Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, sötétség volt a mélység színén, és Isten Lelke lebegett a vizek felett. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy jó a világosság, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől. Isten a világosságot nappalnak nevezte, a sötétséget pedig éjszakának. És lett este, és lett reggel: első nap. Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat, amely elválasztja a vizeket a vizektől. Teremtette tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt való vizeket a boltozat felett való vizektől. És úgy lett. A boltozatot Isten égnek nevezte. És lett este, és lett reggel: második nap. Majd ezt mondta Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy előtűnjék a száraz. És úgy lett. A szárazat Isten földnek nevezte, az egybegyűlt vizeket pedig tengernek. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet; gyümölcsfát, hogy neme szerint való gyümölcsöt teremjen, és magva legyen a földön. És úgy lett. Hajtott tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet a maga neme szerint és gyümölcstermő fákat, amelyeknek gyümölcsei fajtájuknak megfelelő magvakat hoznak. És látta Isten, hogy ez jó. És lett este, és lett reggel: harmadik nap. Majd ezt mondta Isten: Legyenek világítótestek az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek és meghatározói az ünnepeknek, napoknak és esztendőknek, és legyenek világosságul az ég boltozatán, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. Megteremtette tehát Isten a két nagy világítótestet: a nagyobbik világítótestet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világítótestet, hogy uralkodjék éjjel, és a csillagokat. Az ég boltozatára helyezte azokat Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. És lett este, és lett reggel: negyedik nap. Majd ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől, és madarak repdessenek a föld felett, az ég boltozata alatt. Ekkor megteremtette Isten a nagy víziállatokat és a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket a maguk neme szerint és mindenféle szárnyast a maga neme szerint. És látta Isten, hogy ez jó. Azután megáldotta őket Isten e szavakkal: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizét; a madár is sokasodjék a földön. És lett este, és lett reggel: ötödik nap. Azután ezt mondta Isten: Hozzon a föld élő állatokat a maguk neme szerint: állatokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat a maga neme szerint. És úgy lett. Megteremtette tehát Isten a szárazföldi vadakat a maguk neme szerint, az állatokat a maguk neme szerint és a földön csúszó-mászó mindenféle állatot a maguk neme szerint. És látta Isten, hogy ez jó. Akkor ezt mondta Isten: Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlóságára. Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. Megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Azután ezt mondta Isten: Íme, nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van. Az legyen az eledeletek. A föld minden vadjának, az ég minden madarának és a földön csúszó-mászó mindenféle állatnak pedig, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lett. És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó. És lett este, és lett reggel: hatodik nap. Így készült el az ég és a föld és minden seregük. Mikor pedig a hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet alkotott, megnyugodott a hetedik napon minden munkája után. Azután megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte, mivelhogy azon nyugodott meg minden munkája után. Ez az ég és a föld teremtésének története. Mikor az ÚR Isten a földet és az eget teremtette, még semmiféle mezei növény nem volt a földön, és még semmiféle mezei fű nem hajtott ki, mert az ÚR Isten még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet művelje. Akkor pára szállt fel a földről, és megnedvesítette a föld egész színét. Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké. Egy kertet ültetett az ÚR Isten Édenben, kelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevelt az ÚR Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén és a jó és a gonosz tudásának fáját. Édenből pedig egy folyó jött ki a kert megöntözésére, és onnan elágazott, és négy főágra szakadt. Az első neve Písón, ez az, amely megkerüli Havílá egész földjét, ahol az arany terem. Ennek a földnek az aranya igen jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. A második folyó neve pedig Gíhón. Ez az, amelyik megkerüli Kús egész földjét. A harmadik folyó neve Hiddekel. Ez az, amelyik Asszíria hosszában folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. Fogta az ÚR Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt. És azt parancsolta az ÚR Isten az embernek: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz. Azután azt mondta az ÚR Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni. Szerzek neki hozzá illő segítőtársat. Ekkor az ÚR Isten mindenféle mezei vadat és mindenféle égi madarat formált a földből, és elvitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi azokat. Mert amilyen nevet adott az ember az élő állatnak, az lett annak a neve. Nevet adott az ember minden állatnak, az ég madarainak és minden mezei vadnak. De nem talált hozzá illő segítőtársat az embernek. Az ÚR Isten tehát mély álmot bocsátott az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet az oldalbordái közül, és hússal töltötte be a helyét. Az ÚR Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá formálta, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez már csontomból való csont és testemből való test. Asszonyember legyen a neve, mert emberből vétetett. Ezért elhagyja a férfi az apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek. És az ember és a felesége mindketten mezítelenek voltak, de nem szégyellték. A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az ÚR Isten teremtett, és ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? Az asszony így válaszolt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. De annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se érintsétek, hogy meg ne haljatok. A kígyó pedig azt mondta az asszonynak: Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak. Majd meghallották az ÚR Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt. És elrejtőzött az ember és a felesége az ÚR Isten elől a kert fái közé. Az ÚR Isten pedig hívta az embert, és azt mondta neki: Hol vagy? Ő így felelt: Szavadat hallottam a kertben, és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem. Isten azt kérdezte: Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Vagy talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél? Az ember ezt mondta: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem. Ekkor az ÚR Isten azt kérdezte az asszonytól: Mit cselekedtél? Az asszony ezt felelte: A kígyó ámított el engem, azért ettem. Akkor azt mondta az ÚR Isten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden mezei vad között. Hasadon járj, és port egyél életed minden napján. Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján. Tövist és bogáncskórót teremjen neked, s a mező füvét egyed. Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel. Ádám pedig Évának nevezte feleségét, mivelhogy ő lett az anyja minden élőnek. Az ÚR Isten pedig bőrruhát csinált Ádámnak és feleségének, és felöltöztette őket. Majd azt mondta az ÚR Isten: Íme, az ember olyan lett, mint közülünk egy, mivel tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakítson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen: kiküldte az ÚR Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Kiűzte az embert, és odahelyezte az Éden kertjének keleti oldala felől a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat. Azután Ádám ismerte feleségét, Évát, aki fogant méhében, és megszülte Kaint, és azt mondta: férfit kaptam az ÚRtól. Majd ismét szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. Egy idő múlva pedig Kain ajándékot vitt az ÚRnak a föld gyümölcséből. Ábel is vitt juhainak első elléséből, éspedig azok kövérjéből. És az ÚR rátekintett Ábelra és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekintett, ezért Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. Erre az ÚR így szólt Kainhoz: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejedet? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyakozik. De te uralkodjál rajta! Azután beszélt Kain Ábellal, a testvérével. És amikor a mezőn voltak, Kain Ábelra, a testvérére támadt, és megölte. Akkor az ÚR megkérdezte Kaint: Hol van Ábel, a testvéred? Ő pedig ezt felelte: Nem tudom. Avagy őrizője vagyok én a testvéremnek? De az ÚR így szólt: Mit cselekedtél? Testvéred vére kiált hozzám a földről. Most azért átkozott légy, kitaszítva a földről, mely megnyitotta száját, hogy befogadja testvéred vérét a kezedből. Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked termőerejét; bujdosó és vándorló légy a földön. Akkor ezt mondta Kain az ÚRnak: Nagyobb az én büntetésem, mint amit el tudnék hordozni. Íme, elűzöl ma engem e föld színéről, és színed elől el kell rejtőznöm. Bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor bárki, aki rám talál, megölhet engem. De az ÚR azt felelte neki: Sőt inkább, aki megöli Kaint, hétszeresen megbűnhődik. És megbélyegezte az ÚR Kaint, hogy senki se ölje meg, aki rátalál. És elment Kain az ÚR színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. Azután Kain ismerte a feleségét, aki fogant méhében, és megszülte Énókot. És amikor egy várost épített, a fiáról Énóknak nevezte el. Énók fia Irád lett, ő nemzette Mehújáélt, Mehújáél pedig nemzette Metusáélt, és Metusáél nemzette Lámeket. Lámek pedig két feleséget vett magának: az egyik neve Ádá volt, a másiké Cillá. Ádá szülte Jábált. Ő volt a sátorban lakók és a pásztorok atyja. Testvérének pedig Jubál volt a neve. Ő volt az atyja minden lantosnak és síposnak. Cillá pedig Tubálkaint szülte, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsolóját; és Tubálkain húgát, Naamát. Akkor ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok a szavamra, Lámek feleségei, halljátok beszédemet: embert öltem, mert megsebzett, ifjat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért. Ádám pedig megint ismerte a feleségét, és az fiút szült neki, akit Sétnek nevezett, mert azt mondta: Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit Kain megölt. Sétnek is született egy fia, akit Énósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az ÚR nevét. Ez Ádám nemzetségének a könyve. Amelyik napon Isten az embert teremtette, Istenhez hasonlóvá teremtette. Férfivá és asszonnyá teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján. Százharminc esztendőt élt Ádám, és fiút nemzett a saját képére és hasonlóságára, és Sétnek nevezte. Ádám napjai, miután Sétet nemzette, nyolcszáz esztendőt tettek ki, és még nemzett fiakat és leányokat. Ádám egész életének ideje kilencszázharminc esztendő volt, azután meghalt. Sét pedig százöt esztendőt élt, és Énóst nemzette. Sét, miután Énóst nemzette, nyolcszázhét esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Sét egész életének ideje kilencszáztizenkét esztendő volt, azután meghalt. Énós pedig kilencven esztendőt élt, és nemzette Kénánt. Énós, miután Kénánt nemzette, nyolcszáztizenöt esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Énós egész életének ideje kilencszázöt esztendő volt, azután meghalt. Kénán pedig hetven esztendőt élt, és nemzette Mahalalélt. Kénán, miután Mahalalélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Kénán egész életének ideje kilencszáztíz esztendő volt, azután meghalt. Mahalalél pedig hatvanöt esztendőt élt, és Járedet nemzette. Mahalalél, miután Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Mahalalél egész életének ideje nyolcszázkilencvenöt esztendő volt, azután meghalt. Járed pedig százhatvankét esztendőt élt, és Énókot nemzette. Járed, miután Énókot nemzette, nyolcszáz esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett. Járed egész életének ideje kilencszázhatvankét esztendő volt, azután meghalt. Énók pedig hatvanöt esztendőt élt, és Matuzsálemet nemzette. Énók háromszáz esztendeig az Istennel járt, miután Matuzsálemet nemzette, és fiakat és leányokat nemzett. Énók egész életének ideje háromszázhatvanöt esztendő volt. És mivel Énók Istennel járt, eltűnt, mert Isten magához vette. Matuzsálem pedig száznyolcvanhét esztendőt élt és Lámeket nemzette. Matuzsálem, miután Lámeket nemzette, hétszáznyolcvankét esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett. Matuzsálem egész életének ideje kilencszázhatvankilenc esztendő volt, azután meghalt. Lámek pedig száznyolcvankét esztendőt élt, és fiat nemzett. Nóénak nevezte el, mert ezt mondta: Ő vigasztal meg minket kezünk fáradságos munkájában e földön, melyet megátkozott az ÚR. És Lámek, miután Nóét nemzette, ötszázkilencvenöt esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett. Lámek egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendő volt, azután meghalt. Nóé ötszáz esztendős volt, amikor Sémet, Hámot és Jáfetet nemzette. Történt pedig, hogy az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Isten fiai az emberek leányait, hogy szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket megkedveltek. És azt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test. Legyen életének ideje százhúsz esztendő. Abban az időben, sőt még azután is, amikor Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik, óriások éltek a földön. Ezek azok a hatalmasok, akik eleitől fogva hírneves emberek voltak. Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az embert, az állatot, a csúszó-mászó állatokat és az ég madarait. Mert bánom, hogy megteremtettem. De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt. Nóénak pedig ez a története: Nóé igaz, tökéletes férfiú volt kortársai között. Nóé Istennel járt. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. A föld pedig romlott volt Isten előtt, és megtelt erőszakossággal. Isten azért a földre tekintett, és íme, az meg volt romolva, mert minden test rossz útra tért a földön. Azért azt mondta Isten Nóénak: Minden test vége elérkezett, mivel a föld erőszakossággal telt meg általuk. Íme, elvesztem őket a földdel együtt. Csinálj magadnak bárkát góferfából, rekeszeket is csinálj a bárkában, és kend be szurokkal belül és kívül. Így csináld meg: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök és magassága harminc könyök. Csinálj ablakot a bárkán, és egykönyöknyire hagyd azt felülről. És oldalt készíts ajtót a bárkára. Alsó, középső és felső szintet készíts. Én pedig, íme, özönvizet hozok a földre, hogy elveszítsek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt. Minden elvész, ami a földön van. De veled szövetséget kötök, és bemész a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaidnak feleségeivel együtt. És minden élőből, minden testből, mindenből kettőt-kettőt vigyél be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A madarak közül az ő nemük szerint, az állatok közül az ő nemük szerint és a föld mindenféle csúszó-mászó állatai közül az ő nemük szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. Magadnak pedig szerezz be mindenféle eledelt, ami csak ehető, és gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok nektek is, meg azoknak is. És Nóé úgy cselekedett, amint Isten parancsolta neki, mindent aszerint tett. Ezt mondta az ÚR Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél be, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt: hímet és nőstényt. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy magvuk maradjon az egész föld színén. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre, negyven nap és negyven éjjel, és eltörlök a föld színéről minden állatot, amelyet teremtettem. Nóé azért mindent úgy cselekedett, ahogy az ÚR megparancsolta neki. Nóé pedig hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz volt a földön. Bement tehát Nóé és fiai, a felesége és fiainak feleségei ővele a bárkába az özönvíz elől. A tiszta állatok közül és a tisztátalan állatok közül, a madarak közül és minden földön csúszó-mászó állat közül kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába, hím és nőstény, amint Isten parancsolta Nóénak. Hetednapra pedig megjött az özönvíz a földre. Nóé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján fölfakadt a nagy mélység minden forrása, és az ég csatornái megnyíltak. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre. Ugyanezen a napon ment be Nóé, Sém, Hám és Jáfet, Nóé fiai és Nóé felesége, valamint fiainak három felesége velük együtt a bárkába. Ők és minden vad az ő neme szerint és minden állat az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, amely csúszikmászik a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat. Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába minden testből, amelyben élő lélek volt. Hím és nőstény ment be minden testből, bementek, amint Isten parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé mögött az ajtót. Mikor az özönvíz negyven napig volt már a földön, annyira megnövekedtek a vizek, hogy fölvették a bárkát, és az fölemelkedett a földről. A víz pedig egyre áradt és növekedett a földön, és a bárka a víz színén járt. Azután a víz fölöttébb nagy erővel áradt a földön, és a legmagasabb hegyeket is mind elborította az ég alatt. Tizenöt könyökkel növekedett feljebb a víz, miután a hegyeket elborította. És minden földön járó test, madár, állat, vad és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat és minden ember odaveszett. A szárazföldön élők közül mindaz elpusztult, aminek az orrában élő lélek lehelete volt. Eltörölt Isten minden élőlényt, amely a föld színén volt, az embertől az állatig, a csúszó-mászó állatig és az égi madárig. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz nőttön-nőtt százötven napig a földön. Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre, és a víz megapadt. Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből. És visszahúzódott az ár a földről, folyton apadva, és százötven nap múlva megfogyatkozott a víz. A bárka a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén. A víz pedig a tizedik hónapig folyton apadt. A tizedik hónap első napján meglátszottak a hegyek csúcsai. Negyven nap múlva Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált, és kibocsátotta a hollót, és az el-elrepült meg vissza-visszaszállt, míg a víz a földről föl nem száradt. Kibocsátotta a galambot is, hogy meglássa, vajon elfogyott-e a víz a föld színéről. De a galamb nem talált nyugvóhelyet a lábának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. Még másik hét napig várakozott, és ismét kibocsátotta a galambot a bárkából. Este megjött hozzá a galamb, és íme: leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy elapadt a víz a földön. Még hét napig várakozott, kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napján felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét, és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe. A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Menj ki a bárkából a feleségeddel, fiaiddal, és fiaid feleségeivel együtt, és minden élőlényt, amely veled van, minden madarat és állatot meg minden földön csúszó-mászó állatot vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak. Kiment azért Nóé a fiaival, a feleségével és fiainak feleségeivel együtt. Minden állat, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, kijött a bárkából az ő neme szerint. Nóé oltárt épített az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem. Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka. Azután Isten megáldotta Nóét és fiait, és azt mondta nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár. Mindazt, ami nyüzsög a földön, és a tenger minden halát is a kezetekbe adom. Minden mozgó állat, amelyik él, legyen nektek táplálékul, amint a zöld füvet is nektek adom. De a húst az éltető vérrel együtt ne egyétek meg! A ti véreteket is, amelyben az életetek van, számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az ember testvérétől is az ember életét. Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremtette az embert. Ti pedig szaporodjatok, sokasodjatok, és megsokasodva népesítsétek be a földet. Azután ezt mondta Isten Nóénak és fiainak: Én pedig, íme, szövetséget szerzek veletek és utódaitokkal és minden veletek élő állattal: madárral, állattal, minden mezei vaddal; mindennel, ami a bárkából kijött, minden földön élő állattal. Szövetséget kötök veletek, hogy ezután soha nem vész el özönvíz miatt egy test sem; sosem lesz többé özönvíz a föld elvesztésére. Majd ezt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet örök időkre szerzek köztem és köztetek és minden élő állat között, amely veletek van: Ívemet a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben, és megemlékezem szövetségemről, amely köztem és köztetek és minden testből való élő lény között van, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test elvesztésére. Azért tehát legyen az ív a felhőben, hogy lássam azt, és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten és minden testben élő lény között, amely a földön van. Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet szereztem közöttem és minden test között, mely a földön van. Nóé fiai pedig, akik a bárkából kijöttek, ezek voltak: Sém, Hám és Jáfet. Hám pedig Kánaán atyja. Ezek hárman Nóé fiai, és tőlük népesedett be az egész föld. Nóé pedig földművelő lett, és szőlőt ültetett. És amikor ivott a borból, megrészegedett, és mezítelenül volt a sátra közepén. Hám pedig, Kánaán ősatyja meglátta atyja mezítelenségét, és hírül adta kint levő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadtak, vállukra vetették, és háttal közelítvén takarták be atyjuk mezítelenségét. Így arccal hátra meg sem látták atyjuk mezítelenségét. Amikor Nóé felserkent mámorából, és megtudta, amit a kisebbik fia cselekedett vele, azt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között! Azután ezt mondta: Áldott az ÚR, Sém Istene, legyen Kánaán az ő szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sém sátraiban, és legyen szolgája Kánaán! Nóé pedig az özönvíz után még háromszázötven esztendeig élt. Egész életének ideje kilencszázötven esztendő volt; és azután meghalt. Ez pedig Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek nemzetsége, mert fiaik születtek az özönvíz után. Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek és Tírász. Gómer fiai pedig: Askenáz, Rífat és Tógarmá. Jáván fiai pedig: Elísá, Tarsís, Kittím és Dódáním. Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindegyik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint. Hám fiai pedig: Kús, Micraim, Pút és Kánaán. Kús fiai pedig: Szebá, Havílá, Szabtá, Ramá, Szabteká. Ramá fiai pedig: Sebá és Dedán. Kús nemzette Nimródot is, aki hatalmassá kezdett lenni a földön. Hatalmas vadász volt az ÚR előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az ÚR előtt, mint Nimród. Birodalma kezdetben Bábel, Erek, Akkád, Kalné volt Sineár földjén. E földről ment Assúrba, és építette Ninivét, Rehóbót városát és Kelahot. És Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között. Micraim nemzette a lúdiakat, anámiakat, lehábiakat és naftúhiakat, a patrósziakat és kaszlúhiakat, ahonnan a filiszteusok származnak; és a kaftóriakat. Kánaán pedig Szidónt nemzette, az ő elsőszülöttét, azután Hétet meg a jebúsziakat, emóriakat és girgásiakat, a hivvieket, arkiakat és a színieket, az arvádiakat, cemáriakat és hamátiakat. Azután elszéledtek a kánaániak nemzetségei. A kánaániak határa pedig Szidóntól Gerár felé menve Gázáig, Sodoma, Gomora, Admá és Cebóím felé menve Lesáig terjedt. Ezek Hám fiai családjuk, nyelvük, földjük és nemzetségük szerint. Sémnek is lettek gyermekei; ő Héber összes fiának az atyja, Jáfetnek pedig testvérbátyja volt. Sém fiai: Élám, Assúr, Arpaksad, Lúd és Arám. Arám fiai pedig: Úc, Húl, Geter és Mas. Arpaksad pedig Selahot nemzette, Selah pedig Hébert. Hébernek is lett két fia. Az egyikük neve Peleg, mivelhogy az ő idejében osztották szét a földet. Testvérének a neve pedig Joktán. Joktán nemzette Almódádot, Selefet, Hacarmávetet és Jerahot, Hadórámot, Úzált és Diklát, Óbált, Abimáélt és Sebát, Ófírt, Havílát és Jóbábot. Ezek mind Joktán fiai. Lakóhelyük Mésától fogva Szefárba menve a keleti hegyekig terjedt. Ezek Sém fiai családjuk, nyelvük, földjük és nemzetségük szerint. Ezek Nóé fiainak a családjai nemzetségeik szerint, népeik között; ezekből alakultak ki a népek a földön az özönvíz után. Az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde volt. Mikor azután kelet felől elindultak, Sineár földjén egy síkságot találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük jól ki! A tégla lett nekik kő gyanánt, a szurok pedig habarcs gyanánt. Ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet az emberek fiai építettek. Ezt mondta az ÚR: Íme, e nép egy, és az egésznek egy a nyelve, de munkájának ez csak a kezdete. Bizony semmi sem gátolja, hogy véghezvigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás beszédét! Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Azért nevezték azt Bábelnak, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az egész föld színére. Ez Sém nemzetsége: Sém százesztendős korában nemzette Arpaksadot, két évvel az özönvíz után. Sém, miután Arpaksadot nemzette, ötszáz esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Arpaksad pedig harmincöt esztendős volt, amikor Selahot nemzette. Arpaksad, miután Selahot nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Selah pedig harmincesztendős volt, amikor Hébert nemzette. Selah, miután Hébert nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Héber pedig harmincnégy esztendős volt, amikor Peleget nemzette. Héber, miután Peleget nemzette, négyszázharminc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Peleg pedig harmincesztendős volt, amikor Reút nemzette. Peleg, miután Reút nemzette, kétszázkilenc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Reú pedig harminckét esztendős volt, amikor Szerúgot nemzette. Reú, miután Szerúgot nemzette, kétszázhét esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Szerúg pedig harmincesztendős volt, amikor Náhórt nemzette. Szerúg, miután Náhórt nemzette, kétszáz esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Náhór pedig huszonkilenc esztendős volt, amikor Tárét nemzette. Náhór, miután Tárét nemzette, száztizenkilenc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett. Táré pedig hetvenesztendős volt, és nemzette Abrámot, Náhórt és Háránt. Ez Táré nemzetsége: Táré Abrámot, Náhórt és Háránt nemzette. Hárán pedig Lótot nemzette. Hárán pedig meghalt apja, Táré szeme előtt, szülőföldjén, ÚrKaszdimban. Abrám és Náhór pedig feleséget vettek maguknak. Abrám feleségének a neve Száraj volt, Náhór feleségének pedig Milká; ő Háránnak, Milká apjának és Jiszká apjának leánya. Száraj pedig meddő volt, nem volt gyermeke. És fogta Táré Abrámot, a fiát és Lótot, Hárán fiát, az unokáját és Szárajt, a menyét, Abrámnak, az ő fiának feleségét, és elindultak együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjenek. Eljutottak Háránig, és ott letelepedtek. Táré pedig kétszázöt esztendős volt, amikor meghalt Háránban. Ezt mondta az ÚR Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége. Elment Abrám, ahogy az ÚR mondta neki, és Lót is elment vele. Abrám pedig hetvenöt esztendős volt, mikor kiment Háránból. Fogta Abrám a feleségét, Szárajt, Lótot, a testvére fiát és minden szerzeményüket, amelyet szereztek, és a cselédeket, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Kánaán földjére. Átment Abrám a földön egészen Sikem vidékéig, Móré tölgyeséig. Akkor kánaániak voltak azon a földön. Az ÚR megjelent Abrámnak, és ezt mondta neki: A te utódaidnak adom ezt a földet. És Abrám oltárt épített ott az ÚRnak, aki megjelent neki. Onnan azután a hegyvidék felé ment, Bételtől keletre, és felütötte sátrát. Bétel volt nyugatra, Aj pedig keletre; és ott oltárt épített az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét. Majd továbbköltözött Abrám, folyton dél felé húzódva. Azonban éhség lett az országban, és Abrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség azon a földön. Amikor közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Íme, tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. Azért, mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez ennek, és engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd azért, kérlek, hogy a húgom vagy, hogy jó dolgom legyen miattad, és életben maradjak általad. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, látták az egyiptomiak, hogy nagyon szép az asszony. Mikor meglátták őt a fáraó főemberei, magasztalták a fáraó előtt, és elvitték az asszonyt a fáraó udvarába. A fáraó jól bánt miatta Abrámmal, és lettek juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. De megverte az ÚR a fáraót és az ő házát nagy csapásokkal Szárajért, Abrám feleségéért. Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Miért művelted ezt velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy ő a feleséged? Miért mondtad: a húgom ő? Azért vettem feleségül. Most már, íme, itt a feleséged, vedd magadhoz, és menj el. És parancsot adott a fáraó néhány embernek, hogy kísérjék ki őt, feleségével és mindenével együtt. Abrám feljött Egyiptomból a déli tartományba, feleségével és mindenével együtt, és Lót is vele jött. Abrámnak pedig sok jószága, ezüstje és aranya volt. Egyik helyről a másikra ment dél felől egészen Bételig, oda, ahol először volt a sátra, Bétel és Aj között; annak az oltárnak a helyéig, melyet ott korábban készített. És ott segítségül hívta Abrám az ÚR nevét. Lótnak is, aki Abrámmal járt, voltak juhai, ökrei és sátrai, és nem bírta eltartani őket az a föld, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Viszálykodás is támadt Abrám jószágainak és Lót jószágainak a pásztorai között. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön. Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, se az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Hát nincs előtted az egész föld? Kérlek, válj el tőlem. Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mész, én balra térek. Fölemelte azért Lót a szemét, és látta, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította volna az ÚR Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az ÚR kertje, mint Egyiptom földje. Lót tehát a Jordán egész mellékét választotta magának, és elköltözött kelet felé. Így hát elváltak egymástól. Abrám Kánaán földjén telepedett le, Lót pedig a Jordán melléki városokban és Sodomáig sátorozott. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök voltak az ÚR előtt. Az ÚR pedig azt mondta Abrámnak, miután Lót elvált tőle: Emeld fel szemedet, és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom örökre. Olyanná teszem magodat, mint a föld pora; hogy ha valaki megszámlálhatja a föld porát, a te utódaid is megszámlálhatók lesznek. Kelj fel, járd be ezt az országot hosszában és széltében, mert neked adom. Fölszedte azért Abrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamré tölgyesében Hebrón vidékén, és oltárt épített ott az ÚRnak. Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának és Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának napjaiban, hogy hadat indítottak ezek Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóím királya és Bela, azaz Cóar királya ellen. Mindezek a Sziddím völgyében egyesültek, ahol a Sós-tenger van. Tizenkét esztendeig szolgálták Kedorláómert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak. A tizennegyedik esztendőben pedig eljött Kedorláómer és a királyok, akik ővele voltak, és megverték a refáiakat Asterót Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban és a hóriakat az ő hegyükön, a Széíren, egészen Él-Páránig, amely a puszta mellett van. Azután visszafordultak, és Én-Mispátba, azaz Kádésba mentek, és elpusztították az amálékiak egész mezőségét és az emóriakat is, akik HacecónTámárban laktak. Tehát kiment Sodoma királya, Gomora királya, Admá királya, Cebóím királya és Bela, azaz Cóar királya, és megütköztek azokkal a Sziddím völgyében: Kedorláómerral, Élám királyával, Tidállal, Góim királyával, Amráfellal, Sineár királyával és Arjókkal, Ellászár királyával. Négy király öt ellen. A Sziddím völgye pedig tele volt szurokforrásokkal. Amikor Sodoma és Gomora királya megfutamodott, beleestek azokba. Akik pedig megmaradtak, a hegyek közé futottak. Elvitték Sodoma és Gomora minden jószágát és eleségét, és elmentek. Lótot, Abrám testvérének a fiát is elvitték jószágostól együtt, és elmentek. Ekkor Lót Sodomában lakott. Eljött pedig egy menekült, és hírül vitte a héber Abrámnak, aki az emóri Mamrénak, Eskól és Ánér testvérének tölgyesében lakott, akik meg Abrám szövetségesei voltak. Amint Abrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, fölfegyverezte a házában felnövekedett háromszáztizennyolc kipróbált legényét, és üldözte őket Dánig. Szolgáit csapatokra osztva ellenük támadt éjszaka, megverte, és egészen a Damaszkusztól balra fekvő Hóbáig űzte őket. Visszahozott minden jószágot. Visszahozta az ő rokonát, Lótot jószágával együtt meg az asszonyokat és a népet is. Miután pedig visszatért Kedorláómer és a vele levő királyok megveréséből, kiment elébe Sodoma királya a Sávé völgyébe, azaz a Király-völgybe. Melkisédek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő a magasságos Isten papja volt. Megáldotta őt, és azt mondta: Áldott legyen Abrám a magasságos Istentől, az ég és föld teremtőjétől. Áldott a magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet adott neki mindenből. Sodoma királya pedig azt mondta Abrámnak: Add nekem a népet, a jószágot pedig tartsd meg magadnak. De Abrám ezt felelte Sodoma királyának: Fölemeltem kezemet az ÚRhoz, a magasságos Istenhez, az ég és föld teremtőjéhez, hogy én egy fonalszálat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tied, hogy ne mondjad: én gazdagítottam meg Abrámot. Semmi egyebet sem veszek el, csak a legények élelmét és azoknak a férfiaknak a részét, akik eljöttek velem: Anér, Eskól és Mamré kapják meg a részüket. Ezek után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én pajzsod vagyok neked, jutalmad felette igen bőséges. Abrám ezt mondta: Uram ISTEN, mit adnál nekem, hiszen magzatok nélkül járok, és az, akire az én házam száll, a damaszkuszi Eliézer? Majd így folytatta Abrám: Íme, nem adtál nekem magzatot, és íme, házam szolga szülöttje lesz az örökösöm. Ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem aki ágyékodból származik, az lesz az örökösöd. Azután kivitte őt, és ezt mondta: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Azt mondta neki: Így lesz a te utódod is. Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. Azután így szólt hozzá: Én vagyok az ÚR, aki kihoztalak téged Úr-Kaszdimból, hogy neked adjam e földet örökségül. Abrám pedig ezt mondta: Uram ISTEN, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? Az ÚR erre azt felelte neki: Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét és egy háromesztendős kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta azért mindezeket, és kétfelé hasította őket, és mindegyiknek a felét a másik felével szemben helyezte el, de a madarakat nem hasította kétfelé. És ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elűzte őket. Naplementekor mély álom lepte meg Abrámot, és íme, rémület és nagy sötétség szállt őreá. Ekkor az ÚR azt mondta neki: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övé, és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, amelyet szolgálnak, szintén megítélem, és majd kijönnek onnan nagy gazdagsággal. Te pedig békességgel mész el atyáidhoz, és jó vénségben temetnek el. Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide; mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. És mikor a nap lement, és sötétség lett, íme, egy füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át a húsdarabok között. E napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és ezt mondta: A te magodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától fogva a nagy folyóig, az Eufráteszig: a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat, a hettitákat, perizzieket és a refáiakat, az emóriakat, kánaániakat, girgásiakat és jebúsziakat. Száraj, Abrám felesége nem szült neki. De volt egy egyiptomi szolgálója, akinek Hágár volt a neve. Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az ÚR bezárta méhemet, hogy ne szüljek: menj be azért a szolgálómhoz, talán általa felépülök. Abrám engedett Száraj szavának. Vette tehát Száraj, Abrám felesége az egyiptomi Hágárt, az ő szolgálóját tíz esztendővel azután, hogy Abrám Kánaán földjén letelepedett, és Abrámnak, az ő férjének feleségül adta. Ő bement Hágárhoz, és az fogant méhében, s amint látta, hogy várandós, nem volt becsülete előtte az ő asszonyának. Száraj ezt mondta Abrámnak: Sérelem ért miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivel látja, hogy várandós lett, nincs előtte becsületem. Tegyen ítéletet az ÚR köztem és közted! Ezt mondta Abrám Szárajnak: Íme, szolgálód a kezedben van, azt tedd vele, amit jónak látsz. És sanyargatta Száraj, úgyhogy az elfutott előle. Az ÚR angyala egy forrásnál talált rá a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba menő úton van. Ezt mondta: Hágár, Száraj szolgálója! Honnan jössz, és hová mész? Ő így válaszolt: Asszonyomnak, Szárajnak a színe elől futok. Akkor azt mondta neki az ÚR angyala: Térj vissza asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő keze alatt. Ezt is mondta neki az ÚR angyala: Fölöttébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se lesz. Azután ezt mondta neki az ÚR angyala: Íme, várandós vagy, és fiút szülsz. Nevezd Izmaelnek, mivel meghallotta Isten a te nyomorúságodat. Ő pedig vad természetű ember lesz: az ő keze mindenki ellen, mindenki keze pedig őellene lesz; és minden testvére ellenében üti fel sátrát. S így nevezte Hágár az Urat, aki ővele beszélt: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam azt, aki engem lát. Azért nevezik azt a forrást Lahajróiforrásnak. Ott van ez Kádés és Bered között. Ezután fiút szült Hágár Abrámnak, és Abrám a fiát, aki Hágártól született, Izmaelnek nevezte. Abrám pedig nyolcvanhat esztendős volt, amikor Hágár Izmaelt szülte neki. Mikor Abrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent neki az ÚR, és azt mondta: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes. Szövetséget szerzek köztem és közted, és fölöttébb megsokasítalak téged. Ekkor arcra borult Abrám, Isten pedig így szólt hozzá: Ami engem illet, íme, ez az én szövetségem teveled, hogy népek sokaságának atyjává leszel: ne hívjanak ezután Abrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mert népek sokaságának atyjává teszlek. Fölöttébb megsokasítalak, és népek támadnak, és királyok is származnak majd tőled. Szövetséget kötök veled és a te utódaiddal, örök szövetséget minden nemzedékükkel, hogy Istened legyek neked és utódaidnak. Neked és utódaidnak adom bujdosásod földjét, Kánaán egész földjét örök birtokul; és Istenük leszek. Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig őrizd meg a szövetségemet, te és utódaid, nemzedékről nemzedékre. Ez az én szövetségem, amelyet veletek és utódaitokkal kötök, melyet meg kell tartanotok: metéljetek körül minden férfit közületek. Metéljétek körül férfitestetek bőrének elejét, és az lesz a jele a köztem és köztetek való szövetségnek. Nyolcnapos korában metéljetek körül minden fiúgyermeket közületek nemzedékről nemzedékre. Akár a házadnál született, akár pénzen vásárolták valamely idegentől, aki nem a te ivadékod. Metéljék körül a házadban születettet és a pénzeden vásároltat is. Örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a testeteken. A körülmetéletlen férfi pedig, akinek nem metélték körül férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágatik népe közül, mert felbontotta a szövetségemet. Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd Szárajnak, mert Sára a neve. Megáldom őt, és fiút is adok tőle neked, és megáldom, hogy népek támadjanak belőle, és népek királyai származzanak tőle. Ekkor arcra borult Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta szívében: vajon százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Avagy Sára kilencvenesztendős lévén szülhet-e? Ábrahám ezt mondta Istennek: Bárcsak Izmael élne teelőtted! Isten pedig azt mondta: Feleséged, Sára kétség nélkül fiút szül neked, akit Izsáknak nevezel, és megerősítem szövetségemet ővele és az ő ivadékaival, örökkévaló szövetségül. Izmael felől is meghallgatlak: Íme, megáldom, megszaporítom és fölöttébb megsokasítom őt. Tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem. Szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, akit Sára szül neked ez idő tájt, a következő esztendőben. Amikor Isten befejezte a vele való beszédet, fölment Ábrahámtól. Vette azért Ábrahám a fiát, Izmaelt és háza minden szülöttjét és azt is mind, akit pénzen vett, minden férfit Ábrahám háza népe közül, és körülmetélte férfitestüknek bőrét még azon a napon, ahogyan meghagyta neki Isten. Ábrahám pedig kilencvenkilenc esztendős volt, mikor körülmetélte férfitestének bőrét. Fia, Izmael, tizenhárom esztendős volt, mikor körülmetélték. Ugyanazon a napon metéltetett körül Ábrahám és Izmael, az ő fia. És vele együtt körülmetélték házának minden férfitagját, háza szülötteit és akiket idegen embertől pénzen vásároltak. Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, ahogy ő a sátor ajtajában ült, a hőség idejében. Fölemelte szemét, és látta, hogy íme, három férfi áll előtte. Meglátva őket, eléjük sietett a sátor ajtajából, és földig hajolt. Ezt mondta: Jó Uram, ha kedves vagyok előtted, kérlek, ne kerüld el szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy fölfrissüljetek, mert azért tértetek be szolgátokhoz, azután továbbmehettek. Ők ezt mondták: Tégy úgy, ahogy mondtad. Besietett Ábrahám a sátorba Sárához, és így szólt: Siess, gyúrj meg három mérték finom lisztet, és csinálj pogácsát. A csordához is elfutott Ábrahám, és hozott egy gyenge kövér borjút, és a szolgának adta, az pedig sietett, hogy elkészítse. Azután fogta a vajat, tejet és az elkészített borjút, és eléjük tette. Ő pedig mellettük állt a fa alatt, amíg azok ettek. S megkérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő pedig ezt felelte: Itt van a sátorban. Erre így szólt egyikük: Egy év múlva ilyenkor bizonnyal visszatérek hozzád, és íme, akkor feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig a háta mögött hallgatózott, a sátor ajtajában. Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt az asszonyi természet. Ezért Sára nevetett magában, és azt gondolta: Vénségemre lehet-e gyönyörűségem? Meg az uram is öreg! Az ÚR azt mondta Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondva: vajon csakugyan szülhetek-e, holott megvénhedtem? Avagy az ÚRnak lehetetlen-e valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára pedig tagadott, és ezt mondta: Nem nevettem; mivelhogy félt. De az ÚR azt mondta: Nem úgy van, mert bizony nevettél. Azután fölkeltek azok a férfiak, és Sodoma felé tartottak. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. Ezt mondta az ÚR: Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok? Hiszen Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz, és megáldatik benne a föld minden nemzetsége. Mert tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazság és törvény szerint, hogy beteljesítse az ÚR, amit szólt Ábrahám felől. Azután azt mondta az ÚR: Mivel Sodoma és Gomora kiáltása megsokasodott, és mivel bűnük fölöttébb súlyossá vált, lemegyek, és megnézem, hogy vajon teljesen a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem, mert tudni akarom. Akkor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodomába. Ábrahám pedig még az ÚR előtt állt. Közelebb lépett Ábrahám, és ezt mondta: Vajon elveszted-e az igazat is a gonosszal együtt? Talán van ötven igaz abban a városban. Vajon elveszted-e, és nem kedvezel a helynek az ötven ott lakó igazért? Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz; távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot? Az ÚR ezt felelte: Ha találok Sodomában a váro son belül ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek érettük. Ábrahám erre azt mondta: Immár merészkedtem szólni az én Uramnak, noha por és hamu vagyok. Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt mondta: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. Ismét szólt hozzá Ábrahám, ezt kérdezvén: Hát ha negyven található ott? Ő azt mondta: Nem teszem meg a negyvenért. Megint szólt Ábrahám: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram, ha szólok: hát ha harmincat lehet találni? Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. És azt mondta Ábrahám: Ismét merészkedtem szólni az én Uramnak: hát ha húszat lehet ott találni? Így felelt erre az ÚR: Nem vesztem el a húszért. És mondta végül: Ne haragudjék, kérlek, az én Uram, ha szólok még ez egyszer: hát ha tízet lehet találni? S Ő ezt felelte: Nem vesztem el a tízért. És elment az ÚR, miután befejezte Ábrahámmal a beszélgetését, Ábrahám pedig visszatért a lakóhelyére. Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult, s így szólt: Íme, Uraim, kérlek, jöjjetek be szolgátok házába, mossátok meg lábatokat, és térjetek nyugovóra. Reggel korán fölkelhettek, és utatokra indulhattok. Azok pedig ezt felelték: Nem, hanem az utcán alszunk. De mivel nagyon unszolta őket, betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig megvendégelte őket, kovásztalan kenyeret is sütött, és ettek. Lefekvésük előtt a város férfiai, a sodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész közösség egytől egyig. És szólították Lótot: Hol vannak a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. Kiment hozzájuk Lót az ajtó elé, és bezárta maga után az ajtót, és ezt mondta: Kérlek, testvéreim, ne cselekedjetek gonoszságot! Íme, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, kihozom azokat tihozzátok, és cselekedjetek velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mert az én hajlékom árnyéka alá jöttek. De azok azt mondták: Menj innen! Majd így szóltak: Csak egy jövevény nálunk, és ő szab törvényt nekünk? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal. És rárohantak, és már azon voltak, hogy betörik az ajtót. De kinyújtották azok a férfiak a kezüket, és bevonták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az embereket pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg a kicsinytől a nagyig, annyira, hogy belefáradtak az ajtó keresésébe. Akkor azt mondták a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? Vőidet, fiaidat és leányaidat és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyről, mert elveszítjük e helyet, mivelhogy eljutott az ÚRhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az ÚR küldött minket, hogy elpusztítsuk e várost. Kiment azért Lót, és így szólt a vőinek, akik a leányait el akarták venni: Keljetek föl, menjetek ki e helyről, mert elveszti az ÚR ezt a várost! De a vőinek úgy tűnt, mintha tréfálna. Mikor hajnalodott, sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, vedd a feleségedet és a jelen levő két leányodat, hogy el ne vessz a város bűne miatt. Mikor pedig tétovázott, megragadták a férfiak a kezét és feleségének s két leányának kezét az ÚRnak iránta való irgalmából, és kivitték, és otthagyták a városon kívül. Amikor kivitték őket, azt mondta az egyik: Mentsd meg az életedet, ne tekints hátra, és meg ne állj a környéken! A hegyre menekülj, hogy el ne vessz! Lót azt felelte: Ne, ó, Uram! Íme, szolgád kegyelmet talált előtted, és nagy irgalmasságot mutattál irántam, hogy életemet megtartottad. De én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak. Ímhol a közelben van egy városka, hadd meneküljek oda; lám, kicsiny az, ott én életben maradok. Mondta azért neki Isten: Ím, rád tekintek e dologban is, és nem pusztítom el azt a várost, amelyről szóltál. De siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz. Azért nevezték el azt a várost Cóarnak. A nap már feljött a földre, mikor Lót Cóarba ért. Az ÚR pedig kénköves és tüzes esőt bocsátott az égből Sodomára és Gomorára. Elsüllyesztette azokat a városokat és azt az egész vidéket; és a városok minden lakosát és a föld növényeit is. Lót felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett. Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, ahol annak előtte az ÚR színe előtt állt. Sodoma és Gomora felé tekintett, és az egész környék földje felé. Látta, hogy íme, fölszáll a föld füstje, mint a kemence füstje. De amikor elvesztette Isten annak a környéknek a városait, megemlékezett Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, amikor elsüllyesztette a városokat, amelyekben Lót lakott. Lót pedig fölment Cóarból, és letelepedett a hegyen, és vele együtt két leánya is, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott tehát két leányával. Azt mondta egyszer a nagyobbik a kisebbiknek: Apánk megöregedett, és nincs a földön férfi, aki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint. Jer, adjunk bort inni apánknak, háljunk vele, és támasszunk magot a mi apánktól. Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem lánya lefekvéséről, sem fölkeléséről. Másnap a nagyobbik a kisebbiknek azt mondta: Íme, a múlt éjjel én háltam apámmal, adjunk neki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támasszunk magot a mi apánktól. Azon az éjszakán is adtak bort az apjuknak, és fölkelt a kisebbik is, és vele hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem annak lefekvéséről, sem fölkeléséről. Lót leányai mindketten várandósak lettek apjuktól. Fiút szült a nagyobbik, és Móábnak nevezte. Ő a móábiak atyja mind e mai napig. A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte. Ez az ammóniak atyja mind e mai napig. Azután elköltözött onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedett Kádés és Súr között, és Gerárban tartózkodott. Ábrahám azt mondta Sáráról, a feleségéről: A húgom ő. Ezért érte küldött Abímelek, Gerár királya, és elvitette Sárát. De Isten Abímelekhez jött éjjeli álomban, és azt mondta neki: Íme, meghalsz az asszonyért, akit elvettél, holott férjnél van. Abímelek pedig nem illette még az asszonyt, és ezt mondta: Uram, az ártatlan népet is megölöd-e? Avagy nem Ábrahám mondta-e nekem: a húgom ő? S ez is azt mondta: a bátyám ő. Szívem ártatlanságában és kezem tisztaságában cselekedtem ezt. Akkor azt mondta Isten neki álomban: Én is tudom, hogy szíved ártatlanságában művelted ezt, azért én is visszatartottalak attól, hogy vétkezz ellenem; ezért nem engedtem, hogy illessed őt. Most azért add vissza annak az embernek a feleségét, mert próféta ő, és imádkozni fog érted, hogy élj. Ha pedig nem adod vissza, tudd meg, hogy meghalsz minden hozzátartozóddal együtt. Reggel tehát fölkelt Abímelek, és előhívta minden szolgáját, s fülük hallatára mindezeket elbeszélte, és az emberek igen megijedtek. Azután hívatta Abímelek Ábrahámot, és ezt mondta neki: Mit cselekedtél velünk? És mit vétettem ellened, hogy énreám és országomra ilyen nagy bűnt hoztál? Olyan dolgokat cselekedtél ellenem, amiket cselekedni nem szabad! Majd azt mondta Abímelek Ábrahámnak: Mi jutott eszedbe, hogy ezt a dolgot cselekedted? Ábrahám így felelt: Bizony, azt gondoltam: nincs istenfélelem e helyen, és megölnek engem a feleségemért. De valósággal húgom is, apám leánya ő, csakhogy nem az én anyámnak leánya, és így lett feleségemmé. Amikor Isten kibujdostatott engem atyám házából, azt mondtam a feleségemnek: Tedd meg nekem azt a kedvességet, hogy ahová megyünk, mindenütt azt mondod rólam: a bátyám ő. Akkor Abímelek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és Ábrahámnak adta, és visszaadta neki Sárát is, a feleségét. Azt mondta Abímelek: Íme, előtted van országom, ahol jónak tetszik neked, ott lakjál. Sárának pedig ezt mondta: Íme, ezer ezüstpénzt adtam bátyádnak, íme, az neked a szemek befedezője mindazok előtt, akik veled vannak. Így mindenképpen igazolva vagy. Könyörgött azért Ábrahám Istennek, és meggyógyította Isten Abímeleket, feleségét és szolgálóit; úgyhogy ismét szülhettek. Mert az ÚR erősen bezárta Abímelek háza népének méhét Sáráért, Ábrahám feleségéért. Az ÚR pedig meglátogatta Sárát, amint mondta, és úgy cselekedett vele, amint megígérte. Mert Sára fogant méhében, és fiút szült Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, amelyet mondott neki Isten. Ábrahám az újszülött fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak nevezte. Majd körülmetélte nyolcnapos korában, ahogy Isten parancsolta neki. Ábrahám pedig százesztendős volt, amikor a fia, Izsák született. Ekkor azt mondta Sára: Nevetést szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, nevet velem. Ezt is mondta még: Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még fiakat fog szoptatni? S íme, fiút szültem vénségére. Amikor a gyermek felnövekedett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy vendégséget szerzett azon a napon, amelyen Izsákot elválasztották. Mikor pedig Sára nevetgélni látta az egyiptombeli Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült, ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót fiával együtt, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal. Ábrahámnak pedig igen nehezére esett ez a dolog a fia miatt. De azt mondta Isten Ábrahámnak: Ne tűnjék előtted nehéznek a gyermek és a szolgáló dolga. Amit mond neked Sára, engedj abban szavának, mert Izsákról nevezik majd utódaidat. De a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő. Fölkelt azért Ábrahám jó reggel, és kenyeret vett elő meg egy tömlő vizet, Hágárnak adta, és föltette annak vállára, és a gyermekkel együtt elbocsátotta. Ő pedig elment, és Beérseba pusztájában bujdosott. Mikor elfogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket egy bokor alá. Elment, és leült vele szemben, mintegy nyíllövésnyi távolságra, mert azt mondta magában: Ne lássam, mikor a gyermek meghal. Leült tehát vele szemben, és hangosan sírt. Isten pedig meghallotta a gyermek szavát, és Isten angyala kiáltott az égből Hágárnak, és azt mondta neki: Mi lelt téged, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a gyermek szavát ott, ahol van. Kelj fel, vedd föl a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem. Ekkor megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és inni adott a gyermeknek. És Isten a gyermekkel volt, és az felnövekedett, a pusztában lakott, és íjásszá lett. Párán pusztájában lakott, és anyja Egyiptom földjéről vett neki feleséget. Történt abban az időben, hogy Abímelek és hadvezére, Píkól megszólították Ábrahámot: Az Isten van veled mindenben, amit cselekszel. Most azért esküdj meg nekem az Istenre itt, hogy sem énellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel viseltetsz te is irántam és az ország iránt, amelyben jövevény voltál, amellyel én teirántad viseltettem. Ábrahám így felelt: Megesküszöm. De Ábrahám megdorgálta Abímeleket a kútért, melyet erővel elvettek Abímelek szolgái. Abímelek ezt mondta: Nem tudom, kicsoda művelte e dolgot. Te sem jelentetted nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma. Vett azért Ábrahám juhokat, állatokat, és Abímeleknek adta; és egymással szövetséget kötöttek. De Ábrahám külön állított a nyájból hét juhot. Abímelek megkérdezte Ábrahámot: Mire való e hét juh, melyet külön állítottál? Ábrahám így felelt: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nekem arra, hogy én ástam ezt a kutat. Azért nevezték azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek meg mind a ketten. Megkötötték tehát a szövetséget Beérsebában, és fölkelt Abímelek és hadvezére, Píkól, és visszatértek a filiszteusok földjére. Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az örökkévaló ÚR Istennek a nevét. És hosszú ideig élt Ábrahám a filiszteusok földjén. Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és ezt mondta neki: Ábrahám! S ő így felelt: Ímhol vagyok. Isten ezt mondta neki: Vedd a fiadat, a te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked. Fölkelt tehát Ábrahám jókor reggel, és megnyergelte szamarát. Maga mellé vette két szolgáját és fiát, Izsákot, és fát hasogatott az égőáldozathoz. Akkor fölkerekedett, és elindult a helyre, amelyet Isten mondott neki. Harmadnapon fölemelte szemét Ábrahám, és meglátta a helyet messziről. Ekkor azt mondta szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek amoda, és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vette tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fákat, és föltette a fiára, Izsákra, ő maga pedig kezébe vette a tüzet és a kést, és így mentek ketten együtt. Majd megszólította Izsák az atyját, Ábrahámot: Atyám! Az pedig mondta: Íme, itt vagyok, fiam. Izsák pedig megkérdezte: Itt van a tűz és a fa, de hol van az égőáldozatra való bárány? Ábrahám azt felelte: Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam. És mentek ketten együtt. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette ott az oltárt, rárakta a fát, megkötözte Izsákot, a fiát, és föltette az oltárra, a farakás tetejére. Majd kinyújtotta a kezét, és vette a kést, hogy levágja a fiát. Akkor kiáltott neki az ÚR angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felelt: Íme, itt vagyok. Az angyal pedig így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt! Mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedveztél fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem. Akkor fölemelte Ábrahám a szemét, és látta, hogy íme, a háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a bozótban. Odament tehát, elhozta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. És Ábrahám azt a helyet Jahve-jirének nevezte el. Azért mondják ma is: Az ÚR hegyén a gondviselés. Az ÚR angyala másodszor is szólította Ábrahámot az égből, és azt mondta: Magamra esküszöm, azt mondja az ÚR, mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a fiadnak, a te egyetlenegyednek, bizony megáldalak téged, és bőségesen megsokasítom magodat, mint az ég csillagait és mint a fövenyt, mely a tenger partján van, és a te magod örökségként fogja birtokolni ellenségeinek kapuját. És utódaidban áldást nyer a föld minden nemzetsége, mivelhogy engedtél a beszédemnek. Visszatért azért Ábrahám a szolgáihoz, fölkeltek, és együtt elmentek Beérsebába, mert Ábrahám Beérsebában lakott. Ezek után hírt hoztak Ábrahámnak: Ímé, Milká is fiúkat szült Náhórnak, a testvérednek: Úcot, az elsőszülöttjét és Búzt, annak testvérét és Kemúélt, Arám apját. És Keszedet, Hazót, Pildást, Jidláfot és Betúélt. Betúél pedig Rebekát nemzette. Ezt a nyolcat szülte Milká Náhórnak, Ábrahám testvérének. Ágyasa, akinek neve Reúmá volt, Tebahot, Gahamot, Tahast és Maakát szülte neki. Sára élete százhuszonhét esztendő volt. Ezek Sára életének esztendei. És meghalt Sára Kirjat-Arbában, azaz Hebrónban, a Kánaán földjén, és bement Ábrahám Sárához, hogy gyászolja és elsirassa őt. Azután fölkelt Ábrahám az ő halottja mellől, és így szólt Hét fiaihoz: Idegen és jövevény vagyok közöttetek, adjatok nekem sírhelynek való birtokot tinálatok, hadd temessem oda a halottamat. Így feleltek Hét fiai Ábrahámnak: Hallgass meg minket, uram. Istentől való fejedelem vagy te közöttünk. Amelyik a legtisztességesebb a mi temetőhelyeink közül, abba temesd el halottadat. Egyikőnk sem tagadja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy eltemethesd halottadat. Ekkor fölkelt Ábrahám, és meghajtotta magát a föld népe előtt, Hét fiai előtt, és így szólt hozzájuk: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat, hallgassatok meg engem, és esedezzetek érettem Efrón előtt, Cóhar fia előtt, hogy adja nekem Makpéla barlangját, mely az övé, és mezejének szélén van. Igaz árán adja el nekem, sírhelynek való birtokul köztetek. Efrón pedig Hét fiai között ült. Így felelt a hettita Efrón Ábrahámnak, Hét fiainak és mindazoknak hallatára, akik bementek városa kapuján: Nem úgy, uram, hallgass meg engem: azt a mezőt neked adom, és a barlangot, amely abban van, szintén neked adom népem fiainak szeme láttára, hogy ott temesd el a halottadat. Erre Ábrahám meghajtotta magát a föld népe előtt, és így szólt Efrónhoz a föld népének hallatára: Ha mégis meghallgatnál engem! Megadom a mező árát, fogadd el tőlem! Azután eltemetem ott az én halottamat. Efrón így felelt Ábrahámnak: Uram! Hallgass meg engem. Négyszáz ezüstsékelt ér az a föld, mi az köztem és közted? Csak temesd el a te halottadat. Engedett azért Ábrahám Efrónnak, és kimérte az ezüstöt, amelyet mondott Hét fiainak hallatára, a kereskedőknél használt négyszáz ezüstsékelt. Így lett Efrón Makpélában levő mezeje, amely Mamréval szemben van, a mező a benne levő barlanggal és a mezőn levő minden fa az egész határban körös-körül Ábrahám birtoka, Hét fiainak és mindazoknak szeme előtt, akik városa kapuján bementek. Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát, Makpéla mezejének barlangjába, Mamréval szemben. Ez ma Hebrón, a Kánaán földjén. Így jutott a mező és a benne lévő barlang Ábrahám birtokába temetésre való helyül a Hét fiaitól. Ábrahám pedig öreg, élemedett korú ember volt, és az ÚR mindenben megáldotta. Mondta azért Ábrahám háza legöregebb szolgájának, aki mindenét intézte: Tedd a kezed a csípőm alá, hogy megeskesselek az ÚRra, a mennynek és a földnek Istenére, hogy nem a kánaániak leányai közül veszel feleséget fiamnak, akik között lakom, hanem elmész az én hazámba, a rokonaim közé, és onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak. Mondta pedig neki a szolga: Ha az a leányzó nem akarna eljönni velem e földre, akkor visszavigyem-e fiadat arra a földre, ahonnan jöttél? Felelt neki Ábrahám: Vigyázz, a fiamat vissza ne vidd oda! Az ÚR, a mennynek Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem: „A te magodnak adom ezt a földet”, elbocsátja előtted angyalát, hogy onnan végy fiamnak feleséget. Hogyha pedig nem akar a leányzó eljönni veled, mentes leszel a nekem tett eskü alól. Csak vissza ne vidd oda a fiamat! Erre a szolga urának, Ábrahámnak csípője alá tette kezét, és megesküdött neki e dologról. És vett a szolga tíz tevét az ura tevéi közül, és elindult. És urának minden java őrá volt bízva. Fölkelt tehát, és elment Mezopotámiába, Náhór városába. És estefelé, amikor a leányok vizet meríteni járnak, megpihentette a tevéket a városon kívül egy kútnál. Ekkor ezt mondta: URam, uramnak, Ábrahámnak Istene, hozd elém még ma, akit keresek, és légy kegyelmes az én uram, Ábrahám iránt. Íme, én a víz forrása mellé állok, amikor a város lakosainak leányai kijönnek vizet meríteni. Legyen azért, hogy amelyik leánynak ezt mondom: „Döntsd meg a korsódat, hogy igyam!”, ő pedig azt fogja mondani: „Igyál, sőt a tevéidet is megitatom”, ő az, akit a te szolgádnak, Izsáknak rendeltél; és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél urammal. Mielőtt befejezte volna a beszédet, íme, korsójával a vállán jött Rebeka, Betúélnak, Milká fiának leánya. Milká pedig Ábrahám testvérének, Náhórnak volt a felesége. A leány pedig fölötte szép ábrázatú volt, hajadon, akit férfi még nem ismert. Aláment a forrásra, megtöltötte a korsóját, és feljött. Akkor a szolga elébe futott, és ezt mondta: Kérlek, adj inni nekem egy kis vizet a korsódból. Az pedig mondta: Igyál, uram! És sietve leeresztette a korsót a kezébe, és inni adott a szolgának. Miután pedig eleget adott neki inni, ezt mondta: A tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak. Sietve kiürítette korsóját a vályúba, ismét elfutott a forrásra, és merített az összes tevéjének. Az ember pedig álmélkodva nézte, és figyelt, mert tudni szerette volna, vajon szerencséssé teszi-e az ÚR az útját vagy nem. Amikor a tevék már eleget ittak, elővett az ember egy aranyfüggőt, amelynek a súlya fél sékel, és két karperecet, amelynek a súlya tíz aranysékel volt. És azt kérdezte: Kinek a leánya vagy? Kérlek, mondd meg nekem: van-e atyád házában hely nekünk, ahol megalhatunk? Ő pedig ezt felelte: Betúél leánya vagyok, Milká fiáé, akit ő Náhórnak szült. Azt is mondta még: Van nálunk szalma is, abrak is bőven, és alvóhely is van. Akkor meghajolt az az ember, és imádta az Urat. Ezt mondta: Áldott az ÚR, az én uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Mert az ÚR vezérelt engem ezen az utamon az én uram testvéreinek házához. Közben elfutott a leányzó, és elbeszélte anyja házában, ami történt. Rebekának pedig volt egy bátyja, akinek Lábán volt a neve. Ez a Lábán kisietett ahhoz az emberhez a forráshoz. Amikor látta a függőt és a pereceket a húga karjain, és hallotta húgának, Rebekának beszédét, aki elmondta: „Így és így szólt hozzám az a férfi”, akkor kiment a férfiúhoz, aki ott állt még a tevék mellett a forrásnál, és megszólította: Jöjj be, Isten áldott embere, mit állsz idekinn?! Hiszen én már elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely. Bement azért a férfi a házba, ő pedig leszerszámozta a tevéket, és szalmát és abrakot adott nekik. Az ő és a vele levő emberek lábának megmosására pedig vizet adott. És ennivalót tettek elé, de ő azt mondta: Nem eszem, míg elő nem adom mondandómat. Lábán így szólt: Beszélj! Ő pedig mondani kezdte: Én Ábrahám szolgája vagyok. Az ÚR pedig igen megáldotta uramat, úgyhogy naggyá lett: juhokat, állatokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat adott neki. És Sára, az én uram felesége fiút szült az én uramnak vénségében, és neki adta mindenét, amije van. Engem pedig megesketett az én uram: Ne végy feleséget a fiamnak a kánaániak leányai közül, akiknek földjén lakom, hanem menj el atyám házához és rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget a fiamnak. Mikor pedig azt mondtam uramnak: „És ha nem akar eljönni velem az a leány?”, azt mondta nekem: „Az ÚR, akinek színe előtt járok, elbocsátja angyalát teveled, és szerencséssé teszi utadat, hogy feleséget vehess fiamnak az én nemzetségem közül és atyám házából. Csak akkor leszel fölmentve esketésem alól, ha elmész az én nemzetségem közé. Ha nem adják oda, mentes leszel esketésem alól.” Mikor ma a forráshoz érkeztem, azt mondtam: URam, az én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd utamat, melyen járok! Íme, én e forrás mellé állok. Legyen úgy, hogy az a leányzó, aki kijön vizet meríteni, s akinek azt mondom: „Adj innom egy kevés vizet a korsódból”, azt mondja nekem: „Te is igyál, és tevéidnek is merítek.” Ez a leány legyen a feleség, akit az ÚR az én uram fiának rendelt. Még el sem végeztem szívemben e beszédet, és íme, kijött Rebeka korsójával a vállán, lement a forráshoz, és merített, én pedig megszólítottam: Adj innom, kérlek! Ő pedig sietett, és leeresztette korsóját, és azt mondta: Igyál, sőt a tevéidnek is adok inni. És ittam, és a tevéknek is adott inni. Ezt kérdeztem tőle: Kinek a leánya vagy? Ő így felelt: Betúélnak, Náhór fiának a leánya vagyok, akit Milká szült neki. Ekkor a függőt az orrába és a pereceket a karjaira tettem. Aztán meghajoltam, imádtam, és áldottam az URat, az én uramnak, Ábrahámnak Istenét, aki igaz úton vezérelt engem, hogy az én uram testvérének leányát vegyem az ő fiának feleségül. Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni uramhoz, mondjátok meg. Ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra, vagy balra forduljak. Így felelt Lábán és Betúél: Az ÚRtól van ez a dolog. Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. Íme, előtted van Rebeka, vegyed, menj el. Legyen a te urad fiának a felesége, amint az ÚR elvégezte. Amint Ábrahám szolgája hallotta azoknak beszédét, földig hajolt az ÚR előtt. És a szolga ezüstedényeket, aranyedényeket és ruhákat hozott elő, és Rebekának adta azokat: drága ajándékokat adott az ő bátyjának és az ő anyjának is. Azután ettek és ittak, ő és a férfiak, akik vele voltak, és ott szálltak meg. Mikor pedig reggel fölkeltek, azt mondta: Bocsássatok el engem az én uramhoz. A leány bátyja és anyja ezt mondta: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el. A szolga pedig azt mondta nekik: Ne késleltessetek engem, hiszen az ÚR szerencséssé tette utamat. Bocsássatok el azért engem, hogy uramhoz menjek. Akkor ezt mondták: Hívjuk elő a leányt, és kérdezzük meg őt! Szólították azért Rebekát, és azt kérdezték tőle: Akarsz-e elmenni e férfiúval? Ő azt felelte: Elmegyek! Elbocsátották azért Rebekát, az ő húgukat és a dajkáját és Ábrahám szolgáját embereivel együtt. Megáldották Rebekát, és ezt mondták neki: Húgunk! Szaporodjál ezerszer ezerszeresen, és magod legyen úr az ő ellenségeinek kapuján. Akkor Rebeka és szolgálóleányai fölkeltek, felültek a tevékre, és követték azt a férfit. Így tehát magával vitte a szolga Rebekát, és elment. Izsák pedig visszatért a Lahajróiforrástól, és a déli tartományban lakott. És estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre, fölemelte szemét, és látta, hogy íme, tevék jönnek. Rebeka is fölemelte szemét, s meglátta Izsákot, és leszállt a tevéről. Ezt kérdezte a szolgától: Kicsoda az a férfi, aki a mezőn felénk jön? A szolga pedig így felelt: Ő az én uram. Akkor fogta Rebeka a fátylát, és elfedte magát. Elbeszélte azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, amelyeket cselekedett. Izsák pedig bevitte Rebekát anyjának, Sárának sátrába, és elvette feleségül. Szerette őt Izsák, és megvigasztalódott anyja halála után. Ábrahám pedig ismét feleséget vett magának, akinek Ketúrá volt a neve. Ő szülte neki Zimránt, Joksánt, Medánt, Midjánt, Jisbákot és Súahot. Joksán pedig Sebát és Dedánt nemzette. Dedán fiai lettek az assúriak, letúsiak és a leummiak. Midján fiai pedig: Éfá, Éfer, Hanók, Abidá és Eldáá. Mindezek Ketúrá fiai. Ábrahám mindazt, amije volt, Izsáknak adta. Azoknak a fiainak pedig, akik az ágyasaitól származtak, ajándékokat adott, és még életében elküldte őket fia, Izsák mellől kelet felé, egy keleti tartományba. Ez Ábrahám életének ideje, amelyet megért: százhetvenöt esztendő. És elhunyt Ábrahám, meghalt jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és elődei mellé temették. Fiai, Izsák és Izmael temették el Makpéla barlangjában, Efrónnak, a hettita Cóhar fiának mezején, Mamréval szemben. Azon a mezőn, melyet Ábrahám Hét fiaitól vett: ott temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát. Ábrahám halála után Isten megáldotta fiát, Izsákot. Izsák pedig a Lahajrói-kútnál lakott. Ezek pedig Ábrahám fiának, Izmaelnek a nemzetségei, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült neki. Ezek Izmael fiai nevük és nemzetségük szerint: Izmael elsőszülöttje Nebájót, azután Kédár, Adbeél és Mibszám. És Mismá, Dúmá, Masszá. Hadad, Témá, Jetúr, Náfis és Kédmá. Ezek Izmael fiai, és ez azoknak a neve táborhelyeik és falvaik szerint: tizenkét fejedelem, nemzetségük szerint. Ez Izmael életének ideje: százharminchét esztendő. Elhunyt Izmael, meghalt, és népéhez tért. Utódai Havílától Súrig laktak, amely Egyiptommal szemben van, amerre Asszíriába mennek. Összes testvérével szemben volt a lakóhelye. Ezek pedig Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetségei: Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák pedig negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arámi Betúél leányát, Paddan-Arámból az arámi Lábán húgát. És könyörgött Izsák az ÚRhoz a feleségéért, mivelhogy az meddő volt. Az ÚR meghallgatta, és várandós lett Rebeka, a felesége. És két fiúgyermek tusakodott a méhében. Akkor ezt mondta: Ha már így van, miért vagyok így? Elment azért, hogy megkérdezze az URat. És ezt mondta neki az ÚR: Két nemzetség van méhedben. Két nép válik ki bensődből; az egyik erősebb lesz a másiknál, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek. És elérkezett szülésének ideje, és ímé, ikrek voltak a méhében. Kijött az első: vöröses volt, mindenestől szőrös, mint a daróc. Ezért nevezték Ézsaunak. Azután kijött a testvére, kezével Ézsau sarkába fogódzva. Ezért nevezték Jákóbnak. Izsák pedig hatvanesztendős volt, amikor ők születtek. Amikor felnövekedtek a gyermekek, Ézsau vadászathoz értő mezei ember lett, Jákób pedig szelíd sátorlakó. Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka pedig Jákóbot szerette. Jákób egyszer valami főzeléket főzött, és Ézsau fáradtan jött meg a mezőről. Így szólt Jákóbhoz: hadd egyem abból a vörös ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezték őt Edómnak. De Jákób ezt felelte: Add el érte nekem most azonnal az elsőszülöttségedet. És mondta Ézsau: Íme, én közel járok a halálhoz, mire jó hát nekem az én elsőszülöttségem? Jákób ezt felelte: Esküdj meg hát nekem azonnal! Ő megesküdött neki, és eladta az elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. S ekkor Jákób adott Ézsaunak kenyeret és főtt lencsét, és ő evett és ivott, majd fölkelt és elment. Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget. Majd éhínség támadt az országban, az első éhség után, amely Ábrahám idejében volt. Elment azért Izsák Gerába Abímelekhez, a filiszteusok királyához. Mert megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Ne menj le Egyiptomba! Lakjál azon a földön, amelyet én mondok neked. Maradj ezen a földön, és én veled leszek, és megáldalak. Mert neked és utódaidnak adom mindezt a földet, hogy megtartsam az esküt, amellyel megesküdtem atyádnak, Ábrahámnak. Megsokasítom magzatodat, mint az ég csillagait, és magzatodnak adom mindezt a földet, és utódaidban áldást nyer a föld minden nemzetsége, mivel hallgatott Ábrahám a szavamra: megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet. Izsák pedig Gerárban lakott. Mikor annak a helynek lakosai a felesége felől kérdezősködtek, azt mondta: a húgom ő. Mert félt azt mondani: a feleségem; azt gondolván: nehogy megöljenek engem e hely lakói Rebekáért, mivel ő szép arcú. Egy idő múlva Abímelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon, és látta Izsákot, amint Rebekával, a feleségével enyeleg. Odakiáltott Abímelek Izsáknak: Íme, bizony, a feleséged ő! Hogyan mondhattad hát: a húgom? Izsák ezt felelte: Mert azt gondoltam, még meg kell halnom miatta. Abímelek erre ezt mondta: Miért művelted ezt velünk? Kevésen múlt, hogy valaki a nép közül nem tette magáévá a feleségedet, és ezzel bűnt hoztál volna ránk. Ezt parancsolta azért Abímelek mind az egész népnek: Aki ezt az embert vagy feleségét illeti, bizonnyal meg kell halnia! És vetett Izsák azon a földön, és termett neki százannyija abban az esztendőben, mert megáldotta őt az ÚR. És gyarapodott ez az ember, és egyre gazdagodott, míg végül igen tehetőssé lett. Volt neki számos apró és nagyobb jószága és sok cselédje, és ezért irigykedtek rá a filiszteusok. És mindazokat a kutakat, melyeket atyja szolgái Ábrahámnak, az ő atyjának idejében ástak, a filiszteusok teleszórták földdel, és eltömték. Majd ezt mondta Abímelek Izsáknak: Menj el közülünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunk. Elment azért onnan Izsák, Gerár völgyében vonta fel sátrait, és ott lakott. Majd ismét kiásta Izsák a kutakat, amelyeket atyjának, Ábrahámnak idejében ástak, és amelyeket Ábrahám holta után betömtek a filiszteusok. Azokkal a nevekkel nevezte azokat, amelyeket atyja adott nekik. Izsák szolgái pedig ástak egyszer a völgyben, és ott élő víz forrására akadtak. A gerári pásztorok pedig vitatkoztak Izsák pásztoraival: Mienk a víz! Ezért nevezte azt a kutat Észeknek, mivelhogy civakodtak érte. Más kutat is ástak, és azon is vitatkoztak, azért azt Szitnának nevezte el. Majd továbbvonult onnan, és egy újabb kutat ásott, amely miatt nem vesztek össze. Ezért azt Rehóbótnak nevezte, és azt mondta: Immár tágas helyet szerzett nekünk az ÚR, és szaporodhatunk e földön. Onnan pedig fölment Beérsebába. Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok Ábrahámnak, atyádnak Istene. Ne félj, mert veled vagyok, és megáldalak, és megsokasítom utódaidat Ábrahámért, az én szolgámért. Oltárt épített azért ott, segítségül hívta az ÚR nevét, és fölvonta ott a sátrát. Izsák szolgái pedig kutat ástak ott. Abímelek pedig elment hozzá Gerárból barátjával, Ahuzzattal és Pikóllal, a hadvezérével. Izsák ezt mondta nekik: Miért jöttetek hozzám, hiszen gyűlöltök engem, és elűztetek magatok közül? Ők pedig azt felelték: Látván láttuk, hogy az ÚR van veled, és mondtuk: legyen esküvés közöttünk, köztünk és teközötted, kössünk veled szövetséget, hogy nem illetsz minket semmi gonosszal, amint mi sem bántottunk téged, és amint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az ÚR áldott embere vagy. Akkor megvendégelte őket, és ettek és ittak. Reggel, mikor fölkeltek, megesküdtek egymásnak, majd elbocsátotta őket Izsák, és elmentek tőle békességgel. Ugyanaznap eljöttek Izsák szolgái, és hírt hoztak neki a kút felől, melyet ástak, ezt mondván: Vizet találtunk! És elnevezte azt Sibának, ezért Beérseba annak a városnak a neve mind e mai napig. Mikor Ézsau negyvenesztendős volt, feleségül vette Juditot, a hettita Beéri leányát és Boszmatot, a hettita Élón leányát. És ezek megkeserítették Izsák és Rebeka lelkét. Amikor Izsák megöregedett, és szeme annyira meghomályosodott, hogy nem látott, szólította nagyobbik fiát, Ézsaut, és mondta neki: Fiam! Ő így felelt neki: Itt vagyok. Izsák pedig ezt mondta: Íme, megöregedtem, nem tudom halálom napját. Most tehát, kérlek, vedd fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és ejts nekem vadat. Csinálj kedvem szerint való ételt, és hozd el nekem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem, mielőtt meghalok. Rebeka pedig meghallotta, amit Izsák a fiának, Ézsaunak mondott. Amint elment Ézsau a mezőre, hogy vadat ejtsen és hozzon haza, így szólt Rebeka Jákóbnak, az ő fiának: Íme, hallottam, hogy atyád így szólt bátyádnak, Ézsaunak: Hozz nekem vadat, és csinálj nekem kedvem szerint való ételt, hogy egyem, és megáldjalak téged az ÚR előtt, mielőtt meghalok. Most azért, fiam, hallgass a szavamra, amit parancsolok neked. Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nekem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy azokból atyádnak kedve szerint való ételt csináljak, amint ő szereti. Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, mielőtt meghal. Jákób pedig ezt felelte anyjának, Rebekának: Csakhogy az én bátyám, Ézsau szőrös ember, én pedig sima bőrű vagyok. Netalán megtapogat engem atyám, s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra. Erre ezt mondta neki az anyja: Reám szálljon az az átok, fiam, csak hallgass a szavamra, menj, és hozd el nekem a gödölyéket! Elment tehát, elhozta, és bevitte az anyjának. Anyja pedig elkészítette az ételt, ahogy az atyja szerette. Majd fogta Rebeka nagyobbik fiának, Ézsaunak a drága ruháit, melyek őnála otthon voltak, és felöltöztette abba Jákóbot, a kisebbik fiát. A kecskegödölyék bőrével pedig beborította kezeit és nyakának simaságát. Az elkészített ételt pedig kenyérrel együtt a kezébe adta fiának, Jákóbnak. Ő pedig bement atyjához, és megszólította: Atyám! Ő azt mondta: Ímhol vagyok. Ki vagy te, fiam? Jákób azt felelte atyjának: Én vagyok Ézsau, a te elsőszülötted. Akképpen cselekedtem, amint parancsoltad; kelj fel, kérlek, ülj le, és egyél a vadászzsákmányomból, hogy megáldjon engem a te lelked. Erre azt mondta Izsák a fiának: Hogy lehet az, hogy ily hamar találtál vadat, fiam? Ő ezt felelte: Mert az ÚR, a te Istened hozta elém. Ezt mondta ekkor Izsák Jákóbnak: Jöjj közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy vajon te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy nem. Odament tehát Jákób Izsákhoz, az atyjához, aki megtapogatta, és ezt mondta: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsau kezei. És nem ismerte föl, mivel kezei szőrösek voltak, mint Ézsaunak, az ő bátyjának kezei, ezért megáldotta őt. De megkérdezte: Te vagy az, Ézsau fiam? Ő pedig így felelt: Én vagyok. Izsák akkor ezt mondta: Hozd ide, hadd egyem a fiam vadászatából, hogy megáldjon téged a lelkem. Odavitte neki, és ő evett, majd bort is vitt neki, és ivott. Akkor azt mondta neki Izsák, az atyja: Jöjj közelebb, fiam, és csókolj meg. Odament azért és megcsókolta. És megérezve ruháinak illatát, megáldotta őt, mondván: Lám, az én fiam illata olyan, mint a mező illata, amelyet megáldott az ÚR. Adjon azért Isten neked az ég harmatából, a föld kövérségéből gabonát és bort bőven. Népek szolgáljanak neked, és nemzetségek hajoljanak meg előtted. Légy úr testvéreiden, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és áldott legyen, aki téged áld. Amint elvégezte Izsák Jákób megáldását, és éppen csak hogy kiment atyja, Izsák színe elől, bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból. Ő is készített ételt, atyja elé vitte, és ezt mondta neki: Keljen fel az én atyám, és egyék fia vadászzsákmányából, hogy megáldjon engem a lelked. De atyja, Izsák ezt mondta neki: Ki vagy te? Ő pedig így felelt: Én vagyok a te elsőszülött fiad, Ézsau. Akkor Izsák megrémült, nagyon megrendült, és ezt mondta: Ki volt hát az, aki vadat fogott, és behozta nekem, és én mindenből ettem, mielőtt te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lesz? Amint hallotta Ézsau atyja beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiáltott, és kérte atyját: Áldj meg engem is, atyám! Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be álnokul, és ő vette el a te áldásodat. Ézsau pedig így szólt: Nem méltán hívják-e Jákóbnak? Immár két ízben csalt meg engem: elvette elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vette el. Majd ezt mondta: Nem tartottál-e nekem is valami áldást? Izsák így felelt Ézsaunak: Íme, uraddá tettem őt, és minden testvérét szolgául adtam neki, gabonával és borral is elláttam. Mit tegyek azért immár veled, fiam? Ézsau erre ezt mondta az atyjának: Hát csak egy áldásod van, atyám? Áldj meg engem is, atyám! És fennhangon sírt. Így felelt neki atyja, Izsák: Íme, a kövér földtől távol lesz lakásod, és nem lesz részed az ég harmatjából onnan felül. Fegyveredből élsz, és öcsédet szolgálod. De eljön az az idő, hogy ellene támadsz, és letöröd igáját nyakadról. Meggyűlölte azért Ézsau Jákóbot az áldásért, amellyel atyja megáldotta őt, és ezt mondta szívében: Közelednek az én atyámért való gyász napjai, és akkor megölöm öcsémet, Jákóbot. Mikor pedig hírül vitték Rebekának nagyobbik fiának, Ézsaunak beszédeit, magához hívatta kisebbik fiát, Jákóbot, és ezt mondta neki: Íme, bátyád, Ézsau, azzal fenyeget, hogy megöl téged. Most azért, fiam, hallgass a szavamra, kelj fel, és fuss Lábánhoz, a bátyámhoz, Háránba. Maradj nála egy kevés ideig, míg bátyád haragja elmúlik. Míg elfordul a haragja rólad, és elfelejtkezik arról, amit elkövettél rajta. Akkor elküldök érted, és hazahozatlak. Miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon? Izsáknak pedig ezt mondta Rebeka: Belefáradtam az életbe a hettita leányok miatt. Ha Jákób is a hettita leányok közül vesz feleséget, ennek az országnak a lakói közül valót, minek nekem az élet? Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül! Kelj fel, menj el Paddan-Arámba, Betúélnak, a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád bátyjának a leányai közül. A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy. És adja neked az Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet Isten adott Ábrahámnak. Elbocsátotta azért Izsák Jákóbot, hogy PaddanArámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának bátyjához. És látta Ézsau, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta Paddan-Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget, és amikor áldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül. Jákób hallgatott atyja és anyja szavára, és el is ment Paddan-Arámba. Amikor Ézsau látta, hogy a kánaáni leányok nem tetszenek atyjának, Izsáknak, elment Izmaelhez, és a feleségei mellé még Izmaelnek, Ábrahám fiának a lányát, Mahalatot, Nebájót húgát is elvette. Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Egy olyan helyre ért, ahol lepihent, mivel a nap már lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: íme, egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme, Isten angyalai fel s alá jártak azon. És íme, az ÚR állt rajta, és szólt: Én vagyok az ÚR, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene. Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. És annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra és keletre, északra és délre terjeszkedsz, és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. Íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész, és visszahozzalak e földre. Mert nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit mondtam neked. Jákób pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az ÚR van e helyen, és én nem tudtam. Megrémült azért, és így szólt: Mily félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja. És fölkelt Jákób reggel, vette azt a követ, melyet a feje alá tett, oszlopul állította, olajat öntött a tetejére, és Bételnek nevezte azt a helyet. Azelőtt pedig Lúz volt annak a városnak a neve. Ekkor fogadást tett Jákób, és ezt mondta: Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ad nekem kenyeret, hogy ehessek, és ruhát, hogy legyen mibe öltöznöm, és ha békességgel térek vissza atyám házához: akkor az ÚR lesz az én Istenem. És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom. Jákób azután útra kelt, és elment a keleten lakók földjére. Látta, hogy íme, egy kút van a mezőn, és körülötte három juhnyáj hever. Abból a kútból szokták itatni a nyájakat, de a kút száján egy nagy kő volt. Mikor pedig ott minden nyáj összeverődik, elgördítik a követ a kút szájáról a pásztorok, és megitatják a juhokat, majd ismét a helyére teszik a követ, a kút szájára. Jákób megkérdezte őket: Honnan valók vagytok, testvéreim? Ők azt felelték: Háránból. Erre azt kérdezte tőlük: Ismeritek-e Lábánt, Náhór fiát? Ők így feleltek: Ismerjük. Azután megkérdezte: Egészségben van-e? Azok ráfeleltek: Egészségben, és leánya, Ráhel, íme, éppen itt jön a juhokkal. Erre így szólt Jákób: Íme, még nagyon fenn van a nap, nincs ideje, hogy betereljék a jószágot, itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek! Azok pedig így feleltek: Nem tehetjük, míg minden nyáj össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassunk. Még beszélgetett velük, amikor megérkezett Ráhel az atyja juhaival, melyeket ő legeltetett. Amint meglátta Jákób Ráhelt, anyja bátyjának, Lábánnak leányát és Lábánnak, anyja bátyjának juhait, odalépett, és elgördítette a követ a kút szájáról, és megitatta anyja bátyjának, Lábánnak juhait. Majd megcsókolta Ráhelt, és nagy fennszóval sírt. Majd elbeszélte Jákób Ráhelnak, hogy ő a leány atyjának rokona, és Rebekának fia. A leány pedig elfutott, és elmondta az atyjának. Mikor Lábán Jákóbnak, a húga fiának hírét vette, eléfutott, megölelte és megcsókolta, bevitte a házába, és Jákób mindent elbeszélt Lábánnak. Azt mondta neki Lábán: Bizony, én csontom és húsom vagy te! És nála lakott egy hónapig. Azután azt mondta Lábán Jákóbnak: Hát ingyen szolgálj-e engem, mert rokonom vagy? Mondd meg nekem, mi legyen a béred! Lábánnak pedig volt két leánya: a nagyobbik neve Lea, a kisebbik neve Ráhel. Leának pedig gyenge szeme volt, de Ráhel szép termetű és szép tekintetű volt. Megszerette azért Jákób Ráhelt, és ezt mondta: Szolgállak téged hét esztendeig kisebbik leányodért, Ráhelért. Erre azt mondta Lábán: Jobb neked adnom őt, mintha másnak adnám, maradj hát nálam! Jákób tehát hét esztendeig szolgált Ráhelért, és az csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt. És így szólt Jákób Lábánnak: Add hozzám a feleségemet, mert az időm letelt, hadd menjek be hozzá. Erre összegyűjtötte Lábán annak a helynek minden népét, és lakodalmat szerzett. Este pedig vette a leányát, Leát, bevitte Jákóbhoz, és ő bement hozzá. Lábán a szolgálóleányát, Zilpát, szolgálóul adta leányának, Leának. És reggelre kelve látja Jákób: Íme, Lea volt az! Ezt mondta azért Lábánnak: Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltalak téged? Miért csaptál be? Lábán pedig azt felelte: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbik leányt adják oda a nagyobbik előtt. Töltsd el ennek a hetét, azután őt is neked adjuk, ha szolgálsz nálam még hét esztendeig. Jákób tehát akképpen cselekedett, eltöltötte azt a hetet, Lábán pedig neki adta leányát, Ráhelt feleségül. És Lábán leányának, Ráhelnek adta a maga szolgálólányát, Bilhát, hogy szolgálja őt. És bement Jákób Ráhelhez is, és jobban szerette Ráhelt, mint Leát, és még hét esztendeig szolgált Lábánnál. Az ÚR pedig látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta méhét. Ráhel ellenben meddő volt. Fogant tehát Lea méhében, és fiút szült, és Rúbennek nevezte, mert azt mondta: Meglátta az ÚR a nyomorúságomat. Most már szeretni fog engem a férjem. Azután ismét várandós lett, és fiút szült, és ezt mondta: Mivelhogy meghallotta az ÚR megvetett voltomat, azért adta nekem ezt a fiút is. És Simeonnak nevezte el. És megint várandós lett, fiút szült, és így szólt: Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki. Azért Lévinek nevezte el. És ismét várandós lett, fiút szült, és ezt mondta: Most már hálát adok az ÚRnak. S a fiút Júdának nevezte, és többet nem szült. Amikor látta Ráhel, hogy nem szül Jákóbnak, irigykedni kezdett nővérére, és azt mondta Jákóbnak: Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, belehalok! Fölgerjedt azért Jákób haragja Ráhel ellen, és így szólt: Vajon Isten vagyok-e, aki megtagadta tőled, hogy méhednek gyümölcse legyen? Mire ő azt felelte: Íme, itt van a szolgálóm, Bilha, menj be hozzá, hogy szüljön az én térdeimen, és én is felépüljek őáltala. Nekiadta tehát szolgálóját, Bilhát feleségül, és bement hozzá Jákób, és várandós lett Bilha, és fiút szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Ráhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, fiút adott nekem. Ezért nevezte Dánnak. Ismét fogant méhében, és szült Bilha, Ráhel szolgálója egy másik fiút is Jákóbnak. És ekkor ezt mondta Ráhel: Nagy tusakodással tusakodtam nővéremmel, és győztem. Azért nevezte fiát Naftálinak. Látva pedig Lea, hogy megszűnt szülni, vette a szolgálóját, Zilpát, és Jákóbnak adta feleségül. És Zilpa, Lea szolgálója, fiút szült Jákóbnak. És így szólt Lea: Szerencsés vagyok! És Gádnak nevezte. Lea szolgálója, Zilpa, másik fiút is szült Jákóbnak. Ekkor ezt mondta Lea: Ő az én boldogságom! Bizony boldognak mondanak engem az asszonyok. Ezért Ásérnak nevezte el őt. És kiment Rúben búzaaratáskor, mandragórát talált a mezőn, és elvitte az anyjának, Leának. Ráhel pedig azt mondta Leának: Adj nekem, kérlek, a fiad mandragórájából! Lea pedig ezt mondta neki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem a férjemet, s a fiam mandragóráját is elvennéd tőlem? Erre azt felelte Ráhel: Háljon hát veled Jákób az éjjel fiad mandragórájáért. Mikor Jákób este megjött a mezőről, elé ment Lea, és ezt mondta: Hozzám jöjj be, mert megvettelek a fiam mandragórájáért! És nála hált azon az éjszakán. És meghallgatta Isten Leát, mert fogant méhében, és ötödször is fiút szült Jákóbnak. Akkor ezt mondta Lea: Megadta Isten a jutalmamat, amiért szolgálómat férjemnek adtam. Azért Issakárnak nevezte őt. Majd ismét fogant a méhében Lea, és hatodszor is fiút szült Jákóbnak. És ezt mondta Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal. Most már velem lakik a férjem, mert hat fiút szültem neki. Ezért Zebulonnak nevezte őt. Azután leányt szült, és Dinának nevezte el. Megemlékezett pedig Isten Ráhelről: meghallgatta őt, és megnyitotta méhét. Fogant a méhében, fiút szült, és azt mondta: Elvette Isten a gyalázatomat. Józsefnek nevezte, és azt mondta: Adjon ehhez az ÚR nekem másik fiút is! Miután Ráhel megszülte Józsefet, így szólt Jákób Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek el az én helyemre, a hazámba! Add ki nekem feleségeimet és magzataimat, akikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert tudod, hogyan szolgáltalak téged. Lábán ezt felelte neki: Bárcsak kedvet találtam volna a szemedben! Úgy sejtem, hogy érted áldott meg engem az ÚR. És azt mondta: Szabj bért magadnak, és én megadom! Ő pedig így felelt: Tudod, hogyan szolgáltalak, és hogy mivé vált nálam a jószágod. Mert ami kevesed volt előttem, sokra szaporodott, és megáldott az ÚR téged lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam házáért is? Ekkor ezt kérdezte Lábán: Mit adjak neked? Jákób így felelt: Ne adj nekem semmit. Juhaidat ismét legeltetem és őrzöm, ha nekem ezt a dolgot megteszed: nyájaidat ma mind végigjárom, minden pettyes és tarka bárányt kiválogatok közülük, és minden fekete bárányt a juhok közül s a tarkát és pettyest a kecskék közül, az legyen az én bérem. És amikor majd bérem ügyében eljössz, becsületességemről az felel, ami előtted lesz: ami nem pettyes vagy tarka a kecskék s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam. Azt mondta Lábán: Ám legyen! Bárcsak beszéded szerint lenne. Különválasztotta azért azon a napon a pettyes és a tarka kosokat és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mindet, amelyikben valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és fiai keze alá adta. Majd háromnapi járóföldet vetett maga és Jákób közé. Jákób pedig Lábán többi juhát legeltette. És Jákób zöld nyárfa-, mogyoró- és gesztenyevesszőket vett, és fehér csíkosra hántotta azokat, hogy látható legyen a vesszők fehére. A vesszőket, amelyeket meghántott, felállította a csatornákba, az itatóvályúkba, amelyekhez a juhok inni jártak, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek. És a juhok a vesszők előtt fogantak, és csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellettek. Azután különválasztotta Jákób ezeket a bárányokat, és Lábán nyáját arccal szembefordította a csíkos lábú és fekete bárányokkal. Így szerzett magának külön nyájakat, melyeket nem eresztett Lábán juhai közé. És amikor a nyáj java részének a párzási ideje volt, akkor Jákób a vesszőket odarakta a vályúkba a juhok elé, hogy a vesszőket látva foganjanak. De mikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, s ily módon Lábánéi lettek a satnyák, a java pedig Jákóbé. És ily módon fölötte igen meggazdagodott Jákób. Sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara volt neki. És Jákób meghallotta Lábán fiainak beszédét, akik ezt mondták: Amije volt atyánknak, mind elvette Jákób. Atyánkéból szerezte mind e gazdagságot. És látta Jákób Lábán arcán, hogy íme, nem olyan őhozzá, mint azelőtt. Az ÚR pedig azt mondta Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, rokonságod közé, és veled leszek. Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre, a nyájához, és ezt mondta nekik: Látom atyátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt. De az én atyám Istene velem volt. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint szolgáltam atyátokat. De atyátok megcsalt engem, és tízszer is megváltoztatta béremet. Mindazáltal Isten nem engedte, hogy nekem kárt okozhasson. Mikor azt mondta: A pettyesek legyenek a te béred, a juhok mind pettyeseket ellettek. Ha azt mondta: a csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellettek. Így vette el Isten atyátok jószágát, és adta nekem. Mert a juhok foganásának idejében a szememet fölemeltem, és láttam álmomban, hogy íme, a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyesek és tarkák. Akkor mondta nekem Isten angyala álomban: Jákób! És én feleltem: Ímhol vagyok! És ő ezt mondta: Emeld föl szemedet, és lásd meg, hogy amely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. Én vagyok ama Bételnek Istene, ahol emlékoszlopot kentél fel, és ahol fogadást tettél nekem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. Erre így felelt neki Ráhel és Lea: Vajon van-e még nekünk valami részünk és örökségünk atyánk házában? Hát nem úgy tartott minket, mint idegeneket, midőn eladott, és értékünket is teljesen fölemésztette? Mert mindez a gazdagság, melyet Isten vett el atyánktól, a miénk és a mi fiainké. Most azért tedd, amit neked Isten mondott. Fölkelt tehát Jákób, és föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre, és elvitte minden nyáját és minden keresményét, melyet keresett, minden jószágát, melyet PaddanArámban szerzett, hogy elmenjen atyjához, Izsákhoz, Kánaán földjére. Lábán pedig elment a juhait megnyírni. Közben Ráhel ellopta a házibálványokat, amelyek atyjánál voltak. Jákób pedig az arám Lábán szívét lopta meg, mivel nem adta tudtára, hogy menni készül. Elmenekült tehát mindenestől, fölkelt, és átment a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott. Mikor harmadnapra megmondták Lábánnak, hogy Jákób elszökött, maga mellé vette rokonait, hétnapi járóföldig üldözte, és utolérte a Gileád hegyén. Isten pedig megjelent az arám Lábánnak éjjel álmában, és ezt mondta neki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj! Mikor Lábán utolérte Jákóbot, s Jákób a hegyen állította föl sátrát, Lábán is rokonaival együtt a Gileád hegyén állította föl az övét. És mondta Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert fogolyként vitted el? Miért futottál el titkon, és miért csaptál be engem? Miért nem szóltál, elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedűszóval? És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél. Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de atyátok Istene tegnap éjszaka megszólított engem: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj! Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az isteneimet? Jákób pedig így felelt Lábánnak: Mert féltem, mert azt gondoltam, hogy talán erővel elveszed tőlem leányaidat. Akinél pedig megtalálod isteneidet, ne éljen az. Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudta Jákób, hogy Ráhel lopta el azokat. Bement tehát Lábán Jákób sátrába, Lea sátrába és a két szolgáló sátrába, és nem találta meg. Akkor kiment Lea sátrából, és Ráhel sátrába ment. Ráhel pedig vette a házibálványokat, egy teve nyergébe tette őket, és rájuk ült. Lábán pedig felforgatta az egész sátrat, és nem találta meg azokat. Akkor azt mondta atyjának: Ne haragudjék az én uram, de nem kelhetek fel előtted, mert az asszonyok baja van rajtam. Kereste tehát, de nem találta a házibálványokat. Jákób pedig haragra gerjedt, és perelt Lábánnal. Megszólalt Jákób, és ezt mondta Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bűnöm, hogy üldözőbe vettél? Most, hogy felforgattad minden holmimat, mit találtál a magad holmija közül? Add elő itt az én rokonaim és a te rokonaid előtt, hogy tegyenek ítéletet kettőnk között. Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt. Tőlem követelted a nappal lopottat ugyanúgy, mint az éjjel lopottat. Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg, és az álom távol maradt a szememtől. Immár húsz esztendeje, hogy a házadnál vagyok. Tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért. Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet. Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelme nem lett volna velem, bizony most üresen bocsátanál el engem, de Isten megtekintette nyomorúságomat és kezem munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel. Lábán így felelt Jákóbnak: A leányok az én leányaim, és a fiúk az én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz, mind az enyém, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak vagy az ő magzataiknak, akiket szültek? Most tehát jöjj, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az legyen bizonyságul köztem és közted. És egy követ vett Jákób, és felemelte azt emlékoszlopul. És azt mondta Jákób a hozzátartozóinak: Szedjetek köveket! És köveket gyűjtöttek, és rakást csináltak, és ettek ott a rakáson. Lábán Jegar-Száhadútának nevezte azt, Jákób pedig Gal-Édnek nevezte. És ezt mondta Lábán: E rakás bizonyság ma köztem és közted, azért nevezték Gal-Édnek. És Micpának is, mivelhogy mondta: Az ÚR legyen őr köztem és közted, amikor egymástól elválunk. Ha leányaimat nyomorgatni fogod, és ha leányaimon kívül több feleséget is veszel, senki sincs ugyan velünk, de meglásd: Isten a bizonyság köztem és közted. És mondta Lábán Jákóbnak: Íme, e rakás kő, és íme, ez az emlékoszlop, amelyet raktam köztem és közted; bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy én sem megyek el e rakás kő mellett tehozzád, és te sem jössz át énhozzám gonosz szándékkal e rakás kő és ezen emlékoszlop mellett. Ábrahám Istene, Náhór Istene és az ő atyjuk Istene tegyen ítéletet közöttünk! És megesküdött Jákób az ő atyjának, Izsáknak félelmére. Akkor Jákób áldozatot ölt ott a hegyen, és vendégségbe hívta rokonait. Vendégeskedtek, és a hegyen töltötték az éjszakát. Reggel pedig fölkelt Lábán, és megcsókolta fiait és leányait, és megáldotta őket. Azután elment Lábán, és visszatért a lakóhelyére. Jákób továbbment az útján, és szembejöttek vele Isten angyalai. Azt mondta Jákób, amikor meglátta őket: Isten tábora ez. Ezért Mahanaimnak nevezte azt a helyet. Azután Jákób követeket küldött maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére. Ezt parancsolta nekik: Ezt mondjátok az én uramnak, Ézsaunak: „Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál tartózkodtam és időztem mostanáig. Vannak ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak a szemedben.” És visszatértek Jákóbhoz a követek, és ezt mondták: Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, és már jön is eléd, és négyszáz férfi van vele. Igen megijedt Jákób, és félelmében a népet, amely vele volt, és a juhokat, állatokat és tevéket két seregre osztotta. És azt mondta: Ha eljön Ézsau az egyik seregre, és levágja, a hátramaradt sereg megszabadul. És ezt mondta Jákób: Ó, atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, URam! Aki azt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, s jót teszek veled. Kisebb vagyok minden jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket szolgáddal cselekedtél, mert csak a botommal mentem át ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem. Szabadíts meg, kérlek, a bátyám kezéből, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy rajtam üt, és levág engem, az anyákat a fiakkal együtt. Te pedig azt mondottad: Bizony jót teszek veled, és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, mely meg nem számlálható annak sokasága miatt. Ott hált azon az éjszakán, és ajándékot választott Ézsaunak, az ő bátyjának abból, ami a kezénél volt: kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost, harminc szoptatós tevét a csikóikkal, negyven tehenet, tíz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz szamárcsikót. És szolgái kezébe adta, minden nyájat külön-külön, és mondta szolgáinak: Menjetek el előttem, és hagyjatok távolságot nyáj és nyáj között. Az elsőnek a következőket parancsolta: Ha a bátyám, Ézsau találkozik veled, és megkérdezi tőled, hogy kinek az embere vagy, hová mész, és kiéi ezek előtted, akkor azt mondjad: szolgádé, Jákóbé. Ajándék ez, amelyet az én uramnak, Ézsaunak küld, és íme, ő maga is jön utánunk. Ugyanazt parancsolta a másodiknak, a harmadiknak és mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így szóljatok Ézsaunak, amikor találkoztok vele. Ezt is mondjátok: Íme, Jákób, a te szolgád utánunk jön. Mert így gondolkodott: megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és ha azután kerülök szembe vele, talán kedves lesz előtte a személyem. Elöl ment tehát az ajándék. Ő pedig azon az éjjelen a seregnél hált. Majd fölkelt még azon az éjszakán, vette két feleségét, két szolgálóját, tizenegy gyermekét, és átment a Jabbók révén. Vette hát és átköltöztette őket a vízen, azután átköltöztette mindenét, amije csak volt. Jákób pedig egyedül maradt, és tusakodott vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki, mikor látta, hogy nem vehet rajta erőt, megérintette a csípője forgócsontját, és Jákób csípőjének a forgócsontja kiment a helyéből a vele való tusakodás közben. És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. Jákób ezt felelte: Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem. Ekkor azt mondta neki: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákóbnak hívnak ezután, hanem Izráelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És kérte Jákób: Mondd meg, kérlek, a nevedet! Ő pedig ezt felelte: Ugyan miért kérded a nevemet? És ott megáldotta őt. Jákób pedig azt a helyet Penúélnak nevezte, ezt mondván: láttam Istent színről színre, és megszabadult a lelkem. És a nap már fölkelt, amint elment Penúél mellett, ő pedig sántított a csípőjére. Ezért nem eszik Izráel fiai az állatok forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivel ő megérintette Jákób csípőjének forgócsontját és inahúsát. Jákób pedig fölemelte a szemét, és látta, hogy íme, Ézsau jön, és négyszáz férfi van vele. Szétosztotta azért a gyermekeket Lea mellé, Ráhel mellé és két szolgálója mellé. És előreállította a szolgálókat és gyermekeiket, majd Leát és gyermekeit, végül Ráhelt és leghátul Józsefet. Ő maga pedig előttük ment, és hétszer hajolt meg a földig, amíg a bátyjához jutott. Ézsau pedig eléje futott, és megölelte őt, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. És fölemelte szemét Ézsau, és látta az asszonyokat és a gyermekeket, és ezt mondta: Kicsodák ezek teveled? Ő pedig azt mondta: A gyermekek, akikkel Isten megajándékozta szolgádat. És közeledtek a szolgálók, ők és gyermekeik, és meghajoltak. Odaérkezett Lea is gyermekeivel, és ők is meghajoltak. Utoljára érkezett József és Ráhel, és ők is meghajtották magukat. És ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész sereg, melyet előtted találtam? Erre ő így felelt: Hogy kedvet találjak az én uram szemében. Erre azt mondta Ézsau: Van nekem elég, jó öcsém, legyen a tied, ami a tied. Jákób pedig így felelt: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam a szemedben, fogadd el ajándékomat a kezemből. Mert a te arcodra úgy nézek, mintha Isten arcát látnám, és te kegyesen fogadtál engem. Vedd el, kérlek, az ajándékomat, melyet hoztam neked, mert Isten kegyelmesen cselekedett velem, és van mindenem. És unszolta őt, mire Ézsau elfogadta. És ezt mondta: Induljunk, menjünk el, és én előtted megyek. Felelt neki Jákób: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhok és állatok vannak velem, amelyeket ha csak egy napig is zaklatnak, a nyájak mind elhullnak. Menjen el azért az én uram az ő szolgája előtt, én is elballagok lassan, az előttem járó jószág lépése szerint és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széírbe. Erre azt felelte Ézsau: Hadd rendeljek melléd néhányat a velem levő emberek közül! Mire ő ezt mondta: Minek az? Csak hogy kedvet találjak uram szemében. Visszatért tehát Ézsau még aznap a maga útján Széír felé. Jákób pedig Szukkótba ment, és házat épített magának, barmainak pedig hajlékokat csinált. Ezért nevezte a helyet Szukkótnak. Azután Jákób Paddan-Arámból jövet minden baj nélkül Sikem városába ért, amely Kánaán földjén van, és letelepedett a város előtt. És megvette Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz pénzen a mezőnek azt a részét, ahol a sátrát felvonta. Majd oltárt állított fel ott, és így nevezte: Isten, Izráel Istene. Kiment pedig Dina, Leának leánya, akit Jákóbnak szült, hogy meglátogassa annak a földnek leányait. És meglátta őt Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének fia, és elragadta őt, és vele hált, és erőszakot tett rajta. És teljes szívéből ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, és megszerette a leányt, és szívhez szólóan beszélt vele. Szólt pedig Sikem az atyjának, Hamórnak: Vedd nekem feleségül ezt a leányt! És meghallotta Jákób, hogy megszeplősítette a lányát, Dinát. Fiai pedig a mezőn voltak a jószággal, azért veszteg maradt Jákób, míg azok megjöttek. És kiment Hamór, Sikem atyja Jákóbhoz, hogy beszéljen vele. Jákób fiai pedig megjöttek a mezőről, és amikor meghallották a dolgot, elkeseredtek, és nagy haragra lobbantak azért, hogy csúfságot tett Izráelben azzal, hogy Jákób leányával hált, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. És így szólt nekik Hamór: Fiam, Sikem teljes szívéből szereti a leányotokat, kérlek, adjátok hozzá feleségül, és kerüljetek velünk sógorságba: a ti leányaitokat adjátok nekünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak. Lakjatok velünk, a föld előttetek van. Lakjátok, és kereskedjetek rajta, szerezzetek birtokot benne. Sikem is mondta Dina atyjának és az ő bátyjainak: Hadd találjak kedvet előttetek, és bármit mondotok nekem, megadom! Akármilyen nagy jegyadományt és ajándékot kívántok, megadom, ahogy kéritek, csak adjátok nekem a leányt feleségül! Jákób fiai pedig álnokul feleltek Sikemnek és Hamórnak, az atyjának. Azért szóltak így, mivel megszeplősítette Dinát, az ő húgukat. Azt mondták nekik: Nem tehetjük, hogy húgunkat körülmetéletlen férfiúnak adjuk, mert ez nekünk gyalázat volna. Csak úgy egyezünk meg veletek, ha hasonlókká lesztek hozzánk: ha minden férfi körülmetélkedik közületek. Így a mi leányainkat nektek adjuk, a ti leányaitokat pedig elvesszük, veletek lakunk, és egy néppé leszünk. Ha pedig nem hallgattok reánk, hogy körülmetélkedjetek, vesszük a leányunkat, és elmegyünk. És tetszett azoknak beszéde Hamórnak és Sikemnek, a Hamór fiának. Nem is halasztotta az ifjú a dolog véghezvitelét, mert igen szerette Jákób leányát. Neki pedig atyja háza népe között mindenkinél nagyobb becsülete volt. Elment azért Hamór és fia, Sikem a városuk kapujába, és így szóltak városuk férfiaihoz: Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert íme, e föld elég tágas nekik. Leányaikat vegyük magunknak feleségül, és a mi leányainkat adjuk nekik feleségül. De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak, és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körülmetélkedik közöttünk, ahogy ők is körül vannak metélve. Nyájaik, jószáguk és minden barmuk nem a mieink lesznek-e? Csak egyezzünk meg velük, akkor velünk laknak. És engedett Hamórnak és Sikemnek, a fiának mindenki, aki a városa kapuján kijárt, és körülmetélkedett minden férfi, aki az ő városa kapuján kijárt. És harmadnapon, amikor ők a seb fájdalmában voltak, Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dina bátyjai, fegyvert ragadtak, és elszántan a városra törtek, és minden férfit megöltek. Hamórt és fiát, Sikemet fegyver élére hányták, és elvitték Dinát Sikem házából, és elmentek. Jákób fiai átgázoltak a megölteken, és feldúlták a várost, mivel megszeplősítették húgukat. Elvitték a juhaikat, barmaikat, szamaraikat és azt, ami a városban és a mezőn volt. És minden vagyonukat, minden gyermeküket és feleségeiket foglyul ejtették, és elraboltak mindent, ami a házakban volt. Ekkor így szólt Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakói előtt, a kánaániak és a perizziek előtt. Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és elvesztenek engem, egész házam népével együtt. Azok pedig ezt felelték neki: Hát úgy kellett-e bánni a húgunkkal, mint tisztátalan személlyel? Isten ezt mondta Jákóbnak: Kelj fel, eredj föl Bételbe, és ott telepedj le! Csinálj ott oltárt Istennek, aki megjelent neked, amikor bátyád, Ézsau elől futottál. Ekkor azt mondta Jákób a háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Vessétek el az idegen isteneket, akik nálatok vannak, tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok másik ruhát. Azután keljünk fel, és menjünk föl Bételbe, hogy oltárt készítsek ott Istennek, aki meghallgatott engem nyomorúságom napján, és velem volt az úton, amelyen jártam. Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind és füleikből a függőket. Jákób pedig elásta azokat a Sikemnél álló tölgyfa alatt. És elindultak, de Isten rettentése volt a körülöttük való városokon, ezért nem üldözték Jákób fiait. Eljutott azért Jákób és a vele levő egész sokaság Lúzba, azaz Bételbe, amely Kánaán földjén van. Ott oltárt épített, és Él-Bételnek nevezte a helyet, mert ott jelent meg neki Isten, amikor a bátyja elől futott. És meghalt Debóra, Rebeka dajkája, és eltemették Bétel mellett, egy tölgyfa alatt, amelyet a „sírás cserfájának” neveztek el. Isten pedig ismét megjelent Jákóbnak, miután Paddan-Arámból visszajött, és megáldotta őt. Ezt mondta neki: A te neved Jákób, de ne nevezzenek többé Jákóbnak, hanem Izráel legyen a neved. És Izráelnek nevezte. És ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és sokasodjál! Nép és népek sokasága legyen tőled, és királyok származzanak ágyékodból. És a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked adom, utánad pedig a te magodnak. És fölment tőle Isten azon a helyen, ahol szólt vele. Jákób pedig emlékoszlopot, egy kőoszlopot állított azon a helyen, ahol szólt vele, és italáldozattal áldozott azon, és olajat öntött rá. Jákób tehát Bételnek nevezte azt a helyet, ahol Isten szólt vele. És elindultak Bételből, s mikor már csak egy rövid útra voltak Efrátától, hogy odaérjenek, Ráhel szült, és nehéz volt a szülése. Vajúdása közben azt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz! És mikor már majd elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a gyermeket, atyja pedig Benjáminnak nevezte őt. És meghalt Ráhel, és eltemették az Efrátába, azaz a Betlehembe vivő úton. És emlékoszlopot állított Jákób a sírja fölé. Ráhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig. Azután továbbköltözött Izráel, és az Éder tornyán túl állította föl sátrát. Amikor már Izráel azon a földön lakott, a fia, Rúben elment, és Bilhával, atyjának ágyasával hált, s ezt meghallotta Izráel. Jákób fiai pedig tizenketten voltak. Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Issakár és Zebulon. Ráhel fiai: József és Benjámin. Ráhel szolgálójának, Bilhának fiai: Dán és Naftáli. Lea szolgálójának, Zilpának fiai: Gád és Ásér. Ezek Jákób fiai, akik Paddan-Arámban születtek neki. És eljutott Jákób Izsákhoz, az atyjához Mamréba, Kirjat-Arbába, azaz Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák élt. Izsák életkora száznyolcvan esztendő volt. Akkor elhunyt Izsák, meghalt, és elődeihez temették, idős korában, betelve az élettel. Fiai, Ézsau és Jákób temették el. Ez Ézsaunak, azaz Edómnak a nemzetsége. Ézsau a Kánaán leányai közül vette feleségeit: Ádát, a hettita Élón leányát és Oholíbámát, Aná leányát, aki a hivvi Cibón leánya volt. És Boszmatot, Izmael leányát, Nebájót húgát. Ádá szülte Ézsaunak Elífázt, és Boszmat szülte Reúélt. Oholíbámá pedig Jeúst, Jalámot és Kórahot szülte. Ezek Ézsau fiai, akik Kánaán földjén születtek. És vette Ézsau a feleségeit, fiait és leányait és minden házabeli lelket, minden juhát, állatát és minden jószágát, amelyet Kánaán földjén szerzett, és elment más országba testvére, Jákób színe elől. Mert több volt a jószáguk, semhogy együtt lakhattak volna, és a föld, amelyen tartózkodtak, nem bírta eltartani őket nyájaik miatt. Letelepedett tehát Ézsau a Széír hegyén. Ézsaut pedig Edómnak is nevezik. Ez Ézsaunak, Edóm atyjának nemzetsége a Széír hegyén. Ezek Ézsau fiainak nevei: Elífáz, Ádának, Ézsau feleségének fia. Reúél, Boszmatnak, Ézsau feleségének fia. Elífáz fia Témán, Ómár, Cefó, Gatám és Kenaz volt. Timna pedig Elífáznak, Ézsau fiának ágyasa volt, aki Elífáznak szülte Amálékot. Ezek Ádának, Ézsau feleségének fiai. Reúél fiai pedig: Nahat, Zerah, Sammá, Mizzá. Ezek voltak Boszmatnak, Ézsau feleségének a fiai. Oholíbámának pedig, Ézsau feleségének, Aná leányának, aki Cibón leánya volt, ezek voltak a fiai, akiket Ézsaunak szült: Jeús, Jalám és Kórah. Ezek Ézsau fiainak nemzetségfői: Elífáznak, Ézsau elsőszülöttjének fiai: Témán nemzetségfő, Ómár nemzetségfő, Cefó nemzetségfő, Kenaz nemzetségfő. Kórah nemzetségfő, Gatám nemzetségfő, Amálék nemzetségfő. Ezek Elífáztól való nemzetségfők Edóm országában. Ezek Ádá fiai. Reúélnak pedig, Ézsau fiának ezek a fiai: Nahat nemzetségfő, Zerah nemzetségfő, Sammá nemzetségfő, Mizzá nemzetségfő. Ezek Reúéltól való nemzetségfők Edóm országában. Ők Boszmatnak, Ézsau feleségének a fiai. Ezek pedig Oholíbámának, Ézsau feleségének fiai: Jeús nemzetségfő, Jalám nemzetségfő, Kórah nemzetségfő. Ők Oholíbámától, Aná leányától, Ézsau feleségétől való nemzetségfők. Ők voltak Ézsaunak, azaz Edómnak a fiai és nemzetségfői. Ez Edóm. A hóri Széír fiai, akik azon a földön laktak: Lótán, Sóbál, Cibón, Aná. Disón, Écer, Disán: ezek tehát a hóri nemzetségfők, Széír fiai Edóm országában. Lótán fia pedig: Hóri és Hémám, Lótán húga pedig Timna. Sóbál fiai ezek: Alván, Mánahat, Ébál, Sefó, Ónám. Cibón fiai pedig ezek: Ajjá és Aná, az az Aná, aki meleg forrásokat talált a pusztában, amikor apjának, Cibónnak szamarait legeltette. Aná fiai ezek: Disón és Oholíbámá, Aná leánya. Disón fiai ezek: Hemdán, Esbán, Jitrán, Kerán. Écer fiai ezek: Bilhán, Zaaván, Akán. Disán fiai ezek: Úc és Arán. A hóriak közül való nemzetségfők pedig ezek: Lótán nemzetségfő, Sóbál nemzetségfő, Cibón nemzetségfő, Aná nemzetségfő. Disón nemzetségfő, Écer nemzetségfő, Disán nemzetségfő. Ezek a hóriak közül való nemzetségfők nemzetségenként, Széír tartományában. Ezek pedig a királyok, akik Edóm földjén uralkodtak, mielőtt Izráel fiai között király uralkodott volna. Király volt Edómban Bela, Beór fia, és a városának Dinhábá volt a neve. Majd meghalt Bela, és Jóbáb, Zerah fia uralkodott utána, aki Bocrából való volt. És meghalt Jóbáb, és a Témán földjéről való Husám uralkodott utána. És meghalt Husám, és Hadad uralkodott utána, Bedad fia, aki megverte a midjániakat Móáb mezején. A városának a neve Avít volt. És meghalt Hadad, és a Maszrékából való Szamlá uralkodott utána. És meghalt Szamlá, és Saul uralkodott utána, a folyóvíz mellett való Rehóbótból. És meghalt Saul, és Baaál-Hánán, Akbór fia uralkodott utána. És meghalt Baal-Hánán, Akbór fia, és Hadar uralkodott utána. A városának a neve Páú, a feleségének neve pedig Mehétabél, aki Mézáháb leányának, Matrédnak a leánya volt. Ezek pedig az Ézsau nemzetségéből való nemzetségfők nevei, családjuk, lakóhelyük és nevük szerint: Timná nemzetségfő, Alvá nemzetségfő, Jetét nemzetségfő. Oholíbáma nemzetségfő, Élá nemzetségfő, Pinón nemzetségfő. Kenaz nemzetségfő, Témán nemzetségfő, Mibcár nemzetségfő. Magdíél nemzetségfő, Írám nemzetségfő. Ezek Edóm nemzetségfői lakóhelyük szerint, örökségük földjén. Ézsau volt az edómiak ősatyja. Jákób pedig atyja vándorlásának földjén, Kánaán földjén lakott. Ez Jákób nemzetségének a története: József tizenhét esztendős korában bátyjaival együtt juhokat őrzött, bojtár volt Bilhának és Zilpának, atyja feleségeinek fiai mellett. És József rossz híreket vitt felőlük atyjuknak. Izráel pedig minden fiánál jobban szerette Józsefet, mivel öreg korában született, és cifra ruhát csináltatott neki. Mikor bátyjai látták, hogy atyjuk minden testvére közül őt szereti legjobban, meggyűlölték, és egy jó szavuk sem volt hozzá. És álmot álmodott József, és elbeszélte bátyjainak. Erre azok még inkább gyűlölték őt. Mert ezt mondta nekik: Hallgassátok meg, kérlek, azt az álmot, amelyet álmodtam! Íme, kévéket kötöttünk a mezőn, és íme, az én kévém fölkelt és fölállt. A ti kévéitek pedig körülállták, és az én kévém előtt meghajoltak. Erre azt mondták neki bátyjai: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? S még inkább gyűlölték őt az álmáért és e beszédéért. Más álmot is álmodott, és azt is elbeszélte a bátyjainak. Ezt mondta: Íme, megint álmot álmodtam: a nap és a hold és tizenegy csillag meghajolt énelőttem. És elbeszélte ezt atyjának és bátyjainak, de atyja megdorgálta: Milyen álom az, amelyet álmodtál? Vajon elmenjünk-e én és anyád és testvéreid, hogy földig hajoljunk előtted? Irigykedtek azért reá a bátyjai. Atyja pedig elméjében tartotta ezt a dolgot. Mikor pedig a bátyjai elmentek Sikembe, hogy atyjuk juhait őrizzék, ezt mondta Izráel Józsefnek: A bátyáid Sikemben legeltetnek. Gyere, elküldelek téged hozzájuk! Ő pedig felelt: Ímhol vagyok. És ezt mondta neki atyja: Menj el, nézd meg, hogy s mint vannak bátyáid és a juhok, és hozz hírt nekem. Elküldte tehát őt Hebrón völgyéből, és Sikembe ment. Mikor a mezőn bolyongott, rátalált egy ember, és megkérdezte őt: Mit keresel? S ő elmondta: A bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nekem: hol legeltetnek? Azt felelte az ember: Elmentek innen, mert hallottam, hogy beszélték: „Menjünk Dótánba.” Elment azért József a bátyjai után, és megtalálta őket Dótánban. Mikor távolról meglátták őt, mielőtt közel ért volna hozzájuk, összebeszéltek, hogy megölik. Így szóltak egymás között: Íme, itt jön az álomlátó! Most hát gyertek, öljük meg őt, és vessük valamelyik kútba. Majd azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az álmaiból! Meghallotta ezt Rúben, és megmentette őt a kezükből. Ezt mondta: Ne üssük agyon! Majd ezt mondta nekik: Ne ontsatok vért, vessétek őt ebbe a kútba, amely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá! Azért mondta, hogy megszabadítsa őt a kezükből, és visszavihesse atyjához. Amikor József odaért a bátyjaihoz, letépték a felsőruháját, a cifra ruhát, amely rajta volt. Megragadták, és belevetették a kútba. A kút pedig üres volt, nem volt benne víz. Miután leültek kenyeret enni, és fölemelték a szemüket, látták, hogy íme, egy izmáeli karaván jön Gileádból, és tevéik fűszerszámot, balzsamot és mirhát visznek, hogy elvigyék Egyiptomba. Ekkor Júda azt mondta testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük a testvérünket, és eltitkoljuk az ő vérét? Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, és ne tegyük rá a kezünket, mert testvérünk, vérünkből való ő! És hallgattak rá a testvérei. Közben a midjáni kereskedők arra mentek. Ekkor fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták az izmáelieknek húsz ezüstpénzért. Azok pedig elvitték Egyiptomba. Rúben pedig visszatért a kúthoz, és íme, József nem volt a kútban, mire megszaggatta ruháit. Visszatért testvéreihez, és azt mondta: Nincsen meg a gyermek, én most merre menjek? Akkor vették József felsőruháját, leöltek egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérbe. És elküldték a cifra ruhát, és elvitték atyjukhoz, és ezt mondták: Ezt találtuk, fölismered-e, hogy a fiad ruhája, vagy nem? Ő megismerte azt, és ezt mondta: A fiam felsőruhája ez, fenevad ette meg őt, bizony széjjelszaggatta Józsefet. És megszaggatta Jákób a ruháit, zsákba öltözött, és sokáig gyászolta a fiát. Fölkelt valamennyi fia és leánya, hogy vigasztalják őt, de nem akart vigasztalódni, hanem azt mondta: Sírva megyek fiamhoz a sírba. Így siratta őt az atyja. A midjániak pedig eladták őt Egyiptomba Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök főhadnagyának. Történt abban az időben, hogy Júda elment a testvéreitől, és betért egy adullámi férfihoz, akinek Hírá volt a neve. És meglátta ott Júda egy Súa nevű kánaáni férfi leányát, elvette azt, és bement hozzá. És az fogant a méhében, és fiút szült, és Érnek nevezte. És ismét fogant méhében, s fiút szült, és Ónánnak nevezte. Még egyszer fiút szült, és Sélának nevezte. Amikor őt szülte, Júda Kezibben volt. Júda feleséget vett elsőszülött fiának, Érnek. A leány neve Támár volt. De Ér, Júda elsőszülött fia gonosz volt az ÚR szeme előtt, ezért megölte őt az ÚR. Ekkor azt mondta Júda Ónánnak: Eredj be a bátyád feleségéhez, vedd feleségül, mint sógor, és támassz utódot a bátyádnak. Ónán pedig tudta, hogy a magzat nem az övé lesz, azért, amikor a bátyja feleségéhez bement, a földre vesztegette el a magot, hogy a bátyjának ne támasszon utódot. Az Úr szeme előtt gonoszság volt, amit cselekedett, azért őt is megölte. Ekkor azt mondta Júda Támárnak, a menyének: Maradj özvegyen addig atyád házában, amíg a fiam, Sélá felnövekedik. Mert így gondolkodott: Netán ez is meghal, mint a bátyjai. Elment azért Támár, és atyja házában maradt. Sok idő múlva meghalt Súa leánya, Júda felesége. Júda pedig megvigasztalódott, és barátjával, az adullámi Hírával elment a juhai nyíróihoz, Timnába. Hírül adták pedig Támárnak: Íme, apósod Timnába megy a juhait megnyíratni. Levetette azért magáról az özvegyi ruháját, elfátyolozta és beburkolta magát, és leült Énaim kapujába, amely a Timnába vezető úton van. Mert látta, hogy felnövekedett Sélá, és mégsem adták őt hozzá feleségül. Meglátta pedig őt Júda, és paráznának tartotta, mert befedezte az arcát. Hozzá csatlakozott az úton, és ezt mondta: Engedd meg, kérlek, hogy bemenjek hozzád. Mert nem tudta, hogy a menye az. Ő pedig ezt felelte: Mit adsz nekem, ha bejöhetsz hozzám? Ő így felelt: Küldök neked a nyájamból egy kecskegidát. Erre a nő azt kérdezte: Adsz-e zálogot, amíg megküldöd? Mire Júda így szólt: Micsoda zálogot adjak neked? Ő ezt mondta: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és botodat, amely a kezedben van. Odaadta azért neki, és bement hozzá, és teherbe ejtette. Azután fölkelt Támár, és elment, levetette magáról a fátylat, és fölvette özvegyi ruháját. Júda megküldte a kecskegidát adullámi barátja által, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találta őt. Akkor megkérdezte a helység férfiait: Hol van az a parázna nő, aki Énaim mellett az útfélen volt? Ők azt válaszolták: Nem volt erre parázna nő. Visszatért tehát Júdához, és ezt mondta: Nem találtam meg őt, a helység lakosai is azt mondták, hogy nem volt erre parázna nő. Erre azt mondta Júda: Tartsa meg magának a zálogot, hogy csúffá ne legyünk. Íme, én megküldtem a kecskegidát, te pedig nem találtad meg őt. Mintegy három hónap múlva jelentették Júdának: Támár, a menyed paráználkodott, és íme, várandós is a paráznaság miatt. Erre ezt mondta Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg! Már vitték kifelé, mikor üzenetet küldött apósához: Attól a férfitól vagyok várandós, akiéi ezek a holmik. Ezt mondta: Nézd meg, jól, kérlek, kié ez a gyűrű, ez a zsinór és ez a pálca. És megismerte Júda, és ezt mondta: Igazabb ő nálam, mert bizony, nem adtam őt fiamhoz, Sélához. De nem hált vele többet Júda. Amikor elérkezett a szülésének az ideje, íme, ikrek voltak méhében. Szülés közben az egyik kinyújtotta a kezét. A bába fogta, és vörös fonalat kötött rá, s azt mondta: Ez jött ki először. De amikor visszahúzta a kezét, mégis a testvére jött ki. És azt mondta a bába: Hogyan törtél magadnak rést? Azért nevezte Pérecnek. És utána kijött a testvére, akinek a vörös fonál volt a kezén. Őt Zerahnak nevezte el. Józsefet levitték Egyiptomba, és megvette őt azoktól az izmáeliektől, akik őt oda vitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök főhadnagya. És az ÚR Józseffel volt, és szerencsés ember lett, és az ő egyiptomi urának a házában élt. Látta ura, hogy az ÚR vele van, és hogy mindazt, amit cselekszik, az ÚR szerencséssé teszi a kezében. Ezért kedves volt ura előtt József, és személyes szolgája lett. Háza felvigyázójává tette, és mindenét, amije volt, kezére bízta. Attól az időtől fogva, hogy házának és mindenének gondviselőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért. Az ÚR áldása volt mindenen, amije csak volt a házban és a mezőn. Ezért mindenét József kezére bízta. Semmire sem volt gondja mellette, csak az ételre, amelyet megevett. József pedig szép termetű és szép arcú volt. Ezek után történt, hogy urának a felesége szemet vetett rá, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban vonakodott, és ezt felelte ura feleségének: Íme, uramnak mellettem semmi gondja a háza dolgaira, és mindenét, amije van, kezemre bízta. Senki sincs nálam nagyobb a házában. Semmit sem tiltott meg tőlem, csak téged, mivelhogy te a felesége vagy. Hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és hogyan vétkeznék Isten ellen? Bár az asszony mindennap ezt mondogatta Józsefnek, ő nem hallgatott rá, hogy vele háljon, és vele egyesüljön. Egy napon az történt, hogy bement a házba, hogy valamilyen feladatát elvégezze, és a háznép közül senki sem volt ott benn a házban. Az asszony megragadta őt a ruhájánál fogva, és azt mondta neki: Hálj velem! Ő pedig otthagyta a ruháját az asszony kezében, elfutott és kiment. Amikor látta az asszony, hogy a ruháját a kezében hagyta, és kifutott, összehívta a háznépet, és így szólt hozzájuk: Lássátok, héber embert hoztak ide, hogy megcsúfoljon minket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fennszóval kiáltottam. Amint hallotta, hogy fennszóval kezdtem kiáltani, a ruháját nálam hagyta, kiment és elfutott. Megtartotta azért az ő ruháját magánál, amíg az ura hazajött. Ekkor ilyen szavakkal szólt hozzá: Bejött hozzám a héber szolga, akit ide hoztál, hogy szégyent hozzon rám. És mikor fennszóval kezdtem kiáltani, a ruháját nálam hagyta, és kifutott. Amint hallotta az ő ura a felesége beszédét, hogy „ilyesmiket tett velem a szolgád”, haragra gerjedt. Fogta Józsefet az ő ura, és abba a tömlöcbe vetette, amelyben a király foglyait tartották; és ott volt a tömlöcben. De az ÚR Józseffel volt, és kiterjesztette rá kegyelmességét, és kedvessé tette őt a börtönparancsnok előtt. És a börtönparancsnok mindazokat a foglyokat, akik a tömlöcben voltak, József kezére bízta, úgyhogy ami ott történt, minden őáltala történt. És semmi gondja nem volt a börtönparancsnoknak azokra, akik a keze alatt voltak, mert az ÚR Józseffel volt, és szerencséssé tett mindent, amit cselekedett. Ezután történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen. Megharagudott azért a fáraó a két főemberére, a főpohárnokra és a fősütőmesterre, és fogságba vettette őket, a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöcbe, oda, ahol József fogva volt. A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelte melléjük, és ő szolgált nekik. Jó ideje fogságban voltak már, amikor az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a tömlöcben voltak fogva, mindketten álmot láttak. Mindegyik más álmot, ugyanazon az éjjelen, és mindegyik álomnak megvolt a maga jelentése. Reggel bement hozzájuk József, és látta, hogy igen bánkódnak. Megkérdezte a fáraó főembereit, akik ura házánál vele együtt fogva voltak: Miért olyan komor ma az arcotok? Azok elmondták neki: Álmot láttunk, és nincs, aki megfejtse. Erre azt mondta nekik József: A megfejtés nem Isten dolga-e? Kérlek, mondjátok el nekem! Elmondta azért a főpohárnok az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban, íme, egy szőlőtő volt előttem. A szőlőtőn három szál vessző volt, s alighogy bimbózott, már virágzott, és fürtjei megérlelték a szemeket. A fáraó pohara pedig a kezemben volt. Vettem a szőlőszemeket, a fáraó poharába facsartam, és a poharat a fáraó kezébe adtam. József ezt mondta neki: Ez a megfejtése: a három vesszőszál három nap. Három nap múlva a fáraó felemel téged, és visszahelyez hivatalodba, és kezébe adod a poharát, előbbi tiszted szerint, amikor pohárnoka voltál. Csakhogy azután emlékezzél meg rólam, amikor jól lesz dolgod, és kérlek, cselekedjél irgalmasságot velem. Emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts meg engem e házból. Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy tömlöcbe vessenek. És látta a fősütőmester, hogy jól magyarázott, és azt mondta Józsefnek: Álmodtam én is: íme, három kosár kalács volt a fejemen. A felső kosárban a fáraó mindenféle süteménye volt, és a madarak ették azokat a kosárból, a fejemről. József így felelt: Ennek ez a magyarázata: a három kosár három nap. Három nap múlva fejedet véteti a fáraó, és fára akasztat fel téged, és a madarak eszik le rólad a húsodat. Harmadnap a fáraó születésnapja volt, és vendégséget rendezett minden szolgájának, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is visszahozta szolgái közé. És a főpohárnokot visszahelyezte pohárnokságába, és ő nyújtotta a poharat a fáraó kezébe. A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József megfejtette álmukat. De a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, hanem elfelejtkezett róla. Két esztendő múlva történt, hogy a fáraó ezt az álmot látta: íme a folyó partján állt. És íme, a folyóból hét szép és kövér tehén jött ki, és legelt a zsombékosban. Utánuk másik hét tehén jött ki a folyóból, rútak és soványak, és odaálltak az előbbi tehenek mellé a folyó partján. És lenyelték a rút és sovány tehenek a hét szép kövér tehenet. Ekkor a fáraó fölébredt. Majd elaludt, és másodszor is álmot látott: íme, hét kalász növekedett egy száron, mind teljes és szép. És íme, azok után hét vékony, keleti széltől kiszáradt kalász növekedett. És lenyelték a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. Ekkor fölébredt a fáraó, és íme, álom volt. Reggelre kelve nyugtalankodott a lelkében, ezért elküldött, és egybehívatta Egyiptom minden jövendőmondóját és minden bölcsét, és elbeszélte nekik az álmát, de senki sem tudta megmagyarázni neki. Így szólt ekkor a főpohárnok a fáraónak: Bűneimről emlékezem e napon. Amikor a fáraó megharagudott a szolgáira, és fogságba vettetett engem a testőrök főhadnagyának házába, engem és a fősütőmestert, álmot láttunk egy éjjel, én is, ő is; mindegyikünk a maga álmának jelentése szerint álmodott. Volt ott velünk egy héber ifjú, a testőrök főhadnagyának szolgája. Elbeszéltük neki, és ő megfejtette nekünk az álmainkat, mindegyikünknek a saját álma szerint. És ahogy megfejtette nekünk, úgy lett: engem visszahelyeztek hivatalomba, őt pedig felakasztották. Ekkor a fáraó elküldött, és hívatta Józsefet. Sietve kihozták a tömlöcből, megborotválkozott, ruhát váltott, és a fáraóhoz ment. A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmot láttam, és nincs, aki megmagyarázza. Én pedig azt hallottam rólad, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt. Erre József így felelt neki: Nem én, Isten jelenti meg, ami a fáraónak javára van. A fáraó így szólt Józsefhez: Álmomban a folyó partján álltam, és íme, a folyóból hét kövér és szép tehén jött ki, és legelt a zsombékosban. S íme, utánuk másik hét tehén jött ki, nagyon soványak, rútak és hitványak. Egész Egyiptom földjén nem láttam hozzájuk hasonló rútakat. És lenyelték a sovány és rút tehenek az előbbi hét kövér tehenet. És bár a gyomrukban voltak, de nem látszott, hogy ott volnának, mert a külsejük olyan rút volt, mint azelőtt. Ekkor fölébredtem. Majd azt láttam álmomban, hogy hét gabonafej növekedik egy száron, mind teljes és szép. És íme, hét összeaszott, keleti széltől kiszáradt kalász növekedett utánuk, és lenyelték a vékony kalászok a hét szép kalászt. És elmondtam ezt az írástudóknak, de senki sincs, aki megmagyarázza nekem. Ekkor József így szólt a fáraóhoz: A fáraó álma egy és ugyanaz. Amit cselekedni akar Isten, azt jelentette ki a fáraónak. A hét szép tehén hét esztendő, a hét szép kalász is hét esztendő. Az álom egy és ugyanaz. A hét sovány és a hét rút tehén pedig, amelyek utánuk jöttek ki, az is hét esztendő, és a keleti széltől kiszáradt hét vékony kalász az éhség hét esztendeje. Ez az, amit mondtam a fáraónak: Isten megmutatta a fáraónak, amit cselekedni akar. Íme, hét esztendő jön, amikor nagy bőség lesz egész Egyiptomban. Azok után pedig az éhség hét esztendeje következik, amikor minden bőséget elfelejtenek Egyiptom földjén, és éhség emészti az országot. Nyoma sem lesz az előbbi bőségnek e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz az. Hogy pedig a fáraó álma kétszer is megismétlődött, ez azt jelenti, hogy Istennél elvégzett dolog ez, és siet véghezvinni. Most azért szemeljen ki a fáraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Egyiptom földjén gondviselővé. Cselekedje ezt a fáraó, és rendeljen felügyelőket az országnak, és szedjen ötödöt Egyiptom földjén a hét bő esztendőben. És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a fáraó keze alá, és tartsák meg, hogy legyen élelem a városokban. Legyen élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, amelyek elkövetkeznek Egyiptom földjére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt. Tetszett ez a beszéd a fáraónak és minden szolgájának. Így szólt a fáraó a szolgáihoz: Találhatnánk-e ehhez hasonló férfit, akiben Isten lelke van? Ezt mondta Józsefnek: Mivel Isten mindezt neked jelentette ki, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember. Te légy az én házam gondviselője és minden népem a te szavadra hallgasson; csak a királyi szék tesz engem nálad nagyobbá. Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: Íme, én téged egész Egyiptom fejedelemévé teszlek. És lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, és József ujjára húzta. Drága gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába. Majd körülhordoztatta őt a második kocsiján, és ezt kiáltották előtte: Térdet hajtsatok! Így tette őt fejedelemmé egész Egyiptom földjén. És ezt mondta Józsefnek: Én vagyok a fáraó. De nélküled senki sem mozdíthatja se kezét, se lábát egész Egyiptom földjén. És elnevezte a fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak, és feleségül adta neki Ászenatot, Pótiferának, Ón papjának leányát. És kiment József Egyiptom földjére. József pedig harmincesztendős volt, amikor a fáraó, vagyis az egyiptomi király előtt állt. Azután kiment József a fáraó színe elől, és bejárta egész Egyiptomot. A hét bő esztendő alatt a föld tele marokkal ontotta a termést. És József összegyűjtötte a hét esztendőnek minden eleségét, amely Egyiptom földjén volt, és betakarította a városokba a körülöttük levő határ élelmét. És felhalmozta József a gabonát, mint a tenger homokját, igen sokat, annyira, hogy abbahagyták számlálását, mivel megszámlálhatatlanul sok volt. Józsefnek az éhség esztendejének beköszönte előtt két fia született, akiket Ászenat, Pótiferának, Ón papjának leánya szült neki. Az elsőszülöttet Manassénak nevezte József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden szenvedésemet és atyámnak egész házát. A másodikat pedig Efraimnak nevezte, mert ezt mondta: Megszaporított engem Isten a nyomorúságom földjén. Aztán eltelt a bőség hét esztendeje Egyiptom földjén, és elkezdődött az éhség hét esztendeje, amint József megmondta. Éhínség lett minden országban, de Egyiptom földjén mindenütt volt kenyér. Végül azonban éhezni kezdett egész Egyiptom földje is, mindenütt kenyérért kiáltott a nép a fáraóhoz. Ekkor azt mondta a fáraó minden egyiptominak: Menjetek Józsefhez, és amit mond nektek, azt tegyétek! Mikor az éhség az egész földre kiterjedt, megnyitotta József az összes magtárt, és árulta a gabonát az egyiptomiaknak. Mert növekedett az éhség Egyiptom földjén. És az egész földről Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát venni, mert nagy volt az éhínség az egész földön. Amikor Jákób látta, hogy Egyiptomban van gabona, ezt mondta fiainak: Mit néztek egymásra? Íme, hallom, hogy Egyiptomban van gabona. Menjetek le oda, és vegyetek onnan gabonát, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg. Lement hát József tíz bátyja Egyiptomba gabonát venni. De Benjámint, József öccsét nem küldte el Jákób a bátyjaival, mert azt gondolta: Netalán veszedelem érhetné. Elmentek tehát Izráel fiai gabonát venni az odamenőkkel együtt, mert éhség volt Kánaán földjén. József pedig az ország kormányzója volt, és ő árulta a gabonát a föld minden népének. Mikor József bátyjai odaértek, arccal a földre borultak előtte. Amint meglátta a bátyjait, megismerte őket, de idegennek mutatta magát nekik. Keményen beszélt velük. Megkérdezte őket: Honnan jöttetek? Ők így feleltek: Kánaán földjéről jöttünk eleséget venni. József tehát megismerte bátyjait, de azok nem ismerték meg őt. Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott. Így szólt nekik: Kémek vagytok, akik azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megfigyeljétek. Ők így szóltak neki: Nem, uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid. Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk. Becsületes emberek vagyunk, sohasem voltak kémek a te szolgáid. Ő így folytatta: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit megfigyeljétek. Amazok mondták: Tizenketten vagyunk testvérek mi, a te szolgáid, egy ember fiai Kánaán földjén, és íme, a legkisebb közülünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg. József erre így szólt nekik: Úgy van, ahogy mondtam nektek: kémek vagytok! Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a fáraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jön a legkisebb testvéretek. Küldjétek el egyikőtöket érte, hogy hozza ide. Ti pedig fogságban lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz úton jártok-e, vagy nem. Úgy éljen a faraó, hogy kémek vagytok. Azért fogságban tartotta őket harmadnapig. Harmadnap pedig ezt mondta nekik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek, hisz én is félem Istent: ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöcötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát a házaitok szükségletére. A legkisebbik testvéreteket pedig hozzátok hozzám! Akkor igazolva lesznek beszédeitek, és nem haltok meg. Ők pedig akképpen cselekedtek. És ezt mondták egymásnak: Bizony, vétkeztünk testvérünk ellen, akinek láttuk lelki szorongását, mikor nekünk könyörgött, de nem hallgattunk rá. Ezért következett ránk ez a nyomorúság. Rúben pedig így felelt nekik: Nem mondtam-e nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen? De nem hallgattatok rám. És íme, a vérét is keresik rajtunk! És nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács közvetített köztük. És József elfordult tőlük, és sírt. Azután hozzájuk fordult, és beszélt velük. Simeont visszatartotta közülük, és szemük láttára megkötöztette. Majd megparancsolta József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, de mindegyiknek tegyék vissza a pénzét a zsákjába, és adjanak nekik ennivalót az útra. És így cselekedtek velük. Azután föltették a gabonájukat a szamaraikra, és elmentek. Mikor pedig az egyikőjük kioldotta a zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson, és meglátta a pénzét, hogy íme, ott van a zsákja szájában, így szólt a testvéreinek: Visszatették a pénzemet, íme, a zsákomban van. Akkor megrettent a szívük, és remegve mondták egymásnak: Micsoda ez, amit Isten cselekedett velünk? Amikor megérkeztek atyjukhoz, Jákóbhoz, Kánaán földjére, elbeszélték neki mindazt, ami velük történt, és ezt mondták: Az a férfi, annak a földnek az ura, keményen beszélt velünk, és úgy bánt velünk, mintha azt az országot kémleltük volna. De mi azt mondtuk neki: Igaz emberek vagyunk, soha nem voltunk kémek. Tizenketten vagyunk testvérek, atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, a legkisebbikünk pedig most atyánkkal van Kánaán földjén. Erre így szólt nekünk az a férfi, annak a földnek ura: Erről tudom meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik testvéreteket hagyjátok nálam, a házaitok szükségletére valót vigyétek, és menjetek el! És hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket! Ebből megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek. Akkor visszaadom nektek testvéreteket, és kereskedhettek ebben az országban. Miközben zsákjaikat kiürítették, íme, mindegyiknek a zsákjában ott volt a pénze. Amint látták a pénzüket, ők és az atyjuk, megijedtek. Ezt mondta nekik atyjuk, Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtől. József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? Mindez engem ér! Akkor Rúben ezt mondta atyjának: Az én két fiamat öld meg, ha nem hozom vissza őt neked! Bízd a kezemre, és én visszahozom neked. Ő pedig így szólt: Nem megy le a fiam veletek, mert a bátyja meghalt, és egyedül ő maradt meg. Ha veszedelem érné az úton, amelyre indultok, ősz fejemet búba borítva bocsátanátok a sírba. Az éhség pedig elhatalmasodott az országban. Mikor fogytán volt az eleség, amelyet Egyiptomból hoztak, így szólt hozzájuk az atyjuk: Menjetek el újból, vegyetek nekünk egy kis eleséget. Júda így felelt neki: Erősen fogadkozott az a férfi: Színem elé ne kerüljetek, ha nem lesz veletek a testvéretek! Ha elbocsátod velünk öcsénket, elmegyünk, és veszünk neked eleséget. Ha pedig nem bocsátod el, nem megyünk, mert az a férfi megmondta nekünk: Színem elé ne kerüljetek, ha a testvéretek nem lesz veletek! Erre Izráel ezt mondta: Hogy tehettetek ilyen rosszat velem, hogy megmondtátok annak a férfinak, hogy van még egy öcsétek? Ők így feleltek: Nagyon tudakozódott az a férfi felőlünk és nemzetségünk felől. Megkérdezte: Él-e még az atyátok? Van-e még testvéretek? És mi a kérdései szerint feleltünk neki. Hát tudhattuk-e, hogy azt fogja mondani: Hozzátok ide testvéreteket? Júda ezt mondta atyjának, Izráelnek: Bocsásd el azt a fiút énvelem. Hadd keljünk útra azonnal, hogy éljünk, és meg ne haljunk, se mi, se te, se gyermekeink. Én leszek kezes érte, az én kezemből kérd számon. Ha nem hozom vissza, és nem állítom eléd, egész életemben bűnös legyek előtted! Bizony, ha nem késlekedünk, mostanra már kétszer is megjöhettünk volna. Erre így szólt nekik Izráel, az atyjuk: Ha csakugyan így kell lennie, akkor ezt tegyétek: vegyetek e föld válogatott gyümölcseiből az edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfinak: egy kis balzsamot, egy kis mézet, fűszert, mirhát, diót, mandulát. Pénzt pedig kétszer annyit vigyetek magatokkal, sőt azt a pénzt is vigyétek vissza, amelyet visszahoztatok a zsákjaitok szájában. Talán tévedés történt. Az öcséteket is vigyétek, keljetek föl, és menjetek vissza ahhoz a férfihoz. A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfinál, és küldje vissza veletek a másik testvéreteket, Benjámint is. Én pedig, ha megfosztva kell lennem gyermekeimtől, hát legyek megfosztva. Akkor fogták a férfiak azt az ajándékot és Benjámint, és kétszer annyi pénzt vettek a kezükbe, felkeltek, elmentek Egyiptomba, és megálltak József előtt. Amint József meglátta velük Benjámint, így szólt a háza felügyelőjének: Vezesd be azokat az embereket a házba, vágj le egy állatot, és készítsd el, mert ezek az emberek ma délben velem ebédelnek. Az pedig úgy cselekedett, ahogy József parancsolta, és bevezette őket József házába. Azok az emberek pedig megijedtek, hogy József házába vezették őket, és így szóltak: A pénz miatt hoztak ide, amely a múltkor visszakerült a zsákjainkba; hogy ránk rohanjanak, megtámadjanak, és rabszolgákká tegyenek minket a szamarainkkal együtt. Odaléptek azért József házának felügyelőjéhez, és így szóltak neki a ház ajtajában: Kérünk, uram! A múltkor eljöttünk eleséget venni. És mikor az éjjeli szállásra értünk, és kibontottuk zsákjainkat: íme, mindegyikünk zsákja szájában ott volt a pénzünk hiánytalanul. Ezt most visszahoztuk. De más pénzt is hoztunk magunkkal eleséget venni. Nem tudjuk, ki tette a pénzünket a zsákjainkba. Ő így szólt: Legyetek békén, ne féljetek. Istenetek, atyátok Istene adta nektek azt a kincset zsákjaitokba. Pénzetek kezemhez jutott. És kihozta hozzájuk Simeont. Azután bevezette őket József házába, vizet hozatott, megmosták lábukat, és abrakot is adott szamaraiknak. Ők pedig előkészítették az ajándékot, mielőtt József délben megjött, mert megértették, hogy ott ebédelnek. Mikor pedig József hazajött, bevitték neki a házba az ajándékot, amely a kezükben volt és leborultak előtte a földig. Ő pedig kérdezősködött az egészségük felől, majd ezt kérdezte: Egészségben van-e a ti öreg atyátok, akiről beszéltetek nekem? Él-e még? Ők pedig elmondták: Még él, és egészségben van a te szolgád, a mi atyánk. Majd meghajoltak és leborultak előtte. Mikor fölemelte szemét, és meglátta testvérét, Benjámint, az anyja fiát, így szólt: Ő a ti legkisebb testvéretek, akiről nekem szóltatok? Majd ezt mondta: Az Isten legyen hozzád kegyelmes, fiam! Akkor elsietett onnan József, mert fellángolt benne a szeretet öccse iránt, és erőt vett rajta a sírás. Bement hát a szobájába, és ott sírt. Azután megmosta az arcát, és kiment. Uralkodott magán, és ezt mondta: Hozzatok ennivalót. És előhozták külön neki, őnekik is külön, és az egyiptomiaknak is külön, akik vele ettek. Az egyiptomiak ugyanis nem ehettek együtt a héberekkel, mert utálatos az az egyiptomiak előtt. Akkor leültek előtte, az elsőszülött az őt illető helyre, majd sorra a többiek, koruk szerint. Az emberek pedig álmélkodva néztek egymásra. Ő pedig mindenkinek adott a saját asztaláról, és Benjámin része ötször nagyobb volt mindnyájuk részénél. És jóllakván megittasodtak. Azután ezt parancsolta József a háza intézőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait annyi eleséggel, amennyit el tudnak vinni, és mindegyikük pénzét tedd a zsákja szájába. A poharamat pedig, az ezüstpoharat tedd a legkisebbik zsákjának a szájába, a gabonájának árával együtt. Ő úgy cselekedett, ahogy József meghagyta. Reggel, virradatkor elbocsátották az embereket a szamaraikkal együtt. Kimentek a városból, de nem jutottak messzire, amikor József azt mondta a háza intézőjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek, és ha eléred őket, mondd nekik: „Miért fizettetek gonosszal a jóért? Hiszen abból iszik az én uram, és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, amit cselekedtetek!” Mikor utolérte őket, ezeket a szavakat mondta nekik. Azok pedig így válaszoltak: Miért mond az én uram ilyeneket? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek. Íme, a pénzt, amelyet zsákjaink szájában találtunk, meghoztuk neked Kánaán földjéről. Hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? Akinél megtalálják közülünk, szolgáid közül, az haljon meg, sőt mi is szolgái leszünk uramnak. Ő így szólt: Most is legyen beszédetek szerint: akinél megtalálják, az legyen a szolgám, ti azonban mentesek legyetek. Erre mindegyikük sietve lerakta a zsákját a földre, és kioldozta. Ő keresgélni kezdett. A legnagyobbikon kezdte, s a legkisebbiken végezte, és megtalálta a poharat Benjámin zsákjában. Erre ők megszaggaták ruhájukat, mindegyik fölmálházta a szamarát, és visszatértek a városba. Júda és testvérei bementek József házába, aki még ott volt, és földre borultak előtte. József ezt mondta nekik: Hogyan tehettetek ilyet! Hát nem tudjátok, hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud? Júda így válaszolt: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk, és mivel igazoljuk magunkat? Isten büntetése utolérte szolgáidat. Íme, mi az én uramnak szolgái vagyunk, mind mi, mind pedig az, akinek kezében a poharat megtalálták. Ő pedig ezt mondta: Távol legyen tőlem, hogy ilyet tegyek. Akinek a kezében a poharat megtalálták, az legyen a szolgám, ti pedig békességgel menjetek el atyátokhoz. De Júda hozzálépett, és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót füledbe a te szolgád, és ne gerjedjen föl haragod a te szolgád ellen, hiszen olyan vagy, mint a fáraó! Az én uram azt kérdezte szolgáitól: Van-e atyátok vagy testvéretek? Akkor mi azt feleltük az én uramnak: Van egy idős atyánk, akinek idős korában született egy gyermeke. Ennek a bátyja meghalt, és csak ő maga maradt az ő anyjától, és ezért szereti úgy őt az ő atyja. Te azt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el hozzám, hadd lássam őt. Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az atyját, mert ha elhagyja, meghal az atyja. Ekkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb testvéretek nem jön el veletek, színem elé ne kerüljetek többé! Mikor fölmentünk a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és tudtul adtuk neki az én uram beszédét, atyánk így szólt: „Menjetek vissza, és vegyetek nekünk egy kevés eleséget.” Mi erre azt feleltük: „Nem mehetünk. Ha a legkisebb testvérünk velünk lesz, akkor lemegyünk, mert nem mehetünk annak a férfinak a színe elé, ha nem lesz velünk a legkisebb testvérünk.” Erre a te szolgád, az én atyám azt mondta nekünk: „Tudjátok, hogy a feleségem csak két fiút szült nekem. Az egyik elment tőlem – úgy gondolom, bizonyára vadállat tépte széjjel –, és attól fogva nem láttam. Ha ezt is elviszitek szemem elől, és veszedelem találja érni, akkor ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok le a sírba.” Ha tehát most úgy megyek vissza a te szolgádhoz, az én atyámhoz, hogy e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve, ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal, s akkor a te szolgáid szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják le a sírba. De szolgád így vállalt kezességet atyjánál a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, életem végéig bűnös legyek atyám előtt. Ezért hadd maradjon itt e gyermek helyett a te szolgád az én uramnak szolgájául. E gyermek pedig menjen el az ő bátyjaival. Mert hogyan mehetnék én atyámhoz, ha e gyermek nincs velem? Nem nézhetném a nyomorúságot, amely atyámat emésztené! Ekkor József már nem tudta tartóztatni magát a körülötte állók előtt, és fölkiáltott: Vezessetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, amikor megismertette magát a testvéreivel. Hangos sírásra fakadt, úgy, hogy meghallották az egyiptomiak, és meghallotta a fáraó háza népe is. Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József. Él-e még az atyám? De nem tudtak neki felelni a testvérei, mert megijedtek tőle. József erre így szólt testvéreihez: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor ezt mondta: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. De most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok, mert a ti megmaradásotokért küldött ide engem Isten tielőttetek. Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, amelyben sem szántás, sem aratás nem lesz. Isten küldött el engem előttetek, hogy munkálkodjam a megmaradásotokon e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Tehát nem ti küldtetek ide engem, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé és egész házának urává és Egyiptom egész földjének fejedelmévé tett. Siessetek, és menjetek föl atyámhoz, és mondjátok neki: Ezt üzeni fiad, József: „Isten engem egész Egyiptom urává tett. Jöjj le hozzám, ne késsél. Gósen földjén fogsz lakni, és közel leszel hozzám te, fiaid, unokáid, juhaid, barmaid és mindened, amid van. Eltartalak itt téged – mert még öt évig éhínség lesz –, de te így nem fogsz nélkülözni; sem házad népe, sem semmid, amid van.” Íme, saját szemetekkel látjátok Benjámin testvéremmel együtt, hogy én magam szólok hozzátok. Beszéljétek hát el atyámnak minden dicsőségemet Egyiptomban és mindazt, amit láttatok. És siessetek azért, hozzátok ide atyámat. Ezzel öccsének, Benjáminnak nyakába borult, és sírt. Benjámin is sírt az ő nyakába borulva. Majd megcsókolta mindegyik testvérét, és sírt velük. Ezután beszédbe ereszkedtek vele a testvérei. A fáraó házába is eljutott a hír, hogy megjöttek József testvérei. Tetszett ez a fáraónak és a szolgáinak. És azt mondta Józsefnek: Mondd meg testvéreidnek: „Ezt cselekedjétek: rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére! Azután vegyétek magatokhoz atyátokat, házatok népét, és jöjjetek hozzám. Nektek adom Egyiptom földjének legjavát, hogy a legzsírosabb földön éljetek.” Parancsomra ezt is mondd nekik: Tegyétek ezt: vigyetek magatokkal Egyiptom földjéről szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, vegyétek föl atyátokat, és jöjjetek. A holmijaitokra pedig ne gondoljatok sajnálkozva, mert egész Egyiptom földjének a legjava a tietek lesz. Így tettek hát Izráel fiai. József adott nekik szekereket a fáraó parancsa szerint, és ennivalót is adott nekik az útra. Ahányan voltak, mindegyiknek adott egy-egy öltözet ruhát. De Benjáminnak háromszáz ezüstpénzt és öt öltözet ruhát adott. Atyjának pedig ezt küldte: tíz szamarat egyiptomi javakkal megrakva, tíz nőstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel felmálházva, útravalóul az atyjának. Így bocsátotta el testvéreit, és ők elmentek, miután intette őket: Ne vitatkozzatok az úton. Feljöttek hát Egyiptomból, és eljutottak Kánaán földjére atyjukhoz, Jákóbhoz. Amikor tudtára adták neki, hogy József még él, és egész Egyiptom földjén uralkodik, szíve elalélt, mert nem hitt nekik. Elbeszéltek hát neki mindent, amit József velük beszélt. Amikor látta a szekereket is, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, akkor föléledt atyjuknak, Jákóbnak a lelke. Ezt mondta Izráel: Elég nekem, hogy él még a fiam, József! Lemegyek hát, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok. Elindult tehát Izráel minden hozzátartozójával, Beérsebába ment, és áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. Isten így szólt Izráelhez éjjeli látomásban: Jákób, Jákób! Ő pedig felelte: Itt vagyok! És mondta: Én vagyok az Isten, a te atyád Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott téged. Lemegyek veled Egyiptomba, és bizonyosan fel is hozlak onnan. És József keze fogja majd le a szemedet. Fölkerekedett hát Jákób Beérsebából, és elvitték Izráel fiai atyjukat, Jákóbot és gyermekeiket és feleségeiket azokon a szekereken, amelyeket a fáraó küldött érte. Elvitték nyájaikat és szerzeményeiket, amelyeket Kánaán földjén szereztek, és eljutott Egyiptomba Jákób és minden vele levő ivadéka. Fiait és fiúunokáit, leányait és leányunokáit és minden vele levő magzatát elvitte magával Egyiptomba. Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, akik bementek Egyiptomba: Jákób és fiai: Jákób elsőszülötte, Rúben. Rúben fiai pedig: Hanók, Pallú, Hecrón, Karmi. Simeon fiai pedig: Jemúél, Jámín, Óhad, Jákín, Cóhar és Saul, a kánaáni asszony fia. Lévi fiai pedig: Gérsón, Kehát, Merári. Júda fiai pedig: Ér, Ónán, Sélá, Pérec, Zerah. De meghalt Ér és Ónán a Kánaán földjén. Pérec fiai pedig: Hecrón és Hámúl. Issakár fiai pedig: Tólá, Puvvá, Jób és Simrón. Zebulon fiai pedig: Szered, Élón, Jahleél. Ezek Lea fiai, akiket Jákóbnak Paddan-Arámban szült, a lánya pedig Dina volt. Fiainak és leányainak száma összesen harminchárom lélek. Gád fiai pedig: Cifjón, Haggi, Súni, Ecbón, Éri, Aródi és Aréli. Áser fiai pedig: Jimná, Jisvá, Jisvi, Beria és Szerah, a húguk. Beria fiai pedig: Héber és Malkiél. Ezek Zilpá fiai, akit Lábán adott Leának, a leányának. Ezt a tizenhat lelket szülte Jákóbnak. Ráhelnak, Jákób feleségének a fiai: József és Benjámin. Egyiptom földjén született Manassé és Efraim, akiket Ászenat, Pótiferának, Ón papjának leánya szült Józsefnek. Benjámin fiai pedig: Bela, Beker, Asbél, Gérá, Naamán, Éhi, Rós, Muppím, Huppím és Ard. Ezek Ráhel fiai, akik Jákóbnak születtek. Összesen tizennégy lélek. Dán fia pedig: Húsim. Naftáli fiai pedig: Jahceél, Gúni, Jécer és Sillém. Ezek Bilha fiai, akit Lábán adott Ráhelnak, a leányának. Ezeket szülte Jákóbnak, összesen hét lelket. Összesen hatvanhat lélek, akik tőle származtak, és Jákóbbal Egyiptomba mentek, Jákób fiainak feleségeit nem számítva. József fiai pedig, akik Egyiptomban születtek, két lélek. Jákób egész háza népe, mely Egyiptomba ment, hetven lélek. Júdát pedig elküldte maga előtt Józsefhez, hogy útmutatója legyen Gósen felé. És eljutottak Gósen földjére. És József befogatott a szekerébe, és eléje ment atyjának, Izráelnek Gósenbe. Mikor maga előtt látta, nyakába borult, és sokáig sírt. Így szólt Izráel Józsefhez: Immár örömest meghalok, miután láttam az arcodat, hogy még élsz. József pedig ezt mondta testvéreinek és atyja háza népének: Elmegyek, és tudtára adom a fáraónak, hogy testvéreim és atyám háznépe, akik Kánaán földjén voltak, eljöttek hozzám. Minthogy pedig ezek az emberek juhpásztorok s mindig jószágtartó nép voltak, juhaikat, marháikat és mindenüket elhozták, amijük van. S ha majd a fáraó hívat titeket, és azt kérdi: mi a foglalkozásotok, azt mondjátok: jószágtartó emberek voltak szolgáid gyermekségüktől fogva mind ez ideig, mi is, mint atyáink; hogy lakhassatok Gósen földjén. Mert minden juhpásztor utálatos az egyiptomiak előtt. József elment, és tudtára adta a fáraónak: Atyám és testvéreim idejöttek Kánaán földjéről juhaikkal, barmaikkal és mindenükkel, amijük van, és most Gósen földjén vannak. Maga mellé vett ötöt testvérei közül, és a fáraó elé állította őket. A fáraó azt kérdezte a testvérektől: Mi a foglalkozásotok? Ők így feleltek: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint az atyáink. Majd azt mondták a fáraónak: Azért jöttünk, hogy e földön megtelepedjünk, mert a te szolgáid állatainak nincs legelőjük, mivel hatalmassá lett az éhség Kánaán földjén. Hadd lakjanak azért most a te szolgáid Gósen földjén. A fáraó így szólt Józsefhez: Atyád és testvéreid idejöttek hozzád. Egyiptom földje, íme, előtted van. E föld legjobb részén telepítsd le atyádat és testvéreidet, hadd lakjanak a Gósen földjén. Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük rátermett emberek, tedd azokat az én jószágaim gondviselőivé. József bevezette atyját, Jákóbot is, és a fáraó elé állította. Jákób köszöntötte a fáraót. Ő ezt kérdezte Jákóbtól: Hány esztendős vagy? Jákób ezt felelte a fáraónak: Vándorlásom esztendeinek száma százharminc esztendő. Életem esztendeinek napjai kevesek és nyomorúságosak voltak, nem érték el atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők vándoroltak. Majd megáldotta Jákób a fáraót, és kiment a fáraó elől. Letelepítette hát József atyját és testvéreit, és birtokot adott nekik Egyiptom földjén, az ország legjobb részén, Ramszesz földjén, ahogy a fáraó megparancsolta. Ellátta József atyját és testvéreit és atyjának egész háza népét kenyérrel, a gyermekeik számának megfelelően. Kenyér nem volt az egész földkerekségen, mert igen nagy volt az éhínség, és Egyiptom és Kánaán földje elalélt az éhség miatt. József pedig összeszedett minden pénzt, ami Egyiptom és Kánaán földjén található volt, a gabona fejében, amelyet vásároltak. Ezt a pénzt bevitte József a fáraó házába. Amikor elfogyott a pénz Egyiptom földjén is, Kánaán földjén is, egész Egyiptom Józsefhez ment, és azt mondták: Adj nekünk kenyeret! Miért haljunk meg szemed láttára azért, mert nincs pénz? József így felelt: Hozzátok ide jószágaitokat, adok nektek jószágaitokért, ha már nincs pénz. Erre elvitték jószágaikat Józsefhez, és az adott nekik kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért. Eltartotta őket abban az esztendőben kenyérrel minden jószágukért. Amikor eltelt az esztendő, a második esztendőben is elmentek hozzá, és így szóltak: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és nyájaink mind az én uramnál vannak. Amint látja az én uram, semmink sem maradt, csak a testünk és a földünk. Miért vesszünk el szemed láttára mind mi magunk, mind a földünk? Vegyél meg minket és a földünket a kenyérért cserébe, és mi a földünkkel együtt a fáraó szolgái leszünk. Csak adj magot, hogy éljünk, s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. József tehát megvette egész Egyiptom földjét a fáraónak, mert az egyiptomiak mind eladták a földjüket, mivel elhatalmasodott rajtuk az éhség. Így a föld a fáraóé lett. A népet pedig egyik városból a másikba telepítette, Egyiptom egyik határszélétől a másik széléig. Csak a papok földjét nem vette meg, mert a papoknak szabott részük volt a fáraótól, és abból a szabott részből éltek, amit a fáraó adott nekik. Ezért nem adták el a földjüket. Akkor József ezt mondta a népnek: Íme, a mai napon megvettelek titeket és földeteket a fáraónak. Itt van számotokra a mag, vessétek be a földet! Betakarításkor adjatok a fáraónak egyötöd részt, négy rész pedig legyen a tietek a mező bevetésére és élelmetekre, mind magatoknak, mind házatok népének és gyermekeiteknek eledelül. Ők ezt felelték: Megmentetted az életünket. Hadd találjunk kegyelmet uram szeme előtt, és mi a fáraó szolgái leszünk. És törvénnyé tette azt József mind e mai napig Egyiptom földjén, hogy a fáraóé az ötödrész, egyedül csak a papok földje nem volt az övé. Izráel tehát Egyiptomban a Gósen földjén lakott, megörökölték azt, megszaporodtak és nagyon-nagyon megsokasodtak ott. Jákób pedig tizenhét esztendeig élt Egyiptom földjén, és élete esztendeinek ideje száznegyvenhét esztendő volt. Mikor elközelgettek Izráel halálának napjai, hívatta fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: Ha kedves vagyok előtted, kérlek, tedd a kezedet a csípőm alá, és légy hozzám szeretettel és hűséggel; kérlek, ne Egyiptomban temess el engem. Miután elalszom az én atyáimmal, vigyél ki engem Egyiptomból, és temess el az ő sírjukba. József így felelt: Szavaid szerint fogok cselekedni. Majd így szólt fiához: Esküdj meg nekem! És megesküdött neki. Ekkor Izráel leborult az ágy fejénél. Ezek után megmondták Józsefnek: Íme, atyád beteg. Ekkor odavitte magával két fiát, Manassét és Efraimot. És tudtára adták Jákóbnak: Íme, fiad, József hozzád jön. Ekkor Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon. Ezt mondta Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, és megáldott engem. Azt mondta nekem: Íme, megszaporítalak és megsokasítalak, és népek sokaságává teszlek, s ezt a földet utánad utódaidnak adom örök birtokul. Most tehát a két fiad, akik Egyiptom földjén az előtt születtek, hogy én hozzád jöttem Egyiptomba, legyenek az enyéim! Efraim és Manassé, akárcsak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek. Azok a szülötteid pedig, akiket őutánuk nemzettél, a tieid lesznek, és bátyjaik nevét viseljék örökségükben. Mert amikor Paddánból jöttem, meghalt mellettem Ráhel Kánaán földjén, amikor már csak egy rövid útra voltam Efrátától, és eltemettem őt ott az Efratába, azaz a Betlehembe vezető úton. Mikor Izráel meglátta József fiait, ezt mondta: Kik ezek? József ezt felelte atyjának: A fiaim, akiket Isten itt adott nekem. Ő így szólt: Hozd ide hozzám, hadd áldjam meg őket! Mert Izráelnek szeme meghomályosodott az öregség miatt, és nem látott. Ekkor József hozzávitte őket, ő pedig megcsókolgatta és megölelgette őket. Ezt mondta Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy megláthatom az arcodat, és íme, Isten megengedte, hogy lássam utódaidat is. Akkor József kivette őket atyjának térdei közül, és leborult arccal a földre. Majd fogta mindkettejüket, Efraimot a jobb kezével, Izráel bal keze felől, Manassét pedig a bal kezével, Izráelnek a jobb keze felől, és odavitte őket hozzá. Izráel pedig kinyújtotta a jobb kezét, és rátette Efraim fejére, pedig ő volt a kisebbik, a bal kezét pedig Manassé fejére. Tudatosan tette keresztbe kezeit, noha az elsőszülött Manassé volt. És megáldotta Józsefet e szavakkal: Az Isten, aki előtt jártak atyáim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: az az angyal, aki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék nevemet és atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és sokasodjanak meg e földön. Mikor József látta, hogy atyja a jobb kezét Efraim fejére teszi, nem tetszett neki, és megfogta atyja kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át. Ezt mondta József az atyjának: Nem úgy, atyám, mert ez az elsőszülött! Ennek a fejére tedd a jobb kezedet. Atyja azonban nem akarta, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom, ő is néppé lesz, ő is megnő, de öccse jobban megnövekszik nála, és utóda népek sokaságává lesz. És így áldotta meg őket azon a napon: Ha áld Izráel, téged említsen ily módon: tegyen olyanná Isten, mint Efraimot és Manassét! És Efraimot Manassé elé tette. Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Íme, én meghalok, de Isten veletek lesz, és visszavisz titeket atyáitok földjére. Neked pedig atyádfiaiénál egy résszel többet adok, amelyet kardommal és íjammal az emóriaktól elvettem. Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek ide, hadd adjam tudtotokra, mi következik rátok a messze jövőben. Gyűljetek össze, s hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra. Rúben, elsőszülöttem vagy te, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszel első, mert atyád ágyába léptél, s akkor megfertőztetted! Ágyamba lépett ő. Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszköze a fegyverük. Tanácsukban ne legyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem, mert haragjukban férfit öltek, s kedvük telve inát szegték a bikának. Átkozott a haragjuk, mert erőszakos, és a dühük, mivel kegyetlen. Elszórom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben. Júda! Téged magasztalnak testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz, s meghajolnak előtted atyádfiai. Oroszlánkölyök vagy, Júda. Zsákmányt ejteni mész el, fiam! Leheversz, és megpihensz, mint a hím oroszlán és mint a nőstény oroszlán. Ki veri fel őt? Nem távozik el Júdából a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térde közül, míg eljön Siló, akinek engednek a népek. Szőlőtőhöz köti szamarát és nemes venyigéhez szamara csikóját, a ruháját borban mossa és köntösét a szőlő vérében. Bortól zavarosak a szemei, tejtől fehérek a fogai. A tenger partjáig tart Zebulon lakóhelye, a hajók kikötőjéig, s határának széle Szídónig ér. Issakár olyan, mint az erős csontú szamár, a karámok közt heverész. Mikor látja, hogy jó a nyugalom, és hogy a föld milyen kies, teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz. Dán ítéli a maga népét, mint Izráel bármely törzse. Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, amely a ló csüdjébe harap, hogy a lovasa hanyatt esik. Szabadításodra várok, URam! Gád! Martalócok háborgatják, de végül majd ő hág azok sarkába. Ásér kenyere kövér, királyi csemegét ad. Naftáli gyors lábú szarvas, beszéde kedves. Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók. De fölhúzva marad íja, megfeszülve karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától. Atyád Istenétől, aki segítsen, a Mindenhatótól, aki áldjon meg az ég áldásaival onnan felülről, a lent elterülő mélység áldásaival, az emlők és az anyaméh áldásaival. Atyád áldásai meghaladják az ősi hegyek áldását, az örök halmok kiességét. Ez mind szálljon József fejére, a testvérek közül kiválasztottnak a homlokára. Benjámin ragadozó farkas: reggel zsákmányt eszik, este pedig prédát oszt. Ez Izráel tizenkét törzse, és ez az, amit atyjuk mondott nekik, amikor megáldotta őket. Mindegyiket a hozzá illő áldással áldotta meg. Azután ezt parancsolta nekik: immár népemhez takaríttatom, temessetek atyáimhoz, abba a barlangba, amely a hettita Efrón mezején van. Abba a barlangba, amely Kánaán földjén, Mamréval szemben, Makpéla mezején van, amelyet Ábrahám a mezővel együtt megvett a hettita Efróntól, temetésre való örökségül. Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát. Oda temették Izsákot és feleségét, Rebekát. És oda temettem el Leát is. A Hét fiaitól megvett tulajdon ez a mező és a rajta levő barlang. Amikor befejezte Jákób a fiainak adott parancsokat, fölhúzta lábát az ágyra. Azután elhunyt, és népéhez takaríttatott. Ekkor József atyja arcára borult, siratta és csókolgatta őt. Azután megparancsolta szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az atyját. Az orvosok be is balzsamozták Izráelt. Negyven nap telt el ezzel, mert ennyi ideig tart a bebalzsamozás. Az egyiptomiak pedig hetven napig siratták őt. Mikor elmúltak siratásának a napjai, így szólt József a fáraó háznépéhez: Ha kedves vagyok előttetek, mondjátok el a fáraónak ezt a kérésemet: Atyám megesketett engem e szóval: „Íme, meghalok. Oda temess el engem, a síromba, amelyet Kánaán földjén készítettem magamnak.” Most hát kérlek, hadd menjek el, hadd temessem el ott atyámat, azután visszatérek. A fáraó így szólt: Menj el, és temesd el atyádat, ahogy megesketett téged. El is ment József, hogy eltemesse atyját, és vele együtt ment a fáraó minden szolgája, házának vénei és az összes egyiptomi vén meg József egész háza népe, bátyjai és atyjának háza népe. Csak gyermekeiket, juhaikat és marháikat hagyták Gósen földjén. Ezenfelül harci szekerek és lovasok is mentek vele, úgyhogy igen nagy sereg volt. Mikor Átád szérűjéhez értek, amely a Jordánon túl van, ott nagy és keserves sírással sírtak. József pedig hét napig gyászolta atyját. Amikor az ország lakosai, a kánaániak látták ezt a gyászt Átád szérűjénél, ezt mondták: Keserves gyásza ez az egyiptomiaknak. Azért nevezték azt a helyet a Jordánon túl ÁbélMicraimnak. Úgy cselekedtek Jákóbbal a fiai, ahogy megparancsolta nekik. Elvitték Kánaán földjére, és eltemették a Makpéla mezején levő barlangba, amelyet Ábrahám a mezővel együtt temetkezési helyül vásárolt a hettita Efróntól Mamréval szemben. József, miután eltemette atyját, visszatért Egyiptomba, testvéreivel és mindazokkal, akik vele fölmentek atyjának temetésére. Amikor látták József testvérei, hogy atyjuk meghalt, ezt mondták: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszafizeti nekünk mindazt a gonoszt, amit elkövettünk rajta. Ezt üzenték tehát Józsefnek: Atyád ezt parancsolta nekünk halála előtt: „Így szóljatok Józsefhez: Kérünk, bocsásd meg testvéreidnek vétkét és bűneit, hogy rosszat tettek ellened.” Most hát bocsásd meg azoknak vétkét, akik atyád Istenének szolgái. József sírva fakadt, amikor ezt mondták neki. Ekkor odamentek hozzá a testvérei, leborultak előtte, és így szóltak: Íme, szolgáid vagyunk. De József így felelt: Ne féljetek! Hát Isten vagyok-e én? Ti rosszat gondoltatok felőlem, de Isten úgy gondolta, hogy jóra fordítja azt, hogy úgy cselekedjék, amint ma van, hogy sok nép életét megtartsa. Azért most ne féljetek! Eltartalak titeket és gyermekeiteket. Így vigasztalta meg őket, és szívükre beszélt. József pedig és atyjának háza népe Egyiptomban lakott. József száztíz évig élt, és meglátta Efraim fiait harmadízig. Manassé fiának, Mákirnak is születtek gyermekei, akik József térdén növekedtek föl. Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal gondotokat fogja viselni, és felvisz titeket e földről arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. Majd megeskette József Izráel fiait: Mikor Isten bizonyosan meglátogat titeket, vigyétek föl magatokkal innen az én tetememet. És mikor József száztíz éves korában meghalt Egyiptomban, bebalzsamozták, és koporsóba tették. Ez a nevük Izráel fiainak, akik Jákóbbal Egyiptomba mentek. Mindegyik a háza népével ment: Rúben, Simeon, Lévi és Júda, Issakár, Zebulon és Benjámin, Dán és Naftáli, Gád és Ásér. Összesen hetven lélek volt, akik Jákóbtól származtak. József pedig már Egyiptomban volt. Azután meghalt József és minden testvére és az az egész nemzedék. Izráel fiai pedig szaporák voltak, szaporodtak és sokasodtak, és nagyon hatalmassá lettek, úgy, hogy megtelt velük az ország. Eközben új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Így szólt a népéhez: Íme, az Izráel fiainak népe nagyobb és hatalmasabb nálunk. Rajta, bánjunk okosan vele, hogy meg ne sokasodjék, és nehogy az legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz csatlakozzon, és ellenünk harcoljon, és az országból kivonuljon. Ezért hajcsárokat rendeltek föléjük, hogy nehéz munkával sanyargassák őket. Gabonatároló városokat építettek a fáraónak, Pitómot és Ramszeszt. De minél inkább sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak, és annál inkább terjeszkedtek; ezért féltek Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait. Kemény munkával keserítették életüket: sárcsinálással, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával. Sokféle munkával kegyetlenül sanyargatták őket. Ezután azt mondta Egyiptom királya a héber bábáknak, akik közül az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve: Amikor héber asszonyok szülése körül segédkeztek, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, öljétek meg, ha pedig leány, hadd éljen. De a bábák félték Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogy Egyiptom királya parancsolta nekik, hanem életben hagyták a gyermekeket. Ezért Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és azt mondta nekik: Miért tettétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák pedig így feleltek a fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem életerősek. Mire a bába eljut hozzájuk, már szülnek. Ezért Isten jót tett a bábákkal, a nép pedig sokasodott, és igen hatalmassá lett. És mivel a bábák félték Istent, megszaporította háza népüket. Ekkor a fáraó megparancsolta egész népének: Minden újszülött fiút vessetek a folyóba, csak a leányokat hagyjátok életben! Egy Lévi nemzetségéből való férfi elment, és feleségül vett egy Lévi-leányt. Az asszony fogant méhében, és fiút szült. Amikor látta, hogy szép a gyermek, három hónapig rejtegette. De mikor tovább nem rejtegethette, szerzett neki egy gyékényládácskát, bekente gyantával és szurokkal, belehelyezte a gyermeket, és letette a folyó szélén a sás közé. A nénje pedig megállt távol, hogy megtudja, mi történik vele. Ekkor lement a fáraó leánya, hogy megfürödjék a folyóban, a szolgálóleányai pedig a víz partján járkáltak. Amint meglátta a ládácskát a sás között, odaküldte szolgálóleányát, és kihozatta. Kinyitotta, és meglátta a gyermeket: íme, egy síró fiú volt! Megszánta, és azt mondta: A héberek gyermekei közül való. A nénje pedig azt mondta a fáraó leányának: Elmenjek-e, és hívjak-e egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közül, hogy szoptassa neked a gyermeket? A fáraó leánya így felelt neki: Menj el! Elment hát a leány, és elhívta a gyermek anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: Vidd el ezt a gyermeket, és szoptasd nekem, és én megadom jutalmadat. Erre az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. Mikor a gyermek felnőtt, a fáraó leányához vitte őt, és az a fiává fogadta, és Mózesnek nevezte, mert azt mondta: a vízből húztam ki. Amikor Mózes felnövekedett, kiment atyjafiaihoz, és látta nehéz munkájukat. Meglátta, hogy egy egyiptomi férfi ver egy héber férfit az ő atyjafiai közül. Mikor körültekintett, és látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokba. Másnap is kiment, és íme, két héber férfi veszekedett. Azt mondta annak, aki bűnös volt: Miért vered a testvéredet? Az pedig így felelt: Kicsoda tett téged felettessé és bíróvá fölöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit? Mózes pedig megijedt, és azt mondta magában: Bizony, kitudódott a dolog. A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és Mózest halálra kerestette. De Mózes elmenekült a fáraó elől, és Midján földjén telepedett le. Ott leült egy kútnál. Midján papjának pedig hét leánya volt. Odamentek, vizet húztak, és telemerték a vályúkat, hogy megitassák atyjuk juhait. A pásztorok is odamentek, és elűzték őket. Mózes pedig fölkelt, és segített a leányoknak, és megitatta juhaikat. Mikor atyjukhoz, Reuélhez hazaértek, ő megkérdezte: Mi az oka, hogy ma ilyen hamar megjöttetek? Ők így válaszoltak: Egy egyiptomi férfi oltalmazott meg minket a pásztoroktól, sőt még vizet is húzott nekünk, és megitatta a juhokat. Erre így szólt a leányainak: Hol van ő? Miért hagytátok ott azt a férfit? Hívjátok el, hogy egyen valamit! Mózes jónak látta, hogy ott maradjon a férfinál, aki feleségül adta Mózeshez a leányát, Cippórát. Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön. E hosszú idő alatt meghalt Egyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodtak a szolgaság miatt; kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajkiáltásuk feljutott Istenhez. Meghallotta Isten a fohászkodásukat, és megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának juhait őrizte. Egyszer a juhokat a pusztán túl terelte, és az Isten hegyéhez, a Hórebhez jutott. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában, egy csipkebokor közepében. Látta, hogy íme, a csipkebokor ég, de a tűz nem emészti meg. Azt mondta Mózes: Odamegyek, hogy lássam ezt a nagy csodát, hogy miért nem ég el a csipkebokor. Látta az ÚR, hogy odament megnézni, és szólította őt Isten a csipkebokor közepéből: Mózes! Mózes! Ő így felelt: Itt vagyok. Azt mondta neki Isten: Ne jöjj közel, oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, amelyen állsz! Majd azt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Mózes pedig elrejtette arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az ÚR pedig azt mondta: Bizony, láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam a sanyargatóik miatt való kiáltását, sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és felvigyem őt arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. És most, íme, feljutott hozzám Izráel fiainak kiáltása, és láttam is a nyomorgatást, amellyel sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, és hozd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból. Mózes azonban így szólt Istenhez: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? Ő így felelt: Én veled leszek! Ez lesz a jele, hogy én küldtelek: amikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni Istennek. Mózes azt mondta Istennek: Íme, én elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: „Atyáitok Istene küldött engem hozzátok.” És ha kérdezik tőlem: mi az ő neve, mit feleljek nekik? Isten azt mondta Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok. Majd ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: „Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről nemzedékre.” Menj el, gyűjtsd össze Izráel véneit, és mondd ezt nekik: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: „Megemlékeztem rólatok és arról, amit elkövettek rajtatok Egyiptomban. Megmondtam, hogy kiviszlek titeket az egyiptomi nyomorúságból a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak földjére, a tejjel és mézzel folyó földre.” És ha hallgatnak a szavadra, akkor menj be te Izráel véneivel Egyiptom királyához, és így szóljatok neki: Az ÚR, a héberek Istene megjelent nekünk. Most azért hadd menjünk háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk az ÚRnak, a mi Istenünknek. Én pedig tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg nektek, hogy elmenjetek, csak az erőszaknak enged. Ezért kinyújtom kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodámmal, melyeket véghezviszek benne. Így majd elbocsát titeket. És kedvessé teszem e népet az egyiptomiak előtt, úgyhogy amikor kimentek, nem mentek üres kézzel. Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársnőjétől ezüst és arany ékszereket és ruhákat, és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra. Így fogjátok kifosztani Egyiptomot. Így felelt erre Mózes: De ha nem hisznek nekem, s nem hallgatnak a szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg neked az ÚR? Erre az ÚR azt mondta neki: Mi az a kezedben? Bot – felelte ő. Dobd a földre! – mondta az ÚR. S amint a földre dobta, kígyóvá lett, és Mózes elfutott előle. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és fogd meg a farkát! Erre kinyújtotta a kezét, megragadta azt, és bottá vált a kezében. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd azt mondta neki az ÚR: Most dugd be a kezed a kebledbe! Ő bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, íme, olyan poklos volt a keze, mint a hó. Ezután azt mondta az ÚR: Dugd vissza a kezed a kebledbe! Erre visszadugta a kezét a keblébe, majd kivette a kebléből, és íme, ismét olyanná lett, mint a teste. Ha úgy lenne, hogy nem hisznek neked, és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. Ha pedig úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor meríts vizet a folyóból, öntsd a szárazra, és a víz, amelyet a folyóból merítettél, vérré lesz a szárazon. Mózes azt monda az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesszóló, azelőtt sem voltam az, és azóta sem vagyok, hogy beszéltél a szolgáddal. Nehézajkú és nehéznyelvű vagyok. De az ÚR azt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Vajon ki tesz némává vagy süketté vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az ÚR? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, amit mondanod kell. Ő pedig mondta: Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz. Erre fölgerjedt az ÚR haragja Mózes ellen, és azt mondta: Nemde testvéred a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő jól tud beszélni, és íme, ő ki is jön eléd, s mihelyt meglát, örvendezni fog szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én leszek a te száddal és az ő szájával, és megtanítalak titeket arra, amit tennetek kell. Ő beszél majd helyetted a néphez, és ő lesz a te szájad, te pedig istenként leszel mellette. Ezt a botot pedig vedd a kezedbe, hogy véghezvidd vele azokat a jeleket. Ekkor visszament Mózes apósához, Jetróhoz, és azt mondta neki: Hadd menjek, és térjek vissza testvéreimhez Egyiptomba, hogy meglássam, élnek-e még. Jetró így felelt neki: Eredj el békességgel! Az ÚR pedig így szólt Mózeshez Midjánban: Menj, térj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok a férfiak, akik téged halálra kerestek. Ekkor vette Mózes a feleségét és fiait, felültette őket a szamárra, és visszatért Egyiptomba. Az Isten botját pedig a kezébe vette. Azt mondta az ÚR Mózesnek: Amikor elindulsz, hogy visszatérj Egyiptomba, ügyelj arra, hogy mindazokat a csodákat véghezvidd a fáraó előtt, amelyeket hatalmadba adtam. Én pedig megkeményítem a szívét, és nem bocsátja el a népet. Ezt mondd tehát a fáraónak: Így szól az ÚR: „Izráel népe az én elsőszülött fiam; azért azt mondom neked: bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nekem, és ha te vonakodsz elbocsátani, íme, én megölöm a te elsőszülött fiadat.” Amikor úton volt, egy szálláson eléállt az ÚR, és meg akarta ölni. De Cippóra vett egy éles követ, és lemetszette fia előbőrét, és Mózes lába elé vetette e szavakkal: Bizony, véren szerzett jegyesem vagy nekem! Erre békét hagyott neki. És Cippóra azt mondta: Véren szerzett jegyes a körülmetélkedésért. Áronnak pedig azt mondta az ÚR: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta. Mózes pedig elbeszélte Áronnak az ÚR minden szavát, amelyekkel elküldte őt, és mindazokat a jeleket, amelyeket rábízott. Majd elment Mózes és Áron, és összegyűjtötték Izráel fiai közül a véneket. Áron elmondta mindazt, amit az ÚR mondott Mózesnek, és bemutatta a jeleket a nép szeme láttára. Amikor a nép hitt, és megértette, hogy meglátogatta az ÚR Izráel fiait, és megtekintette nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak. Azután elment Mózes és Áron, és azt mondták a fáraónak: Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: „Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szenteljenek nekem a pusztában.” A fáraó azt felelte: Kicsoda az az ÚR, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az URat, és nem is bocsátom el Izráelt. Ők pedig azt mondták erre: A héberek Istene megjelent nekünk. Hadd menjünk hát háromnapi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az ÚRnak, a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel. Egyiptom királya erre így felelt nekik: Mózes és Áron! Miért vonjátok el a népet a munkájától? Menjetek a dolgotokra! Azt is mondta a fáraó: Íme, a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velük a munkájukat! Még aznap megparancsolta a fáraó a nép hajcsárainak és felügyelőinek: Ne adjatok többé szalmát a népnek a vályogvetéshez, mint ezelőtt! Hadd menjenek el ők maguk, és szedjenek maguknak szalmát. De a korábban kirótt téglaszámot vessétek ki rájuk, ne engedjetek belőle, mert restek ők, és azért kiáltoznak így: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek! Meg kell nehezíteni ezeknek az embereknek a feladatát, hogy az lefoglalja őket, és ne hajoljanak hazug beszédekre. Kimentek tehát a nép hajcsárai és felügyelői, és közölték a néppel: Azt mondja a fáraó: Nem adok nektek szalmát! Menjetek, szedjetek magatoknak onnan, ahol találtok. De semmit nem engedünk el a munkátokból. Ekkor elszéledt a nép egész Egyiptomban, hogy tarlót tépjenek szalmának. A hajcsárok pedig szorították őket, és azt mondták: Végezzétek el a munkátokat, mindennap a kiszabott munkát úgy, mint akkor, amikor még volt szalma. És verték az Izráel fiai közül való felügyelőket, akiket a fáraó hajcsárai rendeltek föléjük, és azt mondogatták: Miért nem végeztétek el a rátok kiszabott mennyiséget sem tegnap, sem ma úgy, mint azelőtt? Akkor elmentek az Izráel fiai közül való felügyelők, és így kiáltottak a fáraóhoz: Miért cselekszel így szolgáiddal? Szalmát nem adnak szolgáidnak, és azt mondják nekünk: Csináljatok téglát! És íme, szolgáidat verik, s ezzel néped ellen vétkezel. Ő pedig azt válaszolta: Lusták vagytok, restek, azért mondjátok: menjünk el, és áldozzunk az ÚRnak! Most pedig menjetek, dolgozzatok, szalmát ugyan nem adnak nektek, de a rátok kirótt téglaszámot be kell adnotok. Akkor látták Izráel fiainak a felügyelői, hogy bajban vannak, mert azt kell mondaniuk: a tégla számát lejjebb ne szállítsátok, mindennap legyen kész az aznapi munka. Amikor kijöttek a fáraótól, szembetalálkoztak Mózessel és Áronnal. Azt mondták nekik: Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg titeket, akik rossz hírbe kevertetek minket a fáraó előtt és a szolgái előtt, mert fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek minket. Ekkor Mózes visszament az ÚRhoz, és azt mondta: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel? Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bementem a fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel. Te pedig nem szabadítottad meg a népedet. Ekkor az ÚR azt mondta Mózesnek: Majd meglátod, mit cselekszem a fáraóval, mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátania, és hatalmas kéztől kényszerítve űzi el őket a földjéről. Majd Isten azt mondta Mózesnek: Én vagyok az ÚR! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de az ÚR nevemen nem voltam előttük ismert. Szövetséget is kötöttem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, az ő tartózkodásuk földjét, hogy ott lakjanak. Izráel fiainak fohászkodását is meghallottam amiatt, hogy az egyiptomiak szolgálatra szorították őket, és megemlékeztem szövetségemről. Azért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és kihozlak titeket Egyiptom nehéz igája alól, és megszabadítalak titeket a kemény szolgálattól, és megmentelek benneteket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. Népemmé fogadlak titeket, Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én vagyok a ti URatok és Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz igája alól. És beviszlek titeket arra a földre, amelyet esküvel ígértem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom örökségül, én, az ÚR! Mózes elmondta mindezt Izráel fiainak, de nem hallgattak rá kishitűségük és a kemény szolgálat miatt. Akkor az ÚR így szólt Mózeshez: Menj be, szólj a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait a földjéről. Mózes azonban így beszélt az ÚR előtt: Íme, Izráel fiai nem hallgatnak rám, hogy hallgatna hát rám a fáraó, holott én nehéz beszédű vagyok? De az ÚR beszélt Mózessel és Áronnal, és odarendelte őket Izráel fiaihoz és a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy hozzák ki Izráel fiait Egyiptom földjéről. Ezek atyáik háza népének fejei: Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének fiai: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmi. Ezek Rúben nemzetségei. Simeon fiai pedig: Jemúél, Jámín, Óhad, Jákín, Cóhar és Saul, a kánaáni asszony fia. Ezek Simeon nemzetségei. Ezek pedig a Lévi fiainak nevei, születésük szerint: Gérsón, Kehát és Merári. Lévi pedig százharminchét évig élt. Gérsón fiai: Libní, Simei, nemzetségeik szerint. Kehát fiai pedig: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. Kehát pedig százharminchárom évig élt. Merári fiai: Mahli és Músí. Ezek Lévi nemzetségei születésük szerint. Amrám pedig feleségül vette magának Jókebedet, atyjának húgát, és ő szülte neki Áront és Mózest. Amrám százharminchét évig élt. Jichár fiai pedig: Kórah, Nefeg és Zikri. Uzzíél fiai pedig: Mísáél, Elcáfán és Szitri. Áron pedig feleségül vette Elisebát, Ammínádáb leányát, Nahsón húgát, és ő szülte neki Nádábot, Abíhút, Eleázárt és Ítámárt. Kórah fiai pedig: Asszír, Elkáná és Abíászáf. Ezek Kórah nemzetségei. Eleázár pedig, Áron fia, Pútíél leányai közül vett feleséget, és ő szülte neki Fineást. Ezek a léviták családfői nemzetségeik szerint. Ez az Áron és Mózes az, akiknek azt mondta az ÚR: Hozzátok ki Izráel fiait Egyiptom földjéről, seregeik szerint. Ők azok, akik tárgyaltak a fáraóval, Egyiptom királyával, hogy kihozhassák Izráel fiait Egyiptomból. Mikor az ÚR Mózessel Egyiptom földjén beszélt, így szólt az ÚR hozzá: Én vagyok az ÚR! Mondd el a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked. De Mózes így válaszolt: Íme, én nehéz beszédű vagyok, hogy hallgatna rám a fáraó? Az ÚR erre azt mondta Mózesnek: Lásd, mintegy Istenné teszlek a fáraónak, testvéred, Áron pedig szószólód lesz. Mondj el mindent, amit parancsolok neked. Testvéred, Áron pedig mondja meg a fáraónak, hogy bocsássa el Izráel fiait a földjéről. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptom földjén. De a fáraó nem fog rátok hallgatni. Akkor a kezemet Egyiptomra vetem, és kihozom seregemet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptom földjéről nagy büntető ítéletek által. S megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, amikor kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom Izráel fiait közülük. Mózes és Áron mindenben úgy cselekedett, ahogy az ÚR parancsolta nekik. Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom esztendős volt, amikor a fáraóval beszéltek. Majd így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Ha így szól hozzátok a fáraó: „Tegyetek csodát!”, akkor mondd Áronnak: vedd a botodat, és dobd a fáraó elé! És az kígyóvá lesz. Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy cselekedtek, ahogy az ÚR parancsolta. Áron a fáraó és az ő szolgái elé dobta a botját, és az kígyóvá lett. Ekkor a fáraó is előhívta a bölcseket és varázslókat, és ők, Egyiptom írástudói is úgy cselekedtek az ő titkos mesterségükkel. Mindegyik ledobta a botját, és kígyóvá lettek. De Áron botja elnyelte az ő botjukat. A fáraó szíve azonban megkeményedett, és nem hallgatott rájuk, amint megmondta az ÚR. Az ÚR pedig azután így szólt Mózeshez: Kemény a fáraó szíve, nem akarja a népet elbocsátani. Menj a fáraóhoz reggel! Íme, ő kimegy a vízhez. Állj elé a folyó partján, és a botot, amely kígyóvá változott, vedd a kezedbe. Mondd neki: Az ÚR, a héberek Istene küldött engem hozzád ezzel az üzenettel: „Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem a pusztában. De, íme, mindeddig nem hallgattál meg.” Így szól az ÚR: Erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: íme, én megsújtom a kezemben lévő bottal a vizet, amely a folyóban van, és az vérré változik. És a hal, amely a folyóban van, elpusztul, a folyó pedig megbüdösödik, és irtózni fognak az egyiptomiak attól, hogy igyanak belőle. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd Áronnak: „Vedd a botodat, és nyújtsd ki a kezed Egyiptom vizeire: folyóira, csatornáira, tavaira és minden vízgyűjtőjére, hogy vérré váljanak, és vér legyen Egyiptom egész földjén, mind a fa-, mind a kőedényekben.” Mózes és Áron pedig úgy cselekedett, ahogy az ÚR parancsolta. Fölemelte a botot, rásújtott a vízre, amely a folyóban volt a fáraó és szolgái előtt, és a folyó egész vize vérré változott. A hal pedig, amely a folyóban volt, elpusztult, és megbüdösödött a folyó, és nem ihattak az egyiptomiak a folyóvízből; és vér volt Egyiptom egész földjén. De úgy cselekedtek Egyiptom írástudói is az ő varázslásukkal, és kemény maradt a fáraó szíve, és nem hallgatott rájuk, amint az ÚR megmondta. Megfordult a fáraó, hazament, és ezen sem indult meg a szíve. Az egyiptomiak pedig mindnyájan ásták a folyóvíz mellékét vízért, hogy ihassanak, mert nem lehetett inni a folyó vizét. Hét nap telt el azóta, hogy az ÚR csapással sújtotta a folyót. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és mondd neki: „Azt mondja az ÚR: bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem! Ha pedig nem akarod elbocsátani, íme, én egész határodat békákkal verem meg. És a folyóvíz békáktól hemzseg, és felmennek és bemennek a házadba, hálószobádba, ágyadra, szolgáid házába, néped közé, kemencéidbe és sütőteknőidbe. És reád és népedre és minden szolgádra békák másznak.” Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Áronnak: „Nyújtsd ki kezedet botoddal a folyókra, csatornákra és a tavakra, és hozd fel a békákat Egyiptom földjére!” Ekkor Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizeire, és békák jöttek fel, és ellepték Egyiptom földjét. De az írástudók is úgy cselekedtek titkos mesterségükkel, és felhozták a békákat Egyiptom földjére. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az ÚRnak, hogy távolítsa el rólam és népemről a békákat, és elbocsátom a népet, hogy áldozzék az ÚRnak. Mózes pedig azt felelte a fáraónak: Parancsolj velem! Mikorra könyörögjek éretted, szolgáidért és népedért, hogy kipusztuljanak a nálad és a házaidban levő békák, és csak a folyóban maradjanak meg? Ő így felelt: Holnapra. Erre Mózes azt mondta: Amint kívánod. Hogy megtudd, hogy nincs hasonló a mi URunkhoz, Istenünkhöz, eltávoznak a békák tőled meg a házaidtól, szolgáidtól és népedtől, csak a folyóban maradnak meg. Mózes és Áron kiment a fáraótól, és Mózes kiáltott az ÚRhoz a békák miatt, amelyeket a fáraóra bocsátott. Az ÚR pedig Mózes beszéde szerint cselekedett, és kivesztek a békák a házakból, udvarokból és mezőkről. Rakásokba gyűjtötték azokat, és a föld bűzlött tőlük. De amint látta a fáraó, hogy baja könnyebbül, megkeményítette szívét, és nem hallgatott rájuk, amint megmondta az ÚR. Majd szólt az ÚR Mózesnek: Mondd meg Áronnak: „Nyújtsd ki botodat, és sújts a föld porára, hogy tetűvé legyen egész Egyiptom földjén.” És így cselekedtek. Áron kinyújtotta kezét, botjával lesújtott a föld porára, és tetvek lettek emberen és állaton. A föld minden pora tetűvé lett egész Egyiptom földjén. Az írástudók is megkísérelték varázslásukkal, hogy tetveket hozzanak elő, de nem tudtak. És tetvek voltak emberen és állaton. Ekkor azt mondták az írástudók a fáraónak: Isten ujja ez. De kemény maradt a fáraó szíve, és nem hallgatott rájuk, amint az ÚR megmondta. Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: Kelj fel reggel, és állj a fáraó elé. Íme, kimegy a vizek felé, és ekkor mondd neki: Ezt mondja az ÚR: „Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem. Mert ha nem bocsátod el, ártalmas bogarakat bocsátok rád, szolgáidra, népedre és házaidra, és megtelnek az egyiptomiak házai ártalmas bogarakkal, és a föld is, amelyen élnek. De különválasztom azon a napon a Gósen földjét, amelyen az én népem lakik, hogy ott ne legyenek ártalmas bogarak azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az ÚR ezen a földön. Különbséget teszek az én népem között és a te néped között. Holnap lesz ez a jel.” Úgy is tett az ÚR. Ártalmas bogarak jöttek ugyanis a fáraó és az ő szolgái házára, és egész Egyiptomban pusztává lett a föld miattuk. Erre a fáraó hívatta Mózest és Áront, és így szólt nekik: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek ezen a földön. Mózes pedig mondta: Nem helyes, hogy úgy cselekedjünk, hogy azt áldozzuk az ÚRnak, a mi Istenünknek, ami utálatos az egyiptomiak előtt. Ha azt áldozzuk az ő szemük láttára, ami az egyiptomiaknak utálatos, nem köveznek-e meg minket? Háromnapi járóföldre megyünk a pusztába, és úgy áldozunk a mi URunknak, Istenünknek, ahogy parancsolta nekünk. A fáraó így szólt: elbocsátlak titeket, hogy áldozzatok a ti URatoknak, Isteneteknek a pusztában, csak ne menjetek nagyon messze. Imádkozzatok érettem! Mózes így felelt: Íme, én kimegyek tőled, imádkozom az ÚRhoz, és holnap eltávoznak az ártalmas bogarak a fáraótól, szolgáitól és népétől. Csak megint el ne ámítson a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az ÚRnak. Azután kiment Mózes a fáraótól, és imádkozott az ÚRhoz. És az ÚR Mózes beszéde szerint cselekedett: eltávoztak az ártalmas bogarak a fáraótól, szolgáitól és népétől, hogy egy sem maradt. De a fáraó ezúttal is megkeményítette szívét, és nem bocsátotta el a népet. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj a fáraóhoz, és beszélj vele: „Ezt mondja az ÚR, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani, és tovább is tartóztatod őket, íme, az ÚR keze lesz a te mezei jószágodon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon, igen nagy döghalállal. De különbséget tesz az ÚR Izráel jószága és Egyiptom jószága között, és mindabból, ami Izráel fiaié, egy sem vész el.” Időt is szabott az ÚR, és azt mondta: Holnap cselekszi az ÚR ezt a dolgot a földön. Meg is cselekedte ezt a dolgot másnap, és elhullott Egyiptom minden jószága, de Izráel fiainak jószágai közül egy sem hullott el. A fáraó oda is küldött, és kitűnt, hogy az izráeliek jószágai közül egy sem hullott el. De a fáraó szíve kemény maradt, és nem bocsátotta el a népet. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Szedjétek tele a markotokat kemencehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a fáraó szeme láttára. Hogy porrá legyen az Egyiptom egész földjén, s emberen és állaton hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Egyiptom egész földjén. Szedtek hát kemencehamut, a fáraó elé álltak, Mózes az ég felé szórta azt, és emberen és állaton hólyagosan fakadó fekély támadt. És az írástudók nem állhattak meg Mózes előtt a fekély miatt, mert fekély volt az írástudókon és minden egyiptomin. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem hallgatott rájuk, amint az ÚR megmondta Mózesnek. Ezután így szólt az ÚR Mózeshez: Kelj fel reggel, és állj a fáraó elé, és mondd neki: „Ezt mondja az ÚR, a héberek Istene: bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem. Mert ezúttal minden csapásomat rábocsátom a te szívedre, szolgáidra és népedre, azért, hogy megtudd, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön. Mert ha most kinyújtanám a kezemet, és megvernélek téged és népedet döghalállal, akkor kivágatnál a földről. Ámde azért tartottalak meg, hogy megmutassam neked hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön. Ha tovább is feltartóztatod népemet, és nem bocsátod el őket: íme, holnap ilyenkor igen nagy jégesőt zúdítok le, amelyhez hasonló nem volt Egyiptomban alapítása napjától mindmáig. Most tehát küldj el, hajtasd be jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van. Minden emberre és jószágra, amely a mezőn marad, és nem hajtják be, jégeső szakad, és meghal.” Aki a fáraó szolgái közül az ÚR beszédétől megrettent, szolgáit és jószágát házakba hajtotta. Aki pedig nem törődött az ÚR beszédével, szolgáit és jószágát a mezőn hagyta. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy jégeső hulljon Egyiptom egész földjén az emberre, állatra és a mező minden füvére, Egyiptom földjén. Mózes kinyújtotta botját az égre, az ÚR pedig mennydörgést és jégesőt támasztott, és villámok csapkodtak a földre, és jégesőt bocsátott az ÚR Egyiptomra. Esett a jég, és egymást érte a villámlás a szakadó jégesőben, amelyhez hasonló nem volt egész Egyiptomban, mióta ember lakja. A jégeső elverte egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt, embertől állatig. A mező minden füvét is elverte a jég, és a mező minden fáját is összetörte. Csak a Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai voltak. A fáraó pedig elküldött, és hívatta Mózest és Áront, és azt mondta nekik: Ezúttal vétkeztem. Az ÚR az igaz, én és az én népem pedig gonoszok vagyunk. Imádkozzatok az ÚRhoz, hogy legyen elég a mennydörgésből és jégesőből, és akkor elbocsátlak titeket, és nem maradtok tovább. Mózes pedig azt mondta neki: Mihelyt kimegyek a városból, fölemelem a kezemet az ÚRhoz. Megszűnik a mennydörgés, és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az ÚRé a föld. De tudom, hogy te és szolgáid még nem féltek az ÚR Istentől. A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós volt, de a búzát és a tönkölyt nem verte el, mert azok később érnek. Amikor Mózes a fáraótól távozva kiment a városból, fölemelte kezét az ÚRhoz, s megszűnt a mennydörgés és a jégeső, és eső sem ömlött a földre. Amint látta a fáraó, hogy megszűnt az eső meg a jégeső és a mennydörgés, ismét vétkezett, és megkeményítette szívét ő és az ő szolgái is. Kemény maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait, amint megmondta az ÚR Mózes által. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő és szolgái szívét azért, hogy ezeket a jeleimet véghezvigyem közöttük. És azért, hogy elbeszéljed azt fiaid és unokáid hallatára, amit Egyiptomban cselekedtem, és jeleimet, amelyeket véghezvittem rajtuk, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és azt mondták neki: Ezt mondja az ÚR, a héberek Istene: „Meddig nem akarod még megalázni magadat előttem? Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, íme, holnap sáskákat hozok a határodra. És úgy elborítják a föld színét, hogy nem lesz látható a föld, és megeszik a megkímélt maradékot, ami megmaradt nektek a jégeső után, és megeszik minden fátokat, amely nektek a mezőn sarjad. Betöltik házaidat és minden szolgád házát és minden egyiptominak a házát. Nem láttak ilyet sem apáid, sem nagyapáid, amióta e földön vannak, mind e mai napig.” Ezzel megfordult, és kiment a fáraó elől. A fáraónak ezt mondták a szolgái: Meddig lesz még ő a romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az ÚRnak, az ő Istenüknek! Most sem veszed észre, hogy elvész Egyiptom? Erre visszahozták Mózest és Áront a fáraóhoz, aki azt mondta nekik: Menjetek el, szolgáljatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek. De kik is azok, akik elmennek? Mózes így felelt: Gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és jószágunkkal, mert ünnepet kell szentelnünk az ÚRnak. A fáraó azt mondta nekik: Úgy legyen veletek az ÚR, ahogyan én elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek. Nem úgy lesz! Menjetek csak el, ti férfiak, és szolgáljatok az ÚRnak, mert ti is ezt kívántátok! És elűzték őket a fáraó elől. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet Egyiptom földjére a sáskákért, hogy jöjjenek el Egyiptom földjére, és emésszék meg a föld minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott. Kinyújtotta hát Mózes a botját Egyiptom földjére, és az ÚR egész nap és egész éjjel keleti szelet támasztott a földre. Mire reggel lett, a keleti szél fölhozta a sáskákat. Följöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és nagy sokaságban szálltak le az egész határra. Azelőtt sem volt olyan sáskajárás, és azután sem lesz. Elborították az egész föld színét, a föld elsötétedett, megették a föld minden füvét és a fák minden gyümölcsét, amit a jégeső meghagyott, és semmi zöld nem maradt a fán, sem a füves mezőn egész Egyiptom földjén. Akkor a fáraó sietett hívatni Mózest és Áront, és azt mondta: Vétkeztem az ÚR ellen, a ti Istenetek ellen és ellenetek. Most azért bocsásd meg még ez egyszer vétkemet, és imádkozzatok az ÚRhoz, a ti Istenetekhez, hogy legalább ezt a halált fordítsa el tőlem. Mózes kiment a fáraó elől, és imádkozott az ÚRhoz. Erre az ÚR igen erős nyugati szelet támasztott, és felkapta a sáskákat, és a Vörös-tengerbe vetette őket. Egy sáska sem maradt egész Egyiptom határában. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és így az nem bocsátotta el Izráel fiait. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezed az ég felé, hogy sötétség legyen Egyiptom földjén, éspedig tapintható sötétség. Kinyújtotta Mózes a kezét az ég felé, és sűrű sötétség lett egész Egyiptom földjén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel a helyéről három napig. De Izráel fiainak lakóhelyén világosság volt. Akkor hívatta a fáraó Mózest, és azt mondta: Menjetek el, szolgáljatok az ÚRnak; csak juhaitok és marháitok maradjanak, gyermekeitek is elmehetnek veletek! Mózes azonban ezt felelte: Sőt inkább neked kellene véresáldozatra és égőáldozatra valókat adnod, hogy feláldozzuk a mi URunknak, Istenünknek. Velünk jön jószágunk is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi URunknak, Istenünknek. Míg oda nem érünk, mi magunk sem tudjuk, hogy mivel szolgáljunk az ÚRnak. De az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem akarta elbocsátani őket. Azt mondta Mózesnek: Menj el előlem! Vigyázz, hogy többé ne kerülj a szemem elé! Mert mihelyt meglátod az arcomat, meghalsz. Mózes pedig így felelt: Jól mondod. Nem látom többé arcodat. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, azután elbocsát titeket innen. Akkor mindenestül elbocsát sőt, kiűz titeket innen. Szólj azért a népnek füle hallatára, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától, minden asszony a szomszédasszonyától ezüsttárgyakat és aranytárgyakat. Az ÚR pedig kedvessé tette a népet az egyiptomiak előtt. Az a férfiú, Mózes is igen nagy tekintélyű volt Egyiptom földjén a fáraó szolgái és a nép előtt. Így szólt Mózes: Ezt mondja az ÚR: „Éjfél körül kimegyek Egyiptomba, és meghal Egyiptom földjén minden elsőszülött a fáraó elsőszülöttjétől fogva, aki a trónján ül, a szolgáló elsőszülöttjéig, aki malmot hajt, és a jószág minden első fajzása is. Nagy jajgatás lesz egész Egyiptom földjén, amelyhez hasonló nem volt és nem is lesz többé. De Izráel fiai körében az eb sem ölti ki nyelvét senkire, sem emberre, sem állatra. Ebből tudjátok meg, milyen különbséget tett az ÚR Egyiptom és Izráel között. És mindezek a szolgáid eljönnek hozzám, és leborulnak előttem e szavakkal: Menj ki az országból te és az egész nép, amely téged követ. És én csak akkor megyek el.” Majd nagy haraggal távozott a fáraótól. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy csodáim megsokasodjanak Egyiptom földjén. Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az ÚR megkeményítette annak szívét, és nem bocsátotta el Izráel fiait az országából. Majd így szólt az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz nektek az első hónapotok. Ez lesz az első az esztendő hónapjai között. Így szóljatok Izráel egész gyülekezetéhez: „E hónap tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt, háznépenként és házanként egy bárányt. Ha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel lévő szomszédjával együtt vegyen, a lelkek száma szerint. Ki-ki amennyit meg tud enni, úgy számítsátok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egyesztendős legyen. Juhot vegyetek vagy kecskét. Tartsátok magatoknál e hónap tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le Izráel egész gyülekezetének közössége. Vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol megeszik, hintsenek belőle a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg még akkor éjjel. Tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból nyersen vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét a lábszáraival és a belsejével együtt. Ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, azt tűzzel égessétek meg. Ilyen módon egyétek meg: a derekatokat övezzétek fel, a sarutok a lábatokon és bototok a kezetekben legyen, és nagy sietséggel egyétek: az ÚR páskája ez.” Mert átmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve az állatig, és Egyiptom minden istene fölött ítéletet tartok, én, az ÚR. És a vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben vagytok: meglátom a vért, és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok a pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen nektek ez a nap emlékeztetőül, és ünnepnek szenteljétek azt az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendtartás szerint ünnepeljétek meg azt. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Még az első napon takarítsátok el a kovászt a házaitokból, mert az a lélek, amelyik kovászost eszik az első naptól fogva a hetedik napig, irtassék ki Izráelből. Az első napon pedig szent gyülekezést tartsatok, és a hetedik napon szintúgy. Semmi munkát ne végezzetek azokon. Csak azt szabad készítenetek, ami táplálékul szükséges minden embernek. Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert azon a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptom földjéről. Tartsátok meg hát e napot nemzedékről nemzedékre, örök rendtartás szerint. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján este egyetek kovásztalan kenyeret, a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. Hét napig ne lehessen kovászt találni házaitokban, mert az a lélek, amelyik kovászost eszik, kiirtatik Izráel gyülekezetéből, akár jövevény, akár az ország szülötte legyen is. Semmi kovászost ne egyetek, minden lakóhelyeteken kovásztalan kenyeret egyetek. Előhívta tehát Mózes Izráel minden vénjét, és azt mondta nekik: Lássunk hozzá, és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint, és vágjátok le a páskát. Vegyetek egy köteg izsópot, és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófélfát abból a vérből, amely az edényben van. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. Mikor átmegy az ÚR, hogy megverje az egyiptomiakat, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, elmegy az ÚR az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba. Tartsátok meg tehát ezt a dolgot rendtartás gyanánt magatoknak és fiaitoknak mindörökre. És mikor bementek arra a földre, melyet az ÚR ad nektek, amint megígérte, akkor tartsátok meg ezt a szertartást. Mikor pedig a fiaitok kérdezni fogják tőletek: „Mi ez a szertartásotok?”, akkor ezt mondjátok: „Páskaáldozat ez az ÚRnak, aki elkerülte Izráel fiainak házait Egyiptomban, amikor megverte az egyiptomiakat, a mi házainkat pedig megkímélte.” Ekkor a nép meghajolt és leborult. Elmentek Izráel fiai, és úgy cselekedtek, amint megparancsolta az ÚR Mózesnek és Áronnak. Éjfélkor azután megölt az ÚR minden elsőszülöttet Egyiptom földjén a fáraó elsőszülöttjétől fogva, aki a trónján ült, a tömlöcbeli fogoly elsőszülöttjéig és a jószág minden első fajzását is. Fölkelt a fáraó azon az éjszakán és minden szolgája és egész Egyiptom, és nagy jajgatás támadt Egyiptomban, mert egy ház sem volt, ahol ne lett volna halott. Erre hívatta a fáraó Mózest és Áront éjszaka, és azt mondta: Keljetek föl, menjetek ki népem közül Izráel fiaival együtt, és szolgáljatok az ÚRnak, ahogy mondtátok. Juhaitokat is, jószágotokat is vigyétek, ahogy mondtátok, csak menjetek! És áldjatok meg engem is! Az egyiptomiak is azon voltak, hogy a népet minél hamarabb kiküldhessék az országból, mert ezt mondták: mindnyájan meghalunk. A nép pedig a még meg nem kelt tésztát a sütőteknőkkel együtt ruhájába kötve a vállára vette. Izráel fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedtek, az egyiptomiaktól ezüst és arany ékszereket meg ruhákat kértek. Az ÚR pedig kedvessé tette a népet az egyiptomiak előtt, úgyhogy engedtek a kérésüknek. Így fosztották ki az egyiptomiakat. És elindultak Izráel fiai Ramszeszből Szukkótba, csupán férfiak mintegy hatszázezren gyalog, a gyermekeken kívül. Sok keverék nép is ment velük, és juh is, szarvasmarha is, igen sok jószág. A tésztából, amelyet Egyiptomból hoztak, kovásztalan pogácsákat sütöttek; nem kelhetett az meg, mivel űzték őket az egyiptomiak, és nem késlelkedhettek, s még eleséget sem készíthettek maguknak. Izráel fiai pedig négyszázharminc esztendeig laktak Egyiptomban. Éppen azon a napon jött ki az ÚR egész serege Egyiptom földjéről, amikor letelt a négyszázharminc esztendő. Az ÚR tiszteletére rendelt éjszaka ez, amelyen kihozta őket Egyiptom földjéről. Ez az ÚR tiszteletére rendelt éjszaka Izráel minden fiának, nemzedékről nemzedékre! Majd azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Ez a páska rendtartása. Egyetlen idegen származású se egyék belőle! Bárkinek pénzen vett szolgája is csak akkor ehet belőle, ha körül van metélve. A zsellér és a béres ne egyék belőle. Ott a házban egyék meg. A házból ne vigyél ki húst, és csontot se törjetek össze benne. Izráel egész gyülekezete készítse el. Ha jövevény tartózkodik nálad, és páskát akarna készíteni az ÚRnak, metéltesse körül magát minden férfi, és úgy foghat hozzá a készítéséhez, és legyen olyan, mint az ország szülötte. Egy körülmetéletlen se egyen belőle. Ugyanaz a törvénye legyen az ott születettnek és a közöttetek tartózkodó jövevénynek. Izráel fiai mindnyájan úgy cselekedtek, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek és Áronnak. Még ugyanazon a napon ki is hozta az ÚR Izráel fiait Egyiptom földjéről seregestül. Az ÚR így szólt Mózeshez: Szentelj nekem Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, az enyém legyen. Mózes azt mondta a népnek: Emlékezzetek meg e napról, amelyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgaság házából. Mivel hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az ÚR, ne egyetek kovászosat. Ma vonultok ki, az Ábíb hónapban. Azért ha majd bevisz az ÚR a kánaániak, hettiták, emóriak, hivviek és jebúsziak földjére, amelyről megesküdött atyáitoknak, hogy neked adja azt a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd ezt a szertartást. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az ÚRnak. Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret, még kovászt se lássanak nálad egész határodban. Add tudtára fiadnak azon a napon: azért történik ez, mivel az ÚR azt cselekedte velünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. Legyen neked az jelként a kezeden és emlékeztetőül a homlokodon azért, hogy az ÚR törvénye a szádban legyen, mert hatalmas kézzel hozott ki téged az ÚR Egyiptomból. Tartsd meg tehát ezt a rendelést a maga idejében esztendőről esztendőre. Ha pedig bevisz az ÚR a kánaániak földjére, ahogy megesküdött neked és atyáidnak, és azt neked adja, akkor ajánld föl az ÚRnak mindazt, ami anyja méhét elsőként megnyitja; ha majd jószágod lesz, abból is mindennek az elsőszülöttjét; a hímek az ÚRéi. De a szamár minden első ellését báránnyal váltsd meg. Ha pedig nem váltod meg, szegd a nyakát. Az embernek is minden elsőszülöttjét váltsd meg a fiaid közül. És ha majd egykor megkérdezi a fiad, hogy mi ez, akkor mondd neki: „Hatalmas kézzel hozott ki minket az ÚR Egyiptomból, a szolgaság házából. Amikor a fáraó makacsul vonakodott elbocsátani minket, megölt az ÚR minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az ember elsőszülöttjétől a jószág első elléséig. Ezért áldozok az ÚRnak minden hímet, amely anyja méhét megnyitja, és ezért váltom meg fiaim minden elsőszülöttjét.” Legyen tehát jelül a kezeden és homlokodon, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az ÚR Egyiptomból. Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, nem a filiszteusok földje felé vitte őket Isten, bár közel volt az, mert azt mondta Isten: Hátha meggondolja magát a nép, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba! Ezért kerülő úton vezette Isten őket, a Vörös-tenger pusztájának útján. Fölfegyverkezve jöttek ki Izráel fiai Egyiptom földjéről. Mózes elvitte magával József tetemét is, mert komolyan megeskette Izráel fiait, amikor azt mondta: Bizonyosan meglátogat titeket Isten, és akkor vigyétek magatokkal innen az én tetememet is. Azután elindultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az ÚR pedig nappal felhőoszlopban ment előttük, hogy vezesse őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a nép elől sem a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel. Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza, és üssenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón előtt. Azzal szemben verjenek tábort a tenger mellett. Majd azt gondolja a fáraó Izráel fiai felől: eltévelyedtek ezek e földön, körülfogta őket a puszta. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és üldözőbe veszi őket, s én megmutatom dicsőségemet a fáraón és minden seregén, hogy megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És úgy cselekedtek. Amikor hírül adták az egyiptomi királynak, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból! Befogatott hát szekerébe, és maga mellé vette népét. Hatszáz válogatott szekeret vett és Egyiptom minden harci szekerét, és hárman-hárman voltak mindegyiken. Megkeményítette az ÚR a fáraónak, az egyiptomi királynak a szívét, hogy üldözőbe vegye Izráel fiait. Izráel fiai pedig hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki. Az egyiptomiak utánuk nyomultak, és elérték őket a tenger mellett, ahol táboroztak, a fáraó minden lova, szekere meg lovasai és serege Pí-Hahírót mellett, Baal-Cáfón előtt. Amint közeledett a fáraó, Izráel fiai fölemelték a szemüket, és íme, az egyiptomiak a nyomukban voltak. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai. Ezt mondták Mózesnek: Hát nincsenek Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? Nem megmondtuk neked Egyiptomban: hagyj békét nekünk, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak! Mert jobb lett volna szolgálnunk nekik, semhogy itt a pusztában haljunk meg. Mózes pedig azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az ÚR szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok! Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Miért kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el. Te pedig emeld föl a botodat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén. Én pedig, íme, megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy bemenjenek utánuk, és így szerzek dicsőséget magamnak a fáraó és egész serege, szekerei és lovasai által. És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha majd dicsőséget szerzek magamnak a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által. Ekkor elindult Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. A felhőoszlop is, amely eddig előttük járt, elindult előlük, s mögéjük állt; odament az egyiptomiak tábora és Izráel tábora közé. Hátul beborult az ég, és sötétség lett, elöl pedig megvilágosította az éjszakát. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz. Mózes kinyújtotta a kezét a tengerre, az ÚR pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtotta a vizet, és szárazzá tette a tengert, és kétfelé váltak a vizek. Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig kőfalként állt jobb és bal kezük felől. Az egyiptomiak pedig utánuk nyomultak, és bement a fáraó minden lova, szekere és lovasa a tenger közepébe. Hajnalban az ÚR rátekintett az egyiptomiak táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavarta az egyiptomiak táborát. Megállította a szekerek kerekeit, és csak nehezen tudták vonszolni azokat. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen. Az ÚR így szólt Mózeshez: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra! Mózes kinyújtotta kezét a tengerre, és reggel felé visszatért a tenger az előbbi helyére, az egyiptomiak pedig belefutottak, s így az ÚR beleveszítette őket a tenger közepébe. Visszatért a víz, és elborította a harci szekereket és a lovasokat, a fáraó minden seregét, amelyek bementek utánuk a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük. De Izráel fiai szárazon mentek át a tenger közepén, a víz pedig kőfalként állt a jobb és bal kezük felől. Így szabadította meg az ÚR azon a napon Izráelt az egyiptomiak kezéből. Látta is Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján. Amikor látta Izráel azt a nagy dolgot, amelyet az ÚR Egyiptomban cselekedett, félni kezdte a nép az URat, és hittek az ÚRnak és Mózesnek, az ő szolgájának. Akkor Mózes Izráel fiaival együtt ezt az éneket énekelte az ÚRnak: Énekelek az ÚRnak, mert felséges ő, a lovat és lovasát tengerbe vetette. Erősségem és énekem az ÚR, szabadítómmá lett nekem. Ő az Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. Vitéz harcos az ÚR, Jahve a neve. A fáraó szekereit és seregét tengerbe vetette, válogatott harcosai belefúltak a Vörös-tengerbe. Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe. Jobbod, URam, erő által dicsőül meg, jobbod, URam, ellenséget tör össze. Felséged nagyságával söpröd el támadóidat, kibocsátod haragodat, mely megemészti őket, mint a tarlót. Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek, falként álltak meg a futó habok, a mélységes vizek megdermedtek a tenger szívében. Az ellenség azt mondta: Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszút állok rajtuk! Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom! Rájuk leheltél leheleteddel, és a tenger elborította őket. Elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben. Kicsoda olyan az istenek közt, mint te, URam? Kicsoda olyan felséges, mint te, szentségedben, félelemmel dicsérendő és csodatévő? Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld. Kegyelmeddel vezérled megváltott népedet, hatalmaddal viszed be szent legelődre. Meghallják ezt a népek, és megrendülnek, Filisztea lakóit reszketés járja át. Akkor megháborodnak Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged Kánaán egész lakossága. Félelem és aggodalom lepi meg őket, karod hatalmától elnémulnak, mint a kő, míg átvonul néped, URam! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. Beviszed és letelepíted őket örökséged hegyén, melyet magadnak készítettél, URam, lakóhelyül, szentélyedbe, URam, melyet kezed erősített meg. Az ÚR uralkodik örökkön-örökké. Amikor bementek a fáraó lovai szekereikkel és lovasaikkal együtt a tengerbe, az ÚR visszafordította rájuk a tenger vizét. Izráel fiai pedig szárazon mentek át a tenger közepén. Akkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és minden asszony utánament dobokkal és táncolva. És Mirjám így szólt hozzájuk: Énekeljetek az ÚRnak, mert felséges ő, a lovat lovasával tengerbe vetette. Ezután elindította Mózes Izráelt: a Vörös-tengertől Súr pusztája felé mentek. Három napig mentek a pusztában, és nem találtak vizet. Majd eljutottak Márába, de nem ihatták a vizet Márában, mert keserű volt. Azért is nevezték Márának. És zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen: Mit igyunk? Ő pedig az ÚRhoz kiáltott, az ÚR pedig mutatott neki egy fát, azt bedobta a vízbe, és a víz megédesedett. Ott adott a népnek rendtartást és törvényt, és ott próbára tette őket. Azt mondta az ÚR: Ha hűségesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, és azt cselekszed, ami kedves az ő szemében, és figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelését, egyet sem bocsátok rád azon betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az ÚR, a te gyógyítód. Ezután Élimbe érkeztek, és ott tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett. Azután elindultak Élimből. Egyiptom földjéről való kijövetelük után, a második hónap tizenötödik napján Izráel fiainak egész gyülekezete Szín pusztájába érkezett, amely Élim és a Sínai között van. Izráel fiainak egész gyülekezete zúgolódott Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izráel fiai: Bár meghaltunk volna az ÚR keze által Egyiptom földjén, amikor a húsosfazék mellett ültünk, amikor jóllakhattunk kenyérrel; hát azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész sokaságot éhséggel öljétek meg? Ekkor azt mondta Mózesnek az ÚR: Íme, én esőként kenyeret hullatok nektek az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót, hogy próbára tegyem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem? A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy amikor elkészítik, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit naponként szedegettek. Ekkor azt mondta Mózes és Áron Izráel minden fiának: Este megtudjátok, hogy az ÚR hozott ki titeket Egyiptom földjéről. Reggel pedig meglátjátok az ÚR dicsőségét. Mert meghallotta az ellene való zúgolódásotokat az ÚR. De mik vagyunk mi, hogy miellenünk zúgolódtok? Ezután azt mondta Mózes: Este az ÚR húst ad ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jóllakjatok. Mert hallotta az ÚR a zúgolódásotokat, ahogy zúgolódtatok ellene. De mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az ÚR ellen. Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész gyülekezetének: járuljatok az ÚR elé, mert meghallotta zúgolódásotokat. Amikor Áron Izráel fiainak egész gyülekezetéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, íme, az ÚR dicsősége megjelent a felhőben. Így szólt az ÚR Mózeshez: Hallottam Izráel fiainak zúgolódását. Így szólj nekik: „Este húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek.” És este fürjek jöttek föl, és ellepték a tábort, reggel pedig harmathullás lett a tábor körül. Mikor pedig a harmathullás megszűnt, íme, a puszta színén apró gömbök voltak a földön, olyan aprók, mint a dara. Amint Izráel fiai meglátták, ezt kérdezgették egymástól: Mi ez? Mert nem tudták, hogy mi az. Mózes pedig azt mondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nektek eledelül. Az ÚR parancsolata pedig ez: Szedjen abból mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert. Hozzátartozóik száma szerint szedjen mindenki, azok részére is, akik a sátrában vannak. Izráel fiai így is cselekedtek, és ki többet, ki kevesebbet szedett. Azután megmérték ómerrel, és annak, aki többet szedett, nem volt fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem volt hiánya. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni. Mózes azt is mondta nekik: Senki se hagyjon belőle reggelre. Néhányan nem hallgattak rá, és hagytak belőle reggelre, de megférgesedett és megbüdösödött. Mózes pedig megharagudott rájuk. Így szedett reggelenként mindenki, amennyit meg tudott enni, mert ha már a nap melegen sütött, elolvadt. A hatodik napon pedig kétszer annyi kenyeret szedtek, fejenként két ómerrel. Ekkor eljöttek a gyülekezet főemberei mindnyájan, és tudtára adták ezt Mózesnek. Ő azt mondta nekik: Ez az, amit az ÚR mondott: A nyugalom napja lesz holnap, az ÚRnak szentelt szombat. Amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg. Ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre. Félre is tették azt reggelre, amint Mózes parancsolta, és nem büdösödött meg, és féreg sem volt benne. Mózes ekkor azt mondta: Ma egyétek meg, mert ma az ÚR szombatja van. Ma nem találjátok meg a mezőn. Hat napon át szedjétek, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz. Amikor hetednap kimentek a nép közül néhányan, hogy szedjenek, nem találtak. Erre azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani a parancsolataimat és törvényeimet? Lássátok: az ÚR adta nektek a szombatot. Ezért ad ő nektek hatodnap két napra való kenyeret. Maradjon nyugton mindenki a maga helyén, senki se menjen ki a helyéről a hetedik napon. És megnyugodott a nép a hetedik napon. Izráel háza pedig mannának nevezte azt. Olyan fehér volt, mint a koriander magva, és az íze, mint a mézes pogácsáé. Azt mondta Mózes: Ezt parancsolja az ÚR: „Egy teljes ómernyit tartsatok meg belőle utódaitoknak, hogy lássák a kenyeret, amellyel a pusztában etettelek titeket, amikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről.” Áronnak pedig azt mondta Mózes: Végy egy edényt, és tegyél bele egy teljes ómer mannát, és tedd azt az ÚR elé, hogy megmaradjon az utódaitoknak. El is tette azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megmaradjon, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Izráel fiai pedig negyven esztendőn át ették a mannát, amíg lakott földre nem jutottak. Mannát ettek mindaddig, amíg el nem érkeztek Kánaán földjének határához. Az ómer pedig az éfa tizedrésze. Ezután Izráel fiainak egész gyülekezete Szín pusztájából elindulva táborhelyről táborhelyre haladt, az ÚR rendelkezése szerint, majd tábort ütöttek Refídímben. De a népnek nem volt ivóvize. Ezért a nép perelni kezdett Mózessel, és azt mondták: Adjatok nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes azt felelte nekik: Miért pereltek velem? Miért kísértitek az URat? De a nép szomjazott, és így zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és jószágainkat? Mózes pedig így kiáltott az ÚRhoz: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek. Az ÚR azt mondta Mózesnek: Menj végig a nép előtt, és vegyél magad mellé néhányat Izráel vénei közül. A botodat is vedd a kezedbe, amellyel a folyóra sújtottál, és indulj el. Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben. Sújts a sziklára, és víz jön ki belőle, hogy ihasson a nép. Mózes úgy cselekedett Izráel véneinek szeme láttára. Azt a helyet Masszának és Meríbának nevezte Izráel fiainak perlekedése miatt, és mert kísértették az URat, és azt mondták: Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem? Azután eljött Amálék, és hadakozott Izráel ellen Refídímben. Mózes azt mondta Józsuénak: Válassz ki nekünk férfiakat, és menj el, ütközzél meg Amálékkal. Holnap a halom tetejére állok, és Isten botja a kezemben lesz. Józsué úgy cselekedett, ahogy Mózes mondta neki: megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. És az történt, hogy amikor Mózes fölemelte a kezét, Izráel győzött, mikor pedig leeresztette a kezét, Amálék győzött. Ezért mikor Mózes keze elnehezedett, követ hoztak, és alája tették, hogy arra üljön. Áron és Húr pedig tartotta a kezeit, egyfelől az egyik, másfelől a másik, és fölemelve maradt a keze naplementéig. Józsué pedig leverte Amálékot és népét fegyver élével. Azt mondta az ÚR Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül egy könyvbe, és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestül eltörlöm Amálék emlékezetét az ég alól. Ekkor Mózes oltárt épített, és így nevezte el: „Az ÚR az én zászlóm”. És így szólt: Megesküdött az ÚR, hogy harca lesz Amálék ellen nemzedékről nemzedékre. Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten Mózessel és népével, Izráellel cselekedett: hogy kihozta az ÚR Izráelt Egyiptomból. Fogta Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit ő hazaküldött, és a két fiát is. Az egyikük neve Gérsóm volt, mert azt mondta: Vándor voltam idegen földön. A másik neve pedig Eliézer volt, mert azt mondta: Atyám Istene segítségül volt nekem, és megszabadított a fáraó fegyverétől. Eljutott tehát Jetró, Mózes apósa a fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, az Isten hegye mellé, ahol táborozott. Megüzente Mózesnek: Én, Jetró, az apósod megyek hozzád a feleségeddel és két fiával. Ekkor Mózes kiment az apósa elé, meghajolt, megcsókolta őt, békességet kívántak egymásnak, és bementek a sátorba. Mózes elbeszélte az apósának mindazt, amit az ÚR a fáraóval és az egyiptomiakkal cselekedett Izráelért; és mindazt a sok bajt, amely útközben érte őket; és azt, hogy miként szabadította meg őket az ÚR. És Jetró örvendezett mindannak a jónak, amit az ÚR Izráellel cselekedett, hogy megszabadította őket az egyiptomiak kezéből. Ezután azt mondta Jetró: Áldott legyen az ÚR, aki megszabadított titeket az egyiptomiak kezéből és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet az egyiptomiak hatalmából. Most már tudom, hogy nagyobb az ÚR minden istennél, valóban, ez igazolódott be akkor, amikor ők Izráel népe ellen vétkeztek. És Jetró, Mózes apósa égőáldozattal és véresáldozattal áldozott Istennek. Áron pedig és Izráel minden véne eljött, hogy együtt egyenek kenyeret Mózes apósával Isten előtt. Másnap leült Mózes, hogy bíráskodjék a nép között. A nép pedig reggeltől estig Mózes előtt állt. Amikor látta Mózes apósa mindazt, amit ő a néppel cselekedett, azt mondta: Milyen dolog az, amit a néppel teszel? Miért ülsz ott egyedül mint bíró, az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig? Mózes azt felelte neki: Mert a nép Isten akaratát tudakolni jön hozzám. Ha ügyük-bajuk van, hozzám jönnek, és bíráskodom az ember és az ő embertársa között, és tudtára adom Isten végezéseit és törvényeit. Mózes apósa erre azt mondta neki: Nem jó az, amit cselekszel. Túlságosan kifáradsz te is, a veled levő nép is, mert erőd fölött való dolog ez. Nem végezheted egymagad. Most azért hallgass a szavamra, tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te légy a nép szószólója Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten elé. Tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre, és add tudtukra az utat, amelyen járniuk kell, és a tennivalót, amelyet tenniük kell. Egyszersmind szemelj ki magadnak az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké. Ők bíráskodjanak a nép között minden időben úgy, hogy minden nagyobb ügyet teeléd hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek. Így könnyítesz a terheden, ha veled együtt hordozzák. Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, te is helyt tudsz állni, és az egész nép is békességben mehet vissza a helyére. Mózes hallgatott apósa szavára, és mindazt megtette, amit mondott. Derék férfiakat választott ki egész Izráelből, és a nép fejévé tette őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké. Ezek bíráskodtak a nép között minden időben. A nehéz dolgokat Mózes elé vitték, minden kisebb dologban pedig ők tettek igazságot. Azután Mózes elbocsátotta apósát, és az elment a hazájába. Az Egyiptomból való kijövetel után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg Izráel fiai a Sínai-pusztába. Refídímből indulva érkeztek a Sínaipusztába, és ott táboroztak; mégpedig a heggyel szemben vert tábort Izráel. Mózes pedig fölment Istenhez, és a hegyről így szólt hozzá az ÚR: Ezt mondd Jákób háza népének, és ezt add tudtára Izráel fiainak: „Láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal, és hogy sasszárnyakon hordoztalak titeket, és magamhoz vontalak titeket. Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. És papok birodalma és szent nép lesztek.” Ezek azok a beszédek, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak. Ekkor Mózes elment, és egybehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a beszédeket, amelyeket az ÚR parancsolt neki. És az egész nép egy akarattal így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR rendelt. Mózes megvitte a nép válaszát az ÚRnak. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és mindig higgyenek neked. Mózes elmondta az ÚRnak a nép válaszát. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Menj el a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, mossák ki a ruhájukat, és legyenek készen harmadnapra, mert harmadnap leszáll az ÚR az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. Vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek attól, hogy fölmenjetek a hegyre; még a szélét se érintsétek. Mindaz, ami a hegyet érinti, meg kell hogy haljon. Ne érintse kéz, hanem kővel kövezzék meg, vagy nyíllal nyilazzák le. Akár állat, akár ember, nem maradhat életben. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Mózes tehát lejött a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossa ki a ruháját. Azt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra, asszonyhoz ne közeledjetek. És harmadnapon virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és megálltak a hegy alatt. Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert az ÚR leszállt rá tűzben. A füstje úgy szállt fel, mint egy kemencéé, és az egész hegy rengett. Amikor a kürtszó egyre erősödött, Mózes beszélt, és Isten hangosan felelt neki. Leszállt tehát az ÚR a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. Fölhívta Mózest a hegy tetejére, ő pedig fölment. Azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj le, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre, hogy lássa az URat, mert sokan elhullnak közülük. És a papok is, akik az ÚR elé járulnak, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az ÚR. Mózes pedig azt felelte az ÚRnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, mert te intettél minket így: vonj határt a hegy körül, és szenteld meg azt! De az ÚR azt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel, és Áron is jöjjön veled. De a papok és a nép ne törjenek előre, hogy följöjjenek az ÚRhoz, nehogy rájuk rontson. Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik. Ekkor megszólalt Isten, s ezeket az igéket mondta: Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölnek engem. De irgalmasságot cselekszem ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják a parancsolataimat. Ne használd hiába az ÚR, a te Istened nevét, mert az ÚR nem hagyja büntetés nélkül azt, aki a nevét hiába használja. Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg! Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az ÚRnak, a te Istenednek nyugalomnapja. Semmi dolgot ne tégy azon, se te magad, se a fiad, se a leányod, se a szolgád, se a szolgálóleányod, se az állatod, se a jövevény, aki a kapuidon belül tartózkodik. Mert hat nap alatt teremtette az ÚR az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan a felebarátod ellen! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami az övé!. Az egész nép pedig látta a mennydörgést, villámlást, kürtzengést és a hegy füstölgését. Amikor látta ezt a nép, megrémült, és hátrébb húzódott. Azt mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk rád. De Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk. Mózes erre azt mondta a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen titeket, hogy őt féljétek, és ne vétkezzetek. A nép tehát távol állt, Mózes pedig közelebb ment a felhőhöz, amelyben Isten volt. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Így szólj Izráel fiainak: Ti magatok láttátok, hogy a mennyből szóltam hozzátok. Ne készítsetek mellettem még ezüstisteneket, és ne csináljatok magatoknak aranyisteneket. Földből készíts nekem oltárt. Azon áldozd égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Minden helyre elmegyek hozzád, és megáldalak, ahol azt akarom, hogy megemlékezzetek a nevemről. Ha pedig kövekből csinálsz nekem oltárt, ne építsd azt faragott kőből, mert amint ráveted faragó vasadat, megfertőzteted. Lépcsőn se menj föl az oltáromhoz, hogy ki ne látsszon a szemérmed. Ezek azok a rendelkezések, amelyeket eléjük kell tárnod: Ha héber szolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, a hetedikben szabaduljon fel ingyen. Ha egyedül jött, egyedül menjen el. Ha nős ember, menjen el vele a felesége is. Ha az ura adott neki feleséget, és az fiakat vagy lányokat szült neki, az asszony gyermekeivel együtt maradjon az ő uráé, a férje pedig egyedül menjen el. De ha a szolga azt mondaná: „Szeretem az uramat, a feleségemet és a fiaimat, nem akarok felszabadulni”, akkor vigye őt az ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és az ura fúrja át a fülét árral. És legyen örökké szolgája annak. Ha valaki a lányát adja el szolgálónak, az ne úgy menjen el, ahogy a szolgák szoktak. Ha az urának nem tetszik, hogy eljegyezze őt magának, akkor engedje meg, hogy kiváltsák. De arra nincs joga, hogy idegen népnek eladja, mert akkor hűtlenül bánik vele. Ha pedig a fiának jegyzi el őt, a leányok törvénye szerint cselekedjék vele. Ha még egy másikat is vesz neki, ennek ételét, ruházatát és házasságbeli jogát ne csorbítsa. Ha ezt a hármat nem cselekszi vele, akkor menjen el ingyen, fizetés nélkül. Aki úgy megver valakit, hogy az belehal, halállal lakoljon. De ha nem leselkedett utána, hanem Isten ejtette a kezébe, akkor rendelek neked egy helyet, ahova menekülhet. Ha pedig valaki szándékosan tör a felebarátja ellen, hogy orvul megölje, az oltáromtól is vidd el azt a halálra. Aki megveri atyját vagy anyját, halállal lakoljon. Aki embert lop, és eladja azt, vagy nála találják, halállal lakoljon. Aki szidalmazza atyját vagy anyját, halállal lakoljon. Ha férfiak összevesznek, és megüti valaki a felebarátját kővel vagy az öklével, és nem hal meg, hanem ágynak esik, ha fölkel, és mankóján kinn jár, maradjon büntetlen, aki megütötte. Csupán fekvéséért fizessen, és gyógyíttassa meg. Ha pedig valaki úgy üti meg a szolgáját vagy szolgálóját bottal, hogy meghal a keze alatt, büntessék meg. De ha egy vagy két napig életben marad, ne büntessék meg az urát, mivel pénzen vette. Ha férfiak veszekednek, és meglöknek egy várandós asszonyt úgy, hogy idő előtt szül, de egyéb veszedelem nem történik, bírságot kell fizetni aszerint, ahogy az asszony férje azt követeli, de bírák előtt kell fizetni. Ám ha halálos a szerencsétlenség, akkor életet kell adni az életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért. Égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. Ha valaki a szolgájának vagy szolgálójának a szemét úgy megüti, hogy megvakul, bocsássa azt szabadon a szeméért. Ha pedig a szolgájának vagy a szolgálójának a fogát üti ki, bocsássa szabadon a fogáért. Ha férfit vagy asszonyt öklel meg egy ökör úgy, hogy meghal, kővel kövezzék meg azt az ökröt, és húsát ne egyék meg. De az ökör ura ártatlan. Ám ha az ökör azelőtt is öklelős volt, és annak urát megintették, és mégsem vigyázott rá, s az férfit vagy asszonyt ölt meg, az ökröt kövezzék meg, és az ura is halállal lakoljon. Ha váltságdíjat vetnek ki rá, fizessen lelke váltságáért annyit, amennyit kivetnek rá. Akár fiút öklel meg, akár leányt, e rendelet szerint kell cselekedni. Ha szolgát öklel meg az ökör vagy szolgálót, akkor adjanak urának harminc ezüstsékelt, de az ökröt kövezzék meg. Ha pedig valaki vermet nyit meg, vagy ha valaki vermet ás, és nem fedi be, és ökör vagy szamár esik bele, akkor a verem ura fizessen. Pénzben fizessen a gazdájuknak, és a tetem az övé legyen. Ha valakinek az ökre megdöfi az ő embertársa ökrét úgy, hogy az elpusztul, adják el az élő ökröt, és az árát osszák meg, és a tetemet is osszák el. De ha tudták, hogy az ökör már azelőtt is öklelős volt, és nem vigyázott rá az ura, akkor fizessen ökröt az ökörért, a tetem pedig legyen az övé. Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja, öt marhát fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért. Ha a tolvajt betörésen kapják, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak. De ha ez napvilágnál történik, vérontásnak számít. A tolvaj fizessen. Ha nincs neki, adják el őt tolvajságáért. Ha élve találják meg nála a lopott jószágot – akár ökör, akár szamár, akár juh az –, kétszer annyit fizessen érte. Ha valaki mezőt vagy szőlőt legeltet le úgy, hogy állatát ráengedte, és az más mezején legelt, térítse meg a kárt mezejének javából és szőlőjének javából. Ha tűz támad, és tövisbe kap, és megég az asztag, vagy a lábon álló gabona vagy a mező: térítse meg a kárt, aki a tüzet gyújtotta. Ha valaki pénzt vagy edényeket ad át felebarátjának megőrzésre, és azokat ellopják annak az embernek a házából, és megtalálják a tolvajt, fizessen kétszer annyit. Ha nem találják meg a tolvajt, a ház urát állítsák Isten elé, hogy nem nyúlt-e felebarátja vagyonához. Minden hűtlen kezelés dolgában, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, akármi elveszett jószág az, amiről az egyik azt mondja, hogy az övé, mindkettőjük ügye Isten elé kerüljön, és akit Isten bűnösnek ítél, fizessen kétszer annyit felebarátjának. Ha valaki szamarat vagy ökröt vagy bárányt vagy bármiféle állatot ad felebarátjának, hogy gondozza, és az elhull, vagy megsérül, vagy elhajtják úgy, hogy senki sem látta, az ÚRra tett esküvés döntsön kettejük közt, hogy nem nyújtotta-e ki kezét felebarátja vagyonára. Ezt fogadja el a jószág gazdája, és felebarátja semmit se fizessen. Ha pedig ellopták tőle, fizesse meg a kárt a gazdának. Ha vadállat tépte szét, hozza el azt bizonyítékul. A széttépettet az esetben nem kell megfizetnie. Ha pedig valaki a felebarátjától állatot kér kölcsön, és az megsérül vagy elhull urának távollétében, fizesse meg a kárt. De ha a gazdája ott volt, nem fizet. Ha bérbe adta, a bérleti díj fedezi a kárt. Ha valaki hajadont csábít el, aki nincs eljegyezve, és vele hál, jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül. Ha az apja nem akarja őt neki adni, annyi pénzt adjon, amennyi a hajadonok jegyajándéka. Varázsló asszonyt ne hagyj életben. Aki állattal közösül, halállal lakoljon! Aki isteneknek áldozik, nem csupán az ÚRnak, azt öljék meg. A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Egy özvegyet vagy árvát se nyomorítsatok meg. Ha nyomorgatod, és hozzám kiált, meghallgatom kiáltását. Fölgerjed haragom, és megöllek titeket fegyverrel, és feleségeitek özvegyekké lesznek, fiaitok pedig árvákká. Ha pénzt adsz kölcsön népemnek, a veled levő szegénynek, ne légy hozzá olyan, mint a hitelező. Ne vessetek ki rá uzsorát. Ha zálogba veszed felebarátod felsőruháját, naplemente előtt add vissza neki. Mert egyetlen takarója, testének ruhája az, s ugyan miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok. Az Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd! Gabonádból és borodból ne késlekedj adni, és fiaid közül az elsőszülöttet add nekem. Ugyanúgy tegyél ökröddel, juhoddal: hét napig legyen anyjával, a nyolcadik napon add nekem! Legyetek szentek előttem. A mezőn széttépett húst ne egyétek meg, hanem az ebnek vessétek. Ne terjessz hazug hírt! Ne fogj kezet a gonosszal, nehogy hamis tanú légy! Ne kövesd a többséget a rosszban, és peres ügyben ne vallj a többséggel, ha ezzel elferdíted az igazságot! A szegénynek se kedvezz peres ügyében! Ha megtalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát, hajtsd vissza hozzá. Ha látod, hogy annak a szamara, aki téged gyűlöl, teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd. Segíts neki leoldani. A szegény ember igazságát el ne ferdítsd peres ügyében. A hazug beszédtől tartsd távol magad, az ártatlant és az igazat ne öld meg, mert én nem adok igazat a bűnösnek. Ajándékot ne fogadj el, mert az ajándék megvakítja a tisztán látókat, és elfordítja az igazak ügyét. A jövevényt ne nyomorgasd, hiszen ismeritek a jövevény életét, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén. Hat évig vesd be földedet, és takarítsd be termését! A hetedikben azonban pihentesd, és hagyd úgy, hogy néped szegényei egyék meg. Ami pedig ezek után megmarad, egye meg a mezei vad. Így tégy a szőlőddel és az olajfáddal is! Hat napon át végezd dolgaidat, a hetedik napon pedig nyugodj meg, hogy nyugodjék ökröd és szamarad, és megpihenjen szolgálód fia és a jövevény is. Tartsátok meg mindazt, amit mondtam nektek! Idegen istenek nevét ne emlegessétek, hallani se lehessen szátokból! Évenként háromszor szentelj nekem ünnepet: a kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg! Hét nap egyél kovásztalan kenyeret, amint megparancsoltam neked, az Ábíb hónap ideje alatt, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg a színem előtt! És tartsd meg az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének zsengéjét gyűjtöd be, és a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor termésedet betakarítottad a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg közüled minden férfi az ÚR Isten színe előtt. Ne ontsd ki áldozatom vérét kovászos kenyér mellett, és ünnepi áldozatom kövérje ne maradjon meg reggelig! Földed zsengéjének javát vidd el a te URad, Istened házába! Ne főzd meg a gödölyét az anyja tejében! Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass szavára! Ne bosszantsd föl őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat, mert az én nevem van őbenne. Ha hallgatni fogsz a szavára, és mindazt megteszed, amit mondok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek, és szorongatni fogom szorongatóidat. Mert az én angyalom előtted megy, és bevisz téged az emóriak, hettiták, perizziek, kánaániak, hivviek és jebúsziak közé, és kiirtom őket. Ne imádd isteneiket, és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél úgy, ahogy ők cselekednek! Hanem inkább döntsd le azokat, és tördeld össze bálványaikat. Ha szolgáljátok Isteneteket, az URat, akkor megáldja kenyereteket és vizeteket; és eltávolítom közületek a bajokat. Nem vetél el senki, és meddő sem lesz földeden, napjaid számát teljessé teszem. Rettentésemet küldöm előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mész, és minden ellenségedet megfutamítom előled. Darazsat is küldök előtted, és kiűzi előled a hivvieket, kánaániakat és a hettitákat. De nem egy év alatt űzöm ki őket előled, hogy a föld ne legyen pusztává, és ne szaporodjék meg károdra a mezei vad. Apránként űzöm ki őket előled, míg megszaporodsz, és tied lesz a föld. Határodat a Vörös-tengertől a filiszteusok tengeréig vetem és a pusztától a folyamig. Mert kezedbe adom annak a földnek a lakosait, és kiűzöd őket magatok elől. Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel! Ne lakjanak földjeiden, hogy vétekbe ne vigyenek téged ellenem. Mert ha az ő isteneiket szolgálnád, az vesztedre lenne. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Jöjj fel az ÚRhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú és Izráel vénei közül hetvenen, és boruljatok le előtte távolról. Csak Mózes közeledjék az ÚRhoz, ők pedig ne közeledjenek, és a nép se jöjjön föl vele! Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az ÚR minden beszédét és rendelését. Erre az egész nép egyhangúlag így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR parancsol! Mózes pedig följegyezte az ÚR minden beszédét. Reggel fölkelt, oltárt épített a hegy alatt és tizenkét oszlopot, Izráel tizenkét nemzetsége szerint. Azután odaküldte Izráel ifjait, és égőáldozatokat áldoztak, és bikákat öltek hálaáldozatul az ÚRnak. Mózes pedig vette a vér felét, és a medencékbe töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Azután vette a szövetség könyvét, és elolvasta a nép hallatára. Mire azt mondták: Mindent megteszünk, amit az ÚR parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vette a vért, ráhintette a népre, és azt mondta: Íme, a szövetség vére, melyet az ÚR kötött veletek, ezen igék szerint. Azután felment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú és Izráel vénei közül hetvenen. És látták Izráel Istenét, és az ő lábai alatt valami zafírfényű tárgy volt, olyan tiszta, mint maga az ég. És Izráel fiainak e választottjaira nem emelt kezet. Bár látták Istent, mégis ettek és ittak is. S így szólt az ÚR Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj ott! Átadom neked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsolatokat, amelyeket leírtam, hogy tanítsák azokat. Fölkelt Mózes és szolgája, Józsué, és fölment Mózes Isten hegyére. A véneknek pedig azt mondta: Várjatok itt ránk, amíg visszatérünk hozzátok! Íme, Áron és Húr veletek van. Akinek valami ügye van, hozzájuk menjen. Akkor fölment Mózes a hegyre, és felhő borította be a hegyet. Az ÚR dicsősége szállt alá a Sínai-hegyre, és felhő borította azt hat napon át, a hetedik napon pedig szólította Mózest a felhő közepéből. Az ÚR dicsőségének megjelenése pedig olyan volt Izráel fiainak szeme előtt, a hegy tetején, mint az emésztő tűz. És bement Mózes a felhő közepébe, és fölment a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel volt ott. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek nekem ajándékokat. Gyűjtsenek nekem ajándékokat mindenkitől, akit a szíve erre indít. Ilyen ajándékokat gyűjtsetek tőlük: aranyat, ezüstöt és rezet. Kék, bíborpiros, karmazsin színű lenfonalat és kecskeszőrt. Vörösre festett kosbőröket, borzbőröket és akácfát. Mécsesbe való olajat, kenetolajhoz való balzsamot és füstöléshez való fűszereket. Ónixköveket és foglalatba való köveket az éfódhoz és a hósenhez. Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakjam. Pontosan úgy csináljátok a hajléknak és minden edényének a formáját, ahogy megmutatom neked. Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából. Borítsd be azt tiszta arannyal, belül is, kívül is borítsd be, és készíts rá körben arany szegélyt. Önts hozzá aranyból négy karikát, és illeszd azokat a négy sarkára, egyik oldalára is két karikát, a másik oldalára szintúgy. Csinálj rudakat is akácfából, és borítsd be arannyal. A rudakat dugd a láda oldalain levő karikákba, hogy azokkal hordozzák majd a ládát. A rudak a láda karikáiban legyenek, és ne vegyék ki őket onnan. Tedd a ládába a bizonyságot, amelyet neked adok. Készíts két és fél könyök hosszú és másfél könyök széles fedelet is színaranyból. Készíts két kerúbot is aranyból, vert aranyból készítsd őket a fedél két végére. Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másikra. A fedél két végéből formázzátok ki a kerúbokat. A kerúbok pedig terjesszék ki a szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyukkal a fedelet. Arcuk egymás felé legyen. A kerúbok arca a fedél felé forduljon. A fedelet helyezd a ládára, a ládába pedig tedd bele a bizonyságot, amelyet adok neked. Ott jelenek meg neked a fedél tetejénél, a két kerúb között, amelyek a bizonyság ládája fölött vannak, ott szólok hozzád mindazokról, amiket általad parancsolok Izráel fiainak. Készíts két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt is akácfából. Borítsd be színarannyal, és készíts rá körben aranyszegélyt. Készíts rá körben egy tenyérnyi keretet, a keretre pedig készíts körben aranyszegélyt. Négy aranykarikát is készíts hozzá, és illeszd a karikákat a négy láb négy végére. A rúdtartó karikák a keret mellett legyenek, hogy hordozható legyen az asztal. A rudakat is akácfából készítsd, és arannyal borítsd be; velük hordozzák az asztalt. Készítsd el a tálait is, csészéit is, kancsóit is, kelyheit is, amelyekkel italáldozatot áldoznak. Színaranyból csináld őket! Tégy az asztalra szent kenyeret, hogy az mindig előttem legyen. Csinálj mécsestartót is színaranyból. Vert aranyból készüljön a mécsestartó. Szára, ága, csészéi, bimbói és virágai egy darabból legyenek. Hat ág jöjjön ki az oldalaiból, három mécsestartó ág az egyik és három a másik oldalból. Mandulavirág formájú három csésze legyen az egyik ágon, bimbóval és virággal, és mandulavirág formájú három csésze a másik ágon is, bimbóval és virággal. Ilyen legyen a mécsestartóból kijövő mind a hat ág. A mécsestartón pedig négy mandulavirág formájú csésze legyen, bimbókkal és virágokkal. Bimbó legyen a belőle kijövő két ág alatt és szintén bimbó a belőle kijövő két ág alatt és úgyszintén bimbó a belőle kijövő két ág alatt is: így legyen a mécsestartóból kijövő mind a hat ág alatt. Bimbóik és ágaik vele egy darabból legyenek. Egy darab színaranyból legyen kiverve az egész. Készíts hozzá hét mécsest is, és úgy rakják föl a mécseseit, hogy bevilágítsák az előtte levő teret. A koppantói és hamutálai is színaranyból legyenek. Egy talentum színaranyból készítsék az egész felszerelést. Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készíttesd el, amelyet a hegyen mutattam neked. A hajlékot pedig tíz szőnyegből készítsd, sodrott lenfonálból. Kék, bíborpiros és karmazsin színű legyen, szépen beleszőtt kerúbok legyenek rajta. Egy-egy szőnyeg hossza huszonnyolc könyök legyen, szélessége pedig négy könyök. Mindegyik szőnyeg azonos méretű legyen. Öt szőnyeg legyen egymással összefűzve, és a másik öt szőnyeg is legyen egymással összefűzve. Készíts hurkokat kék lenből az egyik szőnyeg szegélyén, azon, amely az összefűzött szőnyegek közül a szélen van. Ugyanezt tedd a külső szőnyeg szélével a másik csoportban is. Ötven hurkot készíts az egyik szőnyegen és ötven hurkot annak a szőnyegnek a szélén is, amelyet hozzáfűznek. Egyik hurok a másikkal szemben legyen. Készíts ötven aranyhorgocskát is, és e horgocskákkal fogd össze az egyik szőnyeget a másikkal, hogy a hajlék eggyé legyen. Ezután készíts kecskeszőr szőnyegeket sátornak a hajlék fölé. Tizenegy ilyen szőnyeget készíts. Egy szőnyeg hossza harminc könyök legyen, a szélessége pedig négy könyök. A tizenegy szőnyeg egyforma méretű legyen. Fűzz össze öt szőnyeget külön és hat szőnyeget is külön. De a hatodikat hajtsd kétrét a hajlék elejére. Készíts ötven hurkot az egyik szőnyeg szélén, amely az összefűzött szőnyegek közül a szélen van, és ötven hurkot a szőnyeg szélén a másik csoportban is. Készíts ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és fűzd össze a sátrat, hogy eggyé legyen. Ami a sátorszőnyegekből fönnmarad, vagyis a fennmaradó fél szőnyeg, csüngjön le a hajlék hátulján. Egykönyöknyi egyik felől és egykönyöknyi a másik felől abból, ami a sátor szőnyegének hosszában fölösleges, lógjon le a hajlék oldalain egyfelől is, másfelől is, hogy befedje azt. Készíts a sátornak takarót is vörösre festett kosbőrökből és fölé is egy takarót borzbőrökből. Készíts a hajlékhoz deszkákat is akácfából, felállítva. A deszka hossza tíz könyök legyen, egy-egy deszka szélessége pedig másfél könyök. Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelő. Így készítsd el a hajlék minden deszkáját. A deszkákat pedig így készítsd a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, dél felé. A húsz deszka alá pedig negyven ezüsttalpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, a két csapnak megfelelően. Megint két talpat egyegy deszka alá, a két csapnak megfelelően. A hajlék másik oldalául is rakj észak felől húsz deszkát és azokhoz is negyven ezüsttalpat. Két talpat egy deszka alá, majd megint két talpat egy deszka alá. A hajlék nyugati oldalául pedig készíts hat deszkát. A hajlék szegleteiül is készíts két deszkát a két oldalon. Kettesével legyenek alulról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva. Ilyen legyen mindkettő, ezek alkossák a két sarkot. Legyen tehát nyolc deszka, tizenhat ezüsttalppal. Két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt. Készíts reteszrudakat is akácfából. Ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz és öt reteszrudat a hajlék másik oldalának deszkáihoz. A hajlék nyugati oldalának deszkáihoz is készíts öt reteszrudat hátulról. A középső reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végétől a másik végéig érjen. A deszkákat borítsd be arannyal, és készíts karikákat is aranyból, hogy tartsák a reteszrudakat. A reteszrudakat is borítsd be arannyal. A hajlékot pedig olyan módon állítsd föl, ahogy a hegyen mutattam neked. Készíts függönyt kék, bíborpiros és karmazsinszínű és sodrott lenből. Szépen beleszőtt kerúbokkal készítsék. Tedd négy akácfából való, arannyal borított oszlopra, amelyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüsttalpon. Tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját, és az a függöny válassza el nektek a szent helyet a szentek szentjétől. Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében. Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a mécsestartót az asztallal szemben, a hajlék déli oldalába. Az asztalt pedig tedd az északi oldalra. Készíts kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből hímzett függönyt a sátor bejáratára is. A függönyhöz pedig csinálj öt oszlopot akácfából, és borítsd be őket arannyal. Horgai aranyból legyenek, és önts nekik öt réztalpat. Az oltárt akácfából készítsd, öt könyök legyen a hossza és öt könyök a szélessége. Négyszögű legyen az oltár, a magassága három könyök. Szarvakat is készíts a négy sarkára, vele egy darabból, és borítsd be rézzel. Készíts hozzá fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medencéket, villákat és serpenyőket. Minden hozzá való edényt rézből készíts. Készíts hozzá hálószerű rézrostélyt is, és a háló négy sarkára csinálj rézkarikát. Tedd az oltár pereme alá alulról úgy, hogy a háló az oltár közepéig érjen. Készíts az oltárhoz akácfa rudakat is, és borítsd be őket rézzel. Dugják a rudakat a karikákba, és legyenek azok a rudak az oltár két oldalán, amikor hordozzák. Üresre csináld azt deszkából úgy, ahogy a hegyen mutattam neked. Készíts udvart is a hajléknak. Az udvar déli oldalához csinálj szőnyegeket sodrott lenből. Száz könyök legyen a hossza minden oldalának. Húsz oszlopa és húsz réztalpa is legyen, és az oszlopok horgai és átkötői ezüstből legyenek. Ugyanúgy készíts az északi oldalon, hosszában száz könyök hosszú szőnyeget, ahhoz húsz oszlopot, ezekhez húsz réztalpat és az oszlopok horgait és átkötőit ezüstből. Az udvar nyugat felőli szélességéhez pedig ötven könyök szőnyeget, ahhoz tíz oszlopot és ezekhez tíz talpat. Az udvar szélessége kelet felől is ötven könyök. Tizenöt könyök szőnyeg legyen az egyik oldalról, ehhez három oszlop, ezekhez pedig három talp. A másik oldalról is tizenöt könyök szőnyeg, ehhez három oszlop és ezekhez három talp. Az udvar kapuján pedig húszkönyöknyi függöny legyen, kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből hímezve, ehhez négy oszlop, ezekhez pedig négy talp legyen. Az udvar minden oszlopát ezüst átkötők vegyék körül, horgaik ezüstből, talpaik pedig rézből legyenek. Az udvar hossza száz könyök, a szélessége ötven-ötven, a magassága pedig öt könyök. Takarói sodrott lenből, talpai pedig rézből legyenek. A hajlék minden edénye, amelyet bármilyen szolgálatban használnak, és minden szöge és az udvar minden szöge rézből legyen. Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpát gyújthassanak. A gyülekezet sátrában, a függönyön kívül, amely a bizonyság előtt van, gondozzák azt Áron és fiai, estétől reggelig az ÚR előtt. Örök rendtartás legyen ez minden nemzedéknél Izráel fiai között. Te pedig hívasd magadhoz Izráel fiai közül testvéredet, Áront és a fiait vele együtt. Ők legyenek a papjaim. Áron, valamint Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár, Áron fiai. Csinálj szent ruhákat Áronnak, a testvérednek dicsőségül és ékességül. Szólj minden bölcs szívűnek, akiket betöltöttem a bölcsesség lelkével, hogy csinálják meg Áron ruháit az ő fölszentelésére, hogy papom legyen. Ezeket a ruhákat készítsék el: hósen, éfód, palást, mintás köntös, süveg és öv. Ezeket a szent ruhákat készítsétek el Áronnak, a testvérednek és fiainak, hogy papjaim legyenek. Használjanak hozzá aranyat és kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonalat és lenfonalat. Az éfódot aranyból, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, mestermunkával készítsék. Két vállkötő is legyen hozzá kapcsolva a két végéhez, hogy összekapcsolhassák. Az átkötő öve pedig, amely rajta van, ugyanolyan készítésű és ugyanabból való legyen: aranyból, kék, bíborpiros és karmazsinszínű és sodrott lenből. Azután végy két ónixkövet, és vésd rájuk Izráel fiainak neveit. Hatnak a nevét az egyik kőre, a másik hat nevét pedig a másik kőre, születésük sorrendjében. Kőmetsző munkával, amint a pecsétet szokták metszeni, vésesd e két kőre Izráel fiainak a nevét, körös-körül aranyba foglalva. Tedd e két követ az éfód vállkötőire az Izráel fiaira való emlékeztetés köveiként, hogy Áron emlékeztetőül hordozza a nevüket a két vállán az ÚR előtt. Készíts aranyfoglalatokat és két láncot tiszta aranyból. Fonottra készítsd őket. Olyanok legyenek, mint a sodrott zsineg, és tedd rá a sodrott láncokat a foglalatokra. Azután csináld meg az ítélet hósenét mestermunkával. Úgy készítsd, ahogy az éfódot csináltad: aranyból, kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből. Négyzetes legyen, kétrétű, egy arasz hosszú és egy arasz széles. Foglalj bele négy sor megfelelő követ. Az első sor: szárdiusz, topáz és smaragd. A második sor: karbunkulus, zafír és gyémánt. A harmadik sor: jácint, agát és ametiszt. A negyedik sor: krizolit, ónix és jáspis. Aranyfoglalatokba legyenek foglalva. A kövek tehát Izráel fiainak nevei szerint legyenek, tizenkettő legyen az ő nevük szerint. Úgy legyen metszve, mint a pecsét, mindegyik a rá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint. A hósenre pedig csinálj sodrott készítésű fonott láncokat tiszta aranyból. Csinálj a hósenre két aranykarikát, és tedd a két karikát a hósen két sarkára. A két aranyfonatot fűzd a hósen két sarkán levő karikákba. A két fonat két végét pedig erősítsd a két foglalathoz, és tűzd az éfód vállkötőihez, annak előrészére. Készíts még két aranykarikát, és tedd azokat a hósen két sarkára azon a szélén, amely befelé van az éfód felől. És csinálj még két aranykarikát, és tedd őket az éfód két vállkötőjére alul, az elülső része felől, a fölerősítéséhez közel, az éfód öve fölött. Csatolják a hósent karikáinál fogva az éfód karikáihoz kék zsinórral, hogy az éfód öve fölött legyen, és el ne váljék a hósen az éfódtól. Viselje Áron Izráel fiainak a neveit az ítélet hósenén, a szíve fölött, szüntelen emlékeztetőül az ÚR előtt, amikor bemegy a szent helyre. Azután tedd az ítélet hósenébe az urímot és tummímot, hogy legyenek Áron szíve fölött, amikor bemegy az ÚR elé, és az ÚR színe előtt szüntelen a szívén hordozza Izráel fiainak ítéletét. Az éfód palástját egészen kék lenből készítsd. Legyen a közepén nyílás a fejének. A nyílás szövött szegélyű legyen körös-körül, olyan legyen, mint a páncéling nyílása, hogy el ne szakadjon. Az alsó peremére körös-körül csinálj gránátalmákat kék, bíborpiros és karmazsinszínű lenből, és köréjük körbe aranycsengettyűket is. Aranycsengettyű meg gránátalma, aranycsengettyű meg gránátalma váltakozzon a palást peremén körös-körül. Ez legyen Áronon, amikor szolgál, hogy hallatsszék csengése, amikor bemegy a szent helyre az ÚR elé, és amikor kijön, hogy meg ne haljon. Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és vésd rá úgy, ahogy a pecsétet vésik: Szent az ÚRnak! Kösd kék zsinórra, hogy a süvegen – a süveg előrészén – legyen. Legyen Áron homlokán, hogy Áron hordozza a szent dolgokban elkövetett vétkek terhét, amelyeket Izráel fiai különféle szent adományaik odaszentelésekor követnek el. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesek legyenek ők az ÚR előtt. A köntöst pedig lenből mintásra sződd, és a süveget is lenből készítsd, az öv meg legyen szépen kihímezve. Áron fiainak is készíts köntösöket, és csinálj nekik öveket is. Süvegeket is csinálj nekik, dicsőségül és ékességül. Öltöztesd föl azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait, és kend fel őket, iktasd be őket tisztükbe, és szenteld fel őket, hogy papjaimmá legyenek. Készíts nekik vászonnadrágokat is, hogy befedjék mezítelen testüket. Csípőtől combig érjenek. Legyenek ezek Áronon és fiain, amikor bemennek a gyülekezet sátrába, vagy amikor az oltárhoz járulnak, a szent helyen való szolgálattételre, hogy ne vigyenek oda bűnt, és meg ne haljanak. Örökkévaló rendtartás ez Áronnak és utódainak. Ezt cselekedd velük, amikor felszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy fiatal bikát és két hibátlan kost, kovásztalan kenyeret és olajjal gyúrt kovásztalan kalácsokat meg olajjal kent kovásztalan lepényeket. Finom búzalisztből készítsd őket. Tedd egy kosárba, és vidd föl a kosárban a bikával és a két kossal együtt. Akkor Áront és fiait állítsd a gyülekezet sátrának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel. Vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az éfódhoz való palástba, az éfódba meg a hósenbe, és övezd föl őt az éfód övével. Tedd a süveget is a fejére, és a szent koronát tedd a süvegre. Vedd a kenetolajat, és töltsd a fejére; így kend föl őt. A fiait is állítsd elő, és öltöztesd föl őket a köntösökbe. Övezd körül őket övvel, Áront és fiait, és tégy a fejükre süvegeket is, hogy övék legyen a papság, örök rendtartás szerint. Így iktasd be tisztébe Áront és fiait. Azután állíttasd a bikát a gyülekezet sátra elé, és Áron és fiai tegyék a kezüket a bika fejére. És vágd le a bikát az ÚR előtt a gyülekezet sátrának ajtajánál. Azután végy a bika véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira, a többi vért pedig töltsd az oltár aljára. Vedd a kövérjéből mindazt, ami a belet fedi, és a májon levő hártyát és a két vesét is vedd a rajtuk levő kövérjével együtt, és füstölögtesd el az oltáron. A bika húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül. Bűnért való áldozat az. Vedd az egyik kost is, Áron és fiai pedig tegyék a kezüket a kos fejére. Azután vágd le a kost, vedd a vérét, és hintsd körös-körül az oltárra. A kost pedig vagdald tagjaira, mosd meg a belét és a lábszárait, és tedd rá a tagjaira és fejére. Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron. Égőáldozat ez az ÚRnak, kedves illatú tűzáldozat az ÚRnak. Vedd a másik kost is, Áron és fiai pedig tegyék a kezüket a kos fejére. Azután vágd le a kost, vegyél a véréből, és hintsd meg vele Áron fülcimpáját és fiainak jobb fülcimpáját és jobb kezük hüvelykujját és jobb lábuk hüvelykujját. A többi vért pedig hintsd körös-körül az oltárra. Azután végy a vérből, amely az oltáron van, és a kenetolajból, és hintsd Áronra és ruháira, valamint a fiaira és a fiainak a ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, és szentek legyenek a fiainak a ruhái is. Azután vedd a kosból a kövérjét, a farkát és a belet borító kövérjét meg a máj hártyáját meg a két veséjét a rajtuk levő kövérjével és a jobb lapockát, mert felavatási kos ez. Végy egy kenyeret és egy olajoskalácsot és egy lepényt is a kovásztalan kenyér kosarából, amely az ÚR előtt van. Tedd mindezt Áron kezébe és Áron fiainak a kezébe, és lóbáltasd meg ezeket az ÚR előtt. Azután vedd el ezeket a kezükből, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat fölött, kedves illatul az ÚR előtt. Az ÚR tűzáldozata ez. Vedd Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbáld meg az ÚR előtt. Azután az a te részed legyen. Így szenteld meg a meglóbált szegyet és a felemelt lapockát, amelyet meglóbáltak, és amelyet fölemeltek Áronnak és fiainak felavatási kosából. Legyen ez örökké Áronnak és fiainak része Izráel fiaitól. Mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiainak részéről az ő hálaáldozataikból, az ÚRnak felmutatott adomány. A szent öltözetek pedig, amelyek Áronéi, legyenek utána a fiaié. Azokban kenjék fel és azokban állítsák tisztségükbe őket. Hét napon át öltözzék azokba az, aki a fiai közül őutána pap lesz, aki be fog menni a gyülekezet sátrába, hogy a szent helyen szolgáljon. A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg a húsát szent helyen. A kos húsát és a kenyeret, amely a kosárban van, a gyülekezet sátrának ajtajánál egye meg Áron a fiaival együtt. Ők egyék meg azokat, amik által az engesztelés történt, amikor tisztségükbe állították és fölszentelték őket. De idegen ne egyék belőlük, mert szentek azok! Ha pedig valami megmarad az avatási húsból vagy a kenyérből reggelig, tűzzel égesd meg azt a maradékot. Ne egyék meg, mert szent az. Áronnal és az ő fiaival tehát úgy cselekedj, ahogy megparancsoltam neked. Hét nap alatt állítsd őket tisztségükbe. És naponként készíts bűnáldozati bikát engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, amikor engesztelő áldozatot végzel rajta, és kend meg, hogy megszenteltessék. Hét napig végezz engesztelő áldozatot az oltáron. Szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Szent legyen minden, ami az oltárt érinti. Ez az, amit áldoznod kell az oltáron: két egyesztendős bárányt mindennap szüntelen. Az egyik bárányt reggel áldozd fel, a másik bárányt pedig este áldozd fel. Az egyik bárányhoz végy egytized finomlisztet, egynegyed hín sajtolt olajjal összegyúrva. Italáldozatul pedig végy egynegyed hín bort. A másik bárányt este áldozd fel. Ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel, kedves illatul, tűzáldozatul az ÚRnak. Szüntelen égőáldozat legyen az köztetek nemzedékről nemzedékre a gyülekezet sátrának ajtajánál az ÚR előtt, ahol megjelenek nektek, hogy veled ott szóljak. Ott jelenek meg Izráel fiainak, és megszenteltetnek dicsőségem által. Megszentelem a gyülekezet sátrát és az oltárt. Áront és fiait is megszentelem, hogy papjaim legyenek. És Izráel fiai között lakom, és Istenük leszek. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az ő Istenük, aki kihoztam őket Egyiptom földjéről, hogy közöttük lakhassam; én, az ÚR, az ő Istenük. Készíts oltárt a füstölőszerek elfüstölögtetésére is. Akácfából készítsd. Egy könyök hosszú, egy könyök széles, négyszögű és két könyök magas legyen. Vele egy darabból legyenek a szarvai is. Borítsd be tiszta arannyal a tetejét és az oldalait körös-körül és a szarvait is. Aranyszegélyt is csinálj hozzá körös-körül. A szegélye alá a két oldalán két aranykarikát is készíts hozzá. Mindkét oldalára készítsd, hogy rúdtartókul legyenek, és azokon hordozzák az oltárt. A rudakat akácfából készítsd, és borítsd be arannyal. Tedd a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek neked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölőszert. Akkor füstölögtesse, amikor a mécseket rendbe teszi. Úgyszintén, amikor Áron este fölteszi a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen illatáldozat legyen ez az ÚR előtt nemzedékről nemzedékre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal, és italáldozatot se öntsetek rá! Végezzen Áron engesztelést annak szarvainál évente egyszer az engesztelő napi áldozat véréből. Évenként egyszer végezzen engesztelést azon, nemzedékről nemzedékre. Szentségek szentsége ez az ÚRnak. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Amikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adjon mindenki váltságdíjat életéért az ÚRnak az ő megszámlálásakor, hogy ne legyen rajta csapás a megszámlálásuk miatt. Ezt adja mindenki, aki átesik a számláláson: fél sékelt a szent sékel szerint, amelyben egy sékel húsz géra. A fél sékel áldozat az ÚRnak. Mindaz, aki átesik a számláláson húszesztendős kortól fogva, adja meg az áldozatot az ÚRnak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél sékelnél, amikor megadjátok az áldozatot az ÚRnak engesztelésül a lelketekért. Szedd be az engesztelési pénzt Izráel fiaitól, és add a gyülekezet sátrának szolgálatára, hogy Izráel fiaira emlékeztessen az ÚR előtt, engesztelésül a lelketekért. Azután így szólt az ÚR Mózesnek: Készíts rézmedencét mosakodásra, a lába is rézből legyen. Tedd a gyülekezet sátra és az oltár közé, és tölts bele vizet, hogy Áron és fiai abban mossák meg kezüket és lábukat. Amikor a gyülekezet sátrába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy amikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak, és tűzáldozatot füstölögtessenek az ÚRnak. Kezüket is, lábukat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. Örökkévaló rendtartás lesz ez nekik, neki és utódainak nemzedékről nemzedékre. Majd ismét szólt az ÚR Mózeshez: Végy drága fűszereket, híg mirhát ötszáz pénzért, feleannyi jó illatú fahéjat kétszázötvenért és illatos nádat is kétszázötvenért. Kassziát pedig ötszázért a szent sékel szerint és egy hín faolajat. Készíts belőle szent kenetolajat, kevert kenetet, a kenetkészítők módjára. Legyen az szent kenetolaj. Kend meg vele a gyülekezet sátrát és a bizonyság ládáját. Az asztalt és minden edényét, a mécsestartót és minden edényét és az illatáldozati oltárt. Az egészen elégő áldozat oltárát is és annak minden tartozékát, a mosdómedencét és állványát. Így szenteld fel azokat, hogy igen szentségesek legyenek; bármi érinti azokat, szent legyen. Kend fel Áront és fiait is. Így szenteld fel őket papjaimmá. Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja lesz ez nekem nemzedékről nemzedékre. Ember testét meg ne kenjék vele, se összetétele szerint ahhoz hasonlót ne csináljatok. Szent az, szent legyen előttetek is. Aki ahhoz hasonló kenetet csinál, vagy azzal idegent ken meg, töröljék ki népe közül. Ezután azt mondta Mózesnek az ÚR: Végy fűszereket, illatos gyantát, szagos borostyánt és erős illatú mézgát, e fűszereket és tiszta tömjént, egyenlő arányban. Készíts belőlük illatáldozatot a fűszerkészítő módszerével. Tiszta és szent legyen! Morzsolj belőle apróra, és tégy belőle a bizonyság ládája elé a gyülekezet sátrában, ahol megjelenek neked. Igen szentséges legyen ez előttetek! Ez a füstölőszer az ÚRnak legyen szentelve. Annak összetétele szerinti füstölőszert ne csináljatok magatoknak. Mindaz, aki ehhez hasonló füstölőt készít, hogy illatoztassa, irtassék ki népe közül. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Íme, név szerint elhívtam Becalélt, Húr fiának, Úrínak fiát a Júda nemzetségéből. Betöltöttem Isten lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudással minden munkára, hogy mindent el tudjon tervezni, amit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni, és tudjon foglalatba való köveket vésni, fát faragni és mindenféle munkát végezni. Íme, mellé adtam Oholíábot is, Ahiszámák fiát a Dán nemzetségéből. Értelmet adtam minden hozzáértő ember szívébe, hogy elkészítsék mindazt, amit parancsoltam neked: a gyülekezet sátrát, a bizonyság ládáját, a fölé való fedelet és a sátor minden edényét. Az asztalt és edényeit, a tiszta mécsestartót és minden hozzávalót és a füstölőoltárt. Az egészen elégő áldozat oltárát és minden edényét, a mosdómedencét és állványát. A szolgálathoz való ruhákat, Áron pap szent öltözetét és fiai papi öltözetét. A kenet olaját és a jó illatú füstölőszert a szentséghez. Mindent úgy csináljanak, ahogy megparancsoltam neked! Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: A szombatjaimat bizony tartsátok meg, mert jel az köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentellek titeket. Tartsátok meg tehát a szombatot, mert szent az nektek. Aki megrontja, halállal lakoljon. Aki munkát végez azon a napon, annak lelke irtassék ki népe közül. Hat napig dolgozzanak, a hetedik nap pedig a nyugalom szombatja, az ÚRnak szentelt nap. Aki szombatnapon dolgozik, meg kell halnia. Tartsák meg tehát Izráel fiai a szombatot, szenteljék meg a szombatot nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. Köztem és Izráel fiai között örök jel legyen ez. Mert hat napon át teremtette az ÚR a mennyet és a földet, a hetedik napon pedig megpihent és megnyugodott. Mikor pedig Isten elvégezte a vele való beszédét a Sínai-hegyen, átadta Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. Amikor látta a nép, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, egybegyűlt Áron ellen, és azt mondta neki: Jöjj, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi történt Mózessel, azzal a férfival, aki Egyiptom földjéről kihozott minket. Áron azt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülében vannak, és hozzátok hozzám. Erre az egész nép kiszedte az aranyfüggőket a füléből, és elvitték Áronhoz. Ő átvette a kezükből, vésővel mintát készített, és öntött borjút csinált belőle. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről. Amikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, és így kiáltott: Holnap az ÚR ünnepe lesz! Másnap korán reggel fölkeltek, és égőáldozatot és békeáldozatot mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, és fölkeltek játszani. Az ÚR pedig így szólt Mózeshez: Indulj, menj le, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nekik. Borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik, annak áldoznak, és azt mondják: ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről. Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménnyakú nép. Azért hagyj békét nekem, hadd gerjedjen föl a haragom ellenük, és hadd töröljem el őket! Téged azonban nagy néppé teszlek. De Mózes így esedezett Istenéhez, az ÚRhoz: Miért gerjedne föl, URam, a te haragod a néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptom földjéről? Miért mondanák azt az egyiptomiak: „Vesztükre vitte ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörölje őket a föld színéről”? Múljék el haragod tüze, és vond vissza bosszúdat néped ellen! Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra e szavakkal: Úgy megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait és azt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, és örökségük lesz az örökre. Erre megállította az ÚR azt a veszedelmet, amelyet a népére akart bocsátani. Azután Mózes megfordult, és elindult a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. Mindkét oldalán teleírt táblák voltak, elöl is, hátul is tele voltak írva. A táblákat Isten keze készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. Józsué pedig hallva a nép rivalgását, azt mondta Mózesnek: Harci kiáltás van a táborban. Ő pedig így felelt: Nem diadalmasok, sem legyőzöttek kiáltása ez, éneklés hangját hallom. És amikor közeledett a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és fölgerjedt Mózes haragja, elhajította kezéből a táblákat, és összetörte a hegy alatt. Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, apróra törte, amíg porrá lett, és vízbe szórva megitatta Izráel fiaival. Majd azt mondta Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Áron így felelt: Ne gerjedjen föl uram haragja! Ismered e népet, hogy gonosz. Azt mondták nekem: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert nem tudjuk, hogy mi lett Mózessel, azzal a férfival, aki kihozott minket Egyiptom földjéről. Én azt feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le. Erre nekem adták, én pedig a tűzbe vetettem, és ez a borjú lett belőle. Amikor látta Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket ellenségeik csúfjára, megállt a tábor kapujában, és azt mondta: Aki az ÚRé, jöjjön ide hozzám! És hozzá gyűlt Lévi valamennyi fia. Ezt mondta nekik: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Kössön mindegyikőtök kardot az oldalára, menjetek át a táboron és jöjjetek vissza, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg a testvérét, barátját és rokonát! Lévi fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedtek, és azon a napon a népből mintegy háromezer férfi hullott el. Ezután azt mondta Mózes: Ma az ÚRnak szenteltétek kezeteket, ki-ki fiával és testvérével szemben, hogy áldása szálljon ma rátok. Mózes másnap azt mondta a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért fölmegyek az ÚRhoz, talán kegyelmet nyerhetek bűneitekre. Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál. Az ÚR így felelt Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki a könyvemből. Most azért menj, vezesd a népet, ahova mondtam neked, íme, az én angyalom előtted megy. De látogatásom napján ezt a bűnüket is számon kérem. Az ÚR tehát megverte a népet azért, amit az Áron által készített borjúval cselekedtek. Azután így szólt Mózeshez az ÚR: Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, arra a földre, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy az utódaiknak adom. Elküldöm előtted angyalomat, és kiűzöm a kánaániakat, emóriakat, hettitákat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat. Bejutsz a tejjel és mézzel folyó földre, de én nem megyek föl veletek, mert keménnyakú nép vagy, hogy el ne pusztítsalak az úton. Mikor meghallotta a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borult, és senki sem vette föl az ékszereit. Így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Izráel fiainak: „Keménnyakú nép vagy, ha közéd mennék, egy pillantás alatt megsemmisítenélek. Azért most tedd le ékességeidet magadról, azután meglátom, mit cselekedjem veled.” És letették Izráel fiai az ékszereiket a Hóreb hegyétől fogva. Mózes pedig fogta a sátrat, és a táboron kívül vonta föl, messze a tábortól, és így nevezte el: gyülekezet sátra. Annak, aki az URat kereste, ki kellett mennie a gyülekezet sátrához, a táboron kívül. Amikor Mózes kiment a sátorhoz, az egész nép fölkelt, mindenki a sátra ajtajában állt, és Mózes után nézett, amíg bement a sátorba. És az történt, hogy valahányszor Mózes bement a sátorba, felhőoszlop szállt le, megállt a sátor ajtajában, és Isten beszélt Mózessel. Amikor az egész nép látta, hogy a felhőoszlop a sátor ajtajánál áll, fölkeltek mindannyian, és mindenki meghajolt a sátrának ajtajában. Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, úgy, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Amikor Mózes visszatért a táborba, szolgája, az ifjú Józsué, Nún fia, nem távozott el a sátorból. Azt mondta Mózes az ÚRnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vidd föl ezt a népet. De nem mutattad meg nekem, hogy kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: név szerint ismerlek, és kedvet találtál előttem. Most azért, ha kedvet találtam előtted, ismertesd meg velem utadat, hogy ismerjelek téged, és kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. Ő így szólt: Arcom menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak? Mózes ezt felelte: Ha arcod nem jár velünk, ne is vigyél ki minket innen! Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-e, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e föld színén van. Az ÚR azt felelte Mózesnek: Megteszem ezt is, amit kívántál, mert kedvet találtál előttem, és név szerint ismerlek téged. Így felelt Mózes: Kérlek, mutasd meg nekem dicsőségedet! Erre azt mondta az ÚR: Megteszem, hogy elvonuljon előtted egész fenségem, és kijelentem előtted az ÚR nevét: könyörülök, akin könyörülök, és kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Majd így folytatta: arcomat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd azt mondta az ÚR: Íme, van itt hely nálam; állj a kősziklára! És amikor dicsőségem elvonul előtted, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de az arcomat nem láthatod. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Vágj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, hogy fölírjam rájuk azokat a szavakat, amelyek az előző táblákon voltak, amelyeket széttörtél. Légy készen reggelre, és jöjj föl reggel a Sínai-hegyre, és állj elém ott a hegy tetején. De senki se jöjjön föl veled, és senki ne mutatkozzék az egész hegyen! Juhok és marhák se legeljenek a hegy környékén. Vágott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, fölkelt reggel, fölment a Sínai-hegyre, amint az ÚR parancsolta neki, és a kezébe vette a két kőtáblát. Az ÚR pedig leszállt a felhőben, odaállt mellé, és ő nevén szólította az URat. Az ÚR pedig elvonult előtte, és így kiáltott: Az ÚR, az ÚR, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága. Irgalmas marad ezerízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt. De nem hagyja a bűnt büntetlenül, meglátogatja az atyák vétkéért a fiakat és unokáikat harmad- és negyedízig. Ekkor Mózes nagy sietséggel földre borult, és lehajtotta fejét. És azt mondta: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, járj közöttünk, Uram! Mert keménnyakú nép ez! Bocsásd meg vétkeinket és gonoszságunkat, és fogadj minket örökségeddé! Az ÚR pedig azt mondta: Íme, szövetséget kötök. Egész néped előtt csodákat teszek, amilyenek nem voltak az egész földön egyetlen nép között sem, és meglátja az egész nép, amely között vagy, az ÚR cselekedeteit. Mert csodálatos az, amit veled cselekszem. Jegyezd meg magadnak, amit ma parancsolok neked. Íme, kiűzöm előled az emóriakat, kánaániakat, hettitákat, perizzieket és jebúsziakat. Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelyre bemész, mert csapdává válnak számodra. Hanem rontsátok le oltáraikat, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki szent fáikat. Mert nem szabad imádnod más istent! Mert az ÚR, akinek a neve „féltőn szerető”, valóban féltőn szerető Isten. Semmiképpen se köss szövetséget annak a földnek lakosaival, hogy amikor isteneiket követve paráználkodnak, és áldoznak isteneiknek, és meghívnak téged, ne egyél áldozatukból. Feleséget se végy fiaidnak az ő leányaik közül, hogy mikor azok isteneiket követve paráználkodnak, fiaidat ne vigyék paráználkodásra az ő isteneiket követve. Ne csinálj magadnak öntött istenszobrokat! A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret az Ábíb hónap idején, amint megparancsoltam neked. Mert Ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból. Mindaz, ami anyja méhét megnyitja, az enyém legyen, és minden hím jószágod is, amely tehenednek vagy juhodnak első ellése. De a szamár első csikóját juhon váltsd meg. Ha pedig nem váltod meg, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet válts meg, és ne jöjjön elém senki üres kézzel. Hat napon át munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj. Még szántás és aratás idején is pihenj. A hetek ünnepét is tartsd meg a búza első termésének aratásakor meg a betakarítás ünnepét is az év végén. Évenként háromszor minden férfi jelenjen meg az Úrnak, Izráel URának és Istenének színe előtt. Mert népeket űzök ki előled, és kiszélesítem határodat, és senki sem kívánja meg földedet, amikor évenként háromszor fölmész, hogy a te URad, Istened előtt megjelenj. Áldozatom vérét ne ontsd ki a kovász mellett, és ne maradjon reggelre a páskaünnep áldozatából! Földed zsengéjéből az elsőt vidd föl az ÚRnak, a te Istenednek házába! Ne főzz gödölyét az anyjának tejében! Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Írd föl ezeket az igéket, mert e szavaknak megfelelően kötöttem szövetséget veled és Izráellel. És Mózes ott volt az ÚRral negyven nap és negyven éjjel. Kenyeret sem evett, vizet sem ivott. És fölírta a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsot. Amikor Mózes a Sínai-hegyről lejött, kezében volt a bizonyság két táblája. Mikor a hegyről leereszkedett Mózes, nem tudta, hogy arcbőre sugárzik, mivel Istennel beszélt. És amint Áron és Izráel minden fia meglátta, hogy arcbőre sugárzik, féltek közeledni hozzá. Mózes pedig megszólította őket, és Áron és a gyülekezet vezetői mind odamentek hozzá, és Mózes beszélt velük. Azután Izráel fiai is mind odamentek hozzá, és megparancsolta nekik mindazt, amit az ÚR meghagyott neki a Sínai-hegyen. Amikor Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédét, leplet tett az arcára. És valahányszor az ÚR elé ment, hogy vele beszéljen, levette a leplet, amíg ki nem jött. Kijőve pedig elmondta Izráel fiainak, amit parancsként kapott. És Izráel fiai látták Mózes arcát, hogy sugárzik az arcbőre. Ekkor a leplet ismét arcára borította addig, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen. Azután összegyűjtötte Mózes Izráel fiainak egész gyülekezetét, és azt mondta nekik: Ezek azok a dolgok, amelyeket az ÚR parancsolt, hogy cselekedjétek meg: hat napon át dolgozzatok, a hetedik nap pedig szent legyen számotokra, az ÚR nyugalmának szombatja legyen az. Aki azon dolgozik, azt meg kell ölni. Ne gyújtsatok tüzet házaitokban szombatnapon. És azt mondta még Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének: Ez az, amit az ÚR parancsolt: gyűjtsetek magatok közt ajándékot az ÚRnak. Mindenki, akinek szíve önként hajlandó arra, hozzon felajánlást az ÚRnak, aranyat, ezüstöt és rezet. Kék, bíborpiros, karmazsinszínű lenfonalat és kecskeszőrt. Vörösre festett kosbőröket, borzbőröket és akácfát. Világító olajat, balzsamot a kenet olajához és fűszereket a füstöléshez. Ónixköveket és foglalatba való drágaköveket az éfódhoz és a hósenhez. Akik értenek hozzá közületek, jöjjenek elő, hogy megcsinálják mindazt, amit az ÚR parancsolt: A hajlékot, annak sátrát és takaróját, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait. A ládát és rúdjait a fedéllel együtt és a függőkárpitot. Az asztalt és rúdjait, minden edényét és a szent kenyerekhez valókat. A világító mécsestartót és a hozzá való eszközöket: a mécseseit és a világítóolajat. A füstölőoltárt és rúdjait, a kenet olaját és a jó illatú füstölőt, a hajlék ajtajára tett takarót. Az egészen elégő áldozat oltárát, annak rézrostélyát, rúdjait és minden eszközét, a mosdómedencét és állványát. Az udvar szőnyegeit, oszlopait, talpait és az udvar kapujának függönyét. A hajlék szögeit, az udvar szögeit és köteleit. A szolgálati ruhákat a szent hajlékban való szolgálathoz, Áron szent ruháit és fiai papi öltözékét. Azután eltávozott Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes elől. És eljött mindenki, akit szíve indított, és akit lelke hajtott, és felajánlásokat hoztak az ÚRnak a gyülekezet hajlékának elkészítéséhez, minden ott végzendő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. És eljöttek a férfiak és az asszonyok, mindenki, akit szíve indított. Kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle aranytárgyakat hozott mindenki, aki aranyból való ajándékot ajánlott föl az ÚRnak. És mindenki aszerint, amije volt, hozott kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonalat és lenfonalat, kecskeszőrt, vörösre festett kosbőröket és borzbőröket. Aki ezüstöt vagy rezet tudott vinni, mind felhozta ajándékul az ÚRnak, és akinek akácfája volt, fölhozta a különféle munkákban való felhasználásra. Az asszonyok közül pedig mind, akik értettek hozzá, saját kezükkel fontak, és fölvitték azt, amit fontak, a kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonalat és a lenfonalat. Azok az asszonyok pedig, akik értettek hozzá, kecskeszőrt fontak. A főemberek pedig ónixköveket, foglalni való köveket hoztak az éfódhoz és a hósenhez. Illatszert is és olajat a mécsesbe és a kenethez és fűszereket a füstöléshez. Minden férfi és asszony, akit szíve önként indított, hogy áldozzon az egész munkára, amelyet az ÚR elrendelt Mózes által, hogy véghezvigyenek: Izráel fiai mind önként hoztak ajándékot az ÚRnak. Ekkor azt mondta Mózes Izráel fiainak: Íme, az ÚR név szerint hívta el Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda nemzetségéből. Betöltötte Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez, hogy meg tudjon tervezni mindent, amit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni és foglalásra való köveket vésni, fát faragni és minden mesterségbeli munkát elvégezni. Azontúl alkalmassá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Oholíáb, Ahíszámák fia, a Dán nemzetségéből. Betöltötte őket a bölcsesség lelkével, hogy el tudjanak végezni mindenféle faragó-, kötő- és hímzőmunkát kék, bíborpiros, karmazsinszínű fonalból és lenfonálból és minden takácsmunkát, és el is készítsék ezeket a munkákat, és mesterműveket gondoljanak ki. (35,36) Ezért Becalél, Oholíáb és mindazok a bölcs férfiak, akiknek az ÚR bölcsességet és értelmet adott, hogy meg tudjanak csinálni minden eszközt a szent hajlék szolgálatához: mindent pontosan úgy csináljanak meg, amiképpen az ÚR megparancsolta. (1) Mózes tehát hívatta Becalélt, Oholíábot és mindazokat a bölcs férfiakat, akiknek elméjébe tudást adott az ÚR, és mindazokat, akiket szívük arra indított, hogy részt vegyenek annak a munkának a végrehajtásában. (2) Átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szent hajlék fölépítéséhez. Azon túl is minden reggel hoztak önkéntes ajándékot. (3) Eljöttek tehát mindazok a hozzáértő emberek, akik a szent hajlék különféle munkáin dolgoztak, ki-ki a maga mesterségében, amivel foglalkozott. (4) Azt mondták Mózesnek: Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az ÚR által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges. (5) Mózes ekkor parancsot adott ki, hogy vigyék hírül a táborban: se férfi, se asszony ezután ne készítsen semmiféle felajánlást a szent hajlék munkálataihoz! Ekkor abbahagyta a nép az ajándékhordást. (6) Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt. (7) Az összes ott dolgozó bölcs szívű férfi együtt készítette a hajlékot. Tíz szőnyegből nagy hozzáértéssel készítették: kék, bíborpiros és karmazsinszínű sodrott lenből, rajta kerúbokkal. (8) Egy-egy szőnyeg hossza huszonnyolc könyök, szélessége négy könyök volt. Egyforma méretű volt minden szőnyeg. (9) Öt szőnyeget fűztek össze, és a másik öt szőnyeget is összefűzték egymással. (10) És az összefűzött szőnyegek közül a szélsőre kék hurkokat csináltak. Ugyanilyet készítettek a másik csoportban is a külső szőnyeg szélére. (11) Az egyik szőnyegre ötven hurkot csináltak, és ötven hurkot csináltak a másik szőnyeg szélén is, amelyik a másik csoportban volt. A hurkok egymással szemben voltak. (12) Ötven aranyhorgocskát is készítettek, és összefogták a szőnyegeket a horgocskákkal, egyiket a másikkal, és eggyé lett a hajlék. (13) Kecskeszőr szőnyegeket is készítettek, hogy tető legyen a hajlékon. Tizenegy ilyen szőnyeget csináltak. (14) Egy szőnyeg hossza harminc könyök és egy szőnyeg szélessége négy könyök volt. Azonos méretű volt a tizenegy szőnyeg. (15) Külön összefűztek még öt szőnyeget és külön hat szőnyeget is. (16) Ötven hurkot is készítettek a szőnyeg szélére, amely az összefűzött szőnyegek közül a szélén van. Ötven hurkot készítettek a szőnyeg szélére a másik csoportban is. (17) Készítettek ötven rézhorgocskát is a sátor összefűzésére, hogy eggyé legyen. (18) Takarót is készítettek a sátorra vörösre festett kosbőrökből és azon kívül egy takarót borzbőrökből. (19) Megcsinálták a deszkákat is a hajlékhoz akácfából, és felállították őket. (20) A deszkák hossza tíz könyök, egy deszkának a szélessége pedig másfél könyök. (21) Egy deszkának két csapja volt, egyik a másiknak megfelelő. Így készítették a hajlék összes deszkáját. (22) A deszkákat pedig így osztották el a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalon, dél felé. (23) A húsz deszka alá negyven ezüsttalpat készítettek; mindegyik deszka alá két talpat annak két csapja szerint. (24) A hajlék másik végébe, az északi oldalon szintén húsz deszkát készítettek. (25) Negyven ezüsttalpat készítettek alájuk, két talpat az egyik deszka alá, két talpat a másik deszka alá is. (26) A hajlék nyugati oldalához hat deszkát készítettek. (27) A hajlék sarkaira, a két oldalra pedig két deszkát tettek. (28) Alulról kezdve kettesével voltak, felül pedig egybe voltak fogva egy karikával. Így készítették mindkettőt a két sarkon. (29) Tehát nyolc deszka volt összesen, és azoknak tizenhat ezüsttalpuk volt: kétkét talp egy-egy deszka alatt. (30) Reteszrudakat is készítettek akácfából. Ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz, (31) öt reteszrudat a hajlék másik oldalának deszkáihoz és öt reteszrudat a hajlék nyugati oldalának deszkáihoz hátulról. (32) Elkészítették a középső reteszrudat is, hogy fusson végig a deszkák közepén. (33) A deszkákat pedig arannyal borították be. Aranyból készítették a reteszrudak gyűrűjéül szolgáló karikákat is, és a reteszrudakat is beborították arannyal. (34) Elkészítették a függönyt is kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, műgonddal beleszőtt kerúbokkal. (35) Készítettek hozzá négy oszlopot akácfából, és beborították őket arannyal. A horgaik is aranyból voltak, és négy ezüsttalpat is öntöttek hozzá. (36) Kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből hímzett függönyt készítettek a sátor bejáratára. (37) Öt oszlopot is csináltak hozzá horgokkal együtt. Az oszlopfőket és az összekötőket beborították arannyal, öt talpuk pedig rézből volt. Azután elkészítette Becalél a ládát akácfából, amely két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas volt. Beborította színarannyal kívül is, belül is, és körös-körül aranyszegélyt készített rá. Négy aranykarikát öntött a négy sarkára, az egyik oldalára is kettőt, a másikra is kettőt. Rudakat is készített akácfából, és beborította arannyal. Betolta a rudakat a láda oldalán levő karikákba, hogy a láda hordozható legyen. Két és fél könyök hosszú és másfél könyök széles fedelet is készítettek színaranyból. Két kerúbot is készített aranyból a fedél két végére, vert aranyból csinálta őket: az egyik kerúbot az egyik végére, a másik kerúbot a másikra. A fedél két végéből kovácsolta ki a kerúbokat. A kerúbok pedig kiterjesztették szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyukkal a fedelet. Az arcuk egymással szemben volt, és a fedél felé fordult. Azután elkészítette az asztalt akácfából, két könyök hosszúra, egy könyök szélesre és másfél könyök magasra. Beborította tiszta arannyal, és körös-körül aranyszegélyt készített rá. Körben egy tenyér széles keretet csinált, és a kerethez köröskörül aranyszegélyt is készített. Azután öntött hozzá négy aranykarikát, és a karikákat ráillesztette a négy láb négy végére. A karikák a keret mellett voltak, hogy tartsák a rudat, s így az asztalt hordozhassák. Elkészítette a rudakat is akácfából, és beborította arannyal, hogy hordozhassák az asztalt. Megalkotta színaranyból az asztalra való edényeket is: tálait, csészéit, kelyheit és kancsóit, amelyekkel italáldozatot áldoznak. Elkészítette színaranyból a mécsestartót is. Vert aranyból csinálta a mécsestartót, szára, ága, csészéi, bimbói és virágai egy darabból voltak. Hat ág jött ki az oldalaiból: az egyik oldalról is három mécsestartó ág, a másik oldalról is három mécsestartó ág. Három mandulavirág formájú csésze volt az egyik ágon, bimbóval és virággal s a másik ágon is három mandulavirág formájú csésze volt bimbóval és virággal. Ilyen lett mind a hat ág, amelyek kinyúltak a mécsestartóból. A mécsestartón pedig négy mandulavirág formájú csésze volt, bimbókkal és virágokkal. Bimbó volt a két ág alatt, bimbó volt a másik két ág alatt is, és bimbó volt a harmadik két ág alatt, mind a hat belőle kinyúló ágnál. A bimbók és ágaik egy darabból voltak. Színaranyból készült, egy darabból vert ötvösmunka volt az egész. Elkészítette színaranyból a hét mécsest, a koppantóit és a hamutálait. Egy talentum színaranyból készítette azt és az összes hozzá tartozó eszközt is. Elkészítette akácfából a füstölőoltárt is, ennek hossza egy könyök, szélessége is egy könyök volt; négyzet alakú és két könyök magas volt. Vele egy darabból készültek a szarvai is. Beborította színarannyal a tetejét, az oldalait körös-körül és a szarvait is. Aranyszegélyt is készített hozzá köröskörül. Két aranykarikát is csinált a szegélye alá, kétoldalt mindkét oldalára, hogy rúdtartókul legyenek, amelyeken hordozhatják az oltárt. A rudakat is akácfából csinálta, és azokat is beborította arannyal. A szent kenet olaját is elkészítette és a tiszta, fűszerezett illatáldozatot, úgy, ahogy a kenetkeverő készíti. Azután elkészítette az egészen elégő áldozat oltárát akácfából, négyzet alakúra, öt könyök hosszúra, öt könyök szélesre és három könyök magasra. Készített hozzá szarvakat is a négy sarkára. Vele egy darabból voltak a szarvai, és rézzel borította be őket. Azután az összes edényt is elkészítette: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és a szenesserpenyőket. Mindezt rézből készítette. Hálószerű rostélyt is készített az oltárhoz rézből a pereme alá, alulról a közepéig. Öntött négy karikát is a rézrostély négy sarkára, rúdtartónak. A rudakat akácfából készítette, és rézzel borította be. A rudakat betolta az oltár oldalain levő karikákba, hogy azokon hordozhassák. Az oltárt deszkából, belül üresre készítette. Elkészítette rézből a mosdómedencét és állványát is a szolgálattevő asszonyok fémtükreiből, akik a gyülekezet sátrának bejáratánál szoktak szolgálni. Az udvart is elkészítette dél felől. A déli oldalon az udvar szőnyegfala százkönyöknyi volt, sodrott lenből. Húsz oszlopa és húsz talpa rézből volt, az oszlopok horgai és átkötői pedig ezüstből. Az északi oldalon is százkönyöknyi volt a szőnyeg, húsz oszloppal és húsz réztalppal. Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak. Nyugat felől pedig ötven könyök szőnyeg volt falként, tíz oszloppal és tíz talppal. Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak. A keleti oldalon is ötvenkönyöknyi volt mindez. Az egyik felől tizenöt könyök szőnyeg volt hozzá, három oszlop és három talp, és a másik felől is ugyanennyi. Az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyeg volt falként és hozzá három oszlop és három talp. Az udvar minden szőnyege körös-körül sodrott lenből volt. Az oszlopok talpai rézből készültek, a horgok és átkötők pedig ezüstből voltak, az oszlopfők is ezüsttel voltak beborítva. Az udvar oszlopait is mind ezüst átkötők övezték. Az udvar kapujának függönye műgonddal volt kihímezve kék, bíborpiros és karmazsin fonállal és sodrott lenből. Hossza húsz könyök volt, a magassága pedig egész szélességében öt könyök, az udvar szőnyegeinek megfelelően. Négy oszlopa és négy talpa rézből készült, a horgai ezüstből voltak, az oszlopfők borítása és átkötőik ezüstből. A hajlék és az udvar szögei pedig köröskörül mind rézből voltak. Ezek a hajléknak, a bizonyság hajlékának részei, amint Mózes parancsára számba vette a léviták szolgálatára Ítámár, Áron pap fia. Becalél, Húr fiának, Úrínak fia a Júda nemzetségéből elkészítette mindazt, amit az ÚR parancsolt Mózesnek. És vele együtt dolgozott Oholíáb, Ahíszámák fia a Dán nemzetségéből, aki mester volt a faragásban, illetve a kék, bíborpiros és karmazsinfonál és lenfonál kötésében és hímzésében. Az arany, amelyet a munkára, a szent hely összes munkájára feldolgoztak, mindenestül áldozati arany volt: huszonkilenc talentum és hétszázharminc sékel összesen a szent sékel szerint. Az ezüstöt pedig a gyülekezet számba vett tagjai adták össze, száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt a szent sékel szerint. Fejenként egy beka, vagyis fél sékel járt a szent sékel szerint mindenkitől, aki átesett a megszámláláson húszesztendőstől fölfelé, s ezek hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak. A száz talentum ezüstből kiöntötték a szent helyhez való talpakat és a függöny oszlopainak talpait. Száz talpat száz talentumból, egy talentumból egy talpat. Az ezerhétszázhetvenöt sékelből készítették az oszlopok horgait, beborították és átfogták az oszlopfőket. Az áldozati réz pedig hetven talentum és kétezer-négyszáz sékel volt. Abból készítették a talpakat a gyülekezet sátrának bejáratához, a rézoltárt, az ahhoz való rézrostélyt és az oltár minden edényét. Az udvar talpait is körös-körül, az udvar kapujához való talpakat meg a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét is körös-körül. A kék, bíborpiros és karmazsin fonálból pedig ruhákat készítettek a szent helyen való szolgálatra. Áronnak is úgy készítették a szent ruhákat, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Az éfódot aranyból, kék, bíborpiros és karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készítették. Aranyból vékony lemezeket vertek, és fonalakká metélték, hogy műgonddal beledolgozzák a kék, bíborpiros, karmazsin és lenfonálba. Összekötött vállkötőket készítettek hozzá, amelyeket két végükön kapcsoltak össze. Az átkötő övet is, amely rajta volt, ugyanabból és ugyanúgy készítették, mint az éfódot: aranyból, kék, bíborpiros és karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, ahogy Mózesnek parancsolta az ÚR. Elkészítették azután az aranyfoglalatokba való ónixköveket is, és rávésték Izráel fiainak a nevét úgy, ahogy a pecsétvésők szokták. És rátették őket az éfód vállkötőire az Izráel fiaira való emlékeztetés köveiként, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Műgonddal megcsinálták a hósent is, úgy, mint az éfódot: aranyból, kék, bíborpiros és karmazsin fonálból és sodrott lenből. Négyzet alakú volt a hósen, és kétrétűre készítették. Egy arasz hosszú, egy arasz széles volt, kétrét hajtva. Négy sor követ foglaltak bele, ilyen sorrendben: rubin, topáz és smaragd: az első sor. A második sor: karbunkulus, zafír és gyémánt. A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. A negyedik sor: krizolit, ónix és jáspis. Ezeket mind aranyfoglalatokba erősítették. A kövek pedig Izráel fiainak nevei szerint voltak, a tizenkét névnek megfelelően. Mindegyik úgy volt metszve, mint a pecsétgyűrű, s mind a tizenkét nemzetség neve rajta volt. A hósenre zsinórszerű láncot fontak színaranyból. Azután csináltak két aranyfoglalatot és két aranykarikát. A két aranykarikát rátették a hósen két sarkára. A két aranyfonatot pedig a hósen két sarkán levő két karikába fűzték. A két fonat másik két végét odaerősítették a két foglalathoz, és az éfód vállkötőinek az előrészére tűzték. Készítettek másik két aranykarikát is, és ráillesztették a hósen két sarkára, azon a szélén, amely befelé volt az éfód felől. Csináltak még két aranykarikát, és az éfód két vállkötőjére tették alul, az elülső része felől, közel az összefűzéshez, az éfód öve fölött. A hósent a karikáinál fogva odacsatolták az éfód karikáihoz kék zsinórral, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne váljék el a hósen az éfódtól; amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Az éfód palástját kék lenből, takácsmunkával készítették. A palást közepén a nyak kivágása olyan volt, mint a páncélingé. Körben be volt szegve a nyílás, hogy el ne szakadjon. A palást alsó szegélyére gránátalmákat készítettek kék, bíborpiros és karmazsinszínű sodrott fonálból. Csengettyűket is készítettek színaranyból, és a csengettyűket a gránátalmák közé tették, a palást szegélyére, körös-körül a gránátalmák közé. Csengettyű meg gránátalma, csengettyű meg gránátalma váltakozott a palást szegélyén körös-körül, hogy abban szolgáljanak, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Megcsinálták Áronnak és fiainak a lenköntösöket is, takácsmunkával. A lensüveget is, a süveg ékességeit is lenből és a vászonnadrágokat sodrott lenből. Az övet is sodrott lenfonálból és kék, bíborpiros és karmazsin színű fonálból műgonddal kihímezve, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. A szent koronához való lapot is megcsinálták színaranyból, és felírták rá a pecsétvéséssel: Szentség az ÚRnak! Kék zsinórt kötöttek rá, hogy felkössék vele a süveg elejére, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Így készítették el a gyülekezet sátrának, a hajléknak valamennyi munkáját. Izráel fiai teljesen úgy csináltak mindent, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. És bemutatták Mózesnek a hajlékot: a sátrat és egész fölszerelését, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait. A vörösre festett, kosbőrökből készült takarót, a borzbőrökből készült takarót, a függőkárpitot és a bizonyság ládáját, annak rúdjait és fedelét. Az asztalt, minden edényét és a szent kenyeret. A színarany mécsestartót, annak mécseit, a fölszereléshez való mécseket és minden hozzávalót a világítóolajjal együtt. Az aranyoltárt, a kenet olaját, a fűszerekből készített füstölőszereket és a sátor bejáratának függönyét. A rézoltárt és annak rézrostélyát, rúdjait és minden edényét, a mosdómedencét és annak állványát. Az udvar szőnyegfalait, oszlopait, talpait. Az udvar kapujára való függönyt, annak köteleit és cövekeit és a hajlék szolgálatára való minden eszközt a gyülekezet sátránál. A díszes ruhákat a szent helyen végzendő szolgálathoz, a szent ruhákat, Áronnak és fiainak papi ruháit. Ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek, minden munkát pontosan úgy végeztek el Izráel fiai. Megtekintette Mózes az egész munkát, és íme, elkészült az; úgy készítették el, ahogy az ÚR parancsolta. Mózes ezért megáldotta őket. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez: Az első hónapban, a hónap első napján állítsd föl a hajlékot, a gyülekezet sátrát. Tedd oda a bizonyság ládáját, és fedd be a ládát a fedéllel. Azután vidd be az asztalt, és rendezd el, ami rá való. Vidd be a mécsestartót is, és gyújtsd meg a mécseseit. Helyezd a füstölőáldozat aranyoltárát a bizonyság ládája elé, és tedd föl a függönyt a hajlék bejáratára. Azután helyezd az egészen elégő áldozat oltárát a gyülekezet sátrának bejárata elé. A mosdómedencét pedig helyezd a gyülekezet sátra és az oltár közé, és önts bele vizet. Azután alakítsd ki köröskörül az udvart, és az udvar kapujára tedd föl a függönyt. Azután vedd a kenet olaját, és kend meg a hajlékot és mindazt, ami benne van. Így szenteld meg azt és minden edényét, hogy szent legyen! Kend meg az egészen elégő áldozat oltárát is és annak minden edényét. Így szenteld meg az oltárt, hogy az igen szentséges legyen! A mosdómedencét és állványát is kend meg; így szenteld meg! Azután állítsd Áront és fiait a gyülekezet sátrának bejáratához, és mosd le őket vízzel! Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, és kend fel őt. Így szenteld fel, hogy a papom legyen! A fiait is vezesd oda, és öltöztesd föl őket köntösükbe. Kend fel őket, ahogy atyjukat is felkented, hogy a papjaim legyenek! Ez a felkenésük örökre pappá teszi őket nemzedékről nemzedékre. És pontosan úgy cselekedett Mózes, egészen úgy, ahogy az ÚR parancsolta neki. A második év első hónapjában, a hónap első napján történt, hogy felállították a hajlékot. Mózes tehát felállította a hajlékot, és letette a talpait, a deszkáit is felállította, beillesztette a reteszrudakat, és felállította az oszlopait. Azután kifeszítette a hajlékra a sátrat, és a sátor takaróját is ráterítette felülről, ahogy az ÚR parancsolta neki. Fogta és betette a bizonyságot is a ládába. A rudakat pedig a ládához illesztette, és a ládára ráhelyezte a fedelet. Azután bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy elfedje a bizonyság ládáját, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Az asztalt is bevitte a gyülekezet sátrába, a hajlék északi oldalához, a függönyön kívül. Sorban kenyeret rakott rá az ÚR előtt, ahogy az ÚR parancsolta. A mécsestartót a gyülekezet sátrában az asztallal szemben helyezte el, a hajlék déli oldalánál. Meggyújtotta a mécseseket az ÚR előtt, ahogy az ÚR parancsolta neki. Az aranyoltárt pedig a gyülekezet sátrában a függöny előtt helyezte el. És fűszerekből való füstölőszert füstölögtetett rajta, ahogy az ÚR parancsolta. A hajlék bejáratára föltette a függönyt. Az égőáldozat oltárát pedig a hajléknak, a gyülekezet sátrának bejáratánál helyezte el, és egészen elégő áldozatot és ételáldozatot mutatott be rajta, ahogy az ÚR parancsolta. A mosdómedencét pedig a gyülekezet sátra és az oltár közé helyezte, és vizet öntött bele mosakodásra. Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat. Amikor a gyülekezet sátrába mentek, és amikor az oltárhoz járultak, megmosakodtak, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Azután elrendezte az udvart a hajlék és az oltár körül, és az udvar kapujára föltette a függönyt. Így végezte el Mózes a munkát. Ekkor a felhő befedte a gyülekezet sátrát, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot. És Mózes nem tudott bemenni, mert a felhő rajta nyugodott, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot. És amikor a felhő felszállt a hajlékról, Izráel fiai elindultak. Így volt egész utazásuk alatt. Ha pedig a felhő nem szállt föl, ők sem indultak el, míg csak föl nem szállt. Mert az ÚR felhője volt a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz volt rajta. Izráel egész háza látta ezt vándorlása egész idején. Akkor az ÚR szólította Mózest, és így szólt hozzá a gyülekezet sátrából: Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha valaki közületek áldozni akar az ÚRnak, jószágotokból marhát és juhféléket áldozzatok. Ha marhából áldozik egészen elégő áldozattal, hímmel és éppel áldozzon. A gyülekezet sátrának ajtajához vigye, hogy kedves legyen az ÚRnak. Tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy ez őérette kedvesen fogadtassék, és engesztelést szerezzen neki. És ölje meg a marhát az ÚR előtt; Áron fiai, a papok pedig vigyék föl a vért, és hintsék a vért körös-körül az oltárra, amely a gyülekezet sátrának bejáratánál van. Azután nyúzza meg az égőáldozatot is, és vagdalja szét darabjaira. Áron pap fiai pedig gyújtsanak tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre. Azután Áron fiai, a papok rakják az oltár tüzén levő fára a tagokat, a fejet és a kövérjét. A belét és lábszárait azonban mossák meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron, egészen elégő áldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az ÚRnak. Ha pedig a juhfélékből, bárányokból vagy kecskékből akar valaki áldozni égőáldozatul, hímmel és éppel áldozzon. És az oltár északi oldalánál ölje meg az ÚR előtt, Áron fiai, a papok pedig hintsék a vérét az oltárra körös-körül. Azután vagdalja szét tagjaira a fejével és kövérjével együtt, a pap pedig rakja azokat a fára, amely az oltár tüzén van. A belet és a lábszárakat azonban mossák meg vízben, a pap pedig áldozza fel az egészet, és füstölögtesse el az oltáron égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az ÚRnak. Ha pedig valaki madárfélékből akar áldozni égőáldozatul az ÚRnak, gerlicét vagy galambfiókát áldozzon. És vigye azt a pap az oltárhoz, tekerje ki a nyakát, és füstölögtesse el az oltáron, a vérét pedig engedje ki az oltár peremére. A begyét pedig tartalmával együtt vegye ki, és vesse azt az oltár keleti oldalára, a hamu helyére. Hasítsa meg a szárnyait, de ne szakítsa el egymástól, és füstölögtesse el azt a pap égőáldozatul az oltár tüzére rakott fán. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak, finomlisztből áldozzék, és öntsön arra olajat, és tömjént is tegyen rá. Vigye Áron fiaihoz, a papokhoz, hogy vegyenek ki belőle egy tele marok finomlisztet, olajat, az összes tömjént, és füstölögtesse el a pap az oltáron az áldozat emlékeztető részét. Ez a tűzáldozat kedves illatú az ÚRnak. Ami pedig megmarad az ételáldozatból, Ároné és az ő fiaié legyen. Szentséges áldozat ez az ÚR tűzáldozatai közül. Ha pedig valaki kemencében sült dologból akar ételáldozatot bemutatni, finomlisztből olajjal gyúrt kovásztalan lepények vagy olajjal megkent kovásztalan pogácsák legyenek azok. Ha pedig az áldozatod serpenyőben sült ételáldozat, olajjal kevert kovásztalan finomlisztből legyen. Darabold fel, és önts rá olajat. Ételáldozat ez. Ha pedig ételáldozatod rostélyon sült, akkor finomlisztből, olajjal készüljön. Vidd el az ÚRnak az ételáldozatot, amely ezekből készült, mutasd be a papnak, ő pedig vigye az oltárhoz. Vegyen a pap az ételáldozatból emlékeztető részt, és füstölögtesse el az oltáron. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Ami pedig megmarad az ételáldozatból, az Ároné és fiaié legyen. Szentséges áldozat ez az ÚR tűzáldozatai közül. Bármely ételáldozat, amelyet az ÚRnak áldoztok, kovász nélkül készüljön. Mert kovászból és mézből semmit sem füstölögtethettek el az ÚRnak tűzáldozatul. Zsengeáldozatként fölvihetitek az ÚRnak, de az oltárra nem juthatnak föl kedves illatul. Minden ételáldozatodat sózd meg. Ételáldozatodból soha el ne maradjon Istened szövetségének sója! Minden áldozatodhoz adj sót! Ha zsengékből való ételáldozatot áldozol az ÚRnak, tűzön pörkölt kalászból és zsenge gabonadarából mutasd be zsengéidnek áldozatát. Adj hozzá olajat, és tégy rá tömjént! Ételáldozat ez. A pap pedig füstölögtesse el annak emlékeztető részét a darából és olajból, az egész tömjénnel együtt. Tűzáldozat ez az ÚRnak. Ha hálaáldozattal áldozik valaki, akár hím, akár nőstény marhát áldozik, ép állatot vigyen az ÚR elé. Tegye a kezét áldozata fejére, ölje meg a gyülekezet sátrának bejáratánál, és Áron fiai, a papok öntsék a vért körös-körül az oltárra. Azután vigyen a hálaáldozatból, mutassa be tűzáldozatul az ÚRnak a kövérjét, amely a belet takarja, és mindazt a kövérjét, amely a belek között van. Távolítsa el a két vesét és a rajtuk levő kövérséget is, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt. Füstölögtessék el azt Áron fiai az oltáron az égőáldozattal együtt, a tűzre rakott fán. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Ha pedig valaki juhféléből mutat be hálaáldozatot az ÚRnak, akár hím, akár nőstény az, mindenképp ép legyen. Ha bárányt visz áldozatul, vigye azt az ÚR elé. Tegye a kezét áldozata fejére, azután ölje meg a gyülekezet sátra előtt, és Áron fiai öntsék a vérét az oltárra körös-körül. Azután áldozzék az ÚRnak e hálaáldozatból tűzáldozatot: a kövérjét és az egész farkát – ez utóbbit a hátgerinci végénél vágja el – és a beleket takaró kövérjét és minden kövérjét, amely a belek közt van. Távolítsa el a két vesét és a rajtuk levő kövérséget is, amely a vékonyánál van, és a májon levő hártyát a vesékkel együtt. És füstölögtesse el azt a pap az oltáron. Tűzáldozati eledel ez az ÚRnak. Ha kecskével áldozik valaki, azt is vigye az ÚR elé. Tegye a kezét a fejére, és ölje meg a gyülekezet sátra előtt, és Áron fiai öntsék a vért körben az oltárra. Áldozzék abból tűzáldozatot az ÚRnak: a kövérjét, amely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, amely a belek között van. Távolítsa el a két vesét és a rajtuk levő kövérséget is, amely a vékonyánál van, és a májon levő hártyát a vesékkel együtt. Füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozati eledelül, kedves illatul. A kövérje mind az ÚRé legyen. Örök rendtartás legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken: semmi kövérjét és semmi vért meg ne egyetek! Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd el Izráel fiainak: Ha valaki nem szándékosan vétkezik az ÚR valamelyik parancsolata ellen, mivel nem úgy tesz, ahogy kellene, és a parancsolatok közül valamelyiket áthágja: ha fölkent pap vétkezik a nép romlására, hozzon az ÚRnak elkövetett bűnéért bűnáldozatul egy fiatal, ép bikát. Vigye a bikát a gyülekezet sátrának bejáratához az ÚR elé, és tegye a kezét a bika fejére, és ölje meg az ÚR előtt. Vegyen a fölkent pap a bika véréből, és vigye be a gyülekezet sátrába. Mártsa be a pap az ujját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer az ÚR előtt a szentély függönye felé. Kenjen a vérből az ÚR előtt a fűszerek füstölésére szolgáló oltár szarvaira, amely ott van a gyülekezet sátrában. A bika vérét pedig öntse az egészen elégő áldozat oltárának aljára a gyülekezet sátrának bejáratánál. Azután a bűnáldozati bikából minden kövérjét fejtsen ki: azt a kövérjét, amely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, ami a belek között van. Távolítsa el a két vesét és a rajtuk levő kövérséget is, amely a vékonyánál van, és a májon levő hártyát a vesékkel együtt, ahogy kiszedik azt a hálaáldozatra való bikából is. Füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozat oltárán. A bika bőrét pedig és a húsát a fejével és a lábszáraival együtt, valamint a belét és ganéját és az egész bikát vigye ki a táboron kívül egy tiszta helyre, ahová a hamut öntik. Égessék el azt fán, tűzben. Ott égessék meg, ahová a hamut öntik. Ha pedig Izráel fiainak egész közössége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad ez a dolog, és valami olyat cselekszenek az ÚRnak valamelyik parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek, akkor, amikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek, áldozzék a gyülekezet egy fiatal bikaborjút a bűnért, és vigye a gyülekezet sátra elé. A gyülekezet vénei tegyék a kezüket a bika fejére az ÚR színe előtt, és ölje meg a bikát a pap az ÚR előtt. Azután vigyen be a fölkent pap a bika véréből a gyülekezet sátrába. Mártsa be az ujját a vérbe, és hintsen abból hétszer az ÚR előtt a kárpit felé. Tegyen a vérből az oltár szarvaira is, amely az ÚR előtt, a gyülekezet sátrában áll. A vért pedig mind öntse az egészen elégő áldozat oltárának aljára a gyülekezet sátrának bejárata előtt. Az összes kövérjét pedig szedje ki belőle, és füstölögtesse el az oltáron. Úgy cselekedjék azzal a bikával, ahogy a bűnért való bikával cselekedett. Úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez általa számukra a pap, és bocsánatot nyernek. Vigye ki a bikát a táboron kívül, és égesse el úgy, ahogy elégette az első bikát. A gyülekezet bűnéért való áldozat ez. Ha vezető ember vétkezik, és cselekszik olyat az ÚRnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna, és bűnössé lesz tévedésből, ha tudtára adják neki a vétkét, amelyet elkövetett, vigyen áldozatul egy ép kecskebakot. Tegye a kezét a bak fejére, és ölje meg azon a helyen, ahol le szokták vágni az egészen elégő áldozatot, az ÚR előtt. Bűnért való áldozat ez. Vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az ujjával, és kenje az égőáldozat oltárának a szarvaira a vérét pedig öntse az égőáldozatok oltárának aljára. A kövérjét pedig mind füstölögtesse el az oltáron úgy, mint a hálaáldozat kövérjét. Így szerezzen neki a pap engesztelést a bűnéért, és ő bocsánatot nyer általa. Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivel az ÚRnak valamelyik parancsolata ellen olyat cselekszik, amit nem kellett volna, és bűnössé lesz, mihelyt tudomására hozzák bűnét, amelyet elkövetett, a bűnéért vigyen áldozatul egy ép nőstény kecskét. Tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg az egészen elégő áldozat helyén. Vegyen a pap a véréből az ujjával, és kenje az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltár aljára. Azután vegye el minden kövérjét, amint elveszik a hálaáldozat kövérjét, és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az ÚRnak. Így szerezzen engesztelést neki a pap, és ő bocsánatot nyer. Ha pedig bárányt visz a bűnért való áldozatául, nőstényt és épet vigyen. Tegye kezét annak a bűnért való áldozatnak a fejére, és ölje meg azt bűnért való áldozatul azon a helyen, ahol megölik az egészen elégő áldozatot. Vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az ujjával, és kenjen belőle az égőáldozat oltárának a szarvaira, a vért pedig mind öntse az oltár aljára. Azután vegye el az összes kövérjét úgy, ahogy elveszik a hálaáldozatra való bárány kövérjét, és füstölögtesse el a pap az oltáron az ÚRnak tűzáldozataival. Így szerezzen neki engesztelést a pap az elkövetett bűnéért, hogy bocsánatot kapjon. Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, s bár tanúja volt – akár látta, akár tud róla –, mégsem jelenti, hordozza vétségének terhét. Vagy ha valaki bármely tisztátalan dolgot érint, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan állatnak, akár tisztátalan féregnek a tetemét, de nem vette észre, hogy tisztátalanná lett, és úgy vétkezik; vagy ha emberi tisztátalanságot érint – bármilyen tisztátalanságot, amely tisztátalanná tesz –, és nem vette észre, hanem utólag értette csak meg, hogy vétkezett; vagy ha valaki meggondolatlanul tesz esküt ajkaival rosszra vagy jóra, vagy bármi legyen is az, amire meggondolatlanul esküszik, ha nem vette észre, de utólag megértette, hogy azok közül valamelyikben vétkezett, akkor, mivel vétkezett ezek közül valamelyikben, vallja meg, hogy mi az, amiben vétkezett, és a vétkéért vigyen bűnért való áldozatul az ÚRnak egy nőstény bárányt vagy kecskét a nyájból. Így szerezzen neki a pap engesztelést a bűnéért. Ha pedig nem telik neki bárányra, akkor vigyen a vétkéért való áldozatra az ÚRnak két gerlicét vagy két galambfiókát. Az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen elégő áldozatul. Vigye őket a paphoz. Ő pedig áldozza fel először azt, amelyik a bűnért való áldozat, és tekerje ki a fejét a nyakcsigolyájánál úgy, hogy le ne szakítsa. Hintsen a bűnért való áldozat véréből az oltár oldalára, a maradék vért pedig nyomja ki az oltár aljára. Bűnért való áldozat ez. A másikat készítse el egészen elégő áldozatul, úgy, amint szokás. Így szerez neki engesztelést a pap az elkövetett bűnéért, amelyet elkövetett, és azért megbocsátást nyer. Ha pedig nem telik neki két gerlicére vagy két galambfiókára sem, vigye áldozatul az, aki vétkezett, egy efa finomlisztnek a tizedrészét, bűnért való áldozatul. Ne tegyen hozzá olajat, és ne adjon hozzá tömjént, mert bűnért való áldozat az. Vigye a paphoz, és markolja ki abból a pap teli marokkal az áldozat emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron az ÚR tűzáldozataival. Bűnért való áldozat ez. Így szerezzen neki engesztelést a pap az elkövetett bűnéért, és bocsánatot nyer. A pap része ugyanaz legyen, mint az ételáldozatból. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ha valaki hűtlenséget követ el, és tévedésből elvesz az ÚRnak szentelt dolgokból, vigyen jóvátételi áldozatul az ÚRnak egy hibátlan kost a nyájból, amelyet a szent sékel szerint ezüstsékelben felbecsültek. És amit vétkesen elvett a szent dologból, azt fizesse meg, és tegye hozzá annak ötödrészét, és adja azt a papnak. A pap a vétekért való áldozat kosával így szerez neki engesztelést, és a vétkes bocsánatot nyer. Ha vétkezik valaki, és olyat cselekszik az ÚR valamelyik parancsolata ellen, amit nem kell cselekedni, ha nem is tud róla, vétkessé lesz, és bűn terheli. Ezért vigyen a nyájból egy hibátlan kost a paphoz, fölbecsültetve bűnért való áldozatul, és szerezzen neki engesztelést a pap a tévedéséért, amely tudtán kívül esett, és bocsánatot nyer. Bűnért való áldozat ez, mivel bűnt követett el az ÚR ellen. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ha valaki vétkezik, és hűtlenséget követ el az ÚR ellen azzal, hogy eltagadja felebarátjának reá bízott vagy a kezébe adott holmiját, vagy megrabolja, vagy zsarolja felebarátját; vagy ha elveszett holmit talált, és eltagadja, vagy valami miatt hamisan esküszik – akármi is az, amit az ember úgy cselekszik, hogy vétkezik vele –, mivel bűnössé lett, és vétkezett, térítse meg a rabolt holmit, amelyet elvitt, vagy a zsarolt összeget, amelyet kizsarolt, vagy azt, amit rábíztak, vagy az elveszett holmit, amit megtalált; vagy akármi legyen, amire hamisan esküdött, fizesse meg azt teljes értékében, hozzáadva annak ötödrészét is; és bűnvallása napján adja annak, akié volt. A bűnéért pedig vigyen az ÚRnak a nyájból egy ép kost a paphoz, felbecsültetve bűnért való áldozatul. Így szerezzen neki engesztelést a pap az ÚR előtt, és megbocsáttatik neki mindaz, amit cselekedett, és amiben vétkezett. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Parancsold meg Áronnak és fiainak: ez az egészen elégő áldozat törvénye. Legyen az egészen elégő áldozat az oltáron levő tüzelőhelyen egész éjszaka, és az oltár tüze maradjon égve egészen reggelig. A pap öltse fel gyolcsruháját, a gyolcs lábravalót is öltse föl testére, szedje el a hamut, amivé a tűz égette az égőáldozatot az oltáron, és töltse azt az oltár mellé. Azután vesse le azt a ruhát, öltözzék más ruhába, és vigye ki a hamut a táboron kívül, tiszta helyre. Az oltáron levő tűz pedig maradjon égve rajta. Ne aludjon el, hanem a pap égessen rajta fát minden reggel, és rakja rá az egészen elégő áldozatot, és füstölögtesse el rajta a hálaáldozat kövérjét is. A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron, és ne aludjon ki. Ez az ételáldozat törvénye. Áron fiai áldozzák azt az ÚR előtt az oltáron. Vegyen valaki közülük az ételáldozat finomlisztjéből és olajából egy marokkal a tömjénnel együtt, amely az ételáldozathoz való, és égesse el az oltáron. Emlékeztető része kedves illat az ÚR előtt. Ami pedig megmarad belőle, azt Áron és fiai egyék meg. Kovásztalanul egyék meg, szent helyen. A gyülekezet sátrának udvarában egyék meg. Ne süssék kovásszal, mert nekik adtam azt mint az ő részüket az én tűzáldozataimból. Igen szent ez, ugyanúgy, mint a bűnért és vétekért való áldozat is. Áron fiai közül minden férfi ehet belőle. Örök rendtartás legyen ez nemzedékeiteknél az ÚR tűzáldozatairól. Aki érinti azokat, az szent lesz. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ez Áronnak és fiainak az áldozata, amelyet az ÚRnak áldozzanak, amikor felkenik őket: egy efa finomliszt tizedrésze mindenkor ételáldozatul, fele reggel, fele pedig este. Serpenyőben készüljön, olajjal összegyúrva vidd azt el, az ételáldozati süteményeket darabokban áldozd az ÚRnak kedves illatul. Az a pap végezze el ezt, akit az ő helyébe kennek fel fiai közül. Örökkévaló rendtartás ez, mindenestül füstölögtessék el az ÚRnak. Mert a pap minden ételáldozatának mindenestül meg kell égnie, semmit sem szabad megenni belőle. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Áronnak és fiainak: Ez a bűnért való áldozat törvénye: ahol az egészen elégő áldozatot szokták megölni, azon a helyen öljék meg a bűnért való áldozatot az ÚR előtt. Igen szent ez is. Amelyik pap áldozza azt a bűnért, az egye meg. Szent helyen egye meg, a gyülekezet sátrának udvarában. Ami a húsát érinti, az szent legyen, és ha véréből valami a ruhájára esik valakinek, azt, amire a vér esett, mosd meg a szent helyen. A cserépedényt, amelyben főzték, törjék össze. Ha pedig ércfazékban főzték, súrolják meg, és mossák ki vízzel. A papok közül minden férfi eheti. Igen szent ez. Amelyik bűnért való áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátrába, hogy a szent helyen végezzenek vele, azt nem szabad megenni: tűzben el kell égetni. Ez pedig a vétekért való áldozat törvénye. Igen szent ez is. Azon a helyen, ahol megölik az egészen elégő áldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot is, és a vérét hintsék körös-körül az oltárra. Az egész kövérjét áldozzák meg, a farkát is, és azt a kövérjét is, amely a belet takarja. Szedjék ki a két veséjét a rajtuk levő kövérjével együtt, mely a vékonyánál van, és a májon levő hártyát is a vesékkel együtt. Füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozatul az ÚRnak. Vétekért való áldozat ez. A papok közül minden férfi eheti azt; szent helyen egyék meg. Igen szent ez is. Amilyen a bűnért való áldozat törvénye, olyan a vétekért való áldozaté is: azé a papé az, aki engesztelést szerez vele. Ha a pap egészen elégő áldozatot áldoz valakiért, az égőáldozat bőre, amelyet áldoz, az övé legyen. Minden ételáldozat is, amelyet kemencében sütnek, és minden, amit rostélyon vagy serpenyőben készítenek, azé a papé legyen, aki azt áldozta. Az olajjal kevert és száraz ételáldozat is mind az Áron fiaié legyen közösen, egyiké úgy, mint a másiké. Ez pedig a hálaáldozat törvénye, amelyet áldoznak az ÚRnak. Ha dicsőítésül áldozza azt valaki, a dicsőítés áldozatával együtt áldozzék olajjal gyúrt kovásztalan lepényeket, olajjal megkent kovásztalan pogácsákat és finomlisztből gyúrt, olajjal gyúrt lepényeket. A lepényeken kívül kovászos kenyeret is vigyen áldozatul, dicsőítő hálaáldozatával együtt. Mindezekből az áldozatokból áldozzék egyet-egyet az ÚRnak bemutatott áldozatul, és legyen azé a papé, aki a hálaáldozat vérét elhinti. Dicsőítő hálaáldozatának húsát az áldozat bemutatásának napján egyék meg, ne hagyjanak belőle reggelre. Ha fogadásból vagy szabad akaratból áldozza valaki az ő áldozatát, amely napon áldozza azt, azon a napon egyék meg áldozatát. Ami pedig megmarad belőle, azt másnap egyék meg. Ami pedig annak az áldozatnak a húsából ezután is megmarad, azt harmadnapon tűzzel égessék meg. Mert ha hálaadó áldozatának húsából harmadnapon eszik valaki, nem lesz az kedves. Nem válik a javára annak, aki áldozta azt, sőt utálatos lesz. Aki eszik abból, hordozza vétségének terhét. Azt a húst pedig, amely valami tisztátalanhoz ér, ne egyék meg, hanem tűzzel égessék meg. Ami egyébként a húst illeti, mindenki ehet húst, aki tiszta. De az, aki a békeáldozat húsából eszik, amely az ÚRé, olyankor, amikor tisztátalan állapotban van: az ilyen ember gyomláltassék ki népe közül. Ha valaki bármi tisztátalanhoz ér – tisztátalan emberhez vagy tisztátalan állathoz vagy akármihez, ami tisztátalan utálatosság –, és eszik a hálaáldozat húsából, amely az ÚRé, gyomláltassék ki az az ember népe közül. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: „Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek! Az elhullott vagy szétszaggatott állat kövérje bármire felhasználható, de enni meg ne egyétek! Aki olyan állat kövérjéből eszik, amelyből tűzáldozatot visznek az ÚRnak, az az ember gyomláltassék ki népe közül. Semmiféle vért ne egyetek meg, bárhol lakjatok, se madár, se állat vérét! Aki megeszik valamiféle vért, azt az embert ki kell gyomlálni népe közül.” Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: „Aki hálaáldozattal áldozik az ÚRnak, maga vigye el az ÚRnak szánt áldozatát az ő hálaáldozatából. Saját kezével vigye az ÚR tűzáldozatát. A kövérjét a szegyével együtt vigye el, a szegyét azért, hogy meglóbálják azt az ÚR előtt. A pap pedig füstölögtesse el azt a kövérjét az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és fiaié. A jobb lapockát is a papnak adjátok a hálaadó áldozatból, hogy felmutassa. Aki Áron fiai közül a hálaáldozat vérét és kövérjét áldozza, azé legyen a jobb lapocka. Mert a meglóbált szegyet és a felmutatott lapockát elveszem Izráel fiaitól az ő hálaadó áldozataikból, és Áron papnak és fiainak adom azokat mint Izráel fiaitól örökre kiszabott részüket. Ez Áronnak és fiainak részesedése az ÚR tűzáldozataiból attól a naptól fogva, amelyen odaállította őket, hogy papi szolgálatot végezzenek az ÚRnak. Amelyik napon felkente őket az ÚR, azt parancsolta, hogy ezt adják nekik Izráel fiai örökre kiszabott részül, nemzedékről nemzedékre.” Ez az egészen elégő áldozatnak, az ételáldozatnak, a bűnért és a vétekért való áldozatnak, a felavatási áldozatnak és a hálaáldozatnak a törvénye, amelyet az ÚR parancsolt Mózesnek a Sínai-hegyen, amely napon azt parancsolta Izráel fiainak, hogy áldozzanak az ÚRnak a Sínai-pusztában. Azután így szólt Mózeshez az ÚR: Vedd Áront a fiaival együtt és az öltözeteket, a kenet olaját és a bűnért való áldozati bikát, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret. Az egész gyülekezetet pedig gyűjtsd össze a gyülekezet sátrának bejáratához. Úgy cselekedett Mózes, ahogy az ÚR parancsolta neki. Összegyűlt a gyülekezet is a gyülekezet sátrának bejáratához. Akkor elmondta Mózes a gyülekezetnek, hogy mit kell tenni az ÚR parancsa szerint. És odavezette Mózes Áront és a fiait, és megmosta őket vízzel. Ráadta Áronra a köntöst, felövezte az övvel, rávetette a palástot, az efódot is ráadta, felövezte az efód övével, és megerősítette rajta. Föltette rá a hósent, és betette a hósenbe az urímot és a tummímot. Azután feltette a fejére a süveget, és elöl odatette a süvegre az aranylemezt, a szent fejdíszt, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Majd vette Mózes a kenet olaját is, és megkente a hajlékot mindazzal együtt, ami benne volt, és fölszentelte azokat. Hintett belőle az oltárra is hétszer, és felkente az oltárt és minden edényét, a mosdómedencét is az állványával együtt, hogy megszentelje őket. Áron fejére is töltött a kenet olajából, és megkente őt, hogy felszentelje. Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket is a köntöseikbe, és felövezte őket övvel, felkötötte nekik is a süvegeket, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. Azután előhozott egy bikát a bűnért való áldozatul, és Áron fiaival együtt a bűnért való áldozat bikájának a fejére tette a kezét. Miután megölték, Mózes vett a véréből, és kent belőle az ujjával körös-körül az oltár szarvaira, és megtisztította az oltárt, a többi vért pedig az oltár aljára öntötte, és felszentelte, hogy engesztelést szerezzen rajta. Azután vette mindazt a kövérjét, amelyik a beleken volt, és a máj hártyáját, a két vesét és azok kövérjét, és elfüstölögtette őket az oltáron. A bikát pedig, azaz a bőrét, a húsát és a ganéját megégette tűzzel a táboron kívül, amint az ÚR parancsolta. Azután odahozta az égőáldozatra való kost, és Áron és fiai rátették a kezüket a kos fejére, és megölték. Mózes pedig körös-körül az oltárra hintette a vért. A kost tagjaira vagdalták, és Mózes elfüstölögtette a fejét, a tagjait és a kövérjét. A beleket és a lábszárakat pedig megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égőáldozat ez, tűzáldozat ez az ÚRnak, amint megparancsolta az ÚR Mózesnek. Azután odahozta a másik kost, a felavatási kost is, és Áron és fiai rátették a kezüket a kos fejére, és megölték. Mózes pedig vett a véréből, és kent belőle Áron jobb fülének a cimpájára és a jobb kezének a hüvelykujjára és a jobb lábának a nagyujjára. Előállította Áron a fiait is, és Mózes kent a vérből a jobb fülük cimpájára és a jobb kezük hüvelykujjára és a jobb lábuk nagyujjára. Azután odatöltötte Mózes a vért körben az oltárra. Vette a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, amely a beleken van, továbbá a máj hártyáját és a két vesét azok kövérjével együtt és a jobb lapockát. A kovásztalan kenyerek kosarából, amely az ÚR előtt volt, vett egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot és egy pogácsát, és a kövérségekre és a jobb lapockára rakta azokat. Mindezeket Áronnak és fiainak a kezébe adta, és meglóbáltatta az ÚR előtt. Azután elvette Mózes a kezükből, és elfüstölögtette az oltáron az egészen elégő áldozattal együtt. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Azután elvette Mózes a szegyet, és meglóbálta az ÚR előtt. A felavatási kosból ez lett Mózes része, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Azután vett Mózes a kenet olajából és a vérből, amely az oltáron volt, és meghintette Áront és a ruháit, valamint az ő fiait és fiainak ruháit, és megszentelte Áront, a ruháit és az ő fiait és a fiainak ruháit. Ezután azt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a gyülekezet sátrának bejáratánál, és ott egyétek meg, és a kenyeret, amely a felavatási áldozat kosarában van, ahogy megparancsoltam, mondván: Áron és fiai egyék meg! Ami pedig megmarad a húsból és a kenyérből, tűzzel égessétek meg. De a gyülekezet sátrának bejáratán ne menjetek ki hét napig, addig a napig, amelyen betelnek felavatásotok napjai, mert hét nap alatt avat föl benneteket. Azt parancsolta az ÚR, hogy amint ő cselekedett ezen a napon, úgy cselekedjünk mi is, hogy engesztelést szerezzünk nektek. A gyülekezet sátrának bejáratánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, amit meghagyott az ÚR, hogy meg ne haljatok. Mert így parancsolta nekem. Áron és fiai tehát mindent úgy cselekedtek, ahogy az ÚR parancsolta nekik Mózes által. A nyolcadik napon szólította Mózes Áront és fiait és Izráel véneit, és azt mondta Áronnak: Végy egy fiatal bikaborjút bűnért való áldozatul és egy kost egészen elégő áldozatul! Hibátlanok legyenek, és vidd őket az ÚR elé! Izráel fiaihoz pedig így szólj: Vegyetek egy kecskebakot bűnért való áldozatul és egy esztendős borjút és bárányt egészen elégő áldozatul! Hibátlanok legyenek! És egy ökröt és egy kost hálaáldozatul, hogy feláldozzátok az ÚR előtt; és olajjal kevert ételáldozatot. Mert ma megjelenik nektek az ÚR. Elvitték tehát, amit Mózes parancsolt, a gyülekezet sátra elé, és odajárult az egész gyülekezet, és megállt ott az ÚR előtt. Azt mondta Mózes: Ez az a dolog, amelyet az ÚR parancsolt. Cselekedjétek meg, és megjelenik nektek az ÚR dicsősége. Áronnak pedig azt mondta Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a bűnért való áldozatodat és egészen elégő áldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést értük is, amint megparancsolta az ÚR. Áron tehát az oltárhoz járult, és megölte a borjút önmagáért, bűnért való áldozatul. Áron fiai pedig odavitték hozzá a vért, és ő bemártotta az ujját a vérbe, kent belőle az oltár szarvaira, a többi vért pedig kiöntötte az oltár aljához. A kövérjét, a veséket és a máj hártyáját a bűnért való áldozatból elfüstölögtette az oltáron, amint az ÚR parancsolta Mózesnek. A húst és a bőrt pedig tűzzel égette meg a táboron kívül. Azután megölte az egészen elégő áldozatot, Áron fiai pedig odavitték hozzá a vért, és ő elhintette körbe az oltáron. Az egészen elégő áldozatot is odavitték hozzá darabonként, a fejével együtt, és elfüstölögtette az oltáron. Megmosta a belet és a lábszárakat is, és elfüstölögtette az oltáron az egészen elégő áldozattal együtt. Azután bemutatta a nép áldozatát. Vette ugyanis a bűnért való áldozat bakját, amely a népé, megölte és feláldozta bűnért való áldozatul, úgy, mint az előbbit. Azután előhozta az egészen elégő áldozatot, és elkészítette azt szokás szerint. A reggeli egészen elégő áldozaton kívül még előhozta az ételáldozatot is, és vett belőle egy teli marokkal, és elfüstölögtette az oltáron. Azután megölte az ökröt és a kost hálaadó áldozatul a népért, és Áron fiai odavitték hozzá a vért, és elhintette azt az oltáron körös-körül. Az ökörből és a kosból való kövérjéket pedig, a farkat, a béltakarót, a veséket és a máj hártyáját, ezeket a kövérjéket odahelyezték a szegyekre, majd a kövérjéket elfüstölögtette az oltáron. De a szegyeket és a jobb lapockát meglóbálta Áron az ÚR előtt, amint Mózes parancsolta. Azután felemelte a kezét Áron a nép felé, és megáldotta őket, majd lejött, miután elvégezte a bűnért való áldozatot, az egészen elégő áldozatot és a hálaáldozatot. Bement Mózes és Áron a gyülekezet sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet, az ÚR dicsősége pedig megjelent az egész népnek. Ugyanis tűz jött ki az ÚR elől, és megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. Látta ezt az egész nép, és ujjongtak, és arcra borultak. Áron fiai, Nádáb és Abihú pedig, vették külön a tömjénezőjüket, szenet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tüzet vittek az ÚR elé, amelyet nem parancsolt nekik. Ekkor tűz jött ki az ÚR elől, és megemésztette őket, és meghaltak az ÚR előtt. Mózes így szólt Áronhoz: Ez az, amit az ÚR így mondott: „Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.” Áron pedig mélyen hallgatott. Ekkor Mózes szólította Mísáélt és Elcáfánt, Áron nagybátyjának, Uzzíélnek a fiait, és azt mondta nekik: Gyertek ide, vigyétek ki atyátokfiait a szent hely elől, a táboron kívülre. Erre odamentek, és kivitték őket köntöseikben a táboron kívülre, amint Mózes mondta. Ezután azt mondta Mózes Áronnak és fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: A fejeteket ne hagyjátok fedetlenül, ruháitokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok, és haragra ne gerjedjen az ÚR az egész gyülekezet ellen; atyátokfiai pedig, Izráel egész háza, sírjon a pusztító tűz miatt, amelyet az ÚR támasztott! A gyülekezet sátrának bejáratán se menjetek ki, hogy meg ne haljatok, mert az ÚR kenetének olaja van rajtatok!. És Mózes beszéde szerint cselekedtek. Áronnak pedig így szólt az ÚR: Bort és szeszes italt ne igyatok, se te, se a fiaid, amikor bementek a gyülekezet sátrába, hogy meg ne haljatok! Örökkévaló rendtartás legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre, hogy különbséget tehessetek a szent és a közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket az ÚR mondott nekik Mózes által. Mózes pedig szólt Áronnak és az ő megmaradt fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: Vegyétek az ételáldozatot, amely megmaradt az ÚR tűzáldozataiból, és egyétek meg kovásztalanul az oltár mellett, mert igen szentséges az. Azért egyétek szent helyen, mert kiszabott részed, és fiaidnak is kiszabott része az az ÚR tűzáldozataiból, mert így parancsolta nekem. A meglóbált szegyet pedig és a felmutatott lapockát tiszta helyen egyétek meg, te és fiaid és leányaid is veled, mert kiszabott részül adattak azok neked és kiszabott részül fiaidnak is, Izráel fiainak hálaadó áldozataiból. A felmutatott lapockát és meglóbált szegyet a tűzáldozat kövérjével együtt vigyék be, hogy felmutassák az ÚR előtt, és ez lesz a te kiszabott részed és veled a te fiaidé örökké, amint megparancsolta az ÚR. Amikor erősen tudakozódott Mózes a bűnáldozatra való bak felől, kiderült, hogy elégették. Haragra gerjedt azért Áron megmaradt fiai, Eleázár és Ítámár ellen, s így szólt: Miért nem ettétek meg a bűnért való áldozatot a szent helyen? Hiszen igen szentséges az, és nektek adta azt az ÚR a gyülekezet vétkének hordozásáért, hogy engesztelést szerezzetek neki az ÚR előtt. Íme, nem vitetett be annak vére a szent hely belsejébe, meg kellett volna azért ennetek a szent helyen, ahogy parancsoltam. Áron pedig így szólt Mózeshez: Nézd, ma áldozták fel az ő bűnért való áldozatukat és egészen elégő áldozatukat az ÚR előtt, engem pedig ilyen keserűségek értek. Ha megettem volna ma a bűnért való áldozatot, vajon jónak látta volna azt az ÚR? Mikor Mózes ezt hallotta, jónak tetszett ez neki. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Így szóljatok Izráel fiaihoz: Ezek azok az állatok, amelyeket megehettek minden állat közül, amelyek e földön vannak: Mindazt a kérődző állatot megehetitek, ami hasított körmű, és egészen kettéhasadt körme van. De a kérődzők és a hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: a tevét, mert kérődző ugyan, de nem hasított körmű; ez tisztátalan nektek. A hörcsögöt, mert kérődző ugyan, de nem hasított körmű; ez tisztátalan nektek. A nyulat, mert kérődző ugyan, de nem hasított körmű; ez tisztátalan nektek. És a disznót, mert hasított körmű ugyan, és egészen kettéhasadt körme van, de nem kérődzik; ez tisztátalan nektek. Ne egyetek ezeknek a húsából, és tetemüket se érintsétek; ezek tisztátalanok nektek. Mindabból, ami vízben él, ezeket ehetitek: amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van a vizekben, tengerekben és folyóvizekben, azokat mind megehetitek. De legyen utálatos, aminek nincs uszonya és pikkelye a tengerekben és folyóvizekben, legyen az akármely vízben nyüzsgő és akármely vízben élő állat. Ezek mind utálatosak nektek. Húsukból ne egyetek, és tetemüket is utáljátok. Aminek nincs uszonya és pikkelye a vizekben, az mind utálatos nektek. A szárnyas állatok közül pedig ezeket utáljátok. Meg ne egyétek, utálatosak ezek: a sas, a keselyű és a halászsas, a sólyom és a héja minden fajtája, mindenfajta holló, a strucc, a bagoly, a kakukk és a karvaly minden fajtája, a kuvik, a hattyú és a fülesbagoly, a bölömbika, a pelikán és a gém, a gólya és a szarka minden fajtája, a búbos banka és a denevér. Minden szárnyas állat, amely négy lábon jár, utálatos nektek. Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas állatok közül, amelynek lábain felül lábszárai vannak, hogy szökdécselhessen velük a földön. Ezeket egyétek meg közülük: a vándorsáska minden fajtáját, a kövisáska minden fajtáját, a szöcske minden fajtáját és a marokkói sáska minden fajtáját. Minden egyéb négylábú szárnyas állat pedig utálatos legyen nektek. Ezekkel tisztátalanokká teszitek magatokat. Mindaz, aki érinti tetemüket, tisztátalan legyen estig. Mindaz pedig, aki hordozza ezeknek a tetemét, mossa meg ruháit, és tisztátalan legyen estig. Minden állat, amelynek hasadt a körme, de nincs egészen kettéhasadva, és nem kérődzik, tisztátalan legyen nektek. Aki megérinti, tisztátalan legyen. Minden állat, amely a négylábúak közül a talpán jár, tisztátalan legyen nektek. Mindaz, aki tetemüket érinti, tisztátalan legyen estig. Aki pedig fölveszi tetemüket, mossa meg ruháit, és tisztátalan legyen estig. Tisztátalanok azok nektek. A földön csúszó-mászó állatok közül pedig ezek tisztátalanok: a menyét, az egér és a gyík minden fajtája. A sündisznó, a kaméleon, a tarkagyík, a csiga és a vakond. Ezek tisztátalanok nektek minden csúszómászó között. Aki holtuk után érinti ezeket, tisztátalan lesz estig. Minden, amire ezek közül holta után ráesik valamelyik, tisztátalan lesz. Bármely faedény, ruha, bőr vagy zsák, bármelyik eszköz, amellyel dolgozni szoktak, vízbe tétessék, és tisztátalan lesz estig, azután már tiszta. Bármely cserépedény pedig, amelybe beleesik valami azokból, mindazzal együtt, ami benne van, tisztátalan legyen, és az edényt törjétek össze. Minden ehető eledel, amelyhez az ilyen edényből víz jut, tisztátalan, és minden iható ital is minden ilyen edényben tisztátalan lesz. Minden, amire azoknak a teteméből esik valami, tisztátalan. A kemencét és a tűzhelyet le kell bontani. Tisztátalanok ezek, és tisztátalanok legyenek nektek. De a forrás, a kút, az egybegyűlt víz tiszta legyen. Ami azonban a tetemükhöz ér, tisztátalan. Ha a tetemük ráesik bármilyen vetőmagra, amely elvetendő, tiszta legyen az. De ha vizet töltenek a magra, és úgy esik rá a tetemük, az ilyen tisztátalan nektek. Ha olyan hullik el az állatok közül, amely nektek eledelnek való, aki annak tetemét érinti, az tisztátalan legyen estig. Aki pedig eszik a teteméből, mossa meg ruháit, és estig tisztátalan legyen. Mossa meg ruháit az is, aki fölvette a tetemét, és estig tisztátalan legyen. Az is mind, ami csúszik-mászik a földön, utálatos legyen, meg ne egyétek. Mindazt, ami hason csúszik, és mindazt, ami négy, sőt mindazt, ami több lábon jár, a földön csúszó-mászó bármely állatot meg ne egyétek, mert ezek utálatosak. Ne fertőztessétek meg magatokat semmiféle csúszó-mászó állattal, és ne tisztátalanítsátok meg magatokat azokkal, nehogy tisztátalanokká legyetek! Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és ne tisztátalanítsátok meg magatokat semmiféle állat által, amely csúszik-mászik a földön! Mert én vagyok az ÚR, aki felhoztalak titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetekké legyek. Legyetek tehát szentek, mert én szent vagyok. Ez az állatokról, szárnyasokról, a vizekben nyüzsgő minden élőlényről és minden, a földön csúszó-mászó állatról szóló törvény. Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és a tiszta között, az olyan állatok között, amelyek megehetők, és az olyan állatok között, amelyek nem ehetők meg. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: Ha egy asszony fogan, és fiút szül, hét napig tisztátalan legyen. Havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan. A nyolcadik napon pedig metéljék körül a fiú férfitestének bőrét. Azután az anya harmichárom napig maradjon otthon a vértől való tisztulás miatt. Semmi szent dolgot ne érintsen, a szent helyre se menjen be, míg el nem telnek tisztulásának napjai. Ha pedig leányt szül, két hétig legyen tisztátalan, mint havi betegségekor, és hatvanhat napig maradjon otthon a vértől való tisztulása miatt. Mikor pedig letelnek tisztulásának napjai, fiú miatt vagy leány miatt, hozzon egy egyesztendős bárányt egészen elégő áldozatul, egy galambfiókát vagy egy gerlicét pedig bűnért való áldozatul a gyülekezet sátrának bejárata elé a paphoz. Ő pedig áldozza fel azt az ÚR előtt, és szerezzen neki engesztelést. Így lesz tisztává vérfolyása után. Ez a törvénye a fiút vagy leányt szülő asszonynak. Ha pedig nem telik neki bárányra, vigyen két gerlicét vagy két galambfiókát: egyiket egészen elégő áldozatul, a másikat bűnért való áldozatul, és szerezzen neki engesztelést a pap, és tiszta lesz. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Ha egy ember testének bőrén daganat, kiütés vagy fehér folt támad, és bőrleprára lehet gyanakodni, vigyék el Áronhoz, a paphoz vagy a pap fiai közül valamelyikhez. Nézze meg a pap a test bőrén lévő fakadékot. Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadék felülete mélyebben van testének bőrénél, akkor leprás fakadék az. Mihelyt a pap ezt látja, ítélje tisztátalannak. Ha pedig fehér folt van a teste bőrén, de felülete nincs mélyebben a bőrnél, és a szőre sem változott fehérré, akkor különítse el a pap a fakadékos embert hét napig. A hetedik napon pedig nézze meg őt a pap, s ha szerinte a fakadék ugyanolyan állapotban van, nem terjedt tovább a fakadék a bőrön, a pap ismét különítse el őt hét napig. Nézze meg őt a pap a hetedik napon másodszor is, és ha a fakadék elhalványult, és nem terjedt tovább a bőrön, ítélje őt tisztának a pap. Csak kiütés az. Mossa meg hát a ruháit, és legyen tiszta. De ha a kiütés továbbterjedt a bőrön, miután a papnál megtisztulása végett jelentkezett, akkor ismét jelentkezzen a papnál. Ha látja a pap, hogy íme, továbbterjedt a kiütés a bőrön, ítélje azt a pap tisztátalannak, lepra az. Ha leprás fakadék lesz az emberen, vigyék tehát a paphoz. Ha látja a pap, hogy íme, fehér daganat van a bőrön, és a szőrt fehérré változtatta, és vadhús van a daganatban, akkor idült lepra az a bőrén. Ítélje tisztátalannak azt a pap, ne is különítse el, mert tisztátalan. Ha pedig folyton fejlődik a lepra a bőrön, és a leprás fakadék elborítja a fakadékos egész bőrét tetőtől talpig mindenfelé, ahol a pap szeme látja, és ha látja a pap, hogy íme, elborította a poklosság annak egész testét, akkor ítélje tisztának a fakadékot. Tiszta, mert egészen fehérré változott. De mihelyt vadhús mutatkozik benne, tisztátalan legyen. Ha meglátja a pap a vadhúst, tisztátalannak ítélje. A vadhús tisztátalan: lepra az. De ha a vadhús eltűnik, és fehérré változik, akkor menjen a paphoz. Ha megnézi a pap, és a fakadék csakugyan fehérré változott, akkor ítélje a pap a fakadékot tisztának, tiszta az. Ha pedig valakinek a teste bőrén kelevény volt, de begyógyult, és a kelevény helyén fehér daganat vagy vörhenyes fehér folt támad, jelentkezzen a papnál. Ha látja a pap, hogy íme, felülete mélyebben van a bőrnél, és a szőre fehérré változott, akkor ítélje azt a pap tisztátalannak. Leprás fakadék az, ami a kelevényből fakadt. Ha pedig megnézi a pap, és íme, nincs benne fehér szőr, és nincs is mélyebben a bőrnél, sőt elhalványult, akkor különítse el a pap hét napig. Ha azonban továbbterjed a bőrön, akkor tisztátalannak ítélje azt a pap, leprás fakadék az. De ha előbbi állapotában maradt a folt, és nem terjedt tovább, a kelevény hegedése az, azért tisztának ítélje a pap. Vagy ha valakinek a bőrén égési seb lesz, és a seb helyén vörhenyesfehér vagy fehér folt támad, és megnézi azt a pap, és íme, a szőr fehérré változott a foltban, és annak felülete mélyebben van a bőrnél: lepra az, ami a seben fakadt, azért ítélje azt a pap tisztátalannak, leprás fakadék az. De ha megnézi a pap, és íme, nincs a foltban fehér szőr, és nincs is mélyebben a bőrnél, sőt el is halványult, akkor különítse el őt a pap hét napig. Nézze meg azt a pap a hetedik napon. Ha továbbterjedt a bőrön, akkor tisztátalannak ítélje a pap, leprás fakadék az. Ha pedig előbbi állapotában van a folt, nem terjedt a bőrön, sőt halványabb lett, égési daganat az. Ítélje tehát tisztának a pap, mert égési seb hege az. Ha egy férfinak vagy asszonynak fakadék támad a fején vagy a szakállában, és a pap megnézi a fakadékot, és íme, annak felülete mélyebben van a bőrnél, és abban a szőr sárga és vékony: akkor ítélje azt a pap tisztátalannak. Var az, a fej vagy szakáll leprája. Ha pedig megnézi a pap a varas fakadékot, és íme, annak felülete nincsen mélyebben a bőrnél, és nincs benne fekete szőr: akkor hét napig rekessze külön a pap azt, akinek varas fakadéka van. Nézze meg a pap a fakadékot a hetedik napon, és ha nem terjedt a var, és nem lett benne sárga szőr, és a varnak a felülete nem lett mélyebbé a bőrnél, akkor borotválják meg, de a varat le ne borotválják. A pap pedig másodszor is különítse el a varas embert hét napig. A pap nézze meg a vart a hetedik napon, és ha nem terjed a var a bőrön, és a felülete nincsen mélyebben a bőrnél, akkor tisztának ítélje azt a pap, és mossa meg a ruháit, és tiszta lesz. De ha továbbterjed a var a bőrön, miután tisztának ítélte azt, és megnézi a pap, és csakugyan terjedt a var a bőrön, akkor ne is kutasson a pap a sárga szőr után, tisztátalan az. De ha a var szerinte ugyanolyan állapotban van, és fekete szőr nőtt benne, meggyógyult az a var, tiszta az. Ítélje tisztának a pap. Ha pedig egy férfi vagy asszony testének a bőrén foltok, fehér foltok támadnak, és megnézi a pap, és íme, a bőrükön levő foltok halványfehérek, bőrön fakadt sömör az. Tiszta az az ember. Ha egy embernek teljesen kihull a haja, az kopasz, és tiszta. Ha elölről hull ki a haja, elöl kopasz ő, és tiszta. Ha pedig az ő egészen kopasz vagy elöl kopasz fején vörhenyes fehér fakadék támad, leprás fakadék az az ő teljesen kopasz vagy elöl kopasz fején. Ha megnézi azt a pap, és íme, a fakadék daganata vörhenyes fehér az ő egészen kopasz vagy elöl kopasz fején, olyanforma, mint a test bőrén való lepra: poklos ember az, tisztátalan, igen tisztátalannak ítélje őt a pap, mivelhogy a fején fakadék van. A poklos ember pedig, akin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, a bajszát takarja el, és ezt kiáltsa: „Tisztátalan, tisztátalan!” Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék, mert tisztátalan ő. Egyedül lakjon, a táboron kívül legyen a lakása. Ha pedig egy ruhán van a leprás fakadék, gyapjúruhán vagy lenruhán vagy lenből és gyapjúból készült fonadékon, vagy szöveten; vagy bőrön, vagy valamely bőrből való készítményen; és ha az a fakadék zöld vagy vörhenyes színű a ruhán vagy bőrön, vagy szöveten vagy fonadékon vagy akármely bőrből való eszközön: leprás fakadék az, mutassák meg azért a papnak. Nézze meg a pap a fakadékot, és hét napig rekessze külön azt, amin a fakadék van. A hetedik napon pedig nézze meg a fakadékot. Ha terjed a fakadék a ruhán vagy szöveten vagy fonadékon vagy bőrön és bármely készítményen, amivé a bőrt feldolgozzák: emésztő lepra az a fakadék, tisztátalan az. Azért égesse el azt a ruhát vagy a gyapjúból vagy a lenből készült szövetet vagy fonadékot vagy akármely bőrből való eszközt, amelyen a fakadék van. Emésztő poklosság az, tűz eméssze meg. De ha megnézi a pap, és íme, nem terjedt a fakadék a ruhán vagy szöveten vagy fonadékon vagy akármely bőrből való eszközön, akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák meg azt, amin a fakadék van, és különítse el azt másodszor is hét napig. Ha pedig megnézi azt a pap a mosás után, és íme, a fakadék nem változtatta meg a színét: ha nem terjedt is a fakadék, tisztátalan az, tűzben égesd el! Beevődés az, akár a fonákján van, akár a színén. De ha látja a pap, hogy íme, halványabb lett a fakadék a mosás után, akkor szakítsa el azt a ruhától vagy bőrtől vagy szövettől vagy fonadéktól. Ha mégis mutatkozik a ruhán, vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bőrből való eszközön, akkor kiújulás az. Tűzben égesd el azt, amin a fakadék van. Azt a ruhát pedig vagy szövetet vagy fonadékot vagy akármely bőrből való eszközt, amelyet megmostál, ha eltávozik róluk a fakadék, mosd meg másodszor is, és tiszta lesz. Ez a törvénye a leprás fakadéknak, akár gyapjú-, akár lenruhán, akár szöveten, akár fonadékon vagy bármely bőrből való eszközön legyen, hogy tisztának vagy tisztátalannak ítéltessék. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ez legyen a leprás ember törvénye megtisztulásának napján. Vigyék a paphoz. A pap pedig menjen ki a táboron kívülre. Nézze meg a pap, és ha meggyógyult a lepráson a leprás fakadék, akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint és izsópot. Azután parancsolja meg a pap, hogy az egyik madarat öljék meg cserépedényben, forrásvíz fölött. Vegye az élő madarat és a cédrusfát, a karmazsint és az izsópot, és mártsa be azokat és az élő madarat a megölt madár vérébe a forrásvíz fölött. Hintse meg a leprából megtisztulandó embert hétszer, és ítélje tisztának. Az élő madarat pedig bocsássa szabadon a mezőn. Azután a megtisztulandó ember mossa ki ruháit, borotválja le minden szőrét, és mosakodjék meg vízben, és tiszta lesz. Így menjen be azután a táborba, de a sátrán kívül maradjon hét napig. A hetedik napon pedig borotválja le minden szőrét. A haját, szakállát, szemöldökét és minden egyéb szőrét borotválja le, mossa ki ruháit, mossa meg a testét vízben, és tiszta lesz. A nyolcadik napon pedig vegyen két ép bárányt meg egy egyesztendős ép nőstény bárányt és háromtized véka olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul és egy lóg olajat. A pap pedig, aki a tisztítást végzi, állítsa a megtisztulandó embert ezekkel együtt az ÚR elé, a gyülekezet sátrának bejáratához. Vegye a pap az egyik bárányt, áldozza fel azt vétekért való áldozatul az egy lóg olajjal együtt, és lóbálja meg azokat az ÚR előtt. A bárányt pedig ott ölje meg, ahol a bűnért való áldozatot és az egészen elégő áldozatot ölik meg, a szent helyen. Mert amint a bűnért, úgy a vétekért való áldozat is a papé. Igen szent az. Vegyen a pap a vétekért való áldozat véréből, kenje meg vele a megtisztulandó ember jobb fülcimpáját, jobb keze hüvelykujját és jobb lába nagyujját. Vegyen a pap az egy lóg olajból is, és töltsön a pap a bal tenyerére. Mártsa be a pap jobb keze ujját az olajba, amely bal tenyerében van, és hintsen az olajból az ujjával hétszer az ÚR színe elé. A maradék olajból pedig, amely a tenyerén van, kenje meg a pap a megtisztulandó ember jobb füle cimpáját, jobb keze hüvelykujját és jobb lába nagyujját a vétekért való áldozat vérén felül. Ami megmarad az olajból, amely a pap tenyerén van, azt kenje a megtisztulandó ember fejére. Így szerezzen neki engesztelést a pap az ÚR előtt. Azután készítsen a pap bűnért való áldozatot, és szerezzen engesztelést a tisztátalanságából megtisztulónak. Azután ölje meg az égőáldozatot. Vigye fel a pap az égőáldozatot és az ételáldozatot az oltárra. Így szerezzen neki engesztelést a pap, és tiszta lesz. Ha pedig szegény, és nem telik neki erre, akkor vegyen egy bárányt vétekért való áldozatul meglóbálás végett, hogy engesztelésül legyen érte, meg egy tized éfa olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul és egy lóg olajat. Hozzon két gerlicét vagy két galambfiókát, amint a módja engedi: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul. Vigye azokat tisztulása nyolcadik napján a paphoz, a gyülekezet sátrának bejáratához, az ÚR színe elé. Vegye a pap a vétekért való áldozat bárányát és az egy lóg olajat, és lóbálja meg azokat a pap az ÚR előtt. Azután ölje meg a vétekért való áldozat bárányát, és vegyen a pap a vétekért való áldozat véréből, és kenjen a megtisztulandó ember jobb fülcimpájára, a jobb keze hüvelykujjára és a jobb lába nagyujjára. Az olajból pedig töltsön a pap a saját bal tenyerére. Hintsen a pap az ő jobb kezének ujjával az olajból, amely bal tenyerén van, hétszer az ÚR színe elé. Azután kenje meg a pap a tenyerén levő olajból a megtisztulandó jobb fülcimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját a vétekért való áldozat vérének a helyén. Ami pedig megmarad a pap tenyerén levő olajból, azt kenje a megtisztulandó fejére, hogy engesztelésül legyen érette az ÚR előtt. Azután készítse el a gerlicék vagy galambfiókák egyikét, amelyikre telik neki. Azt, amire tellett neki; az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul, az ételáldozattal együtt. Így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az ÚR előtt. Ez a törvénye annak, akin leprás fakadék van, de nem telik neki többre megtisztulásához. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Amikor bementek majd Kánaán földjére, amelyet nektek adok birtokul, és a birtokotokban levő föld valamelyik házára leprát bocsátok, akkor menjen el az, akié a ház, és jelentse a papnak: olyasmi mutatkozik nálam a házban, mint a lepra. A pap pedig parancsolja meg, hogy takarítsák ki a házat, mielőtt odamenne a pap a leprásság megnézésére, hogy semmi se legyen tisztátalanná, ami a házban van. Csak azután menjen be a pap a ház megnézésére. Ha látja a leprásságot, hogy íme, a lepra a ház falain zöld vagy vörhenyes horpadásokban mutatkozik, és annak felülete mélyebben van a falnál, akkor menjen ki a pap a házból a ház ajtaja elé, és zárja be a házat hét napra. A hetedik napon pedig térjen vissza a pap, és ha látja, hogy íme, elterjedt a lepra a ház falán, akkor parancsolja meg a pap, hogy szedjék ki a köveket, amelyeken a lepra van, és vessék azokat a városon kívülre, tisztátalan helyre. A házat pedig kapartassa le belül körös-körül, és a tapasztékot, amelyet levakartak, öntsék a városon kívül egy tisztátalan helyre. Azután vegyenek más köveket, és illesszék be ama kövek helyére. Vakolóanyagot is másikat vegyenek, és azzal tapasszák be a házat. Ha a lepra visszatér, és kiújul a házon, miután kiszedték a köveket, lekaparták és betapasztották a házat, akkor menjen be a pap, nézze meg, és ha íme, továbbterjedt a lepra a házon, emésztő poklosság az a házon, tisztátalan az. Bontsák le azt a házat: köveit, fáit és a ház minden vakolatát, és vigyék a városon kívül egy tisztátalan helyre. Aki pedig bármikor bemegy a házba, amíg az zárva van, tisztátalan legyen estig. Aki abban a házban alszik, mossa meg a ruháit, és aki eszik abban a házban, az is mossa meg a ruháit. Ha pedig bemegy a pap, és látja, hogy íme, nem terjedt tovább a poklosság a házon, miután kitapasztották, akkor tisztának ítélje a pap a házat, mert megszűnt a poklosság. A ház megtisztításához pedig vegyen elő két madarat, cédrusfát, karmazsint és izsópot. Ölje meg az egyik madarat cserépedényben, forrásvíz fölött. Azután vegye a cédrusfát, az izsópot, a karmazsint és az élő madarat, mártsa be azokat a megölt madár vérébe és a forrásvízbe, és hétszer hintse meg vele a házat. Tisztítsa meg a házat a madár vérével, a forrásvízzel, az élő madárral, a cédrusfával, az izsóppal és a karmazsinnal. Az élő madarat pedig bocsássa el a városon kívül a mezőn. Így szerezzen engesztelést a házért, és tiszta lesz. Ez a törvénye mindenféle leprás fakadéknak és ótvarnak, a ruha és a ház poklosságának is; a daganatnak, a kiütésnek és a fehér foltnak, hogy megtudhassák, mikor tiszta, és mikor tisztátalan valami. Ez a lepra törvénye. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Ezt mondjátok Izráel fiainak: Ha egy férfinak magfolyása támad, az ő folyása tisztátalan. Tisztátalan lesz e folyás miatt, akár folytonos a magfolyása, akár megreked testében ez a folyás. Tisztátalanság ez nála. Minden ágy, amelyen fekszik a magfolyós, tisztátalan, és minden holmi is, amelyre ráül, tisztátalan lesz. Aki tehát érinti az ő ágyát, mossa ki a ruháit, és mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Az is, aki a holmira ül, amelyen a magfolyós ült, mossa ki ruháit, és mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Az is, aki érinti a magfolyós testét, mossa ki ruháit, és mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Ha ráköp a magfolyós a tiszta emberre, mossa ki ez a ruháját, mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Minden nyereg is, amelyre a magfolyós ráült, tisztátalan legyen. Bárki, aki érintett valamit, ami alatta volt, tisztátalan legyen estig. Aki hordozza azokat, mossa ki ruháit, mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Mindaz, akit a magfolyós érint úgy, hogy kezét nem öblíti le vízzel, mossa ki ruháit, mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. A cserépedényt pedig, amelyet a magfolyós érint, törjék össze, minden faedényt pedig öblítsenek ki vízzel. Mikor pedig megtisztul a magfolyós a folyásából, akkor számláljon hét napot a tisztulására, mossa ki ruháit, és testét is mossa le forrásvízben, és tiszta lesz. A nyolcadik napon vegyen elő két gerlicét vagy két galambfiókát, menjen el az ÚR elé, a gyülekezet sátrának bejáratához, és adja azokat a papnak. Készítse el azokat a pap. Az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen elégő áldozatul. Így szerezzen neki engesztelést a pap az ÚR előtt magfolyása miatt. Ha egy férfinak magömlése van, mossa meg az egész testét vízben, és tisztátalan legyen estig. Minden ruhát és minden bőrt, amelyre a magömlés került, mossanak meg vízben, és tisztátalan legyen estig; az asszony is, akivel magömléses férfi hál. Mosakodjanak meg vízben, és tisztátalanok legyenek estig. Ha egy asszonynak lesz folyása, és véressé lesz a folyása a testén, hét napig legyen a havibajában, és aki érinti, tisztátalan legyen estig. Mindaz, amin hál a havibajában, tisztátalan legyen, és mindaz, amin ül, tisztátalan legyen. Mindaz, aki érinti az ágyát, mossa ki ruháit, és mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Mindaz, aki bármely holmit érint, amelyen ült, mossa ki ruháit, mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Sőt ha valaki az ágyát vagy a holmijából valamit megérint, amelyen ő ült, tisztátalan legyen estig. Ha pedig vele hál valaki, és ráragad arra az ő havibaja, tisztátalan legyen hét napig, és minden ágy is, amelyen fekszik, tisztátalan legyen. Ha sok napig tart az asszony vérfolyása havibajának idején kívül, vagy ha a folyás a havibajon túl tart: amíg a tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint havibajának idején: tisztátalan ő. Minden ágy, amelyen fekszik a folyásának egész ideje alatt, olyan legyen, mint a havibaja idejében levő ágya, és minden holmi is, amelyre ráül, tisztátalan legyen, mint a havibajának tisztátalansága alatt. Mindaz, aki érinti azokat, tisztátalan lesz. Mossa ki azért a ruháit, mosakodjon meg vízben, és tisztátalan legyen estig. Ha pedig megtisztul a folyásából, számláljon hét napot, és azután már tiszta. A nyolcadik napon pedig fogjon két gerlicét vagy két galambfiókát, és vigye el őket a papnak, a gyülekezet sátrának bejáratához. Készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul. Így szerezzen neki engesztelést a pap az ÚR előtt a tisztátalanságának folyása miatt. Így tartsátok vissza Izráel fiait az ő tisztátalanságuktól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságuk miatt, megfertőztetve hajlékomat, amely közöttük van. Ez a törvénye a magfolyósnak és annak, akinek magömlése van, amely által tisztátalanná lesz, és a havibajban szenvedőnek és a folyásban levőnek, férfinak és asszonynak és annak a férfinak, aki tisztátalan asszonnyal hál. Majd szólt az ÚR Mózeshez Áron két fiának halála után, akik akkor haltak meg, amikor az ÚRhoz járultak. Azt mondta az ÚR Mózesnek: Szólj testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szent helyre a függönyön belül, a fedél elé, amely a láda fölött van, hogy meg ne haljon, mert felhőben jelenek meg a fedél fölött. Ezzel menjen be Áron a szent helyre: egy fiatal bikával bűnért való áldozatul és egy kossal égőáldozatul. Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcsövvel övezze körül magát, és gyolcssüveget tegyen föl. Szent ruhák ezek. Mossa meg a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket. Izráel fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul és egy kost egészen elégő áldozatul. Mutassa be Áron a bűnért való áldozati bikát mint saját áldozatát, és szerezzen engesztelést általa magáért és háza népéért. Azután vegye elő a két kecskebakot, és állítsa azokat az ÚR elé a gyülekezet sátrának bejáratához. Vessen sorsot Áron a két bakra. Az egyiket sorsolja az ÚRnak, a másikat sorsolja Azázélnak. Áldozza fel azt a bakot, amely az ÚRnak jutott a sorsvetésben, és készítse el azt bűnért való áldozatul. Azt a bakot pedig, amely Azázélnak jutott a sorsvetésben, állítsa az ÚR elé elevenen, hogy engesztelés legyen általa, és elküldje azt Azázélnak a pusztába. Áron pedig úgy mutassa be a bűnért való áldozati bikát, mint a maga áldozatát, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy vágja le a bikát mint a maga bűnért való áldozatát. Töltse meg a tömjénezőt parázzsal az oltárról, amely az ÚR előtt van, és vegyen tele marokkal a porrá tört fűszerekből való füstölőszerből, és vigye be a függönyön belülre. Vesse a tűzre az ÚR előtt a füstölőszert, hogy befedje annak füstje a fedelet, amely a bizonyság fölött van, hogy meg ne haljon. Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél felső színére, kelet felé. A fedél előtt pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. Azután vágja le a bakot mint a nép bűnért való áldozatát, és vigye be vérét a függönyön belülre, és úgy cselekedjék vérével, ahogy a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a fedél elé. Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izráel fiainak tisztátalanságai és minden vétkei s bűnei miatt. Így cselekedjék a gyülekezet sátrával is, amely közöttük, az ő tisztátalanságaik közepette van. Amikor Áron pap bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki se legyen a gyülekezet sátrában, egészen a kijöveteléig. Végezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért. Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az ÚR színe előtt van, és végezzen engesztelést azért is: vegyen a bika véréből és a bak véréből, és kenje meg az oltár szarvait körös-körül. És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tegye tisztává és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságai miatt. Miután pedig elvégzi a szentélyért, a gyülekezet sátráért és az oltárért való engesztelést, hozza elő az élő bakot. Tegye rá Áron mind a két kezét az élő bak fejére, vallja meg fölötte Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűnét. Tegye azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra rendelt emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden hamisságukat kietlen földre. Így bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet sátrába, és vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket felöltött, amikor bement a szentélybe, és hagyja ott azokat. Mosakodjék meg a szent helyen, öltse föl a saját ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga és a nép egészen elégő áldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért. A bűnért való áldozat kövérjét pedig füstölögtesse el az oltáron. Az pedig, aki elvitte az Azázélnak való bakot, mossa ki a ruháit, és mosakodjék meg, azután pedig bemehet a táborba. A bűnért való áldozati bikát pedig és a bűnért való áldozati kost, amelynek vérét engesztelés végett bevitték a szentélybe, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat. Aki elégeti ezeket, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba. Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónap tizedik napján tartóztassátok meg magatokat, és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon szereznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak titeket, és minden bűnötöktől megtisztultok az ÚR színe előtt. Szombatok szombatja legyen ez nektek, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez. Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel és avatnak fel pappá. Gyolcsruhákba öltözzék, a szent ruhákba. Végezzen engesztelést a szentek szentjéért és a gyülekezet sátráért, és az oltárért is végezzen engesztelést, sőt a papokért és az egész összegyülekezett népért is végezzen engesztelést. Örökkévaló rendelkezés legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztendőben engesztelést végezzenek Izráel fiainak minden bűnéért. És úgy cselekedtek, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Áronnak, az ő fiainak és Izráel minden fiának, és mondd meg nekik, hogy ezt a dolgot parancsolta az ÚR: Ha valaki Izráel házából ökröt, bárányt vagy kecskét vág le a táborban, vagy ha valaki a táboron kívül vágja le, és nem viszi azt a gyülekezet sátrának bejáratához, hogy áldozattal járuljon az ÚRhoz, az ÚR hajléka elé, tekintsék úgy azt az embert, mint aki vért ontott, és töröltessék ki az ilyen a népe közül. Vigyék el azért Izráel fiai véresáldozataikat, amelyeket eddig a mezőn áldoztak, vigyék el azokat az ÚRnak a gyülekezet sátrának bejáratához, a paphoz, és áldozzák fel azokat hálaáldozatul az ÚRnak. Hintse a pap a vért az ÚR oltárára, amely a gyülekezet sátrának bejáratánál van, a kövérjét pedig füstölögtesse el kedves illatul az ÚRnak. Ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez számukra nemzedékről nemzedékre. Ezt is mondd meg nekik: Aki az Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül egészen elégő áldozatot vagy véres áldozatot áldoz, és nem viszi azt a gyülekezet sátrának bejáratához, hogy az ÚRnak elkészítsék, irtsák ki az ilyen embert népe közül. Ha valaki Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül bármilyen vért megeszik, kiontom haragomat az ellen, aki vért evett, és kiirtom népe közül. Mert a test élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér szerez engesztelést a lélek számára. Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyék vért közületek, s a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért. Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat fog, amelyet meg szabad enni, folyassa ki annak vérét, és fedje be porral. Mert minden test élete a benne levő vérben van. Azért mondtam Izráel fiainak: semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden test élete a vérében van. Aki megeszi, ki kell irtani. Ha pedig valaki elhullott vagy vadtól megszaggatott állatot eszik, akár bennszülött, akár jövevény, mossa ki ruháját, és mosakodjék meg vízben, és legyen tisztátalan estig, azután tiszta. Ha nem mossa ki ruháját, sem testét le nem mossa, viselje vétségének terhét. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: „Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ne cselekedjetek úgy, ahogy Egyiptom földjén szokás, ahol laktatok. Úgy se cselekedjetek, ahogy Kánaán földjén szokás, ahová beviszlek titeket. Ne járjatok szokásaik szerint! Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendelkezésemet tartsátok meg. Azok szerint járjatok. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ezért tartsátok meg rendeleteimet és végzéseimet, amelyeket ha megcselekszik az ember, él általuk. Én vagyok az ÚR. Senki se közeledjen egy vér szerinti rokonához azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR. Apád szemérmét és anyád szemérmét föl ne fedd. Anyád ő, fel ne fedd a szemérmét. Apád feleségének a szemérmét föl ne fedd, apád szemérme az. Apád leányának vagy anyád leányának, a te leánytestvérednek szemérmét, akár otthon született, akár máshol született, föl ne fedd. Fiad leányának vagy leányod leányának a szemérmét föl ne fedd, mert a te szemérmed az. Apád felesége leányának a szemérmét föl ne fedd, mert apád magzata, leánytestvéred ő. Apád leánytestvéré nek szemérmét föl ne fedd, apád vér szerinti rokona ő. Anyád leánytestvérének a szemérmét föl ne fedd, mert anyád vér szerinti rokona ő. Apád fiútestvérének a szemérmét föl ne fedd, feleségéhez ne közelíts, a nagynénéd ő. Menyednek szemérmét föl ne fedd, a te fiad felesége ő. Ne fedd föl szemérmét. Fiútestvéred feleségének szemérmét föl ne fedd, fiútestvéred szemérme az. Ne fedd föl egy asszonynak és leányának szemérmét. Fiának a leányát vagy leányának a leányát el ne vedd, hogy annak szemérmét felfedjed, mert vér szerint való rokonok. Fajtalankodás ez. De feleségül se végy senkit az ő leánytestvére mellé, hogy vetélkedés ne legyen, ha fölfeded még az ő életében őmellette amannak szemérmét. Ne közeledj asszonyhoz az ő havi tisztátalansága alatt, hogy fölfedjed szemérmét. Felebarátod feleségével ne egyesülj, mert azzal megfertőzteted magadat. Magzatodat ne add oda, hogy a Moloknak áldozzák, és meg ne szentségtelenítsd Istened nevét. Én vagyok az ÚR. Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak. Utálatosság az. Ne hálj együtt semmiféle állattal, hogy azzal megfertőztesd magad. Asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelmesség az. Egyikkel se fertőztessétek meg magatokat ezek közül. Mert mindezekkel ama pogányok fertőztették meg magukat, akiket kiűzök előletek. Fertőzötté lett az a föld, de számon kérem a gonoszságát, és kiokádja az a föld a lakosait. Tartsátok meg tehát rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit se cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert mindezeket az utálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van, és förtelmessé lett az a föld. Hogy ki ne okádjon titeket az a föld, ha megfertőztetitek, amint kiokádja azt a népet, amely előttetek van. Mert aki csak egyet is megcselekszik ezekből az utálatosságokból, azt mind ki kell irtani népe közül. Tartsátok meg azért mindazt, amit rendeltem, hogy egyet se kövessetek el azokból az utálatos szokásokból, amelyeket elkövettek tielőttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.” Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiai egész gyülekezetének: „Szentek legyetek, mert én az ÚR, a ti Istenetek szent vagyok. Anyját és apját minden ember tisztelje, és szombatjaimat tartsátok meg. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött istenszobrokat. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ha hálaadó áldozatot áldoztok az ÚRnak, úgy áldozzátok, hogy ő kedvesen fogadja. Áldozásotok napján és a következő napon egyétek meg azt. Ami pedig harmadnapra megmarad, égessétek meg tűzben. Ha pedig valaki mégis eszik belőle a harmadik napon, romlottat eszik, nem lehet az kedves. Aki abból eszik, az viselje álnokságának terhét, mivelhogy megfertőztette az ÚR szentségét. Az ilyen embert ki kell irtani népe közül. Mikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező szélét, és az elhullott gabonafejeket ne szedjétek föl. Szőlődet se böngészd át, és szőlőd elhullott szemeit se szedd föl. A szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ne lopjatok, ne is hazudjatok, és senki meg ne csalja felebarátját. Ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőztetitek Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR. Felebarátodat ne zsarold, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig. Süketet ne szidalmazz, és vak elé ne vess gáncsot, hanem féld Istenedet. Én vagyok az ÚR. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben. Ne nézd a szegény személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld. Igazságosan ítélj felebarátodnak. Ne terjessz rágalmakat néped között. Ne támadj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben. Fedd meg felebarátodat nyíltan, hogy ne viseld bűnének a terhét. Ne légy bosszúálló, és haragot ne tarts a népedhez tartozókkal szemben, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az ÚR. Rendeléseimet tartsátok meg. Állatodat más fajtával ne párosítsd. Szántóföldedbe ne vess kétféle magot. Ne legyen rajtad kétféle szövetű ruha. Ha valaki olyan asszonnyal hál együtt, aki egy másik ember hatalma alatt levő rabnő, akit nem váltottak ki, és szabadon sem bocsátották, mindkettőt büntetés érje, de meg ne ölessenek, mert nem volt szabad az asszony. A férfi pedig vigye el a vétkéért való áldozatát az ÚRnak a gyülekezet sátrának bejáratához. Egy kost, vétekért való áldozatul. És a pap szerezzen neki engesztelést a vétekért való áldozat kosával az ÚR előtt az elkövetett bűnéért, és megbocsáttatik neki a bűne, amelyet elkövetett. Mikor pedig bementek arra a földre, és ott mindenféle gyümölcstermő fát ültettek, annak a gyümölcsét körülmetéletlennek tartsátok. Három esztendeig legyen az nektek körülmetéletlen, ne egyétek meg. A negyedik esztendőben pedig minden gyümölcse szent legyen, hálaáldozatul az ÚRnak. Csak az ötödik esztendőben egyétek meg a gyümölcsét, a termését pedig magatoknak gyűjtsétek be. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ne egyetek semmi véreset, ne varázsoljatok, és ne jövendölgessetek. Hajatokat ne nyírjátok kerekdedre, szakállad végét ne csúfítsd el. Testeteket a holt emberért ne hasogassátok meg, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az ÚR. Lányodat meg ne becstelenítsd, paráznaságra adva őt, hogy paráznává ne legyen a föld, és be ne teljék a föld fajtalankodással! Szombatjaimat tartsátok meg! Szent helyemet tiszteljétek! Én vagyok az ÚR. Ne forduljatok halottidézőkhöz, és a jósoktól ne tudakozódjatok, mert ezzel megfertőztetitek magatokat. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Az ősz ember előtt kelj föl, az idős embert becsüld meg, és féld Istenedet. Én vagyok az ÚR. Ha jövevény tartózkodik nálatok, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen nektek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressétek őt, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben, a hosszmértékben, a súlymértékben és az űrmértékben. Igaz mérték, igaz font, igaz efa és igaz hín legyen közöttetek. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről. Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az ÚR.” Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Izráel fiainak: „Aki Izráel fiai közül és az Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja magzatát a Moloknak, halállal lakoljon, a föld népe kővel kövezze agyon. Én is kiontom haragomat az ilyen emberre, és kiirtom a népe közül, mivel adott a magzatából a Moloknak, hogy megfertőztesse szentségemet, és megszentségtelenítse szent nevemet. Ha pedig a föld népe behunyja szemét az ilyen ember előtt, amikor az odaadja magzatát a Moloknak, és nem öli meg azt, akkor én ontom ki haragomat arra az emberre és háza népére, és kiirtom őt a népek közül, és mindazokat, akik követik a paráználkodásban, amikor paráználkodnak a Molokkal. Ha valaki halottidézőhöz és jövendőmondóhoz fordul, és követi őket a paráználkodásban, arra is kiontom haragomat, és kiirtom népe közül. Szenteljétek meg tehát magatokat, és szentek legyetek, mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Tartsátok meg rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az ÚR, a ti megszentelőtök. És aki szidalmazza apját vagy anyját, halállal lakoljon. Apját és anyját szidalmazta, vére rajta. Ha valaki felebarátjának feleségével paráználkodik, mivelhogy férjes asszonnyal paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő. Ha valaki apja feleségével hál, apja szemérmét fedi föl. Halállal lakoljanak mindketten, vérük rajtuk. Ha valaki menyével hál, halállal lakoljanak mindketten, fertelmességet követtek el. Vérük rajtuk. Ha valaki férfival hál úgy, ahogy asszonnyal hálnak, utálatosságot követtek el mindketten. Halállal lakoljanak, vérük rajtuk. Ha valaki feleségül vesz egy asszonyt az anyjával együtt, fajtalankodás az. Tűzzel égessék meg őket, hogy ne legyen köztetek fajtalankodás. Ha valaki állattal párosodik, halállal lakoljon, és az állatot is öljétek meg. Ha egy asszony állathoz közeledik, hogy vele párosodjon, öld meg mind az asszonyt, mind az állatot. Mindkettő halállal lakoljon, vérük rajtuk. Ha valaki feleségül veszi a leánytestvérét, apja leányát vagy anyja leányát, és meglátja annak a szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét, gyalázatosság az, irtassanak ki népük fiainak láttára. Leánytestvérének szemérmét fedte fel, viselje ezért gonoszságának terhét. Ha valaki havibajos asszonnyal hál, és fölfedi szemérmét, forrását feltakarja, és az asszony is felfedi vérének forrását, mindketten irtassanak ki népükből. Anyád leánytestvérének vagy apád leánytestvérének szemérmét se fedd fel! Mivelhogy vérrokonnak mezítelenségét fedi föl, viseljék gonoszságuk terhét. Ha valaki a nagynénjével hál, az atyja bátyjának, nagybátyjának szemérmét fedte föl. Viseljék gonoszságuk terhét, magtalanul haljanak meg. Ha pedig elveszi valaki fiútestvérének feleségét, vérfertőzés az. Testvérének szemérmét fedte föl, gyermektelenek lesznek. Tartsátok meg minden rendelésemet és minden végzésemet, és azokat cselekedjétek, hogy ki ne okádjon titeket az a föld, amelyre én viszlek be titeket, hogy ott lakjatok. Ne kövessétek annak a népnek a szokásait, amelyet kiűzök előletek. Azért utáltam meg őket, mert ezeket cselekedték. Nektek pedig ezt mondom: Örökölni fogjátok földjüket, mert nektek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek, aki kiválasztottalak titeket a népek közül. Tegyetek különbséget azért a tiszta és a tisztátalan állatok között, a tiszta és a tisztátalan szárnyasok között. Ne fertőztessétek meg magatokat állattal, madárral vagy valamely földön csúszó állattal, amelyeket mint tisztátalanokat megkülönböztettem előttetek. Legyetek nekem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, aki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek. Ha egy férfi vagy asszony halottidéző vagy jövendőmondó lesz, halállal lakoljon. Kővel kövezzétek azt agyon, vére rajta.” Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Beszélj a papokkal, Áron fiaival, és mondd meg nekik, hogy senki közülük meg ne fertőztesse magát halottal a népe között. Kivétel a hozzá legközelebb álló vérrokona: anyja, apja, fia, leánya és fiútestvére vagy a hozzá legközelebb álló hajadon leánytestvére, aki még nem ment férjhez. Őket megérintheti. Mint főember se fertőztesse meg magát népe között, hogy tisztátalanná ne legyen. Ne nyírják kopaszra fejüket, szakálluk szélét ne borotválják le, és ne vágjanak sebeket a testükön. Szentek legyenek Istenüknek, és Istenük nevét meg ne szentségtelenítsék, mert az ÚR tűzáldozatait, Istenük kenyerét ők áldozzák. Ezért szentek legyenek. Parázna és megszeplősített asszonyt el ne vegyenek, se férjétől elbocsátott asszonyt ne vegyenek el. Mert a pap az Istenének van szentelve. Te is szentnek tartsd őt, mert Istened kenyerét ő áldozza. Szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az ÚR, a ti megszentelőtök. Ha egy pap leánya vetemedik paráznaságra, megszentségteleníti apját, ezért égessék meg. Aki pedig főpap lett a testvérei között azzal, hogy a fejére öntötték a fölkenőolajat, és felavatták a szolgálatra, amikor a szent ruhákba felöltöztették, a haját ne növessze meg, a ruháit ne szaggassa meg. Semmiféle holttesthez be ne menjen! Még az apjáéval és anyjáéval se tegye tisztátalanná magát. A szent helyről ne menjen ki, hogy Istenének szent helyét meg ne szentségtelenítse, mert fejdísz van rajta és Istenének fölkenő olaja. Én vagyok az ÚR. Hajadont vegyen feleségül. Özvegyet, elűzöttet, megszeplősítettet, paráznát: ilyeneket el ne vegyen, hanem hajadont vegyen feleségül népe közül. Hogy gyalázatot ne hozzon utódaira népe között. Mert én, az ÚR vagyok az ő megszentelője. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Áronnak: Ha lesz olyan valaki magzatodból az ő nemzetségükben, akiben fogyatkozás van, az ne mutassa be áldozatul Istenének a kenyerét. Mert senki sem áldozhat, akiben fogyatkozás van: vak, sánta, csonka orrú vagy nyomorék. Sem az, aki törött lábú vagy törött kezű vagy púpos vagy törpe vagy szemfájós vagy kiütéses vagy kelevényes, vagy aki sérves. Senki, akiben fogyatkozás van, ne álljon elő Áronnak, a papnak a fiai közül, hogy tűzáldozatot vigyen föl az ÚRnak. Fogyatkozás van őbenne, ne álljon elő, hogy bemutassa Istene kenyerét. Istenének kenyeréből, a legszentségesebbikből és a szentségesből ehet. Csak a függönyhöz ne menjen be, és az oltárhoz ne közeledjék, mert fogyatkozás van őbenne; hogy ne fertőztesse meg szent helyemet. Én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük. És Mózes elmondta mindezt Áronnak, fiainak és Izráel minden fiának. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy tisztelettel bánjanak Izráel fiainak szent adományaival, amelyeket nekem szentelnek, hogy meg ne gyalázzák szent nevemet. Én vagyok az ÚR. Mondd meg nekik: Ha valaki utódaitokból, a ti összes magzatotok közül a szent dolgokhoz közelít, amelyeket Izráel fiai szentelnek az ÚRnak, amikor éppen tisztátalan, az ilyen ember irtassék ki előlem. Én vagyok az ÚR. Ha valaki Áron fiai közül leprás vagy magfolyós, a szent dolgokból ne egyék, míg meg nem tisztul. Aki pedig egy tetem által tisztátalanná lett dolgot érint, vagy valakit, akinek magömlése van, vagy ha valaki egy férget érint, s ezáltal tisztátalanná lesz, vagy embert, akitől tisztátalanná lesz annak valamilyen tisztátalansága miatt, az ilyen ember, aki effélét érint, tisztátalan legyen estig, és a szent dolgokból ne egyék, csak ha megmosta a testét vízzel. De amikor lemegy a nap, tiszta lesz, és azután ehet a szent dolgokból, mert az ő eledele az. Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az ÚR. A rendelkezésemet pedig tartsák meg, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük. Senki idegen nem ehet szent ételt, a pap zsellére és bérese sem ehet szent ételt. De ha megvásárol valakit a pap a maga pénzén, az ehet belőle, és a házánál született szolgák szintén. Ezek ehetnek eledeléből. De a pap leánya, ha idegennek lesz a felesége, nem ehet a szent áldozatból. De ha a pap leánya özveggyé lesz, vagy elválik, de magzata nincs, és visszatér apja házához, mint leánykorában, akkor ehet apja eledeléből. De idegen nem ehet belőle. Ha pedig tévedésből eszik valaki szentelt ételt, tegye ahhoz annak ötödrészét, így adja meg a papnak. És be ne szennyezzék Izráel fiainak szent dolgait, amelyeket az ÚRnak áldoznak, hogy vétkes hamissággal ne terheljék magukat, ha esznek az ő szent dolgaiból. Mert én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Áronnak és fiainak és Izráel minden fiának: ha valaki Izráel házából és az Izráelben levő jövevények közül fölviszi az áldozatát akár fogadalomból, akár szabad akaratból: amit fölvisznek az ÚRnak egészen elégő áldozatul, hogy kedvesen fogadtassék: ép és hím legyen, akár marha, akár bárány, akár kecske az. Amiben pedig fogyatkozás van, abból semmit se áldozzatok, mert az nem lesz kedves neki tőletek. Ha valaki hálaáldozattal áldozik az ÚRnak, vagy fogadalmának teljesítésére, vagy szabad akaratból, s akár marhaféléből, akár juhféléből, ép legyen, hogy kedves legyen. Semmi fogyatkozás ne legyen abban. Vakot vagy rokkantat vagy csonkát vagy fekélyest vagy viszketegest vagy varast ne áldozzatok az ÚRnak, és tűzáldozatul ne tegyetek ezekből az oltárra az ÚRnak! Hosszú vagy kurta tagú ökröt vagy bárányt szabad akaratból való áldozatul vihetsz ugyan, de fogadalmi áldozatul nem lesz kedves. Szétnyomott, összezúzott, megszakadt vagy kimetszett heréjűt se áldozzatok az ÚRnak. Se a ti földeteken ne cselekedjétek ezt, se idegen ember kezéből ne áldozzatok semmi ilyenből a ti Istenetek eledeléül. Mivel romlás van bennük, fogyatkozás van bennük: nem fogadtatnak kedvesen érettetek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Borjú, bárány és kecske, ha megellett, az anyja alatt legyen hét napig. A nyolcadik naptól fogva és azon túl kedves lesz az tűzáldozatul az ÚRnak. De tehenet és juhot kicsinyével együtt ne öljetek meg ugyanazon a napon. Ha hálaáldozattal áldoztok az ÚRnak, úgy áldozzatok, hogy kedvesen fogadtassatok. Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelig. Én vagyok az ÚR. Tartsátok meg parancsolataimat, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az ÚR. Ne fertőztessétek meg szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az ÚR, a ti megszentelőtök, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek. Én vagyok az ÚR. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd el nekik, hogy melyek az ÚR ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek, hogy szent gyülekezésetek legyen azokon a napokon. Ezek az én ünnepeim. Hat napon át munkálkodjatok, a hetedik napon a nyugalomnak, a szent gyülekezésnek szombatja van, semmi munkát ne végezzetek. Az ÚR szombatja legyen az mindenütt, ahol laktok. Ezek az ÚR ünnepei, a szent gyülekezések, amelyekre megszabott idejükben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén este van az ÚR páskája. E hónap tizenötödik napja pedig az ÚR kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon szent gyülekezésetek legyen, semmi hétköznapi munkát ne végezzetek. Hét napon át pedig tűzáldozatot áldozzatok az ÚRnak. A hetedik napon is legyen szent gyülekezésetek, semmi hétköznapi munkát ne végezzetek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: Mikor bementek a földre, amelyet én adok nektek, és learatjátok vetését, aratásotok zsengéjének első kévéjét vigyétek a papnak. Ő pedig mutassa fel a kévét az ÚR előtt, hogy kedvesen fogadtassék érettetek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap. Amely napon pedig felmutatjátok a kévét, áldozzatok az ÚRnak egy hibátlan, egyesztendős bárányt egészen elégő áldozatul. Ahhoz pedig ételáldozatul kéttized efa finomlisztet, olajjal elegyítve, tűzáldozatul az ÚRnak, kedves illatul. Italáldozatul pedig egy hín bornak a negyed részét. Új kenyeret, pörkölt búzaszemeket és zsenge kalászokat pedig ne egyetek addig a napig, amíg be nem viszitek Istenetek áldozatát. Örök rendtartás ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken. Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az ÚRhoz. Hozzatok föl lakóhelyetekről két kenyeret felmutatási áldozatul. Kéttized efa finomlisztből legyenek, kovásszal sütve, zsengéből való áldozatul az ÚRnak. A kenyérrel együtt pedig áldozzatok hét hibátlan, egyesztendős bárányt, egy bikaborjút és két kost. Legyenek ezek égőáldozatai az ÚRnak, a hozzájuk tartozó étel- és italáldozatukkal együtt. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Készítsetek el egy kecskebakot is bűnért való áldozatul és két egyesztendős bárányt hálaadó áldozatul. Mutassa fel azokat a pap a zsengékből való kenyérrel az ÚR színe előtt a két báránnyal együtt. Az ÚRnak szenteltek ezek, a papéi legyenek! És hirdessétek ki, hogy ugyanazon a napon szent gyülekezés lesz, semmi hétköznapi foglalatosságot ne végezzetek. Örök rendelkezés legyen ez minden lakóhelyeteken nemzedékről nemzedékre. Mikor pedig földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az elhullott gabonafejeket ne szedjétek föl! Hagyd azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: A hetedik hónapban, a hónap első napján ünnepetek legyen, emlékeztető kürtzengéssel, szent gyülekezéssel. Semmi hétköznapi foglalatosságot ne végezzetek, és tűzáldozattal áldozzatok az ÚRnak. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van. Szent gyülekezésetek legyen, tartóztassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az ÚRnak. Semmiféle munkát ne végezzetek azon a napon, mert az engesztelés napja az, hogy engesztelés legyen érettetek az ÚRnak színe előtt, a ti Istenetek előtt. Ha pedig valaki nem tartóztatja meg magát ezen a napon, irtassék ki népe közül. Ha valaki valami munkát végez ezen a napon, elvesztem az ilyet népe közül. Ne végezzetek semmiféle munkát akkor. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre minden lakóhelyeteken. Ünnepek ünnepe ez nektek, tartóztassátok meg azért magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, egyik estétől a másik estéig üljétek meg a ti ünnepeteket. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizenötödikén hét napig tartó sátoros ünnepe kezdődjék az ÚRnak. Az első napon szent gyülekezés legyen, semmiféle hétköznapi foglalatosságot ne végezzetek. Hét napon át tűzáldozatot mutassatok be az ÚRnak, a nyolcadik napon pedig szent gyülekezésetek legyen, és újra mutassatok be tűzáldozatot az ÚRnak. Berekesztő ünnep ez, semmi hétköznapi foglalatosságot ne végezzetek rajta. Ezek az ÚR ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek mint a szent gyülekezés alkalmait, hogy áldozzatok az ÚRnak tűzáldozattal, egészen elégő áldozattal, ételáldozattal, véres- és italáldozattal, mindegyiket a maga napján; az ÚR szombatjain kívül, adományaitokon kívül, minden fogadalmon és minden önkéntes áldozaton kívül, amelyeket adni szoktatok az ÚRnak. Ugyancsak a hetedik hónap tizenötödik napján, amikor a föld termését betakarítjátok, az ÚR ünnepét ünnepeljétek hét napig. Az első nap és a nyolcadik nap is a nyugalom napja legyen. Vegyetek magatoknak az első napon egy szép fáról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű levelű fa lombját és patak mellől való fűzfagallyakat, és örvendezzetek az ÚR előtt, a ti Istenetek előtt hét napig. Így ünnepeljétek meg ezt az ÚRnak ünnepeként minden esztendőben hét napig. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. A hetedik hónapban ünnepeljétek ezt. Sátrakban lakjatok hét napig, sátorban lakjék minden Izráelben született. Hogy megtudják a ti nemzedékeitek, hogy sátrakban lakattam Izráel fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Így szólt Mózes Izráel fiainak az ÚR ünnepei felől. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szüntelenül világító lámpákat gyújthassanak. A bizonyság kárpitján kívül, a gyülekezet sátrában úgy helyezze el azokat Áron, hogy estétől reggelig az ÚR előtt legyenek. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. A színarany mécsestartóra tegye föl a mécseket. Szüntelen az ÚR előtt legyenek. Végy finomlisztet, és süss belőle tizenkét lepényt. Kéttized efából legyen egy lepény. Helyezd el azokat két sorban. Hatot tégy egy sorba, a színarany asztalra az ÚR elé. Tégy mindegyik sorhoz tiszta tömjént, ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része mint tűzáldozat az ÚRnak. Szombatról szombatra mindig rakja föl azt a pap az ÚR elé. Örök szövetség ez Izráel fiaival. Azután Ároné és fiaié legyen. Szent helyen egyék meg, mert igen szentséges az az ÚR tűzáldozatai közül, örök rendelés szerint. Ekkor egy izráeli asszony fia, aki egyiptomi apától született, és Izráel fiaival együtt jött ki, egy izráeli férfival összeveszett a táborban. Az izráeli asszony fia káromolta az ÚR nevét, és átkozódott. Ekkor odavitték Mózeshez. Anyjának a neve Selómit volt, Dibri leánya, Dán törzséből. És őrizet alá helyezték, míg kijelentést kapnak az ÚR akarata felől. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Vidd ki az átkozódót a táboron kívül, és mindazok, akik hallották, tegyék kezüket a fejére, és kövezze meg az egész gyülekezet. Izráel fiainak pedig így szólj: Ha valaki átkozza Istenét, viselje vétkének büntetését. Aki szidalmazza az ÚR nevét, halállal lakoljon, kövezze meg az egész gyülekezet. Akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza az ÚR nevét, halállal lakoljon. Ha valaki agyonüt egy embert, halállal lakoljon. Ha pedig valakinek állatát üti agyon, fizesse meg azt: állatot állatért. Ha valaki testi sértést okoz a felebarátjának, amint ő cselekedett, úgy cselekedjenek vele is. Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért. Amilyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is. Aki állatot üt agyon, fizesse meg azt, de aki embert üt agyon, halállal lakoljon. Egyféle törvény legyen nálatok. A jövevény olyan legyen, mint a bennszülött, mert én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ekkor szólt Mózes Izráel fiainak, és kivitték az átkozódót a táboron kívülre, és megkövezték. Úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez a Sínai-hegyen: Mondd meg ezt Izráel fiainak: Mikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek az ÚR nyugalomnapja szerint. Hat esztendőn át vesd be szántóföldedet, és hat esztendőn át metsszed szőlődet, és takarítsd be termését. A hetedik esztendőben pedig szombati nyugalma legyen a földnek, az ÚRnak szombatja szerint. Szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne metszd. Ami tarló földeden magától kihajt, ne arasd le, és ami metszetlen szőlődön terem, ne szedd le, mert a nyugalom esztendeje lesz az a földnek. De amit a föld az ő szombatján terem, táplálékul lesz nektek: neked, szolgádnak, szolgálólányodnak, béresednek és zsellérednek, akik nálad tartózkodnak. Jószágaidnak és a vadaknak is, amelyek földeden vannak, táplálékul lesz annak minden termése. Számlálj azután hét szombatesztendőt, azaz hétszer hét esztendőt, úgy, hogy a hét szombatesztendőnek az ideje negyvenkilenc év legyen. Akkor fúvasd meg a riadókürtöt a hetedik hónapban. A hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt az egész országban. Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadulást az ország minden lakójának. Jubileumi év legyen ez nektek, és kapja vissza mindenki a birtokát, és térjen vissza mindenki a maga nemzetségéhez. Jubileumi év ez, az ötvenedik esztendő. Ne vessetek, és le se arassátok, ami magától kihajtott a földön, és a metszetlen szőlőt se szüreteljétek le; mert jubileumi év ez, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. Az örömünneplésnek ebben az esztendejében mindenki jusson hozzá újból a birtokához. Ha pedig elad valami eladnivalót felebarátjának, vagy vásárol valamit a felebarátjától, ne csalja meg egyik a másikat. A jubileumi évet követő esztendők száma szerint vásárolj felebarátodtól, az pedig a termő esztendők száma szerint adjon el neked. Az évek nagyobb számához képest nagyobb árat adj azért, amit veszel, az esztendők kisebb számához képest pedig kisebb árat adj azért, amit veszel, mert a termést az évek száma szerint adja el neked. Ne csapjátok be egymást, hanem féld Istenedet. Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Ha teljesítitek rendelkezéseimet, megtartjátok végzéseimet és teljesítitek, biztonságban lakhattok azon a földön. És megtermi a föld a gyümölcsét, hogy eleget ehessetek, és biztonságban lakhassatok rajta. Ha pedig ezt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és termésünket nem takarítjuk be: rátok árasztom majd áldásomat a hatodik esztendőben, hogy három esztendőre való termés teremjen. És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is a régi termésből esztek, egészen a kilencedik esztendeig. Mindaddig régi gabonát esztek, míg ennek termése be nem érik. A földet pedig senki se adja el végleg, mert enyém a föld. Csak jövevények és zsellérek vagytok nálam. Azért birtokotok egész területén engedjétek meg, hogy a föld visszaváltható legyen. Ha felebarátod elszegényedik, és elad valamit a birtokából, akkor álljon elő a rokona, aki közel van hozzá, és váltsa meg magának, amit eladott az atyjafia. Ha pedig nincs valakinek kiváltó rokona, de maga tesz szert annyira, hogy elég annak visszavásárlásához, számlálja meg az eladása óta eltelt esztendőket, a fennmaradó értéket pedig térítse meg annak, akinek eladta, és újra legyen övé a birtoka. Ha pedig nincsen módjában, hogy visszatérítse neki, akkor maradjon az eladott birtoka annál, aki megvette, egészen a jubileum évéig. A jubileum évében azonban szabaduljon föl, és legyen újra övé a birtoka. Ha valaki lakóházat ad el egy fallal kerített városban, kiválthatja azt az eladás esztendejének elteltéig. Egy évig kiválthatja. Ha pedig nem váltják vissza annak az esztendőnek teljes elteltéig, akkor a fallal kerített városban levő ház örökre azé és annak leszármazottaié marad, aki megvette. Nem szabadul föl a jubileum évében. Az olyan falvak házait pedig, amelyek nincsenek körülkerítve, a mezei földekhez számítsátok. Legyenek visszaválthatók, és a jubileum évében szabaduljanak föl. Ami pedig a léviták városait illeti, az ő birtokukban levő városok házai általuk mindenkor kiválthatók legyenek. De amit nem vált is ki valaki a léviták közül, szabaduljon föl a jubileum évében: az eladott ház a birtokukban levő városokban. Mert a léviták városainak házai a tulajdon birtokuk Izráel fiai között. De a városaikhoz tartozó szántóföldeket nem adhatják el, mert örökös birtokuk az. Ha felebarátod elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát, hanem féld Istenedet, hogy megélhessen melletted atyádfia. A pénzedet ne add neki kamatra, és eleséget se adj neki uzsorára. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről, hogy nektek adjam Kánaán földjét, és Istenetek legyek. Ha pedig atyádfia elszegényedik melletted, és eladja magát neked, ne tartsd úgy, mint rabszolgát. Mint béres, mint zsellér legyen nálad. A jubileum évéig szolgáljon nálad. Azután menjen el tőled gyermekeivel együtt, és térjen vissza a nemzetségéhez, és térjen vissza atyái örökségébe. Mert az én szolgáim ők, akiket kihoztam Egyiptom földjéről. Nem adhatók el mint rabszolgák. Ne uralkodjál rajta kegyetlenül, hanem féld Istenedet. Valamennyi szolgád és szolgálóleányod a körülöttetek levő népek közül való legyen. Közülük vásárolj szolgát és szolgálóleányt. A zsellérek gyermekei közül is, akik nálatok tartózkodnak, szintúgy vásárolhattok, valamint azoknak a nemzetségéből, akik veletek vannak, akik a földeteken születtek, és legyenek ők a ti tulajdonotok. Örökségül hagyhatjátok magatok után fiaitoknak, hogy örököljék őket, örökké dolgoztathattok velük. De atyátokfiain, az Izráel fiain, egyik a másikon ne uralkodjék kegyetlenül. Ha a jövevény vagy zsellér vagyonra tesz szert melletted, atyádfia pedig elszegényedik mellette, és eladja magát a melletted levő jövevénynek, zsellérnek vagy egy jövevény nemzetségéből származónak, mindamellett is, hogy eladta magát, megváltható legyen. Atyjafiai közül bárki megválthassa őt. Vagy nagybátyja vagy nagybátyjának fia váltsa meg vagy az ő nemzetségéből való vérrokona, vagy ha módja van rá, maga váltsa meg magát. Számoljon el azzal, aki megvette őt, attól az esztendőtől kezdve, amelyen eladta magát neki, a jubileum esztendejéig; és az eladásának az ára az esztendők száma szerint legyen, mintha napszámosként lenne nála. Ha még sok esztendő van hátra, ahhoz képest térítse meg neki a váltságdíjat a vételárból. Ha pedig kevés esztendő van hátra a jubileum évéig, akkor is számoljon el vele, és az évek számának megfelelően fizesse vissza a váltságdíját. Mint esztendőről esztendőre fogadott béres legyen nála. Ne uralkodjék kegyetlenül rajta szemed láttára. Ha pedig ilyen módon nem lett megváltva, a jubileum évében szabaduljon föl gyermekeivel együtt. Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket kihoztam Egyiptom földjéről. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok föl a földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. A szombatjaimat tartsátok meg, és tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az ÚR. Ha rendeléseim szerint jártok, és parancsolataimat megtartjátok és megcselekszitek, idejében adok esőt nektek, és a föld megadja termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. Cséplésetek szüretig tart és a szüret a vetésig; jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok földeteken. Mert békességet adok azon a földön, úgyhogy amikor lefekszetek, senki sem riaszt föl benneteket. Kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyverrel sem törnek a földetekre. Sőt elűzitek ellenségeiteket, és elhullnak előttetek fegyver által. Közületek öten százat űznek el, és közületek százan tízezret űznek el, és elhullnak előttetek ellenségeitek fegyver által. Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak titeket, és szövetségemet megerősítem veletek. A régről megmaradtat fogjátok enni, és az új elől kell kihordanotok a régit. Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket. És közöttetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek az ő szolgáik, és összetörtem igátok fáját, és fölegyenesedve vezettelek benneteket. Ha pedig nem hallgattok reám, és nem cselekszitek meg mindezeket a parancsolatokat, ha megvetitek rendeléseimet, és ha megutáljátok végzéseimet, ha nem cselekszitek meg minden parancsolatomat, hanem megszegitek a szövetségemet, akkor bizony így bánok veletek: rettenetességet bocsátok reátok, sorvasztó betegséget és forrólázat, amelyek szemet égetnek, és lelket epesztenek, és a magot hiába vetitek el, mert ellenségeitek emésztik el. És kiontom haragomat reátok, hogy elhulljatok ellenségeitek előtt, és uralkodjanak rajtatok gyűlölőitek, és meneküljetek, mikor senki sem űz. Ha pedig ezek után sem hallgattok reám, hétszerte keményebben ostorozlak meg benneteket a bűneitekért. Megtöröm megátalkodott kevélységeteket, és olyanná teszem az eget fölöttetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz. Hiába minden erőfeszítés, földetek nem ad termést, és a föld fái sem adnak gyümölcsöt. Ha mégis ellenem fordultok, és nem akartok reám hallgatni, hétszeres csapást zúdítok reátok bűneitekért. Rátok küldöm a pusztai vadakat, hogy megfosszanak gyermekeitektől, kiirtsák jószágaitokat, és fölfaljanak titeket, hogy pusztává legyenek útjaitok. És ha ezek által sem jobbultok meg, hanem szembeszálltok velem, bizony én is szembeszállok veletek, és hétszeresen sújtalak titeket bűneitekért. Fegyvert hozok reátok, hogy bosszút álljon a szövetség megrontásáért. Ha városaitokba gyülekeztek össze, akkor döghalált bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adattok. Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd kenyereteket egy kemencében, és kimérve adják oda kenyereiteket, úgy, hogy esztek, de nem laktok jól. És ha emellett sem hallgattok reám, hanem ellenem fordultok, én is ellenetek fordulok keserű haragomban, és bizony hétszeresen megostorozlak bűneitekért. Fiaitok húsát fogjátok enni és leányaitok húsát. Lerontom áldozóhalmaitokat, és kiirtom naposzlopaitokat, és holttesteiteket bálványaitok tetemeire hányatom, mert megutállak titeket. Városaitokat sivataggá teszem. Szent helyeiteket is elpusztítom, és nem lesz kedves nekem a ti jó illatú áldozatotok. Úgy elpusztítom ezt a földet, hogy álmélkodnak rajta még ellenségeitek is, akik ott fognak lakni. Titeket pedig elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, és pusztasággá lesz földetek, városaitok pedig sivataggá. Akkor örül a föld a nyugalmának, pusztaságának egész idején, ti pedig ellenségeitek földjén lesztek. Akkor majd megnyugszik a föld, és élvezni fogja nyugalmát. Pusztaságának egész ideje alatt nyugodni fog, mert nem nyugodhatott a nyugalomra rendelt időben, mikor rajta laktatok. Akik pedig megmaradnak közületek, azoknak szívébe gyávaságot öntök ellenségeik földjén, és megkergeti őket a szállongó falevél zizzenése, és futnak, mintha fegyver elől futnának, és elhullnak, noha senki sem kergeti őket. És egymásra hullnak, mint a fegyver előtt, pedig senki sem kergeti őket, és nem lesz megállásotok ellenségeitek előtt. Elvesztek a pogány népek között, és ellenségeitek földje megemészt titeket. Akik pedig megmaradnak közületek, elenyésznek hamisságuk miatt ellenségeitek földjén; sőt atyáik hamissága miatt is velük együtt elenyésznek. Akkor megvallják hamisságukat és atyáik hamisságát, hűtlenségükkel együtt, amelyet elkövettek ellenem, és azt, hogy ellenem szegültek. Bizony én is ellenük szegülök, és beviszem őket ellenségeik földjére. Akkor talán megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák bűnük büntetését, és akkor visszaemlékezem Jákóbbal kötött szövetségemre, Izsákkal kötött szövetségemre is, Ábrahámmal kötött szövetségemre is, és gondom lesz az országra. A föld ugyan pusztán hagyatik tőlük, és örül a nyugalmának, amíg pusztán hever nélkülük, nekik pedig békével kell hordozniuk bűnük büntetését azért, mert megvetették parancsaimat, és megutálta lelkük rendeléseimet. De mindamellett, ha ellenségeik földjén lesznek is, akkor sem vetem meg őket, és nem utálom meg őket annyira, hogy felbontsam velük szövetségemet, és mindenestül elveszítsem őket, mert én az ÚR, az ő Istenük maradok. Sőt visszaemlékezem az elődökkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom földjéről a pogány népek szeme láttára, hogy Istenük legyek. Én vagyok az ÚR. Ezek a rendelkezések, végzések és törvények, amelyeket az ÚR szerzett ő maga és Izráel fiai között a Sínai-hegyen, Mózes által. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: Ha valaki egy személyre szóló fogadalmat tesz az ÚRnak, föl kell becsülni annak az értékét. Ha férfit kell fölbecsülni, húszesztendőstől hatvanesztendősig ötven ezüstsékelre becsüljed a szent sékel szerint. Ha pedig asszony az, harminc sékelre becsüljed. Ha pedig ötesztendőstől húszesztendősig való, akkor a fiúgyermeket húsz sékelre becsüljed, a leányt pedig tíz sékelre. Ha pedig egy hónapostól ötesztendősig való, akkor a fiút öt ezüstsékelre becsüld, a leányt pedig három ezüstsékelre. Ha pedig hatvanesztendős vagy annál idősebb, ha férfi, akkor tizenöt sékelre becsüld, az asszonyt pedig tíz sékelre. Ha pedig szegényebb az, mint ahogy te becsülted, akkor állítsák a pap elé, és becsülje meg őt a pap. Aszerint becsülje meg a pap, amilyen módja van a fogadalmat tevőnek. Ha pedig olyan állatokról van szó, amelyekből áldozni szoktak az ÚRnak, mindaz, amit az efféléből ad valaki az ÚRnak, szent legyen. Ne adjon helyette mást, és ne cserélje ki a jót hitványra vagy a hitványat jóra. De ha mégis kicserélné a jószágot egy másik jószágra, akkor mind ez, mind az, amivel kicserélte, szent lesz. Ha pedig egy tisztátalan állatról van szó, amelyből nem szoktak áldozatot bemutatni az ÚRnak, állítsák oda az állatot a pap elé. Becsülje meg azt a pap, hogy jó-e vagy rossz-e, és amennyire a pap becsüli, úgy legyen. Ha pedig meg akarja váltani, adja hozzá a becsült értéke ötödrészét. Ha valaki a házát szenteli az ÚRnak szent ajándékul, azt is becsülje meg a pap, hogy jó-e vagy hitvány-e, és amennyire a pap becsüli, úgy legyen. Ha pedig az, aki odaszentelt házát meg akarja váltani, adja hozzá a becsült értéke ötödrészét, és úgy maradjon az övé. Ha valaki a mezei birtokából szentel valamit az ÚRnak, akkor a vetőmag szerint kell megbecsülni, amely abba megy. Ha egy hómer árpamag megy bele, ötven ezüstsékelt ér. Ha a jubileum évétől szenteli oda a földjét valaki, akkor a teljes becsült értéket kell számítani. De ha a jubileum éve után szenteli oda a mezejét, akkor a pap a hátralévő évek száma szerinti árat számítsa föl neki, és azt vonják le a becsült értékből. De ha mindenképpen meg akarja váltani a mezejét az, aki odaszentelte, akkor adja hozzá a becsült ár ötödrészét, és úgy maradjon az övé. Ha pedig nem váltja meg azt a mezőt, vagy ha eladja azt másvalakinek, többé nem válthatja meg. És amikor a jubileum évében fölszabadul az a föld, legyen az ÚR szent tulajdona, mint neki szentelt mező: a pap birtoka legyen. Ha pedig nem ősi birtokát, hanem pénzen vásárolt mezejét szenteli valaki az ÚRnak, akkor számolja ki a pap a becsült összeget a jubileum évéig, és a becsült értéket már azon a napon adja oda az ÚRnak szent ajándékul. A jubileum évében visszaszáll a föld arra, akitől vették, akinek a birtoka volt az a föld. Mindent a szent sékel szerint becsüljetek föl! Húsz géra egy sékel. Az állat elsőszülöttjét ne szentelje oda senki, mivel az úgyis az ÚRé. Akár marha, akár juh, az ÚRé az. Ha azonban tisztátalan az állat, meg kell váltani a becsült értéke szerint, hozzáadva annak ötödré szét. Ha pedig nem váltják meg, adják el a becsült ára szerint. De amit valaki esküvel szentelt az ÚRnak a tulajdonából – akár ember, akár állat, akár mezei birtok az –, azt nem adhatja el és nem is válthatja meg. Minden esküvel odaszentelt dolog igen szent tulajdona az ÚRnak. Senki, akit az emberek közül véglegesen az ÚRnak szenteltek, nem váltható meg, hanem mindenképpen meg kell halnia. A földnek minden tizede a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az ÚR szent tulajdona. De ha valaki mindenképpen meg akar valamit váltani a tizedéből, adja hozzá annak ötödrészét. A marha és a juh tizede, minden tizedik abból, ami a pásztorbot alatt átmegy, az ÚRnak legyen szentelve. Nem szabad válogatni, hogy jó-e vagy hitvány, és ki sem szabad cserélni. De ha valaki mégis elcseréli, akkor az és amit cserébe adott érte, szent lesz, és nem váltható meg. Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen. Így szólt az ÚR Mózeshez a Sínaipusztában, a gyülekezet sátrában a második hónap első napján, Egyiptom földjéről való kijövetelük után a második esztendőben: Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét nemzetségeik szerint, atyáik háza népe szerint, a nevek száma szerint, minden férfit főről főre, húszesztendőstől fogva és feljebb, mindenkit, aki harcra fogható Izráelben. Számláljátok meg őket seregenként, te és Áron! Legyen veletek egy-egy férfi mindegyik törzsből, mindegyik atyái háza népének feje legyen. Ez pedig a neve azoknak a férfiaknak, akik mellettetek fognak állni: Rúbenből Elicúr, Sedéúr fia. Simeonból Selumiél, Cúrisaddaj fia. Júdából Nahsón, Ammínádáb fia. Issakárból Netanél, Cúár fia. Zebulonból Eliáb, Hélón fia. József fiai közül: Efraimból Elisámá, Ammihúd fia, Manasséból Gamliél, Pedácúr fia. Benjáminból Abídán, Gideóni fia. Dánból Ahiezer, Ammisaddaj fia. Ásérból Pagiél, Okrán fia. Gádból Eljászáf, Deúél fia. Naftáliból Ahira, Énán fia. Ezek a gyülekezetből elhívottak, atyjuk törzseinek fejei, Izráel nemzetségfői. Maga mellé vette Mózes és Áron e név szerint is kijelölt férfiakat. Összegyűjtötték az egész gyülekezetet a második hónap első napján, és bejegyezték születésük idejét nemzetségeik szerint, atyáik háza népe szerint, a nevek száma szerint, húszesztendőstől fogva és feljebb, főről főre. Ahogy az ÚR parancsolta, úgy számlálta meg őket Mózes a Sínai-pusztában. Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének fiai, azok leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, főről főre minden férfiú, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Rúben törzséből: negyvenhatezer-ötszáz lélek. Simeon fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, főről főre minden férfi, húszesztendőstől fogva és följebb, minden harcra fogható, akiket megszámláltak Simeon törzséből: ötvenkilencezer-háromszáz. Gád fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Gád törzséből: negyvenötezer-hatszázötven. Júda fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Júda törzséből: hetvennégyezer-hatszáz. Issakár fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Issakár törzséből: ötvennégyezer-négyszáz. Zebulon fiainak leszármazottai nemzetségenként és háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Zebulon törzséből: ötvenhétezer-négyszáz. József fiaiból Efraim fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Efraim törzséből: negyvenezer-ötszáz. Manassé fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb, minden harcra fogható, akiket megszámláltak Manassé törzséből: harminckétezer-kétszáz. Benjámin fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Benjámin törzséből: harmincötezer-négyszáz. Dán fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, a nevek száma szerint, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Dán törzséből: hatvankétezer-hétszáz. Ásér fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Ásér törzséből: negyvenegyezer-ötszáz. Naftáli fiainak leszármazottai nemzetségenként, háza népenként, név szerint számba véve, húszesztendőstől fogva és följebb minden harcra fogható, akiket megszámláltak Naftáli törzséből: ötvenháromezer-négyszáz. Ezeket vették számba, akiket Mózes, Áron és Izráel tizenkét fejedelme számolt meg; egy-egy férfi, mindegyik a háza népének feje. Mindazok, akiket számba vettek Izráel fiai közül, atyáik háza népe szerint, húszesztendőstől fogva és följebb, minden harcra foghatót Izráelben, mindazok, akiket megszámoltak: hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak. De a lévitákat atyáik háza népe szerint nem vették számba közöttük. Mert így szólt az ÚR Mózeshez: Csak Lévi törzsét ne vedd számba, és ne sorold őket Izráel fiai közé, hanem rendeld őket a bizonyság hajlékának, minden edényének és minden ahhoz valónak őrzőivé. Ők hordozzák a hajlékot, minden edényét, szolgáljanak mellette, és a hajlék körül táborozzanak. Amikor a hajléknak tovább kell indulnia, a léviták szedjék szét, amikor pedig megáll a hajlék, a léviták állítsák föl. Ha pedig idegen közeledik hozzá, haljon meg. Izráel fiai közül mindenki a maga táborában és az ő zászlaja alatt, seregeik szerint táborozzon. A léviták pedig a bizonyság hajléka körül táborozzanak, hogy ne legyen haragom Izráel fiainak gyülekezetén. A léviták lássák el a bizonyság hajlékának őrzését. Izráel fiai úgy tettek, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Izráel fiai mindnyájan a maguk hadijelvényei alatt, háza népeik zászlai alatt táborozzanak; a bizonyság sátra körül táborozzanak, annak oldalai mentén. Így táborozzanak: keletre, napkelet felől Júda táborának zászlaja seregeivel és Júda fiainak fejedelme: Nahsón, Ammínádáb fia és a serege, vagyis hetvennégyezer-hatszáz megszámlált ember. Mellette pedig Issakár törzse táborozzon és Issakár fiainak fejedelme: Netanél, Cúár fia és a serege, vagyis ötvennégyezer-négyszáz megszámlált ember. Azután Zebulon törzse és Zebulon fiainak fejedelme: Eliáb, Hélón fia és serege, vagyis ötvenhétezernégyszáz megszámlált ember. Júda tábora összesen: száznyolcvanhatezer-négyszáz megszámlált ember, seregeik szerint. Ezek induljanak elsőnek. Rúben táborának zászlaja legyen dél felől seregeivel és Rúben fiainak fejedelme: Elicúr, Sedéúr fia és a serege, vagyis negyvenhatezer-ötszáz megszámlált ember. Mellette pedig Simeon törzse táborozzon és Simeon fiainak fejedelme: Selumiél, Cúrisaddaj fia és a serege, vagyis ötvenkilencezer-háromszáz számba vett ember. Azután Gád törzse és Gád fiainak fejedelme: Eljászáf, Deúél fia és a serege, vagyis negyvenötezer-hatszázötven számba vett ember. Rúben táborának a seregei százötvenegyezer-négyszázötven számba vett emberből állnak. Ezek másodiknak induljanak. Azután induljon a bizonyság sátra a léviták táborával a táborok között; ahogy táboroznak, úgy induljanak, mindegyik a maga helyén, a zászlaja alatt. Efraim táborának zászlaja az ő seregeivel nyugat felé legyen és Efraim fiainak fejedelme: Elisáma, Ammihúd fia és az ő serege, vagyis negyvenezer-ötszáz számba vett ember. Mellette legyen Manassé törzse és Manassé fiainak fejedelme: Gamliél, Pedácúr fia és a serege, vagyis harminckétezer-hétszáz számba vett ember. Azután következik Benjámin törzse és Benjámin fiainak fejedelme: Abidán, Gideóni fia és a serege, vagyis harmincötezer-négyszáz számba vett ember. Efraim táborának seregei összesen: száznyolcezer-egyszáz számba vett ember. Ezek harmadiknak induljanak. Dán táborának zászlaja legyen észak felől a seregeivel és Dán fiainak fejedelme: Ahiezer, Ammisaddaj fia és az ő serege, vagyis hatvankétezer-hétszáz számba vett ember. Mellette pedig Ásér törzse táborozzon és Ásér fiainak fejedelme: Pagiél, Okrán fia és a serege, vagyis negyvenegyezer-ötszáz megszámlált ember. Azután következik Naftáli törzse és Naftáli fiainak fejedelme: Ahíra, Énán fia és a serege, vagyis ötvenháromezer-négyszáz számba vett ember. Dán tábora összesen százötvenhétezer-hatszáz számba vett emberből áll. Utoljára induljanak a zászlaikkal. Ezek után azok, akiket számba vettek Izráel fiai közül atyáik háza népe szerint. Összesen hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak a táborban a számba vettek seregenként. De a léviták nem voltak számba véve Izráel fiai között, ahogyan az ÚR parancsolta Mózesnek. És Izráel fiai mind pontosan aszerint cselekedtek, amint az ÚR parancsolta Mózesnek; úgy táboroztak zászlaik szerint, és úgy indultak: mindegyik nemzetsége és nagycsaládja szerint. Ezek voltak Áron és Mózes leszármazottai abban az időben, amikor az ÚR beszélt Mózessel a Sínai-hegyen. Ezek Áron fiainak nevei: az elsőszülött Nádáb, azután Abihú, Eleázár és Ítámár. Ezek Áron fiainak, a fölkent papoknak a nevei, akiket papi szolgálatra avattak föl. De Nádáb és Abihú meghalt az ÚR színe előtt, mivel idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt a Sínai-pusztában, fiaik pedig nem voltak. Ezért Eleázár és Ítámár viselték a papságot Áronnak, atyjuknak a színe előtt. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Hozd elő Lévi törzsét, és állítsd Áron pap elé, hogy szolgáljanak neki. Ügyeljenek az ő és az egész gyülekezet szolgálatára a bizonyság sátra előtt, hogy végezhessék a hajlék körül való teendőket. Ügyeljenek a gyülekezet sátrának minden eszközére is, és legyenek Izráel fiainak szolgálatára a hajlék körüli tennivalók ellátásával. Add a lévitákat Áronnak és fiainak, mert ők valóban nekik adattak Izráel fiai közül. Áront és fiait pedig rendeld föléjük, hogy végezzék papi teendőiket. Ha idegen járulna oda, haljon meg. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Íme, kiválasztottam a lévitákat Izráel fiai közül, minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja Izráel fiai között. Ezért a léviták az enyéim legyenek. Mert enyém minden elsőszülött. Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár állat, enyéim legyenek. Én vagyok az ÚR. Azután így szólt az ÚR Mózeshez a Sínai-pusztában: Vedd számba Lévi fiait atyáik háza népe szerint, nemzetségeik szerint. Egy hónapostól fogva és azon felül minden férfinemhez tartozót végy számba. Számba vette azért Mózes őket az ÚR szava szerint, amint meghagyta neki. És ezek voltak Lévi fiai név szerint: Gérsón, Kehát és Merári. Ezek Gérsón fiainak nevei és nemzetségei: Libni és Simei. Továbbá Kehát fiai és nemzetségei: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. Merári fiai és nemzetségei pedig: Mahli és Músi. Ezek Lévi nemzetségei atyáik háza népe szerint. Gérsóntól való a Libni nemzetség és Simei nemzetsége. Ezek a gérsóni nemzetségek. A számba vett férfiak egy hónapostól fölfelé összesen hétezer-ötszázan voltak. A gérsóni nemzetségnek a hajlék mögött, nyugat felől kellett táboroznia. A gérsóniak háza népének feje pedig Eljászáf, Láél fia volt. Gérsón fiainak a tiszte ügyelni a gyülekezet sátránál a hajlékra, a sátorra, annak takarójára és a gyülekezet sátra bejáratának függönyeire, továbbá az udvar szőnyegfalára és az udvar bejáratának függönyére és a hozzá tartozó köteleknél minden tennivaló elvégzésére. Keháttól való az Amrám nemzetség, a Jichár nemzetség, a Hebrón nemzetség és az Uzzíél nemzetség. Ezek Kehát nemzetségei. Egy hónapostól fogva és fölfelé az összes férfi nyolcezer-hatszáz fő volt, ők voltak a szent hely őrzői. Kehát fiainak nemzetségei a hajlék oldala mellett, dél felől táborozzanak. A kehátiak nemzetségének, atyái háza népének fejedelme Elicáfán, Uzzíél fia. Az ő tisztük ügyelni a ládára, az asztalra, a mécsestartóra, az oltárokra és a szentély edényeire, amelyekkel szolgálnak, a takaróra és minden azzal járó szolgálatra. A léviták legfőbb fejedelme Eleázár, Áron pap fia, ő a szent helynél tevékenykedők felügyelője. Meráritól való Mahli és Músi nemzetsége. Ezek Merári nemzetségei. A számba vett férfiak pedig egy hónapostól fogva fölfelé hatezer-kétszázan voltak. Merári nemzetségének, atyái háza népének fejedelme Cúriél, Abihail fia. A hajlék észak felől való oldala mellett táboroztak. Merári fiainak a tiszte felügyelni a hajlék deszkáira, reteszrúdjaira, oszlopaira és talpaira, minden edényére és minden azzal járó szolgálatra. Továbbá az udvar körül való oszlopokra és azok talpaira, szögeire és köteleire. A hajlék előtt keletre, a gyülekezet sátra előtt, napkelet felől Mózes, Áron és fiai táborozzanak, a szent hely körül végezzék teendőiket Izráel fiainak szolgálatában. Ha pedig idegen járulna oda, meg kell halnia. Az összes megszámlált lévita, akiket Mózes és Áron az ÚR rendeletére nemzetségenként számba vett egy hónapostól fogva és fölfelé: huszonkétezer fő. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: vedd számba Izráel fiai közül az elsőszülötteket egy hónapostól fogva és feljebb, éspedig név szerint vedd számba őket. De válaszd külön nekem a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett és a léviták jószágait Izráel jószágainak minden elsőszülöttje helyett, mert én vagyok az ÚR. Mózes tehát számba vette Izráel fiainak minden elsőszülöttjét, ahogy az ÚR parancsolta neki. A név szerint számba vett összes elsőszülött egy hónapostól fogva és feljebb huszonkétezer-kétszázhetvenhárom fő volt. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Válaszd ki a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett és a léviták állatait az ő állataik helyett, és a léviták az enyéim legyenek. Én vagyok az ÚR. Ami pedig a kétszázhetvenhárom megváltását illeti, akik a léviták számán felül vannak Izráel fiainak elsőszülöttei közül, végy öt-öt sékelt fejenként. A szent sékel szerint vedd azt, amelyben húsz géra egy sékel. Add azt a pénzt Áronnak és fiainak váltságul a köztük levő számfelettiekért. Beszedte tehát Mózes a váltságpénzt azoktól, akik a léviták által megváltottak számán felül voltak. Izráel fiainak elsőszülöttjeitől szedte be e pénzt, ezerháromszázhatvanöt sékelt a szent sékel szerint. Mózes a megváltottak pénzét Áronnak és fiainak adta az ÚR parancsa szerint, amint megparancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Vedd számba Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és háza népenként, harmincesztendőstől és azon felül az ötvenévesig minden hadra foghatót, hogy munkálkodjék a gyülekezet sátránál. Ez a tennivalója Kehát fiainak a gyülekezet sátránál a legszentségesebb dolgokkal: amikor indulni akar a tábor, Áron és fiai menjenek be, vegyék le a függőkárpitot, és takarják be a bizonyság ládáját. Tegyenek rá borzbőrből készült takarót, borítsák be egy egészen kék ruhával, és dugják bele a rúdjait. A szent kenyerek asztalát is borítsák be egy teljesen kék ruhával, tegyék rá a tálakat, a csészéket, a kelyheket és az italáldozati kancsókat. A szüntelen ott levő kenyér is rajta legyen! Azután terítsék le karmazsin fonálból készült ruhával, fedjék be borzbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait is. Vegyenek kék ruhát, és takarják be a mécsestartót és mécseseit, koppantóit, hamutartóit és minden olajosedényét, amelyekből feltöltik. Tegyék azt és minden edényét borzbőrből csinált takaróba, és tegyék a hordozórudakra. Az aranyoltárt is terítsék le kék ruhával, fedjék be borzbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait. Szedjék össze a szent szolgálat minden eszközét, amelyeket a szentélyben használnak, és tegyék kék ruhába, takarják be borzbőr takaróval, majd tegyék a hordozórudakra. Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá bíborpiros ruhát. Tegyék rá arra az összes hozzá tartozó használati tárgyat, amelyekkel azon szolgálnak: a szenesserpenyőket, a villákat, a lapátokat és a hintőedényeket, az oltár minden eszközét. Terítsenek rá borzbőr takarót, és dugják bele a rúdjait is. Mikor pedig Áron és fiai elvégezték a szentélynek és a szentély minden edényének betakarását a tábor elindulásakor, akkor jöjjenek oda Kehát fiai, és ők vigyék azokat. De ne érintsék a szent hely egyetlen edényét sem, mert akkor meghalnak. Ezeket kell Kehát fiainak vinniük a gyülekezet sátrából. Eleázárnak, Áron pap fiának tiszte az, hogy gondot viseljen a világítóolajra, a füstölőszerekre, a szüntelen ételáldozatra és a kenet olajára. Az egész hajlékra és mindenre, ami abban van: mind a szent helyre, mind annak edényeire. Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: A kehátiak nemzetségének törzsét ne engedjétek kipusztulni a léviták közül. Úgy bánjatok velük, hogy éljenek, és ne haljanak meg, amikor közel mennek az igen szentséges dolgokhoz: Áron és fiai menjenek oda, és szabják meg mindegyiknek a szolgálatát, hogy mit tegyen, és mit vigyen. Egy pillanatra se menjenek be, hogy meglássák a szent dolgokat, hogy meg ne haljanak. Ezután így szólt az ÚR Mózeshez: Vedd számba Gérsón fiait is háza népenként és nemzetségenként. A harmincesztendőstől és azon felül az ötvenesztendősig vedd számba őket, minden hadra foghatót, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátránál. Ez legyen a gérsóni nemzetség dolga, amit tenniük és vinniük kell: ők vigyék a hajlék függönyeit és a gyülekezet sátrát, annak takaróját és a borzbőr takarót, amely rajta van felül, és a gyülekezet sátra bejáratának függönyét. És az udvar szőnyegfalait, a hajlékot és az oltárt körülvevő udvar kapunyílásának függönyét, azoknak köteleit és a hozzájuk tartozó minden edényt. Ők végezzék el mindazt, amit azokkal tenni kell. Áronnak és fiainak parancsa szerint végezzék Gérsón fiai minden szolgálatukat, minden tenni- és vinnivalójuk tekintetében. Bízzatok rájuk minden hordozni való csomagot. Ez a gérsóni nemzetségek tennivalója a gyülekezet sátra körül. Áron pap fiának, Ítámárnak keze alatt szolgáljanak. Merári fiait is vedd számba nemzetségenként és háza népenként; harmincévestől fölfelé az ötvenévesig minden hadra fogható végezzen szolgálatot a gyülekezet sátra körül. Ezek pedig, amire ügyelniük kell a továbbvitelnél és a gyülekezet sátrában való minden szolgálatuknál: a hajlék deszkái, annak reteszrúdjai, oszlopai és talpai. Az udvar körös-körül való oszlopai és azok talpai, cövekei és kötelei és az azokhoz tartozó egész fölszerelés. Név szerint adjátok át nekik a fölszerelést, melyet vinniük kell. Ez Merári fiai nemzetségének a tennivalója, ezzel szolgáljanak a gyülekezet sátránál Áron pap fiának, Ítámárnak parancsa szerint. Mózes, Áron és a gyülekezet fejedelmei számba vették Kehát fiait nemzetségenként, háza népenként; harmincévestől fölfelé ötvenévesig minden hadra foghatót, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátránál. Az ő nemzetségeikből kétezer-hétszázötvenet vettek számba. Ezek a keháti nemzetség megszámláltjai, akik a gyülekezet sátránál szolgáltak, akiket Mózes és Áron vett számba az ÚR parancsa szerint. A Gérsón fiai közül számbavettek nemzetségenként és háza népenként, harmincévestől fölfelé ötvenévesig, minden hadra fogható, aki szolgálatot végzett a gyülekezet sátránál: kétezer-hatszázharminc fő. Ennyien voltak a Gérsón fiainak nemzetségeiből számbavettek, akik a gyülekezet sátránál szolgáltak, akiket Mózes és Áron számba vett az ÚR parancsa szerint. A Merári fiainak nemzetségéből a számbavettek nemzetségenként és háza népenként, harmincévestől fölfelé ötvenévesig, minden hadra fogható, akik a bizonyság sátránál szolgáltak: az ő nemzetségeikből számbavettek háromezer-kétszázan voltak. Ennyien voltak a Merári fiainak nemzetségeiből számbavettek, akiket megszámlált Mózes és Áron az ÚR beszéde szerint, Mózes keze által. Mindnyájan a megszámlált léviták, akiket megszámlált Mózes, Áron és Izráel fejedelmei nemzetségeik és atyjuk háza népe szerint, harmincévestől fölfelé az ötvenévesig mindenki, akinek csak szolgálatba kellett állnia, hogy végezze, amit tennie és vinnie kell a bizonyság sátránál. Ezeknek száma nyolcezer-ötszáznyolcvan volt. Az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint vették számba őket, mindekinek megvolt a maga tenni- és vinnivalója. Úgy vették számba őket, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból minden leprást, minden magfolyóst és mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná. Küldjék ki, akár férfi, akár nő. A táboron kívülre küldjétek őket, hogy ne tegyék tisztátalanná a táborukat, ahol én közöttük lakom. Úgy is cselekedtek Izráel fiai, és kiküldték őket a táboron kívül. Úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogy az ÚR meghagyta Mózesnek. Azután így szólt hozzá az ÚR: Mondd meg Izráel fiainak: Ha akár férfi, akár nő bármilyen bűnt követ el egy másik ember ellen, mellyel hűtlenné válik az ÚRhoz, az a lélek vétkessé lesz. Vallja meg azért bűnét, amelyet elkövetett, és fizesse meg a kárt, amelyet okozott teljes értékében, majd toldja meg annak ötödrészével, és adja annak, akinek kárt tett. Ha pedig nincs az embernek olyan rokona, akinek megfizethetné a kárt, a megtérített kár az ÚRé legyen a pap számára az engesztelésre való koson kívül, amellyel engesztelést végeznek érte. Izráel fiainak minden szent adományából minden felmutatott áldozat azé a papé legyen, akihez viszik. Mindenkinek a szent adománya az övé legyen. Amit pedig bárki a papnak ad, az a papé legyen. