, Betfagé falu szélére. Akkor Jézus két tanítványát előre küldte, és ezt mondta nekik: „Menjetek be ebbe a faluba! Találtok ott egy kikötött szamarat, a csikójával együtt. Oldjátok el mindkettőt, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna ezért, mondjátok neki, hogy az Úrnak van szüksége rájuk. Akkor azonnal elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjen, amit a próféta mondott: „Mondjátok meg Sion leányának: »Nézd, itt jön Királyod, aki alázatos, és szamáron ül! Szamárcsikón ül, teherhordó állat csikóján.«” A tanítványok el is mentek, és mindent úgy tettek, ahogyan Jézus mondta. Elhozták a szamarat és a csikóját, ráterítették felsőruháikat, Jézus felült rá, és így közeledett az úton Jeruzsálem felé. Nagy tömeg gyűlt össze, és Jézus elé, az útra terítették felsőruhájukat. Mások ágakat vágtak le a fákról, és azokat szórták eléje az útra. A tömeg részben Jézus előtt, részben utána haladt, és így kiáltottak: „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott legyen, aki az ÚR nevében jön! Hozsánna a magasságban Istennek!” Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város felbolydult és összezavarodott. Mindenki azt kérdezte a másiktól: „Ki ez?” A Jézust kísérő sokaság így válaszolt: „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből!” Jézus ezután bement a Templom területére, és kizavarta onnan azokat, aki ott árultak, vagy vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is. Azt mondta nekik: „Ezt mondja az Írás: »Házamat imádság házának nevezik.« Ti azonban »rablók barlangjává« teszitek.” Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket. A főpapok és a törvénytanítók látták Jézus csodálatos gyógyításait, és hallották, amint a kisgyerekek a Templom területén így kiáltoznak: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Mindezek miatt nagyon megharagudtak, és megkérdezték Jézustól: „Nem hallod, mit kiabálnak ezek a gyerekek?!” „De igen!” — válaszolta Jézus. „Az Írás ezt mondja: »Istenem, Te tanítottad meg a gyerekeket és a csecsemőket, hogy dicsérjenek téged!« ” Ezzel otthagyta őket, kiment Jeruzsálemből, és Betániában töltötte az éjszakát. Másnap korán reggel indult vissza Jeruzsálembe, s közben megéhezett. Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezért ezt mondta neki: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” A fügefa pedig azonnal kiszáradt. A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki ilyen gyorsan ez a fügefa?” Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!« — akkor az is megtörténik. Akármit kértek imádságotokban, ha hittel kéritek, meg is fogjátok kapni.” Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?” Jézus visszakérdezett: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen hatalommal teszem mindezt. Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.” Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket a dolgokat.” Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az első fiának: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« Az így válaszolt: »Nem akarok kimenni.« De később mégis meggondolta magát, és kiment. Ezután az apa a másik fiától is ugyanazt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram!« — de nem ment ki. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?” „Az első — válaszolták a zsidó vezetők.” Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni a Menny Királyságába, mint ti! Mert eljött hozzátok János, hogy megmutassa, hogyan kell helyesen élni, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem változtattátok meg a gondolkodásotokat, és mégsem hittetek Jánosnak!” „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőprést, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt. De a bérlők megfogták a tulajdonos szolgáit, némelyiket megverték, másokat megöltek, megint másokat kővel halálra dobáltak. Ezután a gazda még több szolgát küldött, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a gazda azt gondolta magában: »A fiamat biztosan meg fogják becsülni!« Ezért végül a saját fiát küldte a bérlőkhöz. De mikor azok meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a tulajdonos fia! Ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét!« Ezért megfogták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és ott megölték. Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?” A zsidó vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.” Jézus ekkor azt kérdezte: „Soha nem olvastátok ezt az Írásokban? »Az a kő lett a sarokkő, amely az építőknek nem kellett. Ezt az ÚR tette, mi csak csodálkozunk.« Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. Aki ráesik erre a kőre, az mind összetörik, akire pedig ez a kő esik, azt szétzúzza.” Akkor a főpapok és a farizeusok megértették, hogy Jézus róluk mondta ezt a jelképes történetet. Ezért szerették volna letartóztatni, de féltek az emberektől, mert Jézust mind prófétának tartották. Jézus ezután egy másik jelképes történetet mondott. „A Menny Királysága hasonlít ehhez: egy király fiának közeledett az esküvője, ezért a király nagy lakodalmat készített, és erre sok vendéget hívott. Amikor elérkezett az ideje, elküldte a szolgáit, hogy gyűjtsék össze a meghívottakat. De azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött, és ezt mondta nekik: »Azt üzenem a meghívottaknak, hogy már mindent elkészítettem. Levágattam ökreimet és hízott állataimat. Most tehát jöjjenek a fiam lakodalmára, mert már minden készen van!« A szolgák kimentek, de a meghívottak nem hallgattak rájuk, mert mindegyik valami mással volt elfoglalva. Az egyik kiment a szántóföldjére, a másik az üzletébe. A többiek megfogták a király szolgáit, megverték, és meggyilkolták őket. A király ekkor nagyon megharagudott, elküldte a katonáit, hogy öljék meg szolgái gyilkosait, és égessék fel a városukat. Majd ezt mondta a szolgáinak: »A lakodalmi vacsora készen van, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Ezért menjetek ki az útkereszteződésekhez! Hívjatok meg mindenkit, akit csak ott találtok.« A szolgák ki is mentek az utakra, és mindenkit behívtak, akit csak találtak, jókat-rosszakat egyaránt. Így azután a vendégek megtöltötték a termet. Amikor a király bejött, hogy megnézze a vendégeket, észrevett ott valakit, aki nem a lakodalomhoz illő ruhába volt öltözve. »Barátom!« — szólította meg a király. »Hogyan jöhettél ide lakodalomhoz illő ruha nélkül?« Az meg csak hallgatott. A király ekkor megparancsolta szolgáinak: »Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki a külső sötétségbe, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!« Mert sokan vannak, akiket meghívtak, de kevesen vannak a kiválasztottak.” Ekkor a farizeusok otthagyták Jézust. Maguk között arról tanácskoztak, hogyan tudnák őt ravasz kérdésekkel csapdába csalni, hogy a beszédével vétkezzen. El is küldték hozzá néhány tanítványukat a Heródes-pártiakkal együtt. Azok ezt mondták Jézusnak: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy személyválogató, és amit Isten útjáról tanítasz, az is igaz. Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?” Jézus azonban átlátott rajtuk, és tudta, milyen gonosz szándék vezérli őket, ezért így válaszolt: „Képmutatók! Megpróbáltok csapdába csalni, hogy a szavaimmal vétkezzek? Mutassatok nekem egy pénzérmét, amellyel az adót fizetik!” Odanyújtottak neki egy ezüstpénzt. „Kinek a képmása és a neve van rajta?” — kérdezte tőlük Jézus. „A császáré” — felelték azok. „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus. Ezen a válaszon nagyon meglepődtek, majd otthagyták Jézust, és elmentek. Jézushoz még aznap szadduceusok is jöttek, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Ezt kérdezték tőle: „Mester! Mózes azt parancsolta: ha egy férfi úgy hal meg, hogy nincs gyereke, akkor a férfi testvére vegye feleségül az özvegyet. Így kell gondoskodnia arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. Volt közöttünk hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül meghalt, és a fivérére hagyta a feleségét. Ugyanez történt a második fiúval, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Legutoljára meghalt az asszony is. A feltámadáskor a hét fivér közül kinek lesz a felesége? Hiszen azelőtt már mindegyiknek felesége volt.” Jézus így felelt meg nekik: „Tévedésben vagytok, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül meg, és senki sem megy férjhez, mert a feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben. Ami pedig a halottak feltámadását illeti, biztosan olvastátok, amit Isten maga mondott: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.« Márpedig Isten nem a halottak, ha nem az élők Istene.” Az emberek nagyon elcsodálkoztak ezen a tanításon. A farizeusok meghallották, hogy Jézus olyan választ adott a szadduceusoknak, amelyre azok nem tudtak mit felelni. Ezért a farizeusok mindannyian összegyűltek Jézus körül. Egyikük, aki törvénytanító volt, próbára akarta tenni Jézust, és megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?” Ő így válaszolt: „»Szeresd URat, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!« Ez az első és legfontosabb parancs. De a második is ugyanolyan fontos: »Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!« Ez a két parancsolat az egész Törvény és a próféták írásainak alapja.” Amíg a farizeusok együtt voltak, Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia?” „Dávid fia” — felelték. Jézus tovább kérdezett: „Akkor hogy lehet az, hogy Dávid a Szent Szellem által mégis Urának hívja őt? Ugyanis ezt mondta: »Így szólt az ÚR az én Uramhoz: Ülj a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Ha tehát Dávid Urának nevezi Krisztust, hogy lehet akkor Krisztus Dávid fia?” Erre azonban egyik farizeus sem tudott válaszolni. Így attól a naptól kezdve már senki sem merte őt kérdésekkel próbára tenni. Jézus ekkor az összegyűltekhez és a tanítványaihoz fordult: „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak hatalmuk és tekintélyük van, hogy Mózes Törvényét magyarázzák és alkalmazzák. Ezért fogadjátok meg, amit mondanak. De ne tegyétek, amit ők tesznek, és ne kövessétek az életük példáját! Mert ők csak tanítják a Törvényt, de maguk nem követik, és nem engedelmeskednek annak! Szigorú szabályokat állítanak föl, amelyeknek nehéz engedelmeskedni, és ráerőltetik az emberekre. Ugyanakkor ők maguk meg sem próbálják betartani ezeket. Még jó dolgokat is csak azért tesznek, hogy az emberek jónak tartsák őket. Ezért hordanak nagyobb imadobozt. Ezért hosszabítják meg imaruhájukat is. A vacsorákon és a zsinagógákban az előkelő helyeken szeretnek ülni. Szeretik, ha a piactéren mindenki tisztelettel köszön nekik, és mesternek szólítja őket. Ti azonban ne engedjétek, hogy mesternek szólítsanak benneteket, mert csak egy Mesteretek van, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! »Atyának« se szólítsatok senkit a földön, mert egy Atyátok van a Mennyben! Ne engedjétek azt sem, hogy »Mester«-nek szólítsanak benneteket, mert csak egy mesteretek van, a Krisztus! Aki szolgál titeket, az lesz a legnagyobb közöttetek. Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt tisztelni fogják. Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok, mert bezárjátok a Menny Királyságának kapuját az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be rajta, de azokat sem engeditek be, akik szeretnének bemenni. Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Képesek vagytok keresztül-kasul utazni szárazon és vízen, hogy valakit áttérítsetek a júdaista vallásra. Ha pedig sikerül valakit áttéríteni, azt kétszer gonoszabbá teszitek magatoknál. Pedig már ti is olyan gonoszak vagytok, hogy a gyehennára kerültök! Jaj nektek, törvénytanítók és farizeusok! Ti vezetitek a népet, de magatok is vakok vagytok! Azt mondjátok: »Ha valaki úgy ígér meg valamit, hogy a Templomra esküszik, annak nem kell megtartania az ígéretét. De ha valaki a Templomban lévő aranyra esküszik, akkor meg kell tartania ígéretét.« Bolondok és vakok vagytok! Hát mi nagyobb? A Templom aranya, vagy maga a Templom, amely szentté teszi az aranyat? Ezt is mondjátok: »Ha valaki az oltárra hivatkozva ígér meg valamit, annak nem kell megtartania ígéretét. Aki viszont az oltáron elhelyezett áldozati ajándékra esküszik, annak meg kell tartania ígéretét.« Vakok vagytok! Hát mi nagyobb? Az áldozati ajándék, vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? Aki az oltárra esküszik, az mind az oltárra, mind a rajta levő dolgokra esküszik. Aki a Templomra esküszik, az a Templomra, és minden benne levő dologra is esküszik. Aki a Mennyre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és magára Istenre, aki a trónon ül. Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből is, de elhagyjátok a Törvény igazán fontos tanításait: az igazságosságot, könyörületet és a hűséget. Pedig elsősorban ezekkel kellene törődnötök, és közben azokat sem szabad elhanyagolnotok. Vak vezetők vagytok! Kiszűritek a szúnyogot a pohárból, de lenyelitek a tevét! Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Olyan ez, mintha a pohárnak és tányérnak csak a külsejét mosnátok meg. Belül pedig tele vagytok mindenféle kapzsisággal és önzéssel! Vak farizeus! Először tisztítsd meg a pohár belsejét, hogy azután a külseje is tiszta lehessen! Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle mocsokkal. Ugyanígy ti is, csak kívülről, az emberek szemében látszotok igazságosnak, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírját. Ezt mondjátok: »Ha őseink idejében éltünk volna, mi nem vettünk volna részt a próféták megölésében.« Ezzel azonban ti magatok is megerősítitek, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Akkor hát fejezzétek be, amit őseitek elkezdtek! Mérges kígyók és viperák fiai vagytok! Nem menekülhettek meg Isten ítéletétől! Mindannyian a gyehennára fogtok kerülni! Ezért tehát prófétákat, bölcseket és törvénytanítókat küldök majd hozzátok. Lesznek, akiket megöltök, másokat keresztre feszítetek, megint másokat zsinagógáitokban megkorbácsoltok, és városról városra üldözitek őket. Így végül ti lesztek felelősek minden igaz ember haláláért, akiket a földön megöltek: az ártatlan Ábeltől kezdve egészen Barakiás fia, Zakariás haláláig, akit a Templom és az oltár között gyilkoltak meg. Igazán mondom nektek: mindezekért a büntetés ezt a nemzedéket fogja sújtani.” „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok! Bizony üressé és elhagyatottá lesz a házatok! Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem láttok engem, amíg ezt nem mondjátok: »Áldott, aki az ÚR nevében jön!«” Jézus kijött a Templom területéről, és tovább akart menni. Ekkor odaléptek hozzá a tanítványai, hogy felhívják a figyelmét Templom épületeire. Ő azonban ezt mondta: „Jól nézzétek meg ezeket az épületeket! Igazán mondom nektek: nem marad itt kő kövön! Mindezt porig fogják rombolni.” Ezután felment az Olajfák hegyére, és ott leült. Amikor más nem volt velük, a tanítványai megkérdezték: „Mondd el nekünk, mikor fog ez megtörténni! Mi lesz a jele annak, hogy eljössz és a korszak végéhez ér?” Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják rólam, hogy én vagyok a Krisztus, és sok embert félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép a másik ellen, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi. Akkor majd átadnak titeket a hatóságoknak. Azok pedig megkínoznak, sőt meg is ölnek titeket. Minden nép gyűlölni fog titeket az én nevem miatt. Akkor sokan elfordulnak a hittől, elárulják egymást, sőt, gyűlölni fogják egymást. Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sok embert félrevezetnek, hogy hazugságokban higgyenek. Mivel a gonoszság megsokasodik és elterjed, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az megmenekül. Isten Királyságának örömhírét az egész világon mindenhol és minden népnek hirdetni fogják. Ez bizonyíték lesz minden nem zsidó nép számára. Csak azután érkezik el a vég. Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely pusztít«. Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! Mindenki késedelem nélkül meneküljön el! Ha valaki éppen a háztetőn van, azonnal meneküljön! Be se menjen a házba, hogy magával vigyen valamit! Aki a mezőn van, azonnal meneküljön, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se! Jaj a gyermeket váró és szoptatós asszonyoknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen vagy szombaton történjen! Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl. De választottai kedvéért megrövidíti azt az időt. Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Krisztus!«, vagy: »Ott van!«, ne higgyetek neki! Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek elő, akik nagy csodákat és jeleket tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. Emlékezzetek rá, hogy én előre megmondtam ezeket! Ha tehát valaki azt mondja nektek: »Krisztus a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »Krisztus a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! Mert amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. Ahol a keselyűk összegyűlnek, ott van a holttest. Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után: »Elsötétül a Nap, a Hold sem világít többé, lehullnak az égről a csillagok, még az égi hatalmak is meginognak.« Akkor megjelenik az égen a jel, amely az Emberfia eljövetelét mutatja. Akkor a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait az egész földről, a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig. Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt, tudjátok, hogy már közel a nyár. Ehhez hasonlítanak azok a dolgok is, amelyekről beszéltem. Amikor majd látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudhatjátok, hogy ő már közel van, szinte az ajtó előtt! Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet nem múlik el, amíg mindez meg nem történik! Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.” „De azt a napot és órát senki sem ismeri. Sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú nem tudja, hogy mikor lesz az, csak az Atya. Amikor az Emberfia ismét eljön a földre, hasonló lesz a helyzet, mint Nóé idejében volt. A Vízözön előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek az emberek, egészen addig a napig, amikor Nóé bement a bárkába. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik. Nem vettek észre semmit, amíg a Vízözön el nem jött, és el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz, abban az időben is, amikor az Emberfia eljön. Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad. Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik nap jön el Uratok. Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek mindig készen! Mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!” „Gondoljátok el ezt az esetet: egyik szolgáját ura megbízza, hogy viseljen gondot a többi szolgájára, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges és okos? Abból, hogy mikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit ura rábízott! Milyen boldog az ilyen szolga! Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását! De gondoljátok el, mit tesz egy gonosz szolga ilyen helyzetben? Azt gondolja: »Uram még sokáig nem jön vissza!« Verni kezdi a szolgatársait, és részegesekkel eszik és iszik együtt. Egy napon azonban ura hazaérkezik, amikor a gonosz szolga nem várja, és nem is gondol rá. Akkor az úr kegyetlenül megbünteti őt, és oda küldi, ahová a képmutatók kerülnek. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!” „Azon a napon a Menny Királysága hasonló lesz ehhez: egyszer tíz szűz várta a vőlegényt, és kimentek elé. Mindegyiknek olajmécses volt a kezében. Közülük öt ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobáknál csak a mécses volt, de nem vittek magukkal tartalék olajat. Az okosaknál nemcsak a mécses volt, ha nem korsókban olajat is vittek. A vőlegény azonban később jött, mint ahogyan várták, ezért mind a tízen elálmosodtak, sőt, el is aludtak. Éjfélkor azonban felhangzott a kiáltás: »Itt jön a vőlegény! Jöjjetek ki elé, és fogadjátok!« Ekkor mind a tízen azonnal felébredtek, és rendbe hozták a mécsesüket. Az ostobák azt mondták az okosoknak: »Adjatok egy kis olajat, mert mécseseink mindjárt kialszanak!« De azok így válaszoltak: »Nem lehet, mert akkor nem lesz elég sem nekünk, sem nektek. Menjetek inkább az olajárusokhoz, és vegyetek tőlük!« Mialatt az ostobák elmentek olajat venni, megjött a vőlegény. Azok, akik felkészülten várták, bementek vele a lakodalomba, az ajtót pedig bezárták. Később megérkeztek az ostobák is. Kiáltozni kezdtek: »Uram! Uram! Nyisd ki az ajtót!« De a vőlegény így felelt: »Igazán mondom nektek: Nem ismerlek titeket!« Legyetek hát mindig éberek, mert nem tudjátok melyik napon és melyik órában jön vissza az Emberfia!” „A Menny Királysága hasonló ehhez: egyszer egy ember külföldre akart utazni, és előtte összehívta a szolgáit, és egész birtokát gondjaikra bízta. Egyiküknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindenkinek képességei szerint. Ezután elutazott. Aki az öt zacskó ezüstpénzt kapta, azonnal üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt zacskó ezüstpénzt nyert vele. Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és másik két zacskó ezüstpénzt szerzett. Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét. Hosszú idő elteltével hazatért a szolgák ura. Előhívta őket, hogy számoljanak el a rájuk bízott vagyonnal. Aki öt talentumot kapott, összesen tizet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!« Ura megdicsérte: »Jól van! Hűséges és jó szolgám vagy! Hűségesen gazdálkodtál ezzel a kevéssel! Ezentúl sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!« Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, ezzel újabb két talentumot szereztem vele!« Ura megdicsérte: »Jól van! Hűséges és jó szolgám vagy! Hűségesen gazdálkodtál ezzel a kevéssel! Ezentúl sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!« Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, szigorú és kemény embernek ismerlek téged. Még azt is learatod, amit nem te vetettél. Onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem szórtál magot. Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!« Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és lusta szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! Akkor miért nem vitted a bankba a pénzemet, hogy kamatozzon? Most a kamattal megnövelve kaptam volna vissza! Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van!« Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont, nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni. Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!” „Az Emberfia vissza fog jönni nagy dicsőségben, és összes angyalaival együtt. Akkor majd leül dicsőséges trónjára, és minden nemzetet összegyűjtenek trónja elé. Ő pedig két csoportra választja a népeket, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja. Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: »Jöjjetek! Atyám megáldott benneteket: ez a Királyság a tiétek! Vegyétek birtokba, mert Isten a világ kezdete óta számotokra készítette! Igen, tiétek, mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, behívtatok a házatokba, és vendégül láttatok. Amikor nem volt mibe öltöznöm, ruhát adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.« Ekkor így felelnek majd az igazságszerető emberek: »Uram, nem láttuk, hogy te éhes lettél volna. Mikor adtunk neked enni? Nem láttuk, hogy szomjas voltál. Mikor adtunk neked inni? Mikor történt az, hogy idegen voltál a városunkban, és mi szállást adtunk neked? Nem láttunk téged ruha nélkül. Mikor adtunk neked ruhát? Nem láttunk téged a betegek között, sem a börtönben. Mikor látogattunk meg?« Akkor a király így válaszol majd: »Igazán mondom nektek: amikor megtettétek ezekkel a testvéreimmel, akár a legkisebbel is, akkor velem tettétek meg.« Ezután a bal oldalán állókhoz fordul: »Menjetek előlem! Átkozottak vagytok! Menjetek az örök tűzbe, amely a Sátánnak és angyalainak van elkészítve! Menjetek, mert éhes voltam, de nem adtatok enni! Szomjas voltam, de nem adtatok inni. Idegen voltam, de nem fogadtatok be a házatokba. Hiányzott a ruhám, de nem öltöztettetek fel. Beteg és fogoly voltam, de nem látogattatok meg.« Ők is ugyanazt fogják tőle kérdezni: »Uram, mi nem láttunk téged éhesnek, szomjasnak vagy idegennek. Nem láttunk téged, mikor nem volt mibe öltöznöd. Nem láttunk betegen, vagy a börtönben. Mikor volt az, amikor nem segítettünk rajtad?« Akkor a király így válaszol nekik: »Igazán mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezekkel a legkisebb testvéreimmel, akkor rajtam nem segítettetek!« Akkor ezek az örök büntetésre, az igazságszeretők pedig az örök életre fognak menni.” Miután Jézus elmondta mindezeket, a tanítványaihoz fordult: „Mint tudjátok, két nap múlva lesz a pászka ünnepe. Akkor az Emberfiát átadják ellenségeinek, és keresztre feszítik.” Ekkor a főpapok és a nép vezetői összegyűltek Kajafás főpap palotájának udvarában. Azon tanácskoztak, hogy Jézust titokban letartóztassák, és kivégeztessék. De ezt mondták: „Ne az ünnep alatt történjen, nehogy zavargások törjenek ki a nép között!” Jézus Betániában, a leprás Simon házában vendégeskedett. Amikor Jézus helyet foglalt az asztalnál, odalépett hozzá egy asszony, aki alabástrom edényben drága illatszert hozott magával, és azt Jézus fejére öntötte. Ezt látva a tanítványok bosszankodtak, és azt mondták: „Mire jó ez a pazarlás?! Ezt a drága illatszert jó áron el lehetett volna adni, a pénzt meg a szegények között szétosztani!” Jézus észrevette, miről beszélnek, és ezt kérdezte: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen nagyon jót tett velem! Szegények mindig lesznek köztetek, de én nem leszek mindig veletek. Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet. Igazán mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják az örömhírt, azt is elmondják majd, amit ez az asszony tett, és emlékezni fognak rá.” Ekkor Iskáriótes Júdás, az egyik a tizenkét tanítvány közül, elment a főpapokhoz. Ezt kérdezte: „Mennyit fizettek nekem, ha a kezetekbe adom Jézust?” Azok pedig harminc ezüstpénzt adtak neki. Attól fogva kereste Júdás a megfelelő alkalmat, hogy kezükbe adja Jézust. A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján tanítványai azt kérdezték Jézustól: „Hol készítsük el számodra a pászka-vacsorát?” Ő így válaszolt: „Menjetek a városba ahhoz a bizonyos emberhez. Ezt mondjátok neki: »A Mester üzeni: közel van már az időm. A te házadban tartom meg a pászka-vacsorát tanítványaimmal együtt.«” A tanítványok megtették, amit Jézus mondott nekik, és mindent előkészítettek. Amikor beesteledett, Jézus asztalhoz telepedett tizenkét tanítványával. Evés közben ezt mondta: „Igazán mondom nektek: egyikőtök el fog árulni engem.” Ekkor ők nagyon elszomorodtak, és egyenként megkérdezték tőle: „Ugye nem én vagyok az, Uram?!” Ő így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia elmegy, ahogy megírták róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem született volna!” Ekkor megszólalt Júdás, az áruló: „Csak nem én rólam beszélsz, Mester?!” „De bizony, te vagy az!” — válaszolta neki Jézus. Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, és hálát adott Istennek. Részekre törte a kenyeret, szétosztotta tanítványai között, miközben ezt mondta: „Vegyetek belőle, és egyétek meg! Ez az én testem!” Ezután egy pohár bort vett a kezébe, hálát adott Istennek, majd odaadta a tanítványainak, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely a bűnök megbocsátása végett sok emberért fog kiömleni. Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő gyümölcséből mindaddig a napig, amíg majd új bort iszom veletek együtt Atyám Királyságában.” Ezután együtt zsoltárokat énekeltek, majd kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás is: »Megölöm a pásztort, és szétszóródnak a juhok.« De miután meghaltam, fel fogok támadni, és elmegyek Galileába. Előttetek fogok odaérni.” Péter azt mondta: „Ha mindenki más elhagy téged, én akkor sem hagylak el!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked: ma éjjel, még mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Péter így fogadkozott: „Ha veled együtt meg kell halnom, még akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta. Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. Pétert és Zebedeus két fiát azonban magával vitte. Szomorú és nyugtalan lett. Ezt mondta nekik: „A lelkem olyan szomorú, hogy majdnem megöl ez a szomorúság. Maradjatok mellettem, de ne aludjatok el!” Majd kissé előrement. Arccal a földre borult, és imádkozni kezdett: „Atyám! Ha lehetséges, ne kelljen kiinnom ezt a poharat! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, ha nem, ahogy te akarod!” Ezután visszament három tanítványához, de azok közben elaludtak. Azt mondta Péternek: „Még egy órát sem tudtatok velem együtt ébren maradni?! Virrasszatok velem, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert a szellemetek azt akarja tenni, ami jó, de a testetek gyenge.” Ezután másodszor is elment imádkozni, és ezt mondta: „Atyám, ha nem kerülhetem el ezt a poharat, és valóban ki kell innom, akkor legyen minden a te akaratod szerint!” Amikor visszament hozzájuk, megint alva találta őket, mert nem tudták nyitva tartani a szemüket. Így azután otthagyta őket, és újból elment. Harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Ezután visszament a tanítványokhoz, és azt mondta: „Még mindig alszotok és pihentek? Látjátok, elérkezett az idő, amikor az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek fel, és induljunk! Nézzétek, már itt is van, aki elárul engem!” Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, aki a tizenkét tanítvány közé tartozott. Nagy tömeg jött vele, akik kardokkal és botokkal voltak felfegyverezve. A főpapok és a nép vezetői küldték őket. Júdás, aki át akarta adni Jézust az ellenségeinek, előre megbeszélte velük, honnan tudják meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit megcsókolok, ő az! Őt fogjátok el!” Akkor Júdás egyenesen Jézushoz ment. „Köszöntelek, Mester!” — mondta, és üdvözlésképpen megcsókolta. Jézus erre így felelt: „Barátom, tedd meg, amiért jöttél!” Ekkor az emberek körülvették Jézust, megragadták, és letartóztatták. Jézus kísérői közül az egyik a kardjához kapott, kirántotta, rávágott a főpap szolgájára és levágta a fülét. Jézus azonban rászólt a támadóra: „Tedd csak vissza kardodat a helyére! Aki kardot ránt, kard által hal meg! Nem tudod, hogy kérhetnék Atyámtól akár tizenkét sereg angyalt is? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, amelyek szerint mindennek így kell történnie?” Ezután pedig a tömeghez fordult: „Kardokkal és botokkal jöttetek értem, hogy elfogjatok, mintha rabló lennék?! Minden nap ott ültem a Templom területén, tanítottam, és nem fogtatok el. De azért történt minden így, hogy beteljesedjen, amit a próféták megírtak.” Ezután minden tanítványa otthagyta őt, és futva menekült. Akik Jézust elfogták, Kajafás főpap házához vitték. Ott gyűltek össze a törvénytanítók és a nép vezetői. Péter pedig távolról követte Jézust egészen a főpap udvaráig. Bement, és leült az őrök közé, hogy lássa, mi fog történni. A főpapok és a tanács többi tagjai valami ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyanokat kerestek, akik hajlandók voltak Jézus ellen hamisan tanúskodni. De nem találtak olyan okot, amely alapján halálra ítélhették volna, pedig sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt két férfi, akik azt mondták: „Ez az ember azt mondta: »Le tudom rombolni Isten Templomát, és három nap alatt újra felépítem.«” A főpap ekkor fölállt, és azt kérdezte Jézustól: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” Jézus azonban továbbra is hallgatott. Ekkor a főpap így folytatta: „Az élő Istenre kényszerítelek, hogy eskü alatt mondd meg az igazat: Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!” Jézus ezt felelte: „Igen, úgy van, ahogy mondod! Sőt, azt mondom nektek: majd meglátjátok az Emberfiát Isten jobb oldalán ülni, és meglátjátok, hogy eljön az ég felhőin.” A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Ez az ember Istent gyalázta! Több tanúra nincs is szükségünk. Mindnyájan hallottátok, amit Isten ellen mondott. Hogyan határoztok?” Azok ezt válaszolták: „Bűnös, és meg kell halnia!” Ezután Jézus arcába köptek, és ököllel ütötték. Mások az arcába vágtak, és ezt mondták: „Most prófétáld meg, Krisztus, hogy ki ütött téged!” Péter ezalatt ott ült a főpap udvarán. Odament hozzá egy szolgálólány, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál!” De Péter ezt mindenki előtt letagadta. Ezt mondta: „Nem tudom, miről beszélsz.” Ezután Péter kiment a kapuba, ahol meglátta őt egy másik szolgálólány, aki ezt mondta: „Ez a férfi a názáreti Jézussal volt.” Péter ismét letagadta, sőt még esküvel is megerősítette: „Nem is ismerem azt a férfit!” Rövid idő múlva azok, akik ott álltak, ezt mondták Péternek: „Te valóban közéjük tartozol, mert a kiejtésed erről árulkodik.” Péter ekkor átkozódni kezdett, és esküvel erősítette: „Nem is ismerem azt a férfit!” Abban a pillanatban kukorékolt a kakas. Ekkor Péternek eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott neki: „Mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Ezután kiment onnan, és keservesen sírni kezdett. Amikor felvirradt a reggel, a főpapok és a nép vezetői határozatot hoztak, hogy Jézusnak meg kell halnia. Ezért megkötözték, elvitték Pilátushoz, a római helytartóhoz, és átadták neki. Amikor Júdás, aki elárulta Jézust, látta, hogy halálra ítélték őt, megbánta, amit tett. Visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapokhoz és az idős vezetőkhöz. Ezt mondta: „Bűnt követtem el, mert egy ártatlan embert adtam az ellenségei kezébe, hogy megöljék.” Azok így feleltek: „Mi közünk hozzá?! Ez a te dolgod.” Ekkor Júdás az ezüstpénzeket szétszórta a Templomban, majd elment, és felakasztotta magát. A papok összeszedték a pénzt, és azt mondták: „Törvényünk tiltja, hogy ezt a pénzt a Templom kincstárába tegyük, mert egy ember megölésének ára.” Elhatározták tehát, hogy megveszik belőle azt a területet, amelyet „Fazekas- mezőnek” neveztek, hogy oda temessék az idegeneket. Ezért nevezik azt a mezőt mind a mai napig Vérmezőnek. Jézust a római helytartó, Pilátus elé állították. Ő megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Igen. Ahogy mondod” — felelte Jézus. De amikor a főpapok és az idős vezetők vádolták, nem felelt semmit. Pilátus megkérdezte: „Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak?” Ő azonban nem válaszolt egyetlen vádra sem. Ezen Pilátus nagyon elcsodálkozott. A pászka ünnepén a helytartó minden évben szabadon szokott engedni egy foglyot az emberek kívánsága szerint. Akkor éppen volt ott a börtönben egy hírhedt bűnöző, akit Barabbásnak hívtak. Pilátus megkérdezte az összegyűltektől: „Egy foglyot szabadon engedek a kedvetekért. Kit akartok, hogy elengedjek: Barabbást, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak?” Tudta ugyanis, hogy féltékenységből adták át neki Jézust. Miközben ez történt, Pilátus a bírói székében ült. Ekkor a felesége ezt az üzenetet küldte neki: „Ne avatkozz ennek az embernek az ügyébe. Ártatlan. Ma éjjel róla álmodtam, és ez nagyon felkavart!” A főpapok és az idős vezetők azonban rábeszélték az összegyűlt embereket, hogy Pilátustól Barabbás elengedését és Jézus kivégzését kérjék. A helytartó ismét megkérdezte őket: „A két fogoly közül melyiket engedjem szabadon?” „Barabbást!” — válaszolták. Pilátus ekkor ezt kérdezte: „És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?” Mindannyian ezt kiáltották: „Feszítsék keresztre!” „Miért? Mi rosszat tett?” — kérdezte őket. Ők pedig még hangosabban kiáltották: „Feszítsék keresztre!” Pilátus látta, hogy semmit sem tud tenni, sőt ebből még lázadás is lehet. Ezért vizet hozatott, az emberek előtt megmosta a kezét, és kihirdette: „Nem vagyok vétkes, sem felelős ennek az ártatlan embernek a haláláért. Ez a ti dolgotok!” Erre mindenki ezt válaszolta: „Mi és az utódaink vállaljuk a felelősséget a haláláért!”. Akkor Pilátus a kérésükre szabadon engedte Barabbást, és megparancsolta, hogy Jézust korbácsolják meg. Azután átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ezután Pilátus katonái a helytartói palotába vitték Jézust. Ott az egész csapat köréje gyűlt. Levetkőztették, és bíbor színű köpenyt adtak rá. Tövises ágakból koszorút fontak, és azt nyomták a fejébe, jobb kezébe meg egy nádszálat adtak. Ezután csúfolkodva letérdeltek előtte, és így gúnyolták: „Éljen a zsidók királya!” Majd leköpdösték, azután kivették a kezéből a nádszálat, és a fejéhez verték. Miután befejezték a gúnyolódást, levették róla a köpenyt, és ismét ráadták a saját ruháit. Majd elvezették, hogy keresztre feszítsék. Miközben kifelé mentek a városból, találkoztak egy Simon nevű férfival, aki Ciréne városából származott. Arra kényszerítették, hogy ő vigye Jézus keresztfáját. Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. Itt bort adtak Jézusnak, amelybe epét kevertek. Megkóstolta, de nem akarta meginni. Ezután keresztre feszítették. A ruháit a katonák kisorsolták, és így osztották el maguk között. Majd leültek, és őrizték. Jézus feje fölé odatették az ellene szóló vádiratot: „ jézus a zsidók királya.” Ugyanakkor két bűnözőt is megfeszítettek: az egyik keresztje Jézus jobb oldalán, a másiké a bal oldalán állt. Az arra járók szidalmazták és gúnyolták Jézust. Rázták a fejüket, és ezt mondták: „Szóval, te vagy az, aki lerombolod a Templomot, és három nap alatt újra fölépíted?! Akkor most mentsd meg magad! Ha tényleg Isten Fia vagy, akkor szállj le a keresztről!” Hasonlóképpen gúnyolták a főpapok, a törvénytanítók és az idős vezetők is. Azt mondták: „Másokat megmentett, de magát mégsem tudja megmenteni! Ha tényleg ő Izráel királya, akkor jöjjön le a keresztről! Majd akkor hiszünk benne! Istenben bízott, hát akkor mentse meg őt Isten maga, ha akarja! Hiszen ő mondta: »Isten Fia vagyok«.” A vele együtt megfeszített bűnözők is ugyanígy gúnyolták. Déli tizenkét órától délután háromig sötétség borította az egész földet. Három óra körül Jézus hangosan felkiáltott: „ Éli, Éli, lamá sabaktáni ” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Néhányan, akik ott álltak, hallották ezt, és azt mondták: „Illést hívja!” Egyikük gyorsan elfutott, és hozott egy szivacsot. Ecetbe mártotta, majd egy nádszálra tűzte, és felnyújtotta Jézusnak, hogy igyon belőle. De a többiek azt mondták: „Hagyd csak! Nézzük, vajon eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus ekkor ismét hangosan felkiáltott, és meghalt. Abban a pillanatban a Templom belsejében a függöny felülről egészen az aljáig kettéhasadt. Rengett a föld, és a sziklák megrepedtek. A sírok megnyíltak, és Isten emberei közül sokan, akik már korábban meghaltak, feltámadtak, és kijöttek a sírokból. Miután Jézus feltámadt a halálból, ezek bementek a szent városba, és sokan látták őket. A százados és a katonák, akik Jézust őrizték, látták a földrengést és a többi eseményt. Nagyon megijedtek, és ezt mondták: „Ő valóban Isten Fia volt!” Asszonyok is álltak ott, és távolról figyelték, hogy mi történik. Ők voltak azok, akik Galileától fogva követték Jézust, és gondoskodtak róla. Közöttük volt a magdalai Mária, azután egy másik Mária, Jakab és József anyja, meg Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak anyja is. Amikor beesteledett, eljött egy József nevű gazdag ember Arimátia városából, aki maga is Jézus tanítványa volt. Pilátushoz ment, és elkérte tőle Jézus holttestét. Pilátus elrendelte, hogy adják oda neki. Akkor József levette a hottestet, tiszta vászonlepedőbe csavarta, és elhelyezte a saját új sírkamrájába, amelyet sziklába vájtak. Ezután egy nagy követ hengerített a sírkamra bejáratához, majd elment. A magdalai Mária és a másik Mária közben ott ültek a sírral szemben. Másnap — az előkészület napja utáni napon — a főpapok és farizeusok mindannyian elmentek Pilátushoz. Ezt mondták neki: „Uram, emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: »a harmadik napon fel fogok támadni.« Parancsold meg tehát, hogy gondosan őrizzék a sírt három napig! Különben még a tanítványai odamehetnek, ellopják a testet, és azt mondják a népnek, hogy feltámadt a halálból. Ez az utóbbi csalás még rosszabb lenne, mint az előző volt!” Pilátus azt felelte: „Rendben van, őriztessétek a sírt a saját őrségetekkel, ahogy csak akarjátok!” Azok el is mentek, lepecsételték a sír bejáratát elzáró követ, és őrséget állítottak mellé. A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírt. Ekkor erős földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt az Mennyből, elhengerítette a követ a sír bejárata elől, és ráült. Az angyal úgy fénylett, mint a villámlás, és a ruhája hófehér volt. Akik a sírt őrizték, annyira megijedtek tőle, hogy reszkettek a félelemtől, és olyanok lettek, mint a halottak. Az angyal megszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. De nincs itt, mert feltámadt a halálból, ahogy ezt előre megmondta. Gyertek csak, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Azután siessetek a tanítványaihoz, és mondjátok meg nekik: »Jézus feltámadt a halálból! Most Galileába megy, de előbb fog odaérni, mint ti. Ott majd meg fogjátok látni.« Ezt az üzenetet hoztam nektek.” Az asszonyok gyorsan elindultak. Bár féltek, mégis nagyon örültek. Futottak, hogy elmondják mindezt a tanítványoknak. Út közben hirtelen maga Jézus állt meg előttük, és megszólította őket: „Köszöntelek benneteket!” Az asszonyok odamentek hozzá, leborultak előtte, átkarolták a lábát, és imádták őt. Jézus akkor ezt mondta: „Ne féljetek! Menjetek, mondjátok meg a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába! Ott majd meglátnak engem.” Az asszonyok még úton voltak, amikor az őrség néhány tagja bement a városba. Elmondták a főpapoknak, hogy mi történt. Azok összegyűltek az idős vezetőkkel, és határozatot hoztak. A katonáknak sok pénzt adtak, hogy ne mondják el az igazat senkinek. „Mondjátok mindenkinek azt, hogy éjjel elaludtatok az őrségben. Közben a tanítványai eljöttek, és ellopták a holttestét. Ha ezt a helytartó megtudja, mi majd megnyugtatjuk őt, és kimentünk benneteket a bajból” — mondták az őröknek. Az őrök elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy parancsolták nekik. Így azután ez a híresztelés terjedt el a zsidók között mind a mai napig. A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt. Bár néhányan voltak olyanok is, akik kételkedtek. Jézus egészen közel jött hozzájuk, és ezt mondta: „Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. Ezért menjetek el, és minden embert, minden nemzetben tegyetek az én tanítványommá! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap a korszak végéig!” Ez a kezdete az örömhírnek, amely Jézus Krisztusról, Isten Fiáról szól. Így van ez megírva Ézsaiás próféta könyvében: „Elküldöm előtted hírnökömet, aki majd utat készít számodra.” Mal 3:1 „Valaki kiált a pusztában: »Építsetek utat az Úrnak, készítsetek számára egyenes utat!«” Ézs 40:3 Bemerítő János megjelent a pusztában, és bemerítette az embereket. Hirdette nekik, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az életüket, merítkezzenek be, Isten pedig megbocsátja bűneiket. Júdea tartományából és Jeruzsálemből az egész nép kiment Jánoshoz. Megvallották bűneiket, ő pedig bemerítette őket a Jordán folyóba. János teveszőrből készült ruhát és a derekán bőrövet viselt. Sáskát és vadmézet evett. Mindenkinek hirdette: „Majd jön valaki, aki sokkal hatalmasabb nálam. Én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak, és a saruját levegyem a lábáról. Én csak vízbe merítelek be, ő azonban Szent Szellembe fog bemeríteni titeket.” Abban az időben történt, hogy Jézus Galilea tartományból, Názáret városából Jánoshoz jött. János pedig bemerítette őt a Jordán folyóba. Amint Jézus feljött a vízből, látta, hogy megnyílik a Menny, és a Szent Szellem galamb formájában leszáll rá. Akkor egy hang hallatszott a Mennyből: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és gyönyörködöm benned.” Ezután azonnal kivitte őt a Szent Szellem a pusztába. Negyven napig volt azon a helyen, és ezalatt a Sátán többször próbára tette. Angyalok gondoskodtak Jézusról, és vadállatok voltak körülötte. Miután Jánost börtönbe zárták, Jézus elment Galileába. Isten örömhírét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat és életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Amikor a Galileai-tó partján járt, meglátta Simont és annak testvérét, Andrást, akik halászok voltak. Éppen kivetették a hálójukat a tóba, amikor Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” Ekkor azok otthagyták hálóikat, csatlakoztak Jézushoz, és követték őt. Miután kissé továbbment, meglátta Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát. Ők éppen a hálóikat javítgatták a halászbárkában. Jézus azonnal hívta őket is. Ekkor a fiúk otthagyták apjukat, Zebedeust, a bárkában levő munkásokkal együtt, csatlakoztak Jézushoz, és követték őt. Ezután Kapernaum városába mentek. A következő szombaton Jézus elment a zsinagógába, és tanította az embereket. Mindenki csodálkozott azon, amit mondott, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, ahogy a törvénytanítók szoktak. Volt ott egy ember, akiben gonosz szellem lakott. Ez kiabálni kezdett: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus?! Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: Isten Szentje!” Jézus ekkor ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A gonosz szellem megrázta a férfit, majd hangos kiáltással kiment belőle. Ezen mindenki elcsodálkozott, és egymástól kérdezgették: „Mi lehet ez? Micsoda új tanítás! Hatalommal parancsol még a gonosz szellemeknek is, azok pedig engedelmeskednek neki!” Jézus tetteinek gyorsan elterjedt a híre Galilea egész vidékén. Jézus és a tanítványai ezután azonnal kijöttek a zsinagógából. Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házához mentek. Simon anyósa éppen nagyon beteg volt: lázasan feküdt. Azonnal szóltak Jézusnak, aki odalépett az asszonyhoz, megfogta a kezét, és lábra állította. Az asszonynak elmúlt a láza, felkelt, és vendégül látta őket. Naplemente után, mikor már beesteledett, sok beteget vittek Jézushoz, és olyanokat is, akikben gonosz szellemek laktak. Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. Jézus meggyógyított sok beteget, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is, de nem engedte őket beszélni, mert felismerték őt. Jézus nagyon korán felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a társai később utána mentek, hogy megkeressék. Amikor rátaláltak, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De Jézus ezt válaszolta: „Menjünk tovább a szomszédos falvakba, hogy ott is hirdessem az örömhírt, hiszen ezért jöttem.” El is ment, és bejárta egész Galileát. Hirdette Isten üzenetét a zsinagógákban, és a gonosz szellemeket kiűzte az emberekből. Odament hozzá egy leprás, letérdelt előtte, és így kérte: „Ha akarod, meg tudsz gyógyítani!” Jézus megsajnálta, kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a betegről azonnal eltűnt a lepra, és teljesen egészséges lett. Jézus szigorúan figyelmeztette, mielőtt elküldte. Ezt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak! Azután mutasd be az áldozatot a gyógyulásodért, ahogy Mózes megparancsolta! Ez lesz a bizonyíték mindenki számára, hogy meggyógyultál.” Az ember elment, de mégis mindenfelé elhíresztelte, hogy mi történt vele. Emiatt Jézus nem mehetett többé a városba, ha látták őt. Inkább elhagyatott helyeken tartózkodott, és az embereknek kellett mindenfelől hozzá jönniük. Néhány nappal később Jézus visszatért Kapernaumba. Hamar elterjedt a híre, hogy otthon van. Olyan sokan gyűltek össze annál a háznál, ahol volt, hogy már az ajtó előtt sem fértek el. Éppen Isten üzenetéről beszélt, amikor négy férfi érkezett, akik egy megbénult beteget hoztak. A nagy tömeg miatt nem tudtak Jézus közelébe férkőzni. Ezért megbontották a háztetőt, és nyílást vágtak rajta Jézus fölött. Ezután leengedték a hordágyat. Jézus látta a hitüket, és megszólította a beteget: „Fiam, bűneid meg vannak bocsátva.” Volt ott néhány törvénytanító is, akik ezt gondolták: „Hogyan mondhat ilyet?! Ezzel Istent sérti meg! Hiszen a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg!” Jézus a szellemével azonnal átlátta, hogy ezt gondolják. Ezért megkérdezte tőlük: „Miért gondoljátok ezt? Melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, fogd a hordágyadat és menj el!? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazt kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket!” Ekkor a bénához fordult: „Kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!” A férfi felkelt, azonnal felvette a hordágyat, és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan elcsodálkoztak, dicsőítették Istent, és ezt mondták: „Ilyet még sohasem láttunk!” Jézus ezután ismét kiment a tó partjára. Rengeteg ember ment utána. Köré gyülekeztek, és ő tanította őket. Amikor onnan továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült. „Kövess engem!” — mondta neki. Lévi ekkor felállt, és csatlakozott Jézushoz. Később Lévi vendégül látta Jézust és a tanítványait a házában. Együtt vacsoráztak sok más vendéggel: vámszedőkkel és mindenféle bűnös emberrel, mert sokan követték Jézust. A farizeusok közül néhány törvénytanító látta, hogy Jézus együtt vacsorázik a bűnösökkel és vámszedőkkel. Megkérdezték a tanítványokat: „Hogy lehet az, hogy Jézus a vámszedőkkel és mindenféle bűnösökkel együtt eszik!?” Jézus meghallotta, és ő válaszolt az törvénytanítóknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.” János tanítványai és a farizeusok rendszeresen szoktak böjtölni. Közülük néhányan eljöttek Jézushoz, és ezt kérdezték: „János tanítványai és a farizeusok tanítványai is böjtölnek. A te tanítványaid miért nem?” Ő ezt válaszolta: „Amikor lakodalom van, a vőlegény barátai nem gyászolnak, hanem örülnek. Nem böjtölhetnek, amíg a vőlegény velük van. De eljön az idő, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. Akkor majd böjtölni fognak.” „Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot, mert az csak tovább szakítaná a régit. Az új elválik a régitől, és még nagyobb lesz a szakadás! Senki sem tölt új bort régi bortömlőkbe,8 mert az új bor szétszakítja és tönkreteszi a tömlőket, meg a bor is kiömlik. Az új bort mindig új tömlőkbe kell tölteni.” Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek a olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?!” Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor ő és a vele levők megéheztek, és nem volt mit enniük? Ez akkor történt, amikor Abjátár volt a főpap. Bementek Isten házába, és Dávid evett az Istennek felajánlott kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csak a papoknak volt szabad enniük, és azoknak is adott, akik vele voltak!” Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. Tehát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is.” Ezután történt, hogy Jézus ismét elment a zsinagógába. Volt ott egy férfi, akinek a karja megbénult. Mivel szombat volt, az emberek gyanakodva lesték Jézust, hogy meggyógyítja-e a bénát, mert mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák Jézust. Ő odafordult a béna kezű férfihoz: „Állj ide a középre!” Majd megkérdezte a többieket: „A Törvény szerint szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy megölni valakit?” De senki nem szólt egy szót sem. Jézus haragosan körülnézett rajtuk, és elszomorodott a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a karodat!” — mondta neki. Az pedig kinyújtotta a karját, és azonnal meggyógyult. A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és a Heródes-pártiakkal arról kezdtek tanácskozni, hogyan öljék meg Jézust. Jézus ezután visszavonult tanítványaival a Galileai-tó mellé. Rengetegen mentek utána, akik Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordán folyón túli területekről, és Tírusz és Szidón vidékéről jöttek. Ez a sokaság azért kereste Jézust, mert hallották, hogy milyen hatalmas dolgokat tett. Mivel nagyon sok ember gyűlt össze, Jézus szólt a tanítványainak, hogy készítsenek elő a számára egy kisebb csónakot, hogy ne tolongjanak körülötte, és ne szorongassák. Nagyon sok embert meggyógyított, ezért akiknek valamilyen betegsége volt, mind igyekeztek a közelébe tolakodni, hogy megérinthessék. Voltak közöttük olyanok is, akikben gonosz szellemek laktak. Amikor ezek meglátták Jézust, leborultak előtte, és azt kiabálták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy senkinek se árulják el, hogy ő kicsoda. Jézus ezután fölment egy hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart, és ezek oda is mentek hozzá. Közülük tizenkettőt választott ki, hogy állandóan vele legyenek, és hogy kiküldje őket Isten üzenetét hirdetni, és hogy hatalmuk és erejük legyen a betegek gyógyítására és a gonosz szellemek kiűzésére. Ezt a tizenkét férfit választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta. Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akiknek a „Boanerges” nevet adta, amely azt jelenti: „mennydörgés fiai”. Andrást, Fülöpöt és Bertalant, Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust, meg Simont, a zélótát, és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta őt. Ezután Jézus hazatért. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai. Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy megfogják és elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt mondták róla, hogy megbolondult. A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Belzebub van benne! A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!” Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta nekik: „Ugyan hogy űzheti ki Sátán a Sátánt? Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van. Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy elrabolja a vagyonát, akkor előbb meg kell kötöznie azt az erős embert. Csak azután foszthatja ki a házát. Igazán mondom nektek: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az soha nem nyer bűnbocsánatot. Az ilyen ember örökre bűnös marad.” Ezt azért mondta, mert a törvénytanítók azzal vádolták: „Gonosz szellem van benne!” Jézus anyja és a testvérei odaértek a házhoz, és megálltak odakint. Beküldtek valakit, hogy hívja ki Jézust hozzájuk. A körülötte ülő emberek mondták neki: „Édesanyád, fiú- és leánytestvéreid odakinn várnak, és látni akarnak téged.” Jézus ezt felelte: „Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám, és kik a testvéreim?” Végignézett a körülötte ülőkön, és rájuk mutatott: „Itt vannak a testvéreim és az édesanyám! Mert azok a fiútestvéreim, leánytestvéreim és anyám, akik megteszik, amit Atyám akar!” Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sok ember gyűlt össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, ott leült, az emberek pedig a parton álltak. Jelképes történetek segítségével tanította az embereket sok igazságra. Ezt mondta: „Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány mag a keményre taposott ösvényre esett. Az odarepülő madarak ezeket mind megették. Voltak olyan magok is, amelyek köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben. Amikor felkelt a nap, megperzselte a növényeket, és mivel nem volt mélyen a gyökerük, teljesen elszáradtak. Más magok tüskés gyomok közé hullottak. Felnőve a gyomok elnyomták a jó növényeket, így azok is elpusztultak, és nem hoztak termést. A magok egy része azonban jó földbe esett, felnőtt és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda vetett.” Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!” Amikor a tömeg elment, a tizenkét apostol és a többi tanítvány megkérdezte Jézust a jelképes történetekkel kapcsolatban. Így válaszolt nekik: „Ti megérthetitek az Isten Királyságának titkos igazságait. De másoknak mindent csak jelképes történetekben mondok el, hogy »nézzenek, de ne lássák, hallják, de ne értsék meg, hogy ne forduljanak Istenhez, és bűneikre ne nyerjenek bocsánatot!«” Ézs 6:9-10 Azután ezt kérdezte: „Nem értitek ezt a történetet? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?! A földműves olyan emberhez hasonlít, aki Isten üzenetét veti. Az ösvényre hullott magok esete azokra az emberekre hasonlít, akik meghallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal kilopja belőlük. A köves földbe vetett magok esete azokra hasonlít, akik hallják Isten üzenetét, és nagy örömmel azonnal be is fogadják. De az nem hatol mélyen beléjük, vagyis a mag nem tud erősen a földbe gyökerezni. Ezért csak rövid ideig él bennük. Amikor baj és üldözés éri őket Isten üzenete miatt, hamar elfogy a hitük. A tüskés gyomok közé hullott magok esete megint másféle embereket jelképez. Ezek meghallják és befogadják ugyan Isten üzenetét, vagyis a magot. De az mégsem nő fel, és nem hoz termést, mert az élet gondjai, a gazdagság csábítása, vagy más dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét. A jó földbe vetett magok esete azokat jelképezi, akik Isten üzenetét hallják és befogadják, az felnő bennük, és termést is hoz: az egyik harmincszorost, a másik hatvanszorost, a harmadik százszorost.” Ezután megkérdezte őket: „Azért gyújtják meg az olajmécsest, hogy egy kosár, vagy az ágy alá tegyék? Nem! A mécsest a mécstartóra kell helyezni! Mert minden rejtett dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!” Ezt is mondta nekik: „Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, ugyanazzal fognak nektek is mérni. Sőt, még ráadást is kaptok. Akinek ugyanis már van, az később még többet fog kapni. Akinek viszont nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Ezt is mondta: „Isten Királysága hasonlít ehhez: a földműves kimegy a földjére gabonát vetni. A mag kicsírázik és kihajt, a növény pedig éjjel-nappal növekszik, akár alszik a gazda, akár ébren van. A gazda maga sem tudja, hogyan növekszik a vetés. Igen, a növények minden segítség nélkül maguktól nőnek: először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban. Amikor a szemek beérnek, a gazda azonnal learatja a gabonát, mert elérkezett az aratás ideje.” Jézus ezt mondta: „Mihez hasonlítsam Isten Királyságát? Milyen jelképes történettel magyarázzam? Isten Királysága olyan, mint egy mustármag. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, de mikor felnő, minden kerti növénynél nagyobb lesz. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.” Még sok ehhez hasonló történettel tanította az embereknek Isten üzenetét. Annyit mondott nekik, amennyit meg tudtak érteni. Mindig jelképes történeteket használt, ha tanította őket, de mikor egyedül maradt a tanítványaival, nekik mindent meg is magyarázott. Ugyanazon a napon estefelé ezt mondta a tanítványainak: „Menjünk át a tó túlsó partjára!” Otthagyták tehát az embereket, és elindultak azzal a bárkával, amelyben Jézus addig tanított. Más bárkák is követték őt. Hirtelen erős szélvihar csapott le a tóra. A nagy hullámok átcsaptak a bárka oldalán, hogy az már kezdett megtelni. Eközben Jézus a bárka hátsó részén aludt egy párnán. A tanítványok így keltették fel: „Mester, nem törődsz vele, hogy elsüllyedünk?!” Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a vízre: „Csend legyen! Hallgass el!” Ekkor elállt a szél, és nagy csend lett. Majd azt mondta nekik: „Miért féltek? Hogy lehet az, hogy nincs hitetek?!” A tanítványokat nagy félelem fogta el, és ezt kérdezgették egymástól: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” Átértek a tó túlsó partjára, Gadara vidékére. Amikor Jézus kilépett a bárkából, a sírok közül hirtelen odament hozzá egy férfi, akiben gonosz szellem lakott. Ez az ember a sírok között lakott, és senki nem tudta megkötözni, még láncokkal sem. Már sokszor megbilincselték és leláncolták, ő azonban elszakította a láncokat, és széttörte a bilincseket. Senki sem tudta őt megfékezni. Éjjel-nappal kóborolt a sírok között és a hegyekben, ordítozott és kövekkel vagdosta magát. Már messziről észrevette Jézust, odaszaladt hozzá, és leborult előtte. Ekkor Jézus megkérdezte: „Mi a neved?” Az így válaszolt: „Légió, mert sokan vagyunk.” Majd könyörgött Jézusnak, hogy ne küldje el őket arról a vidékről. A közelben, a hegyoldalon nagy sereg disznó legelt. A gonosz szellemek így könyörögtek: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!” Jézus megengedte nekik. Így a gonosz szellemek kijöttek a férfiból, és a disznókba mentek. Azok pedig az utolsó szálig mind lerohantak a meredek lejtőn, egyenesen a tóba. Mintegy kétezer disznó fulladt bele így a vízbe. A pásztorok, akik a disznókat őrizték, elrohantak, elhíresztelték ezt a városban és a környékén. Az emberek pedig eljöttek, hogy megnézzék, mi történt. Amikor Jézushoz értek, látták azt a férfit, akiben korábban egész légiónyi gonosz szellem lakott. Rendesen fel volt öltözve, ott ült a többiek között, és teljesen épelméjű volt. Ezért nagyon megrémültek. Akik szemtanúi voltak, hogy mit tett Jézus ezzel a férfival, és mi történt a disznókkal, elmondták a többieknek. Akkor mindannyian kérték Jézust, hogy menjen el a vidékükről. Jézus beszállt a bárkába. Ekkor a férfi, akiben korábban a gonosz szellemek voltak, kérte Jézust, hogy vele mehessen. De Jézus nem egyezett bele, hanem ezt mondta neki: „Menj haza a családodhoz, és mondd el nekik, mit tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és mindenkinek elmondta a Tízvárosban, hogy milyen hatalmas dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki nagyon csodálkozott. Amikor a bárkával a tó túlsó partjához ért, nagy tömeg gyűlt köré, ezért Jézus ott maradt a tóparton. Odajött hozzá Jairus, aki a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. A lábához borult, és így könyörgött: „A kislányom haldoklik. Kérlek, gyere el hozzánk, és tedd rá a kezed! Akkor életben marad, és meg fog gyógyulni!” Jézus el is ment vele. Nagy tömeg követte és tolongott körülötte. Volt ott köztük egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Minden vagyonát az orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Több orvos is próbálta már meggyógyítani, de egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” Amikor megérintette Jézus ruháját, azonnal megszűnt a vérzése, és érezte, hogy meggyógyult. Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle. Megfordult, és ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” A tanítványai így válaszoltak: „Látod milyen sokan tolonganak körülötted? És azt kérdezed, ki érintett meg?!” Jézus azonban körülnézett, hogy lássa, ki érintette meg. Ekkor a meggyógyult asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Ő jól tudta, hogy mi történt vele! Leborult Jézus előtt, és elmondta neki a teljes igazságot. Jézus pedig ezt mondta neki: „Lányom, mivel hittél, meggyógyultál. Menj békével és légy egészséges!” Jézus még beszélt, amikor emberek érkeztek a zsinagóga vezetőjének házából, és ezt a hírt hozták: „A leányod már meghalt. Nincs értelme, hogy a Mestert tovább fáraszd.” Jézus azonban meghallotta, amit mondtak, és így biztatta a zsinagóga vezetőjét: „Ne félj, csak higgy!” Senkinek sem engedte, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor a zsinagóga vezetőjének házához értek, Jézus látta a nagy zűrzavart. Mindenki sírt és jajgatott. Bement, és ezt mondta: „Miért sírtok, és miért ez a nagy zűrzavar? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Ők azonban kinevették. Ekkor mindenkit kiküldött, csak a gyermek apja, anyja, valamint a tanítványai maradhattak vele. Így mentek be abba a szobába, ahol a gyerek volt. Ott Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Talitha kúmi!” Ez azt jelenti: „Kislány, én mondom neked, kelj fel!” Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett. Ezen mindnyájan nagyon megdöbbentek. Jézus pedig szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek ne beszéljenek. Azután mondta, hogy adjanak enni a kislánynak. Ezután tanítványaival együtt a saját városába ment. Amikor elérkezett a szombat ünnepe, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan meghallgatták, és nagyon elcsodálkoztak rajta: „Hol tanulta ezeket? Miféle bölcsesség ez, amely benne van? Hogyan képes ilyen nagy csodákat tenni? Hiszen ez csak egy ácsmester! Nem ő a Mária fia?! Nem ő Jakab, József, Júdás és Simon testvére?! Meg a húgai is itt élnek köztünk!” Ezért elutasították Jézust. Jézus ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik. Csak a saját városában, a rokonai között, és a családjában nem fogadják el.” Nem is tudott ott csodát tenni, csak néhány betegre tette rá a kezét, és így meggyógyította őket. Nagyon elcsodálkozott azon, hogy ennyire hitetlenek. Ezután végigjárta a környező falvakat, és tanított. Ezután magához hívta tizenkét tanítványát, és kettesével kiküldte őket. Hatalmat adott nekik a gonosz szellemek fölött. Meghagyta nekik, hogy a vándorbot kivételével semmit se vigyenek magukkal az útra. Ne vigyenek kenyeret, semmilyen csomagot, de még pénzt se az övükben. Csak azt a sarut és ruhát viseljék, ami rajtuk van, ne vigyenek tartalékot semmiből. Ezt mondta nekik: „Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg el nem hagyjátok a várost! Ha valahol nem fogadnak szívesen, vagy nem hallgatnak rátok, menjetek el onnan, és még a port is verjétek le a lábatokról! Ez figyelmeztetés lesz számukra.” A tanítványok ezután elindultak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az egész életüket. Sok gonosz szellemet kiűztek az emberekből, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket. Hallott erről Heródes király is, mert Jézus híre már mindenfelé elterjedt. Sokan azt mondták: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János, aki feltámadt a halálból. Ezért tud ilyen nagy csodákat tenni.” Mások azt mondták: „Ez az ember Illés”. Voltak, akik azt mondták: „Ez az ember próféta. Olyan, mint a régi nagy próféták voltak.” Amikor ezt Heródes meghallotta, ezt mondta: „Biztosan János támadt fel a halálból, akit én lefejeztettem.” Ugyanis maga Heródes adott parancsot a katonáinak, hogy fogják el Jánost, bilincseljék meg, és zárják börtönbe. Ezt Heródes a felesége, Heródiás kedvéért tette. Heródiás korábban Heródes testvérének, Fülöpnek volt a felesége. Heródes később feleségül vette Heródiást, pedig János pedig sokszor mondta neki: „A Törvény szerint nem szabad a testvéred feleségével együtt élned.” Heródiás ezért gyűlölte Jánost. Meg akarta ölni, de nem tudta, mert Heródes tisztelte Jánost, és félt tőle. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért megvédte. Igaz, gyakran zavarba jött, amikor Jánossal beszélt, mégis szívesen hallgatta. De egyszer eljött az alkalmas idő Heródiás számára. Heródes a születésnapján vacsorát adott főembereinek, a hadsereg és Galilea más előkelő vezetőinek. Az ünnepségen Heródiás leánya táncolt a vendégek előtt. Ez annyira tetszett mindenkinek, hogy Heródes ezt mondta a leánynak: „Kérj tőlem jutalmul, amit csak akarsz, és megadom.” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, neked adom, akár a királyságom felét is!” A leány kiment, és az anyját kérdezte: „Mit kérjek?” Heródiás ezt válaszolta: „Kérd tőle Bemerítő János fejét!” A leány sietve visszatért a királyhoz, és így felelt: „Az a kívánságom, hogy most azonnal add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!” A király nagyon elszomorodott, de mivel megesküdött, hogy teljesíti a leány kérését, és mivel ezt a vendégek is hallották, nem akarta visszautasítani. Nyomban elküldött egy hóhért, hogy hozza el János fejét. Az el is ment, és lefejezte Jánost a börtönben. Egy tálon behozta János fejét, és átadta a leánynak, ő pedig az anyjához vitte. Amikor János tanítványai ezt megtudták, elvitték János holttestét, és egy sziklasírba helyezték. Ezután visszatértek Jézushoz az apostolok, és beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis akkora volt a tömeg, és a jövés-menés körülöttük, hogy még enni sem maradt idejük. Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre. De sokan észrevették, hogy elindultak, és felismerték őket. Ezért a környező városokból nagyon sokan összegyűltek, és a tó partján oda futottak, ahová Jézus akart menni. Így az emberek előbb értek oda, mint ők. Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt soakságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre. Mikor már későre járt az idő, tanítványai Jézushoz léptek, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár. Küldd el a népet, hogy a környező tanyákon és falvakban valami ennivalót vegyenek maguknak!” De Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” „Úgy gondolod, hogy mi menjünk el, és vegyünk nekik kétszáz ezüstpénzért kenyeret, és azt adjuk nekik?” — kérdezték. „Most hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” — mondta nekik Jézus. Miután mindent összeszámoltak, így feleltek: „Öt kenyerünk van, és két halunk.” Akkor mondta nekik, hogy ültessék le az embereket a fűbe csoportosan. Azok le is telepedtek: egy-egy csoportban ötvenen, vagy százan voltak. Jézus akkor kezébe vette az öt kenyeret és két halat, felnézett az égre, hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Hasonlóképpen a két halat is szétosztotta. Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a kenyér- és haldarabokkal. A sokaságban, akik ettek, csak a férfiak száma ötezer volt. Jézus ezután mondta a tanítványainak, hogy azonnal szálljanak bárkába, és evezzenek át a tó túlsó partjára, Betsaidába, amíg ő hazaküldi az embereket. Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Eljött az este, és a bárka a tó közepénél járt, Jézus pedig egyedül volt a parton. Látta, hogy a tanítványai milyen nehezen eveznek, mert a szél szembe fúj velük. Hajnalban, valamikor három és hat óra között, a tó vizén járva hozzájuk ment, de úgy tett, mintha el akarna haladni mellettük. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a vízen járt, azt hitték, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiabálni kezdtek. Mindannyian látták őt, és nagyon megrémültek. De ő azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok az, ne féljetek!” Belépett hozzájuk a bárkába, a szél pedig azonnal elállt. Ezen a tanítványok nagyon elcsodálkoztak, mert még mindig nem értették, hogy Jézusnak milyen hatalma van. Hasonlóképpen nem értették, hogyan sokasította meg a kenyeret, mert kemény volt a szívük. Miután átkeltek a tavon, Genezáretben kötöttek ki. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek azonnal felismerték Jézust. Amikor meghallották, hogy valahol megjelent, mindenhonnan siettek, hogy hozzá vigyék a hordágyakon fekvő betegeket. Bárhová is ment — falvakba, városokba vagy tanyákra — az emberek kitették betegeiket a piactérre, és könyörögtek neki, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik pedig megérintették őt, meg is gyógyultak. Eljött néhány farizeus és törvénytanító Jeruzsálemből, és Jézus köré gyűltek. Látták, hogy Jézus néhány tanítványa nem végzi el a kézmosás szertartását evés előtt. A farizeusok ugyanis, mint minden zsidó, nem esznek addig, amíg szertartásosan kezet nem mosnak. Azért teszik ezt, mert ragaszkodnak őseik hagyományaihoz. Ha például vesznek valamit a piacon, előbb mindig szertartásosan megmossák, csak azután eszik meg. Sok más ehhez hasonló hagyományuk is van: hasonló szertartással „tisztítják meg” a poharakat, korsókat, rézedényeket, sőt az ágyakat is. Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „A te tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?” Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor így prófétált rólatok: »Ez a nép csak szájával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek és imádnak engem, nem ér az semmit, mert olyan szabályokat tanítanak, amelyek csak emberi parancsok.«” Ézs 29:13 (Szeptuaginta) „Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi tanításokhoz.” Majd így folytatta: „Alattomosan félreteszitek Isten parancsát, hogy helyére tegyétek a saját tanításaitokat. Például Mózes azt parancsoltja: »Tiszteld apádat és anyádat!«, és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, átkozza, annak meg kell halnia!« Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Adhatnék ugyan valamit neked, amivel segíthetnélek, de azt már Istennek ajánlottam fel,« akkor azzal már nem szabad a szüleinek segítenie. Valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskedni. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. És még sok ehhez hasonlót tesztek!” Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! Nem az teszi az embert tisztátalanná, amit megeszik, hanem az, ami belőle származik!” Miután otthagyta a tömeget, és bement a házba, tanítványai megkérdezték, hogy mit jelent, amiről beszélt. Jézus így válaszolt: „Hát ti sem értitek?! Nem tudjátok, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut be a testébe?! Hiszen az nem a szívébe kerül, hanem a gyomrába, majd pedig kiürül onnan.” Ezzel Jézus azt mondta, hogy minden étel elfogadható. Majd így folytatta: „Az teszi tisztátalanná az embert, ami a belsejéből származik. Mert belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok, a szexuális bűnök, lopások, gyilkosságok, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigy és kapzsi tekintet, gyalázkodás, büszkeség és esztelenség! Mindezek a gonosz dolgok az ember belsejéből származnak, és ezek teszik tisztátalanná.” Jézus ekkor elment onnan Tírusz vidékére. Ott bement egy házba, mert nem akarta, hogy észrevegyék. Mégis kitudódott, hogy oda jött. Egy asszony, akinek a leányában gonosz szellem lakott, hamar megtudta, hogy Jézus ott van. Odajött hozzá, és a lábaihoz borult. Ez az asszony görög volt, és a szíriai Föníciában született. Könyörgött Jézusnak, hogy űzze ki leányából a gonosz szellemet. Jézus így válaszolt neki: „Először a gyermekeknek kell jóllakniuk. Nem helyes, ha elvesszük tőlük a kenyeret, és odadobjuk a kutyáknak.” Az asszony így válaszolt: „Igen, Uram, de még az asztal alatt levő kutyák is ehetnek a gyermekektől lehulló morzsákból.” „Mivel így válaszoltál — felelte Jézus —, menj csak nyugodtan haza! A gonosz szellem már kiment a leányodból.” Ő pedig hazament, és látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és valóban kiment belőle a gonosz szellem. Jézus ezután visszatért Tírusz vidékéről. Szidónon át — a Tízváros vidékén keresztül — a Galileai-tóhoz ment. Odavittek hozzá egy férfit, aki teljesen süket volt, és beszélni is alig tudott. Kérték, hogy tegye rá a kezét, és gyógyítsa meg. Jézus egy kissé távolabb vitte a tömegtől, és a fülébe dugta az ujját. Majd a megnyálazott ujjával megérintette a férfi nyelvét. Ezután feltekintett az égre, felsóhajtott, és ezt mondta: „Effata!” Ez azt jelenti: „Nyílj meg!” Ekkor a férfinak helyreállt a hallása, és a nyelve is megoldódott: rendesen tudott beszélni. Jézus megparancsolta, hogy erről senkinek ne beszéljenek. De minél jobban tiltotta, annál inkább terjedt a híre. Mindenki nagyon csodálkozott a süketnéma gyógyulásán, és ezt mondták: „Jézus valóban mindent helyesen tett. A süketeket hallóvá teszi, a némákat meg beszélővé.” Azokban a napokban ismét nagy tömeg gyűlt Jézus köré, de már minden ennivalójuk elfogyott. Ezért Jézus magához hívta tanítványait: „Sajnálom őket, mert már három napja velem vannak, és kifogytak minden nennivalóból. Ha így, ahogy vannak, éhesen küldeném haza őket, összeesnének az úton, hiszen sokan közülük elég messziről jöttek.” A tanítványok ezt felelték: „Lakatlan helyen vagyunk, messze a falvaktól. Honnan vegyünk ennivalót ennyi embernek?!” „Hány kenyeretek van?” — kérdezte Jézus. „Hét” — válaszolták. Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy mind üljenek a földre. Majd kezébe vette a hét kenyeret, és hálát adott Istennek. Darabokra törte a kenyereket, és kezdte osztani a tanítványainak, hogy adják tovább a sokaságnak. Ők szét is oasztották közöttük. A tanítványoknál volt néhány kisebb hal is. Jézus ezekért is hálát adott Istennek, majd odaadta nekik a halakat, hogy azokat is osszák szét. Mindenki evett, és jól is lakott. Végül összeszedték a maradékot, és a darabokkal hét kosarat töltöttek meg. Körülbelül négyezren voltak ott. Ezután Jézus hazaküldte őket. Majd tanítványaival együtt azonnal egy bárkába szállt, és Dalmanuta vidékére ment. Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kívánták tőle, hogy mutasson nekik bizonyítékul valamilyen csodálatos mennyei jelt. Jézus szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni bizonyítékul!” Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára. A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában. Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, és Heródes kovászától!” A tanítványok maguk között tanakodtak, hogy miért mondta ezt Jézus. „Biztosan azért mondta ezt, mert nem hoztunk kenyeret!” — mondták. Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek?! Van szemetek, és mégsem láttok?! Van fületek is, de nem hallotok?! Nem emlékeztek? Hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?” „Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok. „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?” „Hetet” — hangzott a válasz. Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!” Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.” Jézus ismét rátette a kezét a szemére. Amikor az ismét kinyitotta a szemét, már mindent tisztán látott, még a távolban is: teljesen meggyógyult. Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!” Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén a falvakat járták. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?” Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta.” Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus!” Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek. Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók elutasítják, és megölik. De három nap múlva feltámad.” Ezt Jézus egészen világosan megmondta nekik. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, és ezt mondta: „Menj a hátam mögé, Sátán! Nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek.” Így utasította rendre Pétert. Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket és a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. Aki viszont értem és az örömhírért odaadja a lelkét, vagyis az életét, az örökre megmenti. Ugyan mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti saját magát? Mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében a szent angyalokkal együtt.” Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem halnak meg addig, amíg meg nem látják, hogy Isten Királysága eljött hatalommal.” Hat nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost. Felvezette őket egy magas hegyre, és ott a szemük láttára elváltozott. Ruhája ragyogott, és olyan fehér lett, amilyet a földön senki sem tud készíteni. Majd Illés és Mózes jelent meg, és beszélgettek Jézussal. Ekkor Péter Jézushoz fordult: „Mester! Olyan jó itt lenni! Készítsünk három sátrat: neked, Mózesnek, és Illésnek!” De nem tudta, mit beszél, mert mind a három tanítvány nagyon megrémült. Ekkor egy felhő jelent meg, és mindnyájukat beárnyékolta. A felhőből pedig egy hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit szeretek. Őt hallgassátok!” Mikor egy pillanattal később a három tanítvány körülnézett, már senki mást nem láttak, csak Jézust. Miközben lefelé jöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik, hogy addig senkinek se beszéljenek arról, amit a hegyen láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Ők nem is szóltak senkinek, de egymás között tanakodtak, mit jelent az, hogy feltámadni a halálból. Majd megkérdezték Jézust: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy Krisztus előtt Illésnek kell eljönnie?” Jézus ezt válaszolta: „Illés valóban eljön, hogy mindent helyreállítson. De miért mondja az Írás az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie, és hogy az emberek el fogják utasítani? Igazán mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és úgy bántak vele, ahogy akartak, ahogy az Írás mondja róla.” Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, nagy tömeget láttak körülöttük, és néhány törvénytanítót is, akik a tanítványokkal vitatkoztak. Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék. Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?” Egy férfi válaszolt a tömegből: „Mester, elhoztam a fiamat hozzád. Olyan szellem lakik benne, amely megnémítja. Valahányszor ez a szellem megragadja, a fiam földre zuhan, habzik a szája, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle a gonosz szellemet, de nem tudták.” „Ó, milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még közöttetek maradnom? Meddig kell még elviseljelek titeket? Hozzátok ide azt a fiút!” — mondta Jézus. Odavitték, s amikor a gonosz szellem meglátta Jézust, megrázta a fiút, aki összeesett, és habzó szájjal fetrengett a földön. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mennyi ideje van a fiad ebben az állapotban?” Az apa ezt felelte: „Már gyermekkora óta. Ez a szellem a fiamat sokszor belehajszolta tűzbe-vízbe, hogy megölje. De könyörgök, ha tudsz valamit tenni, szánj meg bennünket, és segíts!” Jézus így válaszolt: „Azt mondod: »Ha tudsz valamit tenni …« Minden lehetséges annak, aki hisz.” A fiú apja sírva felkiáltott: „Igen, hiszek! De segíts rajtam, hogy ne maradjon bennem semmi kételkedés!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze körülötte, keményen ráparancsolt a gonosz szellemre: „Te süketséget és némaságot okozó gonosz szellem! Parancsolom, hogy menj ki ebből a fiúból, és többé soha ne menj bele!” A gonosz szellem hangosan kiáltozott, és rángatta a fiút, majd kiment belőle. A fiú úgy feküdt a földön, mintha meghalt volna. Olyannyira, hogy többen mondták is, hogy meghalt. De Jézus megfogta a kezét, és talpra állította. Ezután Jézus bement egy házba. A tanítványai megkérdezték tőle, mikor idegenek nem voltak velük: „Mi miért nem tudtuk kiűzni ezt a gonosz szellemet?” Ő így válaszolt: „Ez a fajta semmi mással nem űzhető ki, csak imádkozással.” Ezután tovább haladtak, és Galileán mentek keresztül. Jézus nem akarta, hogy az emberek megtudják, merre jár, mert csak a tanítványait akarta tanítani. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják az embereknek, és meg fogják ölni, de három nappal a halála után fel fog támadni.” A tanítványai nem értették, hogy miről beszél, de nem merték megkérdezni. Ezután Kapernaumba mentek. Amikor már a házban voltak, Jézus megkérdezte a tanítványait: „Miről beszélgettetek útközben?” De senki sem mert válaszolni, mert az úton arról vitatkoztak, hogy melyikük a legnagyobb. Akkor Jézus leült, odahívta magához a tizenkettőt, és ezt mondta: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen ő a legutolsó, és legyen mindenki más szolgája.” Azután kézen fogott egy kisgyereket, és eléjük állította. Majd karjába vette a gyereket, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, az engem fogad be. Ha pedig engem befogad, akkor azt is befogadja, aki engem elküldött.” János egyszer ezt mondta Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik a csoportunkba.” „Ne állítsátok le!” — mondta Jézus. „Mert aki az én nevemben tesz csodát, az nem fog mindjárt rosszat mondani rólam. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha valaki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztushoz tartoztok — igazán mondom nektek —, meg fogja kapni a jutalmát.” „Ezek a kicsinyek hisznek bennem. De jaj annak, aki akár csak egyet is bűnbe visz közülük! Aki miatt e kicsinyek bűnt követnek el, az még akkor is jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe. Ha a saját kezed vinne bűnbe, még azt is inkább vágd le! Jobb, ha a fél kezed elveszted, de mégis bejutsz az örök életre. Bizony, ez még mindig jobb, mintha megmarad a két kezed, és úgy jutsz a gyehenna elolthatatlan tüzére! Ha a saját lábad vinne bűnbe, még azt is inkább vágd le! Jobb, ha a fél lábad elveszted, de mégis bejutsz az örök életre. Bizony, ez még mindig jobb, mintha megmarad mindkét lábad, és úgy dobnak a gyehenna elolthatatlan tüzére! Ha a szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha két szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne. Mert mindenkit tűzzel sóznak meg. Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne azt helyreállítani? Legyen bennetek só, és éljetek egymással békességben!” Jézus ezután továbbment Júdea vidékére, a Jordán folyó másik oldalára. Ismét nagy tömeg gyűlt köré, és szokása szerint tanította őket. Odajött hozzá néhány farizeus is, akik megkérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy egy férfi elváljon a feleségétől?” De ezt csak azért kérdezték, mert próbára akarták tenni. Jézus azonban visszakérdezett: „Mit parancsolt nektek Mózes?” „Mózes megengedte a férjnek, hogy válólevelet írjon, és elváljon a feleségétől” — válaszolták. Jézus erre így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt adta ezt a törvényt. De amikor Isten megteremtette a világot, az embert férfivá és nővé teremtette. »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez. Így ketten egy testté lesznek.« Ezután tehát már nem kettő, ha nem egy. Amit Isten egyesített, azt ember ne válassza szét!”5 Később, amikor ismét együtt voltak a házban, a tanítványok tovább kérdezték erről. Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz el, házasságtörést követ el az első felesége ellen. Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.” Az emberek kisgyerekeiket odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. Amikor ezt Jézus meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyerekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” Jézus ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket. Már éppen indulni készült, amikor egy férfi odafutott hozzá. Leborult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kaphassak?” Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó, senki más. Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.” Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!” Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt. Jézus ekkor körülnézett, és a tanítványainak mondta: „Milyen nehezen mennek be Isten Királyságába a gazdagok!” A tanítványok nagyon elcsodálkoztak Jézus szavain. Ő megismételte: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába? Könnyebben átmegy a teve a tű lyukán, mint ahogy a gazdagok bemennek Isten Királyságába.” Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között tanakodtak: „Akkor hát egyáltalán, ki kaphat örök életet?” Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.” Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, az százszor annyit kap vissza, még ebben a világban, mint amennyit elhagyott. Bizony, még ebben a világban több otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket fog kapni. Ugyanakkor üldözésben is része lesz. A következő korszakban pedig örök életet kap. De sokan, akik most az első helyeket foglalják el az életben, akkor majd utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak ebben az életben, akkor majd az első helyekre kerülnek.” Elindultak Jeruzsálem felé. Jézus elől ment, a tanítványok pedig csodálkozva követték. A többiek, akik utánuk jöttek, féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és kezdett arról beszélni, hogy mi fog vele történni: „Figyeljetek! Most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Ők halálra fogják ítélni, majd átadják a nem zsidók kezébe. Azok kigúnyolják, leköpik, megkorbácsolják, és végül megölik. Három nappal később azonban fel fog támadni.” Jakab és János — Zebedeus fiai — Jézushoz fordultak: „Mester, szeretnénk kérni valamit tőled.” Jézus megkérdezte: „Mit kívántok?” Ők így válaszoltak: „Amikor majd dicsőségesen uralkodni fogsz, szeretnénk, ha egyikünk a jobb, másikunk a bal oldaladon ülhetne!” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom? Be tudtok-e merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem?” A testvérek így válaszoltak: „Igen, ezt mind meg tudjuk tenni.” Jézus azt felelte: „Igen, valóban inni fogtok abból a pohárból, amelyet nekem ki kell innom. Be fogtok merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem. Azt azonban nem én döntöm el, hogy ki ül majd a jobb vagy bal oldalamon. Ezeket a helyeket azok kapják, akiknek Isten elkészítette.” Amikor a többi tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a nem zsidó népek uralkodói szeretik a hatalmukat mutogatni. A hatalmasok pedig szeretik alattvalóikkal éreztetni a hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, az a szolgátok legyen! Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a rabszolgátok! Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sok embert megmentsen.” Ezután Jerikóba mentek. Jézus és tanítványai, meg az őket körülvevő nagy sokaság már kifelé mentek a városból, amikor elhaladtak egy vak koldus mellett, aki az út szélén ült. Bartimeusnak hívták — ez azt jelenti: Timeus fia. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy arra, elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Sokan rászóltak, hogy maradjon csöndben, de ő annál jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és mondta: „Hívjátok ide!” Odavezették hozzá a vakot, és így biztatták: „Légy bátor! Kelj fel, mert Jézus hív!” Akkor a vak, ledobta köpenyét, felugrott, és Jézushoz ment. Ő megkérdezte: „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?” A vak így válaszolt: „Mester, hogy újra lássak!” Jézus erre így válaszolt: „Menj el, a hited meggyógyított.” A férfi azonnal visszanyerte a látását, és követte Jézust az úton. Amikor Jeruzsálem közelébe értek, és elérték Bétfagét és Betániát az Olajfák hegyénél, Jézus előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek be az előttetek lévő faluba! Amint odaértek, találtok ott egy szamárcsikót kikötve. Ezen még soha senki sem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide! Ha valaki megkérdezné: »Miért viszitek el?«, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rá, de hamarosan vissza fogja küldeni a szamárcsikót.” A tanítványok elmentek, és az utcán egy ház ajtaja mellett megtalálták a kikötött szamárcsikót. Amikor eloldották, néhány ott álló megkérdezte tőlük: „Miért oldjátok el azt a szamárcsikót?” A tanítványok azt válaszolták, amit Jézus mondott nekik, így elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vitték, és ráterítették ruháikat, ő pedig felült rá. Sokan mások a felsőruhájukat terítették le az útra, s a közelben faágakat vágtak le, és Jézus elé szórták. Nagy tömeg vonult Jézus előtt, és sokan jöttek utána is. Mind ezt kiáltották: „Hozsánna! Áldott, aki az ÚR nevében jön! Zsolt 118:26 Áldott legyen atyánknak, Dávidnak közeledő királysága! Hozsánna a magasságban Istennek!” Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és mindent megnézett. Mivel későre járt az idő, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába. Amikor másnap elindultak Betániából, Jézus megéhezett. Már távolról meglátott egy lombos fügefát. Odament, hogy megnézze, van-e rajta gyümölcs. De csak leveleket talált, mert még nem volt a fügeérés ideje. Jézus megszólította a fügefát: „Soha többé ne egyen rólad senki gyümölcsöt!” Ezt a tanítványai is hallották. Ezután bementek Jeruzsálembe. Amikor beértek a Templom területére, Jézus kizavarta azokat, akik ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is. Azt sem engedte meg, hogy bárki bármit átvigyen a Templom területén. Majd tanította őket: „Az Írásban az áll: »Házam imádság háza lesz minden nép számára.« Ti pedig rablók barlangjává tettétek!” Amikor a főpapok és a törvénytanítók ezt meghallották, keresni kezdték a módját, hogyan ölhetnék meg Jézust. De féltek is tőle, mert az egész nép csodálta a tanítását. Amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból. Reggel ismét elmentek a fügefa mellett, és látták, hogy az a gyökeréig kiszáradt. Péter felismerte a fát, és ezt mondta: „Mester, nézd! A fügefa, amelyet megátkoztál, teljesen kiszáradt.” Jézus így válaszolt: „Higgyetek Istenben! Igazán mondom nektek: Ha azt mondjátok ennek a hegynek: »Menj, és ugorj a tengerbe!«, az is megtörténik, ha nem kételkedtek, hanem hiszitek, hogy amit mondtok, meglesz. Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” Ismét Jeruzsálembe mentek. Mikor Jézus a Templom területén járt, odajöttek hozzá a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői. Kérdőre vonták: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?” Jézus visszakérdezett: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok a kérdésemre, akkor megmondom, hogy milyen hatalommal teszem mindezt. Amikor János bemerítette az embereket, ez Istentől volt, vagy emberektől? Válaszoljatok nekem erre!” Azok meg így tanakodtak egymás között: „Ha azt feleljük, hogy Istentől volt, megkérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« De ha azt feleljük, hogy csak emberektől volt, akkor a nép haragudni fog ránk.” A vezetők ugyanis féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta Jánost. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus pedig így felelt nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.” Ezután Jézus jelképes történetek segítségével kezdte tanítani őket. „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőprést, és őrtornyot is épített. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. Szüret idején elküldte egyik szolgáját, hogy hozza el a termésből a tulajdonosnak járó részt. De a bérlők megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték vissza. Ezután a gazda másik szolgáját küldte el hozzájuk. Azt a bérlők fejbe verték, és gyalázatosan bántak vele. Majd a gazda küldött egy harmadik szolgát is, de azt a bérlők meggyilkolták. Ezután még sok más szolgáját is elküldte. A bérlők néhányat megvertek, másokat pedig meggyilkoltak. Végül már nem maradt más, csak a saját fia, akit nagyon szeretett. Így őt küldte a bérlőkhöz. Azt gondolta: »A fiamat biztosan meg fogják becsülni!« De a bérlők ezt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a tulajdonos fia! Ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét!« Azzal megfogták a fiút, megölték, majd kidobták a szőlőskertből. Mit gondoltok, mit fog tenni ezután a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, a szőlőskertet pedig másoknak adja! Vagy talán nem olvastátok, hogy mit mond az Írás? »Az a kő lett a sarokkő, amely az építőknek nem kellett. Ezt az Úr tette, mi csak csodálkozunk!«” Zsolt 118:22-23 A zsidó vezetők megértették, hogy ez a történet valójában róluk szól. Szerették volna letartóztatni Jézust, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. Így hát otthagyták, és elmentek. Később a zsidó vezetők Jézushoz küldtek néhány férfit a farizeusok és a Heródes-pártiak közül. Azt tervezték, hogy a kérdéseikkel csapdába csalják, és ráveszik, hogy valami rosszat mondjon. Ezért megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Tudjuk, hogy nem vagy személyválogató, és amit Isten útjáról tanítasz, az is igaz. Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem? Jézus azonban átlátott a képmutatásukon, és így válaszolt: „Miért akartok próbára tenni? Hozzatok ide egy ezüstpénzt, hadd lássam!” Kezébe adtak egyet, ő pedig ezt kérdezte: „Kinek a képmása és neve van rajta?” Azok válaszoltak: „A császáré.” Akkor Jézus azt mondta: „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami Istené!” Ezen a válaszon nagyon megdöbbentek. Ezután néhány szadduceus jött hozzá. Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték Jézust: „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfinak nincs gyereke, és meghal, akkor a fiútestvére köteles feleségül venni a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt. Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége ez az asszony? Hiszen mind a hét férfinak a felesége volt!” Jézus így válaszolt nekik: „Azért tévedtek ilyen nagyot, mert nem ismeritek sem az Írást, sem Isten hatalmát. Hiszen a feltámadás után már senki nem nősül meg, és nem megy férjhez. Akik feltámadtak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben! Ha pedig az a kérdés, hogy a halottak feltámadnak-e, biztosan olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«. Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élők Istene! Tehát, valóban nagy tévedésben vagytok.” Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól válaszolt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle: „Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?” Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Az ÚR, a mi Istenünk egy ÚR!« és »Szeresd az URat, Istenedet egész szíveddel, teljes lelkeddel, egész értelmeddel és minden erőddel!« A második legfontosabb parancs pedig ez: »Szeresd embertársadat, mint saját magadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancs.” A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy Isten az egyetlen ÚR. Valóban nincs más rajta kívül. És minden felajánlásnál és áldozatnál fontosabb, hogy az URat, Istenünket egész szívünkkel és gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, és az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.” Jézus látta, hogy milyen bölcsen válaszolt, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak. Amikor Jézus a Templom területén tanított, megkérdezte: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Krisztus Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által: »Így szólt az ÚR az én Uramhoz: Ülj a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Zsolt 110:1 Ha tehát Dávid Urának nevezi Krisztust, akkor hogyan lehet Krisztus Dávid fia?” A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust. Tanítás közben Jézus ezt mondta: „Legyetek elővigyázatosak a törvénytanítókkal! Szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán. Szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában, és az ünnepi vacsorákon. Elveszik az özvegyasszonyok vagyonát, és a látszat kedvéért hosszú imákat mondanak. Ők fogják a legsúlyosabb büntetést kapni.” Jézus leült a templomi persellyel szemben. Figyelte, hogyan dobják bele az adományokat. Sok gazdag nagy összeget adott. Majd jött egy szegény özvegyasszony is. Ő két rézpénzt dobott bele, amely nagyon keveset ért. Jézus ekkor magához hívta tanítványait, és ezt mondta: „Igazán mondom, hogy ez az özvegyasszony többet dobott a perselybe, mint bárki más. Mert a többiek mind abból adtak, amire nem volt igazán szükségük. Bár ez az özvegyasszony nagyon szegény, mégis mindent odaadott, amije csak volt: ez volt az összes pénze.” Amikor Jézus már kifelé ment a Templom területéről, egyik tanítványa megszólította: „Mester! Nézd, milyen hatalmas kövek, milyen csodálatos épületek!” Jézus ezt felelte: „Nézd meg jól ezeket a nagy épületeket! Nem marad itt kő kövön, mert mindet porig fogják rombolni!” Ezután leült az Olajfák hegyén, ahonnan jól lehetett látni a Templomot. Csak Péter, Jakab, János és András volt mellette, akik megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Mi lesz a jele, hogy ezek a dolgok hamarosan megtörténnek?” Akkor Jézus így tanította őket: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: »Én vagyok az«, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép a másik ellen, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi. Vigyázzatok magatokra! Letartóztatnak, bíróság elé állítanak, és megvernek titeket a zsinagógákban. Kormányzók és királyok elé kell állnotok miattam, hogy nekik is tanúskodjatok rólam. De még előbb minden népnek meg kell hallania az örömhírt. Amikor azonban elhurcolnak, és bíróság elé állítanak, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok. Amit Isten abban a helyzetben a szátokba ad, azt mondjátok, mert valójában nem ti fogtok beszélni, hanem a Szent Szellem szól majd rajtatok keresztül. Abban az időben elárulja testvér a testvérét, és apa a gyermekét. Kiszolgáltatják őket azoknak, akik megölik őket. A gyermekek pedig saját szüleik ellen fordulnak, hogy megölessék őket. Mindenki gyűlölni fog benneteket miattam. De aki mindvégig állhatatosan kitart, az megszabadul. Amikor majd látjátok, hogy ott áll az a pusztítást okozó utálatos dolog, ahol nem lenne szabad — aki olvassa, értse meg, hogy ez mit jelent! —, akkor azok, akik Júdeában vannak, késedelem nélkül meneküljenek a hegyekbe! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy valamit elvigyen onnan! Aki a mezőn van, ne forduljon vissza a ruhájáért se! Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy mindez ne télen történjen! Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ teremtése óta, és nem is lesz többé. Ha az ÚR meg nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl. De azoknak a kedvéért, akiket ő kiválasztott, megrövidítette azt az időt. Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Krisztus!«, vagy: »Ott van!«, ne higgyetek neki! Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek elő, akik nagy csodákat és jeleket tesznek, hogy becsapják, ha lehet, még az Isten választottait is. De ti vigyázzatok, hiszen én előre figyelmeztettelek titeket! Abban az időben, a nyomorúság ideje után, »Elsötétül a Nap, a Hold sem világít többé, lehullnak az égről a csillagok, és az égi hatalmak is meginognak.« Ézs 13:10; 34:4 Akkor majd mindenki meglátja, az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Az Emberfia elküldi az angyalokat, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég széléig. Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt, tudjátok, hogy közel van már a nyár. Ehhez hasonlók azok a dolgok is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok, hogy ő közel van, szinte az ajtó előtt. Igazán mondom nektek: ez a nemzet nem múlik el, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: örökké érvényes marad. De azt a napot és órát senki sem ismeri. Sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú nem tudja, hogy mikor lesz az, csak az Atya. Vigyázzatok hát, és legyetek mindig készen, mert nem tudjátok, mikor jön el ez az idő! Olyan ez, mint mikor valaki elhagyja otthonát, és hosszú útra indul. A házat szolgáira bízza, és mindegyiküknek külön-külön feladatot ad. A kaput őrző szolgának is megparancsolja, hogy éberen őrködjön. Ehhez hasonlóan, ti is állandóan legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön vissza a ház ura: este, éjfélkor, hajnali kakasszóra, vagy reggel! Ha hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket! Amit most nektek mondok, mindenki másnak is mondom: »Maradjatok állandóan éberek és legyetek készen!«” Már csak két nap volt hátra a pászka és a kovásztalan kenyerek ünnepéig. A főpapok és a törvénytanítók keresték a módját, hogy Jézust titokban letartóztassák, és kivégeztessék. De ezt mondták: „Ne az ünnep alatt történjen, nehogy zavargások törjenek ki a nép között!” Jézus Betániában, a leprás Simon házában vendégeskedett. Amikor Jézus helyet foglalt az asztalnál, odalépett hozzá egy asszony, aki alabástrom korsócskában, tiszta nárdusolajból készült nagyon értékes illatszert hozott magával. A korsócskát összetörve, az illatszert Jézus fejére öntötte. Néhányan felháborodtak ezen, és ezt mondták egymásnak: „Miért kellett így elpazarolni ezt a drága illatszert? El lehetett volna adni több, mint háromszáz ezüstpénzért, a pénzt pedig szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. De Jézus ezt mondta nekik: „Hagyjátok őt, ne bántsátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek köztetek, rajtuk bármikor segíthettek. De én nem leszek mindig veletek. Ez az asszony megtette, amit csak tehetett. Amikor rám öntötte ezt az illatszert, előkészítette testemet a temetésre. Igazán mondom nektek: amikor majd az egész világon mindenhol hirdetni fogják az örömhírt, azt is elmondják, amit ez az asszony értem tett, és emlékezni fognak rá.” A tizenkét tanítvány közül az egyik, Júdás Iskáriótes, elment a főpapokhoz, mert segíteni akart nekik, hogy Jézust elfogják. Azok nagyon megörültek ennek, és pénzt ígértek Júdásnak. Ő pedig ettől kezdve kereste az alkalmat, hogy Jézust a kezükbe adja. A kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt. Ezen a napon szokták feláldozni a pászkabárányt. Tanítványai megkérdezték Jézust: „Hol készítsük el számodra az ünnepi pászkavacsorát?” Akkor Jézus két tanítványát elküldte: „Menjetek be a városba. Ott találkoztok majd egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt! Ahová bemegy, mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hol van az a vendégszoba, ahol megünnepelheti a pászkavacsorát tanítványaival.« Ő majd mutat nektek egy nagy szobát a ház felső emeletén, amely be van rendezve, és elő van készítve. Ott készítsétek el a pászkavacsorát!” A két tanítvány bement a városba. Mindent pontosan úgy találtak, ahogyan Jézus előre megmondta nekik, és előkészítették a pászkavacsorát. Mire este lett, megérkezett Jézus a többi tanítványaival, és letelepedtek az asztal körül. Vacsora közben Jézus megszólalt: „Igazán mondom nektek, egyikőtök elárul engem — valaki, aki most együtt eszik velem.” A tanítványok nagyon elszomorodtak, és egymás után kérdezték: „Ugye, nem én vagyok az?!” Ő így válaszolt: „Aki elárul, a tizenkettő közé tartozik, és velem együtt mártogatja kenyerét a tálba. Az Emberfia elmegy, ahogyan megírták róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem született volna!” Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, és hálát adott Istennek. Darabokra törte a kenyeret, szétosztotta tanítványai között, miközben ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!” Ezután egy pohár bort vett a kezébe, hálát adott Istennek, majd odaadta nekik, s mindannyian ittak belőle. Ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sok emberért fog kiömleni. Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő gyümölcséből mindaddig a napig, amíg majd új bort iszom Isten Királyságában.” Ezután együtt zsoltárokat énekeltek, majd kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus ezt mondta nekik: „Mindannyian el fogjátok veszíteni a hiteteket bennem, ahogy az Írás mondja: »Megölöm a pásztort, és szétszóródnak a juhok.« Zak 13:7 De miután meghaltam, fel fogok támadni, és Galileába megyek. Előbb fogok odaérni, mint ti.” Péter ezt mondta: „Lehet, hogy mindenki más elveszíti a hitét benned, de én semmiképpen!” Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt még a kakas másodszor kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Péter azonban fogadkozott: „Még akkor sem tagadom le, hogy ismerlek, ha veled együtt kell meghalnom!” A többi tanítvány is ugyanezt mondta. Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én imádkozom!” — mondta nekik. De Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Szomorú és nyugtalan lett. Ezt mondta nekik: „Olyan szomorú a lelkem, hogy ez a szomorúság majdnem megöl. Maradjatok itt, de ne aludjatok el!” Ezután kissé előrement. Arccal a földre borult, és azért imádkozott, hogy ha lehetséges, ne kelljen átélnie azt a nehéz időt. Így imádkozott: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Kérlek, vidd el tőlem ezt a poharat! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” Ezután visszament a tanítványokhoz, de azok közben elaludtak. Péternek ezt mondta: „Simon, te alszol?! Még egy órát sem tudtál velem együtt ébren maradni? Maradjatok ébren, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert szellemetek azt akarja tenni, ami jó, de a testetek gyenge.” Ezután Jézus megint elment, és ugyanúgy imádkozott, mint korábban. Amikor visszament hozzájuk, ismét alva találta őket, mert képtelenek voltak nyitva tartani a szemüket. Nem tudtak Jézusnak semmit sem válaszolni. Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek?! Most már elég! Eljött az idő, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek fel, induljunk! Látjátok? Itt jön, aki elárul engem.” Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, aki a tizenkét tanítvány közé tartozott. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői küldtek. Júdás, aki át akarta adni Jézust az ellenségeinek, előre megbeszélte velük, honnan tudják meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit megcsókolok, ő az! Őt fogjátok el, és őrizet alatt vigyétek el!” Júdás egyenesen odalépett Jézushoz, és ezt mondta: „Mester!” — és üdvözlésképpen megcsókolta. Akkor azok megragadták és letartóztatták Jézust. Az egyik tanítvány, aki ott állt Jézus mellett, kihúzta a kardját, rávágott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus azt mondta: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, hogy elfogjatok, mintha rabló lennék?! Minden nap ott voltam köztetek, a Templom területén, és tanítottam, de nem fogtatok el! De ennek így kellett lennie, hogy beteljesedjen, amit az Írások mondanak!” A tanítványai ekkor mind otthagyták, és futva elmenekültek. Volt Jézus követői között egy fiatalember is, akin csak egy hosszú vászoning volt. A fegyveresek őt is megragadták, hogy elfogják. De a fiatalember inkább a kezükben hagyta a ruháját, és meztelenül futott el. Ezután a főpaphoz vezették Jézust. Odagyűltek mind a többi főpapok, a nép vezetői és a törvénytanítók is. Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvarába. Az őrökkel együtt ő is a tűz mellé ült, hogy melegedjen. A főpapok az egész Főtanáccsal együtt ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyanokat kerestek, akik hajlandók voltak Jézus ellen tanúskodni. De nem találtak olyan okot, amely alapján halálra ítélhették volna. Sok hamis tanú vádolta Jézust, de tanúvallomásaik nem egyeztek meg egymással. Végül jött két hamis tanú, akik azt állították: „Hallottuk, amikor ez az ember azt mondta: »Lerombolom ezt a Templomot, amelyet emberek építettek, és három nap alatt felépítek helyette egy másikat, amelyet nem emberi kéz épített.«” De még így sem egyezett, amit mondtak. Ekkor fölállt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Semmit sem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?!” De Jézus továbbra is hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ekkor újból megkérdezte a főpap: „Te vagy a Krisztus, az Áldott Isten Fia?” Jézus így válaszolt neki: „Én vagyok. Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ott ül Isten jobbján, és eljön az ég felhőivel.” A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még több tanúra?! Hallottátok, hogy Istent gyalázta! Hogyan határoztok?” Ekkor mindannyian úgy ítéltek, hogy Jézus bűnös, és megérdemli a halált. Néhányan leköpködték, majd letakarták az arcát, és ököllel ütötték. Közben így gúnyolták: „Na, most prófétálj, hogy ki ütött meg!” Ezután az őrök is ütni kezdték. Ezalatt Péter még mindig ott volt az udvarban. Egyszer csak odajött a főpap egyik fiatal szolgálólánya. Meglátta a tűznél melegedő Pétert, közelebb ment hozzá, és alaposan megnézte. Azután azt mondta: „Te is a názáreti Jézussal voltál!” Péter azonban letagadta: „Nem tudom, miről beszélsz!” Azzal kiment a kapu közelébe. Amikor a szolgálólány újra találkozott Péterrel, azt mondta róla a többieknek: „Ez a férfi is közéjük tartozik!” De Péter ezt ismét letagadta. Kis idő múlva az ott állók megszólították Pétert: „Biztos, hogy közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.” Péter ekkor átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem is ismerem azt a férfit, akiről beszéltek!” Ebben a pillanatban másodszor is kukorékolt a kakas. Ekkor Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott: „Mielőtt a kakas másodszor kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Péter ekkor sírva fakadt. Amint felvirradt a reggel, a főpapok, a nép vezetői, a törvénytanítók, valamint az egész Főtanács együttesen határozatot hozott. Megkötözték Jézust, elvitték Pilátushoz, és átadták neki. Pilátus megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt: „Igen. Ahogy mondod.” A főpapok sok mindennel vádolták Jézust, ezért Pilátus újból megkérdezte őt: „Nem felelsz semmit? Látod, mennyi mindennel vádolnak téged?!” De Jézus továbbra sem válaszolt semmit. Pilátus ezen nagyon csodálkozott. A pászka ünnepén a helytartó minden évben szabadon szokott engedni egy foglyot az emberek kívánsága szerint. Volt ott akkor egy Barabbás nevű fogoly a börtönben. Azokkal együtt börtönözték be, akik a lázadás idején gyilkoltak is. Az összegyűlt tömeg odajött Pilátushoz, és kérte, hogy a szokás szerint engedjen szabadon egy foglyot. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem nektek szabadon?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből adták át neki Jézust. De a főpapok felbiztatták az embereket, hogy inkább Barabás szabadon engedését kérjék. Pilátus újból megkérdezte őket: „Hát azzal mit tegyek, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Azok így kiabáltak: „Feszítsd keresztre!” Pilátus megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett?” De azok csak még hangosabban kiabáltak: „Feszítsd keresztre!” Mivel Pilátus a nép kedvére akart tenni, szabadon engedte nekik Barabbást. Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. A katonák bevezették Jézust a helytartói palota belső udvarába, és összehívták az egész csapatot. Jézusra bíborszínű köntöst adtak. Tövises ágakból koszorút fontak, és azt nyomták a fejébe. Ezután így csúfolták: „Éljen a zsidók királya!” Majd nádszállal ütögették a fejét, leköpdösték, és csúfolódva letérdeltek előtte. Amikor befejezték a gúnyolódást, levették róla a bíborköntöst, és ismét ráadták a saját ruháit. Majd elvezették, hogy megfeszítsék. Útközben szembe jött velük egy férfi, aki éppen a mezőről jött. Simonnak hívták, és Cirénéből származott, ő volt Alexander és Rufusz apja. Ezt a Simont a katonák arra kényszerítették, hogy Jézus helyett vigye a keresztfát. Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. Ott mirhával kevert bort kínáltak neki, de nem akarta meginni. Majd keresztre feszítették Jézust. Ezután szétosztották a ruháit, és kisorsolták egymás között. Reggel kilenc óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt a kereszten, ez mutatta, mivel vádolták: „ a zsidók királya ”. Jézussal együtt két rablót is megfeszítettek, egyiket a bal, másikat pedig a jobb oldalán. A járókelők is gúnyolták és szidalmazták Jézust. Fejüket rázva mondták: „Szóval, te vagy, aki lerombolod a Templomot, és három nap alatt újra felépíted?! Akkor most gyere le a keresztről, és mentsd meg magad!” A főpapok és a törvénytanítók szintén gúnyolták Jézust, és ezt mondták egymásnak: „Másokat megmentett, magát mégsem tudja megmenteni! Ha tényleg ő a Krisztus és Izráel királya, akkor most szálljon le a keresztről! Majd akkor hiszünk benne!” Még azok is sértegették őt, akiket vele együtt feszítettek keresztre. Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, Elói, lámá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Néhányan, akik ott álltak, hallották, és ezt mondták: „Nézzétek, Illést hívja!” Egyikük gyorsan elfutott, ecetbe mártott egy szivacsot, felszúrta egy bot végére, majd Jézusnak nyújtotta, hogy igyon, és ezt mondta: „Most lássuk, eljön-e érte Illés, hogy levegye a keresztről!” Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét. Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé egészen az aljáig kettéhasadt. A római százados ott állt a kereszttel szemben, és látta, hogy Jézus hogyan halt meg. Ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” Volt ott néhány asszony, akik távolról figyelték, mi történik. Köztük volt a magdalai Mária, és az a Mária, aki a fiatalabb Jakabnak és Józsefnek volt az anyja, meg Salómé. Amikor Jézus Galileában volt, ők voltak azok, akik követték, és gondot viseltek rá. De volt ott még sok más asszony is, akik Jézussal együtt mentek fel Jeruzsálembe. Már esteledett. Az előkészület napja, azaz a szombat előtti nap volt. Egy József nevű ember, aki Arimátiából jött, bátran Pilátushoz ment, és elkérte tőle Jézus holttestét. Ez a József a Nagytanács tagja volt, és az emberek nagyon tisztelték. Ő is várta Isten Királyságának eljövetelét. Pilátus nem akarta elhinni, hogy Jézus ilyen hamar meghalt. Ezért magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy Jézus valóban meghalt-e már. A százados jelentette, hogy Jézus meghalt, Pilátus pedig parancsolta, hogy Józsefnek adják át a holttestet. József korábban már vásárolt lenvásznat. Azután levette Jézus holttestét a keresztről, és a vászonba göngyölve elhelyezte egy sziklasírba. Ezután nagy zárókövet gördített a sír bejárata elé. Magdalai Mária és Mária, József anyja, megfigyelték, hogy hová tették Jézus testét. Miután elmúlt a szombat, magdalai Mária, Mária, a Jakab anyja és Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napfelkelte után azonnal kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sziklasír bejáratától?” De amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon elcsodálkoztak és megijedtek, mert látták, hogy jobboldalt egy fiatal férfi ül. De ő így biztatta az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét! De már nincs itt, mert feltámadt! Most menjetek, és ezt mondjátok el a tanítványainak és Péternek is! Mondjátok meg nekik, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta nektek.” Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert megijedtek, és csodálkoztak. Nem is szóltak erről senkinek, mert féltek. Jézus a hét első napján korán reggel támadt fel. Ezután először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki. Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik Jeruzsálemből éppen vidékre mentek. Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és elmondta ezt a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt. Később Jézus megjelent a tizenegy apostolnak is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik látták őt a feltámadása után. Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömhírt mindenkinek! Aki hisz és bemerítkezik, az megmenekül. De aki nem hisz, azt el fogják ítélni. Akik hisznek, azokat ezek a megerősítő és bizonyító jelek fogják kísérni: gonosz szellemeket űznek ki a nevemben; új nyelveken szólnak; ha kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, még az sem árt nekik; betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” Miután ezeket elmondta a tanítványainak, az Úr Jézust felemelték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalán leült. Az apostolok pedig elindultak, és mindenhol hirdették Isten üzenetét az embereknek. Az Úr segítette őket, együttműködött velük, és hatalmat adott nekik, hogy csodákat tegyenek. Ezzel bizonyította az Úr, hogy az üzenet, amit az apostolok hirdetnek, hiteles és igaz. Sokan megpróbáltak már írásban beszámolni azokról a dolgokról, amelyek közöttünk történtek. Ugyanazokat írták le, amelyekről mi is hallottunk már. Olyanoktól hallottuk ezeket, akik kezdettől fogva a saját szemükkel látták mindezt, és akik hirdették az Isten üzenetét. Mivel kezdettől fogva mindennek gondosan utána jártam, úgy gondoltam, hogy én is megírom neked ezeket egy könyvben, tisztelt Teofilusz. Azért írtam, hogy biztos legyél benne: mindaz, amire tanítottak téged, valóban igaz. Abban az időben, amikor Heródes volt Júdea királya, élt egy Zakariás nevű pap. Abijá csoportjához tartozott. Felesége, Erzsébet, Áron családjából származott. Isten elfogadta és kedvelte Zakariást és Erzsébetet, akik minden tekintetben az Úr parancsai és rendelkezései szerint éltek. Gyermekük azonban nem született. Erzsébet ugyanis meddő volt, és mind a ketten öregek voltak már. Zakariás a saját papi csoportjában szolgált a Templomban. Egyszer éppen az ő csoportjára került a sor. Szokás szerint sorsolással választottak ki a csoportból egy papot, aki bement az Úr Templomába, hogy ott füstölőáldozatot mutasson be. Ez alkalommal Zakariásra esett a választás, aki be is ment a Templomba. Kívül sokan összegyűltek, és imádkoztak, mialatt Zakariás bemutatta az áldozatot. Akkor az ÚR egyik angyala megjelent a füstölő oltár jobb oldalán Zakariás előtt, aki nagyon megrémült, és félelem fogta el. De az angyal megszólította: „Ne félj Zakariás, mert az ÚR meghallgatta imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak! Ez a fiú sok örömöt, nagy boldogságot hoz majd neked, és sokan fognak örülni a születésének, mert az ÚR hatalmas embere lesz belőle. Nem szabad sem bort, sem másféle szeszes italt innia! Ezt a gyereket már az édesanyja méhében be fogja tölteni a Szent Szellem. Izráel népéből sokakat visszatérít majd az Úrhoz, Istenükhöz. Az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével: az apákat és gyermekeiket kibékíti egymással, és az engedetlenek gondolkodását megváltoztatja, hogy bölcsek és igazságszeretők legyenek. Mindezzel az ÚR előtt fog menni, hogy olyan népet állítson elé, akik felkészültek a fogadására.” Zakariás így válaszolt az angyalnak: „Hogyan lehetek biztos benne, hogy igazat mondasz? Hiszen én öreg vagyok, és feleségem is idős már.” Az angyal azt felelte: „Én Gábriel vagyok, és állandóan Isten előtt állok. Azért küldött hozzád, hogy beszéljek veled, és elhozzam ezt az örömhírt. De jól jegyezd meg: most megnémulsz, és addig nem tudsz beszélni, amíg mindez megtörténik, mert nem hittél a szavamnak. Pedig minden szavam be fog teljesedni a maga idejében.” Az emberek ezalatt várták Zakariást, és csodálkoztak, hogy miért marad a Templomban olyan sokáig. Amikor végre kijött, nem tudott egy szót sem szólni. Ekkor megértették, hogy látomást látott a Templomban. Zakariás csak mutogatott, de megszólalni nem tudott. Amikor pedig letelt a szolgálata, hazament. Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került: gyermeket várt. A következő öt hónapban ki se ment a házukból. Ezt mondta: „Végre, az Úr megsegített engem! Gondoskodott rólam, és elvette rólam azt a szégyent, hogy nem volt gyermekem.” Gábriel odament Máriához, és megszólította: „Köszöntelek téged, akit az ÚR megáldott! Ő veled van.” Mária megdöbbent azon, amit az angyal mondott, és zavarban volt, mert nem értette, mit jelent ez a köszöntés. De az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária, mert nagyon kedves vagy Isten számára! Figyelj rám! Áldott állapotba kerülsz, és fiad fog születni, akit nevezz el Jézusnak. Hatalmas lesz, és a Magasságos Isten Fiának nevezik majd. Az Úr Isten neki fogja adni Dávidnak, Jézus ősének trónját. Uralkodni fog örökké Jákób utódai fölött, és királyi uralma soha nem ér véget.” Mária erre így válaszolt: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok!” Az angyal válaszolt: „A Szent Szellem száll rád, és a Magasságos Isten ereje vesz körül téged. Ezért a gyermek, aki születni fog, szent lesz, és Isten Fiának nevezik majd. Figyelj rám! Erzsébet, a rokonod is áldott állapotban van: gyermeket vár! Pedig tudod, hogy Erzsébet milyen idős már, és mindenki azt mondta, hogy soha nem lehet gyereke! Mégis, már a terhessége hatodik hónapját tölti. Mert Isten számára semmi sem lehetetlen.” Mária erre így válaszolt: „Az Úr szolgálóleánya vagyok. Történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” Ezután az angyal elment. Ezután Mária sietve felkészült, és elment Júdea hegyvidékének egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, a még meg nem született kicsiny gyermek hevesen megmozdult benne. Erzsébetet ekkor betöltötte a Szent Szellem, és nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy, Mária! Minden asszony közül téged áldott meg Isten a leginkább! Áldott a gyermek, akit méhedben hordozol és világra fogsz hozni! Hogy lehet, hogy te vagy az én Uram anyja, és mégis te jössz hozzám?! Mert abban a pillanatban, mikor köszöntésed meghallottam, a gyermekem örömében hevesen mozogni kezdett bennem. Áldott vagy Mária, mert elfogadtad, amit az Úr mondott neked, és elhitted, hogy meg is fog történni!” Mária pedig ezt mondta: „Dicsérem az Urat teljes szívemből-lelkemből, és ujjong szellemem Istenben, Szabadítómban, aki most rátekintett alázatos szolgálóleányára! Bizony, mostantól fogva minden nemzedék áldottnak mond engem, mert a Hatalmas ÚR nagy dolgokat tett velem! Szent az ő neve! Nemzedékről nemzedékre, irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt. Kinyújtotta karját, megmutatta erejét: szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják, uralkodókat döntött le trónjukról, de az alázatosakat felemelte, a szükségben lévőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek, nem felejtette el ígéretét, hogy könyörületesen bánik velük. Mert ezt ígérte őseinknek, Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökre.” Ezután Mária még körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél, azután hazament. Amikor eljött a szülés ideje, Erzsébet fiút szült. Szomszédai és rokonai megtudták, milyen jóságos volt hozzá az Úr, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni, de Erzsébet ezt mondta: „Nem, János legyen a neve!” Azok csodálkoztak: „De hiszen senki sincs a rokonságban, akit így hívnak!” Majd intettek Zakariásnak, hogy milyen nevet akar adni gyermekének. Ő pedig kért egy táblát, és ezt írta rá: „János a neve.” Ezen mindenki elcsodálkozott. Ekkor hirtelen megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, újra tudott beszélni, és Istent dicsérte. A környék lakóit pedig félelem töltötte el, és Júdea egész hegyvidékén mindenki erről beszélt. Aki csak hallott róla, csodálkozott, és ezt kérdezte: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Az ÚR pedig valóban a gyermekkel volt. Zakariást ekkor betöltötte a Szent Szellem, és így prófétált: „Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, mert segítségére sietett népének, és megszabadította őket! Hatalmas Szabadítót küldött nekünk szolgájának, Dávidnak családjából! Éppen úgy, ahogy már régen megígérte szent prófétái által: hogy összes ellenségünktől megment, és megszabadít azok kezéből, akik gyűlölnek minket. Így mutatja meg ősapáinknak kegyelmét, és hogy megtartja velük kötött szent szövetségét. A szövetséget, amelyre megesküdött Ábrahámnak, ősapánknak: megígérte, hogy megszabadít ellenségeink kezéből, hogy félelem nélkül szolgáljuk őt, és szentségben, igazságban éljünk vele együtt életünk minden napján. Te pedig, kisgyermek, a Magasságos Isten prófétája leszel, mert az ÚR előtt fogsz menni, hogy érkezésére felkészítsd népét: megtanítsd őket, hogyan szabadulhatnak meg, és hogyan kaphatnak bűneikre bocsánatot. Most már új nap virrad ránk a magasból, mert Istenünk könyörülő és irgalmas! Világosság ragyog azokra, akik a sötétségben, a halál árnyékában ülnek, és a békesség útjára vezet bennünket.” A gyermek János felnőtt, és egyre erősödött szellemben. A pusztában élt egészen addig, amíg nyilvánosan megjelent Izráel népének. Abban az időben Augustus császár parancsot adott, hogy írjanak össze mindenkit a Római Birodalom területén. Ez volt az első népszámlálás. Ebben az időben Szíriában Cirénius volt a helytartó. Mindenki elment tehát a saját szülővárosába feliratkozni. József is elindult a galileai Názáretből, hogy a júdeai Betlehembe menjen, Dávid városába. József ugyanis Dávid családjából és nemzetségéből származott. Vele utazott a jegyese, Mária is, aki gyermeket várt. Amíg Betlehemben voltak, elérkezett Mária szülésének ideje. Meg is szülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és a jászolba fektette, mert a vendégfogadóban nem volt hely a számukra. Azon az éjszakán a környékbeli legelőkön pásztorok őrizték nyájukat a szabad ég alatt. Egyszer csak megjelent előttük az Úr egyik angyala, és az ÚR dicsősége körülragyogta őket. A pásztorok nagyon megrémültek, de az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nagy öröm hírét hoztam, amelynek minden ember örülni fog! Ma megszületett nektek a Szabadító, a Dávid városában. Ő a Krisztus, az ÚR. Erről a jelről ismeritek fel: egy csecsemőt találtok, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Ekkor hirtelen hatalmas angyali sereg csatlakozott az első angyalhoz, és együtt dicsérték Istent: „Dicsőség Istennek a Mennyben, és békesség a földön azoknak, akik Isten tetszése szerint élnek!” Ezután az angyalok visszatértek a Mennybe, a pásztorok pedig ezt mondták: „Menjünk Betlehembe, és nézzük meg, mi történt ott! Hadd lássuk, amit az Úr mondott nekünk!” Ezzel sietve útnak indultak. Meg is találták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő csecsemőt. Miután őt meglátták, mindenkinek elmondták, amit az angyaltól megtudtak róla. Ezen mindenki nagyon csodálkozott. Mária szívében őrizte mindezt, és sokat gondolkodott rajta. Ezután a pásztorok visszatértek a nyájukhoz. Köszönetet mondtak Istennek, és dicsérték mindazért, amit láttak és hallottak. Mert minden pontosan úgy történt, ahogyan az angyal előre megmondta nekik. Amikor a gyermek nyolc napos lett, körülmetélték, és Jézusnak nevezték el. Ez volt az a név, amit az angyal mondott Máriának, mielőtt a gyermek növekedni kezdett volna Mária méhében. Amikor Mózes Törvénye szerint elérkezett Mária megtisztulásának ideje, elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy az Úrnak bemutassák. Az ÚR Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni.” Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Úr Törvénye szerint feláldozzanak a Templomban egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Jeruzsálemben élt egy Simeon nevű igazságszerető és istenfélő ember, aki kitartóan várta Izráel szabadítását, és akin a Szent Szellem megnyugodott. A Szent Szellem megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az ÚR Krisztusát. Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templomba, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. Ekkor Simeon karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent: „Uram, most már engedd szolgádat békében elmenni, ahogy megígérted, mert végre saját szememmel láttam Szabadításodat, akit minden ember számára készítettél, aki útmutató világossága a nem zsidó népeknek, és dicsősége népednek, Izráelnek!” Jézus apja és anyja nagyon csodálkoztak ezen. Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának, ezt mondta Jézusról: „Őt Isten arra rendelte, hogy sokan elessenek, és sokan felemelkedjenek miatta Izráelben, és hogy jel legyen, amit sokan elutasítanak. A te lelkedet is éles kard járja át, hogy sok ember gondolatai kiderüljenek.” Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta is, akit Annának hívtak. Fánuel leánya volt, és Áser törzsébe tartozott. Hét év házasság után maradt özvegyen. Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. Anna is ott volt, amikor József és Mária megérkezett a Templomba. Odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, és Jézusról beszélt mindazoknak, akik Jeruzsálem szabadulását várták. Amikor mindent megtettek, amit az Úr Törvénye kívánt, József és Mária visszatért Galileába, Názáret városába, ahol laktak. A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta. Jézus szülei minden évben felmentek Jeruzsálembe a pászka ünnepére. Mikor Jézus tizenkét éves lett, szokásuk szerint ismét felmentek az ünnepre. Az ünnep után a szülők hazaindultak. Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, de ezt a szülei nem vették észre. Azt gondolták, hogy a gyermek az útitársaik között van. Már egy napja úton voltak, mikor keresni kezdték Jézust a rokonaik és barátaik között. Miután nem találták, visszamentek Jeruzsálembe, hogy ott keressék tovább. Három nap múlva találtak rá a Templom területén a törvénytanítók között. A gyermek Jézus hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, mind nagyon elcsodálkozott, hogy milyen értelmes, és milyen bölcsen válaszol a kérdésekre. Amikor a szülei meglátták Jézust, megdöbbentek. Anyja pedig ezt mondta: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Apád és én nagyon aggódtunk érted, és mindenhol kerestünk!” Jézus így válaszolt: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem, és az ő dolgaival kell foglalkoznom?” De a szülei nem értették, miről beszél. Ezután Jézus visszatért velük Názáretbe. Mindenben engedelmeskedett a szüleinek. Mária pedig szívében őrizte ezeket a dolgokat. Jézus egyre bölcsebb és felnőttebb lett. Az emberek mind jobban kedvelték, és Isten számára is egyre kedvesebb volt. Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében Poncius Pilátus volt Júdea helytartója. Heródes volt Galilea negyedes fejedelme. Heródes bátyja, Fülöp, volt Iturea és Trakhónitisz negyedes fejedelme, Lüszániász pedig Abiléné negyedes fejedelme. Ebben az időben, amikor Kajafás és Annás voltak a főpapok, szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. János bejárta a Jordán egész vidékét. Hirdette mindenkinek, hogy ha bemerítkeznek, és ezzel kifejezik, hogy meg akarják változtatni a gondolkodásukat és életüket, akkor Isten megbocsátja bűneiket. Ézsaiás próféta könyvében így van ez leírva: „Valaki kiált a pusztában: »Építsetek utat az Úrnak, készítsetek számára egyenes utat! Töltsetek fel minden völgyet, hordjatok el minden hegyet és dombot az útból! A görbe ösvényeket egyenesítsétek ki, a göröngyöket simítsátok el: és mindenki meg fogja látni Isten szabadítását.«” Ézs 40:3-5 Az emberek tömegesen mentek Jánoshoz, hogy tanítása szerint bemerítkezzenek. János ezt mondta nekik: „Olyanok vagytok, mint akik mérges kígyóktól származnak! Ugyan ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek Isten közelgő haragja elől?! A tetteitekkel mutassátok meg, hogy gondolkodásotok és életetek valóban megváltozott! Ne gondoljátok, hogy abban bízhattok: »Ábrahám fiai vagyunk!« Mert tudjátok meg, hogy Isten még ezekből a kövekből is tud fiakat teremteni Ábrahámnak. A fejszét már fölemelték, hogy gyökerestül kivágják a fákat. Bizony ki is vágnak minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt! Amit pedig kivág, az a tűzbe kerül.” Az emberek ekkor azt kérdezték: „Akkor mit tegyünk?” János így felelt: „Akinek két ruhája van, az egyiket adja annak, akinek egy sincs! Akinek van mit ennie, adjon belőle annak, aki éhezik!” Néhány vámszedő is eljött Jánoshoz bemerítkezni. Ők is megkérdezték: „Mester, mi mit tegyünk?” János ezt mondta nekik: „Ne szedjetek be több adót és vámot, mint amennyi elő van írva!” Katonák is jöttek hozzá, és ők is megkérdezték: „Hát mi mit tegyünk?” János ezt válaszolta: „Senkitől se vegyetek el pénzt erőszakkal, vagy zsarolással! Elégedjetek meg a fizetésetekkel!” A sokaság feszülten és izgatottan várta, hogy a Krisztus hamarosan megjelenjen. Mind azon tanakodtak, hogy János kicsoda. Azt gondolták: „Lehetséges, hogy ő a Krisztus?!” János azonban nyíltan megmondta mindenkinek: „Látjátok, én vízbe merítelek be titeket! De jönni fog majd valaki, aki sokkal hatalmasabb nálam. Még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem a lábáról. Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket. A kezében szórólapát van, amellyel elválasztja a búzát pelyvától. A tiszta búzát magtárába gyűjti, a haszontalan pelyvát pedig olthatatlan tűzzel megégeti.” Sok mást is mondott János, amivel figyelmeztette és biztatta őket. Így hirdette nekik az örömhírt. János később sokszor figyelmeztette Heródes fejedelmet a gonosz dolgok miatt, amiket tett. Figyelmeztette Heródiás miatt is, aki Heródes testvérének volt a felesége. Heródes gonoszságait még azzal is tetézte, hogy börtönbe záratta Jánost.. Mielőtt Jánost börtönbe vetették volna, sokan bemerítkeztek az ő tanítása szerint. Jézus is bemerítkezett, és miközben imádkozott, megnyílt a Menny, és leszállt rá a Szent Szellem látható módon, mint egy galamb. A Mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm.” Jézus körülbelül harminc éves volt, amikor elkezdte a szolgálatát. Az emberek József fiának gondolták. József Éli fia volt. Éli Mattát fia volt. Mattát Lévi fia volt. Lévi Melki fia volt. Melki Jannáj fia volt. Jannáj József fia volt. József Mattatiás fia volt. Mattatiás Ámós fia volt. Ámos Náhum fia volt. Náhum Heszli fia volt. Heszli Naggai fia volt. Naggai Mahat fia volt. Mahat Mattatiás fia volt. Mattatiás Simei fia volt. Simei Jószek fia volt. Jószek Jóda fia volt. Jóda Jóhánán fia volt. Jóhánán Résa fia volt. Résa Zerubbábel fia volt. Zerubbábel Sealtiel fia volt. Sealtiel Néri fia volt. Neri Melki fia volt. Melki Addi fia volt. Addi Kószám fia volt. Kószám Elmadám fia volt. Elmadám Ére fia volt. Ére Jézus fia volt. Jézus Eliézer fia volt. Eliézer Jórim fia volt. Jórim Mattát fia volt. Mattát Lévi fia volt. Lévi Simeon fia volt. Simeon Júda fia volt. Júda József fia volt. József Jónám fia volt. Jónám Eljákim fia volt. Eljákim Melea fia volt. Melea Menna fia volt. Menna Mattáta fia volt. Mattáta Nátán fia volt. Nátán Dávid fia volt. Dávid Isai fia volt. Isai Óbed fia volt. Óbed Bóáz fia volt. Bóáz Szalmón fia volt. Szalmón Nahsón fia volt. Nahsón Aminádáb fia volt. Aminádáb Admin fia volt. Admin Arni fia volt. Arni Heszrón fia volt. Heszrón Fáresz fia volt. Fáresz Júda fia volt. Júda Jákób fia volt. Jákób Izsák fia volt. Izsák Ábrahám fia volt. Ábrahám Táré fia volt. Táré Náhór fia volt. Náhor Szerug fia volt. Szerug Reu fia volt. Reu Peleg fia volt. Peleg Héber fia volt. Héber Selah fia volt. Selah Kénán fia volt. Kénán Arpaksád fia volt. Arpaksád Sém fia volt. Sém Nóé fia volt. Nóé Lámek fia volt. Lámek Metusélah fia volt. Metusélah Hénók fia volt. Hénok Járed fia volt. Járed Mahalalél fia volt. Mahalalél Kénán fia volt. Kénán Enós fia volt. Enós Sét fia volt. Sét Ádám fia volt. Ádám pedig Isten fia volt. Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor a pusztába vezette őt. Negyven napot töltött ott, miközben a Sátán próbára tette. Ez idő alatt Jézus semmit sem evett, de mikor ez az idő letelt, nagyon megéhezett. Ekkor a Sátán azt mondta neki: „Ha valóban te vagy Isten Fia, akkor parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!” Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás:: »Nem csak kenyérre van szüksége az embernek.«” 5Móz 8:3 A Sátán ekkor felvitte Jézust egy hegyre, ahonnan egy pillanat alatt megmutatta neki a földkerekség összes királyságát, és ezt mondta: „Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mindez az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem imádsz, mindez a tiéd lesz.” Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás:: »Az URat, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«” 5Móz 6:13 Akkor a Sátán elvitte Jézust Jeruzsálembe. A Templom legmagasabb pontjára állította, és ezt mondta neki: „Ha te vagy Isten Fia, ugorj le innen! Mert azt mondja az Írás:: »Angyalainak parancsot ad, hogy gondosan vigyázzanak rád.« Zsolt 91:11 Meg azt is mondja: »A tenyerükön hordoznak, nehogy kőbe ne üsd a lábad.«” Zsolt 91:12 Jézus erre így felelt: „Azt is mondja az Írás: »Ne tedd próbára az URat, Istenedet!«” 5Móz 6:16 Ezzel a Sátán abbahagyta, hogy Jézust mindenféle módon próbára tegye. Egy ideig félreállt, és várta a kedvező alkalmat. Jézus pedig a Szent Szellem erejével beteljesedve visszatért Galileába. A híre elterjedt az egész vidéken. A zsinagógákban tanított, és mindenki dicsérte. Ezután Názáretbe ment, abba a városba, ahol felnevelkedett. Szombaton szokása szerint elment a zsinagógába. Amikor felállt, hogy az Írásokból felolvasson, Ézsaiás próféta könyvét adták a kezébe. Kinyitotta, és azt a helyet kezdte olvasni, ahol ez áll: „Az ÚR Szelleme van rajtam, hiszen felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, a vakoknak pedig szemük megnyílását, kiszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat, és hirdessem az ÚR jóindulatának és kedvességének idejét.” Ézs 61:1-2 Ezután behajtotta a könyvtekercset, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenki várakozva nézett rá. „Ez az Írás ma, a fületek hallatára teljesedett be” - mondta nekik. Mindenki dicsérte Jézust, és csodálattal hallgatták, milyen kedvesen beszél. Azt kérdezgették egymástól: „Nem a József fia ez?” Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a közmondást akarjátok mondani: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban. Hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!” Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és az embereknek nem volt mit enniük az egész vidéken. De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, az egyik ott élő özvegyasszonyhoz. Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naamán, aki pedig nem is izráeli, hanem szíriai volt.” Emiatt a válasz miatt a zsinagógában mindenki nagyon megharagudott Jézusra. Felkeltek, kizavarták a városból egészen annak a dombnak a sziklás peremére, amelyen a városuk épült. Onnan le akarták lökni a mélységbe. De Jézus keresztülment a tömegen, és otthagyta őket. Jézus ezután Galilea egyik városába, Kapernaumba ment. Itt is tanított szombaton a zsinagógában. Mindenki csodálkozott a tanításán, mert úgy beszélt, mint akinek hatalma van. A zsinagógában az egyik ember, akiben gonosz szellem lakott, nagy hangon elkezdett kiabálni: „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?! Tudom, ki vagy te: Isten Szentje!” De Jézus ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el, és menj ki belőle!” Ekkor a gonosz szellem mindenki szeme láttára a földre dobta az embert, de nem ártott neki, hanem kiment belőle. Ezen mindenki elcsodálkozott, és ezt kérdezgették egymástól: „Vajon miféle tanítás ez?! Erővel és hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek, azok pedig kimennek az emberekből!” Ezután Jézus híre az egész környéken elterjedt. Jézus a zsinagógából Simon otthonába ment. Simon anyósa magas lázzal betegen feküdt. Megkérték Jézust, hogy segítsen rajta. Jézus megállt az asszony ágya mellett, ráparancsolt a lázra, hogy hagyja el a beteget. Az asszonynak azonnal el is múlt a láza, felkelt, és vendégül látta őket. Amikor lement a nap, különféle betegségekben szenvedőket hoztak Jézushoz. Ő pedig kezét rájuk tette, és mindegyiküket meggyógyította. Sokakból gonosz szellemek is kimentek, akik ezt kiabálták: „Te vagy az Isten Fia!” De Jézus rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek. A gonosz szellemek ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Másnap félre vonult egy lakatlan helyre, de a sokaság utána ment, megkereste és körülvette. Megpróbálták rábeszélni, hogy maradjon velük. De ő ezt mondta: „Más városokban is hirdetnem kell az Isten Királyságáról szóló örömhírt, mert Isten ezért küldött.” Ezzel tovább ment, és Júdea zsinagógáiban is hirdette Isten üzenetét. Egyszer, a Genezáreti-tó partján nagy tömeg vette körül Jézust, hogy Isten üzenetét hallgassák. Jézus meglátott a parton két halászbárkát. A halászok éppen akkor szálltak partra, és a hálóikat mosták. Jézus beszállt az egyik bárkába, amely Simoné volt. Megkérte Simont, hogy evezzen kissé beljebb a vízen. Majd leült a bárkában, és úgy tanította az embereket. Miután befejezte, azt mondta Simonnak: „Evezzetek ki a mély vízre, és engedjétek le a hálóitokat halfogásra!” Simon így válaszolt: „Mester, egész éjjel keményen dolgoztunk, de egyetlen halat sem nem fogtunk. A te szavadra mégis leeresztem a hálókat.” Amikor ezt megtették, olyan sok halat fogtak, hogy a hálók majdnem szétszakadtak a nagy zsákmány miatt. Ezért intettek a másik hajóban lévő társaiknak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok jöttek is, és mindkét hajót úgy megtöltötték halakkal, hogy majdnem elsüllyedtek. Amikor Simon Péter látta a nagy zsákmányt, Jézus lábaihoz borult: „Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös vagyok!” - mondta. Ezt azért mondta, mert a társaival együtt megrémült a nagy halfogás miatt. Ugyanígy megdöbbent Jakab és János is, Zebedeus fiai, akik Simon társai voltak. Jézus ekkor azt mondta Simonnak: „Ne félj, mostantól kezdve nem halakat, hanem embereket fogsz összegyűjteni.” Ekkor a halászok kieveztek a partra, otthagytak mindent, csatlakoztak Jézushoz, és követték őt. Az egyik városban, ahol Jézus járt, élt egy leprás férfi. Amikor Jézust meglátta, arcra borult előtte, és így könyörgött neki: „Uram, ha akarod, te meg tudsz gyógyítani!” Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” Ekkor a férfiról azonnal eltűnt a lepra. Jézus megparancsolta neki, hogy erről senkinek se beszéljen, és azt mondta: „Menj, és mutasd meg magad a papnak, és vidd fel az áldozatot gyógyulásodért, ahogy Mózes parancsolta! Ez lesz a bizonyíték mindenki számára, hogy meggyógyultál.” De a Jézusról szóló hírek mégis egyre jobban terjedtek, és tömegek mentek hozzá, hogy hallgassák, és általa meggyógyuljanak betegségeikből. Jézus azonban gyakran félrevonult valami elhagyatott helyre, hogy egyedül imádkozzon. Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták őt, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Úr ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni. A nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, és onnan eresztették le a hordágyat a megbontott tetőn keresztül Jézus elé, a középre. Jézus, amikor látta hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.” A törvénytanítók és farizeusok ezt mondták magukban: „Kicsoda ez, hogy így megsérti Istent?! Hiszen a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg!” De Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért gondolkodtok így? Szerintetek melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el!? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy a bűnöket itt a földön megbocsássa!” Ekkor ismét a bénához fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!” Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. Ezen mindenki elcsodálkozott, és dicsérték Istent. Csodálkozva és félelemmel telve mondták: „Milyen csodálatos dolgokat láttunk ma!” Jézus ezután továbbment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült. Megszólította: „Kövess engem!” Lévi ekkor otthagyott mindent, és Jézushoz csatlakozott. Ezután Lévi nagy vendégséget rendezett a házában Jézusnak, ahová sok vámszedőt, és másokat is meghívott. De a farizeusok és törvénytanítók felháborodva kérdezték Jézus tanítványaitól: „Miért esztek együtt vámszedőkkel és mindenféle egyéb bűnösökkel?” Jézus felelt meg nekik: „Aki egészséges, annak nincs szüksége orvosra! Csak a betegeknek kell az orvos segítsége. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam, hogy szívük és életük megváltozzon.” A farizeusok ezt mondták Jézusnak: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanezt teszik a mi tanítványaink is. De a te tanítványaid mindig csak esznek-isznak.” Jézus így válaszolt: „A lakodalomban böjtölnek-e a vőlegény vendégei, amíg ő velük van?! De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük, akkor majd böjtölnek.” Elmondott nekik egy történetet is: „Senki nem tép ki egy darabot valami új ruhából, hogy azzal foltozzon be egy régit. Ha mégis, akkor tönkreteszi az új ruhát, és a régi ruhához sem illik az újból való folt. Senki sem tölt új bort a régi bortömlőbe11 mert az új bor szétszakítja és tönkreteszi a tömlőt, meg a bor is elfolyik. Az új bort mindig új tömlőbe kell tölteni. Aki kiforrott, megérlelt bort iszik, annak nem kell az újbor. Miért? Mert azt mondja, hogy az érett jobb.” Egyik szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat. De néhány farizeus megkérdezte őket: „Miért csináljátok ezt?! Hiszen ez a Törvény szerint szombaton tilos!” Jézus így felelt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek? Bement Isten házába, elvette és megette az Úrnak szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint ebből a kenyérből csak a papoknak szabad enniük.” Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is.” Egy másik szombaton Jézus a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja megbénult. A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák. Ő jól tudta, hogy azok mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az felkelt, és odament. Jézus így folytatta: „Azt kérdezem tőletek: Vajon a Törvény szerint szabad-e szombaton valakivel jót, vagy rosszat tenni? Szabad-e megmenteni, vagy elvenni valakinek az életét?” Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karod!” Az kinyújtotta a karját, és abban a pillanatban meggyógyult. A törvénytanítókat és farizeusokat azonban esztelen düh töltötte el, és maguk között arról kezdtek tanakodni, hogy mit tehetnének Jézus ellen. Azokban a napokban történt, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy Istenhez imádkozott. Amikor eljött a reggel, magához hívta tanítványait. Kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, Péter testvérét, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, Simont, akit zélótának neveztek, Júdást, a Jakab fiát, és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta Jézust. Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok tanítványa, és nagy tömeg Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről is. Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert olyan erő áradt belőle, amely mindenkit meggyógyított. Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta: „Boldogok és áldottak vagytok, akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre, mert tiétek Isten Királysága! Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek, mert be fognak tölteni titeket! Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok, mert még nevetni fogtok. Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is. De jaj nektek, ti gazdagok, mert már bőségesen megkaptátok, mindazt a jót, amit ez a földi élet nyújtani tud! Jaj nektek, akik most jóllaktok, és elteltetek minden jóval, mert még éhezni és szűkölködni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert még gyászolni és sírni fogtok! Jaj nektek, ha mindenki dicsér titeket, mert a régiek is így dicsérték a hamis prófétákat!” „Nektek mondom, akik hallgattok rám: szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket! Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket! Ha valaki arcul üt az egyik oldalról, annak tartsd oda arcod másik oldalát is! Aki el akarja venni a kabátodat, annak az ingedet is add oda! Mindenkinek adj, aki kér tőled! Ha valaki elveszi, ami a tiéd, ne követeld vissza! Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek! Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen ezt még a bűnösök is megteszik. Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy vissza is fogják fizetni, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Bűnösök is adnak kölcsön bűnösöknek, hogy visszakapják. De ti szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót velük! Adjatok kölcsön, és ne várjátok, hogy visszaadják! Akkor Isten bőségesen meg fog jutalmazni titeket, és a Magasságos Isten fiai lesztek. Mert Isten jóságos a gonosz és hálátlan emberekhez is. Legyetek ezért ti is irgalmasak és könyörületesek, ahogyan Atyátok is irgalmas és könyörületes!” „Ne ítéljetek el másokat, és akkor titeket sem ítélnek el! Senkit se vádoljatok, vagy hibáztassatok, és akkor titeket sem vádolnak majd! Bocsássatok meg másoknak, és akkor nektek is meg fognak bocsátani! Adjatok másoknak, és akkor nektek is adni fognak! Igen, bőségesen adni fognak nektek, többet, mint gondolnátok! Olyan sokat öntenek a kezetekbe, hogy nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mérték szerint adtok másoknak, nektek is ugyanolyan mérték szerint fognak adni.” Jelképes történetekkel tanította őket: „Vezethet-e vak egy másik vakot? Nem! Hiszen akkor mindketten gödörbe esnek! A tanítvány nem nagyobb a mesterénél. De ha már teljesen felkészült, ugyanolyan lesz, mint a mestere.” „Miért nézed a szálkát a másik szemében, mikor a magadéban még a gerendát sem veszed észre?! Hogy mondhatod a másik embernek: »Barátom, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből«, amikor a saját szemedben lévő gerendát észre sem veszed? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát! Akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy a szálkát is kivehesd az ő szeméből.” „A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Tehát a saját gyümölcsei mutatják meg, hogy a fa, amelyen termett, milyen. Tövises bokrok nem teremnek fügét, és a tüskés bozót sem terem szőlőt. A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében. Azokból hozza elő mindazt a jót, amelyet mond és tesz. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból hozza elő azokat a gonosz dolgokat, amelyeket mond és tesz. Mert a száj azt mondja ki, ami a szívet megtölti.” „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!«, ha nem teszitek meg, amit mondok? Aki hozzám jön, meghallgatja tanításomat, és engedelmeskedik a szavaimnak, az hasonló ehhez: egy ember házat épített, és jó mélyre leásta az alapját. Egészen a kőszikláig ásott, és arra alapozta a házát. Azután jött az áradat, beleütközött a házba, és el akarta sodorni, de nem tudta megingatni, mert erős alapra építették. Aki pedig hallja a szavaimat, de nem engedelmeskedik azoknak, az hasonló ehhez: egy ember házat épített, de minden alapozás nélkül, csak a földre. Amikor azonban jött az árvíz, a ház azonnal összedőlt. Csak egy romhalmaz maradt belőle.” Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment. Élt ott egy római százados, akinek a szolgája annyira beteg volt, hogy már haldoklott. A százados nagyon kedvelte ezt a szolgáját, és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy tedd meg, amire kér. Szereti népünket, és a zsinagógánkat is ő építtette.” Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a szolgám. Mert én is mások hatalma alatt álló ember vagyok, és vannak katonák, akiknek pedig én parancsolok. Ha valamelyiküknek azt mondom: »Menj!«, az elmegy; ha egy másiknak azt mondom: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom: »Tedd ezt!«, megteszi.” Jézus csodálkozott a századoson. Odafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Mondom nektek: egész Izráelben nem találtam ilyen hitet.” Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a szolgát már egészségesen találták. Ezután Jézus a tanítványaival Nain városába ment. Nagyon sokan kísérték. Amikor a város kapuja felé közeledtek, látták, hogy éppen egy temetési menet jön velük szembe. A halott egy özvegyasszony egyetlen fia volt. A városból sokan kísérték az asszonyt. Amikor az Úr meglátta az özvegyasszonyt, megsajnálta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Odalépett a koporsóhoz, és megérintette. Akik a koporsót vitték, megálltak. Azután ezt mondta: „Fiú, én mondom neked, kelj fel!” A halott ekkor felült, és beszélni kezdett. Jézus pedig visszaadta őt az anyjának. Mélységes csodálkozás és megdöbbenés lett úrrá az embereken. Dicsőítették Istent, és ezt mondták: „Hatalmas próféta jelent meg közöttünk!” És: „Isten eljött, hogy segítsen népének”. A Jézus híre egyre jobban terjedt Júdeában és az egész környéken. A történteket Jánosnak is elmondták a tanítványai. Ő pedig magához hívatta két tanítványát, és elküldte őket Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy-e az, akinek el kellett jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Amikor a küldöttek megérkeztek Jézushoz, ezt mondták: „Bemerítő János küldött minket, hogy megkérdezzük: Te vagy-e az, akinek el kellett jönnie, vagy mást várjunk?” Abban az időben Jézus sok beteget és szenvedőt gyógyított meg. Sok gonosz szellemet űzött ki, és sok vaknak is visszaadta a látását. Jézus így válaszolt a küldötteknek: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások meggyógyulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegények az örömhírt hallgatják. Boldog és áldott, aki elfogad engem, és nem kételkedik, hanem kitart mellettem.” Amikor János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta Jánosról az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Ugye, nem? Vagy talán azért mentetek ki, hogy egy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Ugye, hogy nem?! Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban, palotákban laknak! Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok! Sőt mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Mert János az, akiről mondja az Írás: »Elküldöm hírvivő követemet, aki előtted fog menni, hogy utat készítsen számodra.« Mal 3:1 Igazán mondom, hogy azok között, akik asszonytól születtek, Bemerítő János a legnagyobb. Mégis, azok között, akik Isten Királyságába tartoznak, a legkisebb is nagyobb nála.” Akik hallgatták Jézust, mind igazat adtak Istennek, és elfogadták üzenetét, még a vámszedők is. Ezek voltak azok, akik már korábban bemerítkeztek Jánosnál. De a farizeusok és törvénytanítók visszautasították Isten akaratát. Ez abból látszott, hogy nem merítkeztek be János felhívására. Jézus így folytatta: „Mihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Olyanok ők, mint a gyerekek a téren, akik játszanak, és ezt kiabálják egymásnak: »Táncnótát furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok. Siratót énekeltünk, de nem sírtatok.« Mert eljött Bemerítő János, aki nem azt ette, mint a többiek, és nem ivott bort sem. Róla azt mondjátok: »Gonosz szellem lakik benne!« Azután eljött az Emberfia, aki ugyanúgy evett és ivott, mint mások. Róla meg azt mondjátok: »Nézzétek, milyen falánk és részeges! Vámszedőkkel és bűnösökkel barátkozik!« De a bölcsességet a tettei igazolják.” Az egyik farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá. Letelepedtek az asztalhoz. Volt abban a városban egy bűnös asszony. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában vacsorázik, ő is oda ment, és nagyon értékes illatszert hozott egy alabástrom korsócskában. Sírva megállt Jézus mögött. A könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd megcsókolta Jézus lábát, végül ráöntötte a drága illatszert. A farizeus, aki meghívta Jézust, mindezt látta, de nem szólt, csak azt gondolta magában: „Ha ez az ember valóban próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle nő az, aki hozzáér. Tudná, hogy ez az asszony bűnös!” Jézus ekkor megszólította a házigazdát: „Simon, szeretnék valamit mondani neked!” „Mondd csak, Mester!” — válaszolta Simon. Jézus így folytatta: „Volt egy hitelező, és annak két adósa. Az egyikük ötszáz ezüstpénzzel tartozott, a másik ötvennel. Mivel egyikük sem tudta visszafizetni, a hitelező nagylelkűen elengedte mindkettőjük adósságát. A kettő közül vajon melyik szereti jobban a hitelezőt?” Simon így válaszolt: „Gondolom, az, akinek nagyobb adósságot engedett el.” Mire Jézus azt mondta: „Igazad van!” Majd az asszonyra mutatva így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Eljöttem a házadba, de nem kínáltál vizet, hogy a poros lábamat megmossam. Ő pedig a könnyeivel mosta, és a hajával törölte meg a lábam. Te nem üdvözöltél csókkal, ő pedig amióta csak megérkeztem, szüntelenül a lábamat csókolgatja. Te nem kented meg a fejemet olajjal. Ő pedig a lábamat kente meg illatos olajjal. Mondom neked, ennek az asszonynak sok bűnét megbocsátották. Ezt abból láthatod, hogy mennyire szeret! Akinek viszont kevés bűnét bocsátották meg, abban a szeretet is kevesebb.” Ezután az asszonyhoz fordult: „A bűneid meg vannak bocsátva!” Akik vele együtt vacsoráztak, ezt gondolták: „Ki lehet ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Végül Jézus ezt mondta az asszonynak: „A hited megmentett téged. Menj békességgel!” Ezután Jézus a tizenkét apostollal a városokat és falvakat járta. Hirdette az Isten Királyságáról szóló örömhírt. Volt velük néhány asszony is, akiket Jézus gonosz szellemektől szabadított meg és betegségekből gyógyított meg: a magdalai Mária, akiből hét gonosz szellem ment ki, Johanna, Kuza felesége, és Zsuzsanna, meg sokan mások is. Kuza Heródes egyik főembere volt. Ezek az asszonyok a saját vagyonukból támogatták Jézust és a tanítványokat. Nagy tömeg gyűlt össze. Minden városból jöttek, Jézus pedig a következő jelképes történetet mondta nekik: „Egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogy szórta a vetőmagot, néhány mag az útra esett. Ezeket az emberek eltaposták, az égi madarak pedig megették. Némelyik mag köves talajra esett, de amint kicsírázott, el is száradt, mert nem kapott elég nedvességet. Más magok tüskés gyomok közé hullottak. Felnőve a gyomok elnyomták a jó növényeket, így azok is elpusztultak. Más magok viszont a jó földbe kerültek. Amikor megnőttek, bőséges termést hoztak: százszor annyit, amennyit a magvető elvetett.” Jézus hangosan kiáltva fejezte be a történetet: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!” Tanítványai megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a történet. Ő így felelt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többieknek csak jelképes történeteket mondok, hogy »nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.«” Ézs 6:9 „Ennek a történetnek a következő a jelentése. A mag: Isten üzenete. Az útra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal ellopja a magot a szívükből, hogy ne tudjanak hitre jutni és megmenekülni. A köves talajra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, örömmel fogadják, de az nem tud meggyökerezni bennük. Ezek hisznek ugyan egy ideig, de amikor próbára teszik őket a nehézségek, elvesztik a hitüket, és elfordulnak Istentől. A tüskés gyomok közé hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, de ahogy az idő múlik, az élet gondjai, gazdagsága, és élvezetei elnyomják bennük Isten üzenetét, így végül soha nem hoznak termést. A jó föld esete pedig azokat jelképezi, akik Isten üzenetét jó és őszinte szívvel befogadják, megőrzik, és türelmes állhatatossággal termést is hoznak.” „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. Mert minden rejtett dolog a világosságra fog kerülni. Minden titok nyilvánvaló lesz, és mindenki látni fogja. Tehát gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.” Egyszer Jézus anyja és testvérei eljöttek, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn állnak, és látni szeretnének.” De ő így válaszolt: „Azok a testvéreim és anyám, akik meghallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki: megteszik, amit ő mond.” Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. A tanítványok ekkor felébresztették Jézust, és azt mondták: „Mester! Mester! Végünk van!” Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?” Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen, és egymást kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy parancsol a szélnek és a víznek, azok pedig engedelmeskednek neki?!” Ezután megérkeztek Gadara vidékére, amely Galileával szemben van a Genezáreti-tó túlsó partján. Amikor Jézus partra lépett, egy ember jött oda hozzá a város felől. Ebben a férfiben gonosz szellemek laktak, már régóta nem hordott ruhát, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott. Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?” Az pedig így felelt: „Légió ”, mert sok gonosz szellem volt abban az emberben. Így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak és mind belefulladtak. Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták a városban és a falvakban. Az emberek ekkor kijöttek Jézushoz, hogy lássák, mi történt. Azt, akiből a gonosz szellemek kimentek, ott találták Jézus lábánál: már fel volt öltözve, és teljesen épelméjűen viselkedett. Az emberek ekkor nagyon megrémültek. Akik látták, elbeszélték a többieknek, hogyan gyógyult meg az az ember, akiben a gonosz szellemek voltak. Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Ezért Jézus hajóba szállt, és elment. Az az ember azonban, akiből a gonosz szellemeket kiűzte, könyörgött neki, hogy hadd mehessen vele. De Jézus elküldte, és azt mondta neki: „Menj haza, és mondd el mindenkinek, mit tett veled Isten!” Ő el is ment, és az egész városban elhíresztelte, mit tett vele Jézus. Amikor Jézus visszatért a másik partra, a tömeg örömmel üdvözölte, mert már vártak rá. Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, mert egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt, haldoklott. Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Minden pénzét orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani. Odalépett Jézus mögé, és megérintette Jézus ruhája szélét. Amikor ezt megtette, a vérzés azonnal megszűnt. Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?” Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!” De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Mindenki előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meggyógyult. Jézus ekkor hozzá fordult: „Leányom, mivel hittél, meggyógyultál. Menj el békességgel!” Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!” De Jézus meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul a leányod!” Amikor Jézus megérkezett a házhoz, senkit nem engedett bemenni, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. De Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!” De azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” Ekkor a leány szelleme visszatért, ő pedig azonnal talpra állt. Akkor Jézus mondta, hogy hamar adjanak neki enni. A leány szülei nagyon csodálkoztak és meg voltak döbbenve. Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt. Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem fölött, és hogy betegeket gyógyítsanak. Ezután elküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez figyelmeztetés lesz majd a számukra.” Az apostolok tehát útnak indultak, és minden faluban hirdették az örömhírt, és meggyógyították a betegeket. Heródes fejedelem is hallott a történtekről. Zavarban volt, mert egyesek azt mondták, hogy János támadt fel a halálból. Mások azt mondták, hogy Illés próféta jött vissza. Voltak, akik azt mondták, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. Heródes viszont azt mondta: „Jánost én fejeztettem le. De ki lehet ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” És látni akarta Jézust. Amikor visszatértek az apostolok, elmondták Jézusnak, hogy mi mindent tettek. Jézus félrevonult velük a tömeg elől Bétsaida városa közelébe. A sokaság azonban megtudta, hogy hol van, és utána mentek. Jézus örömmel fogadta őket, Isten Királyságáról beszélt nekik, és meggyógyította a betegeket. Már közeledett az este, amikor a tizenkét apostol odalépett hozzá, és ezt javasolta: „Küldd el őket, hogy a környező falvakban és tanyákon élelmet és szállást találjanak maguknak, mert ez a hely lakatlan!” De Jézus ezt felelte: „Ti adjatok nekik enni!” Az apostolok így feleltek: „Összesen öt kenyerünk és két halunk van! Vagy azt akarod, hogy mi menjünk el ennivalót venni ennek a sokaságnak?!” A tömegben ugyanis körülbelül ötezer férfi volt. Jézus akkor ezt mondta a tanítványoknak: „Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!” A tanítványok így is tettek, és mindenkit leültettek. Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az embereknek. Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal. Egyszer, amikor Jézus egyedül imádkozott, odamentek hozzá a tanítványai. Ő megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?” Így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak tatranak, mások Illésnek. Megint mások egy régi prófétának tartanak, aki feltámadt.” Megkérdezte őket: „És ti mit mondtok, ki vagyok én?” Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, akit Isten küldött.” Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek. Majd ezt mondta: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók elutasítják, és megölik. De a harmadik napon fel fog támadni.” Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, naponta vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni. De aki odaadja értem a lelkét, vagyis az életét, az örökre megmenti. Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti? Aki most szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd dicsőségesen visszajön az Atya, és a szent angyalok dicsőségében. Igazán mondom nektek: vannak köztetek olyanok, akik nem halnak meg addig, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.” Körülbelül nyolc nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni. Mialatt imádkozott, arca elváltozott, és a ruhája ragyogó fehér lett. Péter és a többiek közben elaludtak. Mikor fölébredtek, látták Jézus dicsőségét, meg Mózest és Illést, akik mellette álltak. Amikor a két férfi már indulni készült, Péter megszólította Jézust: „Mester, olyan jó itt! Készítsünk három sátrat: neked, Mózesnek és Illésnek!” De Péter nem tudta, hogy mit beszél. Még be sem fejezte, amikor felhő jelent meg, és beárnyékolta őket. A tanítványok nagyon megijedtek, amikor a felhő körülvette őket. A felhőből egy hang hallatszott. Ezt mondta: „Ő a Fiam, akit kiválasztottam, őt hallgassátok!” Miután ez a hang szólt, már csak Jézus volt ott, Mózes és Illés eltűnt. A tanítványok hallgattak a történtekről, és abban az időben senkinek sem mondták el, amit a hegyen láttak. Másnap, amikor a hegyről lejöttek, hatalmas tömeg várta Jézust. A tömegből valaki ezt kiáltotta: „Mester! Kérlek jöjj, és nézd meg a fiamat, mert ő az egyetlen gyermekem! Időnként gonosz szellem támadja meg, a fiú hirtelen fölsikolt, rángatózik, és habzik a szája. Nagyon kínozza őt ez a gonosz szellem, alig hagyja élni. Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki a fiamból, de nem sikerült nekik.” Jézus így válaszolt: „Milyen hitetlen és elfajult ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el titeket?! Hozd ide a fiad!” Amikor a fiú közeledett, a gonosz szellem a földre dobta, és megrázta. De Jézus ráparancsolt a gonosz szellemre, meggyógyította a fiút, és visszaadta az apjának. Mikor az emberek látták Isten hatalmát, nagyon megdöbbentek és csodálkoztak. Amíg a többiek azon csodálkoztak, amit Jézus tett, ő ezt mondta a tanítványainak: „Jól jegyezzétek meg, amit most mondok! Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják az embereknek.” De a tanítványok nem értették, miről beszél. El volt rejtve előlük, ezért nem érthették meg. Ugyanakkor nem merték megkérdezni Jézustól, mit jelent ez. A tanítványok egymás között arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük. De Jézus rálátott a gondolataikra. Odavitt hozzájuk egy kisgyereket, és maga mellé állította. Azt mondta nekik: „Aki ezt a kisgyereket befogadja az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, az azt fogadja be, aki engem küldött. Mert az a legnagyobb, aki a legkisebb közöttetek!” János, az egyik tanítvány ezt mondta: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, mert nem a mi csoportunkkal együtt követ téged.” Jézus így válaszolt neki: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.” Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Követeket küldött maga előtt egy samáriai faluba, hogy ott szállást készítsenek neki. De a samáriaiak nem akarták befogadni Jézust, mert Jeruzsálembe igyekezett. Amikor ezt két tanítványa, Jakab és János megtudta, megkérdezték Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy a Mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket?” De Jézus feléjük fordult, határozottan figyelmeztette és helyreigazította őket. Ezután egy másik faluba mentek. Útközben valaki ezt mondta Jézusnak: „Bárhová mész, én követlek téged!” Ő így válaszolt: „A rókáknak van tanyájuk, és az égi madaraknak is van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Csatlakozz hozzám, és legyél a tanítványom!” De az kérte: „URam, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt felelte: „Hagyd, hogy a holtak eltemessék a saját halottaikat! Te pedig menj, és hirdesd Isten Királyságát!” Másvalaki így szólította meg: „Követlek, Uram, de előbb hadd búcsúzzam el a családomtól!” De Jézus így felelt neki: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az alkalmatlan arra, hogy Isten Királyságában éljen!” Ezután az Úr kiválasztotta további hetvenkét tanítványát. Kettesével elküldte őket azokba a falvakba és városokba, ahová menni akart. Ezzel küldte ki őket: „Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és ehhez képest milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát: küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák! Menjetek! Jegyezzétek meg, hogy úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Az útra ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut, és senkit ne köszöntsetek útközben! Ha egy házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség ennek a családnak«! Ha békeszerető ember lakik abban a házban, a békesség, amit kívántok, megnyugszik rajta. De ha nem békeszerető, a békesség, amit kívántatok, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanannál a békeszerető háznál, azt egyétek és igyátok, amivel megkínálnak, mert a munkás megérdemli a bérét! Ne járjatok házról házra! Ha olyan városba értek, ahol szívesen látnak titeket, fogadjátok el, amivel megkínálnak, és nyugodtan egyétek meg! Gyógyítsátok meg a betegeket, és hirdessétek: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« Ha pedig valamelyik városban nem látnak szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk a lábunkról, és ezzel figyelmeztetünk benneteket! Mégis tudjátok meg, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!« Mondom nektek: Sodoma lakóinak elviselhetőbb lesz a helyzete az ítélet napján, mint az ott lakóknak.” „Jaj neked, Korazin népe! Jaj nektek, Bétsaida lakói! Mert ha Tíruszban, vagy Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen megváltoztatták volna az életüket! Zsákruhában és hamuban ültek volna, hogy ezzel is kifejezzék, mennyire megbánták bűneiket. Bizony, az ítélet napján jobb dolga lesz Tírusznak és Szidónnak, mint nektek! És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni!” A tanítványainak ezt mondta Jézus: „Aki titeket hallgat, engem hallgat. Aki titeket visszautasít, engem utasít vissza. Aki pedig engem visszautasít, azt utasítja vissza, aki elküldött engem.” Mikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért, azt mondták Jézusnak: „Uram, még a gonosz szellemek is engedelmeskednek nekünk, mikor a nevedben rájuk parancsolunk!” Jézus erre így felelt: „Láttam a Sátánt, amikor lezuhant a Mennyből, mint a villámlás! Figyeljetek rám! Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok. Ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi nem árthat nektek. De ne annak örüljetek, hogy a szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!” Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak! Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.” Amikor maguk között voltak, a tanítványokhoz fordult: „Boldogok és áldottak vagytok, hogy ezeket láthatjátok! Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták; és szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.” Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye. Megkérdezte: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?” Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?” A törvénytanító így válaszolt: „Szeresd az URat, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel, és szeresd embertársadat, mint saját magadat!” „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és megkapod az örök életet!” — mondta Jézus. A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki az én embertársam?” Jézus erre így válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik mindent elvettek tőle, még a ruháját is, megverték, majd félholtan otthagyták. Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezenkívül ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.« Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?” A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.” Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!” Jézus a tanítványaival együtt egy faluba érkezett, ahol egy asszony vendégül látta őket, akit Mártának hívtak. Ennek volt egy testvére, Mária, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. Mártát eközben a sok háztartási munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen!” Jézus így felelt: „Márta, Márta! Sok dolog miatt aggódsz és nyugtalankodsz. Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.” Egyszer Jézus imádkozott valahol. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts minket imádkozni, ahogyan János is tanította a tanítványait!” Jézus így válaszolt: „Így imádkozzatok: Atyánk, imádkozunk, hogy nevedet mindenki tisztelje. Királyi uralmad jöjjön el! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta! Bocsásd meg bűneinket, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk! Ne engedd, hogy próbára tegyenek bennünket!” Azután ezt mondta: „Képzeljétek el, hogy az éjszaka közepén elmentek egyik barátotokhoz, és ezt mondjátok neki: »Barátom, adj kölcsön három kenyeret! Egy ismerősöm érkezett hozzám átutazóban, és nincs mivel megkínálnom.« Erre a barátod így válaszol odabentről: »Ne zavarj! Az ajtót már bezártam, gyermekeimmel az ágyban fekszünk. Már túl késő van, nem tudok felkelni, hogy kenyeret adjak neked.« Azt mondom nektek, lehet hogy pusztán a barátságotok kedvéért nem kel fel. De ha kitartóan kéritek, mégis felkel, és odaadja, amire szükségetek van. Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! Mert aki kitartóan kér, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keres, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót. Ha a fia halat kér tőle, vajon melyik apa adna kígyót neki?! Vagy ha tojást kér, skorpiót ad neki?! Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni gyerekeiteknek, bár gonoszok vagyok, mennyivel inkább fog mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!” Egyszer Jézus kiűzött egy emberből egy néma gonosz szellemet. Amikor az kiment belőle, az ember, aki addig néma volt, elkezdett beszélni. Ezen mindenki nagyon elcsodálkozott. Néhányan viszont ezt mondták: „Belzebubnak, a gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.” Mások meg próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy bizonyítékul mutasson nekik valamilyen csodálatos mennyei jelt. De Jézus jól tudta, mi a szándékuk, és ezt mondta nekik: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága nem állhat fenn tovább. Hiszen azt mondjátok, hogy én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket. De ha ez így van, akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát a ti tanítványaitok maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! Ha viszont én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok! Ha egy erős ember talpig felfegyverkezve őrzi a házát, akkor biztonságban van a vagyona. De ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, és legyőzi, akkor elveszi tőle a fegyvereit, amelyekben az erős ember bízott. Azután a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és szétosztja a barátai között. Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem dolgozik, az ellenem dolgozik.” „Amikor egy gonosz szellem kimegy az emberből, száraz helyeken vándorol, és nyugalmat keres. Mikor nem talál, ezt mondja: »Inkább visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem!« Tehát visszatér, és azt kisöpörve, sőt feldíszítve találja. Akkor elmegy, keres hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak. Majd ezek mind beleköltöznek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt.” Amíg Jézus beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Mennyire megáldotta Isten az édesanyádat! Milyen boldog lehet, hogy ő szült és szoptatott!” De Jézus így válaszolt: „Azok az igazán áldottak és boldogok, akik hallják, amit Isten mond, és engedelmeskednek neki!” Amikor egyre nagyobb tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt mondta nekik: „Gonosz ez a nemzedék! Mindenáron valami csodálatos jelet akarnak látni bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával is történt. Jónás próféta figyelmeztető jel volt Ninive lakói számára. Így lesz az Emberfia is figyelmeztető jel ennek a nemzedéknek. Az ítélet napján Dél királynője együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket. Miért? Mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Hozzátok pedig az jött el, aki nagyobb Salamonnál, mégsem hallgattok rá!” Ninive lakói is feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik őket. Ninive lakói ugyanis megváltoztatták az életüket, amikor Jónás üzenetét hallották. Most pedig nagyobb van itt Jónásnál, ti mégsem akartok megváltozni!” „Senki sem azért gyújt olajmécsest, hogy valami kosár alá rejtse. Nem, a mécsest a mécstartóra teszik, hogy világítson azoknak, akik bejönnek a szobába! Testedet a szemed világítja meg, mint a mécses fénye. Ezért ha jóindulattal és segítőkészen nézel az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. De ha önző módon nézel az emberekre, akkor egész lényed elsötétül. Vigyázz tehát, nehogy elsötétüljön a tekinteted, amelynek éppen világítania kellene! Ha az egész testedet megvilágítja a fény, és nem marad benne egyetlen sötét zug sem, akkor leszel igazán világosságban. Olyan leszel, mint akit a mécses fénye egészen megvilágít.” Ezután, egy farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá, és asztalhoz telepedtek. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus elhagyja az evés előtti szertartásos kézmosást, nagyon meglepődött. Az ÚR ekkor megszólította a házigazdát: „Ti farizeusok azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Olyan ez, mintha a pohárnak és tányérnak csak a külsejét mosnátok meg. Pedig sokkal fontosabb, hogy belül tiszta legyen! Mi van bennetek? Tele vagytok mindenféle kapzsisággal és gonoszsággal! Milyen ostobák vagytok! Hiszen ugyanaz az Isten teremtette az ember külsejét, aki a belsejét! Tehát azzal törődjetek, ami belül van! Adjatok a rászorulóknak, akkor lesztek igazán tiszták! Jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és minden más apró kerti növényből, de nem törődtök az igazságossággal, és az Isten iránti szeretettel! Pedig elsősorban ezekkel kellene törődnötök, és közben azokat sem szabad elhanyagolnotok. Jaj nektek, farizeusok, mert a zsinagógákban szívesen ültök a legjobb helyekre! Szeretitek, ha az utcán és a piacon mindenki tisztelettel előre köszön nektek. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: rajtuk járnak az emberek, de nem is sejtik, mi van a lábuk alatt!” Ekkor az egyik törvénytanító megszólalt: „Mester! Amikor így beszélsz, minket is megbántasz!” Jézus így válaszolt neki: „Jaj nektek is, törvénytanítók! Szigorú szabályokat hoztok, amelyeket nehéz betartani, és ezeket rákényszerítitek az emberekre. Ti magatok azonban meg sem próbáltok ezek szerint élni! Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, akiket őseitek öltek meg! Ezzel bizonyítjátok, hogy helyeselitek, amit őseitek tettek. Ők megölték a prófétákat, ti meg síremléket építetek! Erre mondta Isten bölcsessége: »Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, akik közül egyeseket megölnek, másokat üldözni fognak.« Bizony, ez a mostani nemzedék fogja elszenvedni a büntetést a világ teremtése óta meggyilkolt összes próféta miatt: Ábeltől kezve egészen Zakariásig, akit az oltár és a Templom között gyilkoltak meg. Igazán mondom nektek: ez a nemzedék fogja elszenvedni a büntetést mindezekért! Jaj nektek, törvénytanítók, mert magatokhoz ragadtátok Isten megismerésének kulcsát! Ti magatok nem mentek be, akik pedig szeretnének, azokat megakadályozzátok ebben!” Azután Jézus tovább ment. A törvénytanítók és farizeusok ettől kezdve nagyon ellenségesen viselkedtek vele. Rossz szándékkal faggatták különböző kérdésekkel, és egyre csak azt lesték, hogy melyik szavába tudnak belekötni. Egyszer több ezren gyűltek össze Jézus körül. Olyan sokan voltak, hogy majdnem letaposták egymást. Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, vagyis attól a képmutatástól, amely rájuk jellemző! Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! Amit a sötétben mondtok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.” „Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek! Ugye két fillérért öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek: ti sok verébnél értékesebbek vagytok a számára.” „Mondom nektek, aki az emberek előtt tanúskodik rólam, és vállal engem, arról az Emberfia is tanúskodik Isten angyalai előtt, és vállalja, hogy hozzá tartozik. De aki nem vállal engem az emberek előtt, azt én sem vállalom Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen beszél, az kaphat erre bűnbocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha! Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy mit mondjatok! Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem éppen akkor meg fog tanítani titeket, hogy mit mondjatok!” Ekkor a tömegből valaki így kiáltott Jézusnak: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Jézus így válaszolt neki: „Ember, ki tett engem bíróvá fölöttetek? Miért én döntsem el, hogyan osztozzatok az örökségen?” Majd ezt mondta: „Vigyázzatok, és kerüljétek el a kapzsiságot! Mert az ember élete, még ha bőségben él is, nem attól függ, mekkora vagyona van!” Ezután egy tanító történetet mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bő termést hozott. Azon gondolkodott, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy a raktára. Végül ezt határozta: »Lebontom a magtáraimat, nagyobbakat építek, és abban fogom tárolni a gabonámat és a többi termést. Akkor majd elmondhatom: Milyen sok jó dolgot felhalmoztam! Sok évre megvan mindenem, ami kell! Most már ehetek, ihatok, és élvezhetem az életet!« De Isten megszólította: »Bolond, ezen az éjszakán meghalsz! Kié lesz akkor a vagyonod, amit összegyűjtöttél?!« Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket! Isten szemében az ilyen ember valójában szegény!” A tanítványaihoz fordulva így folytatta: „Ezért azt mondom nektek, ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit egyetek! Ne aggódjatok a testetek miatt se, hogy lesz-e mibe öltöznötök! Mert az élet fontosabb, mint az étel, és a test fontosabb, mint a ruha. Gondoljatok a hollókra: nem vetnek, és nem aratnak, nincs sem raktáruk sem magtáruk, Isten mégis gondoskodik róluk! Mennyivel értékesebbek vagytok a madaraknál! Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét? Ha pedig még ennyit sem tudsz aggodalmaskodással elérni, akkor mi értelme van a nagyobb dolgok felől aggódni? Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek! Pedig nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak! Mégis azt mondom nektek, Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek közül bármelyik. Látjátok, ezek a virágok ma még élnek, holnapra már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Akkor titeket mennyivel inkább fog öltöztetni?! Ne legyetek hát kishitűek! Ne azzal törődjetek, hogy lesz-e mit ennetek, vagy innotok! Ne nyugtalankodjatok, és ne aggodalmaskodjatok! Azok, akik nem ismerik Istent, mindenhol a világon ezzel vannak elfoglalva. Pedig Atyátok, az Isten jól tudja, hogy szükségetek van az ételre és italra. Ahelyett, hogy ezek miatt aggódnátok, inkább törődjetek Isten királyi uralmával, és arra törekedjetek! Ő pedig majd törődik azzal, hogy amire szükségetek van, megkapjátok. Ne félj, te kis nyáj, mert Isten, az Atya úgy határozott, hogy nektek adja a Királyságot!” „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Ami ebben a világban gazdagságnak, vagyonnak számít, az idővel elfogy és tönkremegy, nem marad meg örökre. Ti olyan mennyei kincsekre törekedjetek, amelyek soha nem fogynak el, és örökre megmaradnak! Ezeket a tolvajok nem lophatják el, sem a moly nem teszi tönkre. Mert ahol a kincsetek van, ott lesz a szívetek is.” „Legyetek készenlétben! Mindig legyetek teljesen felöltözve, és a kezetekben a mécses mindig égjen! Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik várják uruk hazaérkezését a lakodalomból: amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. Áldottak és boldogok azok a szolgák, akiket uruk ébren és készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat uruk asztalhoz ülteti, ő pedig hozzákészül és kiszolgálja őket. Boldogok, akiket készen talál, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza! De jól jegyezzétek meg: ha a házigazda tudná, hogy melyimk órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házba! Ti is legyetek mindig készen! Mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok.” Akkor Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk szólnak ezek a történetek, vagy mindenki másnak is?” Az Úr így válaszolt: „Gondoljátok el ezt az esetet: egyik szolgáját ura megbízza, hogy viseljen gondot a többi szolgájára, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges és okos? Abból, hogy mikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit ura rábízott! Milyen boldog az ilyen szolga! Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását! De mi történik, ha az a szolga gonosz, és azt gondolja, hogy ura még sokáig nem tér haza? Verni kezdi a szolgatársait, férfiakat és nőket egyaránt, eszik-iszik és részegeskedik. Ura azonban éppen akkor fog megérkezni, amikor a gonosz szolga nem számít rá, és nem is gondolja. Ura kegyetlenül megbünteti őt: oda küldi, ahová a hűtlenek kerülnek. Az a szolga, aki tudta, hogy ura mit bízott rá, de nem fogott hozzá, hogy azt megtegye, vagy nem készült fel ura érkezésére, súlyos büntetést kap. De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, az sokért felelős! Akire sokat bíztak, attól sokat is kérnek számon!” „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a Földre, és mennyire szeretném, ha már lobogna! Be kell merítkeznem, és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik! Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Mondom nektek, azért jöttem, hogy ellentéteket keltsek, és az egyik embert szembefordítsam a másikkal. Mostantól fogva még a családtagok is egymás ellen fordulnak: egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten lesznek három ellen. Az apa fia ellen fordul, és a fiú apja ellen. Az anya leánya ellen fordul, és a leány anyja ellen, az anyós menye ellen fordul, a meny pedig anyósa ellen.” Azután Jézus a tömeghez fordult: „Amikor nyugatról felhő közeleg, azt mondjátok, hogy eső közeledik, és úgy is lesz. Amikor déli szél fúj, azt mondjátok, nagy meleg jön, és úgy is lesz. Képmutatók! A közelgő időjárás előjeleit jól felismeritek, és megértitek, mint jelentenek! Akkor hogy lehet, hogy nem ismeritek föl, és nem értitek meg azt, ami most történik?!” „Miért nem tudjátok magatoktól eldönteni, hogy mi a helyes? Gondold el, hogy valaki vádol téged, pert indít ellened, és ellenfeleddel együtt a bíró elé kell állnotok. Ilyen esetben nagyon igyekezz, hogy még útközben kibéküljetek egymással! Ha ez nem sikerül, az ellenfeled a bíró elé visz. A bíró átad a börtönőrnek, az pedig börtönbe zár téged! Mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg meg nem fizetted az utolsó fillért is, amivel tartozol!” Abban az időben hírt hoztak Jézusnak arról, mi történt néhány galileai férfival. Pilátus, a római kormányzó megölette ezeket az embereket, és a vérük összekeveredett azoknak az állatoknak a vérével, akiket ők éppen Istennek feláldoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Azt gondoljátok, hogy ezeknek a galileai férfiaknak amiatt kellett így meghalniuk, mert bűnösebbek voltak, mint a többiek? Nem! Sőt, mondom nektek: ha meg nem változtatjátok, ahogy gondolkoztok és éltek, akkor mindnyájan meg fogtok halni, mint ők! Vagy mit gondoltok arról a tizennyolc emberről, akik akkor haltak meg, mikor a Siloám tornya rájuk szakadt? Gondoljátok, hogy bűnösebbek voltak, mint az összes többi jeruzsálemi? Nem! Sőt, mondom nektek: ha meg nem változtatjátok, ahogy gondolkoztok és éltek, akkor mindnyájan meg fogtok halni, mint ők!” Ezután egy jelképes történetet mondott nekik: „Volt egy ember, aki fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált. Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki! Ne foglalja a földet hiába!« A kertész azonban így válaszolt: »Uram, kérlek, adj neki még egy évet! Még felásom az alját, és megtrágyázom, akkor talán jövőre teremni fog. Ha mégsem, akkor vágd ki!«” Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál a betegségedtől!” Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte. De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!” Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian kivezetitek az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok őket?! Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtől származik, és akit a Sátán tizennyolc évig fogva tartott! Az ökröket meg lehet itatni szombaton, őt pedig nem szabad szombaton feloldozni a köteleiből?!” Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele. Az emberek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek. Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlít? Olyan az, mint a mustármag, amit a kertész elültet a kertjében. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még az égi madarak is fészket raknak ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.” Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak megmenekülni?” Ő pedig így felelt: „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak bejutni a keskeny ajtón át, de nem sikerül nekik. Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kinn maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket! Honnan jöttetek?« Erre ti azt felelitek: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.« Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, gonosztevők!« Amikor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda, hogy fogtok akkor sírni, és és hogy csikorgatjátok a fogaitokat! Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában. Jegyezzétek meg, hogy vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.” Egyszer néhány farizeus jött Jézushoz. Ezt mondták neki: „Menj el innen máshová, mert Heródes meg akar öletni téged!” De Jézus így felelt nekik: „Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának, hogy ma és holnap gonosz szellemeket űzök ki az emberekből, és gyógyítok, de a harmadik napon befejezem a munkámat. Ma, holnap és holnapután még úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy egy próféta máshol haljon meg, mint Jeruzsálemben! Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok! Bizony elhagyatottá lesz a házatok! Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem láttok engem, addig a napig, amikor ezt mondjátok: »Áldott, aki az ÚR nevében jön! Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment az egyik vezető farizeus házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. Egyszer csak egy vízkóros beteg állt meg előtte. Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” Azok csak hallgattak. Ekkor Jézus kézen fogta a beteget, meggyógyította, majd elküldte. Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?!” Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni. Ezután a vendégeknek is mondott egy történetet, mert észrevette, hogyan keresik maguknak a vacsorán az előkelő helyeket. „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. Ezért ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre, egy jobb helyre!« Ezzel megtisztel téged a vendégek előtt, akiket szintén meghívott. Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.” Ezután pedig a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ebédet vagy vacsorát, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat! Inkább szegényeket, nyomorékokat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe! Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.” Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog, akit Isten Királyságában fognak vendégségbe hívni!” Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte szolgáját. Ezt üzente a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már minden elkészült!« De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a nyomorékokat, a vakokat és a sántákat!« Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd, sőt kényszerítsd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«” Nagy tömeg kísérte Jézust, ő pedig megfordult, és ezt mondta nekik: „Csak az lehet a tanítványom, aki hozzám jön, és jobban szeret engem, mint apját, anyját, feleségét, gyermekeit, és testvéreit! Igen, csak ha jobban szeret engem, mint bármi mást, még a saját lelkét és az egész életét is! Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem lehet a tanítványom! Ha tornyot akarsz építeni, akkor előbb leülsz, és megtervezed a költségeket, igaz? Hiszen látni akarod, hogy elég-e a pénzed az építkezés befejezéséhez! Különben előfordulhat, hogy az alapot megépíted, de a házat már nem tudod befejezni. Akkor pedig, aki csak látja a félbemaradt épületet, gúnyolni fog, és azt mondja: »Ez az ember hozzákezdett az építkezéshez, de befejezni már nem tudta.« Ha egy király a hadseregével háborúba indul egy másik király ellen, akkor előbb tanácskozik, és haditervet készít. Ha neki csak tízezer katonája van, akkor meg kell gondolja, képes-e legyőzni az ellenfelét, aki húszezer harcossal jön ellene! Mert ha nem, akkor inkább követeket küld az ellenséghez, amíg a másik király még távol van, és békét kér. Ugyanez vonatkozik rátok is: minden vagyonotokat a hátatok mögött kell hagynotok, ha a tanítványaim akartok lenni. Aki erre nem képes, nem lehet a tanítványom!” „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne azt helyreállítani? Az ízetlen só nem ér semmit! Sem a szántóföldre, sem a trágyára nem használható, ezért kidobják. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!” A vámszedők és a bűnösök mind Jézus köré gyűltek, hogy hallgassák. De a farizeusok és a törvénytanítók morgolódni kezdtek: „Ez az ember szívesen fogadja a bűnösöket, és együtt eszik és barátkozik velük!” Ekkor Jézus a következő jelképes történetet mondta nekik: „Ha van száz juhod, és az egyik elkóborol a nyájtól, mit teszel akkor? Ugye, otthagyod a kilencvenkilencet a pusztában, és utána mész annak az egynek, amelyik elveszett?! S addig keresed, amíg meg nem találod! Mikor megtalálod, nagy örömmel a válladra veszed, és hazaviszed. Otthon összehívod a barátaidat és szomszédaidat, és ezt mondod: »Gyertek, örüljetek velem együtt, mert megtaláltam elveszett juhomat!« Ezért mondom nektek: ugyanígy nagyobb öröm lesz a Mennyben egyetlen bűnös miatt, aki megváltoztatja az életét, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szükségük arra, hogy megváltoztassák az életüket. Vagy tegyük fel, hogy egy asszonynak van tíz ezüstpénze, és az egyiket elveszti. Mit fog tenni, mit gondoltok? Ugye, lámpát gyújt, gondosan felsöpri az egész házat, és addig kutat utána, amíg megtalálja az elveszett pénzt? Mikor megtalálja, összehívja barátnőit és szomszédait, és ezt mondja: »Gyertek, örüljetek velem együtt, mert megtaláltam elveszett ezüstpénzemet!« Ezért mondom nektek: Isten angyalai ugyanígy örülnek, amikor egy bűnös megváltoztatja az életét.” Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add nekem most azt a részt a család vagyonából, amely engem illet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között. Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát összeszedte, és elköltözött egy távoli országba. Ott ostoba módon költekező életmódot folytatott, és minden gazdagságát elpazarolta. Miután már minden pénze elfogyott, nagy szárazság támadt azon a vidéken. A föld nem termett semmit, és mindenki éhezett. A fiú is éhes volt, és pénzre lett volna szüksége. Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki elküldte, hogy a disznónyáját őrizze. A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie. Én pedig éhen halok itt! Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek. De hadd legyek legalább olyan, mint a szolgáid, akik fizetésért dolgoznak!« Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.” „Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. A fiú pedig ezt mondta: »Apám, bűnt követtem el Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.« De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízott borjút, és vágjátok le, hogy együtt együnk és ünnepeljünk! Mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de újra megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.” „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. Odahívta az egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. »Hazajött az öcséd - felelte az - Apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. A fiú azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat. De nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút, hogy a legfinomabb ételekkel kínálhasd!« Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! De most gyere, ünnepeljünk és örüljünk, mert az öcséd, aki meghalt, most feltámadt! Elveszett volt, de ismét megtaláltam őt!«” Azután Jézus a tanítványainak mondott egy jelképes történetet: „Volt egy gazdag ember, és annak egy vezető állású alkalmazottja: egy igazgató. Őrá bízta a tulajdonos egész gazdaságának irányítását. Ezt az igazgatót bevádolták a tulajdonosnál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont. Ezért a tulajdonos magához hívatta az igazgatót, és felelősségre vonta: »Mit hallok rólad?! Számolj el vele, hogyan gazdálkodtál a vagyonommal, mert többé nem kezelheted!« Erre az így gondolkozott: »Mit tegyek? Látom, hogy elvesztem az állásomat! Ahhoz nem vagyok elég erős, hogy fizikai munkát végezzek, koldulni meg szégyellek. Tudom már, mit teszek! Olyat kell tennem, hogy az emberek befogadjanak a házukba, mikor majd elvesztem az állásomat!« Azután egyenként magához hívatta a tulajdonos adósait. Megkérdezte az elsőtől: »Mennyivel tartozol?« Az így felelt: »Száz korsó oliva olajjal.« Mire ő azt mondta neki: »Itt a papírod, ülj le, és gyorsan javítsd ki ötvenre!« Azután a másodiktól is megkérdezte: »Hát te mennyivel tartozol?« Az pedig így válaszolt: »Száz kórus búzával.« Ekkor ő ezt mondta: »Itt a papírod, javítsd ki nyolcvanra!« Később a gazdag ember mégis dicsérte ezt a csaló igazgatót, mert okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak — el kell ismerni — okosabban bánnak a hozzájuk hasonló többi emberrel, mint azok, akik a világossághoz tartoznak. Mondom nektek: Használjátok fel a vagyonotokat és pénzeteket arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak! Így azután, amikor a földi dolgok elmúlnak, azok a barátok majd örömmel fogadnak titeket, mikor megérkeztek az örök hazába. Aki hűségesen gazdálkodik a kevéssel, arra sokat is rá lehet bízni. De aki nem becsületes a kis dolgokban, az akkor is csalni fog, mikor sokat bíznak rá. Ezért ha a világi vagyonnal és a pénzzel nem gazdálkodtok hűségesen, akkor nem fogják rátok bízni az igazi gazdagságot! Ha nem gazdálkodtok hűségesen a mások vagyonával és pénzével, akkor nem fogják rátok bízni azt sem, ami pedig a tiétek! Egy szolga nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a pénzt.” Amikor hallották ezt a farizeusok, akik pénzsóvárak voltak, kigúnyolták Jézust. Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istent nem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos! János megérkezése előtt Isten azt akarta, hogy az emberek a Törvény és a próféták írásai szerint éljenek. János fellépése óta azonban Isten Királyságának örömhírét hirdetjük. Sokan tejes erővel igyekeznek bejutni ebbe a Királyságba. Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az Ég és a Föld is könnyebben elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!” „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el. Aki pedig elvált asszonyt vesz feleségül, az szintén házasságtörést követ el.” „Volt egyszer egy gazdag ember, aki gyakran rendezett nagy vendégségeket és fényes lakomákat, és drága ruhákat viselt. A háza kapujában azonban egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak. Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták. Egy nap meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám karjaiba vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették, de ő a halottak országába került, ahol szenvedés várta. Egyszer, amikor felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt. Ekkor így kiáltott fel: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy az ujját vízbe mártva lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!« De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz vissza! Amíg a földön éltél, megkaptál minden jót. Lázár akkor csupa rosszat kapott. Most ő kap vigasztalást, te pedig szenvedsz. De ráadásul köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Így közülünk senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki hozzánk.« Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához! Még van öt testvérem, és azt szeretném, ha Lázár figyelmeztetné őket, nehogy ők is ide kerüljenek, a kínzás helyére!« De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, olvassák azokat!« De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.« Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem fogja meggyőzni őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«” Ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Biztos, hogy fognak olyan dolgok történni, amelyek bűnbe viszik az embereket. De jaj annak, aki okozza ezeket! Még akkor is jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe dobnák, mint hogy bűnbe vigyen egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok, és legyetek óvatosak! Ha a testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád, hogy bocsánatot kérjen, akkor is bocsáss meg neki!” Akkor az apostolok kérték az URat: „Erősítsd a hitünket!” Az Úr így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben: és engedelmeskedne nektek.” „Képzeljétek el, hogy egyikőtöknek van egy szolgája, aki szánt vagy nyájat őriz. Amikor a munka után haza jön, mit mondtok neki? Azonnal az asztalhoz hívjátok: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg!«? Ugye, hogy nem? Inkább azt mondjátok neki: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« A szolgát nem illeti semmiféle külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak! Hiszen csak azt tette, ami a kötelessége volt. Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Szolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.«” Jézus útban volt Jeruzsálem felé, és Galileából éppen Samáriába érkezett. Amikor az egyik faluba ért, tíz leprás jött vele szembe, akik jó távol megálltak, és onnan kiabáltak: „Jézus, Mester, segíts rajtunk!” Mikor Jézus látta őket, ezt mondta nekik: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papnak!” Azok mind a tízen el is indultak, és útközben meggyógyultak. Egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszajött Jézushoz, és hangosan dicsérte Istent. Azután arcra borult Jézus lába előtt, és megköszönte neki, hogy meggyógyította. Ez az egy éppen samáriai volt. Jézus ezt kérdezte: „Nem tízen gyógyultak meg? Hol van a többi kilenc? Egyikük sem jött vissza, hogy Istent dicsőítse, csak ez az idegen?” Azután hozzá fordult: „Kelj fel, és menj el! A hited meggyógyított téged.” Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, mikor jön el Isten Királysága. Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. Nem úgy, hogy az emberek rámutatnak: »Itt van!«, vagy »Ott van!« Mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.” A tanítványainak pedig ezt mondta: „Eljön majd az idő, amikor szeretnétek látni és megtapasztalni legalább egyetlen egyet az Emberfiának napjai közül, de nem fogtok látni. Amikor ezt mondják nektek: »Nézd, itt van!«, vagy: »Ott van!«, ne menjetek oda, és ne kövessétek őket!” „Ahogy a villám megvilágítja egyik végétől a másikig az egész égboltot, úgy lesz látható az Emberfia is azon a napon, amikor visszajön. De előbb még sokat kell szenvednie. Ez a nemzedék pedig elutasítja őt. Ami Nóé idejében történt, ugyanaz fog megtörténni az Emberfiának idejében is. Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított. Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek. De mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. Ugyanez történik majd azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Azon a napon, ha valaki éppen a háztetőn lesz, azonnal meneküljön! Be se menjen a házba, hogy magával vigyen valamit! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne menjen vissza a házába! Emlékezzetek Lót feleségére! Mert aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni. De aki feladja az életét, az örökre megmenti. Mondom nektek: azon az éjszakán ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket elviszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket elviszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték tőle: „Hová, Uram?” Ő pedig így válaszolt: „Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.” Jézus egy jelképes történetet mondott a tanítványainak. Arra tanította őket, hogy kitartóan imádkozzanak, és ne fáradjanak bele soha. „Egy városban volt egy bíró, aki nem tisztelte Istent, s nem becsülte az embereket. Élt abban a városban egy özvegyasszony, aki folyton a bíróhoz járt, és kérlelte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben, és védj meg tőle!« A bíró egy ideig nem akart rajta segíteni, de végül ezt gondolta: »Istent nem tisztelem, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. De ez az özvegyasszony már terhemre van, mert folyton a nyakamra jár. Nem bánom, igazságot szolgáltatok neki és megvédem, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson tovább.«” Az Úr így folytatta: „Figyeljétek, mit mondott ez az igazságtalan bíró! Mit gondoltok, ha még ő is igazságot szolgáltat, akkor Isten mennyivel inkább! Isten megvédi választottait, és igazságot szolgáltat azoknak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Nem fogja feleslegesen várakoztatni őket! Mondom nektek, Isten valóban hamarosan igazságot szolgáltat választottainak! De amikor az Emberfia visszajön, vajon talál-e valakit a földön, aki igazán hisz benne?” Voltak ott olyan elbizakodottak, akik úgy gondolták, hogy őket Isten biztosan elfogadja. Ugyanakkor a többieket pedig lenézték. Ezeknek Jézus elmondott egy tanító történetet. „Két ember felment a Templomba imádkozni: egy farizeus meg egy vámszedő. A farizeus egyedül megállt, jó távol a vámszedőtől, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan rossz, mint a többiek. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint ott az a vámszedő. Hetente kétszer böjtölök, és minden keresetemből tizedet adok.« A vámszedő, aki távolabb állt, még a tekintetét se merte az égre emelni. Szomorúságában a mellét verte, és így imádkozott: »Istenem, könyörülj rajtam, mert bűnös vagyok!« Mondom nektek, hogy a vámszedőt és az imádságát Isten elfogadta, és már úgy mehetett haza. De a farizeust és az imádságát nem fogadta el! Miért? Mert aki felemeli magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felemelik!” Az emberek még kisgyerekeiket is odavitték Jézushoz, hogy megérintse őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyerekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyerekek, nem is fog bemenni oda!” Jézust megkérdezte egy zsidó vezető: „Jó Mester, mit kell megtennem, hogy örök életet kapjak?” Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést, ne gyilkolj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!«” A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.” Jézus ekkor így folytatta: „De egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” A férfi, mikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt. Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! Könnyebb a tevének egy tű lyukán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.” Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor hát, egyáltalán ki kaphat örök életet?” Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.” Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, amink csak volt, hogy kövessünk téged!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket, vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet kapnak.” Azután félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Az Emberfiát kiszolgáltatják a nem zsidó embereknek: kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, megverik, s végül megölik. Az utána következő harmadik napon pedig fel fog támadni.” A tanítványok azonban ebből semmit sem értettek, mert el volt rejtve előlük. Nem értették, hogy Jézus miről beszélt. Jézus Jerikó felé közeledett. Az út szélén egy vak koldus ült, és kéregetett. A vak hallotta, hogy sokan mennek el mellette, és kérdezősködött, hogy mi történik. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Ekkor a vak felkiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Akik éppen mellette mentek el, rászóltak, hogy maradjon csendben. De ő csak még jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot. Amikor odajött, megkérdezte tőle: „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?” Ő így válaszolt: „Uram, szeretnék újra látni!” Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited meggyógyított téged.” Ő pedig azonnal visszanyerte a látását, dicsőítette Istent, és követte Jézust. Ezt mindenki látta, és dicsérte Istent. Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus. De mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. Ezért előreszaladt, és felmászott egy fügefára, hogy onnan nézze meg Jézust, aki arra felé ment. Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. Amikor látták ezt az emberek, mindannyian így kezdtek morgolódni: „Bűnöshöz megy vendégségbe!” De Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, összes vagyonom felét szétosztom a szegények között! Akiket pedig becsaptam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul!” Jézus akkor ezt mondta neki: „Ma szabadult meg a bűntől ez a család, mivel Zákeus is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött a földre, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.” Jézus már közeledett Jeruzsálemhez, és voltak, akik úgy gondolták, hogy Isten királyi uralma hamarosan nyilvánvaló módon elkezdődik. Ezért Jézus elmondott nekik egy jelképes történetet. „Egy főrangú ember távoli országba akart utazni, hogy ott királlyá koronázzák, és azután visszatérjen. Elutazása előtt magához hívatta tíz szolgáját. Mindegyiküknek adott egy-egy zacskó ezüstpénzt, és megbízta őket: »Gazdálkodjatok ezzel a pénzzel, amíg vissza nem érkezem!« De a saját népe gyűlölte őt. Ezért követséget küldtek utána, és ezt üzenték: »Nem akarjuk, hogy ő legyen a királyunk!« A főrangú embert valóban királlyá koronázták, és azután hazatért. Maga elé hívatta a szolgáit, akiknek a pénzt adta. Megkérdezte tőlük, milyen haszonnal forgatták a rájuk bízott pénzt. Jött az első szolga, és beszámolt: »Uram, egy zacskó pénzt bíztál rám, ezzel újabb tíz zacskó pénzt szereztem.« Az úr megdicsérte: »Jól van, jó szolgám! Mivel hűségesen gazdálkodtál azzal a kevéssel, amit rád bíztam, ezért most tíz várost bízok rád, hogy azokat kormányozd.« Azután jött a második szolga, és ő is beszámolt: »Uram, egy zacskó pénzt bíztál rám, ezzel újabb öt zacskó pénzt szereztem.« Ennek az úr azt mondta: »Te pedig öt várost kormányozz!« Ekkor jött a harmadik, és azt mondta: »Uram, itt a pénzed, amit rám bíztál! Egy kendőbe kötöttem, és félretettem. Féltem tőled, mert szigorú és könyörtelen vagy: elveszed azt is, ami nem jár neked, és azt is learatod, amit nem te vetettél.« Az úr erre így válaszolt: »A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Úgy gondoltad, hogy szigorú vagyok: elveszem azt is, ami nem jár nekem, és azt is learatom, amit nem én vetettem. Akkor miért nem fektetted be a pénzemet, hogy mikor visszajövök, kamattal megnövelve kapjam vissza?!« Azután szólt az ott álló szolgáknak: »Vegyétek el tőle még azt az egy zacskó pénzt is, és adjátok annak, akinek tíz zacskó pénze van!« Erre azok így válaszoltak: »De urunk, annak már van tíz zacskó pénze!« Az úr így felelt: »Mondom nektek: aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont, nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni. Most pedig hozzátok elém azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy a királyuk legyek! Öljétek meg őket itt, előttem!«” Miután ezeket elmondta, Jézus továbbment Jeruzsálem felé. Amikor Betfagé és Betánia közelébe, az Olajfák hegyéhez ért, előre küldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek ebbe a faluba! Amikor beértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha nem ült senki. Oldjátok el, és hozzátok ide! Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, ezt mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá.«” A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy Jézus mondta. Amint a szamárcsikót eloldozták, a gazdái megkérdezték: „Miért oldjátok el?” Ők pedig így válaszoltak: „Az Úrnak van szüksége rá.” Odavezették Jézushoz, azután a felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikó hátára, és felültették rá Jézust. Amerre Jézus ment, az emberek a felsőruhájukat leterítették előtte az útra. Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledett, követőinek tömege hangos örömmel dicsérni kezdte Istent azokért a csodákért, amelyeket látott. Ezt kiáltották: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Zsolt 118:26 Békesség a Mennyben, dicsőség a magasságban Istennek!” A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiáltozzanak!” De ő így felelt meg nekik: „Mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!” Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan jól látszott a város. Ekkor sírni kezdett a város miatt, és megszólította: „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna a békességre vezető utat! De most el van takarva előled, nem látod! Bizony, eljön az idő, amikor ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek, földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön falaidon belül! Miért? Mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád, aki meg akart menteni.” Ezután Jézus bement a Templom területére, és kezdte kizavarni onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Házam imádság háza lesz!« De ti »rablók barlangjává« tettétek.” Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit mondott. Egyik nap Jézus a Templom területén tanított, és hirdette az örömhírt. Odamentek hozzá a főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői. Megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?” Jézus visszakérdezett: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem, az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy az emberektől?” Ekkor azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől volt, akkor megkérdezi majd: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha meg azt mondjuk, hogy az emberektől volt, akkor a nép megkövez minket, mert meg vannak győződve, hogy János próféta volt.” Ezért azt felelték Jézusnak: „Nem tudunk erre válaszolni.” „Ha nem akartok válaszolni nekem, akkor én sem mondom meg, kitől kaptam ezekre felhatalmazást!” Azután egy történetet mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a szőlő terméséből a tulajdonosnak járó részt. De a bérlők megverték a szolgát, és üres kézzel küldték vissza. A tulajdonos ekkor másik szolgáját küldte, de a bérlők azt is megverték, tiszteletlenül bántak vele, és üres kézzel küldték el. Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből. Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek most? Elküldöm hozzájuk egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt biztosan meg fogják becsülni!« Mikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a tulajdonos fia! Ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!« Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték. Mit gondoltok, mit fog velük tenni erre a tulajdonos? Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!” Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Szó sem lehet róla! Isten mentsen, hogy ez megtörténjen!” Jézus ekkor a szemükbe nézett, és ezt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás: »Az a kő lett a sarokkő, amely az építőknek nem kellett«? Zsolt 118:22 Aki ráesik erre a kőre, az mind összetörik, akire pedig ez a kő esik, azt szétzúzza.” A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy a történetet róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna Jézust, de nem merték, mert féltek az emberektől. Ettől kezdve azonban állandóan figyelték Jézust. Kémeket küldtek utána, akik jószándékúnak mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. Ezért a kémek megkérdezték: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind igaz. Tudjuk, hogy nem vagy személyválogató, és amit Isten útjáról tanítasz, az is igaz. Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?” Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és neve van rajta?” „A császáré” — felelték azok. „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus. Ezen a válaszon megdöbbentek, és elhallgattak, mert az emberek előtt nem tudtak Jézus szavaiba belekötni. Néhány szadduceus jött Jézushoz. Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás. Megkérdezték tőle: „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utóda. Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége ez az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt!” Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az URat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte. Márpedig, Isten nem a halottak, hanem az élők Istene! Hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.” Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen válaszoltál, Mester!” Ettől kezdve senki sem merte őt tovább kérdezgetni. Ekkor Jézus kérdezett valamit tőlük: „Hogyan mondhatják azt a Krisztusról, hogy Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban: »Így szólt az ÚR az én Uramhoz: Ülj a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Zsolt 110:1 Ha tehát Dávid Urának nevezte Krisztust, hogyan lehet akkor Krisztus Dávid Fia?” Miközben az egész nép hallgatta, Jézus a tanítványaihoz fordult: „Legyetek elővigyázatosak a törvénytanítókkal! Szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán. Szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában és az ünnepi vacsorákon. Ugyanakkor az özvegyektől csalással elveszik a házukat. Azt akarják, hogy mindenki felfigyeljen rájuk, ezért a nyilvánosság előtt hosszasan imádkoznak. Ők súlyosabb büntetést fognak kapni.” Jézus látta, hogy a gazdagok hogyan dobják az adományaikat a Templom perselyébe. Meglátott ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két rézpénzt dobott a perselybe. Ekkor Jézus ezt mondta: „Igazán mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony többet tett a perselybe, mint bárki más. Mert a gazdagok a feleslegükből adtak, abból, amire nem volt szükségük, de ez az özvegyasszony szegény, és mégis mindent odaadott: ez volt az egész vagyona.” Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok áldozati ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta: „Látjátok ezeket az épületeket? Eljön az idő, amikor itt kő kövön nem marad! Mindezt porig fogják rombolni.” Akkor a tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor lesz ez? És mi lesz a jele annak, hogy elérkezett az ideje, amikor ezek megtörténnek?” Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: »Én vagyok az!« Meg azt: »Közel van az idő!« De ti ne kövessétek őket! Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek! Mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.” Azután így folytatta: „Egyik nemzet a másik ellen támad, és egyik ország a másik ellen. Pusztító erejű földrengések lesznek. Különböző helyeken az embereknek nem lesz mit enniük, és járványos betegségek fognak pusztítani. Rettenetes dolgok fognak történni, az égen pedig csodálatos jelek látszanak. De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak, üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak benneteket miattam. De mindez alkalmat ad majd nektek arra, hogy tanúskodjatok rólam. Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, de még válaszolni sem. Ellenetek fordulnak és átadnak az ellenségeiteknek még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is. Egyeseket meg is ölnek közületek. Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevem miatt. Mégsem tudnak igazán ártani nektek! Türelmes kitartással fogjátok megmenteni lelketeket.” „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. Akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, és akik vidéken vannak, ne menjenek be a városba! A próféták szavai szerint, ahogy az Írásokban feljegyezték, Isten meg fogja büntetni népét. Ezek azok a napok, amikor a próféták szavai beteljesülnek. Milyen rettenetes lesz azokban a napokban a terhes és szoptató anyáknak! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! Egy részüket karddal ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják a nem zsidó népek, amíg csak le nem jár az idejük.” „Csodálatos jelenségek fognak mutatkozni a Napban, a Holdban és a csillagokban, amelyek bizonyos dolgokat előre jeleznek. A föld népei megrémülnek és összezavarodnak a viharos tenger harsogó hullámaitól. Az emberek elájulnak, sőt meghalnak rémületükben, mikor látják, hogy mi közeldik a világra. Még az égben lévő hatalmasságok is meginognak. Azután mindenki meglátja az Emberfiát4 amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és királyi dicsőségben! Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert a szabadulásotok ideje már közel van!” Azután Jézus mondott a tanítványainak egy jelképes történetet: „Figyeljétek meg a fügefát, és a többi fákat! Amikor látjátok, új leveleket hajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ehhez hasonlítanak azok a dolgok is, amelyekről beszéltem. Amikor majd látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudni fogjátok, hogy Isten Királysága már közel van! Igazán mondom nektek: ez a nemzet el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!” „Vigyázzatok! Ne engedjétek, hogy a lelketeket valami túlterhelje, vagy lenyomja! Nehogy elsötétüljön a szívetek a mámortól, részegségtől, vagy az élet gondjaitól! Különben az a nap váratlanul és felkészületlenül érhet benneteket, mint ahogy a csapda megfogja a vadállatokat. Mert az a nap így fog eljönni, és mindenkit elér, aki akkor a földön él. Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy kimeneküljetek azokból a dolgokból, és túléljétek az elkövetkező eseményeket! Imádkozzatok, hogy bizalommal megállhassatok az Emberfia előtt!” Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. Az egész sokaság már kora reggel sietett a Templom területére, hogy Jézust hallgassa. Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amit pászka ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végeztessék ki Jézust. De ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől. Jézus tizenkét apostola közül az egyik Júdás Iskáriótes volt. A Sátán belement ebbe a Júdásba. Ő pedig elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és beszélt velük. Arról tanakodtak, hogyan adhatná Júdás a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megígérték, hogy megfizetik, ha a terv sikerül. Meg is egyeztek, és ettől kezdve Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy sokaság. Eljött a kovásztalan kenyerek napja, amelyen fel kell áldozni a pászkabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a pászkavacsorát, hogy együtt megehessük!” Ők megkérdezték: „Hol akarod, hogy elkészítsük?” Jézus így válaszolt: „Ahogy beértek a városba, találkozni fogtok egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek, ahová megy, és mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hol van az a vendégszoba, ahol megünnepelheti a pászkavacsorát tanítványaival.« Ekkor ő mutat nektek egy nagy, berendezett szobát az emeleten. Ott készítsétek el!” A tanítványok elmentek, és elkészítették a pászkavacsorát. Mindent úgy találtak, ahogy Jézus mondta. Amikor eljött az ideje, Jézus asztalhoz telepedett apostolaival együtt. Ezt mondta nekik: „Mennyire kívántam, hogy a pászkavacsorát veletek együtt ehessem, még a szenvedéseim előtt! Mert mondom nektek: egészen addig nem fogok pászkavacsorát enni, amíg majd beteljesedik Isten Királyságában.” Azután kezébe vett egy pohár bort, hálát adott Istennek, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindannyian! Mert mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből, egészen addig, amíg el nem jön Isten Királysága.” Azután Jézus kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek, darabokra törte a kenyeret, szétosztotta tanítványai között, miközben ezt mondta: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ti is ugyanezt tegyétek, és így emlékezzetek rám!” Ugyanígy, a vacsora végén kezébe vett egy pohár bort, és ezt mondta: „Ez a pohár bor az új szövetséget jelenti, amely akkor lép életbe, amikor véremet, vagyis életemet értetek adom.” De nézzétek: itt van az asztalon annak a keze, aki elárul engem! Mert az Emberfia el fog menni, ahogyan az el van határozva, de jaj annak, aki elárulja őt!” Az apostolok ekkor egymástól kérdezgették, ki lehet az, aki ilyet tenne közülük. Ezután vitatkozni kezdtek, hogy ki a legnagyobb közülük. De Jézus ezt mondta nekik: „A nem zsidó népek királyai uralkodnak népük felett. Akiknek pedig valamilyen hatalmuk van, jótevőknek hívatják magukat. De ti ne legyetek ilyenek! Éppen ellenkezőleg: aki közöttetek a legnagyobb, az olyan legyen, mintha ő lenne a legkisebb! Aki vezető, az olyan legyen, mint a szolga! Mert ki a nagyobb: aki az asztalnál ül, vagy az, aki kiszolgálja? Bizony, az, aki az asztalnál ül! Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál nektek. Ti vagytok, akik mindeddig kitartottatok mellettem, és velem maradtatok megpróbáltatásaimban. Atyám nekem adta a királyi hatalmat. Én is hatalmat adok nektek, hogy velem együtt uralkodjatok Királyságomban. Velem együtt fogtok enni és inni asztalomnál a Királyságomban. Királyi trónokon fogtok ülni, és uralkodni fogtok Izráel népének tizenkét törzse felett.” „Simon, Simon, a Sátán engedélyt kért, hogy próbára tehessen titeket, és megrostáljon, ahogy a búzát szokták. De én imádkoztam érted, hogy a hited kiállja a próbát. Ezért amikor hozzám visszatérsz, erősítsd meg a testvéreidet!” Erre Péter így felelt: „Uram, kész vagyok veled börtönbe menni, vagy ha kell, meg is halok veled együtt!” Jézus így válaszolt: „Péter, mondom neked, ma éjjel, még mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem!” Azután így folytatta: „Amikor elküldtelek titeket pénz, tartalék ruha és saru nélkül, hiányzott-e valami szükséges dolog?” Ők pedig így feleltek: „Nem, mindenünk megvolt.” Ekkor Jézus ezt mondta nekik: „De most, akinek van pénze, vagy valami holmija, vegye magához! Ha pedig nincs kardja, adja el a felsőruháját, és az árán vegyen egyet! Mert mondom nektek: be kell teljesednie rajtam ennek az Írásnak: »Úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.« Ézs 53:12 Igen, ezt rólam írták meg, és hamarosan be is fog teljesedni.” A tanítványok ekkor így feleltek: „Nézd, Uram, itt van két kard!” Ő pedig így válaszolt: „Elég lesz!” Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, tanítványai pedig követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötven lépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem a szenvedésnek ezt a poharát, hogy ne kelljen kiinom! De mindenképpen az legyen meg, amit te akarsz, ne az én akaratom!” Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust, aki halálos küzdelemben még erőteljesebben imádkozott. Verejtéke olyan volt, mint mikor nagy vércseppek hullanak a földre. Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Éppen amikor ezt mondta, egy csoport érkezett hozzájuk. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja. De Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, most vágjuk őket a kardunkkal?” Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította. Majd oda fordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! Amikor minden nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.” Ekkor letartóztatták Jézust, elvezették, és a főpap házába vitték. Péter pedig távolról követte őket. Később, amikor az emberek tüzet gyújtottak az udvar közepén, és köré telepedtek, Péter is leült közéjük. Egy szolgálólány meglátta, amint ott ült a tűz fényében. Közelebbről is megnézte, és ezt mondta: „Ő is Jézussal volt.” De Péter letagadta: „Asszony, nem ismerem őt!” Valamivel később másvalaki is meglátta Pétert, és megszólította: „Te is közéjük tartozol!” De Péter így felelt: „Ember! Nem vagyok közülük való!” Körülbelül egy óra múlva valaki más is azt mondta: „Bizony, ő is Jézussal volt, hiszen Galileából való.” De Péter megint letagadta: „Ember, nem tudom, miről beszélsz!” Ebben a pillanatban felhangzott a kakas kukorékolása. Az Úr megfordult, és ránézett Péterre, akinek azonnal eszébe jutott, mit mondott neki Jézus: „Ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Ezután Péter kiment, és keservesen sírt. A férfiak pedig, akik Jézust fogva tartották, csúfolni és verni kezdték. Bekötötték a szemét, és ezt mondták neki: „Na, most prófétáld meg, ki ütött rád!” Sok egyéb módon is gúnyolták, és szidalmazták. Amikor felvirradt a reggel, összegyűltek a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók. Jézust eléjük, vagyis a Főtanács elé állították,. ahol megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus!” Ő így felelt: „Ha megmondom, nem hiszitek el nekem, ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. De mostantól fogva az Emberfia ott ül majd Isten hatalmának jobb oldalán.” Ekkor azok megkérdezték: „Szóval, te vagy az Isten Fia?” Ő pedig így felelt: „Igen, én vagyok az.” Ők pedig ezt mondták: „Minek kell még ennél több bizonyíték? A saját fülünkkel hallottuk, hogy ezt mondta!” Ezután az egész csoport elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz. Ott így vádolták: „Megállapítottuk, hogy ez az ember félrevezeti népünket. Ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő a Krisztus, a király.” Pilátus megkérdezte Jézustól: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus pedig így válaszolt: „Igen. Ahogy mondod.” Pilátus ezt mondta a főpapoknak és az összegyűlt sokaságnak: „Nem látok rá semmi okot, hogy ezt az embert vádoljuk.” De azok újra és újra vádolták Jézust: „A tanításaival zavart okoz egész Júdeában! Az egész népét fellázítja Galileától kezdve egészen idáig.” Amikor Pilátus ezt hallotta, megkérdezte, hogy Jézus Galileából való-e. Megmondták neki, hogy igen. Mivel így Jézus Heródes hatósága alá tartozott, Pliátus átküldte hozzá Jézust. Heródes azokban a napokban éppen Jeruzsálemben volt, és nagyon megörült, mikor meglátta Jézust. Már évek óta szerette volna látni, mivel sokat hallott róla, és remélte, hogy Jézus majd a szeme láttára tesz valamilyen csodát. Sokáig faggatta, de Jézus egy szót sem válaszolt. A főpapok és törvénytanítók Heródes előtt is hevesen vádolták Jézust. Heródes és a katonái is megvetően bántak vele: kigúnyolták, és csúfságból királyi ruhát adtak rá, majd visszaküldték Pilátushoz. Heródes és Pilátus ezen a napon kötöttek barátságot. Előzőleg ugyanis haragban voltak. Ekkor Pilátus maga elé hívatta a főpapokat, a zsidó vezetőket és az összegyűlt sokaságot. Ezt mondta nekik: „Ezt az embert elém hoztátok, és azzal vádoljátok, hogy tanításaival rossz irányba vezeti a népet. Kihallgattam, megvizsgáltam a szemetek előtt, és úgy találtam, hogy amivel vádoljátok, annak nincs semmi alapja. Elküldtem Heródeshez, de ő sem talált benne semmit, ami büntetést érdemelne, mert visszaküldte őt hozzánk. Látjátok tehát, hogy semmit sem tett, amiért halált érdemelne. Ezért megkorbácsoltatom, és szabadon engedem.” Ekkor mindazok, akik Pilátus előtt összegyűltek, kiabálni kezdtek: „Ezt végeztesd ki! Barabbást engedd nekünk szabadon!” Ez a Barabbás nevű fogoly részt vett a városban korábban kitört lázadásban, és gyilkosságot is elkövetett. Pilátus szabadon akarta engedni Jézust, ezért újra kihirdette, hogy elengedi őt. De a tömeg még jobban kiabált: „Keresztre vele! Feszítsd keresztre!” Pilátus harmadszor is megkérdezte: „De miért? Mi rosszat tett? Ez az ember nem bűnös! Semmit sem találtam benne, amiért halált érdemelne. Megbüntetem, és utána szabadon engedem.” De a tömeg hangosan kiabálva követelte, hogy Jézust végezzék ki: feszítsék keresztre. Végül a kiáltozásukkal fölülkerekedtek, és Pilátus engedett nekik. Kihirdette az ítéletét: teljesíti, amit követelnek tőle. Szabadon engedte Barabbást, aki lázadásért és gyilkosságért volt elítélve, mert ezt akarta a tömeg. Ugyanakkor elrendelte, hogy Jézust a tömeg akaratának megfelelően végezzék ki. Ezután Jézust a katonák elvezették. Útközben szembe jött velük egy Cirénéből való, Simon nevű férfit, aki éppen a mezei munkából tért vissza a városba. A katonák megfogták Simont, rátették a keresztfát, és kényszerítették, hogy vigye Jézus után. Nagy tömeg követte Jézust, köztük néhány asszony is, akik jajgattak és siratták őt. Jézus odafordult hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokon és gyerekeiteken sírjatok! Mert közelednek a napok, amikor azt mondják: »Milyen boldogok az asszonyok, akiknek nem lehetett gyermekük! Azok a boldogok, akik nem szültek és nem szoptattak gyereket!« A hegyeknek azt mondják: »Essetek ránk!«, és a domboknak: »Rejtsetek el minket!« Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a száraz fának?” A katonák Jézussal együtt két bűnözőt is elvezettek, hogy őket is kivégezzék. Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek neveznek, ott Jézust keresztre feszítették. Hasonlóképpen a két bűnözőt is külön-külön keresztre feszítették: egyiküket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. Azután Jézus ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek!” A katonák sorsvetéssel elosztották maguk között Jézus ruháit. Az összegyűlt sokaság pedig ott állt, és nézte, mi történik. A zsidó vezetők így gúnyolták Jézust: „Másokat meg tudott menteni, most mentse meg saját magát, ha ő a Krisztus, Isten választottja!” A katonák is gúnyolták Jézust. Ecetet kínáltak neki, és azt mondták: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magad!” Jézus feje fölött ez a felirat volt: „ ez a zsidók királya.” Az egyik bűnöző, aki szintén keresztre volt feszítve, így sértegette: „Hát nem te vagy a Krisztus?! Akkor mentsd meg magadat, és minket is!” De a másik bűnöző rászólt: „Nem félsz Istentől? Te is halálra vagy ítélve, mint ő. Csakhogy a mi ítéletünk jogos, mert azt kapjuk, amit megérdemeltünk. De ő nem tett semmi rosszat!” Azután ezt mondta: „Jézus! Emlékezz rám, amikor eljössz, hogy királyként uralkodj!” Jézus így felelt neki: „Mondom neked, még ma együtt leszel velem a Paradicsomban.” Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet, mert a Nap elsötétült. A Templom belsejében a függöny kettéhasadt. Jézus felkiáltott: „Atyám, kezedbe teszem le szellememet.” Amikor ezt kimondta, meghalt. Amikor a római százados látta ezt, Istent dicsérte, és ezt mondta: „Ez az ember valóban igaz és ártatlan volt.” Mindazok, akik erre az eseményre kíváncsian odagyűltek, és látták mindazt, ami történt, szomorúan hazamentek. Jézus közeli ismerősei és barátai azonban, köztük az asszonyok is, akik Galileától idáig követték, ott maradtak: kissé távolabb álltak, és figyeltek. Miután Jézus meghalt, József Pilátushoz ment, és engedélyt kért tőle, hogy Jézus holttestét eltemesse. Miután Pilátus ezt megengedte, József levette a keresztről a testet, vászonba tekerte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírba. Ebbe a sziklasírba azelőtt még nem temettek senkit. Ez az előkészület napjának végén történt, és már közel volt a szombat kezdete. Az asszonyok, akik Galileától követték Jézust, most Józseffel mentek. Látták a sírt, és azt is, hogy hogyan helyezték a sziklasírba Jézus testét. Azután hazamentek, és azokat az illatszereket készítették, amiket a temetésnél szoktak használni. A szombatot pedig pihenéssel töltötték a Törvény parancsa szerint. A hét első napján kora reggel az asszonyok kimentek a sírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sziklasír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mikor odaértek, ez a kő már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták sehol. Ezen nagyon elcsodálkoztak és zavarban voltak. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megijedtek tőlük, és a földre borultak. De azok így bátorították őket: „Miért itt keresitek azt, aki él? Ez a halottak helye! Jézus már nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, mit mondott nektek még Galileában! »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és szükséges, hogy a harmadik napon feltámadjon.«” Ekkor az asszonyoknak eszébe jutott, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik. Azután az asszonyok hamar visszamentek a városba, és mindezt elmondták a tizenegy apostolnak és a többieknek. Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és úgy gondolták, hogy mindez csak bolondság. Péter mégis felkelt és elfutott a sírhoz. Lehajolt, és benézett a sírkamra üregébe, de csak a vászonlepedőket látta ott. Azután egyedül elment, és azon gondolkozott azon, hogy vajon mi történhetett. Ugyanezen a napon Jézus két tanítványa elindult Jeruzsálemtől Emmausba, egy kis faluba, amely a várostól tizenkét kilométer távolságra volt. Útközben azokról a dolgokról beszélgettek, amik azokban a napokban történtek. Miközben beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, de a tanítványok nem ismerték fel, hogy ő az. Valami megakadályozta őket, hogy ráismerjenek. Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek?” Ekkor azok szomorúan megálltak. Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt felelte: „Úgy látszik te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ezekben a napokban.” Jézus megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették. De a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.” Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehézkesen mozdul a szívetek, hogy a próféták szavait elhiggyétek! Hogy lehet, hogy nem értitek: feltétlenül szükséges volt, hogy Krisztus előbb mindezeket elszenvedje?! Csak azután mehetett be dicsőségébe! Hiszen mindezt világosan megmondták a próféták is!” Azután Jézus részletesen elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások őróla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül. Közben megérkeztek Emmausba, ahová indultak, de Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. A tanítványok azonban nagyon kérlelték: „Maradj velünk, hiszen mindjárt este van, és vége a napnak!” Így hát Jézus velük maradt, és együtt mentek be a házba. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta. Azoknak ekkor megnyílt a szemük, és ráismertek Jézusra. De ő abban a pillanatban eltűnt a szemük elől. A két tanítvány akkor ezt mondta: „Mikor Jézus útközben beszélt, és az Írásokat magyarázta, úgy égett a szívünk, mint a tűz!” Ekkor a két tanítvány felkerekedett, és visszament Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!” Ekkor azok ketten is elmondták, mi történt velük az úton, és hogyan ismerték fel Jézust, amikor tört a kenyérből, és adott nekik belőle. Miközben erről beszéltek, hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és köszöntötte őket: „Békesség!” Ekkor nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek?! Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.” S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami, amit meg lehet enni?” Akkor adtak neki egy darab sült halat, s ezt Jézus a szemük láttára megette. Azután ezt mondta: „Éppen erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Feltétlenül szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!” Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy megértsék az Írásokat. Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: Krisztusnak meg kell halnia, de a harmadik napon fel kell támadnia a halálból. Figyeljetek rám! El fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek. De ehhez itt kell maradnotok a városban, amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok.” Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben áldotta őket, felemelkedett és egyre távolodott tőlük. Így vitték fel a Mennybe. A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Minden idejüket a Templom területén töltötték, és dicsérték Istent. Az Ige már a világ kezdete előtt létezett: Istennel együtt volt, és Isten volt az Ige. A világ kezdete előtt az Ige együtt volt Istennel. Minden az Ige által lett, nélküle semmi nem jött létre. Benne volt az élet, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség soha nem tudta legyőzni a világosságot. Volt egy ember, akit Isten küldött. Jánosnak hívták. Azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, hogy mindenki, aki hallja, higgyen. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy a világosságról beszéljen mindenkinek. Az igazi világosság már készen volt arra, hogy megjelenjen, és világosságot adjon minden embernek. Az Ige már a világon volt, és bár ez a világ általa lett, az emberek mégsem ismerték fel őt. A saját világába jött, de a saját népe mégsem fogadta be. De mindazoknak, akik őt befogadták, felhatalmazást adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Ezek azok az emberek, akik hittek benne. Ők nem úgy születtek, ahogyan a gyerekek szoktak születni: nem testi vágyból, és nem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige emberré lett, és közöttünk élt. Láttuk a dicsőségét, amely az Atya egyetlen Fiának dicsősége. Az Ige telve volt kegyelemmel és igazsággal. János róla tanúskodott, amikor hirdette: „Ő az, akiről előre megmondtam, hogy el fog jönni. Ő az, aki ugyan később érkezik, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már előttem létezett.” Az Ige telve volt kegyelemmel és igazsággal, és ebből a teljességből kaptunk mindannyian sok-sok áldást, kegyelmet és ajándékot. A Törvényt Mózesen keresztül kaptuk, de a kegyelem és az igazság Jézus Krisztuson keresztül érkezett hozzánk. Istent soha senki nem látta. Az egyetlen Fiú mutatta meg, és ismertette meg velünk, milyen az Isten. Ő maga Isten, és nagyon közel van az Atyához. A jeruzsálemi zsidó vezetők papokat és lévitákat küldtek Jánoshoz, hogy kérdezzék meg tőle: „Ki vagy te?” János őszintén megmondta az igazat: „Nem én vagyok a Krisztus!” Ekkor megkérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy, talán Illés?” „Nem az vagyok” — mondta János. „Akkor talán te vagy a próféta?” De János így felelt: „Nem, az sem vagyok.” Ekkor ezt kérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy? Mondd meg, hogy válaszolhassunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?” János Ézsaiás próféta szavaival válaszolt: „Annak a hangja vagyok, aki a pusztában kiált, s aki ezt mondja: »Készítsetek egyenes utat az Úrnak!«” Ézs 40:3 Ezek a küldöttek a farizeusok csoportjához tartoztak. Tovább kérdezgették Jánost: „Ha nem vagy sem a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta, akkor miért meríted be az embereket?” János erre így válaszolt: „Igaz, én bemerítem az embereket a vízbe, de van közöttetek valaki, akit nem ismertek. Ő az, aki később fog megérkezni, mint én. De még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem a lábáról.” Mindezek Betániában, a Jordán folyón túl történtek, ahol János bemerítette az embereket. Másnap János meglátta Jézust, amint feléje közeledett, és ezt mondta: „Nézzétek, ő az! Ő Isten Báránya, aki elveszi az egész világ összes bűneit! Ő az, akiről azt mondtam, hogy később fog megérkezni, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már előttem is létezett. Én nem ismertem őt. Azért jöttem, hogy vízbe merítsem az embereket, és így Izráel megismerhesse őt.” Én pedig láttam, amint ez beteljesedett: a Szent Szellem leszállt a Mennyből. Olyan volt, mint egy galamb. Őrá szállt le, és megnyugodott rajta, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.” A következő napon is ott volt János két tanítványával. Amikor látta, hogy arra jön Jézus, ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya!” Amikor ezt a két tanítvány meghallotta, Jézus után indultak. Jézus megfordult, látta, hogy követik, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok?” Ők ezt kérdezték: „Rabbi, azaz Mester, hol laksz?” „Gyertek velem, és meglátjátok!” — válaszolta Jézus. Ők vele is mentek, megnézték, hol lakik, és aznap nála maradtak. Körülbelül délután négy óra volt akkor. Ez a két tanítvány hallotta, amit János Jézusról mondott, és követték Jézust. Az egyik András volt, Simon Péter testvére. András azonnal megkereste testvérét, Simont, és ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagyis a Krisztust!” Azután András odavezette Simon Pétert Jézushoz, aki ránézett, és ezt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jeleni: Kőszikla. Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából való volt. Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézus a neve, József fia, és Názáretből való.” Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?” „Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy férfi, aki igazán Izráel népéhez tartozik, és akiben nincs semmi hamisság!” Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.” Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!” Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.” Két nappal később lakodalom volt a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is részt vett, Meghívták Jézust és a tanítványait is. A lakodalom közben elfogyott a bor. Ekkor Jézus anyja szólt Jézusnak: „Nincs több boruk!” De Jézus ezt válaszolta: „Asszony, miért mondod ezt nekem? Nem jött még el az én időm.” Anyja mégis szólt a szolgáknak: „Akármit mond nektek, tegyétek meg!” Volt ott hat nagyméretű, kőből készült víztartó, amelyet a zsidók a szertartásos tisztálkodásra szoktak használni. Ezekbe egyenként körülbelül 80-120 liter víz fért. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Azok pedig színig töltötték a víztartókat. Azután Jézus mondta nekik: „Merítsetek belőle, és vigyetek a násznagynak!” A szolgák így is tettek. A násznagy megkóstolta a borrá változott vizet. Nem tudta, honnan van a bor, de a szolgák, akik merítettek belőle, tudták. Akkor a násznagy odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: „Mindenki a legjobb bort szolgálja fel először, és amikor a vendégek már részegek, akkor hozzák az olcsó bort. Te pedig a legjobbat mostanáig tartogattad!” Ez volt az első csoda, amelyet Jézus tett. Így mutatta meg dicsőségét, és a tanítványai hittek benne. Ez a galileai Kánában történt. Ezután Jézus Kapernaumba ment anyjával, testvéreivel és tanítványaival, és ott maradtak néhány napig. Közeledett már a zsidók pászka ünnepe, ezért Jézus felment Jeruzsálembe. Látta, hogy a Templom udvarában a kereskedők marhákat, juhokat és galambokat árulnak, és pénzváltók ülnek az asztalaiknál. Ekkor kötélből ostort font, és mindet kizavarta a Templom területéről, a juhokkal és a marhákkal együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, és felborította asztalaikat. A galambárusoknak is mondta: „Ki innen! Vigyétek ezeket innen! Ne tegyétek Atyám házát piaccá!” Ekkor a tanítványoknak eszébe jutott, hogy az Írás ezt mondja: „Házad iránti féltékeny és égő szeretet eléget engem.” Zsolt 69:10 Azok a zsidók, akik ezt látták, ezt mondták Jézusnak: „Mutass nekünk valami csodát bizonyítékul, hogy jogod van ilyeneket tenni!” Jézus így válaszolt: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt újra felépítem!” Erre a zsidók így válaszoltak: „Negyvenhat évig tartott, amíg ezt a Templomot felépítették! Hogy tudnád három nap alatt újraépíteni?!” De nem értették meg, hogy Jézus nem a Templom kőépületeiről, hanem a saját testéről beszélt. Később, már Jézus feltámadása után, tanítványai visszaemlékeztek mindarra, amit ekkor mondott, és hittek az Írásban és Jézus szavaiban. Amíg Jeruzsálemben volt a pászka ünnepén, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett. De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte őket. Nem volt szüksége rá, hogy valaki megmondja, mi van az emberekben. Ő jól ismerte mindenkinek a szívét. Volt a farizeusok között egy ember, akit Nikodémusnak hívtak. A zsidók egyik vezetője volt. Egyik éjjel eljött Jézushoz, és azt mondta neki: „Mester, biztosan tudjuk, hogy téged Isten küldött, hogy tanítsál. Ilyen csodákat, amelyeket te teszel, csak akkor tehet valaki, ha Isten van vele.” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhet valaki újra, ha már megöregedett? Hiszen nem mehet vissza anyja testébe, hogy másodszor is megszülessen!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, aki nem születik újra víz és Szent Szellem által, az nem mehet be Isten Királyságába. Ami testből született, az testi természetű, ami pedig a Szent Szellemtől született, az szellemi természetű. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam: újra kell születnetek! A szél arra fúj, amerre akar. Hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, és merre tart. Mindenki, aki a Szent Szellemtől született, hasonló természetű.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy lehet ez?” „Te Izráel népének tanítója vagy, és mégsem érted?! Igazán mondom neked, mi arról beszélünk, amit jól ismerünk. Olyan dolgokról beszélünk, amit magunk láttunk. De ti mégsem fogadjátok el, hogy amiről tanúskodunk, az igaz. Eddig földi dolgokról beszéltem nektek, de ezeket sem hittétek el. Akkor hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment fel a Mennybe, csak az, aki a Mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes felemelte a rézkígyót a pusztában,, úgy kell az Emberfiát is felemelni, hogy aki hisz benne, az örökké éljen. Mert Isten annyira szerette az embereket, hogy odaadta az egyetlen Fiát értük! Azért tette ezt, hogy aki hisz a Fiában, annak ne kelljen végleg elpusztulnia, hanem örökké éljen. Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket! Azért küldte, hogy rajta keresztül megmentse őket. Aki hisz a Fiúban, azt nem ítélik el. De aki nem hisz benne, az máris ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyetlen Fiában. Az ítélet pedig ez: a világosság eljött az emberek közé, de azok jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonosz dolgokat gondoltak és tettek. Ugyanis akik gonosz dolgokat tesznek, mind gyűlölik a világosságot. Ezek nem jönnek ki a világosságra, nehogy gonosz tetteik lelepleződjenek, és mindenki számára láthatók legyenek. Aki viszont az igazságot követi, és azt teszi, ami helyes, az kijön a világosságra. A világosság pedig nyilvánvalóan megmutatja, hogy ezeket a dolgokat Isten tetszése szerint és Isten által tette.” Jézus ezután tanítványaival együtt Júdeába ment. Ott maradt velük, és bemerítette az embereket. János pedig Szálim közelében, Ainonnál merítette be az embereket, mert ott bőven volt víz. Sokan jöttek Jánoshoz, és bemerítkeztek. Jánost ugyanis ekkor még nem zárták börtönbe. Egyszer János néhány tanítványa vitatkozásba keveredett valakivel, aki a zsidó vallási hagyományokat követte. A bemerítkezésről és a megtisztulás szertartásáról vitatkoztak. Végül odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: „Mester, emlékszel arra a férfira, aki veled volt a Jordánon túl, és akiről te tanúskodtál? Most ő is bemerít, és csak úgy tódul hozzá mindenki!” János így válaszolt: „Az ember a saját erejéből semmire sem jut. Csak azt érheti el, amit Isten ad neki ajándékba. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy világosan megmondtam: nem én vagyok a Krisztus! Engem Isten azért küldött, hogy Krisztus előtt járjak, és utat készítsek neki. Az a vőlegény, akinek menyasszonya van! A vőlegény barátja csak vár és figyel, hogy mikor hallja meg a közeledő vőlegény hangját. Mennyire örül, amikor meghallja! Most én is így örülök: boldog vagyok, hogy ő megérkezett! Neki ettől fogva egyre feljebb és feljebb kell emelkednie! Ami pedig engem illet, én egyre kevésbé leszek fontos.” „Ő a Mennyből, Istentől jött, ezért mindenkinél hatalmasabb. Aki a földről származik, az a földhöz tartozik, és földi dolgokról beszél. Ő azonban a Mennyből, Istentől jött, és mindenkinél hatalmasabb! Ő arról beszél, amit maga látott és hallott, az emberek mégsem fogadják el, amit mond. Azok, akik elfogadják, hogy amit mond, az igaz: vagyis hisznek neki, ezzel maguk is bizonyítják, hogy Isten megbízható, és igazat mond. Mert akit Isten küldött, az valóban Isten szavait és személyes üzenetét mondja mindenkinek. Hiszen neki Isten a Szent Szellemet korlátozás nélkül adja. Az Atya szereti a Fiút, és minden hatalmat a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. De aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem kap örök életet, hanem Isten haragja alatt marad.” Egyesek hírül vitték a farizeusoknak, hogy Jézusnak már több tanítványa van, mint Jánosnak, és ezeket be is meríti. Bár maga Jézus nem merített be senkit, csak a tanítványai. Mikor Jézus megtudta, hogy a farizeusoknak ezt mondták, elhagyta Júdeát, és újra visszatért Galileába. Ehhez keresztül kellett mennie Samárián. Így jutott el egy samáriai városba, Sikárba. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott a fiának, Józsefnek. Jézus elfáradt útközben, és leült egy kút mellé, amelyet Jákób kútjának neveztek. Dél felé járt az idő. A samáriai asszony csodálkozva kérdezte: „Hogy lehet az, hogy tőlem kérsz inni? Hiszen te zsidó vagy, én meg egy samáriai asszony!” A zsidók ugyanis szóba sem álltak a samáriai emberekkel. Jézus így válaszolt: „Te nem ismered az Isten ajándékát. Nem tudod, ki vagyok én, aki vizet kértem tőled. Ha tudnád, akkor te kértél volna vizet tőlem. Én pedig élő vizet adtam volna neked.” Ekkor az asszony megkérdezte: „Uram, honnan vennél élő vizet? Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Nagyobb lennél, mint Jákób, atyánk, aki ezt a kutat adta nekünk?! Ő maga is ebből ivott, a fiai is, meg a nyájai is!” Jézus így válaszolt: „Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak. De aki abból a vízből iszik, amit tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Bizony, a víz, amit én adok neki, forrássá teszi őt: olyan víz fog folyni a belsejéből, amely örök életet ad.” „Uram, adj nekem is abból a vízből, hogy ne legyek többé szomjas, és ne kelljen innen hordanom a vizet!” — kérte az asszony. Jézus ekkor azt mondta neki: „Menj, hívd a férjedet, és gyertek vissza!” Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.” Jézus erre azt felelte: „Ez valóban igaz, nincs férjed! Öt férjed volt, de akivel most együtt élsz, az nem a férjed! Igazat mondtál.” Ekkor az asszony így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Őseink ezen a hegyen imádták Istent. Ti, zsidók azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell Istent imádni.” Jézus így válaszolt neki: „Asszony, higgy nekem: eljön az idő, amikor nem kell sem Jeruzsálembe, sem erre a hegyre felmennie annak, aki az Atyát akarja imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig ismerjük azt, akit imádunk, mert az, aki a szabadulást hozza, a zsidók közül jön. De eljön az idő, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát. Ez az idő már el is érkezett! Mert az Atya olyanokat keres, akik így imádják. Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt.” Az asszony így válaszolt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Felkentnek neveznek, és amikor eljön, mindent megmagyaráz majd nekünk.” „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek” - mondta neki Jézus. Ebben a pillanatban megérkeztek a tanítványok. Nagyon elcsodálkoztak, hogy Jézus egy asszonnyal beszélget. De egyikük sem kérdezte meg, hogy mit akart tőle, vagy miért beszélgetett vele. Az asszony ekkor a kútnál hagyta a vizeskorsóját, visszament a városba, és ezt mondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt a férfit, aki mindent elmondott nekem, amit tettem! Lehet, hogy ő a Messiás?” Ekkor az emberek kimentek Jézushoz. Amíg az asszony a városba ment, a tanítványok kínálták Jézust: „Mester, egyél valamit!” De ő ezt felelte: „Van mit ennem, de erről ti nem tudtok.” A tanítványok egymást kérdezgették: „Hogy lehet ez? Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus így válaszolt: „Számomra az az étel, ha megteszem azt, amit az Atya rám bízott. Hiszen ezért küldött engem. Engem az táplál, amikor egészen befejezem azt a feladatot, amellyel megbízott. A vetés idején azt szoktátok mondani: »Még négy hónap, és aratni fogunk.« Én pedig azt mondom nektek: nyissátok ki a szemeteket, és lássátok meg, hogy a gabona már megérett az aratásra! Aki learatja, már meg is kapja a fizetését, mert az örök életre gyűjti össze a termést. Ezért együtt örül a vető és az arató. A közmondás ráillik erre: »Az egyik vet, de a termést a másik aratja le.« Én azért küldtelek el titeket, hogy learassátok, amit mások vetettek. Mert valóban mások dolgoztak vele, ti pedig folytatjátok, amit ők elkezdtek: learatjátok a munkájuk gyümölcsét.” Abban a samáriai városban sokan hittek Jézusban, mivel az az asszony ezt mondta nekik: „Mindent elmondott nekem, amit valaha tettem.” Ezért a samáriaiak Jézushoz tódultak, és kérték, hogy maradjon velük. Ő pedig ott is maradt még két napig. Ezalatt nagyon sokan hallgatták Jézust, és még többen hittek benne. Később meg is mondták az asszonynak: „Először amiatt hittünk Jézusban, amit te mondtál róla. De most már magunk is hallottuk őt, és meggyőződtünk róla, hogy valóban ő az, aki megmenti az embereket.” Két nap múlva Jézus továbbment Galileába. Bár maga Jézus is megmondta, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában. Amikor Galileába ért, mégis szívesen fogadták. Ugyanis voltak közöttük olyanok, akik szintén ott voltak Jeruzsálemben az ünnepen, és látták mindazt, amit Jézus tett. Azután Jézus újra a galileai Kánába ment, ahol korábban a vizet borrá változtatta. Élt Kapernaumban egy magas rangú királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, eljött hozzá. Kérte, hogy menjen vele, és gyógyítsa meg a fiát, aki már haldoklott. Jézus azt felelte: „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő kérlelte: „Uram, gyere velem, mielőtt még meghalna a gyermekem!” Jézus ezt mondta: „Menj csak haza, a fiad élni fog!” Ő pedig hitt Jézus szavának, és hazament. Útközben találkozott a szolgáival, akik azzal a hírrel jöttek elé, hogy a fia már jobban van. Akkor megkérdezte őket, mikor lett jobban a gyermek. Azok mondták, hogy előző nap délután egy órakor múlt el a láza. Az apa visszaemlékezett, hogy Jézus pontosan abban az órában mondta neki: „A fiad élni fog”, és hitt Jézusban egész családjával együtt. Ez volt a második csoda-jel, amelyet Jézus tett, miután Júdeából Galileába érkezett. Ezek után egy ünnep következett, amelyre a zsidók fel szoktak menni Jeruzsálembe, és Jézus is felment. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy vízgyűjtő medence, amelyet héberül Betesdának hívnak. A medencét öt oszlopcsarnok veszi körül. Itt nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt közöttük egy férfi, aki már harmincnyolc éve beteg volt. Jézus látta, hogy ott fekszik, és tudta, hogy milyen régóta beteg. Megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” Az így felelt: „Uram, nincs senki, aki segítene bevinni a medencébe, amikor a víz felkavarodik. Mire odaérek, mindig valaki más lép be előttem.” Ekkor Jézus ezt mondta: „Kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj el!” Ekkor a férfi azonnal meggyógyult, fogta a hordágyát, és elment. Az a nap szombat volt, ezért a zsidók rászóltak arra, aki meggyógyult: „Szombat van, a Törvény szerint nem szabad semmilyen csomagot hordoznod.” Ő ezt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta, hogy szedjem össze a holmimat, amin feküdtem, és menjek haza.” A zsidók megkérdezték: „Ki az, aki ezt mondta neked?” De az nem tudott válaszolni, mert sokan tolongtak ott, és Jézus eltűnt a tömegben. Később Jézus találkozott ezzel a meggyógyult férfival a Templom területén, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál, de jól vigyázz, ne kövess el több bűnt, különben valami még rosszabb történhet veled!” Ezután a férfi megmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. Emiatt a zsidók üldözni kezdték Jézust, és meg akarták ölni, mivel szombaton gyógyította meg azt a beteget. Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Atyám mindig tevékeny, ő folyton dolgozik! Ezért nekem is szünet nélkül végeznem kell a munkámat.” Emiatt azután még inkább meg akarták ölni, mert megtörte a szombatot, és ráadásul Istent a saját apjának nevezte. Ezzel egyenlővé tette magát Istennel. Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: egymagában a Fiú semmit sem tehet, csak azt, amit az Atya tesz. Mert látja, mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi. Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még nagyobb dolgokat is fog rábízni, mint ez a gyógyítás! Akkor fogtok majd igazán csodálkozni! Az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad nekik. Ugyanígy, a Fiú is életet ad azoknak, akiknek akar. Az Atya senkit sem ítél meg. Az ítéletet egészen rábízta a Fiúra, hogy mindenki ugyanúgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút elküldte. Igazán mondom nektek: aki meghallja, amit mondok, és hisz abban, aki elküldött engem, az örökké él! Az ilyen embert nem fogják elítélni, mert már kijött a halálból, és bement az örök életbe. Igazán mondom nektek: eljön az idő, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia hangját, és aki meghallja, és elfogadja, amit mond, az örökké élni fog. Ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy önmagában élete legyen. Azt is rábízta, hogy ítéletet tartson az emberek fölött, mert a Fiú az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott, aki a sírban van, meghallja a Fiú hangját, és kijön a sírból. Akik jót tettek, az életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat, azok ítéletre támadnak fel. Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Mindig úgy ítélek, ahogyan az Atyától hallom, ezért igazságos, ahogyan ítélek. Hiszen nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem. Ha saját magamról tanúskodnék, az nem lenne érvényes. De van valaki, aki tanúskodik rólam, és tudom, hogy amit ő mond, az igaz. Ti megkérdeztétek Jánost, és ő hűségesen tanúskodott az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem arra, hogy az emberek tanúskodjanak rólam. Mindezt csak azért mondom, hogy ti megmeneküljetek. János olyan volt, mint egy égő fáklya, amely megvilágítja az utat. De ti csak egy ideig akartátok a világosságát élvezni. Mellettem azonban erősebb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: a tetteim! Azok a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, és amelyeket elvégeztem — ezek bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Sőt, maga az Atya is tanúskodott rólam, aki engem elküldött! Ti azonban soha nem hallottátok a hangját, sem nem láttátok az arcát. Üzenete sem él bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő elküldött. Gondosan tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Pedig az Írások is rólam tanúskodnak! Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Az emberektől nem fogadok el dicséretet. Ismerlek titeket, és tudom, hogy Isten szeretete nem él bennetetek. Bár Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtok el. Ha valaki a saját nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is tudnátok bennem hinni? Hiszen szeretitek, ha az emberek megdicsérnek titeket, de nem törekedtek arra, hogy az egyetlen Istentől kapjatok dicséretet! Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál! Mózes fog vádolni titeket, éppen ő, akiben reménykedtetek. Mert ha Mózesnek valóban hinnétek, akkor nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. De ti nem fogadjátok el, amit Mózes írt, ezért azt sem hiszitek el, amit én mondok!” Jézus ezután átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. Jézus felment egy hegyre, és a tanítványaival együtt letelepedett. Ekkor már közel volt a pászka, a zsidók nagy ünnepe. Amikor Jézus körülnézett és látta, hogy milyen nagy tömeg közeledik feléjük, megkérdezte Fülöptől: „Honnan vegyünk annyi kenyeret, hogy mindannyian ehessenek?” De ezt csak azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp ezt felelte: „Ha kétszáz ezüstpénzért vennénk kenyeret, akkor is csak egy harapás jutna mindegyiknek!” Egy másik tanítvány, András — Simon Péter testvére — ezt mondta Jézusnak: „Van itt egy kisfiú, aki hozott magával öt árpakenyeret és két halat. De mit ér az ekkora tömegnek?” Jézus ekkor azt mondta a tanítványoknak: „Ültessétek le őket!” Le is ültek mindannyian. Nagy fű nőtt azon a helyen. A tömegben körülbelül ötezer férfi volt. Ezután Jézus kezébe vette a kenyereket, és miután hálát adott Istennek, szétosztotta azok közt, akik ott ültek. Ugyanígy osztott nekik a halakból is, amennyit csak kértek. Amikor már mindenki jóllakott, Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Gyűjtsétek össze, ami megmaradt, hogy semmi ne vesszen kárba!” Azok össze is szedtek mindent, és tizenkét kosarat töltöttek meg a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből maradtak. Az emberek látták, hogy ezt a csodát Jézus tette, és ezt mondták: „Biztosan ő az a próféta, akinek el kellett jönnie!” Jézus tudta, hogy az emberek meg akarják ragadni, hogy királlyá tegyék. Ezért otthagyta őket, és elment a hegyek közé egyedül. Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaumba. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, amikor meglátták Jézust: a vízen járva közeledett a bárka felé. Ekkor a tanítványok nagyon megijedtek, de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” A tanítványok nagyon megörültek, bevették Jézust a bárkába, és azonnal partot is értek ott, ahová igyekeztek. Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. Ugyanakkor néhány bárka érkezett Tibériásból nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust. Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus ezt válaszolta: „Miért kerestek engem? Azért, mert láttátok a csodákat, amiket tettem? Igazán mondom nektek: nem! Hanem azért, mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret szerezzetek, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Az Emberfia adja majd nektek ezt a kenyeret, mert őt Isten felhatalmazta erre.” Ekkor megkérdezték Jézustól: „Mit kíván tőlünk Isten? Mit tegyünk?” Jézus pedig így felelt: „Higgyetek abban, akit ő küldött — ez tetszik Istennek!” Ekkor azok megkérdezték: „De milyen csodával tudod bizonyítani, hogy Isten éppen téged küldött? Ha ezt bebizonyítod, akkor majd hiszünk neked! Mit fogsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, ahogy meg van írva: »Mennyei kenyeret adott nekik enni.«” Erre Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: nem Mózes adta nektek azt a mennyei kenyeret. Az igazi Mennyből jövő kenyeret, Atyám adja nektek. Mert az Istentől származó kenyér az, aki a Mennyből száll le, és életet ad a világon minden embernek.” Ekkor így kérték: „Uram, add nekünk azt a kenyeret mindig!” Jézus pedig azt mondta nekik: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog többé megéhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha! Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem, mégsem hisztek bennem. Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek. Én pedig senkit sem utasítok vissza, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. Ő pedig azt akarja, hogy senkit ne veszítsek el azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket feltámasszam az utolsó napon. Aki látja a Fiút és hisz benne, az örökké él, én pedig feltámasztom az utolsó napon. Atyám ezt akarja.” Ezen a zsidók felháborodtak, és megütköztek. Nem tudták elfogadni, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a Mennyből szállt le.” Azt mondták: „Hát nem Jézus ez, a József fia? Hiszen ismerjük a szüleit! Akkor hogy mondhat ilyet, hogy a Mennyből való?” De Jézus így felelt nekik: „Ne zúgolódjatok! Engem az Atya küldött, és csak az jöhet hozzám, akit ő vonz. Én pedig feltámasztom azt az embert utolsó napon. A próféták is megírták: »Mindegyiküket maga Isten fogja tanítani.« Akik Atyámra hallgatnak, akiket ő tanít, azok mind hozzám jönnek. Az Atyát senki nem látta, csak az, aki tőle származik. Igen, ő látta az Atyát! Igazán, mondom nektek: aki hisz, az örökké él! Én vagyok az élet kenyere: aki életet ad és táplál! Őseitek mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. De itt van az a kenyér, amely a Mennyből szállt le! Aki ebből eszik, soha nem hal meg. Én vagyok ez az élő kenyér, amely a Mennyből szállt le. Aki ezt eszi, örökké él! Igen, az a kenyér, amelyet odaadok, hogy az emberek örökké éljenek: a testem.” Ekkor a zsidók vitatkozni kezdtek egymással: „Ezt nem értjük! Hogyan adhatná nekünk a testét, hogy megegyük?!” Jézus erre így felelt: „Mondom nektek: csak akkor lehet élet bennetek, ha eszitek az Emberfia testét, és isszátok a vérét! Igen, aki eszi a testemet, és issza a véremet, az örökké él, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert a testem igazi étel, és a vérem igazi ital! Aki eszi a testemet, és issza a véremet, az folyamatosan bennem él, és én őbenne. Engem az Atya küldött, és mivel ő él, én is élek általa. Ugyanígy, aki engem eszik, élni fog általam. Mert én nem olyan vagyok, mint az a kenyér, amelyet őseink a pusztában ettek! Hiszen ők azt a kenyeret ették, mégis meghaltak, mint ahogy az emberek meghalnak. Én olyan kenyér vagyok, amely a Mennyből jött le a Földre. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Jézus mindezt a kapernaumi zsinagógában mondta, amikor ott tanított. Ezt hallva, a tanítványok közül sokan azt mondták: „Milyen furcsa tanítás ez! Nehéz megérteni és elfogadni! Ki tudja ezt hallgatni?” Jézusnak ugyan senki sem szólt, ő mégis tudta, hogy tanítványai morgolódnak amiatt, amit mondott. Ezért megszólította őket: „Ez a tanítás zavarba ejt és megütköztet titeket? Mit fogtok szólni akkor, ha látjátok, hogy az Emberfia felmegy oda, ahol azelőtt volt? A Szent Szellem az, aki megelevenít és életet ad, a test erre képtelen. Amit nektek mondtam, az a Szent Szellemtől származik, és életet ad. De még közöttetek is vannak, akik nem hisznek” Jézus ugyanis már kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja őt elárulni. Így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy csak az jöhet hozzám, akinek az Atya ezt lehetővé tette.” Emiatt a tanítványok közül sokan visszafordultak, és elváltak Jézustól. Ekkor ő megkérdezte a tizenkét apostolt: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter felelt: „Uram, ugyan kihez mehetnénk?! Nálad van az örök életre vezető tanítás és üzenet. Mi hiszünk benned, és meggyőződtünk róla, hogy te vagy az Isten Szentje!” Jézus erre így válaszolt: „Nem én választottalak ki benneteket, mind a tizenkettőt? Mégis van közöttetek egy, aki a Gonoszhoz tartozik!” Júdásról, az Iskáriótes Simon fiáról beszélt, aki a tizenkettő közé tartozott, mégis el akarta árulni Jézust. Jézus ezután Galilea tartományában járt. Nem akart Júdeában maradni, mert a zsidó vezetők meg akarták ölni. Közel volt már a sátoros ünnep, a zsidók ünnepe. Ezért testvérei ezt mondták Jézusnak: „Jobb lenne, ha elmennél innen Júdeába, az ünnepre, hadd lássák csodáidat a tanítványaid! Ha valaki népszerű akar lenni, akkor ne rejtőzzön el a nyilvánosság elől! Mutasd meg magad az egész világnak! Hadd lássa mindenki a csodáidat!” Ezt azért mondták a testvérei, mert még ők sem hittek benne. Jézus így válaszolt nekik: „Az én időm még nem jött el. De számotokra minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert rábizonyítom az emberekre gonosz tetteiket. Ti menjetek csak fel az ünnepre! Én most nem megyek fel, mert még nincs itt az ideje.” Ezután még Galileában maradt. Ezután a testvérei elindultak az ünnepre. Valamivel később Jézus is elindult, de titokban, hogy senki ne lássa meg. A zsidó vezetők keresték Jézust az ünnepek alatt, és ezt kérdezgették: „Hol van az az ember?” A tömegben is sokat beszéltek és vitatkoztak róla, de csak egymás között. Voltak, akik azt mondták róla: „Jó ember”. Mások meg azt mondták: „Nem, dehogy is jó, hiszen becsapja az embereket”. De nyíltan senki nem mert róla beszélni, mert féltek a zsidó vezetőktől. Az ünnepi hét fele már elmúlt, mikor Jézus felment a Templom udvarába, és tanítani kezdte a sokaságot. A zsidó vezetők csodálkozva kérdezték: „Hogyan ismerheti ilyen jól az Írást, ha soha nem tanulta?” Jézus pedig így felelt nekik: „Amit tanítok, az nem tőlem származik, hanem attól, aki elküldött engem. Ha valaki Isten akaratát akarja megvalósítani, az el tudja dönteni, hogy Istentől van-e, amit tanítok, vagy magamtól. Mert aki a saját gondolatait hirdeti, az magának akar elismerést és dicsőséget szerezni. De aki annak akar dicsőséget szerezni, aki őt elküldte, az igaz ember, és nincs benne hamisság. Nem Mózes adta nektek a Törvényt? Mégsem tartja meg közületek senki! Miért akartok engem megölni?” Erre azok így feleltek: „Gonosz szellem van benned! Ki akar téged megölni?” Jézus így válaszolt: „Egyetlen csodát tettem szombaton, és mindnyájan csodálkoztok. Mózes adta nektek a körülmetélés törvényét. Bár ez nem tőle származott, hanem őseitektől. Ti engedelmeskedtek Mózes Törvényének, és még szombaton is körülmetélitek a kisgyermeket. Ha pedig valakit körülmetélhettek szombaton, úgy, hogy ezzel nem sértitek meg Mózes Törvényét, akkor miért haragszotok rám, hogy valakit teljesen meggyógyítottam szombaton? Ne a látszat alapján ítéljetek, hanem igazságosan, és a valóság alapján!” Néhány jeruzsálemi lakos azt mondta: „Nem ő az, akit meg akarnak ölni? De hiszen most nyilvánosan beszél, és nem szólnak ellene! Lehetséges, hogy a vezetők felismerték, hogy ő a Krisztus?! De őróla tudjuk, honnan származik, míg az igazi Krisztusról senki nem fogja tudni, honnan származik!” Amikor Jézus a Templom udvarában tanított, hangosan felkiáltott: „Azt mondjátok, ismertek engem, és tudjátok, honnan jöttem? De értsétek meg, hogy én nem a saját nevemben jöttem! Engem Isten küldött, aki igaz! Ti nem ismeritek őt, de én ismerem, mert tőle jöttem. Engem ő küldött!” Emiatt szerették volna Jézust letartóztatni, de senki sem merte megérinteni, mert még nem jött el az ideje, hogy megöljék. Viszont sokan hittek benne, és ezt mondták: „Ha eljön a Krisztus, ő sem tehet majd több csodát, mint ez az ember!” A farizeusok meghallották, hogy a tömegben ilyen szóbeszéd terjed Jézusról. Ezért a főpapokkal együtt templomi szolgákat küldtek érte, hogy tartóztassák le. Jézus akkor ezt mondta: „Még egy rövid ideig veletek leszek, azután visszamegyek ahhoz, aki elküldött engem. Ti pedig keresni fogtok, de nem találtok, mert ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Ekkor a zsidó vezetők így tanakodtak egymás közt: „Hová megy, ahol nem találhatjuk meg? Talán a görög városokban szétszórtan élő zsidókhoz akar menni, és a görögöket akarja tanítani? Mit akart azzal mondani, hogy »keresni fogtok, de nem találtok meg«, és hogy »ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?” Az ünnep utolsó, legnagyobb napján Jézus felállt, és így kiáltott: „Ha valaki szomjas, jöjjön hozzám, és igyon! Aki hisz bennem, annak szívéből források fakadnak és folyók erednek, amelyekből állandóan élő víz származik! Úgy, ahogy az Írás előre megmondta.” Ezt a hasonlatot a Szent Szellemről mondta. Mert akik Jézusban hisznek, azok kapják a Szent Szellemet. De amikor Jézus ezt mondta, akkor Isten még nem küldte le a Földre a Szent Szellemet, mert Jézus még nem dicsőült meg. Ezt hallva a sokaság egy része azt mondta: „Bizony, ő a Próféta!” Mások azt mondták: „Ő a Krisztus!” De voltak, akik ezt mondták: „Az nem lehet, mert a Krisztus nem Galileából származik! Nem azt mondja az Írás, hogy a Krisztus Dávid családjából származik, és Betlehemből jön majd, abból a városból, ahol Dávid élt?!” Emiatt nem tudtak egyetértésre jutni. Voltak, akik szerették volna Jézust letartóztatni, de nem mertek hozzá nyúlni. A Templom-őrség ekkor dolgavégezetlenül visszament a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok megkérdezték: „Miért nem hoztátok ide őt?” Az őrök ezt válaszolták: „Ember még soha nem beszélt úgy, mint ő!” A farizeusok ekkor megkérdezték: „Csak nem bolondított el titeket is?! Nem látjátok, hogy a farizeusok és a főpapok közül senki nem hisz benne?! De az a tömeg ott kint átkozott, mert nem ismeri a Törvényt!” A farizeusok között ott volt Nikodémus is, aki korábban elment Jézushoz, és beszélt vele. Azt mondta: „Törvényünk szerint senki nem ítélhető el, amíg ki nem hallgatták! Mi sem ítélhetjük el őt, amíg ki nem vizsgáltuk, hogy mit tett.” Ekkor a többiek letorkolták: „Talán te is Galileából jöttél? Nézz utána az Írásokban, és meglátod, hogy Galileából nem származik egyetlen próféta sem!” Ezután pedig mind hazamentek. Jézus felment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét visszatért a Templom területére. Az emberek mind köré gyűltek, ő pedig leült, és tanította őket. A törvénytanítók és a farizeusok odahoztak Jézushoz egy asszonyt, akit rajtakaptak, hogy házasságtörést követett el. Középre állították, és megkérdezték Jézust: „Mester, ezt az asszonyt tetten érték házasságtörés közben. Mózes a Törvényben azt parancsolta, hogy az ilyen asszonyt kövekkel agyon kell dobálni: így kell megölni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy Jézust próbára tegyék, és vádolhassák valamivel. De ő nem válaszolt, csak lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földre. Mivel tovább kérdezgették, végre felállt, és azt mondta nekik: „Van itt köztetek olyan, aki még nem követett el bűnt? Ha van, akkor ő dobja az asszonyra az első követ!” Majd újra lehajolt, és tovább írt a földre. Ezt hallva, a törvénytanítók és farizeusok kezdtek elszállingózni. Először az idősebbek távoztak, majd egymás után mind eltűntek. Végül csak Jézus és a középen álló asszony maradt ott. Ekkor Jézus felegyenesedett, és megszólította: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?” Az asszony felelt: „Senki, Uram.” Jézus így felelt: „Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!” Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely maga az örök élet.” Ekkor a farizeusok megjegyezték: „Amikor magadról tanúskodsz, te vagy az egyetlen, aki azt állítja, hogy ez igaz. Ezért a tanúságod nem érvényes!” Jézus így felelt: „Még ha magamról beszélek, akkor is érvényes a tanúságom, mert én tudom, honnan jöttem, és hová megyek. De ti nem tudjátok, honnan jöttem, és hová megyek. Ti emberi módon, a látszat szerint ítéltek. Én azonban nem ítélek el senkit. De ha mégis ítélek, az ítéletem akkor is érvényes és igazságos. Miért? Azért, mert nem egyedül ítélek. Velem van az Atya, aki elküldött engem. A Törvényetek azt mondja: ha két tanú ugyanazt állítja, akkor el kell fogadnotok, hogy igazat mondanak. Én vagyok az egyik tanú, aki önmagamról tanúskodok, és az Atya a másik tanú, aki engem küldött: ő is tanúskodik rólam.” Megkérdezték tőle: „Ki a te Atyád, és hol van?” Jézus így válaszolt: „Ti ugyanúgy nem ismertek engem, ahogy Atyámat sem ismeritek. Ha tudnátok, ki vagyok, ismernétek Atyámat is.” Jézus mindezt akkor mondta, amikor a Templom területén tanított, annak a helynek a közelében, ahol az adományokat gyűjtötték. Senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az ideje. Azután Jézus ezt mondta: „Én elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem. De ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.” Ekkor a zsidó vezetők egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?” Jézus így folytatta: „Ti innen a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem. Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK, akkor a bűneitekben haltok meg.” Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?” Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek már kezdettől mondom magamat. Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De én csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem. És amit ő mond, az igaz!” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt. Jézus így folytatta: „Amikor majd felemelitek az Emberfiát, akkor fogjátok megérteni, hogy én vagyok. Meg fogjátok érteni, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított. Mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amit ő szeret.” Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban. Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.” Ekkor a zsidó vezetők ezt mondták: „Mi Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgák! Miért mondod, hogy meg fogunk szabadulni?” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, ha valaki bűnt követ el, az szolgája a bűnnek. De a szolga nem marad örökre a családban, csak a fiú! Ezért ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek! Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis meg akartok ölni, mert nem fogadjátok el a tanításomat. Én arról beszélek, amit Atyámtól tanultam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” Azok így feleltek: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus pedig így válaszolt: „Ha valóban Ábrahám gyermekei volnátok, akkor az ő példáját követnétek. De ti meg akartok ölni engem, aki az igazságot mondom nektek, amit Istentől hallottam. Ábrahám nem tett ilyet. Ti valóban azt teszitek, amit atyátok.” Ők erre így válaszoltak: „Nem vagyunk mi törvénytelen gyermekek! Egy atyánk van, az Isten!” Jézus így válaszolt nekik: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek és elfogadnátok engem, mert én Istentől jöttem, az ő jelenlétéből. Nem magamtól jöttem, ő küldött el engem. Miért nem értitek, amit mondok? Mert nem fogadjátok el tanításomat! A ti atyátok a Gonosz! Ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és soha nem állt az igazság oldalán, mert nincs is benne semmi igazság. Amikor hazudik, akkor mutatja meg a valódi természetét: mert hazug, és a hazugságok forrása. Ezzel ellentétben én az igazat mondom, de ti nem hisztek nekem. Kicsoda vádolhatna engem bűnnel közületek? Ha pedig igazat mondok, miért nem hisztek nekem? Aki Istentől származik, az elfogadja, amit Isten mond. Ti pedig azért nem fogadjátok el, mert nem Istentől származtok!” A zsidó vezetők erre azt felelték: „Talán nincs igazunk, amikor azt mondjuk, hogy samáriai vagy, és gonosz szellem van benned?” Jézus így válaszolt: „Nincs bennem gonosz szellem, hanem tisztelem Atyámat, ti pedig gyaláztok engem. Én nem a magam dicsőségét keresem. Van valaki, aki törődik vele, és ő fog ebben ítélni. Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.” Azok így válaszoltak: „Most már biztosan tudjuk, hogy gonosz szellem lakik benned! Hiszen Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te mégis azt mondod: »ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és aszerint él, az nem hal meg soha«. Nagyobb vagy, mint atyánk Ábrahám? Ő meghalt, és a próféták is mind meghaltak. Hát mit gondolsz, ki vagy te?!” Jézus erre így válaszolt: „Ha magamat dicsőíteném, akkor a dicsőségem nem érne semmit. Atyám az, aki engem megdicsőít. Őróla azt állítjátok, hogy ő az Istenetek. Pedig soha nem ismertétek meg őt, én viszont ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, ugyanolyan hazug lennék, mint ti. De én ismerem őt, és engedelmeskedem annak, amit mond. Atyátok, Ábrahám nagyon örült annak a reménynek, hogy meg fogja látni azt a napot, amikor majd eljövök. Látta is, és nagyon örült.” Ekkor a zsidó vezetők azt mondták neki: „Micsoda?! Azt állítod, hogy láttad Ábrahámot? Ez lehetetlen, hiszen még ötven éves sem vagy!” Jézus felelt: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám megszületett, én vagyok.” Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják Jézust, de ő eltűnt előlük, és a Templom területéről. Egyszer útközben Jézus meglátott valakit, aki születésétől fogva vak volt. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, kinek a bűne miatt született ez vakon? A szülei vétkeztek, vagy ő maga?” Jézus így felelt nekik: „Egyik sem! Nem az ő bűne okozta, vagy a szüleié, hogy vakon született. Azért történt így, hogy Isten rajta mutassa meg hatalmát. Amíg nappal van, el kell végeznem azokat a feladatokat, amelyeket az bízott rám, aki elküldött. Majd eljön az éjszaka, és akkor senki sem dolgozhat. Amíg ezen a világon vagyok, én vagyok a világ világossága.” Ezután a földre köpött, sarat készített, s azt a vak férfi szemére kente. Azt mondta neki: „Menj el, és mosakodj meg a Siloám vízgyűjtő medencében!” Siloám azt jelenti: küldött. A vak elment, megmosta a szemét, és úgy jött vissza, hogy már látott. A szomszédai, meg akik előzőleg látták koldulni, ezt kérdezték: „Nem ő az, aki itt szokott koldulni?” Néhányan azt mondták, hogy ő az. Mások úgy gondolták, hogy nem, csak hasonlít rá. De a koldus megmondta: „Én vagyok az.” Ekkor ezt kérdezték tőle: „Hogyan gyógyult meg a szemed?” Ő pedig így válaszolt: „Egy Jézus nevű ember sarat kent a szememre, és azt mondta: »Menj el, és mosakodj meg a Siloám-medencében!« Én pedig elmentem, megmosakodtam, és most látok.” „Hol van az az ember?” — kérdezték. „Nem tudom” — felelte. Ezután a koldust, aki nemrégen még vak volt, elvitték a farizeusokhoz. Az a nap pedig, amikor Jézus sarat készített, és meggyógyította a vak szemét, szombat volt. A farizeusok is megkérdezték a vakon született embert, hogy, hogyan gyógyult meg. Ő pedig így felelt nekik: „Sarat kent a szememre, lemostam, és most látok.” Néhány farizeus azt mondta: „Az az ember nem Istentől való, mert nem tartja meg a szombatot.” „De hogyan tehetne egy bűnös ilyen csodát?” — kérdezték mások. Ebből azután vita kerekedett közöttük. Ekkor újból a vakon születetthez fordultak: „Hát te mit mondasz róla most, hogy meggyógyította a szemedet?” Ő pedig így felelt: „Azt, hogy próféta.” A zsidó vezetők ekkor kétségbe vonták, hogy ez az ember valóban vak volt, és csak később gyógyult meg a szeme. Ezért odahívták a szüleit, és megkérdezték tőlük: „Ez a fiatok? És valóban vakon született? Ha igen, akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?” A szülők ezt felelték: „Igen, ő a mi fiunk, és valóban vakon született. De hogy lehet az, hogy most lát, és ki gyógyította meg a szemét, azt nem tudjuk. Kérdezzétek meg tőle, hiszen már felnőtt, majd ő megmondja!” A szülők ezt azért mondták, mert féltek a zsidó vezetőktől. Azok ugyanis már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak mondja Jézust, azt ki kell tiltani a zsinagógából. Ezért mondták a szülők, hogy: „Kérdezzétek meg tőle, hiszen már felnőtt, majd ő megmondja!” Ekkor a zsidó vezetők másodszor is magukhoz hívatták azt, aki meggyógyult, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget Istennek, és mondd meg az igazat! Mi tudjuk, hogy az az ember bűnös.” Ő így felelt: „Én nem tudom, hogy bűnös-e vagy sem, de azt tudom, hogy vak voltam, most pedig látok.” Ekkor újra megkérdezték tőle: „Mit tett veled? Hogyan gyógyította meg a szemedet?” „Már mondtam nektek, de nem figyeltetek rám! Miért kérdezitek újra? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?” — válaszolta. Ekkor a zsidó vezetők sértegetni kezdték: „Te vagy tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk! Azt tudjuk, hogy Mózeshez szólt Isten, erről meg azt sem tudjuk, honnan jött.” Az meg így válaszolt: „Hát, ez nagyon különös! Ti azt sem tudjátok, hogy honnan jött, ő mégis megnyitotta a szemem! Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, igaz? De aki istenfélő, és Isten akaratát viszi véghez, annak teljesíti a kérését! Soha senki nem hallott még ilyet, hogy egy vakon született szemét valaki meggyógyította volna! Ha az az ember nem Istentől jött volna, semmit sem tudott volna tenni a szememmel!” A zsidó vezetők letorkolták: „Tetőtől talpig bűnben születtél, és még te akarsz minket tanítani?!” Ezzel kitiltották a zsinagógából. Jézus megtudta, hogy a zsidó vezetők kitiltották ezt az embert a zsinagógából. Ezután találkozott vele, és megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő visszakérdezett: „Ki az, Uram? Mondd meg, hogy higgyek benne!” Jézus így felelt: „Ő az, akit látsz. Én vagyok az, aki veled beszélek.” Erre a férfi ezt felelte: „Hiszek, Uram!” Leborult Jézus előtt, és imádta őt. Jézus ekkor azt mondta: „Azért jöttem erre a világra, hogy ítéletet tartsak. Azért jöttem, hogy akik vakok voltak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” Meghallotta ezt néhány farizeus, akik Jézus közelében voltak, és megkérdezték tőle: „Hogyan? Talán mi is vakok vagyunk?!” Jézus ezt felelte: „Ha vakok lennétek, nem volnátok bűnösök. De mivel azt mondjátok, hogy láttok, bűnösök maradtok.” „Igazán mondom nektek: aki a juhakolba akar bemenni, a kapun át kell menjen. Aki a kerítésen mászik át, az tolvaj és rabló. A pásztor a kapun át megy be, és az őr kinyitja előtte a kaput. A juhok hallgatnak a pásztor hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Amikor minden juhot kivezetett, előttük megy, és a juhok követik, mert felismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.” Ezt a történetet mondta Jézus, de azok nem értették meg, miről beszélt. Ezért Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, a biztonságban él, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. a tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és bővelkedő életet! Én vagyok a jó pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. A fizetésért dolgozó juhász különbözik a pásztortól. Az ilyen alkalmazott nem a gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért amikor látja, hogy jön a farkas, otthagyja a nyájat, és gyáván elmenekül. Akkor a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. A juhász azért fut el, mert ő csak a pénzért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal. Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral. Jézus szavai miatt a zsidó vezetők újra vitatkozni kezdtek egymással. Sokan azt mondták: „Gonosz szellem lakik benne, és megbolondult. Minek hallgatjátok?” De mások ezt mondták: „Akiben gonosz szellem van, az nem így beszél. Gonosz szellem nem tudja meggyógyítani a vakok szemét!” Ezután következett a templomszentelés ünnepe Jeruzsálemben. Tél volt, és Jézus a Templom területén, a Salamon csarnokában tartózkodott. Ekkor a zsidó vezetők körülvették, és kérdőre vonták: „Meddig tartasz még minket bizonytalanságban? Mondd meg nekünk nyíltan, te vagy-e a Krisztus, vagy nem!” Jézus így felelt: „Már megmondtam nektek, de nem hittétek el. Pedig a csodák, amelyeket Atyám nevében teszek, bizonyítják, hogy én vagyok az. Ti mégsem hisztek nekem, mert nem tartoztok az én nyájamhoz. Akik az én juhaim, azok hallgatnak rám, és követnek engem. Ismerem őket, örök életet adok nekik, és soha meg nem halnak, sem el nem vesznek. Senki nem ragadhatja ki őket a kezemből, mert Atyám adta nekem őket! Ő pedig mindenkinél hatalmasabb. Ezért juhaimat senki nem ragadhatja ki Atyám kezéből. Az Atya és én egyek vagyunk.” Ekkor a zsidó vezetők újra köveket kaptak fel, hogy megdobálják, és így öljék meg. Jézus ezt kérdezte tőlük: „Sok jó dolgot tettem már a szemetek láttára Atyám akarata szerint. Ezek közül melyikért akartok most megkövezni?” Azok így feleltek: „Nem azért akarunk megkövezni téged, mert valami jót tettél. Hanem azért, amit mondasz, azzal megsérted Istent. Hiszen ember létedre azt állítod, hogy Isten vagy!” Jézus erre így felelt: „Nincs-e megírva a Törvényetekben: »Én mondtam, hogy istenek vagytok«? Isten maga nevezte isteneknek azokat az embereket, akikhez szólt! Az Írás pedig mindig érvényes és igaz! Ha pedig ez így van, akkor miért vádoltok engem Isten megsértésével, amikor azt állítom, hogy Isten Fia vagyok, akit az Atya kiválasztott és elküldött erre a világra. Ha nem ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor ne higgyetek nekem! De ha ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor higgyetek a tetteimnek! Még ha nekem nem is hisztek, legalább a tetteimnek higgyetek! Akkor majd felismeritek, és megértitek, hogy az Atya bennem van, én pedig az Atyában!” Ekkor újra megpróbálták letartóztatni Jézust, de ő eltűnt előlük. Ezután a Jordán folyón túlra ment, arra a helyre, ahol korábban János bemerítette az embereket, és ott is maradt egy ideig. Sokan jöttek hozzá, és ezt mondták: „János nem tett csodákat, de amit erről az emberről mondott, az mind igaz.” És sokan hittek Jézusban. Betániában élt egy Lázár nevű férfi, aki megbetegedett. Volt két testvére, Márta és Mária. Mária volt az, aki illatos olajjal kente meg az Urat, és a hajával törölte meg az Úr lábát. Lázár nővérei megüzenték Jézusnak: „Uram, a barátod, akit szeretsz, beteg.” Amikor Jézusnak átadták az üzenetet, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségét szolgálja. Ezáltal az Isten Fia fog dicsőséget kapni.” Jézus valóban szerette Mártát, és nővérét Máriát, és Lázárt. Amikor tehát Jézusnak megmondták, hogy Lázár beteg, még két napig ugyanazon a helyen maradt. Azután ezt mondta a tanítványainak: „Menjünk ismét Júdeába!” Azok ezt válaszolták: „Mester, hiszen csak nemrégen volt, hogy meg akartak kövezni a zsidó vezetők, és újra oda akarsz menni?” Jézus így válaszolt: „Ugye tizenkét óráig tart a nappal? Ezért aki nappal jár, az nem botlik meg, mert a világ világossága fénylik. De aki éjjel jár, az megbotlik, mert nincs ami világítson neki.” Azután ezt mondta: „A barátunk, Lázár elaludt, de én odamegyek és felébresztem.” A tanítványok ezt válaszolták: „Uram, ha alszik, akkor biztosan meggyógyul majd.” Jézus Lázár haláláról beszélt, de a tanítványok úgy értették, hogy Lázár csak alszik. Jézus ezért nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. De örülök, hogy nem voltam ott, mert számotokra így a jobb: hogy higgyetek bennem. Most azonban menjünk el hozzá!” Ekkor Tamás, akit Ikernek hívtak, ezt mondta a többi tanítványnak: „Menjünk, és haljunk meg Jézussal együtt mi is!” Amikor Jézus megérkezett Betániába, megtudta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. Mivel ez a falu csak három kilométerre volt Jeruzsálemtől, sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük halála miatt. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. Mikor Márta Jézushoz ért, ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! Én azonban így is tudom, hogy bármit kérsz Istentől, ő megadja neked.” Jézus ezt felelte: „A testvéred fel fog támadni.” „Igen, tudom, hogy a feltámadás idején, az utolsó napon, ő is fel fog támadni” —válaszolta Márta. Jézus azonban ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is él, ha már meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg. Hiszed ezt?” Márta pedig így válaszolt: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kellett jönnie erre a világra.” Miután ezt mondta, Márta elment, és félrehívta nővérét, Máriát. Mikor csak ketten voltak, szólt neki: „Itt van a Mester, és téged hív!” Ekkor Mária, sietve Jézushoz ment, aki még mindig a falu szélén volt, ahol Mártával találkozott. A gyászolók, akik Máriához jöttek, hogy vigasztalják, látták, hogy Mária gyorsan felkel, és elindul. Azt hitték, hogy Lázár sírjához megy, hogy ott sírjon, ezért ők is utána mentek. Amikor Mária Jézushoz ért, a lábához borult, és ezt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Mária és a kísérői is sírtak. Amikor Jézus ezt látta, szelleme nyugtalan lett, és mélyen megindulva kérdezte: „Hová temettétek Lázárt?” „Uram, gyere, és nézd meg!” — felelték. Ekkor Jézus sírva fakadt. Az emberek azt mondták: „Nézzétek, mennyire szerette Lázárt!” Mások pedig ezt mondták: „Ha meg tudta gyógyítani a vakot, akkor Lázárt is megmenthette volna a haláltól.” Jézus még mindig nagyon felindult volt, amikor odament a sírhoz, amely sziklába vájt üreg volt, a bejáratát pedig nagy kő zárta el. „Hengerítsétek el a követ!” - mondta Jézus. Márta, a halott Lázár nővére közbeszólt: „De Uram, már biztosan rossz szaga van, hiszen négy napja, hogy meghalt!” Jézus így válaszolt: „Emlékszel? Megígértem neked, ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Ekkor elhengerítették a követ, Jézus, pedig felnézett az égre, és ezt mondta: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál! Tudom, hogy te mindig meghallgatsz, de azok kedvéért mondom ezt, akik itt állnak. Azt akarom, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” Ezután hangosan felkiáltott: „Lázár, gyere ki!” Ekkor Lázár, aki halott volt, kijött a sziklába vágott sírkamrából. Keze és lába vászonlepedőkkel volt körültekerve, arcát, pedig kendő takarta. „Szabadítsátok ki a vásznakból, hadd menjen!” - mondta Jézus. Ennek hatására sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik Máriát a sírhoz kísérték, és látták, amit Jézus tett. Néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és nekik is elmondták, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt. Emiatt a főpapok és a farizeusok összehívták a Főtanácsot. Amikor összegyűltek, ezt kérdezték egymástól: „Most mit tegyünk? Ez az ember tényleg sok csodát tesz! Ha engedjük, hogy ezt folytassa, a végén mindenki hinni fog benne! Azután majd jönnek a rómaiak, lerombolják a Templomunkat és elpusztítják népünket!” Akkor Kajafás, a Főtanács egyik tagja, aki abban az évben a főpap volt, ezt mondta: „Ti nem tudtok semmit! Nem értitek, hogy jobb, ha csak egy ember hal meg a népért, mintha egész nemzetünk elpusztul?!” De ezt nem magától mondta, hanem prófétált, mivel abban az évben ő volt a főpap. Ez a prófécia azt jelentette, hogy Jézusnak meg kell halnia a népéért. De nem csak a zsidó népért, hanem Isten gyermekeiért is, akik az egész világon szerteszét mindenfelé élnek. Igen, meg kell halnia, hogy Istennek ezeket a szétszóródott gyermekeit összegyűjtse, és eggyé tegye. Ettől a naptól kezdve a zsidó vezetők arra törekedtek, hogy Jézust megöljék. Emiatt Jézus többé nem mutatkozott nyilvánosan a zsidók között. Tanítványaival együtt elvonult egy pusztához közeli városba, Efraimba. Közeledett a zsidók nagy ünnepe, a pászka. Ezért vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy még az ünnep előtt elvégezzék a megtisztulási szertartást. A Templom területén nagy tömeg gyűlt össze. Az emberek keresték Jézust, és egymástól kérdezgették: „Mit gondoltok? Talán nem is jön fel az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok pedig kiadták a parancsot, hogy ha valaki tudja, hol van Jézus, azonnal jelentse. Ugyanis le akarták tartóztatni őt. Hat nappal a pászka ünnep előtt Jézus Betániában meglátogatta Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítettek neki, amelyet Márta szolgált fel. Lázár is ott ült az asztalnál Jézussal együtt. Vacsora közben Mária nárdusolajból2 készült igen drága illatszert hozott elő. Az egészet3 ráöntötte Jézus lábára, majd a hajával törölte meg. Az illatszer illata az egész házat betöltötte. Akkor megszólalt az egyik tanítvány, Iskáriótes Júdás, aki el akarta árulni Jézust: „Ezt a drága illatszert inkább el kellett volna adni háromszáz ezüstért! A pénzt meg a szegényeknek adhattuk volna!” De ezt nem azért mondta, mintha a szegények érdekelték volna, hanem mert tolvaj volt. Ugyanis Júdás kezelte a csoport közös pénzét, és gyakran lopkodott belőle. Jézus így válaszolt: „Hagyd békén Máriát! Hiszen ezt az illatszert a temetésemre tartogatta! Szegények mindig lesznek a közeletekben, de én nem leszek mindig veletek.” Az ünnepre összegyűlt tömeg között elterjedt a híre, hogy Jézus Betániában van, ezért sokan odamentek. De nemcsak őt szerették volna látni, hanem Lázárt is, akit Jézus feltámasztott a halálból. Emiatt azután a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik. Ugyanis Lázár feltámasztása miatt sokan már nem a zsidó vezetőket követték, hanem Jézusban hittek. Másnap, amikor az ünnepre érkező tömeg meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, elé mentek, pálmaágakat lengettek, és ezt kiáltották: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Zsolt 118:25-26 Áldott legyen Izráel Királya!” Jézus talált egy szamarat, felült rá, és azon vonult, éppen úgy, ahogy az Írás mondja: „Ne félj, Sion leánya, itt jön a királyod szamárcsikón ülve!” Zak 9:9 Tanítványai akkor még nem értették ezt. De később, amikor Jézus megdicsőült, eszükbe jutott, hogy pontosan az történt vele, amit az Írások mondtak róla. Amikor Jézus kihívta Lázárt a sírból és feltámasztotta a halottak közül, igen sokan szemtanúi voltak ennek. Most ezek másoknak is elmondták, hogy mi történt. Ezért még nagyobb tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássa, mert hallották, hogy ő volt az, aki Lázárt feltámasztotta. A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!” A pászka ünnepre igen sokan jöttek Jeruzsálembe imádkozni, és voltak közöttük görögök is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából származott, és megkérték: „Uram, szeretnénk látni Jézust!” Fülöp ekkor szólt Andrásnak, azután mindketten odamentek Jézushoz, és szóltak neki. Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az idő, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Igazán mondom nektek: a búzaszemet el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon! Azután majd felnő, és sok újabb búzaszemet terem. De ha nem hal el, akkor csak egymaga marad. Ehhez hasonlóan, aki ragaszkodik a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre. Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, a szolgám is ott lesz velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” „Most nyugtalan a lelkem; mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől?« De hiszen éppen ezért jöttem a földre! Atyám, azt tedd meg, ami dicsőséget hoz a nevedre!” Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Már dicsőséget szereztem nevemnek, és ismét dicsőséget fogok szerezni magamnak!” Ezt a tömeg is hallotta, de azt gondolták, hogy mennydörgést hallottak. Mások azt mondták, hogy biztosan angyal szólt Jézushoz. Ő maga ezt mondta: „Ez a hang nem én értem, hanem a ti érdeketekben szólt. Mert most van az ideje, hogy kihirdessék az ítéletet a világ fölött! Most van az, amikor ennek a világnak a fejedelmétől elveszik a hatalmát, és őt magát elűzik. Amikor pedig engem felemelnek a földről, minden embert magamhoz fogok vonzani.” Ezzel jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni. Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Krisztus örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?” Jézus így felelt: „A világosság még egy rövid ideig köztetek lesz. Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség le ne győzzön titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük. Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott: „Uram, ki hitt a beszédünknek, és ki látta meg az Úr karjának erejét?” Ézs 53:1 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni: „Az Úr vakította meg a szemüket, keményítette meg a szívüket, hogy ne lássanak, ne értsenek, és ne forduljanak hozzá, hogy meggyógyítsa őket.” Ézs 6:10 Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta az Úr dicsőségét, és őróla szólt. Ennek ellenére, még a zsidó vezetők között is sokan voltak, akik hittek Jézusban. De ezt nem merték nyíltan megmondani, mert féltek a farizeusoktól. Attól féltek, hogy kizárják őket a zsinagógai közösségből. Ezeknek, akik titokban hittek Jézusban, többre értékelték az emberektől kapott dicséretet, mint az Istentől jövőt. Jézus hangosan kihirdette: „Aki bennem hisz, az valójában abban hisz, aki elküldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki elküldött engem. Én azért jöttem erre a világra, hogy világosság legyek: hogy aki bennem hisz, az ne maradjon a sötétségben. Én azért jöttem, hogy megmentsem az embereket, nem azért, hogy elítéljem őket. Ezért nem én ítélem el azokat, akik hallgatják a szavaimat, de nem engedelmeskednek. Aki visszautasít engem, és nem fogadja el, amit mondok, azt bizony el fogják ítélni az utolsó napon! De nem én leszek a bírája, hanem amit mondtam, azok a szavak fogják őt elítélni. Mert amit mondtam, nem magamtól mondtam. Az Atya, aki elküldött engem, parancsolta meg, hogy mit mondjak, és mit tanítsak. És tudom, hogy az örök élet abból származik, amit az Atya parancsol. Amit tehát én mondok, azt úgy mondom, ahogyan ő mondta nekem.” Mielőtt a pászka ünnepi vacsorája megkezdődött volna, Jézus már tudta, hogy itt az ideje, hogy elhagyja ezt a világot, és visszamenjen az Atyához. Bár Jézus mindig is szerette azokat, akik az övéi voltak ezen a világon, most különösképpen megmutatta nekik a szeretetét. Jézus meg a tanítványai együtt voltak, és elkezdődött a pászka-vacsora. A Sátán már korábban rábeszélte Júdást, az Iskáriótes Simon fiát, hogy igyekezzen Jézust ellenségei kezébe adni. Jézus teljesen tisztában volt vele, hogy az Atya minden hatalmat neki adott, és hogy ő Istentől jött, és hamarosan vissza is tér Istenhez. Ezért azután felkelt a vacsorától, levette felső ruháját, és egy törülközőt kötött maga köré. Azután vizet öntött egy edénybe, és sorban megmosta, majd a derekára kötött törülközővel megtörölte a tanítványai lábát. Amikor Simon Péterhez ért, ő azt kérdezte: „Uram, hogy lehet az, hogy te mosod meg a lábamat?!” Jézus így válaszolt neki: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” De Péter azt válaszolta: „Azt már nem! Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg, semmi közöd hozzám” — felelte Jézus. Péter ekkor már azt kérte: „Uram, akkor ne csak a lábamat mosd meg, hanem a kezemet és a fejemet is!” Erre Jézus így válaszolt: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben az egész teste tiszta. Ti már tiszták vagytok, de nem mindannyian.” Mert Jézus tudta, ki árulja el, ezért mondta: nem vagytok tiszták mindannyian. Miután megmosta a lábukat, Jézus újra felvette felsőruháját, visszaült az asztalhoz, és megkérdezte: „Értitek, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és igazatok is van, mert az vagyok. Ha pedig én, aki Úr és Mester vagyok, megmostam a lábatokat, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy ti is ugyanúgy bánjatok egymással, ahogy én veletek. Igazán mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött nem nagyobb annál, aki őt elküldte. Most már tudjátok ezeket, de akkor lesztek boldogok és áldottak, ha valóban meg is teszitek, amit mutattam nektek. Nem mindnyájatokról beszélek. Mert ismerem azokat, akiket kiválasztottam, de amit az Írás mond, annak be kell teljesednie: »Az fordult ellenem, aki a kenyeremet ette.« Azért mondom ezt most, mielőtt megtörténne, hogy amikor majd megtörténik, higgyetek bennem, hogy ÉN VAGYOK. Igazán mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, az azt fogadja be, aki engem küldött.” Ezután Jézus nagyon nyugtalan lett, és ezt mondta: „Igazán mondom nektek: egyikőtök elárul engem!” A tanítványok zavarban voltak, és egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről beszél. Egyikük, akit Jézus különösen szeretett, éppen Jézus mellett foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg Jézustól, kiről beszélt az előbb. Ekkor az a tanítvány közelebb hajolt Jézushoz, és megkérdezte tőle: „Uram, melyikünk az?” Jézus így felelt: „Az, akinek ezt a bemártott falat kenyeret adom.” Ezzel vett egy darab kenyeret, a tálba mártotta, és odanyújtotta Júdásnak, az Iskáriótes Simon fiának. Amikor Júdás elfogadta és megette a falat kenyeret, belé költözött a Sátán. Ekkor Jézus így sürgette Júdást: „Hamar tedd meg, amit tenni készülsz!” De senki sem értette, hogy ez mit jelentett. Néhányan azt hitték, hogy Jézus azt mondta Júdásnak, vegye meg, amire szükségük lesz az ünnepen, vagy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás elfogadta a falatot, azonnal elment. Ekkor már éjszaka volt. Miután Júdás elment, Jézus megszólalt: „Most dicsőült meg az Emberfia, és általa Isten is megdicsőült. Mivel Isten dicsőséget kapott az Emberfia által, Isten is dicsőséget ad az Emberfiának hamarosan. Gyermekeim, már nem sokáig maradok veletek. Kerestek majd engem, de ahogyan a zsidóknak már korábban mondtam, most nektek is mondom, hogy ahová én megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” Ekkor Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mész?” Jézus így válaszolt: „Most még nem jöhetsz utánam oda, ahová megyek, de később majd utánam jössz.” Péter megkérdezte: „Uram, miért nem mehetek veled most? Az életemet is odaadnám érted!” Jézus így felelt: „Az életedet adod értem?! Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem!” „Ne nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek a számotokra. Miután elkészítettem, visszajövök értetek, és magammal viszlek benneteket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Az utat is ismeritek, amely oda vezet, ahová megyek.” Ekkor Tamás megkérdezte: „Uram, azt sem tudjuk, hová mész, hogyan tudhatnánk akkor az utat?” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni. Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.” Ekkor Fülöp szólalt meg: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk.” Jézus így válaszolt: „Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod akkor: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha nehezetekre esik ezt elhinni, akkor hadd győzzenek meg titeket azok a tettek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az meg fogja tenni mindazokat, amiket én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat is véghezvisz! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én az Atyához megyek, és megteszem mindazt, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. Igen, bármit kértek az én nevemben, megteszem.” „Ha szerettek engem, engedelmeskedtek parancsaimnak. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő másik Segítőt küld nektek, aki örökre veletek marad. Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlen emberek nem tudnak befogadni, mert nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd. Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti. Én is szeretem őt, ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen.” Ekkor megszólalt Júdás — nem az Iskáriótes Júdás, hanem a másik Júdás nevű apostol — „De Uram, miért csak nekünk mutatod meg magadat, és miért nem az egész világnak?” Jézus így válaszolt: „Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem. Ezért Atyám is szeretni fogja őt. Atyám és én eljövünk hozzá, és vele együtt fogunk lakni. Aki nem szeret engem igazán, az nem engedelmeskedik a tanításaimnak. Bár ez a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyától származik, aki elküldött engem. Amíg veletek voltam, elmondtam nektek mindezeket. De majd az a Segítő fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld az én nevemben. Ez a Segítő a Szent Szellem. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit mondtam. Én ugyan elmegyek, de a békességem veletek marad. Igen, nektek adom a saját békémet. De másképpen, mint ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek! Hallottátok, hogy megmondtam: most elmegyek, de ismét visszajövök hozzátok. Ha igazán szerettek engem, akkor most örüljetek, hogy az Atyához megyek, mert ő nagyobb nálam! Azért mondom ezt most, még mielőtt megtörténne, hogy amikor majd megtörténik, higgyetek bennem. Már nem sokáig beszélek veletek, mert közeledik ennek a világnak a fejedelme. Fölöttem ugyan nincs hatalma, ezeknek a dolgoknak mégis meg kell történniük, hogy az egész világ megtudja: én szeretem az Atyát! Ezért mindazt megteszem, amit ő parancsolt. Most pedig keljetek fel, menjünk innen!” „Én olyan vagyok, mint a szőlő. Atyám pedig olyan, mint a szőlősgazda: minden vesszőt, amely nem terem gyümölcsöt, levág rólam. Termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak. Benneteket már megmetszett és megtisztított a tanításaim által, amelyeket tőlem hallottatok. Maradjatok velem és lakjatok bennem, mint ahogy a szőlővessző a szőlő tövén marad! Akkor én is bennetek maradok. A szőlővessző sem teremhet gyümölcsöt önmagában, csak akkor, ha a szőlő tövén marad. Ugyanígy ti is csak akkor teremhettek gyümölcsöt, ha bennem laktok, és velem összenőve maradtok. Igen, én vagyok a szőlő, és ti vagytok a szőlővesszőim! Aki bennem lakik, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem. Nélkülem azonban semmit sem tudtok tenni. Ha valaki nem marad bennem, azt kidobják, mint a lemetszett szőlővesszőt, és megszárad. Ezután összeszedik, a tűzre dobják, és elégetik. De ha bennem éltek, és tanításaim bennetek élnek, bármit kértek, megkapjátok. Atyámnak az szerez dicsőséget, ha sok gyümölcsöt teremtek, és a tanítványaim lesztek. Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg, és éljetek szeretetemben! Én mindig engedelmeskedem Atyám útmutatásának, ezért állandóan szeretetében élek. Ugyanígy, ha engedelmeskedtek útmutatásomnak, ti is állandóan szeretetemben fogtok élni. Mindezt azért mondom nektek, hogy ez az öröm, az én örömöm betöltsön titeket. Igen, azt akarom, hogy egészen boldogok legyetek! Ezt parancsolom nektek: ahogy én szeretlek titeket, azzal az isteni szeretettel szeressétek ti is egymást! Ez a szeretet abban mutatkozik meg a legjobban, amikor valaki az életét adja, vagyis meghal a barátaiért. Ti pedig a barátaim vagytok, ha folyamatosan megteszitek, amit mondok nektek. Ezentúl már nem nevezlek benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, hogy ura mit és miért tesz. Mostantól fogva a barátaim vagytok, mert mindent elmondtam és megmutattam nektek, amit az Atyától hallottam! De nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket! Én bíztalak meg benneteket, hogy menjetek, és teremjetek gyümölcsöt! Azt akarom, hogy maradandó gyümölcsöket teremjetek, és hogy az Atya adja meg nektek, amit csak kértek tőle a nevemben. Tehát, ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!” „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, ahogy a saját embereit szokta. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket! Ezért gyűlölnek benneteket. Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. Ha nem jöttem volna el, hogy beszéljek velük, most nem lennének bűnösek. Így azonban nincs mentség a bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösek. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is és Atyámat is. De mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.« El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme, akit az Atyától küldök hozzátok. Ő majd rólam fog tanúskodni. De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok. Mindezt azért mondom nektek, hogy ne veszítsétek el a hiteteket. Mert ki fognak zárni titeket a zsinagóga közösségéből. Sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tetsző szolgálatot végeztek. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy figyelmeztettelek titeket.” „Korábban azért nem beszéltem ezekről, mert veletek voltam. De most visszatérek ahhoz, aki elküldött engem. Egyikőtök sem kérdezi: »Hová mész?« Most szomorúak vagytok a miatt, amit mondtam. De az az igazság, hogy mégis jobb nektek, ha elmegyek! Hogy miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok. Amikor pedig eljön a Szent Szellem, nyilvánvaló módon meg fogja mutatni az egész világnak, és bebizonyítja az embereknek, hogy mi a bűn, mi az igazságosság, és mi az ítélet. Be fogja bizonyítani az embereknek, hogy bűn, ha nem hisznek bennem. Bebizonyítja, hogy Isten igazságos ítélete az, hogy én visszatérek az Atyához, és nem láttok többé. Be fogja bizonyítani, hogy ennek a világnak a fejedelmét elítélték, és az ítéletet már ki is mondták fölötte. Még sok mondanivalóm lenne, de most még nem tudnátok elviselni. De majd eljön az Igazság Szelleme, és ő el fog vezetni titeket a teljes igazságra, és bevezet benneteket minden igazságba. Mert ő nem saját magától beszél, hanem azt mondja, amit hall. Előre meg fogja mondani nektek azokat a dolgokat, amik majd később történnek. Ő engem fog dicsőíteni, mert abból vesz, ami az enyém, és megmutatja nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Ezért mondom, hogy a Szent Szellem az enyémből vesz, és megmutatja nektek.” „Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután majd hamarosan ismét megláttok.” Ekkor a tanítványok közül néhányan ezt kérdezték egymástól: „Mit jelent ez: »Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután hamarosan megláttok«, és az, hogy: »Mert én az Atyához megyek?«” Meg ez: „Mit jelent az, hogy kis idő? Nem értjük, miről beszél.” Jézus tudta, hogy meg akarják kérdezni, ezért ő kérdezte meg tőlük: „Arról beszélgettek, hogy mit jelent, amit mondtam: »Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután hamarosan megláttok?« Igazán mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, de a hitetlenek örülnek. Szomorúak lesztek, de szomorúságotok örömre változik. Amikor az asszony megszüli gyermekét, szenved, mert eljött a szülés ideje. De miután megszülte a gyermekét, elfelejti minden szenvedését, mert a gyermeknek örül, aki világra jött. Ehhez hasonlóan most ti is szomorúak vagytok. De mikor újra meglátlak titeket, örülni fogtok, és ezt az örömöt már senki el nem veheti tőletek! Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek! Eddig még semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” „Ezeket a dolgokat példázatokban mondtam nektek. De eljön az idő, amikor már nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon, ha az én nevemben kértek valamit az Atyától, nem lesz rá szükség, hogy én kérjem az Atyát értetek. Hiszen maga az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettek engem, és elhittétek, hogy én Istentől jöttem. Igen, én az Atyától jöttem ebbe a világba, de most elhagyom ezt a világot, és visszamegyek az Atyához.” A tanítványok ekkor azt mondták: „Látod, most valóban nyíltan beszélsz, és nem példázatokban! Most már látjuk, hogy mindent tudsz! Te hamarabb tudsz válaszolni a kérdésünkre, mint hogy megkérdeztünk volna! Ezért hisszük, hogy valóban Istentől jöttél.” Jézus így válaszolt: „Most hiszitek? Figyeljetek rám! Hamarosan eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor mindannyian szétszóródtok, ki-ki hazatér a maga otthonába, és engem egyedül hagytok. De mégsem leszek egyedül, mert Atyám velem van. Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” Ezek után Jézus felnézett az égre, és ezt mondta: „Atyám, eljött az idő! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy ő is dicsőséget szerezzen neked! Hatalmat adtál Fiadnak minden ember fölött, hogy örök életet adjon nekik: azoknak, akiket Fiadnak ajándékoztál. Az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és Jézus Krisztust, akit elküldtél. Én dicsőséget szereztem neked ezen a földön: befejeztem a munkát, amellyel megbíztál. Most pedig, Atyám, kérlek, fogadj vissza dicsőségedbe és jelenlétedbe! Abba a dicsőségbe, amelyben veled együtt laktam, mielőtt még a világ létrejött volna. Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfogható módon megmutattam nekik, hogy te milyen vagy valójában. Ők azok, akik befogadták beszédedet, és engedelmeskedtek a szavadnak. Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik. Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem. Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak. Mert ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém. Ezekben az emberekben, és általuk dicsőségem mindenki számára nyilvánvaló lesz. Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon. De ők itt maradnak! Szent Atyám, tartsd meg, őrizd meg, és vezesd őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Igen, őrizd meg őket biztonságban, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk! Amíg velük voltam, megtartottam őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál. Megőriztem őket, és nem is veszett el közülük senki más, csak az az egy: a pusztulás fia. Így teljesedett be, amit az Írás róla mondott. Atyám, most hozzád megyek, de ezekért imádkozom, amíg még itt vagyok, ezen a világon. Azért imádkozom, hogy örömöm egészen betöltse őket. Átadtam nekik üzenetedet, Atyám. De a világ gyűlölte őket, mert nem ebből a világból valók, ahogyan én sem tartozom ehhez a világhoz. Nem arra kérlek, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a Gonosztól! Ők nem ehhez a világhoz tartoznak, mint ahogyan én sem. Készítsd fel őket a szolgálatodra, Atyám, a valóság megismerése által! A te beszéded, tanításod, üzeneted, az a valóság. Ahogyan te elküldtél engem erre a világra, ugyanúgy küldöm el én is őket. Elkészítem és odaszánom magam a szolgálatra. Értük teszem ezt, hogy ők is valóban készek legyenek szolgálni téged. Atyám, őértük kérlek téged! De nem csak értük, hanem mindazokért is, akik majd az ő szavukra fognak bennem hinni. Mindannyiukért kérlek: hogy akik hisznek bennem, valamennyien teljes egységben legyenek! Igen, úgy, ahogyan te, Atyám, bennem élsz, és ahogyan én benned élek. Ők is így éljenek mibennünk, teljes egységben, hogy a világ elhiggye, és meggyőződjön róla, hogy valóban te küldtél el engem! Azt a dicsőséget, amelyet tőled kaptam, továbbadtam nekik, hogy ők is olyan egységben éljenek, ahogyan mi egységben élünk. Én bennük élek, és te, Atyám énbennem: hogy ők eljussanak a tökéletes egységre. Akkor ennek láttán majd az egész világ felismeri és elismeri, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szereted, ahogyan engem. Atyám, azt akarom, hogy azok, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok. Azt akarom, hogy lássák dicsőségemet, amelyet tőled kaptam, mivel te már a világ teremtése előtt szerettél engem. Igazságos Atyám! Ez a világ soha nem ismert meg téged, de én ismerlek, és ezek a tanítványok is felismerték és elfogadták, hogy te küldtél engem. Megmutattam nekik, hogy te valójában milyen vagy, és továbbra is meg fogom mutatni nekik, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük éljen, és én is őbennük éljek.” Ezért vezette oda a csapatot, amelyben római katonák és templomőrök is voltak. Ez utóbbiakat a főpapok és a farizeusok küldték. Fáklyákat, lámpásokat és fegyvereket is vittek magukkal. Jézus már előre tudta, hogy mi következik, ezért előlépett, és megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” — felelték. „Én vagyok ” — mondta Jézus. Ott volt közöttük Júdás is, aki elárulta Jézust. Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok”, azok mind hátratántorodtak, és a földre estek. Jézus ekkor ismét megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” — válaszolták. Jézus ekkor azt mondta: „Már megmondtam nektek, hogy én vagyok az. Ha tehát csak engem kerestek, akkor őket hagyjátok békében elmenni!” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit ő előzőleg mondott: „Senki sem veszett el azok közül, akiket nekem adtál.” Ekkor Simon Péter kirántotta a kardját, és rávágott a csapatból az egyikre, de csak a jobb fülét vágta le. Ez a férfi a főpap szolgája volt, Málkusnak hívták. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Nem tudod, hogy ki kell innom azt a poharat, amelyet Atyám adott nekem?!” Ekkor a római katonák, a parancsnokukkal és a zsidó templomőrökkel együtt letartóztatták és megkötözték Jézust. Először Annáshoz vitték, aki Kajafás apósa volt. Abban az évben Kajafás volt a főpap. Ő volt az, aki azt tanácsolta a zsidó vezetőknek, hogy jobb, ha egyetlen ember hal meg, mintha az egész nép elpusztul. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány jól ismerte a főpapot, ezért Jézussal együtt ő is bement a főpap palotájába. De Péter kinn maradt az ajtónál. Később kijött az a másik tanítvány, szólt az ajtót őrző szolgálólánynak, és bevitte Pétert is. Akkor ez a szolgálólány megkérdezte Pétert: „Ugye te is annak az embernek a tanítványa vagy?” „Nem, dehogy vagyok!” — tiltakozott Péter. A szolgák és a templom őrei tüzet raktak az udvarban, körülállták, és melegedtek, mert hideg volt az éjszaka. Péter is ott állt köztük, és melegedett. Eközben a főpap a tanítványairól és tanításairól kérdezte Jézust. Ő így válaszolt: „Én mindig nyilvánosan tanítottam a zsinagógában és a Templomban, ahol a zsidók összegyűlnek. Semmit nem mondtam titokban. Miért engem kérdezel? Kérdezd azokat, akik hallgatták tanításaimat! Ők tudják, mit mondtam!” Akkor egy közelben álló őr az arcába csapott Jézusnak, és rákiáltott: „Hogy mersz így válaszolni a főpapnak?!” Jézus így felelt: „Ha valami rosszat mondtam, bizonyítsd be! Ha pedig helyesen válaszoltam, akkor miért ütöttél meg?” Ezután Annás megkötözve átküldte Jézust Kajafáshoz, a főpaphoz. Eközben Simon Péter az udvarban, a tűznél melegedett. A többiek megszólították: „Ugye te is annak az embernek a tanítványa vagy?” De ő letagadta: „Dehogy vagyok!” Ott volt a főpap egyik szolgája is, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét. Megkérdezte Pétertől: „Azt hiszem, láttalak téged vele együtt a kertben! Így van?” De Péter újra letagadta, s ebben a pillanatban kukorékolt a kakas. Mikor feljött a hajnal, Jézust átvezették Kajafás házából a római helytartó palotájába. A zsidók azonban nem akartak oda belépni, hogy ne váljanak tisztátalanná, és részt vehessenek az ünnepi pászkavacsorán. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok?” Ezt felelték: „Ez az ember bűnöző! Ha nem így volna, nem adtuk volna a kezedbe!” Pilátus így válaszolt: „Vigyétek el, és ítéljétek el a ti saját Törvényetek szerint!” a zsidó vezetők így feleltek: „De a te törvényed tiltja, hogy mi valakit halálra ítéljünk!” Így teljesedett be, amit Jézus előre megmondott: hogy milyen módon fog meghalni. Ekkor Pilátus visszament a palotába, maga elé hozatta Jézust, és ezt kérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus kérdéssel válaszolt: „Magadtól kérdezed ezt, vagy mások mondták rólam?” Pilátus így válaszolt: „Nem vagyok én zsidó! Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Jézus így felelt: „Az én királyságom nem ehhez a világhoz tartozik. Ha ehhez tartozna, a szolgáim harcolnának értem, hogy ne adjanak át a zsidó vezetőknek. De királyságom nem ebből a világból való.” Pilátus azt kérdezte: „Szóval mégis király vagy?” Jézus válaszolt: „Igen, jól mondod, az vagyok. Én azért születtem, és jöttem erre a világra, hogy az igazságról tanúskodjak. Aki az igazsághoz tartozik, az hallgat a szavamra.” Pilátus ezt kérdezte: „Mi az igazság?” — ezzel újra kiment a zsidó vezetőkhöz, és ezt mondta nekik: „Nem találok benne semmi bűnt, amiért elítélhetném. De a szokás szerint egy foglyot szabadon engedek a kedvetekért a pászka ünnepén. Akarjátok-e, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” Erre azok kiabálni kezdtek: „Nem, ne őt, hanem Barabbást engedd szabadon!” Ez a Barabbás pedig rablógyilkos volt. Ekkor Pilátus előhozatta Jézust, és megkorbácsoltatta. A katonák tövises ágakból koszorút fontak, Jézus fejébe nyomták, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Azután gúnyolódva egymás után eléje jöttek, és így kiáltottak: „Éljen a zsidók királya!” Közben pedig arcul ütötték. Később újra kijött Pilátus a zsidó vezetőkhöz, és ezt mondta: „Nézzétek! Kihozom őt ide elétek, hogy értsétek meg, én semmit nem találtam, amivel vádolhatnám!” Ezután Jézus kijött a palotából, fején töviskoronával, bíbor színű köpenyben. „Nézzétek, itt van az ember!” - mondta Pilátus. Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!” De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!” Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő Isten Fia!” Amikor ezt Pilátus meghallotta, nagyon megrémült. Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt semmit. Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy az én hatalmamtól függ a sorsod: hogy szabadon engedlek, vagy kivégeztetlek a kereszten?” Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna Istentől. Ezért aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.” Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a zsidó vezetők így kiabáltak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Mert aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!” Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. A pászka ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Nézzétek, itt a királyotok!” Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!” Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?” De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!” Ekkor Pilátus átadta Jézust a katonáknak, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust. Jézus maga vitte a saját keresztfáját. Kimentek a városon kívül, a „Koponya” nevű helyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Amikor odaértek, Jézust a keresztfára szögezték. Ugyanakkor két másik férfit is keresztre feszítettek: egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. „Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem inkább azt: »Ez az ember azt mondta magáról, hogy ő a zsidók királya«!” De Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam! Nem változtatom meg.” Amikor a katonák megfeszítették Jézust, minden ruhát levettek róla. Négy részre osztották, hogy mindegyiküknek jusson egy rész belőle. De a köntösét nem akarták szétszakítani, mivel az varrás nélkül készült, vagyis az egészet egy darabban szőtték. Azt mondták: „Ezt ne szakítsuk szét! Inkább sorsoljuk ki, hogy kié legyen!” Így teljesedett be, amit az Írás mondott: „Ruháimon megosztoztak, és köntösömre sorsot vetettek.” Zsolt 22:19 A katonák pontosan ezt tették. Jézus édesanyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, Klópás felesége, és a magdalai Mária is. Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele. Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, megszólalt: „Szomjas vagyok.” Ekkor teljesedett be, amit az Írás erről mondott. Volt ott egy ecetes korsó, s valaki belemártott egy szivacsot, és izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Most már minden be van fejezve”. Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt. A pászka ünnepre való előkészületek napja volt, és utána egy különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a zsidó vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Így hát megkérték Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről. Ezért a katonák eltörték az egyik elítélt lábát, akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is. De mikor Jézushoz értek, látták, hogy ő már meghalt, ezért az ő lábát nem törték el. Ehelyett az egyik katona a lándzsáját beledöfte Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki. Az tanúsítja ezt, aki a saját szemével látta, hogy így történt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság. Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Írás mond: „Egyetlen csontját sem fogják eltörni.” Egy másik helyen pedig ezt mondja az Írás: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” Ezután arimátiai József megkérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a zsidó vezetőktől. Pilátus megengedte neki, József pedig elment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal. Miután levették Jézus holttestét, lenvászonba tekerték az illatszerekkel együtt, a zsidók temetési szokásai szerint. Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, abban pedig egy új sziklasír, ahová még senkit sem temettek. Mivel ez a sír közel volt, oda helyezték Jézus testét. Sietniük kellett, mert az előkészület napja a végéhez közeledett, és hamarosan megkezdődött a szombat ünnepe. A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a követ elmozdították a sír bejáratától. Ekkor elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!” Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis, még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból. Ezután a tanítványok hazamentek, Mária pedig ott maradt a sír előtt, és sírt. Közben lehajolt, hogy benézzen a sziklasírba, és két fehér ruhás angyalt látott. Ott ültek, ahol korábban Jézus teste volt: egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?” Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” Majd hátranézett, és meglátta Jézust, aki ott állt a háta mögött. De Mária nem ismerte fel, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?” Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!” Jézus nevén szólította: „Mária!” Ekkor Mária megfordult, és azt mondta: „Rabbuni!” Ez héberül azt jelenti: „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Ne érj hozzám, mert még nem mentem fel az Atyához! De menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: »Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez!«” Ezután Mária a tanítványokhoz ment, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent. Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat. Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azok a bűnök bocsánatot nyernek. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azok a bűnök megmaradnak.” Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent. A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat. De Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!” Nyolc nappal később a tanítványok zárt ajtók mögött újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük. „Békesség!” — köszöntötte őket. Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!” Tamás így felelt: „Uram és Istenem!” Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik akkor is hisznek, ha nem látnak!” Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül sok nincs leírva ebben a könyvben. De sok fel van jegyezve benne, és ezeket éppen azért írták le a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Azért írták le, hogy ha hisztek benne, életetek legyen a neve által. Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta nekik: „Kimegyek halászni.” Erre a többiek is azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak, beszálltak egy halászbárkába, de egész éjszaka nem fogtak egyetlen halat sem. Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?” „Semmit” — felelték a tanítványok. Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan sok hal került bele. Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához levetkőzött —, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, tűzrakást találtak, a parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!” Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, pontosan százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is. Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból. Miután megreggeliztek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz engem, mint ezek a többiek?” Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy kedves vagy nekem.” Jézus erre azt mondta neki: „Legeltesd a bárányaimat!” Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz engem?” Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy kedves vagy nekem.” Jézus azt mondta: „Gondoskodj a juhaimról!” Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, kedves vagyok neked?” Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „kedves vagyok neked?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy kedves vagy nekem.” Jézus azt mondta neki: „Legeltesd a juhaimat! Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Gyere utánam!” Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, a nyomukban jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?! Te csak kövess engem!” Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?!” Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket most leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz. Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja a megírt könyveket. Kedves Teofilus, első könyvemben mindarról írtam neked, amit Jézus tett és tanított. Írtam neked Jézus életéről, a kezdettől egészen addig a napig, amikor felvitték a Mennybe. De mielőtt ez történt, Jézus még beszélt az apostolokkal, akiket ő választott ki. A Szent Szellem által megmondta nekik, mit tegyenek. Ez Jézus halála után történt, de ő megjelent az apostoloknak, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Miután Jézus feltámadt a halálból, az apostolok negyven napon keresztül sokszor látták őt. Ez alatt az idő alatt Jézus beszélt nekik Isten királyi uralmáról. Egyszer, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg, amíg megkapjátok, amit ő ígért. Mert János vízbe merített be, ti pedig néhány nap múlva Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.” Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod a Királyságot helyreállítani Izráelben?” Ő így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időpontokat, vagy időszakokat. Egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni. De amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt az egész világon mindenhol.” Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta, és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig az eget nézték, ahová Jézus felment, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és ezt kérdezte tőlük: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felment tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.” Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan. Amikor megérkeztek, felmentek abba az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter, János, Jakab, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, azután Jakab, Alfeus fia, azután a zélóta Simon és Júdás, Jakab fia voltak ezek az apostolok. Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak. Velük volt Jézus anyja, Mária, és Jézus testvérei, meg néhány asszony is. Ezekben a napokban történt, hogy amikor körülbelül százhúszan voltak együtt, Péter felállt a testvérek között, és azt mondta: Júdás pénzt kapott a gonoszságáért, ezen a pénzen pedig egy telket vettek. Júdás azonban fejjel előre a földre zuhant, teste felhasadt és belső részei kiomlottak. Ezt mindenki megtudta Jeruzsálemben, és el is nevezték azt a telket a maguk nyelvén akeldamának, amely azt jelenti: vérmező. A Zsoltárok Könyvében így van ez megírva: »Legyen az ő lakóhelye elhagyatott, senki ne lakjon ott.« Zsolt 69:26 És az is meg van írva: »Az ő helyét a vezetők között valaki más foglalja el!« Zsolt 109:8 Ekkor két férfit állítottak előre: Józsefet, akit Barsabbásnak és Jusztusznak is hívtak és Mátyást. Azután sorsot húztak, és a sors Mátyásra esett, aki ettől fogva a tizenegy apostolhoz tartozott. Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe. Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette őket erre. Az ünnepre sok istenfélő zsidó gyűlt össze Jeruzsálemben a világ minden tájáról. Amikor meghallották ezt a zúgást, mindenfelől odagyűltek az emberek, és nagyon meglepődtek, mert mindenki a saját anyanyelvén hallotta őket beszélni. Nem értették, hogyan lehet ez, és nagyon csodálkoztak. Azt mondták: „Hát nem mind Galileából valók ezek, akik itt beszélnek? Hogyan lehet, hogy mind a saját nyelvünkön halljuk őket? Hiszen vannak itt közöttünk pártusok, médek és elámiták. Jöttek Mezopotámiából, Júdeából, Kappadóciából, Pontuszból és Ázsiából, Frígiából, Pamfíliából, Egyiptomból és Líbia Ciréné melletti vidékéről. Jöttek látogatók Rómából is. Vannak közöttünk, akik zsidónak születtek, és vannak, akik felvették ezt a vallást. Kréta szigetéről is jöttek, és vannak itt arabok is. Mindannyian mégis a saját anyanyelvünkön halljuk, amit ezek a galileai férfiak Isten csodálatos dolgairól mondanak.” Mind nagyon elcsodálkoztak, és zavartan kérdezték egymástól: „Mit jelent ez?” Mások azonban gúnyolódtak: „Biztosan túl sok édes bort ittak.” Ekkor Péter a többi tizenegy apostollal együtt felállt, és hangosan így szólt az összegyűltekhez: „Zsidó testvéreim, és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok! Kérlek, figyeljetek rám! Hadd mondjam el nektek, mit jelent ez! Nem részegek ezek, mint ahogy ti gondoljátok, hiszen még csak reggel van, kilenc óra. Hanem az történik most, amit Jóel próféta megmondott: »Azt mondja Isten: az utolsó napokban kiárasztom Szellemem minden emberre, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, a fiatalok látomásokat látnak, az öregek pedig álmokat álmodnak. Azokban a napokban szolgáimra is kiárasztom Szellememet, férfiakra is, meg nőkre is, és ők is prófétálni fognak. Fönt az égben csodákat mutatok majd, lent a Földön meg jeleket, vért, tüzet és füstfelhőket. A Nap elsötétedik majd, a Hold pedig vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR hatalmas és dicsőséges napja. De mindenki meg fog menekülni, aki az URat hívja segítségül.« Jóel 2:28-32 vagy 3:1-5 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek. Ezt Isten világosan megmutatta azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket Isten vitt véghez Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és jól tudjátok, hogy mindez igaz. Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonosz emberek segítségével keresztre feszítettétek, és megöltétek őt. De Isten előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. Igen, Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa Jézust. Hiszen Dávid is ezt mondja róla: »Mindig az URat látom magam előtt: itt van a jobb oldalamon, hogy biztonságban legyek. Ezért örül a szívem, és nyelvem boldogan szól. Még testem is abban a reménységben él, hogy nem hagysz a Halál birodalmában, nem engeded, hogy Szented teste a sírban pusztuljon el. Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket, közel jössz hozzám, és betöltesz örömmel.« Zsolt 16:8-11 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki ősapánk volt, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígért neki valamit. Azt ígérte, sőt meg is esküdött rá, hogy Dávid egyik utódját teszi királlyá Dávid trónján. Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Krisztus feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta: »Nem maradt a Halál birodalmában, és teste nem pusztult el a sírban.« Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten, és a jobb oldalára ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek előtt, és ezt halljátok. Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta: »Így szólt az ÚR az én Uramhoz: Ülj a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Zsolt 110:1 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ez egészen biztosan igaz!” Ezek a szavak úgy szíven találták őket, hogy azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Akkor most mit tegyünk, testvérek?” Péter erre így válaszolt: „Változtassátok meg gondolkozásotokat és életeteket, merítkezzetek be mindannyian Jézus Krisztus nevében, Isten meg fogja bocsátani bűneiteket, és a Szent Szellem ajándékát adja nektek. Mert az ígéret nektek szól és gyermekeiteknek, és azoknak is, akik távol vannak. Mindenkinek, akit az Úr, a mi Istenünk magához hív.” Péter még sok egyebet is mondott nekik, hogy figyelmeztesse és biztassa őket. Ezt mondta nekik: „Mentsétek ki magatokat ebből a gonosz nemzedékből!” Akik elfogadták Péter beszédét, még azon a napon bemerítkeztek. Így körülbelül háromezren csatlakoztak hozzájuk. Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében, és együtt imádkoztak. Az apostolok által sok jel és csoda történt, ezért mindenkiben Isten iránti félelem és tisztelet támadt. A hívők egy akaraton voltak, és amijük csak volt, mindent közösnek tekintettek. Akiknek valami vagyonuk volt, eladták, és az árát szétosztották a testvérek között. Mindenkinek annyit adtak, amennyire szüksége volt. Napról napra rendszeresen összegyűltek a Templomban. Otthonaikban megtörték a kenyeret, őszinte szívvel és boldog örömmel együtt ettek, és dicsérték Istent. Még azok is kedvelték őket, akik nem tartoztak közéjük. Az Úr pedig napról napra növelte a csoportot olyanokkal, akik hívőkké lettek, és csatlakoztak hozzájuk. Történt egyszer, hogy Péter és János három órakor a délutáni imádkozásra ment a Templomba. Éppen akkor hozták oda azt a koldust is, akit minden nap a Díszes kapu mellé szoktak letenni, hogy kéregessen a Templomba menőktől. Ez az ember születése óta nem tudott járni, mert béna volt. Amikor meglátta Pétert és Jánost, hogy a kapuhoz közelednek, tőlük is pénzt kért. Péter Jánossal együtt a szemébe nézett, és azt mondta: „Nézz csak ide, és figyelj ránk!” A koldus rájuk nézett, és várta, hogy adnak neki valamit. Péter azonban ezt mondta: „Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” Ezzel megfogta a jobb kezét, és felsegítette a koldust, akinek bokája és egész lába abban a pillanatban meggyógyult. Majd a koldus talpra ugrott, és életében először járni kezdett. Azután fel-alá járkált, örömében ugrándozott, Istent dicsérte, majd Péterékkel együtt bement a Templomba. Ott mindenki észrevette, amint járkált, és Istent dicsérte. Ráismertek, hogy ő az, aki a Díszes kapu mellett ülve koldulni szokott. Mindenkit ámulattal és Isten iránti csodálattal töltött el, ami vele történt. A meggyógyult koldus együtt ment be Péterrel és Jánossal a Templomnak abba a részébe, amit Salamon oszlop-csarnokának neveznek. A csodálkozó sokaság odafutott hozzájuk. Amikor Péter ezt látta, ezt mondta: „Izráeli férfiak! Miért csodálkoztok azon, ami ezzel a férfival történt? Azt gondoljátok, hogy mi gyógyítottuk meg őt a saját hatalmunkkal, vagy vallásos jóságunkkal, hogy járni tudjon? Nem! Ezt Isten tette! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy szabadon engedi, de ti nem akartátok őt. Elutasítottátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. Azt kértétek Pilátustól, hogy inkább a gyilkost engedje szabadon. Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk — a saját szemünkkel láttuk őt. Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára. Testvéreim! Jól tudom, hogy sem ti, sem a vezetőitek nem fogtátok fel, hogy mit tettetek. Isten azonban így valósította meg, amit az összes próféta által már előre megmondott: hogy az ő Krisztusának ezt kell elszenvednie. Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és életeteket, és forduljatok vissza Istenhez. Akkor ő eltöröli bűneiteket, szellemi megpihenést és felüdülést ad nektek, és elküldi hozzátok Krisztust, akit előre kiválasztott a számotokra: Jézust. Mert Jézusnak addig kell a Mennyben maradnia, amíg Isten mindent helyre nem állít. Erről Isten már régóta szólt szent prófétáin keresztül. Ahogyan Mózes is megmondta: »Az Úr, a ti Istenetek egy hozzám hasonló prófétát fog adni nektek a saját népetekből. Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden szavának! Akik pedig nem hallgatnak arra a prófétára, és nem engedelmeskednek neki, azokat meg fogják ölni, és ki fognak pusztulni a nép közül.« Sámueltől kezdve az összes próféták előre megmondták mindazt, ami ezekben a napokban történt. Éppen ti vagytok ezeknek a prófétáknak az utódai. Tiétek az a szövetség is, amit Isten ősapáitokkal kötött, amikor azt mondta Ábrahámnak: »A te egyik utódod által fogom megáldani a Föld összes népét.« Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat.” Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus. Nagyon haragudtak rájuk, mert azt tanították a népnek, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt. A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben az idős zsidó vezetők, és a Törvény tanítói. Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja. Maguk elé állították az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői! Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg? Akkor hát tudjátok meg mind, és tudja meg Izráel egész népe, hogy ez a gyógyulás a názáreti Jézus Krisztus nevében és hatalma által történt. Ő az, akit ti keresztre szegezve megöltetek, de akit Isten feltámasztott a halálból. A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert. Ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen. Mert Jézus »az a kő, akit ti, építők félredobtatok, de akiből mégis a ház sarokköve lett.« Zsolt 118:22 Jézus az egyetlen, aki megmentheti az embereket! Az ő neve az egyetlen hatalom a világon, amely meg tud menteni bennünket. Jézus által kell üdvözülnünk!” A zsidó vezetők látták, hogy Péter és János milyen bátrak, s mikor megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is felismerték, hogy Péter és János Jézus csoportjába tartozott. De mivel látták a meggyógyított férfit, aki ott állt mellettük, nem tudtak mit válaszolni. Ekkor kiküldték őket a teremből, és így tanakodtak maguk között: „Mit tegyünk ezekkel? Mert kétségtelenül csodát tettek, ezt mindenki tudja Jeruzsálemben. Ezt mi sem tagadhatjuk le. Valahogy mégis meg kell akadályoznunk, hogy ez tovább terjedjen a nép között. Tehát fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se beszéljenek annak az embernek a nevében!” Ezzel behívták Pétert és Jánost, és megparancsolták nekik, hogy többé ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Az apostolok erre így válaszoltak: „Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki! Mi azonban nem hallgathatunk, beszélnünk kell arról, amit láttunk és hallottunk.” Ekkor a zsidó vezetők még egyszer megfenyegették, majd szabadon engedték őket. Nem tudták sehogyan sem megbüntetni őket, mert az egész nép dicsérte Istent a történtek miatt. Hiszen a koldus, akivel a csoda történt, már negyven éves is elmúlt! Akkor szabadon engedték Pétert és Jánost, akik visszamentek a tanítványok csoportjához, és elbeszélték nekik mindazt, amit a főpapok és a nép vezetői mondtak. Amikor azok meghallgatták őket, egy szívvel-lélekkel kiáltottak Istenhez, és így imádkoztak: „Urunk, te teremtetted a Mennyet, a Földet, a tengert, és mindent, ami bennük van. Te mondtad a Szent Szellem által, szolgádon, a mi ősapánkon, Dávidon keresztül: »Miért kiabálnak dühösen a nemzetek? Miért készítenek Isten ellen terveket, hiszen nem lesz azokból semmi! A föld királyai harcra készültek, a fejedelmek összefogtak az ÚR ellen és Krisztusa ellen.« Zsolt 2:1-2 Mert Jeruzsálemben valóban ez történt: Heródes és Poncius Pilátus összefogtak a nem zsidó népekkel és Izráel népével együtt szent szolgád, Jézus ellen, akit te tettél Krisztussá. Így együttesen meg is tették mindazt, amit te, Urunk, hatalmaddal és akaratoddal előre elhatároztál. Most azért, Urunk, halld meg, amivel fenyegettek bennünket! Tegyél bennünket, szolgáidat, képessé, hogy teljes bátorsággal hirdessük üzeneted! Te pedig nyújtsd ki kezedet, gyógyítsd meg a betegeket, tegyél csodákat, és adj jeleket szent szolgádnak, Jézusnak neve által!” Amikor befejezték az imádkozást, megrázkódott a hely, ahol összegyűltek, mindenkit betöltött a Szent Szellem, és bátran hirdették mindenkinek Isten üzenetét. A hívők egész közösségének szíve-lelke egy volt. Egyikük sem tartotta sajátjának a vagyonát, hanem mindenüket közösnek tekintették. Az apostolok nagy erővel hirdették mindenkinek, hogy az Úr Jézus feltámadt a halálból. Isten nagyon megáldotta az egész közösséget. Mindenki megkapott mindent, amire szüksége volt. Akiknek földjei vagy házai voltak, eladták azokat. A pénzt, amit érte kaptak, az apostolokhoz vitték, ők pedig szétosztották a közösség tagjai között. Mindenkinek annyit adtak belőle, amennyire szüksége volt. Ezt tette József is, aki Lévi törzséből és Ciprus szigetéről származott, és akit az apostolok elneveztek Barnabásnak. Ez a név azt jelenti, hogy „Segítő”. Ő is eladta a földjét, és a pénzt átadta az apostoloknak. Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, miért engedted, hogy a Sátán betöltse a szívedet? A Szent Szellemnek hazudtál! Félretettél magadnak a pénzből, amit az eladott földért kaptál! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Miért tervezted ezt? Amit tettél, azzal Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, mind nagyon félni kezdtek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették. Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?” „Igen, ennyiért”—válaszolta az asszony. Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. Ezért nagy félelem fogta el az egész gyülekezetet, és mindazokat, akik meghallották, mi történt Ananiással és a feleségével. Az apostolok sok jelet és csodát tettek a nép között. Mindannyian egy szívvel-lélekkel együtt voltak a Templom területén, a Salamon oszlopcsarnokában. Akik nem hittek Jézusban, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni, de az egész nép nagyra becsülte és dicsérte a hívőket. Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők egyaránt. Az utcára vitték betegeiket, ágyakra és matracokra fektették őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka érintse a betegeket. A Jeruzsálem környéki városokból és falvakból is sokan összegyűltek, elhozták a betegeiket és a gonosz szellemek miatt szenvedőket, és mindezek meggyógyultak. A főpap azonban féltékeny lett, és vele együtt mindazok, akik az ő pártján voltak, azaz a szadduceusok csoportja. Elfogták az apostolokat, és a városi börtönbe zárták őket. De az Úr egyik angyala éjjel kinyitotta a börtönajtókat, kivezette őket, és azt mondta: „Menjetek, álljatok fel a Templom udvarában, és mondjatok el az embereknek mindent a Jézusban való új életről!” Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az embereket. Amikor a főpap megérkezett a kíséretével, összehívta a Főtanácsot, és Izráel vezetőit. Majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. Az őrök oda is mentek, de nem találták őket. Visszamentek a Főtanácshoz és ezt mondták: „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. De mikor bementünk, senki sem volt odabent.” A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett. Ekkor belépett valaki, és ezt mondta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!” Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, erőszak nélkül. Nem bántották őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat. Bevitték, és a Főtanács elé állították az apostolokat. A főpap pedig ezt mondta nekik: „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek a haláláért!” Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek! Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek. Isten ezt a Jézust felemelte, és a jobb oldalára ültette. Fejedelemmé és Megváltóvá tette őt, hogy általa Izráel gondolkozását és életét megváltoztassa, és bűneit megbocsássa. Mi tanúi vagyunk ennek. Erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.” Ezt hallva a zsidó vezetők meghallották, nagyon megharagudtak az apostolokra, és meg akarták őket ölni. Ekkor azonban felállt a Főtanács egyik tagja, akit mindenki tisztelt. Gamáliélnek hívták, a Törvény tanítója és farizeus volt. Megparancsolta, hogy egy időre vigyék ki az apostolokat. Majd ezt mondta: „Izráeli férfiak, vigyázzatok, hogy mit akartok tenni ezekkel a férfiakkal! Emlékezzetek Teudásra, aki nemrégiben tűnt fel! Nagynak tartotta magát, követték is vagy négyszázan. Majd amikor Teudást megölték, a követői szétszóródtak, és az egész ügynek vége lett. Utána a népszámlálás idején felkelt a galileai Júdás. Néhányan követték, de őt is megölték, és követői szétszóródtak. Ezért azt tanácsolom, hogy ne avatkozzatok bele ebbe a dologba! Hagyjátok békén őket! Mert ha a tervük és munkájuk emberektől származik, akkor úgysem fog sikerülni. Ha viszont ez az egész Istentől van, akkor nem tudjátok megállítani őket. Sőt, még az is kiderülhet, hogy Isten ellen harcoltok.” Gamáliél tanácsát mindenki elfogadta. Akkor behívatták az apostolokat, majd elrendelték, hogy korbácsolják meg őket. Azután ismét megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek Jézus nevében, végül elengedték őket. Az apostolok nagy örömmel mentek ki a Főtanács elől. Annak örültek, hogy Jézusért szenvedtek. Ezt nem szégyennek, hanem dicsőségnek tartották. De a tiltás ellenére továbbra is naponta tanítottak a Templomban és az otthonokban: mindenkinek hirdették az örömhírt, hogy Jézus a Krisztus. Azokban a napokban a Jézust követő zsidó tanítványok száma egyre növekedett. A görögül beszélő tanítványok azonban panaszkodtak a héberül beszélőkre, mert a görögül beszélő özvegyasszonyokat nem osztották be a mindennapi szolgálatokra. Ekkor a tizenkét apostol összehívta az egész gyülekezetet, és azt mondta: „Nem helyes, hogy Isten üzenetének szolgálatát elhanyagoljuk, és helyette mi szolgálunk fel az asztaloknál. Ezért válasszatok ki magatok közül hét férfit, akikről a többieknek jó véleménye van, és akik telve vannak Szent Szellemmel és bölcsességgel. Rájuk fogjuk bízni ezt a munkát. Mi pedig arra fordítjuk minden időnket, hogy imádkozzunk, Isten üzenetét tanítsuk és hirdessük.” Ez a javaslat az egész csoportnak tetszett. Ekkor kiválasztották Istvánt, aki telve volt hittel és Szent Szellemmel, és Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt aki Antiókhiából jött, és felvette a zsidó vallást, és az apostolok elé állították őket. Az apostolok pedig rájuk tették a kezüket, és imádkoztak értük. Isten üzenete egyre több és több embert ért el. Nagyon megnőtt a Jézust követő tanítványok száma Jeruzsálemben. Sőt, a papok közül is sokan engedelmeskedtek, és hittek Jézusban. István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban néhányan az úgynevezett szabadosok zsinagógájából, cirénei, alexandriai, ciliciai és ázsiai zsidók vitatkozni kezdtek Istvánnal. De nem volt erejük, hogy ellenálljanak a bölcsességnek és a Szent Szellemnek, amellyel István beszélt. Ekkor pénzt adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „Hallottuk Istvánt, amikor Mózest és Istent szidta és gyalázta!” Ezzel megharagították az embereket, az idősebb zsidó vezetőket és a Törvény tanítóit. Ezek mind odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. Hamis tanúkat is hoztak, akik ezt mondták: „Ez az István mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. Mert hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.” Ekkor a Főtanácsban ülők mind Istvánra néztek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. A Főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent Ábrahámnak, a mi ősapánknak. Ez akkor történt, amikor Ábrahám Mezopotámiában lakott, még mielőtt Háránba költözött volna. Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!« Ekkor Ábrahám elment a kaldeusok országából, és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy kicsit sem. De megígérte, hogy majd neki és utódainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke. Ezt mondta neki Isten: »Utódaid idegenek és menekültek lesznek egy másik országban. Ott négyszáz évig rabszolgákká teszik őket, és rosszul bánnak velük. Én azonban megbüntetem azt a népet, amely rabszolgákká teszi őket — mondta Isten — azután kijönnek abból az országból, és ezen a helyen fognak imádni engem.« Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és ennek a jele volt a körülmetélés. Ezután született meg Ábrahám fia, Izsák, akit apja körülmetélt születése után nyolc nappal. Izsák is így tett a fiával, Jákóbbal. Azután Jákób is körülmetélte tizenkét fiát, akik a mi ősapáink. Ezek az ősapáink irigykedtek Józsefre, a testvérükre, és eladták őt rabszolgának. Így került József Egyiptomba. De Isten ott is vele volt, megszabadította minden bajból, és bölcsességet adott neki. Isten tette azt is, hogy Egyiptom királya, a fáraó megkedvelte Józsefet. Ezért a fáraó rábízta egész országának kormányzását, és a királyi palota szolgáinak irányítását is. Ezután nagy szárazság következett egész Egyiptomban és Kánaánban. A föld nem termett semmit, mindenki éhezett és szenvedett. Nem volt mit enni ősapáinknak sem, de Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van ennivaló. Ezért odaküldte ősapáinkat, akik ekkor jártak először Egyiptomban. Amikor másodszor voltak ott, József megmondta ősapáinknak, hogy ő a testvérük. Ekkor a király is megismerte József családját. Ezután József szolgákat küldött, hogy hozzák el Egyiptomba Jákóbot, az édesapját, és egész rokonságát, összesen hetvenöt főt. Így költözött Jákób Egyiptomba, és ott is halt meg, akárcsak ősapáink. Később a holttestüket visszavitték Sikembe, és abba a sírba temették, amelyet még Ábrahám vett Sikemben ezüstpénzért Emór fiaitól. Amikor már közeledett az idő, hogy Isten teljesítse Ábrahámnak tett ígéretét, népünk nagyon megszaporodott Egyiptomban. Ekkor egy olyan király kezdett uralkodni, aki nem ismerte Józsefet. Ez a király gonoszul és kegyetlenül bánt népünkkel. Megparancsolta nekik, hogy tegyék ki a házból az újszülött kisbabákat, hogy azok meghaljanak. Abban az időben született Mózes, aki nagyon kedves volt Istennek. A szülei három hónapig otthon nevelték, azután kitették a házukból. De a király leánya megtalálta Mózest, és úgy nevelte fel, mint a saját fiát. Mózest meg is tanították mindenre, amit az egyiptomiak tudtak. Kiváló volt abban, amit mondott és tett. Amikor negyven éves lett, elhatározta, hogy meglátogatja a testvéreit, Izráel népét. Közben látta, hogy az egyik egyiptomi bántalmaz egy izráeli férfit. Mózes megvédte az izráeli férfit, bosszút állt érte, és megölte az egyiptomit. Azt gondolta, a saját népe majd megérti, hogy Isten általa fogja Izráel népét megszabadítani. De azok nem értették meg. Másnap Mózes akkor ment hozzájuk, amikor éppen verekedtek, és így próbálta kibékíteni őket: »Férfiak, ti testvérek vagytok! Miért bántjátok egymást?« De aki bántotta a másikat, ellökte Mózest, és azt mondta neki: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá fölöttünk? Vagy talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!« Amikor Mózes ezt meghallotta, elfutott, és sokáig Midján földjén lakott, mint egy menekült. Ott azután két fia született. Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. Amikor ezt Mózes meglátta, nagyon elcsodálkozott. De amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Úr hangját hallotta: »Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni. Ekkor így szólt hozzá az Úr: »Vedd le a lábadról a sarut, mert ahol állsz, az a föld szent!« Azután így folytatta: »Odafigyeltem, és népem minden szenvedését láttam Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!« Ezt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«, igen, éppen ezt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak! Isten annak az angyalnak a segítségével küldte el Mózest, aki a bokorban megjelent neki. Mózes vezette ki Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül. Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.« Ez a Mózes az, aki ott volt a pusztában a mi ősapáink népével és azzal az angyallal, aki a Sínai hegyen szólt hozzá. Mózes élő beszédeket kapott Istentől, hogy továbbadja nekünk. De ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították őt, és vissza akartak menni Egyiptomba. Azt mondták Áronnak: »Mózes kivezetett bennünket Egyiptomból, de nem tudjuk, mi történt vele. Ezért készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket.« Ekkor egy bika-formájú szobrot készítettek, és ajándékokat vittek ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit a saját kezükkel készítettek. Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy azokat a hamis isteneket imádják, akik az égben vannak. Ez így van megírva a próféták könyvében, ahol Isten ezt mondja: »Ó Izráel, nem nekem adtál áldozati állatokat és ajándékokat a pusztában negyven évig! Hanem a Molok sátrát hordoztad, és a te istened, Romfa, csillag-alakú bálványát, amelyeket magadnak készítettél, hogy azokat imádd. Emiatt Babilonon túlra űzlek benneteket!« Ám 5:25-27 A Szent Sátor ott volt ősapáinkkal a pusztában. Isten megmondta és megmutatta Mózesnek, hogyan készítse el ezt, és pontosan úgy is készítették el. Később, Józsué vezetésével ősapáink elfoglalták ezt a földet. Isten kiűzte előlük azokat a népeket, akik itt laktak. Amikor őseink ide költöztek, magukkal hozták ezt a Szent Sátrat is, és az megmaradt egészen Dávid király idejéig. Dávid nagyon kedves volt Istennek. Azt kérte Istentől, hogy templomot építhessen neki, a Jákób Istenének. Mégis Salamon építette fel a Templomot. De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta is mondja: »Azt mondja az ÚR: A Menny a trónom, és a Földön pihen lábam. Miféle házat építhetnétek nekem, vagy milyen helyet, ahol megpihenjek? Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?!«” Ézs 66:1-2 István így folytatta: „Nem adtátok oda szíveteket Istennek! Nem hallgattatok rá! Mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel! Őseitek is ezt tették, és ti épp olyanok vagytok, mint ők! Volt-e olyan próféta, akit nem bántottak és üldöztek ősapáitok? Ezek a próféták előre megmondták, hogy el fog jönni az »Igazságos«. Ősapáitok megölték a prófétákat. Most pedig elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, de mégsem engedelmeskedtetek annak!” Ezt hallva a zsidó vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták mérgükben. István pedig megtelt Szent Szellemmel, és felnézett a Mennybe. Látta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet és az Emberfiát Isten jobb oldalán!” Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. Kilökdösték a városon kívülre, és kövekkel dobálták, hogy megöljék. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz szellemem!” Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt. Így a hívők Jeruzsálemből minden irányba szétszóródtak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették az örömhírt. Fülöp Samária városába ment, és ott Krisztust hirdette. Sokan hallgatták, és látták a csodákat, amelyeket tett. Mindannyian nagy figyelemmel hallgatták, amit mondott. Sok emberben gonosz szellemek laktak. Ezek a gonosz szellemek hangos kiáltással kijöttek az emberekből, és sok béna és nyomorék meggyógyult. Ezért az egész várost elárasztotta az öröm. Élt abban a városban egy Simon nevű varázsló. Mielőtt Fülöp Samáriába jött volna, ez a Simon a varázslataival már hosszú ideje becsapta az embereket. Az egész városban mindenki csodálta Simont. Ő meg azt mondta magáról, hogy igen nagy hatalma van. Ezért Samáriában a vezetőktől a koldusokig mindenki odafigyelt és hallgatott rá. Úgy nevezték, hogy „Nagyhatalmú”, és azt gondolták, hogy ez az Isten ereje. Azért csodálták, és hallgattak rá, mert Simon már régóta becsapta őket a varázslataival. De amikor Fülöp hirdette nekik az Isten királyi uralmáról és Jézus Krisztusról szóló örömhírt, a város lakói — férfiak és nők is — a hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek. Simon maga is hívő lett, bemerítkezett, és igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Közben Jeruzsálemben meghallották az apostolok, hogy Samária lakosai befogadták az Isten beszédét. Ezért Pétert és Jánost Samáriába küldték. Amikor ők ketten megérkeztek, imádkoztak a samáriai hívőkért, hogy azok is kapják meg a Szent Szellemet. Ezek a hívők már bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe, de a Szent Szellem még nem szállt le rájuk. Amikor Péter és János a samáriai hívőkre tették a kezüket, azok is megkapták a Szent Szellemet. Simon látta, hogy akire az apostolok ráteszik a kezüket, azok megkapják a Szent Szellemet. Ezért pénzt akart adni az apostoloknak, és azt mondta: „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy ha valakire ráteszem a kezemet, az megkapja a Szent Szellemet!” Péter erre így válaszolt: „Pusztulj el örökre te is, meg a pénzed is, mert azt gondoltad, hogy Isten ajándékát pénzért megveheted! Te nem kaphatod meg ezt, mert a szíved nem tiszta Isten előtt! Változtasd meg gondolkodásodat és egész életedet! Hagyd el gonoszságodat, és imádkozz az Úrhoz! Akkor talán megbocsátja neked, hogy ezt gondoltad, mert úgy látom, egészen tele vagy keserű irigységgel, és a bűn uralkodik rajtad.” Simon így válaszolt: „Kérlek benneteket, imádkozzatok értem az Úrhoz, hogy ne történjen meg, amit mondtatok!” Péter és János hirdették a sokaságnak mindazt, amit Jézus tett és mondott, azután visszatértek Jeruzsálembe. Útközben sok samáriai faluban is hirdették az örömhírt. Fülöphöz így szólt az Úr egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el a déli irányba vezető úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!” Ekkor a Szent Szellem ezt mondta Fülöpnek: „Menj oda ahhoz a hintóhoz, és maradj mellette!” Amikor Fülöp odafutott a hintóhoz, hallotta, hogy a miniszter Ézsaiás próféta könyvét olvassa. Megkérdezte tőle: „Érted-e, amit olvasol?” A miniszter így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. A miniszter éppen azt a részt olvasta, amely így szól: „Mint a juhot viszik levágni, úgy vezették őt. Ahogy a bárány hallgat, mikor nyírják, ő sem szólt egy szót sem. Megszégyenítették, és igazságtalanul bántak vele. Élete véget ért a földön, nem fogják emlegetni utódait!” Ézs 53:7-8 A miniszter ekkor Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” Ekkor Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a miniszter olvasott. Amint az úton haladtak, valami vízhez értek. Ekkor a miniszter megszólalt: „Nézd csak, ott a víz! Szeretnék bemerítkezni. Van-e valami akadálya?” Akkor az etióp miniszter megparancsolta, hogy álljon meg a hintó. Mindketten belementek a vízbe, és Fülöp bemerítette a minisztert. Amikor feljöttek a vízből, az Úr Szelleme hirtelen elvitte Fülöpöt. A miniszter nem is látta többé, mégis nagyon boldog volt, és folytatta az útját hazafelé. Fülöp pedig Azótosz városába került. Tovább ment, és útközben minden városban hirdette az örömhírt. Majd Cézárea városába érkezett. Jeruzsálemben Saul nagyon haragudott az Úr Jézus tanítványaira, és igyekezett őket megölni. Ezért elment a főpaphoz, és kérte, hogy írjon leveleket a Damaszkusz városában lévő zsinagógákhoz. Saulnak az volt a terve, hogy Damaszkuszban is felkutatja a Jézusban hívő zsidókat: férfiakat és nőket egyaránt, hogy elfogja, és Jeruzsálembe hurcolja őket. El is indult Jeruzsálemből, és amikor már közel járt Damaszkuszhoz, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, ő pedig a földre esett. Azután egy hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Ő így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De most kelj fel, menj be a városba. Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Saul útitársai, úgy meglepődtek, hogy egy szót sem tudtak szólni. Csak álltak, mert a hangot ugyan hallották, de nem láttak senkit. Saul felállt a földről, de amikor a szemét kinyitotta, semmit sem látott. Ekkor kézen fogták, és úgy vezették Damaszkuszba. Ezután még három napig nem látott, és nem evett, nem ivott semmit. Élt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!” Ő így válaszolt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak. Keresd meg a Júdás házát. Ott kérdezd meg, hol van az a Saul, aki Tarzusz városából való. Ő most éppen imádkozik, és látomást lát. Azt látja, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, és ráteszi a kezét, hogy újra lásson.” Anániás erre így válaszolt: „Uram, már sokat hallottam erről az emberről, és a sok gonoszságról, amit a jeruzsálemi tanítványaid ellen elkövetett. Ide is azért jött, mert megbízást kapott a főpapoktól, hogy elfogja azokat, akik benned hisznek.” De az Úr azt mondta Anániásnak: „Menj csak oda, mert ezt a férfit arra választottam ki, hogy nevemet hordozza, és elvigye a nem zsidó népekhez, királyokhoz és Izráel népéhez. Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie nevemért.” Ekkor Anániás elindult, bement annak a Júdásnak a házába, kezét Saulra tette, és ezt mondta neki: „Saul testvérem, az Úr Jézus küldött hozzád, aki megjelent neked az úton, amikor ide jöttél. Azért küldött, hogy újra láss, és a Szent Szellem betöltsön téged.” Abban a pillanatban Saul érezte, hogy leesik a szeméről, ami betakarta, és újra látott! Majd felkelt, bemerítkezett, és miután evett valamit, az erejét is visszanyerte. Ezután Saul egy ideig még a tanítványokkal maradt Damaszkuszban. Egyenesen a zsinagógákba ment, és Jézusról beszélt a zsidóknak. Azt mondta: „Ez a Jézus az Isten Fia”. Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és azt kérdezgették: „Nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézus nevében hisznek? Nem azért jött Damaszkuszba is, hogy elfogja Jézus tanítványait, és a jeruzsálemi főpapokhoz vigye őket?” De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította nekik, hogy Jézus a Krisztus. Ezért a Damaszkuszban lakó zsidók nem tudtak vitatkozni vele. De Saul megtudta, hogy mire készülnek. A tanítványok éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon keresztül, és így elmenekült. Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, szeretett volna a tanítványok közé tartozni. De azok mind féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében. Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görögül beszélő zsidókkal. Azok pedig meg akarták gyilkolni. Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba. Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában az egész eklézsia mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket. Ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Péter bejárta a Jeruzsálem környékén lévő városokat. Eközben meglátogatta a Lidda városában élő hívőket is. Ott talált egy Éneász nevű béna embert, aki már nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter megszólította: „Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!” Ekkor Éneász azonnal felkelt. Lidda és Sáron lakói mind látták, hogy Éneász meggyógyult, és hittek az Úrban. Joppéban élt egy Tábita nevű tanítvány, akit görögül Dorkásznak hívtak. Ez a név egyébként zergét jelent. Ez az asszony mindig jót tett mindenkivel, és sokszor adott pénzt a szegényeknek. Azokban a napokban Tábita megbetegedett, és meg is halt. A holttestét megmosták, és az emeleti szobában fektették le. Joppé közel volt Liddához. Ezért amikor a tanítványok meghallották, hogy Péter Liddában van, elküldtek hozzá két férfit. Ezt üzenték Péternek: „Kérünk, azonnal jöjj át hozzánk!” Péter fel is készült, és elment velük. Amikor megérkezett Liddába, bevezették őt abba a felső szobába, ahol Tábita holtteste feküdt. A síró özvegyasszonyok mind körülállták Pétert, és mutogatták neki azokat a ruhákat, amiket még Tábita készített, amíg velük volt. Péter ekkor mindenkit kiküldött a szobából, letérdelt és imádkozott. Azután a holttesthez fordult, és azt mondta: „Tábita, kelj fel!” Az asszony kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter megfogta a kezét, és segített neki felkelni. Majd behívta a hívőket és az özvegyasszonyokat a szobába. Megmutatta nekik, hogy Tábita él. Ennek az eseménynek elterjedt a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Péter ezután még sokáig Joppéban maradt egy Simon nevű bőrműves mesternél. Cézárea városában élt egy Kornéliusz nevű katonatiszt. A Római Hadsereg „Itáliai” ezredében szolgált, százados volt a rangja. Jó és istenfélő ember volt, és egész családjával együtt az igaz Istent imádta. Sokszor adott pénzt a szegényeknek, és állandóan Istenhez imádkozott. Egyik délután három óra körül látomást látott. Világosan látta, amint Isten egyik angyala bejött hozzá, és azt mondta: „Kornéliusz!” Kornéliusz rémülten nézett rá, és megkérdezte: „Mit kívánsz, Uram?” Az angyal így folytatta: „Isten meghallgatta imádságaidat, és látta, amikor pénzt adtál a szegényeknek. Most küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide Simont, akit Péternek is hívnak. Ez a Péter vendég egy Simon nevű bőrműves mester házában, a tenger partján.” Ezután az angyal, aki beszélt vele, elment. Kornéliusz magához hívta két szolgáját és egy katonát a saját közeli segítői közül. Ez a katona is istenfélő ember volt. Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba. Másnap délben Kornéliusz küldöttei már a város felé közeledtek. Ugyanakkor Péter — Simon bőrműves házában — felment a ház lapos tetejére imádkozni. Közben megéhezett, és szeretett volna enni valamit. Amíg az ebédet készítették, Péter látomást látott. Látta, hogy megnyílik az ég, és valami lepedőhöz hasonló ereszkedik le. Négy sarkánál fogva a földre eresztették. Mindenféle állat volt benne: négylábúak, csúszómászók és madarak. Azután egy hangot hallott: „Kelj fel Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!” Péter így válaszolt: „Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit nekünk nem szabad megennünk, vagy ami nem »tiszta«”! Akkor az a hang másodszor is szólt hozzá: „Isten ezeket »tisztává« tette, ezért ne tekintsd szentségtelennek!” Ez összesen háromszor történt meg, majd az egész felemelkedett az égbe. Péter még azon gondolkodott, mit jelenthet ez a látomás, amikor éppen megérkeztek Kornéliusz küldöttei. Simon mester házát keresték, ott álltak a kapu előtt. Bekiáltottak, és megkérdezték, van-e ott egy Simon nevű vendég, akit Péternek hívnak. Péter eközben még mindig a látomáson gondolkozott, amikor a Szent Szellem szólt hozzá: „Figyelj rám! Három férfi keres téged. Kelj fel, menj le hozzájuk. Én küldtem őket, ezért ne kérdezz semmit, csak menj el velük.” Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok az, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!” Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” Péter ekkor behívta őket, és azok ott maradtak éjszakára. Másnap Péter felkészült, és elment velük. Néhány testvér is elkísérte Pétert. A következő nap megérkeztek Cézáreába. Közben Kornéliusz összehívta a rokonait és legjobb barátait, és együtt várták Pétert. Amikor Péter belépett a házba, Kornéliusz elébe ment, és leborult a lába előtt, hogy imádja. Péter azonban felemelte, és azt mondta: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!” Azután beszélgetni kezdtek, és beljebb mentek a házba. Amikor Péter meglátta, milyen sokan összegyűltek, ezt mondta: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak, tilos a nem zsidókkal barátkozni, vagy meglátogatni őket. Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit ne utasítsak vissza. Ezért amikor elhívtatok, nem vitatkoztam, hanem eljöttem. Most viszont hadd kérdezzem meg, miért hívtatok ide.” Kornéliusz így válaszolt: „Négy nappal ezelőtt ugyanebben az időben, délután három órakor a házamban imádkoztam. Hirtelen megállt előttem egy férfi, fénylő ruhában, és azt mondta: »Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságaidat, és látta, amikor pénzt adtál a szegényeknek. Most tehát küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű bőrműves mesternél lakik, akinek háza a tenger mellett van!« Ezért azonnal hozzád küldtem az embereimet. Te pedig jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mindannyian itt állunk Isten előtt, hogy meghallgassunk téged: mondj el nekünk mindent, amit az Úr parancsolt neked.” Péter ekkor beszélni kezdett: „Most már igazán értem, hogy Isten előtt mindenki egyforma. Ő nem kivételezik senkivel. Ha valaki tiszteli Istent, és azt teszi, ami igaz és jó, akkor Isten elfogadja őt, bármelyik néphez tartozik is. Isten üzent Izráel népének. Ez az üzenet az örömhír, amely arról szól, hogy Jézus Krisztus által kaphatunk békességet. Mert Jézus Krisztus az Úr mindenki fölött. Ti ismeritek azokat a dolgokat, amelyek egész Júdeában történtek. Ezek Galileában kezdődtek, azután a bemerítés után, amelyet János tanított. Hallottatok a Názáret városából való Jézusról is. Ezt a Jézust Isten maga tette Krisztussá: betöltötte a Szent Szellemmel, és hatalmat adott neki. Tudjátok, hogy Jézus mindenfelé járt, sok jót tett az emberekkel, és meggyógyította azokat, akiket a Sátán az uralma alatt tartott. Ez bizonyította, hogy Isten Jézussal volt. Mi láttuk mindazt, amit Jézus a zsidók országában és Jeruzsálemben tett, és bizonyítjuk, hogy mindez igaz. Azután Jézust keresztfára szegezve megölték, de Isten a harmadik napon feltámasztotta, és világosan megmutatta őt az embereknek. Nem mindenkinek, csak azoknak, akiket Isten előre kiválasztott, hogy Jézus feltámadásáról a többieknek beszéljenek. Mi vagyunk ezek a kiválasztottak, akik együtt ettünk és ittunk Jézussal, miután feltámadt a halálból. Ő parancsolta meg nekünk, hogy mondjuk el mindenkinek, és bizonyítsuk ezt: Isten Jézust választotta ki, hogy bíró legyen minden élő és halott fölött. A próféták is mind róla beszéltek. Azt mondták, hogy Isten mindazoknak megbocsátja a bűneit Jézus neve által, akik hisznek Jézusban.” Miközben Péter még beszélt, a Szent Szellem leszállt mindenkire, akik Pétert hallgatták. A zsidó hívők, akik Péterrel együtt jöttek, csodálkoztak, hogy Isten a nem zsidóknak is adta a Szent Szellem ajándékát. Mert hallották, hogy azok más nyelveken szólnak, és Istent dicsérik. Ekkor Péter azt mondta: „Senki sem tilthatja meg nekik, hogy bemerítkezzenek. Hiszen ők is ugyanúgy megkapták a Szent Szellemet, mint mi!” Így azután Péter úgy rendelkezett, hogy Kornéliusz meg a rokonai és barátai mind merítkezzenek be Jézus Krisztus nevébe. Így is történt. Azok pedig kérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig. Az apostolok és a Júdeában élő testvérek megtudták, hogy nem zsidók is elfogadták Isten üzenetét. Azután Péter felment Jeruzsálembe. Ott egyes zsidó hívők így vádolták: „Nem zsidók házába mentél be, és még együtt is ettél velük!” Péter ekkor részletesen elmondta nekik, hogy mi történt: „Joppéban voltam és imádkoztam, amikor hirtelen látomást láttam. Egy nagy lepedő ereszkedett le az égből négy sarkánál fogva, és leszállt hozzám a földre. Belenéztem, és mindenféle állatot láttam benne. Voltak ott mindenféle vadállatok, négylábúak, földön csúszó állatok és madarak is. Majd egy hangot hallottam, amely ezt mondta: »Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!« Mire én azt válaszoltam: Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit nekünk nem szabad megennünk, vagy ami nem »tiszta«! Ekkor másodszor is megszólalt a hang a Mennyből: Isten ezeket »tisztává« tette, ezért ne tekintsd szentségtelennek! Ez összesen háromszor történt meg, majd az egész felemelkedett az égbe. Ebben a pillanatban három férfi érkezett a házhoz, ahol vendég voltam. Cézáreából jöttek értem. A Szent Szellem azt mondta, hogy nyugodtan menjek velük. Ez a hat testvér is velem jött Cézáreába. Amikor megérkeztünk annak a férfinak a házába, ő elmondta, hogy egy angyalt látott. Az angyal a házában állt, és azt mondta neki: »Küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, akit Péternek is hívnak! Ő majd elmondja neked azokat, amik által megmenekülsz te is, és egész családod is«. Amikor beszélni kezdtem hozzájuk, rájuk is leszállt a Szent Szellem, éppen úgy, ahogyan először ránk. Ekkor visszaemlékeztem arra, amit az Úr mondott: »János vízbe merített be, de ti Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.« Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, amikor hittünk az Úr Jézus Krisztusban. Akkor hogyan állhattam volna Isten útjába?!” Ezt hallva a zsidó hívők nem vitatkoztak tovább, hanem dicsérték Istent. Azt mondták: „Ezek szerint Isten a nem zsidóknak is megadta, hogy megváltozzon a gondolkodásuk és az életük, és hogy örök életük legyen!” Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömhírt, de csak a zsidóknak. A hívők között azonban voltak Ciprus szigetéről és Cirénéből származók is. Amikor ezek a szíriai Antiókhiába értek, a görögöknek is hirdették az Úr Jézusról szóló örömhírt. Az Úr hatalma volt velük, így nagyon sokan a görögök közül is megváltoztatták a gondolkodásukat és életüket, és hittek az Úrban. Amikor ennek híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe, Barnabást elküldték a szíriai Antiókhiába. Amikor megérkezett, látta, milyen erőteljesen működik Isten kegyelme. Ezért nagyon megörült, és biztatta az antiókhiai hívőket, hogy maradjanak hűségesek az Úrhoz teljes szívükből. Barnabás jó ember volt, telve Szent Szellemmel és hittel. A szíriai Antiókhiában nagyon sokan kezdték követni az Urat. Barnabás ezután Tarzuszba ment, hogy Sault megkeresse. Amikor rátalált, elvitte a szíriai Antiókhia városába. Egy évig maradtak az ottani helyi gyülekezetben, és nagyon sok embert tanítottak. Jézus tanítványait ebben a városban nevezték először keresztényeknek. Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy mi következik: nagy éhség lesz az egész világon. Ez Claudius császár idejében így is történt. Ekkor minden tanítvány elhatározta, hogy segít a Júdeában élő testvéreknek. Mindenki igyekezett annyi pénzt adni, amennyit csak tudott. Ezt összegyűjtötték, és rábízták Barnabásra és Saulra, hogy vigyék el a júdeai gyülekezetek vezetőinek. Ebben az időben Heródes király üldözni kezdte a gyülekezet egyes tagjait. Megparancsolta, hogy karddal öljék meg Jakab apostolt, János testvérét. Heródes látta, hogy a jeruzsálemi zsidók örülnek Jakab halálának, ezért megparancsolta, hogy Péter apostolt is fogják el. Mindez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. Pétert elfogták és börtönbe zárták. Heródes tizenhat katonát rendelt az őrzésére. Az volt a terve, hogy majd a pászka ünnepe után állítja a nép elé, és akkor ítélkezik felette. Pétert tehát börtönben tartották, de a gyülekezet állandóan imádkozott érte Istenhez. Azon az éjszakán Péter a börtönben aludt két katona között. Két lánccal volt megkötözve. A börtön kapui előtt is katonák őrködtek. Heródes másnap reggel akart Péter felett ítélkezni. Hirtelen világosság fénylett a börtönben. Megjelent az Úr egyik angyala, oldalba lökte Pétert, és felébresztette: „Kelj fel gyorsan!” Ekkor a láncok leestek Péter kezéről. „Öltözz fel, és vedd fel a sarudat is! Vedd magadra a köpenyed, és gyere utánam!”—mondta az angyal. Péter felöltözött, és követte az angyalt, de nem tudta, hogy amit az angyal tesz, az valóság. Azt gondolta, hogy csak látomást lát. Elmentek az első, majd a második őrség mellett is. Amikor elérkeztek a vaskapuhoz, amely a városba vezet, a kapu magától kinyílt előttük. Így az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt. Péter csak ekkor értette meg, mi történt vele. Ezt mondta: „Most már igazán látom, az Úr értem küldte angyalát, hogy kiszabadítson Heródes hatalmából. A zsidók rosszat akartak nekem, és remélték, hogy az meg is fog történni. De Isten ezektől is megszabadított.” Amikor ezt Péter megértette, Mária házához ment, ahol sokan együtt imádkoztak. Mária János anyja volt. Jánost Márknak is hívták. Péter kopogtatott a kapun, mire kijött a házból egy Rodé nevű szolgálólány. Amikor Péter hangját felismerte, örömében ki sem nyitotta a kaput, hanem visszafutott a házba. Mondta a többieknek, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: „Bolond vagy!” Mikor Rodé továbbra is állította, hogy valóban Péter van ott, ezt válaszolták: „Biztosan Péter angyala az.” Közben Péter egyre csak zörgette a kaput. Mikor végre kinyitották, látták, hogy valóban ő az, és nagyon elcsodálkoztak. Péter intett nekik, hogy csendesedjenek le, majd elmagyarázta, hogyan szabadította ki a börtönből az Úr. Azután azt mondta: „Ezt mondjátok el Jakabnak és a testvéreknek is!” Ezután elment egy másik helyre. Másnap reggel a börtönben őrködő katonák között nagy zűrzavar támadt, mert nem értették, hová tűnt Péter. Heródes elküldte őket, hogy keressék meg, de sehol sem találták. Akkor Heródes kikérdezte az őröket, majd megparancsolta, hogy végezzék ki őket. Ezután Heródes Júdeából Cézárea városába utazott, és egy ideig ott is maradt. Tírusz és Szidón városának lakóira Heródes nagyon haragudott. De azok elküldtek a királyhoz egy csoportot, amelyben mind a két városból voltak férfiak. Békét akartak kötni Heródessel, mert Heródes országából vásárolták az élelmiszert. Rábeszélték Heródes személyes szolgáját, akit Blásztusznak hívtak, hogy segítsen nekik. A király elhatározta, hogy egy bizonyos napon fog találkozni a tíruszi és szidóni küldöttekkel. Azon a napon gyönyörű királyi ruhában trónra ült, és nagy beszédet tartott. A sokaság így kiáltozott: „Ez Isten szava, nem emberé!” Heródes elfogadta ezt a dicséretet, és nem Istennek adta a dicsőséget. Ezért az Úr egyik angyala azonnal megbüntette: a király testét belülről férgek ették meg, és meghalt. Isten beszéde azonban egyre jobban terjedt, és a Jézusban hívők csoportja egyre növekedett. Miután Barnabás és Saul befejezték a feladatukat Jeruzsálemben, visszatértek a szíriai Antiókhia városába. Magukkal vitték Jánost, akit Márknak is neveztek. A szíriai Antiókhia városában, a helyi gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás, Simeon akit Nigernek is neveztek, azután Lucius, aki Ciréne városából jött, azután Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes királlyal, és Saul. Amikor ezek a férfiak az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „Válasszátok külön nekem Barnabást és Sault! Én választottam ki őket, hogy elvégezzenek egy különleges feladatot.” Ezért, miután újra böjtöltek és imádkoztak, Barnabásra és Saulra tették kezüket, és elküldték őket, hogy teljesítsék azt a feladatot. Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak. Amikor Szalamisz városába értek, a zsidók zsinagógáiba mentek, és hirdették az Isten üzenetét. János is velük volt, mint segítőtárs. Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfosz városáig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jezusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt, és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon okos ember volt, meghívta Barnabást és Sault, hogy neki is mondják el Isten üzenetét. Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett rábeszélni, hogy ne higgyen Jézusban. Ekkor Sault, akit Pálnak is hívtak, betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta: „Te, a Gonosz fia, és minden jónak ellensége, aki mindenféle hazugsággal és csűrés-csavarással vagy tele! Hát már sohasem hagyod abba, hogy az Úr igazságát hazugságnak mondjad?! Most figyelj ide! Az Úr keze elér téged, megvakulsz, és egy ideig nem látod a napot.” Abban a pillanatban sötétség borult Elimászra. Körbe-körbe járkált, hogy keressen valakit, aki kézen fogva vezeti. A helytartó látta, mi történt, és hitt Jézus Krisztusban, és csodálkozott az Úrról szóló tanításon. Ezután Pál és társai tovább hajóztak Páfoszból. Perga városában szálltak partra, amely Pamfilia vidékén van. Itt János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. A többiek tovább mentek a pizidiai Antiókhia városába. Amikor eljött a szombat, Pál és Barnabás bementek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a próféták írásainak felolvasása után a zsinagóga vezetői azt üzenték nekik: „Testvérek, most szóljatok, ha akartok valamit mondani, ami javunkra válik!” Ekkor Pál felállt, intett a kezével, és beszédet mondott: „Hallgassatok meg engem, izráeli férfiak, és ti nem zsidók, akik félitek az Istent! Izráel Istene kiválasztotta ősapáinkat. Ő tette naggyá népünket, amíg Egyiptom földjén éltek. Ő vezette ki onnan őket nagy hatalmával. Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában. Isten hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül. Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt. Ezután vezetőket adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig. Ekkor a nép királyt kért Istentől, aki Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott. Azután Isten Saul királytól elvette a királyságot, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, akit szeretek, ő majd mindent megtesz, amit mondok neki.« Ennek a Dávidnak az utódai közül való a Megmentő, akit Isten Izráelnek küldött, ahogyan ezt megígérte. Ez a Megmentő nem más, mint Jézus! Jézus megérkezése előtt János mondta egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat és életüket, és merítkezzenek be. Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Krisztus! Ő majd csak ezután fog jönni. De én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem a lábáról.« Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti nem zsidók, akik imádjátok Istent, a megmenekülésnek ez az üzenete nekünk szól. Miután megtették mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt a halálból! Ezután sok napon látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ezek most is bizonyítják az egész nép előtt, hogy ez igaz. Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten: »Nektek fogom beteljesíteni azokat a szent és biztos ígéreteket, amelyeket Dávidnak tettem.« Ézs 55:3 Egy másik helyen meg azt mondja: »Nem engeded, hogy szented teste a sírban pusztuljon el.« Zsolt 16:10 Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették ősei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban! De jól vigyázzatok! Nehogy veletek történjen meg, amit a próféták mondtak: »Ti, akik lenézitek a többieket, figyeljetek! Csodálkozzatok, és pusztuljatok el, mert olyan dolgot teszek napjaitokban, amit soha nem hinnétek el! Bizony, nem hinnétek, akárki mondaná!«” Hab 1:5 Amikor Pál és Barnabás kimentek a zsinagógából, a nem zsidók kérték őket, hogy a következő szombaton nekik is beszéljenek ezekről. Mikor az emberek hazamentek a zsinagógából, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást. Ők pedig beszéltek velük, és biztatták őket, hogy továbbra is Isten kegyelmében éljenek. A következő szombaton a városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét. Amikor a zsidók látták, hogy milyen sok nem zsidó jött el, nagyon féltékenyek és irigyek lettek. Káromkodtak, és ellenkeztek Pállal. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondták nekik: „Szükséges volt, hogy először nektek mondjuk el Isten üzenetét. De ha ti visszautasítjátok, és nem kell nektek az örök élet, akkor a nem zsidó népekhez fordulunk. Mert ezt parancsolta nekünk az Úr: »Világossággá tettelek a nem zsidó népek számára, hogy a szabadulás útját mutasd minden népnek a Földön.«” Ézs 49:6 Amikor ezt a nem zsidók hallották, nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét. Akiket Isten kiválasztott az örök életre, hittek az Úr üzenetében. Isten üzenete így sokakhoz eljutott azon a vidéken. A nem hívő zsidók azonban Pál és Barnabás ellen uszították az előkelő és vallásos asszonyokat, és a város vezetőit. Ezek Pál és Barnabás ellen támadtak, és kizavarták őket a városból. Ekkor Pál és Barnabás még a port is lerázták a lábukról, és továbbmentek Ikóniumba. Antiochiában azonban Jézus tanítványait betöltötte az öröm és a Szent Szellem. Pál és Barnabás Ikóniumban is elment a zsidók zsinagógájába. Ott úgy beszéltek, hogy sok zsidó és görög is hinni kezdett Jézusban. De azok a zsidók, akik nem hittek, a hívők ellen uszították a nem zsidókat. Pál és Barnabás mégis sokáig ott maradt, és bátran beszélt az Úrról és kegyelméről. Az Úr pedig bebizonyította, hogy amit Pálék mondtak, az igaz: jeleket és csodákat tett az apostolok által. A város lakói emiatt két csoportra váltak szét. Az egyik csoport a zsidók mellett volt, a másik az apostolok mellett. Az a csoport, amelyik Pálék ellen volt, zsidókból és nem zsidókból, meg a vezetőikből állt. Ezek meg akarták verni az apostolokat, sőt kövekkel halálra akarták dobálni őket. Amikor Pál és Barnabás ezt megtudták, elmenekültek a városból. Elmentek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és azoknak a városoknak a környékére. Ott is hirdették az örömhírt. Élt Lisztrában egy ember, aki születésétől fogva béna volt. Soha életében nem tudott járni. Ott ült a földön, és a többiekkel együtt hallgatta Pál beszédét. Egyszer Pál ránézett, és látta, hogy a béna hisz abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani. Ekkor Pál hangosan rákiáltott: „Kelj fel, és állj a lábadra!” Ekkor az felugrott, és járni kezdett. Amikor a sokaság látta, hogy Pál mit tett, likaóniai nyelven így kiabáltak: „Az istenek emberi formában lejöttek hozzánk!” Barnabásról azt mondták, hogy ő Zeusz, Pált pedig Hermésznek nevezték, mivel legtöbbször ő beszélt. Zeusz temploma a város közelében volt. Zeusz papja virágokkal díszített bikákat vezetett a város kapujához. Az összegyűlt tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni Pálnak és Barnabásnak. Amikor az apostolok, Pál és Barnabás megértették ezt, megszaggatták ruhájukat, és a tömeg közé futva így kiáltottak: „Miért tesztek ilyet? Nem vagyunk mi istenek, csak ugyanolyan emberek, mint ti! Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömhírt, és hogy ezektől az értelmetlen dolgoktól az élő Istenhez forduljatok. Mert ő teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Isten eddig minden népnek megengedte, hogy a maga útját járja. Mégis bebizonyította, hogy él, mert jól bánt veletek. Ő adott nektek esőt az égből, jó termést és gyümölcsöket a maga idején. Ő adott nektek bőségesen enni, és ő tölti meg lelketeket jókedvvel és örömmel!” De még ezzel is alig tudták az embereket lebeszélni arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik. Később azonban a pizidiai Antiókhiából és Ikóniumból átjött néhány zsidó. Addig uszították az embereket Pál ellen, amíg meggyőzték őket. A tömeg nagyon haragudott Pálra, és köveket dobáltak rá. Azt hitték, hogy meg is halt, ezért kivonszolták a városból. De Jézus tanítványai összegyűltek Pál körül, aki felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt továbbment Derbébe. Derbében is hirdették az örömhírt, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután visszatértek Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. Mindenhol megerősítették az ott lakó tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” - mondták nekik. Pál és Barnabás minden egyes városban kiválasztották a helyi gyülekezet vezetőit, böjtöltek és imádkoztak értük. Az Úr kegyelmére bízták őket, akiben mindannyian hittek. Pizidián át Pamfiliába, majd Pergébe mentek. Itt is hirdették az örömhírt. Azután Attáliába érkeztek, ahol hajóra szálltak. Ezután tértek vissza a szíriai Antiókhiába. Ebből a városból indultak útnak, amikor Isten kegyelmére bízták és kiküldték őket arra a feladatra, amelyet most befejeztek. Amikor megérkeztek, összehívták az egész helyi gyülekezetet. Pál és Barnabás mindenről beszámoltak, amit Isten velük tett. Azt is elmondták, hogy Isten a nem zsidó népek előtt is kinyitotta a kaput, hogy higgyenek Jézusban. Majd hosszú időt töltöttek a tanítványokkal. Ezután néhány férfi érkezett Júdeából a szíriai Antiókhia városába, akik így tanították a testvéreket: „Csak akkor menekülhettek meg, ha Mózes Törvénye szerint körülmetélkedtek.” De Pál és Barnabás nem értett egyet velük, így nagy vita támadt közöttük. Végül elhatározták, hogy Jeruzsálembe küldik Pált, Barnabást és még néhány testvért az apostolokhoz és a jeruzsálemi gyülekezet vezetőihez, hogy beszéljék meg velük ezt a kérdést. Az antiókhiai gyülekezet tehát útnak indította ezeket a testvéreket, akik áthaladtak Fönícián és Samárián. Útközben az ottani testvéreknek is beszéltek arról, hogy a nem zsidók is az igaz Istenhez fordultak. Ennek az összes testvér nagyon megörült. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egész helyi gyülekezet, annak vezetői, és az apostolok szívesen fogadták őket. Pál, Barnabás és a többiek elmondták, amit Isten velük tett. Néhány jeruzsálemi hívő, akik a farizeusok csoportjához tartoztak, ekkor felállt, és azt mondta: „A nem zsidókat is körül kell metélni, és meg kell nekik parancsolni, hogy tartsák meg Mózes Törvényét!” Ezért az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői összegyűltek, hogy megbeszéljék ezt a kérdést. Hosszú vita után Péter felállt, és azt mondta: „Testvéreim, tudjátok, hogyan kezdődött ez a dolog. Isten engem választott ki közületek, hogy a nem zsidók tőlem hallják az örömhírt. Meg is hallották, és hittek is. Isten tudja, mi van az emberek szívében, és elfogadta ezeket a nem zsidókat. Ezt azzal bizonyította, hogy nekik is ugyanúgy adta a Szent Szellemet, mint nekünk. Semmi különbséget nem tett közöttük és közöttünk. Mivel a nem zsidók is hittek benne, ezért Isten megtisztította az ő szívüket is. Akkor miért teszitek próbára Isten türelmét? Miért akartok ilyen nehéz terhet tenni Jézus nem zsidó tanítványainak vállára? Hiszen ezt a terhet sem az őseink, sem mi nem bírtuk el! Hisszük, hogy mi, akik zsidók vagyunk, az Úr Jézus kegyelme alapján menekülhetünk meg. De hisszük, hogy ugyanígy megmenekülhetnek a nem zsidók is.” Ekkor az egész csoport lecsendesedett. Majd meghallgatták Pált és Barnabást, akik elmondták mindazokat a jeleket és csodákat, amiket Isten tett rajtuk keresztül a nem zsidók között. Amikor befejezték, Jakab szólalt meg: „Figyeljetek rám, testvéreim! Simon Péter elmondta, hogyan mutatta meg Isten, hogy szereti a nem zsidókat is. Most először történt meg, hogy Isten a nem zsidók közül is magához fogadott embereket, hogy saját népévé legyenek. A próféták üzenete is erről szól: »Azután majd visszatérek, és újjáépítem Dávid összedőlt sátorát. Újra fölépítem romjaiból, és helyreállítom, hogy az Izráelen kívüli népek is keressék az Urat, minden nem zsidó is, aki az én nevemet viseli. Így szól az Úr, aki meg is teszi mindazt, Ám 9:11-12 amit öröktől fogva elhatározott és megmondott.« Ezért én azt tanácsolom, hogy ne zavarjuk meg azokat a nem zsidó testvéreket, akik Istenhez jönnek. Inkább írjunk nekik levelet, és mondjuk meg, hogy ne egyenek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel, ne kövessenek el semmilyen szexuális bűnt, ne egyenek megfulladt állatok húsából készült ételt, se olyan húst, amelyben benne maradt a vér. Ne tegyenek semmi ilyet, mert minden városban vannak zsidók, akik Mózes Törvényét tanítják, és minden szombaton felolvassák a Törvényt a zsinagógákban.” Ekkor az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői az egész gyülekezettel együtt elhatározták, hogy néhány testvért Pállal és Barnabással elküldenek a szíriai Antiókhiába. Kiválasztották maguk közül Júdást, akit Barsabbásnak is neveztek és Szilászt, akik vezetők voltak a testvérek között. Írtak egy levelet is, amelyet a küldöttek magukkal vittek. Ez állt a levélben:„Mi, az apostolok, és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői, a ti testvéreitek, üdvözletünket küldjük nem zsidó származású testvéreinknek, akik a szíriai Antiókhia városában, Szíria és Cilicia tartományában élnek. Megtudtuk, hogy hozzátok ment közülünk néhány férfi, és olyan dolgokat mondtak, amelyekkel megzavartak és nyugtalanítottak benneteket. De nem mi küldtük őket. Ezért egy akarattal elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok: együtt mennek szeretett Pál és Barnabás testvérünkkel, akik életüket is odaadták Urunk, Jézus Krisztusért. Elküldjük tehát hozzátok Júdást és Szilászt, akik majd személyesen is elmondják nektek ugyanezt. A Szent Szellem úgy látja jónak, és mi is egyetértünk vele, hogy ne terheljünk benneteket semmi mással, csak ezeket a dolgokat tartsátok be: ne egyetek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel, ne egyetek megfulladt állatok húsából készült ételt, se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, és ne kövessetek el semmilyen szexuális bűnt, Ezzel útnak indították Barnabást, Pált, Júdást és Szilászt. Ők pedig elmentek a szíriai Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor az antiókhiai testvérek ezt elolvasták, nagyon megörültek, és a levél megerősítette őket. Júdás és Szilász, akik mindketten próféták voltak, sokáig beszélgettek a testvérekkel, bátorították és erősítették őket. Egy ideig még velük maradtak, majd miután az aniókhiai testvérek békességgel elbocsátották őket, visszatértek Jeruzsálembe azokhoz, akik elküldték őket. Pál és Barnabás egy ideig még a szíriai Antiókhiában maradtak. Sok más testvérrel együtt tanították az Úr beszédét, és hirdették az örömhírt. Néhány nap múlva Pál azt mondta Barnabásnak: „Sok városban hirdettük az Úr üzenetét. Most menjünk vissza ezekbe a városokba, és látogassuk meg a testvéreket! Nézzük meg, hogy vannak!” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak is hívtak. Az első útjukon azonban János Márk Pamfiliában visszafordult, és nem folytatta velük együtt a munkát. Emiatt Pál nem akarta őt magával vinni. Pál és Barnabás ezen sokat vitatkoztak, de nem tudtak megegyezni, ezért elváltak egymástól. Barnabás maga mellé vette Márkot, és Ciprus szigetére hajózott. Pál pedig Szilászt választotta útitársnak. Akkor a testvérek az Úr kegyelmére bízták Pált, ő pedig Szilásszal együtt elindult. Végigjárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a helyi gyülekezeteket. Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Élt ott egy Timóteus nevű tanítvány, akinek az anyja hívő zsidó, az apja pedig görög volt. Timóteusról jó véleménye volt a lisztrai és az ikóniumi testvéreknek. Pál azt akarta, hogy Timóteus is vele utazzon. De azon a környéken a zsidók mind tudták, hogy Timóteus apja görög volt. Ezért Pál körülmetélte Timóteust a zsidók kedvéért. Ezután együtt végigjárták a városokat. Mindenhol elmondták a hívőknek azt a határozatot, amelyet az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői hoztak, és a lelkükre kötötték, hogy engedelmeskedjenek annak. Így a helyi gyülekezetek erősödtek a hitben, és napról-napra egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Pál és akik vele együtt mentek, Ázsiában is szerették volna hirdetni az Isten üzenetét, de a Szent Szellem nem engedte nekik, hogy arrafelé menjenek. Ezért keresztülutaztak Frígia és Galácia vidékén. Amikor Mízia határához értek, Bitíniába akartak menni, de Jézus Szelleme oda sem engedte őket. Ezért Mízia mellett elhaladva Tróászba mentek. Azon az éjszakán Pál látomást látott: egy macedón férfi állt előtte, és így kérte: „Gyere át a tengeren Macedóniába, és segíts nekünk!” Pál látomása után azonnal elhatároztuk, hogy Macedóniába megyünk. A látomásból megértettük, hogy Isten oda hívott bennünket, hogy ott is hirdessük az örömhírt. Tróászban hajóra szálltunk, és egyenesen Szamotráké szigetére mentünk. Innen másnap továbbhajóztunk Neápoliszba, majd a macedóniai Filippi városába érkeztünk, ahol rómaiak laktak. Ez volt a legjelentősebb város Macedóniának ebben a részében. Itt több napot töltöttünk. Szombaton kimentünk a városkapun túl, a folyóhoz. Azt gondoltuk, hogy ott van az a hely, ahol az emberek imádkozni szoktak. Néhány asszony összegyűlt a folyóparton. Leültünk, és beszélgettünk velük. Néhányan hallgattak ránk. Az egyik ezek közül egy Lídia nevű kereskedő asszony volt, Thiatíra városából, aki bíbor színű ruhákat árult. Lídia az igaz Istent imádta, az Úr megnyitotta a szívét, és elfogadta, amit Pál mondott. Ezután egész családjával együtt bemerítkezett, majd meghívott bennünket a házába. Ezt mondta: „Ha elfogadtok engem az Úr igazi követőjének, akkor gyertek hozzám, és legyetek vendégeim!” Így rábeszélt bennünket, hogy vele menjünk. Történt egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, szembe jött velünk egy rabszolgalány, akiben a jövendőmondás szelleme lakott. Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy előre megmondta az embereknek, mi fog történni velük. Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: „Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái! Megmondják nektek, hogyan menekülhettek meg!” Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megharagudott, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó gonosz szellemnek: „Jézus Krisztus nevében megparancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból!” Ekkor a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle. A rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével. Ezért megfogták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket a város vezetői elé. Amikor oda értek, ezt mondták: „Ezek a férfiak zsidók, és megzavarják városunkat. Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk nem szabad elfogadnunk, vagy követnünk, mert római polgárok vagyunk.” Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botokkal verjék meg őket. Így Pált és Szilászt sok botütéssel megverték, majd börtönbe zárták. Megparancsolták a börtönőrnek, hogy szigorúan őrizze őket. Ezért a börtönőr bevitte őket a börtön belsejébe, és még a lábukat is megkötözte. A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket. Hirtelen erős földrengés támadt, még a börtön alapja is beleremegett. A börtön minden ajtaja azonnal kinyílt, és a foglyokról leestek a láncok. A börtönőr felébredt, és látta, hogy a börtönajtók nyitva vannak. Ekkor a kardjával meg akarta ölni magát, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek. De Pál hangosan odakiáltott neki: „Ne öld meg magad, mert mindannyian itt vagyunk!” Az őr ekkor szólt, hogy hozzanak valami világító eszközt, majd berohant a börtönbe. Remegett a félelemtől, és Pál meg Szilász lába elé borult. Azután kivezette őket, és azt kérdezte: „Uraim, mit tegyek, hogy megmeneküljek?” Pálék így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és megmenekülsz, te is, meg a családod is.” Elmondták az Úr üzenetét a börtönőrnek és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még akkor éjjel kimosta Pál és Szilász sebeit, és egész családjával együtt bemerítkezett. Ezután behívta őket a házába, enni adott nekik, és egész családjával együtt nagyon örült annak, hogy most már ők is hittek Istenben. Reggel a város vezetői katonákat küldtek a börtönőrhöz, ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat a férfiakat!” A börtönőr pedig megmondta ezt Pálnak: „A város vezetői azt üzenték, hogy engedjelek szabadon benneteket. Ezért most szabadok vagytok. Menjetek békével!” De Pál ezt mondta a katonáknak: „Vezetőitek nem bizonyították be, hogy valami bűnt követtünk volna el. Ennek ellenére nyilvánosan megvertek, és börtönbe zártak bennünket. Mi római állampolgárok vagyunk, és jogaink vannak. Most meg titokban akarnak bennünket elküldeni?! Azt már nem! Jöjjenek csak ide, és ők maguk vezessenek ki minket!” A katonák visszamentek a város vezetőihez, és elmondták, amit Pál üzent. Amikor a vezetők megtudták, hogy Pál és Szilász római állampolgárok, megijedtek. Odamentek hozzájuk, és bocsánatot kértek tőlük. Azután kivezették őket a börtönből, és kérték, hogy menjenek el a városból. Pál és Szilász a börtönből Lídia házához ment. Ott találkoztak a testvérekkel, bátorították őket, majd továbbmentek Filippiből. Pál és Szilász átmentek Amfipolisz városán és Apollónián, majd Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsidók is éltek, és zsinagógájuk is volt. Pál, szokása szerint, itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton beszélgetett a zsidókkal az Írásokról. Magyarázta nekik az Írásokat: bebizonyította, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból. Azt mondta nekik: „Az a Jézus a Krisztus, akiről én beszélek nektek.” Néhány zsidó elfogadta ezt, és csatlakozott Pálhoz és Szilászhoz. A zsinagógában voltak olyan görögök is, akik az igaz Istent imádták, meg gazdag és előkelő asszonyok is. Ezek közül is sokan csatlakoztak Pálékhoz. De azok a zsidók, akik nem hittek, irigykedni kezdtek. Ezért maguk mellé vettek néhány gonosz embert a piactérről, azután összegyűjtöttek egy csoportot, és nagy zavart keltettek a városban. Ez a tömeg Jázon házához vonult. Pált és Szilászt keresték, mert ki akarták őket hozni onnan, hogy a városi gyűlés elé állítsák őket. Amikor Pálékat nem találták, Jázont fogták meg, és néhány testvérrel együtt erőszakkal a város vezetői elé vitték. Közben ezt kiabálták: „Ezek az egész világon zavart keltettek, és most ide is eljöttek. Jázon vendégül látta őket. Ők nem engedelmeskednek a császár törvényének, mert azt mondják, hogy van egy másik király: Jézus.” A város vezetői és a többiek emiatt nagyon dühösek lettek. Jázon és a testvérek azonban kifizették a pénzbüntetést, így elengedték őket. Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik Bérea városába mentek. Amikor oda megérkeztek, elmentek a zsinagógába. A béreai zsidók becsületesebbek voltak, mint a thesszalonikaiak. Nyitott szívvel fogadták az üzenetet. Minden nap olvasták az Írásokat, és gondolkodtak rajta. Akarták tudni, hogy igaz-e, amit Pál mondott. Ennek az lett az eredménye, hogy közülük sokan hittek Jézusban. Sőt még a gazdag és előkelő görög asszonyok és férfiak közül is sokan hívők lettek. Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti Isten üzenetét, oda is utána mentek, és Pál ellen uszították az embereket. Ekkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerhez. De Szilász és Timóteus Béreában maradt. Azok a testvérek, akik elkísérték Pált, egészen Athén városáig mentek vele, majd visszatértek Béreába. Pál azt üzente velük, hogy Szilász és Timóteus sürgősen menjenek utána Athénbe. Pál tehát Athénben várta Szilászt és Timóteust. Nagyon felbosszankodott azon, hogy a város tele van bálvány-szobrokkal. Itt is elment a zsinagógába, és vitatkozott a zsidókkal és az istenfélő görögökkel. Beszélgetett másokkal is a piactéren. Néhány filozófus az epikureus és sztoikus csoportból vitába keveredett Pállal. Néhányan ezek közül azt mondták: „Ez össze-vissza beszél! Mit akar mondani?” Pál ugyanis beszélt nekik Jézusról és a feltámadásról. Ekkor azt mondták egymásnak: „Úgy látszik, valami idegen istenekről beszél”. Azután magukkal vitték Pált az Areopágoszra. Azt mondták neki: „Magyarázd el nekünk ezt az új dolgot, amiről beszélsz, mert nem értjük! Furcsa amit mondasz, de szeretnénk megérteni.” Az athéniek és az ott lakó külföldiek mind azzal töltötték az idejüket, hogy új elméletekről vitatkoztak. Pál tehát felállt az Areopágosz előtt, és beszédet tartott: „Athéni férfiak, úgy látom, ti valóban nagyon vallásosak vagytok. Amikor a városotokban jártam, láttam azokat a dolgokat, amiket ti tiszteltek. Találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt írva: » az ismeretlen istennek «. Éppen ő az, akiről én beszélek: az az Isten, akit ti nem ismertek, mégis tiszteltek. Ő az Isten, aki teremtette az egész világot és mindent, ami benne van. Ő a Menny és a Föld Ura, aki nem kézzel készített templomokban lakik! Istennek nincs szüksége rá, hogy az emberek szolgálják őt. Éppen ellenkezőleg! Ő ad mindenkinek életet, leheletet, és mindent. Ő teremtette az első embert, és annak az utódaiból az összes nemzetet. Isten akarta, hogy az emberek az egész Földön mindenhol elterjedjenek. Ő jelölte ki a népek lakóhelyének határait. Ő határozta meg azt is, hogy meddig lakjanak ott. Mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Istent, kinyújtsák a kezüket utána, kitapogassák őt a sötétben, és talán meg is találják. Pedig Isten nincs messze egyikünktől sem! »Mert benne élünk, mozgunk, és vagyunk.« Költőitek közül az egyik ezt mondta: »Mert az ő gyermekei vagyunk.« Mivel valóban Isten gyermekei vagyunk, hogyan is gondolhatnánk, hogy Isten hasonló az aranyhoz, ezüsthöz, vagy kőhöz, amit az emberi művészet, vagy képzelet formált ki?! Eddig az emberek nem értették meg, hogy Isten nem ilyen. Isten mostanáig türelmes volt, most azonban mindenkinek mindenhol azt parancsolja, hogy változtassa meg a gondolkodását és az életét. Mert Isten már kijelölte azt a napot, amelyen ítéletet tart az összes ember felett az egész világon. Az ő ítélete igazságos lesz. Ezt az ítéletet egy férfi által fogja tartani, akit erre a célra már kiválasztott. Azzal bizonyította ezt mindenki számára, hogy ezt a férfit feltámasztotta a halálból!” Amikor az emberek a feltámadásról hallottak, voltak, akik kicsúfolták Pált, mások viszont azt mondták: „Szeretnénk, ha beszélnél még erről.” Pál ezután elment közülük. Dioniziosz, az Areopágosz tagja, egy Damarisz nevű asszony és még néhányan azonban hittek Jézusban, és együtt mentek Pállal. Ezután Pál továbbment Athénból Korinthusba. Találkozott ott egy Akvila nevű zsidó férfival, aki Pontuszból származott, és feleségével, Priszcillával együtt nem sokkal azelőtt érkezett Korinthusba. Itáliából jöttek, mert Claudius császár megparancsolta a zsidóknak, hogy költözzenek el Rómából. Pál meglátogatta Akvilát és Priszcillát, és attól kezdve náluk is lakott. Mivel Pálnak is sátorkészítő volt a mestersége, ezután együtt is dolgoztak. Pál minden szombaton vitatkozott a zsinagógában a zsidókkal és a görögökkel. Azt akarta, hogy ők is higgyenek Jézusban. Ezután Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából. Ettől kezdve Pál minden idejét arra fordította, hogy a zsidóknak bebizonyítsa: Jézus a Krisztus. A zsidók azonban nem hittek neki. Ellenkeztek Pállal, átkozták és káromkodtak. Ekkor Pál lerázta ruhájáról a port, és azt mondta nekik: „Ha nem fogtok megmenekülni, arról csak ti tehettek! Az én lelkiismeretem tiszta, mert mindent megtettem, hogy megmentselek titeket. Mostantól kezdve a nem zsidókhoz megyek.” Ott is hagyta őket, és Titiusz Jusztusz házába költözött, aki az igaz Istent imádta, és a zsinagóga mellett lakott. Kriszpusz, a zsinagóga vezetője egész családjával együtt mégis hitt az Úrban. Korinthusban még sokan mások is hallották Pál beszédét, és hittek Jézusban. Ezek mind bemerítkeztek. Egyik éjjel Pál álmot látott. Az Úr így szólt hozzá ebben az álomban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni, vagy bántani téged. Népem közül sokan laknak ebben a városban.” Ezért Pál még másfél évig ott maradt, és tanította nekik Isten beszédét és üzenetét. Amikor Gallió volt Akhája kormányzója, a zsidók összefogtak, rátámadtak Pálra, és erőszakkal a bíróságra vitték, Gallió elé. Ezzel vádolták Pált: „Ez a férfi azt tanítja, hogy olyan módon imádjuk Istent, amely ellenkezik a mi Törvényünkkel.” Pál éppen mondani akart valamit, de szóhoz sem jutott, mert Gallió ezt válaszolta a zsidóknak: „Ha bűncselekményről, vagy valami gonosz dologról lenne szó, akkor meghallgatnálak benneteket, zsidók. Mivel azonban csak szavakról, nevekről, és a saját törvényetek kérdéseiről vitatkoztok, ezt intézzétek el magatok között! Én nem leszek bíró ilyen dolgokban.” Ezzel elküldte őket a bíróságról. Ekkor a zsidók megfogták Szószthenészt, aki akkor a zsinagóga vezetője volt, és a bíróság előtt megverték. De Gallió nem törődött velük. Pál ezután még sokáig Korinthusban maradt. Azután elbúcsúzott a testvérektől, és Priszcillával és Akvilával együtt Szíriába hajózott. Amikor Kenkreába értek, Pál levágatta a haját, mert ezt ígérte Istennek. Azután megérkeztek Efezus városába. Priszcilla és Akvila nem utaztak tovább, hanem ott maradtak. Pál Efezusban is bement a zsinagógába, ahol beszélgetett és vitatkozott a zsidókkal. Azok kérték, hogy maradjon még náluk, de ő tovább akart utazni. Amikor elbúcsúzott a zsidóktól, azt mondta: „Ha Isten is akarja, még visszajövök hozzátok.” Azután hajóra szállt, és elhagyta Efezust. Cézárea városában partra szállt, majd innen felment Jeruzsálembe. Köszöntötte a helyi gyülekezetet, majd továbbment a szíriai Antiókhiába. Egy idő után innen is továbbment, Galácia és Frígia vidékét járta be. Minden városban biztatta és erősítette Jézus tanítványait. Közben egy Apollós nevű művelt és tanult zsidó férfi érkezett Efezusba. Alexandria városából származott, és nagyon jól ismerte az Írásokat. Az Úr Útjáról már korábban tanították Apollóst, aki mindenhol lelkesen beszélt, és helyesen tanított Jézusról, pedig csak azt a bemerítést ismerte, amiről János tanított. Apollós kezdett az efezusi zsinagógába járni, és ott nagyon bátran beszélt. Amikor Priszcilla és Akvila hallották Apollóst, elhívták a házukba. Beszélgettek vele, és részletesebben elmagyarázták neki Isten útját. Ezután Apollós el akart menni Akhájába. Az efezusi testvérek biztatták, és levelet írtak az Akhájában lakó tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor azután Apollós odaérkezett, sokat segített az ottani tanítványoknak, akik Isten kegyelme által hívőkké lettek. Apollós ugyanis a nyilvánosság előtt sokszor és hevesen vitatkozott a zsidókkal, és világosan be tudta bizonyítani, hogy nincs igazuk. Az Írások alapján bebizonyította, hogy Jézus a Krisztus. Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott Jézus néhány tanítványával. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?” De ők így válaszoltak: „Nem is hallottunk a Szent Szellemről!” Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?” Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan János tanította a bemerítkezést.” „János azért merítette be az embereket, hogy ezzel fejezzék ki, hogy meg akarják változtatni gondolkodásukat és egész életüket. De azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd utána fog jönni, vagyis Jézusban” - mondta nekik Pál. Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek nyelveken szólni és prófétálni. Ez a tanítvány-csoport tizenkét férfiból állt. Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Isten különleges csodákat tett Pálon keresztül. Az emberek elvitték a betegekhez a zsebkendőket és ruhákat, amelyeket Pál viselt, a betegek pedig meggyógyultak, és a gonosz szellemek kimentek belőlük. Arra járt néhány zsidó, akik azzal foglalkoztak, hogy a gonosz szellemeket kiűzzék az emberekből. Megpróbálták az Úr Jézus nevét erre a célra használni. Azt mondták a gonosz szellemeknek: „Annak a Jézusnak a nevében parancsolunk nektek, akiről Pál beszél!” Ezt tette a zsidó főpap, Szkéva hét fia is. De egyszer a gonosz szellem így beszélt vissza ezeknek a zsidóknak: „Jézust ismerem, Pálról is hallottam, de kik vagytok ti?!” Akkor az az ember, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, megverte őket, és még a ruhát is letépte róluk. Erősebb volt, mint ők együttesen, annyira, hogy azok meztelenül és sebesülten rohantak ki a házból. Ezt mindenki megtudta, aki csak Efezusban lakott, zsidók és görögök egyaránt. Félelem fogta el őket, és még jobban tisztelték az Úr Jézus nevét. A hívők közül sokan bevallották gonosz tetteiket a többiek előtt. Voltak olyan hívők, akik korábban varázsoltak. Ezek közül sokan összegyűjtötték a varázsláshoz használt könyveiket, és a többiek szeme láttára elégették őket. Az így elégetett könyvek összesen körülbelül ötvenezer ezüstpénzt értek. Ezért azután Isten üzenete egyre erősebben terjedt, és egyre többen hittek Jézusban. Ezek után Pál elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Az volt a terve, hogy keresztülutazik Macedónián és Akháján. Ezt gondolta: „Jeruzsálem után Rómába is el kell mennem.” Ezért két segítőtársát, Timóteust és Erásztoszt előreküldte Macedóniába, ő maga pedig egy ideig még Ázsiában maradt. Ekkor történt, hogy nagy zűrzavar támadt Efezusban az Úr Útja miatt. Volt a városban egy Demeter nevű ötvösmester. Azzal foglalkozott, hogy Artemisz istennő templomának kicsinyített másolatát készítette ezüstből. A műhelyében dolgozó munkások ezért jó fizetést kaptak. Demeter összegyűjtötte ezeket a munkásokat és a többi hasonló iparost. Azt mondta nekik: „Tudjátok, milyen sok pénzt keresünk ezzel a mesterséggel. Ugyanakkor ti magatok is látjátok, mit művel ez a Pál, és halljátok, mit mond! És mennyi embert meggyőzött már, de nem csak Efezusban, hanem szinte egész Ázsiában. Azt mondja, hogy a kézzel készített istenek valójában nem is istenek. Ez nagyon veszélyes! Rossz híre lesz a munkánknak. Sőt, a mi nagy istennőnket, Artemiszt és a templomát is semmibe veszik. Pedig Artemiszt egész Ázsia, sőt az egész világ istennőként tiszteli!” Ekkor az összegyűltek nagyon dühösek lettek, és így kiáltoztak: „Nagy az Efezusi Artemisz!” Az egész városban zűrzavar támadt. Elfogták Gájuszt és Arisztarkhoszt, akik Macedóniából jöttek, és Pál útitársai voltak. Erőszakkal elvitték őket a stadionba, ahol nagyon sokan összegyűltek. Pál is oda akart menni, hogy szóljon a tömeghez, de a tanítványok nem engedték. Pálnak volt néhány barátja a város vezetői között. Ezek is azt üzenték neki, hogy ne menjen a stadionba. Közben a stadionban összegyűlt tömeg már mindenfélét kiabált. Az egész gyűlés összezavarodott, sőt a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek ide. A zsidók kiválasztották Sándort, és előre állították, hogy beszéljen. Sándor intett a kezével, és beszédet akart mondani. De mikor az emberek megtudták, hogy zsidó, még jobban kiabáltak. Mindenki kórusban ordította: „Nagy az efezusi Artemisz! Nagy az efezusi Artemisz! …” Ez körülbelül két óra hosszat tartott. Végre a város egyik vezetője lecsendesítette a kiabáló sokaságot. Ezt mondta: „Efezusiak! Van-e valaki széles e világon, aki ne tudná, hogy Efezus városa őrzi a nagy Artemisz istennő templomát, és az égből hullott szent követ?! Mivel mindez nyilvánvaló, csillapodjatok le, és ne okozzatok semmi bajt! Mert idehoztátok ezeket az embereket, holott nem loptak semmit a templomból, és nem mondtak rosszat istennőnkre. Ha Demeternek és a többi mesterembernek panaszuk van valaki ellen, akkor menjenek a bíróságra. Ott mondják el, mivel vádolják egymást. Ha bármi más dolgot akartok elintézni, akkor azt meg a szokásos népgyűlésen kell megbeszélni. Attól félek, hogy azért, ami ma történt, még lázadással is vádolhatnak bennünket. Hiszen nem tudjuk megmondani, miért okoztunk ekkora zűrzavart.” Ezzel hazaküldte a tömeget. Miután megszűnt a zűrzavar, Pál magához hívta a tanítványokat. Bátorította őket, majd elbúcsúzott tőlük, és elindult Macedóniába. Macedóniában járva mindenhol hosszasan beszélt a tanítványokkal, és bátorította őket. Azután Görögországba ment, és ott maradt három hónapig. Innen Szíriába akart hajózni, de megtudta, hogy a zsidók valami rosszat terveznek ellene. Ezért úgy döntött, hogy Macedónián keresztül tér vissza. Pált elkísérte a Bérea városából való Szópatér, Pirrosz fia, azután a Thesszalonika városából való Arisztarkhosz és Szekundusz, meg Gájusz, aki Derbéből jött, azután Timóteus, és az ázsiai tartományból származó Tükhikosz és Trofimosz. Ez a csoport előre ment, és Tróászban vártak meg bennünket. Mi a kovásztalan kenyerek ünnepe után szálltunk hajóra Filippiben. Öt nappal később találkoztunk a csoporttal Tróászban, ahol hét napot töltöttünk. Amikor a hét első napján összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni. Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világító-eszköz volt. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, ahogy Pál egyre tovább beszélt. Olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt. Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!” Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig beszélgetett a tanítványokkal, egészen hajnalig, majd elment. Eutikhoszt pedig hazavitték. Valóban élt, és ennek mindenki nagyon örült. Ezután hajóra szálltunk, és elindultunk Asszoszba. Ott akartuk felvenni Pált a hajóra, mert ő odáig gyalog akart menni. Amikor Asszoszban találkoztunk, ő is felszállt, és együtt hajóztunk tovább Mitilénébe. Innen másnap útnak indultunk, és eljutottunk egy helyre, amely szemben volt Khiosszal. Következő nap átmentünk Számoszba, másnap pedig a hajónk Milétoszba érkezett. Pál ugyanis elhatározta, hogy Efezusban nem állunk meg. Nem akart Ázsiában időt tölteni, mert sietett Jeruzsálembe, hogy Pünkösdre odaérjen, ha csak lehet. Milétoszból Pál üzenetet küldött Efezusba, és magához hívta az ottani gyülekezet vezetőit. Amikor azok megérkeztek, ezt mondta nekik: „Ti tudjátok, hogyan éltem közöttetek az első naptól kezdve, amikor Ázsiába jöttem. Mindig alázatosan szolgáltam az Urat. Őt szolgáltam sokszor sírva, a bajok között is, amelyeket el kellett elviselnem a zsidók ellenem való támadásai miatt. Tudjátok, hogy bizonytalankodás nélkül elmondtam nektek mindazt, ami a javatokat szolgálta. Tanítottalak titeket nyilvánosan és házról házra járva is. Zsidókat és görögöket egyaránt figyelmeztettem, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és életüket. Figyelmeztettem őket, hogy forduljanak Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban. Most azonban engedelmeskednem kell a Szent Szellemnek, hogy Jeruzsálembe menjek. Nem tudom, mi fog történni ott velem. Csak azt tudom, hogy a Szent Szellem minden városban figyelmeztet arra, hogy börtönbe fognak zárni, és bajba kerülök. De nem számít még az életem sem. Csak az érdekel, hogy célhoz érjek, és elvégezzem a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám: hogy hirdessem az örömhírt Isten kegyelméről. Most hallgassatok rám! Tudom, hogy többé nem látjuk egymást. Amíg veletek voltam, tanítottalak benneteket Isten királyi uralmáról. Ezért ma ünnepélyesen kijelentem, hogy nem az én hibám, ha közületek valaki nem fog megmenekülni. Mert bizonytalankodás nélkül mindent elmondtam, amit Isten akart nektek üzenni. Viseljetek gondot és vigyázzatok magatokra és azokra, akik rátok vannak bízva! Mert ők olyanok, mint a juhnyáj, amelyben a Szent Szellem pásztorrá tett titeket! Legyetek olyanok, mint a pásztorok: őrizzétek és gondozzátok Isten eklézsiáját, amelyért ő a saját vérével fizetett. Tudom azt is, hogy miután én elmegyek, gonosz emberek jönnek közétek. Olyanok lesznek, mint az éhes farkasok, amikor megtámadják és pusztítják a nyájat. Sőt, még közöttetek is lesznek olyanok, akik téves és eltorzított dolgokat tanítanak. Ezzel Jézus tanítványai közül egyeseket eltérítenek az igazságtól, és maguk köré gyűjtik őket. Ezért vigyázzatok! Ne felejtsétek el, hogy három éven keresztül éjjel-nappal könnyek között tanácsaimmal segítettem, biztattam és figyelmeztettem mindegyikőtöket. Most pedig Istenre bízlak benneteket, és az Isten üzenetére, amely kegyelméről beszél. Ez az üzenet képes arra, hogy erőssé tegyen és felneveljen titeket. Így kaphatjátok meg mindazt a jót, amit Isten örökségül akar adni nektek. De nemcsak nektek, hanem mindazoknak, akik egészen Istenhez tartoznak. Amíg veletek voltam, nem kértem senkitől ezüst-, vagy aranypénzét, vagy a ruháját. Ti is jól tudjátok, hogy mindig saját kezemmel dolgoztam, így tudtam megvenni, amire szükségem volt. De nemcsak magamat tartottam el, hanem a munkatársaimat is. Így mutattam meg nektek, hogy szorgalmas munkával kell segítenünk azokat, akiknek szükségük van rá. Arra tanítottalak, hogy emlékezzetek az Úr Jézus szavaira: »Boldogabb leszel, ha te adsz másoknak, mint ha neked adnak valamit.«” Miután Pál befejezte, az efezusi gyülekezet vezetőivel együtt letérdelt és imádkozott. Mindannyian sírtak, Pál nyakába borultak és megcsókolták. Különösen az fájt nekik, hogy Pál azt mondta: többet nem fognak találkozni vele. Azután elkísérték a hajóhoz Pált. Miután elbúcsúztunk a vezetőktől, útra keltünk, és egyenesen Kószba hajóztunk. Másnap Rodoszba érkeztünk, onnan Patarába indultunk. Itt találtunk egy másik hajót, amely Föníciába tartott. Erre felszálltunk, és útnak indultunk. Miután megláttuk Ciprust, és bal kéz felől elhajóztunk mellette, Szíria felé indultunk, és Tírusz városában kötöttünk ki. Itt a hajóból partra tették a rakományt. Tíruszban megkerestük Jézus tanítványait, és hét napig velük maradtunk. A testvérek a Szent Szellem által azt mondták Pálnak, hogy ne folytassa útját Jeruzsálembe. Amikor már letelt az időnk, mégis kimentünk a tengerpartra, hogy folytassuk az utunkat. Az egész gyülekezet, az asszonyokkal és gyerekekkel együtt, kikísért bennünket a városon kívül, egészen a tengerig. A parton letérdeltünk, és imádkoztunk, majd elbúcsúztunk egymástól. Mi hajóra szálltunk, ők pedig hazamentek. Tíruszból továbbhajózva Ptolemaiszban kötöttünk ki. Itt is üdvözöltük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk. Másnap tovább indultunk, és megérkeztünk Cézárea városába. Itt Fülöp házához mentünk, és nála maradtunk. Fülöpnek az volt a feladata, hogy az örömhírt hirdesse. Ő volt az egyik a hét segítő testvér közül. Négy leánya volt, akik prófétáltak. Ezek a leányok még nem mentek férjhez. Néhány napja már ott voltunk, amikor egy Agabosz nevű próféta érkezett Júdeából. Odajött hozzánk, elvette Pál övét, összekötözte vele a saját kezét és lábát, majd ezt mondta: „A Szent Szellem azt mondja, hogy ennek az övnek a gazdáját így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és átadják őt a nem zsidóknak.” Amikor ezt hallottuk, mi is, meg a többiek is kérlelni kezdtük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Ő azonban így válaszolt: „Miért sírtok? Ne szaggassátok a szívemet, hiszen felkészültem rá, hogy megkötöznek, vagy akár meg is ölnek Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.” Mivel nem hagyta, hogy lebeszéljük, nem is próbálkoztunk tovább, hanem azt mondtuk: „Legyen úgy, ahogy az Úr akarja!” Néhány nap múlva felkészültünk, és elindultunk Jeruzsálembe. A cézáreai tanítványok közül is velünk jöttek néhányan. Elvezettek bennünket a ciprusi Mnázón házához, aki Jézus első tanítványai közé tartozott. Nála laktunk egy ideig. Amikor Jeruzsálembe értünk, a testvérek örömmel fogadtak bennünket. Másnap Pál is eljött velünk, meglátogatta Jakabot és a jeruzsálemi gyülekezet vezetőit, akik mind együtt voltak. Pál köszöntötte őket, elmondta nekik, hogy mi mindent tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nem zsidó népek között. Ekkor a jeruzsálemi testvérek dicsérték Istent, és azt mondták Pálnak: „Testvér, látod ezt a sok ezer zsidót, akik hisznek Jézusban, és ugyanakkor a Mózes Törvényének is buzgón engedelmeskednek? Ezek hallottak rólad, és úgy tudják, hogy azt tanítod az idegen országokban élő zsidóknak, hogy hagyják el Mózes Törvényét: ne metéljék körül a gyermekeiket, és ne kövessék a szokásainkat. Most mit tegyünk?! A zsidó hívők biztosan megtudják, hogy ide jöttél. Tedd meg, amit mondunk neked! Van közöttünk négy férfi, akik ígéretet tettek Istennek. Vidd őket magaddal, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és fizesd ki a költségeiket, hogy lenyírassák a hajukat! Így mindenki meg fogja tudni, hogy nem igaz, amit rólad hallottak, és hogy te magad is úgy élsz, hogy a Törvény parancsainak engedelmeskedsz. Ami a nem zsidó hívőket illeti, nekik írtunk egy levelet, hogy »ne egyenek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel, ne egyenek megfulladt állatok húsából készült ételt, se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, és ne kövessenek el semmilyen szexuális bűnt«”. Pál tehát csatlakozott ahhoz a négy férfihoz, és másnap velük együtt elvégezte a tisztulási szertartást. Azután elment a Templomba és bejelentette, hogy mikor jár le a tisztulásuk ideje, hogy mikorra készítsék el értük az áldozatot. Amikor a hét nap már majdnem letelt, néhány Ázsiából jött zsidó meglátta Pált a Templomban. Ezek az ázsiaiak Pál ellen uszították az embereket, akik erőszakkal megragadták őt, és közben azt kiáltozták: „Izráeli férfiak, segítsetek! Ez a férfi népünk, Törvényünk és szent Templomunk ellen tanít minden városban mindenkit! Ráadásul most még nem zsidókat is behozott a Templom területére, és ezzel bemocskolta ezt a szent helyet!” Ezt azért mondták, mert előzőleg látták Pált és Trofimoszt a városban. Trofimosz Efezusból jött, és görög volt. A zsidók azt hitték, hogy Pál bevitte őt a Templom területére. Az emberek emiatt nagyon dühösek lettek. Az egész városból mindenki a Templom udvarába rohant, erőszakkal megragadták Pált, kivonszolták onnan, a kapukat pedig azonnal bezárták. A feldühödött tömeg meg akarta ölni Pált. Közben valaki szólt a római katonák parancsnokának, hogy egész Jeruzsálemben zűrzavar uralkodik. A parancsnok azonnal hívta a tisztjeit és a katonáit, és ezekkel együtt odarohant, ahol Pál volt. Amikor az emberek meglátták a parancsnokot és a katonákat, elengedték Pált, és nem verték tovább. A parancsnok letartóztatta Pált, és megparancsolta katonáinak, hogy két lánccal kötözzék meg. Ezután megkérdezte, hogy kicsoda ez a Pál, és mi rosszat tett. De a sokaság össze-vissza kiabált, és a parancsnok a nagy zűrzavarban nem tudta kideríteni, hogy valójában mi is történt. Ezért megparancsolta, hogy Pált vigyék fel a várba. Amikor a lépcsőkhöz értek, a katonák felvették Pált, és úgy vitték fel a lépcsőn. Így védték meg a dühös tömegtől, amely jött utána, és folyton azt kiáltozta: „Öld meg! Öld meg!” Amikor már éppen be akarták vinni a várba, Pál megkérdezte a parancsnokot „Megengeded, hogy mondjak valamit?” Az így válaszolt: „Tudsz görögül?! Hát nem te vagy az az egyiptomi férfi, aki nemrég lázadást szított, és négyezer gyilkost vezetett a pusztába?” Pál így válaszolt: „Nem, én zsidó vagyok. Tarzuszból, a híres cilíciai városból származom. De kérlek, engedd meg, hogy szólhassak a néphez!” Amikor a parancsnok megengedte, Pál megállt a lépcsőn, és intett a tömegnek. Ekkor mindenki lecsendesedett, Pál pedig héberül szólalt meg. Ezt mondta: „Testvérek és népünk vezetői, hallgassatok meg! Hadd védekezzem előttetek!” Amikor az emberek meghallották, hogy az ő nyelvükön beszél, egészen lecsendesedtek. Pál ekkor így folytatta: „Én magam is zsidó vagyok. A cilíciai Tarzuszban születtem, de Jeruzsálemben nevelkedtem. Gamáliél tanítványa voltam, aki gondosan megtanított mindenre atyáink Törvénye szerint. Ugyanúgy szenvedélyesen lelkesedtem Istenért, mint most ti, és üldöztem azokat, akik az ÚR Útját követték. Elfogtam, és börtönbe zártam őket, és voltak, akiket meg is öltek közülük, férfiakat és nőket is. A főpap és az idősebb vezetők tanácsa bizonyíthatja, hogy ez így történt. Tőlük kaptam azokat a leveleket is, amelyek damaszkuszi testvéreinkhez szóltak. Én magam azért mentem Damaszkuszba ezekkel a levelekkel, hogy ott is elfogjam Jézus tanítványait. Megkötözve akartam visszavinni őket Jeruzsálembe, hogy börtönbe kerüljenek, és megbüntessék őket.” „De útban Damaszkusz felé valami történt velem. Körülbelül dél lehetett. Már közeledtem Damaszkusz városához, amikor hirtelen vakító fényesség vett körül, amely az égből világított rám. Leestem a földre, és egy hangot hallottam. Azt mondta: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?« Ő így válaszolt: »Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.« Akik velem voltak, látták a fényességet, de a hangot, amely hozzám szólt, nem hallották. Ekkor én megkérdeztem: »Mit tegyek, Uram?« Az Úr pedig így válaszolt: »Kelj fel, és menj be Damaszkuszba! Ott majd megmondják neked mindazt, amit az én tervem szerint tenned kell.« Mivel a nagy fényességtől megvakultam, társaim kézen fogva vezettek be Damaszkuszba. Élt abban a városban egy Anániás nevű zsidó, aki hűségesen megtartotta a Törvény parancsait, és akit minden damaszkuszi zsidó tisztelt. Ő odajött hozzám, megállt mellettem, és azt mondta: »Saul, testvérem, kapd vissza a látásodat!« Abban a pillanatban valóban megláttam őt. Anániás így folytatta: »Ősapáink Istene kiválasztott téged, hogy megtudd, mi a terve veled, és hogy meglásd az Igazságost, azaz Jézust, és halld meg, amit neked mond. Mert róla fogsz tanúskodni: el kell mondanod mindenkinek, amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedj tovább! Kelj fel, merítkezz be, és hívd segítségül az Úr Jézus nevét, hogy bűneidtől megszabadulj!« Később visszajöttem Jeruzsálembe, és amikor a Templomban imádkoztam, látomást láttam. Jézust láttam, aki azt mondta nekem: »Siess, menj el Jeruzsálemből hamar, mert itt nem hiszik el, amit rólam mondasz!« Én így feleltem: »Uram, ezek az emberek tudják, hogy én egyik zsinagógától a másikhoz mentem, elfogtam, börtönbe zártam és megvertem azokat, akik benned hisznek! Amikor Istvánt megölték, aki rólad tanúskodott és beszélt az embereknek, én is ott álltam, és helyeseltem, hogy megöljék. Sőt, őriztem is azoknak a ruháit, akik megölték Istvánt.« De Jézus azt válaszolta: »Most indulj el! Messzire küldelek téged, a nem zsidó népekhez.«” Az összegyűltek eddig csendben hallgatták Pált, de mikor ezt mondta, elkezdtek kiabálni: „Öld meg! Öld meg! Az ilyen embernek nem szabad élnie!” Felsőruháikat eldobálták, ordítoztak, és port szórtak a levegőbe. A parancsnok ekkor mondta a katonáknak, hogy Pált vigyék be a várba, és korbácsolják meg. Azt akarta, hogy Pál mondja meg, miért kiabáltak rá ilyen haragosan. Amikor Pált megkötözték, hogy előkészítsék a megkorbácsoláshoz, ő megkérdezte az ott álló századostól: „Szabad-e nektek egy római állampolgárt ítélet nélkül megkorbácsolni?” Ekkor a százados a parancsnokhoz sietett, és azt mondta neki: „Vigyázz, mit teszel, mert ez a férfi római állampolgár!” A parancsnok ekkor Pálhoz sietett, és megkérdezte: „Mondd, te igazán római állampolgár vagy?” „Az vagyok”—mondta Pál. „Én sokat fizettem azért, hogy római polgár lehessek” — mondta a parancsnok. „Én pedig már római polgárnak születtem”—felelte Pál. Ekkor azok, akik meg akarták verni, azonnal elmentek. A parancsnok is megijedt, amikor megtudta, hogy Pál római állampolgár, és ő mégis megkötöztette. A parancsnok pontosan meg akarta tudni, mivel vádolják Pált a zsidók. Ezért másnap összehívta a főpapokat és az egész Főtanácsot. Pált pedig eléjük állította, miután levette róla a láncokat. Pál a Főtanácsra nézett és beszélni kezdett: „Testvéreim, én mind e mai napig tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt.” Ekkor Anániás főpap megparancsolta azoknak, akik Pál mellett álltak, hogy üssék szájon. Pál Anániáshoz fordult: „Isten fog téged megverni, te fehérre meszelt piszkos fal! Azért ülsz ott, hogy a Törvény szerint ítélkezz fölöttem, és a Törvény ellenére mégis megparancsolod, hogy engem üssenek meg?!” Akik mellette álltak, rászóltak Pálra: „Hogy mersz így beszélni Isten főpapjával?!” Pál így felelt: „Testvéreim, nem tudtam, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: »Ne mondj rosszat néped vezetőjéről!« ” Amikor Pál látta, hogy a Főtanács egy része szadduceusokból, a másik része farizeusokból áll, felkiáltott: „Testvérek, én is farizeus vagyok, sőt már apám is az volt! Most is azért állok a bíróság előtt, mert hiszek abban, hogy a halottak fel fognak támadni.” Amikor ezt mondta, a farizeusok és a szadduceusok vitatkozni kezdtek egymással, és a gyűlés két csoportra szakadt. A szadduceusok ugyanis nem hiszik, hogy a halottak fel fognak támadni. Nem hiszik, hogy vannak angyalok, vagy szellemek. A farizeusok azonban hisznek ezekben. Ekkor nagy zűrzavar és kiabálás támadt. Majd a farizeusok csoportjából felállt néhány törvénytanító, és szenvedélyesen így érveltek: „Semmi rosszat nem találunk benne. Lehet, hogy egy angyal vagy szellem szólt hozzá.” A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza a várba. Azon az éjszakán az Úr megállt Pál előtt, és azt mondta neki: „Légy bátor! Mert ahogyan Jeruzsálemben beszéltél, úgy kell Rómában is beszélned rólam.” Elmentek a főpapokhoz és a nép vezetőihez, és azt mondták: „Megfogadtuk, hogy addig semmit nem eszünk, amíg Pált meg nem öljük. Ezért most a Főtanáccsal együtt kérjétek meg a parancsnokot, hogy küldje le hozzátok Pált, mintha még kérdezni szeretnétek tőle valamit. Mi pedig lesbe állunk, és megöljük, mielőtt ideérne.” Pál unokaöccse azonban meghallotta ezt a tervet, elment a várba, és elmondta Pálnak. Pál ekkor magához hívta az egyik századost, és azt mondta neki: „Vidd el ezt a fiatalembert a parancsnokhoz, mert valami üzenetet hozott!” A százados el is vitte a fiút a parancsnokhoz, és jelentette: „Az a Pál nevű fogoly hívatott, és megkért, hogy hozzam ide ezt a fiatalembert, mert mondani akar neked valamit.” A parancsnok ekkor kézen fogta a fiút, különvonult vele, és megkérdezte tőle: „Mit akarsz mondani?” A fiú így válaszolt: „A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek, küldd le Pált holnap a Főtanács elé, mintha még valamit kérdezni akarnának tőle. De te ne higgy nekik, mert több mint negyvenen állnak lesben, hogy útközben meggyilkolják Pált. Ezek megfogadták, hogy addig nem esznek, nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen állnak, és csak a te engedélyedet várják.” A parancsnok ekkor elküldte a fiút. Azt mondta neki: „Senkinek se szólj, hogy ezt elmondtad nekem!” Azután magához hívatott két századost, és azt mondta nekik: „Készítsetek fel kétszáz katonát, hetven lovast és kétszáz lándzsást, és ma este kilenc órakor induljatok útnak Cézáreába. Adjatok lovakat Pálnak, hogy ő is lovagoljon, és juttassátok el épségben Félix kormányzóhoz!” A parancsnok levelet is írt Félixnek, amelyben ez állt: „Klaudiusz Liziász üdvözlettel a nagyra becsült Félix kormányzónak. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de én katonáimmal kiszabadítottam, mert megtudtam, hogy római állampolgár. Tudni akartam, mivel vádolják, ezért levittem őt a Főtanácsuk elé. Kiderült, hogy csak a saját törvényükkel kapcsolatban vádolják, és nincs ellene semmi olyan vád, amely alapján halált, vagy börtönt érdemelne. Amikor megtudtam, hogy titokban meg akarják ölni, azonnal elküldtem őt hozzád. Vádlóinak pedig megparancsoltam, hogy mondják el neked, amivel őt vádolni akarják.” A katonák a parancs szerint még azon az éjszakán elvitték Pált Antipatriszba. Másnap a lovas katonák továbbmentek vele, a többiek pedig visszatértek Jeruzsálembe. Amikor a lovas csapat megérkezett Cézáreába, átadták a levelet a kormányzónak, és Pált is elébe vezették. A helytartó elolvasta a levelet, és megkérdezte Páltól, hogy melyik tartományból való. Amikor megtudta, hogy Ciliciából, azt mondta neki: „Majd meghallgatlak, amikor a vádlóid is megérkeznek.” Megparancsolta, hogy Pált a Heródes palotájában őrizzék. Öt nappal később Anániás főpap néhány idős zsidó vezetővel együtt lement Cézáreába. Magukkal vittek egy Tertullusz nevű ügyvédet, hogy ő mondja el a kormányzó előtt, mivel vádolják Pált. Amikor Pált elővezették, Tertullusz elkezdte vádbeszédét: „Nagyra becsült Félix, neked köszönjük, hogy hosszú ideje békében élünk! Bölcsességeddel sok fontos változást hoztál országunkban. Ezt minden körülmények között és mindenhol nagy hálával ismerjük el. De hogy ne raboljuk tovább az idődet, most arra kérünk, hallgasd meg rövid beszédünket! Ez az ember nagy bajkeverő, aki az egész világon zűrzavart kelt a zsidók között. Ő a názáretiek csoportjának vezetője. A többi zsidó vezető is bizonygatta, hogy Tertullusz mindenben igazat mondott. Amikor a helytartó intett, hogy most Pál következik, ő is beszélni kezdett: „Félix kormányzó! Tudom, hogy hosszú évek óta vagy már ennek a népnek a bírája, ezért örömmel védekezem előtted a magam dolgában. Megtudhatod, hogy csak tizenkét nappal ezelőtt mentem fel Jeruzsálembe, hogy ott Istent imádjam. Ezalatt nem láttak engem sem a Templomban, sem a zsinagógában, vagy bárhol a városban, hogy vitatkoztam volna, vagy zűrzavart keltettem volna a nép között. Azt sem tudják bizonyítani, amivel most vádolnak. Azt elismerem, hogy atyáink Istenét olyan módon tisztelem, ahogyan Jézus útjának követői. Akik engem vádolnak, azt gondolják, hogy ez nem helyes. Én azonban hiszek mindabban, ami Mózes Törvényében és a próféták könyveiben meg van írva. Ugyanazt várom és remélem, mint az én vádolóim, hogy Isten egy napon feltámasztja majd mind az igazakat, mind a gonoszokat. Ezért teljes erővel arra törekszem, hogy a lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt. Sok évig távol voltam Jeruzsálemtől, de most visszajöttem népemhez, hogy pénzadományt hozzak a szegényeknek, és áldozatokat mutassak be. A tisztulási szertartás közben talált rám a Templom területén néhány ázsiai zsidó, de nem volt körülöttem sok ember, és nem okoztam semmi zűrzavart. Ezeknek az ázsiai zsidóknak kellett volna idejönniük, és Félix, előtted kellett volna elmondaniuk, hogy mivel vádolnak engem. Vagy mondják el ezek, akik Jeruzsálemből jöttek, hogy mi rosszat találtak bennem, amikor a Főtanács előtt álltam. Csak azért vádolhatnak, amit akkor kiáltottam: »azért állok itt előttetek, mert hiszek a halottak feltámadásában.