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Ha elhajol valakinek a felesége, és hűtlenné válik iránta, és valaki vele hál, és az férje előtt titokban marad, és titkolják, hogy ő megfertőztetett, bizonyság pedig nincs ellene, és a bűnön sem kapták rajta, de felgerjed benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, mivelhogy az megfertőztetett, vagy felgerjed benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, jóllehet az nem fertőztetett meg, akkor vigye a férfi a feleségét a paphoz, és vigye el vele együtt az érte való áldozatot: egy efa árpalisztnek a tizedrészét. De ne öntsön rá olajat, és ne tegyen rá tömjént, mert féltékenységi ételáldozat az, emlékeztető ételáldozat, amely hamisságra emlékeztet. A pap pedig állítsa az asszonyt az ÚR színe elé. Vegyen a pap egy cserépedénybe szent vizet, azután vegyen a hajlék talaján levő porból is, és tegye a vízbe. Állítsa a pap az asszonyt az ÚR színe elé, takarja ki a fejét, és tegye annak kezébe az emlékeztető ételáldozatot; féltékenységi ételáldozat az. A pap kezében pedig átokhozó keserű víz legyen. Eskesse meg őt a pap, és ezt mondja az asszonynak: „Ha nem hált veled senki, és ha nem hajoltál el tisztátalanságra férjed mellett, ne ártson neked ez az átokhozó keserű víz, csak akkor, ha elhajoltál a férjed mellől, és megfertőztetted magadat, és valaki veled hált a férjeden kívül.” Miután megeskette a pap az asszonyt az átokhozó esküvel, ezt mondja az asszonynak: „Tegyen az ÚR átok és eskü példájává néped között, szárítsa meg a medencédet az ÚR, és tegye dagadttá a méhedet. Menjen be ez a víz a belső részeidbe, hogy megdagadjon a méhed, és megszáradjon a medencéd.” Az asszony pedig mondja: „Ámen! Ámen!” Írja föl a pap ezeket az átkokat egy lapra, azután mossa be a keserű vízbe. Itassa meg az asszonnyal az átokhozó keserű vizet, hadd menjen belé, keserű fájdalmat okozva. Azután vegye el a pap az asszony kezéből a féltékenységi ételáldozatot, mutassa fel az ÚR színe előtt, és vigye az oltárhoz. Vegyen egy marokkal a pap az ételáldozatból emlékeztető áldozatul, égesse el az oltáron, és itassa meg az asszonnyal a vizet. Miután megitatta vele, akkor az történik, hogy ha csakugyan megfertőztette magát, és hűtlenné lett a férjéhez, bemegy az az átokhozó víz őbelé keserű fájdalmat okozva, megdagad a méhe, megszárad a medencéje, és az az asszony átkozott lesz népe között. Ha pedig nem fertőztette meg magát az asszony, hanem tiszta, akkor nem árt neki a víz, és termékeny lesz. Ez a féltékenység törvénye. Amikor elhajol az asszony a férje mellől, és megfertőzteti magát, vagy amikor valaki, akiben fölgerjed a féltékenység lelke annyira, hogy féltékenykedik a feleségére, és a feleségét az ÚR színe elé állítja, a pap e törvény szerint cselekedjék vele. A férfi ártatlan lesz a bűntől, az asszony pedig viseli az ő bűnének a terhét. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Amikor egy férfi vagy asszony külön is fogadalmat tesz, názírfogadalmat, hogy így az ÚRnak szentelje magát, szakassza el magát a bortól és a részegítő italtól. Borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyon, és szőlőből csinált italt se igyon, se új, se aszú szőlőt ne egyen. Názírságának egész ideje alatt semmi olyasmit ne igyon, ami a szőlőtőről való, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig. Názír fogadalmának egész idején ne érje borotva a fejét, míg be nem telnek a napok, amelyekre az ÚRnak szentelte magát. Szent legyen, hagyja növekedni fején a hajfürtöket. Egész idő alatt, amelyre az ÚRnak szentelte magát, ne menjen be holttesthez. Se apjának, se anyjának, se fiú-, se leánytestvéreinek holttestével ne fertőztesse meg magát, amikor meghalnak, mert Istenének názírsága van a fején. Názírságának egész idején az ÚRnak legyen szentelve. Ha pedig hirtelen meghal valaki őnála, és tisztátalanná teszi az ő názír fejét, nyírja meg a fejét tisztulásának napján. A hetedik napon nyírja meg. A nyolcadik napon pedig vigyen két gerlicét vagy két galambfiókát a papnak a gyülekezet sátrának bejáratához. Készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul, és szerezzen neki engesztelést, amiért vétekbe esett a holttest miatt. Így szentelje meg a fejét azon a napon. Názírságának napjait szentelje újra az ÚRnak, és vigyen vétkéért való áldozatul egy egyesztendős bárányt. Az előbbi napok pedig nem számítanak, mert tisztátalan lett a názír. Ez pedig a názír törvénye: amely napon betelik názírságának ideje, vigyék őt a gyülekezet sátrának bejáratához. Ő pedig vigye föl áldozatát az ÚRnak: egy egyesztendős, ép hím bárányt egészen elégő áldozatul és egy ép, egyesztendős, nőstény bárányt bűnért való áldozatul és egy ép kost hálaáldozatul. Továbbá egy kosár kovásztalan kenyeret, olajjal kevert finomlisztből való lepényeket és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat a hozzájuk való étel- és italáldozatokkal. Vigye azokat a pap az ÚR színe elé, és készítse el az ő bűnéért való áldozatát és egészen elégő áldozatát. A kost is készítse el hálaadó áldozatul az ÚRnak a kosárban levő kovásztalan kenyerekkel együtt, és készítse el a pap az ahhoz való étel- és italáldozatot is. A názír pedig nyírja le fejének hajkoronáját a gyülekezet sátrának bejáratánál, azután fogja odaszánt haját, és tegye a tűzre, amelyen a hálaáldozat van. Fogja azután a pap a kos megfőtt lapockáját, egy kovásztalan lepényt a kosárból és egy kovásztalan pogácsát, és tegye a názír tenyerére őket, miután a názír lenyírta odaszánt haját, és lóbálja meg a pap ezeket áldozatul az ÚR színe előtt. A papé az szent adományként a meglóbált szegyen és a fölemelt lapockán fölül. Ezután már ihat bort a názír. Ez a fogadalmat tett názír törvénye, és ez az ő áldozata názírságáért az ÚRnak azonkívül, amire módja van. Názírságának törvénye szerint tartsa meg fogadalmát, amelyet tett, és aszerint cselekedjék. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az arcát rajtad az ÚR, és legyen kegyelmes hozzád. Fordítsa feléd arcát az ÚR, és adjon neked békességet.” Így tegyék nevemet Izráel fiaira, hogy megáldjam őket. Amikor Mózes befejezte a sátor felállítását, fölkente és fölszentelte azt minden edényével együtt; az oltárt is minden edényével együtt. Fölkente és fölszentelte azokat. Odajárultak Izráel fejedelmei, a ház népek fejei, a törzsek fejedelmei, akik a számbavettek élén álltak. Az ÚR elé vitték áldozatukat: hat fedett szekeret és tizenkét ökröt. Két fejedelem egy szekeret és mindegyik egy-egy ökröt. Odavitték azokat a sátor elé. Ekkor az ÚR azt mondta Mózesnek: Vedd át tőlük ezeket a gyülekezet sátrának szolgálatára. Add a lévitáknak, mindegyiknek a maga szolgálata szerint. Átvette tehát Mózes a szekereket és az ökröket, és a lévitáknak adta őket. Két szekeret és négy ökröt adott Gérsón fiainak szolgálatukhoz mérten. Négy szekeret és nyolc ökröt adott Merári fiainak az ő szolgálatukhoz mérten, Ítámárnak, Áron pap fiának keze alá. Kehát fiainak pedig semmit sem adott, mert az ő feladatuk volt, hogy a szent dolgokat vállukon vigyék. Azután a fejedelmek az oltár fölszentelésére való dolgokat hoztak azon a napon, amelyen fölkenték azt, és odavitték áldozati ajándékukat az oltár elé. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Egyik nap az egyik fejedelem, másik nap egy másik fejedelem vigye oda az oltár fölszentelésére szánt áldozatát. Az első napon Júda nemzetségéből Nahsón, Ammínádáb fia mutatta be áldozati ajándékát. Áldozata egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény volt a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Továbbá egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy esztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves bárány. Ez Nahsónnak, Ammínádáb fiának az áldozati ajándéka. A második napon Netanél, Cúár fia, Issakár nemzetségének fejedelme vitte ajándékát. Áldozatként vitt egy százharminc sékel súlyú ezüsttálat, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedényt a szent sékel szerint; mind a kettő tele volt olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsészét, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bikát, egy kost, egy egyesztendős bárányt egészen elégő áldozatul. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökröt, öt kost, öt bakot, öt egyesztendős bárányt. Ez Netanélnak, Cúár fiának áldozati ajándéka. A harmadik napon Zebulon fiainak fejedelme, Eliáb, Hélón fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Eliábnak, Hélón fiának az áldozati ajándéka. A negyedik napon Rúben fiainak fejedelme, Elicúr, Sedéúr fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Elicúrnak, Sedéúr fiának az áldozati ajándéka. Ötödnapon Simeon fiainak fejedelme, Selumiél, Cúrisaddaj fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Selúmiélnak, Cúrisaddaj fiának az áldozati ajándéka. Hatodnapon Gád fiainak fejedelme, Eljászáf, Deúél fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Eljászáfnak, Deúél fiának az áldozata. Hetednapon Efraim fiainak fejedelme, Elisámá, Ammihúd fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Elisámának, Ammihúd fiának az áldozati ajándéka. Nyolcadnapon Manassé fiainak fejedelme, Gamliél, Pedácúr fia következett. Áldozati ajándéka egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Gamliélnak, Pedácúr fiának áldozati ajándéka. A kilencedik napon Benjámin fiainak fejedelme, Abidán, Gideóni fia következett. Áldozata egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való ádozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Abidánnak, Gideóni fiának az áldozati ajándéka. A tizedik napon Dán fiainak fejedelme, Ahiezer, Ammisaddaj fia következett. Áldozata egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Ahiezernek, Ammisaddaj fiának az áldozati ajándéka. A tizenegyedik napon Ásér fiainak a fejedelme, Pagiél, Okrán fia következett. Áldozata egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Pagiélnak, Okrán fiának az áldozati ajándéka. A tizenkettedik napon Naftáli fiainak a fejedelme, Ahira, Énán fia következett. Áldozata egy százharminc sékel súlyú ezüsttál, egy hetven sékel súlyú ezüst hintőedény a szent sékel szerint, mind a kettő tele olajjal kevert finomliszttel, ételáldozatul. Egy tíz sékel súlyú aranycsésze, tele füstölőszerekkel. Egy fiatal bika, egy kos, egy egyesztendős bárány egészen elégő áldozatul. Egy kecskebak bűnért való áldozatul. Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt egyesztendős bárány. Ez Ahirának, Énán fiának az áldozati ajándéka. Ez volt Izráel fejedelmeinek ajándéka az oltár fölszentelésére azon a napon, amelyen fölkenték azt: tizenkét ezüsttál, tizenkét ezüst hintőedény, tizenkét aranycsésze. Százharminc sékel súlyú volt egy ezüsttál, egy ezüst hintőedény pedig hetven sékel súlyú. Az edények ezüstje összesen: kétezer-négyszáz sékel a szent sékel szerint. Tizenkét aranycsésze füstölőszerekkel. Tíz-tíz sékel súlyú volt egy-egy csésze a szent sékel szerint: a csészék aranya összesen százhúsz sékel. Az egészen elégő áldozatra való összes állat: tizenkét fiatal bika, tizenkét kos, tizenkét egyesztendős bárány a hozzájuk való ételáldozatokkal és tizenkét kecskebak bűnért való áldozatul. A hálaadó áldozatra való összes állat pedig huszonnégy bika, hatvan kos, hatvan bak, hatvan egyesztendős bárány volt. Ez volt az oltár fölszentelésére való áldozat, miután fölkenték azt. Mikor pedig bement Mózes a gyülekezet sátrába, hogy beszéljen Istennel, hallotta annak szavát, aki a bizonyság ládájának fedele felől szólt, a két kerúb közül. Onnan szólt hozzá. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Áronnak, és mondd meg neki: Úgy rakd föl a mécseket, hogy a hét mécses a mécsestartó elé világítson. Úgy cselekedett Áron, és úgy rakta föl mécseit a mécsestartó elejére, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. A mécsestartó pedig ilyen alkotású: vert aranyból készült ötvösmunka mind a szára, mind a virága. Olyan forma szerint készítették a mécsestartót, amilyet az ÚR mutatott Mózesnek. Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: Vedd a lévitákat Izráel fiai közül, és tisztítsd meg őket. Így cselekedj velük, hogy megtisztítsd őket: hintsd rájuk a tisztulás vizét, egész testüket borotválják le, és mossák ki ruhájukat, hogy tiszták legyenek. Azután vegyenek egy fiatal bikát és hozzá való ételáldozatul olajjal kevert finomlisztet. Egy másik bikaborjút pedig vegyenek bűnért való áldozatul. Akkor vidd a lévitákat a gyülekezet sátra elé, és gyűjtsd össze Izráel fiainak egész gyülekezetét. Ezután vidd a lévitákat az ÚR elé, és Izráel fiai tegyék kezüket a lévitákra. Áron pedig ajánlja föl a lévitákat az ÚR színe előtt Izráel fiainak ajándékaként, hogy szolgáljanak az ÚRnak. A léviták pedig tegyék kezüket a bikák fejére. Azután készítsd el az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen elégő áldozatul az ÚRnak, engesztelésül a lévitákért. Állítsd a lévitákat Áron és fiai elé, és ajánld föl őket áldozatul az ÚRnak. Válaszd külön a lévitákat Izráel fiai közül, hogy a léviták az enyéim legyenek. Csak azután mehetnek el a léviták a gyülekezet sátrában való szolgálatra, ha így megtisztítottad őket, és fölajánlottad őket ajándékul. Mert egészen az enyéim ők Izráel fiai közül mindazok helyett, akik anyjuk méhét megnyitják. Izráel elsőszülöttei helyett vettem őket magamnak. Mert enyém minden elsőszülött, aki akár embertől, akár állattól való Izráel fiainál. Attól a naptól szenteltem magamnak őket, amikor lesújtottam minden elsőszülöttre Egyiptom földjén. A lévitákat pedig minden elsőszülött helyett vettem magamnak Izráel fiai közül. És odaadtam a lévitákat adományul Áronnak és fiainak Izráel fiai közül, hogy Izráel fiai helyett járjanak el a gyülekezet sátránál, és engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, és ne legyen Izráel fiai között csapás, ha a szent helyhez közelednek. Így cselekedett Mózes, Áron és Izráel fiainak egész gyülekezete a lévitákkal. Ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek a léviták felől, teljesen úgy cselekedtek velük Izráel fiai. Megtisztították magukat a léviták, kimosták ruháikat, fölajánlotta őket Áron ajándékul az ÚRnak, és engesztelést végzett értük Áron, hogy tisztává tegye őket. Azután pedig bementek a léviták, hogy végezzék szolgálatukat a gyülekezet sátrában Áron és fiai előtt. Ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek a léviták felől, úgy cselekedtek velük. Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Ez is a lévitákra tartozik: Huszonöt esztendős kora fölött menjen be minden lévita, hogy szolgálatot teljesítsen a gyülekezet sátránál. Ötvenesztendős korától pedig lépjen ki e szolgálatból, és ne szolgáljon tovább, hanem segítse testvéreit a gyülekezet sátránál, hogy betölthessék tisztségüket; szolgálatot azonban ne teljesítsen. Így szabd meg a léviták szolgálati kötelességét. Azután így szólt az ÚR Mózeshez a Sínaipusztában az Egyiptom földjéről való kijövetelük második esztendejében, az első hónapban: Izráel fiai készítsék el a páskát a kijelölt időben. E hónap tizennegyedik napján, este készítsék el a megadott időben. Teljesen annak rendje szerint készítsék el. Szólt tehát Mózes Izráel fiainak, hogy készítsék el a páskát. Elkészítették a páskát az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján alkonyatkor, a Sínai-pusztában. Mindent úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. De voltak néhányan, akik holttest érintése miatt tisztátalanok voltak, és nem készíthették el a páskát azon a napon, ezért Mózes és Áron elé járultak azon a napon, és azt mondták: „Mi tisztátalanok vagyunk holttest érintése miatt. Miért tilos nekünk áldozatot vinni az ÚRnak a kijelölt időben Izráel fiai között?” Azt mondta nekik Mózes: „Várjatok, amíg megértem, hogy mit parancsol az ÚR felőletek.” Az ÚR pedig így szólt Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: Ha valaki holttest érintése miatt tisztátalan, vagy messze úton van közületek vagy utódaitok közül, ennek ellenére készítsen páskát az ÚRnak. A második hónap tizennegyedik napján, este készítsék el. Kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg. Ne hagyjanak meg belőle semmit reggelig, és a csontját ne törjék meg. Mindent a páska rendtartása szerint készítsenek el. De ha valaki tiszta, és nincs úton, és mégis elmulasztja a páskát elkészíteni, az ilyet ki kell irtani népe közül, mert nem mutatott be áldozatot az ÚRnak a megszabott időben, viselje az ilyen ember az ő bűnének terhét. Ha pedig jövevény tartózkodik köztetek, és páskát készít az ÚRnak, ő is a páska rendtartása és szertartásai szerint készítse azt. Ugyanez a rendtartás vonatkozzék mind a jövevényekre, mind a föld lakosaira. A hajlék fölállításának napján pedig befedezte a felhő a hajlékot, a bizonyság sátrát, és este a hajlék fölött volt tűz formájában reggelig. Így volt szüntelen: felhő borította be azt, éjjel pedig valami tűzforma. Mihelyt felszállt a felhő a sátorról, azonnal elindultak Izráel fiai, és azon a helyen, ahol a felhő megállt, ott ütöttek tábort Izráel fiai. Az ÚR parancsa szerint mentek Izráel fiai, és az ÚR parancsa szerint ütöttek tábort. Mindaddig a táborban maradtak, amíg a felhő a hajlékon nyugodott. Ha a felhő hosszabb ideig nyugodott a hajlékon, akkor is megtartották Izráel fiai az ÚR rendelését, és nem indultak. Megtörtént, hogy a felhő rövid ideig volt a hajlékon. Akkor is az ÚR szava szerint maradtak a táborban, és az ÚR szava szerint indultak el. Megtörtént, hogy a felhő csak estétől reggelig volt ott. De mikor reggel a felhő felszállt, elindultak. Volt úgy, hogy csak egy nap és egy éjjel volt ott. De mikor a felhő felszállt, ők is indultak. Ha két napig vagy egy hónapig vagy hosszabb ideig volt ott, ameddig a felhő ott vesztegelt a hajlékon, a táborban maradtak Izráel fiai is, és nem indultak tovább. Mikor pedig fölszállt, ők is elindultak. Az ÚR parancsa szerint vertek tábort, és az ÚR parancsa szerint indultak el. Megtartották az ÚR rendelését az ÚRnak Mózes által adott parancsa szerint. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Csináltass magadnak két kürtöt, vert ezüstből csináltasd őket. A gyülekezet összegyűjtésére és a táborok elindítására szolgáljanak. Mikor megfújják őket, az egész gyülekezet gyűljön hozzád a gyülekezet sátrának bejárata elé. Ha csak egyet fújnak meg, akkor a fejedelmek, Izráel ezreinek a fejei gyűljenek hozzád. Ha pedig riadót fújtok, akkor azoknak tábora induljon, akik kelet felől táboroznak. Amikor másodszor fújtok riadót, akkor azoknak tábora induljon, akik dél felől táboroznak. Riadót fújjanak nekik, hogy induljanak. De mikor a gyülekezetet összegyűjtitek, csak kürtöljetek, és ne riadót fújjatok. A kürtöket pedig Áron fiai, a papok fújják. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. Ha hadba mentek földeteken a titeket háborító ellenségetek ellen, akkor is azokkal a kürtökkel fújjatok riadót. És akkor megemlékezik rólatok az ÚR, a ti Istenetek, és megszabadultok az ellenségeitektől. Az öröm napján, az ünnepeiteken és a hónapok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, amikor egészen elégő áldozatot és hálaáldozatot mutattok be, és megemlékezik rólatok a ti Istenetek. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. A második esztendőben, a második hónapban, a hónap huszadik napján fölszállt a felhő a bizonyság hajlékáról, és elindultak Izráel fiai úti rendjük szerint a Sínaipusztából, és a felhő a Párán-pusztában állapodott meg. Ekkor indultak el először az ÚRnak Mózes által adott parancsa szerint. Először Júda fiai táborának a zászlaja indult a csapatok élén. A sereg élén Nahsón, Ammínádáb fia állt. Az Issakár fiainak a törzséből való sereg feje pedig Netanél, Cúár fia volt. A Zebulon fiainak a törzséből való sereg feje Eliáb, Hélón fia volt. Miután lebontották a hajlékot, elindultak Gérsón és Merári fiai, a hajlék hordozói. Azután elindult Rúben táborának zászlaja a csapatok élén: a sereg élén Elicúr, Sedéúr fia állt. A Simeon fiainak a törzséből való sereg feje pedig Selumiél, Cúrisaddaj fia volt. A Gád fiainak a törzséből való sereg feje Eljászáf, Deúél fia volt. Majd elindultak a kéhátiak is, a szentély hordozói, és fölállították a hajlékot, mire a többiek megérkeztek. Azután elindult az Efraim fiai táborának zászlaja csapatuk élén. A sereg élén Elisámá, Ammihúd fia állt. A Manassé fiainak a törzséből való sereg feje Gamliél, Padácúr fia volt. A Benjámin fiainak a törzséből való sereg feje Abidán, Gideóni fia volt. Majd Dán fiai táborának zászlaja indult el mint az egész tábor utóvédje. A sereg élén Ahiezer, Ammisaddaj fia állt. Az Ásér fiainak a törzséből való sereg feje pedig Pagiél, Okrán fia volt. A Naftáli fiai törzséből való sereg feje Ahira, Énán fia volt. Ez volt Izráel fiainak a menetelési rendje seregeik szerint, valahányszor elindultak. Mózes azt mondta Hóbábnak, aki a midjáni Reúélnak, Mózes apósának fia volt: Arra a helyre indulunk, amely felől azt mondta az ÚR: „Nektek adom.” Gyere velünk, és jót teszünk veled, mert az ÚR jót ígért Izráelnek. De ő így felelt neki: Nem megyek. Inkább visszamegyek a hazámba és a rokonaim közé. Mózes azt felelte: Kérlek, ne hagyj el minket, mert te tudod, hol lehet tábort ütnünk a pusztában. Légy minekünk szemünk gyanánt. Ha eljössz velünk, minden jóban részesítünk, amit velünk tesz az ÚR. Így haladtak az ÚR hegyétől háromnapi járásra, és az ÚR szövetségének ládája ment előttük háromnapi járásra, hogy megjelölje nekik, hol kell megszállniuk. Az ÚR felhője volt fölöttük nappal, amikor elindultak a táborból. Valahányszor pedig el akarták indítani a ládát, azt mondta Mózes: Kelj föl, URam, és széledjenek szét ellenségeid, és fussanak el előled gyűlölőid. Amikor pedig megállt, azt mondta: Fordulj vissza, URam, Izráel ezreinek sokasága felé! Történt, hogy a nép az ÚR hallatára zúgolódni kezdett, hogy rosszul megy a dolga. Az ÚR meghallotta, és haragra gerjedt, felgyulladt ellenük az ÚR tüze, és megemésztette a tábor szélét. Ekkor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes pedig könyörgött az ÚRhoz, és megszűnt a tűz. Azt a helyet Tabérának nevezte el, mert felgyulladt ellenük az ÚR tüze. De a közöttük levő gyülevész nép kívánságba esett, és Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek, és azt mondták: Ki ad nekünk húst, hogy együnk? Emlékezünk, hogy a halat Egyiptomban ingyen ettük, meg az uborkát, a dinnyét, a póréhagymát, a vöröshagymát és a fokhagymát. Most pedig eleped a lelkünk, mert mindez hiányzik. Szemünk előtt nincs más, mint manna. A manna pedig olyan volt, mint a koriander magja, a színe pedig mint az illatos gyantacsepp. Szétszéledt a nép, szedték a mannát, és őrölték kézimalmokban vagy megtörték mozsárban, megfőzték fazékban, és pogácsát csináltak belőle. Az íze olyan volt, mint az olajos kalácsé. Mikor pedig éjjel leszállt a harmat a táborra, a manna is mindjárt leszállt. Mózes meghallotta, hogy a nép minden nemzetsége siránkozik a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az ÚR haragja, és Mózesnek sem tetszett ez. Azt mondta Mózes az ÚRnak: Miért nyomorgatod így szolgádat? Miért nem találtam kegyelmet szemed előtt, miért raktad rám ennek az egész népnek a terhét? Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép? Vajon én szültem-e őt, hogy azt mondod nekem: „Hordozd őt a kebleden, ahogy a dajka hordozza a csecsemőt, vidd arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak”? Honnan vegyek húst, hogy az egész népnek adhassak, mert nekem siránkoznak ily módon: Adj nekünk húst, hadd együnk! Nem hordozhatom én magam ezt az egész népet, mert erőm fölött van ez. Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg engem, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam a nyomorúságomat. Ezután az ÚR azt mondta Mózesnek: Gyűjts egybe nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek és elöljárói, és vidd őket a gyülekezet sátrához, hogy álljanak ott veled. Akkor alászállok, és szólok ott veled, és szakítok abból a lélekből, amely benned van, és beléjük helyezem, hogy viseljék veled együtt a nép terhét, és ne egyedül viseld. A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, és húst fogtok enni. Mert úgy siránkoztatok az ÚR hallatára: Ki ad nekünk húst enni? Jobb dolgunk volt Egyiptomban! Ezért az ÚR majd ad nektek húst, és ehettek. Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon. Hanem egy egész hónapig, amíg csak ki nem jön az orrotokon, és utálatos nem lesz előttetek, mert megvetettétek az URat, aki közöttetek van, és így siránkoztatok őelőtte: Miért jöttünk ki ide Egyiptomból? Ekkor azt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos e nép, amely között vagyok, és te azt mondod: húst adok nekik, és esznek egy egész hónapig?! Csak nem juhokat és ökröket vágnak nekik, hogy elég legyen? Vagy a tenger minden hala összegyűjthető-e nekik, hogy elég legyen? Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Hát megrövidült az ÚR karja? Majd meglátod, beteljesül-e neked az én beszédem, vagy sem. Akkor kiment Mózes, és elmondta a népnek az ÚR beszédét, és összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. Akkor leszállt az ÚR felhőben, és szólt neki, és szakított abból a lélekből, amely őbenne volt, és a hetven vénnek adta. Mihelyt pedig megnyugodott rajtuk a lélek, menten prófétáltak, de máskor már nem. Két férfi azonban a táborban maradt. Az egyik neve Eldád, a másik neve Médád volt. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak közül valók voltak. Nem mentek a sátorhoz, mégis prófétáltak a táborban. Elfutott azért egy ifjú, és jelentette Mózesnek: Eldád és Médád prófétál a táborban. Akkor így felelt Józsué, Nún fia, aki Mózes szolgája volt ifjúkora óta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! Mózes így felelt neki: Értem féltékenykedsz? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, hogy az ÚR a lelkét adná beléjük! Ezután visszatért Mózes a táborba Izráel véneivel együtt. Akkor aztán szelet támasztott az ÚR, amely fürjeket hozott a tengertől, és lehullatta a táborra, egynapi járásnyira a tábor két oldala felől és mintegy két könyök magasan a föld színén. Akkor fölkelt a nép, és egész nap és egész éjjel és az egész következő napon fürjeket gyűjtöttek maguknak. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és kiteregették azokat maguknak a tábor körül. A hús még a foguk között volt, és meg sem rágták, amikor az ÚR haragja fölgerjedt a népre, és megverte az ÚR a népet igen nagy csapással. És elnevezték azt a helyet Kibrót-Taavának, mert ott temették el a telhetetlen népet. Kibrót-Taavából Hacérótba ment a nép, és Hacérótban is maradtak. Egyszer Mirjám és Áron Mózes ellen beszélt a kúsi asszony miatt, akit feleségül vett. Mert Mózes kúsi asszonyt vett el. Azt mondták: Vajon csak Mózes által szólt az ÚR? Nem szólt-e általunk is? És az ÚR meghallotta. (Az az ember, Mózes pedig igen szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén.) Az ÚR mindjárt azt mondta Mózesnek, Áronnak és Mirjámnak: Menjetek ki ti hárman a gyülekezet sátrához! Ki is mentek ők hárman. Akkor felhőoszlopban leszállt az ÚR, és megállt a sátor bejáratánál. Szólította Áront és Mirjámot, és mindketten kimentek. Azt mondta: Halljátok meg most a beszédemet! Ha valaki az ÚR prófétája közöttetek, annak megjelenek látásban, vagy álomban beszélek vele. De nem így van Mózessel, aki egész házam hűséges szolgája. Vele szemtől szembe beszélek, nyíltan, nem homályos beszédek által, és az ÚRnak alakját is megpillanthatja. Hogy mertetek hát szolgám, Mózes ellen szólni? És haragra gyúlt ellenük az ÚR, és elment. A felhő is eltávozott a sátorról, és íme, Mirjám poklos volt, fehér, mint a hó. Áron rátekintett Mirjámra, és látta, hogy poklos. Ekkor azt mondta Áron Mózesnek: Kérlek, uram, ne tulajdonítsd nekünk ezt a bűnt. Bolondul cselekedtünk és vétkeztünk! Kérlek, ne legyen olyan Mirjám, mint a halvaszületett, akinek teste már félig oszlásnak indul, amikor kijön anyja méhéből. Ezért így kiáltott Mózes az ÚRhoz: Istenem, kérlek, gyógyítsd meg őt! Az ÚR azonban azt mondta Mózesnek: Ha csak az apja köpte volna is arcon, nem kellene-e szégyenkeznie hetednapig? Zárják ki a táborból hét napig, és azután hívják vissza. Kizárták hát Mirjámot a táboron kívül hét napra. A nép nem indult tovább, míg vissza nem hívták Mirjámot. (13,1) Azután elindult a nép Hacérótból, és a Párán-pusztában ütött tábort. (2) Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: (3) Küldj el férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak adok. Egy-egy férfit küldjetek atyáik minden törzséből, mindegyik főember legyen. (4) Mózes elküldte őket a Párán-pusztából az ÚR rendelése szerint. Mindnyájan főemberek voltak Izráel fiai között. (5) Ez a nevük: Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia. (6) Simeon törzséből Sáfát, Hóri fia. (7) Júda törzséből Káléb, Jefunne fia. (8) Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia. (9) Efraim törzséből Hóséa, Nún fia. (10) Benjámin törzséből Palti, Ráfú fia. (11) Zebulon törzséből Gaddiél, Szódi fia. (12) József törzséből, Manassé törzséből Gaddi, Szúszi fia. (13) Dán törzséből Ammiél, Gemalli fia. (14) Ásér törzséből Szetúr, Mikáél fia. (15) Naftáli törzséből Nahbi, Vofszi fia. (16) Gád törzséből Geúél, Máki fia. (17) Ez a neve azoknak a férfiaknak, akiket elküldött Mózes a föld kikémlelésére. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el. (18) Amikor elküldte őket Mózes Kánaán földjének kikémlelésére, azt mondta nekik: Menjetek a Délvidéken át föl a hegyekbe! (19) Nézzétek meg a földet, hogy milyen, és a népet, amely rajta lakik, hogy erős-e, vagy erőtlen, kevés-e vagy sok! (20) És milyen a föld, amelyen lakik, jó-e vagy hitvány? Milyenek a városok, amelyekben lakik: táborokban vagy erősségekben lakik-e? (21) Milyen a föld, kövér-e, vagy sovány? Van-e rajta fa, vagy nincs? Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcséből. Azok a napok pedig a szőlőzsendülés napjai voltak. (22) Fölmentek tehát, és kikémlelték a földet a Cin-pusztától fogva egészen Rehóbig, odáig, ahol Hamátba mennek. (23) Fölmentek dél felől, és Hebronig jutottak, ahol Anák fiai, Ahíman, Sésaj és Talmaj éltek (Hebrón pedig hét esztendővel előbb épült, mint az egyiptomi Cóan). (24) Mikor eljutottak Eskól völgyéig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egy szőlőfürttel, és ketten vitték egy rúdon. A gránátalmából és a fügéből is szakítottak. (25) Azt a helyet Eskól völgyének nevezték el arról a szőlőfürtről, amelyet ott metszettek le Izráel fiai. (26) Negyven nap múlva visszatértek a föld kikémleléséből. (27) Visszamentek, és eljutottak Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész gyülekezetéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Hírt vittek nekik és az egész gyülekezetnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcsét. (28) Ezt beszélték el neki: Elmentünk arra a földre, amelyre küldtél minket. Valóban tejjel és mézzel folyik, és ez a gyümölcse! (29) Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok meg vannak erősítve, és igen nagyok. Sőt még Anák fiait is láttuk ott. (30) Amálék lakik a dél felől való földön, és a hettiták, jebúsziak és emóriak laknak a hegyeken. A tenger mellett és a Jordán partján pedig a kánaániak laknak. (31) Jóllehet Káléb csendesítette a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondta, bátran fölmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk vele, (32) de a férfiak, akik fölmentek vele, azt mondták: Nem mehetünk az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk. (33) És a kikémlelt földnek rossz hírét vitték Izráel fiaihoz. Azt mondták: Az a föld, amelyen átmentünk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakóit. Az egész nép is, amelyet ott láttunk, szálas emberekből áll. (34) Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk. Az egész nép fölemelte szavát, és sírt azon az éjszakán. Izráel fiai zúgolódtak Mózes és Áron ellen, és az egész gyülekezet azt mondta nekik: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén, vagy halnánk meg ebben a pusztában! Miért is visz be minket az ÚR arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el, feleségeink és a kicsinyeink pedig prédául essenek? Nem jobb volna-e nekünk visszatérnünk Egyiptomba? Majd azt mondták egymásnak: Válasszunk magunknak vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! Akkor arcra borult Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész közössége előtt. Józsué pedig, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kémlelői közül valók voltak, meghasogatták ruhájukat, és azt mondták Izráel fiai egész gyülekezetének: A föld, amelyen átmentünk, hogy kikémleljük, igenigen jó föld. Ha az ÚRnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. Csak ne lázongjatok az ÚR ellen, ne is féljetek annak a földnek népétől, mert ők nekünk csak olyanok, mint a megenni való kenyér. Eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de mivelünk velünk van az ÚR. Azért ne féljetek tőlük! Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodott, hogy megkövezze őket, megjelent az ÚR dicsősége a gyülekezet sátrában Izráel minden fiának, és azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig gyaláz engem ez a nép? Meddig nem hisznek nekem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük cselekedtem? Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket, téged pedig náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. Ekkor így szólt Mózes az ÚRhoz: Ha meghallják ezt az egyiptomiak, mert közülük hoztad ki e népet hatalmaddal, elmondják majd a föld lakosainak. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy, hogy te, URam, szemtől szembe megjelentél, és hogy a felhőd megállt őrajtuk, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. Hogyha mind egy szálig elveszted e népet, így szólnak majd a népek, amelyek hallották a híredet: „Mivel nem vihette be az ÚR e népet a földre, amely felől megesküdött nekik, azért vesztette el őket a pusztában.” Most azért mutasd meg, URam, hogy nagy a te hatalmad, ahogy kijelentetted: „Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad- és negyedízig.” Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának irgalmasságod nagy volta szerint, ahogy megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig. Ekkor azt mondta az ÚR: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, hogy mindazok az emberek, akik látták dicsőségemet és csodáimat, amelyeket Egyiptomban és e pusztában cselekedtem, és megkísértettek engem immár tízszer is, és nem hallgattak szavamra, nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem atyáiknak. Senki sem látja azt meg azok közül, akik gyaláztak engem. De szolgámat, Kálébot, mivelhogy más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, amelyen járt, és örökségül bírja azt az ő magva. A völgyben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába a Vörös-tenger útján. Ezenkívül azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Meddig tűrjem e gonosz gyülekezetet, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem! Mondd meg nekik: Élek én – így szól az ÚR –, hogy úgy bánok veletek, ahogyan fülem hallatára beszéltetek ellenem. Itt, e pusztában fogtok elhullani, éspedig a számbavettek mind, húszesztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem. Nem mentek be arra a földre, amelyre nézve esküre emeltem kezemet, hogy lakosokká teszlek rajta titeket, kivéve Kálébot, Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát. De kicsinyeiteket, akik felől azt mondtátok, hogy prédául esnek, beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek. De a ti testetek e pusztában hullik el. Fiaitok pedig mint pásztorok bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik paráználkodásotok büntetését, amíg meg nem emésztetnek holttesteitek az utolsóig e pusztában. Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most tehát negyven esztendeig hordozzátok hamisságotok büntetését, egy-egy napért egy-egy esztendőt számítva, hogy megismerjétek, mi az, ha én ellenetek fordulok. Én, az ÚR megmondtam bizonyosan, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz gyülekezettel, amely összegyűlt ellenem. Ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg. Azok a férfiak pedig, akiket elküldött Mózes a föld kikémlelésére, és visszatértek, és föllázították ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztve arról a földről, azok a férfiak, akik rossz hírt terjesztettek a földről, meghaltak az ÚR csapásától. Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik a földet kikémlelni mentek. Amikor elmondta Mózes ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép fölötte igen kesergett. Fölkeltek reggel, és fölmentek a hegy tetejére, és azt mondták: Íme, készek vagyunk elmenni arra a helyre, amelyről az ÚR szólt, mert bizony vétkeztünk. Mózes azt mondta: Miért akarjátok áthágni ilyen módon az ÚR akaratát, noha nem sikerülhet az nektek? Ne menjetek föl, mert nem lesz közöttetek az ÚR, és vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől. Mert az amálékiek és a kánaániak ott vannak előttetek, és fegyver által hullotok el! Mivel elfordultatok az ÚRtól, nem is lesz veletek az ÚR. Mégis vakmerően fölmentek a hegy tetejére. De az ÚR szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdult a táborból. Ekkor az amálékiek és a kánaániak, akik azon a hegyen laktak, leszálltak, és megverték őket, és egész Hormáig vágták és kergették őket. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet lakóhelyül adok nektek, és tűzáldozatot akartok készíteni az ÚRnak, egészen elégő vagy véresáldozatot, vagy fogadalom teljesítésére vagy önkéntes áldozatul vagy ünnepeiteken, hogy szarvasmarha- vagy juhféléből kedves illatot készítsetek az ÚRnak, akkor aki áldozatot mutat be, mutasson be az Úrnak ételáldozatul egytized rész efa finomlisztet egynegyed rész hín olajjal összegyúrva. Italáldozatul pedig egynegyed rész hín bort adj az egészen elégő vagy véresáldozathoz minden bárány mellé. Vagy ha kossal áldozol, készíts ételáldozatul kéttized rész efa finomlisztet egy hín olaj harmadrészével összegyúrva, italáldozatul pedig egy hín bor harmadrészét. Így vigyed az ÚRnak a jó illatú áldozatot. Ha fiatal marhát akarsz készíteni egészen elégő vagy véresáldozatul, fogadalom teljesítésére vagy hálaáldozatul az ÚRnak, akkor vigyél a fiatal marhával együtt ételáldozatul háromtized rész efa finomlisztet egy hín olajnak a felével összegyúrva. Italáldozatul pedig vigyél fel fél hín bort. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. Így cselekedjetek mindegyik ökörnél, mindegyik kosnál és a juhokkal és kecskékkel is az állatok számának megfelelően, amelyeket áldozatra készítetek. Így cselekedjetek mindegyikkel, az ő számuk szerint. Minden bennszülött így cselekedjék ezekkel kedves illatú tűzáldozatul az ÚRnak. Ha pedig jövevény tartózkodik nálatok, vagy több nemzedéken át van köztetek, és kedves illatú tűzáldozatot készít az ÚRnak, ugyanúgy készítse el ő is, ahogy ti. A gyülekezetben nektek és a köztetek lakozó jövevénynek ugyanolyan rendtartásotok legyen. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy olyan legyen a jövevény az ÚR előtt, mint ti. Ugyanaz a törvényetek és rendszabályotok legyen nektek és a köztetek lakó jövevényeknek! Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Amikor bementek a földre, ahová én beviszlek titeket, ha majd esztek annak a földnek a kenyeréből, ajánljatok föl ajándékot az ÚRnak. Tésztátok zsengéjét ajánljátok föl áldozatul. Úgy ajánljátok föl, ahogy a szérűről vett ajándékot. Tésztátok zsengéjét adjátok ajándékul az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. De ha tévedésből, akaratlanul nem teljesítitek mindazt a parancsolatot, amelyet az ÚR meghagyott Mózesnek, mindazokat, amelyeket az ÚR Mózes által nektek parancsolt, attól a naptól fogva, amelyen parancsolta azokat az ÚR nektek és minden nemzedéknek, akkor hogyha a gyülekezet tudtán kívül, nem szándékosan esik a tévedés, az egész gyülekezet áldozzon egy bikaborjút egészen elégő áldozatul, kedves illatul az ÚRnak, és étel- és italáldozatot is hozzá szokás szerint, és egy kecskebakot bűnért való áldozatul. Végezzen engesztelést a pap Izráel fiainak egész gyülekezetéért, és bocsánatot nyernek, hiszen nem szándékosan vétettek; és ajándékul tűzáldozatot vigyenek az ÚRnak meg bűnért való áldozatot az ÚR elé a nem szándékos vétekért. Így nyer bocsánatot Izráel fiainak egész gyülekezete és a közöttük tartózkodó jövevény, mert az egész népet terheli az a nem szándékos vétek. Ha pedig csak egy ember vétkezik nem szándékosan, mutasson be egy egyesztendős kecskét bűnért való áldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést azért az emberért, aki nem szándékosan vétkezett az ÚR előtt, és ha elvégezte az engesztelést, bocsánatot nyer. Ugyanaz a törvény vonatkozik az izráeli bennszülöttekre és a jövevényre, aki közöttük tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. De ha valaki szándékosan vétkezik – akár bennszülött, akár jövevény –, az az URat gyalázza meg, gyomláltassék azért ki népe közül. Mivel megvetette az ÚR szavát, és megszegte az ő parancsolatát, mindenképpen gyomlálják ki azt az embert, vétke legyen őrajta. Mikor pedig Izráel fiai a pusztában voltak, rajtakaptak egy férfit, aki fát szedegetett szombatnapon. Akik rátaláltak, amint fát szedegetett, odavitték Mózes, Áron és az egész gyülekezet elé. Őrizetbe vették, mert nem tudták, mit kell vele cselekedni. Az ÚR azt mondta Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kívül. Kivitte azért őt az egész gyülekezet a táboron kívül és agyonkövezték, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik, hogy készítsenek maguknak bojtokat ruhájuk csücskeire nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a csücskök bojtjaira kék zsinórt. Arra való ez a bojt, hogy amikor látjátok, emlékezzetek az ÚR minden parancsolatára, hogy megcselekedjétek azokat. És ne a szívetek vágyát és a szemetek kívánságát kövessétek, amely paráznaságba visz. Hanem emlékezzetek, és cselekedjétek meg minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetekké legyek. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Kórah pedig, Jichár fia, aki Lévi fiának, Kehátnak a fia volt, összefogott Dátánnal és Abirámmal, Eliáb fiaival meg Ónnal, Pelet fiával, aki Rúben fia volt, és fölkeltek Mózes ellen Izráel fiai közül kétszázötven emberrel együtt, akik a gyülekezet vezetői voltak, tanácsbeli, jól ismert emberek. Összegyűltek Mózes és Áron ellen, és azt mondták nekik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttük van az ÚR! Miért emelitek hát magatokat az ÚR gyülekezete fölé? Mikor meghallotta ezt Mózes, arcra borult, és így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Reggel megmutatja az ÚR, ki az övé, és ki a szent, és kit fogadott magához. Mert akit magának választott, azt magához fogadja. Ezt cselekedjétek hát: Kórah és egész csoportja, vegyetek magatokhoz tömjénezőket, tegyetek bele tüzet, rakjatok rá füstölőszert az ÚR előtt holnap, és az a férfiú lesz szent, akit kiválaszt az ÚR. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai! Majd azt mondta Mózes Kórahnak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai! Hát keveslitek, hogy titeket Izráel Istene különválasztott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az ÚR hajlékánál, hogy a gyülekezet szolgálatában álljatok? És hogy magának fogadott téged és minden testvéredet, Lévi fiait is veled együtt? Most még a papságot is kívánjátok? Bizony te és egész csoportod az ÚR ellen fogtatok össze. Mert ki az az Áron, hogy őellene zúgolódtok? Azután Mózes hívatta Dátánt és Abirámot, Eliáb fiait. De ők így feleltek: Nem megyünk föl! Nem elég, hogy fölhoztál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket e pusztában? Még hatalmaskodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál minket, és nem adtál nekünk örökségül sem szántóföldet, sem szőlőt! Vagy ki akarod szúrni az emberek szemét? Nem megyünk föl! Ekkor nagyon megharagudott Mózes, és azt mondta az ÚRnak: Ne tekints áldozatukra! Egy szamarat sem vettem el tőlük, és egyiküknek sem tettem rosszat. Ezután azt mondta Mózes Kórahnak: Te és egész csoportod legyen holnap az ÚR színe előtt: te, ők és Áron. Mindegyikőtök fogja a tömjénezőjét, tegyetek bele füstölőszert, és vigyétek az ÚR elé. Mindenki a maga tömjénezőjét, kétszázötven tömjénezőt. Te is, és Áron is, mindenki a maga tömjénezőjét. Erre mindenki fogta a tömjénezőjét, és tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és megálltak a gyülekezet sátrának bejáratánál, Mózes és Áron is. Kórah pedig összegyűjtötte ellenük az egész gyülekezetet a gyülekezet sátrának bejáratához. Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész gyülekezetnek. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemésszem őket egy szempillantás alatt. Ők pedig arcra borultak, és azt mondták: Minden test lelkének Istene! Nem egy férfi vétkezett-e, és te az egész gyülekezetre haragszol? Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Így szólj a gyülekezethez: Menjetek el Kórah, Dátán és Abirám hajlékának környékéről! Ekkor Mózes fölkelt, és odaindult Dátán és Abirám felé, és követték őt Izráel vénei is. Majd így szólt a gyülekezethez: Távozzatok ezeknek az istentelen embereknek sátraitól, és semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt. Ekkor elmentek Kórah, Dátán és Abirám hajléka mellől. Dátán és Abirám pedig kimentek, és megálltak sátraik bejáratánál feleségeikkel, fiaikkal és apró gyermekeikkel. Ekkor azt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az ÚR küldött engem, hogy véghezvigyem mindezt a dolgot, és nem magamtól indultam: ha úgy halnak meg ezek, ahogy minden más ember meghal, és ha minden más ember büntetése szerint bűnhődnek ezek, akkor nem az ÚR küldött engem. Ha pedig az ÚR valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá a Seolba, akkor megtudjátok, hogy ezek az emberek gyalázták az URat. És az történt, hogy mihelyt befejezte ezt a beszédet, meghasadt alattuk a föld. Megnyitotta a föld a száját, és elnyelte őket házuk népével együtt, Kórah minden emberét és minden jószágukat. Ők és mindaz, ami az övék, elevenen szállt le a Seolba. Befedte őket a föld, és kivesztek a gyülekezetből. Az izráeliek pedig, akik körülöttük voltak, mind elfutottak az ő kiáltásukra, mert azt mondták: Még minket is elnyel a föld! És tűz jött ki az ÚRtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerekkel áldoztak. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Mondd meg Eleázárnak, Áron pap fiának, hogy szedje ki a tömjénezőket a tűzből, a tüzet pedig hintsd széjjel, mert a tömjénezők meg vannak szentelve. Azoknak a tömjénezőiből, akik a maguk lelke ellen vétkeztek, csináljatok vékonyra vert lapokat az oltár beborítására. Mivel az ÚR elé járultak velük, és meg vannak szentelve, legyenek jelül Izráel fiainak. Fölszedte azért Eleázár pap a réztömjénezőket, amelyeket odavittek, akik megégtek, és vékonyra verette őket az oltár beborítására, emlékeztetőül Izráel fiainak, hogy senki idegen, aki nem Áron magvából való, ne járuljon az ÚR elé füstölőszerrel füstölögtetni, hogy úgy ne járjon, mint Kórah és az ő csoportja, amint megmondta neki az ÚR Mózes által. Másnap pedig felzúdult Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen, és azt mondták: Ti öltétek meg az ÚR népét! Mikor pedig egybegyűlt a sokaság Mózes és Áron ellen, akkor a gyülekezet sátra felé fordultak, és íme, betakarta azt a felhő, és megjelent az ÚR dicsősége. Mózes és Áron azért odament a gyülekezet sátra elé. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez: Húzódjatok félre ettől a gyülekezettől, hogy megemésszem őket egy szempillantás alatt. De ők arcra borultak. És Mózes azt mondta Áronnak: Fogd a tömjénezőt, tégy bele tüzet az oltárról, rakj rá füstölőszert, vidd hamar a gyülekezethez, és végezz engesztelést értük, mert föltámadt az ÚR nagy haragja, elkezdődött a csapás. Áron azért vette a tömjénezőt, ahogy Mózes mondta, és a gyülekezet közé futott, mert már elkezdődött a csapás a nép között. Füstölőáldozatot tett, és engesztelést szerzett a népnek. Megállt a halottak és az élők között, és megszűnt a csapás. Akik meghaltak e csapás alatt, tizennégyezer-hétszázan voltak azokon kívül, akik Kórah dolgáért haltak meg. Ezután visszatért Áron Mózeshez, a gyülekezet sátrának bejáratához, és megszűnt a csapás. Az ÚR így szólt Mózeshez: Szólj Izráel fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt atyáik háza szerint atyáik házának valamennyi vezető emberétől, összesen tizenkét vesszőt, és mindegyikük nevét írd föl a vesszejére. Áron nevét pedig a Lévi vesszejére írd, mert mindegyik vessző egy-egy háznép fejéé. Tedd a gyülekezet sátrában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek nektek. És az történik, hogy annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog hajtani. Így csendesítem le Izráel fiainak zúgolódását, amellyel zúgolódnak ellenetek. Ezt Mózes elmondta Izráel fiainak, és minden vezető ember átadott neki egy-egy vesszőt; atyáik háza népe szerint minden vezetőre egy vessző jutott, összesen tizenkét vessző. Áron vesszeje is azok között a vesszők között volt. Mózes pedig elhelyezte a vesszőket az ÚR színe elé a bizonyság sátrában. Másnap bement Mózes a bizonyság sátrába, és íme, a Lévi házából való Áron vesszeje kihajtott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és mandulát érlelt. Ekkor Mózes kihozott minden vesszőt az ÚR színe elől Izráel fiai elé, és miután megnézték, mindenki elvette a maga vesszejét. Az ÚR azt mondta Mózesnek: Vidd vissza Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy megőrizzék ott jelül a lázadó fiaknak, hogy megszűnjék az ellenem való zúgolódásuk, hogy ne haljanak meg. Mózes így is tett. Ahogy az ÚR parancsolta neki, úgy cselekedett. Akkor azt mondták Izráel fiai Mózesnek: Lásd, pusztulunk, veszünk, mindnyájan elveszünk! Aki közeledni mer az ÚR hajlékához, meghal. Hát mindnyájunknak el kell pusztulnunk? Ekkor azt mondta az ÚR Áronnak: Te, fiaid és atyád háza fogjátok hordozni a szent hajlék körül elkövetett vétkek büntetését. Te és fiaid fogtok bűnhődni a papi szolgálat közben elkövetett bűnökért. Vedd magad mellé testvéreidet, Lévi törzsét, atyád nemzetségét is! Melletted legyenek, és neked szolgáljanak. Te pedig és a fiaid szolgáljatok a bizonyság sátra előtt. Ügyeljenek dolgaidra és az egész sátor ügyére, de a szentély edényeihez és az oltárhoz ne közeledjenek, különben meghalnak ők is, és ti is. Legyenek melletted, és ügyeljenek a gyülekezet sátrának ügyére a sátor minden szolgálata szerint, de idegen nem közeledhet hozzátok. Ügyeljetek azért a szentély és az oltár dolgaira, hogy ne legyen ezután harag Izráel fiai ellen. Mert íme, én választottam ki testvéreiteket, a lévitákat ajándékul nektek Izráel fiai közül mint az ÚR tulajdonait, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátrának szolgálatában. Te pedig és a fiaid ügyeljetek papságotokra mindenben, ami az oltárhoz tartozik, és a függönyön belül van, hogy azokban szolgáljatok. Papságotok tisztét adtam nektek ajándékul, azért az idegen, aki odajárul, haljon meg. Ezután így szólt az ÚR Áronhoz: Íme, neked adtam a nekem szóló fölajánlások kezelését is, amelyeket Izráel fiai nekem szentelnek. Neked és fiaidnak adtam felkenetési díjul, örök rendelés szerint. Ez legyen a tied a legszentebb adományokból, amelyeket tűzzel nem égetnek meg: minden áldozatuk, akár ételáldozat, akár bűnért való áldozat, akár pedig vétekért való áldozat, amelyeket nekem adnak mint legszentségesebbet, a tieid és fiaidé legyenek. A legszentségesebb helyen egyed meg, minden férfi ehet belőle. Tartsd szentnek azt! Ez is legyen a tied mint fölemelt áldozatukból való adomány Izráel fiainak minden meglóbált áldozatából. Neked, fiaidnak és a veled levő leányaidnak adtam azokat, örök rendelkezés szerint. Mindenki ehet belőle, aki tiszta a házadban. Az olaj minden színe-javát, a must és a gabona színe-javát, minden zsengéjüket, amit az ÚRnak adtak, neked adom. Tied legyen a földjükön mindennek az első termése, amit az ÚRnak visznek. Mindenki ehet belőle, aki tiszta a házadban. Minden a tied legyen, amit fogadalomból teljesen Istennek szentelnek Izráelben. Minden a tied legyen, ami az élőlények közül az anyaméhet megnyitja, amit bemutatnak az ÚRnak mind emberekből, mind állatokból. De az ember elsőszülöttjét váltasd meg, és a tisztátalan állat elsőszülöttjét is váltasd meg. Akiket pedig meg kell váltani, azokat egy hónapostól kezdve váltasd meg becslésed szerint öt ezüstsékelen a szent sékel szerint, amelyben húsz géra van. De a tehén vagy a juh vagy a kecske elsőszülöttjét ne váltasd meg, mert azok Istennek szentelni valók. Vérüket hintsd az oltárra, és kövérjüket füstölögtesd el kedves illatú tűzáldozatul az ÚRnak. A húsuk pedig a tied legyen, mint ahogyan a meglóbált áldozat szegye és a jobb lapocka is a tied lesz. Minden fölemelt áldozatot a szent dolgokból, amelyeket az ÚRnak áldoznak Izráel fiai, neked és veled levő fiaidnak és leányaidnak adtam, örök rendelkezés szerint. Örökkévaló só-szövetség ez az ÚR előtt neked és a veled levő utódaidnak. Ezután azt mondta az ÚR Áronnak: Nem lesz osztályrészed, sem örökséged az ő földjükből. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. De íme, Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Szolgálatukért való osztályrész ez, amellyel a gyülekezet sátrának szolgálatát végzik. Ezután ne járuljanak Izráel fiai a gyülekezet sátrához, hogy ne vétkezzenek, és meg ne haljanak, hanem a léviták végezzék a gyülekezet sátrának szolgálatát, és ők bűnhődjenek az ott elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között. Mert a lévitáknak adtam örökségül Izráel fiainak tizedét, amelyet fölemelt ajándékul ajánlanak föl az ÚRnak. Ezért határoztam úgy felőlük, hogy Izráel fiai között nekik ne legyen örökségük. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez: Beszélj a lévitákkal, és mondd meg nekik: „Amikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségül adtam nektek tőlük, akkor ajánljátok föl ajándékul az ÚRnak a tized tizedét. Úgy számítom be nektek ezt a ti áldozatotokat, mint a szérűről való gabonát és mint a sajtóból kifolyó bort. Így ajánljatok föl ti is ajándékot az ÚRnak minden tizedetekből, amelyet beszedtek Izráel fiaitól; ajánljatok föl abból ajándékot az ÚRnak és adjátok Áronnak, a papnak. Minden kapott adományból ajánljátok föl az áldozatokat az ÚRnak, mindenből a javát, ami odaszentelni való.” Azt is mondd meg nekik: „Amikor a javát áldozzátok abból, ez olyan beszámítás alá esik a lévitáknak, mintha a szérűről és a sajtóból adnák. Megehetitek azt minden helyen házatok népével együtt, mert a jutalmatok ez a gyülekezet sátrában való szolgálatotokért. Nem lesztek bűnösök, ha a kövérjéből adtok ajándékot, és Izráel fiainak szent dolgait sem szentségtelenítitek meg, és meg sem haltok.” Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: Ez a törvény rendelése, amelyet az ÚR parancsolt: Szólj Izráel fiainak, hogy hozzanak hozzád egy hibátlan vörös tehenet, amelyen még nem volt iga. Adjátok azt Eleázár papnak, és ő vitesse ki azt a táboron kívül, és vágják le őelőtte. Vegyen Eleázár, a pap annak véréből az ujjával, és hintsen belőle hétszer a gyülekezet sátrának eleje felé. Azután égessék meg azt a tehenet az ő szeme előtt. A bőrét, húsát és vérét a ganéjával együtt égessék meg. Akkor vegyen a pap cédrusfát, izsópot és karmazsin fonalat, és dobja a tehén égő részei közé. Azután mossa ki a pap a ruháit, testét is mossa le vízzel, és azután menjen be a táborba, de tisztátalan lesz a pap estig. Az is, aki elégette a tehenet, mossa ki ruháit vízben, és mosakodjék meg vízzel, de tisztátalan lesz estig. Egy tiszta ember pedig szedje föl a tehén hamvát, és helyezze el a táboron kívül egy tiszta helyen, s Izráel fiai gyülekezetének szolgálatára legyen az, hogy a vétektől tisztulás vizét készítsék vele. Bűnért való áldozat ez. Aki fölszedi a tehén hamvát, mossa ki ruháit, és legyen tisztátalan estig. Örök rendelkezés legyen ez Izráel fiainak és a köztük tartózkodó jövevényeknek! Ha valaki megérint bármely emberi holttestet, tisztátalan lesz hét napig. Az ilyen tisztítsa meg magát azzal a vízzel a harmadik és hetedik napon, és tiszta lesz. Ha pedig nem tisztítja meg magát a harmadik és hetedik napon, akkor nem lesz tiszta. Mindaz, aki halottat, emberi holttestet érint, és nem tisztítja meg magát, tisztátalanná teszi az ÚR hajlékát, azért ki kell gyomlálni az ilyen embert Izráelből. Mivel nem hintették meg tisztító vízzel, tisztátalan lesz, rajta marad a tisztátalanság. Ez legyen a törvény, amikor valaki sátorban hal meg: mindaz, aki bemegy a sátorba, és mindaz, aki ott van a sátorban, tisztátalan lesz hét napig. Minden nyitott edény is, amelyen nincs lezárható fedél, tisztátalan. Mindaz, aki a mezőn fegyverrel megölt embert vagy halottat vagy emberi csontot vagy sírt érint, tisztátalan lesz hét napig. Vegyenek a tisztátalanért a bűnért való megégetett áldozat hamvából egy edénybe, és öntsenek rá forrásvizet. Azután vegyen egy tiszta ember izsópot, mártsa vízbe, és hintse meg a sátrat és minden edényt és minden embert, akik ott vannak. Azt is, aki a csontot vagy a megölt embert, halottat vagy a koporsót érintette. Hintse meg a tiszta a tisztátalant harmadnapon és hetednapon, és tisztítsa meg őt hetednapon. Azután mossa meg ruháit, mossa le magát is vízzel, és tiszta lesz estére. Ha pedig valaki tisztátalanná lesz, és nem tisztítja meg magát, azt ki kell gyomlálni a gyülekezetből, mert az ÚR szent helyét tisztátalanná tette, és nem hintették meg a tisztító vízzel, ezért tisztátalan. Örök rendelkezés legyen ez is nekik: mindaz, aki a tisztító vizet hinti, mossa ki ruháját. Mert aki a tisztító vizet megérinti, tisztátalan lesz estig. Bármit érint a tisztátalan, az tisztátalan lesz. Az a lélek is, aki érinti, tisztátalan lesz estig. Az első hónapban Izráel fiai, az egész gyülekezet megérkezett a Cin-pusztába, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. De nem volt vize a gyülekezetnek, ezért összegyűltek Mózes és Áron ellen. Perlekedni kezdett a nép Mózessel, és azt mondták: Bárcsak odavesztünk volna, amikor testvéreink meghaltak az ÚR színe előtt! Miért hoztátok az ÚR gyülekezetét e pusztába, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt? Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, és miért vezettetek erre a rossz helyre, ahol nincs vetés, sem füge, sem szőlő, sem gránátalma, és inni való víz sincsen? Erre Mózes és Áron elment a gyülekezet színe elől a gyülekezet sátrának bejárata elé, arcra borultak, és megjelent nekik az ÚR dicsősége. Majd így szólt az ÚR Mózeshez: Vedd a botodat, és gyűjtsd össze a gyülekezetet te és Áron, a testvéred, és mondjátok ennek a kősziklának a szemük láttára, hogy adjon vizet. Fakassz nekik vizet e kősziklából, és adj inni a gyülekezetnek és állataiknak. Mózes tehát elvette a botját az ÚR színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron összegyűjtötte a gyülekezetet a kőszikla elé, és azt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Hát e kősziklából fakasszunk nektek vizet? Ekkor fölemelte Mózes a kezét, és ráütött a botjával a sziklára két ízben, és sok víz fakadt, és ivott a gyülekezet meg a jószáguk is. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy szentségemet megmutassátok Izráel fiai előtt, nem viszitek be e gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. Ezek Meríbá – azaz a versengés – vizei, ahol perbe szálltak Izráel fiai az ÚRral, de ő megmutatta nekik, hogy szent. Azután Mózes követeket küldött Kádésból Edóm királyához, akik így szóltak: Ezt mondja testvéred, Izráel: „Te tudsz mindarról a nyomorúságról, amely mirajtunk esett. Atyáink lementek Egyiptomba, és hosszú ideig laktunk Egyiptomban, és nyomorgattak minket és atyáinkat az egyiptomiak. Akkor az ÚRhoz kiáltottunk, meghallgatta szavunkat, angyalt küldött, hogy kihozzon bennünket Egyiptomból. És íme, Kádésban vagyunk, a te határod szélén levő városban. Hadd menjünk át országodon! Nem vonulunk át sem mezőn, sem szőlőn, és kútvizet sem iszunk. Az országúton megyünk, és nem térünk se jobbra, se balra, míg átvonulunk országodon.” Edóm azonban azt felelte: Nem mehetsz át az országomon úgy, hogy fegyverrel ne vonuljak ellened! Izráel fiai azt mondták neki: Az országúton megyünk, és ha a te vizedet isszuk, magunk és jószágaink, megadjuk az árát. Nincs egyéb szándékunk, csak hogy gyalogszerrel átvonuljunk. Az pedig így felelt: Nem mehetsz át. És kivonult ellene Edóm sok néppel és hatalmas erővel. Mivel nem akarta Edóm megengedni Izráelnek, hogy átmenjen az országán, ezért Izráelnek ki kellett kerülnie. Azután elindultak Kádésból, és megérkezett Izráel fiainak egész gyülekezete a Hór-hegyhez. Így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz a Hór-hegynél, Edóm országának határán: Áron elődeihez takaríttatik. Nem megy be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adtam, mivel ellenszegültetek parancsaimnak Meríbá vizeinél. Vedd Áront és Eleázárt, a fiát, és vidd föl őket a Hór-hegyre. Vesse le Áron a ruháit, és öltöztesd föl azokba Eleázárt, a fiát, mert Áron népéhez takaríttatik, és meghal ott. Úgy cselekedett Mózes, ahogy az ÚR parancsolta, és fölmentek a Hór-hegyre az egész gyülekezet szeme láttára. Mózes levettette Áronnal a ruháit, és felöltöztette azokba Eleázárt, a fiát. És meghalt Áron ott a hegy tetején, Mózes és Eleázár pedig leszállt a hegyről. Amikor látta az egész gyülekezet, hogy Áron meghalt, harminc napig siratta őt Izráel egész háza. Amikor meghallotta a kánaáni Arád királya, aki dél felől lakott, hogy odaért Izráel az atárimi úton, megtámadta őket, és foglyokat ejtett közülük. Ekkor fogadalmat tett Izráel az ÚRnak, és azt mondta: Ha egyszer kezembe adod e népet, mindenestül eltörlöm városait. Az ÚR meghallgatta Izráel szavát, kezébe adta a kánaániakat, és el is törölte őket és városaikat. Ezért nevezte el azt a helyet Hormának. Majd elindultak a Hór-hegytől a Vöröstengerhez vivő úton, hogy megkerüljék Edóm földjét. De a nép lelke megkeseredett útközben, és így beszéltek Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok ki minket Egyiptomból? Hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincs kenyér, víz sincs, és e hitvány eledelt utálja a lelkünk. Ezért az ÚR mérges kígyókat bocsátott a népre, és azok megmardosták őket, ezért sokan meghaltak Izráel népéből. Akkor Mózeshez ment a nép, és azt mondták: Vétkeztünk, mert az ÚR ellen és teellened szóltunk. Imádkozzál az ÚRhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozott Mózes a népért. Majd azt mondta az ÚR Mózesnek: Készíts kígyót, és tűzd föl egy póznára. Ha valaki megmaratik, és föltekint arra, életben marad. Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. És az történt, hogy ha megmart valakit a kígyó, és az föltekintett a rézkígyóra, életben maradt. Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban. Óbótból is elindultak, és tábort ütöttek Ijjé-Abárimban, abban a pusztában, amely Móáb előtt van kelet felől. Onnan elindultak, és tábort ütöttek a Zered-patak völgyében. Majd onnan is továbbindultak, és tábort ütöttek az emóriak határában, az Arnón túlsó partján, a pusztában. Mert az Arnón Móáb határa Móáb és az emóriak között. Ezért van szó az ÚR hadainak könyvében Váhébról Szúfában és völgyekről az Arnónnál és a völgyek lejtőiről, amelyek Ár városa felé kanyarodnak, és elérik Móáb határát. Onnan Beérbe mentek. Ez az a kút, amelynél azt mondta az ÚR Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, és adok nekik vizet. Akkor énekelte Izráel ezt az éneket: Buzogj föl, ó, kút! Énekeljetek! Kút, amelyet fejedelmek ástak, a nép vezérei vájtak kormánypálcáikkal, vezérbotjaikkal. Majd a pusztából Mattánába mentek, és Mattánából Nahaliélba, és Nahaliélból Bámótba. Bámótból Gajba, abba a völgybe mentek, amely Móáb mezején van, a Piszgá csúcsánál, amely a sivatagra néz. Ekkor Izráel követeket küldött Szíhónhoz, az emóriak királyához ezzel az üzenettel: Hadd menjek át az országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. Az országúton megyünk, míg átvonulunk országodon. De nem engedte meg Szíhón Izráelnek, hogy átvonuljon területén, sőt egybegyűjtötte minden népét, és kivonult Izráel ellen a pusztába, és Jahacba érve megütközött Izráellel. De Izráel kardélre hányta őket, és elfoglalta földjét Arnóntól Jabbókig, az ammóni határig. Mert meg volt erősítve Ammón fiainak határa. Elfoglalta Izráel mindazokat a városokat, és megtelepedett az emóriak vá ro sai ban, Hesbónban és a hozzá tartozó falvakban. Mert Hesbón Szíhónnak, az emóriak királyának városa volt, aki hadat viselt Móáb előző királya ellen, és elvett minden földet az ő kezéből az Arnónig. Ezért mondják a példabeszédben: Jöjjetek Hesbónba! Épüljön és erősödjék Szíhón városa! Mert tűz csapott ki Hesbónból, láng Szíhón városából. Megemésztette Árt, Móáb városát, az Arnón menti magaslatok urait. Jaj neked, Móáb! Elvesztél, Kemós népe! Fiai földönfutókká lettek, leányai pedig Szíhónnak, az emóri királynak a foglyaivá. Lövöldöztünk rájuk, s elveszett minden Hesbóntól Díbónig, és elpusztítottuk Nófahig, egész Médebáig. Letelepedett tehát Izráel az emóriak földjén. Mózes kikémleltette Jazért, bevették városait, és kiűzte az ott levő emóriakat. Majd megfordultak, és fölmentek a Básánba vivő úton. Kijött ellenük Óg, Básán királya, ő és egész népe, hogy megütközzenek Edreiben. Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adtam őt, egész népét és földjét. Úgy cselekedjél vele, ahogy Szíhónnal, az emóriak királyával cselekedtél, aki Hesbónban lakott. És úgy megverték őt, fiait és egész népét, hogy egy sem maradt belőlük, azután elfoglalták az országot. Azután továbbindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Móáb mezőségén a Jordánon túl, Jerikóval szemben. Bálák, Cippór fia látta mindazt, amit Izráel cselekedett az emóriakkal. Nagyon megrémült Móáb a néptől, mivel sokan voltak. Móáb félt Izráel fiaitól. Ezért azt mondta Móáb Midján véneinek: Most lelegeli ez a sokaság minden környékünket, ahogy az ökör lelegeli a mező pázsitját. Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Móáb királya. Követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához a folyóvíz melletti Petórba, az ő népe fiainak földjére, hogy hívják őt e szavakkal: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, és íme, ellepte e föld színét, és megtelepszik velem szemben. Most azért kérlek, jöjj el, átkozd meg érettem e népet, mert erősebb nálam. Talán akkor legyőzhetem, megverjük őt, és kiűzhetem e földről. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, az áldott lesz, és akit te megátkozol, az átkozott lesz. Elmentek tehát Móáb vénei és Midján vénei, és a jövendőmondás díja a kezükben volt. Eljutottak Bálámhoz, és megmondták neki Bálák üzenetét. Ő pedig azt felelte nekik: Töltsétek itt az éjszakát, és feleletet adok nektek úgy, ahogy az ÚR szól nekem. Erre Móáb vezető emberei ott maradtak Bálámnál. Isten pedig eljött Bálámhoz, és azt mondta: Kik ezek a férfiak nálad? Bálám azt felelte Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya küldött énhozzám e szavakkal: Íme, e nép, amely kijött Egyiptomból, ellepte a föld színét. Most hát jöjj ide, átkozd meg azt érettem, talán megküzdhetek vele, és kiűzhetem őt. Isten azt mondta Bálámnak: Ne menj el velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az. Fölkelt tehát Bálám reggel, és azt mondta Bálák vezető embereinek: Térjetek vissza országotokba, mert nem akarja az ÚR megengedni nekem, hogy elmenjek veletek. Móáb vezető emberei fölkeltek, visszamentek Bálákhoz, és azt mondták: Nem akart Bálám eljönni velünk. Akkor Bálák még több, náluk tekintélyesebb főembert küldött. Ezek megérkeztek Bálámhoz, és azt mondták neki: Ezt mondja Bálák, Cippór fia: „Kérlek, ne vonakodjál eljönni hozzám! Mert igen-igen megtisztellek téged, és bármit mondasz nekem, megteszem. Jöjj hát el, kérlek, és átkozd meg nekem e népet!” Bálám pedig így felelt Bálák szolgáinak: Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nekem, nem hághatom át az ÚRnak, az én Istenemnek szavát, hogy bármit is tegyek, akár kicsit, akár nagyot. Mégis, kérlek, maradjatok itt ti is ma éjjel, hadd tudjam meg, mit szól ismét az ÚR nekem. Isten eljött Bálámhoz éjjel, és azt mondta neki: Ha azért jöttek e férfiak, hogy elhívjanak téged, kelj fel, menj el velük. De csak azt tedd, amit majd mondok neked. Fölkelt tehát Bálám reggel, megnyergelte a szamarát, és elment Móáb főembereivel. De Isten megharagudott, hogy elment. Megállt az ÚR angyala az úton, hogy ellenkezzék vele. Ő pedig a szamarán ügetett, és két szolgája volt vele. Amikor meglátta a szamár az ÚR angyalát, amint az úton áll, kivont fegyverrel a kezében, letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám pedig ütni kezdte a szamarát, hogy visszatérítse az útra. Azután megállt az ÚR angyala a szőlő ösvényén, ahol mindkét oldalon fal van. Amint meglátta a szamár az ÚR angyalát, a falhoz szorult, és Bálám lábát is odaszorította a falhoz, aki ezért ismét megverte. Az ÚR angyala pedig ismét továbbment, és megállt egy szoros helyen, ahol nem térhettek sem jobbra, sem balra. Amint meglátta a szamár az ÚR angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Erre megharagudott Bálám, és botjával megverte a szamarat. Ekkor megnyitotta az ÚR a szamár száját, és az azt mondta Bálámnak: Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem? Bálám pedig azt mondta a szamárnak: Mert megcsúfoltál engem! Bár volna fegyver a kezemben, most biztos megölnélek. Ekkor így szólt a szamár Bálámhoz: Hát nem a te szamarad vagyok-e, amelyen járni szoktál, amióta tied lettem, mind e mai napig? Hát szoktam-e veled így tenni? Ő így felelt: Nem. És megnyitotta az ÚR Bálám szemét, és látta az ÚR angyalát, amint az úton áll, és kivont fegyver van a kezében. Akkor meghajolt, és arcra borult. Az ÚR angyala pedig azt mondta neki: Miért verted meg a szamaradat immár háromszor? Íme, én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út énelőttem. Meglátott engem a szamár, és kitért előlem immár harmadjára. Ha nem tért volna ki előlem, most meg is öltelek volna, őt pedig életben hagytam volna. Bálám azt mondta az ÚR angyalának: Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz előttem az úton. Most azért, ha nem tetszik ez neked, visszatérek. Az ÚR angyala pedig azt mondta Bálámnak: Menj el e férfiakkal. De azt mondd, amit én mondok majd neked. Elment tehát Bálám Bálák fejedelmeivel. Amikor meghallotta Bálák, hogy jön Bálám, kiment elé Móáb egyik városába, amely az Arnón vidékén, a határ szélén van. Bálák azt mondta Bálámnak: Hát nem küldözgettem-e érted, hogy hívjanak téged? Miért nem jöttél hozzám? Hát talán nem tudlak megjutalmazni? Bálám pedig azt felelte Báláknak: Íme, eljöttem hozzád. De most szólhatok-e valamit magamtól? Ami mondanivalót Isten ad számba, azt mondom. És elment Bálám Bálákkal, és eljutottak Kirjat-Húcótba. Ott Bálák ökröket és juhokat vágatott, és elküldte Bálámnak és a főembereknek, akik vele voltak. Reggel pedig magához vette Bálák Bálámot, és fölvitte a Baal magas hegyére, hogy meglássa onnan a nép egy részét. Ekkor azt mondta Bálám Báláknak: Építs itt nekem hét oltárt, és készíts ide nekem hét bikát és hét kost. Bálák úgy cselekedett, ahogy Bálám meghagyta. Azután Bálák és Bálám mindegyik oltáron egyegy bikát és egy-egy kost áldozott. Majd azt mondta Bálám Báláknak: Állj meg égőáldozatod mellett, én pedig elmegyek. Talán elém jön az ÚR, és amit mutat nekem, azt elmondom neked. S elment egy kopasz oromra. Itt Isten Bálám elé ment, és azt mondta neki Bálám: A hét oltárt elrendeztem, és mindegyik oltáron egy-egy bikát és egy-egy kost áldoztam. Az ÚR pedig Bálám szájába adta igéjét, és azt mondta neki: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint szólj. Amikor visszatért hozzá, íme, az ő égőáldozata mellett állt ő és Móáb minden főembere. És elkezdte példabeszédét, és azt mondta: Arámból hozatott ide Bálák, Móáb királya kelet hegyeiről, és azt mondta: Jöjj, átkozd meg nekem Jákóbot, és jöjj, kárhoztasd Izráelt. Miért átkozzam azt, akit Isten nem átkoz, és miért szidalmazzam azt, akit az ÚR nem szidalmaz? A sziklák tetejéről nézem őt, a halmokról tekintek reá. Íme, olyan nép ez, amely egyedül fog lakni, és nem számítja magát a nemzetek közé. Ki számlálhatja meg Jákóbot – száma, mint a por – és Izráelnek csak a negyedrészét is? Bár halna meg lelkem az igazak halálával, és olyan lenne az én utolsó napom, mint az övé! Ekkor azt mondta Bálák Bálámnak: Mit teszel velem? Azért hoztalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, és íme, te igen megáldottad őket! Ő pedig így felelt: Hát nem arra kell-e vigyáznom, hogy csak azt szóljam, amit az ÚR ad a számba? Ekkor azt mondta neki Bálák: Kérlek, jöjj velem egy másik helyre, ahonnan láthatod azt a népet, mert csak egy részét látod, mindenestül nem látod. Onnan átkozd meg nekem őt. Az őrállók helyére vitte, a Piszgá tetejére, hét oltárt épített ott, és egy-egy bikát és egy-egy kost áldozott mindegyik oltáron. Majd azt mondta Báláknak: Állj meg itt égőáldozatod mellett, én pedig eléje megyek amoda. Az ÚR Bálám elé ment, igét adott a szájába, és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és e szerint beszélj. Amikor visszament hozzá, íme, az égőáldozata mellett állt, és Móáb főemberei is ővele. Azt kérdezte tőle Bálák: Mit szólt az ÚR? Ő pedig példabeszédbe kezdett, és azt mondta: Kelj fel, Bálák, és halljad! Figyelj rám, Cippór fia! Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené? Íme, parancsot kaptam, hogy áldjak. Ha ő áld, én azt nem másíthatom meg. Nem látott Jákóbban hamisságot, és nem látott Izráelben gonoszságot. Az ÚR, az ő Istene van ővele. Királynak szóló ujjongás hangzik benne. Isten hozta ki őket Egyiptomból, ereje olyan, mint a vadbivalyé. Mert nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézés Izráelen. Idejében megtudja Jákób és Izráel, hogy mit tesz Isten. Íme, ez a nép fölkel, mint nőstény oroszlán, és föltámad, mint hím oroszlán. Nem nyugszik, míg prédát nem eszik, és az elejtettek vérét nem issza. Akkor azt mondta Bálák Bálámnak: Ám ne átkozd, de ne is áldjad őt. Bálám erre így felelt Báláknak: Hát nem így szóltam neked: Amit az ÚR mond nekem, azt teszem? Ekkor azt mondta Bálák Bálámnak: Jöjj, kérlek, elviszlek téged egy másik helyre, talán jónak látja Isten, hogy onnan megátkozd nekem e népet. Elvitte tehát Bálák Bálámot a Peór csúcsára, amely a puszta felé néz. Ott azt mondta Bálám Báláknak: Építtess itt nekem hét oltárt, és készíts ide nekem hét bikát és hét kost. Bálák úgy tett, ahogy Bálám mondta, és minden oltáron egy-egy bikát és egy-egy kost áldozott. Amikor Bálám látta, hogy tetszik az ÚRnak, hogy megáldja Izráelt, nem folyamodott többé varázslatokhoz, mint azelőtt, hanem a puszta felé fordította az arcát. Mikor azután fölemelte Bálám a szemét, látta Izráelt törzsenként sátorozni, és rászállt az Isten Lelke. Akkor belekezdett példabeszédébe: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű ember szózata. Annak szózata, aki hallja Isten beszédét, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel: Mily szépek a sátraid, ó, Jákób, hajlékaid, ó, Izráel! Mint hosszan húzódó völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az ÚR ültette aloék, mint cédrusfák a vizek mellett! Kicsordul a víz vödreiből, vetését bő víz öntözi. Királya nagyobb Agágnál, és fölmagasztaltatik királysága. Isten hozta ki Egyiptomból, ereje olyan, mint a vadbivalyé. Megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival átveri. Lehever, nyugszik mint hím oroszlán és mint nőstény oroszlán. Ki kelti föl? Aki áld téged, áldott lesz, és aki átkoz téged, átkozott lesz. Ekkor fölgerjedt Bálák haragja Bálám ellen, összecsapta kezét, és azt mondta Bálámnak: Azért hívtalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet, és íme, igen megáldottad őket immár harmadjára. Most azért menekülj a helyedre. Mondtam, hogy igen megtisztellek, de íme, megfosztott téged az ÚR a tisztességtől. Bálám azt mondta Báláknak: Követeidnek is, akiket hozzám küldtél, nem megmondtam-e: Ha Bálák a házát ezüsttel és arannyal tele adná is nekem, az ÚR beszédét nem hághatom át, hogy magamtól jót vagy rosszat cselekedjem. Amit az ÚR szól, azt szólom. Most pedig, íme, elmegyek népemhez. Jöjj, hadd jelentsem ki még neked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel a távoli jövőben. És így kezdte példabeszédét: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek a szózata. Annak szózata, aki hallja Isten beszédét, és ismeri a Magasságos tudományát, és aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel. Látom őt, de nem most. Nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát, és összetöri Sét minden fiának koponyáját. Birtokba kerül Edóm, és birtokba kerül Széír, az ő ellensége is. Izráel hatalmasan cselekszik. Jákóbból uralkodó támad, és elveszti a városból azt, aki megmaradt. Amikor Amálékre nézett, így kezdte példabeszédét: Amálék első a nemzetek között, de végül mindenestül elvész. Amikor a kéniekre nézett, így kezdte példabeszédét: Erős a te lakhelyed, és sziklára raktad fészkedet. Mégis el fog pusztulni Kain, amikor fogságba visz Assúr. Megint példabeszédbe kezdett, és azt mondta: Ó, ki marad még életben, amikor Isten véghezviszi ezt? Hajók jönnek Kittím partjairól, nyomorgatják Assúrt, nyomorgatják Ébert, míg mindenestül el nem vész az is. Azután fölkelt Bálám, és elment, hogy visszatérjen hazájába. Bálák is elment a maga útján. Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, a nép paráználkodni kezdett Móáb leányaival, mert ők meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, és imádta az ő isteneiket. Odaszegődött Izráel BaalPeórhoz, az ÚR haragja pedig fölgerjedt Izráel ellen. Azt mondta az ÚR Mózesnek: Fogasd el e nép minden főemberét, és akasztasd föl őket az ÚR előtt fényes nappal, hogy elforduljon Izráelről az ÚR fölgerjedt haragja. Mózes tehát így szólt Izráel bíráihoz: Mindenki ölje meg a maga emberei közül azokat, akik odaszegődtek Baal-Peórhoz. Íme, épp akkor jött valaki Izráel fiai közül, és egy midjáni nőt hozott testvérei közé Mózes szeme láttára és Izráel fiai egész gyülekezetének szeme láttára. Azok pedig sírtak a gyülekezet sátrának bejáratánál. Amikor meglátta ezt Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, kilépett a gyülekezet közül, és kezébe vette dárdáját. Bement az izráeli férfi után a sátorba, és hason szúrta mindkettőjüket, mind az izráeli férfit, mind az asszonyt. És megszűnt a csapás Izráel fiai között. De meghaltak a csapás miatt huszonnégyezren. Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája elfordította haragomat Izráel fiairól, mivel haragom szerint bánt velük. Ezért nem pusztítom ki felindulásomban Izráel fiait. Mondd meg tehát: Íme, szövetségemet, a békesség szövetségét adom neki. Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mivel bosszút állt Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért. A megölt izráeli férfinak a neve pedig, akit a midjáni asszonnyal együtt öltek meg, Zimri volt, Szálu fia, a Simeon nemzetség háza népének főembere. A megölt midjáni asszony neve pedig Kozbi volt, Cúr leánya, akinek az atyja Midján egyik nemzetségének a feje volt. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Támadjátok meg a midjániakat, és verjétek le őket, mert megtámadtak titeket az ő cselszövéseikkel, amelyeket Peór és az ő húguk, Kozbi, az egyik midjáni fejedelem leánya révén szőttek ellenetek, akit megöltek a Peór miatt támadt csapás napján. A csapás után így szólt az ÚR Mózeshez és Eleázárhoz, Áron pap fiához: Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét húszesztendőstől fölfelé, atyáik háza népe szerint. Mindenkit, aki hadra fogható Izráelben. Mózes és Eleázár, a pap tehát így szólt hozzájuk Móáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval szemben: Vegyétek számba a népet, húszesztendőstől fölfelé, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Izráel fiai, akik kijöttek Egyiptom földjéről, ezek voltak: Izráel elsőszülöttje Rúben. Rúben fiai voltak: Hanók, tőle való a hanóki nemzetség, Pallútól a pallúi nemzetség. Hecróntól a hecróniak nemzetsége, Karmitól a karmiak nemzetsége. Ezek a rúbeni nemzetségek. Számuk negyvenháromezer-hétszázharminc. Pallú fia volt Eliáb. Eliáb fiai pedig Nemuél, Dátán és Abirám. Ez a Dátán és Abirám a gyülekezet főemberei voltak, akik Kórah csoportjával együtt föllázadtak Mózes és Áron ellen, az ÚR ellen támadva. Ezért a föld megnyitotta száját, és elnyelte őket Kórahhal annak a csoportnak a halálakor, mikor intő például a tűz kétszázötven férfit megemésztett. De Kórah fiai nem haltak meg. Simeon fiai nemzetségeik szerint ezek: Nemuéltól a nemuéli nemzetség, Jámíntól a jámíni nemzetség, Jákíntól a jákíni nemzetség. Zerahtól a zerahi nemzetség, Saultól a sauli nemzetség. Ezek Simeon nemzetségei: huszonkétezer-kétszáz. Gád fiai nemzetségeik szerint ezek: Cefóntól a cefóni nemzetség, Haggitól a haggi nemzetség, Súnitól a súni nemzetség. Oznitól az ozni nemzetség, Éritől az éri nemzetség, Aródtól az aródi nemzetség, Arélitól az aréli nemzetség. Ezek Gád fiainak nemzetségei, szám szerint negyvenezer-ötszáz. Júda fiai: Ér és Ónán. De Ér és Ónán meghalt Kánaán földjén. Júda fiai pedig nemzetségeik szerint ezek voltak: Sélától a sélái nemzetség, Pérectől a péreci nemzetség, Zerahtól a zerahi nemzetség. Pérec fiai ezek voltak: Hecróntól a hecróni nemzetség, Hámúltól a hámúli nemzetség. Ezek Júda nemzetségei, szám szerint hetvenhatezer-ötszáz. Issakár fiai nemzetségeik szerint ezek: Tólától a tólái nemzetség, Púvától a púvai nemzetség, Jásúbtól a jásúbi nemzetség, Simróntól a simróni nemzetség. Ezek Issakár nemzetségei, szám szerint hatvannégyezer-háromszáz. Zebulon fiai nemzetségeik szerint ezek: Szeredtől a szeredi nemzetség, Élóntól az élóni nemzetség, Jahleéltól a jahleéli nemzetség. Ezek Zebulon nemzetségei, szám szerint hatvanezer-ötszáz. József fiai nemzetségeik szerint ezek: Manassé és Efraim. Manassé fiai: Mákírtól a mákíri nemzetség. Mákír nemzette Gileádot. Gileádtól való a gileádi nemzetség. Ezek Gileád fiai: Íezertől az íezeri nemzetség, Hélektől a héleki nemzetség. Aszriéltól az aszriéli nemzetség, Sikemtől a sikemi nemzetség. Semidától a semidái nemzetség és Héfertől a héferi nemzetség. Celofhádnak pedig, Héfer fiának nem voltak fiai, csak leányai. Celofhád leányainak nevei: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá. Ezek Manassé nemzetségei; a számuk ötvenkétezer-hétszáz. Efraim fiai pedig nemzetségeik szerint ezek voltak: Sútelahtól a sútelahi nemzetség, Bekertől a bekeri nemzetség, Tahantól a tahani nemzetség. Sútelah fia volt Érán, akitől az éráni nemzetség való. Ezek Efraim fiainak nemzetségei, szám szerint harmickétezer-ötszáz. Ezek voltak József fiai nemzetségeik szerint. Benjámin fiai nemzetségeik szerint ezek: Belától a belai nemzetség, Asbéltól az asbéli nemzetség, Ahirámtól az ahirámi nemzetség. Súfámtól a súfámi nemzetség, Húfámtól a húfámi nemzetség. Bela fiai voltak: Ard és Naamán. Ardtól az ardi nemzetség, Naamántól a naamáni nemzetség. Ezek Benjámin fiai nemzetségeik szerint; a számuk összesen negyvenötezer-hatszáz. Ezek Dán fiai nemzetségeik szerint: Súhámtól a súhámi nemzetség. Ezek Dán nemzetségei: nemzetségeik szerint a súhámiak minden nemzetsége, szám szerint hatvannégyezer-négyszáz. Ásér fiai nemzetségeik szerint ezek: Jimnától a jimnái nemzetség, Jisvitől a jisvi nemzetség, Beriától a beriai nemzetség. Beria fiaitól: Hebertől a heberi nemzetség, Malkiéltól a malkiéli nemzetség. Ásér leányának a neve Szerah volt. Ezek Ásér fiainak nemzetségei, szám szerint ötvenháromezer-négyszáz. Naftáli fiai nemzetségeik szerint ezek: Jahceéltől a jahceéli nemzetség, Gúnitól a gúni nemzetség. Jécertől a jéceri nemzetség, Sillémtől a sillémi nemzetség. Ezek Naftáli fiai nemzetségeik szerint. Számuk negyvenötezer-négyszáz. Ez Izráel fiainak száma: hatszázegyezer-hétszázharminc fő. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezek között kell fölosztani a földet örökségül, neveik és számuk szerint. A nagyobb létszámúnak adj nagyobb örökséget, a kisebb létszámúnak pedig kisebbet. Mindegyik az ő száma szerint kapjon örökséget. De sorsvetéssel osszátok föl a földet. Atyjuk törzseinek nevei szerint örököljenek. Sorsvetéssel osszátok ki az örökséget a nagyoknak és a kicsiknek egyaránt. Ezek voltak a léviták nemzetségéből számba vettek: Gérsóntól a gérsóni nemzetség, Keháttól a keháti nemzetség, Meráritól a merári nemzetség. Ezek Lévi nemzetségei: a libni nemzetség, a hebróni nemzetség, a mahli nemzetség, a músi nemzetség, a kórahi nemzetség. Kehát nemzette Amrámot. Amrám felesége Jókebed volt, Lévi leánya, aki Egyiptomban született. Ő szülte Amrámnak Áront, Mózest és lánytestvérüket, Mirjámot. Áronnak született Nádáb, Abihú, Eleázár és Ítámár. De Nádáb és Abihú meghalt, mert idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt. Az ő számuk huszonháromezer férfi, egy hónapostól fölfelé. De ezeket nem Izráel fiaival együtt vették számba, mivel nem kaptak örökséget Izráel fiai között. Ezeket vette számba Mózes és Eleázár pap, ők vették számba Izráel fiait Móáb mezőségén, Jerikóval szemben, a Jordán mellett. Ezek között azonban nem volt már senki azok közül, akiket Mózes és Áron pap akkor vett számba, amikor Izráel fiait a Sínai-pusztában vették számba. Mert az ÚR azt mondta róluk: Bizony meghalnak a pusztában. És senki sem maradt meg közülük, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. Azután előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia volt, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak fia volt. Ezek pedig leányainak nevei: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá. Mózes, Eleázár pap, a vezető emberek és az egész gyülekezet elé álltak a gyülekezet sátrának bejáratánál, és azt mondták: Atyánk meghalt a pusztában. De nem volt azok között, akik lázadást szítottak az ÚR ellen Kórah csoportjában, hanem a saját bűnéért halt meg, és nem voltak fiai. Miért vesszen ki atyánk neve a nemzetségéből azért, mert nem volt fia? Adj nekünk örökséget atyánk testvérei között. Mózes pedig az ÚR elé vitte ügyüket. Az ÚR azt mondta Mózesnek: Helyesen szólnak Celofhád leányai. Adj nekik örökségi birtokot atyjuk testvérei között, és juttasd nekik atyjuk örökségét. Izráel fiainak pedig így szólj: Ha valaki meghal, és nincs fia, akkor adjátok örökségét a leányának. Ha pedig nincs leánya, akkor adjátok örökségét a testvéreinek. Ha pedig nincsenek testvérei, akkor adjátok az örökségét atyja testvéreinek. Ha pedig nincsenek az atyjának testvérei, akkor adjátok az örökségét annak, aki a legközelebbi rokona a nemzetségében; azé legyen. Legyen ez Izráel fiai között törvényes rendelkezés, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj föl ide az Abárim-hegyre, és tekintsd meg azt a földet, amelyet Izráel fiainak adtam. Miután pedig megláttad, te is népedhez takaríttatsz, amint odakerült testvéred, Áron is. Mert föllázadtatok parancsom ellen a Cin-pusztában, amikor perlekedett a gyülekezet, és nem dicsőítettetek meg engem ama vizeknél az ő szemük előtt, a Meríbá vizeinél Kádésban, a Cin-pusztában! Ekkor így szólt Mózes az ÚRhoz: Az ÚR, a minden élőnek lelket adó Isten, rendeljen férfiút e gyülekezet élére, aki kimenjen és bemenjen előttük, kivigye és bevigye őket, hogy ne legyen az ÚR gyülekezete olyan, mint a pásztor nélkül való juhok. Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, azt a férfiút, akiben van lélek. Tedd őreá a kezedet, állítsd Eleázár pap elé és az egész gyülekezet elé, és bízd meg őt a szemük láttára. Adj neki a hatalmadból, hogy hallgasson rá Izráel fiainak egész gyülekezete. Azután álljon Eleázár pap elé, és kérjen döntést az ÚRtól az urím sorsvetése útján. Az ő szava szerint induljanak harcba, és az ő szava szerint térjenek haza Izráel minden fiával, az egész gyülekezettel együtt. Úgy cselekedett tehát Mózes, ahogy az ÚR parancsolta neki. Vette Józsuét, Eleázár pap és az egész gyülekezet elé állította, rátette a kezét, és megbízást adott neki úgy, ahogy az ÚR meghagyta Mózes által. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Vigyázzatok arra, hogy a megszabott időben mutassátok be a nekem szóló áldozatot, az én kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul. Mondd meg nekik: Ezt a tűzáldozatot mutassátok be az ÚRnak: naponként két ép, egyesztendős bárányt állandó égőáldozatul. Az egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig este készítsd el. És egy efa finomliszt tizedrészét ételáldozatul egy hín sajtolt olaj negyedrészével összegyúrva. Állandó égőáldozat ez, amelyet a Sínai-hegyen rendeltem el kedves illatú tűzáldozatul az ÚRnak. A hozzá tartozó italáldozat pedig egy hín negyedrésze legyen egy-egy bárányhoz. A szentélyben öntsd ki a jó borból való italáldozatot az ÚR elé. A második bárányt estefelé készítsd el, s ugyanolyan étel- és italáldozatot készíts hozzá, mint reggel, jó illatú tűzáldozatul az ÚRnak. Szombatnapon pedig két ép, egyesztendős bárányt áldozz és kéttized efa olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul a hozzá tartozó italáldozattal együtt. Ezt a szombati állandó égőáldozatot be kell mutatni szombatonként az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó italáldozaton kívül. Hónapjaitok első napján is mutassatok be az ÚRnak egészen elégő áldozatul két bikaborjút, egy kost és hét ép, egyesztendős bárányt. Mindegyik bikához adjatok háromtized efa olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul, egy-egy kos mellé pedig kéttized efa olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul. Egy-egy bárány mellé pedig egy-egy tized efa olajjal kevert finomlisztet ételáldozatul. Égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak. A hozzájuk való italáldozat pedig fél hín bor legyen egy bikához, egyharmad hín egy koshoz és egynegyed hín egy bárányhoz. Ez az újhold égőáldozata havonként, az esztendő hónapjai szerint. Egy kecskebakot is készítsetek el bűnért való áldozatul az ÚRnak az állandó égőáldozaton kívül, italáldozatával együtt. Az első hónapban pedig, a hónap tizennegyedik napján kezdődik az ÚR páskája. E hó tizenötödik napján is ünnep van. Hét napon át kovásztalan kenyeret kell enni. Az első napon szent összegyülekezés legyen. Semmi hétköznapi munkát ne végezzetek, hanem tűzáldozatul mutassatok be elégő áldozatot az ÚRnak: két fiatal bikát, egy kost, hét egyesztendős bárányt, amelyek épek legyenek. A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal kevert finomliszt legyen: a bikához háromtized, a koshoz kéttized vékával adjatok. Egy-egy bárány mellé egy-egy tizedrészt adjatok bárányonként. És bűnért való áldozatul egy bakot mutassatok be, hogy engesztelés legyen értetek. A reggeli égőáldozaton kívül, amely állandó égőáldozat, készítsétek el ezeket is. Ezek szerint készítsétek el naponként, hét napon át az ÚR kedves illatú tűzáldozati eledelét. Az állandó égőáldozaton kívül kell elkészíteni a hozzá tartozó italáldozattal együtt. A hetedik napon is legyen szent összegyülekezésetek. Semmi hétköznapi munkát ne végezzetek. A zsengék napján is, amikor új ételáldozatot mutattok be az ÚRnak, azaz a hetek ünnepén, legyen szent összegyülekezésetek. Semmi hétköznapi munkát ne végezzetek, hanem mutassatok be kedves illatú égőáldozatul az ÚRnak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős bárányt. A hozzájuk tartozó ételáldozat háromtized efa olajjal kevert finomliszt legyen mindegyik bikához, két tized egy koshoz, a hét bárányhoz pedig egy-egy tizedrész bárányonként. Egy kecskebakot is mutassatok be, hogy engesztelés legyen értetek. Az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton kívül készítsétek el ezeket. Épek legyenek italáldozatukkal együtt. A hetedik hónapban, a hónap első napján szent összegyülekezésetek legyen. Semmi hétköznapi munkát ne végezzetek. A kürtzengés napja ez nektek. Készítsetek elégő áldozatot kedves illatul az ÚRnak: egy bikaborjút, egy kost, hét ép, egyesztendős bárányt, hozzájuk ételáldozatul háromtized efa olajjal kevert finomlisztet a bikához, kéttized részt a koshoz és bárányonként egyegy tizedrészt a bárányhoz. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul, hogy engesztelés legyen értetek. Az újhold napján végzendő egészen elégő áldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton kívül, az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó ételáldozaton és italáldozataikon kívül az ő rendjük szerint legyen ez kedves illatú tűzáldozat az ÚRnak. A hetedik hónap tizedik napján is szent összegyülekezésetek legyen. Tartóztassátok meg magatokat, semmi munkát ne végezzetek! Vigyetek az ÚRnak kedves illatú elégő áldozatul egy bikaborjút, egy kost, hét hibátlan, egyesztendős bárányt, amelyek épek legyenek, és hozzájuk tartozó ételáldozatul háromtized efa olajjal kevert finomlisztet a bikához, kéttized részt a koshoz és bárányonként egy-egy tizedrészt a bárányhoz. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul az engesztelésre való bűnáldozaton kívül és az állandó égőáldozaton, a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. A hetedik hónap tizenötödik napján is szent összegyülekezésetek legyen. Semmi hétköznapi munkát ne végezzetek, és az ÚR ünnepét hét napig ünnepeljétek. Vigyetek az ÚRnak egészen elégő áldozatot kedves illatú tűzáldozatul: tizenhárom bikaborjút, két kost, tizennégy egyesztendős bárányt, amelyek mind hibátlanok legyenek. Hozzájuk ételáldozatul olajjal kevert finomliszt legyen, háromtized efát egy-egy bikához mind a tizenhárom bikánál, kéttized vékával egy-egy koshoz mind a két kosnál, egy-egy tized részt minden bárány mellé a tizennégy báránynál. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. A második napon pedig tizenkét bikaborjút, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt. A hozzájuk járó étel- és italáldozat pedig a bikák, a kosok, a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. Harmadnap pedig tizenegy bikaborjút, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt, a hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bikák, a kosok és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Vigyetek egy kecskebakot is bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. Negyednapon pedig tíz bikaborjút, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt, a hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bikák, a kosok és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Egy kecskebakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. Ötödnapon kilenc bikaborjút, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt. A hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bikák, a kosok és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Egy bakot bűnért való egészen elégő áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. Hatodnapon nyolc bikát, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt. A hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bikák, a kosok és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Egy bakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. A hetedik napon pedig hét bikát, két kost, tizennégy ép, egyesztendős bárányt. A hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bikák, a kosok és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. Egy bakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton kívül és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. A nyolcadik napon záróünnepet tartsatok, semmi hétköznapi munkát ne végezzetek. Vigyetek az ÚRnak egészen elégő áldozatot kedves illatú tűzáldozatul: egy bikát, egy kost, hét ép, egyesztendős bárányt. A hozzájuk tartozó étel- és italáldozat a bika, a kos és a bárányok száma szerint a szokásnak megfelelő legyen. És egy bakot bűnért való áldozatul az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó étel- és italáldozaton kívül. Ezeket áldozzátok az ÚRnak a ti ünnepeiteken azokon kívül, amiket fogadalomból és szabad akaratból mutattok be égőáldozatul, hálaáldozatul, étel- és italáldozatul. És elmondta Mózes Izráel fiainak mindazt, amit az ÚR parancsolt neki. Majd így szólt Mózes Izráel fiainak a törzsfőihez: Ezt parancsolta az ÚR: ha egy férfi fogadalmat tesz az ÚRnak, vagy esküt tesz arra, hogy megtartóztatja magát, ne szegje meg szavát, hanem úgy tegyen, ahogy kimondta. Ha pedig nő tesz fogadalmat az ÚRnak, és annak megtartására kötelezi magát még apja házában, lány korában, s apja hallja a fogadalmát és azt, hogy fogadalommal kötelezte el magát, és nem ellenezte az apja, akkor megáll minden fogadalma; minden elkötelezés fönnáll, amelylyel elkötelezte magát. Ha pedig megtiltja azt az apja azon a napon, amelyen hallotta, nem áll fönn semmi fogadalma és elkötelezése, amellyel elkötelezte magát, és az ÚR is megbocsát neki, mert apja tiltotta meg azt. Ha pedig férjhez megy, és így terhelik őt a fogadalmai vagy ajkán kiszalasztott szava, amellyel elkötelezte magát, és hallja a férje, és nem szól ellene azon a napon, amelyen hallotta azt, akkor fönnállnak fogadalmai. Elkötelezései is fönnállnak, amelyekkel elkötelezte magát. Ha pedig azon a napon, amelyen hallja a férje, megtiltja azt, akkor érvénytelenné teszi annak fogadalmát, amelyet magára vett, és az ajkán kiszalasztott szavát, amellyel elkötelezte magát. Az ÚR is megbocsát neki. De az özvegyasszonynak és a férjétől elbocsátottnak minden fogadalma fönnáll, amellyel elkötelezi magát. Ha pedig egy asszony férje házában tesz fogadalmat, vagy esküvéssel kötelezi magát valami megtartására, ha hallotta a férje, és nem szól ellene, nem tiltja meg azt, akkor minden fogadalma fennáll. Minden elkötelezése fennáll, amellyel elkötelezte magát. De ha a férje teljesen érvénytelenné teszi azokat azon a napon, amelyen hallotta, nem áll fenn többé semmi, ami az ő ajkán kijött, sem fogadalma, sem az ő maga elkötelezése. A férje érvénytelenné tette azokat, és az ÚR megbocsát neki. Minden fogadalmát és minden esküvéssel való elkötelezését a maga megtartóztatására a férje teszi érvényessé vagy érvénytelenné. Ha a férje egyáltalán nem szól neki egy egész napig, akkor megerősíti minden fogadalmát vagy minden elkötelezését, amelyet magára vett. Megerősíti azokat, mert nem szólt neki azon a napon, amelyen hallotta. Ha pedig később érvényteleníti azokat, miután hallotta, ő hordozza az asszony bűnének terhét. Ezeket a rendelkezéseket parancsolta az ÚR Mózesnek a férjre és feleségére, az apára és leányára vonatkozólag, amikor az még leánykorában apja házában van. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Állj bosszút Izráel fiaiért a midjániakon, azután népedhez takaríttatsz. Ezért így szólt Mózes a néphez: Készítsetek föl férfiakat magatok közül a harcra, és induljanak Midján ellen, hogy bosszút álljanak az ÚRért Midjánon. Izráel minden törzséből törzsenként ezret-ezret küldjetek a harcba. Kiválogattak tehát Izráel sokaságából törzsenként ezret, tizenkétezer fölfegyverzett embert. Azután elküldte őket Mózes a harcba, törzsenként ezret, és velük Fineást, Eleázár pap fiát is, mivel a szent edények és a riadókürtök az ő keze alatt voltak. És harcoltak Midján ellen, ahogy megparancsolta az ÚR Mózesnek, és megöltek minden férfit. Az áldozatul esettekkel együtt megölték Midján királyait is: Evit, Rekemet, Cúrt, Húrt és Rebát, Midján öt királyát. Bálámot, Beór fiát is megölték fegyverrel. A midjániak feleségeit és kisdedeiket azonban foglyul ejtették Izráel fiai, és elzsákmányolták minden jószágukat, minden nyájukat és egész vagyonukat. Fölperzseltek minden várost és minden falut, ahol a midjániak laktak. Azután az egész zsákmányt, minden embert és állatot odavittek Mózeshez, Eleázár paphoz és Izráel fiainak gyülekezetéhez, a foglyokat és a megszerzett zsákmányt a táborba, Móáb síkságán a Jordán mellett, Jerikóval szemben. Kiment tehát Mózes, Eleázár pap és a gyülekezet minden vezetője eléjük a táboron kívülre. De Mózes megharagudott a sereg vezetőire, az ezredesekre és századosokra, akik megjöttek a harcból. Azt mondta nekik Mózes: Hát ti életben hagytátok az összes asszonynépet? Pedig ők voltak, akik Izráel fiait Bálám tanácsára hűtlenségre bírták az ÚR ellen Peór kedvéért. Ezért érte csapás az ÚR gyülekezetét. Most azért öljetek meg minden fiúgyermeket és minden asszonyt, aki már volt együtt férfival. De hagyjatok életben magatoknak minden leánygyermeket, aki még nem volt együtt férfival. Ti pedig maradjatok a táboron kívül hét napig. Aki pedig megölt valakit, és aki hullát érintett, mind tisztítsa meg magát a harmadik és a hetedik napon a foglyaival együtt; minden ruhát, minden bőrből való holmit, minden kecskeszőrből való készítményt és minden faeszközt tisztítsatok meg. Eleázár pap pedig azt mondta a katonáknak, akik a harcból visszatértek: Ez a törvény rendelkezése, amelyet az ÚR parancsolt Mózesnek: Az aranyat, az ezüstöt, a rezet, a vasat, az ónt és az ólmot mindenképpen, de minden egyebet is, ami állja a tüzet, vigyétek át a tűzön, és megtisztul, de a tisztító vízzel is tisztítsátok meg. Minden mást pedig, ami nem állja a tüzet, vízen vigyetek át. Ruhátokat pedig mossátok ki a hetedik napon, és tiszták lesztek. Utána bemehettek a táborba. Újra szólt az ÚR Mózesnek, és azt mondta: Vedd számba a megszerzett prédát, az embereket és az állatokat Eleázár pappal és a gyülekezet családfőivel. Felezd meg a prédát a harcolók és az egész gyülekezet között. Vegyél egy részt az ÚRnak a harcoló férfiaktól, ötszázból egyet az emberek közül és az ökrök, a szamarak és a juhok közül ugyanúgy. Az ő fele részükből vegyétek el ezt, és adjad Eleázár papnak az ÚRnak szóló felemelt áldozatul. Az Izráel fiainak járó fele részből pedig ötvenenként végy el egy prédát emberekből, ökrökből, szamarakból, juhokból és minden állatból. Add azokat a lévitáknak, akik az ÚR hajlékáról gondoskodnak. És úgy cselekedett Mózes és Eleázár, a pap, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. A préda, azaz annak a zsákmánynak maradéka, amelyet a harcoló nép zsákmányolt, hatszázhetvenötezer juh, hetvenkétezer ökör és hatvanegyezer szamár volt. A leányok közül emberi lélek, aki nem volt együtt férfival, összesen harminckétezer volt. Ez volt az egyik fele a harcból hazatértek zsákmányának: háromszázharminchétezer-ötszáz juh. Az ÚR része pedig a juhokból hatszázhetvenöt volt. Az ökör pedig harminchatezer, és azokból az ÚR része hetvenkettő. A szamár harmincezerötszáz volt, belőlük az ÚR része hatvanegy. Emberi lélek pedig tizenhatezer volt, ebből az ÚR része harminckét lélek. Ezután Mózes az ÚR részét fölemelt áldozatul Eleázár papnak adta, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Az Izráel fiaira eső másik fele részt elvette Mózes a harcosoktól. A zsákmány gyülekezetre eső fele része ez volt: háromszázharminchétezer-ötszáz juh, harminchatezer marha, harmincezer-ötszáz szamár, ember pedig tizenhatezer lélek. Az Izráel fiaira eső fele részből pedig egyetegyet vett el Mózes minden ötvenből, emberekből és állatokból egyaránt, és a lévitáknak adta őket, akik az ÚR hajlékáról gondoskodnak, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Akkor odamentek Mózeshez a hadsereg vezetői, az ezredesek és századosok, és azt mondták Mózesnek: Mi, a te szolgáid megszámláltuk a harcosokat, akik a kezünk alatt voltak, és senki sem veszett el közülünk. Ezért mindenki elhozta az ÚRnak szóló áldozatul, amit talált: aranyeszközöket, karláncokat, karpereceket, gyűrűket, fülbevalókat, nyakláncokat, hogy engesztelést szerezzenek nekünk az ÚR előtt. Mózes és Eleázár pap átvette tőlük az aranyat és az összes ékszerfélét. Az összes arany, amelyet az ezredesek és századosok fölajánlottak az ÚRnak, tizenhatezer-hétszázötven sékel volt. A harcosok közül mindenki zsákmányolt magának is. Miután elvette Mózes és Eleázár pap az aranyat az ezredesektől és századosoktól, bevitték a gyülekezet sátrába, az ÚR elé, emlékeztetőül Izráel fiaira. Rúben és Gád fiainak igen sok jószáguk volt. Amikor látták Jazér és Gileád földjét, hogy íme, az a hely állattartásra alkalmas, odamentek Gád és Rúben fiai, és így szóltak Mózeshez, Eleázárhoz, a paphoz és a gyülekezet vezető embereihez: Atárót, Díbón, Jazér, Nimrá, Hesbón, Elálé, Szebám, Nebó és Beón, az a föld, amelyet megvert az ÚR az Izráel fiainak gyülekezete előtt, állattartásra való, szolgáidnak pedig sok jószáguk van. Majd azt mondták: Ha megnyertük tetszésedet, hadd kapják ezt a földet örökségül szolgáid, és ne vigyél át minket a Jordánon. Mózes pedig azt felelte Gád fiainak és Rúben fiainak: Testvéreitek harcba vonulnak, ti pedig itt maradnátok?! Miért akarjátok elbátortalanítani Izráel fiainak szívét attól, hogy bemenjenek arra a földre, amelyet az ÚR nekik adott? Atyáitok is így tettek, amikor elküldtem őket Kádés-Barneából, hogy nézzék meg azt a földet. Fölmentek az Eskól-völgyig, megnézték a földet, és elbátortalanították Izráel fiainak szívét attól, hogy bemenjenek arra a földre, amelyet az ÚR nekik adott. Ezért föllobant az ÚR haragja azon a napon, és így esküdött meg: Az Egyiptomból feljött emberek húszesztendőstől fölfelé nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mivel nem követtek engem tökéletesen. Kivéve a kenizzi Kálébot, Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők tökéletesen követték az URat. Föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és negyven esztendeig hagyta őket bolyongani a pusztában, amíg el nem pusztult az az egész nemzedék, amely gonoszt cselekedett az ÚR szemében. És íme, most fölkeltetek atyáitok nyomán ti, bűnös emberek maradékai, hogy az ÚR fellobant haragjának tüzét még növeljétek Izráel ellen! Ha elfordultok az ő útjaitól, még tovább is ott hagyja Izráelt bolyongani a pusztában, és elvész miattatok az egész nép! Ekkor közelebb mentek hozzá, és azt mondták: Állatainknak juhaklokat és kicsinyeinknek városokat építünk itt, mi magunk pedig fölfegyverkezve, készséggel megyünk Izráel fiai előtt, míg bevisszük őket a lakóhelyükre. Gyermekeink pedig a kerített városokban maradnak e föld lakosai miatt. Nem térünk vissza addig a házainkba, amíg Izráel fiai közül ki-ki meg nem kapja a maga örökségét. Mert nem kívánunk tőlük részt az örökségből a Jordánon túl és tovább, mert már jutott nekünk örökség a Jordánon innen, keleten. Ekkor azt mondta nekik Mózes: Ha azt cselekszitek, amit mondtatok, hogy az ÚR előtt fölfegyverkeztek a harcra, és átmegy közületek mindenki mint fegyveres a Jordánon az ÚR színe előtt, amíg ő ki nem űzi az ellenségeit maga elől, és ha csak azután tértek vissza, ha az a föld meghódol az ÚR előtt, akkor ártatlanok lesztek őelőtte és Izráel szemében, és örökségül kapjátok ezt a földet az ÚRtól. De ha nem így cselekszetek, íme, vétkeztek az ÚR ellen. És tudjátok meg, hogy vétketek büntetése utolér titeket! Építsetek magatoknak városokat kicsinyeitek számára és aklokat juhaitoknak. De amit fogadtatok, azt tartsátok meg. Ekkor így szóltak Gád fiai és Rúben fiai Mózeshez: Szolgáid úgy tesznek, ahogy te parancsolod, urunk. Kicsinyeink, feleségeink, juhaink és mindenféle állataink ott maradnak Gileád városaiban, szolgáid pedig átmennek mindnyájan fölfegyverkezve harcolni az ÚR előtt, ahogy az én uram mondja. Parancsot adott azért felőlük Mózes Eleázárnak, a papnak és Józsuénak, Nún fiának és az Izráel fiainak törzseiből való családfőknek. Azt mondta nekik Mózes: Ha Gád fiai és Rúben fiai mindnyájan átmennek veletek a Jordánon fölfegyverkezve az ÚR színe előtt, és meghódol a föld előttetek, akkor adjátok nekik birtokul Gileád földjét. Ha azonban nem kelnek át veletek fegyveresen, akkor köztetek kapjanak birtokot Kánaán földjén. Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogy az ÚR meghagyta szolgáidnak. Átmegyünk fegyveresen az ÚR színe előtt Kánaán földjére, de örökségünk birtoka legyen itt, a Jordánon innen. Nekik adta tehát Mózes (tudniillik Gád fiainak, Rúben fiainak és József fiának, Manassé fél törzsének) Szíhónnak, az emóriak királyának országát és Ógnak, Básán királyának országát, azt a területet a rajta lévő városokkal és határaikkal együtt és a környező területek városait. Fölépítették Gád fiai Díbónt, Atárótot, Aróért, AtrótSófánt, Jazért, Jogbohát, Bét-Nimrát és BétHáránt, ezeket a bekerített városokat és hozzá a juhaklokat. Rúben fiai pedig fölépítették Hesbónt, Elálét, Kirjátaimot, Nebót, Baal-Meónt, amelyeknek megváltoztatták a nevét, továbbá Szibmát. Ezeket a neveket adták azoknak a városoknak, amelyeket fölépítettek. Mákírnak, Manassé fiának a fiai pedig Gileádba vonultak, bevették, és kiűzték az ott lakó emóriakat. Mózes Gileádot Mákírnak, Manassé fiának adta, és az ott telepedett le. Jáír pedig, Manassé fia, elment, bevette a hozzájuk tartozó falvakat, és Jáír falvainak nevezte őket. Nóbah is elment, bevette Kenátot és városait, és Nóbahnak nevezte el a maga nevéről. Ezek Izráel fiainak szálláshelyei, amióta seregeik kijöttek Egyiptom földjéről, Mózes és Áron vezetésével. Mózes ugyanis az ÚR parancsára följegyezte elindulásukat táborhelyeikről. Ezek a ő szálláshelyeik, ahonnan elindultak: Ramszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján indultak el. A páska után való napon jöttek ki az ÚR fölemelt kezével Izráel fiai egész Egyiptom szeme láttára, miközben az egyiptomiak sorra temették azokat az elsőszülöttjeiket, akiket megölt az ÚR közülük, mikor ítéletet tartott isteneiken. Tehát Izráel fiai elindultak Ramszeszből, és tábort ütöttek Szukkótban. Elindultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, amely a puszta szélén van. Elindultak Étámból, és Pí-Hahírót felé fordultak, amely Baal-Cáfón előtt van, és tábort ütöttek Migdól előtt. Elindultak Pí-Hahírótból, és átmentek a tengeren átkelve a pusztába. Háromnapi járóföld megtétele után az Étám-pusztában tábort ütöttek Márában. Elindultak Márából, és eljutottak Élimbe. Élimben tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Tábort ütöttek ott. Elindultak Élimből, és tábort ütöttek a Vörös-tenger mellett. Továbbindultak a Vörös-tengertől, és tábort ütöttek a Szin-pusztában. Elindultak a Szin-pusztából, és tábort ütöttek Dofkában. Elindultak Dofkából, és tábort ütöttek Álúsban. Elindultak Álúsból, és tábort ütöttek Refídímben. De ott nem volt a népnek ivóvize. Elindultak Refídímből, és tábort ütöttek a Sínai-pusztában. Elindultak a Sínai-pusztából, és tábort ütöttek Kibrót-Hattaavában. Elindultak KibrótHattaavából, és tábort ütöttek Hacérótban. Elindultak Hacérótból, és tábort ütöttek Ritmában. Elindultak Ritmából, és tábort ütöttek Rimmón-Perecben. Elindultak Rimmón-Perecből, és tábort ütöttek Libnában. Elindultak Libnából, és tábort ütöttek Risszában. Elindultak Risszából, és tábort ütöttek Kehélátában. Elindultak Kehélátából, és tábort ütöttek a Seferhegynél. Elindultak a Sefer-hegytől, és tábort ütöttek Harádában. Elindultak Harádából, és tábort ütöttek Makhélótban. Elindultak Makhélótból, és tábort ütöttek Tahatban. Elindultak Tahatból, és tábort ütöttek Terahban. Elindultak Terahból, és tábort ütöttek Mitkában. Elindultak Mitkából, és tábort ütöttek Hasmónában. Elindultak Hasmónából, és tábort ütöttek Mószérótban. Elindultak Mószérótból, és tábort ütöttek Bené-Jaakánban. Elindultak Bené-Jaakánból, és tábort ütöttek Hór-Haggidgádban. Elindultak HórHaggidgádból, és tábort ütöttek Jotbátában. Elindultak Jotbátából, és tábort ütöttek Abrónában. Elindultak Abrónából, és tábort ütöttek Ecjón-Geberben. Elindultak Ecjón-Geberből, és tábort ütöttek a Cin-pusztában levő Kádésban. Elindultak Kádésból, és tábort ütöttek a Hór-hegynél, Edóm földjének szélén. Ekkor Áron pap fölment a Hór-hegyre az ÚR rendelése szerint, és meghalt ott az Izráel fiainak Egyiptom földjéről való kijövetele utáni negyvenedik esztendőben, az ötödik hónapban, a hónap elsején. Áron pedig százhuszonhárom esztendős volt, amikor meghalt a Hór-hegyen. Akkor meghallotta a kánaáni Arád királya (aki dél felől lakott Kánaán földjén), hogy jönnek Izráel fiai. Azok pedig elindultak a Hór-hegytől, és tábort ütöttek Calmónában. Elindultak Calmónából, és tábort ütöttek Púnónban. Elindultak Púnónból, és tábort ütöttek Óbótban. Elindultak Óbótból, és tábort ütöttek Ijjé-Háabárimban, Móáb határán. Elindultak Ijjímből, és tábort ütöttek Díbón-Gádban. Elindultak Díbón-Gádból, és tábort ütöttek Almón-Diblátaimban. Elindultak Almón-Diblátaimból, és tábort ütöttek az Abárim-hegységnél, a Nébóval szemben. Elindultak az Abárim-hegységtől, és tábort ütöttek Móáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval szemben. Ott táboroztak a Jordán mellett Bét-Hajjesimóttól ÁbélHassittimig Móáb mezőségén. Így szólt az ÚR Mózesnek Móáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval szemben: Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Amikor átmentek a Jordánon Kánaán földjére, akkor űzzétek ki annak a földnek minden lakosát magatok elől, és pusztítsátok el minden írásos kövüket és minden öntött bálványképüket, és minden áldozóhalmukat rontsátok le! Űzzétek ki a föld lakóit, és lakjatok ott. Nektek adtam azt a földet, hogy ti birtokoljátok. Azt a földet pedig sorsvetés által vegyétek birtokotokba nemzetségeitek szerint. A nagyobb számúnak nagyobb örökséget adjatok, a kisebb számúnak kisebb örökséget. Ahova a sors esik valaki számára, az legyen az övé. Atyáitok törzsei szerint vegyétek át birtokotokat. Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek a lakosait magatok elől, akkor akiket meghagytok közülük, szálkává lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban, és ellenségeitek lesznek nektek azon a földön, amelyen lakni fogtok. És akkor veletek cselekszem úgy, ahogy velük gondoltam cselekedni. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Ha bementek Kánaán földjére az a föld, tudniillik Kánaán földje, jut nektek örökségül a következő határok szerint: déli határotok a Cin-pusztától fogva Edóm határáig húzódjék, majd a Sós-tenger végétől kelet felé. Kerülje meg a határ dél felől az Akrabbim-hágót, és menjen Cin felé, és Kádés-Barneától délre végződjék. Haladjon tovább Hacar-Addárig, és menjen át Acmón felé. Azután a határ Acmóntól forduljon Egyiptom patakjáig, és a tengernél végződjék. Nyugati határotok a nagy tenger legyen. Ez legyen a nyugati határotok. Északi határotok pedig ez legyen: a nagy tengertől fogva húzzatok határt a Hór-hegy felé. A Hór-hegy felé húzzatok határt a hamáti útig. A határ vége pedig Cedádnál legyen. Majd haladjon tovább a határ Zifrón felé, és Hacar-Énánnál legyen a vége. Ez legyen az északi határotok. A keleti határt pedig Hacar-Énántól Sefámig húzzátok meg. Sefámtól menjen le a határ Riblának, Aintól keletre, és ereszkedjék tovább kelet felé, míg el nem éri a Kinneret-tó partját. Azután haladjon a határ a Jordán felé, és a Sós-tengernél végződjék. Ez legyen országotok határa körös-körül. Azután ezt a parancsot adta Mózes Izráel fiainak: Ezt a földet osszátok fel sorsvetéssel, amint megparancsolta az ÚR, és adjátok oda a kilenc és fél törzsnek. Mert Rúben fiainak törzse atyáik háza szerint, Gád fiainak törzse atyáik háza szerint és Manassé törzsének fele megkapták már örökségüket. Két és fél törzs megkapta örökségét a Jordánon túl, Jerikóval szemben, kelet felé. Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Név szerint ezek a férfiak osszák föl örökségül azt a földet: Eleázár, a pap és Józsué, Nún fia. Vegyetek magatok mellé törzsenként egy-egy fejedelmet a földnek örökségül való elosztására. Név szerint ezeket a férfiakat: Júda törzséből Káléb, Jefunne fia. Simeon fiainak törzséből Semúél, Ammihúd fia. Benjámin törzséből Elidád, Kiszlón fia. Dán fiainak törzséből Bukki fejedelem, Jogli fia. József fiai közül Manassé fiainak a törzséből Hanniél fejedelem, Éfód fia. Efraim fiainak törzséből pedig Kemúél fejedelem, Siftán fia. Zebulon fiainak törzséből Elicáfán fejedelem, Parnak fia. Issakár fiainak törzséből Paltiél fejedelem, Azzan fia. Ásér fiainak törzséből Ahihúd fejedelem, Selómi fia. És Naftáli fiainak törzséből Pedahél fejedelem, Ammihúd fia. Ezek azok, akiknek megparancsolta az ÚR, hogy osszák ki az örökséget Izráel fiainak Kánaán földjén. Azután így szólt az ÚR Mózeshez Móáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval szemben: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy örökségül kapott birtokukból Lévi fiainak adjanak át városokat lakóhelyül. A városok körül pedig adjatok legelőt is a lévitáknak, hogy azokban a városokban lakjanak, a legelők pedig marháiknak, jószágaiknak és mindenféle állatuknak a tartására szolgáljanak. A városoknak, amelyeket a lévitáknak adtok, a város falától kifelé ezerkönyöknyire terjedjenek a legelői körös-körül. Mérjetek azért a városon kívül, kelet felől kétezer könyököt, dél felől is kétezer, nyugat felől kétezer és észak felől kétezer könyököt úgy, hogy a város középen legyen. Ez legyen számukra a városok legelője. A városok közül pedig, amelyeket a lévitáknak adtok, hat legyen menedékváros, arra rendelve, hogy oda menekülhessen, aki embert ölt. Ezeken kívül negyvenkét várost adjatok. Összesen tehát negyvennyolc várost kell adnotok a lévitáknak legelőikkel együtt. Úgy adjátok a városokat Izráel fiainak örökségéből, hogy attól, akinek több van, többet vegyetek, és attól, akinek kevesebb jutott, kevesebbet vegyetek el. Mindegyik törzs a neki jutó örökséghez mérten adjon városaiból a lévitáknak. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nekik: „Amikor átmentek a Jordánon Kánaán földjére, válasszatok ki városokat, amelyek menedékvárosaitok legyenek, hogy oda menekülhessen a gyilkos, ha nem szándékosan öl meg valakit. Legyenek e városok menedékül a vérbosszuló ellen, hogy ne haljon meg a gyilkos, amíg ítéletre nem áll a gyülekezet elé. A városok közül hat legyen menedékvárosul. Hármat jelöljetek ki a Jordánon túl és hármat Kánaán földjén; ezek menedékvárosok legyenek. Menedékül legyen ez a hat város Izráel fiainak, a jövevényeknek és a közöttük lakozó idegeneknek, hogy oda menekülhessen az, aki nem szándékosan ölt meg valakit. Ha azonban valaki vaseszközzel úgy üt meg mást, hogy az belehal, gyilkos az. Halállal kell lakolnia. Ha valaki a kezébe kerülő kővel, amely halált okozhat, úgy üti meg a másikat, hogy belehal, gyilkos az. Halállal kell lakolnia. Vagy ha valaki a kezébe kerülő faeszközzel, amely halált okozhat, úgy üti meg a másikat, hogy belehal, gyilkos az. Halállal kell lakolnia. Maga a vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost. Ölje meg, mihelyt találkozik vele. Ha valaki gyűlöletből ellöki a másikat, vagy szántszándékkal úgy hajít rá valamit, hogy az belehal, vagy ellenséges indulatból üti meg úgy a kezével, hogy belehal, halállal kell lakolnia, mert gyilkos az. A vérbosszuló rokon ölje meg, mihelyt találkozik vele. Ha pedig csak hirtelen, ellenséges indulat nélkül löki meg a másikat, vagy nem szántszándékkal dobta meg valamilyen eszközzel vagy kővel, amely halált okozhat, de úgy ejtette rá, hogy nem látta, és az belehalt, ámbár nem volt ő annak ellensége, nem is kereste annak vesztét, akkor e törvények szerint ítéljen a gyülekezet az emberölő és a vérbosszuló rokon között. Mentse meg a gyülekezet a gyilkost a vérbosszuló rokon kezéből, és küldje vissza a gyülekezet az ő menedékvárosába, amelybe szaladt, és lakjon abban, amíg meg nem hal a szent olajjal fölkent főpap. Ha pedig kimegy a gyilkos menedékvárosának határából, amelybe szaladt, és a vérbosszuló rokon menedékvárosának határán kívül találja őt, akkor megölheti az a vérbosszuló rokon a gyilkost, nem terheli őt annak vére. Mert menedékvárosában kell laknia a főpap haláláig. De a főpap halála után visszatérhet a gyilkos az ő öröksége földjére. Ezek legyenek nálatok az ítélettételre szolgáló rendelkezések nemzedékről nemzedékre minden lakhelyeteken. Ha valaki megöl valakit, csak tanúk szavára szabad megölni a gyilkost. De egy tanú nem lehet elég senki ellen a halálos ítélethez. Az olyan gyilkos életéért azonban ne fogadjatok el váltságdíjat, aki halálra méltó gonosz, hanem halállal kell lakolnia. A főpap haláláig attól sem fogadhattok el váltságdíjat, hogy visszamehessen, és öröksége földjén lakozzék, aki a menedékvárosába futott. Ne szentségtelenítsétek meg azt a földet, amelyen laktok. Mert a vér megszentségteleníti a földet, és a földnek nem lehet engesztelést szerezni a rajta kiöntött vér miatt, csak annak vére által, aki kiontotta. Ne tegyétek hát tisztátalanná azt a földet, ahol laktok, ahol én is lakozom. Mert én, az ÚR, Izráel fiai között lakozom.” Azután odamentek Mózeshez a családfők Gileád fiainak nemzetségéből, aki Mákírnak, Manassé fiának a fia volt József fiának a nemzetségéből, és beszélni kezdtek Mózes és Izráel fiainak a családfői előtt. Azt mondták: „Neked, uram, megparancsolta az ÚR, hogy sors által add ezt a földet örökségül Izráel fiainak. Ekkor azt is megparancsolta neked, uram, az ÚR, hogy testvérünknek, Celofhádnak az örökségét leányainak add oda. Ha azonban Izráel fiai közül egy másik törzs fiaihoz mennek feleségül, akkor az örökségük kiszakad a mi atyáink örökségéből, és odacsatolják annak a törzsnek az örökségéhez, amelyhez ők kerülnek, és így a mi örökségünk kisebb lesz. Sőt mikor Izráel fiainál a kürtzengés ünnepe lesz, örökségüket akkor is annak a törzsnek az örökségéhez csatolják, ahová feleségül mentek. Ily módon atyáink törzseinek örökségéből elkerül az ő örökségük.” Ekkor ilyen parancsot adott Mózes Izráel fiainak az ÚR szava szerint: József fiainak a törzse helyesen szól. Ez az, amit az ÚR Celofhád leányai felől parancsolt e szavakkal: Akihez jónak látják, ahhoz menjenek feleségül. De csak atyjuk törzsének háza népéből valóhoz menjenek feleségül, hogy ne szálljon át Izráel fiainak öröksége egyik törzsről a másikra, hanem Izráel fiai közül mindegyik ragaszkodjék atyái törzsének örökségéhez. Minden leány, aki örökséget kap Izráel fiainak törzsei közül, az ő atyja törzsének nemzetségéből valóhoz menjen feleségül, hogy Izráel fiai közül mindenki megtartsa atyái örökségét. És ne szálljon az örökség egyik törzsről a másikra, hanem Izráel fiainak törzsei közül mindegyik ragaszkodjék a maga örökségéhez. Celofhád leányai úgy cselekedtek, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. Celofhád leányai, Mahlá, Tircá, Hoglá, Milká és Nóá a nagybátyjuk fiaihoz mentek feleségül. József fiának, Manassé fiainak nemzetségéből valókhoz mentek feleségül, így örökségük atyjuk nemzetségének törzsénél maradt. Ezek azok a parancsolatok és végzések, amelyeket Mózes által parancsolt az ÚR Izráel fiainak Móáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikóval szemben. Ezeket a szavakat mondta Mózes az egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, a mezőségen, a Vörös-tengerrel szemben, Párán és Tófel, Lábán és Hacérót és Dí-Záháb között. Tizenegy napi járóföld volt az út a Hórebtől, a Széír-hegyen át Kádés-Barneáig. A negyvenedik esztendőben, a tizenegyedik hónapban, a hónap első napján történt, hogy elmondta Mózes Izráel fiainak mindazt, amit az ÚR parancsolt neki felőlük, miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott Edrei mellett. Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén: Az ÚR, a mi Istenünk, így szólt hozzánk a Hóreben: „Elég ideig laktatok e hegy alatt. Forduljatok meg, induljatok, menjetek az emóriak hegyére és a vele szomszédos vidékekre, a mezőségre, a dombvidékre dél felé, a tenger partjára, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyóvízig, az Eufrátesz folyamig. Íme, elétek adtam ezt a földet. Menjetek be, és vegyétek birtokba azt a földet, amely felől megesküdött az ÚR a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utánuk az ő utódaiknak adja.” Abban az időben azt mondtam nektek: „Nem tudom egyedül gondotokat viselni. Az ÚR, a ti Istenetek annyira megsokasított titeket, hogy most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag. Az ÚR, a ti atyáitok Istene szaporítson meg benneteket ezerszeresére annak, ahányan most vagytok, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek! Hogyan hordozhatnám egymagam a bajaitokat, terheiteket és peres ügyeteket? Válasszatok magatoknak a ti törzseitekből bölcs, értelmes és tapasztalt férfiakat, és én elöljáróitokká teszem őket.” Ti így feleltetek nekem: „Helyesen mondtad, hogy mit tegyünk.” Vettem tehát törzseitek főembereit, bölcs és ismert férfiakat, és elöljáróitokká tettem őket. Ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és tiszttartókká minden törzsben. Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: „Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítéljetek mindenkinek az ügyében, akár testvéretekkel, akár jövevénnyel van dolgotok! Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: a kicsit ugyanúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Ne féljetek senkitől, mert az ítélet Istené. Ami pedig nehéznek látszik nektek, hozzátok énelém, és én meghallgatom.” Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindent, amit tennetek kell. Azután elindultunk a Hórebtől, és bejártuk azt a nagy és félelmetes pusztát, amelyet az emóriak hegye felé menve láttatok, ahogy megparancsolta nekünk az ÚR, a mi Istenünk. Végül eljutottunk Kádés-Barneába. Ott azt mondtam nektek: „Eljutottatok az emóriak hegyvidékére, amelyet nekünk ad az ÚR, a mi Istenünk. Íme, eléd adta az ÚR, a te Istened ezt a földet: menj föl, vedd birtokodba, amint megmondta neked az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és meg ne rettenj!” Ti pedig mindnyájan hozzám jöttetek, és azt mondtátok: „Küldjünk előre embereket, hogy kémleljék ki nekünk azt a földet, és hozzanak nekünk hírt az út felől, hogy melyiken menjünk föl, és a városok felől, amelyekbe be fogunk vonulni.” Tetszett nekem ez a beszéd, és kiválasztottam közületek tizenkét férfit, minden törzsből egyet. Ezek elindultak, és fölmentek a hegyvidékre, és eljutottak az Eskól-völgyig, és kikémlelték. Szedtek a kezükbe annak a földnek a gyümölcséből, és elhozták hozzánk. Hírt is hoztak nekünk, azt mondták: „Jó az a föld, amelyet az ÚR, a mi Istenünk ad nekünk.” Ti azonban nem akartatok fölmenni, hanem pártot ütöttetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek parancsa ellen. Zúgolódtatok a sátraitokban, és azt mondtátok: „Azért hozott ki bennünket az ÚR Egyiptom földjéről, mert gyűlöl minket. Az emóriak kezébe akar adni minket, hogy elpusztítson. Hova mehetnénk?” Testvéreink megrettentették a szívünket, amikor azt mondták: „Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép. Nagy városokat láttunk, a falaik égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott!” Akkor azt mondtam nektek: „Ne rettegjetek, és ne féljetek tőlük. Az ÚR, a ti Istenetek előttetek megy, ő harcol értetek ugyanúgy, ahogy Egyiptomban cselekedett veletek szemetek láttára; és a pusztában is láttad, hogy úgy hordozott téged az ÚR, a te Istened, ahogy az ember a fiát hordozza, mind az egész úton, amelyen jártatok, míg erre a helyre nem jutottatok.” Mégsem hittetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek, aki előttetek járt az úton, éjjel tűzben és nappal felhőben, hogy helyet szemeljen ki nektek, ahol táborozhattok, hogy megmutassa nektek az utat, amelyen járhattok. Mikor az ÚR meghallotta beszédeteket, megharagudott, és megesküdött e szavakkal: „E gonosz nemzedékből senki sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy atyáitoknak adom. Kivéve Kálébot, Jefunne fiát. Ő meglátja, és neki és fiainak adom azt a földet, amelyre lábát tette, mert tökéletesen követte az URat.” Még rám is megharagudott az ÚR miattatok, és azt mondta: „Te sem mész be oda! Józsué, Nún fia, aki előtted áll, ő megy be oda. Ezért biztasd őt, mert ő osztja el az örökséget Izráelnek. De gyermekeitek, akikről azt mondtátok, hogy prédává lesznek, és fiaitok, akik még nem tudják, mi a jó, és mi a gonosz, ők bemennek majd oda, mert nekik adom, és ők veszik birtokba. Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába, a Vörös-tenger felé.” Erre azt feleltétek nekem: „Vétkeztünk az ÚR ellen. Fölvonulunk és harcolunk, pontosan úgy, ahogy az ÚR, a mi Istenünk parancsolta nekünk!” És mindegyikőtök felövezte magát a maga harci eszközeivel, és készek voltatok fölmenni arra a hegyre. De az ÚR azt mondta nekem: „Mondd meg nekik: Ne menjetek föl, és ne harcoljatok, hogy meg ne verjenek ellenségeitek, mert nem vagyok köztetek.” Én elmondtam ezt nektek, de nem hallgattatok rám, hanem pártot ütöttetek az ÚR parancsa ellen, vakmerősködtetek, és fölmentetek a hegyre. De kijöttek ellenetek a hegyvidéken lakó emóriak, és űzőbe vettek, mint a méhek, és vágtak benneteket Széírtől Hormáig. Akkor visszatértetek onnan, és sírtatok az ÚR színe előtt, de nem hallgatta meg a szavatokat, és nem figyelt rátok. Ezért kellett Kádésban olyan hosszú ideig laknotok. Azután megfordultunk, és elindultunk a pusztába, a Vörös-tenger felé, ahogy az ÚR mondta nekem, és sokáig kerülgettük a Széír-hegyet. Azután így szólt hozzám az ÚR: Már eleget kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok észak felé. Ezt parancsold a népnek: „Mikor átmentek testvéreiteknek, Ézsau fiainak a határán, akik Széírben laknak, noha félnek tőletek, mégis igen vigyázzatok! Ne ingereljétek őket, mert nem adok az ő földjükből nektek egy talpalatnyit sem, mert Ézsaunak adtam a Széír-hegyet örökségül. Pénzen vásároljatok tőlük ennivalót, hogy ehessetek, és vizet is pénzen vegyetek tőlük, hogy ihassatok. Mert az ÚR, a te Istened megáldott téged kezed minden munkájában. Tudja, hogy e nagy pusztaságban jársz. Immár negyven esztendeje veled van az ÚR, a te Istened, nem szűkölködtél semmiben.” Akkor átmentünk testvéreink, Ézsau fiai között, akik Széírben, a síkság útján laknak, amely Élattól és Ecjón-Gebertől indul ki. Azután megfordultunk, és átmentünk Móáb pusztájának az útjára. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Ne harcolj Móáb ellen, és ne ingereld harcra, mert nem adok az ő földjéből neked semmi örökséget, mert Lót fiainak adtam Árt örökségül. Az émiek laktak ott azelőtt, amely olyan nagy, számos és szálas nép, mint az anákok. Őket is refáiaknak tartották, mint az anákokat, de a móábiak émieknek hívták őket. Széírben pedig a hóriak laktak azelőtt, akiket Ézsau fiai kiűztek és kiirtottak, és az ő helyükre telepedtek, ahogyan Izráel is bánt az ő örökségének földjével, amelyet az ÚR adott neki. Most azért induljatok, és keljetek át a Zered-patakon. Át is keltünk a Zeredpatakon. Az idő pedig harmincnyolc esztendő volt, amíg Kádés-Barneából elindultunk, és átkeltünk a Zered-patakon, mialatt kiveszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az ÚR. Bizony, az ÚR keze volt rajtuk, és addig pusztította őket, míg mind kipusztultak a táborból. Amikor ezek a harcosok mind meghaltak és kipusztultak a nép közül, így szólt hozzám az ÚR: „Te ma átmész Árnál Móáb határán. Amikor közel jutsz Ammón fiaihoz, ne háborgasd őket, ne is ingereld őket, mert nem adok neked Ammón fiainak a földjéből örökséget, minthogy Lót fiainak adtam azt örökségül.” Ezt is a refáiak földjének tartották. Régen refáiak laktak ott, akiket az ammóniak zamzummiaknak hívtak. Ez a nép olyan nagy, számos és szálas volt, mint az anákok, de kipusztította őket az ÚR az ammóniak elől, és ők el is foglalták birtokaikat, és a helyükre telepedtek. Ugyanúgy, ahogyan Ézsaunak a Széír-hegyen lakó fiaival is tette az ÚR, amikor kiirtotta előlük a hóriakat, és azok elfoglalták a birtokukat, s az ő helyükön laknak mind e mai napig. Az avviak a Gáza környéki falvakban laktak, de kiirtották őket a kaftóriak, akik Kaftórból jöttek, és a helyükre telepedtek. Induljatok hát útnak, keljetek át az Arnón-patakon. Íme, kezedbe adtam az emóri Szíhónt, Hesbón királyát, országával együtt. Kezdj hozzá, foglald el a földjét és harcolj ellene! E napon kezdek az ég alatt lakó népekben félelmet és rettegést támasztani, hogy akik híredet hallják, megrendüljenek és reszkessenek miattad. Akkor követeket küldtem a Kedémótpusztából Szíhónhoz, Hesbón királyához ezzel a békességes üzenettel: Hadd menjek át a földeden! Mindig csak az országúton haladok, nem térek le se jobbra, se balra. Eleséget pénzen adj nekem, hogy egyem, vizet is pénzen adj nekem, hogy igyam, csak hadd vonuljak át, ahogy megengedték azt nekem Ézsau fiai, akik Széírben laknak, és a móábiak, akik Árban laknak, amíg átkelek a Jordánon arra a földre, amelyet az ÚR, a mi Istenünk ad nekünk! De nem akarta Szíhón, Hesbón királya, hogy átmenjünk a földjén, mert megkeményítette az ÚR, a te Istened a lelkét, és engedetlenné tette szívét, hogy kezedbe adja őt, amint nyilvánvaló e mai napig. Az ÚR pedig azt mondta nekem: Íme, elkezdem átadni neked Szíhónt és földjét. Kezdj hozzá, foglald el, hogy a földje örökséged legyen. Kijött elénk Szíhón Jahacba egész hadinépével, hogy megvívjon velünk. De az ÚR, a mi Istenünk kezünkbe adta, és levertük őt és fiait és egész népét. Elfoglaltuk minden városát abban az időben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat és gyermekeket. Nem hagytunk elmenekülni senkit. Csak az állatokat tartottuk meg zsákmányként és az elfoglalt városokból való prédát. Az Arnón-patak partján fekvő Aróértól és a völgyben levő várostól fogva Gileádig egy város sem volt, amellyel ne bírtunk volna. Valamennyit a kezünkbe adta az ÚR, a mi Istenünk. De Ammón fiainak földjéhez nem közeledtél, sem a Jabbók-patak egész partjához, sem a hegyen levő városokhoz, sem semmi olyanhoz, amelyektől eltiltott téged az ÚR, a mi Istenünk. Majd megfordultunk, és Básán felé vonultunk, és kijött elénk Óg, Básán királya egész népével, hogy megvívjon velünk Edreiben. De az ÚR azt mondta nekem: Ne félj tőle, mert kezedbe adtam őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogy Szíhónnal, az emóriak királyával cselekedtél, aki Hesbónban lakott. És kezünkbe adta az ÚR, a mi Istenünk Ógot is, Básán királyát és egész népét, és úgy megvertük őt, hogy egy sem menekülhetett el. Abban az időben elfoglaltuk minden városát, nem volt város, amelyet el ne vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argób egész vidékét, a básánbeli Óg országát. Ezek a városok mind magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal voltak megerősítve, ezenkívül volt még igen sok kerítetlen város is. Mindet leromboltuk, ahogy Szíhónnal, Hesbón királyával elbántunk, eltöröltük az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is. De az állatokat és a városokból való összes zsákmányt prédára vetettük magunk közt. Így vettük el abban az időben az emóriak két királyának kezéből azt a földet, amely a Jordánon túl volt, az Arnón-pataktól fogva a Hermón hegyéig. A szidóniak a Hermónt Szirjónnak, az emóriak pedig Szenírnek hívják. Elfoglaltuk a síkság minden városát és az egész Gileádot meg az egész Básánt Szalkáig és Edreiig, amelyek a básánbeli Óg országának városai voltak. Mert egyedül Óg, Básán királya maradt meg a refáiak maradéka közül. Íme, az ő ágya, a vaságy nem itt Rabbátban, az Ammón fiainál van-e? Kilenc könyök a hosszúsága, és négy könyök a szélessége a közönséges könyök szerint. Azt a földet pedig, amelyet abban az időben örökségül birtokba vettünk az Arnónpatak mellett Aróértől fogva, valamint Gileád hegyvidékének a felét és városait a rúbenieknek és a gádiaknak adtam. Gileád többi részét pedig és az egész Básánt, Óg országát Argób egész vidékével odaadtam Manassé fél törzsének. Az egész Básánt a refáiak földjének hívták. Jáir, Manassé fia kapta Argób egész vidékét a gesúriak és maakáiak határáig. Azokat Básánnal együtt az ő nevéről Jáir falvainak hívják mindmáig. Mákírnak pedig Gileádot adtam. A rúbenieknek és a gádiaknak adtam Gileádból az Arnón-patakig terjedő részt, ahol a patak közepe a határ, és a Jabbókpatakig terjedő részt, amely Ammón fiainak határa, valamint a síkságot és határul a Jordánt, a Kinneret-tótól a síkság tengeréig, a Sós-tengerig, amely a Piszgá-hegy lábánál van, keleten. Ezt parancsoltam nektek abban az időben: Az ÚR, a ti Istenetek már nektek adta ezt a földet birtokul. Fegyverkezzetek föl, és mindnyájan, akik hadra foghatók vagytok, menjetek át testvéreiteknek, Izráel fiainak az élén. Csak feleségeitek, kicsinyeitek és állataitok maradjanak a városaitokban, amelyeket nektek adtam, mert tudom, hogy sok jószágotok van; mindaddig legyen így, amíg nyugalmat ad az ÚR testvéreiteknek is, mint nektek, és ők is birtokba veszik a földet, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ad nekik a Jordánon túl. Azután térjetek vissza, mindenki a saját örökségébe, amelyet nektek adtam. Józsuénak ezt parancsoltam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit az ÚR, a ti Istenetek cselekedett azzal a két királlyal. Így bánik az ÚR mindazokkal az országokkal, amelyeken átmész. Ne féljetek tőlük, mert maga az ÚR, a ti Istenetek harcol értetek! Így könyörögtem az ÚRnak abban az időben: Uram Isten, te elkezdted megmutatni szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet. Mert kicsoda olyan Isten a mennyben és a földön, aki olyan hatalmas tetteket vihetne véghez, mint te? Hadd menjek át, kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a szép hegyvidéket és a Libánont! De megharagudott énrám miattatok az ÚR, és nem hallgatott meg engem, hanem azt mondta nekem az ÚR: Elég ez neked, ne szólj már többet hozzám e dolog felől! Menj föl a Piszgá tetejére, emeld föl a szemedet nyugat felé, észak felé, dél felé és kelet felé, és nézd meg a szemeddel, mert nem mész át ezen a Jordánon. Józsuénak pedig parancsolj, bátorítsd és erősítsd őt, mert ő megy át e nép előtt, és ő teszi őket örököseivé annak a földnek, amelyet látsz. Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben. Most pedig, ó, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és végzésekre, amelyekre tanítalak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az ÚR ad nektek. Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet parancsolok nektek, el se vegyetek belőle, tartsátok meg az ÚRnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek. Saját szemetekkel láttátok, amit az ÚR Baal-Peór miatt cselekedett: hogy mindazokat, akik Baal-Peórt követték, kipusztította közületek az ÚR, a ti Istenetek. Ti pedig, akik ragaszkodtatok az ÚRhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek mindmáig. Lássátok, megtanítottalak titeket azokra a rendelkezésekre és végzésekre, amelyeket az ÚR, az én Istenem megparancsolt nekem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelyre bementek, hogy birtokoljátok. Tartsátok meg őket, és cselekedjetek azok szerint! Mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják majd mind e rendelkezéseket, azt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez oly közel volna istene, mint mihozzánk az ÚR, a mi Istenünk, valahányszor kiáltunk hozzá?! És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelkezései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amiket látott a szemed, és el ne távozzanak szívedből egész életedben, hanem ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal. El ne felejtkezzél arról a napról, amelyen az ÚR, a te Istened előtt álltál a Hóreben, amikor azt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd egybe nekem a népet, hogy hallja beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem minden időben, amíg e földön élnek, és tanítsák meg erre fiaikat is. Odajöttetek tehát, és megálltatok a hegy alatt. A hegy közepe pedig égig érő lánggal égett, bár sötétség, felhő és homály volt. És szólt nektek az ÚR a tűz közepéből. A szavak hangját ti is hallottátok. Csak a hangot hallottátok, de alakot nem láttatok. Kijelentette nektek szövetségét, parancsot adván nektek a tíz ige teljesítésére, és fölírta azokat két kőtáblára. Engem is utasított az ÚR abban az időben, hogy tanítsalak meg titeket a rendelkezésekre és végzésekre, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelyre átmentek, hogy birtokba vegyétek. Őrizzétek meg tehát jól a lelketeket, mert semmi alakot nem láttatok akkor, amikor a tűz közepéből szólt hozzátok az ÚR a Hóreben. El ne vetemedjetek hát, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, bármiféle bálványalakot férfi vagy nő formájára; se valamilyen állat formájára, amely a földön van, se valamilyen levegőben röpködő madár formájára; sem a földön csúszómászó állatok formájára; sem a föld alatt levő vizekben levő halak formájára. Ne emeld föl szemedet úgy az égre, hogy látva a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét megtántorodjál, és leborulj előttük. Ne tiszteld azokat, amiket az ÚR, a te Istened minden népnek adott az egész ég alatt. Titeket pedig kézen fogott az ÚR, és kihozott az egyiptomi vaskemencéből, hogy örökös népe legyetek, amely ma is vagytok. De énrám megharagudott az ÚR miattatok, és megesküdött, hogy nem megyek át a Jordánon, és nem megyek be arra a jó földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül. Nekem tehát e földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet. Vigyázzatok, hogy az ÚRnak, a ti Isteneteknek veletek kötött szövetségéről el ne feledkezzetek, és ne csináljatok magatoknak bármihez is hasonló faragott képet, amint megtiltotta az ÚR, a te Istened. Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő. Ha majd fiaitok és unokáitok születnek, és megvénhedtek azon a földön, és elvetemedtek, és bármihez hasonló faragott képet csináltok magatoknak, és gonoszt cselekszetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek szeme előtt, haragra ingerelve őt, bizonyságul hívom ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy bizony hamar kivesztek arról a földről, amelyre átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek sok ideig rajta, hanem bizonyosan kipusztultok róla. Szétszór titeket az ÚR a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok között a népek között, amelyek közé az ÚR szór benneteket. Ott majd emberi kéz által csinált isteneknek szolgáltok: fának és kőnek, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek, és nem szagolnak. De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt. Mikor nyomorúságban leszel, és utolérnek téged mindezek az utolsó időkben, és megtérsz az ÚRhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz a szavára, akkor, mivel irgalmas Isten az ÚR, a te Istened, nem hagy el téged, és nem hagy elveszni sem, nem feledkezik el atyáid szövetségéről, amely felől megesküdött nekik. Mert tudakozzál csak a régi idők felől, amelyek előtted voltak, attól a naptól fogva, amelyen Isten embert teremtett e földre, az ég egyik szélétől az ég másik széléig: történt-e e nagy dologhoz hasonló, vagy lehetett-e hallani ehhez foghatót? Hallotta-e bármely nép a tűz közepéből szóló Isten szavát, ahogy te hallottad, és mégis életben maradt? Vagy megpróbálta-e egy isten is, hogy elmenjen, és népet válasszon magának a nemzetségek közül próbatételekkel, jelekkel, csodákkal, harcok árán, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, nagy és félelmes tettek által, amint mindezt megcselekedte veletek az ÚR, a ti Istenetek Egyiptomban a szemetek láttára? Csak te láthattad ezeket, hogy megtudd: az ÚR az Isten, és nincsen más rajta kívül! Az égből hallatta veled szavát, hogy tanítson, a földön pedig nagy tüzet láttatott veled, és hallottad beszédét a tűz közepéből. Mivel szerette atyáidat, és kiválasztotta utódaikat is, azért hozott ki téged Egyiptomból, előtted járván az ő nagy erejével. Nálad nagyobb és erősebb népeket űz ki előled, hogy bevigyen téged, és neked adja az ő földjüket örökségül, ahogy ma megvalósult. Tudd meg tehát a mai napon, és vésd a szívedbe, hogy az ÚR az Isten fönt a mennyben és alant e földön, és nincs más kívüle! Tartsd meg azért rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket én ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és fiaidnak, és hogy hosszú ideig élhess azon a földön mindenkor, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked! Akkor Mózes kijelölt három várost a Jordánon túl, napkeletre, hogy oda menekülhessen az a gyilkos, aki nem szándékosan ölte meg felebarátját, akit nem is gyűlölt azelőtt, hogy ott életben maradhasson, ha bemenekült valamelyikbe e városok közül: Becert a pusztában, a sík földön a Rúben fiainak területén, Rámótot Gileádban, Gád fiainak birtokát és Gólánt Básánban, a Manassé fiainak birtokát. Ezt a törvényt adta Mózes Izráel fiainak. Ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és végzéseket mondta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben, Szíhónnak, az emóriak Hesbónban lakó királyának földjén, akit megvert Mózes Izráel fiaival együtt, miután kijöttek Egyiptomból. Elfoglalták országát és Ógnak, Básán királyának földjét, az emóriak két királyáét, akik a Jordánon túl napkeletre laktak, az Arnón-patak partján levő Aróértól a Szíon hegyéig, azaz a Hermónig, és az egész síkságot a Jordántól napkeletre a síkság tengeréig, a Piszgá-hegy aljáig. Mózes összehívta egész Izráelt, és azt mondta nekik: Hallgasd meg, Izráel, a rendelkezéseket és a végzéseket, amelyeket ma fületek hallatára mondok el, tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek őket! Az ÚR, a mi Istenünk szövetséget kötött velünk a Hóreben. Nemcsak atyáinkkal kötötte az ÚR e szövetséget, hanem velünk is, akik íme, ma itt mindnyájan életben vagyunk. Színről színre szólt veletek az ÚR a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig ott álltam akkor tiközöttetek és az ÚR között, hogy megjelentsem nektek az ÚR beszédét, mert ti féltetek a tűztől, és nem mertetek fölmenni a hegyre. Azt mondta: Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fönn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened féltőn szerető Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasságot cselekszem ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. Ne használd hiába az ÚRnak, a te Istenednek nevét, mert az ÚR nem hagyja büntetés nélkül azt, aki az ő nevét hiába használja. Emlékezz meg a szombat napjáról, és szenteld meg, ahogyan megparancsolta neked az ÚR, a te Istened. Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az ÚRnak, a te Istenednek a nyugalomnapja. Semmi dolgot ne tégy azon, se magad, se a fiad, se a leányod, se a szolgád, se a szogálóleányod, se az ökröd, se a szamarad és semmiféle jószágod, se a jövevény, aki kapuidon belül van. Hadd pihenjen szolgád és szolgálóleányod úgy, mint te magad is. Emlékezzél meg róla, hogy szolga voltál Egyiptom földjén, és kihozott onnan téged a te Istened, az ÚR erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját. Tiszteld atyádat és anyádat, ahogy megparancsolta neked az ÚR, a te Istened, hogy hosszú ideig élj, és hogy jó dolgod legyen azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked. Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, szántóföldjét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé. Ezeket az igéket mondta az ÚR a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből nagy fennszóval, és nem többet. Fölírta két kőtáblára, és azokat átadta nekem. Amikor hallottátok a szót a sötétség közepéből, a hegy pedig tűzzel égett, hozzám jöttetek törzseitek minden vezetőjével és véneitekkel, és azt mondtátok: Íme, az ÚR, a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, és hallottuk szavát a tűz közepéből. A mai napon pedig láttuk, hogy noha Isten beszél az emberhez, mégis életben maradhat. De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt minket ez a nagy tűz. Ha még tovább hallgatjuk az ÚRnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk. Mert kicsoda az az összes halandó közül, aki hallotta a tűz közepéből szóló élő Isten szavát, mint mi, és életben maradt? Járulj hát te őelé, és hallgasd meg mindazt, amit az ÚR, a mi Istenünk beszél, és majd te mondd el nekünk mindazt, amit az ÚR, a mi Istenünk mondott neked, és mi meghallgatjuk és megtesszük. Amikor az ÚR meghallotta azokat a szavakat, amiket elmondtatok nekem, így szólt hozzám: Meghallottam e nép szavát, amelyet elmondtak neked. Mind jó, mind helyes az, amit mondtak. Bárcsak ilyen maradna a szívük, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nekik és gyermekeiknek mindörökké! Menj, és mondd meg nekik: „Térjetek vissza sátraitokba!” Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam neked minden parancsolatomat, rendelkezésemet és végzésemet. Tanítsd meg ezekre őket, hogy ezek szerint cselekedjenek azon a földön, amelyet nekik adok örökségül. Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek, ahogy az ÚR, a ti Istenetek megparancsolta nektek. Ne térjetek el se jobbra, se balra. Mindig azon az úton járjatok, amelyet az ÚR, a ti Istenetek megparancsolt nektek, hogy éljetek, jó dolgotok legyen, és hosszú ideig élhessetek azon a földön, amelyet birtokba vesztek. Ezek azok a parancsolatok, rendelkezések és végzések, amelyekről azt parancsolta az ÚR, a ti Istenetek, hogy tanítsam meg nektek, hogy ezek szerint éljetek azon a földön, ahová most átkeltek, hogy birtokba vegyétek. Féld az URat, a te Istenedet, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és az unokáid egész életetekben, hogy hosszú ideig élhessetek. Ezért halld meg, Izráel, és tartsd meg és cselekedd ezeket, hogy jó dolgod legyen, és igen megsokasodj a tejjel és mézzel folyó földön, ahogy megígérte neked az ÚR, atyáid Istene. Halld meg, Izráel: az ÚR, a mi Istenünk az egyetlen ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Tanítgasd ezekre fiaidat, és szólj ezekről, akár a házadban ülsz, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz. Kösd ezeket jelül a kezedre, és legyenek homlokkötőül a szemeid fölött. Írd föl ezeket házad ajtófélfáira és a kapuidra. És amikor bevisz téged az ÚR, a te Istened a földre, amely felől megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél, és minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig, akkor vigyázz, meg ne feledkezzél az ÚRról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! Féljed az URat, a te Istenedet, neki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. Ne kövess más isteneket azoknak a népeknek az istenei közül, amelyek körülötted vannak – mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten –, hogy az ÚRnak, a te Istenednek a haragja föl ne gerjedjen ellened, és el ne töröljön téged a föld színéről. Ne kísértsétek az URat, a ti Isteneteket, ahogy megkísértettétek Masszában! Híven tartsátok meg az ÚRnak, a ti Isteneteknek a parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit, amelyeket parancsolt. Azt cselekedjed, ami igaz és jó az ÚR szemében, hogy jó dolgod legyen, bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért az ÚR atyáidnak, elűzve előled minden ellenségedet, ahogy megígérte. Ha majd megkérdezi a fiad: „Mire valók ezek az intelmek, rendelkezések és végzések, amelyeket az ÚR, a mi Istenünk parancsolt nektek?”, akkor így felelj fiadnak: „A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott minket az ÚR Egyiptomból hatalmas kézzel. Az ÚR nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen minket, és nekünk adja azt a földet, amelyet esküvel ígért atyáinknak. Akkor megparancsolta nekünk az ÚR, hogy tartsuk meg mindezt a rendelkezést, hogy féljük az URat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen egész életünkben, s életben tartson minket az ÚR, ahogy ez máig is van. Így leszünk igazak az ÚR, a mi Istenünk előtt, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ő parancsolt nekünk.” Amikor bevisz téged az ÚR, a te Istened a földre, amelyre most készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és sok népet elűz előled, a hettitákat, girgásiakat, emóriakat, kánaániakat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat: hét népet, amelyek nálad nagyobbak és erősebbek, és az ÚR, a te Istened hatalmadba adja és megvered őket, akkor mindenestül pusztítsd el őket. Ne köss velük szövetséget, és ne könyörülj rajtuk. Sógorságot se szerezz velük. Leányaidat ne add fiaikhoz, és leányaik közül se vegyél feleséget fiaidnak; mert eltérítik fiaidat éntőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig fölgerjed ellenetek az ÚR haragja, és hamar kipusztít titeket. Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, áldozati oszlopaikat törjétek össze, szent berkeiket vágjátok ki, faragott istenképeiket pedig tűzzel égessétek meg. Hiszen az ÚRnak, a te Istenednek szent népe vagy. Téged választott ki az ÚR, a te Istened, hogy saját népe légy neki minden nép közül e föld színén. Nem azért szeret az ÚR, és nem azért választott ki titeket, mintha minden népnél többen volnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért hozott ki titeket az ÚR hatalmas kézzel, és azért szabadított meg a szolgaság házából, az egyiptomi fáraó kezéből, mert szeret titeket az ÚR, és megtartja az esküt, amelylyel megesküdött atyáitoknak. Tudd meg tehát, hogy az ÚR, a te Istened az Isten; hűséges Isten ő, aki megtartja szövetségét és az irgalmasságot ezerízig azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. De személy szerint megfizet azoknak, akik gyűlölik őt: elveszíti őket. Nem késik megfizetni annak személy szerint, aki gyűlöli őt. Tartsd meg tehát a parancsolatokat, a rendelkezéseket és végzéseket, amelyeket én parancsolok ma neked, hogy teljesítsd őket. Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, megtartjátok és teljesítitek őket, akkor az ÚR, a te Istened is megtartja veled a szövetséget és irgalmasságot, amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak, és szeretni fog, megáld és megsokasít téged. Megáldja méhed gyümölcsét és földed gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajadat, teheneid fajzását és juhaid ellését azon a földön, amelyről esküvel ígérte meg atyáidnak, hogy neked adja. Minden népnél áldottabb leszel. Nem lesz közötted magtalan férfi és asszony, sem jószágaid között meddő. Távol tart az ÚR tőled minden betegséget és Egyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, amelyet megismertél. Nem bocsátja rád, hanem gyűlölőidet sújtja azokkal. És megemészted az összes népet, amelyet neked ad az ÚR, a te Istened. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert csapdába ejtenek! Ha így szólnál szívedben: „Többen vannak e népek, mint én, hogy űzhetném ki őket?”, ne félj tőlük, hanem emlékezzél csak azokra a dolgokra, amelyeket az ÚR, a te Istened cselekedett a fáraóval és az egész egyiptomi néppel. A nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál. A jelekre és a csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged az ÚR, a te Istened. Így cselekszik az ÚR, a te Istened minden néppel, amelytől félsz. Sőt még darazsakat is bocsát rájuk az ÚR, a te Istened egészen addig, amíg el nem vesznek azok is, akik megmaradtak, és akik elrejtőztek előled. Ne rettenj meg tőlük, mert közötted van az ÚR, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. És lassan-lassan kiűzi előled az ÚR, a te Istened e népeket. Nem pusztíthatod ki őket hirtelen, mert akkor a mezei vadak elszaporodnának a te károdra. De az ÚR, a te Istened hatalmadba veti őket, és nagy romlással rontja meg őket, amíg csak el nem vesznek. Királyaikat is a kezedbe adja, hogy eltöröljed a nevüket az ég alól. Senki sem állhat ellened, amíg csak el nem veszted őket. Az ő isteneik faragott képeit tűzzel égesd meg. A rajtuk levő ezüstöt és aranyat ne kívánd meg, és ne vedd el magadnak, hogy csapdába ne essél miatta, mert utálatosság az az ÚR előtt, a te Istened előtt. Utálatosságot pedig ne vigyél be a házadba, hogy átokká ne légy, mint az, hanem mélységesen vesd meg és igen utáld meg, mert átkozott az. Tartsátok meg és teljesítsétek mindazt a parancsolatot, amelyet ma parancsolok neked, hogy élhessetek és megsokasodhassatok, bemehessetek és birtokba vehessétek azt a földet, amelyet esküvel ígért meg az ÚR a ti atyáitoknak. Emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott az ÚR, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a szívedben: vajon megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott téged és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal, ami az ÚR szájából származik. Ruházatod nem kopott le rólad, lábad sem dagadt meg immár negyven esztendeje. Gondold meg azért szívedben, hogy amint megfenyíti az ember a gyermekét, úgy fenyít meg téged az ÚR, a te Istened. Őrizd meg az ÚRnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. Mert az ÚR, a te Istened jó földre visz be téged, bővizű patakoknak, forrásoknak és mélyről fakadó vizeknek földjére, amelyek a völgyekben és a hegyeken erednek. Búza-, árpa-, szőlő-, füge- és gránátalmatermő földre, faolaj- és méztermő földre. Olyan földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködsz, olyan földre, amelynek köveiben vas van, és amelynek hegyeiből rezet vághatsz. Ha majd eszel és megelégszel, dicsérjed az URat, a te Istenedet azért a jó földért, amelyet neked adott. De vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az ÚRról, a te Istenedről, meg nem tartva az ő parancsolatait, végzéseit, rendelkezéseit, amelyeket én parancsolok neked e mai napon. Amikor jóllakásig eszel, és szép házakat építesz, és bennük laksz, és amikor marháid és juhaid megszaporodnak, és ezüstöd és aranyad is felhalmozódik, és mindennek bővében leszel, föl ne fuvalkodjék szíved, és el ne feledkezz az ÚRról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ő vezetett téged a mérges kígyóknak, a skorpióknak és a szomjúságnak nagy és rettenetes pusztájában, ahol nem volt víz. Ő fakasztott vizet a kemény kősziklából. Ő táplált a pusztában mannával, amelyet nem ismertek atyáid, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, és azután jót tegyen veled. Nem mondhatod hát azt a szívedben: Az én hatalmam és kezem ereje szerezte nekem e gazdagságot. Hanem emlékezz arra, hogy az ÚR, a te Istened ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy megerősítse szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak, ahogy az ma is van. Ha pedig teljesen megfeledkezel az ÚRról, a te Istenedről, és más isteneket követsz, és azoknak szolgálsz, és azok előtt borulsz le, bizonyságot teszek e mai napon ellenetek, hogy végképp elvesztek. Úgy vesztek el, mint azok a nemzetek, amelyeket az ÚR elveszít előletek, ha nem hallgattok az ÚRnak, a ti Isteneteknek szavára. Halld, Izráel! Ma átkelsz a Jordánon, hogy bemenj, és birtokba végy nálad nagyobb és erősebb népeket, nagy és égig megerősített városokat, nagy és szálas népet, Anákfiakat, akikről magad is tudod, és magad is hallottad: Kicsoda állhat meg Anák fiai előtt? Tudd meg azért e mai napon, hogy az ÚR, a te Istened jár előtted mint emésztő tűz, ő törli el és ő alázza meg őket előtted. Kiűzöd, és hamar elveszted őket, ahogy megmondta neked az ÚR. Amikor tehát kiűzi őket előled az ÚR, a te Istened, ne szólj így szívedben: „Az én igazságomért hozott be engem az ÚR, hogy birtokba vegyem ezt a földet”, holott e népeket az ő istentelenségükért űzi ki előled az ÚR. Nem a te igazságodért mész be, hogy birtokba vedd a földjüket, sem a te szívednek igaz voltáért, hanem az ÚR, a te Istened e népeket istentelenségükért űzi ki előled, hogy megerősítse az ígéretet, amelyet esküvel fogadott az ÚR a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. Tudd meg azért, hogy az ÚR, a te Istened nem a te igazságodért adja neked ezt a jó földet birtokul, hiszen igen keménnyakú nép vagy! Emlékezzél rájuk, és el ne felejtsd azokat, amikkel haragra indítottad az URat, a te Istenedet a pusztában! Attól a naptól fogva, amelyen kijöttél Egyiptom földjéről, mindaddig, amíg e helyre jutottatok, az ÚR ellen tusakodtatok. Már a Hóreben haragra indítottátok az URat, és annyira megharagudott rátok, hogy el akart veszteni titeket. Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, a szövetség tábláit, amelyet az ÚR kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet sem ittam, akkor átadta nekem az ÚR az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket az ÚR mondott nektek a hegyen a tűz közepéből a gyülekezés napján. Amikor negyven nap és negyven éj elmúltával átadta nekem az ÚR a két kőtáblát, a szövetség tábláit, azt mondta nekem: Kelj föl, gyorsan menj le innen, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek arról az útról, amelyet parancsoltam nekik, öntött bálványt készítettek maguknak. Majd így szólt hozzám az ÚR: Láttam e népet, és bizony keménnyakú nép ez! Hagyj békét nekem, hadd pusztítsam el őket, és hadd töröljem el nevüket az ég alól, téged pedig nála nagyobb és erősebb néppé teszlek! Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről, a hegy pedig tűzzel égett, és a szövetség két táblája a két kezemben volt. Amikor láttam, hogy íme, vétkeztetek az ÚR, a ti Istenetek ellen, mert öntött borjút csináltatok magatoknak, és így hamar letértetek arról az útról, amelyet az ÚR parancsolt nektek, megragadtam a két táblát, elhajítottam a kezemből, és összetörtem szemetek láttára. Azután leborultam az ÚR előtt úgy, mint azelőtt, negyven nap és negyven éjjel kenyeret sem ettem, és vizet sem ittam minden bűnötök miatt, amelyet elkövettetek, és azt tettétek, ami gonosz az ÚR előtt, hogy haragra ingereljétek őt. Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az ÚR. Áronra is igen megneheztelt az ÚR, és őt is el akarta pusztítani. De Áronért is imádkoztam ugyanakkor. A ti bűnötöket pedig, a borjút, amelyet készítettetek, megragadtam, és megégettem tűzzel. Összetörtem, jól megőröltem, hogy porrá morzsolódjék, azután bevetettem a porát a patakba, amely a hegyről folyt alá. Azután Tabérában, Masszában és Kibrót-Taavában is haragra indítottátok az URat. Majd mikor az ÚR elküldött titeket Kádés-Barneából e szavakkal: „Menjetek föl, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyet nektek adtam”, akkor is tusakodtatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek beszéde ellen. Nem hittetek neki, és nem hallgattatok szavára. Tusakodtatok az ÚR ellen, amióta csak ismerlek titeket. Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az ÚR, hogy elveszt benneteket. Akkor imádkoztam az ÚRhoz, és azt mondtam: Uram, ISTENem! Ne pusztítsd el népedet, örökségedet, amelyet hatalmaddal megszabadítottál, amelyet erős kézzel hoztál ki Egyiptomból. Emlékezzél meg szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról, ne nézd e nép keménységét, istentelenségét és bűnét! Hogy ne mondhassa annak a földnek a népe, ahonnan kihoztál minket: „Nem tudta bevinni őket az ÚR arra a földre, amelyet ígért nekik. Meggyűlölte őket, és azért vitte ki innen, hogy megölje őket a pusztában.” Pedig a te néped ők és a te örökséged, amelyet nagy erőddel és kinyújtott karoddal hoztál ki! Abban az időben azt mondta nekem az ÚR: Faragj magadnak két, az előbbiekhez hasonló kőtáblát, jöjj föl hozzám a hegyre, és csinálj faládát is. Fölírom rájuk az előző táblák igéit, amelyeket összetörtél, és tedd azokat a ládába. Készítettem tehát egy akácfa ládát, és faragtam két, az előbbiekhez hasonló kőtáblát, és fölmentem a hegyre a két kőtáblával a kezemben. Ő pedig fölírta a táblákra az előbbi írás szerint a tíz igét, amelyet a hegyen mondott nektek az ÚR a tűz közepéből a gyülekezés napján, és átadta nekem azokat az ÚR. Én megfordultam, lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem, hogy ott legyenek, amint az ÚR parancsolta nekem. Izráel fiai ezután elindultak Bené-Jaakán forrásaitól Mószérába. Ott halt meg Áron, és ott is temették el. Eleázár, a fia lett pappá helyette. Innen Gudgódba indultak, Gudgódból pedig Jotbátába, a bővizű patakok földjére. Abban az időben választotta ki az ÚR Lévi törzsét, hogy hordozza az ÚR szövetségládáját, és hogy az ÚR színe előtt álljanak az ő szolgálatára, és hogy áldást mondjanak az ő nevével, ahogy ezt máig is teszik. Ezért nem kapott örökséget Lévi a testvéreivel. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megmondta neki az ÚR, a te Istened. Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged. Ezután azt mondta nekem az ÚR: Menj, és indulj útnak a nép élén, hadd menjenek be, és hadd vegyék birtokba a földet, amelyet esküvel ígértem meg atyáiknak, hogy nekik adom. Most pedig, ó, Izráel, mit kíván az ÚR, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az URat, a te Istenedet, hogy mindenben az ő útjain járj, és szeresd őt, és tiszteld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd meg az ÚR parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen! Íme, az ÚRéi, a te Istenedéi az egek és az egeknek egei, a föld és minden, ami azon van. De egyedül a ti atyáitokat kedvelte meg az ÚR, hogy szeresse őket és utódaikat. Titeket választott ki valamennyi nép közül, ahogy ezt mindmáig láthatjátok. Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek ezután keménnyakúak. Mert az ÚR, a ti Istenetek isteneknek Istene, és uraknak Ura. Nagy, hatalmas és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. Szeressétek tehát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Az URat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, őhozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdj. Őt dicsérjed, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál. Atyáid hetvenen mentek le Egyiptomba, most pedig az ÚR, a te Istened úgy megsokasított téged, mint az ég csillagait. Szeresd azért az URat, a te Istenedet, tartsd meg az ő törvényét, rendelkezéseit, végzéseit és parancsolatait minden időben. Gondoljátok meg ma, mert nem fiaitokkal beszélek, akik nem ismerik és nem látták az ÚRnak, a ti Isteneteknek fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját, jeleit és tetteit, amelyeket Egyiptomban vitt véghez a fáraón, az egyiptomiak királyán és egész földjén; amiket tett az egyiptomiak seregével, lovaival és szekereivel, hogyan árasztotta rájuk a Vörös-tenger vizét, amikor üldöztek titeket, és elveszejtette őket az ÚR mindmáig; amit a pusztában tett veletek, amíg e helyre nem érkeztetek; és amit Dátánnal és Abirámmal, Eliábnak, Rúben fiának fiaival cselekedett, amikor a föld megnyitotta a száját, és elnyelte őket házuk népével, sátraikkal és minden jószágukkal együtt, amely az övék volt egész Izráelben. Saját szemetekkel láttátok az ÚR minden nagy tettét, amelyet véghezvitt. Tartsátok meg tehát mindazt a parancsolatot, amit ma parancsolok nektek, hogy megerősödjetek, bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, ahova most átkeltek, hogy a tietek legyen. És hogy hosszú ideig élhessetek azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik és utódaiknak adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. Mert az a föld, ahová most bemész, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ahol elvetetted a magot és a lábaddal kellett öntöznöd, mint a veteményeskertet. Hanem az a föld, ahová átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égi eső itatja. Annak a földnek az ÚR, a te Istened viseli gondját, mindenkor szemmel tartja az ÚR, a te Istened az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. Ezért ha valóban engedelmeskedtek parancsolataimnak, amelyeket ma parancsolok nektek, és ha az URat, a ti Isteneteket szeretitek, és neki szolgáltok teljes szívetekből és teljes lelketekből, akkor esőt adok földetekre alkalmas időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd gabonádat, borodat és olajodat. Füvet is adok a meződre állataidnak, és te is ehetsz és megelégedhetsz. Ezért vigyázzatok, hogy szíveteket meg ne csalja valami, és el ne tévelyedjetek, ne tiszteljetek más isteneket, és ne boruljatok le azok előtt. Különben az ÚR haragja föllángol ellenetek, bezárja az eget, hogy ne legyen eső, és a föld ne teremje meg gyümölcsét. És hamar kivesztek arról a jó földről, amelyet az ÚR ad nektek. Vegyétek tehát szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek jelül a kezetekre, és legyen homlokkötőül a szemetek fölött. Tanítsátok meg rájuk fiaitokat, beszélj róluk, amikor otthon ülsz, amikor úton jársz, amikor fekszel, és amikor fölkelsz. Írd föl őket házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek ti és fiaitok azon a földön, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. Ha híven megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és ezek szerint éltek, ha szeretitek az URat, a ti Isteneteket, ha mindig az ő útján jártok, és őhozzá ragaszkodtok, akkor kiűzi az ÚR a nemzeteket előletek, és úrrá lesztek nálatok nagyobb és erősebb nemzeteken. Minden hely, amelyet talpatok érint, tietek lesz a pusztától a Libánonig, és a folyótól, az Eufrátesz vizétől a nyugati tengerig terjed határotok. Senki nem állhat meg veletek szemben. Mert az ÚR, a ti Istenetek félelmet és rettegést támaszt előttetek az egész föld színén, ahová léptek, ahogyan megmondta nektek. Lásd, áldást és átkot adok ma elétek! Áldást, ha engedelmeskedtek az ÚR, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket ma parancsolok nektek, átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az ÚR, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek arról az útról, amelyet ma parancsolok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Amikor bevisz téged az ÚR, a te Istened arra a földre, amelyre bemész, hogy birtokba vedd, akkor mondd el az áldást a Garizim hegyén, az átkot pedig az Ébál hegyén. Ott vannak ezek a Jordánon túl, a nyugati út mögött, a kánaániak földjén, akik a síkságon laknak Gilgállal szemben, Móre tölgyei mellett. Ti most átkeltek a Jordánon, bementek, és birtokba fogjátok venni azt a földet, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ad nektek. Tietek lesz, és lakni fogtok rajta, de vigyázzatok, hogy mind e rendelkezéseket és végzéseket teljesítsétek, amelyeket ma elétek adok. Ezek azok a rendelkezések és végzések, amelyeket amíg csak éltek e földön, meg kell tartanotok és teljesítenetek kell azon a földön, amelyet az ÚR, atyáidnak Istene ad nektek birtokul. Teljesen pusztítsátok el mindazokat a helyeket, ahol a maguk isteneit szolgálják a magas hegyeken, a halmokon és minden zöldellő fa alatt azok a nemzetek, amelyeknek urai lesztek. Rontsátok le oltáraikat, törjétek össze oszlopaikat, égessétek meg berkeiket, és vagdaljátok szét isteneik faragott képeit, a nevüket is pusztítsátok ki arról a helyről. De ne így tegyetek az ÚRral, a ti Istenetekkel. Hanem azt a helyet keressétek föl, és oda járjatok, amelyet kiválaszt az ÚR, a ti Istenetek minden törzsetek közül, hogy nevét oda helyezze, és ott lakozzék. Oda vigyétek egészen elégő áldozataitokat, véresáldozataitokat, tizedeiteket, fölajánlásaitokat, mind fogadalomból, mind szabad akaratból való adományaitokat és marháitok és juhaitok első fajzását. Ott egyetek az ÚRnak, Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és házatok népe kezetek minden keresményének, amelylyel megáld Istenetek, az ÚR. Ne tegyetek úgy ott, ahogy most mi teszünk itt: mindenki úgy, ahogy neki jónak tetszik. Mert most még nem mentetek be a nyugalom helyére és az örökségbe, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked. Mikor pedig átkeltek a Jordánon, és azon a földön fogtok lakni, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ad nektek örökségül, és nyugodalmat ad minden ellenségetektől, amely körülöttetek van, és biztonságban fogtok lakni, akkor arra a helyre, amelyet kiválaszt az ÚR, a ti Istenetek, hogy ott lakozzék az ő neve, oda vigyetek mindent, amit parancsolok nektek: egészen elégő áldozataitokat, véresáldozataitokat, tizedeteket és fölajánlásaitokat és fogadalmi áldozataitokat, amelyeket az ÚRnak fogadtok. Örvendezzetek az ÚRnak, a ti Isteneteknek színe előtt mind ti, mind fiaitok és leányaitok, mind szolgáitok és szolgálóleányaitok, mind a lévita, aki kapuitokon belül van, mert neki nincs része vagy öröksége, mint nektek. Vigyázz, hogy egészen elégő áldozataidat ne mutasd be bármely helyen, amelyet meglátsz, hanem csak azon a helyen mutasd be egészen elégő áldozataidat, és azon a helyen cselekedjél mindent, amit parancsolok neked, amelyet az ÚR választott ki egyik törzsedben. De minden kapudon belül vághatsz állatot, és ehetsz húst, ahogy lelked kívánja, abból, amivel az ÚR, a te Istened megáld téged, és amit ad neked. Tisztátalan és tiszta ember éppúgy eheti azt, mint az őzet és a szarvast. Csak a vérét ne egyétek meg. A földre öntsd azt, mint a vizet. Nem eheted meg kapuidon belül sem gabonádnak, sem mustodnak, sem olajodnak a tizedét, sem marhádnak és juhodnak az első fajzását, sem semmiféle fogadalmi áldozatodat, amelyet fogadsz, sem önkéntes adományaidat, sem fölemelt áldozatodat. Hanem csak az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt egyed fiaddal, leányoddal, szolgáddal, szolgálóleányoddal és a kapuidon belül levő lévitával együtt azon a helyen, amelyet kiválaszt az ÚR, a te Istened. Örvendezzél az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt minden szerzeményednek. Vigyázz, hogy ne hagyd magára a lévitát, amíg csak földeden élsz. Ha majd az ÚR, a te Istened kiterjeszti határodat, ahogyan megígérte neked, és arra gondolsz: jó volna húst enni, akkor mivelhogy a lelked húst kíván enni, egyél húst, amennyit csak kívánsz. Ha pedig messze van tőled az a hely, amelyet az ÚR, a te Istened kiválaszt, hogy oda helyezze nevét, és parancsom szerint levágsz marháidból és juhaidból, amelyeket az ÚR ad majd neked, akkor, ahogy a lelked kívánja, ehetsz belőlük lakóhelyeden. Úgy eheted, ahogy az őzet és a szarvast szokták enni; a tisztátalan és a tiszta ember egyaránt ehet belőle. Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért ne edd meg, mert a vér az élet. Tehát ne edd meg az életet a hússal együtt! Ne edd meg, öntsd a földre, mint a vizet. Ne edd meg, hogy jó dolgod legyen neked és gyermekeidnek is utánad, mivel azt cselekszed, ami helyes az ÚR szemében. De ha valamit megszentelsz a sajátodból, vagy fogadalmat teszel, fogd és vidd arra a helyre, amelyet kiválaszt az ÚR. Az ÚRnak, a te Istenednek oltárán áldozd fel a te egészen elégő áldozataidat húsukkal és vérükkel együtt. Véresáldozataid vérét öntsd az ÚRnak, a te Istenednek oltárára, a húsát pedig megeheted. Vigyázz, és hallgasd meg mindazt az igét, amelyet parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és gyermekeidnek mindenkor, mert azt cselekszed, ami jó és igaz az ÚRnak, a te Istenednek szemében. Mikor kiirtja előled az ÚR, a te Istened azokat a nemzeteket onnan, ahová bemész, s ha birtokba veszed, és majd az ő földjükön laksz, vigyázz, hogy tőrbe ne ess azokat követve, akik kivesztek előled. Ne érdeklődj isteneik felől, hogy miképpen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket, mondván: „Én is úgy akarok tenni.” Ne tégy így az ÚRral, a te Isteneddel, mert mindenféle utálatosságot tettek isteneikkel, amit gyűlöl az ÚR. Még fiaikat és leányaikat is elégették isteneiknek. Mindazt, amit parancsolok nektek, tartsátok meg, és aszerint cselekedjetek. Semmit se tégy hozzá, és el se végy belőle! Ha jövendőmondó vagy álomlátó támad közötted, és jelt vagy csodát mutat neked, és be is következik az a jel vagy csoda, amelyről szólt neked, és azt mondja: „Kövessünk más isteneket (akiket nem ismertél), és tiszteljük azokat”, ne hallgass az efféle jövendőmondók beszédeire vagy az efféle álomlátókra. Mert az ÚR, a ti Istenetek próbál csak ezzel benneteket, hogy megtudja, hogy teljes szívetekből és teljes lelketekből szeretitek-e Isteneteket, az URat. Az URat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és őhozzá ragaszkodjatok. Az ilyen jövendőmondónak vagy álomlátónak meg kell halnia, mert pártütést hirdetett az ÚR, a ti Istenetek ellen, aki kihozott titeket Egyiptom földjéről, és megszabadított téged a szolgaság házából, mert megpróbált eltántorítani téged arról az útról, amelyet az ÚR, a te Istened parancsolt neked, hogy azon járj. Ezért gyomláld ki a gonoszt magad közül. Ha testvéred, anyád fia vagy fiad vagy leányod vagy a kedvelt feleséged, vagy testilelki jó barátod titkon így csábítgat: „Gyere, menjünk, és tiszteljünk más isteneket (akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a föld egyik végétől a másik végéig), ne engedj neki, ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne rejtegesd őt. Mindenképpen öld meg. Te emelj rá elsőként kezet, amikor kivégzik, azután pedig az egész nép. Kövezd halálra, mert azon igyekezett, hogy eltántorítson téged az ÚRtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Hallja meg ezt az egész Izráel, és féljenek, és senki se cselekedjék többé köztetek ehhez hasonló gonosz dolgokat. Ha valamelyik városodról, amelyet az ÚR, a te Istened lakhelyül ad neked, azt hallod, hogy istentelen emberek támadtak benne, és kényszerítik városuk lakosait, és azt mondják: „Nosza, menjünk, és tiszteljünk más isteneket (akiket nem ismertetek), akkor keress, kutass, és szorgalmasan tudakozódjál, és ha igaz és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság közöttetek, hányd kardélre annak a városnak lakosait, pusztítsd ki mindenestül azt, ami benne van. Jószágát is hányd kardélre. A benne lévő prédát hordd mind együvé a piac közepére, és égesd meg a várost és annak prédáját teljes áldozatul az ÚRnak, a te Istenednek. Legyen romhalmaz mindörökké, és soha többé föl ne építsék. Ne ragadjon semmi a kezedhez abból az átokra valóból, hogy megszűnjön az ÚR haragjának búsulása, irgalmas legyen hozzád, és könyörüljön rajtad, és megszaporítson téged, ahogyan esküvel ígérte atyáidnak, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, és megtartod minden parancsolatát, amelyeket ma parancsolok neked, hogy azt cselekedd, ami igaz az ÚRnak, a te Istenednek szemében. Ti az ÚRnak, Isteneteknek a fiai vagytok. Ne vagdaljátok össze magatokat, se homlokotok fölött ne nyírjátok kopaszra a fejeteket a halottakért, mert az ÚRnak, Istenednek szent népe vagy, és az ÚR választott téged, hogy tulajdon népe légy neki minden nép közül, amely a föld színén van. Ne egyetek meg semmi utálatosságot. Ezek azok az állatok, amelyeket megehettek: szarvasmarha, juh, kecske, szarvas, őz, bivaly, vadkecske, zerge, bölény és jávorszarvas. A hasított körmű állatokat mind megehetitek, amelyeknek egészen kettéhasadt körmük van, és kérődzők. De a kérődzők, valamint a hasított körműek közül ne egyétek meg a tevét, a nyulat és a hörcsögöt, mert kérődznek ugyan, de a körmük nem hasadt. Tartsátok ezeket tisztátalanoknak! A disznót is, mert hasadt ugyan a körme, de nem kérődzik. Tartsátok ezt is tisztátalannak! Ezeknek a húsából ne egyetek, a testüket se érintsétek. Mindazokból, amelyek vízben élnek, ezeket ehetitek meg: amelyeknek uszonyuk és pikkelyük van, azokat mind megehetitek, amelyeknek pedig nincsen uszonyuk és pikkelyük, azokat ne egyétek meg. Azokat tartsátok tisztátalannak! Minden tiszta madarat megehettek. Ezek pedig azok, amiket ne egyetek meg közülük: a sas, a keselyű és a halászsas, a héja és a sólyom minden fajtája és a kányafélék, mind az összes hollóféle, a strucc, a bagoly, a sirály és a karvaly minden fajtája, a kuvik, a fülesbagoly és a bölömbika, a pelikán, a dögkeselyű és a vöcsök, a gólya és a szarkafélék, a búbos banka és a denevér. Minden szárnyas rovart is tisztátalannak tartsatok, ne egyétek meg őket. Minden tiszta szárnyast megehettek. Semmiféle döglött állatot ne egyetek meg. A kapuidon belül levő jövevénynek adhatod, hogy megegye, vagy add el az idegennek, mert te az ÚRnak, a te Istenednek szent népe vagy! Ne főzz gödölyét az anyja tejében! Termésedből, mindabból, ami meződön terem, évről évre vedd ki a tizedet! Az ÚRnak, Istenednek színe előtt edd meg gabonád, mustod, olajad tizedét, marháid és juhaid elsőszülöttjét azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Így tanuld meg félni az URat, a te Istenedet minden időben. Ha pedig hosszabb számodra az út, és nem tudod odavinni azokat, mert távol esik tőled az a hely, amelyet az ÚR, a te Istened választ, hogy oda helyezze nevét, téged pedig megáldott az ÚR, a te Istened, akkor add el pénzen a termést, vedd a kezedbe a pénzt, és menj el arra a helyre, amelyet kiválasztott az ÚR, a te Istened. Vásárolj a pénzen mindent, amit megkívánsz: ökröt, juhot, bort, vidámító italt és mindenfélét, amit megkíván a lelked, és egyél ott az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt, és örvendezzél te és házadnak népe. A lakóhelyeden lakó lévitáról sose feledkezz meg, ne hagyd el, mert nem részesedik, és nem örököl veled együtt. Minden harmadik esztendő végén vedd ki annak az évnek a terméséből az egész tizedet és raktározd el lakóhelyeden, hogy ha majd eljön a lévita, akinek nincs birtoka, mint neked, meg a jövevény, az árva és az özvegy, akik lakóhelyeden élnek, ők is ehessenek és jóllakhassanak, és akkor megáldja az ÚR, a te Istened kezed minden munkáját, amit végzel. Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. Az elengedés módja pedig ez: minden kölcsönadó ember engedje el, amit kölcsönadott felebarátjának. Ne hajtsa be felebarátján és testvérén, mert elengedés hirdettetett az ÚRért. Az idegentől behajthatod. De amivel a testvéred tartozik, azt engedd el neki. De nem is lesz közötted szegény, mert igen megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, megtartod és teljesíted mindazt a parancsolatot, amelyet parancsolok neked. Bizony megáld téged Istened, az ÚR, amint megmondta neked. Sok népnek adsz zálogkölcsönt, te pedig nem szorulsz kölcsönre, és sok népen fogsz uralkodni, de terajtad nem uralkodnak. Ha mégis szegénnyé lesz valaki a testvéreid közül valamelyik lakóhelyeteken, azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, ne keményítsd meg a szívedet, és ne zárd be kezedet a te szegény testvéred előtt, hanem örömest nyisd meg neki kezedet, és örömest adj neki annyit kölcsön, amennyire szüksége van, amikor szükséget szenved. Vigyázz magadra, hogy ne legyen a szívedben ilyen istentelen gondolat: közeleg a hetedik esztendő, az elengedés esztendeje, és nehogy elfordítsd szemedet a te szegény testvéredtől, és ne adj neki. Mert ő ellened kiált az ÚRhoz, és bűn fog terhelni téged. Szívesen adj neki, és ne essen rosszul a szívednek az, hogy adsz neki, mert az ilyen dologért áld meg téged az ÚR, a te Istened minden munkádban és mindenben, amire kezedet teszed. Mivel a szegény nem fogy ki a földről, azért azt parancsolom neked: örömest nyisd meg kezedet szűkölködő és szegény testvérednek a te földeden. Ha eladja magát neked testvéred, egy héber férfi vagy asszony, és hat esztendeig szolgál téged, a hetedik esztendőben bocsásd szabadon. És mikor szabadon bocsátod, ne küldd el üres kézzel, hanem lásd el bőven juhaidból, szérűdről, és sajtódból. Adj neki abból, amivel megáldott téged az ÚR, a te Istened. Emlékezz arra, hogy te is szolga voltál Egyiptom földjén, és megszabadított téged az ÚR, a te Istened. Ezért parancsolom ezt ma neked. Ha pedig azt mondja neked: „Nem megyek el tőled, mert megszerettelek téged és a házad népét”, mivel jó dolga volt nálad, akkor fogj egy árt, szúrd a fülén át az ajtófélfába, és maradjon szolgád örökre. Így cselekedjél szolgálóleányoddal is. Ne essék nehezedre, hogy szabadon bocsásd őt, hiszen kétszer annyi bérre valót szolgált neked hat éven át, mint amennyi egy napszámos bére. Így megáld téged az ÚR, a te Istened mindenben, amit cselekszel. Marhád és juhaid első ellésének minden hímjét az ÚRnak, a te Istenednek szenteld. Ne fogd munkára tehened első borját, és ne nyírd meg juhaid első bárányát. Az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt edd meg azt minden évben te és házad népe azon a helyen, amelyet kiválaszt az ÚR. Ha pedig valami hibája van: sánta vagy vak, vagy valamilyen fogyatkozásban szenved, akkor ne áldozd fel azt az ÚRnak, a te Istenednek. Megeheted a lakóhelyeden, a tisztátalan és a tiszta ember egyaránt, mintha őz vagy szarvas volna. Csak a vérét ne edd meg, öntsd azt a földre, mint a vizet. Ügyelj az Ábíb hónapra, és készíts páskát az ÚRnak, a te Istenednek, mert az Ábíb hónapban hozott ki téged az ÚR, a te Istened Egyiptomból éjjel. Páska gyanánt pedig ölj az ÚRnak, a te Istenednek juhot és ökröt azon a helyen, amelyet kiválaszt az ÚR, a te Istened, hogy ott lakjék az ő neve. Ne egyél hozzá semmi kovászos ételt, hanem hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a nyomorúság kenyerét – mert sebtében jöttél ki Egyiptomból –, hogy életed minden napján megemlékezzél arról a napról, amelyen kijöttél Egyiptom földjéről. Ne lehessen látni kovászt hét napon át sehol a határodban. Az áldozati húsból pedig, amelyet az első napon este levágsz, semmi se maradjon reggelig. Nem vághatod le a páskát akármelyik lakóhelyeden, amelyet ad neked az ÚR, a te Istened, hanem ugyanazon a helyen öld le a páskát este, napnyugtakor, abban az időben, amikor kijöttél Egyiptomból, amelyet kiválaszt az ÚR, a te Istened, hogy a nevét odahelyezze. Azon a helyen süsd és edd is meg, amelyet kiválaszt az ÚR, a te Istened. Reggel aztán indulj, és menj haza! Hat napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig az ÚRnak, a te Istenednek ünnepnapján ne dolgozz semmit. Számlálj azután magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlóddal aratni kezdtél. Tarts hét napig sátoros ünnepet az ÚRnak, a te Istenednek a te kezed önkéntes adományával annak mértéke szerint, ahogy megáldott téged az ÚR, a te Istened. Örvendezz az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt fiaddal, leányoddal, szolgáddal, szolgálóleányoddal és a lévitával, aki a lakóhelyeden van, és a jövevénnyel, árvával és özveggyel, akik közötted vannak, azon a helyen, amelyet kiválasztott az ÚR, a te Istened, hogy ott lakjék az ő neve. Emlékezzél rá, hogy te is szolga voltál Egyiptomban, és tartsd meg és teljesítsd e rendelkezéseket. Azután tartsd meg a hetek ünnepét, amikor begyűjtöd a termést a szérűdről és borsajtódról. Örvendezz ezen az ünnepen, te és a fiad, leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, akik a lakóhelyeden élnek. Hét napig ünnepelj az ÚR, a te Istened előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt az ÚR. Mert megáld téged az ÚR, a te Istened, és minden termésedet és kezed minden munkáját; azért nagyon örülj! Minden esztendőben háromszor jelenjen meg közületek minden férfi az ÚRnak, Istenednek színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt: a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a sátrak ünnepén. De üres kézzel senki se jelenjék meg az ÚR előtt! Mindenki aszerint adjon, annak az áldásnak a mértéke szerint, amelyben az ÚR, a te Istened őt részesítette. Állíts törzsenként bírákat és felügyelőket minden lakóhelyeden, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, hogy igaz ítélettel ítélkezzenek a nép közt. Ne fordítsd el az ítéletet, ne légy személyválogató, ne fogadj el ajándékot, mert az ajándék megvakítja a bölcsek szemét, és elfordítja az igazak beszédét. Igazságot és csakis igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked. Ne ültess magadnak szent ligetet semmiféle fából az ÚRnak, a te Istenednek oltára mellé, amelyet készítesz. Oszlopot se állíts, mert gyűlöli azt az ÚR, a te Istened. Ne áldozzál az ÚRnak, a te Istenednek olyan bikát vagy juhot, amelyben valami fogyatkozás vagy bármi hiba van, mert utálatos az a te Istened, az ÚR előtt. Ha bármelyik városodban, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, olyan férfi vagy asszony található köztetek, aki olyasmit cselekszik, ami gonoszság az ÚRnak, a te Istenednek szeme előtt, mert megszegi az ő szövetségét, elmegy, és más isteneknek szolgál, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat vagy akármelyiket az ég seregei közül, amelyet nem parancsoltam, és híre megy, és te meghallod, jól tudakozódj utána. Ha igaz és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izráelben, akkor vezesd a kapuba azt a férfit vagy asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, és kövezd halálra, hogy meghaljon. Csak két vagy három tanú szavára szabad halállal sújtani valakit, de egyetlen tanú szavára nem. A tanúk keze legyen az első, amikor kivégzik, és azután az egész nép. Ily módon gyomláld ki magad közül a gonoszt. Ha valami kétséges előtted, amikor ítélned kell vér és vér között, ügy és ügy között, testi sértések dolgában vagy pörös ügyekben, akkor menj el arra a helyre, amelyet kiválasztott az ÚR, a te Istened. Menj be a lévita papokhoz és az akkor hivatalban levő bíróhoz, és kérdezd meg őket, ők majd tudomásodra hozzák az ítéletet. Te pedig aszerint cselekedjél, amint ők mondják neked azon a helyen, amelyet kiválaszt az ÚR. Vigyázz, hogy mindent úgy cselekedjél, ahogy ők tanácsolják! A törvény szerint cselekedjél, amelyre hivatkoznak, és az ítélet szerint, amelyet mondanak neked. Se jobbra, se balra ne hajolj el attól, amit közölnek veled. Ha pedig valaki elbizakodottságból nem hallgat az URat, a te Istenedet szolgáló papra vagy bíróra, haljon meg az ilyen ember. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből. Hallja az egész nép, és féljen, hogy senki se cselekedjék többé elbizakodottan. Mikor bemész arra a földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, és tied lesz, és ott laksz, és azt mondod: „Királyt emelek magam fölé, ahogy a többi körülöttem levő népnél is van”, azt emeld magad fölé királyul, akit az ÚR, a te Istened választ. Testvéreid közül emelj magad fölé királyt. Nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem testvéred. Csak sok lovat ne tartson, és a népet ne vigye vissza Egyiptomba, hogy sok lovat szerezzen, mert az ÚR megmondta nektek: Ne térjetek többé vissza azon az úton! Sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon, nagyon sok ezüstöt és aranyat se gyűjtsön. Mikor országának királyi trónjára ül, készítsen magának egy másolatot a lévita papok törvénykönyvéből. Legyen az nála, és olvassa életének minden idejében, hogy tanulja félni az URat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvény minden igéjét és e rendelkezéseket, és aszerint cselekedjék. Föl ne fuvalkodjék a szíve testvérei ellen, se el ne térjen jobbra vagy balra a parancsolattól, hogy hosszú ideig éljen országában, Izráelben ő és fiai. A lévita papoknak, Lévi egész nemzetségének ne legyen se birtoka, se öröksége Izráelben, hanem éljenek az ÚR tűzáldozataiból, az ő örökségéből. Ne legyen öröksége a testvérei között, mert az ÚR az ő öröksége, amint megmondta neki. Ez legyen a papok törvényes járandósága a néptől, azoktól, akik marhát vagy juhot áldoznak: adják a papnak a lapockát, a két állkapcsot és a gyomrot. Add neki gabonád, mustod és olajod zsengéjét és juhaid gyapjának első nyírását. Mert őt választotta ki az ÚR, a te Istened valamennyi törzsed közül, hogy ő és fiai mindig ott álljanak és szolgáljanak az ÚR nevében. Ha eljön egy lévita egész Izráel bármelyik városából, ahol lakik, és bemegy lelkének teljes kívánsága szerint arra a helyre, amelyet kiválaszt az ÚR, hadd szolgáljon az ÚRnak, az ő Istenének nevében úgy, mint a többi testvére, azok a léviták, akik az ÚR színe előtt állnak. Egyenlőképpen részesedjenek azon kívül, amijük van atyai örökségük eladásából. Mikor bemész arra a földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, ne tanuld el azokat az utálatosságokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen közöttetek olyan, aki fiát vagy leányát áldozatul elégeti, se jövendőmondó, se kuruzsló, se jelmagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se szellemidéző, se titokfejtő, se halottidéző! Mert mindazt utálja az ÚR, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az ÚR, a te Istened előled. Légy feddhetetlen az ÚR, a te Istened előtt. Mert azok a nemzetek, akiket elűzöl, kuruzslókra és jövendőmondókra hallgatnak. De neked nem engedett ilyet az ÚR, a te Istened. Prófétát támaszt neked az ÚR, a te Istened közületek, atyádfiai közül, olyat, mint én. Őt hallgassátok! Aszerint, ahogy kérted az ÚRtól, a te Istenedtől a Hóreben az összegyülekezés napján e szavakkal: Ne kelljen hallanom tovább az ÚRnak, az én Istenemnek szavát, és ne kelljen néznem tovább azt a nagy tüzet, mert meghalok! Az ÚR pedig azt mondta nekem: Jól mondták. Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyat, mint te, és szájába adom igéimet, és megmond nekik mindent, amit parancsolok neki. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket a nevemben szól, én számon kérem rajta! De az a próféta, aki olyat mer mondani a nevemben, amit nem parancsoltam neki, és aki más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatod a szívedben: hogyan ismerhetjük föl azt a szót, amelyet nem az ÚR mondott? Ha a próféta az ÚR nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be az a dolog, azt az igét nem az ÚR mondta. Elbizakodottságból mondta azt a próféta, ne félj tőle! Amikor az ÚR, a te Istened kipusztítja a nemzeteket, akiknek földjét neked adja az ÚR, a te Istened, és te birtokba veszed, és az ő városaikban és házaikban laksz, jelölj ki magadnak három várost a te földeden, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked birtokul. Készítsd el azokhoz az utat, és oszd három részre országod határát, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked. Arra valók legyenek azok, hogy odamenekülhessen minden gyilkos. Ez a gyilkos törvénye, aki odamenekül: aki nem szándékosan ölte meg felebarátját, és nem gyűlölte őt azelőtt, életben maradhat. Aki például elmegy a felebarátjával az erdőre fát vágni, és úgy meglódul a keze a fejszével, hogy amikor lesújt a fára, leesik a vas a nyeléről, és eltalálja vele a felebarátját, hogy az meghal, az ilyen meneküljön e városok egyikébe, hogy életben maradjon. Különben a vérbosszuló rokon űzőbe veszi szívének fölindulásában, és utoléri, ha hosszú az út, és agyonüti őt, holott nem méltó a halálra, és nem gyűlölte felebarátját azelőtt. Azért azt parancsolom neked: válassz magadnak három várost. Ha pedig az ÚR, a te Istened kiterjeszti határodat, amint megesküdött atyáidnak, és neked adja mind az egész földet, amelynek megadását megígérte atyáidnak – ha megtartod mindazokat a parancsolatokat, és megteszed mindazt, amit ma parancsolok neked, ha szereted az URat, a te Istenedet, és mindig az ő útján jársz –, akkor e három mellé jelölj ki még három várost, hogy ártatlan vér ne omoljon ki földeden, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül, és hogy ne terheljen vérontás. De ha valaki gyűlöli felebarátját, és lesbe áll és rátámad, és úgy megüti, hogy az belehal, és azután bemenekül e városok egyikébe, akkor küldjenek érte a város vénei, hozassák ki onnan, és adják a vérbosszuló rokon kezébe, hogy meghaljon. Ne nézz rá szánakozva, hanem távolítsd el az ártatlanul kiontott vért Izráelből, hogy jó dolgod legyen. Felebarátod határkövét ne mozdítsd el, azt a határt, amelyet az ősök vontak meg az örökségedben, amikor örökölni fogsz azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked birtokul. Nem állhat elő egy tanú senki ellen, semmiféle hamisság és semmiféle bűn dolgában. Bármilyen bűnnel vétkezett valaki, csak két vagy három tanú szaván múlhat a döntés. Ha valaki ellen hamis tanú áll elő, hogy hamissággal vádolja, akkor álljon az a két pereskedő az ÚR színe elé, a papok és a bírák elé, akik abban az időben hivatalban lesznek. A bírák vizsgálják meg jól a dolgot, és ha hazudott a tanú felebarátja ellen, azt tegyétek vele, amit ő szándékozott tenni felebarátjával. Így tisztítsd ki a gonoszt magad közül, hogy akik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne kövessenek el közöttetek ilyen gonosz dolgot. Ne nézz rá szánakozva. Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért. Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és lovakat, szekereket és nálad nagyobb számú sereget látsz, ne félj tőlük, mert veled van az ÚR, a te Istened, aki kihozott Egyiptom földjéről. Amikor az ütközethez készültök, álljon elő a pap, és szóljon a néphez. Ezt mondja nekik: „Halld meg, Izráel! Ma megütközni készültök ellenségeitekkel. Szívetek ne lágyuljon meg, ne féljetek, ne rettenjetek meg, és ne rémüljetek meg tőlük, mert az ÚR, a ti Istenetek veletek megy, hogy harcoljon értetek ellenségeitekkel, és megtartson titeket.” Az elöljárók pedig így szóljanak a néphez: „Van-e olyan ember, aki új házat épített, de még nem avatta föl? Menjen vissza a házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki avassa föl azt. Van-e olyan ember, aki szőlőt ültetett, és még nem szüretelt róla? Menjen el, térjen vissza házába, nehogy másvalaki szedjen róla először, hogyha meghalna a harcban. Van-e olyan ember, aki eljegyzett magának egy leányt, de még nem vette el? Menjen vissza az a házába, nehogy másvalaki vegye el azt, hogyha meghalna a harcban.” Azután még ezt is kérdezzék meg az elöljárók a néptől: „Van-e itt olyan férfi, aki félénk és lágyszívű? Az menjen haza a házába, hogy testvérei szíve úgy meg ne olvadjon, mint az övé.” Amikor befejezik az elöljárók a néphez intézett beszédüket, állítsanak csapatvezéreket a nép élére. Ha egy város megostromlására vonulsz fel, először ajánlj neki békét. Ha békességgel felel neked, és kaput nyit, akkor az egész ott lakó nép adófizetőd legyen, és szolgáljon neked. Ha pedig nem köt békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül, és ha az ÚR, a te Istened kezedbe adja, minden férfit hányj kardélre. De az asszonyokat, a kisgyermekeket, az állatokat és mindazt, ami a városban van, az egész zsákmányolnivalót magadnak vedd birtokba, és élvezd az ellenségeidtől szerzett zsákmányt, amelyet kezedbe ad az ÚR, a te Istened. Így cselekedjél mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, amelyek nem e népek városai közül valók. De e népek városaiban, amelyeket örökségül ad neked az ÚR, a te Istened, ne hagyj életben egy lelket sem. Mindenestül veszítsd el őket: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogy megparancsolta neked az ÚR, a te Istened. Azért, hogy meg ne tanítsanak titeket mindannak az utálatosságnak az elkövetésére, amelyet ők isteneik tiszteletére cselekszenek, hogy ne vétkezzetek Istenetek, az ÚR ellen. Amikor egy várost hosszabb ideig tartasz körülzárva, és így harcolsz ellene, hogy bevedd, ne pusztítsd ki fejszével egy fáját sem. Egyél róla, de azt magát ne irtsd ki, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson miattad? Csak amelyik fáról tudod, hogy nem gyümölcstermő, azt vágd ki, és abból építs ostromló szerkezetet a veled hadakozó város ellen mindaddig, amíg csak el nem esik. Hogyha meggyilkolt embert találnak azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked birtokul, és az a mezőn fekszik, és nem tudható, ki ölte meg, akkor véneid és bíráid menjenek ki, és mérjék meg a távolságot a holttesttől a környező városokig. Amely város legközelebb esik a meggyilkolthoz, annak vénei vegyenek egy üszőt, amellyel még nem dolgoztattak, és amely még nem húzott jármot. Vigyék az üszőt egy folyóvíz völgyébe, ahol nem szántanak, és nem vetnek, és szegjék nyakát az üszőnek ott, a völgyben. Azután járuljanak oda a papok, Lévi fiai, mert őket választotta az ÚR, a te Istened, hogy szolgáljanak neki, és hogy áldást osszanak az ÚR nevében, és az ő ítéletük szerint dőljön el minden per és minden sérelem. A meggyilkolthoz legközelebbi város vénei mossák meg a kezüket a nyakaszegett üsző fölött a völgyben, és így szóljanak: Nem a mi kezünk ontotta ki ezt a vért, és szemünkkel sem láttuk. Bocsáss meg népednek, Izráelnek, amelyet megváltottál, URam, és ne tulajdonítsd az ártatlan vér kiontását népednek, Izráelnek! És bocsánatot nyernek a vérért. Te azért mentes leszel az ártatlan vér kiontásától, ha úgy cselekszel, amint az igaz az ÚR előtt. Mikor harcba mész ellenségeid ellen, és kezedbe adja őket az ÚR, a te Istened, és azok közül foglyokat ejtesz, és meglátsz a foglyok között egy szép ábrázatú asszonyt, megszereted, és elvennéd feleségül, vidd be a házadba, hogy nyírja le a haját, és vágja le a körmeit, vesse le magáról a fogsága ruháját, és maradjon a házadban, hogy sirassa apját és anyját egy egész hónapig. Csak ezután menj be hozzá, és légy a férje, és legyen ő a feleséged. Ha pedig később nem tetszik neked, bocsásd el őt kívánsága szerint. De semmiképpen se add el őt pénzért. Ne hatalmaskodjál rajta, miután már magadévá tetted. Ha valakinek két felesége van, és az egyiket szereti, a másikat pedig gyűlöli, és mind a szeretett, mind a gyűlölt nő fiút szül neki, és a gyűlöltnek a fia lesz az elsőszülött, akkor majd azon a napon, amikor fiait örökösökké teszi a maga tulajdonán, nem teheti elsőszülötté a szeretett feleség fiát a gyűlöltnek fiával szemben, ha az az elsőszülött. Hanem a gyűlöltnek a fiát kell elsőszülöttnek elismerni, és két részt kell adni neki mindenből, amije van, mert férfierejének első termése az, övé az elsőszülöttség joga. Ha valakinek engedetlen és konok fia van, aki nem hallgat apja és anyja szavára, és akkor sem engedelmeskedik nekik, ha megfenyítik, az ilyet fogja az apja és az anyja, vigye a város véneihez lakóhelye kapujába, és azt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk engedetlen és konok, nem hallgat a szavunkra, dorbézoló és részeges. Akkor a város férfiai valamennyien kövezzék őt halálra. Így tisztítsd ki a gonoszt a magad köréből, hogy egész Izráel hallja meg ezt, és féljen! Ha valaki halálos bűnt követ el, és úgy ölik meg, hogy fára akasztják, holtteste ne maradjon éjjel a fán, hanem temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt, aki fán függ. Ne fertőztesd meg azt a földet, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül. Ne nézd el, ha felebarátod ökre vagy juha kóborol, és ne fordulj el azoktól, hanem bizony tereld vissza azokat felebarátodhoz. Ha pedig nincs közel hozzád a felebarátod, vagy nem is ismered őt, hajtsd az állatot a saját házadhoz, és legyen nálad, míg nem keresi azt a te felebarátod. Akkor add neki vissza. Így tégy a szamarával, így tégy a ruhájával, és így tégy atyádfiának minden elveszett holmijával, amit elvesztett, és te megtaláltad. Ne menj el mellette közömbösen. Ha látod, hogy testvéred szamara vagy ökre az úton kidőlve fekszik, ne fordulj el tőlük, hanem segíts neki lábra állni. Asszony ne viseljen férfiruhát, se férfi ne öltözzék asszonyruhába, mert utálatos az ÚR, a te Istened előtt, aki ezt teszi. Ha madárfészekre akadsz az úton egy fán vagy a földön fiókákkal vagy tojásokkal, és az anya rajta ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne fogd meg az anyát is a fiókákkal együtt. Hanem bizony bocsásd el az anyát, és csak a fiókákat fogd meg magadnak, hogy jó dolgod legyen, és hosszú ideig élj. Ha új házat építesz, házad tetejére csinálj korlátot, hogy ne terheld vérrel a házadat, ha valaki leesik onnan. Ne vess a szőlődbe kétféle magot, hogy fertőzötté ne legyen az egész: az elvetett mag és a szőlő termése is. Ne szánts együtt ökörrel és szamárral. Ne öltözzél vegyes szövésű, azaz gyapjúból és lenből szőtt ruhába. Felsőruhádnak, amellyel befeded magad, a négy csücskére csinálj bojtokat. Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, de azután meggyűlöli, és szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri, mert azt mondja: „Feleségül vettem magamnak, és amikor bementem hozzá, nem találtam szűznek”, akkor vegye őt a leány apja és anyja, és vigyék a leány szüzességének jeleit a város vénei elé a városkapuhoz. Mondja ezt a leány apja a véneknek: Leányomat feleségül adtam e férfinak, de meggyűlölte őt. Íme, szégyenletes dolgokkal vádolja, és azt mondja, hogy „nem találtam szűznek leányodat”, pedig íme, itt vannak leányom szüzességének jelei! És terítsék ki a ruhát a város vénei elé. Akkor a város vénei fogják meg azt a férfit és ostorozzák meg. Bírságolják meg száz ezüstsékelre, és adják azt a leány apjának, mert rossz hírbe kevert egy izráeli szüzet. És legyen neki felesége, és el ne bocsássa őt egész életében. Ha pedig igaz lesz a vád, és a lány nem volt szűz, akkor vigyék ki a leányt apja házának bejáratához, és a város férfiai kövezzék agyon, mert gyalázatosságot cselekedett Izráelben, mert paráználkodott apja házánál. Így tisztítsd ki magad köréből a gonoszt. Ha pedig rajtakapnak egy férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg. A férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből. Ha valaki találkozik a városban egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál, vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A leányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből. De ha mezőn találkozik egy férfi egy jegyben járó leánnyal, és erőszakoskodik vele a férfi, és vele hál, csak maga a férfi haljon meg, aki vele hált. A leányt pedig ne bántsd, mert neki nincs halálos bűne, mivel olyan ez a dolog, mint amikor valaki a felebarátjára támad, és agyonüti. Mivel a mezőn talált rá, kiálthatott ugyan a jegyben járó leány, de nem volt, aki megoltalmazza. Ha valaki el nem jegyzett szűz leánnyal találkozik, és megragadja, vele hál, és rajtakapják őket, akkor a férfi, aki vele hált, adjon a leány apjának ötven ezüstsékelt, a leány pedig legyen a felesége. Mivel meggyalázta őt, nem is bocsáthatja el egész életében. Ne vegye el senki apja feleségét; apja takaróját ne hajtsa föl! Akinek szeméremteste zúzott vagy megcsonkított, nem mehet be az ÚR közösségébe. A fattyú nem mehet be az ÚR közösségébe. Még tizedízig sem mehet be az ÚR közösségébe. Az ammóniak és móábiak sem mehetnek be az ÚR közösségébe. Még tizedízig való leszármazottjuk sem mehet be az ÚR közösségébe sohasem. Azért, mert nem jöttek elétek kenyérrel és vízzel az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból, és mert fölbérelték ellened Bálámot, Beór fiát a mezopotámiai Petórból, hogy átkozzon meg téged. De az ÚR, a te Istened nem akarta meghallgatni Bálámot, hanem az ÚR, a te Istened az átkot áldásodra fordította, mivel szeret téged az ÚR, a te Istened. Ne keresd békességüket és előmenetelüket soha, egész életedben. Ne utáld az edómiakat, mert testvéreid ők. Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál földjükön. Ezeknek a harmadik nemzedékben született fiai hozzátartozhatnak az ÚR közösségéhez. Ha táborba szállsz ellenséged ellen, őrizkedj minden gonosztól. Ha volna valaki közötted, aki nem tiszta valami éjszakai véletlenség miatt, menjen ki a táborból, és ne menjen vissza a táborba. Amikor eljön az este, mosakodjék meg, és naplementekor már visszamehet a táborba. Legyen a táboron kívül egy helyed, ahova félremész. Legyen egy kis ásód a fegyvered mellett, hogy amikor leülsz kívül, gödröt áshass vele, és ha fölkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled. Mivel az ÚR, a te Istened a táborodban jár, hogy megszabadítson téged, és lábad elé vesse ellenségeidet, azért a táborod szent legyen, hogy ne lásson köztetek semmi rútságot, és el ne forduljon tőled. Ne küldd vissza urának a rabszolgát, aki urától hozzád menekült. Veled lakjék, a tieid között, azon a helyen, amelyet választ magának városaid közül, ott, ahol tetszik neki. Ne nyomorgasd őt. Ne legyen felavatott parázna nő Izráel leányai között. Felavatott parázna férfi se legyen Izráel fiai között. Ne vidd be a parázna nő bérét, se a parázna férfi bérét az ÚRnak, a te Istenednek házába semmiféle fogadalom címén, mert mindkettőt utálja az ÚR, a te Istened. Felebarátodtól ne végy kamatot. Se pénznek, se eleségnek, se semmi egyébnek kamatját, amit kamatra szokás adni. Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy, hogy megáldja az ÚR, a te Istened kezed minden munkáját azon a földön, amelyre bemész, hogy birtokba vedd. Ha fogadalommal ígérsz valamit az ÚRnak, a te Istenednek, ne halogasd a megadását, mert bizony számon kéri tőled az ÚR, a te Istened, és bűnül tulajdonítja neked. Ha pedig nem teszel fogadalmat, bűn sem tulajdoníttatik neked. Ügyelj arra, ami kijön az ajkadon, hogy ugyanúgy teljesítsd, amit a száddal ígérsz, mint amikor önkéntes fogadalmat teszel az ÚRnak, a te Istenednek. Ha bemész felebarátod szőlőjébe, ehetsz szőlőt kívánságod szerint jóllakásig, de edényedbe ne rakj! Ha bemész felebarátod vetésébe, kezeddel szaggathatsz kalászokat, de sarlóval ne vágj bele felebarátod vetésébe! Ha valaki asszonyt vesz magának és feleségévé teszi, de később nem találja őt kedvére valónak, mivel valami visszatetszőt talál benne, és válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elküldi őt házától; és az kimegy az ő házából, és elmegy, és más férfié lesz, és a második férfi is meggyűlöli, és válólevelet ír neki, kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki feleségül vette, az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is feleségül, mert számára tisztátalanná lett: utálatos dolog az ilyen az ÚR előtt. Te pedig ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül. Ha valaki frissen nősült, ne menjen hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Egy esztendeig szabad legyen házában, és vidámítsa feleségét, akit elvett. Senki se vegyen zálogba kézimalmot vagy malomkövet, mert életet venne zálogba. Ha rajtakapnak valakit, hogy elrabol valakit atyjafiai, Izráel fiai közül, és hatalmaskodik rajta, vagy eladja azt, haljon meg az ilyen rabló! Így tisztítsd ki a gonoszt magad közül. A lepraság csapásában vigyázz, hogy szorgalmasan megtartsd és megcselekedd mindazt, amire a lévita papok tanítanak titeket. Vigyázzatok, hogy úgy cselekedjetek, ahogy parancsoltam nekik. Emlékezzél meg arról, hogy mit tett az ÚR, a te Istened Mirjámmal az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból! Ha kölcsönadsz valamit felebarátodnak, ne menj be a házába, hogy magad végy zálogot tőle! Kívül állj meg, és az az ember, akinek kölcsönadsz, maga vigye ki hozzád a zálogát. Ha szegény ember, ne feküdj le a tőle zálogba vett ruhában: bizony, add vissza neki azt a zálogot napnyugtakor, hogy saját ruhájában fekhessen le, és áldjon téged. Igazságul lesz ez neked az ÚR, a te Istened előtt. A szegény és nyomorult napszámost ne használd ki, akár atyádfia, akár jövevény azok közül, akik földeden vagy városod ban vannak. Még aznap add meg a bérét, mielőtt lemegy a nap – mert szegény ő, és kívánkozik az után a lelke –, hogy ne kiáltson ellened az ÚRhoz, és ne találtass bűnösnek ezért. Az apák ne lakoljanak halállal a fiakért, se a fiak ne lakoljanak halállal az apákért. Mindenkinek a maga bűnéért kell meghalnia. A jövevény és árva igazságát ne forgasd ki, és az özvegy ruháját ne vedd zálogba. Hanem emlékezzél vissza, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kiváltott téged onnan az ÚR, a te Istened. Ezért parancsolom neked azt, hogy így cselekedjél. Mikor learatod aratnivalódat a meződön, és ott felejtesz egy kévét a mezőn, ne menj vissza, hogy fölszedd. A jövevényé, árváé és özvegyé legyen az, hogy megáldjon téged az ÚR, a te Istened kezed minden munkájában. Ha olajfád termését lerázod, ne szedd le, ami még utánad maradt. A jövevényé, árváé és özvegyé legyen az. Ha szőlődet megszeded, ne böngészd le, ami utánad marad. A jövevényé, árváé és özvegyé legyen az. Emlékezz vissza arra, hogy szolga voltál Egyiptom földjén. Ezért parancsolom neked azt, hogy így cselekedj. Ha viszály támad férfiak között, és törvény elé mennek, hogy ítélkezzenek fölöttük, és igazat adnak az igaznak, és bűnösnek mondják a bűnöst, akkor ha a bűnös verést érdemel, fektesse le azt a bíró, és üttessen arra a maga jelenlétében annyit, amennyi bűne miatt jár neki. Negyvenet üttessen rá, ne többet, mert ha ennél több ütést méret rá, szemed előtt alázzák meg atyádfiát. A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját! Ha testvérek laknak együtt, és meghal az egyikük, és nincs fia, akkor az elhunyt felesége ne menjen el a háztól idegen férfihoz, hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, viselje az elhunyt testvér nevét, hogy ne töröljék ki annak nevét Izráelből. Ha a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, menjen el sógornője a kapuba a vénekhez, és mondja ezt: Sógorom vonakodik fenntartani testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorsági házasságban élni. Akkor hívják a férfit a város vénei, és beszéljenek vele. Ha odaáll, és azt mondja: „Nincs kedvem elvenni”, akkor menjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le annak saruját, köpje szembe, és mondja ezt: Így kell tenni azzal a férfival, aki nem akarja építeni testvére házát. És nevezzék annak háza népét sarutlannak Izráelben. Ha két férfi összevész egymással, és az egyiknek felesége odamegy, hogy megszabadítsa férjét annak a kezéből, aki veri, és kinyújtja kezét, hogy megragadja annak szeméremtestét, le kell vágni a kezét, szemed ne szánja meg. Ne legyen a tarisznyádban kétféle súlymérték: nagyobb és kisebb. Ne legyen a házadban kétféle véka: nagyobb és kisebb. Pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked. Mert az ÚR, a te Istened előtt utálni való mindaz, aki ilyet cselekszik, mindenki, aki hamisságot művel. Emlékezzél meg arról, amit Amálék tett veled az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból: hogy támadt rád az úton, és verte meg a sereg utolsó részét, akik elerőtlenedve hátramaradtak, amikor magad is fáradt és lankadt voltál, az pedig nem félte az Istent. Azért mikor nyugalmat ad majd neked az ÚR, a te Istened minden körülötted levő ellenségedtől azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül, hogy tied legyen, töröld ki Amáléknak még az emlékét is az ég alól. El ne felejtsd! Mikor pedig bemész arra a földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül, és tied lesz az, és abban laksz, akkor vegyél a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, amely a földeden terem, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked. Tedd kosárba, és menj oda arra a helyre, amelyet kiválaszt az ÚR, a te Istened, hogy ott lakozzék az ő neve. Menj be a paphoz, aki abban az időben szolgálatban lesz, és ezt mondd neki: Vallást teszek ma az ÚR, a te Istened előtt, hogy bejöttem a földre, amely felől megesküdött az ÚR a mi atyáinknak, hogy nekünk adja. A pap pedig vegye el a kosarat a kezedből, és tegye azt az ÚRnak, Istenednek oltára elé. Te pedig így szólj, és ezt mondd az ÚR előtt, a te Istened előtt: Vándorló arámi volt az atyám, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és népes nemzetté lett. Az egyiptomiak azonban kegyetlenül bántak velünk, nyomorgattak, és kemény szolgálatot vetettek ránk. Akkor az ÚRhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, és meghallgatta az ÚR a szavunkat, és megtekintette nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat. És kihozott minket az ÚR Egyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csodákkal. Azután behozott minket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Most azért, íme, elhoztam ama föld gyümölcsének a zsengéjét, amelyet te adtál nekem, URam. Tedd hát oda azt az ÚR, a te Istened színe elé, és borulj le az ÚR, a te Istened színe előtt. Találj örömöt mind te, mind a lévita és a közted lévő jövevény is mindabban a jóban, amit az ÚR, a te Istened ad neked és házad népének. Amikor a harmadik esztendőben, a tized évében minden termésedből egészen megadod a tizedet, és odaadod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek, hogy egyenek és jóllakjanak városodban, akkor ezt mondd az ÚR, a te Istened előtt: Kihoztam a szent részt a házamból, és odaadtam a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek a tőled kapott parancs szerint. Nem szegtem meg, és el sem felejtettem egyet sem parancsolataidból! Nem ettem belőle gyászomban, nem voltam tisztátalan, amikor kihoztam, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az ÚRnak, az én Istenemnek szavára. Úgy cselekedtem, ahogy parancsoltad nekem. Tekints alá szentséged lakhelyéről, a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet és a földet, a tejjel és mézzel folyó földet, amelyet nekünk adtál, ahogy megesküdtél atyáinknak. E mai napon az ÚR, a te Istened azt parancsolja neked, hogy e rendelkezések és végzések szerint cselekedjél. Tartsd meg tehát őket, és teljes szívedből és teljes lelkedből azok szerint cselekedjél! Azt mondtad ma az ÚRnak, hogy legyen a te Istened, hogy járhass az útjain, megtudhasd rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess a szavának. Az ÚR pedig azt mondja ma neked, hogy az ő tulajdon népévé leszel, ahogy megígérte, ha minden parancsolatát megtartod. Hogy fölébe emeljen téged hírben, névben és dicsőségben minden nemzetnek, amelyet teremtett, és hogy az ÚRnak, a te Istenednek szent népévé legyél, ahogy megmondta. Ezután Mózes Izráel véneivel ezt a parancsot adta a népnek: Tartsátok meg mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek. Amely napon átkeltek a Jordánon arra a földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, állíts föl nagy köveket, és meszeld be azokat mésszel. Írd föl azokra e törvény minden igéjét, mihelyt átkelsz, hogy bemehess arra a földre, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked, a tejjel és mézzel folyó földre, amint megígérte neked az ÚR, atyáid Istene. Mihelyt tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok föl az Ébál hegyén azokat a köveket, ahogy ma parancsolom nektek, és meszeljétek be mésszel. Építs ott oltárt az ÚRnak, a te Istenednek. Olyan kövekből való oltárt, amelyeket nem faragtál meg vassal. Ép kövekből építs oltárt az ÚRnak, a te Istenednek, és egészen elégő áldozatokat mutassál be rajta az ÚRnak, a te Istenednek. Mutass be hálaáldozatokat is, edd azt meg ott, és vigadozzál az ÚR, a te Istened színe előtt. És írd föl a kövekre ennek a törvénynek minden igéjét igen világosan! Ezután azt mondták Mózes és a Lévi nemzetségéből való papok egész Izráelnek: Figyelj és hallgass, Izráel! E mai napon lettél az ÚRnak, a te Istenednek népévé. Hallgass azért az ÚRnak, a te Istenednek szavára, és az ő parancsolatai és rendelkezései szerint cselekedjél, amelyeket én ma parancsolok neked. Ezt parancsolta Mózes azon a napon a népnek: Amikor átkeltek a Jordánon, ezek álljanak föl a nép megáldására a Garizim hegyén: Simeon, Lévi, Júda, Issakár, József és Benjámin. Az Ébál hegyén pedig ezek álljanak fel, hogy átkot mondjanak: Rúben, Gád, Ásér, Zebulon, Dán és Naftáli. A léviták pedig szóljanak, és ezt mondják fennszóval egész Izráel népének: Átkozott az az ember, aki mesterember keze munkájával faragott vagy öntött képet csinál, és titokban felállítja azt, mert ezt utálja az ÚR. És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki szidalmazza apját vagy anyját! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki elmozdítja felebarátja határkövét! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki félrevezeti a vakot az úton! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki elferdíti a jövevény, az árva és az özvegy igazságát! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki apja feleségével hál, mert feltakarja apja takaróját! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki bármiféle állattal közösül! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki leánytestvérével hál, apja leányával vagy anyja leányával! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki anyósával hál! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki titokban megöli felebarátját! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki vesztegetést fogad el, hogy ártatlan ember vérét ontsa! És mondja rá az egész nép: Ámen! Átkozott az, aki nem tartja meg e törvény igéit, és aszerint nem cselekszik! És mondja rá az egész nép: Ámen! Ha pedig szorgalmasan hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden parancsolatát, amelyeket ma parancsolok neked, akkor e föld minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az ÚR, a te Istened. Rád száll mindez az áldás, és beteljesedik rajtad, ha hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse és termőfölded gyümölcse és jószágod ivadéka: teheneid fajzása és juhaid ellése. Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. Áldott leszel, ha bejössz, és áldott leszel, ha kimész. Az ÚR megfutamítja ellenségeidet, akik rád támadnak. Egy úton jönnek ki ellened, és hét úton futnak el előled. Áldást parancsol az ÚR a te csűreidre és mindenre, amire ráteszed kezed. Megáld téged az ÚR, a te Istened azon a földön, amelyet ad neked. Az ÚR felkészít téged magának szent népévé, ahogy megesküdött neked, ha megtartod az ÚRnak, a te Istenednek parancsolatait, és az ő útjain jársz. És megérti majd a föld minden népe, hogy az ÚR nevéről neveznek, és félnek tőled. Bővelkedővé tesz téged az ÚR minden jóban: méhed gyümölcsében, jószágod ivadékában és földed termésében azon a földön, amely felől megesküdött az ÚR atyáidnak, hogy neked adja azt. Megnyitja neked az ÚR az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon földedre alkalmas időben, és megáldja kezed minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem szorulsz kölcsönre. Fejjé tesz téged az ÚR, nem pedig farokká, és mindinkább feljebb való leszel, nem pedig alább való, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek parancsolataira, amelyeket ma parancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd; és ha nem térsz el se jobbra, se balra egyetlen igétől sem, amelyet parancsolok neked, és nem jársz más istenek után, hogy azokat tiszteld. Ha pedig nem hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek a szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma parancsolok neked, reád szállnak mindezek az átkok, és beteljesednek rajtad. Átkozott leszel a városban, és átkozott a mezőn. Átkozott lesz kosarad és sütőtekenőd. Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed gyümölcse, teheneid fajzása és juhaid ellése. Átkozott leszel bejöveteledben, és átkozott leszel kimeneteledben. Átkot, romlást és veszedelmet bocsát rád mindenben az ÚR, amit kezdesz vagy cselekszel, míg végül eltöröl, és míg végül hirtelen elveszel cselekedeteid gonoszsága miatt, amiért elhagytál engem. Döghalált hoz rád az ÚR, míg végül elemészt azon a földön, amelyre bemész, hogy tied legyen. Megver az ÚR sorvadással, hidegleléssel, gyulladással, lázzal, aszállyal, szárazsággal és ragyával. Mindez addig üldöz téged, míg csak el nem veszel. A fejed fölött levő ég rézzé, a lábad alatt levő föld pedig vassá válik. Eső helyett az ÚR port és hamut hint földedre, és az addig hull az égből, amíg csak el nem pusztulsz. Megszalaszt téged az ÚR ellenségeid előtt. Egy úton mész ki ellene, és hét úton futsz előle, és a föld minden országának elrettentő példa leszel. Holttested eledele lesz minden égi madárnak és a föld vadjainak, és nem lesz, aki elűzze azokat. Megver téged Isten egyiptomi fekéllyel, kiütéssel, varral és viszketegséggel, amelyekből nem tudsz kigyógyulni. Megver téged az ÚR tébolyodással, vaksággal és megzavarodott szívvel. Tapogatózni fogsz világos délben, ahogy a vak tapogat a sötétben. Szerencsétlen leszel utaidban, elnyomott és kifosztott minden időben, és nem lesz, aki megszabadítson. Feleséget jegyzel el magadnak, de más férfi hál vele. Házat építesz, de nem te laksz benne. Szőlőt ültetsz, de nem te veszed hasznát. Ökrödet szemed láttára vágják le, és nem eszel belőle. Szamaradat elrabolják tőled, és nem kerül vissza hozzád. Juhaidat ellenségeidnek adják, és nem segít rajtad senki. Fiaidat és leányaidat más népnek adják, és a szemed csak néz és epekedik utánuk egész nap, de nem lesz erő a kezedben. Földed gyümölcsét és minden fáradságos szerzeményedet olyan nép emészti föl, amelyet nem ismertél, sőt elnyomott és megnyomorított leszel minden időben. Megtébolyodsz a látványtól, amelyet látnod kell szemeiddel. Megver téged az ÚR gonosz kelésekkel a térdeden és a combodon, amelyekből ki nem gyógyulhatsz, talpadtól fogva a koponyádig. Az ÚR olyan nép közé visz el téged és királyodat, amelyet magad fölé emelsz, amelyet nem ismertél se te, sem atyáid, és ott más isteneknek fogsz szolgálni: fának és kőnek. Iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amelyek közé elűz téged az ÚR. Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felemészti azt a sáska. Szőlőt ültetsz, és műveled azt, de bort nem iszol, meg sem szeded, mert elemészti azt a féreg. Minden határodban lesz olajfád, de nem kened magadat olajjal, mert olajfád gyümölcse lehull. Fiakat és leányokat nemzel, de nem lesznek a tieid, mert fogságra jutnak. Minden fádat és földed minden gyümölcsét megemészti a sáska. A köztetek élő jövevény egyre feljebb emelkedik, te pedig egyre alább hanyatlasz. Ő fog neked kölcsönadni, és nem te kölcsönzöl neki. Ő fej lesz, te pedig farok leszel. És ezek az átkok mind reád szállnak, üldöznek téged, és beteljesednek rajtad, míg csak el nem pusztulsz, mert nem hallgattál az ÚRnak, a te Istenednek a szavára, hogy megtartottad volna parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked, és rajtad és utódaidon lesznek intő jelül és csoda gyanánt mindörökké. Mivelhogy nem szolgáltad az URat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, amikor mindenben bővelkedtél, éhen, szomjan, mezítelen és mindennek szűkében szolgálod majd ellenségeidet, akiket rád bocsát az ÚR, és vasigát vet a nyakadra, míg csak el nem pusztít téged. Rád küld az ÚR messziről, a föld széléről egy olyan népet, amely úgy repül, mint a sas, olyan népet, amelynek nyelvét nem érted. Vad tekintetű népet, amely nem tiszteli az idős embert, és a gyermeknek sem kegyelmez. És fölemészti jószágod tenyészését és földed gyümölcsét, míg csak ki nem pusztulsz. Nem hagy neked a gabonádból, borodból, olajodból és teheneid fajzásából, juhaid elléséből, míg csak ki nem pusztít téged. Megszáll téged minden városodban, egész földeden, míg csak le nem omlanak magas és erős kőfalaid, amelyekben bízol. Megszáll téged minden városodban, egész országodban, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked. Megeszed méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak húsát, akiket az ÚR, a te Istened ad neked a megszállás és szorongattatás alatt, amellyel szorongat téged ellenséged. Közületek a legelkényeztetettebb férfi is irigy szemmel tekint testvérére, szeretett feleségére és a még megmaradt fiaira, hogy ne kelljen adnia egyiküknek se fiai húsából, amelyet eszik, mert semmi egyebe sem marad a megszállás és szorongattatás idején, amikor szorongatja ellenséged minden városodat. A köztetek levő finnyás és elkényeztetett asszony, aki meg se próbálta lábát a földre tenni elpuhultságában és finnyásságában, irigyen tekint szeretett férjére, fiára, leányára méhlepénye miatt, amely elmegy tőle, és gyermekei miatt, akiket megszül. Mert titokban megeszi ezeket, amikor mindenből kifogy a megszállás és szorongattatás alatt, amellyel megszorongat téged ellenséged a városaidban. Ha nem tartod meg és nem teljesíted e törvény minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, hogy féljed e dicsőséges és félelmes nevet, az ÚRét, Istenedét, akkor az ÚR rendkívüli csapásokkal sújt téged és utódaidat: nagy és tartós csapásokkal, gonosz és tartós betegségekkel. Rád hozza Egyiptom minden nyavalyáját, rád ragadnak azok, amelyektől irtóztál. Mindazokat a betegségeket és csapásokat is, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, rád hozza az ÚR, amíg csak ki nem pusztulsz. Kevesen maradtok meg ti, akik azelőtt oly sokan voltatok, mint az ég csillagai, mert nem hallgattál az ÚRnak, a te Istenednek szavára. Ahogy örvendezett az ÚR rajtatok, hogy jót tett veletek, és megsokasított benneteket, úgy fog örvendezni az ÚR rajtatok, hogy elveszt és kipusztít titeket. Ki lesztek gyomlálva arról a földről, amelyre bementek, hogy a tietek legyen. Szétszór az ÚR minden nép közé a föld egyik végétől a föld másik végéig, és ott más isteneknek fogsz szolgálni, akiket sem te, sem atyáid nem ismertek: fának és kőnek. De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz lábadnak nyugalma, mert rettegő szívet, epekedő szemet és sóvárgó lelket ad ott neked az ÚR. Egy hajszálon függ az életed, rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem lesz biztonságban az életed. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna már! Este pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert nagyon retteg a szíved amiatt, amit a szemed lát. Visszavisz téged az ÚR Egyiptomba hajókon, azon az úton, amelyről azt mondtam neked, hogy nem fogod többé látni. Ott majd áruljátok magatokat ellenségeiteknek szolgákul és szolgálóleányokul, de nem lesz, aki megvegyen. Ezek annak a szövetségnek az igéi, amelyet az ÚR parancsára Mózes kötött Izráel fiaival Móáb földjén azon a szövetségen kívül, amelyet a Hóreben kötött velük. Ezután Mózes összehívta egész Izráelt, és ezt mondta nekik: Láttátok mindazt, amit szemetek láttára cselekedett az ÚR Egyiptom földjén a fáraóval és minden szolgájával és egész országával. Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, a jeleket és nagy csodákat. De mindmáig nem adott nektek az ÚR értő szívet, látó szemet és halló fület. Mégis vezettelek benneteket a pusztában negyven évig. Nem kopott le a rólatok a ruhátok, és nem kopott le a lábatokról a saru sem; kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Amikor eljutottatok erre a helyre, kijött elénk Szíhón, Hesbón királya és Óg, Básán királya, hogy megütközzön velünk, de megvertük őket. Elvettük országukat, és odaadtuk örökségül a rúbenieknek, gádiaknak és a Manassé törzs felének. Tartsátok meg tehát ennek a szövetségnek az igéit, és aszerint cselekedjetek, hogy szerencsések legyetek mindenben, amit cselekszetek. Ti ma mindnyájan az ÚR, a ti Istenetek színe előtt álltok, törzseitek főemberei, véneitek és tiszttartóitok, Izráel minden férfia, kicsinyeitek, feleségeitek és a táborodban levő jövevények, sőt még a favágók és a vízhordók is, hogy szövetségre lépj az ÚRral, a te Isteneddel, amelyet esküvel erősít meg, s amelyet ma köt meg veled az ÚR, a te Istened. Hogy népévé emeljen ma téged, ő pedig Istened legyen, ahogy megígérte neked, és ahogy megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. De nemcsak veletek kötöm ezt az esküvel megerősített szövetséget, hanem mindazzal, aki itt van velünk, és itt áll e mai napon az ÚR előtt, a mi Istenünk előtt, és azzal is, aki ma nincs itt velünk. Ti tudjátok, hogyan laktunk Egyiptom földjén, és hogyan jöttünk át a nemzetek között, akik közt átvonultatok. Láttátok undokságaikat és bálványaikat, amelyek fából, kőből, ezüstből és aranyból vannak. Ne legyen közöttetek férfi vagy asszony, nemzetség vagy törzs, akinek szíve elfordul ma az ÚRtól, a mi Istenünktől, és elmegy, hogy e nemzetek isteneinek szolgáljon. Ne legyen köztetek méreg- és ürömtermő gyökér! De ha lesz, aki hallja ennek az esküvel megerősített szövetségnek az igéit, és áldásban bizakodva szívében azt mondja: „Békességem lesz akkor is, ha szívem gondolata szerint járok”, akkor az öntözött föld ugyanúgy elpusztul, mint a kiszáradt. Nem lesz hajlandó az ÚR megbocsátani neki, sőt fölgerjed akkor az ÚR haragja és búsulása az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok, amely meg van írva ebben a könyvben, és eltörli az ÚR annak nevét az ég alól. Különválasztja azt az ÚR veszedelemre Izráel összes törzse közül a szövetség minden átka szerint, amelyek meg vannak írva ebben a törvénykönyvben. Ezt fogja mondani a következő nemzedék, a ti fiaitok, akik utánatok támadnak, és az idegen, aki messze földről jön el, ha látni fogják e föld csapásait és nyomorúságait, amelyekkel megnyomorította azt az ÚR: Kénkő és só égette ki egész földjét, be sem vethető, semmit nem terem, és még csak fű sem nő rajta. Olyan, mint Sodoma, Gomora, Admá és Cebóím helye, amelyeket elsüllyesztett az ÚR haragjában és búsulásában. Azt fogja majd kérdezni minden nemzet: Miért cselekedett így az ÚR ezzel a földdel? Miért gerjedt ilyen nagy haragra ellene? És azt mondják majd: Azért, mert elhagyták az ÚRnak, atyáik Istenének szövetségét, amelyet akkor kötött velük, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről, és elmentek, és más isteneket szolgáltak és imádtak. Olyan isteneket, akiket azelőtt nem ismertek, és akiket nem Isten adott nekik. Ezért gerjedt föl az ÚR haragja e föld ellen, hogy ráhozza mindazt az átkot, amely meg van írva ebben a könyvben. És haragjában, búsulásában és nagy fölindulásában kigyomlálta őket az ÚR az ő földjükről, és más földre vetette őket, ahogy máig is van. A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainkéi mindörökké, hogy ennek a törvénynek minden szavát megtartsuk. Ha majd beteljesednek rajtad mindezek: az áldás és az átok, amelyet eléd adtam, és megszívleled azt a nemzetek között, akik közé odataszított téged az ÚR, a te Istened, és megtérsz az ÚRhoz, a te Istenedhez, te és fiaid, és teljes szívedből és teljes lelkedből hallgatsz a szavára egészen úgy, ahogy ma parancsolom neked, akkor visszahozza az ÚR, a te Istened a foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozva összegyűjt majd téged minden nép közül, akik közé elszórt téged az ÚR, a te Istened. Ha az ég széléig taszított volna el, onnan is összegyűjt téged az ÚR, a te Istened, és onnan is elhoz téged. Visszahoz téged az ÚR, a te Istened arra a földre, amely atyáidé volt, és tied lesz, és jót tesz veled, és jobban megsokasít téged, mint atyáidat. Körülmetéli az ÚR, a te Istened a szívedet és utódaid szívét, hogy szeresd az URat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élhess. Mindezeket az átkokat pedig az ÚR, a te Istened rábocsátja ellenségeidre és gyűlölőidre, akik üldöztek téged. Térj meg azért, és hallgass az ÚR szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, amelyet ma parancsolok neked. És bővelkedővé tesz téged az ÚR, a te Istened kezed minden munkájában, méhed gyümölcsében, jószágod szaporulatában és földed gyümölcsében a te javadra. Mert hozzád fordul az ÚR, és öröme lesz benned a te javadra, amint öröme volt atyáidban is, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, és megtartod parancsolatait és rendelkezéseit, amelyek meg vannak írva ebben a törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből odafordulsz az ÚRhoz, a te Istenedhez. Mert ez a parancsolat, amelyet ma parancsolok neked, nem megfoghatatlan előtted, és nincs is távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy föl a mennybe, hogy lehozza nekünk, és közölje velünk, hogy teljesíthessük? A tengeren túl sincs, hogy azt kellene mondanod: Ki kel át a tengeren, hogy elhozza nekünk, és közölje velünk, hogy teljesíthessük? Sőt nagyon közel van hozzád ez az ige. A szádban és a szívedben van, hogy teljesíthesd. Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a gonoszt is azzal, hogy ma azt parancsolom neked, hogy szeresd az URat, a te Istenedet, és az ő útján járj, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendelkezéseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az ÚR, a te Istened azon a földön, amelyre bemész, hogy tied legyen. Ha pedig elfordul a szíved, és nem hallgatsz rám, sőt elhajolsz, más isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz, tudtotokra adom ma nektek, hogy bizony elvesztek. Nem éltek sokáig azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve bementek, hogy birtokba vegyétek. Bizonyságul hívom ellenetek a mai napon a mennyet és a földet, hogy elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is. Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert ő a te életed, és tőle függ életed hosszúsága, hogy azon a földön lakhass, amelyet esküvel ígért az ÚR atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik adja. Kiment Mózes, és ezeket a szavakat mondta egész Izráelnek. Így szólt hozzájuk: Százhúsz éves vagyok ma, nem tudok többé járni-kelni. Az ÚR pedig azt mondta nekem: Nem mész át a Jordánon. Maga az ÚR, a te Istened megy át előtted, ő pusztítja el e nemzeteket előtted, hogy tied legyen a földjük. Józsué az, aki átmegy előtted, ahogy megmondta az ÚR. És úgy cselekszik velük az ÚR, ahogy Szíhónnal és Óggal, az emóriak királyaival és az ő országukkal cselekedett, amelyeket elpusztított. Ha tehát elétek veti őket az ÚR, mindent úgy cselekedjetek velük, ahogy parancsoltam nektek. Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled. Nem marad el tőled, és nem hagy el téged. Ekkor Mózes szólította Józsuét, és azt mondta neki egész Izráel szeme előtt: Légy erős és bátor, mert te mész be ezzel a néppel arra a földre, amely felől megesküdött az ÚR atyáiknak, hogy nekik adja, és te osztod szét köztük birtokukat. Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem marad el tőled, és nem is hagy el téged. Ne félj hát, és ne rettegj! És Mózes leírta ezt a törvényt, és a papoknak, Lévi fiainak adta, akik hordozzák az ÚR szövetségének ládáját, meg Izráel összes véneinek. Ezt parancsolta nekik Mózes: Minden hetedik esztendő végén, az elengedés évének idején, a sátrak ünnepén, amikor eljön egész Izráel, hogy megjelenjék a te Istened, az ÚR színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, olvasd föl ezt a törvényt egész Izráel előtt, fülük hallatára. Gyűjtsd össze a népet, férfiakat, asszonyokat, kicsinyeket és a városaidban élő jövevényeket, hogy hallják meg és tanulják meg, és féljék az URat, a ti Isteneteket, tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden szavát. És fiaik is, akik még nem tudják, hallgassák meg és tanulják meg, hogy az URat, a ti Isteneteket kell félni, amíg csak éltek azon a földön, amelyre átkeltek a Jordánon, hogy tiétek legyen. Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, elközeledett a nap, hogy meghalj. Hívd elő Józsuét, és álljatok meg a gyülekezet sátrában, hogy parancsolatokat adjak neki. Elment tehát Mózes és Józsué, és megálltak a gyülekezet sátrában. Az ÚR megjelent a sátorban felhőoszlopban, és megállt a felhőoszlop a sátor bejárata fölött. Ezt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, te elalszol, mint atyáid, és ez a nép fölkel, és más istenek után jár, és paráználkodni kezd azon a földön, amelyre most bemegy, hogy ott lakjon. Elhagy engem, és fölbontja szövetségemet, amelyet kötöttem vele. De fölgerjed ellene haragom azon a napon, elhagyom őt, és elrejtem az arcomat előle, hogy megsemmisüljön. De amikor utoléri a sok baj és nyomorúság, azon a napon azt fogja mondani: Vajon nem azért értek-e ezek a bajok, mert nincs velem az Istenem? Én pedig valóban elrejtem az arcomat azon a napon minden gonoszsága miatt, amelyet elkövetett, mivel más istenekhez fordult. Most pedig írjátok föl magatoknak ezt az éneket, és tanítsd meg arra Izráel fiait. Add ezt a szájukba, hogy ez az ének bizonyságul legyen nekem Izráel fiaival szemben. Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre, és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, megvet engem, és fölbontja szövetségemet. Mikor pedig utoléri a sok baj és nyomorúság, akkor bizonyságul ez az ének valljon ellene, mert utódai ajkán nem megy feledésbe, mert tudom az ő gondolatát, amely szerint már most is cselekszik, mielőtt bevinném őt arra a földre, amely felől megesküdtem. Leírta tehát Mózes ezt az éneket azon a napon, és megtanította rá Izráel fiait. Azután ezt parancsolta az ÚR Józsuénak, Nún fiának: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nekik, és én veled leszek. Mikor pedig Mózes az elejétől a végéig mindenestül beírta ennek a törvénynek a szavait egy könyvbe, azt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az ÚR szövetségének ládáját hordozzák: Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek az ÚR, a ti Istenetek szövetségládájának oldalához, hogy ott tanúskodjék ellened. Mert én ismerem lázadó voltodat, és tudom, hogy keménnyakú vagy. Íme, most is, noha még köztetek élek, ellenszegültök az ÚRnak – mennyivel inkább így lesz a halálom után! Gyűjtsétek hozzám törzseitek minden vénjét és elöljáróitokat, hadd mondjam el ezeket a szavakat fülük hallatára, és hadd hívjam bizonyságul ellenük a mennyet és a földet. Mert tudom, hogy halálom után egyre inkább meg fogtok romlani, és eltértek arról az útról, amelyet parancsoltam nektek. És utolér majd benneteket a veszedelem a későbbi időben, mivel gonoszt cselekszetek az ÚR szeme előtt, és bosszantjátok kezetek csinálmányaival. Azután végig elmondta Mózes Izráel egész gyülekezetének a füle hallatára ennek az éneknek a szavait: Figyeljetek, egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is szám beszédeit! Csepegjen tanításom, mint az eső, hulljon a beszédem, mint a harmat, mint langyos zápor a gyenge fűre s mint enyhe permet a pázsitra! Az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! Kőszikla ő! Tettei tökéletesek, mert minden útja igazságos. Hűséges Isten, nem csalárd, hanem igaz és egyenes ő. Gonoszak voltak hozzá, nem fiai többé, magukat gyalázták meg, romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-e az ÚRnak, balga és eszement nép? Nem atyád-e ő, aki teremtett? Ő alkotott és tett erőssé. Emlékezzél meg az ősidőkről, gondold végig az elmúlt nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, és elmondja neked, véneidet, és elbeszélik neked! Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek, mikor különválasztotta az emberek fiait, megszabta a népek határait Izráel fiainak száma szerint. Mert az ÚR része az ő népe, Jákób a sors szerinti öröksége. Puszta földön talált rá, zordon, kietlen sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, őrizte, mint szeme fényét. Amint a fészkén felrebbenő sas fiai fölött lebeg, kiterjeszti fölöttük szárnyát, fölveszi őket, és tollain emeli őket. Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele más isten. A föld magaslatain vezette őt, mezők terméseivel etette, kősziklából is mézzel táplálta, olajjal a kovakőből is. A tehenek vaját és a juhok tejét a bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakkecskéket a búza javával etted, és szőlő vérével, borral ittad. Meghízott Jesurún, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyta Istent, a Teremtőjét, és megvetette üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották őt. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik csak most kerültek elő, akiket nem rettegtek atyáitok. A Kősziklát, aki nemzett, elfelejtetted, megfeledkeztél Istenről, aki világra hozott. Látta ezt az ÚR, és megutálta bosszúságában fiait és leányait, és azt mondta: Elrejtem arcomat előlük, hadd látom, mi lesz a végük! Mert elzüllött nemzetség ez, olyan fiak, akikben nincs hűség. Azzal ingereltek ők, ami nem isten, hiábavalóságaikkal bosszantottak engem. Én pedig azzal ingerlem őket, ami nem nép, bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban föl haragomban, és ég a Seol fenekéig, megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. Elhalmozom őket veszedelemmel, összes nyilamat rájuk bocsátom. Éhség aszalja, láz és keserű dögvész emészti őket, a vadak fogait is rájuk bocsátom a porban csúszó kígyó mérgével együtt. Kívül fegyver pusztít, otthonaikban rémület; ifjat és szüzet, csecsszopót és vénembert egyaránt. Ezt gondoltam: Elfújom őket, kitörlöm emlékezetüket az emberek közül. De tartok az ellenség csúfolódásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy azt mondják: A mi kezünk hatalmas, és nem az ÚR cselekedte mindezt! Mert tanácstalan nép ez, és nincs bennük értelem. Vajha bölcsek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végük. Miképp kergethetne ezret egy, és kettő hogyan űzhetne tízezret, ha Kősziklájuk oda nem adja őket, és ha az ÚR ki nem szolgáltatja őket?! Mert a mi Kősziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájuk, ellenségeink is megítélhetik. Mert az ő szőlőjük Sodoma szőlője és Gomora mezősége, bogyóik mérgesek, gerezdjeik keserűek. Sárkányok mérge az ő boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje. Nincsen-e elrejtve ez nálam, lepecsételve az én kincseim között? Enyém a bosszúállás és a megtorlás, amikor lábuk megtántorodik. Mert közel van veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár. Mert megítéli népét az ÚR, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő, és védett és védtelen odavan. Azt mondja: Hol vannak isteneik, a kőszikla, amelyben bizakodtak? Akik megették véresáldozataik kövérjét, megitták italáldozatuk borát, keljenek föl, és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket! Most lássátok meg, hogy én, csakis én vagyok egyedül, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebzek meg, és én gyógyítok, és nincs, aki megszabadítson a kezemből. Mert kezemet az égre fölemelem, és azt mondom: Én örökké élek! Ha megélesítem fényes kardomat, és ítéletre nyújtom ki kezemet, bosszút állok ellenségeimen, és megfizetek gyűlölőimnek. Nyilaimat vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal, a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. Ujjongjatok, ti, nemzetek, az ő népével! Mert megtorolja szolgái vérét, bosszút áll ellenségein, de földjének és népének megbocsát. Azután Mózes elment, és elmondta ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára Józsuéval, Nún fiával. Miután Mózes végig elmondta mindezeket a szavakat egész Izráelnek, így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindezeket az igéket, amelyekkel ma bizonyságot teszek ellenetek, és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét. Mert nem hiábavaló ige ez nektek, hanem ez a ti életetek. Ez által az ige által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, amelyre átmentek a Jordánon, hogy a tietek legyen. Ugyanezen a napon így szólt az ÚR Mózeshez: Menj föl ide, az Abárimhegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén van, Jerikóval szemben. Nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak tulajdonába adok. Azután meghalsz a hegyen, amelyre fölmész, és őseidhez takaríttatsz, amint Áron, a testvéred is meghalt a Hór-hegyen, és népéhez takaríttatott. Mert vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengés vizénél, a Cin-pusztában Kádésnél, mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között. Ezért megláthatod ugyan szemközt a földet, de arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok, nem mehetsz be. Ez pedig az áldás, amellyel Mózes, Isten embere halála előtt megáldotta Izráel fiait. Ezt mondta: A Sínai-hegyről jött az ÚR, és Széírből támadt föl nekik. Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent között jelent meg, jobbja felől tüzes törvény volt számukra. Bizony, ő szereti népét! Minden szentje kezedben van. Lábadhoz telepednek, és hallgatják beszédeidet. Törvényt parancsolt nekünk Mózes, örökségül Jákób közösségének. Az ÚR lett Jesurún királya, mikor összegyűltek a nép fejei, és együtt voltak Izráel törzsei. Éljen Rúben, ne haljon meg, és száma ne kevesbedjen meg! Ez pedig a Júda áldása. Így szólt: Hallgasd meg, URam, Júda szavát, és vidd be őt népéhez. Keze legyen elégséges neki, de légy segítsége szorongatói ellen. Léviről pedig ezt mondta: Tummímod és úrímod a közüled való kegyes férfi legyen, akit próbára tettél Masszában, akivel perbe szálltál Meríbá vizeinél. Aki azt mondta apjáról és anyjáról: „Nem láttam őt”, testvéreit nem ismerte, és fiaival sem gondolt. Mert megtartották beszédedet, és ragaszkodtak szövetségedhez. A te végzéseidre tanították Jákóbot, és a te törvényedre Izráelt. Tömjént tesznek színed elé és égőáldozatot oltárodra. Áldd meg, URam az ő erejét, és keze munkája legyen kedves előtted! Roppantsd meg a reá támadók és az őt gyűlölők derekát, hogy föl ne kelhessenek! Benjáminról ezt mondta: Az ÚR kedveltje! Biztonságban lakik nála, oltalmazza őt minden időben, és az ő vállai között lakik. Józsefről pedig ezt mondta: Áldott az ÚRtól az ő földje az ég kincseivel, a harmattal és a lent elterülő mélységes vizekkel, a nap érlelte drága terméssel és a hold sarjasztotta drágaságokkal, az ősi hegyek javaival és az örök halmok ajándékaival, a föld drágaságaival és bőségével. A csipkebokorban lakozónak jókedve szálljon József fejére, a testvérei közül kiválasztott koponyájára! Dicsősége olyan, mint az elsőként született bikaborjú: szarvai bölényszarvak, népeket öklel azokkal mindenfelé, a föld széléig. Ezek Efraim tízezrei és Manassé ezrei. Zebulonról ezt mondta: Örvendj, Zebulon, ha kimész, és te, Issakár, a sátraidban! Népeket hívogatnak a hegyre, és igaz áldozattal áldoznak ott. A tengerek bőségét élvezik és a föveny rejtett kincseit. Gádról ezt mondta: Áldott, aki kiterjeszti Gádot! Úgy él ott, mint egy oroszlán, és szétszaggat kart és koponyát. A legjavát nézte ki magának, mert ott volt elrejtve törvényes osztályrésze. A nép fejedelmeivel ment, az ÚR igazsága és végzése szerint járt el Izráellel együtt. Dánról ezt mondta: Dán oroszlánkölyök, amely Básánból ugrik elő. Naftáliról így szólt: Ó, Naftáli, aki az ÚR jóakaratában bővelkedsz, és áldásával vagy teljes! Legyen tied a tenger és a dél! Ásérról ezt mondta: Legyen nagyon áldott a fiak közt Ásér! Legyen kedves testvérei előtt, és fürössze lábát olajban. Vas- és rézzáraid legyenek, és egész életedben tartson az erőd. Nincs olyan, mint Jesurún Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön. Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai. Elűzi előled az ellenséget, és azt mondja: Pusztítsd! Így lakik biztonságban Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a bor földjén, és egei harmatot csepegnek. Boldog vagy, Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, amelyet az ÚR oltalmaz; ő a te segítőd, pajzsod és dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd neked ellenségeid, és te magaslataikat taposod. Ezután fölment Mózes Móáb síkságáról a Nebó-hegyre, a Piszgá tetejére, amely Jerikóval szemben van, és az ÚR megmutatta neki az egész földet: Gileádot Dánig, és az egész Naftálit, Efraim és Manassé földjét, Júda egész földjét a nyugati tengerig, a déli tartományt és Jerikónak, a pálmafák városa völgyének környékét Cóarig. És azt mondta neki az ÚR: Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem meg Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, és azt mondtam: utódaidnak adom. Megengedtem neked, hogy szemeddel lásd, de nem mész be oda. Ott, a Móáb földjén halt meg Mózes, az ÚR szolgája az ÚR szava szerint. Majd eltemette őt a völgyben, a Móáb földjén, Bét-Peórral szemben, de senki sem tudja temetésének helyét máig sem. Mózes pedig százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Nem homályosodott meg a szeme, és nem fogyott el az ereje. És Izráel fiai harminc napig siratták Mózest a Móáb mezőségén, amíg el nem teltek Mózes siratásának és gyászolásának napjai. Józsué, Nún fia pedig beteljesedett a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. Izráel fiai hallgattak rá, és úgy cselekedtek, ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek. És nem támadt többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, akit az ÚR színről színre ismert volna. Mert őt küldte el az ÚR mindazoknak a jeleknek és csodáknak a megtételére, amelyeket Egyiptom földjén a fáraón, minden szolgáján és egész országán véghezvitt azzal a hatalmas erővel és félelmetes hatalommal, amellyel megtette Mózes mindezt egész Izráel szeme láttára. Mózesnek, az ÚR szolgájának halála után így szólt az ÚR Józsuéhoz, Nún fiához, Mózes szolgájához: Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért kelj föl, kelj át ezen a Jordánon, te és ez az egész nép, arra a földre, amelyet én adok nekik, az Izráel fiainak. Nektek adtam minden helyet, amelyet talpatok érint, ahogy megmondtam Mózesnek. A pusztától és a Libánontól a nagy folyóig, az Eufrátesz folyamig a hettiták egész földje lesz a határotok a nagy tengerig nyugat felé. Nem állhat senki ellened egész életedben. Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem hagylak el téged, és nem is maradok el tőled. Légy erős és bátor, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. Csak légy erős és igen bátor, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott eléd. Se jobbra, se balra ne hajolj el attól, hogy eredményes legyél, bármerre jársz! El ne távozzék e törvény könyve a szádtól, hanem gondolkodj arról éjjel és nappal, hogy vigyázz, és mindent úgy cselekedj, ahogy abban meg van írva, mert akkor leszel eredményes az utaidon, és akkor boldogulsz. Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az ÚR, a te Istened mindenben, amiben jársz. Józsué tehát azt parancsolta a nép elöljáróinak: Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek ezeket: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ad nektek. Rúben és Gád törzsének pedig és Manassé törzse felének azt mondta Józsué: Emlékezzetek arra, amit Mózes, az ÚR szolgája parancsolt nektek: Az ÚR, a ti Istenetek nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. Feleségeitek, gyermekeitek és jószágotok maradjon e földön, amelyet Mózes adott nektek a Jordánon túl, ti pedig felfegyverkezve keljetek át testvéreitek előtt, mindnyájan, akik közületek erős vitézek, és segítsétek őket, amíg nyugalmat nem ad az ÚR testvéreiteknek is, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is a földet, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ad nekik. Akkor aztán térjetek vissza örökségetek földjére, és birtokoljátok azt, amelyet Mózes, az ÚR szolgája adott nektek a Jordánon túl, keletre. Ők pedig így feleltek Józsuénak: Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nekünk, és ahova csak küldesz minket, oda megyünk. Teljesen úgy hallgatunk rád, mint Mózesre, csak legyen veled az ÚR, a te Istened, ahogy Mózessel is volt. Mindenki halállal lakoljon, aki ellene szegül a szavadnak, és nem hallgat a beszédedre, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor! Azután Józsué, Nún fia titkon elküldött Sittímből két férfit kémként, és ezt mondta nekik: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és Jerikót. Azok pedig elmentek, bementek egy parázna asszony házába, akinek Ráháb volt a neve, és ott megháltak. De jelentették ezt Jerikó királyának e szavakkal: Íme, férfiak jöttek ide ma éjjel Izráel fiai közül az ország kikémlelésére. Akkor Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Hozd ki a férfiakat, akik bementek hozzád, akik a házadba mentek, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogta a két férfit, elrejtette őket, és azt mondta: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem tudom, honnan valók voltak, és kimentek e férfiak kapuzáráskor a sötétben. Nem tudom, hova mentek. Siessetek gyorsan utánuk, mert utolérhetitek őket. Pedig fölküldte őket a tetőre, és elbújtatta őket a száras len közé, amely ki volt rakva a háztetőn. Az emberek utánuk siettek a Jordán gázlójához vivő úton. A kaput pedig bezárták, amint kimentek az üldözők. A kémek még le sem feküdtek, amikor fölment hozzájuk az asszony a tetőre. Azt mondta a férfiaknak: Tudom, hogy az ÚR nektek adta ezt a földet. Megszállt minket a félelem miattatok, és e föld minden lakosa megolvad előttetek. Mert hallottuk, hogy kiszárította az ÚR a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit cselekedtetek a Jordánon túl az emóriak két királyával, Szíhónnal és Óggal, hogy megöltétek őket. Amikor ezt hallottuk, megolvadt a szívünk, és elállt a lélegzete mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az ÚR az Isten fönn az égben és lenn a földön! Most azért kérlek, esküdjetek meg nekem az ÚRra, hogy ahogy én irgalmasságot cselekedtem veletek, ti is irgalmasságot cselekszetek majd atyám házával, és biztos jelt adtok nekem arról, hogy életben hagyjátok atyámat, anyámat, férfi- és nőtestvéreimet, és mindent, ami az övék, és megmentitek lelkünket a haláltól. A férfiak ezt mondták neki: A mi lelkünket érje helyettetek a halál, ha nem áruljátok el az ügyünket. Akkor, ha nekünk adja az ÚR ezt a földet, irgalmasan és igazságosan cselekszünk veled. Azután leengedte őket egy kötélen az ablakból, mert háza a kőkerítés falán volt, és ő a kőkerítésen lakott. Ezt mondta nekik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, amíg visszatérnek az üldözők, azután pedig menjetek utatokra. A férfiak így feleltek neki: Mentesek leszünk az eskü alól, amellyel megeskettél minket, ha bejövünk erre a földre, és nem kötöd ezt a vörös fonalú zsinórt ahhoz az ablakhoz, amelyen leengedtél minket, és nem gyűjtöd össze atyádat, anyádat és testvéreidet, atyád egész háznépét ebbe a házba. És akkor, ha bárki kijön a házad ajtaján, annak vére az ő fején lesz, mi pedig ártatlanok leszünk. Mindazoknak a vére pedig, akik veled lesznek a házban, a mi fejünkön legyen, ha valaki kezet emelne rájuk. Ha azonban elárulnád a mi ügyünket, akkor föl leszünk oldva az eskü alól, amellyel megeskettél minket. Ő pedig ezt mondta: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Ekkor elbocsátotta őket, és elmentek. A vörös zsinórt pedig rákötötte az ablakra. Ők elmentek, és eljutottak a hegyre. Ott maradtak három napig, amíg vissza nem tértek az üldözők. Azok ugyanis keresték őket minden úton, de nem találták. Akkor a két férfi visszatért, lejöttek a hegyről, és átkeltek a Jordánon. Eljutottak Józsuéhoz, Nún fiához, és elbeszéltek neki mindent, ami velük történt. Majd ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az ÚR azt az egész földet, meg is olvadt már miattunk a föld minden lakosa. Józsué korán reggel fölkelt, elindultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott töltötték az éjszakát, mielőtt átkeltek volna. Három nap múlva pedig az elöljáróik végigmentek a táboron, és ezt parancsolták a népnek: Mihelyt meglátjátok az ÚR, a ti Istenetek szövetségének ládáját és a Lévi nemzetségéből való papokat, akik hordozzák, ti is induljatok el a helyetekről, és menjetek utána. De legyen köztetek és aközött mintegy kétezer könyöknyi távolság. Ne menjetek közel hozzá, így ismeritek meg majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton. Józsué pedig azt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap az ÚR csodákat tesz köztetek. A papoknak is szólt Józsué: Vegyétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt. Fölvették azért a szövetség ládáját, és mentek vele a nép előtt. Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: Ezen a napon kezdelek fölmagasztalni egész Izráel szeme előtt, hogy megtudják, hogy veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Te azért ezt parancsold a papoknak, akik a szövetség ládáját hordozzák: Amikor odaértek a Jordán vizének széléhez, álljatok meg a Jordánban. Ekkor azt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és halljátok meg az ÚRnak, Isteneteknek szavait! És ezt mondta Józsué: Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, és hogy bizonyosan elűzi előletek a kánaániakat, hettitákat, hivvieket, perizzieket, girgásiakat, emóriakat és jebúsziakat: íme, az egész föld Urának szövetségládája előttetek megy át a Jordánon! Most tehát válasszatok magatoknak tizenkét férfit Izráel törzseiből, egy-egy férfit egy-egy törzsből. És mihelyt megnyugszanak a Jordán vizében a papok lábai, akik az ÚRnak, az egész föld Urának ládáját hordozzák, a Jordán vize kettéválik, és a fölülről lefolyó víz megáll egy tömegben. Akkor megindult a nép a sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, és a papok, a szövetség ládájának hordozói a nép előtt, és amint a láda hordozói a Jordánhoz értek, és a ládát hordozó papok bemártották lábukat a víz szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idő alatt túláradt a medrén), megállt a víz, amely felülről folyt lefelé, és egy tömegben állt, jó messzire, Ádám városánál, amely Cáretán mellett van. A pusztai tenger, a Sós-tenger felé lefolyó víz pedig egészen elfutott; így kelt át a nép Jerikóval szemben. A papok pedig, az ÚR szövetségládájának hordozói ott álltak szárazon a Jordán közepében rendíthetetlenül mindaddig, amíg az egész nép teljesen átkelt a Jordánon. Az egész Izráel szárazon ment át. Mikor pedig az egész nép teljesen átkelt a Jordánon, így szólt az ÚR Józsuénak: Válasszatok magatoknak a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit. Ezt parancsoljátok nekik: Vegyetek föl innen, a Jordán közepéből tizenkét követ, arról a helyről, ahol szilárdan áll a papok lába; vigyétek át azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol megszálltok ma éjszaka. Előhívta tehát Józsué azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül választott, egyegy férfit minden törzsből, és ezt mondta nekik: Menjetek be a Jordán közepébe az ÚR, a ti Istenetek szövetségládája előtt, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára Izráel törzseinek száma szerint, hogy emlékeztető jel legyen ez köztetek. Ha majd megkérdezik a fiaitok, hogy mire valók nektek ezek a kövek, mondjátok meg nekik, hogy kettévált a Jordán vize az ÚR szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon. Kettévált a Jordán vize, és ezek a kövek emlékeztetőül lesznek Izráel fiainak mindörökre. És úgy cselekedtek Izráel fiai, ahogyan Józsué megparancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ, amint megmondta az ÚR Józsuénak, Izráel törzseinek száma szerint, áthozták magukkal az éjjeli szállásra, és ott letették azokat. Tizenkét követ állított föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetségládát vivő papok lábai álltak. Ott is vannak mind e mai napig. A papok pedig, a láda hordozói a Jordán közepén álltak mindaddig, amíg végbement mindaz, amit az ÚR parancsára Józsué elmondott a népnek. Teljesen úgy történt, ahogy Mózes parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. Miután az egész nép átkelt, átment az ÚR ládája és a papok is a nép színe előtt. Átkeltek a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé fél nemzetsége is fölfegyverkezve Izráel fiai előtt, ahogy Mózes mondta nekik. Mintegy negyvenezer fegyveres vitéz kelt át Jerikó sík mezejére az ÚR színe előtt harcra készen. Azon a napon fölmagasztalta az ÚR Józsuét egész Izráel szemében; úgy tisztelték őt is, ahogy Mózest tisztelték, életének minden napján. Majd az ÚR azt mondta Józsuénak: Parancsold meg a papoknak, akik a bizonyság ládáját hordozzák, hogy jöjjenek föl a Jordánból. És Józsué parancsolt a papoknak: Jöjjetek föl a Jordánból! S amint a papok, az ÚR szövetségládájának hordozói följöttek a Jordán közepéből, és a papok talpa a száraz partot érintette, visszatért a Jordán vize a helyére, és túláradva a medrén úgy folyt, mint annak előtte. A nép pedig az első hónap tizedik napján jött föl a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határánál. Azt a tizenkét követ is, amelyet a Jordánból hoztak, Gilgálban állíttatta föl Józsué, és azt mondta Izráel fiainak: Ha fiaitok azt kérdezik majd atyáiktól, mire valók ezek a kövek, adjátok tudtára fiaitoknak: szárazon kelt át Izráel itt, a Jordánon. Mert kiszárította az ÚR, a ti Istenetek a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek rajta, úgy, amint az ÚR, a ti Istenetek a Vörös-tengerrel cselekedett, amelyet kiszárított előttünk, amíg átjöttünk rajta. Hogy megismerje a föld minden népe az ÚR kezét, hogy bizony erős az, és hogy féljétek az URat, a ti Isteneteket minden időben. Amikor meghallotta az emóriak összes királya, akik a Jordántól nyugat felé laknak, és a kánaániak összes királya, akik a tenger mellett laknak, hogy kiszárította az ÚR a Jordán vizét Izráel fiai előtt, amíg átkeltek, megolvadt a szívük, és elakadt még a lélegzetük is Izráel fiai miatt. Ebben az időben mondta az ÚR Józsuénak: Csinálj kőkéseket, és másodszor is metéltesd körül Izráel fiait. Erre Józsué kőkéseket csinált, és körülmetélte Izráel fiait az Arálót-halmon. Az ok pedig, amiért körülmetélte őket Józsué, ez: mindazok, akik kijöttek Egyiptomból, a férfiak, a harcosok mindnyájan meghaltak a pusztában útközben, miután kijöttek Egyiptomból. Mert körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg vonultak Egyiptomból, nem metélték körül. Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, és ezalatt valamennyi hadakozó férfi elpusztult, aki kijött Egyiptomból, mivel nem hallgattak az ÚR szavára. Megesküdött nekik az ÚR, hogy nem látják meg azt a földet, amelyről megesküdött az ÚR az ő atyáiknak, hogy nekik adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. Fiaikat azonban, akiket a helyükre állított, körülmetélte Józsué. Mert körülmetéletlenek voltak, mivel útközben nem metélték körül őket. Miután pedig az egész népet körülmetélték, a helyükön vesztegeltek a táborban, amíg meggyógyultak. Ekkor azt mondta az ÚR Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát. Ezért hívják e helyet Gilgálnak mind a mai napig. Gilgálban táboroztak Izráel fiai, és elkészítették a páskát Jerikó mezején a hónap tizennegyedik napján este. A páska második napján, még aznap kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát ettek a föld terméséből. A következő naptól, hogy ettek a föld terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem Kánaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben. Amikor Józsué Jerikónál volt, fölemelte szemét, és látta, hogy íme, egy férfi áll előtte kivont karddal a kezében. Józsué odament hozzá, és megkérdezte tőle: Közülünk való vagy-e, vagy ellenségeink közül? Ő pedig mondta: Nem, mert én az ÚR seregének vezére vagyok, most jöttem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt mondta neki: Mit akar mondani az én Uram az ő szolgájának? Az ÚR seregének a vezére azt mondta Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, amelyen állsz. És Józsué úgy cselekedett. Jerikó pedig úgy be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki. Az ÚR azt mondta Józsuénak: Lásd! Kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg harcosaival együtt. Járjátok azért körül a várost, valamennyi harcos kerülje meg egyszer a várost. Így cselekedj hat napon át. És hét pap vigyen hét, kosszarvból készült kürtöt a láda előtt. A hetedik napon pedig hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig fújják meg a kürtöket. És ha majd belefújnak a kosszarvba, mihelyt meghalljátok a kürt szavát, az egész nép harsány kiáltásban törjön ki, és magától leszakad a város kőfala, és fölmegy arra a nép, mindenki az előtte levő helyen. Előhívta azért Józsué, Nún fia a papokat, és azt mondta nekik: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét, kosszarvból készült kürtöt az ÚR ládája előtt. A népnek pedig ezt mondta: Menjetek, és kerüljétek meg a várost, a fegyveresek pedig menjenek az ÚR ládája előtt. És úgy történt, ahogy Józsué megmondta a népnek. A hét pap ugyanis, aki a kosszarvból készült hét kürtöt vitte, az ÚR előtt ment, és kürtölt a kürtökkel, az ÚR szövetségládája pedig utánuk haladt. A fegyveresek a kürtölő papok előtt mentek, és az utóvéd követte őket folytonos kürtölés közben. A népnek pedig azt parancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, hangotokat se hallassátok, egy szó se jöjjön ki a szátokból addig a napig, amíg azt nem mondom nektek: kiáltsatok; és akkor kiáltsatok. Körüljárták azért az ÚR ládájával a várost. Egyszer kerülték meg, azután visszatértek a táborba, és az éjszakát a táborban töltötték. Józsué korán reggel fölkelt, a papok pedig fölvették az ÚR ládáját. A hét pap, aki a kosszarvból készült hét kürtöt vitte, az ÚR ládája előtt ment, és folyton fújta a kürtöket, a fegyveresek pedig előttük mentek, és az utóvéd követte az ÚR ládáját folytonos kürtölés közben. A második napon is megkerülték egyszer a várost, azután visszatértek a táborba. Így cselekedtek hat napon át. A hetedik napon is fölkeltek hajnalhasadtával, és a szokott módon hétszer megkerülték a várost. Csak ezen a napon kerülték meg a várost hétszer. Amikor a hetedik forduláskor kürtöltek a papok a kürtökkel, Józsué azt mondta a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adta az ÚR a várost! És a város és minden, ami benne van, legyen teljesen az ÚRnak szentelve. Csak a parázna Ráháb maradjon életben, ő és mindazok, akik vele vannak a házban, mert elrejtette a követeket, akiket odaküldtünk. Mindazáltal óvakodjatok a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, hogy miután neki szentelitek, el ne vegyetek a teljesen neki szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek és bajba ne keverjétek. Hanem mivel minden ezüst-, arany-, réz- és vasedény az ÚRnak van szentelve, az ÚR kincsei közé jusson. A nép pedig fölkiáltott, amint megszólaltak a kürtök. És ahogy meghallotta a nép a kürt szavát, és hangosan fölkiáltott, az történt, hogy magától leomlott a kőfal, és bement a nép a városba, mindenki az előtte levő helyen, és bevették a várost. Fegyver élével teljesen kipusztítottak mindent, ami csak volt a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökröt, a juhot és a szamarat is. A két férfinak pedig, akik kikémlelték a földet, azt mondta Józsué: Menjetek be a parázna asszony házába, és hozzátok ki onnan az asszonyt és mindazt, amije van, ahogy megesküdtetek neki. Bementek azért a kémkedő ifjak, és kihozták Ráhábot és atyját, anyját és testvéreit, mindazt, amije volt, és minden cselédjét is kihozták, és Izráel táborán kívülre helyezték őket. A várost pedig és mindazt, ami benne volt, tűzzel égették meg. Csak az ezüstöt, az aranyat és a réz- és vasedényeket rakták az ÚR házának kincsei közé. A parázna Ráhábot pedig és atyja háznépét és mindenét, amije volt, élni hagyta Józsué; ott is lakik Izráel között mind e mai napig. Mert elrejtette a követeket, akiket Józsué küldött, hogy kémleljék ki Jerikót. Azon a napon ezt az esküt tette Józsué: Átkozott legyen az ÚR előtt az a férfi, aki nekilát, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le annak alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit! És az ÚR Józsuéval volt, és elterjedt a híre az egész földön. De Izráel fiai hűtlenül bántak a teljesen Istennek szentelt dolgokkal. Mert a Júda nemzetségéből való Ákán, Karmi fia, aki Zabdi fia, aki Zerah fia, elvett a teljesen Istennek szentelt dolgokból. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel fiai ellen. Józsué ugyanis férfiakat küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől kelet felé, és azt mondta nekik: Menjetek föl, és kémleljétek ki azt a földet. Föl is mentek a férfiak, és kikémlelték Ajt. Majd visszatértek Józsuéhoz, és azt mondták neki: Ne menjen föl az egész nép. Mintegy kétezer férfi vagy mintegy háromezer férfi menjen föl, és megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak! Fölment azért oda a népből mintegy háromezer férfi, de megfutamodtak Aj emberei elől. És Aj emberei megöltek közülük mintegy harminchat férfit, és üldözték őket a kaputól kezdve egész Sebárimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvadt a nép szíve, és olyan lett, mint a víz. Józsué pedig megszaggatta ruháit, és arccal a földre borult az ÚR ládája előtt egész estig, ő és Izráel vénei, és port hintettek a fejükre. És azt mondta Józsué: Jaj, Uram, Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, hogyha az emóriak kezébe adsz minket, hogy elveszítsenek! Bár úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! Ó, Uram! Mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ellenségei elől? Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért? Az ÚR ezt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért is borulsz arcra? Vétkezett Izráel, és áthágták szövetségemet is, amelyet parancsoltam nekik, mert elvettek a teljesen nekem szentelt dolgokból, és edényeik közé dugdosták azokat; loptak és hazudtak is. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ellenségeik előtt. Meghátráltak előttük, mert átkozottá lettek. Nem leszek többé veletek, ha el nem távolítjátok magatok közül azt a nekem szentelt dolgot. Kelj föl, és szenteld meg a népet, és mondjad: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert azt mondta az ÚR, Izráel Istene: Istennek szentelt dolog van közötted, Izráel! Nem állhattok meg ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok közületek az Istennek szentelt dolgot. Azért jöjjetek elő reggel törzsenként. Az a törzs pedig, amelyet bűnösnek jelent ki az ÚR, jöjjön elő családonként, a család pedig, amelyet bűnösnek jelent ki az ÚR, jöjjön elő házanként, a ház pedig, amelyet bűnösnek jelent ki az ÚR, jöjjön elő férfianként. Aki az Istennek szentelt dologban bűnösnek bizonyul, azt mindenével együtt meg kell égetni, mivel megszegte az ÚR szövetségét, és mivel alávaló dolgot cselekedett Izráelben. Fölkelt tehát Józsué jó reggel. Előállította Izráelt törzsei szerint, és Júda nemzetségére esett a sors, hogy bűnös. Ekkor előállította Júda családjait, és Zerah családjára esett a sors, hogy az a bűnös. Azután előállította Zerah családjából a férfiakat, és Zabdi házára esett a sors, hogy az bűnös. És előállította az ő házának férfiait, és Ákánra esett a sors, hogy ő a bűnös, aki Karmi fia, aki Zabdi fia, aki a Júda nemzetségéből való Zerah fia. Józsué erre azt mondta Ákánnak: Kérlek, fiam, adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének, és tégy bűnvallást előtte, és add tudtomra, kérlek, mit tettél, ne titkold el előlem! Ákán pedig így felelt Józsuénak: Bizony, vétkeztem az ÚR ellen, Izráel Istene ellen, ezt és ezt cselekedtem. Láttam ugyanis a zsákmány közt egy jó babilóni köntöst, kétszáz sékel ezüstöt és egy aranyrudat, amelynek a súlya ötven sékel volt, megkívántam ezeket és elvettem. Íme, el vannak rejtve a földben a sátram közepén, az ezüst pedig alatta van. Ekkor követeket küldött Józsué, akik a sátorba futottak, és íme, ott volt elrejtve a köntös a sátrában, és az ezüst is alatta volt. És kivitték azokat a sátor közepéről, elvitték Józsuéhoz és Izráel minden fiához, és lerakták az ÚR színe előtt. Józsué pedig és vele együtt egész Izráel fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst és az aranyrudat, fiait és leányait, ökreit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét, amije volt, és az Ákór völgyébe vitték azokat. És azt mondta Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az ÚR! És elborította őt egész Izráel kövekkel, majd a megkövezés után megégették őket tűzzel. Nagy kőhalmot raktak föléjük, amely mind e napig megvan. És megszűnt az ÚR haragjának lángolása. Ezért nevezik azt a helyet Ákór völgyének mind a mai napig. Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz az egész fegyverforgató népet, kelj föl, és menj föl Ajba. Meglásd, kezedbe adom Aj királyát és népét, városát és földjét. Úgy cselekedjél Ajjal és királyával, ahogy Jerikóval és királyával cselekedtél. De zsákmányolnivalóját és jószágát magatoknak zsákmányolhatjátok! Vess lest a város háta mögött! Elindult tehát Józsué és az egész fegyverforgató nép, hogy fölmenjenek Ajba. Józsué kiválasztott harmincezer erős férfit, és elküldte őket éjjel. Ezt parancsolta nekik: Vigyázzatok! Ti lest vettek a városnak, a város háta mögött. Ne menjetek nagyon messzire a várostól, és mindnyájan legyetek készenlétben! Én pedig és az egész nép, amely velem van, megközelítjük a várost. Ha kijönnek ellenünk, mint először, akkor megfutamodunk előlük. Ők utánunk jönnek, amíg el nem szakítjuk őket a várostól, mert azt fogják mondani, hogy futnak előlünk, mint először. Amíg futunk előlük, indítsatok támadást a leshelyről, és foglaljátok el a várost, mert az ÚR, a ti Istenetek a kezetekbe adja azt. És miután beveszitek, borítsátok lángba a várost. Az ÚR szava szerint cselekedjetek, vigyázzatok, megparancsoltam nektek! Elküldte tehát őket Józsué, és ők elmentek a leshelyre, és megszálltak Bétel és Aj között, Ajtól nyugat felé. Józsué pedig ezen az éjszakán a nép között hált. Korán reggel pedig fölkelt, megszemlélte a népet, és fölment Izráel véneivel a nép előtt Ajig. Felvonult az egész fegyverforgató nép, amely vele volt, így közeledtek, és megérkeztek a város elé. Ajtól északra tábort ütöttek, a völgy pedig köztük és Aj között volt. Ekkor magához vett mintegy ötezer férfit, és lesbe állította őket Bétel és Aj között, a város nyugati részén. Így állították föl a népet: az egész tábor Ajtól északra, utócsapata pedig a várostól nyugatra volt. Józsué pedig az éjszakát a völgyben töltötte. Amikor Aj királya ezt meglátta, fölkeltek, és a város népe nagy sietve harcba vonult Izráel ellen. A király és egész népe a kijelölt helyre, a síkság szélére ment, mert nem tudta, hogy lest vetettek nekik a város háta mögött. Józsué pedig és egész Izráel, mintha vereséget szenvedett volna tőlük, futni kezdett a puszta felé vivő úton. És fellármázták az egész népet, amely a városban volt, hogy üldözze őket. Üldözték is Józsuét, és elszakadtak a várostól. Nem maradt ember sem Ajban, sem Bételben, aki ne eredt volna Izráel után; és otthagyták a várost tárva-nyitva, és üldözték Izráelt. Az ÚR pedig azt mondta Józsuénak: Emeld föl a kezedben levő dárdát Aj felé, mert kezedbe adom azt. És fölemelte Józsué a város felé a kezében levő dárdát. A lesben levők pedig gyorsan fölkeltek a helyükről, és amint fölemelte a kezét, futni kezdtek, és bementek a városba, bevették, és hamarosan tűzbe borították. Aj férfiai pedig hátratekintettek, és látták, hogy a város füstje, íme, fölszáll az ég felé, és hogy nincs módjukban sehova sem menekülni, mert a nép, amely a puszta felé futott, visszafordult az üldözők felé. Józsué ugyanis és egész Izráel látta, hogy a lesben levők bevették a várost, és hogy a város füstje fölszáll. Visszafordultak tehát, és vágni kezdték Aj embereit. Amazok pedig a városból jöttek ki ellenük, és így az izráeliek közé kerültek; ezek innen, amazok meg onnan vágták őket, úgyhogy senki sem maradt köztük, aki élve elmenekülhetett volna. Aj királyát élve fogták el és Józsué elé vitték. Mikor pedig Izráel leöldöste Aj minden lakóját a mezőn, a pusztában, ahol üldözték őket, és mikor mindnyájan az utolsóig elhullottak fegyver éle által, visszafordult egész Izráel Aj ellen, és kardélre hányták az ott levőket. Mindazok pedig, akik ezen a napon elhullottak, Aj összes embere, férfiak és asszonyok együtt, tizenkétezren voltak. Józsué ugyanis nem vonta vissza a kezét, amelyet a dárdával együtt fölemelt, míg meg nem ölték Aj minden lakosát. A jószágot azonban és ami zsákmányolható volt a városban, magának zsákmányolta Izráel az ÚR rendelése szerint, ahogy Józsuét utasította. Ajt pedig felgyújtatta Józsué és mindörökre kőhalommá és pusztasággá tette, mind e napig. Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt estig. De naplementekor Józsué parancsára levették holttestét a fáról és a város kapujának bejáratához vetették, és nagy rakás követ hordtak föléje. Ott van az mind e napig. Majd oltárt épített Józsué az ÚRnak, Izráel Istenének Ébál hegyén, ahogy Mózes, az ÚR szolgája megparancsolta Izráel fiainak, amint meg van írva Mózes törvénykönyvében: ép kövekből való oltárt, melyeket vas nem érintett; és egészen elégő áldozatot és hálaáldozatokat áldoztak azon az ÚRnak. És fölírta ott a kövekre Mózes törvényének a másolatát, amelyet Izráel fiainak írt. Az egész Izráel pedig és az ő vénei, vezérei és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, szemben a lévita papokkal, akik az ÚR szövetségládáját hordozzák, mind a jövevény, mind a bennszülött: fele a Garizim hegye felől, fele pedig az Ébál hegye felől, amint megparancsolta Mózes, az ÚR szolgája, hogy így áldja meg Izráel népét először. Azután pedig fölolvasta a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, ahogy meg van írva a törvény könyvében. Egy ige sem volt azok közül, amelyeket Mózes parancsolt, amelyet föl ne olvasott volna Józsué Izráel egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények előtt is, akik közöttük éltek. Amikor meghallották ezt mindazok a királyok, akik a Jordánon innen a hegyeken, a síkságokon és a Nagy-tenger partja mentén éltek, le egész Libánonig: a hettiták, emóriak, kánaániak, perizziek, hivviek és a jebúsziak, összegyűltek, hogy közös erővel megvívjanak Józsuéval és Izráellel. De meghallották Gibeón lakói is, amit Józsué Jerikóval és Ajjal cselekedett, és ők is ravaszul cselekedtek. Elmentek ugyanis, és követeknek adták ki magukat. Szamaraikra ócska zsákokat és ócska, megrepedezett és összekötözött borostömlőket szereztek, ócska, megfoltozott sarukat a lábukra és elnyűtt ruhákat magukra. Az útra való kenyerük is mind száraz és penészes volt. Így mentek el Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és azt mondták neki és az izráelieknek: Messze földről jöttünk, kössetek most szövetséget velünk. Az izráeliek pedig azt mondták a hivvieknek: Hátha közöttünk laktok. Hogyan köthetnénk szövetséget veletek? Azok pedig azt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk! Józsué ezt kérdezte tőlük: Kik vagytok, és honnan jöttetek? Azt mondták neki: Igen messze földről jöttek szolgáid, az ÚRnak, a te Istenednek nevéért, mert hallottuk az ő hírét és mindazt, amit Egyiptomban cselekedett. Azt is mind, amit az emóriak két királyával, Szíhónnal, Hesbón királyával és az astáróti Óggal, Básán királyával cselekedett, akik a Jordánon túl voltak. Ezért így szóltak nekünk a véneink és földünk minden lakosa: Szerezzetek magatoknak eledelt az útra, menjetek eléjük, és mondjátok nekik: „Szolgáitok vagyunk, most azért kössetek szövetséget velünk! Itt a kenyerünk: még meleg volt, amikor eleségül elhoztuk házainkból, amikor elindultunk, hogy hozzátok jöjjünk. Most, íme, száraz és penészes lett. Ezek a borostömlők is, amelyeket új korukban töltöttünk meg, íme, hogy megszakadoztak! Ezek a mi ruháink és saruink pedig elnyűttek az igen hosszú út miatt.” Akkor vettek a férfiak az eledelükből, az ÚR tanácsát pedig nem kérték ki. Józsué békességesen bánt velük, és szövetséget kötött velük, hogy életben hagyja őket; a gyülekezet vezetői pedig megesküdtek erről nekik. De harmadnap múlva, azután, hogy szövetséget kötöttek velük, meghallották, hogy azok a közelből valók, sőt közöttük laknak. Elindultak tehát Izráel fiai, és harmadnap eljutottak a városaikhoz. A városaik pedig ezek voltak: Gibeón, Kefírá, Beérót és KirjatJeárim. De nem bántották őket Izráel fiai, mivel megesküdtek nekik a gyülekezet főemberei az ÚRra, Izráel Istenére. Emiatt zúgolódott az egész gyülekezet a főemberek ellen. Az összes főember ezt mondta az egész gyülekezetnek: Megesküdtünk nekik az ÚRra, Izráel Istenére, most hát nem bánthatjuk őket! Ezt tesszük velük: életben hagyjuk őket, és így nem érhet bennünket harag az esküvésért, amellyel megesküdtünk nekik. Azután ezt mondták a főemberek: Ám éljenek, de legyenek az egész gyülekezet favágói és vízhordói. Ezt meg is mondták nekik a főemberek. Józsué ugyanis hívatta őket, és így szólt hozzájuk: Miért csaptatok be minket, amikor így beszéltetek: „Igen messziről valók vagyunk”, holott közöttünk laktok? Most azért átkozottak legyetek, és ne fogyjon ki közületek a szolga, a favágó és a vízhordó az én Istenem házában. Azok pedig így feleltek Józsuénak: Mivel nyilván tudtukra jutott szolgáidnak az, amit az ÚR, a ti Istenetek parancsolt szolgájának, Mózesnek, hogy nektek adja ezt az egész földet, és hogy kiirtja előletek a föld minden lakosát, igen féltettük tőletek az életünket, ezért cselekedtük ezt a dolgot. De most, íme, a kezedben vagyunk, úgy cselekedj hát velünk, ahogy jónak és igaznak tetszik előtted. És úgy cselekedett velük, és kiszabadította őket Izráel fiainak kezéből, és nem ölték meg őket. Azon a napon Józsué a gyülekezetnek és az ÚR oltárának a favágóivá és vízhordóivá tette őket mindmáig azon a helyen, amelyet kiválasztott az ÚR. Amikor meghallotta Adónícedek, Jeruzsálem királya, hogy Józsué bevette és elpusztította Ajt, és hogy úgy cselekedett Ajjal és királyával, ahogy Jerikóval és királyával, és hogy békességre léptek Gibeón lakói Izráellel, és közöttük vannak, igen megijedtek, mert nagy város volt Gibeón, olyan, mint egy királyi város, sőt nagyobb volt Ajnál, lakói pedig mind vitézek. Ezért Adónícedek, Jeruzsálem királya üzenetet küldött Hóhámnak, Hebrón királyának és Pirámnak, Jarmút királyának, Jáfíának, Lákis királyának és Debírnek, Eglón királyának: Jöjjetek hozzám, és segítsetek meg engem. Verjük meg Gibeónt, mert békességet kötött Józsuéval és Izráel fiaival! Összegyűltek tehát, és fölment az emóriak öt királya: Jeruzsálem királya, Hebrón királya, Jarmút királya, Lákis királya és Eglón királya, ők maguk és egész seregük, és tábort ütöttek Gibeónnál, és harcoltak ellene. Erre Gibeón lakói ezt az üzenetet küldték Józsuénak a gilgáli táborba: Ne vond meg kezedet szolgáidtól! Jöjj föl hozzánk gyorsan, és ments meg minket. Segíts rajtunk, mert a hegyek közt lakó emóriak királyai mind összegyűltek ellenünk! Fölment azért Józsué Gilgálból, és vele az egész harci nép és a sereg minden vitéze. Az ÚR pedig azt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket. Senki sem áll meg közülük előtted. És rájuk tört Józsué nagy hirtelen, miután egész éjszaka menetelt Gilgálból. És megrettentette őket az ÚR Izráel előtt, és megverte őket Gibeónnál nagy vereséggel, és üldözte őket a Béthórónba vivő úton, és vágta őket egészen Azékáig és Makkédáig. Mikor pedig a béthóróni lejtőn futottak Izráel elől, az ÚR nagy jégesőt hullatott rájuk az égből egész Azékáig, és meghaltak. Többen voltak, akik a jégeső kövei miatt haltak meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai. Azon a napon, amelyen odavetette az ÚR az emóriakat Izráel fiai elé, Józsué az ÚRhoz szólt, és ezt mondta Izráel szemei előtt: Állj meg, nap, Gibeónban, és hold, az Ajjálón völgyében! És megállt a nap, és vesztegelt a hold is, amíg a nép bosszút nem állt ellenségein. Vajon nincsen-e ez megírva Jásár könyvében? És megállt a nap az ég közepén, és nem sietett lenyugodni majdnem egy teljes napig. Nem volt olyan nap, mint ez, sem azelőtt, sem azután, hogy ember szavának engedett volna az ÚR, mert az ÚR harcolt Izráelért. Ezután visszatért Józsué egész Izráellel a táborba, Gilgálba. Az öt király pedig elfutott, és elrejtőzött Makkédában, egy barlangban. De jelentették Józsuénak, hogy megtalálták az öt királyt elrejtőzve a makkédai barlangban. Józsué erre ezt mondta: Hengerítsetek nagy köveket a barlang szájához, és rendeljetek mellé embereket, hogy őrizzék azokat. Ti pedig ne álljatok meg, nyomuljatok ellenségeitek után, és vágjátok hátvédcsapataikat, és ne engedjétek őket bejutni a városaikba, mert kezetekbe adta őket az ÚR, a ti Istenetek. Miután Józsué és Izráel fiai szinte teljesen megsemmisítették őket, és az életben maradtak a megerősített városokba futottak, békességgel visszatért az egész nép Józsuéhoz a makkédai táborba. Nyelvét se mozdította senki Izráel fiai ellen. Józsué azt mondta: Nyissátok meg a barlang száját, és hozzátok ki hozzám azt az öt királyt a barlangból! Úgy is cselekedtek, és kihozták hozzá a barlangból azt az öt királyt: Jeruzsálem királyát, Hebrón királyát, Jarmút királyát, Lákis királyát és Eglón királyát. Mikor pedig kihozták ezt az öt királyt Józsuéhoz, előhívatta Józsué az összes izráeli férfit, és ezt mondta a harcosok vezéreinek, akik vele mentek: Jöjjetek elő, tegyétek lábatokat e királyok nyakára. Odajöttek tehát, és lábukat azok nyakára tették. És ezt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek. Legyetek bátrak és erősek, mert így cselekszik az ÚR minden ellenségetekkel, akik ellen harcoltok. Azután Józsué megölte és fölakasztatta őket öt fára. Úgy maradtak a fákon egész estig. Naplementekor pedig Józsué parancsára levették őket a fákról, és behajították őket a barlangba, amelyben elbújtak, és nagy köveket raktak a barlang szája elé; ott is vannak mind e napig. Makkédát is bevette Józsué ugyanazon a napon, és fegyver élére hányta királyával együtt. Mind megölte őket, egy lelket sem engedett kimenekülni azok közül, akik odabent voltak. Ugyanúgy bánt Makkéda királyával, ahogy Jerikó királyával. Azután átment Józsué és vele az egész Izráel Makkédából Libnába, és harcolt Libnával. Az ÚR azt is Izráel kezébe adta királyával együtt. Fegyver élére hányta azt, és egy lelket sem engedett elmenekülni azok közül, akik odabent voltak. A királyával úgy bánt, ahogy Jerikó királyával. Libnából pedig átment Józsué és vele egész Izráel Lákisba, tábort ütött mellette, és harcolt ellene. Az ÚR Izráel kezébe adta Lákist, és bevették azt a második napon. Fegyver élére hányta azt és minden lelket, amely benne volt, egészen úgy, ahogy Libnával cselekedett. Akkor feljött Hórám, Gézer királya, hogy megsegítse Lákist, de úgy megverte Józsué őt és a népét, hogy egy menekülőt sem hagyott életben. Lákisból pedig átment Józsué és vele az egész Izráel Eglónba, és tábort ütött mellette, és harcoltak ellene. Még aznap bevették azt, és fegyver élére hányták. Még aznap megölt minden lelket, amely benne volt, egészen úgy, ahogy Lákissal cselekedett. Azután fölment Józsué és vele az egész Izráel Eglónból Hebrónba, és harcoltak ellene. Bevették és fegyver élére hányták királyával és minden városával együtt, és egy lelket sem engedett elmenekülni azok közül, akik odabent voltak, egészen úgy, ahogy Eglónnal cselekedett: elveszítette azt és minden benne levő lelket. Azután Józsué és vele egész Izráel Debír felé fordult, és harcolt ellene. Bevette azt és minden városát, és fegyver élére hányta őket és királyukat. Minden lelket megöltek, aki odabent volt, nem hagyott elmenekülni senkit. Úgy cselekedett Debírrel és királyával, ahogy Hebrónnal és ahogy Libnával és királyával cselekedett. Így verte le Józsué az egész országot: a hegységet és a déli vidéket, a síkságot és a lejtőket és mindazoknak királyait; senkit sem hagyott elmenekülni. Minden élőt megölt, ahogy azt az ÚR, Izráel Istene parancsolta. Leverte őket Józsué Kádés-Barneától fogva egész Gázáig, Gósen egész földjét is, egészen Gibeónig. Mindezeket a királyokat és földjüket egy út során hódította meg Józsué, mivel az ÚR, Izráel Istene harcolt Izráelért. Azután visszatért Józsué egész Izráellel a táborba, Gilgálba. Mikor pedig meghallotta ezt Jábín, Hácór királya, üzenetet küldött Jóbábhoz, Mádón királyához, Simrón királyához, Aksáf királyához és azokhoz a királyokhoz, akik észak felé a hegységben laktak, és a pusztában Kinnerettől délre és a síkságon és Dór magaslatain a tenger felé; a kánaániakhoz kelet és nyugat felé; az emóriakhoz, hettitákhoz, perizziekhez, jebúsziakhoz a hegyek közé és a hivviekhez a Hermón alá, Micpá földjére. És kijöttek egész táborukkal, olyan sokan, mint a homok a tenger partján, és igen sok volt a ló és a szekér is. Mindezek a királyok összegyűltek, majd elindultak, és tábort ütöttek közösen a Méróm vizénél, hogy harcoljanak Izráel ellen. Ekkor azt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem Izráel elé. Lovaik inát vágd át, szekereiket pedig gyújtsd fel. Józsué tehát és vele az egész hadinép nagy hirtelen ellenük vonult a Méróm vizéhez, és rájuk rohantak. Az ÚR Izráel kezébe adta őket, és verték, űzték őket egészen a nagy Szídónig és Miszrefót-Májimig és a Micpevölgyig kelet felé; úgy leverték őket, hogy senki sem maradt közülük életben. Józsué úgy cselekedett velük, ahogy az ÚR mondta neki: lovaik inát átvágta, szekereiket pedig felgyújtotta. Majd visszafordult Józsué még abban az órában, és bevette Hácórt, királyát pedig karddal megölte. Hácór volt ugyanis azelőtt mindennek a királyságnak a fővárosa. És kardélre hánytak minden ott lakót, fegyver élével ölték meg őket; nem maradt egy élő sem. Hácórt pedig felperzselték. Ezeknek a királyoknak minden városát és minden királyukat is meghódoltatta Józsué, és megölte őket fegyver élével. Kipusztította őket, ahogy Mózes, az ÚR szolgája parancsolta neki. Csak azokat a városokat nem égette föl Izráel, amelyek halmokon álltak, kivéve Hácórt. Egyedül azt perzselte fel Józsué. És e városoknak minden zsákmányolnivalóját és a jószágot is maguknak zsákmányolták Izráel fiai. Csak az embereket hányták kardélre, amíg csak egészen ki nem irtották őket. Nem hagytak meg egy élőt sem. Ahogy az ÚR parancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, úgy parancsolt Mózes Józsuénak, és úgy cselekedett Józsué, semmit sem hagyott el mindabból, amit az ÚR Mózesnek parancsolt. Józsué elfoglalta azt az egész a földet, a hegységet, az egész déli vidéket, Gósen egész földjét, mind a síkságot, mind a pusztát, és Izráel hegyvidékét és annak síkságát a Kopasz-hegytől fogva, amely Széír felé emelkedik, egészen Baal-Gádig, amely a Libánon völgyében, a Hermón-hegy alatt terül el. Királyaikat pedig mind elfogta, leverte, és megölte őket. Hosszú időn át viselt hadat Józsué mindezekkel a királyokkal. Nem volt város, amely békességet kötött volna Izráel fiaival, kivéve a Gibeónban lakó hivvieket. Mindent harccal szereztek meg. Mert az ÚRtól volt az, hogy megkeményítették szívüket, és haddal mentek Izráel ellen, hogy eltörölje őket, és hogy ne legyen számukra irgalom, hanem hogy kipusztítsa őket, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek. Majd elment Józsué abban az időben, és kiirtotta az anákokat a hegyek közül Hebrónból, Debírből, Anábból és Júda minden hegységéből és Izráel minden hegységéből. Városaikkal együtt eltörölte őket. Nem maradtak anákok Izráel fiainak földjén, csak Gázában, Gátban és Asdódban. Elfoglalta tehát Józsué az egész földet, egészen úgy, ahogy az ÚR mondta Mózesnek; és Józsué örökségül adta azt Izráelnek, mindegyik törzsnek, ami járt nekik, nemzetségeik szerint. A föld pedig megnyugodott a harctól. Ezek pedig annak a földnek a királyai, akiket levertek Izráel fiai, és földjüket birtokba vették a Jordánon túl napkelet felé, az Arnón medrétől a Hermón-hegyig és az egész mezőséget kelet felől: Szíhón, az emóriak királya, aki Hesbónban lakott, ő uralkodott Aróértől kezdődően, amely az Arnón-patak partján van, a patak középső részénél Gileád területe felé a Jabbók-patakig, az Ammón fiainak határáig. És a Kinnerettenger keleti széléig és a puszta tengerének, a Sós-tengernek a keleti széléig, a bét-jesimóti útig, dél felé pedig a Piszgá-hegy lejtőjéig. A refáiak maradékai közül való Ógnak, Básán királyának, aki Astárótban és Edreiben lakott, ez volt a területe: a Hermón hegyén, Szalkában és az egész Básánban, a gesúriak és maakábeliek határáig és a fél Gileádon, Szíhónnak, Hesbón királyának a határáig uralkodott. Mózes, az ÚR szolgája és Izráel fiai verték le őket, és Mózes, az ÚR szolgája, odaadta azt a földet örökségül a Rúben és Gád nemzetségeknek és a Manassé törzse felének. Ezek pedig annak a földnek a királyai, akiket levertek Józsué és Izráel fiai a Jordán másik oldalán nyugat felé, Baal-Gádtól kezdődően, amely a Libánon völgyében van, egészen a Kopasz-hegyig, amely Széír felé emelkedik. Izráel nemzetségeinek adta ezt Józsué örökségül, osztályrészeik szerint: a hegységben és a síkságon, a mezőségen és a hegyoldalakon, a pusztán és a déli vidéken a hettiták, emóriak, kánaániak, perizziek, hivviek és jebúsziak földjét. Jerikó királya: egy, Aj királya Bétel mellett: egy, Jeruzsálem királya: egy, Hebrón királya: egy, Jarmút királya: egy, Lákis királya: egy, Eglón királya: egy, Gézer királya: egy, Debír királya: egy, Geder királya: egy, Hormá királya: egy, Arád királya: egy, Libná királya: egy, Adullám királya: egy, Makkéda királya: egy, Bétel királya: egy, Tappúah királya: egy, Héfer királya: egy, Afék királya: egy, Sárón királya: egy, Mádón királya: egy, Hácór királya: egy, Simrón-Meróón királya: egy, Aksáf királya: egy, Taanak királya: egy, Megiddó királya: egy, Kedes királya: egy, a karmeli Jokneám királya: egy, a dóri magaslaton levő Dór királya: egy, a Gilgál népeinek királya: egy, Tirca királya: egy. Összesen harmincegy király. Mikor Józsué megvénült, és igen megöregedett, azt mondta neki az ÚR: Te megvénültél, igen megöregedtél, pedig még igen sok elfoglalni való föld maradt. Ez az a föld, amely fennmaradt: a filiszteusok minden tartománya és az egész Gesúr; a Sihórtól fogva, amely Egyiptom fölött folyik, egészen Ekrón határáig északra, amely a kánaániakhoz tartozik. A filiszteusok öt fejedelemsége: Gázáé, Asdódé, Askelóné, Gáté, Ekróné, továbbá az avviak. Délről a kánaániak egész földje és Meárá, amely a szidóniaké, Afékig, az emóriak határáig. Továbbá a gebaliak földje és az egész Libánon kelet felé, Baal-Gádtól kezdődően, amely a Hermón-hegy alatt van, egészen a hamáti útig. A hegységnek minden lakosát a Libánontól Miszrefót-Majimig, a szidóniakat mind magam űzöm ki Izráel fiai elől, csak sorsold ki Izráelnek örökségül, ahogy megparancsoltam neked. Most azért oszd el ezt a földet örökségül a kilenc törzsnek és a Manassé fél törzsének. A másik fél törzzsel együtt Rúben és Gád nemzetsége már megkapta örökségét, amelyet Mózes adott nekik, a Jordánon túl, kelet felé. Megkapták, ahogy Mózes, az ÚR szolgája nekik adta, Aróértől fogva, amely az Arnón-patak partján van, a várost, amely a patak középső folyásánál van, és Médeba egész síkságát Dibónig. És a Hesbónban uralkodó Szíhónnak, az emóriak királyának minden városát az Ammón fiainak határáig. Gileádot és Gesúr és Maakát határát, az egész Hermón-hegyet és az egész Básánt Szalkáig. Básánban Óg egész országát, aki Astárótban és Edreiben uralkodott. Ő maradt meg a refáiak utódai közül, de leverte és kiűzte őket Mózes. Izráel fiai azonban nem űzték ki a gesúriakat és a maakátiakat, ezért ott is laknak a gesúriak és a maakátiak Izráel között mind e mai napig. Csak Lévi törzsének nem adott örökséget: az ÚRnak, Izráel Istenének tűzáldozatait kapta ő örökségül az ígéret szerint. A Rúben fiai törzsének Mózes ezt az örökséget adta, ez lett a területük: Aróértől fogva, amely az Arnón-patak partján van, és a város a patak középső folyásánál és Médebának egész fennsíkja; Hesbón és a hozzá tartozó városok a fennsíkon, Díbón, Bámót-Baal és Bét-Baal-Meón, Jahcá, Kedémót és Méfaat; Kirjátaim, Szibmá és Ceret-Hassahar a völgyből kiemelkedő hegyen, Bét-Peór, a Piszgá dombvidéke és Bét-Hajjesimót. A síkság minden városa és a Hesbónban uralkodó Szíhónnak, az emóriak királyának egész országa; őt is megverte Mózes, őt és Midján fejedelmeit: Evít, Rekemet, Cúrt, Húrt és Rebát, Szíhón fejedelmeit, akik ezen a földön laktak. A jövendőmondó Bálámot, Beór fiát is megölték Izráel fiai fegyverrel a többi megölttel együtt. Rúben fiainak tehát a Jordán és melléke volt a területük. Ez Rúben fiainak öröksége családjaik szerint, a városok és a hozzájuk tartozó falvak. Gád nemzetségének, Gád fiainak is adott örökséget Mózes az ő családjaik szerint. Az ő területük ez lett: Jazér és Gileád összes városa és az Ammón fiai földjének a fele Aróérig, amely Rabbá fölött van. És Hesbóntól kezdődően Rámat-Hammicpéig és Betónímig, meg Mahanaimtól Lódebár határáig. A völgyben pedig Bét-Hárám, BétNimrá, Szukkót és Cáfón, Szíhón, Hesbón királya országának maradéka, a Jordán és melléke, a Kinneret-tenger széléig a Jordánon túl, keleten. Ez Gád fiainak az öröksége nemzetségenként, ezek a városok a hozzájuk tartozó falvakkal. A Manassé törzse felének is adott Mózes örökséget. Ez lett a Manassé fiainak fél törzséé nemzetségenként: az ő területük Mahanaimtól kezdődően az egész Básán, Ógnak, Básán királyának egész országa és Jáír összes falva, amely Básánban van, hatvan város. És Gileád fele, Astárót és Edrei, Óg országának városai Básánban. Ez jutott a Manassétól származó Mákír fiainak, Mákír fiai felének nemzetségenként. Ezeket adta örökségül Mózes Móáb mezőségén, a Jordánon túl, Jerikótól kelet felé. Lévi nemzetségének pedig nem adott Mózes örökséget. Az ő örökségük az ÚR, Izráel Istene, amint megmondta nekik. Ezek pedig azok a területek, amelyeket Izráel fiai Kánaán földjén kaptak örökségül, amelyet Eleázár pap és Józsué, Nún fia és a törzsek családfői adtak örökségül Izráel fiainak. Sorsvetés által osztották ki a kilenc és fél törzs örökségét, ahogy az ÚR megparancsolta Mózes által. Mert két és fél törzsnek a Jordánon túl még Mózes adott örökséget, de a lévitáknak nem adott örökséget közöttük. Mert József fiaiból két törzs lett: Manassé és Efraim. A lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak lakóhelyül a városokat és a hozzájuk tartozó legelőket jószágaik és marháik számára. Ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek, úgy cselekedtek Izráel fiai, és úgy osztották föl a földet. Ekkor odamentek Józsuéhoz Júda fiai Gilgálba, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, mit mondott felőlem és felőled az ÚR Mózesnek, Isten emberének Kádés-Barneában. Negyvenesztendős voltam, amikor elküldött engem Mózes, az ÚR szolgája Kádés-Barneából, hogy kémleljem ki a földet, és én olyan hírt hoztam neki, amilyen a szívemből jött. Testvéreim azonban, akik velem együtt jöttek, elrémítették a nép szívét. De én mindenben híven követtem az URat, az én Istenemet. És megesküdött Mózes azon a napon e szavakkal: Bizony, az a föld, amelyre lábad lépett, a tied és fiaidé lesz örökségül mindörökké, mert tökéletesen követted az URat, az én Istenemet. Most pedig, íme, az ÚR életben hagyott engem, ahogy ígérte. Most van negyvenöt esztendeje, amióta az ÚR szólt e dologról Mózesnek, amikor Izráel a pusztában bolyongott. És most, íme, nyolcvanöt esztendős vagyok. Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes. Amilyen akkor volt az erőm, most is olyan az erőm a harchoz és a járásra-kelésre. Most azért add nekem ezt a hegyvidéket, amelyről szólt az ÚR azon a napon. Mert magad is hallottad azon a napon, hogy anákok vannak ott és megerősített nagy városok. Hátha velem lesz az ÚR, és kiűzöm őket, ahogy megmondta az ÚR. És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának örökségül. Így lett Hebrón a kenizzi Kálébé, Jefunne fiáé örökségül mind e mai napig, mivel tökéletesen követte az URat, Izráel Istenét. Hebrón neve pedig azelőtt Kirjat-Arba volt. Mert Arba volt a legnagyobb ember az anákok között. A föld pedig megnyugodott a háborúktól. A Júda fiai törzsének sorsolás által nemzetségenként ez jutott: Edóm határa felé a Cin-puszta, délre, a határ legdélibb végén. Déli határuk a Sós-tenger szélétől indul ki, a tengeröböltől, amely dél felé néz. Délen az Akrabbím-hágó felé halad, majd átmegy Cin felé, és fölmegy délről Kádés-Barnea felé, áthalad Hecrónon, fölmegy Addár felé, és Karka felé kanyarodik. Majd Acmón felé halad, kiér Egyiptom patakjáig, és a határ a tengernél végződik. Ez a határotok délre. Kelet felé pedig a Sós-tenger a határ a Jordán végéig. Az északi határvonal pedig a tengeröbölnél, a Jordán torkolatánál kezdődik, és fölmegy Bét-Hoglának, és északra Bét-Arábá mellett megy el, majd fölmegy ez a határ Rúben fiának, Bóhannak kövéhez. Azután a határ Ákór völgyéből Debír felé megy, és északnak fordul Gilgál felé, amely szemben van az Adummím-hágóval, mely a pataktól délre esik. Majd a határ a Semes-forrás vizénél halad tovább a Rógél forrásáig. Innen fölmegy a Hinnóm fiának völgyén, a jebúszi hegyhát, azaz Jeruzsálem déli oldala felé. Majd fölmegy a határ a hegytetőre, amely a Hinnóm völgyével szemben van nyugat felé, és a Refáim-völgy északi szélén. A hegytetőről a Neftóah forrásához kanyarodik, és kimegy az efróni hegyvidék városai felé, majd a Baalához, azaz Kirjat-Jeárimhoz kanyarodik. Baalától pedig a határ nyugatnak fordul a Széír-hegy felé, és átmegy északra a Jeárim-hegy oldala felé, azaz Keszálón felé, és lemegy Bétsemesnek, és Timná felé halad. Majd továbbmegy a határ az Ekrón északi oldala felé, és Sikkárón felé kanyarodik, és átmegy a Baalá-hegy felé, és továbbmegy Jabneélhez. A határ szélei pedig a tengernél vannak. A nyugati határ pedig a Nagytenger és melléke. Ez Júda fiainak határa körös-körül nemzetségenként. Kálébnak, Jefunne fiának pedig Júda fiai között adott részt az ÚRnak Józsuéhoz intézett szavai szerint: Anák apjának városát, Kirjat-Arbát, azaz Hebrónt. És kiűzte onnan Káléb Anák három fiát: Sésajt, Ahimánt és Talmajt, Anák gyermekeit. És fölvonult innen Debír lakói ellen, Debír neve pedig azelőtt Kirjat-Széfer volt. Ekkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak feleségül adom a leányomat, Akszát. Otniél, Kenaznak, Káléb testvérének a fia foglalta el, és hozzá is adta feleségül a leányát, Akszát. Amikor az hozzáment, a férje biztatta őt, hogy kérjen az apjától mezőt. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mit akarsz? A leány pedig ezt felelte: Adj áldást nekem! Mivel száraz vidéken adtál férjhez, adj nekem vízforrásokat is! És nekiadta a felső forrást és az alsó forrást. Ez Júda fiai törzsének öröksége nemzetségenként. A Júda fiai törzsének városai pedig a déli végtől kezdve Edóm határa felé ezek lettek: Kabceél, Éder és Jágúr, Kíná, Dímóná és Adádá, Kedes, Hácór és Jitnán, Zíf, Telem és Beálót, Hácór-Hadattá és Kerijjót-Hecrón, azaz Hácór, Amám, Sema és Móládá, Hacar-Gaddá, Hesmón és BétPelet, Hacar-Súál, Beérseba és Bizjótjá, Baalá, Ijjim és Ecem, Eltólad, Keszíl és Hormá, Ciklag, Madmanná és Szanszanná, Lebáót, Silhím, Ain és Rimmón. Összesen huszonkilenc város a falvaival együtt. A síkságon: Estáól, Corá és Asná, Zánóah, Én-Ganním, Tappúah és Énám, Jarmút, Adullám, Szókó és Azéká, Saaraim, Adítaim, Gedérá és Gedérótaim. Tizennégy város a falvaival együtt. Cenán, Hadásá és Migdal-Gád, Dilán, Micpe és Jokteél, Lákis, Bockat és Eglón, Kabbón, Lahmász és Kitlís, Gedérót, Bét-Dágón, Naamá és Makkédá. Tizenhat város a falvaival együtt. Libná, Eter és Ásán, Jiftáh, Asná és Necíb, Keílá, Akzíb és Márésá. Kilenc város a falvaival együtt. Ekrón a mezővárosaival és a falvaival együtt. Ekróntól kezdődően egész a tengerig az egész terület Asdód mellett a falvaival együtt. Asdód mezővárosaival és falvaival. Gáza mezővárosaival és falvaival Egyiptom patakjáig meg a Nagy-tenger és melléke. A hegyvidéken pedig Sámír, Jattír és Szókó, Danná, Kirjat-Szanná, azaz Debír, Anáb, Estemó és Áním, Gósen, Hólón és Giló. Tizenegy város a falvaival együtt. Arab, Dúmá és Esán, Jánúm, BétTappúah és Aféká, Humtá, Kirjat-Arba, azaz Hebrón és Cíór. Kilenc város a falvaival együtt. Máón, Karmel, Zíf és Juttá, Jizreel, Jokdeám és Zánóah, Kain, Gibeá és Timná. Tíz város a falvaival együtt. Halhúl, Bét-Cúr és Gedór, Maarát, Bét-Anót és Eltekón. Hat város és a falvaik. Kirjat-Baal, azaz Kirjat-Jeárim és Rabbá. Két város és a falvaik. A pusztában: Bét-Arábá, Middín és Szekáká, Nibsán, Ír-Melah és Én-Gedi. Hat város és a falvaik. De a jebúsziakat, Jeruzsálem lakóit Júda fiai nem tudták kiűzni. Ezért laknak ott a jebúsziak Júda fiaival együtt Jeruzsálemben mind e mai napig. József fiainak jutott sorsvetés által a jerikói Jordántól, Jerikó vizeitől keletre a puszta, amely Jerikótól a Bétel hegyének tart. Azután továbbmegy a határ Bételből Lúzba, és átmegy az arkiak határára, Atárótig. Majd lemegy a tenger felé a jaflétiak határához, az alsó Béthórón vidékéig és Gézerig, a szélei pedig a tengernél vannak. Megkapták tehát örökségüket József fiai, Manassé és Efraim. Ez lett Efraim fiainak a határa is nemzetségenként. Örökségük határa kelet felé, Atrót-Addártól a felső Béthórónig húzódik, és eléri a tengert északon Mikmetátnál, majd kelet felé fordul a határ Taanat-Silónak, és átmegy azon Jánóahtól keletre. Jánóahtól pedig lemegy Atárótba és Naarába, érinti Jerikót, és kiér a Jordánhoz. Tappúahtól továbbmegy a határ a tenger felé a Káná-patakig, és a tengernél végződik. Ez Efraim fiai törzsének az öröksége nemzetségenként. De a Manassé fiainak az örökségéből is elkülönítettek városo kat Efraim fiai számára, mindegyik várost a hozzá tartozó falvakkal. De nem űzték ki a kánaániakat, akik Gézerben laktak. Így ott laknak a kánaániak Efraim között mind e napig, de robotos szolgává lettek. Sorsvetés által kapott részt Manassé nemzetsége is, mert ő volt József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának jutott Gileád és Básán, mert harcos ember volt. Manassé többi fiának is jutott nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semídá fiainak. Ezek Manassénak, József fiának a fiúgyermekei nemzetségenként. De Celofhádnak, Héfer fiának, aki Gileád fia, aki Mákír fia, aki Manassé fia volt, nem voltak fiai, csak leányai. Leányainak a neve Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá volt. Ezek odamentek Eleázár pap elé, és Nún fia, Józsué elé meg a vezető emberek elé, és ezt mondták: Az ÚR megparancsolta Mózesnek, hogy nekünk is adjon örökséget testvéreink között. Ezért örökséget adott nekik az ÚR beszéde szerint apjuk testvérei között. Így esett Manasséra tíz rész a Jordánon túl levő Gileád és Básán földjén kívül. Mert Manassé leányai örökséget kaptak az ő fiai között. Gileád földje pedig Manassé többi fiáé lett. Manassé határa pedig Ásértól Mikmetát felé húzódott, Sikemtől keletre. Azután dél felé fordult a határ Én-Tappúah lakói felé. Tappúah földje Manasséé volt, de maga Tappúah, Manassé határán, Efraim fiai é lett. Azután lefelé megy a határ a Kánápatakhoz, a patak déli részére. Ezek a városok Efraimnak jutottak, bár Manassé városai között voltak. Manassé határa pedig a pataktól észak felé volt, és a tengernél végződött. A déli rész Efraimé, az északi rész pedig Manasséé lett, és a tenger lett a határuk. Észak felől Ásért érinti, kelet felől pedig Issakárt. Manassénak jutott Issakárban és Ásérban: Bétseán és települései, Jibleám és települései, Dór lakosai és településeik, Éndór lakosai és településeik, Taanak lakosai és településeik, továbbá Megiddó lakosai és településeik a három dombvonulattal együtt. De magukat a városokat nem bírták elfoglalni Manassé fiai, és a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön. Amikor megerősödtek Izráel fiai, robotra fogták a kánaániakat, de nem űzték ki őket teljesen. József fiai pedig azt mondták Józsuénak: Miért egy sorsvetésnyi örökséget és egy osztályrészt adtál nekünk, noha nagy a népünk, mivel mindeddig megáldott minket az ÚR? Józsué pedig azt felelte nekik: Ha nagy a néped, menj föl az erdőre, és irts abból magadnak a perizziek és refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke. Erre így szóltak József fiai: Nem elég nekünk ez a hegyvidék, és a kánaániaknak, akik a völgyi síkságon laknak, mindnek vasszekere van. Azoknak is, akik Bétseánban és mezővárosai ban, és azoknak is, akik a Jezréel völgyében vannak. Ekkor Józsué azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagyszámú és nagy erejű nép vagytok, nemcsak ez az egy kisorsolt rész jut nektek, hanem egy egész hegyvidék is. Ha erdőség van ott, úgy irtsd ki, és az egész a tied lesz. Mert te kiűzöd a kánaániakat, noha vasszekereik vannak, és noha igen erősek. Izráel fiainak egész közössége összegyülekezett Silóban, és ott helyezték el a gyülekezet sátrát, miután meghódolt előttük a föld. De maradt még Izráel fiai között hét törzs, amelynek nem osztották ki az örökségét. Ezért azt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig vártok még azzal, hogy elmenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet nektek adott az ÚR, atyáitok Istene? Adjatok törzsenként három-három férfit, hogy elküldjem őket. Induljanak el, és járják be a földet, és készítsenek róla leírást örökségüknek megfelelően, majd térjenek vissza hozzám. Azután osszák föl maguk közt hét részre. Júda maradjon meg a maga határai közt dél felől, József háza pedig maradjon meg a maga határai közt észak felől. Ti tehát készítsetek leírást erről a földről, hét részre osztva, és hozzátok ide hozzám, hogy sorsot vessek róla nektek itt, az ÚR, a mi Istenünk színe előtt. De a lévitáknak nincs részük közöttetek, mivel az ÚR papsága az ő örökségük; Gád, Rúben és Manassé fél törzse pedig már megkapta örökségét a Jordánon túl kelet felé, amelyet Mózes, az ÚR szolgája adott nekik. El is indultak hát azok a férfiak, és elmentek. Józsué pedig megparancsolta nekik, hogy készítsenek leírást az országról: Menjetek el, járjátok be a földet, és készítsetek róla leírást, azután térjetek vissza hozzám, és sorsot vetek nektek róla itt, Silóban, az ÚR színe előtt. Elmentek tehát a férfiak, bejárták a földet, és leírták azt egy könyvbe városonként, hét részre osztva, azután visszatértek Józsuéhoz Silóba, a táborba. Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban az ÚR színe előtt, és elosztotta a földet Izráel fiai között osztályrészeik szerint. A sorsvetés által az első rész Benjámin fiai törzsének jutott nemzetségeik szerint. A sorsvetés szerint nekik jutott rész határa Júda fiai és József fiai közé esett. Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődött, és fölment a határ a jerikói hegyhátra északon, azután a hegyvidéken át ment nyugat felé, és Bét-Áven pusztájáig ért, onnan pedig fölment a határ Lúz felé, a lúzi, azaz bételi hegyháttól délre. Azután lefelé tart a határ a hegyről Atrót-Addárnak, az alsó Béthóróntól délre. Majd továbbment, és a nyugati oldaltól dél felé fordult; attól a hegytől délre, amely Béthórónnal szemben van, és KirjatBaalnál, azaz Kirjat-Jeárimnál, Júda fiainak a városánál végződik. Ez a nyugati határ. A déli oldala pedig Kirjat-Jeárim szélénél kezdődik, és a határ nyugat felé tart, a Neftóah forrásához. Azután lemegy a határ a hegy lábához, amely szemben van Hinnóm fiának völgyével, a refáiak völgyétől északra. Lemegy a Hinnóm-völgybe a jebúszi hegyhátra, dél felé, és aláfordul a Rógélforráshoz. Majd északnak kanyarodik, és Én-Semes felé tart, ahonnan kiér Gelílótig, amely szemben van az Adummím hágójával, és lemegy a rúbeni Eben-Bóhanra. Onnan átmegy a pusztasággal szemben lévő hegyhátra észak felé, és lemegy a pusztaságba is. Onnan átmegy a határ a Bét-Hoglá oldalára, észak felé; szélei pedig északon a Sós-tenger öblénél, délen a Jordán torkolatánál vannak. Ez a déli határ. A keleti oldalon a Jordán határolja. Ez Benjámin fiai örökségének a határa körös-körül, nemzetségeik szerint. Benjámin fiai törzsének városai pedig nemzetségeinek megfelelően ezek: Jerikó, Bét-Hoglá és Émek-Kecíc, Bét-Arábá, Cemáraim és Bétel, Avvím, Párá és Ofrá, Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Tizenkét város a falvaival együtt. Gibeón, Rámá és Beérót, Micpe, Kefírá és Mócá, Rekem, Jirpeél és Taralá, Céla, Elef és Jebúsz, azaz Jeruzsálem, aztán Gibat és Kirjat. Tizennégy város a falvaival együtt. Ez Benjámin fiainak az öröksége nemzetségeinek megfelelően. A sorsvetés által a második rész Simeonnak jutott, Simeon fiai törzsének nemzetségenként. Örökségük a Júda fiainak örökségén belül volt. Az ő örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá, Hacar-Súál, Bálá és Ecem, Eltólad, Betúl és Hormá, Ciklag, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá, Bét-Lebáót és Sárúhen. Tizenhárom város a falvaival együtt. Ain, Rimmón, Eter és Ásán. Négy város a falvaival együtt. Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, délen Rámáig. Ez a Simeon fiai törzsének öröksége nemzetségeinek megfelelően. A Júda fiainak osztályrészéből kaptak Simeon fiai örökséget, mert Júda fiainak osztályrésze elég nagy volt nekik. Ezért kaptak Simeon fiai örökséget azoknak az örökségén belül. A sorsvetés által a harmadik rész Zebulon fiainak jutott az ő nemzetségeik szerint, és örökségük határa Szárídig terjedt. Fölmegy a határuk nyugatnak, Maralá felé, érinti Dabbesetet, és érinti azt a patakot is, amely Jokneámmal szemben van. Szárídtól pedig kelet felé fordul Kiszlót-Tábór határához, és továbbmegy Dobratnak, és fölmegy Jáfíáig. Onnan pedig átmegy kelet felé Gát-Héfernek és Ét-Kácínnak, majd elér Rimmónig, amely Néá felé terül el. Ezt megkerüli a határ Hannátóntól északra, és a Jiftah-Él völgyében végződik. Továbbá Kattát, Nahalál, Simrón, Jidalá és Betlehem. Tizenkét város a falvaival együtt. Ez Zebulon fiainak öröksége nemzetségeinek megfelelően, ezek a városok a falvaikkal együtt. A sorsvetés által a negyedik rész Issakárnak, az Issakár törzse fiainak jutott, nemzetségeik szerint. Ez lett a határuk: Jezréel, Keszulót és Suném, Hafáraim, Sion és Anáharat, Rabbít, Kisjón és Ebec, Remet, Én-Ganním, Én-Haddá és BétPaccéc. Érinti a határ Tábórt, Sahacímát és Bétsemest, a határuk a Jordánnál végződik. Tizenhat város és a falvaik. Ez Issakár fiai törzsének öröksége nemzetségenként; ezek a városok a falvaikkal együtt. A sorsvetés által az ötödik rész Ásér fiai törzsének jutott, nemzetségeik szerint. Ez lett a határuk: Helkat, Halí, Beten és Aksáf, Alammelek, Amád és Misál. Nyugaton érinti a határ a Karmelt és Sihór-Libnátot. Innen kelet felé fordul Bét-Dágónnak, és érinti Zebulont és a Jiftah-Él völgyét észak felől, majd Bét-Émeket és Neíélt, majd elér északon Kábúlig. Innen Ebrón, Rehób, Hammón és Káná mellett egészen SzidónRabbáig húzódik. Azután visszafordul a határ Rámának, Tírusz erődített váro sáig. Majd Hószának fordul, és a vége a tengernél van, Akzíb oldala felől. És ott van még Ummá, Afék és Rehób; huszonkét város a falvaival együtt. Ez Ásér fiai törzsének öröksége nemzetségeik szerint; ezek a városok a falvaikkal együtt. A sorsvetés által a hatodik rész Naftáli fiainak jutott, Naftáli fiainak, az ő nemzetségeiknek. Ez lett a határuk: Héleftől, a caananními tölgyfától Adámí-Nekebig és Jabneélen át Lakkúmig terjed, és a Jordánig ér el. Azután a határ nyugat felé, AznótTábórnak fordul, innen pedig továbbhalad Húkóknak, és érinti Zebulont dél felől, Ásért pedig nyugat felől és Júdát is, a Jordán pedig kelet felé van. A megerősített városok ezek: Ciddím, Cér, Hammat, Rakkat és Kinneret, Adámá, Ráma és Hácór, Kedes, Edrei és Én-Hácór, Jirón, Migdal-Él, Horém, BétAnát és Bétsemes. Tizenkilenc város a falvaival együtt. Ez Naftáli fiai törzsének öröksége nemzetségeinek megfelelően; ezek a városok a falvaikkal együtt. A sorsvetés által a hetedik rész a Dán fiai törzsének jutott, nemzetségeik szerint. Ez lett örökségük határa: Corá, Estáól és ÍrSemes, Saalabbin, Ajjálón és Jitlá, Élón, Timnátá és Ekrón, Elteké, Gibbetón és Baalat, Jehud, Bené-Berak és Gat-Rimmón, Mé-Jarkón és Rakkón, a Jáfó előtt levő területtel együtt. Dán fiainak határa később hátrább került. Ezért Dán fiai fölkeltek, és harcoltak Lesem ellen, s el is foglalták és kardélre hányták, birtokba vették, és ott laktak, és Lesemet Dánnak nevezték atyjuk, Dán neve után. Ez Dán fiai törzsének öröksége nemzetségenként, ezek a városok a falvaikkal együtt. Mikor pedig befejezték a föld örökbe vételét annak határai szerint, akkor Izráel fiai örökséget adtak Józsuénak, Nún fiának is maguk között. Az ÚR rendelése szerint adták neki azt a várost, amelyet kért: TimnatSzerahot az Efraim hegyvidékén. Fölépítette azt a várost, és abban lakott. Ezek azok a területek, amelyeket örökségül adtak Eleázár pap és Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői nemzetségeiknek sorsvetés által Silóban, az ÚR színe előtt, a gyülekezet sátrának bejáratánál. Így fejezték be az ország földjének fölosztását. Ezután így szólt az ÚR Józsuénak: Mondd meg Izráel fiainak: Jelöljetek ki menedékvárosokat, amelyekről beszéltem nektek Mózes által, hogy odamenekülhessen a gyilkos, aki tévedésből, nem szándékosan ölt meg valakit, és legyenek azok nekik menedékhelyül a vérbosszuló elől. Aki pedig bemenekül e városok egyikébe, az álljon a város kapujába, és mondja el dolgait a város véneinek hallatára, azok pedig fogadják be őt maguk közé a városba, és adjanak neki helyet, hogy ott lakhasson. Ha pedig üldözi azt a vérbosszuló, ne adják ki a gyilkost az ő kezébe, mert nem szándékosan ölte meg felebarátját, és nem gyűlölte őt azelőtt. Abban a városban lakjék mindaddig, amíg ítéletre nem állhat a gyülekezet elé, vagy amíg meg nem hal a főpap, aki abban az időben hivatalban lesz. Azután térjen vissza a gyilkos a maga városába és a maga házába; abba a városba, amelyből elmenekült. Így választották ki Kedest Galileában, Naftáli hegyén, Sikemet Efraim hegyén és Kirjat-Arbát, azaz Hebrónt Júda hegyén. Túl a Jordánon pedig Jerikótól keletre kiválasztották Becert a pusztában, a síkságon Rúben nemzetségéből, Rámótot Gileádban Gád nemzetségéből és Gólánt Básánban Manassé nemzetségéből. Ezek voltak az Izráel fiai és a köztük tartózkodó jövevények számára kijelölt városok, hogy odamenekülhessen mindenki, aki véletlenül öl meg valakit, és ne haljon meg a vérbosszuló keze által, amíg oda nem áll a gyülekezet elé. Azután odamentek a léviták családfői Eleázár paphoz és Józsuéhoz, Nún fiához és Izráel fiainak családfőihez, és így szóltak hozzájuk Silóban, Kánaán földjén: Az ÚR megparancsolta Mózes által, hogy adjatok nekünk lakóhelyül városokat és hozzájuk tartozó legelőket jószágaink részére. Azért Izráel fiai a lévitáknak a maguk örökségéből az ÚR rendelete szerint ezeket a városokat és legelőiket adták: amikor a sorsvetés a kehátiak családjaira esett, tizenhárom város jutott a léviták közül való Áron pap fiainak, így Júda nemzetségétől, Simeon nemzetségétől és Benjámin nemzetségétől a sorsvetés szerint. Kehát többi fiának pedig Efraim törzsének a nemzetségeiből, Dán törzséből és Manassé törzsének az egyik feléből sorsvetés szerint tíz város jutott. Gérsón fiainak pedig Issakár törzsének a nemzetségeiből, Ásér törzséből, Naftáli törzséből és Manassé törzsének a másik feléből Básánban sorsvetés szerint tizenhárom város jutott. Merári fiai nemzetségeinek Rúben törzséből, Gád törzséből és Zebulon törzséből tizenkét város jutott. Izráel fiai tehát ezeket a városokat és legelőiket a lévitáknak adták sorsolással úgy, ahogy megparancsolta az ÚR Mózes által. Júda fiainak a törzséből és Simeon fiainak a törzséből név szerint ezeket a városokat adták: a sorsvetés először a Lévi fiai közül való Kehát családjaiból Áron fiaira esett; nekik adták Anák atyjának váro sát, Kirjat-Arbát, azaz Hebrónt a Júda hegyvidékén és a körülötte levő legelőket. A város szántóföldjét és falvait pedig Kálébnak, Jefunne fiának adák birtokul. Áron pap fiainak adták a gyilkosok menedékvárosát, Hebrónt legelőjével és Libnát legelőjével, Jattírt legelőjével együtt, Estemóát és legelőjét, Hólónt és legelőjét, Debírt és legelőjét, Aint és legelőjét, Juttát és legelőjét, Bétsemest és legelőjét. Kilenc várost ebből a két törzsből. Benjámin törzséből pedig Gibeónt és legelőjét, Gebát és legelőjét, Anátótot és legelőjét, Almónt és legelőjét: négy várost. Áron fiainak, a papoknak összesen tizenhárom város jutott legelőikkel együtt. A Kehát fiainak a nemzetségeihez tartozó lévitáknak, akik Kehát fiai közül még hátravoltak a sorsvetés szerint, Efraim törzséből adtak városokat. Nekik adták ugyanis a gyilkosok menedékvárosait, Sikemet és legelőjét az Efraim hegyvidékén, aztán Gézert legelőjével együtt, Kibcaimot és annak legelőjét, Béthórónt és legelőjét: négy várost. Dán törzséből pedig Eltekét legelőjével együtt és Gibbetónt legelőjével együtt, Ajjálónt és legelőjét, Gat-Rimmónt és legelőjét: négy várost. Manassé törzse egyik feléből pedig: Taanakot és legelőjét, GatRimmónt és legelőjét: két várost. Kehát fiai többi családjának összesen tíz város jutott legelőivel együtt. A léviták családjaiból való Gérsón fiainak adták Manassé törzsének a másik feléből a gyilkosok menedékvárosát, Gólánt Básánban és legelőjét, Beesterát és legelőjét: két várost. Az Issakár törzséből pedig Kisjónt és legelőjét, Dobratot és legelőjét, Jarmútot és legelőjét és Én-Gannímot és legelőjét: négy várost. Ásér törzséből pedig Misált és legelőjét, Abdónt és legelőjét, Helkatot és legelőjét, Rehóbot és legelőjét: négy várost. Naftáli törzséből pedig Galileában a gyilkosok menedékváro sát, Kedest és legelőjét, Hammót-Dórt és legelőjét, valamint Kartánt és legelőjét: három várost. A gérsóni nemzetségeknek összesen tizenhárom város jutott a hozzájuk tartozó legelőkkel. Mérári fiai nemzetségének pedig, a még hátralevő lévitáknak adták Zebulon törzséből Jokneámot és legelőjét, Kartát és legelőjét, Dimnát és legelőjét, Nahalált és legelőjét: négy várost. Rúben törzséből pedig Becert és legelőjét, Jahcát és legelőjét, Kedémótot és legelőjét, valamint Méfáatot és legelőjét: négy várost. Gád törzséből pedig Gileádban a gyilkosok menedékvárosát, Rámótot és legelőjét, Mahanaimot és legelőjét, Hesbónt és legelőjét, Jazért és legelőjét: összesen négy várost. Mérári fiainak, akik még a léviták családjai közül fennmaradtak, a sorsvetés szerint összesen tizenkét város jutott. A lévitáknak tehát Izráel fiainak birtokaiból összesen negyvennyolc város és a legelőik jutottak. Ezekhez a városokhoz saját legelő is tartozott. Így volt ez mindegyik városnál. Odaadta tehát az ÚR Izráelnek mindazt a földet, amely felől megesküdött, hogy odaadja atyáiknak. Birtokba is vették, és letelepedtek rajta. Nyugalmat is adott nekik az ÚR mindenfelől, pontosan úgy, ahogy megesküdött atyáiknak. És senki sem tudott megállni velük szemben ellenségeik közül, minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó szóból, amelyet az ÚR Izráel házának mondott; mind beteljesedett. Akkor összehívta Józsué a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzsének a felét, és ezt mondta nekik: Megtartottátok mindazt, amit Mózes, az ÚR szolgája parancsolt nektek, és hallgattatok szavamra mindenben, amit parancsoltam nektek. Nem hagytátok el testvéreiteket e hosszú időn át mind a mai napig, és megtartottátok a megtartandókat, az ÚRnak, Isteneteknek a parancsát. Most már nyugalmat adott az ÚR, a ti Istenetek testvéreiteknek, ahogy megígérte nekik. Most tehát térjetek vissza, és menjetek a sátraitokba, örökségetek földjére, amelyet Mózes, az ÚR szolgája adott nektek a Jordánon túl. Csak nagyon vigyázzatok arra, hogy teljesítsétek azt a parancsot és törvényt, amelyet Mózes, az ÚR szolgája parancsolt nektek, hogy szeressétek az URat, a ti Isteneteket, járjatok mindenben az ő útján, tartsátok meg parancsait, ragaszkodjatok hozzá, és szolgáljatok neki teljes szívetekből és teljes lelketekből. Majd megáldotta őket Józsué, azután elbocsátotta őket, ők pedig elmentek sátraikba. Mivel Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban, a másik felének pedig Józsué adott testvéreik között, a Jordánon innen, nyugat felől. Őket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket, és azt mondta nekik: Térjetek vissza sátraitokba sok szerzeményetekkel, az igen sok jószággal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával. De az ellenségeitektől szerzett zsákmányt osszátok meg testvéreitekkel. Visszatértek tehát, és elváltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele Izráel fiaitól a Kánaán földjén levő Silóból, hogy Gileád földjére menjenek, örökségük földjére, ahol örökséget kaptak az ÚR rendelése szerint Mózes által. Mikor a Jordán mellékére értek, amely még Kánaán földjén van, Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fél nemzetsége feltűnően nagy oltárt építettek ott, a Jordán mellett. És Izráel fiai meghallották, hogy ezt mondogatják: Íme, Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele oltárt építettek Kánaán földjével szemben, a Jordán mellékén, az izráeli oldalon. Amint meghallották Izráel fiai, egybegyűlt Izráel fiainak egész gyülekezete Silóban, hogy harcolni induljanak ellenük. Ekkor Izráel fiai Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és a Manassé törzsének feléhez küldték Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát és tíz vezető embert vele együtt, nagycsaládonként egy-egy vezető embert Izráel minden törzséből. Mindegyik a maga ősi házának feje volt Izráel ezrei között. Amikor elmentek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, ezt mondták: Így szól az ÚR egész gyülekezete: Micsoda hűtlenség ez, amelyet máris elkövettetek Izráel Istene ellen, hogy immár elfordultatok az ÚRtól, és oltárt építettetek magatoknak, föllázadva az ÚR ellen?! Hát nem volt elég nekünk, hogy Peór miatt bűnbe estünk, amelyből még máig sem tisztultunk meg, és amiért csapás érte az ÚR gyülekezetét? És ti máris elfordultatok az ÚRtól! Ha ti ma pártot üttök az ÚR ellen, holnap majd Izráel egész gyülekezete ellen fordul haragja. Ha pedig tisztátalannak tűnik nektek a ti birtokotok földje, jöjjetek át az ÚR örökségének földjére, ahol ott áll az ÚR hajléka, és legyen miköztünk a birtokotok. De az ÚR ellen ne lázadjatok azzal, és ellenünk se, hogy oltárt építetek magatoknak a mi Istenünknek, az ÚRnak oltárán kívül. Hát nem Ákán, Zerah fia vétkezett-e súlyos vétekkel az Istennek szentelt dolgokkal, mégis Izráel egész gyülekezetére szállt a harag? És az a férfi nem egymaga halt meg bűnéért! Így szóltak erre Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele Izráel nemzetségfőihez: Az Istenek Istene az ÚR, az Istenek Istene az ÚR: ő tudja, és Izráel is tudja meg. Ha pártütésből és ha az ÚR ellen való hűtlenségből van ez, ne tartson meg minket e napon! Ha azért építettünk magunknak oltárt, hogy elforduljunk az ÚRtól, vagy pedig hogy egészen elégő áldozatot és ételáldozatot áldozzunk rajta, vagy hogy a hálaadás áldozatát helyezzük arra, lássa meg ezt ő maga, az ÚR! Hát nem inkább amiatt való félelmünkben cselekedtük-e ezt, mert attól tartunk, maholnap így szólhatnak fiaitok a mi fiainkhoz: Mi közötök van nektek az ÚRhoz, Izráel Istenéhez? Hiszen határt vetett az ÚR közénk és közétek, Rúben fiai és Gád fiai közé: a Jordánt. Nincsen nektek részetek az ÚRban! És így eltántorítanák a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az URat! Ezért mondtuk: nosza, fogjunk hozzá, és építsünk oltárt, amely nem szolgál sem egészen elégő áldozatra, sem véresáldozat bemutatására, csak bizonyságul legyen az köztünk és köztetek és az utánunk következő nemzetségeink között, hogy szolgálni akarjuk az URat az őelőtte bemutatott egészen elégő áldozatainkkal, véresáldozatainkkal és hálaáldozatainkkal. Ne mondhassák fiaitok maholnap a mi fiainknak: Nincs nektek részetek az ÚRban! Azt mondtuk tehát, ha így szólnának maholnap nekünk vagy az utánunk jövő nemzedékeknek, ezt feleljük majd: Nézzétek az ÚR oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, nem egészen elégő áldozat, sem véresáldozat bemutatására, hanem hogy bizonyság legyen köztünk és köztetek! Távol legyen tőlünk, hogy föllázadjunk az ÚR ellen, és máris elforduljunk az ÚRtól, oltárt építve égőáldozatra, ételáldozatra és véresáldozatra az ÚRnak, a mi Istenünknek oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt van! Amikor Fineás pap és a gyülekezet vezetői és Izráel nemzetségfői, akik vele voltak, hallották azokat a beszédeket, amelyeket Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fiai mondtak, tetszett nekik. És ezt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Ma megtudtuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem vétkeztetek e vétekkel az ÚR ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az ÚR kezéből. Visszatértek tehát Fineás, Eleázár pap fia és a fejedelmek Rúben fiaitól, Gád fiaitól a Gileád földjéről Kánaán földjére Izráel fiaihoz, és elbeszélték nekik ezt a dolgot. Tetszett ez a dolog Izráel fiainak is, és áldották Istent. Nem beszéltek többé arról, hogy harcra kelnek ellenük, hogy elpusztítsák azt a földet, ahol Rúben és Gád fiai laknak. Az oltárt pedig Hadnak nevezték Rúben és Gád fiai, ezt mondván: Bizonyság ez közöttünk, hogy az ÚR az Isten. Hosszú idővel azután, hogy az ÚR nyugalmat adott Izráelnek minden körülötte levő ellenségétől, Józsué megidősödött, és öreg lett. Ekkor összehívta egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és elöljáróit, és azt mondta nekik: Idős és öreg lettem. Ti magatok is láttatok mindent, amit az ÚR, a ti Istenetek mindezekkel a népekkel cselekedett előttetek, hiszen maga az ÚR, a ti Istenetek harcolt érettetek. Látjátok, elosztottam nektek nemzetségeitek szerint, sorsvetés által örökségül az itt maradt népek birtokát meg azokét a népekét, amelyeket kipusztítottam a Jordántól a Nagy-tengerig napnyugaton. Az ÚR pedig, a ti Istenetek maga űzi ki őket előletek, hogy örököseivé legyetek a földjüknek, ahogyan megmondta nektek Istenetek, az ÚR. Legyetek azért igen erősek, hogy megőrizzétek és megtartsátok mindazt, ami meg van írva Mózes törvénykönyvében. Ne térjetek el attól se jobbra, se balra. Ne keveredjetek össze ezekkel a népekkel, amelyek itt maradtak közöttetek. Isteneik nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, ne is szolgáljatok nekik, előttük meg ne hajoljatok. Hanem ragaszkodjatok az ÚRhoz, a ti Istenetekhez, ahogy mindmáig cselekedtétek! Ezért űzött ki az ÚR előletek nagy és erős népeket, előttetek azonban senki nem állhatott meg mindmáig. Egy férfi közületek elűz ezret, mert az ÚR, a ti Istenetek az, aki harcol értetek, ahogy megmondta nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek Isteneteket, az URat! Mert ha mégis elfordultok tőle, és e népek maradékaihoz ragaszkodtok, amelyek itt maradtak köztetek, és sógorságot köttök velük, összekeveredtek velük, és ők veletek: bizony megtudjátok majd akkor, hogy az ÚR, a ti Istenetek nem űzi ki többé e népeket előletek. Sőt inkább tőrré és hurokká lesznek számotokra, oldalatokon ostorrá, szemetekben pedig tövissé, amíg ki nem vesztek erről a jó földről, amelyet Istenetek, az ÚR adott nektek. Én pedig, íme, elmegyek már a minden földi ember útján. Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem veszett el mindabból a jó szóból, amelyet az ÚR, a ti Istenetek ígért nektek. Mind beteljesedett rajtatok, egy szó sem veszett el azokból! De ahogy betelt rajtatok mindaz a jó szó, amelyet az ÚR, a ti Istenetek mondott felőletek, úgy beteljesíti majd rajtatok az ÚR minden fenyegetését is, amíg ki nem pusztít benneteket e jó földről, amelyet Istenetek, az ÚR adott nektek. Ha áthágjátok Isteneteknek, az ÚRnak szövetségét, amelyet ő rendelt nektek, és elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok előttük, akkor fölgerjed ellenetek az ÚR haragja, és hamarosan kivesztek e jó földről, amelyet ő adott nektek. Józsué pedig összegyűjtötte Izráel minden nemzetségét Sikembe, és előhívta Izráel véneit, fejeit, bíráit és elöljáróit, és odaálltak az Isten színe elé. Józsué ekkor azt mondta az egész népnek: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Régen a folyón túl laktak atyáitok: Ábrahám, Náhór és atyjuk, Táré, akik idegen isteneknek szolgáltak. De áthoztam atyátokat, Ábrahámot a folyó túlsó oldaláról, és végigvittem egész Kánaán földjén, és megsokasítottam utódait, és Izsákot adtam neki. Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam. Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot az által, amit köztük cselekedtem. Azután pedig kihoztalak benneteket. Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottak a tengerig. Az egyiptomiak üldözték atyáitokat harci szekerekkel és lovasokkal a Vörös-tengerig. Akkor az ÚRhoz kiáltottak, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé, és rájuk vitte a tengert, és az elborította őket. Szemetekkel láttátok, amit az egyiptomiakkal cselekedtem. Aztán sokáig a pusztában laktatok. Majd elhoztalak titeket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak, és harcoltak ellenetek. De a kezetekbe adtam őket, birtokba vettétek a földjüket, őket pedig eltöröltem előletek. Majd fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcolt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy megátkozzon titeket. De nem akartam meghallgatni Bálámot, ezért meg kellett áldania benneteket, és így megszabadítottalak titeket a kezéből. Majd átkeltetek a Jordánon, és Jerikóhoz érkeztetek. Jerikó urai, az emóriak, perizziek, kánaániak, hettiták, girgásiak, hivviek és a jebúsziak harcoltak ellenetek, de a kezetekbe adtam őket. Darazsakat küldtem előttetek, azok űzték el előletek az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad! Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, és városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis bennük laktok; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, de esztek róluk. Azért hát féljétek az URat, és szolgáljatok neki tökéletesen és hűségesen. Vessétek el azokat az isteneket, akiknek atyáitok szolgáltak a folyamon túl és Egyiptomban, és szolgáljatok az ÚRnak! Ha pedig rossznak látjátok azt, hogy az ÚRnak szolgáljatok, válasszatok még ma, hogy kit akartok szolgálni. Akár azokat az isteneket, akiknek atyáitok szolgáltak, amíg a folyamon túl voltak, vagy az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. Én azonban és az én házam népe az ÚRnak szolgálunk. A nép pedig így felelt: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az URat, és idegen isteneknek szolgáljunk! Mert az ÚR, a mi Istenünk az, aki kihozott minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette szemünk előtt, és megtartott minket minden utunkon, amelyen jártunk, és minden nép között, amelyek között átjöttünk. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az emóriakat, e föld lakóit is. Mi is az URat akarjuk szolgálni, mert ő a mi Istenünk! Józsué pedig azt mondta a népnek: Nem szolgálhattok az ÚRnak, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten: nem bocsátja meg vétkeiteket és bűneiteket. Ha elhagyjátok az URat, és idegen isteneknek szolgáltok, akkor elfordul tőletek, és megbüntet benneteket és megemészt, ha azelőtt jót is tett veletek. Akkor azt mondta a nép Józsuénak: Nem! Mi az ÚRnak akarunk szolgálni! Józsué pedig azt mondta a népnek: Tanúk vagytok magatok ellen, hogy ti választottátok magatoknak az URat, hogy neki szolgáljatok. Ők azt mondták: Tanúk vagyunk! Most azért vessétek el az idegen isteneket, akik köztetek vannak, és hajtsátok szíveteket az ÚRhoz, Izráel Istenéhez! A nép azt válaszolta Józsuénak: Az ÚRnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az ő szavára hallgatunk. Így kötött Józsué szövetséget a néppel azon a napon, és rendelkezéseket és törvényt adott nekik Sikemben. Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat Isten törvénykönyvébe, vett egy nagy követ, és odahelyezte a tölgyfa alá, amely az ÚR szentélyénél volt. És ezt mondta Józsué az egész népnek: Íme, ez a kő lesz tanúbizonyságul ellenünk. Mert ez hallotta az ÚR minden beszédét, amelyet szólt nekünk. Tanúbizonyságul lesz ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket. És elbocsátotta Józsué a népet, mindenkit a maga örökségébe. Ezek után meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz esztendős korában. Öröksége határában temették el TimnatSzerahban, amely az Efraim hegyvidékén van, a Gaas-hegytől északra. Izráel pedig az URat szolgálta Józsué egész idejében és a vének egész idejében, akik hosszú ideig éltek Józsué után, és ismerték az ÚRnak minden tettét, amelyet Izráellel cselekedett. József csontjait pedig, amelyeket Izráel fiai fölhoztak Egyiptomból, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának a fiaitól száz pénzen. Ez József fiainak öröksége lett. Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén kapott. Józsué halála után megkérdezték Izráel fiai az URat: Melyikünk menjen elsőnek a kánaániakra, hogy harcoljon ellenük? Az ÚR ezt mondta: Júda menjen! Íme, a kezébe adtam azt a földet. Ekkor azt mondta Júda a testvérének, Simeonnak: Gyere velem együtt a nekem sorsvetés által jutott örökségbe, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is elmegyek majd veled a neked sorsvetés által jutott örökségbe. És Simeon elment vele. Akkor fölvonult Júda, és kezükbe adta az ÚR a kánaániakat és a perizzieket; és tízezer embert vágtak le közülük Bezekben. Bezekben rátaláltak Adóníbezekre, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat és a perizzieket. Adóníbezek megfutamodott, de üldözőbe vették, elfogták, és levágták keze és lába hüvelykujjait. Ekkor azt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat az asztalom alatt, akiknek levágattam kezük és lábuk hüvelykujjait. Aszerint fizetett nekem Isten, ahogy én cselekedtem. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. Majd Jeruzsálem ellen harcoltak Júda fiai. El is foglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. Azután pedig lementek Júda fiai, hogy a hegyvidéken, a déli tartományban és a síkságon lakó kánaániak ellen harcoljanak. Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen ment Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. Onnan Debír lakói ellen ment. Debír neve azelőtt KirjatSzéfer volt. Ekkor azt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak feleségül adom leányomat, Akszát. Otniél, Kenaz fia, Káléb öccse foglalta el azt, és neki adta feleségül leányát, Akszát. Amikor az asszony hozzáment, a férje biztatta, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte: Mit akarsz? Ő pedig ezt felelte: Adj nekem valamit áldásul! A száraz Délvidékre helyeztél engem, adj hát vízforrásokat is! Erre Káléb neki adta a felső forrásokat és az alsó forrásokat. Kéninek, Mózes apósának a fiai is fölmentek a pálmák városából Júda fiaival a Júda pusztájába, amely a Délvidéken van Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt. Ezután Júda elment testvérével, Simeonnal, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Elpusztították őket, és elnevezték a várost Hormának. Azután elfoglalta Júda Gázát és határát, Askelónt és határát, Ekrónt és annak határát. Az ÚR Júdával volt, és kiűzte a hegyvidék lakóit. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vasszekereik voltak. Hebrónt Kálébnak adták, ahogy meghagyta Mózes, és kiűzte onnan Anák három fiát. De a jebúsziakat, Jeruzsálem lakóit nem űzték el Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival Jeruzsálemben még ma is. Fölvonult József háza is Bétel ellen, és az ÚR vele volt. József háza kikémleltette Bételt. A város neve régen Lúz volt. A kémek megláttak egy férfit, aki a városból jött, és azt mondták neki: Mutasd meg a város bejáratát, és mi irgalmasak leszünk hozzád. Amikor az megmutatta nekik a város bejáratát, a város lakóit kardélre hányták. De azt a férfit egész háza népével elbocsátották. Az a férfi pedig elment a hettiták földjére, várost épített, és Lúznak nevezte el. Ez a neve mind e mai napig. De Manassé nem űzte el a lakosokat sem Bétseánból és településeiből, sem Taanakból és településeiből, sem Dórból és településeiből; sem Jibleámnak és településeinek a lakosait, sem Megiddónak és településeinek a lakosait. Így a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön. Amikor Izráel megerősödött, adófizetőjévé tette a kánaániakat, de nem tudta teljesen kiűzni őket. Efraim sem űzte ki a kánaániakat, akik Gézerben laktak, hanem ott laktak azok közöttük Gézerben. Zebulon sem űzte el sem Kitrón lakóit, sem Nahalól lakóit, hanem köztük laktak a kánaániak, és adófizetőikké lettek. Ásér sem űzte el sem Akkó, sem Szidón, sem Ahláb, sem Akzíb, sem Helbá, sem Afík, sem Rehób lakóit. Így Ásér ott lakott a kánaániak között, az ország lakói között, mert nem űzték ki őket. Naftáli sem űzte el sem Bétsemes lakosait, sem Bét-Anát lakóit, hanem ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bétsemes és Bét-Anát lakói adófizetőikké lettek. Az emóriak pedig fölszorították Dán fiait a hegyvidékre, és nem engedték meg, hogy lejöjjenek a völgybe. Így sikerült az emóriaknak ott maradniuk a Hereszhegységben, Ajjálónban és Saalbímban. De mikor József házának keze rájuk nehezedett, adófizetőkké lettek. Az emóriak határa pedig az Akrabbím-hágótól és Szelától fölfelé húzódott. Fölment az ÚR angyala Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kihoztalak titeket Egyiptomból, és erre a földre hoztalak, amely felől megesküdtem atyáitoknak, és azt mondtam, soha nem bontom föl veletek a szövetségemet. Csakhogy ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakóival, rontsátok le oltáraikat! De nem hallgattatok a szavamra. Hogy tehettétek ezt?! Ezért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem tövissé lesznek nektek az oldalatokban, isteneik pedig tőr gyanánt lesznek nektek. Amikor az ÚR angyala ezt elmondta Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt. Ezért elnevezték azt a helyet Bókímnak, és áldozatot mutattak be ott az ÚRnak. Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elindultak, mindegyik a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék a földet. A nép az URat szolgálta Józsué egész életében, és azoknak a véneknek a napjaiban, akik hosszú ideig éltek Józsué után, s látták az ÚRnak minden nagy tettét, amelyet Izráellel cselekedett. Majd meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz esztendős korában. Örökségének határában, Timnat-Hereszben, az Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra temették el. Az az egész nemzedék is megtért atyáihoz, és más nemzedék támadt utánuk, amely nem ismerte sem az URat, sem tetteit, amelyeket Izráellel cselekedett. Gonoszul cselekedtek Izráel fiai az ÚR szeme előtt, mert a Baaloknak szolgáltak. Elhagyták az URat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, és más istenek után jártak a pogány népek istenei közül, akik körülöttük voltak, és azok előtt hajoltak meg, és haragra ingerelték az URat. Elhagyták az URat, és Baalnak és Astárótnak szolgáltak. És fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, és kifosztották őket. A körülöttük lévő ellenségeik kezébe adta őket, és nem bírtak ellenállni nekik. Ahova csak kivonultak, mindenütt elérte őket az ÚR keze, hogy bajt hozzon rájuk, ahogy megígérte, és ahogy megesküdött nekik az ÚR. Így igen nyomorult állapotba jutottak. Akkor bírákat támasztott az ÚR, akik megszabadították őket szorongatóik kezéből. De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, azok előtt hajoltak meg, és hamar letértek az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. Mert mikor bírákat támasztott nekik az ÚR, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt, mert megkönyörült rajtuk az ÚR, mikor elnyomóik és szorongatóik ellen panaszkodtak. De mihelyt a bíró meghalt, visszatértek ismét, és romlottabbak lettek, mint atyáik. Más istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok előtt hajoltak meg, nem hagytak föl cselekedeteikkel és nyakas magaviseletükkel. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyet atyáiknak parancsoltam, és nem hallgatott szavamra, én sem űzök ki többé senkit sem előlük a pogányok közül, akiket meghagyott Józsué, amikor meghalt. Hanem általuk teszem próbára Izráelt, hogy vajon megtartják-e az ÚR útját, és járnak-e azon, ahogy megtartották azt atyáik, vagy nem. Ezért hagyta meg az ÚR helyükön a pogány népeket, és nem is űzte ki őket azon nyomban, és nem adta őket Józsué kezébe. Ezek pedig a pogányok, akiket meghagyott az ÚR, hogy azok által tegye próbára Izráelt, mindazokat, akik már nem élték át a Kánaánért folytatott harcokat. Csak azért, hogy Izráel fiainak újabb nemzedékei is megtanuljanak harcolni, azok is, akik azelőtt nem élték át azt. A filiszteusok öt fejedelemsége, a kánaániak mindnyájan és a szidóniak meg a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. Ezeket azért hagyta meg az ÚR, hogy próbára tegye Izráelt, hogy meglássa, vajon engedelmeskednek-e parancsainak, amelyeket atyáiknak parancsolt Mózes által. Így Izráel fiai a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között laktak. Lányaikat feleségül vették, a saját leányaikat pedig odaadták az ő fiaiknak, és azok isteneit szolgálták. Gonoszul cselekedtek Izráel fiai az ÚR szeme előtt. Elfelejtkeztek Istenükről, az ÚRról, és a Baaloknak és az Aséráknak szolgáltak. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és Kúsan-Risátaimnak, Mezopotámia királyának a kezébe adta őket, és nyolc évig szolgáltak Izráel fiai Kúsan-Risátaimnak. Ekkor az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otniélt, Kenaz fiát, Káléb öccsét. Az ÚR Lelke volt rajta, és így bíráskodott Izráelben. Amikor hadba indult, az ÚR a kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Mezopotámia királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal. Azután megnyugodott a föld negyven esztendeig. Akkor meghalt Otniél, Kenaz fia. De Izráel fiai ismét gonoszul cselekedtek az ÚR szeme előtt. Ezért hatalmassá tette az ÚR Eglónt, Móáb királyát Izráel fölött. Ez magához gyűjtötte Ammón és Amálék fiait, és elment, megverte Izráelt, és elfoglalták a pálmák városát. Izráel fiai tizennyolc esztendeig Eglónt, Móáb királyát szolgálták. Ekkor Izráel fiai ismét az ÚRhoz kiáltottak, és az ÚR szabadítót támasztott nekik: Éhúdot, a benjámini Gérá fiát, aki balkezes volt. Amikor Izráel fiai ajándékot küldtek általa Eglónnak, Móáb királyának, Éhúd szerzett magának egy egykönyöknyi hosszú kétélű kardot és ruhája alatt a jobb csípőjére kötötte. És bemutatta az ajándékot Eglónnak, Móáb királyának; Eglón pedig igen kövér ember volt. Miután elvégezte az ajándék bemutatását, elbocsátotta az embereket, akik az ajándékot behozták. Ő maga pedig visszatért a Gilgálnál levő bálványszobroktól, és azt mondta: Titkos beszédem van veled, ó, király! Az így felelt: Hallgass! Ekkor kimentek előle mindnyájan, akik körülötte álltak. Éhúd akkor ment be hozzá, amikor a fenti hűs szobájában éppen egyedül ült. Éhúd ezt mondta neki: Istennek üzenete van hozzád rajtam keresztül. Ekkor az fölkelt a trónról. Akkor Éhúd kinyújtotta a bal kezét, kirántotta jobb csípőjén levő kardját, és beledöfte annak hasába. Még a markolata is beszaladt a pengéje után, és a háj körülfogta a pengét, mert nem vonta ki a kardot a hasából, sőt a vékonyán is áthatolt. Éhúd pedig kiment a csarnokba, miután behúzta maga után az emeleti szoba ajtószárnyait, és bezárta azokat. Amikor elment, jöttek a szolgák, és látták, hogy íme, a fenti szoba ajtajai be vannak zárva, és ezt mondták: Bizonyára szükségét végzi a hűsölőszobában. De mikor untig várakoztak, és senki nem nyitotta ki a fenti szoba ajtaját, fogták a kulcsot, kinyitották, és íme, ott feküdt uruk holtan a földön. Éhúd pedig elmenekült, amíg azok késlekedtek, és elhaladva a bálványszobrok mellett, Szeirába futott. Amikor megérkezett, kürtjébe fújt Efraim hegyén, Izráel fiai pedig lementek a hegyről az ő vezetésével. Ezt mondta nekik: Gyertek utánam, mert kezetekbe adta az ÚR ellenségeteket, Móábot. Erre levonultak utána, és elfoglalták a Jordán Móáb felé eső gázlóit, és senkit nem engedtek átkelni rajtuk. Levágtak akkor a móábiak közül mintegy tízezer embert, mind erős és vitéz férfiakat úgy, hogy egy sem menekült meg. Így alázta meg Isten Móábot abban az időben Izráel keze által. És megnyugodott a föld nyolcvan esztendeig. Utána pedig Samgar, Anát fia volt a bíró, aki hatszáz filiszteus férfit ölt meg egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt. De Izráel fiai Éhúd halála után ismét gonoszat cselekedtek az ÚR szemében. Ezért az ÚR Jábínnak, Kánaán királyának a kezébe adta őket, aki Hácórban uralkodott. Seregének vezére a Haróset-Gójimban lakó Sisera volt. Izráel fiai ekkor az ÚRhoz kiáltottak, mert Jábínnak kilencszáz vasszekere volt, és húsz esztendeig kegyetlenül nyomorgatta Izráel fiait. Ebben az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. Debóra a pálmája alatt szokott ülni Ráma és Bétel között, az Efraim hegyvidékén, és ide jöttek föl hozzá Izráel fiai törvénykezésre. Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból, s azt mondta neki: Íme, az ÚR, Izráel Istene ezt parancsolta: Menj, és vonulj föl a Tábór-hegyre, és vegyél magadhoz tízezer embert Naftáli és Zebulon fiai közül. Én pedig kivonultatom ellened a Kísón patakjához Siserát, Jábín hadvezérét, szekereit és seregét, és kezedbe adom őt. Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz el velem, én sem megyek. Ő így felelt: Szívesen veled megyek, csakhogy nem a tied lesz a dicsőség azon az úton, amelyre mész, mert asszony kezébe adja az ÚR Siserát. És fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedes felé. Bárák Kedesbe hívta Zebulont és Naftálit, és magával vitt tízezer férfit. Elment vele Debóra is. A kéni Heber pedig elvált a kéniektől, Hóbábnak, Mózes apósának fiaitól, és sátrát a Kedes melletti Caanaim tölgyesénél vonta föl. Siserának hírül vitték, hogy Bárák, Abínóam fia fölvonult a Tábór-hegyre. Egybegyűjtötte azért Sisera HarósetHagójimból a Kísón patakjához minden szekerét, a kilencszáz vasszekeret és egész népét, mely vele volt. Ezt mondta Debóra Báráknak: Kelj föl, mert ez az a nap, amelyen kezedbe adja az ÚR Siserát! Hiszen maga az ÚR megy előtted! Erre lejött Bárák a Tábór-hegyről, és mögötte tízezer ember. És megrettentette az ÚR Siserát minden harci szekerével és egész táborával együtt Bárák fegyverének éle előtt annyira, hogy Sisera leugrott a szekeréről, és gyalog futott el. Bárák pedig a harci szekereket és a tábort egész Haróset-Hagójimig üldözte, és Sisera egész tábora elhullott fegyver által, egyetlenegy sem maradt meg. Sisera gyalog futott Jáélnak, a kéni Heber feleségének sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Heber háznépe között. És Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Jöjj be, uram, jöjj be hozzám, ne félj! És betért hozzá a sátorba, és betakarta őt egy szőnyeggel. Sisera pedig azt mondta neki: Kérlek, adj innom egy kis vizet, mert szomjazom. Erre az asszony megnyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta őt. A férfi még azt mondta neki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jönne, és azt kérdezné, van-e itt valaki, mondd, hogy nincs! Ekkor Jáél, Heber felesége fogta a sátorszöget, kezébe vette a pörölyt, bement hozzá halkan, és beverte a szöget a halántékába úgy, hogy az belefúródott a földbe. A nagy fáradtság miatt ugyanis mélyen aludt. Így halt meg. Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és ezt mondta neki: Jöjj, és megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Erre bement hozzá, és íme, Sisera ott feküdt holtan, cövekkel a halántékában. Így alázta meg Isten azon a napon Jábínt, Kánaán királyát Izráel fiai előtt. Izráel fiainak a keze pedig mind jobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, egész addig, amíg csak el nem pusztították Jábínt, Kánaán királyát. Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia: Hogy a vezérek vezettek Izráelben; hogy a nép önként fölkelt: áldjátok az URat! Halljátok meg, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én, én az ÚRnak éneket mondok, dicséretet zengek az ÚRnak, Izráel Istenének. URam, amikor Széírből kijöttél, amikor Edóm mezejéről kivonultál: rengett a föld, csepegett az ég, a fellegek is vizet árasztottak. A hegyek megrendültek az ÚR színe előtt, még a Sínai is, az ÚRnak, Izráel Istenének színe előtt. Samgarnak, Anát fiának napjaiban, Jáél idejében kihaltak voltak az utak, és az útra kelők tekervényes ösvényekre tértek. Elpusztultak a bekerítetlen helységek Izráelben, teljesen elpusztultak, amíg én, Debóra, föl nem keltem, föl nem keltem Izráel anyjaként. Új isteneket választottak, és akkor harc támadt a kapuk előtt; ám pajzs és dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben. Szívem azoké, akik parancsolnak Izráelben, azoké, akik a nép közül önként ajánlkoztak. Áldjátok az URat! Akik fehér szamarakon nyargaltok, akik szőnyegeken ültök, és akik úton vagytok: mind énekeljetek! A vizet osztók hangja az itatóvályúnál, az beszéli el az ÚR igaz tetteit, Izráel falvai iránti igazságát. Így vonult a kapukhoz az ÚR népe! Serkenj föl, serkenj föl, Debóra! Serkenj föl, serkenj föl, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, és fogd a foglyaidat, Abínóam fia! Akkor lejött a dicső maradék, az ÚR népe lejött hozzám, a hatalmasok ellen. Efraimból lejöttek azok, akiknek a gyökere Amálékban van: utánad Benjámin, a te népeddel együtt. Mákírból jöttek a vezérek és Zebulonból a vezéri pálcát hordozók, Issakár fejedelme, a Debórával tartók, és mind Issakár, mind Bárák a völgybe rohantak követőikkel. Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak. Miért maradtál mégis ülve a karámok között? Hogy hallgasd, amint a nyájnak furulyáznak? Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak! Gileád a Jordánon túl maradt. Hát Dán miért időzik hajóinál? Ásér ülve nyugszik a tenger partján. De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain! Királyok jöttek és harcoltak; akkor harcoltak a Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem szerezhettek. A mennyből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Siserával! A Kísón patakja elsodorta őket, az ősi patak, Kísón patakja! Végy erőt, én lelkem! Akkor csattogtak a lovak patái a vágtatásban, amikor vágtattak paripáik. Átkozzátok Mérózt, mondta az ÚR angyala, átkozva átkozzátok lakóit! Mert nem jöttek az ÚR segítségére, az ÚR segítségére harcosai közé. De minden asszonynál áldottabb Jáél, a kéni Heber felesége, minden sátorban lakó nőnél áldottabb legyen. Vizet kértek tőle, s ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott. Baljával a sátorcövekért, jobbjával pedig a munkások pörölyéért nyúlt. Ütötte Siserát, szétzúzta a fejét, összetörte, átfúrta halántékát. Lába elé roskadt, elesett, elterült; lába elé roskadt, elesett. Ahol leroskadt, ott vágódott el élettelenül. Kinézett az ablakon, és jajgatott Sisera anyja a rostély mögül: Miért késik megjönni harci szekere? Kocsigördülése hol késlekedik? Legbölcsebb udvari asszonyai válaszoltak neki, ő meg egyre csak magában ismételgette szavait: Talán zsákmányra leltek, és most azon osztozkodnak? Egy-két rabnő is jut minden férfinak, a festett kelmék Sisera zsákmányai lesznek, a tarka szövetek, tarkán hímzett öltözetek, egy színes kendő, két tarka ruha jut a nyakukba zsákmányul. Így vesszen el minden ellenséged, URam! De akik szeretnek téged, tündököljenek, mint a kelő nap a maga erejében! És megnyugodott a föld negyven esztendeig. Gonoszul cselekedtek Izráel fiai az ÚR szeme előtt, ezért Midján kezébe adta őket hét esztendeig. Midján keze súlyosan nehezedett Izráelre. Midjántól való félelmükben készítették maguknak Izráel fiai azokat a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, amelyek a hegységekben vannak. Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a midjániak, az amálékiek és kelet fiai, és rájuk törtek. Táborba szálltak ellenük, és pusztították földjük termését egészen a Gázába vivő útig, és nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, ökröt vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal vonultak föl, csapatosan jöttek, mint a sáskák. Maguknak és tevéiknek száma sem volt, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák. Mikor azért igen megnyomorodott Izráel a midjániak miatt, az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai. Mikor pedig Midján miatt Izráel fiai az ÚRhoz kiáltottak, prófétát küldött az ÚR Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én vezettelek ki titeket Egyiptomból, és én hoztalak ki titeket a szolgaság házából. Én mentettelek meg benneteket az egyiptomiak kezéből és minden nyomorgatótok kezéből, kiűztem őket előletek, és nektek adtam földjüket. És ezt mondtam nektek: Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De ti nem hallgattatok szavamra. Azután eljött az ÚR angyala, és leült a tölgyfa alatt, amely Ofrában van, amely az Abíezer nemzetségéből való Jóásé volt. Fia, Gedeon éppen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a midjániak elől. Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és ezt mondta: Az ÚR veled, erős férfiú! Gedeon azonban így felelt neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol van mindaz a csoda, amelyekről atyáink beszéltek nekünk, amikor ezt mondták: Nem az ÚR hozott-e ki minket Egyiptomból? Most pedig elhagyott minket az ÚR és a midjániak kezébe adott. Ekkor az ÚR hozzá fordult, és azt mondta: Menj el, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Erre azt mondta Gedeon: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Íme, az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyám házában. Az ÚR így válaszolt neki: Én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna! Ő pedig így válaszolt: Ha kegyelmet találtam a szemedben, kérlek, adj nekem valamilyen jelt, hogy valóban te beszélsz velem. Kérlek, el ne menj innen, míg vissza nem jövök hozzád, ki nem hozom az áldozatomat, és le nem teszem eléd. Ő pedig azt mondta: Itt maradok, míg vissza nem térsz. Gedeon pedig elment, elkészített egy kecskegödölyét és egy efa lisztből kovásztalan pogácsákat. A húst egy kosárba tette, a levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a tölgyfa alá, és odatette eléje. Isten angyala ekkor azt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá! És úgy cselekedett. Ekkor kinyújtotta az ÚR angyala a kezében levő pálcát, és a végével megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Erre tűz csapott ki a kősziklából, és megemésztette a húst és a kovásztalan kenyereket. Az ÚR angyala pedig eltűnt a szeme elől. Amikor látta Gedeon, hogy az ÚR angyala volt az, ezt mondta: Jaj nekem, URam, Istenem, mert az ÚR angyalát láttam színről színre! Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és Jehova-Sálómnak nevezte (amely azt jelenti: „az ÚR a békesség”); s ez mindmáig megvan Abíezer nemzetségének földjén, Ofrában. Ugyanazon az éjjelen ezt mondta neki az ÚR: Végy egy bikát apád barmai közül, és egy másik hétéves bikát is, és rontsd le apád Baal-oltárát. A mellette lévő Asérát is vágd ki. Azután építs oltárt az ÚRnak, a te Istenednek ennek a megerősített helynek a tetején, alkalmas helyen, és vedd a másik bikát, és áldozd fel égőáldozatul az Asérá kivágott fájával. Ekkor Gedeon tíz férfit vett maga mellé szolgái közül, és úgy cselekedett, ahogy megmondta neki az ÚR. De mivel félt apja háza népétől és a város férfiaitól, nem merte nappal cselekedni ezt, hanem éjszaka tette meg. Mikor másnap reggel fölkeltek a város férfiai, íme, már össze volt törve a Baal oltára, és kivágva a mellette levő Asérá, és ott volt a második bika a fölépített oltáron. Ekkor ezt mondogatták egymásnak: Vajon ki cselekedte ezt? Amikor utánakérdeztek és érdeklődtek, azt mondták: Gedeon, Jóás fia tette ezt. Ekkor azt mondták a városbeli férfiak Jóásnak: Add ki a fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baal oltárát, és kivágta mellőle az Asérát. Jóás azonban ezt mondta mindazoknak, akik vele szemben álltak: Baalért pereltek? Hát ti oltalmazzátok meg őt? Aki perel érte, az haljon meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy lerontották az oltárát! Azon a napon elnevezték őt Jerubbaalnak, mert ezt mondták: Pereljen vele a Baal, mert lerontotta az oltárát! Amikor az egész Midján és Amálék és a kelet fiai összegyűltek, és átkeltek a Jordánon, és tábort ütöttek Jezréel völgyében, az ÚR lelke megszállta Gedeont, megfúvatta a harsonákat, és egybehívta Abíezer házát, hogy kövesse őt. Követeket küldött egész Manasséba, és az is mögéje sereglett. Követeket küldött Ásérba és Zebulonba és Naftáliba, és ők is fölvonultak. Ekkor Gedeon ezt mondta Istennek: Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, ahogy megígérted, íme, egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, az egész föld pedig száraz lesz: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izráelt, ahogy megígérted. És úgy lett. Mert amikor másnap reggel fölkelt, és megszorította a gyapjat, harmatot facsart ki a gyapjúból, egy tele csészényi vizet. Majd Gedeon így szólt Istenhez: Ne gerjedjen föl haragod ellenem, hogy még egyszer szólok. Hadd tegyek próbát, kérlek, még egyszer e gyapjúval. Kérlek, legyen száraz csupán a gyapjú, és az egész föld harmatos. És úgy cselekedett Isten azon az éjszakán: csak maga a gyapjú volt száraz, míg az egész föld harmatos volt. Jó reggel fölkelt Jerubbaal – azaz Gedeon – és az egész nép, amely vele volt, és tábort ütöttek Haród kútjánál. A midjáni tábor tőle északra, a Móre-halom lábánál, a völgyben volt. Ekkor azt mondta az ÚR Gedeonnak: Több ez a nép, amely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midjánt. Mert Izráel még dicsekednék velem szemben, és azt mondaná: Az én kezem szabadított meg engem! Ezért így kiálts a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza, és távozzon a Gileád hegyéről! Erre a nép közül huszonkétezren visszatértek, és csak tízezren maradtak ott. Majd ezt mondta az ÚR Gedeonnak: Még ez a nép is sok. Vezesd le őket a vízhez, és ott próbára teszem őket. Akiről azt mondom neked, hogy menjen veled, az menjen el veled. De ha bárkiről azt mondom, hogy ne menjen veled, az ne is menjen. Ekkor levezette a népet a vízhez, és ezt mondta az ÚR Gedeonnak: Mindazokat, akik a nyelvükkel nyaldosnak a vízből, mint ahogy a kutya, állítsd külön, valamint azokat is, akik térdre esnek, hogy igyanak. És azoknak száma, akik kezüket szájukhoz véve nyaldosták a vizet, háromszáz volt. A nép többi része pedig mind térdre esve ivott. Ekkor így szólt az ÚR Gedeonhoz: E háromszáz férfi által szabadítalak meg titeket, és adom kezedbe Midjánt, akik nyaldosták a vizet. A többiek mind menjenek haza. A nép útravalóját és kürtjeit ők vették a kezükbe, a többi izráeli férfit pedig mind elküldte, mindenkit a maga sátrába, és csak a háromszáz férfit tartotta meg. Midján tábora pedig alattuk feküdt a völgyben. Azon az éjszakán azt mondta neki az ÚR: Kelj föl, menj le a táborba, mert kezedbe adtam őket! Ha pedig félsz lemenni, menj le a táborhoz te és Pura, a szolgád. Hallgasd meg, mit beszélnek, hogy azután megerősödjön a kezed, és lemenj a táborba. Ekkor lement Purával, a szolgájával a fegyveresek szélső őrhelyéig, akik a táborban voltak. A midjániak, amálékiek és kelet fiai úgy ellepték a völgyet, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt se szeri, se száma, mint a homoknak, amely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon odaért, az egyik férfi éppen az álmát mondta el a másiknak. Ezt mondta: Íme, azt az álmot láttam, hogy egy sült árpakenyér gurult le a midjániak táborára, és amikor a sátorhoz ért, úgy oldalba vágta, hogy ledőlt. Fölfordította azt, és a sátor összedőlt. Társa pedig így felelt neki: Nem más ez, mint az izráeli Gedeonnak, Jóás fiának fegyvere. Kezébe adta Isten Midjánt és egész táborát. Amikor Gedeon hallotta az álom elbeszélését és magyarázatát, leborult imádkozni, majd visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az ÚR Midján táborát! A háromszáz embert három csapatba osztotta, és egy-egy kürtöt adott mindenkinek a kezébe, és üres cserépkorsót és fáklyát minden korsóba. Majd ezt mondta nekik: Rám figyeljetek, és aszerint cselekedjetek. Íme, lemegyek a tábor szélére, és akkor ti is úgy cselekedjetek, ahogy én. Ha megfújom a kürtöt én meg a velem levők mind, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: Az ÚRért és Gedeonért! És lement a tábor széléhez Gedeon és az a száz férfiú, aki vele volt, a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor éppen fölváltották az őrséget, és megfújták a kürtöket, és összetörték a cserépkorsókat a kezükben. Ekkor kürtölni kezdett mind a három csapat, összetörték a cserépkorsókat, és bal kezükben tartották a fáklyát, jobb kezükben pedig a kürtöt, hogy kürtölhessenek, és így kiáltottak: Fegyverre! Az ÚRért és Gedeonért! És mindenki ott állt a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és ordítozva menekülni kezdtek. Mert amikor a háromszáz ember belefújt a kürtjébe, az ÚR egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. És menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerérá felé, Ábélmehólá határáig, Tabbaton túl. Ekkor fegyverbe szólították az izráelieket Naftáliból, Ásérból és egész Manasséból, és üldözőbe vették a midjániakat. Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: Jöjjetek le a midjániak ellen, és foglaljátok el a vízhez vezető utat, a Bétbárától a Jordánig vezető utat. És egybegyűlt Efraim minden embere, és elzárták a vizeket Bétbárától a Jordánig. Elfogták Midján két vezérét, Órébet és Zeébet, és megölték Órébet az Óréb kőszikláján, Zeébet pedig a Zeéb présházánál vágták le, és üldözték a midjániakat. Óréb és Zeéb fejét pedig elvitték Gedeonhoz a Jordánon túlra. Akkor Efraim emberei azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál minket, amikor Midján ellen harcba indultál? És hevesen pöröltek vele. Ő pedig így felelt nekik: Vajon tettem-e én olyan dolgot, mint ti? Nem többet ér-e Efraim szőlőjének böngészése Abíezer egész szüretjénél? Kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hát hozzátok képest mit tudtam én tenni?! Amikor így beszélt, lecsöndesedett felháborodott lelkük. Mikor pedig Gedeon a Jordánhoz ért, átkelt a vele levő, üldözés miatt kifáradt háromszáz emberével. Ezt mondta a szukkóti férfiaknak: Kérlek, adjatok kenyeret az engem követő népnek, mert fáradtak, nekem pedig üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midján királyait. Szukkót elöljárói ezt felelték: Már kezedben tartod talán Zebah és Calmunná öklét, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek? Gedeon pedig azt felelte erre: Ha kezembe adja az ÚR Zebahot és Calmunnát, pusztai tövissel és tüskével csépelem végig a testeteket! Majd fölment onnan Penúélba, és ugyanúgy szólt azokhoz is, és a penúéli férfiak ugyanúgy feleltek neki, ahogy a Szukkótban lakó férfiak. A penúéli férfiaknak ezt mondta: Ha békében térek vissza, lerombolom ezt a tornyot. Zebah és Calmunná pedig Karkórban volt táborával együtt; mintegy tizenötezren voltak mindazokkal együtt, akik megmaradtak a keleti törzsek egész táborából. Az elesettek száma százhúszezer fegyverforgató férfi volt. Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre, és szétverte a tábort, mikor az biztonságban érezte magát. Zebah és Calmunná elfutott, de ő utánuk ment. Elfogta Midján két királyát: Zebahot és Calmunnát, és szétszórta az egész tábort. Mikor pedig Gedeon, Jóás fia visszatért a harcból a Heresz-hágótól, elfogott egy szukkóti gyermeket és kikérdezte. Az pedig fölírta neki Szukkót elöljáróit és véneit, hetvenhét férfit. Mikor aztán a szukkóti férfiakhoz ment, azt mondta: Ímhol Zebah és Calmunná, akik miatt így gúnyolódtatok velem: Vajon Zebah és Calmunná öklét már kezedben tartod-e, hogy kenyeret kívánsz tőlünk kifáradt embereidnek? Ekkor fogta a város véneit, és a puszta töviseivel és tüskéivel megleckéztette ezeket a szukkóti férfiakat. Azután lerombolta Penúél tornyát, és a város férfiait megölette. Zebahnak és Calmunnának pedig ezt mondta: Milyenek voltak azok a férfiak, akiket a Tábór hegyén megöltetek? Ők pedig ezt felelték: Olyanok voltak ők is, mint te, mindegyik olyan arcú, mint egy-egy királyfi. Erre ezt mondta: Az én testvéreim, anyám fiai voltak azok. Él az ÚR; hogyha életben hagytátok volna őket, én sem ölnélek meg titeket! Majd ezt mondta elsőszülöttjének, Jeternek: Kelj fel, öld meg őket. De a fiú nem húzta ki a kardját, mert félt, mivel még gyermek volt. Ekkor azt mondta Zebah és Calmunná: Kelj föl te, és te ölj meg minket, mert amilyen a férfi, olyan az ereje! Gedeon erre fölkelt, megölte Zebahot és Calmunnát, és elvette a tevéik nyakán levő ékességeket. Ekkor az izráeli férfiak ezt mondták Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a fiad és fiadnak a fia, mert megszabadítottál minket a midjániak kezéből! Gedeon ezt felelte nekik: Én nem uralkodom fölöttetek, és a fiam sem fog uralkodni rajtatok. Az ÚR uralkodik fölöttetek! Azután ezt mondta nekik Gedeon: Egyet kívánok csak tőletek, hogy adja nekem mindegyikőtök a zsákmányul szerzett fülbevalókat. Mert arany fülbevalói voltak azoknak, mivel izáeliek voltak. Ők ezt válaszolták: Örömest neked adjuk. Leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobta a fülbevalókat, amelyeket prédául szerzett. Az arany fülbevalók súlya pedig, amelyeket elkért, ezerhétszáz aranysékel volt, azokon az ékességeken, függőkön és bíborruhákon kívül, amelyek Midján királyain voltak, és az aranyláncok nélkül, amelyek a tevéik nyakán voltak. Gedeon éfódot készített belőlük, és a saját városába, Ofrába helyezte, és ott paráználkodott azután egész Izráel. És Gedeonnak és háza népének tőrbe ejtésére lett mindez. Így aláztattak meg a midjániak Izráel fiai előtt, és nem is emelték föl azután már a fejüket, és megnyugodott a föld negyven esztendeig Gedeon idejében. És hazatért Jerubbaal, Jóás fia, és megtelepedett otthon. Gedeonnak volt hetven fia, akik tőle származtak, mert sok felesége volt. A sikemi másodfelesége is szült neki egy fiút, akinek az Abímelek nevet adta. Azután meghalt Gedeon, Jóás fia késő vénségében, és eltemették apjának, Jóásnak a sírjába Ofrában, Abíezer városában. Miután Gedeon meghalt, Izráel fiai újra a Baalokkal paráználkodtak, és Baal-Berítet tették istenükké. Nem emlékeztek meg Izráel fiai az ÚRról, Istenükről, aki megszabadította őket minden ellenségük kezéből körös-körül. És nem cselekedtek irgalmasságot Jerubbaal-Gedeon házával mindazért a jóért, amit ő tett Izráellel. Elment Abímelek, Jerubbaal fia Sikembe anyja testvéreihez, és így szólt hozzájuk, valamint az ő anyja apjának egész nemzetségéhez: Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden lakosának füle hallatára, melyik jobb nektek: ha hetven férfi, azaz Jerubbaal minden fia uralkodik rajtatok, vagy pedig ha csak egyetlen ember uralkodik fölöttetek? És emlékezzetek arra, hogy én a ti húsotok és a ti véretek vagyok. Amikor anyjának testvérei elmondták róla mindezeket a dolgokat az összes sikemi férfi füle hallatára, Abímelek felé hajlott a szívük, mert ezt mondták: Testvérünk ő. És adtak neki hetven ezüstpénzt a Baal-Berít házából. Abímelek pedig ezen hitvány és haszontalan embereket fogadott föl magának, hogy kövessék. Majd elment apja házához Ofrába, és megölte testvéreit, Jerubbaal fiait, a hetven férfit egy kövön, de Jerubbaal legkisebb fia, Jótám megmaradt, mert elrejtőzött. Ezután összegyülekezett Sikem egész lakossága és Milló egész háza, és elmentek, és királlyá választották Abímeleket a magas tölgy alatt, amely Sikemben az emlékoszlop mellett áll. Amikor elmondták ezt Jótámnak, ő elment, megállt a Garizim-hegy csúcsán, és fennszóval kiáltva így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám, sikemi férfiak, hogy rátok is hallgasson Isten! Egyszer elmentek a fák, hogy királyt válasszanak maguknak. Azt mondták az olajfának: Uralkodjál fölöttünk! De az olajfa így felelt nekik: Elhagyjam olajamat, amellyel Istent és embereket tisztelnek, és elmenjek, hogy hajladozzam a fák fölött? Ekkor a fügefának szóltak a fák: Gyere te, és uralkodj rajtunk! De a fügefa is azt mondta nekik: Elhagyjam-e édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek hajladozni a fák fölött? Azután a szőlőtőnek mondták a fák: Gyere te, uralkodj rajtunk! Azonban a szőlőtő is azt mondta nekik: Elveszítsem mustomat, amely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy hajladozzam a fák fölött? Végül a fák mind a galagonyabokorhoz fordultak: Gyere te, és uralkodj rajtunk! A galagonyabokor azt mondta a fáknak: Ha igazán királlyá akartok kenni engem magatok fölött, jöjjetek el, nyugodjatok az árnyékomban, mert ha nem, úgy tűz csapjon ki a galagonyabokorból, és eméssze meg Libánon cédrusait. Ti vajon igazán és becsületesen cselekedtetek, hogy Abímeleket tettétek királlyá, és jól bántatok-e Jerubbaallal és háza népével, úgy, ahogyan megérdemelte? Mert érettetek harcolt apám, és életével sem törődve mentett meg benneteket Midján kezéből. Ti pedig most fölkeltetek apám háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfit egy kövön, és királlyá választottátok a sikemi férfiak fölött Abímeleket, az ő szolgálója fiát, mert testvéretek. Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbaallal és az ő házával, a mai napon örüljetek Abímeleknek, és örüljön ő is nektek. De ha nem, tűz csapjon ki Abímelekből, és eméssze meg a sikemi férfiakat és Milló házát, és tűz csapjon ki a sikemi férfiakból és Milló házából is, és eméssze meg Abímeleket! Ezután elmenekült Jótám, és futva ment Beérbe, félve testvérétől, Abímelektől, és ott telepedett le. Abímelek három esztendeig uralkodott Izráel fölött. Isten azonban egy gonosz lelket bocsátott Abímelek és a sikemi férfiak közé, és a sikemi férfiak ezért pártot ütöttek Abímelek ellen, hogy eljöjjön a Jerubbaal hetven fián elkövetett kegyetlenség büntetése, és azok vére testvérük, Abímelek fejére szálljon, aki megölte őket, és azokra a sikemi férfiakra, akik támogatták testvérei megölésében. A sikemi férfiak lest vetettek neki a hegytetőkön, és kiraboltak mindenkit, aki elment mellettük az úton. Ezt tudtára adták Abímeleknek. Azután eljött Gaal, Ebed fia, és eljöttek az ő testvérei, és bementek Sikembe. A sikemi férfiak hittek neki. Annyira, hogy kimentek a mezőre, leszüretelték szőlőiket, mindjárt ki is taposták, örömünnepet ültek, és bementek istenük házába, ettek és ittak, és szidalmazták Abímeleket. Gaal, Ebed fia ezt mondta: Ki ez az Abímelek, és kicsoda Sikem, hogy szolgáljunk neki? Nem Jerubbaal fia-e ő, és nem Zebul-e a kormányzója? Ti Hamórnak, Sikem atyjának az embereit szolgáljátok; de mi miért szolgálnánk őt? Volna csak az én kezemben ez a nép, majd elűzném Abímeleket! És megüzente Abímeleknek: Erősítsd meg seregedet, és jöjj ki harcolni! Mikor pedig meghallotta Zebul, a város parancsnoka Gaalnak, Ebed fiának beszédét, nagy haragra gyulladt. Követeket küldött Abímelekhez Tormába, és azt üzente: Íme, Gaal, Ebed fia és testvérei Sikembe jöttek, és fellázítják ellened a várost. Most azért készülj föl éjszaka te és a veled levő nép, és állj lesbe a mezőn! Reggel pedig, napfelkeltekor korán kelj föl, törj a városra, és amikor ő és népe kivonul ellened, bánj el vele úgy, ahogy akarsz. Fölkelt éjszaka Abímelek és az egész vele levő nép, és lesbe álltak Sikem ellen négy csapatban. Amikor kijött Gaal, Ebed fia, és megállt a város kapuja előtt, fölkelt a lesből Abímelek és a vele levő nép. Amint Gaal meglátta a csapatot, ezt mondta Zebulnak: Íme, egy sereg vonul le a hegytetőkről! Zebul pedig ezt felelte neki: A hegyek árnyékát nézed férfiaknak! De Gaal csak folytatta beszédét, és azt mondta: Íme, egy másik csapat meg az ország közepéről jön lefelé. A harmadik csapat pedig a jós tölgyfa útján jön. Ekkor ezt mondta neki Zebul: Hol van most a nagy szád, amellyel azt mondtad: Kicsoda Abímelek, hogy szolgáljunk neki? Nem ez-e az a nép, amelyet lekicsinyeltél? No, most vonulj ki ellene, és harcolj vele! És kivonult Gaal Sikem polgárainak élén, és megütközött Abímelekkel. De Abímelek megfutamította, úgyhogy elmenekült előle, és sokan estek el sebesülten a kapu bejáratáig. Abímelek pedig Arúmában maradt, és Zebul elűzte Gaalt és testvéreit, hogy ne maradhassanak Sikemben. Másnap pedig kiment a nép a mezőre, és megmondták ezt Abímeleknek. Ő pedig fogta népét, három csapatra osztotta őket, és lesbe állt a mezőn. Majd látta, hogy íme, a nép kijön a városból. Rájuk támadt, és megverte őket. Abímelek és a vele levő csapat megtámadta és megszállta a város kapuját, a másik két csapat pedig megtámadta mind a mezőn levőket, és megverte őket. Abímelek egész nap harcolt a város ellen, amíg be nem vette azt, és a benne lévő népet leölte. A várost pedig lerombolta, és helyét behintette sóval. Amikor meghallották ezt Sikem várának polgárai, mindnyájan a Berít isten templomának belső várába mentek. Amikor Abímeleknek elmondták, hogy Sikem várának polgárai mind ott gyűltek össze, fölment Abímelek a Calmón-hegyre, ő és az egész vele levő nép, és fejszét vett a kezébe, faágakat vágott le, fölvette azokat, a vállára rakta, és ezt mondta a népnek: Amit láttatok, hogy cselekedtem, ti is tegyétek gyorsan ugyanazt! Erre mindenki, az egész nép vágott magának ágakat, és követték Abímeleket, és lerakták a fát a vár körül, és rájuk gyújtották a várat, úgyhogy meghalt Sikem várában minden ember, csaknem ezer férfi és asszony. Abímelek pedig Tébéc alá vonult, megostromolta és bevette azt. De volt egy erős torony a város közepén, és oda menekült minden férfi és asszony, a város minden lakosa. Ezt magukra zárták, és fölmentek a torony tetejére. Abímelek odament az erődhöz, ostrom alá vette, és egészen a kapujáig hatolt, hogy tűzzel égesse föl. Akkor egy asszony malomkődarabot gurított le Abímelek fejére, és betörte vele a koponyáját. Ő azonnal odahívta fegyverhordozóját, és azt mondta neki: Vond ki a kardodat, és ölj meg, hogy ne mondják felőlem: Asszony ölte meg! Erre keresztülszúrta őt az apród, és meghalt. Mikor pedig az izráeli férfiak látták, hogy Abímelek meghalt, mindenki visszatért a maga helyére. Így fizetett meg Isten Abímeleknek azért a gonoszságért, amelyet apja ellen elkövetett, hogy megölte hetven testvérét. Sikem lakosainak fejére is visszahárított Isten minden rosszat, és rájuk szállt Jótámnak, Jerubbaal fiának átka. Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az Issakár nemzetségéből való Tólá, Dódó fiának, Púának a fia, aki Sámírban, az Efraim hegyén lakott. Huszonhárom esztendeig bíráskodott Izráelben, majd meghalt, és eltemették Sámírban. Utána a gileádi Jáír következett, aki huszonkét esztendeig ítélte Izráelt. Harminc fia volt, akik harminc szamárcsikón nyargaltak, és volt harminc városuk, melyeket mind e mai napig Jáír falvainak neveznek. Ezek Gileád földjén vannak. Majd meghalt Jáír, és eltemették Kámónban. De Izráel fiai újra gonoszul cselekedtek az ÚR szemében, mert a Baalokat és Astartékat, illetve Arám isteneit, Szidón isteneit, Móáb isteneit, az Ammón fiainak isteneit és a filiszteusok isteneit szolgálták, és elhagyták az URat, és nem neki szolgáltak. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és a filiszteusoknak és az Ammón fiainak kezébe adta őket. Ezek szorongatták és nyomorgatták Izráel fiait attól az évtől fogva tizennyolc esztendőn keresztül, azokat az izráelieket, akik a Jordánon túl voltak az emóriak földjén, amely Gileádban van. Ammón fiai a Jordánon is átkeltek, hogy Júda és Benjámin ellen és Efraim háza ellen harcoljanak, és nagyon megszorongatták Izráelt. Akkor így kiáltottak az ÚRhoz Izráel fiai: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk Istenünket, és a Baaloknak szolgáltunk! Az ÚR pedig ezt mondta Izráel fiainak: Nem én szabadítottalak-e meg benneteket az egyiptomiaktól, az emóriaktól, az Ammón fiaitól, a filiszteusoktól és a szidóniaktól, az amálékiektől és a máóniaktól? Amikor szorongattak titeket, és hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak benneteket a kezükből. Mégis elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok. Ezért többé nem szabadítalak meg benneteket. Menjetek, és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg azok titeket nyomorúságotok idején. Izráel fiai pedig így feleltek az ÚRnak: Vétkeztünk, cselekedjél úgy velünk, ahogy jónak látod, csak még most az egyszer szabadíts meg, kérünk! Majd elvetették maguktól az idegen isteneket, és az ÚRnak szolgáltak. És megesett az ÚR szíve Izráel nyomorúságán. Akkor összegyülekeztek Ammón fiai, és tábort ütöttek Gileádban. Összegyűltek Izráel fiai is, és Micpában táboroztak. Gileád népe és fejedelmei ezt kérdezgették egymástól: Ki az a férfi, aki megkezdi a harcot Ammón fiai ellen? Legyen az a feje Gileád egész lakosságának! A gileádi Jefte pedig nagy erejű hős volt. Egy parázna asszonynak volt a fia. Jeftét Gileád nemzette. De mikor Gileád felesége is szült neki fiakat, és feleségének fiai felnőttek, akkor elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem fogsz örökölni apánk házában, mert más asszonynak vagy a fia! Jefte elfutott testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Nincstelen emberek gyűltek össze Jefte körül, és együtt portyáztak. Napok múlva történt, hogy Ammón fiai harcba keveredtek Izráellel. Amikor harcolni kezdtek Ammón fiai Izráellel, Gileád vénei elmentek, hogy visszahozzák Jeftét Tób földjéről. Ezt mondták neki: Jöjj, légy a fejedelmünk, és harcoljunk Ammón fiai ellen. Jefte pedig ezt mondta Gileád véneinek: Hát nem ti vagytok-e, akik meggyűlöltetek engem, és kiűztetek apám házából? Miért jöttetek most hozzám nyomorúságotok idején? Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Azért fordultunk most hozzád, hogy jöjj el velünk, és harcolj Ammón fiai ellen, és légy nekünk és Gileád minden lakosának a feje. Jefte azt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak Ammón fiai ellen, és kezembe adja őket az ÚR, igazán fejedelmetek leszek? Erre ezt felelték Gileád vénei Jeftének: Az ÚR a tanúnk, ha nem a te beszéded szerint cselekszünk! Ekkor elment Jefte Gileád véneivel, és a nép a maga fejévé és fejedelmévé tette őt. És Jefte elmondta mindezt az ÚR előtt Micpában. Majd követeket küldött Jefte az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással, hogy hozzám jöttél, hadakozni országom ellen? Az ammóniak királya ezt felelte Jefte követeinek: Mert Izráel elvette az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor feljött Egyiptomból. Most hát te add vissza azokat békességgel! Ismét követeket küldött Jefte Ammón fiainak királyához, kik ezt mondták neki: Ezt üzeni Jefte: Izráel nem vette el sem Móáb földjét, sem Ammón fiainak földjét. Mert amikor feljött Egyiptomból, a pusztában bolyongott egészen a Vöröstengerig, és mikor Kádésba ért, követeket küldött Izráel Edóm királyához, ezzel az üzenettel: Hadd menjek át, kérlek, az országodon! De Edóm királya nem hallgatta meg. Majd Móáb királyához is küldött, de ő sem engedte át, és így Izráel ott maradt Kádésban. Amikor tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm földjét és Móáb földjét, és kelet felől érkezett Móáb országához, és ott táborozott az Arnónon túl. De nem lépték át Móáb határát, mert az Arnón Móáb határa. Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, kik ezt mondták neki: Kérlek, hadd vonuljak át országodon keresztül a magam helyére. De Szíhón nem hitt Izráelnek, hogy csak át akar vonulni az ő határán, hanem összegyűjtötte egész népét, és táborba szállt Jahcánál, és harcolt Izráel ellen. Az ÚR, Izráel Istene pedig Szíhónt és egész népét Izráel kezébe adta, és megverték őket, és elfoglalta Izráel az emóriaknak, ama föld lakóinak egész országát. Birtokba vették az emóriak egész határát az Arnóntól fogva Jabbókig és a pusztától a Jordánig. Ha tehát az ÚR, Izráel Istene maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, most te akarnád azt elfoglalni? Hát nem úgy van-e, hogy amit neked adott Kemós, a te istened, azt bírod? Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk, akiket az ÚR, a mi Istenünk űzött ki előlünk. És most vajon mennyivel vagy különb Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Vajon versengett-e ő Izráellel, és hadakozott-e valaha is ellenük? Míg Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban és az Arnón melletti városokban lakott háromszáz esztendőn át, miért nem foglaltátok el abban az időben? Én nem vétettem ellened, te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy hadakozol ellenem. Az ÚR a bíró, ítéljen ma Izráel és Ammón fiai között. De az ammóniak királya nem hallgatott Jefte üzenetére, amelyet küldött neki. Ekkor az ÚR lelke Jeftére szállt, és átment Gileádon és Manassén; átment GileádMicpén, és Gileád-Micpéből fölvonult Ammón fiai ellen. És fogadalmat tett Jefte az ÚRnak, ezt mondván: Ha mindenestül kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön elém házam ajtaján, mikor békével visszatérek az ammóniaktól, legyen az az ÚRé, feláldozom azt egészen elégő áldozatul. Felvonult hát Jefte Ammón fiai ellen, hogy harcoljon velük, az ÚR pedig a kezébe adta őket. Verte őket Aróértől fogva a Minnítbe vivő útig, húsz városon keresztül és egészen Ábél-Kerámimig. Nagy vérontás volt ez; így alázták meg Izráel fiai az ammóniakat. Mikor pedig Jefte Micpába ment a házához, íme, a leánya jött ki elébe dobokkal és táncoló sereggel. Ez volt az ő egyetlenje, mert kívüle nem volt sem fia, sem leánya. És mikor meglátta őt, megszaggatta ruháit, és ezt mondta: Ó, leányom, de megszomorítottál és megháborítottál engem! Mert fogadást tettem az ÚRnak, és nem vonhatom vissza. Ő pedig ezt mondta neki: Apám, ha fogadást tettél az ÚRnak, úgy cselekedjél velem, ahogy fogadtad, hiszen az ÚR megadta a bosszúállást ellenségeiden, az ammóniakon. Majd ezt mondta még apjának: Csak ezt az egyet tedd meg nekem: engedj el engem két hónapra, hadd menjek el, és vonulhassak félre a hegyekbe, hogy sírjak szüzességemen leánybarátaimmal együtt. Ő azt felelte: Menj! És elbocsátotta őt két hónapra. Ekkor ő és leánybarátai elmentek, és elsiratta leányságát a hegyek közt. A két hónap elteltével visszatért apjához, és az betöltötte a felőle tett fogadását, és ő soha nem ismert férfit. Azóta lett szokássá Izráelben, hogy évről évre elmennek Izráel leányai, hogy minden évben négy napig dicsőítsék a gileádi Jefte leányát. Az efraimi férfiak pedig összegyűltek, átmentek északra, és azt mondták Jeftének: Miért szálltál harcba az ammóniakkal anélkül, hogy hívtál volna bennünket is, hogy veled menjünk? Most azért rád gyújtjuk a házadat. Jefte ezt felelte nekik: Nagy viszálykodásom volt Ammón fiaival, nekem és népemnek; hívtalak benneteket, de nem szabadítottatok meg a kezükből. És amikor láttam, hogy nem akartok segíteni, kockára tettem saját életemet, és megtámadtam az ammóniakat, az ÚR pedig kezembe adta őket. Most miért jöttetek hát föl hozzám, hogy harcoljatok ellenem? Ekkor összegyűjtötte Jefte Gileád minden férfiát, megtámadta Efraimot, és megverték őket, mert azt mondták: Efraim szökevényei vagytok ti mind, akik Gileádban, Efraim és Manassé között laktok. Aztán elfoglalták a gileádiak Efraim előtt a Jordán gázlóit, és amikor az Efraim közül való menekülők azt mondták: „Hadd menjek át!”, azt kérdezték tőlük a gileádi férfiak: Efraimi vagy-e? Ha azt mondta, hogy nem, akkor felszólították: Mondd: sibbólet! És ha szibbóletet mondott, mert nem tudta helyesen kimondani, akkor fogták és megölték a Jordán gázlóinál. Így esett el abban az időben negyvenkétezer efraimi. Jefte hat esztendeig volt Izráel bírája. Azután meghalt a gileádi Jefte, és eltemették városában, Gileádban. Őutána a betlehemi Ibcán volt Izráel bírája. Neki harminc fia volt, és harminc leányát adta férjhez, s harminc leányt hozott fiainak, és hét esztendeig volt Izráel bírája. Azután meghalt Ibcán, és eltemették Betlehemben. Őutána a Zebulon nemzetségéből való Élón bíráskodott, és tíz esztendeig ítélte Izráelt. Azután meghalt a zebuloni Élón, és eltemették Ajjálónban, Zebulon földjén. Őutána pedig Abdón, a pirátóni Hillél fia bíráskodott Izráelben. Neki negyven fia és harminc unokája volt, akik hetven szamárcsikón nyargaltak. Nyolc esztendeig volt bírája Izráelnek. Azután meghalt Abdón, a pirátóni Hillél fia, és eltemették Pirátónban, Efraim földjén, az amálékiek hegyvidékén. Izráel fiai pedig újból gonoszul cselekedtek az ÚR szemében, azért az ÚR a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre. Élt ebben az időben egy férfi, aki Corából, Dán nemzetségéből való volt, név szerint Mánóah, akinek meddő volt a felesége, és nem szült. Egyszer az ÚR angyala megjelent az asszonynak, és azt mondta: Íme, most meddő vagy, nem szültél. De fogansz majd, és fiút szülsz. Azért most vigyázz magadra, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és semmi tisztátalant ne egyél. Mert íme, várandós leszel, és fiút szülsz, és ne érintse borotva a fejét, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek anyja méhétől fogva. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok kezéből. Az asszony elment, és elmondta a férjének: Isten embere jött hozzám, akinek olyan volt a tekintete, mint Isten angyalának, igen félelmetes, úgyhogy meg sem mertem kérdezni, hogy honnan való, és ő sem mondta meg nekem a nevét. Ezt mondta nekem: Íme, várandós leszel, és fiút fogsz szülni. Azért most se bort, se más részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig. Mánóah pedig az ÚRhoz könyörgött, és ezt mondta: Kérlek, URam, Istennek az az embere, akit ezelőtt küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel! Isten meghallgatta Mánóah kérését, és Isten angyala ismét eljött az asszonyhoz, amikor a mezőn volt, és férje, Mánóah nem volt vele. Akkor az asszony sietve elfutott, és elmondta a férjének: Íme, megjelent nekem az a férfi, aki a múltkor hozzám jött. Mánóah fölkelt, és elment felesége után. Amikor odaért ahhoz a férfihoz, azt mondta neki: Te vagy-e az, aki ezzel az asszonnyal beszéltél? Ő azt felelte: Én vagyok. Erre azt mondta Mánóah: Ha majd beteljesedik ígéreted, hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjünk vele? Az ÚR angyala pedig ezt mondta Mánóahnak: Mindattól, amit csak mondtam az asszonynak, őrizkedjék. Semmiből se egyen, ami bortermő szőlőből származik, és bort és más részegítő italt se igyon, és semmi tisztátalant ne egyen. Mindazt, amit parancsoltam neki, tartsa meg. Ekkor Mánóah ezt mondta az ÚR angyalának: Kérlek, hadd marasztaljunk még téged, hogy egy kecskegödölyét készíthessünk neked. De az ÚR angyala így szólt Mánóahhoz: Hiába marasztalnál itt, nem eszem a kenyeredből, és ha áldozatot akarsz készíteni, az ÚRnak áldozd azt. Mert nem tudta Mánóah, hogy az ÚR angyala az. Mánóah így szólt az ÚR angyalához: Mi a te neved, hogy ha majd beteljesedik ígéreted, tisztességgel illethessünk téged? Az ÚR angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem, amely olyan csodálatos? Mikor aztán vette Mánóah a kecskegödölyét és az ételáldozatot, és feláldozta azt egy kősziklán az ÚRnak, csodálatos dolgot tett ő Mánóahnak és feleségének a szeme láttára. Mert amikor a láng fölcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában fölszállt az ÚR angyala. Amikor Mánóah és felesége meglátta ezt, arccal a földre borultak. És többé nem jelent meg az ÚR angyala Mánóahnak és feleségének. Ekkor tudta meg Mánóah, hogy az ÚR angyala volt az. Ekkor Mánóah azt mondta feleségének: Bizony meg fogunk halni, mert láttuk Istent. De erre azt mondta neki a felesége: Ha az ÚR meg akart volna ölni minket, nem fogadta volna el kezünkből az elégő áldozatot és az ételáldozatot, és nem mutatta volna nekünk mindezeket, és nem hallhattunk volna ilyen dolgokat. Azután az asszonynak fia született, és elnevezte Sámsonnak. A gyermek fölnövekedett, és megáldotta őt az ÚR. És az ÚR lelke nyugtalanítani kezdte őt a Dán táborában, Corá és Estáól között. Sámson lement Timnába, és meglátott ott egy nőt a filiszteusok leányai között. Amikor hazament, elbeszélte ezt apjának és az anyjának, és azt mondta: Láttam egy nőt Timnában a filiszteusok leányai között, most azért vegyétek őt nekem feleségül. Erre azt mondta neki az apja és anyja: Hát nincsen nő a te rokonságodban és az én népem leányai között, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni? Sámson azonban így felelt apjának: Őt vedd el nekem, mert csak ő kedves a szememben. Apja és anyja pedig nem tudták, hogy az ÚRtól van ez, és csak ürügyet keres a filiszteusok ellen, mert abban az időben a filiszteusok uralkodtak Izráelen. Sámson elment apjával és anyjával együtt Timnába. Amikor a timnai szőlőhöz értek, íme, egy oroszlánkölyök jött ordítva eléje. Akkor megszállta őt az ÚR lelke, és úgy kettészakította azt, mintha csak egy kecskegödölyét szakított volna ketté, pedig semmi sem volt a kezében. De apjának és anyjának nem mondta el, hogy mit tett. Amikor megérkezett, beszélt a nővel, aki megtetszett neki. Mikor pedig egynéhány nappal azután visszatért, hogy őt hazavigye, letért, hogy megnézze az oroszlán tetemét. Hát, íme, egy raj méh és méz volt abban. Kiszedte azt a markába, és amint továbbhaladt, eszegetett belőle. Amikor hazaért apjához és anyjához, nekik is adott belőle, és ők is ettek. De nem mondta meg nekik, hogy egy oroszlán teteméből szedte ki a mézet. Azután apja elment ahhoz a nőhöz, és Sámson lakodalmat tartott ott az ifjak szokása szerint. Mikor pedig meglátták őt a filiszteusok, harminc társat adtak mellé, hogy Sámsonnal legyenek. Sámson ezt mondta nekik: Hadd adjak föl nektek egy találós kérdést. Ha megfejtitek nekem a lakodalom hét napja alatt és kitaláljátok, harminc inget és harminc öltözet ruhát adok nektek. De ha nem tudjátok megfejteni, ti adtok nekem harminc inget és harminc öltözet ruhát. Azok pedig ezt felelték neki: Add elő a találós kérdésed, hadd halljuk! Ő pedig ezt mondta nekik: Az evőből étek jött ki, az erősből édes jött ki. De nem tudták megfejteni a találós kérdést három nap alatt sem. Ezért hetednapon azt mondták Sámson feleségének: Vedd rá a férjedet, hogy fejtse meg nekünk a találós kérdést, mert különben megégetünk téged és apád háza népét. Vagy azért hívtatok ide minket, hogy koldussá tegyetek bennünket? És Sámson felesége sírt őelőtte, és ezt mondogatta: Mégiscsak gyűlölsz és nem szeretsz engem. Egy találós kérdést adtál fel népem fiainak, és nekem sem fejtetted meg. Ő pedig ezt felelte neki: Íme, még apámnak és anyámnak sem mondtam meg, hát neked mondanám meg? Ő pedig hét napon át sírdogált előtte, ameddig a lakodalom tartott. Végül a hetedik napon Sámson megmondta a megfejtést, mert folyton zaklatta. Ő pedig aztán elmondta azt népe fiainak. A város férfiai ezt mondták neki a hetedik napon, naplemente előtt: Mi édesebb a méznél, mi erősebb az oroszlánnál? Mire így válaszolt nekik: Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, találós kérdésemet ki nem találtátok volna. Ekkor felindította őt az ÚR lelke, elment Askelónba, és megölt közülük harminc férfit, elvette ruhájukat, és azoknak adta ezeket a ruhákat, akik a találós kérdést megfejtették. És haragra gyúlva elment apja házához. Sámson felesége pedig férjhez ment Sámson egyik társához és barátjához. Néhány nap múlva történt, a búzaaratás idején, hogy meglátogatta Sámson a feleségét. Egy kecskegödölyét vitt neki, és ezt mondta: Bemegyek a feleségemhez a hálóházába. De nem hagyta őt bemenni az asszony apja. Ezt mondta az apósa: Azt gondoltam, hogy nagyon meggyűlölted őt, ezért hozzáadtam feleségül egyik társadhoz. De hát a húga nem szebb-e, mint ő? Legyen helyette most ő a tied. Sámson ezt felelte neki: Teljesen igazam lesz most a filiszteusokkal szemben, ha kárt okozok nekik. Azért elment Sámson, összefogott háromszáz rókát, csóvákat készített, a rókák farkait egymáshoz kötözte, és egy-egy csóvát tett minden két rókának a farka közé. Majd meggyújtotta a csóvákat, és beeresztette azokat a filiszteusok gabonájába. Így gyújtotta föl a kévéket, az álló vetéseket, sőt a szőlőket és az olajfaerdőket is. Akkor azt kérdezték a filiszteusok: Ki tette ezt? És ezt mondták egymásnak: Sámson, a timnai ember veje, mert az elvette tőle a feleségét és az ő társának adta. Ezért fölvonultak a filiszteusok, és megégették az asszonyt és az apját. Sámson pedig ezt mondta nekik: Ámbár ezt cselekedtétek, mégsem nyugszom meg addig, míg bosszúmat ki nem töltöm rajtatok. És megverte őket keményen, válluktól tomporukig, és lement, és Étámban, a sziklabarlangban lakott. A filiszteusok pedig fölmentek, megszállták Júdát, és Lehiben telepedtek le. Akkor azt kérdezték tőlük a júdai férfiak: Miért jöttetek föl ellenünk? Azok pedig ezt felelték: Sámsont megkötözni jöttünk föl, hogy úgy bánjunk vele, ahogy ő bánt mivelünk. Ekkor háromezer ember ment oda Júdából Étámba a sziklabarlanghoz, és ezt mondták Sámsonnak: Nem tudod-e, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig ezt felelte nekik: Ahogy ők bántak velem, én is úgy bántam velük. Erre azt mondták neki: Azért jöttünk le, hogy megkötözzünk, és a filiszteusok kezébe adjunk. Sámson pedig ezt mondta nekik: Esküdjetek meg nekem, hogy nem rohantok rám. Azok így feleltek neki: Nem! Csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de nem ölünk meg! Azután megkötözték őt két új kötéllel és elvezették a kőszikláról. Amikor Lehi felé közeledett, és a filiszteusok már ujjongva jöttek elébe, felindította őt az ÚR lelke, és olyanok lettek a karján levő kötelek, mint a lenszálak, amelyeket megperzselt a tűz, és lemállottak a kötések a kezéről. Talált egy nyers szamárállcsontot, kinyújtotta érte kezét, fölvette, és agyonvert vele ezer embert. Ezt mondta Sámson: Egy szamár állcsontjával seregeket seregre, egy szamár állcsontjával ezer férfit vertem le. Amikor ezt elmondta, eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak. Azután nagyon megszomjazott, és így kiáltott az ÚRhoz: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet, és most mégis szomjan kell halnom, vagy a körülmetéletlenek kezébe esnem?! Akkor meghasította Isten az állcsontban levő zápfogat, és víz fakadt belőle. Ő pedig ivott, ereje visszatért, és megéledt. Ezért nevezik a Kiáltó-forrásnak azt a helyet Lehiben mind e mai napig. Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében. Majd elment Sámson Gázába, meglátott ott egy parázna asszonyt, és bement hozzá. Amikor megmondták a gázabelieknek, hogy odament Sámson, körülvették a helyet, és egész éjszaka vártak rá a város kapujában, és csöndben voltak egész éjjel, mert azt gondolták: Virradatig várunk, s ha világos lesz, megöljük őt. Sámson éjfélig aludt. Éjfélkor pedig fölkelt, megfogta a város kapujának szárnyait, s a kapufélfákkal és a zárakkal együtt kiszakította azokat, vállaira vette, és fölvitte a hegy tetejére, amely Hebrónnal szemben áll. Történt ezután, hogy a Szórék völgyében megszeretett egy asszonyt, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok fejedelmei fölmentek ehhez, és azt mondták neki: Kérdezd ki őt, és tudd meg, miben áll a nagy ereje, és hogyan kerekedhetnénk fölé, hogy megkötözzük és megkínozzuk. Akkor mindegyikünk ad neked ezeregyszáz ezüstsékelt. Delila ezt mondta Sámsonnak: Mondd meg nekem, miben van a te nagy erőd, és mivel kellene téged megkötözni, hogy megkínozhassanak. Sámson így felelt neki: Ha megkötöznek hét nyers ínnal, amelyek még nem száradtak ki, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint a többi ember. Akkor hoztak az asszonynak a filiszteusok fejedelmei hét nyers inat, amelyek még nem száradtak ki, és megkötözte őt azokkal. Némelyek pedig ott álltak lesben, és vártak nála a hálókamrában. Akkor így kiáltott neki az asszony: Rajtad a filiszteusok, Sámson! És ő elszakította az inakat, ahogy a kócmadzag szakad el, ha tűz éri. Így nem tudódott ki, hogy miben van az ereje. Delila akkor ezt mondta Sámsonnak: Íme, rászedtél, és hamis dolgot mondtál nekem. Most igazán mondd meg, hogy mivel lehet megkötözni téged! Ő pedig ezt felelte: Ha erősen megkötöznek új kötelekkel, amelyekkel még semmi dolgot sem végeztek, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más. Delila erre új köteleket szerzett, és megkötözte őt velük, és ezt mondta neki: Rajtad a filiszteusok, Sámson! (Mert némelyek ott leselkedtek utána a hálókamrában.) De ő letépte a köteleket a karjairól, mint a cérnaszálat. Delila ekkor így szólt hozzá: Meddig szedsz még rá, és mondasz hamis dolgot nekem? Mondd meg egyszer már, mivel lehet megkötözni?! Ő pedig ezt felelte neki: Ha összeszövöd a fejemnek hét hajfonatát a szövőszék fonalával. Erre ő szöggel is rögzítette, és ezt kiáltotta: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Ő pedig fölébredt álmából, s kitépte a sarokszöget és a szövőfonalat. Ekkor azt mondta neki Delila: Hogyan mondhatod: „Szeretlek téged”, ha a szíved nincs velem? Immár háromszor szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd. Mikor aztán mindennap zaklatta szavaival és gyötörte őt, halálosan belefáradt a lelke, és teljes szívét kitárta előtte, és elmondta: Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek vagyok szentelve anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, eltávozik tőlem az erőm, elerőtlenedem, és olyan leszek, mint bármelyik ember. Amikor Delila látta, hogy teljes szívét kitárta előtte, elküldött, és elhívatta a filiszteusok fejedelmeit, és ezt üzente: Jöjjetek föl még ez egyszer, mert teljes szívét kitárta nekem. Erre fölmentek hozzá a filiszteusok fejedelmei, és a pénzt is fölvitték a kezükben. Akkor elaltatta őt a térdein, előhívott egy férfit, lenyíratta a hét hajfonatát, és kínozni kezdte; de már elhagyta őt az ereje. Ekkor ezt kiáltotta ismét: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Erre fölserkent álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, és lerázom a kötelékeket. Mert még nem tudta, hogy az ÚR eltávozott tőle. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Ott megkötözték két vaslánccal, és őrölnie kellett a foglyok házában. De a haja újra nőni kezdett, miután megnyírták. Amikor a filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy istenüknek, Dágónnak nagy áldozatot mutassanak be, és hogy örvendezzenek, azt mondták: Kezünkbe adta istenünk Sámsont, az ellenségünket. És mikor látta őt a nép, dicsérték istenüket, és azt mondogatták: Kezünkbe adta istenünk az ellenségünket, földünk pusztítóját, azt, aki oly sokat megölt közülünk! Mikor pedig megvidámult a szívük, ezt mondták: Hívjátok elő Sámsont, hadd játsszék előttünk. Előhívták Sámsont a foglyok házából, hogy játékával mulattassa őket, és odaállították az oszlopok közé. Sámson pedig azt mondta a fiúnak, aki kézen fogva vezette: Engedj el, hadd fogjam meg az oszlopokat, amelyek a házat tartják, és hadd támaszkodjam hozzájuk. A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, ott volt a filiszteusok valamennyi fejedelme, és a tetőzeten is sokan, csaknem háromezer férfi és asszony, Sámson játékának a nézői. Ekkor Sámson az ÚRhoz kiáltott, és ezt mondta: Uram Isten, kérlek, emlékezzél meg rólam, és erősíts meg engem csak még ez egyszer, ó, Istenem! Hadd álljak bosszút a filiszteusokon szemem világáért! És átfogta Sámson a két középső oszlopot, amelyeken a ház nyugodott, egyiket a jobb, másikat a bal kezével, és nekik feszült. Majd ezt mondta: Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal! Ekkor nagy erővel megrántotta az oszlopokat, és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, amely abban volt. Így többet megölt halálával, mint amennyit életében. Azután lementek a testvérei és apjának egész háznépe, és elvitték őt és hazatérve eltemették Corá és Estáól között, apjának, Mánóahnak a sírjába, miután húsz esztendeig volt Izráel bírája. Volt egy Efraim hegyvidékéről való, Míká nevű férfi. Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amelyet elvettek tőled, és amely miatt átkozódtál fülem hallatára, íme, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az ÚR, fiam! És ő visszaadta az ezeregyszáz ezüstöt az anyjának, aki ekkor azt mondta: Teljesen odaszentelem az ÚRnak a fiamért, hogy egy faragott és öntött bálványszobrot készítsenek belőle. Most ezért visszaadom azt neked. De ő megint átadta a pénzt az anyjának. Az anyja elvett belőle kétszáz ezüstöt, és odaadta az ötvösnek, s az készített belőle egy faragott és öntött bálványt. Ez azután Míká házába került. Ennek a férfinak, Míkának volt egy házitemploma, ahol éfódot és házibálványt készített. Fölszentelte az egyik fiát, és ő lett a papja. Abban az időben nem volt király Izráelben, és mindenki azt cselekedte, ami jónak tűnt a maga szemében. Volt egy ifjú lévita a júdai Betlehemből, Júda nemzetségéből, aki ott élt jövevényként. Ez az ember elment a júdai Betlehem városából, hogy ott telepedjen le, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott vándorlása közben Efraim hegyvidékére, Míká házához. Míká azt kérdezte tőle: Honnan jössz? Ő így felelt: Lévita vagyok a júdai Betlehemből, és járok-kelek, míg alkalmas helyet találok valahol. Míká ezt mondta neki: Maradj nálam, és légy nekem atyám és papom! Én pedig esztendőnként tíz ezüstöt, egy rend ruhát és eledelt adok neked. És a lévita elszegődött. Tetszett neki, hogy ott maradjon annál a férfinál. Az pedig úgy tekintette őt, mint a saját fiát. Míká tisztébe avatta a lévitát, s így az ifjú a papjává lett, és házánál maradt. Míká ezt mondta: Most tudom, hogy jót tesz majd velem az ÚR, mert egy lévita lett a papom. Abban az időben nem volt király Izráelben, és ezekben a napokban keresett magának örökséget Dán nemzetsége, ahol lakjék, mert mindeddig nem jutott neki osztályrész Izráel törzsei között. Dán fiai elküldtek a háznépükből öt férfit, vitéz férfiakat a saját határaikból, Corából és Estáólból, hogy kémleljék ki és nézzék meg jól a vidéket. Azt mondták nekik: Menjetek el, kémleljétek ki a földet. Mikor elérkeztek Efraim hegyvidékére, Míká házához, ott megszálltak. Amikor Míká házánál voltak, megismerték az ifjú lévita hangját. Odamentek hozzá, és megkérdezték: Ki hozott téged ide? Mit csinálsz itt, és mi járatban vagy? Ő pedig ezt felelte nekik: Ezt meg ezt cselekedte velem Míká, és fölfogadott engem, és papjává lettem. Erre ezt mondták neki: Kérdezd meg Istentől, hadd tudjuk meg, hogy szerencsés lesz-e az utunk, amelyen járunk! A pap ezt felelte nekik: Menjetek el békességgel. Gondja van az ÚRnak arra az útra, amelyen jártok. Elment az öt férfi, és Lajisba érkeztek. Látták a benne levő népet, hogy minden félelem nélkül élnek, a szidóniak szokása szerint, csendesen és biztonságosan, és nincs senki, aki bántaná őket az országban, vagy úr volna fölöttük. Távol vannak a szidóniaktól, és nincs senkivel semmi dolguk. Amikor visszatértek testvéreikhez Corába és Estáólba, azok megkérdezték tőlük: Mi jóval jártatok? Így válaszoltak: Keljetek föl, és vonuljunk föl ellenük, mert láttuk a földet, hogy igen jó. Ti még veszteg ültök? Ne halogassátok az indulást, menjetek, és vegyétek birtokba azt a földet! Ha odaértek, biztonságban élő néphez érkeztek, és a tartomány tágas. Kezetekbe adta azt Isten, s olyan hely az, ahol a világon semmi sem hiányzik. Elment tehát onnan Dán nemzetségéből, Corából és Estáólból hatszáz fölfegyverzett férfi. Fölvonultak, és tábort ütöttek Kirjat-Jeárimnál Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának mind e mai napig. Ez Kirjat-Jeárim mögött van. Onnan fölvonultak Efraim hegyvidékére, és Míká házába mentek. Ekkor megszólalt az az öt férfi, aki elment kikémlelni Lajis földjét. Ezt mondták testvéreiknek: Tudjátok-e, hogy ebben a házban éfód és teráf, faragott és öntött házibálvány-szobor van? Gondoljátok végig, hogy mit kell tennetek. Erre betértek oda, s az ifjú lévitához mentek Míká házában, és békességgel köszöntötték. A hatszáz fegyveres férfi pedig, akik Dán fiai közül valók voltak, elállta a kapu bejáratát. És az az öt férfi, aki a föld kikémlelésére ment oda azelőtt, amikor fölment és megérkezett oda, magához vette a faragott szobrot, az éfódot, a teráfot és az öntött bálványt. A pap pedig ott állt a kapu előtt a hatszáz fölfegyverzett férfival. Mikor pedig ezek bementek Míká házába, és magukhoz vették a faragott szobrot, az éfódot, a teráfot és az öntött bálványt, azt kérdezte tőlük a pap: Mit műveltek? Ők pedig ezt felelték: Hallgass, tedd kezedet a szádra, jöjj el velünk, és légy nekünk atyánk és papunk! Melyik jobb, hogy egy ember házának légy a papja, vagy hogy Izráelben egy nemzetségnek és háznépnek? Ezen a pap szívből örvendezett, és elvitte az éfódot, a teráfot és a faragott bálványszobrot, és a nép közé ment velük. Azután megfordultak és elvonultak, maguk előtt küldve a gyermekeket, a jószágot és értékes holmijaikat. Mikor pedig már messze jártak Míká házától, a Míká házának szomszédságában lakó férfiak összegyűltek, és utánamentek Dán fiainak, és kiáltoztak utánuk. Azok pedig visszafordultak, és ezt mondták Míkának: Mit akarsz, hogy így seregbe gyűltetek? Ő ezt felelte: Elvettétek isteneimet, amelyeket készíttettem, és a papomat, és elmentetek; hát mi egyebem van még? Mégis azt kérdezitek, mi bajom van? Dán fiai azt felelték neki: Egy szót se szólj, hogy rátok ne rontsanak e felbőszített emberek, és el ne veszítsd a magad és háznéped életét! Azután elmentek Dán fiai a maguk útján, s mikor Míká látta, hogy azok erősebbek nála, megfordult, és visszatért a házához. Ők pedig elvitték, amiket Míká készíttetett, és a papot, aki nála volt, és Lajis ellen vonultak, a nyugalomban és biztonságban élő nép ellen, kardélre hányták őket, és fölperzselték a várost. Nem volt senki, aki megmentette volna őket, mert messze voltak Szidóntól, és semmi dolguk sem volt senkivel; Lajis pedig Bét-Rehób völgyében feküdt. Itt építették újjá a várost, és megtelepedtek benne. A várost Dánnak nevezték atyjuknak, Dánnak nevéről, aki Izráel szülötte volt. Azelőtt Lajis volt a város neve. Azután fölállították maguknak Dán fiai a faragott bálványszobrot, és Manassé fiának, Gérsómnak a fia, Jónátán és az ő fiai voltak a papok Dán nemzetségében egészen az ország népének fogságba viteléig. Így állították föl maguknak a Míká által készített faragott bálványt, és ott állt az, amíg az Isten háza Silóban volt. Ugyanebben az időben, amikor nem volt király Izráelben, jövevényként tartózkodott az Efraim hegyvidékének szélén egy lévita. Ez másodfeleséget vett magának a júdai Betlehemből. Másodfelesége azonban paráznaságot követett el nála, majd elment tőle apja házához, a júdai Betlehembe, és ott maradt négy hónapig. Ekkor fölkelt a férje, utánament, hogy lelkére beszéljen, és visszavigye. Szolgája és egy pár szamár volt vele. Az pedig bevezette őt apja házába. Mikor meglátta őt a leány apja, örvendve eléje ment. Mivel apósa, a leány apja tartóztatta, három napig nála maradt, és ettek, ittak, és ott is töltötték az éjszakát. Amikor a negyedik napon korán reggel fölkeltek, és fölkészült, hogy elmenjen, azt mondta a leány apja a vejének: Gyűjts erőt egy falat kenyérrel, azután menjetek el! Erre leültek mindketten, és együtt ettek és ittak. Majd ezt mondta neki a leány apja: Gondold meg, aludj itt az éjjel, és légy vidám. Mikor pedig fölkelt a férfi, hogy elmenjen, addig marasztalta az apósa, hogy ott maradt megint éjszakára. Azután fölkelt az ötödik napon jókor reggel, hogy elmenjen, de azt mondta a leány apja: Gyűjts erőt, kérlek. És addig mulatoztak, amíg lehanyatlott a nap. Így ettek együtt mindketten. Ekkor fölkelt a férfi, és menni készült másodfeleségével és a szolgájával. De az apósa, a leány apja, így szólt hozzá: Íme, a nap már lehanyatlik, hogy beesteledjék, azért aludjatok itt. Íme, nyugalomra hajlik a nap, aludj itt, és légy vidám. Holnap aztán készüljetek föl jókor reggel az utatokra, és menj el a sátradba. De a férfi nem akart ott aludni. Fölkelt és elment. Egészen Jebúszig, azaz Jeruzsálemig jutott. Egy pár megterhelt szamár és a másodfelesége volt vele. Mikor pedig Jebúsz mellett voltak, a nap már igen lehanyatlott, és azt mondta a szolga urának: Jöjj, térjünk be ide, a jebúsziak városába, és szálljunk meg ott. Ura azt felelte: Ne térjünk be idegenek városába, ahol senki sincs Izráel fiai közül, inkább menjünk el Gibeáig. Majd ezt mondta a szolgájának: Siess, és menjünk e két hely valamelyikébe, s vagy Gibeában, vagy Rámában szálljunk meg. Továbbhaladtak tehát, és elmentek onnan. A nap a benjámini Gibea mellett ment le fölöttük. Akkor befordultak, hogy bemenjenek, és megszálljanak Gibeában. Amikor a lévita bement, leült a város piacán, mert nem volt senki, aki éjszakára behívja őket a házába. És íme, egy öregember jött a munkából a mezőről késő este. Ez a férfi az Efraim hegyvidékéről való volt, csak jövevény volt Gibeában, míg a helység lakói benjáminiak voltak. Amikor fölemelte tekintetét, és meglátta az utast a város piacán, azt kérdezte tőle: Hová mész, és honnan jössz? Ő pedig így felelt: A júdai Betlehemből az Efraimhegyvidék széléig megyünk, mert odavaló vagyok. A júdai Betlehemben jártam, és most az ÚR házához megyek, és nincs senki, aki a házába fogadna. Pedig szalmánk és abrakunk is van szamaraink számára, és kenyerem és borom is van magamnak, szolgálólányodnak és ennek az ifjúnak, aki szolgáddal van, úgyhogy semmiben sem szűkölködünk. Ekkor ezt mondta az öregember: Békesség neked! Mindarra, amiben csak szűkölködsz, nekem lesz gondom. Csak nem fogsz itt az utcán hálni?! És elvezette házához, és abrakot adott a szamarainak. Azután megmosták a lábukat, és ettek és ittak. Miközben ők benn jól érezték magukat, íme, a város férfiai, elvetemült emberek, a Beliál fiai körülvették a házat, és az ajtót döngetve azt mondták az öregembernek, a ház urának: Hozd ki azt a férfit, aki házadhoz jött, hadd ismerjük meg őt! Erre kiment hozzájuk az a férfi, a ház ura, és azt mondta nekik: Ne, testvéreim, ne tegyetek rosszat! Mivel ez a férfi az én házamhoz jött, ne kövessetek el ilyen alávalóságot. Íme, itt van hajadon leányom és a férfi másodfelesége, kihozom őket nektek, őket nyomorgassátok, és tegyetek velük azt, amit csak akartok, csak e férfival ne cselekedjétek azt az alávaló dolgot. A férfiak azonban nem is akartak hallgatni rá. Ekkor kézen fogta a másodfeleségét, és kivitte nekik az utcára. Ezek pedig megszeplősítették őt, és gonoszul éltek vele egész éjszaka reggelig, és csak amikor föltetszett a hajnal, akkor bocsátották el. Az asszony virradat előtt távozott, és reggel ott rogyott össze annak a férfinak a háza ajtajánál, amelyben az ura volt reggelig. Mikor pedig fölkelt az ő ura reggel, és kinyitotta a ház ajtaját, és kiment, hogy útnak induljon, íme, az asszony, a másodfelesége ott feküdt elterülve a ház ajtaja előtt, és kezei a küszöbön. Ezt mondta neki: Kelj föl, és menjünk el! De az nem felelt neki. Ekkor föltette őt a szamárra, útnak indult, és elment a hazájába. Amikor hazaért, kést vett elő, fogta másodfeleségét, és tagról tagra szétvagdalta őt tizenkét darabra, és szétküldte Izráel minden határába. Mindenki, aki ezt látta, azt mondta: Nem történt még ilyen, és nem látott senki ehhez hasonló dolgot, mióta csak feljöttek Izráel fiai Egyiptom földjéről, mind e mai napig! Gondolkodjatok e dolog felől, tartsatok tanácsot, és beszéljétek meg. Erre Izráel fiai mindnyájan kivonultak, és összegyülekezett a nép az ÚRhoz Micpába, egy emberként, Dántól Beérsebáig, még Gileád földjéről is. Az egész népnek, Izráel minden törzsének vezetői megjelentek Isten népének gyülekezetében, amelyben négyszázezer fegyverforgató gyalogos volt. Meghallották azonban a benjáminiak, hogy Izráel fiai fölvonultak Micpába. Izráel fiai ekkor azt mondták: Mondjátok meg, hogy hogyan történt ez a gonoszság? A megölt asszony férje, a lévita így felelt: A benjámini Gibeába mentem, én és a másodfeleségem, hogy ott megszálljak. A gibeai férfiak ellenem támadtak, és körülvették miattam a házat éjjel. Engem akartak megölni, de aztán a másodfeleségemet nyomorgatták meg annyira, hogy belehalt. Ekkor fogtam a másodfeleségemet, szétvagdaltam, és szétküldtem Izráel örökségének minden tartományába, mert utálatosságot és gyalázatos dolgot követtek el Izráelben. Ti itt mindnyájan Izráel fiai vagytok, szóljatok hát hozzá, és tartsatok tanácsot erről. Ekkor egy emberként felállt az egész nép, és ezt mondta: Senki se menjen közülünk a sátrába, és senki se térjen haza. Mert most ezt tesszük Gibea ellen: sorsot vetünk rá. Izráel minden nemzetségéből kiválasztunk tíz férfit száz közül, és százat ezer közül, és ezret tízezer közül, hogy szerezzenek élelmet a hadinépnek, hogy az elmenjen, és a benjámini Gibeával elbánjon gonoszsága szerint, amelyet elkövetett Izráelben. Össze is gyűlt egy emberként minden izráeli férfi a város alatt. Izráel nemzetségei követeket küldtek Benjámin egész törzséhez ezzel az üzenettel: Micsoda gaztett történt nálatok? Most hát adjátok ki azokat az elvetemült gibeai férfiakat, hogy megöljük őket, és kitakarítsuk a gonoszt Izráelből. De Benjámin fiai nem akartak hallgatni testvéreiknek, Izráel fiainak szavára, hanem egybegyűltek a városokból Gibeába, hogy kimenjenek harcolni Izráel fiai ellen. Azon a napon Benjámin fiai, akik följöttek a városokból, huszonhatezer fegyverforgató férfit számláltak Gibea lakóin kívül, akik szám szerint hétszázan voltak, mind válogatott férfiak. Ebből az egész népből volt hétszáz válogatott férfi, akik balkezesek voltak. Ezek a parittyával hajszálpontosan találtak, és sohasem hibáztak. Az izráeliek pedig, Benjámin fiain kívül, szám szerint négyszázezren voltak, fegyverforgató emberek, és mind hadakozó férfiak. Ekkor fölkeltek, és fölmentek Bételbe. És azt kérdezték Istentől Izráel fiai: Ki vonuljon föl közülünk elsőként, hogy megütközzék a benjáminiakkal? Az ÚR azt mondta: először Júda. Fölkeltek azért Izráel fiai reggel, és táborba szálltak Gibea előtt. Elindultak tehát Izráel férfiai Benjámin ellen, és csatarendbe álltak ellenük Gibeánál. Benjámin fiai is kivonultak Gibeából, és aznap huszonkétezret terítettek földre Izráel fiai közül. De a nép, Izráel férfiai, fölbátorodtak, és újra csatarendbe álltak ugyanazon a helyen, amelyen az előző napon sorakoztak föl. Fölmentek Izráel fiai, és ott sírtak az ÚR előtt egész estig, és megkérdezték az URat: Vajon harcba szálljak-e újból testvérem, Benjámin fiai ellen? Az ÚR pedig azt felelte: Vonuljatok föl ellene! Amikor Izráel fiai másnap fölvonultak Benjámin fiai ellen, kijött eléjük Benjámin Gibeából, és Izráel fiai közül még tizennyolcezer fegyverforgató embert a földre terített. Ekkor fölment Bételbe Izráel minden fia és az egész nép, és sírtak. Ott maradtak az ÚR színe előtt, és böjtöltek aznap egész estig, és égőáldozatot és hálaáldozatot mutattak be az ÚR színe előtt. És megkérdezték Izráel fiai az URat – mert ott volt abban az időben Isten szövetségének a ládája, és Fineás, Áron fiának, Eleázárnak a fia szolgált körülötte abban az időben –, mondván: Vajon még egyszer kivonuljak-e harcolni testvérem, Benjámin ellen, vagy pedig abbahagyjam? Az ÚR azt mondta: Vonulj ki, mert holnap kezedbe adom őket! Azután csapatokat állított lesbe Izráel Gibea ellen körös-körül. Majd fölvonultak Izráel fiai Benjámin fiai ellen harmadnapon, és felálltak Gibea ellen úgy, mint azelőtt. Benjámin fiai kivonultak a nép ellen, és így elszakadtak a várostól; elkezdték a népet vágni és ölni, mint azelőtt a nyílt mezőn és a két országúton, amelyek közül az egyik Bételbe, a másik pedig Gibea felé vezet, és már megöltek mintegy harminc férfit Izráelből. Ekkor Benjámin fiai már ezt gondolták: Megverjük őket megint, mint először. Izráel fiai pedig azt mondták: Fussunk el az országút felé, és szakítsuk el őket a várostól! Ekkor Izráel fiai mind elhagyták a helyüket, és Baal-Támárnál álltak hadrendbe. A lesben álló izráeliek pedig előtörtek rejtekhelyeikből Maareh-Gebából. Ekkor az egész Izráelből tízezer válogatott férfi tört Gibea ellen, nekifeszültek a harcnak, de amazok észre sem vették, hogy veszedelemben forognak. Ilyen vereséget mért az ÚR Benjáminra Izráel előtt, és Izráel fiai azon a napon huszonötezer-egyszáz férfit pusztítottak el Benjámin kardforgató fiai közül. Benjámin fiai tehát látták, hogy megverik őket, mivel az izráeli férfiak csak azért engedtek hátrálva a benjáminiaknak, mert bíztak a lesben állókban, akiket Gibeánál helyeztek el. A lesben állók elősiettek, és betörtek Gibeába, és kardélre hányták az egész várost. Abban egyeztek meg Izráel férfiai a lesben állókkal, hogy azok majd erős füstfelleget bocsátanak föl a városból. Mikor aztán az izráeli férfiak visszafordultak harc közben, és Benjámin megkezdte az öldöklést, és leölt mintegy harminc férfit Izráelből, és már azt gondolta magában: „Bizony megverjük őket, mint az első ütközetben”, éppen akkor kezdett jelként fölszállni a városból a füstoszlop. Mikor aztán Benjámin hátratekintett, látta, hogy íme, a város lángja már az eget éri. Ekkor Izráel fiai megfordultak, Benjámin fiai pedig megrettentek, mert most látták csak, hogy rajtuk a veszedelem. És elfutottak Izráel férfiai elől a pusztába vivő útra. De a harc ott is utolérte őket, és a városból kijövők is ölték a városból jövőket. Körülvették Benjámint, üldözték őt s tiporták pihenő nélkül, egészen messze Gibeától kelet felé. A benjáminiak közül tizennyolcezer ember esett el, mindnyájan vitéz férfiak. Ekkor megfordultak, és a pusztába menekültek, Rimmón sziklájához. De az utakon még megöltek közülük ötezer embert, és azután egész Gidómig mentek utánuk, és megöltek közülük még kétezer embert. Összesen tehát huszonötezer benjámini esett el azon a napon, akik mindannyian kardforgató vitéz férfiak voltak. De hatszáz férfi más irányba fordult, és elmenekült a pusztába Rimmón kőszálához, és ott is maradt Rimmón szikláján négy hónapig. Az izráeli férfiak pedig visszatértek Benjámin fiai ellen, és kardélre hánytak a városokban az emberektől az állatokig mindent, amit csak találtak. Az ott lévő városokat pedig mind fölégették. Izráel fiai megesküdtek Micpában: Senki sem adja közülünk a leányát feleségül benjámininak. És a nép elment Bételbe, és ott volt egész estig Isten színe előtt, és fennhangon, nagy sírással sírt. Ezt mondták: Ó, URam, Izráel Istene! Miért van Izráelben, hogy ma Izráelből egy nemzetség hiányzik? S másnap reggel fölkelt a nép, oltárt épített ott, és egészen elégő áldozatot és hálaadó áldozatot mutatott be. Majd azt mondták Izráel fiai: Van-e valaki, aki nem jött föl a gyülekezetbe Izráel törzsei közül az ÚRhoz? Mert egykor nagy esküvéssel fogadták meg, hogy aki nem jön föl az ÚRhoz Micpába, az mindenképp haljon meg. Izráel fiai ugyanis megszánták testvérüket, Benjámint, és azt mondták: Kivágatott ma egy törzs Izráelből. Mit cselekedjünk azokkal, akik megmaradtak, hogy feleséget kaphassanak? Mert mi megesküdtünk az ÚRra, hogy nem adjuk nekik feleségül a leányainkat. Ekkor ezt mondták: Van-e valaki Izráel törzsei közül, aki nem jött föl az ÚRhoz Micpába? És íme, Jábés-Gileádból nem jött föl senki a gyülekezet táborába. Mert mikor számba vették a népet, kitűnt, hogy nem volt ott senki Jábés-Gileád lakosai közül. Ekkor elküldött a gyülekezet oda tizenkétezer harcban edzett férfit, és ezt parancsolták nekik: Menjetek el, és hányjátok kardélre Jábés-Gileád lakóit, még az asszonyokat és a gyermekeket is! Ezt tegyétek: minden férfit és minden olyan asszonyt, aki már férfival hált, öljetek meg. Találtak azonban Jábés-Gileád lakói között négyszáz szűz leányt, akik még nem ismertek férfit, nem háltak senkivel, és ezeket elvitték a táborba, Silóba, amely Kánaán földjén volt. És követeket küldött az egész gyülekezet, és üzent Benjámin fiainak, akik a Rimmón szikláján voltak, és békességet ígértek nekik. Így tért vissza abban az időben Benjámin, és nekik adták feleségül azokat, akiket meghagytak a jábés-gileádi nők közül. De így sem jutott nekik elég. A nép bánkódott Benjámin miatt, hogy az ÚR ilyen rést ütött Izráel törzsein. Akkor azt mondták a gyülekezet vénei: Mit tegyünk, hogy a többiek is feleséget kapjanak? Mert Benjáminból kipusztultak az asszonyok. Ezt mondták: Benjámin birtoka örökség szerint azoké, akik megmaradtak, mert nem szabad Izráelben egy törzsnek sem eltöröltetnie. De mi nem adhatunk nekik feleséget leányaink közül, mert így esküdtek meg Izráel fiai: Átkozott, aki feleséget ad egy benjámininak! Ekkor ezt mondták: Íme, az ÚRnak esztendőnként való ünnepnapja lesz most Silóban, amely északra van Bételtől, kelet felé a Bételtől Sikem felé vivő országút mellett, Lebónától pedig délre. Ezt parancsolták tehát Benjámin fiainak: Menjetek el, és leselkedjetek a szőlőkben. Ha látjátok, hogy jönnek Siló leányai, hogy táncoljanak a körtáncban, jöjjetek elő a szőlőkből, és ragadjon el magának mindenki feleséget Siló leányai közül, és menjetek el Benjámin földjére. Ha aztán apjuk vagy testvéreik hozzánk jönnek perelni, akkor azt mondjuk nekik: Könyörüljetek rajtuk érettünk, hiszen nem hozhattunk mindegyiknek feleséget a háborúból, és mivel nem ti adtátok nekik, most nem terhel vétek benneteket. Így is cselekedtek Benjámin fiai, és feleséget szereztek számuknak megfelelően a táncolók közül úgy, hogy elrabolták őket. Azután elmentek, hazatértek örökségükbe, fölépítették a városokat, és azokban laktak. Izráel fiai pedig eltávoztak onnan abban az időben, mindegyik a maga törzséhez és háznépéhez. Elment onnan mindenki a maga örökségébe. Ebben az időben nem volt király Izráelben, azért mindenki azt tette, ami jónak tűnt neki a maga szemében. Abban az időben történt, amikor a bírák ítélkeztek az országban, hogy éhség támadt a földön. Ezért elment a júdai Betlehemből egy férfi a feleségével és két fiával, hogy Móáb mezején lakjék. A férfi neve Elimelek volt, a feleségéé Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a júdai Betlehemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. Azután meghalt Elimelek, Naomi férje, és ő ott maradt két fiával. Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá, a másiknak Ruth volt a neve. Mintegy tíz esztendeig laktak ott. Meghaltak ők is mind a ketten: Mahlón és Kiljón is. Így az asszony két fia és a férje nélkül maradt. Útra kelt azért a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert hallotta Móáb mezején, hogy meglátogatta az ÚR a népét, és kenyeret adott nekik. Elhagyta tehát azt a helyet, ahol élt, két menyével együtt. Így indultak útnak, hogy visszatérjenek Júda földjére. Naomi azt mondta a két menyének: Menjetek, térjen vissza mindegyikőtök az anyja házához. Cselekedjék az ÚR irgalmasságot veletek, úgy, ahogy ti cselekedtetek a megholtakkal és énvelem! Adja meg az ÚR nektek, hogy nyugalmat találjon mindegyikőtök a férje házában! Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak. Ők azt mondták neki: Bizony mi elmegyünk veled együtt a te népedhez! Naomi erre ezt mondta: Térjetek vissza, leányaim! Miért jönnétek velem? Hát ugyan vannak-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lehetnének? Térjetek vissza, leányaim! Menjetek, mert én már idősebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem, még ha ez éjjel férjhez mennék is, és szülnék is fiakat, ugyan megvárhatnátok-e őket, amíg felnőnek? Ugyan megtartóztatnátok-e magatokat miattuk, hogy ne menjetek férjhez? Nem, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserűségem, mint a tietek, mert elért engem az ÚR keze. Ők pedig hangosan tovább sírtak. Majd Orpá megcsókolta az anyósát. Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Ő akkor azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőd után. Ruth pedig ezt mondta: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mész, oda megyek én is, és ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem is. Bármit tegyen az ÚR velem, csak a halál választ el engem tőled! Mikor pedig látta, hogy mindenáron vele akar menni, többet nem szólt neki. Így mentek mindketten, amíg Betlehembe nem értek. Amikor Betlehembe érkeztek, megmozdult az egész város miattuk, és azt kérdezték: Csak nem Naomi ez? Ő azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem a Mindenható. Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az ÚR. Miért hívnátok hát engem Naominak, holott az ÚR ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engem? Így tért vissza Naomi és vele együtt menye, a móábi Ruth Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe. Volt Naominak egy rokona a férje után, egy jómódú, derék ember Elimelek nemzetségéből, név szerint Boáz. Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Kérlek, hadd menjek ki a mezőre, hogy kalászokat szedegessek az után, akinek szeme előtt kedvességet találok. Ő azt mondta: Menj, édes leányom! Elment hát, és odaérkezve szedegetett a mezőn az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből való Boáz szántóföldjére jutott. Boáz éppen akkor jött Betlehemből, és így szólt az aratókhoz: Az ÚR legyen veletek! Ők így válaszoltak: Áldjon meg téged az ÚR! Majd Boáz így szólt annak a szolgájának, aki az aratók felügyelője volt: Kinek a leánya ez? Az aratók felügyelője így felelt: Az a móábi leány ez, aki Naomival jött Móáb mezejéről. Ő kérte: Hadd szedegessek, kérlek, és hadd tallózgassak a kévék közt az aratók után. Így jött ide, és itt maradt reggeltől fogva mindeddig. Csak éppen most pihent egy keveset a házban. Boáz ezt mondta Ruthnak: Ugyan hallod-e, édes leányom! Ne menj szedegetni más mezőre. Ne menj el innen, hanem maradj mindenütt a szolgálóim nyomában. Szemed legyen a mezőn, amelyet aratnak, és járj utánuk. Íme, meghagytam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. Akkor ő arcra borult, meghajolt a földig, és ezt mondta neki: Miért vagy ilyen kedves hozzám, hogy rám tekintettél, holott én idegen vagyok? Boáz pedig így felelt: Bizony elmondtak nekem mindent, amit anyósoddal tettél férjed halála után, hogy elhagytad apádat és anyádat és a szülőföldedet, és ahhoz a néphez jöttél, amelyet nem ismertél azelőtt. Fizessen meg az ÚR a te tettedért, és legyen teljes a jutalmad az ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. Ő pedig ezt mondta: Hálás vagyok kedvességedért, uram, mert megvigasztaltál engem, és szívélyesen beszéltél szolgálóddal, holott én nem a te szolgálóleányaid közül való vagyok. Az evés idején így szólt neki Boáz: Jöjj ide, egyél a kenyérből, és mártsd falatodat az ecetes lébe. És ő leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonát nyújtott neki, és evett, s jóllakott, sőt még hagyott is. Azután felállt, hogy tovább szedegessen, és Boáz azt parancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és meg ne pirongassátok! Sőt húzogassatok ki neki a kévékből is, hagyogassatok el, hogy fölszedhesse, és ne dorgáljátok meg. Így szedegetett a mezőn egész estig, és mikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy efa árpa lett belőle. Akkor fölvette, bement a városba, és megmutatta anyósának, amit szedegetett. Azután elővette és odaadta neki, amit meghagyott, miután jóllakott. Erre azt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél ma, hol munkálkodtál? Áldott legyen, aki rád tekintett. És ő elbeszélte anyósának, hogy kinél munkálkodott. Azt mondta: Annak a férfinak a neve, akinél ma munkálkodtam, Boáz. Ekkor Naomi így szólt a menyéhez: Áldja meg őt az ÚR, aki nem vonta meg irgalmasságát az élőktől és a holtaktól! Ezután azt mondta neki Naomi: Közeli rokonunk az a férfi, a legközelebbi rokonaink közül való. Akkor a móábi Ruth így szólt: Még azt is mondta nekem: Menj mindenütt a munkásaim után, amíg csak be nem fejezik nálam az egész aratást. Naomi azt mondta menyének, Ruthnak: Jól teszed, édes leányom, hogy az ő szolgálóival jársz, így nem fognak téged háborgatni más mezőn. Így járt ő mindenütt Boáz szolgálói után, szedegetve, míg az árpa és a búza aratása be nem fejeződött. És az anyósánál lakott. Egyszer azt mondta neki Naomi, az anyósa: Édes leányom! Ne keressek-e neked nyugodalmat, hogy jól legyen dolgod? Hát nem rokonunk-e Boáz, akinek szolgálóival voltál? Íme, ő ma éjjel árpát szór a szérűn. Azért fürödj meg, kend meg magadat, vedd föl a legszebb ruhádat, és menj le a szérűre. De ne mutatkozz addig a férfi előtt, amíg be nem fejezi az evést és az ivást. Majd ha lefekszik, jegyezd meg azt a helyet, ahol nyugszik, menj oda, hajtsd föl a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, mit cselekedjél. Ruth ezt mondta neki: Mindazt, amit tanácsolsz, megteszem. Lement hát a szérűre, és mindent úgy tett, ahogy anyósa tanácsolta. Boáz evett, ivott, és vidám kedve támadt. Majd elment, hogy lefeküdjék az asztag mellett. Ruth erre titkon odament, felhajtotta lábánál a takarót, és oda lefeküdt. Éjféltájban történt, hogy fölriadt a férfi, és megfordult. S íme: egy asszony fekszik a lábánál! Megkérdezte: Ki vagy te? Ő azt mondta: Ruth vagyok, a te szolgálód. Terítsd hát takaródat a te szolgálódra, mert te vagy a legközelebbi rokon. Ő így válaszolt: Áldjon meg az ÚR téged, édes leányom! Szeretetedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Ne félj hát, édes leányom! Mindent megteszek neked, amit mondasz. Mert mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Való igaz, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam még közelebbi rokon is. Ma éjjel aludj itt, s majd reggel, ha ő vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, váltson meg téged. Ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az ÚR! Aludj azért itt reggelig. Így hát ott nyugodott az ő lábánál reggelig, és fölkelt oly korán, mielőtt az ember fölismerhetné a másik embert. Boáz ugyanis megparancsolta: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérűn járt. Majd ezt mondta: Add ide a nagy kendődet, amely rajtad van, és tartsd ide. Ő odatartotta. Boáz pedig hat mérő árpát mért bele, és föladta a hátára, ő pedig bement vele a városba. Elment az anyósához, aki megkérdezte: Hogy vagy, édes leányom? Erre elbeszélt neki mindent, amit az a férfi cselekedett vele. És azt mondta: Ezt a hat mérő árpát adta nekem, így szólván: Ne menj üres kézzel anyósodhoz! Naomi így válaszolt: Légy veszteg, leányom, míg megtudod, hogyan dől el a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg véghez nem viszi a dolgot még ma. Boáz pedig odament a városkapuhoz, és ott leült. És íme, arra ment az a legközelebbi rokon, akiről Boáz beszélt, és ezt mondta neki: Gyere csak, ülj ide, atyámfia. És az odament és leült. Ekkor ő maga mellé vett tíz férfit a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! Erre azok leültek. Ekkor Boáz így szólt a legközelebbi rokonhoz: Azt a darab szántóföldet, amely a mi atyánk fiáé, Elimeleké volt, eladja Naomi, aki hazajött Móáb mezejéről. Én pedig gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: Vedd meg az itt ülők előtt és népem vénei előtt. Ha megváltod, váltsd meg. De ha nem váltod meg, jelentsd ki előttem, hogy tudjam. Mert rajtad kívül nincs, aki megválthatná, és utánad én következem. Ő így felelt: Megváltom. Boáz erre azt mondta: Amely napon megveszed a szántóföldet Naomi kezéből, akkor a móábi Ruthot, a meghaltnak feleségét is el kell venned, hogy fenntartsd a megholtnak nevét az örökségében. Erre a legközelebbi rokon ezt felelte: Nem válthatom meg magamnak, mert akkor a magam örökségét elveszítem. Váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet, mert én nem válthatom ezt meg. Régen az volt a szokás Izráelben a vagyonmegváltás vagy csere alkalmával, hogy a dolog megerősítésére a férfi lehúzta a saruját, és odaadta felebarátjának. Ez volt az átruházás módja Izráelben. Ezért a legközelebbi rokon azt mondta Boáznak: Vedd meg magadnak! És lehúzta a saruját. Boáz ekkor így szólt a vénekhez és az egész néphez: Ti vagytok ma a tanúim, hogy megvettem mindent Naomi kezéből, ami Elimeleké volt, és mindent, ami Kiljóné és Mahlóné volt. Sőt a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül vettem, hogy fenntartsam nevét a megholtnak az örökségében, és ne vesszen ki a megholtnak neve az ő rokonságából és az ő lakóhelyének kapujából. Tanúim vagytok ma. Erre az egész nép, amely a kapunál volt, és a vének kijelentették: Tanúk vagyunk! Tegye az ÚR azt az asszonyt, aki a házadba megy, olyanná, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyűjts vagyont Efrátában, és szerezz nevet Betlehemben. Házad legyen olyan, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, attól az utódodtól, akit az ÚR ad majd neked ettől az asszonytól. Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett. És bement hozzá, és megadta az ÚR, hogy fogant méhében, és fiút szült. Akkor azt mondták az asszonyok Naominak: Áldott az ÚR, aki ma nem engedte meg, hogy rokoni támasz nélkül maradj. Legyen híres az ő neve Izráelben! Legyen ő lelked megvidámítója és vénséged istápolója, mert menyed szülte őt, az, aki szeret téged, és aki többet ér neked hét fiúnál. Ekkor megfogta Naomi a gyermeket, ölébe vette, és dajkája lett neki. A szomszédasszonyok pedig nevet adtak neki, és azt mondták: Fia született Naominak. És elnevezte Óbédnak. Ő az apja Isainak, Dávid apjának. Ezek Pérec utódai: Pérec nemzette Hecrónt, Hecrón nemzette Rámot, Rám nemzette Ammínádábot. Ammínádáb nemzette Nahsónt, Nahsón nemzette Szalmónt. Szalmón nemzette Boázt, és Boáz nemzette Óbédot. Óbéd nemzette Isait, Isai pedig nemzette Dávidot. Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, név szerint Elkána; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia. Két felesége volt: az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem. Ez az ember esztendőnként fölment a városából, hogy imádkozzék, és áldozatot mutasson be a Seregek URának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja. Valahányszor Elkána áldozott, Peninnának, a feleségének és minden fiának és leányának áldozati részt adott. Annának pedig kétakkora részt adott, mivel Annát igen szerette. De az ÚR bezárta az ő méhét. Vetélytársa ezért igen bosszantotta Annát, hogy fölingerelje, mivel az ÚR bezárta méhét. Így történt ez esztendőről esztendőre. Valahányszor fölment az ÚR házába, ezzel bosszantotta. Ő pedig sírt, és semmit sem evett. Ekkor azt mondta a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódsz a szívedben? Hát nem többet érek-e én neked tíz fiúnál? Miután ettek és ittak Silóban, Anna fölkelt, Éli pap pedig az ÚR templomában az ajtófélfánál ült a székében. Az asszony lelkében elkeseredve könyörgött az ÚRnak, és igen sírt. És fogadást tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha megtekinted szolgálóleányod nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az ÚRnak ajánlom, és soha nem érinti borotva a fejét. Mivel pedig hosszasan imádkozott az ÚR előtt, Éli figyelte a száját. És mivel Anna szívében könyörgött, csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható, Éli azt gondolta, hogy részeg. Ezért azt mondta neki Éli: Meddig tart még a részegséged? Távolítsd el magadtól az italt. Anna pedig így felelt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én. Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam mind ez idáig. Éli így felelt neki: Eredj el békességgel, és Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit tőle kértél. Ő pedig ezt mondta: Legyen kedves előtted a szolgálóleányod! És elment az asszony a maga útjára; evett, és arca többé nem volt szomorú. Majd reggel fölkeltek, és miután imádkoztak az ÚR előtt, visszatértek, elmentek haza Rámába. És ismerte Elkána a feleségét, Annát, és az ÚR megemlékezett róla. Az történt egy idő múlva, hogy várandós lett Anna, fiút szült, és Sámuelnek nevezte, mert azt mondta: Az ÚRtól kértem őt. És mikor fölment az a férfi, Elkána és egész háza népe, hogy bemutassa az ÚRnak esztendőnként való áldozatát és fogadását, Anna nem ment föl, hanem azt mondta férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, fölviszem, hogy az ÚR előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké. Férje, Elkána azt felelte neki: Tégy úgy, ahogy jónak látod, maradj itthon, míg elválasztod. Csak az ÚR teljesítse be a beszédét! Otthon maradt azért az asszony, és szoptatta gyermekét, amíg el nem választotta. Miután elválasztotta, fölvitte magával egy hároméves bikával, egy efa liszttel és egy tömlő borral együtt, és bevitte az ÚR házába, Silóba. A gyermek pedig még igen kicsi volt. És levágták a bikát, és a gyermeket Élihez vitték. Ő pedig ezt mondta: Ó, uram! Él a te lelked, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és egykor könyörgött az ÚRhoz. Ezért a fiúért könyörögtem, és az ÚR megadta kérésemet, amit tőle kértem. Most azért az ÚRnak szentelem őt. Legyen egész életére az ÚRnak szentelve! És imádkoztak ott az ÚRhoz. Anna így imádkozott: Örvend szívem az ÚRban, fölemelte szarvamat az ÚR. Fölnyílt a szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek! Senki sincs olyan szent, mint az ÚR, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Ne szóljatok kevélyen, olyan kevélyen. Szátokból ne jöjjön ki kérkedő szó, mert mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket ő ítéli meg. Az erős kézíjasokat összetöri, és a roskadozókat erővel övezi föl. A jóllakottak elszegődnek kenyérért, az éhezők pedig nem éheznek többé, s míg a magtalan hét gyermeket szül, a sokgyermekes megfogyatkozik. Az ÚR öl és elevenít, sírba visz, és visszahoz. Az ÚR szegénnyé tesz, és meggazdagít, megaláz és fölmagasztal. Fölemeli a porból a szegényt, és a sárból kihozza a szűkölködőt, hogy a hatalmasok mellé ültesse, és a dicsőség székét adja nekik. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, és rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megoltalmazza, de az istentelenek a sötétségben némulnak el. Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert. Az ÚR megrontja azokat, akik versengenek vele, mennydörög fölöttük az égben. Megítéli az ÚR a föld határait, királyának pedig hatalmat ad, és fölemeli fölkentjének szarvát! Ezután Elkána hazament Rámába. A gyermek pedig az ÚR szolgája lett Éli pap előtt. Éli fiai azonban gonosz emberek voltak, nem ismerték az URat. A papok szokása a néppel szemben az volt, hogy ha valaki áldozatot mutatott be, eljött a pap szolgája, amikor a húst főzték, és a háromágú villácska a kezében volt. Beleszúrt vele a serpenyőbe, üstbe, fazékba vagy más edénybe, és mindazt, amit a villácskával kihúzott, magának vette el a pap. Így cselekedtek egész Izráel népével, mikor odamentek Silóba. Mielőtt a kövérjét feláldozták volna, eljött a pap szolgája, és azt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset. És ha az az ember azt mondta neki: „Hadd áldozzam meg először a kövérjét, azután vedd el, amit lelked kíván”, akkor azt mondták: Semmiképpen sem, hanem most add ide, mert ha nem, erővel elveszem! Igen nagy volt tehát az ifjak bűne az ÚR előtt, mert az emberek megutálták az ÚR áldozatát. Sámuel pedig, mint gyermek, gyolcs éfóddal körülövezve szolgált az ÚRnak. Anyja kicsiny felsőruhát csinált neki és fölvitte neki évről évre, amikor férjével fölment az esztendőnkénti áldozat bemutatására. És megáldotta Éli Elkánát és feleségét, és ezt mondta: Adjon neked az ÚR magzatot ettől az asszonytól a helyett, akiért könyörgött, és akit felajánlott az ÚRnak. Azután hazamentek. És meglátogatta az ÚR Annát, aki fogant a méhében, és három fiút és két leányt szült. A gyermek Sámuel pedig az ÚRnál nevelkedett föl. Éli már igen öreg volt. Meghallotta mindazt, amit a fiai cselekszenek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, akik a gyülekezet sátrának bejárata előtt szolgálnak. Azt mondta nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz cselekedeteiteket az egész néptől. Ne tegyétek, fiaim! Nem jó hír az, amelyet hallok. Vétkessé teszitek az ÚR népét. Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli őt Isten. De ha az ÚR ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgattak apjuk szavára, mivel az ÚR el akarta veszíteni őket. A gyermek Sámuel pedig egyre növekedett, és kedves volt mind az ÚR, mind az emberek előtt. Azután eljött Isten embere Élihez, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Nem jelentettem-e ki magamat atyád házának, midőn Egyiptomban, a fáraó házában voltak? Papnak választottam őt magamnak Izráel minden nemzetsége közül, hogy áldozzon az oltáromon, hogy füstölőszert füstölögtessen, hogy az éfódot viselje előttem. Atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. Miért tapossátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyet e hajlék számára rendeltem? Többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hizlaljátok az én népem, Izráel minden áldozatának javával?! Azért így szól az ÚR, Izráel Istene: Jóllehet megmondtam, hogy a te házad és atyád háza mindörökké előttem jár, de most mégis azt mondja az ÚR: távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak. Íme, olyan napok jönnek, hogy megtöröm erődet és atyád házának erejét, és nem lesz öreg ember a házadban. Majd meglátod Isten hajlékának romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öreg ember a házadban soha. Mindazáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől teérted, hogy epesszem a szemedet és gyötörjem a lelkedet. De házad többsége férfikora delén hal meg. Az legyen előtted a jel, ami két fiadon, Hofnin és Fineáson bekövetkezik, hogy egy napon halnak meg mind a ketten. De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki kedvem és akaratom szerint cselekszik. Maradandó házat építek neki, és mindig az én fölkentem előtt fog járni. És aki megmarad házad népéből, eljön, hogy leboruljon előtte egy ezüstpénzecskéért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj föl engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem egy falat kenyeret! A gyermek Sámuel pedig Éli felügyelete alatt szolgálta az URat. Abban az időben igen ritkán volt az ÚRnak kijelentése, nem volt gyakran látomás. Egyszer az történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. Szeme pedig homályosodni kezdett, és alig látott. Isten mécsesét még nem oltották el, és Sámuel az ÚR templomában feküdt, ahol Isten ládája volt. Az ÚR szólította Sámuelt, ő pedig így felelt: Itt vagyok! Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Itt vagyok, mert hívtál engem. Ő pedig így felelt: Nem hívtalak, menj vissza, és feküdj le. Elment azért, és lefeküdt. Az ÚR azonban ismét szólította: Sámuel! Ő pedig fölkelt, Élihez ment, és azt mondta: Itt vagyok, mert hívtál. Ő így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le. Sámuel pedig még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki neki beszédét. Harmadszor is szólította az ÚR Sámuelt. Ő pedig fölkelt, Élihez ment, és azt mondta: Itt vagyok, mert hívtál. Akkor értette meg Éli, hogy az ÚR hívja a gyermeket. Ezért azt mondta Sámuelnek: Menj el, feküdj le, és ha újból szólítanak téged, mondd ezt: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Akkor eljött az ÚR, odaállt és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Erre ő így válaszolt: Szólj, mert hallja a te szolgád! Az ÚR azt mondta Sámuelnek: Íme, én olyan dolgot cselekszem Izráelben, melyet ha valaki meghall, mindkét füle belecsendül. Azon a napon véghezviszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza népe ellen, elkezdem és be is végezem. Mert megjelentettem neki, hogy elítélem az ő házát mindörökre az álnokság miatt, amelyről jól tudta, hogy azzal fiai utálatossá teszik magukat, és mégsem akadályozta meg őket. Ezért megesküdtem Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el házának álnoksága, sem véres-, sem ételáldozattal. Sámuel pedig egész reggelig aludt, és akkor kinyitotta az ÚR házának ajtajait. De nem merte megjelenteni Élinek a látomást. Éli azonban szólította őt, és azt mondta neki: Fiam, Sámuel! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Éli megkérdezte: Mi az, amit mondott neked? Ne titkold el előlem! Azt cselekedje veled Isten és más hasonlót is, ha elhallgatsz előttem csak egy szót is abból, amit mondott neked! Elmondott azért neki Sámuel mindent, és semmit sem hallgatott el. Éli pedig ezt mondta: Ő az ÚR, cselekedjék úgy, ahogy jónak látja. Sámuel pedig fölnövekedett, és az ÚR vele volt, és semmit sem hagyott a földre hullani beszédéből. És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt. És az ÚR újból kezdett megjelenni Silóban azután, hogy kijelentette magát Sámuelnek Silóban az ÚR beszéde által. Így jutott el Sámuel beszéde egész Izráelhez. És kiment Izráel a filiszteusok ellen harcolni, és tábort ütöttek Eben-Háézernél, a filiszteusok pedig Afékban vertek tábort. Majd csatarendbe álltak a filiszteusok Izráel ellen, és megütköztek, és megverték Izráelt, és levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert. Amikor a nép visszatért a táborba, azt mondták Izráel vénei: Vajon miért vert meg minket ma az ÚR a filiszteusok által? Hozzuk el magunkhoz az ÚR szövetségládáját Silóból, hogy jöjjön közénk, és szabadítson meg ellenségeink kezéből! Elküldött tehát a nép Silóba, és elhozták onnan a Seregek URának szövetségládáját, aki a kerúbok fölött ül. Ott volt Éli két fia, Hofni és Fineás is Isten szövetségládájával. Mikor az ÚR szövetségládája a táborba érkezett, egész Izráel olyan nagy rivalgásban tört ki, hogy megrendült a föld. Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? És mikor megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett a táborba, félelem szállta meg a filiszteusokat, és azt mondták: Isten jött a táborba! Azt mondták: Jaj nekünk, mert nem történt ilyen soha ezelőtt. Jaj nekünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában. Legyetek bátrak, és legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, mint ahogy ők szolgáltak nektek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok! Megütköztek tehát a filiszteusok, és Izráel vereséget szenvedett, és mindenki a sátrába menekült. A vereség oly nagy volt, hogy Izráelből harmincezer gyalogos hullott el. Isten ládáját is elvették, és meghalt Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás. Akkor elszaladt a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment még aznap, ruháit megszaggatta, és port hintett a fejére. Amikor odaért, Éli a székében ült, és az útfélen várakozott, mert szíve aggódott Isten ládájáért. Amikor odaért az az ember, hogy elmondja a hírt a városban, az egész város jajveszékelni kezdett. Éli meghallotta a kiáltás hangját, és ezt kérdezte: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve odament, és elmondta Élinek. Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szeme annyira meghomályosodott, hogy már nem is látott. Ez az ember azt mondta Élinek: A harcból jövök, a harcból menekültem meg ma. Éli azt kérdezte: Mi történt, fiam? A követ így felelt: Izráel megfutamodott a filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lett a népben. Két fiad, Hofni és Fineás is meghalt, és Isten ládáját is elvették. Amikor Isten ládáját említette, Éli hátraesett a székről a kapufélfának, és nyakát szegve meghalt, mert immár öreg és elnehezedett ember volt. És ő negyven esztendeig ítélt Izráel fölött. Menye pedig, Fineás felesége, várandós volt. Amikor meghallotta a hírt, hogy Isten ládáját elvették, és apósa meg a férje meghalt, térdre esett, és megszült, mert meglepték a fájdalmak. Amikor elalélt, azt mondták a mellette állók: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, és nem figyelt oda. A gyermeket Íkábódnak nevezte el, ami ezt jelenti: Odavan Izráel dicsősége. Mert elvétetett az Isten ládája, és odalett az ő apósa és a férje. És ismét ezt mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették Isten ládáját. A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját, és elvitték Eben-Háézerből Asdódba. Ott pedig a filiszteusok Isten ládáját bevitték Dágón templomába és Dágón mellé helyezték el. Amikor az asdódiak másnap korán fölkeltek, íme, Dágón arccal a földre esve volt az ÚR ládája előtt. Akkor fölvették Dágónt, és ismét a helyére állították. Mikor pedig másnap korán reggel fölkeltek, íme, Dágón ismét leesett arccal a földre az ÚR ládája előtt, és feje és két kézfeje letörve a küszöbön volt, csak a dereka maradt meg. Ezért Dágón papjai és mindazok, akik Dágón templomába járnak, nem lépnek Dágón küszöbére Asdódban mindmáig. Ezután az ÚR keze az asdódiakra nehezedett, és pusztította őket: Asdódot és határait fekélyekkel verte meg. Mikor azért látták az asdódiak, hogy így van a dolog, azt mondták: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk és Dágónra, a mi istenünkre nehezedett az ő keze. Üzentek tehát, és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét, és azt mondták: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig így feleltek: Gátba kell vinni Izráel Istenének a ládáját. El is vitték oda Izráel Istenének ládáját. Amikor azonban odavitték, az ÚR keze igen nagy rémületére lett a városnak: megverte a város apraját és nagyját, és fekélyek támadtak rajtuk. Ezért Ekrónba küldték Isten ládáját. Amikor Ekrónba jutott Isten ládája, felzúdultak az ekróniak, és azt mondták: Reánk hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön bennünket és népünket. Azért üzentek értük, és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét, és azt mondták: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza a helyére, és ne öljön meg minket népünkkel együtt. Mert halálos rémület támadt az egész városban, igen súlyosan nehezedett rájuk Isten keze. És azokat az embereket, akik nem haltak meg, fekélyekkel sújtotta annyira, hogy a város jajkiáltása felhatott az égig. Az ÚR ládája hét hónapig volt a filisz teusok földjén. Akkor hívatták a filiszteusok a papokat és jövendőmondókat, és megkérdezték: Mit tegyünk az ÚR ládájával? Mondjátok meg nekünk, hogyan juttassuk vissza a helyére? Ők pedig így feleltek: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem jóvátételi ajándékot is küldjetek vele. Akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el a keze rólatok. Erre azt kérdezték: Micsoda jóvátételi ajándékot kell adnunk? Ők pedig így feleltek: A filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekély formájú aranyat és öt aranyegeret; mert ugyanaz a csapás sújt mindenkit a fejedelmeitekkel együtt. Csináljátok meg azért fekélyeitek és a földet pusztító egereitek képmását, és így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, akkor talán nem nehezedik a keze úgy rátok és istenetekre és földetekre. Miért keményítenétek meg a szíveteket, ahogy Egyiptom és a fáraó megkeményítették a szívüket? Nem úgy volt-e, hogy amint megmutatta rajtuk a hatalmát, elbocsátotta őket, és elmehettek? Készítsetek azért egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tőlük haza. Vegyétek az ÚR ládáját, és tegyétek a szekérre. Az aranyholmit pedig, melyeket jóvátételi ajándékul adtok, tegyétek egy ládikóba az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen! Azután figyeljetek: ha a saját határa felé vivő úton, Bétsemes felé tart, akkor ő szerezte nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, ami velünk történt. Úgy cselekedtek tehát az emberek. Vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig bezárták otthon. Föltették az ÚR ládáját a szekérre és a ládikót az aranyegerekkel és fekélyeiknek képmásával. A tehenek pedig egyenesen a Bétsemes felé vivő úton mentek; csakis azon az egyetlen úton haladtak, folytonosan bőgve, és se jobbra, se balra nem tértek le. A filiszteusok fejedelmei pedig utánuk mentek Bétsemes határáig. A bétsemesbeliek éppen búzát arattak a völgyben. Föltekintettek, megpillantották a ládát, és örvendeztek, hogy látják. A szekér pedig eljutott a Bétsemesből való Jehósua mezejére, és ott megállt. Ott pedig volt egy nagy kő. És fölvagdosták a szekér fáját, és a teheneket feláldozták az ÚRnak egészen elégő áldozatul. Akkor a léviták levették az ÚR ládáját és a ládikót, amely mellette volt az aranyholmikkal, és a nagy kőre helyezték. A bétsemesi emberek pedig azon a napon egészen elégő áldozatot és véresáldozatot mutattak be az ÚRnak. Amikor látta ezt a filiszteusok öt fejedelme, visszatértek Ekrónba azon a napon. Az aranyfekélyek pedig, amelyeket a filiszteusok jóvátételi ajándékul hoztak az ÚRnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelónért, egyet Gátért, egyet Ekrónért. Aranyegér pedig annyi volt, amennyi a filiszteusok öt fejedelme alá tartozó város, a kerített városok a kerítetlen falvakkal együtt. És bizonyság erre mindmáig az a nagy kő, amely ott áll a bétsemesi Jehósua mezején, és amelyre az ÚR ládáját helyezték. És megvert az ÚR a bétsemesbeliek közül némelyeket, mivel beletekintettek az ÚR ládájába. Mégpedig ötvenezer-hetven embert. És a nép gyászolt, hogy az ÚR ilyen nagy csapással sújtotta őket. Azért ezt mondták a bétsemesiek: Ki állhat meg az ÚR előtt, e szent Isten színe előtt? És a láda kihez megy el mitőlünk? Akkor követeket küldtek Kirjat-Jeárim lakosaihoz ezzel az üzenettel: A filiszteusok visszaküldték az ÚR ládáját, jöjjetek, és vigyétek el magatokhoz! Erre elmentek a kirjat-jeárim-beliek, és fölvitték az ÚR ládáját, és bevitték Abinádáb házába, amely a dombon volt. Fiát, Eleázárt pedig az ÚR ládájának őrzésére rendelték. Attól fogva, hogy a ládát KirjatJeárimban hagyták, sok idő telt el, tudniillik húsz esztendő. És Izráelnek egész háza sóhajtozott az ÚR után. Sámuel pedig így szólt Izráel egész házához: Ha teljes szívetekből megtértek az ÚRhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astartékat, és szíveteket elkészítitek az ÚRnak, és csak neki szolgáltok, akkor megszabadít benneteket a filiszteusok kezéből. Elhányták azért Izráel fiai a bálványokat és Astartékat, és csak az ÚRnak szolgáltak. Akkor Sámuel ezt mondta: Gyűjtsétek össze Izráel egész népét Micpába, és imádkozni fogok értetek az ÚRhoz. Összegyűltek azért Micpában, vizet merítettek, és kiöntötték az ÚR előtt. Böjtöltek azon a napon, és így szóltak: Vétkeztünk az ÚR ellen! Sámuel pedig bíráskodott Izráel fiain Micpában. Mikor pedig a filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyűltek Micpában, felvonultak a filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. Amikor meghallották ezt Izráel fiai, megrémültek a filiszteusoktól. Ezt mondták Sámuelnek: Ne szűnj meg könyörögni értünk az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből! Vett azért Sámuel egy szopós bárányt és feláldozta egészen elégő áldozatul az ÚRnak. És fohászkodott Sámuel Izráelért az ÚRhoz, és az ÚR meghallgatta őt. Mialatt Sámuel az égőáldozatot végezte, eljöttek a filiszteusok, hogy megütközzenek Izráellel. Az ÚR azonban hatalmas mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok fölött, és annyira megzavarta őket, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől. Akkor kijöttek Izráel emberei Micpából, üldözték a filiszteusokat, és verték őket egészen Bétkáron túl. Sámuel pedig vett egy követ, felállította Micpa és Sén között, és elnevezte EbenHáézernek, mivel azt mondta: Mindeddig megsegített minket az ÚR! A filiszteusok olyan megaláztatást szenvedtek el, hogy nem mentek többé Izráel határára. Az ÚR keze sújtotta őket Sámuel egész életében. Izráel visszavette a városokat, amelyeket a filiszteusok elvettek tőle, Ekróntól fogva Gátig, és azok határát megszabadította Izráel a filiszteusok kezéből. Így lett béke Izráel és az emóriak között. Sámuel pedig egész életében Izráel bírája volt. Esztendőnként bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, és bíráskodott Izráelben ezeken a helyeken. De mindig visszatért Rámába, mert ott volt a háza, és ott is bíráskodott Izráelnek, és ott oltárt is épített az ÚRnak. Amikor megöregedett Sámuel, fiait tették bírává Izráel fölött. Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak. De fiai nem az ő útján jártak, hanem telhetetlenek voltak, ajándékot fogadtak el, és elfordították az igaz ítéletet. Összegyűlt azért Izráel összes véne, és elmentek Sámuelhez Rámába. Azt mondták neki: Íme, megöregedtél, és fiaid nem a te utadon járnak. Most tehát tégy valakit királyunkká, hogy ő ítéljen fölöttünk, amint minden népnél szokás. De Sámuelnek nem tetszett ez a beszéd, hogy azt mondták: Adj nekünk királyt, hogy ő bíráskodjon fölöttünk. És az ÚRhoz könyörgött. Az ÚR azt mondta Sámuelnek: Fogadd el a nép szavát mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem, hogy ne uralkodjam fölöttük. Veled is úgy tesznek, mint ahogy velem cselekedtek attól a naptól kezdve, amelyen kihoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és idegen isteneknek szolgáltak. Most azért hallgass a szavukra, de tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király jogait, aki uralkodni fog fölöttük. Ekkor Sámuel elmondta az ÚR minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle. Azt mondta: A királynak, aki uralkodni fog fölöttetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi, és harci szekereihez meg lovasaihoz sorozza be őket, és futnak harci szekere előtt. Parancsnokokká teszi őket ezer ember fölött, és hadnagyokká ötven ember fölött. Velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, általuk készítteti hadi szerszá mait és harci szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőnek, szakácsnőnek és sütőasszonynak. Elveszi a legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfakertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeitekből és szőlőitekből tizedet szed, és főbb embereinek meg hivatalnokainak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóleányaitokat, legszebb ifjaitokat és még a szamaraitokat is, és a maga dolgát végezteti velük. Jószágotokból tizedet szed, ti pedig szolgái lesztek. Akkor majd panaszkodni fogtok királyotok miatt, akit magatok választottatok, de az ÚR nem fog meghallgatni benneteket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és azt mondta: Nem, király legyen fölöttünk! Mi is úgy legyünk, mint a többi nép, hogy a királyunk bíráskodik fölöttünk is, előttünk jár, és vezeti harcainkat. Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az ÚRnak. Az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és adj nekik királyt! És Sámuel ezt mondta Izráel férfiainak: Menjetek haza, mindenki a maga városába! Volt egy ember Benjámin nemzetségéből, akinek a neve Kís volt, Abiél fia, aki Cerór fia, aki Bekórat fia, aki Afíah fia, aki Benjámin házából való volt. Igen tehetős ember volt. Annak volt egy Saul nevű fia, igen szép ifjú. Senki sem volt nála szebb Izráel fiai közül. Egy fejjel magasabb volt az egész népnél. Egyszer elvesztek Kísnek, Saul apjának a szamarai. Azt mondta Kís a fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy szolgát, kelj föl és menj el, keresd meg a szamarakat. Bejárták az Efraim hegységét, és bejárták Sálisá földjét, de ott sem találták meg. Majd bejárták Saalim földjét, de nem voltak ott sem. Végül bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg. Amikor Cúf földjére jutottak, azt mondta Saul a vele levő szolgának: Gyere, térjünk vissza, nehogy apám, elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék. De ő így felelt neki: Íme, Isten embere most ebben a városban van, és az az ember tiszteletben áll. Mindaz, amit mond, beteljesedik. Most tehát menjünk oda, talán meg tudja mondani nekünk is, hogy melyik úton menjünk. Saul ezt mondta a szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk annak az embernek? Hiszen a kenyér elfogyott a tarisznyánkból, és nincsen mit vinnünk ajándékba Isten emberének. Mi van nálunk? A szolga pedig ezt felelte Saulnak: Íme, van nálam egy negyed ezüstsékel, odaadom ezt Isten emberének, hogy adjon nekünk útbaigazítást. Azelőtt Izráelben azt mondták, amikor valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz. Mert akit most prófétának neveznek, azt régen látónak hívták. Saul ezt mondta a szolgájának: Helyesen beszélsz. Gyere, menjünk el! Elmentek tehát abba a városba, ahol Isten embere volt. Amint pedig a domboldalon fölfelé mentek a városba, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek ki, és megkérdezték tőlük: Itt van-e a látó? Ők így feleltek nekik: Igen, éppen itt van, csak siess, mert ma érkezett a városba, hiszen ma áldozati lakomája lesz a népnek a magaslaton. Ha bementek a városba, azonnal megtaláljátok, mielőtt fölmenne a hegyre, hogy egyék. Mert a nép addig nem eszik, amíg ő el nem jön, mivel a véresáldozatot ő áldja meg, és csak azután esznek a meghívottak. Azért csak menjetek föl, mert most ott fogjátok őt találni! Fölmentek tehát a városba. Éppen a városba értek, amikor jött kifelé Sámuel velük szemben, hogy fölmenjen a hegyre. Az ÚR pedig azt jelentette ki Sámuel fülébe egy nappal azelőtt, hogy Saul eljött: Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert Benjámin földjéről. Kend fel őt népem, Izráel fejedelméül, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Mert rátekintettem népem nyomorúságára, mivel kiáltásuk felhatott hozzám. Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, így szólt neki az ÚR: Íme, ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népem fölött. Saul pedig Sámuelhez lépett a kapu alatt, és megkérdezte: Mondd meg nekem, hol van itt a látó háza? Sámuel pedig így felelt Saulnak: Én vagyok az a látó. Menj föl előttem a hegyre, és egyetek ma velem, reggel pedig elbocsátalak, és megmondom neked azt is, ami szívedet nyomja. A szamarak miatt pedig, melyek három napja elvesztek, ne aggódjál, mert megtalálták azokat. Különben is kié mindaz, ami becses Izráel népében? Hát nem a tied és atyád egész házáé?! Saul azonban így felelt: Hát nem benjámini vagyok-e én, Izráel legkisebb törzséből való? És az én nemzetségem nem a legkisebb-e Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért beszélsz hát így hozzám? Akkor Sámuel megfogta Sault és a szolgáját, bevezette őket az étkezőhelyre, és nekik adta a főhelyet a meghívottak között, akik mintegy harmincan voltak. Sámuel odaszólt a szakácsnak: Hozd elő azt a darabot, amelyet odaadtam neked, és amelyről azt mondtam, hogy tedd félre. Akkor a szakács felhozta a combot és ami hozzávaló volt, és Saul elé tette. Sámuel pedig ezt mondta: Íme, a félretett rész, vedd magad elé, és egyél, mert erre az alkalomra tették félre azt számodra, amikorra meghívtam a népet. És Saul együtt evett azon a napon Sámuellel. Majd lementek a hegyről a városba, és a ház emeletén beszélgetett Sámuel Saullal. De korán fölkeltek. Az történt ugyanis, hogy hajnalhasadáskor Sámuel így kiáltott Saulnak a ház emeletén: Kelj föl, el akarlak bocsátani téged! Ekkor fölkelt Saul, és kimentek kettesben az utcára. Mikor pedig leértek a város végére, Sámuel ezt mondta Saulnak: Mondd meg a szolgádnak, hogy kerüljön elénk. Az eléjük került. Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked Isten beszédét. Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét, töltött belőle Saul fejére, megcsókolta őt, és ezt mondta: Hát nem kent-e föl téged az ÚR az ő öröksége fejedelmévé? Amikor most elmész tőlem, két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírja mellett, Benjámin határában, Celcahnál. Ők azt mondják majd neked: Megtalálták a szamarakat, amelyeknek keresésére indultál. Apád elvetette már a szamarak gondját, miattad aggódik, és ezt mondta: Mit tegyek a fiamért? Amikor továbbmész onnan, a Tábór tölgyfájához érkezel, és három ember fog találkozni veled, akik Istenhez mennek föl Bételbe. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három egész kenyeret, a harmadik egy tömlő bort. Békességgel köszöntenek, és két kenyeret adnak neked; te pedig fogadd el azokat tőlük. Azután eljutsz Isten halmára, ahol a filiszteusok őrségei vannak. Mikor pedig bemész oda a városba, egy csapat prófétával fogsz találkozni, akik a hegyről jönnek le; lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ők maguk pedig prófétálnak. Akkor az ÚR lelke rád fog szállni, velük együtt fogsz prófétálni, és más emberré leszel. Mikor pedig mindezek a jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mindazt, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. Most hát menj le előttem Gilgálba, és íme, én majd lemegyek hozzád, hogy égőáldozatot mutassak be, és hálaáldozatot áldozzam. Hét napig várakozzál, míg hozzád érkezem, és akkor tudtodra adom, hogy mit kell tenned. S amint megfordult, hogy Sámueltől eltávozzék, Isten megváltoztatta a szívét; és beteljesedtek rajta mindazok a jelek azon a napon. Mert mikor odaértek a halomhoz, íme, próféták serege jött vele szembe, és Isten lelke reászállt, és velük együtt prófétált. Mindazok, akik azelőtt ismerték, amikor látták, hogy íme, a prófétákkal együtt prófétál, azt mondták egymás között: Mi lelte Kís fiát? Hát Saul is a próféták között van? És egyikőjük megszólalt: Vajon kicsoda a próféták atyja? Azért lett szólásmondássá: Hát már Saul is a próféták között van? És mikor befejezte a prófétálást, fölment a magaslatra. Saul nagybátyja pedig megkérdezte őt és a szolgáját: Hol jártatok? Ő azt felelte: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez mentünk. Akkor így szólt Saulhoz a nagybátyja: Ugyan, mondd el nekem, mit mondott nektek Sámuel! Saul azt felelte nagybátyjának: Világosan megmondta nekünk, hogy megtalálták a szamarakat. De amit a királyságról mondott, azt nem mondta el neki. Ezután Sámuel összehívta a népet az ÚRhoz Micpába. Ezt mondta Izráel fiainak: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, és én szabadítottalak meg benneteket az egyiptomiak kezéből és mindazoknak az országoknak a kezéből, amelyek sanyargattak titeket. Ti pedig most elvetettétek Isteneteket, aki megszabadított minden bajotokból és nyomorúságotokból, és azt mondtátok neki: Adj királyt nekünk! Most hát álljatok az ÚR színe elé törzsenként és nemzetségenként. És amikor Sámuel fölvonultatta Izráel valamennyi törzsét, a sorsvetés Benjámin törzsére esett. Akkor fölvonultatta Benjámin törzsét nemzetségenként, és a sors a Matri nemzetségére esett. Majd Kís fiára, Saulra esett a sors, de amikor keresték, nem találták meg. Ekkor megkérdezték ismét az URat: Vajon csakugyan eljön-e ide az az ember? És az ÚR azt felelte: Íme, ő elrejtőzött a holmik közé. Akkor odafutottak, és előhozták onnan. Amikor a nép közé állt, egy fejjel kimagaslott az egész nép közül. Sámuel azt mondta a népnek: Látjátok, kit választott az ÚR? Nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Ekkor fölkiáltott az egész nép, és azt mondta: Éljen a király! Sámuel pedig kihirdette a nép előtt a király jogait, beírta egy könyvbe, és letette az ÚR elé. Majd elbocsátotta az egész népet, mindenkit a maga házához. Azután Saul is elment haza Gibeába, és vele mentek azok a vitézek, akiknek szívét Isten erre indította. Néhány kaján ember azonban azt mondta: Ugyan mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt, és ajándékot sem vittek neki. Ő azonban úgy tett, mintha semmit sem hallott volna. Azután fölvonult az ammóni Náhás, és tábort ütött Jábés-Gileáddal szemben. De Jábés lakói azt mondták Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és szolgálni fogunk neked! Az ammóni Náhás ezt felelte nekik: Csak akkor kötök szövetséget veletek, ha kivághatom mindnyájatok jobb szemét, hogy egész Izráelre gyalázatot hozzak ezzel. Jábés vénei pedig ezt mondták neki: Adj nekünk hét nap haladékot, hogy követeket küldjünk Izráel egész területére. Ha senki sem jön segítségünkre, akkor kimegyünk hozzád. Akkor elmentek a követek Saulhoz Gibeába, és elmondták a történteket a nép füle hallatára. Erre az egész közösség hangosan sírni kezdett. Saul pedig éppen a mezőről jött az ökrei után, s megkérdezte: Mi történt a néppel, hogy így sírnak? És elmondták neki a jábésbeliek beszédeit. Amikor hallotta e beszédeket, Isten lelke Saulra szállt, és nagy haragra lobbant. Vett egy pár ökröt, földarabolta azokat, és a követek által elküldte Izráel egész területére, e szavakkal: Aki nem vonul hadba Saul és Sámuel nyomában, annak ökreivel így cselekszenek! Az ÚR rettegést bocsátott a népre, és kivonultak mind egy szálig. Amikor Bezekben megszámlálta őket, Izráel fiai háromszázezren voltak, a júdabeliek pedig harmincezren. Akkor ezt mondták a követeknek, akik hozzájuk érkeztek: Így szóljatok a jábés-gileádiaknak: Holnap, amikor már melegen tűz a nap, megszabadultok. Erre elmentek a követek, megmondták ezt a jábésbelieknek, ők pedig örvendeztek. Aztán a jábésiek azt üzenték az ellenségnek: Holnap kimegyünk hozzátok, és úgy cselekedhettek velünk, ahogy jónak látjátok. Másnap pedig Saul három seregre osztotta a hadinépet, és kora hajnalban a táborra ütöttek, és vágták az ammóniakat mindaddig, amíg a nap kezdett melegen tűzni. Akik pedig megmaradtak, úgy szétszóródtak, hogy kettő sem maradt közülük együtt. Akkor a nép azt mondta Sámuelnek: Ki volt az, aki azt mondta: Csak nem Saul fog rajtunk uralkodni?! Adjátok elő ezeket a férfiakat, hogy megöljük őket! Saul azonban ezt felelte: Senkit sem szabad megölni a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az ÚR Izráelnek. Sámuel pedig ezt mondta a népnek: Gyertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot. Erre az egész nép elment Gilgálba, és ott Gilgálban királlyá választották Sault az ÚR előtt. Majd hálaáldozatot mutattak be ott az ÚRnak, és nagyon örvendezett ott Saul minden izráeli férfival együtt. Akkor ezt mondta Sámuel egész Izráelnek: Íme, meghallgattam a szavatokat mindenben, amit nekem mondtatok, és királyt választottam nektek. Most íme, a király előttetek jár. Én pedig megöregedtem és megőszültem, és a fiaim, íme, köztetek vannak, és én is előttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig. Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az ÚR előtt és az ő fölkentje előtt: kinek vettem el ökrét, és kinek vettem el szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitől fogadtam el ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak? Visszaadom nektek. Ők pedig így feleltek: Nem csaltál meg, nem sanyargattál bennünket, és senkitől sem fogadtál el semmit. Ő ezt mondta nekik: Tanú az ÚR veletek együtt, és tanú az ő fölkentje is ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Ők pedig ezt felelték: Tanúk vagyunk! Akkor Sámuel ezt mondta a népnek: Igen, az ÚR rendelte Mózest és Áront, és ő hozta ki atyáitokat Egyiptom földjéről! Most tehát álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az ÚR színe előtt az ÚR minden igaz tettéért, amelyet veletek és atyáitokkal cselekedett. Amikor Jákób Egyiptomba jutott, atyáitok az ÚRhoz kiáltottak, és az ÚR elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették ezen a helyen. De ők elfelejtették az URat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának, Hácór serege vezérének a kezébe, és a filiszteusok kezébe és Móáb királyának a kezébe, és azok harcoltak is ellenük. Akkor így kiáltottak az ÚRhoz: Vétkeztünk, mert elhagytuk az URat, és a Baaloknak és Astartéknak szolgáltunk. De most szabadíts meg minket ellenségeink kezéből, és neked fogunk szolgálni. Akkor elküldte az ÚR Jerubbaalt és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket a körülöttetek lévő ellenségeitek kezéből, és biztonságban lakhattatok. De mikor láttátok, hogy Náhás, az Ammón fiainak királya ellenetek jön, ezt mondtátok nekem: Nem! Hanem király uralkodjék fölöttünk! Holott csak a ti Istenetek, az ÚR a ti királyotok. Most azért itt van a király, akit ti választottatok, akit ti kértetek. Íme, az ÚR királyt adott nektek. Bárcsak az URat félnétek, és neki szolgálnátok, szavára hallgatnátok, és az ÚR parancsa ellen nem lennétek engedetlenek; és mind ti, mind pedig a király, aki fölöttetek uralkodik, az URat, a ti Isteneteket követnétek! Ha pedig nem hallgattok az ÚR szavára, és az ÚR szavával szemben engedetlenek lesztek, az ÚR keze ellenetek fordul, ahogy atyáitok ellen fordult. Most azért álljatok elő, és lássátok meg, milyen nagy dolgokat visz véghez az ÚR szemetek előtt. Hát nem a búzaaratás ideje van-e most? Kiáltani fogok az ÚRhoz, és ő mennydörgést és esőt fog adni, hogy megtudjátok és meglássátok, milyen nagy a gonoszságotok az ÚR szemében, amelyet elkövettetek, amikor királyt kértetek magatoknak. És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, és az ÚR mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor az egész népet nagy félelem fogta el az ÚR miatt és Sámuel miatt. És így szólt az egész nép Sámuelhez: Könyörögj szolgáidért Istenedhez, az ÚRhoz, hogy ne haljunk meg, mert minden bűnünket csak tetéztük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak. Sámuel ezt mondta a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan mind e gonoszságot elkövettétek, de azért most ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívetekből. Ne térjetek el a hiábavalóságok után, amelyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert semmik azok. Mert nem hagyja el az ÚR a népét az ő nagy nevéért. Mert tetszett az ÚRnak, hogy a saját népévé tegyen titeket. Sőt tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az ÚR ellen, és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel, hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és egyenes útra. Csak féljétek az URat, és hűségesen, teljes szívetekből szolgáljatok neki. Mert látjátok, milyen nagy dolgot cselekedett veletek. Ha pedig gonoszságban jártok, elvesztek királyotokkal együtt. Egy éve volt király Saul, és már két esztendeje uralkodott Izráel fölött, amikor kiválasztott magának Izráelből háromezer embert. Ebből kétezer Saullal volt Mikmászban és Bétel hegyvidékén, ezer pedig Jónátánnal volt Gebában, Benjámin városában. A nép többi részét pedig elbocsátotta, mindenkit a maga hajlékába. És Jónátán megverte a filiszteusok előőrsét, amely Gebában volt, és meghallották ezt a filiszteusok. Saul pedig megfúvatta a trombitát az egész országban, ezt mondva: Hallják meg a héberek! És meghallotta egész Izráel a hírt, hogy megverte Saul a filiszteusok előőrsét, és gyűlöletessé vált Izráel a filiszteusok előtt. A nép pedig egybegyűlt Saul mellé Gilgálba. Összegyűltek a filiszteusok is, hogy Izráel ellen harcoljanak: harmincezer szekér és hatezer lovas volt együtt, a nép pedig olyan sok volt, mint a tenger partján a homok. Feljöttek, és tábort ütöttek Mikmásznál, Bét-Áventől keletre. Amikor látták Izráel férfiai, hogy bajban vannak, mert a hadinépet szorongatják, elrejtőzött a nép a barlangokba, a bokrok és a kősziklák közé, a sziklahasadékokba és a vermekbe. És a héberek közül egyesek átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész vele lévő nép rettegett. Azután hét napig várakoztak, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszéledt mellőle. Akkor azt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a hálaáldozatokat. És égőáldozatot mutatott be. Amikor elvégezte az égőáldozatot, íme, megérkezett Sámuel, Saul pedig elébe ment, hogy köszöntse. Sámuel ezt mondta: Mit tettél? Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, a filiszteusok pedig összegyűltek már Mikmászban, azt mondtam, mindjárt reám törnek a filiszteusok Gilgálban, és én még nem imádkoztam az ÚR színe előtt. Ezért nekibátorodtam, és bemutattam az égőáldozatot. Ekkor azt mondta Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél. Nem tartottad meg az ÚRnak, a te Istenednek parancsolatát, amelyet neked parancsolt, pedig most mindörökre megerősítette volna az ÚR a királyságodat Izráel fölött. Most azonban királyságod nem lesz állandó. Keresett az ÚR magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az ÚR parancsolt neked. Fölkelt ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin városába, Gibeába. És Saul megszámlálta a körülötte található népet, mintegy hatszáz embert. Saul és fia, Jónátán és a velük levő nép Benjámin városában, Gebában tartózkodott, a filiszteusok pedig Mikmásznál táboroztak. Akkor kivált a filiszteusok táborából három csapat. Az egyik csapat az Ofrá irányába vivő úton Súál földje felé tartott. A másik csapat a Béthórón felé vivő útra fordult. A harmadik pedig a határ felé vivő útra fordult, mely a Cebóím völgyén át a puszta felé tart. Kovácsot pedig egész Izráel földjén nem lehetett találni, mert a filiszteusok azt mondták: Ne csinálhassanak a héberek szablyát vagy dárdát! És egész Izráelnek a filiszteusokhoz kellett mennie, hogy megélesíttessék kapájukat, ekevasukat, fejszéjüket és sarlójukat, ha megtompultak a kapák, az ekevasak, a háromágú villák és a fejszék, vagy ha ki kellett egyenesíteni az ösztökéjüket. Ezért az ütközet napján az egész népnél, amely Saullal és Jónátánnal volt, sem kard, sem dárda nem volt található, hanem csak Saulnál és fiánál, Jónátánnál. És a filiszteusok előőrse Mikmász szorosáig nyomult előre. És történt egy napon, hogy Jónátán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van. Apjának azonban nem szólt róla. Saul pedig Gibea határában, Migrón mezején, a gránátalmafa alatt időzött. Mintegy hatszáz főnyi ember volt vele, és Ahijjá is, aki Silóban az éfódot viselte, Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának a fia, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán eltávozott. A szoros két oldalán pedig, amelyen Jónátán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, innen és túl is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak pedig Szenne volt a neve. Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmásszal szemben, a másik pedig délre, Gebával szemben. Jónátán azt mondta fegyverhordozójának: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez, talán tenni fog valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés ember által szerezzen szabadulást. Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent a szíved szerint. Indulj el, íme, én veled leszek kívánságod szerint. Jónátán pedig azt mondta: Rajta, menjünk föl ezekhez az emberekhez, és mutassuk meg nekik magunkat. Ha azt mondják nekünk: „Várjatok, míg odaérkezünk hozzátok”, akkor álljunk meg a helyünkön, és ne menjünk föl hozzájuk. Ha azonban azt mondják: „Gyertek csak föl mihozzánk”, akkor menjünk föl, mert a kezünkbe adta őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel. Mikor pedig megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, azt mondták a filiszteusok: Nézd csak, a héberek előjöttek a barlangokból, ahova elrejtőztek. És néhányan az előőrs tagjai közül azt mondták Jónátánnak és a fegyverhordozójának: Gyertek föl hozzánk, mondunk nektek valamit! Ekkor azt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere föl utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adta őket! És fölmászott Jónátán négykézláb, és utána a fegyverhordozója is. Hullottak a filiszteusok Jónátán előtt, és fegyverhordozója is sokat megölt a nyomában. Így történt az első ütközet, melyben Jónátán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg egy hold szántóföldnek fél barázda hossznyi területén. Erre riadalom támadt a táborban, a harcmezőn és az egész nép között. Az előőrs és a portyázó sereg is megrémült. A föld megrendült, mert Isten rettegést támasztott. Amikor Saul őrei Benjámin városából, Gibeából meglátták, hogy a sokaság elszéled, és ide-oda hullámzik, azt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba a népet, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk. Amikor számba vették, íme, Jónátán és a fegyverhordozója nem volt ott. Ekkor Saul azt mondta Ahijjának: Hozd elő Isten ládáját. Mert Isten ládája akkor Izráel fiainál volt. Amíg Saul a pappal beszélt, a filiszteusok táborában mind nagyobb lett a zaj. Akkor Saul azt mondta a papnak: Hagyd abba, amit elkezdtél! Ekkor hadba szólította Saul az egész hadinépet, amely vele volt, és elmentek az ütközetre, ahol azok már egymás ellen fordultak, és igen nagy volt a zűrzavar. És azok a héberek, akik korábban a filiszteusokkal voltak, s velük együtt jöttek föl a táborba, és körülöttük voltak, azok is Izráel népéhez csatlakoztak, amely Saul és Jónátán mellett volt. És Izráelnek mindazon férfiai is, akik elrejtőztek Efraim hegyvidékén, amikor meghallották, hogy a filiszteusok menekülnek, üldözni kezdték őket a harcban. És megsegítette az ÚR Izráelt azon a napon. A harc pedig BétÁvenen túl terjedt. Izráel népe igen el volt csigázva azon a napon, mert Saul esküvel kényszerítette a népet, ezt mondva: Átkozott az, aki estig enni merészel, míg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit sem a nép. Majd az egész nép eljutott egy erdőbe, ahol méz volt a föld színén. Mikor pedig a hadinép beért az erdőbe, jóllehet folyt a méz, mégsem emelte senki sem a szájához a kezét, mert félt az eskü miatt. Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet, ezért kinyújtotta a kezében levő botot, bemártotta a lépes mézbe, a szájához emelte, és felvidult a szeme. Ekkor valaki a nép közül azt mondta neki: Apád ünnepélyesen így eskette meg a népet: Átkozott mindenki, aki ma enni merészel! És emiatt olyan kimerült a nép. Jónátán erre azt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek, mennyire felvidult a szemem, hogy kóstoltam egy kicsit ebből a mézből. Hát még ha a nép egy jót evett volna ma az ellenségeinél talált zsákmányából! Nem nagyobb lett volna-e akkor a filiszteusok veresége? És megverték azon a napon a filiszteusokat Mikmásztól Ajjálónig. A nép pedig nagyon kimerült. Ekkor a nép a zsákmányra vetette magát, fogták a juhokat, az ökröket és a borjúkat, megölték a földön, és vérükkel együtt ették meg azokat. Akkor jelentették ezt Saulnak, hogy íme, vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszik a húst. Ő azt mondta: Hűtlenül cselekedtek. Ezért gördítsetek ide hozzám egy nagy követ. Majd Saul így folytatta: Menjetek el mindenfelé a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a maga ökrét és a maga juhát! Itt vágjátok le és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Akkor elhozta a nép, mindenki kézzel vezetve a maga ökrét azon az éjjelen, és ott vágták le. Saul pedig oltárt épített az ÚRnak. Ez volt az első oltár, amelyet az ÚRnak épített. Ezután Saul azt mondta: Törjünk rá ma éjjel a filiszteusokra, és fosszuk ki őket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülük! Ők pedig azt felelték: Tégy úgy, ahogy jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb Isten elé. És Saul megkérdezte Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De ő nem felelt neki azon a napon. Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, ti, a nép oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, hogy mi volt ez a bűn ma. Mert él az ÚR, Izráel szabadítója, hogy ha a fiam, Jónátán volna is, aki tette, meg kell halnia! De senki sem felelt neki az egész népből. Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép így válaszolt Saulnak: Tégy úgy, ahogy jónak látod! Ekkor Saul ezt mondta az ÚRnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És a sorsvetés Jónátánra és Saulra esett, a nép pedig megmenekült. Majd ezt mondta Saul: Vessetek sorsot köztem és fiam, Jónátán között. És Jónátánra esett a sorsvetés. Akkor ezt mondta Saul Jónátánnak: Mondd meg nekem, mit tettél. Jónátán pedig elbeszélte neki, s ezt mondta: A kezemben levő bot végével megkóstoltam egy keveset a mézből. Itt vagyok, ám haljak meg! Saul ezt mondta: Úgy cselekedjék Isten most és ezután is, hogy meg kell halnod, Jónátán. A nép azonban így szólt Saulhoz: Jónátán haljon-e meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Él az ÚR, hogy egyetlen hajszála sem eshet le fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte véghez ezt ma. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól. Ekkor Saul fölhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre. Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel fölött, harcban állt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, Ammón fiaival, Edómmal, Cóba királyával és a filiszteusokkal. Ahol megfordult, mindenütt győzelmet aratott. Sereget gyűjtött, megverte Amálékot, és megszabadította Izráelt fosztogatóinak kezéből. Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisvi és Malkisúa. Két leányának neve pedig: az idősebbé Mérab, a kisebbiké Míkal. Saul felesége Ahinóam, Ahimaac leánya volt. Hadvezérét pedig Abnérnak hívták, ő Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia; mert Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja Abiél fiai voltak. A filiszteusok elleni háború mind súlyosabb lett Saul egész életében. Ezért, amikor Saul meglátott egyegy erős vagy egy-egy bátor férfit, szolgálatába fogadta. Azután ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött el az ÚR, hogy királylyá kenjelek föl népe, Izráel fölött. Most hát figyelj az ÚR beszédére. Így szól a Seregek URa: Megemlékeztem arról, amit Amálék Izráellel cselekedett, hogy útját állta, amikor feljött Egyiptomból. Most azért menj el, és verd meg Amálékot, és pusztítsátok el mindenét. Ne kedvezz neki, hanem öld meg a férfit és az asszonyt is, a gyermeket és a csecsemőt is mind, valamint az ökröt, a juhot, a tevét, a szamarat. Ekkor összehívta Saul a hadinépet, és megszámlálta őket Teláimban, kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából. Azután Amálék városáig hatolt, és ott lesbe állt egy völgyben. A kénieknek ezt mondta Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiek közül, hogy titeket is el ne pusztítsalak velük együtt, mert ti irgalmasságot cselekedtetek Izráel minden fiával, amikor Egyiptomból följöttek. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiek közül. Saul pedig megverte Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, mely Egyiptommal szemben van. Agágot, az amálékiek királyát élve fogta el, de az egész népet kardélre hányatta. Saul és népe azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, marháknak a javát, azaz a másodellésüket és a bárányokat. Mindazt, ami jó volt, nem akarták elpusztítani, csak ami hitvány vagy értéktelen dolog volt, azt pusztították el. Akkor így szólt az ÚR Sámuelhez: Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel is felháborodott, és egész éjszaka az ÚRhoz kiáltott. Majd korán fölkelt, hogy reggel találkozzék Saullal. De ekkor hírül adták Sámuelnak ezeket: Saul Kármelbe ment, és emlékoszlopot állított magának, azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba. Amint Sámuel Saulhoz érkezett, azt mondta neki Saul: Az ÚR áldottja vagy te. Teljesítettem, amit az ÚR parancsolt. Sámuel azonban ezt mondta: Mi az a juhbégetés, mely a fülembe hat, és az az ökörbőgés, amelyet hallok? Saul ezt mondta: Az amálékiektől hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhok és az ökrök javát, hogy feláldozza az ÚRnak, a te Istenednek. A többit pedig elpusztítottuk. Akkor Sámuel ezt mondta Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam neked, amit az ÚR mondott nekem ma éjjel. Ő pedig így felelt: Beszélj! Erre Sámuel azt mondta: Nemde kicsi voltál a saját szemedben is, mégis Izráel törzseinek fejévé lettél, és az ÚR királlyá kent föl Izráel fölött?! Elküldött téged az ÚR utadra, és azt mondta: Menj, pusztítsd el a vétkes amálékieket, és hadakozzál ellenük mindaddig, amíg csak meg nem semmisíted őket. Miért nem hallgattál az ÚR szavára, miért estél neki a prédának, és tetted azt, amit rossznak lát az ÚR? Saul így felelt Sámuelnek: Én bizony hallgattam az ÚR szavára, és azon az úton jártam, amelyre az ÚR elküldött, és elhoztam Agágot, az amálékiek királyát, és elpusztítottam az amálékieket. De a nép elvette a prédából a kiirtásra szánt juhoknak és ökröknek a javát, hogy feláldozza az ÚRnak, a te Istenednek Gilgálban. Erre azt mondta Sámuel: Vajon kedvesebb-e az ÚR előtt az égő- és véresáldozat, mint az ÚR szava iránti engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véresáldozatnál és a szófogadás a kosok kövérjénél! Mert olyan az engedetlenség, mint a varázslás, és az ellenszegülés, mint a romlottság és a bálványimádás. Mivel megvetetted az ÚR beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király. Erre Saul ezt mondta Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az ÚR szavát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, azért hallgattam a szavukra. Bocsásd meg azért vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az ÚRnak. Sámuel pedig ezt felelte Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az ÚR beszédét, és az ÚR is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel fölött. És amikor Sámuel megfordult, hogy elmenjen, Saul megragadta felsőruhájának a szárnyát, és az leszakadt. Ekkor azt mondta neki Sámuel: Elszakította tőled az ÚR a mai napon Izráel királyságát és másnak adta, aki jobb nálad. Izráel Felségese pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon. Saul azt mondta: Vétkeztem, de azért becsülj meg engem népem vénei előtt és Izráel előtt. Jöjj vissza velem, hogy könyörögjek az ÚRnak, a te Istenednek. Erre Sámuel Saullal tért vissza, és Saul könyörgött az ÚRnak. Sámuel pedig ezt mondta: Hozzátok ide elém Agágot, Amálék királyát. Agág odament hozzá kevélyen, mivel ezt gondolta magában: Bizonyára eltávozott a halál keserűsége. De Sámuel ezt mondta neki: Ahogy a te kardod asszonyokat tett gyermektelenné, úgy legyen gyermektelenné minden asszony között a te anyád is! És darabokra vagdalta Agágot az ÚR előtt Gilgálban. Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig fölment az ő házához Gibeába, Saul városába. Sámuel pedig nem látogatta meg többé Sault egészen halála napjáig. De Sámuel bánkódott Saul miatt. Az ÚR pedig megbánta, hogy királlyá tette Sault Izráel fölött. Majd azt mondta az ÚR Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt, holott én elvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel fölött? Töltsd meg a szarudat olajjal, és indulj el. Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királyt. Sámuel pedig azt mondta: Hogyan mehetnék oda? Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd azt: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedj: azt kend föl nekem, akit mondani fogok neked. Sámuel megtette, amit az ÚR mondott, és elment Betlehembe. A város vénei pedig megijedtek, elébe mentek, és azt kérdezték: Békességes-e a jöveteled? Ő pedig így felelt: Békességes. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg hát magatokat, és gyertek el velem az áldozatra. Aztán megszentelte Isait és fiait, és elhívta őket az áldozatra. Mikor pedig odamentek, és meglátta Eliábot, azt gondolta: Bizonyára ő az ÚR fölkentje! Az ÚR azonban azt mondta Sámuelnek: Ne nézd külsejét, se termetes növését, mert én megvetettem őt. Mert az ÚR nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Erre Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé. Ő azonban azt mondta: Ő sem az, akit az ÚR választott. Azután Sammát vezette oda Isai. De ő azt mondta: Ez sem az, akit az ÚR választott. És így odavezette Isai Sámuel elé mind a hét fiát. Sámuel pedig azt mondta Isainak: Nem közülük választott az ÚR. Akkor azt mondta Sámuel Isainak: Minden fiad itt van? Ő pedig így felelt: Hátravan még a legkisebb, de ő a juhokat őrzi. Sámuel azt mondta neki: Küldj el érte, és hozasd ide őt, mert addig nem ülünk le, amíg ide nem jön. Elküldött tehát érte, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás volt, szép szemű és kedves tekintetű. Akkor azt mondta az ÚR: Kelj föl, és kend föl, mert ő az! Vette tehát Sámuel az olajosszarut, és fölkente őt testvérei körében. És attól a naptól fogva az ÚR lelke hatalmasan Dávidra szállt. Azután fölkelt Sámuel, és elment Rámába. És az ÚR lelke eltávozott Saultól, és a gonosz lélek kezdte gyötörni őt, amelyet az ÚR küldött. Saul szolgái ezt mondták neki: Íme, most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör. Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, akik körülötted vannak, hogy keressenek egy olyan embert, aki jól tudja pengetni a hárfát, és amikor az Istentől küldött gonosz lélek reád jön, hárfázzon, hogy megkönnyebbülj. Erre Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek hát nekem egy olyan embert, aki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám. Akkor az egyik szolga így válaszolt: Íme, én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud hárfázni, aki erős vitéz és jó harcos, értelmes és szép ember, és az ÚR vele van. Ezért Saul követeket küldött Isaihoz, és ezt üzente: Küldd hozzám fiadat, Dávidot, aki a juhok mellett van. Isai pedig vett egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegödölyét, és elküldte Saulnak fia, Dávid által. Mikor pedig Dávid elment Saulhoz, és megállt előtte, az nagyon megszerette, és fegyverhordozója lett neki. És elküldött Saul Isaihoz ezzel az üzenettel: Hadd maradjon Dávid nálam, mert igen megkedveltem. És amikor az Istentől küldött lélek Saulon volt, vette Dávid a hárfát és pengetni kezdte. Saul pedig megkönnyebbült, jobban lett, és a gonosz lélek eltávozott tőle. A filiszteusok összegyűjtötték seregeiket a harcra. A júdabeli Szókónál gyűltek össze, és tábort ütöttek Szókó és Azéká között Efesz-Dammimnál. Saul és az izráeliek is összegyűltek, tábort ütöttek az Élá völgyében, és csatarendbe álltak a filiszteusok ellen. A filiszteusok az innenső hegyen álltak, az izráeliek pedig a túlsó hegyen, úgy, hogy a völgy közöttük volt. A filiszteusok táborából előlépett egy kiváló harcos, akit Góliátnak hívtak, és Gát váro sá ból származott. Magassága hat könyök és egy arasz volt. Fején rézsisak volt, és pikkelyes páncélba volt öltözve. A páncél súlya pedig ötezer rézsékelnyi volt. Lábán réz lábpáncél és vállain rézpajzs volt. Lándzsája nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, lándzsája hegye pedig hatszáz sékel súlyú vasból volt, és egy pajzshordozó ment előtte. Megállt, és így kiáltott oda Izráel csatasorainak: Miért vonultatok ki, és miért készülődtök harcra? Én filiszteus vagyok, ti pedig Saul szolgái. Válasszatok ki ezért magatok közül egy embert, és jöjjön ide hozzám. Ha meg mer velem vívni, és legyőz, akkor mi a ti szolgáitok leszünk. De ha én győzöm le és megölöm őt, akkor ti lesztek a mi szolgáink, és ti szolgáltok nekünk. Ezt is mondta még a filiszteus: Én ma gyalázattal illetem Izráel seregét. Állítsatok hát ki ellenem egy embert, hogy megvívjunk egymással. Amikor meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezt a beszédét, megrettentek, és igen féltek. Dávid egy Júda városából, Betlehemből való efrátai embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, és nyolc fia volt. Ez a férfi Saul idejében idős, előrehaladt korú ember volt. Isai három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. E három fiának, akik a háborúba mentek, ez volt a neve: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Sammá. Dávid volt a legkisebb. Amikor a három legidősebb elment Saullal, Dávid elment Saulhoz, de visszatért, hogy apja juhait őrizze Betlehemben. A filiszteus pedig előjött reggel és este, és kiállt negyven napon át. Isai egyszer azt mondta fiának, Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pörkölt búzát és ezt a tíz kenyeret. Siess, vidd el a táborba bátyáidhoz. Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-e, és hozz tőlük jelet. Saul velük együtt és egész Izráellel az Élá völgyében harcban áll a filiszteusokkal. Fölkelt tehát Dávid korán reggel, a nyájat egy pásztorra bízta, fogta a dolgokat, és elment, ahogy meghagyta neki Isai. Amikor eljutott a tábor széléig, a sereg éppen csatarendbe állt, és harci zajt támasztott. Csatarendbe állt Izráel meg a filiszteusok is: csatasor csatasorral szemben. Akkor Dávid rábízta a holmiját arra, aki a harci fölszerelést őrizte, és elfutott a harctérre. Odaérve kérdezősködött bátyjai hogyléte felől. Amíg velük beszélgetett, íme, a Góliát nevű filiszteus harcos, aki Gátból való volt, előjött a filiszteusok csatasorából, és most is hasonlóképpen beszélt; Dávid pedig meghallotta ezt. Amikor az izráeliek látták azt a férfit, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek. Azt mondták az izráeliek: Láttátok-e azt a férfit, aki előállt? Azért állt elő, hogy gyalázza Izráelt. Ha valaki megölné, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is hozzáadná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben. Dávid megkérdezte a mellette álló embereket: Mi történik azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?! A nép pedig az előbbi beszéd szerint elmondta, hogy mire számíthat az az ember, aki megöli őt. Amikor legidősebb testvére, Eliáb meghallotta, hogy az emberekkel beszél, igen megharagudott Dávidra, és azt mondta: Minek jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szíved álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet! Dávid pedig így felelt: De hát most mit tettem? Hiszen csak beszélgettünk. Azután másvalakihez fordult, és ugyanazt kérdezte, mint korábban, és az is, meg a hadinép is az előbbi beszéd szerint válaszolt neki. Amikor meghallották, mit beszélt Dávid, elmondták Saulnak, ő pedig magához hívatta. Dávid ezt mondta Saulnak: Senki se csüggedjen el emiatt. Elmegy a szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal. Saul pedig azt mondta neki: Nem mehetsz te e filiszteus ellen, hogy megvívj vele, mert te gyermek vagy, ő pedig harcedzett férfi, ifjúságától fogva. Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett. Ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leütöttem, kiszabadítottam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem. Szolgád megölte az oroszlánt is, és a medvét is. Így történik majd ezzel a körülmetéletlen filiszteussal is, mint azokkal, mert gyalázattal illette az élő Isten seregét. És folytatta Dávid: Az ÚR, aki megszabadított engem az oroszlán és a medve karmaiból, meg fog szabadítani engem e filiszteus kezéből is. Saul erre így felelt Dávidnak: Eredj el hát, és az ÚR legyen veled! És felöltöztette Dávidot a saját harci ruhájába: rézsisakot tett a fejére, és páncélba öltöztette. Azután Dávid felkötötte kardját a harci ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. Ekkor Dávid így szólt Saulhoz: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam. És levette azokat magáról. Kezébe vette botját, kiválasztott magának a patakból öt sima kövecskét, eltette azokat pásztortáskájába, azaz a tarisznyájába, amely vele volt, és parittyájával a kezében közeledett a filiszteushoz. Akkor elindult a filiszteus is, és közeledett Dávidhoz. Az az ember pedig, aki a pajzsát hordozta, előtte ment. Mikor pedig odatekintett a filiszteus, és meglátta Dávidot, lenézte őt, mert ifjú volt, pirospozsgás és szép tekintetű. A filiszteus ezt mondta Dávidnak: Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz rám? És szidalmazta Dávidot és az ő Istenét. Még ezt is mondta Dávidnak: Jöjj ide hozzám, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak! Dávid pedig így felelt a filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek URának, Izráel seregei Istenének a nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az ÚR, megöllek, és levágom a fejedet. A filiszteusok seregének tetemeit pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az ÚR, mert az ÚRé a had, és ő a kezünkbe ad titeket. Mikor a filiszteus felkészült, és Dávid felé közeledett, Dávid is sietett és futott a viadalra a filiszteus elé. Benyúlt a tarisznyájába, kivett onnan egy követ, elhajította a parittyájával, és úgy homlokon találta a filiszteust, hogy a kő a homlokába fúródott, és ő arccal a földre esett. Így Dávid erősebb volt a filiszteusnál parittyával és kővel. Legyőzte a filiszteust és megölte, pedig kard sem volt a kezében. Ekkor odafutott Dávid, ráállt a filiszteusra, fogta annak kardját, kirántotta a hüvelyéből, és levágta a fejét. Így ölte meg. A filiszteusok pedig, amint meglátták, hogy meghalt a hősük, megfutamodtak. Ekkor fölkeltek Izráel és Júda férfiai, és csatakiáltással üldözőbe vették a filiszteusokat a völgyön át Ekrón kapujáig. És hullottak a filiszteusok sebesültjei a Saaraim felé vezető úton egészen Gátig és Ekrónig. Azután visszatértek Izráel fiai a filiszteusok üldözéséből, és feldúlták a táborukat. Dávid pedig fölvette a filiszteus fejét, és elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig a maga sátrában helyezte el. Saul pedig, amikor látta, hogy Dávid kiment a filiszteus elé, azt kérdezte Abnértól, a sereg fővezérétől: Abnér! Kinek a fia ez a gyermek? Abnér így felelt: Él a lelked, ó, király, hogy nem tudom! A király erre azt mondta: Kérdezd meg, hogy kinek a fia ez az ifjú! Amikor visszajött Dávid, miután megölte a filiszteust, fogta őt Abnér, és Saulhoz vitte. A filiszteus feje pedig még a kezében volt. Saul megkérdezte tőle: Kinek a fia vagy te, ó, ifjú? Dávid pedig így felelt: Szolgádnak, a betlehemi Isainak a fia vagyok. Miután befejezte a beszélgetést Saullal, Jónátán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jónátán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét. Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házához. Jónátán pedig szövetséget kötött Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét. És Jónátán levette a felsőruháját és Dávidnak adta, sőt harci öltözetét, saját kardját, íját és övét is. És Dávid mindenhova elment, ahová Saul küldte, és útja sikeres volt. Saul a harcosok élére állította, és kedves lett az egész nép előtt és Saul szolgái előtt is. Amint hazafelé jöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráel minden városából énekelni, körtáncot járni, dobolva, vígan, tamburákon játszva. A táncoló asszonyok így kezdtek énekelni: Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét. Saul ezen igen megharagudott, és nem tetszett neki ez a beszéd, mert azt gondolta: Dávidnak, lám, tízezret tulajdonítanak, nekem pedig csak ezret, így hát már csak a királyság hiányzik neki! Ezért Saul attól a naptól fogva mindig rossz szemmel nézett Dávidra. Másnap aztán megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és révületbe esett a házában. Dávid pedig hárfázott, ahogy mindennap szokott; Saul kezében pedig egy dárda volt. És elhajította Saul a dárdát, mert azt gondolta: a falhoz szögezem Dávidot. De Dávid két ízben is félrehajolt előle. És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott. Ezért Saul elbocsátotta őt maga mellől és ezredesévé tette, hogy vonuljon a hadinép élén. És Dávid minden útjában sikeresen forgolódott, mert az ÚR vele volt. Mikor pedig látta Saul, hogy milyen sikeres, félni kezdett tőle. De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be. Saul egyszer így szólt Dávidhoz: Íme, idősebbik leányomat, Mérabot neked adom feleségül, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait. Mert azt gondolta Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a filiszteusok keze által. Dávid pedig azt felelte Saulnak: Ki vagyok én, és mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy a király veje legyek? De amikor Saul leányát, Mérabot hozzá kellett volna adni Dávidhoz, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül. Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Amikor ezt megmondták Saulnak, tetszett neki a dolog. Azt gondolta: Nekiadom őt, hogy ő legyen majd veszedelmére, és ő legyen a filiszteusok eszköze ellene. Ezért Saul másodszor is azt mondta Dávidnak: Légy akkor most a vőm. És megparancsolta Saul a szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, és mondjátok ezt neki: Íme, a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek, légy azért a veje a királynak. A szolgák el is mondták ezeket Dávidnak, de ő így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király vejévé legyen? Hiszen én szegény és alacsonyrendű ember vagyok! És elmondták Saulnak a szolgái, hogy ezt meg ezt mondta Dávid. Saul ekkor így szólt: Mondjátok meg Dávidnak, nem kíván a király más jegyajándékot, csak száz filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein. Mert Saul a filiszteusok keze által akarta elveszíteni Dávidot. Megmondták tehát az ő szolgái Dávidnak ezeket a beszédeket, és tetszett a dolog neki, hogy a király veje legyen. A kitűzött napok még el sem jöttek, amikor Dávid fölkelt, elment az embereivel, és levágott a filiszteusok közül kétszáz férfit. Elhozta Dávid az előbőrüket, és mind beadta azokat a királynak, hogy annak veje lehessen. Erre Saul hozzáadta feleségül a leányát, Míkalt. Mikor pedig Saul látta és megértette, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, a leánya szereti őt, még inkább félni kezdett Dávidtól. És Saul ellensége lett Dávidnak egész életében. A filiszteusok vezérei pedig gyakran betörtek, de valahányszor betörtek, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul összes többi szolgája, és ezért igen híressé lett a neve. Saul azt mondta fiának, Jónátánnak és a többi szolgájának, hogy meg kellene ölni Dávidot. De Jónátán, Saul fia nagyon szerette őt. Ezért Jónátán elmondta Dávidnak: Apám, Saul azon van, hogy megöljön téged, azért vigyázz magadra holnap reggel. Titkos helyen tartózkodjál, és rejtőzködj el. Én pedig kimegyek, és apám mellett megállok a mezőn, ahol te leszel, és beszélni fogok vele felőled, és meglátom, hogy mint lesz, és tudtodra adom. És Jónátán kedvezően nyilatkozott Dávid felől apja, Saul előtt, és azt mondta neki: Ne vétkezzék a király szolgája, Dávid ellen, mert ő nem vétett ellened, sőt szolgálata igen hasznos volt számodra. Kockára tette az életét, leterítette a filiszteust, és általa az ÚR nagy szabadulást szerzett egész Izráelnek. Te is láttad ezt, és örültél neki. Miért vétkeznél hát az ártatlan vér ellen, miért ölnéd meg ok nélkül Dávidot? Ekkor Saul hallgatott Jónátán szavára, és megesküdött: Él az ÚR, hogy nem ölik meg őt. Akkor Jónátán szólt Dávidnak, és elmondta neki mindezt. Majd Dávidot Saulhoz vezette, aki ismét olyan lett hozzá, mint azelőtt volt. Amikor pedig a háború ismét megkezdődött, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen. Nagy vereséget mért rájuk, és azok megfutamodtak előle. Az Istentől küldött gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült dárdájával a kezében. Dávid pedig pengette a hárfát. Akkor Saul a dárdával a falhoz akarta szögezni Dávidot, de ő félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba fúródott. Dávid pedig kifutott, és még azon az éjszakán elmenekült. Ekkor Saul követeket küldött Dávid házához, hogy leselkedjenek utána, és reggel megöljék. De felesége, Míkal tudtára adta ezt Dávidnak. Így szólt hozzá: Ha meg nem mented életedet ma éjjel, holnap megölnek. És leengedte Míkal Dávidot az ablakon át, ő pedig elfutott és megmenekült. Majd fogta Míkal a teráfot, az ágyba fektette, a feje alá kecskeszőrből készült párnát tett, és betakarta lepedővel. Mikor pedig Saul elküldte a követeket, hogy Dávidot megfogják, azt mondta: Dávid beteg. Saul ismét elküldte a követeket, hogy megnézzék Dávidot, ezt mondván nekik: Ágyastól is hozzátok elém, hogy megölhessem. Amikor a követek odamentek, íme, a teráf volt az ágyban, és a fejrész alatt a kecskeszőrből készült párna volt. Ekkor azt mondta Saul Míkalnak: Milyen dolog az, hogy így becsaptál! Elengedted az ellenségemet, és ő elmenekült. Míkal így felelt: Ő mondta nekem: Bocsáss el, vagy megöllek! Dávid pedig elfutott és megszabadult. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Ezután elment Sámuellel együtt Nájótba, és ott időztek. Saulnak ezt megjelentették: Íme, Dávid Nájótban van, Ráma mellett. Erre Saul követeket küldött, hogy Dávidot megfogják. Amint azonban meglátták a próféták seregét, akik prófétáltak, és Sámuelt, aki ott állt mint elöljárójuk, Isten lelke Saul követeire szállt, és ők is prófétáltak. Mikor ezt megjelentették Saulnak, más követeket küldött ki, de azok is prófétáltak. Akkor harmadszor is követeket küldött oda Saul, de azok is prófétálni kezdtek. Akkor ő maga ment el Rámába. Amint a nagy kúthoz érkezett, amely Szekúban van, ezt kérdezte: Hol van Sámuel és Dávid? Ezt felelték neki: Nájótban, Ráma mellett. Elment hát Nájótba, Ráma mellé. De Isten lelke szállt őrá is, és folytonosan prófétált, míg eljutott Nájótba, Ráma mellé. Levette ruháit, és ő is prófétált Sámuel előtt, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel. Ezért mondják: Hát Saul is a próféták között van? Azután Dávid elmenekült a Ráma melletti Nájótból. Elment, és azt mondta Jónátánnak: Mit követtem el? Mi vétkem van, és mi a bűnöm apád előtt, hogy életemre tör? Ő pedig ezt felelte neki: Távol legyen tőlem! Nem fogsz meghalni! Hiszen apám nem tesz sem nagy, sem kicsiny dolgot úgy, hogy előttem föl ne tárná. Miért titkolná hát el előlem ezt a dolgot? Nem úgy van! De Dávid megesküdött, és azt mondta: Biztosan tudja apád, hogy kedvelsz, ezért ezt gondolja: Ne tudja meg ezt Jónátán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. Bizonyosan él az ÚR, és él a te lelked, hogy alig egy lépés választ el a haláltól. Jónátán így felelt Dávidnak: Bármit kíván a lelked, megteszem érted. Dávid ezt mondta Jónátánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a király asztalához kellene ülnöm, hogy vele egyem, de te engedj el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik nap estéjéig. Ha apád kérdezősködnék utánam, mondd ezt: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy hazasiethessen Betlehembe, az ő váro sá ba, mert most ott az egész nemzetségének esztendőnként való áldozata van. Ha azt fogja mondani: „Jól van”, úgy békében lehet szolgád. Ha pedig nagyon megharagudna, úgy tudd meg, hogy gonosz tettre határozta el magát. Légy azért irgalmas szolgád iránt, hiszen az ÚR előtt kötöttél szövetséget velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél apádhoz? Jónátán pedig így felelt: Távol legyen az tőled! Ha biztosan megtudom, hogy apám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, hát nem mondanám-e meg neked? Dávid ezt felelte Jónátánnak: Ki adja nekem tudtomra, hogy atyád kemény választ adott-e? Jónátán azt mondta Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre. És ki is mentek mindketten a mezőre. Ekkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚR az Izráel Istene. Ha holnap vagy holnapután ez idő tájt kipuhatolhatom apámtól, hogy jóakarattal van-e Dávid iránt, akkor hozzád küldök, és megüzenem neked. Úgy cselekedjék az ÚR Jónátánnal most és azután is, hogy ha apámnak az tetszenék, hogy gonoszul bánjon veled, tudtodra adom, s akkor elengedlek, hogy békében elmehess. És az ÚR legyen veled, mint volt az én apámmal! Ha életben maradok, cselekedjél velem az ÚR irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak. És ne vond meg irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, ha az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről! Így szerzett szövetséget Jónátán Dávid házával, és azt mondta: Az ÚR fogja számon kérni Dávid ellenségeit. Ezután Jónátán még egyszer megeskette Dávidot őiránta való szeretete felől, mert Jónátán is úgy szerette őt, mint a saját lelkét. Majd azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert üres lesz a helyed. Három nap múlva pedig jöjj ide le gyorsan, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múltkor, s maradj ott az útjelző kő mellett. Én pedig három nyilat lövök az oldalához, mintha célba lőnék. Majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha azt mondom a gyermeknek: „Erre mögötted vannak, hozd el azokat”, akkor jöjj elő, mert él az ÚR, békén hagynak, és nincs semmi baj! Ha pedig azt mondom a gyermeknek: „Arra, messze előtted vannak a nyilak”, akkor menj el, mert elküldött téged az ÚR. És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymással: íme, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökké! Akkor Dávid elrejtőzött a mezőn. Amikor az újhold eljött, a király asztalhoz ült, hogy egyék. És mikor leült a székébe – most is úgy, mint máskor –, a fal mellett levő székbe, Jónátán fölkelt, és Abnér ült Saul mellé. Dávid helye pedig üresen maradt. De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Valami történt vele; nem tiszta, biztosan nem tiszta. Az újhold után következő napon, amikor ismét üres volt Dávid helye, azt mondta Saul a fiának, Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia az étkezésre sem tegnap, sem ma? Jónátán pedig így felelt Saulnak: Elkérte magát tőlem Dávid Betlehembe. Azt mondta: Kérlek, engedj el, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nekem a bátyám. Ha tehát kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem a testvéreimet! Ezért nem jött el a király asztalához. Ekkor fölgerjedt Saul haragja Jónátán ellen, és azt mondta neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad Isai fiát a magad gyalázatára és anyád nagy szégyenére! Mert, amíg Isai fia él e földön, sem belőled, sem királyságodból nem lesz semmi! Most tehát küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő. Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kellene meghalnia, mit vétett? Erre Saul feléje dobta a dárdáját, hogy átüsse őt. Ebből megértette Jónátán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot. Fölkelt tehát az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evett az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit apja gyalázattal illetett. Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele. Azt mondta a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök. Amikor a gyermek elfutott, úgy lőtte el a nyilat, hogy túlmenjen rajta. És amikor a gyermek arra a helyre ért, ahol a nyíl volt, amelyet Jónátán ellőtt, a gyermek után kiáltott: Messzebb van a nyíl, előtted! Majd a gyermek után kiáltott: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, aki Jónátánnal volt, fölszedte a nyilat, és urához ment vele. A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jónátán és Dávid értette ezt a dolgot. Azután Jónátán átadta fegyverét a gyermeknek, és azt mondta neki: Eredj, és vidd be a városba! Mikor a gyermek elment, Dávid előjött a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt, majd megcsókolták egymást, és együtt sírtak, és Dávid hangosan zokogott. Akkor Jónátán azt mondta Dávidnak: Menj el békességgel, mivel így esküdtünk meg mindketten az ÚR nevére: Az ÚR legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre. Dávid Ahimelek paphoz ment Nóbba. Ahimelek pedig megrettenve ment Dávid elé, és azt kérdezte: Mi történt, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled? Dávid ezt felelte: A király bízott rám valamit, és azt mondta nekem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldtelek, és amit parancsoltam neked. Ezért a szolgákat elküldtem erre és erre a helyre. Most azért mi van kéznél nálad? Adj nekem öt kenyeret vagy valami mást, ami van. A pap így felelt Dávidnak: Nincs kéznél közönséges kenyér, hanem csak szentelt kenyér, de csak akkor, ha a szolgák tisztán tartották magukat legalább az asszonyoktól. Dávid pedig így felelt a papnak: Valóban el volt tiltva tőlünk az asszony tegnap is, és azelőtt is, amikor elindultam, és a szolgák holmija is tiszta volt. És noha ez csak közönséges út, de ma is tiszták maradtak. Akkor a pap szentelt kenyeret adott neki, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, amelyet elvettek már az ÚR színe elől, és frissen sült kenyeret tettek a helyére, amikor azt elvették. Volt ott azon a napon Saul szolgái között egy Dóég nevű edómi ember, Saul pásztorainak a számadója, aki éppen ott tartózkodott az ÚR előtt. Azután Dávid megkérdezte Ahimelektől: Nincs a kezednél egy dárda vagy valami más fegyver? Mert sem a kardomat, sem a fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgős volt. A pap azt felelte: A filiszteus Góliát kardja, akit az Élá-völgyben levágtál, íme, itt van posztóba takarva az éfód mögött. Ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkívül más nincs itt. Dávid ezt mondta: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nekem! És fölkelt Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákishoz, Gát királyához. Ákisnak azt mondták a szolgái: Vajon nem ő-e Dávid, annak az országnak a királya? Vajon nem róla énekeltek-e így a körtáncban: „Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét”? Dávid pedig szívére vette e beszédeket, és igen megijedt Ákistól, Gát királyától. Eszelősnek tettette magát, őrjöngött közöttük, és irkált a kapuk ajtajaira, nyálát pedig engedte a szakállán lefolyni. Akkor Ákis azt mondta a szolgáinak: Íme, látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok hozzám? Szűkölködöm-e őrültekben, hogy idehoztátok őt, hogy bolondozzék előttem? Egy ilyen kerüljön az én házamba? Elment onnan Dávid, és az Adullámbarlangba menekült. Amikor meghallották ezt testvérei és apjának egész háza népe, odamentek hozzá. És hozzá gyülekezett mindenféle sanyargatott nép, mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember, ő pedig a vezérük lett. Mintegy négyszázan voltak vele. Onnan Micpébe, Móáb földjére ment Dávid, és azt mondta Móáb királyának: Hadd jöjjön ide hozzátok apám és anyám, amíg meg nem tudom, hogy mit fog cselekedni velem Isten. És Móáb királyához vitte őket, és ott maradtak vele mindaddig, amíg Dávid a sziklavárban volt. Gád próféta azonban azt mondta Dávidnak: Ne maradj a várban, hanem indulj, és menj el Júda földjére! Ezért Dávid elment, és eljutott Heret erdejébe. De meghallotta Saul, hogy felbukkant Dávid és azok az emberek, akik vele voltak. Saul pedig Gibeában tartózkodott a hegyen egy tamariszkuszfa alatt, dárdája a kezében volt, és szolgái mindnyájan mellette álltak. Akkor Saul azt mondta szolgáinak, akik mellette álltak: Hallgassatok meg, Benjámin fiai! Netalán Isai fia ad nektek mindnyájatoknak szántóföldet és szőlőhegyet, és ő tesz titeket ezredesekké és századosokká, hogy mindnyájan pártot ütöttetek ellenem? És senki sincs, aki fölfedte volna, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával ellenem? És senki sincs közöttetek, aki megszánna, és megmondaná nekem, hogy saját fiam fellázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám, amint ez a mai napon is kitűnt? Akkor így felelt az edómi Dóég, aki Saul szolgái között állt: Én láttam, hogy Isai fia Nóbba ment Ahitúb fiához, Ahimelek paphoz, ő megkérdezte ügyében az URat, élelmet adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is nekiadta. Erre hívatta a király Ahimelek papot, Ahitúb fiát és atyjának egész háza népét, a papokat, akik Nóbban voltak. El is jöttek mindnyájan a királyhoz. És Saul így szólt: Hallgass ide, Ahitúb fia! Ő pedig ezt mondta: Itt vagyok, uram. Saul azt kérdezte tőle: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isai fia, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt megkérdezted Istent is az ő érdekében, hogy fellázadjon ellenem, és leselkedjék rám, mint ahogy most történik? Ahimelek ezt felelte a királynak: Összes szolgád közül van-e hűségesebb Dávidnál, a király vejénél, a testőrség parancsnokánál, aki tisztelt és megbecsült ember a házadban? Vajon csak ma kezdtem-e Istent megkérdezni őérte? Távol legyen tőlem! Ne tulajdonítson ilyet a király a szolgájának, sem atyám egész háza népének, mert erről a dologról semmit sem tud szolgád, sem kicsit, sem nagyot. A király pedig azt mondta: Meg kell halnod, Ahimelek, neked és atyád egész háza népének! És azt mondta a király a mellette álló fegyvereseknek: Vegyétek körül és öljétek meg az ÚR papjait, mert az ő kezük is Dávid mellett volt, mert tudták, hogy szökésben van, és mégsem mondták meg nekem. A király szolgái azonban nem akartak kezet emelni az ÚR papjaira és rájuk támadni. Akkor ezt mondta a király Dóégnak: Fordulj ellenük te, és támadj te a papokra. Erre ellenük fordult az edómi Dóég, és ő rohant rá a papokra. Nyolcvanöt embert ölt meg aznap, akik gyolcs éfódot viseltek. Nóbot, a papok városát is fegyver élével vágatta le, férfiakat és asszonyokat, gyermekeket és csecsemőket, ökröt, szamarat és bárányt egyaránt. Ahitúb fiának, Ahimeleknek egyik fia azonban, akit Ebjátárnak hívtak, elmenekült, és Dávidhoz szökött. Ebjátár elmondta Dávidnak, hogy Saul megölette az ÚR papjait. Dávid pedig azt mondta Ebjátárnak: Tudtam én azt már aznap, hogy az edómi Dóég biztosan megmondja Saulnak, hiszen ott volt. Én okoztam apád egész háza népének a vesztét. Maradj nálam, ne félj. Mert aki engem halálra keres, az tör a te életedre is; azért te biztonságban leszel mellettem. Jelentették egyszer Dávidnak: Íme, a filiszteusok Keíla ellen harcolnak, és feldúlják a szérűket. Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e, és leverjem-e ezeket a filiszteusokat? Az ÚR azt mondta Dávidnak: Menj el, verd le a filiszteusokat, és szabadítsd meg Keílát. Dávid emberei azonban azt mondták neki: Íme, itt Júdában is félünk, mennyivel inkább, ha Keílába megyünk a filiszteusok tábora ellen. Akkor Dávid ismét megkérdezte az URat, az ÚR pedig így válaszolt neki: Kelj föl, és menj el Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat. Dávid tehát Keílába ment embereivel, és harcolt a filiszteusok ellen. Elhajtotta marhájukat, nagy vereséget mért rájuk, és megszabadította Keíla lakosait. Mikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült, az éfódot is magával vitte. Ekkor hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Saul azt mondta: Most kezembe adta őt Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záras városba ment. Összegyűjtötte Saul a harcra az egész hadinépet, hogy Keílába menjen, és körülzárja Dávidot és embereit. Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul valami rosszat forral ellene, azt mondta Ebjátár papnak: Hozd elő az éfódot. Majd azt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Biztos hírként hallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost. Vajon kezébe adnak-e engem Keíla lakosai? Vajon lejön-e Saul, ahogy szolgád hallotta? Ó, URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! És mondta az ÚR: Lejön. Dávid megkérdezte: Vajon Saul kezébe adnak-e Keíla lakosai engem és embereimet? És ezt felelte az ÚR: Kezébe adnak. Erre Dávid fölkelt mintegy hatszáz emberével, és kivonult Keílából, és arra haladtak, amerre lehetett. Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy odamenjen. Dávid a pusztában erődített helyeken tartózkodott, és a Zíf pusztájában levő hegységben maradt. Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe. Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kivonult ellene, hogy életére törjön, a Zífpusztában, az erdőben volt. Akkor fölkelt Jónátán, Saul fia, elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősítette az ő kezét az Istenben. Ezt mondta neki: Ne félj, mert Saulnak, az én apámnak a keze nem fog utolérni. Király leszel Izráel fölött, és én második leszek utánad. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. Akkor szövetséget kötöttek ketten az ÚR színe előtt. És Dávid az erdőben maradt, Jónátán pedig hazament. Azután fölmentek a zífiek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Hát nem nálunk lappang-e Dávid az erődített helyeken az erdőben, Hakílá halmán, a sivatagtól délre? Most tehát, mivel lelked fő kívánsága az, hogy lejöjj, ó, király, akkor jöjj le. A mi gondunk lesz, hogy a király kezébe adjuk őt. Saul ezt felelte: Áldjon meg titeket az ÚR, hogy megszántatok engem! Menjetek el, tudakozódjatok tovább is, hogy megtudjátok és meglássátok a tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz. Azért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol ő lappanghat, és mindenképpen térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. Ha az országban van, előkutatom Júda minden nemzetsége közül. Ők pedig fölkeltek, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt a Máónpusztában volt a mezőségen, amely a sivatagtól délre van. Saul kivonult embereivel, hogy megkeresse. De hírt adtak erről Dávidnak, és ő leereszkedett a sziklákhoz, és a Máón-pusztában tartózkodott. Amikor Saul ezt meghallotta, üldözőbe vette Máón pusztájában. Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. És éppen amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és emberei már körül is kerítették Dávidot és embereit, hogy megfogják, akkor érkezett egy követ Saulhoz ezzel az üzenettel: Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba! Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a hegyet a „megmenekülés sziklájának”. (24,1) Ezután Dávid elment onnan, és Éngedi erődjében tartózkodott. (24,2) Amikor Saul visszatért a filiszteusok üldözéséből, megüzenték neki: Íme, Dávid Éngedi pusztájában van! (24,3) Erre Saul maga mellé vett egész Izráelből háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és embereit a vadkecskék kőszikláján. (24,4) Eljutott az út menti juhaklokhoz, ahol egy barlang is van. És Saul bement oda, hogy szükségét végezze, Dávid és emberei pedig a barlang rejtekében voltak. (24,5) Akkor azt mondták Dávidnak az emberei: Íme, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az ÚR: Íme, kezedbe adom ellenségedet, tégy vele, amit jónak látsz. Akkor fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a szárnyát. (24,6) Dávid szíve megesett rajta, miután levágta Saul köpenyének a szárnyát, (24,7) és azt mondta embereinek: Oltalmazzon meg engem az ÚR attól, hogy ilyen dolgot cselekedjem az én uram, az ÚR fölkentje ellen, hogy kezet emeljek rá. Mert az ÚR fölkentje ő. (24,8) Akkor Dávid kemény szavakkal megfeddte embereit, és nem engedte meg nekik, hogy Saulra támadjanak. Miután pedig Saul elindult a barlangból, és elment az úton, (24,9) Dávid is fölkelt, kiment a barlangból, és így kiáltott Saul után: Uram, király! Mikor pedig Saul hátratekintett, Dávid arccal a földig hajolt, és leborult előtte. (24,10) Akkor Dávid ezt mondta Saulnak: Miért hallgatsz az olyan emberek szavára, akik azt mondják: Íme, Dávid a vesztedre tör? (24,11) Íme, a mai napon saját szemeddel láthattad, hogy az ÚR kezembe adott téged a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és azt mondtam: Nem emelem föl kezemet az én uram ellen, mert az ÚR fölkentje ő. (24,12) Nézd csak, atyám, nézd! Igen, itt van a köpenyed szárnya a kezemben, mert amikor levágtam azt, nem öltelek meg téged! Azért értsd meg ebből, és lásd be, hogy nincs az én kezemben hamisság és semmi gonoszság. Nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után leselkedsz, hogy elveszítsed. (24,13) Az ÚR tegyen ítéletet köztem és közted, és álljon bosszút az ÚR érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened! (24,14) Ahogy a régi példabeszéd mondja: a gonoszoktól gonoszság származik, de én nem emelem föl kezemet ellened. (24,15) Ki ellen vonult ki Izráel királya? Kit üldözöl? Egy holt ebet vagy egy bolhát? (24,16) Legyen azért az ÚR ítélőbíró, és ő tegyen ítéletet köztem és közted. Tekintsen ügyemre, és perelje peremet, és szabadítson meg engem a kezedből. (24,17) Amikor Dávid elmondta ezeket a szavakat Saul előtt, ő ezt mondta: A te szavad-e ez, Dávid fiam? És Saul fennhangon sírni kezdett. (24,18) Majd azt mondta Dávidnak: Te igazságosabb vagy nálam, mert jót cselekedtél velem, pedig én rosszal fizettem neked. (24,19) És értésemre adtad nekem a mai napon, hogy milyen jót tettél velem, hogy az ÚR a kezedbe adott engem, és te mégsem öltél meg. (24,20) Mert ha valaki megtalálja ellenségét, békében útjára bocsátja-e? Ezért hát fizessen neked jóval az ÚR azért, amit ma tettél velem. (24,21) Most pedig, mivel tudom, hogy te király leszel, és Izráel királysága a te kezedben állandó lesz, (24,22) esküdj meg nekem az ÚRra, hogy nem fogod kiirtani utódaimat, és nevemet nem fogod kitörölni atyám házából! (24,23) Dávid megesküdött Saulnak, és Saul hazament, Dávid és emberei pedig fölmentek a sziklavárba. Aztán Sámuel meghalt; és összegyűlt egész Izráel, elsiratták és eltemették a házában, Rámában. Dávid pedig fölkelt, és elment Párán pusztájába. Élt egy igen tehetős ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Volt háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhait nyírta Karmelban. A férfit Nábálnak, feleségét pedig Abigailnak hívták; igen eszes és szép termetű asszony volt. A férfi azonban durva és rossz erkölcsű, Káléb nemzetségéből való. Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja, elküldött tíz ifjút hozzá. Azt mondta Dávid az ifjaknak: Menjetek föl Karmelba, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek nevemben békességgel. Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének és mindenednek! Most hallottam, hogy juhaidat nyírják. Amikor velünk voltak a pásztoraid, nem bántottuk őket, és semmijük sem hiányzott azalatt, amíg Karmelban voltak. Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Legyenek azért ezek az ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Kérlek, adj hát szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak abból, ami rendelkezésedre áll. Dávid szolgái elmentek, és elmondták Dávid nevében Nábálnak mindezt a beszédet, azután várakoztak. Nábál így felelt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, és kicsoda az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött az urától. Fogjam a kenyeremet és vizemet és a marhát, amelyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, akikről azt sem tudom, hova valók? Erre Dávid szolgái megfordultak és visszatértek. Amikor megérkeztek, elbeszélték neki mindezt. Akkor azt mondta Dávid az embereinek: Kösse föl mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját. Dávid is a magáét, és fölment utána mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél. Abigailnak, Nábál feleségének azonban az egyik ifjú elmondta: Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elűzte őket. Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem volt semmi bántódásunk tőlük, és semmink sem hiányzott azalatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk. Olyanok voltak nekünk, mint a kőfal, éjjel-nappal, amíg velük voltunk, mikor a juhokat őriztük. Most azért gondold meg és lásd, hogy mit kell cselekedned, mert itt a veszedelem a mi urunk és egész háza népe ellen! Ő pedig olyan gonosz ember, hogy nem lehet beszélni vele! Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz kötés aszúszőlőt, kétszáz kötés száraz fügét, és szamarakra rakta. Ezt mondta szolgáinak: Menjetek előttem, íme, én utánatok megyek. De férjének, Nábálnak ezt nem mondta meg. Amikor a szamáron ülve a hegy egyik mellékösvényén leereszkedett, íme, Dávid és az emberei szemből jöttek lefelé, és ő összetalálkozott velük. Dávid pedig ezt mondta: Bizony hiába őriztem ennek az embernek mindenét a pusztában úgy, hogy semmi híja sem lett mindannak, ami az övé, mert a jó helyett rosszal fizet nekem. Úgy cselekedjék Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig nem hagyok még egy ebet sem mindabból, ami az övé! Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arccal leborult Dávid előtt, és a földig hajolt. A lábához borult, és azt mondta: Ó, uram! Én magam vagyok a bűnös, de hadd beszéljen szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányod szavait. Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a gonosz emberrel, mert amilyen a neve, olyan ő maga is. Bolond az ő neve, és bolondságot csinál. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uram szolgáit, akiket küldtél. Most pedig, ó, uram, az élő ÚRra és a te életedre mondom, hogy az ÚR akadályozott meg téged abban, hogy gyilkosságba essél, és a magad kezével szerezz magadnak elégtételt. Most azért úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és mindazok, akik a vesztedre törnek, uram. Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, akik az én uram körül forgolódnak. Bocsásd meg azért szolgálóleányod vétkét, mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az ÚR, hiszen az ÚR harcait harcolja az én uram, és nem található gonoszság a te életedben. És ha valaki fölkelne ellened, hogy üldözzön, és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élők csomójába lesz kötve az ÚRnál, a te Istenednél; ellenségeid lelkét pedig a parittyája közepéből hajítja el. És amikor az ÚR majd beteljesíti mindazt a jót az én uramon, amit megígért felőled, és téged Izráel fejedelmévé tesz, akkor, ó, uram, ne legyen ez neked bánkódásodra és szíved fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy saját magad szereztél magadnak elégtételt. Mikor azért jót tesz az ÚR az én urammal, emlékezz meg szolgálóleányodról. Erre Dávid azt mondta Abigailnak: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki ma elém küldött téged! Áldott legyen a tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál abban, hogy gyilkosságba essem, és saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt! Bizony él az ÚR, Izráel Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elém, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre még csak egy ebe sem. Akkor átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott, és azt mondta neki: Menj haza békességgel. Lásd, hallgattam a szavadra, és megbecsültem a személyedet. Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezett, íme, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál mulatott, ezért igen megrészegedett. Ezért ő semmit sem mondott el neki, sem kicsit, sem nagyot, egészen reggelig. Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodott, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és kővé dermedt. Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az ÚR Nábált, és meghalt. Amikor Dávid meghallotta, hogy meghalt Nábál, azt mondta: Áldott legyen az ÚR, aki bosszút állt Nábálon, amiért engem gyalázott, és szolgáját visszatartotta a gonosztól; Nábál gonoszságát pedig visszafordította az ÚR az ő saját fejére! Azután üzenetet küldött Dávid Abigailnak, hogy elvenné feleségül. Elmentek azért Dávid szolgái Abigailhoz Karmelbe, és így szóltak: Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen. Ő pedig felállt, arccal a földig hajolt, és azt mondta: Íme, a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak a lábát. És Abigail sietve fölkelt, felült a szamárra öt szolgálójával együtt, akik körülötte voltak, elment Dávid követei után, és a felesége lett. Dávid a jezréeli Ahinóamot is elvette, és mind a kettő felesége lett. Saul pedig leányát, Míkalt, Dávid feleségét Paltihoz, Lais fiához adta, aki Gallimból való volt. A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Nem Hakílá halmán rejtőzik-e Dávid, a pusztával szemben? Fölkelt azért Saul, és lement a Zíf-pusztába, hogy megkeresse Dávidot. Izráelből háromezer válogatott ember volt vele. Saul tábort ütött Hakílá halmán, amely a pusztával szemben, az út mentén van. Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánament a pusztába, kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy Saul valóban eljött. Akkor fölkelt Dávid, elment arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és Abnér, Nér fia, seregének a fővezére feküdt. Saul ugyanis a bekerített táborban feküdt, a nép pedig körülötte táborozott. Akkor így szólt Dávid a hettita Ahimelekhez és Abisajhoz, Cerújá fiához, aki Jóáb testvére volt: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? Abisaj azt mondta: Én lemegyek veled. El is ment éjjel Dávid és Abisaj a nép közé. És íme, Saul ott feküdt és aludt a bekerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva a fejénél, Abnér pedig és a nép körülötte feküdt. Akkor azt mondta Abisaj Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten az ellenségedet. Most azért hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor már nem kell átdöfni. Dávid azonban azt mondta Abisajnak: Ne veszítsd el őt! Mert vajon ki emelhetné föl büntetlenül a kezét az ÚR fölkentjére? És azt mondta Dávid: Él az ÚR, hogy az ÚR megveri őt! Vagy eljön az ő napja, és meghal, vagy pedig harcba megy, és ott vész el! Az ÚR óvjon engem attól, hogy kezemet az ÚR fölkentjére emeljem. Csak a feje mellett lévő dárdát és a vizeskorsót vedd el, és menjünk. Akkor elvette Dávid a dárdát és a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem volt, aki látta, vagy aki észrevette, vagy aki felébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az ÚR mély álmot bocsátott rájuk. Amikor Dávid átért a túlsó oldalra, megállt messze a hegytetőn úgy, hogy nagy távolság volt közöttük. Így kiáltott Dávid a népnek és Abnérnak, Nér fiának: Nem válaszolsz, Abnér? Ekkor Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltasz a királynak? Dávid pedig azt mondta Abnérnak: Hát nem férfi vagy te, és ki olyan Izráelben, mint te? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Mert a nép közül odament egy ember, hogy elveszítse uradat, a királyt. Nem jó dolog az, amit cselekedtél! Él az ÚR, hogy halál fiai vagytok, amiért nem vigyáztatok uratokra, az ÚR fölkentjére! Most hát nézd meg, hol van a király dárdája és a vizeskorsó, amely a fejénél volt! Amikor Saul megismerte Dávid hangját, azt mondta: A te hangod-e ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: Az én hangom, uram, király! És ezt mondta: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és mi gonoszság van bennem? Most azért hallgassa meg szolgája szavát az én uram, a király! Ha az ÚR ingerelt föl téged ellenem, bárcsak jó illatú volna előtte az áldozat. Ha pedig emberek, akkor átkozottak legyenek az ÚR előtt, mert most kiűznek engem, hogy ne részesülhessek az ÚR örökségében, hiszen ezt mondják: Eredj, szolgálj más isteneknek. Azért ne hulljon a földre a vérem az ÚR színétől távol, mert Izráel királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, ahogy egy fogolymadarat üldöznek a hegyekben. Saul pedig azt mondta: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mert életem kedves volt előtted a mai napon. Íme, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem. Dávid így felelt: Íme, itt van a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül valaki, és vigye el. Az ÚR pedig fizessen meg mindenkinek igazsága és hűsége szerint, mert ma az ÚR kezembe adott téged, de én nem akartam fölemelni kezemet az ÚR fölkentjére. Amennyire drága volt a mai napon a te lelked énelőttem, legyen annyira drága az én lelkem az ÚR előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból! Akkor Saul azt mondta Dávidnak: Áldott légy, Dávid fiam, hatalmas dolgokat viszel végbe, és győzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig hazatért. Dávid ezt gondolta magában: Egy napon mégis el kell vesznem Saul keze miatt. Jobb nekem, ha gyorsan elmenekülök a filiszteusok földjére. Így Saul fölhagy azzal, hogy engem továbbra is üldözzön Izráel egész területén, és megszabadulok a kezéből. Fölkelt tehát Dávid, és elment hatszáz emberével Ákishoz, Máók fiához, Gát királyához. Dávid Ákisnál Gátban telepedett le embereivel, mindegyik a maga háza népével. Dávid is a két feleségével, a jezréeli Ahinóammal és a karmeli Abigaillal, Nábál volt feleségével. Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid Gátba menekült, nem üldözte tovább. Egyszer Dávid azt mondta Ákisnak: Ha megkedveltél, adj helyet nekem valamelyik mezővárosban, hogy ott lakjam. Miért lakna szolgád veled a királyi városban? Akkor nekiadta Ákis azon a napon Ciklagot. Így lett Ciklag Júda királyaié mind e mai napig. Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok földjén lakott, egy esztendő és négy hónap volt. Majd fölvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékieket. Kezdettől ezek voltak annak a földnek a lakosai, amelyen Súrba lehet jutni, egészen Egyiptom földjéig. Dávid leverte az országot, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitte a juhokat, ökröket, szamarakat, tevéket és a ruhákat, úgy tért vissza Ákishoz. Amikor pedig Ákis azt kérdezte tőle: „Hova törtetek be most?”, Dávid így felelt: a Délvidékre Júdában, a Jerahmeél részére és a kéniek déli területére. Dávid azonban sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, hogy Gátba vigye őket, mert azt mondta: Nehogy panaszkodjanak ellenünk, és azt mondják, így cselekedett velünk Dávid. Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott. Ákis pedig megbízott Dávidban, mert azt gondolta: Biztosan gyűlöletessé tette magát népe, Izráel előtt, ezért örökre az én szolgám lesz. Abban az időben a filiszteusok összegyűjtötték seregeiket, hogy Izráel ellen harcoljanak. Ákis azt mondta Dávidnak: Tudd meg, hogy neked és embereidnek is velem kell jönnötök a táborba. Dávid pedig így felelt: Akkor majd megtudod, hogy mit tud tenni a te szolgád! Erre Ákis azt mondta Dávidnak: Ezért testőrömmé teszlek mindenkorra. Sámuel pedig meghalt, és egész Izráel siratta. Saját városában, Rámában temették el. Saul pedig a varázslókat és a jövendőmondókat eltávolította az országból. A filiszteusok tehát összegyűltek, fölvonultak, és tábort ütöttek Súnémnél, Saul pedig összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort vertek Gilbóánál. Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és szíve igen megrettent. Megkérdezte hát Saul az URat, de az ÚR nem felelt neki sem álomlátás, sem az urím, sem a próféták által. Akkor Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és őt kérdezzem meg. Szolgái pedig azt mondták neki: Íme, Éndórban van egy halottidéző asszony. Saul ekkor elváltoztatta külsejét, álruhába öltözött, elment két férfival, és éjjel odaértek az asszonyhoz. Akkor azt mondta neki: Mondj jövendőt nekem halottidézés által, és idézd föl nekem azt, akit mondok neked. Az asszony azt mondta neki: Nyilván jól tudod, hogy mit tett Saul: hogy kiirtotta a földről a varázslókat és a jövendőmondókat. Miért akarod hát tőrbe ejteni a lelkemet, hogy megöless? Erre Saul megesküdött neki az ÚRra: Él az ÚR, hogy e dolog miatt nem ér büntetés. Akkor megkérdezte az asszony: Kit idézzek meg neked? Ő azt felelte: Sámuelt idézd meg nekem. Mikor pedig az asszony meglátta Sámuelt, hangosan fölkiáltott, és így szólt Saulhoz: Miért vezettél félre? Hiszen te vagy Saul! Erre azt mondta neki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig ezt mondta Saulnak: Istenfélét látok feljönni a földből. Ő azt kérdezte: Milyen az alakja? Ő pedig ezt mondta: Egy vénember jön fölfelé, és palást van rajta. Saul megismerte, hogy Sámuel az, és meghajolt arccal a föld felé, és tisztességet tett neki. Sámuel pedig ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztél engem? Saul így felelt: Igen nagy szorultságban vagyok. A filiszteusok harcolnak ellenem, Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által. Azért hívtalak, hogy mondd meg nekem, mit kell cselekednem. Sámuel azt mondta: Ugyan miért kérdezel engem, ha az ÚR eltávozott tőled, és ellenségeddé lett? Úgy cselekedett az ÚR, ahogy általam megmondta: elvette a királyságot a te kezedből, és a társadnak, Dávidnak adta. Azért cselekszik most így veled az ÚR, mert nem hallgattál a szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon. És az ÚR Izráelt is veled együtt a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az ÚR. Akkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, mert nagyon megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evett. Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy ennyire megrémült, azt mondta neki: Íme, a te szolgálód hallgatott a szavadra, kockára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, amelyeket mondtál nekem. Most hát te is hallgass szolgálód szavára, hadd tegyek eléd egy falat kenyeret: egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz. Ő azonban vonakodott, és azt mondta: Nem eszem. De szolgái és az asszony is unszolták, mire engedett a szavuknak, fölkelt a földről, és felült az ágyra. Volt az asszony házánál egy hízott borjú, és azt sietve levágta. Azután lisztet vett, meggyúrta, és kovásztalan pogácsát sütött. Ezt Saul és a szolgái elé vitte, és azok ettek. Azután fölkeltek, és elmentek azon az éjszakán. A filiszteusok Aféknál gyűjtötték össze minden seregüket. Izráel pedig a Jezréel melletti forrásnál ütött tábort. Amikor a filiszteusok vezérei századaikkal és ezredeikkel vonultak, Dávid a maga embereivel hátul ment Ákissal. Akkor azt mondták a filiszteusok vezérei: Mit akarnak ezek a héberek? Ákis azt mondta a filiszteusok vezéreinek: De hiszen ez Dávid, Saulnak, Izráel királyának a szolgája, aki már jó ideje, sőt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi rosszat attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig. De megharagudtak rá a filiszteusok vezérei. Azt mondták neki: Küldd el ezt az embert, térjen vissza a helyére, amelyet kijelöltél neki, ne jöjjön velünk a harcba, nehogy ellenünk forduljon a harcban. Mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura előtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek a fejével? Hiszen ez az a Dávid, akiről így énekelnek a körtáncban: Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét! Akkor Ákis hívatta Dávidot, és azt mondta: Él az ÚR, hogy te becsületes vagy, és tetszésemre van mind kimeneteled, mind bejöveteled a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig. De a vezérek nem kedvelnek. Azért térj vissza, menj el békességben, és semmit se cselekedjél, ami nem tetszik a filiszteusok vezéreinek. Dávid ezt felelte Ákisnak: Vajon mit cselekedtem, és mit találtál szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, amiért ne mehetnék el, és ne harcolhatnék a királynak, az én uramnak ellenségei ellen? Ákis pedig így felelt Dávidnak: Tudom. Valóban kedves vagy előttem, mint Isten angyala. De a filiszteusok vezérei azt mondták, hogy el ne jöjj velünk a harcba. Azért kelj föl korán reggel urad szolgáival együtt, akik veled együtt jöttek. Keljetek föl korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el! Dávid azért korán fölkelt embereivel együtt, hogy még reggel elmenjen, és visszatérjen a filiszteusok földjére. A filiszteusok pedig fölvonultak Jezréelbe. Mire Dávid harmadnap Ciklagba érkezett embereivel, íme, az amálékiek betörtek a déli vidékre és Ciklagba, leverték Ciklagot és felperzselték. Fogságba hurcolták az asszonyokat, mindenkit, aki benne volt, a kicsinytől fogva a nagyig. Senkit sem öltek meg, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra. Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezett, íme, az föl volt perzselve, feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig fogságba vitték. Akkor Dávid és a vele levő nép hangos sírásra fakadt, és annyira sírtak, hogy végül már erejük sem volt a sírásra. Dávid két feleségét is fogságba hurcolták: a jezréeli Ahinóamot és a karmeli Abigailt, Nábál özvegyét. És Dávid igen szorult helyzetbe jutott, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az ÚRtól. Ezt mondta Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide nekem az éfódot! Erre Ebjátár odavitte az éfódot Dávidhoz. Dávid megkérdezte az URat: Üldözzem-e ezt a sereget? Utolérem-e őket? Ő azt mondta neki: Üldözd, mert biztosan utoléred, és szabadulást szerzel. Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, a nép egy része megállt. Dávid azonban négyszáz emberrel is tovább üldözte az ellenséget, mert kétszáz embere ott megállt, mivel olyan fáradtak voltak, hogy nem tudtak átkelni a Beszór-patakon. A mezőn találkoztak egy egyiptomi emberrel, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és vizet, hogy igyon. Adtak neki egy csomó száraz fügét és két kötés aszalt szőlőt is. Miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott. Akkor ezt kérdezte tőle Dávid: Kinek az embere vagy, és honnan való vagy? Ő pedig így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de elhagyott engem az uram, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem. Mi törtünk be a kerétiek déli vidékére, Júda területére és Káléb déli vidékére. Mi égettük föl Ciklagot. Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz-e minket ahhoz a sereghez? Ő azt mondta: Esküdj meg nekem Istenre, hogy nem ölsz meg és uram kezébe sem adsz át, akkor elvezetlek ahhoz a sereghez. El is vezette őket. És íme, azok az egész vidéken elszéledve ettek, ittak és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amelyet a filiszteusok földjéről és Júda tartományából hoztak. Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, hanem csak négyszáz ifjú, akik tevékre ültek, és elfutottak. Mindent megmentett Dávid, amit elvittek az amálékiek. Két feleségét is kiszabadította. Semmijük sem hiányzott, sem kicsi, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik abból, amit elvittek tőlük, Dávid mindent visszaszerzett. Elvitte Dávid a juhokat és marhákat, és ezeket tulajdon jószágaik előtt terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya! Mikor pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezett, akik fáradtabbak voltak, mint hogy követhették volna, és otthagyta őket a Beszór-pataknál, ezek kimentek eléje és a nép elé, amely vele volt. Amint Dávid a néphez közelebb ért, békességgel köszöntötte őket. Akkor Beliál fiai, néhány gonosz ember azok közül, akik Dáviddal elmentek, ezt mondták: Mivel ezek nem jöttek el velünk, semmi mást ne adjunk nekik a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk, hanem csak mindegyiknek a maga feleségét és gyermekeit. Vigyék azokat, és menjenek el! Dávid azonban így szólt: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, amit az ÚR adott nekünk. Ő oltalmazott meg minket, és ő adta kezünkbe a sereget, amely ellenünk jött. Vajon ki engedhetne nektek ebben a dologban? Sőt amekkora annak a része, aki elment a harcba, ugyanakkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyenlőképpen osztozzanak! És így történt ez attól a naptól fogva később is. Törvénnyé és szokássá tették ezt Izráelben, mind e mai napig. Mikor pedig Dávid Ciklagba érkezett, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak ezzel az üzenettel: Íme, az ÚR ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra; azoknak tudniillik, akik Bételben, akik dél felé Rámótban és akik Jattírban laknak; akik Aróérban, Szifmótban és Estemóában laknak; akik Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városai ban laknak; a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak; a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol Dávid megfordult az embereivel. Amikor a filiszteusok megütköztek Izráellel, elfutottak az izráeli férfiaik a filiszteusok elől, és elhullottak sebeik miatt a Gilbóa-hegyen. A filiszteusok pedig utolérték Sault és fiait, és megölték Saul fiait, Jónátánt, Abinádábot és Malkisúát. Igen heves volt a küzdelem Saul ellen, amikor rátaláltak az íjászok. Súlyosan megsebesítették az íjászok, ezért azt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardodat, és szúrj át vele, hogy ha rám jönnek a körülmetéletlenek, nehogy ők szúrjanak le, és gúnyt űzzenek belőlem. De fegyverhordozója nem akarta megtenni, mert nagyon félt. Akkor Saul fogta a kardot, és beledőlt. Amikor fegyverhordozója meglátta, hogy Saul meghalt, ő is beledőlt kardjába, és meghalt vele együtt. Így halt meg Saul és három fia meg a fegyverhordozója, sőt összes embere azon a napon. Amikor meglátták az izráeli férfiak, akik a völgyön túl és a Jordánon túl laktak, hogy az izráeli férfiak megfutamodtak, és hogy Saul és fiai meghaltak, elhagyták a városokat, és elmenekültek. A filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban. Másnap pedig, amikor a filiszteusok kimentek, hogy kifosszák az elesetteket, megtalálták Sault és három fiát, akik a Gilbóa hegyén estek el. És levágták Saul fejét, elvették a fegyverzetét és körbevitték a filiszteusok földjén, örömhírt hirdetve bálványaik templomában és a népnek. Fegyverzetét Astárót templomában helyezték el, holttestét pedig Bétseán várfalára akasztották. Amikor meghallották Jábés-Gileád lakói, hogy mit tettek a filiszteusok Saullal, fölkelt az összes vitéz férfi, egész éjjel meneteltek, és miután levették Saulnak és fiainak a testét Bétseán várfaláról, hazamentek Jábésba, és ott elégették azokat. Csontjaikat pedig fölszedték, és eltemették Jábésban egy tamariszkuszfa alatt, és böjtöltek hét napig. Saul halála után, amikor Dávid visszatért az amálékiek legyőzéséből, és két napig Ciklagban időzött, íme, a harmadik napon egy férfi jött Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva, feje pedig porral volt behintve. Amikor Dávidhoz ért, a földre hullt, és meghajolt. Dávid megkérdezte: Honnan jössz? Ő így felelt: Izráel táborából menekültem el. Dávid azt mondta neki: Kérlek, mondd el nekem, mi történt! Ő pedig elmondta: Megfutamodott a nép a harcból, és közülük igen sokan elestek és meghaltak. Sőt Saul és fia, Jónátán is meghalt. Ekkor Dávid így szólt a hírhozó ifjúhoz: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán? Az ifjú így felelt: Éppen fölmentem a Gilbóahegyre, amikor Saul a dárdájára támaszkodott, és íme, a szekerek és a lovasok utolérték őt. Akkor Saul hátratekintett, meglátott engem és szólított. Én így válaszoltam: Íme, itt vagyok. Ő pedig ezt kérdezte: Ki vagy? Így feleltem neki: Egy amáléki. Akkor azt mondta nekem: Kérlek, állj mellém, és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van. Ezért mellé léptem, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem marad életben, miután elesett, és elhoztam fejéről a koronát meg karjáról az aranyperecet, és íme, idehoztam azokat az én uramnak. Ekkor Dávid megragadta a ruháit és megszaggatta, és ezt tette a többi ember is, akik vele voltak. Nagy zokogással sírtak és böjtöltek egész estig Saul és a fia, Jónátán miatt, és az ÚR népe és Izráel háza miatt, mert fegyver által hullottak el. Azután Dávid ezt kérdezte az ifjútól, aki ezt elbeszélte neki: Hova való vagy? Ő így felelt: Egy jövevény amáléki férfi fia vagyok. Erre ismét így szólt hozzá Dávid: Hogy nem féltél fölemelni a kezedet az ÚR fölkentjének elveszítésére? Azután odahívta Dávid az egyik szolgáját, és azt mondta neki: Menj, és öld meg őt! A szolga erre átdöfte, és az meghalt. Dávid azt mondta neki: Vére szálljon a fejedre, mert saját szád vallott ellened, mikor azt mondtad: Én öltem meg az ÚR fölkentjét. Akkor Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt. Azt mondta, hogy tanítsák meg Júda fiait erre az íjdalra, mely be lett írva Jásár könyvébe. Izráel! Ékességed elesett a halmaidon. Ó, hogy elhullottak a hősök! Meg ne mondjátok Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örvendjenek a filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai. Gilbóa hegyei, se harmat, se eső ne szálljon rátok, mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót. Mert ott hányták el az erős vitézek a pajzsot, Saul is a pajzsát, mintha nem lett volna megkenve olajjal. A megsebzettek vérétől és a hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, és Saul nem forgatta hiába fegyverét. Sault és Jónátánt, akik egymást szerették és kedvelték, míg éltek, a halál sem szakította el egymástól. A sasoknál gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek voltak. Izráel leányai! Sirassátok Sault, aki gyönyörű bíborba öltöztetett titeket, és arannyal ékesítette föl a ruhátokat. Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán a halmaidon esett el! Sajnállak, testvérem, Jónátán, nagyon kedves voltál nekem, hozzám való szereteted csodálatosabb volt az asszonyok szerelménél. Ó, hogy elhullottak a hősök, és elpusztultak a harci szerszámok! Ezek után Dávid megkérdezte az URat: Fölmenjek-e Júda valamelyik városába? Így felelt neki az ÚR: Menj föl. Dávid azt kérdezte: Hova menjek? Ő így felelt: Hebrónba. Ezért fölment oda Dávid és két felesége is, a jezréeli Ahinóam és Abigail, a karmeli Nábál özvegye. Vele lévő embereit is fölvitte Dávid, mindenkit a maga háza népével együtt, és Hebrón városaiban laktak. Azután eljöttek Júda férfiai, és fölkenték ott Dávidot Júda házának királyává. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, hogy a jábés-gileádi emberek voltak azok, akik eltemették Sault, követeket küldött Dávid a jábés-gileádi emberekhez, és ezt üzente nekik: Áldottak vagytok az ÚRtól ti, akik ezt az irgalmasságot cselekedtétek uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek. Azért most az ÚR is cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot. Sőt én is jót teszek veletek, mivel ezt cselekedtétek. Most azért erősítsétek meg kezeteket, és legyetek bátor férfiak, mert meghalt a ti uratok, Saul, és immár engem királlyá kent Júda háza maga fölött. De Abnér, Nér fia, aki Saul fővezére volt, fölvette Ísbósetet, Saul fiát, elvitte Mahanaimba, és királlyá tette őt Gileád, az ásériek és Jezréel városa fölött, Efraim és Benjámin nemzetsége fölött; az egész Izráelen. Negyvenesztendős volt Ísbóset, Saul fia, amikor uralkodni kezdett Izráelen, és két esztendeig uralkodott. Csak Júda háza követte Dávidot. Az az idő, amíg Dávid Hebrónban volt király Júda házán, hét esztendő és hat hónap volt. És Abnér, Nér fia és Ísbósetnek, Saul fiának a szolgái elmentek Mahanaimból Gibeónba. Jóáb, Cerújá fia és Dávid szolgái is kivonultak, és összetalálkoztak velük a gibeóni halastónál. Ezek a halastavon innen maradtak, azok pedig a halastavon túl. Akkor ezt mondta Abnér Jóábnak: Rajta, álljon elő néhány ifjú, és vívjanak meg előttünk. Jóáb azt mondta: Hát álljanak elő! Fölkeltek tehát, és egyenlő számban átmentek Benjáminból, Saul fiának, Ísbósetnek a seregéből tizenketten, és Dávid szolgái közül is tizenketten. Akkor mindegyik megragadta ellenfelének fejét, és fegyverét az oldalába döfte úgy, hogy mind a kettő elhullott. Ezért azt a mezőt Gibeónban HelkatHaccúrimnak nevezték el. Akkor igen heves harc bontakozott ki, és megverték Abnért és Izráel népét Dávid szolgái. Ott volt Cerújá három fia is: Jóáb, Abisaj és Aszáél. Aszáél pedig könnyűlábú volt, mint egy vadkecske a mezőn. Aszáél üldözőbe vette Abnért, és se jobbra, se balra nem tért el Abnér nyomából. Abnér hátratekintett, és azt kiáltotta: Te vagy az, Aszáél? Ő így felelt: Én vagyok. Akkor ezt mondta neki Abnér: Térj el másfelé, vagy jobbra, vagy balra, és fogj el egyet az ifjak közül, és vedd el a fegyverét. De Aszáél nem akarta őt elhagyni. Ismét odakiáltott Abnér Aszáélnak: Menj el a hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? Akkor hogyan nézhetek bátyádnak, Jóábnak a szemébe? Mikor aztán semmiképpen sem akart eltérni, átdöfte Abnér a dárda hegyével az ötödik oldalcsontja között úgy, hogy a hátán jött ki a dárda, és azon a helyen elesett, és nyomban meghalt. Mindazok, akik arra a helyre értek, ahol Aszáél elesett és meghalt, megálltak. De Jóáb és Abisaj tovább üldözte Abnért. Amikor a nap lement, elérkeztek Amma halmára, amely Gíahhal szemben van, a Gibeón pusztája melletti úton. Akkor Abnér mögött összegyűltek Benjámin fiai, és egy csoportban megálltak a halom tetején. Abnér odakiáltott Jóábnak: Vajon szüntelenül öldökölnie kell-e a fegyvernek?! Nem tudod-e, hogy siralmas lesz ennek a vége? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjenek vissza testvéreik üldözéséből? Jóáb azt felelte: Él az Isten, hogy ha te nem szóltál volna, akkor a nép csak reggel hagyta volna abba testvérei üldözését. Akkor a kürtjébe fújt Jóáb, és megállt az egész nép. Nem üldözték tovább Izráelt, és nem harcoltak tovább. Abnér pedig és vitézei azon az egész éjszakán meneteltek a mezőségen, átkeltek a Jordánon, és az egész vidéket bejárva Mahanaimba jutottak. Jóáb pedig visszatért Abnér üldözéséből. Összegyűjtötte az egész népet, és Dávid szolgái közül hiányzott tizenkilenc; Aszáél is. De Dávid szolgái is vágtak le Benjámin nemzetségéből: Abnér szolgái közül háromszázhatvan ember halt meg. Akkor fölvették Aszáélt és eltemették atyja sírjába, mely Betlehemben van. Jóáb pedig és emberei egész éjjel meneteltek, és Hebrónban virradt rájuk. Sok ideig tartó háborúskodás támadt Saul háznépe és Dávid háznépe között. Dávid háza egyre feljebb emelkedett, és erősödött, Saul háza pedig egyre lejjebb szállt, és gyöngült. Dávidnak fiai születtek Hebrónban. Az elsőszülött Amnón volt a jezréeli Ahinóamtól. A második Kileáb a karmeli Nábál volt feleségétől, Abigailtól, a harmadik Absolon, Maaká fia, aki Gesúr királyának, Talmajnak volt a leánya. A negyedik Adónijjá, Haggít fia, az ötödik Sefatjá, Abitál fia. A hatodik Jitreám Eglától, Dávid feleségétől. Ezek születtek Dávidnak Hebrónban. Amíg tartott a háborúskodás Saul háza és Dávid háza között, Abnér igen ragaszkodott Saul háza népéhez. De volt Saulnak egy Ricpá nevű másodfelesége, aki Ajjá leánya volt. Egyszer azt mondta Ísbóset Abnérnak: Miért mentél be apám másodfeleségéhez? Abnér nagy haragra gerjedt Ísbóset szavai miatt, és azt mondta: Hát júdai kutyafej vagyok én? Én most nagyon irgalmasan bántam apádnak, Saulnak a házával, az ő atyafiaival és rokonságával, és nem adtalak Dávid kezébe. És te mégis reám fogod ennek az asszonynak a vétkét? Úgy cselekedjék Isten Abnérral most és ezután is, hogy én is aszerint teszek vele, ahogy az ÚR megesküdött Dávidnak: Elveszem a királyságot Saul házától, és megerősítem Dávid trónját Izráelben és Júdában, Dántól fogva egészen Beérsebáig. Ő erre semmit sem mert felelni Abnérnak, mivel nagyon félt tőle. Akkor követeket küldött Abnér Dávidhoz a maga nevében ezzel az üzenettel: Vajon kié az ország? Köss velem szövetséget, és íme, az én erőm is temelletted lesz, hogy egész Izráelt hozzád hajlítsam. Dávid így felelt neki: Jó, szövetséget kötök veled. De egy dolgot kérek tőled, mégpedig azt, hogy addig ne lásd arcomat, amíg el nem hozod nekem Míkalt, Saul leányát, amikor ide akarsz jönni színem elé. Akkor Dávid követeket küldött Ísbósethez, Saul fiához, akik ezt mondták: Add vissza a feleségemet, Míkalt, akit száz filiszteus előbőrével jegyeztem el magamnak! Erre elküldött érte Ísbóset, és elvetette őt a férjétől, Paltiéltól, Lais fiától. Vele ment a férje is, és sírva követte őt Bahúrimig. Ott azt mondta neki Abnér: Eredj vissza! És ő visszatért. Azután Abnér azt mondta Izráel véneinek: Immár régtől fogva kívántátok, hogy Dávid a királyotok legyen. Most hát vigyétek véghez, mert az ÚR szólt így Dávidnak: Szolgám, Dávid keze által szabadítom meg népemet, Izráelt a filiszteusok kezéből és minden ellenségének a kezéből. Azután beszélt Abnér Benjámin nemzetségével is, és elment Abnér Dávidhoz is Hebrónba, hogy jelentse neki mindazt, ami tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének. Mikor pedig eljutott Abnér Dávidhoz Hebrónba és vele együtt húsz embere, Dávid megvendégelte Abnért és a vele lévő embereket. Ezután azt mondta Abnér Dávidnak: Fölkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt idegyűjtsem az én uram, a király elé, hogy szövetséget kössenek veled, és úgy uralkodj mindnyájunkon, ahogy jónak látod. Ekkor Dávid elbocsátotta Abnért, és ő elment békével. Azután Dávid szolgái és Jóáb jöttek a táborból, és sok prédát hoztak magukkal, de Abnér nem volt már Dávidnál Hebrónban, mert elbocsátotta őt, és békével elment. Amikor Jóáb és az egész sereg, amely vele volt, megérkezett, tudtára adták Jóábnak: Ide jött Abnér, Nér fia a királyhoz, és ő elbocsátotta, és békével hazatért. Erre bement Jóáb a királyhoz, és azt mondta: Mit cselekedtél? Íme, Abnér hozzád jött, miért bocsátottad el őt, hogy elmehessen? Ismered-e Abnért, Nér fiát? Csak azért jött ide, hogy rászedjen, és kikémlelje kijöveteledet és bemeneteledet, és megtudjon mindent, amit cselekszel. Ezzel Jóáb kiment Dávidtól, de követeket küldött Abnér után, akik visszahozták őt a Szirá kútjától. Dávid azonban nem tudott erről. Amikor visszajött Abnér Hebrónba, félrehívta Jóáb a kapualjba, mintha titokban akarna vele beszélni, és átdöfte ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghalt Aszáélnak, Jóáb testvérének a véréért. Miután megtudta ezt Dávid, így szólt: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az ÚR előtt Abnér, Nér fia vérének kiontásában. Szálljon ez Jóáb fejére és atyjának egész háznépére. Ne fogyjon el Jóáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és aki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő. Jóáb és testvére, Abisaj pedig azért ölte meg Abnért, mert megölte a testvérüket, Aszáélt Gibeónban a harcban. Dávid azt mondta Jóábnak és az egész vele lévő népnek: Szaggassátok meg ruháitokat, öltözzetek zsákba, és gyászoljátok Abnért! Dávid király pedig a koporsó után haladt. És eltemették Abnért Hebrónban. Akkor fölkiáltott a király, és nagyon sírt Abnér koporsója fölött, és sírt az egész nép is. A király gyászdalt szerzett Abnér halálára, és ezt mondta: Gaz halállal kellett kimúlnia Abnérnak? Kezed nem volt megkötve, sem lábad béklyóba verve, de úgy vesztél el, mint akit álnokok veszítenek el! És megint siratta őt az egész nép. Azután eljött az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, amikor még a nap fenn volt, de megesküdött Dávid: Úgy cselekedjék velem Isten most és ezután is, hogy amíg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem! Amikor ezt a dolgot az egész nép megtudta, igen tetszett nekik. Szintúgy a többi dolog is, amelyet a király cselekedett, igen tetszett nekik. Megértette azon a napon az egész nép és egész Izráel, hogy nem a királytól eredt, hogy Abnért, Nér fiát megölték. A király azt mondta a szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy nagy fejedelem esett el ma Izráelben? Én pedig bár fölkent király vagyok, de még gyenge. Ezek az emberek, Cerújá fiai, hatalmasabbak nálam. De fizessen meg az ÚR annak, aki gonoszt cselekszik, az ő gonoszsága szerint! Mikor pedig Saul fia meghallotta, hogy Abnér meghalt Hebrónban, igen megfogyatkozott a bátorsága, sőt egész Izráel megrémült. Két fővezére volt Saul fiának, az egyik neve Baaná volt, a másiké Rékáb. A beéróti Rimmón fiai voltak, Benjámin fiai közül. Mert Beérótot is Benjámin városai közé számlálták. A beérótbeliek Gittaimba menekültek, és jövevényekké lettek ott mindmáig. Jónátánnak, Saul fiának pedig volt egy sánta fia, aki ötesztendős volt, amikor Jezréelből hír jött Saul és Jónátán felől. Akkor fölkapta a dajkája, és elfutott vele. De mivel a dajka gyorsan futott, a gyerek leesett és megsántult. Mefibóset volt a neve. Elmentek tehát a beérótbeli Rimmón fiai, Rékáb és Baaná, és bementek Ísbóset házába, amikor a nap a legmelegebb volt, és ő déli álmát aludta. Bementek tehát a ház belsejébe, mintha gabonát vinnének, és átdöfték őt a hasán. Azután Rékáb és testvére, Baaná elmenekült. Mikor ugyanis bementek a házba, ő a hálószobájában, az ágyán feküdt. Leütötték, megölték, levágták a fejét, aztán fogták, és egész éjjel mentek vele a síkságon át. Elvitték Ísbóset fejét Dávidhoz Hebrónba, és azt mondták a királynak: Íme, Ísbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek a feje, aki az életedre tört. Az ÚR azonban bosszút állt e mai napon az én uramért, a királyért Saulon és az ő maradékán. Dávid azonban így felelt Rékábnak és Baanának, az ő testvérének, a beérótbeli Rimmón fiainak: Az élő ÚRra mondom, aki megszabadította életemet minden nyomorúságból, hogy én elfogattam és megölettem Ciklagban azt, aki nekem hírül hozta, hogy meghalt Saul, és azt hitte, hogy azzal örömet szerez nekem. Ezzel jutalmaztam meg hírmondásáért. Most hát tőletek, istentelen emberektől, akik az ágyában, a maga házában öltétek meg az igaz embert, ne kérjem számon az ő vérét, és ne töröljelek el titeket a földről? Dávid tehát parancsolt a szolgáinak, hogy öljék meg őket. Azok elvagdalták kezüket és lábukat, és felakasztották őket Hebrónban, a halastó mellett. Ísbóset fejét pedig fölvették, és eltemették Abnér sírboltjába Hebrónban. Azután eljött Dávidhoz Hebrónba Izráel minden nemzetsége, és így szóltak: Íme, mi a te csontodból és testedből valók vagyunk. Ezelőtt is, amikor Saul uralkodott fölöttünk, te vezetted ki és be Izráelt, és az ÚR azt mondta neked: Te legelteted népemet, Izráelt, és fejedelem leszel Izráel fölött. Eljött tehát Izráel összes véne a királyhoz Hebrónba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebrónban az ÚR előtt, és királlyá kenték Dávidot Izráel fölött. Harmincesztendős volt Dávid, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott. Hét esztendeig és hat hónapig uralkodott Hebrónban Júda nemzetségén; Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig uralkodott egész Izráelen és Júda nemzetségein. Azután a király felment embereivel Jeruzsálembe a jebúsziak ellen, akik azt a földet lakták, ők azonban azt mondták Dávidnak: Nem jössz be ide, hiszen még a sánták és a vakok is elűznek téged! Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem tud bemenni oda. Dávid mégis bevette Sion várát, és az immár Dávid városa. És azt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki vágja a jebúsziakat, menjen föl a csatornához, és vágja ott a sántákat és a vakokat, mert Dávid lelke gyűlöli azokat. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba! És ott lakott Dávid a várban; Dávid városának nevezte el és körös-körül kiépítette azt Millótól fogva befelé. Dávid pedig folytonosan emelkedett és növekedett, mert az ÚR, a Seregek Istene vele volt. Hírám, Tirusz királya követeket küldött Dávidhoz, és cédrusfákat, ácsmestereket és kőműveseket is, és Dávidnak egy házat építettek. És Dávid fölismerte, hogy az ÚR megerősítette őt Izráel fölött való királyságában, és hogy fölmagasztalta királyságát az ő népéért, Izráelért. Közben pedig Dávid még további másodfeleségeket és feleségeket vett Jeruzsálemből, miután Hebrónból odament. És Dávidnak további fiai és leányai is születtek. Ez a neve azoknak, akik Jeruzsálemben születtek: Sammúa, Sóbáb, Nátán, Salamon, Jibhár, Elisúa, Nefeg, Jáfía, Elisámá, Eljádá és Elifelet. Mikor pedig a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot Izráel királyává kenték, fölkelt az összes filiszteus, hogy megkeressék Dávidot. Amikor Dávid ezt meghallotta, levonult a várhoz. A filiszteusok pedig odaértek, és elszéledtek a Refáimvölgyben. Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket? Az ÚR így felelt Dávidnak: Menj el, mert biztosan a kezedbe adom a filiszteusokat. Dávid tehát elment BaalPerácimba. Ott megverte őket Dávid, és azt mondta: Szétoszlatta az ÚR az ellenségeimet, mint a szétfolyó vizet. Ezért nevezte azt a helyet Baal-Perácimnak. És ott hagyták a bálványaikat, amelyeket aztán Dávid és a szolgái összeszedtek. Azután ismét feljöttek a filiszteusok, és elszéledtek a Refáim-völgyben. Megkérdezte Dávid az URat, ő pedig ezt felelte: Most ne menj egyenesen rájuk, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfákkal szemben támadd meg őket. És mikor a szederfák teteje felől menetelés zaját fogod hallani, akkor indulj el, mert akkor előtted megy az ÚR, hogy megverje a filiszteusok táborát. Dávid úgy cselekedett, ahogy az ÚR parancsolta neki. És vágta a filiszteusokat Gebától fogva egészen Gézerig. Ezután összegyűjtötte Dávid egész Izráel legjavát, harmincezer embert. Majd fölkelt, és elment az egész néppel együtt, amely vele volt, a júdai Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amelyet a Seregek URának nevéről neveztek el, aki a kerúbok között ül. Egy új szekérre tették Isten ládáját, és elhozták Abinádáb házából, amely a dombon van. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó vezették az új szekeret. Elvitték tehát Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon van, és Ahjó a láda előtt ment. Dávid pedig és Izráel egész népe örvendezett az ÚR színe előtt, mindenféle ciprusfa hangszer, hegedűk, lantok, dobok, sípok és cimbalmok hangjára. Amikor Nákón szérűjére jutottak, Uzzá az Isten ládájához kapott, hogy megtartsa, mert az ökrök megbillentették. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Uzzá ellen, nyomban lesújtott rá ott vakmerőségéért, és meghalt ott, Isten ládája mellett. Dávid pedig megrendült attól, hogy az ÚR lesújtotta Uzzát, és azt a helyet Perec-Uzzának nevezik mindmáig. Dávid félni kezdett azon a napon az ÚRtól, és azt mondta: Hogy jöhetne hozzám az ÚR ládája? Dávid nem akarta magához vinni az ÚR ládáját Dávid városába, hanem letetette a gáti Óbéd-Edóm házánál. Az ÚR ládája három hónapig volt a gáti Óbéd-Edóm házánál, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edómot és egész háznépét. És jelentették Dávid királynak: Megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm házát és mindenét, amije van, Isten ládájáért. Akkor odament Dávid, és elvitte örvendezve Isten ládáját Óbéd-Edóm házától Dávid városába. Mikor pedig hat lépést mentek azok, akik az ÚR ládáját vitték, akkor ott egy bikát és egy hízott borjút áldozott. Dávid pedig teljes erejéből táncolt az ÚR előtt, és gyolcs éfódot övezett magára. Így vitte föl tehát Dávid és Izráel egész háza az ÚR ládáját nagy énekléssel és kürtzengéssel. Amikor az ÚR ládája Dávid városába ért, Míkal, Saul leánya kinézett az ablakon, és látva, hogy Dávid király ugrál és táncol az ÚR előtt, megutálta őt a szívében. Mikor pedig bevitték az ÚR ládáját és odatették a helyére, a sátor közepére, melyet Dávid állíttatott föl neki, akkor Dávid egészen elégő áldozatokat és hálaadó áldozatokat áldozott az ÚR előtt. Mikor pedig elvégezte Dávid az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek URának nevében. Majd az egész népnek, Izráel egész seregének, a férfiaknak és az asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, aszalt datolyát és préselt aszúszőlőt osztogatott. Azután az egész nép hazament. Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét is, kijött Míkal, Saul leánya Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicsőséges volt ma Izráel királya! Az ő szolgáinak szolgálói előtt úgy levetkőzött ma, mint ahogy egy esztelen szokott levetkőzni. Erre ezt mondta Dávid Míkalnak: Az ÚR előtt örvendeztem, aki inkább engem választott, mint apádat és egész háza népét, hogy az ÚR népének, Izráelnek a fejedelme legyek; igen, az ÚR előtt. Sőt minél inkább megalázom magamat, és minél alábbvaló leszek a magam szeme előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólsz. Ezért Míkalnak, Saul leányának nem lett soha gyermeke holta napjáig. Amikor a király a palotájában ült, és az ÚR mindenfelől békességet adott neki minden ellenségétől, azt mondta a király Nátán prófétának: Íme, lásd, én cédrusfából csinált palotában lakom, Isten ládája pedig a sátorban van. Erre azt mondta Nátán a királynak: Menj, vidd véghez mindazt, ami a szívedben van. Vidd véghez, mert az ÚR veled van. Még azon az éjszakán azonban így hangzott az ÚR szava Nátánhoz: Menj el, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az ÚR: Házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? Mert én nem laktam házban mindmáig attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, csak a sátorban, a hajlékban jártam. Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, akinek parancsoltam, hogy legeltesse népemet, Izráelt, ilyen szavakat: Miért nem építettetek nekem cédrusfából való házat? Most azért mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy fejedelem légy népem, Izráel fölött. Veled voltam mindenütt, ahová mentél, és kiirtottam előtted minden ellenségedet. Nagy hírnevet szereztem neked, mint amilyen a föld legnagyobbjainak a hírneve. Helyet is szereztem népemnek, Izráelnek, és ott elültettem őt, hogy saját helyén lakjon. Többé nem mozdítják ki a helyéből, és többé nem fogják nyomorgatni az álnokság fiai, mint azelőtt, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izráel fölé. Békességet szereztem tehát neked minden ellenségedtől. Megmondta neked az ÚR, hogy házat készít neked az ÚR. Mikor pedig napjaid betelnek, és elalszol atyáiddal, föltámasztom utánad a te magodat, amely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, és megerősítem királyságának trónját mindörökké. Atyja leszek, és ő a fiam lesz, s amikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt férfihoz illő vesszővel és emberek fiainak kijáró büntetéssel. De irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. Házad állandó lesz, és országod mindörökké a tied lesz, és trónod erős lesz mindörökké. Nátán teljesen e beszéd szerint és e látás szerint szólt Dávidnak. Erre Dávid király bement, leborult az ÚR előtt, és azt mondta: Mi vagyok én, Uram, Isten? És mi az én házam népe, hogy engem idáig juttattál? És ez még csekélységnek tetszett neked, Uram, Isten! Hanem íme, szólsz a te szolgádnak háza felől távoli időre vonatkozó dolgokat, és ez törvény az emberre nézve, Uram, Isten! De mi szükség Dávidnak többet szólnod, hiszen, Uram, Isten, te jól ismered szolgádat! A te ígéretedért és jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd szolgádnak. Ezért, Uram, Isten, nagy vagy te! Senki sincs olyan, mint te, és rajtad kívül nincsen Isten, teljesen úgy, ahogy a fülünk hallotta. Mert melyik nép olyan a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, hogy megváltsa magának, és nevet szerezzen magának azzal, hogy nagy dolgokat cselekszik érte és csodálatos dolgokat országodért a te néped szeme láttára, akiket megszabadítottál Egyiptomból, az idegen népektől és isteneiktől? Mert megerősítetted magadnak népedet, Izráelt, hogy néped legyen mindörökké. URam, te lettél az ő Istenük. Most azért, URam, Isten, amit mondtál szolgád felől és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké, és cselekedjél úgy, ahogy mondtad. Hogy neved fölmagasztaltassék mindörökké e szavakkal: A Seregek URa Izráel Istene. Dávidnak, a te szolgádnak a háza legyen állandó előtted! Mert megjelentetted szolgádnak, ó, Seregek URa és Izráel Istene, e szavakat: Házat építek neked. Ezért késztette szolgádat a szíve, hogy ilyen könyörgéssel forduljon hozzád. Most azért, ó, Uram, Isten, te vagy az Isten! A te beszéded igazság, és te mondtad ezt a jót szolgád felől. Jótetszésedben áldd meg szolgád házát, hogy színed előtt legyen mindörökké, mert te szóltál, Uram, Isten. Azért a te áldásoddal áldd meg szolgád házát mindörökké! Ezután történt, hogy megverte Dávid a filiszteusokat, megalázta őket, és elfoglalta a filiszteusok kezéből Meteg-Ammát. Megverte a móábiakat is, lefektette őket a földre, és kötéllel mérte meg őket. Kétkötélnyit megöletett, egy teljes kötélnyit pedig életben hagyott. És a móábiak Dávid adófizető szolgái lettek. Megverte Dávid Hadadezert, Rehób fiát, Cóbá királyát is, amikor kivonult, hogy kiterjessze hatalmát az Eufrátesz folyam vizéig. Foglyul ejtett Dávid közülük ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost. Elvágatta Dávid az összes harci szekérbe való ló inát, és csak száz szekérbe valót hagyott meg közülük. Aztán eljöttek a damaszkuszi arámok, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát. Dávid levágott közülük huszonkétezer arámi férfit. Aztán helyőrséget helyezett az arám Damaszkuszba, és Dávid adófizető szolgái lettek az arámok. Az ÚR megoltalmazta Dávidot, bárhova ment. Dávid elvette az aranypajzsokat is, melyek Hadadezer szolgáin voltak, és bevitte azokat Jeruzsálembe. Azonfölül igen sok rezet is hozott Dávid király Hadadezer városaiból, Betahból és Bérótajból. Mikor pedig meghallotta Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadezer egész seregét, elküldte a fiát, Jórámot Dávid királyhoz, hogy békességgel és áldáskívánással köszöntse, amiért harcolt Hadadezer ellen, és megverte őt. Mert Hadadezer Tóival is hadakozott. És Tói fia kezében aranyból, ezüstből és rézből való edények voltak. Ezeket Dávid király szintén az ÚRnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet már odaszentelt az összes általa meghódított néptől, az arámoktól, a móábiaktól, az Ammón fiaitól, a filiszteusoktól, az amálékiektől és a Hadadezertől, Rehób fiától, Cóbá királyától nyert zsákmányból. Dávid hírnevet szerzett, amikor visszatért, miután tizennyolcezer arámit levert a Sós-völgyben. Edómba is helyőrséget helyezett, és egész Edómba helyőrséget rendelt, így egész Edóm Dávid szolgája lett. Az ÚR pedig megoltalmazta Dávidot, bárhová ment. Így uralkodott Dávid egész Izráel fölött, és az egész nép között ítéletet és igazságot szolgáltatott. A hadsereg fővezére Jóáb, Cérújá fia, főtanácsosa pedig Jósáfát, Ahilúd fia volt. Cádók, Ahitúb fia és Ahimelek, Ebjátár fia voltak a papok, Szerájá pedig kancellár. Benájá, Jójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt, Dávid fiai pedig főemberek voltak. Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háznépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jónátánért? Volt Saul házából egy szolga, név szerint Cíbá, akit Dávidhoz szólítottak, és megkérdezte tőle a király: Te vagy-e Cíbá? Így felelt: Én vagyok, a te szolgád. Akkor azt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népe közül, hogy Isten irgalmassága szerint cselekedjem vele? Cíbá így felelt a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mind a két lábára sánta. Azt kérdezte a király: Hol van? Cíbá ezt felelte a királynak: Íme, Mákírnak, Ammiél fiának a házában van, Lódebárban. Akkor elküldött Dávid király, és elhozatta őt Mákírnak, Ammiél fiának házából, Lódebárból. Amikor Mefibóset, Jónátánnak, Saul fiának a fia megérkezett Dávidhoz, arcra borult, és tisztességet tett neki. Dávid megszólította: Mefibóset! Ő így felelt: Íme, a te szolgád. Dávid azt mondta neki: Ne félj, mert hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, és mindig asztalomnál fogsz étkezni. Akkor fejet hajtott Mefibóset, és azt mondta: Mi a te szolgád, hogy a holt ebre, amilyen én vagyok, reátekintettél? Azután szólította a király Cíbát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: Amije csak volt Saulnak és egész háznépének, mindazt a te urad fiának adtam. A földeknek tehát te viseld gondját fiaiddal és szolgáiddal együtt, és szolgáltasd be a terményt, hogy legyen urad fiának kenyere. Mefibóset pedig, a te urad fia mindig az én asztalomnál eszik. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt. Cíbá így felelt a királynak: Mindent úgy tesz a szolgád, ahogy uram, a király parancsolja nekem. Így Mefibóset Dávid asztalánál evett, mint egy királyfi. Mefibósetnek pedig volt egy kisfia, akinek Míká volt a neve. Cíbá házának lakói pedig mindnyájan Mefibóset szolgái voltak. Mefibóset tehát Jeruzsálemben lakott, mert mindig a király asztalánál étkezett. Ő mind a két lábára sánta volt. Történt azután, hogy meghalt Ammón fiainak a királya, és fia, Hánún uralkodott helyette. Dávid azt mondta: Irgalmasságot cselekszem Hánúnnal, Náhás fiával, ahogy az ő apja is irgalmasságot cselekedett velem. Követséget küldött hát hozzá Dávid, hogy vigasztalja őt szolgái által apja halála miatt. Mikor Dávid szolgái megérkeztek Ammón fiainak a földjére, azt mondták az ammóniak vezérei uruknak, Hánúnnak: Vajon apád megbecsülését fejezi ki Dávid előtted azzal, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Vajon Dávid nem inkább azért küldte-e hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék, kikémleljék és teljesen elpusztítsák? Erre Hánún elfogatta Dávid szolgáit, szakálluk felét lenyíratta, ruháik felét levágatta az ülepükig, és elbocsátotta őket. Amint Dávidnak hírül adták ezt, eléjük küldött, mert ezeket az embereket igen csúffá tették, és ezt üzente a király: Maradjatok Jerikóban mindaddig, amíg megnő a szakállatok, és azután jöjjetek haza. Amikor látták Ammón fiai, hogy gyűlöletesek lettek Dávid előtt, követet küldtek, és zsoldjukba fogadták a bét-rehóbi arámokat és a cóbai arámokat, húszezer gyalogost, Maaká királyát ezer emberrel és a tóbiakat, tizenkétezer embert. Amint Dávid meghallotta ezt, elküldte Jóábot és a vitézek egész seregét. Kivonultak Ammón fiai is, és csatarendbe álltak a kapu bejáratánál. A cóbai és rehóbi arámok meg a tóbiak és Maaká külön álltak fel a mezőn. Jóáb látva, hogy elölről is, hátulról is ellenség veszi körül, kiválogatta Izráel népének színe-javát, és az arámokkal szemben állította föl őket. A nép maradékát öccse, Abisaj vezetésére bízta, hogy az ammóniakkal szemben állítsa föl őket. Ezt mondta: Ha erősebbek lesznek nálam az arámok, te segíts nekem. Ha pedig az Ammón fiai lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek, hogy megsegítselek. Légy erős, és legyünk bátrak nemzetségünkért és Istenünk városaiért. Az ÚR pedig cselekedjék úgy, ahogy neki tetszik. Mikor azután Jóáb és serege előrement az arámok ellen az ütközetre, azok megfutamodtak előle. Amikor Ammón fiai látták, hogy az arámok megfutottak, ők is megfutamodtak Abisaj elől, és beszaladtak a városba. Akkor Jóáb visszafordult az ammóniak üldözéséből, és Jeruzsálembe ment. Amikor az arámok látták, hogy az izráeliektől vereséget szenvedtek, összegyülekeztek. Akkor elküldött Hadadezer, és elhozatta a folyamon túli arámokat. Ezek megérkeztek Hélámba, élükön Sóbakkal, Hadadezer fővezérével. Megüzenték ezt Dávidnak, aki erre összegyűjtötte egész Izráelt, átkelt a Jordánon, és Hélámhoz érkezett. Az arám sereg fölsorakozott Dávid ellen, és megütközött vele. De megfutamodtak az arámok Izráel elől, és megölt Dávid az arámok közül hétszáz harci szekerest és negyvenezer lovast. Sóbakot, a sereg fővezérét is levágta, aki ott helyben meghalt. Mikor pedig látták mindazok a királyok, akik Hadadezer szolgái voltak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől, békét kötöttek Izráellel, és szolgáltak nekik. Ezután az arámok nem merték többé segíteni az ammóniakat. Az esztendő fordulójakor pedig, amikor a királyok hadba szoktak vonulni, elküldte Dávid Jóábot és vele a szolgáit és egész Izráelt, hogy veszítsék el Ammón fiait, és szállják meg Rabbá városát. Dávid pedig Jeruzsálemben maradt. Egyszer estefelé, amikor Dávid fölkelt fekhelyéről, és a királyi palota tetején sétált, a tetőről meglátott egy asszonyt, amint éppen fürdött. Igen szép termetű volt. Dávid elküldött, és tudakozódott az asszony felől. Valaki azt mondta: Hiszen ez Betsabé, Eliám leánya, a hettita Úriás felesége. Akkor követeket küldött Dávid, és elhozatta őt. Erre az bement hozzá, vele hált, és miután tisztátalanságából megtisztult, hazament. Ám az asszony fogant méhében, és ezt az üzenetet küldte Dávidnak: Várandós lettem! Akkor Dávid azt üzente Jóábnak: Küldd haza hozzám a hettita Úriást. Jóáb el is küldte Úriást Dávidhoz. Mikor pedig Úriás megérkezett hozzá, megkérdezte őt Dávid Jóáb helyzete, a nép helyzete és a harc folyása felől. Ezután azt mondta Úriásnak: Menj haza, és mosd meg a lábad. Akkor kiment Úriás a király házából, a király pedig ajándékot küldött utána. Úriás azonban a királyi palota bejárata előtt, ura szolgáival együtt feküdt le, és nem ment a maga házához. Amikor jelentették Dávidnak, hogy nem ment le Úriás a házához, Dávid azt mondta Úriásnak: Messzi útról jöttél, miért nem mentél le a házadhoz? Úriás így felelt: Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorban lakik, és az én uram, Jóáb, és uram szolgái a nyílt mezőn táboroznak. Hogy mennék be a házamba, hogy egyem és igyam, és feleségemmel háljak? A lelked életére mondom, hogy nem teszem ezt! Erre Dávid azt mondta Úriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátalak. Ott maradt tehát Úriás Jeruzsálemben aznap és másnap is. Ezután hívatta Dávid, és vele evett és ivott, és lerészegítette őt. Úriás kiment este aludni a fekvőhelyére urának szolgáival együtt, de a saját házához nem ment le. Miután pedig megvirradt, Dávid levelet írt Jóábnak, amelyet Úriással küldött el. Ezt írta a levélben: Állítsátok Úriást az első sorba, ahol leghevesebb a harc, és fussatok el mögüle, hogy megöljék és meghaljon. Jóáb tehát, amikor a várost ostromolta, Úriást olyan helyre állította, ahol tudta, hogy erős vitézek vannak. Amikor kitört a városbeli nép, és megvívott Jóábbal, elhullottak néhányan a nép közül, Dávid szolgái közül, és a hettita Úriás is meghalt. Akkor Jóáb követet küldött, és megüzente Dávidnak az ütközet egész lefolyását. Ezt parancsolta a követnek: Ha az ütközet egész lefolyását teljesen elmesélted a királynak, és ha a király haragra lobbanva azt mondja neked: „Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni; hát nem tudtátok, hogy a kőfalról lövöldöznek? Hát ki ölte meg Abímeleket, Jerubbeset fiát? Nem egy asszony ütötte-e agyon a kőfalról egy malomkődarabbal, és ezért halt meg Tébecben? Hát miért mentetek közel a kőfalhoz?”, akkor mondd meg: Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. Elment tehát a követ, és amikor megérkezett, elbeszélte Dávidnak mindazt, amivel Jóáb megbízta. A követ elmondta: Azok az emberek erőt vettek fölöttünk, és kijöttek ellenünk a mezőre, de visszaűztük őket a kapu bejáratáig. De a kőfalról nyíllal lövöldöztek szolgáidra, és a király szolgái közül néhányan meghaltak. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. Dávid azt mondta a követnek: Ezt mondd Jóábnak: Ne bánkódjál emiatt, mert a fegyver egyszer ezt, másszor azt pusztítja el. Támadj még erősebben a város ellen, hogy elpusztíthasd. Így biztasd őt. Amikor Úriás felesége meghallotta, hogy meghalt a férje, elsiratta őt. És amikor a gyász ideje letelt, Dávid érte küldött, és házába vitette. Felesége lett, és szült neki egy fiút. De ez a dolog nem tetszett az ÚRnak. Elküldte azért az ÚR Dávidhoz Nátán prófétát. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Két ember volt egy városban, az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felettébb sok juha és ökre volt. A szegénynek pedig semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája. Úgy vette és táplálta, és nála nevelkedett föl gyermekeivel együtt. Saját falatjából evett, és a poharából ivott. Az ölében aludt, és olyan volt neki, mintha a leánya volna. Mikor pedig átutazó vendége érkezett a gazdagnak, sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a hozzá érkezett vendégnek ételt készítsen belőle. Ezért elvette a szegénytől a bárányát, és azt főzette meg a hozzá érkezett vendégnek. Akkor Dávid haragra gyúlt az ellen az ember ellen, és azt mondta Nátánnak: Él az ÚR, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte! A bárányért pedig négyszer annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és mivel könyörtelen volt. Ekkor Nátán ezt mondta Dávidnak: Te vagy az az ember! Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én kentelek föl, hogy király légy Izráel fölött, és megszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát, és a kebledre urad feleségeit, ezenfölül neked adtam Izráel és Júda házát. S ha ez még kevés lett volna, még adtam volna hozzá sok mást is. Miért vetetted meg az ÚR beszédét, hogy olyan dolgot cselekedjél, amely utálatos őelőtte? A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, és feleségét feleségül vetted magadnak, őt magát pedig Ammón fiainak a fegyverével ölted meg. Most tehát soha ne távozzék el a fegyver a házadból, mivel megutáltál engem, és a hettita Úriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen. Ezt mondja az ÚR: Íme, én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat. Feleségeidet szemed láttára veszem el, másvalakinek adom, és az fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. Noha te titkon cselekedtél, én egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem ezt. Akkor Dávid azt mondta Nátánnak: Vétkeztem az ÚR ellen! Nátán azt válaszolta Dávidnak: Az ÚR is elvette bűnödet, nem fogsz meghalni. Mindazáltal, mivel ezzel a tetteddel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra, fiad, aki neked született, meg kell, hogy haljon. Ezután Nátán hazament. Az ÚR betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. Dávid könyörgött Istennek a gyermekért, böjtölt is, és amikor bement, a földön feküdt éjjel. Mikor az ő házának a vénei fölkeltek, és bementek hozzá, hogy fölemeljék a földről, nem akart fölkelni, és nem is evett velük kenyeret. Hetednapra azután meghalt a gyermek. Szolgái azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert azt gondolták magukban: Íme, még mikor a gyermek élt, és szóltunk neki, akkor sem figyelt a szavunkra. Hogyan mondanánk meg neki, hogy meghalt a gyermek? Még kárt tenne magában! Amikor észrevette Dávid, hogy szolgái suttognak, megértette Dávid, hogy meghalt a gyermek. Azt mondta a szolgáinak: Meghalt-e a gyermek? Azok így feleltek: Meghalt. Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, megkente magát, másik ruhát vett magára, majd bement az ÚR házába, és imádkozott. Azután bement a maga házába, és kérésére kenyeret vittek elé, és evett. Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Míg a gyermek élt, böjtöltél és sírtál, most pedig, hogy meghalt a gyermek, fölkeltél, és kenyeret ettél. Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza hozzám. Majd megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét, bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült és Salamonnak nevezte el; és az ÚR szerette őt. Dávid Nátán prófétára bízta őt, aki az ÚR tetszésére Jedídjának nevezte. Jóáb pedig harcolt Ammón fiainak a városa, Rabbá ellen, és bevette a királyi várost. Jóáb követeket küldött Dávidhoz ezzel az üzenettel: Hadakoztam Rabbá ellen, és be is vettem a város egy részét, ahol a víz van. Most azért gyűjtsd össze a nép maradékát, szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy én foglaljam el, és esetleg rólam nevezzék el a várost. Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, és Rabbá alá ment, harcolt ellene, és elfoglalta. És elvette a koronát a királyuk fejéről. Ennek a súlya egy talentum arany volt, drágakövekkel volt kirakva, és Dávid fejére került. A városból is nagyon sok zsákmányt hozott el. A népet pedig, amely benne volt, kihozatta. Egy részét fűrésszel, vasboronával vagy fejszével dolgoztatta, másokat pedig téglaégető kemencékhez vitt. Így bánt valamennyi ammóni várossal. Azután Dávid egész hadinépével hazament Jeruzsálembe. Ezek után a következők történtek: Absolonnak, Dávid fiának volt egy igen szép húga, akinek Támár volt a neve. Amnón, Dávid fia megszerette őt. Annyira epekedett Amnón a húgáért, Támárért, hogy belebetegedett, mert a lány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit elkövessen rajta. De Amnónnak volt egy Jónádáb nevű barátja, Simeának, Dávid testvérének a fia. Ez a Jónádáb nagyon ravasz ember volt. Azt mondta neki: Mi az oka annak, hogy naponta soványodsz, királyfi? Nem mondanád meg nekem? Amnón azt mondta neki: Támárt, Absolon öcsém húgát igen szeretem. Jónádáb azt mondta neki: Feküdj le az ágyadba, és tettesd magad betegnek. Ha eljön apád, hogy meglátogasson, mondd azt neki: Jöjjön ide, kérlek, Támár húgom, hogy enni adjon. Itt, a szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem. Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Mikor azután eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta a királynak: Kérlek, hadd jöjjön ide hozzám Támár húgom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből. Dávid erre ezt az üzenetet küldte Támár házához: Menj el azonnal Amnón bátyád házához, és készíts neki valami ennivalót. Támár tehát elment bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban feküdt. Fogta a lisztet, meggyúrta, és bélest csinált őelőtte, és megsütötte a bélest. Azután elővette a serpenyőt, és eléje tálalta, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki mellőlem mindenkit. Erre mindenki kiment. Akkor azt mondta Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, hadd egyem a kezedből. Erre Támár fogta a bélest, amelyet készített, és bevitte a hálószobába Amnónnak, a bátyjának. De amikor hozzá vitte, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Jöjj, hálj velem, húgom! Ő pedig azt mondta neki: Ne, bátyám, ne ronts meg engem, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben. Ne kövess el ilyen gyalázatot! És én ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért, kérlek, szólj a királynak, mert nem fog engem megtagadni tőled. Ő azonban nem akart hallgatni a szavára, és mivel erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta. Azután Amnón nagyon meggyűlölte őt. Nagyobb lett a gyűlölete a szerelemnél, amellyel megszerette őt. Azt mondta neki Amnón: Kelj föl, menj a dolgodra. Ő így felelt neki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, amelyet véghezvittél rajtam azzal, hogy elűzöl engem. Ő azonban nem akart rá hallgatni, hanem beszólította a szolgáját, aki neki szolgált, és azt mondta: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be utána az ajtót. Támáron pedig igen szép tarka szoknya volt, amilyenben a király leányai szoktak járni, amíg szűzek. Amikor tehát kiűzte őt a szolga, bezárta utána az ajtót. Támár pedig hamut hintett a fejére, és a tarka szoknyát, amely rajta volt, meghasogatta, kezét pedig a fejére tette, és jajgatva járt-kelt. Bátyja, Absolon azt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Azért hallgass most, húgom, mert a testvéred; ne bánkódjál ennyire. Ezért Támár nagy árvaságban lakott bátyja, Absolon házában. Dávid király pedig mindezt hallva igen nagyon megharagudott. Absolon pedig semmit sem szólt erről Amnónnak, sem jót, sem rosszat. De igen gyűlölte Absolon Amnónt, mivel megszeplősítette húgát, Támárt. Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az efraimi Baal-Hácórban, és Absolon meghívta az összes királyfit. Absolon bement a királyhoz is, és azt mondta: Íme, most nyírják szolgád juhait, azért jöjjön el, kérlek, a király a szolgáival együtt a te szolgádhoz. A király azt mondta Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy ne legyünk terhedre. És ismét erőltette őt, de atyja nem akart elmenni, hanem megáldotta őt. Absolon azonban mégis így szólt: Ha nem, úgy jöjjön el velünk Amnón, a testvérem. A király így felelt neki: Miért menne el veled? Mégis, mivel Absolon erőltette, elbocsátotta vele Amnónt is és a többi királyfit. Absolon pedig ezt a parancsot adta a szolgáinak: Kérlek, figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, és én szólok nektek, akkor üssétek le Amnónt és öljétek meg. Semmit se féljetek, hiszen én parancsoltam nektek. Legyetek bátrak, ne féljetek! Úgy cselekedtek azért Absolon szolgái Amnónnal, ahogy Absolon parancsolta. A király fiai pedig mindnyájan fölkeltek, és mindegyik az öszvérére ült, és elmenekültek. Mikor pedig még úton voltak, eljutott a hír Dávidhoz: Absolon megölte az összes királyfit, egy sem maradt meg közülük. Akkor fölkelt a király, megszaggatta ruháit, a földre feküdt, és szolgái is mindnyájan megszaggatott ruhában álltak előtte. Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének a fia pedig azt mondta: Ne mondja az én uram, hogy a királynak minden fiát megölték, mert egyedül csak Amnón halt meg. Mert attól a naptól fogva, hogy húgát megszeplősítette, Absolont mindig keserűséggel töltötte el ez a dolog. Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolva, hogy a királynak minden fia meghalt, mert egyedül csak Amnón halt meg. Absolon pedig elmenekült. Mikor az őrálló fölemelte a tekintetét, látta, hogy sok ember jön a mögötte levő úton a hegyoldalon. Ekkor Jónádáb szólt a királynak: Íme, jönnek a királyfiak. Ahogy szolgád mondta, úgy történt. És ahogy abbahagyta beszédét, megérkeztek a királyfiak, és fennhangon sírtak. Maga a király és a szolgái is mindnyájan nagy sírásra fakadtak. Absolon pedig elfutott, és elment Talmajhoz, Ammihúr fiához, Gesúr királyához. És Dávid mindennap siratta a fiát. Absolon pedig, miután elfutott, és Gesúrba ment, három esztendeig volt ott. Dávid király pedig fölhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert már megvigasztalódott Amnón halála miatt. Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király szíve vágyakozik Absolon után. Elküldött azért Jóáb Tekóa városába, és hozatott onnan egy igen eszes asszonyt, és azt mondta neki: Kérlek, tégy úgy, mintha nagy keserűséged volna, öltözzél gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat. Tegyél úgy, mint egy olyan asszony, aki sokáig siratta a halottját. Menj be a királyhoz, és így és így szólj hozzá. És Jóáb a szájába adta, hogy mit kell mondania. Így szólt tehát a tekóabeli asszony a királyhoz, miután arccal a földre borult, és térdet-fejet hajtott: Segíts meg, ó, király! A király megkérdezte: Mi bajod van? Így felelt: Ó, én özvegyasszony vagyok, mert meghalt a férjem. És a te szolgálódnak két fia volt, akik összevesztek a mezőn. De mivel nem volt senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat és megölte. És íme, az egész háznép ellene támadt a te szolgálóleányodnak, és azt mondták: Add a kezünkbe a testvérgyilkost, hadd öljük meg a testvérének lelkéért, akit megölt, és veszítsük el még az örököst is! Így akarják kioltani még a kicsiny szikrácskát is, amely megmaradt nekem, hogy a férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén. A király pedig azt mondta az asszonynak: Menj haza, és parancsolok a te dolgod felől. A tekóai asszony így felelt a királynak: Uram, király, rajtam és atyám házán legyen a bűn súlya, de a király és az ő trónja ártatlan legyen. Erre azt mondta a király: Hozd ide elém azt, aki ellened szól, és többé érinteni sem fog téged! Akkor ő így válaszolt: Emlékezz, ó, király, az ÚRra, a te Istenedre, hogy a vérbosszuló ne folytathassa a pusztítást, és hogy fiamat ne veszítsék el. A király így felelt: Az élő ÚRra mondom, hogy fiadnak egy hajszála sem esik le a földre! De az asszony azt mondta: Kérlek, hadd szóljon szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak. Ő így felelt: Beszélj! Akkor azt mondta az asszony: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen, hiszen a király, aki ezt kimondta, mintegy maga is bűnös, mert a király azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza. Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, amely a földre kiöntve nem szedhető föl, de Isten egy lelket sem akar elveszíteni, hanem azt gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve őelőtte az eltaszított sem. Most tehát azért jöttem ide, hogy szóljak a királynak, az én uramnak, noha sokan intettek engem ettől. De azt mondta szolgálód: Mégis beszélek a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálóleánya mond. Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni, és velem együtt az én fiamat Isten örökségéből! Ezenfelül azt gondolta szolgálóleányod: Uramnak, a királynak a beszéde szerezzen nyugalmat, mert olyan az én uram, a király, mint Isten angyala, mivel meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az ÚR, a te Istened legyen veled. És így felelt a király az asszonynak: Kérlek, ne titkolj el semmit, ha most valamit kérdezek tőled. Az asszony ezt mondta: Kérlek, szóljon az én uram, a király! A király azt kérdezte: Vajon nem Jóáb keze van-e mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, ó, uram, királyom, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet eltérni attól, amit uram, a király mond. Mert szolgád, Jóáb bízta rám ezt. Ő adta szolgálóleányod szájába mindezeket a szavakat. Azért tette ezt Jóáb, a te szolgád, hogy a dolognak más fordulatot adjon. De az én uram bölcs, Isten angyalának a bölcsessége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van. Akkor azt mondta a király Jóábnak: Íme, megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza a fiamat, Absolont. És Jóáb arccal a földre borult, térdet és fejet hajtva megköszönte a királynak, és ezt mondta: Ma tudta meg, uram, király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted. Mert szolgája kérése szerint cselekedett a király. Fölkelt hát Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe. A király azonban azt mondta: Menjen a maga házába, és ne kerüljön a színem elé! Absolon tehát a maga házába tért, és nem láthatta a király arcát. Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba. Amikor lenyíratta fejéről a hajat – minden esztendőben lenyíratta, mert igen nehéz volt, azért kellett lenyírni –, a haja kétszáz sékelt nyomott a királyi mérték szerint. Absolonnak pedig három fia és egy leánya lett, akinek Támár volt a neve. Igen szép termetű asszony volt. Két esztendőt töltött már Absolon Jeruzsálemben, de a király színét még nem látta. Elküldött azért Absolon Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni. Ezért azt mondta szolgáinak: Nézzétek, Jóáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az árpája. Menjetek, és gyújtsátok föl! Absolon szolgái fölgyújtották a gazdaságot. Erre fölkelt Jóáb, elment Absolonhoz az ő házába, és azt mondta neki: Mi az oka, hogy szolgáid fölgyújtották a gazdaságomat? Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert hozzád küldöttem olyan üzenettel, hogy jöjj ide, hogy a királyhoz küldjelek, és azt mondd neki: Mi szükség volt hazajönnöm Gesúrból? Jobb lenne most is ott lennem. Most azért szeretném látni a király arcát. Ha álnokság van bennem, ölessen meg! Jóáb a királyhoz ment, és elmondta neki ezt. Akkor a király hívatta Absolont. Ő elment, és fejet hajtva a király előtt, arccal a földre borult. És megcsókolta a király Absolont. Ezután történt, hogy Absolon szerzett magának szekeret, lovakat és ötven embert, hogy előtte fussanak. Reggelenként korán fölkelt Absolon, és megállt az útfélen a kapuban, és mindenkit megszólított, akinek dolga lévén, a királyhoz ment ítélet végett. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? Ha az illető azt mondta: „Izráel egyik nemzetségéből való a szolgád”, Absolon azt mondta neki: Íme, ügyed jó és igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál. Aztán így folytatta Absolon: Ha engem tennének ítélőbíróvá ebben az országban, és hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere van, én igazságot szolgáltatnék neki. Mikor pedig valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, azonnal kezét nyújtotta, megölelte és megcsókolta azt. Így tett Absolon egész Izráellel, akik ítéletért a királyhoz mentek, és így Absolon belopta magát Izráel fiainak szívébe. Négy esztendő elteltével történt, hogy Absolon azt mondta a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebrónban azt a fogadást, amelyet az ÚRnak tettem. Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha valóban hazavezérel engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni. A király ezt mondta neki: Menj el békével. Akkor fölkelt, és elment Hebrónba. De Absolon titokban hírnököket küldött Izráel minden nemzetségéhez ezzel az üzenettel: Mikor a kürtszót meghalljátok, mondjátok: Absolon király lett Hebrónban! Absolonnal együtt kétszáz férfi is elment Jeruzsálemből, akiket meghívott. Ezek jóhiszeműen mentek el, mert semmit sem tudtak a dologról. Azonkívül Absolon elküldött Gílóba, és hívatta a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is, míg ő az áldozatot végezte. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett. Akkor egy követ ment Dávidhoz ezzel az üzenettel: Izráel népének szíve Absolonhoz hajolt. Erre azt mondta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk el, mert másképp nem menekülhetünk meg Absolon kezéből. Siessetek, mert ő is siet, hogy utol ne érjen minket, és ne hozzon veszedelmet ránk, és a várost kardélre ne hányja. A király szolgái ezt mondták a királynak: Minden úgy legyen, ahogy a király, a mi urunk akarja. Íme, a te szolgáid vagyunk. Így tehát kivonult a király és utána egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban otthon hagyta a király, hogy őrizzék a házat. Így vonult ki a király és utána egész háza népe, de megálltak a legszélső háznál. Elvonult előtte minden szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak is. Az a hatszáz férfi is elvonult a király előtt, aki vele együtt jött Gátból. Ezt mondta akkor a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetsz szülőhelyedre. Csak tegnap jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, amerre mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza atyádfiait is. Irgalmasság és igazság legyen veled! Ittaj így felelt a királynak: Él az ÚR és az én uram, a király, hogy ahol az én uram, a király lesz, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. Dávid erre azt mondta Ittajnak: Ám jöjj velünk, menjünk! És továbbvonult a gáti Ittaj embereivel együtt, még a kicsinyek is, mind, akik vele voltak. Az egész lakosság nagy jajgatással sírt, mikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép is elvonult a pusztába vezető úton. És íme, vele volt Cádók is és az összes lévita, akik Isten szövetségládáját hordozzák. Akkor letették Isten ládáját. Ebjátár pedig áldozott, amíg csak az egész hadinép ki nem vonult a városból. Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát. Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik. Azt is mondta a király Cádók papnak: Nemde próféta vagy? Azért hát menj haza békességben a városba fiaddal, Ahimaaccal és Ebjátár fiával, Jónátánnal együtt. Lássátok, íme, én itt maradok, ennek a pusztának a síkságán, amíg hír nem jön, és üzenetet nem kapok tőletek. Cádók és Ebjátár tehát visszavitte Jeruzsálembe Isten ládáját, és ott maradtak. Dávid pedig fölment az Olajfák hegyére, és menet közben sírt. Fejét befedve, saru nélkül ment, és az egész nép, amely vele volt, mindenki befedte a fejét, és menet közben sírtak. Közben megüzenték Dávidnak, hogy Ahitófel is a pártütők között van Absolonnal. Akkor azt mondta Dávid: Kérlek, ó, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tervét! És amint fölért Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék Istenhez, íme, eléje jött az arki Húsaj megszaggatott ruhában és földet szórva a fejére. Dávid azt mondta neki: Ha velem jössz, terhemre leszel. De ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: „A te szolgád vagyok, ó, király; ezelőtt apád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek”, meghiúsíthatod Ahitófelnek ellenem való tervét. És íme, veled lesz ott Cádók és Ebjátár pap. Azért minden dolgot, amit a királyi palotából hallasz, mondj meg a papoknak, Cádóknak és Ebjátárnak. Íme, ott van velük a két fiuk is: Ahimaac, Cádók fia és Jónátán, Ebjátár fia. Általuk azonnal megüzenhetitek nekem, amit hallotok. Ezért Húsaj, Dávid barátja visszament a városba, éppen akkor, amikor Absolon bevonult Jeruzsálembe. Amikor Dávid egy kissé lejjebb jutott a hegytetőről, eléje jött Cíbá, Mefibóset szolgája két megnyergelt szamárral: kétszáz kenyér, száz kötés aszalt szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor volt rajtuk. A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy rajtuk járjanak. A kenyér és a füge pedig a szolgáké, hogy egyenek, és a bor azé, aki megfárad a pusztában, hogy ihasson. A király azt kérdezte: Hol van most uradnak a fia? Cíbá így felelt a királynak: Íme, Jeruzsálemben maradt, mert azt mondta: Visszaadja ma nekem Izráel háza népe az én apám országát. A király azt mondta Cíbának: Legyen minden a tied, amije csak volt Mefibósetnek. Cíbá erre ezt felelte: Leborulok előtted. Légy ezután is kegyes hozzám, ó, uram, királyom! Amikor Dávid király eljutott Bahúrimig, íme, egy férfi jött ki onnan, aki Saul nemzetségéből való volt, név szerint Simei, Géra fia, és ahogy jött, szidalmazta őket. Kővel hajigálta Dávidot és Dávid király minden szolgáját, jóllehet az egész hadinép és a testőrség mindnyájan ott voltak az ő jobb és bal keze felől. Simei ezt mondta szitkozódása közben: Eredj, eredj, te vérszopó és istentelen ember! Most megfizet neked az ÚR Saul egész háza népének a véréért, aki helyett te uralkodsz, és odaadta az ÚR az országot fiadnak, Absolonnak. Íme, te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy! Akkor azt mondta a királynak Abisaj, Cerújá fia: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Odamegyek, és fejét veszem! De a király azt mondta: Mi közöm van hozzátok, Cerújá fiai? Hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki: Szidalmazzad Dávidot. Így hát ki mondhatja neki: Miért műveled ezt? És azt mondta Dávid Abisajnak és minden szolgájának: Íme, a fiam, aki az én véremből származik, az én életemre tör. Hogyne tenné hát ezt ez a benjámini? Hagyjatok békét neki, hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki. Talán rátekint az ÚR a nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nekem az ÚR az ő átka helyett. Így ment Dávid és hadinépe az úton. Simei pedig az átellenben levő hegyoldalon haladt, és menet közben átkozódott, és köveket hajigált velük szemben, és szórta a port. Miután a király és az egész vele levő nép fáradtan megérkeztek, ott megpihentek. Absolon pedig és az egész hadinép, Izráel férfiai, bementek Jeruzsálembe. Vele volt Ahitófel is. Amikor Dávid barátja, az arki Húsaj bement Absolonhoz, ezt mondta Absolonnak: Éljen a király, éljen a király! Absolon ezt felelte neki: Ez a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el a barátoddal? Húsaj így felelt Absolonnak: Azért nem, mert azé leszek, és azzal maradok, akit az ÚR, ez a nép és Izráel fiai választanak. És azután kinek szolgálnék szívesebben, mint a barátom fiának? Ahogy az apádat szolgáltam, ugyanúgy foglak téged is. Majd Absolon ezt mondta Ahitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk! Ahitófel így felelt Absolonnak: Menj be apád másodfeleségeihez, akiket itthon hagyott, hogy őrizzék a házat, és egész Izráel megérti, hogy gyűlöltté tetted magadat apád előtt, és annál inkább megerősödik mindazoknak a keze, akik melletted vannak. Sátrat vontak tehát Absolonnak a tetőn, és bement Absolon az ő apja másodfeleségeihez egész Izráel szeme láttára. És Ahitófel tanácsát, melyet adott, abban az időben úgy tekintették, mintha Isten szavát kérdezték volna. Így tekintette Ahitófel minden tanácsát Dávid is, és Absolon is. Majd Ahitófel ezt mondta Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy fölkeljek, és üldözzem Dávidot ma éjjel. Megtámadom, amíg fáradt és erőtlen a keze. Megrettentem, és megfutamodik az egész hadinép, amely vele van; magát a királyt pedig megölöm. És visszavezetem hozzád az egész népet, mert az egésznek a visszatérése attól a férfitól függ, akit üldözöl. Akkor majd békességben lesz az egész nép. Igen tetszett ez a beszéd Absolonnak és Izráel összes vénjének. De Absolon azt mondta: Hívjátok ide az arki Húsajt is, és hallgassuk meg, hogy ő mit mond. Amikor Húsaj megérkezett Absolonhoz, így szólt hozzá Absolon: Ahitófel ilyen tanácsot adott; megfogadjuk-e az ő szavát, vagy sem? Szólj hozzá! Akkor Húsaj azt mondta Absolonnak: Ez egyszer nem jó tanács az, amelyet Ahitófel adott. És így folytatta Húsaj: Tudod magad is, hogy apád és az ő emberei igen erős vitézek, és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Azonfölül apád tapasztalt harcos, aki nem alszik együtt a néppel. Ilyenkor ő valamilyen barlangban vagy valami más helyen rejtőzik. Ha kezdetben csak néhányan esnek is el a népből, valaki meghallhatja, és azt kezdi majd mondani: Vereséget szenvedett Absolon népe! És még az erős vitéz is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné, igen megrémül. Mert egész Izráel tudja, hogy apád igen erős vitéz, és azok is, akik vele vannak, erős vitézek. Azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz egész Izráelt Dántól fogva mind Beérsebáig, hogy annyian legyenek, mint a homok a tenger partján, és te magad is menj el a harcba. Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, ahol éppen megtaláljuk, és úgy lepjük meg, ahogy a harmat a földre száll, hogy ne maradjon meg se ő, se azok közül senki, akik vele vannak. Ha pedig egy városba szaladna, akkor egész Izráel húzzon ki köteleket a város körül, és rántsuk le azt a patakba, hogy még csak egy kövecske se maradjon meg ott. Absolon és Izráel férfiai ezt mondták: Jobb az arki Húsaj tanácsa Ahitófel tanácsánál. Mert az ÚR rendelte úgy, hogy elvessék Ahitófel tanácsát, amely jó volt, hogy veszedelmet hozzon az ÚR Absolonra. Húsaj pedig elmondta Cádók és Ebjátár papnak: Ilyen és ilyen tanácsot adott Ahitófel Absolonnak és Izráel véneinek. Én pedig ilyen és ilyen tanácsot adtam. Azért sietve küldjetek el, és üzenjétek meg Dávidnak: Ne maradj ma éjjel a puszta felé vezető gázlóknál, hanem mindenképpen kelj át, különben elpusztulhat a király és az egész nép, amely vele van! Jónátán pedig és Ahimaac a Rógél-forrásnál várakoztak. Odament egy szolgálóleány, aki elmondta ezeket nekik, ők pedig elmentek, és hírt vittek róla Dávid királynak. Mert nem akartak bemenni a városba és ott mutatkozni. Mégis meglátta őket egy szolga, és hírül adta Absolonnak. Erre nagy sietve eltávoztak onnan, és bementek egy ember házába Bahúrim városá ban, akinek az udvarán volt egy kút, és oda ereszkedtek le. Az asszony pedig vett egy ponyvát, és leterítette a kút száját, majd darált árpát hintett rá, így nem lehetett semmit észrevenni. Absolon szolgái bementek ehhez az asszonyhoz a házba, és megkérdezték: Hol van Ahimaac és Jónátán? Az asszony így felelt nekik: Átgázoltak a patakon. Erre keresni kezdték őket, de mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Miután azok eltávoztak, kijöttek a kútból, elmentek, és hírül adták ezeket Dávid királynak. Ezt mondták Dávidnak: Gyorsan keljetek át a vízen, mert ezt és ezt a tanácsot adta ellenetek Ahitófel. Akkor fölkelt Dávid egész népével, és átkelt a Jordánon. Mire megvirradt, egy sem maradt, aki át ne kelt volna a Jordánon. Amikor látta Ahitófel, hogy tanácsát nem hajtották végre, megnyergelte szamarát, fölkelt, és hazament a városába. Majd elrendezte háza népének a dolgát, azután fölakasztotta magát. Így halt meg, és eltemették apja sírjába. Dávid már Mahanaimba érkezett, amikor Absolon és vele együtt Izráel férfiai átkeltek a Jordánon. Absolon Jóáb helyett Amászát tette fővezérré a sereg fölött. Amászá egy Jitrá nevű izráeli férfi fia volt, aki bement Abígalhoz, Náhás leányához, aki Cerújának, Jóáb anyjának volt a nővére. Izráel és Absolon a Gileád földjén ütött tábort. Amikor Dávid Mahanaimba jutott, íme, az ammóni Rabbá városából való Sóbi, Náhás fia, a Lódebárból való Mákír, Ammiél fia és a Gileád tartományában, Rógelimben lakó Barzillaj ágyneműt, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét és pörkölt árpát, mézet, vajat, juh- és tehénsajtot hozott Dávidnak és a vele levő népnek, hogy ehessenek. Mert ezt mondták: A nép éhes, fáradt, és eltikkadt a pusztában. Dávid pedig megszámlálta a vele levő népet, és ezredeseket meg századosokat rendelt föléjük. A nép harmadrészét Jóábnak, harmadrészét Cerújá fiának, Abisajnak, Jóáb apjának a keze alatt hagyta Dávid, harmadrészét pedig a gáti Ittajra bízta. A király azt mondta a népnek: Bizony én magam is veletek megyek. De a nép azt mondta: Ne jöjj, mert ha netán megfutamodunk is, velünk nem törődnek, sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te kiteszel annyit, mint mi tízezren. Jobb tehát, ha a városból leszel a segítségünkre. Erre azt mondta nekik a király: Azt teszem, amit jónak láttok. Majd megállt a király a kapuban, és az egész sereg kivonult századonként és ezredenként. Ezt parancsolta a király Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: Fiammal, Absolonnal kíméletesen bánjatok a kedvemért! Az egész sereg hallotta mindazt, amit a király Absolon felől parancsolt a vezéreinek. Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráellel szemben, és megütköztek Efraim erdejénél. Ott Dávid szolgái megverték Izráel népét, és nagy volt a veszteség azon a napon, mintegy húszezer ember. Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és azon a napon a nép közül sokkal többet pusztított el az erdő, mint amennyit a fegyverek. Egyszer csak Absolon összeakadt Dávid szolgáival. Absolon egy öszvéren ült. Az öszvér bement egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá úgy, hogy Absolon fönnakadt a hajánál fogva a tölgyfán, és az ég és a föld között függött, mert az öszvér kiszaladt alóla. Meglátta ezt egy ember, hírül adta Jóábnak, és ezt mondta: Íme, láttam Absolont egy tölgyfán függeni. Jóáb pedig ezt mondta a hírhozó embernek: Íme, láttad, hát miért nem terítetted le a földre? Az én dolgom lett volna aztán, hogy megajándékozzalak tíz ezüstsékellel és egy övvel. Az ember azt mondta Jóábnak: Ha akár ezer ezüstpénzt adnál is a kezembe, nem ölném meg a király fiát, mert fülünk hallatára parancsolta a király neked, Abisajnak és Ittajnak: Kíméljétek meg azt a fiút, Absolont. Ha orvul törtem volna az életére, magad is ellenem támadtál volna, mivel a király előtt semmi sem marad titokban. Jóáb erre azt mondta: Nem akarok miattad késlekedni. Majd három nyilat vett a kezébe, és Absolon szívébe lőtte, mivel még élt a tölgyfán. Akkor körülfogta és levágta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó szolgája, és megölték őt. Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire visszatért a nép Izráel űzéséből, mert Jóáb kímélni akarta a népét. Absolont pedig fogták, egy nagy verembe vetették az erdőben, és igen nagy rakás követ dobáltak rá. Egész Izráel elfutott, mindenki a maga otthonába. Absolon pedig még életében vett és fölállított magának egy emlékoszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: Nincsen olyan fiam, akiben fennmaradhatna nevem emléke. Ezért az oszlopot a saját nevéről nevezte el. Absolon oszlopának hívják mind e mai napig. Ahimaac, Cádók fia pedig ezt mondta: Majd elfutok, és hírül adom a királynak, hogy megszabadította őt az ÚR ellenségei kezéből. De Jóáb azt mondta neki: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt. Ma még ne mondd meg, mivel a király fia meghalt! Aztán Jóáb ezt mondta egy kúsitának: Eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál. A kúsi meghajolt Jóáb előtt, és futásnak eredt. Ahimaac, Cádók fia újból megszólalt, és ezt mondta Jóábnak: Bármi történhet, hadd fussak el én is a kúsi után! Jóáb azonban ezt mondta: Miért futnál, fiam? Nem neked való ez a hírmondás. Ő azonban így válaszolt: Bármi történhet, hadd fussak el mégis! Ő pedig azt mondta neki: Ám fuss el! Erre Ahimaac elfutott a síkságon át vezető úton, és megelőzte a kúsit. Dávid pedig a két kapu között ült. Az őrálló fölment a kapu tetejére, a kőfalra, körülnézett, és látta, hogy egy ember nagyon fut egyedül. Ekkor az őrálló lekiáltott, és jelentette a királynak. A király azt mondta: Ha egyedül jön, jó hír van a szájában. Az pedig egyre közelebb ért. Látta aztán az őr, hogy egy másik ember is fut, és lekiáltott a kapuőrzőnek: Íme, egy másik ember is fut egyedül. Erre azt mondta a király: Az is hírmondó. Majd így folytatta az őrálló: Ha jól látom, az első úgy fut, mint Ahimaac, Cádók fia. A király ezt mondta: Jó ember az, és jó hírrel jön. Akkor Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! És arccal a földig hajolt a király előtt, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened, aki kezedbe adta azokat az embereket, akik fölemelték kezüket az én uramra, a királyra. Akkor megkérdezte a király: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam a nagy zűrzavart, amikor Jóáb elküldte a király szolgáját és a te szolgádat is, így nem tudom, mi történt. Azt mondta erre a király: Eredj odébb, állj félre. Erre félreállt, és ott várakozott. Eközben a kúsi is megérkezett. Ezt mondta: Azt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az ÚR megszabadított ma téged mindenkinek a kezéből, aki ellened támadt. A király megkérdezte a kúsit: Épségben van-e Absolon fiam? A kúsi így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, aki gonoszul ellened támadnak, mint a fiad. Ekkor a király mélyen megrendült. Fölment a kapu fölött levő házba, és sírt. És miközben ment, ezt mondta: Ó, fiam, Absolon! Én fiam, én fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted! Absolon, én fiam, én fiam! Jelentették Jóábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont. Így gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész nép számára, mert meghallották, hogy a király bánkódik a fia miatt. Azon a napon úgy lopakodott be a hadinép a városba, ahogy az a hadinép szokott lopakodni, amely szégyelli magát, hogy elmenekült a harcból. A király pedig eltakarta az arcát, és fennszóval így kiáltott: Ó, fiam, Absolon! Absolon, én fiam, én fiam! Akkor Jóáb bement a házba a királyhoz, és azt mondta: Megszégyenítetted e mai napon minden szolgádat, akik pedig ma megmentették az életedet, fiaid és leányaid életét, feleségeid és másodfeleségeid életét. Mert azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek téged. Kimutattad ma, hogy előtted a vezérek és a szolgák mind semmik. Mert azt tapasztaltam a mai napon, hogy jobban tetszene neked, ha mi mindnyájan meghaltunk volna ma, de Absolon élne. Azért most kelj föl, menj ki, és beszélj kedvesen a szolgáiddal, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre egy ember sem marad melletted. Ez mindannál a nyomorúságnál rosszabb lenne számodra, ami veled történt ifjúságodtól fogva mind e mai napig. Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Hírül adták az egész népnek: Íme, a király a kapuban ül. Akkor az egész hadinép a király elé járult. Izráel pedig elmenekült, ki-ki a maga sátrába. És nagy veszekedés kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, a filiszteusok kezéből is ő szabadított meg; de el kellett menekülnie az országból Absolon elől. Absolon pedig, akit fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekednénk hazahozni a királyt? Dávid király pedig elküldött Cádók és Ebjátár paphoz, és ezt üzente nekik: Mondjátok ezt a júdabeli véneknek: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a király házába mindaz, amiről egész Izráel beszélt. Ti a testvéreim vagytok, az én húsom és az én vérem, miért lennétek hát az utolsók a király hazahozásában? Mondjátok meg Amászának: Nem az én húsom és vérem vagy te is? Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy te leszel a seregem fővezére minden időben Jóáb helyett. Így nyerte meg egy emberként Júda minden emberének a szívét, akik üzenetet küldtek a királynak: Térj haza minden szolgáddal együtt! Visszaindult tehát a király, és a Jordánhoz érkezett, a júdaiak pedig Gilgálba mentek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek neki átkelni a Jordánon. A Bahúrimból való benjámini Simei, Gérá fia is sietve elment a júdaiakkal együtt Dávid király elé. Ezer ember volt vele Benjámin nemzetségéből. Cíbá, a Saul házából való szolga, tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt, és a király előtt odaértek a Jordánhoz. Átkeltek a gázlónál, hogy áthozzák a király háza népét, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Simei, Gérá fia pedig térdre borult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. Ezt mondta a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nekem az én uram az álnokságomat; és ne emlékezzen meg arról, hogy gonoszul cselekedett veled a szolgád azon a napon, amelyen uram, a király Jeruzsálemből eltávozott. Ne vegye ezt szívére a király. Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, József egész házából én jöttem ma elsőnek, hogy a királynak, az én uramnak elébe menjek. De megszólalt Abisaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Nem ölöd-e meg Simeit azért, mert szidalmazta az ÚR fölkentjét? Dávid azonban azt mondta: Mi közöm hozzátok, Cerújá fiai, hogy ellenkezni akartok ma velem? Miért kellene ma embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újból Izráel királya! Majd ezt mondta a király Simeinek: Nem halsz meg. És megesküdött neki a király. Mefibóset, Saul fia is elébe jött a királynak. Sem lábát, sem szakállát nem gondozta, ruháját ki nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király eltávozott, egészen addig a napig, amelyen békességgel haza nem jött. Amikor Jeruzsálemből kijött a király elé, ezt mondta neki a király: Miért nem jöttél el velem, Mefibóset? Ő így felelt: Uram, király, a szolgám csapott be engem. Mert én, a te szolgád, azt mondtam: Fölnyergeltetem a szamarat, fölülök rá, és elmegyek a királlyal, mert sánta a te szolgád. Ő azonban rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt. De az én uram, a király olyan, mint Isten angyala. Azért tégy úgy, ahogy neked tetszik! Mert atyám egész háza népe csak halált érdemelt volna uramtól, a királytól, de te szolgádat mégis azok közé helyezted, akik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt? Akkor ezt mondta neki a király: Mi szükség többet szólnod? Megmondtam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a jószágon. Erre Mefibóset azt felelte a királynak: Elveheti akár az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben hazajöhetett! A gileádi Barzillaj is eljött Rógelimból, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, hogy átkísérje őt a Jordánon. Barzillaj pedig igen öreg ember volt, nyolcvanesztendős, és ő tartotta el a királyt, amíg Mahanaimban lakott, mert igen gazdag ember volt. A király azt mondta Barzillajnak: Gyere velem, és eltartalak Jeruzsálemben. Barzillaj azonban azt mondta a királynak: Ugyan hány évig élek még, hogy fölmehetnék a királlyal Jeruzsálembe? Nyolcvanesztendős vagyok már, hogy tegyek még különbséget jó és rossz között; vagy érzem-e én, a te szolgád még az ízét annak, amit eszem és iszom; vagy tudok-e gyönyörködni még az énekesek és az énekesnők hangjában? Csak terhedre lenne a szolgád neked, uram, király! Szolgád csak éppen átkel a Jordánon a királlyal. Miért adna nekem a király ilyen nagy jutalmat? Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van. De itt van, íme, szolgád, Kimhám, menjen el ő a királlyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, ahogy neked jónak tetszik. Erre azt mondta a király: Velem jöhet Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy neked tetszik. És amit csak kívánsz tőlem, megteszem neked. Mikor pedig átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt, megcsókolta a király Barzillajt és megáldotta, ő pedig visszatért lakóhelyére. Átkelt tehát a király Gilgálba, és vele ment Kimhám. Júda egész népe és Izráel népének a fele kísérte a királyt. És íme, az összes izráeli férfi eljött a királyhoz, és azt mondták neki: Miért loptak el téged júdai testvéreink, és hozták át a Jordánon a királyt, a háza népét és vele együtt Dávid minden emberét? Júda férfiai így feleltek Izráel férfiainak: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Hát miért nehezteltek ezért? Talán megvendégelt minket ezért a király? Vagy megajándékozott-e valamilyen ajándékkal? Izráel férfiai így feleltek Júda férfiainak: Tízszeres jogunk van a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségünk van veletek szemben. Miért vettetek semmibe minket? Nem mi tettük-e szóvá legelőször, hogy hozzuk haza a királyunkat? De erősebb volt Júda férfiainak a szava Izráel férfiainak a szavánál. Volt ott történetesen egy istentelen ember, akinek Seba volt a neve. A Benjámin nemzetségéből való Bikri fia volt. Ez belefújt a kürtjébe, és ezt mondta: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk sincs Isai fiában. Azért, ó, Izráel, oszoljatok szét, mindenki vonuljon a maga sátrába. Erre Sebához, Bikri fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. A Júda nemzetségéből valók azonban királyuk mellett maradtak, a Jordán vizétől fogva egész Jeruzsálemig. Azután bement Dávid a jeruzsálemi palotájába, és előhozatta a király azt a tíz másodfeleségét, akiket otthon hagyott a ház őrzésére. Őrizet alá helyezte és ellátta őket élelemmel, de nem ment be hozzájuk. És őrizet alatt maradtak, özvegyi sorban, haláluk napjáig. Azután azt mondta a király Amászának: Gyűjtsd össze hozzám Júda nemzetségét három nap alatt, és te magad is legyél itt! Elment tehát Amászá, hogy összehívja a júdaiakat, de hosszabb ideig volt távol, mint ahogy a király meghagyta neki. Akkor Dávid azt mondta Abisajnak: Íme, Seba, Bikri fia még nagyobb bajt hoz ránk, mint Absolon. Vedd magad mellé urad szolgáit, és űzd el őt, nehogy erős városokat szerezzen magának, és elmeneküljön előlünk. Kimentek tehát vele Jóáb emberei és a kerétiek, a pelétiek és a vitézek mind. Kimentek Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. Mikor pedig ahhoz a nagy kősziklához értek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóáb pedig harci ruhájába volt öltözve. A ruháján kívül, a derekához övezve, a hüvelyében volt a fegyvere, amely kiesett, ahogy ment. Jóáb megkérdezte Amászát: Jól vagy-e, testvérem? És Jóáb megfogta jobb kezével Amászá szakállát, mintha meg akarná csókolni. Amászá nem is ügyelt a fegyverre, amely Jóáb kezében volt, így az átdöfte őt a hasán, és kiontotta belét a földre. Nem ütötte át többször, mert máris meghalt. Azután Jóáb és testvére, Abisaj tovább üldözte Sebát, Bikri fiát. Amászá teste fölött pedig megállt Jóáb egyik szolgája, és ezt kiáltotta: Aki Jóábbal tart, és Dávid javát kívánja, siessen Jóáb után! Amászá pedig ott feküdt vérében az út közepén. Az egyik ember, amikor látta, hogy mindenki megáll ott, kivonszolta Amászát az útról a mezőre, és egy ruhát vetett rá, mert látta, hogy aki csak arra megy, mind megáll mellette. Miután pedig kivonszolták az útról, mindenki Jóáb után sietett, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. Seba átvonult Izráel minden nemzetségén, egészen Ábél-Bét-Maakáig, és a bikriek mind összegyűltek, és követték őt. De utolérték, körülfogták őt Ábél-Bét-Maakában, és a várossal szemben nagy töltést emeltek, amely akkora volt, mint a kőfal. Az egész nép, amely Jóábbal volt, rombolta a kőfalat, hogy ledöntse. Akkor a városból egy okos asszony így kiáltott: Hallgassatok ide, hallgassatok ide! Mondjátok meg, kérlek, Jóábnak: Jöjj ide, hadd beszéljek veled! Amikor odament hozzá, akkor megkérdezte az asszony: Te vagy-e Jóáb? Így felelt: Én vagyok. Akkor ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát. Ő így felelt: Hallgatom. Ekkor azt mondta az asszony: Régebben azt szokták mondani, Ábélban kell tanácsot kérni, akkor jól határoztok. Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és egy anyát is Izráelben? Miért akarod elpusztítani az ÚR örökségét? Akkor Jóáb így felelt: Távol legyen, távol legyen tőlem, hogy elpusztítsam és elveszítsem azt! Nem úgy van a dolog, hanem egy Efraim hegységéből való ember, név szerint Seba, Bikri fia, fölemelte kezét Dávid király ellen. Adjátok kezünkbe őt magát, és én elvonulok a város alól. Az asszony azt válaszolta Jóábnak: Íme, majd a kőfalon átdobjuk neked a fejét. Azután az asszony nagyon eszesen az egész néphez fordult, és levágatta Sebának, Bikri fiának a fejét, majd kidobták azt Jóábnak. Akkor ő megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga sátrába. Jóáb pedig hazament Jeruzsálembe a királyhoz. Jóáb Izráel egész seregének élén állt, Benájá, Jójádá fia pedig a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt. Adórám a robotosok felügyelője volt, Jósáfát, Ahilúd fia pedig kancellár. Sejá jegyző volt, Cádók és Ebjátár pedig pap. A Jáírból való Írá is Dávid papja volt. Dávid idejében egyszer éhínség volt három egymás után következő évben. Megkérdezte Dávid emiatt az URat, és az ÚR ezt mondta: Saulért és az ő vérszopó háza népéért van ez, mivel megölte a gibeóniakat. Hívatta tehát a király a gibeóniakat, és beszélt velük. A gibeóniak pedig nem az Izráel fiai közül valók voltak, hanem az emóriak maradékából, akikkel Izráel fiai esküvel kötöttek szövetséget. De Saul mégis kereste az alkalmat, hogy kiirthassa őket Izráel és Júda fiai iránti buzgalmából. Dávid tehát megkérdezte a gibeóniakat: Mit tegyek értetek, és mivel engeszteljelek meg titeket, hogy áldjátok az ÚR örökségét? Ezt válaszolták neki a gibeóniak: Nem kívánunk sem ezüstöt, sem aranyat Saultól és az ő házától, és nem kell nekünk, hogy valakit megöljenek Izráelben. Dávid ezt felelte: Amit mondotok, megteszem nektek. Ekkor azt mondták a királynak: Annak az embernek, aki pusztított minket, és gonosz tervet forralt ellenünk, hogy megsemmisüljünk, és ne maradjunk fönn Izráel egész területén, annak a maradékai közül adj át nekünk hét embert, hogy fölakasszuk őket az ÚR előtt Saulnak, az ÚR választottjának Gibeájában. A király azt felelte: Átadom őket. A király azonban megkímélte Mefibósetet, Jónátán fiát, aki Saul fia volt, azért az ÚR előtt esküvel megerősített szövetségért, amelyet Dávid és Jónátán, Saul fia nevében kötött. De elvette a király Ricpának, Ajjá leányának két fiát, akiket az Saulnak szült: Armónit és Mefibósetet, továbbá Saul leányának, Míkalnak öt fiát, akiket a mehólai Barzillaj fiának, Adriélnek szült. A gibeóniak kezébe adta azokat, akik fölakasztották őket a hegyen, az ÚR előtt. Ezek heten tehát egyszerre pusztultak el. Az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölték meg őket. Ricpá, Ajjá leánya fogott egy zsákruhát és rájuk terítette a kősziklán, az aratás kezdetétől addig, amíg eső nem esett rájuk az égből. Nem engedte, hogy égi madarak szálljanak rájuk nappal, sem hogy mezei vad jöjjön rájuk éjszaka. Amikor megmondták Dávidnak, amit Ricpá, Ajjá leánya, Saul másodfelesége cselekedett, Dávid elment, és elhozatta Saul és Jónátán holt testét a jábés-gileádiaktól, ők ugyanis ellopták azokat Bétseán utcájáról, ahol a filiszteusok fölakasztották őket, amikor megverték Sault Gilbóa hegyén. Elhozták onnan Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét, és összeszedték azoknak a tetemeit is, akiket fölakasztottak. És eltemették Saulnak és fiának, Jónátánnak a tetemét Benjámin földjén, Célában. Apjának, Kísnek a sírjába temették. Amikor mindent megtettek, amit a király parancsolt, kiengesztelődött Isten az ország iránt. Ezután ismét háborút kezdtek a filiszteusok Izráel ellen. Dávid szolgáival együtt elment, harcoltak a filiszteusok ellen, és a küzdelemben Dávid kifáradt. Akkor Jisbi-Benób, az óriás leszármazottja, kinek kopjavasa háromszáz rézsékelt nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve, elhatározta, hogy leteríti Dávidot. Abisaj, Cerújá fia azonban segített Dávidnak, leterítette a filiszteust és megölte. Ekkor Dávidnak így esküdtek meg a szolgái: Soha többé nem jöhetsz velünk harcolni, hogy Izráel szövétneke ki ne aludjon. Azután ismét harcoltak a filiszteusokkal Gób városánál, és akkor ölte meg a húsái Szibekkaj az óriások maradékai közül való Szafot. Azután újra háború támadt a filiszteusokkal Góbnál, ahol Elhánán, a betlehemi Jaaré-Óregim fia levágta a gáti Góliátot, akinek a kopjanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék zugolyfája. Gátban is háború tört ki, ott is volt egy óriás termetű férfi, kinek a kezein és a lábain hat-hat ujja volt, azaz összesen huszonnégy, és ő is az óriások leszármazottja volt. Szidalmazta Izráelt, de Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia megölte. Ezek négyen az óriásoktól származtak Gátban, és mindnyájan Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el. Dávid pedig ezt az éneket mondta az ÚRnak azon a napon, amikor az ÚR megszabadította minden ellenségének kezéből és Saul kezéből is. Ezt mondta: Az ÚR az én kősziklám, kőváram és szabadítóm. Isten az én erősségem, őbenne bízom. Pajzsom ő és üdvösségem szarva, erősségem és oltalmam. Üdvözítőm, aki megszabadít az erőszakosságtól. Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Mert a halál hullámai vettek körül, az istentelenség árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül, és a halál tőrei meredtek ellenem. Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott a fülébe. Akkor megrendült és rengett a föld, az ég alapjai inogtak és megrendültek, mert ő haragra gyúlt. Füst szállt föl orrából és emésztő tűz szájából, parázs izzott benne. Lehajtotta az eget, és leszállt, és homály volt lába alatt. A kerúbon ment és röpült, és a szelek szárnyán tűnt föl. Sötétségből sátrakat emelt maga körül, szakadó esőből, sűrű fellegekből. Az előtte levő fényözönből parázsló tűz izzott. Mennydörgött az ÚR az égben, és a Magasságos hangot adott. Kilőtte nyilait, és szétszórta azokat, cikáztak villámai. Láthatóvá vált a tenger medre, és a világ alapjai felszínre kerültek az ÚR feddésétől és orra haragos szelétől. Lenyúlt a magasságból, és fölvett, a mélységes vizekből kihúzott engem. Hatalmas ellenségeimtől megmentett; gyűlölőimtől, akik erősebbek voltak nálam. Rám törtek nyomorúságom napján, de az ÚR az én támaszom volt. Tágas térre vitt ki engem, megszabadított, mert jóakaróm ő. Igazságom szerint fizetett meg nekem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott meg. Hiszen megőriztem az ÚR útjait, és nem szakadtam el gonoszul Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak, és rendeléseitől nem távoztam el. Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a hamisságtól. Ezért megfizet nekem az ÚR igazságom szerint, szeme előtt való tisztaságom szerint. A hűségeshez hűséges vagy, a tökéleteshez tökéletes. A tisztához tiszta vagy, de a dacolóhoz kemény. Segítesz a nyomorult népen, a fölfuvalkodottakat pedig megalázod szemeddel. Te vagy a mécsesem, URam, és az ÚR bevilágít sötétségembe. Mert veled a harci seregen is átrontok, Istenemmel a kőfalon is átugrom. Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek. Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla kívüle? Isten az én erős kőváram, ő vezérli az igaz útját. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, és magaslatokra állít engem. Ő tanítja kezemet harcra, hogy karom ércíjat feszíthessen. Üdvösséged pajzsát adtad nekem, és kegyelmed naggyá tett engem. Ösvényeimet kiszélesítetted alattam, és bokáim meg nem tántorodtak. Üldözöm ellenségeimet, és elpusztítom őket, nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket. Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel sem kelhetnek, lábam alatt hullanak el. Mert erővel öveztél föl engem a harcra; alám vetetted azokat, akik ellenem támadtak. Megadtad, hogy ellenségeim megfutamodjanak; gyűlölőimet elpusztíthattam. Körbenéztek, de nem volt, aki megszabadítsa őket; az ÚR felé néztek, de nem felelt nekik. Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, összezúzom, mint az utca sarát, széttaposom őket. Megmentettél népem lázadozásaitól; népek fejévé tettél. Olyan nép szolgál nekem, melyet nem ismertem. Idegen fiak hízelkednek nekem, és egy hallásra engedelmeskednek. Az idegen fiak elbátortalanodnak, és váraikból reszketve jönnek elő. Él az ÚR, áldott az én kősziklám; magasztaltassék Isten, szabadításom kősziklája. Isten az, aki bosszút áll értem, és uralmam alá veti a népeket. Megment ellenségeimtől. Te emelsz föl engem támadóim fölé, és az erőszakosoktól megszabadítasz engem. Dicsérlek ezért, URam, a népek között, és zsoltárt énekelek nevednek. Nagy győzelmet ad királyának, irgalmasságot cselekszik fölkentjével, Dáviddal és magvával mindörökké! Ezek Dávid utolsó szavai. Dávidnak, Isai fiának szózata, az igen magasra emelt férfinak szózata, aki Jákób Istenének fölkentje és Izráel énekeinek kedveltje. Az ÚR lelke szólt belőlem, és az ő beszéde nyelvem által. Izráel Istene szólt, Izráel kősziklája mondta nekem: Aki igazságosan uralkodik az emberek fölött, aki istenfélelemmel uralkodik, az olyan, mint a reggel fölkelő nap fénye, mint a felhőtlen reggel; amikor napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből. Nem ilyen-e a házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, amelyben minden el van rendezve, és amely állandó. Teljes szabadításom és minden kívánságom belőle sarjad. De az istentelenek olyanok mindnyájan, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak. Aki hozzá akar nyúlni, fejszét és rudat ragad, és tűzzel égetik meg a helyszínen. Ezek Dávid erős vitézei név szerint: a tahkemóni Jóséb-Basebet, a testőrök vezére, aki egyszer nyolcszáz embert sebesített meg, amikor dárdáját megforgatta. Azután Eleázár, aki Ahóhi fiának, Dódónak a fia. Ő egyike a három hősnek, akik Dáviddal voltak, amikor dacoltak a filiszteusokkal, amikor azok összegyülekeztek ott a harcra. Az izráeliták már meghátráltak, de ő megállt, és vágta a filiszteusokat mindaddig, amíg el nem fáradt, és a keze a fegyverhez nem ragadt. Nagy szabadulást szerzett az ÚR azon a napon, azután a hadinép is visszatért, de csak fosztogatni. Utána következett Sammá, a hárári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a szántóföld egy darabja lencsével volt bevetve, a nép pedig megfutamodott a filiszteusok elől, akkor ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így az ÚR nagy szabadítást szerzett. A harminc vezér közül is hárman lementek, és aratáskor érkeztek meg Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a filiszteusok a Refáim-völgyben táboroztak. Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig Betlehemnél. Dávid vizet kívánt, és azt mondta: Ki hozna nekem inni vizet a betlehemi kútból, amely a kapu előtt van? Akkor ez a három vitéz keresztültört a filiszteusok táborán, és vizet merítettek a betlehemi kútból, amely a kapu előtt van, és Dávidhoz vitték. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az ÚRnak. Azt mondta: Távol legyen tőlem, URam, hogy én ilyet tegyek. Vajon azoknak az embereknek a vérét igyam, akik életüket halálra adva mentek el a vízért? És nem akarta meginni. Ezt tette a három hős. Abisaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt ennek a háromnak a vezetője, aki háromszáz ember ellen emelte föl a dárdáját, és megölte őket. Ő volt a leghíresebb a három közül. A három közül valóban ő volt a leghíresebb, ezért lett ő a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl. A kabceéli Benájá, Jójádá fia is vitéz, nagy tehetségű ember volt. Ő ölte meg a móábiak két harcosát. Ugyanő ment le a verembe, és megölte az oroszlánt, amikor egyszer hó esett. Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert. Az egyiptomi kezében dárda volt, ő pedig csak egy bottal ment ellene. Kivette az egyiptomi kezéből a dárdát, és a saját dárdájával ölte meg. Ezeket cselekedte Benájá, Jójádá fia. Neki is jó híre volt a három erős vitéz között. Híres volt ő a harminc között, de a hárommal nem ért föl. Dávid elöljáróvá tette őt a tanácsosok között. Aszáél, Jóáb testvére is e harminc közül való, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia. A haródi Sammá; a haródi Eliká. A peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia. Abiezer Anatótból, Mebunnaj Húsából. Calmón Ahóhból, Mahraj Netófából. Héleb, Baaná fia Netófából; Ittaj, Ríbaj fia a benjámini Gibeából. Benájá Pirátónból; Hiddaj a patak mellett levő Gaasból. Abial bón Arbából, Azmávet Bahúrimból. Eljahbá Saalbónból, Jónátán, Jásén fia. Sammá Harárból, Ahiám Arárból, Sárár fia. Elifelet, Ahaszbaj fia Maakából; Eliám, Ahitófel fia Gilóból. Hecró Karmelből, Paaraj Arbából. Jigál Cóbából; Nátán fia, Báni Gádból. Az ammóni Celek; Nahraj Beérótból, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója. Írá Jeterből, Gáréb Jeterből és a hettita Úriás. Összesen harmincheten. Újból haragra gerjedt az ÚR Izráel ellen, fölindította ellenük Dávidot, és azt mondta neki: Menj, számláld meg Izráelt és Júdát. Erre a király így szólt serege fővezéréhez, Jóábhoz: Menj el, járd be Izráel minden törzsét Dántól fogva Beérsebáig, és számláljátok meg a népet, hadd tudjam meg a nép számát. Jóáb azt felelte a királynak: Sokasítsa meg Istened, az ÚR a népet, és adjon még százszor annyit, mint amennyi most van, és lássa meg ezt az én uram, királyom. De miért akarja ezt az én uram, a király? A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a többi főemberénél. Kiment tehát Jóáb és a többi vezér a király elől, hogy megszámlálják Izráel népét. Átkeltek a Jordánon, és Aróér városa mellett jobb kéz felől, a Gád völgyében, majd Jaszér mellett ütöttek tábort. Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek; innen a Dán-Jaan mellé és Szidón környékére. Ezután Tírusz erődjéhez és a hivviek és a kánaániak minden városába elmentek. Innen a Júdától délre eső részre, Beérsebába mentek. Amikor bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap múltán hazamentek Jeruzsálembe. Aztán Jóáb benyújtotta a királynak a megszámlált nép számát: Izráelben nyolcszázezer erős fegyverforgató férfi volt, Júda nemzetségében pedig ötszázezer. Miután pedig Dávid megszámlálta a népet, ez nyugtalanította a szívét, és azt mondta az ÚRnak: Igen vétkeztem abban, amit cselekedtem. Azért most, ó, URam, vedd el, kérlek, szolgád álnokságát, mert igen esztelenül cselekedtem! És mikor reggel fölkelt Dávid, így szólt az ÚR Gád prófétának, aki Dávid látnoka volt: Menj el, és szólj Dávidnak: Azt mondja az ÚR: Három dolgot adok eléd, válaszd az egyiket magadnak ezek közül, hogy aszerint cselekedjem veled. Elment azért Gád Dávidhoz, tudtára adta ezt, és ezt kérdezte tőle: Hét esztendeig való éhség szálljon a földedre, vagy három hónapig ellenségeid elől bujdossál, és ellenséged kergessen téged, vagy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg, és válassz, milyen választ vigyek annak, aki elküldött engem! Dávid azt felelte Gádnak: Igen meg vagyok szorítva. De mégis inkább az ÚR kezébe essünk, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem emberek kezébe. Azért az ÚR döghalált bocsátott Izráelre reggeltől az elrendelt ideig, és Dántól fogva Beérsebáig hetvenezer férfi halt meg a nép közül. És amikor az angyal fölemelte a kezét Jeruzsálem ellen is, hogy azt is elpusztítsa, megelégelte az ÚR a veszedelmet, és azt mondta az angyalnak, aki a népet ölte: Elég immár, hagyd abba! Az ÚR angyala akkor a jebúszi Arauná szérűje mellett volt. És Dávid megszólította az URat, amikor látta az angyalt, aki a népet vágja, és azt mondta: Íme, én vétkeztem, és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon kezed ellenem és atyám háza népe ellen! Gád még azon a napon Dávidhoz ment, és azt mondta neki: Eredj, menj el, és rakass oltárt az ÚRnak a jebúszi Arauná szérűjén. Erre elment Dávid Gád beszéde szerint, ahogy az ÚR parancsolta. Amikor Arauná föltekintett, látta, hogy a király a szolgáival őhozzá megy. Erre kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt. Ezt mondta Arauná: Mi az oka, hogy uram, a király a szolgájához jön? Dávid így felelt: Az, hogy megveszem tőled ezt a szérűt, és oltárt építek rajta az ÚRnak, hogy megszűnjék a csapás a népen. Arauná ezt mondta Dávidnak: Vegye el hát uram, a király és áldozza föl azt, ami neki tetszik. Íme, itt vannak az ökrök az áldozathoz, a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett. Ó, király, Arauná mindezt a királynak adja. Majd ezt mondta Arauná a királynak: Bárcsak megengesztelődne általad a te Istened, az ÚR! A király ezt felelte Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok Istenemnek, az ÚRnak ingyen való áldozattal áldozni. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüstsékelen. Majd oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és egészen elégő áldozatot meg hálaáldozatokat mutatott be. Erre megkegyelmezett az ÚR a földnek, és megszűnt a csapás Izráelen. Amikor Dávid király élemedett korú ember lett, takarókba burkolták, mégsem tudott fölmelegedni. Akkor azt mondták neki a szolgái: Keresni kell uramnak, a királynak egy szűz leányt, legyen ő a király körül, ápolja, és aludjék karjai között, és melegítse föl uramat, a királyt. Azért egy szép leányt kerestek Izráel egész földjén. Rátaláltak a Súném városából való Abiságra, és elhozták a királyhoz. A leány igen szép volt, és a királyt ápolta, és szolgált neki. De a király nem ismerte őt. Adónijjá, Haggít fia pedig elbízta magát, és ezt mondta: Én fogok uralkodni! Szerzett magának szekereket, lovasokat és ötven előtte futó férfit. Apja soha nem rótta fel neki, hogy miért tesz ilyet. Ő pedig igen szép férfi volt, Haggít szülte Dávidnak Absolon után. Beszélt Jóábbal, Cerújá fiával és Ebjátár pappal, akik követték Adónijját, és segítették őt. De Cádók pap meg Benájá, Jójádá fia, Nátán próféta, Simei és Réi meg Dávid erős vitézei nem álltak Adónijjá mellé. Mikor pedig Adónijjá áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és hizlalt borjúkból a Zóhelet-kősziklánál, a Rógél-forrás mellett, meghívta minden testvérét, a királyfiakat és a király szolgálatában álló összes júdabelit. De Nátán prófétát, Benáját, az erős vitézeket és Salamont, a testvérét nem hívta meg. Akkor így szólt Nátán Betsabénak, Salamon anyjának: Nem hallottad-e, hogy Adónijjá, Haggít fia uralkodik, és urunk, Dávid nem tud róla semmit? Jöjj hát, hadd adjak neked tanácsot, hogy megmentsd az életedet, és fiadnak, Salamonnak az életét. Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt neki: Uram, király, te esküvel azt ígérted szolgálóleányodnak: A te fiad, Salamon lesz utánam a király, ő ül az én trónomra. Miért uralkodik hát Adónijjá? Mialatt még te ott a királlyal beszélsz, íme, én is bemegyek utánad, és megerősítem, amit mondtál. Erre bement Betsabé a királyhoz a hálószobába. A király pedig már igen öreg volt, és a súnémi Abiság szolgált a királynak. Fejet hajtott Betsabé, és meghajolt a király előtt. A király megkérdezte: Mit kívánsz? Betsabé így felelt neki: Édes uram, így esküdtél meg az ÚRra, a te Istenedre szolgálóleányodnak: Salamon, a te fiad uralkodik utánam, és ő ül az én trónomra. Íme, mégis Adónijjá lett királlyá. És te, uram, király, te erről nem tudsz semmit. Mert ő ökrökkel és sok hizlalt marhával áldozott bőségesen, és vendégül hívta a király minden fiát, Ebjátár papot és Jóábot, a hadinép parancsnokát. Csak szolgádat, Salamont nem hívta meg. Most még te vagy a király, uram! Egész Izráel népének szemei rád figyelnek, hogy add tudtukra, ki fog az én uramnak, a királynak a trónjára ülni őutána. Különben ha az én uram, a király atyáihoz tér majd, akkor engem és Salamon fiamat bűnösnek fognak tartani. És íme, mikor még a királlyal beszélt, megérkezett Nátán próféta. Bejelentették a királynak: Itt van Nátán próféta. Ő bement a király elé, meghajolt előtte, leborult arccal a földre, és ezt mondta: Uram, király, mondtad-e azt, hogy Adónijjá lesz utánad a király, és ő üljön a trónra? Mert ő ma elment, rengeteg ökröt és hízott marhát áldozott, és vendégségbe hívta az összes királyfit, a sereg parancsnokait és Ebjátár papot. Íme ők vele esznek és isznak, és immár azt kiáltották: Éljen Adónijjá király! Engem pedig, aki szolgád vagyok, nem hívott meg, sem Cádók papot, Benáját, Jójádá fiát és Salamont, a te szolgádat. Vajon uramtól, a királytól van-e ez a dolog, hogy nem tudattad szolgáiddal, hogy ki fog a trónra ülni az én uram, a király után? Dávid király így felelt: Hívjátok hozzám Betsabét! Ő bement a király elé, és megállt előtte. Akkor megesküdött a király, és azt mondta: Él az ÚR, aki megszabadította lelkemet minden nyomorúságból, hogy amiképpen megesküdtem neked az ÚRra, Izráel Istenére, és azt ígértem, hogy a te fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő ül az én trónomra, meg is cselekszem a mai napon. Erre fejet hajtott Betsabé, arccal a földre borult, és a király előtt meghajolva ezt mondta: Éljen az én uram, Dávid király mindörökké! Azután azt mondta Dávid király: Hívjátok hozzám Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát. Erre azok bementek a király elé. A király ezt mondta nekik: Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, ültessétek Salamont, az én fiamat az öszvéremre, és vigyétek le őt Gihónba! Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje föl őt Izráel királyává! Majd fújjátok meg a kürtöket, és kiáltsátok: Éljen Salamon király! Azután vonuljatok föl onnan őutána, ő pedig jöjjön, üljön az én trónomra, és uralkodjék helyettem. Mert meghagytam neki, hogy ő legyen a fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának. Akkor Benájá, Jójádá fia így felelt a királynak: Ámen! Így szóljon az ÚR, az én uramnak, a királynak Istene is. Ahogy vele volt az ÚR az én urammal, a királlyal, úgy legyen Salamonnal is, és emelje magasabbra az ő királyi székét az én uramnak, Dávid királynak trónusánál! Lement tehát Cádók pap, Nátán próféta és Benájá, Jójádá fia, lemenetek a kerétiek és a pelétiek is, és fölültették Salamont Dávid király öszvérére és levitték Gihónba. Azután kihozta Cádók pap az olajosszarut a sátorból, és fölkente Salamont. Majd kürtöltek, és az egész nép ezt kiáltotta: Éljen Salamon király! Azután fölvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és oly nagyon ujjongott, hogy a föld is szinte meghasadt kiáltásuk zajától. Meghallotta ezt Adónijjá és összes vendége, akik nála voltak, amikor éppen befejezték a lakomát. Meghallotta Jóáb is a kürtölés szavát, és azt mondta: Miért van ez a zaj és mozgás a városban? Még beszélt, amikor íme, megérkezett Jónátán, Ebjátár pap fia. Adónijjá azt mondta: Jöjj be, mert megbízható férfiú vagy, és bizonyára jó hírt mondasz. Jónátán pedig így felelt Adónijjának: Igen, a mi urunk, Dávid király Salamont tette királlyá. Elküldte vele a király Cádók papot, Nátán prófétát, Benáját, Jójádá fiát meg a kerétieket és a pelétieket, és őt a király öszvérére ültették. És Cádók pap Nátán prófétával együtt fölkente őt királlyá Gihónnál, és onnan vonultak föl nagy örömmel. Ettől zendült meg a város, ez az a zaj, amelyet hallottatok. Salamon immár ott is ül az ország trónján. A király szolgái is bementek, hogy áldják urunkat, Dávid királyt e szavakkal: Tegye Isten Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és emelje följebb az ő királyi székét a te trónusodnál. Akkor a király meghajolt a fekvőhelyén, és így szólt: Áldott az ÚR, Izráel Istene, aki a mai napon olyan utódot adott, aki szemem láttára ül a trónra. Akkor megrettentek, és fölkeltek mindnyájan, akik Adónijjához voltak meghíva, és elment mindenki a maga útjára. Adónijjá azonban annyira félt Salamontól, hogy fölkelt, elfutott, és megragadta az oltár szarvait. Jelentették ezt Salamonnak: Íme, Adónijjá Salamon királytól való félelmében megfogta az oltár szarvait, és azt mondta: Esküdjék meg ma nekem Salamon király, hogy nem öli meg fegyverrel a szolgáját! Erre Salamon így szólt: Ha jóravaló lesz, egy hajszál sem esik le a fejéről, de ha gonoszság található benne, meg kell halnia. Ekkor Salamon király érte küldött, és elhozták őt az oltártól. Amikor megérkezett, meghajolt a király előtt. Salamon király ezt mondta: Menj haza. Amikor elközelgett Dávid halálának az ideje, ezt a parancsot adta fiának, Salamonnak: Én most elmegyek minden földinek az útján. Légy erős, és légy férfi. Őrizd meg, amit az ÚR, a te Istened rád bízott, hogy az ő útjain járj, és megőrizd rendeléseit, parancsolatait, döntéseit és intelmeit, ahogy meg van írva Mózes törvényében, hogy jó előmeneteled legyen mindenben, amit cselekedni fogsz, és mindenütt, amerre fordulsz. Hogy beteljesítse az ÚR az ő beszédét, amelyet szólt nekem, e szavakkal: Ha fiaid megőrzik útjukat, és tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint járnak előttem, soha ki nem fogy a férfi közüled Izráel trónjáról. Azt is jól tudod, mit tett velem Jóáb, Cerújá fia, mit tett Izráel seregeinek két fővezérével, Abnérral, Nér fiával és Amászával, Jeter fiával, akiket megölt, s ezzel háborús vért ontott a békesség idején, és háborús vérrel szennyezte be dereka övét és a lábán levő sarut. Tégy bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy megőszüljön, és békességgel menjen a koporsóba. De a gileádi Barzillaj fiaival cselekedj irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor testvéred, Absolon elől menekültem. Íme, környezetedben van a benjámini Simei, Gérá fia Bahúrimból, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, amikor Mahanaimba mentem. De aztán, amikor lejött elém a Jordánhoz, így esküdtem meg neki az ÚRra: Nem öllek meg fegyverrel! Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfi vagy, tudod, mit kell cselekedned vele, hogy ősz haját véresen bocsásd a koporsóba. Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemették Dávid városában. Az az idő pedig, amíg Dávid Izráelen uralkodott, negyven esztendő volt. Hebrónban hét esztendeig uralkodott, Jeruzsálemben pedig harminchárom évig. Azután Salamon ült apja, Dávid trónjára, és nagyon megerősödött a királysága. De Adónijjá, Haggít fia bement Betsabéhoz, Salamon anyjához, aki megkérdezte: Békességes-e a jöveteled? Ő azt felelte: Békességes. Majd ezt mondta: Beszédem volna veled. Ő így felelt: Szólj! Akkor ezt mondta Adónijjá: Tudod, hogy az ország az enyém volt, és egész Izráel engem tekintett királynak. De elvették az országot tőlem, és a testvéremé lett, mert neki adta az ÚR. Most egy kéréssel fordulok hozzád, ne utasíts el! Ő pedig ezt mondta: Beszélj! Erre így szólt: Beszélj, kérlek, Salamon királlyal, mert ő a te kérésedet nem veti meg, hogy adja nekem feleségül a súnémi Abiságot. Betsabé így felelt: Jól van, majd szólok az érdekedben a királynak. Azután bement Betsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónijjá érdekében. A király fölkelt, elébe ment, meghajolt előtte, és a trónjára ült. Egy széket tétetett oda a király anyjának, hogy üljön a jobb keze felől. Majd ezt mondta Betsabé: Egy kis kéréssel jöttem hozzád, ne utasíts el. A király ezt mondta neki: Kérj csak, édesanyám, nem foglak elutasítani. Ő azt mondta: Hadd kapja meg feleségül a súnémi Abiságot testvéred, Adónijjá. Erre ezt kérdezte Salamon király az anyjától: De miért kéred te a súnémi Abiságot Adónijjának? Kérd neki mindjárt az országot is, hisz ő a bátyám, és vele egyetért Ebjátár pap és Jóáb, Cerújá fia. Erre megesküdött Salamon király az ÚRra, e szavakkal: Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy Adónijjának életébe kerül ez a beszéd! Most azért él az ÚR, aki megerősített engem, és apámnak, Dávidnak trónjára ültetett, és aki házat szerzett nekem, ahogy megmondta, hogy Adónijjának még ma meg kell halnia! Elküldte azért Salamon király Benáját, Jójádá fiát, aki levágta őt úgy, hogy meghalt. Ebjátár papnak pedig azt mondta a király: Menj el Anátótba, a birtokodra, mert halál fia vagy. De ma nem öletlek meg, mert te hordoztad az ÚRnak, Istennek a ládáját apám, Dávid előtt, és mivel apám minden nyomorúságában részes voltál. És eltávolította Salamon Ebjátárt, és nem lehetett többé az ÚR papja, hogy beteljesedjék az ÚR igéje, amelyet Éli házáról mondott Silóban. Eljutott ennek a híre Jóábhoz, mert Jóáb Adónijjához hajolt, noha azelőtt nem hajolt Absolonhoz, és elfutott Jóáb az ÚR sátrába, és megragadta az oltár szarvait. Amikor hírül adták Salamon királynak, hogy Jóáb az ÚR sátrához futott, és ott az oltár mellett áll, elküldte Salamon Benáját, Jójádá fiát, és ezt mondta neki: Menj el, és vágd le őt! Mikor pedig Benájá az ÚR sátrához ért, azt mondta neki: Ezt mondja a király: Jöjj ki! Jóáb így felelt neki: Nem megyek, itt akarok meghalni! Benájá megvitte a királynak a választ e szavakkal: Így szólt Jóáb, és így felelt nekem. A király ezt mondta neki: Cselekedjél úgy, ahogy mondta; vágd le őt és temesd el, hogy elvedd rólam és apám házáról a Jóáb által ártatlanul kiontott vért. És fordítsa az ÚR az ő fejére a vért, amiért két magánál igazabb és jobb férfira támadt, és megölte őket fegyverrel apámnak, Dávidnak a tudta nélkül: Abnért, Nér fiát, Izráel seregének fővezérét és Amászát, Jeter fiát, Júda harcosainak fővezérét. Ezeknek a vére szálljon Jóáb fejére és az ő magvának a fejére mindörökké. Dávidnak és az ő magvának, az ő házának és trónjának pedig békessége legyen az ÚRtól mindörökké! Elment tehát Benájá, Jójádá fia, rárohant, és megölte őt. Házában, a pusztában temették el. A király pedig Benáját, Jójádá fiát rendelte helyette a sereg fölé, és Cádók papot rendelte Ebjátár helyére. Majd elküldött a király, és magához hívatta Simeit, és azt mondta neki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben, és ott lakjál! Ne menj ki onnan sehova. Mert amelyik nap kimész, és átmész a Kidrón-patakon, tudd meg, hogy meg kell halnod, és véred a saját fejedre száll. Simei ezt felelte a királynak: Jól van. Úgy tesz a szolgád, ahogy uram, a király parancsolja. És sokáig Jeruzsálemben lakott Simei. De három esztendő múlva Simei két szolgája elszökött Ákishoz, Maaká fiához, Gát királyához. Hírt hoztak Simeinek: Íme, szolgáid Gátban vannak! Ekkor elindult Simei, fölnyergelte szamarát, és elment Gátba Ákishoz, hogy megkeresse a szolgáit. Odament Simei, és visszahozta a szolgáit Gátból. Salamonnak pedig hírül adták, hogy elment Simei Jeruzsálemből Gátba, és hazajött. Ekkor elküldött érte a király, magához hívatta Simeit, és ezt mondta neki: Nem eskettelek-e meg az ÚRra, és nem tettem-e bizonyságot e szavakkal: „Amely napon kimész, és bárhova mész, bizony tudjad, hogy meg kell halnod!”? Azt mondtad nekem: „Jól van, megértettem.” Miért nem tartottad meg az ÚR előtt tett esküdet és a parancsot, amelyet neked parancsoltam? Majd ezt mondta a király Simeinek: Tudod te mindazt a gonoszságot, amelyről a szíved is tanúskodik, és amelyet apámmal, Dáviddal cselekedtél. Az ÚR most mindazt a gonoszságot saját fejedre fordította. Salamon király pedig áldott lesz, és Dávid trónja szilárdan fog állni az ÚR előtt mindörökké. És parancsot adott a király Benájának, Jójádá fiának, az pedig elment, levágta Simeit, és az meghalt. Az ország pedig megerősödött Salamon kezében. Azután Salamon sógorságot szerzett a fáraóval, az egyiptomi királlyal. Elvette a fáraó leányát, és Dávid városába hozta, míg be nem fejezte a maga palotájának és az ÚR házának, valamint Jeruzsálem körül a kőfalaknak az építését. A nép akkor még a magas helyeken áldozott, mert addig még nem építettek házat az ÚR nevének. Salamon szerette az URat, és apja, Dávid parancsai szerint járt, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett. Amikor a király Gibeónba ment, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon egyszer azon az oltáron égőáldozatul ezer állatot áldozott, azon az éjszakán Gibeónban Salamonnak megjelent az ÚR álmában, és azt mondta Isten: Kérj, amit akarsz, és megadom neked! Salamon erre azt felelte: Szolgáddal, az én apámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, ahogy ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel járt előtted. Ezt a nagy irgalmasságot megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki az ő trónján ül ma is. És most, ó, én URam, Istenem, királlyá tetted szolgádat apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, és nem tudom, hogyan kell forgolódni. És szolgád a te néped között van, amelyet te választottál magadnak. Nagy nép ez, amely meg sem számlálható, föl sem jegyezhető a sokasága miatt. Adj azért szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja igazgatni népedet, és választást tudjon tenni a jó és a gonosz között. Mert ki tudná kormányozni ezt a te nagy népedet? Tetszett ez a beszéd az ÚRnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért. Ezért azt mondta neki Isten: Mivel ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem gazdagságot, sem pedig nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél az ítélettételre: íme, beszéded szerint cselekszem. Íme, bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló nem volt előtted, és nem támad utánad sem olyan, mint te. Sőt még amit nem kértél, azt is megadom neked: gazdagságot és dicsőséget. A királyok között nem lesz hozzád hasonló senki egész életed folyamán. Ha az én utaimon jársz, ahogy apád, Dávid, és megőrzöd végzéseimet és parancsolataimat, akkor meghosszabbítom életed idejét. Amikor felébredt Salamon, íme, álom volt. És visszament Jeruzsálembe, az ÚR szövetségládája elé állt, és égőáldozatokat mutatott be, hálaáldozatokat készített, és nagy lakomát szerzett minden szolgájának. Abban az időben a királyhoz jött két parázna asszony, és megálltak előtte. Azt mondta az egyik asszony: Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem nála abban a házban. Szülésem után harmadnap ez az asszony is szült. Együtt voltunk, senki idegen nem volt velünk a házban, csak mi ketten voltunk ott. Ennek az asszonynak azonban éjszaka meghalt a fia, mert ráfeküdt. Éjfélkor fölkelt, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fektette, az ő halott fiát pedig énmellém. Mikor pedig hajnalban fölkeltem, hogy megszoptassam a fiamat, íme, halott volt! De reggel jól megnézegettem, és láttam, hogy az nem az én fiam, akit én szültem. A másik asszony pedig azt mondta: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, és a te fiad az, aki meghalt. Amaz viszont ezt mondta: Nem igaz, hanem a te fiad halt meg, és az én fiam él! Így perlekedtek a király előtt. Akkor azt mondta a király: Ez azt mondja: „Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt.” Ő meg azt mondja: „Nem igaz: a te fiad halt meg, és az én fiam él.” Azért ezt mondta a király: Hozzatok nekem egy kardot! Amikor odahozták a kardot a király elé, így szólt a király: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok az egyik részt az egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor azt mondta a királynak az élő gyermek anyja, mivel megindult a szíve a gyermekén: Kérlek, uram, adjátok neki az élő gyermeket, csak meg ne öljétek. A másik azonban ezt mondta: Se az enyém, se a tied ne legyen. Vágjátok ketté! Erre megszólalt a király, és ezt mondta: Adjátok az előbbinek az élő gyermeket és ne öljétek meg, mert ő az anyja. Amikor egész Izráel hallotta ezt az ítéletet, amelyet a király hozott, félték a királyt, mert látták, hogy Isten bölcsessége van a szívében az ítélettételre. Salamon király egész Izráel fölött király volt. Ezek voltak a főemberei: Azarjáhú, Cádók pap fia. Elihóref és Ahijjá, Sisának fiai kancellárok voltak, Jehósáfát, Ahilúd fia pedig főtanácsos volt. Benájá, Jójádá fia állt a hadsereg élén, Cádók és Ebjátár pedig pap volt. Azarjáhú, Nátán fia volt a tiszttartók elöljárója. Zábúd pap, Nátán fia volt a király barátja. Ahisár udvarbíró, Adónirám, Abdá fia pedig kincstartó volt. Volt Salamonnak tizenkét helytartója is egész Izráelben, akik ellátták a királyt és háznépét. Mindegyiknek évenként egy hónapig kellett az ellátásról gondoskodnia. Ez a nevük: Húr fia az Efraim hegyén, Deker fia Mákacban, Saalbímban, Bétsemesben, Élónban és Bét-Hánánban. Heszed fia Arubbótban, hozzá tartozott Szókó és Héfer egész földje. Abinádáb fiáé volt Dór egész határa. Salamon leánya, Táfat volt a felesége. Baanához, Ahilúd fiához tartozott Taanak, Megiddó és az egész Bétseán, mely Cáretán mellett van Jezréel alatt, és Bétseántól egész Ábél-Mehóláig, sőt Jokmoámon túl is. Geber fia a gileádi Rámótban volt helytartó. Hozzá tartoztak Jáirnak, Manassé fiának a sátorfalvai Gileádban. Az övé volt Argób tartománya, amely Básánban van: hatvan nagy város kőfallal és érczárakkal megerősítve. Ahinádáb, Iddó fia Mahanaimban, Ahimaac pedig Naftáliban volt, és Salamon egyik leányát, Boszmatot vette feleségül. Baaná, Húsaj fia Ásérban és Álótban volt, Jehósáfát, Párúah fia Issakárban, Simei, Élá fia Benjáminban, Geber, Uri fia Gileád földjén, Szihónnak, az emóriak királyának és Ógnak, Básán királyának földjén. Ő volt az egyetlen helytartó azon a földön. Júda és Izráel megsokasodott, olyan sokan voltak, mint a tenger partján a homok. Ettek, ittak és vigadtak. Salamon pedig minden ország fölött uralkodott az Eufrátesz folyamtól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. Ezek adót fizettek neki, és szolgáltak Salamonnak élete egész idejében. Salamon udvarának napi szükséglete ez volt: harminc véka finomliszt és hatvan véka közönséges liszt. Tíz hizlalt ökör, húsz legeltetett ökör és száz juh a szarvasokon, őzeken, bivalyokon és a hizlalt madarakon kívül. Mert ő uralkodott minden helyen a folyótól nyugatra Tifszahtól egészen Gázáig minden királyon, akik a folyótól nyugatra voltak, és békében élt minden alattvalójával körös-körül. Júda és Izráel biztonságban lakott, mindenki a maga szőlője és fügefája alatt Dántól fogva Beérsebáig Salamon egész idejében. Salamonnak negyvenezer szekérbe való lova volt az istállókban, és tizenkétezer lovasa. A tiszttartók, mindegyik a maga hónapjában, hiánytalanul ellátták Salamon királyt és mindazokat, akik Salamon király asztalánál voltak. Ezenkívül árpát és szalmát is hoztak a lovak és a paripák számára, mindegyik arra a helyre, ahova a király parancsolta. Isten akkora bölcsességet, olyan nagy értelmet és annyi kimeríthetetlen gondolatot adott Salamon szívébe, mint a homok a tenger partján. Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint napkelet összes fiának és Egyiptomnak egész bölcsessége. Sőt bölcsebb volt minden embernél, még az ezráhi Étánnál, Hémánnál, Kalkólnál és Dardánál, Máhól fiainál is, úgyhogy híres lett minden nemzet körében. Háromezer példabeszédet mondott, és ezeröt éneket szerzett. Beszélt a fákról, a libánoni cédrustól az izsópig, amely a falból nő ki. Beszélt az állatokról, a madarakról, a csúszómászókról és a halakról is. Minden népből jöttek hallgatni Salamon bölcsességét; a föld minden királyától, akik hallottak bölcsességéről. Hírám, Tírusz királya elküldte szolgáit Salamonhoz, amikor meghallotta, hogy őt kenték királlyá apja után, mert Hírám mindig szerette Dávidot. Salamon pedig ezt az üzenetet küldte Hírámnak: Te is tudod, hogy Dávid nem építhetett házat Istene, az ÚR nevének a háborúk miatt, amelyekben forgolódnia kellett, míg az ÚR lába alá nem vetette ellenségeit. De most az én Istenem, az ÚR nyugalmat adott nekem mindenfelől, semmiféle ellenségem és senkitől semmiféle bántásom nincs. Íme, azt gondoltam tehát magamban, hogy házat építek Istenem, az ÚR nevének aszerint, amit az ÚR apámnak, Dávidnak mondott ekképpen: Fiad, akit utánad ültetek trónodra, ő építi meg azt a házat az én nevemnek. Most azért parancsold meg, hogy vágjanak nekem cédrusfákat a Li bánonon. Szolgáim együtt lesznek a te szolgáiddal, a te szolgáidnak pedig megadom a fizetségüket aszerint, amit mondasz. Mert tudod, hogy nincs köztünk olyan ember, aki a favágáshoz úgy értene, ahogy a szidóniak. Mikor tehát meghallotta Hírám Salamon üzenetét, igen megörült, és azt mondta: Áldott legyen e mai napon az ÚR, aki Dávidnak bölcs fiat adott e nagy nép élére. És ezt az üzenetet küldte Hírám Salamonnak: Értem, amit üzentél. Megteszem minden kívánságodat mind a cédrusfákat, mind a ciprusfákat illetően. Szolgáim pedig a Libánonról leviszik a tengerre a fákat. Én pedig tutajokra rakatom azokat és a tengeren addig a helyig vitetem, amelyet megüzensz nekem. Ott kirakatom és te vitesd el azokat. Te pedig abban teljesítsd kívánságomat, hogy gondoskodj háznépem eledeléről. Adott tehát Hírám Salamonnak cédrusfákat és ciprusfákat, amennyit csak kívánt. Salamon pedig adott Hírámnak húszezer véka búzát háznépének ellátására, és húszezer mérő sajtolt olajat. Ezt adta Salamon Hírámnak esztendőről esztendőre. Az ÚR tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogy megígérte neki. Béke volt Hírám és Salamon között, és szövetséget kötöttek egymással. Salamon király pedig robotosokat szedetett egész Izráelből, és harmincezer ember lett robotos. Ezeket azután elküldte a Libánonra, havonként tíz-tízezer embert egymás után. Egy hónapig a Libánon hegyen voltak, két hónapig az otthonukban. A robotosok felügyelője pedig Adónirám volt. Ezenkívül Salamonnak hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kővágója volt a hegyen a pallérok vezetőin kívül, akikre Salamon a munka igazgatását bízta. Ezek háromezerháromszázan voltak, és a munkálkodó népet irányították. Megparancsolta a király, hogy nagy és drága köveket fejtsenek ki, hogy faragott kövekből vessenek alapot a háznak. Ezeket Salamon és Hírám építőmunkásai meg a gebáliak faragták ki, és elkészítették a gerendákat és a köveket is a ház építéséhez. Izráel fiainak Egyiptom földjéről való kijövetele után a négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izráel fölötti uralkodásának negyedik esztendejében, a Zi hónapban, azaz a második hónapban fölépült az ÚR háza. A ház, amelyet Salamon király az ÚRnak épített, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt. Egy csarnok volt a ház főépülete előtt, melynek hossza húsz könyök volt a ház szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a ház hosszában. A házon ablakokat is készíttetett zárt rostélyzattal. A ház falaira emeleteket építtetett köröskörül: a ház falai mellett, a szentélynél és a szentek szentjénél is. Körben melléképületeket is készíttetett. Az alsó emelet belső szélessége öt könyök, a középső szélessége hat könyök, a harmadik szélessége pedig hét könyök volt; a házat ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy az emeletek gerendái ne nyúljanak be a ház falaiba. A ház építésekor a kőbányában teljesen kifaragott köveket használtak, úgyhogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak a pengése nem hallatszott a ház fölépítésénél. Az alsó emelet középső kamrájához egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csigalépcső vitt föl a középső emeletre és a középsőről a harmadikra. Így építtette meg azt a házat. Befejezésül gerendákkal és cédrusfa deszkákkal fedték be a házat. Megépítették az emeleteket az egész ház körül, magasságuk öt-öt könyök volt, és a házhoz cédrusfa gerendákkal illesztették azokat. Akkor így szólt az ÚR igéje Salamonhoz: Ezt mondom a házról, amelyet most építesz: ha az én rendeléseim szerint jársz, ha ítéleteim szerint cselekszel, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, én is bizonyosan megtartom neked tett ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem: Izráel fiai között lakom, és nem hagyom el népemet, Izráelt. Fölépítette tehát Salamon azt a házat, és befejezte. Majd beburkolta a falait cédrusfával; padlójától egészen a mennyezetig fával borította be belülről. A padlózatát pedig cédrusdeszkával borította be. A ház hátulján egy húsz könyök hosszú cédrusfa falat építtetett a padlótól egészen a mennyezetig. A ház legbelső részéül a szentek szentjét építtette. Az előtte levő szentély hossza negyven könyök volt. Belülről az egész ház csupa cédrus volt, gömb alakú díszeket és kinyílt virágbimbókat véstek rá úgy, hogy egy kő sem látszott ki. A szentek szentjét a ház legbelső részén építtette föl, hogy ott helyezzék el az ÚR szövetségládáját. A szentek szentje belső részének hossza húsz könyök, a szélessége és a magassága is húsz könyök volt, és finom arannyal vonták be azt. Az oltárt cédrusfával borította be. A ház belsejét finom arannyal vonatta be Salamon, és aranyláncot húzatott ki a szentek szentje elé, amelyet szintén arannyal vonatott be. Így az egész ház arannyal volt bevonva, sőt a szentek szentjénél levő oltárt is teljesen bevonatta arannyal. A szentek szentjébe két tíz könyök magasságú kerúbot készíttetett olajfából. Öt könyök volt az egyik kerúb szárnya és öt könyök a másiké is úgy, hogy az egyik szárnya vége a másik szárnya végétől tíz könyöknyire volt. A másik kerúb is tízkönyöknyi volt. Mindkét kerúbnak a mérete és az alakja egyforma volt. Az egyik kerúb magassága tíz könyök, és ugyanannyi a másiké is. A ház belsejébe helyeztette a kerúbokat, és ahogy a kerúbok kiterjesztették szárnyukat, az egyiknek a szárnya a ház egyik falát, a másik kerúb szárnya pedig a másik falát érte, és a ház közepén összeért egyikőjük szárnya a másikéval. A kerúbokat is arannyal borították. A ház egész falára körös-körül, kívül és belül kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak. Még a ház padlóját is arannyal borították kívül és belül. A szentek szentjének bejáratául olajfából ajtót csináltak. Az ajtófélfák formája ötszögű volt. A két ajtószárny olajfából volt. Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és arannyal vonták be azokat. A kerúbokat és a pálmákat is bearanyozták. Ugyanígy készítettek a ház bejáratánál is négyszögletű olajfa ajtófélfákat. A két ajtószárny ciprusfából volt, az egyik ajtó két szárnya is csapon forgó volt, a másik ajtó két forgó ajtószárnya szintén. Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte. Azután megépítették a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából. Uralkodása negyedik évében, Zi havában rakták le az ÚR házának alapját. A tizenegyedik évben, Búl havában – azaz a nyolcadik hónapban – készült el a ház minden részével és minden tartozékával együtt. Így építette föl hét év alatt. Azután a maga palotáját építette Salamon tizenhárom évig; akkor lett teljesen készen a háza. Megépítette a libánoni erdei házat is, melynek hossza száz könyök, szélessége ötven könyök, magassága harminc könyök volt. Négy sorban cédrusoszlopok voltak, és az oszlopokon cédrusgerendák. Fölül, a gerendák fölött a tetőt cédrusdeszkákkal fedte be, amelyek összesen negyvenöt, minden sorban tizenöt oszlopon nyugodtak. Három sor keretes ablak volt rajta egymással szemben, három hárommal szemben. Az ajtófélfák és az ablakkeretek is mind négyszögűek voltak, és az ablakok egymással szemben, három sorban voltak. Azután fölépítették az oszlopcsarnokot, melynek a hossza ötven könyök és a szélessége harminc könyök volt, elé pedig egy oszlopos tornácot és egy lépcsőt. Fölépítették a tróntermet, ahol ítéletet hoztak, a törvényházat, melyet cédrusfával borítottak a padlózattól a mennyezetig. Azután ehhez hasonlóan fölépíttette a saját palotáját, amelyben ő maga lakott, a hátsó udvarban, a csarnokon belül. Ehhez a teremhez hasonló palotát építtetett a fáraó leányának is, akit feleségül vett. Mindezek nemes kövekből voltak, méretre faragva, kívül és belül fűrésszel kivágva, az alaptól az oromzatig, kívül is egészen a nagy udvarig. Még az alap is drága és nagy kövekből volt: tízkönyöknyi kövekből és nyolckönyöknyi kövekből. Ezeken voltak a méret szerint faragott nemes kövek és cédrusfák. A nagy udvart három sor faragott kő és egy sor faragott cédrusgerenda vette körül, éppen úgy, mint az ÚR házának a belső udvarát és a ház tornácát. Salamon király elküldött Hírámért, és elhozatta Tíruszból. Ő egy özvegyasszony fia volt Naftáli nemzetségéből, apja pedig tíruszi rézműves. Bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal teljes ember volt, így mindenféle dolgot el tudott készíteni rézből. Eljött Salamon királyhoz, és mindenféle munkát elvégzett neki. Formált két rézoszlopot. Egy oszlop magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyök zsinór érte körül mind a két oszlopot. Majd készített öntött rézből két gömb alakú oszlopfőt az oszlopok tetejére. Öt könyök magas volt az egyik gömb, és öt könyök magas volt a másik. Az oszlopfőkön recés mívű hálók voltak, láncmívű zsinórokkal. Hét volt az egyik oszlopfőn, és hét volt a másikon is. Elkészítette az oszlopokat, és két sor díszítést tett körös-körül a hálón, hogy befedje a gömböket az oszlopfőkön. Ugyanígy készítette el a másik oszlopfőt is. A csarnokban álló oszlopok tetején az oszlopfők liliom formájúak és négy könyök magasságúak voltak. Oszlopfők voltak tehát a két oszlopon, és a kidomborodásuk mentén, a háló fölött kétszáz gránátalma volt sorban körös-körül mindkét oszlopfőn. Azután felállította az oszlopokat a templom csarnoka elé. A jobb oldalra állított oszlopot Jákínnak nevezte el, és a bal oldalra állított oszlopot Bóaznak nevezte el. Az oszlopok teteje liliom alakú volt. Így fejeződött be az oszlopok elkészítése. Azután készített egy öntött tengert is, melynek egyik pereme a másik peremétől tízkönyöknyire volt; kör alakú volt, és öt könyök magas, a kerületét pedig harminc könyök hosszú zsinór érte körül. A peremére alul körös-körül apró, gömb alakú díszeket formáztak, tíz-tíz jutott minden könyökre, ezek vették körül az egész tengert. Ezek a gömb alakú díszek két sorban helyezkedtek el, és az öntvény anyagával együtt voltak kiöntve körös-körül. A tenger tizenkét ökrön állt. Három észak felé fordult, három nyugatra, három délre és három keletre. A tenger fölül, rajtuk volt, a hátsó felük pedig befelé állt. Vastagsága egytenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár pereme, vagy mint a liliomvirágé. Kétezer bat víz fért bele. Készített rézből tíz állványt is, mindegyiket négy könyök hosszúra, négy könyök szélesre és három könyök magasra. Az állványokat így készítették: oldallapjaik voltak foglalatok között. A foglalatok közti oldallapokon oroszlánok, ökrök és kerúbok voltak, ugyanúgy a foglalatokon is. Az oroszlánok és ökrök fölött és alatt pedig bevésett díszítések voltak. Mindegyik állványnak négy-négy rézkereke és réztengelye volt, és az állványok négy sarkán támaszok voltak. A mosdómedence aljára voltak öntve ezek a támaszok, és mindegyik oldalon koszorúdíszítések voltak. Kerekded öblének pereme a belsejétől fölfelé egy könyök magasságban volt, a perem másfél könyöknyire volt kerekítve, és oszlop formájúra készült. Pereménél is szép díszítések voltak. A hozzá tartozó foglalatok négyszögűek voltak, nem gömbölyűek. Négy kerék volt a foglalatok alatt, és a kerekek tengelyei az állványhoz voltak erősítve. Mindegyik kerék magassága másfél könyök volt. A kerekek hasonlóak voltak a szekér kerekeihez, csakhogy a tengelyeik, kerékagyaik, küllőik, talpaik mind öntve voltak. Mindegyik állvány négy sarkán négy támaszték volt, ezek magából az állványból nyúltak ki. Az állvány tetején félkönyöknyi kerekded párkány volt köröskörül. Az állvány tetejével egybe voltak öntve annak tartói és foglalatai. Tábláira, tartóira, foglalataira kerúbokat, oroszlánokat és pálmákat vésetett, és koszorúkat köröskörül, ahogy a hely engedte. Így készítette a tíz állványt, egybeöntve, egy méretűre és egyforma mintázattal. Azután tíz mosdómedencét is készített rézből. Mindegyik mosdómedencébe negyven bat víz fért. Mindegyik mosdómedence négykönyöknyi méretű volt. Mind a tíz állványon volt egy-egy mosdómedence. Öt állványt a templom jobb oldalára és ötöt a bal oldalára helyezett el. A tengert pedig a templom jobb oldalán, délkelet felől helyezte el. Készített Hírám még üstöket, lapátokat és hintőedényeket is, és ezzel befejezte az egész munkát, amelyet Salamon király számára csinált az ÚR házához: a két oszlopot és a kerek gömböket, amelyek a két oszlop tetejére kerültek, és a két hálót a két kerek oszlopfő beborítására meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát minden hálóba és a két kerek oszlopfő beborítására az oszlopok tetején; a tíz állványt és az állványokra tíz mosdómedencét; egy tengert meg tizenkét ökröt a tenger alá, továbbá fazekakat, lapátokat és hintőedényeket. Mindezek az edények, amelyeket Hírám Salamon királynak az ÚR háza számára készített, csiszolt rézből voltak. A Jordán völgyében Szukkót és Cáretán között agyagmintákban öntette ezeket a király. Ezt az egész felszerelést Salamon méretlenül hagyta a réz töméntelen mennyisége miatt. Elkészíttetett Salamon minden egyéb fölszerelést is, amely szükséges volt az ÚR házához: az aranyoltárt, az aranyasztalt, melyen a szent kenyerek álltak, színarany mécsestartókat, ötöt jobb felől és ötöt bal felől a szentek szentje elé, és virágokat, mécseseket és koppantókat is színaranyból; a tálakat, a késeket, a hintőedényeket, a kanalakat és a szenesserpenyőket is színaranyból, sőt a templom belsejében a szentek szentjébe és a szentélyébe vezető ajtók sarokpántjait is. Amikor befejezték mindazt, amit Salamon király végeztetett az ÚR háza számára, bevitte az apja, Dávid által Istennek szentelt ajándékokat: az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, és azokat is az ÚR házának kincsei közé tette. Akkor Salamon magához gyűjtötte Jeruzsálembe Izráel véneit, az összes nemzetségfőt, Izráel fiainak családfőit, hogy az ÚR szövetségládáját fölvigyék Dávid városából, azaz Sionból. És Salamon királyhoz gyűlt Izráelből minden férfi az Étánim havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. Mikor pedig Izráel vénei mindnyájan eljöttek, fölvették a papok a ládát, és fölvitték az ÚR ládáját, a gyülekezet sátrát és az összes szent edényt, amelyek a sátorban voltak. A papok és a léviták vitték föl azokat. Salamon király és Izráel egész hozzá sereglett gyülekezete vele ment a láda előtt, áldozva juhokkal és ökrökkel, melyeket sokaságuk miatt sem megszámolni, sem fölírni nem lehetett. Azután bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére a ház belső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. Mert a kerúbok kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, és felülről befedték a ládát és annak rúdjait. A rudak olyan hosszúak voltak, hogy végük látható volt a szentek szentje előtt levő szentélyből, de kívülről nem voltak láthatók. Ott is vannak mind e mai napig. Nem volt más a ládában, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az ÚR szövetséget kötött Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptom földjéről. Mikor pedig kijöttek a papok a szentélyből, köd töltötte be az ÚR házát úgy, hogy a homály miatt oda sem állhattak a papok, hogy szolgáljanak, mert az ÚR dicsősége betöltötte az ÚR házát. Akkor azt mondta Salamon: Az ÚR mondta, hogy felhőben kíván lakni. Íme, építettem neked házat lakásul, helyet, ahol örökké lakhatsz. Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, Izráel egész gyülekezete pedig fölállt. Azt mondta: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki szólt, és ígéretet tett apámnak, Dávidnak, és azt az ő hatalmával beteljesítette e szavakkal: Attól a naptól fogva, amelyen kihoztam népemet, Izráelt Egyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem Izráel egyetlen törzséből sem, hogy ott házat építsenek nekem, és ott legyen az én nevem. Csak Dávidot választottam, hogy ő uralkodjék népem, Izráel fölött. És bár apám, Dávid már elhatározta, hogy ő épít házat az ÚRnak, Izráel Istene nevének, de az ÚR azt mondta apámnak, Dávidnak: Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad, hogy házat építesz az én nevemnek. De te nem építheted fel azt a házat nekem, hanem a fiad, aki tőled származik. Ő épít házat nevemnek. Az ÚR beteljesítette beszédét, amelyet szólt, mert mikor apámnak, Dávidnak helyére léptem, és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az ÚR, felépítettem ezt a házat az ÚR, Izráel Istene nevének. És helyet készítettem ott a ládának, amelyben az ÚR szövetsége van, amelyet atyáinkkal szerzett, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről. Azután odaállt Salamon az ÚR oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kezét az ég felé emelte, és ezt mondta: URam, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem ott fönn az égben, sem itt lenn a földön. Megtartod a szövetséget, és irgalmas vagy szolgáidhoz, akik teljes szívükkel előtted járnak. Teljesítetted, amit szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak ígértél. Amit te magad ígértél meg neki, hatalmaddal be is teljesítetted, ahogy e mai napon láthatjuk. Most azért, URam, Izráel Istene, tartsd meg, amit szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak így ígértél: Nem fogynak ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek. De csak úgy, ha fiaid vigyáznak útjukra, és előttem járnak, ahogy előttem jártál te is. Most teljesítsd be azért ígéretedet, Izráel Istene, amelyet szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak tettél! De vajon elképzelhető-e, hogy Isten a földön lakjék? Íme, az ég és az egeknek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem. Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, ó, URam, én Istenem, és halld meg a dicséretet és az imádságot, amellyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon. Hogy a szemed e házra nézzen éjjel és nappal, e helyre, amely felől azt mondtad: Ott lesz a nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen könyörög hozzád. Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, akik imádkozni fognak ezen a helyen. Hallgasd meg lakhelyedről, a mennyekből, és meghallgatva, légy kegyelmes! Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre kötelezik, hogy megesküdjék, és ő ide jön, hogy megesküdjék az oltár előtt ebben a házban, hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez szándékodat. Tégy igazságot szolgáid között, az istentelent ítéld el: tette szálljon a fejére. És igazítsd meg az igazat: fizess meg neki igazsága szerint. Mikor ellenségei megverik népedet, Izráelt, mert vétkezett ellened, és hozzád tér, és vallást tesz a te nevedről, és hozzád imádkozik és könyörög e házban: hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg néped, Izráel vétkét, és hozd vissza őt arra a földre, amelyet atyáinak adtál. Ha bezárul az ég, és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek, és imádkoznak e helyen, és vallást tesznek nevedről, és megtérnek bűnükből, mert szorongatod őket: hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes szolgáidnak és népednek, Izráelnek vétke iránt. Tanítsd meg őket a jó útra, hogy azon járhassanak, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül. Ha éhség, döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár lesz a földön, ha ellenség szállja meg kapuit, vagy más csapás és nyavalya jön rá: aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki vagy egész néped, Izráel, ha elismeri, hogy miatta van a csapás, és kiterjeszti kezét e ház felé, hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel útjai szerint, hiszen te, egyedül csak te ismered minden ember szívét. Így majd félnek téged egész életükben, amíg e föld színén laknak, amelyet atyáinknak adtál. Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért – mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról –, ha eljön, és imádkozni fog ebben a házban: hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög neked, hogy az egész földön minden nép megismerje nevedet, és úgy féljen téged, ahogy néped, Izráel; és tudják meg, hogy a te nevedről nevezik ezt a házat, amelyet építettem. Ha majd néped hadba vonul ellensége ellen az úton, amelyen te küldöd, és imádkozni fog az ÚRhoz, és e város felé fordul, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet nevednek építettem: hallgasd meg a mennyekből imádságukat és könyörgésüket, és szolgáltass nekik igazságot. Ha vétkeznek ellened – mert nincs ember, aki ne vétkeznék –, és megharagszol rájuk, és ellenség kezébe adod őket, és azok fogságba hurcolják őket az ellenség földjére, messze vagy közel, de aztán szívből megtérnek azon a földön, amelyre fogságba vitték őket, és megtérve könyörögnek neked azoknak a földjén, akik fogságba vitték őket, e szavakkal: „Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!”, ha tehát megtérnek hozzád teljes szívükből és lelkükből ellenségüknek földjén, akik őket fogságba vitték, és imádkoznak hozzád hazájuk felé fordulva, amelyet atyáiknak adtál, és e város felé fordulva, amelyet magadnak választottál, és e ház felé, amelyet nevednek építettem, hallgasd meg imádságukat és könyörgésüket a mennyekből, a te lakhelyedből, és szolgáltass nekik igazságot. Légy kegyelmes néped iránt, ha vétkeznek ellened, és minden bűnük iránt, amelyekkel ellened vétkeztek. Tedd irgalmassá irántuk azokat, akik fogva tartják őket, hogy könyörüljenek rajtuk. Mert ők a te néped és örökséged, akiket kihoztál Egyiptomból, a vaskemence közepéből. Szemed tekintsen szolgád imádságára és népednek, Izráelnek könyörgésére. Hallgasd meg őket mindig, amikor segítségül hívnak téged. Mert te választottad ki őket magadnak örökségül a föld összes népe közül, ahogy megmondtad szolgád, Mózes által, amikor kihoztad atyáinkat Egyiptomból, ó, Uram, Isten! Amikor Salamon befejezte az ÚR előtt ezt az egész imádságot és könyörgést, fölkelt az ÚR oltára elől, ahol térdelt, és kezét az ég felé tárta. Felállt, megáldotta Izráel egész gyülekezetét, és hangosan ezt mondta: Áldott legyen az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek, beszéde szerint. Egy sem hiúsult meg a nagyszerű ígéretekből, amelyeket szolgája, Mózes által ígért. Az ÚR, a mi Istenünk legyen velünk, mint ahogy atyáinkkal is volt. Ne hagyjon el minket, és ne is távozzék el tőlünk. Hanem hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útján járjunk, és megőrizzük parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, amelyeket atyáinknak parancsolt. Ezek a szavak, amelyekkel könyörögtem az ÚR előtt, legyenek éjjel-nappal az ÚR, a mi Istenünk előtt, hogy ítéletet tegyen szolgájának és népének, Izráelnek minden időben. Hadd tudja meg a földön minden nép, hogy csak az ÚR az Isten, és rajta kívül nincs más. Szívetek legyen teljesen Istenünké, az ÚRé, hogy az ő rendelései szerint járjatok, és megtartsátok parancsolatait úgy, mint ma. Aztán a király és vele egész Izráel áldozatot mutatott be az ÚRnak. És Salamon békeáldozatul huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott az ÚRnak. Így szentelte föl az ÚR házát a király Izráel fiaival együtt. Ugyanazon a napon szentelte föl a király az udvar középső részét az ÚR háza előtt, mert ott mutatott be egészen elégő áldozatokat, ételáldozatokat és a békeáldozatok kövérjét, mert a rézoltár, amely az ÚR előtt állt, kisebb volt, semhogy ráfért volna az égőáldozat, az ételáldozat és a hálaáldozatok kövérje. Így ünnepelt Salamon abban az időben egész Izráellel együtt. Sokan gyűltek össze a hamáti úttól fogva Egyiptom patakjáig az ÚR, a mi Istenünk színe elé hét napra meg újra hét napra, azaz tizennégy napra. És a nyolcadik napon elbocsátotta a népet. Ők pedig áldották a királyt, hazamentek, és vidám szívvel örvendeztek mindazért a jóért, amit az ÚR szolgájával, Dáviddal és népével, Izráellel cselekedett. Amikor Salamon befejezte az ÚR házának és a királyi palotának az építését és mindazt, amit még építeni kívánt, megjelent az ÚR Salamonnak másodszor is, ahogy korábban megjelent neki Gibeónban. Azt mondta neki az ÚR: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amellyel könyörögtél előttem. Megszenteltem ezt a templomot, amelyet építettél, és örökre abba helyezem nevemet. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor. És ha egyenes és tökéletes szívvel jársz előttem, ahogy atyád, Dávid, és úgy cselekszel mindenben, ahogy megparancsoltam neked, és megtartod rendeléseimet és végzéseimet, megerősítem birodalmad trónját Izráelen mindörökké, ahogy megígértem atyádnak, Dávidnak e szavakkal: Nem fogy el a te nemzetségedből való férfi Izráel trónjáról. De ha ti és fiaitok elszakadtok tőlem, és nem őrzitek meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek adtam, hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok azok előtt, kigyomlálom Izráelt e föld színéről, amelyet nekik adtam. És e házat, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem a szemem elől, és Izráel példabeszédül és gúny tárgyául lesz minden nép előtt. És bármily felséges is ez a ház, mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, fölkiáltanak, és ezt mondják: Miért cselekedett így az ÚR ezzel a földdel és ezzel a házzal? És azt felelik nekik: Azért, mert elhagyták az URat, az ő Istenüket, aki kihozta atyáikat Egyiptom földjéről, és idegen istenekhez ragaszkodtak, azokat imádták, és azoknak szolgáltak. Ezért bocsátotta rájuk az ÚR mindezt a nyomorúságot. Annak a húsz esztendőnek a végén, amely alatt Salamon a két házat, az ÚR házát és a királyi palotát megépítette, amelyekhez Hírám, Tírusz királya adott ajándékba Salamonnak cédrusfákat, ciprusfákat és aranyat, amennyit csak kívánt, Salamon király húsz várost adott Hírámnak Galilea földjén. Eljött Hírám Tíruszból, hogy megnézze azokat a városokat, amelyeket Salamon neki adott, de nem tetszettek neki. Ezt mondta: Milyen városokat adtál nekem, atyámfia?! Ezért nevezik azokat Kábúl földjének mindmáig. Hírám pedig százhúsz talentum aranyat küldött a királynak. Ez a számadás a robotról, amelyet Salamon király végeztetett, hogy megépíthesse az ÚR házát és a maga palotáját, Millót, Jeruzsálem kőfalait és Hácórt, Megiddót és Gézert. A fáraó, Egyiptom királya ugyanis felvonult, és meghódította Gézert, fölperzselte tűzzel, és megölte a kánaániakat, akik a városban laktak. A várost ajándékul adta leányának, Salamon feleségének. Salamon megépítette Gézert és Alsó-Béthórónt, valamint Baalátot és Tadmórt az ország puszta részén és az összes raktárvárost, amelyek Salamonéi voltak, a harci szekerek városait, a lovasok városait és mindent, aminek az építéséhez Salamonnak kedve volt Jeruzsálemben, a Libánonon és birodalma egész területén. Az emóriak, hettiták, perizziek, hivviek, jebúsziak közül megmaradt egész népet, akik nem voltak izráeliek, meg a fiaikat, akik utánuk uralkodtak azon a földön, és akiket az izráeliek nem tudtak kiirtani, Salamon robotosokká tette mind e mai napig. De Izráel fiai közül senkit sem fogott Salamon szolgálatra, hanem ezek harcosok voltak: az ő udvari szolgái, főemberei, hadnagyai és harci szekereinek és lovasainak parancsnokai. A hivatalnokok száma, akik Salamon munkáit vezették, ötszázötven volt, ők irányították a munkát végző népet. A fáraó lánya pedig fölment Dávid városából a saját házába, amelyet Salamon épített neki. Akkor építette föl Millót is. Salamon minden évben háromszor mutatott be égőáldozatot és békeáldozatot azon az oltáron, amelyet az ÚRnak épített, illatáldozatot is mutatott be rajta az ÚR színe előtt, miután befejezte a templom építését. Hajókat is csináltatott Salamon király Ecjón-Geberben, amely Élót mellett van a Vörös-tenger partján, Edóm földjén. Hírám pedig elküldte Salamon szolgáival együtt a hajókon a maga szolgáit, akik jó hajósok voltak, és jártasak is a tengeren. Egész Ófírig eljutottak, négyszázhúsz talentum aranyat hoztak onnan, és Salamon királyhoz vitték. Sába királynője pedig hallotta Salamon hírét és az ÚR nevét, ezért eljött, hogy nehéz kérdésekkel próbára tegye. Igen nagy sokasággal és tevékkel érkezett Jeruzsálembe, amelyek illatos balzsamot, igen sok aranyat és drágakövet hoztak. Salamonhoz ment, és beszélt vele mindenről, ami a szívén volt. Salamon megfelelt neki mindenre, nem volt a király előtt olyan rejtett dolog, amire ne tudott volna neki felelni. Amikor látta Sába királynője Salamon minden bölcsességét és a házat, amelyet épített, és az asztalán levő étkeket, szolgáinak a lakásait, szolgái viselkedését, öltözetüket és a pohárnokokat, az áldozatot, amelyet az ÚR házában szokott bemutatni, a lélegzete is elállt. Azt mondta a királynak: Mind igaz, amit saját országomban hallottam dolgaid felől és bölcsességedről. De nem akartam hinni azoknak a beszédeknek, míg én magam el nem jöttem, és saját szememmel nem láttam. És íme, nekem a felét sem beszélték el: bölcsességed és jóságod felülmúlja a hírt, amelyet felőled hallottam. Boldogok a te embereid, boldogok a szolgáid, akik mindig előtted állnak, és hallhatják bölcsességedet. Istened, az ÚR legyen áldott, hogy kedvét lelte benned, és Izráel trónjára ültetett. Mivel szereti az ÚR Izráelt örökké, azért tett királlyá téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass. Akkor százhúsz talentum aranyat és igen sok balzsamot és drágakövet adott a királynak. Azóta sem hoztak ilyen és ennyire sok fűszert, amennyit Sába királynője adott Salamon királynak. Hírám hajói pedig, amelyek aranyat hoztak Ófírból, rengeteg ébenfát és drágakövet is hoztak onnan. A király az ébenfából oszlopokat készített az ÚR templomába és a királyi palotába, az énekeseknek pedig citerákat és lantokat. Nem hoztak többet soha olyan ébenfákat, és nem is láttak olyanokat mind e mai napig. Salamon király is adott Sába királynőjének mindent, amit csak kívánt és kért tőle még azonkívül, amit gazdagságának bősége szerint ajándékozott Salamon király. Azután visszatért országába szolgáival együtt. Annak az aranynak a súlya, amely minden évben befolyt Salamonhoz, hatszázhatvanhat talentum volt azon kívül, ami az árusoktól és a fűszerekkel foglalkozó kereskedőktől és az összes arábiai királytól, valamint az országok helytartóitól befolyt. Salamon király kétszáz pajzsot készíttetett színtiszta vert aranyból. Mindegyik pajzsra hatszáz sékel aranyat használtak föl. Továbbá háromszáz kerek pajzsot is készíttetett vert aranyból, és mindegyikhez három font aranyat használtak föl. Ezeket a király a libánoni erdei palotában helyezte el. Készített a király elefántcsontból egy nagy trónt, és bevonatta színarannyal. Hat lépcsőfoka volt a trónnak, és a szék teteje kerekded volt hátul, és karjai voltak mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán alak állt a karoknál. És tizenkét oroszlán állt ott kétfelől a lépcső hat fokán. Senki soha olyat nem készített egyetlen országban sem. Salamon király összes ivóedénye is aranyból volt, és a libánoni erdei palota összes edénye szintén. Nem volt közöttük semmi ezüst, mert azt semmire sem becsülték Salamon idejében. Mert a király Tarsis-hajói Hírám hajóival jártak a tengeren, háromévenként egyszer érkeztek vissza, és a Tarsis-hajók hoztak aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat. Salamon király fölülmúlta gazdagságban és bölcsességben a föld összes királyát. Az egész föld arra vágyott, hogy lássa Salamont, és hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott. Mindenki neki hozott ajándékot: ezüst- és aranyedényeket, öltözeteket, hadi szerszámokat, fűszereket, lovakat, öszvéreket évről évre. Gyűjtött Salamon harci szekereket és lovasokat is, úgyhogy ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lovasa volt, akiket a szekerek városaiba és a király mellé rendelt Jeruzsálembe. Úgy fölhalmozta a király Jeruzsálemben az ezüstöt, hogy annyi lett, mint a kő, és a cédrus annyi, mint a vad fügefák tömege a mezőn. Salamonnak Egyiptomból és Kevéből hoztak lovakat, és a király kereskedői seregestül vették a lovakat megszabott áron. Egy szekeret hatszáz ezüstsékelért és egy lovat százötven sékelért hoztak el Egyiptomból, és ugyancsak ők szállították ezeket a hettiták királyainak és Arám királyainak. Salamon király pedig sok idegen asszonyt megszeretett. A fáraó leányán kívül a móábiak, ammóniak, edómiak, szidóniak és hettiták lányait. Olyan népek közül, akik felől azt mondta az ÚR Izráel fiainak: Ne lépjetek házasságra velük, és ők se lépjenek házasságra veletek, mert bizonyára az ő isteneik felé hajlítják a szíveteket. Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel. Volt neki hétszáz főrangú felesége és háromszáz másodfelesége. És feleségei elfordították a szívét. Mert amikor Salamon megöregedett, feleségei idegen istenekhez fordították a szívét, és szíve már nem volt teljesen az ÚRé, az ő Istenéé úgy, ahogy atyjának, Dávidnak a szíve. Mert Salamon Astóretet, a szidóniak istenét és Milkómot, az ammóniak utálatos bálványát követte. Gonosz dolgot cselekedett Salamon az ÚR szeme előtt, és nem követte olyan tökéletesen az URat, mint atyja, Dávid. Akkor Salamon a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen templomot épített Kemósnak, a móábiak utálatos bálványának és Moloknak, az ammóniak utálatos bálványának. Így tett Salamon a többi idegenből való feleségével is, akik a maguk isteneinek tömjéneztek és áldoztak. Megharagudott azért az ÚR Salamonra, mivel elfordult szíve az ÚRtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, és azt parancsolta neki, hogy ne kövessen idegen isteneket, és mégsem őrizte meg az ÚR parancsolatát. Akkor ezt mondta az ÚR Salamonnak: Mivel ez történt veled, és nem tartottad meg szövetségemet és rendeléseimet, amelyeket parancsoltam neked, bizony kiszakítom kezedből az országot, és a szolgádnak adom. Mindazáltal nem a te napjaidban teszem meg ezt, Dávidért, a te atyádért, hanem fiad kezéből szakítom ki. De nem szakítom el az egész birodalmat, hanem egy törzset adok fiadnak Dávidért, az én szolgámért és Jeruzsálemért, amelyet kiválasztottam. Azután ellenfelet támasztott az ÚR Salamonnak, az edómi Hadadot, aki az edómi királyi házból származott. Mert amikor Dávid az edómiak ellen ment, és Jóáb, a sereg fővezére elment, hogy eltemesse azokat, akiket megöltek, és levágott minden férfit Edómban (mert hat hónapig volt ott Jóáb egész Izráellel, amíg minden férfit ki nem irtott Edómban), akkor menekült el Hadad néhány edómi férfival, akik apja szolgái voltak, és Egyiptomba mentek. Hadad pedig akkor még kisgyermek volt. Elindultak Midjánból, és Páránba jutottak. Maguk mellé vettek néhány páráni férfit, és elmentek Egyiptomba a fáraóhoz, az egyiptomi királyhoz, aki házat adott neki, ételéről és italáról gondoskodott, és jószágot is adott neki. Hadad nagyon megnyerte a fáraó tetszését, olyannyira, hogy feleségül adta neki az ő feleségének, Tahpenész királynénak a húgát. Tahpenész húga szülte neki fiát, Genubatot. Tahpenész a fáraó házában választotta el őt, és Genubat ott volt a fáraó házában, a fáraó fiai között. Amikor pedig Hadad meghallotta Egyiptomban, hogy Dávid elaludt, és atyáihoz tért, és hogy Jóáb, a seregek fővezére is meghalt, azt mondta a fáraónak: Bocsáss el engem, hadd menjek el hazámba! A fáraó így felelt neki: Miben van hiányod nálam, hogy a hazádba igyekszel menni? Ő így felelt: Semmiben sincs hiányom, de kérlek, bocsáss el. Támasztott Isten másik ellenfelet is, Rezónt, Eljádá fiát, aki Cóbá királyától, Hadadezertől, az ő urától menekült el. És férfiakat gyűjtött maga mellé, és ő volt a sereg vezére. De amikor leverte őket Dávid, Damaszkuszba mentek, ott laktak, és uralkodtak. Ellenfele volt Izráelnek Salamon egész életében, és olyan nyomorúságot okozott, mint Hadad, megvetette Izráelt, és Arámban uralkodott. Azután Jeroboám, az efrátai Nebát fia Cerédából, Salamon szolgája – akinek Cerúá, egy özvegyasszony volt az anyja – fölemelte a kezét a király ellen. Annak pedig, hogy fölemelte a kezét a király ellen, ez volt az oka: Salamon megépítette Millót, és kijavította apja, Dávid városának a réseit. Jeroboám pedig erős férfi volt. Amikor Salamon látta, hogy szolgája szorgalmas a feladatában, rábízta József háza gondviselésének minden terhét. Ebben az időben történt, hogy amikor egyszer Jeroboám kiment Jeruzsálemből, találkozott az úton Ahijjával, a silóbeli prófétával, akin egy új köpeny volt. Csak ők ketten voltak a mezőn. Ahijjá megragadta az új ruhát, amely őrajta volt, és tizenkét részre hasította. És azt mondta Jeroboámnak: Vedd el magadnak a tíz részt, mert ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Íme, elszakítom ezt az országot Salamon kezétől, és a tíz törzset neked adom. Egy törzset azonban meghagyok neki szolgámért, Dávidért és Jeruzsálem városáért, amelyet magamnak választottam Izráel összes törzse közül. Azért lesz így, mert elhagyott engem, és Astóretet, a szidóniak istenét és Kemóst, a móábiak istenét és Milkómot, az Ammón fiainak istenét imádta, és nem az én útjaimon járt, nem azt cselekedte, ami az én szememnek tetszik: rendeléseimet és végzéseimet nem hajtotta végre, ahogyan az atyja, Dávid. De nem veszem ki kezéből az egész országot, hanem megtartom őt fejedelemnek egész életében Dávidért, az én szolgámért, akit kiválasztottam, mivel ő megőrizte parancsaimat és rendeléseimet. De az ő fia kezétől már elveszem a királyságot, és neked adom azt, tudniillik tíz törzset. Az ő fiának pedig csak egy törzset adok, hogy Dávidnak, az én szolgámnak mindig legyen előttem mécsese Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet magamnak választottam, hogy oda helyezzem a nevemet. Téged pedig fölemellek, és mindenben a lelked kívánsága szerint uralkodsz, és király leszel Izráelen. Ha minden parancsomnak engedsz, ha az én útjaimon jársz, és azt cselekszed, ami nekem tetszik, ha megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogy Dávid, az én szolgám tette, akkor veled leszek, és állandó házat építek neked, ahogy Dávidnak is építettem, és neked adom Izráelt. Így sanyargatom Dávid utódait, bár nem örökre. Salamon pedig meg akarta öletni Jeroboámot. Ő azonban útra kelt, és Egyiptomba menekült Sisákhoz, az egyiptomi királyhoz, és ott maradt Egyiptomban Salamon haláláig. Salamonnak egyéb dolgai pedig és minden tette és bölcsessége vajon nincs-e megírva a Salamon cselekedeteiről írott könyvben? Az az idő pedig, ameddig Salamon Jeruzsálemben az egész Izráelen uralkodott, negyven esztendő. Azután Salamon elaludt, és nyugodni tért atyáihoz, és eltemették atyjának, Dávidnak városában. Utána fia, Roboám lett a király. Roboám elment Sikembe, mert Sikemben gyűlt össze egész Izráel, hogy királlyá tegyék őt. Meghallotta ezt Jeroboám, Nebát fia, aki még Egyiptomban volt, ahová Salamon király elől menekült. Egyiptomban tartózkodott Jeroboám, de érte küldtek, és elhívatták. Jeroboám Izráel egész gyülekezetével eljött, és így szóltak Roboámhoz: Apád igen megnehezítette az igánkat, de te most könnyebbítsd meg apád kemény szolgálatát és a súlyos igát, amelyet ránk vetett, akkor szolgálni fogunk neked. Ő azt mondta nekik: Menjetek el, és harmadnap jöjjetek vissza hozzám. Erre a nép elment. Akkor Roboám király tanácsot tartott a vénekkel, akik apja, Salamon szolgálatában álltak, amíg élt, és ezt kérdezte: Milyen tanácsot adtok, mit válaszoljak a népnek? Azok ezt mondták: Ha e mai napon kedvezel ennek a népnek, szolgálsz nekik, engedsz kérésüknek, és kedvesen szólsz hozzájuk, egész életükben szolgálni fognak téged. De ő megvetette a vének tanácsát, és tanácsot tartott az ifjakkal is, akik vele együtt nőttek föl, és az ő szolgálatára álltak. Megkérdezte tőlük: Milyen tanácsot adtok, mit válaszoljak e népnek, amely ezt kérte tőlem: „Könnyebbítsd meg az igát, amelyet apád ránk vetett”? Azt mondták neki az ifjak, akik együtt nőttek föl vele: Így szólj ennek a népnek, amely ezt mondja neked: „Apád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk”, így szólj nekik: Az én kisujjam is vastagabb apám derekánál. Most azért, ha apám nehéz igát vetett rátok, én még nehezebbé teszem igátokat! Ha apám ostorral fegyelmezett benneteket, én skorpiókkal ostorozlak titeket. Harmadnap elment Jeroboám és az egész nép Roboámhoz, ahogy meghagyta a király, amikor ezt mondta: Jöjjetek vissza hozzám harmadnapon. És a király kemény választ adott a népnek. Megvetette a vének tanácsát, és az ifjak tanácsa szerint így szólt hozzájuk: Ha apám megnehezítette igátokat, én még nehezebbé teszem azt. Ha apám ostorral fegyelmezett titeket, én skorpiókkal foglak. És nem hallgatott a király a népre, mert ezt az ÚR fordította így, hogy beteljesítse az igét, amelyet a silói Ahijjá által mondott az ÚR Jeroboámnak, Nebát fiának. Mikor pedig egész Izráel látta, hogy nem hallgatja meg őket a király, így felelt az egész nép a királynak: Mi részünk van nekünk Dávidban? Nincs nekünk örökségünk Isai fiában. Térj vissza otthonodba, ó, Izráel! Te pedig törődj, ó, Dávid, a saját házaddal! Izráel tehát hazament az otthonába. Úgyhogy Roboám Izráel fiai közül csak azokon uralkodott, akik Júda városaiban laktak. Amikor Roboám király kiküldte Adórámot, a robot felügyelőjét, az egész Izráel megkövezte őt, és meghalt. Maga Roboám király is hamar harci szekerére ült, és Jeruzsálembe menekült. Így szakadt el Izráel népe Dávid házától mindmáig. Amikor meghallotta egész Izráel, hogy megjött Jeroboám, érte küldtek, hívatták őt a gyülekezetbe, és királlyá tették egész Izráelen. Senki sem követte Dávid házát, egyedül csak Júda törzse. Amikor Roboám megérkezett Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszanyerjék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De Isten beszéde így szólt Semajához, Isten emberéhez: Ezt mondjad Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és az egész Júda és Benjámin házának és a nép maradékának: Azt mondja az ÚR: Föl ne menjetek, és ne hadakozzatok testvéreitek, Izráel ellen. Térjetek vissza, mindenki a maga házába, mert éntőlem lett ez a dolog. Ekkor engedtek az ÚR szavának, visszatértek, és elmentek az ÚR szava szerint. Jeroboám pedig kiépítette Sikemet az Efraim hegységében, és ott lakott. Onnan átment, és kiépítette Penúélt. Azt gondolta ugyanis a szívében: Majd még visszatér ez az ország Dávid házához: ha följár a nép, hogy áldozatot tegyen Jeruzsálemben az ÚR házában, akkor a nép szíve az ő urához, Roboámhoz, Júda királyához hajlik, engem pedig megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához. Tanácsot tartott tehát a király, és csináltatott két aranyborjút, és azt mondta: Sok nektek Jeruzsálembe följárni: Íme, itt vannak a te isteneid, ó, Izráel, akik kihoztak Egyiptom földjéről. És az egyiket Bételbe helyeztette, a másikat pedig Dánba. De ez nagy bűnnek lett az okozója, mert a nép följárt hozzájuk egészen Dánig. Azután fölállította a magas helyek templomát, és papokat rendelt a nép közül, akik nem Lévi fiai közül valók voltak. Bevezetett Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónapban, a hónap tizenötödik napján a júdabeli ünnep módja szerint, és áldozott az oltáron. Hasonlóképpen cselekedett Bételben is: áldozott a borjúknak, amelyeket ő csináltatott, és Bételben papokat rendelt azokhoz a magaslatokhoz, amelyeket ő csináltatott. A Bételben fölállított oltáron is áldozott a nyolcadik hónap tizenötödik napján, az ő választása szerinti hónapban. Ünnepet szerzett Izráel fiai számára, és fölment az oltárhoz, hogy jó illattal tömjénezzen. Akkor, íme, Isten embere jött az ÚR parancsára Júdából Bételbe, és Jeroboám ott állt az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson. Így kiáltott az oltár ellen az ÚR szava szerint: Oltár, oltár! Ezt mondja az ÚR: Íme, egy fiú születik Dávid házából, akinek Jósiás lesz a neve. Ő majd föláldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat égetnek meg rajtad. Ugyanazon a napon még csodát is tett, és ezt mondta: Ez lesz a jele, hogy az ÚR mondta ezt: Íme, az oltár meghasad, és kiömlik a hamu, amely rajta van. Amikor meghallotta a király Isten emberének beszédét, amellyel a bételi oltár ellen szólt, Jeroboám kinyújtotta a kezét az oltár mellől, és azt monda: Fogjátok meg! De elszáradt a keze, amelyet kinyújtott ellene, és nem tudta visszahúzni. Az oltár pedig meghasadt, és kiömlött a hamu az oltárról a jel szerint, amelyet Isten embere adott az ÚR beszéde által. Ekkor a király azt mondta Isten emberének: Könyörögj az ÚRhoz, a te Istenedhez, és imádkozz értem, hogy ismét be tudjam hajlítani a kezem. Amikor Isten embere könyörgött az ÚRhoz, a király be tudta hajlítani a kezét, és olyan lett, mint azelőtt. Azt mondta a király Isten emberének: Jöjj haza velem, és egyél velem! Meg akarlak ajándékozni. Isten embere azonban ezt mondta a királynak: Ha házad felét nekem adnád is, nem mennék el veled, és nem ennék kenyeret, és vizet sem innék ezen a helyen. Mert azt parancsolta nekem az ÚR az ő beszéde által: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál! Ne is azon az úton térj vissza, amelyen elmész! Ezért más úton ment el, nem azon az úton tért vissza, amelyen Bételbe érkezett. Bételben lakott egy vén próféta, akihez eljöttek a fiai, és elbeszélték apjuknak mindazt a dolgot, amelyet aznap Isten embere cselekedett Bételben, és azokat a szavakat, amelyeket a királynak mondott. Elbeszélték azokat az apjuknak. Ekkor azt mondta nekik az apjuk: Melyik úton ment el? Fiai megmutatták azt az utat, amelyen elment Isten embere, aki Júdából jött. Akkor azt mondta fiainak: Nyergeljétek föl nekem a szamarat! Amikor fölnyergelték, fölült rá, és elment Isten embere után. Megtalálta őt egy tölgyfa alatt ülve, és azt mondta neki: Te vagy-e az Isten embere, aki Júdából jött? Ő így felelt: Én vagyok. Akkor ezt mondta neki: Jöjj haza velem, és egyél kenyeret! De ő így felelt: Nem mehetek vissza veled, be sem mehetek hozzád. Nem eszem kenyeret, vizet sem iszom veled ezen a helyen, mert az ÚR szava megparancsolta nekem: Ne egyél kenyeret, vizet se igyál ott, és ne azon az úton térj vissza, amelyen odamész. Ő így felelt neki: Én is olyan próféta vagyok, mint te, és nekem angyal szólt az ÚR beszédével, és azt mondta: Hozd vissza őt magaddal a házadba, hogy kenyeret egyék és vizet igyék. Így hazudott neki. Akkor visszatért vele, és az kenyeret evett az ő házában, és vizet ivott. Még az asztalnál ültek, mikor az ÚR igéje szólt ahhoz a prófétához, aki visszahozta őt, és így kiáltott az Isten emberének, aki Júdából jött: Azt mondja az ÚR, hogy mivel engedetlen voltál az ÚR szájának, és nem tartottad meg a parancsolatot, amelyet az ÚR, a te Istened parancsolt neked, hanem visszatértél, és kenyeret ettél és vizet ittál azon a helyen, amely felől azt mondta neked, hogy ne egyél ott kenyeret, és vizet se igyál: nem temetik testedet a te atyáid sírjába. Miután befejezte az evést és ivást, megnyergelték a szamarat annak a prófétának, akit visszahozott. Elment, de az úton egy oroszlán talált rá, és megölte őt. Teste pedig az úton hevert, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett állt. És íme, az arra menő emberek látták az úton heverő testet és az oroszlánt a holttest mellett állni. Továbbmentek, és elbeszélték a városban, amelyben a vén próféta lakott. Amikor meghallotta ezt az a próféta, aki visszahozta őt az útról, azt mondta: Íme, az Isten embere, aki engedetlen volt az ÚR szavának. Ezért adta őt az ÚR az oroszlánnak, és az széttépte és megölte őt az ÚR beszéde szerint, amelyet megmondott neki. Majd ezt mondta fiainak: Nyergeljétek föl nekem a szamarat. Erre fölnyergelték. Ő pedig elment, és megtalálta a holttestet az útfélre vetve és a szamarat és az oroszlánt a holttest mellett állva. Az oroszlán nem evett a holttestből, és a szamarat sem tépte szét. Fölvette a próféta Isten emberének a holttestét, föltette a szamárra, visszahozta azt, és bement vele a városba a vén próféta, hogy ott megsirassa és eltemesse. A maga sírboltjába temette a halottat, és így siratták: Jaj, szerelmes atyámfia! Miután eltemette őt, így szólt fiaihoz: Ha meghalok, ebbe a sírba temessetek engem is, amelybe Isten emberét temettük, csontjaimat tegyétek az ő csontjai mellé. Mert beteljesedik az, amit az ÚR szavával kiáltott az oltár ellen, amely Bételben van, és a magaslatok templomai ellen, amelyek Samária városaiban vannak. De ezek után az események után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendelt a nép közül a magaslatokra. Bárkit, aki ezt akarta, fölszentelt, hogy a magaslatok papja legyen. Ez a dolog lett Jeroboám házának vétke, emiatt irtották ki a föld színéről, és emiatt semmisült meg. Ebben az időben megbetegedett Abijjá, Jeroboám fia. Jeroboám ezért azt mondta feleségének: Kelj föl most, öltözz álruhába, hogy ne ismerjék meg, hogy te vagy Jeroboám felesége, és menj el Silóba: Íme, ott van Ahijjá próféta, aki megmondta nekem, hogy királlyá leszek e nép fölött. Végy magadhoz tíz kenyeret, pogácsákat, egy edényben mézet, és menj el hozzá. Ő majd megmondja neked, mi történik a gyermekkel. Így is cselekedett Jeroboám felesége. Fölkészült, és elment Silóba, és bement Ahijjá házába. Ahijjá azonban már nem látott, mert meghomályosodott a szeme a vénség miatt. De az ÚR azt mondta Ahijjának: Íme, Jeroboám felesége eljön hozzád, hogy valamit kérdezzen tőled a fia ügyében, mert beteg. Te azért így és így szólj neki. Mert amikor bejön, másnak tetteti magát. Amikor Ahijjá meghallotta az asszony lábának a neszét, amint az ajtóhoz közeledett, ezt mondta: Jöjj be, Jeroboám felesége! Miért tetteted magadat másnak? Kemény üzenetet kell átadnom neked. Menj el, mondd meg Jeroboámnak, hogy ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én téged e nép közül fölmagasztaltalak, fejedelemmé tettelek népemen, Izráelen, elszakítottam az országot Dávid házától, és neked adtam azt. Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megőrizte parancsolataimat, és aki engem követett teljes szívéből; csak azt cselekedte, ami kedves az én szemem előtt. Te gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, akik előtted voltak. Mert elmentél, és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj; és engem a hátad mögé vetettél. Azért íme, veszedelmet hozok Jeroboám házára, és kiirtom Jeroboámnak még az ebét is, a szolgát és a szabadot Izráelben, és kihányom Jeroboám házának a maradékait, ahogy a ganéjt kihányják, míg vége nem lesz. Aki Jeroboám maradékai közül a városban hal meg, azt az ebek falják fel, aki pedig a mezőn hal meg, azt az égi madarak, mert az ÚR szólt. Te pedig kelj föl, és menj haza, mert amint belépsz a városba, meghal a gyermek. Egész Izráel siratni fogja és eltemeti őt. Jeroboám magvából csak egyedül őt temetik sírba, mivel Jeroboám háza népe közül az ÚR iránt, Izráel Istene iránt csak őbenne volt található valami jó. Támaszt majd az ÚR magának egy királyt Izráelben, aki kiirtja Jeroboám házát egy napon. De még más is következik! Megveri az ÚR Izráelt, és ingadozni fog, ahogy a nád a vízben ide s tova hányódik, és elszakítja Izráelt erről a jó földről, amelyet atyáinak adott, és szétszórja őket a folyamon túlra, mivel bálványokat csináltak maguknak, hogy az URat ingereljék. És kiszolgáltatja Izráelt Jeroboám bűnei miatt, amelyeket elkövetett, és amelyekkel Izráelt is bűnbe ejtette. Akkor Jeroboám felesége elindult, és elment Tircába. És amikor a ház küszöbén belépett, meghalt a fia. Eltemették őt és egész Izráel siratta az ÚR szava szerint, amelyet szolgája, Ahijjá próféta által szólt. Jeroboám egyéb cselekedetei pedig, hogy hogyan hadakozott és uralkodott, íme, meg vannak írva Izráel királyainak krónikáskönyvében. Az az idő, amíg Jeroboám uralkodott, huszonkét esztendő volt. És elaludván atyáihoz tért, és fia, Nádáb uralkodott utána. Roboám pedig, Salamon fia, Júdában uralkodott. Negyvenegy esztendős volt Roboám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet az ÚR kiválasztott Izráel összes törzse közül, hogy oda helyezze a nevét. Anyja egy Naamá nevű ammóni asszony volt. Júda is gonoszul cselekedett az ÚR szemében, és sokkal nagyobb haragra indították őt vétkeikkel, mint atyáik a maguk cselekedeteivel. Mert ők is építettek maguknak magaslatokat és bálványokat és Asérákat minden magas halmon és minden zöldellő fa alatt. Férfiparáznák is voltak az országban, és elkövették a pogányok minden utálatos vétkét, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől. Roboám király ötödik esztendejében felvonult Sisák egyiptomi király Jeruzsálem ellen. Elvitte az ÚR házának kincseit és a király házának kincseit és mindent, ami csak elvihető volt. Elvitte az összes aranypajzsot is, amelyet Salamon csináltatott. Ezek helyett Roboám király rézpajzsokat csináltatott, és azokat a testőrök parancsnokainak kezébe adta, akik a király kapunállói voltak. Valahányszor bement a király az ÚR házába, bevitték azokat a testőrök, majd visszahozták a testőrök házába. Roboám egyéb dolgai pedig és minden cselekedete vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Állandó hadakozás volt Roboám és Jeroboám között. Azután Roboám elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették atyái mellé Dávid váro sá ban. Anyja neve Naamá volt, az ammóniak nemzetségéből. Fia, Abijjá lett utána a király. Jeroboám királynak, Nebát fiának a tizennyolcadik évében Abijjá lett a király Júdában. Három esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja Maaká, Abisálóm lánya volt. Teljesen apja bűneiben járt, amelyeket őelőtte cselekedett, és nem volt a szíve olyan tökéletes URához, Istenéhez, mint Dávidnak, atyjának a szíve. De mindazáltal Dávidért adott neki Istene, az ÚR mécsest Jeruzsálemben: fiában utódot támasztott, és Jeruzsálemet megerősítette. Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az ÚR szemében, és nem távozott el egész életében attól, amelyeket parancsolt neki, kivéve a hettita Úriás esetét. És hadakozás folyt Roboám és Jeroboám között egész életükben. Abijjá egyéb dolgai és minden cselekedete pedig vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak a krónikáskönyvében? Hadakozás volt Abijjá és Jeroboám között. Azután Abijjá elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették Dávid városá ban. Fia, Ászá uralkodott utána. Jeroboámnak, Izráel királyának a huszadik esztendejében Ászá lett a király Júdában. Negyvenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja Maaká volt, Abisálóm lánya. Ászá azt cselekedte, ami kedves volt az ÚR szemében, mint atyja, Dávid. Mert kikergette a férfi paráznákat az országból, és lerombolta az összes bálványt, amelyet atyái készítettek. Anyját, Maakát is megfosztotta anyakirálynői méltóságától, mivel egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben. Ászá lerontotta bálványát, és megégette azt a Kidrón-pataknál. De ha a magaslatokat nem rontották is le, Ászá szíve mégis teljesen az ÚRé volt egész életében. Bevitte az ÚR házába az ezüstöt és az aranyat és azokat az edényeket, amelyeket apja és ő maga arra szenteltek. Háború folyt Ászá és Baasá, Izráel királya között egész életükben. Mert feljött Baasá, Izráel királya Júda ellen, és kiépítette Rámát, hogy senkit ki és be ne engedjen Ászához, Júda királyához. Akkor Ászá vette az összes ezüstöt és aranyat, amely megmaradt mind az ÚR, mind a király házának a kincseiből. Szolgái kezére bízta és elküldte azt Ászá király Arám királyának, Benhadadnak – Tabrimmón fiának, aki Hezjón fia volt –, aki Damaszkuszban lakott, és ezt üzente neki: Szövetség van köztem és közted, apám és apád között. Íme, ajándékot küldök neked, ezüstöt és aranyat. Bontsd föl szövetségedet Baasával, Izráel királyával, hogy vonuljon innen vissza. Benhadad engedett Ászá királynak, és elküldte seregeinek vezéreit Izráel városai ellen. Bevette Ijjónt, Dánt, Ábél-Bét-Maakát és az egész Kinnerótot Naftáli egész földjével együtt. Amikor pedig Baasá meghallotta ezt, abbahagyta Ráma építését, és Tircában maradt. Akkor Ászá király összegyűjtötte egész Júdát, senkit sem hagyott ki, és elhordták Ráma minden kövét és fáját, amelyekből Baasá építkezett, és Ászá király azokból kiépítette Gebát Benjámin nemzetségében és Micpát. Ászá minden egyéb dolga és egész uralkodása és amit cselekedett, és a városok, amelyeket épített, vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Kivéve azt, hogy öregségére megbetegedett a lába. Azután elaludt Ászá, és atyáihoz tért, és eltemették ősei mellé Dávidnak, atyjának a városában. Utána fia, Jósá fát lett a király. Izráelben pedig Nádáb, Jeroboám fia lett a király Ászának, a júdabeli királynak második évében. Két esztendeig uralkodott Izráelen. Gonoszul cselekedett az ÚR szemében, és apjának útján és vétkében járt, amellyel bűnbe ejtette Izráelt. De az Issakár házából származó Baasá, Ahijjá fia pártot ütött ellene, és megverte őt Baasá Gibbetónnál, a filiszteusok városánál. Mert Nádáb és az egész Izráel Gibbetónt ostromolta. Ászának, a júdabeli királynak harmadik évében ölte meg őt Baasá, és lett helyette király. Amikor uralkodni kezdett, kiirtotta Jeroboám egész háznépét. Egy lelket sem hagyott meg közülük, mind elvesztette őket az ÚR szava szerint, amelyet megmondott szolgája, a silói Ahijjá által. Jeroboám vétkei miatt történt ez, amelyeket elkövetett, és amelyekkel Izráelt is bűnre vitte, és a bosszantásért, amellyel fölbosszantotta az URat, Izráel Istenét. Nádáb egyéb dolgai pedig és minden cselekedete vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? Hadakozás folyt Ászá és Baasá, Izráel királya között egész életükben. Ászának, a júdabeli királynak harmadik évében lett királlyá Baasá, Ahijjá fia egész Izráelen Tircában huszonnégy évig. Gonoszul cselekedett az ÚR szemében, és Jeroboám útján és az ő vétkeiben járt, amelyekkel bűnbe ejtette Izráelt. Az ÚR szava így szólt Jéhúhoz, Hanáni fiához Baasá ellen: Noha fölemeltelek a porból és fejedelemmé tettelek népemen, Izráelen, te mégis Jeroboám útján jársz, és bűnbe ejted népemet, Izráelt, hogy engem vétkeikkel haragra ingereljenek. Íme, én eltörlöm Baasát és házát, és olyanná teszem házadat, mint Jeroboámnak, Nebát fiának házát. Aki Baasá maradékai közül a városban hal meg, azt az ebek falják fel, aki pedig a mezőn hal meg, azt az égi madarak. Baasá egyéb dolgai és amit cselekedett, az ő uralkodása vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt Baasá, és atyáihoz tért, és eltemették Tircában. Fia, Élá uralkodott őutána. Nemcsak azért szólt az ÚR beszéde Jéhú próféta, Hanáni fia által Baasá és háza ellen és minden gonoszsága ellen, amelyet cselekedett az ÚR szemében, mert haragra indította keze alkotásaival, és mert olyan volt, mint Jeroboám háza, hanem azért is, mert azt kiirtotta. Ászának, Júda királyának a huszonhatodik évében Élá, Baasá fia lett Izráel királya Tircában két esztendeig. Azonban szolgája, Zimri, a harci szekerek fele részének parancsnoka pártot ütött ellene. Élá ugyanis Tircában volt, és az ital miatt igen megrészegedett Arcá házában, aki palotafelügyelője volt Tircában. Eljött Zimri, megverte és megölte őt Ászá júdabeli királynak a huszonhetedik évében, és ő uralkodott helyette. Amikor pedig királlyá lett, és trónját elfoglalta, kiirtotta Baasá egész házát egész rokonságával és barátaival együtt, és nem hagyott belőle még csak egy ebet sem. Így irtotta ki Zimri Baasá egész házát az ÚR szava szerint, amely Baasá ellen szólt Jéhú próféta által Baasá minden vétkéért és Élának, az ő fiának vétkéért, akik vétkeztek, és vétekbe ejtették Izráelt, mert bálványozásukkal haragra indították az URat, Izráel Istenét. Élá más dolgai pedig és minden cselekedete vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? Ászá júdabeli király huszonhetedik évében, amikor Zimri hét napja uralkodott Tircában, a nép Gibbetónt ostromolta, amely a filiszteusoké volt. Amikor az ostromló nép meghallotta, hogy pártot ütött Zimri, és a királyt is megölte, még azon a napon egész Izráel Omrit, Izráel seregeinek fővezérét választotta királlyá a táborban. Azután fölvonult Omri és egész Izráel vele együtt Gibbetónból, és körülzárta Tircát. De Zimri, amikor látta, hogy a várost bevették, bement a palota tornyába, magára gyújtotta a palotát, és meghalt. Bűnei miatt történt ez így, amelyekkel vétkezett, és gonoszul cselekedett az ÚR szemében. Mert Jeroboám útján járt, és bűnével, amelyet elkövetett, vétekbe ejtette Izráelt. Zimri egyéb dolgai pedig és pártütése, amelyet elkövetett, vajon nincsenek-e megírva az izráeli királyok krónikáskönyvében? Akkor kétfelé szakadt Izráel népe: a nép egyik része Tibnit, Gínat fiát követte, és őt akarta királlyá tenni, a másik része pedig Omrihoz ragaszkodott. De a népnek az a része, amely Omrihoz ragaszkodott, erősebb volt, mint az a rész, amely Tibnit, Gínat fiát követte. Majd meghalt Tibni, és Omri lett a király. Ászának, a júdabeli királynak harmincegyedik esztendejében lett királlyá Omri Izráelben tizenkét esztendeig. Tircában pedig hat esztendeig uralkodott. Megvette Samária hegyét Semertől két talentum ezüstért. A hegyen építkezett, és a várost, amelyet épített, Semernek, a hegy urának nevéről Samáriának nevezte. Gonoszul cselekedett Omri az ÚR szemében, és gonoszságával túltett az összes előtte levőn. És Jeroboámnak, Nebát fiának az útján és az ő bűnében járt, amellyel bűnbe ejtette Izráelt, és így haragra indította az URat, Izráel Istenét bálványozásai által. Omri más dolgai pedig és minden cselekedete és bátor tettei vajon nincsenek-e megírva az izráeli királyok krónikáskönyvében? Azután Omri elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették Samáriában. Fia, Aháb uralkodott őutána. Aháb pedig, Omri fia Ászá júdabeli király harmincnyolcadik esztendejében kezdett uralkodni Izráelen. Aháb, Omri fia huszonkét esztendeig volt Izráel királya Samáriában. Gonoszabbul cselekedett Aháb, Omri fia az ÚR szemében mindazoknál, akik előtte voltak. Mert nem elégedett meg azzal, hogy Jeroboámnak, Nebát fiának a bűneiben járjon, hanem elment, és feleségül vette Jezábelt, Etbaalnak, a szidóniak királyának leányát, majd elment, és a Baalt kezdte szolgálni és imádni. És oltárt emelt Baalnak a Samáriában épített Baal-templomban. Aháb Asérá-szobrot is készített, és még jobban haragra indította az URat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte. Az ő idejében építette újjá Jerikót a bételi Híél. Elsőszülött fia, Abirám élete árán vetette meg annak alapját, és kisebbik fiának, Szegúbnak élete árán állította föl kapuit az ÚR szava szerint, amelyet Józsué, Nún fia által szólt. A gileádi Tisbéből való Illés azt mondta Ahábnak: Él az ÚR, Izráel Istene, akinek szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra. Ezután így szólt hozzá az ÚR szava: Menj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, amely a Jordánba folyik. A patakból fogsz inni, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak ott téged. Elment azért, és az ÚR beszéde szerint cselekedett. Elment, és leült a Kerít-patak mellett, amely a Jordánba folyik. A hollók hoztak neki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott. Néhány nap múlva kiszáradt a patak, mert nem esett eső a földre. Ekkor így szólt hozzá az ÚR szava: Kelj föl, menj el Sareptába, amely Szidónhoz tartozik, és maradj ott! Íme, megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Erre fölkelt, elment Sareptába. Amikor a város kapujához érkezett, íme, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Megszólította őt, és ezt mondta: Kérlek, hozz nekem egy edényben egy kis vizet, hogy igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és azt mondta neki: Kérlek, hozz egy falat kenyeret is a kezedben. De az asszony így felelt: Él az ÚR, a te Istened, hogy nincs kenyerem, csak egy marék lisztecském van a vékában, egy kevés olajam a korsóban, és most éppen egy pár darab fát szedegetek, hogy hazamenjek, és elkészítsem azt magamnak és a fiamnak, hogy megegyük. Ha azt megettük, meghalunk. Illés ezt mondta neki: Ne félj, menj el, és tégy úgy, amint mondtad. De előbb nekem süss abból egy kis lepényt, és hozd ide, magadnak és a fiadnak pedig csak azután süss. Mert azt mondja az ÚR, Izráel Istene, hogy sem a lisztesvéka nem ürül ki, sem a korsóból nem fogy el az olaj addig, amíg az ÚR esőt nem ad a föld színére. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint cselekedett. És evett ő is, az asszony és a háznépe is naponként. A lisztesvéka nem ürült ki, sem az olaj nem fogyott el a korsóból az ÚR ígérete szerint, amelyet megmondott Illés által. Történt ezek után, hogy megbetegedett a ház gazdaasszonyának a fia, és az ő betegsége olyan súlyos volt, hogy már a lélegzése is elállt. Azt mondta ezért Illésnek: Mit vétettem ellened, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttasd álnokságomat, és megöljed a fiamat? Ő így válaszolt: Add ide a fiadat. És elvette az asszony öléből, fölvitte a felső szobába, amelyben ő lakott, és az ágyára fektette. Akkor így kiáltott az ÚRhoz: Én URam, Istenem, bajt hozol még erre az özvegyre is, akinél lakom, és megölöd a fiát? És ráborult háromszor a gyermekre, és így kiáltott az ÚRhoz: Én URam, Istenem, add, hogy visszatérjen e gyermekbe a lelke! Az ÚR meghallgatta Illés szavát, visszatért a gyermekbe a lélek, és föléledt. Akkor Illés fölvette a gyermeket, levitte a fenti szobából a házba, átadta az anyjának, és azt mondta Illés: Lásd, él a fiad! Erre az asszony azt mondta Illésnek: Most már tudom, hogy Isten embere vagy, és hogy az ÚR beszéde a te ajkadon igazság. Sok idő elteltével, a harmadik esztendőben így szólt az ÚR szava Illéshez: Menj el, mutasd meg magadat Ahábnak, és esőt adok a föld színére! Illés tehát elment, hogy megmutassa magát Ahábnak. Samáriában pedig nagy éhség volt. Ekkor Aháb hívatta Óbadjáhút, a palota felügyelőjét. Óbadjáhú pedig igen félte az URat. Mert amikor Jezábel megölette az ÚR prófétáit, Óbadjáhú száz prófétát vett oltalmába, és ötvenenként elrejtette őket egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel. Aháb azt mondta Óbadjáhúnak: Menj el mindenhova az országban a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hátha találunk egy kis füvet, hogy a lovakat és öszvéreket életben tarthassuk, és ne hagyjuk a jószágot mindenestül elpusztulni. Fölosztották tehát maguk között a földet, hogy ki hova menjen. Aháb egyedül ment az egyik úton, és Óbadjáhú is egyedül ment a másik úton. Amint Óbadjáhú ment az úton, íme, szembetalálkozott Illéssel, és amikor fölismerte őt, arcra borult, és ezt mondta: Nem te vagy-e az, uram, Illés? Ő így felelt: Én vagyok. Menj el, mondd meg az uradnak: Íme, itt van Illés. Ő pedig azt mondta: Mit vétettem ellened, hogy szolgádat Aháb kezébe akarod adni, hogy megöljön? Él az ÚR, a te Istened, hogy nincs nemzetség és ország, ahova el ne küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor megeskette a földet és a népet, hogy valóban nem találtak meg téged. És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés! És ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az ÚR Lelke, amelyet nem ismerek, és elmegyek, hogy megmondjam Ahábnak, ő pedig nem talál meg téged, engem öl meg. Pedig a te szolgád féli az URat gyermekségétől fogva. Nem mondták-e meg az én uramnak, mit tettem, amikor Jezábel megölette az ÚR prófétáit? Hogy hogyan rejtettem el az ÚR prófétái közül száz férfit ötvenenként egyegy barlangba, és tápláltam őket kenyérrel és vízzel? És te mégis azt mondod: Menj el, és mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés! Akkor ő megöl engem! Illés így felelt: Él a Seregek URa, akinek szolgálatában állok, hogy e mai napon megmutatom magam neki. Elment tehát Óbadjáhú Aháb elé, és megjelentette ezt neki. Aháb pedig elébe ment Illésnek. Amikor Aháb meglátta Illést, azt mondta neki: Te vagy-e az, Izráel megháborítója? Ő pedig így felelt: Nem én háborítottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza azzal, hogy elhagytátok az ÚR parancsolatait, és a Baal után jártok. Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám egész Izráelt a Karmel-hegyre és a Baal négyszázötven prófétáját és az Asérá négyszáz prófétáját, akik Jezábel asztaláról élnek. Akkor elküldött Aháb Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. Illés pedig odament az egész sokasághoz, és azt mondta: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, kövessétek azt. De nem felelt neki a nép még csak egy szót sem. Akkor azt mondta Illés a népnek: Egyedül csak én maradtam meg az ÚR prófétái közül, míg a Baal prófétái négyszázötvenen vannak. Adjatok azért nekünk két bikát. Ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak alá. Én pedig a másikat készítem el, amelyet a fahasábokra rakok, de tüzet én sem gyújtok alá. Akkor hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűz által felel, az az Isten. Erre az egész sokaság így felelt: Rendben van! Illés azt mondta a Baal prófétáinak: Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, és készítsétek el ti először, mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok alá! Akkor vették a bikát, amelyet nekik adtak, elkészítették, és segítségül hívták a Baal nevét reggeltől egész délig. Ezt mondták: Baal! Hallgass meg minket! De nem jött se hang, se semmilyen felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. Amikor pedig már dél lett, Illés elkezdte gúnyolni őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. Erre elkezdtek hangosan kiabálni, és szokásuk szerint kardokkal és dárdákkal összevagdosták magukat, míg csak ki nem csordult a vérük. Dél elmúltával pedig önkívületbe estek, egészen az esti áldozatig. De akkor sem jött hang, sem felelet, sem meghallgattatás. Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát. Vett Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint, akiknek Isten azt mondta: Izráel legyen a neved. És oltárt épített a kövekből az ÚR nevében, és egy árkot húzott az oltár köré, amelybe két véka vetőmag elfért volna. Odakészítette a fahasábokat, fölvagdalta a bikát és rárakta a fára. Azután ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Ezután azt mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is megtették. Úgyhogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is megtelt vízzel. Amikor eljött az esti áldozás ideje, odalépett Illés próféta, és azt mondta: Ó, URam, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Hadd tudják meg e mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és mindezeket a te parancsodra tettem. Hallgass meg engem, URam, hallgass meg engem, hogy megtudja ez a nép, hogy te, az ÚR vagy az Isten, és te fordítod vissza a szívüket! Akkor alászállt az ÚR tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és fölnyalta a vizet, amely az árokban volt. Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és azt mondta: Az ÚR az Isten! Az ÚR az Isten! Illés pedig azt mondta nekik: Fogjátok meg a Baal prófétáit, hogy senki el ne menekülhessen közülük! Ekkor megfogták őket, Illés pedig levitte őket a Kísón-patak mellé, és ott megölte őket. Akkor azt mondta Illés Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert nagy eső zúgása hallatszik. Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel-hegy tetejére, leborult a földre, arcát a két térde közé tette, és így szólt szolgájához: Menj föl, és nézz a tenger felé. Az fölment, arrafelé nézett, és azt mondta: Nincsen semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer. Hetedszerre azt mondta a szolga: Íme, egy kis felhőcske jön föl a tengerből, akkora, mint egy ember tenyere. Ő azt felelte: Menj el, és mondd meg Ahábnak: Fogj be és menj le, míg föl nem tartóztat az eső. Eközben az történt, hogy besötétedett az ég a felhők és a szél miatt, és nagy eső lett. Aháb pedig szekérre ült, és elment Jezréelbe. Az ÚR keze pedig Illésen volt. Felövezte derekát, és még Aháb előtt elfutott Jezréel felé. Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés cselekedett, hogy hogyan ölte meg fegyverrel az összes prófétát. Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek, és úgy segítsenek, ha holnap ilyenkorra azt nem teszem veled, amit te cselekedtél azoknak az életével egytől egyig. Amikor ezt megértette, fölkelt, elment, és vigyázott az életére. A júdabeli Beérsebába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve leült egy rekettyebokor alá, és könyörgött, hogy hadd haljon meg. Ezt mondta: Elég! Most, ó, URam, vedd el a lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál! Majd lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. És íme, egy angyal érintette meg, és azt mondta neki: Kelj föl, egyél. Amikor körülnézett, íme, a fejénél egy forró kövön sült lángos és egy pohár víz volt. Akkor evett és ivott, és ismét lefeküdt. És az ÚR angyala eljött másodszor is, megérintette, és azt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd fölött való utad van! Erre fölkelt, evett és ivott, és negyven nap és negyven éjjel ment annak az ételnek az erejével, egészen Isten hegyéig, a Hórebig. Itt bement egy barlangba, és ott elaludt. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR szava: Mit csinálsz itt, Illés? Ő pedig azt felelte: Nagyon búsulok az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert elhagyták szövetségedet Izráel fiai, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel megölték. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek. Az ÚR azt mondta: Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen az ÚR előtt. Íme, az ÚR fog itt elhaladni. És az ÚR előtt nagyon erős szél ment, amely megszaggatta a hegyeket, és meghasogatta a kősziklákat az ÚR előtt. De az ÚR nem volt abban a szélben. A szél után földindulás lett. De az ÚR nem volt a földindulásban sem. A földindulás után tűz jött. De nem volt az ÚR a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés meghallotta ezt, befedte az arcát a palástjával, kiment, megállt a barlang bejáratában, és íme, egy hang szólt hozzá, amely ezt mondta: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon búsulok az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, és prófétáidat megölték fegyverrel. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek. Ekkor az ÚR azt mondta neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend föl Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsi fiát kend föl Izráel királyává, Elizeust pedig, az ábél-mehólái Sáfát fiát kend föl prófétává a magad helyébe. És aki megmenekül Hazáél fegyverétől, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú fegyverétől, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baalnak, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt. Amikor elment onnan, megtalálta Elizeust, Sáfát fiát, amint tizenkét iga ökörrel szántott, és ő maga a tizenkettedikkel volt. Illés odament hozzá, és ráterítette a palástját. Erre az otthagyta az ökröket, Illés után futott, és azt mondta: Kérlek, hadd csókoljam meg apámat és anyámat, és azután követlek. Ő azt mondta: Menj, térj vissza; mert mit tettem neked? Ezután Elizeus otthagyta őt, vett egy pár ökröt, levágta azokat, és az ekéhez való szerszámokból tüzet rakva megfőzte húsukat, a népnek adta, és ettek. Majd fölkelt, követte Illést, és a szolgálatába állt. És Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét. Harminckét király volt vele nagyon sok lóval és harci szekérrel. Fölment, körülzárta Samáriát és ostromolni kezdte. Követeket küldött Ahábhoz, Izráel királyához a városba, és azt üzente neki: Így szól Benhadad: A te ezüstöd és aranyad az enyém, a te feleségeid is és a te szép fiaid is az enyéimek! Izráel királya így felelt: Ahogy mondod, uram, király, tied vagyok, és tied mindenem. Amikor a követek újból visszatértek, azt mondták: Így szól Benhadad: Már hozzád küldöttem, és üzentem, hogy ezüstödet és aranyadat, feleségeidet és fiaidat add nekem. Ezért holnap ilyenkor elküldöm hozzád a szolgáimat, és fölkutatják palotádat és szolgáid házait, és mindazt, ami csak kedves neked, magukhoz veszik és elhozzák. Akkor összehívta Izráel királya az ország véneit, és azt mondta: Értsétek és lássátok meg, hogy milyen gonosz szándékkal van ez, pedig mikor elküldött hozzám a feleségeimért és fiaimért, ezüstömért és aranyamért, nem tagadtam meg tőle. A vének mindnyájan és az egész nép azt mondta neki: Ne engedj neki, és ne teljesítsd az akaratát! Erre ő azt mondta Benhadad követeinek: Mondjátok meg uramnak, a királynak: Mindazt, ami felől először üzentél szolgádnak, megteszem, de ezt a másik dolgot nem tehetem meg. Így hát elmentek a követek, és megvitték a választ. Akkor Benhadad ezt az üzenetet küldte neki: Úgy bánjanak velem az istenek, és úgy segítsenek, hogy Samáriának porából még csak egy-egy marokkal sem fog jutni az utánam jövő hadaknak! Izráel királya így felelt: Mondjátok meg neki, hogy ne kérkedjék úgy, aki fegyverbe öltözik, mintha már lecsatolta volna! Amint ezt a választ meghallotta Benhadad, amikor ivott a királyokkal a sátrakban, azt mondta a szolgáinak: Készüljetek a város ellen! Erre felkészültek. És íme, egy próféta lépett Aháb, Izráel királya elé, és így szólt: Azt mondja az ÚR: Látod-e mindezt a nagy sokaságot? Íme, a mai napon a kezedbe adom azt, hogy megtudd, hogy én vagyok az ÚR! Aháb azt kérdezte: Kik által? Ő így felelt: Azt mondja az ÚR: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor ezt mondta Aháb: Ki kezdje meg a harcot? Ő így felelt: Te! Megszámlálta azért a tartományok fejedelmeinek ifjait, akik kétszázharmincketten voltak. Ezután megszámlálta az egész hadinépet is: az összes izráeli hétezer ember volt. És délben elindultak. Benhadad pedig ott ivott a királyokkal a sátrakban, és lerészegedett ő és a harminckét király, aki a segítségére jött. Legelőször a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki. Benhadad pedig embereket küldött oda, akik jelentették neki: Valami férfiak vonultak ki Samáriából! Erre azt mondta: Akár békés szándékkal jöttek, akár harcolni, élve fogjátok el őket! Kivonultak tehát a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, amely őket követte. Mindenki levágta az ellenfelét, aki eléje került, és megfutamodott Arám, Izráel pedig üldözőbe vette őket. Maga Benhadad, Arám királya is megfutamodott lóháton a lovasokkal együtt. Azután kivonult Izráel királya, és vágta a lovasokat és a harci szekereket, és nagy csapást mért Arámra. Akkor odament Izráel királyához egy próféta, és ezt mondta neki: Menj el, erősítsd meg magad, gondold meg és lásd meg, mit kell cselekedned, mert egy év múlva ismét ellened vonul Arám királya. Arám királyának pedig ezt mondták szolgái: A hegyek istenei az ő isteneik, azért győztek le minket. De vívjunk csak meg velük a síkságon, és meglátod, hogy legyőzzük őket! Tedd ezt: távolítsd el az összes királyt, és állíts helytartókat a helyükre. Szervezz magadnak olyan sereget, mint amilyen az volt, amelyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, amilyenek azok voltak. Vívjunk meg velük a síkságon, és meglátod, hogy legyőzzük őket! Ekkor engedett a szavuknak, és úgy cselekedett. Amikor azért elmúlt az egy év, Benhadad számba vette az arámokat, és feljött Áfékba, hogy Izráel ellen harcoljon. Izráel fiait pedig összeszámlálták, ellátták élelemmel, és elindultak az arámok ellen. Amikor táborba szálltak Izráel fiai, olyanok voltak azokhoz képest, mint két kis kecskenyájacska, az arámok viszont ellepték a földet. Akkor odajött Istennek egy embere, és azt mondta Izráel királyának: Azt mondja az ÚR: Azért, mert az arámok azt mondták, hogy csak a hegyek Istene az ÚR, de a völgyeknek nem Istene, mindezt a nagy sokaságot a kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az ÚR. Így ott táboroztak egészen velük szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és Izráel fiai levágtak egy nap százezer arám gyalogost. A többiek elmenekültek Áfék városába. De a várfalak rászakadtak a megmaradt huszonkétezer emberre, és Benhadad is elfutott, és ott bujkált a városban szobáról szobára. A szolgái ezt mondták neki: Íme, hallottuk, hogy Izráel házának királyai kegyelmes királyok, azért hadd öltözzünk zsákruhába, hadd vessünk kötelet a nyakunkba, és menjünk ki Izráel királya elé, talán életben hagyja lelkedet. És zsákruhákba öltöztek, kötelet vetettek a nyakukba, elmentek Izráel királyához, és azt mondták: Szolgád, Benhadad, azt mondja: Kérlek, hagyd életben a lelkemet! Ő megkérdezte: Hát él még? Testvérem ő! Az emberek jó jelnek vették ezt, és gyorsan megragadták a szót, és azt mondták: Testvéred, Benhadad él! Ő azt mondta: Menjetek, és hozzátok ide. Ekkor Benhadad kijött hozzá, és fölállította őt a harci szekerébe, és azt mondta neki: Visszaadom a városokat, amelyeket apám elvett apádtól, és csinálj magadnak utcákat Damaszkuszban, amilyeneket apám csinált Samáriában. Ezzel a szövetséggel bocsátalak el téged. Így szövetséget kötött vele, és elbocsátotta. Egy férfi pedig a prófétafiak közül azt mondta társának az ÚR beszéde szerint: Üss meg engem, kérlek. De az nem akarta őt megütni. Akkor ezt mondta neki: Azért, mert nem engedtél az ÚR szavának, íme, mihelyt elmész tőlem, megöl egy oroszlán. És amikor elment tőle, rátalált egy oroszlán, és megölte. Találkozott azután egy másik férfival, akinek ezt mondta: Kérlek, üss meg engem. Az úgy megütötte, hogy megsebesült. Akkor elment a próféta, majd az útfélen a király elé állt, de elváltoztatta magát úgy, hogy bekötötte a szemét. Amikor pedig arra ment a király, így kiáltott a királynak: Szolgád részt vett a harcban, és íme, valaki odafordult hozzám, odahozott egy embert, és azt mondta: „Őrizd ezt az embert! De ha el fog szökni, meg kell halnod érette, vagy egy talentum ezüstöt fizetsz.” És amíg szolgádnak itt és amott dolga volt, az a fogoly elszökött. Izráel királya ezt mondta neki: Ez a te ítéleted, magad döntöttél. Akkor ő gyorsan levette a kötést a szeméről, és Izráel királya felismerte őt, hogy a próféták közül való. A próféta azt mondta neki: Ezt mondja az ÚR: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, akit én halálra szántam, életéért életeddel, népéért a népeddel felelsz! Akkor Izráel királya szomorú szívvel és rosszkedvűen hazament, és megérkezett Samáriába. Ezek után történt a következő dolog: A jezréeli Nábótnak szőlője volt Jezréelben, Samária királyának, Ahábnak a háza mellett. Egyszer Aháb azt mondta Nábótnak: Add nekem a szőlődet, hogy veteményeskertem legyen, mert közel van a házamhoz, és neked annál jobb szőlőt adok érte; vagy ha inkább az tetszik neked, pénzben adom meg az árát. Nábót így felelt Ahábnak: Isten őrizzen, hogy neked adjam az atyáimtól maradt örökségemet! Akkor Aháb nagy bánattal és haraggal ment haza a válasz miatt, amelyet a jezréeli Nábót adott neki e szavakkal: Nem adom neked az atyáimtól maradt örökséget. Lefeküdt az ágyára, arcát a fal felé fordította, és nem evett semmit. Odament hozzá a felesége, Jezábel, és azt mondta neki: Miért keseredett úgy meg a szíved, hogy nem eszel semmit? Ő így válaszolt: Mert beszéltem a jezréeli Nábóttal, és azt mondtam neki: „Add nekem a szőlődet pénzért, vagy ha jobban tetszik, más szőlőt adok neked érte.” Ő pedig azt mondta: Nem adom neked a szőlőmet! Akkor ezt mondta neki Jezábel, a felesége: Hát nem te vagy Izráel királya? Kelj föl, egyél, és örvendezzen a szíved. Én majd neked adom a jezréeli Nábót szőlőjét. Akkor leveleket írt Aháb nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és főembereknek, akik Nábóttal egy városban laktak. A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére. Ültessetek vele szembe két istentelen embert, akik így tanúskodjanak ellene: Szidalmaztad Istent és a királyt. Azután vigyétek ki és kövezzétek meg, hogy meghaljon. És úgy cselekedtek a vének és a főemberek, akik az ő váro sában laktak, ahogy Jezábel megparancsolta nekik, és ahogy a nekik küldött levelekben megírta. Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. Azután odajött a két istentelen ember, leültek vele szemben, és így tanúskodtak ezek az istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt: Nábót szidalmazta Istent és a királyt. Kivitték azért őt a városból, megkövezték, és meghalt. Azután megüzenték Jezábelnek: Nábótot halálra kövezték. Amikor meghallotta Jezábel, hogy agyonkövezték Nábótot, így szólt Ahábnak: Kelj föl, és foglald el a jezréeli Nábót szőlőjét, amelyet nem akart neked pénzért odaadni; mert nem él már Nábót, hanem meghalt. Amikor meghallotta Aháb, hogy Nábót meghalt, fölkelt, hogy lemenjen a jezréeli Nábót szőlőjébe, és elfoglalja. Akkor így szólt az ÚR szava a tisbei Illéshez: Kelj föl, és menj Aháb izráeli király elé, aki Samáriában lakik. Íme, ott van Nábót szőlőjében, amelybe lement, hogy elfoglalja. Mondd neki: Így szól az ÚR: „Öltél, és a birtokot is elfoglaltad?” Majd így szólj neki: Ezt mondja az ÚR: „Ugyanazon a helyen, ahol fölnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják föl a te véredet is!” Aháb így felelt Illésnek: Megint rám találtál, ellenségem? Ő azt mondta: Rád találtam, mert mindenestül arra adtad magadat, hogy gonoszságot cselekedjél az ÚR szemében. Íme, veszedelmet hozok rád, és kisöpörlek, és kiirtom Izráelből Aháb utódait, a szolgát és a szabadot is. Olyanná teszem házadat, mint Jeroboámnak, Nebát fiának a házát és mint Baasának, Ahijjá fiának a házát azért, mert haragra ingereltél engem, és mert bűnbe vitted Izráelt. Jezábel felől pedig így szólt az ÚR: Az ebek eszik meg Jezábelt Jezréel kőfalánál. Azt, aki Aháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg, azt pedig, aki a mezőn hal meg, az égi madarak. Mert bizony nem volt olyan, mint Aháb, aki arra adta volna magát, hogy csak gonoszságot cselekedjék az ÚR szemében felesége, Jezábel ösztönzésére. Mert igen utálatos dolgokat művelt. A bálványokat követte, teljesen úgy, ahogy az emóriak cselekedtek, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől. Mikor pedig meghallotta Aháb e beszédeket, megszaggatta ruháit, zsákba öltözött, böjtölt, zsákruhában hált, és nagy alázatossággal járt-kelt. Akkor így szólt az ÚR a tisbei Illéshez: Nem láttad-e, hogy Aháb hogy megalázta magát előttem? Mivel pedig megalázta magát előttem, nem hozom rá a veszedelmet az ő életében, hanem csak a fiai idejében hozom el a veszedelmet a házára. Három esztendő lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás Arám és Izráel között. De a harmadik esztendőben, amikor Jósáfát, Júda királya lement Izráel királyához, azt mondta Izráel királya az ő szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy Rámót-Gileád a miénk? És mi hallgatunk, és nem vesszük vissza azt Arám királyától? Jósáfáttól pedig azt kérdezte: Feljössz-e velem a harcba Rámót-Gileád ellen? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. Jósáfát még ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az ÚR szavát. Ezért Izráel királya összegyűjtötte a prófétákat, közel négyszáz férfit, és ezt kérdezte tőlük: Elmenjek-e Rámót-Gileád ellen harcolni, vagy letegyek róla? Ők azt felelték: Menj föl, mert az ÚR a király kezébe adja azt. Jósáfát azonban azt mondta: Nincs itt már több prófétája az ÚRnak, akit megkérdezhetnénk? Izráel királya ezt mondta Jósáfátnak: Még van egy férfi, aki által megkérdezhetjük az URat, Míkájehú, Jimlá fia. De én gyűlölöm őt, mert sohasem jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat. Jósáfát azt mondta: Ne beszéljen így a király! Akkor Izráel királya előszólította egyik udvari emberét, és azt mondta: Hívd ide hamar Míkájehút, Jimlá fiát. Akkor Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve, mindegyik a maga trónján a Samária kapuja előtti térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük. Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és azt mondta: Így szól az ÚR: „Ezekkel ökleled Arámot, míg csak meg nem emészted őket.” Az összes próféta így jövendölt: Menj föl Rámót-Gileád ellen, és jó szerencsés leszel, mert az ÚR a király kezébe adja azt. A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt neki: Íme, a próféták egybehangzóan jót jövendölnek a királynak. Szólj, kérlek, te is úgy, mint bármelyikük, és jövendölj jót! De Míkájehú azt mondta: Él az ÚR, hogy csak azt fogom mondani, amit az ÚR mond nekem. Amikor a királyhoz érkezett, azt mondta neki a király: Míkájehú! Elmenjünk-e Rámót-Gileád ellen harcolni, vagy hagyjuk? Ő azt mondta neki: Menj föl, és járj szerencsével. Az ÚR a kezébe adja azt a királynak. A király azonban ezt mondta: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy ne mondj mást nekem az ÚR nevében, csak az igazat! Erre azt mondta: Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk. Az ÚR pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk? Térjen vissza mindenki a maga házához békességgel. Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Hát nem mondtam neked, hogy soha jót nem jövendöl nekem, hanem csak rosszat?! Míkájehú pedig azt mondta: Halld meg most az ÚR beszédét: Láttam az URat trónusán ülve, és az egész mennyei sereg ott állt jobbján és balján. És azt mondta az ÚR: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy fölvonuljon, és elvesszen Rámót-Gileádnál? Erre ki ezt, ki azt mondott. Akkor előjött egy lélek, megállt az ÚR előtt, és így szólt: Én akarom megcsalni őt. Az ÚR pedig megkérdezte tőle: Hogyan? Így felelt: Elmegyek, és hazug lélek leszek minden próféta szájában. Akkor azt mondta az ÚR: Csald meg és győzd meg. Menj el, és tégy így! Íme, az ÚR így adott hazug lelket valamennyi prófétád szájába, és az ÚR szólt veszedelmes dolgot ellened. Akkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcon csapta Míkájehút, és azt mondta: Hogyan? Eltávozott volna tőlem az ÚR lelke, és csak veled beszél? Erre azt mondta Míkájehú: Íme, meglátod azon a napon, amikor majd szobáról szobára mész, hogy elrejtőzhess. Izráel királya pedig azt mondta: Fogd Míkájehút, és vidd vissza őt Ámónhoz, a város parancsnokához és Jóáshoz, a királyfihoz, és mondd: Ezt mondja a király: Vessétek tömlöcbe, és a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével tápláljátok addig, amíg békességben vissza nem térek. Míkájehú így szólt: Ha csakugyan békében térsz vissza, nem az ÚR szólt általam. Azután azt mondta: Hallja meg ezt az egész nép! Azután fölvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. Izráel királya azt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába, te pedig öltözz a saját ruhádba. Izráel királya tehát álruhába öltözött, és úgy ment a csatába. Arám királya pedig azt parancsolta harci szekerei harminckét parancsnokának: Ne támadjatok se kicsinyre, se nagyra, hanem egyedül csak Izráel királyára. Amikor meglátták a szekerek parancsnokai Jósáfátot, azt mondták: Nyilván ő Izráel királya! Ezért rárohantak, és hadakoztak ellene. De Jósáfát elkezdett kiáltozni. Amikor látták a harci szekerek parancsnokai, hogy nem ő Izráel királya, otthagyták. Egy ember pedig csak úgy találomra kilőtte a nyilát, és eltalálta Izráel királyát a páncél és a kapocs között. Erre azt mondta a kocsihajtójának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem! De az ütközet egyre erősebb lett azon a napon, és a királynak a szekerében állva kellett maradnia az arámokkal szemben. És estefelé meghalt, és a vér a sebből a szekérbe csorgott. Napnyugtakor pedig így kiáltoztak a táborban: Minden ember menjen haza a maga városába és földjére! A király tehát meghalt, és visszavitték Samáriába és ott eltemették. Amikor pedig mosták a harci szekerét a Samária mellett levő tóban, kutyák nyalták a vérét, és paráznák fürödtek ott az ÚR beszéde szerint, ahogy megmondta. Aháb más dolgai pedig és minden cselekedete, az elefántcsontból épített ház és az összes város, amelyeket épített, nincsenek-e följegyezve Izráel királyainak krónikáskönyvében? Elaludt Aháb, és atyáihoz tért; fia, Ahazjá uralkodott utána. Jósáfát, Ászá fia lett királlyá Júdában Ahábnak, Izráel királyának negyedik esztendejében. Jósáfát harmincöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Azúbá volt, Silhi lánya. Apjának, Ászának az útján járt mindenben, és arról nem tért le. Azt tette, ami kedves az ÚR szemében. Csakhogy a magaslatokat nem rombolták le, és a nép még áldozott és tömjénezett azokon. Jósáfát békességben élt Izráel királyával. Jósáfátnak egyéb dolgai, ereje, harc közben mutatott hősiessége vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? A férfiparáznákat is, akik még megmaradtak apja, Ászá idejéből, kiűzte az országból. Akkor nem volt király Edómban, hanem csak helyettes király. Jósáfát Tarsishajókat csináltatott, hogy aranyért menjenek Ófírba, de nem jutottak oda, mert a hajók összetörtek Ecjón-Geberben. Akkor azt mondta Ahazjá, Aháb fia Jósáfátnak: Hadd menjenek el a szolgáim a te szolgáiddal együtt e hajókon. De Jósáfát nem akarta. Jósáfát elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették atyáival az ő atyjának, Dávidnak a városában. Fia, Jórám uralkodott helyette. Ahazjá pedig, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Izráelen Samáriában, és két évig uralkodott Izráelben. És gonoszul cselekedett az ÚR szemében, mert apjának és anyjának meg Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt, aki bűnbe vitte Izráelt.(54) A Baalnak szolgált, imádta azt, és haragra ingerelte az URat, Izráel Istenét úgy, ahogy apja tette. Aháb halála után Móáb elszakadt Izráeltől. Amikor Ahazjá Samáriában leesett háza felső szobájából a korláton át, és megbetegedett, követeket küldött el, akiknek ezt parancsolta: Menjetek el, tudakozódjatok a Baalzebúbtól, Ekrón istenétől, hogy meggyógyulok-e ebből a betegségből! Az ÚR angyala pedig így szólt a tisbei Illésnek: Kelj föl, menj el a samáriai király követei elé, és így szólj hozzájuk: Nincs-e Isten Izráelben, hogy Baalzebúbhoz, Ekrón istenéhez mentek tudakozódni? Ezért így szól az ÚR: Az ágyból, amelyben fekszel, nem kelsz föl, hanem bizonnyal meghalsz. Ezután Illés elment. Amikor a követek visszajöttek a királyhoz, azt mondta nekik: Miért jöttetek vissza? Ők így feleltek: Egy férfiú jött elénk, és ezt mondta nekünk: Menjetek, térjetek vissza a királyhoz, aki titeket elküldött, és mondjátok meg neki: Azt mondja az ÚR: Nincs-e Isten Izráelben, hogy te a Baalzebúbhoz, Ekrón istenéhez küldesz tudakozódni? Azért az ágyból, amelyben fekszel, nem kelsz föl, hanem kétség nélkül meghalsz. Ezt kérdezte tőlük: Milyen volt az a férfi, aki elétek jött, és ezeket mondta nektek? Így feleltek neki: Egy szőrruhás ember, derekán bőrövvel felövezve. Erre azt mondta: A tisbei Illés volt az. Ekkor elküldött hozzá egy parancsnokot az alája tartozó ötven emberrel. Ez fölment hozzá, mivel fönn ült a hegy tetején, és azt mondta neki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jöjj le! Erre így felelt Illés az ötven ember parancsnokának: Ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged és az alád tartozó ötven embert! Erre tűz szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt. Ismét küldött hozzá a király egy másik parancsnokot ötven férfival együtt, aki így szólt: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy azonnal jöjj le! Illés így felelt: Ha Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! És Isten tüze leszállt az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt. Ekkor elküldött egy harmadik parancsnokot is ötven emberével együtt. Fölment ez az ötven ember fölött álló főember, odament hozzá, térdre borult Illés előtt, és így könyörgött neki: Ó, Isten embere, kérlek, legyen becsülete szemedben lelkemnek és e szolgáidnak, ez ötven ember lelkének. Íme, tűz szállt le az égből, és megemésztette az előbbi két parancsnokot az ő ötven-ötven emberükkel együtt. Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemedben! Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj le vele, ne félj semmit tőle. Ő pedig fölkelt, és lement vele a királyhoz, és így szólt neki: Ezt mondja az ÚR: Amiért követeket küldöttél tudakozódni Baalzebúbhoz, Ekrón istenéhez, mintha nem volna Isten Izráelben, akitől tanácsot kérhetnél, azért nem kelsz föl ebből az ágyból, amelyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz. És meg is halt az ÚR beszéde szerint, amelyet Illés közölt vele. Jórám uralkodott utána, a júdabeli Jórám királynak, Jósáfát fiának második évében, mert Ahazjának nem volt fia. Ahazjá egyéb dolgai pedig, amelyeket cselekedett, nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? Amikor az ÚR föl akarta vinni Illést forgószélben a mennyekbe, elment Illés és Elizeus Gilgálból. Illés azt mondta Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert engem Bételbe küldött az ÚR. Elizeus így felelt: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el téged! És mikor lementek Bétel felé, kijöttek Elizeushoz a prófétafiak Bételből, és azt mondták neki: Tudod-e, hogy az ÚR ma elragadja uradat mellőled? Ő így felelt: Én is tudom, hallgassatok. Akkor ezt mondta neki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek, mert az ÚR Jerikóba küldött engem. Ő azonban így felelt: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el. Ekkor elmentek Jerikóba, és a prófétafiak, akik Jerikóban voltak, Elizeushoz léptek, és azt mondták neki: Tudod-e, hogy az ÚR ma elragadja uradat mellőled? Ő így felelt: Én is tudom, hallgassatok. Azután ezt mondta neki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az ÚR a Jordánhoz küldött engem. De ő így felelt: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el téged. Erre elmentek ketten együtt. Ötvenen pedig a prófétafiak közül utánuk mentek, velük szemben messze megálltak, amikor ők ketten megálltak a Jordánnál. Illés fogta a palástját, összegöngyölte, és megütötte vele a vizet. Az kétfelé vált, így mind a ketten szárazon mentek át rajta. Amikor átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: Kérj tőlem valamit, mit cselekedjem veled, mielőtt elragadtatom tőled. Elizeus azt mondta: Legyen, kérlek, a benned való lélek kétszerese énbennem! Ő azt mondta: Nehezet kértél. Mégis, ha látsz engem, amikor majd elragadtatom tőled, akkor meglesz, amit kértél, ha pedig nem látsz meg, nem lesz meg. Amikor továbbmentek és beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, és fölment Illés a szélvészben az égbe. Elizeus látta ezt, és így kiáltott: Atyám, Atyám! Izráel harci szekerei és lovasai! És nem látta őt többé. Fogta a ruháit, és két részre szakította azokat. Fölemelte Illés palástját, amely leesett róla, visszatért, és megállt a Jordán partján. Fogta Illés leesett palástját, megütötte vele a vizet, és azt mondta: Hol van az ÚR, Illés Istene? És amikor ő is megütötte a vizet, az kétfelé vált; és átment Elizeus. Amikor látták őt a prófétafiak, akik szemben, Jerikónál voltak, azt mondták: Illés lelke megnyugodott Elizeuson. És eléje mentek, és földig hajoltak előtte. Majd azt mondták neki: Íme, szolgáid között van ötven ember, vitéz férfiak, küldd el őket, hadd menjenek el megkeresni a te uradat, hátha az ÚR lelke, miután elragadta őt, letette valamelyik hegyen vagy völgyben. De ő így felelt: Ne küldjetek senkit. De mikor azok a végsőkig unszolták őt, ezt mondta: Hát küldjetek! És elküldték az ötven férfit, de harmadnapig keresve sem találták meg őt. Amikor visszajöttek hozzá, mert Jerikóban lakott, azt mondta nekik: Nem mondtam-e, hogy ne menjetek el? Egyszer a városbeli férfiak azt mondták Elizeusnak: Íme, e város, amint magad is látod, uram, jó lakóhely volna, de a vize rossz, és a földje terméketlen. Ő így válaszolt: Hozzatok nekem egy új tálat, és tegyetek bele sót. És hoztak neki. Ő pedig kiment a forráshoz, sót dobott bele, és azt mondta: Ezt mondja az ÚR: Meggyógyítottam e vizeket, ezután nem származik belőlük halál és terméketlenség. És egészségesekké lettek a vizek mindmáig Elizeus szavai szerint, amelyet szólt. Azután fölment onnan Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, gyermekek jöttek ki a városból, akik így csúfolták: Menj föl, kopasz, menj föl, kopasz! Erre ő hátratekintve meglátta és megátkozta őket az ÚR nevében; és az erdőből két nőstény medve jött ki, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket. Azután fölment onnan a Karmelhegyre, onnan pedig visszatért Samáriába. Jórám pedig, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott. És gonoszul cselekedett az ÚR szemében, bár nem annyira, mint apja és anyja. Mert lerontotta a Baal oszlopát, amelyet apja készíttetett. De mégis követte Jeroboámnak, Nebát fiának bűneit, aki vétekbe vitte Izráelt, és nem tágított attól. Mésának, Móáb királyának nagyon sok juha volt, és Izráel királyának adóként százezer bárány és százezer kos gyapját fizette. De amikor Aháb meghalt, Móáb királya elpártolt Izráel királyától. Kivonult tehát Jórám király azon a napon Samáriából, és megszámlálta egész Izráelt. Utána elment, és követeket küldött Jósáfáthoz, Júda királyához, ezt üzenve neki: Móáb királya elpártolt tőlem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Erre ő így felelt: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. Majd megkérdezte: Melyik úton menjünk föl? Ő így felelt: Az Edóm pusztájának útján. És elment Izráel királya, Júda királya és Edóm királya. Mikor már hét napja bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velük levő állatoknak. Akkor ezt mondta Izráel királya: Jaj, jaj. Azért hívta össze az ÚR ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket! De Jósáfát így szólt: Nincs-e itt az ÚR prófétái közül egy, hogy tanácsot kérhetnénk általa az ÚRtól? És így felelt Izráel királyának egyik szolgája: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés kezére szokta tölteni a vizet. Erre Jósáfát azt mondta: Nála van az ÚR beszéde. Elment tehát hozzá Izráel királya és Jósáfát meg Edóm királya. Elizeus azonban azt mondta Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj apád meg anyád prófétáihoz! És mondta neki Izráel királya: Ne utasíts el, mert az ÚR gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket! Erre Elizeus így felelt: Él a Seregek URa, aki előtt állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának személyét, rád sem tekintenék, meg sem látnálak. De most hozzatok ide egy lantost. És mikor a lantos játszani kezdett, az ÚR keze megérintette a prófétát, és így szólt: Ezt mondja az ÚR: Csináljatok sok gödröt e patak medrében. Mert azt mondja az ÚR: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, és e patak mégis megtelik vízzel, hogy igyatok mind ti, mind a nyájatok és az állataitok is. De ez még csekélység az ÚR előtt, még Móábot is a kezetekbe adja, és bevesztek minden kulcsos várost és minden szép várost. Kivagdaltok minden jó fát, és betömtök minden forrást, és minden jó szántóföldet teleszórtok kövekkel. Reggel az történt, hogy amikor áldozatot szoktak bemutatni, íme, víz áradt Edóm felől, és megtelt a környék vízzel. Mikor pedig meghallotta az egész Móáb, hogy feljöttek a királyok őellenük harcolni, összegyűltek mindnyájan, akik fegyvert foghattak, és megálltak tartományuk határán. És mikor reggel fölkeltek, és a nap feljött a víz fölött, a móábiak úgy látták, mintha velük szemben vöröslene az a víz, mint a vér. Akkor ezt mondták: Vér ez! Bizonyára megvívtak egymással a királyok, és megölték egymást. Prédára most, Móáb! De mikor odaértek Izráel táborához, fölkeltek az izráeliek, és megverték a móábiakat, és azok megfutamodtak előlük. Betörtek hozzájuk, és leverték Móábot. Lerontották városaikat, a jó szántóföldjeikre követ hánytak, míg beborították azt a kövek, és minden forrást betömtek, és minden jó fát kivágtak, úgyhogy csak Kír-Hareset kőfalait hagyták meg. De azt is körülvették a parittyások és lerontották. Amikor látta Móáb királya, hogy legyőzik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverforgató férfit, hogy keresztültörjenek Edóm királyához, de nem tudtak. Akkor vette elsőszülött fiát, aki úgy volt, hogy majd helyette uralkodik, és égőáldozatul feláldozta a kőfalon. Ezen Izráel népe oly igen felháborodott, hogy elmentek onnan, és visszatértek hazájukba. A prófétafiak feleségei közül egy asszony így kiáltott Elizeusnak: Szolgád, az én férjem meghalt. Te tudod, hogy szolgád félte az URat. Most pedig eljött a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy szolgái legyenek. Elizeus megkérdezte: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban! Ő így szólt: Nincsen egyéb szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj. Elizeus azt mondta: Menj el, kérj minden szomszédodtól üres edényeket, de ne keveset. Menj be, és zárkózzál be a fiaiddal, és tölts az olajból mindegyik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. Az asszony elment, bezárkózott fiaival, és azok hordták neki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett. Amikor megtöltötte az edényeket, mondta a fiának: Hozz ide még egy edényt! Ő így felelt: Nincs több edény. Ekkor megállt az olaj. Az asszony elment, és elbeszélte ezt Isten emberének. Ő pedig azt mondta: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki a hiteleződet. Te pedig és a fiaid éljetek a maradékából. Ebben az időben történt, hogy Elizeus Súnémba ment. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalta, hogy nála egyék. Ezért amikor csak arra járt, betért oda, hogy egyék. És mondta az asszony a férjének: Íme, úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere, aki szüntelen erre szokott járni, szent ember. Kérlek, csináljunk egy kicsiny felső szobát, és tegyünk abba neki egy ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy amikor hozzánk jön, betérhessen oda. Egy napon az történt, hogy odament Elizeus, megszállt a felső szobában, és megpihent ott. Majd ezt mondta szolgájának, Géhazinak: Hívd ide azt a súnémi asszonyt. Az odahívta őt, és az megállt előtte. Elizeus így szólt a szolgájának: Mondd meg neki: Íme, nagyon szorgosan gondoskodsz rólunk, mit kívánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-e valami mondanivalód a király előtt vagy a hadsereg fővezére előtt? De ő így felelt: Békességben lakom népem körében. Elizeus azt mondta: Mégis, mit lehetne tenni érte? Géhazi így válaszolt: Nincs fia, és a férje idős. Erre azt mondta: Hívd ide! És amikor odahívta, megállt az ajtóban. Akkor azt mondta Elizeus: Egy év múlva ilyenkor fiút fogsz ölelni. Ő ezt mondta: Ugyan, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! És fogant az az asszony, és fiút szült abban az időben, amelyet Elizeus mondott. De mikor megnőtt a gyermek, az történt, hogy egy napon kiment apjához, az aratókhoz, és egyszer csak ezt mondta az apjának: Jaj, a fejem, jaj, a fejem! Erre azt mondta az apja a szolgának: Vidd el őt az anyjához! Az föl is vette, elvitte az anyjához, és ő az ölében tartotta délig, akkor meghalt. Fölment az asszony, és Isten emberének az ágyára tette őt, bezárta az ajtót, és kijött onnan. Majd hívatta a férjét, és azt mondta: Kérlek, küldj ide nekem egy szolgát és egy szamarat, hadd menjek el gyorsan az Isten emberéhez, mindjárt hazajövök. Ő megkérdezte: Miért mész hozzá? Ma nincs sem újhold, sem szombat. Így felelt: Csak bízd rám! Majd megnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgának: Hajtsd és siess, ne lassíts a haladásban, csak ha szólok neked. Elment tehát, és eljutott Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor távolról meglátta őt Isten embere, azt mondta Géhazinak, a szolgájának: Íme, a súnémi asszony jön! Kérlek, fuss eléje, és kérdezd meg tőle, hogy békességben van-e ő is, férje is, és a gyermeke is! Az asszony így felelt: Békességben! Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretolja őt, de Isten embere így szólt: Hagyj békét neki, mert megkeseredett a szíve, de az ÚR eltitkolta tőlem, és nem jelentette ki nekem. Az asszony azt mondta: Vajon én kértem-e fiút az én uramtól? Nem mondtam-e neked: ne hitegess engem? Elizeus akkor így szólt Géhazinak: Övezd föl derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el. Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd botomat a gyermek arcára. De a gyermek anyja azt mondta: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el. Ekkor Elizeus fölkelt, és követte az asszonyt. Géhazi pedig már előbb elment előttük, és a botot a gyermek arcára tette, de az nem szólalt meg, és nem is tért eszméletre. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki: Nem támadt föl a gyermek. Ekkor Elizeus bement a házba, és íme, a gyermek ott feküdt holtan az ágyán. Mikor bement, rázárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az ÚRhoz. Majd föllépett az ágyra, a gyermekre borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette; ráborult, és megmelegedett a gyermek teste. Azután fölállt, és egyszer végigment a házon oda-vissza, majd újra odalépett, és ráhajolt. Ekkor a gyermek tüsszentett hétszer, és fölnyitotta a szemét. Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Vedd a fiadat! Az asszony odamenve a lábához esett, földre borult, azután vette a fiát, és kiment. Amikor Elizeus visszament Gilgálba, éppen éhínség volt az országban. Amikor a prófétafiak ott ültek vele, azt mondta a szolgájának: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valamilyen főzeléket a prófétafiaknak. Kiment tehát a mezőre, hogy valami zöldségfélét szedjen. Talált is valamiféle indás növényt, teleszedte a ruháját vadtökkel, és amikor hazaért, belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudta, hogy mi az. Amikor azután kiosztották a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdtek a főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni. Ő pedig azt mondta: Hozzatok lisztet. Majd beledobta azt a fazékba, és ezt mondta: Merj a népnek, hadd egyenek. És nem volt már semmi rossz a fazékban. Majd jött egy férfi Baal-Sálisából, és az első zsengéből készült kenyeret, húsz árpakenyeret és friss gabonát hozott ruhájában az Isten emberének. De ő azt mondta: Add a népnek, hadd egyenek. A szolgája azonban így szólt: Hogy adjak ebből száz embernek? Ő azonban újból ezt mondta: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az ÚR: Esznek, és még marad is. Akkor eléjük adta, ettek, és még maradt is belőle, ahogyan az ÚR megmondta. Naamán, az arámok királyának fővezére igen tekintélyes és nagyra becsült férfi volt ura előtt, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot. Ez a férfi vitéz hős volt, de leprás. Egyszer portyázó csapatok mentek ki Arámból, és foglyul ejtettek egy kislányt Izráel országából, aki Naamán feleségének szolgálója lett. Egyszer azt mondta asszonyának: Bárcsak eljuthatna az én uram ahhoz a prófétához, aki Samáriában van! Bizonyosan meggyógyítaná őt bélpoklosságából! Naamán bement, és elmondta az urának: Így és így szólt az Izráel országából való leány. Ekkor azt mondta Arám királya: Menj el, én pedig levelet küldök Izráel királyának. Elment tehát, és magával vitt tíz talentum ezüstöt és hatezer aranyat, azonkívül pedig tíz öltözet ruhát. Átadta Izráel királyának a levelet, amely így szólt: Mikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg a leprából az én szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem. Amikor Izráel királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját, és azt mondta: Hát Isten vagyok-e én, aki megölhet és megeleveníthet, hogy hozzám küldi ezt az embert, hogy gyógyítsam meg a leprából? Vegyétek észre, és figyeljétek, hogy csak okot keres ellenem. Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta ruháját, ezt az üzenetet küldte a királynak: Miért szaggattad meg ruhádat? Hadd jöjjön hozzám, és tudja meg az az ember, hogy van próféta Izráelben. Akkor elment Naamán lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj el, és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a tested, és megtisztulsz. Akkor megharagudott Naamán, elment, és azt mondta: Íme, én azt gondoltam, hogy kijön hozzám, és elém állva segítségül hívja az ÚRnak, az ő Istenének nevét, kezével megérinti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Hát nem jobbak-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar Izráel minden vizénél? Hát nem fürödhetnék-e meg azokban, hogy megtisztuljak? Azzal megfordult, és nagy haraggal elment. De hozzá mentek a szolgái, és azt mondták neki: Atyám, ha valami nagy dolgot parancsolt volna neked ez a próféta, vajon nem tetted volna meg? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondja, hogy fürödj meg, és megtisztulsz! Elment tehát, és az Isten emberének beszéde szerint hétszer megmerítkezett a Jordánban. És megújult a teste, mint egy kisgyermek teste, és megtisztult. Azután visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és azt mondta: Íme, most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben! Azért most fogadd el, kérlek, ezt az ajándékot a te szolgádtól. Ő pedig azt mondta: Él az ÚR, aki előtt állok, hogy nem fogadom el. Bár unszolta, hogy fogadja el, de ő hajthatatlan volt. Ekkor azt mondta Naamán: Ha nem, kérlek, adj a te szolgádnak ebből a földből annyit, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert a te szolgád többé nem áldozik sem égőáldozattal, sem véresáldozattal idegen isteneknek, hanem csak az ÚRnak! Csak abban a dologban legyen az ÚR kegyelmes a te szolgádhoz, hogy amikor bemegy az én uram Rimmón templomába, hogy ott imádkozzék, és az én kezemre támaszkodik, akkor én is meghajolhassak Rimmón templomában. Azt, hogy meghajolok Rimmón templomában, bocsássa meg az ÚR a te szolgádnak! Ő azt felelte: Menj el békességgel. Mikor már úgy egy mérföldnyire eltávolodott tőle, Géhazi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Íme, az én uram megkímélte ezt az arámi Naamánt, és nem akarta elfogadni tőle, amit hozott. Él az ÚR, hogy utána futok, és kérek tőle valamit. Utána is futott Géhazi Naamánnak. Amikor Naamán meglátta, hogy fut utána, leugrott a kocsijáról, elébe ment, és ezt kérdezte: Rendben van minden? Ő így felelt: Rendben. Uram küldött engem ezzel az üzenettel: Íme, épp most jött hozzám két ifjú az Efraim hegyvidékéről, a prófétafiak közül. Kérlek, adj nekik egy talentum ezüstöt és két öltözet ruhát! Naamán azt mondta: Kérlek, fogadj el két talentumot. Unszolta őt, és egybekötött két talentum ezüstöt és két rend ruhát két zsákba, és a két szolgájának adta azokat, akik Géhazi előtt vitték. De mikor a dombhoz ért, elvette tőlük azokat, és elrejtette egy házban, elbocsátotta a férfiakat, és azok elmentek. Ő pedig bement, és megállt ura előtt. Elizeus azt mondta neki: Honnan, Géhazi? Így felelt: Nem ment a te szolgád sehova. De ő azt mondta neki: Nem ment-e el a szívem veled, amikor az a férfi leszállt a kocsiról, és eléd ment? Hát most van-e az ideje annak, hogy ezüstöt szerezz, és hogy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat szerezzél? Azért örökre rád és a te utódaidra ragad Naamán leprája. Ekkor az olyan leprássá váltan ment ki előle, mint a hó. Egyszer azt mondták a prófétafiak Elizeusnak: Íme, ez a hely, ahol nálad lakunk, igen szűk nekünk. Hadd menjünk el, kérlek, a Jordánhoz, hogy mindegyikünk hozzon onnan egy-egy szál fát, hogy hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakhatunk. Ő azt mondta: Menjetek! Egyikük ezt mondta: Légy szíves, jöjj el szolgáiddal. Így válaszolt: Elmegyek. El is ment velük. A Jordán mellé mentek, és ott fákat vágtak. De amikor egyikőjük egy fát akart kivágni, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor így kiáltott: Jaj, édes uram! Pedig ezt is kölcsönkértem! Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Amikor megmutatta neki a helyet, levágott egy fát, utána dobta, és a fejsze vasa feljött a víz színére. Ekkor azt mondta: Vedd ki! Erre érte nyúlt, és kivette. Arám királya pedig hadat indított Izráel ellen. Tanácsot tartott szolgáival, és azt mondta: Itt meg itt lesz a táborom. Isten embere pedig ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak az arámok betörni. Erre Izráel királya embereket küldött arra a helyre, amelyről az Isten embere szólt, és figyelmeztette őt nem egyszer, nem is kétszer, hogy ott vigyázzon magára. Fölháborodott ezen az arám király szíve, összegyűjtötte szolgáit, és azt mondta nekik: Miért nem mondjátok meg nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? Ekkor egyik szolgája azt mondta: Senki, uram, király. Hanem az izráeli Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről a hálóházadban beszélsz. Erre azt parancsolta: Menjetek el, és nézzetek utána, hol van, hogy érte küldjek, és elhozassam. És jelentették neki: Íme, Dótánban van. Akkor lovakat, harci szekereket és nagy sereget küldött oda, akik éjjel érkeztek, és körülvették a várost. Amikor Isten emberének szolgája jókor reggel fölkelt, és kiment, íme, már seregek, lovak és harci szekerek vették körül a várost. Ekkor a szolgája így szólt hozzá: Jaj, jaj, édes uram, mit csináljunk? Ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük. Majd Elizeus így imádkozott: Ó, URam! Nyisd meg, kérlek, a szemét, hogy lásson! Erre megnyitotta az ÚR a szolga szemét, és az látta, hogy íme, a hegy tele van tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül. Amikor az arámok lementek ellene, Elizeus így könyörgött az ÚRhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! És meg is verte őket vaksággal Elizeus kívánsága szerint. Elizeus akkor azt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város! Gyertek utánam, és elvezetlek titeket ahhoz a férfiúhoz, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. Mikor pedig megérkeztek Samáriába, így szólt Elizeus: Ó, URam, nyisd meg a szemüket, hogy lássanak! És megnyitotta az ÚR a szemüket, és látták, hogy íme, Samária közepén vannak. Amikor Izráel királya meglátta őket, azt kérdezte Elizeustól: Megölessem őket, atyám? Ő így felelt: Ne ölesd meg. Le szoktad-e vágni azokat, akiket karddal vagy íjjal fogsz el? Adj nekik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és menjenek el az ő urukhoz. És nagy lakomát szerzett nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátotta őket. Ők pedig elmentek urukhoz. Ettől fogva többé nem jöttek arám portyázó csapatok Izráel földjére. Történt ezután, hogy Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét, fölvonult, és ostrom alá vette Samáriát. Igen nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig tartották ostrom alatt a várost, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe és egy véka galambganéj öt ezüstbe került. És amikor Izráel királya a várfalon járt, egy asszony így kiáltott hozzá: Segíts, uram, király! Ő azonban azt mondta: Ha az ÚR nem segít rajtad, én hogyan segítsek? Tán a szérűről vagy a sajtóból? Majd megkérdezte tőle a király: Mi bajod van? Erre ő így válaszolt: Egy asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, együk meg ma őt, holnap pedig az én fiamat esszük meg. Meg is főztük a fiamat, és meg et tük. Mikor aztán másnap azt mondtam neki: Add ide a te fiadat, együk meg azt is, ő akkor elrejtette a fiát. Amikor meghallotta a király az asszony beszédét, megszaggatta ruháját, amint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy íme, alul zsákruha van rajta. És így szólt: Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy Elizeusnak, Sáfát fiának a feje ma nem marad a helyén! Elizeus pedig a házában ült, és vele voltak a vének. A király egy férfit küldött el maga előtt. De mielőtt a követ odaért volna hozzá, Elizeus azt mondta a véneknek: Látjátok-e, hogy ez a gyilkos ide küldött, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy amikor a követ ideér, zárjátok be az ajtót, és ne engedjétek be, mert urának léptei dobognak őutána. Még beszélt hozzájuk, amikor a követ már odaérkezett hozzá, és nyomában a király, aki ezt mondta: Íme, milyen veszedelem származott az ÚRtól. Miért várjak még tovább az ÚRra?! Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az ÚR beszédét! Ezt mondja az ÚR: Holnap ilyenkor egy köböl finomlisztet egy sékelért és két köböl árpát egy sékelért vesznek Samária kapujában. Erre az egyik főember, akinek a kezére szokott támaszkodni a király, így szólt az Isten emberéhez: Csak ha az ÚR ablakot nyitna az égen, akkor lehetne ez. Erre így felelt Elizeus: Íme, látni fogod a saját szemeddel, de nem eszel belőle! A kapu előtt pedig volt négy leprás férfi, akik ezt mondták egymásnak: Mire várunk itt, hogy éhen haljunk? Ha úgy határoznánk, hogy bemegyünk a városba, ott is éhínség van, és akkor ott halunk meg. Ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg. Gyertek, hát szökjünk át az arámok táborába. Ha meghagyják az életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk. És fölkeltek alkonyatkor, hogy az arámok táborába menjenek. Amikor odaértek az arámok táborának széléhez, íme, már nem volt ott senki! Mert az ÚR azt cselekedte, hogy az arámok tábora harci szekerek zörgését és lovak dobogását és nagy sereg robogását hallotta, és azt mondták egymásnak: Íme, Izráel királya fölbérelte ellenünk a hettiták királyait és az egyiptomiak királyait, hogy ellenünk jöjjenek! Ezért alkonyatkor fölkeltek, és futásnak eredtek, és elhagyták a sátraikat, lovaikat, szamaraikat, mind az egész tábort, ahogyan volt, és elfutottak, csak hogy életüket megmenthessék. Mikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek egy sátorba, ettek és ittak, majd vittek onnan az ezüstből, aranyból és a ruhákból, azután elmentek, és elrejtették azokat. Majd visszatértek, és egy másik sátorba is bementek, onnan is vittek, és elmentek, és elrejtették. Majd így szóltak egymáshoz: Nem helyes, amit teszünk! Ez a mai nap az örömmondás napja. Ha hallgatunk, és megvárjuk a virradatot, büntetés ér minket. Most tehát gyertek, menjünk el, és mondjuk meg a király házának. Akkor elmentek, és kiáltottak a város kapuőrségének, és ezt mondták nekik: Bementünk az arámok táborába, és íme, már nem volt ott senki! Emberek szava nem hallatszott, csak a lovak és szamarak voltak kikötve, és a sátrak úgy, ahogy voltak. Kiáltottak tehát a kapuőrök, és hírül adták mindezt ott benn a király házában. A király fölkelt még az éjszaka, és azt mondta a szolgáinak: Megmondom nektek, mit csinálnak velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, és csak azért mentek ki a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert ezt gondolják: Mikor kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, és bemegyünk a városba. Akkor egyik szolgája így szólt: Fogjunk a városban megmaradt lovak közül ötöt. Ezek éppúgy, mint Izráel egész sokasága, megmaradnak, vagy éppúgy, mint Izráel egész sokasága, elpusztulnak. Küldjük ki őket, és nézzük, mi lesz! Fogtak tehát két harci szekeret lovastul, és kiküldte azokat a király az arámok táborába e szavakkal: Menjetek el, és nézzétek meg. Ők tehát utánuk mentek egész a Jordánig, és íme, az egész út tele volt ruhákkal és edényekkel, amelyeket az arámok a sietségben eldobáltak. Amikor visszajöttek a követek, és elmondták ezt a királynak, kiment a nép, és kirabolta az arámok táborát, és egy köböl finomlisztet egy sékelért és két köböl árpát egy sékelért vettek az ÚR szava szerint. A király pedig azt a főembert, akinek a kezére szokott támaszkodni, odarendelte a kapuhoz. A nép azonban eltaposta őt a kapuban, és meghalt, amint Isten embere megmondotta, aki megjövendölte ezt, amikor a király lement hozzá. Úgy történt, ahogy Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sékelért és egy köböl finomlisztet egy sékelért adnak másnap ilyenkor Samária kapujában. És ezt felelte a főember Isten emberének: Csak ha az ÚR ablakot nyitna az égen, akkor lehetne ez. Ő azt felelte rá: Íme, látni fogod a saját szemeddel, de nem eszel belőle. És egészen úgy történt, mert eltaposta őt a nép a kapuban, és meghalt. Egyszer Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát föltámasztotta: Kelj föl, és menj el házad népével együtt, és maradj ott, ahol megélhetsz, mert az ÚR éhínséget szerez, és el is jön az a földre hét esztendeig. Erre az asszony fölkelt, és Isten emberének beszéde szerint cselekedett: és elment ő és háznépe, és a filiszteusok földjén lakott hét esztendeig. Amikor elmúlt a hét esztendő, visszatért az asszony a filiszteusok földjéről, és elment, hogy panaszkodjék a királynak háza és szántóföldje ügyében. A király pedig éppen Géhazival, Isten emberének a szolgájával beszélt, és ezt mondta: Beszéld el nekem, kérlek, mindazokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Elizeus cselekedett! Amikor elbeszélte a királynak, hogy hogyan támasztotta föl a halottat, íme, az az asszony, akinek a gyermekét föltámasztotta, éppen akkor járult a királyhoz az ő háza és szántóföldjei ügyében. Géhazi ezt mondta: Uram, király, ez az az asszony és ez az ő fia, akit Elizeus föltámasztott. A király kikérdezte az asszonyt, és ő elbeszélte neki a dolgot. Ekkor a király egy udvari szolgát adott mellé, és azt mondta: Adasd vissza neki minden jószágát és a szántóföldnek minden hasznát attól az időtől fogva, amióta elhagyta az országot, egész mostanáig. Elizeus ezután elment Damaszkuszba. Benhadad, Arám királya pedig éppen beteg volt. Hírül adták neki: Isten embere idejött. A király azt mondta Hazáélnak: Végy ajándékot a kezedbe, és menj Isten embere elé, és kérj tanácsot az ÚRtól őáltala: Meggyógyulok-e ebből a betegségből? Hazáél pedig eléje ment, és ajándékokat vitt a kezében: mindenféle damaszkuszi drágaságot negyven megrakott tevével. Elment, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött engem hozzád e kérdéssel: Vajon meggyógyulok-e ebből a betegségből? Elizeus így felelt neki: Menj el, mondd meg neki: Biztos, hogy nem gyógyulsz meg. Mert az ÚR megjelentette nekem, hogy meg kell halnia. Isten embere ekkor rámeredt, míg az zavarba jött, és Elizeus végül sírni kezdett. Hazáél megkérdezte: Miért sír az én uram? Ő így felelt: Mert megtudtam, hogy milyen veszedelmet hozol Izráel fiaira. Erős városait felperzseled, ifjait fegyverrel levágatod, csecsemőiket földhöz vágod, és várandós asszonyaikat felhasogatod. Hazáél ezt mondta: Ugyan, micsoda a te szolgád, ez az eb, hogy ilyen nagy dolgokat cselekednék? Elizeus így felelt: Megjelentette nekem az ÚR, hogy te leszel Arám királya. Erre eltávozott Elizeustól, bement urához, aki megkérdezte: Mit mondott neked Elizeus? Ő így szólt: Azt mondta, hogy meggyógyulsz. Másnap azonban elővett egy takarót, vízbe mártotta, ráborította urának az arcára, az pedig meghalt. És Hazáél lett utána a király. Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának ötödik esztendejében kezdett uralkodni Jórám, Jósáfát fia mint Júda királya, amikor még Jósáfát volt Júda királya. Harminckét éves volt, amikor uralkodni kezdett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Izráel királyainak útján járt, ahogy az Aháb házából valók tették, mert Aháb leánya volt a felesége, és gonoszul cselekedett az ÚR szemében. De az ÚR mégsem akarta elpusztítani Júdát Dávidért, az ő szolgájáért, mert megígérte neki, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor. Az ő idejében szakadt el Edóm Júda uralma alól, és királyt választottak maguknak. Ezért Jórám Cáirba vonult minden harci szekerével együtt. Éjjel fölkelt, és átvágta magát az edómiakon, akik körülzárták őt és a harci szekerek parancsnokait. A hadinép elfutott, mindenki a maga sátrába. Így pártolt el Edóm Júda uralmától mindmáig. Ugyanebben az időben pártolt el Libná is. Jórámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedete vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? És elaludt, és atyáihoz tért Jórám, és eltemették atyáihoz Dávid városában; utána fia, Ahazjá lett a király. Jórámnak, Aháb, Izráel királya fiának a tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Ahazjá, a júdabeli Jórám király fia. Huszonkét esztendős volt Ahazjá, amikor király lett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrinak, Izráel királyának unokája. Ő is Aháb házának az útján járt, és gonoszul cselekedett az ÚR szemében éppúgy, mint Aháb háza, mert Ahábnak a veje lett. Jórámmal, Aháb fiával háborút viselt Rámót-Gileádért Arám királya, Hazáél ellen, de az arámok megsebesítették Jórámot. Akkor visszatért Jórám király, hogy meggyógyíttassa magát Jezréelben a sebekből, amelyeket az arámok Ráma alatt ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, ahol az betegen feküdt. Elizeus próféta pedig szólított egyet a prófétafiak közül, és azt mondta neki: Övezd föl derekadat, vedd kezedbe ezt az olajoskorsót, és menj el Rámót-Gileádba. Menj be oda, és keresd meg Jéhút, Jósáfát fiát, Nimsi unokáját. Mikor pedig odaérsz, hívasd ki társai közül, és vezesd be a legbelső szobába. Vedd elő e korsócska olajat, töltsd a fejére, és mondd: Így szól az ÚR: Fölkentelek téged Izráel királyává! Azután nyisd ki az ajtót, és fuss el, és ne időzz ott tovább. El is ment az ifjú, a próféta tanítványa Rámót-Gileádba. Amikor bement, íme, a seregek parancsnokai éppen ott voltak együtt. Ő így szólt: Beszédem volna veled, parancsnok! Jéhú megkérdezte: Kivel volna beszéded ennyiünk közül? Így felelt: Teveled, parancsnok! Ekkor fölkelt, és bement a házba, az pedig olajat öntött a fejére, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR, Izráel Istene: „Fölkentelek téged az ÚR népének, Izráelnek királyává, hogy elveszítsed uradnak, Ahábnak a háza népét! Mert bosszút állok Jezábelen szolgáimnak, a prófétáknak véréért és az ÚR minden szolgájának a véréért. Kivész egészen Aháb háza népe, mert kiirtom Aháb minden fiú utódját, a szabadot és a rabszolgát is Izráelben. Olyanná teszem Aháb házát, mint Jeroboámnak, Nebát fiának a házát, és mint Baasának, Ahijjá fiának a házát. Jezábelt pedig az ebek eszik meg jezréeli birtokán, és nem lesz, aki eltemesse.” Ezután kinyitotta az ajtót, és elfutott. Amikor Jéhú kiment urának szolgáihoz, azok megkérdezték tőle: Rendben van minden? Miért jött hozzád ez a bolond? Így felelt nekik: Hiszen ismeritek az ilyen fecsegő embert! De ők azt mondták: Hazugság! Mondd meg az igazat. Mire ő így szólt: Ilyesfélét mondott nekem: „Így szól az ÚR: Fölkentelek téged Izráel királyává.” Akkor mindnyájan nagy sietséggel fogták a ruhájukat, és leterítették alája a lépcső felső részére, megfúvatták a kürtöket, és kikiáltották: Jéhú a király! Így ütött pártot Jéhú, Jósáfát fia, Nimsi unokája Jórám ellen. Jórám pedig ott táborozott Rámót-Gileád alatt egész Izráellel, Hazáéllel, Arám királyával szemben. De visszatért Jórám király, hogy Jezréelben gyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket az arámok ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Jéhú pedig ezt mondta: Ha nektek is úgy tetszik, ne engedjetek kimenni senkit a városból, hogy elmenjen, és hírül vigye ezt Jezréelbe. Majd befogatott Jéhú, és elment Jezréelbe, ahol Jórám feküdt, és ahova Ahazjá, Júda királya is elment azelőtt, hogy meglátogassa Jórámot. Mikor pedig az őrálló, aki Jezréelben a toronyban állt, meglátta Jéhú közelgő seregét, azt mondta: Valami sereget látok! Akkor azt mondta Jórám: Válassz egy lovast, küldd eléjük, hogy megkérdezze: „Békés-e a szándékotok?” Erre odalovagolt a lovas eléjük, és ezt mondta: Azt kérdezi a király: „Békés-e a szándékotok?” Jéhú így felelt: Mit törődsz a békességgel? Kerülj a hátam mögé! Akkor az őrálló jelentette, hogy a követ odament ugyan, de nem tért vissza. Akkor elküldött egy másik lovast, az is odaért hozzájuk, és azt mondta: Azt kérdezi a király: „Békés-e a szándékotok?” Jéhú így felelt: Mit törődsz te a békességgel? Kerülj a hátam mögé! Hírül adta ezt is az őrálló: Odament ugyan hozzájuk, de nem jött vissza. De aki jön, az úgy hajt, mint ahogyan Jéhú, Nimsi unokája szokott hajtani. Mert úgy hajt, mint egy őrült. Akkor Jórám azt mondta: Fogjatok be! Amikor befogtak a harci szekérbe, kivonult Jórám, Izráel királya és Ahazjá, Júda királya, mindegyik a maga harci szekerén Jéhú elé, és a jezréeli Nábót mezején találkoztak vele. Amikor Jórám meglátta Jéhút, megkérdezte: Békés-e a szándékod, Jéhú? Ő így felelt: Hogy lehetne békés, amíg anyádnak, Jezábelnek paráznasága és sok varázsolgatása még egyre folyik! Ekkor Jórám megfordult, futásnak eredt, és ezt kiáltotta Ahazjának: Árulás, Ahazjá! Jéhú pedig kihúzta az íját, és hátba lőtte Jórámot a lapockái között úgy, hogy a szívén ment át a nyíl, és ő lerogyott a harci szekerében. Ekkor Jéhú így szólt Bidkarnak, a hadnagyának: Fogd meg és vesd a jezréeli Nábót birtokára! Mert emlékezz csak vissza, amikor az apja, Aháb után egymás mellett lovagoltunk, és az ÚR ezt a fenyegetést mondta felőle: Bizony láttam, amikor kiontották Nábótnak és fiainak vérét, így szól az ÚR. Azért megfizetek neked ezen a birtokon, így szól az ÚR. Most tehát fogjad őt és dobd erre a birtokra az ÚR beszéde szerint. Amikor Ahazjá, Júda királya látta ezt, futásnak eredt Bét-Haggán felé, de Jéhú üldözőbe vette, és azt parancsolta: Őt is vágjátok le a szekerében. És megsebesítették őt Gúr hágójánál, amely Jibleám mellett van. Elmenekült Megiddóba, de ott meghalt. Szolgái elvitték őt szekéren Jeruzsálembe és atyáihoz temették sírboltjában, a Dávid váro sában. Ahazjá pedig Jórámnak, Aháb fiának tizenegyedik esztendejében kezdett uralkodni Júdában. Amikor Jéhú Jezréelbe ment, és Jezábel ezt meghallotta, arcát kifestette kenettel, felékesítette a fejét, és kitámaszkodott az ablakon. Amikor Jéhú bevonult a kapun, azt kérdezte: Békesség van-e, Zimri, uradnak gyilkosa? Ő pedig föltekintve az ablakra azt mondta: Ki van velem? Kicsoda? Ekkor két vagy három főember letekintett. Azt mondta nekik: Dobjátok le! Erre ledobták, és a vére a falra fröccsent és a lovakra, és eltaposták. Jéhú pedig bement oda, evett, ivott, és azt mondta: Nézzetek utána annak az átkozottnak, és temessétek el. Hiszen mégiscsak egy királyleány volt! De mikor kimentek, hogy eltemessék, már semmit sem találtak belőle, csak a koponyáját, a lábait és a kézfejeit. Visszamentek, megmondták neki, mire ő ezt mondta: Ez az ÚR beszéde, amelyet kijelentett az ő szolgája, a tisbei Illés által: Az ebek eszik meg Jezábel testét Jezréel földjén, és olyan lesz Jezréel földjén Jezábel teste, mint trágya a mezőn, senki meg nem mondhatja róla, hogy ez volt Jezábel! Ahábnak hetven fia volt Samáriában. Jéhú levelet írt, és elküldte Samáriába Jezréel fejedelmeihez, a vénekhez és Aháb fiainak nevelőihez ezzel a paranccsal: Mikor e levél hozzátok érkezik, éppen nálatok vannak uratoknak fiai a harci szekerekkel, a lovakkal és a megerősített városok hadi fölszerelésével együtt. Jól nézzétek meg, melyik a legjobb és a legigazabb uratok fiai közül, és azt ültessétek apja trónjára, és harcoljatok uratok házáért. De azok igen megrettentek, és azt mondták: Íme, már két király sem állhatott meg vele szemben, akkor mi hogyan állhatnánk meg? Akkor a palota felügyelője és a város parancsnoka meg a vének és a nevelők ezt az üzenetet küldték Jéhúnak: Szolgáid vagyunk, és bármit parancsolsz nekünk, azt megtesszük. Mi nem teszünk senkit királlyá. Tedd azt, ami neked tetszik! Erre egy második levélben ezt írta nekik: Ha velem tartotok, és hallgattok a szavamra, vegyétek a fejét azoknak a férfiaknak, uratok fiainak, és jöjjetek hozzám holnap ilyenkor Jezréelbe. A király fiai, e hetven férfiú ugyanis a város előkelőinél voltak; azok nevelték őket. És amikor a levél hozzájuk jutott, vették a király fiait, és megölték a hetven férfit, fejüket kosarakba rakták és elküldték Jéhúnak Jezréelbe. Amikor a követ megérkezett, és jelentette neki, hogy elhozták a királyfiak fejét, azt mondta: Rakjátok két rakásba azokat a kapu előtt reggelre. Amikor pedig reggel kiment, megállt, és azt mondta az egész népnek: Ti igazak vagytok. Íme, én ütöttem pártot uram ellen, és én öltem meg őt. De ki vágta le mindezeket? Tudjátok meg ebből, hogy semmi sem esik a földre az ÚR beszédéből, amelyet az ÚR Aháb háza ellen szólt, és az ÚR véghezvitte, amit szolgája, Illés által kijelentett. Azután levágta Jéhú mindazokat, akik még megmaradtak Aháb házából Jezréelben, és minden főemberét, egész rokonságát és minden papját, míg csak ki nem irtotta a maradékát is. Majd fölkelt, elindult és elment Samáriába. De útközben, a pásztorok juhnyíró házánál találkozott Ahazjának, Júda királyának a testvéreivel Jéhú, és megkérdezte: Kik vagytok? Ők így feleltek: Ahazjá testvérei vagyunk, és lejöttünk, hogy köszöntsük a király gyermekeit meg a királyné fiait. Jéhú ezt parancsolta: Fogjátok el őket élve! Erre élve elfogták és megölték őket a juhnyíró ház kútja mellett: negyvenkét férfit. Nem hagyott életben senkit. Onnan továbbmenve, összetalálkozott Jehónádábbal, Rékáb fiával, aki elébe jött, köszöntötte őt, és ezt kérdezte tőle: Vajon olyan igaz-e a szíved, mint az én szívem a te szívedhez? Jehónádáb így felelt: Olyan. Jéhú azt mondta: Ha így van, nyújts kezet! És ő kezet nyújtott, és felültette őt maga mellé a szekérbe. Ezt mondta: Gyere velem, és lásd meg, hogyan állok bosszút az ÚRért. És vele együtt vitték őt az ő harci szekerén. Miután megérkezett Samáriába, levágta mindazokat, akik az Aháb nemzetségéből megmaradtak ott, amíg ki nem pusztította őket az ÚR beszéde szerint, amelyet kijelentett Illésnek. Akkor Jéhú összegyűjtötte az egész népet, és azt mondta nekik: Aháb kevéssé szolgálta Baalt. Jéhú sokkal jobban akarja szolgálni. Most azért hívjátok ide hozzám Baal minden prófétáját, minden papját és minden szolgáját. Senki el ne maradjon, mert nagy áldozatot akarok bemutatni Baalnak. Aki nem jön el, annak meg kell halnia! Jéhú álnokságból tette ezt, hogy elpusztítsa a Baal tisztelőit. Majd ezt mondta: Szenteljetek ünnepet Baal tiszteletére! És ki is hirdették ezt. Akkor Jéhú hírvivőket küldött szét egész Izráelbe, és Baal minden tisztelője eljött. Senki sem maradt, aki ne jött volna el. Bementek Baal templomába, és megtelt a Baal templomának minden zuga. Akkor ezt mondta a ruhatárnoknak: Hozz ki ruhákat Baal minden tisztelőjének. Erre hozott nekik ruhákat. Akkor bement Jéhú és Jehónádáb, Rékáb fia a Baal templomába, és ezt mondta a Baal tisztelőinek: Nézzetek körül, és vizsgáljátok meg, hogy valamiképpen ne legyen itt veletek az ÚR szolgái közül valaki, hanem csak a Baal tisztelői. Majd amikor bementek, hogy ajándékokkal és égőáldozatokkal áldozzanak, Jéhú felállított kívül nyolcvan embert, akiknek azt mondta: Aki egyet is elszalaszt azok közül, akiket a kezetekbe adok, annak életével kell fizetnie azért az emberért. Mikor pedig elvégezték az égőáldozatot, megparancsolta Jéhú a testőröknek és a hadnagyoknak: Menjetek be, és vágjátok le őket, egy se meneküljön meg közülük! Erre a testőrök és a hadnagyok kardélre hányták őket, és kidobálták holttestüket. Azután bementek a Baal-templom belsejébe, és kihordták és megégették Baal templomának a bálványait. Lerombolták Baal oszlopát is templomostul, és árnyékszékké tették azt mindmáig. Így pusztította ki Jéhú Baalt Izráelből. De nem szakadt el Jéhú Jeroboámnak, Nebát fiának a bűneitől, aki vétekbe ejtette Izráelt: az aranyborjúktól, amelyek Bételben és Dánban voltak. Az ÚR azt mondta Jéhúnak: Mivel szorgalmasan megtetted, ami tetszik nekem, és szívem kívánsága szerint cselekedtél Aháb házával, fiaid negyedízig ülnek Izráel trónján. De Jéhú mégsem igyekezett azon, hogy teljes szívvel az ÚRnak, Izráel Istenének a törvénye szerint járjon. Nem szakadt el Jeroboám vétkeitől, aki bűnbe ejtette Izráelt. Abban az időben kezdte az ÚR megtépázni Izráelt, mert megverte őket Hazáél Izráel minden határa mentén: a Jordántól napkeletre, a gileádbelieknek, majd Gád, Rúben és Manassé törzsének egész földjét, az Arnón-patak mellett fekvő Aróértől kezdődően egész Gileádot és Básánt. Jéhúnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedete és minden erőssége vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? Aztán elaludt Jéhú, és atyáihoz tért, és eltemették Samáriában. Utána a fia, Joáház lett a király. Az az idő, amíg Jéhú Izráel királya volt Samáriában, huszonnyolc esztendő volt. Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy fia meghalt, fogta magát, és a királyi család minden ivadékát megölette. De Jóseba, Jórám király leánya, Ahazjá húga fogta Jóást, Ahazjá fiát, kilopta őt a királyfiak közül, akiket halálra szántak, és dajkájával együtt elrejtette a hálószobában. Elrejtették őt Ataljá elől, és így nem ölték meg. Jóás vele együtt rejtve maradt az ÚR házában hat esztendeig. Az országban pedig Ataljá uralkodott. A hetedik esztendőben azonban Jójádá elküldött, és magához hívatta a palotaőrök és a testőrök századparancsnokait, bevitte őket magával az ÚR házába, szövetséget kötött velük, megeskette őket az ÚR házában, majd megmutatta nekik a királyfit. Azután megparancsolta nekik: Ezt kell tennetek: egyharmada azoknak, akik a nyugalom napján jönnek őrségre, tartson őrséget a királyi palotánál. Egyharmad részetek legyen a Szúr-kapuban, egyharmad részetek a testőrök mögötti kapuban. Nagy figyelemmel őrizzék a házat, hogy senki rajtunk ne üthessen! Az a két rész pedig közületek, az egész, amely szombaton kilép az őrszolgálatból, maradjon az ÚR házának őrzésére a király mellett. Vegyétek körül a királyt mindnyájan fegyverrel a kezetekben, és azt, aki a sorokba be akarna törni, öljétek meg! A király körül legyetek, amikor kijön és bemegy. A csapatok vezérei úgy cselekedtek, amint Jójádá főpap meghagyta nekik. Mindegyik maga mellé vette az ő embereit, azokat, akik szombaton őrségbe álltak, azokkal együtt, akiket felváltottak szombaton, és Jójádá paphoz mentek. A főpap pedig a csapatok vezéreinek odaadta Dávid király dárdáit és pajzsait, amelyek az ÚR házában voltak. A testőrök ott álltak a király körül, mindegyik fegyverrel a kezében, a templom jobb oldalától a bal oldaláig, az oltár és a szentély irányában. Ekkor kivezette Jójádá a királyfit, fejére tette a koronát, kezébe adta a bizonyságot, és királlyá tették és felkenték őt. Kezükkel tapsoltak, és ezt kiáltották: Éljen a király! Amikor Ataljá meghallotta a testőrök és a nép zajongását, bement a néphez az ÚR házába. Amikor szétnézett, íme, a király ott állt az emelvényen, ahogy szokás. A király előtt álltak a fejedelmek és a trombitások, az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak. Akkor Ataljá megszaggatta ruháját, és így kiáltott: Árulás! Árulás! De Jójádá főpap azt parancsolta a csapatok vezéreinek, a sereg hadnagyainak: Vezessétek ki őt a sorok között, és ha valaki követné őt, öljétek meg fegyverrel! Mert azt mondta a főpap, hogy ne öljék meg az ÚR házában. Utat nyitottak neki, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték. Ekkor szövetséget kötött Jójádá az ÚR, a király és a nép között, hogy ők az ÚR népe lesznek; és külön szövetséget kötött a király és a nép között. Majd elment az egész föld népe a Baal templomához, lerombolta azt, oltárait és bálványait teljesen összetörte, és Mattánt, a Baal papját megölték az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az ÚR házába. Maga mellé vette a csapatok vezéreit, a palotaőrséget, a testőröket és az egész föld népét, és elvitték a királyt az ÚR házából, és a testőrök kapujának útján a királyi palotához mentek. És Jóás ült a királyi trónra. Az egész föld népe örvendezett, és megnyugodott a város, miután megölték Atalját fegyverrel a királyi palotánál. Jóás hétesztendős volt, amikor uralkodni kezdett. Jéhú hetedik évében tették királlyá Jóást, és negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, és Beérsebából származott. Jóás az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett mindaddig, amíg Jójádá pap oktatta őt. De a magaslatok oltárait nem rontatták le, a nép még mindig ott áldozott és tömjénezett a magaslatok oltárain. Jóás megparancsolta a papoknak, hogy minden pénzt, amelyet Istennek szentelnek és az ÚR házába bevisznek, a megszámlálás pénzét és a személyek váltságának pénzét is, azt is, amelyet ki-ki szabad akarata szerint az ÚR házába bevisz, vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, és javíttassák ki az ÚR házának rongálódásait mindenütt, ahol romlást látnak rajta. De mikor Jóás király huszonharmadik esztendejéig sem javították ki a papok az ÚR házának romlásait, előhívatta Jóás király Jójádá papot a többi pappal együtt, és megkérdezte őket: Miért nem javítjátok ki az ÚR házának romlásait? Ezután nem vehetitek magatokhoz ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak kijavítására! A papok beleegyeztek, hogy többé semmi pénzt sem fogadnak el a néptől, de a ház rongálódásainak javításáról mégsem gondoskodtak. Jójádá pap vett egy ládát, a fedelén csinált egy nyílást, és az oltár mellé helyezte jobb felől, amerről az ÚR házába bemennek, hogy abba töltsenek a papok, a templom küszöbének őrzői minden pénzt, amelyet az ÚR házába hoznak. Amikor látták, hogy sok pénz van a ládában, fölment a király íródeákja a főpappal együtt, csomóba kötötték és megszámlálták az ÚR házában talált pénzt. A megmért pénzt ezután a munkavezetőknek a kezébe adták, akik az ÚR házához voltak rendelve, ők pedig kiadták azt az ácsoknak és építőknek, akik a házon dolgoztak, és a kőműveseknek és a kőfaragóknak fa és faragott kő vásárlására, az ÚR háza rongálódásainak kijavítására és mindarra, ami a templom javítására szükséges volt. De abból a pénzből, amelyet bevittek az ÚR házába, nem csináltattak az ÚR házához sem ezüstpoharakat, sem késeket, sem medencéket, sem trombitákat, sem bármi más arany- vagy ezüstedényt, hanem a munkásoknak adták, és azt csak az ÚR házának javítására költhették. Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy átadják a munkavezetőknek, mivel azok hűségesen jártak el. De a vétekért és a bűnért való pénzt nem vitték az ÚR házába, az a papoké lett. Ebben az időben vonult fel Hazáél, Arám királya, és megszállta Gátot és be is vette. Azután megfordult Hazáél, hogy Jeruzsálem ellen menjen. De Jóás, Júda királya vette az összes megszentelt ajándékot, amelyeket atyái, Jósáfát, Jórám és Ahazjá, Júda királyai az ÚRnak szenteltek, és amelyeket ő maga szentelt neki, és minden aranyat, amely az ÚR házának és a királyi palotának a kincsei között található volt, és elküldte Hazáélnak, Arám királyának, mire ő elvonult Jeruzsálem alól. Jóásnak egyéb dolgai és minden cselekedete pedig vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Szolgái azonban föllázadtak, és pártot ütöttek ellene, és megölték Jóást Bét-Millóban, amerre Szillába megy le az ember. Józákár, Simeát fia és Jehózábád, Sómér fia, az ő szolgái ölték meg őt, és meghalt. Majd atyáihoz temették a Dávid váro sá ban. Utána fia, Amacjá lett a király. Jóásnak, Ahazjá fiának, Júda királyának huszonharmadik évében lett Jóáház, Jéhú fia Izráel királya Samáriában tizenhét esztendeig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, és követte Jeroboámnak, Nebát fiának vétkeit, aki bűnbe ejtette Izráelt, és nem szakított azokkal. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és Hazáélnak, Arám királyának és Benhadadnak, Hazáél fiának kezébe adta őket uralkodása egész idejére. De Jóáház könyörgött az ÚRnak, és meghallgatta őt az ÚR. Mert rátekintett Izráel nyomorúságára, hogy miképp nyomorgatja őket Arám királya. Isten szabadítót küldött Izráelnek, aki megmentette őket az arámok hatalmától, hogy Izráel fiai úgy lakhassanak sátraikban, ahogy azelőtt. De mégsem tértek el Jeroboám házának bűneitől, aki bűnbe ejtette Izráelt, hanem azokban jártak, sőt az Asérá-szobor is a helyén maradt Samáriában. Pedig nem maradt Jóáháznak több embere, mint ötven lovas, tíz harci szekér és tízezer gyalogos. A többit mind megölte Arám királya és olyanná tette, mint a cséplő pora. Jóáház egyéb dolgai, minden cselekedete, bátor tettei vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt, és atyáihoz tért Jóáház, és eltemették Samáriában. Utána fia, Jóás lett a király. Jóásnak, Júda királyának harminchetedik évében lett Jóás, Jóáház fia Izráel királya Samáriában tizenhat esztendeig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, és nem szakított Jeroboámnak, Nebát fiának semmi vétkével, aki bűnbe ejtette Izráelt, hanem folytatta azokat. Jóásnak egyéb dolgai pedig, amit csak cselekedett, és bátorsága, amelylyel harcolt Amacjá, Júda királya ellen, vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt, és atyáihoz tért Jóás, és királyi trónjára Jeroboám ült. Jóást Samáriában temették el, Izráel királyai mellé. Amikor Elizeus olyan betegségbe esett, amelybe bele is halt, lement hozzá Jóás, Izráel királya, és arcára borulva sírt, és ezt mondta: Atyám, atyám! Izráel harci szekerei és lovasai! Elizeus azt mondta neki: Fogj íjat és nyilakat! És ő kezébe vette a nyilakat és az íjat. Akkor azt mondta Izráel királyának: Fogd meg kezeddel az íjat! Ekkor megfogta kezével, és Elizeus is rátette kezeit a király kezeire, és azt mondta: Nyisd ki a keletre nyíló ablakot! Amikor kinyitotta, azt mondta Elizeus: Lőj! És lőtt. Akkor azt mondta: Az ÚR győzelmes nyila ez, győzelmes nyíl az arámok ellen. Mert megvered az arámokat Afékben egész a megsemmisülésig. Azután ezt mondta: Vedd föl a nyilakat! És fölvette. Ő pedig azt mondta Izráel királyának: Lőj a földbe! Bele is lőtt a földbe háromszor, azután abbahagyta. Akkor megharagudott rá Isten embere, és azt mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna az arámokat egész a megsemmisülésig. De így már csak háromszor vered meg az arámokat. Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A móábi portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben. Akkor történt, hogy egy embert temettek, és amikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert Elizeus sírjába. De amint odakerült és hozzáért a teste Elizeus teteméhez, megelevenedett az az ember, és a lábára állt. Hazáél pedig, Arám királya Jóáház egész idejében nyomorgatta Izráelt. De megkegyelmezett nekik az ÚR, megkönyörült rajtuk, és hozzájuk tért az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéért, és nem akarta őket elveszíteni, és el sem vetette őket maga elől mindmáig. Mikor meghalt Hazáél, Arám királya, fia, Benhadad lett a király. Akkor Jóás, Jóáház fia visszavette Benhadadnak, Hazáél fiának kezéből a városokat, amelyeket erőszakkal vett el Jóáháznak, az ő atyjának kezéből. Háromszor verte meg őt Jóás, és visszaszerezte Izráel városait. Jóásnak, Jóáház fiának, Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Amacjá, Jóásnak, Júda királyának a fia. Huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának neve Jehóaddán volt, Jeruzsálemből származott. Az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett, de mégsem annyira, mint atyja, Dávid, hanem csak úgy tett mindent, mint atyja, Jóás. Mert a magaslatokat nem rontották le, hanem a nép még mindig ott áldozott és ott tömjénezett a magaslatokon. Mikor azután a birodalom megerősödött a kezében, megölette szolgáit, akik atyját, a királyt megölték azelőtt. De a gyilkosok fiait nem ölette meg, amint meg van írva Mózes törvénykönyvében, amelyben az ÚR megparancsolta és megmondta: Meg ne öljék az atyákat a fiakért, se a fiakat meg ne öljék az atyákért! Ki-ki saját bűnéért haljon meg! Ugyanő levert tízezer edómit a Sósvölgyben, Szelát pedig bevette ostrommal és elnevezte Jokteélnek, és mind e mai napig ez a neve. Akkor követeket küldött Amacjá Jóáshoz, Jóáház fiához, aki Jéhúnak, Izráel királyának volt a fia, ezzel az üzenettel: Jöjj, nézzünk egymás szemébe! Jóás, Izráel királya erre ezt a választ küldte Amacjának, Júda királyának: A bogáncskóró, amely a Libánonon van, elküldött ezzel az üzenettel Libánon cédrusához: Add leányodat feleségül a fiamnak. De a mező vadja, amely a Libánonon van, átszaladt a bogáncskórón, és eltaposta. Azért fuvalkodtál fel szívedben, mert megverted az edómiakat? Elégedjél meg a dicsőséggel, és maradj otthon! Miért akarsz a szerencsétlenséggel harcra kelni, hogy elessél te magad, és elessen Júda is veled együtt? De Amacjá nem hallgatott rá, mire felvonult Jóás, Izráel királya, és szembeszálltak egymással, ő és Amacjá, Júda királya a júdai Bétsemesnél. De Izráel megverte Júdát, és mindenki elmenekült, ki-ki a maga sátrába. Amacját, Júda királyát, Jóásnak, Ahazjá fiának a fiát is elfogta Jóás, Izráel királya Bétsemesnél. Majd Jeruzsálem ellen vonult, és lerontotta Jeruzsálem várfalát, az Efraim kapujától egészen a Szöglet-kapuig, négyszáz könyök hosszúságban. Elvitt minden aranyat, minden ezüstöt és minden edényt, amelyet az ÚR házában és a királyi palota kincsei között talált, majd túszokat is szedett, és visszatért Samáriába. Jóás egyéb dolgai pedig, amelyeket cselekedett, és bátor tettei, és hogy miképp hadakozott Amacjá, Júda királya ellen, vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt és atyáihoz tért Jóás, és eltemették Samáriában, Izráel királyai mellé. Fia, Jeroboám uralkodott utána. De Amacjá, Jóásnak, Júda királyának fia Jóásnak, Jóáház fiának, Izráel királyának a halála után még tizenöt esztendeig élt. Amacjá egyéb dolgai vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Pártot ütöttek ellene Jeruzsálemben, mire ő Lákisba menekült. De utána küldtek Lákisba, és ott megölték. Majd visszahozták lovakon és eltemették Jeruzsálemben, Dávid városában az atyáihoz. Akkor Júda egész népe fogta a tizenhat éves Azarját, és őt tette királlyá atyja, Amacjá helyett. Ő építette föl Élatot, amelyet visszavett Júdának azután, hogy a király elaludt atyáival. Amacjának, Jóásnak, Júda királya fiának a tizenötödik esztendejétől fogva uralkodott Jeroboám, Jóásnak, Izráel királyának fia Samáriában negyvenegy esztendeig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, mert nem hagyta el Jeroboámnak, Nebát fiának egyetlen vétkét sem, aki bűnbe ejtette Izráelt. Ő szerezte vissza Izráel határát Hamáttól fogva a puszta tengerig az ÚRnak, Izráel Istenének beszéde szerint, amelyet szólt szolgája, Jónás próféta, Amittaj fia által, aki Gat-Héferből való volt. Mert rátekintett az ÚR Izráel igen nagy nyomorúságára, a szabad ember és a rabszolga ínségére, és hogy nincs senki, aki Izráelt megszabadíthatná. Nem mondta azt az ÚR, hogy Izráel nevét eltörli az ég alól, ezért megszabadította őket Jeroboám, Jóás fia által. Jeroboám egyéb dolgai pedig és minden cselekedete és bátor tettei, hogy miképp hadakozott, és hogyan szerezte vissza Damaszkuszt és a Júdához tartozó Hámátot Izráelnek, vajon nincsenek-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt Jeroboám, és atyáihoz, Izráel királyaihoz tért, és fia, Zekarjá lett a király utána. Jeroboámnak, Izráel királyának huszonhetedik esztendejében kezdett uralkodni Azarjá, Amacjának, Júda királyának a fia. Tizenhat éves volt, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott. Az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett, úgy, amint atyja, Amacjá cselekedett. Csakhogy a magaslatokat nem rontották le, a nép még ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon. Az ÚR megverte a királyt, leprás lett egész halála napjáig, és külön házban lakott. Jótám, a király fia állt a palota élén, és szolgáltatott igazságot a föld népének. Azarjá többi dolga és minden cselekedete vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Elaludt Azarjá, és atyáihoz temették Dávid városában, és fia, Jótám lett utána a király. Azarjának, Júda királyának harmincnyolcadik esztendejében kezdett uralkodni Zekarjá, Jeroboám fia Izráelen Samáriában hat hónapig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, mint atyái tették. Nem hagyta el Jeroboámnak, Nebát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette Izráelt. Sallum, Jábés fia pártot ütött ellene, és megölte őt a nép szeme láttára, és miután megölte, ő maga uralkodott helyette. Zekarjá többi dolga pedig, íme, meg van írva Izráel királyainak krónikáskönyvében. Ez az ÚR beszéde, amit Jéhúról szólt ekképpen: Negyedízig ülnek fiaid Izráel trónján. És így történt. Uzzijjának, Júda királyának harminckilencedik esztendejében Sallum, Jábés fia lett a király, de csak egy hónapig uralkodott Samáriában. Mert feljött Menahém, a tircabeli Gádi fia, és Samáriába ment, megölte Sallumot, Jábés fiát Samáriában, és miután megölte, ő uralkodott helyette. Sallum többi dolga pedig és pártütése, amelyet végrehajtott, íme, meg van írva Izráel királyainak krónikáskönyvében. Akkor verte le Menahém Tircából kiindulva Tifszahot, egész határukat és mindazokat, akik ott laktak, mivel nem engedték be. Ezért verte le őket, és még a várandós asszonyokat is mind felhasította. Azarjának, Júda királyának harminckilencedik évétől fogva uralkodott Menahém, Gádi fia Izráelen tíz esztendeig Samáriában. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett: nem hagyta el Jeroboámnak, Nebát fiának bűneit egész életében, aki vétekbe ejtette Izráelt. Púl, Asszíria királya rátört az országra, és Menahém ezer talentum ezüstöt adott Púlnak, hogy legyen neki segítségül birodalma megerősítésében. Menahém adót vetett ki Izráelben a gazdagokra, ötven ezüstsékelt minden egyes emberre, hogy azt Asszíria királyának adja, mire visszatért Asszíria királya, és nem maradt ott az országban. Menahém többi dolga pedig és minden cselekedete vajon nincs-e megírva Izráel királyainak krónikáskönyvében? És elaludt Menahém, és atyáihoz tért, és utána fia, Pekahjá uralkodott. Azarjának, Júda királyának ötvenedik esztendejében kezdett uralkodni Pekahjá, Menahém fia Izráelen Samáriában két esztendeig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, nem távozott el Jeroboámnak, Nebát fiának bűneitől, aki vétekbe ejtette Izráelt. De pártot ütött ellene Pekah, Remaljáhú fia, az ő hadnagya, és Argóbbal és Arjéval együtt megölte őt Samáriában, a királyi palotában. Ötven gileádbeli ember volt vele, amikor megölte, és ő lett helyette a király. Pekahjá többi dolga pedig és minden cselekedete, íme, meg van írva Izráel királyainak krónikáskönyvében. Azarjának, Júda királyának ötvenkettedik évében kezdett uralkodni Pekah, Remaljáhú fia Izráelen Samáriában húsz esztendeig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett: nem szakított Jeroboámnak, Nebát fiának bűneivel, aki vétekbe ejtette Izráelt. Pekahnak, Izráel királyának idejében jött el Tiglat-Pileszer, Asszíria királya, és elfoglalta Ijjónt, Ábél-Bét-Maakát, Jánóahot, Kedest, Hácórt, Gileádot, Galileát és Naftáli egész földjét, és fogságba hurcolta őket Asszíriába. De Hóséa, Élá fia pártot ütött Pekah, Remaljáhú fia ellen, és levágta őt. És miután megölte, ő lett helyette a király Jótámnak, Uzzijjá fiának huszadik esztendejében. Pekah többi dolga pedig és minden cselekedete, íme, meg van írva Izráel királyainak krónikáskönyvében. Pekahnak, Remaljáhú fiának, Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Jótám, Uzzijjának, Júda királyának a fia. Huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya. Az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett, úgy, amint apja, Uzzijjá cselekedett. Csak a magaslatokat nem rontották le. Még ott áldozott és tömjénezett a nép a magaslatokon. Ő építette meg az ÚR házának felső kapuját. Jótám többi dolga pedig és minden cselekedete vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Ebben az időben kezdte az ÚR ráküldeni Júdára Recínt, Arám királyát és Pekahot, Remaljáhú fiát. És elaludt Jótám, és atyáihoz tért, és eltemették elődeihez Dávidnak, az ő atyjának városában. És utána Áház, a fia lett a király. Pekahnak, Remaljáhú fiának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Áház, Jótámnak, Júda királyának fia. Húszesztendős volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem úgy cselekedett, mint Dávid, az ő atyja, ami tetszett volna az ÚRnak, az ő Istenének. Izráel királyainak az útján járt, még a fiát is elégette áldozatul a pogányok utálatosságai szerint, akiket az ÚR Izráel fiai elől kiűzött. Ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt. Abban az időben jött fel Recín, Arám királya és Pekah, Remaljáhú fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen. Körül is zárták Áházt, de nem tudták legyőzni. Akkor szerezte vissza Recín, Arám királya Élatot az arámoknak, és irtotta ki a júdaiakat Élatból. Azután arámok jöttek Élatba, és ott laknak mindmáig. Követeket küldött Áház Tiglat-Pileszerhez, Asszíria királyához ezzel az üzenettel: Szolgád és fiad vagyok. Jöjj fel, és szabadíts meg engem Arám királyának kezéből és Izráel királyának markából, akik reám támadtak. És vette Áház az ezüstöt és az aranyat, amely az ÚR házában és a királyi palota kincsei között található volt, és elküldte ajándékul Asszíria királyának. És engedett neki Asszíria királya. Felvonult Asszíria királya Damaszkusz ellen, bevette azt, és a benne levőket Kírbe hurcolta, Recínt pedig megölte. Ezután Áház elébe ment TiglatPileszernek, Asszíria királyának Damaszkuszba. Amikor Áház király meglátta azt az oltárt, amely Damaszkuszban volt, elküdte Áház király annak az oltárnak a hasonmását és mintaképét felszereléseivel együtt Úrijjá papnak. Úrijjá pap pedig megépítette az oltárt a szerint a minta szerint, amelyet Áház király Damaszkuszból küldött. Mire Áház király visszajött Damaszkuszból, már elkészítette azt Úrijjá pap. Amikor megjött a király Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odament ahhoz, és áldozott rajta. Meggyújtotta égőáldozatát és ételáldozatát, áldozott italáldozattal is, és hálaáldozatainak vérét elhintette az oltár körül. A rézoltárt pedig, amely az ÚR színe előtt állott, elvitette a ház elől, hogy ne álljon az ő oltára és az ÚR háza között, és az ő oltárának szögletéhez helyeztette azt észak felől. Áház király megparancsolta Úrijjá papnak: E nagy oltáron gyújtsd meg a reggeli égőáldozatot és az esti ételáldozatot, a király égőáldozatát is az ő ételáldozatával együtt, az egész föld népének is mind az égőáldozatát, mind az ételáldozatát és italáldozatát. Az égőáldozat minden vérét és a többi áldozat minden vérét hintsd el körülötte. A rézoltárról pedig még majd gondolkozom. És Úrijjá pap mindent úgy cselekedett, ahogy Áház király megparancsolta. Áház király letörette a mosdóállványok peremeit, és levetette róluk a mosdómedencéket. A tengert is levetette a rézökrökről, amelyeken állott, és kőtalapzatra helyeztette. A szombati hajlékot, amelyet a házban építettek, és a külső királyi bejáró helyét áthelyezte az ÚR házában Asszíria királya miatt. Áház többi dolga pedig, amit cselekedett, vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Majd elaludt, és atyáihoz tért Áház, és elődeihez temették Dávid városában, és utána fia, Ezékiás lett a király. Áháznak, Júda királyának tizenkettedik évében kezdett uralkodni Hóséa, Élá fia Izráel fölött Samáriában kilenc évig. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, de nem annyira, mint Izráelnek azok a királyai, akik előtte éltek. Följött ellene Salmaneszer, Asszíria királya, és szolgájává lett Hóséa, és adót fizetett neki. De amikor Asszíria királya megtudta, hogy Hóséa pártot ütött ellene, és követeket küldött Szóhoz, Egyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldte meg Asszíria királyának, akkor Asszíria királya elfogatta és börtönbe vettette. És fölvonult az asszíriai király az egész ország ellen. Fölvonult Samária ellen, és három esztendeig ostromolta. És Hóséa kilencedik esztendejében bevette Asszíria királya Samáriát, és elhurcolta Izráelt Asszíriába. Halahban és Hábórban, a Gózán-folyó mellett és a médek városaiban telepítette le őket. Mindez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek az ÚR, az ő Istenük ellen, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, az egyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek, és azoknak a pogányoknak a szokásai szerint jártak, akiket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől, és úgy cselekedtek, mint Izráel királyai. Alattomban olyan dolgokat cselekedtek Izráel fiai, amelyek ellenére voltak az ÚRnak, az ő Istenüknek. Magaslatokat építettek maguknak minden városukban, az őrtornyoknál és a bekerített városokban. Faragott oszlopokat és Asérákat állítottak maguknak minden magas halmon és minden zöldellő fa alatt. Ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, akiket az ÚR kiűzött előlük. Gonosz dolgokat cselekedtek, amelyekkel haragra indították az URat. A bálványoknak szolgáltak, akik felől az ÚR azt parancsolta nekik: Ne tegyétek! És amikor megintette őket az ÚR Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által e szavakkal: „Térjetek meg gonosz útjaitokról, és őrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet a teljes törvény szerint, amelyet atyáitoknak parancsoltam, és amelyet hozzátok küldtem szolgáim, a próféták által”, akkor ők nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették nyakukat, mint amilyen makacsak atyáik voltak, akik nem hittek Istenükben, az ÚRban. Sőt megvetették rendeléseit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött, és intelmeit, amelyekkel figyelmeztette őket, és a hiábavalóságot követve maguk is hiábavalókká lettek, és a körülöttük levő pogányokat követték, pedig azt parancsolta nekik az ÚR, hogy ne utánozzák őket. Elhagyták Istenüknek, az ÚRnak minden parancsolatát, és öntött bálványt csináltak maguknak, két borjút és Asérát készítettek, és meghajoltak az ég minden serege előtt, és szolgálták a Baalt. Fiaikat és leányaikat elégették áldozatul, jövendőt mondtak, és varázslást űztek, és magukat teljesen eladták a bűnnek az ÚR bosszantására. Azért igen megharagudott az ÚR Izráelre, elvetette színe elől, és semmi sem maradt meg, egyedül csak Júda törzse. Sőt még Júda sem őrizte meg az ő Istenének, az ÚRnak parancsolatait, hanem Izráel szokásaihoz igazodva úgy cselekedett, mint azok. Ezért idegenült el az ÚR Izráel összes utódaitól, megsanyargatta és fosztogatók kezébe adta őket, míg végül mindnyájukat elvetette színe elől. Mert elszakította Izráelt Dávid házától, és királlyá tették Jeroboámot, Nebát fiát. Jeroboám pedig elcsalta Izráelt az ÚRtól, és igen nagy vétekbe ejtette őket. Izráel fiai pedig követték Jeroboám minden bűnét, amelyet elkövetett, és nem távoztak el azoktól. Míg végül az ÚR elvetette színe elől Izráelt, amint megmondta szolgái, a próféták által. Így hurcolták fogságra Izráelt a maga földjéről Asszíriába; és így van ez mindmáig. Asszíria királya azután más népet hozott be Bábelból, Kútából, Avvából, Hamátból és Szefarvaimból, és letelepítette őket Samária városaiba Izráel fiai helyett. Azok birtokba vették Samáriát, és annak városaiban laktak. Ottlétük kezdetén történt, hogy nem félték az URat, mire az ÚR oroszlánokat bocsátott reájuk, amelyek többeket megöltek közülük. Ezért azt mondták Asszíria királyának: A népek, akiket idehoztál és Samária városaiba telepítettél, nem ismerik, hogyan kell e föld Istenét tisztelni, azért ő oroszlánokat bocsátott rájuk, amelyek megölik őket, mert nem ismerik e föld Istene tisztelésének a módját. Azért ezt parancsolta Asszíria királya: Vigyetek oda egyet a papok közül, akiket elhoztatok onnan, hogy menjen el, lakjon ott, és tanítsa meg őket ama föld Istenének helyes tiszteletére. És elment egy a papok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben, és megtanította őket, hogy miképp tiszteljék az URat. De azért mindegyik nép külön isteneket is csinált magának, és elhelyezték azokat a magaslatok templomaiba, amelyeket a samáriabeliek építettek, mindegyik nép abban a városban, amelyben lakott. A Bábelból való férfiak elkészítették a Szukkót-Benótot, a Kútából való férfiak megcsinálták Nérgalt, és a Hamátból való férfiak elkészítették Asímát. Az Avvából valók elkészítették Nibhazt és Tartákot, a szefarvaimbeliek pedig elégették magzataikat áldozatul Adrammeleknek és Anammeleknek, a szefarvaimbeliek isteneinek. Bár az URat is tisztelték, a magaslatokra is állítottak papokat maguk közül, akik őérettük áldoztak a magaslatok templomaiban. Így tisztelték az URat, és szolgálták saját isteneiket is ama népek szokása szerint, akik közül elhozták őket. És mindmáig az ő régi szokásuk szerint cselekszenek. Nem tisztelik igazán az URat, és nem cselekszenek az ő rendelései és parancsai szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak, akiknek az Izráel nevet adta, akikkel az ÚR szövetséget kötött, és ezt parancsolta nekik: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nekik! Hanem csak az URat tiszteljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, aki kihozott titeket Egyiptom földjéről nagy erővel és kinyújtott karral. Őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatát, amelyeket megírt nektek! Azokat cselekedjétek mindenkor, és idegen isteneket ne tiszteljetek! Ne felejtkezzetek el a veletek kötött szövetségemről, és ne tiszteljetek idegen isteneket, hanem az URat, a ti Isteneteket tiszteljétek: akkor ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből. De nem engedelmeskedtek, hanem addigi szokásaik szerint cselekedtek. Így félték ugyan ezek a pogányok az URat, de szolgálták az ő bálványaikat is, és így cselekedtek fiaik és unokáik is, amint az ő eleik cselekedtek, mindmáig. Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának a harmadik esztendejében kezdett uralkodni Ezékiás, Áháznak, Júda királyának fia. Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Abí volt, Zekarjá leánya. Az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett, ahogy atyja, Dávid cselekedett. Ő rontotta le a magaslatokat, törte össze az oszlopokat, és vágta ki az Asérát, és törte darabokra az érckígyót is, amelyet Mózes csinált. Mert mindeddig Izráel fiai tömjéneztek annak, és Nehustánnak nevezték. Csak az ÚRban, Izráel Istenében bízott, és őutána nem volt hozzá hasonló Júda összes királya között, sem azok között, akik őelőtte voltak. Mert az ÚRhoz ragaszkodott, nem hajolt el tőle, és megőrizte parancsolatait, amelyeket az ÚR Mózesnek parancsolt. Vele volt az ÚR mindenütt, és ahova csak ment, eredményes volt. Elszakadt Asszíria királyától, és nem szolgált neki. Leverte a filiszteusokat is, egész Gázát és határát az őrtornyoktól a kerített városokig. Ezékiás király negyedik évében, amely Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának hetedik esztendeje, feljött Salmaneszer, Asszíria királya Samária ellen, és ostrom alá vette. Három esztendő múlva, Ezékiás hatodik esztendejében el is foglalta. Ez Hóséának, Izráel királyának kilencedik éve volt. Ekkor vették be Samáriát. Asszíria királya elhurcolta Izráelt Asszíriába, és letelepítette Halahban, Hábórnál, a Gózán-folyó mellé és a médek városaiban. Azért, mert nem hallgattak az ÚRnak, az ő Istenüknek szavára, hanem megszegték szövetségét, mindazt, amit Mózes, az ÚR szolgája parancsolt: nem hallgattak azokra, és nem is teljesítették. Ezékiás király tizennegyedik esztendejében felvonult Szanhérib, Asszíria királya Júdának minden bekerített városa ellen, és elfoglalta azokat. Akkor ezt az üzenetet küldte Ezékiás, Júda királya Asszíria királyához Lákisba: Vétkeztem, vonulj vissza innen! Amit rám rósz, elviselem! Asszíria királya Ezékiásra, Júda királyára háromszáz talentum ezüstöt és harminc talentum aranyat vetett ki. És Ezékiás odaadott minden ezüstöt, amely az ÚR házában és a királyi palota kincsei között található volt. Ugyanebben az időben szedette le az aranyat Ezékiás az ÚR templomának ajtajairól és az ajtófélfákról, amelyeket maga Ezékiás, Júda királya boríttatott be, és odaadta azokat Asszíria királyának. De Asszíria királya mégis odaküldte Tartánt, Rabszáriszt és Rabsakét Lákisból Ezékiás király ellen igen nagy haddal Jeruzsálembe. Fölvonultak, és megérkeztek Jeruzsálem alá. Miután feljöttek és odaértek, megálltak a Felső-tó zsilipjénél, amely a ruhafestő útja mellett van. Akkor kihívatták a királyt. És kiment hozzájuk Eljákim, Hilkijjáhú fia, aki a királyi palota gondnoka volt, Sebná, az íródeák és Jóáh, Ászáf fia, az emlékíró. Rabsaké azt mondta nekik: Mondjátok meg Ezékiásnak: Ezt üzeni a király, Asszíria nagy királya: „Miben bizakodtál? Amit mondtál, csak üres beszéd, hogy tanács és erő elegendő a hadakozáshoz! Vajon kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem? Tán csak nem ebben a törött nádszálban, Egyiptomban bizakodsz? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a kezébe, és átlyukasztja. Ilyen a fáraó, Egyiptom királya mindenkihez, aki benne bízik! Vagy azt akarjátok nekem mondani: Mi az ÚRban, a mi Istenünkben bízunk? Hát nem ő-e az, akinek magaslatait és oltárait lerontotta Ezékiás? Mind Júdának, mind Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: ez előtt az oltár előtt imádkozzatok itt, Jeruzsálemben! Nosza, fogadj hát az én urammal, Asszíria királyával: Kétezer lovat adok neked, ha tudsz hozzájuk adni ugyanannyi lovast! Hogy verhetnél vissza az én uram legkisebb hadnagyai közül csak egyet is, és hogyan bízhatnál Egyiptom harci szekereiben és lovasaiban?! Vajon az ÚR tudta nélkül jöttem-e föl e hely ellen, hogy azt elveszítsem? Az ÚR mondta nekem: Menj föl e föld ellen, és pusztítsd el!” Erre Eljákim, Hilkijjáhú fia, Sebná és Jóáh ezt mondta Rabsakénak: Beszélj, kérlek, a te szolgáiddal arám nyelven, hiszen megértjük. Ne beszélj velünk héberül e nép füle hallatára, amely a kőfalon van! Így felelt nekik Rabsaké: Vajon csak a te uradhoz és hozzád küldött engem az én uram, hogy elmondjam e dolgokat, és nem e férfiakhoz is, akik a kőfalon ülnek, hogy azután veletek együtt egyék meg a saját ganéjukat, és igyák meg a saját vizeletüket? Azzal odaállt Rabsaké, és zsidóul nagy hangosan így kezdett beszélni: Halljátok meg a királynak, Asszíria nagy királyának a beszédét! Azt mondja a király: Meg ne csaljon titeket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket az ő kezéből. Ne biztasson benneteket Ezékiás az ÚRral, ezt mondván: Bizonyosan megszabadít minket az ÚR, és nem adatik e város az asszíriai király kezébe! Ne hallgassatok Ezékiásra, mert így szól Asszíria királya: Kössetek békét velem, és jöjjetek ki hozzám, és ki-ki egyék a maga szőlőjéből és a maga fügefájáról, és igyék kútjának vizéből, míg eljövök, és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabona- és bortermő földre, kenyeret és szőlőt adó földre, olajfát és mézet adó földre, hogy életben maradjatok, és ne haljatok meg. Ne higgyetek Ezékiásnak, mert félrevezet benneteket, amikor azt mondja: Az ÚR megszabadít minket! Vajon a pogányok istenei megszabadították-e, ki-ki a maga földjét Asszíria királyának kezéből? Hol vannak Hamát és Arpád istenei? Hol vannak Szefarvaim, Héna és Ivvá istenei? Megszabadították-e Samáriát az én kezemből? E földön ki az az összes isten közül, aki megszabadíthatta volna országát az én kezemből? És az ÚR vajon kiszabadíthatná-e kezemből Jeruzsálemet? De a hadinép hallgatott, nem felelt neki egy szót sem, mert a király azt parancsolta: Ne feleljetek neki! Ezután Eljákim, Hilkijjáhú fia, a királyi palota gondnoka, Sebná, az íródeák és Jóáh, Aszáf fia, az emlékíró megszaggatott ruhákban Ezékiáshoz ment, és elmondták neki Rabsaké beszédét. Amikor Ezékiás király hallotta ezeket, megszaggatta ruháit, zsákruhát öltött, és bement az ÚR házába. Azután elküldte Eljákimot, a királyi palota gondnokát, Sebnát, az íródeákot és a papoknak véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. Ezek így szóltak neki: Ezt mondja Ezékiás: Ez a nap nyomorúságnak, szidalmazásnak és káromlásnak a napja. Mint mikor eljő a szülés ideje, de nincs erő a magzat megszülésére. Talán meghallja az ÚR, a te Istened Rabsaké minden beszédét, akit elküldött az ő ura, Asszíria királya, hogy szidalommal illesse az élő Istent és ká rom ló beszédekkel, amelyeket az ÚR, a te Istened meghallott. Könyörögj hát azokért, akik még megmaradtak! Elmentek tehát Ezékiás király szolgái Ézsaiáshoz. Ézsaiás így szólt hozzájuk: Mondjátok meg uratoknak, hogy így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái szidalmaztak engem. Íme, olyan lelket adok belé, hogy egy hírt hall, és visszatér országába, ott pedig fegyverrel vágatom le őt a saját földjén. És amikor Rabsaké visszatért, Asszíria királyát már Libná ellen harcolva találta, mert megtudta, hogy elvonult Lákisból. Azt hallotta ugyanis Tirháká, az etióp király felől: Íme, elindult, hogy hadakozzék ellened. Erre visszafordult, és követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: Ezt mondjátok Ezékiásnak, Júda királyának: „Meg ne csaljon téged Istened, akiben bízol, azt gondolván, hogy Jeruzsálem nem adatik Asszíria királyának kezébe! Íme, hallottad, mit cselekedtek Asszíria királyai minden országgal, hogyan pusztították el azokat; és te talán megszabadulhatnál? Vajon megszabadították-e a népek istenei azokat, akiket atyáim elpusztítottak: Gózánt, Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvaim városának királya meg Héna és Ivvá?” Miután Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, fölment az ÚR házába, és kiterítette azt az ÚR előtt. Majd Ezékiás így imádkozott az ÚR előtt: URam, Izráel Istene, aki a kerúbok között laksz, te vagy egyedül e föld minden országának Istene, te teremtetted a mennyet és a földet. Fordítsd felém, URam, füledet, és hallgass meg! Nyisd föl, URam, szemedet, lásd meg és halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy szidalommal illesse az élő Istent! Igaz, URam, Asszíria királyai elpusztították a pogányokat és országaikat. Isteneiket tűzbe vetették, de azok nem voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai: fa és kő, azért pusztíthatták el azokat. Most azonban, URunk, Istenünk, kérlek, szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy fölismerje e föld minden országa, hogy te, az ÚR vagy az egyetlen Isten! Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Meghallottam könyörgésedet, amelyet Asszíria királya, Szanhérib miatt mondtál. Ezt mondta róla az ÚR: Megvet és kigúnyol téged Sion szűz leánya, fejét csóválja mögötted Jeruzsálem leánya. Kit szidalmaztál és kit gyaláztál? És ki ellen emelted föl szavadat, vagy ki ellen emelted föl szemedet a magasságba? Izráel szentje ellen! Követeid által így gúnyoltad az URat: Szekereim sokaságával fölhágok a hegyek csúcsára, a Libánon legtávolabbi részeire, és kivágom szálas cédrusait, ékes ciprusfáit, és eljutok legmagasabb hegyi lakóhelyére, legsűrűbb szálerdejébe is. Kutat ástam, és mások vizét ittam, és kiszárítom lépteimmel Egyiptom folyójának minden ágát. Tán nem hallottad? Régen megcsináltam, ősidők óta elterveztem ezt! Most csak véghezvittem, hogy puszta kőhalmokká dőljenek össze az erős városok. Hogy lakóinak ereje megfogyatkozzon, megromoljon; megszégyenüljenek, és olyanok legyenek, mint a mező füve, a fiatal paréj, a háztető füve és mint a kalászhajtás előtt elszáradt gabona. Ismerem ülésedet, járásodat-kelésedet és ellenem való tombolásodat. Ellenem való tombolásodért és elbizakodásodért, amely felhatott a fülembe, karikámat az orrodba és zablámat a szádba vetem, és visszaviszlek azon az úton, amelyen ide jöttél. Teneked pedig, Ezékiás, ez legyen jelül: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón magától kihajt, a második évben, ami annak magvaiból kihajt, de a harmadik évben már vettek és arattok, szőlőt ültettek, és annak gyümölcsét eszitek. És aki megmenekült és megszabadult Júda házából, az gyökeret ver lenn, és gyümölcsöt terem fenn. Mert Jeruzsálemből származik a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megszabadulnak. A Seregek URának buzgó szeretete cselekszi ezt! Azért azt mondja az ÚR Asszíria királya felől: Nem jön be ebbe a városba, és nyilat sem lő bele, és felvértezett emberek sem ostromolják azt, sáncot sem ás mellette. Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jön be, azt mondja az ÚR. Megoltalmazom e várost, hogy megtartsam, érettem és Dávidért, az én szolgámért.” Még azon az éjszakán kijött az ÚR angyala, és levágott az asszírok táborából száznyolcvanötezret, és mikor korán reggel fölkeltek, íme, mindenütt holttestek hevertek. Ekkor Szanhérib, Asszíria királya elindult, visszatért Ninivébe, és ott maradt. Egyszer aztán, mikor istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, fiai, Adrammelek és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Arárát földjére. Utána fia, Észarhaddón lett a király. Abban az időben halálosan megbetegedett Ezékiás. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és azt mondta neki: Azt mondja az ÚR: Rendelkezz a házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! Akkor arccal a falhoz fordult, és így könyörgött az ÚRnak: Ó, URam, emlékezzél meg róla, hogy hűséggel és feddhetetlen szívvel jártam előtted, és azt cselekedtem, ami jó volt a szemedben. És nagyon sírt Ezékiás. Ézsaiás pedig még alig ért a város közepére, amikor az ÚR beszéde így szólt hozzá: Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: „Azt mondja az ÚR, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyhullatásodat. Íme, meggyógyítalak: harmadnapra fölmész az ÚR házába. Életedet tizenöt évvel meghosszabbítom, és megszabadítlak téged és e várost Asszíria királyának kezéből. Megoltalmazom e várost énértem és Dávidért, az én szolgámért.” Majd Ézsaiás így folytatta: Hozzatok ide egy köteg száraz fügét! És hoztak. Ezt a kelésre kötötték, és akkor meggyógyult. Ezékiás azt kérdezte Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az ÚR, és hogy harmadnapra fölmehetek az ÚR házába? Ézsaiás így felelt: Ez legyen neked a jel az ÚRtól, hogy ő megcselekszi ezt a dolgot, amelyről szólt neked: előremenjen-e az árnyék tíz fokkal, vagy visszatérjen tíz fokkal? Ezékiás így felelt: Könnyű az árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia; ne úgy legyen, hanem menjen vissza az árnyék tíz fokkal! Ekkor Ézsaiás próféta könyörgött az ÚRhoz, és ő visszatérítette tíz fokkal az árnyékot Áház napóráján azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt. Ebben az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, a babilóniai királynak fia levelet és ajándékokat küldött Ezékiásnak, mert meghallotta, hogy beteg volt. Ezékiás meghallgatta őket, és megmutatta nekik egész kincsestárát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszeres balzsamot, a drága kenetet, fegyvertárát és mindent, ami csak található volt a kincstáraiban, nem volt semmi a házában és az egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna Ezékiás. Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek a férfiak, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek. Ő megkérdezte: Mit láttak a házadban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak házamban van, és semmi nincs kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. Akkor azt mondta Ézsaiás Ezékiásnak: Halld meg az ÚR beszédét: Íme, eljön az idő, amikor mindazt, ami házadban van, és amit mindmáig gyűjtöttek atyáid, elviszik Babilóniába, és semmi sem marad meg. Ezt mondja az ÚR. Utódaid közül is, születendő fiaid közül is elhurcolnak némelyeket, és udvari szolgák lesznek a babilóniai király udvarában. Ezékiás pedig azt mondta Ézsaiásnak: Jó az ÚR beszéde, amelyet elmondtál. És hozzátette: Nem csupa jóság-e, ha békesség és hűség lesz az én napjaimban, amíg élek? Ezékiás többi dolga pedig és minden bátor tette és hogy miként készíttette a tavat és a vízvezetéket, amelyekkel a vizet a városba vezette, vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? És elaludt Ezékiás, és atyáihoz tért, és utána fia, Manassé lett a király. Manassé tizenkét esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Hefcibáh volt. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, a pogányok utálatossága szerint, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől. Mert újra megépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás leromboltatott, és oltárokat emelt a Baalnak, és Asérát állított, amint Aháb, Izráel királya cselekedett, és leborult az ég minden serege előtt, és nekik szolgált. Oltárokat is építtetett az ÚR házában, amelyről pedig azt mondta az ÚR: Jeruzsálembe helyezem nevemet! Oltárokat építtetett az egész mennyei seregnek az ÚR házának mind a két udvarában. A fiát is átvitte a tűzön, és igézést és jelmagyarázást űzött, meg ördöngösöket és titokfejtőket tartott. Az ÚR szemében sok gonosz dolgot cselekedett, hogy őt haragra ingerelje. És az Asérá-bálványt, amelyet készített, bevitte abba a házba, amelyről azt mondta az ÚR Dávidnak és fiának, Salamonnak: Ebbe a házba és Jeruzsálembe helyezem nevem mindörökké, mert ezt választottam Izráel minden nemzetsége közül. Nem mozdítom ki többé Izráel lábát erről a földről, amelyet eleiknek adtam, ha hűségesen teljesítik mindazt, amit parancsoltam nekik, és egészen a törvény szerint élnek, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt nekik. Ők azonban nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe ejtette őket Manassé, hogy azoknál a pogányoknál is gonoszabbul viseljék magukat, akiket az ÚR kipusztított Izráel fiai elől. Akkor így beszélt az ÚR szolgái, a próféták által: Mivel Manassé, Júda királya ezeket az utálatosságokat cselekedte, melyekkel gonoszabb dolgokat művelt mindannál, amit az előtte való emóriak cselekedtek, és Júdát is vétekbe ejtette bálványai által, azért ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: „Íme, olyan veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy mindenkinek, aki azt hallja, mind a két füle belecsendül. És kiterjesztem Jeruzsálemre is Samária mérőzsinórját és Aháb házának mértékét. Kitörlöm Jeruzsálemet, amint kitörlik a tálat, és kitörölve leborítják. Elhagyom örökségem maradékát, és ellenségei kezébe adom őt, zsákmánya és martaléka lesz minden ellenségének. Azért, mert gonoszul cselekedtek előttem, és haragra ingereltek engem őseik Egyiptomból való kijövetelének napjától fogva mindmáig. És Manassé nagyon sok ártatlan vért is kiontott, úgyannyira, hogy Jeruzsálem mindenfelől megtelt vele. Ezenkívül van az a vétke, amellyel vétekbe ejtette Júdát, és az ÚR szemében gonoszul cselekedett. Manassé többi dolga pedig és minden cselekedete és vétke, amelyet elkövetett, vajon nincs-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében?” És elaludt Manassé, és atyáihoz tért, és eltemették a palota kertjében, Uzzá kertjében, és fia, Ámón lett utána a király. Ámón huszonkét éves volt, amikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Mesullemet volt, a jotbai Hárúc leánya. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, mint az apja, Manassé. Teljesen azon az úton járt, amelyen apja, tisztelte a bálványokat, akiket apja is szolgált, és imádta azokat. Elhagyta az URat, atyái Istenét, és nem járt az ÚR útján. Ezért pártot ütöttek Ámón ellen saját szolgái, és megölték a királyt a palotájában. Az ország népe azonban levágta mindazokat, akik pártot ütöttek Ámón király ellen, és az ország népe királlyá tette helyette Jósiást, a fiát. Ámón többi dolga pedig, amit cselekedett, vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Az Uzzá-kertben levő sírba temették el. És fia, Jósiás lett utána a király. Nyolcesztendős volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jedídá volt, a bockati Adájá leánya. Az ÚR szemében kedves dolgot cselekedett, és mindenben atyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el sem jobbra, sem balra. Jósiás király tizennyolcadik esztendejében történt, hogy elküldte a király Sáfán kancellárt, aki Acaljáhú fia, Mesullám unokája volt, az ÚR házához ezzel az üzenettel: Menj föl Hilkijjához, a főpaphoz, hogy szedje össze az ÚR házában összegyűlt pénzt, amelyet az ajtóőrök gyűjtöttek a néptől. Adják oda azt az ÚR házánál levő munkások felügyelőinek a kezébe, hogy adják át a munkásoknak, akik az ÚR házán dolgoznak, hogy a templom rongálódásait kijavítsák: az ácsoknak, az építőknek és a kőműveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására. De nem kell tőlük számadást kérni a pénzről, amelyet a kezükbe adnak, mert ők becsülettel végzik azt. Egyszer csak Hilkijjá főpap így szólt Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az ÚR házában! És Hilkijjá odaadta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el. Ezután Sáfán kancellár elment a királyhoz, és ezt az üzenetet vitte neki: Szolgáid összeszedték a házban található pénzt, és odaadták azt az ÚR házában dolgozók felügyelőinek a kezébe. És még ezt mondta a királynak Sáfán kancellár: Egy könyvet adott nekem Hilkijjá pap. És felolvasta azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvénykönyv szavait, megszaggatta ruháit. Majd ezt parancsolta a király Hilkijjá papnak és Ahikámnak, Sáfán fiának és Akbórnak, Mikájá fiának és Sáfánnak, a kancellárnak és Aszájának, a király szolgájának: Menjetek, kérdezzétek meg az URat értem, a népért és egész Júdáért e könyv szavai felől, amelyet megtaláltak. Mert nagy az ÚR haragja, amely fölgerjedt ellenünk, mivel atyáink nem engedelmeskedtek e könyv szavainak, hogy mindent úgy cselekedtek volna, amint számunkra meg van írva. Hilkijjá pap, Ahikám, Akbór, Sáfán és Aszájá elment Hulda prófétanőhöz, Sallumnak, Tikvá fiának, Harhasznak, a ruhák őrzője unokájának a feleségéhez, aki Jeruzsálem másik részében lakott, és beszéltek vele. Ő ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: „Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött: Ezt mondja az ÚR: Íme, én veszedelmet hozok erre a helyre és az e helyen lakozókra a könyv minden szava szerint, amelyet Júda királya olvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy engem haragra indítsanak kezük mindenféle csinálmányával. Ezért fellángol az én haragom e hely ellen, és nem alszik ki.” Júda királyának pedig, aki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az URat, ezt mondjátok: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: „Mivel e beszédekre, amelyeket hallottál, meglágyult a szíved, és megaláztad magadat az ÚR előtt, hallva azokat, amiket e hely és az ezen a helyen lakók ellen szóltam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, azért én is meghallgattalak – ezt mondja az ÚR. – Ezért, íme, atyáidhoz gyűjtelek, és békességgel visznek sírodba, és nem látja meg szemed azt a nagy veszedelmet, amelyet én e helyre hozok.” És megvitték a választ a királynak. Majd a király üzenetet küldött szét, és hozzá gyűlt Júda és Jeruzsálem összes véne. Azután fölment a király az ÚR házába, és Júdából minden férfi és Jeruzsálem minden lakosa vele volt: a papok és a próféták meg az egész nép apraja-nagyja. A szövetség könyvének minden szavát fölolvasta előttük, amelyet az ÚR házában találtak. Majd odaállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az ÚR színe előtt, hogy ők az URat akarják követni, és az ő parancsolatait, intelmeit és rendeléseit teljes szívvel és lélekkel megtartják, és teljesítik e szövetség szavait, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget. Ezután a király megparancsolta Hilkijjának, a főpapnak és a másodrangú papoknak meg az ajtóőrzőknek, hogy az ÚR templomából hordjanak ki minden edényt, amelyet a Baalnak, az Asérának és az ég minden seregének csináltak, és megégette azokat Jeruzsálemen kívül a Kidrón völgyében, és a hamut Bételbe vitette. Eltávolította a bálványpapokat is, akiket Júda királyai alkalmaztak, hogy a magaslatokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem körül, és mindazokat, akik a Baalnak, a napnak, a holdnak, az égi jeleknek és az ég egész seregének tömjéneztek. Kivitte az ÚR házából az Asérát is Jeruzsálemen kívül, a Kidrón patakja mellé, megégette a Kidrón völgyében, porrá zúzatta, és porát a köznép temetőhelyére hintette. És lerontotta a férfi paráznák házait, amelyek az ÚR háza mellett voltak, és amelyekben az asszonyok függönyöket szőttek az Asérának. Behozatta az összes papot Júda városaiból, és tisztátalanná tette a magaslatokat, amelyeken a papok tömjéneztek, Gebától egész Beérsebáig. Lerontatta a kapuknál levő magaslatokat is, amelyek Jehósuának, a városparancsnoknak a bejárata előtt voltak bal kéz felől, a város kapujában. De a magaslatok papjai sohasem járultak az ÚR oltárához Jeruzsálemben, csak a kovásztalan kenyeret ehették testvéreik között. És tisztátalanná tette a Tófetet a Ben-Hinnóm völgyében, hogy senki a fiát vagy leányát el ne égethesse ott áldozatul Moloknak. Eltávolította a lovakat, amelyeket Júda királyai a napnak szenteltek az ÚR házának bejáratnál, Netan-Melek udvari főember háza mellett, amely az új szárnyban volt. A napnak szentelt szekereket is elégette. Lerombolta a király azokat az oltárokat is, amelyek Áház palotájának tetején voltak, amelyeket Júda királyai csináltak, és azokat az oltárokat is, amelyeket Manassé csinált az ÚR házának mindkét udvarában. Összetörte azokat, és porukat a Kidrón patakjába szóratta. Azokat a magaslatokat is tisztátalanná tette a király, amelyek Jeruzsálem előtt voltak a Romlás hegyének jobb oldalán, amelyeket még Salamon, Izráel királya épített Astóretnek, a szidóniak utálatosságának és Kemósnak, a móábiak utálatosságának és Milkómnak, az Ammón fiai utálatos bálványának. Összetörette az oszlopokat, és kivágatta a bálványoszlopokat, helyüket pedig embercsontokkal töltötte meg. Még azt az oltárt is, amely Bételben volt, a magaslatot, amelyet Jeroboám, Nebát fia csinált, aki vétekbe ejtette Izráelt, azt az oltárt is, és azt a magaslatot is leromboltatta, és a magaslatot felégette, porrá zúzatta, és a bálványoszlopot pedig megégette. Majd körültekintett Jósiás, és meglátta a sírboltokat, amelyek ott voltak a hegyen, és elküldött, és kihozatta a csontokat a sírokból, megégette az oltáron, és így tette azt tisztátalanná az ÚR beszéde szerint, amelyet Isten embere mondott, aki e dolgot megjövendölte. Majd megkérdezte: Miféle síremlék ez, amelyet látok? A városbeli férfiak így feleltek neki: Az Isten emberének sírja ez, aki Júdából jött, és mindezt megjövendölte a bételbeli oltár felől, amiket most cselekedtél. Erre azt mondta: Hagyjatok békét neki, és senki meg ne bolygassa tetemét! És meghagyták a tetemét annak a prófétának a tetemével együtt, aki Samáriából jött. Jósiás lerontotta a magaslatok minden házát is, amelyek Samária városaiban voltak, és amelyeket Izráel királyai csináltak, hogy az URat haragra ingereljék. Teljesen úgy tett azokkal is, ahogy Bételben cselekedett. És levágatta a magaslatok összes papját, akik ott voltak az oltároknál, és emberi csontokat égetett el azokon, és úgy tért vissza Jeruzsálembe. Ezt parancsolta a király az egész népnek: Szenteljetek páskát az ÚRnak, a ti Isteneteknek úgy, ahogy meg van írva a szövetség könyvében! Mert nem tartottak ehhez hasonló páskaünnepet a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel, sem Júda királyainak idejében. Csak Jósiás király tizennyolcadik esztendejében tartottak ilyen páskát az ÚRnak Jeruzsálemben. És kipusztította Jósiás király Júda földjén és Jeruzsálemben az igézőket és a varázslást űzőket, a házibálványokat és a bálványszobrokat és mindazokat az utálatosságokat, amelyek ott találhatók voltak, hogy helyreállítsa a törvény rendelkezéseit, amelyek meg vannak írva a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált meg az ÚR házában. Nem is volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az ÚRhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből Mózes minden törvénye szerint, de utána sem támadt hozzá hasonló. Az ÚR izzó nagy haragja azonban nem szűnt meg, amellyel megharagudott Júdára mindazokért a vétkekért, amelyekkel bosszantotta őt Manassé. Mert azt mondta az ÚR: Júdát is elvetem szemem elől, mint ahogy Izráelt elvetettem, és megutálom ezt a várost, Jeruzsálemet, amelyet választottam, sőt a templomot is, amelyről azt mondtam: Ott legyen az én nevem. Jósiás többi dolga pedig és minden cselekedete vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? Az ő idejében vonult föl Nékó fáraó, az egyiptomi király Asszíria királya ellen az Eufrátesz folyóvize mellé. Jósiás király eléje ment, de az megölte őt Megiddóban, amint meglátta. Szolgái egy harci szekérre tették és holtan vitték el Megiddóból. Jeruzsálembe vitték és eltemették a sírboltjába. Az ország népe azután fogta Jóáházt, Jósiás fiát, fölkente és királlyá tette őt apja után. Huszonhárom esztendős volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Hamútal volt, a libnai Jirmejáhú leánya. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogyan atyái. De Nékó fáraó bilincsbe verette őt Riblában, Hamát földjén, hogy ne uralkodhasson Jeruzsálemben. Az országra pedig száz talentum ezüstöt és egy talentum aranyat vetett ki adóként. Majd Nékó fáraó Eljákimot, Jósiás fiát tette királlyá apja, Jósiás helyett, és nevét Jójákimra változtatta. Jóáházt pedig magával vitte Egyiptomba, aki ott halt meg. Jójákim megadta ugyan az ezüstöt és az aranyat a fáraónak, de az országot sarcoltatta meg, hogy megadhassa a pénzt a fáraó parancsa szerint. A föld népe közül mindenkitől vagyona szerint hajtott be ezüstöt és aranyat, hogy Nékó fáraónak adja. Jójákim huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Zebuddá volt, a rúmabeli Pedájá leánya. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogyan atyái is. Az ő idejében vonult föl Nebukadneccar, Babilónia királya, és szolgája lett Jójákim három esztendeig. De azután elfordult és elpártolt tőle. Az ÚR pedig ráküldte a káldeusok seregeit és az arámok seregeit, továbbá a móábiak seregeit és az Ammón fiainak seregeit, hogy elpusztítsák, az ÚR beszéde szerint, amelyet szólott szolgái, a próféták által. Bizony az ÚR beszéde szerint történt ez Júdával, hogy elvesse őt arca elől Manassé bűneiért, mindazért, amit cselekedett. És az ártatlan vérért is, amelyet kiontott úgy, hogy betöltötte Jeruzsálemet ártatlan vérrel. Ezért nem akart az ÚR megbocsátani neki. Jójákim többi dolga pedig és minden cselekedete vajon nincs-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? És elaludt Jójákim, és atyáihoz tért, és fia, Jójákin lett a király. Egyiptom királya többé nem jött ki országából, mert Babilónia királya mindent elvett, ami csak az egyiptomi királyé volt, Egyiptom patakjától az Eufrátesz folyamig. Tizennyolc esztendős volt Jójákin, amikor királlyá lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Nehustá volt, a jeruzsálemi Elnátán leánya. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogyan apja is cselekedett. Ebben az időben jöttek föl Nebukadneccarnak, Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és megszállták a várost. Maga Nebukadneccar, Babilónia királya is fölvonult a város ellen, amelyet már ostromoltak szolgái. Akkor Jójákin, Júda királya kiment Babilónia királyához az anyjával, szolgáival, parancsnokaival és udvari szolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya uralkodásának nyolcadik esztendejében. És elvitte onnan az ÚR házának minden kincsét és a királyi palota kincseit, és összeszedetett minden aranyedényt, amelyet Salamon, Izráel királya csináltatott az ÚR templomába, amint az ÚR megmondotta neki. Fogságba vitte a jeruzsálemieket, minden parancsnokot és a hadsereg minden vitézét, tízezer foglyot, az összes mesterembert és a várépítőket is, úgyhogy a föld szegény népén kívül senki sem maradt ott. Jójákint is elhurcolta Babilóniába. A király anyját, a király feleségeit és udvari szolgáit és az ország erős vitézeit is fogságba hurcolta Jeruzsálemből Babilóniába. Az összes előkelő férfit, mind a hétezret, a mesterembereket és a lakatosokat, mind az ezret és az összes erős, harcra termett férfit fogságba vitte Babilóniába Babilónia királya. Azután Babilónia királya Mattanját, Jójákin nagybátyját tette meg helyette királlyá, és Cidkijjára változtatta a nevét. Huszonegy esztendős volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Hamútal volt, a libnai Jirmejáhú leánya. Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogy Jójákim. Az ÚR haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és Júdával, amíg csak el nem vetette őket arca elől. Cidkijjá azonban elpártolt Babilónia királyától. Uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban és annak tizedik napján történt, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya följött egész hadseregével Jeruzsálem ellen, tábort ütött vele szemben, és körös-körül ostromtornyokat építtetett ellene. A város ostrom alatt állt Cidkijjá király tizenegyedik esztendejéig. De a negyedik hónap kilencedik napján már akkora ínség volt a városban, hogy nem volt mit ennie a föld népének. Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjjel kimenekültek a kettős várfal között levő kapun át, amely a király kertje mellett van, bár a káldeusok ott táboroztak a város körül. A király is elmenekült a pusztába vivő úton. De a káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utolérték Jerikó mezején; és egész serege szétszóródott mellőle. Akkor elfogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte. Cidkijjá fiait saját szeme láttára ölték meg, Cidkijját pedig megvakították és láncra verve elvitték Babilóniába. Az ötödik hónap hetedik napján, Nebukadneccar babilóniai király uralkodásának tizenkilencedik esztendejében feljött Jeruzsálembe Nebuzaradán, a testőrség parancsnoka, Babilónia királyának szolgája. Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát; Jeruzsálem összes házát és minden nagy palotáját fölégette. A testőrök parancsnokával levő káldeus csapat pedig lerombolta körös-körül Jeruzsálem kőfalait. A többi népet pedig, amely még megmaradt a városban, és azokat, akik Babilónia királyához pártoltak, és a többi népet mind elhurcolta Nebuzaradán, a testőrök parancsnoka. A föld népének csak a nincstelenjeiből hagyott ott szőlőműveseket és szántó-vető embereket a testőrök parancsnoka. A rézoszlopokat, amelyek az ÚR házában voltak, a mosdómedencék talpait és a réztengert, amely az ÚR házában volt, összetörték a káldeusok, és a rezet elvitték Babilóniába. Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, a tömjénezőket és minden szolgálatra rendelt egyéb rézedényt. Elvitte továbbá a testőrök parancsnoka a serpenyőket, a medencéket, amelyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak. Elvitte a két rézoszlopot, a réztengert és a mosdómedencék állványait, amelyeket Salamon csináltatott az ÚR házához. Megmérhetetlen súlyú rézből voltak ezek az edények. Az egyik oszlop magassága tizennyolc könyök volt, és egy rézgömb volt rajta, és a gömb három könyök magas volt, a gömbön körös-körül recézet volt és gránátalmák, mind rézből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a recézettel együtt. Elhurcolta a testőrök parancsnoka Szerájá papot is az első rendből és Cefanjá papot a második rendből és a három ajtónállót. Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, és öt férfit, akik a király körül forgolódtak, akiket a városban találtak, továbbá a hadsereg írnokát, aki sereget gyűjtött a föld népe közül, és hatvan férfit a föld népe közül, akiket ott találtak a városban. Fogta őket Nebuzaradán, a testőrök parancsnoka, és elvitte Babilónia királyához Riblába. És levágta őket Babilónia királya, megölte őket Riblában, Hamát földjén. Így hurcolták el Júdát fogságba a maga földjéről. A Júda földjén megmaradt nép fölé pedig, amelyet meghagyott Nebukadneccar, Babilón királya, Gedalját, Ahikámnak, Sáfán fiának a fiát rendelte helytartóul. Mikor pedig a seregek összes parancsnoka és az embereik meghallották, hogy Babilón királya Gedalját tette helytartóvá, elmentek Gedaljához Micpába Jismáél, Netanjá fia, Jóhánán, Káréah fia, Szerájá, a netófái Tanhumet fia és Jaazanjáhú, Maakáti fia és embereik. Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és ezt mondta: Ne féljetek a káldeusoknak való szolgálattól! Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilón királyának, és jó dolgotok lesz! A hetedik hónapban azonban Jismáél, Netanjának, Elisámá fiának a fia, aki királyi származék volt, elment tíz férfival, és levágta Gedalját, és meghalt. Megölték azokat a júdaiakat és káldeusokat is, akik vele voltak Micpában. Ezután fölkerekedett az egész nép apraja-nagyja a seregek parancsnokaival együtt, és elmentek Egyiptomba, mert féltek a káldeusoktól. A harminchetedik esztendőben, Jójákinnak, Júda királyának fogságba hurcolása után a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján történt, hogy Evil-Meródak, Babilón királya uralkodásának első esztendejében kiengedte Jójákint, Júda királyát a fogházból. Kegyesen beszélt vele, és följebb helyeztette székét a többi királyénál, akik nála voltak Babilónban. Kicseréltette rabruháit, és Jójákin mindig nála étkezett, életének minden idejében. És mindenkor megkapta a maga részét, amelyet a király rendelt neki napról napra, egész életében. Ádám, Sét, Enós, Kénán, Mahalalél, Jered, Énók, Metúselah, Lámek. Nóé, Sém, Hám és Jáfet. Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek és Tírász. Gómer fiai pedig: Askenaz, Rífat és Tógarmá. Jáván fiai pedig: Elísá, Tarsísá, Kittím és Ródáním. Hám fiai voltak: Kús, Micraim, Pút és Kánaán. Kús fiai: Szebá, Havílá, Szabtá, Ramá és Szabteká. Ramá fiai pedig: Sebá és Dedán. Kús nemzette Nimródot is. Ő hatalmassá kezdett lenni a földön. Micraim nemzette a lúdiakat, az anámiakat, a lehábiakat és a naftúhiakat; a patrósziakat és a kaszlúhiakat, akiktől a filiszteusok és a kaftóriak származnak. Kánaán nemzette elsőszülöttjét, Szidónt és Hétet meg a jebúsziakat, emóriakat, girgásiakat, a hivvieket, arkiakat és színieket, az arvádiakat, cemáriakat és hamátiakat. Sém fiai voltak: Élám, Assúr, Arpaksad, Lúd, Arám, Úc, Húl, Geter és Mesek. Arpaksad nemzette Selahot, és Selah nemzette Hébert. Hébernek is lett két fia. Az egyiknek Peleg volt a neve, mert az ő idejében osztották föl a földet. Testvérének Joktán volt a neve. Joktán nemzette Almódádot, Selefet, Hacarmávetet és Jerahot, Hadórámot, Úzált és Diklát, Ébált, Abimáélt és Sebát, Ófírt, Havílát és Jóbábot. Ezek mind Joktán fiai. Sém, Arpaksad, Selah, Héber, Peleg, Reú, Szerúg, Náhór, Táré, Abrám, azaz Ábrahám. Ábrahám fiai: Izsák és Izmael. Nemzetségeik pedig ezek: Izmael elsőszülöttje Nebájót, azután Kédár, Abdeél és Mibszám, Mismá és Dúmá, Masszá, Hadad és Témá, Jetúr, Náfis és Kédmá. Ezek Izmael fiai. Ketúrának pedig, Ábrahám másodfeleségének fiai, akiket szült, ezek voltak: Zimrán, Joksán, Medán, Midján, Jisbák és Súah. Joksán fiai: Sebá és Dedán. Midján fiai: Éfá, Éfer, Hanók, Abídá és Eldáá. Mindezek Ketúrá fiai voltak. Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák fiai: Ézsau és Izráel. Ézsau fiai: Elifáz, Reúél, Jeús, Jalám és Kórah. Elifáz fiai: Témán, Ómár, Cefí, Gatám, Kenaz, Timná és Amálék. Reúél fiai: Nahat, Zerah, Sammá és Mizzá. Széír fiai: Lótán és Sóbál, Cibón, Aná, Dísón, Écer és Dísán. Lótán fiai pedig: Hóri és Hómám. Lótán húga pedig Timná. Sóbál fiai: Alján és Mánahat, Ébál, Sefí és Ónám. Cibón fiai pedig: Ajjá és Aná. Aná fia Dísón, Dísón fiai pedig: Hamrán, Esbán, Jitrán és Kerán. Écer fiai: Bilhán, Zaaván és Jaakán. Dísón fia Úc és Arán is. Ezek azok a királyok, akik Edóm földjén uralkodtak, mielőtt Izráel fiainak királyuk lett volna: Bela, Beór fia, városát Dinhábának hívták. Bela meghalt, és Jóbáb, a bocrai Zerah fia lett a király. Amikor Jóbáb meghalt, a Témán földjéről való Húsám lett a király. Meghalt Húsám is, és Hadad, Bedad fia uralkodott utána, aki megverte a midjániakat Móáb mezején. Városának a neve Avít volt. Hadad is meghalt, és a maszrékai Szamlá uralkodott utána. Szamlá holta után a folyó melletti Rehóbótból való Saul lett a király. Saul is meghalt, és Baal-Hánán, Akbór fia uralkodott utána. Baal-Hánán halála után Hadad lett a király. Városának neve Páí, feleségének a neve pedig Mehétabél, aki Mézáháb leányának, Matrédnak volt leánya. Hadad halála után ezek voltak Edóm nemzetségfői: Timmá, Aljá, Jetét, Oholíbámá, Élá és Pínón, Kenaz nemzetségfő, Témán és Mibcár nemzetségfő, Magdíél nemzetségfő és Írám nemzetségfő. Ezek voltak Edóm nemzetségfői. Ezek Izráel fiai: Rúben, Simeon, Lévi, Júda, Issakár és Zebulon, Dán, József, Benjámin, Naftáli, Gád és Ásér. Júda fiai: Ér, Ónán és Sélá. Ez a három született neki a kánaáni Súah leányától. De Ér, Júda elsőszülött fia gonosz volt az ÚR szemében, és megölte őt az ÚR. A menye, Támár szülte neki Pérecet és Zerahot. Júda fiai összesen öten voltak. Pérec fiai Hecrón és Hámul. Zerah fiai pedig: Zimri és Étán, Hémán, Kalkól és Dára, összesen öten. Karmi fia Ákán, Izráel megrontója, mivel lopott a kiirtandó dolgokból. Étán fia Azarjá. Hecrónnak ezek a fiai, akik neki születtek: Jerahmeél, Rám és Kelúbaj. Rám Ammínádábot nemzette, Ammínádáb pedig Nahsónt, Júda fiainak fejedelmét. Nahsón nemzette Szalmát, Szalmá pedig nemzette Boázt. Boáz nemzette Óbédot, Óbéd nemzette Isait. Isai pedig nemzette Eliábot, az ő elsőszülöttjét, és másodikként Abinádábot, harmadikként pedig Simát. Negyedikként Netanélt, ötödikként Raddajt. Hatodikként Ócemet, hetedik fiaként pedig Dávidot. És nővéreiket, Cerúját és Abigailt. Cerújának pedig ez a három fia volt: Absaj, Jóáb és Aszáél. Abigail szülte Amászát, Amászá apja pedig az Izmael nemzetségéből való Jeter volt. Kálébnak pedig, Hecrón fiának Azúbá nevű feleségétől és Jerióttól ezek a fiai születtek: Jéser, Sóbáb és Ardón. Azúbá meghalt, és Káléb feleségül vette Efrátot, és ő szülte neki Húrt. Húr nemzette Úrit, Úri nemzette Becalélt. Azután bement Hecrón Mákírnak, Gileád apjának leányához. Hatvanesztendős korában vette el, és ő szülte neki Szegúbot. Szegúb nemzette Jáírt, akinek huszonhárom városa volt Gileád földjén. De Gesúr és Arám elvette tőlük Jáír falvait, Kenátot és mezővárosait, hatvan várost. Ezek mind Mákírnak, Gileád apjának a fiaié voltak. Hecrón halála után Káléb Efratába ment, akkor szülte neki Abijjá, Hecrón felesége Ashúrt, Tekóa atyját. Jerahmeélnek, Hecrón elsőszülöttjének fiai voltak: Rám, az elsőszülött, Búná, Óren, Ócem és Ahijjá. Egy másik felesége is volt Jerahmeélnek, név szerint Atárá. Ő volt Ónám anyja. Rámnak, Jerahmeél elsőszülöttjének fiai voltak: Maac, Jámín és Éker. Ónám fia volt Sammaj és Jádá. Sammaj fiai: Nádáb és Abisúr. Abisúr feleségének a neve Abihail volt, ő szülte neki Ahbánt és Mólídot. Nádáb fiai voltak: Szeled és Appaim. Szeled utód nélkül halt meg. Appaim fia Jisi, Jisi fia Sésán, Sésán fia Ahlaj. Jádának, Sammaj testvérének fiai: Jeter és Jónátán. Jeter utód nélkül halt meg. Jónátán fiai: Pelet és Zázá. Ezek Jerahmeél fiai voltak. Sésánnak nem voltak fiai, csak leányai. De volt Sésánnak egy Jarhá nevű egyiptomi szolgája. Sésán e Jarhá nevű szolgájának feleségül adta leányát, aki Attajt szülte neki. Attaj nemzette Nátánt, Nátán nemzette Zábádot. Zábád nemzette Eflált, Eflál nemzette Óbédot. Óbéd nemzette Jéhút, Jéhú nemzette Azarját. Azarjá nemzette Helecet, Helec nemzette Elászát. Elászá nemzette Sziszmajt, Sziszmaj nemzette Sallumot. Sallum nemzette Jekamját, Jekamjá nemzette Elisámát. Kálébnak, Jerahmeél testvérének fiai voltak: Mésá, az elsőszülöttje. Ő volt Zíf atyja; és az ő fia volt Marésá, Hebrón atyja. Hebrón fiai voltak: Kórah, Tappúah, Rekem és Sema. Sema nemzette Rahamot, Jorkoám apját. Rekem nemzette Sammajt. Sammaj fia pedig Máón volt. Ez a Máón volt Bétcúr atyja. Éfá pedig, Káléb másodfelesége szülte Háránt, Mócát és Gázézt. Hárán nemzette Gázézt. Johdaj fiai voltak: Regem, Jótám, Gésán, Pelet, Éfá és Sáaf. Káléb másodfelesége, Maaká szülte Sebert és Tirhanát. Ő szülte Sáafot, Madmanná apját, Sevát, Makbéna apját és Gibeá apját. Káléb leánya Akszá volt. Ezek voltak Káléb fiai. Ben-Húr, Efrátá elsőszülöttje: Sóbál, Kirjat-Jeárim atyja, Szalmá, Betlehem atyja, Háréf, Bét-Gádér atyja. Sóbálnak, Kirjat-Jeárim atyjának is voltak fiai: Háróe, a fél Menuhót ura, továbbá Kirjat-Jeárim nemzetségei: a jítriek, pútiak, sumátiak, misráiak. Ezektől származtak a coráiak és az estáuliak. Szalmá fiai voltak: Betlehem és a netófáiak, Atrót, Bét-Jóáb és a mánahtiak fele, a córiak. A Jabécban lakó írástudók nemzetségei voltak: tirátiak, simátiak, szúkátiak. Ezek voltak a kéniek, akik Hammattól, Bét-Rékáb házának atyjától származtak. Ezek voltak Dávid fiai, akik Hebrónban születtek: Amnón volt az elsőszülöttje, a jezréeli Ahinóamtól; a második Dániel volt, a karmeli Abigailtól; a harmadik Absolon, aki Maakának, a gesúri Talmaj király leányának volt fia; a negyedik Adónijjá, Haggít fia; az ötödik Sefatjá, Abitáltól. A hatodik Jitreám, Eglá nevű feleségétől. E hat fia született Hebrónban, ahol hét esztendeig és hat hónapig uralkodott. Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig uralkodott. Jeruzsálemben ez a négy született neki Batsúától, Ammiél leányától: Simá, Sóbáb, Nátán és Salamon. És Jibhár, Elisámá és Elifelet, Nógah, Nefeg és Jáfía és Elisámá, Eljádá és Elifelet: ők kilencen. Ezek mind Dávid fiai másodfeleségeinek fiain és a húgukon, Támáron kívül. Salamonnak pedig Roboám volt a fia. Az ő fia Abijjá, annak a fia Ászá, az ő fia pedig Jósáfát. Az ő fia Jórám, annak a fia Ahazjá, az ő fia pedig Jóás. Az ő fia Amacjá, annak a fia Azarjá, az ő fia pedig Jótám. Az ő fia Áház, annak a fia Ezékiás, az ő fia pedig Manassé. Ennek fia Ámón, ennek fia Jósiás. Jósiás fiai: elsőszülöttje Jóhanán, a második Jójákim, a harmadik Cidkijjá, a negyedik Sallum. Jójákim fiai: az ő fia, Jekonjá és ennek fia, Cidkijjá. Jekonjá fia volt Asszír, ennek a fia Sealtiél és Malkirám, Pedájá, Senaccar, Jekamjá, Hósámá és Nedabjá. Pedájá fia volt: Zerubbábel és Simei. Zerubbábel fiai voltak: Mesullám, Hananjá, és nővérük volt Selómit. Rajtuk kívül ezek öten: Hasubá, Óhel, Berekjá, Haszadjá és Júsab-Heszed. Hananjá fia volt: Pelatjá és Jesajá, az ő fia volt Refájá, Arnán, Óbadjá és Sekanjá. Sekanjá utódai hatan voltak: Semajá és Semajá fiai: Hattús, Jigál, Báríah, Nearjá és Sáfát. Nearjának három fia volt: Eljóénaj, Ezékiás és Azrikám. Eljóénajnak hét fia volt: Hódavjáhú, Eljásib, Pelájá, Akkúb, Jóhánán, Delájá és Anáni. Júda fiai voltak: Pérec, Hecrón, Karmi, Húr és Sóbál. Reájá, Sóbál fia nemzette Jahatot. Jahat nemzette Ahúmajt és Lahadot. Ezek a córiak nemzetségei. Ezeknek volt Étám az apjuk: Jizreel, Jismá, Jidbás, nővérük neve pedig Haclelpóni volt. Penuél Gedór apja, Ezer pedig Húsá apja volt. Ezek Húrnak, Efráta elsőszülöttjének fiai, aki Betlehem apja volt. Ashúrnak, Tekóa atyjának két felesége volt, Helá és Naará. Naará szülte neki Ahuzzámot, Héfert, Témenit és az ahastáriakat. Ezek voltak Naará fiai. Helá fiai voltak: Ceret, Jecóhar és Etnán. Kóc nemzette Ánúbot, Haccóbébát és Aharhélnak, Hárúm fiának nemzetségeit. Jabéc pedig tiszteletre méltóbb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnek, mert ezt mondta: Bizony, fájdalommal szültem őt! Jabéc Izráel Istenét hívta segítségül, és ezt mondta: Bárcsak valóban megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, és kezed velem lenne, és megoltalmaznál minden veszedelemtől, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért. Kelúb pedig, Súhá testvére nemzette Mehírt. Ő Estón apja. Estón nemzette Bét-Ráfát, Pászéahot és Tehinnát, Ír-Náhás apját. Ezek a Rékától való férfiak. Kenaz fiai voltak: Otniél és Szerájá. Otniél fia Hatat. Meónótaj nemzette Ofrát, Szerájá nemzette Jóábot, a géharásimbeliek apját, akik mesteremberek voltak. Kálébnak, Jefunne fiának fiai voltak: Írú, Élá és Naam. Élá fia volt Kenaz. Jehallelél fiai voltak: Zíf, Zífá, Tirjá és Aszarél. Ezrá fiai voltak: Jeter, Mered, Éfer és Jálón. Ezután a felesége terhes lett Mirjámmal, majd Sammajjal és Jisbáhhal, Estemóa apjával. Ennek felesége, Jehudijjá szülte Jeredet, Gedór apját és Hebert, Szókó apját és Jekútiélt, Zánóah apját. Ezek Bitjának, a fáraó leányának a fiai, akit Mered vett feleségül. Hódijjá feleségének, Naham nővérének a fiai voltak: a geremi Keílá apja és a maakái Estemóa. Simon fiai voltak: Amnón, Rinná, Benhánán és Tilón. Jisi fia volt Zóhét és Benzóhét. Júda fiának, Sélának fiai voltak: Ér, Léká apja, Laddá, Marésá apja és a takácsok házának nemzetségei BétAsbéában, azután Jókim és Kózébá lakosai és Jóás és Száráf, akik Móáb urai voltak, és visszatértek Lehembe. Régi dolgok ezek! Ezek voltak a fazekasok, akik Netáimban és Gedérában laktak. A király mellett laktak ott, az ő szolgálatában. Simeon fiai voltak: Nemuél, Jámín, Járib, Zerah, Saul. Ennek a fia Sallum, ennek a fia Mibszám, az ő fia Mismá volt. Mismá utódai: Hammuél, ennek a fia Zakkúr, ennek meg Simei. Simeinek tizenhat fia és hat leánya volt. De testvéreinek nem sok fia volt, s általában háznépük nem volt oly népes, mint Júda fiaié. Beérsebában, Móládában és Hacar-Súálban laktak, továbbá Bilhában, Ecemben és Tóládban, Betuélben, Hormában és Ciklagban, Bét-Markábótban, Hacar-Szúszimban, Bét-Biriben és Saaraimban. Ezek voltak a városaik mindaddig, amíg Dávid királlyá nem lett. Településeik pedig: Étám, Ain, Rimmón, Tóken és Ásán, ez az öt város és mindazok a falvak, amelyek e városok körül voltak Baalig. Ezek voltak a lakóhelyeik, és volt nekik nemzetségtáblázatuk is. Mesóbáb, Jamlék és Jósá, Amacjá fia. És Jóél, Jéhú, Jósibjá fia, aki meg Szerájá fia, s aki Aszíél fia volt. És Eljóénaj, Jaakóbá, Jesóhájá, Aszájá, Adíél, Jeszímiél és Benájá. Zízá, Sifi fia, aki Allón fia, aki Jedajá fia, aki Simrí fia, aki Semajá fia. Ezek a név szerint felsoroltak nemzetségfők voltak, akiknek családjai igen elszaporodtak atyjuk házában. Ezért elindultak Gedór felé a völgy keleti részéig, hogy ott keressenek jószágaiknak legelőt. Találtak is zsíros és jó legelőt. Az a föld pedig tágas, nyugalmas és békességes volt. Azelőtt Hámból valók laktak ott, de Ezékiásnak, Júda királyának idejében e név szerint megnevezettek elmentek, lerombolták azoknak sátrait, és kiirtották a meúniakat, akiket ott találtak. Így van ez mindmáig. A helyükre telepedtek, mert ott állataik számára legelőket találtak. És közülük, Simeon fiai közül néhányan, körülbelül ötszázan elmentek a Széír-hegységbe. Elöljáróik Jisi fiai, Pelatjá, Nearjá, Refájá és Uzzíél voltak. Mind levágták azokat, akik még Amálék nemzetségéből megmaradtak, és ott telepedtek le mindmáig. Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének fiai. Ő volt az elsőszülött, de amikor beszennyezte apjának ágyát, elsőszülöttségi jogát József fiai kapták, aki Izráel fia volt. Ezért nincs besorolva származás szerint az elsőszülöttek közé. Habár Júda tekintélyesebb volt testvéreinél, és fejedelem is került ki belőle, de az elsőszülöttségi jog Józsefé lett. Ezek Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének fiai: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmi. Jóél fiai: Semajá, az ő fia Góg, az ő fia Simei. Az övé Míká, az ő fia Reájá, az övé meg Baal. Az ő fia Beérá, akit fogságba vitt TiglatPileszer asszír király. Ő volt a rúbeniek fejedelme. Testvérei pedig családjaik, nemzetségük megszámlálása szerint ezek voltak: az első Jeiél és Zekarjáhú, Bela, Ázáz fia, aki Sema fia, aki Jóél fia volt. Ő Aróérban lakott egészen a Nébóig és Baal-Meónig, napkeleti irányban pedig az Eufrátesz folyótól a puszta széléig terjeszkedett, mivel jószágai igen elszaporodtak Gileád földjén. Saul idejében pedig hadat indítottak a hagriak ellen, akik elhullottak kezük által, és azoknak sátraiban laktak Gileád egész keleti vidékén. Gád fiai pedig velük szemben, Básán földjén laktak Szalkáig. Jóél volt a nemzetségfő, Sáfám pedig a második őutána. Janaj és Sáfát is Básánban lakott. Testvéreik családjaik szerint ezek: Míkáél, Mesullám, Seba, Jóraj, Jakán, Zía és Héber, ők heten. Ezek Abihail fiai, aki Húri fia, aki Járóah fia, aki Gileád fia, aki Míkáél fia, aki Jesísa fia, aki Jahdó fia, aki Búz fia. És Ahi, Gúni fiának, Abdiélnek a fia volt a család feje. Ezek Gileádban, Básánban és az ezekhez tartozó mezővárosokban laktak, és Sárón minden legelőjén, egész a határukig. Mindnyájukat megszámlálták Jótámnak, Júda királyának idejében és Jeroboámnak, Izráel királyának idejében. Rúben fiai és a gádiak közül meg a Manassé törzsének egyik feléből való felvértezett fegyveres férfiak, íjászok, a hadakozásban jártas negyvennégyezer-hétszázhatvan fegyverforgató férfi harcra kelt a hagriak ellen, Jetúr, Náfis és Nódáb ellen. Legyőzték őket, és kezükbe kerültek a hagriak és mindazok, akik velük voltak, mert Istenhez kiáltottak harc közben, és ő meghallgatta őket, mert benne bíztak. És elvitték az állataikat, ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat, valamint százezer embert. Sebesülés miatt is sokan elestek, mert Istentől volt az a harc, és azok helyén laktak a fogságig. Manassé fél törzsének fiai pedig azon a földön laktak, amely Básántól BaalHermónig, Szenírig és a Hermón-hegyig terjedt, mert igen megsokasodtak. Családjaik nemzetségfői voltak: Éfer, Jisi, Eliél, Azriél, Jirmejá, Hódavjá és Jahdiél, igen erős férfiak, híres emberek, családjaik nemzetségfői. De vétkeztek atyáik Istene ellen, mert az ország népeinek bálványisteneivel paráználkodtak, amely népeket Isten kipusztított előlük. Ezért fölindította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzsének a felét. Elvitte őket Halahba, Hábórba, Hárába és a Gózán folyója mellé. Így van ez mindmáig. Lévi fiai: Gérsón, Kehát és Merári. Kehát fiai pedig: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. Amrám gyermekei: Áron, Mózes és Mirjám. Áron fiai pedig: Nádáb, Abihú, Eleázár és Ítámár. Merári fiai Mahli és Musi voltak. Ezek Lévi nemzetségei családjaik szerint: Eleázár nemzette Fineást, Fineás nemzette Abisúát. Abisúa nemzette Bukkit, Bukki nemzette Uzzit. Uzzi nemzette Zerahját, Zerahjá nemzette Merájótot. Merájót nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot. Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Ahimaacot. Ahimaac nemzette Azarját, Azarjá nemzette Jóhánánt. Jóhánán nemzette Azarját, ő volt a pap abban a házban, amelyet Salamon Jeruzsálemben épített. Azarjá nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot. Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Sallumot. Sallum nemzette Hilkijját. Hilkijjá nemzette Azarját. Azarjá nemzette Szeráját, Szerájá nemzette Jehócádákot. Jehócádák is fogságba ment, amikor az ÚR Júdát és Jeruzsálemet fogságba vitette Nebukadneccar által. Lévi fiai Gérsón, Kehát és Merári voltak. Név szerint ezek voltak Gérsón fiai: Libni és Simei. Kehát fiai voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. Merári fiai: Mahli és Musi. Ezek Lévi háznépei családjaik szerint. Gérsón fia Libni, az ő fia Jahat, az ő fia Zimmá; ennek a fia Jóáh, az ő fia Iddó, az ő fia Zerah, ennek a Jeotraj. Kehát fia Ammínádáb, ennek a fia Kórah, és az ő fia Asszír. Ennek a fia Elkáná, az ő fia Ebjászáf, ennek a fia pedig Asszír. Ennek a fia Tahat, az ő fia Úriél, ennek a fia Uzzijjá, és ennek a fia Saul. Elkáná fiai Amászaj és Ahimót voltak, ennek a fia Elkáná. Ennek a fia Cófaj, és az ő fia Nahat; ennek a fia Eliáb, az ő fia Jeróhám, ennek a fia Elkáná. Sámuel fiai: Jóél volt az elsőszülött, a második Abijjá. Merári utódai voltak: Mahli, ennek a fia Libni, az ő fia Simei, és ennek a fia Uzzá. Az ő fia Simá, ennek a fia Haggijjá, és ennek a fia Aszájá. Ők azok, akiket Dávid állított be az ÚR házába az éneklés vezetésére, mikor Isten ládáját odahelyezték, és amíg Salamon föl nem építette az ÚR házát Jeruzsálemben, hogy a gyülekezet sátra előtt szolgáljanak énekléssel, és szolgálatban álljanak rendtartásuk szerint. Ezek azok, akik fiaikkal együtt szolgáltak ott: a kehátiak fiai közül Hémán főénekes, Jóél fia, aki Sámuel fia, aki Elkáná fia, aki Jeróhám fia, aki Eliél fia, aki Tóah fia, aki Cúf fia, aki Elkáná fia, aki Mahat fia, aki Amászaj fia, aki Elkáná fia, aki Jóél fia, aki Azarjá fia, aki Cefanjá fia, aki Tahat fia, aki Asszír fia, aki Ebjászáf fia, aki Kórah fia, aki Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, aki Izráel fia. Testvére, Ászáf állt a jobb keze felől. Ászáf Berekjáhú fia, aki Simá fia volt, aki Míkáél fia, aki Baaszéjá fia, aki Malkijjá fia, aki Etni fia, aki Zerah fia, aki Adájá fia, aki Étán fia, aki Zimmá fia, aki Simei fia, aki Jahat fia, aki Gérsón fia, aki Lévi fia. Továbbá bal kéz felől álltak Merári fiai, akik testvéreik voltak. Étán, Kísi fia, aki Abdi fia, aki Mallúk fia, aki Hasabjá fia, aki Amacjá fia, aki Hilkijjá fia, aki Amci fia, aki Báni fia, aki Semer fia, aki Mahli fia, aki Músi fia, aki Merári fia, aki Lévi fia. Testvéreik, a léviták voltak az Isten háza hajlékának egyéb szolgálataira rendelve. Áron és fiai pedig az egészen elégő áldozat oltára mellé és a füstölőoltár mellé, a szentek szentjének szolgálatához és Izráel megszentelésére voltak rendelve, pontosan úgy, ahogy Mózes, Isten szolgája megparancsolta. Áron utódai pedig ezek voltak: Eleázár volt a fia, ennek a fia Fineás, az ő fia Abisúa. Az ő fia Bukki, ennek a fia Uzzi, az ő fia Zerahjá. Ennek a fia Merájót, ennek a fia Amarjá, az ő fia Ahitúb, ennek a fia Cádók, s ennek a fia Ahimaac volt. Ezek voltak a keháti nemzetségből Áron fiainak a lakóhelyei, területükön levő sátortáborai letelepedésük szerint az ő vidékükön, mert ez jutott nekik sorsolás által. Ők kapták a Júda földjén levő Hebrónt a körülötte levő legelőkkel. De a város földjeit és falvait Kálébnak, Jefunne fiának adták. Áron fiainak adták Júda városai közül a menedékvárosokat, Hebrónt, Libnát és legelőit, Jattírt és Estemóát és legelőiket, Hílézt és legelőit, Dobrat és legelőit, Ásánt és legelőit, Bétsemest és legelőit. Benjámin törzséből pedig: Gebát és legelőit, Álemetet és legelőit, Anátót várost és legelőit. Nemzetségeiknek szám szerint tizenhárom városuk volt. Kehát többi fiának pedig, akik a törzs nemzetségéből még hátravoltak, Manassé törzsének a feléből tíz várost adtak sorsolás által. Gérsón fiainak nemzetségeik szerint Issakár törzséből, Ásér törzséből, Naftáli törzséből és Manassé törzséből Básánban tizenhárom várost adtak. Mérári fiainak nemzetségeik szerint Rúben törzséből, Gád törzséből és Zebulon törzséből sorsolás által tizenkét város jutott. Így adtak Izráel fiai a lévitáknak városokat a legelőkkel együtt. Sorsolás által adták oda Júda fiainak törzséből, Simeon fiainak törzséből és Benjámin fiainak törzséből ezeket a név szerint megnevezett városokat. Akik Kehát fiainak nemzetségeiből valók, akiknek a határában levő városok Efraim törzséből valók voltak, azoknak adták át a menedékvárosokat, Sikemet és legelőit az Efraim hegyvidékén, Gézert és legelőit, Jokmeámot és legelőit, Béthórónt és legelőit, Ajjálónt és legelőit, GatRimmónt és legelőit. Manassé törzsének a feléből Ánért és legelőit, Bileámot és legelőit. Ezeket adták Kehát többi fia nemzetségének. Gérsón fiainak adták Manassé fél törzsének a nemzetségeiből Básánban Gólánt és legelőit, Astárótot és legelőit. Issakár törzséből Kedest és legelőit, Dobratot és legelőit, Rámótot és legelőit, Ánémot és legelőit. Ásér törzséből Másált és legelőit, Abdónt és legelőit, Húkókot és legelőit, Rehóbot és legelőit. Naftáli nemzetségéből Galileában Kedest és legelőit, Hammónt és legelőit, Kirjátaimot és legelőit. Merári többi fiának Zebulon törzséből Rimmónót és legelőit, Tábórt és legelőit. A Jordánon túl, Jerikóval szemben, a Jordántól keletre eső részen a Rúben törzséből a pusztában Becert és legelőit, Jahcát és legelőit, Kedémótot és legelőit, Méfaatot és legelőit. Gád törzséből Gileádban Rámótot és legelőit, Mahanaimot és legelőit, Hesbónt és legelőit, Jazért és legelőit. Issakárnak négy fia volt: Tólá, Púá, Jásúb és Simrón. Tólá fiai voltak: Uzzi, Refájá, Jeriél, Jahmaj, Jibszám és Sámuel, akik családfők voltak atyáik családjaiban. Tólá fiai erős harcosok voltak nemzetségükben, számuk Dávid király idejében huszonkétezerhatszáz volt. Uzzi fia volt Jizrahjá. Jizrahjá fiai: Míkáél, Óbadjá, Jóél, Jissijjá; mind az öten főemberek voltak. Közéjük tartozott nemzetségeik és családjaik szerint harminchatezer hadi szolgálatra rendelt férfi, minthogy sok feleségük és sok fiuk is volt. Testvéreik is, Issakár egész nemzetsége, vitéz harcosok voltak, szám szerint összesen nyolcvanhétezren. Benjámin fiai hárman voltak: Bela, Beker és Jedíaél. Bela fiai: Ecbón, Uzzi, Uzzíél, Jerimót és Íri, ez az öt családfő, vitéz harcosok, akik szám szerint huszonkétezerharmincnégyen voltak. Beker fiai voltak: Zemírá, Jóás, Eliezer, Eljóénaj, Omri, Jerémót, Abijjá, Anátót és Álemet. Ezek mind Bekertől lettek. Nemzetségeikből szám szerint a családfők és a hős harcos férfiak húszezerkétszázan voltak hadra foghatók. Jedíaél fia Bilhán volt. Bilhán fiai: Jeús, Benjámin, Éhúd, Kenaaná, Zétán, Tarsis és Ahisahar. Mindezek Jedíaél fiai voltak, családfők és hős harcosok, akik tizenhétezer-kétszázan voltak fegyverforgatók. Ír fiai voltak: Suppim és Huppím. Husim Ahér fia. Naftáli fiai voltak: Jahaciél, Gúni, Jécer és Sallum, Bilhá unokái. Manassé fia volt Aszriél, akit másodfelesége szült. Ő szülte Mákírt, Gileád atyját is. Mákír pedig feleségül vette Huppím és Suppim Maaká nevű húgát. Egy másik fiának neve Celofhád. Celofhádnak csak leányai lettek. Maaká, Mákír felesége fiút szült, akit Peresnek nevezett el, öccsét pedig Seresnek. Ennek a fiai Úlám és Rekem voltak. Úlám fia Bedán volt. Ezek Gileádnak, Mákír fiának, Manassé unokájának a fiai. Nővére, Móleket szülte Ishódot, Abiezert és Mahlát. Semídá fia Ahján, Sekem, Likhi és Aniám voltak. Efraim fia pedig Sútelah volt. Ennek a fia Bered, az ő fia Tahat, ennek a fia Eládá, az ő fia Tahat. Ennek a fia Zábád, az ő fiai Sútelah, Ézer és Elád. Ezeket megölték annak a földnek a lakosai, a gátiak, mert lementek, hogy elhajtsák a jószágaikat. Apjuk, Efraim sokáig siratta őket, ezért elmentek hozzá a testvérei, hogy vigasztalják. Azután bement a feleségéhez, aki fogant méhében, és fiút szült, és Beríának nevezte, mivel szerencsétlenség érte a házat. Leánya pedig Seerá volt, aki Alsó- és Felső-Béthórónt és UzénSeerát építette. Refah is az ő fia volt, ennek a fia Resef. Az ő fia Telah, ennek a fia Tahan. Az ő fia Ladán, ennek a fia Ammihúd, az ő fia Elisámá, ennek a fia Nún, az ő fia pedig Józsué. Az ő birtokuk és lakóhelyük voltak: Bétel és falvai, keletre Naarán, nyugatra Gézer és falvai, Sikem és falvai, egészen Ajjáig és falvaiig. És Manassé fiainak kezében voltak: Bétseán és falvai, Taanak és falvai, Megiddó és falvai, Dór és falvai. Ezekben laktak Izráel fiának, Józsefnek az utódai. Ásér fiai voltak: Jimná, Jisvá, Jisvi, Beríá, húguk pedig Szerah volt. Beríá fiai voltak: Heber és Malkiél, aki Birzávit apja volt. Heber nemzette Jaflétot, Sómért, Hótámot és húgukat, Súát. Jaflét fiai voltak: Pászak, Bimhál és Asvát. Ezek Jaflét fiai. Sómér fiai voltak: Ahi, Rohgá, Jehubbá és Arám. Testvérének, Hélemnek fia volt Cófah, Jimná, Séles és Ámal. Cófah fiai voltak: Szúah, Harnefer, Súál, Béri és Jimrá, Becer, Hód, Sammá, Silsá, Jitrán és Beérá. Jeter fiai voltak: Jefunne, Piszpá és Ará. Ullá fiai voltak: Árah, Hanniél és Ricjá. Mindezek Ásér utódai, családfők, válogatott harcosok, a főemberek legjobbjai. Amikor megszámlálták őket nemzetségük rendje szerint, huszonhatezren voltak a hadra fogható férfiak. Benjámin nemzette elsőszülöttjeként Belát, másodikként Asbélt, harmadiknak Ahrahot, negyediknek Nóhát és ötödikként Ráfát. Bela fiai voltak: Addár, Gérá és Abihúd, Abisúa, Naamán, Ahóah, Gérá, Sefúfán és Húrám. Ezek voltak Éhúd fiai, Geba lakóinak családfői, de száműzték őket Mánáhatba: nevezetesen Naamán, Ahijjá és Gérá; ő vitte fogságba őket, és ő nemzette Uzzát és Ahihúdot. Saharaim pedig Móáb mezején nemzette Húsimot és Baarát, miután elbocsátotta feleségeit. Hódes nevű feleségétől nemzette Jóbábot, Cibját, Mésát és Malkámot, Jeúcot, Szokját és Mirmát. Ezek a fiai családfők voltak. Húsimtól nemzette Abitúbot és Elpaalt. Elpaal fiai voltak: Éber, Misám és Semed. Ő építette Ónót, Lódot és falvait. Beríá és Sema, Ajjálón lakóinak családfői űzték el Gát lakóit. Ahjó, Sásák, Jerémót, Zebadjá, Arád, Eder, Míkáél, Jispá és Jóhá voltak Beríá fiai. Zebadjá, Mesullám, Hizki, Heber, Jismeraj, Jizlíá és Jóbáb voltak Elpaal fiai. Jákim, Zikri, Zabdi, Eliénaj, Cilletaj, Eliél, Adájá, Berájá és Simrát voltak Simei fiai. Jispán, Éber, Eliél, Abdón, Zikri, Hánán, Hananjá, Élám, Antótijjá, Jifdejá, Penúél voltak Sásák fiai. Samseraj, Seharjá, Ataljá, Jaaresjá, Élijjá és Zikri voltak Jeróhám fiai. Ezek a családfők, akik származásuk szerint főemberek voltak, Jeruzsálemben laktak. Gibeónban lakott Jeiél, Gibeón atyja. Feleségének Maaká volt a neve. Elsőszülöttje Abdón volt, azután Cúr, Kís, Baal, Nádáb, Gedór, Ahjó és Zeker következett. Majd Miklót, aki Simát nemzette. Ezek is a testvéreik mellett, Jeruzsálemben laktak más testvéreikkel együtt. Nér nemzette Kíst, Kís nemzette Sault, Saul nemzette Jónátánt, Malkisúát, Abinádábot és Esbaalt. Jónátán fia Meribbaal volt. Meribbaal nemzette Míkát. Míká fiai Pítón, Melek, Taréa és Áház voltak. Áház nemzette Jehóaddát, Jehóaddá pedig Álemetet, Azmávetet és Zimrit, Zimri nemzette Mócát, Mócá pedig Binát. Az ő fia volt Refájá, ennek a fia Elászá, az ő fia Ácél. Továbbá Ácélnak hat fia volt, név szerint ezek: Azrikám, Bókerú, Jismáél, Searjá, Óbadjá és Hánán. Mindezek Ácél fiai voltak. Testvérének, Éseknek ezek a fiai: Úlám az elsőszülöttje, Jeús a második és Elifelet a harmadik. Úlám fiai erős harcosok, íjászok voltak, s gyermekeik és unokáik százötvenre szaporodtak. Mindezek Benjámin fiai voltak. Egész Izráelt megszámlálták nemzetségeik szerint, és beírták őket Izráel királyainak könyvébe. A júdaiakat hűtlenségük miatt Babilóniába vitték. Az első lakosok, akik visszakerültek birtokaikra és városaikba, izráeliek voltak: papok, léviták és templomszolgák. Jeruzsálemben Júda és Benjámin fiai közül, valamint Efraim és Manassé fiai közül valók laktak: Útaj, Ammihúd fia, aki Omri fia, aki Imri fia, aki Báni fia, Perecnek, Júda fiának az utódai közül. A silóiak közül való volt Aszájá, az elsőszülött és fiai. Zerah fiai közül Jeúél és rokonai, hatszázkilencvenen. Benjámin fiai közül: Szallú, Mesullám fia, aki Hódavjá fia, aki Hasszenúá fia volt. Jibnejá, Jeróhám fia és Élá, Uzzi fia, aki Mikri fia és Mesullám, Sefatjá fia, aki Reuél fia, aki Jibnijjá fia volt. Testvéreik származásuk szerint kilencszázötvenhatan voltak. Ezek a férfiak családfők voltak, ki-ki a maga atyjának háza népe szerint. A papok közé tartozott: Jedajá, Jehójárib és Jákín, Azarjá, Hilkijjá fia, aki Mesullám fia, aki Cádók fia, aki Merájót fia, aki Ahitúbnak, Isten háza felügyelőjének a fia volt. Továbbá Adájá, Jeróhám fia, aki Pashúr fia, aki Malkijjá fia és Maszaj, Adíél fia, aki Jahzérá fia, aki Mesullám fia, aki Mésillémit fia, aki Immér fia volt, valamint testvéreik. Családfőik ezerhétszázhatvanan voltak, buzgók Isten háza dolgának szolgálatában. A léviták közé tartozott Semajá, Hassúb fia, aki Azrikám fia, aki Hasabjá fia volt, Merári fiai közül. Bakbakar, Heres és Gálál és Mattanjá, Míká fia, aki Zikri fia, aki Ászáf fia volt. Azután Óbadjá, Semajá fia, aki Gálál fia, aki Jedútún fia volt, és Berekjá, Ászá fia, aki Elkáná fia volt, aki a netófáiak falvaiban lakott. Kapuőrök voltak: Sallum, Akkúb, Talmón és Ahíman. Testvérük, Sallum volt a fejük. Helyük mindmáig ott van napkelet felől a királyi kapunál. Ők voltak a kapuőrök Lévi fiainak a táborában. Sallum pedig, Kóré fia, aki Ebjászáf fia, aki Kórah fia volt, testvéreivel együtt, akik a kórahiak családjából származtak, a szolgálat munkájában a hajlék küszöbének őrizői voltak úgy, mint már atyáik is, akik az ÚR táborának bejáratát őrizték, amikor Fineás, Eleázár fia volt az elöljárójuk, akivel az ÚR volt. Zekarjá, Meselemjá fia a gyülekezet sátra bejáratának kapuőre volt. Ezek kétszáztizenketten mind választott kapuőrök voltak. Őket falvaikban, nemzetségük szerint megszámlálták; már Dávid és Sámuel, a látó rendelte őket erre a tisztségre. Ők és fiaik őrizték az ÚR házának, a sátornak a kapuit. A négy égtáj irányába voltak őrök: keletre, nyugatra, északra és délre. Testvéreiknek a falvakból időről időre hét napra fel kellett menniük hozzájuk. Mert a kapuőrök négy főemberének állandó megbízatása volt. Ezek a léviták őrizték a kamrákat és Isten házának kincseit. Az ÚR háza körül éjszakáztak, mivel az ő tisztük volt az őrködés, és minden reggel ők nyitották ki az ajtókat. Közülük néhányan a szolgálati edényekre viseltek gondot, mert mind a kivitelnél, mind a visszavitelnél számba vették azokat. Néhányat közülük kiválasztottak az egyéb edényekről, a lisztről, a borról, az olajról, a tömjénről és a fűszerekről való gondoskodásra. A papok fiai közül valók készítették fűszerekből a drága kenetet is. Továbbá a léviták közül való Mattitjá, a kórahi Sallum elsőszülöttje a serpenyőkre viselt gondot. A kehátiak fiait és testvéreiket rendelték a szent kenyér szolgálatára, hogy minden szombaton elkészítsék. Az énekesek és a kamrákban tartózkodó léviták közül a családfők mentesek voltak más feladatok alól, mert éjjel és nappal szolgálattal tartoztak. A léviták családfői voltak ezek, származásuk szerint főemberek, és ők Jeruzsálemben laktak. Gibeónban lakott Jeiél, Gibeón atyja, és feleségének Maaká volt a neve. Elsőszülött fia Abdón volt, azután Cúr, Kís, Baal, Nér és Nádáb következett, majd Gedór, Ahjó, Zekarjá és Miklót. Miklót nemzette Simámot. Ezek is Jeruzsálemben laktak rokonaikkal együtt. Nér nemzette Kíst, Kís nemzette Sault, Saul pedig Jónátánt, Malkisúát, Abinádábot és Esbaalt. Jónátán fia Meribbaal volt. Meribbaal nemzette Míkát. Míká fiai Pítón, Melek, Taréa és Áház voltak. Áház nemzette Jarát, Jará nemzette Álemetet, Azmávetet és Zimrit, Zimri pedig nemzette Mócát. Mócá nemzette Binát, ennek a fia Refájá, az ő fia Elászá, az ő fia Ácél volt. Ácélnak hat fia volt, név szerint ezek: Azrikám, Bókerú, Jismáél, Searjá, Óbadjá és Hánán. Ezek Ácél fiai. A filiszteusok háborút viseltek Izráel ellen, és megfutamodott Izráel népe a filiszteusok elől, és sokan a sebeik miatt el is hulltak Gilbóa hegyén. A filiszteusok pedig Saulnak és fiainak a nyomába eredtek, és megölték a filiszteusok Jónátánt, Abinádábot és Malkisúát, Saul fiait. A viadal igen heves volt Saul körül, és amikor rátaláltak az íjászok, a nyilakkal megsebesítették. Erre Saul így szólt a fegyverhordozójához: Vond ki fegyveredet, és döfj át vele, hogy ha ideérnek e körülmetéletlenek, ne gyalázzanak meg engem! De fegyverhordozója vonakodott, mert igen félt. Erre Saul megragadta a kardját, és beledőlt. Amikor a fegyverhordozója látta, hogy Saul immár meghalt, ő is kardjába dőlt, és meghalt. Így halt meg Saul, három fia és vele együtt egész háznépe. Mikor pedig mindazok az izráeliek, akik a völgyben voltak, látták, hogy ők megfutamodtak, és hogy Saul és fiai meghaltak, pusztán hagyták városaikat, és elmenekültek. Akkor eljöttek a filiszteusok, és betelepedtek azokba. Másnap történt, hogy a filiszteusok eljöttek, hogy kifosszák az elesetteket. Megtalálták Sault és fiait, amint holtan feküdtek a Gilbóa-hegyen. Kifosztották őt, fejét vették, elvették fegyvereit, és elküldték ezeket a filiszteusok minden tartományába körös-körül, hogy hírül adják bálványaiknak és a népnek. Fegyvereit isteneik házában helyezték el, fejét pedig Dágón templomában akasztották föl. Mikor azonban meghallották a jábés-gileádiak, hogy mit cselekedtek a filiszteusok Saullal, fölkelt az összes erős férfi, és elvitték Saulnak és fiainak a testét. Jábésba vitték és eltemették a csontjaikat a tölgyfa alatt Jábésban, és hét napig böjtöltek. Így halt meg Saul gonoszsága miatt, mivel vétkezett az ÚR ellen. Az ÚR szavát nem tartotta meg, sőt a halottidézőt is megkereste, hogy megkérdezze, és nem az URat kérdezte meg. Ezért elveszítette őt az ÚR, és országát Dávidnak, Isai fiának adta. Ezután az izráeliek mindnyájan Dávidhoz gyűltek Hebrónba, és azt mondták: Íme, mi a te csontod és a te tested vagyunk. Ezelőtt is, még mikor Saul volt a király, te voltál az, aki harcba vitted és visszahoztad Izráelt, és ezt mondta neked a te URad, Istened: Te legelteted népemet, Izráelt, és te leszel népemnek, Izráelnek a fejedelme. Elment tehát Izráel minden véne a királyhoz Hebrónba, és Dávid szövetséget kötött velük Hebrónban az ÚR előtt. És Izráel királyává kenték Dávidot, ahogyan az ÚR kijelentette Sámuel által. Akkor Dávid és egész Izráel elment Jeruzsálem alá. Ez Jebúsz, ahol a jebúsziak laktak. Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Ide be nem jössz! Dávid azonban bevette Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. Mert azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az elöljáró és vezér lesz! Mivel legelsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett elöljáróvá. Azután ott lakott Dávid a várban, azért nevezték el azt Dávid városának. És kiépítette a várost körös-körül, Millót és környékét, Jóáb pedig a város fönnmaradó részét. És Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek URa. Ezek voltak Dávid legkiválóbb vitézei, akik mellette voltak, akik erősen munkálkodtak vele az ő királyságáért egész Izráellel együtt, hogy királlyá válasszák őt Izráel fölött az ÚR beszéde szerint. Ezek voltak szám szerint a vitézei, akik körülötte voltak: Jásobám, Hakmóni fia, harminc fő elöljárója. Ő egy ízben, mikor fölemelte dárdáját, háromszáz embert sebesített meg vele. Utána Eleázár, az ahóhi Dódó fia, a három hős egyike. Ő volt Dáviddal EfeszDammimban, ahová összegyűltek harcolni a filiszteusok. Egy darab árpaföld volt ott. Amikor a nép elmenekült a filiszteusok elől, ők megálltak ott, annak a darab földnek a közepén, megvédték azt, és megverték a filiszteusokat. Így szerzett nekik az ÚR nagy szabadulást. Máskor a harminc vezér közül hárman lementek Dávidhoz, a kősziklához, az Adullám barlangjába, a filiszteusok pedig a Refáim-völgyben ütöttek tábort. Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok hada pedig Betlehemnél. Dávid vizet kívánt, és így szólt: Ó, ki hozna nekem inni a Betlehem kapuja előtt való forrás vizéből? Akkor keresztülvágták magukat hárman a filiszteusok táborán, és vizet merítettek a betlehemi forrásból, amely a kapu előtt volt, majd fölvitték, és odamentek vele Dávidhoz. De Dávid nem akart inni, hanem kiöntötte azt az ÚRnak. Ezt mondta: Az én Istenem őrizzen meg attól, hogy ezt cselekedjem. E férfiak vérét igyam-e meg, akik életüket halálra szánták? Mert ők ezt életük kockáztatásával hozták. És semmiképpen sem akart inni. Ezt cselekedte a három vitéz. Abisaj, Jóáb testvére volt ennek a háromnak az elöljárója. Ő ragadott dárdát úgy, hogy háromszáz embert sebesített meg. Ő volt a leghíresebb a három közül. A három közül a másik kettőnél híresebb volt, azért lett a parancsnokuk. De egymaga mégsem ért föl a hárommal. A kabceéli Benájá, Jójádá fia is vitéz férfiú volt, nagy dolgokat cselekedett. Ő vágta le Móáb két bajnokát, ő ment le a verembe, és ölte meg az oroszlánt, amikor egyszer hó esett. Ugyanő ölt meg egy öt könyök magas egyiptomi férfit, akinek lándzsája akkora volt, mint a szövőszék zugolyfája. Egy szál bottal szállt szembe vele, kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és saját lándzsájával átütötte. Ezeket cselekedte Benájá, Jójádá fia, és ő is híres volt a három hős között. Híres volt a harminc között, de azzal a hárommal nem ért föl. Dávid a testőrök parancsnokává tette. A sereg vitézei pedig ezek: Aszáél, Jóáb testvére, Elhánán, a betlehemi Dódó fia, a haróri Sammót, a pelóni Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia, az anátóti Abiezer, a húsái Szibbekaj, az ahóhi Ílaj, a netófái Mahraj, a netófái Héled, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ítaj, Ríbaj fia, a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Húraj, az arbai Abiél, a baharúmi Azmávet, a saalbóni Eljahbá, a gizóni Hásém fiai, a harári Jónátán, Ságé fia, a harári Ahiám, Szákár fia, Elifal, Úr fia, a mekérai Héfer, a pelóni Ahijjá, a karmeli Hecró, Naaraj, Ezbaj fia, Jóél, Nátán testvére, Mibhár, Hagri fia, az ammóni Celek, a béróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának fegyverhordozója, a jeteri Írá, a jeteri Gáréb, a hettita Úriás, Zábád, Ahlaj fia, Adiná, a rúbeni Sizá fia, aki a rúbeniek elöljárója volt, és vele harmincan voltak. Hánán, Maaká fia és a mitnibeli Jósáfát, az asterái Uzzijjá, az aróéri Hótám fiai: Sámá és Jeiél, Jedíaél, Simri fia és testvére, a tíci Jóhá, a mahavimi Eliél, Jeribaj és Jósajá, Elnáam fiai; a móábi Jitmá, Eliél, Óbéd és a mecóbájái Jaasziél. Ezek azok, akik Dávidhoz mentek Ciklagba, amikor Kís fia, Saul miatt még számkivetésben volt. Ők is a hősök közé tartoztak, akik segítették a harcban. Íjászok voltak, jobb és bal kézzel egyaránt tudtak parittyakővel hajítani és nyíllal lőni. Saul rokonságához tartoztak Benjáminból. Vezérük Ahiezer volt és Jóás, a gibeai Semáá fiai és Jeziél meg Pelet, Azmávet fiai, továbbá Beráká és Jéhú, Anátótból, a gibeóni Jismajá, a harminc hős egyike, akiknek elöljárójuk is volt. Jirmejá, Jahaziél, Jóhánán és a gedérái Józábád. Elúzaj, Jerimót, Bealjá, Semarjáhú, a hárífi Sefatjáhú, Elkáná, Jissijjáhú, Azarél, Jóezer és a Kórah nemzetségéből való Jásobám. Jóélá és Zebadjá, a gedóri Jeróhám fiai. Gádiak is csatlakoztak Dávidhoz, amikor a pusztában volt a sziklavárban. Erős és harcos férfiak, pajzsosok, dárdások, akiknek az arca olyan volt, mint az oroszláné, és fürgeségük mint a zergéké a hegyen. Ézer volt az első, Óbadjá a második, Eliáb a harmadik. Mismanná a negyedik, Jirmejá az ötödik, Attaj a hatodik, Eliél a hetedik volt. A nyolcadik Jóhánán, a kilencedik Elzábád. A tizedik Jirmejáhú, a tizenegyedik Makbannaj volt. Ezek voltak a parancsnokok a seregben Gád fiai közül. A legkisebb is fölért százzal, a legnagyobb fölért ezerrel. Ezek keltek át a Jordánon az első hónapban, noha az ár túlnőtt a parton, és elűzték mindazokat, akik a völgyben voltak keletre és nyugatra. Benjámin és Júda fiai közül is jöttek Dávidhoz a sziklavárába. Dávid kiment eléjük, és így szólt hozzájuk: Ha békés szándékkal jöttök, hogy segítségemre legyetek, szívem egy lesz veletek. De ha meg akartok csalni, hogy eláruljatok az ellenségeimnek, holott semmi erőszakot nem követtem el, lássa meg, és büntessen meg titeket atyáink Istene. A lélek ekkor felindította Amászajt, a harmincnak parancsnokát, és így szólt: Ó, Dávid, tied vagyunk, és veled leszünk, Isai fia! Békesség, békesség neked! Békesség segítőidnek is, mert megsegít téged Istened! Ekkor magához fogadta őket Dávid, és főemberekké tette őket a seregben. Ezenfelül manassébeliek is pártoltak át Dávidhoz, amikor a filiszteusokkal együtt harcolni ment Saul ellen. De nem segítette a filiszteusokat Dávid, mert fejedelmeik tanácsot tartottak, és elküldték őt, ezt mondván: A mi fejünkkel fog még ez visszamenni urához, Saulhoz. Amikor visszatért Ciklagba, hozzá pártolt Manassé fiai közül Adnah, Józábád, Jedíaél, Míkáél, Józábád, Elihú és Cilletaj, akik a Manassé törzséből való ezrek vezérei voltak. Ezek segítették Dávidot az ellenség seregei ellen, mert egyenként is mind erős vitézek voltak, és parancsnokok a hadseregben. Azonkívül naponként mentek mások is Dávidhoz, hogy segítségére legyenek, míg olyan naggyá lett serege, mint Isten serege. Szám szerint ezek voltak azok a harcra fölkészített elöljárók, akik Dávidhoz mentek Hebrónba, hogy őt Saul helyett királlyá válasszák az országban Isten ígérete szerint: Júda fiai közül hatezer-nyolcszáz harcra fölkészített ember, akik pajzsot és dárdát viseltek. Simeon fiai közül hétezer-egyszáz viadalra fölkészített vitéz férfi, Lévi fiai közül négyezer-hatszáz, Jehójádá is, aki Áron fiai között elöljáró volt, és vele háromezer-hétszáz ember és az ifjú Cádók, aki igen erős volt, atyja házából huszonkét főemberrel. Benjámin fiai közül, akik Saul testvérei voltak, háromezren, mert akkor még közülük sokan hűségesen őrizték Saul házát. Efraim fiai közül való volt húszezer-nyolcszáz kiváló vitéz, akik híres férfiak voltak nemzetségükben. Manassé fél törzséből való volt tizennyolcezer ember, akiket név szerint jelöltek ki, hogy menjenek el, és válasszák királlyá Dávidot. Issakár fiai közül ott voltak, akik fölismerték az alkalmas időt, és tudták, mit kell Izráelnek cselekednie, kétszáz főember és parancsnokságuk alatt minden rokonuk. Zebulon fiai közül azok, akik kimentek mint harcosok, minden harci szerszámmal fölszerelve, ötvenezren voltak, állhatatos szívvel felkészítve a viadalra,. Naftáli nemzetségéből ezer főember jött, és velük együtt harminchétezren pajzzsal és dárdával. A dániak közül huszonnyolcezer-hatszáz harcra fölkészített férfi. És Ásér fiai közül a harcosok és ütközetre fölkészítettek negyvenezren voltak. A Jordánon túl lakók közül, azaz a rúbeniek, gádiak közül és a Manassé törzsének másik feléből százhúszezren jöttek teljes harci felszereléssel. Mindezek a harcosok harcra fölkészítve, egy lélekkel mentek Hebrónba, hogy Dávidot egész Izráel felett királlyá tegyék, sőt egész Izráel többi része is egy szívvel azon volt, hogy Dávidot válasszák királlyá. És ott maradtak Dáviddal harmadnapig, és ettek és ittak, mert testvéreik gondoskodtak róluk.(41) Még a szomszédságukból és máshonnan is, el egészen Issakárig, Zebulonig és Naftáliig, bőven hoztak kenyeret, eleséget, lisztet, fügét, aszúszőlőt, bort, olajat, vágómarhát, juhokat hoztak szamarakon, tevéken, öszvéreken és ökrökön, mert nagy öröm volt Izráelben. Dávid tanácsot tartott az ezredek és századok fejeivel és valamennyi vezérrel, majd azt mondta Izráel egész gyülekezetének: Ha tetszik nektek, és ha az ÚRtól, a mi Istenünktől van, küldjünk üzenetet mindenfelé testvéreinkhez, akik otthon maradtak Izráel minden tartományában, és velük együtt a papokhoz és lévitákhoz, városaik és földjeik szerint, hogy ők is gyűljenek hozzánk. És hozzuk ide mihozzánk Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele. Erre az egész gyülekezet azt mondta, hogy így kell tenni, mert helyesnek látszott ez a dolog az egész nép előtt. Összegyűjtötte azért Dávid egész Izráelt az egyiptomi Síhórtól egészen a Hamátba vezető útig, hogy Isten ládáját elhozzák Kirjat-Jeárimból. Fölvonult tehát Dávid és vele egész Izráel Baalába, Kirjat-Jeárimba, amely Júdában van, hogy elhozzák onnan Istennek, a kerúbok között ülő ÚRnak a ládáját, akinek a nevét segítségül hívták. Isten ládáját egy új szekéren vitték el Abinádáb házából. Uzzá és Ahjó vezette a szekeret. Dávid pedig és az egész Izráel táncolt Isten előtt teljes erővel, énekekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cintányérokkal és kürtökkel. Mikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Uzzá ellen, és lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, s meghalt ott, az Isten színe előtt. Akkor Dávid igen megdöbbent, hogy az ÚR ilyen csapással sújtotta Uzzát. Azért azt a helyet mind e mai napig Perec-Uzzának nevezik. Azon a napon Dávid félni kezdett Istentől, és ezt mondta: Hogy merjem bevinni magamhoz Isten ládáját?! Ezért Dávid nem magához vitette be a ládát Dávid városába, hanem a gáti Óbéd-Edóm házában helyezte el. Isten ládája három hónapig Óbéd-Edóm családjánál, az ő házában volt, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm háza népét és mindenét, amije volt. Hírám, Tírusz királya követeket küldött Dávidhoz, meg cédrusfákat, kőműveseket és ácsmestereket, hogy palotát építsenek neki. És fölismerte Dávid, hogy az ÚR megerősítette őt a királyságban Izráel fölött, mivel igen felmagasztalta országát az ő népéért, Izráelért. Dávid még több feleséget vett Jeruzsálemben, és nemzett még más fiakat és leányokat is. Ez a nevük azoknak, akik Jeruzsálemben születtek neki: Sammúa, Sóbáb, Nátán és Salamon, Jibhár, Elisúa és Elpelet, Nógah, Nefeg és Jáfía, Elisámá, Beeljádá és Elifelet. Amikor megtudták a filiszteusok, hogy Dávidot királlyá kenték egész Izráel fölött, feljött az összes filiszteus, hogy megkeressék Dávidot. Amikor Dávid meghallotta ezt, kivonult ellenük. A filiszteusok pedig odaértek, és ellepték a Refáim-völgyet. Ekkor Dávid megkérdezte Istent: Menjek-e a filiszteusok ellen, kezembe adod-e őket? Az ÚR ezt felelte neki: Menj, és kezedbe adom őket! Fölmentek tehát BaalPerácimba, és ott Dávid megverte őket. Ekkor ezt mondta Dávid: Isten szétoszlatta az ellenségeimet kezem által úgy, ahogy a víz szétoszlik. Azért nevezték azt a helyet BaalPerácimnak. A filiszteusok otthagyták bálványisteneiket, Dávid pedig megparancsolta, hogy égessék el azokat. Ismét fölkerekedtek a filiszteusok, és ellepték a völgyet. Azért Dávid ismét megkérdezte Istent, és Isten azt felelte neki: Ne vonulj föl utánuk, hanem kerüld meg őket, és a szederfák irányából támadj rájuk. És mikor lépések zaját fogod hallani a szederfák teteje felől, akkor vonulj ki a harcra, mert előtted megy Isten, hogy megverje a filiszteusok táborát. Dávid azért úgy cselekedett, ahogy Isten meghagyta neki, és Gibeóntól fogva szinte Gézerig vágták a filiszteusok táborát. Dávid híre pedig elterjedt az országokban, és az ÚR félelmet keltett iránta minden nép között. Azután Dávid házakat építtetett magának a városában, és helyet készített Isten ládájának, és sátrat állított fel neki. Akkor mondta ezt Dávid: Nem szabad másnak hordoznia Isten ládáját, hanem csak a lévitáknak, mert az ÚR őket választotta ki, hogy azt hordozzák és szolgálják örökké. Összegyűjtötte azért Dávid Jeruzsálembe egész Izráel népét, hogy az ÚR ládáját a helyére vitesse, amelyet számára készített. Összegyűjtötte Dávid Áron fiait és a lévitákat is. Kehát fiainak vezetőjét, Úriélt és százhúsz atyjafiát, Merári fiainak vezetőjét, Aszáját és kétszázhúsz atyjafiát, Gérsón fiainak vezetőjét, Jóélt és százharminc atyjafiát, Elicáfán fiainak vezetőjét, Semaját és kétszáz atyjafiát, Hebrón fiainak vezetőjét, Eliélt és nyolcvan atyjafiát, Uzzíél fiainak vezetőjét, Ammínádábot és száztizenkét atyjafiát. Akkor Dávid hívatta Cádók és Ebjátár papokat, a léviták közül pedig Úriélt, Aszáját, Jóélt, Semaját, Eliélt és Ammínádábot, és ezt mondta nekik: Ti vagytok a léviták családfői. Szenteljétek meg magatokat atyátokfiaival együtt, és vigyétek az ÚRnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára. Minthogy az első alkalommal nem tettétek ezt, az ÚR, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem jártunk el a törvény szerint. Megszentelték azért magukat a papok és a léviták, hogy fölvigyék az ÚRnak, Izráel Istenének ládáját. Majd a léviták fiai Isten ládáját a rudakkal a vállukra vették úgy, ahogyan Mózes meghagyta az ÚR beszéde szerint. És Dávid megparancsolta a léviták fejedelmeinek, hogy állítsanak oda atyjukfiai közül énekeseket zeneszerszámokkal, lantokkal, citerákkal és cintányérokkal, és hangosan, nagy örömmel énekeljenek. Erre a léviták kiválasztották Hémánt, Jóél fiát és testvérei közül Ászáfot, Berekjáhú fiát és testvéreik, Mérári fiai közül Étánt, Kúsájáhú fiát. Velük együtt másodrenden testvéreiket: Zekarjáhút, Bént, Jaaziélt, Semirámótot, Jehiélt, Unnit, Eliábot, Benájáhút, Maaszéjáhút, Mattitjáhút, Elifléhút, Miknéjáhút, Óbéd-Edómot és Jeiélt, a kapuőröket. Az énekesek ezek voltak: Hémán, Ászáf és Étán, hogy a réz cintányérokat megzendítse; Zekarjá, Aziél, Semirámót, Jehiél, Unni, Eliáb, Maaszéjáhú és Benájáhú pedig a magas hangú lantokat. Mattitjáhú, Elifléhú, Miknéjáhú, Óbéd-Edóm, Jeiél és Azazjáhú a mély hangú citerákon játszottak. Kenanjáhú volt a léviták vezére az éneklésben, ő irányította az éneklést, mivel értett hozzá. Berekjá és Elkáná őrködtek a ládánál. Sebanjáhú, Jósáfát, Netanél, Amászaj, Zekarjáhú, Benájáhú és Eliezer papok kürtöltek Isten ládája előtt. Óbéd-Edóm és Jeiél is őrködött a ládánál. Dávid, Izráel vénei és az ezredek parancsnokai pedig elmentek, hogy örvendezve fölvigyék az ÚR szövetségládáját Óbéd-Edóm házából. Majd, mivel Isten megsegítette a lévitákat, akik az ÚR szövetségládáját vitték, hét bikát és hét kost áldoztak. Dávid pedig bíborból készült palástba öltözve együtt énekelt az összes lévitával, akik a ládát vitték, és az énekesekkel és Kenanjával, az éneklés vezetőjével. Dávidon pedig gyolcsból csinált éfód volt. És egész Izráel vitte az ÚR szövetségének ládáját nagy örömmel, kürtszóval, trombitákkal, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal. Mikor pedig immár az ÚR szövetségládája Dávid városába jutott, Míkal, Saul leánya kitekintett az ablakon, és látta, hogy Dávid király táncol és vigad, szívében megvetette őt. Mikor pedig bevitték Isten ládáját és elhelyezték a sátor közepén, amelyet Dávid állított fel neki, egészen elégő és békeáldozatokat mutattak be Isten előtt. Amikor Dávid elvégezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, az ÚR nevében megáldotta a népet. Azután minden izráeli férfinak és asszonynak kiosztott egy-egy kenyeret és egy-egy darab húst meg aszúszőlőt. És szolgákat rendelt az ÚR ládája elé a léviták közül, hogy hirdessék, magasztalják és dicsérjék az URat, Izráel Istenét. Ászáf volt a vezető, a helyettese Zekarjá, továbbá Jeiél, Semirámót, Jehiél, Mattitjá, Eliáb, Benájáhú és Óbéd-Edóm. Jeiél lanton és citerán, Ászáf pedig cintányérokon játszott. Benájáhú és Jahaziél papok állandóan kürtöltek az ÚR szövetségládája előtt. Azon a napon nevezte ki először Dávid Ászáfot és atyjafiait az ÚR magasztalására. Dicsérjétek az URat, hívjátok segítségül a nevét, hirdessétek nagy tetteit minden nép között. Énekeljetek neki, zengjetek neki dicséretet, beszéljétek el minden csodáját. Dicsőítsétek szent nevét; örvendezzen a szíve azoknak, akik keresik az URat. Keressétek az URat és az ő erejét, keressétek orcáját szüntelen. Emlékezzetek meg csodálatos dolgairól, amelyeket cselekedett, csodáiról és szájának ítéleteiről. Ó, Izráel utódai, akik szolgái vagytok! Jákóbnak fiai, akiket kiválasztott! Ő az ÚR, a mi Istenünk! Az egész földnek szólnak rendelkezései! Emlékezzetek örökké szövetségére és beszédére, amelyet parancsolt ezer nemzedéken át; szövetségére, amelyet Ábrahámmal szerzett, és Izsáknak tett esküjére. Örök végzésként állította azt Jákób elé, Izráelnek örökkévaló szövetségül, ezt mondván: Neked adom Kánaán földjét, hogy örökségetek legyen. Akkor még igen kevesen voltatok, és jövevények voltatok azon a földön. Az egyik néptől a másikig és az egyik országból a másik országba vándoroltak. Mégsem engedte, hogy bárki bántsa őket, sőt még a királyokat is megintette miattuk. Ezt mondta: Fölkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok! Mind az egész föld énekeljen az ÚRnak, napról napra hirdessétek szabadítását! Beszéljetek dicsőségéről a nemzetek között, csodálatos dolgairól minden nép között! Mert nagy az ÚR, és igen dicsérendő, félelmesebb minden istennél. Mert a népek minden istene csak bálvány, de az ÚR teremtette az egeket. Dicsőség és tisztesség jár őelőtte, erő és vigasság van lakóhelyén. Magasztaljátok az URat, népeknek törzsei, magasztaljátok az ÚR dicsőségét és erejét! Adjatok dicsőséget az ÚR nevének, hozzatok ajándékot, jöjjetek színe elé, imádjátok az URat szent ékességben. Reszkessen előtte az egész föld! A földkerekség is szilárdan áll, hogy ne ingadozzék. Örüljenek az egek, örvendezzen a föld, és mondják el a népek között: uralkodik az ÚR! Zúgjon a tenger a benne levőkkel, örvendezzen a mező és minden rajta lévő! Ujjonganak majd az erdő fái az ÚR előtt, amikor eljön, hogy megítélje a földet. Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló. Mondjátok: Segíts meg minket, szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsérhessünk, magasztalhassunk! Áldott az ÚR, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És az egész nép így felelt: Ámen! És dicsérte az URat. Ott hagyta azért Dávid az ÚR szövetségládájánál Ászáfot és testvéreit, hogy a láda előtt mindennap állandóan szolgáljanak, továbbá Óbéd-Edómot és hatvannyolc testvérét. Óbéd-Edóm, Jedútún fia és Hószá voltak a kapuőrök. Cádók papot pedig és testvéreit, a papokat az ÚR hajléka előtt hagyta a magaslaton, amely Gibeónban van, hogy égőáldozatot mutassanak be az ÚRnak szüntelen az égőáldozat oltárán reggel meg este egészen úgy, ahogy meg van írva az ÚR törvényében, melyet Izráelnek parancsolt. Hémánt és Jedútúnt is velük hagyta, és másokat is választott, akiket név szerint megneveztek, hogy az URat dicsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló! Hémánnál és Jedútúnnál voltak a kürtök, a cintányérok és az istenes énekeket kísérő hangszerek. Jedútún fiait pedig kapuőrökké tette. Akkor eltávozott az egész nép, ki-ki a maga házába. Dávid pedig visszatért, hogy saját háza népét is megáldja. Mikor Dávid már a palotájában lakott, azt mondta egyszer Nátán prófétának: Íme, én cédrusfából készült palotában lakom, az ÚR szövetségének ládája pedig sátorlapok alatt van. Akkor ezt mondta Dávidnak Nátán: Cselekedd meg, ami a szívedben van, mert Isten veled lesz! De azon az éjjelen Isten szava így szólt Nátánhoz: Menj el, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Ne te építs nekem házat lakásul, mert mindmáig nem laktam házban azóta, mióta Izráel fiait kihoztam, hanem egyik hajlékból a másikba mentem és sátorból sátorba. Amerre Izráel egész népével jártam, szóltam-e így egyszer is valakinek Izráel bírái közül, akiknek azt parancsoltam, hogy legeltessék népemet: Miért nem csináltatok nekem cédrusfából házat? Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én választottalak ki téged a juhok mellől a pásztorkunyhóból, hogy vezére légy népemnek, Izráelnek. És veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, minden ellenségedet elpusztítottam előled, sőt mindezen felül olyan nevet szereztem neked, amilyen csak a föld hatalmasainak van. Lakóhelyet is adtam népemnek, Izráelnek, és elültettem őt. Saját helyén lakik, nem mozdítják ki többé helyéből, nem fogják sanyargatni a gonoszok, mint azelőtt. Attól az időtől fogva, hogy megparancsoltam, hogy bírák legyenek népem, Izráel fölött, minden ellenségedet megaláztam. Azt is kijelentettem neked, hogy az ÚR házat épít neked. Amikor betelnek életed napjai, hogy atyáidhoz térj pihenni, föltámasztom utánad ivadékodat, aki fiaid közül való lesz, és megerősítem országát. Ő épít nekem házat, és megerősítem trónját mindörökké. Atyja leszek neki, ő pedig fiam lesz, és irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy az előtted valótól megvontam. Hanem megerősítem őt az én házam és királyságom szolgálatában mindörökre, és trónja örökké erős lesz. Pontosan e beszédek és e látás szerint szólt Nátán Dávidnak. Akkor bement Dávid király, leült az ÚR előtt, és ezt mondta: Ki vagyok én, ó, URam Isten, s micsoda az én házam népe, hogy eddig eljuttattál engem? Sőt még ez is kevés volt előtted, ó, Istenem, hanem a jövendőre nézve is tettél ígéretet szolgád háza felől, és mint rangjában legföljebb levő embert, úgy tekintettél engem, ÚR Isten! Kérhetne-e Dávid, a te szolgád több megtiszteltetést tőled? Hiszen te jól ismered szolgádat! Ó, URam, a te szolgádért és szíved szerint cselekedted mindezt a nagy dolgot, hogy kijelentetted mindezeket a csodálatos dolgokat. Ó, URam, nincs senki hozzád fogható, és nincs nálad nagyobb Isten, egészen úgy, ahogy fülünkkel hallottuk. És van-e még egy olyan nemzet e földön, mint a te néped, Izráel, az egyetlen olyan nemzet a földön, amelyért elment Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népéül válassza, hogy nagy és félelmes nevet szerezz magadnak, kiűzve a pogányokat néped elől, amelyet megszabadítottál Egyiptomból? Így tetted Izráel népét a te népeddé örökre, és te, URam, Istenük lettél. Most azért, URam, az ígéretedet, amelyet szolgád és az ő háza felől adtál, erősítsd meg örökre, és cselekedj úgy, amint megmondtad. Maradjon meg és magasztaltassék föl a te neved mindörökké, hogy mondhassák: A Seregek URa Izráel Istene; ő az Istene Izráelnek. És Dávidnak, a te szolgádnak háza pedig bizton megáll színed előtt. Minthogy te, Istenem, szolgád füle hallatára kijelentetted, hogy házat készítesz neki, ezért indult fel szolgád, hogy így könyörögjön előtted. Valóban, URam, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót. Most azért áldd meg kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. Mert ha te, URam, megáldod, örökre áldott lesz. Ezután leverte Dávid a filiszteusokat, megalázta őket, és Gát városát falvaival együtt elvette a filiszteusok kezéből. Móábot is megverte, és a móábiak Dávid adófizető szolgái lettek. Továbbá megverte Dávid Hamátban Hadadezert, Cóbá királyát is, amikor elindult, hogy az Eufrátesz folyamig terjessze ki birodalmának határát. Dávid elfogott ezer harci szekeret, hétezer lovast és húszezer gyalogost. Az összes szekérhez való ló inát elvágatta Dávid, és csak száz szekérbe valót tartott meg belőlük. És amikor eljöttek Damaszkuszból az arámok, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát, Dávid levágott az arámok közül huszonkétezer férfit. Majd Dávid tiszttartókat rendelt az arám Damaszkuszba. Az arámok Dávid adófizető szolgái lettek. És megsegítette az ÚR Dávidot mindenütt, ahová csak ment. Elvette Dávid az aranypajzsokat, amelyeket Hadadezer szolgái viseltek, és Jeruzsálembe vitette. Dávid igen sok rezet hozott Hadadezer városaiból, Tibhatból és Kúnból. Abból csináltatta Salamon a réztengert, az oszlopokat és a rézedényeket. Amikor Tói, Hamát királya meghallotta, hogy Dávid megverte Hadadezernek, Cóbá királyának egész hadát, Dávid királyhoz küldte fiát, Hadórámot, hogy köszöntse és megáldja, mivel megküzdött Hadadezerrel, és megverte őt. Mert Tói is harcolt Hadadezer ellen. És sok arany-, ezüst- és rézedényt küldött Dávidnak. Dávid király ezeket is az ÚRnak szentelte, azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet a többi néptől, az edómiaktól, móábiaktól, ammóniaktól, filiszteusoktól és az amálékiaktól szerzett. Abisaj, Cerújá fia pedig megvert tizennyolcezer edómit a Sós-völgyben. Dávid tiszttartókat rendelt Edómba, és az összes edómi Dávid szolgája lett. És megsegítette az ÚR Dávidot mindenütt, ahová csak ment. Így uralkodott Dávid egész Izráel fölött, jogot és igazságot szolgáltatott egész népének. Jóáb, Cerújá fia a sereg parancsnoka, Jehósáfát, Ahilúd fia pedig emlékíró volt. Cádók, Ahitúb fia és Abímelek, Ebjátár fia voltak a papok, Savsá pedig a kancellár. És Benájá, Jehójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt, Dávid fiai pedig a legelsők voltak a király mellett. Történt ezután, hogy meghalt Náhás, Ammón fiainak a királya, és utána a fia lett a király. Dávid azt mondta: Jóindulattal leszek Náhás fiához, Hánúnhoz, mert apja is jót tett velem. Ezért Dávid követeket küldött hozzá, hogy vigasztalják őt apja halála miatt. El is mentek Dávid szolgái Ammón fiainak a földjére Hánúnhoz, hogy vigasztalják. Akkor azt mondták Ammón fiainak a főemberei Hánúnnak: Azt hiszed, hogy Dávid apád iránti tiszteletből küldött hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek-e az ő szolgái hozzád, hogy kifürkésszék, feldúlják és kikémleljék az országot? Elfogatta azért Hánún Dávid szolgáit, és megnyíratta őket, ruhájukat félig levágatta deréktól lefelé, és úgy bocsátotta el őket. Azok elmentek, Dávidot pedig értesítették, hogy mi történt a férfiakkal. Mivel azokat a férfiakat igen nagy szégyenbe hozták, eléjük küldött a király, és azt üzente: Maradjatok Jerikóban, amíg meg nem nő a szakállatok. Akkor térjetek vissza! Miután Ammón fiai látták, hogy meggyűlöltették magukat Dáviddal, elküldtek Hánún és Ammón fiai ezer talentum ezüstöt Aram-Naharaimba, Aram-Maakába és Cóbába, hogy harci szekereket és lovasokat fogadjanak fel. Fölfogadtak tehát maguknak harminckétezer harci szekeret, és Maaká királyát is hadinépével együtt, akik eljöttek, és tábort ütöttek Médebá előtt. Ammón fiai is összegyűltek városaikból, és hadba vonultak. Amint ezt meghallotta Dávid, elküldte Jóábot és a vitézek egész seregét. Ammón fiai kivonultak, csatarendbe álltak a város kapuja előtt. A királyok pedig, akik segítségére jöttek, külön álltak fel a mezőn. Látta Jóáb, hogy elöl is, hátul is ellenség áll. Ezért kiválasztotta egész Izráel harcosai közül a legvitézebbeket, és felsorakoztatta őket az arámok ellen. A hadinép többi részét pedig testvérére, Abisajra bízta, és ezek az Ammón fiaival szemben álltak csatarendbe. Azt mondta: Ha az arámok erősebbek lennének nálam, légy segítségemre! Ha pedig az Ammón fiai nálad erősebbek lennének, én segítlek meg. Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan népünkért és Istenünk városaiért. Az ÚR pedig cselekedje azt, ami neki tetszik. Akkor Jóáb és hada rohamra indult az arámok ellen, és azok megfutamodtak előle. Az Ammón fiai pedig, amikor látták, hogy futnak az arámok, ők is megfutamodtak az ő testvére, Abisaj elől, és a városba menekültek. Jóáb pedig Jeruzsálembe ment. Amikor az arámok látták, hogy Izráel megverte őket, követeket küldtek, és segítségül hívták a folyamon túl lakó arámokat. Sófak, Hadadezer seregeinek vezére állt az élükön. Mikor pedig hírül adták ezt Dávidnak, ő összegyűjtötte egész Izráelt, és a Jordán vizén átkelve elment hozzájuk, és fölsorakozott ellenük. Amikor Dávid csatasorba állt az arámok ellen, azok megütköztek vele. De az arámok megfutamodtak Izráel elől, és levágott Dávid az arámok közül hétezer harci szekerest és negyvenezer gyalogost. Sőt Sófakot, a sereg vezérét is megölte. Mikor pedig Hadadezer szolgái látták, hogy Izráel legyőzte őket, békét kötöttek Dáviddal, és szolgáltak neki. Ezután az arámok nem akarták többször megsegíteni Ammón fiait. Az esztendő fordultával, amikor a királyok harcba szoktak menni, elindította Jóáb a hadat, és elpusztította Ammón fiainak földjét. Odaért Rabbához, és körülzárta. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Jóáb elfoglalta és lerombolta Rabbát. Dávid levette királyuk fejéről a koronát, amely egy talentum arany súlyú volt, s drágakövekkel volt kirakva, és az Dávid fejére került. A városból is tömérdek zsákmányt vitt el. A város népét pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és fejszékkel való munkára fogta őket. Így tett Dávid Ammón fiainak valamennyi városával. Majd az egész néppel visszatért Jeruzsálembe. Ezután ismét harc tört ki Gézerben a filiszteusokkal. Akkor ölte meg a húsái Szibbekaj a refáiak nemzetségéből való Szippajt, és azok behódoltak. Ismét harc tört ki a filiszteusok ellen, ebben ölte meg Elhánán, Jáír fia a gáti Lahmit, Góliát testvérét. Dárdájának nyele akkora volt, mint a szövőszék zugolyfája. Ezután Gátnál is harc tört ki; volt ott egy magas termetű férfi, akinek hat-hat, vagyis huszonnégy ujja volt. A ráfáiaktól származott ő is. Mivel szidalommal illette Izráelt, megölte őt Jónátán, Dávid testvérének, Simeának a fia. Ezek ugyanannak a gáti Ráfának a fiai voltak, és Dávidnak vagy szolgáinak keze által vesztek el. A Sátán Izráel ellen támadt, és felindította Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt. Azt mondta azért Dávid Jóábnak és a hadinép elöljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és hozzátok hozzám az eredményt, hadd tudjam meg a számukat. Akkor azt mondta Jóáb: Szaporítsa meg népét az ÚR százannyira, mint amennyi most. Hát nem mindannyian a te szolgáid-e azok, uram, királyom? Miért kutatja ezt az én uram? Miért bűnhődjék hát ezért Izráel? De a király szava erősebb volt Jóábénál. Elment azért Jóáb, és bejárta egész Izráelt, azután visszatért Jeruzsálembe. Azután jelentette Dávidnak a nép számát. Egész Izráelben ezerszer ezer és százezer fegyverforgató férfi volt. Júda fiai közül pedig négyszázhetvenezer fegyverforgató férfi. Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjük, mert sehogy sem tetszett Jóábnak a király parancsa. De Istennek sem tetszett e dolog, ezért meg is verte Izráelt. Dávid akkor azt mondta Istennek: Igen vétkeztem azzal, hogy ezt műveltem. Most azért bocsásd meg szolgád vétkét, mert fölöttébb esztelenül cselekedtem! Akkor így szólt az ÚR Gádhoz, Dávid látnokához: „Menj el, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három dolgot tárok eléd, válassz magadnak közülük egyet, hogy azt cselekedjem veled.” Elment tehát Gád próféta Dávidhoz, és azt mondta neki: „Így szól az Úr: Válassz magadnak! Három esztendeig tartó éhínség legyen, vagy három hónapig dúljanak szorongatóid, és érjen utol ellenséged fegyvere, vagy az ÚR fegyvere, a döghalál legyen három napig földeden, és az ÚR angyala pusztítson Izráel egész határában? Azért fontold meg, mit feleljek annak, aki engem hozzád küldött.” Dávid ezt felelte Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az ÚR kezébe, mert igen nagy az ő irgalmassága, és ne essem emberek kezébe! Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és meghaltak Izráelből hetvenezren. Ezenkívül az ÚR egy angyalt is bocsátott Jeruzsálemre, hogy pusztítsa el. De mikor ölni kezdte volna a népet, odatekintett az ÚR, megkönyörült veszedelmükön, és azt mondta a pusztító angyalnak: Elég immár, vond vissza a kezed! Az ÚR angyala ekkor a jebúszi Ornán szérűjénél állt. Akkor Dávid fölemelte szemét, és látta, hogy az ÚR angyala ott áll a föld és az ég között, kivont karddal a kezében, amelyet Jeruzsálem ellen emelt föl. Ekkor Dávid és a vének is zsákruhába öltöztek, és arcra borultak. Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hát nem én számláltattam-e meg a népet? Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? Ó, én URam, Istenem, forduljon ellenem a kezed és az én házam népe ellen, de ne sújtsa a népedet ez a csapás. Akkor az ÚR angyala szólt Gádnak, hogy mondja meg Dávidnak, menjen föl, és építsen oltárt az ÚRnak a jebúszi Ornán szérűjén. Fölment tehát Dávid Gád beszéde szerint, amelyet az ÚR nevében mondott. Amikor Ornán hátratekintett, és meglátta az angyalt, négy fiával együtt elrejtőzött. Ornán ugyanis éppen búzát csépelt. Amikor Dávid Ornánhoz érkezett, Ornán föltekintett, meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt. Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hogy oltárt építsek rajta az ÚRnak. Valós árán add nekem, hogy megszűnjék ez a csapás a népen! Ornán azt felelte Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, királyom azt cselekedje vele, ami neki tetszik! Sőt az ökröket is odaadom égőáldozatul, és a cséplőszerszámokat tűzifának, a gabonát pedig ételáldozatul. Mindezt ajándékul adom. Dávid király azt mondta Ornánnak: Nem úgy, hanem teljes áron akarom megvenni tőled. Mert nem veszem el azt, ami a tied, az ÚR számára, és nem akarok neki a máséból égőáldozatot áldozni. Így Dávid hatszáz aranysékelt adott Ornánnak a szérűért. És Dávid oltárt épített az ÚRnak. Égő- és békeáldozatot mutatott be, és segítségül hívta az URat, aki meghallgatta őt, és a mennyből tüzet bocsátott az égőáldozat oltárára. Az ÚR parancsolt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe. Abban az időben ott áldozott Dávid, mivel látta, hogy az ÚR meghallgatta őt a jebúszi Ornán szérűjén. Az ÚR hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, és az égőáldozat oltára is akkor Gibeón magaslatán volt. Dávid azonban nem mert fölmenni oda, az Isten színe elé, hogy tőle tudakozódjék, mert igen megrettent az ÚR angyalának kardjától. Azután ezt mondta Dávid: Ez az ÚR Isten háza és az égőáldozat oltára Izráel számára. És Dávid megparancsolta, hogy gyűjtsék össze az Izráel földjén levő jövevényeket, akiket kőfejtésre rendelt, hogy faragni való köveket vágjanak Isten házának építéséhez. Továbbá sok vasat is szerzett Dávid az ajtókhoz való szögekhez és a sarokvasakhoz, és rezet is bőségesen, minden mérték nélkül. Továbbá számtalan cédrusfát is, mert a szidóniak és a tírusziak bőségesen szállították azt neki. Dávid azt mondta: A fiam, Salamon még gyermek és tapasztalatlan, az ÚRnak pedig nagy házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész világon. Ezért én mindent előkészítek neki. Dávid azért mindent meg is szerzett nagy bőségesen, mielőtt meghalt. És hívatta a fiát, Salamont, és meghagyta neki, hogy az ÚRnak, Izráel Istenének házat építsen. Dávid azt mondta Salamonnak: Édes fiam, elgondoltam a szívemben, hogy az én Istenem, az ÚR nevének házat építek. De az ÚR így szólt hozzám: Sok vért ontottál, és sokat hadakoztál. Nem építhetsz házat az én nevemnek, mert sok vért ontottál ki a földre énelőttem. De íme, fiad fog születni, aki a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki minden körülötte levő ellenségétől. Azért nevezik Salamonnak, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében. Ő épít nevemnek házat, fiam lesz, és én atyja leszek neki, és megerősítem királyságának trónját Izráelben mindörökké. Most hát, édes fiam, legyen veled az ÚR, hogy sikerüljön házat építened az ÚRnak, a te Istenednek, ahogy szólt felőled. De adjon neked az ÚR értelmet és bölcsességet, amikor Izráel fölé rendel, hogy az ÚRnak, a te Istenednek törvényét megőrizzed. Akkor jól lesz dolgod, ha megtartod és teljesíted azokat a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj! Íme, én is az én szegénységemben szereztem az ÚR házának építésére százezer talentum aranyat és ezerszer ezer talentum ezüstöt, a rezet és a vasat pedig meg sem lehet mérni, mert igen bőven van; és fát és követ is szereztem. Te is szerezz még ezekhez. Van sok kézművesed, kővágód, kő- és fafaragód és mindenféle dologban jártas bölcs mesterembered. Az aranynak, ezüstnek, vasnak és a réznek se szeri, se száma: azért kelj föl, láss hozzá, és az ÚR legyen veled! Dávid pedig megparancsolta Izráel összes főemberének, hogy ők is legyenek segítségére fiának, Salamonnak, és azt mondta: Hát nincsen-e veletek az ÚR, a ti Istenetek, aki nyugalmat adott nektek körös-körül? Mert az én kezembe adta e föld lakosait, és meghódolt e föld az ÚR előtt és az ő népe előtt. Most azért keressétek az URat, a ti Isteneteket teljes szívetek és lelketek szerint, keljetek föl, és készítsétek el az ÚR Isten szentélyét, hogy bevihessétek az ÚR szövetségének ládáját és az Istennek szentelt edényeket abba a házba, amely az ÚR nevének épül. Amikor Dávid megöregedett, és betelt az élettel, fiát, Salamont tette Izráel királyává. Összegyűjtötte Izráel összes fejedelmét meg a papokat és a lévitákat is. Megszámlálták a lévitákat harmincesztendőstől fogva fölfelé, és a férfiak száma harmincnyolcezer fő volt. Ezek közül huszonnégyezren az ÚR háza körüli teendőkre viseljenek gondot, és hatezren tiszttartók és bírák legyenek. Négyezren kapuőrök, négyezren pedig dicsérjék az URat mindenféle hangszerrel, amelyeket az ÚR dicséretére készíttettem. Azután Dávid Lévi fiai szerint csoportokba osztotta őket: gérsóniakra, kehátiakra és meráriakra. A gérsóniak közt volt Ladán és Simei. Ladán három fia: Jehiél az első, aztán Zétám és Jóél. Simeinek is három fia volt: Selómit, Haziél és Hárán. Ők voltak Ladán családfői. Simei fiai voltak: Jahat, Zízá, Jeús és Beríá, ezek négyen voltak Simei fiai. Jahat volt az első és Zízá a második. De mivel Jeúsnak és Beríának nem sok fia volt, családjuk csak egy ágnak számított. Kehát fiai négyen voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél. Amrám fia volt Áron és Mózes. És Áront kiválasztották, hogy fölszenteljék a szentek szentje számára őt és fiait mindörökké, hogy jó illattal áldozzanak az ÚR színe előtt, és szolgáljanak neki, s az ő nevében áldják meg a népet mindenkor. Mózesnek, Isten emberének fiait pedig Lévi nemzetségei közé számították. Mózes fia volt Gérsóm és Eliezer. Gérsóm fiai közül Sebuél volt az első. Eliezer fia volt Rehabjá, a családfő. Eliezernek nem volt több fia, de Rehabjá fiai igen megsokasodtak. Jichár fiai között Selómit volt a családfő. Hebrón fiai között Jerijjáhú volt az első, Amárja a második, Jahaziél a harmadik és Jekamám a negyedik. Uzzíél fiai között Míká volt az első, és Jissijjá a második. Merári fia volt Mahli és Músi. Mahli fiai Eleázár és Kís. Eleázár úgy halt meg, hogy nem voltak fiai, hanem leányai, akiket a saját atyjukfiai, Kís fiai vettek el. Músi fiai hárman voltak: Mahli, Éder és Jerémót. Ezek voltak Lévi fiai családjaik szerint, a családfők nevük összeírása szerint, fejenként, akik az ÚR házában szolgáltak húszéves kortól fölfelé. Mert ezt mondta Dávid: Nyugalmat adott népének az ÚR, Izráel Istene, és Jeruzsálemben lakozik mindörökké. Azért a lévitáknak sem kell többé hordozniuk Isten hajlékát és mindazt a fölszerelést, amely az ő szolgálatához való. Azért Dávid utolsó rendelete szerint megszámlálták Lévi fiait húszéves kortól fölfelé. Áron fiainak szolgálatában tevékenykedtek az ÚR házában és annak udvaraiban, kamráiban és mindenféle szent edény tisztán tartásában és az Isten házának szolgálatában. Hogy gondot viseljenek a sorba rakott kenyerekre, az ételáldozathoz való finomlisztre, a kovásztalan lepényekre, a serpenyőkre, a főtt étekre, minden űr- és hosszmértékre, és hogy álljanak készen az ÚRnak való hálaadásra és dicséretére mind reggel, mind este. Hogy mikor az ÚRnak égőáldozatot mutatnak be minden szombaton, a hónapok első napjain és a szokott ünnepeken, meghatározott szám szerint álljanak szüntelen az ÚR előtt. És hogy gondoskodjanak a gyülekezet sátra körüli szolgálatról, a szentély körüli szolgálatról és a teendőkről atyjukfiainak, Áron fiainak a szolgálatánál az ÚR házában. Áron fiainak rendje. Áron fiai: Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár. Nádáb és Abíhú még apjuk előtt meghaltak, és mivel nem voltak fiaik, ezért Eleázár és Ítámár viselte a papságot. Dávid beosztotta Eleázár fiai közül Cádókot, Ítámár fiai közül pedig Ahimeleket tisztük szerinti szolgálatra. Mivel Eleázár fiai között több főember volt található, mint Ítámár fiai között, Eleázár fiai közül tizenhat családfőt osztottak be, Ítámár fiai közül pedig nyolcat. Sorsolással osztották be őket, válogatás nélkül ezeket is, meg azokat is. Így lettek a szent hely elöljárói és Isten fejedelmei az Eleázár és az Ítámár fiai közül valók egyaránt. Semajá, Netanél fia, a Lévi nemzetségéből való kancellár írta fel őket a király és a fejedelmek előtt, Cádók pap és Ahimelek, Ebjátár fia előtt, továbbá a papok és a léviták családfői előtt. Egy családot sorsoltak ki Eleázárnak, majd még egyet, és egyet Ítámárnak. Az első sorshúzás Jehójáribra esett, a második Jedajára, a harmadik Hárimra, a negyedik Szeórimra, az ötödik Malkijjára, a hatodik Mijjáminra, a hetedik Hakkócra, a nyolcadik Abijjára, a kilencedik Jésúára, a tizedik Sekanjáhúra, a tizenegyedik Eljásibra, a tizenkettedik Jákimra, a tizenharmadik Huppára, a tizennegyedik Jesebábra, a tizenötödik Bilgára, a tizenhatodik Immérre, a tizenhetedik Hézírre, a tizennyolcadik Happiccécre, a tizenkilencedik Petahjára, a huszadik Jehezkélre, a huszonegyedik Jákínra, a huszonkettedik Gámúlra, a huszonharmadik Delájáhúra, a huszonnegyedik Maazjáhúra. Ezek tiszte volt szolgálatukban, hogy bejárjanak az ÚR házába sorban atyjuk, Áron rendelése szerint, amint az ÚR, Izráel Istene megparancsolta neki. Lévi többi fiai ezek voltak: Amrám fia volt Súbáél, Súbáél fia Jehdejáhú. Aki Rehabjáhútól származott: Jissijjá, Rehabjáhú első fia. Jicháritól származott Selómót, Selómót fia volt Jahat. Hebrón fiai közül Jerijjáhú volt az első, Amarjáhú a második, Jahaziél a harmadik, Jekamám a negyedik. Uzzíél fia volt Míká, Míká fia Sámír. Míká testvére Jissijjá volt, Jissijjá fia pedig Zekarjáhú. Merári fia volt Mahli és Músi. Jaazijjáhú fia Benó volt. Merári fiai voltak: Jaazijjáhútól, fiától származott Sóham, Zakkúr és Ibri. Mahlitól volt Eleázár, neki nem voltak fiai. Kístől származott Jerahmeél, Kís fia. Músi fiai voltak: Mahli, Éder és Jerimót. Ezek a léviták családjaik szerint. Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira Dávid király, Cádók és Ahimelek, továbbá a papok és a léviták családfői előtt a családfőkre ugyanúgy, mint legkisebb testvérükre. Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra különválasztották Ászáf, Hémán és Jedútún fiai közül azokat, akik prófétai lélekkel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon. Azok sora, akiket erre a szolgálatra rendeltek, ez volt: Ászáf fiai közül: Zakkúr, Jószéf, Netanjá és Aszarélá, Ászáf fiai. Őket Ászáf vezette prófétai lélekkel, aki a király felügyelete alá tartozott. A jedútúniak közül: Jedútún hat fia, Gedaljáhú, Ceri, Jesajáhú, Hasabjáhú, Mattitjáhú és Simei, akik apjuk, Jedútún mellett prófétai lélekkel játszottak citerán az ÚR tiszteletére és dicséretére. Hémán fiai közül: Hémán fiai: Bukkijjáhú, Mattanjáhú, Uzzíél, Sebuél, Jerimót, Hananjá, Hanáni, Eliátá, Giddalti, Rómamti-Ezer, Josbekásá, Mallóti, Hótir, Mahaziót. Ezek mind Hémán fiai, aki a király látnoka volt, hogy Isten beszédeivel a hatalmát fölemelje. Isten Hémánnak tizennégy fiút és három leányt adott. Ezek mindnyájan apjuk vezetésével az ÚR házában énekeltek cintányérokkal, lantokkal és citerákkal Isten házának a szolgálatában a király, Ászáf, Jedútún és Hémán irányítása szerint. Kétszáznyolcvannyolc volt a száma testvéreikkel együtt azoknak, akiket megtanítottak az ÚR énekeire; és mindnyájan képzettek voltak. Sorsot vetettek a szolgálat sorrendjére nézve a fiatalokra és az öregekre, tanítókra és a tanítványokra egyaránt. A sorsolás először Ászáf fiára, Jószéfre esett, a második Gedaljáhúra, akik testvéreikkel és fiaikkal együtt összesen tizenketten voltak. A harmadik Zakkúrra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A negyedik sorsolás Jicrire esett; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. Az ötödik Netanjáhúra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A hatodik Bukkijjáhúra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A hetedik Jeszarélára; fiaival és testvéreivel együtt tizenketten voltak. A nyolcadik Jesajáhúra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A kilencedik Mattanjáhúra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizedik Simeire; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenegyedik Azarélra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenkettedik Hasabjára; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenharmadik Súbáélra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizennegyedik Mattitjáhúra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenötödik Jerémótra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenhatodik Hananjáhúra; fiaival és testvéreivel együtt tizenketten voltak. A tizenhetedik Josbekására; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizennyolcadik Hanánira; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A tizenkilencedik Mallótira; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A huszadik Elijjátára; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A huszonegyedik Hótírra; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A huszenkettedik Giddaltira; fiaival és testvéreivel együtt összesen tizenketten voltak. A huszonharmadik Mahaziótra; fiaival és testvéreivel együtt tizenketten voltak. A huszonnegyedik Rómamti-Ezerre; fiaival és testvéreivel együtt tizenketten voltak. A kapuőrök rendje ez: a kórahiak közül Meselemjáhú, Kóré fia, aki Ászáf fiai közül való volt. Meselemjáhú fiai közül Zekarjáhú az elsőszülött volt, Jedíaél a második, Zebadjáhú a harmadik és Jatniél a negyedik. Élám az ötödik, Jehóhánán a hatodik, Eljehóénaj a hetedik. Óbéd-Edóm fiai közül: Semajá volt az elsőszülött, Jehózábád a második, Jóáh a harmadik, Szákár a negyedik, Netanél az ötödik, Ammiél a hatodik, Jisszákár a hetedik, Peulletaj a nyolcadik; mert Isten megáldotta őt. Fiának, Semajának is születtek fiai, akik családjuk urai voltak, lévén erős vitézek. Semajá fiai: Otni, Refáél, Óbéd, Elzábád, akinek a testvérei, Elihú és Szemakjáhú szintén igen erős férfiak voltak. Ezek mindnyájan Óbéd-Edóm fiai közül valók. Mind ő maguk, mind fiaik és testvéreik derék férfiak voltak, alkalmasak a szolgálatra. Hatvanketten származtak Óbéd-Edómtól. Meselemjáhú fiai és testvérei is mind a tizennyolcan erős férfiak voltak. A Mérári fiai közül való Hószának is voltak fiai. Simri volt közülük az első, bár nem ő volt az elsőszülött, de az apja őt tette meg elsőnek. Hilkijjáhú a második, Tebaljáhú a harmadik, Zekarjáhú a negyedik. Hószá fiai és testvérei összesen tizenhárman voltak. Ezek között osztották el a kapuőrzés tisztségét a főemberek szerint, hogy az ő atyjukfiaival együtt vigyázzanak és szolgáljanak az ÚR házában. Kicsinyre és nagyra egyaránt sorsot vetettek családjaik szerint, mindegyik kapuhoz. A keleti kapu őrzése sors szerint Selemjáhúra esett. Zekarjáhúra pedig, a fiára, aki bölcs tanácsadó volt, az északi kapu esett sors szerint. Óbéd-Edómnak a déli kapu jutott, fiainak pedig a tárház. Suppimnak és Hószának a nyugati kapu a Salleket-kapuval együtt a felmenő töltésen, egyik őrhely a másikkal szemben. Keleten hat lévita volt, északon naponként négy, délen is naponként négy, a tárháznál pedig kettő-kettő. A külső részen nyugaton négy volt a felmenő töltésen, kettő a csarnok mellett. Ez volt a Kórah fiai és Mérári fiai közül való kapuőrök beosztása. A léviták közül Ahijjá volt az Isten háza kincstárának és az Istennek szentelt kincsnek a felügyelője. Ladán fiai, a gérsóni Ladán fiai, a gérsóni Ladán családfői voltak: Jehiéli meg Jehiéli fiai: Zétám és testvére, Jóél, akik az ÚR háza kincstárának felügyelői voltak. Az Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél nemzetségéből valók is. Sebuél pedig, Gérsómnak, Mózes fiának a leszármazottja volt a kincstárnokok felügyelőinek feje. Atyjafiai pedig, akik Eliezertől származtak, ezek: fia, Rehabjáhú, az ő fia Jesajáhú, az ő fia Jórám, az ő fia Zikri, az ő fia Selómit. Ez a Selómit és az ő testvérei voltak a felügyelői minden megszentelt kincsnek, amelyet Dávid király, a családfők, az ezredesek, a századosok és a hadsereg vezérei odaszenteltek Istennek; a hadizsákmányt szentelték oda az ÚR házának fenntartására. Amit csak odaszentelt Sámuel próféta, Saul, Kís fia, Abnér, Nér fia és Jóáb, Cérújá fia; mindaz, amit bárki odaszentelt Istennek, Selómitnak és testvéreinek a gondjára volt bízva. A jicháriak közül Kenanjáhút és fiait mint tiszttartókat és bírákat Izráel külső dolgaival bízták meg. A hebróniak közül Hasabjáhúra és testvéreire, erre az ezerhétszáz erős férfira bízták Izráel népe között, a Jordán vizén túl, nyugat felé, hogy gondoskodjanak az ÚR minden ügyéről és a király szolgálatáról. A hebróniak közül Jerijjá volt az első. A hebróniak nemzetségeit és családjait megkeresték Dávid királyságának negyvenedik esztendejében, és bátor férfiakat találtak közöttük Jazér-Gileádban. Atyjafiai erős férfiak voltak, kétezer-hétszáz családfő, akiket Dávid király felügyelővé tett a rúbenieken, a gádiakon és Manassé törzsének egyik felén az Istent és a királyt illető minden dologban. Izráel fiai szám szerint, a családfők, ezredesek, századosok és azok elöljárói, akik a király szolgálatában álltak a seregek minden dolgában, és hónapról hónapra felváltva az egész esztendőn át fegyverben álltak, a csapatok egyenként huszonnégyezer emberből álltak. Az első csapat vezére az első hónapban Jásobám, Jabdiél fia volt. Csapata huszonnégyezer főből állt. Ő Pérec fiai közül származott, és az első hónapra rendelt sereg minden elöljárójának ő volt a feje. A második csapat vezére a második hónapban az ahóhi Dódaj volt csapatával. Egyik csapatának Miklót volt a vezetője. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A harmadik seregnek a harmadik hónapban Benájá volt a vezére, aki Jójádá főpap fia volt. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. Ez a Benájá a harminc vitéz közé tartozott, sőt a harmincnak a feje volt. Csapatának elöljárója fia, Ammizábád volt. A negyedik csapat vezére a negyedik hónapban Aszáél, Jóáb testvére volt, helyettese pedig fia, Zebadjá. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. Az ötödik vezére az ötödik hónapban a jizráhi Samhút volt. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A hatodik vezére a hatodik hónapban a tekóai Írá, Ikkés fia volt. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A hetedik vezére a hetedik hónapban a pelóni Hélec volt, Efraim fiai közül. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A nyolcadik vezére a nyolcadik hónapban a húsái Szibbekaj volt, a zerahiak közül. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A kilencedik vezére a kilencedik hónapban az anátóti Abiezer volt, a benjáminiak közül. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A tizedik vezére a tizedik hónapban a netófái Mahraj volt, a zerahiak közül. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A tizenegyedik vezére a tizenegyedik hónapban a pirátóni Benájá volt, Efraim fiai közül. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. A tizenkettedik vezére a tizenkettedik hónapban a netófái Heldaj volt, Otniél nemzetségéből. Az ő csapata is huszonnégyezer főből állt. Izráel törzseinek az élén a következők álltak: a rúbeniek fejedelme Eliezer volt, Zikri fia. A simeoniaké Sefatjáhú, Maaká fia. A lévitáké Hasabjá, Kemúél fia, az ároniaké Cádók; Júdáé Elihú, Dávid testvérei közül. Issakáré Omri, Míkáél fia. Zebuloné Jismajáhú, Óbadjáhú fia. Naftálié Jerimót, Azriél fia. Efraim fiaié Hóséa, Azazjáhú fia. Manassé törzsének az egyik feléé Jóél, Pedájáhú fia. Manassé törzse Gileád földjén lakó felének Jiddó, Zekarjáhú fia. Benjáminé Jaasziél, Abnér fia. Dáné Azarél, Jeróhám fia. Ezek voltak Izráel törzseinek fejedelmei. Nem számláltatta meg Dávid azokat, akik húsz esztendőn aluliak voltak, mert az ÚR megígérte, hogy úgy megsokasítja Izráelt, mint az ég csillagait. Jóáb, Cerújá fia elkezdte ugyan a számlálást, de nem fejezte be, mivel emiatt támadt Isten haragra Izráel ellen. Ezért nem került be ez a szám Dávid király krónikájának számadatai közé. A királyi kincstár gondnoka Azmávet, Adíél fia volt. A mezőkön, városokban, falvakban és várakban lévő raktárainak felügyelője pedig Jehónátán, Uzzijjáhú fia volt. A föld művelésére rendelt mezei munkások felügyelője Ezri, Kelúb fia volt; a szőlőművesek fölött a rámai Simei, a szőlőkben levő borospincék fölött a sefemi Zabdi volt a felügyelő. A Sefélá-alföld olajfáinak és a mezőn lévő fügefák gondozói fölött a gádéri Baalhánán volt, az olajraktárak fölött pedig Jóás. A Sárón mezején legelő szarvasmarhákra a sáróni Sitraj, a völgyekben legelő jószágra pedig Sáfát, Adlaj fia ügyelt. A tevék fölött a jismáéli Óbíl, a szamarak fölött a mérónóti Jehdejáhú, a juhok fölött a hagri Jázíz volt a felügyelő. Mindezek Dávid király jószágainak gondnokai voltak. Jónátán, Dávid nagybátyja tanácsos volt, értelmes és írástudó ember. Jehiél, Hakmóni fia pedig a király fiaival volt. Ahitófel is a király tanácsosa volt, az arki Húsaj pedig a király barátja. Ahitófel helyettese Jehójádá, Benájáhú fia és Ebjátár volt. A királyi hadsereg fővezére pedig Jóáb volt. Dávid összegyűjtötte Jeruzsálembe Izráel összes vezetőjét, a törzsek fejedelmeit, a király szolgálatában levő csapatok vezéreit, az ezredeseket, a századosokat, a király és fiai minden jószágának és vagyonának gondnokait udvari szolgáikkal és a hősöket a sereg minden vitézével együtt. Ekkor fölállt Dávid király, és így szólt: Testvéreim és népem, hallgassatok meg! Elhatároztam magamban, hogy az ÚR szövetségládájának állandó hajlékot és Istenünk lába zsámolyának házat készíttetek. Elő is készítettem mindent az építéshez. De Isten így szólt hozzám: Nem építhetsz házat nevemnek, mert hadakozó ember vagy, már sok vért ontottál. Mégis engem választott ki az ÚR, Izráel Istene atyám egész háza népéből, hogy Izráel népének királya legyek mindvégig. Mert Júdát választotta a fejedelemségre és Júda házában pedig az én atyám háza népét. Atyámnak fiai közül pedig bennem telt kedve, hogy királlyá tegyen egész Izráel fölött. Valamennyi fiam közül (mert az ÚR sok fiút adott nekem) Salamon fiamat választotta ki, hogy az ÚR királyságának trónján üljön Izráel fölött. És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi föl házamat és udvaraimat, mert én őt fiamul választottam, én pedig atyja leszek neki. Megerősítem királyságát mindörökké, ha parancsaimat és végzéseimet szorgalmasan megtartja úgy, mint ahogyan a mai napig tette. Most azért az egész Izráelnek, az ÚR gyülekezetének szeme láttára és Istenünk füle hallatára mondom: őrizzétek meg, sőt keressétek az ÚRnak, a ti Isteneteknek minden parancsolatát, hogy birtokolhassátok ezt a jó földet és hogy örökségül hagyhassátok fiaitokra is magatok után mindörökké. Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és jókedvvel. Mert megvizsgál az ÚR minden szívet, és jól ért minden emberi gondolatot. Ha keresni fogod, megtalálod, ha ellenben elhagyod őt, ő is elhagy téged mindörökké. Lásd meg azért, hogy az ÚR választott ki téged, hogy szent házat építs neki: légy hát erős, és készítsd el. Akkor átadta Dávid a fiának, Salamonnak a csarnoknak és épületeinek, a kincstárnak, a felső szobáknak és a belső szobáknak, az engesztelés helyének tervrajzát és mindazét, amit szívében elgondolt az ÚR házának udvarai felől, az Isten házának kincstára és a szent kincsek számára körös-körül levő minden kamra felől; továbbá a papok és léviták csoportjainak háza felől, az ÚR háza szolgálatának minden munkájához és az ÚR házának szolgálatához szükséges minden eszköz felől. Azután megadta az arany súlyát a szertartások eszközei számára; az összes ezüsteszköz súlyát a szertartások eszközei számára. Vagyis az arany mécsestartók és aranymécsesek súlyát, kimérve minden egyes mécsestartónak és mécseseiknek a súlya szerint, s az ezüst mécsestartóknak is kimérve a mécsestartó és mécsesei súlya szerint, mindegyik mécsestartónak a rendeltetése szerint. Megadta az arany súlyát, kimérve a szent kenyerek asztalaihoz asztalonként; hasonlóképpen az ezüstét is az ezüstasztalokhoz. Továbbá a villákhoz, a hintőedényekhez és a kancsókhoz való színaranynak meg az aranykelyheknek a súlyát: meghatározott mérték szerint adta meg az arany súlyát minden kehelyhez. Ugyanígy az ezüstkelyheknek a súlyát meghatározott mérték szerint minden pohárhoz, kehelyhez. A füstölőoltár számára megtisztított arany súlyát, az aranykerúbok szekerének a tervrajzát, akik kiterjesztett szárnyakkal befedik az ÚR szövetségládáját. Mindezeket az ÚR keze által írtam meg, ő értette meg velem, hogy milyen legyen ennek az alkotásnak a formája. Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy bátor és erős, kezdj hozzá, semmit ne félj, és ne rettegj, mert az ÚR Isten, az én Istenem veled lesz, nem hagy el téged, nem is távozik el tőled, míg be nem fejezel az ÚR házának szolgálatához szükséges minden munkát! Íme, itt vannak a papok és a léviták csapatai Isten házának minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen és bölcsességgel. Ők, a fejedelmek meg az egész nép minden feladatodban segítenek. Azután ezt mondta Dávid király az egész gyülekezetnek: Ím, látjátok, egyedül Salamon fiamat választotta ki Isten, de ő még gyermek és tapasztalatlan. A munka pedig nagy, mert nem emberé lesz az a ház, hanem az ÚR Istené. Én pedig minden erőm szerint szereztem Istenem háza számára bőségesen aranyat az aranyeszközökhöz, ezüstöt az ezüsthöz, rezet a rézhez, vasat a vashoz, fát a fához; ónixköveket, foglalatba való köveket, vörös és tarka színű köveket, mindenféle drágakövet és fehér márványkövet is bőséggel. Ezenfölül, mivel nagyon kedvelem Istenem házát, ami kincsem, aranyam és ezüstöm van, azt odaadom Istenem házának amellett, amit szereztem a szent ház számára: háromezer talentum aranyat, mégpedig ófíri aranyat és hétezer talentum tiszta ezüstöt a templom falainak beborítására, aranyat az aranyeszközökhöz, ezüstöt az ezüsteszközökhöz és mindenhez, ami szükséges a mesteremberek munkájához. És ha valaki önként akar még adni, töltse meg a kezét ma, és adjon, amit akar az ÚRnak! Ekkor szabad akaratuk szerint ajándékokat adtak a családfők, Izráel törzseinek fejedelmei, az ezredesek, a századosok és a királyi udvartartás vezetői. Isten házának a munkálataira adtak ötezer talentum és tízezer dárik aranyat, tízezer talentum ezüstöt, tizennyolcezer talentum rezet és százezer talentum vasat. Akinek drágakövei voltak, az odaadta az ÚR házának kincseihez, a gérsóni Jehiél kezéhez. És örvendezett a nép, hogy önként adakozhatnak, mert tiszta szívükből adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagy örömmel örvendezett. Akkor Dávid hálát adott az ÚRnak az egész gyülekezet előtt, és ezt mondta: Áldott vagy te, URam, atyánknak, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké! Ó, URam, tied a nagyság, a hatalom, a dicsőség, a győzelem és a méltóság, sőt minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, ó, URam, az uralom, magasztos vagy te minden fejedelem fölött! A gazdagság és a dicsőség mind tőled van, és te uralkodsz mindezen. A te kezedben van mind az erő, mind a hatalom. A te kezedben van mindennek a felmagasztalása és megerősítése. Most azért, ó, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük fenséges nevedet. Mert mi vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra, ahogy tettük? Bizony tőled van minden, és azokat adtuk most neked, amiket a te kezedből kaptunk. Mert mi csak jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk is. Életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben nincs állandóság. Ó, mi URunk, Istenünk! Mindez a gazdagság, amit gyűjtöttünk, hogy neked és a te szent nevednek házat építsünk, a te kezedből való, és mindazok a tiéid. Jól tudom, ó, én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod, és az egyenességet szereted. Én mindezeket tiszta szívemből, önként, nagy jókedvvel adtam, s látom, hogy néped is, amely itt jelen van, nagy örömmel, önszántából adta ezeket neked. Ó, URam, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt a készséget néped szívében, és szívüket igazgasd tefeléd! Salamonnak pedig, a fiamnak, adj tökéletes szívet, hogy parancsaidat, intelmeidet és rendeléseidet megőrizhesse, és mindent aszerint cselekedjen, és fölépíthesse azt az erősséget, amelyet előkészítettem. Azután így szólt Dávid az egész gyülekezethez: Áldjátok az URat, a ti Isteneteket! Ekkor az egész gyülekezet áldotta az URat, atyáik Istenét, majd meghajoltak és leborultak az ÚR előtt és a király előtt. Másnap pedig áldozatokat mutattak be az ÚRnak. Véres- és egészen elégő áldozatokat áldoztak az egész Izráelért: ezer bikát, ezer kost, ezer bárányt italáldozataikkal és sok más áldozattal együtt. Ettek-ittak az ÚR előtt azon a napon nagy vigasságban. Azután Salamont, Dávid fiát másodszor is királlyá tették és felkenték az ÚR fejedelmévé. Cádókot pedig fölkenték a főpapságra. És Salamon az ÚR trónjára ült, mint király, apja, Dávid után, és mindenben szerencsés volt, és engedelmeskedett neki egész Izráel. A fejedelmek és a vitézek, sőt Dávid király fiai is mindnyájan kezet adtak, hogy Salamon királynak engedelmeskedni fognak. És igen felmagasztalta az ÚR Salamont egész Izráel népe előtt, és olyan királyi méltóságot adott neki, amelyhez hasonló egy királynak sem volt előtte Izráelben. Így uralkodott Dávid, Isai fia egész Izráel fölött. Az az idő pedig, amíg Izráel fölött uralkodott, negyven esztendő volt. Hebrónban hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig harminchárom évig uralkodott. Jó vénségében halt meg, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. Utána fia, Salamon lett a király. Dávid király dolgai pedig az elsőtől az utolsóig íme, megírattak Sámuelnek, a látónak a könyvében, Nátán prófétának és Gádnak, a látónak a könyvében egész uralkodásával, hőstetteivel és mindazzal együtt, ami az ő idejében történt vele, Izráellel és a többi ország királyságaival. Salamonnak, Dávid fiának királyi hatalma megerősödött, mert az ÚR, az ő Istene vele volt, és igen naggyá tette őt. Ekkor azt mondta Salamon egész Izráel népének, az ezredeseknek, a századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden főemberének és a családfőknek, hogy menjen el vele az egész gyülekezet arra a magaslatra, amely Gibeónban van, mert ott van Isten gyülekezetének a sátra, amelyet Mózes, az ÚR szolgája készíttetett a pusztában. De Isten ládáját Dávid már fölvitte Kirjat-Jeárimból arra a helyre, amelyet Dávid készíttetett annak, mert sátrat állított föl neki Jeruzsálemben. A rézoltár azonban, melyet Becalél, Úri fia, Húr unokája készített, ott volt az ÚR hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és az összegyűltek. És ott ezer égőáldozatot mutatott be Salamon a rézoltáron az ÚR előtt, amely a gyülekezet sátrában volt. Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és azt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked. Salamon azt felelte Istennek: Te nagy irgalmasságot cselekedtél apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá. Most azért, ó, URam, Isten, teljesedjék be ígéreted, melyet apámnak, Dávidnak adtál. Mert te választottál engem királylyá e nép fölött, amely olyan sok, mint a föld pora. Most azért adj nekem bölcsességet és tudományt, hogy tudjak ki- és bejárni néped előtt. Mert vajon kicsoda képes kormányozni ezt a te nagy népedet? Isten azt felelte Salamonnak: Mivel ez volt a szívedben, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és dicsőséget, nem kérted gyűlölőid lelkét, és hosszú életet sem kértél magadnak, hanem bölcsességet és tudományt, hogy kormányozhasd népemet, mely fölött királlyá tettelek, megadom neked a bölcsességet és a tudományt, sőt olyan gazdagságot, kincset és dicsőséget is adok neked, amelyhez fogható nem volt az előtted való, és nem lesz az utánad való királyoknak sem. Ezután Salamon visszatért Jeruzsálembe Gibeón hegyéről, a gyülekezet sátra elől, és uralkodott Izráelen. Salamon harci szekereket és lovasokat is szerzett. Ezernégyszáz harci szekere és tizenkétezer lovasa volt, akiket a harci szekerek városaiba és Jeruzsálembe, a király mellé rendelt. És úgy fölhalmozta a király Jeruzsálemben az ezüstöt és az aranyat, mint a követ. A cédrusfákat is úgy felhalmozta, hogy annyi volt, mint a vadfügefa a lapályon. Salamonnak Egyiptomból és Kevéből lovakat is hoztak, mert a király kereskedői seregestül vették meg a lovakat Kevéből, megszabott áron. Amikor följöttek Egyiptomból, egy harci szekeret hatszáz ezüstsékelért, egy-egy lovat százötven ezüstsékelért hoztak. Ők szállították ezeket a hettiták minden királyának és az arám királyoknak is. Majd elhatározta Salamon, hogy az ÚR nevének házat épít, magának pedig királyi palotát. Salamon hetvenezer férfit rendelt ki a hegységbe teherhordásra, nyolcvanezer férfit favágásra és hozzájuk háromezer-hatszáz felügyelőt. És ezt üzente Salamon a tíruszi Hírám királynak: Tégy velem is úgy, mint apámmal, Dáviddal, akinek cédrusfákat küldtél, hogy házat építhessen magának. Íme, én házat akarok építeni az én URam, Istenem nevének, hogy neki szenteljem, füstölőszerekkel jó illatot gerjesszek benne, folytonosan szent kenyerek álljanak előtte, s hogy minden reggel és este égőáldozatot mutassak be szombatnapokon, az újhold napjain és az ÚRnak, a mi Istenünknek szentelt ünnepeken, ami örök kötelessége Izráelnek. A ház pedig, amelyet építeni akarok, igen nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden istennél. De kinek volna annyi ereje, hogy neki házat építsen? Az ég és az egeknek egei sem tudják magukba fogadni őt, és ki vagyok én is, hogy neki házat építhetnék? Csak azért teszem, hogy ott jó illatú áldozatot égessenek őelőtte. Most tehát küldj hozzám egy tudós mesterembert, aki ért az arany, az ezüst, a réz, a vas, a bíbor, a karmazsin és a kék bíbor megmunkálásához, és el tudja készíteni a véseteket az én mesterembereimmel együtt, akik nálam Júdában és Jeruzsálemben vannak, akiket még apám, Dávid alkalmazott. Ezenkívül küldj cédrusfát, ciprust és ébenfát a Libánonról, mert tudom, hogy a te szolgáid értenek a libánoni fák kivágásához. Íme, az én szolgáim is ott lesznek a szolgáid mellett, hogy sok fát készítsenek elő nekem, mert a ház, amelyet építek, nagy és csodálatos lesz. Íme, szolgáidnak, a favágóknak, akik kidöntik a fákat, húszezer véka csépelt búzát, húszezer véka árpát, húszezer bat bort és húszezer bat olajat adok. Hírám, Tírusz királya így válaszolt a levélben, amelyet Salamonnak küldött: Mivel az ÚR szereti az ő népét, azért adott téged nekik királyul. Ezt is mondta Hírám: Áldott az ÚR, Izráel Istene, aki a mennyet és a földet teremtette, hogy ilyen bölcs, tudós, okos és értelmes fiút adott Dávid királynak, aki az ÚRnak házat, magának pedig királyi palotát akar építeni. Íme, elküldök egy bölcs, tudós és értelmes férfit, Húrámot. Ő egy Dán nemzetségbeli asszony fia, és az apja tíruszi. Ért az arany, az ezüst, a réz, a vas, a kő, a fa, a bíbor, a kék bíbor, a len és a karmazsin megmunkálásához és különféle vésetek és remekművek készítéséhez, amelyekkel megbízzák, hogy dolgozzon a te tudós mesterembereiddel és uramnak, Dávid királynak, a te apádnak tudós mestereivel együtt. Azért most a búzát, az árpát, az olajat és a bort, amit ígért az én uram, küldje el a szolgáinak. Mi pedig a Libánonon annyi fát vágunk, amennyire szükséged lesz, és elvisszük azokat tutajokkal a tengeren Jáfóba és te vitesd majd onnan Jeruzsálembe. Megszámláltatta azért Salamon mindazokat a férfiakat, akik jövevények voltak Izráel földjén, apjának, Dávidnak a népszámlálását követően, és százötvenháromezer-hatszázan voltak ilyenek. Hetvenezret teherhordónak tett meg közülük, nyolcvanezret pedig kőfejtőnek a hegyekbe. Háromezer-hatszáz felügyelőt is rendelt, hogy a népet dolgoztassák. Azután Salamon elkezdte építeni az ÚR házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az ÚR megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid előkészített a jebúszi Ornán szérűjén. Királyságának negyedik esztendejében, a második hónap második napján kezdte meg az építést. Ilyen alapot jelölt ki Salamon Isten házának az építésénél: hosszúsága a régi könyök mértéke szerint hatvan könyök, szélessége húsz könyök volt. A csarnok a templom hosszában szélességének megfelelően húsz könyök volt, a magassága pedig százhúsz könyök; a belsejét színarany borította. A főépületet pedig beburkolta ciprusfával, és finom arannyal borította be, amelyre pálmafákat meg füzéreket metszetett. Díszítésül beborította a házat drágakövekkel. Az arany pedig parvajimi arany volt. Beboríttatta a ház gerendáit, ajtófélfáit, falait és annak ajtószárnyait is arannyal, és kerúbokat metszetett a ház falaira. Megcsináltatta a szentek szentjét is, melynek hosszúsága a főépület szélességével arányban húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és beboríttatta hatszáz talentum finom arannyal. A szögek súlya ötven aranysékel volt. A felső helyiségeket is beboríttatta arannyal. Két kerúbszobrot is készíttetett a szentek szentjébe, és beborították azokat arannyal. A kerúbok szárnyainak a hosszúsága húsz könyök volt. Az első kerúb szárnya öt könyök volt, és a ház falát érintette, a másik szárnya is öt könyök hosszú volt, és a másik kerúb szárnyát érintette. A második kerúb szárnya is, amely öt könyök volt, a ház falát érintette, a másik szárnya pedig, amely szintén öt könyök volt, a másik kerúb szárnyát érintette. Úgyhogy a kerúbok kiterjesztett szárnyai húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak, és arcuk befelé nézett. Ezenkívül függönyt is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, melyre kerúbokat csináltatott. A templom elé két, egyenként harmincöt könyök magas oszlopot is készíttetett, tetejükre pedig gömböket, amelyek öt könyök magasak voltak. Füzéreket is csináltatott, mint a belső részben, s az oszlopfőkre helyeztette azokat; és száz gránátalmát is csináltatott, s a füzérekre rakta azokat. Az oszlopokat fölállította a templom előtt, egyiket jobb felől, a másikat bal felől. A jobb felőlit Jákínnak, a bal felőlit pedig Bóáznak nevezte el. Rézoltárt is készíttetett, amelynek hosszúsága húsz könyök, szélessége is húsz könyök, magassága pedig tíz könyök volt. Öntött tengert is csináltatott, mely egyik szélétől a másikig tízkönyöknyi volt, kerek formájú, és öt könyök magas, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül. Alatta ököralakok voltak körös-körül, tíz könyöknyire vették körül a tengert. Az ököralakok két sorban voltak, egybeöntve az egésszel. A tenger tizenkét ökrön állt: három északra fordulva, három nyugatra, három délre, három pedig keletre. Mindnek befelé volt a háta, és ezek tartották a tengert. Vastagsága egytenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár pereme vagy a liliom virága. Háromezer bat víz fért bele. Csináltatott ezenkívül tíz mosdómedencét. Ötöt jobb kéz felől, ötöt pedig bal kéz felől helyeztetett el, hogy azokban mossák és öblítsék le azt, amit égőáldozatra szántak. A tenger pedig arra való volt, hogy a papok mosakodjanak benne. Csináltatott tíz arany mécsestartót is az utasítás szerint, és elhelyeztette a templomban, ötöt jobb kéz felől, ötöt bal kéz felől. Készíttetett tíz asztalt is, amelyeket elhelyeztetett a templomban, ötöt jobb kéz felől, ötöt bal kéz felől. Készíttetett száz arany hintőedényt is. Elkészíttette a papok udvarát is és a nagy tornácot, ajtókat is rá, és ajtajaikat rézzel borította be. A tengert pedig jobb kéz felől, délkeletre helyezte el. Húrám fazekakat, lapátokat és hintőedényeket is csinált. Ezzel bevégezte Húrám a munkát, amelyet Salamon király számára kellett végeznie Isten házában: a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére és a két hálót a két kerek gömb beborítására, amelyek az oszlopok tetején voltak. És négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóba, a két kerek gömb beborítására. Állványokat is készített és rájuk mosdómedencéket; egy tengert is készített és tizenkét ökröt alája; fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezt az eszközt Húrám mester tiszta rézből csinálta Salamon királynak az ÚR háza számára. A Jordán mezején öntette ki azokat a király az agyagos földben, Szukkót és Cerédá között. Mindezt az eszközt Salamon nagy mennyiségben csináltatta, mert nem számított a réz súlya. Elkészíttetett Salamon minden más fölszerelést is, amely az ÚR házához szükséges volt: az aranyoltárt és az asztalokat is, amelyeken a szent kenyerek voltak. A színarany mécsestartókat és azok mécseseit is, hogy égjenek rendeltetésük szerint a szentek szentje előtt. A virágait, mécseit és a koppantókat is aranyból, éspedig színaranyból. És a késeket, a hintőedényeket, a kanalakat és a szenesserpenyőket színaranyból, valamint a ház kapuját, a szentek szentjébe nyíló ajtószárnyakat és a templom épületének ajtószárnyait színaranyból. Amikor befejezték az egész munkát, amelyet Salamon király végeztetett az ÚR háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és az összes edényt, amelyet apja, Dávid Istennek szentelt, és elhelyezte azokat Isten házának kincsei közé. Akkor Salamon összegyűjtötte Izráel véneit, a törzsek fejeit és Izráel fiainak családfőit Jeruzsálembe, hogy fölvigyék az ÚR szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. Össze is gyűltek mindezek az izráeli férfiak a királynál a hetedik hónapban az ünnepen. Amikor pedig Izráel vénei mind megérkeztek, a léviták fölemelték a ládát, és fölvitték a ládát meg a gyülekezet sátrát és minden szent fölszerelést és edényt, amely a sátorban volt: fölvitték azokat a papok és a léviták. Salamon király pedig és Izráel egész gyülekezete, amely hozzá gyűlt, ott volt a láda előtt, és olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy meg sem lehetett számolni, és össze sem lehetett írni sokaságuk miatt. A papok pedig bevitték az ÚR szövetségládáját a helyére, az Isten házának belső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. A kerúbok pedig kiterjesztették a szárnyukat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok a ládát és annak rúdjait fölülről. A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a rudak végei láthatók voltak a ládán kívül, a szentélyen belül, de kívülről nem voltak láthatók. És ott vannak mindmáig. Nem volt a ládában más, csak a két tábla, amelyet Mózes a Hóreb hegyén tett bele, amikor az ÚR szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kivonultak Egyiptomból. Ezután amikor a papok kijöttek a szentélyből, mindnyájan, akik ott voltak, megszentelték magukat, és így nem kellett megtartaniuk a sorrendjüket. És az énekes léviták mind, ahányan voltak: Ászáf, Hémán, Jedútún fiaikkal és testvéreikkel, fehér ruhába öltözve, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal kelet felől az oltárnál álltak és velük együtt százhúsz kürtölő pap. Mert a kürtösöknek és az énekeseknek egyaránt az volt a feladatuk, hogy együtt zengjék az ÚR dicséretét és magasztalását. És mikor nagy fennszóval énekeltek kürtökkel, cintányérokkal és mindenféle hangszerrel, és dicsérték az URat, mert ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága, akkor a házat, az ÚRnak házát felhő töltötte be, úgy, hogy a papok nem tudtak odaállni miatta a szolgálatra, mert az ÚR dicsősége betöltötte az Isten házát. Akkor így szólt Salamon: Az ÚR mondta, hogy ő felhőben akar lakni. Én pedig házat építettem neked lakásul, olyan helyet, ahol örökké lakhatsz. Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét. Izráel egész gyülekezete pedig fölállt. Ezt mondta: Áldott az ÚR, Izráel Istene, aki szólott szája által atyámnak, Dávidnak, és hatalmas kezével be is teljesítette e szavait: „Attól a naptól fogva, amelyen kihoztam népemet Egyiptom földjéről, soha nem választottam egyetlen várost sem Izráel egyetlen törzséből sem azért, hogy házat építsenek, hogy abban legyen a nevem. És egy embert sem választottam ki, hogy népemnek, Izráelnek fejedelme legyen. De most Jeruzsálemet kiválasztottam, hogy nevem abban legyen, és kiválasztottam Dávidot, hogy vezére legyen népemnek, Izráelnek.” Ámbár atyám, Dávid elhatározta már magában, hogy házat épít az ÚRnak, Izráel Istenének, de az ÚR azt mondta atyámnak, Dávidnak: Hogy arra gondoltál, hogy nevemnek házat építesz, jól tetted, hogy szívedben ezt elhatároztad. Mégsem te építesz házat nekem, hanem a fiad, aki a te ágyékodból származik, ő épít házat az én nevemnek. És beteljesítette az ÚR az ő beszédét, amelyet szólt. Mert fölkeltem atyám, Dávid után, és Izráel trónjára ültem, amint az ÚR megmondta, és fölépítettem a házat Izráel Istene, az ÚR nevének. És abba helyeztettem a ládát, amelyben az ÚR szövetsége van, melyet Izráel fiaival szerzett. Majd odaállt Salamon az ÚR oltára elé Izráel egész gyülekezetével szemben, és kitárta karját. Salamon pedig egy emelvényt csináltatott rézből, amelyet a csarnok közepén helyeztetett el: hossza öt könyök, szélessége is öt könyök, magassága pedig három könyök volt. Felállt arra, majd térdre esett az egész Izráel gyülekezete előtt, kezét kitárta az ég felé, és ezt mondta: Ó, URam, Izráel Istene, nincs hozzád hasonló Isten sem a mennyben, sem a földön, aki kegyelmesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívvel járnak előtted! Te megtartottad, amit szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak ígértél. Mert te magad szóltál, és kezeddel beteljesítetted azt, amint e mai napon látható. Most azért, ó, URam, Izráel Istene, teljesítsd be, amit így ígértél szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak: Nem fogy el előlem a te magodból való férfiú, aki Izráel trónján ül; de csak úgy, ha fiaid vigyáznak útjukra, hogy törvényem szerint járjanak, ahogy te is énelőttem jártál. Most azért, ó, URam, Izráel Istene, váljék valóra beszéded, amelyet szolgádnak, Dávidnak mondtál! Mert lakhat-e valóságban Isten a földön, az emberek között? Íme, az egek és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem. Mégis tekints szolgád könyörgésére és imádságára, ó, én URam, Istenem, hallgasd meg kiáltását és könyörgését, ahogy szolgád könyörög előtted! Szemed éjjel-nappal figyeljen e házra, e helyre, amelyről azt mondtad, hogy nevedet abba fogod helyezni, és meghallgatod szolgád könyörgését, amikor e helyen könyörögni fog. Hallgasd meg azért a te szolgádnak és a te népednek, Izráelnek könyörgését, amikor könyörögni fognak e helyen. Hallgasd meg mennyei lakóhelyedből, és amikor meghallgatod őket, légy kegyelmes! Mikor valaki vétkezik felebarátja ellen, és esküre kötelezik, hogy megesküdjék, és ő ide jön, és megesküszik oltárod előtt ebben a házban, te hallgasd meg a mennyből, és tégy igaz ítéletet szolgáid között. Az istentelent büntesd meg: fordítsd a fejére az ő útját, és az igazat igazítsd meg: fizess meg neki az ő igazsága szerint. Mikor pedig megverik népedet, Izráelt az ellenségei, mivel vétkeztek ellened, és hozzád visszatérve vallást tesznek a te nevedről, könyörögnek és imádkoznak teelőtted e házban, hallgasd meg a mennyből, és bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét, és hozd vissza őket arra a földre, amelyet nekik és atyáiknak adtál. Mikor az ég bezárul, és nem lesz eső, mivel vétkeztek ellened, és imádkozni fognak e helyen, és vallást tesznek nevedről, és megtérnek bűneikből, mert megaláztad őket, hallgasd meg őket a mennyből, és légy kegyelmes szolgáidhoz és népedhez, Izráelhez, miután megtanítottad őket az igaz útra, hogy azon járjanak; és adj esőt a földedre, amelyet népednek adtál örökségül. Ha éhínség lesz a földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár, ha ellensége szorongatja országa határában, ha bármiféle csapás és nyomorúság jön rájuk, aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bármely ember vagy egész néped, Izráel: ha elismeri valaki az őt ért csapás és a fájdalom jogosságát, és kezét e házban kiterjeszti, hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedről, légy kegyelmes, és kinek-kinek fizess az ő útjai szerint, amint megismerted szívét, mert egyedül csak te ismered az emberek fiainak szívét; hogy téged féljenek, és a te útjaidon járjanak, amíg élnek e föld színén, amelyet atyáinknak adtál. Sőt még az idegent is, aki nem a te néped, Izráel fiai közül való, ha eljön messze földről a te nagy nevedért, erős kezedért és kiterjesztett karodért, mikor ideérkeznek, és könyörögnek e házban, hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög hozzád, hogy megismerje a föld minden népe a te nevedet, és úgy féljenek téged, ahogy néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el e házat, amelyet építettem. Ha néped hadba vonul ellensége ellen azon az úton, amelyen elbocsátod őket, és könyörögnek hozzád e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál magadnak, és e ház felé, amelyet a te nevednek építettem, hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és szolgáltass nekik igazságot. Ha vétkeznek ellened (mert nincsen ember, aki ne vétkeznék), és megharagszol rájuk, az ellenség kezébe adod őket, és fogságba viszik őket azok, akik elfogták őket, messze földre vagy közelre, és ha az idegen földön, ahol fogságban vannak, magukba szállnak, és megtérve könyörögnek hozzád fogságuk földjén, és ezt mondják: vétkeztünk, hamisan és gonoszul cselekedtünk; és megtérnek hozzád teljes szívükből és teljes lelkükből fogságuk földjén, és könyörögnek hozzád az ő földjük felé fordulva, amelyet adtál atyáiknak, és e város felé, amelyet magadnak választottál, és e ház felé, amelyet a te nevednek építettem: hallgasd meg akkor az ő könyörgésüket és imádságukat a mennyből, a te lakóhelyedről, szolgáltass nekik igazságot, és bocsásd meg népednek, hogy vétkezett ellened. Most azért, ó, én Istenem, szemed legyen nyitva, és füled legyen figyelmes a könyörgésre ezen a helyen. És most kelj föl, ó, ÚR Isten, nyugalmad helyére, te és a te hatalmad ládája! Papjaidat, ó, ÚR Isten, öltöztesd fel szabadításoddal, kegyeseid pedig örvendezzenek a jóban. Ó, ÚR Isten, ne fordulj el felkent királyod arcától. Emlékezzél meg Dávidhoz, a te szolgádhoz való nagy irgalmasságodról! Miután Salamon elvégezte a könyörgést, tűz szállt alá az égből, megemésztette az egészen elégő áldozatot és a véresáldozatokat, és az ÚR dicsősége betöltötte a házat, annyira, hogy még a papok sem mehettek be az ÚR házába, mert az ÚR dicsősége betöltötte azt. Izráel fiai mindnyájan látták, amikor leszállt a tűz és az ÚR dicsősége a házra, és arccal a föld felé leborultak a padlóra, és imádták és magasztalták az URat, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló. Azután a király és az egész nép áldozatokat mutatott be az ÚRnak. Salamon király huszonkétezer ökörrel és százhúszezer juhval áldozott. Így szentelte föl az Isten házát a király és az egész nép. A papok pedig elfoglalták tisztüket; a léviták is, az ÚR minden hangszerével, amelyeket Dávid király készíttetett, és amelyeket kézhez kaptak hogy dicsérjék az URat – mert örökkévaló az ő irgalma – Dávid dicséreteivel. A papok pedig velük szemben fújták a kürtöket, az egész Izráel pedig ott állt. És fölszentelte Salamon a középső udvart, amely az ÚR háza előtt van, mert ott készítette el az égőáldozatokat és a hálaadó áldozatok kövérjét. Mert a rézoltárra, amelyet Salamon készíttetett, nem fért rá mind az égőáldozat, az ételáldozat és a hálaadó áldozat kövérje. Így szerzett ünnepet Salamon ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, egy hatalmas gyülekezet Hamáttól fogva Egyiptom patakjáig. A nyolcadik napon pedig ünnepélyes gyülekezést tartottak, mert az oltár felszentelését és az ünnepet is hét napon át tartották. A hetedik hónap huszonharmadik napján hazabocsátotta a népet sátraikba, vígan és megelégedve mindama jók miatt, amelyeket az ÚR Dáviddal, Salamonnal és népével, Izráellel cselekedett. Salamon tehát befejezte az ÚR házát és a királyi palotát. Szerencsésen elvégezte mindazt, amit elhatározott magában, hogy megcsinálja az ÚR házában és a maga palotájában. Még azon az éjszakán megjelent az ÚR Salamonnak, és azt mondta neki: Meghallgattam imádságodat, és e helyet áldozat házául választottam magamnak. Íme, amikor bezárom az eget, hogy ne legyen eső, és amikor parancsolok a sáskának, hogy legeljék le a földet, vagy amikor dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög, és keresi az én orcámat, és megtér bűnös útjairól, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket. Most már az én szemem nyitva lesz, és fülem figyelni fog e helyen a könyörgésekre. Azért kiválasztottam és megszenteltem ezt a házat, hogy nevem örökké ott legyen, és ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor. És ha te előttem fogsz járni, amint Dávid, a te atyád járt, és úgy cselekszel mindenben, ahogy megparancsoltam neked, s rendeléseimet és törvényeimet megtartod, megerősítem királyságod trónját, ahogy megígértem Dávidnak, a te atyádnak e szavakkal: Nem vesznek ki utódaid közül, akik Izráelben uralkodnak. De hogyha elszakadtok, s rendeléseimet és parancsaimat, amelyeket elétek adtam, elhagyjátok, elmentek, idegen isteneknek szolgáltok, és azok előtt meghajoltok, kiszaggatom őket az én földemből, amelyet adtam nekik, és ezt a házat, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, őket pedig példabeszédül és gúny tárgyává teszem minden nép előtt. És ezen a házon, bármilyen felséges is volt, minden mellette elmenő meg fog döbbenni, és azt kérdi: Miért cselekedett így az ÚR ezzel az országgal és ezzel a házzal? És azt felelik: Azért, mert elhagyták az URat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, és idegen istenekhez hajoltak, azokat imádták, és azoknak szolgáltak. Ezért hozta rájuk mindezt a veszedelmet. Húsz esztendő múltán történt, miután Salamon fölépítette az ÚR házát és a maga palotáját, hogy kiépítette azokat a városokat is, amelyeket Hírám adott neki, és Izráel fiait odatelepítette. Azután Salamon Hamát-Cóbá ellen indult, és hatalmába kerítette. Megépítette Tadmórt a pusztában és mindazokat a raktárvárosokat, amelyeket Hamát földjén kezdett építeni. Azonfelül fölépítette mind a felső, mind az alsó Béthórónt, és megerősített városokká tette azokat kőfalakkal, kapukkal és zárakkal. Baalátot és az összes raktárvárost, amelyek Salamonéi voltak, a harci szekerek és a lovasok minden városát és mindent, amihez kedve volt Salamonnak, fölépített Jeruzsálemben, a Libánonon és birodalma egész területén. Mindazt a népet, amely megmaradt a hettiták közül, az emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak közül, akik nem Izráelből valók, hanem azoknak a fiai közül, akik azon a földön őutánuk maradtak, akiket Izráel fiai nem irtottak ki, Salamon adófizetőkké tette mindmáig. De Izráel fiai közül Salamon senkit sem tett szolgává a munkáinál, mert ők hadakozó férfiak, hadnagyainak vezérei és harci szekereinek és lovasainak vezérei voltak. Ezek, Salamon király seregeinek a vezérei kétszázötvenen voltak, akik a hadinép élén álltak. Azután fölvitte Salamon a fáraó leányát Dávid városából abba a palotába, amelyet neki épített, mert azt mondta: Nem lakhat a feleségem Izráel királyának, Dávidnak palotájában; mert szent hely az, mivel az ÚR ládája abba vonult be. Akkor égőáldozatokat mutatott be Salamon az ÚRnak az ÚR oltárán, amelyet a csarnok előtt építtetett. Naponként áldoztak rajta Mózes parancsa szerint: szombatnapokon, a hónapok első napjain és évenként a főünnepeken háromszor: mégpedig a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen. Majd megszabta atyjának, Dávidnak rendelkezése szerint a papok tisztét szolgálatukban, a léviták szolgálatát, hogy dicséretet énekeljenek Istennek, és szolgáljanak a papok mellett naponként; a kapuőrök beosztását csoportjaik szerint minden kapuhoz, mert így parancsolta Isten embere, Dávid. Nem tértek el semmiben attól, amit a király parancsolt a papoknak és a lévitáknak minden dolog felől, még a kincsek felől is. Így készült el Salamon minden munkája attól a naptól fogva, amikor az ÚR házának az alapját megvetették, annak befejezéséig, amikor immár elkészült az ÚR háza. Azután elment Salamon Ecjón-Geberbe és Élótba, amelyek a tenger partján, Edóm földjén voltak. Hírám pedig szolgái által hajókat és olyan szolgákat küldött neki, akik járatosak voltak a tengeren, és Salamon szolgáival együtt eljutottak Ófírba. Négyszázötven talentum aranyat hoztak onnan, és Salamon királynak adták. Sába királynője pedig, hallva Salamon hírét, eljött Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket hoztak, hogy próbára tegye Salamont nehéz kérdésekkel. Salamonhoz ment, és beszélt vele mindenről, ami a szívén volt. De Salamon megfelelt minden szavára, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, amire ne tudott volna megfelelni. És mikor látta Sába királynője Salamon bölcsességét és a palotát, amelyet épített, az asztalának étkeit, udvari szolgáinak ülésrendjét, hivatalnokainak rendjét és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözetét és az égőáldozatot, amellyel az ÚR házában áldozott, még a lélegzete is elállt. És ezt mondta a királynak: Mind igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről. De nem akartam hinni a beszédnek, míg én magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. És íme, a felét sem mondták el a te bölcsességed nagyságának. Fölülmúltad azt a hírt, amit hallottam rólad. Boldogok az embereid, és boldogok a szolgáid, akik szüntelen előtted állnak, és hallhatják bölcsességedet! Áldott legyen az ÚR, a te Istened, aki annyira kedvelt, hogy trónjára emelt, hogy az ÚRnak, a te Istenednek királya légy. Mivel Istened szereti Izráelt, és fenn akarja őt tartani örökké, azért tett királlyá felettük, hogy jogot és igazságot szolgáltass. Majd adott a királynak százhúsz talentum aranyat és igen sok balzsamot és drágaköveket. Nem is volt ahhoz fogható balzsam, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak. Hírám szolgái meg Salamon szolgái is, akik aranyat hoztak Ófírból, ébenfát és drágaköveket is hoztak. A király az ébenfából lépcsőket készíttetett az ÚR házába és a királyi palotába, s az énekeseknek citerákat és lantokat. Nem láttak ezekhez hasonlókat azelőtt Júda országában. Salamon király is adott Sába királynőjének mindent, amit csak kívánt és kért tőle, de másfélét, mint amit ő hozott a királynak. Azután visszatért országába szolgáival együtt. Az arany súlya pedig, amely esztendőnként befolyt Salamonhoz, hatszázhatvanhat talentum volt azonkívül, amit az árusok és a kereskedők hoztak. De még Arábia királyai és az ország helytartói is hoztak aranyat és ezüstöt Salamonnak. Csináltatott Salamon király kétszáz pajzsot vert aranyból. Mindegyik pajzshoz hatszáz sékel vert aranyat használtak fel. Háromszáz kerek pajzsot is csináltatott vert aranyból. Mindegyik pajzshoz háromszáz sékel aranyat használtak fel. Ezeket a király a libánoni erdei palotában helyezte el. Készíttetett a király egy nagy elefántcsont trónt és beboríttatta színarannyal. Hat lépcsője volt a trónnak, és aranyzsámoly volt hozzáerősítve. Karfái voltak mindkétfelől az ülés mellett, és két oroszlán állt a karok mellett. Tizenkét oroszlán állt ott a hat lépcsőn kétfelől. Senki soha olyat még nem csinált egyetlen országban sem. Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, a libánoni erdei háznak összes edénye is tiszta aranyból. Nem volt az ezüstnek semmi értéke Salamon idejében. Mert hajói voltak a királynak, amelyek Tarsísba jártak Hírám szolgáival együtt. Háromévenként egyszer jöttek meg a hajók Tarsísból, és aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak onnan. Salamon király felülmúlta a föld minden királyát gazdagságban és bölcsességben. És a föld minden királya találkozni kívánt Salamonnal, hogy hallhassa bölcsességét, amelyet Isten adott a szívébe. Mindnyájan évenként ajándékot vittek neki: arany- és ezüstedényeket, ruhákat, fegyvert, fűszereket, lovakat és öszvéreket. Salamonnak négyezer lova és harci szekere volt istállóiban és tizenkétezer lovasa, ezeket a harci szekerek városaiban és Jeruzsálemben, a király mellett helyezte el. Így uralkodott minden király fölött az Eufrátesz folyamtól a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. A király úgy felhalmozta Jeruzsálemben az ezüstöt, mint a köveket, és a cédrusfa is oly sok volt, mint a vadfügefák a lapályon. És Salamonnak lovakat szállítottak Egyiptomból és sok más országból. Salamon egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók is, nincsenek-e megírva Nátán próféta könyvében és a silói Ahijjá próféciájában és Jedó prófétának Jeroboámról, Nebát fiáról írt látomásaiban? Salamon negyven évig uralkodott Jeruzsálemben egész Izráelen. Azután elaludt, és atyáihoz tért Salamon, és eltemették apjának, Dávidnak a városában; utána fia, Roboám lett a király. Roboám elment Sikembe, mert Sikembe gyűlt egész Izráel, hogy királlyá tegye őt. Mikor ezt Jeroboám, Nebát fia meghallotta, aki akkor Egyiptomban volt – mert oda menekült Salamon király elől –, visszatért Egyiptomból, mivel érte küldtek, és hazahívták őt. Eljött azért Jeroboám egész Izráellel együtt, és ezt mondták Roboámnak: Apád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyítsd meg apádnak súlyos szolgálatát és nehéz igáját, amelyet reánk vetett, és akkor szolgálunk neked! Erre így felelt nekik: Harmadnapig gondolkodom rajta, azután jöjjetek hozzám. Erre elment a nép. Ekkor Roboám király tanácskozott a vénekkel, akik apja, Salamon tanácsosai voltak még életében, és ezt kérdezte: Mit tanácsoltok, mit válaszoljak e népnek? Azok így szóltak: Ha jóindulattal leszel ehhez a néphez, ha kedvezel nekik, és jó szóval beszélsz hozzájuk, akkor szolgáid lesznek mindenkor. De ő megvetette, amit a vének tanácsoltak neki, és tanácsot tartott az ifjakkal is, akik ővele növekedtek föl, és neki szolgáltak. Ezt kérdezte tőlük: Mit tanácsoltok, milyen választ adjunk e népnek, akik ezt mondták nekem: „Könnyítsd meg az igát, amelyet a te apád reánk vetett”? Az ifjak, akik vele együtt növekedtek föl, így feleltek: Így szólj a néphez, amely azt mondta neked: „Apád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyítsd meg rajtunk”; így szólj nekik: Legkisebb ujjam is vastagabb apám derekánál. Most azért, ha apám nehéz igát vetett reátok, én még nehezebbé teszem igátokat. Ha apám ostorral fegyelmezett titeket, én skorpiókkal. Harmadnapra Jeroboám és az egész nép Roboámhoz ment, amint a király meghagyta ekképpen: Jöjjetek hozzám harmadnapon! És a király kemény választ adott nekik. Megvetette Roboám király a vének tanácsát, és az ifjak tanácsa szerint így szólt nekik: Ha apám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt. Ha apám ostorral fegyelmezett titeket, én skorpiókkal. És a király nem hallgatta meg a népet. Ezt az ÚR intézte ekként, hogy beteljesítse az ÚR az ő beszédét, amelyet a silói Ahijjá által mondott Jeroboámnak, Nebát fiának. Mikor pedig az egész Izráel látta, hogy nem hallgatta meg őket a király, így felelt a nép a királynak: Mi részünk van nekünk Dávidban? Nincsen nekünk örökségünk Isai fiában! Menj a sátraidba, ó, Izráel! Te pedig viseld gondját a magad házának, ó, Dávid! Elment azért hajlékaiba az egész Izráel. Roboám pedig Izráelnek csak azokon a fiain uralkodott, akik Júda városaiban laktak. És mikor elküldte Roboám Hadórámot, az adószedőt, megkövezték őt Izráel fiai, és meghalt. Roboám király pedig sietve harci szekerébe szállt, és Jeruzsálembe menekült. Így szakadt el Izráel népe Dávid házától, s így van ez mind e mai napig. Amikor visszatért Roboám Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda és Benjámin házát, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy hadakozzanak Izráel ellen, és visszaszerezzék az országot Roboámnak. Az ÚR pedig így szólt Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és az egész Izráelnek Júdában és Benjáminban, hogy ezt mondja az ÚR: Ne menjetek föl, és ne harcoljatok testvéreitek ellen. Térjetek vissza, mindenki a maga házába, mert éntőlem lett ez a dolog. És engedtek az ÚR szavának, és visszatértek ahelyett, hogy Jeroboám ellen mentek volna. Roboám tehát Jeruzsálemben lakott, és megerősítette a városokat Júdában. Így építette ki Betlehemet, Étámot és Tekóát, Bét-Cúrt, Szókót és Adullámot, Gátot, Márésát és Zífet, Adóraimot, Lákist és Azékát, Corát, Ajjálónt és Hebrónt; ezek voltak az erődített városok Júdában és Benjáminban. Megerősítette ezeket az erődítményeket, elöljárókat helyezett azokba, és tárházakat építtetett ott az élelemnek, a bornak és az olajnak. Mindegyik városnak adott pajzsokat és kopjákat, és rendkívül megerősítette azokat. Így lett az övé Júda és Benjámin. A papok és a léviták egész Izráelből őhozzá csatlakoztak mindenfelől. Mert a léviták elhagyták legelőiket és birtokaikat, és Júdába és Jeruzsálembe mentek, mert kiűzték őket Jeroboám és fiai, hogy ne szolgálhassanak az ÚRnak. Ő pedig saját papjait rendelte a magaslatokhoz, a bakokhoz és az általa készített borjúkhoz. A papok után Jeruzsálembe mentek Izráel valamennyi törzséből azok, akik szívük szerint keresték az URat, Izráel Istenét, hogy áldozzanak az ÚRnak, atyáik Istenének. Ezek megerősítették Júda országát, és támogatták Roboámot, Salamon fiát három esztendeig, mert három esztendeig jártak Dávid és Salamon útján. Roboám feleségül vette Mahalatot, Jerimótnak, Dávid fiának leányát és Abihailt, Eliábnak, Isai fiának leányát, aki fiakat szült neki: Jeúst, Semarját és Zahamot. Azután elvette Maakát, Absolon leányát, aki Abijját, Attajt, Zízát és Selómitot szülte neki. Roboám Maakát, Absolon leányát szerette legjobban minden felesége és másodfelesége közül. Mert tizennyolc felesége és hatvan másodfelesége volt, és huszonnyolc fiút és hatvan leányt nemzett tőlük. Roboám Abijját, Maaká fiát tette testvérei között az elsővé és elöljáróvá, mert őt akarta királlyá tenni. Okosan szétosztotta fiai közt Júda és Benjámin egész földjét a megerősített városokkal, és bőségesen adott nekik élelmet, és sok feleséget szerzett nekik. Mikor pedig Roboám megszilárdította királyságát, és megerősödött, elhagyta az ÚR törvényét, és vele együtt az egész Izráel. Azért Roboám királyságának ötödik esztendejében felvonult Sisák, az egyiptomi király Jeruzsálem ellen, mert hűtlenné váltak az ÚRhoz. Ezerkétszáz harci szekér és hatvanezer lovas és megszámlálhatatlan hadinép jött föl vele Egyiptomból: líbiaiak, szukkiak és etiópok együtt. Elfoglalta Júda erős városait, azután Jeruzsálem alá ment. Akkor Semajá próféta odament Roboámhoz és Júda fejedelmeihez, akik Jeruzsálembe gyűltek össze Sisáktól való félelmükben, és így szólt hozzájuk: Ezt mondja az ÚR: „Mivel ti elhagytatok engem, én is Sisák kezébe hagylak jutni benneteket.” Akkor megalázták magukat Izráel fejedelmei és a király, és ezt mondták: Az ÚR igaz! Amikor látta az ÚR, hogy megalázták magukat, így szólt Semajá prófétához: Megalázták magukat, nem vesztem el őket, hanem szabadulást szerzek nekik nemsokára, és nem ontom ki haragomat Jeruzsálem ellen Sisák által. Mindazáltal szolgái lesznek neki, hogy megtudják a különbséget, mit jelent nekem szolgálni vagy más országok királyságainak szolgálni! Felvonult tehát Sisák, az egyiptomi király Jeruzsálem ellen, és elvitte az ÚR házának a kincseit meg a királyi palotának a kincseit, mindent elvitt. Az aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon csináltatott. Ezek helyett rézpajzsokat csináltatott Roboám király, és a testőrök elöljáróinak kezére bízta azokat, akik a királyi palota ajtaját őrzik. Valahányszor felment a király az ÚR házába, bementek a testőrök is, és felvitték azokat, majd visszahozták a testőrök őrszobájába. Mikor Roboám megalázta magát, elfordult róla az ÚR haragja, hogy ne semmisüljön meg mindenestül, mert Júdában is volt még jó dolog. Megerősödött tehát Roboám király Jeruzsálemben, és így uralkodott. Negyvenegy esztendős volt Roboám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet az ÚR választott Izráel valamennyi törzse közül, hogy odahelyezze a nevét. Anyja az ammóni Naamá volt. Ő gonoszul cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az URat. Roboám dolgai pedig elejétől a végéig nincsenek-e megírva Semajá prófétának és Iddónak, a látónak a könyvében, a származási nemzetségi lajstromban? És hadakozás folyt Roboám és Jeroboám között egész életükben. És Roboám elaludt, és az atyáihoz tért, és eltemették Dávid városában. Fia, Abijjá lett utána a király. Jeroboám király tizennyolcadik esztendejében kezdett uralkodni Abijjá Júdában. Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Míkájáhú volt, a gibeai Úriél leánya. Abijjá és Jeroboám között háború tört ki. Azért Abijjá háborút indított négyszázezer válogatott harcosból álló sereggel. Jeroboám nyolcszázezer válogatott harcosból álló sereggel szállt szembe vele. Akkor felállt Abijjá a Cemáraim-hegyen, amely Efraim hegységében volt, és így szólt: Hallgassátok meg szavamat, Jeroboám és egész Izráel! Nem kellene-e tudnotok, hogy az ÚR, Izráel Istene Dávidnak és fiainak adta a királyságot Izráel felett örökre sószövetsége által? Mégis fölkelt Jeroboám, Nebát fia, Salamonnak, Dávid fiának a szolgája, és az ő ura ellen támadt. Azután haszontalan emberek, Beliál fiai gyűltek hozzá, akik ellene szegültek Roboámnak, Salamon fiának, amikor még Roboám gyermek és félénk szívű volt, és nem tudta megvédeni magát velük szemben. És most azt gondoljátok, hogy ti ellene állhattok az ÚR királyságának, amely Dávid fiainak a kezében van, mivel sokan vagytok, s veletek vannak az aranyborjak is, amelyeket Jeroboám öntetett nektek istenek gyanánt? Nem ti űztétek-e el az ÚR papjait, Áron fiait és a lévitákat? És nem ti szereztetek-e magatoknak papokat, mint más országok népei, mert bárki, aki eljött egy fiatal bikával vagy hét kossal, hogy felavassák, papja lett azoknak, amik nem istenek? Mi azonban megmaradtunk az ÚR, a mi Istenünk mellett, akit mi nem hagytunk el. A papok pedig, Áron fiai, az ÚRnak szolgálnak, és a léviták is végzik munkájukat. Minden reggel és minden este égőáldozatot és füstölőáldozatot mutatnak be az ÚRnak, és gondot viselnek arra, hogy kenyér kerüljön a tiszta asztalra, és az arany mécsestartó mécseseit meggyújtják minden este. Mert mi megtartjuk az ÚRnak, a mi Istenünknek a rendelését, ti pedig elhagytátok őt. Azért, íme, Isten mivelünk van vezér gyanánt, és az ő papjai a riadókürtökkel, hogy ellenetek kürtöljenek. Izráel fiai! Ne harcoljatok az ÚR ellen, atyáitok Istene ellen, mert nem lesztek szerencsések! Jeroboám pedig lest vetett ellenük, hogy hátuk mögé kerüljön, s ilyen módon a sereg ott volt Júda előtt, hátuk mögött pedig a lesben állók. Látva pedig a júdaiak, hogy íme, elöl is, hátul is megtámadták őket, az ÚRhoz kiáltottak, a papok pedig megfújták a kürtöket. Kiáltottak hát Júda férfiai. És amikor kiáltottak, Isten megverte Jeroboámot és az egész Izráelt Abijjá és Júda előtt. És Izráel fiai menekültek Júda elől, de Isten a kezükbe adta őket. Mert megverte őket Abijjá és népe nagy csapással, annyira, hogy az izráeliek közül ötszázezer válogatott férfi esett el halálos sebbel. Így aláztattak meg Izráel fiai abban az időben. Júda fiai pedig megerősödtek, mert ők az ÚRra, atyáik Istenére támaszkodtak. Abijjá üldözte Jeroboámot, és elfoglalt tőle egynéhány várost; Bételt és falvait, Jesánát és falvait, és Efravint és falvait. És többé nem kapott erőre Jeroboám Abijjá idejében, hanem megverte őt az ÚR, és meghalt. Abijjá pedig hatalmassá lett, és vett magának tizennégy feleséget, s huszonkét fiút és tizenhat leányt nemzett. Abijjának pedig a többi dolga, útja és beszéde megíratott Iddó próféta könyvében. Elaludt azután Abijjá atyáival, és eltemették Dávid városában, és utána fia, Ászá lett a király. Az ő idejében tíz esztendeig volt békesség az országban. Ászá azt cselekedte, ami jó és igaz volt az ÚR, az ő Istene szemében. Lerontotta az idegen istenek oltárait és a magaslatokat, a bálványokat összetörette, és az Asérákat kivágatta. Megparancsolta Júdának, hogy az URat, atyáik Istenét keressék, és az ő törvényét és parancsolatát cselekedjék. Eltávolította Júda minden városából a magaslatokat és a naposzlopokat, és az ország elcsendesedett. Megerősített városokat építtetett Júdában, mivelhogy nyugalomban volt a föld, és senki sem folytatott ellene háborút azokban az esztendőkben, mert az ÚR nyugalmat adott neki. Ezt mondta ezért Júdának: Építsük meg a városokat és vegyük körül kerítéssel, tornyokkal, kapukkal, zárakkal, míg a föld birtokunkban van, mert kerestük az URat, a mi Istenünket, kerestük, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. Építkezni kezdtek tehát, és sikerrel jártak. Ászá serege pedig háromszázezer, pajzsot és kopját viselő júdabeliből és kétszáznyolcvanezer Benjáminból való könnyűpajzsosból és íjászból állt, akik mindnyájan erős vitézek voltak. Kivonult ellenük az etióp Zerah ezerszer ezer emberrel és háromszáz harci szekérrel, és megérkezett Márésa alá. Kivonult ellene Ászá is, és viadalhoz készültek a Cefatá-völgyben, Márésa mellett. Akkor így kiáltott Ászá az ÚRhoz, az ő Istenéhez: Ó, URam, nincs olyan, mint te, mert meg tudod segíteni az erőtlent a sokaság ellenében! Segíts meg minket, ó, mi URunk, Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! Ó, URam, te vagy a mi Istenünk, ember ne vegyen rajtad erőt! Megverte azért az ÚR az etiópokat Ászá és Júda előtt, és elmenekültek. Ászá seregével Gerárig üldözte őket, és elhullottak az etiópok, senki sem maradt életben közülük, mert leverettek az ÚR előtt és az ő serege előtt. És a júdaiak nagy zsákmányra tettek szert. Gerár környékén elpusztítottak minden várost, mert az ÚRtól való rettegés szállotta meg azokat. A városokat mind feldúlták, mivel sok zsákmány volt bennük. A jószágok szállását is lerombolták, sok juhot és tevét hajtottak el, és úgy tértek vissza Jeruzsálembe. Azután Isten lelke felindította Azarjáhút, Ódéd fiát, aki Ászá elé lépett, és azt mondta: Hallgassatok meg engem, Ászá s egész Júda és Benjámin! Az ÚR veletek lesz, ha ti is vele lesztek. Ha őt keresitek, megtaláljátok; de ha elhagyjátok, ő is elhagy titeket. Hosszú ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül és törvény nélkül él. De ha nyomorúságában megtért az ÚRhoz, Izráel Istenéhez, megtalálták őt azok, akik keresték. De azokban az időkben nem volt békessége sem az elmenőnek, sem a hazatérőnek, mivel nagy nyomorúság szakadt mindazokra, akik e földön laktak. Annyira, hogy egyik nép a másik népet és egyik város a másik várost verte szét, mert Isten gyötörte őket mindenféle sanyarúsággal. Ti azonban legyetek bátrak, kezetek ne lankadjon, mert a ti munkátoknak meglesz a jutalma. Mikor pedig Ászá meghallotta e beszédeket és Ódéd próféta jövendölését, nekibátorodott, és eltávolította Júda és Benjámin földjéről mindenestül az utálatos bálványokat – a városokból is, amelyeket elfoglalt Efraim hegységében –, és megújította az ÚR oltárát, amely az ÚR tornáca előtt volt. Összegyűjtötte egész Júda és Benjámin törzsét és azokat, akik jövevények voltak köztük az Efraim, Manassé és Simeon törzséből. Mert Izráelből sokan átpártoltak hozzá, mert látták, hogy az ÚR, az ő Istene vele van. Összegyűltek azért Jeruzsálembe a harmadik hónapban, Ászá királyságának tizenötödik esztendejében. És azon a napon az odavitt zsákmányból hétszáz ökörrel és hétezer juhval áldoztak az ÚRnak. És szövetséget kötöttek, hogy ezután az URat, atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel keresni fogják. És ha valaki nem keresné az URat, Izráel Istenét, meg kell halnia kicsinytől fogva nagyig, akár férfi, akár nő legyen az. Megesküdtek az ÚRnak fennhangon, örömujjongással, trombita- és kürtszóval, és egész Júda örvendezett az eskü felett; mert teljes szívükből esküdtek, és egy akarattal keresték az URat. Meg is találták, és az ÚR nyugalmat adott nekik mindenfelől. Még Maakát, Ászá király anyját is megfosztották királynői méltóságától, mivel egy utálatos bálványt emelt Asérának. Ászá azonban lerontotta és összetörte ezt az utálatos bálványt, és a Kidrón-pataknál megégette. Bár Izráelből a magaslatokat nem irtották ki, de Ászának tiszta volt a szíve egész életében. Bevitte Isten házába, amit apja és ő megszenteltek: az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, az ő adományaikat. És nem volt háború Ászá királyságának harmincötödik esztendejéig. Ászá uralkodásának harminchatodik esztendejében Baasá, Izráel királya Júda ellen vonult, és kiépítette Rámát, hogy ne engedjen senkit se kimenni, se bemenni Ászához, Júda királyához. Ekkor Ászá ezüstöt és aranyat hozott ki az ÚR házának és a királyi palotának kincstárából, és elküldte Benhadadnak, Arám királyának, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: Szövetség van köztem és közted, amint az én apám és a te apád között is volt azelőtt. Íme, küldök neked ezüstöt és aranyat. Menj el, bontsd fel a szövetségedet Baasával, Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem. Benhadad engedett Ászá királynak, és seregének vezéreit Izráel városai ellen küldte, és bevette Ijjónt, Dánt, Ábél-Maimot és Naftáli minden raktárvárosát. Amikor ezt Baasá meghallotta, abbahagyta Ráma megerősítését, és beszüntette a munkát. Ekkor Ászá király Júda egész népét munkára fogta, és Rámából minden követ és fát elhordtak, amelyekkel Baasá építette a várost, és azokból megerősítette Gebát és Micpát. Abban az időben ment Hanáni próféta Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki: Mivel Arám királyában bíztál, és nem az ÚRban, a te Istenedben, ezért szabadult meg kezedből az arám király hada. Hát nem volt-e az etiópoknak és a líbiaiaknak nagy seregük, igen sok harci szekerük és lovasuk? Mégis, mivel az ÚRban bíztál, kezedbe adta őket. Mert az ÚR szeme körbejár az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azoknak, akik teljes szívvel ragaszkodnak hozzá. Bolondul cselekedtél ebben a dologban, ezért mostantól háborúk lesznek ellened. Ászá megharagudott a prófétára, és tömlöcbe vettette, mert igen megharagudott rá e szóért. Ugyanakkor Ászá a nép közül is sokakat megnyomorgatott. És íme, Ászának minden dolga elejétől a végéig meg van írva Júda és Izráel királyainak könyvében. Királyságának harminckilencedik esztendejében megbetegedett Ászá a lábára, annyira, hogy igen súlyos volt a betegsége. De betegségében sem az URat kereste, hanem az orvosokat. Azután elaludt, és atyáihoz tért Ászá, és meghalt királyságának negyvenegyedik esztendejében. Eltemették a sírjába, amelyet Dávid városában vágatott magának. Nyugvóhelyére fektették, amelyet megtöltöttek drága balzsammal és jó illatú kenetekkel, és igen nagy tüzet gyújtottak érette. Utána fia, Jósáfát lett a király, és megerősítette magát Izráellel szemben. Sereget helyezett Júda minden erős városába, és őrséget helyezett Júda országába és Efraimnak azokba a városaiba, amelyeket apja, Ászá meghódított. Az ÚR Jósáfáttal volt, mert atyjának, Dávidnak korábbi útjain járt, és nem kért segítséget a bálványoktól, hanem atyja Istenét kereste, és az ő parancsolatai szerint járt, és nem Izráel cselekedetei szerint. Ezért az ÚR megerősítette kezében a királyságot. Egész Júda ajándékot adott Jósáfátnak, és gazdagsága és dicsősége igen nagy volt. És szíve fölemelkedett az ÚR útjain járva, és újból eltávolította Júdából a magaslatokat és az Asérá-oszlopokat. Királyságának harmadik esztendejében elküldte vezérei közül Ben-Hailt, Óbadját, Zekarját, Netanélt és Míkájehút, hogy tanítsanak Júda városaiban. Léviták is voltak velük: Semajáhú, Netanjáhú, Zebadjáhú, Aszáél, Semirámót, Jehónátán, Adónijjáhú, Tóbijjáhú és Tób-Adónijjá léviták és velük együtt Elisámá és Jehórám papok. Tanítottak tehát Júdában, és velük volt az ÚR törvénykönyve, amikor Júda városaiban jártak, és a népet tanították. Ezért az ÚR rettegést támasztott azokban a királyságokban, amelyek Júda körül voltak, annyira, hogy nem mertek Jósáfát ellen harcolni. A filiszteusoktól is hoztak Jósáfátnak ajándékot és adót ezüstben, az arábiaiak pedig nyájakat hoztak neki, hétezer-hétszáz kost és hétezer-hétszáz kecskebakot. Jósáfát mindig nagyobb és hatalmasabb lett, és kastélyokat és raktárakat épített Júdában. Nagy készlete volt Júda városaiban, Jeruzsálemben pedig erős harcosokból álló serege. Ez pedig a beosztásuk családjaik szerint Júdában: az ezredeseknél Adná a fővezér, és vele háromszázezer vitéz harcos. Mellette Jehóhánán volt a vezér, és vele kétszáznyolcvanezer ember. Mellette Amaszjá, Zikri fia, aki önként állt az ÚR szolgálatába, és kétszázezer harcos volt vele. Benjámin nemzetségéből való vitéz harcos volt Eljádá, és vele az íjászok és a pajzsosok kétszázezren. Mellette Jehózábád, és vele száznyolcvanezer harcra fölszerelt ember. Ezek szolgáltak a királynak azokon kívül, akiket a király egész Júdában a megerősített városokba helyezett. Jósáfátnak nagy volt a gazdagsága és a dicsősége. És Aháb sógorává lett. Néhány esztendő múlva lement Ahábhoz Samáriába, és Aháb sok juhot és ökröt vágatott le neki és a vele való népnek, és rávette őt, hogy vonuljon vele RámótGileád ellen. Mert azt mondta Aháb, Izráel királya Jósáfátnak, Júda királyának: Feljössz-e velem Rámót-Gileádba? Ő ezt felelte neki: Fölmegyek, ahogy te, és az én népem is, ahogy a te néped, és együtt leszünk a harcban! De Jósáfát azt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg még ma az ÚR szavát! Izráel királya azért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz férfit, és megkérdezte őket: Elmenjünk-e Rámót-Gileád ellen hadba, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Menj el, mert Isten a király kezébe adja azt! Jósáfát azonban azt mondta: Nincs-e itt több prófétája az ÚRnak, hogy azoktól is tudakozódhatnánk? Izráel királya azt felelte Jósáfátnak: Van még egy férfi, aki által megkérdezhetjük az URat, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne beszéljen így a király! Előszólította Izráel királya az egyik szolgáját, és azt mondta neki: Hamar hívd ide Míkájehút, Jimlá fiát! Izráel királya és Jósáfát, Júda királya pedig ott ült, mindegyik a trónján, díszruhába öltözötten. Ott ültek Samária kapuja előtt a térségen, és a próféták mind prófétáltak őelőttük. Cidkijjáhú, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és azt mondta: Azt mondja az ÚR: „Ezekkel ökleled Arámot, míg el nem pusztítod őket!” A többi próféta is mind így jövendölt: Vonulj fel Rámót-Gileád ellen, szerencsés leszel, mert az ÚR a király kezébe adja azt. A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, azt mondta neki: Íme, a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak. Szólj te is, kérlek, úgy, mint bármelyikük, és jövendölj jót! Erre Míkájehú így szólt: Él az ÚR, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem mond nekem. Amikor a király elé jutott, a király ezt kérdezte tőle: Míkájehú! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileád ellen, vagy tegyek le róla? Ő így felelt: Vonuljatok fel, és jó szerencsétek lesz, kezetekbe fog kerülni! Akkor a király ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy semmi mást ne mondj nekem az ÚR nevében, csak az igazat? Ekkor így felelt: Láttam egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint egy nyájat, amelynek nincs pásztora. Az ÚR pedig ezt mondta: Nincsen ezeknek uruk. Térjen haza ki-ki békességben. Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Nem megmondtam, hogy nem fog nekem jót jövendölni, hanem rosszat? Ő ismét így szólt: Halljátok meg azért az ÚR szavát. Láttam az URat a trónján ülni, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől mellette állni. És ezt mondta az ÚR: Ki szedi rá Ahábot, Izráel királyát, hogy fölvonuljon és elvesszen Rámót-Gileádnál? De ki ezt, ki azt mondott. Akkor előlépett egy lélek, megállt az ÚR előtt, és így szólt: Én akarom rászedni őt. Az ÚR pedig ezt kérdezte: Hogyan? Ő így felelt: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az ÚR így szólt: Így bizonnyal rá tudod szedni; menj, és cselekedjél úgy! Íme, azért most az ÚR adta a hazugság lelkét prófétáid szájába, és az ÚR kimondta vesztedet. Akkor odalépett Cidkijjáhú, a Kenaaná fia, s arcon csapta Míkájehút, és azt mondta: Talán eltávozott az ÚR lelke tőlem, hogy csak neked szólna? Míkájehú így felelt: Íme, majd meglátod azt te magad azon a napon, amikor egyik szobából a másik szobába mész, hogy elrejtőzhessél. Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogjátok meg Míkájehút és vigyétek Ámónhoz, a város vezetőjéhez és Jóáshoz, a király fiához, és mondjátok: „Azt parancsolja a király: Vessétek tömlöcbe és tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és vizével, míg békességgel megjövök.” Míkájehú ezt felelte: Ha békével térsz vissza, akkor nem az ÚR szólt általam. Majd azt mondta: Hallja meg ezt az egész nép! És fölvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. Izráel királya azt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a harcba. Te pedig öltözz a saját ruhádba. Majd álruhába öltözött Izráel királya, és úgy mentek a harcba. Arám királya pedig meghagyta harci szekerei parancsnokainak: Ne harcoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak Izráel királya ellen. Amikor a harci szekerek parancsnokai meglátták Jósáfátot, azt gondolták, hogy ő Izráel királya. És körülfogták őt, hogy megtámadják. Akkor felkiáltott Jósáfát, és az ÚR megsegítette, és Isten eltérítette őket tőle. Mert amikor látták a szekerek parancsnokai, hogy ő nem Izráel királya, otthagyták. Egy férfi pedig csak úgy találomra kifeszítette íját, és eltalálta Izráel királyát a páncél és a kapocs között. Erre ő megparancsolta a kocsisának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem. De az ütközet egyre erősebb lett azon a napon, és Izráel királyának a szekerében kellett állnia az arámokkal szemben estig, és naplementekor meghalt. Jósáfát, Júda királya pedig békével visszatért a palotájába, Jeruzsálembe. Ekkor elébe ment Jéhú próféta, Hanáni fia, és azt mondta Jósáfát királynak: Hát az istentelennek kellett segítened és az ÚR gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az ÚR haragja ellened. De némi jó dolgot is találtam benned, hogy kivágattad e földről az Asérá-oszlopokat, és Isten keresésére adtad magadat. Ezután Jósáfát egy ideig Jeruzsálemben tartózkodott, azután pedig kiment a nép közé, Beérsebától fogva egészen Efraim hegységéig, és az ÚRhoz, atyáik Istenéhez térítette őket. Városonként bírákat rendelt ki Júda minden megerősített városába, és azt mondta nekik: Nézzétek meg jól, hogy mit cselekszetek, mert nem emberek nevében, hanem az ÚR nevében ítélkeztek, aki veletek lesz az ítélettételben. Azért féljétek az URat, vigyázzatok arra, amit tesztek. Mert az ÚRnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem vesztegetés elfogadása. Sőt Jeruzsálemben is kinevezett Jósáfát némelyeket a léviták, papok és Izráel családfői közül az ÚR nevében való ítélkezésre és perdöntésre. Ezek visszatértek Jeruzsálembe. Ezt hagyta meg nekik: Így cselekedjetek az ÚR félelmében, hűséggel és teljes szívvel: Bármilyen peres ügyet hoznak elétek atyátokfiai, akik a maguk városaiban laknak, vérontásra, törvényre és parancsolatra, rendelkezésekre vagy ítéletekre tekintettel, intsétek őket, hogy ne vétkezzenek az ÚR ellen, és ne szálljon reátok és atyátokfiaira az ÚR haragja. Így cselekedjetek, és akkor nem vétkeztek. És íme, Amarjáhú pap lesz a fölöttesetek az ÚR minden dolgában. A király minden dolgában pedig Zebadjáhú, Jismáél fia, a Júda házának feje. A léviták is elöljáróitok lesznek. Legyetek azért erősek a tisztségetekben, és az ÚR mellette lesz az igaznak. Történt ezek után, hogy eljöttek Móáb fiai és Ammón fiai és velük más ammóniak is, hogy harcoljanak Jósáfát ellen. Amikor jött néhány hírhozó, és elmondta Jósáfátnak, hogy a tenger túlsó széléről, Arámból nagy sokaság jön ellene, és már Hacecón-Támárban, azaz Éngediben vannak, félni kezdett Jósáfát, és az URat kezdte keresni, és egész Júdában böjtöt hirdetett. Erre összegyűltek a júdaiak, hogy az ÚR segítségét kérjék. Júda összes városából eljöttek, hogy az ÚR segítségét kérjék. És felállt Jósáfát Júda és Jeruzsálem gyülekezetében, az ÚR házában az új udvar előtt, és ezt mondta: Ó, URam, atyáink Istene! Nem te vagy-e egyedül Isten a mennyben, aki a népek minden országán uralkodsz? A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sincs, aki megállhatna veled szemben. Ó, Istenünk! Nem te űzted-e ki e föld lakóit a te néped, Izráel elől, és nem te adtad-e azt a te barátod, Ábrahám utódainak mindörökre? Itt laktak, és itt építettek szent hajlékot nevednek, és ezt mondták: Ha majd veszedelem jön ránk, háború, ítélet, dögvész vagy éhínség, megállunk e házban teelőtted (mert a te neved e házban van), és ha nyomorúságunkban hozzád kiáltunk, hallgass meg és szabadíts meg minket! És most, íme, az ammóniak, a móábiak és a Széír hegyén lakók, akiknek földjén nem akartad, hogy átmenjenek Izráel fiai, amikor Egyiptom földjéről kijöttek, hanem mellettük mentek el, és így nem pusztították el őket; íme, ezek azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiűzzenek a te örökségedből, amelyet örökségül adtál nekünk. Ó, Istenünk, nem ítéled meg őket? Mert nincs bennünk erő e nagy sokasággal szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, hanem csak terád néz a szemünk. És az egész Júda ott állt az ÚR előtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt. Akkor rászállt az ÚR lelke a gyülekezet körében Jahaziélre, aki Zekarjáhú fia, aki Benájá fia, az Jeiél fia, az Mattanjá fia, Ászáf fiai közül való lévita volt, és azt mondta: Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben laktok, és te, Jósáfát király, halljátok meg szavamat! Így szól nektek az ÚR: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaságtól, mert nem ti harcoltok velük, hanem Isten. Holnap szálljatok szembe velük! Íme, ők a Cíc-hágón vonulnak majd fel, és rájuk találtok a völgy szélénél, Jerúél pusztájával szemben. Nem is kell nektek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és meglátjátok, hogyan szabadít meg titeket az ÚR. Júda és Jeruzsálem! Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR! Ekkor Jósáfát arcra borult a földön, és Júda és Jeruzsálem lakói is mindnyájan leborultak az ÚR színe előtt, és imádták az URat. A kehátiak és a kórahiak fiai közül való léviták pedig fölálltak, hogy az URat, Izráel Istenét nagy fennszóval dicsérjék. És kora reggel fölkészültek, és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kiindultak onnan, Jósáfát megállt, és azt mondta: Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az ÚRban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek! Majd miután tanácsot tartott a néppel, előállította az ÚR énekeseit, hogy dicsérjék őt szent öltözetben a sereg előtt menve, és énekeljék: Adjatok hálát az ÚRnak, mert örökkévaló az ő irgalmassága. És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet, az ÚR ellenségeskedést szerzett az Ammón fiai és a Móábiak és a Széír hegyén lakók között, akik Júda ellen jöttek, és vereséget szenvedtek. Mert az Ammón és Móáb fiai a Széír hegyén lakók ellen támadtak, hogy levágják és elveszítsék őket. És miután a Széír hegyén lakókat mind elpusztították, egymás pusztulását segítették elő. Mire Júda népe a pusztai kilátóhelyhez érkezett, és a sokaság felé fordult, íme, csak elesett holttestek voltak a földön, és senki sem menekült meg. Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy zsákmányoljanak. Tömérdek kincset találtak náluk és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztottak róluk, olyan sokat, hogy alig bírták elvinni. Harmadnapig szedték a zsákmányt, mert igen sok volt. Negyednapon pedig az Áldás-völgyben gyűltek össze, hogy ott áldják az URat. Ezért nevezik azt a helyet Áldásvölgynek mindmáig. Azután Júda és Jeruzsálem egész népe fejedelmükkel, Jósáfáttal együtt visszatért Jeruzsálembe nagy örömmel, mert örömet szerzett nekik az ÚR ellenségeik fölött. Lantokkal, citerákkal és kürtökkel vonultak be Jeruzsálembe, az ÚR házához. A környék minden királyságára Istentől való rettegés szállt, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. Így megnyugodott Jósáfát országa, mert Isten nyugalmat adott neki mindenfelől. Így uralkodott Jósáfát Júdában. Harmincöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Azúbá volt, Silhi leánya. Apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt cselekedte, ami kedves az ÚR szemében. Csakhogy még a magaslatokat nem rontották le, és a nép nem ragaszkodott szívből atyái Istenéhez. Jósáfát egyéb dolgai pedig elejétől végig, íme, meg vannak írva Jéhúnak, Hanáni fiának történeteiben, amelyeket fölvettek az Izráel királyairól szóló könyvbe. Azután Jósáfát, Júda királya társult Ahazjával, Izráel királyával, aki gonoszul cselekedett. Mégis összebarátkozott vele, hogy hajókat készítsenek, amelyeken Tarsísba mehetnek. A hajókat EcjónGeberben készítették. Ezért Eliezer, a márésai Dódaváhú fia így prófétált Jósáfát ellen: Mivel Ahazjával társultál, az ÚR megsemmisíti munkádat. És a hajók mind össze is törtek, és nem jutottak el Tarsísba. Elaludt, és atyáihoz tért Jósáfát, és eltemették atyái mellé Dávid városában. Utána fia, Jórám lett a király. Testvérei, Jósáfát fiai ezek voltak: Azarjá, Jehiél, Zakarjáhú, Azarjáhú, Míkáél és Sefatjáhú. Ezek mind Jósáfátnak, Júda királyának a fiai voltak. Apjuk sok ajándékot adott nekik, ezüstöt, aranyat, drágaságokat és júdabeli megerősített városokat. De a királyságot Jórámnak adta, mert ő volt az elsőszülött. Amikor Jórám elkezdett uralkodni apja királyságában, és már megerősödött, fegyverrel gyilkoltatta meg minden testvérét, sőt néhányat Izráel fejedelmei közül is. Harminckét esztendős korában kezdett uralkodni Jórám, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Izráel királyainak útján járt, úgy cselekedett, mint Aháb háza népe, mert Aháb lányát vette feleségül. Az ÚR szemében gonosz dolgot cselekedett. Mégsem akarta az ÚR elveszíteni Dávid házát a szövetségért, amelyet Dáviddal kötött, és mivel ígéretet tett, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor. Az ő idejében szakadt el Edóm Júda keze alól, és királyt választottak maguknak. Akkor Jórám odavonult minden vezérével és harci szekerével. És éjjel fölkelt, és leverte az edómiakat, akik körülvették őt és harci szekereinek a vezéreit. Mégis elszakadt Edóm Júda keze alól mindmáig. Ugyanekkor szakadt el Libná is az ő keze alól, mivel elhagyta az URat, atyái Istenét. Ő is csináltatott magaslatokat Júda hegyein, és így paráznaságba vitte a jeruzsálemieket, sőt Júdát is erre biztatta. Közben pedig eljutott hozzá Illés próféta írása, amely így szólt: Ezt mondja az ÚR, atyádnak, Dávidnak Istene: Mivel nem jártál atyádnak, Jósáfátnak az útján, sem Júda királyának, Ászának az útján, hanem Izráel királyainak az útján jártál, és Júda meg Jeruzsálem lakóit paráznaságba vitted, amint Aháb háza is paráználkodik, sőt mi több, testvéreidet, atyád háza népét is megöletted, akik jobbak voltak nálad, íme, az ÚR nagy csapást bocsát népedre, fiaidra, feleségeidre és minden jószágodra. Te pedig súlyos betegségbe, bélbajba esel, olyannyira, hogy beled naponként kijön a betegség miatt. Felindította azért az ÚR Jórám ellen a filiszteusokat és az arábiaiakat, akik az etiópokkal határosak voltak. Fölvonultak Júda ellen, megtámadták, és zsákmányul vitték mindazt a vagyont, ami található volt a király palotájában, sőt fiait és feleségeit is, és nem maradt neki más fia, csak Jóáház, a legkisebb. Mindezek után megverte őt az ÚR felette nagy bélbajjal, amely gyógyíthatatlan volt. És ez így volt napról napra, egészen a második év végéig, amikor kizáródtak a belei a betegség miatt, és meghalt nagy kínok közepette. Népe nem égetett neki drága illatos fűszereket, mint atyáinak égettek. Harminckét esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. És mikor minden részvét nélkül kimúlt, eltemették Dávid városában, de nem a királyi sírba. Utána Jeruzsálem lakosai legkisebb fiát, Ahazját tették királlyá, mert az idősebbeket mind megölte az a sereg, amely az arabokkal a táborra tört. Így tehát Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia kezdett uralkodni. Ahazjá negyvenkét esztendős volt, amikor királlyá lett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anya neve Ataljá volt, Omri unokája. Ő is Aháb házának útjain járt, mert az anyja volt a tanácsadója az istentelen cselekedetre. Gonoszul cselekedett az ÚR szemében, amint Aháb háza népe is, mert vesztére ők voltak a tanácsadói apja halála után. Sőt az ő tanácsukra hadba ment Jórámmal, Aháb fiával, Izráel királyával Hazáél arám király ellen Rámót-Gileádba, de az arámok megsebesítették Jórámot. Visszatért tehát Jórám, hogy meggyógyíttassa magát Jezréel városában; mert sebek voltak rajta, amelyeket akkor kapott Rámában, mikor Hazáél arám király ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig lement, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mivel beteg volt. Az, hogy Ahazjá Jórámhoz ment, Isten akaratából a vesztére lett, mert odaérkezve kivonult Jórámmal Jéhú ellen, aki Nimsi fia volt, akit az ÚR felkenetett, hogy Aháb háza népét kiirtsa. Így mikor Jéhú Aháb házán ítéletet tartott, rátalált Júda fejedelmeire és Ahazjá testvéreinek fiaira, akik Ahazjának szolgáltak, és megölette őket. Ahazját is kereste (noha Samáriában rejtőzött), elfogták és elvitték Jéhúhoz, aki megölette. De eltemették, mert azt mondták róla: Mégis Jósáfát fia volt, aki teljes szívvel kereste az URat. És nem volt immár senki Ahazjá háza népéből, aki királlyá lehetett volna. Amikor Ahazjá anyja, Ataljá látta, hogy meghalt a fia, fölkelt, és megölte Júda háza népének minden királyi sarját. De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát és titokban kivitte a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá pap felesége, aki Ahazjá húga volt, Ataljá elől, hogy ne tudja megöletni. Náluk volt elrejtve az Úr házában hat esztendeig. Az országban pedig Ataljá uralkodott. A hetedik esztendőben pedig nekibátorodott Jójádá, és szövetkezett a századosokkal: Azarjáhúval, Jeróhám fiával, Jismáéllal, Jehóhánán fiával, Azarjáhúval, Óbéd fiával, Maaszéjáhúval, Adájáhú fiával és Elisafáttal, Zikri fiával. Ezek bejárták Júda országát, és összegyűjtötték Júda minden városából a lévitákat és Izráel családfőit, és Jeruzsálembe jöttek. Szövetséget kötött az egész gyülekezet a királlyal az Isten házában, miután Jójádá így szólt hozzájuk: Íme, a király fia fog uralkodni, ahogy az ÚR ígérte Dávid fiairól. Ezt tegyétek tehát: egyharmad része azoknak a papoknak és lévitáknak, akik a szombatra szoktak feljönni, kapuőr legyen. Harmadrész a királyi palotánál, harmadrész pedig a Jeszód-kapunál álljon. Az egész nép pedig legyen az ÚR házának udvaraiban! Senki se menjen be az ÚR házába, hanem csak a papok és akik szolgálnak a léviták közül. Csak ők mehetnek be, mert ők szentek. Az egész nép tartsa magát az ÚR parancsához. A léviták vegyék körül a királyt, mindenkinek legyen a kezében a fegyvere, és ha valaki be akar menni a házba, meg kell ölni! A király mellett legyetek, amikor bemegy és kijön. És mindent úgy cselekedtek a léviták és az egész Júda, ahogy Jójádá pap parancsolta, és mindenki maga mellé vette embereit, mindazokat, akik szolgálatra fölmentek szombatra, és azokat is, akik kiléptek szombaton a szolgálatból, mert Jójádá pap nem engedte el a csapatokat. Jójádá főpap odaadta a századosoknak azokat a dárdákat, kis és nagy pajzsokat, amelyek Dávid királyéi voltak, és Isten házában tartották őket. Majd felállította az egész hadinépet a király körül, mindenkit fegyverrel a kezében a ház jobb oldalától fogva a bal oldaláig, az oltár mellett és a ház mellett. Akkor kivezették a király fiát, fejére tették a koronát, és kezébe adták a bizonyságot, és ezzel királlyá tették. És Jójádá és fiai felkenték, és felkiáltottak: Éljen a király! Amikor meghallotta Ataljá az összesereglő nép lármáját, akik a királyt dicsőítették, ő is fölment a nép közé az ÚR házába. És mikor látta, hogy a király ott áll az oszlopnál a bejáratnál, és a fejedelmek és a kürtösök a király mellett vannak, és hogy az egész föld népe örül, fújja a kürtöket, és látta az énekeseket a hangszereikkel, amint a dicsőítő énekeket vezették, Ataljá megszaggatta a ruháit, és ezt mondta: Árulás, árulás! Ekkor odaküldte Jójádá főpap a századosokat, a sereg elöljáróit, és azt mondta nekik: Vezessétek ki a sorok között Atalját, és ha valaki utánamenne, azt öljétek meg fegyverrel. Mert azt mondta a főpap: Ne az ÚR házában öljék meg. Helyet adtak azért neki, hogy kimehessen, de mikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték. Jójádá pedig szövetséget kötött maga, az egész nép és a király között, hogy az ÚR népe lesznek. És bement az egész sokaság a Baal templomába, lerombolta azt, és oltárait meg bálványképeit összetörte. Mattánt, a Baal papját pedig az oltárok előtt ölték meg. Jójádá a lévita papokra bízta az ÚR házának gondját, ahogy Dávid osztotta be őket az ÚR házához, hogy égőáldozatokat mutassanak be az ÚRnak, amint meg van írva Mózes törvényében, nagy vigassággal és énekszóval, Dávid rendelkezése szerint. Kapuőröket is állított az ÚR házának kapuihoz, hogy be ne mehessen, aki bármi okból tisztátalan. Azután maga mellé vette a századosokat és a főembereket és azokat, akik a népen uralkodnak, és az egész ország népét, kivezették a királyt az ÚR házából, és bevonultak a királyi palotába a felső kapun át, és a királyt trónra ültették. Az ország egész népe örvendezett, és a város is megnyugodott, miután Atalját megölték fegyverrel. Hétesztendős volt Jóás, amikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, Beérsebából. És Jóás az ÚR előtt kedves dolgot cselekedett Jójádá főpap egész életében. Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiúkat és lányokat nemzett. Ezek után elhatározta magában Jóás, hogy fölújítja az ÚR házát. Összehívta a papokat és a lévitákat, és azt mondta nekik: Menjetek el Júda városaiba, és szedjetek Izráel népétől fejenként pénzt, hogy Istenetek házát esztendőről esztendőre kijavítsák. De siessetek e dologgal! A léviták azonban nem siettek. Ekkor hívatta a király Jójádát, a vezetőjüket, és azt mondta neki: Miért nem ügyeltél a lévitákra, hogy behozzák Júdából és Jeruzsálemből az adót, amelyet Mózes, az ÚR szolgája és a gyülekezet kirótt Izráelre a bizonyság sátra javára? Mert az istentelen Ataljá és fiai elpusztították Isten házát, és mindazt, ami az ÚR házának volt szentelve, a bálványokra költötték. A király parancsára egy ládát készítettek, amelyet az ÚR házának kapuja előtt helyeztek el. És kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az ÚRnak azt az adót, amelyet Mózes, Isten szolgája parancsolt a pusztában Izráelnek. Akkor valamennyi vezető ember és az egész nép örömmel vitte ajándékait és a ládába dobta, amíg az meg nem telt. Időnként a lévitákkal bevitették a ládát a királyi gondnokhoz, és amikor látták, hogy sok pénz van benne, eljött a király kancellárja és a főpap választott embere, kiürítették a ládát, majd ismét visszavitték a helyére. Ezt tették időről időre, és sok pénzt gyűjtöttek. Ezt a király és Jójádá az ÚR háza körül való munka felügyelőjének adta, és kőfaragókat és ácsokat fogadtak az ÚR házának fölújítására, és vas- meg rézműveseket az ÚR házának megerősítésére. A munka végzői tették a dolgukat, és kezük alatt a javítás előrehaladt. Helyreállították és megerősítették az Isten házát az eredeti állapot szerint. Mikor pedig elvégezték azt, a megmaradt pénzt a királyhoz és Jójádához vitték, s ők abból az ÚR háza számára edényeket, az istentisztelet és áldozat számára kanalakat, és arany- és ezüstedényeket készíttettek. És Jójádá egész életében rendszeresen égőáldozatokat áldoztak az ÚR házában. Azután megöregedett Jójádá, és betelve az élettel, meghalt. Százharminc esztendős korában halt meg. Dávid városában, a királyok mellé temették el, mivel sok jó dolgot cselekedett Izráelben mind Isten, mind az ő házának ügyéért. Miután pedig meghalt Jójádá, eljöttek Júda fejedelmei a királyhoz, és meghajoltak előtte. A király pedig hallgatott rájuk. És elhagyták az ÚRnak, atyáik Istenének a házát, és az Aséráknak és a bálványoknak szolgáltak. E vétkük miatt szállt az ÚR haragja Júdára és Jeruzsálemre. Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék vissza őket az ÚRhoz, akik bizonyságot tettek ellenük, de nem hallgattak rájuk. Erre Isten lelke felindította Zekarját, Jójádá pap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Azt mondja Isten: „Miért szegtétek meg az ÚR parancsolatait? Nem válik ez javatokra. Mivel elhagytátok az URat, ő is elhagy titeket.” Erre azok rátámadtak, és ott, az ÚR házának udvarán megkövezték a király parancsára. Jóás király nem emlékezett meg arról a jótéteményről, amelyet annak apja, Jójádá tanúsított iránta életében, hanem megölette a fiát. Amikor pedig ez haldoklott, ezt mondta: Lássa meg ezt az ÚR és kérje számon! És az év elmúltával felvonult ellene az arám sereg. Júdára és Jeruzsálemre támadtak, és kiirtották a hadinép minden vezérét, és minden zsákmányukat Damaszkuszba küldték a királynak. Mert noha kevés emberrel jött rájuk az arám had, az ÚR mégis kezükbe adta Júda nagy seregét, mert elhagyták az URat, atyáik Istenét. Így hajtották végre Jóáson is az ítéletet. Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, és saját szolgái ütöttek pártot ellene Jójádá pap fiának véréért: ágyában ölték meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok sírjába. Ezek ütöttek ellene pártot: Zábád, egy ammóni asszonynak, Simeátnak a fia és Jehózábád, a móábi Simrít fia. Fiainak a dolgai, az ellene szóló sok prófécia és az Isten házának helyreállítása, íme, le vannak írva a királyok könyvének magyarázatában. Utána fia, Amacjá lett a király. Huszonöt esztendős korában lett király Amacjá, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jehóaddán volt, Jeruzsálemből származott. Azt tette, ami kedves az ÚR előtt, de nem teljes szívből. Miután uralma megerősödött, megölette azokat a szolgáit, akik a királyt, az ő apját megölték. De a fiaikat nem ölette meg, hanem úgy cselekedett, amint a törvényben, Mózes könyvében van megírva, amelyben az ÚR azt parancsolta: Ne haljanak meg az apák a fiakért, és a fiak se haljanak meg az apákért, hanem mindenki az ő saját bűnéért haljon meg. Azután összegyűjtötte Amacjá Júdát, és felállította őket családonként ezredesek és századosok vezetésével, minden júdait és benjáminit. Amikor számba vette őket húszévestől fölfelé, háromszázezer válogatott fegyverforgatót, kopjást és pajzsost talált köztük. Azonfelül Izráelből százezer erős vitézt fogadott föl száz talentum ezüstön. Akkor elment hozzá Isten embere, és ezt mondta: Ó, király! Ne menjen el veled Izráel serege, mert az ÚR nem lesz Izráellel, Efraim fiaival! De te menj el, készülj a viadalra. Különben elbuktat téged Isten az ellenség előtt, mert Isten hatalmában van, hogy megsegítsen, vagy botlásodat okozza. Akkor azt kérdezte Amacjá Isten emberétől: De mit tegyünk a száz talentum ezüsttel, amelyet Izráel seregének adtam? Isten embere így felelt: Az ÚR annál sokkal többet adhat neked! Különválasztotta tehát Amacjá azt a sereget, amely Efraimból jött hozzá, hogy menjenek haza. Ezek igen megharagudtak Júda népére, és felgerjedt haraggal tértek haza. Amacjá pedig nekibátorodott, elindította hadinépét, elment a Sós-völgybe, és megvert tízezer széíri embert. Tízezret pedig Júda fiai élve fogtak el, akiket egy magas kőszikla tetejére vittek, és letaszították őket, és mindnyájan halálra zúzódtak. Annak a seregnek az emberei pedig, akiket Amacjá visszaküldött, és nem mehettek vele harcba, Júda városaira ütöttek Samáriától fogva egészen Béthórónig: levágtak háromezer embert, és nagy zsákmányt vittek el. Miután Amacjá visszatért az edómiak leveréséből, elhozta a széíriek isteneit, és felállította azokat mint saját isteneit, leborult előttük, és tömjénezett nekik. Ezért megharagudott az ÚR Amacjára, és prófétát küldött hozzá, aki ezt mondta neki: Miért fordultál annak a népnek az isteneihez, akik nem tudták megszabadítani népüket a te kezedből? Mikor így szólt neki, a király ezt válaszolta: Vajon tanácsosa vagy te a királynak? Hallgass, mert rosszul jársz! A próféta elhallgatott, miután ezt mondta még: Tudom, hogy Isten el akar veszíteni téged, mivel ezt művelted, és tanácsomat nem fogadtad meg. Amacjá pedig, Júda királya tanácsot tartott, és követeket küldött Izráel királyához, Jóáshoz, Jóáház fiához, aki Jéhú unokája volt, ezt üzenve: Nosza, szálljunk szembe egymással! Erre Jóás, Izráel királya ilyen választ adott Amacjának, Júda királyának: A libánoni tövisbokor ezt üzente a Libánonon lévő cédrusfának: Add feleségül a lányodat a fiamhoz. De arra futott egy vad, amely a Libánonon lakik, és eltaposta azt a tövisbokrot. Te azt gondolod, hogy mivel megverted az edómiakat, felfuvalkodva dicsekedhetsz? Maradj otthon; miért hívnád ki a veszedelmet? Hiszen elesel Júdával együtt! De Amacjá nem hallgatott rá, mert Isten elvégezte, hogy Jóás kezébe kerüljenek, amiért az edómiak isteneihez fordultak. Elindult azért Jóás, Izráel királya, és szembeszálltak egymással, ő meg Amacjá, Júda királya a júdai Bétsemesnél. És Júda vereséget szenvedett Izráeltől, és elmenekültek mindnyájan sátraikba. Amacját pedig, Júda királyát, Jóás fiát, Jóáház unokáját elfogta Jóás, Izráel királya Bétsemesben és Jeruzsálembe vitette. Majd lerombolta Jeruzsálem várfalát az Efraim-kaputól fogva egészen a Szöglet-kapuig négyszáz könyök hosszan. Elvitte az aranyat, ezüstöt és mindenféle edényeket, amelyeket Isten házában és Óbéd-Edómnál talált, meg a királyi palota kincseit, és túszokat is szedett, és visszatért Samáriába. Amacjá, Jóás fia, Júda királya még tizenöt évig élt, miután meghalt Jóás, Jóáház fia, Izráel királya. Amacjá többi dolga pedig elejétől a végéig nincsen-e megírva Júda és Izráel királyainak könyvében? Attól az időtől fogva pedig, hogy Amacjá elfordult az ÚRtól, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákisba menekült. De utána küldtek Lákisba, és ott megölték. Onnan lovakon hozták el és eltemették atyáihoz Júda városában. Akkor Júda egész népe fogta Uzzijját, aki tizenhat éves volt, és őt tették királlyá apja, Amacjá helyett. Ő építette ki Élatot és csatolta ismét Júdához, miután Amacjá király elaludt, és atyáihoz tért. Tizenhat esztendős korában kezdett uralkodni Uzzijjá, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott. Az ÚR előtt kedves dolgot cselekedett, amint apja, Amacjá is cselekedett. És kereste az Istent Zakarjá idejében, aki az isteni látásokat értette. És mindaddig, amíg az URat kereste, jó előmenetelt adott neki Isten. Mert kivonult és harcolt a filiszteusok ellen; és Gát falát, Jabné falát és Asdód falát is lerombolta, és városokat épített Asdódban és a filiszteusok tartományában. Isten megsegítette őt a filiszteusok ellen és a GúrBaalban lakó arábiaiak és a meúniak ellen. Az ammóniak ajándékot adtak Uzzijjának, és elterjedt híre egész Egyiptomig, mert módfelett megnövekedett a hatalma. Azután Uzzijjá őrtornyokat épített Jeruzsálemben a Szöglet-kapu fölött, a Völgy-kapu fölött és a Sarok fölött, és megerősíttette azokat. A pusztában is őrtornyokat épített, és sok kutat ásatott, mert sok nyája volt a völgyekben és a lapályon is, és szántóvető szolgái, vincellérjei a hegyeken és a Karmelen, mert kedvelte a földművelést. Uzzijjának harcra kész serege is volt, amely csapatonként vonulhatott a harcba. Ezek számát Jeiél íródeák és Maaszéjáhú elöljáró határozta meg Hananjáhú vezetése alatt, aki a király vezéreinek egyike volt. A harcra kész családfők száma összesen kétezer-hatszáz volt. Az ő kezük alatt levő hadsereg háromszázhétezer-ötszáz harcosból állt, akik nagy erővel tudták segíteni a királyt ellenségeivel szemben. Uzzijjá az egész sereg számára készített pajzsokat, kopjákat, sisakokat, páncélokat, íjakat és parittyába való köveket. Készíttetett ezenfölül Jeruzsálemben hozzáértő mesteremberek által kieszelt gépezeteket az őrtornyok tetejére és a várfal szögleteire nyilak és nagy kövek elhajítására. Híre messzire elterjedt, mert csodálatos segítséget kapott, végül pedig igen megerősödött. Mikor pedig így megerősödött, felfuvalkodott a maga vesztére, és vétkezett az ÚR, az ő Istene ellen: bement az ÚR templomába, hogy a füstölőoltáron tömjénezzen, de bement utána Azarjá pap és vele az ÚRnak nyolcvan igen erős embere. Uzzijjá király elé álltak, és ezt mondták neki: Uzzijjá! Nem a te dolgod, hogy az ÚRnak tömjénezz, hanem Áron pap fiaié, akiket fölszenteltek, hogy tömjénezzenek. Menj ki a szent helyről, mert igen vétkeztél, és nem válik dicsőségedre az ÚR Istennél. Erre feldühödött Uzzijjá, akinek éppen kezében volt a füstölőszerszám, hogy tömjénezzen, de miközben háborgott a papok ellen, lepra támadt a homlokán ott, a papok szeme előtt, az ÚR házában, a füstölőoltár mellett. Amikor Azarjá főpap és vele együtt a többi pap is rátekintett, látták a leprát a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, sőt maga is sietett kimenni, mert az ÚR verte meg őt. Uzzijjá király halála napjáig leprás maradt. Egy elkülönített házban lakott leprásan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő ítélkezett az ország népe fölött. Uzzijjának egyéb dolgait pedig elejétől a végéig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia. És elaludt Uzzijjá, és atyáihoz tért, és eltemették atyáihoz, abba a temetőbe, amely a királyoké volt, mert ezt mondták felőle: leprás. Fia, Jótám lett utána a király. Huszonöt esztendős volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya. Kedves dolgot cselekedett az ÚR előtt. Úgy cselekedett, ahogy apja, Uzzijjá is, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is vétkezett. Ő építette meg az ÚR házának felső kapuját. Sokat épített a vár kőfalán is. Ezenfölül Júda hegyvidékén városokat épített, a ligetekben pedig palotákat és őrtornyokat. Ő is harcolt Ammón fiainak királyai ellen, akiket megvert. Ammón fiai abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer véka búzát és tízezer véka árpát adtak neki. Ezt fizették neki Ammón fiai a második és a harmadik esztendőben is. És hatalmassá lett Jótám, mert útjain állhatatosan járt az ÚR, az ő Istene előtt. Jótám többi dolgát pedig, minden harcát és útját, íme, megírták Izráel és a Júda királyainak könyvében. Huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Akkor Jótám elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették Dávid városában. Fia, Áház lett utána a király. Húszesztendős volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. De nem cselekedett kedves dolgot az ÚR szemében, mint Dávid, az ő atyja, hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt öntött bálványokat is csináltatott a Baal tiszteletére. Azonfölül tömjénezett a Hinnóm fiának völgyében, sőt fiait is elégette a pogányok utálatosságai szerint, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől. Áldozott és tömjénezett a magaslatokon is, a halmokon is és minden zöldellő fa alatt. Ezért az ÚR, az ő Istene Arám királyának kezébe adta őt, és nagy vereséget szenvedett, és sok foglyot hurcoltak el tőle, akiket Damaszkuszba vittek. Sőt még Izráel királyának is kezébe adatott, és ő nagy vereséget mért rá: Pekah, Remaljáhú fia ugyanis Júdában egy nap alatt levágott százhúszezer embert, akik mind vitézek voltak, de elhagyták az URat, atyáik Istenét. Ezenfelül Zikri, az efraimi vitéz megölte Maaszéjáhút, a király fiát, Azrikámot, a palota felügyelőjét és Elkánát, aki a király után második volt. És elvittek Izráel fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút, leányt, és nagy zsákmányt is ejtettek tőlük, és a zsákmánnyal Samáriába mentek. De volt ott az ÚRnak egy prófétája, név szerint Ódéd, aki elébe ment a hadnak, amely Samáriába jött, és azt mondta nekik: Íme, mivel az ÚRnak, atyáitok Istenének haragja fölgerjedt Júda ellen, a kezetekbe adta őket, ti pedig sokat megöltetek közülük haragotokban, amely szintén fölhatott az égig. És immár arra gondoltok, hogy Júda és Jeruzsálem fiait leigázhatjátok, hogy szolgáitok és szolgálóleányaitok legyenek ők. Vajon ezáltal nem teszitek-e vétkesekké magatokat az ÚR, a ti Istenetek előtt? Azért halljátok meg a szavamat: Engedjétek vissza a testvéreitek közül ejtett foglyokat, akiket idehoztatok, különben az ÚR izzó haragja lesz rajtatok. Akkor fölálltak néhányan az efraimi vezérek közül: Azarjáhú, Jehóhánán fia, Berekjáhú, Mesillémót fia, Jehizkijjáhú, Sallum fia és Amászá, Hadlaj fia, azokkal szemben, akik a csatából jöttek, és azt mondták nekik: Ne hozzátok ide a foglyokat, mert felette igen nagy bűn lesz az, amit tenni akartok, és ezzel a mi bűneinket és vétkeinket megsokasítjátok. Enélkül is sok bűnünk van, és felgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen. Erre a sereg otthagyta a foglyokat és a zsákmányt a vezérek és az egész gyülekezet előtt. Ekkor fölálltak a név szerint kijelölt férfiak, vették a foglyokat, és akik mezítelenek voltak közülük, azokat felöltöztették a zsákmányból, sarut is adtak a lábukra, ételt és italt is adtak nekik, sőt meg is kenték őket olajjal, és a gyengélkedőket szamarakra tették, és Jerikóba, a pálmafák városába vitték őket testvéreikhez, majd visszatértek Samáriába. Abban az időben Áház király követeket küldött Asszíria királyához, hogy segítse meg őt. Mert még az edómiak is betörtek, és a júdabeliek közül sokat levágtak vagy rabságba hurcoltak. A filiszteusok is mind ellepték a síkságon levő városokat és Júda déli részét. Elfoglalták Bétsemest, Ajjálónt, Gedérótot, Szókot és falvait, Timnát és falvait, Gimzót és falvait, és ott laktak. Mert az ÚR megalázta Júdát Áház, Izráel királya miatt, mert az arra indította Júdát, hogy vétkezzék az ÚR ellen. Eljött azért ellene Tiglat-Pileszer, Asszíria királya, aki inkább sanyargatta őt, nem pedig segítette. Mert noha Áház kifosztotta az ÚR házát és a király palotáját meg a fejedelmekét is és Asszíria királyának adta, de az mégsem segített neki. Sőt olyan volt Áház király, hogy még szorongattatása idején is tovább vétkezett az ÚR ellen. Damaszkusz isteneinek áldozott, akik őt megverték, mert azt gondolta: Mivel Arám királyait megsegítik isteneik, azért én is azoknak áldozom, hogy engem is segítsenek. Holott azok okozták romlását neki és egész Izráelnek is. És összehordta Áház Isten házának az edényeit, összetörette azokat, az ÚR házának ajtajait pedig bezárta. Azután Jeruzsálem minden szögletén oltárokat készíttetett magának. Júda minden városában is magaslatokat épített, hogy ott az idegen isteneknek tömjénezzen. Így haragra ingerelte az URat, atyái Istenét. Az ő többi dolga pedig és útjai elejétől a végéig, íme, meg vannak írva Júda és Izráel királyainak a könyvében. Azután elaludt Áház, és atyáihoz tért, és eltemették Jeruzsálem városában, de nem temették őt Izráel királyainak a sírjába. Fia, Ezékiás uralkodott utána. Ezékiás huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc esztendeig volt király Jeruzsálemben. Anyja neve Abijjá volt, Zekarjáhú leánya. Kedves dolgot cselekedett az ÚR szemében, úgy, ahogy Dávid, az ő atyja is cselekedett. Királysága első esztendejében, az első hónapban kinyittatta az ÚR házának ajtóit, és fölújíttatta azokat. Visszahozatta a papokat és a lévitákat, és összegyűjtötte őket a Keleti téren. Ezt mondta nekik: Hallgassatok meg, léviták! Szenteljétek meg most magatokat; és az ÚRnak, atyáitok Istenének házát is szenteljétek meg: hordjatok ki minden tisztátalanságot a szent helyről! Mert vétkeztek a mi atyáink, és az ÚR előtt, a mi Istenünk előtt gonoszul cselekedtek: elhagyták őt, az ÚR hajlékától elfordították arcukat, és hátat fordítottak neki. Még a tornác ajtajait is bezárták, a mécseseket eloltották, nem is tömjéneztek, és égőáldozatot sem mutattak be Izráel Istenének a szent helyen. Ezért volt az ÚR haragja Júdán és Jeruzsálemen, és adta őket félelemre és pusztulásra, és ezért tette őket gúnyolódás tárgyává, amint ti magatok is látjátok. És íme, atyáink ezért hullottak el fegyver által, fiainkat, leányainkat és feleségeinket fogságba vitték e dolog miatt. Most azért elvégeztem magamban, hogy szövetséget kötök az ÚRral, Izráel Istenével, hogy elfordítsa rólunk haragját. Fiaim, most ne tétlenkedjetek! Mert az ÚR kiválasztott titeket, hogy az ő szolgálatára előtte álljatok, és neki szolgáljatok, és jó illatot gerjesszetek. Erre fölkeltek a léviták: Mahat, Amászaj fia, Jóel, Azarjáhú fia, akik kehátiak voltak, Merári fiai közül pedig Kís, Abdi fia és Azarjáhú, Jehallelél fia, a gérsóniak közül Jóáh, Zimmá fia és Éden, Jóáh fia, Elicáfán fiai közül Simri és Jeiél, Ászáf fiai közül Zekarjáhú és Mattanjáhú, Hémán fiai közül Jehiél és Simei, Jedútún fiai közül Semajá és Uzziél. Összegyűjtötték testvéreiket, megszentelték magukat, és bementek a király parancsára és az ÚR beszédei szerint az ÚR házának a megtisztítására. Bementek a papok az ÚR házának legbelső részébe, hogy megtisztítsák. Kihordtak belőle az ÚR házának udvarába minden tisztátalan dolgot, amelyet az ÚR templomában találtak. A léviták pedig összeszedték azokat, hogy kihordják onnan a Kidrón-patakba. Az első hónap első napján kezdték el a megszentelést, és a hónap nyolcadik napján bementek az ÚR házának csarnokába. Nyolc napon át szentelték meg az ÚR házát, és az első hónap tizenhatodik napján fejezték be. Akkor odamentek Ezékiás királyhoz, és azt mondták: Megtisztítottuk mindenestül az ÚR házát, az égőáldozat oltárát is és minden hozzá tartozó edényt, a szent asztalt is minden fölszerelésével együtt. Minden más eszközt is helyreállítottunk és megszenteltünk, amelyet Áház király az uralkodása alatt megszentségtelenített, mikor Isten ellen vétkezett, és íme, mind az ÚR oltára előtt vannak. Reggel aztán fölkelt Ezékiás király, összegyűjtötte a város fejedelmeit, és fölment az ÚR házába. Hét bikát és hét kost, hét bárányt és hét bakot vittek föl bűnért való áldozatul az országért, a szent hajlékért és Júdáért. Majd megparancsolta Áron fiainak, a papoknak, hogy áldozzák meg az ÚR oltárán. Levágták azért a bikákat, és a papok a vérüket vették és az oltárra hintették. Ugyanígy levágták a kosokat, ráhintették vérüket az oltárra, és a bárányokat is levágták, majd vérüket az oltárra hintették. Azután odahozták a bűnért való bakokat a király és a gyülekezet elé, és rájuk tették a kezüket. Miután a papok levágták azokat, vérükkel bűnért való áldozatot mutattak be az oltáron az egész Izráel megtisztulására. Mert az egész Izráelért parancsolta a király az égőáldozatot és a bűnért való áldozatot. És odaállította a lévitákat az ÚR házába cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, Dávidnak és Gádnak, a király prófétájának és Nátán prófétának a parancsa szerint. Mert az ÚR adta ezt a parancsot prófétái által. Előálltak tehát a léviták Dávid hangszereivel, a papok pedig a kürtökkel. Ezékiás megparancsolta, hogy egészen elégő áldozatot áldozzanak az oltáron. És mikor megkezdődött az áldozás, ugyanakkor megkezdődött az ÚR éneke is és a kürtök harsogása Dávidnak, Izráel királyának hangszereivel. Az egész gyülekezet leborult, az énekesek énekeltek, és a kürtösök fújták a kürtöket mindaddig, amíg az egészen elégő áldozatnak vége nem lett. Amikor befejezték az áldozatok bemutatását, a király és mindenki, aki vele volt, arcra borult, és imádkozott. Ezután Ezékiás király és a fejedelmek megparancsolták a lévitáknak, hogy Dávidnak és Ászáf látnoknak a szavaival dicsérjék az URat. Ők pedig, miközben nagy örömmel dicsérték az URat, meghajoltak és leborultak. Azután ezt mondta Ezékiás: Most már fel vagytok avatva az ÚR szolgálatára, jöjjetek tehát, és hozzatok véresáldozatokat és hálaáldozatokat az ÚR házába. És az egész gyülekezet véresáldozatokat és hálaáldozatokat hozott, és mindaz, akit a szíve arra indított, egészen elégő áldozatot is. Az égőáldozati állatok száma, amelyeket a gyülekezet hozott, ennyi volt: hetven bika, száz kos, kétszáz bárány. Mindez egészen elégő áldozat volt az ÚRnak. Azonkívül hatszáz bikát és háromezer juhot szenteltek az ÚRnak. De mivel a papok kevesen voltak, és nem győzték az áldozatokat mind megnyúzni, ezért testvéreik, a léviták segítségükre voltak mindaddig, míg azt a munkát el nem végezték, és míg a többi pap meg nem szentelte magát. Mert a léviták igazabb szívűek voltak a maguk megszentelésében, mint a papok. Bőven volt egészen elégő áldozat is a hálaáldozatok kövérjével és az egészen elégő áldozatokhoz tartozó italáldozatokkal együtt. Így állították helyre az ÚR házában az istentiszteletet. Örvendezett azért Ezékiás és vele együtt az egész nép, hogy Isten késszé tette erre a népet, mert hirtelen történt ez a dolog. Azután üzenetet küldött Ezékiás egész Izráelnek és Júdának, sőt Efraimnak és Manassénak is írt leveleket, hogy jöjjenek el Jeruzsálembe, az ÚR házába, hogy tartsák meg a páskát az ÚRnak, Izráel Istenének. És tanácsot tartottak a király és fejedelmei és az egész gyülekezet Jeruzsálemben, hogy a második hónapban tartsák meg a páskát. Mert a maga idejében nem tudták megtartani, mivel a papok nem szentelhették meg magukat kellő számban, és a nép sem gyűlt össze Jeruzsálemben. És ez a dolog igen tetszett a királynak is és az egész gyülekezetnek. Elhatározták tehát, hogy kihirdetik egész Izráelben Beérsebától Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, és tartsanak páskát az ÚRnak, Izráel Istenének, mert már régóta nem tartották meg ily sokan úgy, ahogy meg van írva. Elmentek tehát a hírvivők a király és a fejedelmek levelével egész Izráelbe és Júdába, és a király parancsa szerint ezt hirdették: Izráel fiai! Térjetek vissza Ábrahám, Izsák és Izráel Istenéhez, az ÚRhoz, és ő is visszatér a maradékhoz, akik megmenekültek közületek Asszíria királyának kezéből. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok és testvéreitek, akik elpártoltak az ÚRtól, atyáik Istenétől. Ezért hagyta elpusztulni őket, ahogy ti magatok is látjátok. Most azért ne keményítsétek meg nyakatokat, mint atyáitok. Adjatok kezet az ÚRnak, jöjjetek el szentélyébe, amelyet örökre megszentelt, és szolgáljatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek, akkor elfordul rólatok haragja. Mert ha ti megtértek az ÚRhoz, akkor testvéreitek és fiaitok irgalmat találnak azoknál, akik fogságba vitték őket, és visszatérnek erre a földre, mert irgalmas és kegyelmes az ÚR, a ti Istenetek, és nem fordítja el arcát tőletek, ha visszatértek hozzá. A hírvivők városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen Zebulonig, de kinevették és kigúnyolták őket. Csak néhányan Ásér, Manassé és a Zebulon nemzetségéből alázták meg magukat, és jöttek el Jeruzsálembe. Júdában is ezt cselekedte Istennek keze: egy akaratot adott beléjük, hogy engedjenek a király és a fejedelmek parancsának az ÚR beszéde szerint. Sok nép gyűlt Jeruzsálembe, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepét megtartsák a második hónapban, igen nagy gyülekezet volt. Nekifogtak, és lerombolták az oltárokat, amelyek Jeruzsálemben voltak. A tömjénezőoltárokat is mind lerontották és a Kidrón-patakba dobálták. Azután levágták a páskabárányt a második hónap tizennegyedik napján. A papok és a léviták pedig megalázkodtak, megszentelték magukat, és égőáldozatokat vittek az ÚR házába. Odaálltak szokásos helyükre Mózesnek, Isten emberének törvénye szerint, és a papok hintették a léviták kezéből átvett vért. Minthogy pedig igen sokan voltak a gyülekezetben, akik nem szentelték meg magukat, ezért a lévitákra maradt a páskabárány levágása és az ÚRnak szentelése azok helyett, akik tisztátalanok voltak. Mert a nép nagy része, sokan Efraimból, Manasséból, Issakárból és Zebulonból nem tisztították meg magukat, mégis ettek a páskabárányból, ellentétben azzal, ami meg van írva. Ezért Ezékiás így könyörgött értük: A kegyes ÚR bocsássa meg ezt mindenkinek, aki szívét elkészítette, hogy keresse az URat, atyái Istenét, bár nem volt olyan tiszta, ahogyan a szentélyhez illik! És meghallgatta az ÚR Ezékiást, és megkegyelmezett a népnek. Azután nagy örömmel megtartották Izráel fiai, akik Jeruzsálemben tartózkodtak, a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át. És a léviták és a papok mindennap dicsérték az URat az ÚRnak szépen zengő hangszerekkel. Ezékiás pedig szívhez szólóan beszélt minden lévitával, akik értelmesen és odaadóan munkálkodtak az ÚRért. Ünnepi lakomát tartottak hét napon át, hálaadó áldozatokat mutattak be, és dicsérték az URat, atyáik Istenét. Aztán tanácsot tartott az egész gyülekezet, hogy még hét napig ünnepet szenteljenek. Így még hét napot töltöttek el vigasságban. Mert Ezékiás, Júda királya ezer bikát és hétezer juhot adott a gyülekezetnek, és a fejedelmek is ezer bikát és tízezer juhot adtak a gyülekezetnek, és sok pap szentelte meg magát. Örvendezett tehát Júda egész gyülekezete, a papok és a léviták és az egész gyülekezet, amely Izráelből jött, valamint az Izráel földjéről jött és a Júdában lakó jövevények. Nagy vigasság volt Jeruzsálemben. Salamonnak, Izráel királyának, Dávid fiának idejétől fogva nem volt ehhez hasonló ünnep Jeruzsálemben. Ezek után fölálltak a papok és a léviták, és megáldották a népet. És szavuk meghallgatásra talált, és felhatott könyörgésük a mennybe, Isten szentséges lakóhelyére. Amikor mindezek befejeződtek, kivonult egész Izráel, amely ott tartózkodott, Júda városaiba, és a bálványokat széttörték, az Asérá-oszlopokat kivagdalták, és teljesen lerombolták a magaslatokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a maga örökségébe és városába. Ezékiás megállapította a papok és a léviták beosztását, mindenkit szolgálatának megfelelően osztott be; a papokat és a lévitákat az égőáldozatokhoz és a hálaadó áldozatokhoz, a szolgálatra, hálaadásra és dicséretre az ÚR táborának kapuiban. A király jövedelmének egy részét az égőáldozatok számára adta, a reggeli és esti égőáldozatokra, a szombatnapok, az újhold és az ünnepek égőáldozatai számára, ahogy meg van írva az ÚR törvényében. Meghagyta a népnek is, Jeruzsálem lakosainak, hogy adják meg a papok és a léviták járandóságát, és ragaszkodjanak az ÚR törvényéhez. Amint ennek híre ment, Izráel fiai bőséggel hoztak a gabona, a must és az olaj, a méz és minden mezei termés legjavából, és bőségesen meghozták a tizedet is. Izráel és Júda fiai, akik Júda városaiban laktak, ők is elhozták a szarvasmarhából és a juhokból a tizedet és annak szent tizedét, amit az ÚRnak, az ő Istenüknek szenteltek, és rakásokba halmozták föl. A harmadik hónapban kezdték a rakásokat rakni, és a hetedik hónapban fejezték be. Amikor pedig Ezékiás és a fejedelmek odamentek, és látták a rakásokat, áldották az URat és népét, Izráelt. Ezékiás megkérdezte a papokat és a lévitákat a rakások felől. A Cádók nemzetségéből való Azarjáhú, a főpap így felelt nekik: Mióta az ÚR házába kezdték hozni az ajándékokat, eleget ettünk, és sok meg is maradt belőle, mert az ÚR megáldotta népét, és ez a rakás megmaradt. Erre Ezékiás meghagyta, hogy készítsenek kamrákat az ÚR házában, és elkészítették azokat. Azután becsületesen behordták az ajándékokat, a tizedet és amit megszenteltek, és ezeknek a főgondnoka Kónanjáhú lévita lett, helyettese pedig testvére, Simei. Jehiél pedig és Azarjáhú, Nahat, Aszáél, Jerimót, Józábád, Eliél, Jiszmakjáhú, Mahat és Benájáhú gondnokok voltak Kónanjáhúnak és testvérének, Simeinek a keze alatt Ezékiás királynak és Azarjáhúnak, az Isten háza elöljárójának a megbízásából. A lévita Kóré pedig, Jimná fia, a keleti kapu őre az Isten számára tett önkéntes adományokra ügyelt, ő adta ki az ÚRnak felajánlott és igen szent dolgokat. Mellette szolgált hűséggel Éden, Minjámin, Jésúa, Semajáhú, Amarjáhú és Sekanjáhú a papok városaiban. Ők végezték az elosztást testvéreik számára beosztásuk szerint, a nagyoknak és a kicsiknek egyaránt, a jegyzékbe vett férfiakon kívül a háromévesektől fölfelé mindenkinek, akinek bejárása volt az ÚR házába a maga napján napi szolgálatában, hivatalában vagy beosztásában. A papokat családjaik szerint vették származási jegyzékbe, a lévitákat pedig húszévestől fölfelé kötelezettségük és teendőik szerint. Be kellett írni a jegyzékbe egész közösségüket kisdedekkel, feleségükkel, fiaikkal, leányaikkal együtt, mert hűséges szolgálatuk a szentélynél megszentelte őket. Áron fiainak, a papoknak a városaikhoz tartozó vidék környékén minden városban voltak név szerint kijelölt embereik, hogy kiadják a részét minden férfinak a papok közül és a jegyzékbe beírt minden lévitának. Így cselekedett Ezékiás egész Júdában. Azt tette, ami jó, igaz és helyes volt Istene, az ÚR előtt. Minden munkában, amelyet Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolat szerint elkezdett, Istenét keresve, teljes szívvel járt el, és ezért eredményes volt. Ezek után a hűségesen véghez vitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába, ostrom alá vette a megerősített városokat, azt gondolva, hogy elfoglalja azokat magának. Mikor tehát Ezékiás látta, hogy Szanhérib betört, és Jeruzsálemet meg akarja szállni, tanácsot tartott vezéreivel és vitézeivel arról, hogy a városon kívül levő forrásokat betömik; és azok támogatták őt. Nagy sokaság gyűlt össze, betömtek minden forrást és patakot, amely azon a területen folyt át, és azt mondták: Miért találjanak az asszír királyok elegendő vizet, ha idejönnek? Majd nekibátorodott, megépítette a beomlott városfalat, megmagasította az őrtornyokat, és kívül másik kőfalat is emelt, és megerősítette Millót Dávid városában. Ezenfölül sok fegyvert és pajzsot csináltatott. A nép fölé hadvezéreket rendelt, majd maga köré gyűjtötte őket a városkapu előtti téren, és szívükhöz szólt e szavakkal: Legyetek erősek és bátrak, semmit ne féljetek, meg ne rettenjetek az asszír királytól és a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! Ővele testi erő van, velünk pedig az ÚR, a mi Istenünk, hogy megsegítsen minket, és értünk harcoljon. És megbátorodott a hadinép, amikor ezt hallotta Ezékiástól, Júda királyától. Ezek után Szanhérib asszír király, aki Lákis mellett volt egész seregével, elküldte szolgáit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és egész Júdához ezzel az üzenettel: Ezt mondja Szanhérib, az asszír király: Kiben bíztok, hogy Jeruzsálemben maradtok az ostrom idején? Csak nem ámított el titeket Ezékiás, hogy éhséggel és szomjúsággal öljön meg titeket, mikor ezt mondja: Az ÚR, a mi Istenünk megszabadít minket az asszír király kezéből? Hát nem Ezékiás pusztította-e el az ő magaslatait és oltárait, amikor így szólt Júdához és Jeruzsálemhez: „Csak egy oltár előtt borulhattok le, és csak azon tömjénezhettek!”? Hát nem tudjátok-e, mit műveltem én és az én atyáim e föld minden népével? Vajon e föld népeinek istenei meg tudták-e szabadítani kezemből az országukat? E népek istenei közül, amelyeket atyáim elpusztítottak, kicsoda az, aki megszabadíthatta volna kezemből a népét? Hát a ti Istenetek ki tudna szabadítani benneteket a kezemből? Most azért ne ámítson el és ne csaljon meg titeket Ezékiás ily módon. Ne higgyetek neki, mert ha egyetlen népnek és országnak istene sem szabadíthatta meg a népét az én kezemből és atyáim kezéből, mennyivel kevésbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezemből? Szolgái még sok mást is mondtak az ÚR Isten ellen és szolgája, Ezékiás ellen. Leveleket is írt Szanhérib, melyben az URat, Izráel Istenét káromolta, és így beszélt ellene: Ahogy az ezen a földön lakó népek istenei nem szabadíthatták meg népüket a kezemből, úgy Ezékiás Istene sem menti meg népét kezemből. Nagy hangosan, héber nyelven kiáltoztak a várfalra Jeruzsálem népének, hogy megrettentsék és megháborítsák, abban a reményben, hogy így a várost elfoglalhatják. Úgy szóltak Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek isteneiről, melyeket emberi kéz alkotott. Akkor Ezékiás király és vele együtt Ézsaiás próféta, Ámóc fia is könyörgött e káromlás miatt, és segítségért kiáltottak az ég felé. Az ÚR pedig elküldte angyalát, aki minden erős vitézt, fejedelmet és vezért megölt az asszír király táborában, és ő nagy szégyennel visszatért országába. Mikor pedig bement istenének házába, ott saját fiai fegyverrel ölték meg. Megszabadította tehát az ÚR Ezékiást és Jeruzsálem népét Szanhéribtől, az asszír királytól és mindenki mástól, és nyugalmat adott nekik mindenfelől. Sokan hoztak ezért ajándékokat Jeruzsálembe az ÚRnak és drágaságokat Ezékiásnak, Júda királyának, és nagy tekintélye lett minden nép előtt. Abban az időben Ezékiás halálos betegségbe esett, de könyörgött az ÚRhoz, aki szólt hozzá, és csodajelt adott neki. Azonban nem volt hálás Ezékiás az iránta tanúsított jótéteményért, felfuvalkodott magában, és ezért Isten haragja sújtotta őt és Júdát és Jeruzsálemet. De amikor megalázta magát felfuvalkodottságában Ezékiás Jeruzsálem lakosaival együtt, nem szállt többé rájuk az ÚR haragja Ezékiás idejében. Ezékiásnak igen nagy gazdagsága és dicsősége volt, és az ezüst, az arany, a drágakövek és drága fűszerek, pajzsok és mindenféle drága dolgok számára kincstárat készíttetett magának. A gabona-, a bor- és az olajtermésnek raktárakat, és mindenféle állat számára istállókat, a nyájaknak pedig aklokat készíttetett. Városokat is építtetett magának. Igen sok juhot és állatot is szerzett, mert Isten nagy gazdagságot adott neki. Ezékiás volt az, aki elzárta a Gíhón vizének felső forrását, és Dávid városának nyugati részén vezette le azt. Ezékiás minden dolgában igen eredményes volt. De mikor a babilóni fejedelmek követeket küldtek hozzá, hogy tudakozódjanak a csoda felől, amely az országban történt, Isten elhagyta őt, hogy megkísértse, és kitudódjék, mi van a szívében. Ezékiás többi dolga pedig és jótéteményei, íme, meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának látomásában és Júda és Izráel királyainak könyvében. Aztán elaludt Ezékiás, és atyáihoz tért, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a sírjai voltak, és egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tett neki halálakor. Utána fia, Manassé lett a király. Tizenkét esztendős volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. És gonoszul cselekedett az ÚR szemében azoknak a népeknek az utálatosságai szerint, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől. Mert újból fölépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás azelőtt lerontott, és oltárokat emelt Baalnak, Asérákat is készített, és leborult az ég minden serege előtt, és szolgált nekik. Sőt az ÚR házában is épített oltárokat, amelyről pedig az ÚR azt mondta: Jeruzsálemben lesz a nevem örökké. Oltárokat épített az ég minden seregének az ÚR házának mindkét udvarában. A fiait is elégette áldozatul a BenHinnóm-völgyben. Az idő forgását figyelte, jövendőmondást, varázslást és szemfényvesztést űzött, halottlátókat és jövendőmondókat tartott, és sok gonoszságot cselekedett az ÚR szeme előtt, hogy őt haragra indítsa. Azt a bálványszobrot, amelyet csináltatott, az ÚR házában állította föl, amelyről pedig azt mondta Isten Dávidnak és fiának, Salamonnak: E házba és Jeruzsálembe helyezem nevemet mindörökre, mert ezt választottam Izráel minden törzse közül. És nem űzöm ki Izráelt e földről, melyet atyáitoknak adtam, de csak akkor, ha ők is megtartják mindazt a törvényt, mindazokat a rendelkezéseket és végzéseket, amelyeket Mózes által parancsoltam nekik. De Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a népek, akiket az ÚR kigyomlált Izráel fiai elől. És noha megszólította az ÚR Manassét és népét, mégsem figyeltek rá. Rájuk hozta azért az ÚR az asszír király seregének vezéreit, akik megfogták Manassét, vasba verték és megkötözték őt két lánccal, és Babilónba vitték. Mikor aztán nagy nyomorúságban volt, az ÚRhoz, az ő Istenéhez fohászkodott, és teljesen megalázta magát atyái Istene előtt. S ő, miután könyörgött hozzá, megkönyörült rajta, és meghallgatta könyörgését, visszahozta őt Jeruzsálembe, az ő országába. Így tudta meg Manassé, hogy az ÚR az igaz Isten. Ezek után külső várfalat épített Dávid városához Gíhóntól nyugatra a völgyben, a Hal-kapu bejáratáig. A Várhegyet is körülvette vele, magasra emelve, Júdában pedig minden megerősített városba seregvezéreket helyezett. Eltávolította az ÚR házából az idegen isteneket és a bálványokat, és minden oltárt, amelyet az ÚR házának hegyén és Jeruzsálemben építtetett egykor, kidobatott a városon kívülre. Helyreállította az ÚR oltárát, és hálaadó és dicsőítő áldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy szolgáljanak az ÚRnak, Izráel Istenének. A nép ugyan még továbbra is a magaslatokon áldozott, de csak az ÚRnak, az ő Istenének. Manassé többi dolga pedig, Istenéhez való könyörgése, a látók intése, akik az ÚRnak, Izráel Istenének nevében szóltak neki, íme, meg vannak írva Izráel királyainak dolgai között. Könyörgése pedig és annak meghallgatása, valamint minden vétke és hűtlensége, meg azok a helyek, amelyeken magaslatokat épített, és Asérákat és bálványokat állított föl, mielőtt megalázta volna magát, íme, meg vannak írva a látók beszédeiben. Majd elaludt Manassé, és atyáihoz tért, és eltemették palotája kertjében. Fia, Ámón lett utána a király. Huszonkét esztendős volt Ámón, amikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Gonoszul cselekedett az ÚR szemében, miként apja, Manassé is. Ámón is áldozott mindazoknak a bálványoknak, amelyeket apja, Manassé csináltatott, és azoknak szolgált. Nem alázta meg magát az ÚR előtt, mint apja, Manassé, hanem még sokasította Ámón a bűnt. De szolgái pártot ütöttek ellene, és megölték saját palotájában. Az ország népe pedig levágta mindazokat, akik pártot ütöttek Ámón király ellen. Azután fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe. Nyolcesztendős volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Jó dolgot cselekedett az ÚR előtt, és atyjának, Dávidnak az útjain járt, nem hajolt el sem jobbra, sem balra. Királyságának nyolcadik esztendejében, amikor még gyermek volt, keresni kezdte apjának, Dávidnak Istenét, tizenkettedik esztendejében pedig elkezdte megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet a magaslatoktól, Aséráktól, faragott bálványoktól és öntött képektől. A jelenlétében rombolták le a Baalok oltárait, és a rajtuk levő szobrokat is ő dobáltatta le. Az Asérákat, bálványokat és öntött képeket mind szétrombolta, apróra törette és széthintette azoknak a sírhelyén, akik ezeknek áldoztak. A papok csontjait megégette az oltáraikon, és így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet. Így cselekedett Manassé, Efraim és Simeon városaiban is egészen Naftáliig, azok romjain körös-körül. Lerombolta az oltárokat, az Asérákat, a bálványszobrokat pedig mind porrá törette, és darabokra vágatott minden tömjénezőoltárt Izráel egész országában, azután visszatért Jeruzsálembe. Királyságának tizennyolcadik esztendejében pedig, miután az országot és a templomot megtisztította, elküldte Sáfánt, Acaljáhú fiát és Maaszéjáhút, a város elöljáróját és Jóáhot, Jóáház fiát, a kancellárt, hogy javítsák ki Istenének, az ÚRnak a házát. Ezek elmentek Hilkijjá főpaphoz, és átadták neki az Isten házában összegyűlt pénzt, amelyet a léviták, a kapuőrök gyűjtöttek Manasséból, Efraimból és az egész Izráel maradékától, egész Júda, Benjámin és Jeruzsálem lakóitól. Átadták a munkavezetőknek, akik felügyeltek az ÚR házában, hogy azt azoknak a munkásoknak adják, akik az ÚR házában dolgoznak; hogy javítsák ki és állítsák helyre a templomot. Adtak pénzt az ácsoknak és a kőműveseknek is, hogy vegyenek faragott köveket és fákat a gerendázatra és a termek beborítására, amelyeket Júda királyai hagytak tönkremenni. Az emberek pedig hűségesen végezték a munkát. Mérári fiai közül Jahat és Óbadjáhú léviták, a kehátiak közül Zakarjá és Mesullám felügyelt rájuk, és irányította őket. Azok a léviták pedig, akik értettek a hangszerekhez, felügyelték a teherhordókat, és irányították a munkát végzőket minden területen. Léviták voltak az írnokok, tanácsosok és a kapuőrök is. Amikor kihozták az ÚR házában összegyűlt pénzt, megtalálta Hilkijjá pap az ÚR törvénykönyvét, amelyet Mózes által kaptak. Ekkor Hilkijjá azt mondta Sáfánnak, a kancellárnak: Megtaláltam ezt a törvénykönyvet az ÚR házában. És Hilkijjá átadta a könyvet Sáfánnak. Sáfán pedig a királyhoz vitte a könyvet, és így mondta el neki a dolgot: Hűségesen elvégezték szolgáid mindazt, amit rájuk bíztál. Összeszedték az ÚR házában talált pénzt és a felügyelők és munkások kezébe adták. Továbbá ezt is jelentette Sáfán kancellár a királynak: Hilkijjá pap egy könyvet adott nekem. Majd Sáfán fölolvasott belőle a király előtt. Mikor pedig a király hallotta a törvény beszédeit, megszaggatta a ruháját. Majd ezt parancsolta a király Hilkijjá papnak és Ahikámnak, Sáfán fiának, Abdónnak, Míká fiának és a kancellárnak, Sáfánnak, valamint Aszájának, a király szolgájának: Menjetek el, és kérdezzétek meg az URat énértem meg Izráel és Júda maradékáért e könyv beszédei felől, amely előkerült. Mert nagy az ÚR haragja, amely ránk száll azért, mert atyáink nem tartották meg az ÚR beszédét, és nem úgy cselekedtek, amint e könyvben meg van írva. Elment tehát Hilkijjá és a király embere Hulda prófétanőhöz, Sallumnak, Tokhat fiának, Haszrának, a ruhák gondnoka unokájának feleségéhez, aki Jeruzsálemben, az újvárosban lakott, és beszéltek vele erről. Ő ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: „Mondjátok meg annak az embernek, aki titeket hozzám küldött, hogy ezt mondja az ÚR: Íme, veszedelmet hozok erre a helyre és lakosaira; mindazt az átkot, amely meg van írva abban a könyvben, amelyet felolvastak Júda királya előtt. Mert elhagytak engem, és idegen isteneknek tömjéneztek, hogy engem haragra gerjesszenek kezük minden csinálmánya által. Felgerjedt haragom e hely ellen, és nem alszik ki.” Júda királyának pedig, aki titeket ideküldött, hogy az URat megkérdezzétek, így szóljatok: Így szól az ÚR, Izráel Istene: „Ami a beszédeket illeti, amelyeket hallottál: mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad Isten előtt, amikor meghallottad beszédét e hely és lakosai ellen, és megaláztad magad előttem, ruhádat megszaggattad, és sírtál előttem, én is meghallgattalak, ezt mondja az ÚR. Íme, atyáid mellé kerülsz, és békességgel tesznek sírodba. Nem látja szemed azt a veszedelmet, amelyet e helyre és lakóira hozok.” Ezt a választ megvitték a királynak. Akkor a király elküldte megbízottjait, és összegyűjtette Júda és Jeruzsálem véneit. Majd a király fölment az ÚR házába, és vele együtt minden júdabeli férfi, Jeruzsálem lakói, a papok, a léviták és az egész nép apraja-nagyja, és felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az ÚR házában találtak. Azután felállt a király a helyére, és szövetséget kötött az ÚR előtt, hogy az URat fogják követni, és hogy parancsait, intéseit és rendeléseit teljes szívvel és lélekkel meg fogják tartani, és a szövetség igéi szerint cselekszenek, ahogy meg van írva abban a könyvben. Megfogadtatta ezt a dolgot a Jeruzsálemből és Benjáminból valókkal. És Jeruzsálem lakói Istennek, atyáik Istenének szövetsége szerint cselekedtek. Majd elpusztított Jósiás minden utálatos bálványt Izráel fiainak egész földjéről, és minden Izráelben élőt arra kényszerített, hogy az ÚRnak, Istenüknek szolgáljon. És Jósiás egész életében nem szakadtak el az ÚRtól, atyáik Istenétől. Jósiás a páskát is megtartotta az ÚR tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján. A papokat őrhelyükre állította, és az ÚR házának a szolgálatára buzdította őket. Ezt mondta a lévitáknak, akik az egész Izráelt tanítják, és az ÚRnak szentelték magukat: Helyezzétek a szent ládát abba a házba, amelyet Salamon, Dávid fia, Izráel királya épített. Nem kell most már a vállatokon hordoznotok. Szolgáljatok immár az ÚRnak, a ti Isteneteknek és az ő népének, Izráelnek! Készüljetek föl családjaitok és beosztásotok szerint, ahogy Dávid, Izráel királya elrendelte, és fia, Salamon megírta. Álljatok föl a szentélyben, és a nép közül való testvéreitek családjainak rendje a léviták családjának egy-egy csoportja szerint legyen. Azután vágjátok le a páskabárányt, szenteljétek meg magatokat, és készítsétek el azt testvéreiteknek, hogy az ÚRnak Mózes által kapott igéje szerint cselekedjetek. Jósiás a nép fiainak szám szerint harmincezer juhot, bárányt és gödölyét adott a páskaáldozatokra, mindenkinek, aki ott volt; valamint háromezer bikát. Ezek mind a király jószágaiból voltak. Fejedelmei is adakoztak önként a közösségnek, a papoknak és a lévitáknak. Hilkijjá, Zekarjáhú és Jehiél, az Isten házának felügyelői kétezerhatszáz juhot és háromszáz bikát adtak a papoknak a páskaáldozatra. Kónanjáhú és testvérei, Semajáhú és Netanél, továbbá Hasabjáhú, Jeiél és Józábád, a léviták fejedelmei ötezer juhot és ötszáz bikát adtak a lévitáknak a páskaáldozatokra. Miután a szolgálatot előkészítették, a papok és a léviták is beosztásuk szerint a helyükre álltak, ahogy a király parancsolta nekik. Azután levágták a páskabárányt, és a papok hintették kezükkel a vért, a léviták pedig a bárányok bőrét nyúzták le. Különválasztották az egészen elégő áldozatra valókat, és odaadták azokat a nép közül való családok csoportjainak, hogy áldozzanak az ÚRnak, amint az Mózes könyvében meg van írva. Ugyanígy adtak a bikákból is. Majd tűzön megsütötték a páskabárányt a rendelkezés szerint. A megszentelt állatokat pedig megfőzték fazekakban, vasfazekakban és üstökben, és gyorsan odaadták az egész közösségnek. Ezek után maguknak és a papoknak is elkészítették a páskabárányt, mert Áron fiai, a papok az égőáldozatoknak és a kövérjének a feláldozásával foglalatoskodtak késő éjszakáig. Ezért a léviták készítették el azokat maguknak és Áron fiainak, a papoknak is. Az énekesek, Ászáf fiai is szolgálatban voltak Dávidnak, Ászáfnak, Hémánnak és Jedútúnnak, a király prófétájának rendelkezése szerint. A kapuőrök is mindnyájan az ajtóknál álltak. Nem távozhattak el szolgálatukból, hanem testvéreik, a léviták készítették el nekik. Így készítettek elő minden szolgálatot az ÚRnak azon a napon, hogy megtartsák a páskát, egészen elégő áldozatokkal áldozva az ÚR oltárán, ahogy Jósiás király megparancsolta. Megtartották tehát Izráel ott lévő fiai a páskát abban az időben, meg a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át. Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyet Jósiás tartott és a papok, a léviták, egész Júda és akik Izráelből jelen voltak, meg Jeruzsálem lakosai. Jósiás királyságának tizennyolcadik évében tartották ezt a páskát. Azok után, hogy Jósiás helyreállította Isten házát, felvonult Nékó, Egyiptom királya, hogy elfoglalja az Eufrátesz mellett lévő Karkemis városát, de Jósiás ellene indult. Nékó követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: Mi közöm hozzád, Júda királya? Én most nem ellened megyek, hanem ellenségem háza ellen, és Isten parancsolta, hogy siessek. Ne ellenkezz Istennel, aki velem van, hogy el ne veszítsen téged. Jósiás mégsem tért ki előle, hanem harcra készülve álruhát öltött. Nem hallgatott Nékó beszédére, amely Isten szájából származott. Elment tehát, hogy megütközzék vele Megiddó mezején. Amikor az íjászok nyilakkal meglőtték Jósiás királyt, ezt mondta a király a szolgáinak: Vigyetek ki innen, mert nagyon megsebesültem. Akkor szolgái leemelték őt a szekérből, egy másik szekérre helyezték és Jeruzsálembe vitték. Ott halt meg, és eltemették atyái sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem siratta Jósiást. Jeremiás siratódalt szerzett Jósiás fölött. Az énekesek és énekesnők pedig mind e mai napig megéneklik Jósiást gyászdalaikban. Ez szokássá is lett Izráelben, íme, meg is van írva Jeremiás siralmaiban. Jósiás egyéb dolgai pedig és az ÚR törvényében megírtak szerinti kegyes tettei és dolgai elejétől végéig, íme, meg vannak írva Izráel és Júda királyainak könyvében. Azután az ország népe elővezette Jóáházt, Jósiás fiát, és királlyá tette apja után Jeruzsálemben. Huszonhárom esztendős volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Ekkor eltávolította őt Egyiptom királya Jeruzsálemből, és adót vetett ki az országra, száz talentum ezüstöt és egy talentum aranyat. Egyiptom királya testvérét, Eljákimot tette királlyá Júda és Jeruzsálem fölött, akinek nevét Jójákimra változtatta. Testvérét, Jóáházt pedig fogta Nékó és elvitte Egyiptomba. Huszonöt esztendős volt Jójákim, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. De gonoszul cselekedett az ÚR, az ő Istene előtt. Felvonult ellene Nebukadneccar, Babilónia királya, és kettős béklyót vetett a lábaira, és Babilónba vitte. Az ÚR házában lévő edények egy részét is elvitte Nebukadneccar Babilónba, és a maga templomában helyezte el azokat Babilónban. Jójákim egyéb dolgai pedig és utálatos cselekedetei, amelyeket fölróttak neki, íme, meg vannak írva Izráel és Júda királyainak a könyvében. És fia, Jójákin uralkodott utána. Nyolcesztendős korában kezdett uralkodni Jójákin, és három hónapig és tíz napig uralkodott Jeruzsálemben. De ő is gonoszul cselekedett az ÚR szemében. Az esztendő fordultával elküldött érte Nebukadneccar király, és elvitette őt Babilónba az ÚR házának drága edényeivel együtt, és testvérét, Cidkijját tette királlyá Júda és Jeruzsálem fölött. Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Cidkijjá, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Gonoszul cselekedett az ÚR, az ő Istene szemében, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, aki az ÚR nevében szólt hozzá. Sőt még Nebukadneccar király ellen is pártot ütött, aki megeskette őt Isten nevére. Makacs és önfejű volt ahelyett, hogy megtért volna az ÚRhoz, Izráel Istenéhez. Sőt még a papok fejedelmei és a nép is mindnyájan szaporították a bűnt a népek undokságai szerint, és beszennyezték az ÚR házát, amelyet megszentelt Jeruzsálemben. Pedig az ÚR, atyáik Istene időben elküldte hozzájuk követeit, mert kedvezni akart népének és lakóhelyének. De ők kigúnyolták Isten követeit, beszédeit megvetették, és gúnyt űztek prófétáival, míg végül az ÚR haragja fölgerjedt népe ellen, és többé már nem volt segítség. Rájuk hozta a káldeusok királyát, aki fegyverrel ölte meg ifjaikat szent hajlékukban, és nem kedvezett sem az ifjaknak, sem a szüzeknek, sem a vén és elaggott embereknek: mindnyájukat kezébe adta. Babilónba vitette Isten házának mindenféle edényét, nagyokat, kicsinyeket egyaránt, valamint az ÚR házának kincseit és a királynak és vezéreinek kincseit. Isten házát felgyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerombolták, palotáit mind felégették, és minden kincsét elpusztították. Akik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilónba, és az ő és fiai szolgáivá lettek mindaddig, amíg a Perzsa Birodalom uralomra nem jutott. Hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás szája által mondott beszéde: míg a föld le nem rója szombatjait, elpusztulva nyugszik egész idő alatt, amíg betelik a hetven esztendő. És Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindította az ÚR Círus perzsa király lelkét, és ő kihirdettette egész birodalmában élőszóval és írásban is a következőket: Így szól Círus, a perzsa király: Az ÚR, a menny Istene nekem adta e föld minden országát, és megparancsolta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdában van. Aki közületek az ő népe közül való, legyen vele az ÚR, az ő Istene, és menjen föl oda. Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindította az ÚR Círus perzsa király lelkét, és ő kihirdettette egész birodalmában élőszóval és írásban is a következőket: Így szól Círus, a perzsa király: Az ÚR, a menny Istene nekem adta e föld minden országát, és megparancsolta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdában van. Aki közületek az ő népe közül való, legyen vele Istene, és menjen föl Jeruzsálembe, amely Júdában van, és építse az ÚRnak, Izráel Istenének házát. Ő az Isten, aki Jeruzsálemben lakik. Mindenkinek, aki még megmaradt, mindenütt, ahol csak jövevényként laknak, nyújtsanak segítséget annak a helységnek férfiai ezüsttel, arannyal, javaikkal és jószággal azonfelül, amit önkéntesen adnak Isten házára, amely Jeruzsálemben van. Elindultak azért Júda és Benjámin családfői, a papok, a léviták és mindenki, akinek Isten fölindította a lelkét, hogy elmenjenek az ÚR házának építésére, amely Jeruzsálemben van. És minden szomszédjuk segítette őket ezüstedényekkel, arannyal, javakkal, jószággal, kincsekkel azonkívül, amit önkéntesen adtak. Círus király pedig előhozatta az ÚR házának edényeit, amelyeket Nebukadneccar hozatott el Jeruzsálemből és istenei házában helyezett el. Előhozatta ezeket Círus, a perzsák királya, és Mitredát kincstáros kezére bízta, aki megszámolva átadta azokat Sésbaccarnak, Júda fejedelmének. Ez volt a számuk: harminc aranytál, ezer ezüsttál, huszonkilenc kés, harminc aranykehely, négyszáztíz másodrendű ezüstkehely és ezer más edény. Az összes arany- és ezüstedény száma ötezer-négyszáz. Ezt mind magával vitte Sésbaccar, amikor a foglyok elmentek Babilóniából Jeruzsálembe. A Júda tartományába valók közül ezek azok, akik eljöttek a száműzetés rabságából, akiket Nebukadneccar, Babilónia királya fogolyként vitetett Babilóniába, és most visszatértek Jeruzsálembe és Júdába, mindenki a maga városába. Zerubbábellel jöttek: Jésúa, Nehemjá, Szerájá, Reélájá, Mordokaj, Bilsán, Miszpár, Bigvaj, Rehúm és Baaná. Az Izráel népéhez tartozó férfiak szám szerint: Parós fiai: kétezer-százhetvenkettő; Sefatjá fiai: háromszázhetvenkettő; Árah fiai: hétszázhetvenöt; Pahat-Móáb fiai, Jésúa és Jóáb fiaitól: kétezer-nyolcszáztizenkettő; Élám fiai: ezerkétszázötvennégy; Zattú fiai: kilencszáznegyvenöt; Zakkaj fiai: hétszázhatvan; Báni fiai: hatszáznegyvenkettő; Bébaj fiai: hatszázhuszonhárom; Azgád fiai: ezerkétszázhuszonkettő; Adónikám fiai: hatszázhatvanhat; Bigvaj fiai: kétezer-ötvenhat; Ádin fiai: négyszázötvennégy; Átér fiai Hizkijjától: kilencvennyolc; Bécaj fiai: háromszázhuszonhárom; Jórá fiai: száztizenkettő; Hásum fiai: kétszázhuszonhárom; Gibbár fiai: kilencvenöt; betlehemi férfiak: százhuszonhárom; netófái férfiak: ötvenhat; anátóti férfiak: százhuszonnyolc; azmávetiek: negyvenkettő; kirjat-árimiak, kefíráiak és beérótiak: hétszáznegyvenhárom; rámaiak és gebaiak: hatszázhuszonegy; mikmásziak: százhuszonkettő; bételiek és Ajból valók: kétszázhuszonhárom; Nebó fiai: ötvenkettő; Magbís fiai: százötvenhat; a másik Élám fiai: ezerkétszázötvennégy; Hárim fiai: háromszázhúsz; Lód, Hádíd és Ónó fiai: hétszázhuszonöt; jerikóiak: háromszáznegyvenöt; Szenáá fiai háromezerhatszázharminc. A papok: Jedajá fiai, Jésúa családjából: kilencszázhetvenhárom; Immér fiai: ezerötvenkettő; Pashúr fiai: ezerkétszáznegyvenhét; Hárim fiai: ezertizenhét. A léviták: Jésúa és Kadmiél fiai, Hódavjá fiaitól: hetvennégy. Az énekesek: Ászáf fiai: százhuszonnyolc. A kapuőrök: Sallum fiai, Átér fiai, Talmón fiai, Akkúb fiai, Hatíta fiai és Sóbaj fiai: összesen százharminckilenc. A léviták szolgái: Cíhá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai, Kérósz fiai, Sziahá fiai, Pádón fiai, Lebáná fiai, Hagábá fiai, Akkúb fiai, Hágáb fiai, Samlaj fiai, Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai, Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai, Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai, Bészaj fiai, Aszná fiai, Meúnim fiai, Nefúszim fiai, Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai, Baclút fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai, Barkósz fiai, Sziszerá fiai, Temah fiai, Necíah fiai, Hatífá fiai. Salamon szolgáinak a fiai: Szótaj fiai, Hasszóferet fiai, Perudá fiai, Jalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai, Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebáim fiai és Ámi fiai. A léviták szolgái és Salamon szolgáinak fiai összesen: háromszázkilencvenkettő. Ezek azok, akik följöttek Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból és Immérből, de nem tudták kimutatni családjukat és származásukat, hogy Izráel közül valók-e: Delájá fiai, Tóbijjá fiai és Nekódá fiai: hatszázötvenkettő. A papok fiai közül: Hobajjá fiai, Hakkóc fiai és Barzillaj fiai, aki a gileádi Barzillaj leányai közül vett magának feleséget, és róla nevezték el. Ezek bár keresték a bejegyzésüket, tudniillik a nemzetségük könyvét, azonban nem találták, ezért kizárták őket a papságból. A király helytartója megmondta nekik, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, míg pap nem ítél ügyükben az úrímmal és tummimmal. Az egész gyülekezet összesen: negyvenkétezer-háromszázhatvan. Szolgáikon és szolgálóikon kívül – ezek száma hétezerháromszázharminchét – volt kétszáz énekesük és énekesnőjük. Hétszázharminchat lovuk, kétszáznegyvenöt öszvérük, négyszázharmincöt tevéjük, hatezer-hétszázhúsz szamaruk is volt. Amikor pedig megérkeztek az ÚR házához, amely Jeruzsálemben van, a családfők közül némelyek önkéntes adományokat adtak Isten házára, hogy fölépüljön a régi helyén. Tehetségük szerint adtak az építés költségére aranyban hatvanegyezer drachmát s ezüstben ötezer minát és száz papi ruhát. A papok, a léviták, a nép egy része, az énekesek, a kapuőrök és a léviták szolgái a maguk városaiban telepedtek le. Egész Izráel a maga városaiban lakott. Amikor eljött a hetedik hónap, és Izráel fiai már városaikban laktak, egy emberként összegyűlt a nép Jeruzsálemben. Ekkor nekikezdtek Jésúa, Jócádák fia és testvérei, a papok és Zerubbábel, Sealtiél fia és testvérei, hogy fölépítsék Izráel Istenének az oltárát, hogy égőáldozatokat áldozhassanak rajta, amint meg van írva Mózesnek, Isten emberének a törvényében. Bár féltek a föld népétől, fölállították az oltárt a régi alapjain, és égőáldozatokat áldoztak rajta az ÚRnak, reggeli és esti égőáldozatokat. Megülték a sátoros ünnepet, ahogy meg van írva, és bemutatták az égőáldozatot napról napra, megfelelő számban és annak rendje szerint, mindegyiket a maga napján. Azután bemutatták az állandó napi égőáldozatot, továbbá a hónapok első napjaira és az ÚR minden szent ünnepnapjára rendelt égőáldozatot és azok áldozatát, akik önkéntes adományt hoztak az ÚRnak. Tehát a hetedik hónap első napján kezdtek égőáldozatot áldozni az ÚRnak, bár az ÚR templomának alapkövét még nem tették le. Pénzt adtak a kőfaragóknak, az ácsoknak és a mesterembereknek, és ételt, italt és olajat a szidóniaknak és a tírusziaknak, hogy Círus perzsa király nekik adott engedélyével cédrusfákat hozzanak a Libánonról Jáfóba a tengeren. A második évben, azután, hogy fölmentek Isten házához Jeruzsálembe, a második hónapban kezdte meg az építést Zerubbábel, Sealtiél fia, Jésúa, Jócádák fia és a többi testvérük, a papok, a léviták és valamennyien, akik a fogságból visszatértek Jeruzsálembe. A húszesztendős vagy annál idősebb lévitákat az ÚR háza építésének vezetésére rendelték. Jésúa a fiaival és testvéreivel, Kadmiél és fiai, Júda fiai, továbbá Hénádád fiai a fiaikkal és testvéreikkel – akik mind léviták voltak – egy emberként előálltak, hogy vezetői legyenek az Isten házát építő munkásoknak. És amikor az építők letették az ÚR templomának alapkövét, odaállították a papokat papi öltözetükben kürtökkel, valamint a lévitákat, Ászáf fiait cintányérokkal, hogy dicsérjék az URat Izráel királyának, Dávidnak a rendelkezése szerint. Énekeltek, dicsérték az URat, és hálát adtak neki, mert jó, mert mindörökké tart irgalma Izráelen. És az egész nép fennhangon kiáltott, és dicsérte az URat, hogy az ÚR házának alapkövét immáron lerakhatták. A papok, a léviták és a családfők közül nagyon sokan, az öregek, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, amikor most szemük láttára vetettek alapot e háznak, sokan pedig örömükben fennhangon ujjongtak. Úgyhogy a nép nem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírástól, mert a nép nagyon hangosan ujjongott, és szavuk messze földre elhallatszott. Meghallották azonban Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az ÚRnak, Izráel Istenének, ezért elmentek Zerubbábelhez és a családfőkhöz, és azt mondták nekik: Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, mint ti, és neki áldozunk Észarhaddón asszír király idejétől fogva, aki ide fölhozott minket! Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője azonban azt mondta nekik: Nem építhettek velünk együtt templomot Istenünknek, hanem mi magunk fogjuk azt megépíteni az ÚRnak, Izráel Istenének, ahogy megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya. Ezért a föld népe arra törekedett, hogy elbátortalanítsa Júda népét, és elrettentse őket az építéstől. Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círusnak, Perzsia királyának egész idejében Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák szándékukat. Ahasvérós uralkodása idején, uralkodása kezdetén vádoló levelet írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen. Artahsasztá idején pedig Bislám, Mitredát, Tábeél és több társuk írt Ar tahsasztá perzsa királynak. A levelet arám betűkkel írták, arám fordításban. Rehúm helytartó és Simsaj kancellár is írt ilyen levelet Jeruzsálem ellen Artahsasztá királynak. Jelentést tett Rehúm helytartó, Simsaj kancellár és többi társuk: a bírók, tisztviselők, felügyelők és hivatalnokok, az erekiek, babilóniaiak és susániak, azaz elámiak, valamint a többi nép, akiket a nagy és dicső Asznappar vitt el és telepített le Samária városában és a többi városban, amelyek a folyamon túl vannak. Ez a másolata annak a levélnek, amelyet Artahsasztá királynak küldtek: „Mi, a te szolgáid, a folyamon túliak, tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe. Építik a lázadó és gonosz várost, emelik a várfalakat, és az alapokat javítgatják. Tudja meg most a király, hogy ha ezt a várost fölépítik, és a várfalak elkészülnek, nem fognak majd adót, illetéket és úti vámot fizetni, és megkárosítják a királyok jövedelmét. Most tehát, mivel a palota sójával sózunk, és éppen ezért nem illik elnéznünk a király kárát, ezért küldjük e levelet, és tudatjuk ezt a királlyal. Nézzenek csak utána atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni abban, és megtudod majd, hogy e város lázadó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt. Régtől fogva lázadások törtek ki abban, ezért is rombolták le e várost. Tudatjuk a királylyal, hogy ha ez a város fölépül, és a kőfalak elkészülnek, nem lesz többé birtokod a folyamon túl.” A király választ küldött Rehúm helytartónak és Simsaj kancellárnak és többi társuknak, akik Samáriában laktak, valamint a folyamon túl lakóknak: „Békesség! A levelet, amelyet hozzánk küldtetek, érthetően felolvasták előttem. Megparancsoltam hát, hogy nézzenek utána, és úgy találták, hogy ez a város eleitől fogva királyok ellen lázadó város volt, és hogy pártütések és lázongások törtek ki benne. Hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben, akik minden folyamon túl lakón is uralkodtak, azok pedig adót, illetéket és úti vámot fizettek nekik. Most tehát adjátok parancsba, hogy akadályozzák meg e férfiakat, és ne építsék addig e várost, amíg tőlem más parancs nem jön. Vigyázzatok, hogy el ne kövessetek ebben semmi mulasztást, hogy ne növekedjék a kár a királyok rovására!” Mihelyt Artahsasztá király levelének másolatát fölolvasták Rehúm, Simsaj kancellár és társaik előtt, ezek nagy sietve Jeruzsálembe mentek a zsidókhoz, és fegyveres erővel megakadályozták őket az építésben. Akkor félbeszakadt az Úr házának építése, amely Jeruzsálemben van, és szünetelt az Dárius, Perzsia királya uralkodásának második esztendejéig. Haggeus próféta és Zakariás próféta, Iddó fia pedig prófétáltak a Júdában és Jeruzsálemben levő zsidóknak, és Izráel Istenének nevében szóltak hozzájuk, aki fölöttük van. Akkor nekilátott Zerubbábel, Sealtiél fia és Jésúa, Jócádák fia, és elkezdték Isten házának az építését, amely Jeruzsálemben van. Velük voltak Isten prófétái is, és támogatták őket. Abban az időben elmentek hozzájuk Tattenaj, a folyamon túli helytartó és SetarBóznaj meg a társai, és azt mondták nekik: Ki adott nektek engedélyt arra, hogy fölépítsétek e házat, és ácsoljátok a gerendázatát? Ekkor megkérdezték, hogy kik azok a férfiak név szerint, akik ezt az épületet építik. De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, így nem akadályozták meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elé nem jutott, és amíg levélben nem válaszoltak rá. Ez a levél másolata, amelyet Tattenaj, a folyamon túli helytartó, Setar-Bóznaj és társai, a hivatalnokok, a folyamon túl lakó tisztviselők küldtek Dárius királyhoz. Tudósítást küldtek ugyanis hozzá, amely így szólt: „Dárius királynak teljes békesség! Tudtára adjuk a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Isten házához, amelyet nagy kövekből építenek, és gerendákkal fedik a falait. Szorgalmasan folyik, és eredményes lesz kezük munkája. Ekkor megkérdeztük véneiket, és így szóltunk hozzájuk: Ki adott nektek engedélyt e ház építésére, hogy a gerendázatát helyreállítsátok? Sőt még a nevüket is megkérdeztük tőlük, hogy tudassuk veled, és így megírhassuk neked vezetőik neveit. Azok ezt felelték nekünk: Mi a menny és a föld Istenének szolgái vagyunk, és újjáépítjük ezt a templomot, amely ezelőtt sok éven keresztül állt, és Izráelnek egy nagy királya kezdte építeni és fejezte be azt. De miután atyáink haragra ingerelték a menny Istenét, ő a babilóniai káldeus királynak, Nebukadneccarnak a kezébe adta őket, aki lerombolta ezt a templomot, a népet pedig fogságba vitte Babilóniába. Azonban Círusnak, Babilónia királyának első esztendejében rendeletet adott ki Círus király, hogy építsék föl Istennek ezt a templomát. Sőt az Isten házához tartozó arany- és ezüstedényeket is, amelyeket Nebukadneccar elhozott a jeruzsálemi templomból, és bevitte azokat a babilóni templomba, Círus király kihozatta a babilóni templomból, és egy Sésbaccar nevű embernek adta át, akit helytartóul rendelt oda. Ezt mondta neki: Vedd ezeket az edényeket, menj, és helyezd el a jeruzsálemi templomban, és építsétek föl Isten házát a régi helyén. Ekkor ez a Sésbaccar eljött, letette Isten házának alapkövét, amely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig épül, de még nem készült el. Most azért, ha tetszik a királynak, nézessen utána a király a kincstárban, ott Babilóniában, hogy valóban adott-e Círus király engedélyt Isten házának a fölépítésére, amely Jeruzsálemben van, és a király küldje meg nekünk döntését erre nézve.” Ekkor Dárius király megparancsolta, hogy nézzenek utána e dolognak a levéltárban, ahol a kincseket tartják Babilóniában. És találtak Ahmetá várában, Média tartományban egy tekercset, melyre ez volt írva emlékeztetőül: „Círus király első esztendejében Círus király parancsot adott Isten házára nézve, amely Jeruzsálemben van, hogy építsék újjá e templomot, és az olyan hely legyen, ahol áldozatokat mutatnak be. Alapja maradjon a régi, magassága hatvan könyök, szélessége is hatvan könyök legyen. A nagy kövek három sorban legyenek, a fa pedig egy sorban. A költséget a királyi palotából fedezzék. Sőt Isten házának az arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból és vitt Babilóniába, adják vissza, hogy visszakerüljenek helyükre, a jeruzsálemi templomba. Te helyezd el azokat Isten házában.” „Most azért, Tattenaj, folyamon túli helytartó, Setar-Bóznaj és társai meg a tisztviselők, akik a folyamon túl laknak, maradjatok onnan távol! Hagyjátok, hadd épüljön föl Isten háza! A zsidók helytartója és a zsidók vénei hadd építsék föl Isten templomát a maga helyén! Megparancsolom azt is, hogy mivel támogassátok a zsidók véneit, hogy megépíthessék Isten házát: a király jövedelméből, a folyamon túliak adójából pontosan fizessék ki a költséget azoknak a férfiaknak, mégpedig megszakítás nélkül. És amire csak szükség van áldozatul a menny Istenének: égőáldozati bikák, kosok, bárányok, búza, só, bor és olaj, ezeket naponként és hiánytalanul adják ki nekik a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, hogy jó illatú áldozatot vihessenek a menny Istenének, és könyörögjenek a királynak és a fiainak az életéért. Megparancsolom azt is, hogy aki ezt a rendelkezést megszegi, annak házából vegyenek ki egy gerendát, állítsák föl azt, és húzzák őt karóba, házát pedig tegyék szemétdombbá emiatt. Isten pedig, aki ott szerzett nevének lakozást, rontson meg minden olyan királyt és népet, amelyik fölemeli a kezét, megszegve ezt a rendelkezést, hogy elpusztítsa Istennek templomát, amely Jeruzsálemben van. Én, Dárius adtam ki ezt a parancsot, pontosan eszerint történjék a végrehajtása.” Akkor Tattenaj, a Folyamon túli helytartó, Setar-Bóznaj és társaik, miután Dárius ilyen rendeletet küldött, pontosan a rendelet szerint jártak el. Így a zsidók vénei eredményesen folytatták az építkezést Haggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása szerint. Be is fejezték az építkezést Izráel Istenének az akaratából, valamint Círus, Dárius és Artahsasztá perzsiai királyok parancsai folytán. A templom Adár hónap harmadik napjára készült el, Dárius király uralkodásának hatodik esztendejében. Izráel fiai, a papok, a léviták és a fogságból visszatértek örömmel megtartották Isten házának a fölszentelését. Isten házának a fölszenteléséhez száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt és tizenkét kecskebakot ajánlottak föl bűnért való áldozatul egész Izráelért Izráel törzseinek száma szerint. Majd Isten szolgálatára rendelték a papokat rendjeik és a lévitákat osztályaik szerint Jeruzsálemben, Mózes könyvének rendelése szerint. Azután a hazatértek az első hónap tizennegyedik napján megtartották a páskát. Amikor a papok és a léviták mind megtisztultak, és mindannyian tiszták lettek, levágták a páskabárányt mindazokért, akik a rabságból hazatértek: testvéreikért, a papokért és önmagukért. És elköltötték azt Izráel fiai, akik a rabságból visszatértek, és velük mindazok, akik elkülönültek a föld népeinek tisztátalanságától, és hozzájuk csatlakoztak, hogy keressék az URat, Izráel Istenét. Azután örömmel megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét is hét napon át, mert megvidámította őket az ÚR azzal, hogy feléjük fordította az asszír király szívét, hogy erősítse kezüket Isten, Izráel Istene templomának építésénél. Ezek után történt, hogy Artahsasztá perzsa király uralkodása idején Ezsdrás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia, aki Sallum fia, aki Cádók fia, aki Ahitúb fia, aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia, aki Zerahjá fia, aki Uzzi fia, aki Bukki fia, aki Abisúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak a fia volt, ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet az ÚR, Izráel Istene adott. A király teljesítette minden kérését, mivel rajta nyugodott az ÚRnak, Istenének a keze. Izráel fiai közül is többen eljöttek Jeruzsálembe: papok, léviták, énekesek, kapuőrök és a léviták szolgái, Artahsasztá király uralkodásának hetedik esztendejében. Ezsdrás az ötödik hónapban, a király uralkodásának hetedik esztendejében érkezett meg velük Jeruzsálembe. Ugyanis az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe Istenének rajta nyugvó jóakaratából. Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket. Ez a másolata annak a levélnek, amelyet Artahsasztá király adott Ezsdrásnak, az írástudó papnak, aki írástudó volt, és jártas az ÚR parancsainak szavaiban, Izráelnek adott rendeléseiben: „Artahsasztá, a királyok királya Ezsdrás papnak, aki a menny Istenének törvényében igen jártas írástudó. Engedélyt adok arra, hogy ha valaki országomban önként Jeruzsálembe akar menni Izráel népe, papjai és a léviták közül, az elmehet veled. Mivel téged a király és hét tanácsosa küld ki, nézz utána Júdának és Jeruzsálemnek Istened törvénye szerint, amely a kezedben van, és vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önkéntesen ajándékoznak Izráel Istenének, akinek hajléka Jeruzsálemben van; valamint mindazt az ezüstöt és aranyat, melyet Babilónia tartományaiban kapsz, a nép és a papok önkéntes ajándékával együtt, amelyet önkéntesen ajándékoznak Istenük házának, amely Jeruzsálemben van. Ezért végy gondosan e pénzen bikákat, kosokat és bárányokat és hozzájuk való étel- és italáldozatokat, és áldozd fel azokat Istenetek házának oltárán, amely Jeruzsálemben van. A megmaradt ezüsttel és arannyal pedig te és testvéreid azt cselekedjétek, Istenetek akarata szerint, amit jónak láttok. Az edényeket, amelyeket átadtak neked Istened házának a szolgálatára, add át Isten előtt Jeruzsálemben. Ami még ezenkívül szükséges Istened házához, amit még fedezned kell, fedezd a király kincstárából. Én, Artahsasztá király parancsolom minden, a folyamon túl lakó kincstárnoknak, hogy mindent, amit csak Ezsdrás pap kér tőletek, aki a menny Istenének törvényében jártas írástudó, pontosan teljesítsétek, éspedig száz talentum ezüstig, száz kór búzáig, száz bat borig, száz bat olajig és sóból, amennyi kell. Mindazt, ami a menny Istenének akarata szerint való, pontosan teljesítsétek a menny Istenének a házáért, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak az országára. Veletek pedig tudatjuk, hogy sem a papokra, sem a lévitákra, sem az énekesekre, sem a kapuőrökre, sem a léviták szolgáira, sem Isten e házának szolgáira adót, járulékot és úti vámot senkinek sem szabad kivetnie. És te, Ezsdrás, Istened bölcs törvénye szerint, amely a kezedben van, rendelj ítélőbírákat, hogy törvénykezzenek minden, a folyamon túl lakó nép között, mindazok között, akik ismerik Istened törvényeit; akik pedig nem, azokat tanítsátok meg rá! Azokat pedig, akik nem Istened törvénye és a király törvénye szerint cselekszenek, azonnal el kell ítélni: vagy halálra, vagy számkivetésre, vagy pénzbüntetésre, vagy börtönre.” Áldott az ÚR, atyáink Istene, aki arra indította a király szívét, hogy fölékesítse az ÚR házát, amely Jeruzsálemben van, és aki hozzám fordult irgalmasságával a király és tanácsosai előtt és a király minden hős fejedelme előtt! Én pedig megerősödtem az ÚRnak, az én Istenemnek rajtam nyugvó keze által, és családfőket gyűjtöttem össze Izráelből, hogy eljöjjenek velem. Ezek pedig a családfői és a származási jegyzéke azoknak, akik eljöttek velem Artahsasztá uralkodása idején Babilóniából: Fineás fiai közül Gérsóm, Ítámár fiai közül Dániel, Dávid fiai közül Hattús, Sekanjá fia. Parós fiai közül Zekarjá és vele az ő nemzetségéből százötven férfi. Pahat-Móáb fiai közül Eljehóénaj, Zerahjá fia és vele kétszáz férfi. Sekanjá fiai közül Jahaziél fia és vele háromszáz férfi. Ádin fiai közül Ebed, Jónátán fia és vele ötven férfi. Élám fiai közül Jesajá, Ataljá fia és vele hetven férfi. Sefatjá fiai közül Zebadjá, Míkáél fia és vele nyolcvan férfi. Jóáb fiai közül Óbadjá, Jehiél fia és vele kétszáztizennyolc férfi. Selómit fiai közül Jószifjá fia és vele százhatvan férfi. Bébaj fiai közül Zekarjá, Bébaj fia és vele huszonnyolc férfi. Azgád fiai közül Jóhánán, Hakkátán fia és vele száztíz férfi. Adónikám fiai közül az ifjak, akiknek neve: Elifelet, Jeiél és Semajá és velük hatvan férfi. Bigvaj fiai közül Útaj és Zabbúd és velük hetven férfi. Amikor pedig összegyűjtöttem őket az Ahavába ömlő folyónál, ahol három napig táboroztunk, jól megvizsgáltam a népet és a papokat, de Lévi fiai közül nem találtam senkit közöttük. Elküldtem azért e családfőket: Eliezert, Ariélt, Semaját, Elnátánt, Járibot, Elnátánt, Nátánt, Zekarját, Messulámot, valamint Jójárib és Elnátán tanítót. Odarendeltem őket Iddó főemberhez Kászifjá helységbe, és szájukba adtam, hogy mit mondjanak Iddónak és testvéreinek, a léviták szolgáinak Kászifjá helységben: hozzanak szolgálattevőket Istenünk háza számára. Istenünk rajtunk nyugvó jóakaratából elhozták hozzánk Ís-Szekelt Mahli fiai közül, aki Lévi fia, aki meg Izráel fia volt, továbbá Sérébját fiaival és tizennyolc testvérével együtt. Meg Hasabját és vele Jesaját Mérári fiai közül testvéreivel és húsz fiával együtt; a léviták szolgái közül pedig, akiket Dávid és a fejedelmek a léviták szolgálatába adtak, kétszázhuszat. Mindnyájuk nevét följegyezték. Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahaváfolyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, hogy szerencsés utat kérjünk tőle magunknak, családjainknak és minden jószágunknak. Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak ellenségeink ellen az úton, mivel azt mondtuk a királynak: Istenünk jóakarata van mindazokkal, akik őt keresik, de hatalma és haragja van mindazokon, akik elhagyják őt. Böjtöltünk tehát, és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, és ő meghallgatott minket. Ekkor kiválasztottam a papi fejedelmek közül tizenkettőt, Sérébját, Hasabját és még tizet melléjük a testvéreik közül. Megmértem előttük az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, Istenünk házának az ajándékait, amelyeket a király, tanácsosai és fejedelmei, valamint az összes Babilóniában élő izráeli ajándékozott. Kezükbe mértem hatszázötven talentum ezüstöt, száz talentumot érő ezüstedényeket és száz talentum aranyat. Húsz aranykelyhet, melyek ezer dárikot érnek, és két fényesre csiszolt rézedényt, melyek oly becsesek voltak, mint az arany. Azt mondtam nekik: Ti az ÚR szentjei vagytok. Ezek az edények is szentek, és ez az ezüst és arany az ÚRnak, atyáitok Istenének önként adott ajándék. Vigyázzatok rá azért, és őrizzétek meg, míg meg nem méritek a papi fejedelmek, a léviták és Izráel családjainak vezetői előtt Jeruzsálemben, az ÚR háza kamráiban! Ekkor átvették a papok és a léviták a megmért ezüstöt, aranyat és az edényeket, hogy elvigyék Jeruzsálembe, Istenünk házába. Az Ahavá-folyó mellől indultunk el az első hó tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünk keze nyugodott rajtunk, és megszabadított minket az úton ránk leselkedő ellenség kezéből. Majd megérkeztünk Jeruzsálembe, és ott három napig pihentünk. A negyedik napon pedig az ezüstöt, az aranyat és az edényeket Istenünk házában megmérték, és Merémót papnak, Úrijjá fiának a kezébe adták. Vele volt Eleázár, Fineás fia, és velük volt Józábád, Jésúa fia és Nóadjá, Binnúj fia, ők mind léviták. Mindent megszámoltak és megmértek, és ugyanakkor föl is jegyezték az egész súlyt. A száműzöttek, akik megérkeztek a fogságból, égőáldozatokat vittek Izráel Istenének: tizenkét bikát egész Izráelért, kilencvenhat kost, hetvenhét bárányt, tizenkét bakot bűnért való áldozatul; mindezt egészen elégő áldozatul adták az ÚRnak. És átadták a király rendeleteit a király megbízottjainak és a folyamon túli helytartóknak, és ezek támogatták a népet és Isten házát. Mindezek végeztével eljöttek hozzám a főemberek, és azt mondták: Izráel népe, sőt a papok és a léviták sem különültek el e föld népeitől, a kánaániak, hettiták, perizziek, jebúsziak, ammóniak, móábiak, egyiptomiak és emóriak utálatosságaitól. Mert az ő leányaik közül vettek feleséget maguknak és fiaiknak, és összekeveredett a szent mag e föld népeivel. Ráadásul a fejedelmek és a főemberek elsők voltak ebben a bűnben. Mihelyt meghallottam ezt a dolgot, megszaggattam ruhámat és köntösömet, tépni kezdtem hajamat és szakállamat, és magamba roskadva ültem. Akkor hozzám gyűltek mindazok, akik reszketve gondoltak Izráel Istenének szavaira azok vétke miatt, akik a fogságból megjöttek. Én pedig magamba roskadva ültem egészen az esti áldozatig. Az esti áldozatkor pedig fölkeltem lesújtottságomból megszaggatott ruhámban és köntösömben, térdre estem, és kiterjesztettem kezemet az ÚR, az én Istenem felé. Így szóltam: Én Istenem, szégyellem és pironkodom fölemelni arcomat tehozzád, mert álnokságaink átcsaptak fejünk fölött, és vétkünk egészen az égig növekedett! Atyáink napjaitól fogva mind e mai napig nagy vétekben vagyunk, és álnokságainkért kerültünk mi, királyaink és papjaink más országok királyainak kezébe, fegyver által rabságra, prédára és arcunk pirulására, ahogy ma is van. Éppen csak rövid ideje annak, hogy megkönyörült rajtunk az ÚR, a mi Istenünk, hogy maradékot hagyjon nekünk, és hogy adjon nekünk egy szegletet szent helyén, és így megvilágosította tekintetünket a mi Istenünk, és megelevenített bennünket egy kissé szolgaságunkban. Mert szolgák vagyunk, de Istenünk szolgaságunkban nem hagyott el minket, hanem felénk fordította irgalmasságát Perzsia királyai által, hogy megelevenítsen bennünket, és fölépíthessük Istenünk házát, helyreállíthassuk romjait, és védőfallal vett körül minket Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk ezek után, ó, Istenünk? Hiszen mi mégis elhagytuk parancsolataidat, amelyeket szolgáid, a próféták által parancsoltál, e szavakkal: A föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld, a föld népeinek tisztátalansága és utálatosságai miatt, amelyekkel betöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. Azért leányaitokat ne adjátok fiaikhoz, és leányaikat ne vegyétek feleségül fiaitok számára, és ne keressétek soha békességüket, sem javukat. Akkor megerősödhettek, és élhettek e föld javaival, és örökségképpen adhatjátok azt fiaitoknak mindörökre. Mindazok után pedig, amik elértek minket gonosz cselekedeteink és nagy vétkünk miatt, te, Istenünk, jobban bántál velünk, semmint bűneink miatt érdemeltük volna, sőt meghagytad ezt a megmenekült maradékot. Hát megszeghetjük-e ismét parancsaidat, és összeházasodhatunk-e ezekkel az utálatos népekkel? Nem haragudnál-e ránk mindaddig, míg csak el nem pusztulnánk, hogy se maradékunk, se hírmondónk ne legyen? Ó, URam, Izráel Istene! Igaz vagy te, mert megmaradhattunk menekültként, ahogy ez a mai nap bizonyítja. Íme, vétkesek vagyunk előtted, nem állhatunk meg színed előtt! Miközben Ezsdrás imádkozott, sírva és földre borulva bűnvallást tett Isten háza előtt, igen nagy tömegben sereglettek hozzá Izráelből férfiak, asszonyok és gyermekek, és a nép is keservesen sírt. Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehiél fia, és azt mondta Ezsdrásnak: Vétkeztünk Istenünk ellen, hogy idegen feleséget vettünk magunknak e föld népei közül. De mégis van reménysége Izráelnek, ennek ellenére is! Kössünk hát szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és a tőlük születetteket, az én uramnak és azoknak tanácsa szerint, akik reszketve gondolnak Istenünk parancsolatára. Cselekedjünk a törvény szerint! Kelj föl, mert rád vár ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és láss hozzá! Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel fejedelmeit, hogy e beszéd szerint cselekszenek; azok meg is esküdtek. Akkor fölkelt Ezsdrás Isten háza elől, és elment Jehóhánánnak, Eljásib fiának a kamrájába. Bement, de kenyeret nem evett, és vizet sem ivott, mert gyászolt a rabságból hazatértek vétke miatt. Majd kihirdették Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, akik a rabságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben. Ha pedig valaki nem jön el harmadnapra a fejedelmek és a vének határozata szerint, annak minden vagyonát kobozzák el, őt magát pedig zárják ki a rabságból hazatértek közösségéből. Összegyűlt azért harmadnapra minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálemben a kilencedik hónapban, a hó huszadik napján, és leült az egész nép Isten háza előtt a téren, aggódva e dolog és az esőzések miatt. Ekkor fölkelt Ezsdrás pap, és azt mondta nekik: Vétkeztetek, mert idegen asszonyokat vettetek feleségül, és ezzel is szaporítottátok Izráel vétkét. Ezért tegyetek vallást az ÚR előtt, atyáitok Istene előtt, és cselekedjetek az ő akarata szerint. Különítsétek el magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől. Az egész gyülekezet fennhangon így felelt: Így van. Ahogy mondtad, úgy kell tennünk! De igen nagy ez a nép, és az esős idő miatt nem maradhatunk itt kint. Egyébként is, ez nem egy- vagy kétnapi teendő, mert sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban. Álljanak hát elő az egész gyülekezet vezetői és mindenki, aki idegen feleséget vett magának. Jöjjenek el egy meghatározott időben városonként ők maguk és velük a város vénei és bírái, hogy elfordítsuk magunkról Istenünk súlyos haragját, amely emiatt ért minket! Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzeá, Tikvá fia állt ennek ellen, akiket Mesullám meg a lévita Sabbetaj támogatott. De a fogságból hazatértek eszerint jártak el. Ezsdrás pap néhány férfit kiválasztott, családfőket a családjaikból, mindnyájukat név szerint. A tizedik hónap első napján ültek össze, hogy kivizsgálják ezt a dolgot, és az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett magának feleségül. Ezeket találták a papok fiai közül, akik idegen feleséget vettek maguknak: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek fiai közül: Maaszéjá, Eliezer, Járib és Gedaljá. Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket, és vétkükért egy kos áldozására ítélték őket. Immér fiai közül pedig Hanáni és Zebadjá. Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél és Uzzijjá, Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá. Továbbá a léviták közül Józábád, Simei és Kélájá, azaz Kelítá meg Petahjá, Jehúdá és Eliezer. Az énekesek közül pedig Eljásib. A kapuőrök közül Sallum, Telem és Úri. Továbbá Izráel népéből: Parós fiai közül Ramjá, Jizzijjá, Malkijjá, Mijjámin, Eleázár, Malkijjá és Benájá. Élám fiai közül Mattanjá, Zekarjá, Jehiél, Abdi, Jerémót és Élijjá. Zattú fiai közül Eljóénaj, Eljásib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá. Bébaj fiai közül Jehóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj. Báni fiai közül Mesullám, Mallúk, Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót. Pahat-Móáb fiai közül Adná, Kelál, Benájá, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé. Hárim fiai közül Eliezer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon, Benjámin, Mallúk és Semarjá. Hásum fiai közül Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elifelet, Jerémaj, Manassé és Simei. Báni fiai közül Maadaj, Amrám és Úél, Benájá, Bédejá, Keluhú, Vanjá, Merémót, Eljásib, Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj, Báni, Binnúj, Simei, Selemjá, Nátán és Adájá, Maknadbaj, Sásaj, Sáraj, Azarél, Selemjáhú és Semarjá, Sallum, Amarjá, Jószéf. Nebó fiai közül Jeiél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóél és Benájá. Mindezek idegen feleséget vettek el. Feleségeik között voltak olyanok is, akiknek már gyermekük is volt. Nehémiásnak, Hakaljá fiának beszédei. A huszadik esztendő Kiszlév havában, amikor Súsán várában voltam, hozzám jött egyik atyámfia, Hanáni, és vele együtt néhány Júdából való férfi. Tudakozódtam tőlük a fogságból maradékként megmenekült júdaiak felől és Jeruzsálem felől. Azt mondták nekem: A fogságból megmenekült júdaiak maradéka ott, abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban van. Azonfelül Jeruzsálem várfala csupa rés, kapui pedig tűzben égtek el! Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és keseregtem, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt. Ezt mondtam: Kérlek, URam, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten, aki irgalmasan megtartod a szövetséget azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják! Ó, legyen figyelmes a füled, és szemed legyen nyitva, hallgasd meg szolgád könyörgését, mellyel most éjjel-nappal könyörgök hozzád szolgáidért, Izráel fiaiért, és vallást teszek Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk ellened; én is, és atyám háza népe is vétkezett! Igen súlyosan vétkeztünk ellened, mert nem tartottuk meg a parancsolatokat, rendeléseket és törvényeket, amelyeket szolgádnak, Mózesnek parancsoltál. Ó, emlékezzél meg arról a beszédről, amelyet szolgádnak, Mózesnek parancsoltál ily módon: Ha ti hűtlenkedtek, szétszórlak benneteket a népek között. Ha pedig megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és megcselekszitek azokat, még ha az ég szélén lennének is szétszórva gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket, és beviszem őket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy nevem ott lakozzék. Ők a te szolgáid és a te néped, akiket megszabadítottál nagy erőd és erős kezed által! Kérlek, URam, füled legyen figyelmes szolgád könyörgésére és szolgáid könyörgésére, akik kedvüket lelik abban, hogy félik nevedet, és adj most, kérlek, jó előmenetelt szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfi előtt. Én ugyanis a király pohárnoka voltam. Artahsasztá király huszadik esztendejében, a Niszán hónapban bor volt előttem, és én fölvettem azt, és a királynak nyújtottam. Azelőtt sohasem voltam szomorú őelőtte. Ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem más ez, mint szíved szomorúsága! Erre nagyon megrettentem, és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Miért ne volna szomorú az arcom, hiszen a város, atyáim sírhelye pusztán hever, és kapuit tűz emésztette meg. Azt mondta nekem a király: Mi az, amit kívánsz? Én pedig könyörögtem a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak: Ha tetszik a királynak, és ha kedves előtted a szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak a városába, hogy újjáépítsem azt! Erre azt mondta nekem a király, miközben a felesége mellette ült: Meddig tart utazásod, és mikor térsz vissza? És jónak látta a király, hogy elbocsásson engem, miután tudattam vele az időt. Ezt is mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy hagyjanak engem átutazni, míg Júdába nem érek, és adasson egy levelet Ászáfhoz is, a királyi erdők őréhez, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő vár kapuihoz és a város kőfalához és ahhoz a házhoz, amelybe majd beköltözök. A király megadta ezt nekem Istenem rajtam nyugvó jóakaratából. Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit. A király a seregből főembereket és lovasokat is küldött velem. Amikor pedig a hóróni Szanballat és az ammóni Tóbijjá, a szolga meghallotta ezt, nagy bosszúságot okozott nekik, hogy jött valaki, aki Izráel fiainak a javát keresi. Azután elmentem Jeruzsálembe, és ott három napig pihentem. Majd fölkeltem éjszaka néhány férfival együtt, de nem árultam el senkinek, hogy mire indította Istenem a szívemet, és hogy azt Jeruzsálemért cselekszem. Állat sem volt velem azonkívül, amelyen ültem. Kimentem a Völgy kapuján éjjel a Sárkányok forrása felé, majd a Szemét-kapuhoz, és vizsgálgattam Jeruzsálem várfalát, amely le volt rombolva, és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg. Azután átmentem a Forrás-kapuhoz és a Király-tóhoz. Innen már az állat nem fért el, hogy átmenjen velem. Azért gyalog mentem föl a völgyben éjjel, és vizsgálgattam a várfalat, azután megfordultam, és bementem a Völgy-kapun, és hazatértem. A főemberek pedig nem tudták, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni. Sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az elöljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásnak idáig nem mondtam el azt. Ugyanakkor azt mondtam nekik: Látjátok a nyomorúságot, amelyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever, és kapui tűzben égtek el. Gyertek, építsük föl Jeruzsálem várfalát, hogy ne szégyenkezzünk többé! És elbeszéltem nekik Istenem rajtam nyugvó jóakaratát, és a király szavait is, amelyeket nekem mondott. Erre azt mondták: Fogjunk hozzá, és építsük meg! És odaszánták kezüket a jó munkára. Amikor ezt a hóróni Szanballat, az ammóni Tóbijjá, a szolga és az arab Gesem meghallotta, gúnyolódtak rajtunk, lenéztek minket, és azt mondták: Mit műveltek ott? Talán bizony pártot akartok ütni a király ellen? Én azonban így feleltem nekik: Maga a menny Istene ad nekünk jó előmenetelt, és mi mint az ő szolgái kezdjük el az építést. Nektek pedig nincs részetek, jogotok és emlékezetetek Jeruzsálemben! Eljásib, a főpap és testvérei, a papok nekiláttak, és fölépítették a Juh-kaput. Fölszentelték, és helyükre állították ajtószárnyait. A várfalat pedig a Hamméá-toronyig és tovább, Hananél tornyáig építették, majd fölszentelték azt is. Mellettük építettek a jerikóiak, ezek mellett pedig Zakkúr, Imri fia épített. A Hal-kaput pedig Hasszenáá fiai építették. Ők gerendázták be, és tették a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. Mellettük javítgatta a várfalat Merémót, Úrijjá fia, Hakkóc unokája. Mellettük pedig Mesullám, Berekjá fia, Mesézabél unokája javítgatott. Őmellette pedig Cádók, Baaná fia javítgatott. Ezek mellett a tekóabeliek javítgattak, de főembereik nem hajtották nyakukat uruk szolgálatába. Az óváros kapuját Jójádá, Pászéah fia és Mesullám, Beszódjá fia javítgatta. Ők gerendázták be, és állították föl ajtajait, kapupántjait és zárait. Mellettük a gibeóni Melatjá és a mérónóti Jádón javítgatott; ők a folyamon túli helytartó hivatalához tartozó gibeóni és micpai férfiak voltak. Mellettük Uzzíél, Harhajá fia javítgatott az ötvösökkel, őmellette pedig Hananjá, a kenőcskészítők egyike javítgatott. Megerősítették Jeruzsálemet egészen a széles várfalig. Mellettük Refájá, Húr fia, Jeruzsálem fél kerületének a vezetője javítgatott. Mellette Jedajá, Harúmaf fia javítgatott, méghozzá a saját házával szemben. Mellette Hattús, Hasabnejá fia javítgatott. A várfalnak egy másik részét és a Kemencék tornyát Malkijjá, Hárim fia és Hassúb, Pahat-Móáb fia javítgatta. Mellettük Sallum, Hallóhés fia, Jeruzsálem másik fél kerületének a vezetője és a lányai javítgattak. A Völgy-kaput Hánún és Zánóah lakói javítgatták. Ők építették föl azt, és tették a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. A várfalból ezerkönyöknyit javítottak ki, a Szemét-kapuig. A Szemét-kaput pedig Malkijjá, Rékáb fia, Bét-Hakkerem tartományának a vezetője javítgatta. Ő építette föl azt, és állította a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. A Forrás-kaput Sallún, Kol-Hóze fia, Micpá tartományának vezetője javítgatta. Ő építette föl, tetőzte be, és állította a helyükre ajtajait, kapupántjait és zárait. A Selah-tó kőfalát a király kertje felé egészen a lépcsőkig, melyek Dávid városából vezetnek lefelé, szintén ő javítgatta. Utána Nehemjá, Azbúk fia, Bét-Cúr fél kerületének vezetője javítgatott Dávid sírjaival szemközt az újonnan készült tóig meg a vitézek házáig. Utána a léviták javítgattak: Rehúm, Báni fia, mellette Hasabjá, Keílá fél kerületének a vezetője, tartománya lakosaival együtt. Utána testvérei javítgattak: Bavvaj, Hénádád fia, Keílá másik fél kerületének a vezetője. Mellette javítgatott Ézer, Jésúa fia, Micpá vezetője a várfal egy másik darabján, a fegyvertár följáratával szemben lévő szögletig. Utána Bárúk, Zakkaj fia javítgatta buzgón a várfal egy másik darabját, a szöglettől Eljásib főpap házának ajtajáig. Utána Merémót, Úrijjá fia, Hakkóc unokája javítgatott egy másik darabon, Eljásib házának ajtajától Eljásib házának végéig. Utána a Jordán völgyéből való papok javítgattak. Ezek után Benjámin és Hassúb javítgatott, a házukkal szemben, utánuk pedig Azarjá, Maaszéjá fia, Anánjá unokája javítgatott a maga háza mellett. Utánuk Binnúj, Hénádád fia javítgatott egy másik darabon, Azarjá házától egészen a sarokig és a szögletig. Továbbá Pálál, Úzaj fia, a szöglettel és a felső toronnyal szemben, amely a király palotájából ugrik ki a tömlöc udvaránál. Utána pedig Pedájá, Parós fia. A léviták szolgái pedig, akik az Ófelben laktak, kelet felé a Vízi-kapuig és a kiugró toronyig javítgattak. Utánuk a tekóabeliek javítgattak egy másik darabon a kiugró nagy toronytól az Ófel kőfaláig. A Lovak kapuján felül a papok javítgattak, mindegyik a saját házával szemben. Utánuk Cádók, Immér fia javítgatott a maga házával szemben, és őutána Semajá, Sekanjá fia, a keleti kapu őre javítgatott. Utána Hananjá, Selemjá fia és Hánún, Cáláf hatodik fia javítgatott egy másik darabon. Utánuk Mesullám, Berekjá fia javítgatott saját lakásával szemben. Utána az egyik ötvös, Malkijjá javítgatott a léviták szolgáinak és a kereskedőknek a házáig, a Mifkád-kapuval szemben, a sarkon lévő felső szobáig. A sarki felső szoba és a Juh-kapu között pedig az ötvösök és a kereskedők javítgattak. Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a kőfalat, haragra gerjedt, nagyon bosszankodott, és gúnyolta a zsidókat. Ezt mondta testvérei és a samáriai sereg előtt: Mit művelnek e nyomorult zsidók? Vajon megengedték-e ezt nekik? Talán már áldozni is fognak? Még ma be akarják fejezni? Tán életre keltik a köveket e porhalmazból, holott azok elégtek? Az ammóni Tóbijjá, aki mellette állt, azt mondta: Bármit is építsenek, ha egy róka fölugrik rá, ledönti kőfalukat. Halld meg, ó, Istenünk, hogyan tesznek csúffá bennünket! Fordítsd vissza gyalázásukat az ő fejükre, és add őket prédára a rabság földjén. Ne fedezd el hamisságukat, és bűnüket ne töröld el arcod elől, mert téged bosszantottak az építők előtt! Mi pedig tovább építettük a falat úgy, hogy már félig elkészült az egész fal, mert a nép nagy kedvvel dolgozott. Mikor azonban meghallotta Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, az ammóniak és az asdódiak, hogy folyik Jeruzsálem várfalának javítása, és a rések betömése megkezdődött, igen nagy haragra gerjedtek. Mindnyájan egy akarattal összeesküdtek, hogy eljönnek, megostromolják Jeruzsálemet, és a népet megrémítik. Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és éjjel-nappal őrséget állítottunk védelmül ellenük. De azt mondták a júdaiak: Fogytán a teherhordók ereje, a rom pedig sok, képtelenek vagyunk építeni a várfalat. Ellenségeink pedig azt mondták: Nem is sejtik, nem is veszik észre, egyszer csak bemegyünk közéjük. Megöljük őket, és megállítjuk a munkát. Akkor eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, akik körülöttünk laktak, és tízszer is figyelmeztettek: Térjetek vissza hozzánk! Azért odaállítottam a népet a hely legalsó, nyílt részére, a várfal mögé nemzetségeik szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és íjaikkal együtt. Majd körültekintettem, megálltam, és így szóltam az elöljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes ÚRra emlékezzetek, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és házatokért! Amikor pedig meghallották az ellenségeink, hogy megtudtuk szándékukat, és hogy Isten semmivé tette a tervüket, mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. De attól a naptól fogva embereimnek csak az egyik fele dolgozott, másik fele pedig dárdákkal, pajzsokkal, íjakkal és páncéllal volt fölfegyverkezve, a fejedelmek pedig ott álltak egész Júda háznépe mögött. A falon munkálkodók és a teherhordók egyik kezükkel a munkát végezték, a másik kezük pedig a fegyvert tartotta. Akik pedig építettek, azoknak a fegyvere a derekukra volt kötve, és így építettek. A kürtös pedig mellettem állt. Majd így szóltam az elöljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: A munka nagyon sok és kiterjedt, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Azért ha a kürt szavát halljátok, gyűljetek ide hozzánk mindenhonnan. Istenünk harcol értünk! Úgy dolgoztunk az építkezésen, hogy a fele dárdát tartott hajnalhasadtától fogva egészen a csillagok följöttéig. Ugyanakkor megparancsoltam a népnek, hogy minden ember Jeruzsálemben háljon szolgáival együtt, és éjszaka őrködjenek, nappal meg dolgozzanak. Sem én, sem testvéreim, sem szolgáim, sem a kíséretemben levő őrök nem vetettük le a ruhánkat. Még vízért is mindenki a fegyverével ment. Közben pedig a köznép és asszonyaik erősen zúgolódni kezdtek zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabona kell nekünk, hogy együnk és élhessünk. Voltak, akik meg ezt mondták: Mezőinket, szőlőinket, sőt házainkat is zálogba kell adnunk, hogy gabonát vehessünk, mert éhezünk. Mások pedig így szóltak: Mezőinkre és szőlőinkre pénzt vettünk föl kölcsön, hogy adót tudjunk fizetni a királynak. És íme, bár a mi testünk ugyanolyan, mint testvéreink teste, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabságra kell adnunk fiainkat és leányainkat, sőt vannak is már szolgának eladott leányaink, és nincs erőnk arra, hogy őket megváltsuk, hisz mezőink és szőlőink már másokéi. Igen nagy haragra gerjedtem azért, amikor panaszukat és e dolgokat hallottam. Magamba mélyedve gondolkodtam erről, majd megróttam az elöljárókat és a főembereket. Ezt mondtam nekik: Ti saját testvéreiteket uzsorázzátok ki! Azután naggyűlést hívtam össze ügyükben, és ezt mondtam nekik: Mi tehetségünk szerint megváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig el akarjátok adni testvéreiteket, hogy majd nekünk kelljen megvennünk őket?! Erre ők elhallgattak, és nem tudtak felelni semmit. Akkor ezt mondtam: Nem jó dolog az, amit tesztek. Hát nem akartok Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? Hiszen magam, testvéreim és szolgáim is kölcsönöztünk nekik pénzt és gabonát. Mi elengedjük e tartozást! Ti is adjátok vissza nekik még ma mezőiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat! Sőt ezenfelül a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is engedjétek el! Ők így feleltek: Visszaadjuk, és nem veszünk el tőlük semmit. Úgy cselekszünk, ahogy mondod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni. Ruhámat is megráztam, és azt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert az ő házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt a fogadalmat. Az egész gyülekezet pedig rámondta: Ámen. És dicsérték az URat, a nép pedig e szerint a fogadalom szerint cselekedett. Sőt attól a naptól fogva, amelyen Júda földjére helytartóul rendeltek, Artahsasztá király huszadik esztendejétől fogva a harminckettedik esztendejéig, azaz tizenkét esztendeig sem én, sem az én testvéreim nem ettük a helytartónak járó kenyeret. Holott a korábbi helytartók, akik előttem voltak, megterhelték a népet, és negyven ezüstsékelnél is többet szedtek be tőlük kenyérért és borért, sőt még az embereik is zsarnokoskodtak a népen. De én nem így tettem, mivel félem az Istent. Sőt még a várfalon is dolgoztam, és mezőt nem szereztem, és minden szolgám részt vett ott a munkában. Ráadásul az én asztalomnál evett százötven zsidó főember, továbbá azok, akik a körülöttünk lakó népek közül jöttek hozzánk. Ezt készítették naponként: egy ökröt, hat kövér juhot, valamint szárnyasokat is készítettek nekem, és tíznaponta bőségesen jutott különféle bor is. Mindemellett én nem kívántam beszedni a helytartónak járó kenyeret, mert nehéz szolgálatot végzett ez a nép. Emlékezzél meg rólam, Istenem, az én javamra, és mindarról, amit e néppel cselekedtem! Amikor meghallotta Szanballat, Tóbijjá, az arab Gesem és a többi ellenségünk, hogy fölépítettem a várfalat, és hogy nem maradt azon semmi rés, bár még az ajtószárnyakat nem illesztettem be a kapukba, ilyen üzenetet küldött hozzám Szanballat és Gesem: Jöjj, és találkozzunk Kefírimben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis gonosz dolgot terveztek ellenem. Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkában vagyok, ezért nem mehetek le. Megállna ez a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék. Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én mindig ilyen módon feleltem nekik. Ezek után Szanballat ötödször is hozzám küldte az emberét ugyanilyen módon, kezében nyílt levéllel, melyben ez állt: A szomszéd népek közt az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a zsidók azért építitek a várfalat, mert pártot akartok ütni, és hogy te leszel a királyuk e szóbeszéd szerint. Sőt még prófétákat is rendeltél, hogy ezt hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Ezeknek a dolgoknak a híre a királyhoz is eljuthat, azért hát jöjj, és tanácskozzunk egymással! Én pedig ezt az üzenetet küldtem neki: Nem történt semmi olyan, amiről te beszélsz, hanem csak magadtól gondoltad ki mindezt a szívedben. Mert ezek meg akartak minket rettenteni, és azt gondolták: Kezük abbahagyja a munkát, és az félbemarad. Azért hát, ó, URam, erősítsd meg a kezemet! Azzal elmentem Semajának, Delájá fiának, Mehétabél unokájának a házába, és őt bezárkózva találtam. Ő azt mondta: Menjünk be Isten házába, a templom belsejébe, és zárjuk be a templom ajtajait, mert eljönnek, hogy megöljenek téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy megöljenek. Én azonban azt mondtam: Hát ilyen férfinak, mint én, illik-e elmenekülnie? Az olyan ember, mint én, bemehet-e a templomba úgy, hogy életben maradjon? Nem megyek! Mert felismertem, hogy nem Isten küldte őt, hanem ezt a próféciát azért mondta nekem, mert Tóbijjá és Szanballat fölbérelte. Éspedig azért bérelték föl, hogy megrettenve így cselekedjem, és vétkezzem, és így rossz híremet költhessék és rágalmazhassanak. Emlékezzél meg, Istenem, Tóbijjáról és Szanballatról cselekedeteik szerint, és Nóadjá prófétanőről és a többi prófétáról is, akik rémítgettek engem! A várfal Elúl hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt készült el. Amikor ezt meghallották ellenségeink, megrettent minden nép, amely körülöttünk élt, és igen összeestek a saját szemükben, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével vittük végbe ezt a munkát. Néhány júdai elöljáró is ezekben a napokban sok levelet küldött Tóbijjának, és Tóbijjától is sok levél jött hozzájuk. Mert Júdában sokan szövetkeztek vele, mivel ő volt a veje Sekanjának, Árah fiának, és fia, Jehóhánán Mesullámnak, Berekjá fiának a leányát vette el. Sőt még jótetteit is fölemlegették előttem, az én szavaimat pedig gyakran vitték hírül neki. Tóbijjá pedig folyton leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen. Amikor megépült a várfal, beállíttattam az ajtókat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket és a lévitákat. Vezérré tettem Jeruzsálem fölött testvéremet, Hanánit és Hananját, a vár parancsnokát, mivel ő sokkal hűségesebb és istenfélőbb volt másoknál. Azt mondtam nekik, hogy ne nyissák ki Jeruzsálem kapuit mindaddig, amíg a nap melegen nem süt; és addig csukják be az ajtókat, és zárják be azokat, amíg az őrök őrt állnak ott. Azután állítsanak őröket Jeruzsálem lakosai közül, egyeseket az őrhelyekre, másokat pedig a házuk elé. A város pedig igen nagy kiterjedésű volt, de kevés lakosa volt, és a házak sem épültek még föl. Fölindította azért Istenem a szívemet, hogy összegyűjtsem az elöljárókat, a főembereket és a népet, és számba vegyem őket. Megtaláltam azoknak a nemzetségkönyvét, akik elsőként jöttek el Babilóniából, és ezt a följegyzést találtam benne: Ezek azok a Júda tartományából valók, akik visszatértek a száműzetésből, akiket fogolyként vitetett el Nebukadneccar, Babilónia királya, és most visszajöttek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába. Zerubbábellal jöttek: Jésúa, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná. Az Izráel népéből való férfiak száma ez volt: Parós fiai: kétezer-százhetvenkettő, Sefatjá fiai: háromszázhetvenkettő, Árah fiai: hatszázötvenkettő, Pahat-Móáb fiai Jésúa és Jóáb fiaitól: kétezer-nyolcszáztizennyolc, Élám fiai: ezerkétszázötvennégy, Zattú fiai: nyolcszáznegyvenöt, Zakkaj fiai: hétszázhatvan, Binnúj fiai: hatszáznegyvennyolc, Bébaj fiai: hatszázhuszonnyolc, Azgád fiai: kétezer-háromszázhuszonkettő, Adónikám fiai: hatszázhatvanhét, Bigvaj fiai: kétezer-hatvanhét, Ádin fiai: hatszázötvenöt, Átér fiai Hizkijjától: kilencvennyolc, Hásum fiai: háromszázhuszonnyolc, Bécaj fiai: háromszázhuszonnégy, Hárif fiai: száztizenkettő, Gibeón fiai: kilencvenöt, Betlehem és Netófá férfiai: száznyolcvannyolc, Anátót férfiai: százhuszonnyolc, Bét-Azmávet férfiai: negyvenkettő, Kirjat-Jeárim, Kefírá és Beérót férfiai: hétszáznegyvenhárom, Ráma és Geba férfiai: hatszázhuszonegy, Mikmász férfiai: százhuszonkettő, Bétel és Aj férfiai: százhuszonhárom, a másik Nebó férfiai: ötvenkettő, a másik Élám fiai: ezerkétszázötvennégy, Hárim fiai: háromszázhúsz, Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt, Lód, Hádíd és Ónó fiai: hétszázhuszonegy, Szenáá fiai: háromezer-kilencszázharminc. A papok ezek voltak: Jedajá fiai Jésúa családjából: kilencszázhetvenhárom, Immér fiai: ezerötvenkettő, Pashúr fiai: ezerkétszáznegyvenhét, Hárim fiai: ezertizenhét. A léviták ezek voltak: Jésúa és Kadmiél fiai Hódevá fiaitól: hetvennégy. Az énekesek ezek voltak: Ászáf fiai: száznegyvennyolc. A kapuőrök ezek voltak: Sallum fiai, Átér fiai, Talmón fiai, Akkúb fiai, Hatítá fiai, Sóbaj fiai: százharmincnyolc. A léviták szolgái ezek voltak: Cihá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai, Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádón fiai, Lebáná fiai, Hagábá fiai, Salmaj fiai, Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai, Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai, Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai, Bészaj fiai, Meúnim fiai, Nefisszim fiai, Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai, Baclít fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai, Barkósz fiai, Sziszerá fiai, Temah fiai, Necíah fiai, Hatífá fiai. Salamon szolgáinak a fiai ezek voltak: Szótaj fiai, Szóferet fiai, Peridá fiai, Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai, Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebáim fiai és Ámón fiai. A léviták szolgáinak és Salamon szolgáinak a fiai összesen: háromszázkilencvenkettő. Ezek pedig azok, akik eljöttek TélMelahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból, Immérből, de nem tudták igazolni családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-e: Delájá fiai, Tóbijjá fiai, Nekódá fiai: hatszáznegyvenkettő. A papok közül: Hobajjá fiai, Hakkóc fiai, továbbá Barzillaj fiai, aki a gileádi Barzillaj leányai közül vett magának feleséget, és róla nevezték el. Ezek keresték bejegyzésüket a nemzetségkönyvükben, de nem találták, ezért kizárták őket a papságból. A király helytartója megmondta nekik, hogy ne egyenek a szent ételekből, míg a főpap nem áll szolgálatba, és nem ítél az úrímmal és tummimmal. Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan lelket számlált. Szolgáikon és szolgálóikon kívül, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak, volt kétszáznegyvenöt énekesük és énekesnőjük. Lovuk hétszázharminchat, öszvérük kétszáznegyvenöt, tevéjük négyszázharmincöt, szamaruk hatezer-hétszázhúsz. Néhány családfő adakozott az építésre: a király helytartója a kincstárnak aranyban ezer drachmát, ötven tálat, ötszázharminc papi ruhát adott. A többi családfő pedig az építés költségére aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer-kétszáz minát adott. A többiek aranyban húszezer drachmát és ezüstben kétezer minát adtak, valamint hatvanhét papi ruhát. Egész Izráel, tehát a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek meg a nép fiai és a léviták szolgái ennyien voltak a maguk városaiban. Mikor pedig eljött a hetedik hónap, és Izráel fiai már a városaikban laktak, az egész nép egy emberként összegyűlt a téren, a Vízi-kapu előtt, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, melyet az ÚR parancsolt Izráelnek. Ekkor, a hetedik hónap első napján előhozta Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, ahol együtt voltak a férfiak és az asszonyok, mindazok, akik meg tudták érteni a hallottakat. Kora reggeltől egészen délig fölolvasott belőle a téren, a Vízikapu előtt mindazon férfiak és asszonyok előtt, akik meg tudták érteni. Az egész nép nagy figyelemmel hallgatta a törvényt. Az írástudó Ezsdrás egy erre a célra ácsolt faemelvényen állt. Mellette állt jobb keze felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal keze felől pedig Pedájá, Misáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám. Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban állt. Mikor fölnyitotta, az egész nép fölállt. Akkor áldotta Ezsdrás az URat, a nagy Istent, és az egész nép fölemelt kezekkel így felelt rá: Ámen! Ámen! Majd meghajoltak, és leborultak az ÚR előtt arccal a földre. Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, a nép pedig mindeközben a maga helyén állt. Érthetően olvastak a könyvből, Isten törvényéből, és azután magyarázták és értelmezték az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, az írástudó pap, valamint a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Ez az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja, ne keseregjetek és ne sírjatok hát! Mert sírt az egész nép, amikor a törvény igéit hallotta. Ő azt mondta nekik: Menjetek, egyetek kövér falatokat, és igyatok édes italokat. Küldjetek belőle azoknak is, akik semmit sem készítettek, mert ez a mi URunk szent napja, és ne bánkódjatok, mert az ÚR öröme a ti erősségetek. A léviták is csendesítették az egész népet, és ezt mondták: Hallgassatok, mert szent ez a nap! Ne bánkódjatok! Ekkor elment az egész nép, hogy egyen és igyon, és másoknak is küldjön belőle, és nagy vigasságot tartson, mert megértették a beszédeket, amelyekre tanították őket. Másnap pedig az egész nép családfői, a papok és a léviták Ezsdráshoz, az írástudóhoz gyűltek, hogy tanulják a törvény igéit. Ekkor megírva találták a törvényben, amelyet az ÚR parancsolt Mózes által, hogy Izráel fiainak lombsátrakban kell lakniuk a hetedik hónapban levő ünnepen. Mihelyt ezt megtudták, kihirdették minden városukban és Jeruzsálemben: Menjetek ki a hegyekre, és hozzatok ágakat nemes és vad olajfáról és mirtusz- és pálmaágakat, akármelyik sűrű lombú fáról való ágat, hogy lombsátrakat csináljatok, ahogy meg van írva. Kiment azért a nép, és hoztak ágakat, és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy udvarán, továbbá Isten házának udvarán, a Vízi-kapu és az Efraim-kapu előtti téren. Így tehát az egész gyülekezet, amely hazatért a fogságból, lombsátrakat készített, és a lombsátrakban laktak. Nem cselekedtek így Józsuénak, Nún fiának idejétől fogva Izráel fiai mindeddig a napig, és felettébb nagy volt az örömük. Mindennap olvasták Isten törvénykönyvét az első naptól fogva egészen az utolsó napig, és hét napon át ünnepeltek. A nyolcadik napon pedig záróünnepet tartottak a rendtartás szerint. Azután ugyanennek a hónapnak a huszonnegyedik napján egybegyűltek Izráel fiai, böjtöltek, gyászba öltöztek, és port hintettek a fejükre. Az Izráel utódai közül valók különváltak minden idegentől, majd előálltak, és vallást tettek vétkeikről és atyáik bűneiről. Helyükön állva a nap negyedrészén át olvastak az ÚRnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig vallást tettek, és leborultak URuk, Istenük előtt. Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Báni, Kadmiél, Sebanjá, Bunni, Sérébjá, Báni és Kenáni, és hangos szóval kiáltottak az ÚRhoz, Istenükhöz. Ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmiél, Báni, Hasabnejá, Sérébjá, Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok az URat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké! Legyen áldott dicsőséges neved, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél! Egyedül te vagy ÚR! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és ami bennük van, és te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege. Te vagy az ÚR, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot és kihoztad Úr-Kaszdimból, és Ábrahámnak nevezted őt. Szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, jebúsziak és girgásiak földjét az ő utódainak adod, és be is teljesítetted ígéreteidet, mert igaz vagy! Rátekintettél atyáink nyomorúságára Egyiptomban, és meghallottad kiáltásukat a Vörös-tengernél. Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, minden szolgája és földjének egész népe előtt, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek néped ellen. Nevet szereztél magadnak, és ez ma is így van. Kettéválasztottad előttük a tengert, és szárazon mentek át a tenger közepén, üldözőiket pedig mélységbe hajítottad, mint egy követ a hatalmas vízbe. Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak. Azután leszálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendelkezéseket és parancsolatokat adtál nekik. Nyugalmad szent napját is megismertetted velük, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által. Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál nekik vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nekik adod. Ők pedig, a mi atyáink, fölfuvalkodtak, megkeményítették nyakukat, és nem hallgattak parancsolataidra. Vonakodtak engedelmeskedni, és nem emlékeztek meg csodatételeidről, amelyeket velük cselekedtél, hanem megkeményítették nyakukat, és makacsságukban arra adták fejüket, hogy visszatérjenek rabságukba. De te bűnbocsátó Isten vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmű, ezért nem hagytad el őket. Bár ők még borjúszobrot is csináltak maguknak, és ezt mondták: Ez a te istened, aki kihozott téged Egyiptomból. Ilyen nagy gyalázattal illettek téged. De te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában. Nem távozott el előlük a felhőoszlop nappal, hogy vezesse őket az úton, és a tűzoszlop sem éjjel, hogy világítson nekik az úton, amelyen mennek. Jóságos lelkedet adtad nekik, hogy értelmessé tegye őket. Mannádat sem vontad meg a szájuktól, és vizet adtál nekik szomjúságukban. Negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, nem szenvedtek hiányt, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk sem dagadt meg. Azután országokat és népeket adtál nekik, és szétosztottad határaikat. Ők pedig elfoglalták Szíhón földjét és Hesbón királyának földjét meg Ógnak, Básán királyának a földjét. Fiaikat megsokasítottad, mint az ég csillagait, és bevitted őket arra a földre, amelyről azt ígérted atyáiknak, hogy bemennek oda, és birtokolhatják. Be is mentek fiaik, és elfoglalták a földet. Megaláztad előttük a föld lakóit, a kánaániakat, és kezükbe adtad őket királyaikkal együtt, meg a föld népeit is; mindnyájukat, hogy kedvük szerint cselekedjenek velük. Elfoglalták az erős városokat és a kövér földet, a minden jóval telt házakat, kőbe vágott kutakat, szőlős- és olajfáskerteket meg a sok gyümölcsfát. Ettek és megelégedtek, meghíztak, és gyönyörködtek a te nagy jóvoltodban. De engedetlenné váltak, pártot ütöttek ellened, és törvényedet hátuk mögé vetették. Prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tettek ellenük, és hozzád akarták téríteni őket; ilyen nagy gyalázattal illettek téged. Ezért ellenségeik kezébe adtad őket, és azok nyomorgatták őket. De nyomorúságuk idején hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből, és nagy irgalmasságod szerint szabadítókat adtál nekik, akik megszabadították őket sanyargatóik kezéből. Amikor azonban megnyugodtak, ismét gonoszt cselekedtek előtted, és te átadtad őket ellenségeik kezébe, akik aztán uralkodtak rajtuk. S mikor ismét hozzád kiáltottak, te meghallgattad őket az égből, és irgalmasságodból sokszor megszabadítottad őket. Bizonyságot tettél ellenük, és vissza akartad téríteni őket törvényedhez. De ők fölfuvalkodtak, s nem hallgattak parancsolataidra, és vétkeztek végzéseid ellen, pedig ha valaki megtartja azokat, él általuk. Lázadva hátat fordítottak, megkeményítették nyakukat, és nem engedelmeskedtek. Te mégis sok esztendőn át megtartottad fölöttük kegyelmedet, és bizonyságot tettél ellenük lelkeddel prófétáid által, de nem figyeltek. Ezért a föld népeinek kezébe adtad őket. De nagy irgalmasságodból nem semmisítetted meg őket, és el sem hagytad őket, mert könyörülő és irgalmas Isten vagy. Most azért, ó, Istenünk, nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megőrzöd a szövetséget, ne kicsinyeld le mindazt a nyomorúságot, amely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet Asszíria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. Hiszen te igaz vagy mindazok ellenére, amik bennünket értek. Mert te igazságosan bántál velünk, mi pedig hazugságot cselekedtünk. Hiszen királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet, és nem figyeltek parancsaidra és intelmeidre, amelyek által bizonyságot tettél ellenük. Országukban, ahol nagy jóvoltoddal megáldottad őket, és a széles és kövér földön, amelyet nekik adtál, nem akartak szolgálni téged, és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből. Íme, mi most szolgák vagyunk azon a földön, amelyet atyáinknak adtál, hogy élvezzék gyümölcsét és javait, íme, szolgák vagyunk azon. Termését bőven hozza azoknak a királyoknak, akiket fölénk helyeztél bűneink miatt, és kedvük szerint bánnak velünk és állatainkkal, mi pedig nagy nyomorúságban vagyunk! Mindezek alapján írásbeli szerződést kötünk, amelyet megpecsételnek fejedelmeink, lévitáink és papjaink. A megpecsételt szerződéseken pedig ezek a nevek voltak: Nehémiás, a király helytartója, Hakaljá fia és Cidkijjá. Szerájá, Azarjá, Jirmejá, Pashúr, Amarjá, Malkijjá, Hattús, Sebanjá, Mallúk, Hárim, Merémót, Óbadjá, Dániel, Ginnetón, Bárúk, Mesullám, Abijjá, Mijjámim, Maazjá, Bilgaj, Semajá. Ezek voltak a papok. A léviták pedig ezek: Jésúa, Azanjá fia, Hénádád fiai közül Binnúj, Kadmiél, valamint testvéreik: Sebanjá, Hódijjá, Kelítá, Pelájá, Hánán, Míká, Rehób, Hasabjá, Zakkúr, Sérébjá, Sebanjá, Hódijjá, Báni és Benínú. A nép vezetői pedig ezek voltak: Parós, PahatMóáb, Élám, Zattú, Báni, Bunni, Azgád, Bébaj, Adónijjá, Bigvaj, Ádin, Átér, Hizkijjá, Azzúr, Hódijjá, Hásum, Bécaj, Háríf, Anátót, Nébaj, Magpiás, Mesullám, Hézír, Mesézabél, Cádók, Jaddúa, Pelatjá, Hánán, Anájá, Hóséa, Hananjá, Hassúb, Hallóhés, Pilhá, Sóbék, Rehúm, Hasabná, Maaszéjá, Ahijjá, Hánán, Ánán, Mallúk, Hárim és Baaná. A nép többi része, a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek meg a léviták szolgái és mindenki, aki elkülönült a föld népeitől, és Isten törvényéhez pártolt feleségével, fiaival, leányaival együtt; mindenki, aki értelmes és okos volt, csatlakozott testvéreihez, elöljáróihoz; és átok alatt esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten szolgája, Mózes által adott; és megőrizzük és megcselekedjük az ÚRnak, a mi Urunknak minden parancsát, végzését és rendelkezését. Leányainkat nem fogjuk feleségül adni a föld népeihez, és az ő leányaikat sem vesszük feleségül fiainknak. Ha pedig a föld népei mindenféle árut és gabonát hoznak szombaton eladásra, nem fogunk venni azoktól szombaton és más szent napokon sem; és nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást. Elköteleztük magunkat arra is, hogy évenként egyharmad sékelt adunk Istenünk házának szolgálatára, a szent kenyerekre, az állandó ételáldozatra és állandó égőáldozatra szombatnapokon, az újholdak napján és az ünnepnapokon, valamint a szent felajánlásokra, a bűnért való áldozatokra, hogy mindezek engesztelést szerezzenek Izráelnek; továbbá Istenünk házának minden munkájára. Sorsot vetettünk a papok, a léviták és a nép között a fa behordásáról, hogy megszabott időben, esztendőről esztendőre Istenünk házába behordjuk azt családonként, hogy égjen az ÚRnak, a mi Istenünknek oltárán, ahogy meg van írva a törvényben. Esztendőnként fölvisszük földünk első termését és minden fa gyümölcsének az első zsengéjét az ÚR házába. Ezenfelül fiainkkal, állataink első ellésével is úgy járunk el, ahogy a törvényben meg van írva. Marháink és juhaink első ellését is elvisszük Istenünk házába a papoknak, akik Istenünk házában szolgálnak. Kenyértésztánknak, fölajánlásainknak, mindenféle gyümölcsfánknak, a mustnak és az olajnak a zsengéjét is fölajánljuk és fölvisszük a papoknak Istenünk házának kamráiba; földünk tizedét pedig a lévitáknak adjuk. Mert ők, a léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városunkban. És egy pap, Áron utóda legyen a lévitákkal, amikor azok beszedik a tizedet. A léviták vigyék föl a tized tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. Ezekbe a helyiségekbe kell bevinniük Izráel fiainak és Lévi fiainak a gabona, a must és az olaj ajándékát, mivel ott vannak a szent edények és az Istennek szolgáló papok, a kapuőrök és az énekesek. Így nem hanyagoljuk el Istenünk házát. A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része pedig sorsot vetett, hogy minden tíz emberből egyet Jeruzsálembe vigyenek, hogy a szent városban lakjon, a többi kilenc pedig a saját városában maradhat. A nép áldotta mindazokat a férfiakat, akik önként vállalkoztak arra, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Ezek a júdai tartomány fejei, akik Jeruzsálemben letelepedtek; de Júda városaiban a maga örökségében, a maga városában lakott Izráel népének többi része, a papok, a léviták, a léviták szolgái és Salamon szolgáinak a fiai. Tehát Jeruzsálemben telepedtek le Júda és Benjámin fiai közül a következők: Júda fiai közül: Atájá, Uzzijjá fia, aki Zekarjá fia, aki Amarjá fia, aki Sefatjá fia, aki Mahalalél fia volt, Pérec fiai közül. És Maaszéjá, Bárúk fia, aki Kol-Hóze fia, aki Hazájá fia, aki Adájá fia, aki Jójárib fia, aki Zekarjá fia, aki Hassilóni fia volt. Pérec fiai összesen, akik Jeruzsálemben laktak: négyszázhatvannyolc vitéz férfi. Benjámin fiai pedig ezek: Szallú, Mesullám fia, aki Jóéd fia, aki Pedájá fia, aki Kólájá fia, aki Maaszéjá fia, aki Ítiél fia, aki Jesajá fia volt. Azután Gabbaj, Szallaj, összesen kilencszázhuszonnyolcan. Jóél, Zikri fia volt az elöljárójuk, Júda pedig, Hasszenúá fia a város helyettes elöljárója. A papok közül: Jedajá, Jójárib fia, Jákín; Szerájá pedig, Hilkijjá fia, aki Mesullám fia, aki Cádók fia, aki Merájót fia, aki Ahitúb fia, az Isten házának felvigyázója volt; testvéreikkel együtt, akik a ház szolgálatát végezték, összesen nyolcszázhuszonketten voltak. Továbbá Adájá, Jeróhám fia, aki Pelaljá fia, aki Amci fia, aki Zekarjá fia, aki Pashúr fia, aki Malkijjá fia volt, valamint rokonaik, a családfők: összesen kétszáznegyvenketten. Továbbá Amasszaj, Azarél fia, aki Ahzaj fia, aki Mesillémót fia, aki Immér fia volt, valamint rokonaik, vitéz férfiak: összesen százhuszonnyolcan. Elöljárójuk Zabdiél, Haggedólim fia volt. A léviták közül: Semajá, Hassúb fia, aki Azrikám fia, aki Hasabjá fia, aki Bunni fia volt. Továbbá Sabbetaj és Józábád, akik a léviták főemberei közül az Isten házának külső munkáira felügyeltek. Mattanjá, Míká fia, aki Zabdi fia, aki Ászáf fia volt: ő volt a hálaadó éneklés vezetője, amelyet az imádság után kezdtek el. Bakbukjá volt a második testvérei között. Továbbá Abdá, Sammúa fia, aki Gálál fia, aki Jedútún fia volt. A léviták összesen kétszáznyolcvannégyen voltak a szent városban. A kapuőrök pedig ezek voltak: Akkúb, Talmón és rokonaik. A kapuk őrzői összesen százhetvenketten voltak. Izráel többi része, a papok és a léviták Júda többi városában laktak, mindenki a maga örökségében. A léviták szolgái pedig az Ófelben laktak. Cíhá és Gispá volt a léviták szolgáinak elöljárója. A léviták elöljárója Jeruzsálemben, Isten házának a szolgálatánál Uzzi, Báni fia volt, aki Hasabjá fia, aki Mattanjá fia, aki Míká fia volt Aszáf fiai, az énekesek közül. A király parancsa szerint és a rendelkezés értelmében végezték az énekesek naponkénti teendőjüket. Petahjá, Mesézabél fia Júda fiának, Zerahnak a fiai közül a király tanácsosa volt a nép minden dolgában. A Júda fiai közül valók a vidéki városok és határaik közül Kirjat-Arbában és falvaiban, Dibónban és falvaiban, Jekabceélben és falvaiban laktak. Továbbá Jésúában, Móládában és Bét-Peletben, Hacar-Súálban, Beérsebában és falvaiban, Ciklagban, Mekónában és falvaiban, Én-Rimmónban, Corában, Jarmútban, Zánóahban, Adullámban és falvaiban, Lákisban és határaiban, Azékában és falvaiban. Így laktak egész Beérsebától a Hinnómvölgyig. Benjámin fiai pedig Gebában, Mikmászban, Ajjában, Bételben és falvaiban laktak, meg Anátótban, Nóbban, Ananjában, Hácórban, Rámában, Gittaimban, Hádídban, Cebóímban, Neballatban, Lódban, Ónóban, a Mesteremberek völgyében. A léviták közül pedig néhány júdai csoport Benjáminhoz csatlakozott. Ezek azok a papok és léviták, akik visszatértek Zerubbábellal, Sealtiél fiával és Jésúával: Szerájá, Jirmejá, Ezrá, Amarjá, Mallúk, Hattús, Sekanjá, Rehúm, Merémót, Iddó, Ginnetón, Abijjá, Mijjámin, Maadjá, Bilgá, Semajá, Jójárib, Jedajá, Szallú, Ámók, Hilkijjá, Jedajá. Ezek voltak Jésúa idejében a papoknak és rokonaiknak a főemberei. A léviták pedig ezek voltak: Jésúa, Binnúj, Kadmiél, Sérébjá, Jehúdá és Mattanjá. Ő volt a hálaadó éneklés vezetője övéivel együtt. Velük szemben álltak tisztségük szerint testvéreik, Bakbukjá és Unni. Jésúa nemzette Jójákimot, Jójákim nemzette Eljásibot, Eljásib nemzette Jójádát. Jójádá nemzette Jónátánt, Jónátán nemzette Jaddúát. Jójákim idejében ezek voltak papi családfők: Szerájá családjában Merájá, Jirmejáéban Hananjá, Ezráéban Mesullám, Amarjáéban Jehóhánán, Melikúéban Jónátán, Sebanjáéban Jószéf, Háriméban Adná, Merájó téban Helkaj, Iddóéban Zekarjá, Ginne tónéban Mesullám, Abijjáéban Zikri, Minjáminéban és Móadjáéban Piltaj, Bilgáéban Sammúa, Semajáéban Jehónátán, Jójáribéban Mattenaj, Jedajáéban Uzzi, Szallajéban Kallaj, Ámókéban Éber, Hilkijjáéban Hasabjá, Jedajáéban Netanél. A léviták között Eljásib, Jójádá, Jóhánán és Jaddúa idejében jegyezték föl a papok összes családfőit a perzsa Dárius uralkodásáig. A léviták családfőit a Krónikák könyvében jegyezték föl Jóhánánnak, Eljásib fiának az idejéig. A léviták főemberei ezek voltak: Hasabjá, Sérébjá, Jésúa, Kadmiél fia; testvéreik velük szemben álltak föl a dicsérő és hálaadó éneklésre, csoportonként, mint egy éneklő sereg, Dávidnak, Isten emberének a parancsa szerint. Mattanjá, Bakbukjá, Óbadjá, Mesullám, Talmón és Akkúb kapuőrök pedig őrt álltak a kapuknál levő tárházaknál. Ezek Jójákimnak, Jésúa fiának, Jócádák unokájának, valamint Nehémiásnak, a helytartónak és Ezsdrásnak, a törvénytudó papnak az idejében éltek. Jeruzsálem várfalának a fölszentelésekor mindenütt fölkeresték a lévitákat, hogy elhozzák őket Jeruzsálembe, és elvégezzék a fölszentelést örömmel, hálaadással, énekelve, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal. Össze is gyűltek az énekesek fiai Jeruzsálem környékéről a netófáiak falvaiból, Bét-Gilgálból, Geba és Azmávet határaiból, mert az énekesek Jeruzsálem körül építettek maguknak falvakat. És miután a papok és a léviták megtisztították magukat, megtisztították a népet is, meg a kapukat és a várfalat is. Azután fölküldtem Júda fejedelmeit a várfalra, és két nagy hálaadást éneklő sereget és menetet állítottam föl. Az egyik jobb kéz felé ment a várfal mellett, a Szemét-kapu felé. Utánuk ment Hósajá és Júda fejedelmeinek a fele, valamint Azarjá, Ezrá és Mesullám, Júda és Benjámin, Semajá és Jirmejá. A papok fiai közül pedig a kürtökkel ment Zekarjá, Jónátán fia, aki Semajá fia, aki Mattanjá fia, aki Míkájá fia, aki Zakkúr fia, aki Aszáf fia volt. Továbbá testvérei: Semajá, Azarél, Milalaj, Gilalaj, Máaj, Netanél, Júda és Hanáni Dávidnak, Isten emberének a hangszereivel; Ezsdrás pedig, az írástudó előttük ment. Ez a sereg a Forrás-kapu felé ment, s egyenesen fölmentek Dávid városának lépcsőin a várfalhoz vezető feljárón. Elmentek Dávid háza mellett a Vízi-kapuig, kelet felé. A hálaadást éneklő másik sereg pedig bal kéz felé haladt, én és a nép fele pedig utánuk mentünk. A várfal mellett, a Kemencék tornya mellett haladtak, egészen a széles falig. Azután az Efraim-kapu és az Ófel kapuja mellett, a Hal-kapu és a Hananél-torony meg a Méátorony mellett egészen a Juh-kapuig mentek, s megálltak a Tömlöc-kapunál. Majd mindkét, hálaadást éneklő sereg megállt az Isten házánál. Én is odaálltam a fejedelmek egyik felével és a papokkal együtt: Eljákim, Maaszéjá, Minjámin, Míkájá, Eljóénaj, Zekarjá, Hananjá a kürtökkel, valamint Maaszéjá, Semajá, Eleázár, Uzzi, Jehóhánán, Malkijjá, Élám és Ezer. Akkor énekelni kezdtek az énekesek Jizrahjával, a vezetőjükkel együtt. Azon a napon nagy áldozatokat mutattak be, és vigadoztak, mert Isten nagy örömöt szerzett nekik. Még az asszonyok és a gyermekek is vigadoztak, és nagyon messzire elhallatszott Jeruzsálem ujjongása. Azon a napon férfiakat állítottak a kincsek, fölajánlott áldozatok, az első zsengék és a tized tárházaihoz, hogy összegyűjtsék azokba a városok határaiból a papok és a léviták törvény szerinti részét, mert Júda örült, hogy a papok és a léviták szolgálatba álltak. Ők vigyáztak ugyanis az istentisztelet rendjére és a tisztaság rendjére. Az énekesek és a kapuőrök is szolgálatba álltak Dávidnak és fiának, Salamonnak a parancsa szerint. Mert már Dávid és Ászáf napjaiban is, régtől fogva voltak, akik vezették az énekeseket és az Istennek hálát adó és őt dicsérő éneklést. Zerubbábel és Nehémiás idejében egész Izráel naponta megadta az énekeseknek és a kapuőröknek a maguk napi részét. Odaadták a szent adományokat a lévitáknak, a léviták pedig átadták azokat Áron fiainak. Azon a napon fölolvastak Mózes könyvéből a nép füle hallatára, és azt találták benne megírva, hogy egy ammóni vagy móábi sem léphet be soha Isten gyülekezetébe, mivel nem mentek Izráel fiai elé kenyérrel és vízzel, sőt fölbérelték ellenük Bálámot, hogy megátkozza őket; de Istenünk áldásra fordította az átkot. Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izráel közül minden keverék népet. Ennek előtte Eljásib pap, aki Istenünk háza kamráinak a felügyelője volt, rokonságba került Tóbijjával, és átengedett neki egy nagy kamrát – noha abban azelőtt az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket helyezték el –, valamint az olajnak, mustnak és gabonának a tizedét – amely a kapuőröknek, az énekeseknek és a lévitáknak törvény szerinti részük – és a papok ajándékát. Amikor mindez történt, nem voltam Jeruzsálemben, mert Artahsasztá babilóniai király harminckettedik esztendejében visszamentem a királyhoz. Bizonyos idő múltán újra szabadságot kértem a királytól. Visszatértem Jeruzsálembe, és akkor megtudtam azt a gonosz dolgot, amelyet Eljásib cselekedett Tóbijjáért, hogy átengedett neki egy kamrát az Isten házának udvarában. Ezt igen rossznak tartottam, ezért kidobattam abból a kamrából Tóbijjá házának minden edényét. Parancsomra megtisztították a kamrákat, és visszahordattam azokba Isten házának az edényeit, az ételáldozatot és a tömjént. Megtudtam azt is, hogy nem adták meg a léviták járandóságát, ezért az Isten házában szolgáló léviták és énekesek szétszéledtek, mindegyik a maga mezejére. Megróttam a fejedelmeket, és azt mondtam: Miért ilyen elhagyatott az Isten háza? Majd összegyűjtöttem a lévitákat, és a helyükre állítottam őket. Az egész Júda pedig behozta az olaj, a must és a gabona tizedét a tárházakba. A tárházak fölé felügyelőül rendeltem Selemjá papot, Cádók írástudót és Pedáját a léviták közül, melléjük pedig Hánánt, aki Zakkúr fia, aki pedig Mattanjá fia volt, mivel hűségesnek tartották őket. Az ő feladatuk volt, hogy kiosszák testvéreik járandóságát. Emlékezzél meg rólam ezért, Istenem, és ne engedd, hogy kitöröljék könyvedből jótetteimet, amelyeket Istenem házáért és rendtartásáért tettem! Ezekben a napokban azt láttam Júdában, hogy sajtót taposnak a nyugalom napján, és a szamarakra terhet raknak, sőt gabonát, bort, szőlőt és olajat és mindenféle terhet hordanak be Jeruzsálembe szombatnapon. Ezért figyelmeztettem őket még aznap, amikor az eleséget árulták. Tírusziak is laktak a városban, akik halat és mindenféle árut hoztak be és árusítottak szombatnapon Júda fiainak Jeruzsálemben. Ezért megróttam Júda elöljáróit, és ezt mondtam nekik: Micsoda gonoszságot műveltek, hogy így megszentségtelenítitek a szombatnapot? Hát nem így cselekedtek-e atyáitok? Istenünk ezért hozta ránk és e városra mindezt a sok bajt! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, mert megszentségtelenítitek a szombatot! Ezért amikor árnyék borult Jeruzsálem kapuira a nyugalom napja előtt, parancsomra bezárták az ajtókat, és meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki azokat a szombat végéig. Sőt néhány emberemet a kapukhoz rendeltem, és ezt mondtam: Nem hozhatnak be semmiféle terhet a nyugalom napján! Ezért a kereskedők és a különböző áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak. Figyelmeztettem őket, és így szóltam hozzájuk: Miért háltok e várfal előtt? Ha ezt megismétlitek, rátok teszem a kezemet! Attól fogva nem jöttek a nyugalom napján. Megparancsoltam a lévitáknak, hogy tisztítsák meg magukat, menjenek, és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam, Istenem, és kedvezz nekem nagy kegyelmeddel! Azokban a napokban meglátogattam azokat a zsidókat, akik asdódi, ammóni és móábi asszonyokat vettek feleségül, és fiaik fele asdódi nyelven beszélt, és nem tudtak héberül, hanem csak valamelyik másik nép nyelvén. Ezért megszidtam és megátkoztam őket. Megvertem közülük néhányat, megtépáztam őket, majd megeskettem őket Istenre: Ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek feleséget fiaitoknak és magatoknak sem az ő leányaik közül. Hát nem ebben vétkezett-e Salamon, Izráel királya? Noha sok népnek nem volt hozzá hasonló királya, akit így szeretett az ő Istene, és királlyá tette őt Isten egész Izráel fölött, őt is bűnre vitték az idegen asszonyok. Most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek mindezt a nagy gonoszságot, és vétkeztek Istenünk ellen, mert idegen asszonyokat vesztek feleségül?! Eljásib főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elűztem magamtól. Tartsd számon őket, Istenem, mert beszennyezték a papságot és a lévita papság szövetségét. És megtisztítottam őket minden idegentől, és rendtartást szabtam a papoknak és a lévitáknak a maguk dolgaiban; megszabott időnként a fa behordására és az első zsengékre vonatkozóan is. Emlékezzél meg rólam, Istenem, az én javamra! Ahasvérós idejében történt. Ez az Ahasvérós Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományon uralkodott. Abban az időben, amikor Ahasvérós király Súsán várában, királyi trónján ült, uralkodása harmadik évében lakomát szerzett minden fejedelmének és szolgájának. Megjelentek előtte Perzsia és Média hatalmasságai, főemberei és a tartományok fejedelmei. Hosszú ideig, száznyolcvan napon keresztül mutogatta királyi dicsőségének gazdagságát és hatalmának ragyogását és pompáját. Amikor elmúltak ezek a napok, a király hét napig tartó lakomát rendezett a királyi palota kertjének udvarában az egész népnek, amely Súsán várában tartózkodott, a kicsinytől fogva a nagyig. Fehér vászon- és kék bíbor gyapjúszőnyegek voltak fehér gyapjúból és bíborból való kötelekkel, ezüstkarikákkal a fehérmárvány oszlopokra erősítve. Arany- és ezüstkerevetek voltak az alabástrom-, fehérmárvány, gyöngyház- és sötét márványpadozaton. Különféle formájú aranyedényekből ittak, és a királyi bort királyi módon, bőkezűen adták. A rendelkezés szerint senkit sem erőltettek, hogy igyon. Így hagyta meg a király háza minden gondviselőjének, hogy mindenkinek kedvére tegyenek. Vasti királyné pedig az asszonyoknak készített lakomát Ahasvérós királyi palotájában. A hetedik napon, amikor megvidámult a király szíve a bortól, azt parancsolta Mehúmánnak, Bizzetának, Harbónának, Bigtának és Abagtának, Zétarnak és Karkasznak, a hét udvarmesternek, akik Ahasvérós király személye körül látták el a szolgálatot, hogy vezessék a király elé Vasti királynét királyi koronával a fején, hogy megmutassa szépségét a népnek és a fejedelmeknek. Mert szép megjelenésű volt. De Vasti királyné megtagadta, hogy bemenjen a király parancsára, amelyet az udvarmesterek által küldött. Erre igen fölháborodott a király, és haragra gerjedt. Megkérdezte hát a király a bölcseket, akik ismerték az elmúlt időket, mert az volt a szokás, hogy a király minden dolgát a jog és törvény tudósai elé vitték. Perzsia és Média hét fejedelme, Karsená, Sétár, Admátá, Tarsis, Meresz, Marszená és Memúkán állt a legközelebb hozzá, akik bármikor láthatták a királyt, és a legjelentősebb helyeket töltötték be az országban. Ezt kérdezte tőlük a király: Mit kell hát cselekedni a törvény szerint Vasti királynéval, mivel nem teljesítette Ahasvérós királynak az udvarmesterek által üzent parancsát? Akkor azt mondta Memúkán a király és a fejedelmek előtt: Nemcsak a király ellen vétkezett Vasti királyné, hanem Ahasvérós király minden tartományának az összes fejedelme és népe ellen is. Mert a királyné cselekedetének híre eljut minden asszonyhoz, és majd ők is megvetik férjüket, és azt mondják: Ahasvérós király is megparancsolta, hogy Vasti királyné menjen hozzá, de nem ment. És még ma meghallják Perzsia és Média fejedelemasszonyai, hogy mit tett a királyné, és majd ők is így fognak beszélni a király minden fejedelmével, és ebből sok megvetés és harag származik. Ha tehát jónak látja a király, bocsásson ki királyi parancsot, és írják azt a visszavonhatatlan perzsa-méd törvények közé, hogy Vasti többé ne jöjjön Ahasvérós király színe elé, és hogy az ő királynői hatalmát adja a király másnak, aki jobb őnála. Hadd hallják meg a király által kiadott rendeletet egész országában, amely igen nagy, hogy minden asszony adja meg a tiszteletet az ő férjének, a legnagyobbtól a legkisebbig. Ez a tanács megnyerte a király és a fejedelmek tetszését, és a király Memúkán beszéde szerint cselekedett. Levelet küldött birodalma minden tartományába, mindegyik tartományhoz a maga írásmódja szerint és minden népnek a maga nyelvén, hogy mindenütt a férfi legyen az úr a maga házában; és ezt hirdessék ki mindegyik nép nyelvén. Ezek után, amint megszűnt Ahasvérós király haragja, megemlékezett Vastiról, arról, amit tett, és arról, amit határoztak felőle. A király apródai pedig, akik őt szolgálták, azt mondták: Keressenek a királynak szép termetű szűz leányokat. Rendeljen a király tiszttartókat országa minden tartományába, hogy gyűjtsenek össze minden szép termetű szűz leányt Súsán várába, az asszonyok palotájába. Bízzák őket Hégajnak, a király kamarásának, az asszonyok őrzőjének a kezére, és adjanak nekik szépítőszereket. És az a leány uralkodjon Vasti helyett, aki tetszik a királynak. Tetszett ez a dolog a királynak, és úgy cselekedett. Volt egy zsidó férfi Súsán várában, név szerint Mordokaj, Jáír fia, aki Simei fia, aki Kís fia volt, Benjámin nemzetségéből. Fogságba vitték Jeruzsálemből a száműzött néppel, amelyet Jekonjával, Júda királyával hurcoltak el, amikor rabságba vitte őket Nebukadneccar babilóniai király. Ő volt a gondviselője Hadasszának, azaz Eszternek, nagybátyja leányának, mert sem apja, sem anyja nem volt. A leány szép termetű és szép ábrázatú volt, és amikor meghalt az apja és az anyja, Mordokaj leánya gyanánt magához fogadta. Amikor a király parancsát és rendeletét kihirdették, sok leányt gyűjtöttek össze Súsán várába, és Hégaj kezére bízták őket. Esztert is fölvették a király palotájába és Hégajnak, az asszonyok őrének a kezére bízták. Megtetszett neki a leány, és megkedvelte, ezért azonnal szépítőszerekkel és jó ételekkel látta el őt. Adott mellé hét leányzót, akiket a király palotájából választott ki, és őt és szolgálóleányait az asszonyok palotájának legjobb részébe vitte. Eszter azonban nem árulta el a származását, és hogy melyik néphez tartozik, mert Mordokaj meghagyta neki, hogy ne mondja meg. Mordokaj pedig mindennap az asszonyok palotájának udvara előtt járkált, hogy tudakozódjék Eszter hogyléte felől és arról, hogy mi történik vele. Minden leányra akkor került sor, hogy bemenjen Ahasvérós királyhoz, miután az asszonyokra vonatkozó törvény szerint letelt a tizenkét hónapig tartó előkészület. Ennyi időbe telt ugyanis a szépítésük, hat hónapig mirtuszolajjal és hat hónapig illatszerekkel és más női szépítőszerekkel. Így ment be mindegyik leány a királyhoz. Mindent, amit csak kívánt, megadtak neki, hogy azzal mehessen az asszonyok palotájából a király palotájába. Este bement, és reggel visszatért az asszonyok másik palotájába, és Saasgaznak, a király udvarmesterének, a másodfeleségek őrzőjének a kezére bízták. Nem mehetett többé a királyhoz, csak ha megkedvelte őt a király, és név szerint hívták. Amikor Eszterre, Abihailnak, Mordokaj nagybátyjának a leányára került a sor, akit ő leányává fogadott, és be kellett mennie a királyhoz, ő nem kívánt mást, mint amit Hégaj, a király udvarmestere, az asszonyok őrzője mondott neki. Eszter mindenkinek tetszett, aki csak látta őt. Fölvitték tehát Esztert Ahasvéróshoz a király palotájába a király uralkodásának a hetedik évében, a tizedik hónapban, ez a Tébét hónap. És a király Esztert minden asszonynál jobban szerette. Minden más leánynál jobban tetszésére és kedvére volt, ezért a királyi koronát az ő fejére helyezte, és királynévá tette Vasti helyett. És a király nagy lakomát adott összes fejedelmének és szolgájának Eszter tiszteletére. A tartományoknak pihenőnapokat adott, és királyi módon ajándékokat osztogatott. Amikor másodszor gyűjtöttek össze szüzeket, Mordokaj a királyi kapunál ült. Eszter nem mondta meg sem a származását, sem azt, hogy melyik néphez tartozik, úgy, ahogy Mordokaj parancsolta neki. Mert Mordokaj szavát Eszter éppúgy megfogadta, mint amikor még a gyámja volt. Azokban a napokban pedig, amikor Mordokaj a királyi kapunál ült, megharagudott Bigtán és Teres, a király két udvarmestere, a kapuőrei, és elhatározták, hogy kezet emelnek Ahasvérós királyra. Megtudta ezt Mordokaj, és elmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta a királynak Mordokaj nevében. Kivizsgálták a dolgot, és igaznak találták, ezért mindkettőt felakasztották. Föl is jegyezték ezt a király jelenlétében a Krónikák könyvébe. Ezek után Ahasvérós király nagy méltóságra emelte az agági Hámánt, Hammedátá fiát. Kitüntette őt, és följebb tetette a székét minden fejedelménél, aki körülötte volt. A király minden szolgája, aki a királyi udvarban volt, térdet hajtott, és leborult Hámán előtt, mert így parancsolta a király. De Mordokaj nem hajtott térdet, és nem borult le. Akkor a király szolgái, akik a király kapujában voltak, ezt kérdezték Mordokajtól: Miért szeged meg a király parancsát? Nap nap után ezt mondogatták neki, de ő nem hallgatott rájuk. Ezért jelentették Hámánnak, hogy lássák, helytálló-e Mordokaj védekezése; mert arra hivatkozott előttük, hogy ő zsidó. Amikor Hámán látta, hogy Mordokaj nem hajt térdet, és nem borul le előtte, Hámán megtelt haraggal. De kevesellte, hogy csak magára Mordokajra vesse rá a kezét, mert megmondták neki, hogy Mordokaj melyik népből származik. Ezért Hámán arra törekedett, hogy elveszítsen Ahasvérós egész országában minden zsidót, Mordokaj népét. Ahasvérós királyságának tizenkettedik évében, az első hónapban, a Niszán hónapban púrt, azaz sorsot vetettek Hámán előtt napról napra és hónapról hónapra a tizenkettedik hónapig, ez pedig Adár hónapja. Akkor ezt mondta Hámán Ahasvérós királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülve él a népek között, országod minden tartományában, és törvényei különböznek minden más nemzetétől. Nem teljesítik a király törvényeit sem. Bizony, nem illik ezt annyiban hagynia a királynak! Ha a királynak úgy tetszik, adja írásba, hogy veszítsék el őket, és én tízezer talentum ezüstöt mérek ki a hivatalnokok kezébe, hogy vigyék a király kincstárába. Akkor a király lehúzta ujjáról a gyűrűjét, és az agági Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének adta. Azt mondta Hámánnak a király: Az ezüst legyen a tiéd, a néppel pedig úgy cselekedj, amint neked tetszik. Az első hónap tizenharmadik napján előhívatták a király írnokait, és megírattak mindent a király fejedelmeinek és a kormányzóknak, akik az egyes tartományokban voltak, továbbá minden egyes nép vezetőinek úgy, ahogy Hámán parancsolta. Minden tartománynak a maga írásmódja szerint és minden egyes népnek a saját nyelvén írtak Ahasvérós király nevében, és az írásokat lepecsételték a király gyűrűjével. Majd elküldték a leveleket futárokkal a király minden tartományába, hogy egyetlen napon, a tizenkettedik hónapnak, Adár hónapnak a tizenharmadik napján pusztítsanak ki, öljenek meg és semmisítsenek meg minden zsidót, ifjútól vénig, gyermekeket és asszonyokat, javaikat pedig zsákmányolják el. A rendelet szövegét törvényként hirdették ki minden egyes tartományban, és minden népnek tudomására hozták, hogy legyenek készen azon a napon. A futárok gyorsan elmentek a király parancsával. A törvényt Súsán várában is kiadták. A király és Hámán leült inni, Súsán városa pedig föl volt háborodva. Amikor Mordokaj megtudta mindazt, ami történt, megszaggatta ruháit, zsákba és hamuba öltözött, kiment a város közepére, és nagy keservesen jajveszékelt. A király kapujáig ment, mert zsákruhában nem volt szabad bemenni a király kapuján. Minden egyes tartományban, ahová csak eljutott a király parancsa és törvénye, nagy gyászuk volt a zsidóknak: böjt, siralom és jajgatás. Sokan zsákruhában és hamuban feküdtek. Ekkor bementek Eszterhez a szolgálóleányai és az udvarmesterei, és megmondták ezt neki. A királyné nagyon megszomorodott, és ruhákat küldött, hogy öltöztessék föl Mordokajt, és vegyék le róla a zsákruhát; de ő nem fogadta el. Akkor előhívatta Eszter Hatákot, aki a király udvarmesterei közül az ő szolgálatára volt rendelve, és kiküldte őt Mordokajhoz, hogy megtudja, mi történt, és miért teszi ezt. Erre Haták kiment Mordokajhoz a város utcájára, a király kapuja elé. Mordokaj pedig elmondta neki mindazt, ami érte, és szólt az ezüst összegéről is, amelyet Hámán ígért, hogy a király kincséhez teszi a zsidók elpusztításáért. Átadta neki a rendelet írott szövegét is, amelyet Súsánban adtak ki arról, hogy eltöröljék őket, hogy mutassa meg Eszternek, és magyarázza meg és hagyja meg neki, hogy menjen be a királyhoz, könyörögjön hozzá, és esedezzen előtte népéért. Haták tehát elment, és elmondta Eszternek Mordokaj szavait. Eszter ezt válaszolta Hatáknak, meghagyva neki, hogy tudassa Mordokajjal: A király minden szolgája és a király tartományainak népe tudja, hogy minden férfi és asszony, aki hívatlanul megy be a királyhoz a belső udvarba, az mind halállal lakol, kivéve ha a király kinyújtja feléje aranypálcáját: akkor életben marad. Engem pedig már harminc napja nem hívtak, hogy bemenjek a királyhoz. Megmondták Mordokajnak Eszter szavait. Mordokaj azonban ezt üzente vissza Eszternek: Ne gondold magadban, hogy te a király palotájában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha te most hallgatsz, más módon lesz enyhülésük és szabadulásuk a zsidóknak, te viszont elveszel, és atyád háza is elveszik. És ki tudja, talán éppen e mostani idő miatt jutottál királyságra! Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak: Menj el, és gyűjts össze minden zsidót, aki Súsánban található. Böjtöljetek értem, ne egyetek és ne igyatok három napig sem éjjel, sem nappal. Én és szolgálóleányaim is így böjtölünk, és így megyek be a királyhoz, a törvény ellenére is. És ha elveszek, hát elveszek. Mordokaj elment, és úgy cselekedett mindent, ahogy Eszter parancsolta. Történt, hogy harmadnapon Eszter felöltözött királyői ruhájába, és megállt a király palotájának belső udvarában, a király palotájával szemben. A király pedig trónján ült a királyi palotában, a ház ajtajával szemben. Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné az udvarban áll, kegyelmet talált előtte, ezért a király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát, amely a kezében volt. Akkor odament Eszter, és megérintette az aranypálca végét. A király ezt kérdezte tőle: Mit óhajtasz, Eszter királyné? Mi a kérésed? Ha az ország felét kéred is, megadatik neked. Eszter így felelt: Ha a király jónak látja, jöjjön el a király Hámánnal együtt ma arra a lakomára, amelyet készítettem. A király azt mondta: Gyorsan elő Hámánnal, hogy teljesítse Eszter kívánságát. A király és Hámán tehát elment a lakomára, amelyet Eszter készített. A király megkérdezte Esztert borivás közben: Mi a kívánságod? Megadatik neked. És mi a kérésed? Ha az ország fele is, meglesz! Eszter így felelt: Az én kívánságom és kérésem ez: ha kegyelmet találtam a király szeme előtt, és ha a király jónak látja, hogy teljesítse kívánságomat, és megadja kérésemet, jöjjön el a király Hámánnal arra a lakomára, amelyet készítek, és holnap válaszolok a király szavaira. Hámán azon a napon vígan és jókedvűen távozott onnan. De amint meglátta Mordokajt a király kapujában, és az nem kelt föl, és nem rettent meg tőle, Hámán eltelt haraggal Mordokaj miatt. Hámán azonban megtartóztatta magát, és hazament, üzent, és magához hívatta barátait meg a feleségét, Zerest. És elbeszélte nekik gazdagságának dicsőségét, fiainak sokaságát és mindazt, amivel kitüntette őt a király, továbbá hogy följebb emelte őt a fejedelmeknél és a király szolgáinál. Majd azt mondta Hámán: Nem is hívott Eszter királyné mást a királlyal együtt a lakomára, amelyet készített, hanem csak engem, és még holnapra is meghívott a királlyal együtt. De mindez semmit sem ér nekem, amíg látom, hogy a zsidó Mordokaj a király kapujában ül. Erre ezt mondta neki a felesége, Zeres és minden barátja: Csináltatni kell egy ötven könyök magas fát, reggel pedig mondd meg a királynak, hogy akasszák föl rá Mordokajt! Akkor vígan mehetsz a lakomára a királlyal. Tetszett ez a dolog Hámánnak, és megcsináltatta a fát. Azon az éjjelen kerülte az álom a királyt, ezért megparancsolta, hogy hozzák elő a nevezetes történetek könyvét, és ezekből olvassanak föl a király előtt. Egy helyen rátaláltak annak leírására, hogy miként jelentette föl Mordokaj Bigtánát és Terest, a király két udvarmesterét, küszöbének őreit, akik azon voltak, hogy kezüket Ahasvérós királyra vessék. Akkor megkérdezte a király: Milyen kitüntetést és méltóságot adtak ezért Mordokajnak? A király apródjai, a szolgái így feleltek: Semmit sem kapott ezért. Akkor ezt mondta a király: Ki van az udvarban? Hámán ugyanis éppen akkor jött be a királyi ház külső udvarába, hogy azt kérje a királytól, akasztassa fel Mordokajt a fára, amelyet neki készíttetett. És így feleltek a királynak az ő apródjai: Íme, Hámán áll az udvarban. A király azt mondta erre: Jöjjön be! Amikor bement Hámán, a király azt kérdezte tőle: Mit kell cselekedni azzal az emberrel, akit a király ki kíván tüntetni? Hámán azt gondolta magában: Ki másnak akarna a király kitüntetést adni, ha nem nekem? Ezért azt mondta Hámán a királynak: Annak az embernek, akinek a király kitüntetést kíván adni, hozzanak királyi ruhát, amilyenben a király jár, és lovat, amilyenen a király szokott ülni, és tegyenek királyi koronát a fejére. Adják azt a ruhát és a lovat a király egyik nemes fejedelmének a kezébe, és öltöztessék fel azt az embert, akit a király ki kívánt tüntetni, vezessék végig lóháton a város utcáin, és kiáltsák előtte: Így cselekszenek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni. Akkor azt mondta a király Hámánnak: Siess, hozd elő azt a ruhát és azt a lovat, és cselekedjél aszerint, amint mondtad, a zsidó Mordokajjal, aki a király kapujában ül, és semmit ne hagyj el abból, amit szóltál! Előhozta azért Hámán a ruhát és a lovat, felöltöztette Mordokajt, és lóháton végigvezette őt a város utcáján, és ezt kiáltotta előtte: Így cselekszenek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni. Azután Mordokaj visszatért a király kapujához. Hámán pedig búsan és fejét betakarva hazasietett. És elbeszélte Hámán feleségének, Zeresnek és minden barátjának mindazt, ami vele történt. Ezt mondták neki az ő tanácsadói és a felesége, Zeres: Ha Mordokaj előtt, aki zsidó származású, már kezdetben elesel, nem bírsz majd vele, hanem bizonnyal elbuksz vele szemben. És amíg így beszéltek vele, eljöttek a király udvarmesterei, és siettek Hámánt a lakomára vinni, amelyet Eszter készített. A király és Hámán elment a lakomára Eszter királynéhoz. A második napon újra megkérdezte a király Esztert borivás közben: Mi a kívánságod, Eszter királyné? Megkapod! Mi a kérésed? Ha az ország fele is, meglesz. Eszter királyné így felelt: Ha kegyelmet találtam szemed előtt, ó, király, és ha a királynak tetszik, akkor kívánságomra add nekem az életemet, és kérésemre add nekem a népemet. Mert eladtak engem és népemet, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket. Ha csak szolgákul vagy szolgálókul adtak volna el, akkor hallgatnék, mivel ilyen szorongattatás miatt nem illene zaklatnom a királyt. Erre Ahasvérós király megkérdezte Eszter királynét: Ki az, és hol van az, akit szíve erre vitt, hogy így cselekedjen? Eszter így felelt: Ez a gonosz Hámán, az ellenségünk és gyűlölőnk! Akkor Hámán megrettent a király és a királyné előtt. A király pedig haragjában fölkelt a bor mellől, és a palotakertbe ment. Hámán pedig ott maradt, hogy az életéért könyörögjön Eszter királynénak, mert látta, hogy a király részéről elvégzett dolog az ő veszte. Amikor a király visszatért a palota kertjéből abba a házba, ahol a borivás folyt, Hámán éppen a kerevetre borult, amelyen Eszter volt. Akkor azt mondta a király: Talán még erőszakot is el akar követni a királynén nálam, a palotában?! Amint elhagyta ez a szó a király ajkát, Hámán arcát befedték. Akkor azt mondta Harbóná, az udvarmesterek egyike a királynak: Íme, van egy fa is, amelyet Hámán készített Mordokajnak, aki pedig a király javára szólt. Ott áll Hámán házánál, ötvenkönyöknyi magas. A király azt mondta: Őt magát akasszátok föl rá! Fölakasztották tehát Hámánt a fára, amelyet ő Mordokajnak készített, és megszűnt a király haragja. Azon a napon Ahasvérós király Eszter királynénak adta Hámánnak, a zsidók ellenségének a házát, és Mordokaj bement a király színe elé, mert Eszter elmondta, hogy kije ő neki. Akkor a király lehúzta a gyűrűjét, amelyet Hámántól elvett, és Mordokajnak adta. Eszter pedig Mordokajt Hámán házának a felügyelőjévé tette. Majd újra szólt Eszter a királyhoz, leborult a lábához, sírt és könyörgött, hogy semmisítse meg az agági Hámán gonosz tervét, amelyet kigondolt a zsidók ellen. A király pedig kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát. Eszter fölkelt, megállt a király előtt, és azt mondta: Ha a királynak tetszik, ha kegyelmet találtam őelőtte, és helyes dolog a király előtt, és én kedves vagyok a szeme előtt, adjon ki egy iratot, hogy vonják vissza az agági Hámánnak, Hammedátá fiának a tervéről szóló leveleket, amelyeket azért írt, hogy elveszítsék a zsidókat a király minden tartományában. Mert hogyan tudnám elnézni azt a nyomorúságot, amely népemet érné, és hogyan tudnám nézni testvéreim vesztét? Ahasvérós király erre azt mondta Eszter királynénak és a zsidó Mordokajnak: Íme, Hámán házát Eszternek adtam, és őt felakasztották a fára azért, mert a zsidókra rávetette a kezét. Ti azért írjatok a zsidóknak a király nevében úgy, ahogy jónak látjátok, és pecsételjétek le a király gyűrűjével. Mert az az irat, amelyet a király nevében írtak és a király gyűrűjével pecsételtek le, nem vonható vissza. Azonnal hívatták akkor a király írnokait, a harmadik hónap, azaz Sziván hónap huszonharmadik napján, és azok Mordokaj parancsának megfelelően írtak a zsidóknak és a fejedelmeknek, a kormányzóknak és a tartományok fejeinek Indiától fogva Etiópiáig, százhuszonhét tartományba. Minden tartománynak a maga írásmódján és minden népnek a maga nyelvén; a zsidóknak is a maguk írásmódján és nyelvén. Ahasvérós király nevében írták, és lepecsételték a király gyűrűjével, azután szétküldték a leveleket lovas futárok által, akik a királyi ménes gyors paripáin lovagoltak. Ezekben a levelekben a király megengedte a zsidóknak, bármely városban lakjanak is, hogy összegyűljenek, és megvédjék az életüket, és hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden nép és tartomány ellenséges seregét, nyomorgatóik kicsinyeit és asszonyait is; és megengedte, hogy zsákmányként elvehessék a vagyonukat. Ahasvérós király minden tartományában ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap, azaz Adár hónap tizenharmadik napján törvényként hirdették ki ennek az írásnak a szövegét. Minden egyes tartományban minden népnek tudtára adták, hogy a zsidók készen állnak azon a napon, hogy bosszút álljanak ellenségeiken. A futárok azonnal sietve útnak eredtek a királyi gyors paripákon a király parancsa szerint; és kiadták a törvényt Súsán várában is. Mordokaj pedig kék bíborból és fehér vászonból szőtt királyi ruhában, nagy aranykoronával és fehér szőttes- és bíborvörös palástban távozott a király elől, Súsán városa pedig vigadott és örvendezett. A zsidókra világosság, öröm, vigasság és tisztelet virradt fel. Minden tartományban és minden városban, ahová a király szava és rendelete eljutott, örültek és vigadtak a zsidók, lakomát és ünnepet rendeztek, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés. A tizenkettedik hónap, azaz Adár hónap tizenharmadik napján, amikor eljött az ideje, hogy teljesítsék a király szavát, azon a napon, amelyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmukba kerítik őket, ellenkezőleg fordult a dolog, mert maguk a zsidók kerítették hatalmukba azokat, akik őket gyűlölték. Egybegyűltek városaikban a zsidók Ahasvérós király minden tartományában, hogy kezet emeljenek azokra, akik vesztüket keresték, és senki sem állhatott meg előttük, mert félelem szállta meg a népeket miattuk. A tartományok minden fejedelme, a kormányzók, a helytartók és a király hivatalnokai mind magasztalták a zsidókat, mert elfogta őket a Mordokajtól való rettegés. Mert nagy ember volt Mordokaj a király palotájában, és híre eljutott minden tartományba; és ez a férfi, Mordokaj egyre emelkedett, és naggyá lett. A zsidók pedig leverték minden ellenségüket, fegyverrel ölték meg és irtották azokat, és úgy tettek gyűlölőikkel, ahogy akartak. Súsán városában is öldököltek, és kiirtottak a zsidók ötszáz férfit. Parsandátát, Dalfónt és Aszpátát, Pórátát, Adajlát és Aridátát, Parmastát, Ariszajt, Aridajt és Vajzátát, Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének a tíz fiát is megölték; de a zsákmányra nem tették rá a kezüket. Még azon a napon jelentették a királynak a Súsán városában megölt emberek számát. Ekkor azt mondta a király Eszter királynénak: Súsán városában a zsidók megöltek és kiirtottak ötszáz férfit, köztük Hámán tíz fiát. A király többi tartományában mit tehettek? Mi a kívánságod? Megkapod! És amit még kérsz, meglesz. Eszter azt mondta: Ha a királynak tetszik, engedje meg holnap is a zsidóknak, akik Súsánban laknak, hogy a mai parancs szerint tegyenek, és Hámán tíz fiát fölakaszthassák a fára. A király megparancsolta, hogy úgy tegyenek. Kiadták tehát a parancsot Súsánban, és Hámán tíz fiát fölakasztották. A Súsánban lakó zsidók pedig összegyűltek Adár havának tizennegyedik napján is, és megöltek Súsánban háromszáz férfit, de a zsákmányra nem tették rá a kezüket. Más zsidók is, akik a király tartományaiban voltak, összegyűltek, és fölkeltek életük védelmében, és nyugtuk lett ellenségeiktől. Hetvenötezer embert öltek meg gyűlölőik közül, de a zsákmányra nem tették rá a kezüket. Ez Adár hónap tizenharmadik napján történt, majd a tizennegyedik napon megnyugodtak, és azt a vigadozás és az öröm napjává tették. Azok a zsidók azonban, akik Súsánban voltak, a hónap tizenharmadik és tizennegyedik napján gyűltek össze, és a hónap tizenötödik napján nyugodtak meg, és azt tették a vigasság és az öröm napjává. A vidéki zsidók, akik kerítetlen falvakban laktak, Adár hónap tizennegyedik napját tették az öröm és a vigasság napjává és ünnepévé, amelyen ajándékokat küldenek egymásnak. Mordokaj megírta mindezeket a dolgokat, és leveleket küldött Ahasvérós király minden tartományába, minden közel és távol lakó zsidóhoz. Meghagyta nekik, hogy tartsák meg az Adár hónapnak tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre, mert ezek olyan napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktől, és olyan hónap ez, amelyben keserűségük örömre és sírásuk ünnepre fordult. Tegyék azokat a vigasság és az öröm napjává, és küldjenek ajándékot egymásnak és adományokat a szegényeknek. A zsidók megfogadták, hogy folytatják, amit elkezdtek, amint Mordokaj megírta nekik. Mert az agági Hámán, Hammedátá fia, minden zsidó ellensége el akarta veszíteni a zsidókat, és púrt, azaz sorsot vetett, hogy megfélemlítse és megsemmisítse őket. Mikor azonban ez a király tudomására jutott, levélben parancsolta meg, hogy gonosz szándéka, amelyet a zsidók ellen tervelt ki, az ő fejére forduljon vissza. Ezért őt és fiait fölakasztották a fára. Ezért nevezték el e napokat púrimnak a púr szóról. És ennek a levélnek a szavai alapján és annak alapján, amit láttak, és ami érte őket, elhatározták, és szokássá tették a zsidók magukra, utódaikra és mindazokra vonatkozóan, akik hozzájuk csatlakoznak, hogy örökké megtartják ezt a két napot, minden esztendőben a kijelölt időben, úgy, ahogy leírták. És e napokra mindig emlékezni fognak, és megülik azokat nemzedékről nemzedékre, családról családra, tartományról tartományra és városról városra. És a púrim napjainak ünneplése nem szűnik meg a zsidók között, és emléke nem vész ki utódaik körében. Eszter királyné, Abihail leánya és a zsidó Mordokaj nyomatékosan megírta, hogy a púrim ünnepéről szóló e második levelet is juttassák érvényre. Levelet küldött minden zsidónak Ahasvérós országának százhuszonhét tartományába, békességet és épséget kívánva, hogy tartsák meg a púrim napjait a meghatározott időben, ahogy meghagyta nekik a zsidó Mordokaj és Eszter királyné, és ahogy elrendelték magukra és utódaikra vonatkozóan a böjtölés és a jajkiáltás dolgát. Eszter parancsa szabta meg a púrim előírásait, és azokat könyvbe foglalták. Azután Ahasvérós király adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire. Ereje és minden vitézsége pedig, valamint Mordokaj nagy méltóságának a története, amellyel fölmagasztalta őt a király, vajon nincs-e megírva Média és Perzsia királyainak évkönyveiben? Mert a zsidó Mordokaj a második ember volt Ahasvérós király után, nagy volt a zsidók között, és kedves az ő honfitársainak körében, mert javát kereste népének, és békességet szerzett minden utódjának. Élt Úc földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született. Hétezer juh, háromezer teve és ötszáz iga ökör és ötszáz szamár volt a jószága. Szolgája is igen sok volt, és ez a férfiú nagyobb volt kelet minden fiánál. Fiai eljártak egymáshoz, és vendégséget szereztek otthonukban, ki-ki a maga napján. Üzentek, és meghívták három húgukat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük. Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött értük Jób, és megszentelte őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindnyájuk száma szerint. Mert ezt mondta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben! Így tett Jób minden alkalommal. Történt egy napon, hogy eljöttek az istenfiak, hogy az ÚR színe elé járuljanak, és megjelent a Sátán is közöttük. Az ÚR azt kérdezte a Sátántól: Honnan jössz? A Sátán így felelt az ÚRnak: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet. Az ÚR azt mondta a Sátánnak: Észrevetted szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az ÚRnak: Avagy ok nélkül féli Jób az Istent? Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a kezedet, sújts le vele mindarra, ami az övé, vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe?! Az ÚR pedig azt mondta a Sátánnak: Íme, mindazt, amije van, a kezedbe adom, csak rá magára nem nyújthatod ki a kezedet. Ekkor kiment a Sátán az ÚR elől. Történt egy napon, hogy fiai és leányai elsőszülött bátyjuk házában ettek, és bort ittak. Akkor követ jött Jóbhoz, és ezt mondta: Az ökrök szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. A sébaiak azonban rajtuk ütöttek, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Isten tüze hullott le az égből, és megégette a juhokat és a szolgákat, és megemésztette őket. Csak én magam menekültem el, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: A káldeusok három csapattal rajtaütöttek a tevéken, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Fiaid és leányaid ettek, és bort ittak elsőszülött bátyjuk házában. És íme, nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a gyermekekre, és meghaltak. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked. Akkor fölkelt Jób, megszaggatta a köntösét, megborotválta a fejét, a földre esett, leborult, és azt mondta: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, és mezítelen térek vissza. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Mindezekben nem vétkezett Jób, és Isten ellen semmi helytelen dolgot nem cselekedett. Történt egy napon, hogy eljöttek az istenfiak, hogy az ÚR színe elé járuljanak. Eljött velük a Sátán is, hogy az ÚR színe elé járuljon. Az ÚR azt kérdezte a Sátántól: Honnan jössz? A Sátán így felelt az ÚRnak: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet. Az ÚR pedig azt kérdezte a Sátántól: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és kerüli a rosszat. Még most is állhatatos feddhetetlenségében, noha fölingereltél ellene, hogy ok nélkül sújtsam. A Sátán ezt válaszolta az ÚRnak: Bőrt bőrért; de mindazt, amije csak van, odaadja az ember az életéért. Nyújtsd csak ki a kezed, és sújts le csontjára és testére: vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe? Az ÚR pedig azt mondta a Sátánnak: Íme, a kezedben van ő, csak az életét kíméld! Akkor eltávozott a Sátán az ÚR színe elől, és megverte Jóbot undok fekéllyel tetőtől talpig. Jób fogott egy cserepet, azzal vakarta magát, és így ült a hamu közepén. A felesége pedig azt mondta neki: Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg! Ő azonban azt felelte: Úgy beszélsz, mint egy bolond. Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk? Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával. Mikor pedig Jób három barátja meghallotta mindazt a nyomorúságot, amely rajta esett, eljött mindegyik a lakhelyéről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Elhatározták, hogy együtt elmennek hozzá, hogy bánkódjanak vele, és vigasztalják őt. Amint távolról megpillantották, nem is ismerték meg. Hangosan zokogtak, azután pedig mindegyik megszaggatta a maga köntösét, port hintettek a fejükre és az ég felé. Hét napon és hét éjszakán át ott ültek vele a földön, és egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma. Ezután megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Ezt mondta Jób: Vesszen el az a nap, amelyen születtem, és az az éjszaka, amelyen azt mondták, fiú fogantatott. Legyen sötét az a nap, ne törődjék azzal Isten ott fent, fényesség se ragyogjon azon. Tartsa fogva azt a sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali sötétség tegye rettenetessé. Sűrű sötétség borítsa be azt az éjt! Ne sorolják azt az év napjaihoz, ne számlálják a hónapokhoz. Legyen meddő az az éjszaka, ne legyen akkor örvendezés. Átkozzák meg azt azok, akik a nappalt átkozzák, akik bátrak felingerelni a leviátánt. Sötétüljenek el estéjének csillagai. Hiába várja a világosságot, és ne lássa a hajnalpírt! Mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot. Miért is nem haltam meg születésemkor; miért nem múltam ki, mihelyt kijöttem az anyaméhből? Miért vettek föl engem térdre és emlőkre, hogy szopjak? Most feküdhetnék, és nyugalmam volna, aludnék, és akkor nyugton pihenhetnék a föld királyaival és tanácsosaival, akik kőhalmokat építettek maguknak, vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk van, akik ezüsttel töltik meg házaikat. Miért nem lettem olyan, mint az elásott, elvetélt magzat, mint a világosságot sem látott kisdedek? Ott megszűnik a gonoszok fenyegetése, és ott megnyugszanak mind, akiknek ellankadt az erejük. A foglyok ott mind nyugalmat lelnek, nem hallják szorongatóik hangját. Egyenlő ott kicsiny és nagy, és a szolga szabad az urától. Miért is ad Isten világosságot a nyomorultnak, és életet a keseredett szívűeknek, akik a halált várják, de nem jön az, pedig szorgalmasabban keresik, mint az elrejtett kincset, akik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, amikor megtalálják a koporsót; vagy a férfinak, aki útvesztőbe jutott, és akit Isten körbekerített? Mert kenyerem gyanánt van sóhajtozásom, és kiáltásaim ömlenek, mint a habok. Mert amitől nagyon rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az esett meg velem. Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyugtalanság jön rám. Megszólalt erre a témáni Elifáz, és ezt mondta: Zokon veszed-e, ha szólni próbálok hozzád? De hát ki bírná itt türtőztetni magát a beszédben? Íme, sokakat oktattál, és a megfáradt kezeket megerősítetted. A tántorgót talpra állította a beszéded, és a remegő térdeket megerősítetted. Most, hogy rád került a sor, zokon veszed? Ha téged ért a baj, megrettensz?! Nem ad bizodalmat istenfélelmed, sem reménységet utaid becsületessége? Emlékezzél hát, elveszett-e valaki is ártatlanul, és tönkrement-e valahol is az igaz? Ahogyan én láttam, akik hamisságot szántanak, és gonoszságot vetnek, azt is aratnak. Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől elvesznek. Az oroszlán ordíthat, a nőstény oroszlán üvölthet, de majd az oroszlánkölykök fogai is kitörnek! Az agg oroszlán elpusztul, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek. Egy szó lopódzott hozzám, de csak valami nesz ütötte meg abból a fülemet, éjjeli látomásokon való töprengések között, amikor mély álom fogja el az embereket. Félelem szállt rám és rettegés, reszketett minden csontom. Szellem suhant el előttem, és testemen a szőr felborzolódott. Megállt, de nem ismertem föl; egy alak volt a szemem előtt, csend volt, majd egy szót hallottam: Vajon igaz-e Isten előtt a halandó? Teremtője előtt tiszta-e az ember? Íme, szolgáiban sem bízhat, és angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházakban laknak, amelyeknek porban van az alapjuk, és könnyebben szétnyomhatók a molynál. Reggeltől estig széttörnek, és anélkül, hogy észrevennék, örökre elvesznek. Ha kiszakítják sátruk cövekét, nem halnak-e meg, mégpedig bölcsesség nélkül? Kiálts csak! Van-e, aki felelne neked? A szentek közül melyikhez fordulsz? Mert a bolondot bosszúság öli meg, az együgyűt pedig a buzgóság veszíti el. Láttam, hogy egy bolond gyökeret eresztett, de nagy hamar átkozott lett szép hajlékában. Távol van fiaitól a szabadulás: elnyomják őket a kapuban, mert nincs megmentőjük. Amit learattak, fölfalja az éhező, a tövisek közül is kiszedi, és liheg, mint a gazdag a kincsek után. Mert nem porból támad a veszedelem, s nem földből sarjad a nyomorúság, de az ember nyomorúságra születik, mint ahogy a parázs szikrái is fölfelé szállnak. Ezért én a Mindenhatóhoz folyamodom, Istenre bízom ügyemet, aki nagy és kikutathatatlan dolgokat művel, és csodákat, melyeknek száma sincsen. Esőt ad a föld színére, és vizet bocsát a mezőkre. Az alázatosakat fölmagasztalja, és a gyászolókat biztonságba helyezi. Semmivé teszi a csalárdak szándékát, hogy kezük ne vihessen véghez maradandót. A bölcseket saját csalárdságukkal fogja meg, és hiábavalóvá lesz a hamisak tanácsa. Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatózva járnak, mint éjszaka. Megszabadítja a szegényt az erős kezéből és szájuk fegyverétől, hogy reménysége legyen a nincstelennek, és a hamisság befogja a száját. Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenható büntetését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem ér téged veszedelem. Az éhínségben megment a haláltól, és a háborúban a fegyveres kéztől. A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, ha a pusztulás jön. Nevetsz a pusztuláson és az éhségen, és a fenevadaktól sem kell félned. Mert a mező köveivel is szövetséged lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled. Majd meglátod, hogy békességben lesz a sátrad, s ha megvizsgálod hajlékodat, nem találsz benne hiányt. Majd meglátod, hogy utódaid megszaporodnak, és sarjadékod annyi lesz, mint a mező füve. Érett korban térsz a sírba, ahogyan a learatott gabonát is a maga idején takarítják be. Íme, mi ezt kutattuk ki, így van ez. Hallgass erre, és jegyezd meg magadnak. Jób ekkor így felelt: Ó, ha sérelmemet mérlegre vetnék, és nyomorúságomat is vele együtt megmérhetném! Bizony súlyosabb az a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgük emészti lelkem, és Isten rettentései ostromolnak. Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör abrakja mellett? Vajon sótlanul eszik-e az ízetlen étket; vagy jó íze van-e a tojásfehérjének? Érintésétől is iszonyodik lelkem; olyan az nekem, mint a megromlott étel! Ó, ha teljesülne a kérésem, és Isten megadná, amit remélek! Bár tetszene Istennek, hogy összetörjön engem, kinyújtaná kezét, hogy szétvagdaljon! Akkor még lenne valami vigaszom, ujjonganék a fájdalomban, amely nem kímél engem, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. De futja-e arra az erőm, hogy várakozzam? Mi lesz a végem, ha tűrnöm kell sokáig? Kövek ereje volna az erőm, vagy ércből van-e a testem? Hát nincs számomra segítség? Elűzték tőlem a szabadulást?! A szerencsétlent barátjától részvét illeti, még ha elhagyja is a Mindenható félelmét. Atyámfiai, mint a patak, hűtlenül elhagytak, ahogy túláradnak medrükön a patakok, amelyek szennyesek a jégtől, és bennük olvadt hó hömpölyög. Majd mikor fölmelegszenek, elapadnak, és fenékig kiszáradnak a hőség miatt. Letérnek útjukról a vándorok, pusztaságba jutnak, és elvesznek. Néznek utánuk Téma utazói, és Séba vándorai bennük reménykednek. De megszégyenülnek, hogy bennük bíztak, és amikor odaérnek, elpirulnak. Ilyenek lettetek most nekem; látjátok a nyomort, és féltek. Hát mondtam-e nektek, hogy adjatok valamit, vagy fizessetek helyettem javaitokból, hogy szabadítsatok ki az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből kiragadjatok? Tanítsatok, és én elnémulok, s értessétek meg velem, amiben tévedek. Ó, milyen fájdalmas az igaz beszéd! De mire jó a ti ostorozásotok? Szavakért akartok ostorozni? Hiszen a szélnek szólnak a kétségbeesett ember szavai! Ti még az árvára is sorsot vetnétek, és a barátotokra is alkudoznátok. Most hát, kérlek, nézzetek rám, csak nem hazudok a szemetekbe? Kérlek, engedjetek! Csak semmi igazságtalanság! Kérlek, engedjetek, az igazságom még mindig áll. Van-e a nyelvemen hamisság, nem venné-e észre ínyem a romlottságot? Vajon nem szolgasors-e az ember élete a földön, és napjai nem olyanok-e, mint a béresé? Ahogy a szolga az árnyék után vágyik, és ahogy a béres a bérét reméli, úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságos éjszakák jutottak nekem. Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek föl? De hosszú az este, egyre csak hánykolódom pirkadatig. Testemet férgek és piszok fedi; bőröm beheged, majd újra kifakad. Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és remény nélkül tűnnek el. Gondold meg, hogy életem csak egy lehelet, és nem lát többé jót a szemem. A rám néző szem nem lát többé engem! Rám veted pillantásod, és én már nem vagyok! Ahogy a felhő eltűnik és elszáll, éppúgy, aki leszáll a sírba, onnan nem jön föl többé. Nem tér vissza többé hajlékába, és lakóhelyén sem ismerik többé. Én sem tartóztatom meg számat; szólok lelkem fájdalmában, és panaszkodom szívem keserűségében. Tenger vagyok-e én, vagy egy tengeri szörny, hogy őrt állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal az ágyam, és enyhíti panaszomat fekhelyem, álmokkal rettentesz és látomásokkal háborítasz engem. Lelkem inkább a fulladást választja, inkább a halált, mint csontjaimat. Utálom életemet, nem akarok örökké élni. Hagyj magamra, úgyis csak egy lehelet az életem! Micsoda az ember, hogy ily sokra becsülöd, és hogy figyelmet fordítasz rá? Minden reggel meglátogatod, és minden szempillantásban próbára teszed. Sosem fordítod el rólam szemedet, addig sem hagysz egyedül, amíg nyálamat lenyelem? Ha vétkeztem, mit tettem ellened, ó, emberek őrizője? Miért tettél céltábláddá? Miért vagyok a terhedre? És miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem törlöd el bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, már nem leszek. Ekkor így felelt a súahi Bildád: Meddig szólsz még efféléket, és meddig lesz még sebes szél szád beszéde? Elferdíti-e Isten az ítéletet, avagy kiforgatja-e a Mindenható az igazságot? Ha fiaid vétkeztek ellene, gonoszságuk miatt vetette el őket. De ha te Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz bocsánatért, ha tiszta és becsületes vagy, akkor bizonyosan pártodra áll, és békességessé teszi hajlékodat igazságodért. És ha kezdetben szegény voltál, ezután naggyá leszel. Mert kérdezd csak meg az előző nemzedéket, és vedd fontolóra, amit atyáik kutattak föl! Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, mert napjaink olyanok, mint az árnyék e földön. Nem tanítanak-e azok téged? Nem mondják-e el neked, és nem szívükből szólnak-e? Felnövekedik-e a káka mocsár nélkül, megnyúlik-e a sás víz nélkül? Még gyenge korában, ha nem is szakítják ki, minden fűnél hamarabb elszárad. Ilyen az ösvényük mindazoknak, akik elfeledkeznek Istenről, így vész el a képmutatók reménysége. Szétfoszlik bizakodásuk, és bizodalmuk olyan lesz, mint a pókháló. Házára támaszkodik, és nem áll meg; belekapaszkodik, és nem marad meg. Ha bőven kap nedvességet a napfényen, indája túlnő a kerítésen. Gyökerei átfonódnak a kőhalmon, átfúródnak a sziklarétegen. Ám ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem láttalak! Íme, ez az ő pályájának öröme! Utána más hajt ki a földből. Bizony, nem veti meg Isten az ártatlant, és a gonoszoknak nem ad előmenetelt. Megtölti még szádat nevetéssel és ajkaidat vigassággal. Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül. Jób így válaszolt: Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaza a halandó embernek Isten előtt? Ha perelni akarna vele, ezer kérdés közül egyre sem felelhetne meg neki. Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene úgy, hogy épségben maradna? Hegyeket mozdít el, és észre sem veszik, hogy ő fordítja meg őket haragjában. Kirázza helyéből a földet úgy, hogy oszlopai megrendülnek. Szól a napnak, és az nem kel föl, és lepecsételi a csillagokat. Egymaga feszítette ki az eget, és a tenger hullámain tapos. Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszáscsillagot, a Fiastyúkot és Dél rejtett csillagzatait. Nagy és kikutathatatlan dolgokat cselekszik, és megszámlálhatatlan csodát visz végbe. Íme, elvonul mellettem, de nem látom; átmegy előttem, de nem veszem észre. Íme, ha elragad valamit, ki akadályozza meg? Ki mondhatja neki: Mit cselekszel? Isten nem fordítja el a haragját, meghajolnak előtte Ráháb cinkosai is. Hát én hogyan felelhetnék meg neki, hogyan találnék szavakat vele szemben? Ha igazam volna, akkor sem tudnék mit felelni; kegyelemért könyörögnék ítélőbírámhoz. Ha segítségül hívnám, és felelne is nekem, akkor sem hinném, hogy szavam fülébe jutott. Mert forgószélben rohan rám, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. Lélegzetet sem hagy vennem, hanem keserűséggel lakat jól. Ha erőpróbára kerülne sor? Íme, itt van. És ha törvénykezésre? Ki idézhetné be? Ha igaznak tartanám magamat, szám ítélne el engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engem. Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, utálom az életemet. Mindegy! Azért hát azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt egyaránt! Ha ostorával hirtelen megöl, neveti az ártatlanok kétségbeesését. Ha gonosz kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Kitől van ez, ha nem tőle? Napjaim gyorsabbak a kengyelfutónál: elszaladnak, nem látnak semmi jót. Elsuhannak, mint a nádcsónakok, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. Ha azt mondom, nosza, elfelejtem panaszomat, és mosolyra derítem arcomat, borzongok sok fájdalmamtól. Tudom, hogy nem találsz ártatlannak engem. Ha rossz ember vagyok, minek fárasszam magam hiába? Ha hóban mosakodnék is meg, vagy szappannal mosnám meg kezem, akkor is a posványba mártanál, még ruháimat is utálnám. Mert ő nem ember, mint én, akinek így felelhetnék: szálljunk perbe egymással! Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre ráhelyezhetné kezét. Ha levenné rólam vesszejét, és rettentésével nem ijesztene engem, akkor szólnék, és nem félnék tőle. De magamtól erre nem vagyok kész! Lelkemből utálom életemet, szélnek eresztem panaszomat; hadd szóljak lelkem keserűségében. Azt mondom Istennek: Ne kárhoztass engem. Add tudtomra, miért perelsz velem! Jó-e az neked, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezed munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod? Testi szemeid vannak neked, és úgy látsz, ahogy a halandó lát? Olyanok napjaid, mint a halandóé, és olyanok éveid, mint az emberé, hogy álnokságomról tudakozódsz, és vétkem után kutatsz? Jól tudod, hogy nem vagyok gonosz, még sincs senki, aki kiszabadítana kezedből! Kezed formált és alkotott, mégis elfordulsz, és megrontaszengem? Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, és most újra porrá tennél engem? Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal láttál el. Életet és kegyelmet adtál nekem, és gondviselésed őrizte lelkem. Mégis ezeket rejtegetted szívedben, hisz tudom, hogy ezt tökélted el magadban: ha vétkezem, mindjárt észreveszed, és bűnöm alól nem mentesz fel. Ha istentelen vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl a fejem. Eltölt a szégyen, és látom nyomorúságomat. Hiszen ha fölemelném fejem, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét ellenem fordítanád csodás hatalmadat. Új tanúkat állítanál ellenem, megsokasítanád rajtam bosszúállásodat; sereged hullámokban támadna ellenem. Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! Olyan lennék, mintha nem is éltem volna, mintha az anyaméhből vittek volna a sírba! Úgyis kevés napom maradt, hagyhatna már. Forduljon el tőlem, hadd viduljak föl kissé, mielőtt oda megyek, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a halál árnyékának földjére, az éjféli homály földjére, amely olyan, mint a halál árnyékának sűrű sötétsége; ahol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sötétség. Ekkor megszólalt a naamái Cófár: E sok beszédre ne lenne felelet? Hát a csacsogó embernek legyen igaza? Fecsegésed vajon elnémítja-e az embereket? Csúfolódsz, és ne legyen, aki megszégyenítsen? Azt mondod: Értelmes a beszédem, tiszta vagyok a szemed előtt. Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkát ellened! Kijelentené neked a bölcsesség titkait, mert az kétszer többet ér az okoskodásnál, és megtudnád, hogy Isten még el is engedett bűneidből. Elérheted-e Isten mélységét, vagy eljuthatsz-e a Mindenható tökéletességére? Magasabb az az egeknél; mit tehetnél? Mélyebb az a Seolnál; hogyan ismerhetnéd meg? Mérete hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél. Ha valakinek nyomába ered, elfogja és ítéletre viszi: ugyan ki akadályozhatná meg? Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem is figyel oda! Akkor lesz értelmessé a balga, ha a vadszamár csikója embernek születik. De ha kitárod a szíved, és feléje nyújtod a kezed; ha távol tartod magadtól a hamisságot, amely kezedhez tapad, és nem engeded, hogy hajlékodban gonoszság lakozzon, akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem fogsz félni. Sőt a nyomorúságról is elfelejtkezel, és úgy emlékszel rá, mint a tovavonuló vizekre. Ragyogóbb lesz életed a déli napfénynél, és a sötétség is olyan lesz, mint a kora reggel. Akkor bíznál, mert volna reménységed; széttekintenél, és biztonságban nyugodnál. Ha lefeküdnél, nem rettentene föl senki, sőt sokan hízelegnének neked. De a gonoszok szemei elepednek, menedékük eltűnik előlük, és reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket. Erre Jób így felelt: Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcsesség! Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket? Saját barátaim kikacagnak, pedig Istenhez kiáltok, és ő meghallgat engem. Mégis kikacagják az igazat és az ártatlant! A szerencsétlen megvetendő, gondolja a jólétben élő; ez vár azokra, akiknek roskadozik a lábuk. A pusztítók sátrai nyugalomban vannak; biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és kezükben hordják istenüket. Kérdezd csak meg az állatokat, majd megtanítanak, és az ég madarait, azok is megmondják neked. Vagy beszélj a földdel, majd az is tanít téged, és a tenger halai is elbeszélik neked. Melyik nem tudja mindezek közül, hogy az ÚR keze tette mindezt? Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke. Hát nem a fül vizsgálja-e meg a szavakat, és nem az íny kóstolja-e meg az ételt? Az öregemberek bölcsek-e, és a hosszú élettel jár-e az értelem? Őnála van a bölcsesség és a hatalom, övé a tanács és az értelem. Íme, amit ő leront, az nem épül föl. Ha bezár valakit, az ki nem jut onnan. Ha elrekeszti a vizeket, kiszárad minden; ha kiereszti, felforgatják a földet. Őnála van az erő és a győzelem; övé a tévelygő és aki tévelygésbe visz. Tanácsadókat tévútra visz, és bírákat tesz bolonddá. Királyok bilincseit nyitja meg, és övet köt a derekukra. A papokat tévútra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja. A megbízhatóktól megvonja a szót, és a vénektől elveszi az ítélettételt. Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét meglazítja. Feltárja a sötét és mélységes titkokat, és a sűrű sötétséget is napvilágra hozza. Nemzeteket tesz naggyá, majd elveszíti őket; népeket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket. Elveszi a föld népe vezetőinek az eszét, és úttalan pusztában hagyja bujdosni őket. Fény nélküli sötétben tapogatóznak, és hagyja, hogy tántorogjanak, mint a részegek. Íme, mindezeket saját szememmel láttam, fülemmel hallottam, és megértettem. Amit ti tudtok, azt én is tudom, nem vagyok alábbvaló nálatok. Én azonban a Mindenhatóval akarok beszélni, Isten előtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságok kiötlői vagytok, és haszontalan orvosok mindnyájan. Bárcsak mélyen hallgatnátok, akkor bölcsek maradnátok. Halljátok meg védekezésemet, és figyeljétek ajkam érvelését. Isten kedvéért beszéltek hamisan, és őérette szóltok hazugságot? Őt pártfogoljátok, vagy Istenért szálltok perbe? Jó lenne, ha alaposan átvizsgálna benneteket; hát becsaphatjátok-e őt, ahogy becsapható az ember? Keményen megbüntet, ha titokban személyválogatók vagytok. Fensége nem rettent meg titeket, nem száll rátok a tőle való félelem? Emlékezéseitek hamuba írt példabeszédek, védőbástyáitok sárvárak. Hallgassatok, hadd szóljak én is, akármi történjék is velem. Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet? Íme, megöl engem! Nem is reménykedem. Csak utaimat akarom védeni előtte! Már az is segítség nekem, hogy képmutató nem juthat elébe. Hallgassátok meg hát figyelmesen beszédemet, vegyétek fületekbe mondásomat! Íme, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nekem lesz igazam. Ki az, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok és kimúlok. Csak két dolgot ne tégy velem, akkor nem rejtőzöm el színed elől. Vedd le rólam a kezedet, és ne rémítsen rettentésed. Azután szólj, és én felelek, vagy én szólok, és te válaszolj. Mennyi bűnöm és vétkem van? Ismertesd meg velem gonoszságomat és vétkeimet! Miért rejted el arcodat, és tartasz engem ellenségnek? Szélsodorta falevelet rémítgetsz, és elszáradt szalmaszálat üldözöl, hogy ilyen sok keserűséget szabtál ki rám, és ifjúságom vétkét adod örökségül nekem. Béklyóba zárod a lábamat, szemmel tartod minden utamat, még lábam nyomát is megjelölöd. Elmállok, mint a korhadt fa, mint ruha, amelyet moly emészt. Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli. Kinyílik, mint a virág, majd elhervad, és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása. Még az ilyenre is felnyitod a szemed, és engem is törvényed elé állítasz? Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki. Mivel meghatároztad napjait, ismered hónapjainak számát, így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át. Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen, és legyen annyi öröme, mint egy béresnek. Mert a fának is van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban a csonkja, a víz nedvességétől kivirágzik, ágakat hajt, mint a csemete. De a férfi, ha meghal, elterül, az ember, ha kimúlik, hová lesz? Amint a víz elfogy a tóból, és a patak elapad, majd kiszárad, úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet; az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából. Bárcsak a Seolban tartanál engem; addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod. Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam! Ha meghal az ember, vajon életre kel-e? Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék, amíg eljönne számomra a változás. Szólítanál, és én felelnék neked, kívánkoznál kezed alkotása után. Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád, de nem tartanád számon vétkeimet. Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne, és elfedeznéd bűneimet. Még a hegy is leomlik és pusztul, ahogy a szikla elmozdul a helyéről. A köveket is elkoptatja a víz, a földet pedig elsodorja az ár; az ember reménységét is így teszed semmivé. Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell. Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el. Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla. Ha megszégyenülnek, nem veszi észre. Teste csak önmaga fájdalmát érzi, és a lelke is magáért kesereg. Erre így felelt a témáni Elifáz: Vajon a bölcs felelhet-e légből kapott tudománnyal, és megtöltheti-e hasát keleti széllel? Érvelhet-e olyan beszéddel, amely nem használ, és olyan szavakkal, amelyek semmit sem érnek? Te már Isten félelmét is semmibe veszed, és kisebbíted az Isten előtti áhítatot! Mert gonoszságod oktatja erre a szádat, és a csalárdak nyelvét választottad. A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajkaid vallanak ellened. Talán te születtél embernek elsőként? Előbb jöttél világra, mint a halmok? Isten tanácsában hallgatóztál, és magadhoz ragadtad a bölcsességet? Mit tudsz te, amit mi nem tudunk, és mi olyanhoz értesz, ami nálunk nincs meg? Ősz és agg is van közöttünk, idősebb apádnál. Csekélység neked Isten vigasztalása, hozzád szóló szelíd beszéde? Hogyan ragadhatott így el a szíved, és miért villog a szemed, ahogy Isten ellen fordítod haragod, és ilyen szavakat ejtesz ki a szádon? Miképpen lehetne tiszta a halandó, és hogyan lehetne igaz az asszonytól született? Íme, még szentjeiben sem bízhat, még az egek sem tiszták a szemében. Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet! Hallgass rám, elmondom neked! Úgy mondom el, ahogy láttam, amit a bölcsek hirdettek, és nem titkolták el, ami az atyáktól való. Egyedül ők kapták ezt a földet, és idegen nem járt közöttük. Az istentelen gyötrődik egész életében, és az erőszakoskodó évei meg vannak számlálva. Rémítő hangok vannak fülében, békesség idején tör rá a pusztító. Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegye leselkedik rá. Kenyér után futkos, hogy hol találna. Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. Nyomorúság és rettegés ijeszti; és leveri őt, mint egy rohamra induló király. Mert Isten ellen nyújtotta ki a kezét, és erősködött a Mindenhatóval szemben. Nekifeszült nyakkal rohant ellene, vastag, domború pajzsai alatt. Mivel zsír fedi be az arcát, és háj rakódott a tomporára, lerombolt városokban telepedett le, lakatlan házakban, amelyek dűlőfélben vannak. Nem gazdagodik meg, vagyona sem marad meg, jószága nem lepi el a földet. Nem menekül meg a sötétségtől, hajtásait láng perzseli, és Isten szájának leheletétől pusztul el. Ne higgyen a hiábavalóságnak, mert magát csapja be, hisz hiábavalóság lesz a jutalma. Ideje előtt bevégződik élete, és hajtása sem virágzik ki. Lehullatja az éretlen szemeket, mint a szőlővessző, és elhányja virágát, mint az olajfa. Mert a képmutatók háza népe meddő, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat. Bajt fogannak, álnokságot szülnek, és méhük csalárdságot érlel. Erre Jób így felelt: Már sok ilyen dolgot hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok ti mindnyájan! Vége lesz már a légből kapott beszédeknek? Vajon mi ingerelt fel, hogy így válaszolsz? Én is szólhatnék úgy, mint ti, csak volna lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejem; szájammal erősíthetnélek titeket, és ajkaim részvéte enyhítené fájdalmatokat. Ha szólnék is, nem csökkenne a keserűségem; ha abbahagyom is, nem távozik el tőlem. Most már bizony fáraszt a baj engem. Elpusztítottad egész házam népét. Megnyomorítottál engem: ez ellenem tanúskodik. Fölkelt ellenem saját véznaságom is, szemtől szemben tanúskodik ellenem. Haragja széttépett és üldözött engem. Fogait csikorgatta ellenem, ellenségként villogtatja felém tekintetét. Föltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul csapdostak, és összecsődültek ellenem. Isten az álnokoknak adott át és a gonoszok kezébe ejtett engem. Nyugalmam volt, de szétszaggatott. Nyakon ragadott és összetört engem, céltáblává tűzött ki magának. Körülvettek íjászai; felhasítja veséimet, nem kímél engem; epémet a földre ontja. Rést rés után üt rajtam, és rám rohan, mint valami harcos. Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam fejemet. Arcom kivörösödött a sírástól, szempilláimra a halál árnyéka szállt, noha nem tapad kezemhez erőszakosság, és tiszta az imádságom. Ó, föld, ne takard el véremet, és kiáltásom ne találjon nyughelyet! Még most is van bizonyságom a mennyben, van tanúm a magasságban! Saját barátaim csúfolnak, ezért Istenhez sír föl szemem, hogy ő ítélje meg az embernek Istennel és az emberfiának a felebarátjával való dolgát. Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek, és nem térek vissza. (16,23) Lelkem elalélt, napjaim elfogynak, a sír vár reám. (1) Bizony, gúnyolódók vesznek körül! Szemem civódásukon időzik. (2) Tedd meg, vállalj értem kezességet, különben ki kezeskedne értem? (3) Mivel szívüket elzártad az értelem elől, azért nem is engedheted felülkerekedni őket. (4) Aki prédára juttatja a barátait, annak még fiai is hiába epekednek. (5) Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, és olyanná lettem előttük, mint akit arcon köptek. (6) Szemem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. (7) Megütköznek ezen a becsületesek, és az ártatlan felháborodik a képmutató miatt. (8) Ám az igaz kitart az útján, és a tiszta kezű ember erősebbé lesz. (9) Nosza hát, térjetek vissza ide mindnyájan. Jöjjetek, úgysem találok bölcset közöttetek. (10) Napjaim elmúltak, szívemnek kincsei, terveim meghiúsultak. (11) Az éjszakát nappallá akarják változtatni; mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. (12) Ha abban reménykedem, hogy a sír az otthonom, és a sötétségben vetettem meg ágyamat; (13) ha a sírnak mondom: „Te vagy az én atyám”, a férgeknek pedig: „Ti vagytok az én anyám és néném”, (14) hol van akkor reménységem, ki lát reményt számomra? (15) Leszáll a sírba, velem együtt nyugszik a porban. Erre így felelt a súahi Bildád: Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Fontoljátok meg a dolgot, azután beszélhetünk. Miért tartasz minket állatnak, és miért vagyunk bolondok a szemedben? Vajon ha lelkedet marcangolod haragodban, talán elnéptelenedik a föld, és kiszakad a kőszikla a helyéről? Sőt a gonoszok világossága kialszik, és nem fénylik tüzük lángja. A világosság elsötétedik sátrában, mécsese kialszik mellette. Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg őt. Mert lába hálóba bonyolódik, és verem fölött jár. Sarka csapdába akad, és kelepce fogja meg. Hurkot rejtettek el neki a földön és kötelet megszokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik és lépten-nyomon üldözik. Éhség emészti föl erejét, és a nyomorúság készen áll, hogy elbuktassa. Megemészti testének bőrét, megemészti tagjait a halál zsengéje. El kell hagynia sátra biztonságát, és a félelmek királyához kell folyamodnia. Nem az övéi laknak sátrában, hajlékára kénkövet szórnak. Alul elszáradnak gyökerei, és felül leszárad az ága. Emlékezete elvész a földről, még az utcákon sem marad fenn a neve. Világosságból sötétségbe taszítják és a föld kerekségéről elüldözik. Sem utódja, sem sarja nem lesz népe között, és senkije sem marad lakóhelyén. Pusztulásától megborzadnak napnyugat fiai, és rettegés fogja el a keletieket. Ilyenek hát az álnok ember hajlékai, és ilyen annak a lakóhelye, aki nem ismeri Istent. Erre Jób így felelt: Meddig búsítjátok még lelkemet, és kínoztok beszédetekkel? Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem röstellitek, hogy így erősködtök ellenem? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésemet magamra veszem. Ti azonban pöffeszkedni akartok velem szemben, és rám akarjátok bizonyítani gyalázatomat. Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg és hálójával ő vett körül engem. Íme, kiáltozom az erőszak miatt, de nem kapok választ, segítségért kiáltok, de nincs igazság. Utam elé gátat emelt, nem mehetek át rajta, ösvényemre pedig sötétséget vetett. Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemről levette a koronát. Megrontott körös-körül, hogy elvesszek, és letördelte reménységemet, mint egy fát. Fölgerjedt haragja ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jöttek be, és utat törtek ellenem; sátram mellett táboroztak. Testvéreimet messzire elűzte mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeztek rólam. A házamnál levők és szolgálóim idegennek tartanak, jövevény lettem előttük. Ha szolgámnak kiáltok, nem felel, még ha könyörgök is neki. Leheletemtől undorodik a feleségem, s undorító az saját testvéreim előtt. Még a kisdedek is megvetnek engem. Ha fölkelek, ellenem szólnak. Megutált minden bizalmas emberem; akiket szerettem, azok is ellenem fordultak. Bőröm és húsom a csontomhoz tapadt, de a fogam húsa megmenekült. Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze érintett engem! Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és miért nem elégedtek meg a testemmel? Ó, bárcsak leírnák beszédeimet, bárcsak följegyeznék egy könyvbe! Vas íróvesszővel és ólommal örökre kősziklába metszenék! Mert tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára megáll a porom fölött. És miután ez a bőröm lefoszlik, testem nélkül látom meg Istent. Én magam látom meg őt; az én szemem látja meg, nem másé. Veséim vágyódnak utána. Ti azt mondjátok: „Hogyan üldözzük?”, merthogy a dolog gyökere bennem rejlik. De féljetek a fegyvertől, mert a harag büntetése a fegyver, és megtudjátok, hogy van ítélet! Erre így felelt a naamái Cófár: Gondolataim feleletre kényszerítenek, mert nagy a felháborodottság bennem. Hallom a megszégyenítő dorgálást, de értelmes lelkem megfelel majd értem. Tudod-e azt, hogy eleitől fogva, az embernek e földre helyezése óta az istentelenek vigassága rövid ideig tart, és az elvetemültek öröme egy röpke pillanat? Ha szinte az égig érne is büszkesége, és a fellegeket érné a feje, úgy vész el örökre, mint saját ganéja, és akik látták, azt kérdik: Hol van? Elrepül, mint az álom, és nem találják. Eltűnik, mint az éjjeli látomás. A szem, amely ráragyogott, nem látja többé, és lakóhelye sem törődik vele. Fiai a szegény kedvében járnak, és keze visszaadja a vagyonát. Ha csontja tele is volt ifjúi erővel, az vele együtt roskad a porba. Ha édes szájában a gonoszság, és elrejti azt nyelve alá, sajnál megválni tőle, inkább ínye között tartogatja, akkor étke elváltozik gyomrában, vipera mérgévé lesz bensőjében. Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, hasából is kihajtja azt Isten. Vipera mérgét szívta, és áspiskígyó fullánkja öli meg őt, hogy ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat. Amit másoktól szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti le; éppígy kereskedéssel szerzett vagyonának sem örülhet. Mert kihasználta és cserbenhagyta a szegényeket; házat rabolt, de nem építi tovább. Mivel gyomra nem tudott betelni semmivel, nem mentheti meg értékeit. Falánksága miatt semmi sem maradt meg, ezért nem lesz tartós jóléte. Mikor teljes a bősége, akkor lát szükséget, és mindenféle nyomorúság támad rá. Amikor meg akarja tölteni hasát, rábocsátja haragja tüzét, és azt önti rá étele gyanánt. Amikor vasfegyver elől fut, ércből készült íj lövi át. Kihúzza a nyilat, és az kijön a hátából, kivillan az epéjéből; rémület tölti el. Teljes sötétség veszi körül rejtett vagyonát, föl nem szított tűz emészti meg; elpusztul az is, ami sátrában megmaradt. Megjelenti álnokságát a menny, és ellene támad a föld. Házának jövedelme eltűnik, szétfolyik az Úr haragjának napján. Ez a gonosz ember fizetsége Istentől, és ez beszédének öröksége a Mindenhatótól. Erre Jób így felelt: Jól hallgassátok meg beszédemet, és ez legyen vigasztalásotok. Szenvedjetek el engem, amíg szólok, azután kigúnyolhatjátok beszédemet. Hát embernek panaszkodom-e? Miért ne volna keserű a lelkem? Tekintsetek rám, álmélkodjatok, és tegyétek a szátokra kezeteket. Ha rágondolok, megrendülök, és reszketés fogja el a testem. Mi az oka, hogy életben maradnak a gonoszok, vénségükig élnek, sőt egyre hatalmasabbak? Gyermekeik előttük válnak jómódúvá, utódaik a szemük láttára. Házukban békességben vannak a félelemtől, és nincs rajtuk Isten vesszeje. Bikája párzik, és nem terméketlen, tehene megellik, és nem vetél el. Kieresztik kisdedeiket, mint egy nyájat, és ugrándoznak magzataik. Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp hangjának. Jólétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba. Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert nem akarunk tudni útjaidról! Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte? Pedig jó soruk nincs a kezükben, ezért távol legyen tőlem a gonoszok tanácsa! Hányszor kialszik a gonoszok mécsese, és veszedelem jön rájuk! Hányszor osztogatja Isten haragjában, ami nekik jár! Olyanok lesznek, mint a szalma a szélben és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el. Csak fiainak tartogat büntetést Isten? Megfizet neki is, majd megtudja. Saját szemével látja meg a maga vesztét, a Mindenható haragjából iszik. Mert mi gondja van háza népére a halála után, ha hónapjainak száma letelt? Kicsoda taníthatja Istent ismeretre, hiszen ő ítéli meg a magasságban levőket is! Az egyik ereje teljében, megelégedetten és nyugodtan hal meg; teste kövérségtől duzzad, csontjaiban a velő gazdagon árad. A másik pedig elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval. Egyformán a porban fekszenek, és férgek lepik el őket. Íme, jól tudom gondolataitokat, és hogy mit ármánykodtok ellenem. Mert ezt mondjátok: Hol van a főember háza, és hol a sátor, ahol a gonoszok laknak? Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik sokat utaznak, és nem ismeritek intéseiket, hogy a veszedelem napját Isten a gonoszoknak tartogatja, és a harag napja felé vezeti őket? Kicsoda veti szemére az ő útját, és ki fizet meg neki azért, amit tett? Ha kiviszik a temetőbe, még a sírdombja fölött is őrködnek. Édesek neki a völgy hantjai, és minden ember követi, amiképpen már számtalan el is ment előtte. Miért vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Válaszotok igazságtalanság marad. Erre így felelt a témáni Elifáz: Hasznára van-e az ember Istennek? Mert önmagának bizonnyal használ az okos! Kedvére van-e a Mindenhatónak, ha te igaz vagy? Van-e nyeresége abból, hogy feddhetetlenül jársz? Vagy talán istenfélelmedért ró meg téged, és azért perel veled? Vajon nem sok-e a gonoszságod, és nem végtelen-e bűneid száma? Hiszen ok nélkül zálogot vettél testvéreidtől, és a szegényeket mezítelenné tetted. Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret. A hatalmaskodóé lett az ország, és aki nagy tekintélyű, az lakik benne. Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, az árvák karjait eltörted. Ezért vett körül a veszedelem, és hirtelen rettegés riasztott meg; vagy a sötétség, hogy ne láss, ahogy a vizek árja elborít! Hát nem olyan magasan van-e Isten, mint a menny? És lásd, mily magasan fénylenek fent a csillagok! Te mégis azt kérded: Mit tud az Isten; ítélkezhet-e a homály mögül? Sűrű felhők takarják el őt, és nem lát, az ég peremén járkál. Követed-e az ősidők ösvényét, amelyen álnok emberek jártak, akik idő előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár?! Akik azt mondták Istennek: Távozzál el tőlünk; mit tehet velünk a Mindenható? Ő mégis megtöltötte házaikat javakkal. Az istentelenek tanácsa azért távol legyen tőlem! Látják ezt az igazak, és örülnek miatta, az ártatlan pedig így csúfolja őket: Bizony, kigyomlálták ellenségeinket, és maradékukat tűz emészti meg! Bízd magadat Istenre, és légy vele békességben, mert jó származik rád ebből. Fogadd el szájából az oktatást, és szívleld meg beszédeit! Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz, és az álnokságot messze elűzöd sátradtól. Földbe tedd a nemesércet, és patakok kavicsa közé az ófíri aranyat: mert akkor a Mindenható lesz nemesérced és ragyogó ezüstöd. Bizony, akkor a Mindenhatóban gyönyörködsz, és arcodat Istenhez emeled. Hozzá könyörögsz, és ő meghallgat téged; te pedig megadod neki fogadalmaidat. Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az neked, és utaidon világosság fénylik. Ha megaláztak, mondd azt fölmagasztalásnak, mert ha lesütöd szemed, megtart ő téged. Még azt is megszabadítja, aki nem ártatlan, mert kezed tisztaságáért megszabadul. Erre Jób így felelt: Még most is keserű a panaszom; csak súlyosbodik rajtam keze, ahogy sóhajtozom. Ó, ha tudnám, hol találom őt, elmennék a trónusáig. Eléje terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő érvekkel, hogy megtudjam, mit felel nekem, és megértsem, mit szól hozzám. Vajon teljes erejéből perelne velem? Nem, de azért figyelne rám. Ott igaz emberként perelnék vele, ezért örökre megszabadulhatnék bírámtól. Ám ha keletnek megyek, nincsen ott, és ha nyugat felé, nem veszem őt észre. Ha bal kéz felől cselekszik, meg nem láthatom; ha jobb kéz felől rejtőzködik, ott sem láthatom. De ő jól ismeri utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. Lábam az ő nyomdokát követte; útját megőriztem, és nem tértem le róla. Ajkának parancsától el nem távoztam; szája beszédeit törvényemként őrzöm. De ő ugyanaz marad; kicsoda változtathatná meg? Amit lelke megkíván, azt meg is teszi. Bizony, véghezviszi, amit elrendelt felőlem, és még sok ilyesmi van nála. Ezért rettegek színe előtt, és ha csak rá gondolok, félek tőle. Mert Isten félemlítette meg szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Mert nem a sötétség miatt némulok el, és nem azért, mert arcomat homály borítja. Ha nincsenek eltitkolt idők a Mindenhatónál, miért nem látják meg az őt ismerők ítéletének napjait? Odébb tolják a határokat, a nyájat elrabolják és legeltetik. Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegyek ökrét zálogba veszik. Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjainak mind lapulniuk kell. Mint a vadszamarak a sivatagban, úgy mennek ki, hogy munkájukkal élelmet keressenek; a puszta ad kenyeret fiaik számára. A mezőn másoknak gyűjtik a takarmányt, és a gonosznak szedik a szőlőt. Mezítelenül hálnak, ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. A hegyi zápor áztatja őket, és hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. Elszakítják az emlőtől az árvát, és zálogba veszik a szegénytől. Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét. Mások kerítésein belül ütik az olajat, és tapossák a borsajtókat, de szomjaznak. A városban haldoklók rimánkodnak, megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal. Egyesek pártot ütöttek a világosság ellen, nem is ismerik útjait, és nem maradnak meg ösvényein. Napkeltekor fölkel a gyilkos, hogy megölje a szegényt és a szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj. A parázna szeme az alkonyatot lesi, és azt mondja: „Szem ne lásson engem!”; és arcára leplet borít. Sötétben törnek be a házakba; nappal elzárkóznak, nem is ismerik a világosságot. Sőt a reggel olyan nekik, mint a halál árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel. Könnyen siklanak tova a víz színén, birtokuk átkozott lesz a földön; nem térnek rá a szőlőkbe vivő útra. Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét; a Seol pedig azokat, akik vétkeztek. Az anyaméh is elfelejti, férgeknek lesz csemegéje, nem emlékeznek rá többé, és az álnokság kitörik, mint a fa. Mert bántalmazta a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tett jót. De Isten hosszabbítja meg erejével a hatalmas életét; és bár felkel az, már nem bízhat életében. Biztonságot ad neki és támaszt, de szeme figyeli útjait. Magasra emelkednek, de egy kis idő, és már nincsenek! Alásüllyednek és elenyésznek, mint bárki más; és levágják őket, mint a búzakalászt. Hát nem így van? Ki hazudtolhatna meg engem, és ki tehetné semmivé beszédemet? Erre így felelt a súahi Bildád: Övé a hatalom és a tisztelet, ő az, aki békességet szerez a magasságban. Van-e száma seregeinek, és kire nem virrad föl világossága? Hogyan lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, aki asszonytól született? Nézd a holdat: az sem elég ragyogó, még a csillagok sem tiszták a szemében. Mennyivel kevésbé a halandó, aki féreg, és az ember fia, aki csak hernyó! Jób erre így felelt: Segítettél-e az erőtlennek, és megtámasztottad-e a tehetetlen karját? Adtál-e jó tanácsot a tudatlannak, és tanúságát adtad-e értelmed gazdagságának? Ki által beszéltél, és kinek a lelke szólt belőled? Megremegnek a holtak, akik a vizek alatt laknak, azoknak lakóival együtt. A Seol mezítelen őelőtte, és leplezetlen a holtak országa. Ő terjesztette ki az északot az üresség fölé, és ő függesztette a földet a semmi fölé. Ő köti felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő ne hasadjon meg alattuk. Ő rejti el királyi székét, felhőt terjesztve ki fölötte. Ő szabott határt a víz színe fölé, ahol a világosság és a sötétség találkozik. Fenyegetéseitől meginognak és megrendülnek az egek oszlopai. Erejével felriasztja a tengert, és bölcsességével megtöri Ráhábot. Leheletével fölékesíti az eget, keze átdöfi a menekülő kígyót. Íme, mindez csak útjának szegélye, és mily csöndes szó az, amit meghallunk tőle! Ám hatalmas mennydörgését ki érthetné meg? Jób azután így folytatta beszédét: Él az Isten, aki igazamat megvonta, és a Mindenható, aki keserűséggel illette lelkemet, hogy mindaddig, amíg lelkem bennem van, és Isten lehelete van az orromban, nem szól ajkam álnokságot, és nyelvem nem mond csalárdságot! Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Amíg lelkemet ki nem lehelem, nem engedek ártatlanságomból. Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Napjaim miatt nem korhol a szívem. Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és aki ellenem támad, mint az álnok. Mert milyen reménysége lehet az elvetemültnek, ha elpusztítja őt Isten, és elveszíti a lelkét? Meghallja-e Isten a kiáltását, ha eljön rá a nyomorúság? Vajon gyönyörködhet-e a Mindenhatóban, segítségül hívhatja-e bármikor Istent? Megtanítalak titeket Isten hatalmas dolgaira, nem titkolom el azokat, amik a Mindenhatónál vannak. Íme, ti is mindnyájan látjátok. Miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok? Ez a gonosz ember osztályrésze Istentől és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, amelyet elvesznek: Ha megszaporodnak is fiai, kard vár rájuk, és magzatai kenyérrel sem lakhatnak jól. Maradékait dögvész miatt temetik el, és özvegyeik meg sem siratják őket. Ha annyi ezüstöt halmozna is föl, mint a por, és annyi ruhát készíttet, mint a sár: készíttethet ugyan, de az igazak veszik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Házát olyanná építette, mint a molyé, olyanná, mint a csősz csinálta kunyhó. Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; de mire fölnyitja szemét, már semmije sincsen. Meglepi őt a félelem, mint az árvíz, éjjel ragadja el a szélvihar. Felkapja őt a keleti szél, és elviszi, elragadja őt lakóhelyéről. Dobálja és nem kíméli; futva kell menekülnie keze elől. Összecsapják miatta tenyerüket, és lepisszegik lakóhelyén. Bizony az ezüstnek bányája van, az aranynak pedig helye, ahol tisztítják. A vasat a földből hozzák elő, a kőből pedig rezet olvasztanak. Véget vet az ember a sötétségnek, és sorra átkutatja a legtávolabbi zugban és sűrű sötétségben levő köveket. Aknát törnek távol a lakott helyektől; lábak által elfelejtett helyeken függnek és lengenek messze az emberektől. A föld, amelyből kenyér terem, alant olyan, mintha tűz formálta volna. Köveiben zafír található, göröngyeiben pedig arany van. Ösvényét nem ismeri a sas, a sólyom szeme sem látja azt. Nem járnak azon büszke vadak, és oroszlán sem lépked rajta. Ráveti kezét az ember a kovakőre, a hegyek tövét is kiforgatja. A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme. Eltömi a szivárgó ereket, az elrejtett dolgot pedig napvilágra hozza. De a bölcsesség hol található, és az értelemnek hol van lelőhelye? Halandó nem ismeri értékét, az élők földjén az nem található. A mélység azt mondja: Nincsen bennem. A tenger így szól: Nálam sincsen. Nem szerezhető meg színaranyért, árát ezüstben nem lehet kimérni. Nem lehet megvenni Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. Nem ér föl vele az arany és az üveg, aranyedényekért el nem cserélhető. Korall és kristály nem is említhető; a bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél. Nem ér föl vele a Kúsból való topáz, színarannyal meg sem fizethető. Honnan jön tehát a bölcsesség, és hol van az értelem lelőhelye? Rejtve van az minden élő szeme elől, az ég madarai elől is el van fedve. A halál és a pusztulás azt mondja: Csak hírét hallottuk fülünkkel! Isten tudja az ahhoz vezető utat, ő ismeri annak helyét. Mert ő ellát a föld határáig, mindent lát szeme az ég alatt. Amikor a szelet súlyossá tette, és a vizek mértékét megszabta; amikor meghatározta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhők útját: akkor megtekintette és felmérte, alkalmazta és felül is vizsgálta a bölcsességet. Az embernek pedig azt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a gonosztól való eltávolodás az értelem. Jób azután így folytatta beszédét: Ó, bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem! Amikor mécsese világított fejem fölött, és a sötétben is járni tudtam világánál; mint amilyen javakoromban voltam, amikor Isten meghitt barátsága borult sátramra! Amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim. Amikor lábamat édes tejben mostam, és mellettem a szikla is olajpatakokat ontott. Amikor a városkapuhoz mentem, és a köztéren elfoglaltam helyem. Ha megláttak az ifjak, félrehúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket szájukra tették. A főemberek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. Mert amely fül hallott, boldognak mondott engem, és amely szem látott, bizonyságot tett felőlem. Mert megmentettem a segítségért kiáltó szegényt és az árvát, akinek nem volt támasza. A veszni induló áldása rám szállt, az özvegyek szívét megörvendeztettem. Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem. Jogosság volt palástom és süvegem. Szeme voltam a vaknak és lába a sántának. Atyja voltam a szűkölködőnek, és az ismeretlen ember ügyét is megfontoltam. Kitördeltem az álnok fogait, és kiütöttem fogai közül a prédát. Ezért azt gondoltam: fészkemben halok meg, és megsokasodnak napjaim, mint a homok. Gyökerem a vízig nyúlik, és ágamon ül meg a harmat. Dicsőségem velem együtt újul meg, és íjam is megifjodik kezemben. Hallgattak és figyeltek rám, és elnémultak a tanácsomra. Szavaim után nem szóltak többet, beszédem harmatként hullt rájuk. Úgy vártak rám, mint az esőre, és szájukat tátották, mint mikor tavaszi záporra vágynak. Rájuk mosolyogtam, ha elcsüggedtek, és arcom derűjére nem komorodtak el. Szívesen jelöltem ki útjukat, a főhelyen ültem, és úgy laktam közöttük, mint király a hadseregben, mint aki bánkódókat vigasztal. Most pedig nevetnek rajtam, akik fiatalabbak nálam, akiknek apját juhászkutyáim közé sem számoltam volna. Mit ért volna nekem kezük ereje? Hiszen elvesztették életerejüket! A szükség és éhség miatt testük összeaszott, a kopár földet rágják sötét, sivatagos pusztaságban. Keserűfüvet tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Elűzik őket az emberek közül, úgy ordítanak rájuk, mint a tolvajokra. Félelmetes völgyekben kell lakniuk, sziklák közt, a föld hasadékaiban. A bokrok között ordítanak, a gaz körül gyülekeznek. Esztelenek, sőt becstelenek is, akiket kivertek az országból. Ezeknek most gúnydal és szóbeszéd tárgyává lettem! Utálkozva messze távolodnak tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. Mivel Isten meglazította íjam húrját, és megalázott engem, ők is eldobták a kantárt. Jobb felől csőcselék támad ellenem, lábamnak gáncsot vetnek, mint rombolók törnek felém. Ösvényemet tönkreteszik, hogy romlásomat siettessék, nincs ellenük segítség. Mint valami széles résen, úgy rontanak rám, viharként hömpölyögnek előre. Rémségek fordulnak ellenem, viharként söprik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Most immár fogyatkozik a lelkem, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és nem csillapodnak kínjaim. Egy nagy erő ruházatom megragadta, körülfogott, mint köntösöm gallérja. Sárba vetett engem, hasonlóvá lettem a porhoz és a hamuhoz. Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok előtted, és csak nézel rám. Kegyetlenné váltál irántam, kezed erejével harcolsz ellenem. Fölemelsz, szélnek eresztesz és széttépsz a viharban. Hiszen tudtam, hogy halálba viszel engem, abba a házba, ahol minden élő gyülekezik. De a roskadozó ne nyújtsa-e ki kezét? Vagy ha veszélyben van, ne kiáltson-e segítségért? Hát nem sírtam-e azon, akinek nehéz napjai voltak; nem volt-e szomorú a lelkem a szűkölködő miatt? Bizony, jót reméltem, és rossz következett, világosságot vártam, és jött a homály. Forr a bensőm, és nem nyugszik, megrohantak engem a nyomorúság napjai. Megsötétedve járok, de nem a nap hősége miatt; fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezetben. A sakálok testvére lettem és a struccmadarak társa. Bőröm feketén hámlik le rólam, csontom a láz miatt ég. Citerám hangja gyászosra vált, sípom pedig a jajgatók hangja lett. Szövetségre léptem a szememmel, hogy ne nézzen a lányokra. És mi a jutalmam Istentől, onnan fentről, mi az örökségem a Mindenhatótól a magasságból? Hát nem az istentelennek jár-e a romlás, és a gonosztevőnek a veszedelem? Hát nem látta útjaimat, és nem számolta meg lépéseimet? Ha csalárdan jártam, és lábam álnokságra sietett, igazsága mérlegével mérjen meg engem, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok! Ha lépéseim letértek az útról, és ha szívem a szememet követte, vagy ha kezemhez szenny tapadt, más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, gyökerestül tépjék ki! Ha szívem asszony után bomlott, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, másnak őröljön feleségem, és mások hajoljanak őreá! Mert gyalázatosság volna ez, és bírák elé tartozó bűn. Olyan tűz volna ez, amely a pusztulás helyéig emésztene, és minden jövedelmemet gyökerestül kiirtaná. Ha megtagadtam volna szolgám vagy szolgálóleányom igazát, amikor pert kezdtek ellenem, mitévő lennék, ha fölkelne Isten? És ha meglátogatna, mit felelnék neki? Nem az alkotta-e őt is, aki engem alkotott anyám méhében; nem ugyanő formált-e bennünket anyánk ölében? Ha megtagadtam a szegények kívánságát, és az özvegy szemét epedni engedtem; ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett abból, aki ifjúságom óta úgy nevelkedett nálam, mint saját apjánál, és gyermekségétől fogva vezettem; ha elnéztem, hogy elvész a ruhátlan, és takaró nélkül van a szegény; ha nem áldott volna engem a dereka, mert megmelegedett juhaim gyapjával; ha az árva ellen fölemeltem a kezem, mert láttam, hogy a kapuban engem támogatnak, akkor essék le vállam a lapockámról, és szakadjon le tőből a karom! Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt ilyet nem tehetek. Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam a színaranynak: „Ó, én bizodalmam!”; ha annak örültem, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett a kezem; ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, és szívem titkon elcsábult volna, és kezemmel csókot hintettem volna felé, ez is bíró elé tartozó bűn volna, mert megtagadtam volna Istent odafönt! Hát örültem én gyűlölőm nyomorúságán, és ujjongtam örömömben, hogy baj érte őt? Nem engedtem, hogy szám vétkezzék azzal, hogy átkot kérek valaki lelkére. Nem mondhatták sátram vendégei: Van-e, aki nála hússal jól nem lakott? Nem hált utcán a jövevény, ajtóm az utas előtt nyitva volt. Ha emberi módon eltitkoltam volna vétkem, keblembe rejtve bűnömet, bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene a nemzetségek megvetésétől. Elnémulnék, és az ajtón sem lépnék ki. Ó, bárcsak volna valaki, aki meghallgatna engem! Íme, ez a végszóm: a Mindenható válaszoljon nekem, és írjon vádiratot ellenem az én vádlóm. Bizony én azt a vállamon hordoznám és a fejemre tenném koronául! Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá! Ha földem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak; ha termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam, tövis teremjen búza helyett és árpa helyett konkoly! Itt végződnek Jób beszédei. Miután ez a három férfi már nem felelt többet Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát a saját szemében, haragra gerjedt Barakél fia, a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú. Jóbra haragudott, mivel igaznak tartotta magát Istennel szemben. De három barátja ellen is fölgerjedt haragja, mivel nem találták meg a helyes választ, és mégis kárhoztatták Jóbot. Elíhú azonban várt Jóbnak szánt beszédével, mert amazok idősebbek voltak nála. De amikor Elíhú látta, hogy nincs felelet a három férfi szájában, akkor fölgerjedt haragja. Így válaszolt a Búzból való Elíhú, Barakél fia: Napjaimra nézve én még fiatal vagyok, ti pedig élemedett korúak, ezért tartózkodtam, és féltem közölni veletek véleményem. Azt gondoltam, hadd beszéljen a kor, és hadd hirdessen bölcsességet az évek sokasága! Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehelete, ami értelmet ad neki! Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének tudják, mi az igazság. Ezért azt mondom: Hallgass rám, hadd közöljem én is véleményem! Íme, én végigvártam beszédeteket, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg szavakat keresgéltetek. Igen figyeltem rátok, és íme, Jóbot egyikőtök sem tudta megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg érveire. Ne mondjátok: Megtaláltuk a bölcsességet: csak Isten győzheti meg őt, és nem ember! Mivel nem hozzám intézte szavait, így nem a ti beszédeitekkel válaszolok neki. Megzavarodtak, és nem feleltek többé, kifogyott belőlük a szó. Vártam, de ők nem szóltak, csak álltak, és nem feleltek többé. Hadd beszéljek én is a magam részéről, hadd közöljem én is véleményem! Mert tele vagyok szavakkal, unszol engem a bennem levő lélek. Íme, bensőm olyan, mint az új tömlőbe zárt bor, csaknem szétszakad. Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak, fölnyitom ajkamat, és felelek. Nem leszek személyválogató senkivel szemben, nem hízelgek egy embernek sem. Mert én nem tudok hízelegni; hamar elszólíthatna engem alkotóm! Nos, Jób, halld meg szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet! Íme, most már megnyitom a számat, már nyelvem hegyén van a szó. Őszinte szívvel szólok, és amit ajkam tud, azt tisztán hirdeti. Isten lelke alkotott engem, és a Mindenható lehelete éltet. Ha tudsz, cáfolj meg, készülj föl, és állj ki ellenem! Íme, én is olyan vagyok Istennél, mint te; agyagból formáltattam én is. A tőlem való félelem ne rémítsen meg; kezem nem lesz súlyos rajtad. Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam szavadat: Tiszta vagyok, bűntelen, mocsok nélküli: nincsen bennem vétek. Íme, Isten mégis talál vádat ellenem, ellenségének tart engem! Béklyóba veti lábamat, és szemmel tartja minden ösvényemet. Íme, ebben nincsen igazad – ezt felelem neked –, mert Isten nagyobb az embernél! Miért perelsz vele? Azért, mert egyetlen beszédre sem felelt? Pedig Isten szól egyszer vagy kétszer is, de nem törődnek vele. Álomban, éjjeli látomásban, amikor mély álom száll az emberre, és amikor fekvőhelyén szendereg, akkor nyitja meg az ember fülét, és megpecsételi intelmeit. Így fordítja el az embert a rossz cselekedettől, és így rejti el a kevélységet az ember elől. Visszatartja lelkét a sírtól és életét attól, hogy fegyver járja át. Fekvőhelyén megfenyíti fájdalommal és csontjai szüntelen háborgásával. Úgy, hogy megundorodik az ételtől, és lelke megutálja kedves ételét. Húsa szemlátomást leaszik róla; csontjai, amelyeket nem lehetett látni, most kiállnak. Közeleg lelke a sírhoz és élete a halottakhoz. Ha van mellette közbenjáró angyal, csak egy is a sok közül, hogy tudassa az emberrel kötelességét, akkor Isten megkönyörül rajta, és ezt mondja: Szabadítsd meg, hogy ne szálljon a sírba, mert megkaptam a váltságdíjat! Akkor teste megfiatalodik, erőtől duzzad; újrakezdi ifjúságának napjait. Imádkozik Istenhez, és ő kegyelmébe veszi, hogy nézhesse arcát nagy örömmel, és visszaadja az embernek az ő igazságát. Ő pedig az emberek előtt énekel, és ezt mondja: Vétkeztem, mert elferdítettem az igazságot, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságban gyönyörködik. Íme, mindezt kétszer-háromszor is megcselekszi Isten az emberrel, és visszahozza lelkét a sírtól, hogy ráragyogjon az élet világossága. Figyelj, Jób, és hallgass meg engem. Hallgass, hadd szóljak én! Ha van mit mondanod, cáfolj meg! Szólj, mert igen szeretnék igazat adni neked. Ha pedig nincs, hallgass rám. Hallgass, és én bölcsességre tanítalak! Ezután Elíhú folytatta, és ezt mondta: Hallgassátok meg szavaimat, bölcsek, és ti, tudósok, fordítsátok felém a fületeket! Mert a fül úgy vizsgálja meg a szót, mint ahogyan az íny kóstolja az ételt. Keressük csak együtt az igazságot, értsük meg együtt, mi a jó! Mert Jób azt mondta: Igaz vagyok, de Isten megtagadja igazságomat. Igazságom ellenére kell hazugnak lennem; halálos nyíl talált el, noha nincs bennem vétek. Melyik ember olyan, mint Jób, aki úgy issza a csúfolást, mint a vizet, és egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és az istentelen emberekkel jár? Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha kedvét leli Istenben. Azért ti, tudós emberek, hallgassatok meg engem! Távol van Istentől a gonoszság és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább ahogy az ember cselekszik, úgy fizet neki, és mindenki azt találja meg, amit kiérdemelt. Bizonyos, hogy Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható nem ferdíti el az igazságot! Kicsoda bízta rá a földet, és ki rendezte el az egész világot? Ha csak önmagára lenne gondja, és visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba. Ha tehát van eszed, halld meg ezt, jól fülelj szavamra! Vajon kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt? Vagy kárhoztathatod-e az igazat, a hatalmast? Ő azt mondja a királynak: Te semmirevaló! És a főembereknek: Ti gonosztevők! Nem nézi a fejedelmek személyét, és nem helyezi a gazdagot a szegény fölé; mert ők mindnyájan kezének alkotásai. Egy pillanat alatt meghalnak; éjnek idején felriadnak a népek, és elenyésznek, a hatalmas is eltűnik kéz érintése nélkül! Mert ő szemmel tartja mindenkinek az útját, és jól látja az ember minden lépését. Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők. Mert Istennek nem kell sokáig szemmel tartania az embert azért, hogy elébe kerüljön ítéletre! Ő hatalmasokat zúz össze vizsgálódás nélkül, és másokat állít a helyükre, mert fölismeri cselekedeteiket; éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket. Megtapossa őket, mint a gonosztevőket, mégpedig olyan helyen, ahol látják. Mert eltávolodtak tőle, és nem gondoltak egyetlen útjával sem, hogy a szegény kiáltása eljut hozzá, és ő meghallja a nyomorultak kiáltását. Ha ő csendben marad, ki kérheti számon tőle? Ha elrejti arcát egy nép vagy egy ember elől, ki láthatja meg azt? Nem engedi, hogy az elvetemült ember uralkodjon, és tőrbe csalhassák a népet. Mondhatja-e valaki Istennek: Megbűnhődtem, többet nem teszek rosszat. Te taníts meg engem arra, amit nem látok át. Ha gonoszságot cselekedtem, többé nem teszem! Hát szerinted csak azt büntesse, amit te is elítélsz? Most neked kell döntened, nem nekem. Nos, mit tudsz felelni? Azt mondják majd nekem az okos emberek és a bölcs férfi, aki hallgat engem: Jób tudatlanul beszél, és szavait nem fontolta meg. Bárcsak Jób próbatétele a legvégsőkig tartana, mert úgy felel, mint az álnok emberek! Mert vétkét gonoszsággal tetézi, csapkodja közöttünk a kezét, és istenellenes szavakkal szószátyárkodik. Majd folytatta Elíhú, és ezt mondta: Talán helyesnek tartod, hogy azt mondod: „Igazam van Istennel szemben”? Hiszen azt kérded: Mi hasznom belőle? Mennyivel várhatok többet, ha nem vétkezem? Én megadom rá a választ neked és barátaidnak is. Tekints az égre, és lásd meg, nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! Hogyha vétkezel, mit árthatsz neki? Ha szaporítod bűneidet, mit ártasz neki? Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap ő a te kezedből? Csak az olyan embernek árt a gonoszságod, mint amilyen te vagy, és az ember fiának használ az igazságod. A sok erőszak miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja alatt. De egy sem mondja: Hol van Isten, az én Teremtőm, aki hálaénekre indít éjszaka, aki többre tanít minket a föld állatainál, és bölcsebbé tesz az ég madarainál? Így aztán kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem felel. Mert a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható nem tekint ilyesmire. Még akkor sem, ha azt mondod, hogy nem látod őt. Ügyed akkor is előtte van, és neked várnod kell őreá. Most pedig mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és nem figyelt a nagy álnokságra, azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót értelmetlenül. Majd így folytatta Elíhú: Várj még egy kicsit, majd felvilágosítalak, mert van még más mondanivalóm is Istenről. Tudásomat messziről hozom, hogy igazoljam Alkotómat. Mert az én beszédem bizony nem hazugság, egy tökéletes tudású áll melletted. Íme, Isten mily hatalmas, és mégsem vet meg senkit. Hatalmas, és erős szívű. Nem tartja életben a gonoszt, de a szegénynek igazságot szolgáltat. Nem veszi le szemét az igazról, sőt a királyok mellé, a trónra ülteti és örökre fölmagasztalja őket. Ha pedig béklyóba zárják, és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket, tudtukra adja cselekedetüket és vétkeiket, hogy fölfuvalkodtak. Megnyitja fülüket a feddés előtt, és megparancsolja, hogy térjenek meg vétkeikből. Ha hallgatnak rá, és szolgálnak neki, napjaikat jól töltik, és éveiket gyönyörűségben. Ha azonban nem hallgatnak rá, fegyver üti át őket, és tudatlanságuk miatt múlnak ki. Az álnok szívűek haragot táplálnak, és nem kiáltanak Istenhez, amikor megkötözi őket. Már fiatalon elhal a lelkük, és életük a paráznákéhoz hasonlít. A nyomorultat a nyomorúság által szabadítja meg, és a szorongattatás által nyitja meg a fülét. Téged is kivezetne az ínség torkából tágas mezőre, ahol nincs szorultság, és asztalod zsíros étkekkel lenne rakva. De ha gonosz ítélettel vagy tele, akkor jogosan ér utol az ítélet. Csak a harag ne ragadjon téged indulatra, és ne vezessen félre a nagy váltságdíj. Rendben találja-e segélykiáltásodat és minden erőfeszítésedet? Ne kívánd azt az éjszakát, amely népeket mozdít ki helyükből. Vigyázz! Ne pártolj a bűnhöz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett. Íme, mily fenséges Isten az ő erejében. Ki az, aki úgy tanítana, mint ő? Kicsoda írhatja elő az útjait, és ki mondhatja neki: Igazságtalanságot cselekedtél? Legyen rá gondod, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek! Minden ember őt szemléli, de mivel halandó, csak távolról látja. Íme, Isten fenséges, de mi nem ismerhetjük őt! Éveinek száma sem nyomozható ki. Ha fölszívja a vízcseppeket, a felhőből eső csepereg, amelyet a fellegek árasztanak és hullatnak le az emberek sokaságára. Értheti-e valaki, miért oszlik szét a felhő, miért zúg annak sátra? Íme, szétterjeszti maga körül világosságát, de a tenger mélységeit befedi. Mert ezek által ítéli a népeket, de eledelt is ad bőségesen. Kezét villámlás tölti be, és kirendeli azt lázadói ellen. Hírt ad felőle a mennydörgés, mint a jószág a közeledő viharról. (36,34) Bizony, megremeg a szívem, majd kiugrik a helyéből. (1) Hallgassátok figyelmesen hangjának dörgését és a zúgást, amely szájából kiárad! (2) Az egész ég alatt szétterjeszti azt villámaival együtt a föld széléig. (3) Utána mennydörgés zendül, fenségének hangján dörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendül. (4) Csodálatos hangon mennydörög az Isten, és nagy dolgokat cselekszik, amelyeket meg sem érthetünk. (5) Mert azt mondja a hónak: Hullj le a földre! És a záporesőnek meg a zuhogó zivatarnak így szól: Szakadjatok! (6) Minden ember kezét lefogja, hogy megismerje minden ember, amit ő alkotott. (7) A vadállat is rejtekébe húzódik, és barlangjában marad. (8) Kamrájából előjön a szélvihar és az északi szelektől a fagy. (9) Isten leheletétől jég támad, és a víz felszíne megfagy. (10) Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villáma áttöri a felhőt. (11) Körös-körül gomolyog az a földkerekség színén, ahogy ő irányítja, és mindazt megteszi, amit parancsol neki. (12) Van úgy, hogy ostorként, van úgy, hogy szeretetből adja azt földjének. (13) Vedd ezt a füledbe, Jób, állj meg, és gondold meg Isten csodáit. (14) Tudod-e, mikor rendelkezik úgy Isten, hogy a felhőből villám villanjon? (15) Tudod-e, hogy mi módon lebegnek a felhők, a tökéletes tudás csodái? (16) Hogyan melegszenek át ruháid, amikor nyugton hagyja a déli szél a földet? (17) Talán vele együtt terjesztetted ki az eget, amely szilárd, mint az öntött tükör? (18) Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? A sötétség miatt semmit sem kezdhetünk. (19) Kell-e mondani neki, hogy szólni szeretnék? Ha beszélne vele valaki, bizonnyal vége volna! (20) Most nem látják a napfényt, bár ragyog a felhők mögött; de szél támad, és kiderül. (21) Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes ragyogás. (22) Ő a Mindenható! Nem tudjuk megtalálni őt. Nagy az ő hatalma és ereje, a jogot és az igazságot mégsem nyomja el. (23) Azért félik őt az emberek, de a kevély bölcsekre rá se tekint. Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével? Nosza, övezd föl derekadat férfiasan, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Ki határozta meg méreteit, ugyan tudod-e? Ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? Mire alapozták oszlopait, és ki helyezte el sarokkövét, amikor együtt vigadoztak a hajnalcsillagok, és ujjongtak az istenfiak? Kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtűnt, és kijött a föld gyomrából; amikor felhőbe öltöztettem és sűrű homállyal takartam be; amikor megszabtam határait, zárat és ajtókat helyeztem rá, és azt mondtam: „Eddig jöjj, és ne tovább; ez itt ellenáll kevély habjaidnak!”? Parancsoltál-e a reggelnek, amióta élsz? Vajon te adtál-e helyet a hajnalnak, hogy belefogóddzék a föld széleibe, és lerázza róla a gonoszokat? Átváltozik, mint agyag a pecsét alatt, és úgy áll elő a föld, mint aki felöltözött. Így veszi el a gonoszoktól a világosságot, és összetöri a fölemelt kart. Eljutottál-e a tenger forrásáig, bejártad-e a mélység alját? Megnyíltak-e előtted a halál kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-e? Áttekintetted-e a föld szélességét? Mondd meg mindezt, ha tudod! Melyik út visz oda, ahol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye? Vissza tudod-e vinni határai közé, ismered-e a házába vezető utat? Tudod te ezt, hiszen akkor születtél; napjaid száma igen nagy! Eljutottál-e a hó raktárához, vagy a jégeső raktárát láttad-e? Fenntartottam azt a szükség idejére, a harc és a háború napjára. Melyik út vezet oda, ahol szétoszlik a világosság, és honnan terjed szét a keleti szél a földön? Ki hasított nyílást a záporesőnek és utat a mennydörgő villámnak, hogy lehulljon az ember nélküli földre, a pusztaságra, ahol senki sincsen; hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy zsenge füvet sarjasszon? Van-e atyja az esőnek, és vajon ki nemzette a harmat cseppjeit? Kinek méhéből jött elő a jég, és ki szülte az ég daráját, amikor megkeményednek a vizek, úgy, mint egy kő, és bezárul a mélység színe? Összekötheted-e a Fiastyúk szálait, vagy a Kaszáscsillag köteleit megoldhatod-e? Az állatöv csillagait előhozhatod-e a maguk idejében, a Göncölszekeret forgathatod-e fiaival együtt? Ismered-e az ég törvényeit, vagy te határozod-e meg uralmát a földön? Fölhat-e hangod a felhőkig, hogy vizek áradata borítson el téged? Kibocsáthatod-e útjukra a villámokat, és mondják-e neked, hogy itt vagyunk? Ki helyezett bölcsességet a sötét felhőkbe, és az égi jelenségeknek ki adott értelmet? Ki számlálta meg a felhőket bölcsességében, és ki üríti ki az ég tömlőit, ha megkeményedik a föld, mint a rög, és összetapadnak a göröngyök? (39,1) Te ejtesz-e zsákmányt a nőstény oroszlánnak, és kielégítheted-e az oroszlánkölykök éhségét, (39,2) amikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben fekszenek? (39,3) Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltoznak, s kóvályognak, mert nincs mit enniük? (4) Tudod-e a kőszáli zergék ellésének idejét; megfigyelted-e, mikor borjaznak a szarvasok? (5) Megszámláltad-e a hónapokat, hogy meddig vemhesek, tudod-e ellésük idejét? (6) Csak összegörnyednek, és már megellettek, vajúdásuktól megszabadultak. (7) Borjaik gyarapodnak, nagyra nőnek a legelőn, elszélednek, és nem térnek vissza hozzájuk. (8) Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a fürge vadszamár kötelét? (9) A pusztát rendeltem otthonukká, a szikes földet lakóhelyükké. (10) Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. (11) Fölkeresi a hegyi legelőket, fölkutat minden zöld növényt. (12) Akar-e szolgálni neked a bölény? Ott hál-e jászladnál? (13) Barázdába foghatod-e a bölényt a kötelénél fogva? Vajon boronálja-e utánad a göröngyöket? (14) Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje, és ráhagyhatod-e a munkát? (15) Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonád és betakarítja szérűdre? (16) Vígan verdesi szárnyát a strucc; de nem gólyaszárny és toll az! (17) Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki! (18) Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. (19) Fiaival olyan keményen bánik, mintha nem is az övéi lennének. Nem fél, hogy fáradsága kárba vész. (20) Mert Isten nem ruházta fel bölcsességgel, nem adott neki értelmet. (21) De hogyha nekiindul, kineveti a lovat és lovasát. (22) Vajon te adsz erőt a lónak, nyakát te ruházod föl sörénnyel? (23) Felugraszthatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes! (24) Patája gödröt ás, örvend erejének, nekirohan a fegyvernek. (25) Neveti a félelmet, nem remeg: nem fordul vissza a fegyver elől. (26) Csörög rajta a tegez, ragyog a lándzsa és a kopja. (27) Tombolva, reszketve kapálja a földet, és nem marad veszteg, ha fölzeng a kürt. (28) A kürtszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli a harcot, a vezérek lármáját és a csatazajt. (29) A te értelmed műve az, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé? (30) A te parancsodra száll-e fent a sas, és rakja magasba a fészkét? (31) Kősziklán lakik, és ott tanyázik a sziklák párkányain és a bérceken. (32) Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellát a szeme. (33) Fiókái vért szívnak, és ahol csak dög van, mindjárt ott terem. (39,34) Ezután ezt mondta az ÚR Jóbnak: (39,35) Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki! (39,36) Erre Jób így szólt az ÚRnak: (39,37) Íme, könnyelmű voltam, mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. (39,38) Egyszer szóltam, de már nem szólok; vagy ha kétszer, nem teszem többé! (1) Ekkor az ÚR így szólt Jóbnak a forgószélből: (2) Rajta, övezd föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te pedig taníts engem! (3) Vajon semmivé teheted-e az én igazságomat; kárhoztathatsz-e engem azért, hogy te légy igaz? (4) Van-e olyan a karod, mint Istené, mennydörgő hangon szólsz-e, mint ő? (5) Ékesítsd csak föl magad fenséggel és méltósággal. Ruházd föl magadat ékességgel és dicsőséggel! (6) Öntsd ki haragod tüzét, láss meg minden kevélyt, és alázd meg őket! (7) Láss meg minden kevélyt, és törd meg őket, és tipord el helyükön a gonoszokat. (8) Rejtsd el mindnyájukat a porba, arcukat fedd be mélységes sötéttel. (9) Akkor én is dicsőítlek, mert jobbod téged megsegített! (10) Nézd csak a vízilovat: én teremtettem, mint téged is; fűvel él, mint az ökör! (11) Nézd csak, milyen erős a dereka, és milyen erősek hasizmai! (12) Hajlítja farkát, mint valami cédrust, combjának inai egymásba fonódnak. (13) Csontjai érccsövek, lábszárai olyanok, mint a vasrudak. (14) Isten alkotásainak remeke ez. Alkotója fegyvert is adott neki. (15) A hegyek adnak neki terményt, és a mező minden vadja ott játszadozik. (16) Lótuszbokrok alatt hever, a nádasok és mocsarak búvóhelyein. (17) Elfedi őt a lótuszbokrok árnya, körülveszik a folyóparti füzek. (18) Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik; biztonságban van, még ha szájáig érne is a Jordán. (19) Elfoghatják-e őt szemtől szemben, vagy átfúrhatják-e az orrát? Kifoghatod-e a leviátánt horoggal, leszoríthatod-e a nyelvét kötéllel? Húzhatsz-e kötelet az orrába, átfúrhatod-e szigonnyal az állát? Vajon eléd jön-e, hogy könyörögjön neked, szól-e hozzád szelíd szavakkal? Vajon köt-e veled szövetséget, hogy örökös szolgádul fogadd? Játszadozhatsz-e vele, mint egy madárral, megkötözheted-e leánykáid kedvéért? Alkudozhatnak-e rajta a kufárok, vagy osztozhatnak-e rajta a kalmárok? Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét vagy szigonnyal a fejét? Tedd rá a kezed, de ne feledd, hogy a harcot többé nem ismételheted meg. Mert aki ezt reméli, csalódik, már a puszta látásától is elterül. Nincs olyan merész ember, aki fölverné. Ki az hát, aki szembeszállna velem? Ki az, aki előbb adott nekem, hogy azt visszafizessem? Mind enyém, ami az ég alatt van! Nem hallgathatom el testének tagjait, erejének nagyságát, alakjának szépségét. Ki nyúzhatná le bőrét, két sor foga közé ki hatolhatna be? Ki nyithatná föl pofájának ajtaját? Fogai körül rémület lakik! Büszkeségei a pikkelyek, mintha szoros pecsétek tartanák össze azokat. Egyik szorosan a másikhoz lapul, levegő se juthat közéjük. Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakíthatatlanok. Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnalpír. Szájából lángok jönnek elő, és tüzes szikrák pattognak ki. Orrlyukaiból füst lövell ki, mint valami forró fazékból vagy üstből. Lehelete lángra lobbantja a parazsat, szájából lángot lövell. Nyakszirtjén erő lakik, félelemmel futnak szét előle. Testének alsó részei is egymáshoz illeszkednek, szilárdak és mozdíthatatlanok. Szíve kemény, mint a kő, olyan kemény, mint az alsó malomkő. Hogyha fölemelkedik, a hősök is remegnek, ijedtükben megzavarodnak. Ha fegyver éri is, nem áll belé, legyen bár dárda, kopja vagy nyíl. Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. A nyíl vesszeje nem űzi el, a parittyakövek pozdorjává törnek rajta. Semmibe veszi a buzogányt is, és kineveti a dárda suhogását. Hasán mintha éles cserepek lennének; mint szeges borona, úgy hentereg az iszapban. Fortyogóvá teszi a mély vizet, mint a fazékban; a tengert meg olyanná, mint a kenőcsös edény. Fénylő ösvényt hagy maga után, azt hinné valaki, hogy megőszült a tenger. Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van teremtve, hogy ne rettegjen. Szembenéz minden hatalmassal, ő a király minden ragadozó felett. Jób ekkor így felelt az ÚRnak: Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki sem téríthet el attól, amit elgondoltál. Ki az, aki tudatlanságból elhomályosítja az örök rendet? Megvallom hát, hogy nem értettem; csodás dolgok ezek nekem, nem tudom fölfogni. Hallgass hát, kérlek, hadd beszéljek. Én kérdezlek, te pedig taníts engem! Eddig csak hallomásból tudtam felőled, de most saját szememmel látlak téged. Ezért hibáztatom magam, és megbánom bűneimet porban és hamuban! Miután az ÚR mindezt elmondta Jóbnak, így szólt a témáni Elifázhoz: Haragom fölgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok rólam olyan igaz módon, mint Jób, az én szolgám. Most tehát vegyetek hét bikát és hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be magatokért égőáldozatot. Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem büntetlek meg benneteket, amiért nem szóltatok felőlem olyan igaz módon, mint Jób, az én szolgám. Akkor elment a Témánból való Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár, és úgy cselekedtek, ahogy az ÚR mondta nekik; és az ÚR kegyelmesen tekintett Jóbra. Azután Isten eltávolította Jóbról a csapást, miután imádkozott a barátaiért, és kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt. És elment hozzá minden férfi- és nőrokona és minden régi ismerőse, és együtt ettek vele a házában. Sajnálkoztak fölötte, és vigasztalták őt a sok nyomorúság miatt, amelyet az ÚR bocsátott rá; és mindenki adott neki egy-egy pénzt és egy-egy aranyfüggőt. Az ÚR pedig jobban megáldotta Jób életének a végét, mint a kezdetét, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga ökre és ezer szamara. Lett még hét fia és három leánya is. Az elsőnek a neve Jemimá, a másodiké Keciá, a harmadiké Keren-Happúk volt. Nem lehetett olyan szép leányokat találni abban az egész tartományban, mint amilyenek Jób leányai voltak. Apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreik között. Jób pedig még száznegyven esztendeig élt ezután, és meglátta fiait és unokáit negyedíziglen. És öregen halt meg Jób, az élettel betelve. Boldog ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsa szerint, nem áll meg a bűnösök útján, és nem ül a csúfolódók székébe, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz. Nem úgy a gonoszok: ők úgy járnak, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletkor és a bűnösök az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész. Miért dühösködnek a nemzetek, és miért gondolnak hiábavalóságot a népek? Fölkerekednek a föld királyai, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és fölkentje ellen: Szaggassuk le bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó kineveti, az ÚR megcsúfolja őket. Majd így szól haragjában, és megrettenti őket fölindulásában: Én kentem ám fel királyomat szent hegyemen, a Sionon! Törvényként hirdetem, az ÚR mondta nekem: Az én fiam vagy te, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és odaadom neked örökségül a népeket és birtokodul a föld határait. Összetöröd őket vasvesszővel; széjjelzúzod őket, mint egy cserépedényt. Azért, ti királyok, legyetek észnél, és okuljatok, ti földnek bírái! Szolgáljátok az URat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne vesszetek az úton, mert hamar fölgerjed haragja. Boldogok mindazok, akik benne bíznak! [Dávid zsoltára, amikor fia, Absolon elől menekült.] (2) URam, hogy megsokasodtak ellenségeim! Sokan vannak, akik rám támadnak! (3) Sokan mondják lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél. [Szela] (4) De te, ó, URam, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölmagasztalod a fejem. (5) Fennszóval kiáltok az ÚRhoz, és ő meghallgat engem szent hegyéről. [Szela] (6) Lefekszem és elalszom, majd fölébredek, mert az ÚR támogat engem. (7) Nem félek sokezernyi néptől sem, amely ellenségesen körülvett engem. (8) Kelj föl, URam, szabadíts meg, Istenem! Mert te vered arcul minden ellenségemet; a gonoszok fogait összetöröd. (9) Az ÚRé a szabadítás. Legyen áldásod népeden! [A karmesternek: húros hangszerre.] [Dávid zsoltára.] (2) Hallgass meg, ha kiáltok, igazságomnak Istene! Szorultságomból tágas térre vittél engem. Könyörülj rajtam, és halld meg imádságomat! (3) Emberek fiai! Meddig gyalázzátok dicsőségemet? Meddig szeretitek a hiábavalóságot, és meddig keresitek a hazugságot? [Szela] (4) Tudjátok meg, hogy az ÚR kiválasztotta magának a kegyest, és meghallgat az ÚR, ha hozzá kiáltok! (5) Ha haragudtok is, ne vétkezzetek; beszéljetek a szívetekkel az ágyatokban, és csillapodjatok! [Szela] (6) Igaz áldozattal áldozzatok, és bízzatok az ÚRban! (7) Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel ránk arcod világosságát, ó, URam! (8) Nagyobb örömöt adsz így szívembe azokénál, mint amikor sok a búzájuk és boruk. (9) Békességben fekszem le, és el is alszom, mert egyedül te adod meg nekem, URam, hogy biztonságban lakjam. [A karmesternek: fúvós hangszerre.] [Dávid zsoltára.] (2) URam, figyelj beszédemre, értsd meg sóhajtásomat! (3) Ügyelj kiáltásomra, én Királyom és én Istenem, mert hozzád imádkozom! (4) URam, jó reggel halld meg hangomat. Jó reggel eléd készülök, és várlak. (5) Mert nem olyan Isten vagy te, aki a hamisságban gyönyörködnél, nem lakhat nálad gonosz. (6) Nem állhatnak meg szemed előtt a kevélyek, gyűlölsz mindenkit, aki bűnt cselekszik. (7) Elveszíted, akik hazugságot szólnak, a vérszomjas és álnok embert gyűlöli az ÚR. (8) Én pedig nagy kegyelmedből bemehetek házadba, leborulok szent templomodban, mert tisztellek téged. (9) URam, vezess engem igazságodban, ellenségeim miatt egyengesd előttem utadat! (10) Mert nincsen szájukban igazság, bensőjük csupa álnokság. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel hízelegnek. (11) Ítéld el őket, Istenem, essenek el saját fondorlataik miatt! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert fellázadtak ellened. (12) De örüljenek mindnyájan, akik menedéket leltek nálad; örökké vigadjanak, mert te megoltalmazod őket. Örvendeznek benned, akik szeretik nevedet. (13) Mert te, URam, megáldod az igazat, körülveszed jóvoltoddal, mint egy pajzzsal. [A karmesternek: húros hangszerre.] [Dávid zsoltára.] (2) URam, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem felindulásodban! (3) Könyörülj rajtam, URam, mert ellankadtam, gyógyíts meg, URam, mert csontomig hat a rettegés! (4) Lelkem is igen retteg, és te, ó, URam, meddig maradsz távol? (5) Térj vissza, URam, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért. (6) Mert nem emlékeznek meg rólad a halálban, kicsoda dicsőít téged a Seolban? (7) Elfáradtam sóhajtozásomban, egész éjjel áztattam ágyamat, könnyhullatással öntöztem ágyamat. (8) Szemem elbágyadt a bánattól, elgyengült sok szorongatóm miatt. (9) Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők, mert az ÚR meghallgatja sírásom hangját. (10) Meghallgatta könyörgésemet az ÚR, elfogadja imádságomat az ÚR. (11) Megszégyenül és megzavarodik majd minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek egy pillanat alatt. [Dávid éneke, amelyet a benjámini Kús beszéde miatt énekelt az ÚRnak.] (2) URam, Istenem, te vagy menedékem, szabadíts meg engem minden üldözőmtől, és ments meg engem, (3) hogy szét ne tépjék lelkemet, mint az oroszlán, szét ne szaggassanak, ha nincsen szabadító. (4) URam, Istenem, ha ilyet cselekedtem, ha álnokság van a kezemben, (5) ha gonosszal fizettem a jóakarómnak, és tönkretettem azt, aki ok nélkül ellenségem volt, (6) akkor ellenség üldözze lelkemet, érjen utol, és tiporja földre életemet, sújtsa porba dicsőségemet. [Szela] (7) Kelj föl, URam, haragodban, emelkedjél föl ellenségeim dühe ellen! Kelj föl érettem te magad, és ítélj úgy, amint elhatároztad! (8) Népek sokasága vegyen körül, és térj vissza fölöttük a magasságba. (9) Az ÚR ítéli meg a népeket. Ítélj meg engem, URam, igazságom és ártatlanságom szerint! (10) Szűnjék meg a gonoszok gazsága, és erősítsd meg az igazat, te, aki a szíveket és veséket vizsgálod, igazságos Isten! (11) Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket. (12) Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap haragudhat. (13) Ha nem tér meg a gonosz, kardját élesíti, megfeszíti íját, és célra tart. (14) Halálos fegyvert fordít felé, és megtüzesíti nyilait. (15) Íme, ha vajúdik benne a gonoszság, viszályt fogan, és hazugságot szül. (16) Vermet ás, és mélyre vájja azt; de maga esik a verembe, amelyet készített. (17) Visszafordul fejére mindaz, amit elkövetett, és visszaszáll fejére erőszakossága. (18) Dicsérem az URat igazságáért, és dicsőítő éneket zengek a felséges ÚR nevének. [A karmesternek:] [a „Szőlőtaposók” dallamára. Dávid zsoltára.] (2) URunk, Istenünk, mily felséges a neved az egész földön, az egekre helyezted dicsőségedet! (3) A csecsemők és csecsszopók szája által erősíted meg hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót. (4) Mikor látom az eget, ujjaid munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket elrendeztél, (5) azt mondom: Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, és az ember fia, hogy gondod van rá? (6) Hiszen csak kevéssel tetted kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt! (7) Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent a lába alá vetettél: (8) juhokat és mindenféle jószágot, sőt még a mezei vadakat is, (9) az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. (10) URunk, Istenünk, mily felséges a neved az egész földön! [A karmesternek: „A fiú halála” dallamára. Dávid zsoltára.] (2) Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet. (3) Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos! (4) Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak és elvesztek színed előtt. (5) Mert véghezvitted ítéletemet és ügyemet, trónodra ültél, mint igaz bíró. (6) Megdorgáltad a népeket, elveszítetted a gonoszt, örökre eltörölted nevüket. (7) Megsemmisült az ellenség, örökre rommá lettek a városok, amelyeket kiszaggattál, még az emlékük is kiveszett. (8) Az ÚR örökké trónján ül, ítéletre állította fel székét. (9) Igazságosan ítéli meg a világot, méltányosan törvénykezik a népek fölött. (10) Az ÚR a nyomorultak kővára, erősség a szükség idején. (11) Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, URam, akik keresnek téged. (12) Énekeljetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik; hirdessétek fenséges tetteit a népek között! (13) Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róla, nem feledkezik el a szegények jajkiáltásáról. (14) Könyörülj rajtam, URam! Lásd meg nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt ért! Te emelsz föl engem a halál kapujából, (15) hogy hirdethessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örvendezzek szabadításodnak. (16) A népek a maguk ásta verembe süllyedtek, rejtett hálójukban megakadt a lábuk. (17) Megismertette magát az ÚR, ítéletet hozott; a gonoszt saját keze munkája ejti el. [Közjáték. Szela] (18) A Seolba jutnak a gonoszok, oda jut minden olyan nép, amely elfeledkezik Istenről. (19) Mert nem marad örökre elfelejtve a szegény, a nyomorultak reménye sem vész el végképp. (20) Kelj föl, URam, ne hatalmasodjék el a halandó; vond magad elé ítéletre a népeket! (21) Rettentsd meg, URam, őket, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak halandók. URam, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonoszok kevélyen üldözik a szegényt; essenek saját cselük csapdájába, amelyet koholtak. Dicsekszik lelke kívánságával a gonosz, áldja a fösvényt, és átkot mond az ÚRra. Gőgös megvetéssel nem keresi: Nincs Isten – ez minden gondolata. Útjai mindig szerencsések, távolinak tűnnek neki ítéleteid, minden ellenségét lekicsinyli. Azt mondja szívében: Semmi sem rendít meg, soha nem jutok bajba. Szája tele átkozódással, csalárdsággal és erőszakkal; nyelve alatt hamisság és álnokság van. Utcák zugában lapul, titkon megöli az ártatlant, szeme a gyámoltalant lesi. Leselkedik rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán a fedezékben, hogy elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja. Összetöri, letiporja a gyámoltalanokat, akik elesnek erejétől. Azt mondja szívében: Elfelejtett az Isten, elrejtette arcát, nem is lát meg soha! Kelj föl, ÚR Isten, emeld föl kezedet, ne feledkezz el a szegényekről! Miért vetheti meg Istent a gonosz? Miért mondhatja szívében: Nem lesz számonkérés? Pedig te látod a bajt, és észreveszed a fájdalmat, hogy kézbe vedd. Rád hagyja magát a gyámoltalan, az árvának is te vagy segítsége. Törd össze a gonosz karját, és kérd számon a bűnösön gonoszságát, egy se maradjon! Király az ÚR mindörökké; a népek kivesznek földjéről. A szegények kívánságát meghallgatod, ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk, hogy igazságot szolgáltass az árvának és nyomorultnak, hogy földi ember többé ne rettentsen meg másokat. [A karmesternek: Dávidé.] Az ÚRban bízom. Hogy mondhatjátok lelkemnek: Menekülj a hegyre, mint a madár! Mert íme, a gonoszok feszítik már az íjat, ráillesztették nyilukat a húrra, hogy a sötétből az igaz szívűekre lövöldözzenek. Ha az alapokat is lerombolják, mit tehet az igaz? Az ÚR ott van szent templomában; az ÚR trónja a mennyben van. Szeme látja, szemöldöke megvizsgálja az emberek fiait. Az ÚR megvizsgálja az igazat és a gonoszt, gyűlöli a lelke az álnokság kedvelőjét. Hálót hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az osztályrészük! Mert az ÚR igaz. Szereti az igazságot, az igazak meglátják az arcát. [A karmesternek: mély hangra. Dávid zsoltára.] (2) Segíts, URam, mert elfogyott a kegyes, eltűntek a hívek az emberek fiai közül! (3) Hamisan szól egyik a másikhoz, hízelgő ajakkal, kétszínűen beszélnek. (4) Irtson ki az ÚR minden hízelgő ajkat, minden nyelvet, amely nagyokat mond. (5) Mert azt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkunk velünk van: ki lehetne úrrá rajtunk? (6) A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt bizony fölkelek – így szól az ÚR –, védelmembe veszem azt, aki arra vágyik. (7) Az ÚR szavai tiszta beszédek, mint a földbe vájt kohóban megolvasztott ezüst, amelyet hétszer tisztítanak. (8) URam, tarts meg minket, és őrizz meg minket e nemzedéktől fogva mindenkor, (9) még ha gonoszok járnak is körös-körül, és az alávalóságot fölmagasztalják az emberek között! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] URam, még meddig tart ez? Végképp elfelejtkeztél rólam? Meddig rejted el arcodat előlem? Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem? Nézz rám, felelj nekem, URam Istenem! Világosítsd meg a szememet, hogy halálra ne szenderüljek. Ne mondhassa ellenségem: Legyőztem őt! Ne örüljenek háborgatóim, hogy tántorgok. Mert én bízom kegyelmedben, szívem ujjong szabadításodnak. Hadd énekeljek az ÚRnak, mert jót tett velem! [A karmesternek: Dávidé.] Azt mondja szívében a bolond: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék. Az ÚR letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy lássa, van-e közöttük értelmes, aki keresi Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyaránt megromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincs egy sem. Hát nem tudják azt a gonosztevők, akik úgy eszik népemet, mintha kenyeret ennének, az URat pedig nem hívják segítségül, hogy bizony rettegni fognak, mert Isten az igaz nemzedékkel van? A szegény tervét kicsúfolhatjátok, de az ÚR az ő bizodalma. Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát, örül majd Jákób, és vigadozni fog Izráel. [Dávid zsoltára.] URam, ki tartózkodhat sátradban, ki lakhat szent hegyeden? Aki feddhetetlenül jár, igazságot cselekszik, és igazat szól szívében; nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjának, és nem hoz gyalázatot rokonaira. A semmirekellő utálatos a szemében, de az URat félőket tiszteli. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. Nem adja pénzét uzsorára, és nem fogad el vesztegetést az ártatlan rovására. Aki így cselekszik, nem rendül meg soha. [Dávid bizonyságtétele.] Tarts meg engem, Istenem, mert benned bízom! Ezt mondom az ÚRnak: Az én URam vagy, nálad nagyobb jó nincs számomra. A szentekben, akik e földön vannak, és a felségesekben van minden gyönyörűségem. Megsokasodnak fájdalmai azoknak, akik más isten után sietnek, de én nem áldozom nekik véresáldozatot, és nevüket sem veszem ajkamra. Az ÚR az én osztályrészem és poharam; te tartod kezedben sorsomat. Az én részem kies helyre esett, valóban szép örökség jutott nekem. Áldom az URat, aki tanácsot ad nekem, bensőm még éjjel is oktat engem. Az ÚRra nézek szüntelen; nem rendülök meg, mert a jobbom felől van. Ezért örül a szívem, és vigad a lelkem, testem is biztonságban lakik. Mert nem hagyod lelkemet a sírba jutni, nem engeded, hogy szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon örök gyönyörűség van. [Dávid imádsága.] Hallgasd meg, URam, az igazságot, vedd észre kiáltásomat! Figyelj imádságomra, amely nem csalárd ajakról ered. Tőled jöjjön ítéletem, szemed tekintsen az igazságra. Megvizsgáltad a szívemet, meglátogattál éjjel. Ha próbára teszel, nem találsz bennem semmi rosszat; elhatároztam, hogy nem vétkezem a számmal. Bármit tettek is az emberek, én ajkad igéjére figyelve őrizkedtem az erőszakosok ösvényeitől. Lépéseim a te ösvényeidhez igazodtak, nem ingadozott a lábam. Hívtalak, mert te felelhetsz nekem, Istenem! Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! Mutasd meg csodálatosan kegyelmedet, te, aki jobboddal megszabadítod támadóiktól a benned bízókat! Őrizz, mint a szemed fényét, szárnyad árnyékába rejts el engem a gonoszok elől, akik el akarnak pusztítani; halálos ellenségeim elől, akik körülvesznek engem. Megkövéredett szívüket bezárták, szájuk kevélyen szól. Körülvettek most, bármerre lépünk; szemüket ránk szegezik, hogy földre terítsenek. Olyanok, mint az oroszlán, amely zsákmányra vágyik, vagy mint az oroszlánkölyök a rejtekhelyén. Kelj fel, ó, URam! Szállj szembe vele, és terítsd le, fegyvereddel mentsd meg életemet a gonosztól! Szabadíts meg kezeddel, ó, URam, az emberektől, a világ embereitől, akiknek osztályrészük ez életben van! Megtöltötted hasukat javaiddal, bővelkednek fiakkal, ami pedig megmarad utánuk, azt gyermekeikre hagyják! Én pedig meglátom arcodat igazságban, arcod látása megelégít, amikor fölébredek. [A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki azon a napon mondta el az ÚRnak ennek az éneknek a szavait, amelyen az ÚR megszabadította minden ellensége és Saul kezéből.] (2) [Ezt mondta:] Szeretlek URam, én erősségem! (3) Az ÚR az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem, kősziklám, őbenne bízom; az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. (4) Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. (5) A halál kötelei vettek körül, és az istentelenség árja rettentett engem. (6) A Seol kötelei vettek körül, és a halál csapdái fogtak meg. (7) Szükségemben az URat hívtam, és Istenemhez kiáltottam. Meghallotta hangomat templomából, és kiáltásom fülébe jutott. (8) Megindult, megrendült a föld, s a hegyek alapjai inogtak, megindultak, mert haragra gyúlt. (9) Füst szállt fel az orrából, szájából emésztő tűz; izzó parázs gerjedt benne. (10) Lehajtotta az eget, és leszállt, homály volt a lába alatt. (11) Kerúbon járt, és szelek szárnyán suhant. (12) A sötétséget tette rejtekhelyévé maga körül, mint egy sátrat; a sötét felhőt és sűrű fellegeket. (13) Az előtte lévő fényességből előtűntek felhői jégesővel és izzó parázzsal. (14) Dörgött az ÚR az egekben, zengett a Magasságos; jégeső hullt és izzó parázs. (15) Kilőtte nyilait, és szétszórta őket, villámokat röpített mindenfelé. (16) Előtűnt a vizek medre, és megmutatkoztak a világ alapjai a te feddésedtől, URam, orrod leheletének szelétől. (17) Lenyúlt a magasból, és fölvett engem, kihúzott a nagy vizekből. (18) Megszabadított erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak voltak nálam. (19) Rám törtek a veszedelmem napján, de az ÚR volt a támaszom. (20) Tágas helyre vitt ki engem, kiragadott engem, mert kedvét leli bennem. (21) Az ÚR megfizetett nekem igazságom szerint, kezem tisztasága szerint fizetett meg nekem. (22) Mert megőriztem az ÚR útjait, és nem hagytam el gonoszul Istenemet. (23) Minden ítélete előttem van, és rendeléseit nem vetettem el magamtól. (24) Feddhetetlen voltam előtte, őrizkedtem a vétektől. (25) Ezért megfizetett nekem az ÚR igazságom szerint, kezem tisztasága szerint, amely szeme előtt van. (26) Az irgalmashoz irgalmas vagy, a feddhetetlenhez feddhetetlen vagy. (27) A tisztához tiszta vagy, s a visszáshoz visszás vagy. (28) Mert te megtartod a nyomorult népet, és megalázod a kevély szemeket. (29) Mert te gyújtod meg a mécsesemet. Az ÚR, az én Istenem megvilágosítja sötétségemet. (30) Mert általad a táboron is átfutok, Istenemmel a kőfalon is átugrom. (31) Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színtiszta. Pajzsa ő mindazoknak, akik bíznak benne. (32) Mert kicsoda Isten az ÚRon kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül? (33) Isten az, aki erővel övez föl engem, és tökéletessé teszi utamat. (34) Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és magaslatokra állít engem. (35) Ő tanítja kezemet a harcra, karom meghajlítja az ércíjat. (36) Üdvösséged pajzsát adtad nekem, jobbod támogat, és jóvoltod fölmagasztalt engem. (37) Teret adtál lépteimnek, és nem tántorog a lábam. (38) Üldözöm ellenségeimet, és elérem őket, nem térek vissza, míg meg nem semmisülnek. (39) Összetöröm őket, hogy föl sem kelhetnek, lábam elé hullanak. (40) Mert te öveztél föl engem erővel a harcra, és elém vetetted azokat, akik felkeltek ellenem. (41) Megadtad, hogy ellenségeim meghátráljanak, és elpusztíthattam gyűlölőimet. (42) Kiáltoznak, de nincs szabadító, az ÚRhoz kiáltanak, de nem felel nekik. (43) Apróra töröm őket, mint a szélhordta por, és megtaposom őket, mint az utca sarát. (44) Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól, nemzetek fejévé tettél engem. Olyan nép szolgál nekem, amelyet nem ismertem. (45) Amint meghallja fülük szavamat, engedelmeskednek, és az idegenek is hízelegnek nekem. (46) Mert eltikkadtak az idegenek, és reszketve jönnek elő erődeikből. (47) Él az ÚR, és áldott az én kősziklám; magasztaltassék hát üdvösségem Istene. (48) Isten az, aki bosszút áll értem, népeket vet alám, (49) és megment ellenségeimtől. Az ellenem felkelőkkel szemben fölmagasztal, és megszabadít az erőszakos emberektől. (50) Ezért dicsérlek téged, URam, a nemzetek között, és éneket zengek nevednek. (51) Nagy segítséget ad királyának, és irgalmasságot cselekszik fölkentjével, Dáviddal és utódaival mindörökké. [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Az egek beszélik Isten dicsőségét, és keze munkáját hirdeti az égboltozat. (3) Nappal a nappalnak mond beszédet, éj éjnek ad jelentést. (4) Nincs szó, sem beszéd, nem hallható a hangjuk: (5) mégis elhat szózatuk az egész földre, és szavuk a világ végére. Sátrat készített ott a napnak, (6) amely olyan, mint egy vőlegény, aki a szobájából jön ki. Örvend, mint egy hős, hogy pályáját futhatja. (7) Elindul az ég egyik széléről, s fordulása a másik széléig tart. Nincs semmi, ami elrejtőzhetne heve elől. (8) Az ÚR törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket. Az ÚR bizonyságtétele bizonyos, bölccsé teszi az együgyűt. (9) Az ÚR rendelkezései helyesek, megvidámítják a szívet. Az ÚR parancsa világos, megvilágosítja a szemeket. (10) Az ÚR félelme tiszta, megáll mindörökké. Az ÚR ítéletei változhatatlanok, és minden tekintetben igazságosak. (11) Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is. Édesebbek a méznél, még a csurgatott méznél is. (12) Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, nagy jutalma van. (13) Ki veheti észre a tévedéseket? A titkos bűnöktől tisztíts meg engem! (14) Tartsd távol szolgádat az önhittségtől is, hogy ne uralkodjék rajtam; akkor feddhetetlen leszek, és sok vétektől tiszta. (15) Legyenek kedvedre valók szám mondásai, és szívem gondolatai legyenek előtted, ó, URam, kősziklám és megváltóm. [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Hallgasson meg téged az ÚR a szükség idején, oltalmazzon meg téged Jákób Istenének neve! (3) Küldjön neked segítséget szent helyéről, és a Sionról támogasson téged! (4) Emlékezzék meg minden ételáldozatodról, és fogadja kegyesen égőáldozataidat! [Szela] (5) Cselekedjék veled szíved kívánsága szerint, és teljesítse minden szándékodat! (6) Hogy örvendezzünk szabadításodnak, és Istenünk nevében zászlót lobogtassunk. Teljesítse az ÚR minden kérésedet! (7) Most tudom, hogy az ÚR megsegíti fölkentjét; meghallgatja őt szent egéből jobbjának segítő erejével. (8) Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az ÚRnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. (9) Azok lehanyatlanak és elesnek, mi pedig fölkelünk és megállunk. (10) URam, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, mikor hozzád kiáltunk! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) URam, a te erődnek örül a király, és felettébb ujjong a te segítségednek. (3) Megadtad neki szíve kivánságát, és ajkának kérését nem tagadtad meg. [Szela] (4) Sőt eléje vitted javaidnak áldásait, színarany koronát tettél fejére. (5) Életet kért tőled: te adtál neki hosszú életet, örökkévalót és végtelent. (6) Nagy a dicsősége a te segítséged által, fenséget és méltóságot adtál neki. (7) Sőt áldottá tetted őt örökre, megvidámítottad őt, színed előtt örülhet. (8) Bizony, a király bízik az ÚRban, és nem inog meg, mert vele van a Magasságos kegyelme. (9) Kezed utoléri minden ellenségedet, jobbod megtalálja gyűlölőidet. (10) Tüzes kemencévé teszed őket, mikor megjelensz; haragod elnyeli és tűz emészti meg őket. (11) Gyümölcsüket kiveszíted a földről, és magvukat az emberek fiai közül. (12) Mert gonoszságot terveznek ellened, csalárdságot gondolnak, de nem vihetik véghez. (13) Mert megfutamítod őket, íjad húrját kifeszíted feléjük. (14) Emelkedjél föl, URam, a te erőddel, hadd énekeljünk, hadd zengedezzünk hatalmadról! [A karmesternek: „A hajnali szarvas” dallamára. Dávid zsoltára.] (2) Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van segítséged jajszavamtól. (3) Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is, és nincs nyugodalmam. (4) Pedig te szent vagy, Izráel dicsérő énekei között trónolsz. (5) Benned bíztak atyáink, bíztak, és megszabadítottad őket. (6) Hozzád kiáltottak, és megmenekültek; benned bíztak, és nem szégyenültek meg. (7) De én féreg vagyok és nem ember, emberek csúfja és a nép utálata. (8) Mindenki csúfolódik rajtam, aki engem lát; elhúzzák szájukat, és fejüket rázzák: (9) Az ÚRra bízta magát, mentse meg ő! Szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! (10) Te hoztál ki engem anyám méhéből, és biztonságban voltam anyám emlőin. (11) Születésem óta gondod volt rám, anyám méhétől fogva te voltál Istenem. (12) Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. (13) Bikák sokasága kerített be engem, körülfogtak Básán bikái. (14) Föltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. (15) Olyan vagyok, mint a kiöntött víz; minden csontom kificamodott. Szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt bensőmben. (16) Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél engem. (17) Mert ebek vettek körül, a gonoszok serege fogott körül engem; átlyukasztották a kezemet és a lábamat. (18) Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. (19) Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. (20) De te, URam, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre! (21) Szaadítsd meg lelkemet a kardtól és egyetlenemet a kutyák karmaiból. (22) Ments meg az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem! (23) Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, és hadd dicsérjelek a gyülekezetben! (24) Ti, akik félitek az URat, dicsérjétek őt! Jákób minden utóda: dicsőítsétek őt! Izráel minden magzata: féljétek őt! (25) Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát. Nem rejti el az arcát előle, és mikor hozzá kiált, meghallgatja. (26) Rólad szól dicsérő énekem a nagy gyülekezetben. Fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik őt. (27) Esznek a nyomorultak, és megelégszenek; dicsérik az URat, akik őt keresik. Éljen a szívetek örökké! (28) A föld határáig mindenki megemlékezik az ÚRról, és megtér hozzá. Leborul előtted a föld minden nemzetsége. (29) Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken is. (30) Esznek és leborulnak mind, akik gazdagok e földön. Őelőtte hajtanak térdet a halandók, mind, aki nem tarthatja életben a lelkét. (31) Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. (32) Eljönnek, s hirdetik az utánuk születendő népnek, hogy igaz ő, aki ezt cselekedte! [Dávid zsoltára.] Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy. Vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal. Csordultig van a poharam. Bizony jóságod és kegyelmed követ engem életem minden napján, s az ÚR házában lakozom hosszú ideig. [Dávid zsoltára.] Az ÚRé a föld s annak teljessége, a földkerekség s annak lakói. Mert ő vetette meg alapját a tengereken és erősítette meg a folyókon. Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik csalárdságra. Áldást nyer ő az ÚRtól és igazságot szabadító Istenétől. Ilyen az őt keresők nemzedéke, akik Jákób Istenének arcát keresik. [Szela] Ti kapuk, emeljétek föl fejeteket, és emelkedjetek föl, ti örökkévaló ajtók! Hadd menjen be a dicsőség királya! Ki a dicsőség királya? Az erős és hatalmas ÚR, a hatalmasan hadakozó ÚR. Ti kapuk, emeljétek föl fejeteket, és emelkedjetek föl, ti örökkévaló ajtók! Hadd menjen be a dicsőség királya! Ki a dicsőség királya? A seregek URa, ő a dicsőség királya. [Dávidé.] URam, hozzád emelem lelkemet! Istenem, benned bízom, ne szégyenüljek meg, ne örüljenek rajtam ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, aki benned bízik. Azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled. Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess igazságodban, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem. Mindennap benned reménykedem. Emlékezzél meg, URam, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak. Ifjúságom vétkeiről és bűneimről ne emlékezz meg! Kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, URam! Jó és igaz az ÚR, azért útba igazítja a vétkezőket. Igazságban vezeti az alázatosakat, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. Az ÚRnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intéseit. A te nevedért, URam, bocsásd meg bűneimet, mert sok van. Ki az, aki féli az URat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon. Annak lelke megmarad a jóban, és utódai öröklik a földet. Az ÚR titka azoknál van, akik őt félik; és szövetségével oktatja őket. Szemem mindig az ÚRra néz, mert ő húzza ki lábamat a csapdából. Tekints rám, és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok! Szívem szorongásai megsokasodtak, nyomorúságaimból szabadíts meg engem! Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet, bocsásd meg minden bűnömet! Lásd meg ellenségeimet, hogy megsokasodtak; gyilkos gyűlölettel gyűlölnek engem. Őrizd meg lelkemet, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy hozzád menekültem. Ártatlanság és becsület védelmezzen engem, mert benned reménykedem. Mentsd ki, Istenem, Izráelt minden bajából! [Dávidé.] Ítélj meg, URam, mert feddhetetlenül éltem, és az ÚRban bíztam ingadozás nélkül. Vizsgálj meg, URam, és próbálj meg, kutasd át veséimet és szívemet! Mert kegyelmed szemem előtt van, és igazságod szerint járok-kelek. Nem ülök együtt a hamisakkal, és nem tartok az alattomosokkal. Gyűlölöm a rosszak társaságát, és nem ülök együtt a gonoszokkal. Ártatlanságomban mosom kezemet, így járom körbe oltárodat, URam, hogy fennszóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet. URam, szeretem a te házadban való lakozást és dicsőséged hajlékának helyét. Ne ragadd el lelkemet a bűnösökkel, életemet a vérontókkal, akiknek kezében gyalázat van, és jobbjuk tele van vesztegetéssel. Én feddhetetlenül élek, válts meg, és könyörülj rajtam. Lábam egyenes talajon áll, áldom az URat a nagy gyülekezetben. [Dávidé.] Világosságom és üdvösségem az ÚR, kitől féljek? Életem erőssége az ÚR, kitől remegjek? Ha gonoszok jönnek ellenem, szorongatóim és ellenségeim, hogy felfalják testemet, ők botlanak meg és hullanak el. Ha egy sereg fog is körül, nem fél a szívem. Habár háborúság tör rám, én mégis bízom. Egyet kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában. Bizony, elrejt engem hajlékában a veszedelem napján, betakar sátra rejtekében, sziklára emel föl engem. Most is fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülöttem vannak; ezért örömmel áldozom sátrában, énekkel zengedezem az ÚRnak. Halld meg, URam, hangomat, hívlak! Irgalmazz nekem, és hallgass meg engem! Szívemben hallom, hogy azt mondod: Az én arcomat keressétek! A te arcodat keresem, ó, URam! Ne rejtsd el előlem arcodat, ne utasítsd el szolgádat haraggal! Te vagy segítőm, ne taszíts el, ne hagyj el engem, szabadító Istenem! Ha apám és anyám elhagynának is, az ÚR magához vesz engem. Taníts meg engem a te utadra, ó, URam! Vezérelj engem egyenes ösvényen az üldözőim miatt. Ne adj át szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadtak rám, és erőszakot lihegnek. De én hiszem, hogy meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Várjad az URat, légy erős, bátorodjék a szíved, és várjad az URat! [Dávidé.] Hozzád kiáltok, URam, kősziklám. Ne fordulj el szótlanul tőlem, mert ha néma maradsz, hasonló leszek a sírba szállókhoz. Halld meg esedezésem hangját, amikor hozzád kiáltok, és amikor fölemelem kezemet szentséged lakhelye felé. Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, szívükben pedig gonoszság van. Fizess meg nekik cselekedeteik és gonosz szándékuk szerint. Kezük munkája szerint fizess meg nekik. Add meg nekik, amit érdemelnek! Mivel nem figyelnek az ÚR cselekedeteire és kezének munkáira, lerontja és nem építi fel őket. Áldott az ÚR, mert meghallgatta könyörgésem szavát! Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Megsegített, ezért örvend a szívem, és hálát adok neki énekemmel. Népének erőssége az ÚR, és fölkentjének megtartó ereje. Segítsd meg népedet, és áldd meg örökségedet, legeltesd és magasztald fel őt mindörökké! [Dávid zsoltára.] Adjatok az ÚRnak, ti, a Hatalmasnak fiai, adjatok az ÚRnak tiszteletet és dicsőséget! Adjatok dicsőséget az ÚR nevének, imádjátok az URat szent ékességben! Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az ÚR ott van a nagy vizek fölött. Az ÚR hangja erős, az ÚR hangja fenséges. Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR Libánon cédrusait is. Ugrándoztatja Libánont, mint a borjút és Szirjónt, mint a bivalyborjút. Az ÚR hangja tűzlángokat szór. Az ÚR hangja megrengeti a pusztát, megrengeti az ÚR Kádés pusztáját. Az ÚR hangjára megellenek a nőstény szarvasok, az ÚR letarolja az erdőket, és templomában mindenki így kiált: Dicsőség! Az ÚR trónol az özönvíz fölött; ott trónol az ÚR, aki király mindörökké. Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel. [Dávid zsoltára. Templomszentelési ének.] (2) Magasztallak, URam, hogy fölemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam. (3) URam Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. (4) URam, felhoztad lelkemet a sírból, fölélesztettél a sírba szállók közül. (5) Dicsérjétek az URat, ti hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét. (6) Mert csak egy pillanatig tart haragja, de élethossziglan való jóakarata. Este bánat tér be, reggelre itt a vidámság. (7) Jó sorsomban azt mondtam: Nem rendülhetek meg soha. (8) URam, jóvoltodból megszilárdítottál, mint egy hatalmas hegyet, de mikor elrejtetted arcodat, megrettentem. (9) Hozzád kiáltok, URam! Az én URam irgalmáért könyörgök! (10) Mit használ nekem a vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e téged a por, hirdeti-e igazságodat? (11) Hallgass meg, URam, könyörülj rajtam! URam, légy segítségem! (12) Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel. (13) Ezért zengedezek szentségednek, és nem hallgatok el, URam Istenem, mindenkor hálát adok neked. [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Hozzád menekülök, URam, ne szégyenüljek meg soha! Igazságoddal szabadíts meg engem. (3) Fordítsd felém füledet, hamar szabadíts meg. Légy erős kősziklám, erődített váram, hogy megtarts engem! (4) Mert te vagy kősziklám és védő váram: vezess hát és terelgess engem nevedért. (5) Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, hiszen te vagy erősségem. (6) Kezedbe ajánlom lelkemet, te váltasz meg engem, ó, URam, hűséges Isten. (7) Gyűlölöm a hazug bálványok híveit, én csak az ÚRban bízom. (8) Hadd vigadjak és örüljek kegyelmednek, noha látod nyomorúságomat, és ismered háborgó lelkemet. (9) Nem adtál engem az ellenség kezébe, sőt tágas térre állítottad a lábamat. (10) Könyörülj rajtam, URam, szorult helyzetemben; szemem elhomályosodott a búbánat miatt, odavan testem-lelkem. (11) A bánat miatt elenyészik életem, sóhajtásban múlnak el éveim. Bűnöm miatt megfogyatkozott az erőm, és kiszáradnak csontjaim. (12) Csúffá lettem tömérdek üldözőm miatt, szomszédaim és ismerőseim félnek tőlem, akik az utcán látnak, elfutnak előlem. (13) Elfeledtek, akár egy halottat, olyanná lettem, mint egy tönkrement edény. (14) Mert hallom sokak suttogását, iszonyatosságot mindenfelől. Együtt tanácskoznak ellenem, és azt tervezik, hogy kioltják életemet. (15) De én benned bízom, URam! Azt mondom: Te vagy Istenem. (16) Életem ideje kezedben van. Szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől! (17) Világosítsd meg arcodat szolgádon, jóvoltodból tarts meg engem. (18) URam, ne szégyenüljek meg, hogy téged hívlak. Szégyenüljenek meg a gonoszok, és pusztuljanak a Seolba. (19) Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek vakmerően szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel. (20) Mily bőséges a te jóságod, amelyet a téged félőknek tartogatsz, és részelteted benne a hozzád menekülőket az emberek fiai előtt. (21) Elrejted őket jelenléted rejtekében az emberek zendülései elől; sátradban őrzöd őket a perlekedő nyelvektől. (22) Áldott az ÚR, hogy csodálatosan megmutatta nekem kegyelmét az ostromlott városban! (23) Én ugyan azt gondoltam ijedtemben, hogy elvetettél szemed elől, te mégis meghallgattad esedezésem szavát, amikor hozzád kiáltottam. (24) Szeressétek az URat mind, ti kedveltjei! Kegyeseit megőrzi az ÚR, de a kevélyen cselekvőknek bőven megfizet! (25) Legyetek erősek és bátor szívűek, akik az ÚRban reménykedtek! [Dávid tanítása.] Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az ÚR nem tulajdonít bűnt, akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, megavultak csontjaim a naphosszat tartó jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedett a kezed, ellankadt az életerőm, mint a nyári hőségben. [Szela] Vétkemet bevallottam neked, bűnömet nem fedeztem el. Azt mondtam: „Bevallom hamisságomat az ÚRnak”, és te elvetted rólam bűnömet, amellyel vétettem. [Szela] Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, amíg még megtalálhat. Ha a nagy vizek áradnának is, nem érhetik el őt. Te vagy oltalmam, te mentesz meg a veszedelemtől. Körülveszel engem a szabadulás örömével. [Szela] Bölccsé teszlek és megtanítalak téged, hogy melyik úton járj; szememmel tanácsollak téged. Ne legyetek oktalanok, mint a ló és az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell szorítani az állát, másképpen nem enged neked. Sok bánata van a gonosznak, de aki bízik az ÚRban, azt ő kegyelemmel veszi körül. Örüljetek az ÚRban, ujjongjatok, ti igazak! Vigadozzatok mindnyájan, ti tiszta szívűek! Örvendezzetek az ÚRban, ti igazak, a hívekhez illik a dicséret. Dicsérjétek az URat, citerával, tízhúrú hárfával zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, pengessetek lantot lelkesen ujjongva. Mert az ÚR szava igaz, és minden cselekedete hűséges. Szereti az igazságot és a törvényt, az ÚR kegyelmével tele van a föld. Az ÚR szavára lettek az egek és szájának leheletére minden seregük. Összegyűjti a tenger vizét, mint egy tömlőbe, tárházakba rakja a mélység vizét. Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a földkerekség minden lakója! Mert szólt, és meglett az, parancsolt és előállott. Az ÚR elfordítja a nemzetek szándékát, meghiúsítja a népek gondolatait. Az ÚR szándéka megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene, az a nép, amelyet örökségül választott magának. Letekint az ÚR az égből, lát minden embert. Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. Ő formálta mindnyájuk szívét, és jól ismeri minden tettüket. Nem szabadul meg a király a nagy sereg által, a hős sem menekül meg nagy erejével. Csalódik, aki lovaktól vár szabadítást, nem mentenek meg azok nagy erejükkel. Ámde az ÚR szemmel tartja az őt félőket, a kegyelmében bízókat. Kimenti lelküket a halálból, és az éhínségben is eltartja őket. Lelkünk az URat várja, segítségünk és pajzsunk ő. Csak őbenne vigad a szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! URam, legyen rajtunk a te kegyelmed, hiszen benned bízunk. [Dávidé; abból az időből, amikor őrültnek tettette magát Abímelek előtt, aki elűzte, ő pedig elment.] (2) Áldom az URat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van! (3) Az ÚRral dicsekszik lelkem; hallják ezt a szegények, és örülnek. (4) Dicsőítsétek velem az URat, és magasztaljuk együtt az ő nevét! (5) Kerestem az URat, és meghallgatott engem, minden félelmemből kimentett engem. (6) Akik őrá néznek, felvidulnak, és arcuk nem pironkodik. (7) Ez a szegény kiáltott, és az ÚR meghallgatta, minden bajából kimentette őt. (8) Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megszabadítja őket. (9) Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. (10) Féljétek az URat, ti szentjei! Mert akik őt félik, azoknak semmiben nincs fogyatkozásuk. (11) Az oroszlánok is szűkölködnek, éheznek, de akik az URat keresik, nem nélkülöznek semmi jót. (12) Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak titeket az ÚR félelmére! (13) Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni? (14) Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkadat a csalárd beszédtől. (15) Kerüld a rosszat, és cselekedjél jót. Keresd a békességet és kövesd. (16) Az ÚR szeme az igazakon van, és füle az ő kiáltásukra figyel. (17) Az ÚR arca pedig a gonosztevők ellen fordul, és emlékezetüket is kiirtja a földről. (18) Ha az igazak kiáltanak, az ÚR meghallgatja és minden bajukból kimenti őket. (19) Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket. (20) Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR. (21) Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük. (22) A gonoszt a gonoszság öli meg, és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat. (23) Az ÚR megváltja szolgái lelkét, és senki sem lakol meg, aki hozzá menekül. [Dávidé.] Perelj, URam, a velem perlőkkel, harcolj az ellenem harcolókkal! Ragadj pajzsot és vértet, és kelj föl segítségemre! Szegezz dárdát, és rekeszd el üldözőim útját! Mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged! Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; hátráljanak meg és piruljanak, akik vesztemet tervezik! Legyenek olyanok, mint a polyva a szélben, az ÚR angyala űzze őket. Legyen útjuk sötét és csuszamlós, az ÚR angyala kergesse őket! Mert ok nélkül, titkon vetették elém hálójukat, és ok nélkül ástak vermet lelkemnek. Váratlanul érje őket a romlás, fogja meg őket hálójuk, amelyet ők vetettek ki, essenek ők veszedelembe! Lelkem pedig vigad majd az ÚRban, örvendezik szabadításában. Minden porcikám azt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, URam?! Megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt a rablójától. Hamis tanúk állnak elő, olyat kérdeznek tőlem, amiről nem tudok. Rosszal fizetnek nekem a jóért, hogy megrövidítsék életemet. Pedig amikor ők betegek voltak, zsákruhába öltöztem; böjttel gyötörtem lelkemet, és újra meg újra szívből imádkoztam. Mintha barátom, testvérem volna, úgy forgolódtam körülötte; mintha anyámat siratnám, úgy görnyedtem a szomorúság miatt. Ők pedig örültek, amikor megbotlottam, és összegyűltek; idegenek gyűltek össze körülöttem, akiket nem ismertem, gyaláztak engem, és nem nyugodtak; az ingyenélők léha csúfolkodások közepette fogukat vicsorították rám. Ó, URam, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásuktól, életemet az oroszlánoktól. Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged. Ne örüljenek rajtam hazug ellenségeim, akik ok nélkül gyűlölnek, és ne kacsintsanak össze. Mert nem beszélnek békességgel, hanem álnok dolgokat koholnak azok ellen, akik békések e földön. Föltátották rám szájukat, és hahotázva azt mondták: Láttuk saját szemünkkel! Láttad mindezt, ó, URam, ne hallgass, ó, URam! Ne légy távol tőlem! Kelj föl, ébredj, szolgáltass igazságot, ó, URam, Istenem, az én ügyemben! Ítélj meg engem igazságod szerint, ó, URam, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! Ne mondhassák szívükben: Hahaha! Vágyunk teljesült. Ne mondhassák: Elnyeltük őt! Szégyenüljenek meg, piruljanak mind, akik örülnek, hogy bajban vagyok! Szégyen és gyalázat borítsa el azokat, akik fölfuvalkodtak ellenem! Vigadjanak és örüljenek, akik igazságomat kívánják! Hadd mondják mindenkor: Nagy az ÚR, aki szolgái előmenetelében gyönyörködik. Nyelvem hirdeti igazságodat és dicsőségedet minden napon. [A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé.] (2) A gonosz hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs őelőtte istenfélelem; (3) Mert azzal hízeleg önmagának, hogy bűnözhet és gyűlölködhet. (4) Szájának beszéde gonoszság és hamisság; nem tud bölcs lenni és jót cselekedni. (5) Hiábavalóságot gondol ki ágyában, nem a jó útra áll, és nem veti meg a rosszat. (6) URam, kegyelmed az égig ér, hűséged a felhőkig! (7) Igazságod olyan, mint Isten hegyei; ítéleteid, mint a nagy mélységek; embert és állatot te tartasz meg, URam! (8) Ó, Istenem, milyen drága a te kegyelmed! Szárnyad árnyékába menekülnek az ember fiai. (9) Dúslakodnak házad bőséges javaiban, gyönyörűséged folyóvizéből itatod meg őket. (10) Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. (11) Terjeszd ki kegyelmedet a téged ismerőkre és igazságodat az igaz szívűekre! (12) Ne jöjjön ellenem a kevélyek lába, és ne üldözzön engem a gonoszok keze! (13) Hullanak már a gonosztevők; elveted őket, és nem tudnak fölállni. [Dávidé.] Ne bosszankodj az elvetemültek miatt, ne irigykedj a gonosztevőkre! Mert hirtelen levágják őket, mint a füvet, s elfonnyadnak, mint a gyönge növény. Bízzál az ÚRban, és cselekedj jót, e földön lakjál, és élj hűségesen. Gyönyörködj az ÚRban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az ÚRra utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Felhozza igazságodat, mint a világosságot, és jogodat, miként a delet. Csendesedjél le az ÚR előtt, és türelmesen várjad őt! Ne bosszankodjál azon, hogy azoknak szerencsés az útjuk, akik álnok tanácsokat követnek. Szűnj meg haragudni, hagyj fel a heveskedéssel. Ne bosszankodjál, az csak rosszra vinne! Mert az elvetemültek kipusztulnak; de akik az Úrban remélnek, ők öröklik a földet. Még egy kevés idő, és nincs gonosz, nézed a helyét, és nem találod. A szelídek öröklik a földet, és elégedettek lesznek sorsukkal. Fondorlatot sző a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja ellene. Az ÚR nevet rajta, mert látja, hogy eljön az ő napja. Kardot rántanak a gonoszok, kifeszítik íjaikat, hogy elejtsék a szegényt és nyomorultat, és levágják az egyenes úton járót. De kardjuk saját szívükbe hatol, és íjuk eltörik. Jobb a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok gonosznak. Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az ÚR. Jól ismeri az ÚR a feddhetetlenek napjait, és örökségük örökké megmarad. Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben sem, jóllaknak az éhínség napjaiban. De a gonoszok elvesznek, és az ÚR ellenségei elenyésznek, még ha olyanok is, mint a mező ékessége: füstként enyésznek el. Kölcsönt kér a gonosz, és nem fizeti vissza, de az igaz irgalmas és adakozó. Mert akiket megáld az ÚR, öröklik a földet, és akiket megátkoz, kipusztulnak. Az ÚR megerősíti annak az embernek lépteit, akinek útját kedveli. Ha megbotlik is, nem esik el, mert az ÚR kézen fogja. Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna. Mindennap könyörül és kölcsönad, és magzata áldott. Kerüld a rosszat, cselekedj jót, és örökké megmaradsz. Mert az ÚR szereti az igazságot, és nem hagyja el kegyeseit. Megőrzi őket örökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja. Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta laknak. Bölcsességet mond az igaz ember szája, és nyelve igazat szól. Istenének törvénye van szívében, nem ingadoznak léptei. Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi. De az ÚR nem hagyja a kezében, és nem kárhoztatja, amikor ítéletre kerül. Remélj az Úrban, őrizd meg az ő útját; akkor fölmagasztal téged, és öröklöd a földet. Meglátod, hogy kipusztítja a gonoszokat. Láttam egy erőszakos, gonosz embert: szétterjeszkedett, mint egy dús lombú, zöldellő fa. De eltűnt, és íme, nem volt többé, kerestem, de nem volt található. Ügyelj, hogy feddhetetlen légy, vigyázz, hogy becsületes maradj, mert a jövendő a béke emberéé. De a bűnösök mind elvesznek, a gonoszok vége pusztulás. Az igazak megmaradása azonban az ÚRtól van, ő az erősségük a szükség idején. Megsegíti őket az ÚR, és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól, és megtartja őket, mert hozzá menekültek. [Dávid zsoltára. Emlékeztetőül.] (2) URam, ne fenyíts meg haragodban, felindulásodban ne ostorozz engem! (3) Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett a kezed. (4) Nincs ép hely a testemen haragod miatt; nincs békesség a csontjaimban vétkeim miatt. (5) Mert bűneim elborították fejemet; elhordozhatatlan teherként nehezednek rám. (6) Megbüdösödtek és elmérgesedtek sebeim oktalanságom miatt. (7) Ellankadtam, meggörnyedtem nagyon, mindennap úgy járok, mint aki gyászol. (8) Mert derekam megtelt fájdalommal, és nincs ép hely testemen. (9) Erőtlen és nagyon összetört vagyok, és szívem keserűsége miatt jajgatok. (10) Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs rejtve előled sóhajtásom! (11) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, és szemem világa sincs már velem. (12) Szeretteim és barátaim félreállnak az engem ért csapás miatt, rokonaim pedig messze távolodnak. (13) Tőrt vetettek, akik életemre törnek, és akik bajomat keresik, arról beszélnek, hogyan tegyenek tönkre, és csalárdságot koholnak mindennap. (14) De én, mint a süket, meg se hallom, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja föl száját. (15) Olyanná lettem, mint aki nem hall, és szájában nincsen ellenvetés. (16) Mert benned reménykedem, URam, te majd megfelelsz nekik, URam, Istenem! (17) Mert azt gondolom: Bárcsak ne nevetnének rajtam, amikor lábam meginog, és ne lennének úrrá rajtam! (18) Én bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van. (19) Ezért hát bevallom bűneimet, bánkódom vétkeim miatt. (20) De ellenségeim élnek és erősödnek, megsokasodtak hazug gyűlölőim, (21) akik a jóért rosszal fizetnek, és ellenem törnek, amikor én jóra törekszem. (22) Ne hagyj el, URam, Istenem, ne távolodj el tőlem! (23) Siess segítségemre, ó, Uram, szabadítóm! [A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.] (2) Így szóltam: Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom számat, ha gonosz ember van előttem. (3) Elnémultam, csendben hallgattam, de ez híjával volt a jónak, fájdalmam fokozódott. (4) Fölhevült a szívem bennem, sóhajomban tűz gerjedt föl, ezért így szólt nyelvem: (5) Add tudtomra, URam, életem végét és napjaim számát, hogy mennyi is az! Hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok. (6) Íme, arasznyivá tetted napjaimat, és életem semmiség előtted. Bizony merő hiábavalóság minden ember, bárhogyan áll is! [Szela] (7) Árnyékként jár itt az ember; bizony csak hiába szorgoskodik. Rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azt! (8) Most azért mit reméljek, ó, Uram? Egyedül benned bízom. (9) Ments ki engem minden álnokságomból, ne tégy engem bolondok csúfjává! (10) Megnémultam, nem nyitom föl számat, mert te tetted ezt. (11) Vedd le rólam ostorodat, mert kezed fenyítése miatt elpusztulok. (12) Amikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted szépségét, mint a moly. Bizony csak egy lehelet minden ember. [Szela] (13) Halld meg, URam, könyörgésemet, figyelj kiáltásomra, könnyhullatásomra ne maradj néma. Mert jövevény vagyok nálad és zsellér, mint minden ősöm. (14) Fordítsd el rólam tekintetedet, hadd enyhüljön sorsom, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Várva vártam az URat, és ő hozzám hajolt, meghallgatta kiáltásomat. (3) Kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből. Sziklára állította lábamat, és megerősítette lépteimet. (4) Új éneket adott a számba: Istenünk dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne. (5) Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedőkhöz! (6) Sokat tettél értünk, URam Istenem, csodáiddal és terveiddel. Nincs hozzád hasonló. Hirdetném és elbeszélném, de több az annál, semhogy fölsorolhatnám. (7) Véresáldozatot és ételáldozatot nem kedveltél, de megnyitottad fülemet. Égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál. (8) Akkor azt mondtam: Íme, jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem. (9) Akaratod teljesítésében lelem kedvemet, ó, Istenem, törvényed szívem közepén van. (10) Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben; íme, nem zárom be ajkamat, te tudod, ó, URam! (11) Igazságodat nem rejtem el szívem mélyén, hanem elbeszélem hűségedet és szabadításodat. Nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezet előtt. (12) Te, URam, ne vond meg tőlem irgalmadat, kegyelmed és igazságod védjen meg szüntelen! (13) Mert annyi baj vett körül, hogy meg se számolhatom. Utolértek bűneim, a végét nem is látom. Számosabbak hajszálaimnál, és a szívem is elhagyott engem. (14) Tessék, URam, neked, hogy megments engem! URam, siess segítségemre! (15) Szégyenüljenek meg és piruljanak mindazok, akik életemre törnek, hogy elveszítsék azt. Riadjanak vissza, és érje gyalázat azokat, akik a bajomat kívánják. (16) Pusztuljanak el gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nekem: Hahaha! (17) Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Hadd mondhassák mindig, akik vágyódnak szabadításodra: Magasztaltassék föl az ÚR! (18) Noha szegény és nyomorult vagyok, az én Uram gondoskodik rólam. Te vagy segítségem, szabadítóm; ó, Istenem, ne késsél! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Boldog az, aki törődik a nyomorulttal; a veszedelem napján megmenti azt az ÚR. (3) Az ÚR megőrzi és élteti őt; boldog lesz e földön, és nem adja oda ellenségei kívánságának. (4) Az ÚR megerősíti őt betegágyán; bármi is a baja, jobbulást ad neki betegségéből. (5) Azt mondtam: URam, kegyelmezz nekem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened! (6) Ellenségeim rosszat mondanak felőlem: Mikor hal már meg, és mikor vész ki a neve? (7) Aki látogatóba jön, hiábavalóságot beszél. Összegyűjt szívében minden rosszat, azután kimegy az utcára, és kibeszéli. (8) Gyűlölőim együtt suttognak rólam, gonoszat gondolnak felőlem: (9) Gyógyíthatatlan métely szállt rá, ezért fekszik itt, és többé nem kel föl! (10) Még a jóakaróm is, akiben bíztam, aki a kenyeremet ette, az is fölemelte sarkát ellenem. (11) De te, URam, könyörülj rajtam, és emelj föl engem, hadd fizessek meg nekik! (12) Abból tudom meg, hogy kedvelsz engem, ha ellenségem nem ujjong fölöttem, (13) engem pedig támogatsz feddhetetlenségemben, és színed elé állítasz örökre. (14) Áldott az ÚR, Izráel Istene örökkön-örökké. Ámen, ámen! [A karmesternek: Kórah fiainak tanítása.] (2) Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy vágyik utánad a lelkem, Istenem! (3) Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után. Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? (4) Éjjel és nappal könnyhullatásom volt a kenyerem, mikor mindennap azt mondták nekem: Hol van a te Istened? (5) Amikor kiöntöm lelkemet, ezekről emlékezem: milyen nagy csoportban vonultam azelőtt, és milyen hangos ujjongással és hálaadással vezettem az ünneplő sokaságot Isten házáig. (6) Miért csüggedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért! (7) Istenem, elcsügged bennem a lelkem, azért megemlékezem rólad a Jordán földjéről és a Hermónról, a Micár hegyéről. (8) Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára, minden vízáradásod és hullámod átcsapott fölöttem. (9) Nappal kegyelmét küldte hozzám az ÚR, éjjel éneke volt velem, imádság életem Istenéhez. (10) Hadd mondjam Istennek, kőszálamnak: Miért feledkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom az ellenség háborgatása miatt? (11) Olyan, mintha csontjaimat zúznák össze, amikor szorongatóim gyaláznak engem, és naponként azt mondják nekem: Hol van a te Istened? (12) Miért csüggedsz el, lelkem, és miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, az én szabadítómnak és Istenemnek! Szolgáltass igazságot nekem, Istenem, és képviseld ügyemet ez istentelen nemzetséggel szemben! Az álnok és hamis embertől szabadíts meg engem! Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért vetettél hát el engem? Miért kell gyászban járnom az ellenség háborgatása miatt? Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek be Isten oltárához, ujjongó örömöm Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, Istenem, én Istenem! Miért csüggedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, az én szabadítómnak és Istenemnek! [A karmesternek: Kórah fiainak tanítása.] (2) Ó, Istenünk! Fülünkkel hallottuk, atyáink beszélték el nekünk azt a dolgot, amelyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél. (3) Nemzeteket űztél ki saját kezeddel, őket pedig helyükbe ültetted. Népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted. (4) Mert nem fegyverükkel szereztek földet, és nem az ő karjuk segített nekik, hanem a te jobbod, a te karod és a te arcod világossága, mert kedvelted őket. (5) Te vagy a királyom, ó, Istenem! Rendelj segítséget Jákóbnak! (6) Általad verjük le szorongatóinkat, nevedben tiporjuk le támadóinkat. (7) Mert nem az íjamban bízom, és kardom sem véd meg engem, (8) hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg. (9) Istent dicsérjük mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. [Szela] (10) Mégis elvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel. (11) Megfutamítottál minket szorongatóink elől, és gyűlölőink kifosztottak bennünket. (12) Odadobtál minket mint vágójuhokat, és szétszórtál minket a nemzetek között. (13) Nagyon olcsón adtad el népedet, és nem tartottad magasra az árát. (14) Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyolnak és nevetnek a körülöttünk levők. (15) Példabeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják a nemzetek. (16) Gyalázatom naponta előttem van, és arcom szégyene elborít engem (17) a csúfolók és káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. (18) Mindez utolért minket, mégsem felejtettünk el téged, és nem szegtük meg szövetséged. (19) Nem pártolt el tőled a szívünk, lépteink sem tértek le ösvényedről; (20) noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát. (21) Ha elfelejtettük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna föl kezünket, (22) vajon nem vette volna észre ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szív titkait. (23) Bizony érted gyilkolnak minket mindennap; vágójuhoknak tekintenek minket. (24) Kelj fel! Miért alszol, Uram? Kelj föl, ne vess el minket örökre! (25) Miért rejted el arcodat, miért felejted el nyomorúságunkat és elnyomatásunkat? (26) Bizony porba hanyatlik lelkünk, földhöz tapad a testünk. (27) Kelj föl segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért! [A karmesternek: „A liliomok”-ra. Kórah fiainak tanítása. Ének a szerelmesről.] (2) Szívemből szép beszéd árad; így szólok: művem a királynak szól. Nyelvem olyan, mint a gyors írnok tolla. (3) Te vagy a legszebb az ember fiai között, kedvesség árad ajkadról, ezért meg is áld Isten örökre. (4) Kösd derekadra kardodat, te vitéz, dicsőségedet és ékességedet! (5) Ékességedben légy diadalmas az igazságért, szelídségért és jogosságért, és jobb kezed félelmetes dolgokra tanítson! (6) Nyilaid hegyesek, a király ellenségeinek szívébe hatolnak; népek hullnak lábad alá. (7) Trónod, ó, Isten, örökkévaló. Királyi pálcád az igazság pálcája. (8) Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent föl Isten, a te Istened társaid fölé az öröm olajával. (9) Mirha, aloé, kasszia illata árad minden öltözetedből; elefántcsont palotákból hárfazene vidámít téged. (10) Nemes asszonyaid között királylányok, jobb kezed felől a királyné áll ofíri aranyban. (11) Halld csak, leány, nézd csak, fordítsd ide füledet! Feledd el népedet és apád házát. (12) Szépségedet a király kívánja. Hiszen urad ő, hódolj hát neki! (13) Tírusz leánya és a nép gazdagjai ajándékkal hízelegnek neked. (14) Csupa ékesség a király leánya odabent, arannyal van bevonva ruhája. (15) Hímes öltözetben viszik a királyhoz, társai, a szűzek vonulnak utána; eléd vezetik őket. (16) Örömmel és vígsággal vezetik be őket; így mennek be a király palotájába. (17) Atyáid helyébe fiaid lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön. (18) Hadd hirdessem nevedet nemzedékről nemzedékre. Örökkön-örökké dicsérni fognak a népek! [A karmesternek: Kórah fiainak éneke, magas hangra.] (2) Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban. (3) Azért nem félünk, ha megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. (4) Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. [Szela] (5) Van egy folyam, melynek árja Isten városát örvendezteti, a Felséges szent hajlékait. (6) Isten van benne, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor. (7) Nemzetek zajonganak, országok meginognak; ha az ÚR kiengedi hangját, megolvad a föld. (8) A seregek URa velünk van, Jákób Istene a várunk. [Szela] (9) Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki pusztává teheti a földet. (10) Háborúkat némít el a földkerekségen, íjat tör, és kopját ront, harci szekereket éget el. (11) Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld is. (12) A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a várunk! [A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.] (2) Ti népek, mind tapsoljatok, harsogva vigadjatok Istennek. (3) Mert az ÚR felséges és félelmetes, nagy király az egész földön. (4) Népeket vet alánk, nemzeteket a lábunk alá. (5) Kiválasztja örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. [Szela] (6) Fölvonul Isten ujjongás közepette; kürtzengéssel közeleg az ÚR. (7) Zengjetek Istennek, énekeljetek! Zengjetek királyunknak, énekeljetek! (8) Mert Isten az egész föld királya: neki énekeljetek bölcsességgel. (9) Isten uralkodik a nemzetek fölött, Isten ott ül szentségének trónján. (10) A népek fejedelmei összegyűltek, mint Ábrahám Istenének népe; mert Istené a föld minden pajzsa. Igen magasságos ő! [Kórah fiainak zsoltára.] (2) Nagy az ÚR, és méltó a dicséretre Istenünk városában, az ő szent hegyén. (3) Szépen emelkedik az északi oldal felé a Sion hegye, az egész föld öröme, a nagy király városa. (4) Palotáiban Isten van jelen, úgy ismerik ott, mint menedéket. (5) Mert íme, a királyok összegyűltek, és mindnyájan tovatűntek. (6) Mihelyt meglátták őt, elcsodálkoztak, megijedtek és szétfutottak. (7) Rémület fogta el őket, olyan fájdalom, mint a szülő asszonyé. (8) A keleti széllel összezúztad Tarsís hajóit. (9) Amiről hallottunk, azt meg is láttuk a seregek URának városában, Istenünk városában. Örökre megerősítette azt Isten! [Szela] (10) Kegyelmedről elmélkedünk, Istenem, templomod belsejében. (11) Amilyen a neved, Istenem, olyan a te dicséreted a föld határáig; jobbod igazsággal teljes. (12) Örül Sion hegye, ujjonganak Júda leányai ítéleteden. (13) Járjátok körül a Siont, kerüljétek meg, számoljátok meg tornyait! (14) Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy elmondhassátok a jövő nemzedéknek: (15) Bizony ez az Isten, a mi Istenünk mindörökké, ő vezet minket mindhalálig! [A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.] (2) Halljátok meg ezt mind, ti népek, figyeljen e világ minden lakója, (3) közemberek, főemberek, gazdag és szegény egyaránt! (4) Szám bölcsességet beszél, szívem elmélkedése értelem. (5) Példabeszédre fordítom fülemet, hárfaszóval kezdem rejtvényemet. (6) Miért féljek a gonosz napokban, amikor nyomorgatóim bűne vesz körül, (7) akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekszenek? (8) Hiszen senki sem válthatja meg testvérét, nem adhat érte váltságdíjat Istennek. (9) Mivel a lélek váltsága drága, végképp le kell mondani róla; (10) még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. (11) De meglátja! A bölcsek is meghalnak, a bolond és ostoba is elvész; gazdagságuk másokra marad. (12) Azt gondolják, hogy házuk örökké megmarad, és lakóhelyük nemzedékről nemzedékre; földjüket magukról nevezik el. (13) Pedig az ember akkor sem marad meg, ha tisztességben van; hasonlít az állatokhoz, amelyeket levágnak. (14) Ez a bolondok sorsa, és követőik mégis gyönyörködnek a szavukban. [Szela] (15) Mint a juhok, úgy kerülnek a sírba, a halál legelteti őket, és reggel már az igazak uralkodnak. Alakjukat elemészti a sír, nem lesz lakásuk. (16) Csak Isten válthatja ki lelkemet a halál kezéből, mikor magához ragad engem. [Szela] (17) Ne félj, ha valaki meggazdagodik, ha házának kincse gyarapszik, (18) mert semmit sem vihet el magával, ha meghal, kincse nem száll le utána. (19) Ha életében áldottnak vallja is magát, és ha dicsérik is, hogy jót tett magával, (20) mégis atyái nemzedékéhez jut, többé sohasem lát világosságot. (21) Mert az ember, ha tisztessége van is, de nincs okossága, hasonlít az állathoz, amelyet levágnak. [Ászáf zsoltára.] Az Istenek Istene, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. A tökéletes szépségű Sionról ragyog föl az Isten. Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat, emésztő tűz van előtte, és erős forgószél körülötte. Hívja az egeket odafenn és a földet, hogy megítélje népét. Gyűljetek elém, kegyeseim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! Az egek hirdetik igazságát, mert Isten a bíró. [Szela] Halld, népem, hadd szóljak! Izráel, hadd tegyek bizonyságot ellened! Isten vagyok én, a te Istened. Nem feddlek meg véresáldozataidért, sem szüntelen előttem lévő égőáldozataidért. De nem fogadhatok el bikát a te házadból vagy bakokat a te aklaidból, mert enyém az erdő minden vadja, az ezernyi hegy minden állata. Ismerem a hegyek minden szárnyasát, és minden az enyém, ami mozog a földön. Ha megéhezném, nem mondanám meg neked, mert enyém e világ és ami azt betölti. Vajon a bikák húsát eszem-e, és a bakok vérét iszom-e? Hálával áldozzál Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején: én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem. A gonosznak pedig azt mondja Isten: Hogy mersz beszélni rendeléseimről, és szádra venni szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted beszédemet! Ha tolvajt látsz, mellé szegődsz, és paráznákkal közösködsz. Szádat gonoszságra tátod, és nyelved csalárdságot sző. Leülsz, és testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is szidod. Ezeket teszed, és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddlek téged, és eléd sorolom mindezeket. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül. Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki figyel az útra, annak mutatom meg Isten szabadítását. [A karmesternek: Dávid zsoltára] (2) [abból az időből, amikor Nátán próféta elment hozzá, miután Betsabéval vétkezett.] (3) Könyörülj rajtam, Istenem, a te kegyelmességed szerint, nagy irgalmasságod szerint töröld el bűneimet! (4) Moss ki egészen álnokságomból, és vétkeimből tisztíts meg engem! (5) Mert ismerem bűneimet, és vétkem szüntelen előttem van. (6) Egyedül ellened vétkeztem, és azt tettem, ami gonosz a szemedben. Ezért igaz, amit mondasz, és helyes az ítéleted. (7) Íme, én vétekben születtem, és bűnben fogant engem az anyám. (8) Íme, te a szívben levő igazságban gyönyörködsz, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem. (9) Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek; moss meg, és fehérebb leszek a hónál. (10) Hallass velem örömöt és vigasságot, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. (11) Rejtsd el arcodat vétkeim elől, és töröld el minden álnokságomat! (12) Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (13) Ne vess el arcod elől, és szent lelkedet ne vedd el tőlem! (14) Add vissza nekem szabadításod örömét, és az engedelmesség lelkével támogass engem. (15) Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád. (16) Szabadíts meg, mert vért ontottam, Istenem, szabadításom Istene, hogy nyelvem igazságodról zengjen. (17) Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! (18) Mert te nem kedveled a véresáldozatot, és ha égőáldozatot adnék, abban sem gyönyörködnél. (19) Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és bűnbánó szívet, Istenem, nem veted meg! (20) Tégy jót a Sionnal kegyelmed szerint, és építsd föl Jeruzsálem kőfalait! (21) Akkor majd kedvesek lesznek neked az igaz áldozatok: az égőáldozat és az egészen elégő áldozat; akkor majd áldozhatnak neked bikákat oltárodon. [A karmesternek: Dávid tanítása] (2) [abból az időből, amikor az edómi Dóég elment, és hírt vitt Saulnak, és ezt mondta neki: Dávid Ahimelek házába ment be.] (3) Mit dicsekszel gonoszságoddal, ó, te nagy hős? Isten kegyelme szüntelen megmarad. (4) Ártalmamra vagy te, ármánykodó, nyelved olyan, mint az éles borotva! (5) Inkább szereted a gonoszt, mintsem a jót; és inkább hazugságot mondasz, mint az igazságot. [Szela] (6) Szeretsz minden ártalmas beszédet, és álnok a nyelved. (7) Romlást hoz rád Isten végleg, megragad, kigyomlál hajlékodból, és kiszaggat téged gyökerestül az élők földjéről. [Szela] (8) Látják ezt az igazak, és félnek, és őrajta nevetnek majd: (9) Íme, egy olyan férfi, aki nem Istent fogadta erősségévé, hanem nagy gazdagságában bízott, és gonoszságában volt az ereje! (10) De én olyan vagyok, mint a zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében örökkön-örökké. (11) Áldalak téged örökké, hogy így tettél, és szentjeiddel együtt nevedben reménykedem, mert jó. [A karmesternek: „A betegség” dallamára. Dávid tanítása.] (2) A bolond azt mondja szívében, hogy nincs Isten. Megromlottak, és utálatos hamisságot cselekszenek, nincs, aki jót cselekedjék. (3) Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy lássa, van-e közöttük értelmes, aki keresi Istent. (4) Mindnyájan elhajlottak, és valamennyien megromlottak. Nincsen, aki jót cselekedjen, nincsen még egy sem. (5) Hát nem okulnak a hamisan cselekvők, akik úgy eszik népemet, mintha kenyeret ennének, akik nem hívják segítségül Istent? (6) Ott félnek majd nagy félelemmel, ahol nincs félnivaló, mert Isten szétszórja azok csontjait, akik ellened támadtak. Megszégyeníted azokat, mert Isten megvetette őket. (7) Ó, bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Örül majd Jákób, és vigad Izráel, amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát. [A karmesternek: húros hangszerekre. Dávid tanítása] (2) [abból az időből, amikor a zífiek elmentek, és azt mondták Saulnak: Nem tudod, hogy Dávid nálunk bujkál?] (3) Istenem, segíts meg engem neved által, és szolgáltass igazságot nekem hatalmaddal! (4) Istenem, hallgasd meg imádságomat, figyelj szám beszédeire! (5) Mert idegenek támadtak ellenem, és kegyetlen emberek keresik lelkemet, akik nem is gondolnak Istenre. [Szela] (6) Íme, Isten az én segítőm, az Úr az én lelkem támogatója. (7) Visszafordítja a gonoszt ellenségeimre. Igazságod által rontsd meg őket. (8) Kész szívvel áldozom neked; áldom nevedet, URam, mert jó vagy. (9) Minden nyomorúságból megszabadítottál engem, és megpihentetted szememet ellenségeimen. [A karmesternek: húros hangszerre. Dávid tanítása.] (2) Istenem, hallgasd meg imádságomat, és ne rejtőzz el könyörgésem elől! (3) Figyelj rám, és hallgass meg engem, mert kesergek a bajok miatt, és megzavarodtam (4) az ellenség hangja és a hitetlenek nyomorgatása miatt, mert romlást zúdítanak rám, és dühödten támadnak engem. (5) Szívem reszket bensőmben, és halálfélelem tört rám. (6) Félelem és rettegés fogott el, és borzongás járt át engem. (7) Azt mondtam: Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és megnyugodnék. (8) Íme, messzire mennék, és a pusztában laknék. [Szela] (9) Sietve keresnék menedéket e sebes szél, e forgószél elől. (10) Zavard össze őket, Uram, és oszd meg nyelvüket; mert csak erőszakot és háborgást látok a városban. (11) Nappal és éjjel körüljárják kőfalait, bent pedig gonoszság és ártalom van. (12) Veszedelem van benne, és nem távozik tereiről a zsarnokság és csalárdság. (13) Mert nem ellenség szidalmazott engem, hiszen azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelkedett föl ellenem, hiszen elrejtőztem volna előle. (14) Hanem te, hozzám hasonló halandó, bizalmasom és jó barátom, (15) akivel édes bizalomban éltünk együtt, és akivel Isten házába jártunk a sokasággal együtt. (16) Jöjjön rájuk a halál, szálljanak elevenen a Seolba, mert gonoszság vett lakozást közöttük! (17) Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem. (18) Este, reggel és délben sóhajtozom és jajgatok, és ő meghallja hangomat. (19) Megszabadítja lelkemet a rám támadóktól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem. (20) Isten meghallgat, és megalázza őket, akik nem akarnak megváltozni, és nem félik Istent; mert kezdettől fogva ő ül a trónon. [Szela] (21) Kezet emelt a vele békességben lévőkre, megszegte szövetségét. (22) A vajnál is simább a szája, de szívében háborúság van. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig kivont kard az. (23) Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rólad. Nem engedi sohasem, hogy ingadozzék az igaz. (24) Istenem, te a veszedelem vermébe taszítod őket; a vérszomjas és álnok emberek életük felét sem érik el. De én benned bízom! [A karmesternek: „A messzi fák galambja” dallamára. Dávid bizonyságtétele, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.] (2) Könyörülj rajtam, Istenem, mert a halandó ember eltipor engem! Mindennap támadnak és nyomorgatnak. (3) Ellenségeim mindennap bosszút lihegnek ellenem; bizony sokan hadakoznak ellenem gőgösen. (4) Mikor félnem kellene is, én benned bízom. (5) Istenben, akinek igéjét dicsőítem; Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem? (6) Minduntalan kiforgatják szavaimat, minden gondolatukkal azon vannak, hogy ártsanak nekem. (7) Egybegyűlnek, elrejtőznek, lépteimet lesik, mert lelkemet kívánják. (8) Megmenekülhetnek-e gonoszságuk ellenére? Pusztítsd el haragoddal e népeket, Istenem! (9) Számon tartod bujdosásomat, gyűjtsd tömlődbe könnyeimet, vajon nincsenek-e benne könyvedben?! (10) Meghátrálnak majd ellenségeim, amikor hozzád kiáltok, ebből tudom meg, hogy Isten velem van. (11) Dicsérem Istent ígéretéért, dicsérem az URat ígéretéért. (12) Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem?! (13) Istenem, tartozom a neked tett fogadalmaimmal, megadom neked hálaáldozatomat. (14) Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, sőt lábamat az eleséstől, hogy Isten előtt járjak az élet világosságában. [A karmesternek: a „Ne veszíts el” dallamára. Dávid bizonyságtétele, amikor Saul elől a barlangba menekült.] (2) Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, mert hozzád menekül a lelkem, és szárnyad árnyékában keresek oltalmat, amíg elvonul a veszedelem. (3) A magasságos Istenhez kiáltok, Istenhez, aki jót végez felőlem. (4) Segítséget küld a mennyből, és megtart engem, megcsúfolja azt, aki elnyelne engem. [Szela] Isten elküldi kegyelmét és hűségét. (5) Oroszlánok között vagyok, tűzokádók között fekszem, akiknek foga lándzsa és nyíl, nyelve pedig éles kard. (6) Magasztaljanak téged az egekig, Istenem, az egész földön legyen ott a dicsőséged! (7) Hálót vetettek a lábamnak, lelkem meggörnyedt. Vermet ástak nekem, de ők estek bele. [Szela] (8) Kész a szívem, Istenem, kész a szívem. Hadd énekeljek és zengedezzek! (9) Serkenj föl, dicsőségem, serkenj föl, lant és hárfa, hadd költsem föl a hajnalt! (10) Hálát adok neked, Uram, a népek között, és zengedezek neked a nemzetek között. (11) Mert az egekig ér a te kegyelmed és a felhőkig a te hűséged. (12) Magasztaljanak az egekig, Istenem, az egész földet töltse be dicsőséged! [A karmesternek: a „Ne veszíts el” dallamára. Dávid bizonyságtétele.] (2) Valóban igazat szóltok, ti hatalmasok? Igazságosan ítéltek-e, ti emberek fiai? (3) Vagy inkább hamisságot forgattok szívetekben, kezetek hamisan mér e földön? (4) A gonoszok világra jöttük óta pártütők; a hazugok már anyjuk méhétől fogva tévelyegnek. (5) Mérgük olyan, mint a kígyó mérge; olyanok, mint a süket vipera, amelynek be van zárva a füle. (6) Ezért nem hallja a varázsló szavát, sem a kígyóbűvölő igézését, aki jártas a varázslásban. (7) Istenem, törd össze szájukban a fogakat; az oroszlánok állkapcsát törd össze, URam! (8) Olvadjanak el, folyjanak szét, mint a víz! Ha lőni akarnak, nyilaik legyenek tompák. (9) Múljanak el, mint a csiga, amely szétmállik, vagy mint az asszony koraszülöttje, aki nem látta meg a napvilágot. (10) Mielőtt megéreznék fazekaitok a tövis tüzét, elragadja azt a forgószél, akár zöld, akár száraz. (11) Örül az igaz, ha látja a bosszúállást, lába a gonosz vérében fürdik. (12) Az emberek pedig ezt mondják: Mégiscsak van jutalma az igaznak, bizony van ítélő Isten e földön! [A karmesternek: a „Ne veszíts el” dallamára. Dávid bizonyságtétele, amikor Saul embereket küldött, hogy figyeljék a házát, és megöljék őt.] (2) Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Istenem, ments meg a rám támadóktól! (3) Szabadíts meg a gonosztevőktől, és segíts meg engem a vérontó emberekkel szemben. (4) Mert íme, lelkem után leselkednek, összegyűlnek ellenem az erősek, pedig sem hibám, sem vétkem nincs, URam! (5) Bár nincs bűnöm, sietve ellenem készülnek. Kelj fel segítségemre, és lásd meg őket! (6) Te, URam, Seregek Istene, Izráel Istene, kelj föl! Büntesd meg mind e népeket, ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik. [Szela] (7) Este megjelennek, ordítanak, mint az eb, körüljárják a várost. (8) Íme, szájukkal üvöltenek, ajkuk között kard van, mert azt gondolják: Kicsoda hallja meg? (9) Te pedig, URam, nevetsz rajtuk, és csúffá teszed mind e népeket. (10) Te vagy az erőm, rád figyelek, mert Isten az én váram. (11) Elém jön kegyelmes Istenem, és látnom engedi ellenségeim vesztét. (12) Ne öld meg őket, hogy népem ne felejtsen! Tedd őket bujdosóvá hatalmaddal, és alázd meg őket, Uram, mi pajzsunk! (13) Szájukban vétek ajkuk beszéde, ejtse csapdába őket kevélységük, mert csak átkot és hazugságot szólnak. (14) Veszítsd el őket haragodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek! Hadd tudják meg egészen a föld határáig, hogy Isten uralkodik Jákób fölött. [Szela] (15) Este visszatérnek, vonítanak, mint az ebek, körüljárják a várost. (16) Élelem után kószálnak, és ha nem laknak jól, nyüszítenek. (17) Én pedig hatalmadról énekelek, minden reggel kegyelmedet magasztalom; mert váram vagy és menedékem nyomorúságom napján. (18) Én erősségem, neked énekelek! Mert Isten az én váram. Ő az én kegyelmes Istenem! [A karmesternek: „A liliomok” dallamára. Dávid tanító bizonyságtétele,] (2) [amikor a naharaimi és a cóbai arámokkal harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és megverte az edómiakat, tizenkétezer embert a Sós-völgyben.] (3) Istenem, elvetettél minket, elszélesztettél minket. Megharagudtál ránk, de állíts helyre minket! (4) Megrendítetted az országot, szétszakítottad. Gyógyítsd be romlásait, mert megingott. (5) Nehéz dolgokat láttattál népeddel; bódító borral itattál minket. (6) De zászlót adtál a téged félőknek, hogy megmenekülhessenek az íj elől. [Szela] (7) Segíts jobboddal, és hallgass meg minket, hogy megszabaduljanak kedveltjeid! (8) Szent helyén azt mondta Isten: Örvendezve osztom ki Sikemet, és mérem ki Szukkót völgyét. (9) Enyém Gileád, és enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda pedig az uralkodói pálcám. (10) Móáb a mosdómedencém, Edómra teszem rá sarumat, nekem örül Filisztea! (11) Ki vezet engem az erős városba? Ki kísér el Edómig? (12) Csak nem te magad, Istenem, bár megvetettél minket, s nem vonultál ki seregeinkkel? (13) Segíts meg minket nyomorgatóink ellen, mert az emberi segítség hiábavaló. (14) Istennel győzelmet aratunk, és ő tapossa el ellenségeinket. [A karmesternek: húros hangszerre. Dávidé.] (2) Hallgasd meg kiáltásomat, Istenem, figyelj könyörgésemre! (3) A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vigyél engem innen a sziklára, hiszen az magas nekem! (4) Mert te vagy az én menedékem és erős bástyám az ellenség ellen. (5) Hadd lakozzam sátradban mindörökké, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! [Szela] (6) Mert te, Istenem, hallottad fogadalmaimat; a nevedet félőkkel együtt adtál örökséget nekem. (7) Adj napokat a király napjaihoz, évei nemzedékről nemzedékre érjenek! (8) Isten előtt trónoljon örökké; rendeld ki kegyelmedet és hűségedet, hogy őrizzék meg őt. (9) Így majd szüntelen nevedet éneklem, és mindennap teljesítem fogadalmaimat. [A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.] (2) Csak Istenben nyugszik meg lelkem, tőle jön szabadulásom. (3) Csak ő az én kősziklám és szabadítóm; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg teljesen. (4) Meddig támadtok még egy ember ellen, meddig törtök ellene valamennyien, mint megroskadt fal és düledező kerítés ellen? (5) Csak arról tanácskoznak, hogyan vessék le őt méltóságából. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, de szívükben átkoznak. [Szela] (6) Csak Istenben nyugszik meg lelkem, mert tőle van reménységem. (7) Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg. (8) Istennél van szabadulásom és dicsőségem; ő az én erős kősziklám, Istennél van menedékem. (9) Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket. Isten a mi menedékünk. [Szela] (10) Bizony hiábavalóak a közemberek fiai, és hazugok a főemberek fiai. Ha egy mérleg serpenyőjébe vetnék őket, mind alábbvalók lennének a semminél. (11) Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott dologgal ne kevélykedjetek. Ha gyarapszik is vagyonotok, ne abban bizakodjatok. (12) Egyszer szólt Isten, és két dolgot hallottam: azt, hogy a hatalom Istené, (13) és tiéd, URam, a kegyelem is. Bizony megfizetsz mindenkinek a cselekedete szerint! [Dávid zsoltára abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.] (2) Ó, Isten, te vagy az én Istenem! Téged keres, téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog testem, mint a kiszáradt, elepedt föld, amelynek nincs vize, (3) hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélhessem hatalmadat és dicsőségedet. (4) Hiszen kegyelmed jobb az életnél. Ajkam hadd dicsérjen téged! (5) Hadd áldjalak ezért életem fogytáig, hadd emeljem föl kezemet a te nevedben! (6) Mintha zsíros falatokkal és kövérséggel telne meg lelkem, amikor víg ajakkal dicsér téged a szám! (7) Rád gondolok ágyamban, őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem. (8) Mert te voltál segítségem, és szárnyad árnyékában örvendeztem. (9) Ragaszkodik hozzád a lelkem, jobbod megtámogat engem. (10) Azok pedig, akik halálra keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak, (11) kard martalékául esnek, és sakálok eledelévé lesznek. (12) A király pedig örvendezni fog Istenben; dicsérik őt mindazok, akik rá esküsznek, de a hazugok szája be lesz dugva. [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Hallgasd meg szavamat, Istenem, amikor panaszkodom, az ellenség rettentésétől mentsd meg életemet! (3) Rejts el engem a rosszakarók fondorlata elől, a gonosztevők csődülete elől, (4) akik megélesítik nyelvüket, mint a kardot, és sértő beszédükkel mint nyíllal céloznak, (5) hogy rejtekükből lövöldözzenek a feddhetetlenre; hirtelen meglövik, és nem félnek. (6) Megátalkodottak gonosz szándékukban; titokban megegyeznek, hogy tőrt vetnek, mert így beszélnek: Ki látja meg?! (7) Álnokságokat koholnak, és a koholt tervet végrehajtják. Mert az ember bensője és szíve kikutathatatlan. (8) De Isten meglövi őket, hirtelen nyíl üt sebet rajtuk. (9) Elejti őket, saját nyelvük lesz ellenük; fejét csóválja mindenki, aki csak látja őket. (10) Akkor félelem fog el minden embert, és hirdetni fogják Isten tetteit, megértik cselekedeteit. (11) Örvendeni fog az ÚRban az igaz, és hozzá menekül. És dicséretet mondanak a tiszta szívűek. [A karmesternek: zsoltár, Dávid éneke.] (2) Tied a hódolat, a dicséret a Sionon, Istenem, és neked teljesítik ott a fogadalmakat. (3) Ó, könyörgést meghallgató! Hozzád folyamodik minden ember. (4) Bűneim erőt vettek rajtam, de te megbocsátod vétkeinket. (5) Boldog, akit kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy udvaraidban lakozzon. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével! (6) Csodálatos dolgokkal felelsz nekünk igazságod szerint, szabadító Istenünk, mindenki bizodalma e föld határáig és a messzi tengereken, (7) aki hegyeket formáltál erőddel, és hatalommal övezted körül magad, (8) aki lecsillapítottad a tengerek moraját, hullámaik zúgását és a népek háborgását. (9) Félnek jeleidtől még a föld szélén lakók is; megörvendezteted napkelet és napnyugat tájait. (10) Meglátogatod a földet és elárasztod, nagyon meggazdagítod. Isten folyója tele van vízzel. Gabonát szerzel az embereknek, mert úgy határoztál. (11) Megitatod barázdáit, göröngyeit szétlapítod, záporesővel meglágyítod, termését megáldod. (12) Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és nyomodban bőség fakad. (13) A puszta legelőit vízzel öntözöd, és vígság övezi a halmokat. (14) A legelőket nyájak lepik el, és a völgyeket gabona borítja; ujjonganak és énekelnek. [A karmesternek: zsoltárének.] Örvendezz Istennek, ó, te egész föld! Énekeljétek neve dicsőségét, tegyétek dicsőségessé dicséretét! Mondjátok Istennek: Mily csodálatosak a te műveid! Hatalmad nagy volta miatt hízelegnek neked ellenségeid. Az egész föld leborul előtted, neked énekel, énekli neved dicséretét. [Szela] Jöjjetek, és lássátok Isten tetteit: csodálatos tetteit az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyón gyalog mentek át; ott örvendeztünk neki. Örökké uralkodik hatalmával, szemmel tartja a népeket, hogy az engedetlenek föl ne fuvalkodjanak magukban. [Szela] Áldjátok, népek, a mi Istenünket, és harsogjátok dicséretét! Megeleveníti lelkünket, és nem engedi, hogy lábunk megtántorodjon. Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. Hálóba vetettél minket, terhet raktál a hátunkra. Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk, de bőségre hoztál ki bennünket. Égőáldozatokkal megyek házadba, megfizetem neked fogadalmaimat, amelyeket ajkam ígért és szám kimondott nyomorúságomban. Hizlalt állatokat áldozom neked égőáldozatul, kosok jó illatú áldozatával, ökröket és bakokat áldozom neked. [Szela] Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszéljem el minden istenfélőnek, hogy mit cselekedett lelkemmel! Hozzá kiáltott a szám, és magasztalás volt nyelvemen. Ha hamis szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az én Uram. Ámde Isten meghallgatott, figyelt könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és nem vonta meg tőlem kegyelmét. [A karmesternek: húros hangszerre. Zsoltárének.] (2) Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket, ragyogtassa ránk az arcát! [Szela] (3) Hogy megismerjék utadat e földön és szabadításodat minden nép között. (4) Magasztaljanak téged a népek, Istenem, magasztaljon téged minden nép! (5) Örvendezzenek és vigadjanak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és te igazgatod a nemzeteket e földön. [Szela] (6) Magasztaljanak téged a népek, Istenem, magasztaljon téged minden nép! (7) A föld megadta termését, megáld minket Isten, a mi Istenünk. (8) Megáld minket Isten, és féli őt a föld minden határa! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Fölkel Isten, és elszélednek ellenségei, elfutnak előle gyűlölői. (3) Ahogyan a füst eloszlik, úgy szétszéleszted őket; ahogyan a viasz elolvad a tűznél, úgy vesznek el a gonoszok Isten színe elől. (4) Az igazak pedig örvendeznek és vigadnak Isten előtt, és vígan ujjonganak. (5) Énekeljetek Istennek, zengedezzetek nevének! Készítsetek utat annak, aki a pusztákon át jön! ÚR az ő neve, örvendezzetek színe előtt! (6) Árváknak atyja, özvegyek védelmezője Isten, szentséges hajlékában. (7) Isten hazahozza az elhagyottakat, kihozza boldogságra a foglyokat, csak a pártütők maradnak sivár helyen. (8) Istenem, amikor kivonultál néped előtt, amikor a pusztában jártál, [Szela] (9) rengett a föld, az egek is csepegtek Isten előtt; még a Sínai is, Istennek, Izráel Istenének színe előtt. (10) Bő záporesőt hullattál örökségedre, Istenem, és a lankadót megerősítetted. (11) Nyájad lakozást lelt benne: jóvoltodból te viselsz gondot a szegényre, Istenem! (12) Az Úr ad üzenetet, asszonyok nagy serege hozza az örömhírt: (13) A seregek királyai futva menekülnek, és aki a házban maradt, zsákmányt osztogat. (14) Ha karámok között hevertek is, olyanok lesztek, mint a galamb szárnya, amelyet ezüst borít, vagy mint vitorlatollai, amelyek aranylón fénylenek. (15) Amikor a Mindenható szétszórja a királyokat, olyan lesz az, mintha hó esett volna a Calmónon. (16) Isten hegye a Básán-hegy; sokormú hegy a Básán-hegy. (17) Miért nézitek irigykedve, ti sokormú hegyek, azt a hegyet, amelyet Isten lakóhelyéül választott? Bizony ott lakik az ÚR mindörökké! (18) Isten harci szekere számtalan, ezerszer ezer. Az Úr közöttük van szentségben, mint a Sínai-hegyen. (19) Fölmentél a magasságba, foglyokat vezettél, embereket fogadtál el adományként; még a pártütők is idejönnek lakni, ó, URam Isten! (20) Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk szabadító Istenünk! [Szela] (21) A mi Istenünk szabadító Isten; az ÚR, a mi Urunk kihoz a halálból is. (22) Bizony szétzúzza Isten ellenségei fejét, a bűnben járók üstökös koponyáját. (23) Azt mondta az Úr: Básánból is visszahozlak, a tenger mélységéből is felhozlak, (24) hogy lábad vérben gázoljon, kutyáid nyelve az ellenségből lakmározzék. (25) Látták bevonulásodat, Istenem! Az én Istenem, királyom bevonulását a szentélybe. (26) Elöl mentek az énekesek, utánuk a hárfások, középen a doboló leányok. (27) Áldjátok Istent a gyülekezetekben, áldjátok az Urat, ti Izráel magvából valók! (28) Ott van Benjámin, a legkisebb, mint vezető, Júda fejedelmei és gyülekezetük; Zebulon fejedelmei és Naftali fejedelmei. (29) Isten adta a hatalmadat! Erősítsd meg, Isten, azt, amit értünk cselekedtél! (30) Jeruzsálemi templomodért királyok hoznak majd neked ajándékokat. (31) Fenyítsd meg a nádas vadját, a bikák csordáját a népek bikáival együtt, akik az ezüstöt pazarolják. Szórd szét a népeket, akik a háborúban gyönyörködnek. (32) Eljönnek majd a főemberek Egyiptomból, Etiópia sietve nyújtja ki kezét Isten felé. (33) E föld országai mind, énekeljetek Istennek, zengjetek dicséretet az Úrnak. [Szela] (34) Aki az egek egein tónol, az ősi egeken, íme, onnan szól hatalmas szóval. (35) Hirdessétek Isten hatalmát, akinek fensége Izráelen és hatalma a fellegekben van. (36) Félelmetes vagy, Istenem, szentélyedben! Izráel Istene ad erőt és hatalmat a népnek. Áldott legyen Isten! [A karmesternek: „A liliomok” dallamára. Dávidé.] (2) Szabadíts meg engem, Istenem, mert a vizek már a lelkemig hatoltak! (3) Mély sárba estem bele, ahol meg nem állhatok. Feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. (4) Elfáradtam a kiáltozásban, kiszáradt a torkom, szemem elbágyadt, míg Istenemet vártam. (5) Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem. Hatalmasak, akik vesztemre törnek. Amit el sem raboltam, azt kell visszaadnom! (6) Istenem, te ismered balgaságomat, és bűneim nyilvánvalóak előtted. (7) Ne pironkodjanak miattam, akik benned reménykednek, Uram, Seregek URa! Ne szégyenüljenek meg miattam, akik téged keresnek, ó, Izráel Istene! (8) Mert érted viselek gyalázatot, és érted borítja szégyenpír az arcomat. (9) Idegenné lettem atyám fiai előtt és jövevénnyé anyám fiai előtt. (10) Mert a házad iránti féltő szeretet emészt engem, a téged gyalázók gyalázásai hullanak reám. (11) Ha sírok, és böjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik. (12) Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszéd tárgya vagyok nekik. (13) A kapuban ülők rólam beszélnek, és a borozgatók rólam énekelnek. (14) De én hozzád könyörgök, URam: jó tetszésed idején, Istenem, kegyelmed sokasága szerint hallgass meg engem szabadító igazságoddal! (15) Ments ki az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből! (16) Ne borítson el a víznek árja, és ne nyeljen el az örvény, és a verem szája ne záruljon be fölöttem! (17) Hallgass meg engem, URam, mert jó a te kegyelmed! Irgalmad bősége szerint tekints reám. (18) Ne rejtsd el arcodat szolgád elől, mert bajban vagyok. Siess, hallgass meg engem! (19) Légy közel lelkemhez, és válts meg engem, szabadíts meg ellenségeimtől! (20) Ismered gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; ismered minden szorongatómat. (21) A gyalázat összetörte szívemet, és beteggé lettem. Részvétre vártam, de hiába; vigasztalókra, de nem találtam. (22) Sőt ételembe mérget tettek, és szomjúságomban ecettel itattak. (23) Váljék saját asztaluk kelepcévé, csapdává, amikor békében vannak. (24) Homályosodjék meg a szemük, hogy ne lássanak; tedd derekukat mindenkor roskadozóvá! (25) Öntsd ki rájuk haragodat, és izzó haragod érje utol őket! (26) Legyen pusztává szállásuk, és hajlékuknak ne legyen lakója. (27) Mert azt üldözik, akit megvertél, és fájdalmában megszólják azt, akit te sújtottál. (28) Büntesd meg álnokságukat, ne jussanak el igazságodra! (29) Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írassanak be! (30) Engem pedig, aki nyomorult vagyok, és szenvedek, emeljen föl, Istenem, a te segítséged! (31) Isten nevét dicsérem énekkel és magasztalom hálaadással. (32) Kedvesebb lesz ez az ÚR előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű bikánál. (33) Látják majd ezt a szenvedők, és örülnek. Ti Istent keresők, elevenedjék meg a szívetek! (34) Mert meghallgatja az ÚR a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak is. (35) Dicsérje őt az ég és a föld, a tengerek és minden, ami csak mozog bennük! (36) Mert Isten megszabadítja a Siont, és fölépíti Júda városait; ott laknak majd, és birtokolni fogják. (37) Szolgáinak utódai öröklik, és ott laknak majd, akik nevét szeretik. [A karmesternek: Dávidé, emlékeztetőül.] (2) Istenem, siess szabadításomra, URam, siess segítségemre! (3) Szégyenüljenek meg és piruljanak, akik az életemre törnek; riadjanak vissza, és érje gyalázat azokat, akik bajomat kívánják! (4) Hátráljanak meg gyalázatosságukban, akik azt mondják nekem: Hahaha! (5) Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Ezt mondják majd szüntelen, akik szeretik szabadításodat: Magasztaltassék Isten! (6) De én szegény és nyomorult vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy, URam, segítségem és szabadítóm, ne késsél! Hozzád menekülök, URam! Ne szégyenüljek meg soha. Ments meg és szabadíts meg engem igazságoddal, fordítsd felém füledet, és segíts meg engem! Légy sziklaváram, ahova mindig mehetek, rendelkezzél megtartásom felől, mert te vagy kőszálam és erősségem! Én Istenem, szabadíts meg a gonoszok kezéből, az álnok és kegyetlen emberek kezéből! Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, URam, bizodalmam gyermekségemtől fogva! Rád támaszkodom születésem óta, te hoztál ki engem anyám méhéből. Téged dicsérlek szüntelen. Csodává lettem sokaknak, de te vagy az én erős menedékem. Megtelik szám dicséreteddel, mindennap a te dicsőségeddel. Ne vess el engem időskoromban sem, mikor elfogy az erőm, ne hagyj el engem! Mert rólam beszélnek ellenségeim, együtt tanácskoznak, akik az életemre törnek. Azt mondják: Isten elhagyta őt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, aki megszabadítsa! Ó, Istenem, ne távozz el tőlem! Istenem, siess segítségemre! Szégyenüljenek meg és enyésszenek el lelkem ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek! Én pedig szüntelen reménykedem, és folyton dicsérlek téged. Igazságodról beszél a szám és szabadításodról mindennap, mert oly számtalan az. Az ÚR Isten nagy tetteivel járok, csak a te igazságodat emlegetem! Ó, Istenem, te tanítottál gyermekségemtől fogva, és egészen mostanáig hirdetem csodatetteidet. Vénségemig és ősz koromig se hagyj el engem, Istenem, hogy hirdessem hatalmadat e nemzedéknek és nagy tetteidet minden elkövetkezőnek. Hiszen igazságod, Istenem, fölhat a magasságba, mert nagy dolgokat cselekedtél. Kicsoda hasonló hozzád, Istenem? Sok bajt és nyomorúságot láttattál velem, de ismét megelevenítesz, és a föld mélyéből is újra fölhozol engem. Tegyél naggyá, fordulj hozzám, és vigasztalj meg engem! Én is magasztallak téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Hárfával énekelek neked, ó, Izráel Szentje! Örvend az ajkam, hogy énekelhetek neked, és lelkem is, amelyet megváltottál. Nyelvem is mindennap hirdeti igazságodat, mert megszégyenültek, és gyalázat érte azokat, akik vesztemre törtek. [Salamoné.] Ó, Isten, add törvényedet a királynak és igazságodat a király fiának, hadd ítélje népedet igazsággal, és szegényeidet méltányossággal! Teremjenek a hegyek békességet a népnek és a halmok igazságot! Legyen bírája a nép szegényeinek, segítsen a szűkölködők fiain, és törje össze az erőszakoskodót! Féljenek téged, amíg csak nap és hold lesz nemzedékről nemzedékre. Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet. Virágozzék az ő idejében az igaz és a béke teljessége, amíg meg nem szűnik a hold. Uralkodjék tengertől tengerig és a folyamtól a föld határáig. Boruljanak le előtte a pusztalakók, és nyalják a port ellenségei! Tarsís és a szigetek királyai hozzanak neki ajándékot; Sába és Szeba királyai adománnyal járuljanak elé. Hajoljon meg előtte minden király, és minden nemzet neki szolgáljon! Mert megszabadítja a szűkölködőt, ha kiált, a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és a szűkölködőn, és a szűkölködők lelkét megszabadítja. Megmenti lelküket az elnyomástól és az erőszaktól, mert vérük drága a szemében. Éljen ő, és adjanak neki Sába aranyából, imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon! Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is, rengjen gyümölcse, mint a Libánon, és viruljon a városok népe, mint a föld füve. Maradjon meg neve örökké, viruljon a neve, amíg csak a nap ragyog; nevével áldja magát minden nemzet, és magasztalják őt. Áldott az ÚR Isten, Izráel Istene, egyedül ő tesz csodás dolgokat! Áldott legyen dicsőséges neve mindörökké, és teljék be dicsőségével az egész föld! Ámen! Ámen! Itt végződnek Dávidnak, Isai fiának az imádságai. [Ászáf zsoltára.] Bizony, Isten jó Izráelhez, azokhoz, akik tiszta szívűek. De az én lábam már-már megbotlott, és lépteim kis híján megtántorodtak. Mert irigykedtem a kevélyekre, amikor láttam a gonoszok jó előmenetelét. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és kitart az erejük. Nincs részük a halandók nyomorúságában, és nem ostorozzák őket, mint más embereket. Ezért kevélység a nyakuk ékessége, ruha gyanánt erőszak borítja őket. A kövérségtől kidülled a szemük, elméjük gondolatai csaponganak. Gúnyolódnak, gonoszul szólnak, fennhéjázva elnyomást emlegetnek. Az ég ellen is föltátják szájukat, és nyelvüket körbejáratják a földön. Ezért fordul feléjük a nép, és mint a vizet, mohón isszák szavukat. Azt mondják: Honnan tudná ezt Isten,lehet-e tudomása erről a Magasságosnak? Íme, ezek a gonoszok! Örökös biztonságban vagyont gyűjtenek. Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és hiába mostam ártatlanságban a kezemet. Mert nyomorúság ért minden napon, és ostorozás minden reggel! Ha azt mondtam volna: „Én is így beszélek”, íme, fiaid nemzedékét árultam volna el. Gondolkodtam ezen, hogy megérthessem, de túl nehéznek tűnt ez a szememben, míg be nem mentem az Isten szent helyére, és akkor megértettem sorsukat. Bizony síkos földre helyezted, pusztulásra vetetted őket. Mind elpusztulnak egy szempillantás alatt! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Ha fölkelsz, Uram, úgy veted el őket, mint az álomképet ébredés után. Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, akkor olyan balga és tudatlan volnék előtted, mint az oktalan állat. De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe. Kicsodám van az egekben? Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívem kősziklája és az én örökségem te vagy, Istenem, mindörökké! Mert íme, elvesznek, akik eltávoznak tőled, mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled. De nekem oly igen jó Isten közelsége! Az ÚR Istent tartom menedékemnek, ezért hirdetem minden cselekedetedet. [Ászáf tanítása.] Miért vetettél el teljesen, Istenem? Miért füstölög haragod legelőd juhai ellen? Emlékezzél meg gyülekezetedről, amelyet régen szereztél, és örökséged törzséről, amelyet megváltottál a Sion hegyéről, amelyen lakoztál! Fordítsd lépteidet oda, ahol régóta romok vannak: mindent tönkretett az ellenség szent helyeden! Támadóid a gyülekezésed helyén ordítanak, kitűzték ott saját jelvényeiket. Úgy tűntek föl, mint akik fejszét emelgetnek az erdő sűrű fái között. Faragványait már mind összetörték fejszével és kalapáccsal. Szent helyedet lángba borították, neved hajlékát porig alázták. Azt mondták szívükben: Dúljuk föl őket mindenestül! Isten minden hajlékát fölgyújtották az országban. Jeleket nem látunk, próféta sincs többé, és nincs közöttünk, aki tudná, hogy meddig tart ez. Istenünk, meddig szidalmazhat a sanyargató? Örökké gyalázhatja nevedet az ellenség? Miért tartod vissza kezedet? Vond ki jobbodat kebledből, végezz velük! Mert Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadulást szerez e földön. Te hasítottad ketté hatalmaddal a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek fejét. Te zúztad szét a leviátán fejeit és a puszta népének adtad eledelül. Te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyókat. Tied a nappal, az éjszaka is a tied. Te formáltad a világító testeket és a napot. Te szabtad meg a föld határait; te szereztél nyarat és telet. Emlékezzél meg erről, URam, mert ellenség szidalmaz, és bolond nép káromolja nevedet. Ne add fenevadaknak galambod lelkét; szegényeid életéről ne feledkezzél meg végképp! Tekints szövetségedre, mert e föld eldugott szögletei is tele vannak erőszakos helyekkel. Ne maradjon szégyenben az elnyomott, dicsérjék nevedet a nyomorultak és szűkölködők! Kelj föl, Istenem, és védd a te ügyedet! Emlékezzél meg a gyalázásról, amellyel naponként illet téged a bolond! Ne felejtkezzél el ellenségeid szaváról és támadóid háborgásáról, amely szüntelen növekszik! [A karmesternek: a „Ne veszíts el” dallamára. Ászáf zsoltára.] (2) Magasztalunk téged, Istenünk, magasztalunk, mert közel van neved, ezt hirdetik csodatetteid. (3) Ha kijelölöm az idejét, én méltányosan ítélek. (4) Ha meginog a föld minden lakójával együtt, én erősítem meg oszlopait. [Szela] (5) A kérkedőknek azt mondom: „Ne kérkedjetek!”, a gonoszoknak pedig, hogy „Ne emeljetek szarvat!”. (6) Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal. (7) Mert nem keletről, nem nyugatról és nem is a puszta felől támad a fölmagasztalás, (8) hanem Isten a bíró, aki az egyiket megalázza, a másikat fölmagasztalja. (9) Mert pohár van az ÚR kezében, tele pezsgő, kevert borral. Ha tölt belőle, ki kell inni, még a seprőjét is ki kell hörpintenie a föld minden gonosztevőjének. (10) Én pedig hirdetem ezt mindörökké, és dicséretet énekelek Jákób Istenének. (11) A gonoszok szarvait mind letördelem, az igaznak szarvai pedig fölmagasztaltatnak. [A karmesternek: húros hangszerre. Ászáf zsoltára.] (2) Ismerik Istent Júdában, nagy az ő neve Izráelben. (3) Mert hajléka van Sálémban, és lakhelye a Sionon. (4) Ott törte össze a tüzes nyilakat, a pajzsot, a kardot és a hadi szerszámokat. [Szela] (5) Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányt adó hegyek. (6) Kifosztottak lettek a büszke szívűek, álmukat alusszák, és ereje veszett minden hős kezének. (7) A te dorgálásodtól, ó, Jákób Istene, megdermed mind a szekér, mind a ló. (8) Félelmes vagy te, ki állhat meg arcod előtt, amikor haragszol? (9) Ha az egekből kijelented ítéletedet, megretten és elcsöndesedik a föld. (10) Mert fölkel Isten ítéletre, hogy megszabadítsa a föld minden nyomorultját! [Szela] (11) Az emberek iránti harag is dicsőít téged, még ha csak a harag maradékával is övezed fel magad. (12) Tegyetek fogadalmat, és adjátok meg azt Isteneteknek, az ÚRnak! Mindnyájan, akik körülötte lakoztok, hozzatok ajándékot a Rettenetesnek! (13) Mert megtöri a fejedelmek gőgjét, félik őt a föld királyai. [A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.] (2) Szavamat Istenhez emelem, és kiáltok, szavamat Istenhez emelem, hogy figyeljen rám. (3) Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem éjjel is szüntelenül felé tárom, lelkem nem akar vigasztalódni. (4) Istenről emlékezem, és sóhajtozom, róla gondolkodom, és eleped a lelkem. [Szela] (5) Szememet ébren tartod, hánykolódom, de nem tudok megszólalni. (6) Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. (7) Megemlékezem éjjel az énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt kutatja lelkem: (8) vajon örökre elvet-e az Úr, és nem lesz többé jóakarattal? (9) Vajon végképp elfogyott kegyelme? Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre szálló ígérete? (10) Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten? Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? [Szela] (11) Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott. (12) Megemlékezem az ÚR cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról. (13) Elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. (14) Istenem, szent a te utad, ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? (15) Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között. (16) Karoddal megváltottad népedet, Jákób és József fiait. [Szela] (17) Láttak téged a vizek, Istenem, láttak téged a vizek, és megfélemlettek, a mélységek is megrázkódtak. (18) A felhők vizet ontottak, megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak. (19) Mennydörgésed zúgott a forgószélben, villámaid megvilágosították a mindenséget, megrázkódott és megindult a föld. (20) Utad a tengeren át vezet, ösvényeid a nagy vizeken, és nem látszik lépteid nyoma. (21) Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron kezével. [Ászáf tanítása.] Népem, figyelj tanításomra, fordítsátok fületeket szám beszédeihez! Példabeszédre nyitom számat, rejtett dolgokat szólok a régi időből. Amiket hallottunk és tudunk, amiket atyáink beszéltek el nekünk, nem titkoljuk fiaink elől, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az ÚR dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett. Mert bizonyságot állított Jákób elé, és törvényt rendelt Izráelben, és megparancsolta atyáinknak, hogy tanítsák meg rájuk fiaikat. Tudja meg azokat a jövő nemzedék, a születendő fiak, és fölnövekedve beszéljék el az ő fiaiknak, hogy Istenbe vessék reménységüket, ne felejtkezzenek el Isten dolgairól, és tartsák meg parancsolatait. Hogy ne legyenek olyanok, mint atyáik: makacs és lázadó nemzedék. Olyan nemzedék, amelynek nem volt szilárd a szíve, és lelke sem volt hű Isten iránt. Mint Efraim fiai, a fegyveres íjászok, akik meghátráltak az ütközet napján. Nem őrizték meg Isten szövetségét, és nem akartak törvénye szerint járni. Sőt elfelejtkeztek tetteiről, csodáiról, amelyeket mutatott nekik. Atyáik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. Kettéválasztotta a tengert, és átvitte őket, a vizeket pedig falként állította föl. Nappal felhő által vezette őket, egész éjen át pedig tűz fényével. Sziklákat hasított meg a pusztában, és bőven adott inniuk a mélységes vizekből. Patakokat fakasztott a kősziklából, és folyamok módjára öntötte vizüket. Mégis folyton vétkeztek ellene, és lázadoztak a Felséges ellen a pusztában. Megkísértették Istent a szívükben: kívánságuk szerinti ennivalót kértek. Így szóltak Isten ellen: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? Íme, megütötte a kősziklát, és víz ömlött, és patakok áradtak; de vajon tud-e kenyeret is adni és húsról gondoskodni népe számára? Meghallotta ezt az ÚR, és megharagudott; tűz gyulladt föl Jákób ellen, és haragra gerjedt Izráel ellen, mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében. Akkor parancsolt a felhőknek odafönn, és megnyitotta az ég kapuit. Mannát hullatott rájuk eledelül, és mennyei gabonát adott nekik. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel küldött nekik eleséget. Megindította a keleti szelet az egekben, és elhozta erejével a déli szelet. Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövenye. Táboruk közepén hullatta le őket, a sátraik körül. Ettek, és igen megelégedtek, amit kívántak, azt hozott nekik. Mégsem hagytak föl kívánságaikkal, bár még szájukban volt az étel. Ezért fölgerjedt ellenük Isten haragja, sokakat megölt nagyjaik közül, és levágta Izráel ifjait. Mindezek ellenére újból vétkeztek, és nem hittek csodáinak. Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, éveiket pedig rettegésben. Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek, és Istent keresték. Eszükbe jutott, hogy Isten a kősziklájuk, és a felséges Isten a megváltójuk. És szájukkal hízelegtek, de nyelvükkel hazudoztak neki. Szívük nem volt állhatatos iránta, és nem voltak hűségesek szövetségéhez. Pedig ő irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem engedi fölgerjedni indulatát. Megemlékezik arról, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, amely nem tér vissza. Hányszor lázongtak ellene a pusztában, hányszor okoztak neki fájdalmat a kietlenben! Újra és újra kísértették Istent, ingerelték Izráel szentjét. Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem arról a napról, amelyen megváltotta őket a nyomorgatótól, amikor jeleket tett Egyiptomban és csodákat Cóan mezején. Vérré változtatta folyóikat, nem ihattak patakjaikból. Bogarakat bocsátott rájuk, amelyek emésztették őket, és békákat, amelyek pusztították őket. Termésüket a cserebogárnak adta, munkájuk gyümölcsét a sáskának. Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat ónos esővel. Odavetette marháikat a jégesőnek, jószágukat pedig a mennyköveknek. Rájuk bocsátotta haragja tüzét, mérgét, búsulását és a szorongattatást: a gonosz angyalok seregét. Utat tört haragjának, és nem óvta meg lelküket a haláltól, életüket döghalálnak vetette. Megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, a férfierő zsengéjét Hám sátraiban. Elindította népét, mint juhokat, és vezette, mint nyájat a pusztában. Biztonságban vezette őket, és nem féltek, ellenségeiket pedig elborította a tenger. Bevitte őket szent határába, arra a hegyre, amelyet jobbjával szerzett. Népeket űzött ki előlük, elosztotta nekik az örökséget sorsvetéssel, és letelepítette sátraikban Izráel törzseit. De ők megkísértették a magasságos Istent, lázongtak ellene, és nem őrizték meg intelmeit. Elfordultak, és hűtlenek lettek, mint atyáik, átfordultak, mint a csalfa íj. Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal. Mikor Isten meghallotta ezt, fölgerjedt, és nagyon megutálta Izráelt. Elvetette magától silói hajlékát, a sátrat, amelyben az emberek között lakott. Sőt fogságra adta erejét, ékességét pedig ellenség kezébe. Népét a fegyvernek szolgáltatta ki, fölgerjedt öröksége ellen. Ifjait tűz emésztette meg, és szűzei nászdal nélkül maradtak. Papjai fegyver által hullottak el, és özvegyei nem sirathattak. Akkor, mint aki addig aludt, fölserkent az Úr, mint egy bortól vigadozó hős, és visszaverte ellenségeit, és örök gyalázatot hozott rájuk. De megutálta József sátrát, és nem választotta Efraim törzsét, hanem Júda törzsét választotta, Sion hegyét, amelyet szeret. Fölépítette szent helyét, mint egy magaslatot, mint a földet, melynek örök alapot vetett. Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és elhozta a juhok aklaiból. A szoptatós juhok mellől hozta el, hogy legeltesse Jákóbot, az ő népét és Izráelt, az ő örökségét. És szívének tökéletessége szerint legeltette őket, és bölcs kezével vezette őket. [Ászáf zsoltára.] Istenem! Pogányok hatoltak be örökségedbe, megfertőzték szent templomodat, Jeruzsálemet romhalmazzá tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, kegyeseid húsát a föld vadjainak. Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem volt, aki eltemette volna őket. Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és nevetségül a körülöttünk lakóknak. Meddig haragszol még, URam, szüntelen? Meddig lángol féltő szerelmed, mint a tűz? Öntsd ki haragodat a pogányokra, akik nem ismernek téged, és az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet! Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították. Ne emlékezzél meg elődeink vétkéről a mi rovásunkra, siess elénk irgalmasságoddal, mert nagyon megnyomorodtunk! Neved dicsőségéért segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, ments meg minket, és bocsásd meg vétkeinket nevedért! Miért mondják a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló előttünk, hogy szemünk láttára bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért! Jusson eléd a foglyok sóhajtozása, tartsd meg a halálra szántakat karod hatalmával! Fizess meg hétszeresen szomszédainknak a gyalázatért, amellyel téged illettek, Uram! Mi pedig, a te néped és legelőd nyája, hálát adunk neked mindörökké, s nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicséretedet! [A karmesternek: „A liliomok” dallamára. Intelem, Ászáf zsoltára.] (2) Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki Józsefet mint juhnyájat vezeted. Te, aki kerúbokon ülsz, jelenj meg fényeddel! (3) Efraim, Benjámin és Manassé előtt támaszd föl hatalmadat, és jöjj el, hogy megszabadíts minket! (4) Istenem, állíts helyre minket, és ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk! (5) Seregek URa, Istene, meddig haragszol néped könyörgésére? (6) Könnyhullatás kenyerével eteted és könnyhullatás árjával itatod őket. (7) Vita tárgyává tettél minket szomszédaink között, ellenségeink csúfolódnak rajtunk. (8) Seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk! (9) Egy szőlőtőt hoztál ki Egyiptomból; kiűzted a népeket, és elültetted azt. (10) Helyét elegyengetted előtte, gyökeret eresztett, és ellepte a földet. (11) Hegyeket takart el az árnyéka, és vesszői olyanok lettek, mint termetes cédrusfák. (12) Indáit a tengerig eresztette, hajtásait a folyamig. (13) Miért rontottad le kerítését, hogy minden járókelő szaggathasson róla? (14) Pusztítja azt a vaddisznó, és lelegeli a mezei vad. (15) Ó, Seregek Istene! Kérlek, térj vissza hozzánk, tekints alá az egekből, lásd és vedd gondjaidba e szőlőtőt! (16) És a csemetét is, amelyet jobbod ültetett, a fiút, akit fölneveltél! (17) Mert megégett a tűzben, levágták. Vesszenek el arcod haragjától! (18) Legyen kezed a férfival, jobbod azzal az emberfiával, akit fölneveltél magadnak, (19) és mi nem térünk el tőled! Eleveníts meg minket, és mi imádjuk nevedet. (20) Seregek URa, Istene! Állíts helyre minket! Ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk! [A karmesternek: „A szőlőtaposók” dallamára. Ászáfé.] (2) Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek, ujjongjatok Jákób Istenének! (3) Dalt zengjetek, és dobot pergessetek, gyönyörű hárfát, citerával együtt. (4) Fújjatok kürtöt újholdkor, holdtöltekor is, ünnepünk napján! (5) Mert elvégzett dolog ez Izráelnél, Jákób Istenének rendelkezése. (6) Bizonyságul adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen indult. Olyan nyelvet hallottam ott, amelyet nem ismertem: (7) Levettem válláról a terhet, keze megmenekült a kosártól. (8) Segítségül hívtál a nyomorúságban, és én megszabadítottalak téged. Feleltem neked a mennydörgés rejtekéből, megpróbáltalak Meríbá vizénél. [Szela] (9) Hallgass meg, népem, hadd intselek! Ó, Izráel, bárcsak meghallgatnál engem! (10) Ne legyen nálad idegen isten, és idegen isten előtt ne hajolj meg! (11) Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm azt! (12) De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem. (13) Ezért meghagytam őket szívük keménységében, hadd járjanak saját tanácsuk szerint. (14) Ó, ha népem hallgatna rám, és Izráel az én utaimon járna! (15) Rögtön megaláznám ellenségeit, és szorongatói ellen fordítanám kezem. (16) Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, és bűnhődésük ideje örökké tartana. (17) Téged pedig megelégítenélek a búza javával és sziklából folyó mézzel lakatnálak jól! [Ászáf zsoltára.] Isten elfoglalta a helyét az ő gyülekezetében, ítéletet tart az istenek között. Meddig ítéltek még hamisan, és pártoljátok a gonoszokat? [Szela] Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és elnyomottnak! Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből! Nem tudnak, nem értenek semmit, sötétségben járnak. A földnek minden alapja inog. Én mondtam: istenek vagytok ti, és a Felséges fiai vagytok ti mindnyájan. Mindazonáltal úgy haltok meg, mint a közember, és úgy hullotok el, mint bármelyik főember. Kelj föl, Istenem, ítéld meg a földet, mert minden nép a te örökséged. [Ének. Ászáf zsoltára.] (2) Istenem, ne maradj veszteg, ne hallgass, ó, Istenem, ne légy tétlen! (3) Mert íme, háborognak ellenségeid, és gyűlölőid fölemelik fejüket. (4) Néped ellen ravasz terveket szőnek, és tanácskoznak védenceid ellen. (5) Azt mondják: Gyertek, veszítsük el őket, hogy megszűnjön e nép, és ne emlegessék többé Izráel nevét! (6) Együtt, egy szívvel tanácskoztak, szövetséget kötöttek ellened: (7) az edómiak sátrai és az izmáeliek, a móábiak és a hagriak, (8) Gebál, Ammón és Amálék, Filisztea Tírusz lakóival együtt. (9) Asszíria is szövetkezett velük, segítőjévé lettek Lót fiainak. [Szela] (10) Úgy bánj velük, mint Midjánnal, mint Siserával, mint Jábinnal a Kísón- pataknál; (11) akik elvesztek Éndórnál, és a föld trágyájává lettek. (12) Tedd őket és előkelőiket olyanná, mint Órebet és Zeébet, mint Zebahot és Calmunnát minden fejedelmükkel együtt, (13) akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak Isten hajlékát! (14) Istenem! Tedd őket olyanná, amilyen a forgószél és amilyen a szélfútta polyva. (15) Ahogyan a tűz fölgyújtja az erdőt, és a láng fölégeti a hegyeket, (16) úgy kergesd őket szélvészeddel, és úgy rettentsd őket forgószeleddel! (17) Borítsd be arcukat gyalázattal, hogy keressék, URam, a te nevedet! (18) Szégyenüljenek meg, és rettenjenek el örökre, piruljanak és pusztuljanak el! (19) Tudják meg, hogy te, akinek ÚR a neve, egyedül te vagy felséges Isten az egész földön! [A karmesternek: „A szőlőtaposók” dallamára. Kórah fiainak zsoltára.] (2) Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek URa! (3) Vágyódik, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után, szívem és testem ujjong az élő Istennek. (4) A veréb is talál házat és a fecske is fészket magának, ahová fiókáit helyezze oltáraidnál, ó, Seregek URa, én Királyom és én Istenem! (5) Boldogok, akik a te házadban laknak, szüntelen dicsérhetnek téged. [Szela] (6) Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és akinek a te ösvényeid vannak a szívében. (7) Ha a Siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt. Az őszi eső is áldással borítja el azt. (8) Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. (9) URam, Seregek Istene! Hallgasd meg könyörgésemet! Figyelmezz rám, Jákób Istene! [Szela] (10) Mi pajzsunk! Tekints ránk, Istenünk, és lásd meg fölkented arcát! (11) Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint ezer másutt. Inkább akarok az én Istenem házának a küszöbén ülni, mint a gonosz sátrában lakni! (12) Mert nap és pajzs az ÚR Isten, kegyelmet és dicsőséget ad az ÚR. Nem vonja meg a jót azoktól, akik feddhetetlenül élnek. (13) Seregek URa! Boldog ember az, aki benned bízik. [A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.] (2) Jóakarattal voltál, URam, földedhez. Jóra fordítottad Jákób sorsát. (3) Megbocsátottad néped álnokságát, elfedezted minden bűnét. [Szela] (4) Visszafogtad nagy haragodat, elfordítottad haragod hevét. (5) Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, és szűnjék meg neheztelésed ellenünk! (6) Vajon örökké haragszol ránk? Nemzedékről nemzedékre tart haragod? (7) Nem elevenítesz-e meg minket újra, hogy néped örvendezhessen benned? (8) Mutasd meg nekünk, URam, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (9) Hadd halljam meg, mit szól az ÚR Isten! Bizony, békességet hirdet népének és kegyeseinek, hogy ne legyenek újra esztelenek. (10) Bizony, közel van szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön. (11) A kegyelem és hűség összetalálkozik, az igazság és békesség megcsókolja egymást. (12) Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből. (13) Az ÚR is megadja a jót, és földünk is megtermi gyümölcsét. (14) Igazság jár előtte, és utat készít lépteinek. [Dávid imádsága.] URam, fordítsd felém füledet, hallgass meg, mert nyomorult és szegény vagyok! Tartsd meg életemet, mert kegyes vagyok. Mentsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok mindennap! Vidámítsd meg szolgád lelkét, mert hozzád emelem föl, Uram, lelkemet. Mert te, Uram, jó vagy és megbocsátó, igen kegyelmes mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak. Figyelj, URam, imádságomra, és hallgasd meg könyörgésem szavát! Nyomorúságom idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem. Nincsen, Uram, hozzád hasonló az istenek között, és nincs műveidhez hasonló sem! Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és dicsőítik nevedet. Mert nagy vagy te, és csodadolgokat művelsz. Egyedül csak te vagy Isten! Taníts meg engem utadra, URam, hogy igazságodban járhassak, és teljes szívvel féljem nevedet! Magasztallak, URam, Istenem, teljes szívemből, és örökké dicsőítem nevedet! Mert nagy rajtam a kegyelmed, és a Seol mélyéről is kiszabadítottad lelkemet. Istenem! Kevélyek támadtak ellenem, és kegyetlenek serege keresi lelkemet, akik nem törődnek veled. De te, Uram, irgalmas és könyörülő Isten vagy, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelmed és hűséged! Tekints rám, és könyörülj rajtam! Add a te erődet szolgádnak, és mentsd meg szolgálóleányod fiát! Add nekem jóságod jelét, hogy lássák gyűlölőim, és megszégyenüljenek, amikor te, URam, megsegítesz és megvigasztalsz engem. [Ének. Kórah fiainak zsoltára.] Szent hegyen vetette meg alapját, szereti az ÚR Sion kapuit, jobban, mint Jákób minden hajlékát. Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, Isten városa! [Szela] Egyiptomot és Babilónt azok közé számolhatom majd, akik ismernek engem. Íme, Filisztea, Tírusz és Kús: mind ott születtek. Sion felől pedig ezt mondják: Ez is, és az is ott született. Maga a Felséges erősíti meg ezt. Az ÚR beírja a népek feljegyzésekor: ez ott született! [Szela] És táncolva éneklik: minden forrásom tebenned van. [Ének. Kórah fiainak zsoltára. A karmesternek: „A betegség” dallamára énekelendő. Az ezráhi Hémán tanítása.] (2) URam, szabadító Istenem! Éjjel-nappal hozzád kiáltok. (3) Jusson eléd imádságom, fordítsd füledet esedezéseimhez! (4) Mert betelt a lelkem nyomorúsággal, és életem a sírig jutott. (5) Hasonló lettem a sírba szállókhoz, olyan vagyok, mint az erejét vesztett férfi. (6) A holtak közt van a helyem, mint a megölteknek, akik a sírban fekszenek, akikről többé nem emlékezel meg, és akiket kiengedtél a kezedből. (7) Mély sírba vetettél engem, mélységes sötétségbe. (8) Haragod rám nehezedett, és minden hullámod átcsapott fölöttem. [Szela] (9) Elszakítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük, beszorítottál, és nem jöhetek ki. (10) Szemem elgyengült a nyomorúság miatt, hozzád kiáltottam, URam, mindennap, és kitártam feléd kezemet. (11) Vajon teszel-e csodát a holtakkal? Fölkelnek-e az árnyak, hogy magasztaljanak téged? [Szela] (12) Beszélnek-e a sírban kegyelmedről, hűségedről a pusztulás helyén? (13) Meglátják-e csodáidat a sötétségben és igazságodat a feledés földjén? (14) De én hozzád esdeklek, URam, és jó reggel eléd jut imádságom. (15) Miért vetsz hát el, URam, engem, és miért rejted el arcodat előlem? (16) Nyomorult és halálos beteg vagyok ifjúságomtól fogva, rettentésedet hordozom, és roskadozom. (17) Izzó haragod járt át, szorongatásaid elemésztettek engem. (18) Egész nap körülvesznek, mint az árvizek, teljesen körülfognak engem. (19) Elszakítottad tőlem szeretteimet és barátaimat; már csak a sötétség a társam. [Az ezráhi Étán tanítása.] (2) Az ÚR kegyelmességét hadd énekeljem örökké! Szám nemzedékről nemzedékre hirdeti hűséges voltodat. (3) Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmességed, és megerősíted hűségedet az egekben. (4) Szövetséget kötöttem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: (5) Örökre megerősítem utódaidat, és nemzedékről nemzedékre megszilárdítom királyi trónodat. [Szela] (6) Az egek magasztalják csodálatos tetteidet, URam, hűségedet is a szentek gyülekezetében. (7) Mert kicsoda van a felhőkben, aki az ÚRhoz hasonlítható volna, s ki olyan, mint az ÚR a Hatalmas fiai között? (8) Igen rettenetes Isten ő a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazoknak, akik körülötte vannak. (9) URam, Seregek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te, URam? Hűséged körülvesz téged. (10) Te uralkodsz a tenger háborgásán, mikor hullámai tornyosulnak, te lecsöndesíted őket. (11) Te döfted át halálosan Ráhábot, erős karoddal szélnek eresztetted ellenségeidet. (12) Tied az ég, és tied a föld is, te vetettél alapot e világnak és mindennek, ami betölti. (13) Te teremtettél északot és délt; nevednek ujjong a Tábor és a Hermón. (14) Karod hatalmas, kezed erős, jobbod méltóságos. (15) Igazság és jogosság az alapja királyi trónodnak, kegyelem és hűség jár arcod előtt. (16) Boldog nép az, amely érti a kürt szavát, amely arcod világosságánál jár, ó, URam! (17) Nevednek örvendeznek mindennap, igazságod fölmagasztalja őket. (18) Mert te vagy erejük ékessége; jóakaratod emeli föl a mi szarvunkat is. (19) Mert az ÚRtól van a mi pajzsunk és Izráel Szentjétől a mi királyunk. (20) Annak idején látomásban szóltál kegyeseidnek, és azt mondtad: Segítséget nyújtottam a vitéznek, fölmagasztaltam a népből választottat. (21) Megtaláltam szolgámat, Dávidot, szent olajommal kentem föl őt. (22) Kezem állandóan vele lesz, sőt az én karom erősíti meg őt. (23) Nem igázza le őt az ellenség, és gonosz ember sem nyomorgatja. (24) Mert előtte rontom meg szorongatóit, és verem le gyűlölőit. (25) Hűségem és kegyelmem vele lesz, és nevem által lesz magasztos a hatalma. (26) Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyókra. (27) Így szólít engem: Atyám vagy, én Istenem, és szabadításom kősziklája! (28) Én meg elsőszülöttemmé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál. (29) Örökké megtartom kegyelmemet iránta, és nem szűnik meg szövetségem vele. (30) Mindig törődöm magzatai megmaradásával és trónjával, amíg csak tartanak az ég napjai. (31) Ha fiai elhagyják tanításomat, és nem járnak végzéseim szerint, (32) ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat, (33) akkor vesszővel látogatom meg bűnüket és csapásokkal álnokságukat. (34) De kegyelmemet nem vonom meg tőle, és hűséges voltomban nem hazudom. (35) Nem szegem meg szövetségemet, és nem másítom meg, ami kijött a számból. (36) Megesküdtem egyszer szentségemre; vajon megcsalhatnám-e Dávidot? (37) Magva örökké megmarad, és királyi trónja olyan előttem, mint a Nap. (38) Megáll örökké, mint a Hold: a hű tanú az égben. [Szela] (39) De te mégis elvetetted és megutáltad őt, megharagudtál fölkentedre. (40) Fölbontottad a szolgáddal kötött szövetséget, földre tiportad koronáját. (41) Lerontottad minden kőfalát, rommá tetted erősségeit. (42) Minden arra járó fosztogatja, gyalázattá lett szomszédai előtt. (43) Fölmagasztaltad szorongatói jobbját, és megvidámítottad minden ellenségét. (44) Még fegyvere élét is elvetted, és nem segítetted őt a harcban. (45) Eltörölted fényességét, és királyi trónját a földre vetetted. (46) Megrövidítetted ifjúságának napjait, szégyent borítottál rá. [Szela] (47) Meddig rejtőzöl még, URam, oly soká; miért ég haragod, mint a tűz? (48) Emlékezzél meg rólam: milyen rövid az élet! Milyen mulandónak teremtettél minden embert! (49) Kicsoda az, aki életben maradhat, és nem lát halált; és ki szabadulhat meg a halál kezéből? [Szela] (50) Hol van előbbi kegyelmességed, Uram, hűséged, amelyről megesküdtél Dávidnak? (51) Emlékezzél meg, Uram, szolgád gyalázatáról: sok nép miatt hordozom azt bensőmben. (52) Mert ellenségeid gyaláztak, URam, fölkented lépéseit gyalázták. (53) Áldott legyen az ÚR mindörökké! Ámen, ámen. [Mózesnek, Isten emberének imádsága.] Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek lettek, mielőtt a föld és a világ formáltatott, öröktől fogva mindörökké vagy te, Istenem. A halandót visszatéríted a porba, és azt mondod: Térjetek vissza, embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt; és mint egy őrjárásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, amely reggel sarjad. Reggel virágzik és sarjad, estére elhervad és megszárad. Bizony megemészt minket haragod, és megrettenünk fölindulásod miatt. Magad elé vetetted álnokságainkat; titkos bűneinket arcod világa elé. Bizony elmúlik minden napunk fölindulásod miatt; tovatűnnek éveink, mint egy sóhaj. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük fáradság és keserűség, amely gyorsan elszáll, mintha repülnénk. Ki mérheti föl haragod erejét és félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Jó reggel elégíts meg minket kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden napon. Örvendeztess meg bennünket nyomorúságunk napjaihoz mérten, azokhoz az esztendőkhöz mérten, amelyekben gonoszt láttunk. Hadd látszódjék meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon. Legyen mirajtunk Istenünknek, az Úrnak jóindulata, és kezünk munkáját tedd maradandóvá; kezünk munkáját tedd maradandóvá! Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az ÚRnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarász csapdájából, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival befedez téged, és szárnya alatt lesz oltalmad. Pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned az éjszakai rettentéstől, sem a repülő nyíltól nappal, sem a dögvésztől, amely a homályban jár, sem pedig a döghaláltól, amely délben pusztít. Ha ezren esnek is el oldalad mellől és tízezren jobb kezed felől, hozzád nem is közelít. Bizony szemed csak nézi azt, és meglátod a gonoszok megbüntetését! Ha az ÚR a te oltalmad, és a Felségest választod hajlékodul, nem érhet téged veszedelem, és csapás sem közeleg sátradhoz. Mert azt parancsolta felőled angyalainak, hogy őrizzenek téged minden utadon. Tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Oroszlánon és viperán jársz, eltaposod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, fölmagasztalom, mert ismeri nevemet! Ha segítségül hív engem, meghallgatom őt. Vele vagyok nyomorúságában, megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg, és megmutatom neki szabadításomat. [Zsoltár, ének szombatnapra.] (2) Jó dolog dicsérni az URat és éneket mondani nevednek, ó, Felséges! (3) Hirdetni jó reggel kegyelmedet és hűségedet éjjelente (4) tízhúrú hangszerrel és lanttal, hárfazengéssel. (5) Mert megvidámítottál cselekedeteddel, URam, kezed műveiben örvendezem. (6) Mily nagyok az alkotásaid, URam, igen mélységesek a gondolataid! (7) A balga ember nem ismeri és a bolond nem érti meg ezt. (8) Ha úgy sarjadnak is a gonoszok, mint a fű, és az álnokságot cselekvők mind virágoznak, végül mégis elpusztulnak. (9) De te, URam, magasságos vagy örökké! (10) Mert íme, ellenségeid, URam, ellenségeid elvesznek, és elszélednek mind a gonosztevők! (11) De az én szarvamat erőssé teszed, mint a bivalyét; friss olajjal öntözöl meg. (12) Szememet ellenségeimen legeltetem, fülem az ellenem támadó gonosztevőkön mulat. (13) Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekszik, mint a cédrus a Libánonon. (14) Az ÚR házában vannak elültetve, Istenünk udvaraiban virulnak. (15) Még vén korukban is teremnek, dúsak lesznek, és zöldellni fognak. (16) Hirdetik, hogy igazságos az ÚR, az én kősziklám, és nincs benne hamisság! Uralkodik az ÚR, méltóságba öltözött. Felöltözött az ÚR, hatalmat övezett magára. Megerősítette a mindenséget is, hogy meg ne inogjon. Ősidőktől fogva bizton áll királyi trónod, öröktől fogva vagy te! A folyóvizek, URam, a folyóvizek hangosan zúgnak, a folyóvizek hullámokat vetnek. A nagy vizek zúgásánál, a tenger felséges morajlásánál fenségesebb az ÚR a magasságban. Bizonyságaid igen biztosak, házadat szentség ékesíti, URam, örökre. URam, bosszúállás Istene! Bosszúállás Istene, jelenj meg! Kelj föl, te, földnek bírája, fizess meg a kevélyeknek tetteik szerint! Meddig fognak még a hitetlenek, URam, meddig fognak még a hitetlenek örvendezni? Háborognak, keményen beszélnek, kérkedik minden gonosztevő. Népedet tiporják, URam, örökségedet nyomorgatják. Megölik az özvegyet és a jövevényt, az árvákat is fojtogatják. Azt mondják: Nem látja az ÚR, nem veszi észre Jákób Istene! Eszméljetek föl, ti bolondok a nép között! És ti balgák, mikor tértek észre? Aki a fület plántálta, az ne hallana? És aki a szemet formálta, az ne látna? Aki a népeket megfeddi, az ne büntetne? Ő az, aki az embert ismeretre tanítja. Az ÚR tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai. Boldog ember az, akit megfeddesz, URam, és megtanítasz törvényedre, hogy nyugalmat adj neki a veszedelem napján, mialatt a gonosznak megássák a sírját. Bizony nem veti el népét az ÚR, nem hagyja el örökségét! Mert igazságra fordul az ítélet, és követi azt minden igaz szívű. Ki kel föl az én oldalamon a gonoszok ellen? Ki áll mellém a gonosztevők ellen? Ha az ÚR nem lett volna segítségemre, már-már ott lakozna lelkem a csöndességben. Mikor azt mondtam, hogy lábam kicsúszik alólam, kegyelmed, URam, megtámasztott engem. Mikor megsokasodik bennem az aggódás, vigasztalásod megvidámítja lelkemet. Lehet-e köze hozzád a hamisság ítélőszékének, amely nyomorúságot szerez a törvény látszata alatt? Egybegyűlnek az igaz lelke ellen, és kárhoztatják az ártatlan vérét. De kőváram lett az ÚR, és Istenem az én oltalmam kősziklája. Visszafordítja rájuk álnokságukat, és saját gonoszságukkal veszíti el őket. Elveszíti őket az ÚR, a mi Istenünk. Jöjjetek, örvendezzünk az ÚRnak, vigadozzunk szabadításunk kősziklájának! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk neki zengedezve. Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, és a hegyek magasságai is az övéi. Övé a tenger, és ő is alkotta, és a szárazföldet is az ő keze formálta. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az ÚR, a mi alkotónk előtt! Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe és kezének juhai vagyunk. Ma, ha meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint Meríbánál, mint Masszá napján a pusztában, ahol megkísértettek engem atyáitok; próbára tettek, bár látták cselekedeteimet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzedéken, és azt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, nem ismerik útjaimat! Meg is esküdtem nekik haragomban, hogy nem mennek be nyugalmam helyére. Énekeljetek az ÚRnak új éneket, énekelj az ÚRnak, te egész föld! Énekeljetek az ÚRnak, áldjátok nevét, napról napra hirdessétek szabadítását! Beszéljétek el dicsőségét a népek között, csodáit minden nemzet között. Mert nagy az ÚR, és igen dicsérendő, félelmetes minden isten fölött. Mert a népek minden istene csak bálvány, de az ÚR egeket alkotott. Pompa és fenség jár előtte, ékesség és méltóság van az ő szentélyében. Adjatok az ÚRnak, népek nemzetségei, adjatok az ÚRnak dicsőséget és tisztességet! Adjátok meg az ÚRnak neve dicsőségét, hozzatok ajándékot, és jöjjetek be udvaraiba! Boruljatok le az ÚR előtt szent ékességben, rettegjen előtte az egész föld! Mondjátok a népek között: Az ÚR uralkodik. Bizony megerősítette a fölkerekséget, nem inog, igazsággal ítéli a népeket. Örüljenek az egek, örvendezzen a föld, harsogjon a tenger és minden benne lévő! Viduljon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is az ÚR előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Igazsággal ítéli majd a világot és hűségével a népeket. Az ÚR uralkodik. Örüljön a föld, örvendezzen a rengeteg sziget! Felhő és homály van körülötte, jog és igazság trónjának alapja. Tűz jár előtte, és körös-körül megégeti szorongatóit. Villámai megvilágítják a világot, látja ezt a föld, és megremeg. A hegyek, mint a viasz, megolvadnak az ÚR előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, és minden nép látja dicsőségét. Megszégyenülnek a faragott képek szolgái, mind, akik bálványokkal dicsekednek; leborul előtte minden isten. Hallja ezt Sion, és örvendezik, Júda leányai örülnek ítéleteidnek, URam! Mert te vagy, URam, a legfelségesebb az egész földön, messze fölötte állsz minden istennek! Ti, akik szeretitek az URat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő kegyeseinek lelkét, megszabadítja őket a gonoszok kezéből. Világosság támad föl az igazra és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti igazak, az ÚRban, és áldjátok szent emlékezetét. [Zsoltár.] Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodálatos dolgokat tett, szabadulást szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Tudtul adta szabadítását az ÚR, a népek előtt megjelentette igazságát. Megemlékezett kegyelméről és Izráel házához való hűségéről. Látta a föld minden határa Istenünk szabadítását. Ujjongj az ÚRnak, te egész föld, örömmel énekeljetek és zengjetek! Zengjetek az ÚRnak hárfával, hárfával és énekléssel, harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az ÚR előtt! Harsogjon a tenger és ami betölti, a földkerekség és akik lakják. Tapsoljanak a folyamok, a hegyek együtt örvendezzenek az ÚR előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazsággal ítéli a világot és méltányossággal a népeket. Az ÚR uralkodik, reszkessenek a népek; kerúbokon trónol ő, remegjen a föld! Nagy az ÚR a Sionon, és magasan fölötte van minden népnek. Magasztalják a te nagy és rettenetes nevedet, mert szent az! A hatalmas király szereti a jogosságot! Te határoztad meg, mi a helyénvaló, jogosságot és igazságot szereztél Jákóbban. Magasztaljátok Istenünket, az URat, és boruljatok le lábának zsámolya elé, mert szent ő! Mózes és Áron az ő papjaival és Sámuel azokkal együtt, akik nevét segítségül hívják: segítségül hívták az URat, és meghallgatta őket. Felhőoszlopból szólt hozzájuk, ők pedig megőrizték intelmét és rendelkezését, amelyet adott nekik. URunk, Istenünk, te meghallgattad őket. Kegyelmes Isten voltál hozzájuk, de bosszúálló tetteik miatt. Magasztaljátok Istenünket, az URat, és boruljatok le szent hegyén, mert szent az ÚR, a mi Istenünk! [Hálaadó zsoltár.] Ujjongj az ÚRnak, te egész föld! Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, menjetek eléje vigadozva! Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk! Az ő népe és legelőjének nyája vagyunk. Menjetek be kapuin hálaadással, udvaraiba dicséretekkel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké megmarad kegyelme, és hűsége nemzedékről nemzedékre. [Dávid zsoltára.] Kegyelmedről és igazságodról énekelek, neked zengek éneket, URam! Gondom van a tökéletes útra. Mikor jössz el hozzám? Tökéletes szívvel akarok járni házamban. Nem vetem rá szemem hiábavaló dologra. Gyűlölöm a pártoskodók cselekedetét, ne ragadjon rám! A csalárd szív távol van tőlem, a gonoszt nem ismerem. Elhallgattatom azt, aki titkon rágalmazza felebarátját; azt, aki lenézi a másikat, és aki kevély szívű, el nem szenvedhetem. Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakjanak. Aki a tökéletesség útján jár, az szolgál engem. Nem lakhat házamban az, aki csalárdságot művel; aki hazugságot szól, nem állhat meg szemem előtt. Reggelenként kipusztítom a bűnösöket az országból, kigyomlálok az ÚR városából minden gonosztevőt. [A nyomorult imádsága, amikor eleped, és kiönti panaszát az ÚR előtt.] (2) URam, hallgasd meg imádságomat, és jusson hozzád kiáltásom! (3) Ne rejtsd el arcodat előlem, mikor szorongatnak engem; fordítsd felém füledet, mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! (4) Mert elenyésznek napjaim, mint a füst, és égnek a csontjaim, mint valami tűzhely. (5) Szívem olyan, mint a letarolt és kiszáradt fű, még enni is elfelejtkezem. (6) Jajgatásom hangjától húsom a csontomhoz tapad. (7) Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyan lettem, mint a bagoly a romok közt. (8) Virrasztok, és olyan magányos vagyok, mint a madár a háztetőn. (9) Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem. (10) Bizony port eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyel vegyítem (11) fölindulásod és haragod miatt, mert fölemeltél engem és földhöz vertél. (12) Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, magam pedig, mint a fű, elszáradok. (13) De te, URam, örökké megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek. (14) Kelj föl, könyörülj a Sionon! Ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. (15) Mert annak még a köveit is kedvelik szolgáid, és a porán is szánakoznak. (16) Félik majd az ÚR nevét a népek és a föld minden királya a te dicsőségedet, (17) mert az ÚR felépíti Siont, és megmutatja magát dicsőségében. (18) Odafordul a gyámoltalanok imádsága felé, és nem utálja meg imádságukat. (19) Jegyezzék föl ezt a következő nemzedéknek, hogy a nép, amely még ezután lesz teremtve, dicsérhesse az URat. (20) Mert letekintett az ÚR szentsége magaslatáról, lenézett az ÚR a mennyekből a földre, (21) hogy meghallja a foglyok sóhajtozását, és feloldozza a halálnak fiait. (22) Hogy hirdessék a Sionon az ÚR nevét és dicséretét Jeruzsálemben, (23) amikor egybegyűlik minden nép és ország, hogy az ÚRnak szolgáljanak. (24) Megtörte erőmet az úton, megrövidítette napjaimat. (25) Ezt mondtam: Én Istenem! Ne vigyél el engem napjaim felénél, te, kinek esztendei nemzedékről nemzedékre tartanak. (26) Te vetettél réges-régen alapot a földnek, az egek is a te kezed munkái. (27) Azok elenyésznek, de te megmaradsz. Azok elavulnak, mint a ruha, lecseréled őket, mint az öltözetet. Bizony elváltoznak, (28) de te ugyanaz vagy, és éveid nem fogynak el. (29) Szolgáid fiai megmaradnak, és utódaik is színed előtt lakoznak. [Dávidé.] Áldjad, én lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az URat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Megváltja életedet a sírtól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. Jóval tölti be időskorodat: megújul ifjúságod, mint a sasé. Igazságosan cselekszik az ÚR, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival. Irgalmas és könyörülő az ÚR, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelme. Nem fedd minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem álnokságaink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk vétkeinket. Amilyen könyörülő az apa a fiaihoz, olyan könyörülő az ÚR az őt félők iránt. Mert tudja, hogyan formált minket, megemlékezik arról, hogy por vagyunk. Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha átfúj rajta a szél, nincsen többé, és helyét sem ismerik többé. De az ÚR kegyelme öröktől fogva mindörökké az őt félőkkel van, és igazsága az unokáikkal, azokkal, akik megtartják szövetségét, és megemlékeznek parancsolatairól, hogy megcselekedjék azokat. Az ÚR a mennyekbe helyezte trónját, és uralkodása mindenre kihat. Áldjátok az URat, ti hatalmas erejű angyalai, akik teljesítitek rendelkezéseit, és hallgattok parancsszavára. Áldjátok az URat, ti minden serege: szolgái, akaratának teljesítői! Áldjátok az URat, ti teremtményei, uralkodása minden helyén! Áldjad, én lelkem, az URat! Áldjad, én lelkem, az URat! URam, Istenem, igen nagy vagy te, ékességet és fenséget öltöztél magadra! Ő az, aki körülvette magát világossággal, mint egy palásttal, és kifeszítette az eget, mint egy sátrat. Ő az, aki vizek fölé építette palotáját, a felhőket rendelte szekerévé, és a szelek szárnyán jár. A szeleket tette követévé, a lángoló tüzet szolgájává. Biztos alapra helyezte a földet, nem mozdul az meg soha. Vízáradattal borítottad be, mint egy öltözettel; a hegyek fölött is vizek álltak. Korholásodra szétoszlottak, mennydörgésed hangjától megriadtak. A hegyek fölemelkedtek, és a völgyek alászálltak arra a helyre, amelyet készítettél nekik. Határt szabtál, amelyet nem léphetnek át, nem térhetnek vissza a föld elborítására. Ő az, aki forrásokat fakaszt a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között, és megitassák a mező minden állatát, hogy a vadszamarak is szomjukat olthassák. Mellettük laknak az égi madarak, az ágak közül hangicsálnak. Megöntözi a hegyeket a magasból, alkotásai gyümölcséből megelégíti a földet. Füvet sarjaszt az állatoknak és növényeket az emberek hasznára, hogy táplálékot nyerjenek a földből, és bort, amely megvidámítja a halandó szívét, fényesebbé teszi arcát az olajnál, és kenyeret, amely megerősíti a halandó szívét. Eleget kapnak az ÚR fái is, a Libánon cédrusai, amelyeket ő ültetett, amelyeken madarak fészkelnek, mint a gólya, amely a ciprusfákon lakik. A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák a mormotáknak szolgálnak menedékül. Ő teremtette a Holdat, hogy mutassa az ünnepeket, és a Napot, amely tudja az útját. Ha sötétséget kelt, éjszaka lesz, hogy szanaszét járhasson a mező minden vadja; az oroszlánkölykök prédáért ordítanak, Istentől sürgetik eledelüket. Ha fölkel a Nap, elrejtőznek, és hajlékaikban heverésznek. Az ember munkába megy, és dolgát végzi egészen estig. Mily számtalanok a műveid, URam! Mindegyiket bölcsen alkottad, és tele van a föld teremtményeiddel. Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne, apróbb és nagyobb állatok. Amott gályák járnak, és cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzon benne. Mindenek rád néznek, hogy megfelelő időben adj nekik eledelt. Ha adsz nekik, ők begyűjtik azt; ha megnyitod kezedet, betelnek jóvoltodból. Ha elfordítod arcodat, megrémülnek; ha elveszed lelküket, kimúlnak, és újra porrá lesznek. Ha kibocsátod lelkedet, újakat teremtesz, és újjá teszed a föld színét. Az ÚRé legyen a dicsőség örökké, örvendezzen teremtményeiben az ÚR! Aki ha rátekint e földre, megrendül az; megérinti a hegyeket, és füstölögnek. Énekelek az ÚRnak egész életemben, zengedezek Istenemnek, amíg csak vagyok! Elmélkedésem legyen kedves neki. Én az ÚRban örvendezem. Vesszenek ki a bűnösök a földről, ne legyenek többé gonoszok! Áldjad, lelkem, az URat; dicsérjétek az URat! Magasztaljátok az URat, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek között! Énekeljetek neki, zengjetek neki, beszéljétek el minden csodás tettét! Dicsőítsétek szent nevét! Örvendezzen azoknak a szíve, akik az URat keresik. Keressétek az URat és az ő erejét, keressétek arcát szüntelen! Emlékezzetek meg csodáiról, amelyeket cselekedett, jeleiről és szája ítéleteiről, ó, Ábrahámnak, az ő szolgájának utódai, ó, Jákóbnak, az ő választottjának fiai! Ő az ÚR, a mi Istenünk, az egész földre kihat ítélete. Megemlékezik szövetségéről mindörökké, rendelkezéséről, amelyet ezer nemzedékig megszabott, amelyet Ábrahámmal kötött, és ahogy Izsáknak megesküdött. Jákób elé állította azt szabályul, Izráel elé örök szövetségül. Azt mondta: Neked adom Kánaán földjét sors szerint való örökségül. Akkor még csekély számban, igen kevesen voltak, és jövevényként éltek ott. Egyik nemzettől a másikhoz bujdostak, egyik országból a másik néphez. De senkinek sem engedte, hogy nyomorgassa őket, sőt királyokat is megfenyített miattuk: Ne érintsétek fölkentjeimet, és prófétáimnak ne ártsatok! Azután éhínséget idézett elő a földön, és eltörte a kenyér botját mindenütt. Elküldött előttük egy férfiút, Józsefet, akit rabszolgának adtak el. A lábát béklyóba szorították, őt magát vasra verték mindaddig, amíg szava be nem teljesedett. Az ÚR beszéde igazolta őt. Érte küldött a király, és szabadon engedte, a népek uralkodója szabaddá tette. Úrrá tette őt a házán és parancsolóvá minden vagyonán, hogy főembereit, ha akarja, megkötöztethesse, és véneit is bölcsességre taníthassa. És bement Izráel Egyiptomba, és Jákób Hám földjén jövevény lett. És nagyon megszaporította népét, és erősebbé tette elnyomóinál, akiknek szívét megváltoztatta, hogy gyűlöljék népét, és álnokul cselekedjenek szolgáival. Elküldte szolgáját, Mózest és Áront, akiket kiválasztott. Ők jeleket vittek véghez közöttük és csodákat Hám földjén. Sötétséget küldött, és elsötétült, mégis engedetlenkedtek parancsával szemben. Vizeiket vérré változtatta, és kipusztította halaikat. Földjük békáktól hemzsegett, még a királyuk termeiben is. Szólt, és tetvek és bogarak támadtak egész határukra. Jégesőt adott nekik eső gyanánt, és földjükre lángoló tüzet. Elverte szőlőjüket és fügefájukat, és széttördelte határukban a fákat. Szólt, és sáska támadt és megszámlálhatatlan szöcske. Fölemésztettek minden növényt a földjükön, és fölfalták szántóföldjük gyümölcsét. Megölt földjükön minden elsőszülöttet, férfierejük minden zsengéjét. És ezüsttel és arannyal megrakva hozta ki őket, és nemzetségeikben nem akadt tántorgó. Örült Egyiptom, amikor kivonultak, mert a tőlük való félelem szállta meg őket. Felhőt terített rájuk, hogy befedezze őket, és tüzet, hogy világítson éjjel. Könyörögtek, és ő fürjeket hozott, mennyei kenyérrel elégítette meg őket. Megnyitotta a kősziklát, és víz zúdult ki, folyóként áradt a sivatagban. Mert megemlékezett szent ígéretéről, amelyet szolgájának, Ábrahámnak tett. Így hozta ki népét örömmel és választottjait vigassággal. Nekik adta a pogányok földjét, és a népek fáradsággal szerzett javait örökölték, hogy megtartsák rendelkezéseit, és megőrizzék törvényeit. Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó; mert kegyelme örökkévaló! Ki beszélhetné el az ÚR nagy tetteit, és ki hirdethetné minden dicséretét? Boldog, aki megtartja a törvényt, és igazat cselekszik minden időben. Emlékezzél rám, URam, népedhez való jóságod szerint. Látogass meg minket szabadításoddal! Hadd láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és hadd örvendezhessem néped örömének, dicsérhesselek örökségeddel! Vétkeztünk atyáinkkal együtt, bűnt, gonoszságot cselekedtünk. Atyáink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem emlékeztek meg kegyelmed nagyságáról, hanem dacosak voltak a tengernél, a Vörös-tengernél. De az ÚR megsegítette őket az ő nevéért, hogy megismertesse velük erejét. Megdorgálta a Vörös-tengert, és az kiszáradt, és úgy vitte át őket a mélységeken, mint egy síkságon. Kiszabadította őket gyűlölőik kezéből, kimentette őket az ellenség kezéből. Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg közülük. Akkor hittek beszédeinek, és énekelték dicséretét. De hamar elfelejtették cselekedeteit, és nem igényelték tanácsát. Vágyaik epesztették őket a pusztában, és próbára tették Istent a sivatagban. Megadta nekik, amit kívántak, de csömört támasztott lelkükben. És irigykedni kezdtek Mózesre a táborban és Áronra, az ÚR szentjére. Megnyílt a föld, és elnyelte Dátánt, és befedte Abirám seregét. Tűz gyulladt seregükben, láng égette el a gonoszokat. Borjút készítettek a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Fölcserélték dicsőségét az ökör képével, amely füvet eszik. Elfeledkeztek szabadító Istenükről, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Hám országában, félelmetes dolgokat a Vörös-tenger mellett. Azt gondolta, hogy kipusztítja őket, de választottja, Mózes elébe állt a hasadékba, hogy elfordítsa haragját, és el ne veszítse őket. Becsmérelték a kívánatos földet, nem hittek ígéretének. Morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az ÚR szavára. Ezért rájuk emelte kezét, hogy lesújtson rájuk a pusztában, és hogy a népek közé dobja utódaikat, és szétszórja őket országaikban. Majd csatlakoztak a Baal-Peórhoz, és ettek a holtaknak fölajánlott áldozatokból. Fölingerelték cselekedeteikkel az URat, ezért csapás zúdult rájuk. Ekkor felállt Fineás és ítélkezett, a csapásnak pedig vége lett. Ez igazságul tulajdoníttatott neki nemzedékről nemzedékre mindörökké. Meríbá vizeinél is megharagították, és Mózesnek is baja támadt miattuk, mert megkeserítették lelkét, és meggondolatlanul szólt ajkával. Nem irtották ki a népeket sem, ahogy az ÚR utasította őket. Sőt összeelegyedtek a népekkel, és eltanulták cselekedeteiket. Bálványaikat tisztelték, és azok csapdává lettek számukra. Föláldozták fiaikat és leányaikat a démonoknak. Ártatlan vért ontottak: fiaik és leányaik vérét, akiket Kánaán bálványainak áldoztak, és a vérontással megszentségtelenítették a földet. Tisztátalanokká lettek cselekedeteikben és paráznákká tetteikben. Ezért haragra gyúlt az ÚR népe ellen, és megutálta örökségét. Odaadta őket a népek kezébe, és gyűlölőik uralkodtak rajtuk. Sanyargatták őket ellenségeik, és hatalmuk alatt görnyedtek. Gyakorta megmentette őket, de ők ellenszegültek konokságukkal, és még mélyebbre merültek bűneikbe. De rájuk tekintett a nyomorúságban, meghallgatta rimánkodásukat. Megemlékezett a velük kötött szövetségről, és nagy kegyelme szerint megszánta őket. Könyörületességre indította irántuk mindazokat, akik fogságba vitték őket. Segíts meg minket, URunk, Istenünk, és gyűjts össze minket a népek közül, hogy hálát adjunk szent nevednek, és dicsérjük dicsőségedet! Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene örökkön-örökké, és az egész nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert kegyelme örökkévaló! Ezt mondják az ÚR megváltottai, akiket megváltott a szorongató kezéből és összegyűjtött különböző országokból, kelet és nyugat felől, északról és délről. Bujdostak a pusztában, a sivatagban, nem találtak utat lakott város felé. Éhesek és szomjasak voltak, lelkük is elepedt bennük. De az ÚRhoz kiáltottak szorultságukban, és megmentette őket nyomorúságukból. Egyenes útra vezette őket, hogy lakott városba juthassanak. Adjanak hálát az ÚRnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért. Mert megelégítette a szomjazó lelket, és betöltötte javaival az éhező lelket. Azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ültek, nyomorúságban és vasra verve, mert ellenszegültek Isten beszédének, és megvetették a Felséges tanácsát, megalázta szívüket nyomorúsággal: elestek, és nem volt segítségük. De az ÚRhoz kiáltottak szorultságukban, és kiszabadította őket nyomorúságukból. Kihozta őket a sötétségből és a halál árnyékából, köteleiket pedig elszaggatta. Adjanak hálát az ÚRnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért, mert betörte az érckapukat, és letörte a vaszárakat! A balgák gonosz útjukért és hamisságukért estek nyomorúságba. Minden ételt megutált a lelkük, és már a halál kapujához közeledtek. De az ÚRhoz kiáltottak szorultságukban, és ő kiszabadította őket nyomorúságukból. Elküldte szavát, és meggyógyította őket, kimentette őket sírjukból. Adjanak hálát az ÚRnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért! Áldozzanak hálaadó áldozatokat, és ujjongva hirdessék cselekedeteit! Akik hajókon a tengerre szálltak, és a nagy vizeken kereskedtek, látták az ÚR dolgait és csodáit a mélységekben. Szólt ugyanis, és szélvész támadt, amely felkorbácsolta a hullámokat. Az égig emelkedtek, a mélybe süllyedtek; lelkük elcsüggedt az ínségben. Szédültek és tántorogtak, mint a részegek, minden bölcsességük semmivé lett. De az ÚRhoz kiáltottak szorultságukban, és kiszabadította őket nyomorúságukból. Lecsillapította a szélvészt, és elcsöndesedtek a hullámok. Örültek, amikor lecsillapodtak; és ő a kívánt kikötőbe vezette őket. Adjanak hálát az ÚRnak kegyelméért és az emberek fiaival tett csodáiért! Magasztalják őt a nép gyülekezetében és dicsérjék a vének gyűlésében! Folyókat tett pusztává és vízforrásokat szárazzá, gyümölcstermő földet meddővé a rajta lakó nép gonoszsága miatt. A pusztaságot bővizű tavakká tette, a kiaszott földet vízforrásokká. Éhezőket telepített oda, hogy városokat alapítsanak lakóhelyül. Mezőket vetettek be, és szőlőt ültettek, hogy termést és gyümölcsöt hozzon. Megáldotta őket, és igen megszaporodtak, jószágaik száma sem apadt meg. De azután megfogyatkoztak, és meggörnyedtek ínség, nyomorúság és keserűség miatt, amikor gyalázatot zúdított a fejedelmekre, hogy tévelyegjenek az úttalan pusztaságban. De fölemelte az ínségből a nyomorultakat, és hasonlóvá tette nemzetségüket a juhnyájhoz. Látják ezt az igazak, és örvendeznek, és a gonoszok befogják a szájukat. Aki bölcs, tartsa eszében ezeket, és gondolja meg az ÚR kegyelmességét! [Ének. Dávid zsoltára.] (2) Kész az én szívem, Istenem, hadd énekeljek és zengedezzek lelkemből! (3) Ébredj föl, lant és hárfa, hadd keltsem föl a hajnalt! (4) Magasztallak téged a népek között, URam, zengedezek neked a nemzetek között! (5) Mert nagy a kegyelmed, fölülmúlja az egeket, hűséged pedig a fellegekig ér! (6) Téged illet az egeket fölülmúló magasztalás, Istenem, dicsőséged legyen az egész földön! (7) Segíts jobboddal, és hallgass meg engem, hogy megszabaduljanak, akiket szeretsz. (8) Isten így szólt szentségében: Örvendek, hogy feloszthatom Sikemet, és fölmérhetem Szukkót völgyét. (9) Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim védősisak a fejemen, Júda az uralkodói pálcám, (10) Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filisztea felett diadalmasan ujjongok. (11) Ki visz el engem a bekerített városba? Ki vezet el engem Edómig? (12) Nem te vagy-e az, Istenünk, aki megvetettél minket, és nem jársz seregeinkkel? (13) Adj szabadulást nekünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség! (14) Istennel hatalmasan cselekszünk, ő tapossa el ellenségeinket. [A karmesternek: Dávid zsoltára.] Dicséretemnek Istene, ne hallgass! Mert a gonosz szája és az álnok szája fölnyílt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek velem. Gyűlöletes beszédekkel vesznek körül és ok nélkül ostromolnak. Szeretetemre válaszul ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nekem a jóért és gyűlölködéssel a szeretetemért. Állíts szembe vele egy gonosz embert, és álljon vádló jobb keze felől. A törvénykezésből bűnösként kerüljön ki, még az imádsága is bűnné legyen. Élete napjai kevesek legyenek, és hivatalát más foglalja el! Fiai legyenek árvákká, felesége pedig özveggyé! Bujdossanak fiai, és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt! Foglalja le mindenét az uzsorás, idegenek ragadják el szerzeményét! Ne legyen senki kegyelmes iránta, és ne legyen, aki könyörül árváin! Vesszen ki utóda: töröltessék ki nevük már a következő nemzedékben! Atyái álnokságára is emlékezzék az ÚR, és anyja bűnét se törölje el! Legyenek ezek mindig az ÚR előtt, és emlékezetük vesszen ki e földről. Mivel nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon, hanem üldözte a szegény és nyomorult embert és a megkeseredett szívűt, hogy megölje. Mivel szerette az átkot, érje is el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, távozzon el az tőle. Úgy öltötte föl az átkot, mint a ruháját: azért hatoljon belé, mint a víz, és csontjaiba, mint az olaj. Az legyen palástja, amelybe beburkolózik, és öve, amely mindig körülövezi. Ez legyen vádolóim fizetsége az ÚRtól, azoké, akik rosszat beszélnek lelkemről. De te, URam, Istenem, tégy jót velem nevedért! Mivel jó a kegyelmed, szabadíts meg engem! Mert én szegény és nyomorult vagyok, még a szívem is sebzett bennem. Úgy hanyatlom el, mint a megnyúló árnyék, ide-oda hányódom, mint a sáska. Térdem roskad a böjtöléstől, testem lefogyott kövérségéből. Gyalázatossá lettem előttük, ha rám néznek, fejüket csóválják. Segíts meg engem, URam Isten, szabadíts meg kegyelmesen! Hadd tudják meg, hogy a te kezed műve ez, hogy te cselekedted ezt, URam! Ha átkoznak is ők, te megáldasz engem. Ha rám támadnak, megszégyenülnek, szolgád pedig örül. Öltözzenek gyalázatba vádlóim, burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe! Hangosan ad hálát az ÚRnak a szám, és dicsérem őt a sokaság közepette. Mert a szegény jobbjára áll, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik lelkét. [Dávid zsoltára.] Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul. Hatalmad pálcáját kinyújtja az ÚR Sionról, és azt mondja: Uralkodj ellenségeid között! Néped készségesen követ szent öltözetben sereggyűjtésed napján. A hajnalpír méhéből jön ifjúságod harmatja. Megesküdött az ÚR, és nem másítja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint. Az ÚR van jobbodon; haragja napján összezúzza a királyokat. Ítéletet tart a nemzetek fölött, tele lesz a föld holttestekkel, összezúzza sok ország fejét. Az út menti patakból iszik, ezért emeli föl a fejét. Dicsérjétek az URat! Teljes szívből dicsérem az URat az igazak körében és a gyülekezetben. Nagyok az ÚR cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek bennük. Dicsőséges és méltóságos az ő cselekedete, és igazsága mindvégig megmarad. Emlékezetessé tette csodálatos dolgait, kegyelmes és irgalmas az ÚR. Eledelt adott az őt félőknek, örökké megemlékezik szövetségéről. Tetteinek erejét tudtul adta népének, amikor nekik adta a népek örökségét. Kezének cselekedete hűség és igazság, minden döntése helyes. Megingathatatlanok mindörökké, hűségéből és egyenességből származnak. Váltságot küldött népének, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes a neve. A bölcsesség kezdete az ÚR félelme; józan eszű mindaz, aki eszerint él, és dicsérete megmarad mindvégig. Dicsérjétek az URat! Boldog ember az, aki féli az URat, és parancsolataiban igen gyönyörködik. Utódja hős lesz a földön; az igazak nemzedéke áldást nyer. Gazdagság és bőség lesz házában, és igazsága mindvégig megmarad. A sötétben is világosság támad a becsületesnek, aki irgalmas, kegyelmes és igaz. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsönad, dolgait pedig a törvény szerint intézi, mivel sohasem ingadozik, örök emlékezete lesz az igaznak. Nem fél a rossz hírtől, szíve erős, az ÚRban bizakodik. Nem rendül meg a szíve; nem fél, míg ellenségein végignéz. Osztogat, adakozik a szegényeknek, igazsága mindvégig megmarad. Szarva dicsőségesen emelkedik. Látja ezt a gonosz, és dühöng, fogait csikorgatja, és elemészti magát. A gonoszok kívánsága semmivé lesz. Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek, ÚRnak szolgái! Dicsérjétek az ÚR nevét! Áldott legyen az ÚR neve mostantól fogva mindörökké! Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsétek az ÚR nevét! Felséges az ÚR minden nép fölött, dicsősége túlhat az egeken. Kicsoda hasonló az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik? Aki magát megalázva tekint szét mennyen és földön, aki fölemeli a szegényt a porból, és a szűkölködőt kivonja a sárból, hogy a főemberek közé ültesse őket, népe főemberei közé, aki beülteti a meddőt a házba mint magzatok boldog anyját. Dicsérjétek az URat! Mikor Izráel népe kijött Egyiptomból, Jákób háza népe az idegen nyelvű nép közül, Júda lett az ő szent népe és Izráel a királysága. Látta őt a tenger, és elfutott, a Jordán vize visszafordult. A hegyek szökdeltek, mint a kosok, s a halmok, mint a bárányok. Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és te, Jordán, hogy visszafordultál? Hegyek, miért szökdeltek, mint a kosok, s ti halmok, mint a bárányok? Indulj meg, te föld, az Úr arca előtt, Jákób Istene előtt, aki átváltoztatta a kősziklát bővizű tóvá és a szirtet vizek forrásává. Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget kegyelmedért és hűségedért! Miért mondanák a népek: Hol van hát az ő Istenük? A mi Istenünk az égben van, és mindent megtesz, amit csak akar. Az ő bálványaik ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz munkái. Van szájuk, de nem szólnak, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukból. Hozzájuk hasonlók lesznek a készítőik és mindazok, akik bennük bíznak! Izráel, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Áron háza, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Akik félitek az URat, az ÚRban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő. Gondol ránk az ÚR, és megáld minket. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát. Megáldja azokat, akik félik az URat, kicsinyeket és nagyokat. Szaporítson meg titeket az ÚR, titeket és fiaitokat! Az ÚR áldottai vagytok, aki a mennyet és a földet teremtette. Az egek az ÚR egei, de a földet az ember fiainak adta. Nem a halottak dicsérik az URat, sem azok, akik leszállnak a csöndességbe, hanem mi áldjuk az URat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az URat! Szeretem az URat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mivel felém fordította fülét, őt hívom segítségül egész életemben. Körülvettek a halál kötelei, és a Seol szorongattatása támadt rám, nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az ÚR nevét hívtam segítségül: Kérlek, URam, szabadítsd meg lelkemet! Kegyelmes és igazságos az ÚR, irgalmas a mi Istenünk. Megőrzi az ÚR az együgyűeket; elesett voltam, és megszabadított engem. Lelkem, nyugodj meg újra, mert az ÚR jót tett veled! Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, szememet a könnyhullatástól és lábamat az eleséstől, az ÚR arca előtt fogok járni az élők földén. Hittem, azért szóltam; noha igen megalázott vagyok. Csüggedésemben ezt mondtam: Minden ember hazug. Mivel fizessek az ÚRnak minden hozzám való jótéteményéért? Fölemelem a szabadulásért való poharat, és az ÚR nevét hívom segítségül. Az ÚRnak tett fogadalmaimat megadom egész népe előtt. Az ÚR szeme előtt drága kegyeseinek halála. Ó, URam, én a te szolgád vagyok, szolgálólányod fia: te oldoztad ki köteleimet. Neked áldozom hálaáldozattal, és az ÚR nevét hívom segítségül. Az ÚRnak tett fogadalmaimat megadom egész népe előtt, az ÚR házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat mind, ti népek, magasztaljátok őt mind, ti nemzetek! Mert nagy a kegyelmessége irántunk, és az ÚR igazsága örökké megmarad. Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert kegyelme örökkévaló! Mondja hát Izráel, hogy kegyelme örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy kegyelme örökkévaló! Mondják hát, akik félik az URat, hogy kegyelme örökkévaló! Szükségemben az URat hívtam segítségül; meghallgatott, és tágas térre vitt engem az ÚR. Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem! Velem van az ÚR, segítőim között, ezért nyugodtan nézhetem gyűlölőimet. Jobb az ÚRra hagyatkozni, mint emberekben bízni. Jobb az ÚRra hagyatkozni, mint főemberekben bízni. Népek sokasága vett körül engem, de az ÚR nevében elvesztettem őket. Körülvettek, bizony körülvettek engem, de az ÚR nevében elvesztettem őket. Körülvettek engem, mint a méhek, de úgy aludtak ki, mint a tövistűz, mert az ÚR nevében elvesztettem őket. Keményen meglöktek, hogy elessem, de az ÚR megsegített. Erősségem és énekem az ÚR, ő lett a szabadítóm. Ujjongás és szabadulás hangja hallatszik az igazak sátraiban: Az ÚR jobbja hatalmasan cselekedett! Az ÚR fölemelte jobbját, az ÚR jobbja hatalmasan cselekedett! Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR cselekedeteit! Keményen megostorozott engem az ÚR, de nem adott át a halálnak. Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, hogy bemenjek rajtuk, és dicsérjem az URat! Ez az ÚR kapuja, az igazak mennek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és szabadítómmá lettél! A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett. Az ÚRtól lett ez, csodálatos a szemünkben! Ez az a nap, amelyet az ÚR szerzett, vigadjunk és örvendezzünk ezen! Ó, URam, segíts most, ó, URam, adj most jó előmenetelt! Áldott, aki az ÚR nevében jön; áldunk benneteket, az ÚR házából valókat! Az ÚR az Isten: ő világosított meg minket. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához! Istenem vagy, hálát adok neked! Én Istenem, magasztallak téged. Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert kegyelme örökkévaló! Boldogok, akiknek útja feddhetetlen, akik az ÚR törvénye szerint járnak. Boldogok, akik megőrzik intelmeit, és teljes szívből keresik őt, nem cselekszenek gonoszságot, hanem az ő útjain járnak. Te parancsoltad, Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük. Bárcsak szilárdak lennének útjaim, hogy megőrizhessem rendelkezéseidet! Nem szégyenülök meg akkor, ha figyelek minden parancsolatodra! Hálát adok neked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem igazságod ítéleteire. Megőrzöm rendelkezéseidet, ne hagyj el engem soha! Az ifjú hogyan őrizheti meg tisztán az útját? A te beszéded megtartása által. Teljes szívből kerestelek téged, ne engedj eltávolodnom parancsolataidtól! Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, URam! Taníts meg rendelkezéseidre! Ajkam sorolja szád minden ítéletét. Jobban gyönyörködöm intelmeidben, mint minden gazdagságban. Határozataidról gondolkodom, és ösvényeidre tekintek. Gyönyörködöm rendelkezéseidben, beszédedről nem feledkezem el. Tégy jót szolgáddal, hogy éljek, és megtartsam beszédedet! Nyisd meg a szememet, hogy törvényed csodálatos voltát szemlélhessem. Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el előlem parancsolataidat! Lelkem eleped az ítéleteid utáni szüntelen vágyódás miatt. Megdorgálod a kevélyeket, átkozottak, akik eltérnek parancsolataidtól. Fordítsd el rólam a megvetést és gyalázatot, mert megőriztem intelmeidet! Még ha fejedelmek ülnek is össze, és ellenem beszélnek, szolgád akkor is rendelkezéseidről gondolkodik. Intelmeidben gyönyörködöm, azok az én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad, eleveníts meg beszéded szerint! Útjaimat elbeszéltem neked, és meghallgattál engem. Taníts meg rendelkezéseidre! Értesd meg velem határozataid útját, hogy gondolkodhassam csodálatos dolgaidról! Sír a lelkem a keserűség miatt, serkents föl engem igéddel! Tartsd távol tőlem a hamisság útját, és ajándékozz meg engem törvényeddel! Az igazság útját választottam, ítéleteid előttem vannak. Ragaszkodom intelmeidhez, URam, ne hagyj megszégyenülnöm! Parancsolataid útján járok, mert helyet csinálsz a szívemben! Taníts meg, URam, rendelkezéseid útjára, hogy megőrizzem őket mindvégig. Tégy értelmessé, hogy megőrizzem törvényedet és megtartsam teljes szívemből. Vezérelj parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm. Hajlítsd szívemet intelmeidhez és ne a telhetetlenségre! Fordítsd el a szememet, hogy ne lásson hiábavalóságot; a te utadon éltess engem! Teljesítsd szolgádon ígéretedet, aki fél téged. Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől félek, hiszen jók a te ítéleteid. Íme, kívánkozom határozataid után. Igazságod által éltess engem! Szálljon rám, URam, kegyelmed és szabadításod, ahogy megígérted, hogy megfelelhessek az engem gyalázóknak, hiszen bízom igédben! Az igazság beszédét soha ne vedd el számból, mert ítéleteidre várok! Megtartom törvényedet mindenkor és mindörökké. Tágas téren járok, mert határozataidat keresem. Királyok előtt szólok bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg. Gyönyörködöm parancsolataidban, amelyeket szeretek. Fölemelem kezemet a te parancsaidhoz, amelyeket szeretek, és gondolkodom rendelkezéseidről. Emlékezzél meg szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál! Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem. Bár a kevélyek szerfelett gúnyolnak engem, nem hajolok el törvényedtől. Megemlékezem öröktől fogva való ítéleteidről, URam, és megvigasztalódom. Harag vett erőt rajtam az istentelenek miatt, akik elhagyták törvényedet. Ének volt számomra minden parancsolatod bujdosásom hajlékában. URam! Nevedről emlékezem éjjel, és megtartom törvényedet. Ez jutott nekem: hogy határozataidat megtartsam. Az ÚR az én örökségem. Azt mondtam, hogy beszédeidet megtartom. Teljes szívből könyörgök színed előtt: könyörülj rajtam ígéreted szerint! Megfontoltam útjaimat, és lépteimet intelmeidhez igazítom. Sietek, és nem mulasztom el, hogy megtartsam parancsolataidat. Körülkerítenek ugyan az istentelenek kötelei, de törvényedről nem feledkezem el. Éjfélkor fölkelek, hogy hálát adjak neked igazságos ítéleteidért. Társa vagyok mindazoknak, akik félnek téged, és megtartják határozataidat. Ó, URam, kegyelmeddel teljes a föld, taníts meg engem rendelkezéseidre! Jót cselekedtél szolgáddal, URam, a te szavad szerint. Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésére, mert hiszek parancsolataidnak. Mielőtt megaláztatás ért, tévelyegtem, most azonban figyelek szavadra. Jó vagy te, és jót teszel, taníts meg engem rendelkezéseidre! A kevélyek hazugságot költöttek rólam, de én teljes szívből megtartom határozataidat. Kövér a szívük, mint a háj, de én a te törvényedben gyönyörködöm. Jó nekem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet. A te szád törvénye jobb nekem, mint sok ezer arany és ezüst. Kezed teremtett és erősített meg engem. Oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat! Akik félnek téged, látnak engem, és örvendeznek, mivel igédben reménykedem. Tudom, URam, hogy igazak az ítéleteid, és igazságosan aláztál meg engem. Legyen velem kegyelmed, hogy megvigasztalódjam szolgádnak tett ígéreted szerint. Szálljon rám irgalmasságod, hogy éljek, mert törvényedben gyönyörködöm. Szégyenüljenek meg a kevélyek, akik csalárdul elnyomnak engem, holott én a te határozataidról gondolkodom. Forduljanak hozzám, akik téged félnek, és ismerik intelmeidet! Legyen szívem feddhetetlen rendelkezéseidben, hogy meg ne szégyenüljek! Eleped lelkem szabadításodra vágyva, igédben reménykedem. Eleped a szemem ígéreteidre vágyva, és azt mondom: mikor vigasztalsz meg engem? Noha olyanná lettem, mint a tömlő a füstben, nem feledkezem el rendeléseidről. Hány napja van még szolgádnak, és mikor tartasz ítéletet üldözőim fölött? Vermet ástak nekem a kevélyek, akik nem törvényed szerint élnek. Minden parancsolatod igaz. Csalárdul üldöznek engem, segíts meg! Csaknem kipusztítottak engem e földről, de nem hagytam el határozataidat. Kegyelmed szerint eleveníts meg engem, hogy megőrizhessem szád bizonyságait. URam! Igéd örökké megmarad, szilárdan áll a mennyben. Nemzedékről nemzedékre tart igazságod, te erősítetted meg a földet, ezért áll az. Rendeléseid szerint áll minden ma is, mert ami csak van, neked szolgál. Ha nem törvényed lett volna gyönyörűségem, már elvesztem volna nyomorúságomban. Sosem feledkezem el határozataidról, mert azok által elevenítettél meg engem. Tied vagyok! Ments meg, mert határozataidat keresem. Várnak rám a gonoszok, hogy elveszítsenek, de én intelmeidre figyelek. Látom, minden tökéletes dolognak vége lesz, de parancsolatodnak nincs határa. Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap arról gondolkodom! Bölcsebbé teszel ellenségeimnél parancsolataiddal, mert azok mindig velem vannak. Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert bizonyságaidon gondolkodom. Eszesebb vagyok, mint a vének, mert megőrzöm határozataidat. Minden gonosz ösvénytől megtartóztattam lábamat, hogy megtartsam beszédedet. Nem tértem el ítéleteidtől, mert te oktatsz engem. Mily édesek ínyemnek beszédeid, mint a méz a számnak! Határozataidtól leszek értelmessé, gyűlölöm a hamisság minden ösvényét. Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága. Megesküdtem és megállom, hogy megtartom igazságos ítéleteidet. Igen nagy nyomorúságban vagyok, URam, eleveníts meg szavad szerint! Szám önkéntes fogadalmai legyenek kedvesek előtted, URam, és taníts meg törvényeidre! Lelkem mindig veszedelemben van, de törvényedről mégsem feledkezem el. Csapdát vetettek elém az istentelenek, de határozataidtól mégsem tévelyedtem el. Bizonyságaid az én örökségem mindenkor, mert szívem örömei azok. Szívem mindig és mindvégig rendelkezéseid teljesítésére hajlik. A kétszínű embereket gyűlölöm, de szeretem törvényedet. Menedékem és pajzsom vagy te, igédben reménykedem. Távozzatok tőlem, ti gonoszok, hogy megőrizzem Istenem parancsolatait! Támogass engem ígéreted szerint, hogy éljek, és ne engedj megszégyenülnöm reménységemben! Segíts, hogy megmaradjak, és szüntelen gyönyörködjem rendelkezéseidben. Elveted mindazokat, akik elhajolnak rendelkezéseidtől, mert hazugságuk álnokság. Elveted e föld minden istentelenjét, mint a salakot, ezért szeretem bizonyságaidat. Megborzad testem a tőled való rettegés miatt, és félek ítéleteidtől. Törvényesen és igazságosan cselekedtem, ne adj át nyomorgatóimnak! Légy kezes szolgádért, hogy a kevélyek el ne nyomjanak engem! Szemem epekedik szabadításod és megígért igazságod után. Cselekedjél szolgáddal kegyelmed szerint, és rendelkezéseidre tanítsál engem! Szolgád vagyok, tégy értelmessé, hogy megismerjem bizonyságaidat! Itt az ideje, hogy cselekedj, URam: megrontották törvényedet. Mert én jobban szeretem parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat. Igaznak tartom minden határozatodat, és gyűlölöm a hamisság minden ösvényét. Csodálatosak intelmeid, azért megőrzi őket lelkem. Beszéded kijelentése világosságot gyújt, és értelmessé teszi az együgyűt. Kitátom számat, és lihegek, úgy kívánom parancsolataidat. Tekints rám, és könyörülj rajtam, ahogy a nevedet szeretőkön szoktál. Irányítsd lépteimet igéd szerint, és ne engedd, hogy bármi gonoszság uralkodjon rajtam! Szabadíts meg az emberek erőszakosságától, hogy megőrizzem határozataidat! Arcodat ragyogtasd szolgádra, és taníts meg engem rendelkezéseidre! Megered a könny a szememből azok miatt, akik nem tartják meg törvényedet. Igaz vagy, URam, és igazságos az ítéleted. Parancsolataidat igazságban rendelted el és igen nagy hűségben. Buzgóságom emészt engem, mert ellenségeim elfeledkeztek beszédedről. Nagyon tiszta a te beszéded, szolgád szereti azt. Bár kicsiny vagyok én és megvetett, de határozataidról nem feledkezem el. Igazságod örökké igazság, és törvényed igaz. Nyomorúság és szorongattatás ért engem, de parancsolataid gyönyörűségek nekem. Intelmeid örökké igazak, adj nekem értelmet, hogy éljek! Teljes szívből kiáltok hozzád, hallgass meg, URam! Megtartom rendelkezéseidet. Segítségül hívlak, szabadíts meg, és megőrzöm intelmeidet! Hajnal előtt fölkelek, kiáltok hozzád. A te beszédedben van reménységem. Szemem megelőzi az éjjeli őrséget, hogy beszédedről gondolkodjam. Kegyelmességed szerint hallgasd meg szavamat, URam! Jóvoltod szerint eleveníts meg engem! Közelednek gonosz háborgatóim, akik messze távolodtak törvényedtől. De te közel vagy, URam, és minden parancsolatod igazság. Régtől fogva ismerem intelmeidet, örökre maradandóvá tetted őket. Lásd meg nyomorúságomat, és szabadíts meg, mert nem feledkezem meg törvényedről! Perelj peremben, és ments meg, eleveníts engem beszéded szerint! Távol van a gonoszoktól a szabadítás, mert nem törődnek rendelkezéseiddel. Nagy a te irgalmad, URam! Ítéleted szerint eleveníts meg engem! Sokan vannak üldözőim és háborgatóim, de nem térek el bizonyságaidtól. Láttam a hűtleneket, és megundorodtam, mert nem tartják meg beszédedet. Lásd meg, URam, hogy szeretem határozataidat, kegyelmedből eleveníts meg engem! A te Igéd summája igazság, és minden igazságos ítéleted örökkévaló. Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de csak igédet féli a szívem. Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy zsákmányt talált. Gyűlölöm és utálom a hamisságot, de törvényedet szeretem. Naponta hétszer dicsérlek téged igazságos ítéleteidért. Nagy a békessége a törvényedet szeretőknek, és nem botlanak el. Várom szabadításodat, URam, és parancsolataid szerint cselekszem. Lelkem megőrzi intelmeidet, mert nagyon szeretem azokat. Megtartom határozataidat és intelmeidet, mert minden utam nyilvánvaló előtted. URam! Hadd szálljon színed elé könyörgésem, tégy bölccsé igéd szerint. Jusson eléd imádságom, ahogy mondtad, szabadíts meg engem! Ajkam dicséretet zengjen, mert megtanítasz rendelkezéseidre. Nyelvem beszédedről énekeljen, mert minden parancsolatod igaz. Kezed legyen segítségemre, mert határozataidat választottam! URam, szabadításod után vágyódom, és törvényed gyönyörűségemre van. Éltesd a lelkem, hogy dicsérhessen téged, és ítéleteid segítsenek rajtam! Tévelygek, mint az elveszett juh. Keresd meg szolgádat, mert parancsolataidat nem felejtettem el! [Ének fölmenetelkor.] Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem. URam, mentsd meg lelkemet a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől! Mit adnak neked, mit fogsz kapni, te csalárd nyelv? A harcos hegyes nyilait rekettye parazsával. Jaj nekem, mert Mesekben bujdosom, és Kédár sátrai közt lakom! Régóta lakik lelkem a békesség gyűlölőivel! Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek. [Ének fölmenetelkor.] Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem? Segítségem az ÚRtól van, aki az eget és a földet teremtette. Nem engedi, hogy lábad meginogjon, nem szunnyad el őriződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik Irzáel őrizője! Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te árnyékod jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden gonosztól, megőrzi lelkedet. Megőrzi az ÚR a te ki- és bemeneteledet mostantól fogva mindörökké! [Ének fölmenetelkor. Dávidtól.] Örvendezem, amikor azt mondják nekem: Menjünk el az ÚR házába! Lábunk ott áll kapuidban, ó, Jeruzsálem! Jeruzsálem, te szépen épült, jól egybeszerkesztett város! Ahová följárnak a nemzetségek, az ÚR nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, hogy ott dicsérjék az ÚR nevét. Mert ott állnak az ítélőszékek, Dávid házának székei. Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért. Legyenek boldogok a téged szeretők! Békesség legyen várfalaid között, csöndesség palotáidban. Testvéreimért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! Az ÚRnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánjak jót neked. [Ének fölmenetelkor.] Hozzád emelem szememet, ó, te egekben lakozó! Íme, miként a szolgák szeme uruknak kezére néz, miként a szolgálólány szeme asszonya kezére, úgy néz szemünk Istenünkre, az ÚRra, mígnem megkönyörül rajtunk! Könyörülj rajtunk, URam, könyörülj rajtunk, mert nagyon elteltünk gyalázattal! Nagyon eltelt a lelkünk az elbizakodottak csúfolódásával és a kevélyek gyalázkodásával. [Ének fölmenetelkor. Dávidtól.] Ha nem lett volna velünk az ÚR– így szóljon Izráel –, ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek, akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, amint fölgerjedt haragjuk ellenünk. Akkor elborítottak volna a vizek, az ár átcsapott volna fölöttünk. Átcsaptak volna fölöttünk a háborgó vizek. Áldott az ÚR, aki nem adott oda minket fogaik prédájául! Lelkünk megszabadult, mint a madár a madarász hálójából. A háló elszakadt, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet teremtette. [Ének fölmenetelkor.] Akik az ÚRban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog meg, hanem örökké megáll. Jeruzsálemet hegyek veszik körül, népét pedig az ÚR veszi körül, mostantól fogva mindörökké. Mert nem pihenhet meg a gonoszság pálcája az igazak földjén, nehogy az igazak is a rosszra nyújtsák ki kezüket. Tégy jót, URam, a jókkal és az igaz szívűekkel! A görbe utakra tévedőket pedig ragadja el az ÚR a gonosztevőkkel együtt. Békesség legyen Izráelen! [Ének fölmenetelkor.] Mikor visszahozta az ÚR Sion foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadalommal. Így szóltak akkor a népek: Hatalmasan cselekedett ezekkel az ÚR! Hatalmasan cselekedett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, URam, mint a patakokét a Délvidéken! Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki sírva megy, amikor vetőmagját viszi, örvendezve jön vissza, amikor kévéit hozza. [Ének fölmenetelkor. Salamontól.] Ha az ÚR nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába korán fölkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Annak, akit ő szeret, álmában ad eleget. Íme, az ÚR öröksége a fiak, és az anyaméh gyümölcse: jutalom. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog ember az, aki ilyenekkel tölti meg tegzét. Nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban. [Ének fölmenetelkor.] Mind boldog az, aki az URat féli, aki az ő útjain jár! Bizony kezed munkáját eszed! Boldog vagy, és jó dolgod lesz. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlő; fiaid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Íme, így nyer áldást az a férfi, aki féli az URat! Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, hogy boldognak lásd Jeruzsálemet életed minden napján, és hogy megláthasd fiaidnak fiait is. Békesség legyen Izráelen! [Ének fölmenetelkor.] Sokat szorongattak engem ifjúságom óta – mondja Izráel –, sokat szorongattak engem ifjúságom óta, mégsem bírtak velem. Szántók szántottak hátamon, hosszan húzták barázdáikat. Igaz az ÚR! Elszaggatta a gonoszok kötelét. Megszégyenülnek és meghátrálnak mindazok, akik Siont gyűlölik. Olyanok lesznek, mint a háztetőn a fű, amely kiszárad, mielőtt letépnék, amelyet sem arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe. Az átutazók sem mondják: „Legyen rajtatok az ÚR áldása! Áldunk benneteket az ÚR nevében!” [Ének fölmenetelkor.] A mélységből kiáltok hozzád, URam! Uram, hallgasd meg szavamat! Figyeljen füled könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki állhat meg előtted? De nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! Várom az URat, várja lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt. Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! Meg is szabadítja Izráelt minden bűnéből. [Ének fölmenetelkor. Dávidtól.] URam, nem fuvalkodik föl szívem, nem fennhéjázó a tekintetem, és nem járok nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodás dolgok után. Inkább lecsöndesítettem és megnyugtattam lelkemet, mint az anyjától elválasztott gyermeket; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem a lelkem. Bízzál, Izráel, az ÚRban mostantól fogva mindörökké! [Ének fölmenetelkor.] Emlékezzél meg, URam, Dávid minden nyomorúságáról, aki megesküdött az ÚRnak, fogadalmat tett Jákób erős Istenének: Nem megyek be lakósátramba, nem fekszem le hálóhelyemen, nem engedek szememnek alvást s pilláimnak szenderülést, amíg helyet nem találok az ÚRnak, hajlékot Jákób erős Istenének! Íme, hallottuk, hogy Efratában van, rátaláltunk Jaar mezőin. Hadd menjünk be hajlékaiba, hadd boruljunk le lába zsámolyához! Indulj el, URam, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája! Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeseid pedig ujjongjanak! Szolgádért, Dávidért ne fordulj el fölkentedtől! Megesküdött az ÚR Dávidnak, hogy bizony nem tér el attól: Vér szerinti utódodat ültetem trónodra. Ha fiaid megtartják szövetségemet és intelmeimet, amelyekre megtanítom őket, akkor az ő fiaik is trónodon ülhetnek mindvégig. Mert a Siont választotta ki az ÚR, azt akarta, hogy lakhelye legyen. Ez lesz nyugvóhelyem örökre, itt lakozom, mert ezt szeretem. Gazdagon megáldom eleséggel, szegényeit jóltartom kenyérrel. Papjait fölruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyesei. Megnövelem ott Dávid hatalmát, mécsest szerzek fölkentemnek. Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig korona ragyog. [Ének fölmenetelkor. Dávidtól.] Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak! Olyan, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, Áron szakállán, és lefolyik köntöse peremére; olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld áldást az ÚR és életet örökre! [Ének fölmenetelkor.] Rajta, áldjátok az URat mindnyájan, ti, akik az ÚR szolgái vagytok, akik az ÚR házában álltok éjjelente! Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az URat! Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, aki az eget és a földet teremtette! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az ÚR nevét, dicsérjétek őt, ti szolgái az ÚRnak, akik az ÚR házában, Istenünk házának udvarában szolgáltok! Dicsérjétek az URat, mert jó az ÚR, zengjétek nevét, mert az gyönyörűséges! Mert az ÚR Jákóbot magának választotta; Izráelt saját tulajdonává. Én bizony tudom, hogy nagy az ÚR, a mi Urunk minden istennél különb. Mindent megtesz az ÚR, amit csak akar az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben. Fölemeli a felhőket a föld széléről, villámlást készít az esőhöz, és szelet hoz elő tárházaiból. Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire, emberre és állatra egyaránt. Jeleket és csodákat küldött rád, ó, Egyiptom, a fáraóra és összes szolgájára. Sok népet megvert, és erős királyokat ölt meg: Szíhónt, az emóriak királyát, meg Ógot, Básán királyát és Kánaán minden királyát. Örökségül adta földjüket, örökségül saját népének, Izráelnek. URam! Örökkévaló a te neved; nemzedékről nemzedékre emlegetnek téged. Mert megítéli népét az ÚR, és könyörületes szolgái iránt. A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberkéz alkotásai. Szájuk van, de nem beszélnek, szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak, és lehelet sincs a szájukban. Hozzájuk hasonlók lesznek alkotóik is és mindazok, akik bennük bíznak. Izráel háza népe, áldjátok az URat! Áron háza népe, áldjátok az URat! Lévi háza népe, áldjátok az URat! Ti, akik félitek az URat: áldjátok az URat! Áldott az ÚR a Sionon, aki Jeruzsálemben lakik! Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert kegyelme örökké tart! Adjatok hálát az istenek Istenének, mert kegyelme örökké tart. Magasztaljátok az uraknak Urát, mert kegyelme örökké tart. Nagy csodákat művel egymaga, mert kegyelme örökké tart. Bölcsességével teremtette az egeket, mert kegyelme örökké tart. A földet a vizek fölé terítette, mert kegyelme örökké tart. Megalkotta a nagy világító testeket, mert kegyelme örökké tart. A napot, hogy uralkodjék nappal, mert kegyelme örökké tart. A holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka, mert kegyelme örökké tart. Lesújtott az egyiptomi elsőszülöttekre, mert kegyelme örökké tart. Kihozta közülük Izráelt, mert kegyelme örökké tart. Hatalmas kézzel és kinyújtott karral, mert kegyelme örökké tart. Kétfelé választotta a Vörös-tengert, mert kegyelme örökké tart. Átvezette a közepén Izráelt, mert kegyelme örökké tart. A fáraót és seregét a Vörös-tengerbe vetette, mert kegyelme örökké tart. Vezette népét a pusztában, mert kegyelme örökké tart. Nagy királyokat vert le, mert kegyelme örökké tart. Hatalmas királyokat ölt meg, mert kegyelme örökké tart. Szíhónt, az emóriak királyát, mert kegyelme örökké tart. Meg Ógot, Básán királyát, mert kegyelme örökké tart. Örökségül adta földjüket, mert kegyelme örökké tart. Örökségül adta szolgájának, Izráelnek, mert kegyelme örökké tart. Megemlékezett rólunk alacsonyságunkban, mert kegyelme örökké tart. Megszabadított minket ellenségeinktől, mert kegyelme örökké tart. Eledelt ad minden élőnek, mert kegyelme örökké tart. Adjatok hálát a menny Istenének, mert kegyelme örökké tart! Ott ültünk Babilón folyói mellett, és sírtunk, amikor Sionra emlékeztünk. Az ott lévő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat, mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, amikor ezt mondták: Énekeljetek nekünk a Sion énekeiből! Hogyan énekelnénk az ÚR énekét idegen földön? Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem, felejtkezzék el rólam a jobb kezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad, ha nem Jeruzsálemet tekintem legfőbb örömömnek. Emlékezzél meg, URam, Edóm fiairól, akik azt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le egészen az alapjáig! Babilón leánya, te pusztulásra való! Áldott legyen, aki megfizet neked azért, amit tettél velünk! Áldott legyen, aki megragadja és sziklához csapja kisdedeidet! [Dávidé.] Magasztallak téged teljes szívemből, énekkel áldalak az istenekkel szemben. Leborulok szent templomod felé, és magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. Amikor kiáltottam, meghallgattál, bátorítottál engem, lelkemben erő támadt. Téged magasztal, URam, e föld minden királya, amikor meghallják szád beszédeit. Énekelnek az ÚR útjairól, mert nagy az ÚR dicsősége! Noha felséges az ÚR, mégis meglátja az alázatost, de a kevélyt csak távolról ismeri. Ha nyomorúságban vergődöm, te megelevenítesz. Kinyújtod kezedet ellenségeim haragja ellen, és jobbod megment engem. Az ÚR mindent elvégez értem. URam, kegyelmed örökkévaló; ne hagyd el kezed alkotásait! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] URam, te megvizsgáltál és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat. Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól ismered. Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, URam! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem. Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak? Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyára kelnék, hogy a tenger túlsó partján időzzek, ott is a te kezed vezetne és a te jobbod fogna engem. Ha azt mondanám: „A sötétség biztosan elborít, és éjszakává lesz körülöttem a világosság”, a sötétség nem borítana el előled, és fénylene az éjszaka, mint a nappal, a sötétség olyan lenne, mint a világosság. Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy oly megrendítően csodálatos lettem. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt lelkem. Formám nem volt elrejtve előtted, amikor titokban formálódtam és alakultam, mintegy a föld mélyében. Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük. Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, Istenem! Mily nagy azok száma! Számlálgatom őket, de több a homokszemeknél. Fölébredek, és mégis veled vagyok. Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt, és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem! Mert gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik. Ne gyűlöljem-e, URam, a téged gyűlölőket? Ne utáljam-e az ellened támadókat? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek! Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján! [A karmesternek: Dávid zsoltára.] (2) Szabadíts meg, URam, a gonosz emberektől, védj meg engem az erőszakos férfiaktól, (3) akik gonoszt gondolnak szívükben, és mindennap háborúságot keltenek. (4) Nyelvüket élesítik, mint a kígyó, vipera mérge van ajkukon. [Szela] (5) Ments meg, URam, a gonoszok kezétől, védj meg engem az erőszakos férfiaktól, akik jártomban el akarnak buktatni. (6) Tőrt vetettek nekem titokban a kevélyek, köteleket és hálót terítettek ösvényem szélére, csapdát állítottak nekem! [Szela] (7) Azt mondtam az ÚRnak: Te vagy Istenem! Hallgasd meg, URam, könyörgésem hangját! (8) Én URam Istenem, erős szabadítóm, te oltalmazod fejemet a háborúság napján! (9) Ne add meg, URam, amit a gonosz kíván, rossz szándékát ne hagyd beteljesülni, mert fölfuvalkodik! [Szela] (10) A körülöttem ólálkodók fejét borítsa el saját ajkuk átka. (11) Hulljon rájuk izzó parázs; vesd őket tűzbe és verembe, hogy föl ne kelhessenek! (12) A rágalmazó ne maradjon meg a földön, a zsarnok embert üldözze a veszedelem, amíg össze nem esik. (13) Tudom, hogy az ÚR fölkarolja a szegények ügyét, a nyomorultak jogát. (14) Csak az igazak magasztalják nevedet, és az igazságosak lakhatnak színed előtt! [Dávid zsoltára.] URam, téged hívlak: siess hozzám, figyelj szavamra, amikor hívlak. Jusson eléd imádságom mint illatáldozat, és fölemelt kezem mint esti áldozat. URam, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajolni, hogy ne cselekedjem istentelenül a gonosztevőkkel együtt; és ne egyem kedvelt ételükből. Ha igaz ütlegel engem, kegyelem az; ha dorgál engem, olyan, mintha olajjal kenné a fejemet. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is érte bajaiban. Ha bíráikat letaszítják a szikláról, akkor majd hallgatják beszédeimet, mert gyönyörűségesek. Mint amikor barázdát vágnak a földbe, úgy szóródnak szét csontjaik a Seol torkában. De az én szemem, URam Isten, rajtad csüng. Hozzád folyamodom, ne oltsd ki életemet! Őrizz meg a tőrtől, amelyet nekem vetettek, a gonosztevők hálóitól! Az álnokok saját tőrükbe esnek, míg én nyugodtan továbbmegyek. [Dávid tanítása.] [Imádság abból az időből, amikor a barlangban volt.] (2) Fennszóval hívom az URat, fennszóval könyörgök az ÚRhoz. (3) Kiöntöm előtte panaszomat, elé tárom nyomorúságomat. (4) Amikor elcsügged bennem a lelkem, te ismered ösvényemet. Tőrt vetettek elém az úton, amelyen járok. (5) Tekints jobbra, és lásd meg, hogy senki sincs, aki ismerne. Nincsen számomra menedék, senki sem érdeklődik felőlem. (6) Hozzád kiáltok, URam, és azt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élők földjén. (7) Figyelj esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam! (8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet! Az igazak vesznek körül engem, amikor majd jót teszel velem. [Dávid zsoltára.] URam, hallgasd meg könyörgésemet, figyelj imádságomra! Hűséged és igazságod szerint hallgass meg engem. Ne szállj perbe szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted! Íme, ellenség üldözi lelkemet, földre tiporja életemet. Sötétségbe taszít engem, mint a régen megholtakat. Elcsügged bennem a lelkem, megdermed bensőmben a szívem. Megemlékezem a régi időkről, végiggondolom minden dolgodat, kezed munkáiról elmélkedem. Feléd tárom kezemet, lelkem mint szomjú föld, úgy sóvárog utánad. [Szela] Siess, hallgass meg, URam, mert eleped a lelkem! Ne rejtsd el arcodat előlem: ne legyek hasonló a sírba szállókhoz! Jó reggel hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nekem, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emelem lelkemet! Szabadíts meg ellenségeimtől, URam, hozzád menekülök! Taníts meg a te akaratodat tenni, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezessen engem sima földön. Eleveníts meg engem, URam, a te nevedért. Hozd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért! Kegyelmedből rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, akik szorongatják a lelkemet, mert szolgád vagyok én. [Dávidé.] Áldott az ÚR, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, és viadalra ujjaimat. Jótevőm és mentsváram, oltalmazóm és szabadítóm. Pajzsom ő, akihez menekülök, ő rendeli alám népemet. URam! Micsoda az ember, hogy figyelemre méltatod, és az ember fia, hogy gondod van rá? Olyan az ember, mint a lehelet: napjai olyanok, mint az átfutó árnyék. URam, hajlítsd le egedet, és szállj alá, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámokat, és szórd szét azokat. Bocsásd ki nyilaidat, hadd szökelljenek. Nyújtsd le kezedet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja. Istenem! Új éneket éneklek neked, tízhúrú hangszerrel zengedezek neked, aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardtól. Ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja. Fiaink olyanok legyenek, mint a palánták, nagyra nőjenek ifjúkorukban; leányaink pedig olyanok legyenek, mint a paloták faragott oszlopai. Legyenek tele tárházaink, ontsák bőven a javakat. Juhaink szaporodjanak százszorosan, ezerszeresen a legelőinken. Marháink legyenek megrakodva; se betörés, se kirohanás, se kiáltozás ne legyen utcáinkon. Boldog nép az, amelynek így van a dolga; boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene. [Dávid dicsérő éneke.] Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön-örökké! Mindennap áldalak téged, és dicsérem nevedet örökkön-örökké! Nagy az ÚR és igen dicsérendő, nagysága felfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s hirdeti hatalmasságodat. Fenségedről, fényes dicsőségedről és csodálatos dolgaidról elmélkedem. Rettenetes hatalmadról beszélnek, és én is hirdetem nagyságos dolgaidat. Nagy jóságodra emlékezve áradoznak, és örvendeznek igazságodnak. Irgalmas és könyörülő az ÚR, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelme. Jó az ÚR mindenki iránt, és könyörülő szívű minden teremtményéhez. Dicsér téged, URam, minden teremtményed, és kegyeseid áldanak téged. Országod dicsőségéről szólnak, és hatalmadról beszélnek, hogy tudtul adják hatalmát az emberek fiainak, és országának fényes dicsőségét. Országod örökre fennálló ország, és uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. Az ÚR támogat minden elesettet, és fölegyenesít minden meggörnyedtet. Mindenki szeme rád figyel, és te idejében megadod eledelüket. Kinyitod tenyeredet, és ingyen megelégítesz minden élőt. Igaz az ÚR minden útjában, és minden dolgában kegyelmes. Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja őt, mindenkihez, aki hűséggel hívja őt. Beteljesíti az őt félők kívánságát, meghallgatja kiáltásukat, és megsegíti őket. Megőrzi az ÚR mindazokat, akik szeretik őt, de minden gonoszt megsemmisít. Az ÚR dicséretéről szóljon ajkam, és szent nevét áldja minden test örökkön-örökké! Dicsérjétek az URat! Dicsérd, lelkem, az URat! Dicsérem az URat, amíg élek, amíg csak vagyok, énekelek Istenemnek. Ne bízzatok a fejedelmekben, se ember fiában, mert nem menthetnek meg. Eltávozik a lelke, visszatér a földbe, és még aznap semmivé lesznek tervei. Boldog, akinek Jákób Istene a segítsége, és az ÚRban, az ő Istenében van reménysége, aki az eget és földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami benne van. Ő örökké megtartja hűségét. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ad az éhezőknek. Megszabadítja az ÚR az elfogottakat. Megnyitja az ÚR a vakok szemét, fölegyenesíti az ÚR a meggörnyedteket, szereti az ÚR az igazakat. Megoltalmazza az ÚR a jövevényeket, megtartja az árvát és az özvegyet, de a gonoszok útját meggátolja. Örökké uralkodni fog Istened, az ÚR, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat! Hiszen Istenünkről énekelni jó, hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Az ÚR építi Jeruzsálemet, összegyűjti a szétszórt Izráelt. Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. Elrendeli a csillagok számát, és nevet ad mindnyájuknak. Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, bölcsességének nincs határa. Megtartja az ÚR a nyomorultakat, de a gonoszokat porig alázza. Énekeljetek az ÚRnak hálaadással, pengessetek hárfát Istenünknek! Ő az, aki beborítja felhővel az eget, esőt készít a föld számára, és füvet sarjaszt a hegyeken. Ő az, aki táplálékot ad az állatoknak, még a károgó hollófiókáknak is. Nem paripák erejében telik kedve, nem is a férfi lábában gyönyörködik. Az őt félőkben gyönyörködik az ÚR, akik kegyelmében reménykednek. Dicsőítsd, Jeruzsálem, az URat! Dicsérd, ó, Sion, Istenedet! Mert erőssé teszi kapuid zárait, és megáldja a benne lakó fiaidat. Békességet ad határaidnak, a legjobb búzával elégít meg téged. Elküldi parancsolatát a földre, szava igen gyorsan odaér. Olyan havat ad, mint a gyapjú, és úgy szórja a deret, mint a hamut. Darabokban szórja le a jeget, ki állhatja ki, ha fagyot támaszt? De ha kibocsátja szavát, szétolvasztja őket; ha megindítja a szelet, már folydogálnak is a vizek. Közölte igéit Jákóbbal, törvényeit és végzéseit Izráellel. Nem tett így egyetlen néppel sem, határozatait sem tudatta velük. Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat az égből, dicsérjétek őt a magasságban! Dicsérje őt minden angyal, dicsérje őt minden serege! Dicsérjétek őt, nap és hold, dicsérjétek őt mind, ti fényes csillagai! Dicsérjétek őt egek egei és ti vizek, amelyek az ég fölött vagytok! Dicsérjék az ÚR nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek. Örök időkre fölállította őket, törvényt szabott, amelyet át nem hágnak. Dicsérjétek az URat, ti földiek: vízi szörnyek és a mély vizek! Tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek akaratát teljesítik. Minden hegy és halom, minden gyümölcsfa és minden cédrus. Vadak és minden állat, férgek és szárnyasok. Földi királyok és minden nemzet, fejedelmek és a föld bírái! Ifjak és leányok, idősek a gyermekekkel együtt: Dicsérjétek az ÚR nevét, mert egyedül az ő neve fenséges. Dicsősége kihat az égre és a földre! Fölemelte népének szarvát. Dicsővé teszi minden hívét: Izráel fiait, a hozzá közel lévő népet. Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat! Énekeljetek az ÚRnak új éneket; dicsérje őt a kegyesek gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében; Sion fiai örüljenek királyuknak! Dicsérjék nevét tánccal, dobbal és hárfával zengjenek neki. Mert kedveli népét az ÚR, szabadulással dicsőíti meg az alázatosakat. Vigadozzanak a kegyesek e dicsőségben, ujjongjanak fekhelyükön. Istendicsőítés legyen a szájukban, kétélű fegyver a kezükben, hogy bosszút álljanak a népeken, és megfenyítsék a nemzeteket, hogy láncra fűzzék királyaikat, főembereiket pedig vasbilincsekbe, és végrehajtsák rajtuk a megírt ítéletet. Dicsőség lesz ez az ÚR minden kegyesének! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szent helyén! Dicsérjétek hatalmának magaslatán! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának gazdagsága szerint! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfán! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek hangos cintányérral, dicsérjétek harsogó cintányérral! Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat! Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei a bölcsesség és erkölcs tanulására, az értelmes beszéd megértésére. Okos intésként, igazságnak, ítéletnek és becsületességnek megnyerésére szolgál, hogy az egyszerű emberek eszességet, az ifjak tudást és meggondolást kapjanak. Hallja ezt a bölcs, és növelje tudását, és az értelmes helyes tanácsokra tegyen szert, hogy megértse a példabeszédeket és példázatokat, a bölcsek beszédeit és találós meséit. Az ÚRnak félelme az ismeret kezdete. A bölcsességet és erkölcsi tanítást csupán a bolondok vetik meg. Hallgasd, fiam, apád erkölcsi tanítását, és anyád oktatását ne hagyd el! Mert kedves ékesség lesz az a fejednek, és aranylánc a nyakadra. Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani, ne engedj nekik! Ha azt mondják: „Gyere velünk, álljunk lesben a vérontásra, settenkedjünk az ártatlan után ok nélkül! Nyeljük el őket élve, mint a sír és egészen úgy, mint akik a mélységbe szálltak; és szerezzünk mindenféle drága kincset, töltsük meg házainkat zsákmánnyal! Végy részt köztünk a sorsvetésben, és közös erszényünk legyen mindnyájunknak!”, fiam, ne járj ezekkel egy úton, tartsd vissza a lábad ösvényüktől, mert lábuk a gonosz felé fut, és vérontásra siet. Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas szeme láttára: a maguk vére árán ólálkodnak, saját lelkük kárára állnak lesben. Ilyen az útja minden kapzsi embernek: a saját életét veszíti el. A bölcsesség kint kiált szerteszét, az utcákon hallatja szavát. Lármás utcasarkokon kiált a kapuk bejáratánál, a városban mondja beszédeit. Meddig szeretitek, ó, ti együgyűek, az együgyűséget, és meddig gyönyörködnek a csúfolók a csúfolódásban, és meddig gyűlölik a balgák a tudományt? Térjetek meg dorgálásomra! Íme, kiárasztom rátok lelkemet, tudtotokra adom beszédeimet. Mivel hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem kezemet, de senki sem figyelt; elhagytátok minden tanácsomat, és feddésemmel nem törődtetek, ezért én is nevetek nyomorúságotokon, kicsúfollak, amikor eljön az, amitől féltek. Mikor eljön az, amitől féltek, mint a vihar, és nyomorúságotok, mint a forgószél, elközelget; amikor eljön reátok a nyomorúság és a szorongattatás, akkor majd segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg őket; keresnek engem, de nem találnak meg. Azért, mert gyűlölték a tudományt, és nem az ÚR félelmét választották. Nem engedtek tanácsomnak, megvetették minden feddésemet. Útjuk gyümölcséből esznek, és saját tanácsukkal laknak jól. Mert az együgyűeket pártosságuk öli meg, és a balgákat önteltségük veszti el. Aki pedig rám hallgat, biztonságban lakik, és nyugalomban él, mert nem kell félnie a gonosztól. Fiam! Ha megfogadod beszédeimet, és parancsaimat magadba zárod; ha füled figyel a bölcsességre, és megértésre hajlik a szíved; igen, ha bölcsességért kiáltasz, és értelemért emeled föl szavad; ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod, akkor megérted az ÚR félelmét, és eljutsz Isten ismeretére. Mert az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. Az igazaknak valóságos jót tartogat, pajzsot a feddhetetlenül járóknak, hogy megőrizze az igazság útjait, és kegyeseinek útját megóvja. Akkor majd megérted, mi az igazság, a törvény, a becsületesség, és meglátod, hogy melyik a helyes út. Mert bölcsesség hatol szívedbe, és az ismeret gyönyörűséges lesz a lelkednek. Megfontoltság őrködik fölötted, értelem őriz téged, hogy megmentsen a gonosz úttól és a gonoszságot szóló emberektől, akik elhagyják az egyenes utat, hogy a sötétség útjain járjanak. Akik örülnek, ha gonoszul cselekszenek, vigadnak a gonosz álnokságokon. Akiknek görbék az ösvényeik, és gonoszak az útjaik. A bölcsesség megszabadít a nem hozzád tartozó asszonytól, a beszédével hízelkedő idegentől, aki elhagyta ifjúságának férjét, és Isten előtt kötött szövetségéről elfelejtkezett. Mert a halálba hanyatlik a háza, és ösvényei az élet nélkül valókhoz vezetnek. Aki bemegy hozzá, nem tér vissza, és nem talál rá az élet útjaira. Ezért te a jók útján járj, és az igazak ösvényeit kövesd! Mert az igazak lakják a földet, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta. A gonoszok pedig kivesznek a földről, és a hitetlenül élőket kiszaggatják belőle. Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsolataimat őrizze meg szíved. Mert hosszú napokat, hosszú életet és békességet hoznak azok neked. Az irgalmasság és hűség ne hagyjon el téged! Kösd azokat a nyakadba, írd azokat szíved táblájára, így nyersz kedvességet és jóindulatot Isten és az emberek szemében. Bízz az ÚRban teljes szívedből, és ne a magad értelmére támaszkodj! Minden utadon őrá gondolj, akkor ő igazgatni fogja útjaidat. Ne tartsd bölcsnek magadat; féld az URat, és kerüld a rosszat! Egészség lesz ez testednek és megújulás csontjaidnak. Tiszteld az URat a vagyonodból, egész jövedelmed zsengéjéből! Így majd bőven megtelnek csűrjeid, és must árad sajtód vályúiból. Az ÚRnak fenyítését, fiam, ne vesd meg, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, úgy, mint az apa a fiát, akit kedvel. Boldog ember az, aki meglelte a bölcsességet, és az az ember, aki értelemre tesz szert. Jobb ezt megszerezni, mint az ezüstöt, és nagyobb a jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem hasonlítható hozzá, amire vágyol. Hosszú élet van jobbjában, baljában pedig gazdagság és tisztesség. Útjai gyönyörűséges utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik erre támaszkodnak, boldogok! Az ÚR bölcsességgel alapozta meg a földet, értelemmel erősítette meg az eget. Tudása által szakadt föl a mélység, és csepegnek harmatot a felhők. Fiam, ne téveszd ezeket szem elől, tartsd magadat az igazi bölcsességhez és megfontoltsághoz! Élet lesz ez lelkednek, ez ékesíti nyakadat. Akkor bátran járod utadat, és nem ütöd meg a lábadat. Mikor lefekszel, nem rettegsz, hanem lefekszel, és gyönyörűséges lesz az álmod. Nem kell félned a hirtelen ijedségtől és a gonoszok pusztításától, ha jönnének. Mert az ÚR lesz a bizodalmad, és ő megőrzi lábadat a csapdától. Ne tartsd vissza a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megtétele. Ne mondd felebarátodnak: „Menj el, később térj vissza, holnap adok”, noha megvan neked, amit kér. Ne forralj gonoszt felebarátod ellen, aki gyanútlanul él melletted. Ne pörölj egy emberrel sem ok nélkül, ha nem illetett gonosszal téged. Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyetlen útját se válaszd. Mert utálja az ÚR az engedetlent, de az igazakkal meghitt közösségben van. Az ÚR átka van a gonoszok házán, de az igazak lakhelyét megáldja. Aki csúfolódik, azt megcsúfolja, de a szelídeknek kegyelmet ad. A bölcsek tisztességet örökölnek, a bolondok pedig gyalázatot aratnak. Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyeljetek, hogy megérthessétek! Jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el útmutatásomat! Amikor még mint fiú atyámnál voltam, gyenge és egyetlen gyermek anyám előtt, tanított engem, és azt mondta nekem: Szívedben őrizd beszédemet, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz. Szerezz bölcsességet, szerezz eszességet; ne felejtkezz el szavaimról, és ne hajolj el azoktól. Ne mellőzd azt, és majd megtart téged, szeresd azt, és megőriz téged. A bölcsesség kezdete ez: tégy szert bölcsességre, és minden szerzeményeden szerezz tudást. Tartsd nagyra azt, és fölmagasztal téged; tiszteletet hoz neked, ha magadhoz öleled. A kedvesség koszorúját teszi fejedre, igen szép, ékes koronát ad neked. Hallgasd, fiam, és fogadd be beszédeimet, így sokasodnak meg életed évei. A bölcsességnek útjára tanítottalak, igaz ösvényen vezettelek téged. Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz meg. Ragaszkodj az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el, hanem őrizd meg azt, mert az a te életed. Ne lépj a hitetlenek útjára, a gonoszok ösvényén ne járj! Hagyd el azt, ne menj át rajta, térj el tőle, és menj tovább! Mert azok még aludni sem tudnak, ha nem tehetnek rosszat; és kimegy szemükből az álom, ha mást romlásra nem juttathatnak. Mert az istentelenség kenyerét eszik, és az erőszakosság borát isszák. Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály; nem tudják, miben botlanak meg. Fiam, figyelj szavaimra, fordítsd füledet beszédeimhez! Ne téveszd szem elől, tartsd meg ezeket az elmédben. Mert élete ez azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. Vesd el magadtól a száj hamisságát, és az ajkak csalárdságát távolítsd el magadtól. Szemed előre nézzen, és egyenesen magad elé tekints. Egyengesd lábad ösvényét, hogy minden utadon állhatatos lehess. Ne térj se jobbra, se balra; fordítsd el lábadat a gonosztól. Fiam, figyelj bölcsességemre, fordítsd füledet értelmes beszédemre! Maradj megfontolt, és ajkad őrizze meg a tudományt. Mert színméz csöpög az idegen asszony ajkáról, és szája simább az olajnál. De végül keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr. Lába a halálra visz, léptei a sír felé tartanak. Nem követi az élet útját, ösvényei bizonytalanok lettek, anélkül hogy észrevenné azt. Most azért, fiaim, hallgassatok rám, és ne térjetek el szám beszédeitől! Tartsd távol tőle utadat, és ne közelíts házának ajtajához, hogy ne másoknak add ékességedet és esztendeidet a kegyetlennek, hogy ne az idegenek teljenek be javaiddal, és keresményed ne jusson másnak a házába. Különben nyögnöd kell életed végén, amikor megemésztődik húsod és tested, és azt kell majd mondanod: Hogyan is gyűlölhettem az erkölcsi tanítást, és hogyan utálhatta szívem a fenyítést?! Nem hallgattam vezetőim szavára, és nem fordítottam fülemet tanítóim felé! Kis híja volt, hogy minden gonoszságba belemerüljek, noha a gyülekezet közepében voltam! Saját kutadból igyál vizet; és saját forrásod közepéből folyóvizet! Kifolyjanak-e forrásaid, az utcákra áradjanak-e vízfolyásaid? Egyedül tieid legyenek, és kívüled senki máséi. Legyen áldott a forrásod, és örvendezz ifjúságod feleségének. Szerelmes szarvasünő és kedves zerge ő, keblei elégítsenek meg téged minden időben, és az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen. Miért keresnél gyönyört, fiam, egy paráznánál, és miért ölelnéd egy idegen keblét? Mert az ÚR szeme előtt van minden ember útja, és minden ösvényüket ő egyengeti. Tulajdon álnokságai fogják meg az istentelent, és saját bűnének kötelei kötözik meg őt. Meghal az ilyen fenyítés híján, és sok bolondsága miatt támolyog. Fiam! Ha kezes lettél barátodért, kezedet adtad, és elkötelezted magadat másért: szád beszéde által estél tőrbe, szád beszéde fogott meg téged. Ezt tedd hát, fiam, hogy kimentsd magadat, mert felebarátod kezébe jutottál: eredj, alázd meg magadat, és ostromold felebarátodat. Még álmot se engedj szemednek és szunnyadást szempilládnak. Szabadítsd ki magadat, mint gazella a vadász kezéből, és mint madár a madarász kezéből. Eredj a hangyához, te rest, figyeld meg útjait, és légy bölcs! Bár nincs vezére, elöljárója vagy ura, nyáron mégis megszerzi kenyerét, aratáskor összegyűjti eledelét. Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz föl álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis összetett kézzel való pihenés, és meglep a szegénység, mint egy útonálló, és a szűkölködés, mint egy felvértezett férfi! Haszontalan ember, hamis férfi az, aki álnok szájjal jár. Aki kacsingat a szemével, lábával is üzen, és ujjával jelt ad. Álnokság van a szívében, gonoszt forral minden időben, és háborúságot okoz. Ezért hirtelen jön rá a nyomorúság, hamar összeomlik, és nem lesz gyógyulása. E hat dolgot gyűlöli az ÚR, és hét dolog utálatos lelkének: a kevély szemek, a hazug nyelv és az ártatlan vért ontó kezek, az álnok gondolatokat forraló szív, a gonoszra sietve igyekvő lábak, a hazugságot szóló hamis tanú és az, aki háborúságot szít az atyafiak között. Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát, és anyád tanítását el ne hagyd! Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd azokat a nyakadba. Bárhova mész, vezéreljen téged, amikor alszol, őrizzen téged, mikor fölébredsz, beszélgessen veled. Mert lámpás a parancsolat, és világosság a tanítás, és az élet útja a tanító feddés, amely megőriz téged a gonosz asszonytól és az idegen asszony hízelgő nyelvétől. Ne kívánd meg szépségét szívedben, és meg ne fogjon téged szempilláival! Mert a parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és a férjes asszony drága életedre vadászik! Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy a ruhái meg ne égjenek? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy lábát meg ne perzselje? Így van, aki bemegy felebarátja feleségéhez; nem marad büntetlen, aki érinti azt! Nem vetik meg a tolvajt, ha éhségének csillapítása miatt lop. De ha rajtakapják, hétszer annyit kell adnia, háza minden vagyonát is odaadhatja. Aki pedig asszonnyal paráználkodik, az bolond. Magát akarja elveszíteni, aki ilyet cselekszik. Vereséget szenved, és gyalázat éri, és szégyene letörölhetetlen. Mert a féltékenység haragra gyújtja a férfit, és nem lesz kíméletes a bosszúállás napján. Nem törődik semmilyen váltsággal, nem nyugszik meg, még ha nagyon sok ajándékot adsz is neki. Fiam, tartsd meg beszédeimet, és parancsaimat zárd magadba! Tartsd meg parancsolataimat, és élni fogsz, és őrizd tanításomat, mint szemed fényét. Kösd azokat ujjaidra, írd föl azokat szíved táblájára! Mondd a bölcsességnek: „Néném vagy te”, és az eszességet hívd rokonodnak, hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól és a beszédével hízelkedő idegentől. Mert házam ablakán át, a rács mögül kinéztem, és láttam a bolondok között, észrevettem a fiatalok között egy esztelen ifjút. Az utcán ment, befordult a sarkon, egy asszony házához vezető úton lépegetett alkonyatkor, a nap estjén és sötét éjszaka. És íme, az asszony eléje lépett a paráznák öltözetében, csalfa szívvel. Csapodár és féktelen, lába sem tud otthon nyugodni. Néha az utcán, néha a tereken van, és minden sarkon leselkedik. Megragadta őt, megcsókolta, és szemtelenségre vetemedve azt mondta neki: Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadalmamat. Ezért jöttem ki eléd, nagyon kerestelek téged, és most rád találtam! Paplanokkal megvetettem ágyamat, egyiptomi szövésű szőnyegekkel. Ágyamat mirhával, aloéval és fahéjjal illatosítottam. Jöjj, töltsük az időt szerelmeskedéssel virradatig, élvezzük ki a szerelem gyönyörét! Mert nincs itthon a férjem, messzi útra ment. Egy erszény pénzt vett magához, csak holdtöltére jön haza. És rávette őt mesterkedéseivel, hízelgő ajkával elcsábította. Az pedig úgy ment utána, mint az ökör a vágóhídra, mint a bolond, aki csapdába szalad, míg nyíl nem fúrja át a máját; vagy mint a madár, amely a kelepcébe siet, és nem tudja, hogy az életével játszik. Ezért most, fiaim, hallgassatok rám, és figyeljetek szám beszédére! Ne hajoljon szíved az ilyen nő útjai felé, és ne tévelyegj az ösvényein! Mert sok sebesültet ejtett már, és sokan vannak, akiket megölt. Háza sírba vivő út, amely a halál hajlékába vezet. Vajon nem kiált-e a bölcsesség, és nem hallatja-e szavát az értelem? Kiáll a magaslatok csúcsára, az ösvényekhez, a keresztutakhoz. A városba vezető kapuk mellett, az ajtók bejáratánál zeng. Nektek kiáltok, férfiak, szavam az emberek fiaihoz szól. Okosodjatok, ti együgyűek, és ti balgák, legyetek értelmesek! Hallgassatok meg, mert fontos dolgokat mondok, és igaz beszédre nyitom számat. Mert igazságot mond ki szám, és ajkamnak utálatos a gonoszság. Szám minden beszéde igaz, nincs benne hamis vagy csalárd dolog. Mind helyénvaló az értelmesnek, és igaz azoknak, akik járatosak a tudományban. Inkább az én tanításomat válasszátok, ne pedig az ezüstöt! A tudományt válasszátok inkább, mint a színaranyat! Mert jobb a bölcsesség a drágagyöngyöknél, és semmiféle gyönyörűség sem lehet ezzel egyenlő. Én, a bölcsesség együtt lakom az eszességgel, és megszereztem a megfontolás tudományát. Az ÚR félelme a gonosz gyűlölése. A kevélységet és fölfuvalkodottságot, a gonoszság útját és az álnok szájat gyűlölöm. Enyém a tanács és az igazi bölcsesség, én vagyok az értelem, enyém az erő. Általam uralkodnak a királyok, és tesznek igazságot az uralkodók. Általam uralkodnak a fejedelmek és a nemesek meg a föld összes bírája. Szeretem az engem szeretőket, és akik szorgalmasan keresnek engem, azok megtalálnak. Gazdagság és tisztesség van nálam, tartós vagyon és igazság. Gyümölcsöm jobb, mint az arany, drágább a színaranynál, és a jövedelmem többet ér a színezüstnél. Az igazság útján járok, az igazság ösvényének közepén, hogy az engem szeretőknek értékes örökséget adjak, és erszényeiket megtöltsem. Az ÚR útjának kezdetéül szerzett engem, az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva fölkentje vagyok, ősidőktől, a föld kezdetétől fogva. Akkor születtem, amikor még nem voltak mélységek, mikor még semmiféle vízzel teli forrás nem volt. Mielőtt a hegyek leülepedtek, a halmok előtt születtem. Akkor, amikor még nem formálta meg a földet és a mezőket és a világ első porszemét. Ott voltam, amikor az eget készítette, amikor a látóhatárt a mélység fölött kijelölte. Mikor megszilárdította a felhőket odafönn, amikor erőre kaptak a mélység forrásai. Mikor megszabta a tenger határait, hogy a vizek át ne hágják parancsát. Mikor kimérte e föld alapjait, mellette voltam mint kézműves. Gyönyörködött bennem mindennap, mindig ott játszottam színe előtt. Játszottam a földkerekségen, és gyönyörűségemet leltem az emberek fiaiban. És most, fiaim, hallgassatok engem: boldogok, akik megtartják útjaimat. Hallgassátok meg az intést, és legyetek bölcsek, ne vonakodjatok! Boldog ember, aki hallgat engem, aki ajtóm előtt virraszt mindennap, és ajtófélfáimat őrzi. Mert aki engem megtalál, az életet nyer, és jóakaratot szerez az ÚRtól. De aki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik a lelkén. Mindenki, aki gyűlöl engem, a halált szereti! A bölcsesség megépítette házát, és hét oszlopot faragott hozzá. Levágta marháit, megfűszerezte borát, és elkészítette asztalát. Elbocsátotta leányait, hogy hívogassanak a város magaslatain: Aki tudatlan, térjen be! Az értelem nélkül valóknak ezt mondja: Jöjjetek, éljetek az én étkemmel, és igyatok fűszeres boromból! Hagyjátok el az ostobaságot, és éljetek, járjatok az eszesség útján! Aki meginti a csúfolót, szégyent hoz magára, és aki megfeddi a gonoszt, szidalmat kap. Ne fedd meg a csúfolódót, hogy meg ne gyűlöljön téged. Fedd meg a bölcset, és szeret majd téged. Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és gyarapítja tudását. A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és hosszabbodnak meg életed esztendei. Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs. Ha pedig csúfolódó vagy, magad vallod kárát. Fecsegő asszony a balgaság, bolond, és semmit sem tud. Leült házának ajtajába, a város magaslatain ül egy széken, hogy így hívja az arra járókat, akik egyenesen járnak útjukon: „Aki együgyű, térjen ide!”; és az esztelennek ezt mondja: „A lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörűséges!”. De nem tudják, hogy ott a halottak vannak, és hogy a Seol mélyébe esnek meghívottjai. Salamon bölcs mondásai. A bölcs fiú megörvendezteti apját, a bolond fiú pedig szomorúság anyjának. Nem használnak a gonoszul szerzett kincsek, az igazság pedig megszabadít a haláltól. Az ÚR nem hagyja éhezni az igazak lelkét, az istentelenek kívánságát pedig elveti. Szegénnyé lesz, aki rest kézzel cselekszik, a szorgalmas kéz azonban gazdaggá tesz. Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, aki álomba merül az aratás idején, az szégyellni való fiú. Áldás van az igazak fején, az istentelenek szája pedig erőszakot takargat. Az igaznak emlékezete áldott, a hamisak neve pedig semmivé lesz. A bölcs szívű megfogadja a parancsolatokat, a bolond ajkú pedig elveszíti magát. Aki feddhetetlenül jár, az biztonságban élhet, de aki görbe útra tér, azt rajtakapják. Aki kacsingat szemével, az bántalmat okoz, és a bolond ajkú elbukik. Élet forrása az igaz ember szája, az istentelenek szája azonban erőszakot takargat. A gyűlölet versengést szerez, de minden vétket elfedez a szeretet. Az eszesek ajkán bölcsesség található, a bolond hátának viszont vessző való. A bölcsekben tudomány rejlik, a bolondok szája pedig gyors romlást okoz. A gazdagnak a vagyona az ő erődítménye, a szűkölködőnek a szegénysége az ő romlása. Az igaz ember keresménye életre, az istentelennek jövedelme bűnre van. Az élet útján jár, aki hallgat a feddésre, a fenyítést semmibe vevő pedig tévelyeg. Aki gyűlöletet rejteget, az hazug ajkú; és aki rágalmat terjeszt, az bolond. A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkát, az értelmes. Színezüst az igaz nyelve; a gonoszok szíve viszont keveset ér. Az igaznak ajka sokakat pásztorol; a bolondok pedig esztelenségükben halnak meg. Az ÚR áldása meggazdagít; és nem jár vele bánat. Ahogy a bolondnak kedvére való időtöltés a bűn cselekvése, úgy az eszes férfinak a bölcs tettek. Amitől retteg az istentelen, az esik meg vele, amit pedig az igazak kívánnak, megtörténik. Amint a forgószél ráfuvall, már oda is van az istentelen, az igaznak pedig örökkévaló alapja van. Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest azoknak, akik megbízták valamivel. A ÚRnak félelme hosszabbítja meg a napokat, az istentelennek pedig megrövidülnek az évei. Az igazak reménysége öröm, az istentelenek várakozása pedig semmibe vész. A feddhetetlennek erősség az ÚR útja, de romlás az a hamisságot cselekvőnek. Az igaz soha nem lesz kimozdítva, de az istentelenek nem lakják sokáig a földet. Az igaznak szája bölcsességet áraszt, a gonosz nyelvet pedig kivágják. Az igaz ajka tudja, mi a kedves, az istentelenek szája pedig gonoszságot szól. A hamis mérték utálatos az ÚRszemében, de a hiteles mérték kedves neki. Ha föllép a kevélység, a gyalázat is megjelenik, az alázatosaknál pedig bölcsesség van. Az igazakat feddhetetlenségük vezeti, de a hitetleneket elpusztítja gonoszságuk. Nem használ a vagyon a harag idején, de az igazság kiragad a halálból. A feddhetetlennek útját igazsága igazgatja, de önnön istentelenségébe bukik bele a bűnös. Az igazakat megszabadítja igazságuk, a hitetleneket pedig foglyul ejti saját kívánságuk. Mikor meghal a gonosz, elvész a reménysége, az istentelenek várakozása is elvész. Az igaz megszabadul a nyomorúságból, helyette az istentelen esik bele. Szájával rontja meg a képmutató a felebarátját, de az igazakat tudásuk megmenti. Az igazak javán örül a város, és amikor az istentelenek elvesznek, örvendezés van. Az igazak áldása által gyarapodik a város, az istentelenek szája pedig romlására van annak. A bolond lenézi felebarátját, az eszes férfi azonban hallgat. A rágalmazó elárulja a titkot, de a hűséges lelkű elfedezi a dolgot. Ahol nincs vezetés, elvész a nép, a sok tanácsadó pedig győzelemre visz. Teljesen rosszul jár, aki kezeskedik egy idegenért, de aki gyűlöli a kezességet, biztonságban van. A kedves asszony megőrzi a tisztességét, a hatalmaskodók pedig a gazdagságukhoz ragaszkodnak. Magával tesz jót a kegyes férfi, a kegyetlen pedig saját testének okoz fájdalmat. Az istentelen hamis jövedelmet szerez, az igazságszerzőnek pedig valóságos a jutalma. Aki kitart az igazságban, az életre jut, aki pedig a gonoszt követi, az a vesztére teszi azt. Utálatosak az ÚR szemében az álnok szívűek, de kedvesek számára, akik feddhetetlenül járnak. Kézadással erősítem, hogy nem marad büntetlenül a gonosz, az igazak utódai azonban megszabadulnak. Mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szép asszony, akinek nincs okossága. Az igazak csak jót kívánnak, az istentelenek viszont haragra számíthatnak. Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik, és van olyan, aki visszatartja a járandóságot, mégis nagyon szűkölködik. A mással jót tevő ember bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. Átkozza azt a nép, aki búzáját visszatartja, annak fején viszont áldás van, aki áruba bocsátja. Aki jóra igyekszik, jóakaratot szerez, de aki gonoszt forral, magára vonja azt. Aki gazdagságában bízik, elbukik, de az igazak kivirágoznak, mint a fa ága. Aki saját házára hoz romlást, annak szél lesz az öröksége, és a bolond szolgál a bölcs elméjűnek. Az igazak gyümölcse élet fája, és lelkeket nyer meg a bölcs. Íme, az igaz elnyeri jutalmát e földön, de mennyivel inkább az istentelen és a bűnös! (11,32) Aki szereti a dorgálást, az szereti a tudást, aki pedig gyűlöli a fenyítést, az ostoba. (1) A jó ember jóakaratot nyer az ÚRtól, de a gonosz embert kárhoztatja ő. (2) Nem erősödik meg az ember istentelensége révén, az igazaknak pedig nem mozdul ki a gyökerük. (3) A derék asszony koronája férjének, de mint csontjaiban a rothadás, olyan a szégyentelen. (4) Az igazak gondolatai helyesek, de az istentelenek tanácsa félrevezető. (5) Az istentelenek beszédei vér után leselkednek, az igazakat azonban megszabadítja szájuk. (6) Leomlanak az istentelenek és odalesznek, az igazak háza pedig megáll. (7) Értelmessége szerint dicsérik a férfit, de aki kiforgatja a szavakat, azt megutálják. (8) Jobb annak, akit kevésre tartanak, de szolgája van, mint annak, aki fölmagasztalja magát, de kenyérszűkében van. (9) Az igaz jószága érzését is ismeri, az istentelenek szíve azonban kegyetlen. (10) Aki műveli a földjét, annak elegendő eledele lesz, aki pedig hiábavalóságokat követ, az bolond. (11) Az istentelen a gonoszsággal ejtett zsákmányt kívánja, de az igaznak gyökere gyümölcsöt terem. (12) A gonoszt csapdába ejtik vétkes ajkai, de az igaz megmenekül a nyomorúságból. (13) Szája gyümölcséből elégedik meg az ember jóval, és keze munkája megtérül neki. (14) A bolondnak útja helyes a maga szemében, de aki elfogadja a tanácsot, az bölcs. (15) A bolond haragját azonnal fölismerik, az értelmes pedig elrejti szégyenét. (16) Aki igazat szól, felfedi az igazságot, a hamis tanú pedig álnokul beszél. (17) A meggondolatlan szavak szúrnak, mint a tőrdöfés, de a bölcsek nyelve orvosság. (18) Az igazmondó ajak mindvégig állhatatos, a hazug nyelv pedig csak egy szempillantásig. (19) Álnokság van a gonoszat forralók szívében, de akik békességet tanácsolnak, azokéban vigasság. (20) Nem éri bántás az igazat, de az istentelenek tele vannak nyavalyával. (21) Utálatos az ÚR szemében a hazug ajak, de a hűségesekben gyönyörködik. (22) Az eszes ember elrejti a tudását, a bolondok elméje pedig kikiáltja a bolondságot. (23) A szorgalmasok keze uralkodik, a rest viszont rabszolga lesz. (24) Szívének aggódása lesújtja az embert, a jó szó pedig megvidámítja. (25) Útba igazítja felebarátját az igaz, de az istenteleneket eltévelyíti útjuk. (26) Nem süti meg a rest a maga fogta vadat, de a serény embernek drága kincse van. (27) Az igazság útján élet van, de a téves ösvény halálba visz. A bölcs fiú enged apja intésének, de a csúfoló nem ad helyt a dorgálásnak. Szájának gyümölcséből lakik jól az ember, a hitetlen pedig erőszakért kiált. Aki féken tartja száját, megtartja önmagát; aki nagyra nyitja száját, romlására lesz az annak. A rest lelkében kívánság támad, de hiába, a szorgalmasok lelke azonban bővölködik. A hamis beszédet gyűlöli az igaz, az istentelen pedig mocskol és gyaláz. Az igazság megőrzi azt, aki útjában feddhetetlen, az istentelenség pedig elveszíti a bűnöst. Van, aki gazdagnak mutatja magát, holott semmije sincsen, más pedig szegénynek tetteti magát, holott nagy vagyona van. Az ember életének váltsága lehet gazdagsága, de a szegény nem hall fenyegetést. Az igazak világossága vígan ég, de az istentelenek mécsese kialszik. A kevélységből csak háborúság lesz, de bölcsesség van azoknál, akik elfogadják a tanácsot. A hamisan szerzett vagyon elfolyik, aki pedig saját kezével gyűjt, gyarapítja azt. A halogatott reménység beteggé teszi a szívet, de élet fája a beteljesült kívánság. Aki az igét megveti, romlására lesz az annak, de aki féli a parancsolatot, megkapja jutalmát. A bölcs tanítás élet forrása a halál tőrének elkerülésére. A bölcs belátás kedvessé tesz, de rögös a hitetlenek útja. Minden eszes ember bölcsen cselekszik, a bolond pedig bolondságát terjeszti. A gonosz követ bajba jut, a hűséges követ azonban gyógyulást hoz. Szegénység és gyalázat lesz azon, aki megveti a feddést, de tisztelik azt, aki megfogadja az intést. A beteljesült kívánság gyönyörűséges a léleknek, de a bolondoknak iszonyat elhagyni a gonoszt. Aki a bölcsekkel jár, bölcs lesz, aki pedig a bolondok társa lesz, az romlásra jut. A bűnösöket üldözi a szerencsétlenség, az igazaknak pedig jóval fizet Isten. A jó ember örökséget hagy unokáinak, a bűnös vagyona pedig az igaz számára van eltéve. Bőséges eledele lesz a szegényeknek az új szántáson, de van, akit tönkretesz a törvénytelenség. Aki visszatartja vesszejét, gyűlöli a fiát; aki pedig szereti, ha kell, megfenyíti. Az igaz jóllakásig eszik, az istentelenek hasa pedig szűkölködik. A bölcs asszony építi a házát, a bolond pedig önkezével rontja le azt. Aki egyenesen jár, féli az URat, aki pedig letér útjáról, az megveti őt. A bolond szájában a kevélység botja van, de a bölcseket megőrzi ajkuk. Mikor nincsenek ökrök, üres a jászol; de bő lesz a termés az ökör erejétől. Az igaz tanú nem hazudik, a hamis tanú szája pedig hazugságot szól. A csúfolódó bölcsességet keres, de nem talál, az eszes azonban könnyen jut ismerethez. Kerüld az ostobát, mert értelmes beszédet nála nem találsz. Az eszes bölcsessége az, hogy meggondolja útját, a bolondok pedig bolondul tévelyegnek. A bolond gúnyt űz a bűnből, az igazak között pedig jóakarat van. A szív ismeri a maga keserűségét, és örömében idegen nem részes. Az istentelenek háza elvész, de az igazak sátra virul. Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de végül halálra vezet. Nevetés közben is fájhat a szív, és szomorúságra fordulhat az öröm is. Útjaival megelégedett a romlott szívű, és a jó is elégedett a sajátjával. Az együgyű minden dolgot elhisz, az eszes azonban vigyáz lépteire. A bölcs fél, és ezért kerüli a gonoszt, a bolond viszont nemtörődöm és elbizakodott. A hirtelen haragú bolondságot cselekszik, és a cselszövőt meggyűlölik. Az esztelenek bolondságot örökölnek, az értelmeseket pedig tudás koszorúzza. Meghajolnak majd a gonoszok a jók előtt, és a hamisak az igaz ember kapujánál. A szegényt még társa is gyűlöli, a gazdagnak pedig sok barátja van. Aki megveti felebarátját, vétkezik, de boldog, aki a szegényekkel irgalmasan bánik. Nemde tévelyegnek, akik gonoszt forralnak? Ám kegyelem és igazság lesz részük azoknak, akik jóra igyekeznek. Minden munkából származik nyereség, de a sok beszédből csak szűkölködés. A bölcseknek ékességük a gazdagságuk; a tudatlanok bolondsága pedig csak bolondság. Lelkeket ment meg az igaz tanú, az álnok pedig hazugságot szól. Aki az URat féli, biztos oltalma van, és fiainak is menedékül lesz az. Az ÚR félelme az élet forrása a halál tőrének elkerülésére. A sok nép a király dicsősége, a nép elfogyása pedig az uralkodó romlása. Aki késedelmes a haragra, nagyon értelmes, aki pedig türelmetlen, az bolondságot követ el. A szelíd szív a test élete, az irigység pedig a csontok rothadása. Aki elnyomja a szegényt, gyalázza annak Teremtőjét, aki pedig tiszteli őt, az könyörül a szűkölködőn. Saját gonoszsága buktatja el az istentelent, az igaznak pedig még halálakor is van reménysége. Az eszes ember szívében bölcsesség nyugszik, de az is hamar kitudódik, ami az ostobákban rejlik. Az igazság fölmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig szégyenükre van a népeknek. A király jóakarattal van az eszes szolga iránt, de a haszontalanra haragszik. A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül. A bölcsek nyelve kívánatossá teszi a tudományt, a tudatlanok száján pedig bolondság buzog ki. Mindenütt ott van az ÚR szeme, és figyeli a jókat és gonoszokat. A szelíd nyelv életnek fája, amelyik pedig nincs megfékezve, összetöri a lelket. A bolond megveti apja tanítását, de aki megbecsüli a dorgálást, igen értelmes. Az igaz házában nagy kincs van, az istentelen jövedelmében pedig háborúság. A bölcsek ajka tudást hint szét, nem úgy a bolondok szíve. Az istentelenek áldozata gyűlöletes az ÚR szemében, az igazak könyörgése pedig kedves neki. Utálatos az ÚR előtt az istentelen útja, de szereti azt, aki követi az igazságot. Szörnyű dorgálást kap az, aki elhagyja útját, és aki gyűlöli a fenyítést, az meghal. A Seol és a pusztulás helye is az ÚR előtt van, mennyivel inkább az emberek szíve! Nem szereti a csúfolódó a feddést, és nem megy oda a bölcsekhez. Az örvendező szív megvidámítja az arcot, de a szív bánata összetöri a lelket. Az eszes ember szíve keresi a tudást, a tudatlanok szája azonban bolondságot legel. A szegénynek minden napja nyomorúságos, a vidám szívűnek pedig szüntelen lakodalma van. Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a tömérdek kincs háborúsággal. Jobb egy tál főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör ott, ahol gyűlölet van. A haragos ember viszályt szít, a hosszútűrő pedig lecsöndesíti a háborgást. A rest útja olyan, mint a tövises sövény, az igazak útja pedig el van egyengetve. A bölcs fiú örömöt szerez apjának, a bolond ember pedig megveti az anyját. Az esztelen a bolondságnak örül, de az értelmes ember egyenes úton jár. Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácsadás, de van előrehaladás, ha sok a tanácsadó. Örül az ember, ha felelni tud, és a helyén mondott szó, ó, mely igen jó! Az élet útja fölfelé vezet az értelmes ember számára, hogy elkerülje a Seolt, amely lent van. A kevélyek házát lerombolja az ÚR, az özvegy határát azonban megerősíti. Utálatosak az ÚR előtt a gonosz gondolatok, de kedves a tiszta beszéd. Megkárosítja házát a telhetetlen, de aki gyűlöli a megvesztegetést, az élni fog. Az igaz meggondolja szívében, mit szóljon, az istentelenek szája pedig ontja a gonoszt. Távol van az ÚR az istentelenektől, de az igazak könyörgését meghallgatja. A ragyogó szem megvidámítja a szívet, a jó hír megerősíti a csontokat. Akinek füle hallgat az éltető intő szóra, az a bölcsek között lakik. Aki elfordul az intéstől, az megveti a saját lelkét, aki pedig hallgat a feddésre, értelmet szerez. Az ÚR félelme bölcsességre tanít, és a tisztesség előtt jár az alázatosság. Az emberé a szív gondolata, de az ÚRtól van a nyelv felelete. Minden útja tiszta az embernek a maga szemében, de az ÚR a lelkeket vizsgálja. Bízzad az ÚRra dolgaidat, és teljesülnek szándékaid! Mindent rendeltetése szerint alkotott az ÚR, az istentelent is az ítélet napjára. Utálatos az ÚR előtt mind, aki szívében fölfuvalkodott; kezemet adom rá, hogy nem marad büntetlen. Könyörület és hűség törli el a bűnt, és az ÚR félelme távol tart a gonosztól. Akinek útjaira jóindulattal tekint az ÚR, annak még az ellenségeit is a jóakaróivá teszi. Jobb az igazság útján szerzett kevés, mint a hamissággal szerzett gazdag jövedelem. Az ember elméje terveli ki útját, de az ÚR igazgatja annak járását. Kinyilatkoztatást mond a király ajka, az ítélethozatalkor se szóljon hamisságot a szája. Az ÚRé az igaz mérték és mérőserpenyő, az ő műve minden mérősúly. Irtózzanak a királyok a gonosz cselekedetektől, mert csak az igazság erősíti meg a trónt. Kedves a királyoknak az igaz beszéd, és szereti a király az igazmondót. A király fölgerjedt haragja a halál követe, de a bölcs férfi lecsillapítja azt. A király arcának ragyogásában élet van, jóakarata olyan, mint a tavaszi eső fellege. Bölcsességet szerezni mennyivel jobb az aranynál, és eszességet szerezni mennyivel kívánatosabb az ezüstnél! Az igazak útja elkerüli a gonoszt, és aki figyel a maga útjára, az megtartja életét. Kevélység jár az összeomlás előtt és a bukás előtt fölfuvalkodottság. Jobb szelíd lélekkel az alázatosak között lenni, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel. Aki jól meggondol minden dolgot, jót nyer, és aki bízik az ÚRban, ó, mily boldog az! Aki bölcs a szívében, azt értelmesnek hívják, és a kellemes beszéd növeli a tudást. Élet forrása az értelem annak, akinek van, de a bolondok büntetése bolondság. A bölcs szívű értelmesen igazgatja száját, és ajkaival is gyarapítja a tudást. Lépes méz a gyönyörűséges beszéd, édes a léleknek, meggyógyítja a csontokat. Van olyan út, amely igaznak tűnik az ember szemében, de végül a halálba visz. A munkásnak javára szolgál az éhsége, mert szája sürgeti őt. A haszontalan ember gonoszul áskálódik, és az ajkán perzselő tűz van. A gonosz ember viszályt szít, a pletykálkodó pedig elválasztja a barátokat is. Az erőszakos ember becsapja felebarátját, és nem jó útra viszi őt. Aki behunyja szemét, azért teszi, hogy álnokságot tervezzen, aki összeszorítja ajkát, véghez is viszi a gonoszságot. Igen ékes korona az ősz haj, az igazság útján található. Jobb a hosszútűrő az erősnél, és aki uralkodik az indulatain annál, aki várost hódít. Az ember sorsot vet az ölében, de az ÚRtól van minden döntés. Jobb a száraz falat, mellyel békesség jár, mint a levágott jószággal teli ház, melyben viszálykodás van. Az értelmes szolga uralkodik a gyalázatos fiún, és részt kap az örökségből a testvérek között. Az olvasztótégely az ezüstnek és a kemence az aranynak; a szívek vizsgálója pedig az ÚR. A gonosztevő hallgat az álnok ajkakra, a csalárd hallgat a gonosz nyelvre. Aki megcsúfolja a szegényt, gyalázza annak Teremtőjét. Aki örül a szerencsétlenségnek, az nem marad büntetlen. Az öregek ékessége: az unokák, és a fiak koronája: az atyák. Nem illik a bolondhoz az ékes beszéd, még kevésbé illik a hazug beszéd a tisztességeshez. Bűvös kőnek tartja a megvesztegetést az, aki adja, amellyel eredményt ér el, bármerre is fordul. Elfedezi a vétket az, aki a szeretetet keresi, aki viszont ismételten szóba hoz egy dolgot, elszakítja egymástól a jóbarátokat is. Jobban megdöbbenti a dorgálás az értelmes embert, mint száz botütés a bolondot. Csak ellenkezést keres a gonosz, ezért kegyetlen követet küldenek ellene. Jobb egy kölykétől megfosztott medvével találkozni, mint egy bolonddal az ő bolondságában. Aki rosszal fizet a jóért, annak házát nem hagyja el a baj. Olyan a háborúság kezdete, mint amikor elszabadul az árvíz; azért térj ki előle, mielőtt kitörne a viszálykodás. Aki igaznak mondja a bűnöst, és kárhoztatja az igazat: mindkettőt egyaránt utálja az ÚR. Mire való a vételár a bolond kezében, hogy bölcsességet szerezzen, holott nincs is neki esze? Minden időben szeret a barát, de testvérré a nyomorúság idején válik. Esztelen ember, aki kezet ad, és kezességet vállal felebarátjáért. A bűnt szereti az, aki a viszálykodást szereti, és aki magasítja kapuját, a maga romlását keresi. A romlott szívű embernek nem jó vége lesz, és akinek csalárd nyelve van, nyomorúságba jut. Aki bolondot szül, szomorúságára lesz az annak, nincs öröme a bolond apjának. A vidám szív jó orvosságul szolgál, a szomorú lélek azonban kiszárítja a csontokat. Az istentelen elfogadja a megvesztegető ajándékot, hogy elfordítsa a törvényesség útját. Az eszes ember arcáról leolvasható a bölcsesség, a bolond szeme pedig a föld határáig kalandozik. A bolond fiú búsulására van apjának és keserűségére anyjának. Nem helyes megbírságolni az igaz embert, sem a tisztességest megverni igazságáért. Az eszes ember visszafogja szavait, és az értelmes ember higgadt lelkű. Még a bolondot is bölcsnek ítélik, amikor hallgat, és eszesnek, mikor bezárja ajkát. Az önfejű ember a maga kívánsága után jár, és indulatossá válik minden bölcs dologgal szemben. A bolond nem gyönyörködik az értelemben, csak abban, hogy saját gondolatát közölje. Ahová betér az istentelen, jön vele a megvetés is, és a szégyennel együtt jár a gyalázat. Mély víz az ember szájának beszéde, feltörő patak a bölcsesség forrása. Nem jó dolog kedvezni a gonosz embernek, sem kiforgatni az igaz ember jogát. A bolond ajka viszályt szít, és szája ütésekért kiált. A bolondnak saját szája a romlása, és szája tulajdon életét csalja tőrbe. A pletykálkodó szavai ínyencfalatok, és bejutnak az ember bensőjébe. Aki hanyagul végzi feladatát, az testvére annak, aki tönkretesz. Erős torony az ÚR neve, ahhoz folyamodik az igaz, és biztonságban lesz. A gazdagnak vagyona az erős városa, és magas kőfalnak véli. Pusztulása előtt az ember szíve fölfuvalkodik, a tisztesség előtt pedig alázatosság van. Aki arra felel, amit még meg sem hallgatott, az bolond, és szégyen éri. Az ember lelke elviseli a maga betegségét, de a megtört lelket ki hordozhatja el? Az eszes ember szíve tudást szerez, és a bölcsek füle ismeretet keres. Az ajándék szabad utat készít az embernek, és a hatalmasok színe elé juttatja. Igaza lehet annak, aki első a perben, míg el nem jön az ellenfele, és megcáfolja őt. A sorsvetés megszünteti a versengést, és szétválasztja az erőseket. A fölingerelt testvér tántoríthatatlanabb az erős városnál, és az ilyen viszály olyan, mint a váron a zár. Szája gyümölcséből lakik jól az ember, beszéde termésével elégedik meg. A nyelv hatalmában van a halál és az élet is, és ki mint szeret vele élni, úgy eszi annak gyümölcsét. Jót talált, aki feleséget talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát. Alázatosan könyörög a szegény, a gazdag azonban keményen felel. A sok barát tönkreteszi az embert, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. Jobb a feddhetetlenül élő szegény a rossznyelvűnél, aki bolond. Tudás nélkül nem jó egy léleknek sem, és aki csak a lábával siet, hibázik. Az ostobaság rossz útra téríti az embert, szíve mégis az ÚRra haragszik. A gazdagság sok barátot szerez, a szegénytől pedig eltávolodik a barátja. A hamis tanú nem marad büntetlen, és a hazugságokat mondó nem megy el szabadon. Sokan hízelegnek a nemes lelkű embernek, és az adakozónak mindenki barátja. A szegényt minden testvére gyűlöli, de még inkább eltávolodnak tőle a barátai; szavaival unszolná őket, de eltűntek. Aki értelmet szerez, szereti az életét; aki megőrzi az ismeretet, jót nyert. Nem marad büntetlen a hamis tanú, és elvész az, aki hazugságokat beszél. Nem illik a bolondhoz a fényűzés, még kevésbé illik a szolgának uralkodni a fejedelmeken. Az embert az értelme hosszútűrővé teszi, és ékességére van, ha nem rója fel a vétket. Mint ifjú oroszlán ordítása, olyan a király haragja, de mint harmat a füvön, olyan a jóakarata. A bolond fiú romlást hoz apjára; és mint a szüntelen csepegés, olyan az asszony zsémbelődése. A ház és a vagyon atyai örökség, de az ÚRtól van az értelmes feleség. A lustaság álomba merít, és a lomha lélek megéhezik. Aki megtartja a parancsolatot, saját életét tartja meg, de aki nem vigyáz az útjaira, meghal. Az ÚRnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és ő megfizet neki jótéteményéért. Fenyítsd meg fiadat, míg van remény felőle, de haragodban pusztulását ne akard. A nagy haragú ember fizessen büntetést, mert ha mentegeted, csak növeled haragját. Hallgass a tanácsra, és fogadd meg az intést, hogy végre bölcs légy. Sok gondolat van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa áll meg. Amit az embertől leginkább kívánnak, az a jóság, és jobb a szegény ember a hazugnál. Az ÚR félelme életre visz; az ilyen elégedetten tölti az éjszakát, és nem éri baj. A lusta bemártja ugyan kezét a tálba, de már a szájához nem viszi. Ha megvered a csúfolódót, az együgyű okul belőle; ha megdorgálod az eszest, felfogja annak értelmét. Gyalázatos és szégyentelen fiú, aki apjával erőszakoskodik, vagy anyját elűzi. Fiam, ha nem hallgatsz a tanításra, eltévelyedsz a bölcsesség igéjétől. A semmirevaló tanú csúfot űz a törvényből, az istentelenek szája csak úgy nyeli a gonoszságot. A csúfolókat készen várja a büntetésük, és a bolondok hátát várják az ütések. A bor csúfolódóvá tesz, a részegítő ital pedig hangoskodóvá, és nem bölcs, aki tántorog tőle. Mint a fiatal oroszlán ordítása, olyan a király haragja; aki őt haragra ingerli, saját élete ellen vét. Tisztességére válik az embernek, ha távol tartja magát a versengéstől, de aki bolond, az belekeveredik. A hideg miatt nem szánt a rest; de ha majd aratni akar, nem lesz mit. Mély víz az ember szívének szándéka, de a bölcs ember kimeregeti azt. Sok ember mondja magáról, hogy ő jó, de megbízható embert ki találhat? Feddhetetlenül él az igaz ember, boldogok a fiai is, akik követik. Ha ítélőszékében ül a király, szemével minden gonoszt különválaszt. Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok a bűnömtől? A kétféle súly és a kétféle mérték: mindkettő egyformán utálatos az ÚR szemében. Cselekedeteiből ismerhető meg még a gyermek is, hogy tiszta-e, és hogy igaz-e cselekedete. A halló fület és a látó szemet egyaránt az ÚR teremtette. Ne szeresd az alvást, mert elszegényedsz; nyisd ki a szemed, és jóllakhatsz kenyérrel. Hitvány, hitvány! – mondja a vevő, de amikor elmegy, akkor már dicsekszik. Van sok arany és drágagyöngy, de a tudással teljes ajak a legértékesebb kincs. Vedd el a ruháját annak, aki az ismeretlenért kezességet vállal, végy zálogot tőle az idegenért. Élvezetes az embernek az álnokság kenyere, de végül kaviccsal telik meg a szája. Tanácskozás erősíti meg a terveket, bölcs vezetéssel folytass hadviselést. A pletykálkodó elárulja a titkot, tehát ne barátkozz a fecsegő szájúval! Aki apját vagy anyját átkozza, annak a legnagyobb sötétségben alszik ki lámpása. Amelyik örökséget ideje előtt siettetik, azon végül nem lesz áldás. Ne mondd: visszafizetem a rosszat! Várd az URat, és ő megszabadít téged! Utálatos az ÚR szemében a kétféle súly, és a hamis mérleg nem jó dolog. Az ÚR irányítja az ember járását; mit ért az ember a maga útjából? Meggondolatlanul odaszentelni valamit: csapda az ember számára, mert a fogadalomtétel után már hiába gondolja meg magát. A bölcs király szétszórja a gonoszokat, és kerékkel hajt át rajtuk. Az ember lelke az ÚR mécsese, amely megvizsgálja bensőjének minden rejtekét. A kegyelem és az igazság megőrzi a királyt, és irgalmassága által erősíti meg a székét. Az ifjak ékessége az erejük, az öregek dísze az ősz haj. A kék foltok és a sebek távolítják el a gonoszt és a belső részekig ható csapások. Olyan az ÚR kezében a király szíve, mint a vízfolyás, oda irányítja, ahová akarja. Az ember minden útja helyes a maga szemében, de az ÚR a szívek vizsgálója. Az igazság és igaz ítélet gyakorlását jobban szereti az ÚR az áldozatnál. A fennhéjázó tekintet és a kevély szív az istentelenek lámpása, s bűn az. A szorgalmasok igyekezete gyarapodást hoz, aki viszont elhamarkodottan cselekszik, csak ínségre jut. A hazug nyelvvel gyűjtött kincs elenyésző pára azoknak, akik a halált keresik. Az istenteleneket magával ragadja erőszakosságuk, mert nem akarnak igazságot cselekedni. Tekervényes a bűnös ember útja, a tiszta ember cselekedete pedig igaz. Jobb a tető ormán lakni, mint zsémbes asszonnyal egy házban. Az istentelen lelke gonoszt kíván, és nem talál könyörületre nála a felebarátja. Mikor a csúfolódót büntetik, okul belőle az együgyű, mikor pedig a bölcset oktatják, az befogadja a tudást. Szemmel tartja az igaz az istentelen házát, és veszedelemre juttatja a bűnösöket. Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, nem hallgatják meg, ha majd ő is kiált. A titkon adott ajándék elfordítja a haragot, és a kebelbe rejtett ajándék a kemény indulatot. Öröm az igaznak törvényesen cselekedni, de rettegés az a hamisan cselekvőnek. Az az ember, aki eltévelyedik az értelem útjáról, a halottak gyülekezetében nyugszik majd. Aki szeret mulatni, szűkölködővé lesz, és nem lesz gazdag, aki szereti a bort és az olajat! Váltságdíj az igazért az istentelen, és az igazak helyett a hitetlen bűnhődik. Jobb a puszta földön lakni, mint zsémbes és haragos asszonnyal. Kívánatos kincs és olaj van a bölcs házában, a bolond ember pedig eltékozolja azt. Aki követi az igazságot és az irgalmasságot, az életet, igazságot és tisztességet nyer. Fölmegy a bölcs a hősök városába, és lerontja biztosnak vélt erődítményüket. Aki vigyáz szájára és nyelvére, megőrzi életét a nyomorúságtól. A kevély dölyfösnek csúfolódó a neve, aki haragjában kevélyen cselekszik. A lustát elemészti kívánsága, mert keze nem akar dolgozni. Egész nap csak kívánsága gyötri; az igaz pedig ad, és nem tartja vissza adományát. Az istentelen áldozata utálatos, kivált, mikor gonosz tettért viszi. A hazug tanú elvész, aki viszont jól figyel, az mindig szólhat. Az istentelen ember megkeményíti az arcát, az igaz pedig jól intézi dolgát. Nincs bölcsesség, nincs értelem, és nincs tanács, amely megállna az ÚRral szemben. Föl van készítve a ló az ütközet napjára, de az ÚRé a szabadítás! Kívánatosabb a jó hírnév a nagy gazdagságnál; jobb a kedvesség az ezüstnél és aranynál. A gazdag és szegény összetalálkozik: mindkettőt az ÚR alkotta. Az eszes észreveszi a veszélyt, és elrejtőzik, a bolondok pedig nekimennek, és kudarcot vallanak. Az alázatosság és az ÚR félelmének bére a gazdagság, a tisztesség és az élet. Tövisek és kelepcék vannak a gonosz útján, aki vigyáz lelkére, messze elkerüli őket. Tanítsd a gyermeket, mely úton járjon: még ha megöregszik, akkor sem távolodik el attól. A gazdag uralkodik a szegényeken, és aki kölcsönt vesz, szolgája a kölcsönadónak. Aki álnokságot vet, nyomorúságot arat, és összetörik haragjának botja. Az irgalmas szemű ember áldásban részesül, mert adott kenyeréből a szegénynek. Űzd el a csúfolódót, és elmegy vele a viszály is, megszűnik a veszekedés és a gyalázkodás. Aki szereti a szív tisztaságát, és beszéde kedves, annak barátja a király. Az ÚR szeme megőrzi a tudást, a hűtlenek beszédét azonban felforgatja. Azt mondja a lusta: Oroszlán van odakinn az utca közepén, és megöl engem! Mély verem az idegen asszony szája: beleesik az, akire haragszik az ÚR. A gyermek szívéhez oda van kötve a bolondság, de a fenyítés vesszeje messze elűzi azt tőle. Aki elnyomja a szegényt, hogy gyarapítsa vagyonát, és aki a gazdagnak ad, az végül szűkölködni fog. Fordítsd ide a füledet, hallgasd a bölcsek beszédét, és vedd szívedre tudományomat. Mert gyönyörűséges az, ha megőrzöd azokat szívedben, hogy mindenkor ajkadon legyenek! Az ÚRban legyen bizodalmad: erre tanítottalak ma téged, igen, téged. Nem írtam-e neked hasznos tanácsokat és tanulságokat? Hogy tudtodra adjam: ez valóban az igazság beszéde, és hogy igaz beszédet vigyél válaszul azoknak, akik küldtek. Ne rabold ki a szegényt, mert szegény ő, és ne tedd tönkre a nyomorultat a kapuban. Mert az ÚR tartja kézben ügyüket, és megrablójuk életét elragadja. Ne tarts barátságot a haragos lelkűvel, és ne járj együtt az indulatossal, hogy el ne tanuld útjait, és tőrt ne vess saját magadnak! Ne légy azok közt, akik kézbe csapnak, és adósságért kezességet vállalnak. Miért vegyék el az ágyat alólad, ha nincs miből megadnod tartozásukat? Ne mozdítsd el a régi határt, amelyet eleid állítottak. Láttál-e a dolgát szorgalmasan végző embert? A királyok előtt fog állni az, nem marad az alacsony rangúak között. Mikor az uralkodóval ülsz le enni, szorgosan figyelj arra, mi van előtted. Kést tegyél a torkodra, ha mértéktelen vagy. Ne kívánd csemegéit, mert csalétek az. Ne fáradozz azon, hogy meggazdagodj, az ilyen megfontolástól állj el. Amint szemet vetsz rá, már el is tűnik előled, mert hirtelen olyan szárnya támad, mint a sasnak, és elrepül az ég felé! Ne egyél az irigy tekintetű étkéből, és ne kívánd csemegéit! Mert olyan ő, mint aki számolgatja magában a falatot: „Egyél és igyál!” – mondja neked, de még sincs jóakarattal hozzád. Falatodat, amelyet megettél, kihányod, és ékes beszédedet csak hiába vesztegeted. A bolond füle hallatára ne beszélj, mert megveti szavaid bölcsességét. Ne mozdítsd el a régi határt, és az árva mezejébe ne kapj bele, mert megváltójuk erős: ő perli ügyüket veled! Add szívedet az erkölcsi tanításra és füledet a bölcs beszédekre. Ne vond meg a gyermektől a fenyítést: ha megvered vesszővel, nem hal bele. Mert megvered ugyan vesszővel, de lelkét kiragadod a Seolból. Fiam, ha bölcs lesz a szíved, az én szívem is örül. És vigadoznak veséim, ha ajkad igazat szól. Ne irigykedjék szíved a bűnösökre, hanem az ÚR félelmében maradj meg mindennap. Mert biztosan van jövendő, és reménységed nem semmisül meg. Hallgass rám, fiam, légy bölcs, és őrizd meg szívedet ezen az úton. Ne légy a bor mellett dőzsölők között, sem azok között, akik a húsevésben tobzódnak. Mert a részeges és tobzódó elszegényedik, és rongyokba öltöztet a sok alvás. Hallgass apádra, aki téged nemzett, és ne vesd meg anyádat, mikor megöregszik. Szerezz igazságot, és el ne add; sem a bölcsességet, az erkölcsöt és értelmet. Igen örül az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örvendezik neki. Vigadjon apád és anyád, és örvendezzen, aki szült téged. Add nekem, fiam, a szívedet, és tartsd szemed előtt útjaimat! Mert mély verem a parázna asszony, és szűk kút az idegen asszony. Leselkedik, mint a tolvaj, és szaporítja az emberek közt a hitetleneket. Kinek jaj? Kinek baj? Ki veszekedik? Kinek van panasza? Ki kap ok nélkül sebeket? Kinek a szemei vörösek? Azoknak, akik borral mulatnak, akik a jó bor kóstolására igyekeznek. Ne nézd a bort, milyen vörös színt játszik, mint mutatja csillogását a pohárban, mert könnyen lecsúszik az, és végül megmar, mint a kígyó, megcsíp, mint a mérges kígyó. Zavaros dolgokat lát majd szemed, és szíved bolondokat beszél. Olyan leszel, mint aki a tenger közepén fekszik, és mint aki az árbocfa tetején van. Ütöttek, de nem fájt nekem, vertek, de nem éreztem! Amikor fölébredek, folytatom, újra csak ezt keresem. Ne irigyeld a gonosztevőket, ne is kívánj velük lenni. Mert pusztításon gondolkodik a szívük, és bántó szót szól az ajkuk. Bölcsesség által épül a ház, és az értelem erősíti meg azt. Tudás által telnek meg a kamrák mindenféle drága és értékes javakkal. A bölcs férfi erős, és a tudós ember nagy erejű. Okos vezetéssel nyerhetsz háborút, és a győzelemhez hozzásegít a sok tanácsadó. Magas a bolondnak a bölcsesség, a kapuban nem nyitja ki száját. Aki azon gondolkodik, hogy gonoszt cselekedjék, azt cselszövőnek hívják. A balga dolgok fontolgatása bűn, és az emberek utálják a rágalmazót. Ha lágyan viselted magad a nyomorúság idején, kevéske az erőd. Mentsd meg azokat, akiket a halálra visznek, és tartsd vissza azokat, akik a vesztőhelyre tántorognak. Ha azt mondanád: „Íme, nem tudtunk erről”, aki a szíveket vizsgálja, az ismer, és aki a lelkedet őrzi, tudja, és megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Egyél mézet, fiam, mert jó az, és a színméz édes az ínyednek. Ilyen a bölcsesség lelkednek: ha megtalálod, akkor lesz jövendőd, és reménységed nem vész el. Ne leselkedjél, ó, istentelen, az igaz háza ellen, ne pusztítsd el nyugvóhelyét! Mert ha hétszer elesik is az igaz, akkor is fölkel, az istentelenek pedig egy nyavalyájuk miatt is elvesznek. Ne örülj, amikor ellenséged elesik, és ne vigadjon szíved, amikor megbotlik, nehogy az ÚR meglássa és rosszallja, és elfordítsa haragját róla. Ne bosszankodjál a gonosztevők miatt, és ne irigykedjél az istentelenekre. Mert nem lesz jó vége a gonosznak, és az istentelenek lámpása kialszik. Féljed, fiam, az URat és a királyt, ne kerülj a pártütők közé. Mert hirtelen nyomorúság éri őket, és ki tudja, e kettőtől milyen büntetés vár rájuk. Ezek is a bölcsek szavai. Nem jó személyválogatónak lenni az ítéletben. Aki azt mondja az istentelennek: „igaz vagy”, azt átkozzák a népek, és megutálják a nemzetek. Akik pedig megbüntetik a bűnöst, azoknak javára válik ez, és áldás száll rájuk! Ajkakat csókolgat az, aki igaz beszédekkel felel. Intézd el kinti tennivalóidat, és végezd el munkádat a mezőn, azután építsd házadat. Ne tanúskodj ok nélkül felebarátod ellen, ne ámíts senkit ajkaddal! Ne mondd ezt: ahogy ő tett velem, én is úgy teszek vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint. Elhaladtam a lusta ember mezeje mellett, és az esztelen szőlője mellett, és íme, mindenütt fölverte a tövis, színét elfedte a gyom, és kőkerítése leomlott. Mikor ezt láttam, elgondolkodtam, és erre nézve ezt a tanulságot vontam le: egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis összetett kézzel heverés, és így jön el szegénységed, mint az útonálló, és ínséged, mint a felvértezett férfi. Még ezek is Salamon példabeszédei, amelyeket Ezékiásnak, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze. Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti, a királyok tisztessége pedig, hogy a dolgokat kikutatják. Az ég magassága, a föld mélysége és a királyok szíve kikutathatatlan. Távolítsd el az ezüstből a salakot, és edényt készít belőle az ötvös. Távolítsd el a bűnöst a király elől, és igazsággal erősödik meg az ő trónja. Ne dicsekedj a király előtt, és ne állj a nagyok helyére. Mert jobb, ha azt mondják neked: „Jöjj, kerülj följebb!”, mint ha megaláznak egy előkelőbb előtt. Amit megláttál, ne vidd hirtelen perre, hogy végül ne kelljen kérdezned, mit is cselekedjél, ha megszégyenít felebarátod. Peres ügyedet intézd el felebarátoddal, de másnak a titkát ne fedd föl, hogy ne gyalázzon téged, aki hallja, mert akkor rágalmadat nem vonhatod vissza. Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige. Mint az aranyfüggő és a színarany ékszer, olyan a bölcs intés a szófogadó fülnek. Mint a havas hideg aratás idején, olyan a hű követ azoknak, akik elküldték, mert megvidámítja urai lelkét. Mint a felhő és szél, melyekben nincs eső, olyan az az ember, aki hamis ajándékkal kérkedik. Türelemmel a fejedelmet is ki lehet engesztelni, és a szelíd beszéd megtöri a csontot. Ha mézet találsz, egyél, amennyi jólesik, de sokat ne egyél, nehogy kihányd. Ritkán tedd lábadat felebarátod házába, hogy torkig ne legyen veled, és meg ne gyűlöljön. Pöröly, kard és éles nyíl az olyan ember, aki hamisan tanúskodik felebarátja ellen. Mint a rossz fog és roskatag láb, olyan a hitetlenekbe vetett bizalom a nyomorúság idején. Mint aki leveti ruháját hideg időben, és mint az ecet lúggal keverve, olyan, aki dalol a bánatos szívű ember előtt. Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet. Mert parazsat gyűjtesz fejére, és az ÚR megfizet neked. Az északi szél esőt szül, a suttogó nyelv pedig haragos ábrázatot. Jobb a háztető ormán lakni, mint egy házban egy házsártos asszonnyal. Mint a hideg víz a megfáradt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír. Mint a fölkavart forrás és a megromlott kút, olyan az igaz, aki meginog a gonosz előtt. Túl sok mézet enni nem jó, a magunk dicsőségét keresni sem dicsőség. Mint a romos és bekerítetlen város, olyan az az ember, akinek nincsen önuralma. Mint a hó a nyárhoz, és az eső az aratáshoz, úgy nem illik a bolondhoz a tisztelet. Ahogyan elszáll a madár, és elrepül a fecske, úgy az ok nélküli átok sem száll az emberre. Ostor való a lónak, fék a szamárnak, és vessző a bolondok hátának. Ne felelj a bolondnak bolondsága szerint, hogy ne légy te is hozzá hasonló. Felelj a bolondnak bolondságához mérten, hogy ne tartsa bölcsnek magát. Aki bolond által üzen valamit, a saját lábát vágja le, és kárt szenved. Mint a bénának a lába, úgy lóg a bölcs mondás a bolondok szájában. Mint aki követ tesz a parittyába, úgy jár az, aki a bolondnak tiszteletet ad. Mint részeg ember kezébe a tövis, úgy akad bele az eszes mondás a bolondok szájába. Mint az íjász, aki mindenkit megsebez, olyan az, aki bolondot vagy csavargókat fogad föl. Amint az eb visszatér a maga okádására, úgy ismétli meg a bolond is bolondságát. Láttál-e olyan embert, aki a maga szemében bölcs? A bolond felől jobb reménységed lehet, mint felőle! Azt mondja a rest: Oroszlán van az úton, oroszlán van az utcákon! Ahogy az ajtó forog a sarkán, úgy forog a lusta is az ágyában. Még ha kezét a tálba nyújtotta is a rest, arra már lusta, hogy a szájához emelje. Bölcsebb a rest a maga szemében, mint hét olyan, aki okos feleletet ad. Kóbor ebet ragad fülön, aki fölháborodik olyan civódáson, amely nem rá tartozik. Mint a balga, aki tüzes és halálos nyilakat lövöldöz, olyan az, aki megcsalja felebarátját, és azt mondja: Csak tréfáltam! Ha elfogy a fa, kialszik a tűz; ha nincs pletykálkodó, megszűnik a viszály. Mint parázsra a szén és tűzre a fa, olyan a kötekedő ember a viszály szítására. A pletykálkodó szavai ínyenc falatok, és bejutnak az ember bensőjébe. Mint az ezüst salakjával bevont agyagedény, olyanok a tüzes ajkak a gonosz szívén. Beszédeivel másnak tetteti magát a gyűlölködő, holott szívében álnokságot gondol. Ha kedvesen szól, ne bízzál benne, mert hét utálatosság van a szívében! Elfedezhető a gyűlölete csalással, de nyilvánvalóvá lesz a gonoszsága a gyülekezetben. Aki másnak vermet ás, maga esik bele; és aki fölhengeríti a követ, arra gurul az vissza. A hazug nyelvű gyűlöli az általa megrontott embert, és a hízelgő száj romlást hoz. Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap rád. Más dicsérjen téged, és ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad. Súlyos a kő, és nehéz a homok, de a bolond haragja nehezebb mindkettőnél. A búsulás kegyetlenséget szül és túláradó haragot, de ki állhatna meg az irigységgel szemben? Jobb a nyilvánvaló dorgálás a titkolt szeretetnél. Jó szándékúak a baráttól kapott sebek, de utálatos a gyűlölködő csókja. A jóllakott ember még a lépes mézet is megtapossa, de az éhes embernek még a keserű is édes. Mint a madárka, amely elbujdosott fészkéből, olyan az az ember, aki elbujdosott lakóhelyéről. Amint az olaj és jó illat megvidámítja a szívet, úgy a jóbarát kedves tanácsa is, mely lelkéből fakad. Barátodat és apád barátját ne hagyd el, és testvéred házába ne menj be nyomorúságod idején. Jobb a közeli szomszéd a távoli testvérnél. Légy bölcs, fiam, és vidámítsd meg szívemet, hogy megfelelhessek annak, aki ócsárol engem! Az eszes meglátja a bajt, és elrejtőzik, az esztelenek nekimennek, és kudarcot vallanak. Vedd el a ruháját annak, aki kezességet vállal másért; végy zálogot tőle az idegenért. Aki korán reggel nagy hangon áldja barátját, attól úgy veszik, mintha megátkozná. A sűrű záporeső idején való szüntelen csepegés és a házsártos asszony hasonló egymáshoz. Aki föl akarja tartóztatni, szelet tartóztat föl, és jobbjával olajat fog meg. Ahogy vassal élesítik a vasat, úgy élesíti egyik ember a másikat. Aki őrzi a fügét, eszik annak gyümölcséből, s aki urára figyel, azt tisztelik. Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert. Ahogy a sír és a halál földje ki nem elégül, úgy az ember szeme sem elégedik meg. Ahogy az ezüstöt tégelyben és az aranyat kemencében próbálják meg, úgy az embert azzal, ha dicsérik. Ha megtörnéd is a bolondot mozsárban mozsártörővel, mint az őrölt darát, nem távoznék el tőle bolondsága. Tartsd számon jól juhaid állapotát, gondolj a nyájakra. Mert nem örökkévaló a gazdagság, és vajon a korona nemzedékről nemzedékre öröklődik-e? Amikor lekaszálják a füvet, és kihajt a sarjú, és begyűjtik a hegyekről a szénát, akkor juhaidért ruhát és kecskéidért mezőt vehetsz, és lesz elég kecsketejed, hogy táplálkozhass te, házad népe és szolgálóleányaid. Minden istentelen elfut, még ha nem is üldözik, az igazak pedig bátrak, mint az ifjú oroszlán. Sok fejedelme van az országnak bűnei miatt, de egy eszes és tudós ember által sokáig fennáll. Ha szegény nyomja el a szegényeket, hasonló az a pusztító esőhöz, amely nem hagy kenyeret. Akik elhagyják a törvényt, a gonoszokat dicsérik, de akik megtartják a törvényt, harcolnak ellenük. A gonoszul élő emberek nem értik meg az igazságot, akik pedig keresik az URat, mindent megértenek. Jobb a szegény, aki feddhetetlenül jár, mint a kétfelé sántikáló istentelen, aki gazdag. Aki megőrzi a tanítást, eszes fiú az, aki pedig a tobzódókkal tart, az gyalázatot hoz apjára. Aki kamattal és uzsorával gyarapítja vagyonát, az annak gyűjti, aki majd könyörül a szegényeken. Aki elfordítja fülét, és nem hallgat a tanításra, annak könyörgése is utálatos. Aki az igazakat gonosz útra csábítja, maga esik verembe, a feddhetetlenek pedig öröklik a jót. Saját szemében bölcs a gazdag ember, de az eszes szegény átlát rajta. Mikor az igazak győznek, nagy dicsőség az, mikor pedig az istentelenek kerülnek fölül, az emberek elrejtőznek. Aki elfedezi vétkét, nem lesz jó dolga, aki viszont megvallja és elhagyja, irgalmat nyer. Boldog ember, aki mindig istenfélő, aki pedig megkeményíti szívét, bajba kerül. Mint az ordító oroszlán és éhező medve, olyan a szegény népen uralkodó istentelen. Nagy az elnyomás az értelemben szűkölködő fejedelem alatt; de aki gyűlöli a hamis nyereséget, meghosszabbítja napjait. Az ember, akit vérontás terhel, meneküljön egészen haláláig, senki se támogassa őt. Aki feddhetetlenül jár, megmenekül, aki pedig hamis úton jár, egyszer csak elesik. Aki műveli a földjét, jóllakik kenyérrel, de aki hiábavalóságok után futkos, annak szegénység jut. A hűséges ember bővölködik áldásokban, de aki hirtelen akar meggazdagodni, az nem marad büntetlen. Nem jó a személyválogatás, mert még egy falat kenyérért is vétkezhet az ember. Vagyonszerzésre siet a kapzsi szemű ember, és nem veszi észre, hogy ínségre jut. Aki megfeddi az embert, az végül kedvesebb lesz, mint a sima nyelvű. Aki megrabolja apját és anyját, és azt mondja: „Nem bűn ez”, cinkosa a gonosztevőnek. A telhetetlen lélek viszályt szít, aki pedig bízik az ÚRban, megerősödik. Aki magában bízik, az bolond, aki pedig bölcsen él, megmenekül. Aki ad a szegénynek, az nem szenved szükséget, aki azonban elfordítja róla szemét, megsokasodik rajta az átok. Ha fölemelkednek az istentelenek, elrejtőzik az ember, de mikor azok elvesznek, gyarapodnak az igazak. Aki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak gyógyíthatatlanul összetörik. Mikor gyarapodnak az igazak, örül a nép, mikor pedig az istentelen uralkodik, sóhajtozik a nép. Aki szereti a bölcsességet, megvidámítja apját, aki pedig a paráznákhoz csatlakozik, elveszti vagyonát. Igazsággal erősíti meg a király az országot, de aki ajándékot fogad el, az romlásra juttatja. Aki hízeleg barátjának, hálót vet annak lába elé. A gonosz embert csapdába ejti a vétke, az igaz pedig énekel és vigad. Az igaz megérti a szegények ügyét, az istentelen azonban nem tudja megérteni. A csúfolódó emberek lángra lobbantják a várost, de a bölcsek elfordítják a haragot. Amikor az eszes ember bolonddal vitázik, a bolond vagy fölháborodik, vagy nevet, de nem nyugszik meg. A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, az igazak pedig oltalmazzák annak életét. Minden indulatát szabadon engedi a bolond, de a bölcs végül lecsöndesíti azt. Amelyik uralkodó hallgat a hazug beszédre, annak minden szolgája vétkessé lesz. A szegény és az uzsorás emberben ez a közös: mindkettőjük szemének az ÚR adhat világosságot. Amelyik király igazságosan ítéli a szegényeket, annak trónja mindörökké megáll. A vessző és dorgálás bölcsességet ad, de a szabadjára engedett gyermek szégyent hoz anyjára. Mikor fölemelkednek az istentelenek, elhatalmasodik a bűn, de az igazak megérik az ő elbukásukat. Fenyítsd meg fiadat, és nyugodt lehetsz felőle, gyönyörűséget szerez lelkednek. Ha nincs mennyei látás, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megtartja a törvényt. Csak beszédből nem tanul a szolga, ha érti is azt, nem törődik vele. Láttál-e elhamarkodottan szóló embert? A bolond felől több reménység van, mint felőle. Ha a szolgát gyermekkorától fogva kényeztetik, végül ő lesz a fiú. A haragos ember viszályt szít, és az indulatosnak sok a vétke. Az embert megalázza kevélysége, de az alázatost tisztelet övezi. Aki osztozkodik a tolvajjal, önmagát gyűlöli; hallja az esküdözést, de nem tesz jelentést. Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, azt ő megvédi. Sokan járulnának a fejedelem elé, pedig az ÚR ítél meg mindenkit. Utálják az igazak a hamis embert, és utálják az istentelenek az igaz úton járót. Ágúrnak, a masszái Jáke fiának beszédei. Prófécia, melyet ő Itiélnek, Itiélnek és Ukálnak mondott. Minden embernél tudatlanabb vagyok, és nincs bennem emberi értelem. Nem tanultam bölcsességet, de a Szent tudományát ismerem. Ki ment föl az égbe, és ki szállt le onnan? Ki fogta össze markába a szelet? Ki kötötte köntösébe a vizet? Ki szabta meg a föld minden határát? Tudod-e, mi a neve, és mi a fiának neve? Istennek minden beszéde igen tiszta, és pajzsa ő a hozzá folyamodóknak. Ne tégy hozzá beszédéhez, hogy meg ne feddjen téged, és hazuggá ne légy. Két dolgot kérek tőled, mielőtt meghalok, ne tagadd meg tőlem! A hiábavaló és hazug beszédet messze távolítsd tőlem. Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem: táplálj engem hozzám illő eledellel, hogy megelégedve meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az ÚR? Szegénységre se hagyj jutnom, hogy ne lopjak, és meg ne vessem Istenem nevét! Ne rágalmazd a szolgát az ura előtt, hogy meg ne átkozzon, és bűnhődnöd ne kelljen. Van olyan népség, amelyik átkozza apját, és anyját sem áldja. Van olyan népség, amely tisztának tartja magát, pedig rútságából nem tisztult meg. Van olyan népség, amely kevély szemű, és tekintetét magasra emeli! Van olyan népség, amelyiknek fogai fegyverek, és amelynek zápfogai kések, hogy fölfalják a szegényeket e földről, és a szűkölködőket az emberek közül. Két lánya van a piócának: add ide, add ide! Ez a három nem lakik jól, sőt négyen nem mondják, hogy elég: a sír és a meddő asszony, a föld, mely nem telik meg vízzel, és a tűz, amely sosem mondja: elég! Aki kicsúfolja apját, vagy megelégeli az anyja iránti engedelmességet, annak szemét kivájják a völgyben lévő hollók, és megeszik a sasfiókák. E három megfoghatatlan előttem, és e négy dolgot nem tudom: a sas útját az égben, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a leánnyal. Ilyen a parázna asszony útja: eszik, azután megtörli száját, és azt mondja: „Nem tettem semmi rosszat.” Három dolog miatt rendül meg a föld, és négyet nem szenvedhet el: a szolgát, ha uralkodik, a bolondot, mikor jóllakik kenyérrel, a gyűlölt asszonyt, ha mégis férjhez megy, és a szolgálót, ha asszonya örököse lesz. Van négy apró állat a földön, amelyek mégis nagyon bölcsek: a hangyák népe erőtlen, mégis megkeresik nyáron a maguk táplálékát; a mormoták népe nem hatalmas, mégis kősziklára építik házukat; a sáskáknak nincs királyuk, mégis mindnyájan szép rendben vonulnak ki; a gyíkot kézzel megfoghatod, mégis ott van a királyok palotáiban. Hárman vannak, akik szépen járnak, sőt négyen, akik jól haladnak: az oroszlán, amely hatalmas a vadak között, és nem fut el senki elől; a harcra fölszerszámozott ló vagy a kecskebak és a serege élén álló király. Ha olyan bolond voltál, hogy fölfuvalkodtál, vagy gonoszt terveztél, tedd szádra a kezedet. Mert aki tejet köpül, vajat csinál; és aki erősen fújja ki az orrát, vért hoz ki belőle; aki pedig haragot szít, az viszályt kelt. Lemúél király beszédei, prófécia, melyre anyja tanította. Mit mondjak, fiam, méhem gyermeke, fogadalmam fia? Erődet ne add az asszonyoknak, és útjaidat a királyok vesztére törőknek. Távol legyen a királyoktól, ó, Lemúél, távol legyen a királyoktól a borivás és az uralkodóktól a részegítő ital kívánása. Mert amikor iszik, elfelejtkezik a törvényekről, és elferdíti a nyomorult igazságát. Adjátok a részegítő italt a veszendőnek és a bort a megkeseredett szívűeknek! Igyék, hogy megfeledkezzék szegénységéről, és nyavalyájára ne emlékezzék többé. Nyisd meg szádat a némáért és azokért, akik veszedelemben vannak. Nyisd meg szádat, igazságosan ítélj, és képviseld a szegény és szűkölködő ügyét! Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke fölülmúlja az igazgyöngyét. Bízik benne férjének szíve, és vagyona nem fogy el. Javát keresi, nem pedig a kárát élete minden napján. Előteremti a gyapjút vagy a lent, és jókedvűen dolgozik keze. Hasonló a kereskedők hajóihoz, jó messziről is elhozza az eledelt. Fölkel még éjjel, enni ad háza népének, és szolgálóleányainak is a maguk részét. Mező után néz, és megveszi, keze munkájával szőlőt ültet. Derekát erővel övezi föl, és megerősíti karjait. Látja, hogy hasznos a munkája, éjjel sem alszik el lámpása. Kezét a fonókerékre teszi, és kezével az orsót fogja. Tenyerét megnyitja a szegény előtt, és kezét nyújtja a szűkölködőnek. Nem félti háza népét a hótól, mert egész háza népe meleg gyapjúba öltözött. Szőnyegeket sző magának, patyolat és bíbor az öltözete. Ismerik férjét a kapukban, mikor együtt ül a tartomány véneivel. Gyolcsot sző és eladja, és övet is ad el a kereskedőnek. Erő és ékesség a ruhája; vidáman néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és kedves tanítás van a nyelvén. Vigyáz háza népe dolgaira, és nem eszi a lustaság kenyerét. Fölkelnek a fiai, és boldognak mondják, férje is dicséri őt: Sok leány végez derék munkát, de te felülmúlod mindnyájukat! Csalárd a kedvesség és hiábavaló a szépség, de az URat félő asszony dicséretet szerez magának! Ismerjétek el keze munkájának gyümölcsét, és tettei dicsérjék őt a kapukban. A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. Felette nagy hiábavalóság – ezt mondja a prédikátor –, felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Mi haszna van az embernek minden munkájában, amelyet végez a nap alatt? Egyik nemzedék megy, és követi a másik, de a föld mindörökké megmarad. Fölkel a nap, és lenyugszik, a helyére siet, ahonnan majd ismét fölkel. A szél délnek siet, majd északra fordul. Körbe-körbejár, és a maga keringéséhez visszatér a szél. Minden folyó a tengerbe siet, de a tenger mégsem telik meg. Bárhova sietnek is a folyók, ugyanarra a helyre térnek vissza. Minden dolog fáradozással jár, föl sem tudja sorolni az ember. Nem telik be a szem a látással, sem a fül a hallással. Ami volt, ugyanaz lesz ezután is, és ami történt, ugyanaz történik majd ezután is. Semmi új nincs a nap alatt. Van, amiről azt mondják: „Nézd, ez új dolog”, pedig már rég megvolt előttünk, ősidők óta. Nem emlékszünk a korábbiakra, ugyanúgy nem fognak emlékezni a most még eljövendő dolgokra azok sem, akik utánunk jönnek. Én, a prédikátor Izráel királya voltam Jeruzsálemben. Arra adtam elmémet, hogy bölcsességgel kutassam és vizsgáljam mindazt, ami az ég alatt történik. Gonosz és hiábavaló foglalatosság ez, melyet azért adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele. Láttam minden dolgot, ami történik a nap alatt, és íme, minden csak hiábavalóság és szélkergetés! A görbe nem egyenesíthető ki, és ami hiányzik, az nem számlálható meg. Így szóltam magamban: íme, nagyobbá lettem, és több bölcsességet szereztem, mint azok, akik előttem uralkodtak Jeruzsálemben, és elmém sok bölcsességet és tudományt látott. De amikor arra adtam elmémet, hogy megismerjem a bölcsességet, és megismerjem az esztelenséget és a bolondságot, rájöttem, hogy ez is csak szélkergetés. Mert a sok bölcsességben sok szomorúság is van, és aki gyarapítja tudását, gyarapítja a gyötrelmet is. Azt mondtam a szívemben: rajta, próbálkozz a vigassággal, hogy lásd meg, mi a jó! És íme, az is hiábavalóság! A nevetésről azt mondtam: bolondság! A vigasságról pedig: mit használ az! Elhatároztam szívemben, hogy borivásra adom magam – persze úgy, hogy szívemet a bölcsesség vezesse –, és kipróbálom ezt a bolondságot, míg meg nem látom, hogy mi az, amit a legjobb tenniük az emberek fiainak az ég alatt életük minden napján. Igen nagy dolgokat cselekedtem: házakat építettem, és szőlőt ültettem magamnak. Csináltattam magamnak kerteket és ligeteket, és ültettem beléjük mindenféle gyümölcstermő fát. Csináltattam magamnak víztároló tavakat, hogy belőlük öntözzem a fák sarjadó erdejét. Szereztem szolgákat és szolgálókat, házamnál nevelkedett szolgáim is voltak. Marhám és juhnyájam is több volt, mint azoknak, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. Gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat is, királyok és tartományok kincsét. Szereztem magamnak énekeseket és énekesnőket és azt, ami a férfit gyönyörködteti: szép nőket. Naggyá lettem, és felülmúltam mindazokat, akik elődeim voltak Jeruzsálemben, és a bölcsességem is megmaradt nekem. Nem tagadtam meg szememtől, bármit is kívánt, és nem vontam meg szívemtől semmi vigasságot; hanem szívem örvendezett minden jónak, amit munkámmal gyűjtöttem, hiszen ez volt a jutalmam minden erőfeszítésemért. De amikor ránéztem minden művemre, amelyet kezem alkotott, és munkámra, amelyet fáradsággal végeztem: íme, mind hiábavalóság és szélkergetés volt az, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt! Azután nekiláttam, hogy megfigyeljem a bölcsességet meg a bolondságot és az esztelenséget, azaz hogy mit cselekszenek az emberek, akik a király után következnek. Csak azt, amit régen is cselekedtek. Láttam, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, ahogyan a világosság is hasznosabb a sötétségnél. A bölcs fejéhez szem is tartozik, a bolond pedig sötétben jár. De fölismertem, hogy ugyanaz lesz a vége mindegyiküknek. Azért ezt mondtam magamban: ugyanaz lesz a sorsom, mint a bolondé. Akkor tehát mit ér, ha bölcsebb vagyok? Azt mondtam hát magamban: ez is hiábavalóság! Mert sem a bölcsre nem emlékeznek örökké, sem a bolondra, mert az eljövendő időben már mind feledésbe merül. És éppúgy meghal a bölcs, mint a bolond. Azért meggyűlöltem az életet, mert gonosznak tűnt nekem az, ami a nap alatt történik; mert mindez hiábavalóság és szélkergetés. Megyűlöltem a munkámat is, mindazt, amit végeztem a nap alatt, mivel azt valaki másra kell hagynom, aki utánam következik. És ki tudja, bölcs lesz-e az, vagy bolond. Mégis rendelkezik munkámmal, amellyel fáradoztam, és amelyet bölcsen végeztem a nap alatt! Ez is hiábavalóság! Azért oda jutottam, hogy teljesen elkeseredett a szívem minden munkám miatt, amit végeztem a nap alatt. Mert van olyan ember, aki a munkáját bölcsességgel, tudással és jó eredménnyel végezte el, mégis olyan embernek adja azt örökségül, aki semmit sem dolgozott érte. Ez is hiábavalóság, és nagyon rossz! Mert mi marad meg az embernek minden munkájából és elméje törekvéséből, mellyel munkálkodott a nap alatt? Mert mindennap szomorúság és bosszúság gyötri, még éjjel sincs nyugta az elméjének. Ez is hiábavalóság! Nincs hát egyéb jó az ember számára, mint hogy egyék, igyék, és úgy éljen, hogy örömét lelje munkájában. Megláttam, hogy Isten kezéből jön ez is. Mert vajon ki ehetne és élhetne kedvére nélküle? Mert annak az embernek, aki Isten szemében jó, ő bölcsességet, tudást és örömöt adott. A bűnösnek pedig azt a foglalatosságot adta, hogy gyűjtsön, halmozzon, és azután annak adja azt, akit Isten jónak talál. Ez is hiábavalóság és szélkergetés. Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek. Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának. Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak. Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak; ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek. Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? Láttam mindazt az elfoglaltságot, amit Isten adott az emberek fiainak, hogy fáradozzanak. Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében. Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik. Fölismertem, hogy nem tehet jobbat az ember, mint hogy örvendjen, és jót tegyen egész élete során. De még az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik és iszik, és jól él fáradságos munkájából. Tudom, hogy amit Isten cselekszik, az örökké megáll, ahhoz nincs mit hozzáadni, és abból nincs mit elvenni. Isten azért cselekszi ezt így, hogy féljék őt. Ami most történik, már régtől megvan, és ami következik, az is már régen megvolt; és Isten visszahozza, ami elmúlt. Ezenfelül azt is láttam a nap alatt, hogy az ítélet helyén hamisság és az igazság helyén gonoszság van. De azt mondtam magamban: az igazat és a hazugot egyaránt megítéli Isten. Mert ő szabja meg minden dolognak és minden tevékenységnek az idejét. Így szóltam azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, Isten megpróbálja őket, hogy meglássák: ők önmagukban az oktalan állatokhoz hasonlóak. Az emberek fiainak sorsa hasonló az oktalan állat sorsához: ugyanúgy végzik. Éppúgy meghal az egyik, mint a másik, és ugyanaz az éltető lehelet van mindegyikben, az embernek pedig nincs nagyobb méltósága az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindegyik ugyanarra a helyre kerül: mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz. Vajon ki tudhatja, hogy az ember lelke fölfelé száll-e, és az oktalan állat lelke a föld alá jut-e? Azért úgy láttam, hogy nincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen munkájának, mivel ez az ő osztályrésze. Mert ki hozhatja vissza őt, hogy lássa, mi lesz utána? Azt is láttam, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Íme, láttam azok könnyhullatását, akiket nyomorgattak, és nincs vigasztalójuk. Elnyomóik kezétől erőszakot szenvednek, de nincs vigasztalójuk. Ezért boldogabbnak mondom a halottakat, akik már meghaltak, mint az élőket, akik még élnek. De mindkettőnél boldogabbnak azt, aki még nem létezik, aki nem látja azt a sok gonosz dolgot, amely a nap alatt történik. Láttam, hogy az ember minden fáradozását és minden sikeres cselekedetét felebarátja irigysége kíséri. Ennélfogva ez is hiábavalóság és szélkergetés. A bolond karba teszi a kezét, és tönkreteszi magát. Jobb az egy teli marokra való nyugalommal, mint a két teli marokra való nagy fáradozással és szélkergetéssel. Viszont láttam a nap alatt más hiábavalóságot is. Van olyan ember, aki maga van, és nincs senkije: se fia, se testvére. Még sincs vége fáradozásának, és szeme sem elégszik meg a gazdagsággal, hogy azt mondaná: Vajon kiért fáradozom, hogy minden jótól megfosztom lelkemet? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság! Sokkal jobb azoknak, akik ketten vannak, mint annak, aki egymaga, mert jó jutalmuk van munkájukból. Mert ha el is esnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedül lévőnek, mert ha elesik, nincs, aki fölemelje! Ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, miképp melegedhet meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak; és a hármas kötél nem hamar szakad el. Jobb a szegény, de bölcs gyermek a vén és bolond királynál, aki már nem viseli el a figyelmeztetést. Mert a fogságból is kikerül, hogy uralkodjon, bár szegényen született emennek királysága idején. Láttam a nap alatt, hogy aki csak él és jár, a másikkal, a gyermekkel tart, aki majd amannak helyére lép. Végtelen nagy volt azoknak a sokasága, akik vele tartottak. De az utánuk következők már nem örvendeznek neki. Mert ez is hiábavalóság és szélkergetés. Vigyázz a lépteidre, mikor Isten házába mész, mert jobb, ha engedelmesen közeledsz, mint ha bolondok módjára viszed oda áldozatodat! Mert az ilyenek nem tudják, hogy gonoszul cselekszenek. Ne légy gyors a szólásra, és ne elhamarkodottan szólj szívedből Isten előtt, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön. Azért hát kevés beszédű légy. Mert ahogyan álom következik a sok foglalatosságból, úgy lesz a sok beszédből bolond beszéd. Ha Istennek fogadalmat teszel, ne halogasd annak megadását, mert nem telik kedve a bolondokban. Amit megfogadsz, azt teljesítsd! Jobb, ha nem teszel fogadalmat annál, mint hogy fogadalmadat nem teljesíted. Ne engedd, hogy szád bűnbe vigyen, és ne mondd Isten követe előtt, hogy ez tévedésből esett meg. Miért háborodjon föl Isten beszéded miatt, és miért pusztítsa el kezed munkáját? Mert a sok álommal és a sok beszéddel sok hiábavalóság is jár. Ezért féld az Istent! Ha a szegények elnyomását és a törvény meg az igazság elferdítését látod az országban, ne lepődj meg, mert az egyik magas rangúra egy még magasabb rangú ügyel, és ezek fölött még magasabb rangúak vannak. De mindezek fölött az ország javára van a földművelést pártoló király. Aki szereti a pénzt, nem telik be vele, és aki szereti a bőséget, sosem elégszik meg jövedelmével. Ez is hiábavalóság. Ha gyarapodnak a javak, megszaporodnak fogyasztói is, de mi haszna van belőlük a gazdának, hacsak nem az, hogy nézheti szemével? Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset eszik. A gazdagot pedig bővelkedése nem hagyja aludni. Van egy szörnyű dolog, amelyet láttam a nap alatt: a tulajdonosa vesztére tartott gazdagság. Az ilyen gazdagság elveszhet egy szerencsétlenség miatt, és ha fia születik neki, nem marad semmi annak kezében. Ahogyan mezítelenül jött ki anyja méhéből, mezítelenül megy el, úgy, ahogy jött. Semmi olyat nem kap munkájáért, amit kezében elvihetne. Ez is szörnyű dolog, hogy úgy megy el, ahogy jött. Mi haszna van abban, hogy a szélnek dolgozott? És hogy egész életében sötétben eszik, sok bosszúsággal, keserűséggel és búsulással? Íme, azt láttam, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik és iszik, és jól él minden munkájából, amivel fáradozott a nap alatt élete minden napján, amelyet Isten adott neki, mert ez az ő osztályrésze. Akinek Isten gazdagságot és kincseket adott, és megengedte, hogy elvegye részét, élvezze azt, és örvendezzen munkájának: ez Isten ajándéka! Nem foglalkozik sokat az ilyen élete napjainak a számával, mert Isten örömmel tölti be szívét. Van egy gonosz dolog, amelyet láttam a nap alatt, és nagy baja az az embernek: mikor valakinek Isten gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, és semmiben sem szűkölködik, amit csak megkíván a lelke, de Isten nem engedi neki, hogy éljen vele, hanem más ember élvezi: ez hiábavalóság, és szörnyű dolog. Ha száz gyermeke születik is valakinek, és sok évig él, magas kort ér meg, de lelke nem elégszik meg javaival, és méltó temetése sem lesz: azt mondom, hogy jobb az elvetélt gyermeknek, mint neki. Mert bár az hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és nevét sötétség fedi be, a napot sem látta, és nem ismerte meg, milyen, mégis tűrhetőbb az állapota, mint a másiké. Ha kétezer évet élt volna is anélkül, hogy a jót élvezte volna, hát nem ugyanarra a helyre jut mindenki? Az ember minden fáradozása a szájáért van, de kívánsága nem teljesül. Mert mi az előnye a bölcsnek a bolonddal szemben és a szegénynek, aki jól tud forgolódni az élők előtt? Jobb az, amit az ember szeme lát, mint ami után csak kívánkozik. Ez is hiábavalóság és szélkergetés. Régóta megvan a neve mindannak, ami létezik. Elrendelt dolog, hogy mi lesz az emberből, és nem szállhat perbe azzal, aki hatalmasabb nála. Mert sok beszéd van, ami csupán a hiábavalóságot szaporítja, és mi haszna van belőle az embernek? Mert ki tudja, mi jó az embernek az életben, hiábavaló életének néhány napján, amelyeket úgy tölt el, mint egy árnyék? Ki adja tudtul az embernek, mi következik utána a nap alatt? Jobb a jó hír a drága olajnál, és a halál napja jobb a születés napjánál. Jobb a gyászolók házához menni, mint a lakodalmas házhoz, mert minden embernek ez a vége. Szívlelje meg ezt, aki él! Jobb a szomorúság a nevetésnél, mert az arc szomorúsága által jobbá lesz a szív. A bölcsek szíve a gyászolók házánál van, a bolondok szíve pedig a vigadozók házánál. Jobb a bölcsek dorgálását hallgatni, mint a bolondok énekét. Mert olyan a bolond nevetése, mint a tövis ropogása a fazék alatt. Ez is hiábavalóság! Az elnyomás megbolondítja a bölcs embert is, és a szívet megrontja az ajándék. Jobb valaminek a vége, mint a kezdete, jobb béketűrőnek, mint kevélynek lenni. Ne lobbanjon lelked hirtelen haragra, mert a harag a bolondok keblén nyugszik. Ne mondd ezt: Mi az oka annak, hogy a régi napok jobbak voltak, mint ezek? Nem vall bölcsességre az ilyen kérdés. A bölcsesség oly jó, mint egy örökség, és hasznára van azoknak, akik látják a napot. Mert oltalom a bölcsesség és a gazdagság is, de az ismeret hasznosabb, mert a bölcsesség megőrzi az életét azoknak, akik azt birtokolják. Nézd meg Isten cselekedeteit: ki teheti egyenessé, amit ő görbévé tett? A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppúgy, mint azt, Isten szerezte; azért az ember semmit se sejt abból, ami rá következik. Sok mindent láttam hiábavaló életemben: van olyan igaz ember, aki elvész, bár igaz, és van istentelen ember, aki hosszú életet él gonoszsága ellenére. Ne légy fölöttébb igaz, és túlságosan ne bölcselkedjél. Miért keresnél magadnak veszedelmet? Ne légy fölöttébb gonosz, és ne légy balgatag. Miért halnál meg idő előtt? Jó, ha egy dolgot megragadsz, de nem engeded el a másikat sem, mert aki Istent féli, mindent véghezvisz. A bölcsesség jobban megerősíti a bölcset, mint tíz hatalmas a városban. Mert nincs egy igaz ember sem e földön, aki csak jót cselekedne, és ne vétkezne. Ne figyelj minden beszédre, hogy meg ne halld szolgádat, ha átkoz téged. Mert lelked tudja, hogy sok esetben te átkoztál másokat. Mindezt megpróbáltam bölcsesség által, mikor azt mondtam, hogy bölcs vagyok, de a bölcsesség mégis távol volt tőlem. Nagyon messze van, ami van, és igen mélyen. Ki tudja megtalálni? Figyelmemet arra fordítottam, hogy a bölcsességet és a dolgok magyarázatát megismerjem, kutassam és keressem, és hogy megismerjem a bolondság gonoszságát és a tévelygés balgaságát. És a halálnál is keservesebbnek találtam az olyan asszonyt, akinek szíve olyan, mint a tőr és a csapda, kezei pedig olyanok, mint a bilincsek. Aki Isten előtt kedves, megmenekül tőle, a bűnöst azonban rabul ejti. Lásd, erre jutottam – mondja a prédikátor –, mikor gyakran és nagy szorgalommal kerestem a dolgok magyarázatát, amelyet lelkem folyton keres, de nem talál. Ezer közül egy igaz embert találtam, de asszonyt nem találtam közöttük. Íme, csupán azt találtam, hogy Isten az embereket egyenes lelkűnek teremtette, ők pedig sok elképzeléssel próbálkoznak. Ki olyan, mint a bölcs, és ki tudja a dolgok magyarázatát? A bölcsesség megvilágosítja az ember arcát, és kemény vonásai megenyhülnek. Azt mondom, hogy a király parancsát meg kell tartani, már csak az Istennek tett eskü miatt is. Ne siess el színe elől, ne állj rá a gonosz dologra, mert bármit akar, megcselekszi azt. Mivel hatalmas a király szava, ki merné neki azt mondani: mit teszel? Aki a parancsolatot megtartja, nem ismer nyomorúságot, és a bölcs felismeri az alkalmas időt és az ítéletet; mert minden szándék elérésének megvan az ideje és módja, hiszen az embert sok nyomorúság terheli. Senki sem tudja azt, hogy mi következik, mert ki mondhatná meg, hogy mi hogyan lesz? Senki sem uralkodhat a szél fölött, hogy fogva tartsa, és semmi hatalma nincs az embernek a halál napja fölött. Háború idején senki sem mehet szabadságra, és a gonoszság nem szabadítja meg azt, aki elköveti. Láttam mindezt, és megfigyeltem mindent, ami a nap alatt történik olyan időben, amikor egyik ember a másik kárára hatalmaskodik. Azután láttam, hogy a gonoszokat eltemetik, és nyugalomra mentek, viszont eltávolították a szent helyről azokat, akik becsületesen cselekedtek, és nevük feledésbe merült a városban. Ez is hiábavalóság! Mivel nem hajtják végre mindjárt az ítéletet a gonosz cselekedetek fölött, az emberek teljesen a gonosz cselekvésére adják szívüket. Bár a bűnös akár százszor is vétkezhet, és lehet hosszú az élete, mégis tudom, hogy az istenfélőknek lesz jó dolguk, azoknak, akik az ő arcát félik. A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbíthatja meg életét, olyanná lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi Isten arcát. Van ilyen hiábavalóság, amely e földön történik: vannak igazak, akikkel mint gonosztevővel bánnak, és vannak gonoszok, akiknek a sorsuk az igazak cselekedetei szerint alakul. Azt mondom, hogy ez is hiábavalóság. Ezért az örömöt dicsérem. Mert nincs az ember számára jobb e világon, mint hogy egyék, igyék és vigadjon, és ez kísérje őt munkájában élete minden napján, amit Isten adott neki a nap alatt. (9,1) Azután szívemet a bölcsesség megismerésére adtam, hogy megvizsgáljak minden foglalatosságot, amely e földön történik úgy, hogy az ember szeme se éjjel, se nappal nem lát álmot. (9,2) Akkor megértettem Isten szándékát, hogy az ember soha nem járhat végére azoknak a dolgoknak, amelyek a nap alatt történnek. Mert fáradozik ugyan az ember, hogy kikutassa, de nem járhat a végére. Sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem járhat a végére. (3) Mindezt megfontoltam a szívemben, és megértettem, hogy az igazak és a bölcsek és minden cselekedetük is Isten kezében van. Szeretet is, gyűlölet is következhet, de nem tudják az emberek, mi vár rájuk. (4) Minden megeshet mindenkivel: ugyanaz eshet meg az igazzal és a gonosszal, a jóval, a tisztával vagy a tisztátalannal, azzal, aki áldozik, és azzal is, aki nem áldozik, a jóval és a bűnössel egyaránt, azzal, aki esküszik, és azzal is, aki fél esküdni. (5) Az ég alatt való minden dologgal az a baj, hogy mindenkit ugyanaz érhet. Az emberek fiainak szíve tele van gonoszsággal, és amíg élnek, szívükben mindenféle bolondság lakik, végül pedig a halottak közé jutnak. (6) Mert mindenkinek van reménysége, aki az élők közé tartozik. Mert jobb az élő kutya, mint a döglött oroszlán. (7) Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és jutalmuk sincs többé, mivel még az emléküket is elfelejtik. (8) Szeretetük, gyűlöletük és vágyaik is immár mind elmúltak, és többé nincs semmi részük abban, ami a nap alatt történik. (9) Edd hát csak örömmel kenyeredet, és igyad jó szívvel borodat, mert immár kedvesek Istennek a cselekedeteid! (10) Ruháid legyenek mindig fehérek, és fejedről ne hiányozzon az olaj. (11) Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, hiábavaló életedben, amelyet Isten adott neked a nap alatt, hiábavaló életed minden napján, mert ez az osztályrészed életedben és munkádban, mellyel fáradozol a nap alatt. (12) Ami kezed ügyébe kerül, vidd véghez erőd szerint, mert nem lesz cselekvés, megfontolás, tudás és bölcsesség a holtak hazájában, ahová mész. (13) Még azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, és nem az erőseké a diadal, nem a bölcseké a kenyér, nem az okosaké a gazdagság, és nem a tudósoké a jóindulat. Mert minden a maga ideje és sorsa szerint történik. (14) Az ember nem ismeri a számára kijelölt időt. Amint a halakat kifogja a veszedelmes háló, és amint a madarakat tőrbe ejtik, úgy ejtik el az emberek fiait a gonosz idején, amikor az hirtelen rájuk tör. (15) Ezt is nagy bölcsességnek láttam a nap alatt: (16) Volt egy kicsiny város, és abban egy kevés ember. És eljött az ellenség: egy hatalmas király, aki körülvette, és nagy ostromművet épített ellene. (17) De találtak a városban egy szegény embert, aki bölcs volt, és bölcsességével megszabadította a várost, ám senki sem emlékezett meg arról a szegény emberről. (18) Akkor azt mondtam: jobb a bölcsesség, mint az erő, de a szegény bölcsességét lenézik, és beszédét nem hallgatják meg. (19) A bölcsek nyugodt beszédére kell inkább hallgatni, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltására. (20) Jobb a bölcsesség a harci szerszámoknál, de egy bűnös sok jót leronthat. (9,21) A döglött légytől büdös lesz és megerjed a kenőcskészítő kenete. Ugyanúgy egy kis balgaság hatásosabb a bölcsességnél és a tisztességnél. (9,22) A bölcs ember szíve jobb keze felől van, a bolond szíve pedig a bal keze felől. (9,23) Bármelyik úton jár is a bolond, értelme hiányos, és mindenkinek elárulja, hogy ő bolond. (1) Ha a fejedelem haragja fölgerjed ellened, ne hagyd el helyedet, mert a szelídség nagy bűnöket is lecsöndesít. (2) Van egy baj, amelyet láttam a nap alatt, egy olyan tévedés, amely a fejedelemtől származik: (3) az, hogy a bolondságot nagy méltóságra emelik, az előkelők pedig alacsony sorban ülnek. (4) Láttam, hogy a szolgák lovon ültek, a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint a szolgák. (5) Aki vermet ás, beleesik, aki a kerítést lerontja, azt megmarja a kígyó. (6) Aki követ tör, megsértheti magát azzal; aki fát hasogat, veszedelemben forog. (7) Ha a vas megtompul, és nem köszörülik ki az élét, akkor az embernek jobban meg kell feszítenie erejét. A bölcsesség pedig minden dolog elintézésénél eredményre vezet. (8) Ha megmar a kígyó, mielőtt megbűvölnék, akkor semmi haszna sincs belőle a bűvölőnek. (9) A bölcs ember szájának beszéde kedves, a bolondot azonban saját ajka nyeli el. (10) Szája beszédének kezdete bolondság, és a vége szörnyű balgaság. (11) A bolond szaporítja a szót, pedig nem tudja senki, hogy mi következik, és ami majd ezután lesz, azt ki mondja meg neki? (12) A bolondot úgy kifárasztja munkája, hogy a városba se tud bemenni. (13) Jaj neked, ország, ha királyod gyermek, és fejedelmeid már reggel lakomáznak! (14) Boldog vagy, te ország, ha királyod nemes ember, és fejedelmeid rendes időben esznek, a test erejéért, nem pedig a részegségért. (15) Ha rest az ember, beroskad a gerenda, és ha ölbe teszi kezét, csöpög a háztető. (16) Mulatság kedvéért rendeznek lakomát, és bor vidámítja meg az élőket, de pénzért lehet mindezt megszerezni. (17) Még gondolatban se átkozd a királyt, és hálószobádban se átkozd a gazdagot, mert az égi madár is elviszi a szót, és a madár is megjelenti beszédedet. Vesd kenyeredet a víz színére, és napok múltán megtalálod azt. Adj belőle részt hétnek vagy nyolcnak is, mert nem tudod, milyen veszedelem következik a földre. Mikor a sűrű fellegek megtelnek, esőt adnak a földre. Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad. Aki a szelet figyeli, az nem vet, és aki a sűrű felhőre néz, az nem arat. Ahogyan nem ismered a szél útját és a csontok formálódását a várandós asszony méhében, úgy nem ismerheted meg Isten munkáját sem, aki mindezt véghezviszi. Reggel vesd el magodat, és este se pihentesd kezedet, mert nem tudod, melyik jobb: ez-e vagy amaz, vagy mindkettő egyaránt jó lesz. Valóban édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot. Azért ha sok esztendeig él is az ember, mindig örvendezzen, de emlékezzék meg a sötét napokról, mert az sok lesz, és ami eljön, az is mind hiábavalóság. (12,1) Örvendezz, ifjú, a te ifjúságodban, és vidámítson meg szíved ifjúságod idején; élj szíved szerint, ahogy szemed jónak látja! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! (12,2) Távolítsd el a haragot szívedből, és vesd el a gonoszt a testedtől, mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság. (3) Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod idején, míg el nem jönnek a veszedelem napjai, és míg el nem jönnek azok az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket; (4) amíg a nap, a világosság, a hold és csillagok el nem sötétednek, és a sűrű felhők ismét vissza nem térnek az eső után. (5) Akkor megremegnek a ház őrzői, és megrogynak az erős férfiak, és megállnak az őrlő leányok, mert megfogyatkoztak, és elhomályosulnak az ablakon kinézők. (6) Az utcára nyíló ajtók bezárulnak, és elhalkul a malom zúgása; fölkelnek a madárszóra is, és halkabbá lesz minden éneklő leány. (7) Minden halmocskától félnek, és mindentől megijednek az úton; a mandulafa kivirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor, mert elmegy az ember az ő örök otthonába, és az utcán körbejárnak a sírók. (8) Mielőtt elszakadna az ezüstkötél, vagy összetörne az aranypohár, mielőtt a korsó eltörne a forrásnál, vagy beletörne a kerék a kútba, (9) és a por földdé lenne, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta. (10) Felette nagy hiábavalóság – mondja a prédikátor –, minden hiábavalóság! (11) Azonfölül, hogy bölcs volt a prédikátor, még a népet is tudományra tanította, fontolgatott, tudakozódott, és sok bölcs mondást írt. (12) Igyekezett a prédikátor a hasznos beszédeket megtalálni, amelyek igazat írnak, az igazság beszédeit. (13) A bölcsek beszédei olyanok, mint az ösztöke; a gyülekezet tanítóinak szavai olyanok, mint az erősen bevert szögek, amelyek a Pásztortól származnak. (14) Mindezeken felül, fiam, fogadd el az intést: a sok könyv írásának nincs vége, és a sok tanulásban elfárad a test. (15) Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga! (16) Mert Isten minden cselekedetet megítél, minden titkos dologgal együtt, akár jó, akár gonosz az. Énekek éneke, amely Salamoné. Csókoljon meg engem szája csókjaival! A te szerelmed jobb a bornál. Drága olajodnak jó az illata; neved, mint a kiöntött, drága olaj, ezért szeretnek téged a leányok. Vígy magaddal engem, hadd fussunk! Bevitt engem a király szobáiba. Örvendezzünk és vigadjunk benned, emlegetjük szerelmedet, mely jobb a bornál, méltán szeretnek téged. Jeruzsálem leányai! Fekete vagyok, de szép, mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei. Ne nézzétek, hogy fekete vagyok, mert a nap sütött engem. Anyám fiai megharagudtak rám, a szőlők őrzőjévé tettek engem, nem a magam szőlőjét őriztem. Mondd meg nekem te, akit lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben? Hogy ne kelljen elfátyoloznom magam társaid nyájainál. Ha nem tudod, ó, asszonyok legszebbike, eredj a nyáj nyomába, és őrizd kecskéidet a pásztorok sátrai körül! A fáraó szekereibe fogott paripákhoz hasonlítalak téged, mátkám. Szép az arcod a láncocskákkal a halántékodon, nyakad a gyöngysorokkal. Aranyláncokat készítünk neked ezüstgyöngyökkel. Mikor a király az asztalánál ül, jó nárdusillat árad rólam. Olyan nekem szerelmesem, mint egy köteg mirha, mely kebleim között nyugszik. Mint Engedi szőlőiben a ciprusfürt, olyan nekem a szerelmesem. Mily szép vagy, mátkám, mily szép vagy, szemeid olyanok, mint a galambok! Íme, te is szép vagy, szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi ágyunk zöldellő. Házunk gerendái cédrusfák, mennyezete pedig ciprusfából van. Sáron nárcisza vagyok, a völgyek lilioma. Mint liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok között. Mint az almafa az erdő fái között, olyan az én szerelmesem az ifjak között. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse gyönyörűséges ínyemnek. Bevisz engem a borozóházba, és zászlaja fölöttem a szerelem. Erősítsetek engem aszúszőlővel, üdítsetek föl engem almával, mert a szerelem betege vagyok. Bal keze a fejem alatt van, és jobb kezével átölel engem. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: ne költsétek föl, ne ébresszétek föl a szerelmet addig, amíg nem akarja! Szerelmesem szavát hallom, íme, ő jön ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon! Szerelmesem olyan, mint a gazella vagy a fiatal szarvas. Íme, itt áll túl a házfalunkon, benéz az ablakon keresztül, betekinget a rostélyokon keresztül. Így szólt hozzám szerelmesem: Kelj föl, mátkám, én szépségem, jöjj! Mert íme, elmúlt a tél, elmúlt az eső, és elment. Virágok nyílnak a földön, eljött az éneklés ideje, gerlebúgás hallatszik földünkön. A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágoznak, jó illatot árasztanak. Kelj föl, mátkám, én szépségem, és jöjj hozzám! Én galambom, a kőszikla hasadékában, a magas kőszál rejtekén, mutasd meg nekem arcodat, hadd halljam szavadat, mert szavad gyönyörűséges, és bájos az orcád! Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, mert elpusztítják a szőlőket, pedig szőlőink már virágba borultak. Az én szerelmesem az enyém, és én az övé vagyok, aki a liliomok közt legeltet. Míg hűvösebb lesz a nap, és megnyúlnak az árnyak, térj vissza, és légy olyan, szerelmesem, mint a gazella vagy a fiatal szarvas Béter hegyein. Fektemben éjjelente kerestem őt, akit szeret a lelkem, kerestem, de nem találtam meg. Immár fölkelek, és bejárom a várost, a tereket és az utcákat, megkeresem, akit szeret a lelkem. Kerestem őt, de nem találtam. Rám találtak az őrök, akik a várost járják. Azt kérdeztem tőlük: Láttátok-e azt, akit szeret a lelkem? Alig mentem tovább tőlük, megtaláltam azt, akit szeret a lelkem. Megragadtam, el nem bocsátom, míg be nem viszem anyám házába, szülőmnek szobájába. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, a gazellákra és a mezei szarvasokra, ne költsétek föl, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Ki az, aki úgy jön föl a pusztából, mint valami füstoszlop, mirhától és tömjéntől, a kereskedő mindenféle jó illatú porától illatosan? Íme, Salamon gyaloghintaja ez, hatvan erős férfi van körülötte Izráel hősei közül! Mindnyájan fegyverforgatók, hadakozásban tapasztaltak, mindegyiknek kard van az oldalán az éjszaka rémei ellen. Gyaloghintót készíttetett magának Salamon király a Libánon fáiból. Oszlopait ezüstből csináltatta, oldalát aranyból, ülését bíborból, belső részét szeretettel hímezték Jeruzsálem leányai. Jöjjetek ki, és nézzétek, Sion leányai, Salamon királyt a koronával, mellyel anyja koronázta meg őt menyegzője napjára, szíve vigasságának napjára! Mily szép vagy, mátkám, mily szép vagy! Szemeid galambok a fátylad mögött, hajad hasonló a kecskenyájhoz, amely Gileád hegyéről ereszkedik alá. Fogaid hasonlók a megnyírt juhnyájhoz, amely az úsztatóból jött föl, mindegyiknek ikerpárja van, nincsen közöttük meddő. Ajkad olyan, mint a karmazsinfonál, és beszéded kedves. Halántékod olyan a fátylad mögött, mint a gránátalmagerezd. Nyakad olyan, mint Dávid tornya, amely fegyvertárnak épült: ezer pajzs függ benne, csupa erős vitéz pajzsa. Két melled olyan, mint két őzike, mint egy gazella ikrei, amelyek a liliomok közt legelnek. Mikor hűvösödni kezd, és megnyúlnak az árnyak, elmegyek a mirhahegyre és a tömjénhalomra. Mindenestül szép vagy, mátkám, és semmi szeplő sincs benned! Jöjj velem a Libánonról, jegyesem, jöjj velem a Libánonról! Szállj le az Amána hegyéről, a Szenír és a Hermón tetejéről, az oroszlánok barlangjából, a párducok hegyeiről! Rabul ejtetted szívemet, húgom, jegyesem, rabul ejtetted szívemet szemed egyetlen pillantásával, nyakdíszed egy láncocskájával. Mily szép is a te szerelmed, húgom, jegyesem! Mily nagyon jó a te szerelmed, jobb a bornál, olajod illatosabb minden illatszernél. Ajkadról színméz csöpög, jegyesem, nyelved alatt méz és tej van, ruháid illata olyan, mint a Libánon illata. Bezárt kert az én húgom, jegyesem, elzárt forrás, lepecsételt kút. Csemetéid gránátalmakert, édes gyümölcsökkel együtt, ciprusokkal és nárdusokkal. Nárdus és sáfrány, jó illatú nád és fahéj, mindenféle tömjéntermő fával, mirha és aloé, sokféle drága illatszerrel. Kerti forrás, élő víz kútfeje, mely a Libánonról folyik. Ébredj föl, északi szél, és jöjj el, déli szél, fújj a kertemre, hadd áradjon drága illata! Jöjjön el szerelmesem a kertjébe, és egye pompás gyümölcsét. Bejöttem a kertembe, én húgom, jegyesem, szedem a mirhámat balzsamommal együtt, eszem a lépes mézemet színmézemmel együtt, iszom a boromat tejemmel együtt. Egyetek, igyatok, barátaim, és részegedjetek meg, szeretteim! Elaludtam, de ébren volt szívem, és íme, szerelmesem szava szólt, és zörgetett: Nyiss ajtót nekem, húgom, mátkám, galambom, én tökéletesem, mert fejemre harmat szállt, hajamra éjszaka cseppjei hulltak. Levetettem ruhámat, hogy öltözhetnék föl? Megmostam a lábamat, hogy piszkíthatnám be? Szerelmesem benyújtotta kezét az ajtó hasadékán, és belsőm felindult iránta. Fölkeltem, hogy ajtót nyissak szerelmesemnek, és kezemről mirha csöpögött, és ujjaimról mirha folyt a zár kilincsére. Ajtót nyitottam szerelmesemnek, de szerelmesem már megfordult, elment. Lelkem megindult beszédétől, kerestem őt, de nem találtam. Kiáltottam utána, de nem felelt. Rám találtak az őrök, akik a várost járják, megvertek, megsebesítettek, elvették kendőmet a kőfal őrei. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, ha megtaláljátok szerelmesemet, mondjátok meg neki, hogy a szerelem betege vagyok. Miben különb a te szerelmesed más szerelmeseknél, ó, asszonyok szépe? Miben különb a te szerelmesed más szerelmeseknél, hogy minket ily nagyon kérsz? Az én szerelmesem ragyogó és piros, tízezer közül is kitűnik. Feje, mint a színtiszta arany, hajfodra fekete, mint a hollóé. Szemei, mint galambok a vízfolyás mellett, melyek tejben fürödtek, szépen elhelyezve. Arca hasonlít a balzsamágyáshoz, amelyben illatos palánták nőnek. Ajkai liliomok, melyekről csöpögő mirha folyik. Kezei aranyhengerek, topázba foglalva, teste faragott elefántcsont, zafírokkal rakva. Lábszárai márványoszlopok, aranytalpakra helyezve. Tekintete, mint a Libánon, tetszetős, mint a cédrusfa. Ínye édes, és ő maga is mindenestül kívánatos! Ő az én szerelmesem, és ő az én kedvesem, ó, Jeruzsálem leányai! (5,17) Hova ment a szerelmesed, ó, asszonyok szépe? Hova lett szerelmesed? Hadd keressük veled együtt! (5,18) Szerelmesem a kertjébe ment, a balzsamágyások közé, hogy a kertben sétáljon, és liliomot szedjen. (5,19) Szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém, aki a liliomok közt sétál. (1) Szép vagy, mátkám, mint Tirca városa, kedves, mint Jeruzsálem, ámulatba ejtő, mint a zászlós tábor. (2) Fordítsd el rólam tekinteted, mert zavarba ejtesz engem. Hajad olyan, mint a kecskenyáj, amely a Gileádról ereszkedik alá. (3) Fogaid, mint a juhnyáj, amely az úsztatásból jött föl, mindegyiknek ikerpárja van, és nincs köztük meddő. (4) Halántékod olyan a fátylad alatt, mint a gránátalmagerezd. (5) Van hatvan királyné, nyolcvan másodfeleség is és számtalan leányzó. (6) De galambom csak ez az egy, az én tökéletesem, anyjának egyetlenje, szülőjének legkedvesebbje. Nézik őt a leányok, és boldognak mondják, dicsérik őt a királynék és a másodfeleségek. (7) Ki ő, aki úgy tűnik elő, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, ámulatba ejtő, mint a zászlós tábor? (8) A diófás kertbe mentem le, hogy lássam a völgy zöld füvét, hogy megnézzem, fakad-e a szőlő, és virágoznak-e a gránátalmafák. (9) Észre se vettem, ahogy lelkem az én nemes népem díszhintajába ültetett. (10) Térj vissza, ó, Szulamit! Térj vissza, térj vissza, hadd nézzünk téged! Mit nézitek Szulamitot, mint a mahanaimbeli táncot? Ó, mily szépen lépdelsz saruidban, ó, fejedelmi leány! Csípőd hajlatai olyanok, mint az ékszerek, melyeket művészi kezek alkottak. Köldököd kerek csésze, melyből nem hiányozhat a fűszeres bor. Hasad, mint a gabonaasztag, liliomokkal körülkerítve. Két melled, mint két őzike, a gazella ikrei. Nyakad, mint az elefántcsonttorony. Szemeid, mint a hesbóni halastavak a batrabbími kapunál. Orrod hasonló a Libánon tornyához, mely Damaszkusz felé néz. Fejed hasonló a Karmelhez és hajfonatod a bíborhoz, a királyt is fogva tartják fürtjeid. Mily szép vagy, és milyen kedves, ó, szerelmem, a te gyönyörűségeddel! Termeted hasonló a pálmafához, és melleid olyanok, mint a szőlőfürtök. Azt mondtam: Fölmászom apálmafára, és megragadom az ágait. Olyanok melleid, mint a szőlőfürtök, és leheleted illata, mint az almáé. Ínyed íze, mint a legjobb boré, mely szerelmesemtől árad felém, és amely szóra nyitja az alvók ajkát. Szerelmesemé vagyok, és ő is engem kíván! Jer, szerelmesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát a falvakban. Keljünk föl korán, menjünk a szőlőskertekbe, hogy lássuk, fakad-e a szőlő, kinyílt-e virága, és virágoznak-e a gránátalmafák. Ott adom neked szerelmemet. A mandragórák illatoznak, ajtónk előtt ott a sok pompás gyümölcs, frisset és aszaltat is tettem félre neked, szerelmesem. Bárcsak testvérem lennél, aki anyám emlőjét szopta, hogy kinn találva megcsókolhatnálak, és mégsem vetnének meg engem! Elvinnélek, bevinnélek anyám házába. Te tanítgatnál engem, én meg fűszeres borral itatnálak, gránátalmaborral. Bal keze a fejem alatt, és jobb kezével átölel engem. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Ki ez, aki a pusztából jön, aki szerelmesére támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek föl, ott szült téged anyád, ott vajúdott veled szülőanyád. Tégy engem mint pecséteta szívedre, mint pecsétet a karodra. Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény a buzgó szerelem, mint a sír. Lángjai tűzlángok, az ÚR lángjai. Sok víz sem olthatja el a szeretetet, folyók sem boríthatják el azt. Ha az ember háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, mégis kevesellnék. Kicsiny a húgunk, nincs még keble. Mit cselekedjünk húgunkkal, amikor majd megkérik? Ha kőfal, ezüstpalotát építünk rajta, ha pedig ajtó, elzárjuk cédrusdeszkával. Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok, de akkor olyan leszek őelőtte, mint aki békességet talált. Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, őrökre bízta, és mindegyikük ezer sékelt hozott annak gyümölcséért. Az én szőlőmre nekem lesz gondom. Az ezer sékel, Salamon, legyen a tied, kétszáz pedig a termés őrzőié. Ó, te, aki a kertekben laksz! Társaid figyelnek szavadra, hadd halljam én is! Fuss, szerelmesem, és légy hasonló a gazellához vagy a fiatal szarvashoz a balzsamos hegyeken! Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet Júda és Jeruzsálem felől látott, Uzzijjának, Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak napjaiban. Halljátok meg, egek, és vedd füledbe, föld, mert az ÚR szól: Fiakat neveltem és méltóságra emeltem, de elpártoltak tőlem. Az ökör ismeri gazdáját és a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, az én népem nem ért engem! Ó, gonosz nemzet, hamissággal megterhelt nép, gonosz utódok, elvetemült fiak! Elhagyták az URat, megvetették Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, miért folytatjátok a lázadást? Minden fej beteg, és minden szív erőtlen. Tetőtől talpig nincs e testben ép hely, csupa seb és dagadás és nyílt kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak. Országotok pusztaság, városaitokat tűz perzselte, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik föl, és oly pusztaság az, mint ahol idegenek dúltak. Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint kalyiba az uborkaföldön vagy mint egy ostromlott város. Ha a Seregek URa nem hagyott volna nekünk egy kis maradékot, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához hasonlítanánk. Halljátok az ÚR beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füledbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nekem véresáldozataitok sokasága? – ezt mondja az ÚR. Megelégeltem a kosok egészen elégő áldozatait és a hizlalt marhák kövérjét. A bikák, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm. Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek, hogy udvaraimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, az illatáldozat utálatos előttem. Újhold, szombat és ünnepre hívás? Bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli a lelkem, terhemre vannak, elfáradtam viselni. Ha kitárjátok kezeteket, elrejtem szememet előletek. Sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, akkor sem hallgatom meg: kezetek vérrel van áztatva. Mossátok meg, tisztítsátok meg magatokat, távoztassátok el szemem elől gonosz cselekedeteiteket, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Tanuljatok meg jót tenni, törekedjetek az igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, szolgáltassatok igazságot az árvának, és hozzatok ítéletet az özvegy ügyében! Gyertek hát, törvénykezzünk, azt mondja az ÚR! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha engedelmesen hallgattok rám, élhettek e föld javaival. De ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg, mert az ÚR szája szólt! Milyen paráznává lett a hű város! Tele volt jogossággal, igazság lakott benne, most pedig gyilkosok! Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel kevert. Fejedelmeid megátalkodottak, tolvajok társai. Mindegyikük szereti az ajándékot, és a megvesztegetést hajhássza, az árvának nem szolgáltatnak igazságot, és az özvegy ügye nem kerül eléjük. Ezért azt mondja az Úr, a Seregek URa, Izráel erős Istene: Jaj, mert kitöltöm haragomat elleségeimre, és bosszút állok ellenfeleimen! Ellened fordítom kezemet, és kiolvasztom salakodat, mint a lúg, eltávolítom minden söpredékedet. Olyan bírákat adok neked, mint régen, és olyan tanácsosokat, mint kezdetben. Akkor majd igaz városnak, hű városnak neveznek téged. Sion jogosság által váltatik meg, és azok, akik megtérnek benne, igazság által. De elvesznek a bűnösök a gonoszokkal együtt, és elpusztulnak, akik elhagyják az URat. Mert szégyen ér benneteket a cserfák miatt, amelyekben gyönyörködtetek, és pirulni fogtok a kertek miatt, amelyeket választottatok. Hasonlók lesztek a fonnyadó levelű cserfához és a víz nélkül való kerthez. Az erős olyan lesz, mint a kóc, és munkája, mint a szikra: mindketten égni fognak, és nem lesz, aki eloltsa őket. Ézsaiásnak, Ámóc fiának a beszéde arról, amit Júda és Jeruzsálem felől látott. Ez lesz az utolsó időkben: Erősen fog állni az ÚR házának hegye a hegyek fölött, magasabb lesz a halmoknál, és özönleni fog hozzá minden nemzet. Eljön a sok nép, és azt mondják: Jöjjetek, menjünk fel az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert Sionból jön a tanítás, és Jeruzsálemből az ÚR beszéde. Ítéletet tart a nemzetek között, és sok nép fölött bíráskodik. Fegyvereikből kapákat csinálnak, dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul. Jákób háza! Jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában! Bizony elhagytad népedet, Jákób házát, mert tele vannak keleti szokásokkal, jelmagyarázók, mint a filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget. Tele van országuk ezüsttel és arannyal, és végtelen sok kincsük van. Tele van országuk lovakkal, és végtelen sok szekerük van. Tele van országuk bálványokkal, és kezük alkotásai előtt hajolnak meg, azok előtt, amiket ujjaik alkottak. Ezért porba hajoltatják az embert, és megalázzák a férfit, ne bocsáss meg nekik. Menj be a kősziklába, és rejtőzz el a porba az ÚR félelme elől és fenségének dicsősége elől. A kevély szemű embert megaláztatás éri, és a férfi nagyságát porba hajtja, egyedül az ÚR magasztaltatik föl azon a napon. Mert eljön a Seregek URának napja mindenki ellen, aki kevély, és magát nagyra tartja, mindenki ellen, aki magát kiemeli, és megalázza őket. És Libánon minden cédrusa ellen, amelyek magasak és kiemelkedőek, és Básán minden tölgyfája ellen. Minden magas hegy ellen és minden kiemelkedő halom ellen. Minden magas torony ellen és minden erős kőfal ellen. Minden Tarsís-hajó ellen és minden gyönyörűséges gálya ellen. Porba hajtják a kevély embert, és megaláztatás éri a főembereket, és egyedül az ÚR magasztaltatik föl azon a napon. És a bálványok mind semmivé lesznek. Bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba az ÚR félelme elől és fenségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrettentse a földet. Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és a denevéreknek ezüst- és aranybálványait, amelyeket magának készített, hogy előttük meghajoljon, és sziklák üregeibe és a szirtek hasadékaiba menekül az ÚR félelme elől és az ő fenségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrettentse a földet. (3,1) Ne bízzatok hát az emberben, akinek csak egy lehelet van az orrában, mert ugyan mire becsülhető ő? (2) Mert íme, az Úr, a Seregek URa megvonja Jeruzsálem és Júda ellátását és támaszát, a támaszt, amelyet a kenyér és a víz jelent, (3) a hőst és a hadakozót, a bírót és a prófétát, a jóst és a vént, (4) az ötven ember hadnagyát, a tiszteletre méltó embert, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt. (5) Gyermekeket adok nekik fejedelemül, és sihederek uralkodnak rajtuk. (6) A nép egymást nyomorgatja, egyik ember a másik ellen támad, mindegyik a társa ellen: a gyermek az öreg ellen, a becstelen a tisztességes ellen. (7) Ha valaki megragadja atyja nemzetségéből való rokonát, és azt mondja neki: „Neked még van ruhád, légy fejedelmünk, és légy úrrá e romláson”, (8) ez azon a napon így fog fölkiáltani: „Nem leszek sebkötöző, nincsen házamban sem kenyér, sem ruha, ne tegyetek engem a nép fejedelmévé!” (9) Mert megbotlik Jeruzsálem, és elesik Júda, mivel nyelvük és cselekedeteik az ÚR ellen vannak, és dicsőséges tekintetét ingerlik. (10) Arckifejezésük tesz bizonyságot ellenük, bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák. Jaj a lelküknek, mert maguknak szereztek bajt. (11) Mondjátok az igaznak, hogy jó dolga lesz, mert cselekedetei gyümölcsével élhet. (12) Jaj a gonosznak, rossz dolga lesz, mert kezének cselekedete szerint fizetnek neki! (13) Ó, népem! Nyomorgatóid gyermekek, és asszonyok uralkodnak rajtad. Népem! Vezéreid hitetők, és rossz útra viszik lépteidet. (14) Előállt perelni az ÚR, és itt áll, hogy ítélje a népeket. (15) Az ÚR ítéletre hívja népe véneit és fejedelmeit: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rabolt holmi van házaitokban. (16) Milyen dolog az, hogy népemet összezúzzátok, és a szegényeket összetöritek? – így szól az Úr, a Seregek URa. (17) Ezt mondja az ÚR: Mivel Sion leányai fölfuvalkodtak, és magasra tartott nyakkal járnak, szemükkel kacsingatnak, finomkodva lépkednek, és lábukkal csengést-bongást keltenek: (18) megkopaszítja az ÚR Sion leányainak fejét, és fölfedi mezítelenségüket. (19) Azon a napon eltávolítja az ÚR ékességeiket, lábpereceiket, fejdíszüket és a holdacskákat, (20) a fülbevalókat, a karpereceket és fátylakat, (21) a pártákat, a lábláncokat, az öveket, az illatos szelencéket és amuletteket, (22) a gyűrűket és orrpereceket, (23) az ünneplőruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket, (24) a tükröket, a gyolcsingeket, a fejfedőket és a vállkendőket. (25) Akkor a balzsamillat helyén büdösség és az öv helyén kötél lesz, a bodorított haj helyén kopaszság, a szép köpeny helyén zsákruha, a szépség helyén pedig homlokra sütött bélyeg lesz. (26) Férfiaid fegyver által hullnak el és vitézeid harcban. (27) Szomorkodnak és gyászolnak a kapukban, és kifosztva ülnek a földön. (3,28) Hét asszony ragad meg egy férfit azon a napon, és azt mondja: A saját kenyerünket esszük, és a magunk ruhájába öltözünk, csak hadd viseljük nevedet! Vedd le rólunk gyalázatunkat! (1) Azon a napon az ÚR sarjadéka ékes és dicsőséges lesz, és a föld gyümölcse pompás és díszes lesz Izráel maradékának. (2) Aki Sionban megmarad, és Jeruzsálemben életben marad, azt szentnek hívják, mindazokat, akik a jeruzsálemiek közül az élők közé vannak följegyezve. (3) Ha lemossa az Úr Sion leányainak undokságát, és tisztára mossa Jeruzsálem vérét az ítélet lelkével, a megégetés lelkével, (4) akkor az ÚR Sion hegyének minden helye és gyülekezete fölé nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig fényesen lángoló tüzet teremt, mindezek fölött pedig dicsősége lesz az oltalom. (5) Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, oltalom és rejtek szélvész és eső elől. Hadd énekeljek kedvesemről, egy dalt szerelmesem szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője volt dúsan termő hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, nemes vesszővel ültette be, közepére tornyot építtetett, és sajtót is vágatott bele. Várta, hogy majd jó szőlőt terem, de vadszőlőt termett! Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, ítéljetek köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel: Lerontom kerítését, hogy lelegeljék, elbontom kőfalát, hogy eltapossák. Parlagon hagyom: nem metszik és nem kapálják meg, tövis és gaz veri föl. A fellegeknek is parancsolok, hogy ne adjanak rá esőt. A Seregek URának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az ő gyönyörűséges ültetvénye. Jogőrzésre várt, de jogorzás lett; igazságra, de keserű kiáltás lett! Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé foglalnak, míg egy hely sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön! Fülem hallatára mondta a Seregek URa, hogy a sok ház pusztává lesz, a nagyok és szépek lakatlanok lesznek. Mert tíz hold szőlő egy bát bort ereszt, és egy hómer mag egy vékát terem. Jaj azoknak, akik korán reggel részegítő ital után futkosnak, estig mulatnak, és bor hevíti őket! Citera, lant, dob, síp és bor van lakomájukon, de az ÚR dolgaival nem törődnek, és nem látják keze cselekedeteit. Ezért fogságba megy népem, mivel értelem nélkül való. Éhen halnak főemberei, a nép pedig szomjúságtól eped el. Ezért szélesre tátja torkát a sír, végtelen szélesre nyitja a száját, és leszállnak belé a főemberek és a sokaság, a zajongók és az örvendezők. Porig kell hajolnia az embernek, megalázkodik a férfi, és lesütik a szemüket a büszkék. De magasztos lesz a Seregek URa, amikor ítél, és a szent Isten szentnek bizonyul igazságban. Bárányok legelnek ott, mint legelőjükön, és a gazdagok romjain idegenek élnek! Jaj azoknak, akik a vétket a gonoszság köteleivel vonszolják, és a bűnt mint szekeret, köteleken, akik ezt mondják: Siessen, és tegye hamar a dolgát, hadd lássuk; közeledjen és jöjjön el Izráel Szentjének a terve, hadd ismerjük meg! Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak, akik a sötétséget világossággá és a világosságot sötétséggé teszik, akik a keserűt édessé, az édeset pedig keserűvé teszik! Jaj azoknak, akik bölcseknek látszanak önmaguk előtt, és magukat eszesnek tartják! Jaj azoknak, akik hősök a borivásban, és híresek a részegítő ital keveréséről, akik vesztegetésért igaznak mondják a gonoszt, és az igazak igazságát elfordítják! Ezért amint a tarlót megemészti a tűz nyelve, és az égő széna összeomlik, úgy rothad el gyökerük, és virágjuk elszáll, mint a por. Mert megvetették a Seregek URának törvényét, és megutálták Izráel szentjének beszédét. Ezért gerjedt föl népe ellen az ÚR haragja, hogy fölemelte rá kezét és megverte. A hegyek megrendültek, és holttestük szemétként fekszik az utcán. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még föl van emelve. Jelt ad egy távoli népnek, és füttyszóval előhívja a föld határáról, és íme, az sietve, gyorsan eljön. Nem lesz köztük egyetlen elfáradt és botladozó sem. Nem szunnyad egy sem, és nem alszik, derekának öve sem oldódik meg, és nem szakad el saruja szíja sem. Nyilai élesek, és minden íja kifeszítve, lovainak patája olyan, mint a kovakő, és kocsikerekei, mint a forgószél. Ordítása, mint az oroszláné, úgy ordít, mint az oroszlánkölykök, morog, és prédát ragad, elviszi, és nincs, aki elvegye tőle. Rámordul azon a napon, mint a tenger morajlása. Ha pedig valaki az országra néz, íme, ott sűrű sötétség van, és a világosság elsötétedik a fellegektől! Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzzijjá király, láttam az Urat magasra emelt trónon ülve, és palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak fölötte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel az arcát fedte be, kettővel a lábait, kettővel pedig repült. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsőségével teljes az egész föld! Az ajtó küszöbei megrendültek a kiáltó hangjától, és a ház megtelt füsttel. Akkor azt mondtam: Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem! Ő így szólt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, de ne ismerjetek! Kövérítsd meg e nép szívét, dugd be a fülét, és kösd be a szemét: ne lásson szemével, ne halljon fülével, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon! Erre én így szóltam: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg a városok el nem pusztulnak, és lakatlanná nem lesznek, a házakban pedig nem lesz ember, a föld pedig puszta nem lesz. Az ÚR messze elveti az embert, és nagy pusztaság lesz a földön. Ha marad még rajta egy tized, újra elpusztul az is. De ahogy a cserfának és a tölgyfának megmarad a tönkje kivágás után: a tönkjük szent mag lesz! Történt pedig a Júda királyának, Áháznak napjaiban, aki Jótámnak, Uzzijjá fiának a fia volt, hogy eljött Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen, hogy megostromolja, de nem tudták bevenni. Hírül vitték ezt Dávid házának, és jelentették: Arám egyesült Efraimmal! Erre úgy reszketni kezdett a király szíve és népének szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben. De az ÚR azt mondta Ézsaiásnak: Menj ki, te és a fiad, Seárjásúb Áház elé a Felső-tó csatornájának végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vivő útra, és mondd meg neki: Vigyázz, és légy nyugodt, ne félj! Ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő üszkös fadarab miatt, Recínnek, az aráminak és Remaljá fiának fölgerjedt haragja miatt! Mert gonoszt tervelt ki ellened Arám, Efraim és Remaljá fia, ezt mondva: Menjünk Júda ellen, félemlítsük meg, és kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királlyá fölötte Tábal fiát. De az ÚR Isten így szól: Nem valósul meg, és nem úgy lesz! Mert Arám feje Damaszkusz, és Damaszkusz feje Recín, és még hatvanöt esztendő, és elpusztul Efraim, és nem lesz többé nép. Efraim feje pedig Samária, és Samária feje Remaljá fia. Ha nem hisztek, bizony nem maradtok meg! Azután így szólt az ÚR Áházhoz: Kérj jelt Istenedtől, az ÚRtól, kérj a mélységből vagy föntről a magasból! Mikor azután Áház így szólt: „Nem kérek, és nem kísértem az URat!”, akkor azt mondta a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég, hogy embereknek okoztok bosszúságot, még Istenemet is bosszantjátok? Ezért maga az ÚR ad jelt nektek: Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuelnek nevezik őt. Vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt elvetni és a jót választani. Mert mielőtt e gyermek megtanulná elvetni a gonoszt és a jót választani, pusztává lesz az a föld, amelynek két királyától reszketsz. Az ÚR pedig oly napokat fog hozni rád, népedre és atyád házára, amilyenek még nem voltak, mióta Efraim elszakadt Júdától: elhozza Asszíria királyát. Azon a napon füttyent az ÚR a legyeknek Egyiptom folyóvize mellett és a méheknek Asszíria földjén, s mind eljönnek, és letelepszenek a mély völgyekben, a sziklák hasadékaiban, minden tövisbokron és minden legelőn. Azon a napon leborotválja az Úr a folyamon túl bérelt borotvával, Asszíria királya által a fejet és a lábak szőrét, sőt a szakállt is levágja. Azon a napon mindenki csak egy fejőstehenet és két juhot tart, de a sok tej miatt vajat eszik: mert vajat és mézet eszik, aki csak megmaradt e földön. Azon a napon minden helyet, ahol ezer szőlőtő ezer sékelt ért, tövis és gaz ver föl. Nyilakkal és íjjal jár ott az ember, mivel tövis és gaz veri föl az egész földet. Sőt a hegyekre sem mennek föl, ahol azelőtt kapáltak, mert félni fognak a tövistől és a gaztól. Mindez ökrök legelője lesz, és juhok járnak rajta. Ezt mondta nekem az ÚR: Végy magadnak egy nagy írótáblát, és írd föl rá közönséges írással: hamar a zsákmányra és gyorsan a prédára! Hű tanúkul választom magamnak Úrijjá papot és Zekarjáhút, Jeberekjáhú fiát. És bementem a prófétaasszonyhoz, aki fogant, és fiút szült. Akkor azt mondta nekem az ÚR: Nevezd így: „Hamar a zsákmányra és gyorsan a prédára!” Mert mielőtt e gyermek ki tudja mondani: apám és anyám, Damaszkusz gazdagságát és Samária prédáját elviszi Asszíria királya. Majd az ÚR ismét szólt hozzám, és azt mondta: Mivel megvetette e nép a Silóah lassan folyó vizét, és Recínnek meg Remaljá fiának örvendezik, ezért íme, rájuk hozza az Úr a folyó mindent elsöprő vizét, Asszíria királyát és annak minden hatalmát. Kilép mindenütt a medréből, és partjain túl árad. Betör Júdába, elárasztja, és átzúdul rajta, és nyakig ér, szétterjesztett szárnyai ellepik földed egész szélességét, ó, Immánuel! Háborogjatok csak, népek, rettenjetek meg, figyeljetek, akik messze földön laktok! Készüljetek és megrettentek majd, készüljetek és megrettentek majd! Tanácskozzatok csak, de hiábavaló lesz, beszéljétek csak meg, úgysem megy végbe, mert Isten velünk van! Mert így szólt hozzám az ÚR, amikor rajtam volt erős keze, hogy tanítson engem, hogy ne járjak e nép útján: Ti ne mondjátok összeesküvésnek azt, amit e nép összeesküvésnek mond, és amitől fél, attól ti ne féljetek, és ne rettegjetek! A Seregek URát, őt tartsátok szentnek, őt féljétek és rettegjétek! És ő szent hellyé lesz nektek, de megütközés köve és botránkozás sziklája lesz Izráel két házának, Jeruzsálem lakosainak pedig csapda és háló. Sokan megbotlanak közülük, elesnek és összetörnek, csapdába esnek, és az megfogja őket. Zárd le e bizonyságtételt, és pecsételd le e tanítást tanítványaimnak! Én pedig várom az URat, aki elrejtette arcát Jákób háza elől, és benne bízom. Íme, itt vagyok én és a gyermekek, akiket az ÚR adott nekem, jelül és csodául vagyunk Izráelben. A Sion hegyén lakozó Seregek URától vagyunk mi! Ha azt mondják nektek: Tudakozódjatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik mormolnak és suttognak – hát nem Istenétől tudakozódik-e a nép? Az élők felől a holtaktól kell-e tudakozódni? A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala. Az ilyen szorongva és éhezve fog bolyongani a földön. Ha pedig megéhezik, haragra gerjed, és megátkozza királyát és Istenét: fölfelé néz, aztán a földre tekint, és íme, mindenütt nyomor, sötétség és szorongató homály, ő pedig ki lesz taszítva a sűrű sötétbe. De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongattatás van. Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de azután megdicsőíti a tengerhez vivő utat, a Jordán túlsó oldalát és a népek határát. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Akik a halál árnyékának földjén laknak, azok fölött fény ragyog föl. Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzel neki, és úgy örvendeznek előtted, mint ahogy az aratók örülnek, és úgy vigadoznak, mint amikor zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját és háta vesszejét, nyomorgatójának botját összetöröd, mint Midján napján. Mert a vitézek harci saruja és vérrel szennyezett öltözete elég, és tűz eledele lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége Dávid trónján és királysága fölött, mert fölemeli és megerősíti azt jogosság és igazság által, mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete teszi ezt. Beszédet küldött az ÚR Jákóbnak, és lehullott az Izráelben, hogy megtudja az egész nép, Efraim és Samária lakosai, akik ezt mondják kevélyen és fölfuvalkodva: A téglafalak leomlottak, de mi faragott kőből újraépítjük. Fügefákat vágtak ki, de mi cédrusokat ültetünk a helyükre. Ám az ÚR szorongatókat támaszt ellenük Recínből, és rájuk uszítja ellenségeit. Az arámiakat elölről és a filiszteusokat hátulról, és ők falják Izráelt teli szájjal. De mindezzel még nem múlt el haragja, és keze még föl van emelve. Hiszen e nép nem tért meg ahhoz, aki őt megverte, nem keresték a Seregek URát. Ezért kivágja az ÚR Izráelből a fejet és a farkat, a pálmaágat és a kákát egy napon. A vén és a főember a fej, a farok pedig az a próféta, aki hazugságot szól. Mert e nép vezérei tévelygésbe vitték a népet, és elvesztek, akiket vezettek. Ezért ifjainak sem örvend az Úr, árváin és özvegyein sem könyörül. Mert mindnyájan istentelenek és gonosztevők, és minden száj bolondságot beszél. De mindezzel még nem múlt el haragja, és keze még föl van emelve. Mert fölgerjedt a gonoszság, mint a tűz, megemészti a tövist és a gazt, és meggyújtja a sűrű erdőt, és fölfelé gomolyog, mint egy füstoszlop. A Seregek URának haragja miatt égett a föld, a nép pedig tűz martaléka lett. Senki sem könyörül testvérén. Vág abból, ami jobbra van, de éhes marad, majd eszik abból, ami balra van, de nem elégszik meg. Mindnyájan karjuk húsát eszik, Manassé Efraimot és Efraim Manassét, s mindketten fölkelnek Júda ellen. De mindezzel még nem múlt el haragja, és keze még föl van emelve. Jaj azoknak, akik gonosz rendeleteket hoznak, és a jegyzőknek, akik elnyomó rendeleteket jegyeznek be, mert a gyöngéket elriasztják a törvénykezéstől, és elrabolják népem szegényeinek igazságát. Az özvegyek prédául lesznek nekik, az árvák pedig zsákmányul. De vajon mit fogtok tenni a meglátogatás és a messziről rátok jövő pusztulás napján? Kihez futtok segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket? Bizony nem marad más, mint a foglyok közé esni vagy a megöltek közé hullani. Mindezzel még nem múlt el haragja, és keze még föl van emelve. Jaj Asszíriának, haragom botjának, mert kezében van fölindulásom vesszeje! Istentelen nemzet ellen küldöm őt, és haragom népe ellen rendeltem, hogy prédát szerezzen, zsákmányt ejtsen, és eltapossa, mint az utca sarát. De ő nem így vélekedik, szíve nem így gondolja, mert szíve szerint pusztítani akar, és sok népet kigyomlálni. Mert így szól: Vezéreim nem mind királyok-e? Nem járt-e Kalnó ugyanúgy, mint Karkemis és Hamát, mint Arpád és Samária és mint Damaszkusz? Ahogyan kezem elérte a bálványok országait, noha több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, vagy ahogyan Samáriával és bálványaival cselekedtem, úgy cselekszem majd Jeruzsálemmel és bálványképeivel. Ezért ha majd befejezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatja az asszíriai király nagyravágyó szívének gyümölcsét és kevély szemének dicsekvését. Mert azt mondta: Kezem erejével tettem ezt és saját bölcsességemmel, mivel okos vagyok. Elmozdítottam a népek határait, kincseiktől megfosztottam őket, és mint erős, letaszítottam a magasan ülőket. Kezem elérte a népek kincseit, mint egy fészket, és amilyen könnyen elszedik az elhagyott tojásokat, úgy foglaltam el az egész földet. Nem volt senki, aki szárnyát mozdította, csőrét kinyitotta volna, vagy csak csipogott volna! Dicsekszik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy büszkélkedik-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a bot lengetné azt, aki fölemelte, és a vessző emelné föl azt, aki nem fából való. Ezért az Úr, a Seregek URa sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt olyan égés támad, mint a tűzvész. Izráel Világossága tűz gyanánt lesz, és annak Szentje láng gyanánt, amely ég, és megemészti egyazon napon a gazt és a tövisét. Erdejének és kertjének ékességét pedig testestül-lelkestül megemészti, és elsorvad, mint egy beteg. Erdeje fáiból oly kevés marad, hogy azokat egy gyermek is össze tudja írni. Azon a napon Izráel maradéka, és aki megmenekült Jákób házából, nem támaszkodik többé nyomorgatóira, hanem az ÚRra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér, Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi lenne is néped, Izráel, mint a tenger homokja, csak a maradéka tér meg. El van határozva a pusztulás, kiárad az igazság! Mert előre elhatározott pusztítást visz véghez az Úr, a Seregek URa az egész országban. Azért így szól az Úr, a Seregek URa: Ne félj, népem, Sion lakosa Asszíriától, bár megver téged botjával, és fölemeli rád vesszejét, miként egykor Egyiptom! Mert még egy kevés idő, és megszűnik fölindulásom, és haragom megemészti őket. A Seregek URa ostort emel ellenük, ahogyan leverte Midjánt Óreb kőszikláján, és botját a tenger fölé emeli, mint egykor Egyiptomban. Azon a napon lekerül terhe válladról és igája nyakadról, a kövérség miatt letörik igája. Ajba jön, átvonul Migrónon, Mikmásnál rakja le harci szerszámait. Átmennek a szoroson, Gebában lesz szálláshelyük. Megrémül Ráma, Saul városa, Gibea elmenekül. Kiálts, Gallím leánya, vedd füledbe, Lais és szegény Anatót! Madméná menekül, Gébim lakói mentik övéiket. Még ma Nóbba megy, hogy ott megálljon, és öklét rázza Sion leányának hegye és Jeruzsálem halma ellen! De íme, az Úr, a Seregek URa levagdalja az ágakat rémítő hatalommal, a sudár termetűeket kivágja, és a magasba törőket megalázza. Fejszével vágja ki az erdő sűrű ágait, és megdől a Libánon a Hatalmas által. Egy vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, és hajtás sarjad gyökereiből. Az ÚR lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és hatalom lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az ÚR félelmében, és nem szeme látása szerint ítél, és nem füle hallása szerint bíráskodik. Igazságosan ítél a gyöngék dolgában, és méltányosan bíráskodik a föld szegényei fölött. Megveri a földet szájának botjával, és ajka leheletével megöli a hitetlent. Derekát igazság fogja övezni, csípőjét pedig hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a kecskegidával hever, a borjú, az oroszlánkölyök és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisgyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelni fog, kölykeik együtt hevernek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint az ökör. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó lyuka felé nyújtogatja kezét. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségem hegyén, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez jönnek majd a népek, aki a népek zászlajaként áll, és nyugalmának helye dicsőséges lesz. Azon a napon az Úr másodszor is kinyújtja kezét, hogy megvegye népe maradékát, amely megmaradt Asszíriából, Egyiptomból, Pátrószból, Kúsból, Elámból, Sineárból, Hamátból és a tenger szigeteiről. Zászlót emel a népek előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, egybegyűjti Júda szétszórt leányait a föld négy széléről. Megszűnik Efraim irigysége, és kipusztulnak Júdából a gyűlölködők. Efraim nem irigykedik Júdára, és Júda sem támad többé Efraimra. A filiszteusok határára repülnek, nyugat felé, és együtt ejtik zsákmányul kelet fiait. Kinyújtják kezüket Edómra és Móábra, nekik engedelmeskednek Ammón fiai. Az ÚR pedig kiszárítja Egyiptom tengerének öblét, és kezét fölemeli az Eufrátesz fölé erős szárító széllel, és hét ágra szabdalja, hogy saruban lehet átkelni rajta. És útja lesz népe maradékának, az Asszíriából megmaradóknak, amint Izráelnek volt, mikor kijött Egyiptom földjéről. Így szólsz majd azon a napon: Hálát adok neked, URam, mert jóllehet haragudtál rám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engem! Íme, Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az ÚR. Az ÚR szabadítómmá lett. Örömmel merítek vizet a szabadulás forrásából. Így szóltok majd azon a napon: Adjatok hálát az ÚRnak, magasztaljátok nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az ő neve! Mondjatok éneket az ÚRnak, mert nagy dolgot cselekedett, tudja meg ezt az egész föld! Kiálts és örvendj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje! Jövendölés Babilónia ellen, amelyet Ézsaiás, Ámóc fia látott. Emeljetek zászlót a kopár hegyen, hangosan kiáltsatok nekik, intsetek kezetekkel, hogy vonuljanak be a fejedelmek kapuin! Parancsoltam megszentelt vitézeimnek, és elhívtam erős harcosaimat haragom végrehajtására, azokat, akik büszkén örvendenek nekem. Zúgás hallatszik a hegyeken, nagy néptömeg zajongásához hasonló. Királyságok népeinek zúgása, összegyűlt nemzeteké. A Seregek URa megszemléli a harci sereget. Messze földről jönnek, az ég végéről: az ÚR és haragjának eszközei, hogy elpusztítsák az egész országot. Jajgassatok, mert közel az ÚR napja, mint a Mindenható pusztítása, úgy jön el. Ezért elerőtlenedik minden kéz, és elolvad minden ember szíve. Megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, mint a szülő asszony; megütközve nézik egymást, és arcuk lángba borul. Íme, az ÚR napja jön kegyetlen fölindulással és fölgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és elveszítse róla a bűnösöket. Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, a nap sötét lesz, amikor fölkel, és a hold fénye nem tündököl. Megbüntetem a földön a bűnt és a gonoszok vétkét, véget vetek a felfuvalkodottak kevélységének, és az erőszakoskodók gőgjét megalázom. Ritkábbá teszem az emberek számát a színaranynál és a férfit Ofír aranyánál. Ezért megrendítem az egeket, és megindul helyéről a föld is a Seregek URának fölindulása miatt, fölgerjedt haragjának napján. Mint az űzött gazella és mint a pásztor nélküli nyáj, mindenki visszatér népéhez, és a maga földjére fut. Mindenkit, akit ott találnak, leszúrnak, és akit megfognak, fegyver által hull el. Kisdedeiket szemük előtt földhöz vágják, házaikat kirabolják, és feleségüket megszeplősítik. Íme, fölindítom ellenük a médeket, akiket nem érdekel az ezüst, és az aranyban sem gyönyörködnek. Íjaik leterítik az ifjakat, és nem könyörülnek a méh gyümölcsén, nem szánja szemük a fiakat. Olyan lesz Babilón, a királyságok dísze, a káldeusok büszke ékessége, mint amilyen Sodoma és Gomora lett, amikor Isten elpusztította. Nem telepednek le ott soha többé, és nemzedékről nemzedékre lakatlan marad. Nem von sátrat ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott, hanem vadak heverésznek, és baglyok töltik be házaikat, struccok laknak ott, és vadkecskék szökdelnek. Hiénák üvöltenek palotáikban, mulatóhelyeiken pedig sakálok. Nemsokára eljön az ideje, nem késnek napjai. Azután megkönyörül az ÚR Jákóbon, és ismét Izráelt választja, és nyugalmat ad nekik földjükön. Jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. Fölkarolják őket a népek, és elviszik őket lakhelyükre, Izráel pedig tulajdonává teszi őket az ÚR földjén, szolgáivá és szolgálóivá. Foglyaik lesznek a fogságba ejtőik, és uralkodnak az őket nyomorgatókon. És azon a napon, amelyen nyugalmat ad neked az ÚR fáradságodtól és nyomorúságodtól és attól a kemény szolgálattól, amellyel szolgálnod kellett, e gúnydalt énekled Babilón királya fölött, és így szólsz: Vége lett a nyomorgatónak, vége lett az elnyomásnak! Eltörte az ÚR a gonoszok pálcáját, az uralkodók vesszejét. Aki népeket vert dühében szüntelen veréssel, aki haragjában nemzeteket igázott le, azt most föltartóztathatatlanul kergetik. Megnyugodott, csöndes az egész föld, ujjongva énekelnek. Még a ciprusok is örvendenek, a Libánon cédrusai ezt mondják: Mióta ledőltél, nem jön favágó ellenünk. Megrendül miattad ott lenn a Seol, látva, hogy közeledsz, fölriasztja miattad árnyait, a föld minden hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. Mind megszólalnak, és ezt mondják neked: Erőtlenné lettél te is, miként mi, hozzánk hasonlóvá lettél! A Seolba hanyatlott kevélységed és lantjaid zengése, férgek lettek fekvőhelyed, és pondrók a takaród! Miként hullottál le az égből, fényes csillag, hajnal fia? Lehullottál a földre, aki népeken tapostál! Holott ezt mondtad szívedben: Az égbe megyek föl, Isten csillagai fölé helyezem trónomat, és az összegyülekezés hegyén telepszem meg, messze északon. A magas felhők fölé megyek föl, és hasonló leszek a Magasságoshoz. Pedig a Seolba szállsz alá, a sírgödör mélységébe! Akik csak látnak, rád tekintenek, és elgondolkoznak: Ez lenne a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg? Aki a földkerekséget pusztasággá tette, városait lerontotta, és foglyait nem bocsátotta haza? A népek minden királya dicsőségben nyugszik, mindegyik a maga sírjában, de téged messzire dobnak a sírodból, mint valami hitvány gallyat. Befednek a meggyilkoltak, a karddal átszúrtak, a sziklasírba leszállók, mint valami eltaposott holttestet. Nem úgy lesz temetésed, mint nekik, mert elpusztítottad földedet, megölted népedet. Nem emlegetik soha többé a gonoszok ivadékát. Készítsetek vágóhidat fiainak atyáik vétkéért, hogy föl ne keljenek, ne örököljék e földet, és ne töltsék be városokkal e föld színét! Fölkelek ellenük, így szól a Seregek URa, és kivágom Babilón nevét és maradékát, ivadékait és utódait – ezt mondja az ÚR. Sündisznók birtokává és állóvizek tócsájává teszem, és elsöpröm a pusztítás söprűjével – mondja a Seregek URa. Megesküdött a Seregek URa, és azt mondta: Úgy lesz, ahogy elgondoltam, úgy megy végbe, ahogy elhatároztam: összetöröm Asszíriát földemen, megtaposom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, terhe eltávozik vállukról. Ez az elvégzett tanács az egész föld felől, és ez az a fölemelt kéz minden nép fölött. Mert a Seregek URa határozott így, és ki gátolhatja meg? Keze föl van emelve, ki fordíthatja el? Áház király halála évében hangzott el ez a jövendölés. Ne örvendj oly nagyon, Filisztea, hogy eltört a téged verő vesszeje, mert a kígyó gyökeréből vipera támad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. De a szegények elsőszülöttei legelésznek, és a szűkölködők biztonságban nyugszanak. Ám a te gyökeredet éhínséggel pusztítom ki, és maradékodat megölöm. Jajgass, kapu, kiálts, város! Rettegj, egész Filisztea, mert füst jön észak felől, és nem marad el seregeiből senki sem! Mit kell majd felelni a nép követeinek? Azt, hogy az ÚR vetette meg Sion alapját, és ott találnak oltalmat népe szegényei. Jövendölés Móáb ellen. Bizony a pusztulás éjjelén megsemmisül Ár-Móáb! Bizony a pusztulás éjjelén megsemmisül Kir-Móáb! Fölmennek a templomba, és Díbón a magaslatokra megy sírni, Nébó és Médeba miatt jajgat Móáb; minden fej kopasz, minden szakállat lenyírtak! Utcáin gyászruhába öltöznek, a háztetőkön és a terein mindenki jajgat, és könnyet ont! Hesbón és Elálé fölkiált, hangjuk Jahacig hallatszik. Ezért ordítanak Móáb fegyveresei, és reszket a lelke. Szívem kiált Móábért, amelynek menekültjei Cóarig, Eglat-Selisijjáig jutottak. Sírva mennek föl a Lúhit-hágón, és Hórónaim útján szívszaggatóan sírnak. Nimrim vizei pusztasággá lesznek, mert elszárad a pázsit, elhervad a fű, és nem marad semmi zöld. Ezért amit megmenthettek, és amit felhalmoztak, átviszik a Fűzfák patakján. Mert jajveszékelés veszi körül Móáb határát, jajgatása Eglaimig és Beér-Élimig hallatszik. Bizony vérrel telnek meg Dimón vizei, és újabb romlást hozok Dimónra: oroszlánokat Móáb menekültjeire és a föld maradékára. Küldjetek bárányokat a föld urának Szelából a pusztán át, Sion leányának hegyére! Mert mint bujdosó madár a kifosztott fészek körül, olyanok lettek Móáb leányai az Arnón gázlóinál. Adj tanácsot, hozzatok ítéletet! Tedd árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka! Rejtsd el a kiűzöttet, és a bujdosót ne add ki! Lakjanak benned Móáb menekültjei! Légy oltalmuk a pusztító ellen! Mert vége lesz a nyomorgatásnak, megszűnik a pusztítás, és elfogynak, akik a földet tiporják. A kegyelem által szilárdul meg egy trón, és igazsággal ül azon Dávid sátrában a bíró, aki törődik a jogossággal, és gyors az igazságtételre. Hallottunk Móáb kevélységéről, módfelett való büszkeségéről, gőgjéről, önteltségéről, arcátlanságáról és üres kérkedéséről. Ezért jajgatni fog Móáb Móábért, mindenki jajgatni fog, és egészen megtörten nyögtök Kir-Hareszet romjain. Mert elhervadtak Hesbón földjei és Szibmá szőlői. A népek fejedelmei levágták drága vesszőit, pedig azok Jazérig értek, bejárták a pusztát, hajtásai szétterjedtek, és átnyúltak a tengeren. Ezért siratom Jazér siralmával Szibmá szőlőjét. Megöntözlek könnyeimmel, Hesbón és Elálé, mert szüretedről és aratásodról elmaradt a víg ének hangja. Elvétetett az öröm és vígság a kertből, nem vigadnak a szőlőkben, és nem kiáltoznak, nem tapos bort a sajtókban a bortaposó, véget vetettem a víg éneknek. Ezért mint a citera, sír a bensőm Móábért és szívem Kir-Hereszért! És amikor Móáb megjelenik a magaslaton, csak magát fárasztja, ha templomába megy imádkozni, semmit sem ér vele. Ezt a beszédet mondta az ÚR Móáb felől már régen. És most így szól az ÚR: Még három olyan év, mint a napszámos évei, és eltűnik Móáb dicsősége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erőtlen lesz. Jövendölés Damaszkusz ellen. Íme, Damaszkusz városa elpusztul, és romhalmazzá lesz. Aróér városait elhagyják, és a nyájaké lesznek, amelyek háborítatlanul fognak ott tanyázni. Efraim erődítménye és Damaszkusz királysága is eltűnik. Arám maradéka úgy jár, mint Izráel fiainak dicsősége – ezt mondja a Seregek URa. Azon a napon megfogyatkozik Jákób dicsősége, és kövér húsa lesoványodik. Úgy lesz, mint amikor az arató összefogja a gabonát, és karjával learatja a kalászokat; olyan lesz, mint amikor valaki kalászt szed a Refáim völgyében. Csak böngésznivaló marad belőlük, mint az olajfa megrázásakor: két-három bogyó az ágak hegyén, négy-öt a gyümölcsfa lombjai között – így szól az ÚR, Izráel Istene. Azon a napon Alkotójára tekint az ember, és szeme Izráel Szentjére néz. Nem tekint az oltárokra, keze alkotására, és nem néz azokra, amiket ujjai csináltak, a berkekre és a tömjénező oltárokra. Azon a napon erős városai olyanok lesznek, mint az elhagyott erdő és a hegytető, amelyeket elhagytak Izráel fiai előtt, és pusztasággá lesznek. Mert elfelejtkeztél szabadító Istenedről, nem emlékeztél meg erős kőszáladról, ezért ültetsz gyönyörűséges ültetvényeket, és plántálsz idegen vesszőt beléjük. Amely napon elülteted, körül is keríted, és reggelre magod virágot hoz, de nem lesz aratás sebeid és gyógyíthatatlan fájdalmad napján! Jaj, a sok nép mint zúg! Úgy zúgnak, mint a tenger zúgása. Háborognak a népek, úgy háborognak, mint a hatalmas vizek! Háborognak a népek, mint sok víz háborgása, de ha megdorgálja őket, messzire elfutnak. Elsodródnak, mint polyva a hegyeken a szél előtt és mint pozdorja a forgószél előtt. Este rémület száll rájuk, és mielőtt megvirrad, nem lesznek. Ez a jutalma pusztítóinknak, és a sorsa kirablóinknak! Jaj a szárnysuhogás országának Kús folyóin túl, amely követeket küld a tengeren, papiruszból készült hajókon a vizek színén! Menjetek, gyors követek, a szálas és sima arcú néphez, a néphez, amelytől közel és távol rettegnek, a hatalmas és hódító néphez, amelynek földjét folyók szelik át! Ti, a földkerekség minden lakója és a föld lakosai, figyeljetek, amikor zászló emelkedik a hegyeken, és hallgassatok, ha a kürt szól! Mert azt mondta nekem az ÚR: Oly nyugodtan szemlélődöm sátramból, mint a hőség verőfényes nappal és mint a harmatfelhő az aratás hevében. Mert szüret előtt, ha a virágzás véget ér, és a virág érett fürtté lesz, metszőkéssel lemetszik a vesszőket, eltávolítják és lemetszik hajtásait. És mind ottmaradnak a hegyek ragadozó madarainak és a föld állatainak: rajtuk nyaralnak a ragadozó madarak, és rajtuk telel a föld minden állata. Abban az időben ajándékot visz a Seregek URának a szálas és sima arcú nép, a nép, amelytől közel és távol rettegnek, a hatalmas és hódító nép, amelynek földjét folyók szelik át, a Seregek URa nevének helyére, a Sion hegyére. Jövendölés Egyiptom ellen. Íme, az ÚR gyors felhőn nyargal, és Egyiptomba megy. Megremegnek előtte Egyiptom bálványai, és az egyiptomiak szíve megolvad bensejükben. Felbujtom az egyik egyiptomit a másik egyiptomi ellen, testvér testvér ellen, minden ember a felebarátja ellen, város város ellen és tartomány tartomány ellen harcol. Megfogyatkozik az egyiptomiak bátorsága, és tanácsukat elnyelem, ezért a bálványoktól, szemfényvesztőktől, halottidézőktől és jövendőmondóktól tudakozódnak. Egy keménykezű úr kezébe adom az egyiptomiakat, egy kegyetlen király uralkodik majd rajtuk – mondja az Úr, a Seregek URa. Kiapad a tenger vize, és a folyó kiszárad és elapad. Büdösséget árasztanak a folyamok, leapadnak és kiszáradnak Egyiptom folyói, a nád és a sás lekókad. A Nílus menti nádas a folyó torkolatánál és a Nílus partjának minden veteménye elszárad, elenyészik, és semmivé lesz. Keseregnek a halászok, és gyászolnak mind, akik a folyóban horgászni szoktak; búsulnak, akik hálót vetnek ki a víz színére. Megszégyenülnek a tilolt len készítői és a gyolcsszövők. Hatalmasaikat letörik, és minden napszámosuk bánkódik lelkében. Bizony bolondok Cóan fejedelmei, a fáraó bölcs tanácsosai! Esztelen tanácsot adnak. Hogy mondhatjátok azt a fáraónak, hogy bölcsek vagytok, régi királyok fiai? Ugyan hol vannak bölcseid, hogy megjelentsék neked, és tudják, hogy mit végzett a Seregek URa Egyiptom felől? Megbolondultak Cóan fejedelmei, és megcsalták Nóf fejedelmeit. Félrevezették Egyiptomot törzseinek szegletkövei. Mert az ÚR a szédelgés lelkét öntötte beléjük, hogy tévútra vigyék Egyiptomot minden dolgában, úgy, ahogy a részeg tántorog okádéka fölött. Nem lesz Egyiptomnak semmi dolga, amelyet véghezvihetne a fő és a farok, a pálmaág és a káka. Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: retteg és fél a Seregek URának fölemelt kezétől, amelyet fölemel ellene. Júda földje Egyiptom félelmére lesz: aki csak említi előtte, már fél a Seregek URának végzésétől, amelyet felőle rendelt. Azon a napon öt olyan város lesz Egyiptom földjén, amely kánaáni nyelven beszél, és a Seregek URára esküszik. Az egyiket „pusztulás városának” nevezik. Azon a napon oltára lesz az ÚRnak Egyiptom földjének közepén és határán egy oszlop az ÚRnak. Ez jelül és bizonyságul lesz a Seregek URának Egyiptom földjén. Ha kiáltanak az ÚRhoz a nyomorgatók miatt, küld nekik megmentőt és vezetőt, aki megszabadítja őket. Megismerteti magát az ÚR Egyiptommal, és Egyiptom megismeri az URat azon a napon; véresáldozattal és ételáldozattal szolgálják, fogadalmat tesznek az ÚRnak, és teljesítik azt. De ha megveri is az ÚR Egyiptomot, miután megverte, meg is gyógyítja, és megtérnek az ÚRhoz. Ő meghallgatja és meggyógyítja őket. Azon a napon út vezet Egyiptomból Asszíriába, és Asszíria Egyiptomba megy, Egyiptom meg Asszíriába, és Egyiptom Asszíriával együtt az URat tiszteli. Azon a napon Izráel a harmadik lesz Egyiptom és Asszíria mellett, áldás lesz a föld közepén, amelyet megáld a Seregek URa e szavakkal: Áldott az én népem, Egyiptom, kezem munkája, Asszíria, és örökségem, Izráel! Abban az esztendőben, amikor Szargón asszír király küldetésében Asdódba ment Tartán, és megostromolta és elfoglalta Asdódot, abban az időben így szólt az ÚR Ézsaiás, Ámóc fia által: Menj, és oldd le a gyászruhát derekadról, és húzd le sarudat a lábadról! Erre ő úgy is tett: ruha és saru nélkül járt. Akkor ezt mondta az ÚR: Ahogyan szolgám, Ézsaiás ruha és saru nélkül jár három esztendeig, mint intő jel és előkép Egyiptom és Kús számára, úgy viszi el Asszíria királya Egyiptom foglyait és Kús foglyait, ifjakat és véneket ruha és saru nélkül és mezítelen alféllel, Egyiptom gyalázatára. Akkor megrettennek és megszégyenülnek, akik Kúsban reménykedtek, és akik Egyiptommal dicsekedtek. Azon a napon azt mondják e partvidék lakói: Íme, így járt reménységünk, akihez segítségért futottunk, hogy Asszíria királyától megszabaduljunk. Hát mi hogyan menekülhetnénk meg? Jövendölés a tengeri pusztaság ellen. Mint a délen tomboló szélvész, úgy jön a pusztából, a rettenetes földről. Egy borzalmas látomás jelent meg nekem: a csalárd csal, a pusztító pusztít. Jöjj föl, Élám, szálld meg, Média! Minden fohászkodásnak véget vetek. Ezért ágyékom telve van fájdalommal, és olyan kínok fogtak el, mint a szülő asszony kínja. Gyötrődöm hallása miatt, és megrémültem látása miatt. Reszket a szívem, félelem rettent, a számomra oly kedves alkonyat rettegéssé lett nekem. Terítik az asztalt, terítik a szőnyeget, esznek és isznak. Föl, fejedelmek, kenjétek a pajzsot! Mert így szólt hozzám az ÚR: Menj, és állíts őrállót, s amit lát, mondja el! És látott lovas csapatot, lovasokat párban meg szamaras csapatot és tevéken nyargalókat, és nagy figyelemmel kémlelt. Majd kiáltott, mint az oroszlán: Uram, egész nap az őrtoronyban állok szüntelen, őrhelyemen állok minden éjszaka. Íme, lovas csapat jött, lovasok párosával! Majd így szólt: Elesett, elesett Babilón, és isteneinek minden faragott képe a földön fekszik összetörve. Ó, kicsépelt és földre tiport népem! Amit a Seregek URától, Izráel Istenétől hallottam, azt jelentettem meg nektek! Jövendölés Dúmá ellen. Széírből így kiáltanak hozzám: Őrálló! Meddig tart még az éjszaka, őrálló, meddig még az éjjel? Az őrálló így szólt: Eljön a reggel s az éjszaka is. Ha kérdezni akartok, kérdezzetek, gyertek, térjetek vissza. Jövendölés Arábia ellen. Dedan karavánjai, akik Arábia erdeiben háltok, hozzatok vizet a szomjazónak! Téma földjének lakói, kenyérrel jöjjetek a bujdosó elé! Mert fegyver elől bujdosnak, kivont kard elől, megfeszített íjak elől és nehéz harc elől. Mert így szólt hozzám az Úr: Még egy esztendő, amely olyan, mint a béres esztendeje, és elvész Kédár minden dicsősége. Kevés marad meg a kédári vitézek íjaiból. Az ÚR, Izráel Istene szólt. Jövendölés a látomás völgye ellen. Mi lelt, hogy mindnyájan fölmentetek a házak tetejére? Te lármával teli, zajos város, örvendező város, elesettjeidet nem fegyverrel ölték meg, és nem harcban hullottak el! Hadnagyaid íjlövés nélkül mind elszaladtak, de elfogták őket. Mind megkötözték, akiket csak megtaláltak közületek, bár messzire akartak futni. Ezért azt mondom: Ne nézzetek rám, hadd keseregjek sírva! Ne siessetek vigasztalni engem népem leányának romlása fölött. Mert rémület, eltiprás és zavar napja jön az Úrtól, a Seregek URától a látomás völgyére: ledől a kőfal, és kiáltás hangzik a hegyek felé. Élám fölveszi a tegezt, és jön harci szekéren emberekkel és lovasokkal, Kir pedig előszedi a pajzsot. Kedves völgyeid megtelnek harci szekerekkel, és lovasok nyomulnak a kapu felé. Félretolják Júda védelmét, és azon a napon az Erdő-házának fegyverzetére figyelsz. Meglátjátok, hogy Dávid városán sok repedés van, és összegyűjtitek az Alsó-tó vizét. Számba veszitek Jeruzsálem házait, és leromboltok néhány házat, hogy a kőfalat megerősíthessétek. Víztárolót csináltok a két kőfal között a Régi-tó vizének, de nem tekintetek arra, aki ezt cselekedte, és nem látjátok meg, aki régen elvégezte ezt! Az Úr, a Seregek URa azon a napon sírásra és gyászolásra, kopaszra nyírásra és zsákruhaöltésre hív. De ehelyett, íme, vigasság és öröm van, állatokat ölnek, juhokat vágnak, húsevés és borivás van: együnk, igyunk, mert holnap meghalunk! Kijelentette a fülemnek a Seregek URa: Nem kaptok bocsánatot erre a bűnre, míg csak meg nem haltok – így szól az Úr, a Seregek URa. Így szól az Úr, a Seregek URa: Eredj, menj el a főemberhez, Sebnához, a királyi palota intézőjéhez, és mondd meg neki: „Mi jogod van itt, és ki engedte meg neked, hogy sírt vágass itt magadnak? Magas helyen vágatod sírodat, és sziklába vésetsz hajlékot magadnak! Íme, az ÚR erősen megragad, ó, ember, és elhajít téged erős hajítással. Összegöngyöl, mint egy gombolyagot, elhajít, mint egy labdát, nagyon messzi földre. Ott halsz meg, oda jutnak dicsőséges szekereid, te, urad házának gyalázata! Kivetlek tisztségedből, és lerántalak hivatalodból. Azon a napon elhívom szolgámat, Eljákimot, Hilkijjá fiát, köntösödbe öltöztetem, öveddel megerősítem, és kezébe adom hatalmadat. Ő lesz atyja Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára teszem Dávid házának kulcsát, és amit megnyit, senki be nem zárja, és amit bezár, senki ki nem nyitja. Beverem őt biztos helyre, mint a szöget, és dicsőséges lesz trónja atyja házában. Őrá függesztik atyja házának minden dicsőségét: utódait és ivadékait, a legkisebb edényt is az ivóedényektől az összes korsóig. Azon a napon – azt mondja a Seregek URa – kiesik a szög, amelyet biztos helyre vertek, letörik és leesik, a teher pedig, amely rajta volt, összetörik, mert az ÚR szólt.” Jövendölés Tírusz ellen. Jajgassatok, Tarsís hajói, mert elpusztult, úgyhogy nincs benne sem ház, sem kikötő! A ciprusiak földjéről jelentették nekik. Némuljatok el, e partvidék lakói, amelyet tengerjáró szidóni kereskedők töltöttek meg egykor, akik a nagy vízen átkeltek. Akiknek Sihór veteménye és a Nílus aratása volt a jövedelmük, úgy, hogy népek vásárhelye lett. Pirulj, Szidón, mert így szól a tenger és a tenger erőssége: Nem vajúdtam, nem is szültem, nem neveltem ifjakat, és nem dédelgettem szüzeket. Ha majd eljut e hír Egyiptomba Tíruszról, ezt hallván szenvednek ott is. Menjetek át Tarsísba, és jajgassatok, ti partvidék lakói! Ez lenne a ti örvendező városotok, amelynek eredete az ősidőkbe nyúlik, és amelyet lába messzire vitt, hogy megtelepedjen? Ki végezte ezt a koronás Tírusz felől, melynek kereskedői fejedelmek, és kalmárait tisztelik e földön? A Seregek URa végezte ezt, hogy meggyalázza minden dicső kevélységét, és hogy megalázza mindazokat, akiket tisztelnek a földön. Terülj el a földön, mint a folyóvíz, Tarsís leánya: nincs többé megszorító öv! Kinyújtotta kezét a tenger fölé, országokat rettentett meg az ÚR, parancsolt Kánaán felől, hogy pusztítsák el erősségeit. Ezt mondta: Nem fogsz többé vigadozni, te megszeplősített szűz, Szidón leánya! Kelj föl, és menj át Kittímbe, de ott sem lesz nyugalmad! Íme, a káldeusok földje! Nép, amely eddig nem is volt; Asszíria adta azt a puszta lakosainak, felállította ostromműveit, és lerombolta Tírusz palotáit, rommá tette azt. Jajgassatok, Tarsís hajói, mert erősségetek elpusztult! Azon a napon majd elfelejtik Tíruszt hetven esztendeig, egy király éveinek idejére. Hetven esztendő múltán Tírusz sorsa a parázna nő éneke szerint lesz: Végy citerát, járd be a várost, te elfeledett parázna nő! Pengesd szépen, dalolj sokat, hogy így emlékezzenek rád. A hetven esztendő elmúltával ugyanis az ÚR meglátogatja Tíruszt, és az ismét megkapja a maga bérét, és paráználkodik a föld minden országával a föld színén. De nyeresége és bére az ÚRnak lesz félretéve. Nem halmozzák föl és nem rejtik el, hanem az ÚR színe előtt lakozóké lesz nyeresége, hogy eleget ehessenek, és szép ruházatuk legyen. Íme, az ÚR megüresíti a földet és elpusztítja, felforgatja a föld színét, és elszéleszti lakóit! Olyan lesz a nép, mint a pap; a szolga, mint az ura; a szolgáló, mint úrnője; a vevő, mint az eladó; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő; a hitelező, mint az, akinek hitelez. Teljesen kiürül a föld, és teljesen kifosztottá lesz. Az ÚR mondta ezt a beszédet. Gyászol és megfonnyad a föld, elhervad és elsorvad a földkerekség, elhervadnak a föld népének nagyjai. Beszennyezték a földet lakosai, mert áthágták a törvényeket, megszegték a rendelkezéseket, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és meglakolnak a rajta lakók. Ezért megégnek a föld lakói, csak kevés ember marad meg. Gyászol a must, elhervad a szőlő, és sóhajt minden vidám szívű. Megszűnt a víg dobolás, elcsöndesült az örvendezők zajongása, a vidám citeraszó is megszűnt. Nem isznak bort énekszó mellett, keserű az ital az ivónak. Rommá lett, elpusztult a város, zárva van minden ház, senki sem mehet be! Az utcákon bor után kiáltanak, minden örömnek bealkonyult, a föld vigassága elköltözött. A városból csak pusztaság maradt, kapuját romba döntötték. Mert úgy lesz a föld közepette, a népek között, mint amikor az olajfát verik, vagy amikor szőlőt böngésznek a szüret elmúltával. Fölemelik hangjukat, ujjonganak az ÚR nagyságának, kiáltoznak a tenger felől. Ezért dicsérjétek az URat keleten, a tenger szigetein, az ÚRnak, Izráel Istenének nevét. A föld széléről éneket hallottunk: dicsőség az igaznak! S én így szóltam: végem van, végem van, jaj nekem! Megcsalnak a csalók, csalárdul cselekszenek a csalók. Rettegés, verem és csapda vár rád, földnek lakója! Aki a rettegés hangja elől fut, verembe esik, és aki kijön a veremből, azt megfogja a csapda. Megnyílnak az egek csatornái, és megrendülnek a föld alapjai. Egészen összeomlik a föld, teljesen összetörik a föld, erős rengéssel reng a föld. Inogva inog a föld, miként a részeg, és düledezik, mint a kaliba, ránehezedik bűne, elesik, és nem kel föl többé! Azon a napon megbünteti az ÚR a magasság seregét a magasságban és a föld királyait a földön. Összegyűjti őket egy gödörbe, mint a foglyokat, tömlöcbe zárja őket, és sok nap múlva megbünteti őket. Elpirul a hold, és megszégyenül a nap, mert a Seregek URa uralkodik a Sion hegyén és Jeruzsálemben, és vénei előtt dicsőséges lesz. URam, te vagy Istenem, magasztallak, dicsérem nevedet, mert csodát cselekedtél, rég elgondolt tanácsod hűség és igazság. Mert kőrakássá tetted a várost, rommá a megerősített várost, az idegenek palotáját. Nem lesz többé város, soha nem épül föl. Ezért áldanak téged az erős népek, és félnek téged a könyörtelen népek városai. Mert erőssége vagy a gyöngének, erőssége szorongattatásában a szegénynek. Oltalom a szélvész ellen, árnyék a hőség ellen, mert az erőszakosok haragja olyan, mint a kőfalrontó szélvész, mint a hőség a száraz földön. Megalázod az idegenek háborgását, s mint a felleg árnyéka a hőséget, úgy elnémítod a szívtelenek énekét. A Seregek URa minden népnek lakomát szerez e hegyen kövér eledelekből, lakomát erős borból, velős, kövér ételekből, tiszta erős borból. E hegyen eltávolítja a leplet, amely minden népet beborított, a takarót, amely befödött minden nemzetet; elnyeli a halált örökre. Az ÚR, az én Istenem minden arcról letörli a könnyet, és eltávolítja népe gyalázatát az egész földről, mert maga az ÚR szólt. Így szólnak azon a napon: Íme, a mi Istenünk, akiben reménykedtünk, hogy megtart minket. Ő az ÚR, akiben reménykedtünk, örüljünk és örvendezzünk szabadításának! Mert az ÚR keze nyugszik e hegyen, Móábot pedig eltapossák saját földjén, ahogyan a szalmát a trágyalébe tapossák. Széttárja ott a kezét, ahogy széttárja az úszó, hogy ússzék, de az ÚR megalázza kevélységét és keze csalárdságát. Magas falaid erősségét lerontja, a földre dönti, és porig alázza. Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős városunk van, szabadítása kőfalként és bástyaként szolgál! Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, amely megőrízte hűségét. Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az ÚRban örökké, mert ÚR, az ÚR örök kőszálunk. Mert ő letaszította a magasban lakókat, megalázta a kevély várost, földre tiporta, és porba döntötte. Láb tapodja azt, a szegények lába, a szűkölködők léptei! Az igaznak ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját. Benned reméltünk ítéleted ösvényén is, ó, URam! Neved és emlékezeted után vágyott a lelkünk! Lelkem utánad vágyódik éjszaka, egész lelkemmel téged kereslek. Mert ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az ÚR méltóságát. URam! Magasba emelted kezedet, de nem látják! De látni fogják néped iránti buzgó szerelmedet, és megszégyenülnek, tűz emészti meg ellenségeidet. URam! Te adsz nekünk békességet, hisz minden dolgunkat te vitted véghez értünk. URunk, Istenünk! Más urak parancsoltak nekünk, de csak a te nevedről emlékezünk meg! Akik meghaltak, nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért büntetted meg és veszítetted el őket, még emlékezetüket is eltörölted. Megszaporítottad e népet, URam! Megszaporítottad e népet, megdicsőítetted magadat, és mindenfelé kiterjesztetted az ország határát. Ó, URam! A szorongattatásban téged kerestek, és halkan imádságot mondtak, mikor rajtuk volt ostorod. Olyanok voltunk előtted, URam, mint a várandós asszony, aki közel van a szüléshez: vajúdik, s fölkiált fájdalmában. Mint várandósak vajúdtunk, de csak szelet szültünk: nem hoztunk szabadulást e földnek, és nem születtek lakói a föld kerekségének. Megelevenednek halottaid, és holttestük föltámad. Serkenjetek föl és ujjongjatok, akik a porban laktok, mert harmatotok a napkeltének harmata, és a föld visszaadja az árnyakat! Menj be, népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat magad után! Rejtőzz el egy rövid szempillantásig, míg elmúlik az ÚR haragja! Mert íme, kijön helyéről az ÚR, hogy megbüntesse a föld lakóinak álnokságát. Föltárja a föld a vért, és nem takarja be többé a megölteket. Azon a napon megbünteti az ÚR kemény, nagy és erős kardjával Leviátánt, a menekülő kígyót, Leviátánt, a tekergő kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van. Azon a napon énekeljetek a színbort adó szőlőről! Én, az ÚR őrzöm azt és szüntelenül öntözöm. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki se ártson neki. Nem haragszom, de ha tövis és gaz kerül elém, csatára megyek ellene, és lángra gyújtom az egészet. Kapaszkodjon inkább erősségembe, kössön békét velem, kössön békét velem! Az eljövendő időben meggyökerezik Jákób, virágzik, virul Izráel, és betöltik gyümölccsel a földkerekség színét. Vajon úgy verte-e őt, mint azt, aki őt verte? Vagy úgy ölte meg őt, ahogy azokat, akik őt gyilkolták? Elűzte, elvetette, és perelt vele, elsodorta erős szelével a keleti szél napján. Így tisztul meg Jákób vétkétől, és éppen ez bűne elvételének gyümölcse, hogy olyanná teszi az oltár minden kövét, mint amilyenek a széttört mészkövek: nem állnak többé a berkek és a tömjénező oszlopok! A megerősített város magányosan áll, üres és elhagyott hely lesz, mint a puszta. Ott legel a borjú, ott hever, és lerágja az ágait. Ha elszáradnak gallyai, összetörik őket, aztán jönnek az asszonyok, és elégetik. Mivel esztelen ez a nép, nem könyörül meg rajta Alkotója, és nem kegyelmez neki Teremtője. Azon a napon cséplést tart az ÚR az Eufrátesz folyóvizétől Egyiptom patakjáig, és titeket, Izráel fiai, egyenként szednek majd össze. Azon a napon megfújják a nagy kürtöt, és visszatérnek, akik elvesztek Asszíria földjén, s akiket kiűztek Egyiptom földjére, és leborulnak az ÚR előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben. Jaj az efraimi részegek kevély koronájának, hervadó viráguk dicső szépségének, amelyet a bortól legyőzöttek viselnek, és amely a termékeny völgy fejénél van! Íme, egy erős és hatalmas férfi jön az Úrtól, olyan, mint a jégverés, mint a veszedelmes szélvész, mint sodró vízözön áradása, és kezével földhöz veri azt. Lábbal tapossák majd az efraimi részegek kevély koronáját, és úgy jár szép ékességének hervadó virága, amely termékeny völgyének fejénél van, mint a korai füge gyümölcsszedés előtt. Mihelyt valaki meglátja, alig veszi kezébe, már le is nyeli. Azon a napon a Seregek URa lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának. Ő lesz az ítélet lelke abban, aki az ítélőszékben ül, és erőssége lesz azoknak, akik visszaverik az ellenséget a kapunál. De ezek is tántorognak a bor miatt, és szédelegnek a részegítő italtól. Pap és próféta tántorog a részegítő italtól, megzavarodtak a bortól, szédelegnek a részegítő ital miatt, tántorognak a látomáskor, és meginognak az ítélethozatalban. Minden asztal tele van undok okádással, úgy, hogy nincs tiszta hely. Kit tanít ő tudományra? A tanítást kivel értetné meg? A tejtől elválasztottakkal és a csecstől elszakasztottakkal? Mivel parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály jön; itt egy kicsi, ott egy kicsi. Mert dadogó ajakkal és idegen nyelven szól e néphez, ő, aki ezt mondta nekik: Ez a nyugalom helye, nyugodjon meg a megfáradott. Ez a pihenés! De nem akarták meghallani! Ezért lett nekik az ÚR beszéde parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi. Hogy járjanak, és hanyatt essenek, és összetörjék magukat, és csapdába essenek, hogy megfogják őket! Ezért halljátok az ÚR beszédét, csúfolódó férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Szerződést kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetségre léptünk. A sodró áradat, ha jön, nem ér el minket, mert a hazugságot választottuk oltalmunkul, és a csalárdság mögé rejtőztünk el. Ezért így szól az én Istenem, az ÚR: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal. Aki hisz, az nem fut el! A jogosságot mérőkötéllé tettem és az igazságot szintezővé. Jégeső söpri el a hazugság oltalmát, és víz önti el a rejtekhelyét. Semmivé lesz a halállal kötött szövetségetek, és nem áll meg a sírral való egyezségetek. Ha jön az ostorozó áradat, elsodor titeket. Ahányszor csak eljön, elragad titeket, mert eljön minden reggel meg nappal és éjszaka is. Borzalom megérteni ezt a kijelentést. Mert rövid lesz az ágy ahhoz, hogy kinyújtózhassatok, és szűk lesz a takaró a betakarózáshoz. Mert fölkel az ÚR, mint a Perácim hegyén, és megharagszik, mint Gibeón völgyében, hogy véghezvigye munkáját, amely szokatlan lesz, és megcselekedje dolgát, amely hallatlan lesz. Most pedig ne csúfolódjatok, hogy köteleitek szorosabbak ne legyenek! Mert hallottam az Úrtól, a Seregek URától, hogy elhatározta az egész ország elpusztítását. Vegyétek fületekbe, és halljátok szavam, figyeljetek, és hallgassátok beszédemet! Vajon mindig szánt a szántóvető, ha vetni akar, és csak barázdálja meg boronálja a földjét? Nem úgy van-e, hogy amikor elegyengette felszínét, fekete köményt hint, illatos köményt szór, vagy búzát és árpát vet sorban a kijelölt földbe és tönkölyt a szélére? Így szoktatta rendre és tanította őt Istene. Mert nem cséplőszánnal csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapossák a köményt. A fekete köményt bottal verik ki és az illatos köményt pálcával. A búzát megtörik, de nem csépelik vég nélkül. Bár ráhajtják a cséplőkereket és lovaikat, de nem törik össze. Ez is a Seregek URától származik: csodás a tanácsa, és nagyságos a bölcsessége! Jaj Ariélnak, Ariélnak, a városnak, ahol Dávid lakott! Esztendőt esztendőhöz adjatok, peregjenek le egymás után az ünnepek, és megszorongatom Ariélt, jajgatás és siralom lesz a városban, és olyan lesz nekem, mint Ariél. Táborral zárlak körül, körbeveszlek tornyokkal, és ostromművet állítok ellened. Megaláztatva, a földből szólsz, és a porból szól a beszéded; hangod olyan lesz, mint kísértet a földből, a porból suttog szavad. Ellenségeid sokasága olyan lesz, mint az apró por, és mint a repülő polyva, olyan lesz az erőszakosok sokasága. Hamar és hirtelen lesz az. Meglátogat a Seregek URa mennydörgéssel, földindulással, nagy zúgással, viharos forgószéllel és emésztő tüzes lánggal. Mint éjjeli álomlátás, olyan lesz a népek minden sokasága, akik hadakoztak Ariél ellen, akik harcoltak ellene és sziklavára ellen, és szorongatták őt. Úgy lesz, mint amikor azt álmodja az éhező, hogy eszik, de amikor fölserken, íme, üres a hasa; vagy mint amikor azt álmodja a szomjazó, hogy iszik, de amikor fölserken, íme, szomjas, és eleped a lelke: így lesz a népek minden sokaságával, akik hadakoztak Sion hegye ellen. Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat, és megvakultok! Részegek ők, de nem bortól, tántorognak, de nem a részegítő italtól. Mert kiöntötte rátok az ÚR a mély álom lelkét, és bezárta szemeiteket: a prófétákat, és befedte fejeiteket: a látnokokat. Olyan lesz nektek minden látomás, mint a lepecsételt írás szavai. Odaadják azt egy írástudónak, és ezt mondják neki: „Olvasd el, kérlek!”; de ő így szól: Nem tudom, mert le van pecsételve. Vagy ha a levelet olyannak adják, aki tanulatlan, e szavakkal: „Olvasd el, kérlek!”, ő pedig így szól: Nem ismerem a betűvetést. De így szól az Úr: Mivel e nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy, hogy irántam való félelmük betanult emberi parancsolat lett, ezért ismét ámulatba ejtem e népet: csodát csodára teszek, és elvész bölcseinek bölcsessége, és eltűnik az értelmesek értelme. Jaj azoknak, akik mélyen elrejtik tervüket az ÚR elől, és akik sötétben szoktak cselekedni, azt gondolván: Ugyan ki lát és ki ismer bennünket? Micsoda kifordított gondolkodás! Egyenlő lenne az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő készített engem; és az edény a formálójának: Ez nem ért hozzá? Egy kis idő múlva Libánon termőfölddé lesz, és a termőföld erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, és a vakok szemei is látni fognak a homály és sötétség elmúltával. Az alázatosak egyre inkább örvendeznek az ÚRban, és a szegény emberek vigadnak Izráel Szentjében. Mert vége lesz a kegyetlennek, elpusztul a csúfolódó, és kiirtanak minden gonoszságra vetemedőt, akik vétkesnek ítélik az embert egy szóért, és tőrt vetnek annak, aki megfeddi őket a kapuban, és csalárdul elferdítik az igazak jogát. Ezért így szól Jákób házáról az ÚR, aki megváltotta Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sápad el többé az arca. Ha látni fogja gyermekeit, kezem munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. Mert a tévelygő lelkűek megismerik az értelmet, és akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak. Jaj a pártütő fiaknak – így szól az ÚR –, akik nélkülem viszik véghez tervüket, és szövetséget kötnek, de nem lelkem által, hogy bűnt bűnre halmozzanak! Akik Egyiptomba mennek le, de számat nem kérdezik meg, a fáraó oltalmába menekülnek, és Egyiptom árnyékába rejtőznek. De a fáraó oltalma szégyenetekre lesz, és az Egyiptom árnyékában való rejtőzés gyalázatot hoz rátok. Mert fejedelmei már Cóanban voltak, és követei Hánészig jutottak. Mindnyájan megszégyenülnek az olyan nép miatt, amelyik nem használ nekik. Az ilyen nem segít és nem használ, hanem szégyenükre és gyalázatukra lesz! Jövendölés Dél vadállatai ellen: Az ínség és szükség földjén keresztül, ahol nőstény és hím oroszlán, viperák és szárnyas sárkányok élnek, szamárcsikók hátán viszik gazdagságukat, és tevék púpján viszik kincsüket a népnek, amely nem használ nekik. Hitvány és üres Egyiptom segítsége, ezért így hívom őt: Ráháb, a tehetetlen. Most menj, írd föl ezt előttük egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon az utolsó napra, örök bizonyságul. Mert pártütő nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az ÚR törvényére. Akik ezt mondják a látóknak: „Ne lássatok”, és a prófétáknak: „Ne prófétáljatok nekünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat! Hagyjátok el ezt az utat, térjetek le már erről az ösvényről, ne zavarjatok bennünket Izráel Szentjével!” Ezért így szól Izráel Szentje: Mivel megvetettétek ezt a beszédet, a sanyargatásban és hamisságban bíztok, és ezekre támaszkodtok: azért ez a bűn olyan lesz nektek, mint hasadék a magas kőfalon, amely már omlani készül, és egyszer csak hirtelen összedől. Összetörik, mint a fazekasok edénye, amelyet kíméletlenül összetörnek, és nem lehet töredékei között még olyan cserepet sem találni, amellyel parazsat lehetne vinni a tűzhelyről vagy vizet meríteni a tócsából. Mert így szól az én Istenem, az ÚR, Izráel Szentje: a megtérés és megnyugvás megmentene benneteket, a csöndesség és bizalom erősségetek lehetne. De ti nem akarjátok, hanem azt mondjátok: „Nem, hanem lóháton menekülünk” – ezért majd menekülnötök kell. „Gyors paripán elvágtatunk” – ezért gyorsak lesznek üldözőitek. Ezer fut el egy ember riasztására, öt ember fenyegetésére pedig úgy elfuttok mind, hogy csak egy szál pózna marad a hegytetőn, mint egy zászlórúd a halmon. De azért vár még az ÚR, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen nektek. Mert bár ítélő Isten az ÚR, de boldogok mindazok, akik őt várják. Mert te nép, mely a Sionon, Jeruzsálemben laksz, nem fogsz sírni többé, bizonyosan könyörül ő rajtad; mihelyt meghallja kiáltásod hangját, felel neked. Bár az ínség kenyerét és a nyomorúság vizét adja nektek az Úr, nem kell többé elrejtőzködni tanítóidnak, hanem szemed tanítóidra nézhet! És füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok! Akkor megutáljátok majd ezüstözött bálványaitokat és aranyból öntött képeiteket, kiszórod őket, mint valami undokságot. Ki innen! – mondod nekik. Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és a kenyér, a föld termése bőséges és tápláló lesz, és nyájad széles mezőn legel azon a napon. Az ökrök és a szamarak, amelyek a földet szántják, sózott abrakkal élnek, amelyet lapáttal és villával szórnak eléjük. Minden magas hegyen és kiemelkedő halmon vízzel teli patakok lesznek a nagy öldöklés napján, amikor leomlanak a tornyok. A hold fénye olyan lesz, mint a nap fénye, és a nap fénye hétszer erősebb lesz, olyan, mint hét nap fénye azon a napon, amikor bekötözi az ÚR népe sebeit, és a sérültek sebhelyét meggyógyítja. Íme, az ÚR neve jön messziről, haragja lángol, sűrűn gomolyog. Ajka haraggal telve, nyelve olyan, mint az emésztő tűz. Lehelete, mint a megáradt patak, amely nyakig ér, megrostálja a népeket a pusztulás rostájában, és a tévelygés zabláját veti a népek szájába. És fölzendül éneketek, úgy, mint a szent ünnep éjszakáján; és örvendezik szívetek, mint azé, aki sípszóra vonul az ÚR hegyére, Izráel kőszálához. Megzendül az ÚR dicsőséges szava, megmutatja izzó haragjában és emésztő tűz lángjában lesújtó karját, felhőszakadással, zivatarral és jégesővel. Mert megretten Asszíria az ÚR hangjától, vesszejével veri azt. A büntető vessző minden sújtását, amelyet az ÚR mér rá, dobokkal és citerákkal fogjátok kísérni, míg ő kezét hadakozásra emelve harcol ellene. Mert rég készen van a szörnyű tűzhely, készen áll az már a királynak is, kimélyítve és kiszélesítve, és a máglyához tűz és fa is van bőven. Az ÚR lehelete gyújtja meg azt, mint egy kénköves patakot. Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek segítségért, lovakra támaszkodnak, a szekerek sokaságában és a nagyon erős lovasokban bíznak, de nem néznek Izráel Szentjére, és nem keresik az URat! Ám ő is bölcs, és veszedelmet hoz, beszédeit nem változtatja meg. Hanem fölkel a gonoszok háza ellen és a gonosztevők segítői ellen. Hiszen Egyiptom csak ember, és nem Isten, és lova is csak test és nem lélek. Ha kinyújtja kezét az ÚR, megtántorodik a segítő, elesik a megsegített, és együtt vesznek el. Mert így szólt hozzám az ÚR: Amint az oroszlán és az oroszlánkölyök morog a zsákmánya mellett, amikor összegyűlik ellenük a pásztorok serege, és nem retten meg kiáltásuktól, és nem ijed meg zajongásuktól: úgy száll alá a Seregek URa, hogy hadakozzék Sion hegyéért és halmáért! Mint a repdeső madarak, úgy oltalmazza a Seregek URa Jeruzsálemet: oltalmazza és megszabadítja, kíméli és megmenti. Térjetek vissza hozzá, akitől oly nagyon elpártoltatok, Izráel fiai! Mert azon a napon mindenki megveti ezüstbálványait és aranybálványait, amelyeket bűnös kezeitek készítettek. Elesik Asszíria, de nem férfiak kardjától, nem ember kardja emészti meg azt. Menekülnie kell a kard elől, és ifjai robotosokká lesznek. Kőszála rettegve menekül, és fejedelmei rémülten futnak el a zászlótól. Így szól az ÚR, akinek tüze a Sionon van és kemencéje Jeruzsálemben. Íme, igazságosan uralkodik a király, és a fejedelmek törvényesen kormányoznak. Mindegyik olyan lesz, mint rejtek a szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok a száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka a szomjazó földön. Nem lesz zárva többé a látók szeme, és a hallók füle figyelni fog. A hebehurgyák szíve fölfogja a tudományt, és a dadogók nyelve gyorsan és világosan szól. Nem nevezik többé a bolondot nemesnek, és a csalárdot sem hívják nagylelkűnek. Mert a bolond csak bolondot beszél, és szívében aljasságot forral, hogy istentelenséget cselekedjék, és tévelygést hirdessen az ÚR ellen, hogy az éhező lelkét éhen hagyja, és a szomjazó italát elvegye. A csalárdnak csalárdak az eszközei, álnokságot tervel, hogy hazug beszéddel elveszítse az alázatosokat, még ha a szegény igazat szólna is. De a nemes lelkű nemes dolgokat tervel, és meg is marad a nemes dolgok mellett. Ti gondtalan asszonyok, keljetek föl, halljátok szavam, és ti, elbizakodott leányzók, vegyétek fületekbe beszédemet! Szűk esztendő múltán megháborodtok, ti elbizakodottak, mert véget ér a szüret, és gyümölcsszedés sem lesz. Reszkessetek, ti gondtalanok, rettenjetek meg, ti elbizakodottak! Vetkőzzetek mezítelenre, és övezzétek föl ágyékotokat zsákruhával. Verjétek melleteket a szép mezőkért, a termő szőlőkért, népem földjéért, melyet tüske és tövis vert föl, és az örvendező városért és minden örömteli házért. A paloták elhagyottak lesznek, a város zaja elnémul, a torony és bástya barlanggá lesz örökre, ahol kedvére él a vadszamár, és nyájak legelésznek. Míg végül kiöntetik ránk a lélek a magasból, és a puszta termőfölddé lesz, a termőföld pedig erdőnek látszik. A pusztában jogosság lakik, és igazság honol a termőföldeken. Az igazság műve békesség, és az igazság nyugalmat és biztonságot munkál mindörökké. Békés hajlékban fog lakni népem, biztonságos sátrakban, gondtalan nyugalomban. De jégeső hull, és ledől az erdő, és a város a mélybe süllyed! Boldogok vagytok ti, akik mindenütt víz mellett vethettek, és szabadjára engedhetitek az ökrök és szamarak lábát! Jaj neked, pusztító, akit még nem pusztítottak el, te csalárd, akit még nem csaltak meg! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni. URam, könyörülj rajtunk! Benned remélünk, légy erősségünk reggelenként, és szabadítónk a szorongatás idején! Dörgő szózatodtól elfutnak a népek, ha fölemelkedsz, elszélednek a nemzetek. Összegyűjtik zsákmányotokat, ahogy a sáska gyűjtöget, úgy ugranak rá, ahogyan a szöcske ugrik. Magasztos az ÚR, mert magasságban lakik, betölti a Siont törvénnyel és igazsággal. Biztonságban lesz, gazdag az üdvösségben, bölcsességben és tudományban, az ÚR félelme lesz a kincse. Íme, vitézeik ott kint kiáltoznak, a béke követei keservesen sírnak. Puszták az országutak, az utakon már nem jár senki. Megszegte a szövetséget, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel! Sír és elhervad a föld, megszégyenült, fonnyadozik a Libánon. Olyan lett Sárón, mint a puszta, lombja vesztett a Básán és a Karmel. Most fölkelek – így szól az ÚR –, most föltámadok, fölemelkedem! Szalmát fogantok, polyvát szültök, dühötök tűz, amely megemészt benneteket. A népek égetett mésszé lesznek, levágott tövisekké, amelyek tűzben hamvadnak el. Halljátok meg, ti távol lakók, mit cselekedtem, ismerjétek meg, ti közel valók, az én hatalmamat! Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el az istenteleneket: ki lakhat közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhat közülünk örökös hőséggel? Aki igazságban jár, és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezével elhárítja és nem fogadja el a megvesztegetést, aki bedugja a fülét, hogy ne halljon a vérontásról, és szemét befogja, hogy ne lásson gonoszságot: az ilyen magasságban lakik, kőszál a bástyája, kenyerét megkapja, és vize nem fogy el. A királyt ékességében látja a szemed, és látod a tágas országot. Szíved a rettentő múltra gondol: hol van az összeíró, hol az adószedő, hol a tornyok összeírója? Nem látod többé az arcátlan népet, a homályos, érthetetlen ajkú népet, amelynek dadogó nyelvét nem lehet megérteni. Lásd Siont, ünnepeink városát, szemed nézze Jeruzsálemet, a nyugalom hajlékát, a sátrat, amelyet nem bontanak le, melynek cövekeit soha nem húzzák ki, s kötelei sosem szakadnak el. Mert dicsőséges lesz ott nekünk az ÚR, folyók és széles vizek helye lesz az, amelyeken nem jár evezős hajó, és nehéz gálya sem vonul át rajta. Mert az ÚR a mi bíránk, az ÚR a törvényadónk, az ÚR a királyunk, ő ment meg bennünket! Meglazulnak köteleid, nem tartják erősen az árbocrudat, nem feszítik a vitorlát. Akkor sok rablott prédát osztanak, még a sánták is zsákmányt szereznek. Nem mondja egy lakos sem: „Beteg vagyok”, a nép, amely ott lakik, bűnbocsánatot nyer. Jöjjetek ide, népek, és halljátok, figyeljetek, nemzetek! Hallja meg a föld és ami betölti, e földkerekség és minden szülötte! Mert haragszik az ÚR minden népre, és megharagudott minden seregükre. Elpusztítja, halálra adja őket. A meggyilkoltak temetetlenül hevernek, tetemeik bűze fölszáll, és hegyek olvadnak meg vérük miatt. Elporlad az ég minden serege, összegöngyölődik az ég, mint egy könyvtekercs; és lehull minden serege, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb. Mert megrészegült kardom az égben, és íme, leszáll ítéletül Edómra, a pusztulásra szánt népre. Az ÚR kardja tiszta vér, megmártva kövérjében, bárányok és bakok vérében, a kosok veséjének kövérjében. Mert áldozatot tart az ÚR Bocrában és nagy öldöklést Edóm földjén. A bivalyok is elhullanak velük és az ökrök a bikákkal, és vértől részegedik meg a földjük, és poruk zsíros a kövérjétől. Mert ez az ÚR bosszúállásának napja, a fizetség esztendeje Sion perében. Patakjai szurokká változnak, és pora kénkővé, és földje is égő szurokká lesz. Sem éjjel, sem nappal nem alszik ki, örökké gomolyog füstje, nemzedékről nemzedékre pusztán marad, többé senki sem megy át rajta. Pelikán és sündisznó birtoka lesz az, bagoly és holló lesz lakója, pusztaságot mér ott a mérőkötél és sivárságot a mérőón. Nemesei nem választanak többé királyt, és minden fejedelme semmivé lesz. Palotáit gaz veri föl, bástyáit csalán és bogáncs. Sakálok hajléka és struccok lakhelye lesz. Ott találkozik a vadmacska a hiénával, és a kísértet társára talál. Csak ott nyugszik meg az éji boszorkány, és ott lel nyughelyet magának. Oda rak fészket a bagoly, tojásait költi, és gondozza az árnyékban, ott gyűlnek össze a sasok: az anyamadár párjával. Keressétek majd meg az ÚR könyvében, és olvassátok: egy sem fog hiányozni ezek közül, sem egyik, sem a másik nem marad el. Mert szája parancsolta ezt, és lelke gyűjti össze őket! Ő vetett sorsot köztük, és keze mérte ki azt nekik mérőkötéllel. Örökre az övék lesz az, nemzedékről nemzedékre ott laknak. Örvend a kietlen, a puszta föld, vigadozik a pusztaság, és virul, mint az őszike. Virulva virul, és ujjongva örvend. A Libánon dicsőségét kapta, Karmel és Sárón ékességét. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk ékességét. Erősítsétek a meglankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, Istenetek bosszúra jön, Isten jön, aki megfizet, és megszabadít titeket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve, mert víz fakad a pusztában, és patakok fakadnak a kietlenben. Tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásává. Ahol a sakálok lakhelye volt, fű, nád és káka terem. Kiépített út lesz ott, egy út, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár rajta tisztátalan, hiszen csak azoké ez, akik ezen az úton járnak. Az együgyűek sem tévednek el rajta. Nem lesz ott oroszlán, és a ragadozó vad nem megy rá, nem is található ott ilyen, hanem a megváltottak járnak rajta. Hisz az ÚR megváltottjai megtérnek, és ujjongás közepette a Sionba jönnek. Örök öröm lesz fejükön, vigasságot és örömöt találnak, és eltűnik a fájdalom és sóhaj. Ezékiás király tizennegyedik esztendejében feljött Szanhérib asszír király Júda minden megerősített városa ellen, és bevette őket. Azután Asszíria királya elküldte Rabsakét Lákisból Jeruzsálembe, Ezékiás királyhoz nagy sereggel. Az megállt a Felső-tó folyásánál, amely a Ruhamosók mezejének útjánál van. Kiment hozzá Eljákim, Hilkijjáhú fia, az udvarnagy, Sebná, a kancellár és Jóáh, Aszáf fia, a krónikás. Rabsaké azt mondta nekik: Mondjátok meg Ezékiásnak: „Így szól a nagy király, Asszíria királya: Milyen bizodalom az, amelyre támaszkodsz? Azt mondom, hogy csak üres beszéd az, hogy ész és erő van nálatok a háborúhoz. Hát kiben bízol, hogy ellenem támadtál? Íme, te Egyiptomban, e megtört nádszálban bízol, pedig aki rá támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja azt. Ilyen a fáraó, Egyiptom királya mindenkihez, aki benne bízik. Vagy azt mondod nekem: Az ÚRban, a mi Istenünkben bízunk?! Vajon nem ő az, akinek magaslatait és oltárait Ezékiás leromboltatta, és azt mondta Júdának és Jeruzsálemnek: ez előtt az oltár előtt boruljatok le? Most azért fogadj hát az én urammal, az asszír királlyal, és adok neked kétezer lovat, ha ugyan tudsz lovasokat ültetni rájuk. Hogyan állhatnál ellen egyetlen helytartónak is uram legkisebb szolgái közül? Vagy Egyiptomban bízol a harci szekerei és lovasai miatt? Most talán az ÚR tudta nélkül jöttem e föld ellen, hogy elpusztítsam? Az ÚR mondta nekem: Menj ez ellen a föld ellen, és pusztítsd el!” Akkor Eljákim, Sebná és Jóáh ezt mondta Rabsakénak: Szólj, kérünk, szolgáidhoz arám nyelven, mert megértjük azt. Ne szólj hozzánk júdai nyelven, a kőfalon levő hadi nép füle hallatára. De Rabsaké azt mondta: Vajon a te uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? Nem inkább azokhoz az emberekhez-e, akik a kőfalon ülnek, s akiknek majd veletek együtt kell saját ganéjukat enniük, és vizeletüket inniuk? Akkor odaállt Rabsaké, és hangosan így kiáltott júdai nyelven: Halljátok a nagy királynak, Asszíria királyának az üzenetét! Ezt mondja a király: Ne hagyjátok, hogy megcsaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket. És ne hagyjátok, hogy Ezékiás az ÚRral biztasson titeket, és ezt mondja: Biztos, hogy megszabadít bennünket az ÚR, nem kerül ez a város az asszíriai király kezébe! Ne hallgassatok Ezékiásra, mert azt mondja Asszíria királya: Kössetek békét velem, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki ehet szőlőjéből és olajfájáról, és ihat kútjának vizéből, amíg el nem jövök, és olyan földre nem viszlek titeket, amilyen a ti földetek: gabonát és mustot adó földre, kenyeret és szőlőt adó földre. Nehogy rászedjen titeket Ezékiás e szavakkal: Az ÚR megszabadít minket! Megszabadította-e bármelyik nép földjét a maga istene Asszíria királyának a kezéből? Hol vannak Hamát és Arpád istenei? Hol vannak Szefarvaim istenei? Talán bizony megmentették Samáriát a kezemből? Ezeknek az országoknak az összes istene közül kicsoda az, aki meg tudta szabadítani országát az én kezemből? Hát az ÚR megszabadíthatja-e kezemből Jeruzsálemet? Ők pedig hallgattak, és egy szót sem feleltek, mert a király azt parancsolta: Ne feleljetek neki! Akkor Eljákim, Hilkijjáhú fia, az udvarnagy és Sebná, a kancellár és Jóáh, Aszáf fia, a krónikás elment Ezékiáshoz megszaggatott ruhában, és hírül adták neki Rabsaké beszédét. Amikor Ezékiás király meghallotta ezeket, megszaggatta ruháját, zsákruhába öltözött, és bement az ÚR házába. Majd elküldte Eljákimot, az udvarnagyot, Sebnát, a kancellárt és a papok zsákruhába öltözött véneit Ézsaiáshoz, Ámóc fiához, a prófétához. Azt mondták neki: Így szól Ezékiás: „Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek napja ez a nap, mert szülésig jutottak a fiak, de nincs erő a szüléshez! Talán meghallja az ÚR, a te Istened Rabsaké beszédét, akit ide küldött ura, az asszíriai király, hogy káromolja az élő Istent, és talán megtorolja azokat a beszédeket, amelyeket meghallott az ÚR, a te Istened. Te pedig imádkozz a maradékért, amely még megvan!” Így mentek el Ezékiás király szolgái Ézsaiáshoz. Ézsaiás ekkor azt mondta nekik: Így szóljatok uratoknak: „Ezt mondja az ÚR: Ne félj azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszíriai király szolgái szidalmaztak engem! Íme, én olyan lelket adok beléje, hogy hírt hallva, visszatérjen országába, és saját országában kard által ejtem el őt.” Rabsaké pedig visszatért, de az asszíriai királyt már Libna ellen harcolva találta, mert hallotta, hogy elvonult Lákisból. Az ugyanis Tirháká, Kús királya felől azt a hírt hallotta: „Eljött, hogy harcoljon ellened.” Ezt hallva követeket küldött Ezékiáshoz, e szavakkal: Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: „Meg ne csaljon Istened, akiben bízol, amikor ezt gondolod: nem adatik Jeruzsálem az asszíriai király kezébe! Hiszen hallottad, mit műveltek Asszíria királyai minden országgal: eltörölték őket. Vajon te hogyan szabadulhatnál meg? Hát megszabadították-e isteneik azokat a népeket, amelyeket elődeim elpusztítottak? Gózánt, Háránt, Recefet és Telasszárban Eden fiait? Hol van Hamát királya és Arpád királya, Szefarvaim városának királya meg Héna és Ivva?” Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az ÚR házába, kiterítette Ezékiás az ÚR előtt, és így könyörgött Ezékiás az ÚRhoz: Seregek URa, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz! Te, csak te vagy a föld minden országának Istene, te teremtetted a mennyet és a földet. Fordítsd hozzám füledet, URam, és hallgass meg, nyisd ki, URam, szemedet, és lásd! Halld meg Szanhérib minden beszédét, amelyeket az élő Isten káromlására üzent! Bizony, URam, Asszíria királyai elpusztították mindazokat az országokat és földjüket, és tűzbe vetették isteneiket, mert azok nem istenek voltak, hanem emberi kéz alkotásai: fa és kő. Ezért pusztíthatták el azokat. Most azonban, URam, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy egyedül csak te vagy Isten, URam! Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Mivel könyörögtél hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt, ezt a beszédet mondja felőle az ÚR: Megvet téged, gúnyt űz belőled Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya. Kit káromoltál és szidalmaztál, ki ellen emeltél szót, kire tekintettél oly kevélyen? Izráel Szentjére! Szolgáid által káromoltad az URat, és ezt mondtad: Töméntelen harci szekeremmel fölmentem a hegyek magaslatára és a Libánon csúcsára, kivágtam magas cédrusait, válogatott ciprusait, és följutottam legmagasabb csúcsára és dús erdejébe! Kutat ástam, és vizet ittam, lábammal taposva kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden folyóvizét. Hát nem hallottad, hogy régtől fogva elhatároztam, kezdettől elterveztem ezt, most pedig véghezviszem, hogy puszta kőrakássá, rommá legyenek a megerősített városok? Lakóik ereje ellankadt, megrendültek, megszégyenültek, és olyanok lettek, mint a mezei növény és a gyönge fűszál, mint háztetőn a fű: elszáradt, mielőtt szárba szökkent volna! Tudok arról, ha ülsz, ha mész, ha jössz, és hogy miként lázongsz ellenem. Mivel lázongsz ellenem, és mert kevélységed fülembe jutott, horgot vetek orrodba és zablát a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen jöttél! Ez legyen a jel számodra: ebben az évben azt eszitek, ami magától terem, a második évben ami abból sarjad, de a harmadik évben vethettek, arathattok, szőlőt ültethettek, és ehetitek gyümölcsét! Júda házának maradéka pedig, amely megmenekül, ismét gyökeret ver alul, és gyümölcsöt terem felül. Mert Jeruzsálemből megy ki a maradék, és akik megmenekültek, a Sion hegyéről. A Seregek URának féltő szeretete viszi ezt véghez. Azért így szól az ÚR Asszíria királyáról: Nem jön be ebbe a városba, nyilat sem lő ki rá, nem vonul ellene pajzzsal, és töltést sem emel ellene. Azon az úton tér vissza, amelyen idejött, a városba nem jön be, azt mondja az ÚR. Megoltalmazom ezt a várost és megszabadítom, önmagamért és szolgámért, Dávidért. Akkor eljött az ÚR angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggel az emberek fölkeltek, íme, mindenfelé halottak voltak! Ekkor fölkerekedett Szanhérib, Asszíria királya, hazatért, és Ninivében maradt. Egyszer aztán, amikor istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, fiai, Adrammelek és Szárecer karddal levágták, majd Arárát földjére menekültek. Fia, Észarhaddón uralkodott utána. Azokban a napokban halálos betegségbe esett Ezékiás, és eljött hozzá Ézsaiás, Ámóc fia, a próféta, és azt mondta neki: Ezt mondja az ÚR: „Rendezd el házad ügyeit, mert meghalsz, nem gyógyulsz meg!” Erre Ezékiás arccal a falnak fordult, és könyörgött az ÚRhoz. Ezt mondta: Ó, URam, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam igazságban és teljes szívvel, és azt tettem, ami kedves neked! És keservesen sírt Ezékiás. Ekkor így szólt az ÚR Ézsaiáshoz: Menj el, és mondd ezt Ezékiásnak: „Így szól az ÚR, Dávidnak, atyádnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet. Íme, még tizenöt esztendővel megtoldom életedet. Megszabadítalak téged és e várost az asszíriai király kezéből, megoltamazom ezt a várost! Ez lesz a jel számodra az ÚRtól, hogy teljesíti az ÚR, amit mondott: Íme, tíz fokkal visszatérítem az árnyékot Aház napóráján azokon a fokokon, amelyeken a nap már áthaladt.” És visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése, amikor megbetegedett, de fölgyógyult betegségéből. Azt gondoltam: Hát életem közepén kell alászállanom a Seol kapuihoz, megfosztva többi évemtől? Azt gondoltam: nem látom már az URat, az URat az élők földjén, nem látok többé embert a világ lakói közül. Porsátramat lebontják, és elveszik tőlem, mint a pásztor sátrát. Fölgöngyölöm életemet, mint a takács, hiszen levágott a fonalról engem. Reggeltől estig végzel velem! Reggelig nyugton vártam, de úgy összetörte minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végez velem! Csipogtam, mint a fecske meg a daru, nyögtem, mint a galamb, szemem a magasba meredt. URam, le vagyok sújtva, szabadíts meg! Mit mondjak? Mert szólt hozzám, és meg is tette, amit mondott! Csendesen élem le éveimet lelkem keserűsége miatt! Uram! Azáltal él minden, és csak abban van lelkem élete, hogy te meggyógyítasz és éltetsz engem! Íme, áldásul volt nekem a nagy keserűség, és te szereteteddel kivontad lelkemet a pusztulás verméből, és hátad mögé vetetted minden bűnömet! Mert nem a Seolban magasztalnak téged, és nem a halottak dicsőítenek, nem a sírverembe szállók reménykednek hűségedben! Aki él, csak aki él, az dicsőít téged, mint ma én! Az apák hirdetik fiaiknak hűségedet. Megszabadított engem az ÚR, ezért énekeljünk lantpengetéssel éltünk minden napján az ÚR házában! Akkor azt mondta Ézsaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon. Ekkor megkérdezte Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek még az ÚR házába? Abban az időben a babilóniai király, Meródak-Baladán, Baladán fia levelet és ajándékot küldött Ezékiás királynak, mert hallotta, hogy beteg volt és meggyógyult. Ezékiás megörült azoknak, és megmutatta nekik kincstárát: az ezüstöt, az aranyat, a fűszereket, a drága keneteket, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás. Ekkor Ézsaiás próféta eljött Ezékiás királyhoz, és azt kérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről jöttek hozzám, Babilónból. Majd Ézsaiás ezt kérdezte: Mit láttak a házadban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a házamban van, semmi sincs, amit meg ne mutattam volna nekik kincstáramban. Akkor azt mondta Ézsaiás Ezékiásnak: Halld a Seregek URának beszédét: „Íme, eljön majd a nap, amikor mindazt elviszik Babilónba, ami a házadban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig. Nem marad meg semmi, azt mondja az ÚR! Fiaid közül is, akik tőled származnak, akiket nemzel, el fognak hurcolni egyeseket, és udvari szolgák lesznek Babilón királyának palotájában.” Akkor azt mondta Ezékiás Ézsaiásnak: Jó az ÚR beszéde, amelyet hirdettél! Mert azt gondolta: Az én napjaimban még béke és biztonság lesz. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – így szól Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, bűne megbocsáttatott. Hiszen kétszeresen sújtotta őt az ÚR keze minden bűnéért. Egy hang kiált: A pusztában készítsétek az ÚR útját, utat egyengessetek a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, szálljon alá minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a bérc rónává. Akkor megjelenik az ÚR dicsősége, és minden test látni fogja. Az ÚR szája mondta ezt. Szózat szól: Kiálts! Ezt válaszoltam: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszárad a fű, elhull a virág, ha az ÚR szele fuvall rá; bizony fű a nép. Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad! Magas hegyre menj föl, örömhírmondó Sion! Emeld föl hangodat erősen, örömhírmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondd Júda városainak: Íme, itt van Istenetek! Íme, az én Istenem, az ÚR jön hatalommal, és karja uralkodik! Íme, vele jön jutalma, és előtte jár fizetsége. Mint a pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölében hordozza őket, és a szoptatós juhokat szelíden vezetgeti. Ki mérte meg markával a vizet, és ki vett mértéket az egekről arasszal; ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket és mérlegserpenyőbe a halmokat? Ki irányította az ÚR lelkét, és ki oktatta őt mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, hogy fölvilágosítsa őt, és ki tanította az igazság ösvényére, ki tanította ismeretre, és ki oktatta őt az értelem útjára? Íme, a népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben. Íme, a szigeteket mint kis porszemeket fölemeli. Libánon nem elég a tűzre, vadja sem elég az áldozathoz. Semmiség előtte minden nép, üres csekélységnél is kevesebbnek tartja azokat. Kihez hasonlíthatnátok Istent, és milyen képmást készítenétek róla? A bálványt a mester önti, az ötvös pedig bearanyozza, és ezüstláncot forraszt rá. Aki szegény ilyen áldozathoz, az olyan fát választ, amely nem korhad el; okos mestert keres, hogy olyan bálványt állítson, amely nem inog. Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem hirdették nektek eleitől fogva, és nem értették meg veletek, hogyan vettetett alap a földnek? Az, aki ott trónol a földkerekség fölött, amelynek lakói olyanok előtte, mint a sáskák: ő az, aki kiteríti az eget, mint egy függönyt, kifeszíti, mint egy lakósátrat. Ő teszi semmivé a fejedelmeket, és pusztítja el a föld bíráit. Még alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak, és elragadja őket, mint forgószél a polyvát. Kihez hasonlíthatnátok hát engem, kihez volnék hasonló? – szól a Szent. Emeljétek föl szemeteket a magasba, és lássátok, ki teremtette azokat! Ő, aki előhozza seregüket szám szerint, nevén szólítja mindnyájukat, nagy hatalma és ereje miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod ezt, Jákób, miért szólsz így, Izráel: „Rejtve van utam az ÚR előtt, és nem gondol ügyemmel az én Istenem”? Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR, aki a föld határait teremtette? Nem fárad el és nem lankad meg, kikutathatatlan a bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. Hallgassatok rám, ti szigetek, nyerjenek új erőt a népek! Közeledjenek, azután szóljanak, hadd szálljunk perbe egymással! Ki serkentette föl napkeletről azt, akit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja, és királyok fölött uralkodóvá teszi, hogy kardjával mint a port szórja szét őket, és mint repülő polyvát az íja által! Kergeti őket, és békén vonul olyan úton, amelyen még nem járt a lába. Ki tette, ki vitte végbe ezt? Ki az, aki kezdettől fogva létrehívja a nemzedékeket? Én, az ÚR vagyok az első, és az utolsókkal is én vagyok. Látják a szigetek, és megrémülnek, a föld végei reszketnek. Közelednek egymáshoz, és egybegyűlnek; mindenki segíti a társát, és ezt mondják egymásnak: Légy erős! Bátorítja a mester az ötvöst, és aki az üllőt veri simítókalapáccsal, így szól a forrasztásról: „Jó az így”, és megerősíti szögekkel, hogy ne mozogjon. De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak magva, te, akit a föld széléről hoztalak el, annak legvégső határáról hívtalak el, és azt mondtam neked: Szolgám vagy, kiválasztottalak, és nem vetlek meg. Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak. Íme, megszégyenülnek, és gyalázat éri azokat, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek, és elvesznek, akik veled perlekednek. Keresed, de nem találod az ellened támadókat, megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak. Mert én vagyok URad, Istened, aki fogom jobb kezedet, és azt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Megsegítelek, mondja az ÚR, a te megváltód, Izráelnek Szentje! Íme, éles fogú, új cséplőhengerré teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, és halmokat zúzol pozdorjává. Szétszórod, hogy elvigye a szél, és a forgószél szétszélessze őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRban, és dicsekszel Izráel Szentjében. A nyomorultak és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük eleped a szomjúságtól. Én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. A kopár hegyeken folyókat fakasztok és a völgyek között forrásokat. A pusztát bővizű tóvá teszem és a kiaszott földet vizek forrásaivá. A pusztában cédrust és akácot nevelek, mirtuszt és olajfát. A kietlenbe ciprust és kőrisfát ültetek, sudárcédrussal együtt. Hadd lássák, hadd tudják meg, hadd vegyék észre és értsék meg mindnyájan, hogy az ÚR keze művelte ezt, Izráel Szentje teremtette ezt! Hozzátok ide ügyeteket! – így szól az ÚR. Adjátok elő érveiteket! – így szól Jákób királya. Adják elő, és jelentsék ki nekünk, hogy mi fog történni! Mondjátok meg, mi történt régen, hadd fontoljuk meg! Adjátok tudtunkra az elkövetkezőket, azt, ami eljövendő! Jelentsétek meg, mi lesz ezután, hogy megtudjuk, hogy istenek vagytok-e! Tegyetek akár jót vagy gonoszat, hogy megdöbbenjünk és féljünk. Íme, ti semmik vagytok, és dolgaitok is semmire valók. Utálatos az, aki titeket választ. Fölserkentem északról azt, aki eljött, és napkelet felől azt, aki hirdeti nevemet. Etapossa a fejedelmeket, mint az agyagot, ahogyan a fazekas a sarat tapodja. Ki jelentette ki ezt kezdettől fogva, hogy tudhatnánk jó előre, hogy azt mondhatnánk: Igaz! Senki sem jelentette ki, nem is tudatta senki, senki sem hallotta szavatokat. Én hirdettem először Sionnak: Íme, itt vannak! Én adtam örömhírmondót Jeruzsálemnek. Körülnézek, de nincs senki, nincs ezek között egy sem, aki tanácsot adott volna, akit ha megkérdezek, megfelelt volna. Íme, semmik ők mindnyájan, semmit érő a cselekedetük, bálványuk pedig csak szél és hiábavalóság. Íme, a szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet lelem. Lelkemet adtam belé, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármázik, nem hallatja hangját az utcán. A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán hirdeti. Nem pislog és nem reped meg, míg érvényt nem szerez a törvénynek a földön. Tanítására várnak a szigetek. Így szól Isten, az ÚR, aki az egeket teremtette és kifeszítette, aki kiterjesztette a földet és ami belőle sarjad, aki leheletet ad a rajta lakó népnek és lelket a rajta járóknak: Én, az ÚR hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, és általad leszek szövetségben a néppel, és világosság leszel a nemzetek számára. Hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kihozd a tömlöcből a foglyokat és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. A régiek, íme, beteljesedtek, és most újakat hirdetek; mielőtt megvalósulnának, tudatom veletek. Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld széleiről, ti, a tenger hajósai és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! Emelje föl szavát a puszta és annak városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklák lakói, kiáltsanak a hegyek tetejéről! Adjanak dicsőséget az ÚRnak, és hirdessék dicséretét a szigeteken! Előjön az ÚR, mint egy hős, felindul, mint egy harcos, kiált, sőt rivall, és erőt vesz ellenségein. Régtől fogva hallgattam, némán megtartóztattam magam, de most zihálva nyögök és lihegek, mint egy szülő asszony. Hegyeket és halmokat pusztítok el, minden növényzetüket kiszárítom. A folyókban szigetek keletkeznek, és tavakat szárítok ki. Olyan úton vezetem majd a vakokat, amelyet nem ismernek, olyan ösvényeken is irányítom őket, amelyek nem ismerősek. A sötétséget világossággá változtatom előttük és az egyenetlen földet egyenessé. Ezeket cselekszem velük, és nem hagyom el őket. Meghátrálnak, és mélyen megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik azt mondják az öntött képeknek: Ti vagytok az isteneink! Ti süketek, halljatok, és ti vakok, tekintsetek föl és lássatok! Ki vak, ha nem az én szolgám? És ki olyan süket, mint megbízottam, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a bizalmasom, és olyan vak, mint az ÚR szolgája? Sokat láttál, de nem gondoltad át. Nyitva volt a füled, de nem hallottál. Igazságáért tetszett az ÚRnak, hogy törvényét naggyá és dicsőségessé tegye. De ezt a népet kirabolták és eltaposták; bilincsbe verve, tömlöcben vannak mindnyájan, fogházba zárták őket, prédává lettek, és nem volt szabadító. Prédává lettek, és nem volt senki, aki azt mondta volna: Add vissza! Ki veszi ezt figyelembe közületek, ki ügyel és ki hallgat oda ezután? Ki adta oda Jákóbot és Izráelt prédául a fosztogatóknak? Hát nem az ÚR, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. Ezért árasztotta rájuk heves haragját és a háború tombolását. Körülöttük lángolt, de nem értettek belőle, megégtek tőle, de nem tértek észre! De most így szól az ÚR, a te Teremtőd, Jákób, és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Mikor vízen mész át, veled vagyok, és ha folyókon, azok nem borítanak el. Ha tűzben jársz, nem égsz meg, a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az ÚR, a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód. Váltságul adom érted Egyiptomot, Kúst és Sebát adom helyetted. Mivel drága vagy a szememben, becses vagy, és szeretlek, azért embereket adok helyetted és népeket az életedért. Ne félj, mert veled vagyok! Napkeletről visszahozom utódaidat, és napnyugatról összegyűjtelek. Azt mondom északnak: „Add ide”, és délnek: „Ne tartsd vissza!” Hozd vissza fiaimat a messzeségből és leányaimat a föld végéről, mindenkit, akit csak nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem! Hozd ki a vak népet, amelynek van ugyan szeme, és amely süket, pedig van neki füle! Gyűljön egybe minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki hirdethet közülük ilyet, ki tudathatja velünk a régi dolgokat? Állítsák elő tanúikat, hogy igazuk van-e, hogy aki hallja, ezt mondhassa: Igaz! Ti vagytok a tanúim, mondja az ÚR, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, és higgyetek nekem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem jött létre isten, és utánam sem lesz soha. Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincsen szabadító! Én megmondtam, és elhoztam a szabadulást; én hirdettem ki, nem valamely idegen isten köztetek, és ti vagytok a tanúim – így szól az ÚR –, hogy én Isten vagyok. Kezdettől fogva csak én vagyok, és nincs, aki kezemből kimentsen; ha én cselekszem, ki változtathatná meg azt? Így szól az ÚR, a megváltótok, Izráel Szentje: Tiértetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájukat mint menekülőket a káldeusokkal együtt vidám hajóikba. Én vagyok az ÚR, a ti Szentetek, Izráel teremtője, királyotok. Így szól az ÚR, aki utat készít a tengeren és ösvényt a hatalmas vizeken, aki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ott, nem kelnek föl, kialudtak, elhamvadtak, mint a gyertyabél. Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról! Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben. A mező vadjai is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, folyóvizeket a kietlenben, hogy inni adjak választott népemnek. A népnek, amelyet magamnak alkottam, hogy hirdesse dicséretemet. És mégsem engem hívtál segítségül, Jákób, hanem megfáradtál irányombam, Izráel! Nem adtad nekem égőáldozatul bárányaidat, és véresáldozataiddal nem dicsőítettél engem. Nem nekem szolgáltál ételáldozattal, és nem nekem fáradoztál tömjénezéssel. Nem nekem vettél pénzen jó illatú nádat, és nem engem tartottál jól áldozataid kövérjével; csak bűneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem. Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! Juttasd eszembe, vitassuk meg egymással, mondd el ügyedet, hogy igazold magad! Már első atyád is vétkezett, és tanítóid elpártoltak tőlem. Ezért én is tisztátalanná tettem a szentély fejedelmeit, veszedelemre adtam Jákóbot és gyalázatra Izráelt. De most hallgass rám, szolgám, Jákób és Izráel, akit kiválasztottam! Így szól az ÚR, a te Teremtőd és Alkotód, az, aki anyád méhétől fogva megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesurún, akit kiválasztottam! Mert vizet árasztok a szomjas földre és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet utódaidra és áldásomat csemetéidre. Növekednek, mint fű a víz mellett és mint fűzfák a vízfolyásoknál. Az egyik ezt mondja: „Az ÚRé vagyok”, a másik Jákób nevét emlegeti. Amaz a kezére írja: „Az ÚRé vagyok”, és dicsekedve említi Izráel nevét. Így szól az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs Isten! Ki olyan, mint én? Szóljon! Jelentse be, és tárja elém, hogy mi történt attól kezdve, mióta réges-rég népeket teremtettem, és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt. Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam meg, és nem jelentettem be előre? Ti vagytok a tanúim! Van-e Isten rajtam kívül? Nincs kőszál, nem tudok róla! A bálványok készítői mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért megszégyenülnek. Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ semmit? Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan. A kovács kalapácsot fog: dolgozik a szénnel, pöröllyel alakítja a szobrot, és erős karjával megmunkálja. Aztán megéhezik, ereje elfogy, ha nem iszik vizet, elfárad. Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában. Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és fölneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső fölnevel. Ezekből tüzet rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte. Felét tűzben elégeti, felével a húst készíti. Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom a tüzet! Maradékából istent készít magának, bálványszobrot. Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy az istenem! Nem tudnak és nem értenek semmit, mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél. Nem gondolja meg, nincs tudása és értelme, hogy azt mondaná: Felét tűzben égettem el, és kenyeret sütöttem parazsánál, majd húst sütöttem és megettem. Maradékából pedig utálatosságot csinálok, és leborulok egy fatuskó előtt? Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezette megcsalt szíve, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt ne mondja: Hát nem hazugságra támaszkodtam? Emlékezz meg ezekről, Jákób, mert az én szolgám vagy, Izráel, én alkottalak, az én szolgám vagy, Izráel! Nem feledlek el. Eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és bűneidet, mint a felhőt. Térj énhozzám, mert megváltottalak! Ujjongjatok, egek, mert véghezvitte az ÚR, kiáltsatok, földnek mélységei, ujjongva énekeljetek, hegyek és erdő és benne minden fa! Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, és megdicsőíti magát Izráelben. Így szól az ÚR, megváltód és formálód, anyád méhétől fogva: Én vagyok az ÚR, aki mindezt megcselekszem. Egyedül feszítettem ki az egeket, és egymagam tettem szilárddá a földet. Én vagyok, aki megrontom a hazugok jeleit, és bolonddá teszem a varázslókat, megszégyenítem a bölcseket, és tudományukat bolondsággá teszem. Én vagyok, aki beteljesíti szolgája beszédét, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemről: „Lakjanak benne!”, és Júda városairól: „Épüljenek föl, mert helyreállítom romjait!” Aki azt mondja a mélységnek: Száradj ki!”, és: „Kiapasztom folyóvizeidet!” Én vagyok, aki azt mondja Círuszról: „Pásztorom ő”, és véghezviszi minden szándékomat, amikor ezt mondja Jeruzsálemről: „Épüljön föl”, és a templomról: „Rakják le alapjait!” Így szól az ÚR fölkentjéhez, Círuszhoz, akinek megfogtam a jobb kezét, hogy népeket hódoltassak meg előtte, és a királyok derekának övét megoldjam, hogy ajtók nyíljanak meg előtte, és ne zárulhassanak be a kapuk. Előtted megyek, és az egyenetleneket kiegyenesítem, az ércajtókat összetöröm, és a vaszárakat leütöm. Neked adom a sötétség kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, Izráel Istene, aki téged neveden hívtalak. Szolgámért, Jákóbért és választottamért, Izráelért neveden szólítottalak, nevet adok neked, noha nem ismersz. Én vagyok az ÚR, és nincs más, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismersz. Hadd tudják napkelettől napnyugatig, hogy nincsen más rajtam kívül. Én vagyok az ÚR, és nincsen más! Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, és én teremtem a gonoszt. Én vagyok az ÚR, aki mindezt cselekszem! Egek, harmatozzatok onnan fentről, és hullassatok igazságot, felhők; nyíljék meg a föld, viruljon föl a szabadulás, és vele együtt sarjadjon föl az igazság! Én, az ÚR teremtettem azt! Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, holott csak egy cserépedény a többi földi cserép között! Mondhatja-e az agyag a formálójának: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nincs kezed? Jaj annak, aki azt mondja az apának: Miért nemzel? És az anyának: Miért szülsz? Így szól az ÚR, Izráel Szentje és formálója: Tőlem kérdezzétek meg a jövendőt! Fiaimat és kezeim munkáját bízzátok csak rám! Én alkottam a földet, én teremtettem rajta az embert, én terjesztettem ki kezemmel az egeket, és minden seregük az én parancsomra állt elő. Én támasztottam fel őt igazságban, én egyengetem minden útját; ő építi meg városomat és bocsátja haza foglyaimat, de nem pénzért, s nem is ajándékért – mondja a Seregek URa! Így szól az ÚR: Egyiptom összegyűjtött kincse és Kús nyeresége és a nagy termetű szábaiak hozzád mennek, és tieid lesznek, téged követnek, béklyóban járnak, feléd fordulva leborulnak, és hozzád könyörögnek: Csak nálad van Isten, és nincs sehol máshol, nincs más Isten! Bizony te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító! Szégyent vallanak, és gyalázatba esnek mind, egytől egyig gyalázatban járnak a bálványok faragói. De Izráel megszabadul az ÚR által örök szabadulással, nem vallotok többé szégyent és gyalázatot, soha! Mert így szól az ÚR, aki az egeket teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította; nem pusztaságnak teremtette, hanem lakóhelyül alkotta: Én vagyok az ÚR, és nincsen más! Nem titkon szóltam, valahol a sötétség földjén, nem azt mondtam Jákób utódainak: A kietlenben keressetek engem! Én, az ÚR, igazságot szólok, és kijelentem, hogy mi az igaz. Gyűljetek össze, jöjjetek elő, közeledjetek mind, akik megszabadultatok a népek közül! Semmit sem tudnak azok, akik fából készült bálványukat hordják, és olyan istenhez könyörögnek, aki nem képes megmenteni! Mondjátok meg, adjátok elő, sőt tanácskozzátok meg: ki mondta meg ezt régtől fogva, és ki közölte előre? Vajon nem én, az ÚR? Nincs más Isten rajtam kívül; igaz Isten és szabadító nincs kívülem. Térjetek hozzám a föld minden határáról, hogy megszabaduljatok! Mert én vagyok az Isten, és nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számból, szavam nem vonom vissza. Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv! Ezt mondják felőlem: csak az ÚRban van minden igazság és erő. Őhozzá mennek megszégyenülve mindazok, akik haragszanak rá. Az ÚRban igazul meg és nyer dicsőséget Izráel minden utóda. Ledől Bél, elesett Nebó, állatokra és barmokra kerülnek szobraik, és elviszik őket. Megterhelik vele a fáradt állatokat. Elesnek, összerogynak mind, nem menthetik meg a terhet, és ők maguk is fogságba mennek. Hallgass rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, akiket magamhoz vettem anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta. Vénségetekig ugyanaz vagyok, megőszülésetekig én hordozlak titeket. Én alkottalak, én hordozlak, én visellek el és én szabadítalak meg. Kihez hasonlíthatnátok engem, és kivel tennétek egyenlővé? Kivel mérnétek össze, akihez hasonló lennék? Kiöntik az aranyat az erszényből, kimérik az ezüstöt mérleggel, és ötvöst fogadnak, hogy istent készítsen abból; és meghajolnak, leborulnak előtte. Vállukra veszik, úgy hordozzák, majd felállítják a helyére. Veszteg marad, helyéről nem mozdul el; ha kiáltanak is hozzá, nem felel, nyomorúságodból nem szabadít meg. Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, véssétek eszetekbe, ti pártütők! Emlékezzetek meg a régebbi dolgokról, mert én vagyok az Isten, nincsen más; Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Kezdettől fogva közöltem, hogy mi lesz a jövendő, és előre megmondtam azokat, amik még nem történtek meg, e szavakkal: Tanácsom megáll, és véghezviszem minden szándékomat. Én vagyok, aki elhívok napkeletről egy sasmadarat, messze földről egy férfit, tanácsom véghezvivőjét. Amint megmondtam, véghez is viszem, ahogy elterveztem, meg is cselekszem! Hallgassatok rám, ti keményszívűek, akik távol vagytok az igazságtól! Elhoztam igazságomat, nincs már messze, és szabadításom nem késik. Sionban lesz szabadításom ékességemnek, Izráelnek. Szállj le, és ülj a porba, Babilón szűz leánya! Ülj a földre királyi trón nélkül, káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek! Vedd a kézimalmot, és őrölj lisztet! Fedd föl fátyladat, emeld föl a hosszú ruhát, fedd föl combodat, és úgy menj át a folyókon! Fölfedik mezítelenségedet, látható lesz szégyened! Bosszút állok, és nem kímélek senkit! – így szól Megváltónk. Seregek URa az ő neve, Izráel Szentje! Ülj csendben, és menj ki a sötétbe, káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged országok úrnőjének! Fölgerjedtem népem ellen, elvetettem örökségemet, és kezedbe adtam őket. Nem voltál irgalmas hozzájuk, az öregre nehéz igát vetettél! Azt gondoltad: Örökre úrnő maradok! Nem is gondoltál ezekre, és nem számoltál a végével. Most azért halld meg ezt, te bujálkodó, aki biztonságban laktál, és azt mondtad szívedben: Én vagyok, és nincs más kívülem, nem leszek özvegy, és nem ismerem meg a gyermektelenséget! De mind a kettő eljön rád nagyon hamar, egyazon napon: teljes súlyával rád nehezedik a gyermektelenség és özvegység, hasztalan a sok varázslás és a sok igéző szó. Gonoszságodban bíztál, és azt gondoltad: Nem lát senki engem! Bölcsességed és tudományod csalt meg téged, mert azt gondoltad szívedben: Én vagyok, és rajtam kívül nincs más! Ezért eljön rád a gonosz, amely ellen nem tudsz ellenszert, és romlással sújt le rád, amelyet ki nem engesztelhetsz. Hirtelen jön rád a pusztulás, nem is tudod, mikor. Állj hát elő igéző szózataiddal és varázslatod sokaságával, amellyel ifjúságodtól fogva vesződtél; talán segíthetsz valamit, talán elriaszthatod a veszedelmet! Belefáradtál tanácsaid sokaságába. Nos, álljanak elő és mentsenek meg az ég vizsgálói, akik a csillagokat nézik, akik újhold napján előre megmondják, hogy mi következik rád! Íme, olyanok lesznek, mint a tarló, tűz emészti meg őket, nem mentik meg életüket a lángból, még parázs sem marad belőlük melegedéshez, sem tűz, amit körül lehet ülni! Így jársz majd azokkal, akikkel vesződtél, és akikkel ifjúságodtól fogva kereskedtél. Elfutnak, mindegyik a maga útján, nem segít neked senki! Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveznek, és akik Júda forrásából származtok, akik az ÚR nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán! A szent városról nevezik magukat, és Izráel Istenére támaszkodnak, akinek Seregek URa a neve! Előre megjelentettem azt, ami eddig történt, szám hirdette és tudatta azokat, gyorsan véghezvittem, bekövetkeztek. Mert tudtam, hogy konok vagy, és nyakadon vasból vannak az inak, homlokod pedig érc. Ezért előre megjelentettem neked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ne mondhasd azt: Faragott képem tette ezeket, bálványom és öntött képem parancsolta ezeket. Hallottad már, és most lásd meg mindezt! Bizonyságot teszel-e hát róla? Mostantól fogva új dolgokat tudatok veled, titkolt dolgokat, amelyekről nem tudtál. Most teremtettem azokat, nem régen. Ezelőtt nem hallottál felőlük, így nem mondhatod azt: Íme, tudtam róla. Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem volt nyitva régóta. Tudtam, hogy nagyon hűtlen vagy, anyád méhétől fogva pártütőnek hívnak. De nevemért késleltettem haragomat, és dicsőségemért fékeztem magamat veled szemben, hogy ki ne irtsalak. Íme, megtisztítottalak, de nem úgy, mint az ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság kohójában. Önmagamért, önmagamért cselekszem. Hogyan szentségteleníthetnétek meg? Dicsőségemet másnak nem adom! Hallgass rám, Jákób és Izráel, én elhívottam! Én vagyok az első és az utolsó. Hiszen kezem fektette le e föld alapját, és jobbom terjesztette ki az egeket, ha szólítom őket, mind előállnak. Gyűljetek össze mindnyájan, és halljátok: ki jelentette meg közülük e dolgokat? Az, akit az ÚR szeret, elvégzi akaratát Bábelen, és karja a káldeusokon lesz. Én, én szóltam, és el is hívtam őt, elhoztam őt, és szerencsés lesz az útja. Közeledjetek hozzám, halljátok meg ezt! Kezdettől fogva nem titokban szóltam, amióta ez történik, itt vagyok! És most elküldött engem az én Uram, az ÚR, és lelkét adta. Így szól az ÚR, a te Megváltód, Izráel Szentje: Én vagyok az ÚR, a te Istened, aki hasznosra tanítalak, és azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger hullámai. Annyi utódod lenne, mint a tenger homokja, és méhednek annyi gyümölcse lenne, mint a porszem. Neve nem veszne ki, és nem pusztulna el arcom elől. Menjetek ki Bábelből, fussatok el Káldeából! Ujjongó hangon jelentsétek meg, tudassátok ezt, és terjesszétek a föld végső határáig! Mondjátok: Megváltotta az ÚR szolgáját, Jákóbot. Nem szomjaznak, még ha pusztaságon vezeti is át őket. Vizet fakaszt nekik a kősziklából, meghasítja a sziklát, és víz ömlik belőle. Nincs békesség – így szól az ÚR – az istenteleneknek! Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli népek! Már anyám méhétől elhívott az ÚR, anyám szíve alatt is megemlékezett nevemről. Hasonlóvá tette számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem. Hegyes nyíllá tett, és tegzébe zárt engem. Azt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, akiben megdicsőülök. Én pedig azt mondtam: Hiába fáradoztam, hasztalan fecséreltem el erőmet a semmire. De az ÚRnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. És most így szól az ÚR, aki engem anyám méhétől szolgájává teremtett, hogy Jákóbot hozzá térítsem, és Izráelt hozzá gyűjtsem, hiszen becses vagyok az ÚR szemében, és Istenem az erősségem. Így szólt: Kevés az, hogy szolgám légy Jákób nemzetségeinek a megépítésénél, és Izráel megmentettjeinek visszahozásánál. A népeknek is világosságul adlak, hogy szabadításom a föld végéig terjedjen! Így szól az ÚR, Izráel megváltója, Szentje a megvetett lelkűhöz, akit utálatosnak tartanak a népek, a zsarnokok szolgájához: Ha meglátnak a királyok, fölkelnek majd, és fejedelmek borulnak le előtted az ÚRért, aki hű hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. Így szól az ÚR: Alkalmas időben meghallgatlak, és a szabadulás napján megsegítlek. Megtartalak, és szövetségül adlak a népnek, hogy helyreállítsd az országot, és szétoszd az elpusztult örökséget. Mondd azt a foglyoknak: „Jöjjetek ki!”, és azoknak, akik sötétben vannak: „Lépjetek elő!” Az út mellett legelnek, és a puszta halmokon is legelőjük lesz. Nem éheznek és nem szomjaznak. Nem bántja őket a hőség és a nap. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket, és vízforrásokhoz tereli őket. Minden hegyemet úttá teszem, és országútjaim magasan lesznek. Íme, ezek messziről jönnek: íme, azok észak és nyugat felől, amazok pedig Szín földjéről! Ujjongjatok, egek, örvendezz, föld, ujjongva énekeljetek, hegyek! Mert megvigasztalta népét az ÚR, és könyörül szegényein! De Sion így szólt: Elhagyott engem az ÚR, és elfeledkezett rólam az Úr! Hát elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha ő el is feledkezne, én nem feledkezem el rólad! Íme, a tenyerembe véstelek téged, szüntelen előttem vannak kőfalaid. Fiaid hozzád sietnek, rombolóid és pusztítóid pedig eltávoznak tőled. Emeld föl szemedet, és nézz körül: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én – így szól az ÚR –, hogy ékszerként veszed föl mindnyájukat, és magadra kötöd őket, mint egy menyasszony. Mert kihalt pusztaságaid, egész elpusztult földed szűk lesz most a lakosságnak, és messze eltávoznak pusztítóid. Gyermektelenséged fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szűk nekem ez a hely, menj el, hadd lakhassam itt! Te majd így szólsz szívedben: Ki szülte nekem ezeket? Hiszen én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett voltam, és ki nevelte föl ezeket? Íme, egyedül én maradtam meg, honnan vannak ők? Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, fölemelem kezemet a népek felé, és fölállítom előttük zászlómat, és ölükben hozzák haza fiaidat, és leányaidat a vállukon hordozzák. Királyok lesznek gondviselőid, fejedelemasszonyaik pedig a dajkáid. Arccal a földre borulnak előtted, és lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, és nem szégyenülnek meg, akik bennem remélnek. Elvehetik-e a prédát a hőstől, és megszabadulhatnak-e a zsarnok foglyai? Igen – így szól az ÚR –, a hőstől is elvehetik a foglyokat, és megszabadulhat a kegyetlen zsákmánya. Perlőiddel én szállok perbe, és én mentem meg fiaidat. Nyomorgatóiddal megetetem saját húsukat, és megrészegednek a vérüktől, mint a musttól. Akkor megtudja minden test, hogy én vagyok az ÚR: a te szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene! Így szól az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elbocsátottam őt? Vagy ki az hitelezőim közül, akinek eladtalak titeket? Íme, vétkeitek miatt adtalak el titeket, és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat! Amikor eljöttem, miért nem volt ott senki? Amikor hívtalak, miért nem felelt senki? Olyan rövid már a kezem, hogy nem válthat meg? Nincs bennem erő, hogy megszabadítsalak? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat. Megbűzhödnek halaik, mivel nincs víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. Sötétségbe öltöztetem az eget, és zsákruhával takarom be. Az én Uram, az ÚR olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat; minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet, hogy hallgassam, miként a tanítványok. Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet, én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam a verőknek, és szakállamat a szaggatóknak, arcomat nem fedeztem el a gyalázás és köpdösés elől. És az én Uram, az ÚR megsegített engem, ezért nem szégyenülök meg. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, és tudom, hogy nem vallok szégyent. Közel van, aki engem igazzá tesz, ki perelhet velem? Álljunk elő együtt! Kicsoda perel engem? Lépjen hozzám! Íme, az én Uram, az ÚR megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly rágja meg őket! Ki féli közületek az URat? Ki hallgat szolgája szavára? Aki sötétségben jár, és nincs fényessége, mind bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! Íme, mindnyájan, akik tüzet gyújtotok, és tüzes nyilakkal szerelitek föl magatokat, saját tüzetek lángjába vesztek, tüzes nyilaitokba, amelyeket meggyújtottatok! Az én kezemből jön ez rátok, és fájdalmak között fogtok feküdni! Hallgassatok rám, akik az igazságot követitek, akik az URat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, amelyből kivágattatok, és a kút nyílására, amelyből kiástak titeket! Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra és Sárára, aki szült titeket! Egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és megszaporítottam. Mert megvigasztalja Siont az ÚR, megvigasztalja romjait egytől egyig, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, kietlen földjét pedig mint az ÚR kertje. Öröm és vigasság lesz benne, hálaadás és dicséret hangja! Figyelj rám, népem, és hallgass rám, nemzetem! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem. Közel van igazságom, eljön szabadításom, és karommal ítélem a népeket. Engem várnak a szigetek, és a karomba vetik reménységüket. Emeljétek szemeteket az égre, és nézzetek le a földre; mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld elmállik, mint a ruha, és lakosai hasonlóképpen vesznek el. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg. Hallgassatok rám ti, akik ismeritek az igazságot, te nép, amelynek szívében van a törvényem! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szidalmaik miatt ne essetek kétségbe! Mert moly rágja meg őket, mint a ruhát, és féreg eszi meg őket, mint a gyapjút, de igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzedékről nemzedékre! Kelj föl, kelj föl, öltözd fel erődet, ó, ÚRnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a hajdanvolt nemzedékek napjaiban! Hát nem te voltál, aki szétvágta Ráhábot, és átdöfte a sárkányt? Nem te voltál, aki kiszárította a tengert, a nagy mélység vizeit? Aki a tenger fenekén utat készítettél, hogy átmehessenek a megváltottak? Így térnek majd vissza az ÚR megváltottai, és ujjongás közepette jönnek Sionba. Öröm lesz fejükön örökké. Vigasságot és örömöt találnak, a fájdalom és sóhaj pedig eltűnik. Én, én vagyok a vigasztalótok! Ki vagy te, hogy a halandó embertől félsz, az ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű? Elfeledkeztél az ÚRról, Alkotódról, aki az eget kiterjesztette, és megalapozta a földet? Miért félsz szüntelen, mindennap nyomorgatód haragjától, aki igyekszik elveszíteni? De hol van a nyomorgató haragja? Csakhamar megszabadul a fogoly, nem hal meg, nem jut a sírba, és kenyere sem fogy el. Hiszen én vagyok az ÚR, a te Istened, aki megrendítettem a tengert, hogy zúgjanak hullámai. Seregek URa a nevem! A szádba adtam beszédemet, és kezem árnyékával fedtelek be, hogy az egeket kifeszítsem, és megalapozzam a földet. És azt mondom Sionnak: Az én népem vagy. Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl, Jeruzsálem, kiittad az ÚR kezéből haragja poharát, kiittad, kiürítetted öblös kelyhét, amelytől tántorogsz! Fiai közül, akiket szült, nem volt senki, aki vezesse, nem fogta kézen senki a fiai közül, akiket fölnevelt. E kettő esett meg veled! Kicsoda szánt meg téged? Pusztulás és romlás, éhínség és fegyver: hogyan vigasztaljalak meg téged? Fiaid ájultan fekszenek minden utcasarkon, mint a hálóba esett zerge, betelt rajtuk az ÚR haragja, Istened feddése. Ezért halld meg ezt, te szenvedő, aki részeg vagy, de nem a bortól! Így szól Urad, az ÚR, Istened, aki népéért bosszút áll: Íme, kiveszem kezedből a poharat, amelytől tántorogsz, haragom öblös kelyhéből nem iszol többé! Nyomorgatóid kezébe adom azokat, akik azt mondták lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk rajtad! És te olyanná tetted a hátadat, mint a föld, mint amilyen az utca a járókelőknek! Serkenj föl, serkenj föl, öltözd föl erődet, Sion, öltözz föl ékes ruháidba, Jeruzsálem, te szent város! Mert nem lép be ide többé körülmetéletlen, tisztátalan! Rázd le magadról a port, kelj föl, ülj föl, Jeruzsálem, oldd le nyakadról a bilincset, Sion fogoly leánya! Mert így szól az ÚR: Ingyen adtalak el és nem pénzen váltalak meg! Mert így szól az én Uram, az Örökkévaló: Először Egyiptomba ment le népem, hogy ott éljen jövevényként, azután Asszíria nyomorgatta őt ok nélkül. És most mit tegyek itt – így szól az ÚR –, hiszen népemet ok nélkül vitték el, és a rajta uralkodók ujjonganak, és gúnyolják nevemet mindennap szüntelen. Ezért az én népem megismeri majd nevemet azon a napon, hogy én vagyok, aki azt mondtam: Íme, itt vagyok! Milyen szépek a hegyeken az örömhírt mondó lábai, aki békességet hirdet, jó hírt mond, szabadulást hirdet, aki azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Halld, őrállóid fölemelik hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy miként tér vissza Sionra az ÚR! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Feltűrte szent karját az ÚR minden nép szeme láttára, hogy lássák a föld minden határán Istenünk szabadítását! Távozzatok, távozzatok, gyertek ki onnan! Ne illessetek tisztátalant, gyertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat ti, akik az ÚR edényeit hordozzátok! Ne sietve gyertek ki, és ne futva menjetek, mert az ÚR megy előttetek, és Izráel Istene követ benneteket! Íme, a szolgám eredményes lesz munkájában, magasra emelkedik, és nagyon dicsőséges lesz. Ahogy sokan iszonyodtak tőle, mert olyan eltorzult, nem emberi volt az ábrázata, és alakja sem volt olyan, mint az emberek fiaié, úgy ejt majd ámulatba sok népet. A királyok is befogják szájukat színe előtt, mert meglátják, amit addig nem mondtak el nekik, és megértik, amit addig nem hallottak. Ki hitte el, amit hallottunk, és az ÚR karja ki előtt lett nyilvánvaló? Úgy nőtt föl színe előtt, mint egy vesszőszál, mint gyökér a száraz földből. Nem volt neki alakja és ékessége. Néztünk rá, de ábrázata nem volt kívánatos. Megvetett és emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől arcunkat elrejtjük, megvetett volt, és nem gondoltunk rá; pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza, jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az ÚR őrá vetette mindnyájunk vétkét. Kínozták, és ő megalázta magát, száját nem nyitotta ki. Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt, ő sem nyitotta ki száját. Erőszakkal és elítélve vitték el, és kortársai közül ki gondolt arra, amikor kivágták az élők földjéből, hogy népem bűnéért éri a büntetés? A gonoszok között adtak sírt neki, és a gazdagok mellé jutott halála után. Pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem volt a szájában. Az ÚR akarata volt az, hogy gyötrődjön és összetörjön azért, hogy saját lelkét áldozatul adva meglássa majd utódait, napjai meghosszabbodjanak, és keze által megvalósuljon az ÚR akarata. Mert lelke szenvedése nyomán látni fog, és megelégedett lesz. Az ő megismerése által igaz szolgám sokakat igazzá tesz, mivel ő hordozza vétkeiket. Ezért a nagyokkal osztok részt neki, és a hatalmasokkal együtt kap zsákmányt, mert halálra adta életét, és a bűnösök közé számították, noha sokak bűnét hordozta, és közbenjárt a bűnösökért. Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, hangos ujjongásba törj ki, aki nem vajúdtál, mert többen vannak az elhagyottnak fiai a férjnél levő asszony fiainál, azt mondja az ÚR. Szélesítsd ki sátorhelyedet, és feszítsd ki hajlékod sátorlapjait, ne kíméld! Húzd meg köteleidet, és erősítsd meg cövekjeidet! Mert jobbra és balra is terjeszkedsz majd, utódaid a népek örökébe lépnek, és kihalt városokat fognak benépesíteni. Ne félj, mert nem szégyenülsz meg, ne pirulj, mert nem gyaláznak meg! Ifjúságod szégyenéről is elfeledkezel, és özvegységed gyalázatára nem gondolsz többé. Mert férjed a te Alkotód, akinek Seregek URa a neve. Megváltód Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, hív téged az ÚR, és mint megvetett ifjú asszonynak, azt mondja Istened: Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek. Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad. Mert úgy lesz ez nekem, mint Nóé idejében. Ahogyan megesküdtem akkor, hogy özönvíz nem árasztja el többé a földet, úgy esküszöm meg, hogy többé nem haragszom rád, és nem fenyítelek meg. Mert a hegyek elmozdulhatnak, és a halmok megrendülhetnek, de hűségem nem távozik el tőled, és békességem szövetsége nem rendül meg – így szól könyörülő URad. Ó, te szegény, szélvésztől tépett, vigasztalás nélkül való! Íme, drágakövekbe ágyazom köveidet, és zafírokra alapozlak. Rubinból készítem falad párkányzatát, kapuidat gránátkövekből, és összes határodat drágakövekből. Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Az igazság által leszel erős. Távol leszel a nyomorgatástól, nincs mit félned tőle, sem a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád. Ha hevesen rád támadnak is, nem tőlem lesz az. Aki ellened támad, elesik veled szemben. Íme, én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti, és fegyvert készít mestersége szerint. És én teremtettem a pusztítót is, hogy pusztítson. Egyetlen, ellened készült fegyver sem lesz eredményes, és megszégyenítesz minden nyelvet, amely perbe száll veled. Ez az öröksége az ÚR szolgáinak és az igazságuk, amely tőlem van – így szól az ÚR. Mindenki, aki szomjazik, jöjjön e vizekhez! Ti is, akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek és egyetek! Gyertek, vegyetek pénz nélkül, ingyen bort és tejet! Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, és fizetséget azért, ami nem elégíthet meg? Hallgassatok, hallgassatok rám, hogy jót egyetek, és kövér falatokban gyönyörködjék a lelketek! Fordítsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, hogy éljen a lelketek! Örök szövetséget kötök veletek Dávid iránt való változhatatlan hűségemért. Íme, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul a nemzeteknek. Íme, olyan népet hívsz elő, amelyet nem ismersz, és olyan népek sietnek hozzád, amelyek nem ismertek, az ÚRért, Istenedért és Izráel Szentjéért, aki megdicsőít téged. Keressétek az URat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el a gonosz az útját, és a bűnös ember a gondolatait! Térjen az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, és ő könyörül rajta, mert ő bőkezű a megbocsátásban. Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az ÚR! Mert amiképpen magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál! Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én beszédemmel is, amely számból kijön. Nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és eredményes lesz ott, ahová küldtem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezetlek benneteket. A hegyek és halmok ujjongva énekelnek előttetek, és tapsol a mező minden fája. A tövis helyén ciprus nő, bogáncs helyett mirtusz. Az ÚR dicsőségére lesz ez örök jelül, amelyet nem törölhetnek el. Így szól az ÚR: Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot, mert közel van szabadításom, és megjelenik igazságom! Boldog ember az, aki ezt cselekszi, az embernek fia, aki ragaszkodik ehhez; megtartja a szombatot, hogy ne tegye azt tisztátalanná, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen. Ne mondja azt az idegen, aki az ÚRhoz csatlakozott: Bizony elszakít engem népétől az ÚR! Ne mondja a herélt sem: Íme, én kiszáradt fa vagyok! Mert így szól az ÚR a herélteknek, akik megtartják szombatjaimat, és azt választják, amiben gyönyörködöm, és ragaszkodnak szövetségemhez: Emlékezetük lesz nekik házamban, falaimon belül, és olyan nevük, amely jobb a fiaknál és leányoknál. Örök nevet adok nekik, amely sohasem vész ki. Az idegeneket, akik csatlakoztak az ÚRhoz, hogy neki szolgáljanak, szeressék az ÚR nevét, és szolgái legyenek, mindenkit, aki megtartja a szombatot, hogy tisztátalanná ne tegye, és azokat, akik szövetségemhez ragaszkodnak, mind fölviszem szent hegyemre, és megvidámítom őket imádságom házában. Egészen elégő és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon, mert az én házam neve imádság háza lesz minden nép számára! Így szól az én Uram, az ÚR, aki összegyűjti Izráel elszéledt fiait: Még gyűjtök azokhoz, akiket egybegyűjtöttem! Ti, mezei vadak mind, jöjjetek és egyetek, és ti, erdei vadak is mind! Őrállói mindnyájan vakok, mit sem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni. Álmodók, heverők, szunnyadni szeretők! Telhetetlen ebek ezek, nem tudnak megelégedni; olyan pásztorok ők, akik nem tudnak vigyázni. Mindnyájan a maguk útjára tértek, ki-ki saját hasznát lesi, kivétel nélkül. Jöjjetek, hadd hozzak bort, és igyunk részegítő italt! Legyen a holnapi nap is olyan, mint a mai, vagy még annál is nagyszerűbb. Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz. Békességre jut, az ágyában nyugszik, aki egyenes úton járt. De ti gyertek ide, szemfényvesztőnek fiai, ti házasságtörők és paráznák ivadékai! Ki fölött gúnyolódtok? Ki ellen tátjátok föl szátokat, és öltitek ki nyelveteket? Vajon nem ti vagytok a bűn gyermekei, a hazugság magva, akiket szenvedély fűt a tölgyfáknál és minden buja fa alatt, akik megölitek gyermekeiteket a völgyekben és a sziklák hasadékainál? A patak sima köveiben van az örökséged, az a te részed. Nekik öntesz ki italáldozatot, és viszel ételáldozatot, és én még jó néven vegyem ezeket? Magasba emelkedő hegyre helyezted ágyadat, oda is fölmész áldozatot bemutatni. Az ajtó és az ajtófélfa mögé tetted bálványjeleidet, eltávolodtál tőlem, és kitakartad ágyadat, aztán belefeküdtél és kiszélesítetted. Szövetséget kötöttél velük, akiknek ágyát szeretted, amerre csak láttad. A Molokhoz mentél olajoddal és bőséges keneteiddel. Messze földre küldted követeidet, mélyre le, a Seolig. Nagy utadon elfáradtál, mégsem mondtad: Mindez hasztalan! Újra erőre kaptál, és nem lankadtál el. Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudnod kellett, miért nem emlékeztél meg rólam, és miért nem gondoltál rám a szívedben? Vagy azért nem félsz engem, mert már régóta hallgatok? Én jelentem ki igazságodat, de amit teszel, nem használ neked. Ha kiáltasz: szabadítson meg téged bálványaid sokasága! A szél mindet elviszi, egy szellő is fölkapja. De aki hozzám menekül, az örökli a földet, és birtokba veszi szent hegyemet. Egy hang ezt mondja: Töltsétek, töltsétek föl, készítsétek az utat, népem útjából vegyetek el minden buktatót! Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké él, és akinek szent a neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perelek, és nem haragszom mindvégig, hiszen elepedne előttem a lélek és az élők, akiket alkottam. Mert a telhetetlenség vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtőztem és megharagudtam. Ő pedig elfordult tőlem, és a saját szíve útján járt. Láttam útjait, és meggyógyítom őt. Vezetem, és vigasztalást nyújtok neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség a távol- és közellévőknek! Így szól az ÚR: Meggyógyítom őt! De a hitetlenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni, és amelynek hullámai iszapot és sarat hánynak ki. Nincs békesség az istenteleneknek, mondja az én Istenem. Kiálts teljes torokból, ne kíméld! Emeld föl hangodat, mint a kürt, és jelentsd ki népemnek bűneit és Jákób házának vétkeit! Ők mindennap keresnek engem, és szeretnék megismerni útjaimat, mint egy olyan nép, amely igazságot cselekszik, és nem hagyja el Istene törvényét. Igaz ítéletet kérnek tőlem, és Isten közelségét kívánják. Miért böjtölünk, ha te nem nézed, miért gyötörjük lelkünket, ha te nem tudsz róla? Íme, böjtölésetek napján kedvteléseiteket űzitek és robotosaitokat hajszoljátok. Íme, pereskedve és versengve böjtöltök, és gonoszul, ököllel sújtotok le. Ne úgy böjtöljetek, ahogyan ma, ne úgy, hogy hallani lehessen hangotokat a magasságban! Hát ilyen az a böjt, amelyet én kedvelek, és ilyen az a nap, amelyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, és zsákot vesz föl, és hamut terít maga alá, azt nevezed te böjtnek és az ÚR kedves napjának? Hát nem az-e a böjt, amit kedvelek, hogy megnyitod a gonoszság bilincseit, megoldod az iga köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és minden igát széttörsz? Nem az-e, hogy az éhezőnek megszeged kenyeredet, és beviszed házadba a szegény bujdosókat; ha mezítelent látsz, felruházod, és nem zárkózol el saját testvéred elől. Akkor fölvirrad világosságod, mint a hajnal, és gyógyulásod gyorsan kivirágzik, igazságod előtted jár, és az ÚR dicsősége követ. Ha kiáltasz, az ÚR meghallgat, ha jajgatsz, ő azt mondja: Íme, itt vagyok! Ha eltávolítod a magad köréből az igát, ha nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz hamisságot, ha megosztod falatodat az éhezővel, és megelégíted az elepedt lelkűt, akkor fölragyog a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. Az ÚR vezet szüntelen, nagy szárazságban is megelégíti lelkedet és megerősíti csontjaidat. Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek nem fogy el a vize. Fiaid fölépítik az ősi romokat, falat húzol a régiek által készített alapokra. A repedés javítójának neveznek majd, az utcák helyreállítójának, amiért újra lakhatóvá válnak. Ha megtartóztatod a lábadat szombaton, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, hanem a szombatot gyönyörűségnek hívod, az ÚR szent és dicsőséges napjának, és megszenteled úgy, hogy nem végzed dolgaidat, nem találsz magadnak foglalatosságot, és nem szólsz hamis beszédet, akkor gyönyörűséged lesz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain hordozlak, és Jákóbnak, atyádnak örökségével táplállak. Az ÚR szája szólt! Íme, nem olyan rövid az ÚR keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem olyan süket a füle, hogy meg ne hallgathatna. Hanem vétkeitek választottak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedték el előletek arcát, ezért nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van bemocskolva, ujjaitok pedig vétekkel, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek gonoszságot suttog. Nincs, aki az igazság mellett szólna, és nincs, aki igazságosan ítélkezne. Haszontalan dologban bíznak, és hazugságot beszélnek, gonoszt fogannak, és vétket szülnek. Vipera tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik, és ha az egyikre rátapos, vipera kel ki belőle. Pókhálójukból nem lesz ruha, készítményük nem vehető föl. Cselekedeteik gonosz cselekedetek, és erőszakos tettek tapadnak kezükhöz. Lábuk a gonosz után fut, és sietnek, hogy ártatlan vért ontsanak. Gondolataik a hamisság gondolatai, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, nincs törvényesség keréknyomukban. Ösvényeik görbék, aki azokon jár, nem ismeri a békességet. Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem jut el hozzánk az igazság; világosságra várunk, de íme, sötétség van, fényességre, de íme, homályban járunk! A falat tapogatjuk, mint a vakok, tapogatózunk, mint akiknek nincs szemük. Megbotlunk délben, mintha alkonyat volna, és olyanok vagyunk, mint halottak az egészségesek között. Mindnyájan morgunk, mint a medvék, nyögdécselünk, mint a galambok, törvényességre várunk, de nem jön, és távol van tőlünk a szabadulás. Bizony sok gonoszságunk van előtted, és bűneink ellenünk tanúskodnak. Mert gonoszságaink velünk vannak, és ismerjük vétkeinket. Elpártoltunk, és megtagadtuk az URat, és eltávoztunk Istenünktől. Elnyomásról és elszakadásról beszéltünk, szívünk hazug beszédeket gondolt és szólt. Eltávozik a jogosság, és távol áll az igazság, elesik a hűség a tereken, és az egyenesség nem juthat be. Hiányzik a hűség, és aki kerüli a gonoszt, prédává lesz. Látta ezt az ÚR, és nem tetszett szemének, hogy nincsen jogosság. Amikor látta, hogy nincsen senki, álmélkodott, hogy nincs, aki közbenjáró lenne, és saját karja segített neki, és saját igazsága támogatta. Felöltötte az igazságot mint páncélt, és a szabadítás sisakja a fején van. A bosszúállás ruháit öltötte fel, mint egy köpenyt, és a harag indulatával vette körül magát, mint egy palásttal. A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal fizet ellenségeinek, büntetéssel ellenfeleinek, és megfizet a szigeteknek. Félik majd az ÚR nevét napnyugattól fogva, és dicsőségét napkelettől fogva, amikor eljön, mint egy sebes folyóvíz, amelyet az ÚR szele hajt. De eljön Sionhoz a Megváltó és Jákóbban mindazokhoz, akik megtérnek bűneikből – így szól az ÚR. Ilyen szövetségem van velük – mondja az ÚR –, lelkem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim, amelyeket szádba adtam, nem távoznak el szádból és utódaid szájából és utódaid utódainak szájából – így szól az ÚR – mostantól fogva mindörökké! Kelj föl, ragyogjál, mert eljött világosságod, és az ÚR dicsősége megjelent rajtad! Mert íme, sötétség borítja a földet, és sűrű sötétség a népeket, de fölötted fölragyog az ÚR, és dicsősége látható lesz rajtad. Népek jönnek világosságodhoz és királyok a rád ragyogó fényességhez. Emeld föl szemedet, nézz körül: mindnyájan egybegyűltek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák el. Amikor meglátod, ragyogsz majd az örömtől, beleremeg és kitárul a szíved. Hozzád tér a tenger kincsözöne, és feléd tart a népek gazdagsága. Elborít a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi; mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az ÚR dicséretét hirdetik. Kédár minden nyája hozzád gyűlik, Nebájót kosai neked szolgálnak. Oltáromra kerülnek nekem kedves áldozatul, így dicsőítem meg dicsőséges házamat. Kik ezek, akik repülnek, mint a felleg, és mint a galambok a dúcaikhoz? Igen, engem várnak a szigetek. Elöl Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről ezüstjükkel és aranyukkal együtt a te URad és Istened nevének és Izráel Szentjének dicséretére, hogy fölékesítsen téged. Idegenek építik kőfalaidat, és királyaik neked szolgálnak. Bár haragomban megvertelek, de kegyelmesen megkönyörülök rajtad. Kapuid szüntelen nyitva lesznek, nem zárják be őket sem éjjel, sem nappal, hogy elhozhassák neked a népek gazdagságát, és királyaikkal az élen eléd hozzák. Mert elvész az a nép és az az ország, amely nem akar neked szolgálni, azok a népek mindenestül elpusztulnak. Hozzád tart a Libánon ékessége: a ciprus, kőris és sudárcédrus mind, hogy szentélyem fölékesítésére legyen, hogy lábaim helyét megdicsőítsem. A téged nyomorgatók fiai meghajolva járulnak eléd, és akik eddig megvetettek téged, mind lábad elé borulnak. Az ÚR városának neveznek majd, Izráel Szentje Sionjának. Noha elhagyott és gyűlölt voltál, és nem járt feléd senki, örökké fenségessé teszlek és örvendezővé nemzedékről nemzedékre. Népek tejét szopod, királyi emlőket szopsz, és megtudod, hogy én, az ÚR vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene. Réz helyett aranyat hozatok, vas helyett ezüstöt, fák helyett rezet és kövek helyett vasat. Vezetőddé teszem a békességet és elöljáróddá az igazságot. Nem hallasz hírt többé földeden erőszakról, határaidban pusztításról és romlásról; Isten szabadítását hívod kőfalaidnak és dicséretét kapuidnak. Nem a nap lesz többé nappali világosságod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az ÚR lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Nem megy le többé napod, és holdad sem fogy el, mert az ÚR lesz örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad. Egész néped igaz lesz, és mindörökké birtokolják a földet. Ültetvényem vesszőszálai ők, kezem műve az én dicsőségemre. A legkisebb is ezerré nő és a legkevesebb is hatalmas néppé. Én, az ÚR a maga idejében megteszem ezt. Uramnak, az ÚRnak lelke van rajtam, mert fölkent engem az ÚR, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek. Elküldött, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, szabadulást hirdessek a foglyoknak és föloldozást a megkötözötteknek. Hogy hirdessem az ÚR kedves esztendejét, Istenünk bosszúállásának napját, megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy segítsek Sion gyászolóin: a hamu helyett koszorút adjak nekik, öröm olaját a gyász helyett, dicséret palástját a csüggedt lélek helyett, hogy az igazság fáinak nevezzék őket, az ÚR ültetvényének, az ő dicsőségére! Fölépítik az ősi romokat, helyreállítják, ami régen elpusztult. Újjáépítik az elhagyott városokat, amelyek sok nemzedék óta pusztán állnak. Idegenek állnak elő, és legeltetik juhaitokat, a jövevények fiai lesznek szántóvetőitek és vincelléreitek. Titeket pedig az ÚR papjainak hívnak, Istenünk szolgáinak neveznek. A népek gazdagságát eszitek, és az ő dicsőségükkel dicsekedtek. Gyalázatotok helyett kétszeres részt kaptok, és a szidalom helyett örvendezni fognak örökségüknek. Mert kétszeres részt birtokolnak földjükön, és örömük örökkévaló lesz. Mert én, az ÚR szeretem a jogosságot, és gyűlölöm a rablást és a gazságot. Megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velük. Ismerik majd utódaikat a nemzetek között és ivadékaikat a népek között. Akik látják őket, fölismerik, hogy ők az ÚRtól megáldott utódok. Módfelett örvendezek az ÚRban, ujjong a lelkem Istenemben. Mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástjával vett körül, mint vőlegényt, aki papi módon fölteszi fejdíszét, és mint menyasszonyt, aki fölrakja ékszereit. Mert miként a földből a növények kihajtanak, és miként a kertben a vetemények kisarjadnak, úgy sarjasztja ki az én Uram, az ÚR az igazságot és a dicséretet minden nép előtt. Nem hallgathatok a Sionért, és nem nyughatom Jeruzsálemért, amíg föl nem derül igazsága, mint a fényesség, és szabadulása, mint az égő fáklya. Meglátják igazságodat a népek, és dicsőségedet valamennyi királyuk. Új nevet adnak neked, amelyet az ÚR szája határoz meg. Ékes korona leszel az ÚR kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem neveznek többé elhagyottnak, és földedet sem nevezik többé pusztaságnak, hanem így hívnak: Én gyönyörűségem. Földedet pedig így: Férjnél van! Mert gyönyörködik benned az ÚR, és országodnak férje lesz. Mert ahogyan az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz feleségül, aki fölépít téged; és ahogyan a vőlegény örül a menyasszonyának, úgy fog örülni neked Istened. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam, se nappal, se éjjel, soha ne hallgassanak! Ti, akik az URat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! Ne hagyjatok nyugtot neki, amíg helyre nem állítja és dicséretessé nem teszi Jeruzsálemet e földön. Az ÚR megesküdött jobbjával és erős karjával: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, és nem idegenek isszák mustodat, amelyért te munkálkodtál. Hanem a betakarítók eszik majd azt, és dicsérik az URat, és a szüretelők isszák meg azt szent udvaraimban. Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a nép útját, töltsétek, töltsétek föl az utat, dobjátok félre a köveket, emeljetek zászlót a népeknek! Íme, hírül adta az ÚR az egész föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, íme, eljön a Szabadítód, íme, vele jön jutalma, és előtte jár fizetsége! Szent népnek hívják őket, az ÚR megváltottainak; téged pedig keresett városnak hívnak, és nem elhagyottnak. Ki az, aki Edómból jön, vörös ruhában, ékes öltözetben, ereje teljében közeleg Bocrából? Én, aki igazat szólok, hatalmam van a szabadításra. Miért vörös az öltözeted, és a ruhád, mint a borsajtóban taposóé? A borsajtót egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Megtiportam őket fölindulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fröccsent vérük ruhámra, és egész öltözetemet beszennyeztem. Mert bosszúállás napja volt a szívemben, és eljött megváltásom esztendeje. Körültekintettem, de nem volt segítő, álmélkodtam, de nem volt támaszom. Saját karom segített nekem, és haragom támogatott! Népeket tapostam meg fölindulásomban, megrészegítettem őket haragomban, és kiontottam vérüket a földre! Az ÚR kegyelmes tetteiről emlékezem és az ÚR dicséretéről, mindarról, amit az ÚR cselekedett velünk. Izráel háza iránti nagy jóságáról, amelyet irgalmasan és nagy kegyelmében közölt velük. Azt mondta: Bizony, ők mégis az én népem, fiaim, akik nem csalnak meg. És így szabadítójuk lett nekik. Minden szenvedésüket ő is megszenvedte, és arcának angyala szabadította meg őket, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napján. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké lett, és harcolt ellenük. De megemlékezett népe Mózes régi napjairól: hol van, aki a tengerből kihozta őket nyájának pásztorával? Hol van, aki beleárasztotta szent lelkét? Hol van, akinek dicsőséges karja Mózes jobbjával járt, aki kettéválasztotta előttük a vizet, hogy magának örök nevet szerezzen? Átvezette őket a mélységeken, mint lovat a pusztaságon, és nem botlottak meg. Mint a jószág, amely leereszkedik a völgybe, úgy vitte őket a nyugalomba az ÚR lelke. Így vezetted népedet, hogy dicső nevet szerezz magadnak! Tekints alá az égből, nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved dobogását és irgalmadat visszatartod tőlem? Hiszen te vagy a mi Atyánk! Ábrahám nem tud rólunk, Izráel nem ismer bennünket. URam, te vagy a mi Atyánk, megváltónk, öröktől fogva ez a neved. Miért engedsz eltévelyedni minket útjaidról, URam? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Fordulj szolgáid felé, örökséged nemzetségei felé! Szent néped csak kis ideig birtokolta földjét, ellenségeink letaposták szentélyedet. Olyanok lettünk, mint akiken sosem uralkodtál, mint akiket nem a te nevedről neveznek. Ó, bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál, hogy megrendüljenek előtted a hegyek! Ahogyan a tűz meggyújtja a rőzsét, és fölforralja a tűz a vizet, úgy jelentsd ki nevedet ellenségeidnek, hogy reszkessenek előtted a népek, mint amikor rettenetes dolgokat cselekedtél, amelyeket nem vártunk; leszálltál, és a hegyek megrendültek előtted. Kezdettől fogva soha senkinek nem jutott a fülébe, sem nem hallott, sem szemével nem látott más Istent kívüled, aki így cselekszik azzal, aki őt várja. Elébe mész annak, aki örvendezik, és igazságosan cselekszik, és rád gondol útjaidon. Íme, haragra gerjedtél, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bár megszabadulnánk! Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, és minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a fa lombja, és álnokságaink, mint a szél, elsöpörnek bennünket! Nincs, aki segítségül hívná nevedet, aki fölserkenne, és beléd kapaszkodna, mert elrejtetted előlünk arcodat, és álnokságaink miatt megolvasztottál minket. És most, URam, Atyánk vagy te, mi vagyunk az agyag, te pedig formálónk, kezed munkája vagyunk mi mindnyájan. Ne haragudj túlságosan, URam, és ne emlékezz örökké álnokságainkra! Íme, tekints ránk, mindnyájan a te néped vagyunk. Szent városaid pusztává lettek: pusztasággá lett Sion, Jeruzsálem pedig kietlenné. Szentséges és ékes házadat, ahol atyáink dicsértek téged, tűz perzselte föl. Minden elpusztult, amiben gyönyörködtünk. Hát még ezután is visszafogod magadat, URam? (11) Hallgatsz, és így gyötörsz bennünket? Engedtem, hogy megkeressenek azok, akik nem is kérdeztek; hagytam, hogy megtaláljanak azok, akik nem is kerestek. Ezt mondtam: Íme, itt vagyok. Itt vagyok annak a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. Egész nap kitártam kezemet a pártütő nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem saját gondolatai szerint. A nép felé, amely szemtől szembe szüntelen ingerel engem, kertekben áldozik, és téglaoltárokon mutat be illatáldozatot. Sírok közt üldögél, és az éjszakát titkos helyeken tölti, disznóhúst eszik, és förtelmes leves van tálaiban. Azt mondja: Maradj távol, ne jöjj hozzám, mert szent vagyok neked! E nép olyan, mint a füst az orromban, mint a szüntelen égő tűz. Íme, föl van írva színem előtt: nem hallgatok, amíg meg nem fizetek nekik. Mielőbb megfizetek nekik! Vétkeitekért és atyáitok vétkeiért egyaránt – így szól az ÚR –, akik a hegyeken tömjéneztek és a halmokon csúfoltak meg engem, visszamérem keblükbe előbbi tetteik büntetését. Így szól az ÚR: Amikor mustnak valót lelnek a fürtök között, azt mondják: „Ne veszítsd el, mert áldás van benne!”, ekként cselekszem szolgáimmal is: nem veszítem el mindnyájukat. Utódot sarjasztok Jákóbból és Júdából, olyat, aki hegyeim örököse lesz. Választottaim fogják birtokolni, és szolgáim laknak majd ott! A Sáron nyájak legelőjévé lesz, az Ákor völgye pedig a jószág pihenőhelyévé népem számára, amely engem keres. Titeket pedig, akik az URat elhagytátok, akik elfeledkeztetek szent hegyemről, titeket, akik a szerencseistennek készítetek asztalt, a sorsistennőnek töltötök italáldozatot, titeket kard alá számlállak, és mindnyájan leborultok, hogy levágjanak benneteket. Mert hívtalak, de nem feleltetek, szóltam, és nem hallottátok meg. Gonoszt cselekedtetek szememben, és azt választottátok, amit nem szeretek. Azért így szól az ÚR Isten: Íme, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, íme, szolgáim isznak, ti pedig szomjaztok, íme, szolgáim örvendeznek, de ti megszégyenültök. Íme, szolgáim vigadoznak, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, megtört lélekkel fogtok jajgatni. Átok gyanánt használják majd választottaim hátrahagyott neveteket. Így öl meg titeket az én Uram, az ÚR! Szolgáinak pedig más nevet ad. Hogy aki áldást mond e földön, az az igaz Isten által mondjon áldást, és aki esküszik e földön, az az igaz Istenre esküdjék, mert feledésbe merül a régi nyomorúság, és eltűnik szemem elől. Mert íme, új egeket és új földet teremtek, nem emlékeznek a régiekre, eszébe sem jut senkinek. Ezért örüljetek és örvendezzetek mindörökké azoknak, amiket teremtek. Mert íme, Jeruzsálemet jókedvre teremtem és népét örömre. Vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népemnek, és nem hallatszik ott többé siralom és kiáltás hangja! Nem lesz ott többé olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem vénember, aki napjait be nem töltötte volna, mert a legifjabb is százéves korában hal meg, és aki nem ér meg száz évet, az átkozottnak számít. Házakat építenek, és laknak is bennük, szőlőket ültetnek, és esznek gyümölcséből. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy más egye gyümölcsét. Mert népem élete olyan hosszú lesz, mint a fáké, és kezük munkáját élvezik választottaim. Nem fáradnak hiába, nem szerencsétlenségre szülnek, mivel az ÚR áldottainak utódai ők, és ivadékaik megmaradnak. Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok, még beszélnek, és én már meghallgattam. A farkas és a bárány együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen – így szól az ÚR. Így szól az ÚR: Az ég az én trónusom, és a föld a lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyet nyugvóhelyemül? Hiszen az én kezem alkotta mindezeket, így álltak elő mind – mondja az ÚR. Mert én arra tekintek, aki szegény és megtört lelkű, és rettegi beszédemet. Aki bikát vág le: embert is öl. Aki juhval áldozik: a kutyának is nyakát szegi. Aki ételáldozattal jön: disznóvért hoz elém. Aki tömjént gyújt emlékeztetésül: az bálványt is imád. Amint ők így választották meg útjaikat, és lelkük utálatosságaikban gyönyörködött, úgy választom meg én is megcsúfolásuk módját, és rájuk hozom, amitől rettegnek. Mert hívtam őket, és senki sem felelt, szóltam, és nem hallgattak rám, gonoszt cselekedtek a szemem előtt, és amit nem szerettem, azt választották. Halljátok az ÚR beszédét, akik megremegtek beszédére! Így szólnak testvéreitek, akik gyűlölnek titeket, és eltaszítanak benneteket nevemért: Jelenjék meg az ÚR dicsősége, hogy lássuk örömötöket! De megszégyenülnek majd! Halld! Zúgás hallatszik a városból, a templom felől! Az ÚR hangja az, aki megfizet ellenségeinek. Mielőtt vajúdott volna, már szült, mielőtt rátört a fájdalom, fiút hozott világra. Ki hallott ilyet, mint ez, ki látott ehhez hasonlót? Vajon egy ország egy nap alatt jön világra, és egy nép csak úgy egyszerre születik? Hiszen alig vajúdott Sion, és már meg is szülte fiait! Hát én csak megindítsam és ne vezessem le a szülést? – szól az ÚR. Vagy én, aki a szülést levezetem, bezárjam-e a méhet? – így szól Istened. Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek vele mind, akik szeretitek! Örvendezéssel vigadozzatok vele mindnyájan, akik gyászoltátok! Mert megelégedésig szophattok vigasztalásának emlőjéből, gyönyörködéssel szívhatjátok keblének bőségét. Mert így szól az ÚR: Íme, kiárasztom rá a békességet, mint folyóvizet, és a népek dicsőségét, mint kiáradt patakot. Táplálni fognak titeket, ölben hordoznak, és térdükön dajkálgatnak benneteket. Ahogy az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket, és Jeruzsálemben kaptok vigasztalást! Meglátjátok, és örül szívetek, csontjaitok virágoznak, mint a zöld fű. Megismerik szolgái az ÚR kezét és az ellenségeivel szembeni haragját. Mert íme, eljön az ÚR tűzben, és szekerei olyanok, mint a forgószél, hogy megfizessen lángoló haragjával, és megfenyítsen égő lángjával. Mert tűzzel és kardjával ítél meg az ÚR minden testet; és sokan lesznek, akiket megöl az ÚR. Mind elpusztulnak, akik azért szentelik és tisztítják meg magukat, hogy a kertekben áldozzanak, követve a középen állót; akik disznóhúst, undokságot és egeret esznek – mondja az ÚR. Ismerem cselekedeteiteket és gondolataitokat. Eljött az idő, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet, hogy eljöjjenek, és meglássák dicsőségemet. Csodás jelet teszek közöttük, és a megmenekülteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallottak rólam, és nem látták dicsőségemet, hogy hirdessék dicsőségemet a népek között. Elhozzák minden testvéreteket az összes nép közül ajándékul az ÚRnak: lovakon, szekereken, hintókon, öszvéreken és tevéken hozzák majd őket szent hegyemre, Jeruzsálembe – így szól az ÚR –, úgy, ahogy Izráel fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az ÚR házába. És közülük is választok papokat és lévitákat – mondja az ÚR. Mert ahogyan fennmarad előttem az új ég és az új föld, amelyet alkotok – így szól az ÚR –, úgy maradnak fenn utódaitok és nevetek is. Akkor majd hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem – mondja az ÚR. És amikor kimennek, látni fogják azoknak holttestét, akik csalárdul elhagytak engem, mert férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki, és minden ember iszonyodni fog tőlük. Jeremiásnak, Hilkijjá fiának a beszédei, aki az Anátótban, Benjámin földjén lakó papok közül való volt. Őhozzá szólt az ÚR szava Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának napjaiban, uralkodásának tizenharmadik évében; továbbá Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának napjaiban, egészen Cidkijjának, Jósiás fiának, Júda királyának a tizenegyedik esztendejéig, Jeruzsálem fogságba viteléig, ami az ötödik hónapban volt. Így szólt hozzám az ÚR szava: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, mielőtt kijöttél az anyaméhből, megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a népek közé. Erre azt mondtam: Ó, URam, Istenem! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok! Az ÚR pedig azt mondta nekem: Ne mondd ezt: „Ifjú vagyok”, hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, és megszabadítalak! – mondja az ÚR. Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette számat, és azt mondta nekem az ÚR: Íme, szádba adom igéimet! Lásd, én ma népek és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj. Majd azt mondta nekem az ÚR: Mit látsz, Jeremiás? Azt feleltem: Mandulavesszőt látok. Erre azt mondta nekem az ÚR: Jól láttad, mert gondom van igémre, hogy beteljesítsem azt. Másodszor is szólt hozzám az ÚR szava, és azt kérdezte: Mit látsz? Azt feleltem: Fortyogó fazekat látok, amelynek szája észak felől van. Erre azt mondta nekem az ÚR: Észak felől támad a veszedelem e föld minden lakosára. Mert íme, előhívom az északi országok minden nemzetségét – mondja az ÚR –, eljönnek, és mindegyik fölállítja trónját Jeruzsálem kapui előtt meg a várfalaknál körös-körül és Júda minden városával szemben. És ítéletet mondok fölöttük mindenféle gonoszságuk miatt, mert elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és saját kezük munkái előtt borultak le. Te azért övezd föl derekadat, kelj föl, és mondd meg nekik mindazt, amit parancsolok neked. Ne riadj meg tőlük, különben én riasztalak meg téged előttük! Mert íme, megerősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged az egész földdel szemben, Júda királyaival, fejedelmeivel, papjaival és a föld népével szemben. Viaskodni fognak ellened, de nem győznek le téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak – mondja az ÚR. Majd ezt mondta nekem az ÚR: Menj el, és így kiálts Jeruzsálem fülébe: Ezt mondja az ÚR: Emlékezem rád, gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a még be nem vetett földön. Szent volt Izráel az ÚRnak, termésének zsengéje. Akik ették őt, mind vétkeztek, veszedelem támadt rájuk, azt mondja az ÚR. Halljátok meg az ÚR szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége! Így szól az ÚR: Miféle hamisságot találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóságok után jártak, és maguk is hiábavalókká lettek? Még csak azt sem kérdezték: Hol van az ÚR, aki fölhozott minket Egyiptom földjéről, és a pusztában vezetett minket, a kietlen és zord vidéken, a szárazságnak és a halál árnyékának földjén, ahol nem járnak emberek, és ahol nem lakik halandó? A bőség földjére vittelek titeket, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek. Be is mentetek, de tisztátalanná tettétek földemet, és utálatossá örökségemet. A papok nem kérdezték: Hol van az ÚR? A törvény magyarázói nem ismertek engem, a pásztorok hűtlenné lettek hozzám, a próféták pedig Baal nevében prófétáltak, és hiábavalóságok után jártak. Ezért még perbe szállok veletek – mondja az ÚR –, és perelni fogok még unokáitokkal is! Keljetek csak át a kittiek szigeteire, és nézzetek körül; küldjetek Kédárba is, és szorgalmasan vizsgálódjatok! Nézzétek meg, hogy volt-e ott ehhez hasonló! Cserélt-e nép így isteneket, noha azok nem is istenek? Az én népem pedig fölcserélte dicsőségét hitványsággal! Egek, álmélkodjatok ezen, borzadjatok és rémüljetek meg nagyon – ezt mondja az ÚR. Mert kettős gonoszságot követett el népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy víztárolókat ássanak maguknak, és repedezett falú víztartókat ástak, amelyek nem tartják a vizet. Szolga-e Izráel vagy háznál született rabszolga? Miért lett hát prédává? Oroszlánkölykök ordítanak rá, kieresztik hangjukat, és sivataggá teszik földjét. Pusztává tették városait, mind lakatlanná lettek. Nóf és Tahpanhész fiai is lenyírták hajadat. Vajon nem te okoztad-e ezt magadnak? Elhagytad Istenedet, az URat, amikor az úton vezetett téged! Most is mi dolgod van Egyiptom útján? Hogy a Nílus vizét igyad? Vagy mi dolgod van Asszíria útján? Hogy a folyam vizét igyad? A magad gonoszsága büntet meg téged, és saját elpártolásod fenyít meg. Tudd meg hát és lásd meg, milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem – azt mondja az ÚR, a Seregek URa. Bizony már régen széttörtem igádat, és letéptem köteleidet, te pedig azt mondtad: Nem leszek rabszolga. Mégis minden magas halmon és minden lombos fa alatt hajlongtál, mint egy parázna. Pedig úgy ültettelek el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestül hamisítatlan magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő fattyúhajtásává? Még ha lúgban mosakodnál is, és rengeteg szappant használnál, álnokságod akkor is szenny marad előttem, mondja az én Uram, az ÚR. Hogy is mondhatnád: „Nem lettem tisztátalan, nem jártam a Baalok után!”? Lásd meg utadat a völgyben, ismerd csak be, mit tettél, te gyors lábú tevekanca, amely ide-oda futkos útjain! Pusztához szokott nőstény vadszamár vagy, amely érzékiségének kívánságában levegő után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Aki keresi őt, nem kell fáradnia, megtalálja a maga hónapjában. Óvd a lábadat a mezítláb járástól és torkodat a szomjúságtól! De te azt mondod: Hiába, nem lehet, mert idegeneket szeretek, és utánuk járok. Ahogyan megszégyenül a tolvaj, ha rajtakapják, úgy szégyenül meg Izráel háza is; ő maga, királyai, fejedelmei, papjai és prófétái. Akik azt mondják a fának: „Te vagy az én atyám!”, a kőnek pedig: „Te szültél engem!”, bizony hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de nyomorúságuk idején azt mondják majd: Kelj föl, és szabadíts meg minket! De hol vannak a te isteneid, amelyeket magadnak készítettél? Keljenek föl, ha meg tudnak szabadítani téged nyomorúságod idején, hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod! Miért pereltek velem? Mindnyájan hűtlenné lettetek hozzám – ezt mondja az ÚR. Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtuk. Fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint a pusztító oroszlán. Ó, te mai nemzedék! Figyelj az ÚR szavára! Pusztaság voltam-e én Izráelnek vagy sötétség földje? Miért mondta az én népem: „Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád!”? Vajon elfelejtkezik-e ékszereiről a lány, nyakláncairól a menyasszony? De népem számtalanszor elfelejtett engem! Milyen jól tudod, hogyan keress szerelmet; még a rosszakat is tanítottad útjaidra! Még ruhád szegélyén is található szegény, ártatlan emberek vére; nem mintha betörésen kaptad volna őket, hanem mert ellene voltak mindezeknek. Azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult rólam haragja! Íme, törvénybe szállok ellened, mivel azt mondod: Nem vétkeztem! Mit forgolódsz annyira, és változtatgatod utadat? Még Egyiptom miatt is megszégyenülsz, amint megszégyenültél Asszíria miatt. Még onnan is úgy jössz el, hogy kezeddel a fejedet fogod, mert megveti az ÚR bizalmasaidat, és nem leszel velük szerencsés. Azután ezt mondta: Ha valaki elbocsátja a feleségét, és az eltávozik tőle, és más férfié lesz, vajon visszatérhet-e még hozzá? Nem lenne-e az az ország förtelmesen megfertőztetve? Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél hozzám? – mondja az ÚR. Emeld föl szemedet a magaslatokra, és lásd meg: hol nem szeplősítettek meg téged? Az utak mellett vártál rájuk, mint az arab a pusztában, és beszennyezted a földet paráznaságoddal és gonoszságoddal. Noha visszatartottam a korai záporokat, és késői eső sem volt, mégis olyan lett a homlokod, mint egy parázna asszonyé, nem akartál szégyenkezni. Nemde most így kiáltasz nekem: Atyám! Ifjúkorom óta vezetőm vagy. Vajon örökké haragszik, mindvégig bosszankodik-e? Íme, ezt mondod, de ahogy csak tőled telik, gonoszságot cselekszel. Ezt mondta nekem az ÚR Jósiás király napjaiban: Láttad-e, mit cselekedett az elpártolt Izráel? Elment minden magas hegyre és minden zöldellő fa alá, és ott paráználkodott. Azt mondtam, miután mindezt megcselekedte: Térj vissza hozzám! De nem tért vissza. Látta ezt hitszegő húga, Júda. Noha paráznasága miatt elbocsátottam a hűtlen Izráelt, és válólevelet adtam neki, láttam, hogy mégsem félt hitszegő húga, Júda, hanem elment, és ő is paráználkodott. Így történt, hogy könnyelmű paráznaságával beszennyezte a földet, mert kővel is, fával is paráználkodott. Mindezek ellenére sem tért vissza hozzám teljes szívével hitszegő húga, Júda, hanem csak képmutató módjára – ezt mondja az ÚR. Azt mondta nekem az ÚR: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hitszegő Júda. Menj el, kiáltsd e szavakat észak felé, ezt mondjad: Térj vissza, elpártolt Izráel – így szól az ÚR –, akkor nem bocsátom rátok haragomat, mert kegyelmes vagyok – ezt mondja az ÚR –; nem haragszom örökké. Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenné lettél Istenedhez, az ÚRhoz, és szerteszét futottál útjaidon az idegenekhez, mindenféle zöldellő fa alá, de az én szavamra nem hallgattatok – ezt mondja az ÚR. Térjetek meg, hűtlen fiak – így szól az ÚR –, mert férjetekké lettem, és magamhoz veszlek titeket: egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből; és fölviszlek titeket a Sionra! Szívem szerint való pásztorokat adok nektek, akik okosan és értelemmel legeltetnek titeket. Ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban – ezt mondja az ÚR –, nem mondják többé: Az ÚR szövetségládája! Szívére sem veszi senki, nem gondolnak és nem is ügyelnek rá, és nem készítik el újra. Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az ÚR trónjának. Minden nemzet odagyülekezik Jeruzsálembe az ÚR nevéért, és nem követik többé gonosz szívük makacsságát. Azokban a napokban Júda háza Izráel házával tart majd, és együtt mennek be az északi földről arra a földre, amelyet örökségül adtam atyáitoknak. Azt mondtam ugyanis magamban: Miként tegyelek a fiak közé, és adjam neked a kívánatos földet, a népek seregének drága örökségét? Úgy gondoltam, Atyámnak hívsz majd engem, és nem pártolsz el tőlem! Mégis, ahogyan hitszegővé lesz az asszony társa iránt, úgy lettetek hitszegővé irántam, Izráel háza – ezt mondja az ÚR. Hang hallatszik a magaslatokon, Izráel fiainak esdeklő sírása, mert elfordultak útjukon, elfelejtkeztek Istenükről, az ÚRról. Térjetek vissza, hűtlen fiak, és én meggyógyítlak elpártolásotokból! Íme, hozzád járulunk, mert te vagy az ÚR, a mi Istenünk! Bizony csak hazugság jött a halmokról, zajongás a hegyekről. Bizony az ÚRban, a mi Istenünkben van Izráel szabadulása! Ez a gyalázatosság emésztette atyáink szerzeményét gyermekségünk óta: juhaikat, szarvasmarháikat, fiaikat és leányaikat. Gyalázatunkban fetrengünk, és elborít minket szégyenünk, mert vétkeztünk az ÚR, a mi Istenünk ellen, mi is, atyáink is; gyermekségünk óta mind e mai napig nem hallgattunk az ÚRnak, Istenünknek a szavára. Ha visszatérsz, Izráel – ezt mondja az ÚR –, hozzám térj vissza! Ha eltávolítod előlem utálatosságaidat, nem ingadozol, hűségben, egyenességben és igazságban így esküszöl: „Él az ÚR!”, akkor őbenne áldottak lesznek a nemzetek, és vele dicsekszenek. Mert azt mondja az ÚR Júda és Jeruzsálem férfiainak: Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé! Metéljétek körül magatokat az ÚRnak, és távolítsátok el szívetek előbőrét, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy föl ne gyulladjon haragom, mint a tűz, és ne égjen olthatatlanul gonosz cselekedeteitek miatt. Adjátok hírül Júdában, hirdessétek Jeruzsálemben, és mondjátok: Kürtöljétek szét az országban! Kiáltsátok teljes erővel, és mondjátok: Gyülekezzetek, és menjünk az erődített városokba! Mutassatok jelet Sion felé! Fussatok, meg ne álljatok, mert veszedelmet hozok észak felől és nagy romlást! Fölkelt az oroszlán a rejtekéből, elindult a népek pusztítója. Kijött a helyéről, hogy elpusztítsa földedet. Városaidat lerombolják, lakatlanná lesznek. Öltözzetek zsákruhába, sírjatok és jajgassatok, mert nem fordult el rólunk az ÚR haragjának tüze! Azon a napon – ezt mondja az ÚR – elvész a király bátorsága és a főemberek bátorsága, a papok elámulnak, és a próféták elcsodálkoznak. Én pedig azt mondom: Ó, URam, Istenem! Bizony igen megcsaltad ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor ezt mondtad: „Békességetek lesz!”, holott lelkünkig hatolt a kard. Abban az időben azt mondják majd e népnek és Jeruzsálemnek: Tikkasztó szél fúj a magaslatok felől a pusztában népem leányának útjára; nem gabonaszóráshoz és tisztításhoz való! Erősebb szél fúj annál, miattam érkezik, most én is ítéletet mondok fölöttük. Íme, úgy jön, mint a fellegek, szekerei olyanok, mint a szélvész, lovai gyorsabbak a sasoknál. Jaj nekünk, elvesztünk! Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megszabadulj! Meddig maradnak még benned bűnös gondolataid? Hírmondó szava hangzik Dán felől és vészhirdetőé Efraim hegyéről. Mondjátok meg a nemzeteknek, hirdessétek Jeruzsálemnek: Ostromlók jönnek messze földről, és kiáltoznak Júda városai ellen. Mint mezőőrök, úgy fogják körül, mert pártot ütött ellenem – mondja az ÚR. Magaviseleted és cselekedeteid okozták ezt neked. A te gonoszságod bizony keserű, egészen szívedig ér. Ó, én bensőm, ó, én bensőm! Elszorulnak szívem rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen kürtszót hall a lelkem, harci riadót! Vészre vészt jelentenek, bizony elpusztul az egész föld. Hirtelen pusztulnak el sátraim, sátorponyváim egy szempillantás alatt! Meddig látok még hadi zászlót, és hallom a kürt szavát? Bizony, bolond az én népem. Nem ismernek engem, balga fiak ők, nem értelmesek! Van eszük a gonoszra, de jót cselekedni nem tudnak! Látom a földet, íme, kietlen és puszta, és az eget, de nincs világossága! Látom a hegyeket, íme, megrendültek, és a halmok mind inognak! Látom, íme, egy ember sincs, és az égi madarak is mind elmenekültek. Látom, íme, a bőven termő föld pusztává lett, és minden városa összeomlott az ÚR előtt, haragjának tüze előtt! Bizony, azt mondja az ÚR: Pusztasággá lesz az egész ország, de még nem vetek véget neki. Azért gyászol a föld, és elsötétedik odafenn az ég, mert szóltam, határoztam; nem bánom meg, és nem térek el attól. A lovasok és az íjászok kiáltozására menekül az egész város, menekülnek a sűrű erdőségekbe, és fölmásznak a sziklákra. Minden város elhagyottá lesz, egyetlen ember sem lakik bennük. És te, pusztulásra szánt, mit cselekszel akkor? Ha bíborba öltözöl is, ha arany ékszerekkel ékesíted is magadat, és ha festékkel mázolod is ki szemedet, hiába szépítgeted magadat! Szeretőid megvetettek téged, életedre törnek. Mert mintha vajúdó asszony hangját hallanám, az először szülő sikoltását, olyan Sion leányának hangja. Nyög, és kitárja kezeit: Jaj nekem, mert roskadozik lelkem a gyilkosok előtt! Járjátok be Jeruzsálem utcáit, és nézzetek csak körül, tudakozódjatok, és vizsgálódjatok terein! Találtok-e csak egy embert is, van-e valaki, aki törvényesen cselekszik, hűségre törekszik? És én megbocsátok e városnak. Még ha azt mondják is, él az ÚR, bizony, hamisan esküsznek! URam, a te szemed vajon nem a hűséget nézi? Megverted őket, de nem bánkódtak, pusztítottad őket, de nem akarták magukra venni a dorgálást. Arcuk keményebb lett a kősziklánál, nem akartak megtérni. Én pedig azt gondoltam: Bizonnyal a szerencsétlenek ilyen bolondok, mert nem ismerik az ÚR útját, Istenük törvényét! Majd elmegyek a főemberekhez, és beszélek velük, hiszen ők ismerik az ÚR útját, Istenük törvényét; de éppen ők törték össze egy akarattal az igát, és tépték le a köteleket! Ezért leteríti őket az erdőből kijövő oroszlán, elpusztítja őket a pusztai farkas, és párduc ólálkodik városaik körül. Aki csak kijön onnan, azt mind szétszaggatják, mert megsokasodtak bűneik, és elhatalmasodtak tévelygéseik. Ó, miért bocsátanék meg neked? Hiszen fiaid elhagytak engem, és azokra esküsznek, akik nem istenek. Bár jól tartottam őket, mégis paráználkodtak, és parázna házában tolongnak. Olyanok, mint a jól tartott, viháncoló lovak, mindegyik felebarátja feleségére nyerít. Vajon ne büntessem meg az ilyeneket – mondja az ÚR –, és ne álljon bosszút lelkem az ilyen népen? Menjetek föl szőlőhegyeire, és pusztítsátok, de ne semmisítsétek meg teljesen! Távolítsátok el az ágait, mert nem az ÚRéi azok! Mert igen hűtlenné lett hozzám Izráel és Júda háza! – ezt mondja az ÚR. Megtagadták az URat, és azt mondták: Nincsen ő, nem jöhet ránk veszedelem, nem látunk sem fegyvert, sem éhséget! A próféták is széllé válnak, és nem lesz bennük szó. Ez történik velük! Azért azt mondja az ÚR, a Seregek Istene: Miután ti ilyen szóval szóltatok, íme, én tűzzé teszem szavamat a szádban, ezt a népet pedig fákká, hogy megeméssze őket! Íme, egy messziről való nemzetet hozok rátok, Izráel háza! – ezt mondja az ÚR. Kemény nemzet, ősidőből való nemzet ez. Olyan nemzet, amelynek nyelvét nem tudod, és nem érted, mit beszél! Tegze olyan, mint a nyitott sír; mindnyájan vitézek. Megemészti aratásodat és kenyeredet, megemészti fiaidat és leányaidat. Megemészti juhaidat és ökreidet, megemészti szőlődet és fügefádat. Megerősített városaidat, amelyekben bizakodsz, fegyverrel rontja le. De még ezekben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé – így szól az ÚR. Ha pedig azt kérdezik: „Miért cselekedte velünk mindezt az ÚR, a mi Istenünk?”, akkor azt mondd nekik: Ahogyan elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok országotokban, ugyanúgy fogtok idegeneknek szolgálni olyan földön, amely nem a tiétek. Hirdessétek ezt Jákób házában és hallassátok Júdában: Halljátok csak, ti bolond és esztelen nép, amelynek van szeme, de nem lát, van füle, de nem hall! Nem féltek engem? – ezt mondja az ÚR. Nem remegtek arcom előtt? Hiszen én rendeltem a homokból határt a tengernek örök korlátul, amelyet nem hághat át; ha háborgatják is habjai, nem bírnak vele, és ha zúgnak is hullámai, akkor sem hághatják át. De ennek a népnek szilaj és dacos szíve van, elfordultak és elmentek. Még szívükben sem mondják: Ó, csak félnénk az URat, a mi Istenünket, aki esőt, korai és késői záport ad a megfelelő időben, és biztosítja nekünk az aratásra rendelt heteket. Bűneitek fordították el ezeket tőletek, vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól! Mert istentelenek vannak népem között, lesben állnak, fülelnek, mint a madarászok, tőrt vetnek, hogy embereket fogjanak. Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak tele házaik álnoksággal, ezért lettek naggyá és gazdaggá! Meghíztak, kövérek lettek, gonosz beszédük csak úgy árad. Az árvák ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldogulhassanak, és a szegényeknek sem szolgáltatnak igazságot. Hát ne büntessem meg ezeket – ezt mondja az ÚR –, ne álljon bosszút lelkem az ilyen nemzeten? Borzalmas és rettenetes dolgok történtek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és népem így szereti! De mit tesztek majd, ha eljön a vég? Benjámin fiai, fussatok ki Jeruzsálemből, fújjatok kürtöt Tekóában, és tűzzetek ki zászlót Bét-Hakkeremben, mert veszedelem fenyeget észak felől és nagy romlás! Elpusztítom a szép és elkényeztetett Sion leányát. Pásztorok jönnek oda hozzá nyájaikkal, sátrakat vernek körülötte, és lelegelteti mindegyik a maga részét. Készüljetek hadba ellene, keljetek föl, és vonuljunk föl délben! Jaj nekünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esti árnyékok! Keljetek föl, vonuljunk föl éjjel, és rontsuk le palotáit! Mert ezt mondja a Seregek URa: Vágjatok ki fákat, és emeljetek töltést Jeruzsálem ellen! A büntetés városa ez, csupa elnyomás van benne! Amint hidegen tartja vizét a kút, úgy tartja meg ő is gonoszságát. Erőszakosságról és önkényről hallani benne, mindig csak betegség és vereség van előttem. Fogadd el az intést, ó, Jeruzsálem, hogy lelkem el ne szakadjon tőled, és ne tegyelek téged kietlen, lakhatatlan földdé! Ezt mondja a Seregek URa: Teljesen megszedik Izráel maradékát, mint a szőlőt. Emeld rájuk a kezedet, mint szüretelő a vesszőkre! Kinek szóljak, és kit figyelmeztessek, hogy meghallják? Íme, fülük körülmetéletlen, és nem tudnak figyelni! Íme, az ÚR szava szégyenletessé lett előttük, nem gyönyörködnek benne. Ezért telve vagyok az ÚR haragjával, elfáradtam azt magamban tartani! Öntsd ki az utcán a gyermekekre és velük együtt az ifjak gyülekezetére is! Foglyul esik férj és feleség, öreg és aggastyán. Házaik idegenekre szállnak mezejükkel és feleségükkel együtt. Mert kinyújtom kezemet e föld lakosaira – mondja az ÚR. Mert kicsinyeiktől a nagyjaikig mindnyájan telhetetlenségre adták magukat, a prófétától a papig mindnyájan csalárdságot űznek. Úgy gyógyítgatják népem sebeit, hogy könnyelműen azt mondogatják: „Békesség, békesség”, pedig nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatosságot cselekedtek; de bizony nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak. Ezért elesnek majd a többi elesővel együtt, elbuknak megbüntetésük idején – ezt mondja az ÚR. Így szól az ÚR: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugalmat találjatok lelketeknek! De ők azt mondták: Nem megyünk! Őrállókat is rendeltem föléjük e szavakkal: Figyeljetek a kürtszóra! De ők azt mondták: Nem figyelünk! Ezért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet, azt, ami rájuk következik! Halld meg, te föld! Íme, veszedelmet hozok erre a népre, gondolatainak gyümölcsét. Mert nem figyeltek beszédeimre, és törvényemet megvetették. Minek nekem ez a tömjén, amely Sebából érkezik, és a messze földről való, jó illatú nád? Égőáldozataitok nincsenek kedvemre, véresáldozataitok sem tetszenek nekem. Ezért ezt mondja az ÚR: Íme, buktatókat állítok e nép elé, és egyaránt megbotlanak benne apák és fiak; elvesznek a szomszédok és a barátok. Így szól az ÚR: Íme, egy nép jön az északi földről, nagy nemzet támad a föld végéről! Íjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, nem könyörülnek. Hangjuk zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, egy emberként sorakoznak föl ellened, ó, Sion leánya! Hallottuk a hírét, és kezünk lehanyatlott. Szorongás vett erőt rajtunk, gyötrődés, mint a vajúdó asszonyon. Ne menj ki a mezőre, és ne járj az úton, mert az ellenség fegyvere és rémület fenyeget körös-körül. Népem leánya! Ölts zsákruhát, fetrengj a hamuban, gyászolj, mintha egyszülöttedet siratnád, zokogj keservesen, mert hamarosan ránk tör a pusztító! Arra rendeltelek, hogy próbára tedd és megfigyeld népemet, hogy megismerd és megvizsgáld az útjukat. Mindnyájan vakmerő lázadók, rágalmazva járnak, mind csak hitvány réz és vas. Hevesen fújt a fújtató, az ólmot megolvasztotta a tűz; de hiába olvaszt az olvasztó, mert a gonoszok nem tisztultak meg. Megvetett ezüstnek hívjátok őket, mert az ÚR megvetette őket! Ez az a beszéd, amelyet az ÚR szólt Jeremiásnak: Állj az ÚR házának kapujába, és hirdesd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az ÚR beszédét mind, ti júdabeliek, akik bementek ezeken az kapukon, hogy imádjátok az URat! Így szól a Sergek URa, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakozzatok! Ne bízzatok hazug beszédekben, ezt mondva: Az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok útjaitokat és cselekedeteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és felebarátja között, ha a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomorgatjátok, és ártatlan vért sem ontotok ki ezen a helyen, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére, akkor engedem meg, hogy ezen a helyen lakozzatok, azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam öröktől fogva mindörökké. Íme, ti hazug beszédeknek hisztek, amelyeknek nincs semmi hasznuk. Loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak áldoztok, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek. Majd eljöttök, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemet viseli, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De utána ugyanazokat az utálatosságokat cselekszitek! Vajon latrok barlangjává lett ez a ház a szemetekben, amelyet nevemről neveztetek el? Íme, én is látok – ezt mondja az ÚR. Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakozott a nevem, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal népem, Izráel gonoszsága miatt! Most pedig, mivel mindezeket a cselekedeteket megtettétek – így szól az ÚR –, bár szüntelen szóltam hozzátok, mégsem hallgattatok rám, kiáltottam nektek, és nem feleltetek, ezért úgy cselekszem e házzal, amelyet nevemről neveztetek el, amelyben bizakodtok, és e hellyel, amelyet nektek és atyáitoknak adtam, ahogyan Silóval cselekedtem. Elvetlek titeket színem elől, amint elvetettem minden testvéreteket, Efraim minden utódát. Te pedig ne imádkozz ezért a népért, ne kiálts hozzám, és ne könyörögj érettük, ne is járj közben nálam, mert nem hallgatlak meg. Nem látod, mit cselekszenek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin? A fiak fát szedegetnek, az apák tüzet gyújtanak, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy áldozati kalácsokat készítsenek az ég királynőjének, és italáldozatokat áldozzanak az idegen isteneknek, hogy fölingereljenek engem. Vajon engem ingerelnek-e ők – ezt mondja az ÚR –, nem pedig saját magukat, hogy gyalázat borítsa arcukat? Azért azt mondja az én Uram, az ÚR: Íme, felindulásomat és haragomat kiontom erre a helyre, az emberekre és az állatokra, a mező fáira és a föld gyümölcsére; égni fog, és nem alszik ki! Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Égőáldozataitokat rakjátok véres áldo za taitok mellé, és egyétek meg a húst! Mert amikor atyáitokat kihoztam Egyiptom földjéről, nem beszéltem nekik, és nem rendelkeztem az égőáldozatról és a véresáldozatról, hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket: Hallgassatok a szavamra, és Istenetekké leszek, ti pedig népemmé lesztek; és mindig csak azon az úton járjatok, amelyre utasítalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! De nem hallgattak rám, fülüket sem fordították felém, hanem gonosz szívük konokságában a maguk tanácsa szerint jártak, és hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, amelyen kijöttek atyáitok Egyiptom földjéről, egészen mindmáig, nap mint nap, állandóan küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. De nem hallgattak rám, fülüket sem fordították felém, hanem megkeményítették nyakukat, és gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik! Amikor elmondod nekik mindezeket a szavakat, nem hallgatnak rád; ha kiáltasz nekik, nem felelnek neked. Akkor ezt mondd nekik: Ez az a nép, amely nem hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, és föl sem vette fenyítését; elveszett a hűség, kiveszett a szájukból! Nyírd le hajadat és dobd el, kezdj gyászénekbe a hegytetőn, mert megvetette és elhagyta az ÚR ezt a nemzedéket, és haragszik rá. Mert gonoszságot műveltek előttem Júda fiai – ezt mondja az ÚR. Utálatosságaikat abba a házba állították, amely az én nevemet viseli, és tisztátalanná tették azt. Fölépítették a Tófet magaslatait a Ben-Hinnóm völgyében, hogy tűzben égessék el fiaikat és leányaikat, amit nem parancsoltam, és ami gondolatomban sem volt. Azért íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, amikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnóm völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről, mivel a Tófetben fognak temetkezni, mert másutt nem lesz hely. E nép tetemei az ég madarainak és a mezei állatoknak az eledelévé lesznek, és nem lesz, aki elriassza azokat! Megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin a vigasság és öröm hangját, a vőlegény és a menyasszony hangját, mert elpusztul a föld. Abban az időben – ezt mondja az ÚR – kiszórják majd sírjukból Júda királyainak a csontjait és fejedelmeik csontjait, a papok csontjait és a próféták csontjait és Jeruzsálem lakosainak a csontjait. Kiterítik azokat a nap, a hold és az ég egész serege elé, amelyeket szerettek, szolgáltak és követtek, amelyeket kerestek, és amelyek előtt leborultak. Nem szedik össze azokat, el sem temetik, ganéjjá lesznek a föld színén! Az egész maradék, mindazok, akik megmaradtak e gonosz nemzetségből, mindazokon a helyeken, ahová a megmaradtakat kiűztem, inkább a halált választják, mint az életet! – így szól a Seregek URa. Ezt is mondd nekik: Így szól az ÚR: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha letér az útról, nem fordul-e vissza? Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem népe, s tévelyeg szüntelen? Kitartanak a csalárdságban, nem akarnak visszafordulni. Figyeltem és hallottam: nem mondanak igazat, senki sincs, aki megbánná gonoszságát, és ezt mondaná: Mit tettem? Mindenki a maga pályáját futja, mint a harcba rohanó ló. Még a gólya is az égen ismeri a maga rendelt idejét, a gerlice, a fecske és a daru is megtartja, hogy mikor kell elmennie, csak az én népem nem ismeri az ÚR törvényét! Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és nálunk van az ÚR törvénye! Íme, bizony hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek, mert rajtakapták őket. Íme, megvetették az ÚR szavát: milyen bölcsességük lenne hát? Azért feleségüket idegeneknek adom, mezőiket a hódítóknak, mert kicsinytől a nagyig mindnyájan nyerészkedésre adták magukat, a prófétától a papig mind hamisságot űznek. Úgy gyógyítgatják népem sebeit, hogy könnyelműen azt mondják: „Békesség, békesség!”, de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatosságot cselekedtek, de bizony nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak. Ezért elesnek majd a többi elesővel együtt, elbuknak majd megbüntetésük idején – ezt mondja az ÚR. Össze akartam gyűjteni őket – ezt mondja az ÚR. De nincs szőlő a szőlőtőkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt! Ezért megengedem, hogy elvigyék őket. Miért ülünk még itt? Gyűljetek össze, menjünk be a megerősített városokba, hogy nyugtot leljünk. Mert az ÚR, a mi Istenünk úgy ad nyugtot, hogy mérget itat velünk, mert vétkeztünk az ÚR ellen! Békességre várunk, holott nem lesz semmi jó; gyógyulás idejére, de íme, itt a rémület. Dán felől hallatszik lovainak prüszkölése, ménjeinek nyerítő hangjától reng az egész föld. Eljönnek, és megemésztik az egész földet, a várost és lakóit. Mert íme, viperákat bocsátok rátok, amelyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket! – így szól az ÚR. Elhagyott az öröm, nyomorúság terhel, szívem is eleped bennem! Íme, népem leányának kiáltása hangzik messze földről: Hát nincs már az ÚR a Sionon? Nincs többé ott az ő Királya? Miért ingereltek föl engem faragott bálványaikkal, idegen hiábavalóságokkal? Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, de mi nem szabadultunk meg! Népem leányának romlása lesújtott engem, gyászba borultam, rémület fogott el. Nincs balzsamolaj Gileádban? Nincs ott orvos? Miért nem gyógyult meg népem leánya? Bárcsak fejem víznek, szemem pedig könnyhullatásnak forrásává válna, hogy éjjel-nappal sirathassam népem leányának megöltjeit! Bárcsak akadna számomra a pusztában utasnak való szállás! Elhagynám népemet, eltávoznék tőlük, mert mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete! Felajzották nyelvüket, mint az íjat, hazugsággal, nem pedig igazsággal uralkodnak e földön. Mert gonoszságból gonoszságba térnek, engem pedig nem ismernek – ezt mondja az ÚR. Mindenki őrizkedjék felebarátjától, egyetlen testvéreteknek se higgyetek, mert minden testvér meg akar csalni, és minden felebarát rágalmazva jár. Egyik a másikat csapja be, és nem mondanak igazat. Nyelvüket hazug beszédre tanítják, a gonosztevésben fáradnak el. Álnokság közepette van a lakásod; az álnokság miatt tudni sem akarnak felőlem – ezt mondja az ÚR. Ezért azt mondja a Seregek URa: Íme, megolvasztom és megpróbálom őket, mert mi mást tehetnék népem leányával? Gyilkos nyíl a nyelvük, szájukkal álnokságot beszélnek. Békességesen szólnak felebarátjukhoz, de szívükben ármánykodnak. Hát ne büntessem meg őket ezekért? – mondja az ÚR. Vajon ne álljon bosszút a lelkem az ilyen népen? A hegyeken sírást és zokogást támasztok, a puszta rétjein gyászéneket. Mert kiégtek, és senki sem jár át rajtuk, nem hallatszik a nyájak bégetése. Az égi madaraktól az állatokig minden elköltözött és elmenekült. Jeruzsálemet kőhalommá teszem, sakálok tanyájává, Júda városait pedig sivataggá változtatom, hogy lakatlan legyen. Kicsoda olyan bölcs férfi, hogy megértse ezeket, és ki az, akihez az ÚR szája szólt, hogy hirdesse azt, hogy miért vész el a föld, és ég ki, mint a puszta, ahol többé senki sem jár? Ezt mondta az ÚR: Mivel elhagyták törvényemet, amelyet eléjük adtam, nem hallgattak szavamra, és nem aszerint jártak, hanem kevély szívük után és a Baalok után jártak, amire atyáik tanították őket, azért azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, ürömmel etetem meg ezt a népet, és méreggel itatom meg őket. Szétszórom őket olyan nemzetek közé, amelyeket nem ismertek sem ők, sem atyáik, és fegyvert küldök utánuk, amíg meg nem semmisítem őket. Azt mondja a Seregek URa: Gondoskodjatok siratóasszonyokról, és hívjátok őket, hogy jöjjenek el! Küldjetek hozzáértő asszonyokért, hogy jöjjenek el. Siessenek, és fogjanak síráshoz értünk, és a mi szemünk is hullasson könnyeket, szempilláinkról áradjon a könny! Mert siratás hangja hallatszik a Sionról: Ó, hogy elpusztultunk! Igen megszégyenültünk! El kellett hagynunk e földet, mert szétdúlták lakhelyeinket! Halljátok meg hát az ÚR szavát, ti asszonyok, és fogja föl fületek szájának beszédét; tanítsátok meg leányaitokat a sírásra, és egyik asszony a másikat e gyászdalra: Feljött a halál az ablakainkba, bejött a palotáinkba, kipusztította a gyermekeket az utcáról, az ifjakat a terekről. Szólj! – ezt mondja az ÚR. Úgy hever ott az emberek holtteste, mint ganéj a mezőn, és mint kéve az arató után, és nincs, aki összegyűjtse. Ezt mondja az ÚR: A bölcs ne dicsekedjék a bölcsességével, az erős ne dicsekedjék az erejével, a gazdag ne dicsekedjék a gazdagságával! Hanem aki dicsekszik, azzal dicsekedjék, hogy értelmes, és ismer engem, hogy én vagyok az ÚR, aki kegyelmet, jogot és igazságot gyakorlok e földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az ÚR. Íme, eljönnek a napok – ezt mondja az ÚR –, és megbüntetek minden körülmetéltet a körülmetéletlenekkel együtt. Egyiptomot és Júdát, Edómot és Ammón fiait, Móábot és mindazokat, akiknek nyírott hajuk van, és a pusztában laknak. Mert mindezek a nemzetek körülmetéletlenek, Izráel egész háza pedig körülmetéletlen szívű. Halljátok meg a szót, amit az ÚR szól nektek, Izráel háza! Azt mondja az ÚR: A pogányok útját ne tanuljátok el, és az égi jelektől ne féljetek, mert csak a pogányok félnek azoktól! Mert a népek bálványai mind hiábavalók, hiszen a fáját az erdőből vágják ki, és a mester kezei készítik el szekercével. Ezüsttel és arannyal ékesítik, szögekkel és kalapáccsal erősítik meg, hogy ne mozduljanak el. Olyanok, mint a madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordják-viszik őket, mert mozdulni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat, de jót tenni se képesek! Nincs hozzád hasonló, URam! Nagy vagy te, és nagy a te neved hatalmadért! Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony téged illet ez, mert a nemzetek bölcsei között és azok egyetlen országában sincs hozzád hasonló! Egytől egyig mind balgák és bolondok, hiábavaló a bálványok tanítása, hiszen fából vannak. Tarsísból hozott vert ezüst és Úfázból való arany az, mesterember és ötvös keze munkája. Öltözetük kék és piros bíbor, mesterek munkája valamennyi. De az ÚR valóságos Isten, élő Isten ő, örökkévaló Király. Haragja előtt megrendül a föld, és a nemzetek nem tudják elviselni fölindulását. Mondjátok meg nekik: Azok az istenek, akik nem alkották az eget és a földet, ki fognak veszni e földről és az ég alól! Ő alkotta a földet erejével, ő vetett alapot a világnak bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket értelmével. Szavára vizek zúgása támad az égben, és felhők emelkednek föl a föld széleiről. Villámokat készít az esőnek, és kiengedi rejtekhelyéről a szelet. Minden ember bolond lett és tudatlan, minden ötvös megszégyenül öntött szobraival, mert hamisak az öntött bálványai, nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetséges dolgok, elvesznek megbüntetésük idején! De Jákób része nem ilyen, mint ezek, mert ő a mindenség alkotója, és Izráel törzse az ő tulajdona; Seregek URa az ő neve. Nyalábold föl a földről batyudat te, aki ostromlott városban laksz! Mert azt mondja az ÚR: Íme, most messzire elvetem az ország lakosait, és megsanyargatom őket, hogy megérezzék azt. Jaj nekem romlásom miatt, gyógyíthatatlan a sebem! Mégis azt gondoltam: Ha ez is a betegségem, majdcsak elszenvedem! De ledöntötték sátramat, köteleim mind elszakadoztak, fiaim elszakadtak tőlem, és odavannak. Nincs senki, aki kifeszítse sátramat és fölvonja sátorponyváimat. Mert oktalanok voltak a pásztorok, és nem keresték az URat. Ezért nem gyarapodtak, és egész nyájuk szétszéledt. Íme, hír jön, nagy zúgás kel észak földje felől, hogy pusztává és sakálok tanyájává tegye Júda városait. Tudom, URam, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és aki azon jár, nem maga irányítja lépését. Fenyíts meg bennünket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy meg ne semmisíts! Öntsd ki haragodat azokra a nemzetekre, amelyek nem ismernek téged, és azokra a nemzetségekre, amelyek nem hívják segítségül nevedet! Mert megették Jákóbot, bizony megették őt; elemésztették, és elpusztították lakóhelyét! Ez az a beszéd, amelyet az ÚR mondott Jeremiásnak: Halljátok meg e szövetség igéit, és mondjátok el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak! Ezt mondd tehát nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat annak a szövetségnek az igéire, amelyet akkor parancsoltam atyáitoknak, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, a vaskohóból. Ezt mondtam: Hallgassatok szavamra, és cselekedjétek meg mindazt, amit parancsolok nektek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. Beteljesítem az esküt, amellyel megesküdtem atyáitoknak, hogy nekik adom a tejjel és mézzel folyó földet, amint most így is van. Én pedig így feleltem: Ámen, URam! Akkor azt mondta nekem az ÚR: Hirdesd mindezeket az igéket Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin: Halljátok meg ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat! Mert komolyan kérleltem atyáitokat, attól fogva, hogy fölhoztam őket Egyiptom földjéről, mind a mai napig szüntelenül így kérleltem őket: Hallgassatok szavamra! De nem hallgattak rá, a fülüket sem fordították oda, hanem mindenki a maga gonosz szívének hamissága szerint járt. Ezért én bevégeztem rajtuk ennek a szövetségnek minden igéjét, amelyeket azért parancsoltam, hogy aszerint cselekedjenek; de nem cselekedték meg. Majd azt mondta nekem az ÚR: Pártütés van Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai között. Visszatértek atyáik korábbi bűneihez, akik nem akartak hallgatni szavamra, és ők maguk is idegen istenek után járnak, hogy azoknak szolgáljanak. Izráel háza és Júda háza megszegte szövetségemet, amelyet atyáikkal kötöttem. Azért azt mondja az ÚR: Íme, veszedelmet hozok rájuk, amely elől nem menekülhetnek, és kiáltanak majd hozzám, de nem hallgatom meg őket. Akkor majd elmehetnek Júda városai és Jeruzsálem lakosai, és kiálthatnak azokhoz az istenekhez, akiknek tömjénezni szoktak, de azok nem szabadíthatják meg őket nyomorúságuk idején. Mert városaid száma szerint voltak neked isteneid, Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint készítetted a gyalázat oltárait; oltárokat, hogy azokon a Baalnak tömjénezz. Te azért ne esdekelj ezért a népért, egyetlen kiáltó és esdeklő szót se ejts érettük, mert nem hallgatom meg őket, amikor majd hozzám kiáltanak nyomorúságuk miatt. Mi köze kedveltemnek az én házamhoz? Tömérdek ravaszságot cselekedtél! Vajon az áldozati hús elveheti-e rólad a csapást, hogy azután örvendezhess? Lombos, szép gyümölcsű, formás olajfának nevezett téged az ÚR. Nagy vihar morajánál tüzet gyújtott rajta, és letördelte ágait. A Seregek URa, aki elültetett téged, megmondta, hogy veszedelmet hoz rád Izráel házának és Júda házának gonoszsága miatt, amit a maguk kárára követtek el, hogy haragra ingereljenek, mivel a Baalnak áldoznak. Az ÚR tudtul adta nekem, azért tudom, te láttattad meg velem cselekedeteiket! Én pedig olyan voltam, mint a mészárszékre hurcolt szelíd bárány, nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem, és ezt mondták: Pusztítsuk el ezt a fát gyümölcsével együtt, irtsuk ki az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé! Ó, Seregek URa, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam rajtuk bosszúállásodat, mert terád bíztam ügyemet! Azért azt mondja az ÚR az anátótbeli emberekről, akik életedre törnek, és azt mondják: Ne prófétálj az ÚR nevében, mert akkor a kezünk által halsz meg! Azért azt mondja a Seregek URa: Íme, megbüntetem őket: az ifjak fegyver által halnak meg, fiaik és leányaik pedig éhen halnak. Senki sem marad meg közülük, mert veszedelmet hozok az anátótbeli emberekre, az ő büntetésük esztendejét. Igaz vagy, URam, hogyha perelek is veled. Éppen ezért hadd beszéljek veled peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek útja? Miért boldogul minden hűtlenkedő? Elülteted őket, meg is gyökereznek, fölnövekednek, gyümölcsöt is teremnek. Közel vagy a szájukhoz, de a szívüktől távol! Te ismersz engem, URam! Látsz engem, és megvizsgáltad, hogy milyen irántad a szívem. Válaszd külön őket, mint a mészárszékre való juhokat, és készítsd el őket a levágás napjára! Meddig gyászol a föld, és meddig szárad minden fű a mezőn? A rajta lakók gonoszsága miatt pusztul el állat és madár, mert azt gondolják: Nem látja meg a mi végünket! Ha gyalogosokkal futsz, és kifárasztanak téged, hogyan versenyezhetnél lovakkal? Ha csak békés földön vagy biztonságban, ugyan mit teszel majd a Jordán sűrűjében? Bizony még testvéreid és atyád háznépe is hűtlenül bánik veled, tele torokból kiabálnak utánad! Ne higgy nekik, még ha szépen beszélgetnek is veled! Elhagytam házamat, eltaszítottam örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Örökségem olyan lett nekem, mint az oroszlán az erdőben. Ordítva támadt ellenem, azért meggyűlöltem. Tarka madár lenne az örökségem? Nem gyűlnek-e ellene a madarak mindenfelől? Jöjjetek, gyűljetek össze, ti mezei vadak mind, jöjjetek, egyetek! Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága örökségemet sivatagos pusztává tették. Pusztává tették, gyászban van előttem, mint a kopár föld! Elpusztult az egész ország, de senki sincs, aki észrevenné. A puszta minden magaslatára pusztítók érkeznek, mert az ÚR fegyvere emészti az országot egyik szélétől a másik széléig. Senkinek sincs békessége. Búzát vetettek, és tövist aratnak, fáradoznak, de nem boldogulnak. Szégyent vallanak jövedelmükkel az ÚR izzó haragja miatt. Azt mondja az ÚR minden gonosz szomszédom felől, aki hozzányúl az örökséghez, amelyet örökül adtam népemnek, Izráelnek: Íme, kigyomlálom őket földjükből, és Júda házát is kigyomlálom közülük! De ha már kigyomláltam őket, ismét megkönyörülök rajtuk, és visszahozom őket, mindenkit a maga örökségébe, a maga földjére. Ha jól megtanulják népem útjait, és így esküsznek nevemre: „Él az ÚR!” – ahogy megtanították népemet a Baalra esküdni –, akkor újjáépülnek majd népem között. Ha pedig nem hallgatnak rám, akkor bizony kigyomlálom azt a népet, és elveszítem – ezt mondja az ÚR. Azt mondta nekem az ÚR: Menj el, és vásárolj magadnak egy lenvászon övet és kösd a derekadra! De vízbe ne mártsd! Megvásároltam az övet, ahogyan az ÚR parancsolta, és a derekamra kötöttem. Másodszor így szólt hozzám az ÚR: Vedd az övet, amelyet vásároltál, és a derekadon van! Kelj föl, menj az Eufráteszhez, és rejtsd el ott egy kőszikla hasadékában. El is mentem, és elrejtettem azt az Eufrátesznél, ahogyan az ÚR parancsolta nekem. Sok nap múlva történt, hogy azt mondta nekem az ÚR: Kelj föl, menj az Eufráteszhez, és vedd elő onnan az övet, amely felől azt parancsoltam, hogy rejtsd el ott. Elmentem tehát az Eufráteszhez, kiástam, és kivettem az övet arról a helyről, ahová elrejtettem, és íme, az öv rothadt volt, egészen hasznavehetetlen. Ekkor így szólt hozzám az ÚR: Ezt mondja az ÚR: Így teszem tönkre Júda kevélységét és Jeruzsálem nagy kevélységét. Ez a gonosz nép, amely nem akar hallgatni beszédeimre, szívének hamisságában jár, és idegen istenek után jár, hogy azoknak szolgáljon, és azok előtt boruljon le, olyanná lesz majd, mint ez az öv, amely teljesen hasznavehetetlen. Mert ahogy az övet az ember derekához csatolják, úgy csatoltam magamhoz Izráel egész házát és Júda egész házát – ezt mondja az ÚR –, hogy népemmé legyenek, nevem dicséretére és tiszteletemre, de ők nem hallgattak rám. Ezeket a szavakat mondd nekik: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Minden tömlőt meg kell tölteni borral! Ha erre azt mondják neked: „Azt hiszed, mi nem tudjuk, hogy minden tömlőt meg kell tölteni borral?”, így felelj nekik: Azt mondja az ÚR: Íme, én megitatom részegítő itallal e föld minden lakosát, a királyokat, akik Dávid trónján ülnek, a papokat, a prófétákat és Jeruzsálem minden lakosát. Odacsapom őket, egyiket a másikhoz, az apákat és a fiakat egyaránt – mondja az ÚR. Nem kímélem meg őket, nem kedvezek, nem leszek irgalmas, hanem elveszítem őket! Hallgassatok és figyeljetek; ne fuvalkodjatok föl, mert az ÚR szólt! Dicsőítsétek Isteneteket, az URat, mielőtt sötétséget támaszt, és mielőtt megbotlana lábatok a sötétbe boruló hegyeken. Világosságot vártok, de a halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homályt támaszt! Ha pedig nem hallgattok erre, titokban sírni fog a lelkem kevélységetek miatt, és zokogva zokogok, szemem könnyeket hullat, mert az ÚR nyája fogságba kerül. Mondd meg a királynak és az anyakirálynénak: Alázkodjatok meg, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekről ékes koronátok! Körül vannak zárva a délen fekvő városok, és nem lesz, aki megnyissa őket. Fogságba viszik egész Júdát, fogságba viszik mindenestül! Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek azokat, akik északról jönnek! Hol van a nyáj, amelyet te kaptál, dicsőséges juhnyájad? Mit mondasz, ha azzal büntet téged, hogy akiket magad tanítottál, föléd kerekednek? Nem környékeznek-e meg téged a fájdalmak, mint a szülő asszonyt? Ha pedig azt kérded szívedben: „Miért következnének ezek rám?”, bűnöd sokaságáért húzzák le rólad ruhádat, és lesz mezítelenné sarkad. Megváltoztathatja-e bőrét a szerecsen és foltjait a párduc? Így tudtok ti is jót cselekedni, akik megszoktátok a gonoszt. Azért szétszórom őket, ahogyan a polyvát hányja-veti a pusztai szél. Ez lesz a sorsod, kimért részed tőlem – ezt mondja az ÚR –, mert elfelejtkeztél rólam, és a hazugságnak hittél. Azért én is arcodra borítom a ruhádat, hogy látható legyen gyalázatod! Láttam paráználkodásaidat és nyihogásaidat, undok bujálkodásodat és utálatosságaidat a halmokon és a mezőn. Jaj neked, Jeruzsálem! Nem akarsz tiszta lenni ezután sem? Meddig még? Ez az ÚR szava, amelyet Jeremiásnak mondott a szárazság felől: Gyászba borult Júda, és kapui roskadoznak. Gyászolnak a földön, és Jeruzsálemből jajkiáltás száll föl. A nemesek vízért küldik szolgáikat, akik elmennek a kutakig, de nem találnak vizet. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pironkodnak, és befedik a fejüket. Megrepedezett a termőföld, mert nem esett eső a földön. Szégyenkeznek a szántóvetők, és befedik fejüket. Még a szarvasüsző is, ha megellik a mezőn, otthagyja borját, mert nincs fű. A vadszamarak pedig a kopár sziklákon állnak, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, szemük eleped, mert nincs fű. Bár bűneink ellenünk tanúskodnak, cselekedjél, URam, a te nevedért! Mert törvényszegésünknek se szeri, se száma, vétkeztünk ellened! Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy ezen a földön olyan, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be? Miért vagy olyan, mint a megriadt férfi, mint az olyan harcos, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, URam, a te nevedről neveznek bennünket. Ne hagyj el minket! Azt mondja az ÚR e népről: Úgy szeretnek ide-oda futkározni, lábukat nem tartóztatják meg, ezért nem kedveli őket az ÚR. Most megemlékezik bűnükről, és vétkeikért megbünteti őket. Azt mondta nekem az ÚR: Ne könyörögj e népért az ő érdekében! Amikor böjtölnek, nem hallgatom meg kiáltásukat, és ha égőáldozatot vagy ételáldozatot készítenek, nem lesznek kedvesek előttem; sőt fegyverrel, éhínséggel és döghalállal irtom ki őket. Én ezt mondtam: Ó, URam, Istenem! Hiszen a próféták mondták nekik: Nem láttok fegyvert, éhínség sem támad rátok, sőt tartós békességet adok nektek ezen a helyen. Erre az ÚR azt mondta nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívükből jövő csalárdságot jövendölnek nektek. Azért azt mondja az ÚR a prófétákról: Az én nevemben prófétálnak, holott én nem küldtem őket, és mégis azt mondják, hogy fegyver és éhínség nem lesz ezen a földön. Fegyver és éhínség miatt vesznek el azok a próféták! A nép pedig, amelynek prófétálnak, ott fetreng majd Jeruzsálem utcáin az éhínség és a fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket: őket, feleségeiket, fiaikat és leányaikat. Így zúdítom rájuk gonoszságukat! Azért ezeket a szavakat mondd nekik: Nem szűnik meg szemem éjjel-nappal könnyeket hullatni, mert nagy csapás töri össze népem szűz leányát; igen fájdalmas lesz a sebe. Ha kimegyek a mezőre, íme, fegyver által levágottak hevernek ott, ha pedig bemegyek a városba, éhínség miatt elepedtek. A próféták és a papok pedig olyan földre költöznek, amelyet nem ismernek! Egészen elvetetted Júdát, ennyire utálja a lelked Siont? Miért vertél meg úgy, hogy nincs gyógyulásunk? Békességet vártunk, de nem ért semmi jó, a gyógyulás idejét, de íme, csak rettegés van! Beismerjük, URam, gonoszságainkat, atyáink bűnét is: bizony vétkeztünk ellened! Ne vess meg, kérünk a te nevedért, ne hagyd meggyalázni dicsőséged trónusát! Emlékezz meg rólunk, és ne bontsd föl velünk kötött szövetségedet! Van-e olyan a népek bálványai között, aki esőt adhatna? Talán az ég adja a záporokat? Hát nem te, URunk, Istenünk? Benned reménykedünk, hiszen te cselekedted mindezt! Ekkor az ÚR azt mondta nekem: Ha Mózes és Sámuel állna is előttem, akkor sem hajolna lelkem e néphez. Küldd ki őket arcom elől, menjenek! Ha pedig azt kérdik tőled: „Hova menjünk?”, ezt mondd nekik: Így szól az ÚR: Aki halálra való, halálra, aki fegyverre való, fegyverre, aki éhínségre való, éhínségre, és aki fogságra való, fogságra. Mert négyfélével büntetem meg őket – mondja az ÚR –, fegyverrel, hogy gyilkolják, kutyákkal, hogy széttépjék, az ég madaraival és a mezei vadakkal, hogy fölfalják és elpusztítsák őket. Bujdosóvá teszem őket e föld minden országában Manassé miatt, Ezékiásnak, Júda királyának fia miatt, azok miatt, amiket Jeruzsálemben cselekedett. Vajon ki könyörül meg rajtad, Jeruzsálem, és ki sajnál meg téged? Ki áll meg nálad, hogy megkérdezze, van-e békességed? Elhagytál engem – ezt mondja az ÚR –, másfelé jársz. Ezért kinyújtom kezemet ellened, és elveszítlek téged, belefáradtam a szánakozásba! Szétszórom őket szórólapáttal az ország kapuiban, gyermektelenné teszem, elveszítem népemet, mert nem tértek meg útjaikról. Özvegyei többen lesznek a tenger homokjánál. Pusztítót hozok rájuk, az anyára és az ifjúra délben; nagy hirtelen kétségbeesést és gyötrelmet bocsátok rá. Eleped, aki hét fiút szült, kileheli lelkét. Lehanyatlik napja, amikor még nappal van, megszégyenül és pironkodik. Aki megmarad, azt ellenségeinek fegyvere elé vetem! – mondja az ÚR. Jaj nekem, anyám, mert vitázó és az egész ország ellen perelő férfinak szültél engem! Nem adtam kölcsön, és nekem sem adtak kölcsön, mégis mindnyájan átkoznak! Azt mondta az ÚR: Hát nem a te érdekedben szabadítottalak-e meg? Vajon nem én jártam-e közben érted ellenségeidnél a szorongattatás és a nyomorúság idején? Vajon el lehet-e törni a vasat, az északi vasat és rezet? Vagyonodat és kincseidet zsákmányul adom, ingyen, sokféle vétked miatt, amelyeket egész határodban elkövettél. Ellenségeid szolgájává teszlek egy olyan földön, amelyet nem ismersz, mert haragom tüze fölgerjedt, lángra gyúlt ellenetek! Te ismersz engem, URam, emlékezzél meg rólam, és tekints rám, állj bosszút értem üldözőimen! Ne halogasd haragodat, hogy el ne ejtsenek engem. Tudd meg, hogy érted szenvedek gyalázatot! Ha szavaid rám találtak, eledelemmé váltak. Szavaid örömömre váltak nekem és szívem vigasságára. Mert a te nevedről neveznek, ó, URam, Seregek Istene! Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, és nem vigadoztam velük. Súlyos kezed miatt egyedül ültem, mert bánattal töltöttél el. Miért tart fájdalmam szüntelen, és miért lett olyan súlyossá, gyógyíthatatlanná a sebem? Olyan lettél nekem, mint a nem állandó vizű, csalóka patak! Azért azt mondja az ÚR: Ha visszatérsz hozzám, helyreállítalak, hogy újra előttem állhass. Ha elválasztod a jót a hitványtól, akkor olyanná leszel, mint az én szájam. Ők térjenek hozzád, és ne te térj őhozzájuk! Erős ércfallá teszlek e nép ellen, és viaskodnak majd ellened, de nem győzhetnek le, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megvédjelek! – ezt mondja az ÚR. Megszabadítalak a gonoszok kezéből és kimentelek a hatalmaskodók markából. Majd így szólt az ÚR: Ne végy magadnak feleséget, és ne legyenek fiaid és leányaid ezen a helyen! Mert ezt mondja az ÚR a fiakról és a leányokról, akik ezen a helyen születnek, az anyák felől, akik szülik őket, és az apák felől, akik nemzik őket ezen a földön: Keserves betegségben halnak meg, nem siratják el és nem temetik el őket. Ganéjjá lesznek a föld színén. Fegyver és éhínség miatt pusztulnak el, holttestük pedig az ég madarainak és a mezei vadaknak lesz az eledele. Mert azt mondja az ÚR: Ne menj be gyászoló házba, ne menj siratni se, és ne is vigasztald őket, mert megvontam e néptől békességemet – ezt mondja az ÚR –, az irgalmasságot és a kegyelmet. A nagyok és a kicsinyek is meghalnak ezen a földön. Nem temetik el és nem siratják meg őket; nem is vagdossák össze magukat, és hajukat sem nyírják le értük. Kenyeret sem törnek nekik a gyászoláskor, hogy vigasztalják őket a megholtért, a vigasztalás poharával sem itatják őket, még apjukért vagy anyjukért sem. Lakodalmas házba se menj be, ne ülj le velük enni és inni! Mert azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, szemetek előtt elhallgattatom ezen a helyen a ti napjaitokban a vigasság és az öröm hangját, a vőlegény és a menyasszony hangját. Ha majd tudtára adod e népnek mindezeket, és ezt kérdik tőled: „Miért határozta el az ÚR ellenünk mindezt a nagy gonoszságot, és mi a bűnünk és a vétkünk, amellyel vétkeztünk Istenünk, az ÚR ellen?”, akkor ezt mondd nekik: Azért, mert elhagytak engem atyáitok – ezt mondja az ÚR –, és idegen istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok előtt borultak le, engem pedig elhagytak, és törvényemet nem tartották meg. Ti pedig még atyáitoknál is gonoszabbul cselekedtetek, mert íme, mindnyájan gonosz szívetek hamisságát követitek, és nem hallgattok rám. Ezért kivetlek titeket erről a földről egy olyan országba, amelyet nem ismertek sem ti, sem atyáitok, és ott majd szolgálhattok idegen isteneknek nappal és éjjel, mivel nem könyörülök rajtatok. Mert íme, eljönnek a napok – így szól az ÚR –, amikor nem azt mondják többé: él az ÚR, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem ezt: él az ÚR, aki fölhozta Izráel fiait észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket! Mert visszaviszem őket földjükre, amelyet atyáiknak adtam. Mert íme, sok halászért küldök – mondja az ÚR –, hogy kihalásszák őket. Azután pedig sok vadászért küldök, hogy kihajtsák őket minden hegyről, minden halomról és a sziklák hasadékaiból is. Bizony, szemmel tartom minden útjukat, nem rejtőzhetnek el arcom elől, és nincs rejtve bűnük szemem elől. Előbb azonban kétszeresen megfizetek nekik bűneikért és vétkeikért, mert megszentségtelenítették földemet utálatosságaik tetemeivel, és betöltötték örökségemet förtelmességeikkel. Ó, URam, én erősségem, bástyám és menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld határairól, és azt mondják: Bizony, hamis isteneket örököltek atyáink, hiábavalókat, mert egy sincs köztük, aki segíteni tudna. Csinálhat-e az ember magának isteneket? Hiszen azok nem istenek! Azért íme, megismertetem velük, ezúttal megismertetem velük az én kezemet és hatalmamat, és megtudják, hogy ÚR az én nevem. Júda vétke vas íróvesszővel van fölírva, gyémántheggyel van fölvésve szívük táblájára és oltáraik szarvaira, mivel még fiai is oltáraikról, Asérá-bálványaikról emlékeznek meg a zöld fák mellett, a magas halmokon és a környék hegyein! Vagyonodat és minden kincsedet zsákmányul adom magaslataid és minden vétked miatt, amelyek ott vannak összes határodban. Önhibádból el kell szakadnod örökségedtől, amelyet adtam neked, és ellenségeid szolgálatába hajtalak olyan földön, amelyet nem ismersz. Mivel lángra lobbantottátok haragomat, örökké égni fog az! Azt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve! Mert olyan lesz, mint a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön. De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni. Csalárdabb a szív mindennél, és romlott az, ki ismerhetné ki? Én, az ÚR vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek mindenkinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. Mint a fogolymadár, amely azt költi, amit nem tojt, olyan az, aki gazdagságot gyűjt, de nem igaz módon. Napjai felénél ott kell hagynia, a végén pedig bolonddá lesz. Ó, dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, szentségünknek helye, Izráel reménysége, ó, URam! Akik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! Akik elpártolnak tőled, azokat a porba írják, mert elhagyták az URat, az élő vizek kútfejét! Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, mert téged dicsőítelek! Íme, ők azt mondják nekem: Hol van az ÚR szava? Most jöjjön el! De nem tudták elérni, hogy ne kövesselek mint pásztoromat, és a nyomorúság napját sem kívántam, te tudod. Ami ajkamon kijött, ismert volt előtted. Ne légy rettentésemre; te vagy menedékem a gonosz napokban! Azok szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, és én ne szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, és én ne rettegjek! Hozd rájuk a háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket! Ezt mondta nekem az ÚR: Menj, és állj meg a nép fiainak kapujában, amelyen Júda királyai mennek be és jönnek ki, és azután Jeruzsálem minden kapujában! Ezt mondd nekik: Halljátok meg az ÚR szavát, Júda királyai, egész Júda és Jeruzsálem minden lakosa, akik bejártok e kapukon! Azt mondja az ÚR: Vigyázzatok lelketekre, és ne hordjatok terhet szombatnapon, Jeruzsálem kapuin se vigyétek azt be! Házatokból se vigyetek ki terhet szombatnapon, és semmiféle munkát ne végezzetek, hanem szenteljétek meg a szombatnapot, ahogyan atyáitoknak megparancsoltam! De ők nem hallgattak erre, és fülüket sem fordították felém, hanem megkeményítették a nyakukat, nem hallgattak rám, és nem fogadták meg az intést. Pedig ha ti igazán hallgattok rám – ezt mondja az ÚR –, és nem visztek be terhet e város kapuin szombatnapon, és megszentelitek a szombatnapot úgy, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, akik a Dávid trónján ülnek, harci szekereken és lovakon járnak, mind maguk, mind fejedelmeik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai; és mindörökké e városban fognak lakni. Eljönnek majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a síkságról, a hegyvidékről és a Délvidékről, hogy égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és tömjént hozzanak, és hálaáldozatot hozzanak az ÚR házába. Ha pedig nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombatnapot, terheket hordoztok, és így jártok át Jeruzsálem kapuin szombatnapon, akkor tüzet gerjesztek kapuiban, és az megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lehet eloltani. Ez az a beszéd, amelyet az ÚR mondott Jeremiásnak: Kelj föl, és menj el a fazekas házába, és ott közlöm veled beszédeimet! Lementem azért a fazekas házába, és íme, ő éppen a korongon dolgozott. És elrontotta az edényt a fazekas, amelyet agyagból készített kezével, és azonnal más edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Akkor azt mondta nekem az ÚR: Vajon nem cselekedhetem-e én is úgy veletek, mint ez a fazekas, ó, Izráel háza? – azt mondja az ÚR. Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, ó, Izráel háza! Ha szólok egy nép ellen vagy egy ország ellen, hogy kigyomlálom, megrontom és elvesztem, de megtér az a nép gonoszságából, amely ellen szóltam, akkor én is megbánom a gonoszt, amelyet rajta véghezvinni gondoltam. És ha azt mondom egy népről vagy egy országról, hogy fölépítem, beültetem, de gonoszul cselekszik előttem, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom azt a jót, amelyet tenni akartam vele. Most azért ezt mondd Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak: Azt mondja az ÚR: Íme, veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Nosza, térjetek meg, ki-ki a maga gonosz útjáról, és jobbítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket! De ők azt mondták: Fölösleges! Mert mi a magunk gondolatai után megyünk, és mindnyájan a mi gonosz szívünk konoksága szerint cselekszünk. Ezért azt mondja az ÚR: Kérdezzétek csak meg a népeket: Kicsoda hallott ilyet? Igen utálatos dolgot cselekedett Izráel leánya! Elhagyja-e a hó a Libánon sziklás fennsíkját? Vajon kiszáradnak-e a vadonban fölfakadó, csörgedező hűs vizek? Ám az én népem elfeledkezett rólam, hiábavalóságoknak tömjénez. Elcsábították őket útjaikról, az ősi nyomról, hogy más ösvényeken, járatlan úton járjanak. Így teszik pusztasággá földjüket, örökös csúfsággá, hogy aki csak átmegy rajta, álmélkodik, és fejét csóválja. Mint a keleti szél, úgy szórom szét őket az ellenség előtt, hátamat, nem pedig arcomat fordítom feléjük pusztulásuk napján. Ők pedig azt mondták: Gyertek, szőjünk terveket Jeremiás ellen, mert nem veszhet ki a pap tanítása, sem a bölcs tanácsa, sem a próféta szava! Gyertek el, verjük meg őt a nyelvünkkel, és ne hallgassunk egy szavára sem! Figyelj rám, URam, és halld meg ellenfeleim szavát! Hát lehet rosszal fizetni a jóért? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezzél, amikor eléd álltam, hogy mellettük szóljak, és elfordítsam róluk haragodat! Juttasd azért fiaikat éhínségre, és hányd őket kardélre! Asszonyaik legyenek magtalanná és özveggyé, férfiaik a halál martalékává, ifjaikat pedig fegyver vágja le a harcban. Kiáltás hangozzék házaikból, amikor sereggel törsz rájuk hirtelen, mert vermet ástak, hogy elfogjanak engem, és tőrt vetettek lábamnak. Te pedig, URam, ismered minden ellenem való gyilkos szándékukat. Ne kegyelmezz meg bűneik miatt, és ne töröld el vétkeiket színed elől, hanem vesszenek el előtted! Bánj el velük haragod idején! Azt mondja az ÚR: Menj, és végy egy cserépkorsót a fazekastól, és vegyél magad mellé néhányat a nép vénei és a papok vénei közül! Azután menj el a Ben-Hinnóm völgyébe, amely a fazekasok kapujának bejáratánál van, és kiáltsd ott azokat a szavakat, amelyeket én mondok neked. Ezt mondd: Halljátok meg az ÚR szavát, Júda királyai és Jeruzsálem lakosai! Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, veszedelmet hozok erre a helyre, úgy, hogy aki csak hallja, belecsendül a füle. Mert elhagytak engem, és idegenné tették ezt a helyet azzal, hogy idegen isteneknek tömjéneztek benne, akiket sem ők, sem atyáik, sem Júda királyai nem ismertek, és elárasztották ezt a helyet ártatlan vérrel. Magaslatokat építettek a Baalnak, és tűzben égették el fiaikat égőáldozatul a Baalnak, amit nem parancsoltam, nem rendeltem, és amire nem is gondoltam. Ezért íme, jönnek majd napok – ezt mondja az ÚR –, amikor nem hívják többé ezt a helyet sem Tófetnek, sem Ben-Hinnóm völgyének, hanem az öldöklés völgyének nevezik. Meghiúsítom ezen a helyen Júda és Jeruzsálem szándékait, fegyverrel ejtem el őket ellenségeik előtt, és az életükre törők kezével. Holttestüket pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom eledelül. Ezt a várost pedig iszonyattá és csúfsággá teszem: aki csak átmegy rajta, álmélkodik és szörnyülködik nagy romlásán. Megetetem velük fiaik és leányaik húsát; és az ember a felebarátjának a húsát eszi a megszállás és a veszedelem alatt, amellyel ellenségeik szorongatják őket, azok, akik lelküket keresik. Ezután törd össze a korsót azoknak a férfiaknak a szeme láttára, akik veled mentek. Ezt mondd nekik: Azt mondja a Seregek URa: Így töröm össze ezt a népet és ezt a várost, ahogyan összetörik ez a cserépedény, amely többé nem rakható össze. A Tófetben temetik el őket, mert nem lesz másutt hely a temetkezésre. Így cselekszem ezzel a hellyel és ennek lakóival – ezt mondja az ÚR –, és olyanná teszem ezt a várost, amilyen Tófet. Jeruzsálem házai és Júda királyainak palotái olyan tisztátalanok lesznek, mint a Tófet helye, mindazokkal a házakkal, amelyeknek tetején az ég egész seregének tömjéneztek, és ahol italáldozatot vittek az idegen isteneknek. Miután hazajött Jeremiás a Tófetből, ahová az ÚR küldte prófétálni, megállt az ÚR házának az udvarán, és így szólt az egész néphez: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, ráhozom erre a városra és minden hozzá tartozó városra mindazt a veszedelmet, amelyet ellene hirdettem, mert megkeményítették nyakukat, és nem hallgattak beszédeimre. Pashúr főpap, Immér fia, aki az ÚR házának felügyelője volt, meghallotta, amint Jeremiás ezeket a szavakat prófétálta. Ezért megverette Pashúr Jeremiás prófétát, és abba a kalodába záratta, amely a felső Benjámin-kapunál volt, az ÚR háza mellett. Másnap, amikor Pashúr kiengedte Jeremiást a kalodából, azt mondta neki Jeremiás: Nem Pashúrnak nevez téged az ÚR, hanem így: Rettegés mindenütt. Mert azt mondja az ÚR: Íme, rettegést keltek benned és minden barátodban, és elhullanak ellenségeik fegyvere által szemed láttára. Egész Júdát pedig a babilóni király kezébe adom, és fogságba viszi őket Babilónba, és fegyverrel vágatja le őket. Kezébe adom e város minden vagyonát, minden szerzeményét és drágaságát; Júda királyainak minden kincsét is ellenségeik kezébe adom. Elrabolják, elhurcolják és Babilónba viszik azokat. Te pedig, Pashúr, és házad minden lakója, fogságba mész, Babilónba kerülsz. Ott halsz meg, és ott temetnek el téged és minden barátodat, akiknek hamisan prófétáltál. Rávettél, URam, engem, és rávétettem, megragadtál engem, és legyőztél! Nevetségessé lettem, naphosszat mindenki engem csúfol. Mert ahányszor csak megszólalok és kiáltozom, így kiáltok: Erőszak és romlás! Mert az ÚR szava mindig csak gyalázatomra és csúfságomra lett nekem. Ezért azt gondoltam: Nem emlékezem róla, és nem szólok többé az ő nevében. De mintha égő tűz volna szívemben, a csontjaimba rekesztve; erőlködöm, hogy elviseljem, de nem tehetem. Mert hallom sokak suttogását, a rettenetet mindenfelől: Jelentsétek föl, és mi is följelentjük! Még azok is, akik barátaim, mindnyájan eltántorodásomra várnak, és azt mondják: Talán megbotlik, és megfoghatjuk őt, és bosszút állhatunk rajta. De az ÚR velem van, mint hatalmas hős; azért elesnek üldözőim, és nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, mert nem járnak sikerrel. Örök és felejthetetlen gyalázat lesz rajtuk. Azért, ó, Seregek URa, aki megpróbálod az igazat, belelátsz a vesékbe és a szívekbe, hadd lássam rajtuk büntetésedet, mert eléd tártam ügyemet! Énekeljetek az ÚRnak, dicsérjétek az URat, mert megszabadítja a szegények lelkét a gonoszok kezéből. Átkozott az a nap, amelyen születtem; ne legyen áldott az a nap, amelyen anyám szült engem! Átkozott az az ember, aki örömhírt vitt apámnak e szavakkal: „Fiúgyermeked született!”, és igen megörvendeztette őt. Legyen az az ember olyan, mint azok a városok, amelyeket elveszített az ÚR, és nem bánta meg: reggel jajkiáltást halljon és délben harci riadót. Miért nem öltek meg anyám méhében, hogy anyám teste lett volna a sírom, és méhe örökké terhes? Miért is jöttem ki anyám méhéből, ha csak nyomorúságot látok és bánatot, és napjaim gyalázatban érnek véget? Ezt a beszédet mondta az ÚR Jeremiásnak, amikor Cidkijjá király elküldte hozzá Pashúrt, Malkijjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát ezzel az üzenettel: Kérdezd meg most értünk az URat, mert Nebukadneccar, a babilóni király hadba szállt ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az ÚR, mint már annyiszor, és elvonul-e az ellenség? Jeremiás azt mondta nekik: Ezt mondjátok Cidkijjának: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Íme, megfordítok minden hadi szerszámot, amely kezetekben van, amelyekkel a babilóni király ellen és a káldeusok ellen harcoltok, akik a kőfalon túlról ostromolnak titeket, és ide gyűjtöm őket a város közepére. Én magam vívok ellenetek kinyújtott kézzel, nagy, erős karral, izzó haraggal és nagy felindulással. Megverem e város lakóit, mind az embereket, mind az állatokat, és nagy dögvészben halnak meg. És azután – ezt mondja az ÚR – Cidkijját, Júda királyát, szolgáit, népét és azokat, akik megmaradnak ebben a városban a dögvész, fegyver és éhínség után, odaadom Nebukadneccar babilóni királynak és ellenségeinek a kezébe és mindazoknak a kezébe, akik keresik lelküket. Megöli őket éles fegyverével, nem kedvez nekik, nem kíméli meg őket, és nem könyörül rajtuk. Azután ezt mondd ennek a népnek: Azt mondja az ÚR: Íme, elétek adom az élet útját és a halál útját. Aki a városban marad, annak fegyver, éhínség és dögvész miatt kell meghalnia, aki pedig kimegy, és csatlakozik a káldeusokhoz, akik ostromolnak titeket, az életben marad, és ajándékul kapja lelkét. Mert arcomat e város ellen fordítottam annak veszedelmére és nem megszabadulására – ezt mondja az ÚR. A város a babilóni király kezébe jut, és ő tűzzel égeti föl. Júda királyi házának pedig mondd meg: Halljátok meg az ÚR szavát! Dávid háza, ezt mondja az ÚR: Hozzatok igaz ítéletet idejében, mentsétek meg a nyomorultat a nyomorgató kezéből, különben cselekedeteik gonoszsága miatt kitör haragom, mint a tűz; fölgerjed, és nem lesz, aki el tudná oltani. Íme, rátok támadok, akik a völgyben laktok és a fennsík szirtjein – így szól az ÚR –, akik azt gondoljátok: Kicsoda törhet ránk, és kicsoda jöhet be lakóhelyünkre? Cselekedeteitek gyümölcse szerint büntetlek meg benneteket – azt mondja az ÚR. Tüzet gyújtok erdőtökben, és az körös-körül mindent megemészt! Azt mondja az ÚR: Menj Júda királyának palotájába, és beszéld el ezeket. Ezt mondd: Halld meg az ÚR szavát, Júda királya, aki Dávid trónján ülsz, te és szolgáid és néped, akik bejártok e kapukon! Azt mondja az ÚR: Cselekedjetek törvényesen és igazságosan, és mentsétek meg a nyomorultat a nyomorgató kezéből! A jövevényt, az árvát és az özvegyet pedig ne nyomorgassátok! Ne erőszakoskodjatok, és ne ontsatok ki ártatlan vért ezen a helyen! Ha ezt cselekszitek, akkor bemehetnek e ház kapuin a Dávid székében ülő királyok szekereken és lovakon szolgáikkal és népükkel együtt. Ha pedig nem hallgattok e szavakra, önmagamra esküszöm – ezt mondja az ÚR –, hogy elpusztul ez a ház! Mert így szól az ÚR Júda királyának házához: Ha olyan lennél nekem, mint Gileád vagy a Libánon csúcsa, akkor is pusztasággá teszlek, mint a lakatlan városokat. Fölkészítem ellened a pusztítókat, mindegyiket a maga fegyverével, és kivágják válogatott cédrusaidat, és tűzre vetik azokat. Sok nép megy majd át e városon, és ezt kérdik egymástól: Miért művelte az ÚR mindezt ezzel a nagy várossal? És akkor azt mondják: Azért, mert elhagyták az ÚRnak, az ő Istenüknek szövetségét, és idegen istenek előtt borultak le, és azoknak szolgáltak. Ne a halottat sirassátok, és ne érte bánkódjatok, hanem azt sirassátok, aki elmegy, mert nem jön többé vissza, és nem látja többé szülőföldjét. Mert azt mondja az ÚR Sallumról, Jósiás fiáról, Júda királyáról, aki apja, Jósiás után uralkodik: Aki kimegy erről a helyről, nem tér többé vissza. Azon a helyen hal meg, ahová fogságba vitték, és nem látja többé e földet. Jaj annak, aki nem igaz úton építi házát, felső szobáit pedig törvényesség nélkül; aki felebarátjával ingyen végeztet szolgálatot, és nem adja meg neki munkája bérét. Aki azt mondja: „Nagy házat építek magamnak és tágas felső szobákat”, és ablakait szélesre készítteti és cédrusfával burkoltatja be és cinóbervörösre festeti. Hát attól leszel király, hogy halomra gyűjtöd a cédrust? Atyád tán nem evett és nem ivott? De méltányosan és igazságosan cselekedett, ezért jó dolga volt. Igazságosan ítélkezett a szegény és a nyomorult dolgában, ezért volt jó dolga. Nem ez-e az igaz ismeret felőlem? – ezt kérdi az ÚR. De a te szemed és szíved csak nyereségre vágyik, az ártatlan vérére, ragadozásra és erőszak elkövetésére. Ezért azt mondja az ÚR Jójákimról, Jósiásnak, Júda királyának a fiáról: Nem siratják így őt: „Jaj, bátyám! Jaj, húgom!” Nem siratják így őt: „Jaj, uram! Jaj az ő dicsőségének!” Úgy temetik el, mint a szamarat, kivonszolják és kidobják Jeruzsálem kapuin kívül! Menj föl a Libánonra, és kiálts, a Básánon is emeld föl szavadat! Kiálts az Abárimról, mert szeretőid mind odalettek. Szóltam neked, amikor még jól volt dolgod, de azt mondtad: Nem hallom! Ifjúságodtól fogva az volt a szokásod, hogy nem hallgattál a szavamra! Minden pásztorodat elfújja a szél, és akik szerettek, fogságba mennek. Akkor szégyent vallasz majd, és pironkodsz minden gonoszságodért. Te, aki a Libánonon laksz, és a cédrusfákon fészkelsz, hogy fogsz majd nyögni, amikor fájdalmak lepnek meg, mint a szülő asszonyt a vajúdás! Élek én – ezt mondja az ÚR –, hogy ha Konjáhú, Jójákimnak, Júda királyának a fia pecsétgyűrű volna is a jobb kezemen, onnan is lerántanám! Azok kezébe adlak, akik lelkedet keresik, azok kezébe, akiknek a tekintetétől félsz: Nebukadneccarnak, a babilóni királynak és a káldeusoknak a kezébe. Elvetlek téged és anyádat, aki szült téged. Idegen földre vetlek; bár nem ott születtetek, de ott haltok meg! Nem jöhetnek vissza arra a földre, ahová lelkük visszatérni kíván. Vajon semmirevaló, törött edény-e ez a férfi, ez a Konjáhú, olyan edény, amelyet senki sem szeret? Miért vetették el őt és utódát és dobták olyan földre, amelyet nem ismernek? Föld, föld, föld! Halld meg az ÚR szavát! Azt mondja az ÚR: Úgy jegyezzétek föl ezt a férfit, mint gyermektelent, mint olyan embert, akinek nem lesz jó előmenetele életében. Mert senkinek sem sikerül utódai közül Dávid trónjára ülnie, és nem uralkodhat többé Júdában. Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és elszélesztik legelőm juhait – ezt mondja az ÚR. Azért azt mondja az ÚR, Izráel Istene a pásztoroknak, akik legeltetik népemet: Ti szélesztettétek el juhaimat, ti űztétek el őket, és nem ügyeltetek rájuk. Íme, megbüntetlek titeket gonosz cselekedeteitekért – így szól az ÚR. Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová elűztem őket, visszahozom őket legelőikre, és majd szaporodnak és megsokasodnak. Pásztorokat rendelek melléjük, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, és meg sem fogyatkoznak – ezt mondja az ÚR. Íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, amikor Dávidnak igaz sarjat támasztok. Királyként fog uralkodni, és bölcsen jár el: jogosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel is biztonságban lakik, és ezen a néven hívják: Az ÚR a mi igazságunk! Azért íme, eljönnek majd a napok – így szól az ÚR –, amikor nem mondják többé: él az ÚR, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem inkább ezt mondják: él az ÚR, aki fölhozta és hazavezérelte Izráel házának utódait az északi országból és mindarról a földről, ahová kiűzte őket; és a maguk földjén fognak lakni. A prófétákról: Összetört a szívem bensőmben, reszket minden csontom. Olyan vagyok, mint a részeg ember és mint a bortól elázott férfi az ÚR előtt és az ő szent szavai miatt. Mert megtelt a föld paráznákkal, hamis esküvések miatt borul gyászba az ország, kiszáradt a puszta legelője, életútjuk gonosz, és jogtalanul hatalmaskodnak. Mert a próféta és a pap is istentelen, még házamban is megtalálom gonoszságukat – ezt mondja az ÚR. Azért olyan lesz útjuk, mint a síkos utak a sötétben. Megbotlanak és elesnek, mert veszedelmet hozok rájuk, büntetésük esztendejét – ezt mondja az ÚR. A samáriabeli prófétáknál is bolondságot látok: a Baal nevében prófétálnak, és megcsalják népemet, Izráelt. De a jeruzsálemi prófétáknál is borzalmas dolgokat látok: paráználkodnak, és hazugságban járnak, sőt pártját fogják a gonoszoknak, olyannyira, hogy senki sem tér meg gonoszságából. Olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint Gomora. Azért azt mondja a Seregek URa a prófétákról: Íme, én ürmöt adok nekik enni, és mérget adok nekik inni, mert a jeruzsálemi prófétáktól ered az istentelenség az egész országban. Azt mondja a Seregek URa: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak a szavait, akik nektek prófétálnak; elbolondítanak titeket, saját szívük látását szólják, nem az ÚR szájából valót. Folyton azt mondogatják azoknak, akik megvetnek engem: Azt mondja az ÚR: Békességetek lesz! És azt mondják mindenkinek, aki szíve keménysége szerint jár: Nem jön rátok veszedelem! Mert ki állt az ÚR tanácsában, és ki látta és hallotta az ő szavát? Ki figyelt beszédére, és ki hallgatott rá? Íme, az ÚR szélvésze nagy haraggal tör elő, és a hitetlenek feje fölött forgószél örvénylik. Nem szűnik meg az ÚR haragja, amíg meg nem valósítja és be nem teljesíti szívének gondolatait. Az utolsó napokban világosodik meg előttetek e dolog értelme. Nem küldtem ezeket a prófétákat, maguk futottak; nem szóltam nekik, mégis prófétáltak. Ha tanácsomban álltak volna, akkor az én szavamat hirdették volna népemnek, és visszatérítették volna őket gonosz útjaikról és cselekedetük gonoszságától. Csak a közelben vagyok-e Isten – kérdi az ÚR –, nem vagyok-e Isten a messzeségben is? Vajon a rejtekhelyen elrejtőzhet-e valaki úgy, hogy ne lássam őt? – ezt mondja az ÚR. Vajon nem töltöm-e be a mennyet és a földet? – ezt mondja az ÚR. Hallottam, amit a próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben, és így szólnak: Álmot láttam, álmot láttam! Meddig lesz ez még így a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik saját szívük csalárdságát prófétálják? Akik el akarják feledtetni népemmel az én nevemet álmaik által, amelyeket egymásnak mondanak, ahogy atyáik is elfeledkeztek nevemről a Baalért. Az a próféta, aki álomlátó, mondja el az álmot, akinél pedig az én szavam van, mondja el hűen a szavaimat! Mi köze van a szalmának a búzához? – ezt mondja az ÚR. Nem olyan-e az én szavam, mint a tűz – így szól az ÚR – vagy mint a sziklazúzó pöröly? Azért íme, a prófétákra támadok – ezt mondja az ÚR –, azokra, akik egymástól lopkodják beszédeimet. Íme, a prófétákra támadok – így szól az ÚR –, azokra, akiknek jár a nyelvük, és azt állítják: az ÚR mondja! Íme, a prófétákra támadok, azokra, akik hazug álmokat prófétálnak – ezt mondja az ÚR –, elmondják azokat, és megcsalják népemet hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem őket, nem is parancsoltam nekik, és használni sem használtak e népnek – így szól az ÚR. Amikor pedig megkérdez téged ez a nép vagy egy próféta vagy egy pap: „Mi az ÚR jövendölése?”, akkor ezt mondd nekik: Mi a jövendölés? Az, hogy elvetlek titeket – ezt mondja az ÚR. Ha egy próféta, egy pap vagy a nép azt mondja: „Ez az ÚR jövendölése”, megbüntetem azt az embert és annak házát. Csak ezt kérdezheti mindenki felebarátjától és testvérétől: Mit felelt az ÚR? És: Mit szólt az ÚR? Az ÚR jövendölését ne emlegessétek többé, mert mindenkinek jövendöléssé lesz a saját szava, ha elfordítjátok az élő Istennek, a Seregek URának, a mi Istenünknek beszédét. Ezt kérdezd a prófétától: Mit felelt neked az ÚR, és mit szólt az ÚR? Ha viszont az ÚR jövendölését emlegetitek, akkor ezt mondja az ÚR: Mivel ti kimondtátok e szót: „Ez az ÚR jövendölése” – jóllehet küldtem hozzátok olyanokat, akik ezt mondják: Ne mondjátok, hogy ez az ÚR jövendölése –, ezért íme, elfelejtelek titeket, és elvetlek színem elől, és még a várost is, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. Örök szégyent és örök gyalázatot hozok rátok, amely felejthetetlen. Látomást mutatott nekem az ÚR, és íme, két kosár füge volt az ÚR temploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar babilóni király fogságba hurcolta Konjáhút, Jójákimnak, Júda királyának a fiát és Júda fejedelmeit meg a mesterembereket és a kovácsokat Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilónba. Az egyik kosárban igen jó fügék voltak, amilyenek az először érő fügék, a másik kosárban pedig igen rossz fügék voltak, sőt ehetetlenek. Azt kérdezte tőlem az ÚR: Mit látsz, Jeremiás? Így válaszoltam: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt ehetetlenek. Ekkor így szólt hozzám az ÚR: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Ahogyan ezekre a jó fügékre tekintek, úgy tekintek jóindulattal Júda foglyaira is, akiket erről a helyről a káldeusok földjére vitettem. Szemmel tartom őket az ő javukra, és visszahozom őket e földre. Felépítem, nem rontom le, elültetem, és nem szaggatom ki őket. Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR; és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám. És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek – ezt mondja az ÚR –, olyanná teszem Cidkijját, Júda királyát, fejedelmeit és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak ezen a földön, meg azokat is, akik Egyiptom földjén laknak. Rettegésnek és veszedelemnek teszem ki őket a föld minden országában; gyalázat, példabeszéd, gúny és szidalom tárgyává lesznek minden helyen, ahová kiűzöm őket. Fegyvert, éhínséget és dögvészt bocsátok rájuk mindaddig, amíg el nem fogynak arról a földről, amelyet nekik és atyáiknak adtam. Ez az a beszéd, amely Jeremiáshoz szólt Júda egész népéről Jójákim negyedik esztendejében, aki Jósiásnak, Júda királyának a fia volt. Ez az év Nebukadneccar babilóni király első esztendeje. Ezt hirdette Jeremiás próféta Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakosának: Jósiás tizenharmadik esztendejétől fogva, aki Ámónnak, Júda királyának a fia volt, mind a mai napig, vagyis huszonhárom esztendőn át szólt hozzám az ÚR szava, én pedig hirdettem azt nektek. Idejében szóltam, de nem hallgattatok rám. Az ÚR valamennyi szolgáját, a prófétákat elküldte hozzátok, idejében küldte el őket, de nem hallgattatok rájuk, és fületeket sem fordítottátok feléjük, hogy meghallgassátok őket. Azt mondták: Térjetek meg mindannyian gonosz útjaitokról és gonosz cselekedeteitekből, hogy azon a földön lakhassatok, amelyet az ÚR örökre nektek és atyáitoknak adott. Ne járjatok idegen istenek után, hogy nekik szolgáljatok, és előttük leboruljatok, és ne ingereljetek föl engem kezetek alkotásával, hogy veszedelmet ne hozzak rátok! De nem hallgattatok rám – ezt mondja az ÚR – azért, hogy fölingereljetek engem kezetek alkotásával a ti veszedelmetekre. Ezért azt mondja a Seregek URa: Mivel nem hallgattatok beszédemre, íme, elküldök észak minden nemzetségéért – ezt mondja az ÚR – és Nebukadneccarért, a babilóni királyért, az én szolgámért, és behozom őket erre a földre és lakóira és a körülötte lévő minden nemzetre. Elveszítem őket, iszonyattá és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá. Elveszem tőlük az öröm és vigasság hangját, a vőlegény és a menyasszony szavát, a malmok zúgását és a mécses világosságát. Ez az egész föld pusztasággá és iszonyattá lesz, és ezek a nemzetek a babilóni királynak szolgálnak majd hetven esztendeig. És amikor majd letelik a hetven esztendő, megbüntetem a babilóni királyt és népét és a káldeusok földjét álnokságukért – így szól az ÚR –, és örökkévaló pusztasággá teszem azt. Véghezviszem azon a földön mindazt, amit szóltam felőle, mindazt, ami meg van írva ebben a könyvben, amit Jeremiás az összes népről prófétált. Mert ők is szolgálni fognak majd sok más nemzetnek és nagy királyoknak, és megfizetek nekik cselekedeteik és kezük munkája szerint. Mert ezt mondta nekem az ÚR, Izráel Istene: Vedd el kezemből a harag borának ezt a poharát, és itasd meg vele mindazokat a nemzeteket, amelyekhez küldelek. Igyanak, és tántorogjanak részegen a fegyver miatt, amelyet közéjük bocsátok. Erre elvettem a poharat az ÚR kezéből, és megitattam mindazokat a népeket, amelyekhez az ÚR küldött engem: Jeruzsálemet és Júda városait, királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, iszonyattá, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, ahogyan ma is van; megitattam a fáraót, Egyiptom királyát, szolgáit, fejedelmeit és minden népét. És minden keverék népet, Úc földjének minden királyát meg a filiszteusok földjének minden királyát; Askelónt, Gázát, Ekrónt és Asdód maradékát; Edómot, Móábot és Ammón fiait; Tírusz minden királyát, Szidón minden királyát és a szigetek minden királyát, akik a tengeren túl vannak: Dedánt, Témát, Búzt és mindazokat, akik lenyírt üstökűek; Arábia minden királyát és a keveredett népek minden királyát, akik a pusztában laknak; Zimri minden királyát, Élám minden királyát és a médek minden királyát; észak minden királyát, a közelvalókat és a távolvalókat, egyiket a másik után, és a föld minden országát, amelyek e föld színén vannak. Mindezek után pedig Sésak királyának kell innia. Azért ezt mondd nekik: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: „Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és ne keljetek föl a fegyvertől, amelyet én küldök közétek.” És ha majd nem akarják elvenni kezedből a poharat, hogy igyanak belőle, ezt mondd nekik: Így szól a Seregek URa: „Meg kell innotok! Mert íme, ha arra a városra, amely az én nevemet viseli, veszedelmet hozok, ti vajon büntetlenül maradhattok-e? Nem maradtok büntetlenül, mert fegyvert hozok e föld minden lakosára” – ezt mondja a Seregek URa. Te pedig prófétáld meg nekik mindezt a szót, és ezt mondd nekik: Az ÚR a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéről mennydörög. Harsányan harsog nyájára, riogatva kiált e föld minden lakójára, mint a szőlőtaposók. Elhat ez a harsogás a föld végéig, mert pere van az ÚRnak a népekkel; ő minden test ítélőbírája, a hitetleneket fegyver elé veti – ezt mondja az ÚR. Így szól a Seregek URa: Íme, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzethez, és nagy szélvész támad a föld széléről. Azon a napon az ÚR sokakat megöl a föld egyik végétől a föld másik végéig. Nem siratják, nem szedik össze és nem is temetik el őket. Olyanok lesznek a föld színén, mint a ganéj. Jajgassatok, pásztorok, és kiáltsatok, heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a megöletéseteknek és a szétszóratásotoknak az ideje; leestek és összetörtök, mint a drága edények. Nincs hová futniuk a pásztoroknak és menekülniük a nyáj vezéreinek. Hallatszik már a pásztorok kiáltozása és a nyáj vezéreinek jajgatása, mert elpusztította legelőjüket az ÚR. Elhagyottá lettek a békés legelők az ÚR fölgerjedt haragja miatt. Elhagyta azokat, mint búvóhelyét az oroszlán, mert pusztasággá lett földjük a zsarnok dühe és fölgerjedt haragja miatt. Jójákim uralkodásának kezdetén, aki Jósiásnak, Júda királyának a fia volt, ezeket a szavakat mondta az ÚR: Azt mondja az ÚR: Állj az ÚR házának udvarába, és mindazoknak, akik eljönnek Júda minden városából, hogy imádkozzanak az ÚR házában, mondd el mindazokat a szavakat, amelyeket parancsoltam neked, hogy mondd el nekik. Egy szót se hagyj el! Hátha szót fogadnak, és megtér mindenki gonosz útjáról. Akkor megbánom, hogy veszedelmet akartam okozni nekik cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd meg nekik: Így szól az ÚR: Ha nem hallgattok rám, hogy törvényem szerint járjatok, amelyet elétek adtam, és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak a beszédére, akiket én küldtem hozzátok, pedig idejében küldtem őket, de nem hallgattatok rájuk, akkor hasonlóvá teszem ezt a házat Silóhoz, ezt a várost pedig a föld minden nemzetének átkává teszem. A papok, a próféták és az egész nép pedig hallotta, amint Jeremiás ezeket a szavakat mondta az ÚR házában. Amikor Jeremiás befejezte a beszédet, amelyről az ÚR azt parancsolta, hogy mondja el az egész népnek, megragadták a papok, a próféták és az egész nép, és ezt mondták: Halállal kell lakolnod! Miért prófétáltál így az ÚR nevében: „Olyan lesz ez a ház, mint Siló, ez a város pedig elpusztul, lakatlanná lesz”? És összegyűlt az egész nép Jeremiás körül az ÚR házában. Amikor meghallották ezt Júda fejedelmei, fölmentek a király palotájából az ÚR házába, és leültek az ÚR házának új kapujában. És így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: Halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétált, ahogyan fületekkel hallottátok. Ekkor így szólt Jeremiás a fejedelmekhez és az egész néphez: Az ÚR küldött engem, hogy prófétáljak e ház és e város ellen mindezekkel a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek a szavára, akkor megbánja az ÚR a veszedelmet, amellyel fenyegetett benneteket. Én magam pedig, íme, a kezetekben vagyok: cselekedjetek velem úgy, ahogy jónak és helyesnek látjátok; de tudjátok meg, hogy ha megöltök engem, ártatlan vér száll rátok és e városra és lakóira, mert bizony az ÚR küldött engem hozzátok, hogy fületek hallatára elmondjam mindezeket a szavakat. Ekkor azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: Nem kell halálra ítélni ezt az embert, mert az ÚRnak, a mi Istenünknek a nevében szólt hozzánk! Fölkelt az ország vénei közül is néhány férfi, és így szóltak az egész összegyűlt néphez: A móreseti Mikeás prófétált Ezékiásnak, Júda királyának az idejében, és így szólt Júda egész népéhez: Azt mondja a Seregek URa: Fölszántják a Siont, mint egy szántóföldet, Jeruzsálem romhalmazzá, a templomhegy pedig erdős magaslattá lesz! Megölte-e őt ezért Ezékiás, Júda királya és egész Júda? Nem félték-e az URat? Nem könyörögtek-e az ÚRhoz? És nem bánta-e meg az ÚR a veszedelmet, amellyel fenyegette őket? Mi pedig ilyen nagy veszedelmet vonnánk a lelkünkre? Volt egy másik ember is, aki az ÚR nevében prófétált, Úrijjá, Semajá fia KirjatJeárimból. Ő is prófétált e város ellen és e föld ellen, egészen Jeremiás beszéde szerint. Amikor meghallotta Jójákim király és minden vitéze és fejedelme beszédeit, halálra kerestette őt; de amikor Úrijjá ezt meghallotta, megijedt, és elmenekült Egyiptomba. Jójákim király pedig embereket küldött Egyiptomba; Elnátánt, Akbór fiát és vele együtt más férfiakat is Egyiptomba küldött. És elhozták Úrijját Egyiptomból, és Jójákim király elé vitték, aki megölette őt karddal, holttestét pedig a köznép temetőjébe vettette. De Ahikámnak, Sáfán fiának keze Jeremiással volt, ezért nem adták őt a nép kezébe, hogy megöljék. Cidkijjá uralkodásának a kezdetén, aki Jósiásnak, Júda királyának a fia volt, így szólt az ÚR Jeremiáshoz: Így szólt hozzám az ÚR: Készíts magadnak köteleket és jármot, és vedd a nyakadba! Azután küldj üzenetet Edóm királyához, Móáb királyához, Ammón fiainak királyához, Tírusz királyához és Szidón királyához a követek által, akik Jeruzsálembe jöttek Cidkijjához, Júda királyához. Parancsold meg nekik, hogy mondják meg uraiknak: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: „Mondjátok meg uratoknak, hogy én alkottam a földet, az embert és az állatokat, amelyek e föld színén vannak, nagy erőmmel és kinyújtott karommal, és annak adom ezeket, aki kedves a szemem előtt. Most Nebukadneccar babilóni királynak, az én szolgámnak a kezébe adom mindezeket az országokat; sőt a mezei állatokat is neki adom, hogy neki szolgáljanak. Neki, fiának és unokájának szolgál majd minden nemzet mindaddig, amíg el nem jön az ideje, és az ő országa is szolgálni fog sok más nemzetnek és nagy királyoknak. Azt a nemzetet és azt az országot pedig, amely nem szolgál Nebukadneccar babilóni királynak, és nem hajtja nyakát a babilóni király jármába, azt a nemzetet fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel verem meg – azt mondja az ÚR –, amíg kiirtom őket az ő kezével. Ti azért ne hallgassatok prófétáitokra, se jövendőmondóitokra, se álommagyarázóitokra, se varázslóitokra, se a szemfényvesztőkre, akik ezt mondják nektek: Ne szolgáljatok a babilóni királynak! Mert hazugságot prófétálnak nektek, hogy messze vigyelek benneteket földetekről, és kiűzzelek titeket, hogy elvesszetek!” Azt a nemzetet pedig, amely nyakába veszi a babilóni király jármát, és szolgál neki, meghagyom a maga földjén – ezt mondja az ÚR –, és művelheti azt, és lakhat benne. Sőt Cidkijjának, Júda királyának is mind e beszédek szerint szóltam: Vegyétek nyakatokba a babilóni király jármát, szolgáljatok neki és népének, és éltek! Miért halnál meg te és a te néped fegyver, éhínség és dögvész miatt, amint megmondta az ÚR az olyan népről, amely nem szolgál a babilóni királynak? Ne hallgassatok hát a próféták szavaira, akik így szólnak nektek: „Ne szolgáljatok a babilóni királynak!”, mert ők hazugságot prófétálnak nektek. Mert nem küldtem őket – ezt mondja az ÚR –, hanem ők hazugságot prófétálnak az én nevemben, hogy kiűzzelek titeket, és elvesszetek ti és a próféták, akik prófétálnak nektek. A papokhoz és az egész néphez pedig így szóltam: Ezt mondja az ÚR: Ne hallgassatok prófétáitok szavaira, akik így prófétálnak nektek: „Íme, az ÚR házának edényeit hamarosan visszahozzák Babilónból”, mert hazugságot prófétálnak nektek. Ne hallgassatok rájuk; szolgáljatok a babilóni királynak, és élni fogtok! Miért legyen pusztasággá e város? Ha ők próféták, és ha az ÚR igéje valóban náluk van, akkor imádkozzanak most a Seregek URához, hogy azok az edények, amelyek még az ÚR házában, Júda királyának a palotájában és Jeruzsálemben maradtak, ne jussanak Babilónba. Mert ezt mondja a Seregek URa az oszlopokról, a medencéről, az állványokról és az edények maradékáról, amelyek még e városban maradtak, amelyeket nem vitt el Nebukadneccar babilóni király, amikor fogságba vitte Jekonját, Jójákimnak, Júda királyának a fiát meg Júda és Jeruzsálem nemeseit Jeruzsálemből Babilónba; bizony, ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene az edények felől, amelyek megmaradtak az ÚR házában és Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben: Babilónba viszik azokat, és ott lesznek mind ama napig, amelyen meglátogatom őket – ezt mondja az ÚR –, mert fölhozom és visszaállítom azokat erre a helyre. Abban az esztendőben, Cidkijjá, Júda királya uralkodásának a kezdetén, a negyedik esztendőben, az ötödik hónapban azt mondta nekem az ÚR házában a Gibeónból való Hananjá próféta, Azzúr fia a papok és az egész nép szeme előtt: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Eltöröm a babilóni király jármát. Két esztendő múlva visszahozom e helyre az ÚR házának minden edényét, amelyet elvitt innen Nebukadneccar babilóni király, és bevitt Babilónba. És visszahozom erre a helyre Jekonját, Jójákimnak, Júda királyának a fiát és mindazokat a júdabeli foglyokat, akiket elvittek Babilónba – ezt mondja az ÚR –, mert eltöröm a babilóni király jármát. Akkor azt mondta Jeremiás próféta Hananjá prófétának a papok és az egész nép szeme előtt, akik ott álltak az ÚR házában; ezt mondta Jeremiás próféta: Úgy legyen, cselekedjék úgy az ÚR, teljesítse be az ÚR a beszédedet, amellyel azt prófétáltad, hogy az ÚR házának edényeit és minden foglyot visszahoznak Babilónból e helyre! Mindazonáltal halld csak e beszédet, amelyet az egész nép füle hallatára neked mondok: A próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, háborúról, veszedelemről és dögvészről prófétáltak. Arról a prófétáról, aki békességről prófétál, úgy ismerhető föl, hogy valóban az ÚR küldte-e, hogy beszéde beteljesedik-e. Akkor Hananjá próféta levette a jármot Jeremiás próféta nyakáról, és széttörte. És így szólt Hananjá az egész nép előtt: Azt mondja az ÚR: Így töröm le Nebukadneccar babilóni király jármát két esztendő múlva minden nemzet nyakáról. Jeremiás próféta pedig elment a maga útjára. És így szólt az ÚR szava Jeremiáshoz, miután Hananjá próféta letörte a jármot Jeremiás próféta nyakáról: Menj el, és ezt mondd Hananjának: Azt mondja az ÚR: A fajármot eltörted, de vasjármot csináltál a helyébe. Mert azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Vasjármot vetek mindezeknek a nemzeteknek a nyakára, hogy Nebukadneccar babilóni királynak szolgáljanak, és szolgálni is fognak neki, sőt még a mezei állatokat is neki adom. Majd azt mondta Jeremiás próféta Hananjá prófétának: Halld csak, Hananjá! Nem küldött téged az ÚR, és te hazugsággal biztattad e népet. Ezért így szól az ÚR: Íme, elűzlek téged a föld színéről; meghalsz még ebben az esztendőben, mert pártütő módon szóltál az ÚR ellen. És meghalt Hananjá próféta még abban az esztendőben, a hetedik hónapban. Ezek annak a levélnek a szavai, amelyet Jeremiás próféta küldött Jeruzsálemből a fogságban levő vének maradékának, a papoknak, a prófétáknak és az egész népnek, amelyet fogságba vitt Nebukadneccar Jeruzsálemből Babilónba, miután Jekonjá király, a királyné és az udvari szolgák, Júda és Jeruzsálem fejedelmei, a mesteremberek és a kovácsok eljöttek Jeruzsálemből. Elászának, Sáfán fiának és Gemarjának, Hilkijjá fiának a keze által küldte el, akiket Cidkijjá, Júda királya küldött Nebukadneccar babilóni királyhoz Babilónba: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene mindazoknak a foglyoknak, akiket Jeruzsálemből Babilónba vitettem: Építsetek házakat, és lakjatok bennük, ültessetek kerteket, és egyétek gyümölcseiket! Vegyetek magatoknak feleséget, és szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szüljenek fiakat és leányokat! Sokasodjatok meg ott, és meg ne fogyatkozzatok! És fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságra küldtelek benneteket, és könyörögjetek érte az ÚRhoz; mert annak jóléte a ti jólétetek is! Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy megtévesszenek benneteket a közöttetek levő próféták és jövendőmondók, és ne figyeljetek az álmaikra, amelyeket álmodnak! Mert hamisan prófétálnak nektek az én nevemben. Nem küldtem őket – ezt mondja az ÚR. Mert azt mondja az ÚR: Mihelyt eltelik Babilónban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket, és beteljesítem ígéretemet, hogy visszahozlak titeket erre a helyre. Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az ÚR –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek. Akkor majd segítségül hívtok engem, eljöttök, és imádkoztok hozzám, és én meghallgatlak titeket. Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. Megtaláltok engem – ezt mondja az ÚR –, és jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek benneteket minden nép közül és mindazokról a helyekről, ahová kiűztelek titeket – ezt mondja az ÚR –, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságra vitettelek titeket. Mert ezt mondtátok: Támasztott nekünk az ÚR prófétákat Babilónban is. Azt mondja az ÚR a királynak, aki Dávid trónján ül, és az egész népnek, amely e városban lakik, tudniillik testvéreiteknek, akik nem mentek veletek fogságba: Azt mondja a Seregek URa: Íme, fegyvert, éhínséget és dögvészt küldök rájuk, és olyanná teszem őket, mint a rothadt fügék, amelyek ehetetlenek. Üldözöm őket fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel, és elrettentésül adom őket a föld minden országának; átokká, szörnyűséggé, megdöbbenés és gúny tárgyává lesznek mindama nemzetek számára, amelyek közé kivetettem őket. Azért, mert nem hallgattak beszédeimre – ezt mondja az ÚR –, amelyeket üzentem nekik szolgáim, a próféták által; idejében üzentem, de nem hallgattátok meg – így szól az ÚR. Halljátok meg az ÚR szavát mindnyájan, ti foglyok, akiket Jeruzsálemből Babilónba küldtem! Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene Ahábról, Kólájá fiáról és Cidkijjáról, Maaszéjá fiáról, akik hamisan prófétálnak nektek az én nevemben: Íme, én odaadom őket Nebukadneccarnak, Babilón királyának a kezébe, és megöleti őket szemetek láttára. És átokszóként emlegetik őket a Júdából való foglyok, akik Babilónban vannak, ezt mondva: Tegyen téged az ÚR olyanná, mint Cidkijját és Ahábot, akiket tűzzel égetett meg a babilóni király! Mert gyalázatosságot cselekedtek Izráelben: paráználkodtak felebarátaik feleségeivel, és hazugságot szóltak az én nevemben, amit nem parancsoltam nekik. Én tudom, és tanúja vagyok ennek! – ezt mondja az ÚR. A nehelámi Semajának is szólj, és ezt mondd: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Te leveleket küldtél a magad nevében az egész népnek, amely Jeruzsálemben van, és Cefanjá főpapnak, Maaszéjá fiának és az összes papnak ezekkel a szavakkal: az ÚR tett téged pappá Jójádá főpap helyébe, hogy felügyelj az ÚR házában minden bolond férfira és prófétálni akaró emberre, hogy kalodába vesd és vasra verd az ilyeneket. Akkor miért nem dorgáltad meg az anátóti Jeremiást, aki nektek prófétál? Sőt még üzenetet is küldött hozzánk Babilónba, és ezt mondta: Hosszú lesz a fogság! Építsetek házakat, és lakjatok bennük, ültessetek kerteket, és éljetek gyümölcseikkel! És elolvasta Cefanjá főpap e levelet Jeremiás próféta füle hallatára. És így szólt az ÚR Jeremiáshoz: Ezt az üzenetet küldd az összes fogolynak: Azt mondja az ÚR a nehelámi Semajáról: Mivelhogy Semajá prófétált nektek, holott én nem küldtem őt, és hazugsággal biztatott titeket, ezért azt mondja az ÚR: Íme, én megbüntetem a nehelámi Semaját és az ő utódát. Nem lesz senkije, aki e nép között lakjon, és nem látja azt a jót, melyet népemmel cselekszem – ezt mondja az ÚR –, mert az ÚR ellen lázítva szólt. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiásnak mondott az ÚR: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Írd le magadnak egy könyvbe mindazokat a szavakat, amelyeket mondtam neked! Mert íme, eljönnek a napok – ezt mondja az ÚR –, és jóra fordítom népemnek, Izráelnek és Júdának a sorsát – így szól az ÚR –, és visszahozom őket arra a földre, amelyet atyáiknak adtam, és birtokolni fogják azt. Ezek pedig azok a szavak, amelyeket az ÚR Izráelről és Júdáról szólt. Ezt mondta ugyanis az ÚR: Félelemnek és rettentésnek hangját hallottuk, és nincs békesség! Kérdezzétek csak meg, és lássátok: szülhet-e a férfi? Miért látom minden férfi kezét az ágyékán, mintha gyermeket szülne, és miért változott arcuk fakósárgává? Jaj, mert nagy nap az, nincs hozzá hasonló! Nyomorúság ideje lesz az Jákóbnak; de megszabadul belőle! És azon a napon – ezt mondja a Seregek URa – letöröm majd igáját nyakáról, és leszaggatom köteleit, és nem szolgálnak többé idegeneknek, hanem az ÚRnak, az ő Istenüknek szolgálnak, és Dávidnak, a királyuknak, akit föltámasztok nekik. Te azért ne félj, szolgám, Jákób – így szól az ÚR –, ne rettegj, Izráel; mert bizonnyal megszabadítalak téged a messzi földről és utódaidat fogságuk földjéről! Visszatér Jákób, és nyugalmat talál, gondtalan lesz, és nem lesz, aki háborgassa. Veled vagyok – ezt mondja az ÚR –, hogy megszabadítsalak, mert véget vetek minden nemzetnek, amelyek közé kiűztelek; csak neked nem vetek véget. Megfenyítelek téged törvény szerint, mert nem hagyhatlak egészen büntetés nélkül. Mert így szól az ÚR: Veszedelmes a sebed, gyógyíthatatlan a sérülésed. Senki sincsen, aki megítélje ügyedet, gyógyítsa sebedet; nincs számodra orvosság. Elfeledkezett rólad minden szeretőd, és nem keres téged; mert megvertelek, mint amikor ellenség ver, kegyetlen ostorozással, bűneid sokasága és vétkeid nagysága miatt. Miért kiáltozol bajod miatt? Veszedelmes a sérülésed! Bűneid sokaságáért és vétkeid nagyságáért cselekedtem így veled. Azért akik elnyelnek téged, azokat elnyelik majd, és valamennyi ellenséged fogságra jut; és fosztogatóidat kifosztottakká, zsákmányolóidat zsákmánnyá teszem. Mert orvosolom sebeidet, és kigyógyítalak sérülésedből – ezt mondja az ÚR. Mert számkivetettnek hívtak téged, Sion; nincs, aki törődjön veled. Azt mondja az ÚR: Íme, jóra fordítom Jákób sátrának sorsát, és könyörülök hajlékain. Fölépül a város a romhalmaz helyén, és a palota a maga helyén marad. Hálaadás és öröm hangja hangzik föl belőlük, megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg; megbecsülik őket, és nem lesznek lenézettek. Fiai olyanok lesznek, mint eleinte, és gyülekezete biztosan áll majd arcom előtt; de megbüntetem mindazokat, akik nyomorgatták őt. Közülük támad fejedelme, és belőle származik uralkodója, és magamhoz engedem őt, hogy közeledjék hozzám; mert kicsoda az, aki szívét arra indítaná, hogy hozzám közeledjék? – mondja az ÚR. És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. Íme, az ÚR szélvésze, haragja előtör, és a rohanó szélvész a hitetlenek fejére zúdul. Nem szűnik meg az ÚR fölgerjedt haragja, míg véghez nem viszi és meg nem valósítja szívének gondolatait. Az utolsó napokban értitek meg e dolgot. Abban az időben – ezt mondja az ÚR – Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. Azt mondja az ÚR: Kegyelmet talált a pusztában a fegyvertől megmenekült nép, Izráel, amikor ment, hogy megnyugvást találjon. A messzeségből is megjelent nekem az ÚR: örök szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel. Újra fölépítelek téged, és felépülsz, ó, Izráel szűz leánya! Újra fölékesíted magadat, és dobokkal a táncolva vigadók seregében jössz ki. Szőlőket ültetsz még Samária hegyein; és akik ültetik a vesszőket, élvezik is gyümölcseit. Mert lesz egy nap, amikor a pásztorok kiáltanak majd az Efraim hegyén: Keljetek föl, menjünk a Sionra az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz! Mert így szól az ÚR: Énekeljetek Jákóbnak örömmel, ujjongjatok a nemzetek fejének. Hirdessétek, és mondjatok dicséretet: Megszabadította népét az ÚR, Izráel maradékát. Íme, elhozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld széleiről; lesz közöttük vak, sánta, viselős és szülő asszony is; mint nagy gyülekezet jönnek vissza. Sírva jönnek, és imádkoznak, miközben hozom őket, folyóvizekhez vezetem őket, egyenes úton, ahol nem esnek el. Mert atyja vagyok Izráelnek, és Efraim az elsőszülöttem. Halljátok meg az ÚR szavát, ti népek, hirdessétek a messzi szigeteknek, és ezt mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti őt és őrzi, mint pásztor a nyáját. Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, és kimentette a nála erősebb kezéből. Eljönnek, és ujjongva énekelnek a Sion ormán, és kedvüket lelik az ÚR javaiban: a gabonában, a mustban, az olajban, a juhokban és a marhákban. Olyan lesz a lelkük, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé. Akkor táncolva örvendezik a szűz, az ifjak a vénekkel együtt örülnek. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom és megvidámítom őket bánatukból. A papok lelkét bőséggel elégítem meg, és népem eltelik javaimmal – azt mondja az ÚR. Így szól az ÚR: Kiáltás hallatszik Rámában, sírás és keserves jajgatás. Ráhel siratja fiait; nem akar megvigasztalódni a fiai miatt, hogy nincsenek. Azt mondja az ÚR: Tartsd távol magadtól a sírást és szemedtől a könnyhullatást, mert meglesz cselekedeted jutalma – ezt mondja az ÚR –, hiszen visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. Reménységed lehet a jövő felől – ezt mondja az ÚR –, mert visszajönnek fiaid a határaikra. Jól hallottam, hogy panaszkodott Efraim: Megvertél engem, mint egy tanulatlan borjút, és elszenvedtem a verést. Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy az ÚR, az én Istenem! Mert azután, hogy eltértem tőled, megbántam bűnömet, és miután beláttam, mellemet vertem; szégyenkeztem és pirultam, mert ifjúságom gyalázatát kellett viselnem. Vajon nem drága fiam-e Efraim? Nem kedves gyermekem-e? Hiszen valahányszor ellene szóltam, újra megemlékeztem róla. Bensőm megindult miatta, bizony könyörülök rajta – ezt mondja az ÚR. Állíts magadnak útjelzőket, rakj le útmutató oszlopokat, jól figyelj az ösvényre. Az úton, amelyen elmentél, jöjj vissza, Izráel leánya, jöjj vissza városaidba! Meddig ingadozol, te szófogadatlan leány? Mert új dolgot teremt az ÚR e földön: asszony oltalmazza a férfit. Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Újra e szavakat mondják majd Júda földjén és városaiban, amikor jóra fordítom sorsukat: Áldjon meg téged az ÚR, igazság hajléka, szent hegy! Ott laknak majd Júdában és minden városában a szántóvetők és jószágtartók együttesen. Mert megitatom a szomjúhozó lelket, és megelégítek minden bágyadt lelket. Ekkor fölébredtem és körülnéztem, jólesett az alvás. Íme, eljönnek majd a napok – így szól az ÚR –, és bevetem Izráel házát és Júda házát ember magvával és jószág magvával. És amiképpen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és lerontsam, letörjem és elpusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképpen vigyázok arra, hogy fölépítsem és beültessem őket – ezt mondja az ÚR. Ama napokban nem mondják többé: Az apák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele. Sőt inkább mindenki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, aki egrest eszik, a saját foga vásik el bele. Íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről, de megrontották szövetségemet, noha én férjük maradtam – így szól az ÚR. Hanem olyan lesz az a szövetség, amelyet e napok után kötök Izráel házával – ezt mondja az ÚR –, hogy törvényemet a bensőjükbe helyezem, a szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki a felebarátját és senki a testvérét ekképpen: Ismerjétek meg az URat! Mert ők mindnyájan ismernek majd engem, kicsinytől a nagyig – ezt mondja az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg. Így szól az ÚR, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki fölkorbácsolja a tengert, és zúgnak hullámai; Seregek URa az ő neve: Ha eltűnnek e törvények előlem – így szól az ÚR –, akkor szakad magva Izráelnek is, hogy soha többé előttem néppé ne legyen. Azt mondja az ÚR: Ha majd megmérhetik az egeket ott fenn, és kifürkészhetik a föld alapjait itt alant, akkor vetem meg én is Izráelnek minden magvát mindazok miatt, amiket cselekedtek! – azt mondja az ÚR. Íme, eljönnek a napok – ezt mondja az ÚR –, és fölépül az ÚR városa Hananél tornyától a Szöglet-kapuig. Azután még kijjebb megy a mérőkötél azzal átellenben a Gáréb halmáig, és elfordul Góá felé. És a Holttestek völgye és az egész Hamu-völgy meg az egész mező a Kidrón patakjáig, a Ló-kapu szegletéig kelet felé az ÚR szent helye lesz, nem rombolják le, és nem is pusztul el soha. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiásnak mondott az ÚR Cidkijjának, Júda királyának tizedik esztendejében. Ez az esztendő Nebukadneccar tizennyolcadik esztendeje. Akkor már megszállta a babilóni király serege Jeruzsálemet, és Jeremiás próféta be volt zárva a börtön udvarába, amely Júda királyának palotájában volt. Mert Cidkijjá, Júda királya záratta be őt, és azt mondta: Miért prófétálsz így, és miért mondod: „Ezt mondta az ÚR: Íme, ezt a várost a babilóni király kezébe adom, és beveszi azt”? És Cidkijjá, Júda királya sem menekül meg a káldeusok kezéből, hanem bizonnyal a babilóni király kezébe adatik; személyesen beszél vele, és szemtől szemben fogja látni. És Babilónba viszi Cidkijját, és ott lesz mindaddig, amíg meg nem látogatom őt – ezt mondja az ÚR. Ha hadakoztok a káldeusok ellen, nem lesz jó dolgotok! Ekkor így szólt Jeremiás: Azt mondta nekem az ÚR: Íme, Hanamél, Sallumnak, nagybátyádnak a fia elmegy hozzád, és azt mondja: Vedd meg a mezőmet, amely Anátótban van, mert téged illet a megváltás joga, hogy megvedd. Eljött azért hozzám Hanamél, a nagybátyám fia, az ÚR beszéde szerint a börtön udvarához, és ezt mondta nekem: Kérlek, vedd meg a mezőmet, amely Anátótban, Benjámin földjén van, mert téged illet mint örököst, és tiéd a megváltás joga is, vedd meg hát magadnak! Akkor fölismertem, hogy az ÚR szava ez. Azért megvettem Hanaméltól, nagybátyám fiától a mezőt, amely Anátótban van, és kimértem neki a pénzt: tizenhét ezüstsékelt. És okmányba foglaltam, lepecsételtem, és tanúkat is állítottam, majd kimértem a pénzt mérlegen. Ezután kezembe vettem a vételről szóló okmányt, amely le volt pecsételve a törvényes rend szerint, és a pecsét nélküli levelet is. És odaadtam a vételről szóló okmányt Bárúknak, Nérijjá fiának, Mahszéjá unokájának, Hanamélnek, a nagybátyám fiának szeme láttára, és a tanúk szeme láttára, akik be voltak írva a vételről szóló okmányba; és mindazon júdaiak szeme láttára, akik a börtön udvarán ültek. És ezt parancsoltam a szemük előtt Bárúknak: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Fogd ezeket az okmányokat, a vételről szóló iratokat, a lepecsételtet és a pecsét nélkülit, és tedd cserépedénybe, hogy sok ideig elálljanak. Mert azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Fognak még házakat, mezőket és szőlőket venni e földön! Majd e szavakkal könyörögtem az ÚRhoz, miután odaadtam a vételről szóló okmányt Bárúknak, Nérijjá fiának: Ó, URam, Istenem! Íme, te alkottad a mennyet és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal, és nincs előtted semmi lehetetlen! Irgalmasságot cselekszel ezerízig, de megfizetsz az atyák bűnéért a fiaikon őutánuk, te nagy Isten, te hatalmas, akinek neve Seregek URa! Nagyok a tanácsaid, és hatalmasak a cselekedeteid, szemed jól látja az emberek fiainak minden útját, és megfizetsz kinek-kinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. Jeleket és csodákat tettél Egyiptom földjén, Izráel földjén és az emberek között egészen a mai napig, és olyan nevet szereztél magadnak, amely a mai napig megvan. Kihoztad népedet, Izráelt Egyiptom földjéről jelekkel és csodákkal, hatalmas kézzel és kinyújtott karral, nagy rettegés közepette. És nekik adtad e földet, amely felől megesküdtél atyáiknak, hogy tejjel és mézzel folyó földet adsz nekik. Ők bementek, és birtokba vették, mindazonáltal nem hallgattak szavadra, és nem jártak törvényeid szerint. Semmit sem tettek meg abból, amit parancsoltál nekik, hogy tegyenek meg, ezért zúdítottad rájuk e vészt. Íme, az ostromsáncok már a városig érnek, hogy bevegyék, és e város fegyver, éhínség és dögvész által a káldeusok kezébe adatik, akik megostromolják. Amit szóltál, meglett, íme, magad is látod. És mégis azt mondtad nekem, ó, URam Istenem: Vedd meg magadnak a mezőt ezüstön, és legyenek tanúid felőle! Holott ez a város a káldeusok kezére jut. Majd ezt mondta az ÚR Jeremiásnak: Íme, én, az ÚR, Istene vagyok minden testnek; vajon van-e, ami lehetetlen nekem? Azért így szól az ÚR: Íme, én e várost a káldeusok kezébe adom, és Nebukadneccar babilóni király kezébe, hogy bevegye. És bemennek a káldeusok e városba, akik ostromolják, és fölgyújtják e várost, fölégetik azokkal a házakkal együtt, amelyeknek tetején a Baalnak tömjéneztek, és idegen isteneknek áldoztak italáldozatot, hogy engem haragra ingereljenek. Mert Izráel fiai és Júda fiai ifjúságuktól fogva csak azt cselekedték, ami gonosz az én szememben, és Izráel fiai csak haragra gerjesztettek engem kezük cselekedeteivel – ezt mondja az ÚR. Mert csak bosszúságomra és haragomra volt ez a város, attól a naptól fogva, amelyen fölépítették, mindmáig, ezért el kell törölnöm színem elől Izráel fiainak és Júda fiainak minden bűnéért, amelyet azért cselekedtek, hogy fölháborítsanak engem ők maguk, királyaik, fejedelmeik, papjaik és prófétáik és Júda férfiai és Jeruzsálem polgárai. És háttal fordultak felém, nem arccal, holott tanítottam őket idejében; és noha tanítottam őket, nem voltak engedelmesek az intés befogadására. Sőt utálatosságaikat abba a házba helyezték, amelyet nevemről neveznek, hogy tisztátalanná tegyék. Magaslatokat emeltek a Baalnak a Ben-Hinnóm völgyében, hogy föláldozzák fiaikat és leányaikat a Moloknak, amit nem parancsoltam nekik, és még csak nem is gondoltam, hogy ilyen utálatosságot tesznek, és Júdát vétekbe viszik. Most azért azt mondja az ÚR, Izráel Istene e városnak, amely felől ti azt mondjátok, a babilóni király kezébe kerül fegyver, éhínség és dögvész miatt: Íme, összegyűjtöm őket mindazokból az országokból, ahová elűztem őket haragomban, fölgerjedésemben és nagy fölháborodásomban, és visszahozom őket e helyre, letelepítem őket, és biztonságban élnek. Népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek. És egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jól legyen dolguk nekik és fiaiknak őutánuk. Örökkévaló szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, és jót teszek velük; az én félelmemet adom a szívükbe, hogy ne távozzanak el tőlem. És örvendezem, ha jót cselekedhetem velük, teljes szívemmel és teljes lelkemmel, és bizonyosan beültetem őket ebbe a földbe. Mert így szól az ÚR: Amint ráhoztam e népre mindezt a nagy veszedelmet, úgy hozom rájuk mindazt a jót is, amit mondtam nekik. Mert vesznek még mezőt ebben az országban, amely felől azt mondjátok: Pusztaság ez, emberek és jószág nélkül, és a káldeusok kezébe kerül. Ezüstön vesznek mezőket, és okmányba foglalják, lepecsételik, és tanúkat állítanak Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyvidék, a síkság és a Délvidék városaiban, mert visszahozom őket a fogságból – ezt mondja az ÚR. Másodszor is szólt az ÚR Jeremiáshoz, amikor ő még fogságban volt a börtön udvarában, e szavakkal: Azt mondja az ÚR, aki a földet alkotta, az ÚR, aki formálta és megerősítette; az ÚR az ő neve: Kiálts hozzám, és felelek, nagy dolgokat mondok neked és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz. Mert így szól az ÚR, Izráel Istene e város házairól és Júda királyának palotáiról, amelyeket leromboltak, hogy felhasználják az ostromsáncokkal és fegyverekkel szembeni védelemként, amikor elmentek, hogy megvívjanak a káldeusokkal, azoknak az embereknek a holttesteivel megtöltve azokat, akiket én haragomban és ítéletem hevében megöltem, mivelhogy elrejtettem arcomat a város elől sok gonoszságuk miatt: Íme, én hozok neki enyhülést és orvosságot, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik a békesség és a hűség kincseit. Visszahozom Júdát és Izráelt a fogságból, és fölépítem őket olyanná, mint kezdetben voltak. Megtisztítom őket minden bűnüktől, amellyel vétkeztek ellenem, megbocsátom minden bűnüket, amellyel vétkeztek ellenem, és gonoszul föllázadtak ellenem. És ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják mindazt a jót, amelyet cselekszem velük, és félni és rettegni fognak mindazért a jóért és békességért, amelyet szerzek nekik! Azt mondja az ÚR: Hallatszani fog még e helyen, amelyről azt mondjátok: „Ember és jószág nélkül való pusztaság ez”, Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin, amelyek elpusztultak, ember, lakos és állat nélkül maradtak, a vigasság és az öröm hangja, a vőlegény és a menyasszony hangja és azoké, akik ezt mondják: Adjatok hálát a Seregek URának, mert jó az ÚR, mert kegyelme örökkévaló! Hálaáldozatot hoznak az ÚR házába, mert jóra fordítom az ország sorsát, mint amilyen kezdetben volt – ezt mondja az ÚR. Azt mondja a Seregek URa: Ezen a puszta helyen, amelyen nincs ember és jószág, és ennek minden városában pásztorok fognak még lakni, akik nyájaikat terelgetik. A hegyvidék, a síkság és a Délvidék városaiban, Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban még juhnyájak fognak átmenni a számadó keze alatt – így szól az ÚR. Íme, eljönnek a napok – ezt mondja az ÚR –, és megvalósítom az én jó szavamat, amelyet Izráel házának és Júda házának mondtam. Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjadékot sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot szerez e földön. Azokban a napokban megszabadul Júda, és Jeruzsálem is biztonságban lakozik, és így hívják majd őt: Az ÚR a mi igazságunk! Mert így szól az ÚR: Nem vész ki Dávid utóda, lesz, aki Izráel házának trónjára üljön. És a lévita papok utódai sem vesznek ki előlem, és lesznek, akik égőáldozatot áldoznak, ételáldozatot égetnek, és véresáldozatot készítenek minden napon. Majd ezt mondta az ÚR Jeremiásnak: Azt mondja az ÚR: Ha fel tudjátok bontani szövetségemet a nappallal és szövetségemet az éjszakával úgy, hogy ne legyen se nappal, se éjszaka a maga idejében, akkor bomlik föl az én szolgámmal, Dáviddal való szövetségem is úgy, hogy ne legyen fia, aki uralkodjék trónján; meg szolgáimmal, a lévita papokkal kötött szövetségem is. Ahogyan az ég serege meg nem számlálható, és a tenger homokja meg nem mérhető, úgy sokasítom meg az én szolgámnak, Dávidnak az utódait és a lévitákat, akik nekem szolgálnak. Ezt mondta az ÚR Jeremiásnak: Nem veszed észre, mit mond ez a nép? Azt, hogy elvetette az ÚR azt a két nemzetséget, amelyet kiválasztott. Népemet úgy megvetik, hogy többé nem is nemzet az őelőttük. Azt mondja az ÚR: Ha már nem lesz szövetségem a nappallal és az éjszakával, és ha már nem én szabok törvényeket az égnek és a földnek, akkor vetem el Jákóbnak és szolgámnak, Dávidnak az utódját úgy, hogy az ő utódai közül senkit nem választok, aki uralkodna Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak utódain; mert visszahozom őket a fogságból, és megkegyelmezek nekik. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiásnak mondott az ÚR, amikor Nebukadneccar babilóni király és egész serege meg a föld minden országa, amelyek hatalma alatt voltak, és a népek ostromolták Jeruzsálemet és minden városát. Ezt mondta: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Menj el, és ezt mondd Cidkijjának, Júda királyának, így szólj neki: Azt mondja az ÚR: Íme, odaadom e várost a babilóni király kezébe, és ő lángba borítja. Te sem menekülsz meg a kezéből, hanem egészen biztosan elfognak, és a kezébe adnak. Szemtől szemben látod meg a babilóni királyt, személyesen beszél veled, és elmész Babilónba. Mindazonáltal halld meg az ÚR szavát, Cidkijjá, Júda királya! Azt mondja az ÚR rólad: Nem fegyver által halsz meg. Békességben halsz meg, és ahogyan tüzet gyújtottak atyáidnak, a korábbi királyoknak, akik előtted voltak, úgy gyújtanak majd neked is, és így siratnak téged: Jaj, uram! Én mondtam ezt – ezt mondja az ÚR. És Jeremiás próféta megmondta Cid kijjának, Júda királyának mindezeket a beszédeket Jeruzsálemben. A babilóni király serege pedig ostromolta Jeruzsálemet és Júda minden városát, amelyek megmaradtak, tudniillik Lákist és Azékát, mert Júda városai közül csak ezek maradtak meg mint megerősített városok. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiásnak mondott az ÚR, miután Cidkijjá király szövetséget kötött az egész jeruzsálembeli néppel, és szabadságot hirdetett közöttük, hogy mindenki bocsássa szabadon héber szolgáját és szolgálóját, és senki közöttük ne tartsa szolgaságban júdabeli atyjafiát. Engedelmeskedtek is mindnyájan, a fejedelmek és az egész nép, akik szövetséget kötöttek, hogy mindenki felszabadítja szolgáját és szolgálóját, és senki nem tartja szolgaságban többé; engedelmeskedtek, és elbocsátották őket. De azután meggondolták magukat, és visszakényszerítették szolgáikat és szolgálóikat, akiket szabadon bocsátottak, és szolgákká és szolgálókká tették őket. És így szólt az ÚR szava Jeremiáshoz: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Szövetséget kötöttem atyáitokkal azon a napon, amelyen kihoztam őket Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azt mondtam: Mikor hét esztendő eltelik, mindenki bocsássa el héber atyjafiát, akit eladtak neked. Miután hat esztendeig szolgált téged, bocsásd őt szabadon! De atyáitok nem hallgattak rám, fülüket sem fordították felém. De ti ma megtértetek, és igazat cselekedtetek énelőttem azzal, hogy mindenki felszabadítást hirdetett atyjafiának, és szövetséget kötöttetek előttem abban a házban, amelyet nevemről neveznek. De azután megváltoztatok, és megint beszennyeztétek nevemet, mert mindenki visszakényszerítette szolgáját és szolgálóját, akiket jó szívvel szabadon bocsátott, és leigáztátok őket, hogy szolgáitok és szolgálóitok legyenek. Azért így szól az ÚR: Nem hallgattatok rám, hogy felszabadítást hirdessen mindenki atyjafiának, ember a felebarátjának. Íme, most én hirdetek nektek felszabadítást – ezt mondja az ÚR – a fegyverre, a dögvészre és az éhínségre és elrettentésül a föld minden országának. Azokat a férfiakat pedig, akik megszegték szövetségemet, és nem teljesítették a szövetség pontjait, amelyet színem előtt kötöttek, olyanná teszem, mint a borjú, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között, Júda és Jeruzsálem fejedelmeit, az udvari szolgákat, a papokat és a föld minden népét, akik átmentek a borjú részei között, odaadom ellenségeik kezébe és a lelküket keresők kezébe, holttestük pedig az égi madaraknak és a föld vadjainak eledelévé lesz. Cidkijját, Júda királyát és fejedelmeit is ellenségeik kezébe adom, a lelküket keresők kezébe és a babilóni király seregének kezébe, amely most elvonult innen. Íme, parancsolok – ezt mondja az ÚR –, és visszahozom őket e városra, megostromolják, beveszik és lángba borítják. Pusztává és lakatlanná teszem Júda városait. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiásnak mondott az ÚR, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának idejében: Menj el a rékábiak háznépéhez, beszélj velük; vidd be őket az ÚR házába, a kamrák egyikébe, és adj nekik bort inni! Magam mellé vettem hát Jaazanját, Jirmejá fiát, Habaccinjá unokáját, a testvéreit és minden fiát meg a rékábiak egész háza népét. Bevittem őket az ÚR házába, Hánán fiainak a kamrájába, aki Jigdaljának, az Isten emberének volt a fia. Ez a fejedelmek kamrája mellett volt, Maaszéjának, Sallum fiának a kamrája fölött, aki ajtóőr volt. És a rékábiak háznépének fiai elé borral telt kancsókat és poharakat tettem, és azt mondtam nekik: Igyatok bort! Ők azonban így feleltek: Nem iszunk bort, mert Jónádáb, Rékáb fia, a mi atyánk azt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se fiaitok! Házat se építsetek, gabonát se vessetek, szőlőt se ültessetek, ne tartsatok semmit; hanem sátrakban lakjatok egész életetekben, hogy hosszú ideig éljetek e föld színén, amelyen jövevények vagytok. Mi pedig hallgattunk Jónádábnak, Rékáb fiának, a mi atyánknak szavára, mindarra, amit parancsolt nekünk, hogy egész életünkben ne igyunk bort, sem mi, sem feleségeink, sem fiaink, sem leányaink, és házakat se építsünk, hogy azokban lakjunk, se szőlőnk, se mezőnk, se vetésünk ne legyen, hanem sátrakban lakjunk. Hallgattunk erre, és aszerint cselekedtünk, amint Jónádáb, a mi atyánk parancsolta nekünk. De amikor felvonult Nebukadneccar babilóni király az ország ellen, akkor azt mondtuk: Gyertek, menjünk be Jeruzsálembe a káldeai sereg elől és az arám sereg elől! És ezért lakunk Jeruzsálemben. Majd ezt mondta Jeremiásnak az ÚR: Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Menj el, mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak: Miért nem veszitek magatokra az intést, és hallgattok az én beszédeimre? – azt mondja az ÚR. Jónádábnak, Rékáb fiának teljesítették az intéseit, aki azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort. Nem is ittak bort mind ez ideig, mert hallgattak atyjuk parancsára. Én is szóltam nektek, idejében szóltam, de nem engedelmeskedtetek nekem. Elküldtem hozzátok mind a szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem őket, akik ezt mondták: Térjen meg mindenki gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és ne járjatok idegen istenek után, hogy nekik szolgáljatok! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. De nem fordítottátok felém fületeket, és nem hallgattatok rám. Jónádábnak, Rékáb fiának fiai teljesítették atyjuk parancsát, amelyet parancsolt nekik, ez a nép azonban nem hallgatott rám. Azért így szól az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Íme, rábocsátom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyről szóltam nekik, mivel szóltam nekik, de nem hallgattak rá, kiáltottam nekik, de nem feleltek. A rékábiak háza népének pedig ezt mondta Jeremiás: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Mivel hallgattatok Jónádábnak, atyátoknak a parancsára, és megtartottátok minden parancsát, és úgy cselekedtetek, ahogy meghagyta nektek, azért ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Nem fogyatkozik el Jónádábnak, a Rékáb fiának a maradéka, előttem állnak mindenkor. Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében így szólt az ÚR Jeremiáshoz, és ezt mondta: Végy elő egy irattekercset, és írd föl rá mindazokat a szavakat, amelyeket én mondtam neked Izráelről, Júdáról és minden nemzetről attól a naptól fogva, amelyen szólni kezdtem hozzád, Jósiás ideje óta mind e mai napig. Hátha meghallja Júda háza, hogy milyen veszedelmet szándékozom neki szerezni, és megtér mindenki a gonosz útjáról, én pedig megbocsátom bűnüket és vétküket. Ekkor előhívta Jeremiás Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre mindazokat a szavakat, amelyeket az ÚR mondott neki. És ezt parancsolta Jeremiás Bárúknak: Én fogoly vagyok, nem mehetek be az ÚR házába. Azért te menj be, és az ÚR házában, a böjti napon olvasd föl az ÚR szavait a nép füle hallatára az irattekercsről, amelyet diktálásom után írtál. Olvasd föl egész Júda előtt, akik eljöttek városaikból! Hátha az ÚR elé száll könyörgésük, és mindenki megtér gonosz útjáról, mert nagy az ÚR haragja és fölháborodása, amellyel szólt az ÚR e nép ellen. Bárúk pedig, Nérijjá fia, teljesen úgy cselekedett, ahogyan Jeremiás próféta megparancsolta neki: fölolvasta az irattekercsről az ÚR szavát az ÚR házában. Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának az ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban böjtre hívták föl az ÚR elé egész Jeruzsálem népét meg az egész népet, amely Júda városaiból jött föl Jeruzsálembe. Akkor fölolvasta Bárúk az irattekercsről Jeremiás beszédeit az ÚR házában, Gemarjának, Sáfán kancellár fiának a kamrájában, a fölső udvarban, az ÚR háza új kapujának bejáratánál az egész nép füle hallatára. Amikor meghallgatta Míkájehú, Gemarjá fia, Sáfán unokája az ÚR minden beszédét az irattekercsből, lement a király palotájába, a kancellár szobájába, és íme, ott ült az összes főember: Elisámá, a kancellár, Delájá, Semajá fia, Elnátán, Akbór fia, Gemarjá, Sáfán fia és Cidkijjá, Hananjá fia meg a többi főember is. Míkájehú elmondta nekik mindazokat, amiket hallott, amikor Bárúk fölolvasta az irattekercset a nép füle hallatára. Azért elküldték a főemberek Bárúkhoz Jehúdit, aki Netanjá fia volt, aki Selemjá fia volt, aki pedig Kúsi fia volt, és ő ezt mondta: Vedd a kezedbe az irattekercset, amelyet fölolvastál a nép füle hallatára, és jöjj! És kezébe vette Bárúk, Nérijjá fia az irattekercset, és elment hozzájuk. Akkor ezt mondták neki: Ülj le, és olvasd föl a fülünk hallatára! Bárúk tehát fölolvasta azt a fülük hallatára. Amikor meghallották mindezeket a szavakat, megrettenve tekintettek egymásra, és azt mondták Bárúknak: Bizony jelentenünk kell mindezeket a beszédeket a királynak! Majd megkérdezték Bárúkot: Mondd el nekünk, hogyan is írtad le mindezeket a szájából elhangzó szavakat! Bárúk ezt mondta nekik: Ő diktálta nekem mindezeket a szavakat, én pedig leírtam erre az irattekercsre tintával. Ekkor a főemberek azt mondták Bárúknak: Menj, rejtőzz el, te is, és Jeremiás is, és ne tudja senki, hogy hol vagytok. És elmentek a királyhoz az udvarba, miután eltették az irattekercset Elisámá kancellár szobájába, és elmondták mindezeket a király füle hallatára. Akkor elküldte a király Jehúdit, hogy hozza el az irattekercset; ő el is hozta Elisámá kancellár szobájából, és fölolvasta Jehúdi a király füle hallatára és azoknak a főembereknek a füle hallatára, akik a király előtt álltak. A király pedig akkor a téli palotában ült a kilencedik hónapban, és tűz égett előtte a kandallóban. Amikor Jehúdi három vagy négy hasábot elolvasott, levágta azt a kancellár késével, és a kandallóban lévő tűzbe hajította, míg csak az egész irattekercs el nem égett a kandallóban lévő tűzben. Nem rettentek meg, és ruhájukat sem szaggatták meg, sem a király, sem a szolgái, akik hallották mindezeket a beszédeket. Bár Elnátán, Delájá és Gemarjá kérték a királyt, hogy ne égesse el az irattekercset, ő mégsem hallgatott rájuk. Hanem meghagyta a király Jerahmeél királyfinak, Szerájának, Azriél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúkot, az írástudót és Jeremiás prófétát; de az ÚR elrejtette őket. Majd azt mondta az ÚR Jeremiásnak, miután a király elégette az irattekercset és a beszédeket, amelyeket Bárúk Jeremiás diktálása után írt le: Térj vissza, végy magadhoz egy másik irattekercset, és írd rá az előbbi szavakat mind, amelyek az előző irattekercsen voltak, és amelyet Jójákim, Júda királya elégetett. És ezt mondd Jójákimnak, Júda királyának: Azt mondja az ÚR: Elégetted az irattekercset, és azt mondtad: Miért írtál rá ilyen szavakat, hogy bizonyosan eljön a babilóni király, és elveszíti ezt az országot, és kipusztít belőle embert és állatot? Azért így szól az ÚR Jójákim, Júda királya felől: Nem lesz utóda, aki Dávid trónjára üljön, és holttestét kidobják a nappali hőségre és az éjszakai fagyra. Megbüntetem őt, utódját és szolgáit bűneikért, és rájuk bocsátom meg a jeruzsálemi polgárokra és Júda férfiaira mindazt a veszedelmet, amelyről szóltam nekik, de nem hallgattak meg. Jeremiás azért másik irattekercset vett, és Bárúknak, az írástudó Nérijjá fiának adta, aki fölírta arra Jeremiás diktálása után annak az irattekercsnek minden szavát, amelyet Jójákim, Júda királya tűzben égetett el. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzá. Konjáhú, Jójákim fia helyett Cidkijjá király, Jósiás fia uralkodott, akit Nebukadneccar babilóni király tett királlyá Júda földjén. De nem hallgatott sem ő, sem szolgái, sem az ország népe az ÚR szavára, amelyet Jeremiás próféta által szólt. Elküldte Cidkijjá király Júkalt, Selemjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát Jeremiás prófétához, és azt mondta: Kérlek, könyörögj értünk az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz! Jeremiás pedig szabadon járt-kelt a nép között, mert még nem vetették börtönbe. Akkor vonult ki a fáraó serege Egyiptomból. Amikor a káldeusok, akik megszállták Jeruzsálemet, meghallották ennek hírét, elmentek Jeruzsálem alól. Ezt mondta az ÚR Jeremiás prófétának: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Ezt mondjátok Júda királyának, aki hozzám küldött benneteket, hogy megkérdezzetek engem: Íme, a fáraó serege, amely fölvonult segítségetekre, visszatér országába, Egyiptomba. A káldeusok pedig újra ostromolni fogják e várost, és beveszik azt és fölégetik. Azt mondja az ÚR: Ne csapjátok be magatokat e szavakkal: „Bizonyosan elvonulnak tőlünk a káldeusok”, mert nem vonulnak el! Mert ha megvernétek is a káldeusok egész seregét, akik ostromolnak titeket, és közülük csak néhány sebesült maradna, mind fölkelnének sátrukból, és lángba borítanák e várost. Amikor elvonult a káldeusok serege Jeruzsálem alól a fáraó serege miatt, Jeremiás is kifelé indult Jeruzsálemből, hogy Benjámin földjére menjen, hogy megkapja osztályrészét népe között. Amikor pedig a Benjámin kapujához ért, ott volt az őrök parancsnoka, akinek a neve Jirijjá volt, Selemjá fia, Hananjá unokája, és elfogta Jeremiás prófétát, és azt mondta: Te a káldeusokhoz szöksz! Jeremiás erre azt mondta: Hazugság! Nem szököm át a káldeusokhoz! De nem hallgatott rá Jirijjá, hanem megragadta Jeremiást, és a fejedelmekhez vitte őt. A fejedelmek pedig megharagudtak Jeremiásra, megverették őt, és fogházba vetették Jónátán kancellár házában; mert azt rendelték fogháznak. Így jutott Jeremiás a tömlöcbe, a cellájába, és sok ideig maradt ott Jeremiás. Majd Cidkijjá király érte küldött, és előhozatta őt, és a palotájában titokban azt kérdezte a király: Van-e kijelentésed az ÚRtól? Akkor azt mondta Jeremiás: Van! És azt is mondta: A babilóni király kezébe adnak. Azután azt mondta Jeremiás Cidkijjá királynak: Mit vétettem ellened, a te szolgáid ellen és e nép ellen, hogy fogházba vetettetek engem? És hol vannak a ti prófétáitok, akik azt prófétálták nektek: „Nem vonul föl a babilóni király ellenetek és e föld ellen”?! Most azért, uram, király, hallgass meg, és jusson eléd könyörgésem! Ne küldj vissza Jónátán kancellár házába, hogy ott kelljen meghalnom! Cidkijjá király azért azt parancsolta, hogy Jeremiást a börtön udvarában őrizzék, és adjanak neki naponként egy-egy darab kenyeret a pékek utcájából, amíg el nem fogy minden kenyér a városból. Jeremiás tehát ott maradt a börtön udvarán. Meghallotta Sefatjá, Mattán fia és Gedaljá, Pashúr fia és Júkal, Selemjá fia és Pashúr, Malkijjá fia is azokat a szavakat, amelyeket Jeremiás mondott az egész népnek: Azt mondja az ÚR: Aki ebben a városban marad, meghal fegyver, éhínség és dögvész miatt; aki viszont kimegy a káldeusokhoz, életben marad, életét ajándékul kapja, és élni fog. Így szól az ÚR: Bizonyosan a babilóni király seregének kezébe kerül ez a város, aki beveszi azt. Erre azt mondták a fejedelmek a királynak: Meg kell ölni ezt az embert, mert erőtlenné teszi a harcosok kezét, akik megmaradtak a városban, és az egész nép kezét, mivel efféle szavakat szól nekik. Mert ez az ember nem a nép megmaradására törekszik, hanem vesztére. És Cidkijjá király így felelt: Íme, kezetekben van, hiszen a király semmit sem tehet ellenetekre. Ekkor fogták Jeremiást, hogy bevessék Malkijjá királyfi vermébe, amely a börtön udvarán volt; és köteleken lebocsátották Jeremiást, és mivel a veremben nem víz volt, hanem csak sár, belemerült Jeremiás a sárba. És meghallotta a kúsita Ebed-Melek, aki udvari szolga volt a király palotájában, hogy Jeremiást a verembe vetették; a király akkor éppen a Benjámin-kapuban volt. Kiment azért Ebed-Melek a király palotájából, és ezt mondta a királynak: Uram, király! Gonoszul cselekedtek azok az emberek, amikor így tettek Jeremiás prófétával, és a verembe vetették; mert ott éhen hal, mert nem lesz ezután semmi kenyér e városban. Parancsot adott azért a király a kúsita EbedMeleknek, és azt mondta: Vigyél magaddal innen harminc embert, és húzd föl Jeremiás prófétát a veremből, mielőtt meghalna. Magához vett tehát Ebed-Melek harminc embert, és bement a király palotájába, a kincstár alatti terembe, és hozott onnan elnyűtt ruhadarabokat és szakadozott posztókat, és leengedte azokat Jeremiásnak köteleken a verembe. És azt mondta a kúsita Ebed-Melek Jeremiásnak: Tedd ezeket a régi és szakadozott ruhadarabokat a hónod alatt a kötelek alá! És Jeremiás úgy cselekedett. Kihúzták tehát Jeremiást a köteleken, és fölhozták őt a veremből; ezután Jeremiás a börtön udvarában lakott. Azután elküldött Cidkijjá király, és magához hozatta Jeremiás prófétát az ÚR házában lévő harmadik bejáratig, és azt mondta a király Jeremiásnak: Kérdezek tőled valamit, de ne titkolj el semmit előlem! Jeremiás azt mondta Cidkijjának: Ha kijelentést közlök veled, te biztosan megöletsz engem. Ha pedig tanácsot adok, nem hallgatsz rám. Ekkor titkon megesküdött Jeremiásnak Cidkijjá király e szavakkal: Él az ÚR, aki lelket alkotott nekünk, hogy nem öletlek meg, és nem adlak azoknak az embereknek a kezébe, akik lelkedet keresik! Akkor ezt mondta Jeremiás Cidkijjának: Azt mondja az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Ha kimész a babilóni király fejedelmeihez, életben marad a lelked, és nem ég el tűzben e város, hanem életben maradsz te és a házad népe. Ha pedig nem mész ki a babilóni király fejedelmeihez, akkor ez a város a káldeusok kezébe adatik, fölégetik, és te sem menekülhetsz meg a kezükből. Erre azt mondta Cidkijjá király Jeremiásnak: Félek a júdabeliektől, akik átszöktek a káldeusokhoz; hátha kezükbe adnak engem, és ők csúfot űznek belőlem! Azt mondta Jeremiás: Nem adnak! Hallgass az ÚR szavára, amelyet én mondok neked, akkor jó dolgod lesz, és élni fog a lelked! Ha pedig nem akarsz kimenni, az történik majd, amit megjelentett nekem az ÚR: Íme, kivisznek minden asszonyt, aki itt maradt Júda királyának palotájában, a babilóni király fejedelmeihez, és ezt mondják majd azok az asszonyok: Jóakaróid megcsaltak téged, és erőt vettek rajtad; s amikor lábad a sárba ragadt, ők visszafordultak. És feleségeidet és gyermekeidet mind kiviszik a káldeusoknak, és te sem menekülsz meg a kezükből, hanem elfognak, és a babilóni király kezébe adnak. Ezt a várost pedig fölégetik. Cidkijjá erre azt mondta Jeremiásnak: Senki se tudjon e dolgokról, akkor nem halsz meg! Ha meghallják a fejedelmek, hogy beszéltem veled, és hozzád mennek, és azt mondják neked: „Mondd meg nekünk, miről beszéltél a királlyal, ne titkold el előlünk, akkor nem ölünk meg téged! Mit mondott neked a király?”, akkor azt mondd nekik: Alázatosan könyörögtem a királyhoz, hogy ne vitessen vissza Jónátán házába, mert ott meghalnék. A fejedelmek pedig mind elmentek Jeremiáshoz, és megkérdezték őt. És pont úgy felelt nekik, ahogyan a király parancsolta. Azok pedig többet nem szólva eltávoztak tőle, mert nem tudták meg azt, amiről Jeremiás beszélt a királlyal. Jeremiás pedig ott maradt a börtön udvarában mindaddig a napig, amelyen bevették Jeruzsálemet. Ott volt, amikor bevették Jeruzsálemet. Cidkijjának, Júda királyának a kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban fölvonult Nebukadneccar babilóni király és egész serege Jeruzsálem ellen, és megszállták. Cidkijjá tizenegyedik esztendejében, a negyedik hónapban, a hónap kilencedik napján törtek be a városba. Bevonultak a babilóni király fejedelmei mind, és leültek a középső kapuban: Nérgal-Szárecer, Szamgar-Nebú, Szár-Szekím udvarnagy; Nérgal-Szárecer főmágus és a babilóni király összes többi fejedelme. Amikor meglátta őket Cidkijjá, Júda királya és az összes harcos, megfutamodtak. Éjjel kimentek a városból a király kertje felé vivő úton, a két kőfal közötti kapun, és elvonultak a puszta irányába. De üldözőbe vette őket a káldeus sereg, és utolérték Cidkijját Jerikó pusztájában. Elfogták és Nebukadneccar babilóni királyhoz vitték Riblába, Hamát földjére, hogy ítéletet tartson fölötte. A babilóni király pedig megölette Cidkijjá fiait Riblában az ő szeme láttára, és megölette a babilóni király Júda minden nemesét is. Cidkijját megvakíttatta és vasra verette, hogy Babilónba vigye. A király palotáját pedig és a nép házait is fölgyújtották a káldeusok, és lerontották Jeruzsálem kőfalait. A városban maradt népet, a szökevényeket, akik hozzá szöktek, a nép többi részével együtt, akik még megmaradtak, fogságba vitte Nebuzaradán, a testőrök parancsnoka Babilónba. A nép szegényeit pedig, akiknek semmijük sem volt, Nebuzaradán testőrparancsnok ott hagyta Júda földjén, és szőlőket meg szántóföldeket adott nekik azon a napon. Jeremiásra nézve pedig ezt a parancsot adta Nebukadneccar király Nebuzaradánnak, a testőrök parancsnokának: Vedd őt magad mellé, viselj gondot rá, és semmi bajt ne okozz neki, hanem úgy cselekedj vele, amint ő akarja. Intézkedett tehát Nebuzaradán testőrparancsnok, Nebusazbán udvarnagy, Nérgal-Szárecer főmágus és a babilóni király több főembere. Elküldtek tehát, elhozatták Jeremiást a börtön udvarából és rábízták Gedaljára, Ahikám fiára, Sáfán unokájára, hogy vigye őt haza, és maradjon a nép között. Az ÚR pedig azt mondta Jeremiásnak, amikor ő még fogoly volt a börtön udvarában: Menj el, és ezt mondd a kúsita EbedMeleknek: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, én beteljesítem beszédeimet e város kárára és nem javára, és azon a napon mindez szemed előtt lesz. Téged azonban megszabadítalak azon a napon – ezt mondja az ÚR –, és nem adnak azoknak az embereknek a kezébe, akiktől félsz! Egészen biztos, hogy megszabadítalak téged, nem esel el fegyvertől, és lelkedet ajándékul kapod, mert bíztál bennem – ezt mondja az ÚR. Ez az a beszéd, amelyet az ÚR mondott Jeremiásnak, miután Nebuzaradán testőrparancsnok elbocsátotta őt Rámából, mert őt is elfogták, és láncra verték az összes jeruzsálemi és júdai fogollyal együtt, akiket Babilónba vittek. A testőrparancsnok elvitte Jeremiást, és azt mondta neki: Az ÚR, a te Istened rendelte ezt a veszedelmet e hely ellen. Véghezvitte és megcselekedte az ÚR, ahogy megmondta. Mert vétkeztetek az ÚR ellen, és nem hallgattatok a szavára, azért teljesedett be rajtatok ez a dolog. Most azért én ma megszabadítalak a lánctól, amely a kezeden van. Ha úgy tetszik neked, hogy Babilónba jöjj velem, akkor jöjj, nekem pedig gondom lesz rád. Ha pedig nem tetszik neked, hogy velem jöjj Babilónba, maradj itt! Íme, előtted van az egész föld, oda menj, ahová jónak és helyesnek látod! De később már nem lehet visszatérni. Vagy menj vissza Gedaljához, Ahikám fiához, Sáfán unokájához, akit a babilóni király tiszttartóvá tett Júda városaiban, és lakj vele a nép között, vagy menj akárhová, ahová neked tetszik. A testőrparancsnok ételt és ajándékot adott neki, és elbocsátotta őt. Jeremiás pedig elment Gedaljához, Ahikám fiához Micpába, és ott lakott vele a nép között, akik megmaradtak az országban. Amikor meghallották a seregek vezérei, akik a síkságon voltak, ők és embereik, hogy a babilóni király Gedalját, Ahikám fiát tette tiszttartóvá az országban, és rábízta a férfiakat és az asszonyokat, a kisdedeket és a föld szegényeit azok közül, akiket nem vittek el Babilónba, elmentek Gedaljához Micpába, tudniillik Jismáél, Netanjá fia, Jóhánán és Jónátán, Káréah fiai, Szerájá, Tanhumet fia, a netófái Éfaj fiai és Jaazanjá, Maakáti fia embereikkel együtt. Gedaljá, Ahikám fia, Sáfán unokája pedig megesküdött nekik és embereiknek, és ezt mondta: Ne féljetek a káldeusoknak szolgálni, hanem lakjatok az országban, és szolgáljatok a babilóni királynak, és jó dolgotok lesz! És én, íme, Micpában lakom, hogy szolgálatukra álljak a káldeusoknak, akik eljönnek hozzánk. Ti pedig gyűjtsetek be bort, gyümölcsöt és olajat is, és tegyétek el edényeitekbe! Lakjatok azokban a városokban, amelyeket birtokba vehettek. Meghallották mindazok a júdabeliek is, akik a móábiaknál, az ammóniaknál, az edómiaknál és a többi tartományban voltak, hogy a babilóni király maradékot hagyott Júdának, és hogy Gedalját, Ahikám fiát, Sáfán unokáját tette tiszttartóvá fölöttük. Ezért minden júdabeli hazajött mindenhonnan, ahová elűzték őket. Eljöttek Júda földjére Gedaljához Micpába, és bort meg igen sok gyümölcsöt hordtak össze. Jóhánán, Káréah fia és a seregek vezetői, akik a síkságon voltak, szintén elmentek Gedaljához Micpába. Azt mondták neki: Nem tudod, hogy Baalisz ammóni király elküldte Jismáélt, Netanjá fiát, hogy megöljön téged? De Gedaljá, Ahikám fia nem hitt nekik. Jóhánán, Káréah fia pedig titkon ezt mondta Gedaljának Micpában: Elmegyek, és megölöm Jismáélt, Netanjá fiát úgy, hogy senki se tudja. Miért oltaná ki a te életedet? Hiszen akkor a júdabeliek, akik tehozzád gyülekeztek, mind szétoszlanának, és Júdának még a maradéka is elveszne. És azt mondta Gedaljá, Ahikám fia Jóhánánnak, Káréah fiának: Ne cselekedd meg ezt a dolgot, mert te hazugságot szólsz Jismáélről! A hetedik hónapban csakugyan eljött Jismáél, Netanjá fia, Elisámá unokája, aki királyi nemből és a király főemberei közül való volt, és vele együtt tíz férfiú Gedaljához, Ahikám fiához Micpába, és együtt étkeztek Micpában. És fölkelt Jismáél, Netanjá fia és a tíz férfi, akik vele voltak, és megölték Gedalját, Ahikám fiát, Sáfán unokáját karddal; így ölték meg azt, akit a babilóni király tiszttartóvá tett az országban. Megölette Jismáél azokat a júdabelieket is, akik Gedaljával voltak Micpában, és a káldeusokat is, akiket ott találtak, meg a harcosokat. Másnap, Gedaljá megölése után, amikor még senki sem tudott a dologról, férfiak jöttek Sikemből, Silóból és Samariából: nyolcvan férfiú levágott szakállal, megszaggatott ruhában és megvagdalt testtel. Kezükben ételáldozat és tömjén volt, hogy az ÚR házába vigyék. Jismáél, Netanjá fia kiment eléjük Micpából, és menet közben egyre csak sírt. Amikor eléjük ért, azt mondta nekik: Gyertek el Gedaljához, Ahikám fiához! De amikor a város közepére értek, megölte és a verembe vetette őket Jismáél, Netanjá fia és azok a férfiak, akik vele voltak. De akadt közöttük tíz ember, akik ezt mondták Jismáélnak: Ne ölj meg minket, mert kincsünk van a mezőn, búza és árpa, olaj és méz. Ezért visszafogta magát, és nem ölte meg őket atyjukfiaival együtt. Azt a vermet pedig, amelybe Jismáél beledobta mindazoknak az embereknek a holttestét, akiket Gedaljával együtt ölt meg, Ászá király készítette Baasá, Izráel királya ellen. Ezt töltötte meg Jismáél, Netanjá fia a megöltekkel. Majd fogságba vitte Jismáél a nép egész maradékát, akik Micpában voltak, a király leányait és az egész népet, amelyet Micpában hagytak, s akiket Nebuzaradán testőrparancsnok Gedaljára, Ahikám fiára bízott; foglyul ejtette tehát őket Jismáél, Netanjá fia, és elindult, hogy az Ammón fiaihoz menjen. És meghallotta Jóhánán, Káréah fia és a seregek vezérei, aki vele voltak, mindazt a gonoszságot, amelyet Jismáél, Netanjá fia cselekedett. Ezért maguk mellé vették összes emberüket, és elmentek, hogy megvívjanak Jismáéllal, Netanjá fiával. Be is érték őt a nagy víznél, amely Gibeónnál van. Amikor az egész nép, amely Jismáéllal volt, meglátta Jóhánánt, Káréah fiát meg a sereg minden vezérét, akik vele voltak, megörültek. És megfordult az egész nép, amelyet Jismáél foglyul ejtett Micpából, visszatért, és elment Jóhánánhoz, Káréah fiához. Jismáél, Netanjá fia pedig nyolcadmagával elmenekült Jóhánán elől, és az Ammón fiaihoz ment. Akkor Jóhánán, Káréah fia és a sereg vezérei, akik vele voltak, maguk mellé vették a nép maradékát, amelyet visszahoztak Jismáéltól, Netanjá fiától Micpából, miután az megölte Gedalját, Ahikám fiát, az erős férfiakat, a harcosokat, az asszonyokat, a gyermekeket és az udvari szolgákat, akiket visszahozott Gibeónból. Elindultak, és Kimhám szállásainál időztek, amely közel van Betlehemhez, hogy elmenjenek és eljussanak Egyiptomba. Féltek ugyanis a káldeusoktól, mert Jismáél, Netanjá fia megölte Gedalját, Ahikám fiát, akit a babilóni király tiszttartóvá tett az országban. Eljött pedig a csapatok minden vezére és Jóhánán, Káréah fia és Jaazanjá, Hósajá fia meg az egész nép a kicsinytől fogva a nagyig, és azt mondták Jeremiás prófétának: Hallgasd meg alázatos kérésünket, és könyörögj értünk Istenedhez, az ÚRhoz mindezért a maradékért; mert kevesen maradtunk meg a sokaságból, amint azt saját szemeddel láthatod! Jelentse ki nekünk az ÚR, a te Istened az utat, amelyen járjunk, és azt, amit cselekednünk kell. Ekkor azt mondta nekik Jeremiás próféta: Hallottam. Íme, könyörögni fogok az ÚRhoz, a ti Istenetekhez a ti beszédetek szerint, és mindazt, amit felel nektek az ÚR, megjelentem nektek, nem titkolok el előletek semmit. Ők pedig azt mondták Jeremiásnak: Az ÚR legyen ellenünk hű és igaz tanúbizonyság, ha nem mindenben ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel hozzánk küld téged az ÚR, a te Istened. Ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az ÚRnak, a mi Istenünknek a szavára, akihez küldünk téged. Azért, hogy jó dolgunk legyen, hallgatunk az ÚRnak, a mi Istenünknek a szavára. Történt pedig tíz nap múlva, hogy szólt az ÚR Jeremiáshoz. És odahívatta Jóhánánt, Káréah fiát és a seregek minden vezérét, akik vele voltak, meg az egész népet a kicsinytől fogva a nagyig. És azt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene, akihez elküldtetek engem, hogy terjesszem eléje könyörgéseteket: Ha valóban itt maradtok ebben az országban, akkor fölépítelek benneteket és nem rombollak le, elültetlek és nem gyomlállak ki titeket, mert megbántam azt a veszedelmet, amit rátok hoztam. Ne féljetek a babilóni királytól, akitől most féltek! Ne féljetek tőle – ezt mondja az ÚR –, mert veletek vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek benneteket a kezéből. Irgalmasságot cselekszem veletek, hogy ő is irgalmas legyen hozzátok, és visszaenged benneteket földetekre. De ha azt mondjátok: „Nem lakunk ebben az országban”, és nem hallgattok az ÚRnak, a ti Isteneteknek a szavára, mondván: „Nem! Mi Egyiptom földjére megyünk, ahol nem látunk harcot, és nem hallunk kürtszót, és kenyérre nem éhezünk, és ott fogunk lakni!”, akkor halljátok meg az ÚR szavát, Júdának maradékai! Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ha ti arcotokat Egyiptom felé fordítjátok, és elmentek, hogy ott tartózkodjatok, akkor bizony utolér benneteket Egyiptom földjén a fegyver, amelytől féltek, és nyomotokban jár Egyiptomban az éhínség is, amely miatt aggódtok, és ott haltok meg. Mert az lesz, hogy mindazok a férfiak, akik Egyiptom felé fordítják arcukat, hogy odamenjenek, és ott tartózkodjanak, fegyver, éhínség és dögvész miatt halnak meg. Egy sem marad meg közülük, és nem menekül meg a veszedelemtől, amelyet rájuk bocsátok. Mert azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ahogyan kiömlött izzó haragom Jeruzsálem lakóira, úgy öntöm ki haragomat rátok, ha Egyiptomba mentek. Átok, döbbenet, szidalom, gyalázat lesztek ott, és nem látjátok többé ezt a helyet! Így szól hozzátok az ÚR, Júda maradéka! Ne menjetek Egyiptomba! Jól értsétek meg, hogy mire figyelmeztetlek ma benneteket! Mert magatokat csaltátok meg lelketekben, amikor engem az ÚRhoz, a ti Istenetekhez küldtetek e szavakkal: Könyörögj az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, és amiképpen szól az ÚR, a mi Istenünk, úgy jelentsd meg nekünk, és mi akképpen cselekszünk. Noha pedig ma megjelentettem nektek, nem hallgattatok az ÚRnak, a ti Isteneteknek szavára, sem arra, amivel hozzátok küldött engem. Most azért tudjátok meg jól, hogy fegyver, éhínség és dögvész miatt haltok meg azon a helyen, ahová menni kívánkoztok, hogy ott lakjatok. Amint Jeremiás végigmondta az egész népnek az ÚRnak, Istenüknek minden rendelését, amelyekkel az ÚR, az ő Istenük küldte hozzájuk, mindezeket a szavakat, akkor azt mondta Azarjá, Hósajá fia, Jóhánán, Káréah fia és az összes kevély férfi Jeremiásnak: Hazugságot szólsz, nem küldött téged az ÚR, a mi Istenünk, hogy ezt mondd: Ne menjetek Egyiptomba, hogy ott lakjatok! Bárúk, Nérijjá fia izgat téged ellenünk, hogy a káldeusok kezébe adjon bennünket, hogy megöljenek minket, vagy hogy fogságba vitessen Babilónba. És nem hallgatott sem Jóhánán, Káréah fia, sem a sereg vezérei, sem az egész nép az ÚR szavára, hogy Júda földjén maradjanak. Hanem magával vitte Jóhánán, Káréah fia és a sereg valamennyi vezére Júda egész maradékát, akik visszajöttek azok közül a nemzetek közül, ahová kiűzték őket, hogy Júda földjén lakjanak: a férfiakat és az asszonyokat, a gyermekeket meg a király leányait és minden lelket, akit Nebuzaradán testőrparancsnok otthagyott Gedaljával, Ahikám fiánál, Sáfán unokájánál; továbbá Jeremiás prófétát és Bárúkot, Nérijjá fiát. Elmentek Egyiptom földjére, mert nem hallgattak az ÚR szavára, és megérkeztek Tahpanhészba. Tahpanhészban azt mondta az ÚR Jeremiásnak: Végy a kezedbe nagy köveket, és a júdabeli emberek szeme láttára ásd el azokat a földbe, a fáraó házának bejárata előtti kikövezett rész alatt Tahpanhészban. És ezt mondd nekik: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, én elküldök, és fölhozom Nebukadneccar babilóni királyt, az én szolgámat, és a trónját e kövekre teszem, melyeket ide rejtettem, és ő fölöttük húzza föl sátrát. Betör, és megveri Egyiptom földjét. Aki halálra való, az halálra jut, aki fogságra való, az fogságra jut, aki pedig fegyverre való, az fegyverre jut. Tüzet gyújt Egyiptom isteneinek templomaiban, lángba borítja azokat, és foglyokká teszi őket. Magára ölti Egyiptom földjét, ahogy a pásztor magára ölti ruháját, és kimegy onnan békességgel. Lerontja Bétsemes faragott képeit, amely Egyiptom földjén van, és fölperzseli Egyiptom isteneinek templomait. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiás kapott minden júdabeliről, akik Egyiptom földjére települtek, akik Migdólban, Tahpanhészban, Nófban és Patrósz földjén laktak: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Láttátok mindazt a veszedelmet, amelyet Jeruzsálemre és Júda minden városára hoztam, íme, azok most pusztává lettek, senki sem lakik bennük. Gonoszságuk miatt történt mindez, amelyet azért cselekedtek, hogy fölingereljenek engem. Mert elmentek, hogy áldozatot vigyenek, és szolgáljanak az idegen isteneknek, akiket sem ők, sem ti, sem atyáitok nem ismertek. Holott elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, éspedig időben küldtem, és ezt mondtam: Ne cselekedjétek ezt az utálatos dolgot, amit gyűlölök! De nem hallgattak rájuk, fülüket sem fordították feléjük, nem tértek meg gonoszságukból, hanem idegen isteneknek áldoztak. Ezért áradt ki bosszúm és haragom, és lángra gyúlt Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin, és azok kietlen pusztasággá lettek, és így van mindmáig. Most azért azt mondja az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Miért okoztok ily nagy veszedelmet lelketeknek, hogy kipusztuljon közületek Júdából férfi és nő, gyermek és csecsemő, hogy még csak maradék se maradjon nektek? Hiszen ingereltek engem kezetek alkotásaival, és idegen isteneknek áldoztok Egyiptom földjén, ahová eljöttetek, hogy itt lakjatok. Ezért veszedelmet szereztek magatoknak, és átokká és gyalázattá lesztek e föld minden nemzete között! Vajon elfelejtkeztetek atyáitok gonoszságairól, Júda királyainak és feleségeiknek gonoszságairól, a ti gonoszságaitokról és feleségeitek gonoszságairól, amelyeket Júda földjén és Jeruzsálem utcáin cselekedtetek? Nem alázták meg magukat mind e mai napig, és nem féltek engem, nem jártak törvényem és rendeléseim szerint, amelyeket elétek és atyáitok elé adtam. Ezért azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, ellenetek fordítom arcomat a vesztetekre, hogy kipusztítsam egész Júdát. Megragadom Júda maradékát, akik maguk elé tűzték, hogy Egyiptom földjére mennek, hogy ott lakjanak, és mindnyájan elpusztulnak Egyiptom földjén; fegyver által esnek el, éhínség miatt pusztulnak el. Kicsinytől a nagyig fegyver és éhínség miatt halnak meg, és átokká, döbbenetté, szidalommá és gyalázattá lesznek. És megbüntetem azokat, akik Egyiptom földjére települtek, amint a jeruzsálembelieket is megbüntettem fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel. Nem menekül és nem szabadul meg Júda maradékából senki, aki elment, hogy Egyiptom földjén lakjon. Nem térhetnek vissza Júda földjére, ahová lelkük sóvárog, hogy visszatérve ott lakjanak; mert nem térhet vissza, csak néhány menekült. Akkor így válaszoltak Jeremiásnak azok a férfiak, akik tudták, hogy feleségük idegen isteneknek áldoz, és azok az asszonyok, akik ott álltak nagy tömegben, meg az egész nép, amely Egyiptom földjén, Patrószban lakott: Nem hallgatunk rád abban a dologban, ami miatt szóltál nekünk az ÚR nevében, hanem úgy cselekszünk, amint szánkkal megfogadtuk: füstölőáldozatot viszünk az ég királynőjének, és italáldozattal áldozunk neki; ahogyan cselekedtünk mi és atyáink, királyaink és fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és nem láttunk semmi rosszat. De amióta nem áldozunk már az ég királynőjének tömjénezéssel, és nem viszünk neki italáldozatot, mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség emészt minket. És hogyha mi az ég királynőjének füstölve áldozunk és neki italáldozatot viszünk, vajon férjünk tudta nélkül készítünk-e neki süteményeket, amelyek őt formázzák, és úgy viszünk-e neki italáldozatot? Erre azt mondta Jeremiás az egész népnek, a férfiaknak és az asszonyoknak, az egész népnek, akik azt felelték neki: Vajon nem arról a tömjénezésről emlékezett-e meg az ÚR, és nem azt vette-e szívére, amelyet Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin tömjéneztetek ti és atyáitok, királyaitok és fejedelmeitek meg a föld népe? Nem szenvedhette tovább az ÚR gonosz cselekedeteiteket és az utálatosságokat, amelyeket elkövettetek, ezért lett a földetek pusztasággá, kietlenné, átokká és lakatlanná, amilyen az mind e mai napig. Mivel tömjénezve áldoztatok, vétkeztetek az ÚR ellen, és nem hallgattatok az ÚR szavára, és nem jártatok az ő törvénye, rendelései és intelmei szerint, azért következett rátok ez a veszedelem. Így van ez mind a mai napig. Majd ezt mondta Jeremiás az egész népnek és az összes asszonynak: Halljátok meg az ÚR szavát mind, ti júdabeliek, akik Egyiptom földjén vagytok! Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ti és feleségeitek szóltatok szátokkal, és végbevittétek kezetekkel ekképpen: Bizonyosan teljesítjük fogadalmainkat, amelyeket megfogadtunk az ég királynőjének, hogy tömjénezve áldozunk, és italáldozatot viszünk neki. Akkor hát erősítsétek meg fogadalmaitokat, és cselekedjétek meg, amit megfogadtatok! De halljátok meg az ÚR szavát mind, ti júdabeliek, akik Egyiptom földjén laktok: Íme, megesküdtem az én nagy nevemre – ezt mondja az ÚR –, hogy egyetlen júdabeli férfi szája sem fogja kiejteni nevemet Egyiptom egész földjén, ezt mondva: Él az én Istenem, az ÚR! Íme, gondom lesz rájuk, de kárukra és nem javukra, és elpusztul Júda minden férfija, aki Egyiptom földjén van, fegyver és éhínség miatt, mígnem mind elfogynak. De akik megmenekülnek a fegyvertől, szám szerint kevesen, visszatérnek majd Egyiptom földjéről Júda földjére, és megtudja akkor Júda maradéka, akik Egyiptom földjére mentek, hogy ott lakjanak, kinek a szava teljesedik be: az enyém vagy az övék. Ez lesz nektek a jel – ezt mondja az ÚR –, hogy én megbüntetlek benneteket ezen a helyen, hogy megtudjátok: valóban megállnak a beszédeim a rátok következő veszedelemről. Azt mondja az ÚR: Íme, odaadom Hofra fáraót, Egyiptom királyát ellenségei kezébe és a lelkét keresők kezébe, amint odaadtam Cidkijját, Júda királyát Nebukadneccar babilóni királynak, az ellenségének és a lelkét keresők kezébe. Ez az a szó, amelyet Jeremiás próféta mondott Bárúknak, Nérijjá fiának, amikor ő irattekercsre írta e beszédeket Jeremiás diktálása után Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében: Azt mondja az ÚR, Izráel Istene rólad, Bárúk: Ezt mondtad: Jaj nekem most, mert az ÚR a bánatomhoz még fájdalmat is adott; elfáradtam a sóhajtozásban, és nem találok nyugalmat! Ezt mondd neki: Azt mondja az ÚR: Íme, amit fölépítettem, azt most lerontom, és amit elültettem, azt kiszaggatom az egész országban. És te nagy dolgokat kívánsz magadnak? Ne kívánj; mert íme, veszedelmet bocsátok minden testre – ezt mondja az ÚR –, de életedet ajándékul adom neked mindenütt, ahol csak jársz. Ez az a beszéd, amelyet az ÚR Jeremiás prófétának a népekről mondott: Egyiptomról, Nékó fáraónak, Egyiptom királyának seregéről, amelyet megvert Nebukadneccar, a babilóni király az Eufrátesz folyó mellett, Karkemisnél Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében: Készítsétek a pajzsot és a vértet, és induljatok a harcba! Nyergeljétek a lovakat, és üljetek föl, ti lovasok! Álljatok csatasorba sisakokban! Élesítsétek a lándzsákat, öltsétek föl a páncélokat! Mit látok? Ők megriadva hátrálni kezdenek, harcosaikat leverik, futásnak erednek, és vissza sem tekintenek! Félelem mindenfelől! – azt mondja az ÚR. Nem futhat el a gyors, és a vitéz sem menekülhet el, mert északon, az Eufrátesz folyó mellett megbotlanak és elhullanak. Ki az, aki emelkedik, mint a Nílus, és olyan, mint az áradó vizű folyamok? Egyiptom emelkedik úgy, mint a Nílus, és mint az áradó vizű folyamok, mert így szól: Fölemelkedem, elárasztom a földet, elveszítem a városokat és a bennük lakókat! Nyargaljatok, lovak, robogjatok, harci szekerek, vonuljanak ki a harcosok, a szerecsenek és a líbiaiak, akik pajzsot viselnek, és a lúdiak, akik íjat hordanak! Az a nap pedig az ÚR, a Seregek URa bosszúállásának napja, hogy bosszút álljon ellenségein. Elemészt a fegyver, jóllakik és megrészegül a vérüktől, mert véresáldozata az az ÚRnak, a Seregek URának észak földjén, az Eufrátesz folyó mellett. Menj föl Gileádba, és végy balzsamot, Egyiptom szűz leánya! Hiába a sok orvosság, nincs gyógyír számodra! Hallják gyalázatodat a népek, és kiáltásoddal betelt a föld, mert harcos harcosba ütközött, és együtt esnek el mindketten. Ez a beszéd, amelyet Jeremiás prófétának mondott az ÚR Nebukadneccar babilóni király eljöveteléről, aki Egyiptom földjének leverésére jött: Hirdessétek Egyiptomban, és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Tahpanhészban! Ezt mondjátok: Állj elő, és készítsd föl magadat, mert fegyver pusztít körülötted! Miért verték le hőseidet? Nem állhattak meg, mert az ÚR elkergette őket. Sokan tántorogtak, egyik a másikra hullott, és ezt mondták: Keljünk föl, menjünk vissza népünkhöz és szülőföldünkre az erőszakos fegyver elől! Ezt kiáltják akkor: A fáraó, Egyiptom királya csak egy hangoskodó, aki elszalasztotta a rendelt alkalmat. Élek én – ezt mondja a Király, akinek Seregek URa a neve –, hogy eljövetele olyan bizonyos, ahogyan ott áll a Tábór-hegy a hegyek között és a Karmel a tengernél. Készítsd elő holmidat a fogságba menetelhez, Egyiptom leányának lakosa, mert elpusztul Nóf, rommá és lakatlanná lesz. Igen szép üszőborjú Egyiptom, de bögöly tör rá észak felől. Még zsoldosai is olyanok benne, mint a hizlalt borjúk, de ők is meghátrálnak, mindnyájan elfutnak, meg nem állnak, ha eljön rájuk romlásuk napja, büntetésük ideje. Hangja, mint a sziszegő kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és szekercékkel mennek ellene, mint a favágók. Kivágják erdejét – azt mondja az ÚR –, bármennyire áthatolhatatlan. Mert többen vannak, mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok. Megszégyenül Egyiptom leánya, északi nép kezébe jut. Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, megbüntetem Ámón istent Nó városából, a fáraót és Egyiptomot, isteneit és királyait; a fáraót és azokat, akik benne bíznak. Odaadom őket a lelküket keresők kezébe, Nebukadneccarnak, a babilóni királynak és szolgáinak a kezébe. De azután megint úgy laknak ott, mint azelőtt – ezt mondja az ÚR. De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel, mert íme, megszabadítalak téged a messzeségből és utódaidat is fogságuk földjéről. Visszatér Jákób, nyugalmat talál, gondtalanul él, és nem lesz, aki megijessze. Ne félj, szolgám, Jákób – ezt mondja az ÚR –, mert veled vagyok! Véget vetek minden nemzetnek, amelyek közé kivetettelek, de neked nem vetek véget, hanem megfenyítlek téged igazságosan, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. Ez az a beszéd, amelyet az ÚR Jeremiás prófétának a filiszteusokról mondott, mielőtt a fáraó leverte Gázát. Azt mondja az ÚR: Íme, víz indul el északról, és olyan lesz, mint a megáradt folyó. Elárasztja az országot és benne mindent, a városokat és annak lakosait. Az emberek kiáltanak, jajgat a föld minden lakosa. Mert hangosan csattog ménjeinek patája, robognak harci szekerei, dübörögnek kerekei. Az apák nem gondolnak a fiakkal erejük ellankadása miatt, mert eljön az a nap, amely elpusztítja egész Filiszteát, kiirtja Tíruszt és Szidónt és segítőinek minden maradékát, mert lerontja az ÚR Filiszteát, a Kaftór-szigeten lakók maradékát. Kopasszá lesz Gáza, elnémul Askelón. Völgyüknek maradék népe, meddig vagdalod magadat? Jaj, ÚRnak szablyája, meddig nem nyugszol még? Rejtsd magadat hüvelyedbe, nyugodj meg, és maradj veszteg! Hogyan nyugodhatna meg, hiszen az ÚR parancsolt neki? Odarendelte azt Askelón és a tenger partja ellen. Móábról ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Jaj Nebónak, mert elpusztul! Kirjátaim megszégyenül, beveszik, Miszgáb megszégyenül, összetörik. Nincs már dicsősége Móábnak, Hesbónban gonoszt terveznek ellene: Gyertek, irtsuk ki őt a nemzetek közül! Te is elnémulsz, Madmén, fegyver jár nyomodban! Nagy kiáltás hallatszik Hórónaimból; pusztulás és nagy romlás! Összeroppant Móáb, kicsinyei sikoltva kiáltanak! Sírva-ríva kapaszkodnak föl a Luhít-hágón, Hórónaim lejtőin vészkiáltás hallatszik a pusztulás miatt. Fussatok, mentsétek meg lelketeket, és legyetek olyanok, mint a cserje a pusztában! Mivel műveidbe és kincseidbe vetetted bizodalmadat, téged is bevesznek! Kemós fogságba megy papjaival, fejedelmeivel együtt. Rátör a pusztító minden városra, egy város sem menekül meg. Elvész a völgy, feldúlják a síkságot, ahogyan megmondta az ÚR. Adjatok szárnyat Móábnak, hogy elrepülhessen, mert városai elpusztulnak, senki sem lakik bennük. Átkozott, aki az ÚR dolgát hanyagul végzi, és átkozott, aki kíméli fegyverét a vértől! Nyugodtan élt Móáb gyermekségétől fogva, és pihent, mint seprőjén a bor. Nem öntögették edényből edénybe, és fogságba sem ment, ezért maradt meg az íze, illata sem változott meg. De íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és rablókat bocsátok rá, hogy megcsapolják őt. Kiürítik edényeit, korsóit pedig összetörik. Megszégyenül Móáb Kemós miatt, ahogyan megszégyenült Izráel háza Bétel miatt, amelyben bízott. Hogy mondhatjátok: Hősök vagyunk és vitéz, harcra termett férfiak? Elpusztul Móáb, városait beveszik, válogatott ifjai pedig mészárszékre jutnak! – ezt mondja a Király, akinek Seregek URa a neve. Közel van Móáb veszedelme, íme, jön, és igen hamar itt lesz romlása! Bánkódjatok miatta mindnyájan, akik körülötte vagytok, mindnyájan, akik ismeritek nevét! Mondjátok: hogy összetört az erős bot, a dicső pálca! Szállj le a dicsőségből, és ülj a porba, Díbón leányának lakosa, mert Móáb pusztítója fölvonult ellened, és lerontja erődeidet. Állj ki az útra, és figyelj, Aróér lakosa! Kérdezd meg a futva menekülőt: Mondd, mi történt? Megszégyenült Móáb, mert összetörték. Jajgassatok és kiáltsatok! Hirdessétek az Arnónnál, hogy elpusztult Móáb! Mert elkövetkezett az ítélet a sík földre: Hólónra, Jahcára és Méfáatra, Díbónra, Nebóra és Bét-Diblátaimra, Kirjátaimra, Bét-Gámúlra és Bét-Meónra, Kerijjótra, Bocrára és Móáb földjének minden városára távol és közel. Letörték Móáb szarvát, karját is összetörték – ezt mondja az ÚR. Részegítsétek le őt, mert hősködött az ÚRral szemben. Hemperegjen Móáb a maga okádékában, és legyen csúfsággá ő is. Vajon nem űztél-e csúfot te is Izráelből? És mintha a tolvajok között találták volna, hogy a fejedet csóváltad, amikor róla beszéltél. Hagyjátok el a városokat, és lakjatok a kősziklák között, Móáb lakosai! Legyetek olyanok, mint a galamb, amely a barlang szájában rak fészket. Hallottunk Móáb kevélységéről, hogy milyen kevély; fölfuvalkodásáról és dölyfösségéről, kérkedéséről és szíve elbizakodottságáról. Ismerem szertelenségét – ezt mondja az ÚR –; sem a fecsegése, sem a cselekedete nem igaz. Ezért jajgatok Móáb miatt, és kiáltok egész Móábért, Kír-Heresz férfiaiért siránkozom. Jobban siratlak, mint Jazért siratták, ó, Szibmá szőlője! Hajtásaid a tengeren túlra nyúltak, Jazér tengeréig értek, gyümölcstermésedre és szüretedre pusztító rontott. Eltűnt az öröm és vigasság a kertekből és Móáb földjéről. Kiürítettem a sajtókból a bort, nem sajtolnak örömrivalgással, s a kiáltás már nem örömkiáltás. Hesbón és Elálé kiáltása elhat Jahacig, hangjuk Cóártól Hórónaimig és EglatSelisijjáig hallik, még Nimrím vizei is elapadnak. Végzek azzal Móábban – azt mondja az ÚR –, aki a magaslaton áldozik, és isteneinek tömjénez. Ezért zokog a szívem Móábért, mint a síp, zokog a szívem Kír-Heresz férfiaiért, mint a síp, mivel elveszett minden kincse, amit gyűjtött. Minden fő kopaszra van nyírva, minden szakáll le van vágva, minden kézen vágások vannak, és minden derékon zsákruha. Jajveszékelés hallatszik Móábban minden háztetőn és minden utcán, mert összetörtem Móábot, mint egy edényt, amely nem kell senkinek – mondja az ÚR. Mennyire összezúzták! Hogy jajgatnak! Milyen szégyenletesen megfutamodott Móáb! Csúffá lett Móáb, és elrettentek tőle mindazok, akik körülötte vannak. Mert azt mondja az ÚR: Íme, úgy repül rá, mint a sas, kiterjeszti szárnyait Móábra. Beveszi a városokat, és elfoglalja az erődöket. Olyan lesz ezen a napon Móáb harcosainak a szíve, mint a vajúdó asszony szíve. Elpusztul Móáb, nem lesz többé, mert fölfuvalkodott az ÚR ellen. Félelem, verem és tőr fenyeget téged, Móáb lakossága – ezt mondja az ÚR. Aki a félelem elől menekül, a verembe esik, és aki kijön a veremből, azt a csapda fogja meg! Mert Móábra bocsátom büntetésének esztendejét – mondja az ÚR. Hesbón árnyékában állnak meg erejüket vesztve a menekülők. De tűz jön ki Hesbónból, láng csap ki Szíhón közepéből, és megemészti Móáb üstökét és a háborgó fiak koponyáját. Jaj neked, Móáb! Elvész Kemós népe, mert fiaidat fogságba viszik és leányaidat rabságba. De majd jóra fordítom Móáb sorsát az utolsó időkben – mondja az ÚR. Eddig tart Móáb ítélete. Ammón fiai felől azt mondja az ÚR: Vajon nincsenek Izráelnek fiai? Nincsen örököse? Miért birtokolja Milkóm Gádot, és népe miért lakik annak városaiban? Azért íme, eljönnek a napok – ezt mondja az ÚR –, amikor harci riadót hallanak az ammóni Rabbában, és romhalmazzá lesz az. Falvait felperzselik, és Izráel fogja birtokolni birtokát – ezt mondja az ÚR. Jajgass, Hesbón, mert elpusztult Aj. Kiáltsatok, Rabbá leányai, öltözzetek zsákruhába, sírjatok, és futkossatok ide-oda a falszorosok között, mert Milkóm fogságba megy, papjai és fejedelmei is vele együtt. Mit dicsekszel a völgyeiddel, völgyeid termékenységével, te engedetlen leány, aki kincseidben bízol, és ezt mondod: Ki támadhat ellenem? Íme, én félelmet bocsátok rád – mondja az ÚR, a Seregek URa – minden szomszédod felől, és szétszóródtok egymás elől, és nem lesz, aki összegyűjtse az elszéledteket. De azután jóra fordítom majd Ammón fiainak a sorsát – ezt mondja az ÚR. Így szól a Seregek URa Edómról: Nincs már bölcsesség Témánban? Tanácstalanok lettek az értelmesek? Hiábavalóvá lett a bölcsességük? Fussatok, forduljatok vissza innen, rejtőzzetek el mélyen, Dedán lakói, mert veszedelmet hozok Ézsaura, megbüntetésének idejét. Ha szőlőszüretelők törnek rád, nem hagynak böngésznivalót, ha pedig éjjeli tolvajok, pusztítanak, amíg nekik tetszik. Bizony mezítelenné teszem Ézsaut, fölfedem titkos helyeit, és nem rejtőzhet el. Elpusztulnak utódai, testvérei és szomszédai sem lesznek. Hagyd rám árváidat, én eltartom őket, özvegyeidet is. Belém vessék bizalmukat! Mert azt mondja az ÚR: Íme, akik nem azt érdemelték, hogy kiigyák a poharat, ők is ki fogják inni. Hát te teljesen büntetlenül maradhatnál? Nem maradsz büntetlenül, mert bizony mindenképpen ki kell innod! Mert önmagamra esküszöm – ezt mondja az ÚR –, hogy Bocrá iszonyattá, gyalázattá, pusztasággá és átokká lesz, és a többi város is pusztasággá lesz örökre. Hírt hallottam az ÚRtól, követ küldetett a nemzetekhez, aki ezt mondja: Gyűljetek össze, induljatok, keljetek harcra ellene! Mert íme, kicsinnyé teszlek téged a nemzetek között és megvetetté az emberek között. Könnyelműséged és szíved kevélysége becsapott téged, aki a sziklák hasadékaiban laksz, és elfoglaltad a halmok tetejét. De ha olyan magas helyre rakod is fészkedet, mint a sas, onnan is lerántalak téged – ezt mondja az ÚR. Pusztasággá lesz Edóm, aki csak keresztülmegy rajta, álmélkodik és fölszisszen vereségét látva. Ahogy Sodomának, Gomorának és szomszédainak pusztulásakor történt – ezt mondja az ÚR –, úgy benne sem lakik többé senki, és senki emberfia nem tartózkodik ott. Íme, úgy jön föl a Jordán erdőségéből az örökzöld legelőre, mint az oroszlán, de hamar kiűzöm őt onnan, és választottamat helyezem föléje. Ugyan kicsoda hasonló hozzám, és ki szab nekem törvényt? Ki az a pásztor, aki szembeszállhatna velem? Halljátok meg azért az ÚR tervét, amelyet eltervezett Edóm felől, és gondolatait, amelyeket elgondolt Témán polgárairól. Bizony még a juhnyáj kicsinyeit is elhurcolják, szörnyülködik rajtuk a saját legelőjük. Romlásuk hangjától megrendül a föld, kiáltásuk hangja elhallatszik a Vörös-tengerig. Íme, fölszáll, mint a sas, és szárnyait szétterjesztve lecsap Bocrára. Olyan lesz azon a napon Edóm harcosainak szíve, mint a vajúdó asszony szíve. Damaszkuszról: Megszégyenült Hamát és Arpád, mert rossz hírt hallottak, ezért remegnek, mint a háborgó tenger, amely nem nyughat. Megrendül Damaszkusz, menekülésre készül, és reszketés fogja el, szorongás és fájdalmak szállják meg őt, mint a szülő asszonyt. Miért is nem hagyták el a dicsőséges várost, örömöm városát? De elhullanak ifjai a tereken, és minden harcost levágnak azon a napon – azt mondja a Seregek URa. Tüzet gyújtok Damaszkusz kőfalán, és megemészti Ben-Hadad palotáit. Azt mondja az ÚR Kédárról és Hácór királyairól, akiket levert Nebukadneccar, a babilóni király: Keljetek föl, vonuljatok Kédár ellen, és pusztítsátok kelet fiait! Elveszik sátraikat és nyájukat, sátorponyváikat, minden vagyonukat, és elviszik tevéiket is, és ezt kiáltják feléjük: Rettegés köröskörül! Fussatok, bujdossatok el, rejtőzzetek a völgyek mélyére, Hácór lakói – ezt mondja az ÚR –, mert tervet szőtt ellenetek Nebukadneccar, a babilóni király, és ellenetek gondolt ki valamit. Keljetek föl, vonuljatok a nép ellen, amely nyugodtan és biztonságban lakik! – ezt mondja az ÚR. Sem kapujuk, sem zárjuk nincsen, egyedül laknak! Tevéik prédává lesznek, és sok jószáguk zsákmánnyá. Szétszórom e megnyírt hajúakat, és minden égtáj felől veszedelmet hozok rájuk – ezt mondja az ÚR. Hácór sakálok lakhelyévé lesz, örök pusztasággá, senki sem lakik ott, és senki emberfia nem tartózkodik benne. Ez az ÚR szava, amelyet Jeremiás prófétának szólt Élámról Cidkijjá, Júda királya országlásának kezdetén: Azt mondja a Seregek URa: Íme, eltöröm Élám íját, erejének zsengéjét. Négy szelet hozok Élám ellen az ég négy tájáról, és szétszórom őket mindegyik szél felé, és nem lesz olyan nép, amelyhez nem kerülnek Élámból szétszóródottak. Rettegésben tartom Élámot ellenségei előtt és a lelkét keresők előtt. Veszedelmet hozok rájuk, fölgerjedt haragomat – ezt mondja az ÚR –, és fegyvert bocsátok utánuk mindaddig, míg meg nem semmisítem őket. Trónomat Élámba helyezem, és kipusztítom onnan a királyt és a fejedelmeket – ezt mondja az ÚR. De végül jóra fordítom Élám sorsát – ezt mondja az ÚR. Ez az a beszéd, amelyet az ÚR mondott Babilónról, a káldeusok földjéről Jeremiás próféta által: Hirdessétek a nemzetek között, és hallassátok, emeljétek föl a zászlót! Hallassátok, és ne titkoljátok el! Ezt mondjátok: Bevették Babilónt, megszégyenült Bél, összetört Marduk, megszégyenültek faragott képei, összetörtek bálványai! Mert északról egy nép vonul ellene, földjét pusztává teszi, és nem lesz, aki lakjon benne; az ember és az állat is elmenekül és elfut. Azokban a napokban, abban az időben – ezt mondja az ÚR – megjönnek Izráel fiai Júda fiaival együtt. Sírva mennek, és keresik Istenüket, az URat. A Sion felől kérdezősködnek, arrafelé fordítják arcukat: Gyertek, szegődjünk az ÚRhoz örök szövetséggel, amely nem megy feledésbe! Elveszett juhnyáj volt a népem, pásztorai félrevezették és eltérítették őket a hegyekben. Hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek legelőjükről. Aki csak rájuk talált, pusztította őket. Elnyomóik azt gondolták, hogy nem bűnhődnek, mert ezek vétettek az ÚR ellen. Pedig az ÚR volt igaz otthonuk és atyáik reménysége. Fussatok ki Babilónból, jöjjetek ki Káldea földjéről! Legyetek olyanok, mint a kecskebakok a nyáj előtt! Mert íme, én nagy nemzetek tömegét indítom el és hozom föl Babilónra észak földjéről. Fölsorakoznak vele szemben, míg végül beveszik. Nyilaik olyanok, mint a legyőzhetetlen harcos, aki nem tér vissza sikertelenül. Káldea prédává lesz; akik prédára vetik őt, mind jóllaknak vele – ezt mondja az ÚR. Örüljetek, vigadozzatok csak, örökségem elpusztítói! Ugrándozzatok csak, mint a nyomtató üsző, és nyerítsetek, mint a mének! Igen megszégyenül anyátok, restelkedik szülőtök. Íme, utolsóvá lesz a nemzetek között, pusztává, kietlen földdé, sivataggá lesz. Az ÚR haragja miatt nem laknak rajta, hanem egészen pusztasággá lesz. Aki csak keresztülmegy Babilónon, álmélkodik és fölszisszen az ő teljes veresége miatt. Sorakozzatok föl Babilón ellen körös-körül mind, ti íjászok, lőjetek rá, ne kíméljétek a nyilat, mert vétkezett az ÚR ellen! Kiáltsatok ellene körös-körül, megadta magát, összedőltek oszlopai, leomlottak kőfalai. Bizony, az ÚR bosszúja ez! Álljatok bosszút rajta, és úgy cselekedjetek vele, ahogyan ő cselekedett! Irtsátok ki Babilónból a magvetőt és azt, aki sarlót fog aratás idején! A gyilkos fegyver elől mindenki népéhez szalad, mindenki a maga földjére fut. Elszéledt juhnyáj Izráel, oroszlánok kergették szét. Először Asszíria királya rágta őt, végül pedig Nebukadneccar, a babilóni király törte meg csontjait. Azért azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Íme, én megbüntetem a babilóni királyt és országát, ahogyan megbüntettem az asszíriai királyt. Izráelt pedig visszaviszem legelőjére, és a Karmelen meg Básánban legel, Efraim hegyvidékén és Gileádban megelégedhet a lelke. Azokban a napokban és abban az időben – ezt mondja az ÚR – keresik majd Izráel bűnét, de nem lesz, és Júda vétkeit, de nem találják: mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok. Vonulj föl Merátaim földje ellen és Pekód lakói ellen! Öld meg és irtsd ki őket egészen – ezt mondja az ÚR –, és mindent aszerint cselekedj, ahogyan parancsoltam neked! Harci zaj hangzik a földön, és nagy a romlás. Hogy kivágták és hogy összetörték az egész föld pörölyét! Milyen irtózatossá lett Babilón a népek között! Tőrbe ejtettelek téged, és meg vagy fogva, Babilón, de nem ismerted föl! Utolértek és megragadtak, mert pörlekedtél az ÚRral. Fölnyitotta fegyvertárát az ÚR, és előhozta haragja fegyvereit. Mert dolga van az ÚRnak, a Seregek URának Káldea földjén. Törjetek rá a szélekről, nyissátok ki magtárait, hányjátok halomra, mint a kévét, és irtsátok ki, hogy ne legyen maradéka! Döfjétek le minden bikáját, el velük a vágóhídra! Jaj nekik, mert eljött a napjuk, büntetésük ideje! A Babilón földjéről futva menekülők hangja hirdeti majd a Sionon az ÚR, a mi Istenünk bosszúállását, templomáért való bosszúállását. Hívjatok össze Babilón ellen mindenkit, aki íjat tud feszíteni, szálljatok táborba körülötte körös-körül, hogy senki se menekülhessen el. Fizessetek meg neki cselekedetei szerint; úgy cselekedjetek vele, ahogyan ő cselekedett, mert kevély volt az ÚRral, Izráel Szentjével szemben! Ezért elhullanak ifjai a terein, és minden harcosa elvész azon a napon – ezt mondja az ÚR. Íme, ellened vagyok, te kevély – ezt mondja az ÚR, a Seregek URa –, mert eljött a te napod, büntetésed napja. Megbotlik a kevély és elesik, és nem lesz senki, aki fölsegítse. Tüzet gyújtok városaiban, hogy megeméssze még azokat is, akik körülötte vannak. Azt mondja a Seregek URa: Nyomorgatták Izráel fiait Júda fiaival együtt; akik fogságba vitték őket, erősen fogva tartják, nem akarják elbocsátani. De megváltójuk erős, Seregek URa a neve. Bizonyosan fölveszi perüket, és nyugalmat hoz a földre, Babilón lakóit viszont megrettenti. Fegyver lesz a káldeusokon – azt mondja az ÚR –, Babilón lakóin, fejedelmein és bölcsein. Fegyver lesz varázslóin, és kiderül, hogy bolondok! Fegyver lesz harcosain, és megrémülnek. Fegyver lesz lovain és harci szekerein és az egész keverék népen, amely közötte él; hasonlók lesznek az asszonyokhoz. Fegyver lesz kincsein, és zsákmányul viszik azokat. Szárazság lesz vizein, és kiszáradnak, mert bálványok földje az, és rettentő bálványoknak adnak hálát. Ezért pusztai vadak és sakálok laknak majd ott struccmadarakkal együtt. Soha többé nem lakják, és lakatlan lesz nemzedékről nemzedékre. Ahogyan ledöntötte Isten Sodomát és Gomorát és szomszéd városaikat – azt mondja az ÚR –, ugyanúgy nem lakik ott egy ember sem, senki emberfia nem lakja azt. Íme, egy nép jön északról, nagy nemzet és sok király támad a föld határairól. Íjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, és sekinek sem irgalmaznak. Hangjuk, mint a tenger zúgása. Lovakon vágtatnak, mint harcosok, viadalra sorakoznak ellened, Babilón leánya! Ha meghallja hírüket a babilóni király, keze lehanyatlik, szorongás fogja el, vonaglik, mint a szülő asszony. Íme, mint a Jordán erdőségéből az örökzöld ligetbe feljövő oroszlán, hirtelen űzöm el őket onnan, és választottamat helyezem föléje. Mert ki lehetne hozzám hasonló? Ki szab nekem törvényt, és ki az a pásztor, aki szembeszállhatna velem? Azért halljátok meg az ÚR tervét, amelyet Babilón ellen tervezett, és gondolatait, amelyeket Káldea ellen gondolt! Bizony a nyáj kicsinyeit is elhajtják, és álmélkodik miattuk a legelő. Babilón bevételének zajától megindul a föld, és jajkiáltása hallatszik a nemzetek között! Így szól az ÚR: Íme, pusztító szelet támasztok Babilón ellen és Káldea lakói ellen. Idegeneket küldök Babilón ellen, szétszórják őt, és kiüresítik földjét, mert ellene támadnak mindenfelől a veszedelem napján. Az íjász vonja föl íját, és öltse magára páncélját! Ne kedvezzetek ifjainak, öljétek le egész seregét! Essenek el a leszúrtak a káldeusok földjén és az átdöföttek az utcákon! Mert nem hagyta el Izráelt és Júdát Istene, a Seregek URa, noha földjük tele van vétekkel Izráel Szentje ellen. Fussatok ki Babilónból, és mentse mindenki a lelkét, ne vesszetek el az ő bűne miatt, mert az ÚR bosszúállásának ideje ez, megfizet neki érdeme szerint. Aranypohár volt Babilón az ÚR kezében, amely megrészegítette az egész földet. Nemzetek ittak borából, amely megrészegítette a nemzeteket. Hamar elesett Babilón, és összeomlott, jajgassatok miatta! Hozzatok balzsamot sebére, hátha meggyógyul! Gyógyítgattuk Babilónt, de nem gyógyult meg. Hagyjátok el őt, és menjünk el mindnyájan a saját földünkre! Mert az égig hatott ítélete, a felhőkig emelkedett. Napfényre hozta az ÚR a mi igazságunkat, gyertek, és beszéljük el a Sionon az ÚRnak, a mi Istenünknek dolgait! Élesítsétek a nyilakat, készítsétek a pajzsokat! Fölindította az ÚR a méd királyok lelkét, mert szándéka Babilón ellen fordult, hogy elveszítse. Bizony, az ÚR bosszúállása ez, templomáért való bosszúállása! Tűzzétek ki a zászlót Babilón kőfalaival szemben, erősítsétek meg az őrséget! Rendeljetek őröket, állítsatok lesbe csapatokat, mert az ÚR elgondolta és meg is cselekszi mindazt, amit Babilón lakói ellen szólt. Te, aki nagy vizek mellett laksz, és tömérdek kincsed van, eljött a véged, rablásod betelt! Megesküdött a Seregek URa a lelkére, és ezt mondta: Bizony, úgy betöltelek téged emberekkel, mint sáskákkal, és diadaléneket énekelnek fölötted! Ő alkotta a földet erejével, bölcsességével szilárdította meg a világot, és értelmével terjesztette ki az egeket. Nagy hangjára vizek zúgása támad az égben, és felhőket hoz föl a föld határairól, villámokat készít az esőhöz, és előhozza a szelet tárházából. Tudás híján minden ember bolond. Minden ötvös megszégyenül bálványa miatt, mert hazugság az öntvénye: nincs benne lélek. Hiábavalóságok ezek, nevetséges művek, amelyek elvesznek büntetésük idején. De nem ilyen Jákób öröksége! Mert ő a mindenség formálója és Izráel törzse örökségének pálcája: Seregek URa a neve! Pörölyöm voltál, harci fegyverem, és nemzeteket zúztam veled össze, országokat pusztítottam el veled. Általad zúztam össze lovakat és lovasaikat, és általad zúztam össze a harci szekeret és a benne ülőt. Általad zúztam össze férfit és asszonyt, általad zúztam össze vént és gyermeket, általad zúztam össze ifjat és szüzet. Általad zúztam össze a pásztort és nyáját, általad zúztam össze a szántóvetőt és igavonó jószágát, és általad zúztam össze a helytartókat és a főembereket. Megfizetek Babilónnak és Káldea minden lakosának mindazért a gonoszságért, amelyet a Sionon cselekedtek szemetek láttára – ezt mondja az ÚR. Íme, ellened fordulok, te romlásnak hegye – ezt mondja az ÚR –, aki az egész földet leromboltad! Kinyújtom kezemet ellened, lehengerítlek a kőszikláról, és leégett heggyé teszlek. Nem vesznek belőled követ szegletkőnek és alapkőnek, mert örökre pusztaság leszel – ezt mondja az ÚR. Tűzzétek ki a zászlót az országban, fújjátok meg a kürtöt a népek között! Készítsétek föl ellene a nemzeteket, hívjátok össze ellene Arárát, Minni és Askenáz országait! Válasszatok ellene hadvezért, vonultassátok föl a lovakat, mint rettenetes sáskahadat! Készítsétek föl ellene a népeket, a médek királyait, helytartóit és minden főemberét és birodalmuk egész földjét! Megrendül a föld és rázkódik, mert beteljesednek az ÚR gondolatai Babilón ellen, amikor Babilón földjét pusztasággá, lakatlanná teszi. Babilón hősei fölhagytak a küzdelemmel, erődeikben ülnek. Vége szakadt vitézségüknek, asszonyokká lettek. Fölgyújtották Babilón lakhelyeit, letörték zárait. Futár futár után fut, és hírmondó hírmondó után, hogy jelentse a babilóni királynak: megszállták városát mindenfelől. A réveket elfoglalták, tűz égette föl a mocsarakat, és a harcosok megrettentek. Mert azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Olyan lett Babilón leánya, mint a szérű, itt van taposásának ideje. Kis híja még, és eljön aratásának ideje. Elnyelt, megemésztett engem Nebukadneccar, a babilóni király, üres edénnyé tett. Elnyelt engem, mint egy sárkány, megtöltötte hasát csemegéimmel, és kivetett engem. A rajtam és társaimon esett erőszak szálljon Babilónra! – mondja ezt Sion lakója. Vérem Káldea lakosaira! – mondja ezt Jeruzsálem. Ezért azt mondja az ÚR: Íme, én bírálom el ügyedet, és én állok bosszút érted! Kiszárítom tengerét, kiapasztom forrását. Kőrakássá lesz Babilón, sakálok lakhelyévé; kietlenné, iszonyatossá lesz és lakatlanná. Együtt ordítanak, mint az ifjú oroszlánok, morognak, mint az oroszlánkölykök. Hevük idején lakomát készítek nekik, és megrészegítem őket, hogy vigadjanak, és aludjanak örök álmot, és föl ne serkenjenek – ezt mondja az ÚR. Vágóhídra viszem őket, mint a bárányokat, mint a kosokat a bakokkal együtt. Hogy bevették Sésakot! Elfoglalták az egész föld büszkeségét. Milyen pusztasággá lett Babilón a népek között! Följött Babilónra a tenger, hullámainak özönével elborította őt. Városai pusztává lettek, sivataggá és kopár földdé, amelyen senki sem lakik, senki emberfia nem megy keresztül rajta. Megbüntetem Bélt Babilónban, és kihúzom szájából, amit lenyelt, és többé nem tódulnak hozzá a népek, és Babilón kőfala is ledől. Jöjj ki onnan, én népem! Mentse lelkét mindenki az ÚR haragjának tüze elől! Ne olvadjon meg a szívetek, és ne féljetek a hírektől, amelyeket hallani a földön, amikor egyik esztendőben ilyen hír járja, a másik esztendőben pedig amolyan hír, hogy erőszakosság van a földön, és uralkodó tör uralkodóra! Mert íme, eljönnek majd a napok, és megbüntetem Babilónt faragott képeiért, és egész földje megszégyenül, és elhull benne minden halálra sebzett. És ujjong majd Babilón fölött az ég és a föld és minden, ami bennük van, mert pusztítók támadnak rá észak felől – ezt mondja az ÚR. Babilón is elesik, mivel sok izráelit halálra sebzett, amint Babilón miatt is elhullottak az egész földön a halálra sebzettek. Menjetek el, akik megmenekültetek a fegyvertől, meg ne álljatok! Emlékezzetek meg a távolból is az ÚRról, és jusson eszetekbe Jeruzsálem! Szégyenkeztünk, mert hallottuk a gyalázkodást, arcunkat szégyenpír borította, mert idegenek törtek az ÚR házának szentélyébe. Ezért íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és megbüntetem Babilónt faragott képeiért, és egész földjén sebesültek nyögnek. Ha az égbe hág is föl Babilón, és ha megerősíti is erős magaslatát, akkor is rátörnek a pusztítók, akiket én küldök – ezt mondja az ÚR. Jajkiáltás hallatszik Babilónból, és a káldeusok földjéről nagy romlás. Mert elpusztítja az ÚR Babilónt, és elnémítja benne a nagy zajt, ha zúgnak is hullámai, mint a nagy vizek, és hallatszik is harsogásuk. Mert pusztító tör Babilónra, elfogják harcosait, eltörik íjukat, mert a megfizetés Istene, az ÚR biztos, hogy megfizet. Megrészegítem fejedelmeit, bölcseit, helytartóit, főembereit és harcosait. Örök álomra szenderülnek, és nem ébrednek föl! – ezt mondja a Király, akinek Seregek URa a neve. Azt mondja a Seregek URa: Babilón széles kőfalát földig rombolják, és büszke kapuit tűz égeti meg. A népek hiába munkálkodnak, és a tűzé lesz, amiért nemzetek fáradoztak. Ez az a beszéd, amelyet Jeremiás próféta Szerájának, Nérijjá fiának, Mahszéjá unokájának mondott, amikor Babilónba ment Cidkijjával, Júda királyával királyságának negyedik esztendejében. Szerájá pedig szállásmester volt. Jeremiás leírta egy irattekercsre mindazt a veszedelmet, amely Babilónt fogja érni, mindazokat a beszédeket, amelyek föl lettek jegyezve Babilónról. Azt mondta Jeremiás Szerájának: Amikor Babilónba érsz, láss neki, és olvasd föl mindezeket a szavakat! Ezt mondd: URam, te szóltál e hely ellen, hogy elveszítsed, és ne legyen lakója, sem ember, sem állat, hanem örökre pusztaság legyen. Amikor befejezed e tekercs fölolvasását, köss rá egy követ, és hajítsd be az Eufrátesz közepébe. Ezt mondd: Így merül el Babilón, és bármit tegyen is, nem kel föl többé a veszedelem miatt, amelyet én hozok rá. Eddig tartanak Jeremiás beszédei. Huszonegy esztendős volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Hamútal volt, aki a Libnából való Jirmejá leánya. És gonoszt cselekedett az ÚR szemében, ahogyan Jójákim is cselekedett. Bizony az ÚR haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával, amíg végül elvetette őket színe elől. Cidkijjá ugyanis föllázadt a babilóni király ellen. Uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónap tizedikén fölvonult Nebukadneccar babilóni király, ő és egész serege Jeruzsálem alá, és tábort ütöttek vele szemben, és ostromműveket emeltek ellene mindenfelől. Ostrom alatt tartották a várost Cidkijjá tizenegyedik esztendejéig. A negyedik hónapban, a hónap kilencedikén olyan nagy éhínség támadt a városban, hogy a föld népének kenyere sem volt. És betörtek a városba, de a harcosok mind elmenekültek, és éjszaka kimentek a városból a kapun keresztül, a két kőfal között, amely a király kertjénél van, noha a káldeusok a város alatt voltak körös-körül. Arra az útra tértek, amely a síkság felé vezet. A káldeusok serege azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérték Cidkijját a jerikói síkon, mivel egész serege elfutott mellőle. El is fogták a királyt, és Riblába, Hamát földjére vitték a babilóni királyhoz, hogy ítéljen fölötte. A babilóni király Cidkijjá fiait a szeme láttára megölette, és Júda valamennyi fejedelmét is megölette Riblában. Cidkijjá király szeme világát pedig kioltották, őt magát láncra verték, majd Babilónba vitette őt a babilóni király, és tömlöcben tartotta halála napjáig. Az ötödik hónapban pedig, a hónap tizedikén – ez az esztendő pedig Nebukadneccar babilóni király tizenkilencedik esztendeje volt – eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, aki a babilóni király szolgálatában állt. Fölgyújtotta az ÚR házát és a király palotáját; fölgyújtott Jeruzsálemben minden házat és minden nagy palotát. A káldeusok egész serege pedig, amely a testőrparancsnokkal volt, lerombolta Jeruzsálem kőfalát körös-körül. A nép szegényeiből pedig és a többi nép közül, amely a városban maradt, meg a szökevények közül, akik átpártoltak a babilóni királyhoz, és a sokaság maradékából foglyokat vitt el Nebuzaradán testőrparancsnok. De a föld szegényei közül ott hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok a szőlőműveseket és a szántóvetőket. A rézoszlopokat pedig, amelyek az ÚR házában voltak, meg az állványokat és a réztengert, amely az ÚR házában volt, összetörték a káldeusok, és minden rezet elvittek Babilónba. Mind elvitték a fazekakat és a lapátokat is, a késeket és a tálakat, a tömjénezőket és minden rézedényt, amelyekkel szent szolgálatot szoktak végezni. Elvitte a testőrparancsnok a csészéket, a serpenyőket, a tálakat és a fazekakat, a mécsestartókat, a tömjénezőket és a serlegeket, mindent, ami aranyból és ezüstből volt. A két oszlopnak, a réztengernek és a tizenkét rézökörnek, amelyek talapzatként alatta voltak, és amelyeket Salamon király csináltatott az ÚR házába, mindezeknek az edényeknek a rezét meg sem lehetett mérni. Az oszlopok mindegyikének tizennyolc könyök volt a magassága, és tizenkét könyöknyi zsinór érte körül, vastagságuk pedig négyujjnyi volt, és belül üresek voltak. Rézgömb volt rajtuk, és a gömb magassága öt könyök volt, és a hálók és gránátalmák a gömbön körös-körül mind rézből voltak. Ugyanilyen volt a másik oszlop és a rajta levő gránátalmák is. Kilencvenhat gránátalma volt a külső falon, összesen száz gránátalma volt a hálón körös-körül. Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot és Cefanjá papot, a helyettesét és három ajtóőrt. Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, és hetet azok közül a férfiak közül, akik a király szolgálatában álltak, akiket a városban találtak, meg a hadseregparancsnok írnokát, aki a föld népét sorozta be, továbbá hatvan férfit a föld népe közül, akiket a városban találtak. Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok a babilóni királyhoz Riblába. A babilóni király pedig levágatta és megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így vitték fogságba Júdát a földjéről. Ennyien voltak, akiket fogságba vitt Nebukadneccar: az ő hetedik esztendejében háromezer-huszonhárom júdabeli, Nebukadneccar tizennyolcadik esztendejében pedig nyolcszázharminckét lélek Jeruzsálemből. Nebukadneccar huszonharmadik esztendejében Nebuzaradán testőrparancsnok hétszáznegyvenöt júdabelit vitt fogságba. Összesen négyezer-hatszáz lelket. Jójákin júdabeli király fogságának harminchetedik esztendejében, a tizenkettedik hónapban, e hónap huszonötödikén történt, hogy Evil-Meródak babilóni király uralkodásának első esztendejében megkegyelmezett Jójákinnak, Júda királyának, és kihozatta őt a tömlöcből. Barátságosan beszélt vele, és székét azoknak a királyoknak a széke fölé emelte, akik vele voltak Babilónban. Kicseréltette rabruháit, és élete további napjaiban mindig vele étkezett. Állandó ellátást adott neki a babilóni király minden napra, szükségletei szerint, egészen halála napjáig, hátralévő életének minden napján. Jaj, de árván maradt a város, amely tele volt néppel! Olyan lett, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, fejedelemasszony a tartományok között; de robotra fogták! Sírva sír éjjelente, s könny borítja arcát! Senki sincs, aki vigasztalná azok közül, akik szerették. Barátai mind megcsalták, ellenségeivé lettek. A nyomorúság és a kemény szolgálat után száműzetésbe ment Júda! Ott ül a népek között, nem talál nyugalmat. Minden üldözője utolérte szorultságában. Sion útjai gyászolnak, mert nincsen, aki ünnepre jönne. Minden kapuja elpusztult. Papjai sóhajtoznak, szüzei búsulnak, és neki csupa keserűség jut. Elnyomói hatalomra jutottak, ellenségei boldogok. Bizony, az ÚR szomorította meg sok bűne miatt, gyermekei fogságba mentek az elnyomó előtt. Elhagyta Sion leányát minden ékessége, fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt, és erőtlenül futnak üldözőik előtt. Visszaemlékezik Jeruzsálem nyomorúságának és elnyomásának napjain minden gyönyörűségére, amelyben része volt a régi időkben. De népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítsége. Ellenségei látva őt csak nevettek megsemmisülésén. Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, azért lett tisztátalanná. Minden tisztelője megvetette, mert látták mezítelenségét, ő maga is sóhajtozik és elfordul. Szennyes a ruhája széle, nem gondolt arra, mi lesz a vége. Szörnyen lesüllyedt, nincs vigasztalója. Lásd meg, URam, nyomorúságomat, mert az ellenség erőt vett rajtam! Kinyújtotta a kezét az ellenség minden kincse után. Sőt látta, hogyan mentek be szentélyébe azok a népek, akikről azt parancsoltad, hogy nem mehetnek be gyülekezetedbe. Egész népe sóhajtozik, kenyér után futkos, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy fölelevenedjenek. Lásd meg, URam, és tekintsd meg, milyen megvetetté lettem! Mindnyájan, ti járókelők: tekintsétek meg, és lássátok: van-e olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az ÚR izzó haragja napján?! A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, hogy eltiporjon. Hálót vetett lábamnak, hanyatt buktatott, elhagyottá tett engem; egész nap beteg vagyok. Saját kezével rótta rám vétkeim igáját, ráfonódtak nyakamra, megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott engem az Úr, akiknek nem állhatok ellen. Az Úr félredobálta mellőlem minden harcosomat. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát. Ezekért sírok én, szememből patakzik a könny, mert messze van tőlem vigasztalóm, aki megeleveníthetne engem. Fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség. Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Az ÚR rendelt szorongatókat Jákób ellen körös-körül, Jeruzsálem csúfsággá lett közöttük. Igazságos az ÚR, mert szava ellen rugódoztam! Halljátok meg mind, ti népek, és lássátok bánatomat: hajadon lányaim és ifjaim fogságba mentek! Kiáltottam azoknak, akik szerettek, de megcsaltak engem. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor étel után futkostak, hogy megelevenedjenek. Lásd meg, URam, milyen nyomorult vagyok, bensőm háborog, vergődik a szívem, mert bizony engedetlen voltam. Kint fegyver pusztít, bent minden olyan, mint a halál! Hallották, hogy sóhajtozom, de nincs vigasztalóm. Minden ellenségem hallott veszedelmemről. Örültek, hogy ezt cselekedted. Hozd el a napot, amelyet meghirdettél! Legyenek ők is olyanok, mint én! Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden bűnömért. Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem. Jaj, de sűrű felhőt borított az Úr haragjában Sion leányára! Az égből a földre vetette Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lába zsámolyáról haragja napján. Elnyelte az Úr, nem kímélte Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre terítette, megszégyenítette az országot és fejedelmeit. Fölgerjedt haragjában letörte Izráel minden szarvát. Visszavonta jobbját az ellenség előtt, mint lángoló tűz égette Jákóbot, emésztette körös-körül. Kifeszítette íját, mint az ellenség, kinyújtotta jobbját, mint egy támadó, és megölt vele mindent, ami a szemnek kívánatos. Sion leányának sátrára tűzként zúdította izzó haragját. Olyan volt az Úr, mint az ellenség. Elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, lerombolta erődítményeit, és megsokasította Júda leányának bújátbaját. Földúlta sátrát, mint egy kertet, lerombolta gyülekezési helyét. Elfelejtette az ÚR Sionnal ünnepeit és a szombatot, és haragja hevében megutált királyt és papot. Megvetette oltárát az Úr, megutálta szentélyét. Ellenség kezébe adta palotáinak kőfalait, zajongtak az ÚR házában, mint ünnepnapon. Az ÚR elhatározta, hogy lerontja Sion leányának kőfalát; mérőzsinórt feszített ki, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és gyászol a bástya és a kőfal, együtt roskadoznak! Földbe süllyedtek kapui, elvesztette és összetörte annak zárait. Királya és fejedelmei a népek között vannak, nincs többé törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az ÚRtól. A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejükre. Zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejüket Jeruzsálem hajadon leányai. Elsorvadt a szemem a könnyhullatástól, bensőm háborog, földre omlik népem leányának romlása miatt. Mert elalélnak a kisgyermekek és a csecsemők a város terein. Azt mondják anyjuknak: Hol a kenyér meg a bor? Elaléltak, mint a sebesültek a város terein, kilehelték lelküket anyjuk kebelén. Tanúságul mit hozzak föl melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Kivel mérjelek össze, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Bizony, romlásod nagy, mint a tenger, kicsoda gyógyít meg téged? Prófétáid hamis és megtévesztő látomásokkal tévesztettek meg téged, és nem leplezték le álnokságodat, hogy jóra fordult volna sorsod, hanem hamis és félrevezető látomásokról prófétáltak neked. Összecsapja kezét miattad minden arra járó, fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya fölött. Vajon ez az a város, amelyről azt mondták: „Tökéletes szépség, az egész föld öröme”? Föltátotta száját ellened minden ellenséged, fölszisszennek, és fogukat csikorgatják. Azt mondják: Elnyeltük őt! Bizony ez az a nap, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! Megcselekedte az ÚR, amit kigondolt, beváltotta szavát, amelyet megmondott és kezdettől fogva elrendelt. Rombolt, és nem kímélt, megvidámította rajtad az ellenséget, fölemelte szorongatóid szarvát. Szívük az Úrhoz kiáltott. Ó, Sion leányának kőfala! Folyjon alá könnyed, mint a patak, éjjel és nappal, ne engedj magadnak nyugalmat, síró szemed ne pihenjen! Kelj föl, jajgass éjjel, az őrjárások kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá a kezedet kicsinyeidnek életéért, akik elaléltak az éhség miatt minden utcasarkon. Lásd meg, URam, és tekints arra, akivel így cselekedtél! Miért kellene megenniük az asszonyoknak méhük gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket? Miért ölnék meg az Úr szentélyében a papokat és a prófétákat? Az utcákon a földön fekszik gyermek és vén, hajadon leányaim és ifjaim fegyver miatt hullottak el. Öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kíméltél senkit. Egybehívtad mindenfelől, mint valami ünnepnapra, azokat, akiktől rettegtem, és nem volt senki, aki az ÚR haragjának napján elmenekült és megszabadult volna. Ellenségem végzett azokkal, akiket dédelgettem és fölneveltem! Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétségben vezérelt és járatott engem, nem világosságban. Bizony, ellenem fordult, ellenem fordítja kezét mindennap. Elsorvasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat. Sáncot épített ellenem, körülvett méreggel és fáradtsággal. Sötét helyre helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette láncomat. Ha kiáltok, és segítségül hívom is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kővel torlaszolta el útjaimat, görbévé tette ösvényeimet. Olyan hozzám, mint az ólálkodó medve és a lesben álló oroszlán. Letérített útjaimról, darabokra tépett és elpusztított engem! Kifeszítette íját, és nyilai elé céltáblául állított engem. Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait. Egész népem csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Keserűséggel töltött be, megrészegített engem ürömmel. Kaviccsal tördelte ki fogaimat, porba tiport engem. Elvetted lelkem békességét, elfeledtem a jót. Azt gondoltam: Elveszett az erőm és az ÚRba vetett reménységem. Emlékezzél nyomorúságomra és bujdosásomra; az ürömre és a méregre! Mindig visszaemlékezik és megalázkodik bennem a lelkem. De arra gondolok szívemben, és ezért mégis reménykedem: az ÚR kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága! Minden reggel megújul, nagy a te hűséged! Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom. Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt. Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására. Jó a férfinak, ha igát hordoz ifjúságában. Üljön hát egyedül és csöndben, mert az Úr tette rá! Hajtsa a porba száját, talán van még reménység! Arcát tartsa oda az őt verőnek, teljen be gyalázattal! Mert nem vet el örökre az Úr. Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint alázza meg és szomorítja az embernek fiát. Amikor lábbal tiporják a föld minden foglyát; amikor az embert kiforgatják jogaiból a Magasságos színe előtt; amikor elnyomják az embert peres ügyében: azt nem nézi el az Úr. Ki az, aki szól, és meglesz, hacsak nem az Úr parancsolja? Vajon nem a Magasságos szájából jön ki a rossz és a jó? Mit panaszkodik az élő ember, a férfi a büntetés miatt? Gondoljuk át útjainkat, vizsgáljuk meg őket, és térjünk az ÚRhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez az égben! Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg. Haragba burkolóztál, és üldöztél minket, öldököltél, nem kíméltél. Felhőbe burkolóztál, hogy ne jusson hozzád az imádság. Söpredékké és megvetetté tettél minket a népek között. Föltátotta száját ellenünk minden ellenségünk. Rettegés és tőr van rajtunk, pusztulás és romlás. Könny patakzik alá a szememből népem leányának romlása miatt. Szemem szünet nélkül könnyezik, nincs pihenése, míg ránk nem tekint, és meg nem látja az égből az ÚR. Szemem bánatba ejtette lelkemet városom minden leányáért. Ellenségeim úgy vadásztak rám, mint egy madárra, ok nélkül. Élve a verembe taszítottak engem, és követ hánytak rám. Túláradtak a vizek a fejem fölött, azt gondoltam, végem van. Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem legmélyéről. Hallottad szavamat, ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől! Közeledtél hozzám, amikor segítségül hívtalak, azt mondtad: Ne félj! Te perelted, Uram, lelkem perét, és megszabadítottad életemet. Láttad, URam, hogy bántalmaznak, ítéld meg ügyemet! Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatukat. Hallottad, URam, szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatukat. Támadóim ajka és gondolata egész nap ellenem irányul. Nézz rájuk: akár leülnek, akár fölkelnek, engem gúnyolnak! Fizess meg nekik, URam, kezük munkájáért! Adj nekik kemény szívet, ez legyen átkod rajtuk! Üldözd haragodban és veszítsd el őket az ÚR ege alól! Jaj, de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany! Kiszórták a szent hely köveit minden utcasarokra. Sion drága fiait, akik becsesebbek voltak, mint a színarany, ó, csak cserépedénynek tekintették, fazekas munkájának! Még a sakálok is odatartják emlőiket, szoptatják fiaikat, de népem leánya olyan kegyetlen, mint a struccok a pusztában. A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a kisdedek kenyeret kértek, de nem volt, aki adott volna nekik. Akik pompás ételeket ettek, éhen pusztultak az utcákon. Akiket bíborban neveltek, a szemétdombot ölelgetik. Bizony, nagyobb népem leányának bűne Sodoma vétkénél, amely egy pillanat alatt elveszett, pedig senki sem tette rá a kezét. Nemesei tisztábbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél, testük pirosabb volt, mint a korall, termetük pedig, mint a zafír. De most feketébb az ábrázatuk a koromnál, nem ismerik meg őket az utcákon. Bőrük a csontjukhoz tapad, elszáradtak, mint a fa. Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen pusztultak. Mert azok átdöfve múltak ki, ezek pedig a mező termésének hiánya miatt. Az érző szívű anyák saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy eledelük legyen népem leányának romlása idején. Betöltötte haragját az ÚR, kiöntötte izzó haragját. Tüzet gyújtott a Sionon, megemésztette annak alapjait. Nem hitték a föld királyai, sem a földkerekség lakói, hogy a szorongató és az ellenség be tud vonulni Jeruzsálem kapuin. Prófétáinak vétke, papjainak bűne miatt lett ez, akik igazak vérét ontották benne. Mint a vakok, úgy tántorogtak az utcákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy érinteni sem lehetett ruháikat. Térjetek ki, tisztátalan! – kiáltották feléjük. Térjetek, térjetek ki, ne érintsetek! Bizony elfutottak, elbujdostak a népek közé, akik azt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig; maga az ÚR szórta szét őket! Többé nem tekint rájuk, mivel a papok személyét nem tisztelték, a véneken nem könyörültek. Sóvárogva nézett szemünk segítség után, de hiába. Őrtornyunkból figyelve várakoztunk egy olyan népre, amely nem szabadított meg. Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk utcáinkon. Elközelgett a vég, beteltek napjaink, bizony eljött számunkra a vég! Gyorsabbak voltak üldözőink az égi sasoknál; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk. Éltető leheletünk, az ÚR fölkentje foglyul esett vermükben, akiről pedig azt gondoltuk, árnyékában élhetünk a népek között. Vigadozz és örülj, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz, de még hozzád kerül a pohár, és te is megrészegülsz, és pőrére vetkőzöl. Eltöröltetik büntetésed, Sion leánya, nem visznek száműzetésbe többé. De a te álnokságodat, Edóm leánya, megbünteti az ÚR, és fölfedi bűneidet. Emlékezzél meg, URam, arról, ami rajtunk esett; tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! Örökségünk idegenekre szállt, házaink jövevényekre. Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek. Vizünket pénzért isszuk, tűzifánkat pénzért kapjuk. Nyakunkon vannak hajszolóink; elfáradtunk, nincsen nyugtunk. Egyiptomnak adtunk kezet meg az asszíroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel. Atyáink, akik vétkeztek, már nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket. Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs, aki megszabadítson a kezükből. Életünk veszélyeztetésével szerezzük a kenyerünket, a pusztában lakók fegyvere miatt. Bőrünk tüzes, mint a kemence, az éhség lázától ég. Az asszonyokat meggyalázták a Sionon, a hajadonokat Júda városaiban. Fejedelmeket akasztottak, a vének személyét nem becsülték. Ifjak forgatják a kézimalmot, a gyermekek a fahordásban botladoznak. A vének eltűntek a kapuból, és nem zenélnek már az ifjak. Odavan szívünk öröme, körtáncunk gyászra fordult. Leesett fejünk koszorúja, jaj nékünk, mert vétkeztünk! Ezért lett beteg a szívünk, ezért homályosodott meg a szemünk. A Sion hegyéért, mert elpusztult, rókák futkosnak rajta! De te, URam, örökké megmaradsz, királyi trónod is nemzedékről nemzedékre! Miért feledkezel el rólunk ilyen soká? Miért hagysz el minket ilyen hosszú időre? Téríts vissza, URam, magadhoz, és visszatérünk, újítsd meg napjainkat, hogy olyanok legyenek, mint régen! Hacsak nem haragszol oly súlyosan ránk, hogy végképp elvetettél minket. A harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor én a foglyok között voltam a Kebár-folyó mellett, megnyíltak az egek, és isteni látomásokat láttam. A hónap ötödik napján, Jójákin király fogságba vitelének ötödik esztendejében szólt az ÚR beszéde Ezékiel paphoz, Búzi fiához a káldeusok földjén, a Kebár-folyó mellett, és rajta volt ott az ÚR keze. Ezt láttam: íme, forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, körülötte fényesség volt, közepéből, a villámlás közepéből pedig mintha izzó érc csillant volna ki. Négy élőlény alakja tűnt elő belőle. Így néztek ki: emberi formájuk volt, de mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt. Lábuk egyenes volt, és a lábfejük olyan, mint a borjú lába, és úgy szikráztak, mint a csillogó réz. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak a négy oldalukon. Mind a négynek voltak arcai és szárnyai. Szárnyaik egymáshoz értek, egyik a másikhoz, nem fordultak meg jártukban, mindegyik előrefelé haladt. Arcuk pedig ilyen volt: volt emberi arcuk, továbbá mind a négynek oroszlánarca is volt jobb felől, bikaarca bal felől és sasarca hátul. Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve. Ez a két szárnya mindegyiknek összeért, egyik a másikkal, kettő pedig a testüket fedte be. Mindegyik előrefelé ment. Oda mentek, ahová a lélek akart menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. Az élőlények pedig ilyenek voltak: alakjuk, mint az izzó parázs, és az élőlények között mintha fáklyák lettek volna, amelyek lángoltak, s ide-oda cikáztak. A tűz fényes volt, és a tűzből villámlás jött ki. Az élőlények úgy haladtak ide-oda, mint a villámok cikázása. Amikor ránéztem az élőlényekre, íme, egy-egy kerék volt a földön a lények mellett, mind a négy arcuk felől. A kerekek mintha ragyogó drágakövekből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanolyan formája volt, és úgy voltak egybeszerkesztve, hogy egyik kerék a másik kerék közepében látszott. Jártukban négy oldaluk felé mentek, és nem fordultak meg járás közben. Peremük magas és félelmetes volt, és mind a négynek a pereme körös-körül tele volt rakva szemekkel. Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük, és amikor a lények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. Ahová a lélek akart menni, oda mentek (ahova tudniillik a lélek szándékozott menni). A kerekek is fölemelkedtek mellettük, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Ha azok mentek, ezek is mentek, és ha azok álltak, ezek is álltak. Ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is mellettük, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Az élőlények feje fölött olyasmi volt, mint a mennybolt, amely félelmetesen csillogott, mint a kristály, és ki volt terjesztve felül, a fejük fölött. A boltozat alatt a szárnyaik egyenesek voltak, egyik a másikkal összeért. Mindegyiknek volt két másik is, amelyekkel befedték elöl és befedték hátul a testüket. Amikor jártak, hallottam a szárnyaik zúgását. Olyan volt, mint a nagy víz zúgása, mint a Mindenható hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor zúgása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat. És egy hang hangzott a fejük fölötti boltozatról felülről, mire ők megálltak, és leeresztették szárnyaikat. A fejük fölötti boltozaton felül olyasmi látszott, mint valami zafírkő, amelynek trón formája volt, és a trónfélén fölül olyasmi látszott, mint egy emberalak. Izzó ércként láttam ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fölfelé. És derekának alakjától lefelé úgy láttam, mintha tűz volna, és fényesség volt körülötte. Olyan volt a fényesség körös-körül, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az ÚR dicsőségének látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki beszél. Azt mondta nekem: Embernek fia! Állj a lábadra, beszélni akarok veled. Miközben beszélt, lélek jött belém, a lábamra állított, és hallottam azt, aki beszélt hozzám. Azt mondta nekem: Embernek fia! Elküldelek téged Izráel fiaihoz, az engedetlen néphez, akik pártot ütöttek ellenem. Vétkeztek ellenem ők is, és atyáik is mind e mai napig. Az arcátlan és makacs szívű fiakhoz küldelek téged. Ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR! Ők pedig vagy meghallják, vagy nem hallják, mivel pártütők háza az övék; de hadd tudják meg, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és beszédüktől se félj! Ha bogáncsok és tövisek vesznek is körül, és ha skorpiókkal laksz is együtt, ne félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, mert pártütők háza az övék. Mondd el nekik az én beszédeimet, akár meghallják, akár nem, mert pártütők háza az övék. Te pedig, embernek fia, halld meg, amit neked mondok! Ne légy engedetlen, mint ez a pártütő ház, nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! Akkor láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. Kigöngyölítette előttem, és íme, tele volt írva elöl és hátul. Gyászének, panasz és jajszó volt ráírva. Azt mondta nekem: Embernek fia! Edd meg, ami előtted van! Edd meg ezt a tekercset, és menj, beszélj Izráel házához! Erre kinyitottam a számat, és ő megetette velem azt a tekercset. Azt mondta nekem: Embernek fia! Elégítsd meg hasadat, és töltsd meg bensődet ezzel a tekerccsel, amelyet neked adok! Ekkor megettem azt, és olyan lett a számban, mint az édes méz. Azt mondta nekem: Embernek fia! Eredj, menj el Izráel házához, és mondd el nekik az én szavaimat! Mert nem valami érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez küldelek, hanem Izráel házához. Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek beszédét nem értenéd. Bizony ha őhozzájuk küldtelek volna, ők hallgatnának rád. De Izráel háza nem akar rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni, mert Izráel egész háza keményfejű és megátalkodott szívű. Íme, olyan keménnyé teszem arcodat, amilyen az ő arcuk, és olyan keménnyé a homlokodat, amilyen az ő homlokuk. Olyanná teszem homlokodat, mint a gyémánt, amely a kovakőnél is keményebb. Ne félj tőlük, és ne rettenj meg tekintetüktől, mert pártütők háza az övék! Ezt mondta nekem: Embernek fia! Vedd szívedbe, hallgassa meg füled minden beszédemet, amelyet szólok neked! Eredj, menj el a foglyokhoz, néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR!” – vagy meghallják, vagy nem. Ekkor fölemelt engem a lélek, és hátam mögött nagy dörgés hangját hallottam: Áldott az Úr dicsősége az ő helyén! Az élőlények szárnyainak zúgása, ahogyan egymáshoz értek, és mellettük a kerekek csikorgása volt az a nagy dörgő hang. A lélek fölemelt, elragadott engem, és elmentem elkeseredve, haraggal a lelkemben, az Úr kemény keze pedig rámnehezedett. Eljutottam Tél-Ábibba, a foglyokhoz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Leültem ott, ahol ők laktak. Ott ültem közöttük némán hét napig. Hét nap múlva az Úr szava így szólt hozzám: Embernek fia! Őrállóul adtalak Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: „Halálnak halálával halsz meg”, és te nem inted meg, és nem szólsz neki, hogy visszatérítsd a hitetlent gonosz útjáról, hogy éljen: akkor az a gonosztevő meghal ugyan saját vétke miatt, de a vérét a te kezedből kérem számon. De ha te megintetted a hitetlent, és ő nem tér meg hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő saját vétke miatt hal meg, te pedig megmentetted a lelkedet. És ha elfordul az igaz az igazságától, és álnokságot cselekszik, csapdát állítok eléje, és meg fog halni. Ha nem intetted meg őt, saját vétke miatt hal meg, és nem lesz emléke igaz cselekedeteinek, de vérét a te kezedből kérem számon. Ha pedig megintetted azt az igazat, hogy ne vétkezzék az igaz, és ő nem vétkezik többé, akkor élvén él, mert engedett az intésnek, és te is megmentetted a lelkedet. Rajtam volt ott az Úr keze, és azt mondta nekem: Kelj föl, menj ki a völgybe, és ott beszélek veled. Fölkeltem azért, kimentem a völgybe, és íme, ott állt az Úr dicsősége. Hasonló volt ahhoz a dicsőséghez, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam, és arcra borultam. Akkor lélek áradt belém, a lábamra állított, és így szólt hozzám: Menj, és zárkózz be a házadba! Embernek fia, íme, köteleket vetnek rád, megkötöznek velük, és nem mehetsz ki közéjük. Nyelvedet pedig az ínyedhez ragasztom, és néma leszel, hogy ne légy őket feddő férfi, mert pártütők háza az övék. Amikor pedig majd szólok hozzád, és megnyitom a szádat, ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Aki meghallja, az hallja, aki nem akarja, az nem hallja, mert pártütők háza az övék.” Te pedig, embernek fia, fogj egy téglát, tedd magad elé, és rajzolj rá egy várost, Jeruzsálemet! Indíts ellene ostromot, építs vele szemben ostromművet, emelj töltést, rendelj ellene táborokat, és állíts föl vele szemben faltörő kosokat körös-körül! Végy magadhoz egy vasserpenyőt, és állítsd föl vasfal gyanánt közted és a város között! Irányítsd rá erősen a tekintetedet, legyen ostrom alatt, ostromold azt! Jel ez Izráel házának. Te pedig feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a vétkét! Annyi napig viseld vétküket, ameddig úgy fekszel. Én pedig az ő vétkük éveit napokban számolva háromszázkilencven napban határoztam meg neked. Eddig viseld Izráel házának a vétkét. Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és viseld Júda házának a vétkét negyven napig. Egy-egy napot egy-egy esztendőként számítottam neked. Irányítsd tekintetedet erősen Jeruzsálem ostromára, karod legyen föltűrve, és prófétálj ellene! És íme, megkötözlek, hogy ne fordulhass egyik oldaladról a másikra, míg be nem töltöd ostromod napjait. Azután végy magadnak búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és tönkölyt. Tedd azokat egy edénybe, és készíts belőlük magadnak kenyeret! A napok száma szerint, amíg oldaladon fekszel, háromszázkilencven napig edd azt! Ételed pedig, amellyel élsz, húsz sékel súlyú legyen napoként, ezt edd időről időre. Vizet is kimérve igyál, a hín hatodrészét idd időről időre. Ételedet árpalepény formájában egyed, és emberi ganéjon süsd meg a szemük láttára! Ezt mondja az ÚR: Így eszik majd Izráel fiai is tisztátalan kenyerüket a népek között, amelyek közé kiűzöm őket. Én erre azt mondtam: Jaj, URam, Istenem! Íme, lelkemet még sohasem fertőztem meg, és ifjúságomtól fogva mind ez ideig nem ettem elhullott és szétmarcangolt állatot, és nem ment a számba tisztátalan hús. Ő erre azt mondta nekem: Nézd, megengedem neked, hogy marhaganéjt használj emberi ganéj helyett, és annál süsd meg kenyeredet. Majd azt mondta nekem: Embernek fia! Íme, eltöröm a kenyér botját Jeruzsálemben, és kenyerüket kimérve és rettegéssel eszik, és vizüket is kimérve és szorongva isszák, mivel szűkösen lesz kenyerük és vizük. Elborzadnak, ha egymásra néznek, és elsorvadnak vétkükben. Embernek fia, fogj egy éles kardot, és használd úgy, mint a borbély a borotvát! Vágd le a hajadat és a szakálladat! Azután végy egy serpenyős mérleget, és oszd el a levágott hajat! Harmadrészét tűzben égesd el a város közepén, amikor letelnek a megszállás napjai. Azután vedd a harmadrészét, vagdald apróra a karddal a város körül, harmadrészét pedig szórd a szélnek, és én majd kardot rántva elűzöm. De végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád csücskébe! Még ebből is végy ki, vesd a tűz közepébe, és égesd el a tűzben: ebből száll tűz Izráel egész házára! Így szól az én Uram, az ÚR: Ez itt Jeruzsálem. A pogányok közé helyeztem, és országokkal vettem körül. De engedetlen volt törvényeim iránt, gonoszabb, mint a pogányok, és ellenszegült rendeléseimnek, sokkal inkább, mint azok az országok, amelyek körülötte vannak. Megvetették törvényeimet, és nem jártak rendeléseim szerint. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel lázadóbbak voltatok, mint a pogányok, akik körülöttetek vannak, és nem jártatok rendeléseim szerint, és törvényeimet nem cselekedtétek, sőt még csak a pogányok törvényei szerint sem cselekedtetek, akik körülöttetek vannak, ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, én is ellened leszek, és ítéletet tartok közöttetek a népek szeme láttára. Azt fogom cselekedni veled utálatosságaid miatt, amit eddig sohasem cselekedtem, és amit nem is cselekszem többé. Ezért az apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és a fiak fogják megenni apjukat. Ítéletet cselekszem rajtad, és szétszórom valamennyi maradékodat a szél minden irányába. Élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, mivel szent helyemet megfertőztetted minden undokságoddal és utálatosságoddal, ezért én is elfordítom rólad a szememet irgalom nélkül, és nem könyörülök rajtad. Harmadrészed dögvész miatt hal meg, és éhen pusztul közöttetek, harmadrészed fegyver miatt hull el körülötted, harmadrészedet pedig szétszórom a szél minden irányába, és kardot rántva űzöm el őket. Ezzel kitöltöm haragomat, megelégszik ellenük való dühöm, és lecsillapodok. És megértik majd, hogy én, az ÚR szóltam féltő szeretetemben, amikor kitöltöm rájuk izzó haragomat. Pusztasággá és gyalázattá teszlek a népek között, akik körülötted vannak, minden melletted elmenő szeme láttára. Gyalázattá, csúfsággá, példává és iszonyattá leszel a népek számára, akik körülötted vannak, mikor ítéletet tartok fölötted haraggal és búsulással és súlyos feddésekkel. Én, az ÚR mondtam ezt! Beléjük lövöm az éhség gonosz nyilait, hogy pusztítsanak, mert pusztításotokra lövöm ki őket; egyre súlyosbítom rajtatok az éhséget, és eltöröm közöttetek a kenyér botját. Éhínséget és gonosz vadállatokat bocsátok rátok, hogy gyermektelenné tegyenek, dögvész és vérontás megy át rajtad, és fegyvert hozok rád. Én, az ÚR mondtam ezt! Az ÚR szava így szólt hozzám: Embernek fia, vesd tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenük! Ezt mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az én Uram, az ÚR beszédét! Ezt mondja az én Uram, az ÚR a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek: Íme, fegyvert hozok rátok, és elveszítem magaslataitokat. Elpusztulnak oltáraitok, összetörnek tömjénező oltáraitok, és odavetem sebesültjeiteket bálványaitok elé. Bálványaik elé vetem Izráel fiainak holttestét, és szétszórom csontjaitokat oltáraitok körül. Minden lakóhelyeteken elpusztulnak a városok, és elvesznek a magaslatok, hogy oltáraitok elpusztuljanak, és rommá legyenek, bálványaitok összetörjenek, és semmivé legyenek. Szétzúzzák tömjénező oltáraitokat, tönkreteszik csinálmányaitokat, és elhullanak közöttetek a sebesültek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! De hagyok maradékot, hogy legyenek közületek, akik megmenekülnek a fegyvertől a népek között, amikor szétszórlak titeket a tartományokban. Akkor megemlékeznek rólam menekültjeitek a népek között, akik közé fogságba jutottak, hogy én törtem össze parázna szívüket, amely elszakadt tőlem, és a bálványaikkal paráználkodó szemüket is. Megundorodnak önmaguktól a gonoszságok miatt, hogy mindenféle utálatosságot cselekedtek. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam, hogy megcselekszem velük mindezt a rosszat. Így szól az én Uram, az ÚR: Csapd össze a kezed, toppants a lábaddal, és mondd: Jaj Izráel házának minden gonosz utálatosságáért, mert fegyver, éhínség és dögvész miatt hullanak el! Aki messze van, dögvész miatt hal meg, aki közel van, fegyver miatt esik el, és aki biztonságban megmaradt, éhínség miatt hal meg; és teljessé teszem rajtuk izzó haragomat. Akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok az ÚR, amikor sebesültjeik ott lesznek majd bálványaik között, az oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegytetőn, minden zöld fa alatt és minden lombos cserfa alatt, mindenütt, ahol csak áldozati illatot árasztottak bálványaiknak. Kinyújtom a kezemet ellenük, és kietlen pusztasággá teszem a földet a pusztától Dibláig minden lakóhelyükön. Hadd tudják meg, hogy én vagyok az ÚR! Az ÚR beszéde így szólt hozzám: Embernek fia – így szól az én Uram, az ÚR –, vége van Izráel földjének! Eljött a vég a föld négy sarkára! Immár itt a vég rajtad! Rád bocsátom haragomat, útjaid szerint ítéllek meg, és meglakolsz minden utálatosságért. Nem szánakozik rajtad a szemem, és nem kíméllek, hanem útjaid szerint fizetek neked, mert utálatosságaid közöttetek vannak. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, eljön, és veszedelem veszedelmet ér. Jön a vég, eljön a vég! Ellened támad, íme, jön már! Eljön a végzet rátok, földnek lakói! Eljön az idő, közel a nap, amelyen rémület lesz a hegyeken, nem pedig víg éneklés. Most már rövid időn belül kiöntöm rád izzó haragomat, és bevégzem rajtad fölindulásomat. Útjaid szerint ítéllek meg, és meglakolsz minden utálatosságodért. Nem szánakozik rajtad a szemem, és nem kíméllek, hanem útjaid szerint fizetek neked, mert utálatosságaid közöttetek vannak. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, aki lesújtok. Íme, itt a nap, íme, eljött! Kisarjadt a végzet, kivirágzott a vessző, kivirult a kevélység. Az erőszakosság a gonoszság vesszejévé nőtt föl, nem marad meg belőlük semmi: sem sokaságukból, sem gazdagságukból, sem előkelőikből! Eljött az idő, elközelgett a nap! A vevő ne örüljön, az eladó ne szomorkodjék, mert harag jön az egész sokaságára. Az eladó nem veheti vissza többé az eladott jószágot, még ha élve maradna is, mert visszavonhatatlan a jövendölés, amely mindnyájuk ellen szól. Mert vétke miatt senki sem lehet hosszú életű. Kürtöljetek a kürttel, és készítsetek el mindent, ám senki sem lesz, aki harcba menjen, mert haragom mindnyájuk ellen feltámadt. Kívül fegyver, belül dögvész és éhínség. Aki a mezőn van, fegyvertől hal meg, aki a városban, azt éhínség és dögvész emészti meg. Ha lesznek is túlélők, akik megmenekülnek, olyanok lesznek, mint a völgyek galambjai a hegyeken: mindnyájan nyögnek, mindenki a maga vétke miatt. Minden kéz elerőtlenedik, és minden térd elnehezül, mint a víz. Zsákruhát öltenek magukra, és rettegés lepi el őket. Minden arcon szégyenpír lesz és mindnyájuk fején kopaszság. Ezüstjüket az utcára szórják, és aranyuk szennyé válik. Ezüstjük és aranyuk nem szabadíthatja meg őket az ÚR izzó haragjának napján. Lelküket nem lakathatják jól, és hasukat sem tölthetik meg vele, mert az csak vétekre csábította őket. A drága ékszereket kevélykedésre használták, és utálatos bálványképeket, undokságokat készítettek belőlük, ezért tettem azt szennyé számukra. Zsákmányul adom idegenek kezébe és prédául a föld hitetlenjeinek, hadd tegyék tisztátalanná. Elfordítom tőlük az arcomat, hadd tegyék tisztátalanná szent helyemet. Rombolók törnek be oda, és tisztátalanná teszik azt. Készítsd a láncot, mert a föld tele van vérontással, és a város tele van erőszakossággal. Elhozom a népek leggonoszabbjait, hadd foglalják el házaikat. Véget vetek a hatalmasok kevélységének, s tisztátalanná teszik a szent helyeket. Rettegés jön el, és békét keresnek, de nincs. Egyik romlás a másikat éri, és egyik hír után másik támad. Látást keresnek a prófétánál, de hiába. Eltávozik a törvény a paptól és a tanács a vénektől. A király gyászol, a fejedelem irtózatba öltözik, és a föld népének kezei megdermednek. Útjuk szerint cselekszem velük, a maguk ítélete szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az ÚR! A hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, és Júda vénei előttem ültek, és reám nehezedett ott az én Uram, az ÚR keze. Láttam, hogy íme, egy alak volt ott, tűzhöz hasonló. Derekától lefelé tűzhöz volt hasonló, derekától fölfelé pedig olyan volt, mint a fényesség, mint az izzó érc. Kinyúlt egy kézhez hasonló, és megragadott engem a hajamnál fogva. Fölemelt engem a lélek a föld és az ég közé, és bevitt Jeruzsálembe isteni látomásban a Belső-kapu bejáratához, amely északra néz, ahol a bosszúság bálványának a helye volt, amely bosszúságra ingerelt. És íme, ott volt Izráel Istenének dicsősége a szerint a látomás szerint, amelyet a völgyben láttam. Azt mondta nekem: Embernek fia! Emeld csak föl a szemedet észak felé! Fölemeltem a szememet észak felé, és íme, az oltár kapujától északra állt a bosszúság bálványa a bejáratnál. És azt mondta nekem: Embernek fia! Látod-e, mit cselekszenek? Olyan nagy utálatosságokat cselekszik itt Izráel háza, hogy el kell távoznom szent helyemről. De még más nagy utálatosságokat is fogsz látni. Azután elvitt az udvar bejáratához, és láttam, hogy íme, egy lyuk van a falban. És azt mondta nekem: Embernek fia! Törj csak át a falon! Erre áttörtem a falon, és íme, egy ajtó volt ott. Majd azt mondta nekem: Menj be, és nézd meg a gonosz utálatosságokat, amelyeket ott cselekszenek! Bementem, és láttam, hogy íme, mindenféle csúszómászónak meg utálatos állatnak a képe és Izráel házának mindenféle bálványa be volt vésve körös-körül a falba. Ott állt előttük Izráel házának vénei közül hetven férfi, közöttük Jaazanjáhú, Sáfán fia. Mindegyiknek tömjénező volt a kezében, és a füstölőszer felhőjének illata szállt fölfelé. Akkor azt mondta nekem: Láttad-e, embernek fia, mit cselekszenek a sötétben Izráel házának vénei, mindegyik a maga bálványképekkel díszített kamrájában? Mert azt mondják: Nem lát minket az ÚR, elhagyta az ÚR ezt a földet. Majd azt mondta nekem: Még más nagy utálatosságokat is fogsz látni, amelyeket cselekszenek. Akkor bevitt az ÚR háza kapujának a bejáratához, amely északra van, és íme, asszonyok ültek ott, és a Tammúzt siratták. Azt mondta nekem: Láttad-e, embernek fia? Még más, ezeknél nagyobb utálatosságokat is fogsz látni. És bevitt engem az ÚR házának belső udvarába, és íme, az ÚR templomának bejáratánál, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, akik hátukkal az ÚR templomának és arcukkal kelet felé fordultak, és kelet felé leborulva imádták a napot. Azt mondta nekem: Láttad-e, embernek fia? Hát nem volt elég, hogy Júda háza ilyen utálatosságokat cselekedett, amilyeneket itt cselekedtek? Még a földet is betöltik erőszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek. Íme, hogy tartják a vesszőt az orrukhoz! Én is haragom szerint cselekszem, nem fog szánakozni szemem, és nem kímélem őket. Ha nagy hangosan kiáltanak is hozzám, akkor sem hallgatom meg őket. Akkor hangosan így kiáltott fülem hallatára: Elérkezett a városra a büntetés. Mindenkinek a kezében ott a pusztítás eszköze. Íme, hat férfi jött a Felső-kapu útjáról, amely északra néz, mindegyiknek romboló eszköz volt a kezében; az egyik férfi közülük gyolcsba volt öltözve, és íróeszköz volt a derekán. Bementek, és odaálltak az rézoltár mellé. Ekkor Izráel Istenének dicsősége fölszállt a kerúbról, amely fölött volt, átment a templom küszöbére, és kiáltott a gyolcsba öltözött férfinak, akinek a derekán íróeszköz volt. Azt mondta neki az ÚR: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és tégy egy jelet minden férfi homlokára, aki sóhajt és nyög az utálatosságok miatt, amiket cselekszenek benne. A többieknek pedig azt mondta a fülem hallatára: Menjetek keresztül utána a városon, és vágjátok őket! Ne szánakozzon szemetek, és ne mutassatok kíméletet! Öljetek meg mind egy szálig időset, ifjút, hajadont, gyermeket és asszonyokat, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jel van, ne közelítsetek! Az én szent helyemen kezdjétek el! Elkezdték hát az időseken, akik a templom előtt voltak. Majd azt mondta nekik: Tegyétek tisztátalanná a templomot, és töltsétek meg az udvarokat a megöltekkel! Menjetek! Erre elmentek, és öldököltek a városban. Amíg ők öldököltek, én ott maradtam, arcra borultam, és így kiáltottam: Jaj, URam, Istenem, hát ki akarod irtani Izráel egész maradékát, amikor kiöntöd haragodat Jeruzsálemre? Ő azonban azt mondta nekem: Izráel és Júda házának a bűne igen-igen nagy, mivel tele van a föld vérontással, és tele van a város igazságtalansággal, mert azt mondták: „Elhagyta az ÚR ezt a földet, és nem lát az ÚR.” Ezért az én szemem sem szánja őket, és nem kímélem őket, hanem fejükre olvasom útjaikat. És íme, a gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszköz volt az oldalán, ilyen választ hozott: Megtettem, amint parancsoltad. Azután láttam, hogy a boltozaton, amely a kerúbok feje fölött volt, egy trón látványa tűnt föl, mint valami zafírkő. Ekkor az ÚR így szólt a gyolcsba öltözött férfinak: Menj be a kerekek közé, a kerúbok alá, és töltsd meg mindkét markodat égő parázzsal onnan a kerúbok közül, és szórd a városra! Be is ment a szemem láttára. A kerúbok a templomtól jobbra álltak, amikor a férfi bement, és felhő töltötte be a belső udvart. Akkor fölszállt az ÚR dicsősége a kerúbról a templom küszöbénél, és a templom megtelt a felhővel, az udvar pedig betelt az ÚR dicsőségének fényességével. A kerúbok szárnyainak hangja elhallatszott a külső udvarig, mint a mindenható Isten hangja, amikor beszél. Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak: Végy tüzet a kerekek közül, a kerúbok közül – akkor az bement, és a kerék mellé állt. Az egyik kerúb kinyújtotta a kezét a tűz felé, mely a kerúbok között volt, vett belőle, és a gyolcsba öltözött férfi markába tette, aki elvette azt, és kiment. A kerúbok szárnyai alatt emberi kéz formája látszott. Láttam, hogy íme, négy kerék volt a kerúbok mellett. Egyik kerék az egyik kerúb mellett, a másik kerék a másik kerúb mellett, és olyanok voltak a kerekek, mintha drágakőből lennének. Mind a négynek ugyanolyan formája volt, mintha az egyik kerék a másik kerék közepében volna. Jártukban mind a négy oldaluk felé tudtak menni, nem fordultak meg menet közben, hanem amerre az első fordult, arra mentek, nem fordultak meg menet közben. Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négy kerekükön. Hallottam, hogy a kerekeket forgó kerekeknek nevezték a fülem hallatára. Négy arca volt mindegyiknek. Az első kerúbarc, a második emberarc, a harmadik oroszlánarc és a negyedik sasarc volt. És fölemelkedtek a kerúbok. Ez volt az az élőlény, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam. Amikor a kerúbok jártak, a kerekek is jártak mellettük, amikor pedig a kerúbok fölemelték a szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek sem fordultak el, mellettük maradtak. Ha azok álltak, ezek is álltak, és ha azok fölemelkedtek, ezek is fölemelkedtek velük, mert az élőlény lelke volt bennük. Akkor elvonult az ÚR dicsősége a templom küszöbétől, és a kerúbok fölött állt meg. A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat, a szemem láttára fölemelkedtek a földről, és kimentek, és a kerekek is mellettük voltak. Majd megálltak az ÚR háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük. Ez az az élőlény, amelyet Izráel Istene alatt láttam a Kebár-folyó mellett, és fölismertem, hogy ők kerúbok. Négy arca volt mindegyiknek, és négy szárnya volt mindegyiknek, és szárnyaik alatt emberi kézhez hasonló volt. Arcuk formája ugyanolyan volt, mint azoknak az arca, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam. Alakjuk és ők maguk is ugyanolyanok voltak. Mindegyik az arca irányába haladt. Azután fölemelt a lélek, és elvitt engem az ÚR házának keleti kapujához, amely keletre néz. És íme, a kapu bejáratánál huszonöt férfi volt. Közöttük láttam Jaazanját, Azzúr fiát és Pelatjáhút, Benájáhú fiát, a nép fejedelmeit. Az ÚR azt mondta nekem: Embernek fia! Ezek azok a férfiak, akik gonoszt eszelnek ki, és rossz tanácsokat adnak ebben a városban. Azt mondják: Nem fogunk itt egyhamar házakat építeni. Fazék ez a város, mi pedig a hús vagyunk. Azért prófétálj ellenük, prófétálj, embernek fia! Ekkor leszállt rám az ÚR lelke, és azt mondta nekem: Mondd, hogy így szól az ÚR: „Jól szóltatok, Izráel háza! Tudom, mit gondoltok lelketekben! Sokakat öltetek meg ebben a városban, és megtöltöttétek utcáit a megöltekkel. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Akiket megöltetek és a város közepére vetettetek, azok a hús, a város pedig a fazék. De benneteket kiviszlek belőle. Fegyvertől féltetek, ezért fegyvert hozok rátok – ezt mondja az én Uram, az ÚR. – Kiviszlek titeket belőle, idegenek kezébe adlak titeket, és ítéletet tartok fölöttetek. Fegyver miatt hullotok el, Izráel határán ítéllek meg benneteket, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Nem lesz számotokra fazék ez a város, és nem lesztek ti benne a hús. Izráel határán ítéllek el benneteket. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én végzéseim szerint jártatok, és nem cselekedtétek meg rendelkezéseimet, hanem a népek törvényei szerint cselekedtetek, akik körülöttetek vannak.” Miközben prófétáltam, Pelatjáhú, Benájá fia meghalt. Én pedig arcra borultam, és hangosan így kiáltottam: Jaj, URam, Istenem, véget vetsz Izráel maradékának? Ekkor az ÚR így szólt hozzám: Embernek fia! Testvéreidről, rokonaidról és Izráel egész házáról azt mondják Jeruzsálem lakói: „Távol kerültek az ÚRtól, a mi birtokunk lett az ország!” Ezért ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel messzire vetettem őket, a népek közé, és szétszórtam őket az országokba, én leszek nekik szent helyük rövid időre azokban az országokban, amelyekbe elmentek.” Ezért ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és egybegyűjtelek titeket azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Izráel földjét. És bemennek oda, és eltávolítanak belőle minden förtelmességet és minden utálatosságot. Akkor egy szívet adok nekik, és új lelket adok beléjük. Eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint járjanak, és törvényeimet megőrizzék és megcselekedjék. Akkor népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek. De akiknek a szívük förtelmességeik és utálatosságaik után jár, azoknak útját a fejükre olvasom! – ezt mondja a szívről az én Uram, az ÚR. Ekkor a kerúbok fölemelték szárnyaikat, s közben a kerekek mellettük voltak, Izráel Istenének dicsősége pedig ott volt fölöttük. Fölszállt az ÚR dicsősége a város közepéből, és megállt azon a hegyen, amely a várostól keletre van. A lélek pedig fölemelt engem, és elvitt Káldeába, a foglyokhoz látomásban, Isten lelke által. Majd elszállt tőlem a látomás, amelyet láttam. Akkor elmondtam a foglyoknak az ÚR minden beszédét, amelyet megjelentetett nekem. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Pártütő ház körében laksz, akiknek van ugyan szemük a látásra, de nem látnak, és van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert pártütők háza az övék. Ezért te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való batyut, és menj ki nappal a szemük láttára, vándorolj ki lakhelyedről más helyre a szemük láttára. Talán meglátják, mert pártütők háza az övék. Batyudat nappal vidd ki, mint vándorútra való batyut, a szemük láttára. Te pedig este menj ki a szemük láttára úgy, ahogy a fogságba szoktak menni. Szemük láttára törd át a falat, és azon át vidd ki! Szemük láttára emeld válladra, sötétben vidd ki, arcodat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert intő jelül rendeltelek Izráel házának. Úgy cselekedtem azért, ahogyan megparancsolta nekem. Nappal kicipeltem a batyumat, amely olyan volt, mint a fogságba menők batyuja, és este áttörtem kezemmel a falat. Sötétben mentem ki, és vállamra vettem azt a szemük láttára. Reggel pedig így szólt hozzám az ÚR beszéde: Embernek fia! Nem kérdezte tőled Izráel háza, ez a pártütő ház, hogy mit cselekszel? Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: „Ez a jövendölés a fejedelemnek szól, aki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, amely ott lakik.” Ezt mondd: Én intő jelül vagyok nektek – ahogyan én cselekedtem, úgy történik majd velük –, fogságba, rabságra mennek. A fejedelem, aki közöttük van, terhet vesz a vállára, és sötétben megy ki. Áttörik a falat, így viszik ki őt, elfedi arcát, hogy ne lássa szemével a földet. Kiterjesztem hálómat ellene, és megfogja csapdám. Elviszem őt Babilónba, a káldeusok földjére, de azt már nem fogja látni, és ott fog meghalni. Mindenkit, aki csak körülötte van, hogy segítse, és minden csapatát szétszórom mindenfelé, és kardot rántva üldözöm őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor szétszórom őket a népek közé, és szétszélesztem őket az országokba. De a fegyver, éhínség és dögvész után meghagyok közülük egy kevés férfit, hogy elbeszéljék minden utálatosságukat a népek között, akik közé mennek, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Rettegéssel edd kenyeredet, és reszketve, aggódva idd vizedet! Így szólj a föld népéhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjéről: Aggódva eszik kenyerüket, és rettegve isszák vizüket, mert kietlen pusztasággá lesz a föld lakóinak erőszakossága miatt. A lakott városok elpusztulnak, és a föld pusztaság lesz, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Miféle közmondásotok van nektek Izráel földjén, hogy azt mondjátok: „A napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látomás!”? Ezért mondd meg nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: Megszüntetem ezt a közmondást, és nem mondogatják azt többé Izráelben. Mondd meg nekik: Elközelítenek a napok, és minden látomás teljesül. Mert nem lesz többé semmiféle hiábavaló látomás és hízelgő jövendölgetés Izráel házának körében. Mert én szólok, az ÚR, és az a szó, amelyet kimondok, meglesz késedelem nélkül. Mert a ti napjaitokban szólok egy szót, ti, pártütők háza, és meg is cselekszem azt – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Íme, Izráel háza ezt mondja: A látomás, amelyet ő lát, sokára teljesül. Ő távoli időkről prófétál. Ezért azt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Egyetlen szavam sem késik tovább. Minden szó, amelyet mondok, meglesz, azt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Prófétálj Izráel prófétái ellen, akik prófétálgatnak, és mondd azoknak, akik saját maguktól prófétálnak: Halljátok meg az ÚR beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj a bolond prófétáknak, akik saját lelkük után mennek, mert semmit sem láttak! Olyanokká lettek prófétáid, ó, Izráel, mint rókák a romok között! Nem mentetek föl a résekhez, nem falaztatok falat Izráel háza körül, hogy megállhasson a harcban az ÚR napján. Hiábavalóságot láttak és hazug jövendölgetést, akik azt mondják: „Ezt mondja az ÚR!”, holott az ÚR nem küldte őket; és még várják, hogy beteljesedik a beszédük! Vajon nem hiábavaló látomást láttatok-e, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-e, amikor ezt mondtátok: „Ezt mondja az ÚR!”, holott én nem is szóltam? Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel hiábavalóság a beszédetek, és hazugság a látomásotok, ezért íme, én ellenetek leszek – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Kezem a próféták ellen lesz, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jövendölgetnek. Nem maradnak népem gyülekezetében, nem írják be őket Izráel házának könyvébe, és nem mennek be Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, Isten vagyok az ÚR. Azért, mert áltatták népemet, amikor ezt mondták: „Békesség”, holott nincs békesség. És ha a nép falat épít, íme, ők bevakolják habarccsal. Mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy leomlik az. Mert majd ömlő záporeső lesz, ti pedig, jégesők, hulljatok, és törj ki, szélvihar! És íme, leomlik a fal. Vajon akkor majd nem azt kérdezik tőletek: Hol a habarcs, amellyel bevakoltátok? Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Izzó haragomban szélvihar tör ki, ömlő zápor lesz haragomban, és jégeső kövei hullanak izzó haragomban, hogy véget vessek annak. Ledöntöm a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, a földig rombolom, és föltárul az alapja, és leomlik. Ti pedig elpusztultok közötte, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Véget vetek haragomban a falnak, és azoknak, akik azt habarccsal bevakolták, és azt mondom nektek: Nincs már meg a fal, és nincsenek, akik azt bevakolták! Tudniillik Izráel prófétái, akik Jeruzsálemnek prófétálnak, és látomásban békességet láttak neki, holott nincs békesség! – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Te pedig, embernek fia, fordítsd arcodat néped leányai felé, akik saját szívük szerint prófétálnak, és prófétálj ellenük! Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: „Jaj azoknak, akik varázsszalagokat varrogatnak minden kéz csuklójára, és kendőket készítenek minden ember fejére a méretük szerint, hogy lelkekre vadásszanak!” Lelkeket vadásztok népemből, hogy a magatok életét megtartsátok? Megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és néhány falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, akiknek nem kellene meghalniuk, és lelkeket tartsatok életben, akiknek nem kellene élniük, mert hazudtok népemnek, ők pedig hallgatnak a hazugságra. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, én ellene leszek varázsszalagjaitoknak, amelyekkel lelkeket vadásztok, mint madarakat. Leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, akikre vadásztok, mint a madarakra, szabadon bocsátom. Elszaggatom kendőiteket, és megszabadítom kezetekből népemet; nem lesz többé zsákmány a kezetekben, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Mivel hazugsággal szomorítjátok meg az igaznak szívét, holott én nem akarom őt bántani, a hitetlen kezeit viszont megerősítitek úgy, hogy nem tér meg gonosz útjáról, hogy életben maradjon, ezért nem látjátok többé a hiábavalóságokat, és nem jövendölgettek többé jövendőt. Mert megszabadítom kezetekből népemet, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Majd férfiak jöttek hozzám Izráel vénei közül, és leültek előttem. Akkor így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Ezek a férfiak szívükbe fogadták a bálványokat, és maguk elé állították azt, ami bűnös botlásukat okozta. Vajon engedjem-e, hogy megkérdezzenek engem? Ezért beszélj velük, és mondd meg nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Aki Izráel házából szívébe fogadja a bálványait, és bűne botlását maga elé állítja, és úgy megy a prófétához, annak én, az ÚR felelek meg, mivel sok bálványa van, hogy így megragadjam Izráel házának a szívét, akik mindnyájan elfordultak tőlem bálványaik miatt.” Ezért ezt mondd Izráel házának: „Azt mondja az én Uram, az ÚR: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, és fordítsátok el arcotokat minden utálatosságotoktól! Mert ha valaki Izráel házából és a jövevények közül, akik Izráelben laknak, elhajlik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, és maga elé állítja azt, ami bűnös botlását okozza, majd a prófétához megy, hogy megkérdezzen engem – én, az ÚR felelek meg annak. Ellene fordulok az ilyen embernek, intő példává, szóbeszéd tárgyává teszem. Kiirtom népem közül, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! Ha pedig a prófétát megtévesztik, és kijelentést ad, én, az ÚR tévesztem meg azt a prófétát. Kinyújtom ellene a kezemet, és elveszítem őt népem, Izráel közül. És viselni fogják büntetésüket: a kérdező bűne épp olyan, mint a próféta bűne azért, hogy többé ne tévelyedjen el tőlem Izráel háza, és többé ne tegyék tisztátalanná magukat vétkeikkel, hanem az én népem legyenek, és én Istenük legyek” – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Akkor így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Ha egy ország vétkezik ellenem azzal, hogy elpártol tőlem, én pedig kinyújtom kezemet ellene, és eltöröm a kenyere botját, éhínséget bocsátok rá, és kiirtok belőle embert és állatot, és ha ez a három férfi volna is ott: Nóé, Dániel és Jób, ők is csak a maguk lelkét menthetnék meg igazságukkal, ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ha vadállatokat bocsátanék az országra, hogy néptelenné tegyék azt, és pusztává lenne, ahol senki sem jár a vadállatok miatt, és ott volna az a három férfi, élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, csak saját magukat menthetnék meg, az ország pedig pusztává lenne. Vagy ha fegyvert hoznék arra az országra, és azt mondanám: „Fegyver, menj át ezen az országon!”, és kiirtanék belőle embert és állatot, és ha ott volna is az a három férfi, élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, hanem csak saját magukat menthetnék meg. Vagy ha dögvészt bocsátanék arra az országra, és kiönteném rá véres haragomat, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, és ha ott volna is Nóé, Dániel és Jób: élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, sem fiukat, sem leányukat nem menthetnék meg, csak a maguk lelkét menthetnék meg igazságukkal. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Mennyivel inkább így lesz ez, ha rábocsátom Jeruzsálemre e négy súlyos ítéletemet: a fegyvert, az éhínséget, a vadállatokat és a dögvészt, hogy kiirtsak belőle embert és állatot! Íme, megmarad benne néhány menekült: fiak és leányok, akiket kivezetnek. Íme, ők kimennek hozzátok, hogy lássátok útjukat és cselekedeteiket, és megvigasztalódjatok a veszedelem miatt, amelyet Jeruzsálemre hoztam, mindarra nézve, amiket ráhoztam. És megvigasztalnak titeket, ha látjátok útjukat és cselekedeteiket. Akkor megtudjátok, hogy nem hiába cselekedtem mindazt, amit cselekedtem vele – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Mire való a szőlőtőke fája minden más fa között, a venyige, mely az erdő fái között van? Használják-e a fáját, hogy valamit csináljanak belőle? Használják-e cöveknek, hogy mindenféle edényt akasszanak rá? Íme, a tűzre vetik, hogy az megeméssze. És ha a két végét megemésztette már a tűz, és a közepe is megperzselődött, vajon alkalmas-e eszközkészítésre? Íme, amíg ép volt, semmiféle eszköznek nem volt jó. Mennyivel kevésbé készíthetnek belőle valamit most, mikor a tűz megemésztette, és megperzselődött! Azért így szól az én Uram, az ÚR: Amint a szőlőtőke fáját az erdő fái közül a tűzre dobom, hogy megeméssze azt, úgy adom oda Jeruzsálem lakóit, és ellenük fordítom arcomat. Tűzből jöttek ki, és tűz emészti meg őket; akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor arcom ellenük fordul. Pusztasággá teszem a földet, mivel elpártoltak tőlem – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Add tudtára Jeruzsálemnek utálatos dolgait, és ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR Jeruzsálemhez: Származásod és születésed Kánaán földjéről való. Atyád emóri, anyád pedig hettita. Ilyen volt a születésed: azon a napon, amelyen megszülettél, nem vágták el köldökzsinórodat, és nem mostak meg vízzel, hogy tiszta legyél. Sóval sem dörzsöltek meg, és be sem pólyáztak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit is megtett volna veled, és könyörüljön rajtad. Hanem kivetettek a nyílt mezőre, mert utáltak, amely napon megszülettél. Ekkor elmentem melletted, láttam, hogy véredben vergődsz, és azt mondtam neked, amikor véredben voltál: Maradj életben! Majd újra azt mondtam neked, bár merő vér voltál: Maradj életben! Szépen megnövesztettelek, mint a mezei füvet, fölserdültél, fölnövekedtél, nagyon szép lettél, emlőd kitelt, szőrzeted kinőtt, de mezítelen és ruhátlan voltál. Ekkor elmentem melletted, és megláttalak. Íme, a szerelem korában voltál, és kiterjesztettem föléd szárnyamat, és elfedeztem mezítelenségedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, és az enyém lettél. Megmostalak vízzel, lemostam rólad véredet, és megkentelek olajjal. Hímzett ruhába öltöztettelek, bőrsarut adtam rád, majd gyolcsba burkoltalak, és selyemmel takartalak be. Ékszerekkel ékesítettelek föl, karpereceket adtam kezeidre és láncot a nyakadra. Orrodba orrperecet adtam, a füleidbe függőket, és a fejedre ékes koronát. Fölékesítetted magadat arannyal és ezüsttel; fehér gyolcs-, selyem- és hímzett ruha lett az öltözeted. Finomlisztet, mézet és olajat ettél, nagyon megszépültél, és királyságra jutottál. Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket rád aggattam – ezt mondja az én Uram, az ÚR. De te elbíztad magadat szépségedben. Hírhedt paráznává lettél, elárasztottál paráznaságoddal minden melletted elmenőt, és az övé lettél! Fogtad a ruháidat, különböző színnel borított magaslatokat készítettél magadnak, és paráználkodtál rajtuk. Ilyen még nem volt, és nem is lesz! Fogtad a tőlem kapott arany és ezüst ékszereidet, és férfi képmásokat csináltál magadnak belőlük, és azokkal paráználkodtál. Fogtad hímzett ruháidat, betakartad vele azokat, és eléjük vetetted az én olajomat és füstölőszeremet. Az én eledelemet, amelyet neked adtam – a finomlisztet, olajat és a mézet, amelylyel etettelek –, eléjük raktad jó illatú áldozatul. Így történt – mondja az én Uram, az ÚR. – Fogtad fiaidat és leányaidat, akiket nekem szültél, és őket is feláldoztad nekik eledelül. Hát nem volt már elég paráznaságodból, hogy még a fiaimat is megölted és nekik adtad áldozatul? Utálatosságaidban és paráznaságaidban nem emlékeztél meg ifjúságod napjairól, amikor mezítelen és fedetlen voltál, véredben vergődve. Majd sok gonoszságod után – jaj, jaj neked, ezt mondja az én Uram, az ÚR – halmot építettél magadnak, és magaslatot készítettél minden téren. Megépítetted magaslatodat minden keresztútnál, és utálatossá tetted szépségedet. Szétvetetted lábadat minden melletted elmenőnek, és sokasítottad paráznaságodat. Paráználkodtál Egyiptom fiaival, a szomszédaiddal, a nagytestűekkel, és sokasítottad paráznaságodat, hogy engem ingerelj. Íme, ezért kinyújtottam kezemet ellened, s kisebbé tettem a részedet. Odaadtalak gyűlölőid indulatának, a filiszteusok leányainak, akik pirulnak fajtalankodásod miatt. Asszíria fiaival is paráználkodtál, de nem teltél be velük. Paráználkodtál velük, és mégsem teltél be. Sokasítottad paráznaságodat a kalmárok földjén, Káldeában, de még ezzel sem teltél be. Milyen gyenge a szíved – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy mindezeket megcselekedted, mint egy megzabolázhatatlan parázna. Halmot emeltél magadnak minden keresztúton, és magaslatokat készítettél minden téren. De ebben nem olyan voltál, mint a parázna: nem törődtél a bérrel. Te házasságtörő asszony, aki férje helyett idegeneket fogad! Minden paráznának bért adnak, te viszont magad adtál ajándékot minden szeretődnek. Megfizetted őket, hogy hozzád jöjjenek mindenfelől paráznaságaidért. Paráznaságod fordítottja volt, mint más asszonyoké: nem teutánad jártak paráználkodni, hanem te adtál bért nekik, és nem neked adtak bért. Ez volt a különbség. Ezért halld meg az ÚR beszédét, te parázna! Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel föltártad gyalázatodat, és fölfedted mezítelenségedet, amikor paráználkodtál szeretőiddel és minden utálatos bálványoddal, sőt fiaid vérét is nekik adtad, ezért íme, összegyűjtöm minden szeretődet, akiknek kedveskedtél: mindazokat, akiket szerettél, azokkal együtt, akiket gyűlöltél. Összegyűjtöm őket körülötted mindenfelől, és fölfedem előttük mezítelenségedet, hadd lássák egészen mezítelenségedet. És elítéllek téged a házasságtörő és vért ontó asszonyok ítéletével, és átadlak a féltékenység haragjának és a vérbosszúnak. A kezükbe adlak, szétdúlják halmaidat, és lerontják magaslataidat. Lehúzzák rólad ruháidat, elveszik ékszereidet, és ott hagynak mezítelenül és ruhátlanul. Gyűlést hívnak össze ellened, megköveznek és összevagdalnak kardjaikkal. Házaidat tűzzel égetik meg, és ítéletet tartanak rajtad a többi asszony szeme láttára. Véget vetek paráznaságodnak, és többé nem adsz érte bért. Akkor lecsillapul haragom, megszűnik irántad féltékenységem. Megnyugszom, és többé nem haragszom. Mivel nem emlékeztél meg ifjúságod napjairól, és ingereltél engem mindezekkel, azért íme, én is fejedhez verem utadat – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, és többé nem cselekedhetsz fajtalanságot, sem mindezt az utálatosságot. Íme, aki példabeszéddel él, rólad veszi a példát, és így szól: Amilyen az anya, olyan a lánya is. Anyád leánya vagy te, aki megutálta férjét és fiait. Olyan vagy, mint nővéreid, akik megutálták férjüket és fiaikat. Anyátok hettita volt, apátok pedig emóri. A nénéd, Samária, aki leányaival együtt bal kezed felől lakik. Húgod pedig Sodoma és leányai, akik jobb kezed felől laknak. Egy kevés ideig nem az ő útjaikon jártál, és nem az ő utálatosságaik szerint cselekedtél. Azután gonoszabb lettél náluk minden utadban. Élek én – ezt mondja az ÚR Isten –, hogy még húgod, Sodoma és leányai sem cselekedtek így, ahogyan te és leányaid cselekedtetek. Íme, ez volt húgodnak, Sodomának a bűne: bár fenségben és kenyérbőségben, gondtalan békességben élt ő és leányai, de a szűkölködő és szegény kezét nem fogta meg. Fölfuvalkodtak, utálatosságot cselekedtek előttem, én pedig elveszítettem őket, amikor ezt megláttam. Samária fele annyit sem vétkezett, mint te, mert több a te utálatosságod, mint az övé. Nőtestvéreid igazabbaknak bizonyultak nálad utálatosságaid miatt, amelyeket cselekedtél. Viseld hát te is gyalázatodat, amelyre pedig nénéidet ítélted, mert te náluk is utálatosabb bűnöket követtél el, még ők is igazabbak nálad. Szégyenülj meg hát te is, és viseld gyalázatodat, mivel nőtestvéreid nálad igazabbnak bizonyultak. De majd megfordítom sorsukat, So domának és leányainak sorsát, Samá riá nak és leányainak sorsát, és velük együtt a te sorsodat is megfordítom. Viseld azért gyalázatodat, és szégyenülj meg mindazok miatt, amiket cselekedtél, hogy ezáltal vigasztalást szerezz nekik. Nőtestvéreid, Sodoma és lányai visszakerülnek előbbi helyzetükbe, Samária és leányai is visszakerülnek előbbi helyzetükbe, és te és leányaid is visszakerültök előbbi helyzetetekbe. Nem volt-e húgod, Sodoma szóbeszéd tárgya a szádon kevélységed idején, mielőtt kitudódott gonoszságod? Ugyanígy gyalázatára vagy most Arám leányainak és minden körülötted lakónak, a filiszteusok leányainak, mindenkinek, aki utál téged körös-körül. Fajtalanságod és utálatosságaid következményét magadnak kell viselned – ezt mondja az ÚR. Mert azt mondja az én Uram, az ÚR: Ha úgy is cselekedtem veled, ahogyan te cselekedtél, amikor megvetetted az esküt, megszegted a szövetséget, mégis megemlékezem szövetségemről, amelyet ifjúságod napjaiban kötöttem veled, és örök szövetséget kötök veled. Akkor te is visszaemlékezel útjaidra, és elszégyelled magad. Magadhoz veszed nővéreidet és húgaidat, én pedig neked adom őket, mint leányaidat, de nem a veled kötött szövetségem alapján. És megerősítem veled szövetségemet, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. Emlékezzél erre, pirulj, és szégyenedben többé ne nyisd ki a szádat, ha megkegyelmezek neked mindenért, amit cselekedtél – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia, adj elő egy találós mesét, és mondj példabeszédet Izráel házának! Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Egy nagy szárnyú, hatalmas sas, melynek hosszú szárnytollai voltak, és amelyet tarka tollazat fedett teljesen, eljött a Libánonra, és letépte a cédrusfa tetejét. Gyönge ágainak hegyét letörte, kalmárok földjére vitte, és az árusok városában tette le. És vett annak az országnak a magvából, és elvetette egy termékeny mezőbe. Sok víz mellé vitte, és mint egy fűzfát, elültette. Ez kisarjadt, és elterülő, alacsony szőlőtőkévé lett. Ágait feléje fordította, gyökerei pedig őalatta voltak. Szőlőtőkévé lett, vesszőket sarjasztott, és indákat növesztett. De volt egy másik nagy szárnyú, soktollú, hatalmas sas is, és íme, az a szőlőtőke feléje terjesztette gyökereit, és feléje nyújtotta ágait, hogy az táplálja, és ne a talaj, amelybe ültették. Pedig jó földbe, sok víz mellé ültették el, hogy vesszőket hajtson, és gyümölcsöt teremjen, hogy kitűnő szőlőtőke legyen. Ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR: Vajon jó szerencsés lesz-e? Vajon nem szaggatja-e ki gyökereit, és nem szakítja-e le gyümölcsét úgy, hogy megszáradjon, és ágának minden hajtása elszáradjon? Nem kell hozzá erős kar és sok nép, hogy gyökerestül kitépjék. Íme, elültették; szerencsés lesz-e? Vagy ha megérinti a keleti szél, nem szárad-e ki teljesen a talajban, amelybe ültették?” Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Ezt mondd a pártütők házának: „Hát nem értitek, hogy mit jelent ez?” Ezt mondd: Íme, eljött a babilóni király Jeruzsálembe, fogta annak királyát és fejedelmeit, és magával vitte őket Babilónba. De vett a királyi sarjból, szövetséget kötött vele, és megeskette őt, az ország nagyjait pedig elvitte, hogy tartósan alacsonyrendű királyság legyen, s hogy föl ne emelkedjék, hanem megtartsa a szövetséget. De pártot ütött ellene, amikor követeket küldött Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. Vajon szerencsés lesz-e? Vajon megmenekül-e, aki így cselekszik? Aki megszegte a szövetséget, megszabadul-e? Élek én – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy ott hal meg majd Babilónban, annak a királynak a lakóhelyén, aki őt királlyá tette, akinek esküt tett, de megvetette azt, és akivel szövetséget kötött, de megszegte azt. Mert nem jön segítségére a fáraó nagy haddal és nagy sereggel, amikor töltést emelnek, és ostromművet építenek sok lélek kiirtására. De megvetette az esküt, megszegve a szövetséget, pedig íme, kezet adott rá, és mégis megcselekedte mindezeket: így hát nem fog megszabadulni! Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Élek én, hogy eskümet, melyet megvetett, és szövetségemet, melyet megszegett, fejére olvasom. Kiterjesztem hálómat ellene, és megfogja csapdám. Elviszem őt Babilónba, és ott törvénykezem fölötte gonosz cselekedetei miatt, amelyeket elkövetett ellenem. Mindenki, aki megmenekült csapatából, fegyvertől hull el, akik pedig megmaradnak, szétszélednek mindenfelé. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR szóltam. Így szól az én Uram, az ÚR: Én is letörök egy hajtást a magas cédrus tetejéről, és elültetem. Leszakítok egy gyönge ágat felső ágaiból, és elültetem egy magas, kiemelkedő hegyen. Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növesszen, és gyümölcsöt teremjen. Hatalmas cédrussá növekszik, hogy madarak lakjanak rajta. Lombjai árnyékában sokféle szárnyas fog lakni. És megtudja a mező minden fája, hogy én, az ÚR teszem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát pedig magassá. Én szárítom ki a zöldellő fát, és teszem zöldellővé a száraz fát. Én, az ÚR szóltam, és meg is cselekedtem. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Miért mondogatjátok ezt a mondást Izráel földjén: „Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott bele”? Élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, hogy nem lesz többé helye köztetek ennek a mondásnak Izráelben. Íme, minden lélek az enyém. Az atyák lelke ugyanúgy az enyém, mint a fiak lelke. Amelyik lélek vétkezik, annak kell meghalnia! Ha valaki igaz, és törvény szerint, igazságot cselekszik, ha nem eszik a hegyeken, és szemét nem emeli föl Izráel házának bálványaira, nem teszi tisztátalanná felebarátja feleségét, és nem közeledik asszonyhoz tisztátalanságában, ha senkit sem nyomorgat, visszaadja adósának a zálogot, semmit nem vesz el erőszakkal, kenyeréből ad az éhezőnek, és ruhával fedi be a mezítelent, nem kölcsönöz uzsorára, nem kér kamatot, tartózkodik az álnokságtól, igaz ítéletet hoz a felek közt, rendelkezéseim szerint jár, és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék: az ilyen ember igaz, és biztosan élni fog – ezt mondja az én Uram, az ÚR. De ha erőszakos fiút nemz, aki vért ont, és csak egyet is cselekszik ezekből, bár atyja nem tette ezeket: vagyis eszik a hegyeken, tisztátalanná teszi felebarátja feleségét, nyomorgatja a szűkölködőt és szegényt, és erőszakkal elveszi a másét, nem adja vissza a zálogot, a bálványokra emeli a szemét, és utálatosságot cselekszik, uzsorára kölcsönöz, és kamatot kér – éljen az ilyen? Nem fog élni! Mivel megcselekedte mindezeket az utálatosságokat, ezért bizonnyal meghal, és vére őrajta! S íme, ha valaki fiat nemz, és az látja apja minden vétkét, amiket cselekszik, látja, de nem cselekszi azokat: nem eszik a hegyeken, szemét nem emeli föl Izráel házának bálványaira, nem teszi tisztátalanná felebarátja feleségét, senkit sem nyomorgat, zálogot sem kér, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyeréből ad az éhezőnek, és befedi ruhával a mezítelent, a szegényre nem veti rá a kezét, uzsorát és kamatot nem kér, törvényeim szerint cselekszik, rendelkezéseim szerint jár – az ilyen nem hal meg apja vétkéért, hanem élni fog. Apja viszont, mivel elnyomta a szegényt, és erőszakkal elvette, ami a testvéréé, és azt cselekedte népe között, ami nem jó: íme, meghal a maga bűnéért. Ti azt mondjátok: Miért ne viselje a fiú is az apa büntetését? Mivel a fiú törvény szerint és igazságosan jár el, minden rendelkezésemet megtartja, s megcselekszi azokat: ezért élni fog. Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia. A fiú ne viselje az apa büntetését, az apa se viselje a fiú büntetését. Az igazon legyen az ő igazsága és a gonoszon is az ő gonoszsága. És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, amiket cselekedett, és megtartja minden rendelkezésemet, és törvény szerint és igazságosan cselekszik: akkor élni fog, és nem hal meg. Nem emlékezem meg többé semmi gonoszságáról, amelyet cselekedett. Igazságáért, amelyet cselekedett, élni fog. Hát kívánom én a gonosz halálát? – ezt kérdi az én Uram, az ÚR. Nem, hanem inkább azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen! És ha az igaz elhajol az igazságtól, és gonoszságot cselekszik, olyan utálatosságokat, amelyeket a hitetlen szokott cselekedni: az ilyen életben maradjon-e? Nem emlékezem meg semmi igazságáról, amelyet cselekedett. Gonoszságáért, amelyet cselekedett, és vétkéért, amellyel vétkezett, meg kell halnia! Ti azt mondjátok: Nem egyenes az ÚR útja! Halljátok meg, Izráel háza: nem egyenes az én utam? Inkább a ti útjaitok nem egyenesek! Ha elhajol az igaz az igazságtól, és gonoszságot cselekszik, és amiatt meghal: gonoszsága miatt hal meg, amelyet cselekedett. És ha a gonosztevő megtér gonoszságából, amelyet cselekedett, és törvény szerint és igazságosan cselekszik, megmenti lelkét az életre. Mivel belátja, és megtér minden gonoszságából, melyeket cselekedett: élni fog, és nem hal meg. Izráel háza azt mondja: Nem egyenes az ÚR útja! Az én útjaim nem egyenesek-e, Izráel háza? Inkább a ti útjaitok nem egyenesek! Ezért mindegyikőtöket az ő útjai szerint ítélem meg, Izráel háza – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Térjetek meg, és forduljatok el minden vétketektől, hogy romlásotokra ne legyen gonoszságotok! Vessétek el magatoktól minden vétketeket, amelyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért halnátok meg, ó, Izráel háza? Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Térjetek meg azért, és éljetek! Te pedig kezdj siratóéneket Izráel fejedelmeiről! Ezt mondd: Mi volt anyád? Nőstény oroszlán, oroszlánok között feküdt, fiatal oroszlánok között nevelte föl kölykeit. Fölnevelte az egyik kölykét, és az ifjú oroszlánná lett. Megtanult zsákmányt szerezni, és embereket evett. De meghallották róla ezt a népek, foglyul ejtették vermükben, és láncon vitték őt Egyiptom földjére. Amikor anyja látta, hogy késik, odaveszett a reménysége, fogott egy másikat a kölykei közül, és azt nevelte ifjú oroszlánná. Ez járt-kelt az oroszlánok között, ifjú oroszlánná lett, megtanult zsákmányt szerezni, és embereket evett. Lerombolta palotáikat, elpusztította városaikat, és megrettent az ország minden lakója ordításának hangjától. Akkor szembeszálltak vele a körötte lévő tartományok népei, kivetették rá hálójukat, és foglyul ejtették vermükben. Láncra verve ketrecbe vetették, és elvitték Babilón királyához. Börtönbe vetették, hogy ne hallják többé a hangját Izráel hegyein. Anyád olyan volt szőlőskertedben, mint a víz mellé ültetett szőlőtő, terméssel és vesszővel bővelkedett a sok víztől. Erős vesszői nőttek, uralkodói pálcának valók. Nagyon magas volt, a lombok fölé emelkedett, és kitűnt magasságával és vesszőinek sokaságával. De a harag kiszaggatta, földre vetette, és a keleti szél leszárította gyümölcsét. Erős vesszői letörtek és elszáradtak, tűz emésztette meg őket. Most a pusztába van ültetve, száraz és szomjas földbe. Tűz csapott ki egyik vesszejéből, megemésztette ágait és gyümölcsét. Nincs rajta többé erős vessző, nincs uralkodásra való pálca! Siratóének ez, siratóének lett. A hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedik napján férfiak jöttek hozzám Izráel vénei közül megkérdezni az URat, és leültek előttem. Akkor így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Beszélj Izráel véneivel, és ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Ugye azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem? Élek én, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem – ezt mondja az én Uram, az ÚR. – Akarod-e ítélni őket, akarod-e, embernek fia? Add hát tudtukra atyáik utálatosságait!” Ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izráelt, és esküre emeltem kezemet Jákób háza utódainak, és megismertettem magamat velük Egyiptom földjén, esküre emeltem kezemet nekik, és azt mondtam: Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek! Azon a napon esküre emeltem kezemet nekik, hogy kihozom őket Egyiptom földjéről arra a földre, amelyet kinéztem nekik, amely tejjel és mézzel folyik, és minden ország ékessége. Azt mondtam nekik: Mindenki vesse el szeme elől az utálatosságokat, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványaival! Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek! De pártot ütöttek ellenem, s nem akartak hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől az utálatosságokat, és nem hagyta el Egyiptom bálványait. Ezért azt mondtam, hogy kiöntöm rájuk haragomat, bevégzem haragomat rajtuk Egyiptom földjének közepén. De nevemre tekintettel cselekedtem, hogy ne érje azt gyalázat a népek szeme előtt, akik között tartózkodtak, és akiknek szeme előtt megismertettem magamat velük, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről. És kihoztam őket Egyiptom földjéről, és a pusztába vittem őket. Rendelkezéseket adtam nekik, megismertettem velük törvényeimet, amelyeket ha megcselekszik az ember, él általuk. Nekik adtam szombatjaimat is, hogy legyenek jelül köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük. De pártot ütött ellenem Izráel háza a pusztában, nem jártak rendelkezéseim szerint, és megvetették törvényeimet, amelyeket ha megcselekszik az ember, él általuk. Igen tisztátalanná tették szombatjaimat is. Ezért azt mondtam, hogy kiöntöm rájuk haragomat a pusztában, hogy elveszítsem őket. De nevemre tekintettel cselekedtem, hogy ne érje azt gyalázat a népek szeme előtt, akiknek szeme láttára kihoztam őket. Ám esküre emeltem nekik kezemet a pusztában, hogy nem viszem be őket arra a földre, amelyet nekik adtam, amely tejjel és mézzel folyik, és ékessége minden országnak, mivel törvényeimet megvetették, nem jártak rendelkezéseim szerint, és tisztátalanná tették szombatjaimat, mert bálványaik után járt a szívük. Mégis megszánta őket a szemem, nem veszítettem el őket, és nem vetettem véget nekik a pusztában, hanem azt mondtam fiaiknak a pusztában: Ne járjatok atyáitok szokásai szerint, ne tartsátok meg törvényeiket, s ne tegyétek tisztátalanná magatokat bálványaikkal! Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek! Az én rendelkezéseim szerint járjatok, az én törvényeimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek! Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül legyenek köztem és köztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. De a fiak is pártot ütöttek ellenem, nem jártak rendelkezéseim szerint, és nem tartották meg törvényeimet, hogy azokat cselekedjék, amiket ha az ember megcselekszik, él általuk; és szombatjaimat is tisztátalanná tették. Ezért azt mondtam, hogy kiöntöm rájuk haragomat, bevégzem rajtuk haragomat a pusztában. De visszavontam kezemet, és nevemre tekintettel cselekedtem, hogy meg ne gyalázzák azt a népek előtt, akiknek szeme láttára kihoztam őket. Esküre emeltem nekik kezemet a pusztában, hogy elszélesztem őket a népek közé, és szétszórom őket az országokba, mivel törvényeimet nem cselekedték, rendelkezéseimet megvetették, tisztátalanná tették szombatjaimat, és szemük atyáik bálványain csüngött. Ezért én is adtam nekik olyan rendelkezéseket, amelyek nem jók, és olyan törvényeket, amelyek által nem fognak élni. Tisztátalanná tettem őket ajándékaikkal, amikor áldozatul vittek minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Ezért, embernek fia, szólj Izráel házának, mondd nekik, hogy így szól az én Uram, az ÚR: Még abban is gyalázattal illettek engem atyáitok, hogy hűtlenül cselekedtek velem. Én bevittem őket arra a földre, amelyért esküre emeltem kezemet, hogy nekik adom, de ők ahol csak megláttak egy magas halmot vagy egy sűrű lombú fát, ott mutatták be véresáldozataikat, és haragra ingerlő ajándékokat adtak. Ott áldozták engesztelő illatáldozatukat, és ott öntötték ki italáldozataikat. Ekkor azt mondtam nekik: Mi ez a magaslat, ahová gyülekeztek? (Ezért nevezik azt Bamának mindmáig.) Ezért ezt mondd Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Atyáitok módjára teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő utálatosságaikkal paráználkodtok! Tisztátalanná teszitek magatokat, amikor ajándékaitokat hozzátok, amikor tűzben áldozzátok föl fiaitokat minden bálványotok előtt mindmáig; és még én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én – mondja az én Uram, az ÚR –, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem! Nem válik valóra, ami a lelketekben támadt, amikor azt mondjátok: Olyanok legyünk, mint a többi nép, mint más országok nemzetségei, és szolgáljunk fának és kőnek. Élek én, mondja az én Uram, az ÚR, hogy erős kézzel, kinyújtott karral, de áradó haraggal uralkodom rajtatok. Kiviszlek titeket a népek közül, és összegyűjtelek titeket az országokból, ahová elszéledtetek, erős kézzel, kinyújtott karral és áradó haraggal. A népek pusztájába vezetlek titeket, ahol szemtől szemben állva törvénykezem veletek. Ahogyan atyáitokkal törvénykeztem Egyiptom földjének pusztájában, úgy törvénykezem veletek – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Botom alatt viszlek benneteket, és a szövetség kötelékébe vonlak titeket. Kitakarítom közületek a pártoskodókat és az ellenem lázadókat, és kihozom őket arról a földről, ahol jövevények voltak, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! Ti pedig, Izráel háza – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, járjatok csak mind a bálványaitok után, és szolgáljatok azoknak! De azután bizony hallgatni fogtok rám, és többé nem teszitek tisztátalanná szent nevemet ajándékaitokkal és bálványaitokkal. Mert szent hegyemen, Izráel magas hegyén – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, ott fog nekem szolgálni együtt Izráel egész háza azon a földön. Ott majd kedvemet lelem bennük, szívesen veszem ott áldozataitokat és ajándékaitok első zsengéjét, és mindent, amit nekem szenteltek. Mint kedves illatban gyönyörködöm bennetek, amikor kihozlak titeket a népek közül, és egybegyűjtelek titeket az oszágokból, amelyekbe elszéledtetek, és megszenteltetem bennetek a népek szeme láttára. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, amelyért esküre emeltem kezemet, hogy atyáitoknak adom. Ott majd visszaemlékeztek útjaitokra s minden cselekedetetekre, amelyekkel tisztátalanná tettétek magatokat. Akkor megutáljátok magatokat minden gonoszságotok miatt, amiket cselekedtetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor az én nevemért cselekszem veletek, és nem a ti gonosz útjaitok és romlott cselekedeteitek szerint, ó, Izráel háza! – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Fordítsd arcodat dél felé, és szólj délnek, prófétálj a déli mezőség erdeje ellen! Ezt mondd a déli vidék erdőjének: Halld meg az ÚR beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, tüzet gyújtok benned, hogy megemésszen benned minden zöldellő és minden száraz fát. Nem alszik ki az égő láng, és megég benne minden arc déltől északig. És meglátja majd minden test, hogy én, az ÚR gyújtottam meg azt, mert nem alszik ki. Erre azt mondtam: Jaj, URam, Istenem! Ők azt mondják rólam: Ez mindig példázatokat mond nekünk! Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Fordítsd arcodat Jeruzsálem felé, és szólj a szent helyek ellen, és prófétálj Izráel földje ellen! Mondd Izráel földjének: Így szól az ÚR: „Íme, rád támadok, kivonom kardomat hüvelyéből, és kiirtok belőled igazat és gonoszt. Azért, hogy kivágjak belőled igazat és gonoszt, kijön kardom a hüvelyéből minden test ellen déltől északig. Akkor majd megtudja minden test, hogy én, az ÚR vontam ki kardomat hüvelyéből, és többé nem tér oda vissza. Te pedig, embernek fia, sóhajtozz! Derekad fájdalmában keserűen sóhajtozz a szemük láttára! Ha megkérdezik tőled, hogy miért sóhajtozol, ezt mondd: A hír miatt, amely ha ideér, megolvad minden szív, elerőtlenedik minden kéz, elcsügged minden lélek, és minden térd elolvad, mint a víz. Íme, eljön és beteljesedik, azt mondja az én Uram, az ÚR.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Prófétálj, és mondd: Ezt mondta az ÚR: „Mondd: Kard, kard! Meg van élesítve, ki is van fényesítve! Meg van élesítve, hogy öldököljön, ki van fényesítve, hogy villogjon. Hát örülhetünk-e fiam királyi pálcájának, amikor megveti minden fa? Azért kapta, hogy kifényesítse, és megmarkolják. Megélesítették azt a kardot, és ki van fényesítve, hogy az öldöklő kezébe adják. Kiálts és jajgass, embernek fia! Mert bekövetkezik ez népemen és Izráel minden fejedelmén, hogy kardélre jutnak népemmel együtt, ezért üss a combodra! Már megvolt a próbatétel. De hát ha magát a királyi pálcát megvetették? Az sem lesz többé! – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Te pedig, embernek fia, prófétálj, és csapd össze tenyeredet, mert kétszer, sőt háromszor sújt le a kard. Öldöklő kard ez, nagy öldöklés kardja, amely körüljárja őket azért, hogy elolvadjon a szív, és sokan elhulljanak minden kapunál. Öldöklő kardot fogtam, amely villámlásra készült, öldöklésre lett kifényesítve! Vágj keményen jobbra, azután térj balra, amerre csak éled fordul. Én is összecsapom tenyeremet, és lecsillapodik haragom. Én, az ÚR szóltam.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Te, embernek fia, jelölj ki magadnak két utat, amelyen följön a babilóni király kardja! Egy országból jöjjön ki mind a kettő. Jelzőoszlopot is készíts, a városba vezető út kereszteződéséhez állítsd fel. Jelölj ki utat, hogy azon jöjjön a kard Rabbat-Ammón ellen, azután Júda ellen és a körülkerített Jeruzsálem ellen. Mert megáll a babilóni király az útkereszteződésnél, a két út elejénél jövendőt mondatni, hogy megrázza a nyilakat, megkérdezze a bálványokat, megnézze a májat. Jobbja felé, Jeruzsálem felé mutat a jövendölés, ezért faltörő kosokat állít föl, ordításra nyitja a száját, csatazajt hallat, faltörő kosokat állít föl a kapukkal szemben, töltést emeltet, és ostromműveket építtet. Ezt ők hiábavaló jövendölésnek tartják, esküvel is bizonygatják. De az ÚR eszükbe juttatja bűnüket, és megfogja őket. Ezért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel emlékezetben marad bűnötök, nyilvánvalókká lesznek gonoszságaitok, és kitűnik vétketek, hogy minden cselekedetetek gonosz – mivel ez emlékezetben marad, ti kézre kerültök. És te, elvetemedett gonosztevő, Izráel fejedelme, akinek eljön a napja az utolsó bűntett idején – így szól az én Uram, az ÚR –: El a süveggel, le a koronával! Ez nem marad így. Legyen a magas alacsony és az alacsony magas! Rommá, rommá, rommá teszem! De ez sem lesz állandó, míg el nem jön az, akié az ítélkezés, és neki adom azt! Te pedig, embernek fia, prófétálj, és mondd: Ezt mondja az én Uram, az ÚR Ammón fiairól és gyalázkodásukról. Ezt mondd: „Kard, kard, amely ki van vonva, hogy öldököljön, ki van fényesítve, hogy megsemmisítsen és villogjon! Mivel felőled hiábavalóságot látnak, hazugságot jövendölnek neked, hogy odategyenek a megölt gonoszok nyakára, akiknek eljön a napjuk az utolsó bűntett idején, tedd vissza a hüvelyébe azt! Teremtésed helyén, származásod földjén ítéllek meg téged. Kiontom rád haragomat, fölindulásom tüzét fúvom rád, és goromba férfiak kezébe adlak, akik mesterek abban, hogy elveszítsenek. A tűz eledele leszel, véredet elnyeli a föld. Többé nem emlékeznek rád!” – én, az ÚR szóltam. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Te, embernek fia, akarsz-e ítélkezni? Meg akarod-e ítélni a vérontó várost? Add tudtára minden utálatosságát, és ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR: E városnak, amely vért ontott, eljön az órája, mivel bálványokat készített magának, és tisztátalan lett. Az általad kiontott vér miatt lettél vétkessé, és az általad készített bálványokkal fertőztetted meg magadat. Közelebb hoztad napjaidat, és eljutottál esztendeid végéhez: Ezért gyalázatul adlak a népeknek, és csúfságul minden országnak. A közel és távol lévők kicsúfolnak téged, te rossz hírű, te sokat háborúskodó! Íme, Izráel fejedelmei közül mindegyik azon volt, hogy minél több vért ontson. Apát és anyát semmibe vettek benned, a jövevényt nyomorgatták, az árvát és özvegyet sanyargatták. Megvetetted a nekem szentelt dolgokat, és tisztátalanná tetted szombatjaimat. Rágalmazók voltak benned, hogy vért ontsanak, a hegyeken ettek, fajtalanságot cselekedtek körödben. Fölfedték benned az apa szemérmét, erőszakoskodtak az asszonnyal tisztulása idején. Volt, aki felebarátja feleségével cselekedett utálatosságot, más a menyét gyalázta meg fajtalanságban, és volt, aki húgát, apjának leányát erőszakolta meg köztetek. Ajándékokat fogadtak el benned vérontásért, uzsorát és kamatot szedtél, csalárdan nyerészkedtél felebarátaidon, rólam pedig elfelejtkeztél – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Íme, én összecsapom tenyeremet nyerészkedésed miatt, amelyet elkövettél, és a vérontás miatt, amely benned történt. Vajon megállhat-e szíved, vagy erős lesz-e karod azokban a napokban, amikor én elszámolok veled? Én, az ÚR szóltam, és meg is cselekszem! Elszélesztelek a népek közé, és szétszórlak az országokba, s kiirtom belőled a tisztátalanságot. Megszégyenülsz a népek szeme láttára, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR.” Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Izráel háza salakká lett nekem, mint a réz, az ón, a vas és az ólom a kemencében, ezüstsalakká lett. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel mindnyájan salakká lettetek, ezért íme, összegyűjtelek benneteket Jeruzsálem közepére. Ahogyan össze szokták gyűjteni az ezüstöt, a rezet, a vasat, az ólmot és az ónt a kemence közepére, hogy tüzet gerjesszenek rá a megolvasztására, úgy gyűjtelek össze titeket fölindulásomban és haragomban, és kemencébe vetlek és megolvasztalak titeket. Összegyűjtelek titeket, és rátok fúvom haragom tüzét, hogy megolvadjatok benne. Ahogyan megolvad az ezüst a kemence közepén, úgy olvadtok meg benne, és megtudjátok, hogy én, az ÚR öntöttem ki rátok haragomat. Aztán így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Mondd neki: Tisztátalan föld vagy, amely nem kapott esőt a harag napján. Prófétái pártütők benne, olyanok, mint az ordító oroszlán, amely zsákmányt szerez: lelkeket esznek, kincset és értékeket rabolnak, sokasítják benne az özvegyek számát. Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és tisztátalanná tették a nekem szentelt dolgokat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, és nem tanították meg, hogy mi a különbség a tiszta és tisztátalan között. Szombatjaimra sem voltak tekintettel, úgyhogy megszentségtelenítettek engem. Elöljárói olyanok benne, mint a zsákmányt ragadozó farkasok: vért ontanak, lelkeket veszítenek el, hogy nagy nyereségük legyen. Prófétái habarcsot kennek nekik: hiábavalóságot látnak, és hazugságot jövendölnek nekik, amikor ezt mondják: „Így szól az én Uram, az ÚR”, holott az ÚR nem beszélt. A föld népe zsarol és zsákmányt szerez, a szűkölködőt és szegényt sanyargatja, és a jövevényt törvénytelenül nyomorgatja. Kerestem közöttük valakit, aki falat húzna, és odaállna elém a résre az országért, hogy ne pusztítsam el, de senkit sem találtam. Ezért kiontom rájuk haragomat, megemésztem őket fölindulásom tüzével, és a fejükre olvasom útjukat – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Volt két asszony, egy anyának a lányai. Ezek paráználkodtak Egyiptomban, már ifjúságukban paráználkodtak. Ott szorongatták a mellüket, ott fogdosták szűzi keblüket. Az idősebbik neve Oholá volt, a húgáé Oholibá. Azután az enyéim lettek, és szültek fiakat és leányokat. Ami pedig a nevüket illeti: Oholá Samária, Oholibá pedig Jeruzsálem volt. És Oholá paráználkodott, bár az enyém volt, vágyra gerjedt szeretői, a közeli asszíriabeliek iránt, akik kék bíborba öltözött helytartók és vezérek, kívánatos ifjak mindnyájan; lovagok és lovasok. Odaadta magát paráznaságában Asszíria válogatott ifjainak és mindazoknak, akik iránt vágyra gerjedt, és beszennyezte magát a bálványaikkal. De az egyiptomiakkal való paráznaságot sem hagyta el. Hiszen ők már ifjúságában vele háltak, és fogdosták szűzi keblét, és kitöltötték rajta paráznaságukat. Ezért szeretői kezébe adtam őt, Asszíria fiainak kezébe, akik iránt vágyra gerjedt. Azok föltakarták szemérmét, elvették fiait és leányait, és őt magát fegyverrel ölték meg. Így hírhedt lett az asszonyok közt, amikor végrehajtották rajta az ítéletet. Látta ezt a húga, Oholibá, és még romlottabbul folytatta bujálkodását és paráznaságát, mint a nővére. Vágyra gerjedt Asszíria fiai iránt, a közeli helytartók és vezérek iránt, a pompás öltözékű lovagok és lovasok iránt, akik mindnyájan kívánatos ifjak voltak. És láttam, hogy tisztátalanná tette magát. Egy úton járt mindkettő. De ez még tetézte paráznaságát, amikor látott falra festett férfialakokat, a káldeusok vörös színnel festett képmásait, akik övet viselnek a derekukon, kendős turbánt a fejükön, és látszott, hogy mind parancsnokok voltak, hasonlók Bábel fiaihoz, akiknek Káldea a szülőföldjük. Látva őket vágy ébredt benne irántuk, és követeket küldött hozzájuk Káldeába. El is jöttek hozzá Bábel fiai szerelmes ágyába, és beszennyezték őt paráznaságukkal, úgyhogy tisztátalan lett miattuk; és ekkor megundorodott tőlük a lelke. És mivel nyilvánvalóvá tette paráznaságát, és föltakarta szemérmét, megundorodott tőle a lelkem, úgy, amint nővérétől is megundorodott a lelkem. Tovább szaporította paráznaságát, megemlékezve ifjúságának napjairól, amikor Egyiptom földjén paráználkodott. Olyan szeretők iránt gerjedt vágyra, akiknek olyan a testük, mint a szamaraké, és a tagjuk, mint a lovaké. Visszavágytál ifjúságod fajtalankodására, amikor még az egyiptomiak fogdosták kebledet, szorongatták ifjú kebledet. Ezért, Oholibá, így szól az én Uram, az ÚR: Íme, fölindítom ellened a szeretőidet, akiktől megundorodott a lelked, és rád hozom őket mindenfelől. Babilón fiait és minden káldeabelit, a Pekódból, Sóából és Kóából valókat, velük együtt Asszíria minden fiát, a kívánatos ifjakat, helytartókat s vezéreket mind, a parancsnokokat és előkelőket és a lovasokat. Eljönnek ellened harci szekerekkel, kocsikkal és népek sokaságával, nehéz és könnyű pajzzsal és sisakkal. Körülvesznek téged mindenfelől, hatalmat adok nekik az ítéletre, és az ő törvényük szerint ítélnek meg téged. Megmutatom rajtad féltékenységemet, ők pedig haragjukban kegyetlenül cselekszenek veled. Levágják orrodat és füledet, s a maradékod fegyver által hull el. Elviszik fiaidat és leányaidat, és a maradékodat tűz emészti meg. Megfosztanak ruháidtól, és elveszik ékességeidet. Véget vetek fajtalanságodnak, Egyiptom földjéről való paráznaságodnak, és nem emeled rájuk szemedet, és Egyiptomra sem emlékezel többé. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Íme, azoknak a kezébe adlak, akiket gyűlölsz, azoknak a kezébe, akiktől megundorodott a lelked. Gyűlöletesen cselekszenek veled, és mindent elvesznek tőled, amit kerestél. Ott hagynak mezítelenül és ruhátlanul, hogy lelepleződjék parázna szemérmed és fajtalan paráználkodásod. Ezek érnek téged, mivel paráználkodtál a népekkel, és megfertőztetted magadat bálványaikkal. Nővéred útján jártál, ezért az ő poharát adom kezedbe. Így szól az én Uram, az ÚR: Kiiszod nővéred poharát, amely olyan mély és öblös, hogy sok fér belé, ezért nevetség és csúfság tárgya leszel. Részegséggel és bánattal telsz meg, mert szörnyűséges pusztulás pohara nővérednek, Samáriának pohara! Ki kell azt innod, ki kell ürítened fenékig. Cserepeit fogod rágni, és melledet szaggatod. Én szóltam – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel elfelejtkeztél rólam, és hátat fordítottál nekem, te is hordozod fajtalanságodat és paráznaságaidat. Azután azt mondta nekem az ÚR: Embernek fia! Hát nem mondasz ítéletet Oholá és Oholibá fölött? Add tudtukra utálatosságaikat! Mert házasságot törtek, és vér tapad a kezükhöz. Bálványaikkal törtek házasságot, azoknak áldozták eledelül fiaikat is, akiket nekem szültek. Sőt azt tették velem, hogy ugyanazon a napon tisztátalanná tették szent helyemet, és megszentségtelenítették szombatjaimat. Amikor föláldozták fiaikat bálványaiknak, még aznap bementek szent helyembe, hogy megszentségtelenítsék azt. Íme, így cselekedtek az én házamban. Sőt elküldtek messze lévő emberekért, követséget küldtek hozzájuk, és íme, eljöttek. Te pedig megfürödtél a kedvükért, kifestetted a szemedet, és fölékesítetted magad ékszerekkel. Pompás ágyra ültél, terített asztal volt előtted, és az én füstölőszeremet és olajomat tetted arra. Víg lárma hallatszott ott. A férfiak sokaságához még ivócimborákat is hoztak a pusztából. Ezek karpereceket adtak a kezükre, és ékes koszorút a fejükre. Akkor azt kérdeztem: Még az elaggottal is házasságot tör? Most már a paráznával is paráználkodnak? És úgy történt. Bementek hozzá, mint ahogyan a parázna asszonyhoz mennek be. Így mentek be Oholához és Oholibához, e fajtalan asszonyokhoz. De majd igaz férfiak ítélik meg őket a házasságtörők és vérontók ítélete szerint, mert házasságtörők, és vér tapad a kezükhöz. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Hívják össze ellenük a gyülekezetet, és adják ki őket, hogy bántalmazzák őket, és prédául legyenek. Kövezze meg őket a gyülekezet, és vagdalják össze őket kardjaikkal. Fiaikat és leányaikat öljék meg, házaikat pedig gyújtsák föl. Megszüntetem a fajtalanságot az országban, hogy tanuljon belőle minden asszony, és ne cselekedjen a ti fajtalanságotok szerint. Rátok hárítják fajtalanságotokat, és viselitek majd bálványimádásotok büntetését. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, ÚR vagyok. Azután így szólt hozzám az ÚR szava a kilencedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónap tizedik napján: Embernek fia! Írd föl magadnak e neves napot, éppen a mai napot. Babilón királya éppen ezen a napon jött Jeruzsálem ellen. Mondj példabeszédet a pártütők házáról! Ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: „Tedd föl a fazekat, tedd föl, és tölts bele vizet! Tégy bele húsdarabokat, csupa jó darabot, combot és lapockát, válogatott csontokkal rakd tele! A nyáj színe-javából végy, és rakj hasábfát a csontoknak a fazék alá! Forrald erősen, mígnem a csontok is megfőnek benne. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Jaj a vérontó városnak, e rozsdás fazéknak, mert a rozsdája nem jön le róla! Darabonként szedd ki, ami benne van, válogatás nélkül! Mert ott van benne a vér, csupasz sziklára ontotta ki, nem a földre öntötte, hogy por fedje be. Ez vitt rá, hogy haragra induljak, és bosszút álljak: kiontom a vérét a csupasz sziklára, hogy ne lehessen betakarni. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Jaj a vérontó városnak! Én is nagy máglyát rakatok! Bőven rakd a fát, gyújtsd meg a tüzet, főzd meg jól a húst, forrald a lét, a csontok is főjenek szét! Állítsd üresen a parázsra, hogy fölhevüljön és áttüzesedjen a rézfazék, és megolvadjon benne tisztátalansága, leégjen a rozsdája. Kimerítette a fáradozás, de nem ment le róla a sok rozsda, tűzbe hát rozsdájával! Tisztátalanságod fajtalanság. Bár tisztogattalak, mégsem tisztultál meg, ezért nem is tisztulsz meg tisztátalanságodból, amíg le nem csillapodik ellened támadt haragom. Én, az ÚR szóltam. Eljön, és meg is cselekszem, nem engedek, nem szánakozom és nem könyörülök. Útjaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Íme, elveszem tőled hirtelen halállal azt, aki szemednek kedves, de ne gyászolj, ne jajgass, és könnyed se hulljon! Csöndesen sóhajtozz, de ne sirasd úgy, mint a halottakat szokás! Kösd föl fejdíszedet, vedd lábadra a sarudat, ne takard el a bajuszodat, és ne edd emberek kenyerét.” Reggel beszéltem a néphez, és estére meghalt a feleségem. Másnap reggel a kapott utasítás szerint cselekedtem. Ekkor a nép azt mondta nekem: Nem magyarázod meg nekünk, hogy mit jelent, amit cselekszel? Azt válaszoltam nekik: Az ÚR beszéde így szólt hozzám: „Mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, tisztátalanná teszem szent helyemet, a ti erősségetek büszkeségét, szemetek gyönyörűségét, lelketek kívánságát, és fiaitok és leányaitok pedig, akiket hátrahagytatok, fegyvertől hullnak el. Úgy cselekedtek, ahogyan én cselekedtem: nem takarjátok el bajuszotokat, és nem eszitek az emberek kenyerét. Fejdíszetek a fejeteken, sarutok lábatokon lesz, nem gyászoltok és nem jajgattok, hanem elsorvadtok bűneitekben, és nyögve sóhajtotok egymáshoz. Ezékiel pedig jelül lesz számotokra: ahogyan ő cselekedett, ti is egészen úgy cselekedtek. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, ÚR vagyok. És te, embernek fia, bizony, azon a napon, amikor elveszem tőlük erősségüket, ékességük örömét, szemük gyönyörűségét és lelkük kívánságát, fiaikat és leányaikat; azon a napon eljön hozzád egy menekült, hogy hírt mondjon neked. Azon a napon megnyílik a szád ott, a megmenekült előtt, szólsz, és többé nem maradsz néma. Jelül leszel nekik, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Vesd tekintetedet Ammón fiaira, és prófétálj ellenük! Mondd Ammón fiainak: Halljátok az én Uramnak, ÚRnak beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel azt mondtad: „Hahaha!”, amikor szent helyem tisztátalanná lett, és Izráel földje elpusztíttatott, és Júda háza fogságba ment: ezért íme, a Kelet fiainak birtokába adlak, hogy felüssék sátraikat, és felállítsák nálad lakóhelyeiket. Ők eszik meg gyümölcsödet, és ők isszák meg tejedet. Rabbát tevék legelőjévé teszem, és Ammón fiait nyájak pihenőhelyévé, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! Mert így szól az én Uram, az ÚR: Mivel tapsoltál kezeddel, dobbantottál lábaddal, és örültél, teljes megvetéssel a lelkedben Izráel földje fölött, ezért íme, kinyújtom ellened a kezemet, és zsákmányul adlak a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és elveszítlek az országok közül. Eltöröllek, hogy megtudd, hogy én vagyok az ÚR. Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel Móáb és Széír így szólt: „Íme, Júda háza is olyan, mint a többi nép”, ezért íme, megnyitom Móáb hegyoldalát a városok felől, a végvárai felől az ország ékességei, BétHajesimót, Baal-Meón és Kirjátaim felé. Utat nyitok Kelet fiainak Ammón fiai felé, és birtokul adom őket nekik, hogy ne is emlékezzenek többé Ammón fiaira a népek között. Móáb fölött is ítéletet tartok, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel Edóm kegyetlenül bosszút állt Júda házán, és vétkezve vétkezett, amiért bosszút állt rajta, ezért így szól az én Uram, az ÚR: Kinyújtom kezemet Edómra, kiirtok belőle embert és állatot, és pusztasággá teszem; Témántól Dedánig fegyvertől hullanak el. Bosszút állok Edómon népem, Izráel keze által, és ők fölindulásom és haragom szerint cselekszenek Edómmal. Akkor megismerik boszúállásomat – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel a filiszteusok bosszúból cselekedtek, és kegyetlen bosszút álltak, dölyfös lélekkel, hogy elveszítsék Izráelt örök gyűlölséggel, azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Íme, kinyújtom kezemet a filiszteusokra, és kiirtom a kerétieket, és elveszítem a tenger partján lakók maradékát. Nagy bosszút állok rajtuk fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk. A tizenegyedik esztendőben, a hónap első napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Mivel Tírusz ezt mondta Jeruzsálemről: „Hahaha!”, összetört a népek kapuja, fölnyílt előttem! Én megtelek, ő pedig elpusztul! Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, ellened fordulok, Tírusz, és sok nemzetet hozok ellened, miként a tenger fölhozza hullámait. Szétrombolják Tírusz kőfalait, lerontják tornyait, még a port is lesöpröm róla, és csupasz sziklává teszem. Hálók kivetőhelye lesz a tenger közepén, mert én szóltam – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy nemzetek zsákmánya lesz! Leányait, akik a mezőségen vannak, fegyver öli meg, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Íme, elhozom Tírusz ellen Nebukadneccart, Babilón királyát, a királyok királyát északról, lovakkal, harci szekerekkel, lovasokkal, sereggel és sok néppel. Leányaidat ott a mezőségen fegyverrel öli meg, ostromművet épít veled szemben, sáncot tölt, és pajzsot emel ellened. Faltörő kosával ütteti kőfalaidat, és fegyvereivel lerontja tornyaidat. Belep téged porával lovainak sokasága. Megrendülnek kőfalaid a lovasoknak és a szekerek kerekeinek a robaja miatt, amikor bemennek kapuidon, ahogyan berontanak a megostromlott városba. Lovainak patája tapossa minden utcádat, népedet fegyverrel öli meg, és erősséged oszlopai a földre dőlnek. Zsákmányul ejtik gazdagságodat, és elragadják áruidat. Ledöntik kőfalaidat, és lerombolják gyönyörűséges házaidat; köveidet, fáidat és még a porodat is a tenger közepébe hányják. Megszüntetem hangos éneklésed, citeráid zengése nem hallatszik többé. Csupasz sziklává teszlek, hálók kivetőhelye leszel, és többé nem építenek föl, mert én, az ÚR szóltam – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Így szól az én Uram, az ÚR Tírusznak: Bizony megrendülnek a szigetek romlásod zajától, amikor a sebesültek nyögnek, és a gyilkosok a benned lakókat leöldökölik! Leszáll trónjáról a tengeri népek minden fejedelme, elhajítják köntösüket, és levetik hímzett ruháikat. Rettegésbe öltöznek, a földre ülnek, és minden szempillantásban rémüldöznek és elborzadnak miattad. Siratóéneket kezdenek rólad, és azt mondják: Ó, hogyan vesztél el, te híres-neves város, amely a tenger mentén lakott, amely hatalmas volt a tenger miatt, mind ő, mind a lakói; akiktől mindenki félt, aki mellettük lakott! Íme, rettegnek a szigetek bukásod napján, és félelem tör a tengerben való szigetekre, hogy ilyen véged lett. Mert azt mondja az én Uram, az ÚR: Amikor kipusztult várossá teszlek, olyan várossá, amelyet nem laknak, amikor fölhozom rád a mélység árját, hogy elborítson a sok víz, akkor letaszítalak azokhoz, akik sírgödörbe szálltak, a hajdankor népéhez. A föld mélyében kell laknod, a hajdankor pusztaságaiban azokkal együtt, akik sírgödörbe szálltak, hogy többé senki se lakjék benned. És ha megmutattam dicsőségemet az élők földjén, rémséges véget vetek neked. Keresni fognak, de nem találnak meg soha többé – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Te pedig, embernek fia, kezdj siratóéneket Tíruszról! Ezt mondd Tírusznak, amely a tenger révhelyein lakik, és sok sziget népével kereskedik: Így szól az én Uram, az ÚR: „Ó, Tírusz, te ezt mondtad: Tökéletes szépségű vagyok. A tenger szívében vannak határaid, építőid tökéletessé tették szépségedet. Szenír ciprusaiból építették mindkét oldaladat, cédrust hoztak a Libánonról, hogy árbocfát készítsenek neked. Básán tölgyfáiból csinálták evezőidet, fedélzetedet – elefántcsont díszítéssel – a ciprusiak szigeteiről való sudárcédrusból készítették. Egyiptomi hímes vászonból volt a vitorlád, az lett a zászlód. Elisá szigeteiről való kék és piros bíbor volt ponyvatetőd. Szidón és Arvad lakói voltak az evezőseid; kormányosaid, Tírusz, a benned lakó bölcsek voltak. Gebál vénei és bölcsei voltak, akik hasadékaidat javítgatták. A tenger minden hajója és hajósa járt nálad, hogy kereskedjen áruiddal. Perzsák, lídek és líbiaiak voltak a seregedben harcoló férfiak, pajzsot és sisakot akasztottak rád, amelyek ékessé tettek. Arvad fiai voltak seregedben, körös-körül a kőfalaidon, tornyaidnál pedig gammádiak. Pajzsaikat körös-körül kifüggesztették kőfalaidon, ezek tették tökéletessé szépségedet. Tarsís volt a kereskedőtársad bőséges gazdagságod miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adtak ők áruidért. Jáván, Túbal és Mesek kereskedtek veled, embereket és rézedényeket adtak cserébe áruidért. Bét-Tógarmából lovakat, lovasokat és öszvéreket adtak neked áruként. Dedán fiai is veled kereskedtek, sok szigeten volt piacod, elefántcsontot és ébenfát hoztak neked fizetségül. Arámmal is kereskedtél készítményeid sokaságával: smaragdot, bíbort, hímzett kelméket, fehér gyolcsot, korallt és rubint adtak áruidért. Júda és Izráel földje is veled kereskedett: minníti búzát és édes süteményt, mézet, olajat és balzsamot adtak cserébe áruidért. Damaszkusz is kereskedett veled, készítményeid sokaságáért, bőséges gazdagságodért helbóni borral és hófehér gyapjúval fizetett. Vedán és Jáván Uzzálból kovácsolt vasat, fahéjat és jó illatú nádat adott cserébe áruidért. Dedán lótakarókkal kereskedett veled. Arábia és Kédár fejedelmei is vásárlóid voltak, bárányokkal, kosokkal és bakokkal kereskedtek veled. Séba és Ramá kalmárai üzletet kötöttek veled, mindenféle drága fűszert, drágakövet és aranyat adtak áruidért. Hárán, Kanné, Eden és Seba kalmárai meg Asszíria és Kilmad is mind veled kereskedett. Ők válogatott öltözetekkel, kék bíbor köntösökkel, hímzett ruhákkal, drága kelmékkel és erősen sodrott kötelekkel kereskedtek veled piacodon. Társís hajói hozták áruidat, te pedig elteltél, és módfelett híressé lettél a tenger szívében. Nagy vizekre vittek evezőseid, de összetört a keleti szél a tenger szívében. Gazdagságod és portékáid, csereáruid, hajósaid és kormányosaid, hasadékaid javítgatói és áruid kalmárai, minden harcosod és az egész benned levő sokaság a tenger szívébe süllyed romlásod napján. Kormányosaid kiáltásának hangjára megrendül a partvidék. Kiszállnak hajóikból mind, akik az evezőt fogják, a hajósok és minden tengeri kormányos a szárazföldre lép. Jajszavuk hallatszik fölötted, keservesen kiáltanak. Port hintenek a fejükre, és hamuban fetrengenek. Kopaszra nyiratkoznak miattad, zsákba öltöznek, és lelkük keserűségében keserves sírással sírnak fölötted. Fájdalmukban siratóéneket kezdenek fölötted, és így énekelnek rólad: Kicsoda pusztult el úgy, mint Tírusz a tenger közepén? Amikor áruid célhoz értek a tengerről, sok népet elégítettél meg, gazdagságod és portékáid sokaságával meggazdagítottad a föld királyait. Most hajótörött lettél a tengereken, a mély vizekben: rajtad lévő áruid és egész sokaságod elsüllyedtek. A szigetek minden lakosa elborzad miattad, királyaik szörnyen megiszonyodnak, megrendül tekintetük. A népek kereskedői fölszisszennek miattad. Rémséges véged lett, s többé soha nem leszel! Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Ezt mondd Tírusz fejedelmének: Így szól az én Uram, az ÚR: „Mivel fölfuvalkodott a szíved, és azt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tenger szívében, holott te csak ember vagy és nem Isten, mégis olyanná tetted szívedet, amilyen Isten szíve, íme, bölcsebb vagy Dánielnél, semmi rejtett dolog nem marad homályban neked! Bölcsességeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot. Aranyat és ezüstöt gyűjtöttél kincseskamráidba. Kalmárságod nagy bölcsességével megsokasítottad gazdagságodat, és fölfuvalkodott a szíved gazdagságod miatt, ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel olyanná tetted szívedet, amilyen Isten szíve, íme, idegeneket hozok rád, a nemzetek legkegyetlenebbjeit. Kivonják kardjaikat bölcsességed szépsége ellen, és beszennyezik fényességedet. Sírgödörbe taszítanak, s meghalsz halálra sebzetten a tenger szívében. Vajon mondod-e majd gyilkosaid előtt is: Isten vagyok én? Csupán ember vagy és nem Isten a téged gyilkoló kezében! A körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegenek keze által. Mert én szóltam” – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Kezdj siratóéneket Tírusz királyáról, és mondd neki: Így szól az én Uram, az ÚR: „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, tele bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakővel borítva: rubinnal, topázzal és jáspissal, krizolittal, ónixszal és berillel, zafírral, karbunkulussal és smaragddal. Foglalataid és véseteid aranyból készültek azon a napon, amelyen megteremtettél. Fölkent oltalmazó kerúb voltál, és odaállítottalak téged, hogy Isten szent hegyén legyél; tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál útjaidon attól a naptól fogva, amelyen teremtettél, míg gonoszság nem lett található benned. Kereskedelmed nagysága miatt bensőd erőszakossággal telt meg, és vétkeztél. Azért levetettelek az Isten hegyéről, és elkergettelek, te oltalmazó kerúb a tüzes kövek közül. Szíved fölfuvalkodott szépséged miatt. Fényességeddel megrontottad bölcsességedet. Földre vetettelek a királyok előtt, látványosságul adtalak nekik. Bűneid sokaságával, hamis kereskedéseddel tisztátalanná tetted szent helyeidet. Azért tüzet hoztam ki bensődből, és ez emésztett meg. Hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. Mindnyájan elborzadnak miattad, akik ismertek a népek közt, rémséges véget érsz, és soha többé nem leszel!” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Vesd tekintetedet Szidónra, és prófétálj ellene! Ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, ellened megyek, Szidón, és megdicsőítem magamat rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet hozok, és megszentelem magamat benne. Dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a sebesültek, mert fegyver tör rá mindenfelől, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR! Nem lesz többé Izráel házának szúró tövis és fájdalmat okozó tüske mindazok között, akik körülötte vannak, akik megvetik őt, és akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Így szól az én Uram, az ÚR: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, akik közé szétszóródtak, akkor megszentelem magamat bennük a népek szeme láttára, mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. Biztonságban laknak ott, házakat építenek, és szőlőket ültetnek. Biztonságban lakhatnak, és amikor végrehajtom ítéletemet mindazokon, akik körülöttük vannak, és megvetették őket, akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, az ő Istenük.” A tizedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónap tizenkettedik napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Vesd tekintetedet a fáraóra, Egyiptom királyára! Prófétálj ellene és egész Egyiptom ellen! Szólj, és ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR: Ím, ellened megyek, fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki a folyóvizek között fekszel, és azt mondod: Enyém a folyóm, én alkottam magamnak! Horgokat vetek álladba, és azt cselekszem, hogy folyóid halai odaragadjanak pikkelyeidhez. Kivonszollak téged folyóid közepéből, és folyóid minden halát, amelyek odaragadtak pikkelyeidhez. Kivetlek a pusztába téged, és folyóid minden halát. A nyílt mezőre esel, nem szednek össze és nem temetnek el. A földi vadaknak és az égi madaraknak adlak eledelül. És megtudja Egyiptom minden lakosa, hogy én vagyok az ÚR. Mert Izráel háza számára nádszálból való bot voltál. Amikor kézbe fogtak, összetörtél, és fölhasítottad egész vállukat. Amikor rád támaszkodtak, összeroppantál, és megroskasztottad egész derekukat. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, fegyvert hozok ellened, és kiirtok belőled embert és állatot. Egyiptom földje pusztasággá és sivataggá lesz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Mert azt mondta: Enyém a folyó, én alkottam. Ezért íme, ellened megyek, és folyóid ellen, és Egyiptom földjét nagy pusztaságok pusztaságává teszem Migdóltól Szevénéig és Kús határáig. Ne menjen át azon emberi láb, se állat lába ne járjon át rajta, és ne lakják negyven esztendeig. Egyiptom földjét pusztasággá teszem, és az elpusztult országok közé kerül. Városai az elpusztult városok közé kerülnek, és pusztán maradnak negyven esztendeig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a nemzetek közé, és szétszélesztem őket az országokba.” De így szól az én Uram, az ÚR: Negyven esztendő múlva összegyűjtöm az egyiptomiakat a népek közül, akik közé szétszóródtak. Visszahozom Egyiptom foglyait, és visszaviszem őket Patrósz földjére, származási helyükre, és ott jelentéktelen királysággá lesznek. A többi királysághoz képest jelentéktelen lesz, és többé nem emeli magát a nemzetek fölé. Kicsivé teszem őket, hogy ne uralkodhassanak a nemzeteken. Nem lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet többé arra a bűnre, hogy feléje hajoltak, és megtudják, hogy én, az Úr, ÚR vagyok. A huszonhetedik esztendőben, az első hónapban, a hónap első napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Nebukadneccar, Babilón királya nehéz feladattal fárasztotta seregét Tírusz ellen. Minden fej belekopaszodott, és minden váll feltört, mégsem lett jutalma sem neki, sem seregének azért a munkáért, amellyel Tírusz miatt fáradozott. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, Nebukadneccarnak, a babilóni királynak adom Egyiptom földjét. Elveszi gazdagságát, elragadja zsákmányát, és prédát szerez. Ez lesz a jutalma seregének. Fáradozásáért, mert nekem tette ezt, fizetségéül neki adom Egyiptom földjét, azt mondja az én Uram, az ÚR. Azon a napon szarvat növelek Izráel házának, és megnyitom közöttük a te szádat, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Prófétálj, és mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR: Jajgassatok! Jaj, micsoda nap! Mert közel van az a nap, közel az ÚR napja; felhős nap, a népek ideje lesz az! Betör a fegyver Egyiptomba, reszketés lesz Kúsban. Hullanak a sebesültek Egyiptomban, elviszik gazdagságát, és földig rombolják alapjait. A kúsiták, Líbia, Lúd, Arábia, mindenféle keverék nép, Kúb és a szövetséges országok fiai velük együtt mind fegyvertől hullanak el. Így szól az ÚR: Elesnek, akik Egyiptomot támogatják, és leáldozik kevély hatalma. Migdóltól Szevénéig fegyvertől hullanak el benne – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Elpusztulnak, és az elpusztult országok közé kerülnek, városai is az elpusztult városok között lesznek. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor tüzet vetek Egyiptomra, és összetörik minden segítője. Azon a napon követek indulnak tőlemhajókon a biztonságérzetben lakó Kús elrémítésére, és rettegni fognak Egyiptom napja miatt, mert íme, eljön! Azt mondja az én Uram, az ÚR: Eltörlöm Egyiptom néptömegét Nebukadneccar, babilóni király keze által. Elhozom őt és népét s vele együtt a nemzetek legkegyetlenebbjeit az ország elvesztésére. Kivonják kardjukat Egyiptom ellen, és betöltik a földet megöltekkel. A folyóvizeket kiszárítom, és gonoszok kezébe adom az országot. Idegenek keze által pusztítom el az országot és minden rajta lévőt – én, az ÚR szóltam. Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Elpusztítom a bálványokat, és kiirtom a bálványképeket Nófból. Egyiptom földjén nem lesz többé fejedelem, és félelmet bocsátok Egyiptom földjére. Elpusztítom Patrószt, és tüzet vetek Cóanra, ítéletet tartok Nóban. Kiöntöm haragomat Színre, Egyiptom erődjére, és kiirtom a sokaságot Nóból. Tüzet vetek Egyiptomra, Szín kínok között vergődik, Nó fala széttörik, és Nófba fényes nappal törnek be. Ón és Pi-Beszet ifjai fegyvertől hullanak el, és a többiek fogságba mennek. Tahpanhészban elsötétül a nap, amikor összetöröm ott Egyiptom igáját. Megszűnik kevély hatalma, őt magát felhő takarja el, és leányai fogságba mennek. Ítéletet tartok Egyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR.” A tizenegyedik esztendőben, az első hónapban, a hónap hetedik napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Eltörtem a fáraónak, Egyiptom királyának a karját. Íme, nem kötötték be, hogy meggyógyítsák, és kötést sem tettek rá körben, hogy megerősödjék a fegyverfogásra. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, a fáraó, Egyiptom királya ellen megyek, és mind a két karját eltöröm: azt, amelyik még erős, és azt is, amelyik már eltörött, és kihullajtom kezéből a fegyvert. Szétszélesztem az egyiptomiakat a nemzetek között, és szétszórom őket az országokba. Megerősítem Babilón királyának a karjait, kezébe adom fegyveremet, a fáraó karjait pedig eltöröm. Akkor nyögni fog előtte, ahogyan a sebesültek szoktak. Megerősítem tehát Babilón királyának karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor fegyveremet Babilón királyának a kezébe adom, hogy kinyújtsa Egyiptom földje ellen. És szétszélesztem az egyiptomiakat a nemzetek között, és szétszórom őket az országokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. A tizenegyedik esztendőben, a harmadik hónapban, a hónap első napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Szólj a fáraónak, Egyiptom királyának és az ő népének: „Kihez hasonlítasz nagyságodban? Íme, Asszíria cédrus volt a Libánonon, szép ágai és sűrű gallyai árnyékot tartottak. Magas növésű volt, a fellegekig ért a teteje. Víz növelte naggyá, a mélység vizei tették magassá, folyóik körbefogták a helyet, ahova ültették, és csak kis patakágaikat bocsátották a mező többi fájához. Ezért lett magasabb növésű a mező minden fájánál. Sok ága lett, s hosszúra nőttek gallyai a sok víztől, amely felé kiterjesztette őket. Ágain rakott fészket minden égi madár, gallyai alatt kölykezett a mező minden vadja, és árnyékában sokféle nép lakott. Magassága és hosszan kinyúló ágai széppé tették, mert gyökerei bőséges vízig hatoltak. A cédrusok nem takarhatták el őt Isten kertjében, a ciprusoknak sem voltak hozzá hasonlók az ágai, és a platánoknak sem voltak olyan gallyai, mint neki. Isten kertjében egy fa sem hasonlított hozzá szépségben. Széppé tettem őt sok ágával, úgyhogy irigykedett rá az Éden minden fája Isten kertjében. Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel magasra nőtt, koronája a felhők közé nyúlt, és szíve fölfuvalkodott, mivel magas lett, ezért a nemzetek leghatalmasabbjának kezébe adtam őt, hogy bánjék el vele, gonoszsága miatt elűztem őt. Kivágták az idegenek, ledöntötték a nemzetek legkegyetlenebbjei. A hegyekre és a völgyekbe hullottak ágai, összetörtek gallyai a föld minden patakmedrében, és kijött árnyéka alól a föld valamennyi népe, és otthagyták. Ledőlt törzsén sokféle égi madár lakik, és ágaihoz gyűlik a mező minden vadja. Azért ne nőjön magasra egyetlen víz mellett lévő fa se, és ne emelje koronáját a felhők közé! Ne bízzon senki kevélyen önmagában, ha táplálja is a víz, mert mindenki halálra jut, a föld mélységébe, ugyanúgy, mint a többi ember, akik a sírba szálltak. Így szól az én Uram, az ÚR: Azon a napon, amelyen leszállt a Seolba, gyászba öltöztettem miatta a mélység vizeit, és gátat vetettem folyóinak, és elzártam a sok vizet. Gyászba borítottam miatta a Libánont, a mező minden fája elepedt miatta. Zuhanásának hangjával megrendítettem a nemzeteket, amikor a Seolba taszítottam őt a többiekkel együtt, akik a sírba szállnak. És vigasztalást nyert a föld mélységében az Éden minden fája, a Libánon válogatott szépsége, mind, amit víz táplált. Mert ezek is leszálltak vele a sírba azokhoz, akiket fegyverrel öltek meg, segítőivel együtt, akik az ő árnyékában ültek a nemzetek között. Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Hiszen le kell szállnod Éden fáival együtt a föld mélységébe! Körülmetéletlenek között fogsz feküdni azokkal együtt, akiket fegyver ölt meg. Így jár a fáraó és minden sokasága – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” A tizenkettedik esztendőben, a tizenkettedik hónapban, a hónap első napján így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról, és ezt mondd neki: „Nemzetek fiatal oroszlánja voltál, olyan voltál, mint egy tengeri szörnyeteg, úgy emelkedtél ki folyóidból, megháborítottad lábaddal a vizeket, és fölzavartad folyóikat. Így szól az én Uram, az ÚR: Ezért kivetem rád hálómat sok nép serege által, és kihúzlak téged varsámban. Földre terítelek, nyílt mezőre vetlek, rád hozom az ég minden madarát, és jóllakatom belőled az egész föld állatait. Húsodat a hegyekre vetem, és betöltöm a völgyeket tetemeddel. Megitatom a földet kiáradó véreddel, egészen a hegyekig, és megtelnek belőled a patakmedrek. Amikor kioltom életedet, beborítom az eget, és elsötétítem csillagait. A napot felhőbe borítom, és nem fénylik a hold fénye. Minden égitestet elsötétítek miattad az égen, és sötétséget bocsátok országodra – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” Sok nép szívét megdöbbentem, amikor elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, olyan országokban, amelyeket nem ismertél. Rémületbe ejtek miattad sok népet, és királyaik igen megrettennek miattad, amikor fegyveremet suhogtatom előttük. Bukásod napján mindnyájan szüntelenül remegni fognak az életükért. Mert így szól az én Uram, az ÚR: „A babilóni király fegyvere jön rád. Földre terítem sokaságodat a vitézek fegyverei által, akik népük között a legkegyetlenebbek. Elpusztítják Egyiptom kevélységét, és elvész minden sokasága. Elveszítem minden állatát a nagy vizek mellől, és többé nem zavarja föl azokat ember lába, és állatok patája sem zavarja föl azokat. Akkor leülepítem vizeiket, és folyóik olajként fognak folyni – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Amikor Egyiptom földjét pusztasággá teszem, teljesen kipusztul az ország, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Siratóének ez, és sírva énekeljék a népek leányai, sírva énekeljék! Egyiptomról és egész sokaságáról sírva énekeljék – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” A tizenkettedik esztendőben, az első hónap tizenötödikén így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Sírj Egyiptom sokaságán, és vesd le őt az előkelő nemzetek leányaival a föld mélységébe, azokhoz, akik sírba szálltak. Kinél lettél volna kedvesebb? Szállj alá, hadd fektessenek a körülmetéletlenek mellé! A fegyverrel megöltek között esnek el! Átadatott a fegyvernek, húzták-vonták őt és egész sokaságát. Azt fogják mondani róla és segítőiről a hatalmas vitézek a Seol közepéből: alászállottak, itt fekszenek a körülmetéletlenek között azokkal, akiket fegyver ölt meg! Ott van Asszíria és egész népe körülötte, a sírokban. Mindnyájukat megölték, fegyvertől hullottak el. Sírjaik a legmélyebb sírgödörben vannak, és sírja körül ott van népe is. Mindnyájukat megölték, fegyvertől sebesülten estek el azok, akik félelemben tartották az élők földjét. Ott van Élám és egész népe a sírja körül, mindnyájukat megölték, fegyvertől hullottak el. Körülmetéletlenül szálltak alá a föld mélységébe azok, akik félelemben tartották az élők földjét. De most együtt viselik gyalázatukat azokkal, akik a sírba szálltak. A megöltek között vetettek neki ágyat, népe sokaságának sírjai körülötte vannak. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyver ölte meg őket, bár félelemben tartották az élők földjét. De most együtt viselik gyalázatukat azokkal, akik sírba szálltak. A megöltek közé vetették őket! Ott van Mesek, Tubal és egész sokaságuk, körülötte vannak sírjaik. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyver ölte meg őket, bár félelemben tartották az élők földjét. Nem fekhetnek együtt azokkal a vitézekkel, akik a körülmetéletlenek közül estek el, s akik fegyverzetükkel szálltak alá a sírba, és kardjukat a fejük alá tették. Büntetésük csontjaikra is kiterjedt, mert vitézekként félelemben tartották az élők földjét. Te is a körülmetéletlenek között törsz össze, és a fegyverrel megöltek mellett fekszel majd. Ott van Edóm királyaival és minden fejedelmével, akiket vitézségük ellenére a fegyverrel megöltek közé vetettek. A körülmetéletlenek között fekszenek, azok között, akik sírba szálltak. Ott van az összes északi uralkodó és minden szidóni, akik alászálltak a megöltekkel, rettenetes voltuk és vitézségük ellenére megszégyenülve. Körülmetéletlenül fekszenek a fegyverrel megöltek között, és a sírba szállókkal együtt viselik gyalázatukat. Látja majd őket a fáraó, és megvigasztalódik egész serege sorsán. Fegyverrel ölték meg a fáraót és egész seregét – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Megfélemlítettem általa az élők földjét, és ott kell feküdnie a fáraónak és egész sokaságának a körülmetéletlenek között, a fegyverrel megöltek mellett – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Szólj néped fiaihoz, és ezt mondd nekik: Ha fegyvert bocsátok egy országra, és az ország népe választ maguk közül egy férfit, és őrállóvá teszi őt, az pedig amikor látja jönni a fegyvert az országra, megfújja a kürtöt, és meginti a népet, akkor, ha valaki hallja a kürtszót, de nem hajlik az intésre, s azután eljön a fegyver, és utoléri, vére a saját fejére száll. Hallotta a kürtszót, de nem hajlott az intésre, tehát vére fejére száll. Mert ha hajlott volna az intésre, megmenthette volna a lelkét. Ha pedig az őrálló látja jönni a fegyvert, de nem fújja meg a kürtöt, és a nép nem kap intést, akkor, ha eljön a fegyver, és utoléri közülük valakinek a lelkét, azt a saját bűne érte utol, de vérét az őrálló kezéből kérem számon. Téged, embernek fia, őrállóul adtalak Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha azt mondom a bűnösnek: „Te bűnös, halálnak halálával halsz meg”, és te nem szólsz, hogy visszatérítsd a gonoszt az ő útjáról, az a gonosz a saját bűne miatt hal meg, de a vérét a te kezedből kérem számon. De ha megintetted a gonoszt az ő útja miatt, hogy térjen meg róla, de az nem tért meg útjáról, akkor ő meghal a saját gonoszsága miatt, de te megmentetted a lelkedet. Te pedig, embernek fia, így szólj Izráel házához: Ezt mondjátok: „Bizony bűneink és vétkeink rajtunk vannak, és elsorvadunk miattuk! Hogyan is élhetnénk túl ezt?” Mondd meg nekik: Élek én – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy nem gyönyörködöm a gonosz halálában, hanem abban, hogy a gonosz megtérjen az útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Miért halnátok meg, ó, Izráel háza? Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igazat nem menti meg igazsága azon a napon, amelyen vétkezik, és a gonosz sem esik el gonoszsága miatt azon a napon, amelyen megtér gonoszságából. Az igaz nem élhet az ő igazsága által azon a napon, amelyen vétkezik. Ha azt mondom az igaznak, hogy biztosan életben marad, de ő igazságában bizakodva gonoszságot cselekszik, akkor nem lesz emlékezete semmilyen igazságának, hanem meghal gonoszsága miatt, amelyet cselekedett. S ha azt mondom a gonosznak: „Biztosan meghalsz”, de ő megtér vétkéből, és a törvény szerint igazságot cselekszik; ha visszaadja a gonosz a zálogot, megtéríti a rabolt dolgokat, az élet rendelkezései szerint jár, és nem cselekszik gonoszságot, biztosan életben marad, és nem hal meg. Egyetlen vétke sem jön számításba, amellyel vétkezett. Törvény szerint és igazságot cselekedett, bizony élni fog! Néped fiai azt mondják: Nem egyenes az ÚR útja! Holott az ő útjuk nem egyenes. Ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot cselekszik, meghal miatta. És ha a gonosz elfordul gonoszságától, és törvény szerint igazságot cselekszik, élni fog ezáltal. Azt mondjátok: Nem egyenes az ÚR útja. Én mindegyikőtöket a maga útja szerint ítélem meg, Izráel háza. Fogságunk tizenkettedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónap ötödik napján egy menekült jött hozzám Jeruzsálemből, és azt mondta: Bevették a várost! Az ÚR keze rajtam volt a menekült érkezése előtti este, és reggel megnyitotta számat, mielőtt az hozzám érkezett. Megnyílt a szám, és nem voltam többé néma. Akkor így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Azok, akik a romok között laknak Izráel földjén, azt mondják: „Ábrahám egymaga volt, amikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, akik örökségül kaptuk ezt a földet.” Azért ezt mondd nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Véreset esztek, szemeteket a bálványaitokra emelitek, és vért ontotok, és ti akarjátok örökségül az országot? Fegyveretekben bíztok, utálatosságot cselekedtek, mindegyikőtök tisztátalanná teszi a felebarátja feleségét, és ti akarjátok örökségül az országot?” Ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Élek én, hogy akik a romok között vannak, fegyvertől hullanak el, és aki a nyílt mezőn, azt a vadállatoknak adom eledelül, és akik az erődökben és a barlangokban vannak, dögvész miatt halnak meg. Pusztasággá és sivataggá teszem az országot, és megszűnik dölyfös ereje. Puszták lesznek Izráel hegyei, nem lesz, aki átmenjen rajtuk. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor a földet pusztasággá és sivataggá teszem mindenféle utálatosságukért, amelyeket cselekedtek. Embernek fia! Rólad beszélgetnek néped fiai a falak mellett, a házak ajtajaiban, és az egyik így szól a másikhoz: Gyertek csak, hallgassátok: mi ez a beszéd, amely az ÚRtól jön? És eljönnek hozzád, ahogyan a nép szokott összejönni, és odaül eléd az én népem. Hallgatják beszédedet, de nem cselekszik, hanem mint szerelmes éneket veszik azt ajkukra, szívük pedig nyereség után jár. Íme, te olyan vagy nekik, mint egy szerelmes énekes, akinek szép a hangja, és mint egy jó lantos: csak hallgatják beszédedet, de nem cselekszik azt. De ha majd beteljesedik, mert íme, beteljesedik – megtudják, hogy próféta volt közöttük.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj, és mondd meg nekik, a pásztoroknak: „Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat levágtátok, a nyájat nem legeltettétek. A gyöngét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Az eltévelyedettet nem hoztátok vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak hát pásztor nélkül. Mindenféle mezei vad eledelévé lettek, és szétszóródtak. A hegyeken és magas halmokon bolyongott a nyájam, szétszóródott az egész föld színén, és nem volt, aki utánuk nézzen, megkeresse őket. Ezért, pásztorok, halljátok meg az ÚR beszédét! Élek én – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, mivel prédává lett a nyájam, és mindenféle mezei vad eledelévé lett a nyájam pásztor hiányában, pásztoraim pedig nem keresték nyájamat, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nyájamat pedig nem legeltették, ezért, ti pásztorok, halljátok meg az ÚR beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, a pásztorok ellen megyek, számon kérem nyájamat a kezükből, és véget vetek pásztorságuknak. Önmagukat sem legeltetik többé a pásztorok, és kiragadom a szájukból juhaimat, hogy ne legyenek nekik eledelül. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Íme, én magam keresem meg nyájamat, és magam gondoskodom róla. Ahogyan a pásztor utánanéz nyájának, amikor ott áll elszéledt juhai között, úgy gondoskodom nyájamról, és kiszabadítom őket mindenhonnan, ahová szétszóródtak ama felhős és borús napon. Kihozom őket a népek közül, egybegyűjtöm az országokból, azután hazaviszem őket földjükre. Izráel hegyein legeltetem őket, a völgyekben s az ország minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magas hegyein lesz az akluk. Ott fekszenek jó akolban, és kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, s én pihentetem meg őket – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévelyedettet visszahozom, a sérültet bekötözöm, a beteget erősítem, a kövéret és erőset elveszítem. Úgy legeltetem őket, ahogyan kell. Ami pedig titeket illet, juhaim – így szól az én Uram, az ÚR –, íme, ítéletet tartok bárány és bárány között, kosok és bakok közt. Tán kevés az nektek, hogy a jó legelőn legeltek, hogy összetapossa lábatok azt, ami megmaradt legelőitekből? A tiszta vizet isszátok, de ami megmarad belőle, azt fölzavarja a lábatok? Azt legeljék az én juhaim, amit lábatok összetaposott, és azt igyák, amit lábatokkal fölzavartatok? Ezért így szól hozzájuk az én Uram, az ÚR: Íme, ítéletet tartok kövér és sovány bárány között, mert oldalaitokkal és vállaitokkal taszítotok félre és szarvaitokkal ökleltek föl minden erőtlent, hogy messzire űzzétek őket. De én megszabadítom juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet tartok bárány és bárány között. Egyetlen pásztort állítok föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat, Dávidot. Ő legelteti őket, és ő lesz a pásztoruk. Én pedig, az ÚR, Istenük leszek, és szolgám, Dávid fejedelem lesz közöttük. Én, az ÚR mondtam ezt. Békeszövetséget kötök velük, és kipusztítom az országból a gonosz vadállatokat, hogy biztonságban lakhassanak a pusztában, és alhassanak az erdőkben. Áldást adok rájuk magaslatom körül, és esőt adok nekik a megfelelő időben; áldott esők lesznek. A mező fája megadja gyümölcsét, és a föld is megadja termését. Biztonságban laknak majd a földjükön, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor széttöröm jármukat, és kimentem őket azok kezéből, akiket szolgálni kényszerültek. Nem lesznek többé prédául a népeknek, és a föld vadjai nem eszik meg őket. Biztonságban laknak, és nem lesz, aki fölijessze őket. Nemes ültetvényt sarjasztok nekik, hogy többé ne eméssze őket éhínség az országban, s nem viselik többé a pogányok gyalázatát. Akkor majd rájönnek, hogy én, az ÚR, az ő Istenük velük vagyok, és ők, Izráel háza az én népem – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok: emberek vagytok, én pedig Istenetek – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Vesd tekintetedet Széír hegyére, és prófétálj ellene! Ezt mondd neki: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Íme, ellened megyek, Széír hegye, kinyújtom rád a kezemet, és kietlen pusztasággá teszlek. Városaidat pusztasággá teszem, te pedig pusztulásra jutsz. Akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR. Mivel örökké gyűlölted Izráel fiait, és fegyver kezébe adtad őket veszedelmük idején, az utolsó bűnhődés idején, ezért élek én – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy vérbe borítalak, és vér üldöz majd téged. Te nem gyűlölted a vért, a vér üldöz hát téged! Széír hegyét kietlen pusztasággá teszem, és kiirtom onnan mindazokat, akik átjárnak rajta. Elborítom hegyeit megöltekkel; halmaidon, völgyeidben és folyómedreidben fegyverrel megöltek hullanak el. Örökre pusztasággá teszlek, nem lakják majd városaidat, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Mivel ezt mondod: Az a két nemzet és az a két ország az enyém lesz, és örökségül szerzem! – holott ott volt az ÚR –, ezért élek én, ezt mondja az én Uram, az ÚR, hogy haragod és fölgerjedésed szerint cselekszem veled, ahogyan te cselekedtél irántuk való gyűlöletedben. Majd megismertetem magamat veled akkor, amikor megítéllek. Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam minden szidalmadat, amelyet Izráel hegyei ellen mondtál, ekképpen: Elpusztultak, a mi eledelünkké lettek. Így kérkedtetek ellenem szátokkal, s így sokasítottátok ellenem beszédeiteket. Én meghallottam! Így szól az én Uram, az ÚR: Pusztulást hozok rád az egész föld örömére, ahogyan te örültél, amikor elpusztult Izráel házának öröksége, úgy cselekszem veled. Pusztává lesz Széír hegye és egész Edóm, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!” Te, embernek fia, prófétálj Izráel hegyei felől, és ezt mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az ÚR beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR, mivel az ellenség azt mondja rólatok: „Hahaha!” és: „Az ősi magaslatokat mi örököltük!” Ezért prófétálj, és mondd: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Mivel mindenfelől pusztítanak benneteket, és azt kívánják, hogy a pogányok maradékának birtokává legyetek, s mivel a rágalmazó népek ajkára és nyelvére kerültetek, azért, Izráel hegyei, halljátok meg az én Uramnak, az ÚRnak beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR a hegyeknek és halmoknak, a patakmedreknek és völgyeknek, az elpusztult romoknak és az elhagyott városoknak, amelyek a körülöttük élő pogányok maradékának zsákmányává és csúfságává lettek. Ezért azt mondja az én Uram, az ÚR: Bizony, féltő szeretetem tüzében beszélek a pogányok maradékai és egész Edóm ellen, akik maguknak szerezték meg birtokul országomat egész szívük örömével és lelkük megvetésével, hogy azt néptelenné és zsákmánnyá tegyék. Ezért prófétálj Izráel földjéről, és mondd a hegyeknek és halmoknak, a patakmedreknek és a völgyeknek: Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, féltő szeretetemben és haragomban beszélek, mert a népek gyalázkodását viseltétek. Ezért azt mondja az én Uram, az ÚR: Esküre emelem a kezemet! Bizony a népeknek, amelyek körülöttetek vannak, viselniük kell majd gyalázatukat. Rajtatok pedig, Izráel hegyei, ágak nőnek, és gyümölcsöt hoztok népemnek, Izráelnek, mert közel vannak ahhoz, hogy hazatérjenek. Mert én íme, hozzátok hajolok, és felétek fordulok, és megművelnek és bevetnek titeket. Megsokasítom rajtatok az embereket, Izráel egész házát, és lakni fogják a városokat, és újjáépítik a romokat. Megsokasítom rajtatok az embereket és az állatokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, s úgy lakjanak rajtatok, mint a régi időkben. Több jót kaptok tőlem, mint annak előtte, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Azt is megteszem, hogy emberek járjanak rajtatok: népem, Izráel. Birtokba vesznek, és örökségükké leszel, s nem lesztek többé gyermektelenné. Így szól az én Uram, az ÚR: Mivel azt mondják nektek: „Emberevő vagy, és gyermektelenné teszed népedet”, ezért nem eszel többé embert, és népedet gyermektelenné nem teszed többé, azt mondja az én Uram, az ÚR. Többé nem kell, hogy halld a népek gyalázkodását, s a népek szidalmazását sem kell viselned többé. Nem pusztítod ki többé a rajtad élő népeket – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tette azt életével és cselekedeteivel. Olyan volt életük előttem, mint a havibaj tisztátalansága. Akkor kiöntöttem rájuk haragomat a vér miatt, amelyet a földre ontottak, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. Ezért szétszélesztettem őket a népek közé, és szétszórtam az országokba, életük és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket. De amikor a népekhez érkeztek, tisztátalanná tették szent nevemet, amerre jártak, mert ezt mondták róluk: Az ÚR népe ezek, és mégis ki kellett jönniük az ő földjéről! Ekkor megkönyörültem rajtuk szent nevemért, amelyet tisztátalanná tett Izráel háza a népek között, akik közé jutottak. Azért ezt mondd Izráel házának: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Nem értetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, amelyet tisztátalanná tettetek a népek között, akik közé jutottatok. Megszentelem az én nagy nevemet, amely tisztátalanná lett a népek között, amelyet ti tettetek tisztátalanná közöttük. Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok szentségemet. Kiviszlek benneteket a népek közül, összegyűjtelek titeket minden országból, és beviszlek benneteket a ti földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy rendelkezéseim szerint járjatok, törvényeimet megtartsátok és betöltsétek. Azon a földön fogtok lakni, amelyet atyáitoknak adtam, és az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. Megszabadítalak titeket minden tisztátalanságotoktól, és előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem bocsátok rátok éhínséget. Megsokasítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy többé ne viseljétek az éhínség gyalázatát a népek között. Akkor megemlékeztek gonosz útjaitokról és cselekedeteitekről, amelyek nem voltak jók, és megutáljátok önmagatokat bűneitek és utálatosságaitok miatt. Nem tiértetek cselekszem – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, tudjátok meg! Szégyenüljetek meg, és piruljatok útjaitok miatt, Izráel háza! Azt mondja az én Uram, az ÚR: Azon a napon, amelyen megtisztítalak benneteket minden bűnötöktől, azt cselekszem, hogy benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. Megművelik a pusztává lett földet, amely mindeddig pusztán hevert az arra járók szeme láttára. Azt mondják majd: Ez a föld, amely elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje! A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat újra megerősítették, és laknak bennük. Akkor megtudják a népek, akik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az ÚR építettem föl a lerombolt városokat, és én ültettem be a pusztaságot. Én, az ÚR mondtam ezt, és meg is teszem. Így szól az én Uram, az ÚR: Még abban is engedek Izráel háza kérésének, hogy ezt teszem: úgy megsokasítom az embereket, mint egy nyájat. Mint az áldozatra szentelt juhok, mint Jeruzsálem juhai az ünnepeken, úgy lesznek tele a rommá lett városok emberekből álló nyájjal, és akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Az ÚR keze volt rajtam, és kivitt engem az ÚR a lélek által, és letett a völgy közepén, amely tele volt csontokkal. Köröskörül vezetett mellettük, és íme, nagyon sok volt belőlük a völgy színén, és íme, nagyon ki voltak száradva. Azt kérdezte tőlem: Embernek fia! Vajon megelevenednek-e ezek a csontok? Így feleltem: Ó, URam, Istenem, te tudod! Azt mondta nekem: Prófétálj e csontok felől, és ezt mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az ÚR beszédét! Így szól az én Uram, az ÚR ezeknek a csontoknak: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy megelevenedjetek. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és bőrrel borítalak be titeket, azután lelket adok belétek, hogy megelevenedjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Én pedig prófétáltam, ahogy a parancsot kaptam. És amikor prófétálni kezdtem, zúgás hangja támadt, és a csontok összeálltak, egyik csont a másik csonthoz. Íme, láttam, hogy inak lettek rajtuk, hús növekedett, és végül bőr borította be őket. De lélek még nem volt bennük. Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, embernek fia, és mondd a léleknek: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „A négy szél felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy megelevenedjenek!” Ekkor prófétáltam, ahogyan parancsolta. A lélek pedig beléjük hatolt, megelevenedtek, és a lábukra álltak; igen-igen nagy sereg volt. Azt mondta nekem: Embernek fia! Ezek a csontok Izráel egész háza. Íme, azt mondják: „Elszáradtak csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk lett!” Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, megnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek titeket Izráel földjére. Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor megnyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem! Lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és letelepítelek benneteket a földetekre, és megtudjátok, hogy én, az ÚR szóltam, és meg is cselekedtem” – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Te, embernek fia, végy egy fadarabot, és írd rá ezt: „Júdáé és társáé, Izráel fiaié”. Majd végy egy másik fát is, és írd rá ezt: „Józsefé, Efraim fája és társáé, Izráel egész házáé”. Azután illeszd össze azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben! És ha azt mondják neked néped fiai: „Magyarázd meg nekünk, mit akarsz ezekkel!”, akkor ezt mondd nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Íme, kezembe veszem József fáját, amely Efraimé, és társait, Izráel törzseit, és Júda fájához illesztem őket. Egy fává illesztem össze őket, hogy eggyé legyenek a kezemben.” Ha a szemük láttára kezedben lesznek ezek a fák, amelyekre írtál, így szólj hozzájuk: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Íme, elhozom Izráel fiait a népek közül, akik közé csak jutottak, összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre. Egy néppé teszem őket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlen király lesz mindnyájuk királya. Nem lesznek többé két nép, és nem válnak szét többé két királyságra. Többé nem teszik magukat tisztátalanná bálványaikkal, utálatosságaikkal és minden bűnükkel. Megszabadítom őket minden olyan lakóhelyüktől, amelyben vétkeztek, és megtisztítom őket. Népemmé lesznek, és én Istenük leszek. Szolgám, Dávid lesz király fölöttük, és egy pásztora lesz mindnyájuknak. Az én törvényeim szerint járnak, és rendelkezéseimet megőrzik és megcselekszik. Azon a földön laknak, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyen atyáitok is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik mindörökké, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. Békeszövetséget kötök velük, örökkévaló szövetség lesz ez. Elültetem és megsokasítom őket, és örökre közéjük helyezem szent helyemet. Közöttük lesz a hajlékom, és Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szent helyem közöttük lesz örökre.” Azután így szólt hozzám az ÚR szava: Embernek fia! Vesd tekintetedet Gógra, a Magóg földjén, Rós, Mesek és Tubal fejedelmére, és prófétálj felőle! Ezt mondd: Azt mondja az én Uram, az ÚR: Íme, ellened megyek, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy! Visszafordítalak, horgokat vetek álladba, és kivezetlek téged és egész seregedet, a lovakat és lovasokat, akik mindnyájan teljes fegyverzetbe öltöztek, ezt a nagy sokaságot, akik mindnyájan nagy és kis pajzsot és fegyvert viselnek. Perzsák, kúsiták és líbiaiak vannak velük, mindnyájan pajzszsal és sisakkal, továbbá Gómer, egész seregével, Bét-Tógarma messze északról egész seregével; sok nép van veled. Készülj föl, és készítsd elő magadat egész seregeddel együtt, amely köréd gyűlt, és legyél a vezérük! Sok idő múlva utasítanak téged: esztendők múltán bemész arra a földre, amely a fegyvertől már megnyugodott, s amelynek lakói a többi nép közül gyűltek egybe Izráel hegyeire, amelyek sokáig pusztán álltak. E nemzet a népek közül került ki, és azóta biztonságban laknak valamennyien. De te feljössz, bevonulsz, mint a szélvész egész seregeddel, s veled együtt a sok nép, és olyan leszel, mint a felleg, amely beborítja a földet. Így szól az én Uram, az ÚR: Abban az időben majd gondolatok ébrednek szívedben, és gonosz tervet gondolsz ki. Ezt gondolod: Fölmegyek a nyitott ország ellen, azokra támadok, akik nyugalomban és biztonságban laknak, akik mindnyájan kőfal nélküli városokban laknak, és sem zárjuk, sem kapujuk nincsen. Zsákmányt szerezni és prédát ejteni, kezedet az újra benépesített puszták ellen fordítani, az ellen a nép ellen, amely a népek közül gyűjtetett egybe, és amely jószágot és gazdagságot szerzett, és a föld közepén lakik. Sebá, Dedán és Tarsís kereskedői és minden fiatal oroszlánja azt mondja neked: Azért jöttél, hogy zsákmányt szerezz? Azért gyűjtötted össze seregedet, hogy prédát ejts, hogy elvigyél ezüstöt és aranyat, magadhoz végy jószágot, gazdagságot, s hogy nagy zsákmányt szerezz? Azért prófétálj, embernek fia, és ezt mondd Gógnak: Így szól az én Uram, az ÚR: Abban az időben, amikor megtudod, hogy népem, Izráel biztonságban él, eljössz lakhelyedről, a messzi északról te és sok nép veled együtt, akik mind lovon vágtatnak; nagy sokaság ez, és hatalmas sereg. Úgy vonulsz föl népem, Izráel ellen, mint a felleg, hogy beborítsd a földet. Az utolsó időkben lesz az, hogy országomba hozlak téged, hogy megismerjenek engem a népek, amikor szemük láttára megmutatom rajtad, Góg, szentségemet! Így szól az én Uram, az ÚR: Te vagy-e hát, akiről a régi időkben szóltam szolgáim, Izráel prófétái által, akik azokban a napokban és esztendőkben arról prófétáltak, hogy téged ellenük hozlak? Azon a napon, amelyen Góg fölvonul Izráel földje ellen – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, fölindul haragom heve. Féltékenységemben, haragom tüzében így szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás lesz Izráel földjén. Megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai, a mezei vadak, a földön csúszó-mászó mindenféle állat és minden ember a föld színén. Leomlanak a hegyek, lezuhannak a meredek kősziklák, és minden fal a földre dől. Fegyverbe hívok ellene hegyeimen mindenkit – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, egyik ember fegyvere a másik ellen lesz. Megítélem őt dögvésszel és vérontással. Ömlő záporesőt, jégesőt, tüzet és kénkövet bocsátok rá és seregére és a sok népre, amely vele lesz. Megmutatom, hogy nagy és szent vagyok, és megjelentetem magamat a népek sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR! Te pedig, embernek fia, prófétálj Góg ellen, és ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: „Íme, ellened megyek, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy! Igazgatlak és vezetgetlek, elhozlak messze északról, és elviszlek Izráel hegyeire. Kiütöm íjadat bal kezedből, és kihullatom nyilaidat jobb kezedből. Izráel hegyein esel el, te és egész sereged és a népek, amelyek veled lesznek. Mindenféle ragadozó madárnak és mezei vadnak adlak eledelül. A nyílt mezőn esel el, mert én szóltam – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Megismertetem szent nevemet népem, Izráel között, s többé nem hagyom meggyalázni szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, szent vagyok Izráelben! Íme, eljön és meglesz – ezt mondja az én Uram, az ÚR – ez az a nap, amelyről szóltam. Kimennek majd Izráel városainak a lakói, tüzet gyújtanak, és elégetik a fegyvereket: a kis és nagy pajzsokat, az íjakat, a nyilakat, a buzogányokat és dárdákat, és hét esztendeig tüzelnek velük. Nem kell fát hordaniuk a mezőről, az erdőkből sem vágnak ki, hanem a fegyverekkel tüzelnek. Zsákmányt ejtenek zsákmányolóiktól, s prédát szereznek prédálóiktól – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azon a napon temetőhelyet adok Gógnak Izráelben, a Vándorok völgyét a tengertől keletre, ez fogja elzárni a vándorok útját. Ott temetik el Gógot egész sokaságával együtt, és ezért nevezik azt Góg sokasága völgyének. Hét álló hónapig temeti majd őket Izráel háza, hogy megtisztítsa az országot. Temetni fog az ország egész népe, s ez dicsőségükre lesz azon a napon, amelyen megdicsőítem magamat – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Férfiakat választanak, akik állandóan járják az országot, hogy eltemessék azt a vándor népet, azokat, akik még a föld színén maradtak, hogy megtisztítsák az országot. Hét hónap múlva indulnak el keresni. Ezek a járőrök bejárják az országot, és ha emberi csontokat látnak, jelt állítanak melléje, míg a sírásók el nem temetik azt a Góg sokaságának völgyében. Még az egyik városnak is Hamóna lesz a neve. Így tisztítják meg az országot. Te pedig, embernek fia – így szól az ÚR –, mondd ezt a madaraknak, mindenféle szárnyasnak és minden mezei vadnak: Gyűljetek össze, és jöjjetek el, seregeljetek össze mindenfelől az én véresáldozatom köré, mert én nagy áldozatot szerzek nektek Izráel hegyein. Egyetek húst, és igyatok vért! A vitézek húsát egyétek, és a föld fejedelmeinek a vérét igyátok! Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan. Kövéret esztek jóllakásig, és vért isztok megrészegedésig az én véresáldozatomból, amelyet készítek nektek. Jóllaktok asztalomnál lovakkal és lovasokkal, vitézekkel és mindenféle harcossal – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Megmutatom dicsőségemet a népek között, és a népek mind meglátják ítéletemet, amelyet cselekedtem, és kezemet, amelyet rájuk vetettem. Megtudja majd Izráel háza, hogy én, az ÚR vagyok az ő Istenük attól a naptól fogva és azután is. És megtudják majd a népek, hogy bűne miatt vitetett fogságra Izráel háza, mivel elpártolt tőlem, és én elrejtettem arcomat tőle. Ezért ellenségei kezébe adtam őt, és mindnyájan fegyvertől hullottak el. Tisztátalanságuk és bűneik szerint cselekedtem velük, amikor elrejtettem arcomat előlük. Azért így szól az én Uram, az ÚR: Most már hazahozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szeretetre gyúlok szent nevemért. Elfelejtik majd gyalázatukat és minden hűtlenségüket, amellyel vétkeztek ellenem, és biztonságban laknak majd földjükön, és senki sem rettenti meg őket. Amikor visszahozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket ellenségeik földjeiről, akkor megmutatom rajtuk szentségemet sok nép szeme láttára. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, az ő Istenük, aki fogságba vittem őket a népek közé, de majd összegyűjtöm őket országukba, és senkit közülük többé ott nem hagyok. Többé nem rejtem el előlük arcomat, mivel kiöntöm lelkemet Izráel házára – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Fogságunk huszonötödik esztendejében, az esztendő kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben azután, hogy elfoglalták a várost, éppen ezen a napon rajtam volt az ÚR keze, és odavitt engem. Isteni látásokban vitt el engem Izráel földjére, és letett egy igen magas hegyre, amelyen egy városhoz hasonló építmény volt dél felől. Odavitt engem, és íme, egy férfi volt ott: olyan volt a látványa, mint az ércé, és lenzsinór volt a kezében és mérőpálca. A kapuban állt. Ez a férfi így szólt hozzám: Embernek fia! Lásd meg a szemeddel, és halld meg a füleddel! Figyelj mindarra, amit mutatok neked, mert azért kerültél ide, hogy meglásd ezeket. Add tudtára Izráel házának mindazt, amit látsz! Íme, a házon kívül kőfal volt körös-körül. A férfi kezében a mérőpálca hatkönyöknyi volt (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt); és az épület szélességét egy mérőpálcányinak és a magasságát is egy mérőpálcányinak mérte. Azután odament az egyik kapuhoz, amely keletre néz, fölment a lépcsőjén: a kapu küszöbét egy mérőpálcányi szélességűnek mérte, és a másik küszöböt is egy mérőpálcányi szélességűnek. Az őrszobát egy mérőpálcányi hosszúságúnak és egy mérőpálcányi szélességűnek mérte, az őrszobák közét öt könyöknek, a kapu küszöbét pedig – a kapu csarnoka mellett belül – egy mérőpálcányinak és a kapu csarnokát belül egy mérőpálcányinak mérte. A kapu csarnokát nyolc könyöknek, oszlopait pedig kétkönyöknyinek mérte. A kapu csarnoka belül volt. A keleti kapunak mind az egyik, mind a másik oldalán három-három őrszobája volt; azonos mérete volt mind a háromnak, és az oszlopoknak is azonos méretük volt mindkét oldalon. A kapu nyílásának szélességét tíz könyöknek és a kapu hosszúságát tizenhárom könyöknyinek mérte, az őrszobák előtti korlátot egy könyöknek. Egykönyöknyi volt a korlát a másik felől is. Mindegyik őrszoba hat könyök volt az egyik és a másik oldalon is. Majd megmérte a kaput is az egyik őrszoba tetejétől a másik tetejéig: huszonöt könyök volt a szélessége ott, ahol az ajtónyílások egymással szemben voltak. Az oszlopokat hatvankönyöknyinek számolta, és az oszlopokig nyúlt az udvar a kapunál, körös-körül. A bejárati kapu elejétől a belső kapu csarnokának elejéig ötvenkönyöknyi távolság volt. Az őrszobákon szűk ablakok voltak, és ugyanúgy a kapun belül az oszlopokon is körös-körül. A csarnokaikon is ilyen ablakok voltak befelé, körös-körül, az oszlopokon pedig pálmafaragások voltak. Azután bevitt engem a külső udvarba, és íme, ott kamrák voltak, és kőből kirakott padozat készült az udvarban körös-körül. Harminc kamra volt a kőből kirakott padozaton. A kőből kirakott padozat a kapuk oldaláig nyúlt, a kapuk hosszúsága szerint. Ez volt az alsó kőből rakott padozat. Azután megmérte a szélességet az alsó kapu elejétől a belső udvar külső elejéig: száz könyöknek mérte a keleti és az északi oldalon egyaránt. A külső udvarnál, az északra néző kapunak is megmérte a hosszúságát és a szélességét. Három őrszobájának az egyik oldal felől és három őrszobájának a másik oldal felől, valamint oszlopainak és csarnokának a mérete azonos volt az első kapuéval: ötven könyök volt a hosszúsága, és huszonöt könyök a szélessége. Ablakai, csarnoka és pálmafaragásai annak a kapunak a mérete szerint voltak, amely keletre néz. Hét lépcsőfokon lehetett följutni oda, és csarnokai e lépcsők előtt voltak. A belső udvarnak is volt kapuja, szemben az északi és a keleti kapuval, és az egyik kaputól a másik kapuig száz könyök volt a távolság. Azután dél felé vitt engem, és íme, egy kapu volt ott dél felé. Megmérte oszlopait és csarnokait: ugyanaz volt a méretük. Ennek is, és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Olyanok voltak, mint amazok az ablakok. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége pedig huszonöt könyök volt. Feljáratának hét lépcsőfoka volt, és azok előtt volt a csarnoka. Pálmafaragása volt oszlopain mindkét oldal felől. A belső udvarnak dél felé is volt kapuja. Az egyik kaputól a másik kapuig dél felé százkönyöknyi volt a távolság. Akkor bevitt engem a déli kapun át a belső udvarba, és megmérte a déli kaput: ugyanaz volt a mérete, mint amazoknak. Őrszobáinak, oszlopainak és csarnokának ugyanazok voltak a méretei. Ennek és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt. Körös-körül csarnokok voltak, hosszúságuk huszonöt könyök, szélességük öt könyök volt. Csarnoka a külső udvar felől volt, oszlopain pálmafaragások voltak, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt. Azután elvitt engem a belső udvarba kelet felé, és megmérte a kaput: ugyanaz volt a mérete. Őrszobáinak, oszlopainak és csarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt. Csarnoka a külső udvar felől volt, oszlopain pálmafaragások voltak mindkét oldal felől, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt. Azután elvitt az északi kapuhoz, és megmérte: ugyanaz volt a mérete. Ennek is voltak őrszobái, oszlopai és csarnoka. Ablakai is voltak körös-körül. Hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt. Csarnoka a külső udvar felől volt, pálmafaragások voltak oszlopain mindkét oldal felől, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt. Volt ott egy kamra, amelynek ajtaja a kapu csarnokánál volt. Ott mosták meg az egészen elégő áldozatot. A kapu csarnokának egyik és másik oldalánál is volt két asztal, hogy azokon vágják föl az egészen elégő áldozatot, a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot. A külső oldalnál, ahonnan fölmennek az északi kapu bejáratához, két asztal volt, és a kapu csarnokának másik oldalán is volt két asztal. Négy asztal volt az egyik oldal felől, és a másik oldal felől is volt négy asztal, a kapu mellett: összesen nyolc asztal. Ezeken vágták föl az áldozatokat. Az égőáldozat számára négy asztal volt faragott kőből: másfél könyök hosszú, másfél könyök széles, és egy könyök magas. Ezekre teszik azokat a szerszámokat, amelyekkel az égőáldozatot és egyéb áldozatokat megölik. Egytenyérnyi peremük volt, befelé dőlten odaerősítve körös-körül; s az asztalokra tették az áldozati húst. A belső kapun kívül volt két kamra a belső udvarban. Az egyik az északi kapu oldalánál, amely dél felé nézett, a másik pedig a déli kapu oldalánál, amely észak felé nézett. Akkor így szólt hozzám: Ez a kamra, amely dél felé néz, azoké a papoké, akik a templomi szolgálatot látják el. Az a kamra pedig, amely észak felé néz, azoké a papoké, akik az oltár szolgálatát látják el. Ezek Cádók fiai, akik Lévi fiai közül az ÚRhoz járulhatnak, hogy szolgáljanak neki. Azután megmérte az udvart: hosszúsága száz könyök, és szélessége is száz könyök, tehát négyzet alakú volt. Az oltár pedig a templom előtt állt. Ekkor bevitt engem a ház előcsarnokába, és megmérte a csarnok oszlopait: öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másikon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másikon. A csarnok hosszúsága húsz könyök volt, szélessége tizenegy könyök, és tíz lépcsőfokon lehetett fölmenni hozzá. Oszlopok voltak a tartóoszlopoknál, egy az egyik oldal felől, egy a másik oldal felől. Azután bevitt engem a templomba, és megmérte a tartóoszlopokat: hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másikon: ilyen volt a tartóoszlopok szélessége. A bejárat szélessége tíz könyök volt, és a bejárat oldalfala öt könyök volt az egyik oldalon és öt könyök a másikon. Megmérte a hosszúságát is: negyven könyök volt, szélessége pedig húsz könyök. Azután bement a belsejébe, és megmérte a bejárat tartóoszlopait: két könyöknek mérte azokat, a bejáratot hat könyöknek, és a bejárat oldalfalait hét könyöknek. Megmérte a hosszúságát is: húsz könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök a templom felől. Akkor azt mondta nekem: Ez a szentek szentje. A ház falát hat könyöknek mérte, és a ház körüli oldalépület szélességét mindenfelől négy könyöknek. Az oldalkamrákból harminc volt, egyik a másik mellett, három sorban egymás fölött. A ház felőli falig értek az oldalkamrák körös-körül, hogy erősen álljanak, de ne legyenek a falba erősítve. A házat körülvevő oldalkamrák emeletről emeletre szélesedtek, mert a ház fala lépcsőzetesen épült körben, szintről szintre: ezért lettek a följebb lévő oldalkamrák szélesebbek. Az alsó szintről a legfelsőre a középsőn át lehetett fölmenni. A házon körös-körül egy kiemelkedést láttam, az oldalkamrák alapja volt ez, mérete egy teljes mérőpálcányi, azaz hat könyök a fal tövének párkányáig. Az oldalkamra külső falának szélessége öt könyök volt. Üres tér maradt a ház oldalkamrái és a kamrák közt: ez húsz könyök széles volt a ház körül mindenhol. Az oldalépület bejáratai az üresen maradt térség felé voltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabadon hagyott térség szélessége öt könyök volt körös-körül. Az épület, amely az elkülönített helyen, nyugat felé volt, hetven könyök széles volt; az épület fala öt könyök széles volt körös-körül, hosszúsága pedig kilencven könyök. A ház hosszát százkönyöknyinek, és az elkülönített helyet, az oldalépületet és falait száz könyök hosszúságúnak mérte. A ház elejét és az elkülönített hely első részének szélességét kelet felé százkönyöknyinek mérte. Megmérte az oldalépület hosszúságát az elkülönített hely felől, amely ennek háta mögött volt, valamint ennek folyosóit mindkét oldal felől: száz könyöknek mérte azt. A templom belsejét, az udvar előcsarnokát, a küszöböket, ablakkereteket és a folyosókat három oldalról, a küszöbbel szemben gyalult deszka borította körös-körül a földtől az ablakokig, az ablakok pedig csukhatók voltak. A bejárat felső részéig, a belső házig és onnan kifelé, az egész falon körös-körül kívül és belül egyforma méretű kerúbok és pálmafaragások voltak készítve. Egy pálmafaragás volt két kerúb között, és mindegyik kerúbnak két arca volt. Emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmafaragásra, és oroszlánarc a másik oldalon lévő pálmára. Így volt ez elkészítve az egész házon körös-körül. A földtől a bejárat felső részéig kerúbok és pálmafaragások voltak készítve a templomfalon. A szent hely ajtófélfái négyszögletesek voltak; a szentek szentje előtt pedig olyasmi látszott, mint egy oltár. Fából volt, három könyök magas, és két könyök hosszú; sarkai, alapja és falai fából voltak. Akkor azt mondta nekem: Ez az az asztal, amely az ÚR színe előtt áll. Kétszárnyú ajtaja volt a szent helynek és a szentek szentjének. Két ajtószárnyuk volt ezeknek az ajtóknak, két kifordítható ajtajuk: kettő az egyik és kettő a másik ajtón. A szent hely ajtajain ugyanolyan kerúbok és pálmák voltak készítve, mint a falakon, és fakorlát volt a csarnok előtt kívül. Szűk ablakok és pálmák voltak mindkét oldal felől a csarnok oldalfalain. A ház oldalkamráinál is voltak korlátok. Azután kivitt a külső udvarba észak felé, és odavitt engem azoknak a kamráknak az épületéhez, amelyek az elkülönített hellyel szemben és az oldalépülettel szemben észak felé voltak. A hossza száz könyök volt, a szélessége ötven könyök; a bejárat az északi felén volt. A belső udvarhoz tartozó húszkönyöknyi térséggel szemben és a kövezett résszel szemben, amely a külső udvarhoz tartozott, folyosók voltak három szinten. Belül, a kamrák előtt tízkönyöknyi széles út volt, amelynek a hosszúsága száz könyök volt. Bejárataik észak felé voltak. Az épület felső kamrái rövidebbek voltak az alsó és középső kamráknál, mert a folyosók elvettek belőlük. Mivel három szinten voltak, és nem voltak olyan oszlopaik, mint az udvarok oszlopai, ezért az alsókhoz és a középsőkhöz képest rövidebbek voltak a földszinttől nézve. A külső fal, amely párhuzamosan haladt a kamrákkal a külső udvar felé, a kamrák mentén, ötven könyök hosszú volt. A kamrák, amelyek a külső udvar felé voltak, ötvenkönyöknyi hosszúságúak voltak, és íme, a szent hellyel szemben pedig százkönyöknyiek. És e kamrák alatt volt a bejárat kelet felől, ha valaki a külső udvarból ment be oda. Az udvar falának szélességében, dél felől is voltak kamrák, az elkülönített hely és az oldalépület előtt. Egy út volt előttük, és hasonlók voltak az északra lévő kamrákhoz. Ugyanolyan hosszúak és ugyanolyan szélesek voltak, mint azok, és minden kijáratuk, elrendezésük és bejáratuk is olyan volt, mint azoké. Olyanok voltak, mint a dél felé lévő kamrák bejáratai. Az út kezdetén egy bejárat volt; ez az út a megfelelő fal előtt volt, amelyen kelet felől lehetett bemenni. Azután azt mondta nekem: Az északi és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, azok a szent kamrák. Azokban fogyaszthatják el a papok, akik az ÚRhoz közelednek, az igen szentséges áldozatokat. Ott rakják le az igen szentséges áldozatokat: az ételáldozatot, a bűnért való és a vétekért való áldozatot, mert szent az a hely. Amikor bemennek oda a papok, nem jöhetnek ki addig a szent helyről a külső udvarba, amíg ott bent le nem rakják ruháikat, amelyekben szolgáltak. Mivel ezek szentek, más ruhába öltözzenek, és úgy közeledjenek a nép helyéhez. Amikor befejezte a belső ház megmérését, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és körös-körül mérni kezdett. A keleti oldalt a mérőpálcával ötszáz könyöknek mérte. Azután megfordult, és a mérőpálcával az északi oldalt ötszáz könyöknek mérte. Azután megfordult, és a déli oldalt ötszáz könyöknek mérte a mérőpálcával. Aztán a nyugati oldal felé fordult, és ötszáz könyöknek mérte azt a mérőpálcával. Mind a négy irányban megmérte azt. Kőfal vette körül, amelynek hosszúsága ötszáz és szélessége is ötszáz könyök volt, és ez választotta el a szent helyet a közönségestől. Azután elvezetett engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, amely kelet felé néz. És íme, Izráel Istenének dicsősége közelgett kelet felől, és zúgása olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, a föld pedig fénylett a dicsőségétől. A jelenség, amelyet láttam, olyan volt, mint az a jelenség, amelyet akkor láttam, amikor a várost elpusztítani ment. Olyan látomás volt, mint az, amelyet a Kébárfolyó mellett láttam. Akkor arcra borultam. És az ÚR dicsősége bement a házba a keletre néző kapun keresztül. Ekkor fölemelt engem a lélek, bevitt a belső udvarba, és íme, az ÚR dicsősége betöltötte a házat. És hallottam, hogy szól hozzám valaki a házból, holott az a férfi mellettem állt. Ezt mondta nekem: Embernek fia! Ez az én trónom helye, és lábam helye, ahol Izráel fiai között lakom majd örökké. Szent nevemet többé nem teszi tisztátalanná Izráel háza, sem ők, sem királyaik paráznaságukkal, királyaik holttestével és magaslataikkal, és azzal sem, hogy küszöbüket az én küszöböm mellé és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé teszik, és csak egy fal legyen közöttem és közöttük. Tisztátalanná tették szent nevemet utálatosságaikkal, amelyeket cselekedtek: ezért elveszítettem őket haragomban. De most már véget vetnek paráznaságuknak, és elviszik előlem királyaik holttesteit, én pedig közöttük lakom mindörökké. Te, embernek fia, add tudtára Izráel házának, hogy milyen ez a ház, hogy piruljanak bűneik miatt, és azután mértékül vehetik az arányait. Ha pirulni fognak mindazok miatt, amit cselekedtek, add tudtukra, hogy milyen ennek a háznak a formája, az elrendezése, a kijáratai és bejáratai – minden formája és minden rendelkezése. Írd le szemük előtt az egész formáját és minden rendelkezését, hogy jegyezzék meg formáját és minden rendelését, és aszerint cselekedjenek. Ez a ház törvénye. A hegy tetején az egész körülhatárolt térség igen szentséges. Íme, ez a ház törvénye. Ezek az oltár mértékei könyökben kifejezve: egy könyök egyenlő egy közönséges könyökkel és egy tenyérrel. Alapja egy könyök magas, és egy könyök széles, szegélye pedig a szélén körös-körül egy arasz. Ez pedig az oltár magassága: a földön lévő alaptól az alsó peremig két könyök, szélessége pedig egy könyök. A kisebb peremtől a nagyobb peremig négy könyök, szélessége pedig egy könyök. A tűztér négy könyök, és a tűztértől fölfelé négy szarv áll ki. A tűztér hosszúsága tizenkét könyök, szélessége is tizenkét könyök: tehát egyenlő oldalú négyszög. A perem tizennégy könyök hosszú, és szélessége is tizennégy könyök, mind a négy oldalán. A szegély rajta köröskörül fél könyök. Alapja egy könyök köröskörül. Az oltár lépcsői kelet felé néznek. Ekkor azt mondta nekem: Embernek fia – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, ezek az oltár rendtartásai arra az időre, amikor elkészül, hogy égőáldozattal áldozzanak rajta, és vért hintsenek rá. A lévita papoknak, akik Cádók utódai közül valók, és akik elém járulhatnak, hogy szolgáljanak nekem, adj egy fiatal bikát bűnért való áldozatul – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Vegyél a véréből, és kend az oltár négy szarvára, a perem négy sarkára és a szegélyre körös-körül, így tisztítsd meg azt, és szerezz engesztelést érte! Azután fogd a bikát, amely a bűnért való áldozat, és égesd el azt a háznak erre rendelt helyén, a szent helyen kívül! Másnap pedig vigyél egy ép kecskebakot bűnért való áldozatul, és tisztítsák meg vele az oltárt úgy, ahogyan a fiatal bikával is megtisztították. Amikor elvégezted az oltár megtisztítását, vigyél áldozatul egy ép, fiatal bikát és egy ép kost a nyájból. Vidd őket az ÚR színe elé, a papok pedig hintsenek rájuk sót, és mutassák be őket égőáldozatul az ÚRnak. Hét napig mindennap készíts el egy-egy kecskebakot bűnért való áldozatul és egy fiatal bikát meg egy kost a nyájból; mindegyik ép legyen, amit hoznak. Hét napon át szerezzenek engesztelést az oltárért, és így tisztítsák meg és szenteljék föl azt. E napok elteltével pedig, a nyolcadik naptól fogva készítsék el a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Azután visszavitt engem a szent hely külső kapujához, amely keletre néz, de az zárva volt. Akkor azt mondta nekem az ÚR: Ez a kapu zárva marad. Nem nyithatja ki senki, és nem mehet be rajta senki, mert az ÚR, Izráel Istene ment be rajta; ezért marad zárva. Csak a fejedelem időzhet ott, mivel ő a fejedelem, hogy egyen az ÚR színe előtt. A kapu csarnoka felőli úton menjen be, és azon az úton menjen is ki. Azután bevitt engem az északi kapun keresztül a ház elé. Akkor láttam, hogy íme, az ÚR háza betelt az ÚR dicsőségével, és arcra borultam. Az ÚR azt mondta nekem: Embernek fia, figyelj, lásd meg a szemeddel, és halld meg a füleddel mindazt, amit mondok neked az ÚR házának minden rendtartásáról és minden törvényéről! Figyeld meg jól a ház bejáratát a szent hely minden kijáratával együtt. Mondd a pártütőknek, Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: „Most már elég legyen minden utálatosságotokból, Izráel háza! Idegeneket, körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű embereket engedtetek bemenni, hogy szent helyemen legyenek, és így tisztátalanná tegyék azt, az én házamat, amikor áldozatul hoztátok kenyeremet, a kövérjét és a vért. Ekkor minden eddigi utálatosságotoknál jobban megtörtétek szövetségemet. Nem foglalatoskodtatok szent dolgaim szolgálatában, hanem magatok helyett őket foglalkoztattátok szolgálatomban az én szent helyemen. Így szól az én Uram, az ÚR: Senki idegen, körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű nem mehet be szent helyemre az idegenek közül, akik Izráel fiai között vannak. Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor Izráel eltévelyedett, és akik a bálványokhoz tévelyegtek el tőlem, viseljék büntetésüket. Szolgák legyenek szent helyemen, őrizzék a ház kapuit, és szolgáljanak a házban: ők öljék le a nép égőáldozatát és minden más áldozatot, és ők álljanak előttük, hogy szolgáljanak nekik. Mivel bálványaik előtt szolgáltak nekik, és bűnre csábították Izráel házát, ezért esküre emeltem kezemet ellenük – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, hogy viselni fogják büntetésüket. Nem közeledhetnek hozzám, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem járulhatnak szentségemhez, a legszentebb dolgokhoz. Hanem viselniük kell gyalázatukat és utálatosságaik büntetését, amelyeket cselekedtek. A háznál való szolgálatban foglalkoztatom őket, minden ottani munkában, mindabban, amit ott el kell végezni. De Cádók fiai, azok a lévita papok, akik akkor is a szent helyemnél szolgáltak, amikor Izráel fiai eltévelyedtek tőlem, ők elém járulhatnak, hogy szolgáljanak nekem; előttem állhatnak, hogy áldozzanak nekem kövérjével és vérrel – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ők bejárhatnak szentélyembe, és asztalomhoz járulhatnak, hogy szolgáljanak nekem, és az én szolgálatomban foglalatoskodjanak. Amikor a belső udvar kapuihoz mennek, lenvászon ruhába öltözzenek. Ne legyen rajtuk gyapjúruha, ha a belső udvar kapuinál és a házban szolgálnak. Lenvászon süveg legyen a fejükön, és lenvászon nadrág a derekukon. Ne öltözzenek föl annyira, hogy megizzadjanak! Amikor pedig kimennek a külső udvarba a néphez, vessék le azokat a ruháikat, amelyekben szolgáltak, és tegyék le azokat a szent kamrákban. Öltözzenek más ruhákba, hogy meg ne szenteljék a népet ruháikkal. Ne nyírják a fejüket kopaszra, hosszú hajat se növesszenek, hanem gondosan nyírják a hajukat. A papok közül senki sem ihat bort, amikor a belső udvarba megy. Özvegyet vagy elbocsátott asszonyt nem vehetnek feleségül, hanem csak Izráel házából való hajadonokat. De olyan özvegyet elvehetnek, aki papnak az özvegye. És tanítsák meg népemet, hogy mi a különbség a szent és közönséges között, és ismertessék meg velük a tisztátalan és a tiszta közötti különbséget. Peres ügyben ők álljanak elő ítélni; törvényeim szerint ítélkezzenek! Minden ünnepemre vonatkozó tanításomat és rendelésemet tartsák meg, és szombatjaimat szenteljék meg! Halotthoz nem mehet be, hogy magát tisztátalanná ne tegye. Csak apja, anyja, fia, leánya, fiútestvére és hajadon leánytestvére miatt teheti magát tisztátalanná. Megtisztulása után számláljanak neki hét napot. És azon a napon, amelyen bemegy a szent helyre, a belső udvarba, hogy szolgáljon a szent helyen, mutassa be bűnért való áldozatát – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Birtokot ne adjatok nekik Izráelben: én vagyok a birtokuk! Az ételáldozatból, a bűnért és vétekért való áldozatból éljenek, és minden, amit Izráelben Istennek szentelnek, az övék legyen. A papoké legyen az első termés zsengéje mindenből és minden, amit áldozatra visztek bármilyen áldozatotokból. Lisztetek első őrlését is adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjon házatokon! Semmi döglöttet vagy vadtól széttépettet – akár madarat, akár egyéb állatot – nem ehetnek a papok.” Amikor sorsvetéssel fölosztjátok az országot birtokrészekre, adjatok a földből áldozatot az ÚRnak: szent részt. Hosszúsága huszonötezer és szélessége tízezer könyök legyen, szent legyen egészen a határáig, körös-körül. Ebből a területből ötszázszor ötszáz könyöknyi négyzet a szent helyé legyen. Körülötte pedig ötvenkönyöknyi térség legyen minden oldalon. Ebből a megmért területből mérj ki egy huszonötezer könyök hosszúságú és tízezer könyök szélességű részt, ezen lesz a szent hely, amely igen szent hely. Szent rész ez a földből: a papoké legyen, a szent hely szolgáié, akik ide járulnak szolgálni az URat. Ez lesz nekik házhelyül, valamint szent hely a szent hely számára. Huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles terület a lévitáké, a ház szolgáié: az ő tulajdonuk és lakóhelyük lesz. Adjatok a város birtokául egy ötezer könyök szélességű és huszonötezer könyök hosszúságú területet a fölajánlott szent terület mellett. Izráel egész házáé legyen ez. A fejedelem tulajdona lesz a térség a fölajánlott szent hely területének és a város tulajdonának mindkét oldalán, a szent hely és a város tulajdona mentén, a nyugati oldalon nyugat felé és a keleti oldalon kelet felé. Hosszúsága olyan lesz, mint az egyes törzsek osztályrészeié a nyugati határtól a keleti határig. Ez a föld lesz tulajdonuk Izráelben, hogy többé ne sanyargassák fejedelmeim az én népemet, hanem adják át a többi földet Izráel házának törzseik szerint. Azt mondja az én Uram, az ÚR: Legyen már elég, Izráel fejedelmei! Távolítsátok el a törvénytelenséget és az erőszakot, és törvény szerint, igazságosan cselekedjetek! Vegyétek le népemről a kifosztás terhét, azt mondja az én Uram, az ÚR. Igaz mérőserpenyőitek legyenek, igaz efátok és igaz bátotok legyen. Az efa és a bát azonos űrmértékű legyen, úgy, hogy a bát a hómer tizede legyen, és az efa is a hómer tizede legyen. Mértéküket a hómerhez kell igazítani. A sékel húsz géra legyen; az ötsékeles öt sékel súlyú legyen, a tízsékeles pedig tíz sékel. A mina ötven sékel súlyú legyen nálatok. Ez az az áldozat, amelyet föl kell ajánlanotok: minden hómer búzából egyhatod efát és minden hómer árpából is egyhatod efát adjatok. Ez az olajból rendelt rész, báttal mérve az olajat: a bát tizede minden kór olajból. Tíz bát az egy hómer, éppígy tíz bát tesz ki egy kórt is. Továbbá egy bárányt adjatok a nyájból kétszáz juh után, Izráel bővizű földjéről ételáldozatra, égőáldozatra és hálaadó áldozatokra, hogy engesztelést szerezzenek velük – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Az ország egész népe köteles átadni ezt az áldozatot, amely a fejedelem része Izráelben. A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy egészen elégő áldozatot, ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újhold napján és szombatonként, továbbá Izráel házának minden ünnepén. Ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az ételáldozatról, az egészen elégő áldozatról és a hálaadó áldozatokról, hogy engesztelést szerezzenek Izráel házáért. Azt mondja az én Uram, az ÚR: Az első hónapban, a hónap elsején végy egy fiatal, hibátlan bikát, és tisztítsd meg a szent helyet. Vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből, kenje azt a ház ajtófélfáira, az oltár szegélyének négy sarkára és a belső udvar kapufélfáira. Így cselekedjél a hónap hetedik napján a tudatlanságból vétkezőért és a vigyázatlanságért, és így szerezzenek engesztelést a házért. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen a ti páskátok. A hétnapos ünnepen kovásztalan kenyeret kell enni. A fejedelem áldozzék azon a napon egy bikával, bűnért való áldozatul önmagáért és az ország egész népéért. Az ünnep hét napján pedig készíttessen egészen elégő áldozatot az ÚRnak hét bikával és hét kossal, amelyek épek, naponként, hét napon át és bűnért való áldozatot naponként egy kecskebakkal. Ételáldozatul készíttessen egy efa lisztet a bika mellé és egy efát a kos mellé, az olajból pedig egy hínt minden efához. A hetedik hónapban, a hónap tizenötödik napján, az ünnepen ugyanúgy készíttessen hét napon át bűnért való áldozatot, egészen elégő áldozatot, ételáldozatot és olajat. Azt mondja az én Uram, az ÚR: A belső udvar kapuja, amely keletre néz, legyen zárva a hat munkanapon át, de szombatnapon és újhold napján nyissák ki. És ha a fejedelem a kapu csarnokának útján kívülről bejön, álljon a kapufélfa mellé, és amíg a papok bemutatják égőáldozatát és hálaadó áldozatait, leborulva imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki, de a kaput ne zárják be estig. Az ország népe is leborulva imádkozzék ugyanennek a kapunak a bejáratánál szombaton és újhold napján az ÚR színe előtt. Az az égőáldozat pedig, amelyet a fejedelem visz az ÚRnak szombatnapon, hat ép bárány és egy ép kos legyen. Az ételáldozat pedig egy efa liszt legyen a kos mellé. A bárányok mellé pedig adjon annyi ételáldozatot, amennyi tőle telik, és az olajból egy hínt minden efához. Az újhold napján pedig adjon egy ép, fiatal bikát, hat bárányt és egy kost; mindegyik ép legyen. A bika mellé egy efa lisztet és a kos mellé is egy efát készíttessen ételáldozatul. A bárányok mellé pedig annyit, amennyi tőle telik, és az olajból egy hínt minden efához. Amikor bemegy a fejedelem, a kapu csarnokán keresztül menjen be, és ugyanezen az úton menjen is ki. Amikor pedig a föld népe megy be az ÚR színe elé az ünnepeken, akkor aki az északi kapun keresztül ment be, hogy leborulva imádkozzék, a déli kapun menjen ki. Aki pedig a déli kapun keresztül ment be, az az északi kapun menjen ki. Ne azon a kapun keresztül térjen vissza, amelyen bement, hanem az azzal szemben lévőn menjen ki. A fejedelem pedig ugyanakkor menjen be, amikor ők, és ugyanakkor menjen ki, amikor ők. Az ünnepeken és a szent egybegyűléseken legyen az ételáldozat egy efa liszt egy bika mellé és egy efa a kos mellé; a bárányok mellé annyi, amennyi tőle telik, az olajból pedig egy hín minden efához. Ha a fejedelem önkéntes égőáldozatot készíttet vagy hálaadó áldozatokat önkéntes áldozatul az ÚRnak, nyissák ki neki a keletre néző kaput, és ő úgy készíttesse el égőáldozatát és hálaadó áldozatait, ahogyan szombatnapon szokta tenni. Azután menjen ki, és zárják be a kaput távozása után. Készíttessen naponként az ÚRnak égőáldozatul egy ép, egyesztendős bárányt. Minden reggel készíttesse el azt. Ezt az ételáldozatot készíttesd el hozzá minden reggel: egyhatod rész efa lisztet és az olajból a hín harmadrészét a liszt megnedvesítésére, ételáldozatul az ÚRnak. Örökös és állandó rendelkezések ezek. Készíttessétek el tehát a bárányt, az ételáldozatot és az olajat minden reggel: állandó égőáldozat ez. Azt mondja az én Uram, az ÚR: Ha a fejedelem ajándékot adna valamelyik fiának a maga örökségéből, az a fiáé lehet, mivel saját birtokuk az. De ha birtokából valamelyik szolgájának ad ajándékot, csak a felszabadítás esztendejéig lehet azé, azután visszaszáll a fejedelemre, mivel a saját birtoka az, és a fiaié lesz. A nép birtokából azonban nem vehet el a fejedelem, nehogy kitaszítsa őket tulajdonukból. Saját tulajdonából adjon birtokot fiainak, hogy népem közül ne szorítson ki senkit a maga tulajdonából. Azután bevitt engem ahhoz a bejárathoz, amely a kapu mellett, oldalt volt, a papok szent kamráinál, amelyek északra néztek, és íme, volt ott egy helyiség a nyugati szélén. Azt mondta nekem: Ezen a helyen főzzék a papok a vétekért és a bűnért való áldozatot, és ott süssék az ételáldozatot, és ne vigyék ki a külső udvarba, nehogy a szentet megérintse a nép. Azután kivitt engem a külső udvarba, és körülvezetett az udvar mind a négy sarkához, és íme, az udvar mindegyik sarkában volt egy udvar. Az udvar négy sarkában negyven könyök hosszú és harminc könyök széles zárt udvarok voltak. Azonos méretűek voltak az udvar négy sarkánál levő udvarok. Fal vette körül mind a négyet, és a fal mellé tűzhelyek voltak építve körös-körül. Azt mondta nekem: Ezek a konyhák, itt főzik meg a ház szolgái a nép véresáldozatát. Azután visszavezetett engem a ház bejáratához, és íme, víz jött ki a ház küszöbe alól, kelet felől, mert a ház eleje kelet felé néz, és a víz aláfolyt a ház jobb oldala mellett, az oltártól délre. Azután kivitt engem az északi kapun keresztül, és végigvitt a kívül levő úton a külső kapuhoz, amely keletre néz. És íme, a víz ott tört elő a kapu jobb oldala alól. Akkor kelet felé ment az a férfi, mérőzsinórral a kezében, lemért ezerkönyöknyit, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. Majd ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz pedig térdig ért. Azután ismét lemért ezret, és átvezetett engem, és a víz derékig ért. Azután lemért még ezret, s folyóvá lett: olyan volt, hogy nem lehetett átkelni rajta. Olyan magas volt a víz, hogy úszni kellett benne, mint egy folyóban, amelyen nem lehet átgázolni. Ekkor azt mondta nekem: Láttad-e, embernek fia? Azután visszavezetett a folyó partján. És amikor visszatértem, íme a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Azt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé folyik, lefelé tart a síkságon, és a tengerbe jut, és amikor a tengerbe ömlik, meggyógyul tőle a víz. Ahová csak eljut ez a folyam, élni fog ott minden élőlény, amely mozog. Nagy bőségben lesznek ott halak, mert ahová csak eljut ez a víz, meggyógyul a víz. Élni fog ott minden, ahová csak eljut ez a folyó. Halászok állnak majd ott, és Éngeditől Én-Eglaimig varsák kivetőhelye lesz az. Sok különféle hal lesz benne bőséggel, olyanok, mint a nagy tenger halai. Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, hanem sós helyek maradnak. A folyó mellett, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő. Levelük nem hervad el, gyümölcseik nem fogynak el. Havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szent helyből folyik oda. Gyümölcsük eledelül és leveleik orvosságként szolgálnak. Így szól az én Uram, az ÚR: Ez az a határ, amelynek alapján föl kell osztanotok magatok között az országot Izráel tizenkét törzse szerint. De Józsefnek két birtokrészt adjatok. Vegyétek birtokba mindnyájan egyenlően a részeteket, mert esküre emeltem kezemet, hogy atyáitoknak adom azt, tehát rátok száll örökségül ez a föld. Ez lesz az ország határa: az északi határ a Nagy-tengertől, Hetlónon át Cedád felé haladva, Hamát, Bérótá és Szibraim, amely Damaszkusz és Hamát határa között van, Hácér-Hattíkón, amely Haurán határán van. Így lesz a határ a tengertől Hacar-Énónig, Damaszkusz határán és észak felé, Hamát határán. Ez az északi oldal. A keleti oldal Haurán és Damaszkusz között van, Gileád és Izráel földje között pedig a Jordán lesz a határ, ama határtól a keleti tenger mellett, Támárig. Ez a keleti oldal. A déli oldalon pedig Támártól dél felé, Kádesben a Meríbá vizéig húzódik, azután a patak mellett, a Nagy-tengerig. Ez a déli oldal. A nyugati oldal a Nagy-tenger, a szemközti, déli határtól a Hamátba vivő útig. Ez a nyugati oldal. Ezt a földet osszátok majd föl magatok között Izráel nemzetségei szerint. Amikor pedig sorsvetéssel fölosztjátok azt magatok között, a jövevényeknek is juttassatok, akik közöttetek laknak, akiknek fiai már közöttetek születtek. Úgy bánjatok velük, mint Izráel fiaival, akik ott születtek. Veletek együtt, sorsvetéssel legyen örökségük Izráel törzsei között. Úgy legyen, hogy amely törzzsel lakik a jövevény, ott adjátok ki az örökségét – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ezek a törzsek nevei: az északi határtól kiindulva a Hetlóntól Hamátig vezető út mentén Hacar-Énónig Damaszkusz határán, az északi oldal felé, Hamát mentén, a keleti oldaltól a nyugati oldalig Dáné egy rész; Dán határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Áseré egy rész. Áser határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftalié egy rész. Naftali határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Manasséé egy rész. Manassé határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efraimé egy rész. Efraim határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Rúbené egy rész. Rúben határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Júdáé egy rész. Júda határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig lesz az elkülönített terület, amelyet az ÚRnak ajánlotok föl: huszonötezer könyök széles lesz, és olyan hosszú, mint egy-egy részé a keleti oldaltól a nyugati oldalig. Ennek a közepén lesz a szent hely. Az elkülönített terület, amelyet az ÚRnak ajánlotok föl, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles. Az elkülönített területből a papoké lesz egy északra huszonötezer könyök hosszú, nyugatra tízezer könyök széles, keletre tízezer könyök széles és délre huszonötezer könyök hosszú térség. Ennek a közepén legyen az ÚR szent helye. Azoké a papoké lesz ez Cádók fölszentelt fiai közül, akik szolgálatomban foglalatoskodtak, és nem tévelyedtek el, amikor Izráel fiai eltévelyedtek, mint ahogyan a léviták eltévelyedtek. Övék legyen ez, mint egy elkülönített terület az ország fölajánlásából, mint igen szent hely, a léviták határa mellett. A lévitáké pedig a papok határa mentén lesz egy huszonötezer könyök hosszúságú és tízezer könyök szélességű terület. Az egésznek a hosszúsága huszonötezer könyök lesz, a szélessége pedig tízezer. Semmit nem adhatnak el belőle, el sem cserélhetik, nem szállhat át másra az országnak ez a legjava, mert az ÚRnak van szentelve! Az az ötezer könyöknyi terület, amely a huszonötezer könyök szélességéből fennmaradt, közönséges terület lesz a város számára mint lakóhely és nyílt térség. Ennek a közepén lesz a város. Ez legyen a mérete: az északi oldalon négyezer-ötszáz, a déli oldalon négyezer-ötszáz, a keleti oldalon négyezer-ötszáz és a nyugati oldalon is négyezer-ötszáz könyök. A város nyílt térsége észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, keletre kétszázötven és nyugatra is kétszázötven könyök. Ami pedig fennmarad az elkülönített terület mentén hosszában, keletre és nyugatra is tízezer könyök, ott marad az elkülönített terület mentén; termése pedig legyen a város dolgozóinak kenyere. A város dolgozói azok, akik Izráel minden törzséből ott munkálkodnak. Az egész elkülönített terület huszonötezerszer huszonötezer könyök. Ezt a négyzetet különítsétek el szent felajánlásul a város tulajdonával együtt. Ami pedig megmaradt, a fejedelem része lesz a szent területnek és a város tulajdonának mindkét oldalán, a huszonötezer könyöknyi szent területtől a keleti határig, és nyugat felé, a huszonötezer könyöknyi területtől egészen a nyugati határig. A törzseknek kiosztott részek közé eső térség a fejedelemé lesz. A közepén lesz majd a fölajánlott szent terület és a ház szent helye. A léviták tulajdona és a város tulajdona a fejedelem birtokai közé kerül, a Júda határa és Benjámin határa közötti terület a fejedelemé lesz. A többi törzs birtoka: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Benjáminé egy rész. Benjámin határán a keleti oldaltól a nyugati oldalig Simeoné egy rész. Simeon határán a keleti oldaltól a nyugati oldalig Issakáré egy rész. Issakár határán a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zebuloné egy rész. Zebulon határán a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé egy rész. Gád határán a déli oldalon dél felé lesz a határ, Támártól a Meríbá vizéig Kádesben és a patak mentén, a Nagy-tengerig. Ez az a föld, amelyet sorsvetéssel kell örökségül elosztanotok Izráel törzsei között, és így részesedhettek belőle – ezt mondja az én Uram, az ÚR. Ezek lesznek a város kijáratai a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve: A város kapui Izráel törzseinek neveit viselik. Három kapu van északon: Rúbené egy kapu, Júdáé egy kapu, Lévié egy kapu. A keleti oldal négyezer-ötszáz könyök hosszú, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu, Dáné egy kapu. A déli oldal is négyezer-ötszáz könyök hosszú, és három kapu van rajta: Simeoné egy kapu, Issakáré egy kapu, Zebuloné egy kapu. A nyugati oldal is négyezer-ötszáz könyök hosszú, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Áseré egy kapu, Naftalié egy kapu. Körös-körül tizennyolcezer könyök. A város neve pedig attól a naptól fogva ez lesz: Ott az ÚR! Jójákim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében eljött Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Jójákimot, Júda királyát és az Isten háza edényeinek egy részét. Ő pedig elvitte azokat Sineár földjére, az ő istenének házába, és az edényeket az ő istenének kincstárában helyezte el. Majd azt mondta a király Aspenaznak, a főudvarmesterének, hogy hozzon ifjakat Izráel fiai közül, a királyi utódok közül és az előkelő származásúak közül, akikben semmiféle fogyatékosság nincs, hanem szép arcúak, bölcsen használják eszüket, sokat tudnak, értenek a tudományokhoz, és alkalmasak lehetnek arra, hogy a király palotájában szolgálatba álljanak, és hogy megtanítsák őket a káldeusok írására és nyelvére. A király pedig elrendelte nekik a mindennapi adagot a királyi ételből és a borból, amelyből ő szokott inni, hogy így neveljék őket három esztendeig, és azután a király előtt álljanak. Júda fiai közül ezek között volt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. A főudvarmester azonban más nevet adott nekik. Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak nevezte el. De Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből ő ivott, és kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie. Isten pedig kegyelemre és irgalomra méltóvá tette Dánielt a főudvarmester előtt. Azt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, aki elrendelte, hogy mi legyen az ételetek és az italotok. Miért látná, hogy a ti arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké? Hiszen így bajba sodornátok engem a királynál! Akkor Dániel azt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá fölé rendelt: Kérlek, tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Adjanak nekünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk. Azután nézd meg a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak arcát, akik a király ételéből esznek, és amit látsz, annak megfelelően cselekedjél majd szolgáiddal. Erre ő engedett nekik ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. Tíz nap múlva arcuk szebbnek és testük tápláltabbnak látszott a többi ifjúénál, akik a király ételéből ettek. Ezért a felügyelő elvette a nekik rendelt ételt és bort, és zöldségféléket adott nekik. Isten pedig a négy ifjúnak ismeretet és értelmet adott mindenféle íráshoz és bölcsességhez. Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és az álmokhoz is. Miután pedig elérkezett az idő, amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék őket, bevitte őket a főudvarmester Nebukadneccar elé. A király beszélgetett velük, és az összes közül senki sem volt olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá, így ők a király szolgálatába álltak. Minden bölcsességet és értelmet kívánó dologban, amely felől a király érdeklődött tőlük, tízszer okosabbnak találta őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában voltak. Dániel ott is maradt Círusz király első esztendejéig. Uralkodásának második esztendejében álmokat látott Nebukadneccar, és nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni. Ekkor azt mondta a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, igézőket és káldeusokat, hogy megmagyarázzák a király álmait. El is jöttek hozzá, és a király elé álltak. Azt mondta nekik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg meg nem tudom a jelentését. A káldeusok arám nyelven azt mondták a királynak: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megmagyarázzuk az értelmét. De a király így felelt a káldeusoknak: Szilárd az elhatározásom. Ha nem mondjátok meg nekem az álmot és annak jelentését, darabokra tépetlek benneteket, és házaitok szemétdombbá lesznek. Ha pedig az álmot és annak értelmét megmagyarázzátok, ajándékot, jutalmat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Ezért hát mondjátok meg nekem az álmot és annak jelentését! Ők másodszor is így válaszoltak: Mondja meg a király az álmot szolgáinak, és mi megmondjuk a jelentését. Erre a király így felelt: Most már biztosan tudom, hogy csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy megmásíthatatlan a szavam. Ha az álmot nem mondjátok el nekem, azt csak egyféleképpen ítélhetem meg: megegyeztetek, hogy hamis és csalárd szavakkal szóltok hozzám, hogy az idő teljen. Mondjátok el az álmot, akkor tudni fogom, hogy az értelmét is meg tudjátok magyarázni. A káldeusok így feleltek a királynak: Nincs ember a földön, aki a király dolgát megjelenthetné. Nincs egyetlen nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kívánt volna írástudóitól, varázslóitól és a káldeusoktól. Mert az a dolog, amit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, aki azt megjelenthetné a királynak, hanem csak az istenek, akik nem laknak együtt a halandókkal. Emiatt a király megharagudott, igen fölgerjedt, és meghagyta, hogy minden babilóni bölcset veszítsenek el. Ekkor kiadták a parancsot, hogy öljék meg a bölcseket, és keresték Dánielt és társait is, hogy őket is megöljék. Dániel pedig bölcsen és értelmesen felelt Arjóknak, a királyi testőrség parancsnokának, aki már elindult, hogy megölje a babilóni bölcseket. Azt kérdezte Arjóktól, a király főemberétől: Miért adott ki a király ilyen kegyetlen parancsot? Akkor Arjók elmondta a dolgot Dánielnek. Dániel pedig bement a királyhoz, és arra kérte, adjon neki időt, hogy megjelentse az álom értelmét a királynak. Ekkor Dániel hazament, és elmondta ezt a társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, hogy kérjenek irgalmasságot az egek Istenétől, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai és a többi babilóni bölcs. Akkor Dániel előtt föltárult a titok éjjeli látomásban, Dániel pedig áldotta az egek Istenét. Így szólt Dániel: Áldott legyen Isten neve örökkön-örökké, mert övé a bölcsesség és az erő! Ő változtatja meg az időket és az alkalmakat. Letaszítja és fölemeli a királyokat. Bölcsességet ad a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Ő tárja föl a mély és elrejtett dolgokat, tudja, mi van a sötétségben, és világosság lakik vele! Hálát adok neked, atyáim Istene, és dicsérlek, hogy bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad nekem, amit kértünk tőled, mert tudtul adtad nekünk a király dolgát! Dániel ezután bement Arjókhoz, akit megbízott a király, hogy elveszítse a babilóni bölcseket. Elment hozzá, és azt mondta neki: Ne veszítsd el a babilóni bölcseket! Vigyél a király elé, és megmondom a királynak az álom jelentését. Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és azt mondta: Találtam egy férfit a júdai foglyok között, aki az álom jelentését elmondja a királynak. Így szólt a király Dánielhez, akit Baltazárnak neveztek: Csakugyan képes vagy arra, hogy elmondd nekem az álmot, amelyet láttam, és annak jelentését? Dániel így felelt a királynak: A titkot, amelyről a király tudakozódott, a bölcsek, varázslók, írástudók és jövendőmondók nem tárhatták föl a király előtt. De van Isten az égben, aki a titkokat föltárja. És ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi lesz az utolsó napokban. Álmod, elmédnek látomása az ágyadban ez volt: Neked, ó, király, gondolataid támadtak ágyadban afelől, hogy mi lesz ezután; és aki a titkokat föltárja, megjelentette neked mindazt, ami lesz. Előttem pedig nem azért tárult föl ez a titok, mert minden élőnél bölcsebb vagyok, hanem azért, hogy az álom értelme a király tudomására jusson, és megértsd szíved gondolatait. Te, ó, király, íme, egy nagy szobrot láttál. Ez a szobor hatalmas volt és igen fényes. Előtted állt, és látványa rettenetes volt. Ennek a szobornak a feje színaranyból, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, a lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak. Amíg nézted, egy kő leszakadt anélkül, hogy egy kéz érintette volna, és ledöntötte azt a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta. Akkor összezúzódott a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany. Olyanok lettek, mint nyári szérűn a polyva, amelyet fölkap a szél, és a helyét sem találják többé. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet. Ez az álom, és annak jelentését is megmondjuk a királynak. Te, ó, király, királyok királya, akinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott, és mindenütt, ahol emberek, mezei állatok és égi madarak laknak, a te kezedbe adta azokat, és úrrá tett téged mindezeken: te vagy az aranyfej. Utánad egy másik birodalom támad, amely kisebb nálad. Majd egy harmadik birodalom, rézből való, amely az egész földön uralkodik. A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas, mert a vas széttör és összezúz mindent. Bizony, miként a vas pusztít, úgy töri össze és pusztítja el mindazokat. És miképpen a lábakat és az ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttad, úgy az a birodalom kétfelé szakad, de lesz benne a vas erejéből, amint láttad, hogy a vas össze van keverve az agyagcseréppel. Lábujjai részint vasból, részint cserépből vannak, mert az a birodalom részben erős, részben pedig törékeny lesz. Az, hogy vasat agyagcseréppel összekeveredve láttál, azt jelenti, hogy utódaik házasodás révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, amint a vas sem vegyül a cseréppel. Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt az egek Istene egy birodalmat, amely nem pusztul el soha, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza, és véget vet azoknak a birodalmaknak, ő maga pedig örökké fennmarad. Ezért láttad, hogy a hegyről kő szakadt le anélkül, hogy egy kéz érintette volna, és szétzúzta a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtul adta a királynak azt, ami majd ezután lesz. Az álom igaz, és bizonyos annak értelme. Akkor Nebukadneccar király arcra borult, és imádta Dánielt, és meghagyta, hogy étel- és illatáldozatot mutassanak be neki. Azután így szólt a király Dánielhez: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, és a királyok ura, és a titkok kinyilatkoztatója, mivel te megjelenthetted ezt a titkot! Akkor a király fölmagasztalta Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, és hatalmat adott neki Babilón egész tartománya fölött, és az összes babilóni bölcs elöljárójává tette. Dániel pedig azt kérte a királytól, hogy Sadrakot, Mésakot és Abédnegót rendelje ki a babilóni tartomány gondviselésére, Dániel pedig a király udvarában maradt. Nebukadneccar király csináltatott egy hatvan könyök magas, hat könyök széles aranyszobrot, és fölállíttatta azt Dúrá mezején, Babilón tartományában. Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstartókat, a bírákat, a főembereket és a tartományok összes vezetőjét, hogy jöjjenek el a szobor fölavatására, amelyet Nebukadneccar király állíttatott. Akkor összegyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstartók, a bírák, a főemberek és a tartományok összes vezetője a szobor fölavatására, amelyet Nebukadneccar király állíttatott. Megálltak a szobor előtt, amelyet Nebukadneccar állíttatott. A hírnök pedig hangosan kihirdette: Ezt parancsoljuk nektek, ó, népek, nemzetek és nyelvek! Mihelyt meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadneccar király állíttatott! Aki pedig nem borul le előtte, és nem imádja, bárki legyen is, tüstént bevettetik az égő, tüzes kemencébe. Azért mihelyt meghallották a különböző népek a kürt, síp, citera, hárfa, lant és mindenféle hangszer hangját, leborultak a különböző népek, nemzetek és nyelvek mind, és imádták az aranyszobrot, amelyet Nebukadneccar király állíttatott. Előállt azonban ekkor néhány káldeus férfi, és vádat emeltek a zsidók ellen. Így szóltak Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! Te, ó, király, parancsot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és imádja az aranyszobrot. Aki pedig nem borul le, és nem imádja azt, azt vessék be az égő, tüzes kemencébe. Vannak itt zsidó férfiak, akiket a babilóni tartomány gondviselésére rendeltél: Sadrak, Mésak és Abédnegó. Ezek a férfiak semmibe veszik a te parancsodat, ó, király, isteneidet nem tisztelik, és nem imádják az aranyszobrot, amelyet fölállíttattál. Ekkor Nebukadneccar nagy haragra gerjedve meghagyta, hogy hozzák eléje Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Erre a király elé hozták e férfiakat. Ezt mondta nekik Nebukadneccar: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz-e, hogy nem tisztelitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet fölállíttattam? Készek vagytok-e most, mihelyt meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, hogy leboruljatok, és imádjátok a szobrot, amelyet készítettem? Mert ha nem imádjátok, tüstént bevetnek benneteket az égő, tüzes kemencébe. És kicsoda az az Isten, aki ki tudna szabadítani titeket a kezemből? Sadrak, Mésak és Abédnegó erre így felelt a királynak: Ó, Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre feleljünk neked. Íme, a mi Istenünk, akit szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, ó, király, ki tud szabadítani minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet fölállíttattál, nem imádjuk. Ekkor Nebukadneccar eltelt haraggal, és arcának színe elváltozott Sadrak, Mésak és Abédnegó miatt. Elrendelte, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, amint azt szokták. Azután meghagyta serege legerősebb embereinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abédnegót, és vessék az égő, tüzes kemencébe. Erre meg is kötözték ezeket a férfiakat alsóruhástul, köntösöstül, süvegestül, teljes ruházatukban, és az égő, tüzes kemencébe vetették őket. Mivel azonban a király parancsa szigorú volt, és a kemence rendkívül izzott, a tűz lángja megölte azokat a férfiakat, akik Sadrakot, Mésakot és Abédnegót odavitték. Az a három férfi pedig, Sadrak, Mésak és Abédnegó, megkötözve az égő, tüzes kemencébe esett. Akkor Nebukadneccar király megijedt, sietve fölkelt, és azt kérdezte tanácsosaitól: Nem három férfit vetettünk a tűzbe megkötözve? Ők így feleltek a királynak: Valóban, ó, király! Ő pedig így szólt: Íme, én négy férfit látok szabadon járkálni a tűzben, és semmi sérülés nincs rajtuk, és a negyediknek az ábrázata olyan, mint egy isten fiáé. Nebukadneccar ekkor az égő, tüzes kemence ajtajához ment, és így szólt: Sadrak, Mésak és Abédnegó, a felséges Isten szolgái! Gyertek ki, jöjjetek ide! Erre Sadrak, Mésak és Abédnegó azonnal kijött a tűzből. Odagyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók és a király tanácsosai, és látták, hogy a tűznek semmi hatalma nem volt e férfiak testén. Egy hajszáluk sem égett meg, ruháikat sem érte kár, és a tűz szaga sem járta át őket. Ekkor így szólt Nebukadneccar: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, aki elküldte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik őbenne bíztak! Még a király parancsát is megszegték, és veszedelemre adták testüket, mert nem tiszteltek és nem imádtak más istent az ő Istenükön kívül. Megparancsolom azért, hogy minden nép, nemzet és nyelv, amely káromlást mond Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene ellen, darabokra tépessék, és házát tegyék szemétdombbá. Mert nincs más Isten, aki így meg tud szabadítani. Akkor a király nagy tisztességre emelte Sadrakot, Mésakot és Abédnegót Babilón tartományában. (3,31) Nebukadneccar király üzenete minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, akik az egész földön laknak: Békességetek bőséges legyen! (3,32) Illő dolognak tartom közzétenni azokat a jeleket és csodákat, amelyeket a felséges Isten cselekedett velem. (3,33) Mily nagyok az ő jelei, és mily hatalmasak az ő csodái! Országa örökkévaló ország, és uralma nemzedékről nemzedékre megmarad. (1) Én, Nebukadneccar, békében éltem házamban és jólétben a palotámban. (2) De egy álmot láttam, és az megrettentett engem; ágyamban támadt gondolataim és elmém látomásai megháborítottak engem. (3) Ezért parancsot adtam, hogy hozzák elém Babilón összes bölcsét, hogy az álom jelentését mondják meg nekem. (4) Akkor eljöttek az írástudók, a varázslók, a káldeusok és a jövendőmondók, és én elmondtam nekik az álmot, de a jelentését nem tudták megmondani nekem. (5) Végül bejött elém Dániel, akinek Baltazár a neve, mint az én istenem neve, akiben a szent istenek lelke van, és elmondtam neki az álmot. (6) Baltazár, te, az írástudók feje! Tudom, hogy a szent istenek lelke van benned, és semmi titok nem marad rejtve előtted! Mondd el álmombeli látomásaimat, amelyeket láttam, és azok jelentését! (7) Elmém látomásai az én ágyamban ezek voltak: Láttam, hogy íme, egy fa áll a föld közepén, amely rendkívül magas. (8) Nagy volt a fa és erős, magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt. (9) Levelei szépek voltak, gyümölcse sok, és mindenki számára volt rajta táplálék. Alatta árnyékot talált a mező vadja, ágain égi madarak lakoztak, és róla evett minden élőlény. (10) Majd láttam az ágyamban, elmém látomásaiban, hogy íme, egy Őr, egy Szent szállt alá az égből. (11) Hangosan kiáltott, és így szólt: Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit, és hányjátok szét gyümölcseit! Meneküljenek el alóla a vadak és ágairól a madarak. (12) De gyökereinek törzsökét hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve a mező füvén. Égi harmat öntözze, és az állatokkal együtt a föld füve legyen az osztályrésze. (13) Emberi értelme változzék el, állati értelmet kapjon, és hét idő múljék el fölötte. (14) Az Őrök határozata ez a rendelet, és a Szentek parancsa ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a Felséges uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja, és a legalacsonyabb embert is fölemelheti. (15) Ezt az álmot láttam én, Nebukadneccar király, és te, Baltazár, mondd meg a jelentését, mivel birodalmam egyetlen bölcse sem tudta nekem megmondani az álom jelentését. De te tudod, mert a szent istenek lelke van benned. (16) Ekkor Dániel, akinek Baltazár a neve, közel egy óráig rémüldözött, és gondolatai megháborították őt. Ekkor így szólt a király: Baltazár, az álom és annak jelentése ne háborítson meg téged! Baltazár így felelt: Uram, szóljon az álom a gyűlölőidről, annak értelme pedig az ellenségeidről! (17) A fa, amelyet láttál, amely nagy és erős volt, és amelynek magassága az égig ért, és ellátszott egészen a föld széléig; (18) levelei szépek voltak, gyümölcse sok volt, és táplálék volt rajta mindenkinek; alatta tartózkodott a mező vadja, és ágain laktak az égi madarak. (19) Te vagy az, ó, király, aki naggyá és erőssé lettél, akinek nagysága megnövekedett, és fölér az égig, és hatalmad elér a föld végéig. (20) Hogy pedig a király az Őrt és a Szentet látta leszállni az égből, aki azt mondta: „Vágjátok ki a fát, és pusztítsátok el, de gyökereinek törzsökét hagyjátok a földben vas- és rézbilincsekbe verve a mező füvén, és égi harmat öntözze, és a mezei állatok között legyen osztályrésze, amíg csak a hét idő el nem múlik fölötte”, (21) annak ez az értelme, ó, király, és a Felséges végzése ez, amely bekövetkezik uramra, a királyra: (22) kivetnek téged az emberek közül, és a mezei állatokkal fogsz lakni, és füvet adnak enni neked, mint az ökröknek, és égi harmat öntöz téged, és hét idő múlik el fölötted, míg meg nem érted, hogy a Felséges uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. (23) Annak pedig, hogy azt mondták, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg, ez a jelentése: visszakapod birodamadat, mihelyt elismered, hogy az Ég uralkodik. (24) Azért, ó, király, fogadd el tanácsomat, és szabadulj meg vétkeidtől igazság által és hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed. (25) Mindez beteljesedett Nebukadneccar királyon. (26) Tizenkét hónap múlva, amikor a babilóni királyi palota tetején sétált, (27) így szólt a király: Nemde ez az a nagy Babilón, amelyet én építettem ki királyi székhelyül hatalmam ereje által, fenségem dicsőítésére? (28) Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szállt le az égből: „Neked szól ez, ó, Nebukadneccar király: a birodalom elvétetett tőled! (29) Kivetnek téged az emberek közül, és a mezei állatok közt fogsz lakni, és füvet adnak enni neked, mint az ökröknek, és hét idő múlik el fölötted, amíg föl nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.” (30) Azon nyomban betelt a beszéd Nebukad neccaron: kivetették az emberek közül, és füvet evett, mint az ökrök, és égi harmat öntözte testét, míg végül a szőre úgy megnőtt, mint a sas tolla, és a körmei úgy megnyúltak, mint a madarak karmai. (31) Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadnec car, az égre emeltem szememet, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre. (32) A föld összes lakója olyan, mint a semmi; akarata szerint cselekszik az ég seregével és a föld lakóival. Nincs, aki lefoghatná kezét, és azt mondhatná neki: Mit cselekedtél? (33) Abban az időben visszatért az értelmem, és királyságom dicsőségére az én tisztességem és méltóságom is visszatért hozzám. Tanácsosaim és főembereim fölkerestek, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalmat nyertem. (34) Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég Királyát, mert minden cselekedete igaz, útjai igazságosak, és meg tudja alázni azokat, akik kevélységben járnak. Bélsaccar király nagy lakomát rendezett ezer főemberének, és az ezer vendég előtt itta a bort. Miközben bort ittak, megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar vitt el a jeruzsálemi templomból, hogy azokból igyék a király és a főemberei, feleségei és másodfeleségei. Akkor előhozták az aranyedényeket, amelyeket elvittek Isten házából, amely Jeruzsálemben van. Azokból ivott a király és a főemberei, feleségei és másodfeleségei. Bort ittak, és dicsőítették az arany-, ezüst-, réz-, vas-, fa- és kőisteneket. Egyszer csak emberi kéz ujjai tűntek föl, és írni kezdtek a mécsestartóval szemben a király palotájának vakolatára, a király pedig nézte a kézfejet, amint írt. Ekkor a király ábrázata elváltozott, gondolatai megháborították, derekának inai elernyedtek, és térdei egymáshoz verődtek. Hangosan kiáltozott a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a káldeusokat és a jövendőmondókat. Majd így szólt a király a babilóni bölcsekhez: Akárki legyen az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni az értelmét, azt bíborba öltöztetem, aranylánc lesz a nyakában, és mint harmadik uralkodik az országban. Erre a király bölcsei mind odajöttek, de nem tudták elolvasni az írást, és a jelentését sem tudták megmondani a királynak. Akkor Bélsaccar király méginkább megrettent, arca elsápadt, és főemberei is megzavarodtak. A király és főembereinek beszédei miatt a királyné bement a lakoma termébe. Ezt mondta a királyné: Király, örökké élj! Ne háborítsanak meg a gondolataid, és arcod se sápadjon el! Van egy férfi az országodban, akiben a szent istenek lelke van, és atyád idejében értelem, tudomány és az istenek bölcsességéhez hasonló bölcsesség volt benne, akit Nebukadneccar király, a te atyád az írástudók, varázslók, káldeusok és jövendőmondók fejévé tett – igen, atyád, a király! –, mivel Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett, rendkívüli lélek, ismeret és tudomány, álmok magyarázatának, titkok megjelentésének és rejtélyek megfejtésének a képessége volt. Most azért hívasd elő Dánielt, és ő megmondja ennek értelmét. Erre Dánielt a király elé vitték. A király pedig azt mondta Dánielnek: Te vagy-e az a Dániel, aki a júdai foglyok közül való, akit atyám, a király hozott ide Júdából? Azt hallottam felőled, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem, tudomány és rendkívüli bölcsesség található benned. Az imént hozattam magam elé a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és közöljék velem az értelmét, de nem tudták a jelentését megfejteni. Felőled viszont azt hallottam, hogy te képes vagy arra, hogy megmagyarázd az értelmét, és megfejtsd a rejtélyt. Most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást, és megmondod annak jelentését, bíborba öltöztetnek, aranylánc lesz a nyakadban, és harmadikként uralkodhatsz az országban. Erre Dániel így felelt a királynak: Ajándékaid maradjanak a tieid, és jutalmadat másnak adjad! Mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és a jelentését megmondom neki. Ó, király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet adott Nebukadneccarnak, a te atyádnak. A méltóság miatt, amelyet neki adott, félt és rettegett tőle minden nép, nemzet és nyelv. Mert akit akart, megölt, és akit akart, életben hagyott, akit akart, fölmagasztalt, és akit akart, megalázott. De amikor szíve fölfuvalkodott, és lelke gőgösen megkeményedett, eltávolították őt királyi trónjáról, és dicsőségét elvették tőle. Az emberek közül is kivetették, és értelme olyan lett, mint az állatoké. A vadszamarak között lakott, füvet adtak neki enni, mint az ökörnek, és testét az égi harmat öntözte, amíg el nem ismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és azt rendeli föléje, akit akar. És te, Bélsaccar, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt fölemelkedtél az egek Ura ellen, és házának edényeit eléd hozták, és te és a te főembereid, feleségeid és másodfeleségeid bort ittak belőlük. Az ezüst-, arany-, réz-, vas-, fa- és kőisteneket dicsérted, akik nem látnak, se nem hallanak, se nem értenek. Az Istent pedig, akinek a kezében van a lelked, és előtte van minden utad, nem dicsőítetted. Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. Ez az az írás, amely föl van írva: Mené, mené, tekél, ú-parszin! Ez pedig a szavak értelme: mené, azaz számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak; tekél, azaz megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál; perész, azaz felosztatott a te országod, és a médeknek és perzsáknak adatott. Akkor parancsot adott Bélsaccar, és bíborba öltöztették Dánielt, aranyláncot tettek a nyakába, és kihirdették felőle, hogy harmadikként uralkodik az országban. Ugyanazon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. A méd Dárius pedig elfoglalta az országot hatvankét esztendős korában. Dárius úgy látta jónak, hogy a birodalom fölé százhúsz kormányzót rendeljen az egész birodalom területén. Föléjük pedig három főkormányzót rendelt – akik közül az egyik Dániel volt –, hogy nekik adjanak számot a kormányzók, és a királynak semmiből semmi kára ne származzon. Ez a Dániel pedig fölülmúlta a főkormányzókat és a kormányzókat, mivel rendkívüli lélek volt benne. Ezért a király az egész birodalom élére akarta állítani őt. Akkor a főkormányzók és a kormányzók ürügyet igyekeztek találni Dániel ellen a birodalom ügyeiben, amellyel vádolhatják. De semmi okot vagy hibát nem tudtak találni, mert hűséges volt, és semmi fogyatkozást vagy vétket sem lehetett találni benne. Akkor azt mondták azok a férfiak: Nem találunk semmi ürügyet Dániel ellen, hacsak Istenének törvényében nem találunk ellene valamit! Akkor ezek a főkormányzók és kormányzók berohantak a királyhoz, és így szóltak: Dárius király, örökké élj! Tanácsot tartott a birodalom összes főkormányzója – az elöljárók, a kormányzók, a tanácsosok és a helytartók –, hogy hozzon végzést a király, és rendelje el szigorú határozatban, hogy ha valaki harminc napon belül valamely istenhez vagy emberhez könyörög rajtad kívül, ó, király, azt vessék az oroszlánok vermébe. Most azért, ó, király, erősítsd meg a tilalmat, és add írásba, hogy ne lehessen megváltoztatni a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint. Ezért Dárius király írásbeli rendeletet adott ki. Amikor pedig Dániel megtudta, hogy elkészült az írás, bement a házába. Felső szobájának ablakai pedig nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térdre borult, könyörgött, és dicsérte Istenét ugyanúgy, ahogy azelőtt is tette. Akkor azok a férfiak berohantak, és ott találták Dánielt, amint könyörgött és esedezett Istene előtt. Bementek azért a királyhoz, és azt mondták neki a királyi rendeletre utalva: Nem adtad-e írásba azt a tilalmat, hogy ha valaki harminc napon belül könyörög valamely istenhez vagy emberhez rajtad kívül, ó, király, azt vessék az oroszlánok vermébe? A király így felelt: Áll a szó, a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint. Erre így feleltek a királynak: Dániel, aki a júdabeli foglyok közül való, semmibe vesz téged, ó, király, és a tilalmat, amelyet írásba adtál, és napjában háromszor elmondja könyörgését. Amikor a király ezt hallotta, igen elszomorodott miatta, és szíve szerint azon volt, hogy megmentse Dánielt, és napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és azt mondták neki: Tudd meg, ó, király, hogy az a médek és perzsák törvénye, hogy semmiféle tilalmat vagy végzést nem lehet megváltoztatni, amelyet a király elrendelt. Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt és az oroszlánok vermébe vetették. A király pedig azt mondta Dánielnek: A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, ő szabadítson meg téged! Aztán hoztak egy követ, a verem szájára tették, a király pedig lepecsételte a gyűrűjével, valamint főembereinek gyűrűjével, hogy semmit ne változtathassanak meg Dánielre nézve. Azután a király a palotájába távozott. Étlen töltötte az éjszakát, még énekesnőket sem hozatott magához. Kerülte őt az álom. Hajnalban fölkelt a király, és még szürkületben sietve az oroszlánok verméhez ment. Amikor a verem közelébe ért, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt a király Dánielhez: Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól? Akkor Dániel így szólt a királyhoz: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Azok nem árthattak nekem, mert ártatlannak talált engem, és ellened sem követtem el, ó, király, semmi vétket. Akkor a király igen örvendett, és kihozatta Dánielt a veremből. Amikor kihúzták Dánielt a veremből, semmi sérülést nem találtak rajta, mert hitt az ő Istenében. Ekkor a király parancsára előhozták azokat a férfiakat, akik vádat emeltek Dániel ellen, és az oroszlánok vermébe vetették őket, fiaikat és feleségeiket is. Még a verem aljáig sem jutottak, amikor rájuk rontottak az oroszlánok, és összetörték minden csontjukat. Akkor Dárius király azt írta minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, amelyek az egész földön laktak: Békességetek bőséges legyen! Megparancsolom, hogy birodalmam minden országában féljék és rettegjék Dániel Istenét! Mert ő az élő Isten, aki mindörökké megmarad. Királysága nem pusztul el, és hatalma mindvégig megáll. Ő az, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; ő az, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából. Ennek a Dánielnek pedig jó dolga lett Dárius országlása és a perzsa Círus országlása idején. Bélsaccarnak, Babilón királyának első esztendejében álmot látott ágyában Dániel, elméjének látomásait. Az álmot följegyezte, és a lényegét elmondta. Ezt mondta Dániel: Láttam látomásomban éjszaka, hogy íme, az ég négy szele rátör a nagy tengerre. Négy nagy állat jött föl a tengerből, mindegyik különbözött a másiktól. Az első olyan volt, mint az oroszlán, és sasszárnyai voltak. Láttam, hogy szárnyait kitépték, fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. Azután íme, egy másik állat jelent meg, a második egy medvéhez hasonlított. Félig fölemelkedett, és három oldalborda volt a szájában, a fogai között. Így szóltak neki: Kelj föl, és egyél sok húst! Ezután láttam, hogy íme, egy másik állat jött, olyan, mint a párduc, és négy madárszárny volt a hátán. Négy feje volt az állatnak, és hatalmat adtak neki. Ezek után éjszakai látomásban, íme, egy negyedik állatot láttam: rettenetes, iszonyú és rendkívül erős volt, nagy vasfogai voltak, falt és zúzott, és a maradékot összetaposta a lábával. Különbözött mindazoktól az állatoktól, amelyek előtte voltak, és tíz szarva volt. Mialatt a szarvakat szemléltem, íme, egy másik kicsiny szarv növekedett ki közöttük, és hármat az előbbi szarvak közül kiszakítottak előtte, és íme, emberi szemekhez hasonló szemek voltak ezen a szarvon, és nagyokat szóló száj. Ahogy néztem, trónokat helyeztek el, és az öregkorú leült. Ruhája hófehér volt, és a fején a haja olyan volt, mint a tiszta gyapjú. Trónja tüzes láng volt, s annak kerekei olyanok voltak, mint az égő tűz. Tűzfolyam folyt és jött ki a színe elől. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvénykezés, és könyveket nyitottak ki. Akkor figyelni kezdtem a nagyhangú beszédek miatt, amelyeket a szarv szólt. Láttam, ahogy megölték azt az állatot, teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. A többi állattól is elvették a hatalmat, de egy ideig még életben hagyták őket. Láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőin jött valaki, olyan, mint egy emberfia. Az öregkorúhoz ment, és eléje vitték őt. És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, hogy minden nép, nemzet és nyelv őt tisztelje. Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el. Én, Dániel megrendültem lelkemben ezek miatt, és elmém látomásai megháborítottak engem. Odamentem az ott állók közül egyhez, és fölvilágosítást kértem tőle mindezek felől. Ő válaszolt nekem, és a dolog értelmét tudomásomra hozta: Ez a négy nagy állat négy királyt jelent, akik hatalomra jutnak e földön. De a Magasságos szentjei veszik majd át az országot, és örökre az övék lesz a királyság örökkön-örökké. Akkor felvilágosítást kértem a negyedik állat felől, amely különbözött az összes többitől, és rendkívül rettenetes volt. Vasfogai és rézkarmai voltak, falt és zúzott, és a maradékot összetaposta a lábával. És a tíz szarv felől is, amely a fején volt, majd egy újabb is kinőtt, három pedig kiesett előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak, és nagyokat szóló szája, termete is nagyobb volt a társaiénál. Láttam, hogy ez a szarv harcolt a szentek ellen, és legyőzte őket, míg el nem jött az öregkorú, hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek, és el nem jött az idő, hogy a szentek elnyerjék az országot. Így szólt: A negyedik állat egy negyedik ország lesz e földön, amely különb lesz minden országnál, bekebelezi az egész földet, eltapossa és összezúzza azt. A tíz szarv pedig azt jelenti: Ebből az országból tíz király támad, majd egy újabb támad utánuk. Az különb lesz az előbbieknél, és három királyt fog megalázni. Sokat beszél majd a Felséges ellen, és a Magasságos szentjeit pusztítja. Úgy véli, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényt. Az ő kezébe adatnak ideig, időkig és egy fél időre. De azután összeül a törvénykezés, és elveszik a hatalmát, hogy megsemmisüljön, és végleg elvesszen. Az ég alatt lévő minden ország uralma, hatalma és nagysága pedig a Magasságos szentjei népének adatik. Királysága örökkévaló királyság lesz, és őt tiszteli, és neki engedelmeskedik minden hatalmasság. Itt végződik a beszéd. Engem, Dánielt pedig gondolataim igen megháborítottak, és arcom is elsápadt. De ezt a beszédet megőriztem szívemben. Bélsaccar király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelent meg nekem, Dánielnek, azt követően, amely először jelent meg nekem. Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományban, és láttam látomásban, hogy íme, az Úlaj folyam mellett vagyok. Fölemeltem a szememet, és láttam, hogy íme, egy kos áll a folyam előtt, amelynek két szarva volt. A két szarv magas volt, de az egyik magasabb, mint a másik, és a magasabb később nőtt ki. Láttam, hogy az a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt, és semmiféle állat nem állhatott meg előtte, és senki sem volt, aki megszabadíthatott volna a kezéből. Tetszése szerint cselekedett, és naggyá lett. Amíg ezen tűnődtem, íme, egy kecskebak jött napnyugat felől az egész föld fölött, és nem is érintette a földet. Ennek a baknak tekintélyes szarva volt a szemei között. A kétszarvú koshoz ment, amelyet a folyam előtt láttam állni, és nekirontott teljes erejéből. Láttam, amint a koshoz ér, és nekidühödve ledöntötte őt, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre döntötte, megtaposta, és nem volt senki, aki a kost megszabadíthatta volna annak kezéből. A kecskebak pedig igen naggyá lett. De amikor hatalmassá lett, letört a nagy szarv, és a helyébe négy tekintélyes szarv nőtt az ég négy szele felé. Közülük az egyikből egy kis szarv nőtt ki, és nagyon megnőtt dél felé, kelet felé és a kívánatos ország felé. Fölnőtt egészen az ég seregéig, és a földre vetett némelyeket abból a seregből és a csillagokból, és megtaposta őket. És a sereg fejedelméig növekedett, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és földúlta a szent helyet. A sereg és a mindennapi áldozat bűnös módon a kezébe került, és a földre tiporta az igazságot, és amit tett, sikerült neki. Akkor hallottam, hogy egy szent megszólal. És azt mondta az egyik szent annak, aki beszélt: Meddig tart ez a látomás, amelyet a mindennapi áldozatról és a pusztító gonoszságról láttál, s a szent helyet és a sereget meddig tapossák? És ő azt mondta nekem: Kétezer-háromszáz estéig és reggelig, azután visszakapja a szent hely az igazságát. Amikor én, Dániel, láttam ezt a látomást, és kerestem az értelmét, íme, elém állt egy férfihoz hasonló alak. És emberi hangot hallottam az Úlaj felől, amely így kiáltott: Gábriel, magyarázd meg neki a látomást! Ő odajött, ahol álltam, én pedig megrettentem, ahogy jött, és arcra borultam. Azt mondta nekem: Értsd meg, embernek fia, hogy az utolsó időről szól ez a látomás! Amikor beszélt velem, ájultan arcra estem a földre, de ő megérintett engem és talpra állított. Azt mondta: Íme, megmondom neked, mi lesz a harag végén, mert az a kijelölt végső időre szól. Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, Média és Perzsia királya. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, amely szemei között van, az az első király. Hogy az letört, és négy állt a helyére, ez azt jelenti, hogy népéből négy királyság keletkezik, de nem lesznek olyan erősek. Uralkodásuk után, amikor tetőzik a gonoszság, egy ádáz tekintetű, ravaszságokhoz értő király támad. Nagy ereje lesz, noha nem a saját erejéből. Rendkívül pusztító lesz, és sikeres cselekedeteiben. Elpusztítja az erőseket és a szentek népét. Ravaszságával sikeres lesz kezének álnok tevékenysége; szívében fölfuvalkodik, és könnyen elveszít sokakat. De amikor a fejedelmek fejedelme ellen is fölkel, kéz nélkül törik össze. Az estéről és reggelről szóló látomás, amely elhangzott, igaz. Te azért pecsételd le ezt a látomást, mert távoli napokra vonatkozik. Akkor én, Dániel, elájultam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és tovább intéztem a király ügyeit. Álmélkodtam ezen a látomáson, és nem tudtam megérteni. A médek nemzetségéből származó Dáriusnak, Ahasvérus fiának első esztendejében, miután királlyá tették a káldeusok országán, uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megértettem a könyvekből azoknak az esztendőknek a számát, amelyről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelnie a rommá lett Jeruzsálem fölött. Arcomat az Úr Isten felé fordítottam, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban. Imádkoztam az ÚRhoz, az én Istenemhez, és bűnvallást tettem e szavakkal: Ó, Uram, nagy és félelmes Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmat azok iránt, akik őt szeretik és teljesítik parancsolatait! Vétkeztünk, és hamisan cselekedtünk, gonoszságot műveltünk, és föllázadtunk ellened; eltértünk parancsaidtól és törvényeidtől. Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. Tied, Uram, az igazság, mienk pedig arcunk pirulása: mienk és Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié és egész Izráelé, a közel és távol lévőké mindazokban az országokban, ahová kivetetted őket gonoszságuk miatt, amellyel vétkeztek ellened. Mienk, ó, URam, arcunk pirulása: királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztünk ellened. A mi Urunké, Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene. Nem hallgattunk az ÚRnak, a mi Istenünknek szavára, hogy törvényei szerint járjunk, amelyeket elénk adott szolgái, a próféták által. Az egész Izráel áthágta törvényedet, elhajoltak, és nem hallgattak szavadra. Azért szakadt ránk az átok és eskü, amely meg van írva Mózesnek, Isten szolgájának a törvényében, mert vétkeztünk ellene! Beteljesítette szavát, amelyet ellenünk és bíráink ellen szólt, akik fölöttünk bíráskodtak, hogy nagy veszedelmet hoz ránk. Mert nem történt olyan sehol az egész ég alatt, mint ami Jeruzsálemben történt. Ránk jött mindaz a veszedelem, amely meg van írva Mózes törvényében! Mégsem esedeztünk az ÚRnak, Istenünknek színe előtt, hogy megtértünk volna álnokságainkból, és ügyeltünk volna igazságodra. Ezért gondja volt az ÚRnak arra, hogy ránk hozza a veszedelmet. Mert igaz az ÚR, a mi Istenünk minden cselekedetében, amelyet cselekszik; mert nem hallgattunk az ő szavára. Most azért, ó, mi Urunk, Istenünk, aki hatalmas kézzel kihoztad népedet Egyiptom földjéről, és nevet szereztél magadnak mindmáig: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk! Uram, igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől és szentséges hegyedtől! Mert a mi vétkeink és atyáink álnoksága miatt gyalázta Jeruzsálemet és a te népedet mindenki körülöttünk. És most hallgasd meg, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és önmagadért, Urunk, ragyogtasd arcodat a szent helyre, amely elpusztult! Én Istenem, fordítsd felénk füledet, és hallgass meg minket! Nyisd ki szemedet, és tekints pusztulásunkra és a városra, amely a te nevedet viseli! Mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük eléd könyörgéseinket. Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj – önmagadért, én Istenem, mert a te nevedet viseli a te városod és a te néped! Még beszéltem, imádkoztam, és vallást tettem vétkemről, és népemnek, Izráelnek bűnéről, és Istenem szent hegyéért mondott könyörgésemet az ÚR, az én Istenem elé terjesztettem, még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfiú, akit az előbb a látomásban láttam, sebesen hozzám repült, megérintett engem az esti áldozat idején. Ezt adta értésemre, és így szólt hozzám: Dániel, azért jöttem el, hogy a helyes megértésre tanítsalak. Amikor könyörögni kezdtél, egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy elmondjam azt neked, mert te kedves vagy Isten előtt. Gondold meg azért a szózatot, és értsd meg a látomást! Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, hogy megszűnjön a törvényszegés, és véget érjen a bűn, eltöröltessék az álnokság, és eljöjjön az örökkévaló igazság, lepecsételjék a prófétálást és a látomást, és felkenjék a szentek szentjét. Tudd meg azért, és gondold meg: a Jeruzsálem újraépítése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van; újra megépítik az utcákat és a kerítéseket, mégpedig viszontagságos időkben. A hatvankét hét elmúltával pedig kiirtják a Messiást, és senkije sem lesz. A várost és a szent helyet pedig elpusztítja a következő fejedelem népe. Vége lesz mintegy vízözön által, és eldöntött tény, hogy pusztán áll a háború végéig. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felénél véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán jön pusztítva, míg rá nem szakad a pusztítóra az elvégeztetett pusztulás. Círusnak, Perzsia királyának harmadik esztendejében kijelentést kapott Dániel, akit Baltazárnak is neveznek. Igaz ez a kijelentés, és nagy háborúról szól. Ő megértette a kijelentést, és így megértette a látomást. Azokban a napokban én, Dániel, gyászoltam három teljes hétig. Kívánatos ételt nem ettem, húst és bort sem vettem a számba, és olajjal sem kentem meg magamat, míg el nem telt az a három hét. Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, a Hiddekel partján voltam. Föltekintettem, és egy férfit láttam gyolcsruhába öltözve, derekán színarany övvel. Teste olyan volt, mint a drágakő, arca olyan, mint a villám, és szemei olyanok, mint az égő fáklyák. Karja és lába, mint a csillogó réz, és ahogy beszélt, a hangja olyan volt, mint a sokaság zúgása. De csak én, Dániel láttam ezt a látomást, a férfiak, akik velem voltak, nem látták azt, mert nagy rémület szállt rájuk, és elfutottak, hogy elrejtőzzenek. Egyedül hagytak engem, és akkor láttam ezt a nagy látomást. Semmi erő sem maradt bennem, arcom eltorzult, és nem tudtam erőre kapni. Hallottam beszédének hangját. És amikor hallottam a hagját, ahogy beszélt, ájultan arccal a földre borultam. Ekkor egy kéz érintett meg engem, és fölsegített a térdemre és a tenyeremre. Azt mondta nekem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, amelyeket neked mondok, és állj föl, mert most hozzád küldettem! Amikor ezeket a szavakat mondta nekem, reszketve felálltam. Azt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy szívedet a dolgok megértésre adtad, és megaláztad magad Istened előtt, ő meghallgatta szavaidat; és én a te beszédeid miatt jöttem. De Perzsia fejedelme ellenállt nekem huszonegy napig, és íme, Mihály, egyike a legelőkelőbb fejedelmeknek, segítségemre jött, és ott hagytam őt a perzsa királyoknál. Azért jöttem tehát, hogy tudtodra adjam, ami az utolsó időkben a te népedre elkövetkezik, mert a látomás azokra a napokra szól. Amikor ezeket a szavakat mondta nekem, arcom a föld felé fordítottam, és megnémultam. És íme, az, akinek olyan alakja volt, mint az emberfiának, megérintette az ajkamat. Ekkor kinyitottam a számat, és megszólaltam. Azt mondtam annak, aki előttem állt: Uram, a látomás miatt úgy elfogott a fájdalom, hogy semmi erő sem maradt bennem. De hogyan is beszélhetne Uramnak ez a szolgája az én Urammal? Hiszen azóta sincs erőm, és a lélegzetem is elállt. Akkor ismét megérintett engem az az emberhez hasonló lény, és megerősített engem. Azt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy bátor és erős! És amint szólt hozzám, megerősödtem, és azt mondtam: Szólj, Uram, mert megerősítettél engem! Ő azt mondta: Tudod-e, miért jöttem hozzád? Most visszatérek, hogy küzdjek a perzsa fejedelem ellen. És ha végzek, Görögország fejedelme jön! De megjelentem neked azt, ami föl van jegyezve az igazság könyvében. Senki sincs, aki velem tartana azok ellenében, csak Mihály, a ti fejedelmetek. A méd Dárius első esztendejében én is őmellette álltam, hogy erősítsem és támogassam. Most pedig kijelentem neked az igazságot: Íme, még három király támad Perzsiában, a negyedik pedig nagyon meggazdagodik, és mindenkinél gazdagabb lesz; és amikor gazdagsága által megerősödik, mindent megmozgat Görögország ellen. Akkor egy erős király támad, nagy hatalommal uralkodik, és tetszése szerint cselekszik. De alighogy fellép, összeomlik a birodalma, és felosztják azt az ég négy szele szerint. De nem az utódaira száll, és nem lesz akkora hatalmuk, mint amellyel ő uralkodott, mert részekre szakad a birodalma, és másoknak adatik, nem nekik. A déli király megerősödik, de az egyik vezére fölébe kerekedik, és ő fog uralkodni. Birodalma nagy birodalom lesz. Majd esztendők múltával szövetkeznek, a déli király leánya hozzámegy az északi királyhoz a kiegyezés érdekében. De karjának erejét nem tudja megtartani: nem állhat meg sem ő, sem az ő hatalma. Hanem kiszolgáltatják őt, kísérőit és azt, aki nemzette és gyámolította őt abban az időben. De helyére lép az ő gyökerének hajtása közül egy, aki a hadsereg ellen vonul, majd az északi király erődje ellen megy, és beveszi, és hatalmaskodik fölötte. Egyiptomba hurcolja isteneiket, bálványaikat, drága arany- és ezüstedényeiket, és néhány esztendeig erősebb lesz, mint az északi király. Az ugyan betör a déli király országába, de vissza kell térnie a maga földjére. Ám fiai fölfegyverkeznek, nagy sereget gyűjtenek, amely eljön, ellenállhatatlanul beözönlik, majd továbbvonul. Később visszatérnek, és az erődítményéig jutnak el. A déli király erre haraggal kivonul, és megütközik az északi királlyal. Az nagy sereget állít vele szembe, de a sereg ennek a kezébe kerül. És miután elfogták a sereget, fölfuvalkodik a szíve, és bár sok ezret letipor, mégsem marad meg a hatalma. Mert az északi király újabb sereget állít ki, az előbbinél nagyobbat, és néhány esztendő múlva újból felvonul nagy sereggel, jól fölszerelve. Azokban az időkben sokan támadnak a déli király ellen. Néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak. Mert eljön az északi király, töltést emel, és beveszi a megerősített várost. Dél seregei nem állhatnak meg előtte, válogatott népének sem lesz ereje, hogy ellenálljon. Az, aki rátört, kénye-kedve szerint cselekszik, és senki sem lesz, aki ellene álljon. Megtelepszik a kívánatos országban, és az megsemmisül az ő kezétől. Azután azt tűzi ki maga elé, hogy bevonul egész országának erejével. A megegyezés szándékával hozzáadja az asszonyok leányát, hogy romlását okozza, de az nem áll mellé, és terve nem valósul meg. Majd arcát a szigetek felé fordítja, és sokat elfoglal közülük. De egy vezér véget vet gyalázatosságának úgy, hogy megfizet neki gyalázatosságáért. Azután arcát saját országának erődítményei felé fordítja, de megbotlik, elesik, és semmivé lesz. Az, aki a helyére lép, adószedőt küld a kívánatos országba, de rövid időn belül elpusztul, ám nem harag miatt és nem viadalban. Támad helyette egy utálatos, akinek nem adnak királyi méltóságot, hanem alattomban jön, és hízelkedéssel szerzi meg az országot. A beözönlő seregek szétszóródnak előtte, és megsemmisülnek, még a szövetséges fejedelem is. Mert amióta barátságba került vele, csalárdul cselekszik ellene. Rátör, és legyőzi egy kevés emberrel. Alattomban még az ország leggazdagabb részeibe is behatol, és olyat tesz, amit sem atyái, sem atyáinak atyái nem cselekedtek: prédát, zsákmányt és kincseket osztogat közöttük, és az erődítmények ellen is tervet kohol, de csak egy ideig. Azután fölindul erejében és bátorságában, és nagy sereggel a déli király ellen fordul. A déli király is harcra készül nagy és igen erős sereggel, de nem állhat meg, mert cselhez folyamodtak ellene. Azok pusztítják el őt, akik kenyerét eszik. Serege elszéled, és sokan hullanak el sebesülésük miatt. Ennek a két királynak a szíve gonoszt forral. Egy asztalnál ülnek, mégis hazudnak egymásnak, de siker nélkül, mert eljön a vég a kijelölt időben. Azután visszatér országába nagy gazdagsággal, szíve azonban a szent szövetség ellen fordul, és ellene tesz, majd visszatér országába. A rendelt időben újra dél ellen vonul. De most nem úgy történik, mint ahogyan először volt. Mert a kittiek hajói ellene támadnak, erre megijed, visszatér, a szent szövetség ellen dühöng, és ellene cselekszik. Ismét azok felé fordul figyelme, akik elhagyták a szent szövetséget. Megjelennek seregei, és megfertőztetik a szent helyet, az erődítményt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és fölállítják a pusztító utálatosságot. Azokat, akik gonoszul cselekszenek a szövetség ellen, hízelgéssel hitszegésre csábítja. De az Istenét ismerő nép fölbátorodik, és tettre kél. A nép közül az értelmesek sokakat oktatnak, de egy ideig elhullnak fegyver, tűz, fogság és rablás miatt. És miközben elhullanak, egy kis segítséget kapnak, mire sokan képmutatásból csatlakoznak hozzájuk. Lesznek, akik az értelmesek közül is elesnek, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig. Mert még nincs itt a rendelt idő. Ez a király azt tesz, amit akar. Fölfuvalkodik, nagyobbnak tartja magát minden istennél, és az istenek Istene ellen is vakmerően szól. Mindaddig sikerülnek is dolgai, míg be nem telik a harag. Mert ami el van határozva, az meg is történik. Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvencével, egyetlen istennel sem, hanem mindegyiknél nagyobbnak tartja magát. Ezek helyett az erődök istenét tiszteli. Olyan istent tisztel arannyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal, akit atyái nem is ismertek. Az erődített városokban így cselekszik az idegen istenek nevében: Aki hódol neki, annak nagy tekintélyt juttat, és hatalmat ad neki sokak fölött. A földet pedig szétosztja jutalomként. De a vég idején összecsap vele a déli király, az északi király pedig mint a forgószél, úgy támad rá szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval. Betör az országokba, elözönli őket, és végigvonul rajtuk. Bevonul a kívánatos országba, és sokan elesnek. De Edóm, Móáb és Ammón fiainak a színe-java megszabadul a kezéből. Kiterjeszti kezét az országokra, még Egyiptom sem menekülhet meg. Birtokba veszi Egyiptom arany- és ezüstkincseit és minden drágaságát. Líbiaiak és kúsiták is lesznek kíséretében. De megriasztják őt a keletről és északról jövő hírek, és nagy haraggal kivonul, hogy sokakat elveszítsen és megöljön. Fölállítja sátorpalotáját a tenger és az ékes szent hegy között. De aztán vége lesz, és senki sem segíthet rajta. Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, aki néped fiai mellett áll, mert nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt mindmáig, amióta népek vannak. És abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki csak be van írva a könyvbe. Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan fölébrednek majd, némelyek örök életre, mások pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égbolt fényessége, és akik sokakat eljuttattak az igazságra, miként a csillagok, örökkönörökké. Te pedig, Dániel, zárd be ezeket a beszédeket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig! Sokan sokfelé járnak majd, hogy növekedjen a tudás. Akkor én, Dániel, láttam, hogy íme, még ketten állnak ott, az egyik a folyóvíz innenső partján, a másik a folyóvíz túlsó partján. Egyikük megkérdezte a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött volt: Mikor lesz vége e csodás dolgoknak? És hallottam, hogy a gyolcsba öltözött férfiú, aki a folyóvíz fölött volt, fölemelte jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküdött az örökké élőre, hogy ideig, időkig és egy fél időre, amikor véget ér a szent nép erejének megtörése, mindez beteljesedik. Bár hallottam ezt, de nem értettem, és azt kérdeztem: Uram, mi lesz mindennek a vége? Ő azt mondta: Menj el, Dániel, mert le vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a beszédek a végső időkig. Sokan megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg, de az értelmesek megértik. Attól az időtől fogva, hogy megszűnik a mindennapi áldozat, és fölállítják a pusztító utálatosságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. Te pedig menj el a vég felé! Majd elpihensz, és fölkelsz a sorsodra a végső napon. Az ÚR szava, amely Hóseáshoz, Beéri fiához szólt, Uzzijjának, Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak az idejében és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében. Amikor az ÚR beszélni kezdett Hóseás által, azt mondta az ÚR Hóseásnak: Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket, mert bizony paráználkodik az ország, nem követi az URat. Elment tehát, és elvette Gómert, Diblaim leányát. Az várandós lett, és fiút szült neki. Akkor azt mondta neki az ÚR: Nevezd őt Jezréelnek, mert még egy kis idő, és megbüntetem Jéhú házát Jezréel vérontása miatt, és eltörlöm Izráel házának királyságát. Azon a napon eltöröm Izráel íját Jezréel völgyében. És Gómer ismét várandós lett, és leányt szült. Akkor azt mondta Hóseásnak az ÚR: Hívd „Nincs kegyelem”;-nek, mert nem kegyelmezek többé Izráel házának, és nem könyörülök meg rajtuk. De Júda házának megkegyelmezek, és megszabadítom őket az ÚR, az ő Istenük által. De nem íj, kard vagy háború által, se nem lovak vagy lovasok által szabadítom meg őket. Miután elválasztotta „Nincs kegyelmet”, ismét várandós lett, és fiút szült. Az ÚR pedig azt mondta: Nevezd el „Nem népem”-nek, mert ti nem vagytok az én népem, és én sem vagyok a tiétek. De mégis annyi lesz Izráel fiainak száma, mint a homok a tenger partján, amely meg nem mérhető, és meg nem számolható. Akkor ott, ahol azt mondták nekik: „Nem vagytok az én népem”, ezt fogják mondani nekik: „Az élő Istennek fiai!” Összegyűlnek majd Júda fiai és Izráel fiai, és közösen egy fejedelmet választanak. Följönnek az ország minden részéből, mert nagy lesz Jezréel napja! (1,12) Mondjátok testvéreiteknek: „Népem”, és nővéreiteknek: „Van kegyelem”! (1) Pereljetek anyátokkal, pereljetek, mert ő nem a feleségem, és én sem vagyok a férje. Tüntesse el bujaságát az arcáról és paráznaságát keblei közül. (2) Különben meztelenre vetkőztetem őt és olyanná teszem, amilyen születése napján volt. A pusztához teszem hasonlóvá, olyanná változtatom, mint a kiszáradt föld, és megölöm szomjúsággal. (3) A fiain sem könyörülök, mert paráznaság fiai ők. (4) Mert paráználkodott az anyjuk, gyalázatba merült, aki szülte őket, mivel azt mondta: Elmegyek a szeretőim után, akik adnak nekem kenyeret, vizet, gyapjút, lent, olajat és italt. (5) Ezért íme, tövissel rekesztem el útját, és falat emelek elé, hogy ne találja meg ösvényeit. (6) Szaladgál majd a szeretői után, de nem éri utol őket. Amikor keresi őket, és nem találja, azt mondja majd: Megyek, és visszatérek előbbi férjemhez, mert akkor jobb dolgom volt, mint most. (7) Mert nem gondolta meg, hogy én adtam neki gabonát, mustot és olajat, és én sokasítottam meg az ezüstjét és az aranyat, amelyet ők a Baalra költöttek. (8) Azért visszaveszem gabonámat a maga idejében és mustomat is a maga évadján, és elragadom gyapjúmat és lenemet, amelyek eltakarták volna mezítelenségét. (9) Most föltárom gyalázatát szeretői előtt, és senki sem szabadítja ki őt a kezemből. (10) Véget vetek minden örömének, ünnepének, újholdjának, szombatjának és minden ünnepnapjának. (11) Elpusztítom szőlőjét és fügefáját, amelyekről azt mondta: Ez a bérem, amelyet szeretőim adtak nekem. Erdővé teszem azokat, és a mezei vad pusztítja el őket. (12) Megbüntetem őt a Baalok napjaiért, amelyeken tömjénezve áldozott azoknak. Fölrakta ékszereit és nyakláncát, és elment szeretői után, rólam pedig elfeledkezett – ezt mondja az ÚR. (13) De most íme, kicsalogatom őt, elviszem a pusztába, és szívére beszélek. (14) Ott majd visszaadom neki szőlőjét és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy énekel, mint ifjúsága idején, mint amikor feljött Egyiptom földjéről. (15) Azon a napon – ezt mondja az ÚR – Így fogsz hívni engem: „Férjem”, és nem nevezel többé így: „Baalom”. (16) Kiveszem a szájából a Baalok neveit, nem említik többé nevüket. (17) Azon a napon szövetséget szerzek nekik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld csúszómászóival. Eltörlöm az íjat, a kardot és a háborút e földről, hogy biztonságban lehessenek. (18) Eljegyezlek magamnak örökre, éspedig igazsággal és törvényességgel, irgalommal és kegyelemmel jegyezlek el magamnak. (19) Bizony, hűséggel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az URat. (20) Azon a napon meghallgatom – ezt mondja az ÚR –, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet. (21) A föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezréelt. (22) Bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek „Nincs kegyelem”nek, és azt mondom „Nem népem”-nek: Az én népem vagy te. Ő pedig azt mondja: Én Istenem! Azt mondta nekem az ÚR: Menj el újra, szeress egy asszonyt, akit szeret a társa, és mégis házasságtörő, ahogyan az ÚR is szereti Izráel fiait, de ők idegen istenekhez fordulnak, és szeretik az aszúszőlőt. Megvásároltam őt magamnak tizenöt ezüstért és másfél hómer árpáért. Azt mondtam neki: Sokáig fogsz nálam maradni. Nem paráználkodsz, és nem leszel más férfié, s én veled maradok. Mert Izráel fiai is sokáig lesznek király és fejedelem nélkül, áldozat és kőoszlopok nélkül, éfód és házibálvány nélkül. Azután megtérnek Izráel fiai, és keresik Istenüket, az URat és Dávidot, a királyukat, és remegve folyamodnak az ÚRhoz és az ő jóságához az utolsó időkben. Halljátok meg az ÚR beszédét, Izráel fiai, mert pere van az ÚRnak a föld lakóival, mert nincs igazság, nincs szeretet és nincs istenismeret a földön. Hamisan esküsznek és hazudnak, gyilkolnak, lopnak és paráználkodnak, betörnek, és egyik vérontás a másikat éri. Ezért gyászol a föld, és elerőtlenedik minden lakója; a mező vadja, az ég madarai és még a tenger halai is elvesznek. Mindazonáltal senki se perlekedjék, és senki se vádaskodjék! Hiszen a te néped olyan, mint akik a papokkal civódnak. Elesel nappal, és veled esik a próféta is éjjel; és anyádat is elveszítem. Elvész a népem, mert ismeret nélkül való. Mivel megvetetted az ismeretet, én is megvetlek téged: nem leszel a papom. Mivel elfeledkeztél Istened törvényéről, én is elfeledkezem fiaidról. Minél többen lettek, annál inkább vétkeztek ellenem, ezért gyalázatra fordítom dicsőségüket! Népem vétekáldozatából részesednek, és bűneik után áhítozik lelkük. De úgy jár a pap is, mint a nép: megbüntetem őket útjaikért, és megfizetek nekik cselekedeteikért. Esznek majd, de nem elégednek meg, paráználkodnak, de nem szaporodnak, mert nem figyelnek az ÚRra. Paráznaság, bor és must elveszi az észt! Népem az ő fáját kérdezi, és pálcája ad neki kijelentést. Mert a paráznaság lelke megtéveszt, és ők Istenüktől elfordulnak és paráználkodnak. A hegyek tetején áldoznak, és a halmokon tömjéneznek: cserfa, nyárfa és tölgyfa alatt, mert kellemes az árnyékuk. Ezért paráznák leányaitok, és házasságtörők menyeitek. Nem büntetem meg leányaitokat amiatt, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert a férfiak is félremennek a paráznákkal, és áldoznak a kéjnőkkel. De az esztelen nép elbukik. Ha te paráználkodsz is, Izráel, Júda ne vétkezzék! Ne járjatok Gilgálba, ne menjetek fel Bét-Ávenbe! Ne esküdjetek így: Él az ÚR! Ha olyan szilaj Izráel, mint egy szilaj üsző, legeltetheti-e őket az ÚR most tágas földön, mint a bárányokat? Bálványokkal szövetkezett Efraim, hagyd hát magára! Dőzsölésük elfajult, egyre csak paráználkodnak, inkább szeretik a gyalázatot, mint oltalmazójukat. Szárnyára kapja őket a szélvész, és megszégyenülnek áldozataik miatt. Halljátok meg ezt, ti papok! Figyeljetek, Izráel háza! Hallgass ide, királyi ház! Hiszen rátok vonatkozik az ítélet, mert csapdává lettetek Micpában, és kiterített hálóvá a Tábór-hegyen. Belemerültek a hitehagyottak az öldöklésbe, de én mindnyájuk fenyítésére leszek. Jól ismerem Efraimot, és Izráel nincs elrejtve előlem. Hiszen most is paráználkodsz, Efraim, tisztátalan vagy, Izráel! Cselekedeteik nem engedik megtérni őket Istenükhöz, mert paráznaság lelke van bennük, és nem ismerik az URat. Izráel ellen a saját büszkesége tanúskodik, Izráel és Efraim elbukik bűnei miatt, Júda is elbukik velük együtt. Juhaikkal és ökreikkel mennek keresni az URat, de nem találják, mert eltávozott tőlük. Hűtlenül cselekedtek az ÚR ellen, mert idegen fiakat nemzettek; most majd fölemészti őket az újhold örökségükkel együtt. Fújjátok meg a kürtöt Gibeában, a trombitát Rámában, kiáltsatok Bét-Ávenben: Utánad, Benjámin! Efraim pusztává lesz a fenyítés napján, Izráel törzseinek kijelentem azt, ami biztos. Júda fejedelmei olyanok, mint a határrontók, kiontom rájuk haragomat, mint a vizet. Efraim el van nyomva, az ítélettől összetörve, mert kész volt követni a hiábavalóságot! Én pedig olyan vagyok Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. Látta Efraim a betegségét, Júda is a maga sebét, ezért Efraim Asszíriához folyamodott, és a nagy királyhoz küldözgetett. De ő nem tud meggyógyítani benneteket, és nem veszi le rólatok a sebet. Mert olyan leszek Efraimnak, mint az oroszlán, és Júda házának, mint az oroszlánkölyök. Én, én szaggatom szét; azután elmegyek, fölkapom, és nem lesz, aki megszabadítsa! Elmegyek, visszatérek lakóhelyemre, míg el nem ismerik, hogy vétkeztek, és keresni nem fogják arcomat. Nyomorúságukban keresnek majd engem! Gyertek, térjünk vissza az ÚRhoz, mert ő megsebesített, de meg is gyógyít, megvert, de be is kötöz minket! Két nap múlva megelevenít minket, harmadnapon föltámaszt, hogy színe előtt éljünk. Ismerjük hát meg, törekedjünk arra, hogy megismerjük az URat! Eljövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet. Mit cselekedjem veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hiszen hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, mint a korán múló harmat. Azért vertem meg őket a próféták által, és öldököltem őket számnak beszédeivel. Ítéleteim olyanok, mint a kelő nap. Mert szeretetet kívánok, nem pedig áldozatot, Isten ismeretét inkább, mint égőáldozatokat. De ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget, hűtlenül cselekedtek ott ellenem. Gileád a gonosztevők városa, vérrel van bemocskolva. A papok társasága olyan, mint a leselkedő tolvajok: gyilkolnak a sikemi úton. Bizony, gonosz dolgokat cselekszenek. Rettenetes dolgokat láttam Izráel házában. Ott van Efraim paráználkodása, tisztátalanná lett Izráel! Júda, számodra is eljön az aratás, amikor fordítok népem sorsán. Amikor gyógyítani akartam Izráelt, akkor tudódott ki Efraim bűne és Samária gonoszsága. Mert csalárdul cselekszenek, tolvaj tör be a házba, és rabló fosztogat az utcán. És eszükbe sem veszik, hogy emlékezem minden gonoszságukra. Körülvették most őket cselekedeteik, színem előtt vannak azok. Gonoszságukkal örvendeztetik a királyt és hazugságaikkal a fejedelmeket. Mindnyájan házasságtörők, olyanok, mint amikor a kemencét befűti a pék, de még vár a tüzeléssel, amíg a kovászos tészta megkel. Királyunk napján a fejedelmek beteggé lesznek a tüzes bortól, és ő a csúfolódóknak nyújtja a kezét. Mert szívük olyan, mint a kemence, ahogy közelednek hozzá álnokságukban. Egész éjszaka alszik haragjuk, de reggel ég, mint a lángoló tűz. Mindnyájan tüzesek, mint a sütőkemence, és megemésztik bíráikat. Királyaik mind elhullottak, nincs közöttük senki, aki hozzám kiáltana. Efraim a népek közé keveredett. Olyanná lett Efraim, mint a meg nem fordított pogácsa. Idegenek emésztik erejét, de ő nem veszi észre. Őszül már a haja, de azt sem veszi észre. Izráel ellen saját büszkesége tanúskodik, mivel nem tértek vissza Istenükhöz, az ÚRhoz, és mindennek dacára sem keresték őt. Olyan lett Efraim, mint az együgyű, balga galamb. Egyiptomhoz kiáltanak, Asszíriába járnak. De bármerre mennek, kifeszítem ellenük hálómat; elfogom őket, mint az ég madarát, megfenyítem őket, ahogy gyülekezetüknek kijelentettem. Jaj nekik, mert eltávoztak tőlem! Pusztulás vár rájuk, mert vétkeztek ellenem. Én ugyan megszabadítanám őket, de ők hazugságot szólnak ellenem! Nem kiáltanak hozzám szívükből, hanem csak fekvőhelyükön jajgatnak. A búza és a must miatt gyűlnek össze, és ellenem fordulnak. Bár én tanítottam őket, és erősítettem karjukat, ők mégis gonoszt gondolnak rólam. Megtérnek, de nem a magasságos Istenhez. Olyanok, mint a csalárd íj. Fegyvertől hullanak el fejedelmeik szitkozódó nyelvük miatt. Ez lesz gyalázatuk Egyiptom földjén. Szádhoz a kürtöt! Mint a sas, úgy tör az ellenség az ÚR házára! Mert megszegték szövetségemet, és vétkeztek törvényem ellen! Kiáltanak hozzám: Én Istenem! Mi, Izráel, ismerünk téged! Megvetette Izráel a jót, ezért ellenség fogja üldözni. Királyt emeltek, de nem általam, fejedelmet választottak, de tudtomon kívül. Ezüstjükből és aranyukból bálványokat formáltak, hogy vesztükre legyen. Megutáltam borjúdat, Samária! Haragom fölgerjedt miatta. Meddig nem tudnak még tiszták lenni? Ez is Izráelből való! Kézműves csinálta, és nem Isten az. Bizony, darabokra törik Samária borjúja! Mert szelet vetnek, és vihart aratnak. Nem szökik szárba a gabona, termése nem ad lisztet. Ha adna is, idegenek emésztik el azt. Elnyelettetik Izráel! Olyan immár a népek közt, mint valami becstelen dolog. Mert Asszíriába járnak, mint a magában bolyongó vadszamár, Efraim szeretőket bérelt. De ha bérelnek is szövetségeseket a népek közt, én most összegyűjtöm őket, és kezdenek majd lefogyni a fejedelmek királyának terhétől. Mivel megszaporította Efraim az oltárokat a bűnre, bűnre vitték őt az oltárok. Ha ezernyi törvényt írnék is elő neki, idegennek tekintenék azokat. Nekem szánt áldozatképpen húst vágnak majd és esznek, de az ÚR nem tekint rá kedvesen. Megemlékezik immár álnokságukról, és megbünteti vétkeiket. Vissza fognak térni Egyiptomba. Izráel elfeledkezett alkotójáról, és palotákat épített, Júda szaporította a megerősített városokat. De én tüzet bocsátok városaira, és az megemészti erődítményeit. Ne örvendezz, Izráel, oly vígan, mint a népek, mert paráználkodásoddal elszakadtál Istenedtől, és szereted a paráznaság bérét minden gabonaszérűn. De a szérű és a sajtó nem tartja el őket, hiányozni fog belőle a must. Nem maradnak az ÚR földjén, hanem Efraim visszatér Egyiptomba, és Asszíriában tisztátalant esznek. Nem áldoznak az ÚRnak borral, és nem lesznek kedvesek előtte áldozataik. Az olyan lesz, mint a gyászolók kenyere: akik esznek belőle, mindnyájan tisztátalanok lesznek, mert kenyerük csak étvágyuknak szolgál, nem juthat be az ÚR házába. Mit csináltok majd az ünnepnapon, az ÚR ünnepnapján? Mert íme, elbujdosnak a pusztulás miatt, de Egyiptom gyűjti össze, Memfisz temeti el őket. Ezüstkincsüket a csalán veszi birtokba, és tövis nő sátraikban. Elérkeznek a számadás napjai, elérkeznek a megtorlás napjai! Majd megtudja Izráel, hogy bolond-e a próféta, őrült-e a lélek embere! Vétked sokasága miatt, és mert olyan hatalmas a gyűlölet. A próféta Istenem mellett őrálló Efraimban, de csapdát állítottak minden útjára, gyűlölet van Istene házában. Mélységesen elfajultak, mint Gibea napjaiban. De megemlékezik álnokságaikról az ÚR, és megbünteti őket vétkeik miatt. Olyannak találtam a pusztában Izráelt, mint a szőlőfürtöt; úgy néztem atyáitokra, mint a fügefa termésének zsengéjére. De amikor Baal-Peórhoz jutottak, gyalázatra adták magukat, és olyan utálatossá váltak, mint akit szerettek. Elszáll Efraim dicsősége, mint a madár! Nem lesz szülés, sem fogamzás, sem terhesség! Mert még ha föl is nevelnék fiaikat, mégis gyermektelenné teszem őket. Sőt jaj lesz nekik, ha elfordulok tőlük. Efraimot olyannak láttam, mint amilyen Tírusz: szépen elültetett fa. De Efraimnak mégis ki kell hoznia fiait az öldöklőknek. Adj nekik, URam! De mit adj? Adj nekik meddő méhet és elapadt emlőket! Minden gonoszságuk Gilgálból indult, ott gyűlöltem meg őket. Cselekedeteik gonoszsága miatt kiűzöm őket házamból, nem szeretem őket többé. Fejedelmeik mindnyájan pártütők. Meg van verve Efraim, gyökere elszáradt, nem terem gyümölcsöt. Még ha születnének is gyermekei, megölöm szeretett magzatait. Elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak rá, és bujdosóvá lesznek a népek között. Dús szőlőtő Izráel, amely megtermi gyümölcsét. Gyümölcsének sokasága szerint sokasította meg oltárait, földjének jósága szerint jó sok oszlopot állított föl. Csalárd a szívük, de most meglakolnak! Ő maga töri le oltáraikat, elpusztítja bálványoszlopaikat. Bizony azt mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féltük az URat; mit segíthetne rajtunk a király?! Összevissza beszéltek, hamisan esküdtek, szövetséget kötöttek. De mint a mező barázdáin sarjadzó mérges gaz, úgy sarjadzik ki az ítélet. Bét-Áven borjúi miatt aggódnak Samária lakói. Bizony megsiratja azt az ő népe, és papjai is, akik dicsőségében örvendeztek, mert eltávozott tőle. Azt is Asszíriába vonszolják, ajándékul Járeb királynak. Szégyent vall Efraim, és megszégyenül Izráel a tanácsa miatt. Elvész Samária! Királya olyan lesz, mint forgács a víz színén! Lerombolják Izráel vétkét, Áven magaslatait. Tövis és bogáncskóró növi be oltárait. Azt mondják majd a hegyeknek: Borítsatok be minket! A halmoknak pedig: Omoljatok ránk! Gibea napjaitól fogva vétkeztél, Izráel! Ott állnak; nem éri-e el őket a háború Gibeában a gonoszság fiai miatt? Megfenyítem hát őket kedvemre! Amikor összegyülekeznek ellenük a népek, megkötözik őket kettős gazságukért. Efraim szoktatott üsző, amely szeret nyomtatni, de én rámegyek az ő szép nyakára, és igába fogom Efraimot; Júda szántani fog, Jákób boronál neki. Vessetek magatoknak igazságot, akkor kegyelmet arathattok! Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az URat, amíg eljön, hogy az igazság esőjét adja nektek. Gonoszságot szántottatok, álnokságot arattatok, és eszitek a hazugság gyümölcsét. Mert a magad útjaiban és vitézeid sokaságában bíztál! Azért zendülés támad néped között, és minden erődítményed elpusztul, ahogyan Salman elpusztította Bét-Arbélt, amikor az ütközet napján az anyákat gyermekeikkel együtt gyilkolták le. Ez történik veletek Bételben nagy gonoszságotok miatt. Hajnalra bizony elvész Izráel királya! Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál inkább távolodtak tőlem. A Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, én vettem a karomba őket, de ők nem ismerték el, hogy én gyógyítottam meg őket. Emberi kötelékkel vontam őket, a szeretet kötelékével, és olyan voltam hozzájuk, mint aki leemeli nyakukról az igát, és kedvesen ételt adtam eléjük. Nem tér vissza Egyiptom földjére, hanem Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni. Fegyver száll a városaira, és elpusztítja zárait, és megemészti őket szándékaik miatt. Mert népem megátalkodottan elfordul tőlem. Ha hívogatják is őt a magasságos Istenhez, senki sem indul meg ezen. Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, miért tennélek olyanná, mint Cebóím? Megesett rajtad a szívem, föllángolt minden szánalmam! Nem haragom hevében cselekszem vele, és nem török ismét Efraim vesztére. Mert Isten vagyok én, nem pedig ember, a Szent közöttetek, és én nem haraggal jövök. Az URat fogják követni, mert majd úgy ordít, mint az oroszlán, és ha ő ordít, remegve gyűlnek össze fiai nyugat felől. Remegve jönnek elő Egyiptomból, mint a madár, és Asszíria földjéről, mint a galamb. Akkor betelepítem őket házaikba, azt mondja az ÚR! Hazugsággal vett körül engem Efraim, Izráel háza pedig csalárdsággal. De Júda még Istennel jár, és hűséges a szentekhez. Efraim szelet legel, és a keleti szelet üldözi egész nap. Szaporítja a hazugságot és a sanyargatást: szövetséget kötnek az asszírokkal, és olajat visznek Egyiptomba. Pere van az ÚRnak Júdával is, és megbünteti Jákóbot útjai miatt. Cselekedetei szerint fizet meg neki. Már anyja méhében sarkon fogta bátyját, és ereje teljében Istennel küzdött. Küzdött az angyallal, és legyőzte; sírt, és könyörgött neki. Bételben találta meg őt, és ott beszélt velünk. Bizony az ÚR a Seregek Istene, ÚR az ő neve. Térj hát vissza Istenedhez! Őrizd meg a hűséget és a törvényt, és szüntelenül bízzál Istenedben! Kánaán ő, hamis mérőeszközök vannak a kezében, szereti megcsalni a másikat. Efraim azt mondja: Bizony meggazdagodtam, vagyont szereztem magamnak. Nem találhatnak bennem bűnt, semmit sem szereztem vétkesen. De én, az ÚR vagyok a te Istened Egyiptom földje óta. Újra sátorlakóvá teszlek, mint az ünneplés napjain. Mert én szóltam a prófétákhoz, én sokasítottam meg a látomásokat, és én szóltam hasonlatokban a próféták által. Mivel Gileád gonosz, bizony semmivé lesz! Gilgálban bikákkal áldoznak, de oltáraik olyanná lesznek, mint a kőrakások a mező barázdáin. Jákób Arám földjére bujdosott, egy asszonyért szolgált Izráel, egy asszonyért őrizte a nyájat. De próféta által hozta föl az ÚR Izráelt Egyiptomból, és próféta által tartotta meg. Efraim elkeseredetten ingerelte Istent, de a vérontás visszaszáll rá, és az Úr megfizet neki gyalázatosságáért. Ha Efraim megszólalt, rettegés támadt. Naggyá lett Izráelben, de vétkezett a Baallal, és meghalt. Most is gyarapítják vétkeiket, és öntött szobrot csinálnak maguknak ezüstjükből: bálványokat a maguk esze szerint. Mesteremberek műve mindez, akik ezt mondják róluk: az emberek, akik áldoznak, hadd csókolgassák a borjúkat! Azért olyanná lesznek, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely korán eltűnik; mint a szérűről elsodort polyva, és mint a kémény füstje. Mert én vagyok az ÚR, a te Istened Egyiptom földjétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent rajtam kívül, és rajtam kívül nincs más szabadító! Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön. Ha legelhettek, elteltek. Elteltek, és szívük fölfuvalkodott, ezért felejtkeztek el rólam. De olyan leszek hozzájuk, mint az oroszlán, mint a párduc, úgy leselkedem rájuk az úton. Rájuk rontok, mint a kölykétől megfosztott medve, föltépem mellkasukat, és fölfalom ott őket, mint egy nőstény oroszlán. Mezei vad szaggatja szét őket! Romlásodra lett Izráel, hogy ellenem törekedtél, a te segítőd ellen. Hol van hát királyod, hogy megszabadítsa minden városodat? És bíráid, akikről azt mondtad: Adj nekem királyt és fejedelmeket! Adok neked királyt haragomban, de el is veszem fölindulásomban. Össze van gyűjtve Efraim álnoksága, el van téve a vétke! A szülés kínjai lepik meg őt. Oktalan fiú ő, mert nem jön ki a kellő időben anyja méhéből. Megváltom őket a Seol hatalmából! Megváltom őket a haláltól! Hol van a tövised, ó, halál? Hol a fullánkod, Seol? A részvét rejtve van előlem. Mert bár ő a legvirágzóbb a testvérek közt, feljön majd a keleti szél, az ÚR szele föltámad a pusztából: kiszárad a kútja, elapad a forrása, kincstárának minden drágaságát kirabolja. (14,1) Meglakol Samária, mert dacolt Istenével. Fegyver által hullanak el, csecsemőit földhöz verik, és várandós asszonyait fölhasítják. (2) Térj vissza hát, Izráel, az ÚRhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! (3) Vigyetek magatokkal szavakat, így térjetek vissza az ÚRhoz! Mondjátok neki: Végy el minden álnokságot, és fogadj kegyesen, és ajkunk gyümölcsével áldozunk neked. (4) Asszíria nem segít meg minket. Lóra sem ülünk, és nem mondjuk többé kezünk készítményeinek: Istenünk! Mert nálad talál irgalmat az árva. (5) Kigyógyítom őket hűtlenségükből. Szeretem majd őket ingyen kegyelemből, mert elfordult róluk haragom. (6) Olyan leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon fái. (7) Kiterjednek az ágai, és olyan lesz ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné. (8) Újra az ő árnyékában laknak, megelevenednek, mint a gabonamag, és virágoznak, mint a szőlőtő. Híre olyan lesz, mint a Libánon boráé. (9) Efraim így szól: Mi közöm nekem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom, és figyelek rá. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprusfa. Tőlem származik a gyümölcsöd. (10) Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, szívlelje meg! Bizony egyenesek az ÚR útjai. Az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig megbotlanak rajtuk. Az ÚR szava, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt. Vének, halljátok ezt, és figyeljen a föld minden lakója! Történt-e ilyen a ti időtökben vagy a ti atyáitok idejében? Beszéljétek el fiaitoknak, és fiaitok beszéljék el az ő fiaiknak és azoknak fiai a következő nemzedéknek! Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska. Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár. Ébredjetek föl, részegesek, és sírjatok, jajgassatok mind, ti borivók, a mustért, mert elvétetett az a szátoktól! Mert egy nép tört országomra, erős és megszámlálhatatlan. Fogai, mint az oroszlán fogai, és tépőfogai, mint a nőstény oroszláné. Pusztává tette szőlőmet, letördelte fügefáimat, mezítelenre hántotta és széjjelszórta, fehérlenek az ágai. Keseregj, mint a hajadon, aki gyászba öltözött ifjúsága jegyeséért. Kifogyott az étel- és italáldozat az ÚR házából, gyászolnak a papok, az ÚR szolgái. Elpusztult a mező, gyászol a föld, mert elpusztult a gabona, kiszáradt a must, kiapadt az olaj. Szégyenkezzetek, ti szántóvetők, jajgassatok, szőlőművesek a búzáért és az árpáért, mert elveszett a mezőn az aratnivaló! Elszáradt a szőlőtő, elhervadt a fügefa. A gránátalmafa, a datolyafa és az almafa meg a mező minden gyümölcsfája kiszáradt. Bizony kiszáradt az öröm az emberek közül. Öltsetek gyászruhát, és sírjatok, ti papok! Jajgassatok, ti oltár szolgái! Jöjjetek, és háljatok gyászruhában, Istenem szolgái, mert megszűnt az étel- és italáldozat Istenetek házában. Szenteljetek böjtöt, hirdessetek ünnepet! Gyűjtsétek össze a véneket, a föld minden lakosát az ÚRnak, a ti Isteneteknek házába, és kiáltsatok az ÚRhoz! Jaj, micsoda nap! Bizony közel van az ÚR napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól. Hát nem a szemünk láttára veszett ki az élelem, az öröm és vigasság Istenünk házából? Elszáradt a mag a barázdákban, kiürültek a magtárak, összedőltek a csűrök, mert kiszáradt a gabona. Mint nyög a jószág! Nyugtalankodnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, bűnhődnek még a juhnyájak is! Hozzád kiáltok, URam, mert tűz emésztette meg a puszta legelőit, és láng perzselte meg a mező minden fáját. A mező állatai is szomjaznak téged, mert kiszáradtak a folyóvizek, és tűz emésztette meg a puszta legelőit. Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, és kiáltsatok szent hegyemen! Rémüljön meg az ország minden lakója, mert eljön az ÚR napja, bizony közel van. Sötétség és homály napja, felhő és ború napja, mint a hegyekre ráterülő alkonyat! Nagy és hatalmas nép jön, amilyen nem volt kezdettől fogva soha, és nem is lesz többé ezután nemzedékről nemzedékre. Előtte tűz emészt, utána láng lobog. Előtte olyan az ország, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság, semmi sem menekülhet meg előle. Olyan az alakjuk, mint a lovaké, és úgy száguldoznak, mint a lovasok. Amikor a hegyek tetején szökellnek, olyan a hangjuk, mintha hadi szekerek robognának, vagy mintha a tarlót emésztő tűz ropogna. Olyanok, mint az ütközetre kész hatalmas sereg. Megrémülnek tőle a népek, minden arc elsápad. Száguldoznak, mint a hősök, fölmásznak a kőfalakra, mint a harcosok. Mindegyik a maga útján halad, nem térnek le ösvényeikről. Nem akadályozzák egymást, mindegyik a maga útján halad. Nekirontanak a fegyvernek, és nem lehet megállítani őket. Betörnek a városba, futkároznak a kőfalon, bemásznak a házakba, betörnek az ablakokon, mint a tolvaj. Reszket előttük a föld, és megrendülnek az egek. A nap és a hold elsötétedik, a csillagok is elvesztik fényüket. És megzendül az ÚR szava serege előtt, mert igen nagy az ő tábora, hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az ÚR napja, és igen rettenetes! Ki állhat meg akkor? De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívetekből, böjtöléssel, sírással és gyászolással. Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az ÚRhoz, a ti Istenetekhez! Mert könyörületes és irgalmas ő, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű, és bánkódik a veszedelem miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megkönyörül, és áldást hagy maga után. Hozzatok étel- és italáldozatot az ÚRnak, a ti Isteneteknek! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet! Hívjátok össze a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat! Jöjjön ki szobájából a vőlegény és kamrájából a menyasszony! A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az ÚR szolgái, és ezt mondják: Légy kegyelmes, URam, népedhez, és ne engedd, hogy szidják örökségedet! Ne példálózzanak velünk a pogányok! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük? Féltő szeretetre gyulladt az ÚR a földje iránt, és megszánta népét. Így válaszolt népének az ÚR: Íme, annyi gabonát, mustot és olajat adok nektek, hogy megelégedtek vele, és nem engedem többé, hogy gyalázzanak titeket a népek. Elűzöm tőletek az északi népet is, puszta és sivár vidékre vetem őt. Elejét a keleti tengerbe, hátulját a nyugati tengerbe, és bűze magasra száll. Fölszáll büdössége, bármily nagy dolgokat cselekedett is. Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekedett az ÚR! Ne féljetek, ti mezei vadak, mert zöldülnek a puszta legelői! A fák megtermik gyümölcsüket, a füge és szőlő is kitárja gazdagságát. Ti is, Sionnak fiai, örvendezzetek és vigadjatok az ÚRban, a ti Istenetekben, mert megadja nektek az esőt igazság szerint: korai és késői esőt hullat rátok, mint kezdetben. Megtelnek a csűrök gabonával, és a sajtók bőven árasztják a mustot és az olajat. Kárpótollak benneteket azokért az esztendőkért, amelyeket tönkretett a sáska, szöcske, cserebogár és a hernyó, az én nagy seregem, amelyet rátok küldtem. Bőségesen ehettek majd, és megelégedtek. És magasztaljátok az ÚRnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem kell pironkodnia az én népemnek. Akkor megtudjátok, hogy én Izráel között vagyok, és hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek, és nincs más! Soha többé nem kell pironkodnia az én népemnek. Azután kiöntöm majd lelkemet minden testre: fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm lelkemet azokban a napokban. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap sötétté válik, a hold pedig vérré, mielőtt eljön az ÚR nagy és rettenetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét. Mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a szabadulás, ahogyan megígérte az ÚR, és a megszabadultak között lesznek azok, akiket elhív az ÚR! Mert íme, azokban a napokban és abban az időben, amikor visszahozom Júda és Jeruzsálem foglyait, összegyűjtök minden népet, elvezetem őket Jósáfát völgyébe, ahol perbe szállok velük az én népemért és birtokomért, Izráelért, amiért szétszórták a népek közé, és megosztoztak országomon. Népemre sorsot vetettek: a fiút parázna nőért adták oda, a leányt pedig borért adták el, hogy ihassanak. Hát nektek mi közötök hozzám, Tírusz, Szidón és Filisztea környéke? Vajon vissza akartok nekem fizetni valamit? Ha meg akarnátok is fizetni, nagy hirtelen visszafordítom azt saját fejetekre! Hiszen elraboltátok ezüstömet és aranyamat, és legszebb kincseimet templomaitokba vittétek. Júda fiait és Jeruzsálem fiait pedig eladtátok a görögöknek, hogy messzire kerüljenek a határaiktól. Íme, én elindítom őket arról a helyről, ahova eladtátok őket, és visszafordítom saját fejetekre, amit tettetek. Fiaitokat és leányaitokat Júda fiainak kezébe adom, ők pedig eladják őket a sábaiaknak, a messze lakó népnek, mert így határozott az ÚR. Hirdessétek ki ezt a népek között: Készüljetek föl a harcra, buzdítsátok a vitézeket! Jöjjön el, vonuljon föl minden hadakozó férfi! Kovácsoljatok ekevasaitokból kardot, metszőkéseitekből pedig dárdát! Mondja még a gyönge is: Vitéz vagyok! Siessetek, jöjjetek ide, ti népek, gyűljetek össze mindenfelől! Vezesd, URam, hőseidet! Keljenek föl és jöjjenek el a népek Jósafát völgyébe, mert ott ülök törvényt, hogy megítéljek minden szomszéd népet. Eresszétek neki a sarlót, mert megérett az aratnivaló! Gyertek, tapossatok, mert tele van a kád, túlárad a sajtó, mert megsokasodott gonoszságuk! Tömegek, tömegek az ítélet völgyében! Mert közel van az ÚR napja az ítélet völgyében! A nap és a hold elsötétedik, a csillagok elvesztik fényüket. Fölharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld. De az ÚR lesz népének oltalma és Izráel fiainak erőssége! Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek, aki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. Akkor szent lesz Jeruzsálem, és idegenek többé nem vonulnak át rajta. Azon a napon majd must csordogál a hegyekről, és tej folyik a halmokról. Júda minden patakmedrében bőven folyik a víz. Forrás fakad az ÚR házából, és megöntözi a Sittím völgyét. Egyiptom pusztasággá lesz, Edóm pedig kietlen sivataggá a Júda fiain való erőszakosságáért, mert ártatlan vért ontottak földjükön. De Júdát örökké lakni fogják, Jeruzsálemet is nemzedékről nemzedékre. Megfizetek a vérontásért, amelyért még nem fizettem meg. Sion lesz az ÚR lakóhelye! Ámósz beszédei, aki a tekóabeli pásztorokhoz tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának az idejében és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két esztendővel a földindulás előtt. Ezt mondta: Fölharsan az ÚR hangja a Sionról, fölzendül Jeruzsálemből. Gyászolnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje. Így szól az ÚR: Damaszkusz három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel vas cséplőszánokkal csépelték Gileádot, tüzet küldök Hazáél házára, és az megemészti Ben-Hadad palotáit. Letöröm Damaszkusz zárait, kiirtom az Aven völgyében lakókat és azt, aki a jogart tartja Bét-Édenben. Fogságba megy Arám népe Kírbe – ezt mondja az ÚR. Így szól az ÚR: Gáza három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel az összes foglyot rabságba vitték, és az edómiaknak adták át őket, tüzet küldök Gáza kőfalára, és megemészti palotáit. Kiirtom a lakosokat Asdódból és Askelónból azt, aki a jogart tartja. Azután Ekrón ellen fordítom a kezemet, és elvész a filiszteusok maradéka is – ezt mondja az én Istenem, az ÚR. Így szól az ÚR: Tírusz három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel az egész fogoly népet Edómnak adták, és nem tartották számon a testvéri szövetséget, tüzet küldök Tírusz kőfalára, és megemészti palotáit. Így szól az ÚR: Edóm három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel fegyverrel űzte saját testvérét, és elfojtotta szívében az irgalmasságot, szüntelen tombolt haragja, és mindvégig kitartott dühében, tüzet küldök Témánra, és megemészti Bocra palotáit. Így szól az ÚR: Ammón három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel fölhasították Gileád várandós asszonyait, hogy kiszélesíthessék határukat, tüzet küldök Rabbá kőfalára, és megemészti palotáit harci zajban, a háború napján, pusztító viharral a szélvész napján. Királyuk számkivetésbe megy, és fejedelmei is vele mennek – ezt mondja az ÚR! Így szól az ÚR: Móáb három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel mésszé égette Edóm királyának csontjait, tüzet küldök Móábra, és megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb, harci lárma és kürtzengés közben. Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden fejedelmét megölöm – ezt mondja az ÚR. Így szól az ÚR: Júda három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel megvetették az ÚR törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit, félrevezették őket hazug bálványaik, amelyeket atyáik követtek, ezért tüzet küldök Júdára, és megemészti Jeruzsálem palotáit. Így szól az ÚR: Izráel három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel eladják pénzért az igazat, a szegényt pedig egy pár saruért, a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját eltérítik. Apa és fia egy leányhoz jár, hogy beszennyezzék szent nevemet. Zálogba vett ruhákon nyújtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát isszák Istenük házában. Pedig én irtottam ki előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyfák. Mégis kipusztítottam gyümölcsüket fent és gyökerüket alant. Én hoztalak ki benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét. Prófétákat támasztottam fiaitok közül, és názírokat ifjaitok közül. Vajon nem így van, Izráel fiai? – ezt mondja az ÚR. De borral itattátok a názírokat, a prófétákra pedig ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok! Ezért íme, lenyomlak titeket, ahogyan a kévékkel teli szekér belenyomódik a földbe. Elvész a gyors lábú menekülő, és az erős hiába erősíti meg az erejét, a hős sem mentheti meg lelkét. Nem tud helytállni az íjász, nem menekülhet el még a gyors lábú sem, és a lovon ülő sem mentheti meg lelkét. A hősök közül a legbátrabb is mezítelenül fut el azon a napon – ezt mondja az ÚR. Halljátok meg ezt a beszédet, amelyet az ÚR szól felőletek, Izráel fiai, az egész nemzetség felől, amelyet fölhozott Egyiptom földjéről: Csak titeket választottalak magamnak e föld minden nemzetsége közül, ezért büntetlek meg titeket minden gonoszságotokért. Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? Ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs zsákmánya? Hallatja-e hangját barlangjából az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem vetnek neki tőrt? Fölpattan-e a csapda a földről, ha semmit sem fogott? Ha fölharsan a kürt a városban, nem riad-e meg a nép? Vajon ha baj van a városban, nem az ÚR szerzi azt? Az én Istenem, az ÚR, semmit sem cselekszik addig, míg meg nem jelenti titkát szolgáinak, a prófétáknak. Ha az oroszlán ordít, ki ne rettegne? Ha az ÚR, az én Istenem szól, ki ne prófétálna? Adjatok hírt Asdód palotáiból és az Egyiptomban levő palotákból, és így szóljatok: Gyűljetek össze Samária hegyein, lássátok meg, milyen nagy a háborgás és az elnyomás benne! Mert nem tudnak helyesen cselekedni – ezt mondja az ÚR. Halomra gyűjtik a kincset palotáikban erőszakossággal és zsarolással. Ezért azt mondja az én Istenem, az ÚR: Ellenség veszi körül ezt a földet, ledönti hatalmadat, és feldúlja palotáidat. Ezt mondja az ÚR: Ahogyan a pásztor az oroszlán szájából csak a két lábszárat vagy a fül hegyét menti meg, úgy menekülnek meg Izráel fiai, akik Samáriában a pamlagok sarkán és a nyugágyak damasztján ülnek. Halljátok meg, és tegyetek tanúbizonyságot Jákób házának – ezt mondja az én Istenem, az ÚR, a Seregek Istene –, amely napon megbüntetem Izráelt bűneiért, Bételt is megbüntetem oltáraiért. Letörnek az oltár szarvai, és a földre omlanak. Ledöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, és megsemmisülnek a nagy házak – ezt mondja az ÚR. Halljátok meg ezt a beszédet, ti básáni tehenek, akik Samária hegyén vagytok, akik nyomorgatjátok a szegényeket, megrontjátok a nyomorultakat, akik azt mondjátok férjeteknek: Hozzatok, hadd igyunk! Megesküdött szentségére az én Istenem, az ÚR, hogy íme, eljönnek rátok azok a napok, amikor szigonyokkal visznek el titeket, maradékotokat pedig halászhorgokkal. A réseken mentek ki egymás után, és a Hermón felé taszítanak ki titeket – ezt mondja az ÚR. Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, szaporítsátok a vétkeket Gilgálban! Vigyétek reggelente áldozataitokat, és harmadnaponként tizedeteket. Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, ajánljatok föl önkéntes áldozatokat, és híreszteljétek, mert így szeretitek, Izráel fiai – ezt mondja az én Istenem, az ÚR. Én viszont azt bocsátottam rátok, hogy fogatok tiszta maradt minden városotokban, és kenyérínség volt minden helységetekben, mégsem tértetek vissza hozzám – ezt mondja az ÚR. Még az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt. Az egyik városra adtam esőt, a másik városra pedig nem adtam. Az egyik rész kapott esőt, de az a rész, amelyre nem esett eső, kiszáradt. Két-három városból tántorogtak egy városba vizet inni, de nem jutott nekik elég, mégsem tértetek vissza hozzám – ezt mondja az ÚR. Megvertelek titeket szárazsággal és ragyával, kertjeiteknek, szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét megette a sáska: mégsem tértetek vissza hozzám – ezt mondja az ÚR. Dögvészt bocsátottam rátok, mint Egyiptomra, fegyverrel öltem ifjaitokat, lovaitokat zsákmányul vitettem el, táborotok bűzét pedig egészen orrotokig emeltem, mégsem tértetek vissza hozzám – azt mondja az ÚR. Közületek többeket fölforgattam, ahogyan Isten fölforgatta Sodomát és Gomorát, és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök, mégsem tértetek vissza hozzám – így szól az ÚR. Ezért cselekszem így veled, Izráel! És mivel így cselekszem veled, készülj Istened elé, Izráel! Mert íme, aki a hegyeket formálta, és a szelet teremtette, aki kijelenti gondolatait az embernek, aki a hajnalt sötétséggé változtatja, és a föld magaslatain lépdel: az ÚR ő, Seregek Istene az ő neve. Halljátok meg ezt a beszédet, amelyet siratódalként mondok rólatok, Izráel háza! Elesett, nem kel föl többé Izráel leánya. Végigterült földjén, és nincs, aki fölemelje. Bizony – így szól az én Istenem, az ÚR –, az a város, amely ezerrel vonult ki, százzal marad csak meg, amelyik pedig százzal vonult ki, tízzel marad csak meg Izráel házának. Bizony – így szól az ÚR Izráel házához –, engem keressetek, és éltek! Ne keressétek föl Bételt, Gilgálba se menjetek, Beérsebába se járjatok át. Mert Gilgál fogságba megy, Bétel pedig semmivé lesz. Az URat keressétek, és éltek, különben rátör József házára, mint a tűz, és megemészti Bétel miatt, és nem lesz, aki eloltsa. Mert ürömmé változtatjátok az ítéletet, és földre tiporjátok az igazságot. Ő alkotta a Fiastyúkot és a Kaszáscsillagot, ő változtatja reggellé a homályt, és a nappalt éjszakává sötétíti. Ő hívja elő a tenger vizét, és kiönti azt a föld színére. Az ÚR az ő neve. Pusztulással sújtja a hatalmasokat, és pusztulás száll az erődökre. Gyűlölik azt, aki feddni mer a kapuban, és utálják azt, aki feddhetetlenül beszél. Mivel eltiporjátok a szegényt, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építetek házakat, nem laktok majd bennük; és bár gyönyörűséges szőlőket ültettek, de nem isztok annak a borából. Mert tudom, hogy sok a bűnötök, és nagyok a vétkeitek! Az igazak nyomorgatói és váltságdíjszedők vagytok, és elnyomjátok a szegényt a kapuban! Ezért hallgat az eszes abban az időben, mert gonosz idő az. A jót keressétek, ne pedig a rosszat, hogy éljetek! Akkor veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene, amint mondjátok is. Gyűlöljétek a gonoszt, és szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban: talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene! Ezért azt mondja az ÚR, a Seregek Istene, az én Uram: Minden téren siralom lesz, és minden utcán azt mondják: Jaj, jaj! A szántóvetőt is gyászolni hívják és a siratókat siratásra. Minden szőlőben siralom lesz, mert átvonulok közöttetek – ezt mondja az ÚR. Jaj azoknak, akik az ÚR napját kívánják! Mire való nektek az ÚR napja? Sötétség az, nem pedig világosság. Olyan lesz, mint amikor valaki oroszlán elől szalad, és medve bukkan rá; vagy bemegy a házba, kezét a falhoz támasztja, és kígyó marja meg. Hát nemde sötétség lesz az ÚR napja, nem pedig világosság? Homály lesz az, hajnalfény nélkül. Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, nem gyönyörködöm összejöveteleitekben. Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nekem, sőt ételáldozataitokkal, nem kedvelem őket; rá sem tekintek a kövérjéből való békeáldozataitokra. Távoztasd el tőlem énekeid zaját, nem akarom hallani hárfáid pengését. Hanem áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! Vajon járultatok-e hozzám véresáldozatokkal és ételáldozatokkal a pusztában negyven éven át, ó, Izráel háza? Majd vinni fogjátok királyotokat, Szikkútot, és Kijjúnt, csillagistenetek bálványképét, amelyet ti készítettetek magatoknak, mert Damaszkuszon túlra száműzlek titeket – ezt mondja az ÚR, akinek Seregek Istene a neve. Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon, és az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legelső nép előkelőinek, akikhez hódolva jön Izráel háza! Menjetek át Kalnéba, és nézzetek szét, onnan pedig menjetek a nagy Hamátba, azután ereszkedjetek le a filiszteusok Gátjába! Vajon jobbak vagytok-e, mint ezek az országok, és vajon nagyobb-e az ő határuk a ti határotoknál? Ti távolinak gondoljátok a veszedelem napját, és közel hozzátok az erőszak trónját. Elefántcsont ágyakon hevernek, elnyújtózkodnak pamlagukon, a nyáj legjavából lakmároznak és a hizlalt borjakból. Hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszerük olyan, mint Dávidé. Serlegekből isszák a bort, színolajjal kenegetik magukat, de nem bánkódnak József romlásán. Ezért most a száműzöttek élén viszik el őket, és vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának. Önmagára esküdött az én Istenem, az ÚR. Azt mondja az ÚR, a Seregek Istene: Utálom Jákób kevélységét, és gyűlölöm palotáit, ezért prédára vetem a várost mindenestül. És ha tíz ember marad is meg egy házban, még azok is meghalnak. És amikor fölemeli valakinek a holttestét a rokona és eltemetője, hogy kivigye a házból, akkor azt kérdezi attól, aki a ház belsejében van: Van-e még valaki veled? Az pedig azt mondja: „Nincs”, és még ezt is: „Csitt! Nem szabad említeni az ÚR nevét!”. Mert íme, parancsol az ÚR, és összetöri a nagy házat hasadozásokkal és a kicsiny házat repedezésekkel. Vajon futhatnak-e sziklán a lovak? Fölszánthatja-e azt valaki ökrökkel? Ti viszont méreggé tettétek a törvényt, az igazság gyümölcsét pedig ürömmé! Örültök a hiábavaló dolgoknak, és azt mondjátok: Nem a magunk erejével szereztük-e meg magunknak Karnaimot? Íme, bizony népet indítok ellened, Izráel háza – ezt mondja az ÚR, a Seregek Istene –, és az sanyargat titeket a hamáti úttól az Arába patakjáig. Ilyen dolgot láttatott velem az én Istenem, az ÚR: Íme, sáskarajt teremtett a sarjúfakadás kezdetén, és íme, már sarjadzott a fű a királyi kaszálás után. Amikor föl akarta falni a föld füvét, azt mondtam: Istenem, URam! Bocsáss meg, kérlek! Hogyan állhat meg Jákób? Hiszen oly kicsiny! Megengesztelődött az ÚR ebben a dologban: Nem lesz meg! – mondta az ÚR. Ilyen dolgot láttatott velem az én Istenem, az ÚR: Íme, tüzet hívott elő ítéletre az én Istenem, az ÚR, és az megemésztette a nagy mélységet, és amikor már emésztette az országot, azt mondtam: Istenem, URam, hagyd abba, kérlek! Hogyan állhat meg Jákób? Hiszen oly kicsiny! Megengesztelődött az ÚR ebben a dologban: Ez sem lesz meg! – mondta az én Istenem, az ÚR. Ilyen dolgot láttatott velem: Íme, az Úr ott állt egy függőleges kőfalon, és a kezében mérőzsinór volt. Azt kérdezte tőlem az ÚR: Mit látsz, Ámósz? Én pedig azt mondtam: Mérőzsinórt. Erre azt mondta az ÚR: Íme, mérőzsinórral mérek népem, Izráel körében, és többé nem bocsátok meg neki! Bizony elpusztulnak Izsák magaslatai, és romba dőlnek Izráel szent helyei. Fegyverrel támadok Jeroboám háza ellen. Akkor ezt az üzenetet küldte Amacjá, Bétel papja Jeroboámnak, Izráel királyának: Pártot üt ellened Ámósz Izráel házában. Nem tűrheti el az ország az ő beszédeit! Mert így beszél Ámósz: Fegyver által hal meg Jeroboám, Izráelt pedig fogságba viszik a földjéről! Ámószhoz azért így szólt Amacjá: Menj el, te látnok! Menekülj Júda földjére, ott edd a kenyeredet, és ott prófétálj! Bételben nem prófétálhatsz többé, mert a király szent helye és az ország székháza az! Ámósz így felelt Amacjának: Nem vagyok próféta, se próféta fia: marhapásztor vagyok, és fügét termesztek. De elhívott engem az ÚR a nyáj mellől, és azt mondta nekem az ÚR: Menj el, és prófétálj népemnek, Izráelnek! Most azért halld meg az ÚR beszédét! Te azt mondod: Ne prófétálj Izráel ellen, és ne szólj Izsák háza ellen! Ezért így szól az ÚR: Feleséged paráznává lesz a városban, fiaid és leányaid fegyver által hullanak el. Földedet fölosztják mérőkötéllel, te magad tisztátalan földön halsz meg, Izráelt pedig fogságba viszik földjéről. Ilyen dolgot láttatott velem az én Istenem, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs. És azt kérdezte: Mit látsz, Ámósz? Azt válaszoltam: Egy kosár érett gyümölcsöt. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Eljött a vég népemre, Izráelre, többé nem bocsátok meg neki. Azon a napon jajgatássá változnak a templomi énekek, így szól az én Istenem, az ÚR. Tömérdek holttest lesz mindenfelé, szó nélkül rakják le őket. Halljátok meg ezt ti, akik a szegényre törtök és e föld nyomorultjainak kipusztítására. Azt mondjátok: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy a gabonával kereskedhessünk, hogy kisebbíthessük a vékát, növelhessük az árát, és hamis mérleggel csalhassunk: hogy megvegyük a szegényeket pénzen, a szűkölködőt egy pár saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát? Megesküdött az ÚR Jákób büszkeségére: Sohasem felejtem el semmiféle cselekedetüket! Ne rendüljön meg emiatt a föld? Ne gyászoljon minden lakosa? Bizony egészen fölemelkedik, mint a Nílus, árad és apad, mint Egyiptom folyója. Azon a napon – ezt mondja az én Istenem, az ÚR – lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal. Ünnepeiteket gyászra változtatom, és minden dalotokat siratóénekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopasszá teszek minden fejet, és olyanná teszem, mint aki egyetlen fiát siratja. A vége pedig a keserűség napja lesz! Íme, jönnek napok – ezt mondja az én Istenem, az ÚR –, amikor éhínséget bocsátok erre a földre. Nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az ÚR beszédének hallgatása utáni éhséget. Tántorogni fognak tengertől tengerig és északtól keletig. Útra kelnek, hogy keressék az ÚR beszédét, de nem találják meg. Azon a napon elepednek a szomjúság miatt a szép leányok és az ifjak is, akik Samária bálványára esküsznek, és azt mondják: Él a te istened, ó, Dán! Vagy: Él a te utad, ó, Beérseba! Bizony elhullanak, és nem kelnek föl többé! Láttam az Urat az oltárnál állni. Azt mondta: Üsd meg az oszlopfőt, hadd rendüljenek meg a küszöbök, és döntsd azokat mindnyájuk fejére. Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg. Senki sem fog elfutni, és senki sem tud megmenekülni közülük. Ha a Seolba ássák el magukat, onnan is kiragadja őket a kezem, és ha az égbe mennének föl, onnan is lehozom őket! Ha a Karmel tetején rejtőznek is el, onnan is előkeresem és elhozom őket. Ha a tenger mélyére bújnának el szemem elől, ott is parancsolok, és megmarja őket a kígyó. Ha fogságba mennek is ellenségeik előtt, ott is parancsolok, és megöli őket a fegyver. Feléjük fordítom a szememet, de vesztükre, nem pedig javukra. Mert az ÚR, a Seregek URa az, aki megérinti a földet, és megolvad az, és jajgat annak minden lakója, és egészen fölemelkedik, mint a Nílus, majd leapad, mint Egyiptom folyója. Aki fönn az égben építette meg lakhelyét, és annak boltozatát a földre alapozta; aki előhívja a tenger vizét, és kiönti a föld színére: az ÚR az ő neve! Nem olyanok vagytok-e előttem, Izráel fiai, mint a kúsiták? – ezt mondja az ÚR. Nem én hoztam-e ki Izráelt Egyiptom földjéről, a filiszteusokat Kaftórból, és az arámokat Kírből? Íme, az én Istenem, az ÚR szemmel tartja a bűnös országot: eltörlöm azt a föld színéről! De mégsem pusztítom el egészen Jákób házát – ezt mondja az ÚR. Mert íme, parancsot adok, és megrostálom Izráel házát minden nép között úgy, ahogyan a rostával rázogatnak, de egy szemecske sem esik a földre. Fegyver által hal meg az én népemből minden vétkes, aki azt mondja: Nem ér el minket, és nem jön ránk a veszedelem. Azon a napon fölállítom Dávid leomlott sátrát, kijavítom réseit, helyreállítom omladékait, és fölépítem, hogy olyan legyen, mint hajdan volt. Ők veszik birtokba Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket az én nevemről neveznek – ezt mondja az ÚR, aki megcselekszi ezt. Íme, jönnek olyan napok – ezt mondja az ÚR –, amikor utoléri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csorog a hegyekből, és minden halom azt árasztja. Hazahozom a fogságból népemet, Izráelt. Fölépítik az elpusztult városokat, és azokban fognak lakni. Szőlőket ültetnek, és inni fogják azok borát. Kerteket művelnek, és enni fogják azok gyümölcsét. Elültetem őket a földjükbe, és többé nem szaggatják ki őket földjükből, amelyet nekik adtam – ezt mondja az ÚR, a te Istened. Abdiás látomása. Így szól az én Istenem, az ÚR Edómról: Hírt hallottunk az ÚRtól, hírnök küldetett a népekhez: Keljetek föl, és haddal támadjunk rá! Íme, kicsinnyé teszlek a népek között, fölöttébb utálatos leszel. Szíved kevélysége csalt meg téged, aki sziklahasadékokban laksz, akinek lakóhelye magasan van, és aki azt mondod szívedben: Ki taszíthatna engem a földre? Ha olyan magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet, onnan is lerántalak – ezt mondja az ÚR. Ha tolvajok törnének rád vagy éjjeli rablók – ó, hogy tönkre fogsz menni! –, nem annyit lopnának-e, amennyit akarnak? Ha szőlőszüretelők jönnének rád, nem hagynának böngészésre valót. Mennyire kifosztják Ézsaut, hogy fölkutatják rejtett kincseit! A határig űz minden szövetségesed, megcsalnak, levernek jó barátaid; kenyeret adtál nekik, de ők tőrbe csalnak. És ő nem érti. Azon a napon – ezt mondja az ÚR – vajon nem vesztem-e ki a bölcseket Edómból és az értelmet Ézsau hegyéről?! Megrémülnek vitézeid, ó, Témán, mert mindenkit kiirtanak öldöklés által Ézsau hegyéről. A Jákób öcséd ellen elkövetett erőszakért szégyen borul rád, és mindörökre kiirtanak! Mert te félreálltál, amikor idegenek rabolták kincseit, és barbárok törtek be kapuján, Jeruzsálemre pedig sorsot vetettek: te is olyan voltál, mint bármelyikük. De ne nézz kárörömmel öcséd napján, szerencsétlenségének napján, és ne örvendj Júda fiain veszedelmük napján! Ne kérkedj a szorongattatás napján! Ne törj be népem kapuján nyomorúsága napján, ne nézd te is kárörömmel a baját nyomorúsága napján! Ne nyúljatok kincseihez nyomorúsága napján! Ne állj az útkereszteződésbe, hogy elveszítsd a menekülőket, és ne ejtsd el a szorongattatás napján azokat, akik megmaradtak belőle! Mert közel van az ÚR napja minden nép ellen. Ahogyan te cselekedtél, úgy cselekszenek veled is; visszaszáll fejedre az, amit tettél. Mert ahogyan ti szent hegyemen ittatok, úgy iszik majd szüntelenül minden nép. Bizony fulladásig isznak, és olyanok lesznek, mintha nem is lettek volna. De a Sion hegyén szabadulás lesz, és szent lesz az; Jákób háza pedig birtokba veszi örökségét. Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza pedig pozdorja. Meggyújtják és megemésztik őket, nem marad meg senki Ézsau házából, mert az ÚR szólt. A déliek birtokba veszik Ézsau hegyét, a síkságon lakók pedig a filiszteusok földjét. Birtokba veszik Efraim és Samária területeit, Benjámint meg Gileádot. Izráel fiainak ez a száműzött serege birtokba veszi Kánaán földjét Sareptáig, a Jeruzsálemből való száműzöttek pedig, akik Szefáradban vannak, elfoglalják majd a déli városokat. Szabadítók mennek föl Sion hegyére, hogy megítéljék Ézsau hegyét, és az ÚRé lesz a királyság. Így szólt az ÚR szava Jónáshoz, Amittaj fiához: Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert felhatolt színem elé gonoszságuk! Erre fölkelt Jónás, hogy Tarsísba szaladjon az ÚR elől. Lement Jáfóba, és talált ott egy hajót, amely Tarsísba indult. Kifizette az útiköltséget, és beszállt, hogy Tarsísba menjen az ÚR színe elől. Az ÚR pedig nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és a hajó már-már töredezni kezdett. Ekkor félelem fogta el a hajósokat, és mindnyájan a maguk isteneihez kiáltottak. A hajóban lévő holmit a tengerbe dobták, hogy könnyítsenek rajta. Jónás pedig lement a hajó aljába, lefeküdt és elaludt. De odament hozzá a kapitány, és azt mondta neki: Mi lelt, te nagyalvó? Kelj föl, kiálts Istenedhez, hátha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el! Egymásnak pedig azt mondták: Gyertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk, ki miatt van rajtunk ez a veszedelem! Ekkor sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. Akkor azt mondták neki: Mondd el hát nekünk, mi miatt van rajtunk ez a veszedelem! Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Melyik a te hazád, és miféle népből való vagy? Erre így felelt nekik: Héber vagyok, és az URat, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet teremtette. Ekkor nagy félelem fogta el az embereket, és azt mondták neki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az ÚR színe elől fut, mivel elmondta nekik. Utána azt kérdezték tőle: Mit cselekedjünk veled, hogy lecsöndesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger háborgása egyre növekedett. Ő pedig azt mondta nekik: Fogjatok meg, és vessetek a tengerbe, akkor lecsöndesedik a tenger körülöttetek, mert tudom, hogy miattam tört rátok ez a nagy vihar. És erőlködtek azok az emberek, hogy visszaevezzenek a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger háborgása egyre növekedett körülöttük. Ezért így kiáltottak az ÚRhoz: Ó, URam, kérünk, ne vesszünk el ennek az embernek a lelke miatt, és ne háríts ránk ártatlan vért! Mert te, URam, úgy cselekszel, ahogy akarsz! Azzal fogták Jónást, bedobták a tengerbe, és megszűnt a tenger háborgása. Azok az emberek pedig nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be az ÚRnak, és fogadalmakat tettek. Az ÚR pedig egy nagy halat rendelt, hogy lenyelje Jónást. Jónás pedig három nap és három éjjel volt a hal gyomrában. És Jónás imádkozott az ÚRhoz, az ő Istenéhez a hal gyomrából. Azt mondta: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A Seol torkából kiáltoztam, és te meghallottad szavamat. Mert mélységbe vetettél engem, a tenger közepébe; körülfogott a víz, habjaid és hullámaid mind átcsaptak rajtam! Azt gondoltam: Elvetettél a szemed elől. Bárcsak láthatnám még szentséged templomát! Torkomig értek a vizek, a mélység árja vett körül engem, hínár szövődött a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezáródtak mögöttem a föld zárjai. De te kiemelted életemet a mélységből, URam, Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra emlékeztem, és könyörgésem eljutott hozzád, szentséged templomába. Akik a hiábavaló bálványokra ügyelnek, elhagyják azt, aki kegyelmes hozzájuk. De én hálaadó énekkel áldozom neked, megadom, amit megfogadtam. Az ÚRé a szabadítás! Erre az ÚR parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra. Az ÚR szava másodszor is szólt Jónáshoz: Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd nekik azt a beszédet, amit én parancsolok neked! Erre fölkelt Jónás, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: háromnapi járóföldnyi volt. Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és a nagyoktól fogva a kicsinyekig mind zsákruhába öltöztek. Amikor eljutott ez a hír Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról királyi ruháját, zsákruhába öltözött, és a porba ült. Azután a király és a főurak parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: Ember és állat, ökör és juh semmit se kóstoljon, ne legeljen, és vizet se igyon! Hanem öltözzenek zsákruhába az emberek és az állatok, erősen kiáltsanak Istenhez, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az erőszakosságból, amelyet cselekszik. Ki tudja, talán felénk fordul Isten, és megengesztelődik, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta a rosszat, amelyről azt mondta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre. Ez azonban nagyon nem tetszett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott az ÚRhoz: Ó, URam, hát nem ezt mondtam, amikor még otthon voltam? Azért siettem, hogy Tarsísba fussak, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelmed, és a gonoszt is megbánod. Most azért, URam, kérlek, vedd el az életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem! Az ÚR pedig azt mondta: Vajon jogosan haragszol-e? Azután kiment Jónás a városból, és a várostól keletre leült. Csinált magának ott egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi lesz a várossal. Az ÚR Isten pedig úgy rendelte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, hogy árnyékot tartson a feje fölé, és megoltalmazza őt a hőség ártalmától. Jónás pedig nagyon örült a bokornak. De másnap hajnalban egy férget rendelt Isten, és az megszúrta a bokrot, úgyhogy elszáradt. Amikor a nap erősen sütött, tikkasztó keleti szelet rendelt Isten, és a nap rátűzött Jónás fejére, mire ő elbágyadt. A halálát kívánta, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem! Akkor Isten azt kérdezte Jónástól: Vajon méltán haragszol-e a ricinusbokor miatt? Ő azt mondta: Méltán haragszom, mindhalálig! Az ÚR pedig azt mondta: Te szánod a bokrot, amelyért nem te fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egy éjjel felnövekedett, és egy másik éjjel elpusztult, és én ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És sok ott a jószág is! Ez az ÚR szava, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samária és Jeruzsálem felől. Halljátok meg mind, ti népek, figyeljen a föld és minden lakója! Az én Istenem, az ÚR legyen bizonyság ellenetek, az ÚR az ő szent templomából! Mert íme, eljön helyéről az Úr, leszáll, és a föld magaslatain lépdel. Elolvadnak alatta a hegyek, a völgyek pedig széthasadoznak, mint viasz a tűz előtt, s mint a meredély a leömlő víztől. Jákób bűnéért lesz mindez, és Izráel házának vétkei miatt! Mi Jákób vétke? Vajon nem Samária-e? És mi Júda magaslata? Vajon nem Jeruzsálem-e? Samáriát mezőn lévő rommá teszem, szőlőültetvény helyévé. Lezúdítom köveit a völgybe, és még az alapjait is föltárom. Faragott képei mind összetörnek, minden keresményét tűz égeti meg, és minden bálványát semmivé teszem. Mivel paráznaság béréből gyűjtögette azokat, ezért ismét paráznaság bérévé lesznek. Emiatt kesergek és jajgatok, mezítláb és mezítelen járok. Üvöltök, mint a sakál, és kiáltok, mint a strucc. Mert halálos a csapás, amely Júdát érte, és népem kapujáig, Jeruzsálemig hatolt. Gátban el ne mondjátok, egyáltalán ne sírjatok! Bét-Afrában porban henteregjetek! Költözz el, Sáfír lakója, gyalázatban, mezítelenül! Nem mer kivonulni Caanán lakossága, Bét-Écel gyásza miatt nem lehet többé ott tartózkodni. Márót lakója a jóra vágyódik, mert veszedelem szállt le az ÚRtól Jeruzsálem kapujára! Gyors paripát fogj be a harci szekérbe, Lákis lakója, mert itt kezdted el a vétkezést Sion leányával. Bizony, benned találhatók Izráel bűnei! Ezért adj válólevelet Móreset-Gátnak! Akzíb házai megcsalják Izráel királyait. Elhozom rád azt, aki birtokba vesz téged, Marésa lakosa. Adullámig jut el Izráel dicsősége! Kopaszra nyírd le hajad gyönyörűséges fiaid miatt! Légy kopasz, mint a keselyű, mert rabságra viszik őket tőled. Jaj azoknak, akik hamisságot gondolnak ki, és gonoszságot terveznek fekvőhelyükön, s mihelyt megvirrad, végrehajtják azt, mert van hozzá hatalmuk! Megkívánják a mezőket, és elrabolják; a házakat is elveszik. Nyomorgatják a gazdát és háza népét, az embert és birtokát. Ezért azt mondja az ÚR: Íme, én is gonoszt gondolok e nemzedék ellen, amelyből nem vonhatjátok ki nyakatokat, és nem járhattok majd kevélyen, mivel gonosz idő lesz az! Azon a napon példabeszéd támad rólatok, és siratóéneket mondanak e szavakkal: Végünk van! Elpusztulunk! Népem örökségét elcserélik! Jaj, elrabolják tőlünk, hűtleneknek osztják szét mezeinket! Ezért nem lesz az ÚR gyülekezetében, aki mérőzsinórral kimérje a neked járó részt. Ne prófétáljatok! Ne hirdessetek ilyeneket, nem jöhet ilyen gyalázat! Mondhatnak-e ilyet Jákób házának: Hát türelmetlen az ÚR lelke? Az ő cselekedetei ezek? Nem válnak-e javára szavaim annak, aki igazként jár? És ti ellenségként támadtok népemre: letépitek a köntöst és a palástot a gyanútlanul járókról, a háborútól idegenkedőkről. Népem asszonyait kiűzitek boldog otthonukból, kisdedeiktől örökre elveszitek ékességemet. Keljetek föl, és menjetek ki innen, mert ez nem a nyugalom helye. Elvesztek a tisztátalanság miatt, a borzasztó veszedelem miatt! Ha egy szélhámos és csalárd így hazudozna: „Borról és részegítő italról prédikálok neked!”, az volna e nép prófétája. Mindenestül egybegyűjtelek téged, Jákób! Összeszedem Izráel maradékát. Összegyűjtöm őket, mint a juhokat az akolba, mint a nyájat a karámjába; hemzseg majd ott a sokaság. Előttük megy föl, aki utat tör, kitörnek, átmennek a kapun, kivonulnak, és előttük megy át királyuk, és élükön maga az ÚR! És azt mondtam: Halljátok, Jákób fejei és Izráel házának vezérei: Nem a ti feladatotok-e, hogy ismerjétek a törvényt? Ti, akik gyűlölitek a jót, és kedvelitek a gonoszságot! Akik lenyúzzátok róluk a bőrüket és csontjaikról a húsukat! Akik megeszitek népem húsát, lenyúzzátok róluk a bőrt, összetöritek csontjaikat, és földaraboljátok, mint a húst, amely a fazékba vagy az üstbe kerül. Kiáltanak majd az ÚRhoz, de nem válaszol nekik, sőt elrejti akkor előlük az arcát, mert gonosszá lettek cselekedeteik. Így szól az ÚR azok ellen a próféták ellen, akik ámítják népemet, s akik békességet hirdetnek, ha van mit rágcsálniuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad a szájukba valamit. Ezért éjszaka száll rátok, hogy ne lássatok látomást, és sötétség jön rátok, hogy ne jövendölhessetek, és lemegy a nap a próféták fölött, és elsötétül nekik a nappal. Megszégyenülnek a látnokok, elpirulnak a jövendőmondók, szájukra teszik kezüket mindnyájan, mert nem jön felelet Istentől. Én ellenben betöltekeztem az ÚR lelkének erejével, ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákóbnak a vétkét és Izráelnek a bűnét. Halljátok meg ezt, Jákób házának fejei és Izráel házának vezérei, akik utáljátok a törvényt, és minden igazságot kiforgattok! Vérontással építitek Siont és romlottsággal Jeruzsálemet! Elöljáróik ajándékért ítélnek, papjaik jutalomért tanítanak, prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az ÚRra hivatkoznak, és azt mondják: Hát nincs-e közöttünk az ÚR?! Nem következik ránk a veszedelem! Ezért miattatok, mint a mezőt, fölszántják a Siont, Jeruzsálem kőhalommá lesz, a templom hegye pedig erdős magaslattá. Az utolsó napokban az ÚR házának hegye szilárdan áll a hegyek fölött, kiemelkedik a halmok közül, és népek özönlenek hozzá. Sok nép megy oda, és azt mondják: Gyertek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához, hogy tanítson minket útjaira, és az ő ösvényein járhassunk! Mert Sionból jön a tanítás, és az ÚR beszéde Jeruzsálemből. És sok nép fölött ítélkezik, és megfeddi a távoli, erős nemzeteket is. Kardjaikat kapává kovácsolják, dárdáikat pedig metszőkésekké. Nép népre fegyvert nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki szőlője és fügefája alatt ülhet, és senki sem rettenti meg őket, mert a Seregek URának szája szólt. Mert ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az ÚRnak, Istenünknek nevében járunk örökkön-örökké. Azon a napon, azt mondja az ÚR, összegyűjtöm a sántákat, és összeszedem az elszéledteket, akiket megsanyargattam. A sántát maradékká, az elszéledteket pedig erős nemzetté teszem, és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén mostantól fogva mindörökké. És te, Sion leányának vára, a nyáj őrtornya! Eljön hozzád és elérkezik az egykori hatalom, Jeruzsálem leányának királysága. Miért kiáltasz hát annyira? Nincsen közötted király? Elveszett a tanácsadód, hogy úgy elfogott a fájdalom, mint a vajúdó asszonyt? Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a vajúdó asszony! Mert íme, kimész a városból, a mezőn tanyázol, és egészen Bábelig kell menned. Ott szabadulsz meg, ott vált ki az ÚR ellenséged kezéből. Mert íme, sok nemzet gyűlt össze ellened, akik azt mondják: Legyen tisztátalanná! Legeltessük szemünket a Sionon! De ők nem ismerik az ÚR gondolatait, és nem értik szándékát, hogy ő gyűjti össze őket, mint a kévéket a szérűre. Kelj föl és csépelj, Sion leánya! Mert vassá teszem szarvaidat, patáidat pedig érccé teszem, és sok népet összetörsz. Rablott kincseiket az ÚRnak áldozod, javaikat pedig az egész föld Urának. Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadtak ellenünk, pálcával verik arcul Izráel bíráját! De te, Efrátának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda nemzetségei között, belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen; akinek származása a kezdetekig nyúlik vissza, az ősidők napjáig. Ezért csak addig adja oda őket, amíg a szülő asszony szül, de testvéreinek maradékai visszatérnek Izráel fiaihoz. Odaáll, és az ÚR erejével legeltet, az ÚRnak, Istenének fenséges nevével. Biztonságban laknak, mert nagy lesz ő egészen a föld határáig. Ő a mi békességünk. Ha Asszíria fölvonul földünkre, és megtapossa palotáinkat, hét pásztort és nyolc fejedelmi férfit állítunk szembe vele. Karddal legeltetik majd Asszíria földjét és Nimród földjét is az ő kapuiban. Megszabadít Asszíriától, ha megtámadja földünket, és a mi területünkre lép. Olyan lesz Jákób maradéka a sok nép között, mint az ÚRtól jövő harmat, mint zápor a fűnek, mert nem emberben reménykedik, és nem emberek fiaiban bízik. Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a sok nép között, mint az oroszlán az erdei vadak között. Mint az oroszlánkölyök a juhnyáj között, amely ha betör, letiporja és széttépi, és nincs, aki megmentsen tőle. Erőt vesz kezed szorongatóidon, és minden ellenségedet kipusztítod. Azon a napon – ezt mondja az ÚR – kiirtom lovaidat, és elveszítem harci szekereidet. Kiirtom országod városait, és ledöntöm minden erődítményedet. Kiirtom kezedből a varázsszereket, és nem lesznek többé szemfényvesztőid. Kiirtom faragott szobraidat és bálványaidat, nem borulsz le többé kezed alkotásai előtt. Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat. Heves haraggal állok bosszút azokon a népeken, akik nem engedelmeskednek. Halljátok csak, mit mond az ÚR! Kelj föl, perelj a hegyekkel, hallják meg szavadat a halmok! Halljátok meg, ti hegyek, az ÚR peres dolgát, és ti, örök alapjai a földnek! Mert pere van népével az ÚRnak, és Izráellel is perbe száll. Én népem! Mit vétettem ellened, és mivel fárasztottalak téged? Felelj nekem! Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, megváltottalak a szolgaság házából, elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot! Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Móáb királya, és mit felelt neki Bálám, Beór fia, emlékezzél, mi történt Sittímtől Gilgálig, hogy megismerd az ÚR igazságos tetteit! Mivel menjek az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Vajon égőáldozatokkal menjek elébe, esztendős borjakkal? Kedvét leli-e az ÚR ezernyi kosban vagy tízezernyi olajpatakban? Vajon elsőszülöttemet adjam-e bűnömért vagy méhem gyümölcsét lelkem vétkéért?! Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel. Halld: az ÚR szava kiált a városnak! Az a bölcsesség, hogy féljék nevedet. Figyeljetek a vesszőre és arra, aki azt rendelte! Még mindig vannak a gonosz házakban hamissággal gyűjtött kincsek és szűk véka, amely átkozott? Jóváhagyhatom-e a hamis mérleget és a zsákba rejtett csalárd súlyokat? Mert a város gazdagjai beteltek rablott holmival, lakói pedig hazugságot szólnak, és csalárd nyelv van a szájukban. Ezért én is megverlek, és beteggé teszlek, elpusztítalak bűneid miatt. Eszel majd, de nem elégedsz meg, hanem éhes maradsz. Gyűjtesz, de nem tudod azt megtakarítani, és amit megtakarítasz, azt is fegyver elé vetem. Vetsz majd, de nem aratsz, olajat sajtolsz, de nem kened magadat olajjal, és mustot is préselsz, de nem iszol bort! Omri rendeléseihez szabjátok magatokat és Áháb házának cselekedeteihez, és az ő tanácsaik szerint jártok, ezért pusztasággá teszlek, lakóidat pedig iszonyattá, és hordozni fogjátok a népek gyalázatát. Jaj nekem, mert úgy jártam, mint amikor a gyümölcsöt szedik, és a szőlőt szüretelik, de egy enni való fürt sem maradt, sem egy korai füge, amelyre vágyott a lelkem! Kiveszett e földről a kegyes, és nincs igaz az emberek között. Mindnyájan vérszomjasan ólálkodnak, mindenki hálóval vadássza testvérét. A kezük gyakorlottan viszi véghez a gonoszt. A fejedelem követelőzik, és a bíró fizetségre vár. A főember is elmondja lelke kívánságát, és összeszövetkeznek. Aki a legjobb közöttük, olyan, mint a tüskebokor, a legigazabb pedig rosszabb, mint a tövisbokor. Eljött őrállóid napja és a te büntetésed: most következik a zűrzavar. Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok az ismerősökben! Az öledben ülő előtt is zárd be szád ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja apját, a leány anyja ellen támad, a meny pedig anyósa ellen: az embernek a saját háza népe az ellensége. De én az ÚRra nézek, várom szabadító Istenemet. Meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj, ellenségem! Ha elesem is, fölkelek, még ha a sötétségben laknék is, az ÚR az én világosságom. Az ÚR haragját hordozom, mert vétkeztem ellene, de majd lefolytatja peremet, és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, és meglátom igazságát. Meglátja majd ellenségem is, és szégyen borítja el azt, aki azt mondta nekem: Hol az ÚR, a te Istened? Szemem látja majd, hogy íme, széttapossák, mint az utca sarát. Eljön falaid fölépítésének napja. Azon a napon kibővül a határ! Azon a napon eljönnek hozzád Asszíriából és Egyiptom városaiból, Egyiptomtól a folyamig, a tengertől a tengerig és a hegyektől a hegyekig. Pusztává lesz a föld a lakói miatt, cselekedeteik gyümölcsei miatt. Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, amely magányosan lakik az erdőben, a Karmel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjaiban! Csodákat láttatok veled, mint az Egyiptom földjéről való kijöveteled idején. Látják ezt a népek, és szégyent vallanak minden erejükkel. Kezüket szájukra teszik, fülük megsüketül. A port nyalják, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekeikből. Remegve folyamodnak az ÚRhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek majd tőled! Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk fordul, és megkönyörül rajtunk, eltapossa álnokságainkat. A tenger mélyébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még a régmúlt időkben. Jövendölés Ninive ellen. Az elkósi Náhum látomásának könyve. Féltőn szerető és bosszúálló Isten az ÚR, bosszúálló az ÚR, és haraggal teli. Bosszút áll ellenségein az ÚR, és haragtartó ellenfeleivel szemben. Hosszútűrő az ÚR, de nagy hatalmú, és nem hagy az ÚR büntetés nélkül. Szélvészben és viharban visz az ÚR útja, és a felhő lábainak pora. Megfeddi a tengert és kiszárítja, minden folyót kiapaszt. Elhervad a Básán és a Karmel, a Libánon virágai is elfonnyadnak. Rengenek előtte a hegyek, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, a teljes földkerekség és minden, ami rajta él. Ki állhatna meg haragja előtt, és ki bírhatná ki fölháborodásának tüzét? Izzó haragja árad, mint a tűz, a sziklák is szétporladnak előtte. Jó az ÚR, menedék a szorongattatás idején, és ő ismeri a benne bízókat. De lezúduló árként pusztítja el ellenségeit, és ellenfeleit sötétség üldözi. Mit koholtok az ÚR ellen? Ha pusztulással sújt, nem kell kétszer veszedelem. Ha annyira összefonódnak is, mint a tüskebokrok, és ha olyan ázottak is, mint az ittasok, akkor is megégnek, mint a teljesen kiszáradt tarló. Belőled származott, aki gonoszt koholt az ÚR ellen, és álnok tanácsot. Így szól az ÚR: Ha teljes erőben és sokan vannak is, mégis levágják őket, és elmúlnak. Bár megaláztalak téged, többé nem foglak megalázni. Most már letöröm rólad az igáját, és leszaggatom köteleidet. Felőled pedig azt rendeli az ÚR: Ne legyen utódod, aki nevedet viselné. Isteneid házából kiveszítem a faragott és öntött bálványképeket. Megásom sírodat, mert átkozott vagy! Íme, a hegyeken van már az örömhírt hozó lába, aki békességet hirdet. Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert többé nem vonul át rajtad a semmirekellő: mindenestül elpusztult. Pusztító jön ellened! Őrizd a várat, figyeld az utat, erősítsd meg derekadat, gyűjtsd össze minden erődet! Helyreállítja az ÚR Jákób tekintélyét, csakúgy, mint Izráel tekintélyét, noha rablók rabolták ki őket, hajtásaikat pedig elpusztították. Vitézeinek pajzsa vörös, a katonák ruházata bíborszínű, harci szekere acélosan ragyog harcba készülése napján, és dárdáikat rengetik. Harci szekerek robognak az utcákon, összevissza száguldoznak a tereken. Csillogásuk olyan, mint a fáklyáké, gyorsak, mint a villámok. Előszólítja vitézeit, jártukban botladoznak, sietnek a kőfalra, és felállítják a védelmet. A folyam felőli kapuk megnyílnak, és a palota megrendül. De elvégeztetett: a királynőt levetkőztetik, elviszik, szolgálói keseregnek, mint a nyögő galambok, és mellüket verik. Ninive pedig olyan lesz, mint egy víztároló, amelynek elfolyt a vize. Álljatok meg, álljatok meg! – kiáltják, de senki sem tekint vissza. Raboljatok ezüstöt, raboljatok aranyat! Se szeri, se száma a sok kincsnek, a rengeteg, sokféle drágaságnak. Dúlás, pusztítás, fosztogatás! Megolvad a szív, reszketnek a térdek, a derekakba fájdalom hasít, és mindnyájuk arca elveszti pirosságát. Hol van az oroszlánok tanyája és az oroszlánkölykök helye, ahová járni szokott a nőstény és hím oroszlán, az oroszlánkölyök, és nem volt, aki elriassza onnan? Az oroszlán annyit zsákmányolt kölykeinek, hogy beteljenek, és fojtogatott nőstényeinek: megtöltötte barlangjait zsákmánnyal, tanyáit pedig prédával. Íme, én rád török – ezt mondja a Seregek URa –, és porig égetem harci szekeredet! Oroszlánkölykeidet kard emészti meg, és megszüntetem e földön zsákmányolásodat, és nem hallható többé követeid szava. Jaj a vérontó városnak! Mindenestül hazugsággal és erőszakkal teli, nem szűnik meg rabolni. Ostorcsattogás, kerékzörgés zaja, dobogó lovak, robogó szekerek! Törtető lovasok, kardok villogása, dárda villanása, sebesültek tömege, holtak sokasága! Száma sincs az elesetteknek, megbotlanak hulláikban. Mert sokat paráználkodott ez a szépséges parázna, a hitetés mesternője, aki népeket ejtett meg paráznaságával és nemzetségeket varázslásával. Íme, rád török – ezt mondja a Seregek URa –, és ruhádat arcodra borítom, megmutatom mezítelenségedet a népeknek, gyalázatodat az országoknak! Rútságot szórok rád, gyalázattal illetlek téged, és látványossággá teszlek. Mindenki, aki csak lát, menekül tőled, és azt mondja: Elpusztult Ninive! Ki bánkódik rajta? Hol keressek neked vigasztalókat? Talán jobb vagy Nó-Ámónnál, amely a Nílusnál fekszik, s vizek veszik körül? Tenger a fedezéke, tenger a védőfala. Kús volt az erőssége, meg Egyiptom, végtelenül erős volt, Pút és Líbia is segítette. De végül számkivetésbe, fogságba jutott. Falhoz verték kisdedeit minden utcasarkon, főembereire sorsot vetettek, és nagyjait mind bilincsbe verték. Te is lerészegedsz, elfeledett leszel, te is menedéket keresel majd az ellenség elől. Minden erősséged olyan, mint a zsenge gyümölcsű fügefa: ha megrázzák, gyümölcse az evő szájába hull. Íme, a te hadi néped asszonynép, országod kapui teljesen kitárulnak ellenségeidnek. Záraidat tűz pusztítja el! Gyűjts magadnak vizet az ostrom idejére, javítsd ki erődítményeidet! Döngöld a sarat, taposd az agyagot, ragadd meg a téglavetőt! Bizony tűz pusztít el, fegyver irt ki téged, megemészt, mint a sáska, sokasodjál bár, mint a sáska, szaporodjál bár, mint a szöcske. Ha kereskedőid többen lennének is, mint az ég csillagai, levedlik a sáska, és elrepül. Fejedelmeid annyian vannak, mint a sáska, vezéreid, mint a tücsökraj, amely hideg időben a kőfalakon tanyázik, napkeltekor pedig elrepül, azt sem tudni, hol volt a helye. Szunnyadoznak pásztoraid, Asszíria királya, fekszenek előkelőid. Szétszéledt néped a hegyeken, és nincs, aki összegyűjtse. Nincs enyhülés a sebedre, gyógyíthatatlan a nyavalyád. Akik híredet hallják, mind tapsolnak fölötted, mert van-e, akin nem gázolt át szüntelen gonoszságod? Jövendölés, amelyet Habakuk próféta látott. Meddig kiáltsak még, ó, URam, és nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és miért kell szemlélnem a nyomorgattatást? Pusztítás és erőszak van előttem, viszály és versengés támad! Ezért inog a törvény, és azért nem érvényesül az igaz ítélet. A gonosz behálózza az igazat: ezért hoznak hamis ítéletet. Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok, és igen csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha más mondaná. Mert íme, fölindítom a káldeusokat, ezt a kegyetlen és vakmerő nemzetet, amely széltében végigjárja a földet, hogy olyan lakhelyeket foglaljon el, amelyek nem az övéi. Rettenetes és iszonyatos ez a nép, maga szabja meg törvényét és rangját. Lovai serényebbek a párducoknál, és gyorsabbak a pusztai farkasoknál, lovasai fékezhetetlenek. Bár messziről jönnek lovasai, úgy repülnek, mint a zsákmányra lecsapó sas. Mindegyik erőszakkal jön, arcuk előrenéz, és annyi foglyot gyűjtenek, mint a homok. Kicsúfolja a királyokat, kineveti az uralkodókat, csak kacag minden erődítményen, töltést emel és megostromolja. Majd viharként tovaszáll és eltűnik. Bűnhődni fog, mert saját hatalma az istene. Nem te vagy-e, URam, öröktől fogva az én Istenem, Szentem? Nem veszünk el! URam, te ítéletre rendelted őt, kősziklám, te fenyítésül szántad őt! Tisztább a szemed, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted. Miért nézed hát el a hitszegést, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?! Olyanná tetted az embert, mint a tenger hala, és mint a csúszó-mászó állat, amelynek nincs vezére? Mindet kifogja horgával, hálójába keríti, és kerítőhálójába gyűjti őket, s azután örül és vigad. Azért áldoz hálójának, és tömjénez kerítőhálójának, mert azok juttatták jó fogáshoz, kövér eledelhez. Vajon örökké ürítheti-e hálóját, és szüntelenül ölheti-e a nemzeteket, kímélet nélkül? Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám, és én mit feleljek panaszom dolgában. Így felelt nekem az ÚR: Írd le ezt a látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik is, várjál rá, mert bizonnyal eljön, nem marad el! Íme, a fölfuvalkodott embernek nem igaz a lelke, de az igaz a hite által él. Bizony, a bor is megcsal: fölgerjed a férfi, és nem marad nyugton. Kitátja torkát, mint a sír, olyan telhetetlen, mint a halál: magához ragad minden népet, és magához gyűjt minden nemzetet. Nem költenek-e ezek mindnyájan példázatot róla és ilyen mondásokat: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé! De meddig? És annak is, aki más zálogával gazdagítja magát! Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezőid, és nem ébrednek-e föl háborgatóid? Zsákmányul esel nekik! Mivel te sok nemzetet kifosztottál, téged is kifoszt a többi nép az emberek véréért s az országon, városon és annak minden lakosán ejtett erőszakért. Jaj annak, aki házába bűnösen szerez javakat, hogy magasra rakhassa fészkét, és megmeneküljön a gonosz hatalmából! Házad gyalázatára vált, amit terveztél. A sok nép kiirtásával bűnössé tetted lelkedet. Mert a kő is kiált ellened a falból, és a tetőgerenda válaszol neki. Jaj annak, aki vérengzéssel épít várost, és aki álnoksággal emel várat! Hát nem a Seregek URától van-e az, hogy a népek a tűznek munkálkodnak, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak? De majd megtelik a föld az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert a víz betölti. Jaj annak, aki leitatja felebarátját, mérget kever italába, hogy lerészegítse őt, és láthassa mezítelenségét! Gyalázattal telsz meg dicsőség helyett. Neked is innod kell, és meglátszik körülmetéletlenséged, ha feléd fordul az ÚR jobbjának pohara, és gyalázat borítja el dicsőségedet. Bizony a Libánon elleni erőszakoskodás elborít téged, és a vadak pusztítása rettegésedre lesz az emberek véréért s az országon, városon és annak minden lakosán ejtett erőszakért. Mit használ a faragott bálvány, amelyet alkotója faragott ki? Vagy az öntött bálványszobor, amely hazugságot tanít? Készítője bízhat-e azokban, amikor csak néma bálványokat készített? Jaj annak, aki a fának azt mondja: „Kelj föl!”, a néma kőnek pedig azt, hogy „Ébredj föl!”. Vajon taníthat-e az? Íme, arany és ezüst borítja, de egyáltalán nincs benne lélek! De az ÚR ott van szent templomában, hallgasson el előtte az egész föld! Habakuk próféta könyörgése, a Siralmak dallamára. URam, hallottam, amit hirdettél, és megrendülök cselekedeteidtől. URam! Vidd végbe azt a mi éveinkben, tedd ismertté azt a mi éveinkben is! Haragodban is emlékezz irgalmasságodra! Témán felől jön Isten, Párán hegyéről a Szent. [Szela] Fensége beborítja az egeket, és dicsőségével megtelik a föld. Ragyogása, mint a világosság, fénysugarak törnek elő mellőle, és abban rejlik hatalma. Előtte dögvész jár, és nyomában forró láz támad. Megáll, és méregeti a földet, egyet pillant, és megrendíti a népeket. Az ősrégi hegyek szétporlanak, elsüllyednek a rég létező halmok: az ő ösvényei örökkévalók! Bomlani látom Kúsán sátrait, reszketnek Midján földjének sátorlapjai. Vajon a folyók ellen gerjedt föl az ÚR? A folyókra haragszol-e, vagy a tenger ellen bőszültél föl, hogy lovaidon és győzelmes szekereiden robogsz? Előhúzod íjadat, nyilakkal töltöd meg tegzedet. [Szela] Kihasítod a földből a folyómedreket. Látnak téged, és megrendülnek a hegyek, gátat tör a vízáradat, morajlik a mélység, és magasra emeli hullámait. Veszteg marad a nap és a hold cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban taposod a földet, fölindulásodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kivonulsz néped megszabadítására, fölkented megsegítésére. Szétzúzod a gonosz házának tetejét, teljesen feltárod alapjait. [Szela] Saját dárdájával vered át harcosainak a fejét, akik ránk rohantak, hogy szétszórjanak minket, és ujjongtak, hogy rejtekhelyén pusztíthatják el a szegényt. Lovaiddal taposod a tengert, a nagy vizek hullámait. Hallottam, és reszketett a bensőm, hangjától megremegtek ajkaim. Porladni kezdenek csontjaim, reszketnek a lábaim. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket sanyargató népre. Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, hiányzik az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget. Kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az ÚRban, és vigadok szabadító Istenemben. Az ÚR, az én Istenem az én erősségem, olyanná teszi lábamat, mint amilyen a szarvasoké, és magaslatokon járat engem. Ez az ÚR szava, amelyet Zofóniásnak, Kúsi fiának mondott, aki Gedaljá fia, aki Amarjá fia, aki Hizkijjá fia volt, Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának az idejében. Elveszítek, mindent elveszítek e föld színéről – ezt mondja az ÚR. Elveszítek embert és állatot. Elveszítem az ég madarait, a tenger halait és a botránkoztatás eszközeit a gonoszokkal együtt. Az embert is kiirtom a föld színéről – ezt mondja az ÚR. Kinyújtom kezemet Júda ellen és Jeruzsálem minden lakója ellen, és kiirtom e helyről a Baal maradékát, a bálványpapok nevét a papokkal együtt, azokat, akik az ég serege előtt hajlonganak a háztetőkön, és azokat is, akik leborulnak, s az ÚRra esküsznek, de esküsznek a Molokjukra is. Kiirtom azokat is, akik elfordultak az ÚR követésétől, és nem keresik az URat, és nem tudakozódnak felőle. Hallgass az ÚR, az én Istenem arca előtt, mert közel van az ÚR napja, amikor áldozatot készíttet az ÚR, és megszenteli meghívottait. Az ÚR áldozatának napján megbüntetem a fejedelmeket és a királyok fiait és mindazokat, akik idegen öltözetbe öltöznek. Azon a napon megbüntetem mindazokat, akik átugrálnak a küszöbön, s akik erőszakkal és csalárdsággal töltik meg uruk palotáját. Azon a napon – ezt mondja az ÚR – kiáltás hangzik a Hal-kapu felől, jajgatás az Újvárosból és nagy pusztulás robaja a halmok felől. Jajgassatok, ti, akik a völgyben laktok, mert elpusztul az egész kereskedő nép, kiirtják mindazokat, aki ezüstöt mérnek! Abban az időben lámpással kutatom át Jeruzsálemet, és megbüntetem azokat, akik olyanok, mint a bor sepreje, s akik azt mondják szívükben: Nem cselekszik az ÚR sem jót, sem rosszat. Gazdagságuk prédává lesz, házaik pedig pusztává. Ha házakat építenek is, nem laknak bennük, s ha szőlőt ültetnek is, nem isszák annak borát. Közel van az ÚR nagy napja, közel van, és igen hamar itt lesz. Keserves hang szól az ÚR napján, kiáltozik akkor a hős is. Harag napja az a nap, szorongattatás és nyomorúság napja, pusztítás és pusztulás napja, sötétség és homály napja, felhő és ború napja. Kürt és riadó napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen! Ínséget hozott az emberekre, és úgy járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az ÚR ellen. Kiömlik a vérük, mint a por, és belső részük olyan lesz, mint a szemét. Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az ÚR haragjának napján, amikor az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet. Mert végez, bizony hamarjában végez a föld minden lakójával. Szedd össze magadat, és eszmélj föl, te arcátlan nemzet, mielőtt bekövetkezik a végzés – mint a polyva, úgy száll tova az a nap –, amíg rátok nem tör az ÚR haragjának tüze, amíg rátok nem tör az ÚR haragjának napja! Keressétek az URat mind, akik alázatosak vagytok e földön, akik az ő törvénye szerint cselekedtek. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot, talán oltalmat találtok az ÚR haragjának napján! Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelón pedig pusztasággá. Az asdódiakat délidőben űzik el, Ekrónt pedig kiirtják. Jaj a tenger partvidékén lakóknak, a kereteusok nemzetének! Ez az ÚR szava ellened, Kánaán, filiszteusok földje: Elpusztítalak, lakatlanná leszel! A tenger partvidéke pedig legelővé, pásztorok tanyájává és juhok aklává lesz. Ez a vidék Júda házának maradékáé lesz, ők legeltetnek azon. Estére Askelón házaiban heverésznek, mert az ÚR, az ő Istenük gondozza őket, és jóra fordítja sorsukat. Hallottam Móáb gyalázkodását és Ammón fiainak szidalmait, amelyekkel gyalázták népemet, és fölfuvalkodva tekintettek az ő határukra. Azért, élek én – ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene –, hogy Móáb olyan lesz, mint Sodoma, Ammón fiai pedig, mint Gomora: gyomot termő föld, sógödör és pusztaság örökre. Kifosztja őket népem maradéka, és nemzetem maradékának tulajdonába kerülnek. Ez esik meg rajtuk kevélységük miatt, amiért gyalázkodtak és fölfuvalkodtak a Seregek URának népe ellen. Rettenetes lesz az ÚR velük, mert éhhalállal sújtja a föld minden istenét, és akkor neki hódol majd mindenki a maga lakhelyén, a népek minden szigete. Ti is, kúsiak! Fegyverem sebez meg benneteket. Kinyújtja kezét észak felé, és elveszíti Asszíriát, Ninivét pusztasággá teszi, kietlenné, mint egy sivatag. Nyájak heverésznek a közepén, mindenféle állatok serege: pelikán és bagoly alszik oszlopain, az ablakban hallatszik a hanguk. Omladék borítja a küszöböket, mert lefoszlott a cédrusburkolat! Ez lett a víg város, a biztonságban lakozó, amely azt mondta szívében: Én vagyok, és rajtam kívül nincs más! Milyen pusztasággá lett, vadak tanyájává: aki csak keresztülmegy rajta, mind fölszisszen, és a kezével int. Jaj az ellenszegülő, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a fenyítést, nem bízott az ÚRban, nem közeledett Istenéhez. Olyanok benne fejedelmei, mint az ordító oroszlánok, bírái, mint az este járó farkasok, egy csontot sem hagynak reggelre. Prófétái becstelenek, hitető férfiak, papjai beszennyezik a szentet, és erőszakot tesznek a törvényen. Ám igaz közöttük az ÚR, ő nem cselekszik hamisságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza, nem mulasztja el. De a gonosz nem ismeri a szégyent! Nemzeteket irtottam ki, elpusztultak bástyáik. Földúltam utcáikat, nincs, aki keresztülmenjen rajtuk. Rommá lettek városaik, egy ember sincs bennük, nincsen lakosuk! Azt gondoltam: Csak félni fog engem, megfogadja az intést! Akkor nem pusztul el lakóhelye aszerint, amint végeztem felőle. De egyre gonoszabbra fordították minden cselekedetüket. Ezért hát várjatok rám – ezt mondja az ÚR –, míg fölkelek, hogy ítéletet tegyek. Mert elvégeztem, hogy egybegyűjtöm a népeket, összegyűjtöm az országokat, hogy kiöntsem rájuk fölindulásomat, haragom egész hevét. Bizony, féltékeny haragom tüzében elpusztul az egész föld! Akkor majd tisztává változtatom a népek ajkát, hogy mindnyájan az ÚR nevét hívják segítségül, és őt szolgálják egy akarattal. Kús folyóvizein túlról hozzák nekem az áldozatot imádóim, szétszórt népem leányai. Azon a napon nem kell szégyenkezned egyetlen cselekedeted miatt sem, amellyel vétkeztél ellenem. Mert akkor eltávolítom körödből azokat, akik kérkedve vigadoznak, és nem fogsz többé kevélykedni szent hegyemen. De meghagyom közöttetek a nyomorult és szegény népet, amely az ÚR nevében keres menedéket. Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnok nyelv, hanem legelésznek, lenyugszanak, és nem lesz, aki megrettentse őket. Ujjongj, Sion leánya, harsogj, Izráel, örvendj és vigadj teljes szívedből, Jeruzsálem leánya! Elfordította rólad az ÚR az ítéletedet, eltérítette ellenségedet. Izráel királya! Veled van az ÚR, nem kell többé veszedelemtől félned! Azon a napon azt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj, Sion, ne lankadjon a kezed! Veled van az ÚR, a te Istened, ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével, ujjongással örvendezik neked. Az ünnep miatt bánkódókat egybegyűjtöm, akik bár közületek valók, de gyalázat terhe van rajtuk. Íme, elbánok minden nyomorgatóddal abban az időben, és a sántát megsegítem, a szétszóródottakat összeszedem, híressé és hírnevessé teszem őket gyalázatuk földjén. Abban az időben elhozlak titeket, akkor majd összeszedlek titeket. Bizony, hírnevessé és híressé teszlek titeket a föld minden népe között, amikor jóra fordítom sorsotokat a szemetek láttára – ezt mondja az ÚR. Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónap első napján így szólt az ÚR Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához: „Így szól a Seregek URa: Azt mondja ez a nép: Nem jött még el az idő, az ÚR háza építésének ideje! Az ÚR szava pedig így szólt Haggeus próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti faburkolatú házakban lakjatok, holott ez a ház romokban áll? Most azért azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat! Sokat vetettetek, de keveset takarítotok be. Esztek, de nem elégedtek meg. Isztok, de nem részegedtek meg. Ruházkodtok, de nem melegedtek föl. A napszámos is lyukas zacskóba teszi a bérét. Azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat! Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek föl e házat, hogy gyönyörködjem benne, és megdicsőíttessem – ezt mondja az ÚR. Sokat vártok, de íme, kevés lesz, s amit hazahordotok, én szétfújom! Miért? – kérdezi a Seregek URa. Az én házamért, amely íme, romokban áll, ti pedig mind a magatok háza körül sürgölődtök. Ezért vonta meg tőletek harmatát az ég, és vonta meg termését a föld. Szárazságot rendeltem a földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, amit a föld terem, sőt az emberre, állatra és minden kétkezi munkára is.” Akkor hallgatott Zerubbábel, Sealtiél fia, Jósua főpap, Jócádák fia és a megmaradt nép az ÚRnak, az ő Istenüknek szavára, Haggeus próféta beszédeire, amiért elküldte őt az ÚR, az ő Istenük, és félelem fogta el a népet az ÚR előtt. Akkor Haggeus, az ÚR követe így szólt a néphez az ÚR küldetésében: Én veletek vagyok! – azt mondja az ÚR. És fölindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét és az egész megmaradt nép lelkét is, úgyhogy nekiálltak, és dolgozni kezdtek a Seregek URának, az ő Istenüknek házán a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király második esztendejében. A hetedik hónap huszonnegyedik napján így szólt az ÚR szava Haggeus próféta által: Ezt mondd Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának, és Jósua főpapnak, Jócádák fiának és a megmaradt népnek: „Ki van még közöttetek, aki látta ezt a házat a régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Hát nem olyan ez a szemetekben, mintha semmi volna? De most légy bátor, Zerubbábel! – ezt mondja az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – ezt mondja az ÚR –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok – így szól a Seregek URa. Mert azon ígéretem szerint, amellyel szövetségre léptem veletek, amikor kijöttetek Egyiptomból, lelkem közöttetek marad. Ne féljetek! Mert azt mondja a Seregek URa: Egy kevés idő még, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítek minden népet, és eljönnek kincseikkel, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – ezt mondja a Seregek URa. Enyém az ezüst, és enyém az arany – ezt mondja a Seregek URa. Nagyobb lesz e második ház dicsősége az elsőnél – ezt mondja a Seregek URa –, és ezen a helyen békességet adok – így szól a Seregek URa.” A kilencedik hónap huszonnegyedik napján, Dárius második esztendejében így szólt az ÚR Haggeus próféta által: Ezt mondja a Seregek URa: „Kérdezd csak meg a papokat a törvény felől: ha szentelt húst visz valaki köntöse szárnyában, és annak szárnya hozzáér a kenyérhez vagy a főzelékhez, a borhoz vagy az olajhoz vagy bármi más eleséghez: vajon szent lesz-e az? Erre így feleltek a papok: Nem! Akkor Haggeus azt kérdezte: Ha egy holttest által tisztátalanná lett ember érinti mindezeket, tisztátalanná lesznek-e? Erre így feleltek a papok: Tisztátalanná! Haggeus pedig így felelt: Pont ilyen ez a nép, és éppen ilyen e nemzet előttem – ezt mondja az ÚR –, és pont ilyen kezük minden munkája: amit áldozatul fölhoznak ide, az is mind tisztátalan. Most azért jól gondoljátok meg, mi volt a múltban egészen a mai napig, mióta követ kőre raktatok az ÚR hajlékában! Eddig az történt, hogy aki elment oda, ahol húsz véka gabonára számított, csak tíz volt. Ha elment a sajtóhoz, hogy ötven vödörrel merítsen, csak húsz volt. Megvertelek benneteket aszállyal, üszöggel, és jégesővel vertem kezetek minden munkáját, de mégsem hajoltatok hozzám – ezt mondja az ÚR. Jól gondoljátok hát meg mától fogva az elmúlt dolgokat, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól fogva, amelyen lerakták az ÚR hajlékának alapját. Jól gondoljátok meg! Van-e még mag a csűrben? És bizony a szőlő, füge, gránátalma és az olajfa sem termett! De ettől a naptól fogva megáldalak.” Másodszor is szólt az ÚR Haggeusnak a hónap huszonnegyedik napján, és ezt mondta: Mondd meg Zerubbábelnek, Júda helytartójának: „Megrendítem az eget és a földet. Fölborítom a királyok trónjait, letöröm a népek királyságainak erejét. Fölborítom a harci szekeret és a benne ülőket, leroskadnak a lovak és a lovasok, mindegyik társának fegyvere által esik el. Azon a napon – ezt mondja a Seregek URa – fölveszlek téged, Zerubbábel, Sealtiél fia, én szolgám – így szól az ÚR –, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki – ezt mondja a Seregek URa.” Dárius második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az ÚR szava Zakariáshoz, Berekjá fiához, aki Iddó próféta fia volt: „Igen megharagudott atyáitokra az ÚR. Azért ezt mondd nekik: Azt mondja a Seregek URa: Térjetek hozzám – így szól a Seregek URa –, és én is hozzátok térek – mondja a Seregek URa. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez a korábbi próféták így kiáltottak: Azt mondja a Seregek URa: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz cselekedeteitekből, de ők nem hallgattak meg, és nem figyeltek rám – így szól az ÚR. Hol vannak atyáitok?! És a próféták vajon örökké élnek? De az én beszédeim és végzéseim, amelyeket szolgáim, a próféták által hirdettem, nemde utolérték atyáitokat? Akkor megtértek, és azt mondták: Ahogyan a Seregek URa elhatározta, hogy útjaink és cselekedeteink szerint bánik velünk, úgy bánt velünk.” A tizenegyedik hónap, azaz a Sebát hónap huszonnegyedik napján, Dárius második esztendejében így szólt az ÚR szava Zakariáshoz, Berekjá fiához, aki Iddó próféta fia volt: Azt láttam éjszaka, hogy íme, vörös lovon ült egy férfi, és megállt a mirtuszfák között, amelyek egy völgyben voltak; a háta mögött pedig vörös, tarka és fehér lovak voltak. Akkor megkérdeztem: Mik ezek, Uram? Erre azt mondta nekem az angyal, aki velem beszélt: Megmutatom neked, hogy mik ezek. Akkor így felelt az a férfi, aki a mirtuszfák között állt: Ezek azok, akiket az ÚR küldött, hogy járják be a földet. Akkor azt mondták az ÚR angyalának, aki a mirtuszfák között állt: Bejártuk a földet, és íme, az egész föld békés és nyugodt. Az ÚR angyala így felelt: Seregek URa! Meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen és Júda városain, amelyekre immár hetven esztendeje haragszol? Az ÚR kedves és vigasztaló szavakkal felelt az angyalnak, aki beszélt velem. Majd azt mondta nekem az angyal, aki beszélt velem: Kiálts, és ezt mondd: „Így szól a Seregek URa: Féltő szeretettel féltem Jeruzsálemet és Siont, és nagy haraggal haragszom a hivalkodó népekre, mert amikor kevésbé haragudtam rájuk, ők egyre több gonoszságot tettek. Azért azt mondja az ÚR: Könyörületességgel fordulok Jeruzsálemhez, megépül majd benne a házam – így szól a Seregek URa –, és mérőzsinórt feszítenek ki Jeruzsálem fölött.” Még ezt is kiáltsd: „Azt mondja a Seregek URa: Bővelkedni fognak még városaim a jóban, mert megvigasztalja még az ÚR Siont, és magáévá fogadja még Jeruzsálemet!” Majd fölemeltem szememet, és íme, négy szarvat láttam. Akkor megkérdeztem az angyaltól, aki velem beszélt, hogy mik ezek. Azt mondta nekem: Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. Azután az ÚR négy mesterembert mutatott nekem. Azt kérdeztem: Mit fognak ezek csinálni? Ő pedig azt felelte: Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát, olyannyira, hogy még a fejét sem emelhette föl senki. De eljöttek ezek, hogy elrettentsék őket, és letörjék azoknak a népeknek a szarvait, amelyek fölemelték szarvukat Júda földje ellen, hogy szétszórják. Újból fölemeltem tekintetemet, és íme, egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében. Megkérdeztem: Hová mész? Azt mondta nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú. És íme, az angyal, aki velem beszélt, kilépett, és egy másik angyal jött elé, és azt mondta neki: Fuss, és mondd ennek az ifjúnak: Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levő emberek és állatok sokasága miatt. Én pedig – így szól az ÚR – tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat benne! Jaj, jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az ÚR –, mert az ég négy szele felé szórtalak szét titeket – így szól az ÚR. Jaj, Sion! Menekülj, te, aki Babilón leányánál laksz! Mert azt mondja a Seregek URa, aki azoknak a népeknek a dicsőségéért küldött engem, akik kifosztottak titeket: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! Mert íme, fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik prédájává lesznek. Akkor majd megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem. Örülj és örvendezz, Sion leánya, mert íme, eljövök, és közöttetek lakozom – így szól az ÚR. Sok nép is csatlakozik majd azon a napon az ÚRhoz, népemmé lesznek, és én közöttük lakozom. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok. Az ÚR birtokba veszi Júdát mint örökségét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet. Hallgasson el minden test az ÚR előtt, mert fölkelt szentséges helyéről! Azután megmutatta nekem Jósuát, a főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, és a Sátánt, aki a jobbja felől állt, hogy vádolja őt. Azt mondta az ÚR a Sátánnak: Megdorgál téged az ÚR, te Sátán! Megdorgál az ÚR, aki magáévá fogadta Jeruzsálemet! Hát nem tűzből kikapott üszök-e ez? Jósua pedig szennyes ruhába volt öltöztetve, és ott állt az angyal előtt. Megszólalt az angyal, és azt mondta az előtte állóknak: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! Majd azt mondta neki: Lásd! Levettem rólad álnokságodat, és ünnepi ruhába öltöztetlek téged! Azután így szólt: Tegyenek a fejére tiszta süveget! Föltették tehát fejére a tiszta süveget, és beöltöztették a ruhákba, az ÚR angyala pedig ott állt. Az ÚR angyala akkor így figyelmeztette Jósuát: „Azt mondja a Seregek URa: Ha az én útjaimon jársz, és ha megtartod rendeléseimet, te is ítélője leszel házamnak, sőt őrizni fogod udvaraimat, és ki- és bejárást engedek neked az itt állók között. Halld meg, Jósua főpap, te és társaid, akik előtted ülnek, mert jelképet hordozó férfiak ezek: Íme, bizony, előhozom szolgámat, a Sarjadékot! Mert íme, ez a kő az, amelyet Jósua elé helyeztem. Ezen az egy kövön hét szem van, íme, én faragtam annak faragványait – így szól a Seregek URa –, és eltörlöm e föld álnokságait egy napon. Azon a napon – így szól a Seregek URa – mindenki meghívja majd felebarátját szőlője és fügefája alá.” Majd visszatért az angyal, aki beszélt velem, és felköltött engem, mint amikor valakit álmából költenek fel. Azt kérdezte tőlem: Mit látsz? Azt mondtam: Íme, egy színarany mécsestartót látok, melynek a tetején az olajtartó, rajta pedig hét mécses van, és hét-hét cső tartozik a tetején lévő mécsesekhez, mellette pedig két olajfa áll. Egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig a bal oldalán. Akkor azt kérdeztem az angyaltól, aki velem beszélt: Mik ezek, Uram? Erre így felelt az angyal, aki velem beszélt: Hát nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Uram! Ő így felelt nekem: Ez az ÚR beszéde Zerubbábelhez: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – ezt mondja a Seregek URa. Ki vagy te, te nagy hegy? Síksággá leszel Zerubbábel előtt! Ő kihozza a zárókövet, és közben ilyen kiáltás hallatszik: Áldás, áldás reá! Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Zerubbábel keze vetette meg a ház alapját, és az ő keze fejezi majd be azt. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem hozzátok. Mert akik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet. A hét mécses pedig az ÚR szemeit jelzi, amelyek átlátják az egész földet. Akkor azt kérdeztem tőle: Mi ez a két olajfa a mécsestartó jobb és bal oldalán? Másodszor is szóltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfának az a két ága, amely a két aranycső mellett van, és öntik magából az arany olajat? Így szólt hozzám: Hát nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Uram! Ő azt mondta nekem: Ezek ketten az olajjal fölkentek, akik az egész föld Ura mellett állnak. Azután ismét fölemeltem szememet, és íme, egy repülő irattekercset láttam. Megkérdezte tőlem: Mit látsz? Én azt mondtam: Egy repülő irattekercset látok, a hossza húsz könyök, a szélessége pedig tíz könyök. Azt mondta nekem: Ez az az átok, amely kihat az egész országra, mert mindenki, aki lop, e szerint lesz megítélve, és mindenki, aki hamisan esküszik, e szerint lesz megítélve. Kibocsátottam ezt – így szól a Seregek URa –, és bemegy a tolvaj házába s annak a házába, aki hamisan esküszik az én nevemre. Ott marad annak a házában, és elpusztítja azt, és annak gerendáit és köveit is. Majd előlépett az angyal, aki beszélt velem, és azt mondta nekem: Emeld csak föl szemedet, és lásd meg, mi az, ami közeleg! Azt kérdeztem: Mi ez? Ő pedig azt mondta: Egy véka az, ami közeleg. Azt mondta: Benne van az egész ország bűne! És íme, egy kerek ólomfedél emelkedett föl, és egy asszony ült a véka közepén. Azt mondta az angyal: Ez az istentelenség. Majd visszalökte az asszonyt a véka közepébe, az ólomfedelet pedig rádobta a véka szájára. Amint fölemeltem szememet, láttam, hogy íme, két asszony közeledik, és a szél emelgeti a szárnyaikat. Szárnyaik olyanok voltak, mint a gólya szárnyai; és fölemelték a vékát a föld és az ég közé. Megkérdeztem az angyalt, aki velem beszélt: Hová viszik ezek a vékát? Azt mondta nekem: Házat építenek annak Sineár földjén, és ha készen van, elhelyezik ott méltó helyére. Majd ismét fölemeltem a szememet, és láttam, hogy íme, négy szekér jön ki két hegy közül, és azok a hegyek érchegyek voltak. Az első szekérbe vörös lovak voltak fogva, a második szekérbe fekete lovak, a harmadik szekérbe fehér lovak, a negyedik szekérbe pedig erős, tarka lovak. Akkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyalt, aki velem beszélt: Mik ezek, Uram? Az angyal azt válaszolta nekem: Ezek az ég négy szele, akik az egész föld Ura előtti szolgálatukból jönnek. Amelyben a fekete lovak vannak, észak földjére mennek, és a fehérek mennek utánuk. A tarkák pedig dél földjére mennek. Az erősek is menni akartak, és be akarták járni a földet. Azt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet. Majd hívott engem, és azt mondta: Lásd! Az észak földjére menők lecsöndesítették lelkemet észak földjén. Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Vedd át a számkivetésben levőktől adományukat: Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilónból jöttek. Menj be még azon a napon, menj be Jósijjának, Cefanjá fiának a házába, és vedd át tőlük az ezüstöt és az aranyat, és csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére! Így szólj neki: Azt mondja a Seregek URa: „Íme, egy férfiú, akinek Sarjadék a neve, mert kihajt a helyéről, és ő építi föl az ÚR templomát! Mert ő fogja fölépíteni az ÚR templomát, és nagy lesz a méltósága, trónra ül, és uralkodni fog. Mellette pap is lesz a trónon, és békesség tanácsa lesz kettőjük között. A korona pedig legyen emlékeztető jel Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Hénre, Cefanjá fiára az ÚR templomában. Eljönnek a messzeségben lakók is, és építik az ÚR templomát; és megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha igazán hallgattok az ÚRnak, Isteneteknek a szavára!” Dárius király negyedik esztendejében így szólt az ÚR szava Zakariáshoz a kilencedik hónap, Kiszlév negyedik napján, amikor a bételiek elküldték Szárecert, RegemMeleket és társait, hogy esedezzenek az ÚR színe előtt, és megkérdezzék a papokat, akik a Seregek URának a házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-e az ötödik hónapban, és böjtöljek-e, ahogyan már jó néhány éve tesszük? Ekkor így szólt hozzám a Seregek URa: Így szólj az ország egész népéhez és a papokhoz: „Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és a hetedik hónapban, mégpedig hetven esztendeig, vajon valóban énértem böjtöltetek? Amikor pedig ettetek és ittatok, vajon nem magatokért ettetek és magatokért ittatok-e? Nemde ezeket a szavakat hirdettette az ÚR a korábbi próféták által, amikor még népes és gazdag volt Jeruzsálem a körülötte levő városokkal együtt, és mind a Délvidék, mind pedig az alföld még népes volt?” Zakariáshoz ismét szólt az ÚR szava: Így szól a Seregek URa: „Igazságos ítélettel ítéljetek, szeretetet és könyörületességet gyakoroljon mindenki a felebarátjával! Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a szegényt ne zsákmányoljátok ki, és ne gondoljatok gonoszt szívetekben egymás ellen.” De ők nem akarták meghallani, sőt hátat fordítottak, és bedugták a fülüket, hogy ne halljanak. A szívüket is megkeményítették, hogy ne hallják a törvényt és azokat az szavakat, amelyeket a Seregek URa küldött lelke által a korábbi próféták révén. Ezen igen fölháborodott a Seregek URa. Ezért, ahogy én kiáltottam, és nem hallgattak meg, úgy ők is kiáltanak, és én sem hallgatom meg őket – ezt mondja a Seregek URa. Szétszórtam őket mindenféle nép közé, amelyeket nem ismertek, az ország pedig puszta maradt utánuk, és senki sem megy át rajta. Így tették pusztává a kívánatos országot. Majd így szólt a Seregek URa: Azt mondja a Seregek URa: „Féltő szeretettel féltem Siont, és nagy haragra gerjedtem féltékenységemben. Azt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálem közepén lakozom. Akkor Jeruzsálemet a hűség városának fogják hívni, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek. Azt mondja a Seregek URa: Ülnek még agg férfiak és asszonyok Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, napjaik sokasága miatt. A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak a tereken. Azt mondja a Seregek URa: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek URa. Azt mondja a Seregek URa: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal. Azt mondja a Seregek URa: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok ezeket a beszédeket a próféták szájából, akik azokban a napokban szóltak, amikor letették a Seregek URa házának az alapját, hogy fölépítsék a templomot. Mert e napok előtt nem fizették ki a munkáját sem az embernek, sem az állatnak. A kimenőnek és a bemenőnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert fölindítottam, mindenkit a felebarátja ellen. De most már nem leszek olyan e nép maradékához, mint azelőtt voltam – így szól a Seregek URa. Mert békességben vetnek, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják a harmatjukat, és mindezt a megmaradt nép örökségévé teszem. És amint átok voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, úgy most megszabadítalak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg kezeiteket! Mert azt mondja a Seregek URa: Amint elgondoltam, hogy veszedelmet hozok rátok, amikor atyáitok megharagítottak engem – így szól a Seregek URa –, és nem könyörültem, úgy most elhatároztam ezekben a napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! Ezeket tegyétek: Mondjon igazat mindenki a felebarátjának! Igaz és tökéletes ítélettel ítéljetek kapuitokban! Senki se gondoljon szívében gonoszt felebarátja ellen! Ne szeressétek a hamis esküt, mert ez mind olyan dolog, amit gyűlölök – így szól az ÚR.” Majd így szólt hozzám a Seregek URa: Azt mondja a Seregek URa: „A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónap böjtje vigalommá, örvendezéssé és kedves ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet! Azt mondja a Seregek URa: Eljön az idő, amikor népek jönnek ide és sok városnak a lakói. Az egyik lakói a másikhoz mennek, és azt mondják: Jöjjetek, menjünk el, esedezzünk az ÚR színe előtt, és keressük a Seregek URát! Én is megyek! És eljön sok nép és erős nemzet Jeruzsálembe, hogy a Seregek URát keresse, és esedezzen az ÚR színe előtt. Azt mondja a Seregek URa: Azokban a napokban lesz, hogy a különböző nyelvű népek közül tíz ember is belekapaszkodik egy zsidó férfiba. A ruhája szélébe kapaszkodik, és azt mondja: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” Jövendölés. Az ÚR igéje szól Hadrák földje ellen, és Damaszkuszra nehezedik. Mert az ÚR szemmel tartja az embereket, Izráel minden törzsét és a vele szomszédos Hamátot is, meg Tíruszt és Szidónt, noha igen bölcsek. Várat épített magának Tírusz, és annyi az ezüstje rakásra halmozva, mint a por, és a színaranya, mint az utcák sara. Íme, szegénnyé teszi őt az Úr, és beledönti hatalmát a tengerbe, őt magát pedig tűz emészti meg. Meglátja ezt Askelón, és megretten, Gáza nagyon megrendül, és Ekrón is, mert megszégyenül reménységében. Kivész a király Gázából, és Askelón lakatlan marad. Asdódban semmirekellő nép lakik, és megtöröm a filiszteusok kevélységét. Eltávolítom a vért a szájukból, és utálatosságaikat fogaik közül, de Istenünké lesz a maradékuk. Olyan lesz, mint Júda egy törzse, az Ekrónból valók pedig olyanok lesznek, mint a jebúsziak. Táborba szállok házam védelmére az ide-oda kóborlók ellen, és nem tör rá többé a sarcoló, mert most szemmel tartom őt! Örülj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Íme, Királyod jön hozzád, aki igaz és szabadító, alázatos, és szamárháton ül, nőstény szamár csikóján. Kiirtja a harci szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivész a harci íj is. Békességet hirdet a népeknek, az egyik tengertől a másik tengerig uralkodik, és a folyamtól a föld határáig. A veled való szövetség véréért kiengedem foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz. Térjetek vissza az erődbe, reménykedő foglyok! Ma ki is hirdetem nektek: Kétszeresen megfizetek neked! Mert kifeszítem Júdát magamnak, mint egy íjat, és megtöltöm Efraimmal. Fölindítom fiaidat, Sion, a görögök fiai ellen, és olyanná teszlek, mint a hős fegyvere. Akkor megjelenik fölöttük az ÚR, és kirepül nyila, mint a villámlás. Az én Istenem, az ÚR kürtöt fúj, és délről forgószélben nyomul előre. A Seregek URa megoltalmazza őket. Megemésztik és megtapossák a parittyaköveket, isznak és zajonganak, mintha bort ittak volna, megtelnek, mint a kehely, és mint az oltár sarkai. Megsegíti őket az ÚR, az ő Istenük azon a napon, ő tereli népét, mint egy nyájat; és mint a korona ékkövei, úgy ragyognak földjén. Ó, mily nagy az ő jósága, és mily nagy az ő szépsége! Bőven ellátja gabonával az ifjakat és musttal a leányokat. Kérjetek esőt az ÚRtól a tavaszi eső idején! Az ÚR szerez villámlást, ő ad záporesőt és mezei növényt mindenkinek. Mert a bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak, és üres álmokat mondanak, és hiábavalósággal vigasztalnak. Ezért szélednek el, mint a juhnyáj, és nyomorognak, mert nincs pásztoruk. Haragra gerjedtem a pásztorok ellen, és megfenyítem a bakokat. Bizony, gondja van a Seregek URának az ő nyájára, Júda házára, és olyanokká teszi őket, amilyen a harcra fölékesített ló. Közülük kerül ki a szegletkő, közülük a cövek, közülük való a harci íj, közülük kerül ki minden elöljáró is. Olyanok lesznek, mint a hősök, akik az utcák sarát tapossák a harcban. Harcolnak, mert velük van az ÚR, és megszégyenítik a lovasokat. Megerősítem Júda házát, és József házát megsegítem. Visszahozom őket, mert megszánom őket, és olyanná lesznek, mintha el se vetettem volna őket, mert én vagyok az ÚR, az ő Istenük, és én meghallgatom őket. Efraim is olyan lesz, mint egy hős, és örvendezik majd, mint aki bort ivott. Látják ezt a fiai, és örvendeznek, örül a szívük az ÚRban. Füttyentek nekik, és összegyűjtöm őket, mert megszabadítom őket, és megsokasodnak, mint régen. Bár szétszórtam őket a népek közé, messze földön is emlegetnek engem, életben maradnak, és visszatérnek fiaikkal együtt. Mert visszatérítem őket Egyiptom földjéről, Asszíriából is összegyűjtöm őket. Behozom őket Gileád és Libánon földjére, de még ez sem lesz elég nekik. Szorongattatva vonulnak át a tengeren, de az ÚR ráüt a tenger hullámaira, és kiszáradnak a Nílus mélységei. Vége lesz Asszíria kevélységének, és elvész Egyiptom királyi pálcája. És megerősítem őket az ÚRban, és az ő nevében járnak – így szól az ÚR. Nyisd meg kapuidat, Libánon, hogy tűz eméssze meg cédrusaidat! Jajgass, te ciprus, mert ledől a cédrus, elpusztult, ami a legjava! Jajgassatok, ti Básán tölgyei, mert ledőlt a rengeteg erdő! Pásztorok jajkiáltása hangzik, mert elpusztult büszkeségük! Oroszlánkölyök ordítása hangzik, mert elpusztult a Jordán sűrűje! Azt mondja az ÚR, az én Istenem: Legeltesd a levágásra szánt juhokat, amelyeket vásárlóik büntetlen leölnek, eladóik pedig azt mondják: „Áldott az ÚR, mert meggazdagodtam!” Pásztoraik sem kímélik őket. Bizony, én sem kímélem többé e föld lakosait – ezt mondja az ÚR –, sőt minden embert a felebarátja kezébe és a királya kezébe adok, és szétszaggatják ezt az országot, de én nem szabadítom meg őket a kezükből! Legeltettem hát a levágásra szánt juhokat, a nyomorgatott juhokat, és választottam magamnak két botot. Az egyiket jóakaratnak neveztem, a másikat egyetértésnek, így legeltettem a juhokat. Három pásztort küldtem el egy hónap alatt, mert elkeseredett a lelkem miattuk, és az ő lelkük is megutált engem. Azt mondtam: Nem legeltetlek benneteket, haljon meg a halálra való, és pusztuljon a levágnivaló, a megmaradtak pedig egyék egymás húsát. Akkor fogtam az egyik botomat, a jóakaratot, és eltörtem, hogy fölbontsam szövetségemet, amelyet az összes néppel kötöttem. Föl is bomlott az azon a napon, és így tudták meg a sanyargatott juhok, akik ragaszkodtak hozzám, hogy az ÚR dolga ez. Azt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok meg béremet, ha pedig nem, tartsátok vissza! És harminc ezüstpénzt fizettek béremül. Akkor azt mondta nekem az ÚR: Dobd a fazekas elé! Nagy jutalom ez, amelyre engem becsültek. Elvettem azért a harminc ezüstpénzt, és az ÚR házába, a fazekas elé dobtam. Majd eltörtem a másik botomat is, az egyetértést, hogy fölbontsam a testvériséget Júda és Izráel között. Azután azt mondta nekem az ÚR: Most még szerezz magadnak bolond pásztorhoz való dolgokat. Mert íme, olyan pásztort támasztok ebben az országban, aki nem törődik az elveszettekkel, nem keresi a kóborgót, nem gyógyítja meg a megtépettet, nem táplálja a jó karban levőt, de a kövéreknek megeszi a húsát, és körmeiket letördeli. Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver érje utol a karját és a jobb szemét! Száradjon le a karja, és teljesen vakuljon meg a jobb szeme! Jövendölés. Az ÚR szava Izráel ellen. Így szól az ÚR, aki az egeket kifeszítette, a földnek alapot vetett, és az emberbe lelket alkotott: Íme, részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülötte levő nép számára. Júdával is ez lesz, amikor ostromolják Jeruzsálemet. Azon a napon nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden nép számára. Aki föl akarja emelni, mind megszakad, noha összegyűlik ellene a föld minden népe. Azon a napon – így szól az ÚR – minden lovat rettegéssel verek meg, lovasaikat pedig őrültséggel. Júda házát viszont nyitott szemmel figyelem, de a népek minden lovát vaksággal verem meg. Azt mondják szívükben Júda törzsfői: Jeruzsálem lakóinak erőssége Istenükben, a Seregek URában van. Azon a napon olyanokká teszem Júda törzsfőit, mint amilyen a tüzes serpenyő a fadarabok között, és amilyen a tüzes fáklya a kévék között: jobb és bal felől megemésztenek minden körülöttük lévő népet. De Jeruzsálem népe továbbra is a helyén marad, Jeruzsálemben! Az ÚR elsőként Júda sátrait szabadítja meg, hogy ne legyen nagyobb Dávid házának dicsősége és Jeruzsálem lakosainak dicsősége, mint Júdáé. Azon a napon oltalma lesz az ÚR Jeruzsálem lakosainak, és azon a napon olyan lesz közöttük a botladozó is, mint Dávid; Dávid háza pedig előttük lesz, mint Isten, mint az ÚR angyala. Azon a napon kész leszek elveszíteni minden népet, amely Jeruzsálemre támad. Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiöntöm a kegyelem és a könyörületesség lelkét. És rám tekintenek, akit átszögeztek, és akit úgy siratnak, ahogyan az egyetlen fiút gyászolják, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt keseregnek. Azon a napon nagy gyász lesz Jeruzsálemben, olyan, mint a Hadad-Rimmónért való gyász a Megiddó völgyében. Gyászolni fog az ország, külön-külön minden nemzetség. Külön Dávid házának a nemzetsége, a feleségeik is külön. Külön Nátán házának a nemzetsége, és a feleségeik is külön. Külön Lévi házának a nemzetsége, és a feleségeik is külön. Külön Simei nemzetsége, és a feleségeik is külön. A többi nemzetség is mind, külön minden nemzetség, és a feleségeik is külön. Azon a napon forrás fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen. Azon a napon – így szól a Seregek URa – kiirtom a bálványok neveit ebből az országból, emlegetni sem fogják többé azokat, sőt a prófétákat és a tisztátalan lelket is kipusztítom ebből az országból. És ha valaki mégis prófétálni mer, szülei, az apja és anyja mondja neki: Ne élj, mert hazugságot szóltál az ÚR nevében! És szülei: apja és anyja döfik le őt, mialatt prófétál. Azon a napon megszégyenülnek a próféták, mindegyik a maga látomása miatt, mialatt prófétál, és nem öltenek föl szőrruhát, hogy hazudjanak. Hanem azt mondja mindegyik: Nem vagyok próféta, szántóvető ember vagyok, sőt másnak szolgálok gyermekségem óta. Ha pedig megkérdezi tőle valaki: „Milyen sebek ezek a mellkasodon?”, azt mondja: „Barátaim házában ütötték ezeket rajtam.” Kard, serkenj föl a pásztorom ellen és a férfi ellen, aki a társam! – így szól a Seregek URa. Sújts le a pásztorra, hogy elszéledjenek a juhok! Én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. Úgy történik az egész országgal – így szól az ÚR –, hogy kétharmad része elpusztul, és elvész, csak egyharmad része marad meg. És a harmadrészt is tűzbe viszem, és megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Segítségül hívja majd a nevemet, és én felelni fogok neki. Ezt mondom: Népem ő! Ő pedig azt mondja: Az ÚR az én Istenem! Íme, eljön az ÚR napja, amikor a tőled szerzett zsákmányt szétosztják. Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálem ellen, és megszállják a várost, kirabolják a házakat, meggyalázzák az asszonyokat. A város fele számkivetésbe megy, de a nép maradékát nem irtják ki a városból. Mert eljön az ÚR, és harcol azok ellen a népek ellen, ahogyan harcolt azon a napon, a harc napján. Azon a napon az Olajfák hegyére helyezi a lábát, amely Jeruzsálemmel szemben van, kelet felől. Az Olajfák hegye pedig középen kettéválik kelet felé és nyugat felé, és igen nagy völggyé lesz, mert a hegy egyik fele észak felé, másik fele pedig dél felé húzódik. Ti pedig meneküljetek az én hegyem völgyébe, mert a hegyek közötti völgy Ácalig nyúlik. Úgy fussattok, ahogyan a földindulás elől futottatok Uzzijjának, Júda királyának napjaiban! Bizony, eljő az ÚR, az én Istenem, és vele együtt minden szentje. Azon a napon nem lesz világosság, a fénylő testek összezsugorodnak. De lesz egy különleges nap, amelyet csak az ÚR ismer: nem lesz se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az este idején. Azon a napon élő víz fakad Jeruzsálemből. Az egyik fele a keleti tenger felé, a másik pedig a nyugati tenger felé folyik; így lesz télen-nyáron. Az ÚR lesz az egész föld királya. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen, és neve az egyetlen név. Az egész ország síksággá változik Gebától Rimmónig, Jeruzsálemtől délre. Jeruzsálem pedig kimagaslik, és a maga helyén marad, Benjámin kapujától az Első-kapu helyéig, a Szeglet-kapuig és a Hananél tornyától a királyi borsajtóig. Lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, biztonságban laknak Jeruzsálemben. Ez lesz a csapás, amellyel az ÚR minden népet sújt, amely Jeruzsálem ellen hadat visel: megrothad a húsuk, pedig még a lábukon állnak, szemük is megrothad gödrében, nyelvük is megrothad a szájukban. Azon a napon az ÚR nagy zűrzavart támaszt közöttük, úgyhogy mindenki a saját társának a kezét ragadja meg, és társának keze ellen emeli föl kezét. Sőt még Júda is harcolni fog Jeruzsálem ellen, és a körös-körül lakó népek minden kincsét összegyűjtik: aranyat, ezüstöt és igen sok ruhát. Ugyanilyen csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle állaton, amelyek abban a táborban lesznek, amilyen az embereket érte. Akik pedig azután megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, esztendőről esztendőre mind fölmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek URának, és megünnepeljék a sátoros ünnepet. Ha pedig valamelyik nem megy föl a föld nemzetei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek URának, arra nem hull eső. Ha az egyiptomi nemzet nem megy föl, és nem jelenik meg, őrájuk sem hull, hanem ugyanaz a csapás éri őket, amellyel az ÚR azokat a népeket sújtja, amelyek nem mennek föl a sátoros ünnepet megünnepelni. Ez lesz Egyiptom büntetése és mindazoknak a népeknek a büntetése, akik nem mennek föl a sátoros ünnepet megünnepelni. Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: „Az ÚRnak szentelve!” Az ÚR házában még a fazekak is olyanok lesznek, mint az oltár előtt levő medencék. Jeruzsálemben és Júdában minden fazekat a Seregek URának szentelnek, és bárki, aki eljön, és áldozni akar, választhat közülük, és főzhet azokban. És attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek URának házában. Jövendölés. Az ÚR szava Izráel ellen, Malakiás által. Szeretlek benneteket - ezt mondja az ÚR -, de ti azt kérditek: Miből látható, hogy szeretsz minket? Ugye Ézsau testvére volt Jákóbnak? - mondja az ÚR. - És Jákóbot szerettem, Ézsaut ellenben gyűlöltem. Hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig a pusztai sakálokévá. Ha azt mondja Edóm: Összetörtek bennünket, de építsük újjá a romokat - így szól a Seregek URa -; ők építenek, de én lerontom. Az istentelenség országának nevezik őket, s olyan népnek, amelyre örökké haragszik az ÚR. Saját szemetekkel látjátok ezt, és ti magatok is mondjátok: Nagy az ÚR Izráel határán túl is! A fiú tiszteli atyját, a szolga is az urát. Ha pedig én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én ÚR vagyok, hol az irántam való félelem? Azt mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet, és azt kérditek: Mivel vetettük meg nevedet? Tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra, és azt kérditek: Mivel tettük tisztátalanná? Azzal, hogy azt mondjátok, az ÚR asztala semmibe vehető. Hogyha vakot hoztok áldozatul: nem bűn-e az? Vagy ha sántát hoztok és betegest: nem bűn-e az? De vidd csak azt a fejedelmednek: vajon kedvesen fogad-e, vagy rád tekint-e? - ezt mondja a Seregek URa. Most azért esedezzetek Isten színe előtt, hogy könyörüljön meg rajtunk! Kedvesen fogadhatja-e kezetekből az ilyen ajándékokat? - kérdezi a Seregek URa. Bárcsak bezárná valaki közületek a templomajtót, hogy ne tüzelnétek hiába oltáromon! Nem telik kedvem bennetek - ezt mondja a Seregek URa -, az ételáldozat sem kedves nekem a kezetekből! Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenhol tömjénnel és tiszta ételáldozattal áldoznak nevemnek. Bizony nagy az én nevem a népek között - ezt mondja a Seregek URa. Ti viszont meggyalázzátok azt, amikor azt mondjátok: Az ÚR asztala tisztátalanná tehető semmirevaló terménnyel és eledellel. És azt mondjátok: Íme, milyen fáradság! És még lihegtek is közben - ezt mondja a Seregek URa. Pedig rabolt állatot hoztok, meg sántát és betegest. Ezt hozzátok áldozatul, de hát kedves-e ez a kezetekből? - így szól az ÚR. Átkozott az álnok! Van ugyan a nyájában hím állat, és fogadalmat is tesz, mégis hitvánnyal áldozik az ÚRnak. Pedig én nagy király vagyok - ezt mondja a Seregek URa -, és félelmetes az én nevem a népek között! Most azért nektek szól ez a parancsolat, ti papok! Ha nem hallgattok rá, és nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok nevemnek – ezt mondja a Seregek URa –, átkot bocsátok rátok, és átokká változtatom a ti áldásotokat. Bizony, átokká változtatom azt, ha nem veszitek szívetekre! Íme, megfeddem a ti vetni való magotokat, és szemetet szórok az arcotokba, ünneplésetek szemetét, és a szemétdombra hordanak ki benneteket. Akkor megtudjátok, hogy azért adtam nektek ezt a parancsolatot, hogy megmaradjon Lévivel kötött szövetségem – ezt mondja a Seregek URa. Szövetségem volt vele életre és békességre, amelyet azért kötöttem vele, hogy félve tiszteljen engem, és megalázza magát nevem előtt. Igaz tanítás volt szájában, és nem volt álnokság az ajkán. Békességben és egyenesen járt velem, és sokakat megtérített a bűnből. Mert a pap ajkai őrzik a tudást, és tanítást várnak szájából, mivel a Seregek URának követe ő. De ti elhajoltatok erről az útról, sokan megbotlottak tanításotok miatt, és fölbontottátok Lévi szövetségét – ezt mondja a Seregek URa. Ezért én is megvetetté és megalázottá teszlek benneteket az egész nép előtt, mert nem ügyeltetek utamra, hanem személyválogatók vagytok a törvénnyel. Vajon nem egy atyánk van-e mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-e minket? Miért csalja meg hát mindenki a felebarátját, és miért rontja meg atyáink szövetségét? Hűtlenné lett Júda, utálatosságot cselekedtek Izráelben és Jeruzsálemben, mert beszennyezte Júda az ÚR szent helyét, amelyet ő szeret, és idegen istenek leányát vette el. Veszítsen el az ÚR mindenkit Jákób sátrából, aki ezt cselekszi, a csábítót és aki viszonozza, még ha áldozatot visz is a Seregek URának! Ezt is cselekszitek: könnyhullatással árasztjátok el az ÚR oltárát, sírással és sóhajtással, mivel nem tekint többé az áldozatra, és nem fogadja szívesen a kezetekből. Azt kérdezitek: Miért? Azért, mert az ÚR lett tanúbizonyság közötted és ifjúságodban elvett feleséged között, akit megcsaltál, holott társad ő, és veled szövetségben lévő feleséged! Nem tesz ilyet egy ember sem, akinek még maradt lelke. És mit keres ez az egy? Istentől való utódokat. Őrizzétek meg azért lelketeket, és ne csaljátok meg ifjúságotokban elvett feleségeteket! Mert gyűlölöm az elbocsátást – ezt mondja az ÚR, Izráel Istene – és azt, akinek kegyetlenség tapad a ruhájához – ezt mondja a Seregek URa. Őrizzétek meg azért lelketeket, és ne tegyetek csalárdságot! Elfárasztottátok beszédeitekkel az URat, és azt kérditek: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: „Minden gonosztevő jó az ÚR szemében, és gyönyörködik bennük” vagy hogy „Hol van az ítélet Istene?”. Íme, elküldöm követemet, és elkészíti előttem az utat. És hirtelen eljön templomába az Úr, akit kerestek, és a szövetség követe, akit kívántok. Íme, eljön – ezt mondja a Seregek URa. De ki szenvedheti el eljövetelének napját? És ki állhat meg megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvös tüze és a ruhamosók lúgja! Leül, mint az ötvös, hogy megtisztítsa ezüstjét, és megtisztítja Lévi fiait, fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt. Akkor igazsággal visznek áldozatot az ÚRnak. Kedves lesz majd az ÚRnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a régi napokban és korábbi esztendőkben. Mert ítéletre indulok hozzátok, és hamarosan tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és a hamisan esküvők ellen és azok ellen, akik megrövidítik a munkás bérét és az özvegyet és az árvát, akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem – ezt mondja a Seregek URa. Mert én, az ÚR, nem változom meg, ti pedig, Jákób fiai, nem semmisültök meg! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek! – ezt mondja a Seregek URa. De ti azt kérditek: Miből térjünk meg? Vajon becsaphatja-e az ember Istent? Ti mégis meg akartok engem csalni. Azt kérditek: Mivel csalunk meg téged? A tizeddel és az áldoznivalóval. Átokkal vagytok elátkozva, mert megcsaltok engem: az egész nép! Hozzátok be a raktáramba a tizedet mindenből, hogy legyen ennivaló a házamban! Ezzel tegyetek próbára engem – ezt mondja a Seregek URa –, hogy megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok. Megdorgálom értetek a kártevőt, és nem pusztítja el földetek gyümölcsét, nem lesz a szőlőtök terméketlen a mezőn – ezt mondja a Seregek URa. És boldognak mond titeket minden nemzet, mert kívánatos földdé lesztek – ezt mondja a Seregek URa. Keményen szóltatok ellenem – ezt mondja az ÚR –, és azt kérditek: Mit szóltunk ellened? Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk rendelkezéseit, és hogy gyászban jártunk a Seregek URa előtt? Sőt inkább mi magunk hirdetjük boldognak a kevélyeket, hiszen gyarapodnak, noha gonoszságot űznek, és bár Istent kísértik, mégis megmenekülnek. Amikor erről tanakodtak egymással az ÚR tisztelői, az ÚR figyelemmel kísérte és meghallgatta. Beírták színe előtt emlékeztetőül egy könyvbe azokat, akik félik az URat, és megbecsülik a nevét. Azon a napon, amelyet szerzek – ezt mondja a Seregek URa –, tulajdonommá lesznek, és megkímélem őket, ahogyan az ember kíméli a maga fiát, aki szolgál neki. Akkor ismét meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája és a között, aki nem szolgálja őt. Mert íme, eljön az a nap, és izzik, mint a sütőkemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az eljövendő nap – ezt mondja a Seregek URa –, és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem ágat. És nektek, akik félitek nevemet, föltámad az igazság napja. Szárnyai alatt gyógyulás lesz, és kimentek, és úgy ugrándoztok, mint a hizlalóból kikerült borjak. Széttapossátok a gonoszokat, és porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet szerzek – ezt mondja a Seregek URa. Emlékezzetek meg szolgámnak, Mózesnek a tanításáról, a rendelkezésekről és parancsokról, amelyeket általa rendeltem a Hóreben egész Izráel számára! Íme, elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy amikor eljövök, átokkal ne sújtsam a földet. Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia volt Jákób; Jákób fiai voltak Júda és testvérei. Júda fia volt Fáresz és Zerah Támártól, Fáresz fia volt Heszrón; Heszrón fia volt Arám, Arám fia volt Aminádáb, Aminádáb fia volt Nahson, Nahson fia volt Szalmón. Szalmón fia volt Boáz Ráhábtól, Boáz fia volt Óbéd Ruthtól, Óbéd fia volt Isai. Isai fia volt Dávid, a király. Dávid fia volt Salamon az Úriás feleségétől. Salamon fia volt Roboám, Roboám fia volt Abijjá, Abijjá fia volt Ászá, Ászá fia volt Jósafát, Jósafát fia volt Jórám, Jórám fia volt Uzziás, Uzziás fia volt Jótám, Jótám fia volt Áház, Áház fia volt Ezékiás, Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia volt Ámón, Ámón fia volt Jósiás, Jósiás fiai voltak Jekonjás és testvérei a babiloni fogság idején. A babiloni fogság után Jekonjás fia volt Sealtiél, Sealtiél fia volt Zerubbábel, Zerubbábel fia volt Abihud, Abihud fia volt Eljákim, Eljákim fia volt Azzur, Azzur fia volt Cádók, Cádók fia volt Jákin, Jákin fia volt Elihud, Elihud fia volt Eleázár, Eleázár fia volt Mattán, Mattán fia volt Jákób. Jákób fia volt József, Mária férje, és Máriától született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságba vitelig tizennégy nemzedék és a babiloni fogságba viteltől Krisztusig tizennégy nemzedék. Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől. József pedig, az ő férje igaz ember volt, és nem is akarta megbélyegezni feleségét, el akarta tehát titkon bocsátani. Amíg ezen tűnődött, íme, az Úr angyala álomban megjelent neki, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a feleségedet, mert ami benne fogantatott, az a Szentlélektől van. Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akinek a neve Immánuel, amely azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig felserkent álmából, és úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem ismerte őt, amíg Mária meg nem szülte elsőszülött fiát. És Jézusnak nevezte őt. Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki. Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem. És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus. Azok pedig azt mondták: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: És te, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda főhelyei között, mert belőled származik az a fejedelem, aki pásztorolja az én népemet, Izráelt. Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét, elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, gondosan kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki. Ők pedig a király meghallgatása után útra keltek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg meg nem érkeztek. Akkor megállt a hely felett, ahol a gyermek volt. A csillagot látva igen nagy örömmel örvendeztek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és arcra borulva hódoltak neki. Majd kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. És mivel álomban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek haza. Alighogy elmentek, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, ameddig mondom, mert Heródes máris halálra keresi a gyermeket. Ő erre felkelt, vette a gyermeket és anyját, és még azon az éjjelen Egyiptomba ment. Ott is maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagyon felháborodott, és embereivel megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket a bölcsektől megtudakolt idő szerint. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: Kiáltás hallatszott Rámában, hangos sírás és sok jajgatás. Ráhel siratta fiait, és nem akart megvigasztalódni, mert nincsenek. Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek. Ő fel is kelt, vette a gyermeket és anyját, és hazament Izráel földjére. De amikor meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes örökében, nem mert odamenni, hanem álomban vett isteni intelemre továbbment Galilea vidékére, és ott telepedett le egy Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Názáretinek fogják őt nevezni. Ebben az időben jelent meg Keresztelő János, és prédikált Júdea pusztájában. Ezt mondta: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa. Ő az, akiről Ézsaiás próféta így szólt: Kiáltó szó hangzik a pusztában: készítsétek az Úr útját, és egyengessétek ösvényeit. Maga János teveszőr ruhát viselt és bőrövet a dereka körül, eledele pedig sáska és erdei méz volt. Tódult hozzá Jeruzsálem, az egész Júdea és a Jordán egész környéke, és miután megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán vizében. Amikor pedig látta, hogy farizeusok és szadduceusok is sokan jönnek hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, így szólt hozzájuk: Mérges kígyók fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek Isten eljövendő haragja elől? Teremjetek azért megtéréshez illő gyümölcsöket, és ne áltassátok magatokat azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van, és minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jön, hatalmasabb nálam, én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket. Szórólapát van a kezében, és megtisztítja szérűjét, a gabonát csűrbe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. Akkor Jézus Galileából a Jordán mellé ment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék általa. János azonban tiltakozott, és azt mondta: Nekem kell általad megkereszteltetnem, és te jössz hozzám? Jézus pedig így felelt: Hagyd ezt most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. János erre engedett neki. Amint Jézus megkeresztelkedett, azonnal kilépett a vízből, és íme, megnyílt neki a menny, és látta, amint az Isten Lelke leszáll rá, mint egy galamb. És íme, egy mennyei hang ezt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. Akkor a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor a kísértő odament hozzá, és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Ekkor elvitte őt az ördög a szent városba, odahelyezte a templom párkányára, és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Jézus így felelt: Viszont az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet! Ismét elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem, és imádsz engem. Ekkor azt mondta neki Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Istenedet, az Urat imádd, és csak neki szolgálj! Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek, és szolgáltak neki. Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszatért Galileába. Názáretet elhagyva elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, amikor így szólt: Zebulon földje és Naftáli földje, a tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A sötétségben ülő nép nagy világosságot látott, és a halál földjén és árnyékában ülőknek fény ragyogott fel. Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa. Jézus a Galileai-tenger partján járt, és meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket! Azok azonnal otthagyták a hálókat, és követték őt. Onnan továbbment, és meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint apjukkal, Zebedeussal hálóikat kötözgették a hajóban, és elhívta őket. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és az apjukat, és követték őt. Jézus bejárta egész Galileát. Tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát, és gyógyított a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget. Híre is ment egész Szíriában úgy, hogy odavitték hozzá mind a szenvedőket, a különféle betegségekben és kínokban sínylődőket, az ördöngösöket, a holdkórosokat és bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Látva a sokaságot felment a hegyre, és amint leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig szólásra nyitotta száját, és így tanította őket: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai. Boldogok, akiket üldöznek az igazság miatt, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazugul minden rosszat rátok fognak miattam. Örüljetek és örvendezzetek ennek, mert jutalmatok bőséges a mennyekben; így üldözték előttetek a prófétákat is. Ti vagytok a föld sója; ha pedig a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek a házban. Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a prófétákat. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem. Mert bizony mondom, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, a törvényből egyetlen ióta vagy pontocska sem vész el, míg minden be nem teljesedik. Aki azért csak egyet is megront – akár a legkisebbet is – e parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyek országában igen kicsi lesz, aki pedig megtartja és tanítja, annak nagy neve lesz a mennyek országában. Mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom, hogy ha valaki haragszik atyjafiára, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja az atyjafiának: „Ostoba!”, megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki meg ezt mondja: „Bolond!”, méltó a gyehenna tüzére. Azért ha áldozati ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, eredj el, előbb békülj meg az atyádfiával, és csak azután jöjj, és vidd fel ajándékodat. Idejében békülj meg ellenfeleddel, amíg úton vagy vele, hogy át ne adjon a bírónak, a bíró meg oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessenek. Bizony mondom neked, nem jössz ki onnan, míg meg nem fizetsz az utolsó fillérig. Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom: Mindenki, aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráználkodott vele az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed bűnre csábít téged, vájd ki, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy tagod vesszen el, mintsem egész tested a gyehennára jusson. És ha a te jobb kezed bűnre visz téged, vágd le azt, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy tagod vesszen el, mintsem egész tested a gyehennára kerüljön. Megmondatott továbbá, hogy ha valaki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek: Mindenki, aki elbocsátja feleségét – a paráznaság okán kívül –, paráznává teszi azt, és ha valaki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik. Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne esküdj hamisan, az Úrnak tett esküidet pedig teljesítsd! De én azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; a fejedre se esküdj, mert nem tudsz egy hajszálat sem fehérré vagy feketévé tenni; hanem beszédetekben az igen igen, a nem nem legyen, mert ami ennél több, az a gonosztól van. Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki téged arcul üt jobb felől, fordítsd feléje a másik arcodat is. És aki el akarja perelni tőled a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre. Aki kér tőled, adj neki, és ha kölcsönkér valaki tőled, ne fordulj el tőle. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem ugyanazt teszik a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek másoknál többet? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes! Vigyázzatok, kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert akkor nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál! Amikor tehát alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók szokták a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat. Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyiltan. És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik a zsinagógákban és az utcák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: elnyerték jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked. Amikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszéd nyer meghallgattatást. Ne legyetek hát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Mert ha megbocsátjátok az emberek vétkeit, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Amikor pedig böjtöltök, ne legyetek olyan komor ábrázatúak, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek a böjtölésüket. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat. Te pedig amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked nyiltan. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott van a szíved is. A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Azért azt mondom nektek: Ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, hogy mit egyetek, és mit igyatok; se a ti testetek felől, hogy mibe öltözködjetek. Bizony több az élet az eledelnél és a test az öltözetnél. Tekintsetek az égi madarakra: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e sokkal különbek náluk? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával meghosszabbíthatja életét egy arasszal? És miért aggodalmaskodtok az öltözet miatt? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem munkálkodnak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mező füvét, amely ma még van, és holnap kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: „Mit együnk?” vagy „Mit igyunk?” vagy „Mivel ruházkodjunk?” Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek meg titeket is. És amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is. Miért nézed a szálkát a te atyádfia szemében, és nem látod a gerendát a magadéban? Vagy hogyan mondhatod a te atyádfiának: hadd vegyem ki szemedből a szálkát, amikor a te szemedben gerenda van? Képmutató, vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és azután gondolj arra, hogy kivedd a szálkát a felebarátod szeméből! Ne adjátok a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy azokat lábukkal megtapodva ellenetek forduljanak, és szétszaggassanak titeket. Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az az ember közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér? És ha halat kér, vajon kígyót ad-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle? Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény és a próféták. A szoros kapun menjetek be. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. De szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, akik báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt vagy a bojtorjánról fügét? Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt, és rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: „Uram, Uram!”, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem tettünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor azt mondom nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült. Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, amely összeomlott, és romhalmazzá lett. Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte. És odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus ekkor kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt: Akarom, hogy megtisztulj. És a lepra azonnal letisztult róla. Ekkor azt mondta neki Jézus: Vigyázz, senkinek se szólj, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik! Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, egy százados ment hozzá segítséget kérve: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és nagy kínjai vannak. Elmegyek és meggyógyítom – mondta Jézus. Erre a százados azt felelte: Uram, nem vagyok arra méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vannak alárendelt katonáim, és ha az egyiknek azt mondom: „Menj el!”, elmegy, és a másiknak: „Gyere ide!”, idejön, és az én szolgámnak: „Tedd meg ezt!”, megteszi. Jézus pedig amikor ezt hallotta, elcsodálkozott, és azt mondta az őt követőknek: Bizony mondom nektek, ilyen nagy hitet még Izráelben sem találtam. De mondom nektek, hogy sokan jönnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában, ennek az országnak a fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre, és ott sírás és fogcsikorgatás lesz. És azt mondta Jézus a századosnak: Menj el, legyen neked a te hited szerint. És meggyógyult a szolga még abban az órában. Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik. Megérintette a kezét, és erre elhagyta őt a láz, úgy, hogy fölkelt, és szolgált nekik. Az est beálltával pedig sok megszállottat vittek hozzá, és szavával kiűzte a tisztátalan lelkeket, és meggyógyított minden beteget, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott: Ő vette el erőtlenségeinket, és ő hordozta betegségeinket. Amikor Jézus látta a nagy sokaságot maga körül, úgy rendelkezett, hogy menjenek a túlsó partra. Ekkor egy írástudó ment hozzá, és azt mondta neki: Mester, követlek téged, akárhova mégy. Jézus így felelt: A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másik tanítványa pedig azt mondta neki: Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat. De Jézus azt mondta: Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék a halottaikat! Hajóra szállt, és tanítványai követték. És nagy vihar támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót elborították a hullámok, ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és felébresztették ezt kiáltva: Uram, ments meg minket, mert elveszünk! Ő így felelt nekik: Mit féltek, kicsinyhitűek? Majd fölkelt, megdorgálta a szeleket és a tengert, mire nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és így szóltak: Kicsoda ez, hogy a szél és a tenger is enged neki? Amikor a túlsó partra, a gadaraiak földjére ért, két megszállott jött vele szembe, akik a sírboltokból bújtak elő, és olyan veszedelmesek voltak, hogy senki sem mert azon az úton járni. Mit akarsz velünk, Isten Fia? – kiabálták. Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket? Tőlük távolabb egy nagy disznónyáj legelészett. Az ördögök pedig azt kérték tőle: Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba! Ő azt mondta nekik: Menjetek! Azok tehát kimentek, és belementek a disznókba. És íme, az egész nyáj a meredekről a tengerbe rohant, és beleveszett a vízbe. A pásztorok pedig elfutottak, és beérve a városba hírül adtak mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. És íme, az egész város kiment Jézus elé, és mihelyt meglátták, kérték, hogy távozzék el a határukból. Hajóra szállva átkelt, és hazament a maga városába. És íme, hoztak hozzá egy ágyon fekvő béna embert. Jézus látta a hitüket, és azt mondta a bénának: Bízzál, fiam! Megbocsáttattak bűneid. Némely írástudó ekkor így szólt magában: Ez Istent káromolja. Jézus, ismerve gondolataikat, azt mondta: Miért gondoltok rosszra szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani: „Megbocsáttattak a bűneid”, vagy ezt mondani: „Kelj föl és járj!”? De azért, hogy megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – ekkor azt mondta a bénának –: kelj föl, vedd a nyoszolyádat, és menj haza! Erre az felkelt és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, megdöbbent, és dicsőítette Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. Jézus továbbment onnan, és meglátott egy Máté nevű embert, aki a vámszedő helyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig azonnal fölkelt, és követte őt. Amikor aztán a házban asztalhoz telepedett, sok vámszedő és bűnös jött oda, és asztalhoz telepedtek Jézussal és tanítványaival. Ezt látva a farizeusok így szóltak a tanítványokhoz: Miért eszik együtt a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel? Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így felelt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket. Akkor János tanítványai jöttek hozzá, és ezt kérdezték: Mi az oka, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus így válaszolt: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De majd eljönnek azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. Senki sem tesz új posztóból foltot régi ruhára, mert a folt továbbszakítja a ruhát, és még nagyobb lesz a szakadás. Újbort sem töltenek régi tömlőkbe, mert a tömlő szétszakad, a bor kiömlik, és a tömlő is tönkremegy; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, s így mindkettő megmarad. Miközben ezeket mondta, egy főember lépett hozzá, mélyen meghajolt előtte, és így szólt: A leányom éppen most halt meg, de jöjj, tedd rá kezedet, és megelevenedik. Jézus felkelt, és követték őt tanítványai. És íme, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett, hátulról hozzáférkőzött, és megérintette ruhája szegélyét. Azt gondolta ugyanis: Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok. Jézus pedig megfordult, rátekintett, és ezt mondta: Bízzál, lányom, a te hited megtartott téged. És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus megérkezett az elöljáró házához, és látta a fuvolásokat és a zajongó sokaságot, azt mondta nekik: Menjetek innen, mert a kislány nem halt meg, csak alszik! És kinevették őt. Miután eltávolították a sokaságot, bement, megfogta a kislány kezét, mire az felébredt. És híre ment ennek az egész vidéken. Amikor Jézus továbbment onnan, nyomába szegődött két vak, így kiáltozva: Könyörülj rajtunk, Dávid fia! Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok, Jézus pedig azt kérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy én ezt meg tudom tenni? Azok azt mondták neki: Igen, Uram. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: Legyen a ti hitetek szerint. És megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja! De azok eltávozva elterjesztették hírét azon az egész vidéken. Alighogy elmentek, egy megszállott némát vittek hozzá. Miután Jézus kiűzte az ördögöt, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott, és azt mondták, hogy sohasem láttak még ilyet Izráelben. A farizeusok ellenben azt beszélték, hogy az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Így járta be Jézus a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Akkor azt mondta tanítványainak: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék őket, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András; Jakab, Zebedeus fia és testvére, János; Fülöp és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, Alfeus fia és Taddeus; Simon, a kánaáni és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és megparancsolta nekik: Pogányok útjára ne térjetek le, és samáriai városba se menjetek be, hanem menjetek inkább Izráel házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek mindenütt: Elközelített a mennyek országa! Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok! Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az erszényetekbe, se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se botot, mert méltó a munkás a kenyerére. Amikor betértek egy városba vagy faluba, tudakozzátok meg, ki méltó ott erre, és annál maradjatok, míg csak tovább nem mentek. Ahogy bementek egy házba, köszöntsétek a ház népét. És ha méltó rá az a ház, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg a beszédeteket, menjetek ki abból a házból vagy városból, és még a port is verjétek le a lábatokról. Bizony mondom nektek: Sodoma és Gomora földjének könnyebb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak. Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől, mert törvényszékre adnak és zsinagógáikban megkorbácsolnak titeket. Sőt helytartók és királyok elé hurcolnak titeket érettem, tanúbizonyságul nekik és a pogányoknak. De amikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, hogyan vagy mit szóljatok, mert megadatik nektek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól általatok. Akkor majd halálra adja testvér a testvérét, apa a gyermekét, és a gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig helytáll, az megtartatik. Ha az egyik városban üldöznek titeket, fussatok a másikba. Bizony mondom nektek, végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia. Nem feljebb való a tanítvány a mesterénél, sem a szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, és a szolga, mint az ő ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő háznépét! Azért ne féljetek tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne, sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit a sötétben mondok nektek, a világosságban mondjátok el, és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek. És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennában. Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok. Aki azért vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei Atyám előtt. Ne gondoljátok, hogy békességet szerezni jöttem a földre; nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő apja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa között, és hogy az embernek ellensége legyen saját háznépe. Aki inkább szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám, és aki inkább szereti fiát és leányát, mint engem, nem méltó hozzám, és aki nem veszi föl az ő keresztjét, és nem úgy követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét érettem, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert az próféta, a próféta jutalmát kapja, és aki igaz embert fogad be, mivel az igaz ember, az igaz jutalmát nyeri. Aki pedig e kicsinyek közül egynek is inni ad csak egy pohár friss vizet azért, mert ő az én tanítványom, bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát. Amikor elvégezte Jézus a tizenkét tanítványának adott utasítást, elment onnan, hogy tanítson és prédikáljon városaikban. János pedig, amikor hallott a börtönben Krisztus tetteiről, ezt üzente neki tanítványaival: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt: Menjetek el, és jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, és a szegényeknek az evangéliumot hirdetik. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem. Amikor azok eltávoztak, Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat? Mit látni mentetek hát ki? Finom ruhákba öltözött embert? Hiszen akik finom ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. De hát miért is mentetek ki? Prófétát látni? Bizony mondom: még a prófétánál is nagyobbat láttatok. Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti előtted a te utadat. Bizony mondom nektek: Asszonytól születettek között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál, pedig a mennyek országában a legkisebb is nagyobb nála. Keresztelő János napjaitól fogva mostanáig erővel törnek a mennyek országa felé, és ezek az erőszakosok el is ragadják azt. Mert a próféták mindnyájan és a törvény is Jánosig ezt prófétálták. És ha el tudjátok fogadni: Illés ő, aki eljövendő. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és így kiáltoznak a többieknek: Fuvoláztunk nektek, és ti nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és ti nem sírtatok. Mert eljött János, aki se nem eszik, se nem iszik, és azt mondják: Ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik, iszik, és ezt mondják: Íme, a nagyétkű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja! A bölcsességet tettei igazolják. Akkor korholni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tértek meg: Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban! De mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kapernaum, nem az égig magasztaltattál-e fel? A pokolig zuhansz alá, mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, mind e mai napig megmaradt volna. De mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked. Abban az időben Jézus ezt mondta: Magasztallak, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, de kijelentetted a kisgyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú kijelenti. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. Abban az időben vetéseken haladt át Jézus szombaton; tanítványai pedig megéheztek, és elkezdtek kalászokat tépdesni és enni. Amikor látták ezt a farizeusok, azt mondták neki: Íme, a te tanítványaid azt teszik, amit nem szabad szombaton tenni. Ő pedig így felelt: Nem olvastátok-e, mit cselekedett Dávid és az ő kísérete, amikor megéhezett? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem azoknak, akik vele voltak, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok megszegik a szombatot a templomban, és mégsem vétkeznek? Mondom nektek, hogy nagyobb van itt a templomnál. Ha pedig tudnátok, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. Mert az Emberfia a szombatnak is ura. Eltávozott onnan, és a zsinagógájukba ment, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádolhassák Jézust, megkérdezték tőle: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ő pedig így felelt: Ha közületek valakinek van egy juha, és az szombaton verembe esik, ki az, aki meg nem ragadja, és ki nem húzza? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombaton jót cselekedni. Akkor azt mondta annak az embernek: Nyújtsd ki a kezed! Az kinyújtotta, és íme, olyan ép lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és tanácsot tartottak ellene, hogyan pusztítsák el. Amikor Jézus ezt észrevette, visszavonult onnan. Sokan követték, és ő mindnyájukat meggyógyította; majd szigorúan megparancsolta nekik, hogy mindezt ne hozzák nyilvánosságra, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta mondása, aki így szólt: Íme, az én szolgám, akit választottam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm. Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Nem vitatkozik és nem kiált, az utcákon senki sem hallja szavát. A megrepedt nádat nem töri el, és a pislogó mécsest nem oltja ki, míg az ítéletet diadalra nem viszi. Az ő nevében reménykednek a pogányok. Akkor egy vak és néma megszállottat hoztak eléje, és ő meggyógyította azt, úgyhogy a vak és néma látott is, beszélt is. Az egész sokaság elcsodálkozott, és ezt mondta: Talán csak nem ez a Dávid fia? A farizeusok ennek hallatára így szóltak: Ez csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzheti ki az ördögöket. Jézus pedig, aki ismerte gondolataikat, ezt mondta: Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul, és egyetlen város vagy háznép sem marad meg, amely meghasonlik önmagával. Márpedig ha a Sátán űzi ki a Sátánt, akkor meghasonlott önmagával. Hogyan állhat fenn akkor az ő országa? És ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Azért ők lesznek a ti bíráitok! Ha pedig én Isten Lelkének segítségével űzöm ki az ördögöket, akkor már elérkezett hozzátok Isten országa. Avagy hogyan hatolhat be bárki az erős ember házába, és rabolhatja el annak kincseit, ha előbb meg nem kötözi, s úgy rabolja ki a házát? Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol. Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Lélek elleni káromlás nem nyer bocsánatot. Még az is részesül bocsánatban, aki az Emberfia ellen szól, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nincs bocsánat sem ezen, sem a jövendő világon. Vagy tegyétek a fát jóvá, és akkor a gyümölcse is jó, vagy hagyjátok a fát vadon, és akkor a gyümölcse is rossz. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Mérges kígyók fajzatai! Hogyan is szólhatnátok gonosz létetekre jót? Mert a szív teljességéből szól a száj. A jó ember a maga jó kincseiből hozza elő a jókat. A gonosz ember pedig a maga gonosz raktárából hozza elő a gonosz dolgokat. De mondom nektek: Minden haszontalan beszédért számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Mert a beszédedből ítélnek majd igaznak, és a beszédedből marasztalnak el téged. Ekkor az írástudók és farizeusok közül némelyek újból megszólaltak: Mester, jelt akarunk látni tőled! Ő pedig így válaszolt: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik más jel neki, csak a Jónás próféta jele. Mert amint Jónás három nap és három éjjel volt a cethal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld gyomrában. A ninivei férfiak az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzedékkel, és megítélik, mivel ők megtértek Jónás prédikálására; és íme, nagyobb van itt Jónásnál! Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és megítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallhassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt Salamonnál. Amikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken kóborol, nyugalmat keres, de nem talál. Akkor ezt mondja: Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem. De odaérve üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik lelket, magánál is gonoszabbakat, bemennek, és ott lakoznak; és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az elsőnél. Így jár ez a gonosz nemzedék is. Még beszélt a sokasághoz, amikor anyja és testvérei megálltak odakint, és beszélni akartak vele. Valaki figyelmeztette: Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő azonban így felelt: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? És kinyújtva kezét tanítványai felé ezt mondta: Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fiútestvérem, nőtestvérem és anyám. Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. Olyan nagy sokaság gyűlt össze körülötte, hogy be kellett ülnie egy hajóba; az egész sokaság pedig a parton állt. Sok mindent mondott nekik példázatokban: Íme, a magvető kiment vetni. Amikor vetett, némelyik mag az útfélre esett, és jöttek a madarak, és felkapdosták. Némelyik mag köves helyre esett, ahol nem volt sok föld, és hamar kihajtott, mert nem volt mélyen a földben. De amikor a nap fölkelt, kiégett, mivel nem eresztett gyökeret. Némelyik pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnövekedtek, és megfojtották. Némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmincannyit. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! Odamentek a tanítványok, és azt kérdezték: Miért szólsz hozzájuk példázatokban? Így felelt: Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, de nekik nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. Beteljesedett rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely így szól: Hallván halljatok, és ne értsetek, nézvén nézzetek, és ne lássatok! Megkövéredett ennek a népnek a szíve, és fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és én meg ne gyógyítsam őket. De a ti szemetek boldog, mert lát, fületek is, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttok, és nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, és nem hallották. Ti most azért halljátok meg a magvető példázatát. Amikor valaki hallja a mennyek országáról szóló igét, de nem érti, eljön a gonosz, és kiragadja a szívébe vetett magot. Ez az, amelyik az útfélre esett. A köves talajra hullott mag pedig az, amikor hallja valaki az igét, s mindjárt nagy örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideigvaló, s amint nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megtántorodik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallgatja ugyan az igét, de az élet gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét; ez gyümölcsöt is terem, némelyik százannyit, némelyik hatvanannyit, némelyik pedig harmincannyit. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. De amikor az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor pedig szárba szökkent a vetés, és termést hozott, felütötte fejét a konkoly is. A gazda szolgái előálltak, és így szóltak: Uram, nemde tiszta magot vetettél a földedbe? Honnan van azért benne konkoly? Ő pedig azt mondta nekik: Valamelyik ellenségem cselekedte ezt. A szolgák erre azt kérdezték: Akarod-e, hogy nekilássunk, és kigyomláljuk azokat? Ő azonban így szólt: Nem, mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt esetleg a búzát is kiszaggatjátok. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratáskor majd azt mondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévébe, hogy elégessék, a búzát pedig takarítsátok be a csűrömbe. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet az ember elvet a szántóföldjébe. Kisebb ez minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak az ágain. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vett egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, mire az egész megkelt. Mindezeket példázatokban mondta Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Példázatokra nyitom meg számat, feltárom mindazt, ami a világ teremtése óta rejtve volt. Akkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba. Tanítványai pedig odamentek hozzá, és ezt mondták: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő pedig így felelt: Aki a jó magot veti, az az Emberfia, a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki a konkolyt veti, az ördög, az aratás a világvége, az aratók pedig az angyalok. Amint azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, és az ő országából összegyűjteti mindazokat, akik botránkozásokat okoztak, és akik gonoszul cselekedtek. Bevetik őket a tüzes kemencébe: lesz ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuk országában. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, ha megtalál, elás, és örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talált, elment, mindenét eladta, és megvásárolta azt. Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett kerítőhálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, kivonják a partra, és nekiülve kiválogatják a javát edényekbe, a hasznavehetetlent pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek majd az angyalok, és kiválogatják az igazak közül a gonoszokat, és tüzes kemencébe vetik őket; lesz ott sírás és fogcsikorgatás. Megértettétek mindezt? Azok így feleltek: Megértettük. Ő pedig azt mondta: Ennélfogva minden írástudó, aki megtanulta, milyen a mennyek országa, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő kamrájából. Jézus e példázatok elmondása után továbbment onnan. Hazájába érve a zsinagógában tanította őket, úgy, hogy megdöbbentek, és azt mondták: Honnan veszi ez az ember ezt a bölcsességet és ezeket az erőket? Hát nem ez az ácsmester fia? Nem Máriának hívják az ő anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? Nemde közöttünk élnek nőtestvérei is? Honnan tudja hát mindezeket? És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a tulajdon hazájában és házában. Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt. Abban az időben hallotta Jézus hírét Heródes, a negyedes fejedelem, és azt mondta szolgáinak: Keresztelő János ez, ő támadt fel a halálból, és azért működnek benne csodatevő erők. Tudniillik Heródes elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és tömlöcbe vettette felesége, Heródiás kedvéért, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége. Mert ezt mondta neki János: Nem szabad neked vele élned. Ezért meg akarta őt öletni, de félt a sokaságtól, mert az prófétaként tisztelte. Amikor azonban egyszer Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás leánya táncolt előttük, és úgy megtetszett Heródesnek, hogy esküvel fogadta: bármit kér, megadja neki. Az pedig anyja rábeszélésére így szólt: Add ide nekem egy tálon Keresztelő János fejét! Ekkor a király igen megszomorodott, de esküjéért és a vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda. Elküldött a börtönbe, és lefejeztette Jánost, majd elhozták a fejét egy tálon, és odaadták a leánynak, ő meg az anyjához vitte. Tanítványai pedig eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették, majd elmentek, és megvitték a hírt Jézusnak. Amikor ezt meghallotta Jézus, elment onnan hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva gyalog követte őt a városokból. Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott maga körül, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá a tanítványai, és azt mondták: Puszta hely ez, és az idő már későre jár; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba, és vegyenek maguknak élelmet. Jézus azonban azt mondta nekik: Nem szükséges elmenniük, ti adjatok nekik enni. Erre ők azt felelték: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig így szólt: Hozzátok ide! Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott, majd megtörte a kenyereket, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, felszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Akik pedig ettek, mintegy ötezren voltak férfiak, az asszonyokon és gyermekeken kívül. És mindjárt meghagyta a tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már a tenger közepén küzdött a hullámokkal, mivelhogy ellenszél volt. Az éjszaka negyedik őrváltása idején odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. Amikor meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, és azt mondták: Kísértet ez! És félelmükben kiáltoztak. De Jézus azonnal megszólította őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen. Ő pedig azt mondta: Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott. De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elállt a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Bizony, Isten Fia vagy! Átkelve a vízen Genezáret földjére jutottak. Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, szétküldtek az egész környékre, minden beteget odavittek hozzá, és kérték őt, hogy csak a ruhája szegélyét érinthessék. És akik érintették, mindnyájan meggyógyultak. Akkor írástudók és farizeusok jöttek Jézushoz Jeruzsálemből, és ezt mondták: Miért szegik meg a te tanítványaid a vének hagyományát? Mert nem mosnak kezet evés előtt. Ő pedig így felelt nekik: Ti meg miért szegitek meg az Isten parancsolatát a ti hagyományotok által? Mert Isten azt parancsolta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki apját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: Aki apjának vagy anyjának ezt mondja: áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek – az ilyennek nem kell tisztelnie apját vagy anyját. Így teszitek érvénytelenné Isten törvényét a hagyományotok által. Képmutatók! Helyesen prófétált felőletek Ézsaiás, amikor ezt mondta: Ez a nép szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Majd magához hívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg: nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az teszi tisztátalanná az embert. Akkor odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Tudod, hogy ez a beszéd megbotránkoztatta a farizeusokat? Ő pedig így válaszolt: Minden palántát kiszaggatnak, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket, vak létükre világtalanokat vezetnek. Ha pedig vak vezeti a világtalant, mind a ketten a verembe esnek. Péter arra kérte: Magyarázd meg nekünk ezt a példázatot! Jézus pedig így szólt: Hát még ti is értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy mindaz, ami a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? Ami azonban a szájból jön ki, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az nem teszi tisztátalanná az embert, hogy mosdatlan kézzel eszik. Jézus eltávozott onnan, Tírusz és Szidón vidékeire vonult vissza. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott fel: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög. Ő pedig egy szót sem felelt. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: Küldd el őt, mert kiabál utánunk! De ő így felelt: Én csak az Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, légy segítségül nekem! Ő erre így válaszolt: Nem jó a fiak kenyerét elvenni és odavetni az ebeknek. Az pedig azt mondta: Úgy van, Uram, de hiszen az ebek is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból! Ekkor Jézus azt mondta neki: Asszony, nagy a te hited! Legyen neked a te akaratod szerint. És leánya meggyógyult attól a pillanattól fogva. Onnan eltávozva a Galileai-tenger mellé ment Jézus. Felment a hegyre, és ott leült. És nagy sokaság ment hozzá. Magukkal vittek sok sántát, vakot, némát, csonkát és mindenféle nyomorékot, és odahelyezték őket Jézus lába elé; ő pedig mindnyájukat meggyógyította. A sokaság álmélkodott, amikor látták, hogy a némák beszélnek, a csonkák éppé válnak, a sánták járnak, a vakok látnak; és dicsőítették Izráel Istenét. Jézus pedig előszólította tanítványait, és azt mondta: Szánakozom ezen a sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniük. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy ki ne dőljenek az úton. És tanítványai ezt mondták: Honnan volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ilyen nagy sokaságot? Jézus azt kérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azt válaszolták: Hét; és néhány halunk. Megparancsolta hát a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. Majd vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte, és odaadta a tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan ettek és jóllaktak, majd összeszedték a maradék darabokat, hét tele kosárral. Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokon és gyermekeken kívül. Azután elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és elment Magdala vidékére. És odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, és azzal a kéréssel kísértették őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt. Ő pedig azt felelte nekik: Amikor esteledik, azt mondjátok: szép idő lesz, mert vörös az ég alja, reggel pedig: ma zivatar lesz, mert az ég borús és vörös. Képmutatók! Az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki jel, csak a Jónás próféta jele. És otthagyva őket elment. Tanítványai a túlsó partra mentek, és elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus pedig azt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától! Ők azért így tanakodtak egymás között: Nem hoztunk magunkkal kenyeret. Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok magatok között, ti kicsinyhitűek, hogy nem hoztatok kenyeret? Még most sem értitek, és elfeledkeztetek az ötezer öt kenyeréről, és hogy a maradékkal hány kosarat töltöttetek meg? Nem emlékeztek a négyezernek hét kenyerére sem, és hogy hány kosarat töltöttetek meg? Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától? Ekkor értették meg, hogy nem arról szólt, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításától őrizkedjenek. Amikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: Az Emberfiát kinek tartják az emberek? Ők pedig azt felelték: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket. Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus pedig azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is. Akkor megparancsolta tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Krisztus. Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia. Péter félrevonta őt, és feddni kezdte: Isten őrizz, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, botránkozásomra vagy nekem, mert nem Isten dolgaira gondolsz, hanem az emberekéire. Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében pedig kárt vall? Vajon milyen váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert eljön majd az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek cselekedete szerint. Bizony mondom nektek, az itt állók között vannak némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látták eljönni az Emberfiát az ő országában. Hat nap múlva Jézus magához vette Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost, és felvitte őket magukban egy magas hegyre. És elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig fehér lett, mint a fényesség. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter pedig megszólalt, és azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, építek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Még beszélt, amikor fényes felhő borította be őket, és szózat hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok. Amint a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és igen megijedtek. De Jézus hozzájuk lépett, megérintette őket, és így szólt: Keljetek fel, és ne féljetek! Akkor szemüket fölemelték, és senkit sem láttak, csak egyedül Jézust. Amikor a hegyről lejöttek, Jézus megparancsolta nekik: Senkinek se szóljatok e látomásról, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. És megkérdezték a tanítványai: Miért mondják hát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? Ő pedig azt felelte: Illés csakugyan eljön előbb, és mindent helyreállít. De én azt mondom nektek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték meg őt, hanem azt tették vele, amit akartak. Így kell az Emberfiának is szenvednie tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszél. Amikor leértek a sokasághoz, egy ember odament hozzá, térdre borult előtte, és így szólt: Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és kegyetlenül szenved, gyakorta esik tűzbe és gyakorta vízbe. Elhoztam őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani. Jézus pedig azt mondta: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Vezessétek őt ide hozzám! Jézus megdorgálta az ördögöt, és az kiment belőle, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Jézus pedig azt mondta nekik: A ti kicsinyhitűségetek miatt. Mert bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, az odamenne, és semmi sem volna lehetetlen nektek. Ez a fajta pedig nem megy ki, csak könyörgés és böjtölés által. Amikor pedig Galileában jártak, azt mondta nekik Jézus: Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik őt, de harmadnap feltámad. Ezen nagyon elszomorodtak. Amikor Kapernaumba értek, a templomi adószedők odamentek Péterhez, és azt kérdezték: A ti mesteretek nem fizeti a két drahmát? De igen – felelte. És amikor bement a házba, megelőzte őt a beszédben Jézus ezzel a kérdéssel: Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől? Az idegenektől – hangzott a válasz. Tehát a fiak mentesek – mondta Jézus. – De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerpartra, vesd be a horgot, és húzd ki az első halat, amely ráakad. Ha annak száját felnyitod, egy státert találsz benne: vedd ki, és add oda nekik értem és érted. Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz ezzel a kérdéssel: Ki a nagyobb a mennyek országában? Erre Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és így szólt: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki egy ilyen kisgyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélyére vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert elkerülhetetlen, hogy botránkozások legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik! Ha a kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha sántán vagy csonkán mégy az életre, mint két kézzel vagy két lábbal az örök tűzre vettetned. És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és vesd el magadtól. Jobb neked fél szemmel az életre menned, mint két szemmel a gyehenna tüzére vettetned. Vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyet se vessetek meg, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát. Az Emberfia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy azok közül eltéved, az ember nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, és nem megy-e el megkeresni azt, amelyik eltévedt? És ha történetesen megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Így a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül. Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el, és fedd meg őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék meg minden szó. Ha azokra sem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány vagy a vámszedő. Bizony mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Ismét mondom nektek, hogy ha ketten közületek egyetértenek a földön bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Ekkor Péter odament hozzá, és azt kérdezte: Uram, hányszor vétkezhet az én atyámfia ellenem, és hányszor kell megbocsátanom neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem még hetvenhétszer is. Mert hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki számadást tartott a szolgáival. Amikor megkezdte a számonkérést, eléje vittek egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem tudott miből fizetni, megparancsolta annak ura, hogy adják el őt is, feleségét is, gyermekeit is és mindenét, amije csak van, hogy fizethessen. Ekkor a szolga térdre esve könyörgött: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked! Az úr pedig megszánta azt a szolgát, elbocsátotta, sőt az adósságát is elengedte. Ahogy kiment az a szolga, találkozott az egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor térdre esve könyörgött: Légy türelemmel hozzám, és megfizetek neked. De ő nem engedett, hanem elment, és börtönbe vettette azt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, felháborodtak, és elmentek jelenteni uruknak a történteket. Akkor maga elé hívatta őt az ura, és azt mondta neki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked a te könyörgésedre. Nem kellett volna neked is könyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is könyörültem rajtad? És haragjában ura átadta őt a hóhéroknak, míg minden tartozását meg nem fizeti. Így cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívből meg nem bocsátotok atyátokfiainak. Történt, hogy amikor elvégezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és Júdeának a Jordánon túli vidékére ment. Nagy sokaság követte őt, és meggyógyította ott őket. A farizeusok is odamentek hozzá, hogy próbára tegyék, és ezt mondták: Szabad-e az embernek valamilyen ok miatt elbocsátani a feleségét? Ő pedig így felelt: Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és asszonnyá teremtette őket, és ezt mondta: ezért az ember elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté? Úgyhogy többé nem két test, hanem egy. Amit azért Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Erre azt mondták neki: Miért rendelte hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy bocsátani el az asszonyt? Ő így válaszolt: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy feleségeteket elbocsássátok, de kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság okát kivéve –, és mást vesz el, az házasságtörő. Erre azt mondták tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig azt mondta: Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak akinek megadatott. Mert vannak, akik születésüktől fogva alkalmatlanok a házaséletre, és vannak, akiket az emberek tettek azzá, és vannak, akik a mennyek országáért önmagukat tették alkalmatlanná a házasságra. Aki el tudja fogadni, fogadja el. Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban megdorgálták őket. Jézus pedig így szólt: Engedjétek hozzám ezeket a kisgyermekeket, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. És kezét rájuk tette, majd eltávozott onnan. Egyszer odament hozzá egy ember, és azt mondta neki: Mester, mi jót cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig így felelt: Miért kérdezel engem a jó felől? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. De ő tovább kérdezett: Melyeket? Jézus pedig azt mondta: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, tiszteld atyádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Az ifjú azt mondta: Mindezeket megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem? Jézus így válaszolt: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonodat, és oszd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem. Az ifjú pedig e beszéd hallatára megszomorodva elment, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig azt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Sőt azt mondom: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok ennek hallatán nagyon megdöbbentek, és azt kérdezték: Akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus pedig rájuk tekintett, és azt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Akkor megszólalt Péter, és azt mondta: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk? Jézus pedig azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjáteremtett világban, amikor majd az Emberfia dicső királyi trónjára ül, ti is tizenkét királyi trónra ültök, és ítélitek Izráel tizenkét nemzetségét. És mindaz, aki elhagyta házait, fiú- vagy nőtestvéreit vagy atyját, anyját, feleségét vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem, százannyit kap majd helyette, és örök életet nyer örökségül. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első. Mert hasonló a mennyek országa egy olyan gazdához, aki jókor reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. Megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, és elküldte őket a szőlőjébe. Amikor három óra tájban megint kiment, látott másokat is tétlenül álldogálni a piacon. És azt mondta nekik: Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom nektek. Azok ki is mentek. Hat és kilenc óra tájban ismét kiment, és ugyanúgy cselekedett. Tizenegy óra körül is kiment, és talált némelyeket, akik ott ácsorogtak, és azt mondta nekik: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azt válaszolták: Mert senki sem fogadott fel minket. Akkor menjetek el ti is a szőlőbe – mondta nekik. Amikor pedig beesteledett, így szólt a szőlő ura a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki bérüket, az utolsókon kezdve mind az elsőkig. Akkor előjöttek a délután öt óraiak, és fejenként egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt gondolták, hogy ők többet kapnak, de ők is fejenként egy-egy dénárt kaptak. Ahogy megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Azt mondták: Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyenlőkké tetted őket velünk, akik a nap terhét hordoztuk és hőségét szenvedtük. Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok igazságtalanul veled. Hát nem egy dénárban egyeztél meg velem? Vedd, ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem a magaméval azt tennem, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók. Amikor Jézus felment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé, és útközben azt mondta nekik: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak, majd halálra ítélik, és a pogányok kezébe adják őt, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad. Ekkor hozzá ment Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Ő pedig azt kérdezte: Mit akarsz? Az így felelt: Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől üljön a te országodban. Jézus pedig így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet nekem kell majd kiinnom? Azt mondták: Kiihatjuk. Ekkor ő így szólt: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt a tíz meghallotta, megharagudott a két testvérre. Jézus pedig előszólította őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért. Amikor elmentek Jerikóból, nagy sokaság követte őt. És két vak, aki az út mellett ült, amikor meghallotta, hogy Jézus arra megy el, így kiáltott: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! A sokaság pedig rájuk szólt, hogy hallgassanak, de azok annál inkább kiáltották: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! Jézus megállt, megszólította őket, és azt kérdezte: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek? Azt, Uram – felelték –, hogy megnyíljék a szemünk. Jézus megszánta őket, megérintette a szemüket, és nyomban visszanyerték látásukat, és követték őt. Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez érkeztek, Jézus elküldött két tanítványt, és azt mondta nekik: Menjetek az előttetek levő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek ide hozzám. Ha valaki bármit is szólna, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólt: Mondjátok meg Sion leányának: Íme, a te királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, amint Jézus parancsolta. Elhozták a szamarat és annak csikóját, majd felsőruhájukat rájuk terítették, és ő ráült azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felsőruháit az útra terítette, mások meg a fákról gallyakat vagdaltak, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! És amikor bement Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és azt kérdezték: Kicsoda ez? A sokaság pedig azt mondta: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, és felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit. Majd azt mondta nekik: Meg van írva: az én házamat imádság házának nevezik, ti pedig rablók barlangjává tettétek. Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomban, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és írástudók látták a csodákat, amelyeket cselekedett, és a gyermekeket, akik azt kiáltozták a templomban: „Hozsánna a Dávid fiának”, haragra gerjedtek, és azt mondták neki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus így felelt: Hallom. Sohasem olvastátok: gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet? És otthagyva őket, kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát. Reggel pedig a városba visszajövet megéhezett. Látott egy fügefát az út mellett, odament, de nem talált rajta semmit, csak levelet. Ekkor azt mondta annak: Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs! És a fügefa azonnal elszáradt. A tanítványok, akik látták ezt, csodálkozva kérdezték: Hogyan száradt el a fügefa olyan hirtelen? Jézus pedig így felelt: Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak olyat tesztek, ami e fügefával történt, hanem ha azt mondjátok ennek a hegynek: kelj fel, és vesd magad a tengerbe, az is meglesz. Mindazt megkapjátok, amit imádságban hittel kértek. Amikor bement a templomba, és tanított, hozzá mentek a főpapok és a nép vénei, és azt kérdezték: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Ki adta neked ezt a hatalmat? Jézus pedig így válaszolt: Én is kérdezek egy dolgot tőletek, amire ha megfeleltek, akkor én is megmondom nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. János keresztsége honnan volt: a mennyből-e vagy emberektől? Azok pedig így tanakodtak magukban: Ha azt mondjuk, hogy a mennyből, azt mondja majd nekünk: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, hogy az emberektől, félünk a sokaságtól, mert Jánost mindnyájan prófétának tartják. És azt felelték Jézusnak: Nem tudjuk. Erre ő így válaszolt: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz, és azt mondta neki: Eredj, fiam, dolgozz ma a szőlőmben. Az pedig így felelt: Nem megyek, de azután meggondolta magát, és elment. A másikhoz is odament, és hasonlóképpen szólt. Az így válaszolt: Megyek, uram, de nem ment el. E kettő közül melyik teljesítette az apja akaratát? Így feleltek: Az első. Jézus erre azt mondta: Bizony mondom nektek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útjának képviselője, és nem hittetek neki, de a vámszedők és a parázna nők hittek neki; ti pedig, akik ezt láttátok, még ezután sem éreztetek bűnbánatot, hogy hittetek volna neki. Hallgassatok meg egy másik példázatot: Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, körülvette kerítéssel, borsajtót ásott benne, őrtornyot épített, és kiadta munkásoknak, majd elutazott. Amikor pedig elérkezett a gyümölcsérés ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. De a munkások megfogták a szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek. Erre más szolgákat küldött, többet, mint korábban, de ugyanígy bántak azokkal is. Utoljára pedig elküldte hozzájuk saját fiát, mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiút, egymás között így beszéltek: Ez az örökös! Rajta, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét. És megfogták, kivetették a szőlőn kívül, és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal? Azt mondták neki: Mivel gonoszok, gonoszul elveszti őket, a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik a termést a maga idejében megadják neki. Erre Jézus azt mondta: Sohasem olvastátok az Írásokban, hogy amelyik követ az építők megvetették, az lett a szegletkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünk előtt? Azért azt mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki erre a kőre esik, az összezúzza magát, akire pedig ez ráesik, azt összetöri. Amikor a főpapok és a farizeusok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert a nép prófétának tartotta őt. Jézus ismét példázatokban szólt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy a hivatalosokat meghívják a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, hogy mondják meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre! De azok mit sem törődve ezzel elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király ekkor haragra gerjedt, elküldte hadait, elvesztette a gyilkosokat, és városukat fölégette. Majd azt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a hivatalosok nem voltak rá méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek azért a szolgák az utakra, és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. És megtelt a menyegző vendégekkel. Amikor bement a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. Így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, holott nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király azt mondta a szolgáinak: Vigyétek el, és kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Ekkor a farizeusok elmentek, és tanácsot tartottak, hogyan fogják meg őt beszédében. Majd elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, az Isten útját igaz módon tanítod, és senkire sem vagy tekintettel, mert nem az emberek személyére nézel. Mondd meg azért nekünk, mit gondolsz: szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig, ismerve álnokságukat, így szólt: Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassatok nekem egy adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt. Ekkor azt kérdezte tőlük: Kié ez a kép és a felirat? Azt felelték: A császáré. Akkor azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak azt, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami az Istené! Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, majd otthagyták, és elmentek. Azon a napon a szadduceusok is felkeresték, akik azt állították, hogy nincs feltámadás, és egy kérdést intéztek hozzá: Mester, Mózes azt mondta: ha valaki gyermekek nélkül hal meg, a testvére vegye el annak feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt pedig nálunk hét testvér, és az első, miután megházasodott, meghalt, és mivelhogy nem volt utóda, feleségét a testvérére hagyta. Hasonlóképpen a második is, a harmadik is, és így egészen a hetedikig. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony, mert mind a hétnek felesége volt? Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok, amit Isten mondott nektek, amikor így szólt: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene. Amikor a sokaság ezt hallotta, elálmélkodott a tanításán. A farizeusok pedig amikor meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek, majd egy törvénytudó közülük, próbára akarva tenni őt, megkérdezte tőle: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. Ehhez hasonló a második: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Most, hogy a farizeusok így összegyűltek, megkérdezte tőlük Jézus: Hogyan vélekedtek Krisztusról, kinek a fia? Azt mondták neki: Dávidé. Ismét kérdezte őket: De hát hogyan hívhatja őt Dávid a Lélek által urának, amikor azt mondja, hogy szólt az Úr az én Uramnak: ülj jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, hogyan lehet neki fia? Erre senki sem tudott felelni neki egyetlenegy szót sem. Attól a naptól fogva nem is mert kérdezni tőle többé senki semmit. Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz: Az írástudók és a farizeusok Mózes székébe ültek. Amit azért parancsolnak, mindazt megtartsátok és megtegyétek, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert amit mondanak, azt nem teszik meg. Nehéz és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, ők maguk azonban az ujjukkal sem akarják azokat mozdítani. Mindent csak azért tesznek, hogy lássák őket az emberek: mert megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait, és szeretik a lakomákon a főhelyet és a gyülekezetekben a díszhelyeket, a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így szólítják őket: Mester! Ti azonban ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit e földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus. Hanem aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt; mert ti nem mentek be, s azokat sem hagyjátok bejutni, akik bemennének! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házait, és színből hosszan imádkoztok! Ezért annál súlyosabb lesz ítéletetek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a földet, hogy egy pogányt prozelitává tegyetek! Amikor pedig azzá tettétek, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az, de ha valaki a templom aranyára esküszik, azt köti az eskü! Bolondok és vakok, mert melyik nagyobb: az arany-e vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, azt köti az eskü. Ti vakok, mert melyik nagyobb: az ajándék-e vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki azért az oltárra esküszik, nemcsak arra esküszik, hanem mindarra is, ami azon van. És aki a templomra esküszik, nemcsak arra esküszik, hanem arra is, aki abban lakozik. És aki az égre esküszik, nemcsak az Isten trónjára esküszik, hanem arra is, aki azon ül. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget! Pedig ezeket kellene cselekedni és azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, melyek belül tele vannak kapzsisággal és rablásvággyal! Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár és a tál belsejét, hogy külsejük is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről tetszetősnek látszanak, belül pedig halottak csontjaival és minden tisztátalansággal vannak tele! Hasonlóképpen ti is kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvénytelenséggel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert sírokat építetek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak síremlékeit, és azt mondjátok, hogy ha atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna bűntársak a próféták vérének kiontásában! Ezzel magatok tanúskodtok arról, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. Töltsétek hát be ti is atyáitok mértékét! Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? Azért íme, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök és megfeszítetek, másokat azok közül zsinagógáitokban megkorbácsoltok és városról városra üldöztök, hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiomlott a földön, az igaz Ábel vérétől fogva Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom nektek, mindez eljön erre a nemzedékre. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, miképpen a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok. Íme, pusztán marad házatok. Mert mondom nektek, mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki jön az Úr nevében! Amikor Jézus kijött a templomból, és éppen elindult, odamentek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. Jézus pedig azt mondta nekik: Látjátok mindezeket? Bizony mondom nektek: nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának. Amikor pedig az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá a tanítványok külön, és megkérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele eljövetelednek és a világvégének? Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: „Én vagyok a Krisztus!”, és sokakat megtévesztenek. Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek sokfelé. Mindez pedig a vajúdás kínjainak kezdete. Akkor majd nyomorúságra adnak és megölnek titeket, és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. Akkor sokan meginognak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, akik sokakat megtévesztenek. Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. És Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég. Amikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg –, akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre. A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen, és a mezőn levő ne térjen vissza, hogy a ruháját elvigye. Jaj pedig a várandós és a szoptató anyáknak azokon a napokon! Imádkozzatok pedig, hogy futásotok ne télen legyen, se szombaton! Mert akkor olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok. Ha valaki akkor azt mondja nektek: íme, itt a Krisztus vagy amott, ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek. Azért ha azt mondják majd nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek! Mert amint a villámlás napkeletről támad, és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk. Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullnak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, és sír a föld minden nemzetsége, amikor meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Hasonlóképpen ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is. Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak, és férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok! Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakaszában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába betörjön. Azért legyetek készen ti is, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett háznépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, amikor hazajön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyona fölött gondviselővé teszi. Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt, és szolgatársait verni kezdené, és a részegesekkel együtt enne és inna: megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik elővették lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük okos volt, öt pedig balga. A balgák ugyanis, amikor lámpásaikat magukhoz vették, nem vittek magukkal olajat; az okosok viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Jön a vőlegény! Gyertek elébe! Akkor mindegyik szűz fölkelt, és elkészítette a maga lámpását. A balgák pedig azt mondták az okosoknak: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak! De az okosok így feleltek: Netalán nem lenne elegendő nekünk és nektek; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok vásároltak, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőbe, majd bezárták az ajtót. Később pedig a többi szűz is megjött, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! Mert úgy van ez, mint amikor egy útra készülő ember előhívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, majd útra kelt. Aki az öt talentumot kapta, vállalkozásba kezdett, és további öt talentummal gyarapodott. Hasonlóképpen akinek kettő volt, az is másik kettőt szerzett hozzá. Aki pedig az egyet kapta, elment, elásta azt a földbe, és elrejtette urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Előjött az, aki az öt talentumot kapta, hozott még öt másik talentumot, és ezt mondta: Uram, öt talentumot adtál nekem, íme, másik öt talentumot nyertem azokon. Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe! Előjött pedig az is, aki a két talentumot kapta, és azt mondta: Uram, két talentumot adtál nekem, íme, két másik talentumot nyertem azokon. Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe! Előjött pedig az is, aki az egy talentumot kapta, és azt mondta: Uram, tudtam, hogy te kemény ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is begyűjtöd a termést, ahol nem plántáltál. Félelmemben azért elmentem, és elástam a te talentumodat a földbe, íme, megvan, ami a tied. Az ő ura pedig így válaszolt neki: Gonosz és rest szolga! Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is begyűjtöm a termést, ahol nem plántáltam. El kellett volna tehát helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, nyereséggel kapjam vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és gyarapodik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Amikor pedig eljön az Emberfia az ő dicsőségében és vele mind a szent angyalok, akkor elfoglalja majd dicsőségének trónusát. Elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna, vagy szomjaztál, és innod adtunk volna? Mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna, vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? A király pedig azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek ezt akár csak eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg. Akkor szól majd a bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel engem, beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd neki: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél vagy szomjaztál, vagy hogy jövevény vagy mezítelen vagy beteg vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna neked? Akkor így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben nem cselekedtétek meg ezeket eggyel is a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre. Miután Jézus mindezeket a beszédeket elmondta, így szólt tanítványaihoz: Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvéti ünnep, és az Emberfiát átadják, hogy megfeszítsék. Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap udvarába, akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartottak, hogy Jézust csellel elfogják és megöljék. De azt mondták: Ne az ünnepen, hogy zendülés ne legyen a nép között. Amikor Jézus Betániában, a leprás Simon házánál volt, odament hozzá egy asszony, akinél drága kenetnek alabástromszelencéje volt, és amikor az asztalnál ült, a fejére öntötte a kenetet. Tanítványai pedig ennek láttán bosszankodtak, és azt mondták: Mire való ez a pazarlás? Mert eladhatták volna ezt nagy áron, és a szegényeknek adhatták volna. Jézus ezt észrevette, és így szólt hozzájuk: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek. Mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, a temetésemre nézve tette. Bizony mondom nektek: Bárhol a világon hirdetik az evangéliumot, azt is elbeszélik, amit ő velem tett, az ő emlékezetére. Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz ment, és azt mondta: Mit adnátok nekem, ha a kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstpénzt számoltak ki neki. És ettől fogva alkalmat keresett, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz mentek a tanítványok, és megkérdezték: Hol akarod megenni a húsvéti bárányt, hol készítsük el neked? Ő pedig így válaszolt: Menjetek be a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a húsvétot tanítványaimmal. És úgy cselekedtek a tanítványok, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a húsvéti bárányt. Amikor pedig beesteledett, letelepedett a tizenkettővel. Evés közben így szólt: Bizony mondom nektek, egyikőtök elárul engem. Fölöttébb megszomorodtak, és elkezdték egyenként kérdezgetni: Csak nem én vagyok az, Uram? Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja; jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik! Megszólalt Júdás is, aki elárulta őt, és azt kérdezte: Csak nem én vagyok az, Mester? Mire ő így válaszolt: Te mondtad. Amikor pedig ettek, Jézus vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Majd vette a poharat, hálát adott, átadta nekik, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom pedig nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének terméséből mindama napig, amikor újat iszom veletek az én Atyám országában. Dicséretet énekeltek, majd kimentek az Olajfák hegyére. Akkor azt mondta nekik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De feltámadásom után előttetek megyek majd Galileába. Péter pedig azt mondta neki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom. Erre Jézus így válaszolt: Bizony mondom neked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem. Péter azt mondta: Ha meg kell veled halnom, akkor sem tagadlak meg téged. Hasonlóképpen szólt a többi tanítvány is. Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és azt mondta a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom. És maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett szomorkodni és gyötrődni. Majd azt mondta nekik: Felette igen szomorú az én lelkem mindhalálig, maradjatok itt, és virrasszatok velem! Egy kissé előrement, arcra borult, és e szavakkal könyörgött: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. Majd visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és azt mondta Péternek: Ennyire nem tudtok vigyázni velem még egy órát sem? Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen. Ismét elment másodszor is, és könyörgött: Atyám, ha nem múlhat el tőlem ez a pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük megnehezedett. És otthagyva őket ismét elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Majd a tanítványaihoz ment, és azt mondta nekik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, elközelgett, aki elárul engem. És amikor még beszélt, íme, Júdás, egy a tizenkettő közül eljött, és vele együtt nagy sokaság fegyverekkel és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Árulója pedig jelt adott nekik, mondva: Akit majd megcsókolok, ő az, őt kell elfognotok. Egyenesen Jézushoz ment, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta. Jézus pedig azt mondta neki: Barátom, miért jöttél? Akkor odamentek hozzá, kezüket Jézusra vetették, és elfogták. És egy azok közül, akik Jézussal voltak, kezét kinyújtva szablyát rántott, és a főpap szolgájára csapott, levágva annak egyik fülét. De Jézus azt mondta neki: Tedd helyére szablyádat, mert akik fegyvert fognak, fegyver által kell elveszniük. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém tizenkét sereg angyalnál is többet? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie? Majd abban az órában még így szólt a sokasághoz: Mint egy bűnöző ellen, úgy jöttetek fegyverekkel és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap templomotokban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyták őt a tanítványok mind, és elfutottak. Azok pedig, akik elfogták Jézust, Kajafáshoz, a főpaphoz vitték, ahol az írástudók és a vének már összegyűltek. Péter pedig távolról követte őt egészen a főpap udvaráig, majd bement, és leült a szolgákkal, hogy lássa a fejleményeket. A főpapok pedig és a vének és az egész nagytanács hamis bizonyságot kerestek Jézus ellen, hogy megölhessék őt, de nem találtak, pedig sok hamis tanú jelentkezett. Utoljára pedig előjött két hamis tanú, akik azt vallották: Ez az ember azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt. A főpap fölkelt, és azt mondta neki: Semmit sem felelsz? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened? Jézus pedig hallgatott. És a főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítlek téged, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy a Krisztus, az Isten Fia! Jézus így válaszolt: Te mondtad. Sőt mondom nektek: Mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát az Istennek hatalmas jobbján ülni és eljönni az égnek felhőiben. Ekkor a főpap megszaggatta a ruháit, és azt mondta: Káromlást szólt. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok káromlását. Mit gondoltok? Azok pedig így válaszoltak: Halálra méltó! Akkor szembeköpdösték, és arcul csapdosták, némelyek pedig botokkal verték, és azt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, kicsoda az, aki üt téged! Péter pedig kint ült az udvaron, amikor odament hozzá egy szolgálóleány, és azt mondta: Te is a galileai Jézussal voltál! Ő pedig ezt mindenki előtt tagadta, mondván: Nem tudom, mit beszélsz. Amikor pedig kiment a tornácra, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és azt mondta az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal volt! És Péter ismét esküdözve tagadott, kijelentve: Nem is ismerem ezt az embert. Nem sokkal később pedig az ott álldogálók mentek hozzá, és ezt mondták Péternek: Bizony te is közülük való vagy, hiszen a beszéded is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem ezt az embert! És a kakas azonnal megszólalt. Ekkor Péter visszaemlékezett Jézus szavaira, aki ezt mondta neki: Mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem. Majd kiment, és keserves sírásra fakadt. Virradatkor a főpapok és a nép vénei valamennyien úgy határoztak, hogy Jézust halálra adják. Megkötözték, elvezették, és átadták Poncius Pilátusnak, a helytartónak. Amikor Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta dolgát, visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig így válaszoltak: Mi közünk hozzá? Ez a te dolgod. Ő pedig eldobva az ezüstpénzeket a templomban, eltávozott; elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig felszedték az ezüstpénzeket, és azt mondták: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Majd úgy döntöttek, hogy megvásárolják azon a fazekas mezejét idegenek számára temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt Vérmezőnek mind e mai napig. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása, aki így szólt: És vették a harminc ezüstpénzt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsültek, és odaadták azt a fazekas mezejéért, amint az Úr rendelte nekem. Jézus pedig ott állt a helytartó előtt, és a helytartó azt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Mire Jézus így válaszolt: Te mondod. Amikor pedig a főpapok és a vének vádolták őt, semmit sem felelt. Akkor azt mondta neki Pilátus: Nem hallod, mennyi bizonyságot tesznek ellened? És nem felelt neki egyetlen szót sem, úgyhogy a helytartó igen elcsodálkozott. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, azt, akit akartak. Volt pedig akkor egy hírhedt foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Amikor azért egybegyülekeztek, azt mondta nekik Pilátus: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Mert jól tudta, hogy irigységből adták át neki. Amíg az ítélőszékben ült, felesége azt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta! A főpapok és a vének pedig rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. Amikor a helytartó azt kérdezte tőlük: „A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam nektek?”, azt válaszolták: Barabbást. És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? – kérdezte tovább Pilátus. Erre mindnyájan azt mondták: Feszíttessék meg! De mi rosszat tett? – mondta a helytartó, mire azok még inkább kiáltoztak: Feszíttessék meg! Amikor Pilátus látta, hogy semmire sem megy, sőt még nagyobb zavargás támad, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: Ártatlan vagyok ez igaz ember vérétől. Ti lássátok! Erre az egész nép azt mondta: Az ő vére rajtunk és a mi fiainkon! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszíttessék. Akkor a helytartó katonái átvitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész csapatot. Levetkőztették, bíbor palástot adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére és nádszálat a jobb kezébe. Majd térdet hajtva előtte, így csúfolták: Üdvöz légy, zsidók királya! Aztán leköpdösték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verdesték. Miután kigúnyolták, levették róla a palástot, a saját ruháiba öltöztették, és elvitték, hogy megfeszítsék. Kifelé menet pedig találkoztak egy Simon nevű cirénei emberrel, akit arra kényszerítettek, hogy vigye az ő keresztjét. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni, amelyet megízlelt, de nem akart meginni. Miután megfeszítették, sorsot vetve megosztoztak ruháin, majd leültek, hogy őrizzék. Feje fölé helyezték írásba foglalva elítélésének okát: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Vele együtt két gonosztevőt is megfeszítettek, egyiket jobb, a másikat bal kéz felől. Az arra menők pedig fejüket csóválva szidalmazták őt, és ezt mondták: Te, ki lerontod a templomot, és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Hasonlóképpen csúfolódtak a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ezt mondták: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben, hát mentse meg most, ha akarja, hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített gonosztevők is így gyalázkodtak. Hat órától pedig kilenc óráig sötétség lett az egész földön. Kilenc óra tájban Jézus hangosan így kiáltott fel: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” Azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Némelyek pedig az ott állók közül, akik ezt hallották, így szóltak: Illést hívja. Egyikük nyomban odafutott, vett egy ecettel teli szivacsot, és egy nádszálra tűzve inni adott neki. A többiek pedig ezt mondták: Hagyd el, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa! Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. A föld is megrendült, és a sziklák megrepedeztek. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szent teste feltámadt. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados pedig és akik vele őrizték Jézust, látva a földrengést és a történteket, igen megrémültek, és azt mondták: Valóban Isten Fia volt ez! Sok asszony volt ott, akik távolról szemlélték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki. Köztük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja. Amikor pedig beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak, felkereste Pilátust, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József magához vette a testet, begöngyölte egy tiszta gyolcsba, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír szájára egy nagy követ hengerített, és elment. Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek. Másnap pedig, amely péntekre következik, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és azt mondták: Uram, emlékezünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: Harmadnapra feltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy tanítványai odamenjenek, ellopják őt, és azt mondják a népnek, hogy feltámadt a halálból. Ez az utolsó csalás rosszabb lenne az elsőnél. De Pilátus azt mondta nekik: Van őrségetek, menjetek és őriztessétek, ahogy tudjátok! Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt. Szombat elmúltával, a hét első napjára virradóan elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ a sír szájáról, és ráült. Megjelenése olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Tőle való félelmükben az őrök halálra rémültek. Az angyal így szólt az asszonyokhoz: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és íme, előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok. Íme, megmondtam nektek. Félelemmel és nagy örömmel eltelve gyorsan elhagyták a sírt, és futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. De váratlanul szembejött velük Jézus, és így szólt hozzájuk: Üdvözöllek titeket! Ők pedig odamentek hozzá, lábát megragadták, és leborultak előtte. Jézus pedig azt mondta nekik: Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok meg az én testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. Mialatt ők úton voltak, íme, az őrségből némelyek bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel együtt, és tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak, és meghagyták nekik, hogy azt mondják: Tanítványai odajöttek éjjel, és ellopták őt, mialatt mi aludtunk. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi majd megnyugtatjuk őt, és kimentünk titeket a bajból. Azok pedig fölvették a pénzt, és úgy cselekedtek, ahogy kitanították őket. Így terjedt el ez a szóbeszéd a zsidók között mind e mai napig. A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás prófétánál: Íme, elküldöm az én követemet előtted, aki előkészíti a te utadat. Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Így jelent meg János, aki a pusztában keresztelt, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Júdea egész környékének és Jeruzsálemnek a lakói is mind kimentek hozzá, megvallották bűneiket, és megkeresztelkedtek általa a Jordán vizében. János pedig teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt, sáskát és erdei mézet evett, és ezt hirdette: Utánam jön, aki erősebb nálam; és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva sarujának szíját megoldjam. Én vízzel keresztelek, de ő majd Szentlélekkel keresztel meg titeket. Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte a Jordánban. És amint kijött a vízből, látta, hogy a menny megnyílik, és a Lélek mint galamb leszáll reá. És szózat hangzott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm. A Lélek pedig azonnal elragadta őt a pusztába. És a pusztában volt negyven napig, ahol a Sátán megkísértette, vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! Amikor a Galileai-tenger mellett járt, meglátta Simont és Andrást, annak testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket! És azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a hajóban hálóikat javítgatták. Őket is azonnal hívta, ők pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva követték őt. Kapernaumba mentek, és mindjárt szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Álmélkodtak tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje. De Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig megrángatta az embert, és hangosan kiáltva kiment belőle. Mindnyájan elálmélkodtak, annyira, hogy egymás között kérdezgették: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek neki? És azonnal elterjedt a híre Galilea egész környékén. Ahogy a zsinagógából kiment, Simon és András házához mentek Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa pedig lázas betegen feküdt, és nyomban szóltak is neki felőle. Ő odament, megfogta a kezét, és talpra állította, mire azonnal elhagyta a láz, és szolgált nekik. Estefelé, amikor leszállt a nap, hozzá vittek minden beteget és megszállottat, úgyhogy az egész város odagyűlt az ajtó elé. Sokakat meggyógyított ekkor, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem hagyta szólni az ördögöket, mivelhogy felismerték. Kora reggel, még szürkületben fölkelt, kiment, és egy puszta helyre ment, ahol imádkozott. Simon pedig és a vele levők utána siettek, és amikor megtalálták, ezt mondták neki: Mindenki téged keres. Ő pedig így válaszolt: Menjünk máshova, a közeli városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem. Be is járta egész Galileát, és prédikált zsinagógáikban, és ördögöket űzött ki. És odament hozzá egy leprás, aki könyörögve leborult előtte, és azt mondta neki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! És azonnal eltávozott tőle a lepra, és megtisztult, majd Jézus szigorúan ráparancsolva nyomban elküldte. Azt mondta neki: Vigyázz, senkinek semmit ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik. Az pedig elment, és mindenfelé kezdte hirdetni és terjeszteni, ami vele történt, annyira, hogy Jézus már be sem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint, puszta helyeken volt, és oda mentek hozzá mindenfelől. Néhány nappal később ismét bement Kapernaumba, és meghallották, hogy otthon van. Hamarosan olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem fértek el. Ő pedig hirdette nekik az igét. Egy bénával akartak hozzá menni, akit négyen emeltek. De mivel a sokaság miatt nem juthattak a közelébe, megbontották a ház fedelét, ahol ő volt, és rést vágva leeresztették a nyoszolyát, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva hitüket, azt mondta a bénának: Fiam, megbocsáttattak a bűneid. Néhány ott ülő írástudó így okoskodott magában: Hogyan mondhat ez ilyeneket? Hiszen ez istenkáromlás! Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hacsak nem egyedül Isten? Jézus azonnal felismerte lelkében, hogy azok magukban így okoskodnak, és azt mondta nekik: Miért tanakodtok így magatokban? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: megbocsáttattak a bűneid, vagy azt mondani: kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj? De hogy megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – azt mondta a bénának –: mondom neked, kelj föl, vedd fel a nyoszolyádat, és menj haza! Az pedig azonnal fölkelt, fölvette nyoszolyáját, és mindenki szeme láttára kiment, úgyhogy mindnyájan elcsodálkoztak, és dicsőítették Istent ezt mondva: Még sohasem láttunk ilyet! Amikor ismét kiment a tenger mellé, egész sokaság ment hozzá, és tanította őket. Majd amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült, és azt mondta neki: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt. Amikor az ő házában asztalhoz ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és tanítványai mellé, mert sokan voltak, akik követték őt. Amikor pedig az írástudók és a farizeusok látták, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, szóvá tették a tanítványai előtt, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik együtt. Amikor Jézus ezt meghallotta, azt mondta nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket. János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek azért, és így szóltak hozzá: Miért van az, hogy János és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig így felelt: Böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. Senki sem varr új posztóból foltot régi ruhára, hiszen ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, és még nagyobb lesz a szakadás. És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe, mert az újbor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, és a tömlők is tönkremennek; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni. És történt, hogy szombaton a vetések között haladt, és tanítványai menet közben kalászokat tépdestek. Ekkor a farizeusok azzal álltak elő: Nézd! Miért tesznek olyat szombaton, amit nem szabad? Ő pedig azt mondta nekik: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be az Isten házába Abjátár főpap idejében, és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni, csak a papoknak, és adott a társainak is? És azt mondta nekik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. Mert az Emberfia ura a szombatnak is. Egyszer ismét bement a zsinagógába, és volt ott egy sorvadt kezű ember. És lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák. Ő pedig így szólt a sorvadt kezű emberhez: Állj ki középre! Azoktól pedig ezt kérdezte: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. Ő pedig bánkódva szívük keménysége miatt haragosan végignézett rajtuk, és azt mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Mire az kinyújtotta a kezét, és teljesen ép lett. Akkor a farizeusok kimentek, és a Heródes-pártiakkal együtt mindjárt tanácskozni kezdtek, hogyan veszítsék el őt. Jézus pedig visszavonult tanítványaival a tenger mellé, és nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idumeából és a Jordánon túlról. Még a Tírusz és a Szidón környékebeliek is, amikor hallották, hogy miket tett, nagy tömegben jöttek hozzá. És meghagyta tanítványainak, hogy egy csónakot tartsanak készen számára a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, odatolakodtak, hogy megérinthessék őt. A tisztátalan lelkek is, amikor meglátták, leborultak előtte, és azt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! Ő pedig szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel kilétét. Azután felment a hegyre, és magához szólította azokat, akiket akart; és azok odamentek hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni, és hatalmuk legyen kiűzni az ördögöket: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanerges nevet adta, amely azt jelenti: mennydörgés fiai; Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és a kánaáni Simont és Iskáriótes Júdást, aki végül el is árulta őt. Azután hazatért, de ismét olyan sokaság gyülekezett köréje, hogy még nem is ehettek. Amint az övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy erővel magukkal vigyék, mert azt mondták, hogy magánkívül van. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt állították, hogy Belzebub van vele, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ő pedig magához hívta azokat, és példázatokban azt mondta nekik: Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Hiszen ha egy ország önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az az ország. És ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az a ház. És ha a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van. Senki sem hatolhat be az erős ember házába, hogy kirabolja azt, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert, és azután rabolja ki annak házát. Bizony mondom nektek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is, melyeket elkövetnek, de aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örökkévaló bűn terheli. Ugyanis azt állították, hogy tisztátalan lélek van benne. Közben megérkeztek a testvérei és az anyja, és kívül megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: Anyád és a testvéreid ott kint vannak, és keresnek téged. Ő pedig így válaszolt: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Majd végigtekintett a körülötte ülőkön, és azt mondta: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fiútestvérem, nőtestvérem és anyám. Ismét tanítani kezdett a tengerparton. És nagy sokaság gyűlt hozzá, úgyhogy hajóra szállt, és abban ült a tengeren, az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sok mindenre tanította őket példázatokban. Egyik tanításában ezt mondta: Halljátok! Íme, a magvető kiment vetni. És történt vetés közben, hogy némelyik mag az útfélre esett, és jöttek a madarak, és felkapdosták. Némelyik pedig köves helyre esett, ahol nem sok földje volt, és hamar kikelt, mivel nem volt mélyen a földben. Amikor pedig fölkelt a nap, megperzselődött, és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt. Némelyik pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnövekedve megfojtották, és így nem hozott termést. Némelyik pedig a jó földbe esett, kikelt, felnövekedett, és bő termést hozott: az egyik harmincszor annyit, a másik hatvanszor annyit, némelyik pedig százszor annyit. És azt mondta nekik: Akinek van füle a hallásra, hallja meg! Amikor egyedül maradt, megkérdezték a körülötte levők a tizenkettővel együtt a példázat felől. Ő pedig azt mondta nekik: Nektek adatott az Isten országának titka, a kívülvalóknak azonban minden példázatokban adatik, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, és bűneik bocsánatot ne nyerjenek. Majd így szólt: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan értitek meg majd a többit? A magvető az igét hinti. Az útfélre esettek azok, akiknek vettetik az ige, de ahogy meghallják, azonnal eljön a Sátán, és elragadja a szívükbe vetett igét. Hasonlóképpen a köves helyre esettek azok, akik ahogy hallják az igét, örömmel fogadják, de nem ereszt bennük gyökeret, csak ideig valót, aztán ha nyomorúság vagy háborúság támad az ige miatt, azonnal megtántorodnak. A tövisek közé vetettek azok, akik hallják az igét, de a világi gondok, a gazdagság csalárdsága és más dolgok kívánása szívükbe lopódzik, és megfojtja az igét, úgyhogy ez is gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az igét, befogadják, és termést hoznak. Az egyik harmincszor annyit, a másik hatvanszor annyit, némelyik pedig százszor annyit. Majd azt mondta nekik: Vajon a lámpást azért hozzák be, hogy a véka vagy az ágy alá tegyék? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, amely napvilágra ne jönne, és nincsen olyan titok, amely ki ne derülne. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg! Majd így szólt hozzájuk: Jegyezzétek meg, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van. Ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, és közben éjjel és nappal, amíg ő alszik, majd fölkel, a mag kihajt és felnő, maga sem tudja, hogyan. Mert magától terem a föld, először zsenge szárat, azután kalászt, majd érett szemet a kalászban. Mihelyt pedig a termés beérett, azonnal sarlót ereszt rá, mert az aratás elérkezett. Majd azt mondta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példázattal éljünk? A mustármaghoz hasonlítható, amely amikor a földbe vetik, minden földi magnál kisebb, de miután elvetették, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, akkorákat, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak. És sok ilyen példázatban hirdette nekik az igét, csak hogy megértsék. Példázat nélkül nem is beszélt hozzájuk, de maguk között a tanítványainak mindent megmagyarázott. Még aznap este azt mondta nekik: Menjünk át a túlsó partra! Elbocsátották azért a sokaságot, hogy átvigyék őt azzal a hajóval, amelyben volt, de más hajók is voltak vele. Időközben nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, annyira, hogy az már-már megtelt. Ő pedig a hajó hátsó részében egy vánkoson szunnyadt. És fölkeltették őt ezekkel a szavakkal: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk? Erre felkelt, megdorgálta a szelet, majd azt mondta a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és nagy csendesség lett. Majd így szólt hozzájuk: Miért vagytok ilyen gyávák? Hogy van az, hogy nincs hitetek? Ekkor nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak: Kicsoda ez, hogy a szél is, és a tenger is engedelmeskedik neki? Majd megérkeztek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amint kiszállt a hajóból, a sírok közül elébe jött egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki sírboltokban lakott, és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni. Mert már sokszor megbilincselték, és láncra verték, de ő a láncokat szétszaggatta, a bilincseket összetörte, és senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott, és kövekkel vagdosta magát. Amikor pedig Jézust távolról meglátta, odafutott hozzá, leborult előtte, majd hangosan így kiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne kínozz engem! Mert ezt mondta neki: Tisztátalan lélek, menj ki ebből az emberből! Majd azt kérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És igen kérte őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről. Ott legelt egy nagy disznónyáj a hegyoldalon, és a tisztátalan lelkek mindnyájan azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk azokba. Ő megengedte nekik. Ekkor a tisztátalan lelkek elhagyták az embert, és bementek a disznókba; a csürhe pedig, mintegy kétezer disznó, a meredekről a tengerbe rohant, és vízbe fúlt. Akik pedig legeltették azokat, elfutottak, és elhíresztelték ezt a környező városban és falvakban. Az emberek pedig elmentek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézushoz értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, ott ül felöltözve, és eszénél van, megrettentek. Akik pedig látták, elbeszélték nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután Jézus beszállt a hajóba, az előbb még megszállott arra kérte, hogy vele maradhasson. De ő nem engedte, hanem azt mondta neki: Menj haza a tieidhez, és mondd el nekik, milyen nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és hogyan könyörült rajtad. El is ment, és kezdte hirdetni a Tízvárosban, milyen nagy dolgot cselekedett vele Jézus, úgy, hogy mindenki csodálkozott. Amikor ismét átment Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt hozzá a tengerparton. Ekkor történt, hogy odament hozzá egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, és amint meglátta őt, lábához borult, és így esedezett: Az én leánykám halálán van, jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen! Jézus el is ment vele, és nagy sokaság követte őt, majdnem összeszorították. És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát rájuk költötte, de semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, amikor Jézus felől hallott, a sokaságban háta mögé került, és megérintette a ruháját. Mert azt gondolta: Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok. És azonnal megszűnt vérének folyása, és megérezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus pedig azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, megfordult a sokaságban, és azt kérdezte: Ki érintette a ruhámat? Tanítványai azt mondták: Látod, hogy a sokaság szorongat téged, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Ekkor Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. Az asszony pedig, mivel tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig azt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és bajodból meggyógyulva légy egészséges. Még beszélt, amikor megérkeztek a zsinagóga elöljárójának házától ezzel az üzenettel: Leányod meghalt, miért fárasztanád tovább a Mestert? Jézus pedig, ahogy hallotta azt, amit mondtak, így szólt a zsinagóga elöljárójához: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagóga elöljárójának házához, és látta a zűrzavart, a sok siránkozót és jajgatót, bement, és így szólt hozzájuk: Miért zajongtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem csak alszik. De azok kinevették. Ő pedig mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele levőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, azt mondta neki: „Tálitá, kúmi!”, amely azt jelenti: „Leányka, neked mondom, kelj föl!” A leányka azonnal fölkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig szinte magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja, majd azt mondta, hogy adjanak a leánykának enni. Azután eltávozott onnan, és szülővárosába ment; a tanítványai is követték. Amikor eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában, és sokan, akik őt hallották, álmélkodva mondták: Honnan vette ezeket? Miféle bölcsesség adatott neki, hogy ily csodadolgok történnek a keze által? Nemde ez az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nemde itt élnek közöttünk nőtestvérei is? És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: Csak a maga hazájában, rokonai és saját háznépe között nincs becsülete a prófétának. Nem is tehetett ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk helyezve. És csodálkozott hitetlenségükön.Aztán sorra járta a környék falvait, és tanított. Majd magához szólította a tizenkettőt, és kettesével kezdte őket kiküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkeken, és megparancsolta nekik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltsenek magukra két ruhát. Majd azt mondta nekik: Ha valahol egy házba betértek, maradjatok ott mindaddig, amíg tovább nem mentek onnan! Ahol nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, onnan menjetek el, és verjétek le a port is a lábatokról, bizonyságul ellenük. Útra keltek azért, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt űztek ki, és olajjal sok beteget megkentek és meggyógyítottak. Heródes király is hallott ezekről, mert közismert lett Jézus neve. Azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és azért működnek benne ezek a csodatevő erők. Egyesek azt mondták, hogy ő Illés, mások pedig azt állították, hogy próféta, olyan, mint a régi próféták közül egy. Amikor Heródes ezeket hallotta, azt mondta: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás – Fülöpnek, az ő testvérének a felesége – miatt, akit feleségül vett. Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével együtt élned. Heródiás ezért haragudott rá, és meg akarta őt ölni, de nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akit igaz és szent embernek tartott, és oltalmába vette. Amikor hallgatta, sokszor zavarba jött, de mégis szívesen hallgatta. Végre eljött a kedvező alkalom. Amikor Heródes születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőségeinek, ennek a Heródiásnak a leánya bement és táncolt, és megtetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király pedig azt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, még ha országom felét is. Az pedig kiment, és így szólt anyjához: Mit kérjek? „Keresztelő János fejét” – hangzott a válasz. Erre a lány nagy sietve visszament a királyhoz, és elmondta kérését: Szeretném, ha mindjárt ideadnád nekem Keresztelő János fejét egy tálon. A király pedig – noha igen megszomorodott – esküje és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal elküldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az pedig elment, fejét vette a börtönben, majd elhozta egy tálon, és odaadta a leánynak. A leány pedig az anyjának adta. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírba helyezték. Az apostolok összegyülekeztek Jézushoz, és beszámoltak neki mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő pedig azt mondta nekik: Gyertek velem, csak ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert sokan jöttek-mentek, úgyhogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak hát egy kietlen helyre csak magukban. Amikor azonban a sokaság meglátta őket, amint mentek, és sokan felismerték őt, minden városból gyalog odasiettek, úgyhogy meg is előzték őket. Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott, és megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket sok mindenre tanítani. De amikor már az idő későre járt, odamentek hozzá a tanítványok, és azt mondták: Puszta ez a hely, és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy elmenjenek a környező majorokba és falvakba, és vegyenek maguknak élelmet. Ő azonban azt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Mire így válaszoltak: Talán elmenjünk, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik? Ő pedig megkérdezte: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézték, és azt mondták: Öt; és két halunk. Akkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedtek azért csoportonként, százasával és ötvenesével. Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, hálát adott, megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük. És a két halat is elosztotta mindnyájuk között. Ettek is mindnyájan, és jóllaktak. Majd felszedték a kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral és a halakat. Akik pedig a kenyerekből ettek, csak férfiak mintegy ötezren voltak. Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő a sokaságot elbocsátja. Miután elbocsátotta őket, fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig egymagában a parton. És látta őket, amint vesződnek az evezéssel, mert a szél szembefújt velük. Az éj negyedik szakaszában odament hozzájuk a tengeren járva, és el akart haladni mellettük. Amikor azok látták őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltottak, mert mindnyájan látták, és megrémültek. De ő azonnal megszólította őket, és azt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Majd beszállt hozzájuk a hajóba, és elállt a szél. Ők pedig szerfölött álmélkodtak magukban, mert még nem okultak a kenyerekből, mivelhogy a szívük még kemény volt. És átkelve eljutottak Genezáret földjére, ahol kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték őt, és az egész környéket befutkosták, hogy nyoszolyákon odavigyék a betegeket, amerre hallották, hogy ő ott van. És ahova csak bement, a falvakba, városokba vagy majorokba, a betegeket letették a piactéren, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak. Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, és látták, hogy tanítványai közül egyesek tisztátalan, azaz mosdatlan kézzel esznek. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis a régiek hagyományát követve nem esznek addig, amíg a kezüket meg nem mossák. És a piacról megjövet sem esznek addig, amíg meg nem mosakodnak; és sok egyéb dolog is van, amelynek megtartását átvették, úgymint a poharak, korsók, rézedények és ágyak megmosását. Meg is kérdezték őt a farizeusok és az írástudók: A te tanítványaid miért nem tartják meg a régiek hagyományát, és miért étkeznek mosdatlan kézzel? Ő pedig azt mondta nekik: Igazán prófétált felőletek, képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szívük távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha előírásaikban emberek parancsolatait tanítják. Mert az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományát tartjátok meg. És azt mondta nekik: Az Isten parancsolatát szépen félreteszitek, hogy helyébe tehessétek a magatok hagyományát. Mert Mózes azt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki apját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz áldozati ajándék az, amellyel megsegíthetnélek, akkor már nem engeditek, hogy apjával vagy anyjával valami jót tegyen. Így teszitek semmivé az Isten beszédét hagyományotokkal, ahogy azt továbbadjátok; és sok más ehhez hasonlót is cselekedtek. És ismét magához szólítva az egész sokaságot, azt mondta nekik: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Nincs semmi az emberen kívül való, amely belejutva tisztátalanná tenné, hanem ami belőle jön ki, az teszi tisztátalanná az embert. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg! Amikor a sokaságot elhagyva bement a házba, a tanítványai megkérdezték a példázat felől. Erre így válaszolt nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy semmi olyan, ami kívülről jut az emberbe, nem teheti tisztátalanná, mert az nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Ezzel ő minden ételt tisztának nyilvánított. Azt mondta továbbá: Ami az emberből jön ki, az teszi tisztátalanná az embert, mert onnan belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, gőg, esztelenség. Mindezek a gonoszságok belülről származnak, és ezek teszik tisztátalanná az embert. Majd felállt, és elment onnan Tírusz vidékére. Betért egy házba, és azt akarta, hogy senki se tudja meg, hogy ott van. De nem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányában tisztátalan lélek volt, hamarosan hallott róla, eljött, és odaborult a lábához. Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és arra kérte, hogy űzze ki leányából az ördögöt. Jézus azonban azt mondta neki: Hadd lakjanak jól először a fiak, mert nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni. Ám az így válaszolt: Úgy van, Uram, de azért az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. Erre azt mondta neki: Ezért a mondásodért eredj el, az ördög kiment a te leányodból. És amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta úgy, hogy az ördög már kiment belőle. Aztán ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidónon át a Galileai-tengerhez, a Tízváros vidékére ment. És odavittek hozzá egy nehéz beszédű süketet, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Erre félrevonta őt, külön a tömegtől, fülébe dugta az ujját, majd ujjára köpve megérintette annak nyelvét. Azután az égre tekintve fohászkodott, és azt mondta neki: „Effata!”, azaz: „Nyílj meg!” És azonnal megnyílt a füle, megoldódott nyelvének köteléke, és értelmesen beszélt. Akkor Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték. Szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Mindent jól cselekedett, a süketeket is hallóvá teszi, és a némákat is beszélővé. Azokban a napokban ismét igen nagy volt a sokaság, és mivel nem volt mit enniük, magához szólította Jézus a tanítványait, és azt mondta nekik: Szánakozom e sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek közülük messziről jöttek. Tanítványai pedig így feleltek: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt a pusztában? És Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azok pedig azt mondták: Hét. Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, majd vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. Ők a sokaság elé tették. Volt egy kevés haluk is. Ezeket is megáldotta, és azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is. Ettek és jóllaktak, majd fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral, pedig mintegy négyezren lehettek. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállt tanítványaival, és Dalmanuta vidékére ment. Kijöttek hozzá a farizeusok is, és vitatkozni kezdtek vele mennyei jelt követelve, hogy próbára tegyék. Ő pedig lelke mélyéből felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra ment. De elfelejtettek kenyeret vinni, csak egy kenyér volt velük a hajóban. Ő pedig arra intette őket: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! Mire ők egymás között azon tanakodtak, hogy nincs kenyerük. Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem fogtátok fel és nem értitek? Még mindig kemény a szívetek? Van szemetek, és mégsem láttok? Van fületek, és mégsem hallotok? És nem is emlékeztek? Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat töltöttetek meg a maradék darabokkal? Ők így feleltek: Tizenkettőt. Amikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele maradékokkal? Azok pedig azt mondták: Hetet. Akkor azt mondta: Még mindig nem értitek? Azután Bétsaidába érkeztek, ahol egy vakot vittek hozzá, és arra kérték, hogy érintse meg. Ő pedig megfogta a vak kezét, kivezette a falun kívülre, majd megnyálazva szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? Az pedig föltekintve így válaszolt: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. Azután ismét rátette a kezét annak szemére, és amikor az feltekintett, meggyógyult, és messzire is tisztán látott mindent. Akkor hazaküldte, és azt mondta: Még a faluba se menj be, hogy valakinek is elmondjad! Jézus tanítványaival együtt elment Cézárea Filippi falvaiba. Útközben azt kérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek? Ők pedig így feleltek: Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek pedig egynek a próféták közül. De ő tovább kérdezett: És ti kinek mondotok engem? Erre Péter így válaszolt: Te vagy a Krisztus. És rájuk parancsolt, hogy senkinek se mondják ezt el róla. És kezdte őket tanítani, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie és megvettetnie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapra feltámad. Erről nyíltan szólt. Ekkor Péter magához vonta őt, és dorgálni kezdte. Ő azonban megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: Távozz tőlem, Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra! A sokaságot pedig tanítványaival együtt magához szólította, és azt mondta nekik: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem és az evangéliumért, megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságul az ő életéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. Azután azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. És hat nap múlva magához vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és elváltozott előttük. Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyenhez hasonlót ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni, készítsünk azért három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek is egyet! De nem tudta, mit beszél, annyira megrémültek. És felhő támadt, amely beborította őket, és egy hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őrá hallgassatok. És ahogy körülnéztek, hirtelen már senkit sem láttak többé maguk mellett, csak egyedül Jézust. Amikor a hegyről lejöttek, megparancsolta nekik, hogy addig senkinek se mondják el, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Meg is jegyezték ezt a szót, és egymás között azon tanakodtak, hogy mit jelent a halálból feltámadni. Majd megkérdezték őt: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? Ő pedig így válaszolt: Illés csakugyan előbb jön el, és mindent helyreállít, de akkor miért van megírva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? Hanem azt mondom nektek, hogy Illés el is jött, és azt tették vele, amit akartak, ahogyan meg van írva róla. Amikor a tanítványok a közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, és írástudókat is, akik vitatkoztak velük. Amikor a sokaság meglátta őt, mindjárt meglepődtek, majd elébe siettek, és köszöntötték. Ő pedig megkérdezte tőlük: Mit vitatkoztok velük? És valaki a sokaságból így válaszolt: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, és valahányszor ez erőt vesz rajta, földre teperi, ő pedig tajtékzik, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondtam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. Ő erre azt mondta: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedjelek el titeket? Vezessétek hozzám! Odavitték, és ahogy meglátta őt a lélek, azonnal erőt vett a fiún, úgy, hogy az földre esve fetrengett és tajtékzott. És Jézus megkérdezte az apját: Mióta van ez így? Ő pedig azt mondta: Gyermeksége óta. És sokszor vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülj rajtunk! Jézus pedig azt mondta neki: Hogy tehetsz-e valamit? Minden lehetséges a hívőnek! A gyermek apja pedig könnyek között tüstént így kiáltott: Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben! Jézus pedig, amikor látta, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálta a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: Te néma és süket lélek, parancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé vissza ne térj! Ekkor az kiáltás és erős rángások közepette kiment, a gyermek pedig olyan lett, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus pedig megfogta a kezét, fölemelte, mire az talpra állt. Amikor azután bement a házba, a tanítványai megkérdezték őt maguk között: Mi miért nem űzhettük ki azt? Ő pedig azt mondta nekik: Ezt a fajtát semmivel sem lehet kiűzni, csak imádsággal. Majd onnan eltávozva Galileán mentek át. De nem akarta, hogy valaki is tudjon róla, mert tanította tanítványait, és azt mondta nekik: Az Emberfia az emberek kezébe adatik, és megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Ám ők nem értették meg ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. Közben megérkeztek Kapernaumba. Már otthon voltak, amikor megkérdezte őket: Miről vitatkoztatok útközben? De ők hallgattak, mert egymás között azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb. Ekkor leült, odaszólította a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenkinek a szolgája. És kézen fogott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd karjába vette, és azt mondta nekik: Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. János azt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, de nem követ minket, és mi megtiltottuk neki, mivelhogy nem tartozik közénk. Jézus pedig azt mondta: Ne tiltsátok el őt, mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben, ugyanakkor gonoszul szólna felőlem. Mert aki nincs ellenünk, az velünk van. Mert aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. Aki pedig csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. Ha a kezed botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked csonkán menni az életre, mint két kézzel menni a gyehennára, az olthatatlan tűzre, ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik. És ha a lábad botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked sántán menni az életre, mint két lábbal a gyehennára vettetni, az olthatatlan tűzre, ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik. És ha a szemed botránkoztat meg, vájd ki azt, mert jobb neked fél szemmel menni az Isten országába, mint két szemmel vettetni a tüzes gyehennára, ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik. Mert mindenki tűzzel sózatik meg. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békességben egymással. Onnan útra kelve Júdea vidékére ment és a Jordán túlsó partjára, ahol ismét sokaság gyűlt hozzá, ő pedig szokása szerint tanította őket. A farizeusok pedig azért, hogy próbára tegyék, odamentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania. Mit parancsolt nektek Mózes? – kérdezett vissza. Erre azt válaszolták: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk. Jézus ekkor azt mondta nekik: Szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta Isten férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. Azért elhagyja az ember apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Azért többé nem kettő az, hanem egy test. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza. Otthon ismét megkérdezték erről a tanítványai. Ő pedig azt mondta nekik: Aki elbocsátja a feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét, és mással kel egybe, házasságtörést követ el. Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok pedig megdorgálták azokat, akik ezt tették. Amikor Jézus ezt észrevette, haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. Aztán megölelte és kezét rájuk helyezve megáldotta őket. Amikor útnak indult, hozzá futott egy ember, térdre borult előtte, és megkérdezte: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig azt mondta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül Isten. Tudod a parancsolatokat: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat. Az pedig így válaszolt: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus rátekintett, és megkedvelte őt, majd azt mondta neki: Egy fogyatkozásod van, eredj el, add el minden vagyonodat, add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! Az pedig elszomorodott ezen a beszéden, és búsan elment, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintve így szólt tanítványaihoz: Milyen nehéz a gazdagoknak bejutni Isten országába! A tanítványok megdöbbentek szavain, mire Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz bejutni Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába. Akkor azok még inkább elképedtek, és azt kérdezték egymás között: Akkor hát kicsoda üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és azt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. Erre Péter azt mondta neki: Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged. Jézus pedig így felelt: Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, fiútestvéreit, nőtestvéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit most ebben az időben, házakat, fiútestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világban pedig örök életet. Mert sok elsőből lesz utolsó és sok utolsóból első. Útban voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe. Előttük ment Jézus, ők pedig álmélkodva és félve követték. Ekkor ismét maga mellé vette a tizenkettőt, és kezdett nekik azokról a dolgokról beszélni, hogy mi minden fog majd vele történni: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe – mondta –, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, majd megcsúfolják, megköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapon feltámad. Ekkor hozzálépett Jakab és János, Zebedeus fiai, és ezt mondták: Mester, szeretnénk, ha megtennéd azt, amire kérünk. Ő pedig azt kérdezte: Mit szeretnétek, hogy megtegyek? Azok pedig azt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben! Jézus akkor így szólt hozzájuk: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon megihatjátok-e a poharat, amelyet én megiszom, és megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? Azok pedig így feleltek: Megtehetjük. Jézus erre azt mondta nekik: A poharat ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett. Amikor meghallotta ezt a tíz tanítvány, megharagudtak Jakabra és Jánosra. Jézus pedig magához szólítva őket azt mondta nekik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek számítanak, uralkodnak felettük, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok, és aki közületek első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért. Azután Jerikóba érkeztek. Amikor Jézus tanítványaival és a nagy sokasággal elhagyta Jerikót, ott ült és koldult az út mellett Timeus fia, a vak Bartimeus, aki amikor meghallotta, hogy ez a názáreti Jézus, kiabálni kezdett: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! És sokan megfeddték őt, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltotta: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállt, és azt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál, kelj föl, hív téged! Ő pedig felsőruháját ledobta, felugrott, és Jézushoz ment. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig azt mondta neki: Mester, hogy lássak! Jézus ekkor így szólt: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt az úton. Ahogy közeledtek Jeruzsálemhez, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél elküldött kettőt a tanítványai közül, és azt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és mihelyt megérkeztek oda, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült soha. Oldjátok el és hozzátok ide! Ha valaki azt kérdezné: „Miért teszitek ezt?”, mondjátok: „Az Úrnak van szüksége rá, és hamarosan visszaküldi.” Elmentek azért, és megtalálták a szamárcsikót kinn az utcán, az ajtófélfához kötve, és eloldották. Az ott állók közül pedig némelyek megkérdezték: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők pedig úgy válaszoltak, ahogy Jézus mondta. Ekkor hagyták őket elmenni. És odavezették a szamárcsikót Jézushoz, majd ráterítették felsőruháikat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruháikat, mások pedig a mezőn vágott lombos ágakat terítették az útra. Az előtte menők és az őt követők így kiáltoztak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! Így vonult be Jézus a jeruzsálemi templomba, majd miután mindent megtekintett – mivelhogy az idő már későre járt –, kiment Betániába a tizenkettővel. Másnap pedig, ahog y elhag yták Betániát, megéhezett. És meglátva messziről egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál valamit rajta, de odaérve levélen kívül mást nem talált rajta, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Akkor Jézus azt mondta a fának: Soha többé ne egyék rólad gyümölcsöt senki! És hallották ezt a tanítványai. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban árultak és vásároltak. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit is feldöntötte, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon. Majd így tanította őket: Nincsen-e megírva: az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. Meghallották ezt az írástudók és a főpapok, és tanakodtak, hogyan veszíthetnék el. Féltek ugyanis tőle, mivelhogy az egész sokaságot lenyűgözte a tanítása. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Reggel pedig, ahogy elmentek a fügefa mellett, látták, hogy az gyökerestül kiszáradt. És Péter visszaemlékezve azt mondta neki: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt! Jézus így válaszolt: Higgyetek Istenben! Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: „Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!”, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, annak meg is adatik az. Azért mondom nektek: Higgyétek, hogy megnyeritek mindazt, amit könyörgésetekben kértek, és meglesz nektek. Amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket. És ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor körüljárt a templomban, hozzámentek a főpapok, az írástudók és a vének, és azt kérdezték tőle: Milyen hatalommal cselekszed ezeket? Ki adott neked felhatalmazást arra, hogy ezeket cselekedd? Jézus így válaszolt: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nekem, akkor megmondom nektek, hogy milyen felhatalmazással cselekszem ezeket. János keresztsége a mennyből volt-e vagy emberektől? Feleljetek nekem! Azok pedig tanakodtak maguk között, mondva: ha azt mondjuk, hogy a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Vagy mondjuk azt: emberektől? Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt mondták tehát Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus erre azt felelte nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. És kezdett nekik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott benne, és tornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és elutazott. A maga idejében egy szolgát küldött a munkásokhoz, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből, akit azok megragadtak, megvertek, és üres kézzel küldtek vissza. Ismét küldött hozzájuk egy másik szolgát, azt fejbe verték, és gyalázatosan elbántak vele. Ezután ismét másikat küldött, ezt pedig megölték. Több más szolgát is küldött, akik közül némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. Még volt egy egyetlen, szeretett fia is, utoljára őt is elküldte hozzájuk, és ezt mondta: A fiamat meg fogják becsülni. A munkások azonban így beszéltek egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és a miénk lesz az örökség! Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz erre majd a szőlő ura? Eljön, és elveszti a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Nem olvastátok az Írást? Amely követ az építők félrelöktek, az lett a szegletkő. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben. Azon voltak már, hogy elfogják, de féltek a sokaságtól. Ezért, noha megértették, hogy a példázatot ellenük mondta, mégis otthagyták őt, és továbbmentek. Majd elküldtek hozzá néhányat a farizeusok és a Heródes-pártiak közül, hogy megfogják beszédben. Azok odamentek, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem vagy tekintettel senkire, mert nem az emberek személyére nézel, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetni, vagy nem? Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig átlátta kétszínűségüket, és azt mondta nekik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok hoztak neki, mire így szólt: Kié ez a kép és a felirat? Így feleltek: A császáré. Jézus ekkor azt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené! És igen elálmélkodtak rajta. Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték tőle: Mester, Mózes azt írta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és özvegyet hagy hátra, gyermeket pedig nem, akkor az özvegyet vegye el az ő testvére, és támasszon utódot testvérének. Heten voltak azért testvérek. Az első feleséget vett, de meghalt, és nem hagyott utódot. Majd a második is elvette az asszonyt, de meghalt, és ő sem hagyott utódot. Hasonlóképpen történt a harmadikkal is. És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor, amikor majd feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig így válaszolt nekik: Nemde azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? Mert amikor a halálból feltámadnak, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. Akkor odament hozzá az egyik írástudó, aki hallotta a vitájukat, és tudta, hogy jól megfelelt nekik, és megkérdezte tőle: Melyik az első az összes parancsolat közül? Jézus pedig azt felelte neki: Ez az első: Halld, Izráel, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel. Ez az első parancsolat. A második pedig ehhez hasonló: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más, ezeknél nagyobb parancsolat. Akkor azt mondta neki az írástudó: Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincs más. És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és hogy az ember szeresse felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véresáldozatnál. Jézus pedig látva, hogy bölcsen felelt, azt mondta neki: Nem vagy messze az Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni. Amikor Jézus a templomban tanított, feltette a kérdést: Hogy mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia? Hiszen Dávid maga mondta a Szentlélek által: Azt mondta az Úr az én uramnak, hogy ülj az én jobb kezem felől, míg ellenségedet a lábad alá nem vetem. Ha tehát maga Dávid nevezi őt Urának, akkor hogyan lehet neki a fia? És a nagy sokaság örömest hallgatta. Tanításában még azt is mondta: Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösökben, szeretik a piacokon való köszöntéseket, az első üléseket a zsinagógákban és a főhelyeket a lakomákon, akik fölemésztik az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletben részesülnek. Majd leült Jézus a templomi persellyel szemben, és figyelte, hogy a sokaság miként tesz pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott abba. Egy szegény özvegyasszony is odajött, és két fillért, azaz egy negyed pénzt dobott bele. Akkor előszólította tanítványait, és azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony többet adott mindenki másnál. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak, ez pedig az ő szegénységéből beledobta mindazt, amije csak volt, az egész vagyonát. Amikor kijött a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és micsoda épületek! Jézus pedig azt mondta: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. Amikor később a templommal szemben, az Olajfák hegyén ült, megkérdezte tőle bizalmasan Péter, Jakab, János és András: Mondd meg nekünk, mikor fog mindez bekövetkezni, és mi lesz a jele ezek beteljesedésének? Jézus így kezdte válaszát: Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok, és sokakat megtévesztenek. Ne rémüljetek meg, amikor háborúkról és háborúk híreiről hallotok, mert ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, földrengések és éhínségek lesznek többfelé, de mindez csak a vajúdás kínjainak kezdete. Ti pedig vigyázzatok magatokra: Bíróság elé állítanak titeket, a zsinagógákban megvernek, és helytartók és királyok elé állítanak majd miattam, hogy bizonyságot tehessetek előttük. De előbb minden népnek hirdetni kell az evangéliumot. Amikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, hanem azt mondjátok, ami abban az órában adatik nektek, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét, és gyermekek szüleik ellen fordulnak, halálra juttatva őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Amikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot ott állni, ahol nem kellene – aki olvassa, értse meg –, akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre. Aki a háztetőn van, ne szálljon le, be se menjen, hogy házából valamit elvigyen, és aki a mezőn van, haza ne térjen, hogy ruháját elvigye. Jaj lesz a várandós és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy mindez ne télen legyen, mert azok olyan nyomorúságos napok lesznek, amilyenek az Isten által teremtett világ kezdete óta mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek. És ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, senki sem menekülne meg, de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat. Ha valaki akkor azt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy: Íme, ott van, ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Ti pedig vigyázzatok, mert előre megmondtam nektek mindent. Azokban a napokban, azután a nyomorúság után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullnak az égből, és az egek erősségei megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát eljönni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel, és akkor elküldi angyalait, és összegyűjti választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig. A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Arról a napról és óráról azonban senki sem tud, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak egyedül az Atya. Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Úgy van ez, mint a messzi útra készülő ember, aki házát elhagyva felhatalmazza szolgáit, és kinek-kinek megszabja a maga dolgát, és az ajtónállónak is megparancsolja, hogy vigyázzon. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: este, éjfélkor, kakasszóra vagy reggel. Amikor hirtelen megérkezik, nehogy alva találjon titeket! Amit azért nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok! Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók pedig keresték a módját, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy megöljék. Mert azt mondták: Ne az ünnepen, hogy zendülés ne támadjon a nép között. Amikor pedig Betániában a leprás Simon házánál volt, és asztalhoz telepedett, egy asszony ment oda, akinél alabástromedény volt, valódi és igen drága nárdusolajjal, és feltörve az alabástromedényt Jézus fejére öntötte. Némelyek pedig bosszankodtak magukban, és azt mondták: Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Mert eladhatták volna azt több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétoszthatták volna a szegények között. És szemrehányást tettek neki. De Jézus megszólalt, és azt mondta: Hagyjatok békét neki! Miért bántjátok őt? Hiszen jó dolgot cselekedett velem. Mert szegények mindenkor lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Ő megtette, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, hogy mindenütt a világon, ahol csak hirdetik az evangéliumot, azt is elbeszélik az ő emlékezetére, amit ez az asszony cselekedett. Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. Ők örömmel hallották ezt, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a kedvező alkalmat, hogyan árulhatná el. A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt áldozzák, megkérdezték a tanítványai: Hol akarod megenni a húsvéti bárányt? Hova menjünk azt elkészíteni? Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, és azt mondta nekik: Menjetek a városba, és ott találkoztok egy emberrel, aki egy korsó vizet visz. Őt kövessétek, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester azt kérdezi: Hol van a szállásom, ahol a tanítványaimmal elfogyaszthatom a húsvéti bárányt? Ő majd mutat nektek egy tágas, berendezett és előkészített felső termet, ott készítsétek el nekünk. A tanítványok elmentek, és amint megérkeztek a városba, mindent úgy találtak, ahogy mondta nekik, és elkészítették a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Amint letelepedtek és ettek, azt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek, aki most velem együtt eszik, elárul engem. Erre elszomorodtak, és egyenként azt kérdezték: Csak nem én? Ő pedig azt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt márt a tálba. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja; jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem született volna. És miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, megáldotta, megtörte, odaadta nekik, és azt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Majd vette a poharat, hálát adva odaadta nekik, és mindnyájan ittak belőle. És azt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtőnek terméséből addig a napig, amíg újat iszom majd az Isten országában. Dicséretet énekeltek, majd kimentek az Olajfák hegyére. Azt mondta nekik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. De feltámadásom után előttetek megyek majd Galileába. Péter pedig azt mondta neki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem! Jézus erre így felelt: Bizony mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólna, háromszor tagadsz meg engem. Ő azonban annál inkább erősködött: Ha veled együtt meg kellene halnom is, akkor sem tagadlak meg. És ugyanígy beszéltek a többiek is. Amikor megérkeztek arra a helyre, amelynek Gecsemáné a neve, azt mondta a tanítványainak: Üljetek le itt, amíg imádkozom. Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és kezdett rettegni és gyötrődni, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok! És kissé előbbre ment, földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És azt mondta: Abbá, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Visszatérve alva találta őket, és azt mondta Péternek: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem vigyázni? Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Ismét elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük megnehezedett, és nem tudták, mit feleljenek neki. Amikor harmadszor jött vissza, azt mondta nekik: Most már aludjatok és nyugodjatok. Elég! Eljött az óra, íme, az Emberfia a bűnösök kezébe adatik. Keljetek föl, menjünk, íme, közeleg, aki engem elárul. És miközben beszélt, váratlanul megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt fegyverekkel és botokkal felfegyverzett sokaság a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. Árulója pedig jelt adott nekik, mondva: Akit megcsókolok majd, ő az, fogjátok meg, és vezessétek el biztos őrizet alatt! Ahogy odaért, egyenesen hozzá ment, és megszólította: Mester! – és megcsókolta őt. Azok pedig rávetették kezüket, és megfogták őt. De az ott állók egyike kirántotta a kardját, odacsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus pedig megszólalt, és azt mondta nekik: Mint egy rablóra, úgy jöttetek rám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem. Naponta veletek voltam, a templomban tanítottam, és nem fogtatok el engem, de az Írásoknak be kell teljesedniük. Akkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. Csak egy ifjú követte, akinek csupasz testét csak egy gyolcsing borította. Megragadták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elfutott. Jézust pedig elvezették a főpaphoz, ahova összegyűlt valamennyi főpap, vén és írástudó. Péter távolról követte őt, be egészen a főpap udvaráig, ott leült a szolgákkal, és melegedett a tűznél. A főpapok pedig és az egész nagytanács bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Mert sokan tettek ugyan hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek. Néhányan ezzel a hamis vallomással álltak elő: Mi hallottuk, amikor azt mondta, hogy én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott. De még így sem egyezett a vallomásuk. Akkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? Ő pedig hallgatott, és semmit sem felelt. Ismét megkérdezte a főpap, és azt mondta neki: Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia? Én vagyok – mondta Jézus –, és meglátjátok majd az Emberfiát a Hatalmas jobbján ülni, amikor eljön az ég felhőiben. Ekkor a főpap megszaggatta ruháját, és azt mondta: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a véleményetek? Azok pedig mindnyájan úgy ítélték meg, hogy méltó a halálra. Ekkor némelyek köpdösni kezdték, majd betakarták az arcát, úgy ütlegelték, és azt mondták neki: Prófétálj! És a szolgák is arcul csapdosták. Amikor Péter lenn volt az udvarban, arra járt a főpap egyik szolgálója, és ahogy meglátta Pétert, amint melegedett, rátekintett, és azt mondta: Te is a názáreti Jézussal voltál! Ő pedig tagadott, és azt mondta: Nem ismerem, nem is értem, mit beszélsz! És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. Amint a szolgáló meglátta, ismét mondogatni kezdte az ott állóknak: Ez közülük való. De ő ismét tagadta. Nem sokkal később az ott állók ismét azt mondták Péternek: De bizony közülük való vagy, hiszen galileai vagy te is, a beszéded is elárul téged! Ő pedig átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek! És a kakas azonnal megszólalt másodszor is. Ekkor Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas kétszer szólna, háromszor megtagadsz engem. És keserves sírásra fakadt. Kora reggel a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész tanáccsal határozatot hoztak, és Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt: Te mondod. A főpapok sok mindennel vádolták. Pilátus pedig ismét megkérdezte tőle: Semmit se felelsz? Látod, mennyi vádat hoznak fel ellened? Jézus azonban többé semmit sem válaszolt, s ezen Pilátus fölöttébb csodálkozott. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani nekik, akit éppen óhajtottak. Volt pedig egy Barabbás nevű fogoly, akit azokkal a lázadókkal együtt fogtak el, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. Felvonult hát a sokaság, és kezdte kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtett nekik. Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? – kérdezte tőlük Pilátus, mert tudta, hogy a főpapok irigységből adták a kezébe Jézust. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbást engedje szabadon nekik. Pilátus még egyszer megkérdezte: Mit tegyek hát azzal, akit a zsidók királyának neveztek? Azok pedig ismét így kiáltottak: Feszítsd meg! Pilátus azt kérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig annál inkább kiáltották: Feszítsd meg! Pilátus eleget akart tenni a sokaságnak, és elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kezükbe adta, hogy megfeszítsék. A katonák pedig elvitték őt a palota belsejébe, ahol a helytartóság van, és összehívták az egész csapatot. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: Üdvöz légy, zsidók királya! Nádszállal verték a fejét, megköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették, majd kivitték, hogy megfeszítsék. És egy éppen arra menőt, aki a mezőről jött, egy bizonyos cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. A Golgota nevű helyre vitték őt, amely megmagyarázva azt jelenti: Koponya-hely. És mirhás bort adtak neki inni, de ő nem fogadta el. Majd keresztre feszítették, megosztoztak ruháin, sorsvetéssel döntve el, hogy ki mit kapjon. Három óra volt, amikor megfeszítették. Elítélésének oka pedig így volt föléje írva: A ZSIDÓK KIRÁLYA. Két rablót is megfeszítettek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: És a bűnösök közé számlálták. Az arra menők pedig fejüket csóválva szidalmazták őt, és ezt mondták: Hé, te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről! Hasonlóképpen csúfolódtak a főpapok is egymás között az írástudókkal együtt, és azt mondták: Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk! Azok is szidalmazták, akiket vele feszítettek meg. Amikor hat óra lett, sötétség támadt az egész földön kilenc óráig. Jézus kilenc órakor hangosan felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!”, amely azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Némelyek az ott állók közül, akik ezt hallották, azt mondták: Íme, Illést hívja. Egy ember pedig elszaladt, egy szivacsot megtöltött ecettel, azt nádszálra tűzve inni adott neki, és ezt mondta: Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt! Jézus pedig hangos kiáltással kilehelte lelkét. És a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogyan bocsátotta ki lelkét, azt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték, köztük a magdalai Mária, Mária, a kis Jakab és József anyja és Salomé, akik követték, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt; és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe. Amikor már esteledett, és mivel az a nap a szombat előtti előkészület napja volt, előállt arimátiai József, egy tiszteletben álló tanácstag, aki maga is várta az Isten országát, és bement bátran Pilátushoz, hogy elkérje Jézus testét. Pilátus pedig csodálkozott, hogy már meghalt volna, és magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Miután megtudta a századostól, odaajándékozta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hogy hova helyezik. A szombat elmúltával a magdalai Mária, Mária, Jakab anyja és Salomé drága keneteket vásárolt, hogy elmenjen, és megkenje őt. A hét első napján, kora reggel, napfelkeltekor a sírhoz mentek, és azt kérdezték egymástól: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt szájáról? De odatekintve látták, hogy a kő már el van hengerítve, pedig roppant nagy volt. Ahogy bementek a sírboltba, egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak ülni jobb felől, és megrémültek. Az pedig így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincs itt; íme, a hely, ahova őt helyezték. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok, ahogy megmondta nektek. Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírtól, mert rettegés és rémület fogta el őket, és senkinek sem mondtak semmit, mert féltek. Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Ő pedig megvitte a hírt azoknak, akik vele tartottak, és most gyászoltak és sírtak. De azok, amikor meghallották, hogy Jézus él, és ő látta, nem hitték el. Ezután pedig közülük kettőnek jelent meg más alakban, útközben, amikor a mezőre mentek. Ezek is elmentek, és hírül vitték a többieknek, de nekik sem hittek. Azután, amikor asztalnál ültek, megjelent magának a tizenegynek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt. Azt mondta nekik: Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak. Az Úr pedig miután beszélt velük, felvitetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig kimentek, és mindenütt prédikáltak. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igét az azt kísérő csodálatos jelekkel. Mivel sokan megkísérelték már írásba foglalni azoknak az eseményeknek az elbeszélését, amelyek közöttünk beteljesedtek, ahogyan azt ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének, magam is jónak láttam, ki eleitől fogva mindennek szorgalmasan utánajártam, hogy azokat szép rendben leírjam neked, nagyra becsült Teofilusz, azért, hogy megismerd azoknak a dolgoknak kétségtelen hitelességét, amelyekre taníttattál. Heródesnek, Júdea királyának idejében volt egy Zakariás nevű pap Abijá rendjéből, felesége, Erzsébet pedig Áron leányai közül való volt. Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek, és megtartották az Úr minden parancsolatát és rendelését. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idős emberek voltak. Történt pedig, hogy amikor Zakariás beosztásának sorrendje szerint papi szolgálatot végzett Isten előtt, a papi tisztségben szokásos módon sorsolással rá került a sor, hogy bemenjen az Úr templomába, és füstölőáldozatot mutasson be. A füstölőáldozat idején a nép sokasága kint imádkozott. Neki pedig megjelent az Úr angyala, a füstölőoltár jobbja felől állva. Ennek láttára megrettent Zakariás, és félelem vett erőt rajta. De az angyal azt mondta neki: Ne félj, Zakariás, mert meghallgattatott a te könyörgésed, és feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit Jánosnak fogsz nevezni. Örömödre és vigasságodra lesz, és születésén sokan fognak örvendezni, mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár majd Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz, és az engedetleneket az igazak bölcsességére térítse, hogy felkészített népet állítson az Úr elé. Ekkor Zakariás azt kérdezte az angyaltól: Miről tudhatom ezt meg? Mert én már öreg vagyok, és feleségem is előrehaladott korú. Az angyal pedig így felelt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldettem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél beszédemnek, amely beteljesedik a maga idejében, most azért megnémulsz, és nem szólhatsz mind ama napig, míg ezek meg nem lesznek. A nép pedig várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. És amikor kijött, nem tudott szólni hozzájuk. Ebből megértették, hogy látomást látott a templomban. Csak integetett nekik, és néma maradt. Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. E napok után pedig Erzsébet, az ő felesége fogant méhében, és elrejtőzött öt hónapig, mert ezt mondta: Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor reám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek pedig Mária volt a neve. Bement hozzá az angyal, és azt mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Ő pedig nagyon zavarba jött e beszéd hallatán, és elgondolkodott, hogy micsoda köszöntés ez. Az angyal azt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt. És íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd, és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját, és mindörökre uralkodni fog Jákób házán, királyságának soha nem lesz vége. Mária pedig azt mondta az angyalnak: Hogyan lehetséges ez, hiszen én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, azért a születendőt is szentnek hívják, az Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant vénségében, és már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek hívtak. Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. Ekkor azt mondta Mária: Íme, az Úr szolgálólánya vagyok, történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Útra kelt azért Mária azokban a napokban, és nagy sietséggel elment a hegyvidékre, Júda egyik városába, bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repesett a méhében. Erzsébet betelt Szentlélekkel, és hangos szóval felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehetséges az, hogy az én Uram anyja eljön hozzám? Mert íme, mihelyt a te köszöntésednek szava fülemhez jutott, a magzat örvendezéssel repesni kezdett méhemben. Boldog az, aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr mondott neki. Mária pedig ezt mondta: Magasztalja az én szívem az Urat, és örvendezik az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleánya alázatos voltára, mert íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, szent az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad azokon, akik őt félik. Hatalmas dolgot cselekedett karjának ereje által, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. Irgalmáról megemlékezve felkarolta szolgáját, Izráelt, ahogy megígérte atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökké! Mária pedig mintegy három hónapig maradt Erzsébetnél, azután visszatért otthonába. Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. És meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr milyen nagy irgalmat tanúsított iránta, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon pedig eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Az anyja viszont azt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. Erre azt mondták neki: De hiszen nincs senki a te rokonságodban, akit így hívnak! – és intettek apjának, hogy minek akarja neveztetni. Ő pedig táblát kért, és ezt írta rá: János a neve. És mindnyájan elcsodálkoztak. Ekkor azonnal megnyílt a szája, megoldódott a nyelve, és áldotta Istent. A szomszédokat pedig félelem töltötte el, és Júdeának egész hegyvidékén elterjedt ennek a híre. Akik hallották, mind szívükre vették, és azt mondták: Vajon mi lesz e gyermekből? Mert nyilván az Úr keze volt vele. Apja, Zakariás pedig beteljesedett Szentlélekkel, és így prófétált: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Felemelte nekünk az üdvösség szarvát szolgájának, Dávidnak házában, ahogy kijelentette azt szent prófétái szája által, örök időktől fogva, hogy megszabadít ellenségeinktől és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket, hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküvésről, amellyel megesküdött Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy megadja nekünk, hogy megszabadulva ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk neki szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Téged pedig, kisgyermek, a magasságos Isten prófétájának hívnak majd, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd útjait, és az üdvösség ismeretére megtanítsd népét, bűneik bocsánata által, a mi Istenünk nagy irgalma szerint, mert meglátogatott minket a felkelő nap a magasságból, hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa! A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában élt mind ama napig, amíg nyilvánosan föl nem lépett Izráelben. Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földön összeírást tartsanak. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirenius volt a helytartó. Mindenki elment azért az összeírásra, kiki a maga városába. Felment József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mivelhogy a Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy bejegyezzék jegyesével, Máriával, aki várandós volt. Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai, megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken, akik kint a mezőn őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala megjelent nekik, és körülragyogta őket az Úr dicsősége, ők pedig nagyon megrettentek. És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus. Ez pedig a jel számotokra: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal együtt, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat! Miután elmentek az angyalok tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr kijelentett nekünk! Elmentek hát nagy sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták a gyermek felől kapott kijelentést, és akik csak hallották, mind elcsodálkoztak azon, amit a pásztorok mondtak. Mária pedig mindezeket a dolgokat megjegyezte és a szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és dicsérve Istent mindazokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy az nekik megmondatott. Nyolc nap elteltével körülmetélték, és a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt megfogant volna anyja méhében. Amikor pedig a Mózes törvénye szerinti tisztulás napjai leteltek, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék, és hogy az Úr törvényében előírt áldozatot mutassanak be: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Ő azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba, amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvény előírásainak eleget tegyenek. Karjaiba vette őt, és ezekkel a szavakkal áldotta Istent: Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességben, mert szemeim látták a te üdvösségedet, amelyet minden nép szeme láttára készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására és népednek, Izráelnek dicsőségére. Apja és az anyja csodálkoztak azokon, amiket róla mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és azt mondta Máriának, az ő anyjának: Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak. Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. Volt egy próféta asszony, Anna, Fánuel leánya, Áser nemzetségéből. Nagyon idős volt, hajadonkora után csak hét esztendeig élt férjével, és már nyolcvannégy éve özvegy volt. El sem hagyta a templomot, hanem éjjel és nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált. Ugyanabban az órában ő is odaállt, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltását várták. Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta. Szülei pedig évente feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, fölmentek Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint. Az ünnepnapok elteltével, amikor hazafelé indultak, a gyermek Jézus visszamaradt Jeruzsálemben, de ezt nem tudták a szülei. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Egynapi járóföldet tettek meg, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. Amikor nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Harmadnapra meg is találták a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, őket hallgatva és kérdezgetve. Akik őt hallották, mind álmélkodtak értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, az anyja pedig azt kérdezte: Fiam, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk téged. Ő pedig azt mondta nekik: Miért kerestetek engem? Hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom? De ők nem értették ezt a beszédet, amit nekik mondott. Aztán velük tartott, visszament Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja pedig szívében tartotta mindezeket a beszédeket. Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testének állapotában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben. Tiberius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében, amikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme pedig testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme meg Lüszániász volt, Annás és Kajafás főpapsága alatt szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Ő pedig bejárta a Jordán egész vidékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: Kiáltónak szava a pusztában: készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot simítsatok el, a görbe legyen egyenessé és a göröngyös simává. És mindenki meglátja az Isten szabadítását. Azt mondta azért a sokaságnak, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen általa: Viperák fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy az eljövendő harag elől meneküljetek? Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és nehogy azt kezdjétek mondogatni magatokban, hogy Ábrahám a mi atyánk; mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek. A sokaság pedig azt kérdezte: Mit tegyünk tehát? Ő pedig így válaszolt: Akinek két ruhája van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképpen cselekedjék. És eljöttek a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és így szóltak: Mester, mit cselekedjünk? Ő pedig azt mondta nekik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami meg van szabva. Megkérdezték őt a katonák is: És mi mit tegyünk? Nekik azt mondta: Senkit se bántsatok, se meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal. Mivel a nép feszültséggel teli várakozásban élt, és mind azt fontolgatta a szívében János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, ő mindenkinek így felelt: Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, hogy megtisztítsa szérűjét, és a gabonát csűrébe takarítsa, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. Még sok másra is intette őket, és hirdette az evangéliumot a népnek. Heródes negyedes fejedelmet megfeddte Heródiás miatt, testvérének, Fülöpnek a felesége és mindazon gonoszságok miatt, amelyeket Heródes cselekedett, aki mindezt még azzal tetézte, hogy Jánost tömlöcbe vettette. Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett és imádkozott, megnyílt az ég, és leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm! Maga Jézus pedig mintegy harmincesztendős volt, amikor tanítani kezdett. Úgy tudta mindenki, hogy József fia volt, ez pedig Élié, ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannájé, ez Józsefé, ez Mattatiásé, ez Ámosé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggaié, ez Mahaté, ez Mattatiásé, ez Simeié, ez Jószeké, ez Jódáé, ez Jóhánáné, ez Résáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nérié, ez Melkié, ez Addié, ez Kószámé, ez Elmadámé, ez Éré, ez Jézusé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié, ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákimé, ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé, ez Isaié, ez Óbédé, ez Boázé, ez Szalmóné, ez Nahsoné, ez Aminádábé, ez Arnié, ez Heszróné, ez Fáreszé, ez Júdáé. ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náhóré, ez Szerugé, ez Reué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selahé, ez Kénáné, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Nóéé, ez Láméké, ez Metusélahé, ez Hénóké, ez Járedé, ez Mahalalélé, ez Kénáné, ez Énósé, ez Sété, ez Ádámé, ez pedig Istené. Jézus pedig Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélektől vezetve a pusztában töltött negyven napot, ahol az ördög megkísértette. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. Akkor az ördög így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré! Jézus azt felelte neki: Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Ezután felvitte őt az ördög egy magas hegyre, és egy pillanat alatt megmutatta neki a föld minden országát. Majd azt mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha imádsz engem, mindez a tied lesz. Jézus így válaszolt: Meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Azután Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innen, mert meg van írva: Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek meg téged, és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd a lábadat a kőben. Jézus pedig azt válaszolta: Megmondatott: ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. Ezzel az ördög minden kísértését elvégezte, és egy időre eltávozott tőle. Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és híre ment az egész környéken. Tanított zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Elment Názáretbe is, ahol felnövekedett. Szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felállt olvasni. Ézsaiás próféta könyvét adták oda neki, ő pedig felnyitva a könyvet arra a helyre talált, ahol ez volt írva: Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. És behajtva a könyvet átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött, ő pedig beszélni kezdett: Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára. És mindenki igazat adott neki, elcsodálkozva kedves beszédén, amelyek szájából származtak, és azt mondták: Hát nem a József fia ez? Erre ő így szólt hozzájuk: Bizonyára azt a példabeszédet idézitek nekem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt, a te hazádban is tedd meg! Majd így folytatta: Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a saját hazájában. Igazán mondom nektek, hogy Illés idejében sok özvegyasszony élt Izráelben, amikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgyhogy az egész vidéken nagy éhínség volt, mégis azok közül egyikhez sem küldetett Illés, hanem csak a Szidón vidékén levő Sarepta egy özvegyasszonyához. És Elizeus próféta idejében is sok leprás volt Izráelben, de azok közül egy sem tisztult meg, csak a szír Naámán. Ennek hallatára mindnyájan haragra gerjedtek a zsinagógában, fölkeltek, és kiűzték őt a városon kívülre, és annak a hegynek a szélére vitték, amelyen városuk épült, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban átment közöttük, és eltávozott. Lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és az ott élőket tanította szombatonként. Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje volt. És volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki hangosan így kiáltott: Ah, mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Ismerlek téged, ki vagy: az Isten Szentje! De megdorgálta őt Jézus: Némulj meg, és menj ki ebből az emberből! És az ördög földhöz verte azt, és kiment belőle anélkül, hogy kárt tett volna benne. Döbbent csodálkozás vett erőt mindenkin, és így szóltak egymáshoz: Micsoda beszéd ez, amely olyan hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy azok távozni kényszerülnek? És elterjedt a híre mindenütt a környéken. A zsinagógából kijövet Simon házába ment. Simon anyósát magas láz gyötörte, és arra kérték, hogy segítsen rajta. Jézus pedig föléje hajolva megdorgálta a lázat, mire az alábbhagyott, Simon anyósa pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik. Amikor a nap lement, az emberek mind odavitték a különféle bajokban szenvedőket, ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Többekből az ördögök is kimentek, kiáltozva: Te vagy az Isten Fia! De ő megdorgálta és nem hagyta beszélni őket, mivel tudták, hogy ő a Krisztus. Napkeltekor eltávozott, kiment egy puszta helyre, de a sokaság felkereste, odamentek hozzá, és marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. Ő azonban azt mondta nekik: Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem. És Júdea zsinagógáiban is hirdette az igét. Egyszer, amikor a Genezáreti-tó partján állt, és a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, látott két hajót vesztegelni a vízen, melyekből kiszálltak a halászok, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, megkérte, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól, majd leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Amikor befejezte beszédét, azt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon pedig így felelt: Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálókat. Ahogy ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak hálóik. Intettek azért a másik hajóban levő társaiknak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok odajöttek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy csaknem elsüllyedtek. Amikor látta ezt Simon Péter, Jézus lába elé borult, és azt mondta: Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok! Mert a halfogás miatt félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. És azt mondta Jézus Simonnak: Ne félj, mert mostantól fogva embereket fogsz halászni! Ezután a szárazra vonták a hajókat, otthagytak mindent, és követték őt. És történt, hogy amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, volt ott egy tetőtől talpig leprás ember. Amikor ez meglátta őt, arcra borulva kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Jézus pedig kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta: Akarom, tisztulj meg! És azonnal letisztult róla a lepra. Ekkor megparancsolta neki: Senkinek se mondd ezt el, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és vigyél áldozatot tisztulásodért, amint Mózes rendelte, bizonyságul nekik. De annál inkább terjedt a híre, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak betegségeikből. Ő pedig félrevonult a pusztába, és imádkozott. Történt, hogy egy nap, amikor tanított, ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galilea és Júdea falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. És az Úr ereje vele volt, hogy gyógyítson. Néhány férfi nyoszolyán egy béna embert hozott, és megpróbálták bevinni és elébe tenni. De mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn keresztül bocsátották alá ágyastul Jézus elé a középre. Ő pedig, látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a bűneid. Az írástudók és a farizeusok pedig tanakodni kezdtek, és azt mondták: Kicsoda ez, hogy ilyen káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hacsak nem egyedül Isten? Jézus pedig észrevette tanakodásukat, és megfelelve nekik azt mondta: Mit tanakodtok szívetekben? Melyik könnyebb, azt mondani: „Megbocsáttattak bűneid”, vagy azt: „Kelj fel és járj!”? Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket – azt mondta a bénának –: neked mondom, kelj fel, vedd a nyoszolyádat, és menj haza! És az rögtön felkelt a szemük láttára, fölvette, amin feküdt, és Istent dicsőítve hazament. És álmélkodás fogta el mindnyájukat, és Istent dicsőítve, félelemmel telve ezt mondták: Bizony megfoghatatlan dolgokat láttunk ma! Ezután pedig kiment, és látott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült, és azt mondta neki: Kövess engem! Az pedig felkelt, és mindent otthagyva követte őt. És Lévi nagy lakomát készített neki a házánál, ahol vámszedők sokasága és mások asztalhoz telepedtek velük együtt. A farizeusok és írástudók azonban zúgolódtak, és így szóltak a tanítványokhoz: Miért esztek és isztok vámszedőkkel és bűnösökkel? Jézus pedig azt válaszolta: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam a megtérésre, hanem hogy a bűnösöket. Akkor azt mondták: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig esznek és isznak. Ő pedig így válaszolt: Vajon rábírhatjátok-e a násznépet, hogy böjtöljön, amikor a vőlegény velük van? De eljönnek a napok, amikor a vőlegény elvétetik tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban. És egy példázatot is mondott nekik: Senki sem hasít ki foltot új ruhából régi ruhára, hiszen akkor az újat is elszakítja, és a régihez sem illik az újból való folt. És senki sem tölti az újbort régi tömlőkbe, hiszen az újbor szétszakítja a tömlőket, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni. És senki, aki óbort iszik, nem kíván újat, mert azt mondja: jobb az ó. Történt pedig egy szombati napon, hogy vetések között ment át, tanítványai pedig kalászokat szaggattak, és kezükkel szétmorzsolva ették. Némelyek pedig a farizeusok közül így szóltak: Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad? Jézus pedig így felelt nekik: Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor ő és a vele levők megéheztek? Hogyan ment be az Úr házába, és vette el a szent kenyereket, megette, és adott azoknak is, akik vele voltak? Pedig azokat nem szabad másnak megennie, csak a papoknak. És azt mondta nekik: Az Emberfia ura a szombatnak. Történt pedig egy másik szombaton, hogy a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Az írástudók és a farizeusok pedig leselkedtek Jézus után, hogy vajon gyógyít-e majd szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ő pedig, ismerve gondolataikat, azt mondta a sorvadt kezű embernek: Kelj fel, és állj középre! Az felkelt és odaállt. Akkor így szólt Jézus: Kérdezek valamit tőletek: szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? Majd végignézett mindnyájukon, és azt mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedett, és a keze tökéletesen meggyógyult. Azok pedig esztelen haraggal eltelve arról tanakodtak egymás között, hogy mit tegyenek Jézussal. Azokban a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az éjszakát Istenhez való imádkozással töltötte. Amikor megvirradt, előszólította tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: Simont, akinek a Péter nevet adta, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, Júdást, Jakab fiát és Iskáriótes Júdást, aki árulóvá lett. Aztán lement velük, megállt egy síkságon, és vele együtt tanítványainak serege és a nép nagy sokasága egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidón tengermelléki vidékéről, akik azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. A tisztátalan lelkektől szenvedők meggyógyultak. Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Ő pedig tanítványaira emelte szemét, és azt mondta: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok ti, akik most éheztek, mert megelégíttettek. Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és kiközösítenek, és szidalmaznak titeket, és visszautasítják neveteket mint gonoszt az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és ujjongjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, hiszen atyáik ugyanígy tettek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert vigasztalásotokat már megkaptátok! Jaj nektek, kik most beteltetek, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, kik most nevettek, mert sírni és gyászolni fogtok! Jaj nektek, ha minden ember jót mond felőletek, mert éppen így tettek atyáik a hamis prófétákkal! De nektek, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik gonoszul bánnak veletek! Annak, aki megüti egyik arcodat, fordítsd oda a másikat is, és aki felsőruhádat elveszi, attól ne tartsd vissza az alsóruhádat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. És ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Hanem szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva, és nagy lesz a jutalmatok, és a magasságos Isten fiai lesztek, mert ő jóságos a háládatlanokhoz és a gonoszokhoz is. Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak; adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek. Példabeszédet is mondott nekik: Vajon a vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mindketten a gödörbe? Nem feljebb való a tanítvány a mesterénél, de aki tökéletesen felkészül, olyan lesz, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát a te atyádfiának a szemében, és nem veszed észre a gerendát a saját szemedben? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből, holott te még a szemedben levő gerendát sem látod? Te képmutató, vesd ki először a gerendát a saját szemedből, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd a szálkát a te atyádfiának szeméből! Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem, és nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Minden fát a gyümölcséről lehet megismerni, mert a tövisről nem szednek fügét, és a csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember pedig az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt, mert amivel telve van a szív, azt mondja a száj. Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram”, ha nem teszitek meg azt, amit mondok? Aki hozzám jön, hallgatja a beszédemet, és aszerint cselekszik, megmondom nektek, mihez hasonló. Hasonló egy olyan házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és kősziklára helyezte az alapokat. Amikor aztán jött az árvíz, beleütközött a folyam árja abba a házba, de meg sem mozdíthatta, mert kősziklára épült. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszik aszerint, hasonló ahhoz az emberhez, aki alapok nélkül, csak a földre építette házát, és amikor jött az ár, azonnal összeomlott a ház, és teljesen elpusztult. Miután befejezte a nép előtt elmondott összes beszédét, bement Kapernaumba. Egy százados szolgája, akit ura nagyon megbecsült, beteg volt, és már haldoklott. Az pedig, amikor hallott Jézus felől, elküldte hozzá a zsidók véneit, és arra kérte, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok Jézushoz mentek, és ilyen szavakkal kérlelték őt: Méltó, hogy megtedd neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk. Jézus azért elment velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáraszd magad, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Sőt magamat sem tartottam méltónak arra, hogy hozzád menjek, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim, és ha az egyiknek azt mondom: „Menj el!”, elmegy, vagy a másiknak: „Gyere ide!”, idejön; és ha szólok a szolgámnak: „Tedd meg ezt!”, megteszi. Jézus pedig ezeket hallva elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva azt mondta az őt követő sokaságnak: Mondom nektek, ekkora hitet még Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérve a házhoz a beteg szolgát már egészségesen találták. Nem sokkal ezután egy Nain nevű városba ment tanítványaival, és nagy sokaság követte. Amikor pedig a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egyetlen fiát az anyjának, aki özvegyasszony volt, és a városból nagy sokaság kísérte. Amikor az Úr meglátta, megszánta, és azt mondta neki: Ne sírj! Odament, megérintette a koporsót, az azt hordozók pedig megálltak. Ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Ekkor a halott felült, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt az anyjának. Félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent. Ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. És elterjedt felőle ez a hír egész Júdeában és mindenütt a környéken. Jánosnak mindezt hírül vitték a tanítványai. Ő pedig magához hívott kettőt a tanítványai közül, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Amikor azért azok a férfiak odaérkeztek, azt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Abban az órában pedig sokakat gyógyított meg betegségekből, különféle bajokból, gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza szeme világát. És Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és adjátok hírül Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok, hogy a vakok visszanyerik látásukat, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem. Amikor elmentek János követei, Jánosról kezdett beszélni a sokaságnak: Mit látni mentetek ki a pusztába, szélingatta nádszálat? Hát mit látni mentetek ki, finom ruhába öltözött embert? Hiszen akik drága öltözetben vannak, és bővölködnek, a királyok palotáiban találhatók. Hát mit látni mentetek ki? Prófétát? Bizonnyal, de mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti előtted az utat. Mert mondom nektek, hogy az asszonytól születettek között egy sem nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála. Amikor hallotta ezt az egész nép és a vámszedők, igazat adtak Istennek, és megkeresztelkedtek János keresztségével. A farizeusok pedig és a törvénytudók magukra nézve elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa. Kihez hasonlítsam azért e nemzedék embereit, és mihez hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik egymásnak kiáltoznak, és ezt mondják: Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok, siratóénekeket énekeltünk nektek, és nem sírtatok. Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és azt mondjátok: Ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Íme, falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja. És a bölcsesség beigazolódott minden gyermeke által. A farizeusok egyike arra kérte, hogy vele egyék. Bement azért a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. A városban volt egy bűnös életű asszony, aki amikor meghallotta, hogy ő a farizeus házánál van vendégségben, egy alabástromedényben drága kenetet hozott, megállt mögötte a lábánál sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg, majd csókolgatta, és megkente drága kenettel. Amikor látta ezt a farizeus, aki őt meghívta, azt mondta magában: Ez, ha próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki hozzáér; tudná, hogy bűnös. Jézus pedig így felelt: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő így szólt: Mester, mondd! Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz pénzzel volt adós, a másik pedig ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, a hitelező mind a kettőnek elengedte. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Simon pedig azt mondta: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Jézus erre így válaszolt: Helyesen ítéltél. Majd az asszony felé fordulva azt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és az én lábamnak vizet nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Nem csókoltál meg engem, ő pedig amióta bejöttem, nem szűnt meg a lábamat csókolgatni. Olajjal sem kented meg a fejemet, ő pedig drága kenettel kente meg a lábamat. Azért azt mondom neked: Neki sok bűne bocsáttatott meg, mert nagyon szeretett, akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Majd így szólt az asszonyhoz: Megbocsáttattak a te bűneid. És akik együtt ültek vele az asztalnál, kezdték magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja? Az asszonynak pedig azt mondta: A te hited megtartott téged. Menj el békességgel! Ezek után bejárta a városokat és a falvakat, és hirdette Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának a felesége, Zsuzsanna és mások is, akik vagyonukból szolgáltak neki. Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és minden városból mentek hozzá, egy példázatot mondott nekik: Kiment a magvető, hogy elvesse a magot. Vetés közben némelyik az útfélre esett, és eltaposták, vagy az égi madarak megették. Némelyik kősziklára esett, és amikor kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némelyik a tövis közé esett, és a tövisek vele együtt felnövekedve megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor kikelt, százszoros termést hozott. Miután ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja meg! Tanítványai pedig megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a példázat. Ő pedig azt mondta nekik: Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkait értsétek, a többieknek példázatokban szólok, hogy látva ne lássanak, és hallva ne értsenek. Ez a példázat értelme: A mag az Isten beszéde. Az útfélen valók azok, akik hallják, aztán eljön az ördög, és kikapja az igét a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. A kősziklára hullottak azok, akik amikor hallják, örömmel befogadják az igét, de nincs gyökerük: egy ideig hisznek, ám a kísértés idején elszakadnak. A tövis közé esettek azok, akik meghallgatták az igét, de elmenve az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtották azt bennük, és nem hoztak gyümölcsöt. Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek. Senki sem gyújt lámpást azért, hogy befedje valami edénnyel, az ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóba teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan titok, amely nyilvánvalóvá ne lenne, és nincs olyan rejtett dolog, amely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne. Vigyázzatok azért, hogyan hallgatjátok, mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé. Eljöttek hozzá az anyja és a testvérei, de nem tudtak hozzá jutni a sokaság miatt. És tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, téged akarnak látni. Ő pedig így felelt: Az én anyám és testvéreim azok, akik az Isten beszédét hallgatják és cselekszik. Történt egy napon, hogy tanítványaival hajóra szállt, és azt mondta nekik: Menjünk a tó túlsó partjára! És elindultak. Amíg hajóztak, elszenderedett, és szélvész csapott le a tóra, úgy, hogy a hajó kezdett megtelni vízzel, és veszélybe kerültek. Odamentek hozzá, és felköltötték ezekkel a szavakkal: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, megdorgálta a szelet és a víz habjait, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. Majd így szólt hozzájuk: Hol van a ti hitetek? Ők pedig félelemmel teljes csodálattal mondták egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki? Azután áteveztek a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben van. Amikor partra szállt, szembejött vele egy ember a városból, akiben ördögök voltak, és régóta ruhát sem vett magára, és nem is házban lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, majd hangosan azt mondta: Mi közöm hozzád, Jézus, a felséges Istennek Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! Jézus ugyanis azt parancsolta a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből, mert az gyakran erőt vett rajta. Ilyenkor láncokkal megkötözték, és bilincsbe verve őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, és az ördög a pusztába kergette. Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: „Légió”, mert sok ördög ment bele, akik könyörögve kérték, hogy ne parancsolja vissza őket a mélységbe. Volt pedig ott egy nagy legelésző disznónyáj a hegyen, és kérték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba bemenjenek. És megengedte nekik. Így miután kijöttek az ördögök az emberből, bementek a disznókba, és a disznónyáj a meredekről a tóba rohant, és vízbe fulladt. A pásztorok pedig látva, ami történt, elfutottak, és elhíresztelték a városban és a falvakban. Az emberek pedig kijöttek megnézni, mi történt, és félelem fogta el őket, amikor odaértek Jézushoz, és az embert, akiből az ördögök kimentek, felöltözve, ép elmével Jézus lábánál ülve találták. Akik látták, elmondták nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. Ekkor Gadara vidékének egész népe arra kérte, hogy menjen el tőlük, mert igen nagy félelem vett erőt rajtuk. Így hát hajóba szállt, és visszatért. Az az ember pedig, akiből az ördögök kimentek, arra kérte, hogy vele maradhasson, de Jézus elküldte őt, és azt mondta neki: Térj vissza otthonodba, és beszéld el, milyen nagy dolgokat tett veled Isten. El is ment, és az egész városban elhíresztelte, milyen nagy dolgokat cselekedett vele Jézus. Ahogy Jézus visszatért, a tömeg örvendezve fogadta, mert mindnyájan várták őt. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borult, és arra kérte, hogy jöjjön el a házához, mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves, halálán van. Odamenet pedig a sokaság szorongatta Jézust. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki sem tudta meggyógyítani, hátulról megközelítve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérének folyása. Jézus pedig azt kérdezte: Ki érintett meg engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged. Jézus pedig azt mondta: Valaki megérintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem. Amikor látta az asszony, hogy nem maradt titokban, remegve előjött, leborult előtte, és megvallotta neki az egész sokaság előtt, miért érintette meg őt, és hogy azonnal meggyógyult. Ő pedig azt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged, eredj el békességgel! Még beszélt, amikor jött egy ember a zsinagóga elöljárójának házától, és azt mondta neki: Meghalt a leányod, ne fáraszd a Mestert! Jézus pedig, amikor ezt hallotta, így szólt: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul. Bement azért a házba, és senkit sem engedett be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leány apját és anyját. Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, ő pedig azt mondta: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik. De kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldött, megfogta a leány kezét, majd hangosan rászólt: Kislányom, ébredj fel! És visszatért annak lelke, és azonnal fölkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. És elálmélkodtak a leány szülei, ő pedig megparancsolta, hogy senkinek se mondják el, ami történt. Összehívta tizenkét tanítványát, és erőt és hatalmat adott nekik minden ördög fölött és a betegségek gyógyítására. Elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak, és azt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és váltásra való ruhátok se legyen. Amikor bementek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább. És ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, még a port is verjétek le a lábatokról, bizonyságul ellenük. Elindultak hát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és mindenütt gyógyítottak. Amikor Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, zavarba jött, mert némelyek azt mondták, hogy János támadt fel a halálból, némelyek meg azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de kicsoda ez, aki felől ilyen dolgokat hallok? És látni akarta őt. Amikor az apostolok visszatértek, elmondták neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult külön velük egy Bétsaida nevű városba. De amikor a sokaság megtudta ezt, követte. Ő pedig magához fogadta őket, beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította. Amikor pedig a nap már hanyatlóban volt, a tizenkettő odament hozzá, és azt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenjenek a környező falvakba és majorokba, hogy szállást és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk. Ő pedig azt mondta nekik: Adjatok nekik ti enni! Mire így válaszoltak: Nincs nekünk több öt kenyérnél és két halnál, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt az egész sokaságnak. Mert mintegy ötezren voltak ott csak férfiak. Akkor azt mondta tanítványainak: Ültessétek le őket ötvenes csoportokba! Úgy tettek, és leültették valamennyiüket. Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta azokat, megtörte, és odaadta a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Ettek és jóllaktak mindnyájan, és felszedték a maradék darabokat, tizenkét kosárral. Egyszer, amikor magában imádkozott, vele voltak a tanítványok, és megkérdezte őket: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának. Ő pedig rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják. Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Azután azt mondta mindenkinek: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem! Mert aki meg akarja tartani a maga életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elpusztítja vagy elveszti? Mert aki szégyell engem és az én beszédemet, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók közül némelyek, akik nem ízlelnek halált mindaddig, amíg meg nem látják az Isten országát. Mintegy nyolc nappal e beszédét követően maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment velük a hegyre imádkozni. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája ragyogó fehér lett. És íme, két férfi beszélt vele, Mózes és Illés, akik megjelentek dicsőségben, és a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszéltek. Pétert és a vele levőket pedig elnyomta az álom, de amikor felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik vele álltak. És amikor azok eltávoztak, Péter azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk azért három hajlékot, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek! De nem tudta, mit beszél. Miközben ezeket mondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket, ők pedig megrettentek, amikor a felhőbe kerültek. És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, az én választottam, reá hallgassatok. Amikor a hang hallatszott, már csak Jézus volt ott. Ők pedig hallgattak, és abból, amit láttak, senkinek semmit el nem mondtak azokban a napokban. Másnap, amikor a hegyről lejöttek, nagy tömeg jött eléje, és a tömegből egy férfi így kiáltott: Mester, kérlek, tekints az én fiamra, hiszen egyetlen gyermekem! Mert időnként egy lélek megragadja, és hirtelen felkiált, úgy rángatja, hogy tajtékzik, és csak nehezen hagyja el, miután meggyötörte. Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták. Ekkor Jézus így felelt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek köztetek, és meddig kell még elhordoznom titeket? Hozd ide a fiadat! Ahogy feléje tartott a fiú, az ördög földhöz verte és rángatta. Jézus megdorgálta a tisztátalan lelket, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. Mindnyájan álmélkodtak Isten nagyságán. Amíg mindenki azon csodálkozott, amit Jézus tett, ő azt mondta tanítványainak: Jól jegyezzétek meg, amit most mondok: Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. De ők nem értették ezt a beszédet, mert el volt rejtve előlük, hogy ne értsék meg, és féltek megkérdezni őt e kijelentése felől. Majd vita támadt közöttük, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus pedig, látva szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: Aki ezt a kisgyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött, mert aki a legkisebb közöttetek, az a nagy. János ekkor azt mondta: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki, mert aki nincs ellenetek, az veletek van! Ahogy közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy, és követeket küldött maga előtt. Azok útra keltek, és eljutottak a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe tartott. Amikor látták ezt a tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod, hogy azt mondjuk, szálljon le tűz az égből, és pusztítsa el őket? De Jézus megfordult, és megdorgálta őket: Nem tudjátok, micsoda lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megtartsa. És elmentek egy másik faluba. Történt pedig, hogy amikor mentek az úton, valaki azt mondta: Követlek téged, bárhova mégy is! Jézus így válaszolt: A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! Ő pedig azt kérte tőle: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így válaszolt: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát. Azt mondta egy másik is: Követlek téged, Uram, de előbb engedd meg nekem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik a házamban vannak. Ennek Jézus azt felelte: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas az Isten országára. Ezek után pedig az Úr további hetvenkettőt választott, és kettesével elküldte őket maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni szándékozott. Azt mondta nekik: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, én bárányként küldelek titeket a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se táskát, se sarut, és útközben senkit se köszöntsetek! Amikor bementek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! És ha ott a békesség fia lakik, békességetek megnyugszik majd rajta, ha pedig nem, visszatér rátok. Maradjatok abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga jutalmára. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba megérkeztek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. Ha pedig bementek egy városba, és ott nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak utcáira, és ezt mondjátok: Városotoknak még a porát is leverjük magunkról, amely lábunkra tapadt; mindazáltal legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. Mondom pedig nektek, hogy a sodomaiaknak elviselhetőbb sorsuk lesz ama napon, mint annak a városnak. Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákruhában és hamuban ülve régen megtértek volna. De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek. És te, Kapernaum, az egekig fogsz felmagasztaltatni? Nem, a pokolig fogsz levettetni. Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket visszautasít, engem utasít vissza, és aki engem visszautasít, azt utasítja vissza, aki engem küldött. A hetvenkét tanítvány örömmel tért vissza, és azt mondta: Uram, még az ördögök is engednek nekünk a te neved által! Ő pedig azt felelte: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenség minden erején, és semmi sem árthat nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben. Abban az órában Jézus így ujjongott a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja jelenteni. Majd a tanítványokhoz fordulva, külön nekik azt mondta: Boldog az a szem, amely látja azokat, amiket ti láttok. Mondom nektek, hogy sok próféta és király kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket hallotok, de nem hallották. Egy alkalommal egy törvénytudó felállt, hogy kísértse, és azt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig azt mondta neki: Mi van megírva a törvényben, hogyan olvasod? Az így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erőddel és teljes értelmeddel, és felebarátodat, mint magadat. Ő pedig azt mondta neki: Helyesen feleltél. Ezt cselekedd, és élsz. Az pedig, igazolni akarva magát, azt kérdezte Jézustól: De ki az én felebarátom? Jézus így válaszolt: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, összeverték, majd félholtan otthagyták, és elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amint meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is, amikor arra a helyre ért, és meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért, ahol az ember volt, és meglátta, megesett a szíve rajta. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, bekötözte azokat, majd feltette saját állatára, elvitte egy vendégfogadóba, és gondját viselte. Másnap pedig két dénárt vett elő, odaadta a fogadósnak, és azt mondta: Viselj rá gondot, és amit ezen felül ráköltesz, megadom neked, amikor visszatérek. E három közül azért mit gondolsz, ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig azt mondta: Az, aki könyörült rajta. Jézus pedig így válaszolt: Menj el, és te is így cselekedj! Ahogy továbbmentek, Jézus bement egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Ennek volt egy Mária nevű testvére, aki az Úr lábához ült, és hallgatta a beszédét. Márta pedig a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva, míg egyszer elő nem állt, és azt mondta: Uram, nincs arra gondod, hogy a testvérem magamra hagyott a felszolgálásban? Mondd azért neki, hogy segítsen nekem! Jézus pedig azt válaszolta: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha. Egyszer, amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, azt mondta neki egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait! Ő pedig így szólt: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe. Aztán így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és azt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy úton levő barátom érkezett hozzám, és nincs mit adjak neki! Az pedig onnan belülről így válaszolna: Ne zavarj engem, az ajtó már be van zárva, és a gyermekeim velem vannak már az ágyban, nem kelhetek fel, hogy valamit is adjak neked. Mondom nektek, ha azért nem is fog felkelni és adni neki, mert a barátja, de tolakodása miatt felkel, és ad neki, amennyi csak kell. Én is mondom nektek: Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan melyik apa az közületek, aki a fiának követ ad, amikor az kenyeret kér, és kígyót ad, amikor az halat kér? Vagy ha tojást kér, vajon skorpiót ad-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle! Majd néma ördögöt űzött ki, és ahogy kiment az ördög, megszólalt a néma, a sokaság pedig csodálkozott. Némelyek azt mondták közülük, hogy Belzebub, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Mások pedig kísértve őt mennyei jelt kértek tőle. Ő pedig, ismerve gondolataikat, azt mondta nekik: Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul, és ház házra dől. Ha a Sátán önmagával meghasonlik, hogyan állhat meg az országa? Mert az mondjátok, hogy én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. És ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyveres őrzi a palotáját, vagyona biztonságban van, de ha egy nála erősebb megtámadja és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, amelyben bízott, és szétosztja, amit tőle zsákmányol. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken kóborol nyugalmat keresve, és amikor nem talál, azt mondja: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. És amikor odamenve kisöpörve és felékesítve találja, akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenve ott lakoznak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az elsőnél. Amikor ezeket mondta, fölemelte a szavát egy asszony a sokaságból, és azt mondta neki: Boldog a méh, amely téged hordozott, és boldogok az emlők, amelyeket szoptál. Ő pedig azt mondta: Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten beszédét és megtartják! Amikor pedig még nagyobb sokaság gyűlt köréje, elkezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem adatik neki más jel, hanem csak Jónás próféta jele. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz jel az Emberfia is ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld legvégéről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. Ninive férfiai az ítéletkor majd együtt támadnak fel ezzel a nemzedékkel, és elítélik ezt, mert ők megtértek Jónás prédikálására, és íme, nagyobb van itt Jónásnál. Senki sem gyújt lámpát azért, hogy egy eldugott helyre vagy a véka alá tegye, hanem a lámpatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. A test lámpása a szem: ha a szemed tiszta, egész tested is világos lesz, ha pedig a szemed gonosz, a tested is sötét. Vigyázz azért, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Azért ha a te egész tested világos, és nincs benne semmi sötétség, olyan fényes lesz az egész, mint amikor a lámpa megvilágosít téged fényével. Amikor beszélt, egy farizeus arra kérte, hogy ebédeljen nála. Bement azért, és asztalhoz telepedett. A farizeus pedig, amikor látta, hogy ebéd előtt nem mosdott meg, elcsodálkozott. Az Úr pedig azt mondta neki: Ti, farizeusok a pohár és a tál külső részét megtisztítjátok ugyan, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal. Bolondok! Nem az alkotta a külsőt is, mint aki a belsőt? Adjátok oda alamizsnaként azt, ami belül van, és mindenetek tiszta lesz. De jaj nektek, farizeusok, mert megadjátok a tizedet a mentából, rutából és minden zöldségből, de mellőzitek az ítéletet és az Isten iránti szeretetet, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhagyni! Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek az elöl ülést a gyülekezetekben és a piacokon való köszöntéseket! Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, és az emberek, akik azokon járnak, mit sem tudnak róla! Az egyik törvénytudó ekkor azt mondta neki: Mester, amikor ezeket mondod, minket is bántasz. Ő pedig azt mondta: Jaj nektek is, törvénytudók, mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem érintitek azokat! Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket! Mert bizonyságát adjátok annak, hogy helyeslitek atyáitok tetteit: azok megölték őket, ti pedig síremlékeket építetek nekik. Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek, hogy számon kéressék e nemzedéktől minden próféta vére, amelyet kiontottak e világ kezdetétől fogva Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, aki elveszett az oltár és a templom között. Bizony, mondom nektek, számon fogják kérni ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek a tudomány kulcsát, ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok! Amikor kiment onnan, az írástudók és farizeusok felháborodottan támadni kezdték, és több dolog felől faggatták, és csak azt lesték, hogy beszédében hol tudnák megfogni, hogy vádolhassák őt. Miközben többezres tömeg gyűlt össze, úgy, hogy majd letaposták egymást, tanítványainak kezdte mondani: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, amely a képmutatás, mert nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne, és olyan titok, amely ki ne tudódnék! Azért amit a sötétben mondtatok, fényes nappal fogják hallani, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, azt a házak tetejéről fogják hirdetni. Mint barátaimnak mondom nektek: Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: attól féljetek, aki megöl, és utána arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek, attól féljetek. Nemde öt verebet adnak két fillérért? És egyikükről sem feledkezik meg Isten. Nektek pedig a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek azért, sok verebecskénél drágábbak vagytok. Mondom pedig nektek: Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor majd zsinagógákba hurcolnak, felsőbbségek és hatóságok elé állítanak benneteket, ne aggodalmaskodjatok, hogy miként védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít titeket, mit kell mondanotok. Akkor megszólalt valaki a tömegből: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget! Ő pedig azt mondta neki: Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá? Majd így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az ember élete. És mondott nekik egy példázatot: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, azért magában így okoskodott: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. És azt mondta: Ezt teszem: lerontom a csűreimet, és nagyobbakat építek, és azokba takarítom be minden gabonámat és javaimat, és ezt mondom a lelkemnek: „Én lelkem, sok javad van sok esztendőre eltéve. Helyezd magadat kényelembe, egyél, igyál, vigadozzál!” Isten pedig azt mondta neki: „Bolond, ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, amiket azért magadnak készítettél, kiéi lesznek?” Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem Istenben gazdag. Majd azt mondta tanítványainak: Ezért mondom nektek, ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, hogy mit egyetek, sem a testetek felől, hogy mibe öltözködjetek. Az élet több, mint az eledel, és a test több, mint az öltözet. Nézzétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, nem is aratnak, nincs kamrájuk, sem csűrük, és Isten táplálja őket. Mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál! Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Ha azért a legcsekélyebbet sem tehetitek meg, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Nézzétek meg a liliomokat, hogyan növekednek: Nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, ennyire fölruházta Isten, mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezik, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Ti az Isten országát keressétek, és ezek mind megadatnak nektek! Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, amitek van, és osszátok szét alamizsnaként! Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket és elfogyhatatlan kincseket a mennyekben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, sem a moly meg nem emészti! Mert ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is. Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva, azokhoz hasonlóan, akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megjön, ébren talál. Bizony mondom nektek, hogy felövezve magát asztalhoz ülteti őket, hozzájuk megy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy harmadik őrváltáskor jön is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti azért legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, akkor jön el az Emberfia. Péter pedig megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindenkinek? Az Úr így válaszolt: Kicsoda hát a hű és a bölcs sáfár, akit az úr gondviselővé tett a házanépe fölött, hogy idejében kiadja nekik élelmüket? Boldog az a szolga, akit megérkezésekor ura ilyen munkában talál! Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona felett gondviselővé teszi. Ha pedig az a szolga így szólna a szívében: „Halogatja még az uram a hazajövetelt”, és verné a szolgákat és szolgálóleányokat, és kezdene enni és inni és részegeskedni: megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. Azt a szolgát, aki ismerte urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntetik meg, azt pedig, aki nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntetik meg. Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet várnak el. Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak e földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! De keresztséggel kell még megkereszteltetnem, és feszülten várok, amíg az be nem teljesedik. Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem, mondom nektek, sokkal inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlanak, három kettő ellen és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával, a fiú az apjával, az anya a leányával és a leány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával. Majd így szólt a sokasághoz: Amikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok, hogy esni fog, és úgy is lesz. Amikor halljátok fújni a déli szelet, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy is lesz. Képmutatók! Az ég és a föld jelenségeit meg tudjátok ítélni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet mondani? Magatoktól miért nem tudjátok megítélni, hogy mi az igaz? Amikor pedig ellenségeddel a hatóság elé mégy, még az úton igyekezz megszabadulni tőle, hogy ne vigyen a bíró elé, és a bíró át ne adjon a börtönőrnek, és a börtönőr a tömlöcbe ne vessen téged. Mondom neked, hogy ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért is meg nem adod. Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével elegyítette. Ő ezt felelte nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Azt mondom nektek, hogy semmiképpen, sőt inkább: ha meg nem tértek, ti is mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, bűnösebb volt Jeruzsálem minden lakójánál? Azt mondom nektek, hogy semmiképpen, sőt inkább: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. És ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjébe ültetve, és elment, hogy azon gyümölcsöt keressen, de nem talált. Azt mondta a vincellérnek: Íme, harmadik éve már, hogy idejárok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok. Vágd ki azért, miért is foglalná a földet hiába! Az pedig így válaszolt: Uram, hagyj békét neki még ebben az évben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig mégsem, akkor majd kivágod. Egy szombaton Jézus egy zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akiben betegségnek lelke lakozott már tizennyolc éve, és úgy meg volt görnyedve, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és azt mondta neki: Asszony, feloldattál a betegségedből! És rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója azonban megharagudott, hogy Jézus szombaton gyógyított, és azt mondta a sokaságnak: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, akkor jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! Az Úr azt válaszolta: Képmutató! Szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Hát Ábrahám leányát, akit a Sátán megkötözött immár tizennyolc esztendeje, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? Amikor ezeket mondta, ellenfelei mind megszégyenültek, és az egész nép örült mindazoknak a dicsőséges dolgoknak, amelyek általa történtek. Jézus pedig azt mondta: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet elővett az ember, és elvetette a kertjében. Az pedig felnevelkedett, fává lett, és az égi madarak fészket raktak az ágain. Majd így folytatta: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérce lisztbe, mígnem az egész megkelt. Jeruzsálem felé menet városokon és falvakon haladt át, és mindenütt tanított. Egyszer valaki azt kérdezte tőle: Uram, ugye kevesen üdvözülnek? Ő pedig azt mondta nekik: Küzdjetek azért, hogy bemehessetek a szoros kapun, mert – mondom nektek – sokan próbálnak bemenni, és nem tudnak. Mert ahogy a ház ura felkel, és bezárja az ajtót, ti már kívül állva kezditek az ajtót zörgetni, mondva: Uram! Uram! Nyisd meg nekünk! Ő pedig azt feleli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor majd kezditek mondani: Teelőtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Ő pedig azt válaszolja: Mondom nektek, nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. És jönnek napkeletről és napnyugatról és északról és délről, és letelepednek az Isten országában. Mert vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. Még abban az órában jött hozzá néhány farizeus, és azt mondták neki: Menj, hagyd el ezt a helyet, mert Heródes meg akar ölni! Erre ő így válaszolt: Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának: íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, és harmadnapon célba érek. De nekem ma és holnap és azután úton kell lennem, mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok! Íme, pusztán hagyatik a házatok, és bizony mondom nektek, hogy addig nem láttok engem, amíg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön! Amikor a farizeusok egyik vezetőjének házához ment szombaton ebédelni, azok figyelték őt. És íme, egy vízkóros ember volt előtte. Jézus pedig megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? Azok pedig hallgattak. Erre ő megérintette azt, meggyógyította és elbocsátotta. Majd hozzájuk fordulva azt mondta: Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza ki azonnal? Erre nem tudtak mit felelni. Amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket, egy példázatot mondott a meghívottaknak. Amikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is meghívott, és odajön az, aki mind téged, mind azt meghívta, és ezt mondja majd neked: Engedd át ennek a helyet! És akkor szégyenkezve az utolsó helyre fogsz ülni. Hanem amikor meghívnak, menj és ülj le az utolsó helyre, hogy amikor odajön az, aki téged meghívott, ezt mondja neked: Barátom, ülj feljebb! Akkor megtiszteltetésben lesz részed minden asztaltársad előtt, akik együtt telepedtek asztalhoz veled. Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. Annak, aki őt meghívta, azt mondta: Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg arra a barátaidat, se a testvéreidet, se a rokonaidat, se a gazdag szomszédaidat, nehogy ők is meghívjanak, és viszonozzák neked. Hanem amikor vendégséget szerzel, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat, és boldog leszel, mivel nem fizethetik vissza neked, de viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. Amikor meghallotta ezt az egyik asztaltársa, azt mondta neki: Boldog az, aki kenyeret eszik az Isten országában. Ő pedig így válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sokakat meghívott, és elküldte szolgáját a vacsora idején, hogy mondja meg a meghívottaknak: Gyertek, mert már minden kész! De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta neki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy megnézzem, kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat kipróbáljam, kérlek, ments ki engem! Ismét egy másik pedig azt mondta: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. Viszatért a szolga, és jelentette ezeket urának. Akkor megharagudott a ház ura, és azt mondta szolgájának: Menj ki hamar a város tereire és utcáira, és a szegényeket, csonkabonkákat, vakokat és sántákat hozd ide! És a szolga azt mondta: Uram, meglett, amint megparancsoltad, és mégis van hely. Akkor azt mondta az úr a szolgának: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom nektek, hogy senki a meghívottak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat. Nagy sokaság ment vele, és hozzájuk fordulva így szólt: Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom. Aki nem hordozza a maga keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom. Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni! Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön? Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket. Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! A vámszedők és a bűnösök mind igyekeztek Jézushoz, hogy hall gathas sák. A farizeusok és az írástudók pedig zúgolódtak, és azt mondták: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Erre ezt a példázatot mondta nekik: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszít, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, örömmel felveszi a vállára, és amikor hazaér, összehívja a barátait és a szomszédait, és így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat! Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha valamelyik asszonynak tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt-e gyertyát, és nem sepri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és a szomszédait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, melyet elveszítettem! Mondom nektek, ilyen örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. Majd pedig ezt mondta: Egy embernek volt két fia, és az ifjabbik azt mondta az apjának: Apám, add ki a vagyonból a rám eső részt! Ő pedig megosztotta köztük a vagyont. Nem sokkal azután a kisebbik fiú összeszedte mindenét, messze vidékre költözött, és ott eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután pedig mindent elköltött, nagy éhség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Akkor elment, elszegődött annak a vidéknek az egyik polgárához, és az elküldte őt a mezejére disznókat legeltetni. És a fiú szívesen megtöltötte volna gyomrát azzal a moslékkal, amelyet a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor aztán magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak milyen sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig itt éhen halok. Felkerekedek azért, elmegyek apámhoz, és ezt mondom neki: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak nevezz; tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy. Felkerekedett, és elment apjához. Amikor pedig még távol volt, meglátta őt az apja, és megesett a szíve rajta. Odafutott, nyakába borult, és megcsókolta. Fia pedig azt mondta neki: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apja pedig azt mondta a szolgáinak: Ide hamar a legszebb ruhát, adjátok fel rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, vágjátok le, együnk most és vigadozzunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. A nagyobbik fia pedig a mezőn volt, és amikor hazajött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előszólított egy szolgát, és megtudakolta tőle, mi folyik itt. Ő pedig azt mondta neki: Az öcséd jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, merthogy egészségben kapta őt vissza. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Az apja azért kiment, és kérlelte őt. Ő pedig felelve azt mondta apjának: Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút. Ő pedig azt mondta neki: Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott. Majd azt mondta tanítványainak: Volt egy gazdag ember, és volt annak egy sáfára, akit bevádoltak nála, hogy eltékozolja vagyonát. Előhívatta azért, és azt mondta neki: Mit hallok felőled? Adj számot a sáfárságodról, mert különben nem lehetsz tovább sáfár! A sáfár azt mondta magában: Mitévő legyek, ha az uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom, mit tegyek, hogy amikor sáfárságomtól megfosztanak, befogadjanak engem a házaikba. És magához hívatta urának minden egyes adósát, és azt mondta az elsőnek: Mennyivel tartozol az uramnak? Az pedig így felelt: Száz korsó olajjal. És azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le, és írj hamar ötvenet! Azután azt mondta a másiknak: Te mennyivel tartozol? Az pedig így felelt: Száz kórus búzával. És azt mondta annak: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! És dicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében eszesebbek a világosság fiainál. Én is mondom nektek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kevesen hű, az a sokon is hű, és aki a kevesen hamis, az a sokon is hamis. Ha azért a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízná rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Hallották pedig mindezeket a farizeusok is, akik pénzszeretők voltak, és csúfolódtak. Ő pedig azt mondta nekik: Ti az emberek előtt igaznak tartjátok magatokat, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek között magasztos, az Isten előtt utálatos. A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig voltak, attól fogva az Isten országát hirdetik, és mindenki küzdelem árán jut oda. Könnyebben elmúlik az ég és a föld, mintsem hogy a törvényből egy pontocska is elvesszen. Aki elbocsátja a feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az is házasságtörő. Volt pedig egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és mindennap nagy lakomát szerzett. És volt egy Lázár nevű koldus, aki fekélyekkel tele ott feküdt a kapuja előtt, és szívesen jóllakott volna a gazdag asztaláról lehullott morzsákkal, de csak a kutyák jöttek, hogy nyalják sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok felvitték Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. És amint a pokolban kínok között fölemelte szemeit, látta távolról Ábrahámot és Lázárt annak kebelén. Akkor így kiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy mártsa ujjának hegyét a vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert gyötrődöm e lángban! Ábrahám pedig azt mondta: Fiam, emlékezz rá, hogy a jókat te megkaptad az életedben, hasonlóképpen Lázár is a rosszakat, neki most vigasztalásban van része, te pedig gyötrődsz. Mindezeken felül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, úgyhogy akik át akarnának is menni innen hozzátok, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek. Erre így szólt: Kérlek azért, Atyám, hogy akkor küldd el őt az apám házához, mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyságot, nehogy ők is e gyötrelem helyére jussanak. Azt mondta neki Ábrahám: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassák azokat! Az pedig így szólt: Nem úgy, atyám, Ábrahám, mert ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek. Ő pedig azt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. Azután azt mondta a tanítványoknak: Lehetetlen, hogy botránkozások ne történjenek, de jaj annak, aki által történnek! Jobb annak, ha egy malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem hogy e kicsinyek közül egyet is megbotránkoztasson. Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik a testvéred, dorgáld meg, és ha megtér, bocsáss meg neki. És ha egy nap hétszer vétkezik ellened, és hétszer fordul hozzád, és azt mondja: „Megbántam”, bocsáss meg neki. Az apostolok azt mondták az Úrnak: Növeld a hitünket! Az Úr pedig így válaszolt: Ha annyi hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a szederfának: „Szakadj ki gyökerestűl, és eressz gyökeret a tengerben!”, szót fogadna nektek. Ki az közületek, akinek ha van egy szolgája, és az szánt vagy legeltet, azt mondja neki, amikor a mezőről megjön: „Gyere hamar, ülj asztalhoz!”? Nemde inkább azt mondja neki: „Készíts vacsorát, és felövezve magadat szolgálj fel nekem, amíg eszem és iszom, és azután egyél és igyál te is”? Netán hálálkodik annak a szolgának, hogy megtette, amit parancsolt neki? Nem gondolom. Így ti is, ha mindazt megtettétek, amit parancsoltak nektek, mondjátok azt: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea határa mentén haladt el. Amint beért egy faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, azt mondta nekik: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odamentek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és hangosan magasztalta Istent, majd Jézus lábához borult, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus pedig azt mondta: Nemde tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem akadt más, aki visszatért volna dicsőíteni Istent, csak ez az idegen? És azt mondta neki: Kelj föl, és menj el, a te hited megtartott téged. Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt a feleletet adta: Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Nem mondják majd, hogy íme, itt vagy íme, ott van, mert az Isten országa bennetek van. Majd azt mondta a tanítványoknak: Jönnek majd napok, amikor szívesen látnátok akár csak egyet is az Emberfiának napjai közül, de nem láttok. Ha ezt mondják majd nektek: „Íme, itt van” vagy „Íme, ott van”, ne menjetek oda, ne fussatok utána! Mert amint a felvillanó villámlás az ég egyik szélétől a másikig fénylik, úgy jön el az Emberfia is a maga napján. Előbb azonban sokat kell szenvednie és megvettetnie ettől a nemzedéktől. Amint Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé a bárkába bement, és eljött az özönvíz, és mindenkit elpusztított. Ugyanígy volt Lót napjaiban is, ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek, de amely napon Lót elhagyta Sodomát, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elpusztított. Éppen így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz, és holmija a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, és aki elveszti, megtartja azt. Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. És megkérdezték tőle: Hol, Uram? Ő pedig azt mondta nekik: Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk. Mondott nekik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad meglankadni. Ezt mondta: Volt egy bíró egy városban, aki az Istent nem félte, és az embereket sem sokra becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és arra kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig nem akarta, de azután így szólt magában: Én ugyan nem félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, de mivelhogy terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne jöjjön szüntelen, ne zaklasson már engem. Majd így szólt az Úr: Halljátok, mit mond ez a hamis bíró? Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjelnappal hozzá kiáltanak segítségért, vajon megváratja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamar. Mindazáltal amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Némelyeknek pedig, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe vették, ezt a példázatot is mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, parázna vagy olyan, mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szereztem. A vámszedő pedig távol állva még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verve ezt mondta: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz, mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor pedig látták ezt a tanítványok, megdorgálták őket. De Jézus magához hívta őket, és azt mondta: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. Akkor megkérdezte őt egy főember: Jó Mester, mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig azt mondta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, tiszteld apádat és anyádat! Az pedig azt mondta: Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam. Jézus ezeket hallva azt mondta neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, kövess engem! Az pedig ezeket hallva igen megszomorodott, mert nagyon gazdag volt. Amikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodott, azt mondta: Milyen nehezen mennek be a vagyonosok az Isten országába! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Akik ezt hallották, így szóltak: Ki üdvözülhet akkor? Ő azt válaszolta: Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. Péter ekkor azt mondta: Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! Ő pedig azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy senki nincs, aki elhagyta házát vagy szüleit vagy testvéreit vagy feleségét vagy gyermekeit az Isten országáért, és ne kapna sokszorta többet ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet. Majd maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Most felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az Emberfián, amit a próféták megírtak. Mert kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik, majd megostorozzák és megölik, de harmadnap feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből; ez a beszéd rejtve maradt előttük, nem fogták fel a hallottakat. Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út mellett, és koldult. Amikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, tudakozódott: Mi dolog az? Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam! Az elöl menők csitították, hogy hallgasson, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus pedig megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel ért, megkérdezte tőle: Mit akarsz, hogy tegyek veled? Az pedig így válaszolt: Uram, hogy lássak! És Jézus azt mondta neki: Láss, a te hited megtartott téged! És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Az egész nép pedig ezt látva dicsőséget adott Istennek. Jerikóba érkezett, és végigment a városon. És volt ott egy Zákeus nevű ember, egy gazdag fővámszedő, aki igyekezett Jézust látni, hogy ki ő, de a sokaságtól nem láthatta, mivelhogy alacsony termetű volt. Ezért előrefutott, és felmászott egy eperfügefára, hogy onnan lássa, mert arra vitt az útja. Amikor Jézus arra a helyre jutott, feltekintett, észrevette, és azt mondta neki: Zákeus, hamar szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell megszállnom. Erre sietve leszállt, és örömmel fogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és azt mondták, hogy bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállt, és azt mondta az Úrnak: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamivel megcsaltam, annak négyszer annyit adok helyette. Erre Jézus azt mondta neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Miközben ezeket hallgatták, még egy példázatot is mondott, mivelhogy közel volt Jeruzsálemhez, és azok azt gondolták, hogy azonnal megjelenik az Isten országa. Azt mondta: Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Előszólította azért tíz szolgáját, adott nekik tíz minát, és azt mondta: Kereskedjetek vele, amíg megjövök! Alattvalói pedig gyűlölték őt. Követséget küldtek utána, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék rajtunk. Amikor aztán a királyság megszerzése után visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mint kereskedett. Eljött tehát az első, és azt mondta: Uram, a te minád tíz minát nyert. Ő pedig azt mondta neki: Jól van, jó szolgám, mivelhogy hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz városon. És jött a második, és azt mondta: Uram, a te minád öt minát nyert. Ehhez is így szólt: Neked is legyen hatalmad öt városon. És jött egy másik, aki így szólt: Uram, itt van a minád, amelyet egy kendőbe rejtve őriztem, mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy, és elveszed, amit nem te tettél el, és learatod, amit nem te vetettél. Erre azt mondta neki: Saját szavaid alapján ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy kemény ember vagyok, aki elveszem, amit nem én tettem el, és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza? És azt mondta az ott állóknak: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van. És azt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! Ő pedig így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, még amije van, az is elvétetik tőle. Ezenfelül pedig azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy rajtuk uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem! Miután ezeket elmondta, továbbment Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Betfagéhoz és Betániához, annál a hegynél, amelyet Olajfák hegyének neveznek, elküldött kettőt tanítványai közül, és azt mondta nekik: Menjetek be az előttetek levő faluba, és ahogy bementek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még soha nem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide! És ha valaki megkérdezi tőletek, hogy miért oldjátok el, így válaszoljatok: Az Úrnak van rá szüksége. A küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogy mondta nekik. Amikor a szamárcsikót eloldották, azt kérdezték a gazdái: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig azt mondták: „Az Úrnak van rá szüksége”, és elvezették Jézushoz, majd ruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és ráültették Jézust. Ahogy ment, az emberek az útra terítették előtte a ruháikat. Amikor már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok sokasága örömében hangosan dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt kiáltották: Áldott a Király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus azt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! Ő azonban így válaszolt: Mondom nektek, hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Ahogy közelebb ért, és látta a várost, megsiratta, és ezt mondta: Vajha megismerted volna te is, csak e mai napon is, amik békességedre szolgálnak, de most el vannak rejtve szemed elől! Mert jönnek rád napok, amikor ellenségeid sáncot emelnek ellened, körülvesznek, mindenfelől megostromolnak és földre tipornak téged és fiaidat falaidon belül, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek. És mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői pedig igyekeztek őt elveszteni, de nem találták a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép rajta csüngött, és őt hallgatta. És történt egy napon, amikor a népet a templomban tanította, és hirdette az evangéliumot, hogy előálltak a főpapok az írástudókkal és a vénekkel együtt, és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen felhatalmazással teszed ezeket, vagy ki az, aki téged erre felhatalmazott? Ő pedig így válaszolt: Én is kérdezek egy dolgot tőletek, mondjátok meg azért nekem: János keresztsége a mennyből volt-e vagy emberektől? Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani: „Miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. Ezért azt válaszolták, hogy ők nem tudják, honnan van. Mire Jézus azt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással cselekszem ezeket. Majd ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta munkásoknak, és hosszú időre elutazott. És amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő terméséből. De a munkások ezt megverték, és üres kézzel küldték el. Majd egy másik szolgát is küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel visszaküldték. Még egy harmadikat is küldött, azt meg véresre verve kidobták. Azt mondta azért a szőlő ura: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, ha őt látják, talán csak megbecsülik. De amikor meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös, öljük meg, hogy miénk legyen az örökség! Kidobták azért a szőlőből, és megölték. Most azért mit tesz a szőlő ura? Elmegy, elpusztítja azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Meg ne történjen ez! Ő pedig rájuk tekintve azt mondta: Mit jelent akkor az, ami meg van írva: amely követ az építők megvetettek, az szegletkővé lett? Aki erre a kőre esik, összetöri magát, és akire ez ráesik, az széjjelzúzódik. A főpapok és az írástudók azon voltak, hogy még abban az órában elfogják, mert megértették, hogy ellenük mondta ezt a példázatot, de féltek a néptől. Azért, hogy szemmel tartsák, kémeket küldtek ki, akik igaznak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalomnak. Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját: szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és azt mondta: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők pedig azt felelték: A császáré. Mire azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt, hanem elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak. Odament hozzá néhány szadduceus is, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték tőle: Mester, Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermektelen volt, akkor annak testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt azért hét testvér, az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, úgyhogy a másik, majd a harmadik vette el annak feleségét, aztán sorban mind a hét, de nem hagytak utódot, és meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük, mert mind a hétnek a felesége volt? Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak, és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy eljussanak abba a világba és a halálból való feltámadásra, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai. Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének hívta. Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene, mert előtte mind életben van. Néhány írástudó ekkor azt mondta: Mester, jól mondtad! És többé semmit sem mertek kérdezni tőle. Ő pedig azt mondta nekik: Hogyan mondják, hogy a Krisztus Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem zsámolyul!” Ha pedig Dávid Urának mondja, hogyan lehet akkor a fia? És az egész nép füle hallatára azt mondta tanítványainak: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járkálnak hosszú köntösökben, és szeretik a piacokon való köszöntéseket, a zsinagógákban az első üléseket és a lakomákon a főhelyeket, akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak. Ezek igen súlyos ítélet alá esnek. Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok az ajándékaikat a perselybe. Látott pedig egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért vetett bele. Ekkor így szólt: Igazán mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindenkinél többet adott, mert mindezek a fölöslegükből adták az ajándékot, ő azonban szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odaadta. Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, azt mondta: Eljönnek majd a napok, amikor ezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. Megkérdezték tőle: Mester, mikor lesznek ezek, és mi lesz a jele annak, hogy ez bekövetkezik? Ő pedig azt mondta: Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket, mert sokan jönnek az én nevemben, akik azt mondják: „Én vagyok”, és hogy „az idő elérkezett”. Ne kövessétek őket! Amikor hallotok háborúkról és lázadásokról, ne rémüljetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég. Majd így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, és mindenfelé nagy földindulások, éhségek és járványok lesznek, az égen pedig ijesztő nagy jelek lesznek láthatók. De ezeket megelőzően kezet emelnek rátok, és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak, börtönbe vetnek, és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre. Döntsétek el szívetekben, hogy nem gondolkodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre, mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is elárulnak titeket, sőt egyeseket meg is ölnek közületek. Mindenki gyűlölni fog benneteket az én nevemért. De fejeteknek egy hajszála sem vész el. Kitartásotokkal nyeritek meg lelketeket. Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett pusztulása. Akkor, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, a városban levők pedig hagyják el azt, és akik a mezőn vannak, ne menjenek be abba. Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban, mert nagy nyomorúság lesz e földön és harag e népen! Kardélre hányják és fogságba viszik őket minden pogány nép közé, és Jeruzsálemet a pogányok megtapodják, amíg be nem telik a pogányok ideje. És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban, a földön pedig a népek tanácstalanságukban kétségbeesnek a tenger zúgása és tajtékzása miatt. Dermesztő félelem lesz úrrá az embereken annak várása miatt, amik e földre következnek, mert az egek erősségei megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben hatalommal és nagy dicsőséggel. Amikor pedig mindezek elkezdődnek, álljatok fel, és emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a ti váltságotok. Mondott nekik egy példázatot: Nézzétek meg a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy lombosodik, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanúgy ti is, amikor látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. De vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék a szívetek tobzódás, részegség és ez élet gondjai miatt, hogy váratlanul ne érjen benneteket az a nap, amely mint egy csapda, úgy lep meg mindenkit, aki az egész föld színén lakik. Legyetek éberek, és imádkozzatok minden időben, hogy el tudjátok kerülni mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt! Napközben a templomban tanított, éjszakára pedig kiment, hogy azon a hegyen lehessen, amelyet Olajfák hegyének hívnak. Kora reggel pedig odament hozzá az egész nép, hogy hallgassa a templomban. Közeledett a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának hívnak. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg őt, mert féltek a néptől. Bement pedig a Sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek hívnak, és a tizenkettőhöz tartozott, és elment, megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükbe. Azok örültek, és megegyeztek, hogy pénzt adnak neki, ő pedig megígérte, hogy keres egy jó alkalmat, amikor a tömeg tudta nélkül a kezükbe juttatja. Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amelyen fel kellett áldozni a húsvéti bárányt, és Jézus elküldte Pétert és Jánost, és ezt mondta nekik: Menjetek, készítsétek el nekünk a húsvéti bárányt, hogy megegyük! Ők megkérdezték: Hol akarod, hogy elkészítsük? Ő pedig azt mondta nekik: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy, és mondjátok a házigazdának: Azt kérdezi a Mester: „Hol van az a szállás, ahol tanítványaimmal megehetem a húsvéti bárányt?” Ő majd mutat nektek egy berendezett, nagy emeleti helyiséget, ott készítsétek el. Elmentek azért, és mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti bárányt. Amikor eljött az idő, az apostolokkal együtt asztalhoz telepedett, és azt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy mielőtt szenvednék, megegyem veletek a húsvéti bárányt. Mert mondom nektek, hogy többet nem eszem azt, amíg be nem teljesedik ez az Isten országában. Aztán vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsorázott, és ezt mondta: Ez a pohár az új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik. De íme, annak a keze, aki engem elárul, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint az elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja! Ők pedig kezdték egymás között kérdezni, vajon ki lehet az közülük, aki ezt megteszi. Majd versengés is támadt közöttük arról, hogy ki tekinthető közöttük nagyobbnak. Ő pedig azt mondta nekik: A pogányokon királyaik uralkodnak, és akik a hatalmat gyakorolják fölöttük, jótevőnek hívatják magukat. Ti viszont ne így tegyetek, hanem aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki az asztalnál ül, vagy aki szolgál? Nemde aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. Ti vagytok azok, akik kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért én királyságot adok nektek, amit az én Atyám adott nekem, hogy egyetek és igyatok az asztalomnál az én országomban, és királyi trónszékeken ülve ítéljétek Izráel tizenkét nemzetségét. Simon! Simon! Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited. Azért ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet! Ő pedig azt mondta neki: Uram, veled kész vagyok akár börtönbe vagy a halálba is menni! Mire ő azt felelte: Mondom neked, Péter, mielőtt a kakas ma megszólal, te háromszor megtagadod, hogy ismersz engem. És azt mondta nekik: Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e valamiben hiányotok? Azt felelték: Semmiben sem. Majd ezt mondta nekik: Most azért akinek van erszénye, vegye elő, hasonlóképpen a tarisznyát is, akinek pedig nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen magának. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: „A gonoszok közé számláltatott”, mert ami elrendeltetett felőlem, az beteljesedik. Azok pedig mondták: Uram, itt van két kard. Ő pedig ennyit mondott: Elég. Majd elindult, és szokása szerint kiment az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. Amikor arra a helyre ért, azt mondta nekik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Majd eltávozott tőlük egy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied! Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. Halálos gyötrődésében még buzgóbban imádkozott, verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre. Miután az imádkozásból fölkelt, és tanítványaihoz ment, alva találta őket a szomorúság miatt. Azt mondta nekik: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Még beszélt, amikor íme, sokaság közeledett, élükön Júdással, a tizenkettő egyikével, aki Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus pedig azt mondta neki: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? A körülötte levők pedig, látva, hogy mi történik, megkérdezték: Uram, vágjuk őket fegyverrel? És egyikük odacsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. Jézus azonban megszólalt, és azt mondta: Eddig és ne tovább! És megérintette a szolga fülét, és meggyógyította. Majd azt mondta az elfogására kivonult főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Mint valami rablóra, úgy jöttetek kardokkal és botokkal. Amikor mindennap veletek voltam a templomban, nem emeltetek rám kezet, de ez a ti órátok és a sötétség hatalma. Ekkor megragadták őt, elvezették, és bevitték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Amikor az udvar közepén tüzet raktak, és körbeülték, Péter is közéjük ült. És ahogy ott ült a tűz világosságánál, meglátta őt egy szolgálólány, jól megnézte, és azt mondta: Ez is vele volt! Ő azonban letagadta, mondva: Asszony, nem ismerem őt! Nem sokkal ezután más is észrevette őt, és azt mondta: Te is közülük való vagy! Péter pedig így szólt: Ember, nem vagyok! Majd úgy egy óra múlva ismét másvalaki erősítgette: De bizony ez is vele volt, hiszen ő is galileai! Mire Péter ismét tiltakozott: Ember, nem tudom, mit beszélsz! És még beszélt, amikor megszólalt a kakas. Az Úr pedig hátrafordulva rátekintett Péterre. Ekkor visszaemlékezett Péter az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Mielőtt a kakas megszólal, háromszor megtagadsz engem. És kiment Péter, és keservesen sírt. Azok a férfiak pedig, akik Jézust őrizték, csúfolták és verték, betakarták a szemét, majd azt mondták neki: Prófétáld meg, ki az, aki megütött! És más hasonló szidalommal illették. Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, és a nagytanács elé állították, majd azt mondták: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha mondom nektek, nem hiszitek, és ha kérdezek, nem feleltek nekem. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a hatalmas Isten jobbján. Erre mindnyájan azt kérdezték tőle: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig azt válaszolta: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúkra? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából. Aztán felkerekedett az egész sokaság, és elvitték őt Pilátushoz. Így kezdték vádolni: Úgy találtuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy a császárnak adót fizessünk, és azt állítja magáról, hogy ő Krisztus, a király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig így válaszolt: Te mondod! Pilátus azért azt mondta a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. De azok erősködtek, és azt mondták, hogy tanításával fellázítja a népet egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig. Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileából való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, mivel azokban a napokban ő is Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes pedig nagyon megörült Jézusnak, mert már régóta szerette volna őt látni, mivel sokat hallott felőle, és remélte, hogy majd valami csodát tesz a szeme láttára. Hosszasan faggatta, de ő semmit sem válaszolt neki. A főpapok és az írástudók is ott álltak, és nagy igyekezettel vádolták őt. Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, és kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Heródes és Pilátus ezen a napon lettek barátok, mert korábban ellenséges viszonyban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és azt mondta nekik: Elém hoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját, és íme, én előttetek kihallgattam, és semmi olyan bűnt nem találtam benne, amellyel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom. Az ünnep miatt ugyanis szabadon kellett engednie egy foglyot. De az egész sokaság felkiáltott: Végezz vele, és bocsásd el Barabbást! Ez utóbbit a városban kitört valamilyen lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ekkor ismét hozzájuk fordult, mert szerette volna szabadon engedni Jézust. De azok egyre csak kiáltoztak: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is azt mondta nekik: De hát mi rosszat tett ez az ember? Semmi halálra való bűnt nem találtam benne, megfenyítem azért, és elbocsátom. Azok pedig hangos kiáltozással ostromolták, és követelték, hogy feszítsék meg, és győzött a kiáltozásuk. Pilátus úgy döntött, hogy enged követelésüknek, és elbocsátotta nekik azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki éppen a mezőről jött, és arra tették a keresztfát, hogy vigye Jézus után. A népnek és asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik gyászolták és siratták. Jézus pedig feléjük fordulva azt mondta: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket, mert jönnek majd napok, amelyeken azt mondják: Boldogok a meddők, és a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor azt kiáltják a hegyeknek: Essetek ránk! És a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal? Vele együtt két gonosztevőt is vittek kivégzésre. Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívnak, megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. A nép ott állt és nézte, a főemberek pedig gúnyosan megjegyezték: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! A katonák is odamentek, csúfolták, ecettel kínálták, és azt mondták neki: Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat! Felirat is volt felette, görög, latin és héber betűkkel: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így szidalmazta: Nemde te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megdorgálta ezt mondva: Te nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert cselekedeteink méltó büntetését vesszük, de ő semmi rosszat nem cselekedett. És azt mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba! Ő így felelt: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. Már körülbelül hat óra volt, és sötétség lett az egész földön mintegy kilenc óráig. A nap elsötétült, és a templom kárpitja középen kettéhasadt. Jézus pedig hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet! – és ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, ami történt, így dicsőítette Istent: Bizony, ez az ember igaz volt. És az egész sokaság, amely bámészkodni ment oda, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. Mindazok, akik ismerték, és az asszonyok, akik Galileából követték, távolabb állva szemlélték ezeket. Volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, jó és igaz férfiú, a júdeai Arimátia városából, aki nem értett egyet a többiek tanácsával és eljárásával, és maga is várta az Isten országát. Ez odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Majd levette a keresztről, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírboltba helyezte, amelyben még senki sem feküdt. Az előkészület napja volt, szombatra virradóan. Az őt követő asszonyok is, akik Galileából jöttek vele, elkísérték, és megnézték a sírt és azt is, ahogyan elhelyezték a testét benne. Majd visszatértek, és illatszereket és keneteket készítettek elő. A hét első napján pedig kora reggel a sírhoz mentek, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ pedig a sírról elhengerítve találták, és amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Amíg emiatt tanácstalanul álltak, hirtelen két férfi állt melléjük fényes öltözetben. Akkor rémülten földre szegezték tekintetüket, azok pedig így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a halottak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt. Azt mondta: Az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, megfeszíttetnie és harmadnapon feltámadnia. Visszaemlékeztek azért az ő szavaira, és miután a sírtól visszatértek, mindezeket elmondták a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, Mária, Jakab anyja és több más velük levő asszony mondta el mindezeket az apostoloknak, de szavuk csak üres fecsegésnek tűnt előttük, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, látta, hogy csak a lepedők vannak ott. Elment, magában csodálkozva a történteken. Még aznap ketten közülük elmentek egy Emmaus nevű faluba, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt. Egymással beszélgettek mindazokról, amik történtek. És ahogy így beszélgettek, és megvitatták a dolgokat, maga Jézus csatlakozott hozzájuk, és velük együtt ment az úton. De valami akadályozta a szemüket abban, hogy felismerjék őt. Ő pedig azt kérdezte tőlük: Micsoda szavak ezek, amelyeket útközben egymással váltotok? Erre ők szomorú ábrázattal megálltak. És egyikük, akinek Kleofás volt a neve, azt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, hogy mi történt ezekben a napokban? Azt kérdezte tőlük: Mi történt? Ők pedig elmondták neki, hogy mi minden történt a názáreti Jézussal, aki próféta volt, tettekben és beszédben hatalmas Isten és az egész nép előtt, és hogyan adták át a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izráelt, de hát már harmadik napja, hogy mindezek történtek. Hanem néhány közülünk való asszony, akik korán reggel a sírnál voltak, azzal döbbentettek meg bennünket, hogy nem találták ott az ő testét. Visszajöttek, és elbeszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy ő él. Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták, amint az asszonyok mondták, őt pedig nem látták.” Ő pedig azt mondta nekik: Ó, balgák és rest szívűek mindazoknak az elhivésére, amiket a próféták szóltak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban. Közben elérkeztek ahhoz a faluhoz, ahova igyekeztek, és ő úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták, és azt kérték: Maradj velünk, mert már beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, és velük maradt. Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték őt, de ő eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Hát nem gerjedezett-e a szívünk, amikor beszélt velünk az úton, és magyarázta az Írásokat? És még abban az órában felkerekedtek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket, akik azt mondták: Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak! Ekkor ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel őt a kenyér megtörésekor. Miközben ezekről beszéltek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! Megrémültek, és ijedtükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Miért ijedtek meg, és miért támad kétség szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok; érintsetek meg engem, és lássatok, mert a szellemeknek nincs húsuk és csontjuk, de amint látjátok, nekem van! És ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. De amikor örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt kérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat és egy kis lépes mézet, amelyet átvett tőlük, és a szemük láttára megevett. Majd azt mondta nekik: Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és azt mondta nekik: Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi. Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. Azután kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ők pedig őt imádva, nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, és mindenkor a templomban voltak, és dicsőítették Istent. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy Istentől küldött ember, akinek János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt. De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, és közöttünk la ko zott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és így kiáltott: Ő az, akiről megmondtam: Utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt nálam. Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. Ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: Ki vagy te? Ő megvallotta és nem tagadta, világosan megmondta, hogy „Nem én vagyok a Krisztus.” Ismét megkérdezték tőle: Akkor hát ki vagy? Illés vagy? És azt mondta: Nem vagyok. A próféta vagy? Ő azt felelte: Nem. Azt mondták azért neki: Ki vagy akkor, hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? Erre azt mondta: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyenesítsétek ki az Úr útját, amint megmondta Ézsaiás próféta.” A küldöttek a farizeusok közül valók voltak, akik megkérdezték tőle: miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? János pedig azt felelte: Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek, ő utánam jön, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam. Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről ezt mondtam: Utánam jön egy férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálam. És én nem ismertem őt, de azért jöttem én, aki vízzel keresztelek, hogy megjelentsem Izráelnek. János bizonyságot is tett: Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot, és megnyugodott rajta. És én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. És én láttam, és bizonyságot tettem róla, hogy ő az Isten Fia. Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül, és ránézett Jézusra, amint ott járt, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya! És a két tanítvány hallotta, hogy mit mondott, és követte Jézust. Jézus pedig hátrafordult, és amikor látta, hogy azok követik, azt kérdezte tőlük: Mit kerestek? Azok pedig ezt mondták neki: Rabbi (amely azt jelenti: Mester), hol laksz? Azt mondta nekik: Jöjjetek, és lássátok meg! Elmentek tehát, és meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték, András volt az egyik, Simon Péter testvére. Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: Megtaláltuk a Messiást (amely azt jelenti: Krisztus), és elvezette Jézushoz. Jézus pedig rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia, téged Kéfásnak fognak hívni (amely azt jelenti: Kőszikla). Másnap Galileába akart menni Jézus, és találkozott Fülöppel, és azt mondta neki: Kövess engem! Fülöp pedig Bétsaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak. Erre Nátánaél azt mondta neki: Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt: Jöjj és lásd meg! Amikor Jézus látta Nátánaélt feléje közeledni, azt mondta róla: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság. Nátánaél erre azt kérdezte: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt: Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak téged, ahogy a fügefa alatt voltál. Nátánaél ekkor azt mondta neki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya! Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek, meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára. Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja, és Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja azt mondta neki: Nincs boruk. Jézus így válaszolt: Asszony, mi közöm van ehhez nekem vagy neked? Még nem jött el az én órám. Az anyja pedig azt mondta a szolgáknak: Tegyétek meg, amit mond! Hat kőveder volt ott elhelyezve a zsidók tisztálkodási szokása szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Azt mondta nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. Megtöltötték azokat színültig. Akkor azt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! És vittek. Ahogy megízlelte a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, szólította a vőlegényt, és azt mondta neki: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat, te pedig a jó bort mostanáig tartogattad. Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, így mutatta meg dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Azután anyjával, testvéreivel és tanítványaival lement Kapernaumba, és ott maradtak néhány napig. Közel volt a zsidók húsvétja, és Jézus felment Jeruzsálembe. A templomban ott találta letelepedve az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte valamennyit a templomból az ökrökkel és juhokkal együtt, a pénzváltók pénzét pedig kiszórta, és asztalaikat feldöntötte. A galambárusoknak azt mondta: Vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyám házát vásárcsarnokká! Akkor eszébe jutott tanítványainak, hogy meg van írva: A te házad iránti féltő szeretet emészt engem. A zsidók pedig kérdőre vonták: Milyen jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket teszed? Jézus így válaszolt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Azt mondták a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő pedig testének templomáról mondta ezt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszükbe jutott, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott. Amikor húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá arra, hogy valaki is bizonyságot tegyen neki az emberről, hiszen magától is tudta, mi van az emberben. A farizeusok között volt egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezetője. Eljött Jézushoz éjjel, és azt mondta neki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem tehet ilyen jeleket, amelyeket teszel, csak ha az Isten van vele. Jézus így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. De hogyan születhetik az ember, ha vén? – kérdezte Nikodémus. – Bemehet-e anyja méhébe még egyszer, hogy megszülessen? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek. A szél arra fúj, amerre akar, és hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van mindenki, aki Lélektől született. Nikodémus megkérdezte: Hogyan lehetséges ez? Jézus így felelt: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket a dolgokat? Bizony, bizony mondom neked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, és a mi bizonyságtételünket nem fogadjátok el. Ha a földiekről szóltam nektek, és nem hisztek, hogyan hisztek majd, ha a mennyeiekről szólok? Senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki a mennyből szállt alá, az Emberfia. És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig az ítélet: A világosság eljött a világra, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy tetteiről kiderüljön, hogy azok Isten szerint való cselekedetek. Ezután Jézus elment a tanítványaival Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok volt a víz, és odajöttek az emberek és megkeresztelkedtek. Jánost akkor még nem vetették börtönbe. Vita támadt János tanítványai és egy zsidó között a tisztulási szertartás felől, és Jánoshoz mentek, és azt mondták neki: Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki hozzá megy. János így válaszolt: Az ember csak azt kaphatja, ami a mennyből adatott neki. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. Akinek menyasszonya van, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, fölöttébb örül a vőlegény szavának. Ez az örömöm beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé kell lennem. Aki felülről jön, mindenkinél feljebb való. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól, aki a mennyből jön, mindenkinél feljebb való, és arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki azonban elfogadta bizonyságtételét, ezzel megpecsételte, hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, és annak Isten mérték nélkül adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta. Amint megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai –, elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett átmennie. Így jutott el Samária Sikár nevű városába, közel ahhoz a helyhez, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákób forrása, és Jézus az utazástól elfáradva leült a forráshoz. Mintegy hat óra volt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni, s Jézus azt mondta neki: Adj innom! Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony azt kérdezte tőle: Zsidó létedre hogyan kérhetsz inni tőlem, amikor én samáriai asszony vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: „Adj innom!”, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. Azt mondta az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély, honnan vennéd az élő vizet? Te talán nagyobb vagy atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat nekünk adta, és aki maga is ebből ivott, csakúgy, mint fiai és jószágai? Jézus így válaszolt neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne. Mire az asszony azt mondta neki: Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne járjak ide meríteni! Erre azt válaszolta Jézus: Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide! Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál. Az asszony így válaszolt: Uram, látom, hogy te próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell őt imádniuk. Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, mindent megjelent nekünk. Jézus azt válaszolta: Én vagyok az, aki veled beszélek. Közben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?” Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus? Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá. Közben a tanítványai kérlelték: Mester, egyél! Ő pedig azt mondta nekik: Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok. A tanítványok ekkor azt kérdezték egymástól: Netán valaki hozott neki enni? Jézus pedig azt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és az ő munkáját elvégezzem. Ti nem azt mondjátok, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy már fehérek az aratásra. Az arató már most megkapja jutalmát, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön magvető és arató. Mert ebben az esetben igaz a mondás, hogy más a vető, és más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, amin nem ti fáradoztatok: azon mások dolgoztak, és ti mások munkájába álltatok be. Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a beszédéért, aki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Az ő beszédére pedig még többen hittek, és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője. Két nap múlva pedig továbbment Galileába, jóllehet maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában. Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert ők is elmentek az ünnepre. Ismét a galileai Kánába ment Jézus, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia. Amikor ez meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt. Akkor azt mondta neki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. A királyi tisztviselő azt mondta: Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal! Jézus így felelt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elment. Még úton volt, amikor elébe jöttek szolgái, és hozták a hírt, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük az órát, amikor jobban lett, és azt mondták neki, hogy előző nap hét órakor hagyta el a láz. Ebből az apa megértette, hogy ez abban az órában történt, amikor azt mondta neki Jézus, hogy „a te fiad él”. És hitt ő és egész házanépe. Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött. Ezek után Jézus felment Jeruzsálembe a zsidók egyik ünnepére. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdőmedence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van, ahol betegek, vakok, sánták, bénák sokasága feküdt, várva a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt, felzavarta a vizet, és aki először lépett be a víz felzavarása után, meggyógyult, akármilyen betegségben szenvedett is. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc esztendeje beteg volt. Ahogy Jézus ott feküdni látta, és megtudta, hogy már régóta így van, azt mondta neki: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így felelt: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a medencébe, és mire én odaérek, más lép be előttem. Azt mondta neki Jézus: Kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyult az ember, és felvette a nyoszolyáját, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók azért azt mondták a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad a nyoszolyádat vinned! Erre azt felelte nekik: Aki meggyógyított engem, az mondta: „Vedd fel a nyoszolyádat, és járj!” Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel és járj? A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki az, Jézus ugyanis elment onnan, mert ott nagy sokadalom volt. Később találkozott vele Jézus a templomban, és azt mondta neki: Látod, meggyógyultál, többet azért ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen dolgod! Elment ez az ember, és hírül vitte a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította. Ezért a zsidók üldözni kezdték Jézust, mert ezt tette szombaton. Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Emiatt aztán a zsidók még inkább meg akarták ölni, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem Istent is tulajdon Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus ekkor így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz, és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert ahogyan az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is, akiket akar, életre kelt. És az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt. Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem jut ítéletre, hanem már átment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának hangját, és akik hallják, élni fognak. Mert ahogy az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre. Én semmit sem tehetek magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. Ha én magamról tanúskodom, tanúságtételem nem igaz. Más az, aki tanúskodik mellettem, és tudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel tanúskodik mellettem. Ti küldötteket menesztettetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. Én a tanúságtételt nem embertől kapom – ezeket csak azért mondom, hogy ti üdvözüljetek. Ő égő és fénylő lámpa volt, de ti csak egy ideig akartatok örvendezni világosságában. De nekem nagyobb bizonyságom van Jánosénál, mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem őket – tehát amiket cselekszem –, azok tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. De maga az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. A hangját nem hallottátok soha, az arcát sem láttátok, és igéje sincs maradandóan bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő elküldött. Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot, de ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem fogadok el, de ismerlek titeket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be; ha más jön a maga nevében, azt befogadjátok. Hogyan is tudnátok hinni, amikor egymástól vesztek dicsőséget, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely az egyetlen Istentől van? De ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádoljon titeket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek? Ezek után Jézus átkelt a Galileai-tengeren, más néven a Tiberiás taván. Nagy sokaság követte, mivel látták csodatetteit, amelyeket a betegekkel tett. Felment Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus feltekintett, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, azt mondta Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt: Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég ezeknek, hogy mindenki kapjon valami keveset. Akkor az egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére, azt mondta neki: Van itt egy gyermek, akinek öt árpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek? Jézus pedig azt mondta: Ültessétek le az embereket. Nagy fű volt azon a helyen, és leültek a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta az ott ülőknek, hasonlóképpen a halakat is, amennyit akartak. Amikor jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, nehogy kárba vesszenek! Összeszedték azért, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak az étkezők után. Az emberek, amikor látták a csodálatos jelt, amelyet Jézus tett, azt mondták: Valóban ez az a próféta, akinek el kellett jönnie a világra. Amikor Jézus észrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, visszavonult ismét a hegyre egymagában. Amikor pedig esteledett, tanítványai lementek a tengerhez, és hajóba szálltak, hogy átmenjenek a tengeren túli Kapernaumba. Már sötét volt, de Jézus még mindig nem jött oda hozzájuk. A tenger pedig az erős szél miatt háborgott. Amikor azért huszonöt- vagy harmincfutamnyira beeveztek, és meglátták Jézust, amint a tengeren jár, és a hajóhoz közeledik, megrémültek. Ő pedig azt mondta nekik: Én vagyok, ne féljetek! Akkor be akarták venni a hajóba, de a hajó máris azon a parton volt, ahova tartottak. Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság látta, hogy nem volt ott más hajó, csak az az egy, és hogy Jézus nem szállt be a tanítványaival a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el. De jöttek hajók Tiberiásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. És amikor látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, ők is hajókba szálltak, és Kapernaumba mentek Jézust keresni. Amikor megtalálták a tengeren túl, azt kérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert csodajeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Ne a veszendő eledelért fáradozzatok, hanem azért az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, akin az Atya Isten pecsétje van. Ekkor azt kérdezték tőle: Mit kell tennünk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Jézus így válaszolt nekik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. Erre azt kérdezték: Te milyen jelt mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked? Mit teszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogy meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni. Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd nektek az igazi mennyei kenyeret, mert az az Isten kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak. Akkor azt mondták neki: Uram, add nekünk mindenkor ezt a kenyeret! Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek, hogy noha láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el. Mert azért szálltam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig az én Atyámnak akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és feltámasszam az utolsó napon. A zsidók zúgolódtak ellene, mert azt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. És azt mondták: Nemde Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját? Hogyan mondhatja akkor, hogy a mennyből szállt alá? Jézus ekkor így válaszolt: Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha az Atya, aki elküldött engem, nem vonzza őt, én pedig feltámasztom majd az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindaz, aki hallja az Atyát, és tanul tőle, énhozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, hogy aki eszik belőle, ne haljon meg. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké. Ez a kenyér pedig az én testem, amelyet odaadok a világ életéért. A zsidók egymás között vitatkozni kezdtek, és azt kérdezték: Hogyan adhatja nekünk a testét, hogy azt együk? Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én is őbenne. Ahogy elküldött engem az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam. Ez a kenyér, amely a mennyből szállt alá, nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. Ezeket mondta, amikor Kapernaumban, a zsinagógában tanított. A tanítványai közül többen, akik ezt hallották, azt mondták: Kemény beszéd ez, ki tudja ezt megérteni? Mivel Jézus magától is tudta, hogy emiatt zúgolódnak tanítványai, azt mondta nekik: Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol korábban volt! A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt. És azt mondta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg az Atya neki. Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül, és többé nem jártak vele. Jézus meg is kérdezte a tizenkettőt: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így válaszolt: Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad, és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte: Nemde én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? De egy közületek ördög. Ezt pedig Júdás Iskáriótesre értette, Simon fiára, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül. Jézus ezek után Galileát járta, és nem akart Júdeába menni, mert ott a zsidók meg akarták ölni. Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátorünnep. Testvérei azért azt mondták neki: Menj el innen, és térj vissza Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet, amelyeket cselekszel! Mert senki sem cselekszik titokban, aki a nyilvánosság előtt ismertté akar válni. Ha ilyeneket teszel, mutasd meg magadat a világnak. Mert saját testvérei sem hittek benne. De Jézus azt mondta nekik: Az én időm még nem érkezett el, nektek azonban minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról teszek bizonyságot, hogy cselekedetei gonoszak. Ti menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel erre az ünnepre, mert az én időm még nem telt be. Ezt mondta nekik, és Galileában maradt. Amikor azonban a testvérei már elmentek, akkor ő is fölment az ünnepre, de nem nyilvánosan, hanem titokban. A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: Hol van ő? A tömegben nagy zúgolódás támadt miatta. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások pedig azt mondták, hogy nem az, hanem félrevezeti a népet. De senki sem beszélt nyilvánosan róla a zsidóktól való félelem miatt. Már az ünnep közepe volt, amikor Jézus fölment a templomba, és tanított. A zsidók csodálkozva mondták: Honnan ismeri ez az Írásokat, holott nem tanulta? Jézus pedig így válaszolt: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti erről a tanításról, hogy Istentől van-e, vagy én magamtól szólok. Aki magától szól, az a saját dicsőségét keresi; aki annak dicsőségét keresi, aki őt elküldte, az igaz, és abban nincs hamisság. Nem Mózes adta nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni? A sokaság pedig azt mondta: Ördög van benned. Ki akar téged megölni? Jézus erre azt mondta nekik: Egy dolgot tettem, és mindnyájan csodálkoztok rajta. Mivel Mózes elrendelte nektek a körülmetélkedést – nem mintha az Mózestől való volna, hanem az atyáktól –, szombaton is körülmetélitek az embert. Ha pedig körülmetélhető az ember szombaton, hogy meg ne sértsék Mózes törvényét, ti most azért haragszotok rám, mert én egy embert teljes egészében meggyógyítottam szombaton? Ne csak látszatra ítéljetek, hanem mondjatok igazságos ítéletet! A jeruzsálemiek közül némelyek így beszéltek: Nemde ez az, akit meg akarnak ölni? És íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem szólnak ellene. Talán bizony felismerték a főemberek, hogy ő a Krisztus? De erről tudjuk, honnan való, amikor azonban eljön a Krisztus, róla senki sem tudja, honnan való. Jézus pedig a templomban tanítva így kiáltott: Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, de én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki igaz, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem. Erre el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája. A sokaság közül pedig sokan hittek benne, és azt mondták: a Krisztus, ha majd eljön, tehet-e több csodát annál, mint amennyit ő tett? Meghallották a farizeusok, hogy a sokaság ezeket suttogta felőle, és szolgákat küldtek a farizeusok és a főpapok, hogy elfogják. Ekkor azt mondta nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek vagyok, de majd elmegyek ahhoz, aki elküldött engem. Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek. A zsidók akkor egymás között így beszéltek: Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajon a görögök közötti szórványba menne, görögöket tanítani? Mit értett azon, amit mondott: „Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?” Az ünnep utolsó nagy napján pedig felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit kapnak majd a benne hívők, mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg. A sokaságból többen, akik hallották ezt a beszédet, azt mondták: Ez valóban próféta. Mások azt mondták: Ez a Krisztus. Ismét mások azt kérdezték: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Az Írás nem azt mondja, hogy Dávid magvából való, és Betlehemből, abból a városból jön el a Krisztus, ahol Dávid élt? Megosztottság támadt azért miatta a sokaságban. Közülük némelyek el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. Végül a szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik azt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide? A szolgák pedig így válaszoltak: Soha ember még így nem beszélt, mint ő! A farizeusok erre azt mondták: Talán titeket is megtévesztett? Vajon hitt-e benne valaki a főemberek vagy a farizeusok közül? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! Nikodémus, aki korábban járt nála, és aki közülük való volt, azt kérdezte tőlük: Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt ki nem hallgatja, és meg nem tudja, hogy mit tett? Erre azt mondták neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána, és meglátod, hogy Galileából nem támad próféta. És mindnyájan hazamentek. Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Jókor reggel azonban ismét ott volt a templomban, és az egész nép hozzá ment, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen értek, és középre állítva azt mondták neki: Mester, ezt az asszonyt tetten érték mint házasságtörőt. A törvényben pedig Mózes megparancsolta nekünk, hogy az ilyeneket kövezzük meg. Te azért mit mondasz? Ezt pedig azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és az ujjával írt a földre. De amikor tovább faggatták, felegyenesedve azt mondta nekik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. Majd újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a vénekkel; egyedül Jézus maradt ott és az asszony középen állva. Amikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, azt kérdezte tőle: Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztat téged? Ő így válaszolt: Senki, Uram! Jézus pedig azt mondta neki: Én sem ítéllek el, eredj el, és többé ne vétkezzél! Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. A farizeusok pedig azt mondták neki: Te magad teszel bizonyságot magadról, a te bizonyságtételed nem érvényes. Jézus így válaszolt: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem érvényes, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek, ti pedig nem tudjátok, honnan jövök, és hova megyek. Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. És ha ítélkezem is, az én ítéletem érvényes, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember bizonyságtétele érvényes. Én vagyok az egyik, aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem. Azt kérdezték tőle: Hol van a te Atyád? Jézus így válaszolt: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek. Ezeket a beszédeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor a templomban tanított, és senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája. Majd ismét beszélt hozzájuk Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és bűneitekben fogtok meghalni. Ahova én megyek, ti oda nem jöhettek. A zsidók erre azt mondták: Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, ti oda nem jöhettek? És azt mondta nekik: Ti innen alulról valók vagytok, én onnan fölülről való vagyok, ti ebből a világból valók vagytok, én nem ebből a világból való vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűneitekben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én az vagyok, meghaltok bűneitekben. Azt kérdezték azért tőle: Ki vagy te? Jézus pedig így válaszolt: Akinek eleitől fogva mondom magamat. Sok mondani- és ítélnivalóm van felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle hallottam. Nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Így szólt azért hozzájuk Jézus: Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor majd felismeritek, hogy én ki vagyok, és hogy magamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. Velem van az, aki elküldött engem, nem hagyott engem egyedül az Atya, mert én mindenkor azokat cselekszem, amik neki kedvesek. Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. Erre azt felelték: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek, miért mondod, hogy szabaddá leszünk? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban, a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. Én azt mondom el, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. Erre azt felelték: A mi atyánk Ábrahám. Jézus pedig azt mondta nekik: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De most meg akartok engem ölni, egy olyan embert, aki azt az igazságot mondta nektek, amelyet én Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem tette. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Azt mondták azért neki: Mi nem paráznaságból születtünk, egy atyánk van, az Isten. Jézus ekkor így válaszolt: Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől jöttem és érkeztem ide, nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert képtelenek vagytok meghallani a szavamat. Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. Közületek ki vádol engem bűnnel? Ha pedig az igazságot szólom, miért nem hisztek nekem? Aki Istentől van, az hallgatja Isten beszédeit. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem Istentől valók vagytok. Akkor azt mondták neki a zsidók: Nemde igazunk van, amikor azt mondjuk, hogy samáriai vagy, és ördög van benned? Jézus így felelt: Nincs bennem ördög, hanem én tisztelem az Atyámat, de ti gyaláztok engem. Én nem keresem a magam dicsőségét, van, aki keresi és megítéli. Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem. Azt mondták erre neki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált sohasem. Talán nagyobb vagy a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak, te kinek tartod magadat? Jézus így válaszolt: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi; az én Atyám az, aki dicsőít engem, akiről azt mondjátok: „Ő a mi Istenünk.” Ti nem ismeritek őt, de én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóan hazug lennék, de ismerem őt, és megtartom az ő beszédét. Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült. Erre azt mondták neki a zsidók: Még ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot? Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok! Erre köveket ragadtak, hogy rádobálják, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból. Ahogy továbbment, látott egy születésétől fogva vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Sem ő nem vétkezett, sem az ő szülei, hanem ez azért történt, hogy nyilvánvaló legyen benne az Isten munkája. Amíg nappal van, annak dolgait kell tennünk, aki elküldött engem, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezeket mondta, majd a földre köpött, nyálával sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemére, és azt mondta neki: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (amely azt jelenti: küldött)! Elment azért, megmosakodott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok pedig és azok, akik korábban látták, hogy koldus volt, azt mondták: Nemde ez az ember az, aki itt szokott ülni és koldulni? Némelyek azt mondták, hogy ez az, mások pedig, hogy nem ő, csak hasonlít hozzá. De ő azt mondta: Én vagyok az. Megkérdezték tőle: Hogyan nyílt meg a szemed? Ő pedig azt felelte: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat készített, rákente a szememre, és azt mondta nekem: Menj el a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és megjött a látásom. Megkérdezték tőle: Hol van ő? Nem tudom – válaszolta. Ekkor elvitték őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz, mert amikor Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő pedig azt mondta nekik: Sarat tett a szememre, majd megmosakodtam, és látok. A farizeusok közül némelyek azt mondták: Ez az ember nincs Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások azt mondták: Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajeleket? És meghasonlás támadt közöttük. Ismét megkérdezték a vaktól: Te mit mondasz róla, hogy megnyitotta a szemedet? Ő pedig azt mondta, hogy próféta. A zsidók nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit. Megkérdezték tőlük: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lát most? A szülei pedig így válaszoltak: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de azt nem tudjuk, hogyan lát most, és nem tudjuk, hogy ki nyitotta meg a szemét. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról! Ezeket mondták annak szülei, mivelhogy féltek a zsidóktól, mert már megegyeztek a zsidók, hogy aki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták annak szülei, hogy elég idős már, őt kérdezzék. Másodszor is szólították azért a nemrég még vak embert, és azt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek, mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Az pedig így felelt: Azt nem tudom, hogy bűnös-e, én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. Újra kérdezték tőle: Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? Ő így felelt nekik: Már mondtam nektek, de nem hallottátok. Miért akarjátok újra hallani? Netán ti is az ő tanítványai akartok lenni? Erre összeszidták, és azt mondták: Te vagy annak a tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt Isten, erről pedig azt se tudjuk, honnan való. Az ember pedig így válaszolt nekik: Ebben éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnan való, pedig megnyitotta a szememet. Mert azt tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, csak azt hallgatja meg, aki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi. Örök idők óta nem hallottak még olyat, hogy egy vakon született szemét valaki megnyitotta volna. Ha ez az ember nem Istentől lenne, semmit sem tehetne. Erre azt mondták neki: Te mindenestül bűnben születtél, és te tanítasz minket? És ezzel kidobták. Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus pedig azt mondta neki: Most már látod is őt, mert aki beszél veled, ő az. Ő pedig azt mondta: Hiszek, Uram. És imádta őt. Jézus pedig azt mondta: Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek. A vele levő farizeusok közül néhányan hallották ezt, és megkérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk? Jézus azt válaszolta: Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad. Bizony, bizony mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol mászik be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit, a juhok hallgatnak a szavára, ő a maga juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor a maga juhait mind kiereszti, előttük megy, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegen hangját. Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, amit nekik mondott. Jézus akkor így folytatta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy én vagyok az ajtó a juhok számára. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, de a juhok nem hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, megtartatik; bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig, aki nem pásztor, és akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, mint ahogy ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én hangomra, és lesz egy nyáj és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt tőlem, hanem én teszem le azt magamtól. Van hatalmam letenni, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsot kaptam az én Atyámtól. E beszéd miatt újra meghasonlás támadt a zsidók között. Sokan közülük azt mondták: Ördög van benne, és bolond, mit hallgattok rá? Mások így vélekedtek: Nem megszállott beszédei ezek. Vajon az ördög megnyithatja-e a vakok szemét? Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt, és Jézus a templomban, Salamon csarnokában járt. A zsidók pedig köréje gyülekeztek, és azt kérdezték tőle: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hiszitek, pedig azok a cselekedetek, amelyeket az Atyám nevében teszek, tanúskodnak mellettem. Ti azonban nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadtak azért a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus pedig azt mondta nekik: Sok jó cselekedetet mutattam nektek az én Atyámtól, azok közül melyik tettemért köveztek meg engem? A zsidók így feleltek: Nem jó tettekért kövezünk meg téged, hanem káromlásért és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. Jézus pedig azt mondta: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten beszéde lett – és az Írást nem lehet semmibe venni –, arról mondjátok-e ti, hogy káromlást szól, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, mivelhogy azt mondtam: az Isten Fia vagyok? Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, úgy ne higgyetek nekem. De ha azokat cselekszem, akkor ha nekem nem is hisztek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy megtudjátok és elismerjétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok. Ismét meg akarták fogni, de kimenekült a kezük közül. És újra elment a Jordánon túl arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott maradt. És sokan mentek hozzá, és azt mondták, hogy János ugyan nem tett semmi csodát, de mindaz, amit János őfelőle mondott, igaz volt. És sokan hittek ott őbenne. Volt pedig egy beteg, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és hajával törölte meg a lábát; az ő testvére, Lázár volt beteg. Üzenetet küldtek azért a nővérek hozzá: Uram, íme, akit szeretsz, beteg. Amikor Jézus ezt meghallotta, azt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére van, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia. Jézus pedig szerette Mártát és annak nővérét és Lázárt. Amikor viszont meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt. Majd ezt követően így szólt tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába. A tanítványok pedig azt mondták: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy? Jézus azt felelte: Nemde tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát, de aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen világossága. Ezeket mondta, majd hozzátette: Lázár, a mi barátunk, elaludt, de elmegyek, hogy felköltsem. Tanítványai erre azt mondták: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus annak haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomnak alvásáról szól. Akkor Jézus megmondta nekik nyíltan: Lázár meghalt, de miattatok, hogy higgyetek, örülök, hogy nem voltam ott. Ám menjünk el hozzá! Tamás, akit Ikernek neveznek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele. Amikor Jézus megérkezett, megtudta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamnyira, és a zsidók közül sokan mentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária pedig otthon maradt. Márta akkor azt mondta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De most is tudom, hogy amit csak kérsz Istentől, megadja neked. Jézus azt mondta neki: Feltámad a testvéred. Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Ekkor Jézus azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt? Azt mondta neki: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kellett jönnie a világra. És miután ezeket mondta, elment, és titokban szólt testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. Ő pedig, amint ezt hallotta, gyorsan felkelt, és elment hozzá. Jézus pedig még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott. A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták őt, látták, hogy Mária hirtelen felkel és kimegy. Követték őt, azt gondolván, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon. Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, a lábához borult, és azt mondta neki: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! Amikor Jézus látta, hogy sír, és sírnak a vele jött zsidók is, lelke mélyéig felindult és megrendült. Azt kérdezte: Hová helyeztétek őt? Azt mondták neki: Jöjj, Uram, és lásd meg! Akkor könnyekre fakadt Jézus, a zsidók pedig azt mondták: Íme, mennyire szerette! Némelyek közülük azt mondták: Nemde megtehette volna, aki a vak szemét megnyitotta, hogy ez ne haljon meg? Jézus pedig még mindig mélyen felindulva odament a sírhoz. Az pedig egy barlang volt, és egy kő feküdt rajta. Azt mondta Jézus: Vegyétek el a követ! Az elhunyt nővére, Márta pedig azt mondta: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos! Mire Jézus így válaszolt: Nemde megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod majd Isten dicsőségét? Akkor elmozdították a követ. Jézus pedig felemelte a szemét az égre, és azt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Miután ezeket mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, keze-lába pólyába csavarva és az arca kendővel körülkötve. Akkor így szólt hozzájuk Jézus: Vegyétek le róla, hadd menjen! Sokan hittek akkor benne azok közül a zsidók közül, akik Máriához mentek, és látták, amit tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. Akkor a főpapok és a farizeusok összehívták a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember sok csodajelet tesz. Ha tovább hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak, és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Közülük az egyik, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, azt mondta nekik: Ti semmit sem tudtok! Meg sem gondoljátok, hogy jobb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mint hogy az egész nép elvesszen. Ezt pedig nem magától mondta, hanem mert abban az esztendőben főpap volt, és megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért, és nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik. Jézus azért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott a tanítványaival. Közel volt pedig a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak. Keresték azért Jézust, és a templomban állva egymás között így beszéltek: Mit gondoltok, már fel se jön az ünnepre? A főpapok és a farizeusok pedig parancsot adtak, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák. Jézus azért hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt ültek. Mária ekkor elővett egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábát és a saját hajával törölte meg. A ház pedig megtelt a kenet illatával. Ekkor azt mondta egyik tanítványa, Iskáriótes Júdás, Simon fia, aki készült őt elárulni: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták az árát a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha neki a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála volt az erszény, és amit abba tettek, elcsente. Jézus erre azt mondta: Hagyj békét neki, mert a temetésem idejére tartogatta ezt. Mert szegények mindenkor lesznek veletek, én pedig nem leszek mindig veletek. A zsidók közül nagyon sokan értesültek arról, hogy ő ott van, és nemcsak Jézus miatt mentek oda, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban. Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat szedett, kiment elébe, és így kiáltozott: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, az Izráel Királya! Jézus pedig talált egy szamarat, és felült rá, amint meg van írva: Ne félj, Sion leánya, íme, a te királyod jön, szamárcsikón ülve! Ezeket eleinte nem értették a tanítványai, de miután megdicsőült Jézus, visszaemlékeztek arra, hogy amik meg vannak írva felőle, azok történtek meg vele. A sokaság azért, amely vele volt, amikor kihívta Lázárt a sírból, és feltámasztotta a halálból, bizonyságot tett mellette. Azért is ment elébe a sokaság, mivel hallotta, hogy ezt a csodajelet tette. A farizeusok pedig egymás között így beszéltek: Látjátok, hogy semmit sem értetek el? Íme, a világ őt követi! Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek a galileai Bétsaidából való Fülöphöz mentek, és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp is elment, és szólt Jézusnak. Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz. Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! És hang hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött. Mások azt mondták: Angyal szólt neki. Jézus pedig azt mondta: Nem értem lett ez a hang, hanem értetek. Most történik e világ elítélése, most vettetik ki e világ fejedelme. Én pedig, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A sokaság azt mondta: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Akkor hogyan mondhatod, hogy az Emberfiának fel kell emeltetnie? Ki ez az Emberfia? Jézus pedig azt mondta nekik: Még egy kevés ideig közöttetek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség el ne borítson titeket, mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hova megy. Higgyetek a világosságban, amíg veletek van a világosság, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondta Jézus, majd elment, és elrejtőzött előlük. És noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta beszéde, amelyet mondott: Uram, ki hitt a mi szavunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Azért nem hihettek, mert ismét azt mondta Ézsaiás: Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondta Ézsaiás, amikor látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Mindazáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, hogy ki ne zárják őket a zsinagógából, mert inkább szerették az emberektől kapott dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Jézus pedig így kiáltott: Aki hisz énbennem, nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem, és aki lát engem, az azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédemet, és nem tartja meg, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem. Aki megvet engem, és nem fogadja be az én beszédeimet, van annak ítélőbírája: az a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el majd az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak, és mit szóljak. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit mondok, tehát úgy mondom, ahogyan az Atya mondta nekem. A húsvét ünnepe előtt Jézus tudta: elérkezett az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához. Szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. Vacsora közben, amikor az ördög már Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának szívébe súgta, hogy árulja el őt, Jézus, tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy Istentől jött, és Istenhez megy, felkelt a vacsorától, levette felsőruháját, egy kendőt vett, és körülkötötte magát. Azután vizet töltött a medencébe, mosni kezdte a tanítványok lábát, és megtörölte a kendővel, amellyel körülkötötte magát. Amikor Simon Péterhez ért, ő azt kérdezte tőle: Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus így válaszolt: Te most nem érted azt, amit teszek, de később majd megérted. Péter azt mondta neki: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus erre azt válaszolta: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Mire azt mondta neki Simon Péter: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is! Jézus így válaszolt: Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. Miután megmosta a lábukat, felvette a felsőruháját, újra leült, és azt mondta nekik: Tudjátok, mit tettem veletek? Ti engem így hívtok: „Mester” és „Uram”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Most, hogy tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról szólok, hisz tudom, kiket választottam, hanem hogy beteljesedjék az Írás: Aki a kenyeremet eszi, a sarkát emelte fel ellenem. Most megmondom nektek, mielőtt meglenne, hogy amikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Amikor ezeket mondta Jézus, lelkében megrendült, és e szavakkal tett bizonyságot: Bizony, bizony mondom nektek, hogy közületek egy elárul engem. A tanítványok ekkor zavartan néztek egymásra: Vajon kiről szól? Egyik tanítványa pedig, akit Jézus szeretett, Jézus kebelén nyugodott. Intett azért neki Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről beszél. Ő pedig Jézus keblére hajolva megkérdezte: Uram, ki az? Jézus így válaszolt: Az, akinek a bemártott falatot adom. És bemártva a falatot Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának adta, és a falat után bement abba a Sátán. Akkor azt mondta neki Jézus: Amit teszel, hamar tedd meg. Senki sem értette az ott ülők közül, hogy miért mondta ezt neki. Egyesek ugyanis úgy vélték, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondta neki Jézus: Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre, vagy azt, hogy adjon valamit a szegényeknek. Az pedig elvette a falatot, és azonnal kiment. Éjszaka volt. Amikor kiment, azt mondta Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten dicsőült meg benne. Ha megdicsőült benne Isten, akkor Isten is megdicsőíti őt önmagában, és most azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, még egy kicsit veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amint a zsidóknak mondtam, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Simon Péter megkérdezte tőle: Uram, hova mégy? Jézus így felelt: Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, később azonban utánam jössz. Azt mondta neki Péter: Uram, miért nem követhetlek most? Az életemet adom érted! Jézus erre azt mondta neki: Az életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked, nem szólal meg addig a kakas, míg háromszor meg nem tagadsz engem. Ne nyugtalankodjék a szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova én megyek, oda tudjátok az utat. Tamás erre azt mondta: Uram, nem tudjuk, hova mégy. Honnan tudnánk az utat? Azt mondta neki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Azt mondta neki Fülöp: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk! Jézus így válaszolt: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp? Aki látott engem, látta az Atyát. Hogyan mondhatod, hogy „mutasd meg nekünk az Atyát”? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, viszi végbe tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van, ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, sőt azoknál nagyobbakat is tesz, mert én az én Atyámhoz megyek. Akármit kértek majd az én nevemben, megteszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, megteszem azt. Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri őt, de ti ismeritek, mert nálatok lakik, és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő, és a világ nem lát többé engem, de ti megláttok majd, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek. Akinél az én parancsolataim vannak, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, és én is szeretni fogom őt, és kijelentem magam neki. Azt kérdezte tőle Júdás, de nem az Iskáriótes: Uram, hogyan lehet, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, nem pedig a világnak? Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet, és az én Atyám szeretni fogja azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen! Hallottátok, hogy én azt mondtam nektek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Most mondtam meg nektek, mielőtt megtörténne, hogy ha majd megtörténik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme, noha fölöttem nincs semmi hatalma. Hanem azért, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint az én Atyám parancsolta nekem: keljetek fel, menjünk el innen. Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt lemetsz, amely nem terem bennem gyümölcsöt, mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok a beszéd által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megadatik nektek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és a tanítványaim lesztek. Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, amint én is megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket mondtam nektek, hogy az örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretne titeket, mint az övéit, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én kiválasztottalak titeket magamnak e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra a beszédre, amelyet mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd, ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem volna, és nem beszéltem volna velük, nem volna bűnük, most azonban nincs mentség bűneikre. Aki engem gyűlöl, az én Atyámat is gyűlöli. Ha nem tettem volna közöttük azokat a cselekedeteket, amelyeket senki más nem tett, nem volna bűnük, most azonban láttak, és mégis meggyűlöltek engem is, és az én Atyámat is, hogy beteljesedjék a mondás, amely megíratott törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem. Amikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd bizonyságot tesz rólam. De ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem voltatok. Ezeket azért mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy véli, hogy Istennek tesz szolgálatot vele. Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondtam el, hogy amikor majd eljön az ő órájuk, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek.Azért nem mondtam el ezeket kezdettől fogva, mert veletek voltam. Most azonban elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és senki sem kérdezi közületek, hogy „hová mégy?” Mivel ezeket mondtam nektek, szomorúság töltötte el a szíveteket, de én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok. És amikor ő eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek bennem, igazság tekintetében, hogy én az Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem, ítélet tekintetében pedig, hogy e világ fejedelme megítéltetett. Még sok mondanivalóm van, de most nem tudnátok elhordozni, de amikor eljön az, aki az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket kijelenti nektek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti nektek. Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem, mert én az Atyához megyek. Tanítványai közül egyesek így beszéltek egymás között: Mi az, amit mond: „Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem”, meg hogy „én az Atyához megyek”? Ezt kérdezték tehát: Mi az a kevés idő, amelyről szól? Nem tudjuk, mit mond. Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és azt mondta nekik: Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: „Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem”? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok és jajgattok majd, a világ pedig örül, szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is szomorú, amikor szül, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, többé nem emlékezik gyötrelmeire az öröm miatt, hogy ember született e világra. Hasonlóképpen ti is most szomorúságban vagytok, de ha majd ismét meglátlak titeket, örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veszi el tőletek. És azon a napon nem kérdeztek engem semmiről. Bizony, bizony mondom nektek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben, kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen. Ezeket példázatokban mondtam nektek, de eljön az idő, amikor nem példázatokban szólok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek majd, és nem mondom nektek, hogy majd én kérem az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel szerettetek engem, és elhittétek, hogy Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától, és a világba jöttem, most pedig elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához. Ekkor azt mondták neki a tanítványai: Íme, most nyíltan beszélsz, és semmi példázatot nem mondasz. Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen; ezért hisszük, hogy Istentől jöttél. Mire Jézus így válaszolt: Most hiszitek? Íme, eljön az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok, ki-ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot. Ezeket mondta Jézus, majd föltekintett az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged, amint hatalmat adtál neki minden emberen, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek. Atyám, most te dicsőíts meg engem, te magadnál azzal a dicsőséggel, amely már a világ létele előtt az enyém volt tenálad. Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és a te beszédedet megtartották. Most megismerték, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van, mert a beszédeket, amelyeket nekem adtál, nekik adtam, és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én értük könyörgök, nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. Az enyéim mind a tieid, és a tieid az enyéim, és megdicsőíttetem őbennük. Én már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amíg velük voltam, megőriztem őket a te nevedben, amelyet nekem adtál; megtartottam őket, és senki sem veszett el közülük, csak a veszedelem fia, hogy az Írás beteljesüljön. Most pedig hozzád megyek, de ezeket elmondom még a világban, hogy teljes legyen bennük az örömöm. A te igédet nekik adtam, és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba. Én odaszentelem magamat értük, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik majd az ő beszédükre hisznek bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: Én őbennük, és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és úgy szeretted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már e világ teremtése előtt. Igazságos Atyám! A világ nem ismert téged, de én ismertelek téged, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet legyen bennük, amellyel engem szerettél, és én is bennük legyek. Miután ezeket elmondta Jézus, tanítványaival együtt kiment a Kedron patakján túlra, ahol egy kert volt. Ide ment be a tanítványaival együtt. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki őt elárulta, mivel Jézus gyakran gyűlt ott össze tanítványaival. Júdás tehát odament az általa vezetett katonai csapattal és a főpapoknak és a farizeusoknak fegyverekkel, fáklyákkal és lámpásokkal felfegyverzett szolgáival. Mivel Jézus tudta mindazt, ami reá várt, eléjük ment, és azt kérdezte tőlük: Kit kerestek? Azok így válaszoltak: A názáreti Jézust. Ő így felelt: Én vagyok. Árulója, Júdás is ott állt velük együtt. Amikor azt mondta nekik, hogy „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre estek. Ismét megkérdezte őket: Kit kerestek? És azt válaszolták: A názáreti Jézust. Mondtam nektek, hogy én vagyok – szólt Jézus –, azért ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el. Hogy beteljesedjen szava, amelyet mondott: Azok közül, akiket nekem adtál, senkit sem vesztettem el. Simon Péter pedig, akinél kard volt, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, és levágta a jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus volt. Jézus ekkor azt mondta Péternek: Tedd hüvelyébe a kardodat! Talán ne igyam ki azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidók szolgái megfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap volt. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter pedig és egy másik tanítvány követte Jézust. Az a tanítvány pedig ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap udvarába, Péter pedig kint állt az ajtónál. Kiment azért az a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevitte Pétert. Az ajtónálló szolgálólány pedig azt kérdezte Pétertől: Nemde te is ennek az embernek a tanítványai közül való vagy? Ő pedig azt válaszolta: Nem vagyok. A szolgák és a templomőrök ott álltak, s mivel hűvös volt, tüzet raktak, és melegedtek. Velük együtt ott állt Péter is, és melegedett. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus így válaszolt: Én nyilvánosan szóltam a világhoz, és mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyülekeznek; titokban semmit sem mondtam. Miért engem kérdezel? Kérdezd azokat, akik hallották, amit nekik mondtam, ők bizonnyal tudják, mit mondtam. Amikor ezeket mondta, a templomszolgák egyike, aki ott állt, arcul ütötte Jézust, mondva: Így felelsz a főpapnak? Jézus pedig azt mondta: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért versz engem? Annás akkor megkötözve elküldte őt Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett, amikor megkérdezték tőle: Nemde te is az ő tanítványai közül való vagy? Ő pedig tagadta, és azt mondta: Nem vagyok. Akkor a főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta, azt kérdezte: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? Péter ekkor ismét tagadott, és a kakas azonnal megszólalt. Jézust pedig Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanokká legyenek, hogy meg tudják enni a húsvéti bárányt. Kiment azért Pilátus hozzájuk, és azt kérdezte: Mivel vádoljátok ezt az embert? Azok így válaszoltak neki: Ha nem gonosztevő lenne, nem adtuk volna át neked. Akkor azt mondta nekik Pilátus: Vigyétek el, és ítéljétek meg a ti törvényetek szerint! A zsidók azonban így válaszoltak: Nekünk senkit sem szabad megölnünk. Hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet akkor mondott, amikor jelezte, hogy milyen halállal kell meghalnia. Pilátus ekkor visszament a helytartóságra, behívta Jézust, és azt kérdezte: Te vagy a zsidók királya? Jézus így válaszolt: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked ezt rólam? Pilátus azt felelte: Tán zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át téged az én kezembe. Mit cselekedtél? Jézus így válaszolt: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. Ekkor azt mondta neki Pilátus: Tehát valóban király vagy? Jézus azt válaszolta: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. Pilátus azt kérdezte: Mi az igazság? És ahogy ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmilyen bűnt. Nálatok pedig az a szokás, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén. Akarjátok azért, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? Erre mindnyájan kiáltoztak, és ismét azt mondták: Ne ezt, hanem Barabbást! Ez a Barabbás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koronát fontak, és a fejére tették, bíbor köntöst adtak rá, majd elébe járultak, és azt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! És arcul csapdosták. Pilátus pedig ismét kiment, és azt mondta nekik: Íme, kihozom őt nektek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt. Akkor kiment Jézus töviskoronát és bíborköntöst viselve, Pilátus pedig azt mondta nekik: Íme, az ember! Amint meglátták őt a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig azt mondta nekik: Vigyétek el őt ti, és feszítsétek meg, mert én nem találok benne bűnt. De a zsidók így feleltek: Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát. Amikor Pilátus ezt a beszédet meghallotta, még inkább megijedt. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy? De Jézus nem válaszolt. Erre azt mondta neki Pilátus: Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy nekem hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra, hogy megfeszítselek? Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked. Nagyobb bűne van azért annak, aki a kezedbe adott engem. Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók azt kiáltozták: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja, mert aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak! Pilátus azért, amikor hallotta e beszédet, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvét előkészületi napja volt, mintegy hat óra. És azt mondta a zsidóknak: Íme, a ti királyotok! Azok pedig így kiáltoztak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Azt mondta nekik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így feleltek: Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk! Akkor átadta nekik, hogy megfeszíttessék. Átvették azért Jézust, ő pedig maga vitte a keresztfáját, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust. Pilátus pedig egy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták a feliratot, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, és héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus azt válaszolta: Amit megírtam, megírtam. A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, vették a ruháit, és négy részre osztották. Mindegyik katonának jutott egy rész, és még ott volt a köntöse. A köntös pedig varrás nélküli volt, felülről aljáig egybeszőtt. Azt mondták azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Azért, hogy beteljesedjék az Írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje mellett pedig ott állt az anyja és az anyjának a nővére, Mária, Klópás felesége és a magdalai Mária. Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: Asszony, íme, a te fiad! Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány. Ezek után Jézus, tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, azt mondta: Szomjazom. Volt ott egy ecettel telt edény. Egy ecettel átitatott szivacsot izsópra tűztek, és odanyújtották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, azt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva kibocsátotta lelkét. Mivel előkészületi nap volt, és a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a keresztfán maradjanak, mert az a szombat nagy ünnepnap volt, arra kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Eljöttek azért a katonák, és eltörték az elsőnek a lábszárcsontját, majd a másikét is, akit vele együtt feszítettek meg. De amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték meg a lábszárcsontját, hanem az egyik katona dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal vér és víz jött ki abból. Aki látta ezt, az tanúskodott erről, és igaz az ő tanúságtétele, és ő tudja, hogy a való igazat mondja, hogy ti is higgyetek. Mert azért történtek ezek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontja meg ne töressék. Másutt pedig így szól az Írás: Néznek majd arra, akit átszúrtak. Ezek után pedig az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt, azt kérte Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. És Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette a testet. Még Nikodémus is eljött, aki éjszaka ment először hozzá, és mintegy száz font mirhából és aloéból való kenetet hozott. Vették tehát Jézus testét, és begöngyölték lepedőkbe az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy kert és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel az a sír közel volt, abba helyezték Jézust a zsidók előkészületi napja miatt. A hét első napján pedig, kora reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a követ elvették a sírról. Elfutott azért, és Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették! Kiment azért Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Mind a ketten együtt futottak, de az a másik tanítvány Péternél gyorsabban futott, és elsőként ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott vannak a lepedők, de nem ment be. Aztán őt követve megérkezett Simon Péter is, és bement a sírboltba, és látta, hogy a lepedők ott vannak, és a kendő, amely Jézus fején volt, nincs együtt a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve más helyen van. Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, és látott és hitt. Mert még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból. A tanítványok ekkor visszatértek az övéikhez. Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt. Miközben sírt, behajolt a sírboltba, és két angyalt látott fehér ruhában ülni: az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ott, ahol Jézus teste feküdt. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő pedig azt válaszolta: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus pedig azt kérdezte tőle: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő pedig azt gondolta, hogy a kertész az, és azt mondta neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elviszem. Ekkor Jézus megszólította: Mária! Ő pedig megfordulva azt mondta neki héberül: Rabbóni (amely azt jelenti: Mester)! Jézus azt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. A magdalai Mária elment, hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. Már este volt azon a napon, a hét első napján, és a zsidóktól való félelem miatt az ajtók is zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: Békesség nektek! És ahogy ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok pedig örvendeztek, hogy látják az Urat. Majd ismét azt mondta nekik Jézus: Békesség nektek! Ahogy engem elküldött az Atya, én is úgy küldelek el titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így szólt: Vegyetek Szentlelket! Akiknek bűneit megbocsátjátok, azok bocsánatot nyernek, akikéit megtartjátok, azokéi megmaradnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: Láttuk az Urat. De ő azt mondta: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem teszem ujjamat a szegek helyére, és kezemmel nem érintem meg az oldalát, semmiképpen el nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Bár az ajtó zárva volt, Jézus bement, megállt középen, és azt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet, és nyújtsd ki a kezedet, és helyezd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig azt mondta neki: Én Uram és én Istenem! Jézus pedig így válaszolt: Mivel láttál engem, hittél; boldogok, akik nem látnak és hisznek. Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében. Ezek után ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tiberiás-tengernél. Megjelenése pedig így történt. Együtt volt Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: Elmegyek halászni. Mire ők azt válaszolták: Mi is veled megyünk. Elmentek, és hajóba szálltak, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor pedig már reggeledett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus az. Jézus akkor megkérdezte tőlük: Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen. Ő pedig azt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették hát, de kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, ezt mondta Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy az Úr van ott, magára vette az ingét, mert mezítelen volt, és bevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajón jött, mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. Amikor partra szálltak, látták, hogy parázs van ott, és azon hal és kenyér. Jézus pedig azt mondta nekik: Hozzatok a halakból, amit most fogtatok! Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, mégsem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: Gyertek, egyetek! A tanítványok közül pedig senki sem merte megkérdezni tőle: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus akkor odament, vette a kenyeret, és nekik adta, és ugyanúgy a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak, miután feltámadt a halottak közül. Miután ettek, azt mondta Jézus Simon Péternek: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél? Ő azt mondta: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek! Ő így szólt: Legeltesd az én bárányaimat! Majd másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő pedig azt válaszolta: Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged. Mire Jézus azt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! Majd harmadszor is azt mondta neki: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Megszomorodott Péter, hogy harmadszor is azt kérdezte: Szeretsz-e engem? És azt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged. Jézus azt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! Péter pedig megfordult, látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsora közben az ő keblére hajolt, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? Őt látta Péter, amikor azt kérdezte Jézustól: Uram, vele pedig mi lesz? Jézus pedig azt válaszolta: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem! Elterjedt azért ez a beszéd a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha egyenként megíratnának, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amelyeket írnának. Első könyvemben mindazokat a dolgokat leírtam, Teofilusz, amelyeket Jézus kezdett cselekedni és tanítani addig a napig, amelyen felvitetett, miután parancsolatokat adott a Szentlélek által a választott apostoloknak, akiknek szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él: negyven napon át megjelent nekik, és az Isten országára tartozó dolgokról beszélt velük. Amikor együtt volt velük, meghagyta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét, amelyről azt mondta: Hallottátok tőlem, hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban nemsokára Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Amikor így együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izráelnek? Mire ő azt válaszolta: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. De erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig. Amikor ezeket mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt szemük elől. Amint távozásakor merően az eget nézték, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik így szóltak hozzájuk: Galileai férfiak, miért álltok itt az eget nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe. Akkor az Olajfák hegyéről – amely egy szombatnapi járóföldre van Jeruzsálemtől – visszatértek Jeruzsálembe. Amikor megérkeztek, felmentek a felső szobába, ahol megszálltak: Péter és Jakab, János és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia és Simon, a zélóta és Júdás, Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvellélekkel, kitartóan imádkoztak az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt. És azokban a napokban a testvérek körében (mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt) Péter felállt, és azt mondta: Atyámfiai, férfiak, be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája által Júdás felől, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust. Közénk tartozott, és részese volt ennek a szolgálatnak. Ő ugyan mezőt szerzett hamisságának béréből, de fejjel lezuhanva középen széthasadt, és minden belső része kifordult. Ez tudomására jutott minden Jeruzsálemben lakónak, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek. Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen lakóhelye pusztává, és ne lakjék abban senki, tisztségét pedig más vegye át. Szükséges tehát, hogy egyvalaki azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak mindenkor, amíg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt János keresztségétől kezdve addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk, feltámadásának tanúja legyen velünk együtt. Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, akit Barsabbásnak hívtak, és mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást. Majd imádságban ezt mondták: Te, Uram, aki mindenkinek ismered a szívét, mutasd meg, hogy e kettő közül kit választottál, hogy átvegye e szolgálatnak és apostolságnak a helyét, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson. Akkor sorsot vetettek, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak. Amikor eljött a pünkösd napja, mindnyájan egy helyen voltak együtt, és az égből hirtelen nagy zúgás támadt, mint a sebesen zúgó szél zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd lángnyelvhez hasonlók jelentek meg előttük, amelyek elkülönültek, és mindegyikükre leszálltak. Ők pedig mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Abban az időben Jeruzsálemben istenfélő zsidó férfiak tartózkodtak minden nemzetből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, az összegyűlt sokaság megzavarodott, mert mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: Nemde valamennyien galileaiak ezek, akik beszélnek? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták és akik Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia tartományaiban lakunk, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozeliták, krétaiak és arabok, halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek Isten felséges dolgairól. Mindenki álmélkodott, és zavarban volt, egymást kérdezgették: Vajon mi akar ez lenni? Mások gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg. Péter azonban előállt a tizeneggyel, felemelte hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, jeruzsálemi lakosok! Hallgassatok meg, és vegyétek tudomásul, hogy nem részegek ezek, amint ti állítjátok, hiszen a napnak harmadik órája van, hanem ez az, amit megjövendölt Jóel próféta: És az utolsó napokban – ezt mondja Isten – kitöltök Lelkemből mindenkire, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomást látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és prófétálnak. És csodákat teszek az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstfellegeket. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, üdvözül. Izraelita férfiak, halljátok meg ezt a beszédet: A názáreti Jézust, azt a férfit, aki erők, csodatételek és jelek által bizonyságot nyert előttetek Istentől, amelyeket Isten általa vitt véghez köztetek – amint magatok is tudjátok –, azt, aki Isten elvégzett tanácsa és terve szerint nektek adatott, gonosz kezek segítségével keresztfára szegezve megöltétek. De a halál fájdalmait feloldva Isten feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál őt fogva tartsa. Mert Dávid ezt mondja róla: Mindig magam előtt láttam az Urat, mert ő jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Azért örvendezett a szívem, és ujjongott a nyelvem, még a testem is reménységben nyugszik majd. Mert nem hagyod lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, örömmel töltesz el színed előtt. Atyámfiai, férfiak, nyíltan beszélhetek nektek Dávid ősatyáról, hogy ő meghalt és eltemettetett, és sírja mind e mai napig köztünk van. De mivel ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvéssel megesküdött neki, hogy utódai közül ültet valakit trónjára, a bekövetkezendőt előre látva szólt Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad a sírban, s teste sem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Miután tehát az Isten jobbjára felemeltetett, és megkapta az Atyától megígért Szentlelket, kitöltötte azt, amint most látjátok és halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennybe, hiszen ő maga mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, amíg ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Bizonyosan tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Amit hallottak, szíven találta őket, és azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr, a mi Istenünk. Sok más beszéddel is intette és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg ettől a gonosz nemzedéktől! Akik azért örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. És állhatatosan kitartottak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Mindenkiben félelem támadt, ahogy az apostolok sok csodát és jelet tettek. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és birtokaikat eladogatták, és szétosztogatták mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt. Mindennap kitartóan, egy szívvel-lélekkel összegyűltek a templomban, és házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesedve az eledelben, Istent dicsőítve és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig naponta szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Péter és János pedig együtt ment fel a templomba az imádkozás órájára, kilencre. Akkor vittek oda egy születésétől fogva sánta embert, akit mindennap le szoktak tenni a templom Ékesnek nevezett kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. Ez, amikor látta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Az pedig rájuk nézett, azt remélve, hogy kap valamit tőlük. Péter pedig azt mondta: Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked: A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj! És jobb kezénél fogva felsegítette, úgy, hogy azonnal megerősödött a lába és a bokája, felszökkent, talpra állt, járt, és bement velük a templomba, járkálva, ugrálva és dicsérve Istent. És az egész nép látta, hogy jár, és Istent dicséri. Amikor ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért ült a templom Ékes-kapujában, csodálkoztak és megdöbbentek azon, ami vele történt. Amikor pedig Péter és János mellett maradt kitartóan, az egész nép álmélkodva futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. Amikor Péter ezt látta, azt mondta a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel tettük volna azt, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene dicsőítette meg az ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus előtt, pedig ő úgy döntött, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkost bocsássa szabadon nektek, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevében való hit erősítette meg ezt az embert, akit láttok és ismertek, az ő neve és a benne való hit hozott gyógyulást neki mindnyájatok szeme láttára. De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miként vezetőitek is. Isten azonban így töltötte be mindazt, amit előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusának szenvednie kell. Tartsatok azért bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy eljöjjön a felüdülés ideje az Úrtól, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt a mennynek kell magába fogadnia mindaddig, amíg minden újjáteremtetik, ahogyan Isten eleitől fogva megmondta szent prófétáinak szája által. Mert Mózes ezt mondta: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek atyátokfiai közül, olyat, mint én, őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek! Mindaz, aki nem hallgat arra a prófétára, ki lesz irtva a nép közül. De valamennyi próféta Sámueltől és az utána következőktől fogva, akik csak szóltak, ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a próféták fiai és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, amikor ezt mondta Ábrahámnak: A te magodban nyer áldást a föld minden nemzetsége. Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket azzal, hogy mindegyikőtöket elfordítja gonoszságától. Még beszéltek a néphez, amikor odaléptek hozzájuk a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok, akik amiatt nehezteltek, hogy a népet tanítják, és hirdetik, hogy Jézusban van feltámadás a halálból. Ezért elfogták és őrizetbe vették őket másnapig, mert már este volt. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a férfiak száma mintegy ötezer lett. Másnap aztán Jeruzsálemben összegyűltek a vezetők, a vének, az írástudók és Annás, a főpap, valamint Kajafás, János, Sándor és a főpapi nemzetség valamennyi tagja. Majd miután középre állították őket, feltették nekik a kérdést: Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt? Akkor Péter Szentlélekkel megtelve így válaszolt: Népünk vezetői és Izráel vénei! Ha e mai napon egy beteg emberrel való jótett felől vallattok minket, hogy mi által gyógyult meg, tudjátok meg ti mindnyájan és Izráel egész népe, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból, őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti mint építők megvetettetek, és amely mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk. Amikor látták Péter és János bátorságát, és felmérték, hogy írástudatlan, egyszerű emberek, igen elcsodálkoztak. Felismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy a meggyógyult ember velük együtt ott áll, semmit sem tudtak ellenük szólni. Miután kiküldték őket a nagytanács elől, maguk közt így tanakodtak: Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, az minden Jeruzsálemben lakónak a tudtára jutott, és le sem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se szóljanak az ő nevében. Akkor behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy semmiképpen ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János pedig így válaszolt nekik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, mint Istenre? Ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk. Azok pedig, mivel nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, megfenyegették, majd elbocsátották őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítették Istent a történtekért, hiszen több mint negyvenéves volt az az ember, akivel a gyógyítás csodája történt. Miután elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és elbeszélték, mit mondtak nekik a főpapok és a vének. Ahogy ezt meghallották, egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat Istenhez, és ezt mondták: Mindenható Urunk, te teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, te mondtad a Szentlélek által a mi atyáinknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával: Miért dühöngenek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen. Mert ebben a városban valóban összegyűlt Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, hogy véghezvigyék mindazt, amiről a te kezed és tanácsod előre elhatározta, hogy megtörténjék. Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te igédet! Nyújtsd ki kezed gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által! Miután könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összejöttek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten igéjét bátran hirdették. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt, és vagyonából senki semmit nem mondott magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, és az eladottak árát elhozták és letették az apostolok lábához, amelyet aztán elosztottak a többiek között, kinek-kinek szüksége szerint. A ciprusi származású lévita József is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek – amely azt jelenti: Vigasztalás fia –, mivel volt földje, eladta, a pénzt elhozta, és letette az apostolok lábához. Egy ember azonban, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladta birtokát, és feleségének tudtával félretett magának annak árából, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter pedig azt mondta: Anániás, miért foglalta el a Sátán a szívedet, hogy becsapd a Szentlelket, és a föld árából félretegyél? Ha megmaradt volna, nemde neked maradt volna meg, és miután eladtad, te rendelkeztél az árával? Hogyan tudtál helyt adni e dolognak a szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. Anániás pedig, ahogy meghallotta ezeket a szavakat, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem támadt mindenkiben, aki ezt hallotta. Az ifjak pedig előálltak, begöngyölték őt, majd kivitték és eltemették. Mintegy három órával később a felesége is megjött, nem tudva, hogy mi történt. Péter azt kérdezte tőle: Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet? Ő pedig azt mondta: Igen, ennyiért. Péter erre így szólt: Miért egyeztetek meg abban, hogy az Úr Lelkét megkísértitek? Íme, a küszöbön vannak azok lábai, akik eltemették férjedet, és kivisznek téged is. És azonnal összeesett a lábánál, és meghalt; az ifjak pedig bejöttek, és halva találták őt, és elvitték, eltemették a férje mellé. Erre nagy félelem támadt az egész gyülekezetben és mindazokban, akik ezt hallották. Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt a nép között, és mindnyájan egy akarattal a Salamon csarnokában voltak. Mások közül pedig senki sem mert hozzájuk csatlakozni, a nép pedig nagy tiszteletben tartotta őket. Az Úrban hívők száma férfiak és nők sokaságával egyre növekedett. Úgyannyira, hogy ágyakra és hordágyakra helyezve az utcákra hozták ki a betegeket, hogy az arra elhaladó Péternek legalább az árnyéka érje valamelyiküket. A szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, és elhozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől gyötörteket, akik mind meggyógyultak. Ekkor azonban felállt a főpap és mindenki, aki vele volt, azaz a szadduceusok felekezete, betelve irigységgel, elfogták az apostolokat, és a közönséges börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta nekik: Menjetek, álljatok a templomban a nép elé, és hirdessétek nekik ennek az életnek minden beszédét! Azok pedig ezt hallva, jókor reggel bementek a templomba, és tanítottak. Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a nagytanácsot, Izráel véneinek egész testületét, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket. Amikor azonban a poroszlók odamentek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentést tettek: A börtönt ugyan nagyon erősen bezárva találtuk, és az őrök is az ajtó előtt álltak, de amikor azt kinyitottuk, ott benn senkit sem találtunk. Amikor a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezeket a szavakat, zavarba jöttek, hogy ez ugyan mi lehet. Megjelent azonban valaki, és hírül adta nekik: Íme, azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet. Akkor elment a parancsnok a poroszlókkal, és előállították őket, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Elővezették tehát és a nagytanács elé állították őket. A főpap pedig kérdőre vonta őket: Nemde szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok ebben a névben, és íme, betöltöttétek Jeruzsálemet a tanításotokkal, és reánk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét. Péter és az apostolok erre így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek. A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve megöltetek. Az Isten őt jobbjával fejedelemmé és üdvözítővé emelte, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek. Mi vagyunk a tanúi ezeknek az eseményeknek, csakúgy, mint a Szentlélek, akit Isten adott azoknak, akik engedelmeskednek neki. Azok pedig ezeket hallva a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy megölik őket. De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és megparancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki ezeket az embereket. Majd így szólt hozzájuk: Izráel férfiai, jól gondoljátok meg, mit készültök tenni ezekkel az emberekkel! Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, aki azt állította magáról, hogy ő valaki, és mintegy négyszáz ember csatlakozott hozzá. De megölték, és akik követték őt, mind elszéledtek, és semmivé lettek. Ezután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás, és sok népet maga mellé állított, de ő is elveszett, és mindazok, akik őt követték, szétszóródtak. Mostanra nézve is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok szabadon őket, mert ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a dolog, semmivé lesz; ha pedig Istentől van, úgysem tudjátok leállítani őket, sőt esetleg Isten ellen harcolónak is találtattok. Engedtek azért neki, és miután előszólították az apostolokat, megverették őket, majd megparancsolták nekik, hogy Jézus nevében ne szóljanak, és azzal elbocsátották őket. Ők azért örömmel mentek el a nagytanács színe elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázatot viseljenek. És nem szűntek meg mindennap a templomban és házanként tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust. Azokban a napokban pedig, ahogy a tanítványok számban gyarapodtak, a görögül beszélő zsidók között zúgolódás támadt a héberek ellen, hogy a közülük való özvegyasszonyokat mellőzik a mindennapi szolgálatban. Ekkor a tizenkettő összehívta a tanítványok sokaságát, és ezt mondták: Nem helyes az, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk, és az asztalok körül szolgálunk. Testvéreink, válasszatok ki magatok közül hét férfit, akiről jó bizonyságot tesznek, akik Lélekkel és bölcsességgel teljesek, hogy őket rendeljük erre a szolgálatra, mi pedig az imádkozás és az igehirdetés szolgálatát végezzük. Tetszett ez a beszéd az egész sokaságnak, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, aki antiókhiai prozelita volt, akiket az apostolok elé állítottak, majd imádkoztak, és rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és a tanítványok száma igen megnövekedett Jeruzsálemben, és a papok közül is nagyon sokan engedtek a hitnek. István pedig kegyelemmel és erővel teljesen, nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Azonban a zsinagógából előálltak némelyek, akiket szabadosoknak neveztek, valamint a ciréneiek, az alexandriaiak, a ciliciaiak és az ázsiaiak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De nem állhattak ellene annak a bölcsességnek és a Léleknek, amellyel beszélt. Akkor felbujtottak néhány embert, akik azt mondták: Hallottuk, hogy káromló beszédeket mondott Mózes és Isten ellen. Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat is, majd rátámadva elfogták, és a nagytanács elé hurcolták. Hamis tanúkat is állítottak ellene, akik azt mondták: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely és a törvény ellen. Hallottuk, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet lerontja, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk. A nagytanácsban ülők pedig mindnyájan rátekintettek, és arcát olyannak látták, mint egy angyalét. Akkor a főpap megkérdezte: Valóban így van ez? Ő pedig azt mondta: Férfiak, atyámfiai és atyák, hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban letelepedett, és azt mondta neki: Menj ki a te földedről és rokonságod közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked! Akkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban, majd miután meghalt az atyja, Isten áthozta őt erre a földre, amelyen ti most laktok. Itt azonban nem adott neki még egy talpalatnyi örökséget sem, de azt ígérte, hogy majd neki adja azt birtokul és utódjának – holott nem volt neki gyermeke. Úgy mondta Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, rabszolgává teszik és sanyargatják őket négyszáz esztendeig. De megítélem azt a népet, amelynek szolgálnak – azt mondta Isten –, ők pedig ezek után kijönnek, és ezen a helyen szolgálnak nekem. A körülmetélés szövetségét is nekik adta, és így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt nyolcadnapon, és Izsák Jákóbot és Jákób a tizenkét ősatyát. Az ősatyák pedig irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt, és megszabadította minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, aki aztán kormányzóvá rendelte Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé. Abban az időben éhínség és nagy nyomorúság következett egész Egyiptom és Kánaán földjére, és atyáink nem találtak élelmet. Amikor pedig Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte a mi atyáinkat első útjukra, majd a második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és a fáraó is megtudta József származását. József pedig elküldött atyjáért, Jákóbért, és magához hívatta őt és a hetvenöt lélekből álló egész rokonságát. Lement tehát Jákób Egyiptomba, majd ő is meghalt, és a mi atyáink is, és elvitették őket Sikembe, és abba a sírba helyezték őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vásárolt Emór fiaitól Sikemben. Amikor pedig elérkezett az az idő, amelyet Isten Ábrahámnak ígért, megerősödött és megsokasodott a nép Egyiptomban, mígnem más király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Ez álnokul bánt népünkkel, azzal nyomorgatta atyáinkat, hogy magzataikat kitétette, hogy ne maradjanak életben. Akkor született Mózes, aki kedves volt Isten előtt. Őt három hónapig atyja házában nevelték, majd amikor kitették, a fáraó leánya magához vette, és saját fiaként nevelte fel. Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben. Amikor pedig a negyvenedik évét betöltötte, feltámadt szívében, hogy meglátogatja atyjafiait, az Izráel fiait. Amikor látta, hogy az egyikkel rosszul bánnak, védelmére kelt, és agyonütve az egyiptomit, bosszút állt azért, akit bántalmaztak. Azt gondolta, hogy atyjafiai megértik majd, hogy Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, de azok nem értették meg. Másnap éppen akkor jelent meg köztük, amikor összevesztek, és békességre intette őket, ezt mondva: Férfiak, atyafiak vagytok, miért bántjátok egymást? De az, aki felebarátját bántalmazta, eltaszította őt, és azt mondta: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted tegnap az egyiptomit? Erre a beszédre aztán Mózes elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született. Negyven esztendő elteltével a Sínaihegy pusztájában csipkebokor tüzes lángjában egy angyal jelent meg neki. Mózes pedig, amikor meglátta, elcsodálkozott a látáson, és amikor odament, hogy megnézze, az Úr hangja szólt hozzá: Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes pedig megrémült, és nem mert odanézni. Az Úr pedig azt mondta neki: Oldd le sarudat a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld. Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és hallottam sóhajtozásukat, és azért szálltam le, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj, elküldelek téged Egyiptomba. Ezt a Mózest, akit megtagadtak, mondva: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte el Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. Ő hozta ki őket, és tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, olyat, mint én vagyok. Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sínai-hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal, aki élő igéket vett, hogy nekünk adja, akinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem elutasították, és szívükben Egyiptom felé fordultak, és azt mondták Áronnak: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járnak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kihozott Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt. Borjút készítettek azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük alkotásában. Isten pedig elfordult tőlük, és hagyta, hogy az ég csillagseregét imádják, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon hoztatok-e nekem véresáldozatokat és égőáldozatokat negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza? Sőt inkább Molok sátrát hordoztátok, és a ti isteneteknek, Romfának csillagát, a kézzel csinált bálványképeket, hogy azokat imádjátok, ezért száműzlek titeket Babilonon túlra. A bizonyság sátra a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy azt arra a mintára készítse, amelyet látott. Ezt a mi atyáink át is vették, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig, aki kegyelmet talált Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének, mígnem Salamon épített neki házat. De a Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, ahogy a próféta mondja: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya, milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr –, vagy melyik lehet az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta-e mindezeket? Keménnyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindenkor ellene szegültök a Szentléleknek, ugyanúgy, mint atyáitok! A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik előre hirdették annak az Igaznak eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek, ti, akik a törvényt angyalok közvetítésével kaptátok, és mégsem tartottátok meg. Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő pedig mivel Szentlélekkel teljes volt, az égre emelte a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni, és azt mondta: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni. Erre hangosan felkiáltottak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak, majd kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lábához rakták le. Mialatt Istvánt megkövezték, ő így imádkozott: Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Majd térdre esett, és hangosan így kiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És miután ezt mondta, meghalt. Saul pedig helyeselte az ő megölését. És azon a napon nagy üldözés támadt a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével valamennyien szétszóródtak Júdea és Samária vidékeire. Istvánt pedig kegyes férfiak eltemették, és nagy síratást tartottak felette. Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. Akik pedig szétszórattak, elmentek, és hirdették az igét. Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mert hallották és látták a jeleket, amelyeket tett. Mert sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek a tisztátalan lelkek, sok béna és sánta pedig meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban. Egy Simon nevű ember pedig, aki igen nagyra tartotta magát, már régóta varázslást űzött abban a városban, és ámulatba ejtette Samária népét. Kicsinytől nagyig mindenki hallgatott rá, és azt mondták: Ez Isten hatalmasnak mondott ereje! Azért hallgattak rá, mert varázslásaival már jó ideje ámulatba ejtette őket. De miután hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló örömhírt hirdette, férfiak és nők is megkeresztelkedtek. Maga Simon is hitt és megkeresztelkedett, majd Fülöp mellé szegődött. Amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, teljesen elámult. Amikor pedig meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, akik amikor lementek, imádkoztak értük, hogy kapjanak Szentlelket, mert közülük még senkire sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és elnyerték a Szentlelket. Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és azt mondta: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezem, elnyerje a Szentlelket! De Péter azt mondta neki: A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy Isten ajándéka pénzen megvehető! Nincs neked semmi részed vagy örökséged ebben a dologban, mert a szíved nem igaz Isten előtt. Térj meg azért ebből a gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved gondolatát, mert látom, hogy a keserű irigység és álnokság fogságában vagy. Simon pedig azt mondta: Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se következzék be abból, amit mondtatok! Ők pedig, miután bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, visszatértek Jeruzsálembe, és sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot. Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj el dél felé, arra a pusztai útra, amely Jeruzsálemből Gázába vezet. Ő felkelt és elment. És íme, egy etióp férfi, az etiópok királynőjének, a kandakénak az udvari főembere és egész kincstárának felügyelője, aki feljött imádkozni Jeruzsálembe, most visszatérőben volt, és kocsiján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. A Lélek pedig azt mondta Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ehhez a kocsihoz! Fülöp tehát odafutott, és hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa. Megkérdezte tőle: Érted-e, amit olvasol? Ő pedig azt mondta: Hogyan érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza nekem? És kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a fejezete, amelyet olvasott, ez volt: Amint a juh, amelyet mészárszékre visznek, és amint a bárány az ő nyírója előtt néma, úgy ő sem nyitotta meg a száját. Megaláztatásában ítélete elvétetett, nemzetségét ki sorolja fel? Mert élete elvétetett a földről. Az udvari főember pedig azt kérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Magáról vagy valaki másról? Fülöp pedig megnyitotta száját, és az Írásnak ebből a szakaszából kiindulva Jézust hirdette neki. Ahogy mentek az úton, egy vízhez érkeztek, és az udvari főember azt mondta: Ímhol a víz, mi gátol abban, hogy megkeresztelkedjem? Fülöp pedig azt mondta: Ha teljes szívből hiszel, lehet. Ő pedig így felelt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállította a kocsit, és leszálltak mindketten a vízbe, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor pedig a vízből kijöttek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és többé nem látta őt az udvari főember, de örömmel folytatta az útját. Fülöp pedig Azótoszba jutott, és az evangéliumot hirdetve végigjárt minden várost, míg Cézáreába nem ért. Saul pedig – még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen – elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ezt az utat követik, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve Jeruzsálembe vihesse őket. Útközben azonban, ahogy Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen fény sugározta körül az égből, és földre esve egy hangot hallott, amely ezt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő azt kérdezte: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell tenned. A vele utazó férfiak pedig némán álltak, mert hallották ugyan a szót, de senkit sem láttak. Saul felkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott, azért kezénél fogva vezették be Damaszkuszba. És három napig nem látott, nem evett és nem is ivott. Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, név szerint Anániás, akihez így szólt az Úr látásban: Anániás! Ő pedig azt mondta: Íme, itt vagyok, Uram! Az Úr pedig azt mondta neki: Kelj fel, és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl Júdás házában egy Saul nevű tarzuszi embert, mert íme, imádkozik, és látomásban azt látta, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, és kezét ráteszi, hogy lásson. Anániás pedig így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és itt is felhatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják. De az Úr azt mondta neki: Menj el, mert ő nekem választott eszközöm, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai előtt. Mert én megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie. Elment azért Anániás, bement a házba, rátette kezét, és azt mondta: Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, ahogy jöttél, hogy újra láss, és beteljesedj Szentlélekkel. És azonnal mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, mindjárt visszanyerte látását, felkelt és megkeresztelkedett, majd miután evett, megerősödött. Saul néhány napig a damaszkuszi tanítványokkal volt, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Akik hallották, mindnyájan álmélkodtak, és azt mondták: Nemde ő pusztította Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy megkötözve a főpaphoz vigye őket? Saul pedig egyre határozottabban lépett fel, és zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bizonyítva, hogy Jézus a Krisztus. Jó néhány nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartottak, hogy megöljék, de Saulnak tudomására jutott a szándékuk. A kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy őt megöljék, de a tanítványok az éj leple alatt elvitték, és a várfalon egy kosárban leeresztették. Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, megpróbált a tanítványokhoz csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy ő is tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és milyen bátran tanított Damaszkuszban, Jézus nevében. Ezután otthonosan mozgott közöttük Jeruzsálemben, nagy bátorsággal tanított az Úr nevében, beszélt, sőt vitázott a görögül beszélő zsidókkal, azok pedig igyekeztek őt megölni. Amikor ez a testvérek tudomására jutott, levitték Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt; az Úr félelmében épültek és jártak, és a Szentlélek vigasztalása által számban gyarapodtak. Péter pedig, amikor mindnyájukat körbelátogatta, a Liddában lakó szentekhez is eljutott. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc esztendeje ágyhoz kötött béna volt. Péter azt mondta neki: Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged, kelj föl, vesd be magad az ágyadat! És azonnal felkelt. A Liddában és Sáronban lakók mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. Joppéban pedig volt egy nőtanítvány – név szerint Tábita, amely azt jelenti: Dorkász, azaz zerge –, aki sok jót tett, és alamizsnát osztogatott. De éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt, majd miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda Joppéhoz közel volt, a tanítványok, akik meghallották, hogy ott van Péter, elküldtek hozzá két férfit, és arra kérték, hogy késedelem nélkül jöjjön át hozzájuk. Péter felkelt, és velük ment. Ahogy odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták neki azokat a ruhákat és ingeket, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter pedig mindenkit kiküldött, majd térdre esve imádkozott, és a holttest felé fordulva azt mondta: Tábita, kelj fel! Az pedig felnyitotta a szemét, és Pétert meglátva felült. Ő pedig kezet nyújtva neki talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyasszonyokat, és élve eléjük állította. Ennek egész Joppéban elterjedt a híre, és sokan hittek az Úrban. Ezután Péter több napig ott maradt Joppéban egy Simon nevű tímárnál. Volt pedig Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, százados az úgynevezett itáliai seregből, aki kegyes és istenfélő volt egész házanépével együtt, sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelen könyörgött Istenhez. Egy nap, mintegy kilenc óra tájban látomásban világosan látta, hogy az Isten angyala bement hozzá, és megszólította: Kornéliusz! Ő pedig ránézett, és rémülten azt kérdezte: Mi az, Uram? Ő pedig azt mondta neki: A te könyörgéseid és alamizsnáid feljutottak Istenhez emlékeztetőül. Most azért küldj Joppéba embereket, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak. Ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson, akinek a háza a tenger mellett van. Ahogy elment az angyal, aki vele beszélt, Kornéliusz szólított kettőt a szolgái közül és egy istenfélő katonát azok közül, akik rendelkezésére álltak, és miután elmondott nekik mindent, elküldte őket Joppéba. Másnap pedig, ahogy azok úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter hat óra tájban felment a ház felső részére imádkozni. De megéhezett, és enni akart, amíg azonban ételt készítettek neki, révületbe esett, és látta, hogy az ég megnyílt, és leszállt hozzá valami edényféle, mint egy nagy lepedő, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. Ebben mindenféle földi négylábú állat, csúszómászó és égi madár volt. És hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öljed és egyél! Péter pedig azt mondta: Semmiképpen sem, Uram, mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant. De másodszor is szólt a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! Ez pedig háromszor is megtörtént, majd nyomban felvitetett az edény az égbe. Ahogy Péter magában tűnődött, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza felől kérdezősködve a kapuhoz érkeztek, és bekiáltva érdeklődtek, hogy Simon, akit Péternek hívnak, ott van-e szálláson. És amíg Péter a látomás felől gondolkodott, azt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged. Kelj fel azért, menj le, és minden tétovázás nélkül menj el velük, mert én küldtem őket. Péter akkor lement azokhoz a férfiakhoz, és azt mondta: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Mi járatban vagytok? Ők pedig azt mondták: Kornéliusz százados, igaz és istenfélő férfi, aki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házához, és hallgassa meg, amit mondasz. Erre behívta és vendégül látta őket.Másnap pedig felkelt, elment velük, és a joppéi testvérek közül is néhányan vele mentek. A következő nap Cézáreába jutottak. Kornéliusz már várta őket, és összehívta a rokonait és jó barátait. És ahogy Péter bement, Kornéliusz elébe ment, és lábához borulva imádta őt. Péter azonban felemelte, és azt mondta: Kelj fel, én magam is ember vagyok. Vele beszélgetve belépett, és ott találta a sok összegyűlt embert. Így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni vagy ahhoz bemenni, de nekem Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges vagy tisztátalan embernek. Azért ellentmondás nélkül el is jöttem, miután értem küldtetek. Most tehát hadd kérdezzem, mi okból küldtetek értem? Kornéliusz pedig így válaszolt: Négy nappal ezelőtt, ebben az időben, úgy kilenc óra tájban imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fényes ruhában, és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten színe előtt. Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak. Ő Simon tímár házában szállt meg a tenger mellett. Azonnal érted küldtem tehát, és jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr. Péter pedig megnyitotta száját, és azt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik. Ez az az ige, amelyet Izráel fiainak küldött, békességet hirdetve Jézus Krisztus által, aki mindenek Ura. Tudjátok, mi történt Galileától kezdve egész Júdeában az után a keresztség után, amelyet János prédikált, hogyan kente fel Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal, aki amerre csak járt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalmában volt, mert az Isten volt vele. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit a zsidók tartományában és Jeruzsálemben tett. Őt ugyan fára feszítve megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kiválasztott tanúknak: nekünk, akik együtt ettünk és együtt ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. A próféták mind róla tesznek bizonyságot, hogy mindaz, aki hisz benne, bűnbocsánatot nyer az ő neve által. Míg Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik hallgatták az igét. A zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt jöttek, álmélkodtak, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy nyelveken szólnak, és magasztalják Istent. Akkor Péter azt mondta: Vajon megtagadhatja-e valaki a vizet ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik hozzánk hasonlóan vették a Szentlelket? És megparancsolta, hogy keresztelkedjenek meg Jézus Krisztus nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig. Az apostolok és a Júdeában levő testvérek is meghallották, hogy a pogányok is befogadták Isten beszédét. Amikor felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidóságból valók, és ezt mondták neki: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. Péter pedig elkezdte sorban megmagyarázni nekik: Én Joppé városában voltam, imádkoztam, és láttam elragadtatásban egy látomást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt négy sarkánál fogva leeresztve az égből, és egészen hozzám jött. Jobban szemügyre véve földi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. Hangot is hallottam, amely ezt mondta nekem: Kelj fel, Péter, öljed és egyél! Én azonban azt mondtam: Semmiképpen sem, Uram, mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba. De másodszor is szólt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. Ez pedig háromszor is megtörtént, és az egész újra felemelkedett az égbe. És íme, azon nyomban három férfi érkezett a ház elé, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy menjek velük minden kételkedés nélkül. Eljött pedig velem ez a hat testvér is, és bementünk annak az embernek a házába. Ő elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondta neki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak, ő majd olyan igéket hirdet neked, amely által üdvözülsz mind te, mind az egész házad népe. Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is kezdetben. Akkor eszembe jutott az Úr szava, aki azt mondta: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát az Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy Istent megakadályoznám? Ezeknek hallatára aztán megnyugodtak, és dicsőítették Istent, ezt mondva: Eszerint hát Isten a pogányoknak is adott megtérést az életre! Azok tehát, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi, akik amikor Antiókhiába érkeztek, a görögökkel is beszéltek, és hirdették nekik az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz. A jeruzsálemi gyülekezet fülébe is eljutott ennek a híre, és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig, aki igen örvendezett, amikor eljutott oda, és látta az Isten kegyelmét, és arra biztatta őket, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Mert hittel és Szentlélekkel teljes, derék ember volt. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Barnabás Tarzuszba is elment, hogy felkeresse Sault, és rátalálva magával vitte Antiókhiába. Így aztán egy teljes esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. Ebben az időben lement néhány próféta Jeruzsálemből Antiókhiába. Ezek egyike – név szerint Agabosz – előállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy az egész földön nagy éhínség lesz, amely be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és Barnabás és Saul által eljuttatták a vénekhez. Abban az időben pedig Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét fegyverrel kivégeztette. Látva, hogy ez tetszik a zsidóknak, azon volt, hogy elfogatja Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. El is fogatta, börtönbe vetette, és négy, egyenként négytagú katonai őrségnek adta át, hogy őrizzék, mert a páska ünnepe után akarta a nép elé vezettetni. Pétert tehát börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. Arra a napra virradó éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, megkötözve két lánccal, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala megjelent, és világosság támadt a cellában. Meglökve Péter oldalát, felébresztette, és azt mondta neki: Gyorsan kelj fel! És leestek a láncok a kezéről. Akkor azt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat. És úgy cselekedett. Majd azt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! Ő pedig kimenve követte, de nem tudta, hogy valóság az, ami az angyal által történik, hanem azt gondolta, hogy látomást lát. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz, az magától megnyílt előttük, és kimentek, majd végighaladtak egy utcán. Ekkor az angyal hirtelen eltávozott tőle. Péter magához tért, és azt mondta: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és megszabadított Heródes kezéből és mindattól, amire a zsidó nép annyira várt. Miután ezt megértette, elment János (akit Márknak is neveznek) anyjának, Máriának a házához, ahol sokan összegyűltek és imádkoztak. Amikor Péter zörgetett a bejárati kapunál, egy Rodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzék. Ahogy megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem befutott, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig azt mondták neki, hogy elment az esze. Ő azonban csak erősítgette, hogy úgy van. Azok pedig azt mondták, hogy az ő angyala az. Péter pedig tovább zörgetett. Amikor végül kaput nyitottak, és meglátták, elálmélkodtak. Miután pedig kezével hallgatást intett, elbeszélte nekik, hogyan hozta ki őt az Úr a börtönből, majd azt mondta: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és a testvéreknek. Azután kiment, és más helyre távozott. Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy mi történt Péterrel. Heródes pedig kerestette, és mivel nem találta, kivallatta az őröket, majd megparancsolta, hogy végezzék ki őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott időzött. Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt, de azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután Blásztuszt, a király kamarását megnyerték, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték. Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és trónján ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: Isten szava ez, nem pedig emberé. És azonnal megverte őt az Úr angyala azért, mert nem Istennek adott dicsőséget. Megemésztették a férgek, és úgy halt meg. Az Isten igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul pedig, miután befejezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost is, akinek a mellékneve Márk volt. Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, és a cirénei Lucius és Manaén, aki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saul. Amikor egyszer ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, azt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Így aztán, miután böjtöltek és imádkoztak, kezüket rájuk tették, és elbocsátották őket. Ők pedig a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, majd onnan elhajóztak Ciprusba. Amikor Szalamiszba értek, az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban hirdették, és János is velük volt mint segítőtárs. Ahogy bejárták a szigetet egészen Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágus, hamis prófétával, akit Barjézusnak hívtak. Ez Szergiusz Paulusz helytartónak, ennek az okos embernek a kíséretéhez tartozott. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani akarta Isten beszédét. Elimás, a mágus azonban (neve ugyanis ezt jelenti) ellenállt nekik, és igyekezett a helytartót elfordítani a hittől. De Saul, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel rászegezte tekintetét, és azt mondta: Te minden csalással és hamissággal teljes ördögfi, minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elfordítani az Úr igaz útjait? Most azért az Úr keze ellened fordul, vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. Azonnal homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. A helytartó pedig, amikor látta a történteket, hitt, és elálmélkodott az Úr tanításán. Páfoszból elhajózva Pál és kísérői a pamfiliai Pergébe mentek. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig Pergéből továbbmenve eljutottak a pizidiai Antiókhiába, és szombaton bementek a zsinagógába, és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek, és azt mondták: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok! Pál felállt, csendet intett kezével, és azt mondta: Izráel férfiai és ti, akik félitek az Istent, halljátok! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és fölemelte e népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak, majd hatalmas karjával kihozta onnan őket, és közel negyven esztendeig türelemmel hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak földjét. Mintegy négyszázötven esztendő telt el, majd bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig, utána pedig királyt kértek maguknak, és Isten Sault, Kis fiát, a Benjámin nemzetségéből való férfit adta nekik negyven esztendeig. Amikor őt elvetette, Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről bizonyságot is tett, és azt mondta: Szívem szerint való férfit találtam, Dávidot, Isai fiát, aki teljesíti minden akaratomat. Ígérete szerint az ő utódai közül támasztotta Isten Izráelnek a szabadítót, Jézust, akinek eljövetele előtt János előre hirdette a megtérés keresztségét Izráel egész népének. János küldetésének végeztével így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem, hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó megoldani. Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és ti jelen lévő istenfélők, ennek az üdvösségnek az üzenete nekünk küldetett! De a Jeruzsálemben lakók és vezetőik nem ismerték fel őt, és azáltal, hogy elítélték, betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak. Bár semmi halálra való okot nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor pedig mindazt véghezvitték, amik felőle megírattak, levették a fáról, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik együtt jöttek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek az örömhírt: Isten beteljesítette nekünk, az ő gyermekeinek, az atyáknak tett ígéretet, amikor feltámasztotta Jézust, amint az a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te, ma nemzettelek téged. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, úgy, hogy többé nem tér vissza az elmúlásba, így mondta: Nektek adom a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Azért mondja máshol is: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson. Mert Dávid, miután a maga idejében Isten akarata szerint szolgált, meghalt, atyái mellé temették, és elmúlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást. Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. És mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok azért, hogy be ne következzék rajtatok, amit a próféták mondtak: Lássátok meg, ti gúnyolódók, csodálkozzatok és semmisüljetek meg, mert én olyat teszek a ti időtökben, amit el se hinnétek, ha valaki mondaná nektek! Amikor kimentek, arra kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a beszédeket. Miután szétoszlott a gyülekezet, a zsidók és az istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást, akik velük beszélgetve arra biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton aztán majdnem az egész város összegyűlt Isten igéjének hallgatására. Amikor pedig a zsidók látták a sokaságot, beteltek irigységgel, és gyalázkodva ellene mondtak annak, amiket Pál hirdetett. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondták: Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, de mivel ti megvetitek azt, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nekünk az Úr: Világosságul rendeltelek téged a pogányoknak, hogy üdvösségükre légy a föld legvégső határáig. A pogányok pedig ezeket hallva örvendeztek, és magasztalták az Úr igéjét, és akik csak örök életre választattak, hittek. Az Úr igéje pedig az egész tartományban elterjedt. A zsidók azonban felingerelték ellenük a tekintélyesebb istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, és üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket a határukból. Ők pedig lábuk porát lerázva ellenük elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig beteltek örömmel és Szentlélekkel. Ikóniumban is együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidóknak és a görögöknek nagy sokasága hívő lett. Akik azonban a zsidók közül nem hittek, felindították és haragra ingerelték a pogányok lelkét a testvérek ellen. Ennek ellenére hosszabb időt töltöttek ott, bátran szóltak az Úrban, aki bizonyságot tett kegyelmének beszéde mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek kezük által. A város népe meghasonlott, némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett voltak. Amikor a pogányok a zsidók főembereivel együtt támadást indítottak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket, és ők erről tudomást szereztek, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe és a környékére, és ott hirdették az evangéliumot. Lisztrában ott ült egy lábával tehetetlen ember, aki anyjának méhétől fogva sánta volt, és sohasem járt. Ez hallotta Pált beszélni, aki jól szemügyre vette, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt. A sokaság pedig, amikor látta, amit Pál cselekedett, likaóniai nyelven így kiáltott: Az istenek jöttek le hozzánk emberi formában! És Barnabást Zeusznak, Pált pedig Hermésznek hívták, minthogy ő volt a szóvivő. Zeusz papja pedig, akinek temploma a városuk előtt volt, felkoszorúzott bikákat hajtott a kapuhoz, és a sokasággal együtt áldozni akart. Amikor ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és éppen azt az örvendetes üzenetet hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. Ő az elmúlt nemzedékekben hagyta a pogányokat mind a maguk útján járni, jóllehet nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, az égből esőt adott, termést hozó időket, és bőven megelégített eledellel és szívbéli örömmel. Ilyeneket mondva is csak nagy nehezen tudták visszatartani a sokaságot attól, hogy áldozzanak nekik. Az Antiókhiából és Ikóniumból odajött zsidók azonban annyira felbujtották a sokaságot, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városból, azt gondolva, hogy meghalt. De amikor körülvették őt a tanítványok, felkelt, bement a városba, és másnap Barnabással elment Derbébe. Miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába, erősítve a tanítványok lelkét, buzdítva őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk. Miután pedig gyülekezetenként véneket választottak nekik, imádkozva és böjtölve az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Majd Pizidián áthaladva Pamfiliába jutottak, és miután Pergében hirdették az igét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antiókhiába, ahonnan az Isten kegyelmére bízva elindították őket arra a munkára, amelyet elvégeztek. Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre. Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal. Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek. Amikor emiatt Pálnak és Barnabásnak nem kis ellentéte és vitája támadt velük, úgy határoztak, hogy ebben a kérdéses ügyben Pál és Barnabás és mások is közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután tehát a gyülekezet útjukra bocsátotta őket, ahogy átmentek Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadták őket, ők pedig elbeszélték, miket tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Összegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy megtárgyalják ezt az ügyet. Amikor nagy vita támadt, felkelt Péter, és azt mondta nekik: Testvéreim, férfiak, tudjátok, hogy Isten már régóta kiválasztott engem közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett közöttünk és közöttük, mert hit által tisztította meg a szívüket. Most azért miért kísértitek Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Mert hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők. Ekkor az egész gyűlés elcsendesedett, és meghallgatták Barnabást és Pált, amint elbeszélték, mennyi jelet és csodát tett Isten általuk a pogányok között. Miután elhallgattak, Jakab szólalt fel: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva: Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, és annak omladékait is felépítem és helyreállítom, hogy a többi ember is keresse az Urat, és mindazok a pogányok, akiket az én nevemről neveznek. Így szól az Úr, aki megcselekszi mindazt, ami öröktől fogva ismert. Azért én úgy ítélem meg, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg Istenhez, hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok tisztátalanságaitól, a paráznaságtól, a fulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. Akkor tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Antiókhiába Pállal és Barnabással: Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezetők voltak a testvérek között. Ezt írták saját kezükkel: Az apostolok, a vének és a ti testvéreitek az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában levő pogányok közül való testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel azt hallottuk, hogy némelyek közülünk kimentek, és megháborítottak titeket beszédeikkel feldúlva lelketeket – ők tőlünk megbízást nem kaptak –, miután egy értelemre jutottunk, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk ki, és elküldjük őket hozzátok szeretteinkkel, Barnabással és Pállal. Ezek olyan emberek, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, akik élőszóval is tudtotokra adják ugyanezeket. Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok ezeken a feltétlenül szükséges dolgokon fölül: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól. Jól teszitek, ha ezektől őrizkedtek. Legyetek egészségben! Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, örültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel bátorították és erősítették a testvéreket. Egy ideig ott maradtak, majd a testvérek békességgel elbocsátották őket azokhoz, akik küldték őket. (De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) Pál és Barnabás ugyancsak Antiókhiában időzött, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét. Néhány nap múlva pedig azt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, és látogassuk meg testvéreinket minden városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, hogy lássuk, hogyan vannak! Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy látta jónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, azt ne vegyék maguk mellé. Nézeteltérés támadt közöttük, úgyhogy elszakadtak egymástól: Barnabás maga mellé vette Márkot, és elhajózott Ciprusba, Pál pedig Szilászt választotta maga mellé. Miután a testvérek Isten kegyelmébe ajánlották őt, útnak indult, és bejárta Szíriát és Ciliciát, erősítve a gyülekezeteket. Így jutott el Pál Derbébe és Lisztrába. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és görög apának a fia, akiről jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban levő testvérek. Ezt Pál magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor végigjárták a városokat, meghagyták nekik, hogy tartsák meg a rendeléseket, amelyeket a Jeruzsálemben levő apostolok és vének hoztak. A gyülekezetek pedig naponként erősödtek a hitben, és gyarapodtak lélekszámban. Frígiát és Galácia tartományát járták be, mert a Szentlélek visszatartotta őket, hogy az igét Ázsiában hirdessék, így Mízia felé menve, Bitíniába próbáltak jutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Akkor Mízián át lementek Tróászba. Azon az éjjelen látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Macedóniába, és segíts nekünk! Ahogy a látomást látta, azonnal igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliumot. Elhajózva Tróászból egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap Neápoliszba, onnan pedig Filippibe, amely római település, Macedónia e részének első városa. Ebben a városban töltöttünk néhány napot. És szombaton kimentünk a városkapun kívül egy folyó mellé, ahol gondoltuk, hogy imádkozni szoktak, leültünk, és beszélgettünk az összegyűlt asszonyokkal. Egy Lídia nevű, Thiatíra városbeli bíborárus asszony, aki félte az Istent, hallgatott ránk. Ennek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mondott. Amikor pedig a házanépével együtt megkeresztelkedett, így kérlelt minket: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, gyertek az én házamhoz, és maradjatok ott! És unszolt minket. Történt pedig, hogy amikor imádkozásra mentünk, egy szolgálóleányka jött elénk, akiben jövendőmondás lelke volt, és aki urainak nagy hasznot hozott jövendőmondásával. Ez követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik nektek az üdvösség útját hirdetik. Ezt pedig több napon át művelte. Pált azonban bosszantotta ez, és hátrafordulva azt mondta a léleknek: Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. Annak urai pedig, amikor látták, hogy keresetük reménysége elveszett, megragadták Pált és Szilászt, és a piactérre, a hatóságok elé hurcolták őket. Odavitték őket a bírákhoz, és azt mondták: Ezek az emberek megháborítják a városunkat, zsidók lévén olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nem szabad nekünk sem átvennünk, sem követnünk, mivelhogy rómaiak vagyunk. És velük együtt a sokaság is ellenük fordult, a bírák pedig letépették ruháikat, és megvesszőztették őket. Miután sok ütést mértek rájuk, börtönbe vetették őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy szigorúan őrizze őket. Az pedig a parancsnak megfelelően a belső börtönbe zárta őket, és lábukat kalodába szorította. Éjféltájban pedig Pál és Szilász imádkozott, és énekkel dicsőítette Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. És hirtelen nagy földrengés támadt, úgyannyira, hogy megrendültek a börtön alapjai, és azonnal kinyílt minden ajtó, és a bilincsek mindenkiről leestek. A börtönőr pedig álmából fölriadva látta, hogy nyitva vannak a börtön ajtajai, kivonta kardját, és meg akarta ölni magát, mert azt gondolta, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan így kiáltott: Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk! Az pedig világosságot kérve berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé, majd kihozta őket, és azt kérdezte: Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Azok pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe! És hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik az ő házánál voltak. Ő pedig magához vette őket az éjszakának abban az órájában, kimosta őket sebeikből, és azonnal megkeresztelkedett az övéivel együtt. És bevitte őket a házába, asztalt terített nekik, és egész házanépével együtt örvendezett, hogy Istenben való hitre jutott. Amikor pedig megvirradt, a bírák elküldték a szolgákat ezzel az üzenettel: Bocsásd el azokat az embereket! A tömlöctartó pedig tudtára adta ezt az üzenetet Pálnak: A bírák ideküldtek, hogy bocsássalak el titeket, most tehát távozhattok, menjetek el békességgel! Pál pedig azt mondta nekik: Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római polgárok vagyunk, és börtönbe vetettek, és most titokban akarnak bennünket kiküldeni? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket! A szolgák pedig elmondták a bíráknak ezeket a szavakat, azok pedig megijedtek, amikor meghallották, hogy rómaiak. Odamentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kikísérték őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. Ők pedig, ahogy kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és a testvéreket látva vigasztalták őket, majd eltávoztak. Miután átmentek Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába érkeztek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton át vitatkozott velük az Írásokból, magyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból, és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. És közülük némelyek hittek, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, csakúgy, mint sokan az istenfélő görögök közül, valamint nem kevesen az előkelő asszonyok közül is. A zsidók pedig irigységtől indítva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz embert, és csődületet támasztva fellázították a várost, majd Jázon házához vonulva igyekeztek őket kihozni a nép közé. Amikor pedig nem találták őket, Jázont és néhány testvért a városi vezetők elé hurcoltak, és azt kiáltozták, hogy ezek a világfelforgatók itt is megjelentek, akiket Jázon a házába fogadott, pedig ezek mindnyájan a császár parancsai ellen cselekszenek, mivelhogy mást tartanak királynak: Jézust. Fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották. De amikor Jázon és a többiek kezességet vállaltak értük, elbocsátották őket. A testvérek pedig azonnal, még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába, akik amikor megérkeztek, felkeresték a zsidók zsinagógáját. Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, úgyhogy az igét teljes készséggel befogadták, és mindennap kutatták az Írásokat, hogy valóban úgy vannak-e ezek. Sokan hittek azért közülük, sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen. Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, elmentek, és a sokaságot ott is felizgatták és fellázították. De a testvérek akkor azonnal elküldték Pált, hogy utazzon a tengerig, Szilász és Timóteus azonban ott maradt. Pált kísérői elvitték egészen Athénig, majd azzal az utasítással tértek vissza, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá. Amíg Athénben Pál rájuk várt, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Mindennap vitatkozott a zsinagógában az istenfélő zsidókkal, a piacon pedig azokkal, akiket ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, egyesek azt kérdezték: Ugyan mit akarhat ez a fecsegő mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik, mivelhogy Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Megragadták, és az Areopágoszra vitték, ezt mondva: Megtudhatnánk, hogy mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek, szeretnénk azért megérteni, miről is van szó. Az athéniek ugyanis és az ott lakó jövevények valamennyien mással sem töltötték idejüket, mint hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál tehát kiállt az Areopágosz kö ze pé re, és így szólt: Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak tekintelek titeket, mert amikor bejártam és megszemléltem szentélyeiteket, találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt ráírva: Az ismeretlen Istennek. Akit azért ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki a világot teremtette és mindazt, ami abban van, mivel ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik, emberi kéz szolgálatára nem szorul, mintha valamire is szüksége lenne, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén, és előre meghatározta rendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatnák és megtalálhatnák, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint költőitek közül is mondták némelyek: Az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, a művészet és az emberi elképzelés alkotásaihoz hasonló. A tudatlanság idejét azért elnézte Isten, de most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek. Mert rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a föld kerekségét igazságosan egy férfi által, akit arra rendelt. Bizonyságot adott erről mindenkinek azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül. Amikor azonban a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd még meghallgatunk téged efelől. Így Pál eltávozott körükből. Néhány ember azonban hívővé lett, és csatlakozott hozzá. Köztük volt az areopágita Dioniziosz, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások is. Pál ezek után eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. Ott találkozott egy Akvila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából. Pál hozzájuk csatlakozott, és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt, és dolgozott. Mesterségükre nézve ugyanis sátorkészítők voltak. Szombatonként pedig a zsinagógában vitatkozott, és igyekezett meggyőzni mind a zsidókat, mind a görögöket. Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. De amikor azok ellene fordultak, és szidalmazták, ruháit megrázva azt mondta nekik: Véretek a fejetekre! Én tiszta vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. Eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házához ment, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házanépével együtt, és a korinthusiak közül is sokan, akik hallgatták őt, hittek és megkeresztelkedtek. Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadni, hogy neked ártson, mert nekem sok népem van ebben a városban. És ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította köztük az Isten igéjét. Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték, és így szóltak: Ez az ember törvényellenes istentiszteletre csábítja az embereket. Amikor pedig Pál meg akart szólalni, Gallió azt mondta a zsidóknak: Ti zsidók, ha valóban valami törvénytelenségről vagy gonosz bűntettről volna szó, annak rendje szerint meghallgatnálak benneteket. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről van vita, azt ti magatok intézzétek el, mert én ezekben nem kívánok bíró lenni. És elzavarta őket a törvényszék elől. Erre valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagóga elöljáróját, és a törvényszék előtt megverték, de Gallió nem is törődött velük. Pál pedig még több napig ott maradt, majd a testvérektől elbúcsúzva Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, miután fejét megnyíratta Kenkreában, mert fogadalma volt. Efezusba jutva azonban elvált tőlük, bement a zsinagógába, és vitatkozott a zsidókkal. Amikor pedig azok kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó, hanem búcsút vett tőlük, és azt mondta: Ha Isten úgy akarja, ismét visszajövök hozzátok. És elhajózott Efezusból. Miután Cézáreába érkezett, felment Jeruzsálembe, és köszöntötte a gyülekezetet, majd lement Antiókhiába. Miután bizonyos időt ott töltött, útra kelt, és rendre bejárta Galácia tartományát és Frígiát, és erősítette mind a tanítványokat. Efezusba pedig egy Apollós nevű, alexandriai származású, ékesen szóló zsidó férfi érkezett, aki jártas volt az Írásokban. Ő már oktatásban részesült az Úr útjáról, és buzgó lélekkel, helyesen szólta és tanította az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét ismerte. Igen bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor pedig meghallgatta őt Priszcilla és Akvila, maguk mellé vették, és még alaposabban kifejtették neki az Isten útját. Amikor pedig Akhájába akart átmenni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor azután megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívővé lettek, Mert meggyőzően cáfolta a zsidókat, és nyilvánosan bizonyította az Írásokból, hogy Jézus a Krisztus. Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál bejárva a felsőbb tartományokat Efezusba érkezett. Amikor ott néhány tanítványra talált, azt kérdezte tőlük: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők pedig azt mondták neki: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek! Mire azt kérdezte: Akkor hát mire keresztelkedtetek meg? Ők pedig azt mondták: a János keresztségére. Pál pedig így folytatta: János a megtérés keresztségével keresztelt, azt mondva a népnek, hogy aki utána jön, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Amikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Amikor Pál rájuk tette kezét, a Szentlélek rájuk szállt, és nyelveken szóltak, és prófétáltak. Összesen mintegy tizenketten voltak ezek a férfiak. A zsinagógába is elment, és három hónapon át bátran szólt, vitatkozott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról. De amikor egyesek megkeményítették magukat, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját a sokaság előtt, otthagyta őket, és a tanítványokat is elkülönítette tőlük, és mindennap egy bizonyos Tirannosz iskolájában tanított. Ez két esztendeig tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, mind zsidók, mind görögök, meghallották az Úr igéjét. Isten rendkívüli csodákat tett Pál keze által. Annyira, hogy a testéről a kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, és a gonosz lelkek kimentek belőlük. Néhányan a kóborló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek voltak, és azt mondták: Esküvel kényszerítünk titeket a Jézusra, akit Pál hirdet. Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek pedig így válaszolt: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? És az az ember, akiben a gonosz lélek volt, nekik esett, leteperte őket, és annyira erőt vett rajtuk, hogy meztelenül és megsebesülve szaladtak ki abból a házból. Ez pedig tudomására jutott minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, és félelem szállt mindnyájukra, és magasztalták az Úr Jézus nevét. És sokan a hívők közül eljöttek, megvallották és elmondták tetteiket. Sokan pedig azok közül, akik varázslással foglalkoztak, könyveiket összehordták, és mindenki szeme láttára elégették. És összeszámlálták azoknak árát, és ötvenezer ezüstpénzre értékelték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és erősödött. Miután mindezek megtörténtek, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy, és azt mondta: Ottlétem után Rómát is meg kell látnom. Macedóniába küldött kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt, ő pedig egy ideig Ázsiában maradt. Abban az időben pedig nem kis háborúság támadt az Úr útja miatt. Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből Artemisztemplomokat készített, nem csekély nyereséget biztosított a mesterembereknek. Ezeket összegyűjtötte a hasonló foglalkozásúakkal együtt, és azt mondta nekik: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből van a mi jólétünk. És látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusnak, hanem majdnem egész Ázsiának sok népét áltatta és megtévesztette, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálnak. De nemcsak az a veszély fenyeget bennünket, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Artemisznek a templomát is semmibe veszik majd, és odalesz az ő nagysága, pedig őt egész Ázsia és az egész földkerekség tiszteli. Amikor ezeket hallották, megteltek haraggal, és kiáltoztak: Nagy az efezusi Artemisz! Az egész városban felfordulás támadt, megragadták a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, akik Pál útitársai voltak, és egy akarattal a színházba rohantak. Pált pedig nem engedték a tanítványok, amikor a nép közé akart menni. És néhány ázsiai főtisztviselő, akik a barátai voltak, üzentek neki, és arra kérték, hogy ne menjen a színházba. Ott pedig ki egyet, ki mást kiáltozott, mert a népgyűlés összezavarodott, és a többség azt sem tudta, miért gyűltek össze. A zsidók Sándort tolták előre, ezért a tömeg figyelme őrá irányult. Sándor pedig kezével intett, és védekezni akart a nép előtt. De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és mintegy két órán át kiáltozták: Nagy az efezusi Artemisz! Miután pedig a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, azt mondta: Efezusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz szentélyének és az ő égből leszállt képének őrzője? Mivel tehát ennek senki nem mondhat ellent, szükséges, hogy lecsendesedjetek, és semmiféle meggondolatlanságot ne kövessetek el! Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és istennőnket sem káromolták. Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mesterembereknek valaki ellen panasza van, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, ám pereskedjenek egymással! Ha pedig egyéb dolgok felől van valami panaszotok, a törvényes népgyűlésen elintézhetitek. Mert félő, hogy lázadással vádolnak minket a mai nap miatt, mert nincs semmi érvünk, amellyel megokolhatnánk ezt a csődületet. (40) Ezeket mondva feloszlatta a népgyűlést. A zavargás megszűntével Pál magához hívta a tanítványokat, bátorította őket, majd elbúcsúzott tőlük, és elindult, hogy Macedóniába menjen. Miután pedig bejárta azokat a tartományokat, és számos beszéddel buzdította őket, Görögországba ment. Három hónapot töltött ott, de ahogy hajóra készült szállni Szíria felé, a zsidók merényletet terveztek ellene, ezért úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz és a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz. Ezek előrementek, és Tróászban vártak ránk. Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap alatt érkeztünk meg hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk. A hét első napján, amikor összegyűltünk a kenyér megtörésére, Pál prédikált nekik, és mivel másnap el akart menni, a tanítást megnyújtotta éjfélig. Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol összegyűltünk. Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, és mivel Pál sokáig prédikált, az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről, és holtan szedték föl. Pál pedig lement, ráhajolt, magához ölelte, majd azt mondta: Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van. Azután fölment, megtörte a kenyeret, és evett, majd sokáig, egészen virradatig beszélgetett velük, és akkor indult el. Az ifjat pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak. Mi pedig előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, ott akartuk fölvenni Pált, mert így rendelkezett, ő ugyanis gyalog akart jönni. Amikor aztán Asszoszban találkozott velünk, felvettük, és Mitilénébe mentünk. Onnan elhajózva másnap Khiosz elé jutottunk, azt követően pedig behajóztunk Számoszba, majd a rá következő nap megérkeztünk Milétoszba. Mert Pál úgy döntött, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne veszítsen időt Ázsiában. Sietett, hogy pünkösd napjára lehetőleg már Jeruzsálemben legyen. Milétoszból azonban Efezusba küldött, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Amikor azok megérkeztek hozzá, azt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva miként éltem köztetek az egész idő alatt. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és megpróbáltatás között, amelyek a zsidók cselszövései miatt estek rajtam. Egyáltalán nem riadtam vissza attól, hogy hirdessem nektek azt, ami hasznos, és nyilvánosan és házanként tanítsalak titeket. Mind zsidóknak, mind görögöknek bizonyságot tettem az Istenhez való megtérésről és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitről. Most azért a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és nem tudom, hogy ott mi vár rám. Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városonként bizonyságot tesz, hogy bilincsek és szorongattatások várnak rám. De semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nekem, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között az Isten országát hirdetve jártam, többé senki sem látja az arcomat. Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy az Isten teljes akaratát hirdessem nektek. Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat. Azért vigyázzatok, emlékezzetek arra, hogy én három évig nem szűntem meg éjjel és nappal könnyek között inteni mindenkit. Most pedig, testvéreim, az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki gyarapíthat, és örökséget adhat nektek minden megszentelt között. Senkinek az ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt magatok tudjátok, hogy amire szükségem volt nekem és a velem levőknek, arról ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni. Miután ezeket elmondta, térdre borulva együtt imádkozott velük. Akkor mindnyájan nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták őt. Különösen azon a szaván keseregtek, hogy nem fogják többé arcát viszontlátni. Azután elkísérték a hajóhoz. Ahogy elváltunk tőlük, és kifutottunk a tengerre, egyenesen Kósz szigetére érkeztünk, másnap pedig Rodoszba és onnan Patarába. Amikor találtunk egy hajót, amely Föníciába ment, beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíriába eveztünk, és Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Ott maradtunk hét napig, miután megtaláltuk a tanítványokat, akik Pálnak azt mondták a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Ott töltött napjaink elteltével, útnak indultunk, ők pedig mindnyájan kikísértek bennünket feleségestül, gyermekestül egészen a városon kívülre, és a tenger partján térdre esve imádkoztunk. Miután elbúcsúztunk egymástól, mi beszálltunk a hajóba, ők pedig visszatértek az övéikhez. Hajóutunk végeztével Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és náluk maradtunk egy napig. Másnap elindultunk, és Cézáreába érkeztünk, és betértünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Neki négy hajadon lánya volt, akik prófétáltak. Mialatt több napig ott maradtunk, lejött egy Júdeából való próféta, név szerint Agabosz. Amikor eljött hozzánk, levette Pál övét, és kezét-lábát megkötözte vele, majd azt mondta: Ezt mondja a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és a pogányok kezébe adják. Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. De Pál így felelt: Miért sírtok, és keserítitek a szívemet? Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. Amikor nem hagyta magát lebeszélni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata. E napok után pedig felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázonhoz, hogy nála szálljunk meg. Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak minket a testvérek. Másnap pedig Pál velünk együtt bement Jakabhoz, és a vének mindnyájan ott voltak. Köszöntötte őket, és részletesen elmondta, mit tett Isten a pogányok között a szolgálata által. Azok pedig ezt hallva dicsőítették Istent, és azt mondták neki: Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan buzognak a törvényért! Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, akik a pogányok között vannak, a Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondva, hogy ne metéljék körül fiaikat, és ne tartsák meg a zsidó szokásokat. Mi hát a teendő? Mindenképpen meg fogják hallani, hogy idejöttél. Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van köztünk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd magad mellé őket, és tisztulj meg velük együtt, fizesd ki a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket, és így mindenki megtudja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hallott, hanem te magad is úgy élsz, hogy a törvényt megtartod. A pogányokból lett hívőknek pedig már megírtuk azt a határozatot, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól. Akkor Pál maga mellé vette azokat a férfiakat, és másnap velük együtt elvégezte a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le a tisztulás napjai, addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot. Amikor pedig a hét nap már a vége felé járt, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, majd megragadták, és így kiáltoztak: Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; és ezenfelül még görögöket is behozott a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet. Mert korábban az efezusi Trofimosszal látták a városban, és azt hitték, hogy Pál bevitte őt a templomba. Megmozdult azért az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azon nyomban bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, felment egy jelentés a sereg ezredeséhez, hogy egész Jeruzsálem lázong; ő azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Azok pedig, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Ahogy az ezredes odaért, elfogatta, és megparancsolta, hogy kötözzék meg két lánccal, és tudakozódott, hogy ki ez az ember, és mit tett. De ki ezt, ki azt kiáltozta a sokaságban, és mivel a zajongás miatt nem tudott meg semmi bizonyosat, az ezredes megparancsolta, hogy vezessék a várba. Amikor a lépcsőkhöz jutott, az történt, hogy a katonáknak vinniük kellett Pált a tömeg erőszakossága miatt, mert a tömeg utánuk tódult, és azt kiáltozta: Végeztesd ki! Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, azt mondta az ezredesnek: Szabad valamit mondanom neked? Ő pedig azt kérdezte: Te tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal korábban felkelést szított, és kivitte a pusztába azt a négyezer felfegyverzett férfit? Mire Pál így válaszolt: Én ugyan tarzuszi zsidó ember vagyok, Cilicia nevezetes városának polgára, de kérlek, engedd meg nekem, hogy szóljak a néphez. Amikor megengedte, Pál a lépcsőn állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csendesség lett, héber nyelven szólította meg őket: Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek. Amikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még inkább megnyugodtak. Akkor így szólt: Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nőttem fel, Gamáliél lábainál, az atyák törvényének szigora szerint neveltek, és buzgó voltam az Isten iránt, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok. Ennek a tanításnak a követőit halálra üldöztem, megkötöztem és börtönbe juttattam férfiakat és nőket. Tanúm erre a főpap és a véneknek egész tanácsa, akiktől leveleket kaptam az atyafiakhoz, és Damaszkuszba mentem, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. Történt pedig, hogy amint mentem és közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban egyszerre csak nagy világosság sugárzott körül engem az égből. Földre estem, és egy hangot hallottam, amely azt mondta nekem: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Én pedig azt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Ő pedig azt mondta nekem: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. Akik velem voltak, a világosságot ugyan látták, de nem hallották annak hangját, aki velem beszélt. Én pedig azt mondtam: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt válaszolta: Kelj fel, és menj el Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit Isten felőled elrendelt, hogy megtedd. De mivel nem láttam annak a világosságnak dicsősége miatt, a velem levők kézen fogva vezettek, úgy mentem be Damaszkuszba. Egy bizonyos Anániás pedig, aki a törvény szerint élő kegyes férfi, akiről az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek, hozzám jött, és mellém állva azt mondta nekem: Atyámfia, Saul, láss újra! És én abban a pillanatban rátekintettem. Ő pedig azt mondta: Atyáink Istene kiválasztott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd az Igazat, és hangját a saját szájából halljad. Mert tanúja leszel neki minden ember előtt azok felől, amiket láttál és hallottál. Most azért mit késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, és az Úr nevét segítségül hívva mosd le bűneidet. Történt pedig, hogy amikor Jeruzsálembe visszatértem, és imádkoztam a templomban, révületbe estem, és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam szóló bizonyságtételedet! Én pedig azt mondtam: Uram, ők maguk tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem és zsinagógáról zsinagógára járva megvertem azokat, akik hittek benned. Amikor a te vértanúdnak, Istvánnak a vérét kiontották, én is ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem azoknak ruháját, akik őt megölték. Ő pedig azt mondta nekem: Eredj el, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé. Eddig a szóig hallgatták őt, de akkor kiabálni kezdtek: Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem érdemli meg, hogy éljen. Miközben kiabáltak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe. Az ezredes pedig megparancsolta, hogy vigyék Pált a várba, és meghagyta, hogy korbácsütésekkel vallassák ki, hogy megtudja, miért kiáltoztak úgy ellene. Amikor azonban szíjakkal lekötözték, azt mondta Pál az ott álló századosnak: Szabad-e nektek római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolni? Ahogy meghallotta ezt a százados, elment, és jelentette az ezredesnek: Vigyázz, mit teszel, mert ez az ember római! Hozzá ment azért az ezredes, és megkérdezte tőle: Mondd meg nekem, valóban római polgár vagy? Ő pedig azt felelte: Az vagyok. Az ezredes akkor azt mondta: Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig azt mondta: Én pedig beleszülettem. Vallatói akkor azonnal félrehúzódtak mellőle. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római az, akit megkötöztetett. Másnap pedig teljes bizonyossággal meg akarta tudni, hogy a zsidók mivel vádolják, ezért bilincseit feloldotta, és megparancsolta, hogy a főpapok és az egész nagytanács gyűljön össze, majd Pált levezette és eléjük állította. Pál a nagytanácsra szegezte szemét, és azt mondta: Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. Anániás főpap pedig megparancsolta azoknak, akik mellette álltak, hogy üssék szájon. Akkor Pál azt mondta neki: Megver az Isten téged, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy a törvény szerint hozz ítéletet felettem, és törvényellenesen azt parancsolod, hogy megüssenek? Az ott állók pedig így szóltak: Az Isten főpapját szidalmazod? Pál pedig azt mondta: Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd! Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a nagytanács előtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, és a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak. Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a sokaság megoszlott. Mert a szadduceusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Nagy kiáltozás támadt, és a farizeusok pártjának írástudói közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, azt hangoztatva: Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha lélek vagy angyal szólt hozzá? Mikor pedig egyre nagyobb lett a felfordulás, az ezredes attól tartott, hogy Pált szétszaggatják, ezért parancsot adott, hogy a katonaság menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye el a várba. A következő éjszakán pedig odaállt mellé az Úr, és azt mondta: Bízzál, Pál! Mert ahogy bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell neked Rómában is bizonyságot tenned. Ahogy megvirradt, a zsidók összecsődültek, és átok alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. Több mint negyvenen voltak, akik így összeesküdtek. Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és azt mondták: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, amíg meg nem öljük Pált. Most azért a nagytanáccsal együtt javasoljátok azt az ezredesnek, hogy hozza le hozzátok, mintha az ügyét alaposabban ki akarnátok vizsgálni. Mi pedig készek vagyunk őt megölni, mielőtt ideérne. Pál nőtestvérének a fia azonban meghallotta e cselszövést, és a várba bejutva tudtára adta Pálnak. Pál pedig az egyik századost magához hívta, és azt mondta: Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez, mert valamit jelenteni akar neki. Az tehát maga mellé vette őt, elvitte az ezredeshez, és azt mondta: A fogoly Pál magához hívatott engem, és arra kért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert mondani akar neked valamit. Az ezredes pedig kézen fogta, és félrevonulva megkérdezte tőle: Mit akarsz nekem jelenteni? Ő pedig azt mondta: A zsidók elhatározták, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a nagytanács elé, mintha valamit alaposabban meg akarnának tudakozni felőle. Te azért ne engedj nekik, mert közülük negyvennél több férfi leselkedik utána, akik átok alatt kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. És már készen vannak, csak az üzenetedre várnak. Ekkor az ezredes elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki: Senkinek se szólj arról, hogy ezeket jelentetted nekem. És a századosok közül kettőt magához hívatott, és azt mondta: Készítsetek föl kétszáz katonát, hetven lovast és kétszáz dárdást az éjszaka harmadik órájára, hogy induljanak Cézáreába, és hátas állatokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve biztonságban vigyék Félix helytartóhoz. Levelet is írt, amelynek ez volt a szövege: Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi! Ezt a férfit a zsidók elfogták és meg akarták ölni, de odamenve csapataimmal kiszabadítottam, mivel tudomásomra jutott, hogy római. Mivel meg akartam tudni az okát, hogy mivel vádolják, levittem őt a nagytanácsuk elé. Úgy találtam, hogy törvényük vitás kérdései felől vádolják, de ellene semmi halált vagy fogságot érdemlő vád nincs. Mivel pedig jelentették nekem, hogy merénylet készül e férfi ellen, azonnal hozzád küldtem, és vádlóinak is meghagytam, hogy ami panaszuk van ellene, azt előtted mondják el. A katonák tehát a kapott parancsnak megfelelően felvették Pált, és még éjszaka elvitték Antipatriszba. Másnap a lovasok kíséretében továbbküldték, ők pedig visszatértek a várba. Azok pedig Cézáreába jutva átadták a levelet a helytartónak, és Pált is elébe vezették. Amikor a helytartó elolvasta a levelet, megkérdezte, hogy melyik tartományból való, és miután megtudta, hogy Ciliciából, azt mondta: Majd kihallgatlak, amikor a vádlóid is eljönnek. És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék. Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen. Amikor előállították, Tertullusz vádolni kezdte: Nagyra becsült Félix, nagy békében van részünk, és helyes intézkedések történnek a nép javára előrelátásod folytán. Ezt minden tekintetben és mindenütt teljes hálával elismerjük. De hogy hosszú ideig fel ne tartsalak, kérlek, jóindulattal hallgass meg minket röviden. Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez az ember valóságos pestis, és lázadást szít a föld kerekségén levő valamennyi zsidó közt, és a názáreti felekezet vezetője, aki a templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni. Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt kezünkből, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek. Ha kihallgatod őt, magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk. A zsidók is csatlakoztak ehhez, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van. Pál, miután intett neki a helytartó, hogy szóljon, így válaszolt: Mivel tudom, hogy hosszú évek óta vagy e népnek a bírája, bátrabban védekezem a magam ügyében. Megtudhatod, hogy nincs több mint tizenkét napja, hogy feljöttem imádkozni Jeruzsálembe. De sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban nem láttak engem, hogy valakivel is vitatkoztam volna, vagy hogy a sokaságot lázítottam volna. Nem is tudják bizonyítani azt, amivel most vádolnak. Azt azonban megvallom neked, hogy én a szerint az út szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindabban, ami a törvényben és a prófétákban meg van írva. Mert reménységem van Istenben, hogy lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak, amint ezt ők maguk is várják. Ezért magam is arra törekszem, hogy mindenkor feddhetetlen lelkiismeretem legyen Isten és az emberek előtt. Több esztendő elteltével pedig eljöttem, hogy az én népemnek adományokat hozzak, és áldozatot mutassak be. Ennek során néhány Ázsiából való zsidó rám talált a templomban a tisztulási fogadalom teljesítése közben, nem pedig csődületben és nem lázítás közben. Nekik kellett volna megjelenniük előtted és itt vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy ezek a vádlók maguk mondják meg, hogy találtak-e bennem valami vétket, amikor a nagytanács előtt álltam, hacsak nem azt az egy kijelentésemet, amelyet köztük állva kiáltottam: a halottak feltámadása miatt vádolnak engem a mai napon. Félix pedig, akinek elég pontos tudomása volt erről a tanításról, elnapolta ügyüket, és így szólt: Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben. És megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őt őrizetben, de enyhébb fogságban, és senkit se tiltsanak el az övéi közül attól, hogy szolgáljon neki. Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó volt, maga elé hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztusban való hit felől. Amikor pedig igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémülve így szólt: Most menj el, de amikor alkalmam lesz rá, magamhoz hívatlak. Egyúttal azt is remélte, hogy Pál pénzt ad neki, ezért gyakran magához hívatta, és elbeszélgetett vele. Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix azonban, hogy kedvébe járjon a zsidóknak, Pált fogságban hagyta. Amikor Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe. A főpap és a zsidók főemberei pedig panaszt tettek neki Pál ellen, és kérték, hogy a kedvükért vitesse át őt Jeruzsálembe, mert tőrbe akarták csalni, hogy útközben megöljék. Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pált Cézáreában őrzik, ő maga pedig hamarosan odamegy. Akik tehát közöttetek illetékesek – mondta –, jöjjenek velem, és ha valami kifogásolható van abban a férfiban, emeljenek vádat ellene! Miután nem több mint nyolc-tíz napot időzött közöttük, lement Cézáreába, és másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált. Amikor Pál megjelent, körülállták a zsidók, akik lementek Jeruzsálemből, és sok súlyos vádat hoztak fel ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. Pál a maga védelmére ezt hozta fel: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem. Fesztusz pedig kedvükben akart járni a zsidóknak, és azt kérdezte Páltól: Föl akarsz menni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben? Pál azonban azt mondta: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell felettem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, mint te magad is jól tudod. Mert ha vétkes vagyok, és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól, ha azonban semmi sincs azokban, amikkel ezek vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek! Akkor Fesztusz szót váltott tanácsosaival, és így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, a császár elé fogsz menni. Néhány nap múlva pedig Agrippa király és Bereniké érkezett Cézáreába, hogy köszöntsék Fesztuszt. Mivel több napot ott töltöttek, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: Van itt egy férfi, akit Félix hagyott itt fogolyként. Amikor Jeruzsálemben jártam, a főpapok és a zsidók vénei panaszt emeltek ellene, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk kiadni egy embert azelőtt, hogy szembesítenék a vádlottat vádlóival, és alkalmat nem adnának neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Amikor tehát ők idejöttek, másnap halogatás nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt a férfit. Ám amikor vádlói előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amilyenre én gondoltam, hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, egy bizonyos meghalt Jézus felől, akiről Pál azt állította, hogy él. Mivel ezekben a vitás kérdésekben nem tudtam eligazodni, megkérdeztem, akar-e Jeruzsálembe menni, hogy ott mondjanak ítéletet ebben az ügyben. Amikor azonban Pál fellebbezett, hogy a császár döntéséig tartsák őrizetben, megparancsoltam, hogy őrizzék, amíg a császárhoz nem küldhetem. Agrippa pedig azt mondta Fesztusznak: Szeretném magam is meghallgatni azt az embert. Holnap hallani fogod – felelte Fesztusz. Másnap tehát Agrippa és Bereniké nagy pompával megjelent, és bement a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város főembereivel együtt, majd Fesztusz parancsára elővezették Pált. Fesztusz így szólt: Agrippa király és ti férfiak mindnyájan, akik velünk együtt jelen vagytok! Látjátok ezt az embert, aki miatt a zsidók egész sokasága folyamodott hozzám Jeruzsálemben és itt is, azt kiáltozva, hogy ennek nem szabad tovább élnie. Én pedig úgy találtam, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett, de mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy elküldöm. De semmi bizonyosat nem tudok róla írni az én uramnak. Ezért hozattam őt elétek és kiváltképpen teeléd, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni. Mert értelmetlennek látom, hogy aki foglyot küld, az ellene való vádakat ne jelentse. Agrippa pedig azt mondta Pálnak: Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet tartott: Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy a mai napon előtted védekezhetem mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdéseit. Kérlek azért, hallgass meg engem türelmesen! Életemet, amely kezdettől népem között és Jeruzsálemben folyt le, ifjúságomtól fogva minden zsidó ismeri. Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus. Most is a miatt a reménység miatt állok itt vád alatt, amelyet Isten atyáinknak ígért, és amelynek beteljesedésében a mi tizenkét törzsünk éjjel-nappal buzgón szolgálva reménykedik. Ó, király, ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók. Miért találjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel? Egykor én magam is úgy véltem, hogy mindent meg kell tennem ama názáreti Jézus neve ellen. Meg is tettem Jeruzsálemben, és a szentek közül sokat börtönbe csukattam a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján. Sőt amikor megölték őket, szavazatommal ehhez hozzájárultam. Minden zsinagógában sokszor büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, és szerfelett dühöngtem ellenük, még idegen városokban is üldöztem őket. Ilyen ügyben éppen útban voltam Damaszkusz felé a főpapoktól kapott felhatalmazással és engedéllyel. Déltájban az úton azt láttam, ó, király, hogy a mennyből a napfénynél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és a velem együtt utazókat. Amikor pedig mindnyájan földre estünk, hangot hallottam, amely héber nyelven szólt hozzám, és ezt mondta: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Én pedig azt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig azt mondta: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgává és tanúvá rendeljelek téged arra nézve, amiket láttál, és amik miatt még meg fogok neked jelenni. Megszabadítalak téged ettől a néptől és a pogányoktól, akik közé küldelek, hogy megnyisd a szemüket, hogy a sötétségből világosságra és a Sátán hatalmából Istenhez térjenek, hogy a bennem való hit által bűneik bocsánatát vegyék, és a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek. Azért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea egész tartományában, sőt a pogányok között is hirdettem az embereknek, hogy bánják meg bűneiket, és térjenek meg Istenhez, és a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedjenek. Ezért fogtak el a templomban, és ezért akartak a zsidók megölni. De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinynek és nagynak egyaránt, és semmit sem mondok azon kívül, amiről a próféták és Mózes is megmondták, hogy be fog teljesedni, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támadt fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni ennek a népnek és a pogányoknak is. Amikor pedig ezeket mondta a maga mentségére, Fesztusz hangosan így szólt: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz. Ő pedig azt mondta: Nem vagyok én bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédeket szólok. Mivel tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem gondolom, hogy ezek közül előtte bármi is rejtve lenne, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Agrippa király, hiszel-e a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa pedig azt mondta Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek. Pál így válaszolt: Kívánnám Istentől, hogy ne csak majdnem, hanem nagyon is, és ne csak te, hanem mindazok is, akik ma engem hallgatnak, olyanok lennének, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül. Aztán felkelt a király, a helytartó, Bereniké és azok, akik velük együtt ültek. Távozóban így beszélgettek egymás között: Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember. Agrippa pedig azt mondta Fesztusznak: Ezt az embert szabadon lehetne bocsátani, ha a császárhoz nem fellebbezett volna. Amikor eldőlt, hogy Itáliába hajózunk, átadták Pált és több más foglyot a császári seregből való Juliusz nevű századosnak. Beszálltunk tehát egy adramittiumi hajóba, amely az ázsiai partvidéket akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is. Másnap megérkeztünk Szidónba. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen a barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. Onnan elindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt. Majd Cilicia és Pamfilia partja mellett elhajózva eljutottunk a líciai Mirába. És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított át minket. Több napon át azonban csak lassan haladtunk, és nehezen jutottunk el Kniduszig, de mivel a szél nem engedett bennünket odajutni, elhajóztunk Kréta alatt, Szalmóné közelében. Nagy nehezen elhajóztunk mellette, majd eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőknek neveznek, s melyhez közel van Lázea városa. Mivel pedig már sok idő telt el, és a hajózás kezdett veszélyessé válni, mert a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: Férfiak, úgy látom, hogy ez a hajózás nemcsak a rakománynak és a hajónak, hanem a mi életünknek is ártalmára és nagy kárára lesz. De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. Mivel a kikötő telelésre nem volt alkalmas, ezért a többség úgy határozott, hogy hajózzanak tovább, ha csak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe, amely délnyugat és északnyugat felé néz. Mivel pedig gyenge déli szél kezdett fújni, úgy gondolták, hogy feltett szándékukat véghezvihetik, felszedték hát a horgonyt, és Kréta mentén hajóztak tovább. Nemsokára azonban a sziget felől viharos szél csapott le ránk, amelyet északkeletinek neveznek, s amely a hajót magával ragadta, és mivel nem bírt a széllel szemben menni, hagytuk, hogy magával vigyen bennünket. Amikor pedig egy kis sziget alá futottunk, amelyet Klaudának hívnak, alig bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot. Miután azt felvonták, védőintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szirtisz zátonyaira futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak tovább. Amikor pedig a szélvésztől nagyon hányattattunk, másnap a hajóterhet kidobták, harmadnap pedig saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar tombolt, minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől. Amikor pedig már jó ideje nem ettek, Pál felállt közöttük, és azt mondta: Férfiak, jobb lett volna, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, így elkerültük volna ezt a bajt és kárt. De még most is biztatlak titeket: Ne veszítsétek el a reményt, mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó. Mert ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok, és ezt mondta: Ne félj, Pál, a császár elé kell állnod, és Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak. Azért bízzatok, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk. Amikor pedig eljött az Adrián való hányattatásunk tizennegyedik éjszakája, éjféltájban észrevették a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölt állapítottak meg, majd egy kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották a mérőónt, és tizenöt ölt mértek. Mivel féltek, hogy valami szirtes helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva, hogy nappal legyen. Ekkor a hajósok el akartak menekülni a hajóról, és a csónakot lebocsátották a tengerre azzal az ürüggyel, mintha a hajó orrából akarnának horgonyt vetni. Pál azonban azt mondta a századosnak és a katonáknak: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti sem menekülhettek meg. Akkor a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták, hogy kiessen. Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt hozzájuk: Ma van tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és nem vettetek magatokhoz semmit. Azért kérlek titeket, hogy egyetek, mert ez a megmaradásotokat szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál sem a fejéről. Amikor ezeket mondta, kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, majd megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is ettek. Lélekszám szerint pedig összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajóban. Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, csak egy tengeröblöt láttak, melynek lapos partja volt, és úgy döntöttek, hogy ha tudják, arra futtatják rá a hajót. A horgonyokat tehát körös-körül elvagdalták, a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd köteleit is megoldották, és az orrvitorlát a szélnek feszítve igyekeztek a part felé haladni. De amikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót, amelynek az orra azon megakadva mozdíthatatlanul ott maradt, a hátulsó része azonban szakadozott a hullámverés miatt. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiússzon és megszökjön. De a százados eltiltotta őket ettől a szándékuktól, mivel meg akarta tartani Pált, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre, utána pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan épségben kijutottak a szárazföldre. Miután megmenekültünk, megtudtuk, hogy Máltának hívják azt a szigetet. A barbárok pedig nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és befogadtak mindnyájunkat a zuhogó eső és a hideg elől. Amikor pedig Pál felmarkolt egy nyaláb rőzsét, és a tűzre vetette, egy vipera a melegből kimászva a kezére ragadt. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, azt mondták egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, akit nem hagyott élni az isteni igazságszolgáltatás, noha a tengerből megszabadult. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem lett. Azok pedig azt várták, hogy megdagad, vagy nagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban sokáig vártak, és látták, hogy semmi baja nem lett, megváltoztatták véleményüket, és azt mondták, hogy isten. Annak a helynek a környékén volt a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki befogadott és három napig nagyon emberségesen vendégül látott minket. Publiusz apja pedig történetesen magas lázzal vérhasban feküdt. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, kezét rátette, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, mások is, akik betegek voltak a szigeten, eljöttek hozzá, és meggyógyultak. Ezért igen nagy megbecsülésben volt részünk, és amikor elhajóztunk, a szükséges dolgokkal elláttak bennünket. Három hónap múlva ugyanis elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amely a Dioszkurok jelvényét viselte. Szirakuzába érkezve ott maradtunk három napig. Onnan a partot körülhajózva eljutottunk Régiumba, majd egy nap múlva déli szél támadt, így másnap megérkeztünk Puteoliba. Itt testvérekre találtunk, akik kérték, hogy maradjunk náluk hét napig. Ezután mentünk Rómába. Az ottani testvérek pedig, amikor hallottak jövetelünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és a Tres Tabernaeig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és bizakodó lett. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Három nap múlva aztán magához hívatta Pál a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, azt mondta nekik: Atyámfiai, férfiak, jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen vagy az ősi szokások ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként kiszolgáltattak a rómaiaknak. Ezek, miután kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mivel semmi halált érdemlő vétket nem találtak nálam. De mivel a zsidók tiltakoztak ez ellen, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni, nem mintha népem ellen volna valami vádam. Ezért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket, és szóljak hozzátok, mert Izráel reménységéért viselem ezt a láncot. Ők pedig azt mondták neki: Mi sem levelet nem kaptunk Júdeából, sem pedig atyánkfiai közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Méltányosnak tartjuk, hogy tőled halljuk, miként gondolkodol, mert erről a felekezetről azt tudjuk, hogy mindenütt ellene mondanak. Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor többen eljöttek hozzá a szállására. Pál pedig bizonyságot tett nekik az Isten országáról, és Mózes törvénye és a próféták alapján reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket Jézusról. Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek. Mivel pedig nem egyeztek meg egymással, szétoszlottak, miután Pál még ezt mondta: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és ezt mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek, nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett ennek a népnek a szíve, és fülükkel nehezen hallanak, és szemüket behunyják, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Vegyétek azért tudomásul, hogy Isten ezt az üdvösséget a pogányoknak küldi, és ők meg is hallgatják. Amikor ezeket mondta, elmentek a zsidók, egymás között vitatkozva. Pál pedig két teljes esztendeig maradt saját bérelt szállásán, és mindenkit fogadott, aki felkereste. Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljesen bátran, minden akadályoztatás nélkül. Pál, Jézus Krisztus szolgája, elhívott apostol, kiválasztva Isten evangéliuma számára, amelyet előre megígért prófétái által a szent írásokban, az ő Fiáról, aki Dávidtól származott test szerint; a mi Urunk Jézus Krisztusról, aki a szentség Lelke szerint hatalmasan Isten Fiának bizonyult a halálból való feltámadás által. Általa kegyelmet és apostolságot kaptunk, hogy az ő nevében való hit engedelmességére juttassunk el minden népet, akik között ti is Jézus Krisztus elhívottai vagytok. Isten minden szerettének és elhívott szentjeinek, akik Rómában vannak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Mindenekelőtt hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. Mert tanúm az Isten, akinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangéliumával, hogy szüntelen megemlékezem rólatok, imádságaimban mindenkor könyörgök, bárcsak egyszer már sikerülne eljutnom hozzátok Isten akaratából. Mert szeretnélek látni benneteket, hogy valami lelki ajándékot adjak nektek, hogy megerősödjetek, azaz hogy egymás hite által – a tiétek meg az enyém által – kölcsönösen erősítsük egymást. Nem akarom, hogy ne tudjátok, testvéreim, hogy sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mind ez ideig megakadályoztattam, hogy köztetek is – éppúgy, mint a többi pogányok között – nyerjek valami lelki gyümölcsöt. Adósa vagyok mind a görögöknek és a barbároknak, mind a bölcseknek és a tudatlanoknak. Amennyire rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni. Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is. Mert az Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe, ahogy meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert Isten haragja a mennyből megnyilvánul az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják, hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra, mert bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallva balgává lettek, és az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Isten azért szívük vágya szerinti tisztátalanságra adta őket, hogy egymás testét megbecstelenítsék, mint akik Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. Isten azért gyalázatos szenvedélyekre adta őket, mert asszonyaik is felcserélték a természetes élést természetellenessel, ugyanígy a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, ezért Isten méltatlan gondolkozásra adta őket, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek. Tele is vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rosszindulattal; pletykálkodók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, kérkedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, értetlenek, szószegők, szeretetlenek, irgalmatlanok. Ezek ugyan ismerik Isten végzését, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak megteszik, hanem egyetértenek azokkal, akik ezeket gyakorolják. Azért nincs mentség számodra, ó, ember, bárki légy, aki ítélkezel, mert amiben a másikat megítéled, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed te is, aki ítélkezel. Tudjuk, hogy az Isten ítélete igazság szerint van azokon, akik ilyeneket cselekszenek. Vagy azt gondolod, ó, ember, aki elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, holott magad is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd Isten ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem érted, hogy Isten jósága téged megtérésre indít? De te konokságod és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete nyilvánvaló lesz, aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök életet ad, de a viszálykodóknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a hamisságnak engednek, bosszúállással és haraggal. Nyomorúságban és gyötrelemben lesz része minden gonoszt cselekvő ember lelkének, zsidónak először, de görögnek is; ámde dicsőség, tisztesség és békesség illet minden jót cselekvőt, zsidót először, de görögöt is, mert Isten nem személyválogató. Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el, és akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítéltetnek el. Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok igazulnak meg, akik a törvényt megtartják. Mert amikor a pogányok, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük, jelezve, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe; lelkiismeretük és egymást kölcsönösen vádoló vagy mentegető gondolataik is erről tanúskodnak majd azon a napon, amelyen Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által. De te zsidónak neveztetsz, a törvényre támaszkodsz, és Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert a törvényből megtanultad. Meg vagy győződve arról, hogy te a vakok vezetője, a sötétben járók világossága, a balgatagok nevelője és a kiskorúak tanítója vagy, mert tied a törvényben testet öltött ismeret és igazság. Ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-e? Aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodsz-e? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy-e? Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével Istent gyalázod-e? Úgy, amint meg van írva: Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között. Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod, de ha a törvényt megszeged, körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett. Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény parancsolatait, körülmetéletlenségét nemde körülmetélkedésül számítják be neki? És a természettől fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, aki az Írás és a körülmetélkedés ellenére törvényszegő vagy. Mert nem az a zsidó, aki külső látszatra az, és a körülmetélés sem az, ami a testen külsőképpen látszik, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és szívének a Lélek által történő, nem betű szerinti körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van. Mi előnye van akkor a zsidónak, vagy milyen haszna van a körül metél ke désnek? Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt az, hogy az Isten rájuk bízta az ő beszédeit. De mi van akkor, ha némelyek nem hittek? Vajon azok hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá Isten hűségét? Semmiképpen sem. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, amint meg van írva: Igaznak bizonyulj beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged. Ha pedig a mi igazságtalanságunk Isten igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajon igazságtalan az Isten, ha kiönti ránk haragját? Emberi módon szólok. Semmiképpen sem. Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot? De ha Isten igazsága az én hazugságom által növekedett az ő dicsőségére, akkor miért ítélnek el engem továbbra is mint bűnöst? Ne tegyük akkor inkább a rosszat, hogy abból jó származzék? – amivel minket rágalmaznak is, és egyesek mondogatják, hogy mi így beszélünk, ezért méltán sújt minket az ítélet. Akkor most mi a helyzet? Különbek vagyunk? Semmiképpen sem! Már korábban kimondtuk az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak, amint meg van írva: Nincs egy igaz sem, nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent. Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van a nyelvük alatt. Szájuk telve átokkal és keserűséggel. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság van útjaikon, és a békesség útját nem ismerik. Nincs istenfélelem a szemük előtt. Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön. Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van. Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták. Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség, mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül, és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által. Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát, mivel a korábban elkövetett bűnöket elnézte, mert Isten hosszútűrő, és megjelentette igazságát a mostani időben, hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban. Hol van tehát a dicsekedés? Ki van zárva. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedeteitől függetlenül. Avagy Isten egyedül a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. Mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből és a körülmetéletlent hit által. Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább megerősítjük a törvényt. Mit mondunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi atyánk, test szerint? Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki. Aki munkálkodik, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem tartozás szerint. Aki azonban nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, annak a hitét számítják be igazságul. Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Boldogok, akiknek megbocsáttattak hamisságaik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be. Ez a boldogság csak a körülmetélté vagy a körülmetéletlené is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit számíttatott be igazságul. Milyen állapotában számíttatott be? Körülmetéltségében vagy körülmetéletlenségében? Nem mint körülmetéltnek, hanem mint körülmetéletlennek. És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek, hogy azoknak is beszámíttassék az igazság, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánk, Ábrahám körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait. Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak és utódainak, hogy e világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által. Mert ha a törvényből valók az örökösök, akkor semmivé lett a hit, és haszontalanná vált az ígéret, mivel a törvény haragot nemz, ahol pedig nincs törvény, ott törvényszegés sincs. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, hogy bizonyos legyen az ígéret valamennyi utódnak, nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is. Ő mindnyájunknak atyja Isten előtt – amint meg van írva, hogy „sok nép atyjává tettelek téged” –, akiben hitt, hogy a holtakat megeleveníti, és azokat, akik nincsenek, előszólítja mint meglevőket. Ő pedig a reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: Így lesz a te magod. És nem gyengült meg hitében, amikor százesztendős lévén saját, már elhalt testére és Sárának elhalt méhére gondolt. Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, hanem megerősödött a hitben, dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt abban, hogy amit ő ígért, azt meg is tudja tenni. És ezt Isten igazságul számította be neki. De nem egyedül őérte íratott meg, hogy beszámította neki igazságul, hanem értünk is, akiknek majd beszámítja azt, hogy hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért. Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével. De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Mert Krisztus, amikor még erőtlenek voltunk, a maga idejében meghalt az istentelenekért. Hiszen az igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól őáltala. Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, mennyivel inkább megtartatunk az ő élete által, miután megbékéltünk vele! Sőt ezenfelül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük. Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett. Mert a törvény előtt is volt bűn a világon, a bűnt azonban nem lehet felróni, ha nincs törvény. A halál mégis úrrá lett Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám esetéhez hasonlóan vétkeztek, aki az eljövendőnek előképe. De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset, mert ha annak az egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelmi ajándéka az egy ember Jézus Krisztus kegyelméből még bőségesebben kiárad sokakra. És az ajándék nem olyan, mint az egy ember bűnének az eredménye, ahol az ítélet egy eset alapján kárhoztat, hanem a kegyelmi ajándék sok bűnből vezet megigazulásra. Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál egy ember által, mennyivel inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazság ajándékának bőségében részesültek! Amint tehát egynek a bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, úgy egynek az igazsága által minden emberre elhat az élet megigazítása. Mert amint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem, hogy amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által. Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Semmiképpen! Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még abban? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha pedig eggyé lettünk vele az ő halálában annak hasonlósága szerint, akkor még inkább eggyé leszünk vele feltámadásában is. Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele. Mert tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer s mindenkorra, hogy pedig él, az Istennek él. Így tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne engedjetek kívánságainak! Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek! Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok. Mi következik ebből? Vétkezzünk, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Semmiképpen! Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? De hála legyen Istennek, hogy jóllehet egykor a bűn szolgái voltatok, szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet kaptatok, és megszabadulva a bűntől az igazság szolgáivá lettetek. Testi erőtlenségetek miatt emberi módon szólok: Ahogyan odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanság szolgálatára és a hamisságnak a hamisságra, most úgy adjátok oda tagjaitokat az igazság szolgálatának a megszentelődésre. Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok. De hát milyen gyümölcsöt hozott ez nektek? Olyat, ami miatt most szégyenkeztek, mert annak a vége halál. Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, a vége pedig az örök élet. Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Avagy nem tudjátok, testvéreim, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény csak addig uralkodik az emberen, amíg él? Mert a férjes asszonyt a törvény a férjéhez köti, amíg él a férj, de ha meghal a férj, az asszony feloldást nyer a férj törvénye alól. Ha férje életében más férfié lesz, az házasságtörésnek számít, ha azonban meghal a férje, nem köti a törvény, úgyhogy nem lesz házasságtörő, ha más férfié lesz. Éppígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a tagjainkban, hogy gyümölcsöt teremjenek a halálnak. Most azonban, miután meghaltunk arra nézve, ami fogva tartott bennünket, megszabadultunk a törvénytől, hogy a Lélek újdonságában szolgáljunk, nem pedig a betű ódonságában. Mit mondunk tehát? A törvény bűn? Semmiképpen! Hisz a bűnt is csak a törvény által ismertem meg, mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd. De a bűn, kihasználva az alkalmat, a parancsolat által mindenféle kívánságot ébresztett bennem. Mert törvény nélkül halott a bűn. Én egykor törvény nélkül éltem, a parancsolat megjelenésével azonban életre kelt bennem a bűn, én pedig meghaltam, és az a parancsolat, amely életet ígért, halálomra lett. Mert a bűn kihasználta a parancsolat által adott lehetőséget, megcsalt engem, és megölt általa. De a törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó. Akkor hát a jó halálomra lett nekem? Semmiképpen! De azért, hogy a bűn bűn mivolta nyilvánvaló legyen, a jó által a halált munkálja, hogy így a bűn a parancsolat által igen nagy vétekké legyen. Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, kiszolgáltatva a bűnnek. Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel, hogy jó. Akkor tehát már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik bennem, vagyis az én testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Magamban tehát azt a törvényt találom, hogy jóllehet a jót akarom cselekedni, mégis a gonosz van hozzám közel. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt a tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem a tagjaimban levő bűn törvényének a rabságába hajt. Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én tehát az értelmemmel Isten törvényének, de a testemmel a bűn törvényének szolgálok. Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert az élet lelkének törvénye Jézus Krisztusban megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt elküldte az ő Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és elítélte a bűnt a testben, hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem a Lélek szerint. Mert a test szerintiek a testiekre törekednek, a Lélek szerintiek pedig a Lélek dolgaira. Mert a test szerinti gondolkozás halál, a Lélek szerinti gondolkozás pedig élet és békesség. Mert a test szerinti gondolkozás ellenséges Istennel szemben, mivel nem engedelmeskedik Isten törvényének, mert nem is teheti. A test szerintiek pedig nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus van bennetek, a test ugyan halott a bűn miatt, a lélek azonban él a megigazulás által. Ha pedig annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, megeleveníti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meghaltok, de ha a test cselekedeteit a Lélek által megöldöklitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által azt kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ a hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette abban a reményben, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem mi is, a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását. Mert ebben a reménységben tartattunk meg, de a látható reménység már nem reménység, mert amit lát az ember, miért remélné is azt? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, türelemmel várjuk. Ugyanakkor a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért. Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiát nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt? Ki vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki az, aki kárhoztat? Krisztus, aki meghalt, sőt aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhség vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver? Mert meg van írva: Teérted gyilkoltatunk mindennap, vágójuhoknak tekintenek bennünket. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van. Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen való az én szívem fájdalma. Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakítva Krisztustól az én atyámfiaiért, test szerinti rokonaimért, akik izraeliták, akiké a fiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az atyák, és akik közül való test szerint Krisztus is, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen. De az nem lehet, hogy Isten beszéde meghiúsult volna! Mert nem mindnyájan izraeliták azok, akik Izráeltől valók, s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő magvából valók, hanem az Izsákét nevezik majd utódodnak. Azaz nem a test szerinti gyermekek az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak utódoknak. Mert az ígéret szava ez: Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz. De nemcsak ő, hanem Rebeka is, aki egytől, Izsáktól, a mi atyánktól fogant fiakat. Mert amikor még meg sem születtek, és semmi jót vagy rosszat nem tettek, de hogy Istennek a kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön – nem a cselekedetek szerint, hanem az elhívó akarata szerint –, megmondatott neki, hogy a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Amint az meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát? Vajon nem igazságtalanság ez Isten részéről? Semmiképpen! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Azért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert azt mondja az Írás a fáraónak: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön. Azért akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít. Mondhatnád azért nekem: Akkor miért hibáztat engem? Hiszen ki állhat ellene az ő akaratának? De hát ki vagy te, ó, ember, hogy perbe szállsz Istennel? Vajon mondja-e a készítmény a készítőjének: Miért formáltál engem ilyenre? Avagy nincs-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanabból a gyuradékból az egyik edényt díszesre, a másikat pedig közönségesre készítse? Isten pedig, amikor meg akarta mutatni az ő haragját, és meg akarta ismertetni az ő hatalmát, nagy béketűréssel elszenvedte a harag edényeit, amelyek veszedelemre készültek, azért, hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, amelyeket eleve dicsőségre készített. Ilyeneknek hívott el minket is, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Hóseásnál is mondja: Azt, amelyik „nem népem”, népemnek hívom, és a „nem szeretettet” szeretettnek. És lesz, hogy azon a helyen, ahol ezt mondták nekik: „Ti nem vagytok az én népem”, ott az élő Isten fiainak fogják őket hívni. Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger homokja, csak a maradék üdvözül. Mert az Úr gyorsan valóra váltja és beteljesíti szavát a földön. Ahogyan Ézsaiás előre megmondta: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához lettünk volna hasonlók. Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, elnyerték az igazságot, mégpedig a hitből való igazságot; Izráel viszont, amely törekedett az igazság törvényére, nem jutott el erre a törvény alapján. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem cselekedetek útján akarták elérni, és beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: Íme, megütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, nem szégyenül meg. Testvéreim, szívemből kívánom és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Mert bizonyságot teszek felőlük, hogy van bennük Isten iránti buzgóság, de nem a helyes ismeret szerint. Mert nem ismerik Isten igazságát, hanem a magukénak igyekeztek érvényt szerezni, és Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége Krisztus, minden hívő megigazulására. Mert Mózes a törvényből való igazságról azt írja, hogy aki azokat cselekszi, élni fog általa. A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: „Ki megy föl a mennybe?” – azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le a mélységbe?” – azért, hogy Krisztust a halottak közül felhozza. De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van, mégpedig a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz. Mert szívvel hisszük, hogy megigazulunk, és szájjal teszünk vallást az üdvösségről. Mert azt mondja az Írás: Aki hisz benne, nem szégyenül meg. Nincs különbség zsidó és görög között, mert ugyanaz az Ura mindenkinek, aki kegyelemben gazdag mindenkihez, aki őt segítségül hívja. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hittek? És hogyan higgyenek abban, aki felől nem hallottak? És hogyan hallanának igehirdető nélkül? És hogyan prédikálnak, ha el nem küldik őket? Amint meg van írva: Mily szépek a jó hírt hirdetőknek lábai! De nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram, ki hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. De kérdezem: Talán nem hallották? Sőt inkább az egész földre elhatott a hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük. De kérdezem: Izráel talán nem értette meg? Elsőnek Mózes mondja: Titeket egy oly nép által teszlek féltékennyé, amely nem nép, értetlen néppel haragítalak meg titeket. Majd Ézsaiás nyíltan ezt mondja: Megtaláltak azok, akik nem kerestek engem, nyilvánvaló lettem azoknak, akik nem kérdezősködtek felőlem. Izráelről pedig ezt mondja: Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellentmondó nép felé. Kérdezem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Semmiképpen! Mert én is izraelita vagyok, Ábrahám magvából, Benjámin törzséből. Nem vetette el Isten az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor panaszt tesz Istennél Izráel ellen: „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek”? De mit mond neki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint. Ha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem nyerte meg, a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek, amint meg van írva: Isten a kábultság lelkét adta nekik, szemet, hogy ne lássanak, fület, hogy ne halljanak, mind e mai napig. Dávid is ezt mondja: Legyen az asztaluk csapdává, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. Sötétüljön meg szemük, hogy ne lássanak, és hátukat mindenkorra görnyeszd meg. Kérdezem tehát: Nem azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Semmiképpen! Hanem az ő elesésük által lett az üdvösség a pogányoké, hogy féltékenykedjenek. Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, és veszteségük a pogányok gazdagságává, mennyivel inkább azzá lesz teljességre jutásuk! Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: Amennyiben tehát én a pogányok apostola vagyok, dicsőítem a szolgálatomat, hátha ezzel féltékennyé tehetném véreimet, és megmenthetnék közülük némelyeket. Mert ha elvettetésük a világ megbékélését jelenti, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. Ha pedig némely ág kitört, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa életnedvet adó gyökerének, ne kérkedjél az ágak ellenében; ha pedig kérkednél: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van, azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állsz. Ne fuvalkodjál fel, hanem félj, mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, majd téged sem fog kímélni. Vedd észre tehát az Isten jóságát és keménységét: keménységét azok iránt, akik elestek, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz a jóságában, különben téged is kivágnak. Azok pedig, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak, mert Isten képes ismét beoltani őket. Mert ha te a természet szerint való vad olajfából kivágattál, és a természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba! Mert nem akarom, testvéreim, hogy magatokat bölcsnek tartva ne tudjátok meg ezt a titkot, hogy Izráel megkeményedése csak részleges, ameddig a pogányok teljes számban be nem jutnak. És így az egész Izráel üdvözül, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságot, és ez lesz velük az én szövetségem, amikor eltörlöm a bűneiket. Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek tiértetek, de a kiválasztásra nézve szeretettek az ősatyákért. Mert Isten ajándékai és az ő elhívása visszavonhatatlanok. Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük következtében, úgy ők is most engedetlenné lettek, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmasságot nyerjenek. Mert Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett, hogy mindenkin könyörüljön. Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kifürkészhetetlenek az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útjai! Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, vagy ki lett neki tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy annak visszafizesse azt? Mert tőle, általa és érte van minden. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen. Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Mert a nekem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell, hanem józanul gondolkozzék mindenki az Istentől neki adott hit mértéke szerint. Mert ahogy egy testben sok tagunk van, de nem minden tagnak ugyanaz a rendeltetése, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. A nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak: a prófétálás a hit mértéke szerint, a szolgáló a szolgálatban, a tanító a tanításban, az intő az intésben, az adakozó a szerénységben, az elöljáró a buzgóságban, a könyörülő az örömben. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. A buzgóságban ne lankadjatok, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők, a nyomorúságban kitartók, az imádkozásban állhatatosak, a szentek szükségeire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, ne pedig átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben éljetek, ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat, ne legyetek önteltek. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek – ezt mondja az Úr. Ha azért éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia, mert ha ezt teszed, eleven szenet gyűjtesz a fejére. Ne győzzön le a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval. Mindenki engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, csak Istentől, a meglévő felsőbbségeket Isten rendelte. Azért, aki szembeszáll a felsőbbséggel, az Isten rendelése ellen szegül, az ellenszegülők pedig ítéletet vonnak magukra. Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged, mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik. De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell. Azért fizettek adót is, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a tisztükben fáradoznak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másik embert szereti, az betöltötte a törvényt. Mert ez: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd – és ha valamely más parancsolat van –, ebben az igében van összefoglalva: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebaráttal. Tehát a törvény betöltése a szeretet. Mindezt tegyétek meg, mert tudjátok az időt, eljött az óra, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlóban, a nappal pedig elközelgett, vessük le azért a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Tisztességesen járjunk, amint illik nappal, nem dorbézolásokban és részegeskedésekben, nem paráználkodásokban és kicsapongásokban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. A hitben erőtlent fogadjátok be anélkül, hogy vélekedéseit ítélgetnétek. Van, aki azt hiszi, hogy mindent megehet, a hitben erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, és aki nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik, mert Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy esik, de meg fog állni, mert az Úr képes őt megtartani. Ez az egyik napot különbnek tartja a másiknál, az pedig minden napot egyformának tart. Mindenki legyen a maga értelme felől meggyőződve. Aki a napokra ügyel, az Úrért ügyel, aki eszik, az Úrért eszik, mert hálát ad Istennek, és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és elevenedett meg Krisztus, hogy mind a halottakon, mind az élőkön uralkodjék. Te pedig miért ítéled el a testvéredet? Vagy miért nézed le a testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én – így szól az Úr –, mert meg fog hajolni előttem minden térd, és minden nyelv Istent fogja magasztalni. Tehát mindegyikünk maga fog számot adni magáról Istennek. Azért egymást többé ne ítélgessük, hanem inkább azon legyetek, hogy testvéreteknek ne okozzatok megütközést vagy megbotránkozást. Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. De ha testvéred az étel miatt megszomorodik, akkor te nem jártál el vele szemben szeretetben. Ételeddel ne okozd vesztét annak, akiért Krisztus meghalt. Ne káromolják miattatok azt, ami nektek jó. Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. Mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és az emberek megbecsülik. Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók. Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki úgy eszik, hogy megbotránkoztat. Jó tehát nem enni húst és nem inni bort, sem semmi olyat, amiben a te testvéred megütközik. Te azt a hitet, amely benned van, őrizd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesnek talál. Aki pedig kételkedik, elítélte önmagát, mert nem hittel evett. Ami pedig nem hitből van, az bűn. Mi, erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk. Mindegyikünk tudniillik felebarátjának kedvezzen, annak javára és épülésére. Mert Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogy meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak rám. Mert amiket régen megírtak, a mi tanulságunkra írták meg, hogy állhatatossággal és az Írások vigasztalása által reménységünk legyen. Az állhatatosság és vigasztalás Istene pedig adja nektek, hogy teljes egyetértés legyen közöttetek Krisztus Jézus szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját. Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Mert mondom nektek, hogy Jézus Krisztus a körülmetéltek szolgája lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. A pogányok pedig irgalmáért dicsőítik Istent, amint meg van írva: Magasztallak azért téged a pogányok között, és dicséretet énekelek a te nevednek. És ismét azt mondja: Örüljetek, ti pogányok, az ő népével együtt! És ismét: Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok, és magasztaljátok őt, minden népek! Ézsaiás pedig így szól: Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és felkel, hogy uralkodjék a népeken; benne reménykednek a pogányok. A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által. Én magam is meg vagyok győződve testvéreim, hogy teljesek vagytok minden jósággal, bővölködtök minden ismeretben, és képesek vagytok egymást is tanítani. Mégis kissé merészebben írtam nektek, testvéreim, mintegy emlékeztetve titeket az Istentől nekem adott kegyelemre, hogy Jézus Krisztus szolgája legyek a pogányok között, Isten evangéliumának a papi szolgálatát végezve, hogy a pogányok áldozata kedves és a Szentlélek által megszentelt legyen. Van tehát mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, Isten előtt. Mert nem mernék olyasmiről szólni, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányok engedelmességére, szóval és tettel, jelek és csodák ereje által, a Lélek ereje által, úgyannyira, hogy Jeruzsálemtől fogva Illíriáig betöltöttem a Krisztus evangéliumát. Azt tartottam becsületes dolognak, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus neve már ismert volt, hogy ne mások rakta alapra építsek, hanem amint meg van írva: Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik nem hallották, meg fogják érteni. Ez is sokszor akadályozott abban, hogy elmenjek hozzátok. Most pedig, mivelhogy nincs már munkaterület számomra ezen a vidéken, és mert már sok esztendeje vágyódom utánatok, elmegyek hozzátok, amikor majd Hispániába utazom. Remélem azért, hogy átutazóban meglátlak titeket, és majd ti fogtok útnak indítani, miután egy kissé felüdültem nálatok. Most pedig Jeruzsálembe megyek, a szentek szolgálatára. Macedónia és Akhája ugyanis jónak látta, hogy a jeruzsálemi szentek szegényeinek valamit adakozzanak. Jónak látták, és tartoznak is vele, mert ha a pogányok az ő lelki javaikból részesültek, akkor tartoznak nekik viszontszolgálni földi javaikkal. Ha tehát ezt elvégeztem, és szolgálatuk gyümölcsére a pecsétet ráütöttem, titeket útba ejtve elmegyek Hispániába. Tudom pedig, hogy amikor hozzátok megyek, a Krisztus áldásának teljességével érkezem. Kérlek azért titeket, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére, tusakodjatok velem együtt, imádkozva Istenhez énértem, hogy szabaduljak meg azoktól, akik hitetlenek Júdeában, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szentek előtt, hogy örömmel eljussak hozzátok az Isten akaratából, és nálatok megpihenjek. A békesség Istene pedig legyen mindnyájatokkal! Ámen. Ajánlom pedig nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója, hogy fogadjátok őt az Úrban, szentekhez illően, és legyetek segítségére, ha valami dologban rátok szorul, mert ő is sokaknak volt segítségére, nekem magamnak is. Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, munkatársaimat a Krisztus Jézusban! Ők saját fejüket kockáztatták az életemért, akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is, és köszöntsétek azt a gyülekezetet is, amely az ő házukban van. Köszöntsétek szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje Krisztusban. Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek. Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akik nagyra becsültek az apostolok között, és akik még előttem lettek a Krisztuséi. Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat. Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Krisztusban, és szeretett Sztakhüszomat. Köszöntsétek a Krisztusban kipróbált Apellészt. Köszöntsétek Arisztobulosz házanépét. Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz házanépéből azokat, akik az Úrban vannak. Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik sokat munkálkodnak az Úrban. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat munkálkodott az Úrban. Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám. Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük levő testvéreket. Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét és Olümpászt és valamennyi szentet, akik velük vannak. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete. Kérlek pedig titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amelyet tanultatok. Tartózkodjatok tőlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem csak a hasuknak, és nyájas beszéddel meg hízelkedéssel megcsalják a jóhiszeműek szívét. Mert a ti engedelmességetek híre mindenkihez eljutott. Örülök azért nektek, de azt akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban és ártatlanok a rosszban. A békesség Istene pedig hamarosan összetöri a Sátánt a lábatok alatt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen. Köszönt titeket munkatársam, Timóteus, valamint rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz. Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki ezt a levelet írtam. Köszönt titeket Gájusz, aki nekem és az egész gyülekezetnek házigazdája. Köszönt titeket Erásztosz, a város intézője és Kvártusz testvér. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájatokkal. Ámen. Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése által, annak a titoknak kijelentése folytán, amely örök időktől fogva el volt hallgatva, most pedig a prófétai írások által nyilvánvaló lett, és az örök Isten parancsolata szerint a hitben való engedelmesség végett minden népnek tudomására jutott, annak az egyedül bölcs Istennek dicsőség mindörökké a Jézus Krisztus által. Ámen. Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész, a testvér, Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek mindazokkal együtt, akik bármely helyen segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk és a miénk is. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok Istennek mindenkor értetek az Isten kegyelméért, amelyet a Krisztus Jézusban adott nektek, hogy mindenben meggazdagodtatok őbenne, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Ezért nem is szűkölködtök semmilyen kegyelmi ajándékban, várva a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre. Kérlek azonban titeket, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, hanem legyetek ismét egy értelmen és azonos véleményen. Mert, testvéreim, Khloé embereitől megtudtam, hogy viszályok vannak közöttetek. Arról beszélek, hogy közöttetek mindenki ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én pedig Krisztusé. Hát Krisztus részekre osztható? Vagy Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevére kereszteltettetek meg? Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy valaki azt mondja, hogy a magam nevére kereszteltem. Megkereszteltem még Sztefanász házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valaki mást is kereszteltem volna. Mert Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem szólásban való bölcsességgel, hogy Krisztus keresztje ne legyen hiábavaló. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde bolondsággá tette Isten e világ bölcsességét? Mert miután az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által Istent, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt kérnek, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság, ámde maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek is Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Mert Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim, hogy nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse, hogy senki ne dicsekedjék őelőtte. De általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk, hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az az Úrban dicsekedjék. Én is, amikor hozzátok mentem, testvéreim, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek Isten bizonyságtételét. Mert elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző beszéde volt, hanem lélek és erő felmutatása, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk, ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte meg, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek. Nekünk azonban Isten kijelentette a Lélek által, mert a Lélek mindent vizsgál, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember gondolatait, ha nem ha az ember lelke, amely őbenne van? Ugyanígy az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke. Mi pedig nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szentlélek tanít, lelkiekhez lelkieket szabva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítélheti meg. Mert ki érte fel az Úr értelmét, hogy oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van. Testvéreim, én azonban nem beszélhettem veletek úgy, mint lelkiekkel, csak mint testiekkel, mint Krisztusban kisdedekkel. Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik meg: „Én Apollósé”; nem emberi módon viselkedtek? Hát kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek, ahogy az Úr adta mindegyiknek. Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Azért sem a plántáló, sem az öntöző nem számít, csak a növekedést adó Isten. A plántáló és az öntöző egyek, de mindegyik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá! Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra, mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mint aki tűzön ment át. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Ha valaki Isten templomát megrontja, megrontja azt Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti. Senki se csapja be magát. Ha közületek valaki bölcsnek gondolja magát ezen a világon, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. Mert e világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban. És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók. Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek: akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztuséi vagytok, és Krisztus Istené. Úgy tekintsenek ránk az emberek, mint Krisztus szolgáira és Isten titkainak sáfáraira. A sáfároktól pedig egyébként azt várják el, hogy mindegyik hűségesnek bizonyuljon. Számomra egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy ti miképpen ítéltek felőlem, vagy hogy egy polgári bíróság hogyan teszi ezt, sőt magam sem ítélem meg magamat. Én ugyan semmit sem tudok magam ellen felhozni, de ez még nem tesz igazzá, ugyanis az Úr az, aki megítél engem. Azért idő előtt semmit se ítéljetek, amíg el nem jön az Úr, aki világosságra hozza a sötétség titkait, és megjelenti a szívek szándékait. Akkor mindenki Istentől kapja a dicséretet. Testvéreim, ezeket értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy rajtunk tanuljátok meg, ami meg van írva: Senki se fuvalkodjék fel, kérkedve az egyikkel a másik ellen. Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Mert már beteltetek, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok. Bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk. Mert úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványosságára lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk is, szomjazunk is, ruhánk sincs, bántalmakat szenvedünk, hajléktalanok is vagyunk, tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk is. Amikor szidalmaznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, eltűrjük, amikor rágalmaznak, kedvesen válaszolunk, szinte a világ szemétjévé lettünk, mindenek söpredékévé egész mostanáig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szeretett gyermekeimet intelek benneteket. Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de atyátok nincs sok, mert tőlem vagytok a Krisztus Jézusban az evangélium által. Kérlek tehát titeket, legyetek az én követőim. Ezért küldtem hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki eszetekbe juttatja nektek az én utaimat Krisztusban, ahogy mindenütt, minden gyülekezetben tanítok. De egyesek úgy felfuvalkodtak, mintha nem is készülnék hozzátok. Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerem majd a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét. Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. Mit akartok? Vesszővel menjek hozzátok vagy szeretettel és szelíd lélekkel? Mindenesetre az a hír járja, hogy paráznaság van köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sincs, hogy valaki apjának feleségével él. Ti pedig kérkedtek, pedig szomorkodnotok kellene és kivetni közületek azt, aki ezt a dolgot tette. Mert én, aki testben ugyan távol, de lélekben jelen vagyok köztetek, mint jelenlevő már ítéletet hoztam afelett, aki így cselekedett. Ti és az én lelkem együtt, a mi Urunk Jézus nevében és a mi Urunk Jézus hatalmával átadjuk az ilyet a Sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek megtartasson az Úrnak ama napján. Nem jó a ti dicsekedésetek. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert Krisztus, a mi húsvéti bárányunk már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalanságával. Levelemben megírtam nektek, hogy paráznákkal ne tartsatok kapcsolatot. De nem általában e világ paráznáival vagy kapzsijaival vagy rablóival vagy bálványimádóival, mert hiszen akkor ki kellene mennetek e világból. Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szitkozódó vagy részeges vagy rabló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívül lévők felett ítélkezzem? Nemde ti is a belül levők felett ítélkeztek? A kívül lévőket pedig majd Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül! Hogyan képes valaki közületek a hitetlenek előtt törvénykezni és nem a szentek előtt, ha peres ügye van a másikkal? Nem tudjátok, hogy a szentek a világot fogják megítélni? És ha ti ítélitek meg a világot, talán méltatlanok lennétek a jelentéktelenebb ügyekben való ítéletekre? Nem tudjátok, hogy angyalokat fogunk ítélni? Mennyivel inkább a mindennapi élet dolgait! Azért ha a mindennapi élet dolgaiban pereskedtek, azokat ültetitek a bírói székbe, akik a gyülekezetben a legkevésbé számítanak? Megszégyenítésetekre mondom. Hát nincs köztetek egy bölcs ember sem, aki ítélkezhetne a testvérek között? Hanem testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt? Egyáltalán már az is nagy gyarlóság, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem viselitek el inkább a kárt? Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreteknek. Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát? Ne tévelyegjetek! Mert sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalankodók, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem szitkozódók, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek is voltak közöttetek, de megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus nevében és a mi Istenünk Lelke által. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává. Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek rendeltetett. Isten pedig ezt is, és azt is eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett, hanem az Úrnak és az Úr a testnek. Isten pedig az Urat is feltámasztotta, és erejével minket is feltámaszt. Nem tudjátok, hogy testetek a Krisztus tagja? Leszakítsam hát Krisztus tagjait, és egy parázna tagjaivá tegyem? Semmiképpen! Avagy nem tudjátok, hogy aki paráznával egyesül, egy test vele? Mert – az Írás szerint – ők ketten egy testté lesznek. Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől kaptatok, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben. Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfinak asszonyt nem illetni. De a paráznaság miatt minden férfinak saját felesége legyen, és minden asszonynak saját férje. A férj teljesítse házassági kötelességét a felesége iránt, hasonlóképpen a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg magatoktól egymást, hacsak nem közös megegyezéssel bizonyos ideig, hogy az imádkozásra jusson időtök, de azután ismét legyetek együtt, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat nem tudjátok megtartóztatni. Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsolatként. Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől, egynek így, másnak pedig úgy. A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig azt mondom, hogy jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni. A házasoknak pedig azt rendelem – nem én, hanem az Úr –, hogy az asszony ne váljék el férjétől. Ha mégis elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férj se bocsássa el a feleségét. A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el azt. És amelyik asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el a férjét. Mert a hitetlen férj meg van szentelve az ő felesége révén, és a hitetlen asszony meg van szentelve az ő férje révén, mert különben a gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el, mert az ilyen dolgokban a férfi vagy az asszony nincs szolgaság alá vetve, hiszen Isten békességre hívott el minket. Mert mit tudod, te asszony, hogy megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfi, hogy megmentheted-e a feleségedet? Különben mindenki úgy éljen, amint neki az Úr adta, ahogyan Isten őt elhívta. Én minden gyülekezetben így rendelkezem. Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el! Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül. A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, hanem Isten parancsolatainak a megtartása számít. Ki-ki amely állapotban elhívatott, abban maradjon. Szolgaként hívattál el? Ne törődj vele! De ha szabad lehetsz, inkább élj azzal. Mert az Úrban elhívott szolga az Úr szabadosa. Hasonlóképpen aki mint szabad hívatott el, az Krisztus szolgája. Áron vétettetek meg, ne legyetek emberek szolgái. Testvéreim, mindenki abban maradjon meg az Isten előtt, amiben elhívatott. A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de véleményt mondok úgy, mint aki irgalmat nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. Azt gondolom tehát, hogy a bekövetkező szükség miatt jó az embernek úgy maradnia, ahogy van. Feleséghez köttettél? Ne keress elválást! Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget! De ha megnősülsz is, nem vétkezel, és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék nektek. Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert az idő rövidre van szabva. Ezentúl azért akinek van is felesége, úgy legyen, mintha nem volna, és aki sír, mintha nem sírna, és aki örül, mintha nem örülne, és aki vásárol, mintha semmije sem lenne, és aki él a világgal, mint aki nem élne vele, mert elmúlik e világ ábrázata. Azt szeretném pedig, hogy gond nélkül legyetek. A nőtlen embernek az Úr dolgaira van gondja, arra, hogyan tessék az Úrnak. A házasembernek pedig a világ dolgaira van gondja, arra, hogy hogyan tessék a feleségének, és élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaira visel gondot, arra, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében, aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, hogy hogyan tessék a férjének. Ezt pedig javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak benneteket, hanem hogy illendőképpen, állhatatosan és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz. De ha valaki azt gondolja, hogy szégyen, ha hajadon leánya virágzó idejét múlja, és meg kell tennie, hát tegye, amit akar; nem vétkezik, adja férjhez. Aki pedig eltökélte szívében, és a szükség nem kényszeríti, és hatalma van saját akarata fölött, és szívében úgy döntött, hogy megtartja hajadon leányát, jól teszi. Azért aki férjhez adja, az is jól teszi, de aki nem adja férjhez, még jobban teszi. Az asszonyt törvény köti, amíg a férje él, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. De véleményem szerint boldogabb lesz, ha úgy marad. Hiszem pedig, hogy bennem is Isten Lelke van. Ami a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ismer valamit, az még nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell. De ha valaki szereti az Istent, azt ismeri az Isten. Tehát ami a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogy sok isten és sok úr van, mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, és mi is érte vagyunk, és egy Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala. De nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek annyira hozzászoktak a bálványokhoz, hogy a húst mindmáig bálványáldozatként eszik, és lelkiismeretük, mivelhogy erőtlen, beszennyeződik. Az étel nem tesz minket kedvessé Isten előtt, mert ha nem eszünk, nem veszítünk semmit, és ha eszünk, nem nyerünk semmit. De vigyázzatok, hogy ez a ti szabadságotok valamiképpen botránkozására ne legyen az erőtleneknek! Mert ha valaki meglát téged, akinek ismerete van, hogy a bálványtemplomban vendégeskedsz, annak a lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nemde felbátorodik, hogy megegye a bálványáldozatot? És a te ismereted miatt elvész a te erőtlen testvéred, akiért Krisztus meghalt. Amikor pedig a testvérek ellen így vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsebzitek, Krisztus ellen vétkeztek. Azért ha az étel botránkoztatja meg az én testvéremet, inkább sosem eszem húst, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam. Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok ti az Úrban? Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert ti vagytok apostolságom pecsétje az Úrban. Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik vádolnak engem. Nincs jogunk ahhoz, hogy együnk és igyunk? Nincs jogunk ahhoz, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol és az Úr testvérei és Kéfás? Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk, hogy ne dolgozzunk? Ki katonáskodik a maga zsoldján? Ki ültet úgy szőlőt, hogy nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legeltet úgy nyájat, hogy nem iszik a nyáj tejéből? Csak emberi módon mondom ezeket? Nemde ezt mondja a törvény is? Mert Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd be a nyomtató ökör száját. Talán csak az ökrökre van Istennek gondja? Nemde ránk való tekintettel mondja mindezt? Mert miértünk íratott meg, hogy aki szánt, annak reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel teszi, hogy részesedik a termésből. Ha mi nektek lelkieket vetettünk, nagy dolog az, ha testi javaitokat aratjuk? Ha másoknak joguk van ehhez, mennyivel inkább nekünk? De mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem mindent eltűrünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a szent helyről táplálkoznak, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárról részesednek? Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. De én ezek közül eggyel sem éltem. De nem azért írtam ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nekem meghalnom, semhogy valaki a dicsekvésemet megüresítse. Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mert belső kényszer hajt. Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem! Mert ha önként teszem ezt, jutalmam van, ha pedig nem önszántamból, akkor sáfársággal bíztak meg. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásomban ingyenessé teszem az evangéliumot, és nem élek vissza az evangéliumhoz kapcsolódó jogommal. Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, mégis mindenki szolgájává lettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg, a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá – bár én magam nem vagyok a törvény alatt –, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem, a törvény nélkül valóknak törvény nélkülivé – noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy a törvény nélkülieket megnyerjem. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem. Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyer jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Azok pedig, akik részt vesznek a versenyben, mindenben önmegtartóztatók. Ők azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én pedig nem céltalanul futok, és nem úgy viaskodom, mint aki levegőt vagdos, hanem megsanyargatom a testemet, és szolgává teszem, hogy amíg másoknak prédikálok, én magam nehogy alkalmatlanná legyek. Testvéreim, nem szeretném, ha nem tudnátok, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben, és mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, ez a kőszikla pedig Krisztus volt. De többségük elhullott a pusztában, mert Isten nem kedvelte őket. Mindez példa számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. Bálványimádók se legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni, inni, és felkeltek játszani. Ne is paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. Krisztust se kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. Ne is zúgolódjatok, amint közülük némelyek zúgolódtak, és elvesztek a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen történtek velük, és a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Nem emberi erőn felüli kísértés esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni. Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! Mint értelmesekhez szólok, ítéljétek meg ti magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. Nézzétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? Mit mondok ezzel? Netán azt, hogy a bálványáldozat valami, vagy hogy a bálvány valami? Nem, hanem sokkal inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Én pedig nem akarom, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát, nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei. Vagy haragra ingereljük az Urat? Netán erősebbek vagyunk nála? Minden szabad, de nem minden használ, minden szabad, de nem minden épít. Senki se a maga javát keresse, hanem a másét. Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megehettek anélkül, hogy ezt lelkiismereti kérdéssé tennétek, mert az Úré a föld és annak teljessége. Ha valaki meghív titeket a hitetlenek közül, és el akartok menni, mindazt megegyétek, amit elétek hoznak, anélkül hogy ezt lelkiismereti kérdéssé tennétek. De ha valaki azt mondja nektek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeretért. Én azonban nem a ti saját lelkiismeretetekről beszélek, hanem a másikéról. Mert az én szabadságomat miért ítélje meg másnak a lelkiismerete? Ha pedig én hálaadással veszek részt, miért ítélnek el engem azért, amiért én hálát adok? Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. Ne botránkoztassátok meg se a zsidókat, se a görögöket, se Isten gyülekezetét. Én is mindenkinek mindenben kedvében járok, nem keresve a magam hasznát, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek. Legyetek az én követőim, mint én is Krisztusé. Dicsérlek titeket, hogy mindenben emlékeztek rám, és ahogy meghagytam nektek, rendeléseimet megtartjátok. Szeretném, hogy tudjátok, hogy minden férfinak a feje Krisztus, az asszonynak a feje pedig a férfi, a Krisztusnak a feje pedig Isten. Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. Minden asszony pedig, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, hogyha pedig szégyen az asszonynak megnyiratkozni vagy leborotváltatni a fejét, akkor fedje be. Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, de az asszony a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. Ezért kell az asszonynak hatalmi jelt viselnie a fején, az angyalok miatt. Mindenesetre az Úrban férfi sincs asszony nélkül, asszony sincs férfi nélkül. Mert amint az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által, az egész pedig Istentől. Magatokban ítéljétek meg: Illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez? Nemde maga a természet is arra tanít-e titeket, hogy szégyen a férfinak, ha hosszú hajat növeszt? Az asszonynak pedig ékesség, ha hosszú haja van, mert a haj fátyolként adatott neki. Ha pedig valaki vitatkozni akar, nekünk ilyen szokásunk nincs, sem Isten gyülekezeteinek. Ezt rendelem el, és nem dicsérlek benneteket, mivel nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is, amikor összegyűltök a gyülekezetben, úgy hallom, hogy szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem, mert szükséges, hogy meghasonlások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Amikor tehát összegyűltök egy helyen, nem az úrvacsorával éltek, mert mindenki a maga vacsoráját veszi elő az evésnél, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Hát nincsenek házaitok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy az Isten gyülekezetét vetitek meg, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincs? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. Mert én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, vette a kenyeret, hálát adva megtörte, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely tiértetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a poharat is vette, miután vacsorált, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isztok e pohárból, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy iszik az Úr poharából, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a pohárból, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik magának. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és halnak meg sokan. Mert ha mi magunk elítélnénk magunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél meg minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne kárhozzunk. Azért, testvéreim, amikor összegyűltök az evésre, várjátok meg egymást. Ha pedig valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többi dologról majd akkor rendelkezem, amikor hozzátok megyek. Testvéreim, nem akarom, hogy a lelki ajándékokra nézve tudatlanok legyetek. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, mint vezettek titeket a néma bálványokhoz. Mert tudjátok meg, hogy senki sem mondja Jézust átkozottnak, aki Isten Lelke által szól, és senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szentlélek által. A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van az erők megnyilvánulásában is, de ugyanaz az Isten, aki mindenben és mindenkiben megmutatja erejét. A Lélek megnyilvánulását mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcs beszédet kapja a Lélek által, a másik pedig az ismeret beszédét ugyanazon Lélek szerint; egyik a hitet ugyanazon Lélek által, a másik pedig a gyógyítás ajándékait egyazon Lélek által; némelyik a csodatévő erőket, némelyik meg a prófétálást, némelyik a lelkek megítélését, a másik a nyelvek nemeit vagy pedig a nyelvek magyarázását. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, úgy osztva szét mindenkinek, ahogyan akarja. Mert amint a test egy, és sok tagja van, az egy test tagjai pedig – noha sokan vannak – mégis mind egy testet alkotnak, úgy a Krisztus is. Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való”, vajon akkor nem lenne a testből való? És ha a fül ezt mondaná: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből való”, vajon nem a testből való volna-e? Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás? Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogy akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így ugyan sok a tag, de egy a test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem.” Sőt inkább: a test gyengébbnek látszó tagjaira igen nagy szükség van, és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartjuk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek, amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. Mert Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alábbvalónak nagyobb tisztességet adott, nehogy meghasonlás legyen a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. Ha szenved egy tag, mindegyik tag vele szenved, ha dicsőségben részesül egy tag, mindegyik tag vele örül. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. Isten pedig az egyházban némelyeket először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul rendelt; azután adott csodatevő erőket, azután a gyógyítás kegyelmi ajándékait, gyámolítókat, vezetőket és a különféle nyelveket. Mindnyájan apostolok? Vagy mindnyájan próféták-e? Avagy mindnyájan tanítók-e? Vagy mindenkiben vannak csodatévő erők? Avagy mindnyájuknak van gyógyításra való ajándékuk? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan meg tudják azt magyarázni? Törekedjetek azért értékesebb kegyelmi ajándékokra. És ezenfelül megmutatom nektek a legkiválóbb utat. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha szétosztom is minden vagyonomat, és testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha nem fogy el. De legyenek bár prófétálások, eltöröltetnek; vagy akár nyelveken szólás, megszűnik; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk: amikor pedig eljön a tökéletes, a töredékes eltöröltetik. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy ítéltem, mint gyermek, miután pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy ismerek majd, ahogy én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez, mert senki sem érti, hanem lélekben szól titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, épülésre, vigasztalásra és bátorításra. Aki nyelveken szól, önmagát építi, de aki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább azt, ha prófétálnátok, mert nagyobb, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön. Ha pedig hozzátok megyek, és nyelveken szólok, testvéreim, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok kijelentésben vagy ismeretben vagy prófétálásban vagy tanításban? Hiszen ha az élettelen hangszer – legyen akár fuvola, akár lant – nem ad megkülönböztethető hangokat, hogyan ismerjük meg, amit fuvoláznak vagy pengetnek? Mert ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki készül a harcra? Így van veletek is, ha nem érthető nyelven beszéltek: hogyan értik meg, amit mondotok? Csak a levegőbe fogtok beszélni. Olyan sokféle nyelv van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. De ha nem ismerem a szó jelentését, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem. Ezért ti is, mivel törekedtek a lelki ajándékokra, a gyülekezet építését keressétek, hogy gyarapodjatok. Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy meg is magyarázza. Mert ha nyelveken imádkozom, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Akkor mit tegyek? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel áldasz, az ott levő avatatlan hogyan mond majd áment a te hálaadásodra, ha nem tudja, mit beszélsz? Mert te ugyan szépen adsz hálát, de más nem épül abból. Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni az értelmemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. Testvéreim, értelem dolgában ne legyetek gyermekek, viszont a rosszban gyermekek legyetek, a gondolkozásban pedig érettek. A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegenek ajkával szólok ehhez a néphez, és így sem fognak hallgatni rám azt mondja az Úr. A nyelvek tehát jelül vannak, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek. Ha tehát az egész gyülekezet összejön, és mindnyájan nyelveken szólnak, és bemennek az avatatlanok vagy hitetlenek, nemde azt fogják mondani, hogy őrjöngtök? De ha mindnyájan prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, az mindenkitől feddésben és ítéletben részesül, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, hirdetve, hogy bizonnyal Isten lakik köztetek. Mit mondjunk ezek után, testvéreim? Amikor összegyűltök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, kijelentése, nyelveken szólása és annak magyarázata. Minden épülésre legyen. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után, és egy magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak magának szóljon és Istennek. A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek, és a többiek ítéljék meg. De ha közben egy másik ott ülő kap kijelentést, az előbbi hallgasson el. Mert mindnyájan prófétálhattok egyenként, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást nyerjen. A prófétalelkek pedig engednek a prófétáknak. Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogy a szentek minden gyülekezetében, úgy nálatok is az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak, hanem engedelmeskedjenek, ahogy a törvény is mondja. Ha pedig tanulni akarnak, kérdezzék meg otthon a férjüket, mert illetlen dolog az asszonynak szólni a gyülekezetben. Vajon tőletek indult ki Isten beszéde, vagy egyedül hozzátok jutott el? Ha valaki azt gondolja, hogy ő próféta vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket nektek írok, azok az Úr rendeletei. És ha valaki ezt nem ismeri el, azt sem fogják elismerni. Testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. Minden ékesen és jó rendben történjék. Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, és hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek. Majd megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, némelyek azonban elaludtak, azután megjelent Jakabnak, azután az összes apostolnak, végül mindenki után, mint egy torzszülöttnek, nekem is megjelent. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és a hozzám való kegyelme nem volt hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Tehát akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondhatják köztetek néhányan, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mivel az Isten ellen tettünk bizonyságot, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban aludtak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül. Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki megelevenedik. Mindenki a maga rendje szerint. Az első zsenge Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Azután jön a vég, amikor átadja az országot az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, amíg minden ellenségét lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halált törli el. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett. Amikor pedig minden alá vettetett, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenben. Különben mit tesznek azok, akik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért? Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden órában? Naponként a halál révén állok, ami oly igaz, testvéreim, mint az, hogy ti dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon viaskodtam Efezusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! Ne tévelyegjetek! A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság. Józanodjatok ki és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent, ezt megszégyenítésetekre mondom. De kérdezhetné valaki: Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek elő? Balgatag! Amit elvetsz, nem kel életre, míg meg nem hal, és abban, amit elvetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, talán búzáét vagy valami másét. Isten pedig testet ad annak, amint akarja, mégpedig minden egyes magnak az ő saját testét. Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatok teste, más a madarak teste, és más a halaké. És vannak mennyei testek és földi testek, de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. Más a nap dicsősége, és más a hold dicsősége, és más a csillagok dicsősége, mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. Így van a halottak feltámadásával is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik az érzéki test, feltámasztatik a lelki test. Ha van érzéki test, akkor van lelki is. Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám megelevenítő Lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki. Az első ember a föld porából lett, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És ahogyan viseltük a földinek a képmását, úgy viselni fogjuk a mennyeinek a képmását is. Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és ez a halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az az ige, amely meg van írva: A diadal elnyelte a halált. Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Azért, szeretett testvéreim, legyetek eltökéltek, rendíthetetlenek, mindenkor buzgólkodva az Úr dolgában, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban. Ami a szentek számára való gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, amint azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre magánál, amit jószántából összegyűjtött, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. Amikor pedig megérkezem, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy ajándékotokat elvigyék Jeruzsálembe. Ha pedig méltó lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt jönnek. Hozzátok pedig akkor megyek, ha átkeltem Macedónián, mert Macedónián át vezet az utam. De nálatok esetleg ott is maradok, vagy ott is telelek, hogy ti indítsatok útra, ahova megyek. Mert nemcsak éppen átutazóban akarlak látni benneteket, hanem remélem, hogy egy ideig nálatok maradok, ha az Úr engedi. Efezusban pedig pünkösdig maradok, mert nagy és ígéretes munkára nyílt kapu előttem, de az ellenség is sok. Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen rá gondotok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, mint én. Tehát senki se nézze le, hanem indítsátok útnak békességgel, hogy hozzám jöjjön, mert várom a testvérekkel együtt. Ami pedig Apollós testvért illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, ő azonban semmiképpen sem akart most elmenni, de majd elmegy, mihelyt alkalom adódik. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! Kérlek pedig titeket, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy Sztefanász házanépe Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat, hogy ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek és mindenkinek, aki velük szolgál és fáradozik. Örülök Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezésének, mert hiányotokat ők pótolják. Mert felüdítették lelkemet és a tiéteket is. Becsüljétek meg az ilyeneket! Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei, sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt. Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A köszöntést én, Pál, a saját kezemmel írom. Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Maranatha. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme veletek! Az én szeretetem mindnyájatokkal a Jézus Krisztusban! Ámen. Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, mindazokkal a szentekkel együtt, akik egész Akhájában vannak: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által. Ha szorongatnak minket, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalást nyerünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, amely erőt ad ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. A mi reménységünk erős felőletek, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésben, úgy a vigasztalásban is. Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok a mi nyomorúságunkról, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy rendkívül nagy, erőnk feletti terheket hordoztunk, úgy, hogy életünk felől is kétségben voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, aki ilyen nagy, halálos veszedelemből megszabadított és meg is fog szabadítani minket. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségül vagytok az értünk mondott imádságotokkal, hogy sokan adjanak hálát értünk a sokak imájára nekünk adatott kegyelemért. Mert ez a mi dicsekvésünk, lelkiismeretünk tanúságtétele, hogy az Istentől jövő őszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. Mert mást nem írunk nektek, mint amit olvastok és megértetek, és remélem, hogy mindvégig meg is fogtok érteni, ahogyan azt részben meg is értettétek, hogy mi a ti dicsekvésetek vagyunk, amint ti is nekünk az Úr Jézus napján. Ebben bízva akartam már előbb is hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek kegyelemben, és tőletek átmenni Macedóniába és Macedóniából ismét visszatérni hozzátok, hogy ti indítsatok útnak Júdeába. Talán könnyelmű voltam, amikor ez volt a szándékom? Vagy amit akarok, test szerint akarom-e, úgy, hogy nálam az „igen, igen” lehet „nem, nem” is? De Isten a tanúm, hogy a mi beszédünk nálatok nem volt egyszerre igen és nem. Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit én, Szilvánusz és Timóteus közöttetek hirdettünk, nem volt „igen” is és „nem” is, hanem az „igen” vált valóra őbenne. Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk. Isten az, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken. Ő pecsételt el minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. Én pedig Istent hívom tanúként magam mellé, hogy irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korinthusba. Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mert szilárdan álltok a hitben. Azt tettem fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. Mert ha megszomorítalak titeket, ugyan ki az, aki megvidámít engem, ha az nem, akit én megszomorítok? És azért írtam nektek éppen azt, hogy amikor odamegyek, ne érjen szomorúság azoktól, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve mindegyikőtök felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké. Mert sok szorongással és aggódó szívvel, könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely bőségesen megvan bennem irántatok. Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat. Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség részéről kapott. Olyannyira, hogy most éppenséggel ti bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok, nehogy valahogyan a túlságosan nagy bánat eleméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanúsítsatok iránta szeretetet. Mert azért is írtam, hogy lássam, megbízhatók és mindenben engedelmesek vagytok-e. Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is, mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy be ne csapjon minket a Sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai. Amikor pedig Tróászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és kaput nyitott nekem az Úr, nem volt lelkemnek nyugalma, mivel nem találtam ott testvérünket, Tituszt. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába. De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. Ezeknek a halál illata halálra, azoknak pedig az élet illata életre. És erre ki alkalmas? Mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem tisztán, mintegy Istenből szólunk Isten előtt, Krisztusban. Kezdjük ismét ajánlani magunkat? Vagy talán mint némelyeknek, nekünk is szükségünk van hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember, mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív hústábláira. Ilyen bizodalmunk van Krisztus által Isten iránt. Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még inkább dicsőséges a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? Sőt már nem is dicsőséges, ami dicsőséges volt, az azt felülmúló dicsőség miatt. Mert ha dicsőséges a mulandó, mennyivel inkább dicsőséges, ami megmarad! Mivel tehát ilyen reménységünk van, nyíltan szólunk, és nem úgy, mint Mózes, aki leplet borított az arcára, hogy Izráel fiai ne lássák annak a végét, ami mulandó. De eltompult az értelmük, mert amikor az Ószövetséget olvassák, ugyanaz a lepel mind e mai napig felfedetlenül rajtuk marad, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Mindmáig amikor csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre. De amikor megtérnek az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket. Azért mivel ilyen szolgálatban vagyunk, mint akik irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, hanem visszautasítjuk a szégyenteljes, titkolt dolgokat, nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt megvallásával ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek, akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe. Mert nem magunkat hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, magunkat pedig mint a ti szolgáitokat a Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és ne tőlünk valónak lássék. Mindenütt szorongatnak, de össze nem roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, mindenkor halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál bennünk munkálkodik, az élet pedig bennetek. Mivel a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk is, ahogy meg van írva: Hittem, és azért szóltam, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézussal együtt minket is feltámaszt, és veletek együtt maga elé állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem túláradjon, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért nem csüggedünk. A mi külső emberünk romlik ugyan, de a belső napról napra megújul. Pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket felülmúló, nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mert nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók. Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, mert mennyei hajlékunkat szeretnénk erre felölteni, ha ugyan felöltözötten is mezítelennek nem találtatunk. Mert akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, mert nem levetkőzni akarunk, hanem felöltözni, hogy a halandót elnyelje az élet. Maga Isten az, aki minket erre felkészített, és aki a Lélek zálogát is nekünk adta. Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, addig távol vagyunk az Úrtól, mert hitben járunk, nem látásban. Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. De akár itthon, akár a távolban vagyunk, az a célunk, hogy elnyerjük tetszését. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt. Ismerve tehát az Úr félelmét, embereket nyerünk meg, Isten előtt pedig nyilvánvalók vagyunk; remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyilvánvalók vagyunk. Nem ajánlgatjuk ismét önmagunkat, hanem inkább alkalmat adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek. Ha azért bolondok vagyunk, az Istenért van, ha eszesek vagyunk, az értetek van. A Krisztus szeretete szorongat minket, mert úgy gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint, sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, többé már nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Mint vele együtt munkálkodók intünk is titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét! Mert ő mondja: Alkalmas időben meghallgattalak és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, itt az alkalmas idő, íme, itt az üdvösség napja! Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk hiteltelenné ne váljék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben úgy, mint Isten szolgáit: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, hosszútűrésben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, igazmondásban, Isten erejében, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és mégis ismertek, mint halottak és – íme – élők, mint megostorozottak és meg nem öltek, mint megszomorítottak, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, és mégis mindenük megvan. A szánk megnyílt, a szívünk kitárult előttetek, korinthusiak. Nem mi vagyunk szűkkeblűek irántatok, hanem a ti bensőtökben szűk a hely. Viszonzásul – mint gyermekeimnek mondom – tárjátok ki ti is szíveteket. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi köze van az igazságnak a hamissághoz? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? És milyen egység lehet Krisztus és Beliál között? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Vagy hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amint Isten mondta: Bennük lakozom, és közöttük járok, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Azért menjetek ki közülük, és szakadjatok el tőlük – azt mondja az Úr –, és tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátok leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek – azt mondja a mindenható Úr. Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében vigyük véghez megszenteltetésünket. Fogadjatok be minket. Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. Nem vádképpen mondom, hisz előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk. Nagy bizalommal vagyok irántatok, sok dicsekednivalóm van felőletek, tele vagyok vigasztalódással, fölöttébb nagy az örömöm minden nyomorúságunk ellenére. Mert amikor Macedóniába érkeztünk, semmi nyugalma nem volt a testünknek, hanem mindenféle zaklatásban volt részünk: kívül harcok, belül félelem. De Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. De nem csupán a megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel nálatok megvigasztalódott, hírül hozva nekünk vágyakozásotokat, kesergéseteket és hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy én még jobban örültem. Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam, mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, de megszomorított titeket. Most azonban örülök – nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. Mert íme, ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok milyen nagy igyekezetet keltett bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt vágyakozást, sőt buzgóságot, sőt a vétkes megbüntetését. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem is a sértett miatt tettem, hanem hogy nyilvánvaló legyen számotokra az irántunk való buzgóságotok Isten előtt. Megvigasztalódtunk tehát, de megvigasztalódásunkon túlmenően még sokkal inkább örültünk Titusz örömének, hogy lelkét mindnyájan megnyugtattátok. Mert ha valamit dicsekedtem is neki veletek, nem maradtam szégyenben, hanem amint minden, amit nektek mondtunk, igaz volt, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaz lett. És ő még jobb szívvel van irántatok, ahogy visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, hogyan fogadtátok őt félelemmel és rettegéssel. Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek. Tudtul adjuk nektek, testvéreim, az Isten kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közölt, hogy a nyomorúság sok próbatétele között is bőséges az örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert tanúsíthatom, hogy képességük szerint, sőt erejük felett is önként adakoztak, és esedezve kérték tőlünk azt a kiváltságot, hogy részt vehessenek a szenteket megsegítő szolgálatban. És nem úgy, amint reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak és nekünk is az Isten akaratából. Úgyhogy arra kértük Tituszt, hogy amint elkezdte, úgy fejezze is be nálatok ezt a jótékonysági gyűjtést, hogy amint mindenben bővölködtök – hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és a hozzánk való szeretetben –, úgy bővölködjetek ebben a jótékonyságban is. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Tanácsot is adok ebben, mert az hasznotokra lesz, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta. Most hát a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen az akarás készsége, olyan legyen a véghezvitel is abból, amitek van. Mert ha megvan a készség, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs. Tehát nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúságotok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja azok fogyatkozását, hogy majd azok bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen, amint meg van írva: Aki sokat szedett, nem volt fölöslege, és aki keveset, nem nélkülözött. Hála legyen Istennek, aki ugyanazt a buzgóságot adta irántatok Titusz szívébe. Mert bátorításunkat ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok. Elküldtük pedig vele együtt azt a testvért is, akit valamennyi gyülekezet dicsér az evangélium hirdetéséért. Sőt ezenkívül a gyülekezetek útitársunknak is megválasztották ebben a jótékony munkában, amelyben magának az Úrnak a dicsőségére és készségünk bizonyságául szolgálunk. Szeretnénk elkerülni, hogy valaki is megrágalmazzon minket a gondjainkra bízott bőséges adomány miatt, mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Sőt elküldtük velük azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sok dologban többször kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, és nagyon bízik bennetek. Akár Tituszról van szó, aki társam és munkatársam köztetek, akár a mi testvéreinkről, ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége: mutassátok meg az irántuk való szereteteteket, és adjátok bizonyságát a felőletek való dicsekvésünknek a gyülekezetek előtt! A szentek iránti szolgálatról ugyan fölösleges írnom nektek, hiszen ismerem készségeteket, amellyel dicsekszem is a macedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és buzgóságotok legtöbbjüket felbátorította. Mégis elküldtem a testvéreket, hogy veletek való dicsekedésünk ebben a dologban hiábavalónak ne bizonyuljon, hanem amint mondtam, legyetek felkészülve; nehogy aztán, ha a macedónok velem jönnek, és titeket készületlenül találnak, valamiképpen szégyent valljunk mi – hogy ne mondjam, ti – ebben a dologban. Szükségesnek láttam azért megkérni a testvéreket, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint bő áldás, nem pedig mint alamizsna. Mert tudjuk, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti Isten. Mert Istennek van hatalma arra, hogy bőségesen rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, hogy bőven teljék minden jótéteményre. Amint meg van írva: Bőkezűen osztott, adott a szegényeknek, igazsága örökké megmarad. Aki pedig gondoskodik, hogy a magvetőnek vetőmagja legyen és kenyere eledelül, arról is gondoskodik, hogy megsokasítsa vetéseteket, és megszaporítsa igazságotok gyümölcsét, hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez Istennek. Mert ennek a szolgálatnak a betöltése nemcsak a szentek szükségét elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra indít Isten iránt. Mert ennek a szolgálatnak próbája által dicsőítik Istent azért az engedelmességért, amellyel vallást tesztek a Krisztus evangéliumáról, és a ti hozzájuk és mindenkihez való adakozó jószívűségetekért. Könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten kegyelme bőségesen kiáradt rátok. Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért. Krisztus szelídségével és engedékenységével fordulok hozzátok, én, Pál, aki szemtől szemben ugyan alázatos vagyok köztetek, de távollétemben bátor vagyok veletek szemben. Arra kérlek titeket, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen bátornak lennem, mert meg vagyok győződve róla, hogy bátor lehetek némelyekkel szemben, akik úgy gondolkodnak felőlünk, mintha mi test szerint élnénk. Mert noha testben élünk, de nem test szerint viaskodunk. Mert hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem Isten szerint erősek, erősségek lerombolására. Leromboljuk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak, és készen állunk megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyt teljes lesz a ti engedelmességetek. Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki azt hiszi magáról, hogy ő a Krisztusé, vegye számításba azt is, hogy amint ő a Krisztusé, úgy mi is. Mert ha még egy kissé többet is dicsekszem hatalmunkkal, amelyet az Úr a ti építésetekre, nem pedig a rombolásotokra adott, nem fogok megszégyenülni, hogy úgy tűnjek, mintha leveleim által csak ijesztgetnélek titeket. Mert úgy mondják, hogy levelei ugyan súlyosak és kemények, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde silány. Gondolja meg azért, aki ilyen, hogy amilyenek vagyunk szóban, levelek által a távollétünkben, ugyanolyanok leszünk cselekedetben is. Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják, mert azok nem járnak el okosan, hiszen önmagukat magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják. Mi azonban nem mérték nélkül dicsekszünk, hanem annak a mércének a mértéke szerint, amelyet Isten osztott ki nekünk, hogy hozzátok is eljussunk. Mert mi nem léptünk túl azon, mint ha nem értünk volna el hozzátok, hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával. Nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek növekedésével naggyá leszünk köztetek a mi mércénk szerint, s majd rajtatok túl is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk azzal, ami a mások munkája nyomán már készen van. Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék, mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis balgaságot! Sőt szenvedjetek el engem is. Mert az Isten szerinti féltő szeretettel féltelek titeket, hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak benneteket Krisztus elé. Félek azonban, hogy amint a kígyó ravaszságával megcsalta Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől. Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, akit nem hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, amelyet nem kaptatok, vagy más evangéliumot, nem azt, amelyet befogadtatok, igencsak eltűrnétek. Pedig azt gondolom, hogy semmiben sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. Lehet, hogy járatlan vagyok az ékesszólásban, de nem az ismeretben, de hát ez mindenben, minden tekintetben és mindnyájatok előtt nyilvánvalóvá lett. Vagy talán vétkeztem, amikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát? Más gyülekezeteket károsítottam meg, amikor támogatást fogadtam el tőlük, hogy nektek szolgáljak. Amikor nálatok voltam, és szűkölködtem, nem voltam terhére senkinek, mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött testvérek, én pedig vigyáztam arra, és vigyázni is fogok, hogy semmiben se legyek terhetekre. Mivel Krisztus igazsága van bennem, ettől a dicsekvéstől nem hagyom megfosztani magam Akhája vidékén sem. Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja. De amit teszek, ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik alkalmat keresnek arra, hogy amivel dicsekszenek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, hisz maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, ha szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat, akiknek végük cselekedeteik szerint lesz. Ismét mondom, ne tartson engem senki esztelennek, de ha mégis, fogadjatok be mint esztelent is, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem. Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mintegy esztelenül, ha ilyen alapon dicsekszem. Mert hát sokan dicsekednek test szerint, így én is dicsekszem. Hiszen ti okosak lévén szívesen eltűritek az eszteleneket. Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki kifoszt, ha valaki kihasznál, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt titeket. Szégyenkezve mondom, hogy minderre mi erőtlenek voltunk. De ha valaki merész valamiben – esztelenül szólok –, merész vagyok én is. Héberek ők? Én is. Izraeliták? Én is. Ábrahám magva? Én is. Krisztus szolgái? Balgatagul szólok, én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel-nappal hányódva a tengeren. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezek mellett ott van naponkénti zaklatásom, az összes gyülekezetek gondja. Ki erőtlen, hogy én is erőtlen ne lennék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék? Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel dicsekszem. Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudok. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem, és az ablakon át, kosárban eresztettek le a kőfalon, és megmenekültem a kezéből. Ha dicsekednem kell, bár az nem használ nekem, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja – elragadtatott a paradicsomba, és kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Az ilyennel dicsekszem, magammal pedig nem dicsekszem, hacsak az én erőtlenségeimmel nem. Még ha dicsekedni akarnék, akkor sem lennék esztelen, mert az igazságot mondanám, de megtartóztatom magam, nehogy valaki többnek tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem, és hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bízzam magam, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bízzam magam. Háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzék el ez tőlem, de ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. Balgataggá lettem, de ti kényszerítettetek rá, mert nektek kellett volna engem ajánlanotok, hiszen semmiben sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál, noha semmi vagyok. Apostolságom jelei ugyanis megnyilvánultak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is. Mert mi az, amiben hátrányba kerültetek a többi gyülekezethez képest, hacsak nem az, hogy én magam nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot! Íme, harmadszor is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat, hiszen nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. Én pedig nagy örömest viszek áldozatot, sőt magamat is odaáldozom értetek. Ha én ennyire túláradóan szeretlek titeket, vajon ti kevésbé szerettek engem? Ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre, de mint afféle ravasz ember, csellel fogtalak meg titeket. Vagy akiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által rászedtelek titeket? Megkértem Tituszt, és vele együtt elküldtem azt a testvért, csak nem Titusz szedett rá titeket? Nem ugyanazon Lélek szerint jártunk-e? Nem ugyanazokon a nyomokon? Már régóta azt gondolhatjátok, hogy mentegetőzünk előttetek. Mi Isten színe előtt a Krisztusban szólunk, mindezt pedig, szeretteim, a ti épülésetekre. Mert attól félek, hogy amikor megérkezem, nem olyannak talállak majd titeket, amilyennek szeretnélek, és engem pedig olyannak találtok, amilyennek nem szeretnétek, és majd viszály, irigység, harag, önzés, rágalmazás, pletykálkodás, felfuvalkodás, zűrzavar lesz közöttetek. Úgyhogy amikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem nálatok, és sokakat megsiratok azok közül, akik korábban vétkeztek, és nem tértek meg abból a tisztátalanságból, paráznaságból és kicsapongásból, amelyet elkövettek. Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú szava alapján áll meg minden vallomás. Előre megmondtam másodszori ottlétemkor, most pedig távollétemben előre mondom azoknak, akik korábban vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes, mivel ti annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem erős köztetek. Mert noha megfeszíttetett erőtlenségből, mindazáltal él Isten hatalmából. És ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, de vele együtt majd Isten erejéből élünk közöttetek. Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. De remélem, hogy felismeritek, hogy mi kiálltuk a próbát. Imádkozunk Istenhez, hogy semmi gonoszt ne tegyetek – nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem hogy ti a jót tegyétek, mi pedig hadd legyünk olyanok, mint akik nem álltuk ki a próbát. Mert semmit sem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti meg erősek vagytok, és imádkozunk a ti tökéletesedésetekért. Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen fellépnem azzal a hatalommal, amelyet az Úr építésre, nem pedig rombolásra adott nekem. Végezetül, testvéreim, örüljetek, épüljetek, buzdítsátok egymást, jussatok egy értelemre, éljetek békességben, és a szeretet és békesség Istene lesz veletek. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Összevont szöv. Pál apostol, nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból, és a velem levő testvérek mindnyájan, Galácia gyülekezeteinek. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól, aki önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint, akinek dicsőség örökkönörökké! Ámen. Csodálkozom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincs más, de némelyek megzavarnak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen. Ahogy előbb mondtuk, most ismét mondom: Ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azonkívül, amit elfogadtatok, átkozott legyen. Mert most embereknek engedek vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Mert ha még embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Tudjátok meg, testvéreim, hogy az általam hirdetett evangélium nem emberektől való, mert én sem emberektől kaptam, nem is tanítottak arra, hanem Jézus Krisztus kijelentése által. Mert hallottátok, hogyan forgolódtam egykor a zsidóságban, hogy fölöttébb üldöztem és pusztítottam az Isten egyházát, és felülmúltam a zsidóságban sok nemzetembeli kortársamat, szerfelett rajongva atyáim hagyományaiért. De amikor tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, hogy kijelentse Fiát bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. Jeruzsálembe sem mentem fel apostol elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, és ismét visszatértem Damaszkuszba. Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Az apostolok közül pedig mást nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amiket pedig nektek írok, íme, Isten színe előtt mondom, hogy nem hazudok. Azután Szíria és Cilicia tartományaiba mentem. Júdea keresztyén gyülekezetei előtt pedig személyesen ismeretlen voltam, csak azt hallották, hogy aki minket egykor üldözött, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított. És dicsőítették értem Istent. Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, és magammal vittem Tituszt is. Kijelentés következtében mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiábavaló ne legyen futásom. De még a velem levő Tituszt sem kényszerítette senki körülmetélkedésre, noha görög volt, még a belopakodott hamis testvérekért sem, akik alattomban közénk lopóztak, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így minket szolgává tegyenek. Ezeknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. Azok, akiket tekintélyeseknek tartanak – hogy régen mik voltak, azzal nem törődöm, hiszen Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyesek engem semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg: látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, csakúgy, mint Péterre a körülmetélésé. Mert aki munkálkodott Péterben a körülmetéltek közötti apostolságra, az általam is munkálkodott a pogányok között. És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adatott kegyelmet, a közösség jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok közé menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy a szegényekről megemlékezzünk, és ezt igyekeztem meg is tenni. Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert rászolgált a feddésre. Mert mielőtt néhányan odajöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett, amikor pedig azok megérkeztek, visszavonult és elkülönült, mert félt a körülmetélkedésből valóktól. És vele képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy Barnabás is belesodródott képmutató magatartásukba. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen, az evangélium igazságának megfelelően, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre pogány módra, nem pedig zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek? Mi, természet szerint zsidók és nem a pogányok közül való bűnösök vagyunk, és tudjuk azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, nem pedig a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki. Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen! Mert ha amiket leromboltam, azokat ismét fölépítem, törvényszegőnek bizonyulok. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Nem teszem érvénytelenné az Isten kegyelmét, mert ha törvény által van az igazság, akkor Krisztus hiába halt meg. Ó, balgatag galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt Jézus Krisztust úgy írtuk le, mintha közöttetek feszítették volna meg? Csak azt szeretném megtudni tőletek, hogy a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket vagy a hit hallásából? Ennyire balgatagok vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be? Annyit szenvedtetek hiába? Ha ugyan hiába. Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, a törvény cselekedeteiből teszi vagy a hit hallása által? Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: Tebenned fog áldást nyerni minden nép. Eszerint a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal. Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. A törvény pedig nincs hitből, hanem aki cselekszi azokat, élni fog általa. Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ –, azért, hogy Ábrahám áldása Krisztus Jézusban a pogányoké legyen, hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk. Testvéreim, emberi módon szólok. Még az ember megerősített végrendeletét sem teheti senki érvénytelenné, és hozzá sem toldhat. Az ígéretek pedig Ábrahámnak és az ő utódának adattak. Nem azt mondja: „és az ő utódainak”, mint soknak, hanem csak egynek: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. Azt mondom pedig, hogy azt a szövetséget, amelyet Isten korábban megerősített, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet. Mert ha a törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből, Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt Isten. Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól, és angyalok által közbenjárón keresztül rendeltetett. A közbenjáró pedig nem csak egyvalakié, Isten ellenben egy. A törvény tehát Isten ígéretei ellen van? Semmiképpen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrizete alatt voltunk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztushoz vezető mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezető mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok. Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondviselők alatt van az apja által előre meghatározott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaként. Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. Akkor, amikor még nem ismertétek Istent, azoknak szolgáltatok, amik természetük szerint nem istenek. Most azonban, hogy megismertétek Istent, sőt hogy Isten megismert titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, hogy újból azoknak szolgáljatok? Megtartjátok a napokat, hónapokat, időszakokat meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam értetek. Kérlek titeket, testvéreim, legyetek olyanná, mint én, mert én is olyanná lettem, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg engem. Hiszen tudjátok, hogy először testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot. És számotokra nem volt kísértés, hogy testem miatt megvessetek, s nem is utáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hová lett hát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek nektek, hogy ti, ha lehetett volna, szemeteket kivájva, nekem adtátok volna. Talán ellenségetek lettem azzal, hogy megmondom nektek az igazat? Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem ki akarnak rekeszteni minket, hogy aztán ti mellettük buzgólkodjatok. Szép dolog pedig buzgólkodni a jóban mindenkor és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok, gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek Krisztus. Szeretnék most ismét köztetek lenni és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek. Mondjátok meg nekem, akik a törvény alatt akartok lenni nem halljátok a törvényt? Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabadtól. De a szolgálótól való test szerint született, a szabadtól való pedig az ígéret által. Ennek jelképes értelme van, mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik, az egyik a Sínai-hegyről való, szolgaságra szülő: ez Hágár. Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – ez pedig megfelel a mostani Jeruzsálemnek –, mert fiaival együtt szolgál. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunk anyja. Mert meg van írva: Ujjongj, te meddő, aki nem szülsz, vigadj és kiálts, aki nem vajúdtál, mert több gyermeke van az elhagyottnak, mint akinek férje van. Ti pedig, testvéreim, mint Izsák is, az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is. De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és a fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával. Azért, testvéreim, nem a szolgáló, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk. Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni! Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét bizonyságot teszek azért mindenkinek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Ti, akik a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, és kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Jól futottatok, ki akadályoz meg titeket abban, hogy engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitegetés nem attól van, aki titeket hív. Egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másképpen, de aki megzavart titeket, elveszi a büntetését, bárki legyen is az. Testvéreim, ha én még mindig a körülmetélést hirdetem, miért üldöznek mégis? Hiszen akkor eltöröltetett a kereszt botránya. Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik titeket lázítanak! Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok; csakhogy a szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek! Azért azt mondom: Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát ne vigyétek véghez! Mert a test a Lélek ellen törekszik, a Lélek pedig a test ellen, ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. Ha azonban a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, versengés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, hogy akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek. De a Lélek gyümölcse szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztuséi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették. Ha a Lélek által élünk, a Lélek szerint is járjunk. Ne legyünk hiú dicsőségre vágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. Testvéreim, még ha erőt vesz is az emberen valami bűn, ti, lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelíd lélekkel, ügyelve arra, hogy te magad is kísértésbe ne ess. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csapja be. Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekvése, nem pedig másra nézve. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Akit pedig az igére tanítanak, részesítse tanítóját minden javából. Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet. A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben. Látjátok, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel! Akik testi módon akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket. Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által számomra megfeszíttetett a világ, és én is a világ számára. Mert Krisztus Jézusban nem ér semmit a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés. Azoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének békesség és irgalom. Ezután senki ne bántson engem, mert én Jézus bélyegeit viselem testemen. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim! Ámen. Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az efezusi szenteknek és azoknak, akik hisznek Krisztus Jézusban. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban. Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte. Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben. Benne van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnök bocsánata kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel. Megismertette velünk akaratának titkát az ő jó kedve szerint, amelyet előre elhatározott magában, az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak. Őbenne kaptunk örökséget, ahogyan az előre el volt rendelve annak végzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából munkál, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban. Őbenne titeket is – miután hallottátok az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is – megpecsételt a megígért Szentlélekkel, aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdonát dicsőségének magasztalására. Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és minden szentek iránt való szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek imádságaimban, megemlékezve rólatok, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kijelentés Lelkét, hogy őt megismerjétek; és világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott Krisztusban, amikor feltámasztotta a halottak közül, és a maga jobbjára ültette a mennyekben, felül minden fejedelemségen, hatalmasságon, erőn, uraságon és minden néven, amelyet valaki kap nemcsak e világon, hanem az eljövendőben is. És az ő lába alá vetett mindent, és őt rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban, amely az ő teste és teljessége annak, aki mindent mindennel betölt. Titeket is megelevenített, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világnak megfelelően a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik. Egykor mi mindnyájan ezek között forgolódtunk, követve testünk kívánságait, cselekedve a test és a gondolatok akaratát, és természet szerint a harag fiai voltunk, mint mások is. De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett, minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített – kegyelemből van üdvösségetek –, és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. Azért emlékezzetek meg arról, hogy ti test szerint egykor pogányok voltatok, akiket körülmetéletleneknek neveznek azok, akiket kézzel metéltek körül, hogy ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek, s reménységetek sem volt, mert Isten nélkül valók voltatok ezen a világon. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében. A tételes parancsolatokból álló törvényt eltörölte, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést; eljött, és békességet hirdetett nektek, távolvalóknak és békességet a közelvalóknak. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe, akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus. Benne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban, akiben ti is együtt épültök a Lélek által Isten hajlékává. Ezért vagyok én, Pál a Krisztus Jézus foglya értetek, pogányokért, ha ugyan hallottatok Isten kegyelmének rendelkezéséről, amelyet nekem adott a ti érdeketekben, hogy kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, ahogyan már előbb röviden megírtam. Annak olvasásából megtudhatjátok, hogyan értettem meg a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején még nem jutott az emberek fiainak tudomására úgy, ahogy most kijelentetett szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által, hogy a pogányok örököstársak, és ugyanannak a testnek tagjai, és részesei az ígéreteknek a Krisztus Jézusban az evangélium által. Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyet erejének megnyilvánulása szerint nekem adott. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus kikutathatatlan gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi a rendje annak a titoknak, amely el volt rejtve örök időktől fogva Istenben, aki mindeneket teremtett azért, hogy most az egyház által megismertesse a mennyei fejedelemségekkel és hatalmasságokkal Isten sokféle bölcsességét az ő örök végzése szerint, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg. Őbenne van a mi bátorságunk, és a benne való hit által bizalommal járulhatunk Istenhez. Kérlek tehát benneteket, ne csüggedjetek el az értetek viselt nyomorúságaim miatt, amelyek a ti dicsőségetekre vannak. Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben, hogy Krisztus lakjon hit által a szívetekben a szeretetben meggyökerezve és megalapozva, hogy képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt, hogy mi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy így beteljesedjetek az Isten egész teljességéig. Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint, azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által, minden nemzedéken át örökkönörökké. Ámen. Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben, és igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékében. Egy a test, és egy a Lélek, mint ahogy egy reménységre szól elhívásotok is. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindenek felett van, mindent áthat, és mindenben jelen van. Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándékának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és ajándékokat adott az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelentene, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire. Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön. És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére, míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által. Ellenkezőleg: az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban. Belőle van összerakva és egybeszerkesztve az egész test, egymást támogató minden ízével, és minden egyes tag a maga mértéke szerinti munkássággal gondoskodik a test növekedéséről, hogy felépüljön szeretetben. Ezt mondom, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy többé ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában. Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől, amely szívük keménysége miatt van bennük, akiknek az erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek. Ti azonban nem így tanultátok Krisztust, ha ugyan őt meghallottátok, és benne megtanultátok, hogyan van a valóság Jézusban. Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti ó embert, aki csalárd kívánságok által megromlott, újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban, és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen haragotokkal, és az ördögnek se adjatok helyet. Aki idáig lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, hasznos munkát végezzen a kezével, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmiféle rothadt beszéd ne jöjjön ki a szátokból, csak ami jó, alkalomhoz illő és építő, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára. Minden keserűséget, indulatot, haragot, lármát és káromkodást vessetek ki magatokból minden gonoszsággal együtt. Ellenkezőleg: legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Legyetek azért Isten követői, mint szeretett gyermekek, és járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként. Paráznaság pedig és bármiféle tisztátalanság vagy kapzsiság még szóba se jöjjön köztetek, amint az a szentekhez méltó, sem trágárság vagy bolond, kétértelmű beszéd, amely illetlen, hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy kapzsinak, aki bálványimádó, sincs öröksége a Krisztus és Isten országában. Senki titeket be ne csapjon üres beszédekkel, mert ezek miatt jön el Isten haragja a hitetlenség fiaira. Azért ne legyetek részesei ezeknek. Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban, tehát járjatok úgy, mint a világosság gyermekei. Mert a világosság gyümölcse minden jóságban, igazságban és valóságban van. Vizsgáljátok meg, hogy mi kedves az Úrnak. És ne legyen részetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le azokat, mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen. Mindaz pedig, amit a világosság leleplez, napvilágra jön, mert minden, ami napvilágra jön, világosság. Azért mondja: Ébredj fel, aki alszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked Krisztus. Jól gondoljátok meg azért, hogyan járjatok: nem mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok. Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata. A bortól meg ne részegedjetek, mert abban züllöttség van, hanem teljesedjetek be Lélekkel, beszélgessetek egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, mindenkor mindenért hálát adva a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának. Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, amint Krisztus is feje az egyháznak, és ő maga a test megtartója. De ahogyan az egyház engedelmes Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek mindenben. Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretniük a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert a saját testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és ápolja, amint az Úr is az egyházat, mert az ő testének tagjai vagyunk. Azért elhagyja az ember apját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. Ti is azért valamennyien, ki-ki úgy szeresse feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. Ti, gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Tiszteld apádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –, hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy a földön. És ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint. Ti, szolgák, félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek test szerint való uratoknak, tiszta szívvel, mint Krisztusnak. Ne látszatra, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, lélekből cselekedjétek Isten akaratát, jóakarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek, tudva, hogy ha valaki jót tesz, az annak jutalmát veszi az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti, urak, pedig ugyanazt tegyétek velük, hagyjátok el a fenyegetést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, nektek is van Uratok a mennyben, és nála nincs személyválogatás. Végezetül legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében! Öltsétek magatokra az Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben! Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak. Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok. Tehát álljatok elő, övezzétek körül derekatokat igazlelkűséggel, öltsétek fel az igazság páncélját, és kössétek fel a békesség evangéliumának hirdetésére való készség saruját. Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosz minden tüzes nyilát kiolthatjátok. Az üdvösség sisakját is vegyétek fel és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden alkalommal minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok a Lélek által. Ebben legyetek éberek minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentekért, értem is, hogy adassék nekem szó, ha megnyitom számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelyért követségben járok láncok között, hogy bátran hirdessem, amint kell. Azért, hogy ti is megtudjátok dolgaimat, hogy miket teszek, mindent megismertet veletek Tükhikosz, a szeretett testvér és hű szolga az Úrban, akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és megvigasztalja szíveteket. Békesség a testvéreknek és szeretet, hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen. Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak a püspökökkel és diakónusokkal együtt. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig. Méltó dolog így gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangélium védelmében és megerősítésében mindnyájan részestársaim vagytok a nekem adott kegyelemben. Mert Isten a bizonyságom, mennyire vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek egyre jobban bővölködjék ismeretben és teljes megértésben, hogy megítélhessétek, hogy mi a becsesebb, és így tiszták és feddhetetlenek legyetek a Krisztus napjára, teljesek az igazság gyümölcsével, amelyet Jézus Krisztus terem Isten dicsőségére és magasztalására. Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak, mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket, és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét. Némelyek ugyan irigységből és versengésből is, de mások jó szándékból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, mások pedig önérdekből, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert úgy vélik, hogy fogságom nyomorúságait ezzel növelik. De mit mondjak? Csak az számít, hogy bármi módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik, és én ennek örülök, sőt örülni is fogok. Mert tudom, hogy ez nekem üdvösségemre lesz a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által, az én esengő várakozásom és reménységem szerint, hogy semmiben nem vallok szégyent, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben akár az életem, akár a halálom által. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való élet gyümölcsöző munkát jelent számomra, hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert ez a kettő szorongat: kívánok elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb, de miattatok szükségesebb e testben megmaradnom. És ebben bízva tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való gyarapodásotokra és örömötökre, hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok. A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek, és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam felőletek, hogy megálltok egy lélekben, egy szívvel küzdve az evangélium hitéért, és hogy nem rettentek meg semmiben az ellenfelektől, ami nekik a pusztulás jele, nektek az üdvösségé, és ez Istentől van. Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek is érte, ugyanúgy tusakodva, ahogy azt nálam láttátok, és most felőlem halljátok. Ha azért van Krisztusban vigasztalás, ha van szeretetteljes bátorítás, ha van Lélekben való közösség, ha van irgalom és könyörületesség, teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyetértetek, egyazon szeretetben ugyanarra törekedtek, semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt, aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez. És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Azért, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nemcsak jelenlétemben, hanem sokkal inkább most távollétemben, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint. Zúgolódás és kételkedés nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és tiszták legyetek, Isten szeplőtlen gyermekei az elferdült és elvetemedett nemzedékben, akik között ragyogtok, mint a csillagok a világban, az élet beszédéhez ragaszkodva, hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. De ha kiontatom is italáldozatként hitetek áldozatában és szolgálatában, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. Ugyanígy ti is örüljetek, örüljetek velem együtt. Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldöm hozzátok, hogy dolgaitokról értesülve én is felviduljak. Mert nincs senkim, aki hozzá hasonló lelkületű lenne, és igazán szívén viselné dolgaitokat. Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Jézus Krisztusét. Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy úgy szolgált együtt velem az evangélium ügyében, mint atyjával a gyermek. Azt remélem, hogy mihamarabb elküldöm, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. De bízom az Úrban, hogy magam is csakhamar elmegyek. De szükségesnek tartottam, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, aki, mint a ti küldöttetek, szükségeimben szolgálatomra volt, mivel nagyon vágyott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy betegeskedik. Mert bizony halálosan beteg volt, de Isten könyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne jöjjön. Sietve útnak indítottam tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és nekem is kisebb legyen a szomorúságom. Fogadjátok őt az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, amikor életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal kárpótolja hiányotokat. Továbbá, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nem esik nehezemre ugyanazokat írni, titeket viszont megerősít. Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetéltektől! Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik lélekben szolgálunk Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. Pedig nekem test szerint is van miben bizakodnom. Ha valaki úgy véli, hogy a testben bizakodhat, én még inkább: körülmetéltek nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidó a zsidók közül, törvény tekintetében farizeus, buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében pedig feddhetetlen voltam. De amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, és benne olyannak bizonyuljak, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem a Krisztusban való hit által van igazságom, Istentől való igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét és az ő szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, ha valamiképpen eljuthatnék a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna, vagy már tökéletes lennék, hanem igyekszem, hogy megragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van. Akik tehát tökéletesek, azoknak így kell gondolkozniuk, de ha ti valamiben másként gondolkoztok, Isten azt is ki fogja jelenteni nektek. Csakhogy amire eljutottunk, aszerint járjunk. Legyetek követőim, testvéreim, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, ahogy mi példát adtunk nektek. Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei, akiknek pusztulás a végük, a hasuk az istenük, és dicsőségük gyalázatukban van, akik a földiekkel törődnek. Mert a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki átváltoztatja nyomorúságos testünket az ő dicsőséges testének hasonlóságára azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindent. Azért, szeretett testvéreim, akik után vágyódom, én örömöm és koronám, így álljatok meg az Úrban, szeretteim! Evódiát intem, Szüntükhét is intem, hogy jussanak egyetértésre az Úrban. Sőt téged is kérlek, hű szolgatársam, segíts nekik, akik az evangélium ügyében együtt küzdöttek velem, Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek neve benne van az élet könyvében. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá, testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes. Amiket tanultatok, hallottatok és láttatok is tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz. Nagyon örültem az Úrban, hogy végre megújultatok a felőlem való gondoskodásotokban, amelyre eddig is gondoltatok, de nem volt alkalmatok. Nem mintha a nélkülözésemre nézve mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, mindig mindenhez hozzászoktam, a jóllakáshoz is, az éhezéshez is, a bővölködéshez is, a szűkölködéshez is. Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít. Mindazáltal jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. Hiszen tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából eljöttem, egyetlen gyülekezet sem volt részes velem az ajándékozás és elfogadás tekintetében, csak egyedül ti. Mert alkalmanként már Thesszalonikába is küldtetek nekem olyasmit, amire szükségem volt. Nem mintha kívánnám az ajándékot, hanem kívánom azt a gyümölcsöt, amely sokasodik a ti javatokra. Mindent megkaptam, sőt feleslegem van. Bővölködöm azóta, hogy Epafroditosztól átvettem, amit küldtetek, mint kedves, jó illatot, kellemes, Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mindörökkönörökké. Ámen. Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. Köszöntenek titeket a szentek mind, leginkább pedig a császár udvarából valók. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel. Ámen. Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus, a testvér a Ko losséban levő szenteknek és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és a bennetek levő, minden szent iránti szeretetről a mennyben számotokra készen álló reménységért, amelyről már korábban hallottatok az evangélium igaz beszédében. Ez eljutott hozzátok, amint az egész világra is, és gyümölcsöt terem, és növekedik úgy, amint nálatok is attól a naptól fogva, amelyen hallottátok és igazán megismertétek az Isten kegyelmét, ahogyan Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól tanultátok, aki Krisztus hű szolgája értetek, s aki hírét hozta Lélekből fakadó szereteteteknek. Ezért amely naptól fogva ezeket hallottuk, mi sem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedjetek Isten megismerésében, és hogy minden erővel megerősödjetek dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre, örömmel. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fiának országába. Benne van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, aki képe a láthatatlan Istennek, és minden teremtmény előtt született. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben övé legyen az elsőség. Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség, és hogy általa békéltessen meg mindent magával úgy a földön, mint a mennyben, békességet szerezve keresztjének vére által. Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz cselekedetek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és rendíthetetlenül, és nem tántorodtok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. Most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek, és betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből az én testemben az ő testéért, amely az egyház. Ennek lettem szolgájává Isten megbízásából, amelyet rátok nézve adott nekem, hogy betöltsem az Isten igéjét, mégpedig azt a titkot, amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta, most pedig kijelentette az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen nagy a pogányok között e titok dicsőségének a gazdagsága, hogy bennetek van Krisztus, a dicsőség reménysége. Őt hirdetjük, intve minden embert és tanítva minden embert teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban. Ezért fáradozom én is, tusakodva az ő ereje szerint, amely hatalmasan munkálkodik bennem. Mert szeretném, ha tudnátok, hogy milyen nagy küzdelmem van értetek és azokért, akik Laodiceában vannak, és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint testben, hogy szívük felbátorodjék, és szeretetben összeforrjon, hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse. Ezt pedig azért mondom, nehogy valaki titeket rászedjen hitető beszéddel. Mert ha testben ugyan távol vagyok is tőletek, de lélekben veletek vagyok, és örömmel látom a szép rendet köztetek és Krisztusba vetett hitetek rendíthetetlenségét. Azért amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, úgy járjatok is őbenne, meggyökerezve és benne felépülve, megerősödve a hitben, bővölködve a hálaadásban, ahogyan arra tanítottak titeket. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen titeket valaki bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely emberi hagyományokon és a világ elemi tanításain alapul, és nem Krisztus szerinti. Mert benne lakozik az istenség egész teljessége testileg, és ti benne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. Benne vagytok körülmetélve is, kéz nélküli körülmetéléssel, levetve a bűn testét Krisztus körülmetélésében. Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. És titeket, akik halottak voltatok a bűnökben és testetek körülmetéletlenségében, vele együtt megelevenített, és megbocsátotta minden bűnünket. Eltörölte az ellenünk szóló rendelkezéseivel minket terhelő adóslevelet, félretette az útból, és odaszegezte a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten. Senki titeket el ne ítéljen evésért, ivásért vagy ünnep vagy újhold vagy szombat miatt, amelyek csak árnyékai az eljövendőknek, de a valóság Krisztusé. Senki tőletek a győzelmi pálmát el ne vegye, aki alázatoskodásban és az angyalok tiszteletében tetszeleg, látomásaival eltelve, és test szerinti gondolkozással ok nélkül felfuvalkodik, és nem ragaszkodik a Főhöz, akiből az egész test kapcsok és kötelékek által támogatva és összetartva növekedik Isten szerint való növekedéssel. Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat rendelkezéseikkel, mintha a világban élnétek – ne fogd meg, meg se kóstold, még csak meg se érintsd –, amelyek mind arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek; az emberek parancsolatai és tanításai szerint, amelyek ugyan bölcsességnek látszanak a maga választotta vallásoskodásban, az alázatoskodásban és a test sanyargatásában, de nincs bennük semmi becses, csak a test kielégítésére vannak. Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért földi tagjaitokat: a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz kívánságot és a telhetetlenséget, amely bálványimádás. Ezek miatt jön el az Isten haragja. Ti is ezt műveltétek, amikor ezekben éltetek. Most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, a káromkodást és szátokból a mocskos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, hiszen levetkőztétek az ó embert a szokásaival együtt, és felöltöztétek az újat, aki teremtője képmása szerinti ismeretre újult meg. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetélés és körülmetéletlenség, barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet, elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke. És a Krisztus békessége uralkodjék szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és háládatosak legyetek. Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak! És mindent, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek. Ti, gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak. Ti, apák, ne keserítsétek el gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek. Ti, szolgák, fogadjatok szót mindenben test szerint való uraitoknak, nem színből szolgálva, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak, ne pedig úgy, mint embereknek, tudva, hogy az Úrtól veszitek az örökség jutalmát; mert ti az Úr Krisztusnak szolgáltok. Aki pedig igazságtalan, visszakapja, amit igazságtalanul tett, mert nincs részrehajlás. Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben. Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek, hálaadással. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg nekünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly vagyok, hogy tegyem világossá, amint szólnom kell. Bölcsen viselkedjetek a kívül lévők irányában, a kedvező alkalmakat áron is megvegyétek. Beszédetek mindenkor kellemes, sóval fűszerezett legyen, hogy tudjátok, kinek milyen választ adjatok. Rólam mindent elmond nektek a szeretett testvér, Tükhikosz, a hű szolga és szolgatárs az Úrban, akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek dolgainkat, és megvigasztalja szíveteket. Vele van Onézimosz, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők mindent elmondanak az itteni dolgokról. Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse – aki felől már utasításokat kaptatok, ha pedig megérkezik hozzátok, fogadjátok szívesen –, továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A körülmetéltek közül csak ők a munkatársaim Isten országának a hirdetésében, akik vigasztalásomra voltak. Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus szolgája, aki imádságaiban tusakodik mindenkor értetek, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Isten minden akaratában. Mert bizonyságot teszek róla, hogy sokat fáradozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban vannak. Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. Amikor felolvassák nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, és hogy a Laodiceából átvett levelet ti is felolvassátok. És mondjátok meg Arkhipposznak: Gondod legyen rá, hogy betöltsd azt a szolgálatot, amelyet az Úrtól kaptál! A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Emlékezzetek meg a bilincseimről! Kegyelem veletek! Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikai gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: Kegyelem nektek és békesség. Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk előtt hitetek munkáját, szeretetetek fáradozását és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységetek állhatatosságát. Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes meggyőződéssel, amint tudjátok is, hogy milyenek voltunk közöttetek, tiértetek. És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadva az igét sokféle szorongattatás között, a Szentlélek örömével, úgyhogy minden hívő számára példaképpé lettetek Macedóniában és Akhájában. Mert nemcsak Macedóniában és Akhájában csendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem mindenhol híre ment Istenbe vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról bármit is mondanunk. Mert azok maguk hirdetik felőlünk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és miként fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok az ő Fiát a mennyből, Jézust, akit feltámasztott a halottak közül, és aki megszabadít minket az eljövendő haragtól. Ti magatok is tudjátok, testvéreim, hogy hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló, hanem amint tudjátok, noha előbb szenvedés és bántalmazás ért bennünket Filippiben, bátorságot merítettünk Istenünktől, hogy nektek is hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással. Mert a mi buzdításunk nem hitegetésből van, nem is tisztátalanságból, sem nem álnokságból, hanem mint akiket Isten kipróbált, hogy ránk bízza az evangéliumot, s úgy szólunk, mint akik nem az emberek tetszését keressük, hanem az Istenét, aki megvizsgálja szívünket. Mert nem léptünk fel soha hízelgő beszéddel, amint tudjátok, sem leplezett kapzsisággal – Isten a tanúnk –, s nem kerestünk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. Bár tekintéllyel léphettünk volna fel, mint Krisztus apostolai, mégis szelídek voltunk közöttetek, mint a gyermekét dajkáló anya. Ennyire megkedveltünk titeket, és készek voltunk közölni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek. Bizonyára emlékeztek, testvéreim, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodtunk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek. Ti vagytok rá a tanúk és Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek. Azt is tudjátok, hogy úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként benneteket, mint az apa a gyermekeit, és kérve kértünk, hogy Istenhez méltó módon éljetek, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. Azért pedig szüntelen hálát adunk Istennek, hogy amikor befogadtátok az Isten általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, aminthogy valóban az, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Mert ti, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanazt szenvedtétek el ti is saját honfitársaitoktól, mint ők a zsidóktól, akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöznek, és Istennek nem tetszenek, és minden ember ellenségei. Bennünket pedig akadályoznak abban, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek, és így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket az Isten haragja. Mi pedig, testvéreim, miután rövid időre elszakadtunk tőletek külsőleg, de szívünkben nem, mert annál inkább, nagy vágyakozással igyekszünk, hogy szemtől szemben láthassunk titeket. Mert egyszer is, másszor is el akartunk menni hozzátok, kiváltképpen én, Pál, de megakadályozott minket a Sátán. Mert ki a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti a mi Urunk Jézus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. Ezért amikor már nem várhattunk tovább, jónak láttuk, hogy egyedül maradjunk Athénban, és elküldtük Timóteus testvérünket és Isten szolgáját a Krisztus evangéliumában, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, hogy senki meg ne tántorodjék e szorongattatások között, mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert amikor nálatok voltunk, előre megmondtuk nektek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; ez meg is történt, amint tudjátok. Azért én is, mivelhogy már nem várhattam tovább, elküldtem hozzátok, hogy megtudjak valamit hitetekről, hogy nem kísértett-e meg titeket a kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá a fáradozásunk. De most megérkezett hozzánk Timóteus tőletek, jó hírt hozott hitetekről és szeretetetekről és arról, hogy jó emlékezetben tartotok minket mindenkor, és látni kívántok minket, miként mi is titeket. Ezért, testvéreim, minden szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által megvigasztalódtunk veletek kapcsolatban, mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban. Mert milyen hálával is fizethetünk Istennek értetek mindazért az örömért, amelylyel örvendezünk miattatok Istenünk előtt, amikor éjjel-nappal buzgón esedezünk azért, hogy megláthassuk arcotokat, és kipótolhassuk azt, ami még hiányzik a hitetekből. De maga az Isten, a mi Atyánk és a mi Urunk, Jézus egyengesse utunkat hozzátok! Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségessé az egymás és a mindenki iránti szeretetben, mint ahogy mi is vagyunk irántatok. Erősítse meg a szíveteket feddhetetlen szentségben Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk, Jézus minden szentjével együtt. Továbbá kérünk és intünk titeket, testvéreim az Úr Jézusban, hogy amint tőlünk tanultátok, hogy miképpen kell Istennek tetsző módon élnetek, amint így is éltek, abban egyre gyarapodjatok. Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus által. Mert ez Isten akarata, a ti megszentelődésetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok, hogy mindegyikőtök szentül és tisztán őrizze meg testét, nem szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent, és hogy senki ne legyen szertelen, és ne károsítsa meg valamely dologban a testvérét, mert bosszút áll az Úr mindezekért, amint előbb is mondtuk nektek, és bizonyságot tettünk róla. Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten. Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is adta nekünk. A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, mert titeket Isten tanított meg arra, hogy egymást szeressétek, és gyakoroljátok is azt minden testvér iránt egész Macedóniában. Kérünk is titeket, testvéreim, hogy mindinkább bővölködjetek ebben, és becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, a magatok dolgával törődjetek, és tulajdon kezetekkel munkálkodjatok, ahogyan rendeltük nektek, és a kívül lévőkkel illő módon viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire. Nem akarom továbbá, testvéreim, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, ugyanúgy Isten Jézus által, vele együtt előhozza azokat, akik elaludtak. Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Azért hát vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel. Az időkről és időpontokról pedig, testvéreim, nem szükséges írnom nektek, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság”, akkor tör rájuk hirtelen a végveszély, mint a szülési fájdalom a várandós asszonyra, és már nem menekülnek meg. De ti, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lepne meg. Ti mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem pedig a sötétségé! Ne aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk mértékletesek, öltsük fel a hit és szeretet páncélját és sisak gyanánt az üdvösség reménységét. Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is. Kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket; munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Éljetek egymással békességben! Kérünk titeket, testvéreim, hogy intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a csüggedteket, gyámolítsátok az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkivel. Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt! Mindenkor örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra. A Lelket ki ne oltsátok! A prófétálást ne vessétek meg! Mindent vizsgáljatok meg és ami jó, azt tartsátok meg! Őrizkedjetek mindentől, ami gonosznak látszik! Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestül, és őrizze meg a ti egész valótokat, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt. Testvéreim, imádkozzatok értünk is. Köszöntsetek minden testvért szent csókkal. Kötelezlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvér előtt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek! Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikai gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: Kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvéreim, amint méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedett a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymás iránti szeretet. Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, állhatatosságotokkal és hitetekkel, minden üldöztetésetek és szorongattatásotok között, amelyet elviseltek. Ez pedig Isten igazságos ítéletének jele, hogy méltónak ítéltessetek az Isten országára, amelyért szenvedtek is. Mert igazságos dolog Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak, nektek pedig, akiket szorongatnak, nyugodalommal fizessen, mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, és bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök veszedelemmel fognak bűnhődni az Úrtól és hatalmának dicsőségétől, amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjeiben, és csodálják mindazok, akik hittek, mint ahogy ti is hittetek bizonyságtételünknek. Ezért imádkozunk is mindenkor értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörködéssel és a hit hathatós munkálásával, hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne, a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből. Testvéreim, kérünk titeket a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a hozzá való gyülekezésünkre nézve, hogy ne rendüljetek meg egyhamar meggyőződésetekben, és ne rémítsen meg titeket semmilyen lélek, beszéd vagy nekünk tulajdonított levél, mintha már itt volna az Úr napja. Nehogy valaki valamiképpen félrevezessen titeket, mert nem jön el az addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát. Nem emlékeztek rá, hogy már elmondtam ezeket nektek, amikor nálatok voltam? És tudjátok, hogy most még mi tartja vissza, hogy csak a maga idejében jelenjen meg? Működik ugyan már a törvénytiprás titkos bűne, csakhogy azt, aki most még visszatartja, el kell távolítani az útból. És akkor megjelenik a törvénytipró – akit az Úr Jézus megöl szájának leheletével és megsemmisít megjelenésének dicsőségével –, akinek eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden erejével, jeleivel és csodáival és a hamisság minden csalásával azok számára, akik elvesznek, mivel visszautasították az igazság szeretetét, hogy az által üdvözüljenek. Ezért bocsátja rájuk Isten a tévelygés hatalmát, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy az ítélet utolérje mindazokat, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre a Lélek megszentelésében és az igazság hitében, amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért, testvéreim, legyetek állhatatosak, és ragaszkodjatok azokhoz a rendelkezésekhez, amelyeket akár beszédünk, akár levelünk által tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. Végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy az Úr beszéde terjedjen, és dicsőítsék, úgy, mint nálatok is, és hogy megmeneküljünk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert nem mindenkié a hit! De hű az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bízunk is az Úrban, hogy amiket rendeltünk, azokat megteszitek és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten iránti szeretetre és a Krisztus iránti állhatatosságra. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig meghagyjuk nektek, testvéreim, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, nem pedig a tőlünk kapott utasítás szerint. Magatok is tudjátok, hogyan kell minket követni, mert nem éltünk rendetlenül közöttetek, ingyen kenyeret sem ettünk senkinél, hanem fáradsággal és vesződséggel éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna hozzá jogunk, hanem hogy önmagunkat követendő példaként állítsuk elétek. Mert amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közöttetek, akik semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságokkal foglalkoznak. Az ilyeneknek azonban elrendeljük, és intjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendesen munkálkodva a maguk kenyerét egyék. Ti pedig, testvéreim, meg ne restüljetek a jó cselekvésében. Ha pedig valaki nem hallgat arra a szóra, amelyet levélben vettetek, azt jegyezzétek meg, és ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön. De ne tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek, mint testvért. Maga a békesség Ura adjon nektek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal! A köszöntést én, Pál a saját kezemmel írom; ez az ismertetőjegye minden levelemnek. Így írok. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájatokkal! Pál, Krisztus Jézus apostola, a mi megtartó Istenünknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendelése szerint, Timóteusnak, igaz gyermekemnek a hitben: Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Amikor Macedóniába mentem, kértelek téged, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, se mesékkel és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal ne foglalkozzanak, amelyek inkább vitatkozást támasztanak, mint Isten szerinti épülést hit által. A rendelkezés célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet. Ettől némelyek eltévelyedtek, az üres beszédre hajlottak, törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azokat, amiket beszélnek, sem azokat, amiket bizonygatnak. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, és tudja, hogy a törvényt nem az igazért rendelték, hanem a törvényszegőkért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a szentségtelenekért és a latrokért, az apagyilkosokért és anyagyilkosokért, az emberölőkért, a paráznákért, fajtalanokért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért és ami csak ellenkezik az egészséges tanítással az áldott Isten dicsőségének evangéliuma szerint, amelyet rám bízott. Hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy hűnek ítélt és szolgálatra rendelt engem, aki korábban istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam, de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse, akik között én vagyok az első. De azért könyörült rajtam, hogy Krisztus Jézus bennem mutassa meg legelőbb teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké! Ámen. Azt a parancsot adom neked, fiam, Timóteus, a rólad szóló korábbi próféciák szerint, hogy harcold meg a nemes harcot, tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak. Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében. Ezért rendelt el engem hírnöknek és apostolnak – az igazat mondom, nem hazudok –, a pogányok tanítójának hitben és igazságban. Azt akarom tehát, hogy a férfiak imádkozzanak minden helyen, tiszta kezeket emelve fel harag és kételkedés nélkül. Hasonlóképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetesen és mértékletesen ékesítsék magukat, nem hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem jó cselekedetekkel, amint illik az istenfélelemben járó asszonyokhoz. Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva, és nem Ádámot csábították el, hanem az elcsábított asszony esett bűnbe. Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel. Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó dolgot kíván. Szükséges azért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfi, józan, mértékletes, tiszteletre méltó, vendégszerető, a tanításra alkalmas, nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár, aki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességre és mindenben tisztességre neveli. Mert ha valaki a saját házát nem tudja igazgatni, hogyan visel gondot az Isten egyházára? Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodva magára vonja az ördögnek járó ítéletet. Szükséges pedig, hogy a kívül lévőknek is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. Hasonlóképpen a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivók, nem haszonlesők, hanem olyanok, akiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. De ezeket is először ki kell próbálni, és csak azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségük hasonlóképpen legyen tiszteletre méltó, nem gáncsoskodó, józan, mindenben hűséges. A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és saját házukat jól igazgatják. Mert akik jól szolgálnak, szép előmenetelt és a Jézus Krisztusba vetett hitben nagy bizodalmat szereznek. Ezeket abban a reményben írom neked, hogy hamarosan hozzád megyek. De ha késnék, ezekből megtudod, hogyan kell az Isten házában forgolódnod, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és alapja. Mert nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, megigazult lélekben, látták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre és ördögök tanításaira figyelnek hazug beszédűek képmutatása által, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben, akik ellenzik a házasságot és bizonyos ételek élvezését, amelyeket Isten azért teremtett, hogy a hívők és akik megismerték az igazságot, hálaadással részesedjenek belőlük. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszenteltetik Isten igéje és a könyörgés által. Ha ezeket megosztod a testvérekkel, Krisztus Jézus jó szolgája leszel, mivel az általad követett hit és a jó tudomány beszéde táplál téged. A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig vesd el. A kegyességben gyakorold magadat, mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, mivel megvan benne a jelenvaló és az eljövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó. Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőké. Ezeket hirdesd és tanítsd! Senki meg ne vesse a te ifjúságodat, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófétálás által, a vének kézrátételével kaptál. Ezekre legyen gondod, ezekkel foglalkozz, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented. Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem figyelmeztesd mint apádat, az ifjabbakat mint testvéredet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, az ifjabbakat mint nőtestvéredet, teljes tisztasággal. Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét tiszteljék, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt. A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig reménységét Istenbe veti, és kitart a könyörgésben és imádságban éjjel és nappal. A kicsapongó életet élő pedig élve meghalt. Ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek. Ha pedig valaki az övéinek és főleg házanépének nem viseli gondját, az megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél. Az özvegyasszonyok közé csak olyan hatvan év felettit szabad bejegyezni, aki egy férfi felesége volt, és aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermeket nevelt, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát mosta, ha a nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetből kivette a részét. A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni. Ezek ítélet alá esnek, mert első fogadalmukat megszegték. Dologtalanok lévén megtanulják a házról házra járást, és nemcsak dologtalanok, hanem fecsegők is, sőt más dolgába avatkozók, és olyanokat mondanak, amiket nem kellene. Azt tanácsolom tehát, hogy a fiatalabbak menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és semmilyen alkalmat ne adjanak az ellenségnek a rágalmazásra. Mert egyesek már a Sátánhoz hajoltak. Ha egy hívő nőnek özvegy hozzátartozói vannak, segítse őket, és ne terheljék meg a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse. A vezetésben jól bevált presbiterek kettős megbecsülést érdemelnek, főleg azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: „A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját”, és hogy „méltó a munkás a maga bérére”. Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú szavára. A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. Kérve kérlek Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. A kézrátételt ne siesd el senkinél! Ne légy részes mások bűneiben, tisztán őrizd meg magad! Ne légy tovább vízivó, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral. Némely ember bűnei nyilvánvalók, előtte mennek az ítéletre, másokat pedig követnek. Hasonlóképpen nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyekkel másképp áll a dolog, azok sem rejthetők el. Akik a szolgaság igája alatt vannak, saját uraiknak adják meg a kijáró tiszteletet, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. Akiknek pedig hívő uraik vannak, azokat ne becsüljék le, mivelhogy testvérek, hanem annál inkább szolgáljanak nekik, éppen azért, mert hívők és szeretettek, akik a jótevésben buzgólkodnak. Ezeket tanítsd, és ezekre buzdíts! Ha valaki mást tanít, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeihez és a kegyesség szerint való tanításhoz, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, csak betegesen szereti a vitát és a szópárbajt, amelyből irigység, viszálykodás, káromlások és rosszakaratú gyanúsítások származnak. Ezek megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott emberek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintik. De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek csak pusztulásba és romlásba döntik az embereket. Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak. De te, Isten embere, kerüld ezeket, viszont törekedj az igazságra, az istenfélelemre, a hitre, a szeretetre, a béketűrésre, a szelídségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, és amelyről szép vallástétellel vallást tettél sok tanú előtt. Meghagyom neked Isten előtt, aki élteti a mindenséget, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus előtt szép vallástétellel, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, amelyet a maga idejében megmutat az áldott és egyedül Hatalmas, a királyok Királya és az uraknak Ura. Egyedül ő halhatatlan, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, akit az emberek közül senki nem látott és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen. Azoknak, akik ezen a világon gazdagok, hagyd meg, hogy ne legyenek nagyra törők, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szívesen adakozók, javaikat megosztók, kincset gyűjtve maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet. Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva, fordulj el a szentségtelen, üres beszédektől és a hazug módon ismeretnek nevezett ellenvetésektől, amelyeket hirdetve némelyek eltévelyedtek a hittől. Kegyelem veletek! Ámen. Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint, Timóteusnak, szeretett gyermekemnek: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amint szüntelen megemlékezem rólad imádságaimban éjjel és nappal. Könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jut a benned levő, képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban, majd anyádban, Eunikében lakozott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezem rád tétele által van benned. Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem vállald velem együtt a szenvedést az evangéliumért, Isten ereje által, aki megmentett minket és elhívott szent hívással; nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez pedig most lett nyilvánvalóvá a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki eltörölte a halált, és világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által. Ennek lettem én hirdetője, apostola és tanítója. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve róla, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra. Legyen példád az egészséges beszéd, amelyet tőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által. Azt tudod, hogy az ázsiaiak mind elfordultak tőlem, köztük Fügelosz és Hermogenész is. Az Úr legyen irgalmas Onéziforosz házanépéhez, mert gyakorta megvidámított engem, és nem szégyellte bilincsemet. Sőt amikor Rómában volt, igyekezett felkeresni engem, és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy irgalmasságot találjon az Úrnál azon a napon. És hogy milyen nagy szolgálatot tett Efezusban, te tudod a legjobban. Fiam, te azért erősödj meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben, és amiket tőlem hallottál sok tanú jelenlétében, azokat bízd hű emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vállald velem együtt a szenvedést, mint Jézus Krisztus jó vitéze. Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcosává fogadta. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. Fontold meg, amit mondok, mert az Úr megértést ad majd neked mindenben. Emlékezz meg arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül, aki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint, amelyért még bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő, de Isten beszéde nincs bilincsbe verve. Azért mindent eltűrök a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja. Ezekre emlékeztesd és kérve kérjed őket Isten színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált munkásként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét. A szentségtelen, üres fecsegőket pedig kerüld, mert azok többnyire istentelenségre vezetnek, és beszédük, mint a rákos fekély, terjed. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz, akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyek hitét. Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja. Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, tisztességre való edény lesz, megszentelt és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld, hanem kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal együtt, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat. Az ostoba és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudva, hogy azok csak veszekedést eredményeznek. Az Úr szolgájának pedig nem kell veszekedni, hanem legyen barátságos mindenkihez, a tanításban járatos, türelmes, aki szelíden neveli az ellenszegülőket, hátha ad nekik Isten megtérést az igazság megismerésére, hogy felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék. Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Mert az emberek magukat szeretők, pénzsóvárak lesznek, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szívtelenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Ezeknél megvan ugyan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét. Kerüld őket! Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat, akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére sohasem tudnak eljutni. Miként pedig Jannész és Jambrész ellenállt Mózesnek, úgy ezek is ellene állnak az igazságnak, megromlott elméjű, hitre nézve megbízhatatlan emberek. De nem sokra mennek, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, amint amazoké is az lett. Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, állhatatosságomat, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen üldöztetéseket szenvedtem! És mindezekből megszabadított engem az Úr. De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözni fogják. A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, tévúton járnak, és tévútra vezetnek. De te maradj meg azokban, amiket tanultál, és amikről meggyőződtél, tudva, kiktől tanultad, mivelhogy gyermekségedtől fogva ismered a szent írásokat, amelyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere. Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetelére és országára nézve: Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak. Te azonban légy józan mindenben, szenvedj, végezd az evangélista munkáját, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én nemsokára megáldoztatom, elköltözésem ideje elérkezett. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését. Igyekezz minél előbb hozzám jönni, mert Démász elhagyott engem e jelenvaló világhoz ragaszkodva, és elment Thesszalonikába, Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tükhikoszt pedig Efezusba küldtem. Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a pergameneket. Az ércműves Sándor sok bajt szerzett nekem, fizessen meg neki az Úr a cselekedetei szerint. Tőle te is őrizkedj, mert szerfelett ellenállt beszédeinknek. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak. Ne számíttassék be nekik. De az Úr mellém állt, és megerősített engem, hogy teljesen elvégezzem az ige hirdetését, hogy minden pogány meghallja. Megszabadultam az oroszlán szájából, és meg is fog szabadítani engem az Úr a gonosz minden mesterkedésétől, és megtart az ő mennyei országára. Övé a dicsőség örökkön-örökké! Ámen. Köszöntsd Priszkát és Akvilát és az Onéziforosz házanépét. Erasztosz Korinthusban maradt, Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen. Igyekezz a tél beállta előtt megjönni. Köszönt téged Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és a testvérek mind. Az Úr legyen a te lelkeddel. Kegyelem veletek! Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hitéért és a kegyesség szerint való igazságnak megismeréséért, az örök élet reménységében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, a maga idejében pedig kijelentette az igehirdetés által, amelyet rám bízott a mi megtartó Istenünk parancsolata szerint. Titusznak, a közös hit szerint való igaz gyermekemnek: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. Azért hagytalak téged Krétában, hogy az elintézetlen ügyeket hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amint meghagytam neked. Olyat, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek hívő gyermekei vannak, akik nem vádolhatók kicsapongással vagy engedetlenséggel. Szükséges ugyanis, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára, nem öntelt, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő, nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jónak kedvelője, mértékletes, igaz, kegyes, önmegtartóztató, aki tartja magát a tanítás szerint való igaz beszédhez, hogy képes legyen bátorítani az egészséges tanítással és meggyőzni az ellenkezőket. Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, főleg a körülmetéltek között. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat felforgatnak azzal, hogy olyasmiket tanítanak aljas nyerészkedésből, amiket nem kellene. Azt mondta valaki közülük, az ő saját prófétájuk: A krétaiak mindig hazudnak, gonosz vadak, rest hasak. Ez a bizonyság igaz, azért kímélet nélkül intsd őket, hogy a hitben egészségesek legyenek. Ne foglalkozzanak zsidó mesékkel és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert elméjük és lelkiismeretük beszennyeződött. Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok. Te pedig azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, hogy az idős emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek, a hitben, szeretetben, állhatatosságban egészségesek. Hasonlóképpen az idős asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, nem rabjai a sok bornak, hanem jóra oktatók. Neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket, legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszédét miattuk ne káromolják. Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben te magadat állítsd mintaképül a jó cselekedetekben, a romlatlan tanításban, a méltóságban, az egészséges, feddhetetlen beszédben, hogy az ellenfél megszégyenüljön, és ne tudjon semmi rosszat mondani rólunk. A szolgák engedelmeskedjenek mindenben uraiknak, kedvüket keressék, ne ellenkezzenek, ne lopjanak, hanem teljesen igaz hűséget tanúsítsanak, hogy a mi megtartó Istenünk tanítását mindenben ékesítsék. Mert Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, s ez arra tanít minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélően éljünk a jelenvaló világon, várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és hogy önmaga számára megtisztítsa saját népét, hogy jó cselekedetekre igyekezzen. Ezeket szóld, ints és feddj teljes méltósággal. Senki téged meg ne vessen! Emlékeztesd őket arra, hogy vessék alá magukat a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak; engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, kedvesek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt. Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöltek és egymást gyűlölők voltunk. De amikor a mi üdvözítő Istenünk jó volta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem a véghezvitt igaz cselekedeteink alapján újított meg, hanem könyörületből mentett meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek által, akit kitöltött ránk bőséggel a mi üdvözítő Jézus Krisztusunk által, hogy kegyelméből megigazulva örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint. Igaz ez a beszéd, és szeretném, hogy tanúskodj ezek mellett, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöl járni azok, akik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek. Az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatok körüli civakodást és a törvény értelmezése felőli harcokat kerüld, mert haszontalanok és hiábavalók. A szakadást szító embert egy vagy két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és önmagát ítéli el. Amikor Artemászt vagy Tükhikoszt hozzád küldöm, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet. A törvénytudó Zénászt és Apollóst gondosan készítsd fel az útra, hogy semmiben se legyen hiányuk. De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek. Köszöntenek téged mindnyájan, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér, Filemonnak, a mi szeretett munkatársunknak és Appiának, nőtestvérünknek, Arkhipposznak, bajtársunknak és a te házadnál levő gyülekezetnek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Mindenkor hálát adok az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban – mert hallok a te szeretetedről és hitedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned –, hogy hited közössége hatékony legyen mindannak a jónak a megismerésében, ami Krisztusért van bennünk. Mert sok örömünk és vigasztalásunk volt szeretetedben, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. Jóllehet Krisztusban volna bátorságom ahhoz, hogy megparancsoljam neked azt, ami illő, a szeretetért azonban inkább csak kérlek – ilyen vagyok én, az öreg Pál, most pedig még Krisztus Jézus foglya is. Kérlek téged az én fiamért, akit fogságomban szültem, Onézimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is nagyon hasznos, akit visszaküldtem mint saját szívemet. Magamnál akartam tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban, de hozzájárulásod nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy őt mint örökkévalót kapd vissza. Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál nagyobbat, mint szeretett testvért, különösen nekem, de mennyivel inkább neked, mind testben, mind az Úrban. Azért ha engem társadnak tartasz, úgy fogadd őt magadhoz, mint engem. Ha pedig valamit vétett ellened, vagy adós, azt nekem számítsd be. Én, Pál írtam ezt saját kezemmel, én megfizetem azt, noha azt is mondhatnám, hogy önmagaddal is tartozol nekem. Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Üdítsd fel azért a szívemet Krisztusban! Engedelmességedben bízva írtam neked. Tudom, hogy többet is teszel annál, mint amit mondok. Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságaitokért ajándékba kaptok engem. Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel! Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette, aki dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget; aki miután bűneinktől minket megtisztított, a Felség jobbjára ült a magasságban. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel náluk különb nevet örökölt. Mert kinek mondta valaha az angyalok közül: „Én Fiam vagy te, ma szültelek téged”, és ismét: „Atyja leszek, és ő Fiammá lesz”? Amikor pedig behozza elsőszülöttjét a világba, így szól: És imádja őt Isten minden angyala. És az angyalokról ezt mondja: Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává. A Fiúról pedig így szól: A te trónod, ó, Isten, mindörökké megáll, és királyságod pálcája az igazság pálcája. Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot, ezért kent fel téged Isten, a te Istened az öröm olajával társaid fölé. És: Uram, te kezdetben megvetetted a föld alapját, és a te kezed alkotásai az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz, és azok mind megavulnak, mint a ruha, palástként összegöngyölíted őket, és mint a ruha elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy, és a te esztendeid nem fogynak el. Melyik angyalnak mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem”? Nemde szolgáló lelkek azok valamennyien, akiket szolgálatra küldtek el azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget? Azért tehát még jobban kell nekünk a hallottakra figyelnünk, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett beszéd erős volt, és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését, hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Ezt kezdetben az Úr hirdette, majd azok, akik hallották, megerősítették számunkra, Isten pedig bizonyságot tett mellettük az ő akarata szerint jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékával. Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: Mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az ember fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent a lába alá vetettél. Mert azzal, hogy neki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül, de most még nem látjuk, hogy minden az ő uralma alatt áll. Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, mivel az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert ez volt méltó ahhoz, akiért van a mindenség, és aki által lett a mindenség, hogy üdvösségük fejedelmét, aki sok fiat vezet dicsőségre, szenvedések által tegye tökéletessé. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet közösségében dicsérlek téged. És ismét: Én benne bízom. És ismét: Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten nekem adott. Mivel a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap lehessen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. Azért, szent testvérek, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, aki hű volt ahhoz, aki őt annak rendelte, ahogyan Mózes is Isten egész házában. Ő azonban Mózesnél nagyobb dicsőségre méltó, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak. Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az. Mózes is hű volt ugyan Isten egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, Krisztus azonban mint Fiú áll a maga háza felett, akinek a háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekvését mindvégig erősen megtartjuk. Azért amint a Szentlélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, ahol a ti atyáitok azzal kísértettek meg, hogy próbára tettek engem, bár látták tetteimet negyven éven át. Azért megharagudtam arra a nemzedékre, és ezt mondtam: Mindig tévelyegnek szívükben, mert nem ismerték meg az én utaimat. Úgyhogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba. Vigyázzatok, testvéreim, hogy valaha ne legyen közületek senkinek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon, hanem intsétek egymást mindennap, amíg tart a ma, hogy egyikőtök se keményedjék meg a bűn csalárdsága által. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig erősen megőrizzük e mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott meg negyven esztendeig? Nemde azokra, akik vétkeztek, akiknek teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, ha nem az engedetleneknek? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt. Mivel tehát még beteljesedésre vár az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, vigyázzunk, nehogy valaki közületek fogyatkozásban levőnek láttassék. Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, miként azoknak, de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották. Mert mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba, amint megmondta: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugodalmamba”, jóllehet a világ megalapításától kezdett munkáit bevégezte. Mert valahol a hetedik napról így szólt: És megnyugodott Isten a hetedik napon minden cselekedetétől. Itt pedig ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba. Mivel tehát még hátravan, hogy némelyek bemenjenek abba, és akiknek először hirdettetett az evangélium, nem mentek be engedetlenségük miatt, ismét mának jelöl egy napot, amikor Dávid által annyi idő után így szólt, ahogyan előbb mondtuk: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugodalomba, nem szólna azután egy másik napról. Eszerint még hátravan a szombati nyugalom Isten népe számára. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, mint Isten is a magáétól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, nehogy valaki az engedetlenség hasonló példájaként elessék. Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. És nincs olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akinek számot kell adnunk. Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül. Mert minden főpapot emberek közül választanak és emberekért rendelnek az Isten előtti szolgálatra, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért, aki képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve erőtlenséggel. Ezért köteles mind a népért, mind önmagáért a bűnért való áldozatot bemutatni. És senki sem szerezheti meg magának ezt a tisztséget, csak akit Isten hív el, amint Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja: Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint. Aki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet Fiú, szenvedéséből tanulta meg az engedelmességet, és tökéletességre jutva örök üdvösség szerzője lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Isten őt a Melkisédek rendje szerinti főpapnak nevezte. Erről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondanivalónk van, mivel restek lettetek a hallásra. Mert noha ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek alapvető elemeire tanítson valaki titeket, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazság beszédében, mivelhogy kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek gyakorlott ítélőképességük van a jó és a rossz megkülönböztetésére. Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük el újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a mosakodásokról, a kézrátevésről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. Ha Isten megengedi, ezt meg is tesszük. Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten jó beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mert újra megfeszítik önmaguknak és nyilvánosan megcsúfolják az Isten Fiát. Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz a földművesnek, áldást nyer Istentől, amelyik pedig tövist és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz, és a vége megégetés. De ha így szólunk is, szeretteim, felőletek ezeknél jobb dolgokról vagyunk meggyőződve, ami üdvösséggel jár. Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Kívánjuk pedig, hogy mindegyikőtök ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa a reménység teljes bizonyossága iránt mindvégig, hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket. Mert Isten, amikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, és így szólt: Bizony megáldalak téged, és bizony megsokasítlak téged. És mivel hosszútűrő volt, megkapta az ígéretet. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának véget vet és mindent megerősít az eskü. Ezért Isten is esküvéssel kezeskedett, mert még meggyőzőbben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy végzése változhatatlan. Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál, ahova útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökre a Melkisédek rendje szerinti főpap lett. Mert ez a Melkisédek, Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozva őt megáldotta. Ábrahám pedig tizedet adott neki mindenből, aki – ha a nevét magyarázzuk – először is az igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz a békesség királya, apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad örökké. Nézzétek, milyen nagy az, akinek Ábrahám, a pátriárka zsákmányából tizedet is adott! Azoknak, akik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsuk van arra, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz a saját atyjafiaiktól, jóllehet ők is Ábrahám ágyékából származtak. Az pedig, aki nem az ő nemzetségükből származott, tizedet vett Ábrahámtól, és megáldotta az ígéretek birtokosát. Márpedig minden vitán felül áll, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről azt valljuk, hogy él. És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedszedő Lévi is tizedet adott, mert még az atyja ágyékában volt, amikor Melkisédek találkozott vele. Ha tehát a lévita papság által volna a tökéletesség, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség volna arra, hogy más pap támadjon, Melkisédek rendje szerint ne pedig Áron rendje szerint? Mert a papság megváltozásával szükségképpen megváltozik a törvény is. Mert akiről ezeket mondjuk, az más nemzetséghez tartozott, amelyből senki sem szolgált az oltár körül. Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadt, amely törzsre nézve Mózes nem beszél a papságról. És ez még inkább nyilvánvaló lesz, ha Melkisédekhez hasonlóan más pap támad, aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem a romolhatatlan élet ereje által. Erről így tesz bizonyságot: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint. A korábbi parancsolatot félreteszik, mivel erőtlen és haszontalan, mert a törvény semmit sem tett tökéletessé, de egy jobb reménységhez vezet, amely által közeledhetünk Istenhez. Azok eskü nélkül lettek papokká, ő viszont nem eskü nélkül, hanem esküvéssel, azáltal, aki azt mondta neki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te örökké pap vagy. Ezért Jézus jobb szövetségnek lett kezesévé. És amíg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, addig neki, mivel örökké megmarad, változatlan a papsága. Ennélfogva mindenkor üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értük. Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített és aki az egeknél magasságosabb lett, akinek nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a nép bűnéért, mert ezt egyszer megcselekedte, amikor önmagát feláldozta. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, a törvény utáni eskü beszéde pedig az örökké tökéletes Fiút. Az elmondottak lényege az, hogy olyan főpapunk van, aki a Magasságos trónjának jobbjára ült a mennyekben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgálattevőjeként, amelyet nem ember épített, hanem az Úr. Mert minden főpapot ajándékok meg áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen mit áldoznia. Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint áldozatokat mutatnak be; akik a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogy Isten rendelte Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátrat: Vigyázz – mondta –, hogy mindent a szerint a minta szerint készíts, amelyet a hegyen mutattam neked. Most azonban Krisztus annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az az első kifogástalan lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak. Mert dorgálóan ezt mondja nekik: Íme, jönnek napok – ezt mondja az Úr –, és Izráel házával és Júda házával új szövetséget kötök. Nem olyan szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptomból. Mivel azonban nem maradtak meg szövetségemben, azért én sem törődtem velük – ezt mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és bűneikről nem emlékezem többé. Amikor újról beszél, elavulttá tette az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, közel van az enyészethez. Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye. Mert sátrat építettek, amelynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és a szent kenyerek. Ezt nevezték szentélynek. A második kárpiton túl pedig volt az a sátorrész, amelyet a szentek szentjének neveztek. Ebben volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalán arannyal beborítva, benne az aranykorsó a mannával és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az engesztelés helyét. Ezekről most nem szükséges részletesen szólni. Miután ezeket így elrendezték, a sátor első részébe mindig bejártak a papok az istentisztelet elvégzésére, a másodikba azonban évente egyszer egyedül a főpap mehetett be, azzal a vérrel, amelyet magáért és a nép bűneiért áldozott. A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy addig nem nyílik meg az út a szentélybe, amíg fennáll még az első sátor. Ez példa a jelen számára, miszerint olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem képesek lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. Ezek csak ételekre meg italokra és különböző mosakodásokra vonatkozó testi rendszabályok, amelyek az új rendelkezés idejéig kötelezők. Krisztus pedig megjelent mint a jövendő javak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha a bakok és bikák vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok. És ezért új szövetség közbenjárója ő, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. Mert ahol végrendelet van, ott szükséges, hogy bekövetkezzék a végrendelkező halála, mivel a végrendelet csak halál után jogerős, különben amíg a végrendelkező él, nem érvényes. Innen van az, hogy az első szövetséget sem vér nélkül léptették érvénybe. Mert amikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vette a borjúk és bakok vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, meghintette a könyvet és az egész népet, és ezt mondta: Ez a szövetség vére, amelyet Isten rendelt számotokra. Majd a sátrat és az istentiszteletre való összes edényt is ugyanígy meghintette vérrel. És a törvény szerint csaknem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Azért szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem kézzel készített szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk. Nem is azért, hogy sokszor odaáldozza magát, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta. Most pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje, másodszor pedig bűn hordozása nélkül jelenik meg azoknak, akik várják őt üdvösségükre. Mivel a törvényben csak az eljövendő jó árnyéka van meg, nem maga a dolgok valós képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évről évre szüntelenül bemutatnak, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat. Különben megszűnt volna az áldozás, hiszen ha az áldozó egyszer megtisztult volna, többé semmi bűntudatot nem érzett volna. De azok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. Azért e világba jövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem, égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, a könyvtekercsben írva van rólam, hogy cselekedjem a te akaratodat, Istenem. Előbb azt mondta, hogy áldozatot és ajándékot, égő- és bűnért való áldozatot nem akartál, nem is kedveltél, amelyeket a törvény szerint bemutatnak, azután így szólt: Íme, itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. Ezzel az akarattal vagyunk megszentelve egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus testének megáldozása által. Minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült, és ott vár, amíg ellenségei a lába alá vettetnek zsámolyul. Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz erről nekünk a Szentlélek is, mert utána így szól: Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat. Mivelhogy azért, testvéreim, bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, és mivel nagy papunk van az Isten háza felett, járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel. Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett. Legyen gondunk arra, hogy egymást buzdítsuk a szeretetre és a jó cselekedetekre, nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Mert ha szándékosan vétkezünk, miután eljutottunk az igazság megismerésére, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Aki megveti Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra, irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja! Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. De emlékezzetek vissza a régebbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedésteljes küzdelmet álltatok ki. Mert egyrészt gyalázásokkal és szorongattatásokkal nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társai lettetek azoknak, akikkel így bántak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van. Ne dobjátok el hát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet. Mert még egy kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. Az igaz ember pedig hitből él, de ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő. Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, s ezáltal bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, mert Isten bizonyságot tett az ő ajándékáról, és így még halála után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert Isten elragadta őt. Mert elragadtatása előtt bizonyságot nyert arról, hogy kedves Isten előtt. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapta az intést Nóé a még nem látott dolgok felől, és istenfélelmében házanépe megmentésére bárkát készített. E hite által elítélte e világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy. Hit által vándorolt az ígéret földjén, mint idegenben, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten. Hit által nyert erőt Sára is a magzat foganására, és életkora ellenére szült, mivel hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Azért attól az egytől, mégpedig mintegy kihalttól olyan sokan származtak, mint az ég csillagai, és mint a tenger partján levő homok, amely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így beszélnek, nyíltan megvallják, hogy hazát keresnek. És ha arra gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna idejük, hogy visszatérjenek. Így azonban jobb után vágyakoztak, tudniillik a mennyei után. Ezért Isten nem szégyelli őket, hogy Istenüknek nevezzék, mert készített nekik várost. Hit által áldozta volna fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és az egyszülöttjét vitte áldozatul, ő, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: Izsáktól lesznek utódaid. Arra számított, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani, ezért vissza is kapta őt, mintegy előkép gyanánt. Hit által áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut az eljövendőkre nézve. Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kivonulásáról, és rendelkezett a teteme felől. Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig a szülei, mivel látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják. Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta ott Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mintha látta volna a láthatatlant. Hit által készítette el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy az öldöklő ne érintse elsőszülötteiket. Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor az egyiptomiak is megpróbálták ezt, elmerültek. Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azt hét napon át. Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor befogadta a kémeket békességgel. És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, a tűz erejét kioltották, megmenekültek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, hősök lettek a háborúban, és megfutamították az idegenek seregeit. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottaikat, másokat pedig kínpadra vontak, akik visszautasították a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, karddal gyilkolták őket, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve. Ezekre nem volt méltó e világ, és pusztákon, hegyeken meg barlangokban és a föld hasadékaiban bujdostak. És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak. Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok arra, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Mert a bűn elleni harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Mert melyik fiú az, akit nem fenyít meg az apja? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, amelyben mindenki részesül, akkor korcsok vagytok, nem pedig fiak. Aztán: a mi testi apáink is fenyítettek minket, és becsültük őket, hát nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, és élünk! Mert azok csak rövid ideig, tetszésük szerint fenyítettek, ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Semmilyen fenyítés nem látszik jelenleg örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazság békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik megedződtek általa. Azért a lankadt kezeket és megroggyant térdeket egyenesítsétek ki, és lábatok az egyenes úton járjon, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat, vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől ne szakadjon el senki, nehogy a keserűség bármely gyökere fölnövekedve zavart keltsen, és ez sokakat megfertőzzön. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyek között kereste. Mert ti nem járultatok megtapintható hegyhez és lángoló tűzhöz, sűrű homályhoz, sötétséghez, szélvészhez, trombita harsogásához és szózatok hangjához, amelyet akik hallottak, kérték, hogy ne szóljon hozzájuk. Mert nem bírták elviselni a parancsot: Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni. És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is azt mondta: Megijedtem és reszketek. Ti azonban a Sion hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyben, Istenhez, mindenek bírájához, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely jobbat beszél, mint az Ábelé. Vigyázzatok, hogy vissza ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mennyivel kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből szól hozzánk, akinek a szava akkor megrengette a földet, most pedig azt ígérte: Még egyszer megrengetem nemcsak a földet, hanem az eget is. A „még egyszer” pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. Azért mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel. Mert a mi Istenünk megemésztő tűz. A testvéri szeretet maradjon meg. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársak volnátok, és a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Tiszteletre méltó legyen a házasság mindenki előtt, és szeplőtelen a házaságy. A paráznákat pedig és a házasságtörőket Isten megítéli. Ne legyetek pénzsóvárak, elégedjetek meg azzal, amitek van, mert ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Úgyhogy bátran mondhatjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem? Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ne hagyjátok, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek! Mert jó dolog kegyelemmel erősíteni meg a szívet, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát sem veszik azok, akik velük élnek. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozva. Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Általa vigyük fel a dicséret áldozatát mindenkor Istennek, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét. A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert Isten ilyen áldozatokban gyönyörködik. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők mint számadók vigyáznak lelketekre, hogy ezt örömmel, ne pedig sóhajtozva tegyék, mert ez nektek sem használ. Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy jó lelkiismeretünk van, és igyekszünk mindenben tisztességesen eljárni. Különösképpen pedig azt kérem, hogy tegyetek meg mindent, hogy mihamarabb visszakerüljek hozzátok. A békesség Istene pedig, aki örök szövetség vére által felhozta a halálból a juhok nagy pásztorát, Jézust, a mi Urunkat, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálva bennünk, ami kedves előtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. Kérlek pedig titeket, testvéreim, szívleljétek meg ezt az intő beszédet, hiszen csak röviden írtam nektek. Legyen tudtotokra, hogy a mi testvérünk, Timóteus kiszabadult, és ha megjön, hamarosan meglátogatlak titeket. Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket mind. Köszöntenek titeket az Itáliából valók. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen! Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletemet küldöm a szétszórtságban élő tizenkét törzsnek. Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság tökéletes cselekedetet jelent, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megkapja. De kérje hittel, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, hasonló a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide-oda hány. Mert ne vélje, hogy kaphat valamit az Úrtól az ilyen kétszívű és minden útjában állhatatlan ember. Dicsekedjék pedig az alacsony sorsú testvér az ő nagyságával, a gazdag pedig az ő alacsonyságával, mert elmúlik, mint a fű virága. Mert felkel a nap perzselő hőségével, és megszárítja a füvet, virága elhull, és szépsége elvész. Így hervad el a gazdag is az ő útjaiban. Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe esik, hogy Isten kísért engem, mert Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértésbe esik, amikor vonja és csábítja tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált nemz. Szeretett testvéreim, ne tévelyegjetek: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk. Tudjátok, szeretett testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert az ember haragja nem munkálja Isten igazságát. Azért vessetek el minden undokságot és a gonoszság sokaságát, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket. Az igének pedig cselekvői legyetek ne pedig csak hallgatói, becsapva magatokat. Mert ha valaki hallgatója az igének, de nem cselekvője, az ilyen hasonló ahhoz az emberhez, aki a tükörben megnézi természet szerinti ábrázatát, majd miután megnézte magát, és elment, azonnal elfelejti, hogy milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad mellette, és nem feledékeny hallgató, hanem tevékeny cselekvő, az boldog lesz tetteiben. Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem megcsalja a maga szívét, annak istentisztelete hiábavaló. A tiszta és szeplő nélküli istenfélelem Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban és szeplőtelenül megőrizni magunkat e világtól. Testvéreim, a mi dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek ne legyen személyválogató. Mert ha bemegy hozzátok a gyülekezetbe egy aranygyűrűs férfi fényes öltözékben, és bemegy egy szegény is piszkos ruhában, rátekintetek arra, aki fényes öltözéket visel, és azt mondjátok neki: „Te ülj ide szépen”, és a szegénynek ezt mondjátok: „Te állj ott, vagy ülj ide a zsámolyom mellé”, nem kerültetek-e ellentmondásba magatokkal, és nem lettetek-e gonosz gondolkozású bírákká? Halljátok meg, szeretett testvéreim: nemde Isten választotta ki a világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek a hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik? Ti pedig megszégyenítettétek a szegényt. Nemde a gazdagok hatalmaskodnak rajtatok, és nem ők hurcolnak-e titeket a törvény elé? Nemde ők káromolják azt a szép nevet, amelyről neveztettek? Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, helyesen cselekedtek. De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, és a törvény elmarasztal titeket mint törvényszegőket. Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egészre nézve vétkessé lesz. Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” És ha nem paráználkodsz, de ölsz, törvényszegővé lettél. Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítélet fölött. Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei pedig nincsenek? Vajon megtarthatja-e őt a hite? Ha pedig egy férfi- vagy nőtestvérnek nincs rendes ruhája, és nincs meg a mindennapi eledele, és közületek valaki ezt mondja nekik: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire szüksége van a testnek, mit használ az? Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában. De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te cselekedetek nélküli hitedet, én pedig megmutatom neked az én cselekedeteimből a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül hasznavehetetlen? Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazult meg, amikor fiát, Izsákot felvitte az oltárra? Látod, hogy hite együtt munkálkodott a cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit. És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám Istennek, és tulajdoníttatott az neki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. Ugyanígy a parázna Ráháb is vajon nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, amikor a követeket a házába fogadta, és más úton bocsátotta el őket? Mert amint halott a test lélek nélkül, úgy halott a hit is cselekedetek nélkül. Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Mert mindnyájan sokféleképpen vétkezünk, de ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét megzabolázni. Mert a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, és egész testüket irányíthatjuk. Íme, a hajókat is, noha mily nagyok, és erős szelek hajtják őket, mégis egy igen kis kormányrúddal oda irányítja a kormányos, ahova akarja. Ugyanígy a nyelv is kicsiny tag, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy kicsiny tűz milyen nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv tagjaink között olyan, amely beszennyezi az egész testet, lángba borítja egész életünket, és maga is lángba borul a gyehennától. Mert mindenféle vadállat, madár, csúszómászó és tengeri lény megszelídíthető, és az ember meg is szelídítette, de a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel van tele. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket. Ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok. Testvéreim, nem kellene ezeknek így lenniük. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt? Avagy, testvéreim, teremhet-e a fügefa olajbogyót vagy a szőlőtő fügét? A sós forrás sem ad édes vizet. Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Helyes magatartásával mutassa meg tetteit, bölcs szelídséggel. Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz tett is van. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcsének magvát pedig békességben vetik el a békességszerzőknek. Honnan vannak a háborúk és harcok köztetek? Nemde bűnös vágyaitokból származnak, amelyek tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, és nem nyeritek el, harcoltok és háborúskodtok, és nincs semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert rosszul kéritek, csak azért, hogy élvezeteitekre fordítsátok. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik? De ő nagyobb kegyelmet ad, ezért is mondja: Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Engedelmeskedjetek azért Istennek, álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti, bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti, kétszívűek! Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra és örömötök szomorúságra! Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket! Ne gyalázzátok egymást, testvéreim. Aki gyalázza vagy elítéli testvérét, az a törvényt gyalázza, és a törvényt ítéli el. Ha pedig a törvényt ítéled el, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. Egy törvényhozó és ítélőbíró van, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy elítéled a felebarátodat? Tehát ti, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kereskedünk, és nyerészkedünk”, ti, akik azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Ehelyett azt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, és élünk, ím ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban elbizakodottságotokban dicsekedtek. Minden ilyen dicsekvés gonosz. Aki azért tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak. Most rajta, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a rátok következő nyomorúságok miatt. Gazdagságotok megrothadt, és ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdájuk bizonyság ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek az utolsó napokban. Íme, a ti földjeiteket learató munkások bére, amit visszatartottatok, az égre kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának fülébe. Dőzsöltetek a földön, és tobzódtatok, hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Elítéltétek, megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen nektek. Testvéreim, legyetek tehát hosszútűrők az Úr eljöveteléig. Íme, a földműves várja a föld drága gyümölcsét, türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek ti is hosszútűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne sóhajtozzatok egymás ellen, testvéreim, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a Bíró az ajtó előtt áll. A szenvedésben és hosszútűrésben vegyetek példát, testvéreim, a prófétáktól, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk a tűrni tudókat. Jób hosszútűréséről hallottatok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy az Úr igen irgalmas és könyörületes. Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel, hanem legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem, hogy ne essetek ítélet alá. Szenved valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van valakinek? Dicséretet énekeljen! Beteg valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnöket követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van. Illés ember volt, hozzánk hasonló természettel, és amikor buzgó imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg a tévelygés útjáról, annak lelkét mentette meg a haláltól, és sok bűnt elfedez. Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványaiban élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelésében engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség áradjon rátok bőségesen. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten ereje őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Ebben örvendeztek, noha most, mivel így kell lennie, kissé szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, amely sokkal becsesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak bizonyuljon Jézus Krisztus megjelenésekor. Őt, noha nem láttátok, szeretitek, és noha most sem látjátok, de hisztek benne, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, nyomozva, hogy melyik vagy milyen időre jelentette azt ki Krisztus bennük levő Lelke, aki előre bizonyságot tett Krisztus szenvedéseiről és az utána következő dicsőségről. Nekik kijelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amiket most az evangélium hirdetői, a mennyből küldött Szentlélek által hirdetnek nektek, amikbe az angyalok vágyakoznak betekinteni. Azért felövezve elmétek derekát, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hoz nektek megjelenésekor. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat korábbi kívánságaitokhoz, amelyek a tudatlanság ideje alatt voltak bennetek, hanem amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életviteletekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél mindenkit cselekedetei szerint, félelemmel éljétek jövevénységetek idejét, tudva, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak a drága vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt ki lett választva, de az idők végén jelent meg értetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. Az igazság iránti engedelmességben tisztítsátok meg életeteket képmutatás nélküli testvéri szeretetre a Lélek által, és egymást tiszta szívből, kitartóan szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó igéje által. Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és elhull a virága, de az Úr beszéde örökké megmarad. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők az ige tiszta, hamisítatlan tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Isten előtt kiválasztott, becses kőhöz, és ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Azért áll ott az Írásban: Íme, kiválasztott, becses szegletkövet helyezek el Sionban, és aki hisz abban, nem szégyenül meg. Nektek tehát, akik hisztek, drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett, és a megütközés kövévé, a botránkozás sziklájává, amelybe beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek. Szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Példás életet éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteteket látva Istent dicsőítsék a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendnek az Úrért: akár királynak, mint felsőbbségnek, akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők büntetésére, a jót cselekvők dicsérésére. Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok az esztelen emberek tudatlanságát, mint szabadok, és nem úgy, mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Isten szolgái. Mindenkit tiszteljetek, a testvériséget szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti, szolgák, teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, nemcsak a jóknak és elnézőknek, hanem a szívteleneknek is. Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr el valamilyen sérelmet, igazságtalanul szenvedve. Mert milyen dicsőség az, ha vétkeztek, és ezért tűritek el a verést? De ha jót cselekedve szenvedtek és tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, példát hagyva nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek, aki bűnt nem cselekedett, sem álnokság nem hagyta el a száját. Amikor szidták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem ráhagyta az igazságosan ítélőre. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk, és az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához. Hasonlóképpen, ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete ige nélkül is megnyerje őket, figyelve istenfélő, tiszta életeteket. Ékességük ne külsőséges legyen: hajuk fonogatása és arany felrakása vagy drága ruhák felöltése, hanem a szívnek elrejtett embere a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, amely igen becses Isten előtt. Mert így ékesítették magukat egykor a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, és engedelmeskedtek férjüknek, amint Sára is engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt, akinek leányai lettetek, ha jót cselekedtek, és nem riadtok vissza semmiféle fenyegetéstől. Hasonlóképpen, ti férfiak, megértően éljetek együtt feleségetekkel, a gyengébb nemet részesítsétek tiszteletben, mint örököstársakat az élet kegyelmében, hogy imádságaitoknak ne legyen akadálya. Végezetül mindnyájan legyetek egyetértők, együtt érzők, testvérszeretők, irgalmasok, alázatos szívűek. Ne fizessetek gonosszal a gonoszért vagy szidalommal a szidalomért, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. Mert aki szereti az életet, és szeretne jó napokat látni, tartóztassa meg a nyelvét a gonosztól, és ajka ne szóljon álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet és kövesse. Mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonosztevők ellen fordul. És ki az, aki bántalmaz titeket, ha a jóra igyekeztek? De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok; fenyegetésüktől ne ijedjetek meg, ne nyugtalankodjatok. Az Úr Krisztust pedig szenteljétek meg a szívetekben. Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet. De szelídséggel, félelemmel és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amiben rágalmaznak titeket, szégyenüljenek meg azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való példás magatartásotokat. Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha ez az Isten akarata, mint gonoszt cselekedve. Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen. Halálra adatott ugyan test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint, amelyben elment, és a börtönben levő lelkeknek is prédikált, akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelemmel várt Nóé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek menekült meg víz által. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem a jó lelkiismeret keresése Isten iránt, Jézus Krisztus feltámadása által, aki felment a mennybe, és Isten jobbján van, akinek alávettettek az angyalok, a hatalmasságok és az erők. Mivel pedig Krisztus testben szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is ugyanazzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik vétkezni, hogy többé ne emberi kívánságok, hanem az Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. Mert elég volt, hogy az elmúlt időben a pogányok akaratát cselekedtétek, kicsapongásokban, kívánságokban, részegségekben, dőzsölésekben, tivornyázásokban és tiltott bálványimádásokban éltetek. Ami miatt megütköznek, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, és káromolnak titeket, de majd számot adnak annak, aki készen áll megítélni élőket és holtakat. Mert azért hirdettetett az evangélium a halottaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben. Mindennek a vége pedig közel van, legyetek tehát mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenekelőtt pedig tartsatok ki az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok vétket elfedez. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Mindenki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. Ha valaki szól, Isten igéjét mondja, ha valaki szolgál, azzal az erővel végezze, amelyet Isten ad, hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim, ne lepődjetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami különös dolog történne veletek. Sőt amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert megnyugszik rajtatok az Istennek és a dicsőségnek Lelke. De senki se szenvedjen közületek mint gyilkos vagy tolvaj vagy gonosztevő vagy más dolgába avatkozó. Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse Istent ezzel a névvel. Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén. Ha pedig először mirajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a vége, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig menekül meg, hova lesz az istentelen és a bűnös? Azért akik az Isten akaratából szenvednek, jót cselekedve ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek. A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese: legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen, ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Hasonlóképpen, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymás iránt öltsétek magatokra az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el. Álljatok ellene, erősek lévén a hitben, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken a világban. A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkönörökké. Ámen. Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hű testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igaz kegyelme, amelyben álltok. Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok. Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak az igazsága által: Kegyelem és békesség áradjon rátok bőségesen az Istennek és Jézusnak, a mi Urunknak megismerésében. Az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való az ő megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, kikerülve azt a romlottságot, amely a kívánság miatt van a világban. Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a ti hitetekhez bőségesen adjatok még erényt, az erényhez ismeretet, az ismerethez pedig önuralmat, az önuralomhoz türelmet, a türelemhez kegyességet, a kegyességhez testvériességet, a testvériességhez szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek sem tétlenek, sem gyümölcstelenek a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezett a régi bűneiből való megtisztulásáról. Azért, testvéreim, igyekezzetek még inkább megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztatásotokat, mert ha ezeket teszitek, soha nem buktok el. Mert így gazdagon megadatik nektek a bemenetel a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába. Azért mindenkor emlékeztetni foglak titeket ezekre, noha tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. De amíg ebben a porsátorban vagyok, helyesnek tartom, hogy emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátramat, ahogyan a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nekem. De igyekszem, hogy halálom után is mindenkor megemlékezzetek ezekről. Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk nagyságának. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy a felséges dicsőség ilyen szózata jutott hozzá: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, akkor ezt a mennyből hozzá intézett szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpára, amíg felvirrad a nappal, és hajnalcsillag kel fel a szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írásban egy prófécia sem származik saját magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől indíttatva szóltak. De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak. Sokan követik őket kicsapongásaikban, akik miatt káromolni fogják az igazság útját, titeket pedig kapzsiságukban kitalált beszédekkel becsapnak majd, de már régóta készen várja őket az ítélet, és kárhozatuk nem késik. Mert nem kímélte Isten a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe vetette őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és a régi világot sem kímélte, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét, akit nyolcadmagával megőrzött, amikor özönvizet bocsátott az istentelenek világára. Sodoma és Gomora városait elhamvasztva pusztulásra ítélte, hogy példát állítson azoknak, akik majd istentelenkedni fognak. Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét. Az Úr meg tudja szabadítani a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig megtartja az ítélet napjára, hogy bűnhődjenek. Különösen azokat, akik a testet követve tisztátalan vágyaikban járnak, és az Úr hatalmát megvetik. Vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak, holott még az angyalok sem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet, pedig azok erőre és hatalomra nézve nagyobbak. De ezek – mint oktalan állatok, amelyek természetük szerint elejtésre és elpusztításra valók – azokat káromolják, amiket nem ismernek, és azoknak pusztulásával fognak elpusztulni, megkapva gonoszságuk bérét. Ezek gyönyörűségnek tartják a naponkénti tobzódást; szennyfoltok és szégyenfoltok, akik kéjelegnek csalárdságukban, amikor együtt lakmároznak veletek. Szemük parázna vággyal van tele, nem szűnnek meg vétkezni, elcsábítják az ingatag lelkeket, szívük gyakorlott a kapzsiságban, átok gyermekei. Elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának az útját, aki a gonoszság bérét kedvelte, de aki vétkéért feddést kapott: egy igavonó néma állat emberi szóval szólva megakadályozta a próféta esztelenségét. Ezek víztelen források, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva. Fellengzős, üres szólamokat hangoztatva kicsapongásaikkal testi kívánságaik kielégítésére csábítják azokat, akik még alig szakadtak el a tévelygésben élőktől, szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte. Mert ha az Úrnak és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ förtelmeitől egyszer már megszabadultak, de ezekbe ismét belekeveredve vereséget szenvednek, utolsó állapotuk rosszabb lesz az elsőnél. Mert jobb volna nekik, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: Az eb visszatért a saját okádására, és a megfürdött disznó a sárban hempereg. Ez már a második levelem hozzátok, szeretteim, amellyel tiszta gondolkozásotokat emlékeztetés által serkentgetem, hogy emlékezzetek a szent próféták korábban mondott beszédeire és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől vett parancsolataira. Mindenekelőtt tudjátok meg, hogy az utolsó napokban csúfolódók jönnek, akik saját kívánságaik szerint járnak, és gúnyosan kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert rejtve van előttük, hogy az egek régtől fogva voltak, és a föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára, amely által az akkori világ özönvízzel elborítva elveszett. A mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által félre lettek téve, a tűznek fenntartatva az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint a tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig égve felbomlanak, és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyennek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben, akik várjátok és siettetnétek az Isten napjának eljövetelét, amikor az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik. Azért, szeretteim, ezeket várva igyekezzetek, hogy szeplő és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunk hosszútűrését üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is írt nektek a neki adott bölcsesség szerint szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és állhatatlanok csűrnek-csavarnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. Ti azért, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévelygései magukkal sodorjanak, és a saját erősségetekből kiessetek, hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és örökkön-örökké. Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel érintettünk az életnek igéjéről – az élet megjelent, láttuk, tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk –, amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazságot tesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, az ő igéje nincs meg bennünk, és hazuggá tesszük őt. Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. És ha vétkezik valaki, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világéért is. És abból tudjuk meg, hogy megismertük őt, hogy megtartjuk a parancsolatait. Aki ezt mondja: „Ismerem őt”, de nem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk: aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy is kell járnia, amint ő járt. Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely megvolt bennetek kezdettől fogva; a régi parancsolat az ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Viszont új parancsolatot írok nektek, amely igaz őbenne és tibennetek, mert a sötétség szűnni kezd, és az igazi világosság már fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne megbotránkoztató, aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét. Írok nektek, gyermekek, mert bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, gyermekek, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van – a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése –, nem az Atyától van, hanem a világból. A világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, az antikrisztus eljön, most pedig sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók. Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok mindnyájan. Nem azért írtam nektek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmiféle hazugság nincs az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem, aki vallást tesz a Fiúról, azé az Atya is. Amit azért kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. Ezeket írtam nektek azokról, akik félrevezetnek titeket, de az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne. És most, gyermekeim, maradjatok őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen, és ne szégyenüljünk meg előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy aki az igazságot cselekszi, az tőle született. Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, és meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység iránta, az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta. Mindaz, aki bűnt követ el, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés. Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye, és őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, egy sem vétkezik; aki vétkezik, nem látta őt, és nem is ismerte meg őt. Gyermekeim, senki se tévesszen meg titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz; aki a bűnt cselekszi, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert benne marad annak magva, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, az nincs Istentől, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak. Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos, és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete őbenne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. Akinek megvan a megélhetése a világban, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. Erről ismerjük meg, hogy az igazságból valók vagyunk, és ebben nyugszik meg szívünk előtte, valahányszor vádol minket a szív, mert Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van Istenhez, és akármit kérjünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk a parancsolatait, és azokat tesszük, amik kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és ő is abban. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott. Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismeritek meg az Isten Lelkét: amelyik lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és amelyik lélek nem tesz vallást Jézusról, az nincs Istentől, és az az antikrisztus, amelyről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. Ők a világból valók, azért a világ szerint szólnak, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk. Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot is teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, Isten megmarad abban, és ő is Istenben. És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki tőle született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus, nemcsak víz által, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, aki bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb, mert ez Isten bizonyságtétele, amellyel bizonyságot tett a Fiáról: aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza a bizonyságtételt. Aki nem hisz Istennek, hazuggá tette őt, mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tett az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, örök életetek van. Ez az a bizodalom, amellyel iránta vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, azt is tudjuk, hogy már megkaptuk, amiket kértünk tőle. Ha valaki látja, hogy testvére vétkezik, de az nem halálos bűn, imádkozzék, és Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnt követett el. Van halálos bűn, nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság bűn, de van nem halálos bűn is. Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, hanem aki Istentől született, vigyáz magára, és a gonosz nem érinti őt. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel. De tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat, és mi az igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! A presbiter a kiválasztott úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az igazságot, az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké: Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel. Nagyon örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, akik igazságban járnak, amint parancsolatot vettünk az Atyától. És most kérlek téged, úrnőm, nem mintha új parancsolatot írnék neked, hanem mint amely kezdettől fogva megvolt nálunk, hogy szeressük egymást. A szeretet pedig az, hogy az ő parancsolatai szerint járunk. Ez tehát a parancsolat, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok. Mert sok hitető jött erre a világra, akik nem vallják Jézust testben eljött Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek azt, amiért munkálkodtatok, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túlmegy a Krisztus tanításán, és nem marad abban, annak nincs Istene, aki megmarad az ő tanításában, azé az Atya is, és a Fiú is. Ha valaki hozzátok megy, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal az ő gonosz cselekedeteivel. Sok írnivalóm volna nektek, de nem akartam papíron és tintával írni, hanem remélem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen. Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéreid gyermekei. A presbiter a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, mint ahogy jó dolga van lelkednek. Mert nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, mint ahogy te igazságban jársz. Nincs annál nagyobb örömem, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett barátom, hűségesen jársz el mindenben, amit a testvérekért és az idegenekért teszel, akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt. Jól teszed, ha Istenhez méltóan indítod őket útjukra, mert az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól. Mert tartozunk felkarolni az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban. Írtam a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért ha odamegyek, emlékezetébe idézem azokat a dolgokat, amelyeket művel, hogy gonosz szavakkal áskálódik ellenünk, sőt még ezzel sem elégedve meg maga sem fogadja be a testvéreket, és akik ezt megtennék, azokat ebben megakadályozza és a gyülekezetből kiveti. Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van, aki pedig rosszat cselekszik, nem látta Istent. Demetriosz mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. Sok írnivalóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni neked, hanem remélem, hogy csakhamar meglátlak téged, és szemtől szembe beszélhetünk. (15) Békesség neked! Köszöntenek téged barátaid. Köszöntsd barátainkat név szerint. Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott: Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen. Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösségről, szükségesnek tartottam buzdítóan írni, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott. Mert belopódzott közétek néhány ember, akiknek már régóta meg van írva az ítélete. Istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, és az egyedüli Urat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. Emlékeztetni akarlak titeket – jóllehet egyszer már mindezt megismertétek –, hogy amikor az Úr a népet Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek, később elpusztította. És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta. Amint Sodoma és Gomora és a körülöttük levő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és idegen test után jártak, intő példa gyanánt vannak előttünk, örök tűz büntetését szenvedik. Mégis ezekhez hasonlóan ezek az álmodozók a testet beszennyezik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják. Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott Mózes teste fölött, nem mert rá káromló ítéletet mondani, hanem azt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr! Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem ismernek, amiket pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, azok által elpusztulnak. Jaj nekik, mert a Kain útján indultak el, bérért Bálám tévelygésére adták magukat, és Kóré lázadásával vesztek el. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, szemérmetlenül veletek lakmároznak, hizlalják magukat. Víztelen, szél sodorta fellegek, késő őszi, gyümölcstelen, kétszer kipusztult és tőből kiszaggatott fák, tengerek megvadult habjai, saját szégyenüket tajtékozók, tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól fogva a hetedik volt: Íme, eljött az Úr sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelen tettéért, amelyet elvetemülten elkövetett, és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak. Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók, szájuk nagyokat szól, haszonlesésből embereknek hízelegnek. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak, mert azt mondták, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen kívánságaik szerint járnak. Ezek azok, akik szakadásokat támasztanak, érzékiek, akikben nincs meg a Lélek. Ti pedig, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, a tűzből kiragadva mentsétek meg őket, másokon pedig félelemmel könyörüljetek, utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett. Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel, az egyetlen Istennek, a mi Üdvözítőnknek, a mi Urunk Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, erő és hatalom mostantól fogva mindörökké. Ámen. Jézus Krisztus kijelentése, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak, minek kell hamarosan megtörténnie, ő pedig angyala által elküldte azt, és megjelentette szolgájának, Jánosnak, aki bizonyságot tett Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott. Boldog, aki felolvassa, és akik hallgatják e prófétai beszédet, és megtartják azt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van. János az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik a trónja előtt vannak, és Jézus Krisztustól, aki hű tanúbizonyság, elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, és királyságává tett minket és az ő Istenének és Atyjának papjaivá. Övé a dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké! Ámen. Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega (a kezdet és a vég), ezt mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható. Én, János, testvéretek és társatok a Jézusban való szenvedésben, a királyságban és a béketűrésben, a Patmosz nevű szigeten voltam Isten beszédéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben voltam ott az Úr napján, és a hátam mögött erős hangot hallottam, mint egy trombitáét, amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. Megfordultam azért, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt, és amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót, aki bokáig érő ruhában volt, mellénél aranyövvel körülövezve. A feje és a haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűzláng, lába pedig hasonló a kemencében izzó aranyfényű érchez, hangja pedig olyan volt, mint sok vizek zúgása. Jobb kezében hét csillagot tartott, a szájából kétélű éles kard jött ki, és az arca olyan volt, mint mikor a nap teljes erejében fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő pedig rám tette jobb kezét, és így szólt: Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és pokol kulcsai. Írd meg, amiket láttál, és amik vannak, és amik ezek után történnek: a hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet. Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, aki a jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: tudom a te dolgaidat, fáradozásodat, kitartásodat, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. Kitartó vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál el. De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad. Emlékezz vissza azért, honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, különben hamar eljövök ellened, és ha nem térsz meg, kimozdítom gyertyatartódat a helyéből. De az megvan benned, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van. A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, és életre kelt: tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromkodásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Semmit ne félj a rád váró szenvedésektől. Íme, az ördög börtönbe fog vetni néhányat közületek, hogy próbára tegyen, és tíz napig tartó nyomorúságotok lesz. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál. A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: tudom, hogy hol laksz, ahol a Sátán trónja van, de nevemet megtartod, és nem tagadtad meg hitemet azokban a napokban sem, amikor megölték hű tanúmat, Antipászt nálatok, ahol a Sátán lakik. De van valami kevés panaszom ellened, mert vannak nálad olyanok, akik a Bálám tanítását tartják, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy egyenek a bálványáldozatokból, és paráználkodjanak. Így nálad is vannak olyanok, akik szintén a nikolaiták tanítását tartják. Térj meg hát, különben ellened megyek hamar, és megvívok azokkal számnak kardjával. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja. A thiatirai gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, akinek a szeme olyan, mint a tűzláng, és akinek lába hasonló a fénylő érchez: tudom a te dolgaidat, szeretetedet, hitedet, szolgálatodat, kitartásodat, és hogy az utóbbi cselekedeteid többek az elsőknél. De van valami kevés panaszom ellened, mert megengeded Jezábelnek, annak az asszonynak, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson, és félrevezesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és a bálványáldozatokból egyenek. Adtam neki időt is, hogy megtérjen, és nem tért meg paráználkodásából. Íme, én betegágyba vetem őt, és azokat, akik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből, gyermekeit pedig halállal sújtom, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója, és mindnyájatoknak megfizetek cselekedeteitek szerint. Nektek pedig, a többi thiatirainak, akiknél nincs ez a tanítás, és akik – amint mondják – nem ismertétek meg a Sátán mélységeit, ezt mondom: Nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg addig, amíg eljövök! És aki győz, és aki mindvégig megtartja az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon, hogy legeltesse őket vasvesszővel, és mint cserépedényeket, úgy fogja összetörni, amint én is hatalmat kaptam az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! A szárdiszi gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Légy éber, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam a te cselekedeteidet az én Istenem előtt teljesnek. Emlékezz vissza azért, hogyan kaptad és hallottad, tartsd meg azt, és térj meg! Ha azért nem vagy éber, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök hozzád. De van néhány neved Szárdiszban, azok, akik nem szennyezték be ruháikat, és fehérben fognak velem járni, mert méltók rá. Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! A filadelfiai gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, és amit kinyit, senki be nem zárja, és amit bezár, senki ki nem nyitja: tudom a te dolgaidat, íme, egy nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki be nem zárhat, és bár kevés erőd van, mégis megtartottad beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Íme, én adok neked a Sátán zsinagógájából, akik zsidóknak mondják magukat, és nem azok, hanem hazudnak; íme, én megteszem velük, hogy eljöjjenek, és leboruljanak a lábad előtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged. Mivel megtartottad kitartásra intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait. Eljövök hamar, tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! A laodiceai gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: tudom a te dolgaidat, hogy sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró! Így, mivel langyos vagy, sem hideg, sem forró, kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen vagy. Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged, és szemgyógyító írral kend be a szemedet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: Légy buzgó tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem. Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! És ezek után láttam, íme, egy nyitott ajtó volt a mennyben, és az előbbi hang, amelyet mint egy velem beszélő trombitának szavát hallottam, ezt mondta: Jöjj fel ide, és megmutatom neked, amiknek meg kell történniük. Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz, és a trón körül szivárvány volt, látszatra olyan, mint a smaragd. A trón körül huszonnégy trón volt, és a trónokon huszonnégy, fehér ruhába öltözött vén ült, a fejükön aranykoronával. A trónból pedig villámlások, hangok és mennydörgések jöttek ki, és hét tüzes fáklya égett a trón előtt, amely az Isten hét lelke. A trón előtt kristályhoz hasonló üvegtenger volt, és a trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény hasonló volt az oroszlánhoz, a második élőlény hasonló volt a bikához, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, és a negyedik élőlény hasonló volt a repülő sashoz. A négy élőlény, melyek mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, éjjel-nappal szünet nélkül ezt mondta: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő! És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, aki a trónon ül, annak, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónon ülő előtt, és imádja azt, aki örökkön-örökké él, és koronáikat a trón elé teszik, és azt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztesség és erő, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratod által lett és teremtetett. És láttam a trónon ülő jobb kezében egy belül és hátul teleírt könyvet, lepecsételve hét pecséttel, és láttam egy erős angyalt, aki hangosan kiáltott: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem abba betekinteni. Én nagyon sírtam, hogy senkit sem találtak méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és beletekintsen. De egy a vének közül azt mondta nekem: Ne sírj! Íme, győzött a Júda törzséből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és hét pecsétjét. És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet, hét szarva és hét szeme volt: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. Eljött, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből, és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfa és füstölőszerrel teli aranycsésze volt, amelyek a szentek imádságai. És új éneket énekeltek, amely így hangzott: Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodnak a földön. És láttam és hallottam sok angyal hangját a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és hangosan ezt mondták: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztesség, dicsőség és hatalom örökkön-örökké. A négy élőlény pedig ezt mondta: Ámen. És a vének leborultak, és imádták őt. Láttam, amikor a Bárány felnyitotta a pecsétek közül az elsőt, és hallottam, amikor a négy élőlény közül az első azt mondta, mintegy mennydörgésnek szavával: Jöjj! Láttam, íme, egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj volt, és korona adatott neki, és kivonult győztesen, hogy győzzön. Amikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: Jöjj! És előjött egy másik, vörös ló, és annak, aki azon ült, megadatott, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, és adatott annak egy nagy kard. Amikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény ezt mondta: Jöjj! És láttam, íme, egy fekete ló, és a rajta ülőnek egy mérleg volt a kezében. És a négy élőlény között egy hangot hallottam, amely ezt mondta: Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd. Amikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény szavát, amely ezt mondta: Jöjj! És láttam, íme, egy fakó ló, és a rajta ülőnek neve halál, és a pokol követte őt, és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel, éhséggel, halállal és a föld fenevadai által. Amikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkeit, akik megölettek az Isten beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hangosan kiáltottak: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állsz bosszút vérünkért a föld lakóin? Akkor mindegyiküknek fehér ruhát adtak, és azt mondták nekik, hogy még egy rövid ideig nyugodjanak, amíg teljes nem lesz szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket. Azután láttam, amikor a hatodik pecsétet felnyitotta, íme, nagy földrengés támadt, és a nap fekete lett, mint a fekete posztó, és az egész hold olyan lett, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint mikor a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, ha nagy szél rázza. Az ég pedig eltűnt, mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik, és minden hegy és sziget kimozdult a helyéből. És a föld királyai, a fejedelmek, a vezérek, a gazdagok, a hatalmasak, minden szolga és minden szabad barlangokba és a hegyek kőszikláiba rejtőzött, és így szóltak a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől! Mert eljött haragjuk nagy napja, és ki állhat meg? Ezek után láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, akik visszatartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra. Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan kiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és ezt mondta: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit a homlokukon. És hallottam a megpecsételtek számát: száznegyvennégyezer megpecsételt az Izráel fiainak minden nemzetségéből. Júda törzséből tizenkétezer megpecsételt, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Ásér törzséből tizenkétezer, Naftáli törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Issakár törzséből tizenkétezer, Zebulón törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer megpecsételt. Azután íme, nagy sokaságot láttam, amelyet senki sem tudott megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaágakkal. És hangosan kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! Az angyalok pedig mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, és arcra borultak a trón előtt, és imádták Istent, ezt mondva: Ámen! Áldás, dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek mindörökkön-örökké, ámen! Akkor megszólalt egy a vének közül, és azt kérdezte tőlem: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Azt mondtam neki: Uram, te tudod. Mire ő így szólt hozzám: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a trónon ül, kiterjeszti a sátrát felettük. Nem éheznek többé, nem is szomjaznak, a nap sem tűz rájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén van, legelteti őket, és élő vizek forrásaihoz viszi őket, és Isten letöröl a szemükről minden könnyet. Amikor felnyitotta a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. És láttam azt a hét angyalt, akik Isten előtt álltak, és adtak nekik hét trombitát. És jött egy másik angyal, megállt az oltárnál aranytömjénezőt tartva, és adatott annak sok tömjén, hogy minden szent imádságához tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt volt. És felment a tömjén füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé. Azután vette az angyal a tömjénezőt, és megtöltötte azt az oltár tüzével, és levetette a földre, és mennydörgés, égzengés, villámlások és földrengés támadt. És a hét angyal, akinél a hét trombita volt, trombitáláshoz készült. Az első angyal trombitált, és jégeső és tűz támadt vérrel keverve, és a földre záporozott, és a föld harmada megégett, és a fák harmada is megégett, és minden zöldellő fű megégett. A második angyal is trombitált, és mintha egy nagy, tüzes, égő hegy vettetett volna a tengerbe, és a tenger harmada vérré vált, és elpusztult a tenger élőlényeinek harmada, amiben csak élet volt; és a hajók egyharmada is odaveszett. A harmadik angyal is trombitált, és leesett az égről egy nagy csillag, amely úgy égett, mint egy fáklya, és a folyók egyharmadára esett, és a vizek forrásaira. A csillag neve üröm volt, és a folyók harmada ürömmé változott, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűvé váltak. A negyedik angyal is trombitált, és csapás érte a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát, hogy elsötétüljön azok egyharmada, és a nappal egyharmada ne legyen világos, és az éjszaka hasonlóképpen. Ekkor láttam és hallottam, hogy az ég közepén egy sas repült át, aki nagy hangon így szólt: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a további három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak! Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és neki adták az alvilág mélységének kulcsát. Felnyitotta azért az alvilág mélységét, és füst szállt fel a mélységből, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. A füstből pedig sáskák jöttek ki a földre, és olyan erő adatott nekik, mint amilyen ereje a föld skorpióinak van. És megmondatott nekik, hogy a föld füvét ne bántsák, se semmilyen zöldellőt, se semmilyen élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs Isten pecsétje. És adatott azoknak, hogy ne öljék meg, hanem öt hónapig kínozzák őket, és azok kínzása olyan, mint a skorpió okozta fájdalom, amikor megmarja az embert. Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és kívánnak meghalni, de a halál elkerüli őket. A sáskák alakja pedig a harcra felkészített lovakhoz volt hasonló: a fejükön aranyhoz hasonló koronák voltak, arcuk pedig olyan volt, mint az emberi arc, és olyan hajuk volt, mint az asszonyok haja, foguk, mint az oroszláné, és páncéljuk olyan volt, mint a vaspáncél, és szárnyaik hangja olyan volt, mint a harcra száguldó lovas hadi szekerek sokaságának robaja. A skorpiókéhoz hasonló farkuk és fullánkjuk volt, és a farkukban volt az erejük, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig. Királyuk az alvilág angyala volt, melynek neve héberül Abaddón, görögül pedig Apollüón, azaz Pusztító. Az első jaj elmúlt, íme, ezután még két jaj következik. A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva felől, amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el azt a négy angyalt, akik a nagy folyóvíznél, az Eufrátesznél meg vannak kötözve. Eloldották azért a négy angyalt, akik készen álltak az órára, a napra, a hónapra és az esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát. És a lovas seregek száma húszezerszer tízezer volt, hallottam a számukat. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajta ülőket: tűzpiros, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, és a lovak feje olyan volt, mint az oroszlánok feje, és szájukból tűz, füst és kén jött ki. E három csapástól halt meg az emberek harmadrésze: a tűztől, a füsttől és a kéntől, amely azok szájából jött ki. Mert a lovak ereje a szájukban és a farkukban van, mert fejjel végződő kígyóhoz hasonló farkuk van, és azzal ártanak. A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket, és az arany-, ezüst-, érc-, kő- és fabálványokat, amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem képesek; és nem tértek meg sem gyilkosságaikból, sem varázslásaikból, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból. És láttam egy másik, felhőbe öltözött, erős angyalt leszállni az égből: a fején szivárvány volt, arca, mint a nap, és lába, mint a tűzoszlop. Kezében egy nyitott könyvecske volt, és jobb lábát a tengerre tette, bal lábát pedig a földre, és nagy hangon kiáltott, mint amikor az oroszlán ordít, és amikor kiáltott, megszólalt a hét mennydörgés hangja. Amikor megszólalt a hét mennydörgés hangja, írni készültem, de egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta: Pecsételd le, amit a hét mennydörgés szólt, és ne írd le azokat! És az angyal, akit a tengeren és a földön láttam állni, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy idő többé nem lesz. Hanem a hetedik angyal hangjának napjaiban, amikor trombitálni kezd, akkor beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak. És a hang, amelyet hallottam a mennyből, ismét megszólított, és azt mondta: Menj el, és vedd át a nyitott könyvet, amely a tengeren és a földön álló angyal kezében van! Odamentem az angyalhoz, és azt mondtam neki, hogy adja nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd és edd meg, és megkeseríti a gyomrodat, jóllehet a szádban édes lesz, mint a méz. Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, megettem, és a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, megkeseredett a gyomrom. És azt mondta nekem: Ismét prófétálnod kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról. Ekkor egy mérővesszőhöz hasonló botot adtak nekem, és azt mondták: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt és azokat, akik abban imádkoznak, de a tornácot, amely a templomon kívül van, hagyd ki, és ne mérd meg, mert az a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy zsákruhába öltözve prófétáljanak ezerkétszázhatvan napig. Ezek az a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyek a föld Ura előtt állnak, és ha valaki ártani akar nekik, tűz jön ki a szájukból, és megemészti ellenségeiket, és ha valaki ártani akar nekik, annak így kell megöletnie. Nekik hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy prófétálásuk idején ne legyen eső, és hatalmuk van arra, hogy a vizeket vérré változtassák, és megverjék a földet bármilyen csapással, ahányszor csak akarják. Amikor elvégzik a bizonyságtételüket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenük, és legyőzi és megöli őket. És holttestük annak a nagy városnak az utcáján lesz, amelyet lelki értelemben Sodomának és Egyiptomnak hívnak, ahol az ő Urukat is megfeszítették. A népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül valók látják a holttestüket három és fél napig, de holttestüket nem engedik sírba tenni. A föld lakói pedig örülnek ennek, vigadnak, és ajándékokat küldenek egymásnak, mivel ez a két próféta gyötörte a föld lakóit. De három és fél nap elmúltával életnek lelke adatott beléjük Istentől, lábra álltak, és nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. És nagy hangot hallottak a mennyből, amelyik így szólt hozzájuk: Jöjjetek fel ide! És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe. És abban az órában nagy földrengés támadt, és a város tizedrésze összedőlt, és a földrengésben megölt emberek száma hétezer volt, a többiek pedig megrémültek, és dicsőítették a menny Istenét. A második jaj elmúlt, íme, a harmadik jaj hamar eljön. A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok hallatszottak a mennyben, amelyek ezt mondták: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett, aki örökkön-örökké uralkodni fog. És a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak, és imádták Istent, és ezt mondták: Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy átvetted nagy hatalmadat, és uralkodsz. Megharagudtak a pogányok, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy jutalmat adj szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek és azoknak, akik félik a te nevedet, kicsinyeknek és nagyoknak, és hogy elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és templomában láthatóvá lett az ő szövetségének ládája; és villámlás, égzengés, mennydörgések, földrengés és nagy jégeső támadt. Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy napba öltözött asszony, és lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Várandós volt, és vajúdásában és szülési fájdalmában kiáltozott. Egy másik jel is feltűnt az égen: Íme, egy nagy vörös sárkány, akinek hét feje és tíz szarva volt, és a fejein hét korona; és a farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre vetette azokat; és odaállt a sárkány a szülő asszony elé, hogy amikor szül, megegye a gyerekét. És fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet, és a gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához. Az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is hadakozott, és az ő angyalai is. De nem tudtak győzni, és többé nem volt helyük a mennyben, hanem levettetett a nagy sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész földkerekséget megtéveszti, levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. És nagy hangot hallottam a mennyben, amely ezt mondta: Most jött el a mi Istenünk üdvössége és ereje és az ő országa és Krisztusának hatalma, mert levettetett a mi testvéreink vádlója, aki vádolta őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. De legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük beszédével, mert nem kímélték életüket mindhalálig. Azért vigadjatok, egek és akik abban lakoztok! Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt az ördög hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van! Amikor azért látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözni kezdte az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte. De adatott az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig és az időnek feléig. A kígyó pedig folyónyi vizet lövellt a szájából az asszony után, hogy elsodortassa az árral, de a föld a segítségére sietett az asszonynak, és megnyitotta a száját, és elnyelte a folyóvizet, amelyet a sárkány a szájából kibocsátott. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzék a többi utódjával, akik megőrzik az Isten parancsolatait, és akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, (18) és a tenger homokpartjára állt. És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek tíz szarva és hét feje volt, és a szarvain tíz korona, és a fejein a káromlásnak neve. A fenevad, amelyet láttam, hasonló volt a párduchoz, lába, mint a medvéé, és szája, mint az oroszláné; és a sárkány átadta neki az erejét, trónját és nagy hatalmát. Fejei közül az egyik szinte halálos sebet kapott, de a halálos seb meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat, és imádta a sárkányt, hogy átadta hatalmát a fenevadnak, és imádták a fenevadat, ezt mondva: Ki hasonló a fenevadhoz, ki tudna vele harcra kelni? És adatott neki nagyokat mondó és káromlásokat szóló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapig. Megnyitotta azért a száját Isten elleni káromlásra, hogy káromolja a nevét és a sátrát és azokat, akik a mennyben laknak. Az is megadatott neki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és legyőzze őket, és hatalom adatott neki minden törzs, nép, nyelv és nemzet felett. És imádta őt a föld minden lakosa, akiknek neve nincs beírva a világ kezdete óta az élet könyvébe, amely a megöletett Bárányé. Ha valakinek van füle, hallja meg! Ha valaki mást fogságba vet, azt fogságba viszik, ha valaki fegyverrel öl, fegyver által kell meghalnia. Itt van helye a szentek hosszútűrésének és hitének. Azután láttam egy másik fenevadat feljönni a földből, akinek két szarva volt, a Bárányéhoz hasonló, de úgy beszélt, mint a sárkány. És az első fenevad minden hatalmát gyakorolja előtte, és azt is eléri, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult. Nagy jeleket is tesz: Tüzet bocsát az égből a földre az emberek szeme láttára, és megtéveszti a föld lakosait azokkal a jelekkel, amelyeket a fenevad előtt képes megtenni, és azt mondja a föld lakosainak, hogy készítsék el a fenevad képmását, akin fegyverrel ejtett seb van, de életre kelt. Megadatott neki, hogy a fenevad képmásába lelket adjon, hogy a fenevad képmása beszéljen, és hogy megölesse mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását. Arra is rávesz mindenkit, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, hogy senki se vehessen vagy adhasson el semmit, csak az, aki viseli a bélyeget, amely a fenevad neve vagy nevének száma. Itt van helye a bölcsességnek. Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy ember száma az, és annak száma hatszázhatvanhat. És láttam, íme, a Bárány állt ott a Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára fel volt írva az ő neve és Atyjának neve. Hangot hallottam a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint nagy mennydörgés hangját, és olyan volt a hang, amelyet hallottam, mintha hárfát pengetnének. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül zsengéül Istennek és a Báránynak, és szájukban nem találtatott álnokság, mert feddhetetlenek. És egy másik angyalt láttam az ég közepén repülni, akinél az örökkévaló evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek, és hangosan ezt mondta: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait. Egy második angyal követte őt, aki ezt mondta: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, amely a paráznaság szenvedélyének borával itatott meg minden népet! Egy harmadik angyal is követte azokat, aki hangosan ezt mondta: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak bélyegét homlokára vagy kezére, az is iszik majd Isten haragjának borából, amelyet elegyítetlenül készített el haragjának poharában, és tűzben és kénkőben gyötrődik a szent angyalok előtt és a Bárány előtt. Gyötrődésük füstje felmegy örökkönörökké, és nem lesz nyugalmuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és aki nevének bélyegét felveszi. Itt van helye a szentek hosszútűrésének, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét! És hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írd meg: boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket. És láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló volt. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangosan kiáltott annak, aki a felhőn ült: Ereszd neki a sarlódat, és arass, eljött az aratás órája, mert megérett a föld aratnivalója! A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet. És egy másik angyal jött ki a mennyei templomból, és nála is éles sarló volt. Egy másik angyal is jött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön, és hangosan kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőtőkéinek fürtjeit, mert beértek a szőlőszemek! Az angyal a földre vetette éles sarlóját, és leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába, és megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jött ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezerhatszáz futamra. És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert ezekkel teljesedett be Isten haragja. És láttam valami üvegtengert tűzzel elegyítve és azokat, akik győztek a fenevadon és képmásán és nevének számán, amint az üvegtenger mellett álltak, kezükben Isten hárfáival. Mózesnek, Isten szolgájának énekét énekelték és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te tetteid, mindenható Úristen, igazságosak és igazak a te utaid, nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent! Mert a pogányok eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert igazságos ítéleteid nyilvánvalóvá lettek. Ezek után láttam, hogy megnyílt a bizonyságtétel sátrának temploma a mennyben, és kijött a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás volt; tiszta és fénylő gyolcsba voltak öltözve, mellüknél aranyövekkel körülövezve. És a négy élőlény közül az egyik a hét angyalnak hét aranypoharat adott, amely az örökkön-örökké élő Isten haragjával volt tele. És a templom megtelt füsttel Isten dicsőségétől és hatalmától, és senki sem mehetett be a templomba, míg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása. És egy erős hangot hallottam a templomból, amely azt mondta a hét angyalnak: Menjetek el, és öntsétek ki a földre Isten haragjának hét poharát! Elment azért az első, és kiöntötte poharát a földre; és gonosz és ártalmas fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik képmását imádták. A második is kiöntötte poharát a tengerbe, és az olyanná lett, mint a halott vére, és minden élőlény elpusztult a tengerben. A harmadik is kiöntötte poharát a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba, és azok vérré váltak. És hallottam, hogy a vizek angyala ezt mondta: Igazságos vagy, Uram, aki vagy, és aki voltál, te Szent, hogy így ítéltél: mivel szentek és próféták vérét ontották, te is vért adtál nekik inni. Megérdemelték. És hallottam, hogy az oltár ezt mondta: Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid. A negyedik is kiöntötte poharát a napra, és megadatott annak, hogy az embereket tűzzel tikkassza. Az emberek szenvedtek a nagy hőségtől, és Isten nevét káromolták, akinek hatalma volt e csapásokon, de nem tértek meg, hogy neki dicsőséget adjanak. Az ötödik is kiöntötte poharát a fenevad trónjára, és országa elsötétült, és nyelvüket rágták kínjukban, és káromolták a menny Istenét kínjaik és fekélyeik miatt, és nem tértek meg cselekedeteikből. A hatodik is kiöntötte poharát a nagy folyóvízre, az Eufráteszre, és kiszáradt annak vize, hogy út készüljön a napkelet felől jövő királyoknak. És láttam a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három, békához hasonló, tisztátalan lelket kijönni, mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. Íme, eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháit, hogy mezítelenül ne járjon, és meg ne lássák szégyenét. Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek. A hetedik is kiöntötte poharát a levegőbe, és nagy hang hallatszott a templomból a tróntól, amely ezt mondta: Meglett! Ekkor villámlás, égzenés, mennydörgés és nagy földrengés támadt. Olyan nagy volt a földrengés, mint amilyen nem volt, amióta ember van a földön. A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összedőltek, és Isten megemlékezett a nagy Babilonról, hogy inni adjon neki bosszúálló haragja borának poharából. És eltűnt minden sziget, és a hegyek sem látszottak többé. Az égből talentum nagyságú jégdarabok hullottak az emberekre, és az emberek káromolták Istent a jégeső csapásáért, mert olyan nagy volt annak csapása. A hét angyal közül az egyik, akinél a hét pohár volt, hozzám jött, és azt mondta: Jöjj, és megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy víznél ül, akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznasága borától megrészegedtek a föld lakói. És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam egy asszonyt ülni egy vörös fenevadon, amely tele volt káromló nevekkel, és amelynek hét feje és tíz szarva volt. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében pedig egy aranypohár volt, tele utálatosságokkal és paráznaságának tisztátalanságával, homlokára pedig fel volt írva egy titokzatos név: Nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja. És láttam, hogy az asszony részeg volt Jézus tanúinak és a szenteknek a vérétől, és amikor megláttam, nagyon elcsodálkoztam. Az angyal pedig azt mondta nekem: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát és a fenevadét, amely őt hordozza, amelynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs, feljön az alvilágból, és veszedelemre megy. És a föld lakói, akiknek neve nincs beírva az élet könyvébe e világ alapítása óta, csodálkoznak, látva a fenevadat, hogy volt és nincs, de megjelenik. Itt van az értelem, amelyben bölcsesség van: A hét fej hét hegy, amelyen az asszony ül. Király is hét van, öt elesett, és egy megvan, a másik még nem jött el, és amikor eljön, csak rövid ideig maradhat. A fenevad pedig, amely volt és nincs, ő a nyolcadik, és a hét közül való, és a veszedelemre megy. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, de királyi hatalmat kapnak egy órára a fenevaddal. Ezek egy véleményen vannak, és erejüket és hatalmukat a fenevadnak adják. Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura, és királyoknak Királya, és vele vannak a hivatalosak, a választottak és a hűségesek. És azt mondta nekem: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, azok népek és sokaságok, nemzetek és nyelvek. A tíz szarv, amelyet láttál, és a fenevad meggyűlöli a paráznát, kifosztják és lemeztelenítik, megeszik a húsát, és megégetik tűzzel. Mert Isten adta a szívükbe, hogy az ő szándékát végrehajtsák, és egy akaraton legyenek, és a fenevadnak adják királyságukat, míg be nem teljesednek Isten beszédei. És az asszony, akit láttál, az a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyain. Ezek után egy másik angyalt láttam leszállni a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. Hatalmas hangon így kiáltott: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és ördögök lakhelyévé lett, minden tisztátalan lélek börtönévé, és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé. Mert paráznaságának borából ivott minden nép, és a föld királyai vele paráználkodtak, és a föld kereskedői fényűzésének erejéből meggazdagodtak. És hallottam egy másik hangot a mennyből, amely ezt mondta: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és csapásai ne érjenek titeket! Mert bűnei az égig hatottak, és Isten megemlékezett gonoszságairól. Úgy fizessetek neki, ahogyan ő fizetett; kétszeresét adjátok vissza cselekedetei szerint, és amely pohárba öntött, ugyanabba töltsetek neki kétszeresen, amennyire dicsőítette magát, és dőzsölt, annyi kínnal és gyásszal fizessetek neki, mert ezt mondja a szívében: Úgy ülök itt, mint egy királynő, és nem vagyok özvegy, és gyászt sohasem látok. Ezért egyetlen napon jönnek rá a csapások: halál, gyász és éhínség, és tűzben ég meg, mert erős az Úr, az Isten, aki megítéli őt. Siratják és gyászolják őt a föld királyai, akik vele paráználkodtak és dőzsöltek, amikor látják égésének füstjét. Gyötrelmétől való félelmükben jó távol állnak tőle, és így szólnak: Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város, mert egyetlen óra alatt jött el az ítéleted! A föld kereskedői is siratják és gyászolják őt, mert áruikat már senki sem vásárolja: aranyat, ezüstöt, drágakövet, gyöngyöt, gyolcsot és bíbort, selymet és skarlátárukat, mindenféle tujafát és mindenféle elefántcsont edényt és nemes fából, rézből, vasból és márványkőből készült mindenféle edényt, fahéjat, balzsamot és illatszereket, mirhát és tömjént, bort és olajat, finomlisztet és gabonát, barmokat és juhokat, lovakat és kocsikat, rabszolgákat és emberek lelkeit. A gyümölcs, amelyet lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden pompád és bőséged odaveszett, és többé meg nem találod őket. Akik ezekkel kereskedtek, és akik ezekből meggazdagodtak, távol állnak tőle, gyötrelmétől való félelmükben sírnak és gyászolnak, és ezt mondják: Jaj, jaj a nagy városnak, amely gyolcsba, bíborba és skarlátba öltözött, és arannyal, drágakövekkel és gyöngyökkel ékesítette magát, mert egy óra alatt pusztult el ennyi gazdagság! És minden hajókormányos és révész, hajósok és tengerészek, és akik a tengeren dolgoznak, távol álltak meg, és amikor látták égésének füstjét, így kiáltottak: Mi hasonló e nagy városhoz? Port hintettek fejükre, és sírva és gyászolva ezt kiáltották: Jaj, jaj! Az a nagy város, amelynek jólétéből mindenki meggazdagodott, akinek hajói voltak a tengeren, elpusztult egy óra alatt! Örülj rajta, menny, és ti is, szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta értetek az ítéletet! És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ emelt fel, a tengerbe vetette, és ezt mondta: Ilyen lendülettel vettetik majd el Babilon, a nagy város, és többé sehol sem találják. Nem hallatszik többé benned hárfások, zenészek, síposok és trombitások hangja, és többé nem található benned egyetlen mesterség egyetlen mestere sem, és malom zúgása sem hallatszik többé benned. Lámpás fénye sem világít többé benned, és vőlegény és menyasszony hangja sem hallatszik többé benned, mert kereskedőid voltak a föld hatalmasai, mert varázslásodtól tévelyedtek meg mind a népek. És a próféták és szentek vérét találták benned, és mindazokét, akiket megöltek a földön. Ezek után hallottam, mintha nagy sokaság hatalmas hangon szólna a mennyben: Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké, mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, mert elítélte azt a nagy paráznát, aki a földet megrontotta paráznaságával, és számon kérte kezéből szolgái vérét. És másodszor is szóltak: Halleluja, felszáll a füstje is örökkön-örökké! És leborult a huszonnégy vén és a négy élőlény, és imádta Istent, aki a trónon ült, és ezt mondták: Ámen! Halleluja! És megszólalt egy hang a trón felől: Dicsérjétek a mi Istenünket mindnyájan, ti szolgái, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok! És hallottam valami nagy sokaság szavát, mely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és az erős mennydörgés hangja: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti. És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei. És leborultam lába előtt, hogy imádjam őt, de azt mondta nekem: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele: Istent imádd, mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke. És láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak neve Hű és Igaz, aki igazságosan ítél és harcol, és a szeme olyan, mint a tűzláng, és a fején sok korona volt, és a neve volt rá felírva, amelyet senki sem tud, csak ő maga, és vérbe mártott ruhába volt öltöztetve, és így hívták őt: Isten Igéje. Mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy azzal verje a pogányokat, vasvesszővel fogja legeltetni őket. A mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját fogja taposni. Ruhájára és derekára oda volt írva a neve: királyok Királya és uraknak Ura. És láttam egy angyalt állni a napban, aki hatalmas hangon kiáltott minden madárnak, amely az ég közepén repdesett: Jöjjetek, gyülekezzetek a nagy Isten vacsorájára, hogy egyétek a királyok, vezérek és hatalmasok húsát, a lovaknak és a rajtuk ülőknek és mindenkinek a húsát: szabadokét és szolgákét, kicsinyekét és nagyokét! És láttam, hogy a fenevad és a föld királyai és seregeik gyülekeztek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen. És foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a jeleket tette előtte, amellyel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képmását. Mindkettő élve vettetett a kénkővel égő tüzes tóba. A többiek pedig megölettek a lovon ülőnek kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak azoknak húsával. És láttam egy angyalt leszállni a mennyből, akinél az alvilági mélység kulcsa volt és egy nagy lánc a kezében. Megfogta a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, és levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy többé meg ne tévessze a népeket, míg el nem telik az ezer esztendő, azután el kell oldoztatnia egy rövid időre. És láttam trónokat: azok ültek rajtuk, akiknek hatalom adatott az ítélethozatalra, és láttam azoknak a lelkét, akiknek fejét vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, és nem vették fel annak bélyegét a homlokukra és kezükre. Ezek éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele uralkodnak ezer esztendeig. Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik fogságából, és kimegy, hogy megtévessze a föld négy sarkán levő népeket, Gógot és Magógot, hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi a számuk, mint a tenger homokja. És felvonultak a föld szélességére, és körülvették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállt alá az égből, és megemésztette őket. És az ördög, aki megtévesztette őket, a tűz és kénkő tavába vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké. És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és nem volt hely számukra. Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a trón előtt állni, és könyvek nyittattak ki, majd egy másik könyv nyittatott ki, amely az élet könyve; és a halottak a könyvekbe írottak alapján ítéltettek meg, cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a pokol is kiadta a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a cselekedetei szerint. A halál és a pokol pedig a tűz tavába vettetett. Ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, a tűz tavába vettetett. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak. És azt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem. A gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosoknak és gyilkosoknak, a paráznáknak és varázslóknak, a bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz; ez a második halál. És hozzám jött a hét angyal közül egy, akinél a hét utolsó csapással telt hét pohár volt, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá. Benne volt az Isten dicsősége, és fénye hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristálytiszta jáspiskőhöz. Nagy és magas kőfala volt, tizenkét kapuja, mellettük tizenkét angyal, és a kapukra fel volt írva Izráel fiai tizenkét törzsének neve: keletről három kapu, északról három kapu, délről három kapu, nyugatról három kapu. A város kőfalának tizenkét alapköve volt, és rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost és annak kapuit és kőfalát. A város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megmérte a várost mérővesszővel: tizenkétezer futam volt, hosszúsága, szélessége és magassága egyenlő. Megmérte annak kőfalát is: száznegyvennégy könyök, ember mértékével, amely az angyalé is. A kőfal építőanyaga jáspis volt, a város pedig színarany, tiszta üveghez hasonló. A város kőfalának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből volt, és a város utcája színarany, olyan, mint az átlátszó üveg. Templomot nem láttam abban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak temploma. És a városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége megvilágosítja azt, és annak lámpása a Bárány. A népek annak világosságában járnak, és a föld királyai abba viszik dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig ott nem lesz, és a pogányok oda viszik dicsőségüket és tisztességüket, és nem megy be abba semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. És megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város utcájának közepén és a folyóvízen innen és túl van az élet fája, amely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozva gyümölcsét, és a fa levelei a népek gyógyítására valók. Semmi elátkozott nem lesz többé, és az Isten és a Bárány trónja benne lesz, és szolgái szolgálnak neki, és látják az ő arcát, és a neve a homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké. És azt mondta nekem: E beszédek megbízhatóak és igazak, és az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak őket; ennek hamarosan meg kell történnie. Íme, hamar eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv prófétai beszédeit. Én, János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam. És amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki nekem ezeket megmutatta. Ő pedig azt mondta nekem: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és a te testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv beszédeit. Az Istent imádd! Azután azt mondta nekem: Ne pecsételd le e könyv prófétai beszédeit, mert az idő közel van. Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki mocskos, legyen mocskos ezután is, és aki igaz, igazságot cselekedjék ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az élet fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a varázslók, a paráznák és a gyilkosok, a bálványimádók és mindaz, aki szereti és cselekszi a hazugságot. Én, Jézus küldtem az angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag. És a Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! És aki hallja, ezt mondja: Jöjj! És aki szomjúhozik, jöjjön, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétai beszédeit hallja: Ha valaki ezekhez hozzátesz, azt Isten e könyvben megírt csapásokkal sújtja; és ha valaki elvesz e prófétai könyv beszédeiből, annak Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és azokból, amik e könyvben megírattak. Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, jöjj, Uram, Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.