«” Ekkor megszólalt Félix kormányzó, aki már korábban is jól ismerte Jézus Útjának követőit: „Majd amikor eljön Liziász parancsnok, akkor döntök az ügyedben.” Ezzel befejezte a vádlók és Pál meghallgatását. A századosnak megparancsolta, hogy őrizzék Pált, de ne túl szigorúan, a barátainak pedig engedjék meg, hogy behozzák a börtönbe, amire Pálnak szüksége van. Néhány nap múlva Félix kormányzó újra eljött a feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó volt. Félix parancsolta, hogy hozzák elé Pált, és meghallgatta, amit a Krisztus Jézusban való hitről mondott. De mikor Pál az Isten akarata szerint való életről, a magunk megfegyelmezéséről, és a közeledő ítéletről kezdett beszélni, Félix megijedt, és azt mondta: „Most menj el, de ha ráérek, majd újra hívatlak.” Félix remélte, hogy titokban pénzt kap Páltól, hogy engedje őt szabadon. Ezért gyakran hívatta, és beszélgetett vele. Két év telt el így. Azután Porciusz Fesztusz lett az új kormányzó Félix helyett. Pált azonban Félix nem engedte szabadon, mert kedvében akart járni a zsidóknak. Az új kormányzó, Fesztusz meg is érkezett az országba. Három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe. Itt a főpapok és a többi zsidó vezetők elmondták neki, hogy mivel vádolják Pált. Arra is megkérték Fesztuszt, hogy a kedvükért küldje el Pált Jeruzsálembe. Azt tervezték ugyanis, hogy útközben majd megölik. Fesztusz erre azt felelte, hogy Pált Cézáreában tartják fogva, és hamarosan ő maga is odautazik. Azt javasolta a zsidó vezetőknek, hogy vele együtt menjenek Cezáreába, és ott mondják el, mivel vádolják Pált. Miután nyolc-tíz napot Jeruzsálemben töltött, Fesztusz visszament Cézáreába. A megérkezése utáni napon beült a bírói székbe, és maga elé hívatta Pált. Amikor Pál megjött, a jeruzsálemi zsidók körülállták, és sok mindennel vádolták, de semmit sem tudtak bizonyítani. Pál így védekezett: „Semmi rosszat nem tettem, sem a zsidók Törvénye, sem a Templom, sem a császár ellen.” Fesztusz azonban kedvében akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott mondjak ítéletet ezekben a dolgokban?” Pál így válaszolt: „A császár bírósága előtt állok, és itt kellene ítélkezni fölöttem! Semmit nem vétettem a zsidók ellen, ezt te is tudod, Fesztusz! Ha valami rosszat tettem, és a törvény szerint ezért meg kell halnom, akkor nem akarom elkerülni a halálbüntetést. De ha nem igaz, amivel ők vádolnak, akkor engem senki nem adhat oda nekik. Azt akarom, hogy a császár ítéljen az ügyemben. Ehhez jogom van!” Miután Fesztusz megbeszélte a tanácsadóival a dolgot, így válaszolt: „Mivel azt akarod, hogy a császár ítéljen az ügyedben, ezért hozzá foglak küldeni.” Néhány nappal később Cézáreába érkezett Agrippa király és Berenike, hogy üdvözöljék Fesztuszt. Amikor már több napja ott voltak, Fesztusz így beszélt a királynak Pálról: „Van itt egy fogoly, akit még Félix hagyott a börtönben. Amikor Jeruzsálembe mentem, a főpapok és a zsidó vezetők azt mondták róla, hogy sok rosszat tett, és azt akarták, hogy ítéljem halálra. Mondtam nekik, hogy a rómaiak addig nem adnak át egy vádlottat másoknak, hogy elítéljék, amíg a vádló és a vádlott nem állnak szemtől szemben a bíróság előtt. A vádlottnak meg kell engedni, hogy védekezzen a vád ellen. Amikor idejöttek velem a jeruzsálemi zsidó vezetők, nem vártam sokáig, hanem már másnap a bírói székbe ültem, és behívattam a vádlottat, ezt a Pált. Azután a jeruzsálemiek elmondták, mivel vádolják. De semmi olyat nem mondtak, amire gondoltam. Csak a saját vallásukról vitatkoztak Pállal, meg egy bizonyos Jézusról aki már meghalt. Pál viszont azt állította, hogy ez a Jézus él. Mivel nem tudtam eldönteni ezt a vitát, megkérdeztem Pált, a vádlottat, hogy akar-e Jeruzsálembe menni, hogy ott tárgyaljuk meg az ügyét. De ő nem akart, hanem azt kérte, hogy a császár legyen a bíró ebben az ügyben. Ezért úgy döntöttem, hogy továbbra is itt őrizzék, amíg majd Rómába küldöm a császárhoz.” Agrippa király ezt válaszolta: „Fesztusz, én is szeretném meghallgatni azt a férfit.” „Holnap meghallgathatod” - mondta Fesztusz. Másnap Agrippa és Bereniké díszes ruhába öltözve újra eljöttek. A katonai és városi vezetőkkel együtt bevonultak egy nagy terembe. Fesztusz parancsára Pált is előhozták. Ekkor Fesztusz így kezdte: „Agrippa király és ti mindannyian! Itt látjátok ezt az embert, akit a zsidók vezetői vádoltak előttem Jeruzsálemben is, meg itt is. Azt kiabálták, hogy Pálnak meg kell halnia. Én viszont megállapítottam, hogy semmi olyat nem tett, amiért halálbüntetést érdemelne. De mivel Pál azt akarta, hogy a császár ítéljen felette, elhatároztam, hogy el is küldöm a császárhoz. Azonban nem tudom, hogy mit írjak róla a császárnak. Ezért elétek állítom, elsősorban pedig eléd, Agrippa király. Azt remélem, hogy kikérdezitek, és ezután a vizsgálat után meg tudom írni, miért is kell a császárhoz küldenem. Hiszen nincs értelme odaküldeni, ha nem tudjuk megírni, mivel vádolják.” Agrippa ekkor Pálhoz fordult: „Most elmondhatod, mivel védekezel.” Pál ekkor kinyújtotta a karját, és belekezdett védőbeszédébe: „Agrippa király, szerencsésnek tartom magamat, amiért ma előtted védekezhetek. Válaszolni fogok azokra, amikkel a zsidók vezetői vádolnak. Tudom, hogy te jól ismered a zsidó szokásokat, és a vitás kérdéseket. Ezért kérlek, hallgass meg türelemmel! Minden zsidó tudja, hogyan éltem gyermekkoromtól fogva a saját városomban és Jeruzsálemben. Régóta ismernek, ezért ha akarják, bizonyíthatják, hogy én a zsidó vallás legszigorúbb csoportjának voltam a tagja. A farizeusok közé tartoztam. Most is azért állok itt, és azért vádolnak engem, mert hiszek abban, amit Isten ígért őseinknek, és várom annak beteljesülését. Ugyanezt várja népünk tizenkét törzse is. Azt remélik, hogy el is érik ezt, azzal hogy éjjel-nappal buzgón szolgálják Istent. Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, ó, király! Miért nem tudjátok elhinni, hogy Isten feltámasztja a halottakat? Amikor még farizeus voltam, én is azt gondoltam, hogy amit csak tudok, mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen. Jeruzsálemben valóban sok mindent tettem a Jézusban hívő zsidók ellen. A főpapoktól engedélyt kaptam, hogy ezek közül sokat börtönbe zárjak, és arra szavaztam, hogy ítéljék halálra őket. A zsinagógákban is gyakran megbüntettem ezeket a hívőket, és próbáltam őket arra kényszeríteni, hogy gonosz dolgokat mondjanak Jézusról. Annyira haragudtam rájuk, hogy más városokba is elmentem, hogy ott is üldözzem őket.” „Egy ilyen alkalommal éppen úton voltam Damaszkusz felé, ahová a jeruzsálemi főpapok küldtek. Egyszer csak dél tájban, az égből a napnál is fényesebb világosság ragyogott rám, és körülvett engem meg a kísérőimet. Mindannyian leestünk a földre, én pedig hallottam, hogy valaki így szólt hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ezzel csak magadnak okozol fájdalmat!« Ekkor én megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?« Az Úr így válaszolt: »Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De most állj fel! Azért jöttem hozzád, mert kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy mondd el az embereknek, amit ma láttál, és amit majd ezután mutatok neked. Megvédelek téged a saját népedtől és a nem zsidóktól is, akikhez küldelek. Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, hozd ki őket a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából Istenhez. Akkor Isten megbocsátja a bűneiket, és megkapják a helyüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«” „Agrippa király, miután láttam ezt a mennyei látomást, engedelmeskedtem. Először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában mindenhol hirdettem a zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az életüket. Sürgettem őket, hogy forduljanak Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását. Ezért fogtak el engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni. Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, közönséges embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak, hogy meg fog történni. Megmondták, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül. Azt is megmondták, hogy a Krisztus hoz majd világosságot a zsidóknak és a nem zsidóknak is.” Amikor Pál ezt mondta a saját védelmében, Fesztusz hangosan felkiáltott: „Pál, te megőrültél! A sok tanulás megzavarta az eszedet.” „Nem vagyok őrült, tisztelt Fesztusz, hiszen amit mondok, igaz, és mindezt komolyan gondolom” — válaszolta Pál. „Agrippa király tudja, miről van szó, előtte nyíltan beszélhetek. Biztos vagyok benne, hogy ő mindezeket ismeri, hiszen nem titokban történtek ezek a dolgok. Agrippa király, hiszel-e abban, amit a próféták írtak? Tudom, hogy hiszel!” Ekkor Agrippa ezt mondta Pálnak: „még egy kis erőfeszítés, és engem is rábeszélsz, hogy keresztény legyek.” Pál így felelt: „Nem az számít, hogy kis vagy nagy erőfeszítéssel, de arra kérem Istent, hogy te is, Agrippa király, meg mind a többiek is, akik ma hallgattok, legyetek hozzám hasonlóak, ezeket a láncokat kivéve.” Ekkor Agrippa király, Fesztusz, a helytartó, Bereniké és a többiek is mind felálltak, és kimentek a teremből. Közben beszélgettek egymás között: „Ez a férfi semmi olyat nem tett, amivel halálbüntetést vagy börtönt érdemelne.” Agrippa ezt mondta Fesztusznak: „Akár szabadon is engedhetnénk ezt a Pált, ha nem mondta volna, hogy a császárhoz akar menni.” Miután úgy határoztak, hogy hajón küldenek bennünket Itáliába, Pált a többi fogollyal együtt átadták egy Juliusz nevű századosnak, aki a császári hadseregben szolgált. Adramittiumban felszálltunk egy hajóra, és elindultunk. Ez a hajó Ázsia kikötői felé tartott. Velünk utazott a macedón Arisztarkhosz is, aki Thesszalonikából jött. Másnap kikötöttünk Szidónban. Juliusz nagyon jóindulatú volt Pál iránt, és megengedte neki, hogy meglátogassa Szidónban lakó barátait. Azok pedig ellátták Pált mindennel, amire szüksége volt. Szidónból továbbindultunk, és mivel a szél szembe fújt, Ciprus partjai mentén hajóztunk el. Ezután elhaladtunk Cilicia és Pamfilia mellett, majd a líciai Mira kikötőjébe érkeztünk. Itt a százados talált egy Itáliába tartó alexandriai hajót, amelyre átszállított bennünket. Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig, de olyan erős szél fújt velünk szemben, hogy abba az irányba nem mehettünk tovább. Ezért Kréta szigete felé fordultunk. Szalmóné mellett elmentünk, és Kréta déli partja mentén hajóztunk, ahol nem ért bennünket az erős szél. Nehezen haladtunk, majd befutottunk egy Szépkikötő nevű helyre, amely nem volt messze Lázea városától. Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a zsidó böjt ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat: „Emberek, úgy látom, hogy ez az utazás sok bajjal fog járni! Az egész hajó, és mindaz, ami rajta van, el fog veszni. Sőt, az életünk is veszélyben van.” De a hajó tulajdonosa és a kapitány tovább akartak menni, és nem hittek Pálnak. Juliusz, a százados pedig inkább hallgatott a kapitányra és a hajó tulajdonosára, mint Pálra. Mivel ez a kikötő nem volt alkalmas arra, hogy ott töltsük el az egész telet, a többség úgy döntött, hogy hajózzunk tovább, próbáljunk meg elérni Főnixbe, és ott várjuk ki a tél végét. Főnix városa Kréta szigetén van, és a kikötője délnyugatra és északnyugatra is nyitott. Amikor enyhe déli szél támadt, úgy gondolták, hogy ez az a szél, amire számítottak. Ezért felhúzták a horgonyt, és Kréta partja mellett hajóztunk tovább. De hamarosan viharos szél támadt a sziget felől, és elsodorta a hajót. Ezt a szelet „Északkeleti”-nek nevezik. Mivel a széllel szemben a hajó nem tudott tovább haladni, engedtük, hogy a vihar vigye, amerre akarja. Azután egy kis sziget, Kauda partja mellett hajóztunk, ahol nem ért bennünket a szél. Ekkor nagy nehezen biztonságba helyeztük a mentőcsónakot: az emberek felhúzták a hajó fedélzetére, majd kötelekkel átkötötték a hajót. Azután, mivel attól féltek, hogy Szirtisz homokpadjaiba ütközünk, behúzták a vitorlát, és hagyták, hogy a vihar sodorja a hajót. A viharos tenger olyan erősen dobálta a hajót, hogy másnap elkezdték a vízbe szórni a rakományt, amit szállított. A következő napon a saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. Mivel több napon keresztül nem láttuk sem a Napot, sem a csillagokat, és a vihar egyre erősebb lett, már nem is reméltük, hogy megmenekülünk. Amikor már hosszú ideje senki nem evett semmit, Pál felállt, és azt mondta: „Emberek, mondtam nektek, hogy ne induljunk el Kréta szigetéről. Jobb lett volna, ha hallgattok rám, és akkor elkerülhettük volna ezt a bajt és veszteséget. De most mégis biztatlak benneteket, hogy ne féljetek, mert senki nem hal meg közülünk, csak a hajó fog elpusztulni. Mert az elmúlt éjjel mellém állt egy angyal, akit Isten küldött hozzám. Ez az Isten az, akit én tisztelek, és hozzá tartozom. Az angyal azt mondta: »Ne félj, Pál! Mert neked a császár elé kell állnod, és a te kedvedért Isten megmenti azoknak az életét is, akik veled együtt hajóznak.« Ezért szedjétek össze a bátorságotokat, férfiak! Mert én bízom Istenben, és tudom, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy megmondta. Egy szigeten fogunk partot érni.” Már a tizennegyedik éjszakát töltöttük az Adriai-tengeren, egyre csak hánykolódva, céltalanul. Éjfél körül a matrózok gyanították, hogy valamilyen szárazföld van a közelben. Megmérték a víz mélységét, és látták, hogy körülbelül harminchét méter. Kis idő múlva újra megmérték, és ekkor már csak huszonnyolc méter volt. Mivel attól féltek, hogy a sziklás parton zátonyra futunk, a matrózok négy horgonyt vetettek ki a hajó hátsó részéből, majd imádkoztak, hogy jöjjön a reggel. Azután leeresztették a tengerre a mentőcsónakot. Úgy tettek, mintha a hajó orrából akarnák a horgonyt kivetni, de igazában el akartak szökni a hajóról. Pál figyelmeztette a századost és a többi katonákat: „Ha a matrózok nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” Ezért a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy a vízbe essen. Mielőtt hajnalodni kezdett, Pál biztatott mindenkit, hogy egyen valamit. Azt mondta: „Ez már a tizennegyedik nap, hogy éhesen várakoztok, és semmit nem esztek. Most kérlek benneteket, egyetek valamit, mert ez is kell az életben maradáshoz. Mind meg fogunk menekülni, senkinek nem vész el még egy hajszála sem.” Miután ezt mondta, kenyeret vett elő, és mindannyiuk előtt hálát adott Istennek, azután megtörte, és enni kezdett. Ekkor mindenki felbátorodott, és evett. Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Miután eleget ettünk, a tengerbe szórtuk a gabonát, hogy ezzel is könnyítsünk a hajón. Amikor megvirradt, a matrózok látták a partot, de nem tudták, hová jutottunk. Észrevettek egy homokos öblöt, és elhatározták, hogy ha lehet, itt viszik partra a hajót. Ezért elvágták a horgonyok köteleit, és a horgonyokat a tengerben hagyták. Meglazították a kormánylapátok tartóköteleit, és az első vitorlát a szél felé fordították. Így a hajó elindult a part felé, de hamarosan ráfutott egy víz alatti homokpadra, és megfeneklett. Az orra belefúródott a homokba és meg se mozdult, a hátsó részét pedig darabokra tördelték a hullámok. A katonák elhatározták, hogy minden rabot megölnek, nehogy valaki kiússzon, és megszökjön. De Juliusz százados meg akarta menteni Pál életét, ezért nem engedte, hogy megöljék a foglyokat. Megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a hajóból a tengerbe, akik tudnak úszni, és igyekezzenek a partra, a többiek meg deszkákba, vagy a széttört hajó darabjaiba kapaszkodjanak. Így azután a hajóról mindenki baj nélkül partot ért. Senki nem veszett el. Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk. Az ott lakók nagyon kedvesek voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt. Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott. Amikor a szigeten lakók látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazság nem engedte, hogy éljen.” Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi baja nem lett. Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami isten lehet. A sziget főemberének, Publiusznak, nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül. Publiusz apja betegen feküdt, mert lázban és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak. Megérkeztünk Szirakuzába, és ott töltöttünk három napot. Onnan továbbhajóztunk, és Régiumban kötöttünk ki. Másnap déli szél fújt, így továbbindultunk. Két nap alatt eljutottunk Puteoliba. Itt találkoztunk néhány testvérrel, akik megkértek, hogy maradjunk velük hét napig. Végül megérkeztünk Rómába. A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és sokkal bátrabb lett. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte. Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmi rosszat nem tettem népünk vagy atyáink szokásai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak. Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem. De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen az ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet. Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, és beszélhessek veletek. Mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.” A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak híreket, és nem mondtak rosszat rólad. Ezért szeretnénk most tőled hallani, hogyan gondolkozol, és mit hiszel. De azt tudjuk, hogy ezzel a csoporttal, vagyis Jézus tanítványaival mindenhol ellenkeznek.” Meg is egyeztek, hogy egy bizonyos napon újra visszajönnek. Azon a napon még többen eljöttek Pálhoz, ő pedig reggeltől estig magyarázott nekik, és tanította őket Isten királyi uralmáról. Mózes Törvénye és a próféták írásai alapján próbálta meggyőzni őket Jézusról. Néhányan közülük elfogadták, hogy amit Pál mond, az igaz. A többiek azonban nem hittek. Egymás között vitatkozva éppen el akartak menni, amikor Pál még valamit mondott nekik: „Milyen igaza volt a Szent Szellemnek, amikor Ézsaiás prófétán keresztül így szólt őseinkhez: »Menj ehhez a néphez, és mondd meg nekik: csak hallgattok, és hallgattok, de nem fogtok megérteni semmit, csak néztek, és néztek, de nem láttok meg semmit. Mert megkeményedett e nép szíve, nehezen hallanak fülükkel, és becsukták szemüket. Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel, ne halljanak fülükkel, ne értsenek szívükkel, ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam őket.« Ézs 6:9-10 Ezért tudjátok meg, hogy Isten a nem zsidóknak küldte el a szabadulás üzenetét, és ők bizony majd meg is hallgatják” Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, aminek ő fizette a lakbérét, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran beszélt nekik Isten királyi uralmáról, és tanított az Úr Jézusról. Senki nem akadályozta őt ebben. Üdvözlet Páltól, aki a Krisztus Jézus szolgája és elhívott apostol. Isten arra választott ki engem, hogy örömhírét elmondjam mindenkinek. Prófétái által Isten már előre megígérte azt, amiről az örömhír szól. Ez az ígéret a szent Írásokban található. Az örömhír Isten Fiáról szól, Urunkról, Jézus Krisztusról. Ő, az emberi természetét tekintve Dávid családjából született, de a Szent Szellem csodálatosan bebizonyította, hogy Jézus az Isten Fia, amikor őt a halálból feltámasztotta. Urunk, Jézus Krisztus által kaptam kegyelmet és apostoli megbízást, hogy az ő nevéért az összes nem zsidó népből származókat elvezessem a hitre és az engedelmességre. Ti is ezek közül valók vagytok, akiket Isten arra hívott, hogy Jézus Krisztushoz tartozzatok. Nektek írom ezt a levelet, akik Rómában laktok, akiket Isten szeret, és elhívott, hogy saját népévé legyetek. Atyánk, az Isten és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Először is hálát adok értetek Istenemnek Jézus Krisztus által, mert hitetekről már az egész világon beszélnek. Tanúm az Isten, hogy amikor csak imádkozom, mindig értetek is könyörgök. Én Istent szolgálom szellemben azzal, hogy a Fiáról szóló örömüzenetet mindenkinek elmondom. Egyre csak azt kérem Istentől, hogy végre sikerüljön meglátogatni benneteket, ha ezt ő is akarja. Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi ajándékot átadjak, és ezzel megerősítselek benneteket. Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hite által. Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy már sokszor meg akartalak látogatni benneteket, de mindeddig akadályokba ütköztem. Azért akartam hozzátok menni, hogy a munkámnak közöttetek is legyen valami eredménye, akárcsak a többi nem zsidó népek között. Nem számít, hogy valaki kulturált vagy primitív, művelt vagy tanulatlan, én mindenkinek adósa vagyok. Ezért hát kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, elmondani az örömhírt. Nem szégyellem az örömhírt, mert az az Istennek hatalma, amellyel megmenti mindazokat, akik benne hisznek. Ezt az örömhírt Isten először a zsidóknak, azután a nem zsidó népeknek ajánlotta fel. Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.” Megmutatkozik azonban Isten haragja a Mennyből azok miatt a gonosz és igazságtalan dolgok miatt, amelyeket az emberek elkövetnek, amikor gonoszságukkal letapossák az igazságot. Igen, Isten megmutatja haragját, mert mindaz, amit Istenből megismerhetünk, világos, hiszen maga Isten mutatta meg mindenkinek. Isten örök hatalmát és isteni természetét emberi szem nem láthatja. Ezeket mégis érzékelheti és megértheti mindenki a világ teremtése óta, amikor Isten teremtményeit látja. Így tehát, nincs mentség azok számára, akik felismerték Istent, de mégsem tisztelték őt Istenként, sem nem voltak hálásak iránta. Ezért gondolkodásuk értelmetlen lett, és ostoba szívük egyre jobban elsötétült. Bár magukat bölcseknek tartották, bolondok lettek. Az örökké élő Isten dicsőségét elhagyták, és helyette bálványokat imádtak, amelyek halandó emberekre, madarakra, négylábú állatokra és hüllőkre hasonlítottak. Ezért Isten is elhagyta őket, és engedte, hogy szívük gonosz vágyait kövessék: szexuális bűnökben éljenek, és egymás testével gonosz dolgokat műveljenek. Az Istenről szóló igazságot hazugsággal cserélték fel. A Teremtő Isten helyett azokat imádták és szolgálták, amiket Isten teremtett. Pedig az imádat egyedül Istent illeti, aki örökké áldott legyen! Ámen. Mivel ezt tették, Isten is átadta őket a saját szégyenletes kívánságaiknak. Az asszonyok felcserélték a férfiakkal való természetes szexuális kapcsolatot más nőkkel való természetellenes szexuális kapcsolatra. Hasonlóképpen a férfiak is elhagyták az asszonyokkal való természetes szexuális kapcsolatot, és más férfiakat kívántak meg égető vágyakozással. Így azután a homoszexuális férfiak egymással követtek el szégyenletes dolgokat, és a saját testükben kapták meg a büntetést, amelyet ezzel a természetellenes életmóddal megérdemeltek. Mivel Istent nem tartották méltónak arra, hogy ismeretét megőrizzék, ezért Isten is magukra hagyta őket. Engedte, hogy megromlott gondolkodásuk szerint olyan dolgokat tegyenek, amelyeket nem lenne szabad. Mindenféle igazságtalanság, gonoszság, kapzsiság és rosszakarat tölti be őket. Tele vannak irigységgel, gyilkos szándékkal, veszekedéssel, alattomossággal, mindig rosszat gondolnak a másikról, pletykálnak és vádolják a másikat, Istent gyűlölik, gúnyolódnak, erőszakosak, dicsekvők, gonosz dolgokat találnak ki, szüleik iránt engedetlenek, ostobák, nem tartják meg ígéreteiket, szeretet nélkül és könyörtelenül bánnak az emberekkel. Jól ismerik Isten igazságos törvényét, és tudják, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, méltók a halálra. Mégis folytatják ezeket a gonosz dolgokat, sőt helyeslésükkel bátorítják azokat, akik hasonlóan élnek. Ezért nincs mentség számodra, akárki is legyél, ha magadat bírónak képzeled, és mások felett ítélkezel. Mert ha másokat elítélsz, azzal magadra is ítéletet mondasz. Hiszen te magad is ugyanazokat a dolgokat teszed, amelyek miatt a másikat elítéled! Igen, Isten valóban elítéli azokat, akik ilyen gonosz dolgokat tesznek, és tudjuk, hogy ez az ítélet igazságos. De hogyan képzeled, hogy elkerülheted Isten ítéletét, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, miközben te magad is ugyanúgy élsz? Vagy talán semmibe veszed Isten gazdagon áradó jóságát, elnézését és nagy türelmét? Nem veszed észre, hogy jóságával arra az elhatározásra akar vezetni, hogy megváltoztasd a gondolkodásodat és egész életed?! Mivel azonban megmakacsoltad magad, és szíved nem akar megváltozni, Isten haragját gyűjtöd a magad számára. Ez pedig majd a Harag Napján mutatkozik meg, amikor Isten igazságos ítéleteit mindenki meglátja. Isten ugyanis mindenkit a tettei szerint jutalmaz, vagy büntet meg. Örök életet ad azoknak, akik kitartóan törekednek jót tenni, és ezzel a dicsőséget, tisztességet és a romolhatatlan életet keresik. Akik viszont önző módon nem engedelmeskednek az igazságnak, sőt az igazságtalanságot szolgálják, azok Isten súlyos haragjával fognak találkozni. Nyomorúság és szenvedés lesz a sorsa mindenkinek, aki gonosz dolgokat tesz. Ez lesz a sorsa először a zsidóknak, azután a többieknek is. Akik viszont jót tesznek, azok dicsőséget, tisztességet és békességet nyernek. Ez lesz a sorsa először a zsidóknak, azután a többieknek is. Isten ugyanis senkivel sem kivételez. Akik nem ismerték Isten Törvényét, és úgy követtek el bűnt, azok úgy pusztulnak majd el, mint Törvényen kívüliek. Akik viszont a Törvény alatt éltek, és úgy vétkeztek, azokat maga a Törvény ítéli el. Pusztán attól, hogy ismeri a Törvényt, még senki sem válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten csak azt az embert tekinti elfogadhatónak, aki meg is teszi, amit a Törvény követel. A nem zsidó népek, akik nem ismerik a Törvényt, ösztönösen mégis azt teszik, amit a Törvény megkövetel. Így, bár Törvényük nincs, ők maguk lesznek törvénnyé saját maguk számára. Ezzel azt mutatják, hogy a Törvény követelései szívükbe vannak írva. Hasonlóképpen van ez az érzéseikkel is. Néha úgy gondolják, hogy rossz, amit tettek, és emiatt bűntudatuk van. Máskor úgy gondolják, helyesen cselekedtek, és nem érzik magukat bűnösnek. Mindezek a dolgok nyilvánvalóvá lesznek azon a Napon, amikor Isten meg fogja ítélni az emberek titkait Jézus Krisztus által. Ezt mondja az örömhír, amelyet én hirdetek. Mi a helyzet veled, aki zsidónak mondod magad? A Törvényben bízol, és Istennel dicsekszel, hogy ismered akaratát, és képes vagy mindig a legjobbat választani, hiszen a Törvény megtanított rá. Azt gondolod, hogy te vagy a vakok útmutatója, a sötétségben élők világossága, a tudatlanok vezetője és a szellemileg kiskorúak tanítója, mivel a Törvényben tiéd a formába öntött ismeret és igazság. Ha ezt gondolod, akkor miért nem tanulod meg magad is, amit másoknak tanítasz? Azt hirdeted: „Ne lopj!”—de te magad mégis lopsz?! Azt mondod: „Ne légy házasságtörő!”, és közben mégis házasságtörést követsz el?! Utálod ugyan a bálványokat, és mégis lopsz a templomokból?! Te, aki a Törvénnyel dicsekszel, miért hozol szégyent Istenre azzal, hogy nem engedelmeskedsz a Törvénynek?! Ezért mondja az Írás: „Miattatok, a zsidók miatt szidják Isten nevét a nem zsidó népek.” Az, hogy körül vagy metélve, csak akkor ér valamit, ha engedelmeskedsz a Törvénynek. Ha nem engedelmeskedsz, akkor hiába vagy körülmetélt, semmiben sem különbözöl azoktól, akik nincsenek körülmetélve. A nem zsidók nincsenek ugyan körülmetélve, de ha a Törvény igazságos rendelkezései szerint élnek, akkor Isten mégis úgy tekinti őket, mintha körülmetéltek lennének. Te, miután zsidó vagy, ismered az írott Törvényt, és körül is vagy metélve. De ha vétkezel a Törvény ellen, akkor azok ítélnek el, akik ugyan nincsenek körülmetélve, mégis teljesítik a Törvényt. Mert nem az az igazi zsidó, aki kívülről annak látszik. Nem az az igazi körülmetélés, amely a férfi testén történik. Az az igazi zsidó, aki titokban, a szívében zsidó. A valódi körülmetélés pedig a szívben történik, a Szent Szellem által, nem pedig az írott Törvény parancsai szerint. Akinek a szíve van körülmetélve, az Istentől kap dicséretet, nem emberektől. Akkor mi az előnye a zsidóknak a többi népekkel szemben? Van-e valami értelme a körülmetélkedésnek? Igen, a zsidók sok tekintetben különlegesek! A legfontosabb az, hogy Isten rájuk bízta a beszédeit. És mi a helyzet, ha néhányan a zsidók közül hűtlenek lettek hozzá? Vajon emiatt Isten már nem fogja megtenni, amit ígért? Dehogynem! Hiszen Isten még akkor is meg fogja tenni, amit mondott, ha az összes ember mind hazudik. Mert ezt mondja az Írás Istenről: „Igaznak bizonyulsz, abban, amit mondasz, és győztes leszel, mikor vádolnak téged.” Zsolt 51:6 De mit válaszoljunk arra az ellenvetésre, hogy ezek szerint, ha valami rosszat teszünk, az még világosabban megmutatja, hogy Istennek igaza van? Vajon nem igazságtalan Isten, hogy mégis megbüntet? — kérdezhetné valaki, az emberi okoskodás szerint. Nem, Isten semmi esetre sem igazságtalan! Hiszen akkor hogyan ítélkezhet az egész világ felett? Erre azt mondhatná valaki: „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és dicsőségét növeli. Akkor viszont miért ítél el engem?” Ha ez igaz volna, akkor már azt is mondhatnánk: „Vétkezzünk csak nyugodtan, úgyis jó származik belőle!”—és valóban vannak, akik hamisan azzal vádolnak engem, hogy ezt tanítom. De akik ilyesmit mondanak, hazudnak. Az ilyen rágalmazók megérdemlik, hogy Isten elítélje őket! Mi következik ebből? Talán mi, zsidók különbek vagyunk, mint a nem zsidók? Dehogyis! Hiszen éppen az előbb bizonyítottam be, hogy zsidók és nem zsidók egyformán a bűn hatalma alatt vannak. Mert ezt mondja az Írás: „Nincs bűntelen ember, egy sem, nincs senki, aki megértené, nincs, aki keresné Istent. Mindannyian elfordultak Istentől, és megromlottak, nincs aki jót tenne, egy sem!” Zsolt 14:1-3 „Torkuk nyitott sír, nyelvük megtévesztő hazugságot szól.” Zsolt 5:10 „Kígyóméreg van ajkukon.” Zsolt 140:4 „Szájuk átkozódással és keserűséggel van tele.” Zsolt 10:7 „Sietnek, hogy gyilkolhassanak. Amerre csak mennek, pusztulást és nyomorúságot okoznak. A békesség útját nem ismerik.” Ézs 59:7-8 „Nincs bennük sem istenfélelem, sem Isten iránti tisztelet.” Zsolt 36:2 Ezeket a Törvény azoknak mondja, akik a Törvény hatalma alatt élnek. Ezért a zsidók sem mentegetőzhetnek. Így azután kivétel nélkül mindenki, zsidó és nem zsidó egyaránt Isten ítélete alá kerül. Miért? Mert senki sem képes arra, hogy a Törvény parancsainak teljesítésével Isten számára elfogadhatóvá legyen. Hiszen a Törvény csak rávilágít a bűneinkre, hogy világosan meglássuk és felismerjük azokat. Isten azonban mégis képes arra, hogy a maga számára elfogadhatóvá tegye az embert a Törvény nélkül is. Nekünk meg is mutatta ezt az új utat, amelyről már a Törvény és a próféták is beszéltek. Isten ugyanis mindenkit elfogad, aki Jézus Krisztusban hisz, attól függetlenül, hogy az illető zsidó, vagy nem zsidó. Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg. Ezt jelenti a megmenekülés! Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és a múltban nem büntette meg az embereket bűneikért. De ugyanígy az is Isten igazságosságát bizonyítja, hogy a mi időnkben azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek, elfogadja. Ezek után dicsekedhetünk-e valamivel? Egyáltalán nem! És miért nem? Vajon az a törvény teszi lehetetlenné, amely a tetteken alapul? Nem, hanem a hit törvénye! Miért? Mert az ember az Istenben való hite által válik Isten számára elfogadhatóvá. Azok által a tettek által, amiket a Törvény megkövetel, ez egyáltalán nem lehetséges! Erről meg vagyok győződve! Vagy talán Isten csak a zsidók Istene? Nem lehet egyúttal más népeké is? Bizony, ő a nem zsidók Istene is! Hiszen csak egy Isten van, és ő az, aki a zsidókat a hitük által teszi elfogadhatóvá, a nem zsidókat pedig ugyancsak a hitükön keresztül. Vajon érvénytelenné akarom-e tenni a Törvényt, amikor a hitet hangsúlyozom? Egyáltalán nem! Sőt, inkább megerősítem a Törvény érvényességét a hit által. Ábrahám volt népünk ősapja. Mit mondjunk arról, amit ő tapasztalt a hittel kapcsolatban? Ha Ábrahám a tettei alapján lett volna elfogadható Isten számára, akkor dicsekedhetne. De Isten előtt nincs mivel dicsekedjen! Nézzük csak, mit mond erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta Ábrahám hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.” Aki dolgozik, annak nem ajándékot adnak, hanem jogos fizetést kap a munkájáért. De a tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell Istenben, aki a bűnös embert a hite alapján fogadja el. Ugyanerről beszélt már Dávid is, amikor boldognak mondja azt, akit Isten a tetteitől függetlenül, a hite alapján fogad el: „Boldogok, akiknek Isten megbocsátotta, amikor a Törvény ellen vétkeztek, akiknek bűneit eltakarta! Boldog ember, akinek bűneit nem tartja számon az ÚR!” Zsolt 32:1-2 Vajon csak a körülmetéltek juthatnak el erre a boldog állapotra, vagy a körülmetéletlenek is? Ezt mondja erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, aki ezért elfogadta Ábrahámot.” De mikor történt ez? Körülmetélkedése előtt, vagy után? Bizony, még az előtt! A körülmetélés jelét Ábrahám éppen annak bizonyítékául kapta, hogy őt körülmetéletlen állapotában, hite alapján Isten már elfogadta. Így ősapjává lett minden olyan hívőnek is, aki ugyan nincs körülmetélve, Isten mégis elfogadja. Ugyanakkor Ábrahám azoknak a hívőknek is ősapja, akik körül vannak metélve. Azonban nem a körülmetélés miatt számít ősapjuknak, hanem csak akkor, ha ezek az emberek is ugyanúgy hisznek Istenben, mint ahogy Ábrahám hitt, amikor még nem volt körülmetélve. Ábrahám és utódai azt az ígéretet kapták, hogy az egész világot örökölni fogják. De ezt nem a Törvény alapján ígérték Ábrahámnak, hanem azért, mert a hite alapján Isten elfogadta őt. Ha ugyanis azok lennének az örökösök, akik a Törvény alatt élnek, akkor a hitnek nincs semmi értelme, és az előbbi ígéret semmit sem ér. Mert a Törvény Isten haragját kelti fel azok ellen, akik nem engedelmeskednek neki. Ahol viszont nincs semmiféle törvény, ott nem is lehet ellene vétkezni. Amit Isten megígért, azt csak hit által kaphatjuk meg. Ez azért van így, hogy ajándékba kapjuk, kegyelemből. Így tehát az ígéret Ábrahám minden utódja számára biztosítva van. Nemcsak azoknak, akik a Törvény alatt élnek, hanem azoknak is, akiknek ugyanolyan hitük van, mint Ábrahámnak. Ő tehát mindannyiunk ősapja. Ahogyan az Írás is mondja: „Sok nép ősapjává tettelek téged.” Ezt az ígéretet Ábrahám azért kapta, mert hitt Istenben, aki életre kelti a holtakat, és megteremti azokat, akik most még nem léteznek. Nem volt már semmi remény arra, hogy gyermeke szülessen, Ábrahám mégis hitt Istenben, és kitartott ebben a hitében. Ezért lett sok népnek ősapjává, ahogy ezt Isten megígérte neki: „Sok-sok utódod lesz.” Ábrahám akkor majdnem száz éves volt, ezért a testét tekintve már nagyon megöregedett. Hasonlóképpen Sára is meddő és nagyon idős volt. Ábrahám azonban nem ezekre tekintett, és a hite sem ingadozott. Ellenkezőleg, Isten ígéretét tartotta szeme előtt. Nem kételkedett abban, hogy amit Isten megígért neki, azt meg is fogja tenni. Hite megerősödött, és dicsőséget adott Istennek. Teljesen meg volt győződve arról, hogy Isten meg is tudja tenni, amit megígért. Ezért mondja az Írás: „Isten elfogadta Ábrahám hitét, és ő ez által lett Isten számára elfogadhatóvá.” Azonban nem csak Ábrahámra vonatkozik, amikor ezt mondja: „Isten elfogadta Ábrahám hitét”, hanem ránk is, mert mi is hiszünk, és a hitünk alapján fogadott el bennünket Isten. Igen, hiszünk abban, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból. Neki ugyanis a bűneink miatt kellett meghalnia, és azért támadt fel a halálból, hogy mi Isten számára elfogadhatók legyünk. Most tehát Isten elfogad bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk vele. Hitünk által Jézus bevitt bennünket Isten kegyelmébe, amelyben élünk, és amit élvezünk. Nagyon örülünk annak, hogy reménységünk szerint részt fogunk venni Isten dicsőségében. De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. A türelmesség eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik. Ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra. Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még gyengék voltunk. Nehéz volna olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még a bűneinkben éltünk. Akkor most mennyivel inkább megmenekülünk Isten haragjától Krisztus által! Hiszen Isten már elfogadott bennünket Krisztus vére, vagyis a halála által. Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel. Sőt, mi még több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között. A bűn egyetlen ember: Ádám által lépett be a világba. A bűn által pedig bejött a halál is, amely mindenkit elért. Mindenkinek meg kell halnia, mert mindenki vétkezett. Bűn már a Mózesi Törvény előtt is volt a világban. De amíg nincs Törvény, addig a bűnt sem lehet senkinek felszámítani. Ádámtól Mózesig mégis mindenki felett a halál uralkodott. Még azok felett is, akik nem úgy vétkeztek, ahogyan Ádám engedetlen volt Isten parancsának. Ádám sokkal előbb élt, mint Krisztus, mégis hasonlított rá. Isten ajándéka, a kegyelem azonban másképpen működik, mint Ádám bűne! Igaz, Ádám bűne sok ember halálát okozta, de Isten kegyelme és ajándéka sokkal hatásosabb és bőségesebben árad ki sok-sok emberre. Ezt a kegyelem-áradást egy másik ember, Jézus Krisztus kegyelme tette lehetővé. Ez a kegyelem-ajándék azonban nem olyan, mint Ádám bűnének következménye. Hiszen az ítélet már egyetlen bűnt is halállal büntetett. Ezzel szemben, a kegyelem ajándéka sok-sok bűn elkövetése után is elfogadhatóvá teszi a bűnösöket Isten számára. Egyetlen ember bűne miatt a halál valóban uralomra jutott azon az egy személyen keresztül. De ha ez így van, mennyivel inkább uralkodnak az életben a másik ember, Jézus Krisztus által azok, akikre bőségesen árad Isten kegyelme. Ezek ajándékba kapták, hogy Isten elfogadhatónak tekinti őket. Egy ember bűne az összes többi számára is ítéletet eredményezett. Ugyanígy, amit az a másik ember — Jézus Krisztus — Isten akarata szerint elvégzett, az mindenki számára lehetővé tette, hogy Isten elfogadja őt, és örökké éljen. Ahogyan egyetlen ember engedetlensége következtében sokan bűnössé lettek, úgy egyetlen ember engedelmessége által sokan elfogadhatóvá válnak Isten számára. Isten adta a Törvényt, és ez csak tovább szaporította a bűnöket. De ahol elszaporodott a bűn, ott Isten még több kegyelmet ad. Azért tette ezt Isten, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy a bűn uralkodott a halál által, a kegyelem is uralkodjon azáltal, hogy Isten az embereket elfogadhatónak tekinti. Ez pedig az örök életre vezet, Urunk, Jézus Krisztus segítségével. Mi következik mindebből? Éljünk továbbra is a bűnben, hogy annál több kegyelmet kapjunk Istentől? Szó sem lehet róla! Hogyan élhetnénk tovább is bűnben, ha egyszer már meghaltunk a bűn számára? Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele?! Amikor belemerültünk Jézus halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Ez pedig azért történt, hogy mi is új életben induljunk el, ugyanúgy, mint ahogy Krisztust az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta a halálból. Mert ha eggyé váltunk Krisztussal a halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is. Tudjuk, hogy régi emberi természetünket vele együtt keresztre feszítették. Ez azért történt, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettünk, és többé ne legyünk a bűn rabszolgái. Aki ugyanis meghalt, az felszabadult a bűn hatalma alól. Mivel Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Hiszen tudjuk, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg soha. A Halálnak nincs többé hatalma felette. Mert Krisztus azért halt meg, hogy egyszer és mindenkorra legyőzze a bűn hatalmát. Mióta viszont feltámadt és él, Istennek él. Hasonlóképpen, ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűn számára. Ugyanakkor tekintsétek magatokat élőknek is, mint akik Istenért éltek, Jézus Krisztusban. Ne uralkodjon tehát a bűn bennetek, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak! Ne adjátok oda testeteket, se annak részeit a bűn szolgálatára! Ne legyenek a gonoszság eszközei! Ellenkezőleg, álljatok mindenben Isten rendelkezésére, mint akik feltámadtatok a halálból, hogy a testetek és annak részei a jó célokat szolgálják. A bűn nem fog uralkodni többé rajtatok, hiszen nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Mit tegyünk hát? Vétkezzünk, mivel már nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Semmiképpen! Nem tudjátok, hogy akinek a szolgálatára odaszánjátok magatokat, annak szolgaként kell majd engedelmeskednetek? Igen, ha a bűnt szolgáljátok, akkor az ő rabszolgái vagytok — ennek pedig halál az eredménye! Ha viszont Istennek engedelmeskedtek, annak az lesz az eredménye, hogy Isten elfogad benneteket. Régebben ti is a bűn rabszolgái voltatok. De hála Istennek, hogy teljes szívvel engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet megismertetek. Így felszabadultatok a bűn uralma alól, és igaz célokat szolgáltok. Azért használok ilyen hétköznapi példákat, hogy megértsétek, amit mondani akarok. Régen a bűnnek és gonosz dolgoknak szántátok oda a testeteket, és valóban ezeket szolgáltátok. Ugyanúgy, most szánjátok oda tagjaitokat és egész lényeteket az igazságosság szolgálatára, hogy Istennek tetsző életet éljetek! Mert amikor még a bűn szolgái voltatok, nem is törődtetek a jó célokkal. Mi volt ennek az eredménye? Olyan dolgok, amiket ma szégyelltek, mert végül a halálhoz vezetnek. Most azonban felszabadultatok a bűn uralma alól, és Isten rabszolgái lettetek. Ez olyan életre vezet, amelyet csakis Istenért éltek, s ennek a végeredménye az örök élet. A bűn szolgálatáért a jogos fizetség a halál. Isten kegyelmének ajándéka ellenben az örök élet, s ezt Urunkban, Krisztus Jézusban kaphatjuk meg. Testvéreim, ti mind ismeritek Mózes Törvényét. Tudjátok azt is, hogy a Törvénynek csak addig van hatalma valaki felett, amíg él. Például a férjes asszonyt mindaddig a férjéhez köti a Törvény, amíg a férje él. De ha meghal a férje, az asszony felszabadul a házasságra vonatkozó törvény alól. Ezért ha más férfi felesége lesz, amíg az első férje él, akkor a Törvény szerint a házasságtörés bűnét követi el. De ha meghal a férje, az asszony felszabadul a házassági törvény alól. Ekkor már nem követ el házasságtörést, ha más férfi felesége lesz. Hasonlóan van ez veletek is, testvéreim. Ti is meghaltatok a Törvény számára Krisztussal együtt, amikor ő testileg meghalt. Így most már Krisztushoz tartoztok, aki azért támadt fel a halálból, hogy ezentúl Istennek szolgáljunk. Az elmúlt időkben még régi emberi természetünk uralkodott rajtunk. A Törvény bűnös kívánságokat keltett életre bennünk, ezért követtük el a bűnöket. Ennek pedig olyan következményei voltak, amelyek a halál felé vezettek bennünket. Akkor a Törvény foglyai voltunk, most azonban felszabadultunk ebből a rabságból, mert a régi emberi természetünk meghalt. Most már új módon szolgáljuk Istent, a Szent Szellem által, nem pedig a régi, írott szabályok szerint. Mi következik tehát mindebből? Vajon a Törvény és a bűn ugyanaz a dolog? Semmi esetre sem! Az viszont igaz, hogy a Törvény nélkül nem tudtam volna, mi a bűn. Például, nem tudnám, mit jelent a bűnre csábító kívánság, ha a Törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” Ez a parancs tehát lehetőséget teremtett a bűnnek, hogy különféle, bűnre csábító kívánságokat ébresszen bennem. A Törvény nélkül ugyanis a bűnnek nincs ereje. Korábban úgy éltem, hogy nem ismertem a Törvényt. Később azonban, amikor megismertem a parancsokat, megelevenedett bennem a bűn, én pedig meghaltam. Így az a parancs okozta halálomat, amelynek életet kellett volna adnia. A bűn számára ugyanis lehetőség nyílt a parancs által, hogy becsapjon és megöljön engem. A Törvény és a parancs tehát szent, igazságos és jó. Ezek szerint az okozta halálomat, ami jó? Nem, dehogyis! A bűn azonban felhasznált valamit, ami egyébként jó, hogy megöljön engem. Ez azért történt, hogy tisztán megláthassam a bűn valódi természetét. A parancs arra volt jó, hogy lássam: mennyire gonosz dolog a bűn! Tudjuk, hogy a Törvény szellemi természetű, én azonban nem vagyok szellemi, hanem testi természetemet követve élek, és a bűn rabszolgája vagyok. Nem értem saját tetteimet: nem a jó dolgokat teszem, amit akarok, hanem a rossz dolgokat, amiket nem akarok. Mivel valójában nem akarom elkövetni azokat a rossz dolgokat, amiket mégis megteszek, ezzel igazat adok a Törvénynek. Igen, a Törvény jó! Valójában nem is én vagyok, aki ezeket a rossz dolgokat teszem, hanem a bűn, amely bennem lakik. Jól tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben, hiszen a jót akarom tenni, mégis képtelen vagyok rá. Mert nem a jót teszem, amit annyira szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok. De ha azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Tehát, ez érvényes rám nézve: a jót szeretném tenni, mégis mindig a rosszat találom magamban. Ami az értelmemet illeti, szeretem Isten törvényét. Azonban látok egy másik törvényt, amely a testemben működik. Ez a bűn törvénye, amely az értelmem által elfogadott törvény ellen harcol. Emiatt vagyok fogoly, a bűn törvényének börtönébe zárva. Milyen szörnyű helyzetben vagyok! Ki szabadít meg engem ebből a testből, amely a halál felé halad? Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít, Urunk, Jézus Krisztus által! Tehát, ami engem illet, értelmemmel ugyan Isten törvényét szolgálom, ugyanakkor a régi emberi természetem a bűn törvényének rabszolgája. Így azután senki sem ítéli el azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. Miért? Mert a Krisztus Jézusban az Élet Szellemének törvénye felszabadított a bűn törvénye alól, amely a halálba vezet. Így oldotta meg Isten azt, amire a Mózesi Törvény képtelen volt, mivel a régi emberi természet miatt nem volt rá ereje. Isten azonban saját Fiát küldte el hozzánk, hogy általa elbánjon a bűnnel. Igen, a Fiú ugyanolyan testben élt a földön, mint amilyenben most mi élünk. Isten ezt az emberi testet, Jézus testét használta fel arra, hogy általa elítélje a bűnt. Így érte el azt, hogy a Törvény jogos követeléseinek meg tudjunk felelni. Mi ugyanis nem a régi emberi természetünket követjük, hanem a Szent Szellem szerint élünk. Akik régi emberi természetük szerint élnek, azok egyre csak arra törekednek, amit ez a régi természet kíván. Akik azonban a Szent Szellem szerint élnek, azok arra törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szent Szellem kíván. Régi emberi természetünk igyekezete végül is a halálhoz vezet. A Szent Szellem azonban mindig az életre és a békességre törekszik. Régi emberi természetünk törekvése tehát ellentétes Isten törekvésével, mivel nem akar, de nem is tud engedelmeskedni Isten törvényének. Ezért, akik a régi emberi természetük uralma alatt élnek, azok nem tetszenek Istennek. Ti azonban már nem a régi emberi természet irányítása alatt éltek, hanem a Szent Szellem uralma alatt. De csak akkor, ha valóban bennetek él Isten Szelleme, mert ha nem, akkor nem is tartoztok Krisztushoz. Ha viszont Krisztus valóban bennetek él, akkor a Szent Szellem életet ad nektek, mert Krisztus elfogadhatóvá tett benneteket Isten számára. Testetek ellenben mindig halott marad a bűn miatt. A Szent Szellem, aki feltámasztotta Jézust a halálból, bennetek lakik. Ezért az, aki Krisztust feltámasztotta a halálból, a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni, a bennetek lakó Szent Szellem által. Így tehát, testvéreim, nem vagyunk a régi emberi természetünk uralma alatt. Nem kell, hogy annak a kívánságai szerint éljünk. Ha ugyanis a régi emberi természet szerint éltek, meg fogtok halni. Ha viszont a Szent Szellem segítségével abbahagyjátok a rossz dolgokat, akkor fogtok igazán élni. Mert azok az Isten fiai, akiket Isten Szelleme irányít. Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra rabszolgává, hogy féljetek. Ellenkezőleg! A Szent Szellem Isten fiaivá tesz bennünket, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!” Maga a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt megerősíti, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha viszont gyermekek, akkor örökösök is. Valóban, mi Krisztussal együtt kapunk örökséget Istentől! De csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig vele együtt veszünk részt a dicsőségben is. Úgy gondolom, jelenlegi szenvedésünk szóra sem érdemes ahhoz a dicsőséghez képest, amelyben részünk lesz. Mert az egész teremtett világ feszült figyelemmel várja, hogy Isten végre mindenkinek megmutassa, kik az ő fiai. Azért várja ennyire, mert a teremtett világ az elmúlás hatalma alá van kényszerítve. Nem önként, hanem Isten akarata szerint, aki így rendelkezett. Ugyanakkor, a teremtett világ is abban a reményben él, hogy a romlás rabszolgaságából fel fog szabadulni, és ugyanazt a dicsőséges szabadságot fogja élvezni, amit az Isten gyermekei. Jól tudjuk, hogy mind a mai napig az egész teremtett világ úgy sóhajtozik és szenved, mint a terhes asszony a szüléskor. De nem csak a teremtett világ, hanem még mi magunk is ugyanígy sóhajtozunk. Pedig mi előleget kaptunk a Szent Szellemből! Mégis sóhajtozva várjuk a testünk megszabadítását, hogy ezzel teljesen Isten fiaivá váljunk. A teljes megszabadulásunk ugyanis magában foglalja ezt a reménységet: a testünk megszabadulását is. Ez azonban még nem történt meg. Ha már látható lenne, akkor nem kellene remélni. Miért is remélné valaki azt, amit már lát? Mivel azonban olyan valamit várunk, amit még nem kaptunk meg, türelmesen és kitartással várjunk rá! Hasonlóképpen, a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben gyengék vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal. Isten ugyanis jól tudja, mi van a szívünkben, és azt is, mi a Szent Szellem szándéka. Mert ő Isten akarata szerint könyörög Isten népéért. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott. Hiszen ezeket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában. Azt tervezte, hogy ezek a Fiához hasonlítsanak. Ezeket előre különválasztotta a maga számára, azután el is hívta őket, majd elfogadhatóvá tette, és dicsőséget is adott nekik. Mi következik mindebből? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?! Hiszen még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Hogyne adna akkor minden egyebet is a Fiával együtt nekünk?! Ki vádolhatja azokat, akiket Isten kiválasztott? Senki! Isten felmentette őket minden vád alól! Akkor ki ítélhetné el őket? Talán Krisztus Jézus? Hiszen ő nemcsak meghalt, de fel is támadt értünk! Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és képvisel bennünket az Atya-Isten előtt! Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár, ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem! De hiszen az Írás is ezt mondja: „Érted gyilkolnak bennünket állandóan, olyannak tekintenek, mint a levágni való juhokat.” Zsolt 44:23 Ennek ellenére, minden ilyen nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek ő általa, aki szeretett bennünket. Igazat mondok, nem hazudok, hiszen Krisztusban élek. Tanúskodik erről a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeretem is. Nagy szomorúság és állandó fájdalom gyötri szívemet Izráel népe miatt, mert ők a testvéreim, a rokonaim. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni! Inkább lennék én magam átkozott, és Krisztustól elszakított, ha ezzel segíthetnék rajtuk! Igen, őket választotta ki Isten: Izráel népét, akiket fiaivá is fogadott. Övék a dicsőség, és velük kötötte Isten a szövetségeket. Ők kapták Istentől a Mózesi Törvényt, az Isten tiszteletének és imádásának rendjét, és az ígéreteket. Ők a mi ősapáink leszármazottjai, és emberi természete szerint közülük származik Krisztus, aki Isten minden és mindenki felett. Legyen örökké áldott! Ámen. Igen, szomorú vagyok Izráel népe miatt, de nem azért, mintha Isten nem teljesítette volna ígéreteit, amelyeket nekik adott. Hiszen nem mindenki számít igazán Izráel népéhez tartozónak, aki származása szerint Izráel, vagyis Jákób utódja. Ugyanígy, nem számítanak mindannyian Ábrahám igazi gyermekeinek, akik testileg tőle származtak. Hanem ahogyan Isten megígérte Ábrahámnak: „Utódaid Izsáktól származnak majd.” Tehát, Ábrahámnak nem az összes utódai számítanak Isten gyermekeinek, hanem csak azok, akik Isten ígérete szerint születtek. Mert így hangzott az ígéret: „A megfelelő időben visszajövök, és akkor Sárának fia születik.” Így volt ez Rebeka esetében is, akinek két fia volt. Mindkettőnek Izsák volt az apja, a mi ősapánk. Ezért mondja az Írás: „Jákóbot szerettem, Ézsaut ellenben gyűlöltem.” Hogyan értsük ezt? Vajon igazságtalanság ez Isten részéről? Nem, dehogyis! Hiszen Isten már Mózesnek is megmondta: „Annak adok kegyelmet, akinek akarok, és azon könyörülök, akin könyörülni akarok.” Tehát, Isten dönti el, hogy kin könyörül és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy mit tesznek. Kizárólag a könyörületes Istentől függ! Az Írás szerint ugyanis ezt mondta Isten a fáraónak: „Azért tettelek királlyá, hogy hatalmamat megmutassam rajtad, és mindenki megismerje nevemet az egész Földön.” Isten tehát azon könyörül, akin akar. Viszont makaccsá és keményszívűvé tesz, akit akar. Erre talán azt kérdezed: „Ha Isten irányítja, amit mi — emberek — teszünk, akkor miért vádol bennünket a bűneinkért? Hiszen senki sem állhat ellen Isten akaratának!” De hát kicsoda vagy te, hogy vitába mersz szállni Istennel? Felelősségre vonhatja-e a cserépedény a fazekas mestert: „Miért formáltál engem ilyenné?” Vagy talán nincs hatalma a fazekasnak az agyag felett? Ugyanabból az agyagból az egyik cserépedényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja. Hasonló ehhez, amit Isten tett. Meg akarta mutatni haragját és hatalmát. Mégis türelmesen és sokáig elviselte azokat, akikre haragudott, pedig már megérdemelték volna, hogy elpusztítsa őket. Igen, türelmesen várt arra is, hogy megmutassa kegyelmének nagy dicsőségét. Mégpedig azokon az embereken, akik elfogadták Isten kegyelmét, és akiket arra teremtett, hogy részesüljenek dicsőségéből. Ilyenek vagyunk mi is, akiket erre hívott meg, akár a zsidók, akár a nem zsidók közül. Ahogyan ezt az Írás is mondja Hóseás könyvében: „Népemnek hívom majd azokat, akik nem voltak az enyémek, és szeretni fogom azt a népet, akit eddig nem szerettem. Hós 2:23 Ugyanazon a helyen, ahol azt mondta nekik Isten: »Ti nem vagytok az én népem!« azon a helyen az Élő Isten fiainak fogják majd hívni őket.” Hós 1:10 Izráelről szólva így kiáltott fel Ézsaiás próféta: „Ha Izráel gyermekei olyan sokan vannak is, mint a tengerpart homokja, akkor is csak a nép maradéka szabadul meg, mert az ÚR hirtelen és teljesen végrehajtja ítéletét a földön.” Ézs 10:22-23 Ahogyan előre megmondta Ézsaiás próféta: „Ha a Seregek URa meg nem mentett volna egy keveset népe közül, olyanná lettünk volna, mint Sodoma vagy Gomora.” Ézs 1:9 Mi következik ebből? Azt látjuk, hogy a nem zsidók közül sokan elfogadhatóvá váltak Isten számára, pedig korábban nem is törekedtek erre. Igen, a hitük által érték el ezt. Izráel népe azonban arra igyekezett, hogy a Törvény követeléseinek megfeleljen, és így elfogadhatóvá legyen Isten számára. De nem tudtak a Törvénynek megfelelően élni, ezért kudarcot vallottak. Miért? Azért, mert megpróbáltak a saját erejükből és a tetteik alapján elfogadhatóvá válni Isten számára. Nem a hitük által, és Istenben bízva törekedtek erre. Beleütköztek abba a kőbe, amelyről az Írás ezt mondja: „Figyeljetek rám! Elhelyezek egy követ Sionban, amelyben az emberek megbotlanak, egy sziklát, amely miatt elesnek. De aki bízik és hisz őbenne, az nem fog csalódni.” Ézs 28:16 Testvéreim, szívből kívánom, hogy Izráel népe megmeneküljön. Istenhez könyörgök értük, hogy ezt elérjék. Azt elmondhatom róluk, hogy teljes erővel igyekeznek Istenhez. De nem ismerik az utat, amely hozzá vezet. Hiszen nem értették meg, milyen módon teszi Isten az embert elfogadhatóvá a maga számára. Megpróbálták saját magukat elfogadhatóvá tenni. Isten ugyan elkészítette az útját, hogy lehet valaki a számára elfogadható, de Izráel ezt elutasította. Mert a Törvény Krisztusban érte el a végső célját: aki bízik és hisz Jézus Krisztusban, azt Isten elfogadja. Mert Mózes azt írja az Istennel való helyes viszonyról, amely a Törvény követelésein alapul: „Aki mindezeket megteszi, az élni fog ezáltal.” Arról viszont, hogy a hit által hogyan válhatunk Isten számára elfogadhatóvá, így ír: „Ne mondd magadban: Ugyan ki megy fel a Mennybe?” — vagyis, hogy a Krisztust lehozza onnan. De ne mondd azt sem: „Ki megy le a mélységbe?” — vagyis, hogy a Krisztust felhozza a halottak közül. Hanem mit mond az Írás? „Egészen közel van hozzád az Isten üzenete. Ott van az a szádban és a szívedben.” Ez pedig a hit üzenete, amit hirdetünk. Ha tehát kimondod és elismered, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor megmenekülsz. Mert a szívünkkel hiszünk, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk, és a szánkkal mondjuk el másoknak, amit hiszünk, hogy megmeneküljünk. Azt mondja ugyanis az Írás: „Senki sem fog csalódni, aki benne hisz.” Nincs különbség tehát zsidók és nem zsidók között. Mert ugyanaz az Úr uralkodik minden ember felett. Ő pedig bőkezűen osztja áldásait mindenkinek, aki őt hívja segítségül. Ugyanis „mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét.” De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek abban, akiről még nem is hallottak? De hogyan hallhatnának róla, ha senki nem mondja el nekik az üzenetet? Viszont hogyan vihetné el valaki az üzenetet, ha nem küldik ki? Hiszen ezt mondja az Írás: „Milyen szép és jó, amikor jönnek, akik az örömhírt hozzák!” Mégsem engedelmeskedett mindenki az örömhírnek. Hiszen Ézsaiás próféta is ezt mondta: „Uram, ki hitte el, amit mondtunk?” A hit tehát az üzenet elfogadásából származik. Az üzenetet pedig akkor fogadják el az emberek, ha valaki beszél nekik Krisztusról. De hadd kérdezzem meg: Vajon nem hallotta a mi üzenetünket mindenki? De bizony hallotta! Hiszen az Írás is azt mondja: „Az egész földkerekségen mindenhol hallatszott a hangjuk, a lakott föld széléig mindenhol hallották szavukat.” Zsolt 19:5 Újra kérdezem: talán Izráel nem értette meg? De bizony, megértette! Először is, már Mózes azt mondja, amikor Isten szavait adja tovább: „Féltékennyé teszlek benneteket oly nép által, akik nem az enyémek, értelmetlen nemzettel bosszantalak fel titeket.” 5Móz 32:21 Majd Ézsaiás próféta nagy bátran így szól, amikor Isten szavait mondja: „Megtaláltak azok, akik nem is kerestek. Megmutattam magam azoknak, akik sohasem kérdezősködtek utánam.” Ézs 65:1 Isten ezt a nem zsidókról mondta. Izráel népéről viszont így szól: „Egész nap kitárt karokkal vártam erre az engedetlen népre, amely ellenkezik velem, és nem akar követni.” Ézs 65:2 Azt kérdezem tehát: vajon teljesen visszautasította és eltaszította magától Isten a saját népét? Nem, dehogyis! Hiszen én magam is Izráel népéhez tartozom, Ábrahám utódja vagyok, Benjámin törzséből származom. Nem, Isten nem taszította el magától Izráel népét! Hiszen már akkor előre kiválasztotta Izráelt, hogy a saját népe legyen, amikor még meg se születtek! Vagy talán nem tudjátok, mit mond az Írás arról, amikor Illés próféta Izráel miatt panaszkodott Istennek? Azt mondta: „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, már csak egyedül én maradtam meg, és most engem is meg akarnak ölni.” De mit felelt neki Isten? Ezt: „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem imádták Baált.” Ugyanígy, a mostani időben is van egy „maradék”, akiket Isten a kegyelme alapján választott ki. Ez azt jelenti, hogy nem annak alapján választotta ki őket, amit tettek. Ha ez nem így volna, hanem az emberek a saját tetteik alapján tartoznának Isten népéhez, akkor Isten kegyelmének ajándéka már nem is lenne igazán ajándék. Hogyan is van hát ez? Izráel népe arra törekedett, hogy Isten számára elfogadható legyen, de nem érték el a céljukat. Akiket azonban Isten kiválasztott, annak a „maradéknak” ez mégis sikerült. A többiek szíve pedig megkeményedett, és nem akartak Isten szavára hallgatni. Amint az Írás mondja: „Isten a kábultság szellemét adta nekik.” Ézs 29:10 „Olyan szemet adott nekik, amely nem lát olyan fület, amely nem hall. Így van ez mind a mai napig.” 5Móz 29:3 Dávid is ezt mondja: „Ünnepi asztaluk legyen számukra csapda, az fogja meg őket! Ez lesz a vesztük és büntetésük. Homályosodjon el szemük, hogy ne lássák az igazságot, és örökre görbítsd meg a hátukat!” Zsolt 69:23-24 Izráel népe elbotlott — ez igaz. De vajon végleg elestek emiatt? Egyáltalán nem! Éppen ellenkezőleg: botlásuk következtében jutott el a megmenekülés üzenete a nem zsidó népekhez. Ez pedig azért történt, hogy Isten Izráel népét féltékennyé tegye. Valóban, Izráel népének botlása milyen bőséges áldást hozott az egész világnak! Amit ők elveszítettek, azzal a nem zsidó népek lettek gazdagabbak. De ha ez így van, akkor képzeljétek el, milyen hatalmas nyereséget fog jelenteni a világnak, amikor Izráel népét Isten teljes egészében helyreállítja! Most pedig hozzátok szólok, akik nem vagytok zsidók. Mivel Isten engem a nem zsidó népekhez küldött, teljes erőmmel arra törekszem, hogy ezt a szolgálatomat minél sikeresebben végezzem. Közben állandóan abban reménykedem, hogy így féltékennyé tudom tenni saját népemet, és néhányat közülük is elvezethetek a megmenekülésre. Isten valóban elfordult népemtől, de ennek következtében kibékült a többi népekkel. Ha viszont Isten visszafogadja Izráelt magához, az olyan lesz, mint mikor valaki a halálból támad fel! Ha a kenyérből az első kis darabot Istennek szánjuk, akkor a kenyér többi része is ugyanúgy Istené. Hasonlóképpen, ha a fa gyökere Istené, akkor az ágak is hozzá tartoznak. Olyan ez, mintha a nemes olajfa ágai közül néhányat letörnek, titeket pedig, akik a nem zsidó népek közül jöttetek, és így a „vad olajfa ágai” vagytok, beoltanak a letört ágak helyére. Így most már ti is részesültök mindabból a jóból, amit a nemes fa gyökere nyújt. De ne gondoljátok, hogy különbek vagytok, mint a letört ágak! Ha pedig jobbnak képzelitek magatokat, jusson eszetekbe: nem ti tápláljátok a gyökeret, hanem a gyökér titeket! Lehet, hogy így gondolkoztok: „Azért törtek le az ágak, hogy bennünket beoltsanak a szelíd olajfába.” Ez igaz, de gondoljátok meg, hogy azokat a hitetlenségük miatt törték le, és ti is csak a hitetek által maradhattok meg. Ezért ne legyetek büszkék, hanem féljetek! Mert ha az olajfa saját ágait nem kímélte Isten, akkor titeket sem fog kímélni, ha nem hisztek. Ismerd fel azért, hogy Isten nemcsak jóságos, hanem szigorú is! Szigorú azokhoz, akik elestek, hozzátok viszont mindaddig jó, amíg megmaradtok Isten jóságában. Ha nem, akkor titeket is letör arról a fáról, mint azokat az előző ágakat. Ugyanakkor Izráel népét ismét beolthatja a saját fájukba, kivéve, ha makacsul kitartanak a hitetlenségben. Igen, Isten meg tudja tenni, hogy újra beoltsa őket. Nem természetes, hogy a vad olajfa ágát beoltsák a szelíd olajfába. Ti, akik a nem zsidó népek közül származtok, valóban olyanok vagytok, mint a vad olajfa ágai. Isten mégis beoltott benneteket a szelíd olajfába. Gondoljátok meg, mennyivel inkább természetes, ha a szelíd olajfa letört ágait ismét beoltják a saját fájukba! Hiszen ezeknek az ágaknak a természet rendje szerint ott a helyük! Testvéreim, ne a saját gondolkodásotokra támaszkodjatok! Szeretném, ha megértenétek ezt a titkos igazságot: Izráel népe csak részben makacsolta meg magát. És még ez is csak addig tart, amíg a nem zsidó népek közül elhívott emberek teljes számban Istenhez jönnek. Akkor majd Izráel népe teljes egészében meg fog szabadulni. Amint az Írás is mondja: „Szabadító érkezik majd Sionból, aki minden istentelenséget kitisztít Jákób családjából. Szövetséget kötök velük, amikor megbocsátom bűneiket.” Ézs 59:20-21; 27:9 Igaz, hogy Izráel népe az örömhír ellenségévé lett, de még ez is a ti javatokat szolgálja. Ennek ellenére Izráel még mindig Isten kiválasztott népe, és ő még mindig nagyon szereti őket! Hiszen ezt megígérte Izráel ősapáinak. Isten ugyanis soha nem veszi vissza az ajándékait, és nem vonja vissza, ha egyszer valakit elhív. Gondoljátok csak meg! Régebben ti sem engedelmeskedtetek Istennek. Most azonban Isten könyörült rajtatok, mivel Izráel engedetlenné vált. Hasonlóképpen, most Izráel engedetlen, végül azonban Isten mégis megkönyörül rajtuk is! Igen, éppen rajtatok keresztül jut el Izráel népéhez is ugyanaz a kegyelem, amelyet ti most élveztek. Mert kivétel nélkül minden ember engedetlen Isten iránt. Ő pedig mindenkit bezárt az engedetlenség börtönébe, hogy azután mindenkin könyörülhessen. Ó, milyen hatalmas Isten gazdagsága, milyen mélységes a bölcsessége és végtelen a tudása! Milyen nehéz megérteni döntéseit! Ki képes követni, hogy Isten mit miért tesz? Amint az Írás is mondja: „Ugyan ki értheti az ÚR gondolatait, ki adhat neki tanácsot?” Ézs 40:13 „Ki adott valaha is elsőként az ÚRnak, hogy annak visszafizetését várja?” Jób 41:11 Mert mindent Isten teremtett, mindent ő tart fenn, és minden őérte létezik. Övé legyen a dicsőség örökké! Ámen. Isten irgalmára hivatkozva kérlek benneteket testvéreim, hogy adjátok oda magatokat Istennek! Ez olyan, mintha élő áldozatot vinnétek Istennek, amely kedves a számára, és egyedül csak az övé. Ez az, amivel méltóan, igazán és szellemi módon tisztelitek Istent. Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek képesek megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik, és ami tökéletes. Ezekre igyekezzetek! Isten különleges ajándékot adott nekem. Ezért figyelmeztetlek benneteket: senki ne tartsa magát többre, mint ami indokolt! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően. Hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől. Mert gondoljátok csak meg: az emberi test egységes egész, de sok részből épül fel! Az egyes részeknek mind megvan a maguk különböző feladata. Ugyanígy van ez velünk is, akik Krisztusban vagyunk: sokan vagyunk ugyan, de együttesen alkotunk egyetlen „testet”. Ennek a testnek külön-külön a részei vagyunk, és kölcsönösen kapcsolódunk egymáshoz. Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás, bátorítás és figyelmeztetés ajándékát kapta, az biztassa, bátorítsa és figyelmeztesse a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adjon a többieknek egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az szorgalmasan végezze ezt a feladatot! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan! A bennetek működő szeretet legyen valódi, ne képmutató! Gyűlöljetek minden gonoszságot! Viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! Szeressétek egymást, ahogy a testvérek között ez természetes! A másik testvért mindig részesítsétek előnyben magatokkal szemben! Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a vendéglátást! Még azokat is áldjátok meg, akik rosszat mondanak rólatok, vagy rosszat tesznek veletek! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket! Örüljetek együtt azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak! Éljetek egyetértésben és összhangban egymással! Ne legyetek büszkék, hanem az egyszerű emberekkel vállaljatok közösséget! Ne becsüljétek túl magatokat! Ha rosszat tesznek veletek, ne álljatok bosszút érte! Arra törekedjetek, amit az emberek jónak és nemesnek tartanak! Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek! Szeretett testvéreim, ne álljatok bosszút magatokért! Inkább bízzátok ezt Isten haragjára, mert meg van írva: „A bosszúállás az én dolgom, én majd megfizetek, ezt mondja az ÚR.” Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni! Mert olyan ez, mintha izzó parazsat tennél a fejére.” Péld 25:21-22 Ne engedd, hogy a gonosz legyőzzön téged! Ellenkezőleg: tedd azt, ami jó és helyes — és ezzel te fogod legyőzni őt! Szükséges, hogy mindenki fogadja el azokat az embereket és hatóságokat, akik kormányoznak, és engedelmeskedjen nekik! Mert mindazokat, akik gyakorolják a hatalmat, Isten jelölte ki. Bizony, mindenki Istentől kapja a hatalmat a kormányzásra! Így tehát aki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, az valójában Isten rendelkezésével fordul szembe. Akik viszont ellenkeznek Isten parancsaival, azok ítélet alá kerülnek. A hatalmon lévők nem azért vannak, hogy azok féljenek tőlük, akik rendesen élnek és jó dolgokat tesznek. Féljenek azok, akik valami rosszat tesznek! Ha nem akarsz félni a hatóságoktól, akkor élj tisztességesen és tedd azt, ami jó — és dicséretet kapsz tőlük! Mert ők valójában Isten szolgái a te érdekedben. De ha valami rosszat teszel, akkor joggal félhetsz tőlük, mert hatalmuk van arra, hogy megbüntessenek, és élni is fognak vele! Isten szolgái ők, hogy Isten haragja szerint álljanak bosszút azokon, akik valami gonosz dolgot tettek. Tehát szükséges, hogy fogadd el őket és engedelmeskedj nekik! De nem csak a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért is, mert tudod, hogy ez a helyes. Ezért kell adót is fizetnetek. Hiszen a hatalom emberei Isten szolgái mindenkinek a javára, és erre a szolgálatra szánják az idejüket. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok: akinek adóval, annak fizessétek meg az adót, akinek a vámmal, annak a vámot! Akinek tisztelettel tartoztok, annak adjátok meg az illő tiszteletet! Akit megbecsülés illet, azt pedig becsüljétek meg! Senkinek semmivel ne tartozzatok! De a szeretettel bizony tartoztok egymásnak! Mert aki szereti a másik embert, az engedelmeskedik a Törvénynek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: „Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj meg senkit, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!”. Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: „Úgy szeresd a másik embert, mint saját magadat!” A szeretet nem tesz semmit, amivel a másiknak ártana. Ezért ha valaki szeret, akkor egyúttal engedelmeskedik a Törvénynek is. Mindezt annál inkább tegyétek meg, mert jól tudjátok, milyen időket élünk! Itt az ideje, hogy végre felébredjetek az álomból! Hiszen most már sokkal közelebb van hozzánk a szabadulás, mint amikor hívőkké lettünk. Az „éjszaka” már majdnem elmúlt, és közeleg a „nappal”. Dobjuk hát félre mindazokat a dolgokat, amik a „sötétséghez” tartoznak! Készüljünk fel a harcra, és vegyük fel a „világosság fegyvereit”! Éljünk úgy, ahogy a teljes nappali világosságban illik! Ne vegyünk részt vad mulatozásokban, se részegeskedésben, se ne kövessünk el szexuális bűnöket! Ne vétkezzünk a testünkkel! Hagyjuk abba a veszekedést, és ne irigykedjünk többé! Ehelyett „öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba”! A régi emberi természetet pedig ne tápláljátok, se ne teljesítsétek a kívánságait! Fogadjátok be magatok közé azokat, akiknek a hite még gyenge! De ne vitatkozzatok velük, se ne kritizáljátok őket! Van, akinek az a meggyőződése, hogy mindenféle ételt szabadon megehet. Akinek meg gyenge a hite, azt hiszi, hogy csak zöldségféléket ehet. Aki tehát mindent megeszik, ne nézze le azt, aki bizonyos dolgokat nem eszik! De aki nem eszik meg mindent, az se ítélje el a másikat, aki mindenfélét szabadon elfogyaszt! Hiszen Isten mindkettőt magához fogadta! Különben is, ki vagy te, hogy más szolgáját elítéld?! Hiszen csak a saját ura döntheti el, hogy jót, vagy rosszat tett. De az Úr szolgája nem fog kudarcot vallani, mert a saját Ura képes arra, hogy megsegítse! Az egyik ember bizonyos napokat fontosabbnak tart, mint a többit. Mások viszont mindet egyformának gondolják. De mind a kettő legyen meggyőződve saját felfogásának helyességéről. Aki különbséget tesz a napok között, az Úr tiszteletére teszi. Aki megeszik mindenféle ételt, az is az Úrért teszi, hiszen hálát ad Istennek, amikor eszik. Aki viszont bizonyos ételeket soha nem eszik, az is az Úrért teszi, és ő is hálát ad Istennek. Igen, mi mind az Úrért élünk! Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg a maga akaratából. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha pedig meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úrhoz tartozunk. Hiszen Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy uralkodjon mind a halottak, mind az élők felett. Te viszont hogy mered elítélni, vagy megvetni a testvéredet? Hiszen mindannyian oda fogunk állni az ítélő Isten elé! Ahogyan az Írás mondja: „Mindenki térdet hajt előttem, mindenki nyilvánosan elismeri, hogy én vagyok az Isten. Olyan biztos ez, mint ahogy élek, mondja az ÚR.” Ézs 45:23 Tehát mindenki külön-külön fog saját magáról felelni Istennek. Tehát ne kritizáljuk, se ne ítéljük el többé egymást! Inkább határozzuk el, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a testvéreink hitét lerombolnánk! Tudom, sőt meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy önmagában véve nincs abban semmi rossz, ha valaki minden ételt megehetőnek tart. Csak akkor árt neki, ha úgy gondolja, hogy nem szabad megennie, és mégis megeszi. Ha megbántod a testvéredet azzal, hogy valamit megeszel, akkor nem a szeretet útját követed. Vigyázz, hogy ne rombold le a másik testvér hitét azzal, hogy olyan ételt eszel, amit szerinte nem lenne szabad! Hiszen Krisztus őérte is meghalt! Ne engedjétek, hogy mások rossznak tartsák, amit ti helyesnek gondoltok! Mert Isten uralma alatt nem az számít, hogy mit eszel, vagy iszol. Csak az számít, hogy Isten elfogad-e, hogy a békesség uralkodik-e benned és a Szent Szellem öröme. Aki tehát így szolgálja Krisztust, annak valóban örül majd Isten, és az ilyen embert a többiek is elismerik. Ezért teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, amelyek a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják! Ne romboljátok le Isten munkáját valamiféle ételek miatt! Mert igaz ugyan, hogy önmagában véve minden étel megehető, de mégis rosszul teszed, ha olyat eszel, amivel a testvéred hitét rombolod. Inkább ne egyél húst, vagy ne igyál bort, ha ezzel a testvéred hitének ártasz! Ne tegyél semmi olyat, amivel akadályt gördítenél az útjába! Ezekben a dolgokban a meggyőződésed legyen a te titkod, amit csak Isten ismer! Boldog és áldott, aki azt teszi, amit helyesnek tart, és emiatt nem kell utólag magát elítélnie. Aki viszont úgy eszik meg valamit, hogy nem biztos benne, hogy ez helyes, az ítéletet von magára, mert nem a hite és meggyőződése szerint cselekedett. Mert amit nem a hitünk alapján teszünk, az bűn. Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még gyengék. Ne éljünk tehát a magunk kénye-kedve szerint! Sőt, inkább igyekezzünk mindenben a testvéreink kedvét keresni, és erősítsük őket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját érdekeit nézte! Hiszen ez van megírva róla az Írásokban: „Mindaz a rossz, amit rólad mondtak, Istenem, engem ért.” Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, a mi tanulságunkra szolgál. Azért írták le, hogy az Írások felbátorítsanak, türelmes kitartásra buzdítsanak bennünket, és ezáltal reménységet kapjunk. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben éljetek egymással, és mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját! Fogadjátok el egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, és szolgálja ez is Isten dicsőségét! Mert azt mondom, hogy Krisztus azért lett Izráel népének szolgája, hogy megmutassa Isten hűségét. Igen, Isten valóban megtartja az ősapáinknak tett ígéreteit. De Krisztus nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy a nem zsidó népek dicsőítsék Istent nagy irgalmasságáért. Mint ahogy meg van írva az Írásokban: „Dicsérlek téged, Istenem, a nem zsidó népek között, és nevednek zengek éneket.” Zsolt 18:50 Majd ismét ezt mondja: „Örüljön minden nem zsidó nép is, Isten saját népével együtt!” 5Móz 32:43 És megint: „Dicsőítsétek az URat, ti nem zsidó népek mindnyájan, dicsérjék őt az összes nemzetek!” Zsolt 117:1 És ismét, amint Ézsaiás próféta mondja: „Megjelenik majd Jesse egyik utóda, aki azért jut hatalomra, hogy uralkodjon a nem zsidó népek felett. Benne reménykednek majd a nem zsidó nemzetek.” Ézs 11:10 Isten, aki minden reménység forrása, egészen csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel — a benne való hitetek által. S így a Szent Szellem ereje által a reménységetek is túláradóan bőséges legyen! Testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy telve vagytok mindenféle jósággal és tudással. Sőt, még egymást is képesek vagytok helyreigazítani. Mégis őszintén írtam nektek néhány dologról, hogy emlékeztesselek benneteket. Hiszen Isten maga adott nekem kegyelmet, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a nem zsidó népek között. Miközben az örömhírt mondom az embereknek, papi szolgálatot végzek. Az a célom, hogy a nem zsidó népek Isten számára elfogadható istentiszteleti áldozattá legyenek. Igen, hogy a Szent Szellem tegye őket egyedül Isten számára elválasztott és kedves áldozattá. Tehát van okom rá, hogy dicsekedjek a munkámmal, amit Istenért végzek. De kizárólag azért merek dicsekedni vele, mert Krisztus Jézus által végzem. Hiszen még említeni se mernék olyan dolgokat, amelyeket a magam erejéből tettem. Csakis olyanokról beszélek, amelyeket Krisztus maga tett általam, akár a beszédem, akár a tetteim által. Mégpedig azért, hogy a nem zsidó népeket így az Isten iránti engedelmességre vezessem. Jelek és csodák által, a Szent Szellem erejével végeztem mindezt. Jeruzsálem környékétől kezdve egészen Illíriáig mindenhol hirdettem a Krisztusról szóló örömhírt. Így a munkámnak ezt a részét befejeztem. Azonban mindig arra törekedtem, hogy ne ott hirdessem az örömhírt, ahol Krisztus neve már ismert volt. Nem akartam olyan alapra építeni, amelyet valaki más rakott le. Hanem ahogyan meg van írva az Írásokban: „Akiknek eddig nem beszéltek róla, azok is meglátják majd őt. Azok is megértik majd, akik még nem hallottak róla.” Ézs 52:15 Emiatt nem tudtam eddig eljutni hozzátok, pedig már sokszor szerettelek volna meglátogatni benneteket. Most azonban előbb Jeruzsálembe kell mennem, hogy ott Isten népét megsegítsem. Ugyanis néhányan a jeruzsálemi testvéreink közül nagyon szegények. A macedóniai és görögországi gyülekezetek pedig elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a szegény jeruzsálemi testvérek számára. Szívesen tették, de ugyanakkor tartoznak is ezzel. Hiszen ezek a nem zsidó népek sok szellemi áldást kaptak a zsidó testvéreken keresztül. Illő tehát, hogy adományaikkal viszonozzák a szellemi áldásokat. Most tehát magam viszem el az összegyűjtött pénzt Jeruzsálembe, hogy biztosan megkapják az ottani testvérek. Ha ezt a feladatomat elvégeztem, utána már indulhatok is Hispániába. Útközben megállok Rómában, és meglátogatlak benneteket. Biztos vagyok benne, hogy Krisztus áldásának teljességét viszem hozzátok. Arra kérlek benneteket, testvéreim, segítsetek nekem azzal, hogy erőteljesen imádkoztok értem Istenhez Urunk, Jézus Krisztus és a Szent Szellem szeretete által! Imádkozzatok értem, hogy megszabaduljak a hitetlen júdeai emberektől! Imádkozzatok, hogy az ajándékot, amit viszek, szívesen fogadják a jeruzsálemi testvérek! És azért is, hogy nagy örömmel elmehessek hozzátok, és veletek együtt én is megpihenjek, ha valóban Isten is ezt akarja! Isten, aki békességünk forrása, legyen veletek! Ámen. Ajánlom nektek testvérnőnket, Fébét, aki a Kenkrea városában élő gyülekezet munkatársa, mert megbízhattok benne. Fogadjátok őt szeretettel az Úrban úgy, ahogyan Isten népéhez illik! Segítsétek mindenben, amire csak szüksége van, mert ő is sokat segített nekem, és másoknak is! Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim Krisztus Jézusban! Ők életük kockáztatásával mentettek meg engem, amiért hálás vagyok nekik. De nemcsak én, hanem a nem zsidó népek között élő összes helyi gyülekezetek is. Köszöntsétek a gyülekezetet, amely a házuknál szokott összejönni. Köszöntsétek az én kedves Epainetosz barátomat is! Ő volt az első, aki Ázsia tartományában Krisztus követője lett. Köszöntsétek Máriát, aki olyan sokat dolgozott közöttetek! Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, a rokonaimat, akik régebben velem együtt raboskodtak a börtönben! Előbb lettek hívők, mint én, és nagyra becsülik őket az apostolok között. Köszöntsétek Ampliátuszt, akit nagyon szeretek az Úrban! Köszöntsétek Urbánuszt, munkatársunkat az Úrban, és szeretett barátomat, Sztakhüszt is! Köszöntsétek Apellészt, aki kiállta a próbát, és bebizonyította, hogy igazán szereti Jézust! Köszöntsétek Arisztobuloszt és a családját, meg Heródiónt, a rokonomat, és azokat, akik Narcisszusz családjából az Urat követik! Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát! Ez a két asszony sokat dolgozott az Úrért. Köszöntsétek kedves barátomat, Persziszt, aki szintén sokat tett az Úrért! Köszöntsétek Rufuszt, az Úr kiválasztott szolgáját, és Rufusz anyját, akit én is úgy szeretek, mintha édesanyám lenne! Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Pátrobászt, Hermászt és a velük levő többi testvért! Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és a nőtestvérét, meg Olümpászt és a velük levő többi testvért is! Köszöntsétek egymást szent csókkal! Krisztus összes helyi gyülekezetei köszöntenek benneteket. Figyelmeztetlek benneteket testvéreim, hogy legyetek nagyon óvatosak és vigyázzatok, mert vannak, akik széthúzást és viszályt okoznak, és az embereket egymás ellen fordítják. Ezek összezavarják a többiek hitét, és ellenkeznek azzal az igaz tanítással, amit hallottatok. Kerüljétek el őket! Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a saját étvágyukat és emberi kívánságaikat akarják kielégíteni. Hízelgéssel és mézes-mázos szavakkal becsapják az egyszerű és ártatlan embereket. A ti engedelmességetek híre már mindenhová eljutott, ezért nagyon örülök nektek! Azt akarom, hogy bölcsek legyetek abban, ami jó, és ne legyen semmi közötök a gonoszhoz. A békesség Istene hamarosan összetapossa a Sátánt a lábatok alatt. Urunknak, Jézusnak kegyelme legyen veletek! Köszönt még benneteket Timóteus, a munkatársam, és rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz is. Én is köszöntelek benneteket az Úrban, aki ezt a levelet Pál szavai szerint leírom: Terciusz. Köszönt benneteket Gájusz, aki nemcsak az én házigazdám, hanem az egész itteni helyi gyülekezeté is. Köszönt benneteket Erásztosz, a városi kincstárnok, és Kvártusz testvér. Dicsőség Istennek! Mert ő meg tud titeket erősíteni az örömhír által, amit én hirdetek, és amely Jézus Krisztusról szól. Ez az a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve, most azonban nyilvánosságra került a próféták írásai által. De az örökké élő Isten parancsa szerint nemcsak nekünk, hanem minden nem zsidó népnek is kihirdették ezt a titkot, hogy ők is eljussanak a hitből származó engedelmességre. Az egyedül bölcs Istené legyen minden dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké! Ámen. Üdvözlet Páltól és Szószthenésztől, aki Krisztusban a testvérünk. Engem, Pált, Jézus Krisztus arra hívott el, hogy apostola legyek. Igen, ezt Isten így akarta. Szól ez a levél Isten Korinthus városában élő helyi gyülekezetének. Nektek, akik Krisztus Jézus által szentek lettetek. Nektek, akiket arra hívott el, hogy Isten szent népévé legyetek. De más helyeken lévő gyülekezeteknek is szól: mindazoknak, akik segítségül hívják Jézus Krisztus nevét, aki a mi Urunk és az ő Uruk is. Atyánk, az Isten, és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet! Mindig hálát adok Istenemnek értetek! Hálát adok azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézus által Isten mindennel megáldott benneteket: a beszéd és ismeret minden fajtájával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így tehát minden kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki ne vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk Fiával, Jézus Krisztussal, Urunkkal. Testvéreim, Urunk Jézus Krisztus nevében kérlek benneteket, és azt tanácsolom, hogy összhang és egyetértés uralkodjon közöttetek, és abban, amit mondtok! Ne legyen köztetek széthúzás, se pártoskodás, hanem tökéletesen kapcsolódjatok egymáshoz, mind a gondolkodásban, mind a céljaitokban! Ugyanis Khloé családjából jöttek néhányan, és tőlük hallottam, hogy nézeteltérések vannak közöttetek. Arról beszélek, hogy ezt mondjátok: „Én Pált követem”, vagy „Én Apollós csoportjába tartozom”, vagy „Én Kéfáshoz tartozom”, vagy „Én pedig közvetlenül Krisztushoz.” Mit gondoltok, részekre lehet szaggatni Krisztust?! Vagy talán Pált feszítették keresztre, hogy meghaljon értetek? Vagy azért merítkeztetek be, hogy Pál tanítványai legyetek? Hálát adok Istennek, hogy közületek senkit sem merítettem be, csak Kriszpuszt és Gájuszt, hogy senki se mondhassa, hogy az én nevemre merítkezett be. Igaz, még Sztefanász családját is bemerítettem, de rajtuk kívül tényleg nem emlékszem másra, akit bemerítettem volna. Krisztus ugyanis nem azért küldött engem, hogy bemerítsek, hanem azért, hogy az örömhírt elmondjam mindenkinek. De azt se okoskodó szónoklatokkal, nehogy a Krisztus keresztjéről, vagyis a haláláról szóló üzenet elveszítse az erejét. Mert akik a vesztükbe rohannak, azok a keresztről szóló üzenetet bolondságnak tartják. Számunkra azonban, akiket az Úr megment, ez az üzenet Isten erejét jelenti. Ugyanis ezt mondja az Írás: „A bölcsek bölcsességét semmivé teszem, az értelmesek értelmét pedig félredobom.” Ézs 29:14 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik. Mi azonban egyedül Krisztusról beszélünk, akit keresztre feszítettek és meghalt. Ő a zsidók számára botrány, a nem zsidók számára pedig ez az egész bolondságnak tűnik. Krisztus azonban minden meghívott számára — akár zsidók, akár nem zsidók — Istentől származó erő és bölcsesség. Mert Isten tettei, amelyeket az emberek bolondságnak tartanak, bölcsebbek minden emberi bölcsességnél! Ha Isten gyengének látszik, még akkor is erősebb minden embernél! Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak köztetek bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak az emberek megítélése szerint. Gondolkozzatok el ezen! Mert Isten azokat választotta, amiket ez a világ bolondságnak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erőseknek tartanak. Bizony, a világ értéktelen dolgait választotta, amelyeket mások megvetnek, és semmibe vesznek, hogy semmivé tegye azokat, amiket mások sokra tartanak. Mindezt pedig azért tette, hogy Isten előtt senki ne dicsekedhessen! Isten tett benneteket Krisztus részeivé. Így lett Krisztus a bölcsességünk, és Isten Krisztusban fogadott el minket. Benne választott külön minket Isten a maga számára, és Krisztus szabadított meg a bűn uralmától. Amint az Írás mondja: „Aki dicsekszik, csakis az Úrral dicsekedjék!” Így tehát testvéreim, azzal az elhatározással mentem hozzátok, hogy az Istentől származó igazságokat egyszerűen fogom elmondani, nem pedig emberi bölcsességgel, vagy szónoki fogásokkal. Elhatároztam, hogy csakis Jézus Krisztusról fogok nektek beszélni, és róla is csak úgy, mint aki meghalt a kereszten. Amikor hozzátok érkeztem, gyenge voltam, féltem és reszkettem. Beszédemet és tanításomat azonban nem bölcs szavak tették meggyőzővé. A Szent Szellem ereje mutatkozott meg, amikor beszéltem — ez volt a bizonyítéka annak, hogy igazat mondok! Ez pedig azért történt így, hogy hitetek alapja az Isten erejének megtapasztalása legyen, ne az emberek bölcsessége. Igaz, a szellemileg érett hívőket mégis tanítjuk a bölcsességre. Azonban ez egészen más, mint a jelenlegi világ bölcsessége. Más, mint azoknak a bölcsessége, akik most uralkodnak a világ felett. Hiszen ezek a vezetők el fogják veszíteni a hatalmukat. Mi Isten bölcsességét tanítjuk, amelyet ő mindeddig titokban tartott. Ezt a bölcsességet már az idők kezdete előtt arra rendelte, hogy a mi dicsőségünkre legyen. A világ felett uralkodó hatalmasok közül senki nem ismerte fel ezt a bölcsességet. Hiszen, ha felismerték volna, nem ölték volna meg a kereszten a Dicsőség Urát, Jézust. Mert azt mondja az Írás: „Amit még szem nem látott, amit fül soha nem hallott, emberi képzelet még soha ki nem talált, olyan dolgokat készített Isten azoknak, akik szeretik őt.” Ézs 64:4 Nekünk azonban Isten mégis megmutatta ezeket a dolgokat a Szent Szellem által! Hiszen a Szent Szellem mindent kikutat, még magának Istennek a mélységes titkait és gondolatait is. Mert egy bizonyos ember gondolatait is csak az illető szelleme ismeri igazán. Ezért az ő belső dolgait senki más nem ismerheti. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri más, csak Isten Szelleme. Mi azonban nem ennek a világnak a szellemét kaptuk, hanem az Istentől származó Szent Szellemet. Őt Isten azért adta nekünk, hogy általa megismerhessük, amiket Isten — ingyen kegyelemből — nekünk ajándékozott. Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk. De aki nem szellemi természetű, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen felfogni, de nem is csoda, hiszen ezeket csak a Szent Szellem által lehet megérteni. A szellemi ember viszont mindent meg tud vizsgálni és érteni, és képes mindent helyesen mérlegelni és értékelni. Őt magát azonban senki sem tudja igazán megérteni. Mert, ahogyan az Írás mondja: „Ki ismeri és érti az ÚR gondolatait, tanácsot ki adhat neki?” Ézs 40:13 (Szeptuaginta) Bennünk azonban Krisztus gondolatai és szándékai élnek, és az ő gondolkozásmódja szerint gondolkozunk. Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel itatja gyermekét. Igen, tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem tudtátok volna megenni. Sőt, még most sem tudnátok, hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik rajtatok! A köztetek lévő féltékenység és veszekedések ezt bizonyítják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. Hiszen, amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „Én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?! Mert ugyan ki az az Apollós? Kicsoda Pál? Csak Isten szolgái, akik elvezettek benneteket a hitre, ahogyan az Úr erre képessé tette őket. Igen, én ültettem el bennetek az Isten beszédét, Apollós öntözte, de mégis Isten az, aki felnevelte. Tehát nem az a fontos, aki elülteti, sem nem az, aki öntözi, hanem egyedül Isten, mert ő neveli fel. Aki elülteti, meg aki öntözgeti, egy célért dolgoznak, és mindketten jutalmat kapnak érte. Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő birtoka és szántóföldje vagytok. Vagy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint egy ház, amelynek Isten a tulajdonosa. Mint bölcs építőmester, én alapoztam meg ezt a házat, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenkinek magának kell végeznie! Jól vigyázzatok, hogyan és mit fogtok erre az alapra építeni! A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap! Más alapot senki sem készíthet. Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján fog kiderülni. Mert az a Nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. De ha leég a háza, veszteséget szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül. Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek?! Ha valaki rombolja és pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom. Senki se csapja be magát! Ha valaki közületek azt gondolja, hogy a jelenlegi világ szerint bölcsnek számít, inkább legyen „bolonddá”, hogy valóban bölcs lehessen. Miért? Mert ennek a világnak a bölcsessége Isten szemében bolondság. Ahogyan az Írás is mondja: „Isten a saját ravaszságukkal ejti csapdába a bölcseket.” Másutt: „Az ÚR tudja, hogy a bölcsek gondolatai semmit sem érnek.” Azért senki se dicsekedjék emberekkel, hiszen minden a tiétek: Pál, Apollós, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelen meg a jövendő is. Minden a tiétek, ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené. Mi Krisztus szolgái vagyunk, és Isten ránk bízta a titkait — így tekintsen ránk mindenki! Akire pedig rábíztak valamit, attól elvárják, hogy hűséges és megbízható legyen. Én azonban nem törődöm vele, mi a véleményetek rólam, és hogyan ítéltek meg engem. Az sem érdekelne, ha a bíróság ítélkezne felettem. Sőt, még én sem mondok ítéletet magamról. Bár lelkiismeretem tiszta, ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Maga az Úr fog felettem ítélkezni! Azért ne mondjatok ítéletet senkiről idő előtt, vagyis mielőtt az Úr eljön! Várjátok meg őt! Ő majd rávilágít arra, amit ma még a sötétség takar el a szemünk elől. Napvilágra hozza még a szív legrejtettebb szándékait is. Akkor majd Istentől kapja meg mindenki az őt megillető dicséretet. Testvéreim, mindezt tiértetek mondtam, és Apollóst, meg magamat csak a példa kedvéért említettem. Tanuljátok meg, mit jelent ez: „Ne menj túl azon, amit az Írás mond!” Ne legyetek büszkék, és ne dicsekedjetek az egyik emberrel a másik ellenében. Ki mondta, hogy te jobb vagy, mint a másik?! Amid van, azt mind Istentől kaptad! De ha így van, akkor hogy mersz valamivel dicsekedni, mintha nem ajándékba kaptad volna?! Azt gondoljátok, hogy már mindenetek megvan, ami szükséges. Azt hiszitek, már gazdagok vagytok. Már királynak érzitek magatokat, de nélkülünk. Bárcsak valóban királyok lennétek! Hiszen akkor mi is veletek együtt uralkodhatnánk. Úgy gondolom, Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet adta. Mindenki szeme láttára odaállított bennünket, mint akiket már halálra ítéltek. Így az egész világ bennünket néz — az angyalok is, meg az emberek is. Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi gyengék vagyunk, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket pedig lenéznek. Mindeddig a pillanatig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor megvernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok vagyunk, saját kezünkkel keressük a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat megáldjuk, és kitartással tűrjük, ha üldöznek bennünket. Akik rosszat mondanak rólunk, azokról jót mondunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk az emberek, mintha a világ szemetje lennénk, a föld szégyene. De nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, inkább figyelmeztetni akarlak benneteket, mint kedves gyermekeimet. Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van. Mert a Krisztus Jézusban én lettem a szellemi édesapátok, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok. Ezért kérlek, kövessetek engem! Éppen ezért küldtem el hozzátok Timóteust, akit szeretek, és aki hűséges szellemi gyermekem az Úrban. Ő majd eszetekbe juttatja, hogyan élek a Krisztus Jézus uralma alatt. Ezt az életmódot tanítom mindenhol, minden helyi gyülekezetben. Néhányan közületek büszkék és önteltek lettek. Azt gondolják, hogy úgysem jutok el hozzátok. Azonban, ha az Úr is úgy akarja, bizony meglátogatlak benneteket, mégpedig hamarosan! Akkor majd kiderül, hogy ezek a büszke emberek valóban olyan erősek, vagy csak a hangjuk nagy. Mert Isten Királysága nem üres beszéd, hanem hatékony erő. Mit akartok? Azért menjek hozzátok, hogy megbüntesselek benneteket, vagy szeretettel és szelíden? Azt a hírt hallottam, hogy szexuális bűnök is előfordulnak köztetek. Sőt, olyan bűn is, amelyre még azok között sincs példa, akik nem ismerik Istent: hogy valaki a mostoha-anyjával él együtt. Ti meg annyira büszkék vagytok, hogy nem is bánkódtok ezen?! Miért nem külditek el magatok közül az ilyen embert? Bár én fizikailag távol vagyok, szellemben mégis ott vagyok köztetek. Már el is határoztam, hogy mit kell tenni az ilyen emberrel. Úgy hoztam ezt az ítéletet, mintha ott lennék közöttetek. Gyűljetek össze az Úr Jézus nevében, és én szellemben ott leszek veletek. Akkor Urunk, Jézus hatalmával adjuk át a Sátánnak azt a férfit. Ez ugyan most a teste romlását, vagy pusztulását jelenti, azonban szelleme mégis megmenekülhet az Úr Napján. Nem helyes, hogy dicsekedtek! Nem ismeritek a mondást: „Egy kevés kovásztól is megkel az egész tészta”? Tisztítsátok hát ki magatok közül azt a régi „kovászt”, hogy teljesen új „tésztává” legyetek. Hiszen ti olyanok vagytok, mint a kovásztalan kenyér! Mert Krisztust, a mi pászkabárányunkat már feláldozták! Azért a tisztaságnak és az igazságnak kovásztalan kenyerével ünnepeljünk, ne pedig a rosszaságnak és gonoszságnak régi kovászával! Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. De ezt nem úgy értettem, hogy ne barátkozzatok ennek a jelenlegi világnak az embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha ezektől az emberektől távol akarnátok élni, ki kellene mennetek a világból. Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, de mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt! Ha közületek valakinek a testvérével vitás ügye van, hogyan merészel a bíróságra menni?! Hiszen azok ott a bíróságon nem ismerik Istent! Nem szégyellitek magatokat?! Miért nem Isten népe elé viszitek az ügyet, hogy ők döntsenek róla?! Nem tudjátok, hogy Isten népe fogja a világot megítélni?! Ha a világ felett fogtok ítéletet mondani, nem vagytok képesek közönséges dolgokban ítélni?! Nem tudjátok, hogy mi angyalokat fogunk megítélni?! Tehát nyugodtan ítélhetünk egyszerű és közönséges ügyekben is! Amikor mindennapi dolgokban vannak vitáitok, miért fogadtok el bírónak olyanokat, akiknek semmi közük a helyi gyülekezethez?! Szégyelljétek magatokat! Hát nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki a testvérek közötti vitában igazságos ítéletet tudna hozni?! Inkább hitetlenek bírósága elé mentek, hogy előttük egyik testvér a másikkal vitatkozzon?! Egyáltalán, már az is szégyen és vereség, ha egyik testvér a másik ellen a bírósághoz fordul! Miért nem tűritek el inkább az igazságtalanságot?! Miért nem viselitek el, ha valaki kárt okoz nektek? Ehelyett ti magatok vagytok igazságtalanok, és kárt okoztok a másiknak, aki ráadásul a testvéretek. Pedig néhányan ilyenek voltak közületek is. Isten azonban megtisztított, a maga számára elkülönített, és elfogadott benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében és Isten Szelleme által. „Semmi sem tilos” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden hasznos! Azt mondjátok: „Bármit megtehetek”. Igaz, de nem engedem, hogy bármi is uralkodjon rajtam — válaszolom erre. „Az étel a gyomromnak való, a gyomrom meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és nem lesz szükség többé rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem, hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is. Ereje által Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani. Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Ez soha ne forduljon elő! Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a kettőjük teste eggyé lesz?! Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”. Aki azonban az Úrral egyesül és örökre hozzá kapcsolódik, annak a szelleme egyesül az Úr Szellemével. Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van; aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma! Hiszen a Szent Szellemet Istentől kaptátok, ezért többé már nem a magatok urai vagytok. Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek! Ezért dicsőítsétek őt a testetekkel is! Most pedig a leveletekben feltett kérdésekre válaszolok. Azt írtátok: „Jobb, ha a férfi nem is házasodik meg”. Én meg azt mondom: a szexuális bűnök veszélye miatt minden férfi házasodjon meg, és minden leány menjen férjhez. A férj adja meg a feleségének, amivel tartozik neki, és ugyanígy a feleség is a férjének. Nem a feleség rendelkezik a saját testével, hanem a férje. Hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a feleségét szolgálja vele. Ne tagadjátok meg a másiktól, hogy a testetekkel szolgáljatok neki! Kivéve, ha ebben előre megegyeztek, és akkor is csak egy ideig, ameddig teljesen az imádkozásra fordítjátok minden figyelmeteket. Azután ismét legyetek együtt. Ezt azért tanácsolom, hogy a Sátán ne tudjon benneteket szexuális kívánságokkal kísérteni. De mindezzel kedvezni akarok nektek, nem pedig parancsolni. Szeretném, ha mindenki úgy élne, mint én! De Isten mindegyikünknek más-más ajándékot adott: az egyiknek ilyet, a másiknak másfélét. Akik még nem élnek házasságban, vagy már özvegyek lettek, azoknak azt üzenem: jobban teszik, ha továbbra is egyedül maradnak, mint ahogyan én is élek. De ha nem tudják magukat visszatartani, inkább házasodjanak meg, illetve menjenek férjhez. Mert jobb házasságban élni, mint a szexuális kívánság tüzében égni. Azoknak, akik megházasodtak, üzenem — és ezek valójában az Úr parancsai: az asszony ne hagyja el a férjét, se ne váljon el tőle! Ha pedig mégis elválik, utána ne menjen máshoz férjhez! Inkább béküljön ki a férjével! Parancsolom a férjeknek is, hogy feleségüktől ne váljanak el, se el ne hagyják őket! A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy hívő férfinak hitetlen felesége van, aki együtt akar vele élni, a férj ne váljon el tőle! Ha valamelyik hívő asszonynak hitetlen férje van, aki együtt akar vele élni, az asszony ne váljon el tőle! Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, és a hitetlen feleség meg van szentelve hívő férje által. Ha nem így lenne, akkor közös gyermekeik nem tartoznának Isten népéhez, így azonban ezek a gyermekek is szentek. Ha azonban a hitetlen férj, vagy feleség el akar válni hívő házastársától, ám váljon el! Ilyen esetben a hívő férj, vagy a hívő feleség nincs hozzákötve hitetlen házastársához, hanem szabad. Isten azonban arra hívott el benneteket, hogy egymással békességben éljetek. Te hívő feleség, talán még megmentheted a hitetlen férjedet! Te hívő férj, talán még megmentheted a hitetlen feleségedet! Mindenki továbbra is úgy élje az életét, ahogyan Isten azt megadta a számára. Vagyis éljen úgy, ahogyan akkor élt, amikor Isten megszólította. Így rendelkezem az összes helyi gyülekezetben. Ha például valaki már körül volt metélve, amikor Isten megszólította, ne akarjon ezen változtatni! Akit viszont körülmetéletlen állapotban hívott el az Úr, az ne akarjon körülmetélkedni! Mert nem az a fontos, hogy valaki körül van metélve, vagy nincs! Csak egy dolog számít: az Isten parancsainak való engedelmesség. Mindenki maradjon meg abban az állapotában, ahogyan elhívta az Úr! Rabszolgaként kaptad az elhívást? Ne törődj vele! Ha azonban szabaddá lehetsz, akkor használd ki az alkalmat arra, hogy felszabadulj! Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadított embere. Hasonlóképpen, aki szabad emberként kapta az elhívást, az meg Krisztus rabszolgája. Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten, ezért ne embereket szolgáljatok! Testvéreim, bármilyen állapotban is ért el benneteket Isten hívása, maradjatok meg abban azután is, amikor már Istennel együtt éltek. Most szeretnék azokról írni, akik még nem házasodtak meg, illetve nem mentek férjhez. Erről ugyan nem kaptam az Úrtól parancsot, mégis szeretnék tanácsot adni nektek. Úgy mondom ezt, mint akiben meg lehet bízni, mert az Úr kegyelmet adott nekem. Az a véleményem, hogy a mostani nehéz időkben az a helyes, ha mindenki abban az állapotban marad, ahogyan éppen most van. Ha megnősültél, akkor ne akarj elválni! Ha nincs feleséged, ne is keress magadnak! De ha mégis megnősülsz, nem vétkezel; és ha a leány férjhez megy, ő sem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gondjaik lesznek a mindennapi életükben; én pedig szeretnélek benneteket ezektől megkímélni. Ezt azért mondom, testvéreim, mert a hátralévő idő már nagyon rövid. Ezért mostantól fogva akinek van felesége, úgy éljen, mintha nem is lenne. Aki szomorú, úgy éljen, mintha nem is lenne szomorú, aki örül, mintha nem is örülne, aki vásárol valamit, mintha semmije se lenne! Aki ennek a világnak a dolgait használja, úgy éljen, hogy ezek a dolgok nem fontosak. Igen, így éljetek, mert ez a világ és az egész jelenlegi formája el fog múlni. Azt szeretném, hogy gondok és aggodalmak nélkül éljetek. Az a férfi, aki nem házasodik meg, az Úr tetszését keresi, és az Úr munkájára van gondja. Aki azonban megnősült, az a világi dolgokkal törődik, és a felesége kedvét keresi. Így kétfelé oszlik a figyelme: kedvét keresi az Úrnak is, meg a feleségének is. Hasonlóan: az asszony, akinek már nincs férje, vagy a leány, aki még nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, és egyedül az Urat szolgálja testével és szellemével egyaránt. Az az asszony azonban, aki férjnél van, a mindennapi dolgokkal törődik, és a férje kedvét keresi. Mindezt azonban a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy korlátozzalak benneteket. Abban szeretnék segíteni, hogy helyesen és jó rendben éljetek, teljes odaadással szolgáljátok az Urat, és ebben ne akadályozzon benneteket semmi. Ha egy férfi úgy gondolja, hogy a menyasszonya lassan túlhaladja a házasságra legalkalmasabb kort, ezért feleségül akarja venni a menyasszonyát, ám vegye feleségül. Azzal, hogy összeházasodnak, nem vétenek semmit. Egy másik férfi azonban lehet, hogy arra a szilárd meggyőződésre jut, hogy nem akar megházasodni, és teljesen szabadon dönthet ebben, semmi nem kényszeríti. Így eldöntheti, hogy mégsem veszi feleségül azt a leányt, akit korábban eljegyzett. Ez a férfi is helyesen döntött. Tehát az is helyesen teszi, aki a menyasszonyával összeházasodik. Aki azonban nem házasodik meg, az még helyesebben cselekszik. A férjes asszony maradjon a férjével, amíg a férje él. De ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az új férj is az Úr követője legyen. Azonban boldogabb lesz, ha nem megy újra férjhez. Ez a véleményem, és hiszem, hogy Isten Szelleme bennem lakik. Most pedig a bálványoknak felajánlott ételáldozatokról írok nektek. Természetesen, mindnyájan ismerjük ezeket a dolgokat. Azonban a puszta ismeret, vagy tudás még nem elég, mert az csak büszkévé tesz. A szeretet ellenben a többieket építi és bátorítja. Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő már „tud valamit”, az az ember igazában még semmit sem ismer úgy, ahogy kellene. De ha valaki igazán szereti Istent, azt az embert Isten is közelről és bensőségesen ismeri. A bálványoknak felajánlott étel-áldozatokról tehát azt mondom: tudjuk, hogy a bálványok nem valódiak, és semmit sem számítanak. Viszont azt is tudjuk, hogy csak egyetlen igazi Isten van. Vannak ugyan olyanok, akiket az emberek „isteneknek” neveznek — akár az égben, akár a földön legyenek is — és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van. Nekünk azonban csak egyetlen Istenünk van, mennyei Édesapánk, aki a Világmindenséget teremtette. Mi őérte élünk. Hasonlóképpen, egyetlen Urunk van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi is általa élünk. Ezt azonban nem mindenki tudja! Vannak, akik nemrég még tisztelték a bálványokat. Ha az ilyen ember továbbra is eszik a bálványoknak áldozott ételből, akkor úgy érzi, hogy még mindig a bálványokhoz tartozik. Nem biztos benne, hogy helyesen teszi, és bűnösnek érzi magát. Nem az tesz bennünket Isten számára elfogadhatóvá, hogy mit eszünk, vagy mit nem. Attól nem leszünk rosszabbak, ha nem eszünk valamit, és attól sem leszünk jobbak, ha igen. De vigyázzatok, hogy a viselkedésetek szabadsága nehogy bűnre vigye azokat, akik még gyengék a hitben! Mert lehet, hogy neked helyes a felfogásod, és úgy érzed, hogy szabadon együtt ehetsz a többiekkel a hamis istenek templomában. Ha ezt látja egy testvéred, akinek még gyenge a hite, akkor ő is felbátorodik, és megeszi a bálványoknak áldozott ételeket. Mivel azonban ezt rossz lelkiismerettel teszi, szellemileg tönkremegy — mégpedig te miattad! Így a te szabad gondolkozásoddal vesztét okozod a testvérednek, akiért Krisztus meghalt. Amikor ilyen módon vétkeztek a testvéretek ellen, és megbántjátok őket, akkor valójában Krisztus ellen is vétkeztek. Igen, kárt okoztok a testvérek lelkében azzal, hogy miattatok valami olyat tesznek, amit rossznak tartanak. Ezért, ha az, hogy én megeszek valamit, bűnbe ejti a testvéremet, akkor inkább soha többé nem eszem húst, csak ne okozzak bajt neki! Talán nem vagyok szabad ember?! Nem vagyok apostol?! Saját szememmel láttam Urunkat, Jézust! Vagy talán nem az én munkám eredménye az, hogy ti az Úrban vagytok?! Ha mások nem is fogadnak el apostolnak, ti biztos elfogadtok! Igen, ti magatok vagytok rá a bizonyíték, hogy az vagyok! Így védekezem azokkal szemben, akik megkérdőjelezik szolgálatomat. Ezt válaszolom nekik: Talán nincs jogunk hozzá, hogy együnk és igyunk? Vagy nincs jogunk arra, hogy magunkkal vigyük hívő feleségünket, mint a többi apostolok, az Úr testvérei és Kéfás teszik? Vagy csupán nekem és Barnabásnak kell a magunk kezével dolgoznunk, hogy legyen mit ennünk? Ugyan ki katonáskodik a maga költségén? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legelteti a nyájat úgy, hogy nem iszik a birkák tejéből? Vajon amit mondok, csupán emberi vélemény? Hát nem ugyanezt mondja a Mózesi Törvény is? Ott ugyanis ez van megírva: „Ne kösd be a száját a nyomtató ökörnek!” Talán Istennek csak az ökrökre van gondja? Nem értünk parancsolta ezt? Bizony, értünk van megírva, hogy aki a földet műveli, azzal a reménységgel szánt, hogy ő is részt kap majd a termésből. Hasonlóképpen van megírva ugyanez arról a munkásról is, aki csépel. Mi szellemi „magokat” vetettünk el köztetek, a ti érdeketekben. Vajon nagy dolog-e, ha úgy „aratunk”, hogy anyagi dolgokat kapunk tőletek cserébe? Ha másoknak joguk van ehhez, nekünk sokkal inkább jogunk lenne rá! De mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, és nem fogadtunk el tőletek semmit. Inkább mindent eltűrünk, hogy ne akadályozzuk Krisztus örömhírének terjedését. Nem tudjátok, hogy akik Jeruzsálemben a templomi szolgálatot végzik, onnan kapják az élelmüket is?! Akik pedig az oltár körül szolgálnak, azok részt kapnak az oltárra vitt adományokból. Ehhez hasonlóan rendelte az Úr is, hogy akik az örömhírt terjesztik, azok abból éljenek meg. Én azonban ezekkel a jogokkal nem éltem. Nem is azért írom mindezt, hogy engem is tartsatok el. Inkább meghalnék, mintsem rászoruljak arra, hogy másoknak terhére legyek. Mert ha mindenkinek elmondom az örömhírt, azzal nincs mit dicsekednem. Hiszen számomra ez kötelesség. Jaj lenne nekem, ha nem végezném ezt a munkát! Ha a magam jószántából tenném, jutalmat érdemelnék. De nincs más választásom: köteles vagyok mindenkinek elmondani az örömhírt, hiszen ezzel vagyok megbízva. Így tehát, mi az én jutalmam? Az, hogy mindezt ingyen teszem! Nem élek azzal a jogommal, hogy fizetést kérhetnék érte. Pedig erre jogom lenne az örömhír szerint! Bár én minden embertől független vagyok, mégis mindenki szolgájává tettem magamat, hogy közülük a többséget megnyerjem. A zsidóknak olyanná lettem, mint egy zsidó, hogy zsidókat nyerjek meg. A Mózesi Törvény alatt élő embereknek olyanná lettem, mint egy Törvény alatt élő, hogy megnyerjem a Törvény alatt élőket. Pedig én magam nem élek a Törvény uralma alatt. A Törvény nélkül élőknek pedig olyanná lettem, mint egy Törvény nélkül élő, hogy megnyerjem őket is. Bár Isten törvényét egyáltalán nem utasítom el, hanem Krisztus törvénye szerint élek. A gyengéknek olyanná lettem, mint aki gyenge, hogy megnyerjem a gyengéket. Mindenkinek mindenné lettem, hogy minden lehetséges módon megmentsek közülük néhányat. Mindezt az örömhírért teszem, hogy részt vegyek az örömhír ügyében és áldásaiban. Ugye tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat? Úgy fussatok, hogy győztesek legyetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él. Azért teszi ezt, hogy megnyerje a versenyt, és megkapja a győztesnek járó babér-koszorút. Ez azonban egy idő múlva elszárad és elpusztul. Mi olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad. Én tehát nem céltalanul futok, hanem egy határozott cél felé. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki eltalálja az ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod. Keményen megfegyelmezem tehát a testemet, mint egy sportoló, és szolgámmá teszem. Mert nem akarom, hogy miközben másokat erre tanítok, engem meg kizárjanak a versenyből. Testvéreim, akarom, hogy tudjátok, mi történt őseinkkel, akiket Mózes vezetett. Mind a felhő alatt voltak, és gyalog mentek keresztül a tengeren. Mind bemerítkeztek a felhőbe és a tengerbe, mint Mózes követői. Mindannyian ugyanazt a szellemi eredetű ételt ették, és ugyanazt a szellemi eredetű vizet itták. Ugyanis abból a szellemi kősziklából ittak, amely követte őket: az a kőszikla pedig Krisztus volt. Ennek a népnek túlnyomó többségével Isten mégis elégedetlen volt, ezért azok meg is haltak pusztai vándorlásuk során. Ami velük történt, intő példa számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők. Hamis isteneket se imádjatok, amint közülük sokan. Ahogy az Írás mondja: „Leült a nép, hogy egyen-igyon, és fölkelt táncolni.” Szexuális bűnöket se kövessünk el, mint ahogyan közülük némelyek, és emiatt egyetlen napon huszonháromezren pusztultak el. Krisztus türelmét se tegyük próbára, mint azok közül egyesek, akiket ezért kígyók pusztítottak el. Ne elégedetlenkedjetek, mint közülük sokan, akiket ezért megölt a pusztító angyal. Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen! Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatás érjen benneteket. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást. Ezért kedveseim, mindenképpen kerüljétek el a hamis istenek imádatát és a nekik szentelt bálványok tiszteletét! Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez, gondoljátok meg jól, amit mondok! Az „áldás-pohár”, amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztussal és a vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy a Krisztus „Testének” részei vagyunk? Csak egyetlen kenyér van előttünk ilyenkor, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot. Gondoljatok csak Izráel népére! Amikor ők az áldozati állatok húsából esznek, közösségben vannak az áldozati oltárral, igaz? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hamis isteneknek és a bálványoknak áldozott hús valami fontos dolog lenne. Azt sem gondolom, hogy a bálványok egyáltalán fontosak lennének. Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekhez bármi közötök legyen. Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is. Vagy magunkra akarjuk haragítani az Urat? Erősebbek vagyunk, mint ő? „Minden megengedhető” — mondjátok. „Igaz, de nem minden használ” — válaszolom erre. Igen, mindent szabad, de nem minden szolgál a többiek javára! Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt! Inkább egymásnak segítsetek, és a másik javát keressétek! Minden fajta húst megehettek, amelyet a boltokban árulnak. Ne kérdezzétek, honnan származik! Nyugodtan megehetitek, nem kell aggódnotok, mert „az Úré az egész Föld és minden, ami rajta van.” Ha tehát egy hitetlen ember vendégségbe hív benneteket, és el akartok hozzá menni, mindent megehettek, amivel megkínál. Ne kérdezzétek, honnan származik, és ne aggódjatok amiatt, hogy szabad-e megennetek. De ha valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták”, akkor ne egyetek belőle! Miért ne? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni. Nem arról beszélek, hogy te mit tartasz jónak, vagy rossznak, hanem arról, hogy az a másik ember rossznak tartja, ha mégis megeszed. Csak emiatt mondom, hogy ne edd meg. Mert egyébként nem kellene törődni vele, hogy az a másik mit gondol. Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki! Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! De ne tegyetek semmi olyat, ami akár a zsidókat, akár a nem zsidókat, vagy az Isten eklézsiáját bűnre vinné! Én is erre törekszem. Mindenkinek igyekszem a tetszését megnyerni, és nem azzal törődöm, ami nekem, hanem azzal, ami másoknak jó. Mert azt akarom, hogy mindannyian megmeneküljenek. Kövessétek tehát a példámat, ahogy én is követem Krisztust! Dicsérlek benneteket, hogy minden dologban emlékeztek rám, és hűségesen követitek mindazt, amire tanítottalak benneteket. Azt akarom azonban, hogy értsétek meg: Krisztus a „feje”, vagyis a hatalommal felruházott felettese minden férfinak. Hasonlóképpen a nő „feje” a férfi. Krisztusnak pedig az Atya-Isten a „feje”. Ezért minden férfi, aki befedett fejjel imádkozik, vagy prófétál, szégyent hoz arra, aki az ő „feje”. De ha egy nő imádkozik, vagy prófétál, akkor be kell takarnia a fejét valamivel, különben szégyent hoz arra, aki a „feje”. Hiszen, ha nem fedi be a fejét, az olyan, mintha kopaszra nyírták volna! Mert ha valamelyik nő nem takarja be a fejét, akkor akár le is nyírathatja a haját. De ha szégyen lenne a számára kopaszra nyírt fejjel járni, akkor inkább takarja be a fejét! A férfinak azonban nem illő, hogy befedje a fejét. Miért? Mert a férfit Isten úgy teremtette, hogy őrá hasonlítson, és dicsőségét tükrözze. Ehhez hasonlóan a feleség is a férje dicsőségét tükrözi. Mert nem a férfi származik az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért. Ezért szükséges, hogy a nő takarja be a fejét valamivel, és így jelezze, hogy valakinek a hatalma és védelme alatt áll. Ez szükséges az angyalok miatt is. Az Úr uralma alatt azonban az asszony is fontos a férfi számára, és a férfi is az asszony számára. Egyik sem független a másiktól. Mert igaz, hogy az asszony a férfiból származik, de a férfiakat meg az asszonyok szülik. Végső soron azonban minden Istentől származik. Döntsétek el magatok, illik-e, hogy egy nő úgy imádkozzon Istenhez, hogy a feje nincs betakarva semmivel! Vagy nem arra tanít benneteket a természet is, hogy szégyen az, ha egy férfi hosszú hajat visel, ugyanakkor pedig a nőnek dísze a hosszú haja? Hiszen ez a természet-adta fátyol a fején! Ha valaki ebben a dologban vitatkozni akar, tudja meg, hogy a vitatkozás sem nekünk, sem az Isten gyülekezeteinek nem szokásunk. A következő dologban, amelyben most rendelkezem, nem tudlak benneteket megdicsérni. Mert amikor összejöttök, annak több a kára, mint a haszna! Először is, úgy hallom, hogy amikor a helyi gyülekezetben összejöttök, akkor is csoportokra váltok szét. Azt hiszem, ez valóban így is van. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy véleménykülönbségek és ennek következtében különböző csoportosulások legyenek köztetek. Ez azért is szükséges, hogy mindenki előtt megmutatkozzon, kik azok, akik nem vesznek részt a pártoskodásban. Amikor tehát összegyűltök, valójában nem is az Úrvacsorában vesztek részt, hiszen amikor leültök enni, mindegyikőtök a saját ételét eszi, amelyet otthonról hozott. Így azután az egyik éhes marad, a másik pedig lerészegedik. Hát nincs saját otthonotok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy talán nem becsülitek semmire Isten gyülekezetét, és meg akarjátok szégyeníteni a szegényeket?! Mit mondjak erre? Megdicsérjelek benneteket? Ezért biztosan nem! Mert én közvetlenül magától az Úrtól kaptam, amire titeket is tanítottalak: az Úr Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, kezébe vette a kenyeret, és hálát adott Istennek. Darabokra törte a kenyeret, szétosztotta tanítványai között, miközben ezt mondta: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ti is ugyanezt tegyétek, és így emlékezzetek rám!” Ugyanígy, a vacsora után felemelte a borral teli poharat, és ezt mondta: „Ez a pohár bor az új szövetség5 amely vérem, vagyis a halálom által lép életbe. Ti is ugyanezt tegyétek, és így emlékezzetek rám, valahányszor ebből isztok!” Így tehát, amikor ezt teszitek — esztek ebből a kenyérből és isztok ebből a borból — akkor valójában azt hirdetitek, hogy az Úr Jézus meghalt. Ezt pedig mindaddig tegyétek, amíg az Úr maga vissza nem jön! Aki tehát nem úgy eszik a kenyérből, vagy iszik az Úr poharából, ahogy az méltó az Úrhoz, az vétkezik az Úr teste és vére ellen. Ezért mindenki vizsgálja meg magát, csak azután egyen abból a kenyérből és igyon abból a pohár borból. Mert aki úgy eszi és issza, hogy nem becsüli meg az Úr testét és annak jelentőségét, az ítéletet hoz magára. Ezért van köztetek sok gyengélkedő és beteg, és sokan ezért haltak meg. Ha alaposan megvizsgálnánk magunkat, akkor nem kellene ítélet alá kerülnünk. Amikor azonban az Úr ítél meg, akkor azért fegyelmez bennünket, hogy megmutassa a helyes utat. Azért teszi ezt, hogy ne kelljen véglegesen elítélnie bennünket a hitetlen emberekkel együtt. Ezért testvéreim, ha összejöttök, hogy az Úrvacsorában részt vegyetek, várjátok meg egymást! Ha valaki olyan éhes, hogy nem tud a többiekre várni, az előbb egyen otthon, hogy ne ítélet származzon abból, ha összejöttök! A többi kérdéseteket majd akkor beszéljük meg, amikor meglátogatlak titeket. Testvéreim, ami a szellemi ajándékokat illeti, nem akarom, hogy tudatlanságban maradjatok. Emlékezzetek vissza! Mielőtt hívőkké lettetek, a néma bálványok befolyásoltak és vezettek benneteket. Ti pedig imádtátok azokat. Ezért tudjátok meg, hogy aki Isten Szelleme által szól, az soha nem mondja, hogy: „Jézus legyen átkozott”. Ugyanakkor, senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szent Szellem által. A szellemi ajándékok sokfélék, de mind ugyanattól a Szent Szellemtől származnak. A szolgálatok is különfélék, de ugyanazt az Urat szolgáljuk. Isten ereje is sok különböző módon nyilvánul meg az emberekben és az emberek által. Mégis egy és ugyanaz az Isten, aki mindezeket a dolgokat bennünk és közöttünk véghezviszi. Azonban a Szent Szellem mindenfajta működését azért kaptuk, hogy ezzel a többieket szolgáljuk és segítsük. Az egyik embernek például a Szent Szellem azt adja, hogy képes legyen bölcsen beszélni. A másiknak ugyanaz a Szent Szellem természetfeletti ismeretet ad, amikor beszél. Megint másiknak ugyanaz a Szent Szellem hitet ad, másnak meg a gyógyítás ajándékait. A másik olyan erőt kap, amellyel csodákat tud tenni, megint másik a prófétálás képességét kapja. Megint másik arra kap képességet, hogy felismerje, és azonosítani tudja a szellemeket. Van, aki a nyelveken szólás különféle fajtáit kapja, megint másik azt a képességet, hogy a nyelveken szólást megértse, és meg tudja magyarázni. De mindezt ugyanaz a Szent Szellem cselekszi az embereken keresztül, és ő a saját belátása szerint adja az embereknek ezt, vagy azt a képességet. Az emberi test egységes egész, de sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is. Mert vannak közöttünk zsidók és nem zsidók, rabszolgák és szabad emberek is. De ugyanaz a Szent Szellem merített be bennünket, hogy ezáltal egyetlen „testté” egyesítsen. Ugyanazt a Szent Szellemet kaptuk, hogy igyunk belőle. Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. Ha például a láb azt mondaná: „Mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz? Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez? Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat! Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett. Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test? Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen egységes egész. Így hát nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!”, de a fej sem mondhatja a lábnak: „Nem kellesz!”. Sőt, ellenkezőleg, éppen azokra a részekre van a legnagyobb szükségünk, amelyeket gyengének és kevésbé fontosnak tartunk. Testünknek azokat a részeit gondozzuk nagyobb odafigyeléssel, amelyeket kevésbé értékeseknek tartunk. Különleges figyelemmel törődünk azokkal a tagjainkkal, amelyeket mások nem látnak. Hiszen azoknak a testrészeknek, amelyek szem előtt vannak, nincs erre szükségük. Isten úgy építette fel a testet, hogy a kevésre becsült tagnak nagyobb megbecsülést adott. Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen ellenségeskedés, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. Ha valamelyik rész szenved, vele együtt szenved a test többi része is. Ha valamelyik tag megbecsülésben részesül, a többi tag is együtt örül vele. Tehát, ti együttesen a Krisztus „Testét” alkotjátok. Egyenként pedig ennek a „Testnek” tagjai vagytok, és mindegyikőtöknek megvan a maga helye és feladata ebben a „Testben”. Ennek megfelelően Isten elhelyezett és beépített az Eklézsiába először apostolokat, másodszor prófétákat, harmadszor tanítókat, azután olyanokat, akik Isten csodatévő erejével szolgálnak, azután, akik a gyógyítás ajándékait kapták, meg azokat, akik a többieket segítik, meg olyanokat, akik a vezetés ajándékával szolgálnak, és olyanokat, akik a nyelveken szólás különféle fajtáit kapták ajándékul. De mindannyian apostolok-e? Mindannyian próféták? Vagy mind tanítók? Van mindegyiknek csodatévő ereje? Mindenkiben működnek a gyógyítás ajándékai? Mindenkiben működnek-e a nyelveken szólás ajándékának különböző fajtái? Mind meg tudják magyarázni a nyelveken szólást? De kívánjátok a Szent Szellem legértékesebb ajándékait! Most pedig megmutatom nektek a legjobb utat, az isteni szeretet útját. Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek, mint egy zajos cintányér, vagy zörgő cimbalom. Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha értek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha olyan erős hitem van, hogy hegyeket is elmozdítok vele — de nincs bennem isteni szeretet, az egész nem ér semmit! Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy elégessék — de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele. Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. Amikor azonban eljön a tökéletes, a töredékes dolgok elmúlnak. Amikor gyerek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyerekek. De mikor felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogy Isten engem ismer. Addig pedig megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a legnagyobb. Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki a nyelveken szólás ajándékát használja, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Hiszen senki sem érti, mit mond, amikor a Szent Szellem által titkokról beszél. De aki prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi. Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka! De még jobb lenne, ha prófétálnátok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól. Kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész helyi gyülekezetnek hasznára legyen. Így tehát testvéreim, ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, használ-e az nektek valamit? Nyilván nem! Csak azzal segíthetek nektek, ha isteni kijelentéssel, ismerettel, prófétálással, vagy tanítással szólok hozzátok. Hiszen így van ez még az élettelen hangszerekkel is. Mondjuk fuvolán, vagy valamilyen húros hangszeren játszik valaki, de ha ezek a hangszerek nem adnak tiszta és érthető hangokat, akkor senki nem fogja felismerni, milyen éneket akarnak kísérni vele. Vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem értik meg, hogy itt az ideje felkészülni a harcra. Így van ez veletek is: ha a nyelveken szólás ajándékát használva beszéltek, hogyan fogják a hallgatók megérteni, mit mondtok? Csak a levegőbe fogtok beszélni. Milyen sokféle nyelv van a világon, és mindegyik érthető jelentést hordoz. Mégis, ha éppen azt a bizonyos nyelvet nem ismerem, idegen leszek annak a számára, aki azon a nyelven szól hozzám, és ő is idegen lesz a számomra. Ugyanez vonatkozik rátok is. Mivel nagyon akarjátok a Szent Szellem ajándékait, tehát azon igyekezzetek, hogy elsősorban a helyi gyülekezet építésére, megerősítésére szolgáló ajándékok működjenek közöttetek! Ebből következik, hogy aki a nyelveken szólás ajándékát használja, imádkozzon érte, hogy meg is tudja magyarázni, amit mondott! Ha ugyanis nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem nem vesz részt benne. Akkor mit tegyek? Imádkozom a szellememmel is, de az értelmemmel is. Dicséretet énekelek a szellememmel is, de énekelni fogok az értelmemmel is. Máskülönben, ha te csak szellemeddel mondasz áldást, vagyis a nyelveken szólás ajándékát használod, hogyan mondhatja rá a másik ember, hogy „Ámen”? Hiszen egyáltalán nem is érti, mit mondasz! Te ugyan szépen adsz hálát, de ez a másiknak szellemileg semmit sem használ! Hálát adok Istennek, hogy a nyelveken szólás ajándéka bennem jobban működik, mint bárkinél közületek. Mégis, ha a helyi gyülekezetben vagyok, inkább akarok valamelyik érthető nyelven öt szót mondani, hogy ezzel is tanítsalak benneteket, mint tízezer szót a nyelveken szólás ajándékával, amelyből senki sem ért semmit. Testvéreim, a gondolkodásotok ne legyen gyerekes, hanem felnőtthöz méltó. Csak a gonoszságban legyetek olyanok, mint a csecsemők! Mert ez van az Írásban: „Olyanok által fogok ehhez a néphez szólni, akik más nyelveken beszélnek, és idegenek szájával fogok beszélni népemhez, de még úgy sem hallgatnak rám” Ézs 28:11-12 — ezt mondja az Úr. Ezért a nyelveken szólás ajándéka a hitetlenek számára bizonyíték, nem a hívőknek szól. A prófétálás azonban nem a hitetleneknek szól, hanem a hívőknek. Gondoljátok meg: az egész helyi gyülekezet összejön, és ti mind egyszerre beszéltek a nyelveken szólás ajándékát használva. Ha ekkor valaki bejön közétek, aki nem tartozik hozzátok, vagy hitetlen, biztosan azt fogja hinni, hogy mind őrültek vagytok. De képzeljétek csak el: a gyülekezetben mind prófétáltok, és akkor jön be közétek egy idegen, vagy hitetlen ember. Az ott elhangzó próféciák megmutatják a bűneit, és meggyőzik azt az idegent, hogy bűnös. Így azután, mivel a szíve titkai kiderülnek, az idegen a földre borulva imádja Istent, és azt fogja mondani: „Bizony, Isten itt van közöttetek!” Összefoglalva tehát, ezeket javasolom, testvéreim: amikor összejöttök, mindegyikőtök hozzon valamit. Az egyik énekeljen egy zsoltárt, a másik tanítson, a harmadik mondja el, amit Isten kijelentett neki, más valaki szolgáljon a nyelvek ajándékával, valaki pedig magyarázza meg — de mindenkinek az legyen a célja, hogy szellemileg erősítse és építse a gyülekezetet! Ha a nyelvek ajándékával akarnak szólni a testvérek, ketten vagy legfeljebb hárman beszéljenek. De csak egyik a másik után, valaki pedig magyarázza meg! Ha nincs senki, aki meg tudná magyarázni, akkor a nyelveken szóló ne beszéljen a helyi gyülekezet előtt, hanem hallgasson: csak magában és Istennek mondja el! Két, vagy három testvér szólhat a prófétálás ajándékával. De amit egyikük mond, azt a többi vizsgálja és ítélje meg! Lehet, hogy miközben az egyikük beszél, valaki más is kap Istentől üzenetet. Ekkor az, aki éppen beszél, hallgasson el, és engedje szólni a másikat! Mert valamennyien prófétálhattok, de csak egyik a másik után. Így mindenki tanulhat, és bátorítást kaphat belőle. A próféták szellemei ugyanis engedelmeskednek a prófétáknak. Hiszen Isten nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene. Mint Isten népének minden helyi gyülekezetében, úgy nálatok is, az összejöveteleken az asszonyok maradjanak csendben, és ne beszéljenek! Maradjanak meg az engedelmességben, amint azt a Mózes Törvénye is mondja. Ha pedig valamit meg akarnak érteni, azt otthon kérdezzék meg a férjüktől, mert szégyenletes dolog, ha az asszony a helyi gyülekezet összejövetelén beszél. Vajon Isten üzenete tőletek eredt, vagy egyedül csak hozzátok jutott el?! Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő próféta, vagy szellemi ember, akkor fel kell ismernie, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsa! Ha ezt nem ismeri el, akkor őt sem fogja az Úr elismerni. Tehát, testvéreim, teljes szívvel kívánjátok, hogy a prófétálás ajándéka működjön bennetek, de ne tiltsátok, vagy akadályozzátok a nyelveken szólás ajándékát se! Azonban minden a megfelelő módon és szép rendben történjen közöttetek! Emlékeztetlek benneteket testvéreim arra az örömhírre, amelyet tőlem hallottatok, és amelyet el is fogadtatok. Ez lett a hitetek alapja, és ezáltal fogtok megmenekülni. De csak akkor, ha hűségesek maradtok az üzenethez, amelyet tőlem hallottatok. Ha nem, akkor hiába lettetek hívőkké. Elsősorban azt az üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam. Elmondtam nektek a legfontosabbat: hogy Krisztus a mi bűneink miatt halt meg — pontosan úgy, ahogy az Írás mondja. Miután Krisztus meghalt, eltemették, de a harmadik napon feltámadt — pontosan úgy, ahogy az Írás előre megmondta. Feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak, azután egy alkalommal több, mint ötszáz testvér szeme láttára, amikor ők együtt voltak. Közülük a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak. Megjelent Jakabnak is, majd ismét az apostoloknak. Végül nekem is láthatóan megjelent Jézus — nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között. Sőt, nem is vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten Eklézsiáját. Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok. Elmondhatom, hogy irántam való kegyelmét nem vesztegettem hiába, sőt, sokkal többet dolgoztam, mint a többi apostolok. Valójában nem is én tettem mindezt, hanem Istennek velem lévő kegyelme. De nem is az a fontos, hogy tőlem, vagy más apostoloktól hallottátok az örömhírt — hiszen mindannyian ugyanazt az örömhírt mondjuk — és ez az, amelyet hittel befogadtatok. Krisztust úgy mutattuk be nektek, mint aki feltámadt a halottak közül. Akkor hogyan mondhatják közületek néhányan, hogy a halottak soha nem fognak feltámadni?! Hiszen ha a halottak valóban nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt volna fel. De ha Krisztus valóban nem támadt volna fel, akkor nincs semmi értelme annak az üzenetnek sem, amelyet nektek mondtunk. Sőt, akkor a ti hiteteknek se lenne semmi értelme! Ráadásul, Istennel kapcsolatban is hazudtunk volna. Miért? Mert azt mondtuk, hogy feltámasztotta Krisztust. Pedig, ha úgy van, ahogy egyesek mondják, hogy a halottak soha nem támadnak fel, akkor mi is hazugok lennénk. Mert ha a halottak tényleg soha nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus valóban nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek, és még mindig a bűneitekben éltek. Ezen felül még azok a testvérek is végleg elvesztek volna, akik eddig a Krisztusban való hitben haltak meg. Ha Krisztusban való reménységünk csak erre a földi életre volna érvényes, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk! De az igazság az, hogy Krisztus valóban feltámadt a halottak közül! Ő támadt fel legelőször azok közül, akik hitben haltak meg. A halál annak következtében éri el az embereket, amit egy ember tett. De a halottak feltámadása is egy emberen keresztül fog történni. Mert ahogyan Ádám után minden ember meghal annak következtében, amit Ádám tett — ugyanúgy Krisztus által is minden ember fel fog támadni, annak következtében, amit Krisztus tett. Mindenki a maga idejében támad fel. Legelsőként Krisztus, azután az ő visszajövetelekor következnek azok, akik hozzá tartoznak. Végül a befejezés, amikor Krisztus minden más uralkodót megfoszt a hatalmától: mindenkit, akinek hatalma és ereje van, és véget vet az uralmuknak. Azután átadja az uralmat az Atya-Istennek. Mert Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg az Atya-Isten az összes ellenségét Krisztus uralma alá nem kényszeríti. A Halál lesz az utolsó ellenség, aki erre a sorsra jut. Mert az Írás azt mondja: „Isten mindent az ő lába alá vetett”. Amikor azt mondja, hogy „mindent a lába alá vetett”, ez természetesen azt jelenti, hogy az Atya-Isten kivételével. Hiszen az Atya-Isten maga viszi ezt véghez! Amikor már minden és mindenki Krisztus uralma alatt lesz, akkor maga a Fiú is aláveti magát az Atya-Isten uralmának. Igen, az Atya mindent a Fiú uralma alá helyez. Végül pedig a Fiú is aláveti magát az Atyának — így azután az Atya-Isten tökéletesen uralkodni fog minden és mindenki felett. Egyébként pedig, mit tesznek azok, akik a halottakért merítkeznek be? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, akkor ezek az emberek miért merítkeztek be értük? Mi is miért nézünk szembe állandóan a veszélyekkel? Naponta halálos veszélyben élek, és kész vagyok a halálra. Testvéreim, ez olyan igaz, mint a veletek való dicsekvésem Urunk, a Krisztus Jézus által. Ha csak emberi módon küzdöttem volna a „vadállatokkal” Efezusban, annak mi értelme lett volna? Ha a halottak soha nem támadnak fel, akkor igaza van annak, aki azt mondja: „Együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!” Ne engedjétek magatokat becsapni! „A rossz társaság elrontja a jellemes embert is!” Térjetek végre észre, és ne vétkezzetek többé! Mert vannak közöttetek, akik nem is ismerik Istent igazán — azért mondom ezt, hogy elszégyelljék magukat! De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” Ezek ostoba kérdések! Gondolj arra, mikor elveted a vetőmagot: csak akkor fog kihajtani, ha előbb már „meghalt” a földben. Az a mag, amelyet elvetsz, nem is hasonlít a kifejlett növényre, például búzára, vagy valamilyen más növényre. Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja. Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok fénye sem egyforma! Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. Az a test viszont, amely feltámad, nem romlik meg soha: elpusztíthatatlan! Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány. De mikor feltámad, dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, semmi erő nincs benne már. De mikor majd feltámad, telve lesz erővel! Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el. De mikor feltámad, az már szellemi test lesz! Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, van szellemi test is. Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett”. Az „utolsó Ádám” azonban életet adó szellem. De nem ez a szellemi ember jött először, hanem a lelki, vagyis a természetes ember. Csak azután jött a szellemi ember. Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött. Amilyen volt az első, a földből való ember, olyanok a többi földi emberek is. Viszont, amilyen az a Mennyből való ember, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak. Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani arra a mennyei emberre is. Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, nem vehet részt abban, ami örökkévaló. De figyeljetek, elárulok nektek egy titkot: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni! Ez nagyon hirtelen fog történni, egy szempillantás alatt, az utolsó trombita hangjára. Felhangzik a trombitaszó, és azok, akik hitben haltak meg, feltámadnak a romlástól mentes örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. Ez a mostani testünk romlandó, ezért feltétlenül szükséges, hogy átváltozzon olyan testté, amely már mentes a romlástól. Mostani testünk halandó, ezért át kell változzon halhatatlan testté. Amikor ez majd megtörténik: a romlandó és halandó test átváltozik romlástól mentes és halhatatlan testté, akkor teljesedik be, amit az Írás mond: „A halál teljes és végleges vereséget szenvedett” Ézs 25:8 „Halál, hová lett győzelmed?! Halál, hová lett a fegyvered?!” Hós 13:14 Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja. De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket! Mivel ez így van, kedves testvéreim, legyetek szilárdak, hogy senki ne tudjon kimozdítani benneteket a helyetekről! Mindig teljes erővel és odaadással végezzétek az Úr munkáját! Hiszen jól tudjátok, hogy ez a munka nem céltalan és nem eredménytelen. Most arról akarok nektek írni, hogyan gyűjtsetek pénzt Isten népének megsegítésére. Ti is úgy tegyetek, mint ahogy azt a Galáciában élő helyi gyülekezeteknek mondtam! Minden hét első napján tegyetek félre annyi pénzt, amennyit erre tudtok szánni. Így gyűjtsétek össze, amit tudtok, annak megfelelően, hogy mennyi a jövedelmetek. Ne akkor kezdjetek gyűjteni, amikor hozzátok érkezem! Akkor majd kiválasztok közületek néhány embert, hogy vigyék el az összegyűlt pénzt Jeruzsálembe. Olyanokat fogok választani, akiket ti javasoltok, és ajánlólevelet is küldök velük. Ha pedig úgy látszik jónak, akkor magam is elmegyek, és ezek az emberek elkísérnek. Az a tervem, hogy előbb átutazom Macedónián, és utána megyek hozzátok, mert az biztos, hogy Macedónián átutazom. Nálatok azonban ott is szeretnék maradni egy ideig. Lehet, hogy a telet is nálatok töltöm, azután majd elkísérhettek a további utamon. Most azért nem megyek hozzátok, mert akkor csak átutazóban és rövid ideig láthatnálak benneteket. Azt remélem ugyanis, hogy nálatok hosszabb időt tölthetek, ha az Úr is úgy akarja. Azután Efezusba megyek, ahol pünkösdig maradok. Ott ugyanis, nagy lehetőség nyílt meg előttem, hogy az Úr munkáját hatékonyan végezzem, de sok az ellenség is. Ha Timóteus megérkezik, legyen gondotok rá, hogy jól érezze magát nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én! Ne becsüljétek le őt, hanem segítsétek, és békességgel küldjétek hozzám, mert várom a többi testvérrel együtt! Ami testvérünket, Apollóst illeti, nagyon kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt. Ő azonban most nem akart, de más alkalommal el fog menni hozzátok. Éberen őrködjetek, szilárdan álljatok meg a hitben, viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! Mindent az isteni szeretet által tegyetek! Tudjátok, hogy Sztefanász és családja voltak az első hívők Akhájában, és hogy ők Isten népének szolgálatára szánták magukat. Ezért kérlek titeket, fogadjátok el az ilyen emberek vezetését, és engedelmeskedjetek nekik — meg mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és dolgoznak az Úr munkájában! Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezett hozzám, és kárpótoltak azért, hogy olyan messze vagytok! Felüdítették a szellememet, akárcsak a tiéteket is. Becsüljétek meg az ilyen embereket! Köszöntenek benneteket Ázsia tartományában élő helyi gyülekezetek! Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál szokott összejönni. Köszöntenek benneteket a testvérek mindannyian. Köszöntsétek egymást szent csókkal! Ezt a köszöntést én írom, a saját kezemmel: PÁL. Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha! Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek! Istentől származó szeretetem legyen veletek a Krisztus Jézusban! Páltól és Timóteustól, aki testvérünk a Krisztusban. Én, Pál, a Krisztus Jézus apostola vagyok, mert Isten ezt így akarta. Szól ez a levél Isten Korinthus városában élő helyi gyülekezetének és Isten népének egész Akhájában. Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Áldott legyen az Isten, aki Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki tele van irgalommal. Olyan Isten, aki minden vigasztalás forrása. Igen, ő vigasztal meg bennünket minden helyzetben, amikor bajok vesznek körül, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat, amikor ők vannak bajban, és nekik van rá szükségük. Ugyanazzal a vigasztalással segítünk nekik, amivel Isten is megvigasztal bennünket. Mert amilyen bőségesen kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, ugyanolyan bőséges vigasztalást is kapunk Krisztus által. Ha bajok vesznek körül bennünket, az is a ti vigasztalásotokat és megmeneküléseteket szolgálja. Ha pedig vigasztalást kapunk, az is a ti javatokra szolgál, és nektek is vigasztalást jelent. Azért van ez így, hogy legyen erőtök türelmesen elviselni ugyanazokat a szenvedéseket, amelyek minket is érnek. Biztosak vagyunk benne, hogy mivel társaink vagytok szenvedésünkben, társaink lesztek a vigasztalásunkban is. Testvéreim, tudjatok róla, hogy Ázsiában igen nagy bajokat és szenvedéseket kellett elviselnünk, amelyeket saját erőnkből nem tudtunk volna kibírni. Akkora teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy ezt túléljük, és felkészültünk rá, hogy meg kell halnunk. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja. Ő pedig valóban megszabadított bennünket a halálos veszedelemből! Sőt, újra és újra meg fog szabadítani. Őbenne reménykedünk, hogy a jövőben is megszabadít bennünket, ha ti is segíteni fogtok azzal, hogy imádkoztok értünk. Akkor azután sokan és sokféleképpen fognak hálát adni Istennek értünk, és azért a kegyelemért, amit ő ránk árasztott, válaszul az imádságaikra. Mert mi azzal dicsekszünk, hogy minden dologban tiszta szívvel, isteni egyszerűséggel és őszinteséggel jártunk el. Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével végeztük el, ami ránk volt bízva. A saját lelkiismeretünk is bizonyítja, hogy ez így igaz. Különösképpen érvényes ez arra, ahogyan közöttetek viselkedtünk. Mert amit nektek írtunk, abban nincs semmi hátsó szándék. Ezért, ha elolvassátok, meg is érthetitek — és valóban remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni engem és a leveleimet is! Hiszen vannak közöttetek, akik már meg is értettek minket, és felismerték, hogy büszkék lehetnek ránk. Hasonlóan ahhoz, ahogyan mi is dicsekedni fogunk veletek az Úr Jézus Napján. Ami engem illet, én mindig is biztos voltam ebben. Ezért határoztam el, hogy először titeket látogatlak meg, hogy kétszeres áldást kapjatok. Azt terveztem ugyanis, hogy tőletek Macedóniába, onnan visszatérőben pedig újra hozzátok megyek. Azután ti segítettetek volna továbbutazni Júdeába. Ezt a tervemet azonban meg kellett változtatnom. Azt hiszitek, hogy meggondolatlanul tettem? Vagy, hogy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagyis azt mondom „igen, igen”, de közben azt gondolom „nem, nem”? Amilyen biztos, hogy Isten megbízható, és amit mond, azt komolyan is gondolja, olyan biztos, hogy amit nektek mondunk, az is megbízható. Ha azt mondjuk, hogy „igen”, akkor az soha nem jelentheti azt, hogy „nem”! Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit nektek Szilvánusz, Timóteus és én bemutattunk, nem olyan, hogy egyszerre jelentene „igen”-t és „nem”-et. Jézus maga az isteni „ igen!” Mert valahány ígérete van Istennek, az mind Jézus Krisztus által vált „igen”-né! Ezért a végső „Ámen” is őáltala lesz meg. Ez pedig rajtunk keresztül valósul meg, és Isten dicsőségére fog szolgálni. Mert Isten az, aki veletek együtt megerősít bennünket Krisztusban. Ő az, aki különleges módon megáldott, és megjelölt bennünket, hogy látható legyen: az övéi vagyunk. Ő adta szívünkbe a Szent Szellemet is, aki maga a biztosíték arra, hogy amit Isten megígért, azt mind meg is fogjuk kapni. Isten a tanúm rá, csak azért nem mentem még vissza hozzátok Korinthusba, nehogy megbántsalak benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy uralkodni akarnánk rajtatok, vagy ellenőrzést gyakorolni a hitetek fölött, hiszen erősen álltok ebben a hitben. Ellenkezőleg, a munkatársaitok vagyunk, hogy örömötök teljes legyen. Elhatároztam tehát, hogy amikor ismét meglátogatlak benneteket, nem okozok nektek újabb fájdalmat és szomorúságot. Mert ha megszomorítlak benneteket, akkor engem ki vidámít meg? De ti fel tudtok engem vidítani — éppen ti, akiket én szomorítottam meg! Azért is írtam nektek erről, hogy amikor megérkezem, ne kelljen miattatok szomorkodnom. Hiszen éppen azt várnám, hogy ti szerezzetek nekem örömet! Mert meg vagyok győződve róla, hogy az én örömem a tiétek is. Amikor előző levelemet írtam, sokat aggódtam miattatok. Igen, azt a levelet sírva írtam nektek, sok-sok szomorúsággal és fájdalommal. De nem azért, hogy nektek okozzak szomorúságot, hanem azért, hogy megtudjátok, mennyire szeretlek benneteket. Ha pedig valaki közületek szomorúságot okozott, az nem engem bántott meg, hanem titeket, mindnyájatokat. Ezt túlzás nélkül mondhatom. Így tehát elég neki az a büntetés, amit a többiektől kapott. Most már inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy túlságosan bánkódjon, és a nagy szomorúság megártson neki! Kérlek benneteket, most inkább éreztessétek vele, hogy mégis szeretitek! Ezért írok most, hogy lássam, vajon mindenben engedelmeskedtek-e. Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is. Mert ha volt egyáltalán mit megbocsátanom, akkor is a ti érdeketekben bocsátottam meg, Krisztussal együtt. Igen, feltétlenül szükséges, hogy megbocsássunk egymásnak, különben becsaphat bennünket a Sátán. Hiszen jól ismerjük a szándékait. Azért mentem Tróászba, hogy mindenkinek hirdessem a Krisztus örömhírét. Ott az Úr jó lehetőséget adott nekem erre. Mégsem volt nyugalma szellememnek, mivel nem találkoztam Titusszal, aki a Krisztusban testvérem. Ezért elbúcsúztam az ottani testvérektől, és továbbmentem Macedóniába. Hálás vagyok Istennek, aki Krisztus uralma alatt mindig diadalmenetében vezet bennünket! Isten az, aki rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy ő kicsoda és milyen. Ez a felismerés pedig úgy terjed, mint egy drága parfüm édes illata. Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztustól Istenhez felszálló füstölőszer jó illata. Ezt pedig azok is érzik, akik a megmenekülés felé haladnak, és azok is, akik el fognak veszni. Az utóbbiak ezt az illatot olyannak érzik, mint a halál bűzös leheletét, amely a halál közelségét jelzi. Akik pedig a megmenekülés felé sietnek, megelevenítő, felüdítő illatnak érzik, amely az örök életre vezet. De vajon ki alkalmas erre a feladatra? Mi azonban nem „üzletelünk” Isten üzenetével, és nem arra használjuk, hogy a magunk hasznát keressük vele, mint sokan mások teszik. Nem! Mi Krisztus uralma alatt és Isten jelenlétében tiszta szívből mondjuk az igazságot mindenkinek. Hiszen bennünket maga Isten bízott meg ezzel a feladattal. Azt gondoljátok, hogy ismét dicsekedni akarunk? Szükséges-e, hogy ajánlóleveleket kérjünk valakitől hozzátok, vagy tőletek másokhoz? Nem! A mi „ajánlólevelünk” a szívünkbe van írva, és ezt mindenki ismeri és olvassa. Bizony, ti magatok vagytok a mi ajánlólevelünk! Mert nyilvánvaló, hogy Krisztustól származó „levél” vagytok, amelyet általunk küldött. De ezt a levelet nem tintával írták, hanem az élő Isten Szellemével, és nem kőtáblára, hanem az emberek szívébe. Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben. Nem úgy értem ezt, hogy önmagunkban, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni. Ellenkezőleg, Isten az, aki képessé tesz bennünket erre. Igen, ő tett alkalmassá minket arra, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk. Az Új Szövetség nem írott Törvény, hanem a Szent Szellemtől származik. Az írott Törvény ugyanis a halálba vezet, a Szent Szellem pedig megelevenít. A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá se tudott tekinteni Mózesre, annyira ragyogott az arca Isten dicsőségétől! Pedig ez a dicsőség hamarosan elmúlt! Akkor mennyivel dicsőségesebb a Szent Szellem szolgálata! Dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre bűneiket, és elítélni őket. De sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket! Annak a régi szolgálatnak is volt bizonyos dicsősége. Ez azonban elhalványul, ha összehasonlítjuk az új szolgálattal, amely sokkal dicsőségesebb. Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad! Mivel mi ebben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül beszélünk. Nem olyanok vagyunk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa. Nem akarta, hogy lássák, amikor az arcán ragyogó dicsőség elhalványul, és végleg eltűnik. Izráel népének gondolkodásmódja valóban elsötétült, ezért nem értenek meg sok mindent. Ráborult az a bizonyos „takaró” a szívükre, és ott is maradt mind a mai napig. Ezért nem értik meg a zsidók az Írást, amikor olvassák. Nem is csoda, hiszen az a „takaró” csak akkor tűnik el, ha az Úrhoz fordulnak. Igen, mindmáig, amikor csak a zsidók Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” fedi be a szívüket, hogy ne érthessék meg. De amikor valaki megváltozik, és az Úrhoz fordul, az a „takaró” eltűnik. Az Úr a Szellem. Ahol pedig az Úr Szelleme, ott szabadság van. A mi arcunk azonban nincsen eltakarva. Ezért állandóan az Úr dicsőségét tükrözzük vissza. Eközben pedig fokozatosan átváltozunk, és egyre jobban hasonlítunk őhozzá. Igen, a dicsőségnek egyre magasabb szintjére jutunk, mert ezt az Úr viszi véghez, aki maga a Szellem. Isten, aki kegyelmet adott nekünk, ilyen szolgálatot bízott ránk. Ezért nem veszítjük el a bátorságunkat, és nem adjuk fel! Elutasítjuk azokat a szégyellnivaló dolgokat, amiket az emberek titkolnak. Nem ravaszkodunk, és nem hamisítjuk meg Isten üzenetét. Ellenkezőleg, az igazságot mondjuk és tesszük, mindenki előtt nyilvánvaló módon. Így mutatjuk meg az embereknek, hogy kik vagyunk mi valójában Isten szemében. Az az örömhír, amit hirdetünk, mégis el van takarva, és érthetetlen egyesek számára. De csak azoknak, akik a teljes pusztulás felé mennek. Ezek a hitetlenek nem képesek az örömhírt megérteni, mert ennek a világnak az „istene”, azaz a Sátán elsötétítette a gondolkodásukat, hogy ne láthassák az örömhír fényét. Az örömhír pedig Krisztus dicsőségéről szól, aki minden tekintetben olyan, mint maga Isten. Mert mi nem magunkról, hanem Jézus Krisztusról beszélünk, és azt bizonyítjuk, hogy ő az Úr. Magunkat pedig úgy tekintjük, mint a ti szolgáitokat, Jézus kedvéért. Isten egyszer régen azt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!” Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is. Emiatt tudtuk felismerni és megismerni az Isten dicsőségét Jézus Krisztusban, az ő személyében és jellemében. Az, hogy Jézust ismerjük, igen nagy kincs! Mégis „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután teljesen nyilvánvaló, hogy ez a rendkívül nagy erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok és nehézségek vesznek körül bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mit tegyünk, de mégsem esünk végleg kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre tipornak, de nem tudnak egészen elpusztítani. Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az élete is láthatóvá legyen bennünk. Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete látható legyen halandó testünkben. Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek. Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.” Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk. Mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért. Ez az oka, hogy nem adjuk fel, és nem fáradunk bele a szolgálatba. Igaz, testünk egyre idősebb és gyengébb, a „belső emberünk” mégis napról napra megújul. Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. Nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad. Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk — egyszer el fog pusztulni. De Isten örökké tartó lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. Ezért amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert nagyon szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. Amikor majd beköltözhetünk oda, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a testet. Inkább azt szeretnénk, ha erre a földi testre „rávehetnénk” azt a mennyei testet. Akkor majd ezt a halandó testet teljesen elnyeli az örök élet. Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni. Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. Annak megfelelően élünk, amit hiszünk, és nem ahhoz igazodva, amit látunk. De bátrak vagyunk, és bízunk Istenben. Jobban szeretnénk kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz. De akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk a Krisztus Ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben jót, vagy rosszat tett. Mi tudjuk, mit jelent az Urat tisztelni és félni! Ezért igyekszünk meggyőzni az embereket az igazságról. Isten pedig jól ismer bennünket. Reméljük azonban, hogy ti is meg tudjátok ítélni, és felismeritek, hogy kik vagyunk! Nem is akarjuk magunkat újra igazolni. Inkább lehetőséget adunk nektek, hogy büszkék legyetek ránk. Így majd tudtok válaszolni azoknak, akik képmutató módon látszólagos dolgokkal dicsekednek. Ha úgy tűnik, hogy elment az eszünk, Istenért van így, ha bölcsek vagyunk, az meg értetek van. Mert bennünket Krisztus szeretete irányít és sürget. Meg vagyunk győződve róla, hogy ha egy ember — Jézus — meghalt mindenkiért, akkor valójában minden ember meghalt. Jézus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek. Ezért mostantól fogva nem úgy gondolkodunk az emberekről, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. Így hát, ha valaki Krisztusban van, az már az Új Teremtéshez tartozik: ami benne régi volt, az elmúlt, és minden tekintetben újjá, vagyis új teremtéssé lett! Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített és újra egyesített önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta, hogy mi is segítsünk más embereknek abban, hogy kibéküljenek vele. Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és nem hibáztatta őket a bűneik miatt. Ezt az üzenetet pedig, amely az Istennel való kibékülésről szól, ránk bízta. Ezért úgy élünk az emberek között, mint Krisztus követei. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk: „Krisztus helyett kérünk, béküljetek ki Istennel!” Mert Isten értünk azonosította a bűnnel Jézust, pedig ő nem követett el semmi bűnt. Azért tette ezt, hogy mi viszont Krisztus által elfogadhatóvá váljunk Isten számára. Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét! Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, a megmenekülés napján megsegítettelek.” Ézs 49:8 Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van a megmenekülés napja! Mi azon igyekezünk, hogy az emberek ne mondhassanak semmi rosszat a szolgálatunkról. Ezért nem teszünk semmi olyat, ami másoknak bajt okozhat. Minden dologban úgy ajánljuk magunkat, mint akik Isten szolgái. Türelmesen elviseljük a nehéz körülményeket, a szorult helyzeteket, a bajokat, és amikor hiányt szenvedünk valamiben. Sokszor megvernek bennünket, börtönbe zárnak, és a tömeg ellenünk támad. Van, amikor keményen kell dolgoznunk, néha nincs mit ennünk, vagy nem alhatunk éjjel. Mi valóban Isten szolgái vagyunk! Ezt bizonyítja, hogy senki sem vádolhat bennünket bűnnel, ezt bizonyítja a tudásunk, a türelmünk, jóságunk, a bennünk élő Szent Szellem. Ezt bizonyítja képmutatás nélküli szeretetünk, az igazság üzenete, amit hirdetünk, és Isten ereje, amely megmutatkozik rajtunk keresztül. Ezt bizonyítja, hogy Istennel összhangban élünk, és teljesen fel vagyunk fegyverkezve a szellemi támadó és védekező fegyverekkel. Ezekkel harcolunk, amikor az emberek dicsérnek, vagy szidnak bennünket, amikor rosszat, vagy jót mondanak rólunk. Néha csalóknak tartanak minket, pedig csak igazat mondunk. Sokan egyáltalán nem törődnek velünk, mások pedig jól ismernek. Néha úgy látszik, már közel vagyunk a halálhoz, mégis élünk! A szenvedések sokszor megkínoznak, de mégsem ölnek meg bennünket! Sok szomorúság ér bennünket, ugyanakkor mégis tele vagyunk örömmel. Igaz, hogy a pénztárcánk majdnem üres, mégis sok embert mi tettünk gazdaggá. Valóban nincs semmi vagyonunk, mégis minden a miénk! Korinthusi testvéreink, mi mindent őszintén elmondtunk nektek! Kinyitottuk előttetek a szívünket. Értsétek meg, a mi szívünkben bőven van hely a számotokra! Azonban ti ezt nem viszonozzátok: nem akartok a szívetekbe fogadni bennünket. Úgy beszélek veletek, mint a saját gyermekeimmel: nyissátok meg a szíveteket előttünk, és fogadjatok be minket! Ti nem olyanok vagytok, mint a hitetlenek, ezért ne kapcsolódjatok hozzájuk! Mi köze lehet egymáshoz két embernek, ha az egyik Istennel összhangban akar élni, a másik meg nem tiszteli Isten törvényeit? Milyen közös dolga lehet a világosságnak a sötétséggel? Miben egyezhet meg egymással Krisztus és a Sátán? Lehet-e valamilyen közösség hívő és hitetlen ember között? Mi köze van Isten templomának a bálványokhoz? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten maga mondta: „Velük együtt fogok lakni, és közöttük járok, Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek.” 3Móz 26:11-12 „Ezért jöjjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az ÚR. Hozzá se érjetek ahhoz, ami nem tiszta, és magamhoz fogadlak titeket!” Ézs 52:11 „Édesapátok leszek, ti pedig fiaim és leányaim lesztek, így szól a Mindenható ÚR.” 2Sám 7:14 Kedveseim, micsoda ígéretek ezek — és éppen nekünk szólnak! Ezért hát tisztítsuk meg magunkat minden olyan dologtól, amely akár a testünket, akár a szellemünket bemocskolja. Kitartóan és egészen szánjuk oda magunkat és egész életünket Istennek, ezzel tiszteljük őt! Kérlek, fogadjatok be a szívetekbe! Senkit nem bántottunk meg, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem használtunk ki. Nem azért mondom ezt, hogy hibáztassalak titeket, hiszen a szívembe zártalak benneteket. Mert akár élünk, akár meghalunk, együtt leszünk veletek. Őszintén beszélek veletek, és nagyon büszke vagyok rátok. Minden gondom ellenére tele vagyok örömmel és vigasztalással. Amikor megérkeztünk Macedóniába, nem találtunk nyugalmat. Mindenféle gondok és bajok gyötörtek: kívülről támadások értek, belül félelem támadott bennünket. Isten azonban megvigasztalja azokat, akiket a földre tapostak. Igen, ő vigasztalt meg minket azzal, hogy Titusz megérkezett. De nem csak ezzel, hanem azzal a bátorítással is, amelyet tőletek kapott. Mert jó híreket hozott tőletek: hogy mennyire szeretnétek már találkozni velünk, hogy mennyire szomorúak vagytok amiatt, amit rosszul tettetek, és hogy mennyire ragaszkodtok hozzánk. Ennek azután nagyon megörültem. Mert lehet, hogy előző levelemmel szomorúságot okoztam nektek, de már nem bánom. Igaz, korábban azt hittem, hogy rosszul tettem, de most már látom, hogy az a levél csak egy kis időre szomorított el benneteket. Most már örülök, hogy megírtam azt a levelet. Persze, nem annak, hogy szomorúságot okoztam vele, hanem annak, hogy ezáltal megváltoztattátok a gondolkodásotokat és szíveteket. Az ilyen fajta szomorúság Isten akarata szerint változtat meg benneteket, és így az a levél semmi bajt nem okozott nektek. Mert az a fajta szomorúság, amely Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat és a szíveteket, végül a megmeneküléshez vezet — az ilyet utólag soha nem kell megbánni. Ezzel szemben a hitetlen emberekre jellemző szomorúság a halálba vezet. A ti szomorúságotok nyilván Isten akarata szerinti változásokat okozott bennetek: nagy igyekezetet, védekezést, bosszankodást, félelmet és ragaszkodást. Felkeltette bennetek a vágyat, hogy újra találkozhassunk. Sőt, meg is akartátok büntetni azt, aki vétkezett. Ezek a dolgok mind azt bizonyítják, hogy ártatlanok vagytok. Ha tehát írtam is nektek, nem a miatt az ember miatt írtam, aki valami rosszat tett. Sem nem a miatt, akit megbántottak. Azért írtam, hogy ti magatok is lássátok meg Isten szemével, milyen nagy igyekezet van bennetek irántunk. Így azután megvigasztalódtunk és felbátorodtunk. Igen, mi magunk is felbátorodtunk, de még jobban megörültünk annak, hogy Titusznak örömet szereztetek, és a szellemét felvidítottátok. Ugyanis előzőleg sok jót mondtam Titusznak rólatok, sőt, dicsekedtem veletek. Nagyon örülök, hogy ezzel nem vallottam szégyent, mert ő úgy tapasztalta, hogy amit rólatok mondtam, mind igaz. Így azután Titusz még jobban szeret benneteket. Örömmel emlékezik arra az engedelmességre, tiszteletre, sőt félelemre, amellyel fogadtátok. Szívből örülök én is, hogy minden tekintetben megbízhatok bennetek. Hadd mondjam el nektek, milyen kegyelmet adott Isten a Macedóniában élő helyi gyülekezeteknek. Ezek a testvéreink nagyon szegények, sok szenvedést és megpróbáltatást kellett elviselniük. Ennek ellenére olyan nagy öröm lakik bennük, hogy bőségesen adakoztak másoknak. Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak. Sőt, talán még annál is többet! Mindezt pedig önként tették, senki sem mondta nekik. Újra meg újra könyörögve kérték, hogy adakozásukkal Isten népét szolgálhassák. De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták oda az Úrnak, azután nekünk is, azután adták az ajándékaikat. Ez az, amit Isten akar! Ezért kértük meg Tituszt, hogy fejezze be köztetek az isteni kegyelemnek ezt a munkáját: az adományok gyűjtését. Hiszen ő volt az, aki ezt elkezdte. Minden dologban meggazdagodtatok: hitben, beszédben, tudásban, mindenféle igyekezetben, és a szeretetben, amelyet tőlünk tanultatok. Most hát legyetek bőkezűek az adakozásban is! Nem parancsként mondom, hogy adakozzatok, de szeretném kipróbálni, hogy igazi szeretet van-e bennetek. Ezért mondtam el nektek, hogy mások milyen bőségesen adakoznak. Mert tudjátok, hogy Urunk, Jézus Krisztus mennyire gazdag volt, mégis teljesen szegénnyé lett értetek. Ezzel mutatta meg, mennyire szeret benneteket. Az ő szegénysége által gazdagodtatok meg. Mert ha valóban adni akartok, akkor ajándékotok kedves és elfogadható lesz. Mégpedig ahhoz mérten lesz kedves, amitek van. Hiszen senkitől nem kérnek többet, mint amit képes adni. Nem arról van szó, hogy amiatt, hogy másokon segítetek, nektek meg hiányotok támadjon. Inkább a kiegyenlítésre törekedjetek. Hiszen most a ti adományotok fogja kipótolni, ami a testvéreiteknek hiányzik. Máskor meg éppen fordítva: ők fogják a bőségükből kipótolni a ti hiányotokat. Így lesz egyenlőség, ahogyan az Írás mondja: „Aki sokat szedett, az sem tudott túl sokat összegyűjteni, de aki keveset szedett, annak sem lett túl kevés, amit összegyűjtött.” 2Móz 16:18 Hálát adok Istennek, hogy ugyanazt a szeretetet adta Titusz szívébe, mint amely bennünk is van. Szívesen fogadta kérésünket, és maga is azon volt, hogy meglátogasson titeket, mivel valóban nagyon szeretne segíteni. Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek minden helyi gyülekezetben jó híre van. Azért dicsérik, mert az örömhír terjesztését szolgálja. Sőt, a helyi gyülekezetek azzal is megbízták, hogy útitársunk legyen, és segítsen a pénzadományok gyűjtésében. Ezt a szolgálatot azért végezzük, hogy dicsőséget szerezzünk az Úrnak, és megmutassuk, hogy valóban segíteni akarunk a testvéreinknek. Ezzel akarjuk biztosítani, hogy senki se bírálhasson bennünket amiatt, ahogyan ezt a nagy összegű pénzt kezeljük. Mert nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is gondunk van arra, hogy jó hírünk legyen. Elküldtük velük együtt még azt a testvérünket is, aki mindig készséges volt, hogy segítsen. Ő már többször is bebizonyította, hogy megbízható segítőtárs. Most még sokkal lelkesebb, mert nagyon bízik bennetek. Titusz a munkatársam a közöttetek végzett munkámban. A többi testvér pedig, akik vele utaznak, a helyi gyülekezetek küldöttei. Mindannyian Krisztus dicsőségére végzik a munkájukat. Fogadjátok hát őket szeretettel! Mutassátok meg nekik, hogy nem hiába dicsekszünk veletek a többi helyi gyülekezet előtt! Azt hiszem, felesleges is arról írnom, hogy Isten Jeruzsálemben élő népét segítsétek meg. Hiszen tudom, hogy valóban segíteni akarjátok őket. El is dicsekedtem veletek a macedón testvéreknek. Mondtam nekik, hogy tavaly óta már ti, ott Akhájában készen álltok arra, hogy segítsetek. Erre azután a macedón testvérek is elhatározták, hogy ők is adakozni fognak a jeruzsálemieknek. Most mégis elküldöm hozzátok ezeket a testvéreket. Nem akarom ugyanis, hogy a veletek való dicsekedésemmel szégyent valljak. Azért küldtem őket, hogy időben felkészülhessetek, mint ahogy korábban mondtam. Ha azután a macedón testvérek megérkeznek velem együtt hozzátok, remélem, nem találnak benneteket felkészületlenül! Nehogy szégyent valljunk, azaz, hogy nehogy ti megszégyenüljetek, ha kiderül, hogy mégis hiába bíztam bennetek. Ezért kértem a testvéreket, hogy menjenek előre hozzátok, és készítsék elő adományaitokat, amelyeket korábban megígértetek. Azt szeretném, ha adományotok úgy lenne elkészítve, mint önként adott nagylelkű ajándék. Nem akarom, hogy kényszerből és kelletlenül adjatok akár egy fillért is. Vegyétek figyelembe, hogy aki kevés magot vet a földbe, az kevés termést is fog aratni! Aki pedig bőven veti a magokat, annak az aratása is bőséges lesz. Mindenki annyit adjon bele a gyűjtésbe, amennyit előre elhatározott. Ne adjon senki kényszerből, se úgy, hogy később megbánja. Azt az embert szereti Isten, aki szívesen és jókedvűen ad. Mert ő képes rá, hogy rátok zúdítsa minden kegyelmét, és elárasszon jóságával. Annyira meg tud áldani benneteket, hogy minden körülmények között mindent bőségesen megkapjatok, amire csak szükségetek van. Sőt, még azon felül is, hogy bőségesen adakozhassatok a rászorulóknak. Amint meg van írva: „Bőkezűen adott a szegényeknek, jótettei nem merülnek feledésbe.” Zsolt 112:9 Isten vetőmagot ad annak, aki a vetést végzi, az éhezőnek meg kenyeret. Ő fog nektek is szellemi vetőmagokat adni, és megszaporítja a magokat, amelyeket a földbe vetettetek. Így lesz bőséges, amit arattok. Ez is tőle származik: így viszonozza nektek, amit másoknak adtatok. Ilyen módon fogtok mindenben meggazdagodni, hogy mindig bőkezűen tudjatok adakozni a rászorulóknak. Ez pedig — rajtunk keresztül — azt fogja eredményezni, hogy akik kapják, hálát adnak érte Istennek. Mert ez a szolgálat, amelyet ti az adakozással végeztek, kettős haszonnal jár. Egyrészt Isten népének segíttek vele, másrészt azok, akik az adományokat kapják, hálásan megköszönik Istennek. Az adakozásnak ez a szolgálata bizonyítja, hogy a hitetek valódi. A testvérek pedig dicsőítik Istent, mert példát mutattok nekik. Látják, hogy ti hűségesek vagytok a Krisztus örömhíréhez, és bőkezűen adakoztok nemcsak nekik, hanem másoknak is. Amikor pedig viszonzásul imádkoznak majd értetek, kívánnak majd látni titeket, mivel Isten jósága olyan bőségesen kiáradt rátok. Istenem, hálásan köszönöm ajándékodat, amely kimondhatatlanul csodálatos! Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál. Egyesek ugyan azt mondják, hogy mikor közöttetek vagyok, félénken viselkedek, és csak a távolból vagyok ilyen határozott. Szóval, el fogok menni hozzátok. De kérlek benneteket, ne kényszerítsetek rá, hogy keményen bánjak azokkal, akik úgy gondolják, hogy mi csak emberi módon viselkedünk! Mert igaz, hogy ebben a világban élünk, de nem úgy harcolunk, ahogyan az emberek szoktak. Felkészültünk arra is, hogy ezekkel a fegyverekkel minden engedetlenséget megbüntessünk, de majd csak akkor, ha a ti engedelmességetek már tökéletes lesz. Gondoljátok meg ezeket a nyilvánvaló tényeket: ha valaki meg van győződve arról, hogy ő Krisztusé, akkor vegye észre, hogy ugyanúgy mi is Krisztushoz tartozunk! Lehet, hogy valaki azt gondolja, túlságosan sokat dicsekszem azzal a hatalommal, amelyet az Úr arra adott, hogy építselek benneteket, s nem arra, hogy ártsak vele. De gondolja meg, hogy én nem fogok ezzel a hatalommal szégyent vallani! Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha csak a leveleimmel ijesztgetnélek benneteket. Mert vannak közöttetek, akik azt mondják: „Pál levelei szigorúak és kemények, de ő maga gyenge, és beszéde semmit nem ér”. Az ilyen emberek gondolják meg, hogy pontosan olyanok leszünk személyesen is, amikor meglátogatunk benneteket, mint amilyenek vagyunk a távolból írt levelünk által! Mert mi nem vagyunk vakmerőek, akik magukat nagyra tartják. Nem, mi nem hasonlítjuk össze magunkat ilyenekkel! Nem veszik észre, hogy milyen értelmetlen dolog, amikor saját magukhoz mérik magukat. Milyen ostobák! Mi azonban nem fogunk túlságosan dicsekedni. Csak azzal a munkával dicsekszünk, amelyet Isten ránk bízott. Ebben azonban ti is benne vagytok, hiszen hozzátok is eljutottunk. Mert mi nem ok nélkül dicsekszünk! Ez lenne a helyzet, ha soha nem mentünk volna el hozzátok. De bizony elmentünk! Sőt, mi voltunk az elsők, akik a Krisztus örömhírét hozzátok elvitték! Csak arról beszélünk, amit magunk végeztünk, nem dicsekszünk mások eredményeivel. Viszont abban reménykedünk, hogy hitetek megerősödésével ti is egyre jobban segíteni fogtok, hogy a szolgálatunk kiterjeszkedjen. Mert az a szándékunk, hogy a Korinthus városán túli vidékeken is hirdessük az örömhírt. Semmiképpen nem akarunk olyan munkával dicsekedni, amelyet valaki más végzett a maga területén. Mert: „Aki dicsekszik, azzal dicsekedjen, amit az ÚR tett”! Mert nem az a megbízható, aki önmagát annak tartja, hanem az, akit az Úr tart megbízhatónak. Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis „bolondságot” — sőt, kérlek, viseljetek el engem is! Isten féltő szeretetével féltelek titeket, mivel a Vőlegény számára akarlak titeket felkészíteni, ahogyan a menyasszonyt eljegyzik a vőlegény számára. Igen, én „eljegyeztelek” benneteket Krisztus számára, és arra törekszem, hogy úgy vigyelek hozzá, mint tökéletes menyasszonyát. Attól félek azonban, hogy a gondolataitok eltávolodnak a Krisztus iránti őszinte egyenességtől és tiszta hűségtől. Ez történt akkor régen Évával is, amikor a „Kígyó”, vagyis a Sátán becsapta, és ez megtörténhet veletek is! Mert azt türelmesen elviselitek, ha egy idegen elmegy hozzátok, és mást mond Jézusról, mint amit mi. Készek vagytok arra is, hogy más szellemet, vagy más örömhírt fogadjatok be, mint amelyet már befogadtatok. Akkor talán engem is türelmesen elviselhetnétek! Úgy gondolom, semmivel sem vagyok kisebb azoknál a „híres apostoloknál”! Lehet, hogy nem tudok olyan szépen szónokolni, mint ők, de tudás dolgában nem maradok el tőlük — ezt már minden tekintetben bizonyítottam előttetek. Ingyen hirdettem nektek Isten örömhírét. Megaláztam magam, hogy ti legyetek fontosak. Talán rosszul tettem?! Más helyi gyülekezetektől elfogadtam a pénzbeli támogatást, hogy titeket ingyen szolgálhassalak. Amikor pedig nálatok voltam, és szükségem volt valamire, nem szóltam róla senkinek. A Macedóniából jött testvérek azonban támogattak az adományaikkal. Így nem voltam a terhetekre, de nem is leszek ezután se. Akhája egész tartományában senki nem veheti el tőlem ezt a dicsekedést! Ezt úgy mondom, mint akiben Krisztus igazsága lakik. Mit gondoltok, miért nem akartam elfogadni tőletek semmit? Talán azért, mert nem szeretlek benneteket?! Dehogyis! Isten jól tudja, mennyire szeretlek titeket. De továbbra is ezt fogom tenni, hogy azok az „apostolok” ne dicsekedhessenek. Mert azt akarják elhitetni veletek, hogy az ő munkájuk is ugyanaz, mint a miénk. Ezek hamis apostolok. Becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők Krisztus apostolai. De ez nem is csoda, hiszen maga a Sátán is elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala. Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteik szerint megérdemeltek. Megint csak azt mondom, hogy senki se tartson engem bolondnak! De ha mégis annak gondoltok, akkor fogadjatok el így, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem! Ezt most nem úgy mondom, mintha az Úr szólna, hanem úgy, mintha a dicsekedés miatt valóban ostoba lennék. Sokan dicsekednek emberi módon, hadd dicsekedjek én is! Hiszen ti olyan „bölcsek” vagytok, hogy eltűritek a „bolondokat”. Igen, eltűritek, ha valaki szolgájává tesz benneteket. Eltűritek, ha kihasznál, élősködik, vagy uralkodik rajtatok, ha azt hiszi, hogy sokkal különb nálatok. Eltűritek még azt is, ha pofon üt titeket. Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek! De ha valaki merészel dicsekedni, akkor én is dicsekedni fogok! Úgy mondom ezt, mintha bolond lennék. Ha ezek a hamis apostolok héberek — hát, én is az vagyok! Izráel népéhez tartoznak? — én is! Ábrahám utódai? — Én is az vagyok! Ha ők Krisztus szolgái, akkor én még inkább az vagyok! — Milyen bolond dolog így dicsekedni! — Hiszen többet dolgoztam, mint ők! Többször börtönbe zártak, többször megkorbácsoltak, többször forogtam halálos veszedelemben, mint ők. A zsidóktól ötször kaptam 39 korbácsütést, háromszor bottal vertek meg, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjszakát és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran utaztam, sokszor voltam veszélyes helyzetekben: folyókon, rablók között, a saját népem között, a nem zsidók között, városban, pusztában, tengeren és hamis testvérek között. Sokat fáradoztam és vesződtem, gyakran átvirrasztottam az éjszakát, éheztem és szomjaztam, gyakran nem volt mit ennem, sokszor fáztam, vagy nem volt ruhám. Ezek mellett a külső bajok és nehézségek mellett állandóan hordozom az összes helyi gyülekezet gondját-baját. Ha valaki a testvérek között erőtlen, én is viselem a gyengeségét! Ha valaki vétkezik, vele együtt engem is éget a szégyen! Ha már dicsekednem kell, akkor a gyengeségeimmel dicsekszem. Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki örökké áldott, tudja, hogy igazat mondok. Amikor Damaszkusz városában voltam, el akartak fogni. Ezért Aretász király helytartója őriztette a várost. Akkor az ablakon keresztül egy kosárban leeresztettek a városfalon kívülre, és így menekültem meg a kezéből. Bár semmi haszna sincs a dicsekedésnek, mégis hadd beszéljek az Úrtól kapott látomásokról és kijelentésekről! Ismerek egy embert a Krisztusban, akit tizennégy évvel ezelőtt felvittek egy időre a harmadik Mennybe. Hogy ezt testében élte át, vagy a teste nélkül, azt csak Isten tudja. Csak azt tudom, hogy azt az embert — akár a testében, akár testén kívül, azt csak Isten tudná megmondani — felvitték a Paradicsomba, és ott olyan dolgokat mondtak neki, amelyeket nem lehet, de nem is szabad elmondania. Ilyen dolgokkal dicsekszem, nem saját magammal. Vagy, ha mégis magammal, akkor is csak a gyengeségeimmel. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék ostoba, mert igazat mondanék. De nem akarom, hogy bárki is többnek tartson, mint amilyennek lát, vagy amilyennek annak alapján gondol, amit tőlem hallott. Hogy el ne bízzam magam az Úrtól kapott különleges kijelentések miatt, egy „tövist” kaptam a testembe, a Sátán egyik angyalát. Azért kaptam, hogy állandóan verjen engem, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”. Ő azonban ezt válaszolta: „Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert erőm erőtlenséged által éri el a célját.” Ezért boldogan dicsekszem gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem. Örömmel elviselem a gyengeségeimet, amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek és rosszul bánnak velem. Mindezekben mégis örömömet lelem, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős. Úgy beszélek, mint egy bolond, de ti kényszerítettetek rá. Igazában nektek kellett volna jót mondanotok rólam. Hiszen semmivel sem vagyok kisebb, mint azok a ti „híres apostolaitok” — még akkor sem, ha közöttetek nincs sok becsületem. Amikor nálatok voltam, olyan dolgokat tettem, amelyek teljes mértékben bizonyítják, hogy valóban apostol vagyok! Láttátok a jeleket, csodákat és hatalmas erőket, amelyek a szolgálatomban megmutatkoztak. Így hát ti is megkaptatok mindent, amit a többi helyi gyülekezet. Talán csak egy valamit nem: hogy tőletek nem fogadtam el semmiféle anyagi támogatást. Bocsássátok meg nekem ezt az „igazságtalanságot”! Most tehát kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok. De most sem fogok tőletek semmit sem kérni vagy elfogadni. Engem nem az érdekel, amitek van, hanem titeket magatokat szeretnélek látni. Hiszen nem a gyerekeknek kell vagyont gyűjteniük a szüleik számára, hanem fordítva! Én pedig szívesen költöm rátok minden pénzemet. Sőt, saját magamat is szívesen odaadom a lelketekért. Ha én ennyire szeretlek benneteket, ti vajon kevésbé szerettek engem? Igen, az világos, hogy én magam nem használtalak ki benneteket. Azt gondoljátok, hogy ez csak ügyes csel volt, hogy becsapjalak titeket?! Vajon valamelyik testvér, akit hozzátok küldtem, becsapott benneteket, és elfogadott pénzt, vagy ajándékot tőletek? Nem! Valóban, Tituszt én kértem, hogy látogasson meg titeket, és vele együtt küldtem el azt a másik testvért is. Vajon Titusz kihasznált benneteket, és elfogadott valamit tőletek? Ugye, hogy nem! Ti magatok láttátok, hogy Titusz és én ugyanúgy viselkedtünk közöttetek. Igen, mi ugyanabban a Szellemben teszünk mindent, és ugyanazon az úton járunk! Most lehet, hogy azt gondoljátok: ez az ember egyre csak magát próbálja védeni és mentegetni. De egészen másról van szó! Amit írtam, azt Isten előtt, Krisztusban mondom, és a ti érdeketekben! Benneteket szeretnélek mindezzel megerősíteni, akiket annyira szeretek! Mert félek, hogy amikor megérkezem hozzátok, nem olyannak talállak benneteket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy veszekedést, irigységet, haragot, önzést, rágalmazást, vádaskodást, büszkeséget és rendetlenséget találok közöttetek. Félek, hogy amikor odamegyek, ismét megaláz engem az én Istenem közöttetek: szomorkodni és szégyenkezni fogok miattatok. Sírni fogok azok miatt, akik vétkeztek, és nem akarták megváltoztatni az életüket, akik nem fordítottak hátat a szexuális és egyéb szégyenletes bűneiknek. Ez lesz a harmadik látogatásom nálatok. Emlékezzetek rá, hogy meg van írva: „Minden vádat két vagy három embernek kell megerősítenie, akik bizonyítják, hogy igaz!” Legutóbb, a második látogatásom alkalmával személyesen figyelmeztettem azokat, akik korábban vétkeztek. Most, hogy távol vagyok, ismét figyelmeztetek mindenkit, aki vétkezik: amikor ismét hozzátok megyek, nem leszek elnéző a bűnösökhöz! Szeretnétek biztosan tudni, hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy ő egyáltalán nem gyenge, hanem nagyon is erőteljes közöttetek! Igaz ugyan, hogy amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él. Az is igaz, hogy Krisztusban mi is gyengék vagyunk, de az is igaz, hogy őbenne Isten ereje által élünk mi is — értetek! Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él?! Természetesen ez csak akkor igaz, ha valóban hitben éltek! De remélem, hogy felismeritek: mibennünk igazán Krisztus él! Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos, hogy rajtunk lássátok és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy bennünk nem él Krisztus. A valósággal szemben úgysem tehetünk semmit, csak a valóságért. Mert ha mi gyengék vagyunk is, mégis örülünk, ha ti erősek vagytok! Azért imádkozunk, hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. Ezeket a dolgokat azért írom most, amikor távol vagyok, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúan bánnom veletek. Mert az Úr a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre adott hatalmat nekem, nem arra, hogy romboljalak benneteket. Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz! Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az itteni testvérek köszöntenek benneteket! Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szent Szellem közössége legyen veletek! Üdvözlet Páltól. Engem nem emberek választottak apostollá, és nem is ők küldtek a szolgálatba. Jézus Krisztus hívott el, és az Atya Isten, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Ezt a levelet a velem levő testvéreim nevében is küldöm a Galácia tartományában élő helyi gyülekezeteknek. Azért imádkozom, hogy Atyánk, az Isten és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet. Jézus önmagát áldozta fel a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson bennünket ennek a mostani világnak a gonoszságából. Ez Atyánknak, az Istennek akarata volt. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen! Meglep, hogy ilyen gyorsan elfordultatok Istentől, aki Krisztus kegyelmére hívott meg titeket, és átpártoltatok egy másik örömhírhez. De nincs más örömhír! Csak néhány ember megzavar titeket, és el akarja ferdíteni a Krisztusról szóló örömüzenetet. Az igazi örömhír az, amit mi hirdettünk nektek. De, még ha mi magunk, vagy egy Mennyből jött angyal hirdetne is valami másfajta örömhírt, legyen átkozott! Ismétlem: ha valaki más örömhírt hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, átkozott legyen! Vajon az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Azt hiszitek, hogy az embereknek igyekszem a kedvében járni? Bizony, ha még mindig emberek tetszését keresném, nem lennék Krisztus szolgája. Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömhír, amelyet tanítottam nektek, nem emberektől származó üzenet volt. Hiszen nem emberektől kaptam, és senki sem tanította nekem, hanem maga Jézus Krisztus ismertette meg velem. Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidó vallás szerint éltem, hogyan viselkedtem? Akkor könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait. Istennek azonban már születésem előtt különleges terve volt velem. Ezért kegyelme által szolgálatába hívott, hogy Fiát rajtam keresztül ismerjék meg. Elküldött, hogy hirdessem a Krisztusról szóló örömhírt a nem zsidó népeknek. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba. Három évvel később Jeruzsálembe mentem, hogy megismerkedjem Péterrel, és nála is maradtam tizenöt napig. De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével. Isten előtt mondom, hogy ez, amit írok, nem hazugság! Később Szíria és Cilicia vidékére mentem. Júdea Krisztushoz tartozó helyi gyülekezeteiben azonban még személyesen nem ismertek engem. Csak ennyit hallottak rólam: „Ez az ember egykor üldözött minket, de most ugyanazt a hitet tanítja, amelyet valamikor el akart pusztítani.” Ezek a hívők azután Istent magasztalták értem. Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében újból felmentem Jeruzsálembe, és magammal vittem Tituszt is. Azért indultam el, mert Isten mutatta, hogy így kell tennem. Ez alkalommal külön a vezetőknek mondtam el azt az örömhírt, amelyet a nem zsidóknak hirdetek. Azt akartam elérni, hogy ezek a vezetők fogadják el, amit tanítok, hogy eddigi és mostani munkám kárba ne vesszen. És bár a velem levő Titusz görög származású volt, mégsem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen. Szükséges volt, hogy szóljak ezekről a kérdésekről, mivel néhányan befurakodtak közénk, akik magukat a testvéreinknek mutatták. Ezek alattomos szándékkal ki akarták kémlelni azt a szabadságot, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, hogy szolgává tegyenek bennünket. Mi azonban egy pillanatra sem léptünk vissza, és semmiben sem adtunk igazat nekik, hogy az örömhír igazságát megőrizzük számotokra. A tekintélyes vezetők semmiben sem változtatták meg tanításomat. Nem törődök vele, hogy tekintélyesek, vagy nem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma. Sőt, belátták, hogy Isten nekem különleges feladatot adott: azt, hogy a nem zsidó népeknek hirdessem az örömhírt, ugyanúgy, ahogy Péter tette ezt a zsidók között. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont a nem zsidó népek közé küldött apostolnak. Jakab, Péter és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, felismerték Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet fogtak velem és Barnabással. Abban egyeztünk meg, hogy mi a nem zsidók közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. Csak arra kértek bennünket, hogy soha ne feledkezzünk meg a szegényekről. Ezt magam is mindig fontosnak tartottam. Amikor Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. Ez úgy történt, hogy amikor Péter először jött Antiókhiába, együtt evett a nem zsidókkal. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött. Ettől kezdve Péter visszahúzódott, és megszakított a nem zsidókkal minden kapcsolatot. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidót körül kell metélni. Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelenlevő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. Mikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?” Mi ugyan zsidónak születtünk — nem „bűnösnek”, mint a nem zsidók — mégis jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján lesz Isten számára elfogadható. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket. Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, nem pedig a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá. Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. És ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé?! Semmi esetre sem! Valóban helytelen lenne, ha újból azt tanítanám, amit egyszer már elhagytam. A Törvény által meghaltam a Törvény számára. Ugyanis maga a Törvény ölt meg, hogy attól kezdve Istennek éljek. Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam. Ezért többé ez már nem is az én életem, hanem Krisztusé, aki bennem él. Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát adta értem. Mindazt, amit Isten kegyelemből ajándékozott nekünk, nem teszem értelmetlenné. Miért? Mert ha a Törvény megtartása tenne elfogadhatóvá Isten előtt, akkor Krisztus halála értelmetlen lenne. Ó, ti ostoba galaták! Ki tudott ennyire becsapni titeket?! Hiszen úgy írtuk le Jézus Krisztus kereszthalálát, mintha a szemetek előtt feszítették volna meg őt! Csak azt szeretném megtudni tőletek: vajon azért kaptátok-e a Szent Szellemet, mert megtartottátok a Törvény előírásait, vagy pedig azért, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne? Hogyan lehettek ennyire ostobák, hogy a Szent Szellemben elkezdett új életeteket most emberi erővel akarjátok folytatni?! Olyan sok minden történt veletek! Talán minden hiába volt?! Remélem, hogy nem! Mit gondoltok, Isten azért adja Szent Szellemét nektek, vagy azért munkálkodik hatalmas csodákkal köztetek, mert megtartottátok a Törvény előírásait? Nem! Azért teszi mindezt, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne. Isten beszéde ezt mondja: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta a hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.” Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei! Az Írás előre megmondta, hogy Isten a nem zsidókat a hitük által fogja elfogadhatónak tekinteni. Ezt az örömhírt Isten előre megmondta Ábrahámnak, amikor megígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld minden nemzetségét.” Ezt Ábrahám elhitte, ezért Isten megáldotta őt. Sőt, a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik hasonlóképpen hisznek. Viszont, akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.” Világos tehát, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, mert „aki hit által elfogadható lett Isten számára, az élni fog.” A Törvény alapja azonban nem a hit. Éppen ellenkezőleg! Az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.” Krisztus azonban kiváltott bennünket a Törvény átka alól, amikor helyettünk vette magára az átkot. Az Írás ezt így magyarázza: „Átok sújt mindenkit, akit fára függesztve végeznek ki.” Így az Ábrahámnak ígért áldás Krisztus Jézusban a nem zsidókra is érvényes, hogy hitük által megkapják a megígért Szent Szellemet. Testvéreim, hadd mondjak most egy példát a mindennapi életből: egy érvényes szerződést senki sem érvényteleníthet, és nem is egészíthet ki. Isten ígéretet tett Ábrahámnak és utódjának. Nem azt olvassuk, hogy „a te utódaidnak” többes számban, mintha sok emberről lenne szó, hanem egyes számban: „a te utódodnak”, aki maga Jézus Krisztus. Ezzel azt szeretném megértetni veletek, hogy az Istennel kötött Szövetséget — amely már korábban is érvényes volt — a négyszázharminc évvel később adott Törvény nem tehette érvénytelenné. Így azután az Ábrahámnak tett ígéret érvényben maradt. Ha ugyanis a Törvény megtartásáért kapnánk örökséget, akkor az nem függne az ígérettől. Isten viszont az Ábrahámnak tett ígérete alapján, és azon keresztül áldotta meg Ábrahámot. Akkor tehát mi a Törvény célja? Azért kaptuk, hogy rámutasson azokra a bűnökre, amelyeket az emberek elkövetnek. A Törvény addig működött, amíg el nem jött Ábrahám utóda, akiről az ígéret szólt. A Törvényt Isten adta az angyaloknak, akik elhozták Mózesnek, aki közvetített Isten és az emberek között. Közvetítőre azonban nincs szükség ott, ahol nincs két fél, Isten ugyanis egyetlen Egy. Ez azt jelentené, hogy a Törvény Isten ígéretei ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvényt kaptunk volna, amely képes életet adni az embereknek, akkor ezáltal válhatnánk Isten számára elfogadhatóvá. Az Írás azonban azt mondja, hogy az egész emberiség a bűn rabságában él, és csakis a hit alapján kaphatják meg az ígéretet azok, akik Jézus Krisztusban hisznek. Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk, hiszen azóta már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. De miután ez a hit megérkezett, többé már nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk. Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg. Mivel mindenki, aki Krisztusba merítkezett be, Krisztust öltötte magára. Ezért nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok. Mióta Krisztushoz tartoztok, azóta Ábrahám utódai vagytok. Isten ígérete szerint így örökösökké lettetek. Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, haszontalan emberi szabályok szolgái voltunk. De amikor eljött a megfelelő idő, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Fiú a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá. Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. De akkor miért tértetek vissza azokhoz a gyenge és értelmetlen szabályokhoz? Talán újra azok rabjai akartok lenni? Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket. Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába volt minden értetek végzett munkám?! Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok. Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömhírt. És bár betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem néztetek le, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust. Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlik, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok. Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondom nektek az igazságot?! Azok az emberek nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek. Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem! Drága gyermekeim! Most ismét olyan fájdalmakon megyek keresztül, mint a gyermekét szülő anya. Ez addig tart, amíg igazán hasonlóvá nem váltok Krisztushoz. Szeretnék most ott lenni nálatok, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek. Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt akartok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavait? Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt. Az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született. Ennek az igaz történetnek másik jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyik szövetséget Isten a Sínai-hegyen kötötte népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város népével együtt a Törvény rabszolgája. Sára, a szabad asszony a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. Mert az Írás így beszél róla: „Örülj, te meddő asszony, aki még sohasem szültél! Légy vidám, és ujjongva kiálts, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai, mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak, mint annak, aki férjnél van.” Ézs 54:1 Testvéreim, ti is ugyanannak az ígéretnek az alapján születtetek, mint Izsák. De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert a fia nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!” Tehát, testvéreim, mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk. Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban. Ezért ne engedjétek magatokat újra rabszolgává tenni! Figyeljetek! Én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, akkor Krisztus nem jelent semmi áldást számotokra. Megismétlem, hogy aki hagyja magát körülmetélni, annak az egész Törvényt meg kell tartania! Ti, akik Mózes Törvénye által akartok Isten számára elfogadhatók lenni, elszakítottátok magatokat Krisztustól, és így kiléptetek a kegyelemből. Mi ugyanis azt reméljük, hogy a hit erejével leszünk Isten számára elfogadhatók. Ezért bizakodva várjuk, hogy a Szent Szellem segítségével ez meg is történjen. Krisztus Jézusban ugyanis sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, sokkal inkább a szeretet által munkálkodó hit. A futásotok igazán szépen indult. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Ez a félrevezetés nem Istentől való, aki elhívott titeket. Egy kevés kovász is elég, hogy az egész tészta megkeljen tőle. Bízom az Úrban, hogy ti sem fogtok eltérni attól a gondolkodástól, amelyre tanítottalak benneteket. De aki összezavar titeket — bárki is legyen az — megkapja méltó büntetését. Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem, amint azt egyesek állítják, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Ebben az esetben a Kereszt egyáltalán nem okozna botrányt. Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésük mellett még kasztrálnák is magukat! Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csak ne használjátok ezt a szabadságot bűnös természetetek kívánságainak kielégítésére! Inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd a másik embert, mint saját magadat!” De ha tovább is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást! Ezért azt javaslom, engedjétek, hogy a Szent Szellem irányítsa a viselkedéseteket. Akkor bűnös természetetek kívánságai nem fognak érvényesülni. Mert a bűnös természet a Szent Szellem ellen támad, a Szent Szellem pedig bűnös természetünk ellen. Ezek tehát állandó harcban állnak egymással. Ebből következik, hogy nem azt teszitek, amit szeretnétek. Ha azonban engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok Mózes Törvényének uralma alatt. Nyilvánvaló, hogy bűnös természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket, ahogy azt már korábban is tettem, hogy akik így élnek, nem öröklik Isten Királyságát! A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették bűnös természetüket, szenvedélyeikkel és vágyaikkal együtt. Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért a Szent Szellem vezetését kell követnünk! Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne irigykedjünk egymásra! Testvéreim! Lehet, hogy közületek valaki valami rosszat tesz. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül! Így engedelmeskedtek igazán Krisztus törvényének. Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, csupán magát csapja be. Mindenki a saját munkáját értékelje! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, és nem a máséval! Hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia. Akit pedig az Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának: adjon neki abból, amije van. Ne áltassátok magatokat, Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is. Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak ez a bűnös természet örök halált terem, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök életet. Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek! Ha kitartóan végezzük munkánkat, akkor időben aratunk majd! Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak! Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! Akik embereknek akarnak tetszeni, azok megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek. Ezt azonban csak azért teszik, hogy Krisztus Keresztjéért ne üldözzék őket. Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek. Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus Keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak. Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek van értéke. Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének! Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok. Testvéreim! Imádkozom, hogy Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen. Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, Isten szent népének, akik Efezusban laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban. Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott bennünket a Krisztus által a mennyei birodalomban minden szellemi áldással. Ő annyira szeretett bennünket, hogy a Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket. Azért tette ezt, hogy szent népévé legyünk, akik az ő szemében tökéletesek. Előre elhatározta, hogy minket saját gyermekeivé fogad Jézus Krisztus által. Így akarta, és így tetszett neki. Azért tette, hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fia, Jézus Krisztus által. A Fiú által kaptuk megváltásunkat, az ő vére, vagyis halála által. Őrajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot, Isten kegyelmének gazdagsága szerint. Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel. Megmutatta nekünk titkos tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani. E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban: mindent, ami a Mennyben és a Földön van, és őt teszi mindennek fejévé. Isten Krisztusban kiválasztott bennünket. Ezt már előre elhatározta, mert így felelt meg céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik. Bennünket, akik elsőként reménykedtünk a Krisztusban, Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének. Ez rátok is vonatkozik. Ti is hallottátok az igazság üzenetét, a megszabadulás örömhírét, és hittetek Krisztusban. Isten pedig Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel: a megígért Szent Szellemmel. A Szent Szellem a biztosítéka annak, hogy meg fogjuk kapni, amit Isten a népének ígért. Ez a biztosíték addig érvényes, amíg eljön az ideje, hogy örökségünket valóban meg is kapjuk. Mindennek a célja Isten dicsőségének dicsérete. Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten adja nektek a Szent Szellemet, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent. Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni. Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely értünk működik, akik hiszünk. Istennek ez az ereje mutatkozott meg akkor is, amikor Krisztust feltámasztotta a halálból, és a mennyei helyekre, a jobbjára ültette. Ezzel Krisztus hatalmasabb lett, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom; de nemcsak ebben, hanem a következő korokban is. Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor az Eklézsiának pedig mindenek felett Krisztust tette a „fejévé”. Az Eklézsia ugyanis Krisztus „Teste”, amely telve van Krisztussal, aki mindent, minden tekintetben teljessé tesz. Régebben halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt. Ezekben a bűnökben éltetek, mint a többiek, a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek. Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és bűnös természetünk kívánságait követtük. Igyekeztünk kielégíteni, amit bűnös természetünk kívánt, és a saját elgondolásainkat akartuk megvalósítani. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna. Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt mennyei helyekre ültetett bennünket. Mindez a miénk, akik Krisztus uralma alatt vagyunk. Isten azért tette ezt, hogy megmutassa a jövendő korszakoknak is kegyelme határtalan gazdagságát. Krisztus Jézusban adta nekünk ezt a kegyelmet, mert a kegyelem tette lehetővé, hogy a hit által megmeneküljetek. Ezt nem ti vittétek véghez, hanem Isten ajándékozta nektek. De nem is a jócselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra. Ezért emlékezzetek rá, hogy régen emberi származásotok szerint ti a nem zsidó népek közé tartoztatok. Ezért benneteket „körülmetéletlen”-nek hívtak azok, akik magukat „körülmetélteknek” nevezik. Ezt a körülmetélést a zsidók maguk végzik el a testükön. Emlékezzetek rá, hogy akkor még a Krisztus nélkül éltetek, és nem tartoztatok Izráel népének közösségébe. Ezért semmi közötök nem volt Istennek a saját népével kötött szövetségeihez, amelyekhez ígéretek is kapcsolódnak. Reménység nélkül éltetek ebben a világban, és nem ismertétek Istent. Igen, valamikor Istentől távol éltetek, de most Krisztus Jézusban közel kerültetek hozzá. Valóban, Krisztus vére — vagyis halála — által jöttetek közel Istenhez. Mert a Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé a zsidókat és a nem zsidókat. Ez a két csoport kölcsönösen gyűlölte egymást. El voltak választva, mintha fal lett volna közöttük. A Krisztus azonban ledöntötte ezt a gyűlöletből emelt falat, amikor a saját testét feláldozta. Ugyanakkor félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit is, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. Azt akarta, hogy ebből a két csoportból egy Test legyen, és kibékítse őket Istennel a saját halála árán. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti gyűlölködésnek is véget vetett. Eljött, és a békesség örömhírét hozta a nem zsidó népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez. Mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek. Ezért most már ti sem vagytok többé idegenek, akik a nem zsidó népek közül jöttetek. Polgártársai lettetek Isten népének, és tagjai Isten nagy családjának. Isten szellemi értelemben beleépített benneteket abba a templomba, amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Az épület legfontosabb sarokköve azonban maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, és ő építi fel, hogy az Úrban szent templommá legyen. Az ő uralma alatt a többiekkel együtt ti is folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely azért készül, hogy Isten maga lakjon benne a Szent Szellem által. Mindezek miatt vagyok én, Pál, most fogságban. Igen, Krisztus Jézus foglya vagyok tiértetek, akik a nem zsidók közül valók vagytok. Biztosan hallottatok már arról, hogy Isten milyen munkát bízott rám: hogy kegyelmével gazdálkodjak a ti érdeketekben. Talán arról is hallottatok, hogy Isten közvetlenül megmutatta nekem azt a titkos tervét, amelyről az előbb röviden írtam már. Ha ezt elolvassátok, megértitek belőle, mi az én felfogásom Krisztus titkáról. Isten mostanáig nem mutatta meg ezt a titkot az embereknek. Most azonban a Szent Szellem által a szent apostoloknak és prófétáknak kijelentette. Ez a titok pedig a következő: az örömhír által a nem zsidók is örökölhetik ugyanazokat a dolgokat, amiket Isten a zsidóknak ígért, és ők is ugyannak a Testnek a részei lehetnek. Igen, Krisztus Jézusban ők is ugyanúgy megkaphatják, amiket Isten ígért, mint a zsidók. Ennek az örömhírnek elterjesztésével bízott meg Isten engem, a szolgáját. Irántam való jóindulatából adta nekem ezt az ajándékot, amit meg sem érdemeltem. Így mutatta meg bennem a hatalmát. Én vagyok a legeslegkisebb Isten népe között, mégis nekem adta Isten azt az ajándékot, hogy Krisztus gazdagságát hirdessem a nem zsidóknak. Ez a gazdagság olyan hatalmas, hogy az egészet senki sem tudja megérteni. Isten azt is rám bízta, hogy mindenkinek mondjam el ezt a titkos tervét. Isten, aki a mindenséget teremtette, örök idők óta mindeddig titokban tartotta ezt. Ennek a tervnek az a célja, hogy a mennyei helyeken lévő hatalmasoknak és fejedelmeknek Isten megmutassa a maga sokféle bölcsességét az Eklézsia által. Ez így felel meg Isten örök tervének, amelyet Urunkban, Krisztus Jézusban teljesített be. Így hát Krisztus uralma alatt, és Krisztusban való hitünk által bátran és bizalommal odamehetünk Istenhez. Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok az én szenvedéseim miatt, mert ezeket a szenvedéseket értetek vállaltam, és nektek szereznek dicsőséget. Mindezeket látva, letérdelek az Atya-Isten előtt, és imádom őt, akitől minden mennyei és földi család a nevét kapja. Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint és a Szent Szellem által erősítse meg a belső embert bennetek, hogy Krisztusban való hitetek által ő maga lakjon a szívetekben. Kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az isteni szeretetbe, és egész életetek erre épüljön. Hogy ilyen módon képesek legyetek Isten egész népével együtt megérteni, milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély Krisztus szeretete. Ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Én mégis azért imádkozom, hogy tapasztaljátok meg szeretetét, és hogy Isten maga töltsön be titeket teljesen. A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. Dicsőség Istennek mindezért az Eklézsiában és a Krisztus Jézusban, minden nemzedékben örök időkig! Ámen! Ezért én, aki fogságban vagyok az Úrért, arra kérlek benneteket, hogy Istentől kapott meghívásotokhoz méltóan éljetek! Legyetek mindig alázatosak, szelídek, türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást! A Szent Szellem a békesség kötelével vesz körül, és így köt össze benneteket. Minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy ezt az egységet őrizzétek meg! Csak egy Test van és egy Szent Szellem, mint ahogy ugyanarra az egy reménységre hívott meg Isten benneteket. Csak egy Úr van, egy hit és egy bemerítkezés. Csak egy Isten van — mindenek Atyja — aki uralkodik minden felett, mindenen keresztül cselekszik, és mindenhol jelen van. Közülünk mindenki kapott valamilyen kegyelmet, annak megfelelően, hogy Krisztus milyen ajándékot adott neki. Ezért mondja az Írás „Amikor felment a magasságba, foglyokat vitt magával, és ajándékokat adott az embereknek.” Zsolt 68:19 Amikor azt mondja, hogy „felment”, az azt jelenti, hogy előzőleg Krisztus lejött a Földre. Jézus Krisztus az, aki alászállt, majd felemelkedett az egek fölé, hogy azután betöltse a világmindenséget. Igen, ő az, aki apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat adott ajándékul az embereknek. Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten népét feladatukra, a szolgálatra — hogy ezáltal felépítsék és megerősítsék a Krisztus „Testét”. Meddig fog tartani ez az építés? Addig, amíg mindannyian ugyanúgy fogunk hinni, amíg ugyanúgy megismerjük Isten Fiát, amíg mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a kisgyerekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem fog többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága. Nem! Mi az igazságot mondjuk, de isteni szeretettel. Növekedjünk fel, hogy egyre jobban és minden tekintetben hasonlítsunk Krisztusra! Mert Krisztus a „Fej”, és mi vagyunk az ő „Teste”. A „Test” pedig egészen Krisztustól függ. Ő kapcsolja, és tartja össze annak részeit. Ahogyan minden egyes „testrész” a saját feladatát végzi, úgy növekszik, épül és erősödik az isteni szeretet által az egész „Test”. Ezért mondom nektek — sőt, figyelmeztetlek benneteket az Úr nevében — hogy többé már ne éljetek úgy, mint a hitetlen nem zsidó emberek. Őket hiábavaló gondolatok vezérelik, gondolkozásuk elsötétült. Istentől, aki az élet forrása, elszakadtak, mert tudatlanok, és a szívük megkeményedett. Mindenféle gonosz és rossz dolgot tesznek, de már nem is szégyellik magukat, annyira elmerültek ezekben. Ti azonban Krisztust egészen másmilyennek ismertétek meg! Tudom, hogy már hallottatok róla, és őbenne meg is tanítottak titeket az igazságra. Igen, az igazság Jézusban található! Megtanítottak benneteket rá, hogy a korábbi gonosz életmódotokat hagyjátok el, és vessétek le a „régi embert”. Ez ugyanis teljesen megromlott a saját vágyai miatt, amelyek rossz irányba vezették. Megtanítottak benneteket arra is, hogy gondolkodásotokat teljesen meg kell újítanotok, és hogy fel kell öltözzétek az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy hozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen. Ezért soha többé ne hazudjatok! „Minden ember igazat mondjon”, hiszen mindannyian ugyanahhoz a „Testhez” tartozunk! „Még ha haragudtok is, de ne vétkezzetek!” Mielőtt a nap véget ér, szabaduljatok meg a haragtól! Ne adjatok helyet magatokban a Sátánnak, ne adjatok neki semmi lehetőséget! Aki eddig lopott, többé ne lopjon, hanem dolgozzon, és végezzen hasznos munkát, hogy még a szegényeknek is adhasson valamit! Soha többé ne káromkodjatok, ne használjatok csúnya szavakat. Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő! Isten Szent Szellemét ne szomorítsátok el! Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást! Ez a megjelölés mutatja, hogy Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok. Tisztítsátok ki magatokból a keserűséget, haragot, indulatosságot és mindenféle egyéb gonoszságot. Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, ne átkozódjatok! Ellenkezőleg, legyetek mindig kedvesek és együttérzők! Bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt utánozzátok! Akármit tesztek, isteni szeretetben tegyétek! Éljetek úgy, ahogyan Krisztus szeretett bennünket, és feláldozta magát értünk! Ez kedves volt Istennek, mint az illatos füstölő-áldozat. Nyoma se legyen köztetek semmiféle szexuális bűnnek, romlottságnak, vagy kapzsiságnak, hiszen ezek a dolgok nem illenek Isten népéhez! Ocsmány szavak, káromkodás, bolond beszéd vagy mocskos viccelődés sem illenek hozzátok. Sokkal inkább, hogy hálát adjatok Istennek. Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben él, tisztátalan, vagy pénzimádó az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában! Aki pénzimádó, az valójában bálványt imád. Nehogy valaki becsapjon benneteket üres hazugságokkal, mert ezek miatt fog Isten haragja rázúdulni az engedetlen emberekre. Ne legyen hát többé semmi közötök ilyesmihez! Igaz, hogy valamikor ti is sötétségben éltetek, most azonban világosság vagytok, mert közösségben vagytok az Úrral. Éljetek ezért úgy, ahogyan a világosság gyermekeihez illik! Hiszen a világosság mindenféle jóságot, igazságosságot és igazságot eredményez. Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi tetszik az Úrnak! Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és mutassátok meg, hogy ezek a dolgok rosszak! Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk: „Ébredj fel, te alvó! Támadj fel a halálból, s a Krisztus fénye ragyog rád!” Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. Ne legyetek tehát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket! Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának! Legyetek készségesek az egymás iránti engedelmességre Krisztus iránti tiszteletből! Minden feleség úgy engedelmeskedjen a férjének, mint az Úrnak! Mert az asszony „feje” a férje, ahogyan az Eklézsia „feje” Krisztus. Az Eklézsia Krisztus „Teste”—és Krisztus ennek a „Testnek” a Megmentője. Ahogy az Eklézsia engedelmeskedik Krisztusnak, ugyanúgy az asszonyok is minden dologban engedelmeskedjenek a férjüknek! Férjek, ti pedig úgy szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, hogy felkészítse és megtisztítsa az övéit Isten élő beszéde által. Hasonlít ez ahhoz, ahogy valaki megfürdik a vízben, hogy tiszta legyen. Krisztus azért halt meg, hogy az Eklézsiát felkészítse a maga számára, mint dicsőséges, szent és tökéletes szépségű menyasszonyát. Ugyanígy szeresse minden férj is a saját feleségét! Ahogyan a saját testét szereti, úgy szeresse a feleségét! Mert aki a feleségét szereti, az egyúttal önmagát is szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza. Ugyanígy táplálja és gondozza Krisztus is az Eklézsiát. Hiszen mi Krisztus „Testének” részei vagyunk. Ahogy meg van írva: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és a kettő eggyé lesz.” Mélységes titok ez! Én azonban most Krisztusra és az Eklézsiára gondolok. Ugyanakkor azonban minden férfi úgy szeresse a feleségét, mint saját magát! Az asszonyok pedig tiszteljék férjüket! Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úr akarata szerint, mert ez így helyes! Meg van írva: „Tiszteld apádat és anyádat!” Ez az első parancsolat, amelyhez ígéret is kapcsolódik: „Akkor majd jó dolgod lesz, és sokáig élsz itt a földön.” Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket! Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak! Ezt félelemmel, tisztelettel és igaz szívvel tegyétek, mintha közvetlenül Krisztusnak engedelmeskednétek! Ne csak akkor dolgozzatok, amikor szem előtt vagytok! Ne csak az emberek tetszését keressétek! Szívvel-lélekkel végezzétek a munkátokat, mint akik Istennek dolgoznak, és a Krisztusnak szolgálnak! Örömteli szívvel dolgozzatok, mintha nem is embereket szolgálnátok, hanem közvetlenül az Urat! Jusson eszetekbe, hogy ha valaki — akár szolga, akár szabad — valami jót tesz, az Úrtól kap jutalmat! Hasonlóképpen, ti is, akiknek szolgáitok vannak, bánjatok jól velük, és többé ne fenyegessétek őket! Jusson eszetekbe, hogy Uratok, Jézus a Mennyben van! Ő azonban a ti szolgáitoknak is Ura, aki mindenkit igazságosan ítél. Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, az ő hatalmas ereje által! Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak. Ezért szükséges, hogy vegyétek fel és használjátok mindazokat a fegyvereket, amelyeket Isten ad nektek. Így lesztek képesek ellenállni azon a gonosz napon. Így tudtok majd mindvégig harcolni, és megállni a gonosszal szemben. Tehát álljatok erősen, és vegyétek fel derekatokra az igazság övét! Melletekre az igazságosság páncélját kössétek fel! Legyetek állandóan készen rá, hogy a békesség örömhírét mindenkinek elmondjátok, ez legyen a saru a lábatokon! Mindezek fölé vegyétek a hitet, ez legyen a pajzsotok, amellyel elolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát! Vegyétek fel az Isten szabadítását, ez legyen a sisak a fejeteken! Vegyétek kezetekbe a kardot, amelyet a Szent Szellem ad! Ez a kard az Isten beszéde. Minden helyzetben imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban! Ne hagyjátok abba az imádkozást Isten embereiért és népéért! Állhatatosan imádkozzatok értem is, hogy mikor megszólalok, tudjam, mit kell mondanom, és bátran hirdessem mindenkinek az örömhír titkát! Ezt az örömhírt képviselem itt, a rabságban is. Imádkozzatok értem, hogy bátran szólhassak, ahogyan kell! Hogy ti is megtudjátok, miként megy a sorom, és hogyan élek, Tükhikosz, aki szeretett testvérünk és az Úr hűséges szolgája, majd mindent elmond nektek. Azért küldöm őt hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és megvigasztaljon benneteket. Adjon az Atya Isten és az Úr Jézus Krisztus minden testvéremnek békességet és isteni szeretetet a hittel együtt! Isten kegyelme nyugodjon mindazokon, akik el nem múló szeretettel szeretik Urunkat, Jézus Krisztust! Üdvözlet Páltól és Timóteustól, Krisztus Jézus szolgáitól, mindazoknak, akik Jézus Krisztus által Isten népéhez tartoznak Filippi városában, az idős gyülekezeti vezetőknek és diakónusoknak. Atyánk, az Isten és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Hálát adok Istenemnek valahányszor rátok gondolok. Mindig örömmel imádkozom értetek, és hálás vagyok Istennek azért a segítségért, amit tőletek kaptam az örömhír terjesztésében. Ti valóban segítettetek nekem ebben az első naptól fogva mindmáig. Igen, Isten kezdte el veletek és közöttetek ezt a jó dolgot. Ő folytatja is mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni. Ebben egészen biztos vagyok. Tudom, hogy igazam van, amikor így gondolkozom rólatok, hiszen szívembe zártalak benneteket. Mindnyájan társaim vagytok Isten kegyelmében. Most is, amikor fogságban vagyok, meg akkor is, amikor az örömhírt védem, és annak igazságát bizonyítom. Isten a tanúm, mennyire szeretnélek már látni benneteket, mert Krisztus Jézus szeretetével szeretlek titeket. Amikor értetek imádkozom, azt kérem, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az isteni szeretet, meg ezzel együtt az igazság ismerete és mindenféle megértés, hogy ezáltal minden helyzetben képesek legyetek felismerni, ami a legjobb, és azt válasszátok, hogy ilyen módon tiszták és ártatlanok legyetek a Krisztus eljövetelének napjára, hogy Jézus Krisztus segítségével sok olyan tettet vigyetek véghez, amely tetszik Istennek, és ezzel dicsőséget és dicséretet szerezzetek neki. Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy minden, ami eddig velem történt, elősegítette az örömhír terjedését. Az egész császári palota őrsége, sőt mindenki más is megtudta, hogy engem azért tartanak rabságban, mert Krisztust szolgálom. Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét. Igaz, vannak olyan testvérek is, akik ezt féltékenységből és versengésből teszik. Mások azonban jó szívvel és szándékkal hirdetik Krisztust. Hiszen tudják, hogy Isten azzal bízott meg, hogy megvédjem az örömhírt. Vannak, akik nem őszinte szívvel, hanem önző szándékkal beszélnek Krisztusról. Azt hiszik, hogy ezzel még nehezebbé teszik számomra a fogságot. De mit számít ez?! Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, mégis csak Krisztust ismertetik meg az emberekkel. Ez a fontos! Ennek szívből örülök, és mindig is örülni fogok, mert tudom, hogy ez a börtönből való kiszabadulásomhoz vezet. Ebben ti is segíttek azzal, hogy imádkoztok értem, és segít Jézus Krisztus Szelleme is. Erősen kívánom, és nagyon bízom benne, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, azt várom, hogy bennem bátran megmutatkozzon, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Azt várom, hogy ez most is így lesz, mint ahogy eddig is így volt. Azt várom, hogy ez így lesz, akár élek, akár meghalok, ebben állhatatosan bízom, és ezt akarom. Hiszen számomra az élet Krisztust jelenti. Ha pedig meg kell halnom, az tiszta nyereség. Igaz viszont, hogy ha tovább élhetek ebben a testben, akkor tovább örülhetek munkám eredményének, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. A ti számotokra azonban az a jobb, ha továbbra is közöttetek élek, mert szükségetek van rám. Mivel ebben biztos vagyok, tudom, hogy itt maradok még veletek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök legyen ebben. Ezért amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem. Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömhírhez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. Azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent. Azt szeretném, ha semmiképpen sem ijednétek meg az ellenfeleitektől. Ha bátrak vagytok, ez az ő számukra annak a bizonyítéka, hogy el fognak pusztulni. Számotokra pedig azt bizonyítja, hogy győzni fogtok, és ez Istentől van. Isten megadta nektek, hogy Krisztusban higgyetek. De ez még nem minden! Azzal is megajándékozott benneteket, hogy szenvedjetek Krisztusért. Amikor nálatok voltam, láttátok, hogyan harcoltam azokkal, akik az örömhír ellenségei. Halljátok, hogy most is ilyen harcaim vannak. De most nektek magatoknak is ugyanilyen küzdelmeket kell átélnetek. Kérhetek tőletek valami vigasztalást a Krisztusban? Van-e bennetek szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van egymással a Szent Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés irántam? Ha igen, akkor tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek! Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok! Ne csak a magatok érdekeit nézzétek, hanem mindenki törődjön a testvérei érdekeivel is! Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte! Ő ugyanis minden tekintetben Istenhez hasonló, sőt, egyenrangú Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem önként lemondott mindenről, és vállalta, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga. Külsejét tekintve úgy élt, mint egyszerű ember, megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt meg kellett halnia. Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt, ezért Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy Jézus nevére mindenki hajoljon meg. Igen, Jézus előtt minden személy hódolattal meg fog hajolni a Mennyben, a Földön és a föld alatt is. Mindenki el fogja ismerni, és megvallja: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek. Szeretett testvéreim, ti mindig engedelmesek voltatok, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Tegyétek teljessé, és biztossá a megmeneküléseteket! Mindezt pedig Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel vigyétek véghez! Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet szerez. Ő ad hozzá erőt, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket. Mindent elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyetek! Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem talál hibát. A gonosz és romlott emberek között úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában. Igen, így fényletek közöttük, amikor Isten életet adó üzenetét mondjátok nekik. Ezért azután dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába dolgoztam közöttetek. Akkor látszik meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem. Hitetek által egész életetek olyan, mint Isten oltárán az áldozat. Lehet, hogy ehhez az áldozathoz a saját halálomat is hozzá kell adnom. De, még ha így is történne, akkor is boldog leszek, és együtt örülök veletek. Ti is örüljetek ennek velem együtt! Remélem, hogy az Úr Jézus segítségével hamarosan elküldhetem hozzátok Timóteust, hogy a jó hírek, amiket rólatok fog hozni, felvidítsanak. Nincs senki más, aki ennyire hasonló lenne hozzám a gondolkodásában. Ő igazán szívén viseli a sorsotokat. A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek, nem a Jézus Krisztus dolgaival. Ismeritek Timóteust, és tudjátok, hogy úgy szolgált velem együtt az örömhír terjesztésében, ahogy a fiú az apjának segít. Az a tervem, hogy hamarosan elküldöm hozzátok, de előbb meg kell várnom, hogyan alakul az én sorsom. Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy Epafroditoszt visszaküldjem hozzátok. Ő kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Azért küldtétek hozzám, hogy ebben a helyzetben segítsen és szolgáljon nekem. De most visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Epafroditoszt az is nyugtalanította, hogy megtudtátok, hogy ő beteg volt. Igaz, valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt. Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. Ezért még inkább haza akartam küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. Fogadjátok hát nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is. Most pedig örüljetek az Úrban, testvéreim! Számomra nem fárasztó, ha újra ezt írom, titeket viszont megerősít. Vigyázzatok, maradjatok távol a gonosz emberektől, akik olyanok, mint a kutyák! Legyetek óvatosak, és maradjatok távol azoktól, akik gonosz ügyet szolgálnak, és azoktól is, akik körülmetélnek! Az igazi körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Istent az ő Szelleme által imádjuk. Mi Krisztus Jézusban dicsekszünk. Nem bízunk magunkban, sem abban, amit magunktól meg tudunk tenni. Én ugyan bízhattam volna a származásomban, mégsem teszem. Ha valaki ilyen előnyökben bízik, akkor én még sokkal inkább bízhatnék. Én ugyanis Izráel népéhez tartozom, mert Benjámin törzséből származom. Születésem után a nyolcadik napon körülmetéltek. Héber, azaz zsidó vagyok, akárcsak minden ősöm. Úgy követtem a Törvényt, mint farizeus. Lelkes és elszánt voltam, ami abból is látszik, ahogyan az eklézsiát, Jézus követőit üldöztem. Senki sem találhatott hibát abban, ahogyan a Törvényt követtem. Régen ezek a dolgok nagyon fontosak voltak a számomra. De most úgy látom, hogy Krisztussal összehasonlítva semmit sem érnek. De nemcsak ezeket, hanem az összes többi dolgot is teljesen értéktelennek tartom ahhoz képest, hogy egyre jobban megismerhetem Uramat, Krisztus Jézust. Mert őt megismerni mindennél sokkal jobb és értékesebb. Krisztusért mindezekről lemondtam, pedig valamikor értékesek voltak nekem. Most már tudom, hogy mindez csak értéktelen szemét! Azért mondtam le ezekről, hogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mivel hiszek Krisztusban, Isten elfogad engem. Ez azonban nem amiatt van, mert igyekeztem a Törvényt megtartani. Isten ugyanis a hitem miatt fogad el. Az a célom, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Közösséget akarok vállalni Krisztussal a szenvedéseiben is. Egyre jobban hasonlítani szeretnék hozzá, még a halálomban is. Mindezt pedig abban a reményben, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban. Igaz, még nem értem el ezt a célt. Még nem vagyok olyan, mint amilyennek Isten akarja, hogy legyek. De állandóan azon igyekezem, hogy ezt a célt elérjem, és erősen megragadjam, ahogy Krisztus is erősen megragadott engem. Testvéreim, tudom, hogy ezt most még nem értem el, de erre az egy dologra figyelek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. Azért küzdök, hogy elérjem ezt a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat. Isten maga hívott el bennünket arra Krisztus Jézus által, hogy ezt a díjat megkapjuk. Akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkozzunk. De ha valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd azt is megmutatja nektek. Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell. Testvéreim, ti is mindannyian kövessétek az én példámat! Azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát mutattunk nektek! Mert sokan vannak, akik úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének ellenségei. Ezekről már sokszor beszéltem nektek, és most sírva mondom ismét. Az ő sorsuk a pusztulás. Nem Istent imádják, hanem a saját testi kívánságaikat szolgálják. Szégyellni való dolgokat tesznek, és még büszkék is rá! Csak földi dolgokon jár az eszük. A mi igazi hazánk azonban a Menny. Szabadítónkat, az Úr Jézus Krisztust is a Mennyből várjuk: onnan fog visszajönni. Ő fogja megváltoztatni jelenlegi földi testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez. Jézus ereje fogja ezt a változást véghezvinni. Ugyanezzel az erővel fog uralkodni minden és mindenki fölött. Testvéreim, úgy szeretnék már találkozni veletek! Hiszen nagyon szeretlek benneteket: ti vagytok az én örömöm és győzelmi jutalmam! Továbbra is kövessétek az Urat, aki szeret titeket, és maradjatok benne! Evódiát és Szüntükhét kérem, hogy egyezzenek meg, és legyenek összhangban egymással az Úrban! Téged pedig, hűséges munkatársam, arra kérlek, hogy segíts ennek a két asszonynak. Hiszen ők is együtt küzdöttek velem az örömhír terjesztésében, akárcsak Kelemen és a többi munkatársaim, akiknek nevét beírták az Élet Könyvébe. Mindig örüljetek az Úrban! Újra mondom: örüljetek! Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr! Ne aggódjatok semmi miatt! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Kérjétek Istentől, amire szükségetek van! De amikor imádkoztok, mindig adjatok hálát Istennek! Isten békessége megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ez a békesség olyan hatalmas, hogy minden képzeletet felülmúl! Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amik igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek. Amit megtanultatok, elfogadtatok, hallottatok és láttatok tőlem, azt továbbra is tegyétek meg, és veletek lesz a békesség Istene. Nagyon boldog voltam az Úrban, mert hosszú idő után ismét gondoskodtatok rólam. Tudom, hogy már korábban is gondoltatok rám, de nem volt rá lehetőségetek, hogy ezt megmutassátok. Ezt azonban nem azért mondom, mintha valamiben hiányt szenvednék. Mert megtanultam, hogy mindig elégedett legyek azzal, amim éppen van. Tudom, hogyan éljek, amikor szegény vagyok, és azt is, hogyan éljek a gazdagsággal. Ismerem a jóllakást és az éhezést, a szükséget és a bőséget is. Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel. Mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít! Mégis jól tettétek, hogy segítettetek, amikor szükségem volt rá! Ti magatok is emlékeztek rá, mikor az örömhír terjesztését elkezdtem. Amikor Macedóniából elindultam, egyetlen más helyi gyülekezettel sem volt ilyen kölcsönös segítésre épülő kapcsolatom, csak veletek. Ti már akkor is többször küldtetek ajándékot nekem, amikor Thesszalonikában jártam. Valóban szükségem is volt a segítségetekre. Ezt nem azért mondom, mintha ajándékokat várnék. Inkább arra vágyom, hogy áldást kapjatok. Mert aki ad, az áldást nyer. Mindenem megvan, ami csak szükséges, sőt még azon felül is. Amióta ajándékotokat Epafroditosz elhozta, több is van, mint ami szükséges. Ez az ajándék olyan volt, mint az Istennek felajánlott jó illatú és kedves áldozat. Ezt Isten szívesen fogadja. Isten dicsőséges gazdagsága mind a Krisztus Jézusban található. Ehhez a gazdagsághoz mérten fog az én Istenem gondoskodni mindenről, amire szükségetek van. Dicsőség Atyánknak és Istenünknek örökké! Köszöntsetek mindenkit, aki Isten népéhez tartozik: mindenkit, aki Krisztus Jézusban van! A velem lévő testvérek is köszöntenek benneteket. Köszöntésüket küldik nektek mindazok, akik itt Isten népéhez tartoznak. Külön is köszöntenek benneteket a császár udvarából való testvérek. Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől, Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet! Hálát adunk Istennek, Urunk Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben van félretéve a számotokra. Erről a reménységről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Ez az üzenet hozzátok is eljutott, akárcsak a többi néphez szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol felvirágzást és fejlődést eredményez. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Ezt az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben. Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által. Ezért, amióta csak ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek. Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és megismeréssel. Azt kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, egyre jobban és mélyebben ismerjétek meg Istent. Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy állhatatosan és türelmesen ki tudjatok tartani minden körülmények között, sőt, mindezt örömmel és hálaadással tegyétek. Igen, adjatok hálát az Atyának! Mert ő tett benneteket alkalmassá, hogy a világosságban részt vegyetek a mennyei örökségben. Ezt az örökséget is ő készítette el népe számára. Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át szeretett Fia Királyságába. Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot. Istent nem láthatja egyetlen ember sem. Jézus azonban hitelesen megmutatja, hogy Isten milyen. Jézus feljebbvaló minden teremtett lénynél, mert Isten Jézus által teremtett mindent a Mennyben és a Földön: minden látható és láthatatlan lényt, még a trónokat, urakat, uralkodókat és fejedelmeket is. Isten mindezeket a Fia közreműködésével és Fia számára teremtette. A Fiú minden teremtménynél előbb létezett, és hatalmával ő tartja fenn az egész világmindenséget. Ő a „feje” a „testnek”, vagyis az Eklézsiának. Ő a forrása mindennek. Ő a legelső, aki a halálból feltámadt, ezért mindenben és minden tekintetben övé az első hely. Mert Isten úgy látta jónak, hogy az ő teljessége éljen a Fiúban, és a Fiú által kössön békét mindenkivel, aki a Földön, vagy a Mennyben lakik. Isten ezt a békét Jézus vére által kötötte meg, amikor Jézus meghalt a kereszten. Ti régebben távol éltetek Istentől. Gondolkodásotok szerint és gonosz tetteitek miatt Isten ellenségei voltatok, de Jézus most mégis kibékített benneteket Istennel. Ez Jézus Krisztus halála által történt, amikor Jézus itt élt a földön, emberi testben. Isten ezt azért tette, hogy szentek, hibátlanok és ártatlanok legyetek, amikor majd maga elé állít benneteket. Jézus Krisztus ezt valóban meg is fogja tenni, ha mindvégig kételkedés nélkül és szilárdan bíztok benne, és belekapaszkodtok abba a reménybe, amit az örömhír adott nektek. Ezt az örömhírt, amelynek én, Pál, a szolgája lettem, már az egész világon mindenkinek hirdetik. Annak ellenére, hogy most értetek testi szenvedéseket kell elviselnem, mégis örülök. Ugyanis még sok olyan dolog van, amit Krisztusnak el kell szenvednie a „testében”, vagyis az Eklézsiában. Én pedig elfogadom azt, ami ebből nekem jutott, és elszenvedem ezeket az én testemben az ő „testéért”. Ezt a „testet”, vagyis az Eklézsiát szolgálom Isten megbízása alapján, amelyet a ti érdeketekben adott nekem. Igen, Isten rám bízta, hogy üzenetét teljesen megismertessem veletek. Ez az üzenet pedig az a titkos igazság, amely a korábbi korszakokban az előbbi nemzedékek elől el volt rejtve. Most azonban Isten megmutatta az övéinek. Ugyanis azt akarta, hogy népe világosan megértse, milyen nagy és dicsőséges ez a titkos igazság a nem zsidó emberek között. Ez a titkos igazság pedig maga Krisztus, aki bennetek lakik. Ő a mi egyedüli reménységünk arra nézve, hogy majd részt vehetünk Isten dicsőségében. Mi Krisztust ismertetjük meg mindenkivel. Mindenféle bölcsességgel tanítunk, biztatunk és figyelmeztetünk mindenkit, hogy amikor majd Isten színe elé kerül, már elérje Krisztusban a teljességet. Ez a célja minden erőfeszítésemnek, ezért küzdök Krisztus erejével, amely erőteljesen működik bennem. Testvéreim, akarom, hogy tudjatok róla, milyen sokat küzdök értetek, meg mindazokért a Laodicea városában és máshol élőkért, akik személyesen nem ismernek engem. Azért küzdök, hogy mindannyian felbátorodjanak, és az isteni szeretet kösse össze őket. Azt akarom, hogy megtapasztalják a valódi megértésből származó bizonyosságot. Azért küzdök, hogy egyre mélyebben megértsék az Isten titkos igazságát, amely nem más, mint maga Krisztus. Benne rejtette el Isten a bölcsesség és tudás minden kincsét. Mindezt azért mondom, hogy senki se tudjon benneteket becsapni olyan tanításokkal, amik jónak látszanak, de valójában hamisak. Testben ugyan most távol vagyok, szellemben azonban ott vagyok veletek, és örülök, mert látom, hogy rend van köztetek, és rendíthetetlenül bíztok Krisztusban. Éppen ezért, mivel befogadtátok Jézust, mint Krisztust és Urat, egész életmódotokat igazítsátok hozzá! Mélyen gyökerezzetek bele Krisztusba, és ő legyen az a szilárd alap, amelyre életetek felépül. Erősödjön meg a benne való hitetek, és mindenben szüntelen adjatok hálát Istennek — ahogyan azt tanították nektek. Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket okoskodással, csalóka és értelmetlen elméletekkel, amelyeket emberek találnak ki. Ezek a dolgok csupán a hitetlenek haszontalan gondolatai, és nem Krisztustól származnak. Mert Jézus Krisztusban él az Isten egész teljessége testi alakban. Ti is Krisztusban teljesedtetek be, aki az összes uralkodó és fejedelem fölött uralkodik. A benne való hit által benneteket is „körülmetéltek”, de ezt nem emberek tették veletek, hanem maga Krisztus. Ezzel a „körülmetéléssel” levetettétek a régi emberi természetet. Ez akkor történt, amikor bemerítkeztetek, és ezzel Krisztussal együtt eltemettek titeket. Ugyanakkor azonban Krisztussal együtt fel is támasztott benneteket Isten, mert hittetek hatalmában, amelyet akkor mutatott meg, amikor feltámasztotta Krisztust a halottak közül. Ti ugyanis szellemileg halottak voltatok a bűneitek miatt, és azért, mert a régi emberi természet uralkodott rajtatok. Isten azonban Krisztussal együtt nektek is új életet adott, miután megbocsátotta minden bűnünket. Az adósság-listát, amely felsorolta azokat a dolgokat, amiket Isten törvényei ellen tettünk, odaszegezte a Keresztre, így ez a lista már nem érvényes, mert Isten végérvényesen áthúzta. Isten a szellemi fejedelmeket és uralkodókat Krisztus Keresztje által megfosztotta hatalmuktól, és felvonultatta őket diadalmenetében, mint győztes hadvezér a foglyait. Ezért ne engedjétek, hogy bárki is elítéljen benneteket amiatt, hogy mit esztek, vagy isztok, vagy a zsidó vallási ünnepekkel kapcsolatban. Ilyenek például az Újhold ünnepe, vagy a Szombat ünnepe. Mindezek a vallási ünnepek és szokások csak árnyékai a közeledő valódi dolgoknak, amelyek Jézus Krisztusban vannak. Ne veszítsétek el a győztesnek járó jutalmatokat olyanok miatt, akik élvezik az alázatoskodást, az angyalokat imádják, és mindig a látomásaikról beszélnek. Ezek minden ok nélkül többnek mutatják magukat, mint amik, mert régi emberi természetük szerint gondolkodnak. Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl. Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok ennek a világnak a haszontalan tanításai alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, amelyek ezt mondják: „Ne vedd a kezedbe!” „Ne egyél ilyet!” „Még csak hozzá se érj!” Hiszen ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amik elhasználásra valók és nem maradnak meg sokáig. Ha ilyen szabályokat akartok betartani, akkor csak emberek tanításait és parancsait követitek, és nem Isten gondolatait. Ezek a szabályok bölcs dolgoknak látszanak, de csak a vallásoskodást szolgálják, amelyre a hamis alázatosság és a test gyötrése jellemző. De valójában semmi hasznuk sincs, mert csak a régi emberi természet kívánságainak kielégítését szolgálják. Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is ott ül most Isten jobb oldalán! A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Krisztus a mi életünk. Amikor ő majd megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek. Ezért öljétek meg magatokban a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, meg a gazdagság után való vágyakozást, hiszen az a bálványimádás egyik fajtája. Ilyen bűnök miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre. Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban már ne haragudjatok többé senkire, ne dühöngjetek, ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, se ne káromkodjatok! Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen mindez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan, rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is. Ezért legyetek mindenki iránt együttérzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten kiválasztott benneteket a maga számára, és szeret titeket! Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok van a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak! Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek Istennek, hiszen mindnyájan Krisztus „testének” tagjai vagytok! Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek, és lakjon veletek együtt! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat, és a Szent Szellemtől származó énekeket! Mindent, amit csak tesztek, vagy mondotok, az Úr Jézus nevében tegyetek és mondjatok! Így adjatok általa szüntelenül hálát Istennek, az Atyának! Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak! Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne viselkedjetek durván velük! Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak. Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek! Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, még akkor is, mikor nem látnak benneteket! Őszinte szívvel engedelmeskedjetek nekik, az Úr iránti tiszteletből! Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoznak. Gondoljatok arra, hogy az Úr majd megjutalmaz benneteket: mennyei örökséget kaptok tőle! Krisztust szolgáljátok, mert ő a ti igazi Uratok! Ha pedig valaki valami rosszat tesz, az Úr is rosszal fizet neki, mert ő mindenkivel igazságosan bánik. Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben. Az Isten imádásában és az imádkozásban legyetek mindig kitartóak, éberek és hálás szívűek. Imádkozzatok értünk is, Isten adjon nekünk alkalmat, hogy üzenetét hirdessük! Imádkozzatok, hogy elmondhassuk a titkos igazságot magáról Jézus Krisztusról! E titkos igazság miatt vagyok most börtönben. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam hirdetni, ahogyan kell! Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek hozzájuk! Akkor majd mindig tudni fogjátok, kinek mit válaszoljatok. Tükhikosz majd elmondja nektek, mi történt velem, és hogy vagyok. Ő szeretett testvérem, aki az Úrnak hűségesen szolgál velem együtt. Éppen azért küldöm most őt hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket. Vele megy hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt. Köszönt benneteket Arisztarkhosz, aki velem együtt raboskodik, és Márk, Barnabás unokatestvére is. Márkról már írtam nektek: fogadjátok őt szeretettel, amikor hozzátok érkezik. Köszönt titeket Jusztusz, akinek a másik neve Jézus. A zsidók közül csak ők dolgoznak velem együtt Isten királyi uralmának kiterjesztésében. Ők viszont valóban nagy vigasztalást jelentenek a számomra. Epafrász, aki közétek tartozik, szintén köszöntését küldi. Ő is Krisztus Jézus szolgája, aki imádságaiban állandóan küzd értetek. Azért imádkozik, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben egészen biztosan tudjátok, mi az Isten akarata. Bizony, nagyon sokat fáradozik értetek, és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban laknak. Köszönt még benneteket kedves barátunk, Lukács doktor, és Démász. Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is. Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át, és olvassátok fel azt a levelet, amelyet a laodiceai gyülekezetnek írtam! Mondjátok meg Arkhipposznak: „Legyen gondod a szolgálatra, amit az Úr bízott rád, és azt gondosan végezd!” Ezt a köszöntést én, Pál írom, saját kezemmel. Emlékezzetek rám, mert most börtönben vagyok! Az Úr kegyelme maradjon veletek! Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól, a Thesszalonika városában élő gyülekezetnek, amely Istené, az Atyáé és Urunké, Krisztus Jézusé. Kegyelem nektek és békesség! Mindig hálát adunk Istennek miattatok, amikor csak értetek imádkozunk. Ilyenkor mindig megköszönjük Istennek a munkátokat, amelyhez az energiát a hitetek adja. Hálát adunk Istennek szolgálatotokért, amelyre az isteni szeretet indít benneteket. Hálát adunk, hogy kitartóan reménykedtek Urunkban, Jézus Krisztusban. Jól tudjuk, testvéreim, hogy Isten szeret és kiválasztott benneteket. Hiszen amikor az örömhírt elvittük hozzátok, az nem csak üres beszéd volt. Bizony, az örömhír nagy erővel és a Szent Szellem által érkezett meg hozzátok, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság! Emlékeztek rá, hogyan éltünk közöttetek, és hogy mindent értetek tettünk. Ti pedig követtétek a példánkat és az Úr példáját. Nagy örömmel befogadtátok a tanításunkat, pedig sok szenvedést kellett elviselnetek. Azt az örömet pedig a Szent Szellem keltette bennetek. Így azután egész Macedóniában és Akhájában ti lettetek a példaképei mindazoknak, akik később hívők lettek. Igen, az Úr üzenete, az örömhír valóban tőletek kiindulva terjedt el. De nem csak Macedóniában és Akhájában, hanem még azon túl is. Mindenfelé híre ment, hogy ti Istenben hisztek. Ezért nekünk erről nem is kell beszélnünk, mert az emberek maguk újságolják nekünk, hogyan történt mindez. Hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok el a bálványoktól az élő és igazi Istenhez, hogy ezután őt szolgáljátok, és hogyan várjátok vissza Fiát, Jézust. Igen, a Mennyből várjátok vissza Jézust, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától. Testvéreim, magatok is jól tudjátok, hogy amikor nálatok jártunk, az nem volt eredménytelen. Mielőtt hozzátok érkeztünk volna, Filippiben megvertek és bántalmaztak bennünket — amint tudjátok. Isten azonban mégis felbátorított bennünket, hogy városotokban is mindenkinek hirdessük az Istentől származó örömhírt. Valóban el is mondtuk, pedig Thesszalonikában is sokan ellenünk voltak. A mi üzenetünk és tanításunk igaz, a szándékaink tiszták, viselkedésünk teljesen egyenes és őszinte. Bennünket maga Isten tett próbára, és talált alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az örömhírt. Ezért azt nem úgy hirdetjük, hogy azzal az emberek tetszését nyerjük meg, hanem Istenét, mert ő vizsgálja meg szívünket és szándékainkat. Jól tudjátok, hogy soha nem hízelegtünk nektek. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét. Isten tudja, hogy ez igaz. Nem igyekeztünk az emberek elismerését megszerezni, sem a tiéteket, sem másokét. Pedig Krisztus apostolai vagyunk, és használhattuk volna ezt a tekintélyünket. Mi azonban olyan gyengéden bántunk veletek, ahogyan egy édesanya dajkálja gyermekét. Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk! Emlékezzetek csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk! Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó örömhírt. Ti vagytok a tanúink, és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között. Úgy bántunk veletek, mint édesapa a gyermekeivel: vigasztaltunk és bátorítottunk benneteket. Kértük, hogy Isten tetszésére éljetek, hiszen ő királyi uralmába és dicsőségébe hív benneteket. Azért is mindig hálát adunk Istennek, hogy befogadtátok üzenetét, amelyet átadtunk nektek. De nem úgy fogadtátok, mintha csak emberek beszéde lenne, hanem úgy, mint Isten szavát — mint ahogy valóban az is. Isten beszéde pedig hatékonyan működik bennetek, akik hisztek benne. Testvéreim, ti is hasonlóvá lettetek Istennek azokhoz a helyi gyülekezeteihez, amelyek a Jézus Krisztusba vetett hit által élnek Júdea tartományában. Hiszen ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját országotok hitetlen népétől, ahogyan ők szenvedtek a júdeai hitetlenektől. Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden ember ellenségei. Hiszen próbálnak megakadályozni minket abban, hogy a nem zsidóknak is elmondjuk az örömhírt. Pedig szükséges, hogy a nem zsidó népek is hallják az örömhírt, hogy ők is megmenekülhessenek. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár. És valóban: Isten haragja utolérte őket. Testvéreim, egy kis ideig el kellett válnunk tőletek, bár gondolatban mindig is veletek maradtunk. Az utóbbi időben azonban már nagyon-nagyon szerettünk volna látni benneteket. Ezért minden erőnkkel igyekeztünk eljutni hozzátok. Különösen én, Pál, aki többször is megpróbáltam hozzátok utazni, a Sátán azonban mindeddig megakadályozott ebben. Ugyan ki más lehetne a mi reménységünk, örömünk és győzelmi koronánk, ha majd megállunk Urunk, Jézus előtt, amikor visszajön?! Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk! Mi magunk nem tudtunk hozzátok menni, de várni sem tudtunk tovább. Ezért elhatároztuk, hogy inkább egyedül maradunk Athénben, de elküldjük hozzátok Timóteust, aki testvérünk és társunk Isten munkájában, és a Krisztusról szóló örömhír terjesztésében. Azért küldtük hozzátok, hogy megerősítse hiteteket, bátorítson benneteket, és hogy senkit se tudjanak megfélemlíteni azok a bajok és nehézségek, amik most körülvesznek benneteket. Hiszen jól tudjátok, hogy ezeket nem kerülhetjük el! Emlékezzetek rá, hogy amikor nálatok jártunk, már akkor figyelmeztettünk titeket, hogy számíthattok ilyen bajokra és nehézségekre! Látjátok, pontosan így is történt! Így hát elküldtem hozzátok Timóteust, mert nem tudtam tovább várni. Tudni akartam, erős-e a hitetek. Aggódtam miattatok, vajon nem győzött-e le benneteket a Kísértő, vagyis a Sátán valamilyen túl erős kísértéssel. Vajon nem veszett-e kárba a közöttetek végzett munkánk? Timóteus éppen most érkezett vissza tőletek. Örömmel számolt be arról, hogy hitben és szeretetben éltek, jó szívvel emlékeztek ránk, és nagyon szeretnétek már találkozni velünk, mint ahogy mi is veletek. Ezzel nagyon megörvendeztetett, és felbátorított bennünket, mert láttuk, hogy erős a hitetek. Sok baj és nehézség közepette is megvigasztalódtunk. Szinte újjáéledünk, amikor halljuk, hogy milyen szilárdan megmaradtok az Úrban. Hogyan is tudnánk Istennek illendően megköszönni, hogy ennyi örömöt szereztetek nekünk? Mennyire hálásak vagyunk értetek! Isten előtt éjjel-nappal örömmel és teljes szívvel-lélekkel imádkozunk értetek, hogy végre szemtől-szembe láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait. Azért imádkozunk, hogy Istenünk, Mennyei Édesapánk, és Urunk, Jézus segítsen meg minket, és végre valóban eljussunk hozzátok! Azért imádkozunk, hogy isteni szeretettel szeressétek egymást, és ez a szeretet egyre erősebben működjön bennetek. De ne csak egymást szeressétek, hanem mindenki mást is — ugyanúgy, ahogy mi szeretünk benneteket. Azért imádkozunk, hogy az Úr erősítse meg a szíveteket; és azért is, hogy amikor Urunk, Jézus összes szentjeivel együtt visszajön a Földre, addigra Istenünk, Édesapánk tegyen benneteket tökéletesen tisztává és szentté. Testvéreim, most szeretnék valami másról írni. Tanítottunk titeket arra, hogyan éljetek Istennek tetsző módon, és valóban úgy is éltek. Ezért most kérünk és biztatunk benneteket az Úr Jézus nevében, hogy ebben jussatok még előbbre! Hiszen jól tudjátok, mit parancsoltunk nektek Jézus Krisztus nevében. Isten azt akarja, hogy váljatok szentekké, és távolodjatok el minden szexuális bűntől. Azt akarja, hogy mindegyikőtök tanulja meg, hogyan kell a saját teste fölött uralkodnia. Olyan tisztességes módon bánjatok a testetekkel, hogy az valóban csak Istennek szolgáljon. Ne adjátok át testeteket a szenvedélyes kívánságoknak, vagy szexuális bűnöknek, mint a hitetlenek, akik nem ismerik Istent. A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben figyelmeztettünk benneteket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem emberek tanácsát utasítja el, hanem Istennel szemben engedetlen. Pedig Isten a saját Szellemét adta nekünk! A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket már maga Isten megtanított arra, hogyan szeressétek egymást. Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok! Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen és békésen éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga dolgát, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. Ha ezt megfogadjátok, még a hitetlenek is tisztelni fognak, és nem szorultok mások segítségére. Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, hanem tudjátok, hogy mi lesz a sorsa azoknak a testvéreinknek, akik már meghaltak. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, akkor azt is hisszük, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket is Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg. Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja, és Isten trombitajele. Erre azok fognak feltámadni, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. Ezután mi következünk, akik akkor életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal! Ezzel vigasztaljátok és bátorítsátok egymást! Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. Hiszen jól tudjátok, hogy az Úr Napja olyan váratlanul fog megérkezni, mint az éjjeli tolvaj. Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes béke és biztonság uralkodik!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás. Olyan váratlanul fog ez bekövetkezni, ahogy a szülési fájdalmak rátörnek a terhes asszonyra. Ezek elől semmiképpen nem tudnak elmenekülni! Ti azonban, testvéreim, nem a sötétségben éltek. Ezért számotokra az Úr Napja nem váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj. Hiszen ti mindannyian a világosságban éltek, és a nappalhoz tartoztok. Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk, és legyünk elővigyázatosak! Mert aki aludni akar, éjszaka alszik, és a részegesek is éjszaka részegednek le. Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak! Vegyük fel magunkra a hit és az isteni szeretet páncélját, amely a mellünket védi! Fejünkre vegyük fel a „sisakot”: vagyis bizakodva várjuk teljes megszabadulásunkat! Istennek nem az a terve velünk, hogy haragja elpusztítson, hanem hogy elérjük a teljes megszabadulást Urunk, Jézus Krisztus által! Hiszen Jézus azért halt meg értünk, hogy mi vele élhessünk! Nem számít, hogy életben leszünk még, amikor visszajön, vagy addigra már meghalunk, mindenképpen vele együtt fogunk élni! Ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is! Arra kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek meg és tiszteljétek azokat, akik az Úrban a vezetőitek! Ők sokat dolgoznak értetek, tanítanak és tanácsolnak benneteket! Kérlek, hogy ezért a munkájukért becsüljétek meg, és nagyon szeressétek őket! Egymással békességben éljetek! Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek! Mindig örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Minden helyzetben adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban! A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le! Viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik! Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, tegyen benneteket tisztává, hogy csak hozzá tartozzatok. Azért imádkozunk, hogy Isten mindenestől őrizzen meg benneteket: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön! Isten, aki hív benneteket, hűséges és megbízható, ezért mindezt meg is fogja tenni. Testvéreim, imádkozzatok értünk is! Szent csókkal köszöntsetek minden testvért! Meg kell ígérnetek, hogy ezt a levelet az összes testvér előtt felolvassátok! Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól, a thesszalonikai gyülekezetnek, amely az Atya-Istené és Urunké, Jézus Krisztusé. Isten, a mi Édesapánk és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Testvéreim, értetek mindig hálát kell adnunk Istennek! Igen, erre minden okunk megvan, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet folyton növekszik bennetek. Ezért dicsekszünk is veletek az Isten gyülekezeteiben. Elmondjuk, hogy ti milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket. Ez is azt bizonyítja, hogy Isten igazságos, és ítéletei helyesek. Hiszen azt akarja, hogy bemehessetek Királyságába, ezért kell most elviselnetek ezeket a szenvedéseket. Isten igazságossága viszont megköveteli, hogy szenvedéssel fizessen majd azoknak, akik nektek most szenvedést okoznak. Nektek pedig, akik most szenvedtek, velünk együtt megpihenést és nyugalmat fog adni. Mikor? Amikor az Úr Jézus tüzes lángok között megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt. Akkor fogja megbünteti azokat, akik nem ismerik Istent, és nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól. Ezeknek az engedetleneknek örökké tartó pusztulás lesz a büntetésük. Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges hatalmától. Mindez akkor történik meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják látni dicsőségét azokban, akik teljesen az övéi. Igen, mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik benne hisznek. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk. Ez az, amiért szüntelenül imádkozom értetek. Azt kérem Istentől, hogy tegyen titeket méltóvá arra, hogy ezt el is érjétek, hiszen erre hívott el benneteket. Azt kérem, hogy Isten hatalma által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül, mindazt, amire a hitetek indít benneteket. Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok. Ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban és általa. Mindez pedig Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által valósul meg. Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus visszajöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket összegyűjteni, és hogyan találkozunk vele. Kérünk, hogy ne féljetek, se ne zavarodjatok össze, ha azt mondja valaki, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére, vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk. Semmiképpen ne engedjétek, hogy valaki becsapjon benneteket! Mert mielőtt az Úr Napja eljönne, még más dolgoknak is meg kell történniük. Előbb az Istentől való elfordulás ideje következik, és megjelenik a Bűn Embere, aki pusztulásra van ítélve. Ő az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel amit, vagy akit „Isten”-nek neveznek, és imádnak az emberek. Saját magát mindezek fölé akarja emelni, egészen addig, hogy a trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja magáról, hogy ő az Isten. Emlékeztek rá, hogy beszéltem már erről, amikor nálatok voltam? Azt is tudjátok, mi tartja vissza most még a Bűn Emberét, hogy csak akkor fog megjelenni, amikor annak eljön az ideje. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már működik, de valaki most még féken tartja. Amikor majd ezt a valakit félreteszik az útból, akkor fog megjelenni a Bűn Embere. Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével, és teljesen el fogja pusztítani megjelenésének ragyogó dicsőségével. A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák fogják kísérni. Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna. Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek. Értetek azonban, testvéreim, mindig hálát adunk Istennek, mert titeket szeret az Úr. Hálát adunk, mert benneteket Isten már kezdettől fogva arra választott ki, hogy megmeneküljetek. Igen, ezt az igazságban való hit által és a Szent Szellem által éritek el, aki szentté tesz benneteket. Mert Isten erre hívott el titeket az örömhír által, amit tőlünk hallottatok. Arra hívott, hogy ti is részesüljetek Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. S mivel ez így van, kérlek, hogy minden tekintetben álljátok meg a helyeteket! Kitartóan ragaszkodjatok a tanításhoz, amit tőlünk élőszóban, vagy levélben kaptatok! Végül pedig arra kérünk, testvérek, hogy imádkozzatok értünk! Imádkozzatok azért, hogy az Úr üzenete mindenhol gyorsan és akadálytalanul terjedjen és győzzön, ahogy nálatok is történt! Imádkozzatok, hogy Isten szabadítson és védjen meg bennünket minden rossz és gonosz embertől! Mert sajnos, nem mindenki hisz Jézusban. Az Úr azonban hűséges, megerősít és megvéd titeket a gonosztól! Az Úrra való tekintettel bízunk bennetek, hogy megtartjátok mindazt, amit tanácsoltunk és parancsoltunk nektek, de nemcsak most, hanem a jövőben is. Az Úr irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus mellett való állhatatos kitartásra! Most pedig az Úr Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, testvérek, hogy vonuljatok vissza, és maradjatok távol minden olyan hívő embertől, aki rendetlenül él, és nem akar dolgozni! Mert az ilyen ember nem a szerint a tanítás szerint él, amit tőlünk kaptatok! Hiszen jól tudjátok, milyen példát mutattunk nektek. Amikor köztetek éltünk, soha nem lustálkodtunk. Nem ettük ingyen senkinek a kenyerét, hanem mindig fizettünk érte. Éjjel-nappal keményen dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Pedig jogunk lett volna rá, de mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem saját munkánkkal tartottuk el magunkat. Ezzel akartunk példát mutatni nektek, hogy kövessetek bennünket. Ezért is parancsoltuk nektek, amikor nálatok voltunk: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!” Mindezt azért mondjuk, mert hallottuk, hogy vannak közöttetek, akik rendetlenül élnek, és nem akarnak dolgozni. Sőt, ahelyett, hogy a saját dolgukat végeznék, beleavatkoznak mások dolgába. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és sürgetjük őket az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek! Ti azonban, testvérek, ne fáradjatok bele, hogy tisztességesen dolgozzatok! Ha valaki közületek nem akar engedelmeskedni annak, amit ebben a levélben írtunk, jegyezzétek meg azt az embert, és ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy szégyellje el magát! De azért ne tekintsétek ellenségnek, csak figyelmeztessétek, ahogyan testvéreinket szoktuk! Maga a Békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békességet! Az Úr legyen veletek! Ezt a köszöntést én, Pál, írtam a saját kezemmel. Minden levelemet így szoktam befejezni, s ebből tudhatjátok, hogy valóban én küldöm. Így írok. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Pál, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi. Én, Pál, azért lettem apostol, mert megmentő Istenünk és Krisztus Jézus, a reménységünk, így parancsolta. A levél Timóteusnak szól, aki az én igazi fiam a hit által. Az Atya-Isten és Urunk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet, könyörületet és békességet! Amikor Macedóniába utaztam, kértelek, hogy maradj Efezusban. Most is erre kérlek, mert vannak ott bizonyos emberek, akik téves dolgokat tanítanak. Parancsold meg nekik, hogy ezt hagyják abba, ne foglalkozzanak kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével! Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és nem Isten munkáját viszik előre. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg. Azért parancsolom ezt, hogy a hívőkben felébredjen Isten szeretete, amelyhez tiszta szív, jó lelkiismeret és őszinte hit szükséges. Néhányan azonban letértek erről az útról, és haszontalan dolgokról beszélnek. Ezek másokat akarnak a Törvényre tanítani, de valójában maguk sem értik, amiről beszélnek. Sőt, még azt sem, amiről állítják, hogy abban egészen biztosak. Tudjuk, hogy a Törvény jó, ha megfelelő módon élnek vele. Azt is tudjuk, hogy a Törvény nem azok ellen készült, akik jót tesznek. Olyanok miatt adták, akik a Törvényt semmibe veszik, lázadók, Istent nem tisztelik, bűnösök, istentelenek, hitetlenek, apa-gyilkosok, anya-gyilkosok, gyilkosok, paráznák, homoszexuálisok, rabszolga-kereskedők, hazugok, hamisan tanúskodók. Szóval, olyan emberek miatt, akik ellenkeznek az egészséges tanítással. Ez a tanítás pedig része annak a dicsőséges örömüzenetnek, amely áldott Istenünktől származik, s amelynek hirdetésével engem megbízott. Hálát adok Urunknak, Krisztus Jézusnak, aki engem megerősített, hogy megbízhatónak tartott, és rám bízta ezt a szolgálatot. Igen, megbízott bennem, annak ellenére, hogy régebben gonosz dolgokat mondtam Jézusról, üldöztem a tanítványait, és erőszakos voltam. Isten mégis könyörült rajtam, mert nem tudtam, hogy amit teszek, az rossz. Ugyanis, akkor még nem ismertem Jézust. Urunk bőségesen árasztotta rám kegyelmét, és megajándékozott azzal a hittel és szeretettel, amely Krisztus Jézusban található. Amit most mondok, az igaz. Bárcsak mindenki felismerné és elfogadná: Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse! Ezek közül pedig én vagyok a legbűnösebb. De Krisztus Jézus éppen azért könyörült meg rajtam, a legnagyobb bűnösön, hogy így mutassa meg mindenkinek, milyen határtalan nagy a türelme. Azt akarta, hogy példa legyek azok számára, akik majd utánam fognak Jézusban hinni, és így eljutnak az örök életre. Minden tisztelet és dicsőség az örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan Királyé, az egyetlen Istené örökké. Ámen! Timóteus fiam, kérlek, hogy azok szerint járj el, amiket neked parancsolok. Ez megegyezik azokkal a próféciákkal, amelyeket még régen kaptál. Használd azokat a próféciákat, mint a fegyvereket, és harcold végig ezt a küzdelmet. Közben pedig folyamatosan tartsd meg a hitet, és mindig azt tedd, amit helyesnek tartasz. Vannak, akik nem őrizték meg tisztán a lelkiismeretüket, ezért a hitük hajótörést szenvedett. Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz is, akiket átadtam a Sátánnak, hogy tanulják meg: ne mondjanak gonosz dolgokat Isten ellen. Mindenekelőtt arra kérlek benneteket, imádkozzatok minden emberért! Könyörögjetek Istenhez, kérjétek, hogy adja meg, amire szükségük van, és adjatok hálát érte, amikor megadja! Imádkozzatok a királyokért és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó dolog, és tetszik Istennek, Megmentőnknek. Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki megmeneküljön, és megismerje az igazságot. Csak egyetlen Isten van, és egyetlen híd Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus. Igen, Jézus odaadta magát, hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért. A legalkalmasabb időben jött, és bebizonyította mindenkinek, hogy Isten valóban azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön. Ugyanebből a célból küldött engem is Isten, hogy ezt az örömhírt hirdessem. Ezért választott ki, hogy apostola legyek, hogy tanítsam a nem zsidó népeket a hitre és az igazságra. Ez a színtiszta igazság, nem hazudok! Tehát azt akarom, hogy imádkozzanak a férfiak mindenhol! De amikor imádkoznak, és felemelik a kezüket, szentek legyenek, ne legyen a szívükben harag, vagy kételkedés. Az asszonyok és leányok pedig ne feltűnő módon, hanem szerényen öltözködjenek, tisztességes ruhákat viseljenek. Ne hordjanak különleges frizurát, aranyat, gyöngyöket, vagy drága ruhákat. Inkább azzal díszítsék magukat, hogy Istennek tetsző dolgokat tesznek, mert ez illik azokhoz, akik azt mondják, hogy Istent imádják. Viselkedjenek csendesen, de tanuljanak, meghallgatva a tanítást, és készségesen engedelmeskedjenek. Azt viszont nem engedem, hogy a tanítás szolgálatát nők végezzék, vagy uralkodjanak a férfiakon, inkább viselkedjenek csendesen. Miért mondom ezt? Mert Isten Ádámot teremtette először, és csak azután Évát. Nem Ádámot csapta be a Kísértő, hanem az asszonyt, aki emiatt vétkezett. Mégis megmenekülnek az asszonyok is a gyermekek felnevelése közben. Igen, meg fognak menekülni, ha józanul kitartanak a hitben, a szeretetben, és az Istennek odaszánt életben. Igaz ez a mondás: „Ha valaki gyülekezeti vezető szeretne lenni, jó dolgot kíván.” Ezeknek a vezetőknek azonban úgy kell élniük, hogy senki ne kritizálhassa őket jogosan! Az ilyen férfi legyen hűséges a feleségéhez. Bölcs, fegyelmezett, tiszteletreméltó, vendégszerető és jó tanító legyen. Nem részeges, kötekedő, verekedő, vagy aki a pénzt szereti, hanem legyen szelíd és békés természetű! Legyen igazi családfő: nevelje a gyermekeit engedelmességre, és szüleik iránti tiszteletre! Hiszen ha valaki a saját családját sem tudja kormányozni, hogyan lenne képes akkor gondot viselni a helyi gyülekezetre, amely Istené?! Ne legyen gyülekezeti vezető olyan, aki még csak nem régen kezdte el Jézust követni! Az ilyen ugyanis könnyen beképzelt és büszke lesz, és ugyanolyan ítélet alá kerül, mint a Sátán. Fontos, hogy a gyülekezeti vezetőnek a gyülekezeten kívüliek között is jó híre legyen! Ha megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor nem fogják kritizálni, és nem esik a Sátán csapdájába. Hasonlóképpen a diakónusok olyan férfiak legyenek, akiknek tekintélyük van mások előtt. Ne legyenek kétszínűek, részegesek, ne akarjanak csalással meggazdagodni. Kövessék a hitet, amit Isten megismertetett velünk, és mindig azt tegyék, amiről meg vannak győződve, hogy helyes. Előbb ki kell próbálni őket, és csak akkor végezzék ezt a szolgálatot, ha megbízhatónak bizonyultak. Hasonlóképpen, a nők esetében is követelmény, hogy mások szemében tiszteletreméltóak legyenek, ne pletykáljanak, legyenek józan gondolkodásúak, és minden tekintetben megbízhatóak. A diakónusok is legyenek hűségesek a feleségükhöz, gyermekeiket és családjukat jól irányítsák. Akik folyamatosan jól végzik diakónusi szolgálatukat, megbecsülést szereznek maguknak, és Krisztus Jézusban való hitük megerősödik. Mindezeket abban a reményben írom neked, Timóteus, hogy hamarosan eljutok hozzád. Ha mégis késnék, ebből a levelemből megértheted, hogyan kell élni és viselkedni Isten családjában. Ez a család pedig az Élő Isten eklézsiája, amely támasza és szilárd alapja az igazságnak. Kétségtelenül nagy a titka az istenfélő életnek, amelyet Isten kijelentett nekünk: Jézus Krisztus emberi formában megjelent közöttünk, a Szent Szellem bizonyította, hogy igazságos volt, és látták őt az angyalok. Hirdették a népeknek, szerte a világon hittek benne, és felment dicsőségben a Mennybe. A Szent Szellem világosan mondja, hogy az utolsó időkben lesznek, akik letérnek a hit útjáról, megtévesztő gonosz szellemeket és azok tanításait követik. Ezeket a hamis tanításokat olyanok terjesztik, akik képmutatók és hazugok, becsapják a többieket, érzéketlenek az igazság iránt, és nem tudnak különbséget tenni a jó és rossz között. Olyanok, mintha az értelmüket már tönkretették volna. Ezek arra tanítják az embereket, hogy ne házasodjanak meg, és bizonyos ételeket ne egyenek. Pedig mindezt Isten teremtette. Ezért a hívők, akik megismerték az igazságot, hálaadással és nyugodtan megehetik ezeket. Hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Amit ő teremtett, azt nem kell visszautasítani, ha hálaadással esszük meg. Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által. Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. Az emberek — főleg az öregasszonyok — mindenféle ostoba és közönséges történeteket mesélnek, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival. Ezeket kerüld el és utasítsd el! Viszont azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad! Igaz, a testünk edzésének is van valami haszna, de sokkal hasznosabb az istenfélelem és az Isten helyes szolgálatának gyakorlása, mert ez mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az Élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek Megmentője. De különösképpen Megmentője azoknak, akik benne hisznek! Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, ahogyan élsz, a benned élő isteni szeretettel, hiteddel, és életed tisztaságával! Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! Ne hanyagold el a benned levő szellemi ajándékot, hanem használd! Ezt az ajándékot prófétai üzenet által kaptad, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket. Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, akkor majd mindenki látni fogja, hogyan fejlődsz ezekben. Viselj gondot magadra, és figyelj arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ezzel magadat is megmented, és azokat is, akik hallgatnak rád. Idősebb férfival soha se bánj, vagy beszélj gorombán! Még ha helyre kell igazítanod, akkor is úgy kérleld, mintha édesapád lenne! A fiatalabb férfiakkal úgy bánj, mintha öcséddel vagy bátyáddal beszélnél! Idősebb asszonnyal úgy bánj, mint édesanyáddal, a fiatalabbakkal, mint húgoddal vagy nővéreddel! De mindig tiszta szándék legyen benned! Gondoskodj azokról az özvegyasszonyokról, akik teljesen egyedül élnek! De ha egy özvegyasszonynak vannak gyermekei, vagy unokái, akkor elsősorban azoknak kell megtanulniuk, hogy gondoskodjanak a saját családtagjaikról. Így viszonozzák szüleiknek vagy nagyszüleiknek a gondoskodást! Az az özvegyasszony, aki teljesen egyedül él, Istenben bízik, hogy gondot visel róla. Az ilyen özvegy éjjel-nappal kitartóan imádkozik, és könyörög Istenhez. Az olyan özvegyasszony azonban, aki csak az élvezeteket hajszolja, már életében halottnak számít. Parancsold meg a hívőknek, hogy ezek szerint éljenek, és viseljenek gondot a saját családjukra! Ne adjanak alkalmat senkinek, hogy vádolhassa őket! Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is. Csak olyan özvegyasszonyt lehet felírni az özvegyek listájára, aki legalább hatvan éves, és hűséges volt a férjéhez, akiről mindenki tudja, hogy mennyi jót tett: felnevelte gyermekeit, szívesen fogadta házában a vendégeket, szolgálta a testvéreket, a bajba jutott embereken segített, és mindig készen állt arra, hogy valami jót tegyen. Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára. Mert amikor testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a kívánságuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. Ezzel nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amit nem kellene. Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi okot adni a vádolásra. Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik. Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket. Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek. Azok a gyülekezeti vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek. Különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. Miért? Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”, és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!” Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! Akik folyamatosan vétkeznek, azoknak határozottan mondd meg, hogy amit tesznek, az rossz! De ezt az egész helyi gyülekezet előtt kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek. Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok. Senkivel ne kivételezz! Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek, és ráteszed a kezed, hogy megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat ettől! Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni! Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amiket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve! Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, szeretett hívő testvérüket! Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek! Azonban vannak, akik másképpen tanítanak: olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek a hamis tanítók nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek. Természetesen az istenfélelem és Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy azzal, amid van. Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele! Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele. A vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezen felül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak. Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért, szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned! Folytasd a küzdelmet a hit szép harcában! Ragadd meg, és ne engedd ki a kezedből az örök életet — hiszen Isten erre hívott el, amikor sok ember előtt megvallottad Jézusban való hitedet. Isten előtt, aki életet ad mindenkinek, és Krisztus Jézus előtt parancsolom neked ezeket. Krisztus Jézus az, aki ugyanerről a nagyszerű igazságról tanúskodott Poncius Pilátus előtt. Tehát, azt parancsolom, hogy mindent annak megfelelően tegyél, ahogy mondtam neked! Kövesd ezeket az utasításokat hiánytalanul és bűntelenül, egészen addig, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön! Mert ő vissza fog jönni! Mikor? A legalkalmasabb időpontban, amikor áldott Istenünk elküldi őt. Igen, ő az egyetlen uralkodó, a királyok Királya és az urak Ura! Egyedül övé a halhatatlanság, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban lakik, és akit ember még nem látott, és nem is láthat. Egyedül őt illeti a tisztelet, és övé az örök hatalom örökké! Ámen! A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Inkább Istenben, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van, és örömünket szolgálja. Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet. Timóteus, Isten sok dolgot bízott rád. Őrizd meg ezeket! Tartsd magad távol azoktól, akik ostoba dolgokat beszélnek, amelyek nem Istentől valók! Kerüld el azokat, akik az igazság ellen érvelnek! Ezek azt mondják, hogy ők tudják, mi az „igazi ismeret” — ez azonban csak üres fecsegés! Egyesek, akik állítják, hogy bennük megvan ez az „igazi ismeret”, már el is fordultak a hittől. Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal! Üdvözlet Páltól, Jézus Krisztus apostolától. Isten akarta, hogy apostol legyek, és hirdessem azt az életet, amelyet Isten megígért, és amely Jézus Krisztusban található. Timóteusnak, szeretett fiamnak szól ez a levél. Az Atya-Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon neked kegyelmet, irgalmat és békességet. Amikor imádkozom, éjjel és nappal, mindig érted is könyörgök, és hálát adok Istennek. Akárcsak őseim, én is tiszta lelkiismerettel szolgálom Istent. Eszembe jut, hogyan sírtál, és már nagyon szeretnék újra találkozni veled! Hogy fogunk örülni, ha megint láthatjuk egymást! Eszembe jut, milyen igazi és őszinte hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikében. Meg vagyok róla győződve, hogy benned is ugyanez az igazi hit lakik. Éppen ezért emlékeztetlek arra az ajándékra, amit Isten neked adott. Tudom, hogy ez benned él, mert én tettem rád a kezemet — így kaptad meg. Tehát, azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog megerősödni és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy tűz lesz. Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a gyávaság szelleme, hanem az erőnek, isteni szeretetnek, kiegyensúlyozottságnak és fegyelmezettségnek Szelleme. Tehát ne legyél gyáva, hanem bátran beszélj az embereknek Urunkról! Ne szégyellj engem se, aki az Úrért vagyok fogságban! Vállald velem együtt a szenvedést az örömhírért! Isten megadja hozzá az erőt, hisz ő az, aki megmentett, és elhívott, hogy szent népévé tegyen bennünket. De nem azért, mintha bármivel kiérdemeltük volna. Egyáltalán nem! Azért tette, mert így látta helyesnek, és mert kegyelme erre indította. Hiszen Isten már a világ kezdete előtt elhatározta, hogy Jézus Krisztus által megkegyelmez nekünk. Ez a kegyelem eddig nem mutatkozott meg láthatóan. Most azonban, amióta Megváltónk, Jézus Krisztus eljött, már mindenki láthatja, hiszen ő még a halált is legyőzte! Az örömhír által pedig megmutatta az örök és elpusztíthatatlan életre vezető utat. Ennek az örömhírnek a hirdetésére választott ki engem Isten. Ő tett apostollá és tanítóvá. Emiatt kell most elszenvednem a fogságot, de nem szégyellem, mert ismerem Jézust, akiben hiszek. Meg vagyok győződve, hogy meg tudja őrizni azt a kincset, amit rám bízott, amíg elérkezik az a Nap. Soha ne téveszd szem elől azt az egészséges tanítást, amit tőlem hallottál! Ragaszkodj hozzá, ezt tanítsd, és ezt kövesd, azzal a hittel és szeretettel, amelynek a Krisztus Jézus a forrása. A bennünk élő Szent Szellem segítségével őrizd meg ezt a drága kincset, amit Isten rád bízott! Amint te is tudod, az Ázsia tartományaiból valók mind elfordultak tőlem, még Fügelosz és Hermogenész is. Az Úr könyörüljön meg Onéziforosz családján, mert ő sokszor meglátogatott és felüdített engem! Soha nem szégyellte, hogy börtönben vagyok. Sőt, amikor Rómába jött, addig keresett, amíg meg nem talált. Az Úr könyörüljön rajta, amikor az a Nap elérkezik! Te is jól tudod, hogy Onéziforosz milyen sokféle módon segített nekem, amikor Efezusban voltam. Timóteus, te olyan vagy nekem, mintha a saját fiam lennél! Erősödj meg a kegyelemben, amit élvezünk, mivel Krisztus Jézushoz tartozunk. Másokkal együtt te is hallottad a tanításaimat. Te is ugyanezt tanítsd! Add át, és bízd rá ezeket az igazságokat olyanokra, akik hűségesek, és akikben megbízol! De olyanok legyenek, akik majd másokat is meg tudnak ezekre tanítani! Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, nem foglalkozik az élet közönséges dolgaival. Csak azon igyekszik, hogy a parancsnoka meg legyen vele elégedve! Aki atlétikai versenyen indul, be kell tartsa a szabályokat, különben nem kaphatja meg a győztesnek járó aranyérmet! A földjén szorgalmasan dolgozó gazda kell hogy elsőként kapjon a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani. Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid király családjából származik, feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell szenvednem: láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által megmeneküljenek, és így részesüljenek az örökkévaló dicsőségben. Bizony, igaz tanítás ez: Ha Jézussal együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha türelmesen kitartunk, vele együtt fogunk uralkodni. Ha megtagadjuk, ő is megtagad bennünket. Ha hűtlenek vagyunk, ő még akkor is hű marad, mert magát meg nem tagadhatja. Emlékeztesd az embereidet ezekre! Figyelmeztesd őket Isten jelenlétében, hogy ne vitatkozzanak bizonyos szavakon, mert ennek semmi értelme! Sőt, az ilyen vitatkozás kárt okoz azokban, akik hallgatják! Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait! Kerüld el az értelmetlen vitatkozásokat, mert ezek csak eltávolítják az embereket Istentől! Az ilyen beszédek úgy terjednek, mint a veszélyes fertőzés a testben. Hümenaiosz és Filétosz is azok közé tartoznak, akik ilyen dolgokat mondanak. Hiszen azt tanítják, hogy a halottak feltámadása már meg is történt, s ezzel némelyek hitét megzavarják. Bizony, ezzel a tévedéssel nagyot hibáztak! Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá!” és „Aki azt mondja magáról, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal és gonoszsággal, és távolodjon el azoktól!” Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra. Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas. Fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban! Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat! Ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel! Legyen kedves és türelmes mindenkihez, és gyakorlott a tanításban! Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja ezeknek az ellenkezőknek a szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából. Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. Mert az emberek önzők lesznek, pénzimádók, dicsekvők és büszkék, gonosz dolgokat fognak mondani másokról, szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és gonoszok lesznek. Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek, féktelenek, gyűlölik a jót. Elárulják a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus! Közülük valók, akik ravaszul behálóznak és elcsábítanak olyan asszonyokat, akik gyenge akaratúak. Ezek az asszonyok tele vannak bűnökkel, és mindenféle kívánságok vonzzák őket, mindig igyekeznek új tanításokat hallani, de sohasem tudják az igazságot valóban megismerni. Emlékezz Jannészra és Jambrészra, akik Mózes ellenfelei voltak! Ugyanígy van ezekkel a zavaros gondolkodású emberekkel is, akiknek hite nem állta ki a próbát: ellenkeznek az igazsággal. De ők is kudarcot fognak vallani, mint Jannész és Jambrész: mindenki látni fogja, hogy milyen ostobák. Timóteus, te ismersz engem. Ismered, és szorgalmasan követted tanításaimat. Közelről láttad, hogyan élek. Tudod, mi az életcélom, megismerted a hitemet, türelmemet, kitartásomat és a bennem lévő isteni szeretetet. Tudod, hogyan üldöztek és mit kellett elszenvednem. Tudod, mi történt velem Antiókhiában, Ikóniumban és Lisztrában. Milyen üldözéseket éltem át! De az Úr mindegyikből kiszabadított! Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni Krisztus Jézusban, azokat mind üldözni fogják! A gonoszok és csalók egyre mélyebbre süllyednek a gonoszságba. Miközben másokat becsapnak, saját magukat is becsapják. Te azonban, Timóteus, tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hogy igaz! Hiszen jól ismered azokat, akik ezekre az igazságokra tanítottak téged. Már gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat is, amelyekből megértheted a megmenekülés titkát. Ez a megmenekülés pedig a Krisztus Jézusban való hit által érhető el. Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, helyreigazítson és helyreállítson bennünket, engedelmességre neveljen. Azt is megmutatja, hogyan éljünk Isten útja szerint. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas legyen mindenféle jó munkára. Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus vissza fog jönni a Földre, ítélni fog élők és halottak felett, és uralkodni fog, mint király! Tehát, azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét! Igen, hirdesd Isten szavát az embereknek akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd az embereket, és mindezt nagy türelemmel végezd! Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor az emberek hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek maguknak, akik azt fogják mondani, amit az emberek hallani szeretnének. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek érdeklik őket. Te azonban őrizd meg a józanságodat, és bármilyen nehézséggel kell szembenézned, viseld el! Hirdesd az örömhírt! Kitartóan végezd mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten rád bízott! Ami engem illet, életem a befejezéséhez közeledik, és hamarosan elköltözöm innen. Életem Isten oltárára kerül, mint ahogy az italáldozatot kiöntik. Végigküzdöttem a szép harcot, végigfutottam a versenypályán, a hitet mindvégig megőriztem. Vár a koronám, a győztesnek járó jutalom. Ezt azok kapják, akik Isten tetszésére éltek a földön. Maga az Úr, az Igazságos Bíró fogja átnyújtani nekem azon a Napon. De nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik szeretettel és vágyakozva várják őt vissza. Siess! Amilyen gyorsan csak tudsz, jöjj hozzám! Démász ugyanis elhagyott engem, mert jobban szerette ezt a mostani világot, és Thesszalonikába ment. Kreszcensz Galáciába utazott, Titusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács maradt mellettem. Amikor eljössz, hozd magaddal Márkot, mert hasznos lenne a segítsége! Tükhikoszt elküldtem Efezusba. A kabátomat Karposz házában hagytam, Troászban. Kérlek, hozd magaddal azt is, amikor jössz, meg a könyveimet is. Különösen a pergamen-tekercsekre van szükségem! Alexander, az ötvös mester sok bajt okozott nekem. Az Úr majd megbünteti a tettei szerint. Figyelj oda erre az emberre, és kerüld el, mert nagyon erősen ellenkezett azzal, amit tanítottunk! Amikor első bírósági tárgyalásomra sor került, senki nem támogatott, hanem mindenki magamra hagyott. Isten bocsásson meg nekik! De az Úr nem hagyott el, hanem mellém állt, és megerősített, hogy az igazság üzenetét a nem zsidó embereknek elmondhassam. Mert Isten azt akarja, hogy a nem zsidók is mindannyian hallják az örömhírt. Azután megmenekültem az oroszlán fogai közül. De az Úr meg fog védeni engem minden más gonosztól is, és biztos kézzel elvezet Mennyei Királyságába. Dicsőség neki örökkön-örökké! Ámen. Add át köszöntésemet Priszkának és Akvilának, meg Onéziforosz családjának! Erasztosz Korinthusban maradt. Trofimoszt Milétoszban hagytam, mert beteg volt. Siess, próbálj meg ideérni még a tél előtt! Köszöntését küldi Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és az összes többi testvér is. Az Úr legyen szellemeddel, és kegyelme mindnyájatokkal! Üdvözlet Páltól, aki Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola. Isten engem azért küldött el, hogy akiket Isten kiválasztott, azoknak a hitét erősítsem, és segítsek nekik, hogy igazán megismerjék az igazságot, amely az Isten szolgálatára vezet. Ez a hit és ez a megismerés abból a reménységből származik, hogy örök életünk lesz. Ezt az örök életet Isten már az idők kezdete előtt megígérte nekünk, és ő nem hazudik. A legalkalmasabb időben mindenkivel megismertette ezt az örök életet, üzenetének kihirdetésén keresztül. Megmentő Istenünk rám bízta, hogy üzenetét mindenkinek mondjam el. Igen, nekem Isten parancsolta, hogy ezt a munkát végezzem. Titusznak szól ez a levél, aki olyan, mintha a fiam lenne, mivel mindkettőnkben ugyanaz a hit él. Atyánk, az Isten, és Megmentőnk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet és békességet! Azért hagytalak téged egy időre még Kréta szigetén, hogy fejezd be azokat a dolgokat, amelyek elintézetlenül maradtak, és jelölj ki minden városban gyülekezeti vezetőket, ahogyan meghagytam neked. Gyülekezeti vezetőknek olyan emberek alkalmasak, akiket nem lehet jogosan vádolni semmilyen bűnnel, akik hűségesek a feleségükhöz, akiknek a gyermekei engedelmesek, hisznek Jézusban és rendes életet élnek. Mert a gyülekezeti vezető Isten népére visel gondot, ezért szükséges, hogy kifogástalan életet éljen, és ne lehessen jogosan vádolni. Szükséges, hogy ne legyen önfejű, vagy beképzelt, ne legyen hirtelen haragú, vagy részeges, se kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki mások kárára próbál meggazdagodni. Legyen vendégszerető, a jóra hajlandó, szélsőségektől mentes, józan gondolkodású és igazságos. Isten tetszésére éljen és uralkodjon önmagán. Ragaszkodjon azokhoz az igazságokhoz, amelyeket tanítunk, és éljen azok szerint. Legyen képes rá, hogy az embereket az egészséges tanítással bátorítsa, az ellenkezőket pedig meggyőzze. Ez azért is fontos, mert sokan vannak engedetlenek, lázadó természetűek, akik haszontalan dolgokról beszélnek, és másokat rossz útra vezetnek. Főként azokra gondolok, akik a zsidók közül jöttek. A gyülekezeti vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy az ilyeneket meggyőzze, és elhallgattassa. Ezek az engedetlenek egész családokat tönkretesznek azzal, hogy hamis dolgokat tanítanak, amelyeket nem lenne szabad. Mindezt azért teszik, hogy ilyen aljas módon szerezzenek pénzt. Az egyik krétai próféta ezt mondta: „A krétaiak folyton hazudnak, gonosz vadállatok, lusta népség, mindig csak a hasukkal törődnek.” Ez a mondás igaz. Éppen ezért, szigorúan figyelmeztesd őket, hogy kövessék az egészséges tanítást! Mondd meg nekik, hogy ne foglalkozzanak többé kitalált zsidó történetekkel, se ne kövessék azokat, amiket az igazságnak hátat fordító emberek találtak ki. A tiszta embernek minden tiszta. Annak azonban, aki hitetlen, és bűnök nyomják a lelkét, semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódja megromlott, és már nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Az ilyenek azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Ezek az emberek utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra. Te azonban, Titusz, tanítsd meg az embereknek, mit kell tenniük, hogy az egészséges tanítást kövessék. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok és mértéktartók, tiszteletre méltóak és bölcsek, hogy kövessék az egészséges tanítást, legyenek szeretetteljesek és türelmesek! Hasonlóképpen, tanítsd az idősebb asszonyokat, hogy tiszteletre méltóan viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Tanítsd őket, hogy ne mondjanak senkiről rosszat, és ne legyenek részegesek! Inkább másokat is tanítsanak a jóra. Arra neveljék a fiatal asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, legyenek megfontoltak, tiszták, otthonukat tartsák szép rendben, legyenek kedvesek, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk. Hasonlóképpen, a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és bölcsek! Úgy élj, hogy légy a fiatalok példaképe! Amikor tanítasz, mutass példát nekik a tisztaságra, becsületességre és tisztességre! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni. A rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne beszéljenek vissza a gazdájuknak, ne lopjanak tőlük, legyenek hűségesek és teljesen megbízhatók! Mert ha így szolgálnak, akkor megmentő Istenünk tanítását mások számára is vonzóvá teszik. Mert Isten megmentő kegyelme már eljött és látható lett minden ember számára. Ez a kegyelem arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtől és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban. Így várjuk azt a napot, amikor megláthatjuk nagy Istenünknek és Megmentőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőségét. Ő a mi áldott reménységünk, aki dicsőségesen fog visszajönni! Önmagát adta oda értünk, hogy megszabadítson minden gonoszságtól, és megtisztítson bennünket, hogy egyedül csak az ő népe legyünk, amely mindig arra igyekszik, hogy helyesen cselekedjen. Ezeket tanítsd az embereknek, bátorítsd, figyelmeztesd és igazítsd helyre őket — mindezt teljes határozottsággal, hogy senki se tudja figyelmen kívül hagyni, amit mondasz. Emlékeztesd őket, hogy rendeljék alá magukat azoknak, akik hatalmat kaptak és uralkodnak felettük, és engedelmeskedjenek nekik! Legyenek hajlandók mindig jót tenni! Ne mondjanak rosszat senkiről, éljenek békességben mindenkivel, legyenek udvariasak! Viselkedjenek mindenkivel kedvesen és szelíden! Azért mondom ezt, mert régen mi is ostobák és engedetlenek voltunk, rossz úton jártunk, különböző szenvedélyek és élvezetek rabjai voltunk. Gonoszságban és irigységben éltünk, az emberek gyűlöltek bennünket, és mi is gyűlöltük őket. Amikor azonban Isten megmentő kegyelme eljött és látható lett minden ember számára, akkor minket is megmentett. De nem azért, amit mi tettünk, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk, hanem mert ő megkönyörült rajtunk. Megmentett bennünket az újjászületés „fürdője” által, és megújított a Szent Szellem által. Isten bőségesen ránk árasztotta a Szent Szellemet Jézus Krisztuson keresztül, aki a Megmentőnk. Isten most már a kegyelmén keresztül néz ránk, ezért fogadott el bennünket. Azért adta Szent Szellemét, aki bennünk él, hogy örökösei lehessünk. Ez felel meg annak a reménységnek, hogy örök életet ad nekünk. Igen, ez a tanítás igaz! Azt akarom, hogy erősítsd meg a testvéreket, hogy ezekben a dolgokban mindnyájan egészen biztosak legyenek! Akik Istenben hisznek, igyekezzenek a jó és hasznos dolgokban elöl járni! Mert ez így helyes, és mindenkinek a javát szolgálja. Kerüld el a származással kapcsolatos ostoba vitatkozásokat és a Mózes Törvénye körüli veszekedéseket! Ezek értelmetlen és haszontalan dolgok. Ha valaki vitatkozásokat és viszálykodást okoz, akkor figyelmeztesd! Ha mégis folytatja, újból figyelmeztesd. De ha akkor sem hagyja abba, akkor ne állj vele szóba többé! Hiszen te is jól tudod, hogy az ilyen ember letért a helyes útról, eltévesztette a célt, és magában hordja az ítéletét. Amikor Artemászt vagy Tükhikoszt elküldöm hozzád, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert úgy határoztam, hogy ott töltöm a telet! Zénászt, a törvénytudót és Apollóst segítsd, és lásd el mindennel, amire csak szükségük van az utazás során! Gondoskodj róla, hogy semmi ne hiányozzon nekik! A mi embereinknek is meg kell tanulniuk, hogy igyekezzenek jót tenni, és segítsenek, ha másoknak szüksége van rá. Így lesznek hasznosak. Köszöntésüket küldik mindazok, akik itt vannak velem. Te is add át köszöntésünket mindenkinek, akik szeretnek bennünket, és ugyanabban az igaz hitben élnek! Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal! Pál, Jézus Krisztus foglya és Timóteus testvér üdvözletünket küldjük Filemonnak, kedves munkatársunknak. Üdvözöljük Appiát, nővérünket, Arkhipposzt, a harcostársunkat, és az egész helyi gyülekezetet, amely Filemon házában szokott összejönni. Atyánk, az Isten, és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet! Mindig hálát adok Istenemnek, amikor érted imádkozom, Filemon, mert hallom, milyen hűséges vagy az Úr Jézushoz, és mennyire szereted azokat, akik Istenhez tartoznak. Azért imádkozom, hogy a benned élő hit közössége vezessen el téged azoknak a jó dolgoknak a teljes felismerésére, amelyeket Krisztusért megtehetünk. Testvérem, sokszor megmutattad, hogy isteni szeretettel szereted a testvéreket, és ezzel felvidítottad őket. Engem is megvigasztaltál, és nagy örömet szereztél. Filemon, valamit meg kellene tenned. Igaz, ezt nyíltan meg is parancsolhatnám neked, a szeretet kedvéért mégis inkább kérlek. Én kérlek, Pál, aki már megöregedett, és aki most Krisztus Jézusért vagyok fogságban. Onézimoszért szeretnélek kérni valamire, aki itt a fogságban lett a fiammá. Mert ő olyan a számomra, mintha valóban a fiam lenne. Igaz, régebben haszontalan szolgád volt, Filemon, de most már neked is, nekem is hasznos lett. Most visszaküldöm Onézimoszt hozzád, és vele a szívemet is. Szerettem volna magam mellett tartani, amíg fogságban vagyok az örömhírért. Ha ő itt maradt volna, helyetted is segített volna nekem. De belegyezésed nélkül nem akartam semmit tenni, hogy ne kényszerből tegyél jót, hanem önként és a saját elhatározásodból. Onézimosz talán azért hagyott el téged kis időre, hogy most örökre visszakapd. De már nem úgy, mint rabszolgát, hanem jóval többet: kedves testvéredet! Nagyon megszerettem őt, de te még jobban fogod szeretni. Nemcsak úgy, mint akármelyik embert, hanem mint az Úrban testvéredet. Ha tehát igazán barátodnak tartasz, akkor úgy fogadd vissza Onézimoszt, mintha engem fogadnál. Ha bármivel megkárosított téged, vagy tartozna neked, én megfizetem helyette. Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: mindent visszafizetek, amivel Onézimosz tartozik neked, Filemon. Igaz, te magad is tartozol nekem: az életeddel — de ezt nem is kell mondanom. Testvérem, kérlek, tedd meg nekem ezt a szívességet az Úrért! Vidámíts fel engem Krisztusban! Úgy írom ezt a levelet, hogy biztos vagyok benne, megteszed, amire kérlek, sőt, még annál is többet. Egyúttal kérlek, készíts elő a számomra egy szobát a házadban! Remélem, hogy Isten válaszolni fog imádságaitokra, és hamarosan meglátogatlak benneteket. Köszöntését küldi Epafrász, aki velem együtt raboskodik Jézus Krisztusért. Munkatársaim: Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács is köszöntenek. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a szellemetekkel! Régen a próféták által beszélt Isten az őseinkkel. Sokszor és sokféleképpen szólt hozzájuk. De most, ezekben az utolsó napokban a saját Fián keresztül szólt hozzánk. A Fia által teremtette Isten a világot, és mindent neki adott örökségül. A Fiú az Isten dicsőségének kisugárzása, és benne mutatkozik meg igazán, hogy Isten kicsoda és milyen. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és irányítja az egész világmindenséget. Ő az, aki az embereket megtisztította bűneiktől, azután a Felséges Isten jobb oldalára ült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal nagyobb rangot és hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú maga is sokkal hatalmasabb az angyaloknál. Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet: „Te vagy a fiam, ma lettem az Édesapád”, Zsolt 2:7 vagy ezt: „Apja leszek, ő meg a fiam lesz.” 2Sám 7:14 Viszont, amikor Isten elsőszülött Fiát behozza ebbe a világba, így szól róla: „Imádva boruljanak a Fiú elé Isten összes angyalai!” 5Móz 32:43 Az angyalokról ezt mondja Isten: „Angyalait szelekké teszi, szolgáit pedig tűz lángjaivá.” Zsolt 104:4 De a Fiúról így beszél: „Trónod, ó Isten, örökre megmarad, igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban. Mindig az igazságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten, a te Istened az öröm olaját fejedre, ezért emelt a társaid fölé.” Zsolt 45:7-8 Ezt is a Fiúról mondja Isten: „Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram, és a Menny is a kezed munkája. Azok el fognak tűnni, de te örökre megmaradsz. Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak, és összehajtod őket, mint a köpenyt. Újakra fogod őket cserélni, mint az elkopott ruhákat. De te mindig ugyanaz maradsz, életed évei sohasem érnek véget.” Zsolt 102:26-28 Isten sohasem mondta ezt egyik angyalnak sem: „Ülj mellém, a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!” Zsolt 110:1 Az angyalok mindannyian szellemek, akik Istent szolgálják. Isten küldi őket, hogy segítsenek azoknak, akik meg fognak menekülni. Ha pedig ez így van, még gondosabban kell követnünk azokat az igazságokat, amelyekre megtanítottak bennünket. Vigyázzunk, hogy senki és semmi el ne térítsen ezektől! Amit Isten az angyalokon keresztül mondott, az érvényesnek és igaznak bizonyult. Ezért amikor Izráel népe nem engedelmeskedett a Törvénynek, és ellene szólt, vagy tett valamit, megkapta méltó büntetését. De Isten megmentő kegyelme, amelyet felkínált nekünk, sokkal hatalmasabb! Ezért még kevésbé kerülhetjük el a büntetést, ha nem törődünk vele! Hiszen először maga az Úr Jézus hirdette Isten megmentő kegyelmét! Akik pedig személyesen hallották őt beszélni, bizonyítják, hogy mindez igaz. De maga Isten is bizonyította, hogy ez az üzenet igaz: jelekkel, csodákkal, sokféle természetfeletti jelenséggel és a Szent Szellem ajándékaival. Ezeket az ajándékokat Isten úgy osztja szét az emberek között, ahogy akarja. Isten nem angyalokat választott ki arra, hogy a következő világ-korszakban uralkodjanak. Erről a következő korszakról beszélünk most. Az Írásban ez található: „Micsoda az ember, hogy törődsz vele, Istenem, vagy az ember fia, hogy gondolsz rá? Rövid időre alacsonyabb rangúvá tetted az angyaloknál, azután megkoronáztad őt dicsőséggel, méltósággal, és mindent uralma alá helyeztél.” Zsolt 8:4-6 Amikor Isten mindent Jézus Krisztus uralma alá helyezett, nem hagyott ki semmit. Igaz, most még nem látjuk, hogy minden az ő uralma alatt van. Azt azonban látjuk, hogy Isten dicsőséggel és méltósággal koronázta meg Jézust, aki rövid ideig valóban alacsonyabb rangú volt az angyaloknál. Azért kapta ezt a dicsőséget, mert szenvedett és meghalt. Isten kegyelme miatt kellett Jézusnak meghalnia minden emberért. Isten teremtett mindent a világon, és minden az ő dicsőségére szolgál. Mivel Isten sok fiát be akarja vezetni a dicsőségébe, ezért Jézust a szenvedései által tette tökéletessé. Ez így volt helyes, mert Jézus az, aki Isten fiait bevezeti a dicsőségbe. Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja. De mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli őket Jézus a testvéreinek nevezni, hanem azt mondja: „Istenem, rólad beszélek testvéreimnek, és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.” Zsolt 22:23 Azt is mondja: „Istenben bízom én”, Ézs 8:17 meg ezt is: „Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is, akiket Istentől kaptam.” Ézs 8:18 Ezek a „gyermekek” közönséges emberek, akiknek emberi testük van. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. Igen, Jézus emberré lett, és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta. Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést. Ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára. Ezért mindnyájan figyeljetek Jézusra! Őrá gondoljatok, aki hitünk Apostola és Főpapja. Nektek mondom ezt, szent testvéreim, akiket Isten elhívott. Jézus hűséges volt Istenhez, aki apostollá és főpappá tette — ahogy Mózes is hűséges volt Isten családjában. Amikor valaki házat épít, akkor jobban megbecsülik az építőt, mint az épületet. Ugyanez a helyzet Jézussal is: sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint Mózes. Mert minden házat felépített valaki, de Isten az, aki mindent felépített. Mózes hűségesen szolgált Isten egész családjában, de csak szolga volt. Az volt a dolga, hogy tanúskodjon azokról, amiket Isten később akart mondani. Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk, de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat, és a reménységünkkel való dicsekedést. Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok, mint amikor Isten ellen fellázadtatok a próbatétel napján a pusztában, ahol őseitek próbára tették türelmemet, pedig negyven éven keresztül látták tetteimet. Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam: ezek mindig rosszul gondolkoznak, és sohasem értették meg, hogy mit akarok. Ezért haragomban megesküdtem: sohasem fognak bemenni nyugalmamba.” Zsolt 95:7-11 Vigyázzatok testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől! Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart a „mai nap”, hogy közületek senki ne legyen makacs és keményszívű a bűn hamissága miatt! Mert mi mindannyian Krisztus részestársaivá lettünk. De csak akkor, ha mindvégig szilárdan megtartjuk azt a bizalmat, amely kezdetben bennünk élt. Az Írás ezt mondja: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok, mint amikor Isten ellen fellázadtatok!” Zsolt 95:7-8 Kik voltak azok, akik hallották Isten hangját, és mégis fellázadtak ellene? Akiket Mózes kivezetett Egyiptomból! Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg. Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik engedetlenek voltak! Látjuk tehát, hogy ők a hitetlenségük miatt nem mehettek be oda. Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget! Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömhírt, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem fogadták el, és nem hittek benne. Mi azonban, akik hiszünk, beléphetünk Isten nyugalmába! Isten megmondta: „Ahogy haragomban megesküdtem, ők sohasem fognak bemenni nyugalmamba.” Zsolt 95:11 Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta minden munkáját befejezte! Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját és megpihent.” Az előbbi helyen mégis azt mondja: „Ők sohasem fognak bemenni nyugalmamba!” Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába, ugyanakkor azok, akik akkor régen hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak. Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk: „Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok!” Zsolt 95:7-8 Mert ha Józsué bevezette volna Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem beszélt volna később egy másik napról. Ebből láthatjuk, hogy Isten népét még mindig várja a szombat-napi nyugalom. A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megpihent. Ezért aki belép Isten nyugalmába, az is befejezi a munkáját, abbahagyja erőfeszítéseit, és utána megpihen. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Ne kövessük azok példáját, akik nem engedelmeskedtek Istennek! Mert amit Isten kimond, az élő beszéd, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Igen, Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait. Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. És ő az, akinek egyszer valamennyien számot kell adnunk! Hatalmas Főpapunk maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért bátran valljuk meg, hogy hiszünk Jézusban, és ragaszkodjunk hozzá! Főpapunk megérti gyengeségeinket, hiszen ő is megtapasztalta mindazokat a kísértéseket és próbákat, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen keresztülment, és sohasem vétkezett. Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal menjünk az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Őnála bőségesen megtaláljuk azt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen most van szükségünk. A régi Izráelben a főpap a nép közül származott — Isten közülük választotta ki. Az volt a feladata, hogy népe nevében ajándékokat és bűnért való áldozatokat vigyen Istennek. Így segített az embereknek az Istennel való kapcsolatukban. Ezek a főpapok is együtt éreztek a tudatlanokkal, bűnösökkel, és megértők voltak irántuk. Hiszen ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a többiek: hajlamosak minden vétekre. Éppen ezért a főpapok nemcsak a nép bűneiért, hanem a saját bűneikért is kötelesek voltak áldozatot vinni Istennek. Főpapnak lenni nagy megtiszteltetés volt. De ezt a tisztséget senki sem szerezhette meg magának. Csak az lehetett főpap, akit Isten maga választott ki erre, mint például Áront is. Ugyanígy, Krisztus sem maga szerezte azt a dicsőséget, hogy főpap legyen. Isten tette őt főpappá, amikor azt mondta neki: „Te vagy a fiam, ma lettem az édesapád.” Zsolt 2:7 Egy másik helyen az Írásban pedig ezt mondja Krisztusnak: „Örökké pap leszel, úgy, mint Melkisédek volt.” Zsolt 110:4 Amikor Jézus emberi testben itt élt a Földön, hangos kiáltásokkal, sírva imádkozott és könyörgött az Atya-Istenhez, aki meg tudta őt szabadítani a halál hatalmából. És mivel Jézus tisztelettel és valódi istenfélelemmel közeledett az Atyához, ő teljesítette is, amit Jézus kért. Bár Jézus valóban Isten Fia volt, mégis a szenvedései által tanulta meg az engedelmességet. Azután, mikor már tökéletes lett, ő lett az örök élet forrása azok számára, akik engedelmeskednek neki, mert Isten őt tette Melkisédekhez hasonló főpappá. Sokat kellene még beszélnünk erről, de alig tudnám elmagyarázni, mert a szellemi igazságokat még nehezen értitek meg. Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának ABC-jét ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságokról szóló tanítás megértésében. Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, aki már megtanulták, hogyan kell a jót a rossztól megkülönböztetni. Ezért hagyjuk el a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük újra előlről az ABC-t: a kezdőknek való tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, a bemerítésekről, a kézrátételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről! Tovább kell mennünk, és komolyabb tanításokkal kell foglalkoznunk. A továbbiakban ezt is fogjuk tenni, ha Isten megengedi. Úgy van ez, mint a termőföld, amely gyakran kap esőt, és bőséges termést hoz gazdájának, aki megműveli. Az ilyen földet Isten megáldja. De az a föld, amely csak töviseket és gazt terem, haszontalan. Az ilyen földet az a veszély fenyegeti, hogy Isten megátkozza, és tűzzel pusztítja el. Ezzel figyelmeztetni szeretnélek benneteket, kedves testvéreim, de biztos vagyok benne, hogy rátok jobb dolgok várnak, amelyek által meg fogtok menekülni. Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen munkátokról. Nem felejti el a szeretetet sem, amellyel segítettétek, és ma is segítitek népét. Azt kívánjuk, hogy mindannyian szorgalmasan végezzétek ezt a munkát egész életetekben. Így azután meg is fogjátok kapni, amiben most reménykedtek! Ne legyetek lusták! Azokat kövessétek, akik hittel és türelemmel végül megkapták, amit Isten ígért nekik! Ábrahámnak Isten ígéretet tett. De mivel Istennél senki sincs nagyobb, ezért saját magára esküdött, hogy amit ígért, azt meg is fogja tenni. Azt mondta Ábrahámnak: „Bőségesen megáldalak, és nagyon-nagyon sok utódot adok neked.” Ábrahámnak sokáig és türelmesen várnia kellett, de végül mégis megkapta, amit Isten ígért. Az emberek között az a szokás, hogy olyan valakire esküsznek, aki nagyobb náluk. Így erősítik meg ígéretüket, és ezzel vetnek véget a vitának. Hasonlóképpen, amikor Isten egészen világosan meg akarta mutatni, hogy ígéreteit biztosan teljesíteni fogja, ő is megesküdött. Azoknak akarta ezt megmutatni, akik később valóban meg is kapták, amit Isten nekik ígért. Tehát, Isten egyrészt megígért valamit, másrészt azt esküjével erősítette meg. Ez a két dolog sohasem változik! Isten nem hazudhat, amikor ígér valamit, és nem hazudhat, amikor megesküszik. Ez erős biztatást jelent, és reménységet ad nekünk. Hiszen odamenekültünk Istenhez, és belekapaszkodtunk abba a reménységbe, amit ő adott nekünk. Ez a reménység olyan a lelkünk számára, mint a csónak számára az erős és biztonságos horgony. Ez a „remény-horgony” a mennyei Templomban, a függöny mögött, a mennyei Szentek Szentjében kapaszkodik meg, ott, ahová Jézus bement. Értünk ment be oda, hogy utat készítsen a számunkra. Hiszen mindörökké Jézus lett a Főpap, Melkisédekhez hasonlóan. Ez a Melkisédek Sálem királya és a Magasságos Isten papja volt. Ábrahám éppen hazafelé tartott a csatából, ahol több királyt is legyőzött. Ekkor találkozott Melkisédekkel, aki megáldotta. Ábrahám pedig neki adta hadizsákmánya tizedrészét. Melkisédek neve kettős jelentésű. Először is: „igazságosság királya”, azután „Sálem királya”, vagyis „békesség királya”. Apjáról, anyjáról, vagy származásáról semmit sem tudunk. Életének sem a kezdete, sem a vége nem ismert. Isten Fiához hasonlít: örökké pap marad. Látjátok hát, milyen hatalmas ez a Melkisédek, hogy még Ábrahám ősapánk is neki adta zsákmánya tizedrészét! A Törvény azt parancsolja, hogy Izráelben a papok — Lévi utódai — szedjenek tizedet a néptől, vagyis saját testvéreiktől. Pedig azok is Ábrahám utódai. Melkisédek nem volt Lévi utóda, mégis tizedet kapott Ábrahámtól! Meg is áldotta Ábrahámot, aki Istentől ígéreteket kapott. Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld. A régi Izráelben a papok, akik a tizedet kapták a többiektől, maguk is halandó emberek voltak. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül adott tizedet Melkisédeknek. Hiszen Lévi akkor még meg sem született: Ábrahám testében volt, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott. A Törvényt Isten a lévita papsággal együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön. Ez az új pap Melkisédekre hasonlít, és nem Áron családjából való! Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvénynek a papságra vonatkozó része is meg kell változzon. Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból. Abból a másik törzsből pedig senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról. Még világosabb, hogy milyen nagy változást jelent ez, amikor Jézus, ez a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap megjelenik. Ő ugyanis nem emberekre vonatkozó rend alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. Mert Jézus Krisztusról ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédekhez hasonlóan.” A régi rend már félre van állítva, mert gyengének és eredménytelennek bizonyult, hiszen senkit sem tudott tökéletessé tenni. De most Isten ennél sokkal jobb reménységet adott nekünk, amely által közel jöhetünk hozzá. Az is fontos, hogy Isten az esküjével tette Jézust főpappá. A régi Izráelben pedig eskü nélkül léptek szolgálatba a papok, Jézus azonban úgy lett főpap, hogy Isten megesküdött, és ezt mondta neki: „Megesküdött az ÚR, és vissza nem vonja soha: »Te mindörökké pap leszel.«” Zsolt 110:4 Ez azt is jelenti, hogy Jézus maga a biztosíték a szövetségre Isten és a népe között. Ez az új szövetség pedig jobb, mint a régi. A régi Izráelben sok főpap következett egymás után. Mivel halandó emberek voltak, nem maradhattak örökké szolgálatban. Jézus azonban örökké él, így örökké pap marad. Ezért mindig meg tudja menteni azokat, akik az ő segítségével jönnek Istenhez. Hiszen Jézus örökké él, mindig segít nekünk, ha Istenhez jövünk, és a mi érdekünkben szól Isten előtt. Ilyen Főpapra van szükségünk, aki szent, tiszta, hibátlan, akit nem befolyásolnak a bűnösök, és akit Isten a Menny fölé emelt! Nem olyan, mint azok a főpapok a régi időkben, akiknek naponta kellett áldozatokat vinni Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézusnak ezt nem kell már végeznie. Ő csak egyetlen egy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát áldozta fel! Mert a Törvény embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik. Ezzel tette főpappá a Fiút, aki örökre tökéletes. Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben a Felséges Isten trónjának jobb oldalán ül, és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében, az igazi Templomban, amelyet az Úr épített, nem az emberek. Minden főpapnak az a dolga, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen Isten elé. A mi Főpapunk, Jézus sem kivétel. De ha még mindig földön élő ember lenne, nem is lehetne pap, hiszen már megvannak azok, akik a Törvény szerint ajándékokat mutatnak be. Az a szolgálat azonban, amelyet a földi papok végeznek, csak másolata és árnyéka a valódi, mennyei dolgoknak! Ez abból is látható, hogy amikor Mózes a Szent Sátor felállításához készült, Isten így figyelmeztette: „Vigyázz, hogy mindent annak a mintájára készíts, amit a hegyen mutattam neked!” Az a szolgálat, amit Isten Jézusra bízott, sokkal magasabb rendű, mint a földi papoké. Ugyanígy, az Új Szövetség, amelyet Jézus hozott létre, sokkal magasabb rendű, mint a Régi Szövetség, mert sokkal jobb ígéretekre épült. Ha a Régi Szövetség tökéletes lett volna, nem lett volna szükség helyette másikra. De azzal Isten nem volt megelégedve, ezért így szólt a népéhez: „Eljön az idő — mondja az Úr —, amikor új szövetséget kötök Izráel népével és Júda népével, de ez az új nem olyan lesz, mint a régi, amit őseikkel kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel nem maradtak hűségesek a régi szövetséghez, én is elfordultam tőlük — mondja az ÚR. Azok után a napok után majd új szövetséget kötök Izráel népével, mondja az ÚR, és az ilyen lesz: törvényeimet beírom értelmükbe, bevésem a szívükbe, Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. Nem lesz többé szükség rá, hogy valaki a testvérét, vagy társát tanítsa. Nem mondja neki: »Ismerd meg az URat«, mert mind ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig. Mert megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé nem emlékezem.” Jer 31:31-34 Isten „újnak” nevezte ezt a szövetséget — ez azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már nem használható. Ami pedig régi és használhatatlan, az hamarosan el is fog tűnni. A Régi Szövetségben sok szabály és előírás volt az istentiszteletről és annak helyéről, a Szent Sátorról, amelyet emberek építettek. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje. Ebben volt az arany Füstölő-oltár, és a Szövetség Ládája, amelyet mindenhol arany borított. A ládában volt egy aranykorsó, ebben manna; meg Áron botja, amely egyszer kivirágzott; és a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét. De most nincs arra idő, hogy ezekről részletesen beszéljünk. A Szent Sátorban úgy volt minden elrendezve, ahogy az előbb elmondtam. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és papi szolgálatukat elvégezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha vért vitt magával. Ezt a vért a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett bevinnie, hogy felajánlja Istennek. De csak azokért a bűnökért, amelyeket az emberek úgy követtek el, hogy nem tudták, hogy bűn az, amit tesznek. Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg az első sátor áll, addig nem lehet a Szentek Szentjébe bemenni. Ez a példa a mi korunkra is vonatkozik. Azt jelenti, hogy az Istennek felajánlott ajándékok és áldozatok nem tudták szellemileg tökéletessé tenni azt, aki az áldozatot bemutatta. Hiszen ezekben a szertartásokban csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külső dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de nem változtatják meg a szívét. Isten arra az időre adta ezeket az embereknek, amíg el nem jött a helyreállítás ideje. Ez az idő pedig most van, hiszen a Főpapunk, Krisztus már eljött. Ő azoknak a jó dolgoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk, és amelyek még csak ezután fognak eljönni. De nem földi sátorban végzi a papi szolgálatot, mint azok a papok a régi időkben. Jobb és tökéletesebb sátorban szolgál, amelyet nem emberek építettek, és nem tartozik a teremtett világhoz. Krisztus nem a kecskék, vagy borjak vérét vitte, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — és ezzel örökre biztosította számunkra a megmenekülést. A régi időkben a kecskék és a borjak vérét és a tehén hamuját rászórták az emberekre. Így tették őket „tisztává”, de csak külsőleg. Krisztus vére azonban sokkal-sokkal többre képes! Megtisztítja lelkiismeretünket a halott tettektől, hogy azután az élő Istent szolgálhassuk. Hiszen Jézus Krisztus tökéletes áldozatként ajánlotta fel magát Istennek az örökkévaló Szellem által. Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Mert azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el. És azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik. Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem volt érvényes a Régi Szövetség sem a vér, vagyis halál nélkül. Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a borjak és kecskék vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre. Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.” Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat az dolgokat, amelyeket a papok használtak. A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására. A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy megtisztítsák a földi dolgokat. De a valóságos mennyei dolgok ennél különb áldozatot kívánnak. Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt. De nem azért ment be, hogy újra meg újra feláldozza magát. A földi főpapnak valóban minden évben újra meg újra be kellett vinnie a vért a Szentek Szentjébe. Nem a saját vérét vitte, hanem az áldozati állatokét. Ha Krisztus is földi főpap lenne, neki is már sokszor fel kellett volna áldoznia magát a világ teremtése óta. De csak egyetlen egyszer jelent meg, amikor az idő már a vége felé közeledett, hogy önmagát feláldozza. Ez az egyetlen áldozat viszont egyszer és mindenkorra elegendő, mert amikor Jézus Krisztus saját magát feláldozta, akkor véglegesen leszámolt a bűnnel. Minden embernek meg kell halnia egyszer, azután pedig ítéletre kerül. Ez egészen biztos. Ugyanígy egészen biztos, hogy Jézus Krisztus is csak egyszer áldozta fel magát, hogy sok ember bűnét elvegye. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem az emberek bűneit hordozza, hanem azért jön, hogy teljes szabadulást hozzon azoknak, akik várva-várják őt. A Törvényben csak az árnyéka van meg azoknak a jó dolgoknak, amik el fognak jönni. Ezért a Törvény nem is adhat tiszta képet ezekről a valóságos dolgokról. Így vannak azok az áldozatok is, amelyeket a Törvény szerint évről évre újra be kell mutatni Istennek. Ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. Hiszen ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk. De nem ez a helyzet! Az áldozatokat minden évben be kell mutatni, és ezek állandóan a bűnre emlékeztetnek. Mert a borjak és a kecskék vére nem képes végérvényesen eltörölni a bűnöket. Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba: „Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat, hanem testet alkottál nekem. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban sem a vétekért való áldozatokban. Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem, amit te akarsz, pontosan úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam” Zsolt 40:7-9 Tehát először azt mondja: „Nem akarod a bűnért való áldozatokat, a hálaáldozatokat, az égőáldozatokat és a vétekért való áldozatokat.” Pedig ezek olyan áldozatok, amelyeket a Törvény szerint be kell mutatni. Azután pedig így szól: „Itt vagyok, eljöttem, hogy teljesítsem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott néppé. Igen, ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes. A régi időkben az izráeli papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlen egy áldozatot mutatott be a bűnökért. Az az egy viszont örökre érvényes. Miután Krisztus ezt befejezte, leült Isten jobb oldalán. Most már csak arra vár, hogy Isten minden ellenségét Krisztus hatalma alá kényszerítse. Mert Krisztus ezzel az egyetlen egy áldozatával örök időkre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválaszt, és szolgálatára felkészít. Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is. Azt mondja először: „Ilyen Szövetséget fogok velük kötni azok után a napok után — mondja az ÚR — törvényeimet a szívükbe vésem, és beírom az értelmükbe.” Jer 31:33; Zsid 8:10 Azután pedig ezt mondja: „Többé nem fogok visszaemlékezni bűneikre és gonoszságaikra.” Jer 31:34; Zsid 8:11-12 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs semmi szükség a bűnért való áldozatra! Ezért testvéreim, félelem nélkül, bizalommal és teljesen szabadon bemehetünk a mennyei Szentek Szentjébe. Ez Jézus vére, vagyis halála által lehetséges, mivel Jézus megnyitotta az oda vezető utat. Ez új és élő út, amely bevezet a széthasadt függönyön keresztül, a Szentek Szentjébe. A függöny pedig Jézus testét jelképezi. Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza! Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot. Kapaszkodjunk bele erősen ebbe a reménységbe, ne engedjük ki a kezünkből, és bátran valljuk is meg! Hiszen Isten, akitől az ígéreteket kaptuk, teljesen megbízható, és meg is fogja adni, amit ígért. Figyeljünk oda egymásra is! Azon gondolkozzunk, hogyan tudnánk egymást segíteni és bátorítani, hogy jobban szeressük egymást, és jó dolgokat tegyünk! Ne hagyjuk abba azt a törekvésünket, hogy egyre inkább összegyűljünk, bár vannak olyanok, akik elhanyagolják ezt. Bátorítsuk egymást, és folytassuk az összegyülekezést, mert látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap! Mert ha szándékosan továbbra is vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűnért való áldozat, amely eltörölhetné bűneinket. Nem marad más hátra, mint rettegve várni Isten ítéletére és haragjának pusztító tüzére, amely mindenkit elpusztít, aki ellenkezik vele. Ha valaki Mózes Törvényének nem engedelmeskedett — és ezt két vagy három tanú bizonyította —, akkor a bűnöst meg kellett ölni. Nem volt szabad megkönyörülni rajta. Akkor vajon mit érdemel az, aki Isten Fiát „megtapossa”?! Bizony, az ilyen még sokkal súlyosabb büntetést kap! Igen, mert nem tisztelte Jézus vérét, amellyel ő az Új Szövetséget megkötötte. Pedig ez az a vér, amely az illetőt egyszer már megtisztította! Az ilyen ember súlyos büntetést érdemel, mert a Kegyelem Szellemét megbántotta! Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek!” És ezt is mondta: „Az Úr fogja megítélni népét.” Bizony, rettenetes, az élő Isten kezébe kerülni! Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, vagy akiket börtönbe zártak — és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek. Hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van. Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghez vittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! Hiszen ő mondta: „Hamarosan megérkezik, akit várunk, nem fog elkésni. Szolgám, akit elfogadtam, aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog, de ha fél és visszafordul, akkor nincs kedvemre.” Hab 2:3-4 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek, hogy megmentsék a lelküket. Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára azok, akik előttünk éltek. Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő. Hite által vitt Istennek Ábel jobb áldozatot, mint Kain. Ábel a hite miatt vált Isten számára elfogadhatóvá. Ezt Isten azzal mutatta meg, hogy elfogadta az ajándékait. Bár Ábel már meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk! Hite miatt vitte fel Isten a Földről Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Nem találták sehol Énókot, mert Isten magához emelte. Az Írások azt mondják róla, hogy mielőtt Isten felvitte magához, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. Mert hit nélkül nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell abban, hogy Isten létezik. Sőt, abban is, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik keresik őt. Nóét Isten a hite által előre figyelmeztette azokról a dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Így Nóé tisztelettudó engedelmességgel felépítette a Bárkát, hogy megmentse a családját. Ezzel, és a hite által bizonyította, hogy a világ méltó az ítéletre. Őt magát pedig a hite alapján tekintette Isten elfogadhatónak. Hite által engedelmeskedett Ábrahám, amikor Isten hívta, hogy költözzön más helyre. Ábrahámnak fogalma sem volt róla, hol van az a hely, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte, tehát egyszer valóban az övé lesz. Hite által lakott Ábrahám azon a megígért földön, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette. Azért tudott így élni, mert hittel várta azt a várost, amelynek alapja szilárd, és amelyet maga Isten tervezett és épített. Sárának addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ez azért történt, mert Ábrahám megbízhatónak tartotta Istent, aki gyermeket ígért neki. Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek. Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg. De életükben nem kapták meg, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek beteljesülésének. Nyíltan elismerték, hogy idegenek, akik csak átutazóban vannak a Földön. Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. Mert ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek. De ők sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek nevezzék, és valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost! Ugyanis hitte, hogy Isten még a halálból is fel tudja támasztani Izsákot. Amikor Isten megfogta Ábrahám kezét, és nem engedte, hogy a fiát feláldozza, az valóban olyan volt, mintha Izsák feltámadt volna. Izsák is a hite által nézett a messze jövőbe, és áldotta meg a fiait, Jákóbot és Ézsaut. A haldokló Jákób is hittel áldotta meg József mindkét fiát, és botja végére támaszkodva imádkozott. Élete végén József is hittel beszélt arról, hogy Izráel népe majd egyszer ki fog menni Egyiptomból, és arról is rendelkezett, hogy akkor majd hová temessék el a csontjait. Hitük által bátorodtak fel Mózes szülei, hogy újszülött fiukat három hónapos koráig rejtegessék. Hiszen látták, milyen gyönyörű a kis Mózes, és nem féltek a király parancsának ellene szegülni. Amikor Mózes felnőtt, hite által utasította vissza, hogy a fáraó leánya fiának tekintsék. Inkább akart együtt szenvedni Isten népével, mint a bűnös élet pillanatnyi örömeit élvezni. Úgy tartotta, hogy a Krisztusért szenvedni többet ér, mint Egyiptom összes kincse. Mert Mózes hit által arra a jutalomra tekintett, amelyet Istentől várt. Hitére támaszkodva otthagyta Egyiptomot, és nem félt a király haragjától. Ingadozás nélkül kitartott, mert Istenre nézett, aki láthatatlan. Mózes hittel készítette el a pászkabárányt, és kente be az ajtófélfákat vérrel. Azért tette ezt, hogy a Pusztító hozzá ne nyúlhasson Izráel elsőszülött fiaihoz. Hit által tudott az egész nép átmenni a Vörös-tengeren, amikor Mózes vezette őket. Úgy mentek át a tengeren, mintha csak a szárazon jártak volna! Amikor pedig az egyiptomiak is megpróbálták ugyanezt, mind belefulladtak a tengerbe. Izráel népének hite által dőlt le Jerikó városának fala, miután hét napon keresztül körüljárták. Hite miatt menekült meg Ráháb, a prostituált: nem ölték meg, mint a többi engedetlent. Ráháb ugyanis jó szívvel befogadta házába az izráeli kémeket. Szükség van-e még további példákra? Nincs elég idő, hogy Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszéljek. Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, hit által igazságosan uralkodtak, hit által megkapták Isten ígéreteit, hit által bezárták az oroszlánok száját, hit által eloltották a dühöngő tüzet, hit által megmenekültek a kard általi haláltól, hit által felerősödtek a gyengeségből, hit által hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket. Asszonyok hit által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mégis visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg. Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Őket nem érdemelte meg a világ! Bár mind híresek voltak a hitük miatt, mindeddig még nem kapták meg az ígéretet. Nem kapták meg, mert Isten valami jobbat tervezett a számunkra. Csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet. A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket, s még azt a bűnt is, amely szívósan tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát! Közben azonban ne vegyük le szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amelyet Isten tűzött célul elé, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött azzal a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán. Gondoljatok Jézusra! Türelmesen elviselte, amikor a bűnösök gonoszul bántak és makacsul ellenkeztek vele. Ha erre gondoltok, nem fogtok belefáradni munkátokba, sem nem vesztitek el a kedveteket. A bűn elleni harcotokban még nem kellett szembenéznetek a halállal. Isten fiai vagytok, és ő bátorít benneteket. De ezt a bátorítást elfelejtettétek: „Fiam, vedd komolyan, ha az ÚR nevel téged, és ne veszítsd el a kedved, amikor megfegyelmez! Mert az ÚR megneveli azokat, akiket szeret, és megfenyít mindenkit, akit a fiává fogad.” Péld 3:11-12 Fogadjátok el, és vessétek alá magatokat az ilyen nevelésnek! Tekintsétek az Édesapátoktól jövő megfegyelmezésnek! Mert ez azt bizonyítja, hogy Isten úgy bánik veletek, mint a fiaival. Hiszen minden fiút megnevel az apja. Mindenkinek szüksége van a fegyelmezésre. De ha sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek. Ezen kívül mindegyikünket fegyelmezett és fenyített földi édesapánk, akit tisztelünk. Akkor mennyivel inkább kell engedelmeskednünk szellemi Édesapánknak, hogy élhessünk?! Földi apánk csak rövid ideig fegyelmezett bennünket, ahogy neki tetszett. Isten azonban a mi érdekünkben fegyelmez és nevel. Abból a célból teszi ezt, hogy szentek lehessünk, olyanok, mint ő. A fegyelmezés, meg a fenyítés egyáltalán nem kellemes, amikor el kell szenvednünk. Sőt, inkább fájdalmas, és szomorúságot okoz! Később mégis igazságosságot és békességet eredményez annak az életében, aki a fegyelmezés által megedződött. Ezért ne szomorkodjatok, hanem emeljétek fel a fejeteket! Ne legyetek gyengék, hanem erősítsétek meg magatokat! Egyenes utakon járjatok, és helyesen éljetek, hogy megmeneküljetek, és gyengeségeitek miatt el ne vesszetek! Igyekezzetek mindenkivel békességben élni! Törekedjetek arra, hogy bűn nélkül éljetek, mert aki nem szent, az sohasem fogja meglátni az Urat! Vigyázzatok, hogy Isten kegyelmétől senki el ne forduljon! Vigyázzatok, hogy senkiben ne növekedjen fel a keserűség, mint egy mérgező növény, mert ez sok más embert is megmérgezhet! Közöttetek senki ne éljen szexuális bűnben! Senki se legyen istentelen, mint Ézsau, aki egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát! Tudjátok, hogy amikor később örökölni akarta az áldást, már nem kapta meg. Nem tudott többé változtatni azon, amit tett, pedig sírva igyekezett megszerezni az apja áldását. Ti már új helyre érkeztetek. Nem úgy, mint Izráel népe akkor régen, amikor megérkeztek a Sínai hegyhez. Ti most nem kézzelfogható hegyhez jöttetek, amely tűzben ég. Nem sötétséghez, homályhoz, viharhoz, a trombita harsogó hangjához, sem a hanghoz, amely rettenetes volt. Olyan félelmetes volt, hogy akik hallották, könyörögtek, hogy ne szóljon hozzájuk többé. Mert nem tudták elviselni a parancsot, amit kaptak: „Még ha egy állat érinti a hegyet, azt is meg kell ölni: agyon kell dobálni kövekkel.” Olyan rémületes volt a látvány, hogy még Mózes is azt mondta: „Reszketek a félelemtől.” Nem, ti nem ilyen helyre jöttetek! Az az új hely, ahová érkeztetek, a Sion hegye, az Élő Isten városa, a Mennyei Jeruzsálem, és benne az angyalok ezrei, akik összegyűltek, hogy együtt örvendezzenek. Ahová érkeztetek, az az elsőszülöttek Eklézsiája, vagyis azoknak az ünnepi összegyülekezése, akiknek a neve fel van írva a Mennyben. Magához Istenhez jöttetek, aki minden ember bírája, és az igazságos emberek szellemeihez, akik tökéletessé váltak. Jézushoz jöttetek, aki az Új Szövetséget megkötötte. Jézus véréhez jöttetek, amely megtisztít, és sokkal jobb dolgokról beszél, mint Ábel vére. Vigyázzatok, nehogy visszautasítsátok, amit Isten mond! Azok sem menekültek meg, akik akkor régen visszautasították, amikor Isten figyelmeztette őket itt a földön. Akkor mi hogyan menekülhetnénk meg, ha elfordulunk Istentől, aki most a Mennyből szól hozzánk?! Akkor régen, mikor Isten szólt, a hangja megrázta a földet. Most pedig azt ígéri: „Még egyszer megrázom a Földet, sőt, még a Mennyet is.” Ez a „még egyszer” azt jelenti, hogy minden teremtett dolgot megráz, és ezek el fognak tűnni. Csak az marad meg, ami kibírja ezt a megrázást. Mi pedig olyan királyságot kapunk, amelyet semmi sem rendíthet meg. Ezért hát legyünk hálásak Istennek, és szolgáljuk olyan módon, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel! Mert a mi Istenünk olyan, mint a tűz, amely mindent megemészt! Szeressétek egymást továbbra is, hiszen Krisztusban testvérek vagytok! A vendégszeretetről ne feledkezzetek el! Voltak, akik ilyen módon angyalokat vendégeltek meg, anélkül, hogy észrevették volna. Gondoljatok azokra, akik börtönben raboskodnak, mintha ti is a fogolytársaik lennétek! Ne felejtsétek el azokat, akik szenvednek, hiszen ti is testben éltek! Mindannyian tartsátok tiszteletben a házasságot! A férj és feleség közötti szexuális kapcsolatot tartsátok tisztán, mert Isten elítéli a szexuális bűnben élőket és a házasságtörőket! Tartsátok távol magatoktól a pénz utáni vágyakozást, és elégedjetek meg azzal, amitek van! Mert Isten azt mondta: „Sohasem hagylak cserben, sem nem hagylak magadra.” 5Móz 31:6 Ezért bizalommal mondhatjuk: „Az ÚR megsegít engem, nem félek. Ember mit árthat nekem?” Zsolt 118:6 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan éltek és haltak meg, és kövessétek a hitüket! Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs! Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. Mert a főpap az állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. Ugyanígy, Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vére által tegye a népét szentté. Ezért menjünk ki a táborból Jézushoz, és fogadjuk el ugyanazt a megaláztatást, amely őt érte! Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek. Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és maradjatok a fennhatóságuk alatt! Hiszen felelősek értetek, figyelmesen vigyáznak rátok és a lelketekre. Erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy a munkájukban örömük teljen, és ne szomorúságot okozzon nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra. Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, amit helyesnek látunk. Különösen azért kérlek, hogy imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok! Testvérek, kérlek benneteket, fogadjátok el ezt a bátorító üzenetet, hiszen igen röviden írtam nektek! Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünket kiengedték a börtönből. Ha idejében megérkezik, akkor együtt megyünk hozzátok. Üdvözletünket küldjük minden vezetőtöknek, és minden testvérnek. Az Itáliában élő testvérek is köszöntenek benneteket! Isten kegyelme legyen veletek! Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel tizenkét törzsének, akik a világon mindenfelé szétszóródtak. Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek! Miért? Mert ezek a nehézségek a hiteteket teszik próbára. Ha pedig hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. De a türelemmel való kitartásban jussatok el egészen a tökéletes tettekig! Így lesztek tökéletesek és teljesek, akikben nincs semmi hiányosság. Ha valakinek nincs elég bölcsessége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel és nagylelkűen ad, és nem néz le senkit. De aki kér, bizalommal kérjen, ne kételkedve! Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér! Mert aki kételkedik, annak a lelke kétfelé ingadozik, nem képes elszánni magát, állhatatlan és megbízhatatlan mindenben. A szegénységben élő testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. A gazdag pedig megalázottságával dicsekedhet, hiszen ő is éppúgy elmúlik, mint a mezőn a virágok. Mert felkel a nap, és égető sugaraival elszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott. Boldog és áldott, aki kiállja a próbát, mert megkapja az örök élet koronáját. Ezt ígérte Isten azoknak, akik szeretik őt. Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja rávenni a gonoszságra! Mert Isten nem kísérthető semmi gonosszal, és ő maga senkit nem kísért. Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. Ez a gonosz kívánság azután gyökeret ver benne, majd bűnös tetteket eredményez. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálhoz vezet. Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik, mint az égitestek fénye. Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „megszült” bennünket az igazság üzenete által. Így lettünk a teremtményei között a legfontosabbak. Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, de jól gondolja meg, mit beszél, és ne legyen hirtelen haragú! Mert az emberi harag nem vezet az Isten szerint való igaz élethez. Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket! De amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. Van aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik neki. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott. Isten Törvénye tökéletes, és a szabadságra vezet. Ha valaki ezt szorgalmasan tanulmányozza, nem tér el tőle, hanem annak megfelelően él és cselekszik, az nem feledékeny hallgatója a tanításnak, és minden dolgában áldott lesz. Ha valaki istenfélő embernek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor becsapja magát. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! Ellenben az Atya-Isten azt tekinti tiszta és tökéletes istentiszteletnek, amikor gondoskodunk az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartjuk magunkat a világ gonosz hatásától. Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne kivételezzetek senkivel! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs ember, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és gonosz módon azt gondoljátok, hogy az egyik ember fontosabb, mint a másik. Figyeljetek ide, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat az embereket, akiket a világ szegénynek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé. Ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek. Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!” Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! De ha az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. Hiszen ha valaki csak egy dologban bűnös, különben pedig az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vétkezik. Isten azt mondta: „Ne csald meg a feleségedet, vagy férjedet!” De ugyanaz az Isten ezt is mondta: „Ne kövess el gyilkosságot!” Így ha nem csalod meg a házastársadat, de meggyilkolsz valakit, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel. Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! Ha valaki nem bánik irgalommal másokkal, őt is irgalmatlanul fogják elítélni. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítéletet, és legyőzi azt. Testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hisz, de ez a tetteiből nem látszik meg, akkor annak az embernek a „hite” nem ér semmit! Vajon az ilyen „hit” által megmenekülhet-e? Ha például egy testvérnek — akár férfinak, akár nőnek — nincs rendes ruhája, és nincs mit ennie, akkor hiába mondjátok neki: „Isten veled, remélem, nem fogsz fázni, és lesz mit enned.” Ha nem adtok neki ruhát és ennivalót, ugyan mit érnek a szavak? Bizony, nem érnek semmit! Ugyanígy van a hit is: ha nem követik a tettek, akkor halott. Nem ér semmit, mert nincs benne élet. De azt mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Jó, akkor próbáld megmutatni a „tettek nélküli hitedet”, én pedig azzal mutatom meg, hogy hiszek, amit a hitem alapján teszek! Hiszitek, hogy csak egyetlen Isten van? Helyes! De gondoljátok meg, hogy ezt a gonosz szellemek is hiszik — és reszketnek a félelemtől! Ó, ti ostobák! Bebizonyítsam nektek, hogy az a hit, amelyből nem következnek tettek, nem ér semmit? Ábrahám, ősapánk is azzal vált Isten számára elfogadhatóvá, amit tett: felajánlotta Istennek az oltáron a fiát, Izsákot. Ebből láthatjátok, hogy Ábrahám hite és a tettei összhangban voltak. A hite azzal vált tökéletessé, amit a hite alapján tett. Így teljesedett be, amit a Írás mond: „Ábrahám hitt Istennek, és bízott benne. Isten pedig elfogadta Ábrahám hitét, és elfogadta őt magát is”. Ezért nevezte Isten a „barátjának” Ábrahámot. Látjátok tehát, hogy az embert a tettei teszik valóban elfogadhatóvá Isten számára. Pusztán a hite által ez nem lehetséges. Ugyanerre példa a prostituált Ráháb esete is. Ő is a tettei alapján lett Isten számára elfogadhatóvá, amikor házába fogadta az izráeli kémeket, és segített nekik, hogy másik úton meneküljenek el az üldözők elől. Ahogyan az ember teste halott a szellem nélkül, ugyanúgy a hit is halott, ha nem tesz semmit. Testvéreim, ne akarjatok túl sokan tanítók lenni! Tudjátok, hogy bennünket, tanítókat szigorúbban fognak megítélni. Azért figyelmeztetlek benneteket, mert mindannyian sokszor vétkezünk. Aki a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes! Hiszen, ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész testét is uralma alatt tartja. A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek akaratunknak. Így a zablával a ló egész testét irányítani tudjuk. Vagy gondoljatok a hajókra! Lehetnek bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, az irányításukhoz elég egy kis kormány: arra fordulnak, amerre a kormányos akarja. Ugyanígy van a nyelv is: bár csak kis része a testnek, mégis azzal dicsekedhet, hogy igen nagy hatása van! Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlen lángnyelvecske! Bizony, a nyelv is olyan veszélyes, mint a tűz! Testrészeink közül a nyelvünkkel, vagyis a beszédünkkel tudjuk a legnagyobb bajt okozni, és a legsúlyosabb gonoszságokat elkövetni. Beszédünkkel tönkre tehetjük egész testünket és életünket. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket. Miért? Mert a nyelv tüzét a pokol lángjai gyújtják meg. Mindenféle vadállatot meg lehet szelídíteni: a madarakat, szárazföldi és tengeri állatokat is. Sőt, az emberek meg is szelídítették őket. De a nyelvet senki ember nem tudja megszelídíteni, mert az maga a nyughatatlan gonoszság, és tele van halálos méreggel. Nyelvünkkel áldjuk és dicsérjük Urunkat és Atyánkat. De ugyanazzal a nyelvvel átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett! Ugyanabból a szájból származik áldás és átok! Testvéreim, nem lenne szabad, hogy ilyesmi megtörténjen! Láttatok már olyan forrást, amelyből hol jóízű, hol meg keserű víz folyik?! Vagy gondoljátok meg, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlő fügét? Ugyanígy, édes víz sem eredhet sós forrásból. Van közöttetek bölcs és értelmes ember? Mutassa meg a bölcsességét egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelídséggel vitt végbe. Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot. Az ilyen „bölcsesség” nem a Mennyből jön, nem Istentől származik, nem a Szent Szellemtől, hanem a földről, sőt a gonosz szellemektől. Mert ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható. A Mennyből, vagyis Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és nagyon irgalmas. Az ilyen bölcsesség sok jó „gyümölcsöt” terem, azon kívül igazságos, őszinte, és nem kivételez senkivel. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek el olyan magokat, amelyekből idővel az igazságosság „gyümölcse” terem, vagyis olyan dolgok, amelyek Isten számára kedvesek. Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek másokra, és mégsem tudjátok megszerezni, amit szeretnétek. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, amit akartok, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, mégsem kapjátok meg, mert nem helyes indulattal kéritek. Hiszen csak arra kellene, hogy önző módon magatok élvezzétek. Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd?! Pedig az Írás azt mondja, hogy a Szent Szellem féltékeny és erős szeretettel kíván bennünket, hogy csakis az övéi legyünk. Isten maga adta a Szent Szellemet, hogy bennünk éljen. Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkéknek, de kegyelmet ad az alázatosnak.” Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog szaladni tőletek! Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből! Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni! Ahogyan Istenhez közeledtek, szomorkodjatok, bánjátok meg a bűneiteket, és sírjatok! Nevetés helyett sírjatok, öröm helyett szomorkodjatok! Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket! Testvéreim, ne kritizáljátok egymást! Mert aki testvérét vádolja, vagy elítéli, az a Törvényt kritizálja és ítéli el. Ha pedig a Törvényt elítéled, akkor nem engedelmeskedsz neki, és bíróvá teszed magadat. Pedig csak egyetlen Törvényhozó és Bíró van: Isten! Ő az, aki meg tud menteni, vagy el tud pusztítani. De ki vagy te, hogy a másik ember felett bíráskodsz?! Vannak, akik azt mondják: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba. Ott maradunk egy évig, üzleteket kötünk, és sok pénzt keresünk”. Jól figyeljetek! Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Hiszen az egész életetek olyan, mint a pára, amely csak kevés ideig látszik, azután szétfoszlik. Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog! Ha valaki elmulasztja a lehetőséget, hogy valami jót tegyen, bűnt követ el. Gazdagok, figyeljetek rám! Jajgassatok, és hangosan sírjatok, mert nyomorúság következik rátok! Gazdagságotok elpusztult, szép ruháitokat a moly rágta szét, aranyotokat és ezüstötöket pedig rozsda emésztette meg. Éppen ez a rozsda lesz a bizonyíték ellenetek. Sőt, ez a rozsda még a testeteket is megemészti, mint a tűz! Képesek voltatok még az utolsó napokban is vagyont gyűjteni! Figyeljetek, gazdagok! A földjeiteken dolgozó aratómunkások fizetéséből elloptatok. De az a rész, amelyet nem fizettetek ki nekik, vádol benneteket Isten előtt! Isten, a Seregek Ura pedig meghallotta a becsapott aratómunkások kiáltását. Gazdagok, ti bőségben és pazarlóan éltetek, s amit csak megkívántatok magatoknak, megszereztétek. Meghizlaltátok magatokat, mint az állatokat szokták a levágás napjára. Elítéltétek és meggyilkoltátok az ártatlan embereket, akik nem álltak ellen nektek. Testvéreim, az Úr vissza fog jönni, de addig várjatok türelmesen! Gondoljatok a földművesre, aki türelmesen várja, hogy szántóföldje gazdag termést hozzon! Igen, türelmesen várja, amíg az őszi és a tavaszi eső megöntözi a földet. Ti is várjatok türelemmel! Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr hamarosan visszajön! Testvéreim, többé ne panaszkodjatok egymásra, nehogy elítéljenek benneteket! Nézzétek, a Bíró már az ajtó előtt áll! Emlékezzetek a prófétákra, akik az Úr nevében szóltak! Kövessétek a példájukat: sok gonosz dolgot szenvedtek el, mégis türelmesek maradtak. Gondoljatok arra, hogy áldottnak mondjuk azokat, akik a szenvedésben kitartottak! Hallottatok Jóbról, aki türelmesen viselte a szenvedést. Tudjátok, mennyire bőségesen megáldotta végül az Úr — így mutatta meg jóságát és irgalmát! Testvéreim, a legfontosabb, hogy ezentúl ne esküdözzetek égre-földre, se semmi másra, amikor megígértek valamit! Amikor „igen”-t mondotok, az legyen valóban „igen”. Ha pedig „nem”-et, az legyen valóban „nem”! Különben ítélet alá kerülhettek. Ha közületek valaki bajban van, imádkozzon! Ha örül, énekeljen! Aki beteg, hívja magához a helyi gyülekezet vezetőit! Azok pedig imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal a beteget az Úr nevében! Mert a hitből való imádság hatására a beteg meg fog gyógyulni: az Úr helyreállítja az egészségét. Ha pedig a beteg valami bűnt követett el, az Úr megbocsát neki. Ezért mondjátok el egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok! Mert az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes. Illés próféta is ugyanolyan ember volt, mint mi. Amikor erősen imádkozott, hogy ne legyen eső az országban, nem is esett három és fél évig. Amikor pedig újra imádkozott, az ég ismét esőt adott, és a föld is termést hozott. Testvéreim, előfordulhat, hogy közületek valaki letér az igaz útról. Ekkor valaki más segíthet neki, hogy visszataláljon Istenhez. Aki segít neki, tudja meg, hogy a haláltól menti meg annak a bűnösnek a lelkét, egyúttal pedig sok bűnt segít eltakarni. Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt, és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet! Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Így lett új életünk. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkaphassuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes megmenekülést el nem éritek. Ez a megmenekülés már el van készítve, de csak az idők végén válik mindenki számára jól láthatóvá. Ezért nagy öröm tölt el benneteket, annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek. Miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták, és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: lelketek megmentését. Ezt a megmenekülést próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten megmentő kegyeleméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak. Igen, ti vagytok ezek, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen ezeknek az embereknek az örömhírt elterjeszteni. Ezeket a dolgokat még az angyalok is nagyon szeretnék jobban érteni! Ezért készüljetek fel a szolgálatra, és józanul gondolkodjatok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel! Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! Mert ezt mondja az Írás: „Szentek legyetek, mert én is szent vagyok!” — mondja Isten. Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és istenfélelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vannak a Földön! Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany-, vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek Istenben ti is, ezért nemcsak bíztok, hanem reménykedtek is őbenne. Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és nagyon szeressétek egymást! Újjászülettetek, ezért most már új életetek van. De ez nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő, és örökké érvényes. Ahogyan az Írás mondja: „Minden ember olyan, mint a fű, és minden emberi dicsőség, mint a mező virága. Elszárad a fű, lehull a virág, de az ÚR beszéde örökre érvényes marad.” Ézs 40:6-8 Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömhírt hirdették nektek. Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok senkiről rosszat! Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők. Tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, amely segít, hogy felnőjetek, és elérjétek a teljes megmenekülést! Igen, nagyon kívánnotok kell ezt, mivel megízleltétek az Úr jóságát. Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert Isten őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok. Ti viszitek Istennek a szellemi áldozatokat. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által viszitek elé. Az Írás azt mondja: „Nézzétek, én választottam ki egy értékes sarokkövet, és leteszem Sionban! Aki benne bízik, nem fog csalódni soha.” Ézs 28:16 Ez a kő, vagyis Jézus értékes kincs a számotokra, akik hisztek benne. De a hitetlenekre ez vonatkozik: „Az a kő lett az épület sarokköve, amelyet az építők félredobtak.” Zsolt 118:22 Igen, a hitetleneknek Jézus „az a kő, amelyben az emberek megbotlanak, és a szikla, amely miatt elesnek.” Ézs 8:14 Azért botlanak meg benne, mert nem akarnak engedelmeskedni Isten beszédének. Az ilyen embereket Isten erre ítélte. Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Titeket azért választott ki, hogy mindenkinek hirdessétek Isten csodálatos tetteit. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből abba a csodálatos világosságba, ahol ő maga lakik. Régen ti nem tartoztatok Isten népéhez. Most azonban Isten népévé váltatok. Régen nem ismertétek, most azonban már ti is megtapasztaltátok Isten kegyelmét. Szeretett testvéreim, kérlek benneteket, ne engedjetek a régi emberi természet gonosz kívánságainak, mert ezek a lelketek ellen harcolnak. Hiszen csak átutazóban vagytok ezen a földön, és valódi otthonotok nem itt van. Itt körül vagytok véve olyanokkal, akik nem hisznek Istenben. Ezek sokszor azzal vádolnak titeket, hogy gonosztevők vagytok. Tehát éljetek úgy, hogy mindenki lássa, milyen jó dolgokat tesztek, milyen jól és békességben éltek! Akkor még a hitetlenek is dicsőíteni fogják Istent ezek miatt a jó dolgok miatt azon a napon, amikor ő eljön. Az Úr iránti tiszteletből engedelmeskedjetek mindenkinek, aki ezen a világon valamilyen hatalmat kapott! Igen, engedelmeskedjetek a császárnak, akié a legfőbb hatalom, és azoknak a kisebb vezetőknek is, akiket a császár nevezett ki! Hiszen ezek azért kapták a hatalmukat, hogy megbüntessék a gonosztevőket, és megjutalmazzák azokat, akik jót tesznek. Mert Isten azt akarja, hogy jó dolgokat tegyetek, és így senki ne tudjon ostoba módon vádolni benneteket. Éljetek szabadságban, és legyetek Isten rabszolgái! De a szabadságotokkal ne éljetek vissza! Ne használjátok arra, hogy valami gonoszságot kimagyarázzatok vele! Tiszteljetek minden embert! Isten családjában minden testvéreteket szeressétek! Méltó módon tiszteljétek Istent! A királyt is tiszteljétek! Rabszolgák, fogadjátok el uraitok hatalmát, engedelmeskedjetek nekik, és tiszteljétek őket! De ne csak azokat, akik jók és emberségesek, hanem azokat is, akik igazságtalanok! Dicséretre méltó és jó dolog, ha valakinek istenfélő magatartása miatt kell igazságtalanul szenvednie. Ha viszont azért szenved, mert vétkezett, akkor nem nagy dicsőség, ha megérdemelt büntetését eltűri. Ellenben ha jót tesztek, és amiatt kell szenvednetek, ezt pedig türelemmel elviselitek, az tetszik Istennek! Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja: „Ő nem követett el semmi bűnt, és soha semmi gonoszságot nem mondott.” Ézs 53:9 Mikor rosszat mondtak róla, Jézus nem beszélt vissza. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát Istenre, aki igazságosan ítél. Krisztus a mi bűneinket magára vette, sőt, a saját testében felvitte a keresztfára, amikor megölték. Azért tette ezt, hogy többé ne a bűnöknek, hanem Isten számára elfogadható módon éljünk. Krisztus sebei által meggyógyultatok betegségeitekből. Olyanok voltatok, mint a nyájtól elkószált és eltévedt juhok. De most visszatértetek a Pásztorhoz: ő vigyáz a lelketekre, védelmez, és őriz benneteket. Asszonyok, ti is ugyanígy fogadjátok el a férjetek fennhatóságát, és engedelmeskedjetek nekik! Így még azokat a férjeket is megnyerhetitek Isten számára, akik Isten beszédének nem akarnak engedelmeskedni. Nem kell semmit sem mondanotok, az fogja meggyőzni a férjeteket, ha látják, milyen tiszta és istenfélő életet éltek. Ne a frizurátokkal, arany ékszerekkel, vagy drága ruhákkal akarjatok külsőleg szépnek látszani! A szépségetek belülről, a szívetekből sugározzon, kedves és nyugodt szellemetekből! Mert ez a szépség örökkévaló, és ez az, amit Isten igazán értékel. Ez tette széppé a régi idők szent asszonyait. Ők is Istenben reménykedtek, és engedelmeskedtek a férjüknek. Ilyen asszony volt Sára is, aki engedelmeskedett a férjének, Ábrahámnak, és urának hívta őt. Ti is Sára példáját követitek, ha azt teszitek, ami helyes, és nem féltek semmitől. Ugyanígy, férjek, ti is megértően bánjatok a feleségetekkel! Úgy tiszteljétek őket, mint a gyengébbeket illik! De tiszteljétek őket úgy is, mint akikkel együtt kaptátok Isten életet adó kegyelmét! Így bánjatok velük! Ellenkező esetben hiába imádkoztok, nem lesz semmi eredménye! Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi jó testvérek! Legyetek együttérzők és alázatosak! Soha ne bánjatok rosszul azzal, aki veletek rosszul bánik! Se ne mondjatok rosszat annak, aki nektek rosszat mond! Ellenkezőleg: áldással viszonozzátok a rosszat! Hiszen Isten erre hívott el benneteket, és így kapjátok meg áldását. Ahogyan az Írás mondja: „Aki szereti az életét, és jó napokat akar látni, az ne mondjon semmi gonoszságot, se ne hazudjon! Forduljon el a gonosztól, és tegyen jót, keresse a békességet, és őrizze meg! Mert az ÚR figyeli az igaz embereket, és meghallgatja imádságukat, de szembeszáll azokkal, akik gonoszságot művelnek.” Zsolt 34:13-17 Ugyan ki bánt benneteket, ha igazán a jóra törekedtek? De ha jót tesztek, és mégis szenvednetek kell, akkor is örüljetek! Tehát „ne féljetek tőlük, és ne hagyjátok magatokat megijeszteni!” Szívetekben Krisztust tiszteljétek, mint Uratokat! Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek! De szelíden és tisztelettel válaszoljatok nekik! Legyen tiszta a lelkiismeretetek! Így akik Krisztus követése miatt kritizálnak benneteket, szégyent fognak vallani. Lehet, hogy jót tesztek, és igazságosan éltek, mégis szenvednetek kell. De ha Istennek ez az akarata, ez még mindig sokkal jobb, mintha valami rosszat tesztek, és a miatt szenvedtek. Hiszen maga Krisztus is meghalt egyszer a bűnök miatt. Az Ártatlan halt meg a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen benneteket. Testileg ugyan meghalt, de a Szent Szellem életre keltette. A Szent Szellem által elment és beszélt azoknak a szellemeknek, akik a „börtönben” voltak. Ezek azok, akik nem engedelmeskedtek Istennek Nóé idejében. Pedig Isten türelmesen várt rájuk, amíg Nóé a Bárkát építette. Kevesen, mindössze nyolcan mentek be a Bárkába. Csak ők menekültek meg az Özönvízből és a víz által. A mostani vízbe való bemerítés az Özönvízre és annak a nyolc embernek a megmenekülésére emlékeztet. Ez a bemerítés most titeket ment meg, de nem azzal, hogy testetekről a piszkot lemossa, hanem arra való, hogy Istentől tiszta szívet kapjatok. Ez pedig azért lehetséges, mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból, felment a Mennybe, és Isten jobb oldalán ül. Minden angyal, minden hatalmasság és minden erő felett ő uralkodik. Krisztus is szenvedett, amikor ebben a testben élt. Ezért erősítsétek meg magatokat, és fegyverkezzetek fel a Krisztuséhoz hasonló gondolkodással! Mert aki testi szenvedést visel el, az eltávolodik a bűntől, hogy földi életének hátralevő idejét ne emberi vágyak, hanem Isten akaratának teljesítésére szánja. Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amelyeket a hitetlenek szoktak tenni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok. De most a hitetlenek csodálkozva nézik, hogy már nem folytatjátok velük együtt ezt a romlott és vad életmódot, és emiatt gonosz dolgokat mondanak rólatok. Egyszer azonban felelniük kell annak, aki készen áll, hogy minden embert megítéljen: élőket és holtakat egyaránt. Mert az örömhírt még azoknak is kihirdették, akik már régen meghaltak, hogy a Szent Szellem által élhessenek, ahogyan Isten is él. Ezeket a régi embereket is meg fogja Isten ítélni annak megfelelően, amit életükben tettek, akárcsak a többieket. Közeledik már az idő, amikor minden a csúcspontjára jut, és befejeződik. Ennek megfelelően legyetek józanok, éberek és mértékletesek, hogy imádkozni tudjatok! Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet rengeteg bűnt eltakar. Legyetek vendégszeretők, és ne panaszkodjatok! Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által! Mert övé a dicsőség és a hatalom örökké. Ámen! Kedves barátaim, ne érjenek benneteket meglepetésként ezek a mostani szenvedések! Ezeknek az a célja, hogy kipróbálják a hiteteket. Ne gondoljátok, hogy valami szokatlan dolog történik veletek! Inkább örüljetek, hogy részt vehettek Krisztus szenvedéseiben! Így azután teljes szívvel örülhettek akkor is, amikor dicsősége megjelenik. Ha azért bántanak benneteket, mert Krisztust követitek, akkor boldogok és áldottak vagytok, mert Isten Szelleme, a Dicsőség Szelleme megnyugszik rajtatok. Közületek senki se szenvedjen amiatt, hogy gyilkos, tolvaj, bűnöző, vagy más dolgába avatkozik. De ha azért kell szenvednie, mert Krisztus követője, akkor ezt ne szégyellje, és nem kell, hogy emiatt megszégyenüljön, ellenkezőleg: szerezzen dicsőséget Istennek azzal, ahogyan Krisztus nevét viseli! Mert itt az ideje, hogy az Isten családján kezdve elinduljon az ítélet. Ha pedig velünk kezdődik, mi lesz a vége azok számára, akik nem engedelmeskednek az Istentől jövő örömhírnek? Ha „nehéz az igaznak megmenekülni”, mi lesz az istentelenek és a bűnösök sorsa? Ezért akik jót cselekedve és Isten akarata szerint szenvednek, bízzák rá magukat hűséges Teremtőjükre! Most pedig a köztetek lévő gyülekezeti vezetőknek szeretnék tanácsokat adni. Magam is ilyen vezető, és így a társatok is vagyok. Láttam Krisztus szenvedéseit, és veletek együtt fogok részt venni a dicsőségben, amely majd mindenki számára látható lesz. Kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint a jó pásztor: gondozzátok, védjétek és vezessétek a rátok bízottak csoportját! Olyan ez a csoport, mintha Isten nyája lenne. Vigyázzatok rájuk, és törődjetek velük, de ne kényszerből, hanem önként, mert ez Isten akarata! Boldogan és vidámsággal végezzétek ezt a munkát, ne a pénz utáni kívánságtól hajtva! Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízottakon, hanem mutassatok nekik példát! Azután, mikor Jézus, a Főpásztor megjelenik, dicsőséges koronát kaptok, amely soha nem veszti el a szépségét. Fiatalok, ti is ugyanígy engedelmeskedjetek a gyülekezet vezetőinek! Mindannyian legyetek alázatosak egymás iránt, mert: „Isten ellenáll a büszkéknek, de az alázatosakkal kegyelemmel bánik.” Péld 3:34 Ezért alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy amikor eljön az ideje, ő meg felemeljen benneteket! Bízzátok rá minden gondotokat, mert ő gondot visel rátok! Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az éhes oroszlán: ordítva keresi a zsákmányát, akit megehetne. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben! Hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon. Igen, szenvedni fogtok egy kis ideig. De azután Isten maga fog helyreállítani, megerősíteni, felépíteni, megalapozni benneteket. Meg fogja tenni, mert ő a forrása minden kegyelemnek, és arra hívott el benneteket, hogy örökké tartó dicsőségében részesüljetek. Ez a dicsőség pedig Jézus Krisztusban érhető el. Övé a hatalom mindörökké! Ámen! Ezt a rövid levelet Szilvánusz segítségével írtam, aki hűséges testvérünk Krisztusban. Röviden írtam nektek, hogy bátorítsalak és megerősítselek benneteket. Azt akarom, hogy lássátok: ez az Isten igazi kegyelme! Tehát maradjatok is meg ebben mozdíthatatlanul! Üdvözöl benneteket a Babilonban lévő helyi gyülekezet, amelyet Isten ugyanúgy kiválasztott, mint benneteket. Üdvözletét küldi nektek Márk, aki Krisztusban a fiam. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség legyen bennetek és közöttetek, akik Krisztusban vagytok! Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, üdvözletemet küldöm nektek, akik ugyanolyan értékes hitet kaptatok, mint mi. Ezt a hitet azért kaptuk, mert Istenünk és Megmentőnk, Jézus Krisztus igazságos. Mind több és több kegyelem és békesség töltsön be titeket azáltal, hogy Istent és Urunkat, Jézust, személyesen és egyre mélyebben megismeritek. Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami az élethez és Isten szolgálatához szükséges. Úgy kapjuk meg ezeket, hogy egyre jobban és jobban megismerjük őt, aki a saját dicsőségével és csodálatos tetteivel hívott el bennünket. Ezek által igen nagy és értékes áldásokkal ajándékozott meg bennünket, ahogyan megígérte. Ezeket az áldásokat pedig azért adta, hogy saját isteni természetének részesei lehessünk, és a világban lévő romlottságtól elmenekülhessünk. A romlottság gyökere az olyan kívánság, amely gonosz dolgokra irányul. Mivel ilyen nagy áldásokat kaptatok, teljes erővel törekedjetek arra, hogy a hitetek mellett fejlődjön ki bennetek a jóság, tudás, mértéktartás, türelem, istenfélő magatartás, a testvéreitek iránti kedvesség, és az isteni szeretet is. Ha mindezek a tulajdonságok megvannak, és egyre erősödnek bennetek, akkor segíteni fognak abban, hogy eredményesek és hatékonyak legyetek. Ugyanakkor elvezetnek benneteket Urunk, Jézus Krisztus teljes megismerésére is. Akiből viszont hiányoznak ezek a tulajdonságok, az olyan, mintha vak lenne, vagy rövidlátó, mert elfelejtette, hogy régi bűneit Isten megbocsátotta. Ezért testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani, vagy elesni soha, és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában. Ti ugyan jól tudjátok ezeket a dolgokat, és kitartóan ragaszkodtok az igazsághoz, amelyet elfogadtatok, mégis, segíteni akarok nektek, hogy soha ne feledkezzetek meg ezekről. Igen, helyesnek tartom, hogy amíg ebben a földi testben élek, emlékeztesselek benneteket. Ugyanis tudom, hogy hamarosan el kell hagynom ezt a világot, amint azt Urunk, Jézus Krisztus kijelentette nekem. Ezért minden igyekezetemmel azon leszek, hogy segítsek nektek emlékezni ezekre a dolgokra, még akkor is, amikor már elköltöztem. Beszéltünk nektek arról, hogy Urunk, Jézus Krisztus teljes hatalommal fog visszajönni. De nem ravaszul kitalált történeteket meséltünk el nektek. Nem! Mi a saját szemünkkel láttuk Jézus fenséges nagyságát! Ezért teljesen megbízhatónak tartjuk a próféták üzenetét. Ti is jól teszitek, ha hallgattok a prófétákra, mert a szavuk olyan, mint a fény a sötétségben. Figyeljetek is rá, amíg eljön a hajnal, és a hajnalcsillag felkel a szívetekben! Mindenekelőtt meg kell értenetek, hogy az Írásban található próféciák közül egyik sem származott a próféta saját gondolataiból. Mert soha egyetlen prófécia sem született emberek akaratából, hanem úgy, hogy bizonyos embereket a Szent Szellem indított, és arra biztatott, hogy beszéljenek. Így valójában Isten szólt általuk! Isten népe között voltak azonban hamis próféták is. Ez ma is így van. Ugyanígy, közöttetek is lesznek hamis tanítók. Ezek észrevétlenül becsempésznek közétek ártalmas és hamis tanításokat, s ezek által sok kárt okoznak. Úgy tanítanak, hogy nehéz észrevenni, milyen téves a felfogásuk. Egészen addig elmennek, hogy megtagadják Jézust, a Mestert, aki pedig megmentette őket. Ezzel hirtelen és gyors pusztulást hoznak magukra. Sokan követik majd őket ezekben a gonosz dolgokban. Mások pedig miattuk fognak sok rosszat mondani az igazság útjáról. Ezek a hamis tanítók mindenféle hazugságot kitalálnak, hogy kihasználjanak benneteket, mert csak a pénzetek kell nekik. Azonban Isten már régóta ítéletet hirdetett felettük, és biztos pusztulás vár rájuk. Amikor az angyalok követtek el bűnt, Isten nem hagyta őket sem büntetés nélkül. Az alvilág sötét mélyére zárva őrzik őket az ítélet napjáig. Isten megbüntette azokat a régi embereket is, akik gonoszak voltak: az Özönvízzel pusztította el őket. Csak Nóét mentette meg, aki figyelmeztette a többieket Isten igazságos ítéletére. Igen, az Özönvízből csak Nóé menekült meg hét másik emberrel együtt. Hasonlóképpen pusztulásra ítélte Isten Sodomát és Gomorát, azokat a gonosz városokat. Úgy megégette őket, hogy csak hamu maradt belőlük. Példájuk figyelmeztetésül szolgál az istentelen embereknek, hogy lássák, mi vár rájuk. Mindebből láthatjátok, hogy az Úr ki tudja menteni a megpróbáltatásokból azokat, akik őt szolgálják. Ugyanakkor fogva tartja a gonoszokat az Ítélet Napjáig, amikor majd megkapják a büntetésüket. Ez a büntetés különösen azokra vonatkozik, akik bűnös emberi természetük romlott kívánságai szerint élnek, és semmibe veszik Isten fennhatóságát. Ezek a hamis tanítók vakmerők, elbizakodottak, és a saját fejük után mennek. Még attól sem riadnak vissza, hogy a dicsőséges lényeket gyalázzák! Az angyalok nem vádolják ezeket a lényeket az Úr előtt. Pedig az angyalok a hamis tanítóknál sokkal erősebbek és hatalmasabbak! Ezek a hamis tanítók pedig gyalázzák azokat a lényeket, akiket nem is ismernek! Úgy viselkednek, mint értelmetlen vadállatok, akik gondolkodás nélkül követik ösztöneiket, és csak arra valók, hogy megfogják és levágják őket. Bizony, ezek a hamis tanítók is hasonló módon fognak elpusztulni! Most sokan szenvednek miattuk, de egyszer majd ők is szenvedni fognak! Ez lesz a büntetésük mindazért, amit tettek. Élvezik, ha mindenki szeme láttára gonoszságot követhetnek el. Olyanok, mint a piszkos folt a ruhán! Szégyent hoznak rátok, amikor együtt esztek velük. Ha ránéznek egy asszonyra, máris megkívánják, és azon jár az eszük, hogyan követhetnének el házasságtörést vele. Folytonosan vétkeznek ilyen módon. A bizonytalankodó embereket bűnre csábítják. Szívüket hozzászoktatták a kapzsisághoz, és átok ül rajtuk. Ezek a hamis tanítók letértek a jó útról, és eltévedtek. Úgy jártak, mint Bálám próféta, aki Bozor fia volt. Szerette volna megkapni a pénzt, amelyet a gonoszságáért ígértek. De egy szamár mondta meg neki, hogy amit tesz, ellenkezik Isten törvényével. Igen, valóban egy közönséges, teherhordó szamár szólt hozzá, emberi szóval! Pedig egy szamár általában nem tud beszélni, így azonban mégis megakadályozta, hogy a próféta esztelenségét. Ezek a hamis tanítók olyanok, mint a kiszáradt források, és mint a felhők, amelyeket kerget a vihar. Rájuk a legsűrűbb sötétség vár. Olyan dolgokkal dicsekednek, amelyeknek semmi értelme sincs. Rossz útra vezetik az embereket: főleg azokat, akik csak nem régen távolodtak el a bűnben élőktől. A hamis tanítók ezt azzal érik el, hogy kihasználják az emberek gonosz kívánságait. Szabadságot ígérnek nekik, pedig ők maguk is a romlottság rabszolgái. Ugyanis az ember annak a szolgája, aki legyőzte. Ezek az emberek egyszer már megismerték Urunkat és Megmentőnket, Jézus Krisztust, és így kimenekültek a világ romlott dolgaiból. De ha ezek után megint belekeverednek ugyanazokba a gonosz dolgokba, és megint a régi bűnök uralkodnak rajtuk, akkor még mélyebbre süllyednek, mint ahonnan indultak. Bizony, jobb lett volna, ha egyáltalán meg sem ismerték volna az igazság útját! Valóban, jobb lett volna, mint megismerni az igaz utat és azután elfordulni a szent tanítástól, amelyet kaptak. Valóban rájuk illik a mondás: „A kutya visszamegy ahhoz, amit kihányt”, és „A megfürdetett disznó újra a sárban hempereg.” Szeretteim, ez már a második levem, amelyet nektek írok. Mindkettővel az a célom, hogy emlékeztesselek titeket ezekre a dolgokra, és helyes gondolkodásotokat felébresszem. Emlékezzetek arra, amit régen a szent próféták mondtak! Jusson eszetekbe Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közvetítettek nektek! Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban lesznek olyan emberek, akik csúfolódnak, és csak a saját kívánságukat követik! Ezek azt mondják: „Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol van?! Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott, minden ugyanúgy történik, mint a világ teremtésétől kezdve.” Mivel szándékosan nem akarnak emlékezni, ezért el van takarva előlük, hogy az egek már régóta léteztek, és a Földet a vízből és a víz által formálta ki Isten — mindezt pedig a szava által tette. Azután azt a régi világot vízzel árasztotta és pusztította el. A mostani egeket és Földet pedig ugyanez az isteni szó őrzi meg addig, amíg egy napon tűz fogja elpusztítani. Ez ugyanazon a napon fog megtörténni, amikor az istentelen embereket Isten megítéli és elpusztítja. Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap Az Úr nem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják róla. Nem késik, hanem türelmesen vár ránk. Azért vár, mert nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és életét. Bizony, eljön az Úr Napja! Úgy fog megérkezni, mint a tolvaj. Akkor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az égitestek pedig elégnek és elpusztulnak. Tűzben ég majd el a Föld, és minden, ami rajta van. Ha pedig mindezek így elpusztulnak, gondoljátok meg, hogyan éljetek! Szánjátok oda magatokat Istennek, és őt szolgáljátok! Várva várjátok, sőt siettessétek Isten Napjának eljövetelét! Azon a Napon lángokban pusztulnak el az egek, és az égitestek szétolvadnak a hőségben. Isten ígérete szerint azonban Új Eget és Új Földet várunk, ahol igazságosság fog uralkodni. Szeretett testvéreim, mivel vágyva várjátok ezeket, minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy tisztán, bűntelenül és békességben találjon benneteket az Úr! Urunk türelmesen vár még — értsétek meg, hogy ez sokak számára a megmenekülés lehetőségét jelenti! Ugyanerről írt nektek szeretett testvérünk, Pál is, Istentől kapott bölcsességgel. Ő minden levelében szokott írni ezekről a dolgokról. A leveleiben néha előfordulnak nehezen érthető dogok. Akadnak olyan tudatlan és bizonytalan emberek, akik ezeket félremagyarázzák és kiforgatják. De nem csak Pál leveleit, hanem az Írások egyéb részeit is kiforgatják eredeti értelmükből, és ezzel a saját pusztulásukat okozzák. De ti, szeretett testvéreim, mindezeket már előre tudjátok. Vigyázzatok tehát, hogy titeket ne tudjanak félrevezetni ezek a gonosz emberek, és szilárd meggyőződéseteket ne tudják megingatni! Inkább erősödjetek meg Jézus Krisztus kegyelmében! Ő Urunk és Megmentőnk — igyekezzetek tehát minél mélyebben megismerni őt! Övé legyen a dicsőség most és örökké! Ámen! Arról írunk nektek, ami kezdettől fogva volt. Arról, akit magunk hallottunk, saját szemünkkel láttunk, egész közelről figyeltünk, sőt, kezünkkel érintettünk. Ő az Isten élő és életet adó beszéde. Ő az Élet, aki nyilvánvaló módon megjelent. Mi magunk is láttuk, és tanúsítjuk, hogy ez igaz. Igen, róla beszélünk, az Örök Életről. Ő mindig az Atya-Istennél volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Láttuk és hallottuk őt, és most nektek is hirdetjük ezeket, mert azt akarjuk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Ez pedig azt jelenti, hogy mi mindannyian az Atyával és Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. Azért írunk most nektek erről, hogy a mi örömünk teljes legyen. Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság, és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de ugyanakkor továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. De ha valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor mi, akik hiszünk, közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának vére, vagyis halála megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől. Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor magunkat csapjuk be, és nincs bennünk az igazság. De ha elismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik. Akkor Isten üzenetének nincs helye a szívünkben. Kedves gyermekeim, azért írtam ezt nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki mégis elkövet valamilyen bűnt, akkor van aki segít nekünk, és szót emel az érdekünkben az Atya-Istennél: az igazságos Jézus Krisztus! Ő maga volt az áldozat a bűneinkért. De nemcsak a mi bűneinkért, hanem minden ember összes bűnéért is. Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében. Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt. Szeretteim, amit nektek írok, az egyáltalán nem új dolog, hanem ugyanaz a régi parancs, amelyet még kezdetben kaptatok. Ez az a tanítás, amelyet már hallottatok. Mégis, újra mondom nektek, mintha új parancs lenne. Ez az igazság, amely megmutatkozott Jézus életében, és érvényes a ti életetekben is. Igen, mert múlik már a sötétség, és ragyog az igazi világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban él, mégis gyűlöli a testvérét, az valójában még mindig a sötétségben van. Aki Isten szeretetével szereti a testvérét, az megmarad a világosságban, és semmi sincs benne, ami miatt mások felháborodnának. De aki gyűlöli testvérét, az a sötétségben van, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította. Azért írok nektek, kedves gyermekeim, mert Jézus Krisztusért Isten megbocsátotta bűneiteket. Azért írok nektek, apák, mert ti már megismertétek, aki öröktől fogva él. Azért írok, fiatalok, mert legyőztétek a Gonoszt. Azért írok nektek, gyermekek, mert már megismertétek az Atya-Istent. Azért írok nektek, apák, mert megismertétek, aki kezdettől fogva él. Azért írok nektek, fiatalok, mert erősek vagytok, Isten beszéde bennetek él, és legyőztétek a Gonoszt. Ne szeressétek ezt a világot, se a világ dolgait! Aki ezt a világot szereti, az nem szereti az Atya-Istent. Ezek azok a gonosz dolgok, amelyek a világban vannak: olyan dolgokat kívánunk, amelyek bűnös természetünknek tetszenek, szemünk megkívánja azokat a bűnös dolgokat, amelyeket megláttunk, büszkék vagyunk arra, amink van. Mindezek nem az Atya-Istentől, hanem a világból származnak. Ez a mostani világ elmúlik, és vele együtt az is, amit a hitetlenek kívánnak. De aki Isten akaratát és terveit viszi véghez, az örökké él. Gyermekeim, elérkezett az utolsó óra. Ahogyan már hallottatok róla, Krisztus Ellensége el fog jönni. Valóban, Krisztusnak sok ellensége már itt is van. Ebből is láthatjuk, hogy csakugyan az utolsó órában élünk. Krisztusnak ezek az ellenségei egy ideig közöttünk voltak, azután elhagytak bennünket. De valójában soha nem tartoztak közénk. Hiszen ha igazán közénk tartoztak volna, itt is maradtak volna. Ők azonban elmentek, s ebből látszik, hogy valójában sohasem tartoztak közénk. Ti viszont mindannyian kaptatok Istentől egy különleges ajándékot, ezért ismeritek az igazságot. Nem azért írtam nektek ezeket, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem éppen azért, mert ismeritek. Azért írtam, mert tudjátok, hogy az igazságból nem származik hazugság. Mi a legnagyobb hazugság? Ha valaki azt mondja, hogy Jézus nem a Krisztus. Aki ezt mondja, az Krisztus ellensége, mert nem akarja elismerni az Atya-Isten, és a Fiú hatalmát. Mert aki nem hisz a Fiúban, az nem ismeri az Atyát sem. Aki azonban elismeri a Fiú hatalmát, az elismeri az Atyát is. Kövessétek továbbra is azt a tanítást, amelyet kezdettől fogva hallottatok! Ha ez bennetek marad, akkor ti is közösségben maradtok a Fiúval és az Atyával. Mert ez az, amit nekünk megígért: az örök élet. Mindezt azért írom nektek, mert vannak, akik megpróbálnak rossz útra téríteni és becsapni titeket. Ti azonban kaptatok Krisztustól egy különleges ajándékot, amely megmarad bennetek, ezért nincs rá szükségetek, hogy az emberek tanítsanak benneteket. Az ő ajándéka megtanít benneteket mindenre, és amit mond, az mind igaz! Nincs benne semmi hazugság. Tehát ahogy ő tanított benneteket, úgy éljetek Krisztusban továbbra is. Drága gyermekeim, éljetek továbbra is Krisztusban! Ha megmaradunk benne, akkor nem kell félnünk majd azon a napon sem, amikor ő majd visszajön. Bízhatunk benne, hogy nem fogunk szégyent vallani előtte. Tudjuk, hogy Krisztus igazságos. Ugyanígy biztosak lehettek benne, hogy mindazok, akik igazságosan élnek, Isten gyermekei. Gondoljátok csak meg, az Atya annyira szeret minket, hogy Isten gyermekeinek neveznek bennünket! De nemcsak így hívnak, valóban azok is vagyunk! A hitetlenek nem értik meg, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, mert nem ismerték meg Istent. Kedveseim, igaz, hogy most Isten gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, hogy majd mivé válunk. Csak azt tudjuk, hogy amikor Krisztus visszajön, akkor már olyanok leszünk, mint ő. Hiszen meg fogjuk látni őt teljes valójában! Mindenki, aki reménykedik abban, hogy meglátja őt, tisztán tartja magát a bűntől, ahogyan Krisztus maga is tiszta. Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik. Mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség. Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és őbenne egyáltalán nincs bűn. Aki Jézus Krisztusban él, és benne is marad, az nem fog továbbra is bűnben élni. Ha valaki folyamatosan bűnben él, az valójában nem is látta meg Jézust, sem nem ismerte meg őt igazán. Kedves gyermekeim, nehogy valaki becsapjon benneteket! Aki Istennek tetsző életet él, az maga is igazságos és jó, amint Krisztus is igazságos és jó. De aki bűnben él, a Sátánhoz tartozik. A Sátán ugyanis kezdettől fogva állandóan vétkezik. Isten Fia azonban éppen azért jött a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít. Aki Isten gyermeke lett, az nem marad továbbra is a bűnben. Miért? Mert új életet kapott Istentől, amely állandóan benne marad. Isten gyermeke viszont nem maradhat a bűnben, hiszen az ilyen ember Istentől született. Az, hogy ki az Isten gyermeke, és ki tartozik a Sátánhoz, ebből látszik meg: aki nem Istennek tetsző életet él, az nem Isten gyermeke. Ugyanígy, aki nem szereti a testvérét, az sem Isten gyermeke. Hiszen a régi parancs —amelyet jól ismertek — az, hogy Isten szeretetével kell szeretnünk egymást. Ne legyünk olyanok, mint Kain, aki a Gonoszhoz tartozott, és meggyilkolta testvérét. Miért ölte meg? Mert Kain gonosz dolgokat, a testvére pedig Istennek tetsző dolgokat tett. Testvéreim, ne csodálkozzatok, ha gyűlölnek benneteket, akik nem hisznek Istenben! Mi átmentünk a halálból az életre. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Isten szeretetével szeretjük a testvéreinket. Aki nem szereti a testvérét, azon még mindig a halál uralkodik. Aki pedig gyűlöli a testvérét, az valójában gyilkos. De jól tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet örök élete. Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent az Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. Gondoljátok meg például, hogy van egy gazdag hívő, akinek mindene megvan. Látja a testvérét, aki szegény, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat abban a gazdag testvérben? Bizony, nem! Kedves gyermekeim, ne csak szavakkal szeressük egymást! Az isteni szeretet abban mutatkozik meg, amit teszünk. Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. Isten pedig azt parancsolja, hogy Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk! Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri, és ő is azt mondja, hogy Jézus a Krisztus, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. De ha ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van. Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben, mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket. Kedveseim, Isten szeretetével kell szeretnünk egymást, mert ez a szeretet Istentől származik. Aki így szeret, az mind Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten maga a szeretet. Isten pedig úgy mutatta meg nekünk, mennyire szeret bennünket, hogy elküldte a Földre egyetlen Fiát! Azért küldte, hogy rajta keresztül örök életet kapjunk. Ez az isteni szeretet! Nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem ahogy ő szeret bennünket. Ezt pedig azzal mutatta meg, hogy a saját Fiát küldte a Földre, hogy általa félretolja az útból bűneinket. Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. Istent még soha senki nem látta. De ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk. Tudjuk, hogy Istenben élünk, és Isten bennünk él. Honnan tudjuk? Abból, hogy a saját Szelleméből adott nekünk. Az Atya-Isten elküldte Fiát a Földre, hogy az egész emberiséget megmentse. Ezt a saját szemünkkel láttuk, és bizonyítjuk, hogy így igaz. Aki elismeri, és az emberek előtt kimondja: „hiszem, hogy Jézus az Isten Fia” — abban Isten benne él, és ő is Istenben él. Így ismerjük és tapasztaljuk meg Isten irántunk való szeretetét, és így bízunk ebben a szeretetben. Mert Isten maga a szeretet. Aki ebben az isteni szeretetben éli az életét, az valójában Istenben él, és Isten is él őbenne. Így növekszik bennünk Isten szeretete, amíg teljessé nem lesz. Ezért hát nem kell félnünk az Ítélet Napjától, hiszen mi is ugyanúgy vagyunk ebben a világban, ahogyan ő. Ahol Isten szeretete uralkodik, ott nem marad hely a félelem számára. Sőt, amikor ez a szeretet egészen kiteljesedik, minden félelmet kiszorít belőlünk. Ha valaki fél, igazában attól fél, hogy Isten meg fogja büntetni. Az ilyen ember azért fél, mert Isten szeretete még nem töltötte be teljesen. Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni Isten szeretetével. Aki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik. Hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát? Mert Krisztus azt parancsolta, hogy aki Istent szereti, az szeresse a testvérét is Isten szeretetével. Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti az Isten gyermekeit is. Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! Mert Istent szeretni annyit jelent, mint engedelmeskedni neki. Ez pedig egyáltalán nem nehéz! Hiszen aki Istentől származik, az legyőzi a világot. Ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az a Jézus Krisztus, aki vízzel és vérrel jött. Tehát nemcsak vízzel, hanem vízzel és vérrel. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság. Ez a három, aki bizonyítja az igazságot: a Szent Szellem, a víz és a vér. Ez a három ugyanazt mondja. Amikor az emberek mondanak valamit, elfogadjuk, hogy igaz, és elhisszük, amit mondanak. Akkor mennyivel megbízhatóbb, amit Isten maga mond! Hiszen ő az igazságot mondja a saját Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, abban ott él ez az igazság. De aki nem hiszi el, amit Isten mondott, az hazugnak tekinti őt. Miért? Mert nem hitte el Istennek, amit a Fiáról mondott. Ez pedig a következő: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. De akiben nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete. Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében. Azért írom, hogy egészen biztosak legyetek benne: nektek már most örök életetek van! Ezért teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallgat bennünket! Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat, bármit is kérünk tőle, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta. Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezett, de nem halálos bűnt követett el, imádkozzon érte! Kérése szerint Isten életet fog adni annak, aki vétkezett. Van halálos bűn is, arra nem vonatkozik, hogy imádkozzatok azért, aki ilyet elkövet. Minden, ami rossz, az bűn, de nem mindegyik bűn vezet a halálba. Tudjuk, hogy akik Istentől születtek, nem maradnak benne a bűnben. Isten Fia megőrzi az Isten gyermekeit teljes biztonságban, hogy a gonosz ne árthasson nekik. Tudjuk, hogy mi Istenhez tartozunk, de a világ a gonosz hatalmában van. Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, ő az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, maradjatok távol a bálványoktól és a hamis istenektől! A gyülekezeti vezető üdvözletét küldi az asszonynak, akit Isten kiválasztott, és az ő gyermekeinek. Isten szeretetével igazán szeretlek benneteket! De nem csak én, hanem mindazok is, akik megismerték az igazságot. Emiatt az igazság miatt szeretünk így benneteket. Igen, az igazság miatt, amely bennünk él, és örökké velünk is marad. Kegyelem, irgalom és békesség legyen velünk az Atya-Istentől és Fiától, Jézus Krisztustól. Ezeket az áldásokat az igazság és az isteni szeretet által kaphatjuk meg. Nagyon megörültem, amikor gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazság útján járnak, ahogy az Atya-Isten megparancsolta. Kedves asszonyom, arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. A parancs, amint azt kezdettől hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek! Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt tagadja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek, amiért mi dolgoztunk! Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok! Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is. Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt, még csak ne is köszönjetek neki! Mert ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amelyet végez. Bár sok mindent szeretnék még mondani nektek, most mégsem folytatom az írást tollal és tintával. Inkább — majd ha meglátogatlak benneteket — szemtől szemben beszélgetünk, hogy örömünk teljes legyen. Üdvözölnek benneteket kiválasztott nővéretek gyermekei. A gyülekezeti vezető köszönti kedves barátját, Gájuszt, akit igazán szeret. Szeretett barátom, tudom, hogy a lelkednek jó dolga van. Imádkozom, hogy minden tekintetben jó dolgod legyen, és testileg is épp olyan jó egészségnek örvendj, mint amilyen jól vagy lélekben. Nagyon megörültem, amikor néhány hozzánk látogató testvérünk elmondta, hogy milyen hűséges vagy az igazsághoz, és hogyan követed az igazság útját. Semmi sem okozhat nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik. Szeretett barátom, hűségesen cselekszel, amikor segítesz testvéreidnek, még akkor is, ha nem ismered őket. A hozzánk látogató testvérek elmondták az itteni helyi gyülekezet előtt, hogy milyen szeretettel voltál irántuk. Kérlek, hogy Istennek tetsző módon segítsd a testvéreket útjuk folytatásában! Mert ők a Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit sem fogadtak el. Ezért nekünk, hívőknek kell őket segítenünk, hogy munkatársaik legyünk az igazságban. Írtam egy levelet a helyi gyülekezetnek, de Diotrefész, aki ott vezető szeretne lenni, nem fogadja el, amit írtam. Ezért ha elmegyek hozzátok, el fogom mondani, milyen dolgokat tesz. Mert hazudik, és rossz dolgokat mond rólam. Sőt, még azokat a testvéreket sem fogadja vendégszeretettel, akik Krisztust szolgálják. Ráadásul, még másokat is megakadályoz ebben, és kizárja őket a helyi gyülekezetből. Szeretett barátom, ne a rosszat utánozd, hanem a jót! Aki jót tesz, az Istené, aki pedig rosszat, az nem látta Istent. Demetrioszról mindenki jót mond, az igazság is mellette tanúskodik, de mellette tanúskodunk mi is, és tudod, hogy a mi tanúságtételünk igaz. Sok mondanivalóm van még a számodra, de nem akarom folytatni tollal és tintával, mert remélem, hogy hamarosan találkozunk, és akkor majd beszélgetünk. Békesség veled! Üdvözlet a barátaidtól! Köszöntsd te is minden barátunkat személyesen! Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és megőriz Jézus Krisztus számára. Egyre jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete! Szeretett testvéreim, a mi közös megmenekülésünkről szerettem volna írni nektek. Most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy tovább küzdjetek azért a hitért, amelyet Isten egyszer és mindenkorra népének adott! Azért kell erről írnom, mert titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni. Ezek az istentelenek visszaélnek Isten kegyelmével, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Gondoljatok arra, hogy az Úr kiszabadította népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek! Emlékezzetek azokra az angyalokra, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Isten ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja őket az Ítélet nagy Napjáig. Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el. Ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, elutasítják az Úr hatalmát, és a dicsőséges lényeket szidalmazzák. Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Úr!” Ezek az emberek viszont azokat szidalmazzák, akiket nem is ismernek! Vannak dolgok, amelyeket ösztönösen ismernek, mint az oktalan állatok. De még ezek a dolgok is a vesztükbe sodorják őket. Szerencsétlenek! Kain példáját követték. Mivel kívánták a pénzt, Bálám rossz útját választották. Lázadó természetük miatt úgy fognak elpusztulni, mint Kóré. Olyanok ezek az emberek, mint a piszkos folt a ruhán, amikor veletek együtt vacsoráznak a helyi gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette felhők, amelyekből nem esik egy csöpp eső sem. Mint a terméketlen gyümölcsfák, amelyeket késő ősszel gyökerestül kivágnak — így kétszeresen is elpusztulnak. Ahogy a tenger vad hullámai fehér habot hánynak, úgy vannak ezek az emberek is a saját szégyenletes dolgaikkal. Olyanok, mint eltévedt csillagok, akikre a legsűrűbb örök sötétség vár. Róluk is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, amikor azt mondta: „Nézzétek, eljön az Úr, ezer és ezer szentjével együtt! Eljön, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelen embert. Elítéli őket minden tettükért, amelyet Isten ellen követtek el, és minden gonosz beszédért, amelyet Isten ellen mondtak.” Ezek az emberek mindenben hibát keresnek, mindig panaszkodnak, a saját kívánságaikat követik, és szeretnek nagyokat mondani. Csak akkor mondanak jót valakiről, ha valamit kapni akarnak tőle. De ti, szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra a dolgokra, amelyeket Urunk, Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak! Mert így figyelmeztettek titeket: „Az utolsó időben olyan emberek jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik”. Ezek azok, akik viszálykodást okoznak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem. De ti, szeretett testvéreim, imádkozzatok a Szent Szellem által, és így építsétek fel magatokat hitetek alapjára, amely a legszentebb dolog a világon! Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet. Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek! Másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek! Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes benneteket hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Az övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké! Ez Jézus Krisztus kijelentése. Azért kapta Istentől, hogy megmutassa szolgáinak azokat, amiknek hamarosan és gyorsan meg kell történniük. Jézus elküldte angyalát a szolgájához, Jánoshoz, hogy megmutassa neki ezeket, ő pedig mindazt elmondta, amit látott. Ez az, amit Isten üzent. Ez az, amit Jézus Krisztus mondott Jánosnak, aki tanúsítja, hogy mindez igaz. Boldog és áldott, aki felolvassa, boldogok és áldottak, akik meghallgatják ennek a próféciának az üzeneteit, és engedelmeskednek azoknak, mert már közeledik az idő. Jánostól az Ázsiában lévő hét helyi gyülekezetnek: kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, aki mindig is volt, és aki el fog jönni; és a trón előtt lévő hét Szellemtől, és Jézus Krisztustól. Jézus a hűséges tanú, aki elsőként támadt fel a halottak közül, és aki a Föld összes királyainak fejedelme. Jézus mindig szeretett bennünket, és a saját vére árán véglegesen megszabadított a bűneinktől. Ő tett bennünket királysága népévé és papokká, akik Istent, Jézus Atyját szolgáljuk. Jézusé legyen a dicsőség és a hatalom örökké! Ámen! Nézzétek! Jézus jön a felhőkkel körülvéve! Mindenki meg fogja látni, még azok is, akik átszúrták a lándzsával, és az egész világon mindenki siratni és gyászolni fogja őt. Igen, így lesz, ámen! Azt mondja az Úr Isten: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki vagyok, aki mindig is voltam, és aki el fogok jönni, a Mindenható.” Én, János, a testvéretek vagyok Jézus által. Társatok vagyok a szenvedésben, a türelmes kitartásban, és a Jézussal való együtt-uralkodásban is. Patmosz szigetén voltam, mert Isten beszédét és a Jézusról szóló igazságot hirdettem az embereknek. Ekkor magával ragadott a Szent Szellem, és elvitt az Úr Napjára. A hátam mögül erős hangot hallottam. Olyan volt, mint a trombita hangja. Ezt mondta: „Írd meg egy könyvben mindazt, amit látsz, és küldd el annak a hét helyi gyülekezetnek, amely Efezusban, Szmirnában, Pergamonban, Thiatirában, Szárdiszban, Filadelfiában és Laodiceában él!” Akkor megfordultam, hogy lássam, ki szól hozzám. Hét színarany olajmécs-tartót láttam, közöttük pedig valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Ott állt hosszú ruhában, a melle körül aranyövvel. A feje és haja olyan volt, mint a tiszta fehér gyapjú, vagy a hó. A szeme a tűz lángjához, lábfeje a kemencében megolvasztott izzó rézhez, a hangja pedig hatalmas vízesés zúgásához hasonlított. A jobb kezében hét csillagot tartott. Szájából kétélű éles kard jött ki. Arca úgy ragyogott, mint a Nap, mikor a legfényesebben süt. Amikor megláttam, a lába elé estem, mint egy halott, ő pedig rám tette jobb kezét, és azt mondta: „Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, Én vagyok az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké, és kezemben vannak a Halál és a Hádész kulcsai. Ezért írd le, amit látsz, amik vannak, és amik ezek után fognak megtörténni! A jobb kezemben levő hét csillag és a hét arany olajmécs-tartó titka pedig ez: a hét csillag a hét helyi gyülekezet angyala, a hét olajmécs-tartó pedig maga a hét helyi gyülekezet.” „Az efezusi gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt üzeni, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki a hét arany olajmécs-tartó között jár: »Ismerem mindazt, amit teszel. Tudom, hogy szorgalmasan dolgozol, türelmes és kitartó vagy. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat. Próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és bebizonyítottad, hogy hazudnak. Tudom, hogy az én nevemért türelmesen elszenvedted a megpróbáltatásokat, és nem fáradtál bele. De van valami, ami nem tetszik nekem: a szereteted már nem olyan, mint kezdetben. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és az életed! Térj vissza azokhoz, amiket kezdetben tettél, mert ha nem változol meg, eljövök hozzád, és olajmécs-tartódat elveszem. Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd, amit a nikolaiták tesznek, mert azt én is gyűlölöm. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak megengedem, hogy egyen az Élet Fájáról, amely Isten Kertjében van.«” „A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: Ezt üzeni az Első és az Utolsó, aki meghalt és feltámadt: »Ismerem szenvedésedet és szegénységedet — bár valójában gazdag vagy! Tudom, hogy milyen gonosz dolgokat mondtak rólad azok, akik zsidóknak tartják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Mert a Sátán néhányat közületek börtönbe fog zárni, hogy próbára tegyen, és szenvedni fogsz tíz napig. Maradj hűséges, még ha meg is kell halnod, és neked adom az örök élet koronáját. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árthat a második halál.«” „A pergamoni gyülekezet angyalának ezt írd meg: Ezt üzeni az, akié a kétélű, éles kard: »Tudom, hogy ott laksz, ahol a Sátán trónja van. Mégis ragaszkodsz hozzám, és nem tagadtad meg, hogy hiszel bennem, még akkor sem, amikor hű tanúmat, Antipászt megölték a városodban, ahol a Sátán lakik. De van valami, ami nem tetszik nekem: vannak közöttetek néhányan, akik Bálám tanítását követik. Bálám arra tanította Bálák királyt, hogyan csalja csapdába Izráel népét. Rávette őket, hogy egyenek a bálvány-isteneknek felajánlott ételekből, és szexuális bűnöket kövessenek el. Így nálad is vannak, akik a nikolaiták tanítását követik. Változtassátok meg szíveteket és életeteket, különben hamarosan eljövök hozzátok, és a számból kijövő karddal fogok harcolni ellenük. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, és egy fehér követ. Erre új név lesz ráírva, amelyet csak az tud, aki kapja.«” „A thiatirai gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt üzeni az Isten Fia, akinek a szeme olyan, mint a tűz lángja és a lába, mint az izzó olvasztott fém: »Ismerem mindazt, amit teszel, a hitedet, szolgálatodat és türelmes kitartásodat. Tudom, hogy amit most teszel, az több, mint amit kezdetben tettél. De van valami, ami nem tetszik nekem: eltűröd, hogy az az asszony, Jezábel azt tegye, amit akar. Mert prófétának mondja magát, tanítja szolgáimat, és félrevezeti őket. Ráveszi őket, hogy szexuális bűnöket kövessenek el, és hogy egyenek a bálvány-isteneknek felajánlott ételekből. Adtam neki időt, hogy megváltozzon, de ő nem akar, hanem továbbra is vétkezik. Ezért Jezábelt a kínok ágyába fektetem. Azokat pedig, akik vele együtt szexuális bűnöket követtek el, súlyos szenvedésekkel sújtom, ha meg nem bánják a Jezábellel együtt elkövetett gonoszságaikat. Jezábel követőit megölöm, és az összes gyülekezet meg fogja érteni, hogy én mindenkinek vizsgálom a szívét és gondolatait. Én fogom mindenkinek megadni, amit a tetteiért érdemel. De vannak ott Thiatirában, akik nem követik Jezábel tanítását, és nem ismerték meg a Sátán úgynevezett mélységeit. Nekik azt üzenem: nem teszek rátok több terhet, csak ragaszkodjatok ahhoz, amitek van, amíg eljövök! Aki győz, és mindvégig engedelmeskedik nekem, annak hatalmat adok a nemzetek fölött: vasból készült királyi pálcával fog uralkodni rajtuk, és összetöri őket, mint a vas a cserépedényeket, Ez a hatalom ugyanaz, mint amelyet én kaptam Atyámtól. A győztes megkapja tőlem a Hajnalcsillagot is. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek!«” „A szárdiszi gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt üzeni az, akinél Isten hét Szelleme és a hét csillag van: »Ismerem mindazt, amit teszel, és tudom, hogy élőnek hívnak, pedig valójában halott vagy. Ébredj fel! Erősítsd meg a haldoklókat, akik még életben maradtak, mert látom, hogy amit tettél és teszel, azt Istenem hiányosnak találta. Ezért emlékezz vissza arra a tanításra, amelyet kaptál és hallottál, és engedelmeskedj annak! Változtasd meg a szívedet és életedet! Ha nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, de nem tudod melyik órában. Mégis vannak néhányan közöttetek Szárdiszban, akik nem piszkolták be a ruhájukat. Ők fehér ruhában járnak majd velem, mert méltók rá. Aki győz, fehér ruhát viselhet, és nem húzom ki a nevét az Élet Könyvéből. Sőt, nyilvánosan kihirdetem Atyám és angyalai előtt, hogy ez a győztes hozzám tartozik! Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek!«” „A filadelfiai gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt üzeni a Szent, az Igaz, akinek kezében van a Dávid kulcsa. Ha ő kinyit egy ajtót, azt senki sem zárhatja be. De ha bezárja, akkor senki sem képes kinyitni. »Ismerem mindazt, amit teszel. Látod, kinyitottam előtted egy ajtót, amelyet senki nem zárhat be. Tudom, hogy bár gyenge vagy, mégis követted tanításomat, és nem tagadtál meg engem. Lásd, idehozom eléd azokat, akik a Sátán zsinagógájához tartoznak! Ezek azt mondják, hogy ők zsidók, de valójában nem azok, csak hazudnak. Eléd hozom őket, hogy meghajoljanak a lábad előtt, megértsék és elismerjék, hogy én mindig szerettelek téged. Mivel engedelmeskedtél a szavamnak, hogy türelmesen tarts ki, azért én is megmentelek a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy próbára tegye a Föld lakóit. Hamarosan eljövök! Ragaszkodj ahhoz, ami a tiéd, és abban tarts ki! Akkor senki nem veheti el a koronádat! Aki győz, azt mindörökké oszloppá teszem Istenem templomában. Ráírom Istenem nevét. Ráírom Istenem városa, az Új Jeruzsálem nevét, amely a Mennyből száll le Istenemtől. Ráírom az én új nevemet is. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek!«” „A laodiceai gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt üzeni az Ámen, a hű és igaz Tanú, aki uralkodik Isten teremtményei fölött: »Ismerem mindazt, amit teszel. Ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg, vagy forró lennél! De mivel langyos vagy, kiköplek a számból! Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen?! Azt tanácsolom, hogy tőlem vegyél igazi aranyat, amelyet tűzben tisztítottak meg, hogy valóban gazdag legyél! Tőlem vegyél fehér ruhát, hogy eltakard szégyenletes meztelenségedet! Tőlem vegyél orvosságot a szemedre, hogy tisztán láss! Akit én szeretek, azt helyreigazítom, megfegyelmezem, sőt megfenyítem. Ezért teljes erővel igyekezz! Változtasd meg szívedet és életedet! Nézd, itt állok az ajtód előtt, és kopogtatok! Aki meghallja a hangomat, és beenged, annak a házába bemegyek, vele vacsorázok, és ő velem. Aki győz, annak megengedem, hogy velem együtt üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és az Atya maga mellé ültetett a trónjára. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek!«” Ezek után láttam. Egy ajtó nyílt ki a Mennyben, éppen előttem. Hallottam ugyanazt a hangot, amelyet korábban. Olyan volt, mint a trombitaszó, és azt mondta nekem: „Gyere fel ide, és megmutatom neked, amiknek ezek után kell megtörténniük!” Ekkor azonnal magával ragadott a Szent Szellem. A Mennyben voltam egy királyi trón előtt. A trónon valaki ült, aki olyan fényes volt, mint a drágakövek ragyogása, a gyémánt és a rubin fénye. A trónt smaragd-színű szivárvány vette körül. Körülötte huszonnégy másik trónt láttam, rajtuk huszonnégy mennyei vezető ült fehér ruhában, fejükön arany koronával. A középen álló trónból villámok csaptak ki, mennydörgések és más hangok is hallatszottak. A Trón előtt hét láng lobogott: Isten hét Szelleme. Azon túl kristálytiszta üvegtengerhez hasonlót láttam. A Trón belsejében és oldalainál négy mennyei élőlény állt. Mindegyiknek sok szeme volt, a testükön körös-körül. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második bikához, a harmadiknak emberi arca volt, a negyedik pedig olyan volt, mint a repülő sas. Mindegyiknek hat szárnya volt, és ezeket is kívül-belül mindenütt szemek borították. Éjjel-nappal szüntelenül ezt kiáltották: „Szent, szent, szent az ÚR, a Mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki el fog jönni!” Amikor ezek a mennyei élőlények dicséretet, tiszteletet és hálát adnak annak, aki a Trónon ül, aki örökké él, a huszonnégy mennyei vezető leborul a Trónon ülő előtt, és imádja az Örökké Élőt. Koronájukat a Trón elé teszik, és azt mondják: „Urunk, Istenünk, méltó vagy rá, hogy tiéd legyen minden dicsőség, tisztelet és erő, mert te teremtettél mindent, és mindent akaratod hozott létre!” Ezután ismét láttam. Aki a Trónon ült, a jobb kezében egy könyvtekercset tartott. A tekercsen kívül-belül írást láttam, és hét pecséttel volt lezárva. Azután egy hatalmas angyalt láttam, aki erős hangon így kiáltott: „Ki lenne méltó arra, hogy felnyissa a tekercset? Ki méltó, hogy feltörje a pecsétjeit?” De nem volt senki! Sem a Mennyben, sem a Földön, sem a föld alatt nem akadt senki, aki ki tudta volna nyitni a könyvtekercset, és belenézhetett volna. Ezért sokáig sírtam, mert senki sem volt méltó rá, hogy kinyissa a könyvtekercset, és belenézzen. Ekkor az egyik mennyei vezető megszólított: „Ne sírj, hanem nézz oda! A Júda törzséből származó Oroszlán, a Dávid utóda győzött, hogy feltörje a hét pecsétet, és kinyissa a könyvtekercset.” Akkor egy Bárányt láttam a Trón közepén, a négy mennyei élőlény között, az mennyei vezetők által körülvéve. A Bárány olyan volt, mint akit megöltek. Hét szarva volt és hét szeme — Isten hét Szelleme, akit Isten elküldött az egész Földre. A Bárány odament ahhoz, aki a Trónon ült, és átvette annak jobb kezéből a könyvtekercset. Ekkor a négy mennyei élőlény és a huszonnégy mennyei vezető leborult a Bárány előtt. Mindegyiknél hárfa és arany pohár volt. Az arany poharak tele voltak tömjénnel, vagyis Isten népének imádságaival. Új éneket énekeltek a Báránynak: „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvtekercset, és pecsétjeit felnyisd, mert áldozatként megöltek, és véred árán embereket váltottál meg Isten számára, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből! Belőlük építetted fel királyságodat, Isten papjaivá tetted őket, s uralkodni fognak a Földön.” A Trón, a mennyei élőlények és az mennyei vezetők körül nagyon sok angyalt láttam. Ezerszer ezren és tízezerszer tízezren voltak. Hallottam, amint hangosan kiáltották: „Méltó a Bárány, akit áldozatként megöltek, hogy hatalmat, gazdagságot, bölcsességet, erőt, tisztességet, dicsőséget és áldást kapjon!” Azután hallottam, hogy minden teremtmény a Mennyben, a Földön, a föld alatt, és a tengerben ezt mondta: „Áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom annak, Aki a trónon ül, és a Báránynak örökké!” A négy mennyei élőlény így válaszolt: „Ámen!” A mennyei vezetők pedig leborultak, és imádták Istent. Ezután láttam, hogy a Bárány feltöri a hét közül az első pecsétet. Majd hallottam, hogy az egyik mennyei élőlény mennydörgő hangon ezt kiáltja: „Jöjj!” Ekkor egy fehér lovat láttam. Aki rajta lovagolt, íjat tartott a kezében. Győzelmi koronát tettek a fejére, és győztesként lovagolt ki, hogy újra győzzön. Amikor a Bárány feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második mennyei élőlény ezt kiáltja: „Jöjj!” Ekkor előjött egy tűzvörös ló. Lovasának megengedték, hogy elvegye a Földről a békét, hogy az emberek tömegei egymást mészárolják. Ennek a lovasnak hatalmas kardot adtak a kezébe. Amikor a Bárány feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik mennyei élőlény ezt kiáltja: „Jöjj!” Most egy fekete lovat láttam, és ennek a lovasa mérleget tartott a kezében. Ekkor a négy mennyei élőlény közül hangot hallottam, amely ezt mondta: „Egy mérték búza egy dénár, három mérték árpa egy dénár. De az olajat és a bort ne bántsd!” Amikor a Bárány feltörte a negyedik pecsétet, hallottam, hogy a negyedik mennyei élőlény ezt kiáltja: „Jöjj!” Ekkor egy hamuszürke lovat láttam, amelyen a Halál lovagolt, akit Hádész követett. Ők ketten hatalmat kaptak a Föld negyedrésze felett, hogy háborúkkal, éhínségekkel, járványos betegségekkel és vadállatokkal öljék az embereket. Amikor a Bárány feltörte az ötödik pecsétet, emberek lelkeit láttam az oltár alatt. Azoknak a lelkei voltak, akiket azért öltek meg, mert hűségesek voltak Isten beszédéhez, és az igazsághoz, amelyet hordoztak. Ezek erős hangon kiáltották: „Szent és igaz Úr! Meddig vársz még?! Miért nem ítélsz, és miért nem bünteted meg azokat, akik megöltek minket?!” Ekkor mindegyikre fehér ruhát adtak. Mondták nekik, hogy még várjanak egy kis ideig, mert még vannak szolgatársaik és testvéreik, akiket ugyanúgy meg fognak ölni, mint ahogy őket megölték. Meg kell várniuk, amíg ez a létszám betelik. Mikor a Bárány feltörte a hatodik pecsétet, erős földrengés támadt, a Nap elsötétült, mintha fekete gyászruhába öltözött volna, és a Hold korongja olyan lett, mint a vér. Az ég csillagai pedig úgy hullottak a földre, mint erős szélben a fügefáról az éretlen fügék. Az ég eltűnt, mint egy könyvtekercs, amelyet összetekernek. Minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A földi királyok, uralkodók, parancsnokok, gazdagok, hatalmasok, minden rabszolga és minden szabad ember, mind elbújtak a barlangokban és a sziklák közt a hegyekben. Azt mondták a hegyeknek és a szikláknak: „Zuhanjatok ránk, és rejtsetek el minket annak szeme elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől, mert eljött haragjuk nagy napja! Ki tudná ezt elviselni?!” Ezután négy angyalt láttam a Föld négy sarkánál állni, akik visszatartották a Föld négy szelét, hogy se a földön, se a tengeren, se a fákra ne fújjon a szél. Ekkor észrevettem egy másik angyalt is, aki kelet felől közeledett. Nála volt az Élő Isten pecsétje. Ez az angyal erős hangon ezt kiáltotta a másik négy angyalnak, akik hatalmat kaptak, hogy kárt okozzanak a földön és a tengeren: „Ne bántsátok se a földet, se a tengert, se a fákat, amíg a pecséttel meg nem jelöljük Istenünk szolgáit a homlokukon!” Majd meghallottam, hogy hányan vannak, akiket megjelöltek a pecséttel. Összesen száznegyvennégyezer embert jelöltek meg, akik Izráel tizenkét törzséből származtak: Tizenkétezret Júda törzséből, tizenkétezret Rúben törzséből, tizenkétezret Gád törzséből, tizenkétezret Ásér törzséből, tizenkétezret Naftáli törzséből, tizenkétezret Manassé törzséből, tizenkétezret Simeon törzséből, tizenkétezret Lévi törzséből, tizenkétezret Issakár törzséből, tizenkétezret Zebulón törzséből, tizenkétezret József törzséből és tizenkétezret Benjámin törzséből. Ezután újra láttam: egy megszámlálhatatlanul sok emberből álló tömeget. Mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A Trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában, és a kezükben pálmaágat tartottak. Ezt kiáltották: „A győzelem Istenünké, aki a Trónon ül, és a Bárányé!” Az angyalok, akik körülállták a Trónt, a mennyei vezetőket és a négy mennyei élőlényt, arcra borultak a Trón előtt. Ezekkel a szavakkal imádták Istent: „Ámen! Istenünk, tiéd az áldás, a dicsőség, a bölcsesség, a hála, a tisztelet, a hatalom és az erő örökké. Ámen!” Ekkor az egyik az mennyei vezetők közül megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhás emberek, és honnan jöttek?” Erre így feleltem: „Uram, te tudod!” Így válaszolt: „Ők azok, akik a nagy szenvedések idejéből jöttek. Ruhájukat a Bárány vérében mosták meg, azért lett ilyen fehér. Ezért állnak most Isten trónja előtt, a templomában, és ezért imádják őt éjjel-nappal. Aki pedig a Trónon ül, betakarja, és védi őket. Soha többé nem éheznek, és nem szomjaznak meg, Nap nem égeti, hőség nem bántja őket, mert a Bárány a pásztoruk, aki a Trón közepén ül, és az élet vizének forrásaihoz vezeti őket. Isten pedig minden könnyet letöröl a szemükről.” Amikor a Bárány a hetedik pecsétet is feltörte, körülbelül fél óráig csend lett az egész Mennyben. Azután hét angyalt láttam, akik Isten előtt álltak. Mindegyik kapott egy trombitát. Ezután jött egy másik angyal, és megállt az illat-áldozati oltárnál. Arany füstölő volt a kezében, és sok tömjént adtak neki, hogy Isten népének imádságaival együtt tegye a trón előtt álló arany illat-áldozati oltárra. A tömjén füstje Isten népének imádságaival együtt felszállt az angyal kezéből Isten elé. Azután az angyal izzó parazsat vett az oltárról, megtöltötte vele a füstölőt, majd ledobta a Földre. Erre mennydörgések és más hangok hallatszottak, villámlott, és földrengés támadt. A hét angyal pedig, akiknél a trombiták voltak, készült a trombitálásra. Amikor az első angyal belefújt a trombitájába, vérrel kevert jégeső és tűz jött elő, és ezt ledobták a Földre. Ezért megégett a föld egyharmada, a fák egyharmada és az összes zöld fű. A második angyal is trombitált. Ekkor belezuhant a tengerbe valami, ami hatalmas lángoló hegyhez hasonlított. Ettől vérré változott a tenger egyharmada, elpusztult a tengeri élőlények harmadrésze, és a hajók harmadrésze is. Amikor a harmadik angyal trombitált, egy óriási csillag zuhant le az égből, amely úgy lángolt, mint a fáklya. Ráesett a folyók egyharmadára és a vízforrásokra. A csillag neve „Üröm” volt, ezért olyan keserű lett a vizek egyharmada, mint az üröm. Sok ember meghalt, aki ilyen keserű vizet ivott. A negyedik angyal is megfújta a trombitát. Ekkor csapás érte a Nap egyharmadát, a Hold egyharmadát és a csillagok egyharmadát. Ezért mindegyiknek a harmadrésze elsötétült. Így a nappal egyharmad része és az éjszaka egyharmad része is teljes sötétségbe borult. Ekkor újra láttam: egy sas repült magasan az égen, és erős hangon ezt kiáltotta: „Jaj, jaj, jaj a Föld lakóinak a még hátralévő három trombitaszó miatt! Mert a következő három angyal is hamarosan megfújja a trombitáját!” Az ötödik angyal megfújta a trombitát. Ekkor láttam, hogy az égből a Földre hull egy csillag. Odaadták neki a feneketlen mélység lejáratának kulcsát. Amikor kinyitotta a lejáratot, a mélységből füst szállt fel, mint egy nagy kemencéből, elsötétítette a Napot és az egész égboltot. A füstből sáskák szálltak le a földre. Ezek olyan erőt kaptak, mint a földi skorpiók. Megparancsolták nekik, hogy ne ártsanak se a füveknek, se a fáknak, se a többi növényeknek, csak azoknak az embereknek, akik nem viselik Isten pecsétjét a homlokukon. De ezeket sem volt szabad megölniük. Csak kínozták őket öt hónapig, és ez a kín olyan volt, mint egy skorpió-csípés. Ezalatt az öt hónap alatt az emberek keresik a Halált, de nem találják. Szeretnének meghalni, de a Halál elfut előlük. Maguk a sáskák olyanok voltak, mint a harcra felkészített lovak. Emberi arcuk volt, és a fejükön volt valami, ami arany koronához hasonlított. A fejükön mintha női haj lett volna, de oroszlán-fogaik voltak. Mellkasuk, mint a vaspáncél, szárnyaik zúgása pedig olyan zajt csapott, mint rengeteg lovas harci szekér, amint a csatába rohannak. Farkukon a skorpióéhoz hasonló fullánk volt, és ebben volt az erő, amellyel öt hónapig kínozhatták az embereket. A feneketlen mélység angyala volt a királyuk, akinek a neve héberül Abaddon, görögül Apollion, vagyis Pusztító. Ezzel az első csapás elmúlt, de még két csapás következik utána. A hatodik angyal is trombitált, s ekkor hangot hallottam az Isten előtt álló arany oltár négy szarva közül. Ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: „Engedd szabadon azt a négy angyalt, akik a nagy Eufrátesz folyónál vannak megkötözve!” Ekkor szabadon engedték azt a négy angyalt, akik éppen erre az órára, napra, hónapra és évre voltak előkészítve, hogy megöljék az emberiség egyharmadát. A lovas hadsereg húszezerszer tízezer főből állt, hallottam a számukat. A látomásban ilyennek láttam a lovakat, és akik rajtuk ültek: tűzvörös, jácint-kék és kénsárga mellvértjük volt, a lovak feje az oroszlánéhoz hasonlított, és a szájukból tűz, füst és lángoló kén tört elő. Ez a három csapás — a lovak szájából előtörő tűz, füst és lángoló kén — ölte meg az emberiség egyharmadát. A lovak ereje a szájukban és a farkukban volt. Farkaik kígyókhoz hasonlítottak, és fejekben végződtek. Ezzel ártottak az embereknek. A többiek, akik túlélték ezeket a csapásokat, mégsem változtatták meg a szívüket és életüket. Nem fordultak el bálványaiktól, amelyeket saját kezükkel készítettek. Továbbra is imádták a gonosz szellemeket, és bálványaikat, amelyeket aranyból, ezüstből, bronzból, kőből, fából maguk készítettek. Pedig a bálványok nem látnak, nem hallanak, és nem tudnak járni sem. Az emberek nem hagyták abba azt sem, hogy gyilkoljanak, varázsoljanak, szexuális bűnöket kövessenek el, és lopjanak. Ekkor újra láttam. Egy másik hatalmas angyal jött le a Mennyből. Felhőbe öltözött, és a feje körül szivárvány volt. Arca a naphoz, lábai pedig tűzoszlopokhoz hasonlítottak. Kezében egy kis nyitott könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerre lépett, bal lábával a szárazföldre. Hatalmasat kiáltott, amely úgy hangzott, mint az oroszlán ordítása. Ekkor a hét mennydörgés is megszólalt. Már éppen le akartam írni, amit mondott, de hangot hallottam a Mennyből: „A hét mennydörgés szavait ne írd le, hanem tartsd titokban!” Ekkor az angyal, aki egyik lábával a tengeren, a másikkal a szárazföldön állt, jobb kezét felemelte az égre. Megesküdött arra, aki örökké él, aki teremtette a Mennyet és a benne élőket, a Földet és a rajta élőket, és a tengert és a benne élőket. Azt mondta: „Nem lesz több haladék! Azokban a napokban, amikor eljön az ideje, hogy a hetedik angyal is trombitáljon, beteljesül Isten titkos terve. Minden úgy lesz, ahogy Isten örömüzenetként megmutatta szolgáinak, a prófétáknak.” Ezután ugyanaz a mennyei hang szólt hozzám: „Menj, és vedd át a nyitott könyvtekercset az angyal kezéből, aki a tengeren és a szárazföldön áll!” Ekkor odamentem az angyalhoz, és megkértem, hogy adja nekem a kis könyvtekercset. Ő ezt mondta: „Fogd, és edd meg! A gyomrodban keserű lesz, de a szádban édes, mint a méz.” Átvettem az angyaltól a tekercset és megettem. A számban édes volt, mint a méz, de miután megettem, a gyomrom megkeseredett. Azután ezt hallottam: „Újra prófétálnod kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.” Ezután egy nádból készült mérőpálcát kaptam, és ezt hallottam: „Kelj fel, és mérd meg Isten templomát, az oltárt, és azokat, akik a templomban imádják Istent! De a templom udvarával ne törődj, ne mérd meg, mert azt a nem-zsidó népeknek adták, akik negyvenkét hónapig tapossák majd a Szent Várost. Én pedig hatalmat adok két tanúmnak, hogy prófétáljanak. Ezerkétszázhatvan napig fognak prófétálni, zsákruhába öltözve.” Ez a két tanú az a két olajfa és az a két mécs-tartó, akik az egész föld Ura előtt állnak. Ha valaki bántani akarja őket, a két tanú szájából tűz jön ki, amely elpusztítja ellenségeiket. Így pusztulnak el, akik bántani akarják őket. Ennek a két tanúnak hatalma van arra, hogy bezárják az eget, és ne essen az eső, amíg prófétálásuk ideje tart. De hatalmuk van arra is, hogy a vizeket vérré változtassák, vagy bármilyen csapással megverjék a földet, ahányszor csak akarják. Amikor ez a két tanú befejezi feladatát, a tanúskodást, a feneketlen mélységből feljövő szörnyeteg harcolni fog ellenük, legyőzi és megöli őket. A két tanú holtteste az utcán fog feküdni, abban a nagy városban, amelyet szellemben „Szodomának” és „Egyiptomnak” neveznek. Ez az a város, ahol az Urat is megölték a kereszten. Három és fél napig nem engedik eltemetni a két holttestet. Az emberek mindenféle népből, törzsből, nyelvből és nemzetből odajönnek, és nézik ezt a két halottat. A Föld lakosai örülnek, hogy a két tanú meghalt. Ünnepelnek, és ajándékokat küldenek egymásnak, mert ez a két próféta sok szenvedést okozott nekik. De három és fél nap múlva Istentől az élet szelleme száll a két prófétába, akik talpra állnak. Akik ezt látják, szörnyen megrémülnek. A két próféta pedig hangos kiáltást hall a Mennyből: „Jöjjetek fel ide!” Ekkor egy felhőben felemelkednek a Mennybe, ellenségeik pedig nézik őket. Ebben az órában szörnyű földrengés támad, amelyben a város tizedrésze elpusztul, és hétezer ember meghal. Akik életben maradnak, nagyon megrémülnek, és dicsérik a Menny Istenét. Ezzel elmúlt a második csapás. De nézzétek, már közeledik a harmadik! A hetedik angyal is megfújta a trombitáját. Ekkor erős hangok szólaltak meg a Mennyben. Ezt kiáltották: „Most lett az egész világ feletti királyi uralom URunké és az ő Krisztusáé! Uralkodni fog örökké!” Ekkor a huszonnégy mennyei vezető, akik az Úr előtt ültek trónjaikon, arcra borultak, és ezekkel a szavakkal imádták Istent: „Hálát adunk neked, Mindenható ÚR Isten, aki vagy, és mindig voltál, mert nagy hatalmad kezedbe vetted, királyi uralkodásod megkezdted! Megharagudtak a nem-zsidó népek, de most elérkezett a te haragod ideje. Itt az idő, hogy megítéld a halottakat, és megjutalmazd szolgáidat, a prófétákat, szent népedet és mindazokat, akik tisztelnek téged, kicsiket és nagyokat egyaránt. Itt az idő, hogy elpusztítsd azokat, akik a Földet pusztítják.” Ekkor kinyílt Isten mennyei temploma, és abban láthatóvá vált a Szövetség Ládája. Villámlott, erős hangok és mennydörgések hallatszottak, földrengés és nagy jégeső támadt. Azután egy hatalmas jelkép tűnt föl az égen: egy asszony, akinek a Nap volt a ruhája, lába alatt a Hold, a fején pedig korona tizenkét csillagból. Ez az asszony terhes volt, és már egészen közel volt a szülés ideje, ezért fájdalmában kiáltozott. Majd egy másik jelképet is láttam az égen. Egy óriási vörös színű sárkányt, amelynek hét feje és tíz szarva volt, a fejein pedig hét korona. Farkával lesöpörte az égről, és a földre szórta a csillagok egyharmadát. A sárkány az asszony elé állt, aki már majdnem megszülte a gyermekét. Azért állt oda, hogy azonnal felfalja a gyermeket, amint megszületik. Majd az asszony megszülte a fiát. Ez a fiúgyermek arra született, hogy vaspálcával uralkodjon minden nép fölött. Azután a fiúgyermeket felvitték Isten trónjához és magához Istenhez. Az asszony pedig elmenekült a pusztába, olyan helyre, amelyet Isten készített neki, hogy ott gondoskodjanak róla ezerkétszázhatvan napig. Ezután háború kezdődött a Mennyben. Mihály és angyalai küzdöttek a sárkány és az ő angyalai ellen. De a sárkány vereséget szenvedett, és angyalaival együtt nem maradhatott többé a Mennyben. Akkor kihajították a Mennyből a hatalmas sárkányt. Ez az a régi kígyó, akit Ördögnek, vagy Sátánnak is hívnak, és aki az egész világot becsapja. Angyalaival együtt ledobták a Földre. Ekkor erős hangot hallottam a Mennyben. Ezt mondta: „Most lett a győzelem Istenünké, most mutatta meg az erejét, most lett a királyi uralom az övé! Most jött el Krisztus hatalma, akit Istenünk tett királlyá! Mert most dobták le a Mennyből testvéreink Vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Isten előtt. De testvéreink legyőzték a Vádlót. A Bárány vérével győzték le, és azzal, hogy beszédükkel tanúskodtak az igazságról. Legyőzték, mert nem ragaszkodtak a saját életükhöz, és nem féltek a haláltól sem. Örüljön az egész Menny, és ti mind, akik a Mennyben laktok! De jaj nektek, föld és tenger, mert leszállt hozzátok a Sátán! Nagyon dühös, mert tudja, hogy már csak kevés ideje maradt.” Amikor a sárkány látta, hogy ledobták a Földre, megtámadta az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte. De az asszony két sas-szárnyat kapott, a hatalmas sas szárnyait, hogy el tudjon menekülni. El is szállt a pusztába, arra a helyre, amelyet Isten készített neki. Ott, a sárkánytól távol, gondot viseltek rá három és fél évig. Ekkor a sárkány szájából egy folyó ömlött ki, hogy az asszonyt elsodorja. De a föld segített az asszonynak: megnyitotta a torkát, és elnyelte a vizet, amely a sárkány szájából ömlött. Erre a sárkány nagyon megdühödött az asszonyra, és elment, hogy háborút indítson az asszony többi gyermeke ellen: azok ellen, akik megtartják Isten parancsait, és Jézusról tanúskodnak. A sárkány megállt a tengerparton. Ekkor egy szörnyeteget láttam kiemelkedni a tengerből. Hét feje és tíz szarva volt. A szarvain tíz aranykorona, és a fejein Istent gyalázó nevek. Párduchoz hasonlított, lába olyan volt, mint a medvéé, szája pedig, mint az oroszláné. A sárkány átadta neki a saját erejét, trónját és nagy hatalmát. A szörnyeteg egyik fején halálosan megsebesült, de a seb mégis begyógyult. A világon mindenki csodálta, és követte a szörnyeteget. Imádták a sárkányt, mert hatalmát átadta a szörnyetegnek. De imádták a szörnyeteget is, és azt mondták: „Ki olyan hatalmas, mint ő?! Ki tudna vele szembeszállni?!” A szörnyeteg hatalmat kapott arra, hogy nagy dolgokkal dicsekedjen, és Istent gyalázza negyvenkét hónapig. Ezért Isten ellen beszélt, káromkodott, gyalázta Istent és nevét, Isten lakóhelyét és a Menny többi lakóit is. Azt is megengedték neki, hogy Isten népe ellen harcoljon, és legyőzze őket. Hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött, hogy a Föld lakói imádják a szörnyeteget. Igen, de csak azok, akiknek neve a világ teremtése óta nincsen beírva az Élet Könyvébe. Ez a könyv a Bárányé, akit megöltek. Akinek van füle, hallja és értse meg: Aki fogságra való, az fogságba megy, aki pedig karddal öl, azt a kard öli meg. Ekkor van igazán szüksége Isten népének az állhatatos kitartásra, hűségre és hitre! Azután megint láttam: egy második szörnyeteg emelkedett ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány. Ez a szörnyeteg odaállt az első szörnyeteg elé, és ugyanolyan hatalommal rendelkezett, mint az. Hatalmát arra használta, hogy a Föld minden lakóját rávegye, hogy imádják az első szörnyeteget, akinek halálos sebe begyógyult. A második szörnyeteg nagy csodákat is tett, olyannyira, hogy az emberek szeme láttára tüzet hozott le az égből a földre. Ezekkel a csodákkal az első szörnyeteget szolgálta, és becsapta az embereket, mert hatalmat kapott rá. A Föld lakóinak megparancsolta, hogy készítsék el az első szörnyeteg tiszteletére annak szobrát. Ez az első szörnyeteg az, akinek a kard által okozott sebe begyógyult. A második szörnyeteg hatalmat kapott arra is, hogy szellemet adjon az első szörnyeteg szobrába. Így ez a szobor beszélni tudott, sőt azt is megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik nem imádják őt. A második szörnyeteg kényszerített mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon egy bizonyos jelet viseljenek. Azért tette ezt, hogy csak az adhasson el, vagy vehessen meg valamit, aki ezt a jelet viseli. A jel pedig a szörnyeteg neve, vagy a nevének megfelelő szám volt. Ehhez kell a bölcsesség! Aki értelmes, értse meg, mit jelent a szörnyeteg száma, mert az emberi szám: hatszázhatvanhat. Ezután ismét láttam: a Bárány állt a Sion-hegyen, és vele együtt az a száznegyvennégyezer, aki a Bárány nevét és a Bárány Atyjának nevét viselte a homlokán. Azután hangot hallottam a Mennyből, amely nagy vízesés dübörgő hangjához, vagy hatalmas mennydörgéshez hasonlított. Mégis úgy hangzott, mint mikor sok hárfán egyszerre játszanak. Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy mennyei élőlény és a mennyei vezetők előtt. De ezt az éneket senki más nem tanulhatta meg, csak az a száznegyvennégyezer, akiket az emberek közül mentettek meg. Ekkor ismét láttam. Magasan az égen egy másik angyal repült. Nála volt az örökkévaló örömhír üzenete, hogy kihirdesse a Föld lakóinak: minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Erős hangon ezt kiáltotta: „Istent tiszteljétek, és őt dicsőítsétek, mert ítéletének órája elérkezett! Imádjátok azt, aki a Mennyet, a Földet, a tengert és a vízforrásokat teremtette!” Ezután egy második angyal jött, aki kihirdette: „Elpusztult! Elpusztult Babilon, a nagy város, aki minden népet megitatott a bálványimádás részegítő borával!” Majd egy harmadik angyal jött utánuk, és nagy hangon ezt kiáltotta: „Aki a szörnyeteget és annak szobrát imádja, és annak jelét engedi a homlokára vagy a kezére tenni, az is inni fog Isten haragjának borából. Ennek a harag-bornak az erejét nem enyhíti semmi, ott gyűlik Isten haragjának poharában. Aki ebből iszik, azt tűz és égő kén fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány szeme láttára. Se éjjel, se nappal nem lesz nyugtuk azoknak, akik a szörnyeteget és annak szobrát imádják, vagy magukon viselik a szörnyeteg nevének jelét. Kínlódásuk füstje örökké felszáll. Itt van szüksége Isten népének az állhatatos kitartásra. Azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.” Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak azok, akik az Úrban halnak meg.” „Igen — mondja a Szent Szellem—, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.” Azután ismét láttam. Egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az „Emberfiához”. A fején arany korona volt, a kezében pedig éles sarló. A templomból kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat és arass, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!” Ekkor a felhőn ülő megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, és learatta a termést. Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében. Az oltártól pedig előlépett egy angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd éles sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!” Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőprésébe. A városon kívül kipréselték a szőlőt. A szőlőprésből annyi vér folyt ki, hogy még háromszáz kilométerrel távolabb is a lovak szájáig ért. Azután újra láttam. A Mennyben hatalmas és csodálatos jel tűnt fel: hét angyal, akiknél az utolsó hét csapás volt. Az utolsók, mert ezzel lett teljessé, és ezzel fejeződött be Isten haragja. Majd ismét láttam: mintha üvegtenger lett volna előttem, amelybe tűz keveredett. Az üvegtengeren álltak mindazok, akik legyőzték a szörnyeteget, annak szobrát, és a nevének megfelelő számot. A győztesek kezében Isten hárfái voltak. Énekelték Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak énekét: „Nagy és csodálatos minden, amit teszel, Mindenható ÚR Isten! Igazság és igazságosság minden tetted alapja, Nemzetek Királya! Ki ne tisztelne téged, ki ne dicsérné neved? Mert egyedül te vagy szent! Minden nép hozzád fog jönni, hogy imádjon téged, mert világosan meglátják igazságos ítéleteidet.” Ekkor újra láttam. A mennyei Szent Sátor szentélye kinyílt, és hét angyal jött elő. Náluk volt a hét utolsó csapás. Ragyogó tiszta ruhájukat a mellükön aranyöv fogta körül. Ekkor a négy mennyei élőlény közül az egyik hét aranypoharat adott a hét angyalnak. A poharak tele voltak az örökkön-örökké élő Isten haragjával. A szentélyt pedig betöltötte Isten dicsőségének és hatalmának füstje. Ezért senki nem léphetett be oda, amíg a hét angyal hét csapása be nem fejeződött. Ezután erős hangot hallottam a templom szentélyéből. Ezt mondta a hét angyalnak: „Menjetek és öntsétek ki a Földre az Isten haragjával teli hét poharat!” Az első angyal megindult, és kiöntötte a Földre az első poharat. Ekkor szörnyű és fájdalmas sebek támadtak azokon az embereken, akik a szörnyeteg jelét viselték, és annak szobrát imádták. A második angyal a tengerre öntötte ki a poharát. Ekkor a tenger vize olyan lett, mint a halott vére, és a tengerben minden élőlény elpusztult. A harmadik angyal a folyókra és a vizek forrásaira öntötte ki poharát. Ekkor a vizek mind vérré változtak. Hallottam, hogy a vizek angyala ezt mondja: „Igazságosan ítéltél, te Szent, aki vagy, és aki mindig voltál! Mivel szent népedet és a prófétákat gyilkolták, és vérüket a földre öntötték, most vért adtál inni gyilkosaiknak, mert ezt érdemlik.” Ekkor megszólalt a mennyei oltár: „Igen, Mindenható ÚR Isten, ítéleteid igazak és igazságosak!” A negyedik angyal a Napra öntötte a poharát. Ekkor a Nap hatalmat kapott, hogy tüzével égesse az embereket, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A sebesültek átkozták Istent, mert neki hatalma volt ezeken a csapásokon. De mégsem akarták megváltoztatni gondolkodásukat és életüket, hogy elismerjék Istent, és dicsőséget adjanak neki. Az ötödik angyal a szörnyeteg trónjára öntötte a poharát. Ekkor a szörnyeteg birodalma sötétségbe borult, és az emberek a nyelvüket harapdálták fájdalmukban. Átkozták a Menny Istenét sebeik és fájdalmaik miatt, de nem akarták abbahagyni, vagy megváltoztatni, amit addig tettek. A hatodik angyal a nagy Eufrátesz folyóra öntötte a poharát. Ekkor annak vize kiszáradt, hogy utat készítsen a kelet felől jövő királyoknak. „Figyeljetek! Hamarosan megérkezem, de úgy jövök, mint a tolvaj. Boldog az, aki nem alszik el, hanem ébren marad. Boldog, aki megőrzi a ruháit. Az nem fog meztelenül járni, és nem kell szégyenkeznie.” A gonosz szellemek össze is gyűjtötték a Föld királyait arra a helyre, amelyet héberül Armageddonnak neveznek. Ezután a hetedik angyal kiöntötte a poharát a levegő-égre. Erre erős hang hallatszott a mennyei szentélyben lévő Trón felől: „Befejeződött!” Villámlott, mennydörgés és morajlás hallatszott, és nagy földrengés támadt. Ez volt a legerősebb földrengés, mióta ember él a Földön. A nagy város három részre hasadt, és a népek városai összedőltek. Isten visszaemlékezett rá, hogy a nagy Babilont meg akarja büntetni. Odaadta neki azt a poharat, amely tele volt Isten rettenetes haragjának borával. A szigetek mind elsüllyedtek, és a hegyek is eltűntek. Az égből hatalmas jégeső zuhogott. Egy-egy jégdarab körülbelül 32 kg-ot nyomott. Az emberek átkozták Istent a jégeső csapása miatt, mert az valóban szörnyű volt. Ezután odajött hozzám az egyik angyal a hét közül, akik a hét poharat kapták, és azt mondta: „Gyere, megmutatom neked a Nagy Parázna megbüntetését, aki a tengerek felett ül. Ő az, akivel a Föld királyai szexuális bűnöket követtek el. A Föld lakói pedig lerészegedtek a Nagy Parázna szexuális bűneinek borától.” Ekkor magával ragadott a Szellem, és az angyal elvitt a pusztába. Ott egy asszonyt láttam, aki a szörnyeteg hátán ült, amelynek hét feje és tíz szarva volt. A szörnyeteg vörös színű testére mindenhol olyan nevek voltak írva, amelyek Istent gyalázták. Az asszony bíbor színű és vörös ruhába öltözött, drágakövekkel, gyöngyökkel és arannyal ékesítette magát. A kezében arany kelyhet tartott, amely tele volt szexuális bűneivel és mindenféle utálatos dologgal. Homlokára ez a titokzatos név volt felírva: nagy babilon, az összes paráznák anyja, a föld minden gonoszságának anyja Láttam, hogy az asszony részeg. Isten szent népének vérétől részegedett meg, azoknak a vérétől, akiket a Jézusról való tanúskodásukért öltek meg. Amikor ezt az asszonyt megláttam, nagyon elcsodálkoztam. Az angyal meg is kérdezte: „Miért csodálkozol? Elmondom neked az asszony titkát, és a hétfejű, tízszarvú szörnyeteg titkát, amely az asszonyt a hátán hordozza. A szörnyeteg, amelyet láttál, volt, de most nincs. Fel fog jönni a feneketlen mélységből, azután pedig végső pusztulása következik. A földön élő emberek közül azok, akiknek a neve a világ teremtése óta nincs beleírva az Élet Könyvébe, csodálkoznak, amikor meglátják a szörnyeteget. Azon csodálkoznak, hogy a szörnyeteg volt, most nincs, de mégis megjelenik. Itt van szükséged igazán a bölcsességre, hogy ezt megérthesd! A szörnyeteg hét feje — azt a hét dombot jelenti, amelyen az asszony ül. De jelenti azt a hét királyt is, akik közül az első öt már meghalt, az egyik most uralkodik, az utolsó pedig még nem jött el. Amikor majd eljön, csak rövid ideig maradhat. Maga a szörnyeteg pedig, amely volt, de most nincs, az a nyolcadik király. Ez is a hét király közé tartozik, és a pusztulás felé halad. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent, akik még nem kezdték meg uralkodásukat. Ők majd a szörnyeteggel együtt kapnak egyetlen óráig tartó hatalmat. Mind a tíz királynak ugyanaz a célja. Erejüket és hatalmukat át fogják adni a szörnyetegnek. Háborút fognak indítani a Bárány ellen. A Bárány azonban legyőzi őket, mert ő az urak Ura és a királyok Királya. A Báránnyal együtt fognak győzni azok, akiket a Bárány elhívott, kiválasztott, és akik hűségesek hozzá.” Az angyal így folytatta: „Az a hatalmas tenger, amely felett a Nagy Paráznát láttad ülni, a népeket, embertömegeket, nemzeteket és nyelveket jelképezi. A szörnyeteg és a tíz szarv, amelyet láttál, meggyűlölik a Nagy Paráznát, elpusztítják, elveszik tőle még a ruháit is, a testét pedig megeszik, és őt magát tűzben égetik meg. Mert Isten adta a tíz király szívébe, hogy az ő tervét végrehajtsák. Igen, Isten akarta, hogy a tíz király egy akarattal átadja hatalmát a szörnyetegnek, amíg Isten szavai beteljesednek. Az asszony pedig, akit láttál, azt a nagy várost jelenti, amely a Föld királyai felett uralkodik.” Ezután egy másik angyalt láttam leszállni a Mennyből, akinek igen nagy hatalma volt. Dicsőségének fénye beragyogta a földet, és erős hangon ezt kiáltotta: „Elpusztult Babilon, a nagy város elpusztult! Gonosz szellemek lakóhelye lett, mindenféle gonosz szellem, utálatos és gyűlöletes madár börtöne. Mert Babilon minden népet megrészegített szexuális bűneinek borával. Hiszen vele követték el a Föld összes királyai ezeket a bűnöket. A világ üzletemberei Babilon pazarló életmódjából és költekező jólétéből gazdagodtak meg.” Ezután egy másik hangot hallottam a Mennyből, amely azt mondta: „Népem, gyere ki abból a városból, hogy ne vegyél részt annak bűneiben, és ne érjenek a csapások, amelyek a városra fognak jönni! Mert Babilon bűnei már az égig érnek, és Isten visszaemlékezett minden gonoszságára. Ezért bánjatok úgy ezzel a várossal, ahogy ő bánt másokkal! Sőt, kétszeresen fizessetek meg mindenért, amit tett! A pohárba, amelyet másoknak készített, töltsetek neki magának kétszeresen! Fizessetek neki annyi szomorúsággal és szenvedéssel, amennyi dicsőséget és gondtalan gazdagságot szerzett magának! Mert Babilon ezt mondja: »Királynő vagyok, trónomon ülök! Nem vagyok özvegy, soha nem fogok szenvedni, sem szomorkodni.« Ezért egy napon mind egyszerre érik Babilont a számára készített csapások: halál, szomorúság, nagy éhség. Tűzben pusztul el a város, mert erős az ÚR Isten, aki elítéli.” A föld királyai pedig, akik Babilonnal együtt követték el a szexuális bűnöket, és részt vettek gazdagságában, látják a város égésének füstjét, sírnak és jajgatnak miatta. Megállnak majd a távolban, mert félnek a kínjaitól, és azt mondják: „Jaj neked, jaj neked, te hatalmas város, Babilon! Egyetlen órában ért utol ítéleted!” Siratják és gyászolják Babilont az egész világ üzletemberei és kereskedői is, mert senki nem veszi meg többé tőlük az áruikat: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, gyöngyöket; finom ruhákhoz való vásznat, bíbor színű ruha-anyagokat, selymet, bársonyt; sokféle illatos fát, elefántcsontból faragott dísztárgyakat; sokféle drága fából, bronzból, vasból és márványból készült tárgyat; fűszereket: fahéjat, balzsamot, füstölőszereket, mirhát, tömjént; bort és az olajfa olaját, finom lisztet, búzát; marhákat, juhokat, lovakat és szekereket; rabszolgákat és emberek lelkét! „Ó, Babilon, amire a szíved vágyott, mindaz a jó eltűnt előled! Minden gazdagságod és fényes jóléted örökre elveszett, soha többé meg nem találod.” Az üzletemberek és kereskedők abból gazdagodtak meg, hogy mindezeket az árukat eladták Babilonban. De most félnek Babilon szenvedéseitől, és csak távol állva sírnak és sajnálkoznak. Ezt mondják: „Jaj, jaj! Te nagy város, aki finom ruhákba, bíborba és bársonyba öltöztél, arany ékszerekkel, drágakövekkel és gyöngyökkel díszítetted magad! Hogy elpusztult minden gazdagságod egyetlen óra alatt!” Ugyanígy a hajóskapitányok, tengerészek, és mindazok, akik a tengereken utaznak és kereskednek, távolról nézik az égő Babilon felszálló füstjét, és ezt kiáltják: „Nem volt a Földön még egy ilyen nagy város!” Szomorúságukban a fejükre hamut szórnak, és sírva kiáltozzák: „Jaj, jaj! Te nagy város! Akinek csak hajója volt a tengeren, mind meggazdagodott Babilon gazdagságából, mégis elpusztult Babilon egyetlen óra alatt!” „Menny! Te örülj ennek! Örvendezzetek, apostolok, próféták, és Isten szent népe, mert Isten bosszút állt Babilonon miattatok!” Ezután egy erős angyal felkapott egy malomkő nagyságú sziklát, behajította a tenger vizébe, és azt mondta: „Ez fog történni a nagy várossal, Babilonnal is, így fogják ledobni, hogy soha többé ne is lássa senki! Babilon! Többé nem hallatszik benned hárfások, lantosok, fuvolások és trombitások zenéje. Többé nem dolgoznak benned mesteremberek, nem hallatszik többé a malom zúgása, nem fénylik a lámpa. Nem hallatszik benned vőlegény és menyasszony hangja! Mert üzletembereid voltak a világ hatalmasai, és varázslásoddal minden népet becsaptál! Babilon! Megölted a prófétákat és Isten szentjeit! Te vagy a bűnös mindazoknak a haláláért, akiket megöltek a Földön.” Ezután olyan hangot hallottam, mintha a Mennyben óriási sokaság erős hangon egyszerre kiáltana: „Halleluja! Istenünké a győzelem, a dicsőség és a hatalom! Igazak és igazságosak ítéletei, mert elítélte és megbüntette a Nagy Paráznát, aki szexuális bűneivel megrontotta az egész Földet! Bosszút állt Isten a Nagy Paráznán, aki megölte Isten szolgáit!” És újra kiáltották: „Halleluja! A Nagy Parázna pusztulásának füstje felszáll mindörökké!” Ekkor földre borult a huszonnégy mennyei vezető és a négy mennyei élőlény, és így imádták a trónon ülő Istent: „Ámen! Halleluja!” Azután hang hallatszott a Trón felől, amely ezt mondta: „Dicsérjétek Istenünket, kicsik és nagyok mindannyian, akik szolgáljátok és tisztelitek Őt!” Azután nagy sokaság hangját hallottam, amely hatalmas vízesés robajához, vagy mennydörgéshez hasonlított. Ezt kiáltották: „Halleluja! Mert uralkodik Istenünk, az ÚR, a Mindenható! Örüljünk és dicsérjük Istent, mert eljött a Bárány lakodalmának ideje! Mennyasszonya felkészült a menyegzőre: ragyogó tiszta menyasszonyi ruhát kapott, abba öltözött.” Ez a menyasszonyi ruha Isten népének jó és igazságos tetteit jelképezi, Ezután az angyal hozzám fordult: „Írd le: Boldogok és áldottak, akiket meghívtak a Bárány lakodalmába, az ünnepi vacsorára!” Majd ezt mondta: „Ezek valóban Isten szavai.” Ekkor én, János, az angyal lába elé borultam, hogy imádjam őt. De azt mondta: „Vigyázz, ezt nem szabad tenned! Ne engem imádj, hanem Istent, hiszen csak szolgatársad vagyok. De nem csak neked, hanem a testvéreidnek is, akik Jézusról tanúskodnak. Mert a Jézusról való tanúskodás a prófétaság szelleme.” Ismét láttam: megnyílt a Menny, és egy fehér ló jelent meg. Lovasának neve „Hűséges és Igaz”, mert igazságosan ítél és harcol. Tekintete, mint a tűz lángja, fején pedig sok koronát visel. Erre a lovasra olyan név van ráírva, amelyet rajta kívül senki nem ismer. Vérbe mártott köpenyt visel. A neve pedig ez: „Isten Szava”. Mennyei seregek követik, akik fehér lovakon ülnek, és mind tiszta fehér ruhába öltöztek. Az elöl haladó lovas szájából éles kard jön ki, amellyel csapásokat mér a nemzetekre. Vaspálcával uralkodik fölöttük, és ő fogja kipréselni a szőlőt a Mindenható Isten szörnyű haragjának présében. A lovas derekánál, a köpenyére ez a név volt írva: királyok királya és urak ura Azután láttam: egy angyal állt a Napban, és erős hangon ezt kiáltotta az égen magasan szálló összes madárnak: „Gyertek ide, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára, és egyétek a királyok, tábornokok és hatalmasok testét, egyétek a lovakat és lovasaikat, egyétek mindenféle ember testét: szabadokat és rabszolgákat, kicsiket és nagyokat!” Ekkor megláttam a szörnyeteget és a Föld királyait: hadseregeikkel együtt összegyűltek, hogy harcoljanak a fehér lovon ülő és serege ellen. De a szörnyeteg, és vele együtt a hamis próféta is fogságba esett. Ez a hamis próféta az, aki csodákat tett a szörnyeteg érdekében, és ezzel becsapta mindazokat, akik magukra vették a szörnyeteg jelét, és imádták annak szobrát. A szörnyeteget és a hamis prófétát elevenen bedobták a tűz-tóba, amelyben kén ég. A szörnyeteg hadseregét pedig az a kard ölte meg, amely a fehér lovon ülő szájából jött ki. Az elesettek húsát a madarak ették, ameddig valamennyi madár jóllakott. Ezután ismét láttam: egy angyal szállt le a Mennyből. Kezében tartotta a feneketlen mélység kulcsát és egy nagy láncot. Foglyul ejtette a Sárkányt, azt a Régi Kígyót, aki az Ördög vagy más néven a Sátán, és megkötözte a lánccal ezer évre. Azután ledobta a feneketlen mélységbe, a lejáratot pedig bezárta és lepecsételte. Azért tette ezt, hogy a Sárkány ne tudja többé becsapni a népeket, amíg az ezer év le nem telik. Ezer év múlva a Sárkányt egy kis időre még szabadon kell majd engedni. Áldottak és szentek, akik részt vesznek az első feltámadásban! Rajtuk nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és ezer évig együtt uralkodnak vele. Amikor eltelik az ezer év, kiengedik a Sátánt a börtönéből. Ő pedig kimegy, hogy becsapja a világ összes népeit — Gógot és Magógot. Összegyűjti őket a háborúra, és annyian lesznek, mint a tenger partján a homokszemek. Összegyűlnek, végigvonulnak az egész Földön, bekerítik Isten népének táborát és a várost, amelyet Isten szeret. De a Mennyből tűz száll le, és elpusztítja a Sátán hadseregét. A Sátánt pedig, aki becsapta a népeket, bedobják a tűz-tóba, amelyben kén ég. Így a Sátán is oda kerül a szörnyeteg és a hamis próféta mellé, ahol éjjel-nappal, örökkön-örökké kínozzák őket. Azután láttam egy hatalmas, fehér trónt, amelyen ült valaki. Előle elfutott a föld és az ég, és nyomtalanul eltűntek. Majd láttam: a trón előtt halottak álltak, nagyok és kicsik. Majd könyveket nyitottak ki. Ítéletet hirdettek a halottak felett: mindenkinek a saját tettei alapján, amelyek a könyvekben voltak feljegyezve. Azután kinyitottak egy másik könyvet is, az Élet Könyvét. A tenger kiadta a benne levő halottakat, ugyanígy a Halál és a Hádész is kiadták a náluk levő halottakat. Minden egyes embert a tettei szerint ítéltek meg. Ezután a Halált és a Hádészt is bedobták a tűz-tóba. Ez a második halál: a tűz-tó. Ha valaki nem volt beírva az Élet Könyvébe, azt is bedobták a tűz-tóba. Ezután újra láttam: Új Ég és Új Föld tűnt elő, mert a régi Ég és a régi Föld eltűnt, és tenger sem volt többé. Láttam, hogy a Szent Város, az Új Jeruzsálem leszállt a Mennyből, Istentől. Olyan volt, mint egy menyasszony, akit a férje számára öltöztettek fel menyasszonyi ruhába, és ékszerekkel ékesítettek. Majd erős hangot hallottam a Mennyből, amely ezt kiáltotta: „Isten otthona most már az emberek között van. Ezentúl Isten együtt lakik velük, akik népévé lesznek. Ő maga lesz velük, Istenükké lesz, és minden könnyet letöröl a szemükről. Nem lesz többé halál, nem lesz több gyász, sírás és fájdalom, mert a régi dolgok elmúltak.” Ekkor az, aki a trónon ült, ezt mondta: „Lásd, én mindent megújítok!” Majd így szólt hozzám: „Írd le, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak!” Azután ezt mondta: „Be van fejezve! Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki elkezdi és be is fejezi. Aki szomjas, annak én adok inni az élet vizének forrásából — ajándékul. Aki győz, örökli mindezeket, és annak Istene leszek, ő pedig a fiam lesz. De a gyávák, a hitetlenek, és akik gyűlöletes dolgokat tesznek, a gyilkosok, a szexuális bűnben élők, és akik varázslással foglalkoznak, a bálványimádók, meg a hazugok — mindezek a tűz-tóba kerülnek, amelyben kén ég. Ez a második halál.” Azután odajött hozzám egy angyal. Ő volt az egyik a hét angyal közül, akik a hét utolsó csapással teli poharakat kapták. Ezt mondta: „Gyere, megmutatom neked a Menyasszonyt, a Bárány feleségét!” Ekkor magával ragadott a Szent Szellem, és az angyal elvezetett egy hatalmas és magas hegyre. Megmutatta a Szent Várost, Jeruzsálemet, amely a Mennyből, Istentől szállt le. Isten dicsősége ragyogott belőle, és a fénye olyan volt, mint a legértékesebb drágakőé, a kristálytiszta gyémánté. A városnak erős és magas fala volt és tizenkét kapuja. Minden kapunál egy-egy angyal állt, és a kapukra Izráel tizenkét törzsének nevei voltak fölírva. Három kapu volt a város keleti oldalán, három az északi, három a déli és három a nyugati oldalon. A városfal tizenkét alapkőre épült. Ezekre a Bárány tizenkét apostolának nevei voltak felírva. Az angyalnál, aki velem beszélt, volt egy arany mérőpálca. Azzal mérte meg a várost, a kapukat és falakat. A város pontosan négyzet alakú, hossza és szélessége egyenlő. Megmérte a várost a mérőpálcával, és az eredmény 12 000 stádium lett. A városnak ennyi a hossza, ugyanennyi a szélessége és a magassága is. Azután a falat is megmérte: ez 144 könyök magas volt — férfi, vagyis angyal mértékével mérve. A fal gyémántból épült, maga a város pedig színaranyból, amely olyan átlátszó volt, mint a tiszta üveg. A városfal alapját értékes drágakövek alkották: az első alapkő gyémánt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik rubin, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt volt. A tizenkét kapu tizenkét gyöngyből készült: minden kapu egy-egy gyöngyből. A város utcái színaranyból voltak, amely olyan átlátszó volt, mint a tiszta üveg. Templomot nem láttam a városban, mert maga a Mindenható Úr Isten és a Bárány a város temploma. A városnak nincs szüksége sem a Nap, sem a Hold fényére, mert Isten dicsőségének ragyogása világítja meg. A fény forrása pedig maga a Bárány. Az ő világosságában járnak a világ népei. A Föld királyai ebbe a városba hozzák be dicsőségüket. Nappal a város kapuit soha nem zárják be, éjszaka pedig egyáltalán nem is lesz ott. Oda viszik be a népek dicsőségét és gazdagságát. De semmit sem lehet bevinni a városba, ami nem tiszta. Senki sem mehet be, aki szégyellni való, utálatos, vagy hamis dolgokat tesz. Csak azok fognak oda bemenni, akiknek nevét felírták az Élet Könyvébe, amely a Bárányé. Azután az angyal megmutatta nekem a folyót, amelyben az élet vize folyik: fénylő és tiszta, mint a kristály. Isten és a Bárány trónjától ered, és végigfolyik a város utcájának közepén. A folyó mindkét partján az Élet Fája áll, amely évente tizenkétszer terem: minden hónapban gyümölcsöt hoz, levelei pedig a népek gyógyítására valók. Abban a városban soha nem lesz semmi átkozott, hanem Isten és a Bárány trónja lesz benne. Szolgái imádják Istent, látják az arcát, és neve homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz ott, ezért nem lesz szükségük sem lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr Isten világossága fogja beragyogni őket. Isten szolgái királyok lesznek, és örökké fognak uralkodni. Azután ezt mondta nekem az angyal: „Ezek a szavak megbízhatók és igazak. Az Úr a próféták szellemeinek Istene. Ő küldte el angyalát, hogy az Úr szolgáinak megmutassa azokat, amiknek hamarosan meg kell történniük.” „Figyelj ide! Hamarosan visszajövök! Áldott és boldog, aki engedelmeskedik a próféciáknak, amelyek ebben a könyvben le vannak írva.” Én, János, hallottam és láttam ezeket. Amikor meghallottam és megláttam, leestem az angyal lába elé, aki ezeket megmutatta, hogy imádjam őt. De azt mondta: „Vigyázz, ezt nem szabad tenned! Hiszen csak a szolgatársad vagyok: neked is, a testvéreidnek is, a prófétáknak. Sőt, mindazoknak is, akik engedelmeskednek az üzeneteknek, amelyek ebben a könyvben vannak leírva. Egyedül Istent imádd!” Azután ezt mondta: „Ne tartsd titokban ennek a könyvnek a próféciáit, mert az idő már közeledik, amikor mindezek meg fognak történni! Aki igazságtalan, maradjon továbbra is igazságtalan, aki gonosz, maradjon továbbra is gonosz, aki igaz, maradjon továbbra is igaz, és aki szent, maradjon továbbra is szent!” „Figyelj rám! Hamarosan eljövök, és magammal hozom a jutalmatokat! Mindenkinek megadom, amit a tettei szerint megérdemel. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az Első és az Utolsó, a Elkezdő és a Befejező. Áldottak, akik kimossák ruhájukat, mert joguk lesz rá, hogy egyenek az Élet Fájáról, és a kapukon keresztül bemenjenek a városba. De kívül maradnak a »kutyák«, meg akik varázsolnak, akik szexuális bűnökben élnek, a gyilkosok, a bálványimádók és mindazok, akik szeretik a hazugságot, és hamis dolgokat tesznek. Én, Jézus küldtem el hozzátok angyalomat, hogy mondja el nektek ezeket a dolgokat a gyülekezetek számára. Én vagyok Dávid gyökere és utóda. Én vagyok a ragyogó hajnalcsillag.” A Szellem és a Menyasszony is azt mondja: „Jöjj!” Aki hallja ezt, mondja az is: „Jöjj!” Aki szomjas, jöjjön! Aki csak akarja, ihatja, és megkaphatja az élet vizét ajándékba! Figyelmeztetek mindenkit, aki ennek a könyvnek a próféciáit hallgatja: ha hozzátesz valamit ezekhez, akkor Isten elküldi rá azokat a csapásokat, amelyek le vannak írva ebben a könyvben. Ha pedig valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek a szavaiból, annak részét Isten is elveszi az Élet Fájáról és a Szent Városból, amelyek le vannak írva ebben a könyvben. Jézus, aki bizonyítja, hogy ezek a dolgok igazak, ezt mondja: „Igen, hamarosan megérkezem!” „Ámen! Jöjj, Úr Jézus!” Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!